PÁLOS KOLOSTOR A HARGITÁN
Adott egy erdős havasi környezet és benne egy bányatelepből szervezetlenül hegyi üdülővé alakuló Ennek peremén táj méreteihez viszonyítva szerény, zsákutcára Adott egytelepülés. erdős havasi környezet ésabenne egy bányatelepből szervezetlenül hegyi fűzött erdős telken egy kis Ennek kápolna és mögötte épület szolgáltatta a tárgyi üdülővé alakuló település. peremén a táj plébánia méreteihez viszonyítva szerény, zsákutcára környezetet pálosegy rend ingatlanok elhelyezkedése, fűzött erdős atelken kisszékelyföldi kápolna ésmegtelepülésére. mögötte plébániaEzen épület szolgáltatta a tárgyi műszaki állaga és viszonyrendszere rend jelenlétének környezetet a pálos rend székelyföldimegalapozottan megtelepülésére.hozza Ezenaingatlanok elhelyezkedése, konszolidálásához szükséges különálló kolostor építését. műszaki állaga és viszonyrendszere megalapozottan hozza a rend jelenlétének konszolidálásához szükséges különálló kolostor építését. A feladat tömör: a rendeltetést mennél szorosabban egységbe foglaló imádság házát úgy fogalmazni hogy az a lakozás elemi szorosabban követelményein túlmutatva táj és ember,házát A feladat meg, tömör: a rendeltetést mennél egységbe foglaló imádság Teremtő és teremtmény szoros egységét tér/idő vonatkozásoktúlmutatva fölé emelje. úgy fogalmazni meg, hogy az a lakozás elemi követelményein táj és ember, Teremtő és teremtmény szoros egységét tér/idő vonatkozások fölé emelje. Hosszasan tapogatva a helyszín viszonyrendszerét, egy sajátos alpesi épületképlet fele vezetnek a szálak, melynek lényegi ismérvei a következők: Hosszasan tapogatva a helyszín viszonyrendszerét, egy sajátos alpesi épületképlet letisztult tömegforma és lényegi szerkezeti rend a következők: fele•vezetnek a szálak, melynek ismérvei domborzati és és erdős adottságaiba ergonomikus telepítés: a telek domborzatában ésszerkezeti erdősávjában lehető legérzékenyebb csendes • letisztult tömegforma rend a betagozódó betagozódás teljesdomborzatában épület egységesés összekötést képez a telekalji autós megközelítés • a telek erdősávjában a lehető legérzékenyebb csendes és a • betagozódás funkcionális kapcsolatokközött szoros rendje: kápolna és plébánia épülethez való könnyed meglevő kápolna-udvar a havasi életformához kötődő gépjármű megközelítés biztosítása, • kapcsolódás, funkcionális kapcsolatok szoros rendje: kápolna és plébánia épülethez való könnyed zarándok csoportoknak, látogatóknak a klauzúrától függetleníthető kapcsolódás, a havasi életformához kötődő gépjármű megközelítésszabad biztosítása, fogadása.csoportoknak, látogatóknak a klauzúrától függetleníthető szabad zarándok • szimbolikus fogadása. tömör centrális épületképlet. gazdaságos tömör és ésszerű műszaki kvalitás • szimbolikus centrális épületképlet. • gazdaságos és ésszerű műszaki kvalitás Méretei és a többszintes, toronyszerű épületképlet közepette is, a javasolt tárgy kívülbelül a Méretei csend és beoltódástoronyszerű jegyében viselkedik; igyekszik mennél ésteljes a többszintes, épületképlet közepette is, ajámborabban javasolt tárgy kívüligazodni az erdő és fákbeoltódás közelségéhez, a déliviselkedik; benapozáshoz, anyagi megjelenésében belül a csend és teljes jegyében igyekszik mennél jámborabbanmeg egy vulkanikus formájában a román építészet súlyos ház-szerű jellegét ölti. A igazodni az erdőszikla és fák közelségéhez, a délikori benapozáshoz, anyagi megjelenésében meg kerengőként működő belső lankásarámpa többszörösen köti csokorba a nap egy vulkanikus szikla formájában románspirálja kori építészet súlyos ház-szerű jellegét ölti. A imaóráit, a lépcsőn való közlekedés tüdőzökkenéseit kiküszöbölőköti külső/belső kerengőként működő belső lankás rámpa spirálja többszörösen csokorba a nap csendességbe. A délre kelet/nyugati szerzetesi kiküszöbölő cellák akárcsak a frigyládára boruló imaóráit, a lépcsőn valótájolt közlekedés tüdőzökkenéseit külső/belső kerubok őrzik a A belső magot képező kápolnát, melybe a fény felülről érkezik. csendességbe. délremisztikus tájolt kelet/nyugati szerzetesi cellák akárcsak a frigyládára boruló kerubok őrzik a belső misztikus magot képező kápolnát, melybe a fény felülről érkezik. A programra jellemző teljes egyszerűségben a tárgy anyagi mivoltában sem határolódik el és nem védekezik. Minden szigetelés hiányában külső belső megjelenése A programra jellemző teljes egyszerűségben a tárgy anyagi mivoltában sem azonos: egyelsajátos finom vulkáni hiányában horzsakő üveghabbal Őszinte határolódik és nemcsömöszölt védekezik. helyi Minden szigetelés külső belsődúsítva. megjelenése nyers megjelenése környező borvízforrások vastartalmú borsárától nyer dúsítva. színezést, melyre azonos: egy sajátosacsömöszölt helyi finom vulkáni horzsakő üveghabbal Őszinte a belsőmegjelenése kápolnamaga erős kontrasztként válaszol szintén csömöszölt-vertfalas -a környéken nyers környező borvízforrások vastartalmú borsárától nyer színezést, melyre egykoron bányászott-erős kaolin tündöklő fehérségével. a belső kápolnamag kontrasztként válaszol szintén csömöszölt-vertfalas -a környéken egykoron bányászott- kaolin tündöklő fehérségével. A matematikai képlet tisztaságáig finomított épületszerkezet az áttekinthetőséget, a tájra hangolás lehetőségét a meglehetősen nehézépületszerkezet terepviszonyokaz közepette is remélhető A matematikai képletéstisztaságáig finomított áttekinthetőséget, a gyors és takarékos megvalósítást szolgálják. tájra hangolás lehetőségét és a meglehetősen nehéz terepviszonyok közepette is remélhető gyors és takarékos megvalósítást szolgálják.
A bejรกrat
Az ima tere - az épület magját képező kápolna
Madártávlati kép az épülethármasról
BESZÉLGET/ OLVAS
-8.250
MOSÓKONYHA
KÖZÖS TÉR
KERENGŐ
CELLA
CELLA
CELLA
-2. SZINT -CELLÁK
-4.125
CELLA
-3. SZINT -MOSÓKONYHA/KÖZÖS TÉR
-6.875
-4. SZINT -KONYHA ÉS EBÉDLŐ
-9.625
KONYHA
HŐKÖZPONT
+1.375
KERENGŐ
KERENGŐ
CELLA
-5.500
KÁPOLNA
KERENGŐ
-2.750
FOGADÓTÉR
KERENGŐ
±0.000
0. SZINT - ÉRKEZÉS
KERENGŐ
FŐBEJÁRAT
-1. SZINT - KÁPOLNA/CELLÁK
-1.375
EBÉDLŐ
GARÁZS/RAKTÁR -5. SZINT -HŐKÖZPONT ÉS GARÁZS -13.750
KÜLSŐS BEJÁRAT AZ EBÉDLŐBE
5.4 m2
HA/ KÖZÖS TÉR 0. ÉRKEZÉS SZINTJE
± 0,00 / +1,38
MOSÓKONYHA
17.3 m2
KERENGŐ 33.0 m2
KÖZÖS TÉR
26.6 m2
-3. MOSÓKONYHA/ KÖZÖS TÉR
KERENGŐ
MOSDÓ
KÖZLEKEDŐ 9.1 m2
CELLÁK
23.4 m2
-3. MOSÓKONYHA/ KÖZÖS TÉR -8,25 / -6,87
KÖZLEKEDŐ 12.8 m2
KONYHA 20.7 m2
-1.KÁPOLNA + CELLÁK -2,75 / -1,38
KAMRA
5.1 m2
EBÉDLŐ 27.9 m2
-4. KONYHA ÉS EBÉDLŐ -9,63
FEDETT FA RAKTÁR
KÖZLEKEDŐ
13.5 m2
GAZDASÁGI BEJÁRAT
Funkcióséma metszet
FOGADÓTÉR
KERENGŐ
32.6 m2
KÁPOLNA
BESZÉLGET/ OLVAS
26.6 m2
34.0 m2
FŐBEJÁRAT
KERENGŐ
0. ÉRKEZÉS SZINTJE
± 0,00 / +1,38
KERENGŐ 33.0 m2
KERENGŐ
CELLÁK
23.4 m2
CELLÁK
KERENGŐ
26.6 m2
CELLÁK
KERENGŐ
KÁPOLNA
CELLÁK
23.4 m2
-1.KÁPOLNA + CELLÁK -2,75 / -1,38
KERENGŐ 33.0 m2
KÖZÖS TÉR 26.6 m2
CELLÁK
23.4 m
2
23.4 m2
-2. CELLÁK
-5,50 / -4,12
KÜLSŐS BEJÁRAT AZ EBÉDLŐBE
MOSDÓ
5.4 m2
KERENGŐ 33.0 m2
KÖZÖS TÉR
MOSÓKONYHA
26.6 m2
17.3 m2
KÖZLEKEDŐ 9.1 m2
23.4 m2
-3. MOSÓKONYHA/ KÖZÖS TÉR -8,25 / -6,87
KÖZLEKEDŐ 12.8 m2
KONYHA 20.7 m2
KAMRA
EBÉDLŐ
5.1 m2
27.9 m2
-4. KONYHA ÉS EBÉDLŐ -9,63
FEDETT FA RAKTÁR
KÖZLEKEDŐ
13.5 m2
GAZDASÁGI BEJÁRAT
HŐKÖZPONT
51.7 m2
GARÁZS
21.1 m2
-5. HŐKÖZPONT ÉS GARÁZS -13,75
Funkcióséma alaprajzok
P0
A
P1
2.56
2.915
B
C
5.85
7.90
D
5.85 3P
CUT = 0 % PROPUS A teren = 6600 mp A construita la sol = 165 mp A construita desfasurata = 780 mp POT = 2,5 % CUT = 0,12 %
6.255
6.255
3P
Conform PUZ Harghita Bai - aprobat cu HCL 105/1998 POT max = 20 - 30 % conform P.U.Z. CUT max = 0,3 - 0,6 conform P.U.Z. zona spatiilor verzi naturale, zona locuintelor cu regim de inaltime P+M cu suprafata desfasurata maxima de 70 mp BILANT TERITORIAL EXISTENT A teren = 6600 mp A construita la sol = 0 mp A construita desfasurata = 0 mp
cota ± 0.00 = 1305,28 (sistem de cote M.N. 1975) Categoria de importanță (conf. H.G. 766/97): C 2
2
PLÉBÁNIA
Clasă de importanță (conf. P 100-1/2013)
III
Gradul de rezistență la foc (conf. N. P. 118/99) II Zona seismică (conf. P. 100-1/2013) 5
7.25
8
7.25
.3 12
ag = 0,15 Tc =0,7 s
A
5.85
7.90
5.85
205
11.07 1
17
1
425
6.25
12.15
ALAPRAJZ
5
2.56
2.915
P0
P1
P0
P1
5.85
7.90 19.60
5.85
A
B
C
D
A
B
C
D
6.215
2.56
2.915
5.85
7.90
5.85
1.10
+0.00
Denumire proiect
Construire LĂCAȘ PENTRU PUSTNICI PAULINI
Beneficiar
Ordinul - Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Mun. Miercurea Ciuc, Nr. 130
Adresa
Mun. Miercurea Ciuc Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Nr. 130
Proiectant general
S.C. MOSSFERN S.R.L. J12/1091/18.04.2012, RO30090641 B-dul. 21 Dec. nr.122/1, Cluj-Napoca, jud. Cluj 0040 0364 730158, office@mossfern.ro
13.02
9.30
4.85
22
A PLEBÁNIA FALA
11.69
Autori: şef proiect:
proiectat :
arh. LÁZÁR Csaba
verificat :
arh. KISS Zoltán
Planşa / NR
METSZET
arh. MACALIK Arnold - Ernő
PLAN Trasare
A00 Nr. proi. 12/2019
Faza
Data P.T.
4/24/2020
A
F
E
D
+1.375
B
C
D
20.55
hf = 60 hp =1.15
1.30
hf = 60 hp =1.15
hf = 60 hp =1.15
9.97
hf = 60 hp =95
48
60
1.60
60
2
hf = 60 hp =75
1.30 2.50
Birou E.04 S: 6.4 m2 H: 3.78 pard.: parchet
48
PE 1
2.63
hf = 1.20 hp =60
1.20
hf = 60 hp =1.15
±0.00
FQ
1.00
PE 1
1.43
PE 1
C
1.60
60
60
1.60
1.00
5.85
C
25
2
60
FZ
1.00
60
1.60
60
FZ
1.00
FZ
1.60
60
60
1.80
1.00
FYd
60
FX
1.97
7.90
FZ
6.33
cota ± 0.00 = 1305,68 (sistem de cote M.N. 1975) Categoria de importanță (conf. H.G. 766/97): C
PI 1
Clasă de importanță (conf. P 100-1/2013)
a pr su ea d l Go
25
25
PI 1
25 1.30
+1.375
hf = 60 hp =1.025
60
1.60 1.00
60
1.60 1.00
6.33
hf = 60 hp =1.15
hf = 60 hp =1.15
60
1.60 1.00
60
1.60 1.00
60
1.60 1.00
60
1.60 1.00
7.90
1.00
PE 2 - 2 MM cca - 250 MM - 200 MM - 150 MM
Ordinul - Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Mun. Miercurea Ciuc, Nr. 130
Adresa
Mun. Miercurea Ciuc Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Nr. 130
Proiectant general
S.C. MOSSFERN S.R.L. J12/1091/18.04.2012, RO30090641 B-dul. 21 Dec. nr.122/1, Cluj-Napoca, jud. Cluj 0040 0364 730158, office@mossfern.ro
1.80
60
1.97
5.85
B
48
C
Autori: şef proiect:
- SPOIALA DE VAR - DIAFRAGMA BETON ARMAT - TERMOIZOLAȚIE POLISTIREN EXTR.
- 2 MM cca - 250 MM - 200 MM
D
F
E
D
A
- SPOIALA DE VAR - DIAFRAGMA BETON ARMAT - TERMOIZOLAȚIE POLISTIREN EXTR. - FINISAJ BETON APARENT
Beneficiar
1
20.55
PEREȚI PE 1
Construire LĂCAȘ PENTRU PUSTNICI PAULINI
47 1.60
60
FYd
1.60 1.00
hf = 60 hp =825
FZ
60
hf = 60 hp =625
FZ
1.60 1.00
FZ
60
FZ
1.60 1.00
hf = 60 hp =1.80
FZ
hf = 60 hp =1.60
60
hf = 60 hp =1.45
60
hf = 60 hp =1.25
FZ
60
FYs
FX
1.80 1.97
A -12.375
PI 1
PI 2
- DIAFRAGMA BETON ARMAT APARENT 250 MM
- SPOIALA DE VAR - ZIDARIE CARAMIDA - PLACAJ DIN SCÂNDURI
PI 3 - 2 MM cca - 250 MM - 10 MM
ag = 0,15 Tc =0,7 s
Denumire proiect
PE 1
hf = 60 hp =1.15
60
70
47
1
E.02 S: 87.2 m2 H: variabil 2.40 - 3.78 pard.: parchet
PE 1
hf = 60 hp =1.15
B
Spațiu de primire
60
PE 1
FZ
±0.00
2.50
2.38
E.01 S: 5.6 m2 H: 3.78 pard.: parchet
1.50
A
60
FM
PI 1
WF
5.60
8.20
lei
pe 7.02 ca
7.25
20
8.20
42
PI 1
13
-5.50
25
hf = 2.10 hp =30
3.03
7.00
20
FZ
2.57
Zona seismică (conf. P. 100-1/2013)
1.50
E.03 S: 4.3 m2 H: +2.70 pard.: gresie
PI 1
3.90
60
PI 3
1.75
3.50
7.73
8.20
G.S.
III
Gradul de rezistență la foc (conf. N. P. 118/99) II
25
13
PI 3
B
Conform PUZ Harghita Bai - aprobat cu HCL 105/1998 POT max = 20 - 30 % conform P.U.Z. CUT max = 0,3 - 0,6 conform P.U.Z. zona spatiilor verzi naturale, zona locuintelor cu regim de inaltime P+M cu suprafata desfasurata maxima de 70 mp BILANT TERITORIAL EXISTENT A teren = 6600 mp A construita la sol = 0 mp A construita desfasurata = 0 mp POT = 0 % CUT = 0 % PROPUS A teren = 6600 mp A construita la sol = 165 mp A construita desfasurata = 780 mp POT = 2,5 % CUT = 0,12 %
- SPOIALA DE VAR - ZIDARIE CARAMIDA - TENCUIALĂ/MICROCIMENT
- 2 MM cca - 115 MM - 5 MM
- TENCUIALĂ/GELT/VOPSEA - ZIDARIE CARAMIDA - TENCUIALĂ/GELT/VOPSEA
proiectat :
arh. LÁZÁR Csaba
verificat :
arh. KISS Zoltán
Planşa / NR
PI 4 - 5 MM - 200 MM - 5 MM
arh. MACALIK Arnold - Ernő
PLAN ETAJ
A.01 Nr. proi. 12/2019
Faza
Data P.T.
4/24/2020
F
E
D A
B
C
D
20.55
hf = 1.375 hp =50
hf = 1.375 hp =50
hf = 1.375 hp =50
hf = 1.375 hp =50
1.92
2
hf = 1.375 hp =50
1.30
PE 1
C
Baie 25
P.05 S: 5.1 m2 H: 2.40 pard.: gresie
cota ± 0.00 = 1305,68 (sistem de cote M.N. 1975) Categoria de importanță (conf. H.G. 766/97): C
25 1.50 42
Capelă 20
P.06 7.02 S: 23.5 m2 H: 5.15 pardoseala: parchet -1.375
1.30
25
4.05
60
P.04 S: 22.7 m2 H: 2.40 pard.: parchet
2.50
25
PI 1
1.30
hf = 1.375 hp =50
Ordinul - Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Mun. Miercurea Ciuc, Nr. 130
Adresa
Mun. Miercurea Ciuc Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Nr. 130
Proiectant general
S.C. MOSSFERN S.R.L.
48
60 70
5.70
70
90
70
67
7.90
3.20
1.25
5.85
B
48
C
Autori: şef proiect:
PE 2 - SPOIALA DE VAR - DIAFRAGMA BETON ARMAT - TERMOIZOLAȚIE POLISTIREN EXTR.
- 2 MM cca - 250 MM - 200 MM
D
F
E
D
A
J12/1091/18.04.2012, RO30090641 B-dul. 21 Dec. nr.122/1, Cluj-Napoca, jud. Cluj 0040 0364 730158, office@mossfern.ro
1
FD
90
FA
70
hf = 1.375 hp =50
20.55
- 2 MM cca - 250 MM - 200 MM - 150 MM
Beneficiar
PE 1
hf = 1.375 hp =50
FA
60 67
FBs
3.20
PE 1
hf = 1.375 hp =50
60
FD
60
hf = 1.375 hp =50
6.33
- SPOIALA DE VAR - DIAFRAGMA BETON ARMAT - TERMOIZOLAȚIE POLISTIREN EXTR. - FINISAJ BETON APARENT
Construire LĂCAȘ PENTRU PUSTNICI PAULINI
-1.375
PE 1 hf = 1.375 hp =50
A
-1.375
FBd
-2.75
ag = 0,15 Tc =0,7 s
Denumire proiect
Celulă
P.02 S: 22.7 m2 H: 2.40 pard.: parchet
PEREȚI PE 1
B
PI 2
PI 1
25
4.37
25
8.20
25
Zona seismică (conf. P. 100-1/2013)
7.25
1.30
3.90
7.00
25
III
Gradul de rezistență la foc (conf. N. P. 118/99) II
PI 1
Celulă
1.25
70
PI 3
PI 2
1
90
47 hf = 1.375 hp =50
PI 3
4.05
A
70
Clasă de importanță (conf. P 100-1/2013)
13 60
90
PI 1
7.73
8.20
B
70
PE 1
2.50
2.50
-2.75
Baie
90
hf = 1.375 hp =50
PE 1
P.01 S: 45.2 m2 H: 2.40 pard.: parchet
C
70
hf = 1.375 hp =50
Circulații
PE 1
P.03 S: 5.1 m2 H: 2.40 pard.: gresie
5.70
FC
70
FA
90
60
FA
70
60
60
47
2
90
FA
70
48
60
90
5.85
FA
70
FC
1.92
7.90
FBs
5.85
FBd
48
Conform PUZ Harghita Bai - aprobat cu HCL 105/1998 POT max = 20 - 30 % conform P.U.Z. CUT max = 0,3 - 0,6 conform P.U.Z. zona spatiilor verzi naturale, zona locuintelor cu regim de inaltime P+M cu suprafata desfasurata maxima de 70 mp BILANT TERITORIAL EXISTENT A teren = 6600 mp A construita la sol = 0 mp A construita desfasurata = 0 mp POT = 0 % CUT = 0 % PROPUS A teren = 6600 mp A construita la sol = 165 mp A construita desfasurata = 780 mp POT = 2,5 % CUT = 0,12 %
PI 1
PI 2
- DIAFRAGMA BETON ARMAT APARENT 250 MM
- SPOIALA DE VAR - ZIDARIE CARAMIDA - PLACAJ DIN SCÂNDURI
PI 3 - 2 MM cca - 250 MM - 10 MM
- SPOIALA DE VAR - ZIDARIE CARAMIDA - TENCUIALĂ/MICROCIMENT
- 2 MM cca - 115 MM - 5 MM
- TENCUIALĂ/GELT/VOPSEA - ZIDARIE CARAMIDA - TENCUIALĂ/GELT/VOPSEA
proiectat :
arh. LÁZÁR Csaba
verificat :
arh. KISS Zoltán
Planşa / NR
PI 4 - 5 MM - 200 MM - 5 MM
arh. MACALIK Arnold - Ernő
PLAN PARTER
A.02 Nr. proi. 12/2019
Faza
Data P.T.
4/24/2020
F
E
D A
B
C
D
20.55
FC
47
60 2.50 hf = 1.70 hp =3.05 (de la cota -6.875)
4.45 5.23 60
PI 2
Celulă D1.04 S: 22.7 m2 H: 2.40 pard.: parchet
25
PI 1
1.60 90
2.02 1.25
6.40 5.70
70
1.60 90
70
1.60 90
- SPOIALA DE VAR - DIAFRAGMA BETON ARMAT - TERMOIZOLAȚIE POLISTIREN EXTR. - FINISAJ BETON APARENT
- SPOIALA DE VAR - DIAFRAGMA BETON ARMAT - TERMOIZOLAȚIE POLISTIREN EXTR.
- 2 MM cca - 250 MM - 200 MM
Proiectant general
S.C. MOSSFERN S.R.L. J12/1091/18.04.2012, RO30090641 B-dul. 21 Dec. nr.122/1, Cluj-Napoca, jud. Cluj 0040 0364 730158, office@mossfern.ro
3.52
C
D
F
E
D - 2 MM cca - 250 MM - 200 MM - 150 MM
Mun. Miercurea Ciuc Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Nr. 130
Autori: şef proiect:
B
PE 2
Adresa
3.40
70
20.55
PEREȚI PE 1
Ordinul - Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Mun. Miercurea Ciuc, Nr. 130
1
20.55
A
Beneficiar
48
60
hf = 1.375 hp =50
60 70
A
Construire LĂCAȘ PENTRU PUSTNICI PAULINI
PE 1 hf = 1.375 hp =50
FBd
70
PE 1
FA
90
FN
PI 1
PI 2
- DIAFRAGMA BETON ARMAT APARENT 250 MM
- SPOIALA DE VAR - ZIDARIE CARAMIDA - PLACAJ DIN SCÂNDURI
PI 3 - 2 MM cca - 250 MM - 10 MM
- SPOIALA DE VAR - ZIDARIE CARAMIDA - TENCUIALĂ/MICROCIMENT
ag = 0,15 Tc =0,7 s
Denumire proiect
-4.125
hf = 1.375 hp =50
FA
60 1.60
FBs
FA
70
B
2.50
25 2.50
4.05
8.20
25
Zona seismică (conf. P. 100-1/2013)
7.25
1.30
III
Gradul de rezistență la foc (conf. N. P. 118/99) II
13 25
PI 1
hf = 1.375 hp =50
60
hf = 1.375 hp =50
cota ± 0.00 = 1305,68 (sistem de cote M.N. 1975) Categoria de importanță (conf. H.G. 766/97): C Clasă de importanță (conf. P 100-1/2013)
-4.125
hf = 1.375 hp =50
60
D1.05 S: 5.1 m2 H: 2.40 pard.: gresie
PI 1
1.30
2.02
2
hf = 1.375 hp =50
PE 1
-5.50
1.25
FA hf = 1.375 hp =50
hf = 2.10 hp =0.00
20
3.90
42
un om c i lu tiu a 7.02 sp a pr su a de
hf = 1.70 hp =2.05 (de la cota -6.875)
D1.02 S: 22.7 m2 H: 2.40 pard.: parchet
3.40
1.80
1.30 25
4.37
hf = 2.10 hp =0.00
2.50
hf = 1.375 hp =50
PI 3
Celulă
3.53
1.92
Baie
PE 1
1
1.60
70
hf = 1.70 hp =3.450(de la cota -6.875 (pana la tavan)
hf = 1.70 hp =1.50 (de la cota -6.875)
1.50 25
PI 2
A
90
C
l go
FN
1.60
70
FA
13
7.00
1.30
90
25
2.50
2.50
25
70
PE 1
30
PI 3
4.05
1.60
hf = 1.375 hp =50
PI 1
7.73
60
90
FA
6.40
PE 1
-5.50
D1.03 S: 5.1 m2 H: 2.40 pard.: gresie
70
hf = 1.375 hp =50
D1.01 S: 45.2 m2 H: 2.40 pard.: parchet
Baie
4.45
1.60
hf = 1.375 hp =50
5 m2
8.20
5.70
Circulații
C
5.23
70
48
4.38
hf = 1.375 hp =50
90
60
hf = 1.375 hp =50
PE 1
B
70
5.85
60
90 1.60
60
2
1.60
60
48
1.80
70
FA
90
FA
70
FC
1.92
7.90
FBs
5.85
FBd
48
Conform PUZ Harghita Bai - aprobat cu HCL 105/1998 POT max = 20 - 30 % conform P.U.Z. CUT max = 0,3 - 0,6 conform P.U.Z. zona spatiilor verzi naturale, zona locuintelor cu regim de inaltime P+M cu suprafata desfasurata maxima de 70 mp BILANT TERITORIAL EXISTENT A teren = 6600 mp A construita la sol = 0 mp A construita desfasurata = 0 mp POT = 0 % CUT = 0 % PROPUS A teren = 6600 mp A construita la sol = 165 mp A construita desfasurata = 780 mp POT = 2,5 % CUT = 0,12 %
- 2 MM cca - 115 MM - 5 MM
- TENCUIALĂ/GELT/VOPSEA - ZIDARIE CARAMIDA - TENCUIALĂ/GELT/VOPSEA
proiectat :
arh. LÁZÁR Csaba
verificat :
arh. KISS Zoltán
Planşa / NR
PI 4 - 5 MM - 200 MM - 5 MM
arh. MACALIK Arnold - Ernő
PLAN DEMISOL 1
A.03 Nr. proi. 12/2019
Faza
Data P.T.
4/24/2020
D
F
C
E
B
D
A 3P
3P
CUT = 0 % PROPUS A teren = 6600 mp A construita la sol = 165 mp A construita desfasurata = 780 mp POT = 2,5 % CUT = 0,12 %
-8.25
6.20 22
cota ± 0.00 = 1305,28 (sistem de cote M.N. 1975) Categoria de importanță (conf. H.G. 766/97): C
14.10
5.85
7.90
3.87
98
90
Conform PUZ Harghita Bai - aprobat cu HCL 105/1998 POT max = 20 - 30 % conform P.U.Z. CUT max = 0,3 - 0,6 conform P.U.Z. zona spatiilor verzi naturale, zona locuintelor cu regim de inaltime P+M cu suprafata desfasurata maxima de 70 mp BILANT TERITORIAL EXISTENT A teren = 6600 mp A construita la sol = 0 mp A construita desfasurata = 0 mp
45
1.92
5.85
60
4.15
70
90
70
90
70
Clasă de importanță (conf. P 100-1/2013)
47 90
70
Gradul de rezistență la foc (conf. N. P. 118/99) II
1.92
25
Zona seismică (conf. P. 100-1/2013)
FC 60
47
FA hf = 1.375 hp =50
hf = 1.375 hp =50
PE 1
2 Baie D2.05 S: 5.1 m2 H: 2.40 pard.: gresie
1.30
PE 1
C
2.50
25
25
-6.875
1.30
25
25
25
2.50
A
-6.875 1.30
-6.87
5.85
hf = 1.375 hp =50
90
70
FD
1.60
FBd
FA
70
2.62 67
7.90
- SPOIALA DE VAR - DIAFRAGMA BETON ARMAT - TERMOIZOLAȚIE POLISTIREN EXTR. - FINISAJ BETON APARENT
PE 2 - 2 MM cca - 250 MM - 200 MM - 150 MM
- SPOIALA DE VAR - DIAFRAGMA BETON ARMAT - TERMOIZOLAȚIE POLISTIREN EXTR.
- 2 MM cca - 250 MM - 200 MM
Adresa
Mun. Miercurea Ciuc Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Nr. 130
Proiectant general
S.C. MOSSFERN S.R.L. J12/1091/18.04.2012, RO30090641 B-dul. 21 Dec. nr.122/1, Cluj-Napoca, jud. Cluj 0040 0364 730158, office@mossfern.ro
47
3.20
1.25 47
C
Autori: şef proiect:
D
F
E
D
PEREȚI PE 1
Ordinul - Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Mun. Miercurea Ciuc, Nr. 130
2.38
5.85
B
Beneficiar
1
20.30
A
Construire LĂCAȘ PENTRU PUSTNICI PAULINI
PE 1 hf = 1.375 hp =50
60
35
6.80
Denumire proiect
5
PE 1 hf = 1.375 hp =50
6.08
B
D2.04 S: 22.7 m2 H: 2.40 pard.: parchet
17
35
13
Celulă
hf = 1.70 hp =0.00 (de la cota -6.875)
PE 2 35
60
PI 2
PI 1
PI 1
4.05
8.20
25
8.20
D2.06 7.02 S: 23.5 m2 H: 5.15 pardoseala: parchet
7.25
20
4.50
Spălătorie
Spațiu lectură
42
4.37
25
3.90
1.30
-8.25
23
1.80
PI 1
1.50 13
D2.02 S: 18.3 m2 H: 2.40 pard.: gresie
1
1.60
PI 3
PI 3
4.37
hf = 1.375 hp =50
PI 3
4.18
A
FBs
FYd
FA hf = 1.375 hp =50
-9.625
2.50
2.50
2.50 35
1.60
PI 1
13
7.60
7.25
B
1.60
60
35
35
17
hf = 60 hp = 60
-8.25
-8.25
D2.03 S: 5.1 m2 H: 2.40 pard.: gresie
4.80
PE 1
D2.01 S: 50.5 m2 H: 2.40 pard.: parchet
Baie
1.60
hf = 60 hp =1.15
Circulații
C
FZ
hf = 1.375 hp =50
1.90
D2.00 S: 3.9 m2 H: 2.40 pard.: piatră -8.25
PE 2
ag = 0,15 Tc =0,7 s
PE 3
WF
2
III
PI 1
PI 2
- DIAFRAGMA BETON ARMAT APARENT 250 MM
- SPOIALA DE VAR - ZIDARIE CARAMIDA - PLACAJ DIN SCÂNDURI
PI 3 - 2 MM cca - 250 MM - 10 MM
- SPOIALA DE VAR - ZIDARIE CARAMIDA - TENCUIALĂ/MICROCIMENT
- TENCUIALĂ/GELT/VOPSEA - ZIDARIE CARAMIDA - TENCUIALĂ/GELT/VOPSEA
proiectat :
arh. LÁZÁR Csaba
verificat :
arh. KISS Zoltán
Planşa / NR
PI 4 - 2 MM cca - 115 MM - 5 MM
- 5 MM - 200 MM - 5 MM
arh. MACALIK Arnold - Ernő
PLAN DEMISOL 2
A.04 Nr. proi. 12/2019
Faza
Data P.T.
4/24/2020
F
E
D 3P
3P
A
B
C
Conform PUZ Harghita Bai - aprobat cu HCL 105/1998 POT max = 20 - 30 % conform P.U.Z. CUT max = 0,3 - 0,6 conform P.U.Z. zona spatiilor verzi naturale, zona locuintelor cu regim de inaltime P+M cu suprafata desfasurata maxima de 70 mp BILANT TERITORIAL EXISTENT A teren = 6600 mp A construita la sol = 0 mp A construita desfasurata = 0 mp CUT = 0 % PROPUS A teren = 6600 mp A construita la sol = 165 mp A construita desfasurata = 780 mp POT = 2,5 % CUT = 0,12 %
D
cota ± 0.00 = 1305,28 (sistem de cote M.N. 1975) Categoria de importanță (conf. H.G. 766/97): C Clasă de importanță (conf. P 100-1/2013)
III
Gradul de rezistență la foc (conf. N. P. 118/99) II Zona seismică (conf. P. 100-1/2013)
13.75
48 5.85 60
1.00
1.60
1.60
60
1.97
1.80
Circulații 1.30
S1.01 S: 11.5 m2 H: 2.40 pard.: parchet
2.50
C
25
hf = 90 hp =1.10
PE 2
-9.62
hf = 60 hp =1.275
PE 1
Casa scării S1.03 S: 10.1 m2 H: 2.40 pard.: piatră
PI 4
5
PI 1
-9.62
5
S1.02 S: 26.5 m2 H: 2.40 pard.: parchet
2.25
5.59
60
8.20
25 1
PE 1
3.85
S1.04 7.02 S: 23.5 m2 H: 5.15 pard.: parchet
hf = 60 hp =1.275
7.25
20
3.90
43
PI 4
Loc de luat masa
20
25
hf = 60 hp =1.275
Bucătărie
25
35
C
FS
-10.49
PI 1
1.50
B
2
hf = 60 hp =1.275
1.50
PE 1
hf = 60 hp =1.275
1.38
hf = 60 hp =1.275
70
hf = 60 hp =1.275
hf = 2.10 hp =0.00
hf = 60 hp =1.275
2.50
2
48
1.00
60
1.60
60
FZ
1.00
FZ
1.60
60
FZ
1.00
60
1.60
60
FZ
1.00
FZ
60
48
FZ
7.90 3.65
B
Denumire proiect
Construire LĂCAȘ PENTRU PUSTNICI PAULINI
Beneficiar
Ordinul - Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Mun. Miercurea Ciuc, Nr. 130
Adresa
Mun. Miercurea Ciuc Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Nr. 130
Proiectant general
S.C. MOSSFERN S.R.L.
PI 1
25
2.50
PE 2
FN
2.50
PI 1
hf = 2.10 hp =0.00
4.90
-9.625
7.70
6.50
7.90
PEREȚI PE 1 - SPOIALA DE VAR - DIAFRAGMA BETON ARMAT - TERMOIZOLAȚIE POLISTIREN EXTR. - FINISAJ BETON APARENT
PE 2 - 2 MM cca - 250 MM - 200 MM - 150 MM
- SPOIALA DE VAR - DIAFRAGMA BETON ARMAT - TERMOIZOLAȚIE POLISTIREN EXTR.
- 2 MM cca - 250 MM - 200 MM
C
PI 1
PI 2
- DIAFRAGMA BETON ARMAT APARENT 250 MM
- SPOIALA DE VAR - ZIDARIE CARAMIDA - PLACAJ DIN SCÂNDURI
PI 3 - 2 MM cca - 250 MM - 10 MM
- SPOIALA DE VAR - ZIDARIE CARAMIDA - TENCUIALĂ/MICROCIMENT
Autori: şef proiect:
45
D
F
B
5.85
E
D
A
1 47
60
1
J12/1091/18.04.2012, RO30090641 B-dul. 21 Dec. nr.122/1, Cluj-Napoca, jud. Cluj 0040 0364 730158, office@mossfern.ro
PE 2 1.25
S1.05 S: 6.1 m2 H: 5.15 pard.: parchet
A
2.03
Cămară 1.30
A
ag = 0,15 Tc =0,7 s
- 2 MM cca - 115 MM - 5 MM
- TENCUIALĂ/GELT/VOPSEA - ZIDARIE CARAMIDA - TENCUIALĂ/GELT/VOPSEA
proiectat :
arh. LÁZÁR Csaba
verificat :
arh. KISS Zoltán
Planşa / NR
PI 4 - 5 MM - 200 MM - 5 MM
arh. MACALIK Arnold - Ernő
PLAN SUBSOL 1
A.05 Nr. proi. 12/2019
Faza
Data P.T.
4/24/2020
B
C
D
F
E
D
A
3P
3.30
3P
Conform PUZ Harghita Bai - aprobat cu HCL 105/1998 POT max = 20 - 30 % conform P.U.Z. CUT max = 0,3 - 0,6 conform P.U.Z. zona spatiilor verzi naturale, zona locuintelor cu regim de inaltime P+M cu suprafata desfasurata maxima de 70 mp BILANT TERITORIAL EXISTENT A teren = 6600 mp A construita la sol = 0 mp A construita desfasurata = 0 mp CUT = 0 % PROPUS A teren = 6600 mp A construita la sol = 165 mp A construita desfasurata = 780 mp POT = 2,5 % CUT = 0,12 %
Depozit exterior acoperit S2.00 S: 71.2 m2 H: 2.40 pardoseala: -
cota ± 0.00 = 1305,28 (sistem de cote M.N. 1975) Categoria de importanță (conf. H.G. 766/97): C
-12.37
Clasă de importanță (conf. P 100-1/2013)
III
6.25
Gradul de rezistență la foc (conf. N. P. 118/99) II ag = 0,15 Tc =0,7 s
3.98
Zona seismică (conf. P. 100-1/2013)
14.45 7.90 90
PE 2
15.48
S2.01 S: 16.7 m2 H: 2.40 pard.: beton - rășină epoxidică -12.37
C
2.50
PI 4
25
2.50
C
2
Casa scării
PE 1
S2.04 S: 10.0 m2 H: 2.40 pard.: beton - rășină epoxidică
5.18
-10.49
3.85
Depozit
PE 1
1.30
2
47
60
3.45
60
1.50
60
3.42
5.85
S2.02 S: 26.8 m2 H: 2.40 pard.: beton - răsină epoxidică
5.60
60
B
4.30
PI 1
PI 1
Depozit 20
6.80
Beneficiar
Ordinul - Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Mun. Miercurea Ciuc, Nr. 130
Adresa
Mun. Miercurea Ciuc Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Nr. 130
Proiectant general
S.C. MOSSFERN S.R.L.
PI 4
1.00
PE 2
1 47
35
J12/1091/18.04.2012, RO30090641 B-dul. 21 Dec. nr.122/1, Cluj-Napoca, jud. Cluj 0040 0364 730158, office@mossfern.ro
60
35
35
1
A
S2.05 S: 9.9 m2 6.50 H: 5.15 pard.: beton - rășină epoxidică
1.30
A
Construire LĂCAȘ PENTRU PUSTNICI PAULINI
25
2.50
PE 2
Denumire proiect
-12.37 Acces garaj
-12.37
25
25
PE 1
3.10
S2.03 7.02 S: 23.5 m2 H: 5.15 pard.: beton - răsină epoxidică
20
3.90
42
PI 4
Garaj
Centrală termică
7.25
PI 1
1.50
B
20
25
PI 1
2.92
60
70
70
80
1.25
1.25
55
Autori: şef proiect:
PEREȚI PE 1 - SPOIALA DE VAR - DIAFRAGMA BETON ARMAT - TERMOIZOLAȚIE POLISTIREN EXTR. - FINISAJ BETON APARENT
C
D
F
B
E
D
A
proiectat :
arh. LÁZÁR Csaba
verificat :
arh. KISS Zoltán
Planşa / NR
PE 2 - 2 MM cca - 250 MM - 200 MM - 150 MM
- SPOIALA DE VAR - DIAFRAGMA BETON ARMAT - TERMOIZOLAȚIE POLISTIREN EXTR.
- 2 MM cca - 250 MM - 200 MM
PI 1
PI 2
- DIAFRAGMA BETON ARMAT APARENT 250 MM
- SPOIALA DE VAR - ZIDARIE CARAMIDA - PLACAJ DIN SCÂNDURI
PI 3 - 2 MM cca - 250 MM - 10 MM
- SPOIALA DE VAR - ZIDARIE CARAMIDA - TENCUIALĂ/MICROCIMENT
arh. MACALIK Arnold - Ernő
PLAN SUBSOL 2
PI 4 - 2 MM cca - 115 MM - 5 MM
- TENCUIALĂ/GELT/VOPSEA - ZIDARIE CARAMIDA - TENCUIALĂ/GELT/VOPSEA
- 5 MM - 200 MM - 5 MM
A.06 Nr. proi. 12/2019
Faza
Data P.T.
4/24/2020
A
B
C
7.90
1
Conform PUZ Harghita Bai - aprobat cu HCL 105/1998 POT max = 20 - 30 % conform P.U.Z. CUT max = 0,3 - 0,6 conform P.U.Z. zona spatiilor verzi naturale, zona locuintelor cu regim de inaltime P+M cu suprafata desfasurata maxima de 70 mp BILANT TERITORIAL EXISTENT A teren = 6600 mp A construita la sol = 0 mp A construita desfasurata = 0 mp POT = 0 % CUT = 0 % PROPUS A teren = 6600 mp A construita la sol = 165 mp A construita desfasurata = 780 mp POT = 2,5 % CUT = 0,12 %
2
5.85
F
E
D
5.85
D
+7.350
PLANȘEE A CELULE + CIRCULAȚII
B +3.975
50
5.22
2.77
C
ZONA DE PRIMIRE
2.83
8.15
5.57
Pop 15x15
- 15 MM cca - 70 MM (20teava+50acoperire) - 65 MM (30+35) - 160 MM / 200 MM
SPAȚII TEHNICE - RĂȘINĂ EPOXIDICĂ - SAPA DE BETON ELICOPTERIZAT - POLISTIREN - RADIER GENERAL
Pop 15x15
Talpa 35x35x5
cota ± 0.00 = 1305,68 (sistem de cote M.N. 1975) Categoria de importanță (conf. H.G. 766/97): C
Talpa 35x35x5
PE 1
PE 1
Clasă de importanță (conf. P 100-1/2013)
- 5 MM - 80 MM - 65 MM - 500 MM
A +1.375
+1.375
F
35 CELULA
CIRCULATIE variabil
±0.000
CELULA
9.59
Grinda GFO 50x65
CIRCULATIE
-0.350
Piloti tubati P0 d=40 Etapa I
CIRCULATIE
-1.375
PE 1
2.75 CIRCULATIE
A
A
variabil
-4.125
-4.125
2.36 -4.850
CIRCULATIE
Rigola
Adresa
Mun. Miercurea Ciuc Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Nr. 130
39
4.05
- 2 MM cca - 250 MM - 200 MM - 150 MM
A
Proiectant general
S.C. MOSSFERN S.R.L.
B
-4.125
PE 1
J12/1091/18.04.2012, RO30090641 B-dul. 21 Dec. nr.122/1, Cluj-Napoca, jud. Cluj 0040 0364 730158, office@mossfern.ro
PE 1
- 2 MM cca - 250 MM - 200 MM
CIRCULATIE -5.850
SPALATOR
2.67
- SPOIALA DE VAR - DIAFRAGMA BETON ARMAT - TERMOIZOLAȚIE POLISTIREN EXTR.
variabil
-5.500
- SPOIALA DE VAR - DIAFRAGMA BETON ARMAT - TERMOIZOLAȚIE POLISTIREN EXTR. - FINISAJ BETON APARENT
PE 2
PE 1 2.75
-5.500
CELULA
A
A
Spijiniri orizontale permanente BA
Ordinul - Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Mun. Miercurea Ciuc, Nr. 130
PE 1
PEREȚI PE 1
-3.100
-4.050
25
1.30
8.15
1.30
A
25
4.05
variabil
PE 2
A
-6.875
-6.875
PI 1
A
B
-6.875
- DIAFRAGMA BETON ARMAT APARENT 250 MM
2.36
LOC DE LUAT MASA B
-9.000
C
A
-9.625
-9.625
DEPOZIT
70
70
80
1.25
1.25
55
-12.450
D
-10.025
4.00 C
-12.525
-9.525 -9.775
-9.975
GARAJ
Pământ natural Structură sprijiniri realizat din piloți tubați Torcretare beton pentru egalizarea suprafața piloți Spațiu umplut cu polistiren XPS Hidroizolație verticală bituminoasă Perete beton armat
-9.300
A -9.625
-9.635
C
25 20 15
C -12.375
-12.375
hidroizolație pensulabilă mustăți beton armat
-12.375
Autori: şef proiect:
arh. MACALIK Arnold - Ernő
-10.100
F
proiectat :
arh. LÁZÁR Csaba
E
verificat :
arh. KISS Zoltán
-12.375
15
-9.300
Piloti tubati P5 P7 pentru fundare d=40 54 bucati
60
-8.250
- 2 MM cca - 250 MM - 10 MM
-9.050 -9.150
2.92
- SPOIALA DE VAR - ZIDARIE CARAMIDA - PLACAJ DIN SCÂNDURI
-8.400
-8.900
PE 1
PI 2
variabil
-8.250
-8.500
2.56
PE 1
2.75
-8.250
-7.225
A
50
Piloti tubati P1 d=40 Interax 50 cm Etapa I
Beneficiar B
-1.375
PE 1
CELULA
40
CELULA
50
A
variabil
-2.750
Grinda de coronament 50x80
Construire LĂCAȘ PENTRU PUSTNICI PAULINI
A
A Torcret armat taluz 1 Ø25/mp + STNB Ø8/200
- 200 MM cca - 10 MM - 100 MM - 200 MM
ag = 0,15 Tc =0,7 s
Denumire proiect
2.36
-1.375 PE 1
PE 1
STRAT VEGETAL + TERMO - STRAT VEGETAL - HIDROIZOLAȚIE - TERMOIZOLATIE - PLANSEU BETON ARMAT
A -1.100
PE 1
11.20
-0.450
G
2.40
±0.000 39
(+1305,68)
+1.375 - 200 MM cca - 10 MM - 200 MM
PE 1
A
A
Zona seismică (conf. P. 100-1/2013)
A
STRAT VEGETAL - STRAT VEGETAL - HIDROIZOLAȚIE - PLANSEU BETON ARMAT
III
Gradul de rezistență la foc (conf. N. P. 118/99) II
P1 3.78
P0
+3.775
ZONA DE PRIMIRE
2.40
WF
BĂI - FINISAJ GRESIE + ADEZIV - SAPA INCALZITA DE BETON - POLISTIREN - PLANSEU BETON ARMAT
20
+3.975
Pană 25x25
- 25 MM cca - 90 MM (20teava+40acoperire) - 65 MM (30+35) - 160 MM / 200 MM
Co ntr afi șă
- FINISAJ PARCHET + ADEZIV - SAPA INCALZITA DE BETON - POLISTIREN - PLANSEU BETON ARMAT
-13.025 -13.350 DEPOZITE DELUVIALE argila nisipoasa, cafenie - galbuie vartoasa cu pietris rar bolovanis andezitic (piroclastit argilizat alterat)
Planşa / NR
SECTIUNEA A-A si F-F
A.07 -14.850 Piloti tubati P2/P3/P4 d=40 Interax 50 cm
ZONA DE ALTERATIE: Argila nisipoasa cenusie vartoasa cu pietris rar bolovanis. Nisip argilos cenusiu, semicimentat
Nr. proi.
Faza
Data
-15.300
12/2019
P.T.
4/24/2020
D
C
B
A
2
Conform PUZ Harghita Bai - aprobat cu HCL 105/1998 POT max = 20 - 30 % conform P.U.Z. CUT max = 0,3 - 0,6 conform P.U.Z. zona spatiilor verzi naturale, zona locuintelor cu regim de inaltime P+M cu suprafata desfasurata maxima de 70 mp BILANT TERITORIAL EXISTENT A teren = 6600 mp A construita la sol = 0 mp A construita desfasurata = 0 mp POT = 0 % CUT = 0 % PROPUS A teren = 6600 mp A construita la sol = 165 mp A construita desfasurata = 780 mp POT = 2,5 % CUT = 0,12 %
1
4.03
2.83
2.83
4.03
+6.800
+4.175
cota ± 0.00 = 1305,68 (sistem de cote M.N. 1975) Categoria de importanță (conf. H.G. 766/97): C
+3.795
FA
FBs
FX
FQ
FA
FA
FBs
FC
Denumire proiect
Construire LĂCAȘ PENTRU PUSTNICI PAULINI
Beneficiar
Ordinul - Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Mun. Miercurea Ciuc, Nr. 130
Adresa
Mun. Miercurea Ciuc Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Nr. 130
Proiectant general
S.C. MOSSFERN S.R.L.
FA
FBd
FA
FN
FC
16.35
FA
FC
FA
FBs
ag = 0,15 Tc =0,7 s
9.48
FA
Zona seismică (conf. P. 100-1/2013)
19.17
FC
FBd
9.38
FA
III
Gradul de rezistență la foc (conf. N. P. 118/99) II 13.50
FYd
7.38
FC
FZ
FZ
12.20
FZ
FZ
11.40
Clasă de importanță (conf. P 100-1/2013)
FA
-5.400
J12/1091/18.04.2012, RO30090641 B-dul. 21 Dec. nr.122/1, Cluj-Napoca, jud. Cluj 0040 0364 730158, office@mossfern.ro
FYd FZ FZ
FZ
FZ
FZ
FZ
FZ
-9.300 -9.400 -10.025
Autori: şef proiect:
arh. MACALIK Arnold - Ernő
proiectat :
arh. LÁZÁR Csaba
verificat :
arh. KISS Zoltán
-12.375
D
C
B
A
2
1
Planşa / NR
FATADE S-V N-V
A.10 Nr. proi. 12/2019
Faza
Data P.T.
4/24/2020
A
B
C
D
1
Conform PUZ Harghita Bai - aprobat cu HCL 105/1998 POT max = 20 - 30 % conform P.U.Z. CUT max = 0,3 - 0,6 conform P.U.Z. zona spatiilor verzi naturale, zona locuintelor cu regim de inaltime P+M cu suprafata desfasurata maxima de 70 mp BILANT TERITORIAL EXISTENT A teren = 6600 mp A construita la sol = 0 mp A construita desfasurata = 0 mp POT = 0 % CUT = 0 % PROPUS A teren = 6600 mp A construita la sol = 165 mp A construita desfasurata = 780 mp POT = 2,5 % CUT = 0,12 %
2
20.55 5.85
FYs
FZ
FZ
FZ
+3.975
F
E
D
3.42
FX
FZ
4.02
3.82
7.90
3.42
5.85
FZ
FZ
FZ
FZ
FYd
cota ± 0.00 = 1305,68 (sistem de cote M.N. 1975) Categoria de importanță (conf. H.G. 766/97): C Clasă de importanță (conf. P 100-1/2013)
III
Gradul de rezistență la foc (conf. N. P. 118/99) II FM
Zona seismică (conf. P. 100-1/2013) FA
FBs
FD
±0.000
FA
17.68
9.62
FD
FBd
FBd
Denumire proiect
Construire LĂCAȘ PENTRU PUSTNICI PAULINI
Beneficiar
Ordinul - Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Mun. Miercurea Ciuc, Nr. 130
Adresa
Mun. Miercurea Ciuc Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Nr. 130
Proiectant general
S.C. MOSSFERN S.R.L.
FA 13.85
FA
FA
FA
FBd
16.35
FBs
16.35
FA
FN
FD
J12/1091/18.04.2012, RO30090641 B-dul. 21 Dec. nr.122/1, Cluj-Napoca, jud. Cluj 0040 0364 730158, office@mossfern.ro
-5.400
-8.250
FS
F
E
D
ag = 0,15 Tc =0,7 s
-9.300
FN -10.025
-12.375
A
B
C
D
Autori: şef proiect:
-12.375
1
2
arh. MACALIK Arnold - Ernő
proiectat :
arh. LÁZÁR Csaba
verificat :
arh. KISS Zoltán
Planşa / NR
FATADE S-E N-E
A.11 Nr. proi. 12/2019
Faza
Data P.T.
4/24/2020
E
D A
B
20 5.85
hf = 1.375 hp =50
6
hf = 1.375 hp =50
D1.03 S: 5.1 m2 H: 2.40 pard.: gresie
PE 1 1.30
Ø20 mm
25
-5.50
PI 1 30
13
PI 3 25
hf = 1.70 hp =1.50 (de la cota -6.875)
1.50
hpriza = 100
1.30
Ø160 25mm42
20
3.90
25
7.00
4.05
7.73
60
spre etajul urm
2.50
2.50
Ø160 mm
Baie
4.45
1.60
D1.01 S: 45.2 m2 H: 2.40 pard.: parchet
5 m2
g
4.37
Ø160 mm
25
Celulă
Ø160 mm hf = 1.70 hp =2.05 (de la cota -6.875)
2.50
D1.02 S: 22.7 m2 H: 2.40 pard.: parchet -5.50
1.30
2.02
A
FN
hf = 2.10 hp =0.00
2.50
PI 2
25
8.20
5
Circulații
C
B
70
hf = 1.375 hp =50
PE 1
5.23
90
60
hf = 1.375 hp =50
70
60
90 1.60
60
2
1.60
60
48
1.80
70
FA
90
FA
70
FC
1.92
7
FBd
48
70
90
FA
90
1.60
60
hf = 1.375 hp =50
60 70
1.60
FBs
3.53
FA
3.40
hf = 1.375 hp =50
60
60
1
1.25
PE 1 hf = 1.375 hp =50
70
6
5
20
20
A
B
F C
D
0.55 5.85
1.60
70
90 1.60
70
1.92 1.80
60 hf = 1.375 hp =50
hf = 1.375 hp =50
hf = 1.375 hp =50
PE 1
mator D2 > <spre etajul urmator P
2
hf = 1.375 hp =50
PE 1 Ø160 mm 2.50
C
PI 3
13
PI 1
1.30
25
hf = 1.70 hp =3.05 (de la cota -6.875)
4.05
60
D1.04 S: 22.7 m2 H: 2.40 pard.: parchet
PI 1
Ø20 mm
A
2.02
-4.125
FN
2.50
hf = 2.10 hp =0.00
Ø160 mm Celulă
-4.125 PE 1 hf = 1.375 hp =50
90
70
1.60 90
FA
1.60
FBd
70
3.40 3.52
0.55
0.55
C
1 48
60
hf = 1.375 hp =50
1.25
PE 1 hf = 1.375 hp =50
FA
B
PI 2
Ø160PImm 1
70
7.25
25
8.20
hpriza = 100
4.38
un m co
D1.05 S: 5.1 m2 H: 2.40 pard.: gresie
5.23
Ø160 mm
4.45
Baie
hf = 1.70 hp =3.450(de la cota -6.875 (pana la tavan)
i lu tiu a 7.02 sp ra up as e ld go
5.70
90
FC
1.60
70
FA
6.40
6.40
90
FBs
70
FA
5.70
48
47
7.90
D
Terasa existent
CTN
NOTA: Date din studiul geotehnic: 1. Conform studiu geotehnic se pune in evidenta urmatoarea stratificatie: Foraj 1: - 0.00m - 0.80m Umplutură (pietriș cu nisip) - 0.80m - 6.00m Argilă nisipoasă cu pietriș rar bolovăniș. cafenie-gălbuie vârtoasă - 6.00m - 13.8m Nisip argilos gălbui albicios cu pietriș rar bolovăniș, îndesat - 13.8m - 22.0m Nisip mixt argilos cenușiu-albicios, cu rar pietriș de natură vulcanogen sedimentară, îndesat Foraj 2: - 0.00m - 2.30mArgilă nisipoasă cafenie-gălbuie vârtoasă cu pietriș rar bolovăniș andeziltic - 2.30m - 3.40m Argilă nisipoasă cenușie vârtoasă cu pietriș rar bolovăniș - 3.40m - 5.00m Nisip argilos cenușiu, semicimentat - 5.00m - 12.0m Nisip mixt argilos cenușiu-albicios, cu rar pietriș de natură vulcanogen sedimentară, îndesat 2. ±0.00= +1305.28 m 3. Se va funda in stratul de nisip mixt argilos cenușiu-albicios, cu rar pietriș de natură vulcanogen sedimentară, îndesat. 4. pconv.=280-300 kPa 5. Nivelul apei subterane a fost interceptat la cota -7.50m. 6. Sapaturile se vor realiza cu epuismente. 7.Daca la nivelul talpii fundatiilor proiectate terenul de fundare nu este cel indicat (nisip argilos), se va sapa pana la atingerea stratificatiei indicate si se va realiza perna de balast compactata pana la cota betonului de egalizare. 8. Solutiile structurale prezentate se coreleaza cu plansele pe specialitati de instalatii si arhitectura. 9. Se citeste impreuna cu plansele S-01, S-03 si S-04 .
Materiale:
B500B;
Categoria de importana: C, conform HG.767/1997 Clasa de importanta: III, conform P100-1/2013
Ordinul - Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Mun. Miercurea Ciuc, Nr. 130
Construire LĂCAȘ PENTRU PUSTNICI PAULINI
Mun. Miercurea Ciuc, Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Nr. 130
S.C. MOSSFERN S.R.L.
arh. MACALIK ARNOLD
SPECIALITATE REZISTENTA
19-12
PLAN SAPATURA SI SPRIJINIRI. ETAPA II
1:100(50)
S-02 - 0
Piloti P7 pentru fundare - 54 buc.
Piloti P7 pentru fundare - 54 buc.
NOTA: Date din studiul geotehnic: 1. Conform studiu geotehnic se pune in evidenta urmatoarea stratificatie: Foraj 1: - 0.00m - 0.80m Umplutură (pietriș cu nisip) - 0.80m - 6.00m Argilă nisipoasă cu pietriș rar bolovăniș. cafenie-gălbuie vârtoasă - 6.00m - 13.8m Nisip argilos gălbui albicios cu pietriș rar bolovăniș, îndesat - 13.8m - 22.0m Nisip mixt argilos cenușiu-albicios, cu rar pietriș de natură vulcanogen sedimentară, îndesat Foraj 2: - 0.00m - 2.30mArgilă nisipoasă cafenie-gălbuie vârtoasă cu pietriș rar bolovăniș andeziltic - 2.30m - 3.40m Argilă nisipoasă cenușie vârtoasă cu pietriș rar bolovăniș - 3.40m - 5.00m Nisip argilos cenușiu, semicimentat - 5.00m - 12.0m Nisip mixt argilos cenușiu-albicios, cu rar pietriș de natură vulcanogen sedimentară, îndesat 2. ±0.00= +1305.28m 3. Se va funda in stratul de nisip mixt argilos cenușiu-albicios, cu rar pietriș de natură vulcanogen sedimentară, îndesat. 4. pconv.=280-300 kPa 5. Nivelul apei subterane a fost interceptat la cota -7.50m. 6. Sapaturile se vor realiza cu epuismente. 7.Daca la nivelul talpii fundatiilor proiectate terenul de fundare nu este cel indicat (nisip argilos), se va sapa pana la atingerea stratificatiei indicate si se va realiza perna de balast compactata pana la cota betonului de egalizare. 8. Solutiile structurale prezentate se coreleaza cu plansele pe specialitati de instalatii si arhitectura. 9. Se citeste impreuna cu plansele S-01, S-02 si S-03 .
Materiale:
B500B;
Categoria de importana: C, conform HG.767/1997 Clasa de importanta: III, conform P100-1/2013
Ordinul - Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Mun. Miercurea Ciuc, Nr. 130
Construire LĂCAȘ PENTRU PUSTNICI PAULINI
Mun. Miercurea Ciuc, Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Nr. 130
S.C. MOSSFERN S.R.L.
arh. MACALIK ARNOLD
SPECIALITATE REZISTENTA
19-12
ETAPIZAREA LUCRARILOR. ETAPA II - FAZELE 1-14
1:100
S04 - 0
1 R 35 ire 2 in -S rij 15 Sp 006 Ø
1 :1
Sprijinire R1 Ø600-15-S235
Ø Spr 60 iji 0- nir 15 e -S R1 23 5
NOTA: Date din studiul geotehnic: 1. Conform studiu geotehnic se pune in evidenta urmatoarea stratificatie: Foraj 1: - 0.00m - 0.80m Umplutură (pietriș cu nisip) - 0.80m - 6.00m Argilă nisipoasă cu pietriș rar bolovăniș. cafenie-gălbuie vârtoasă - 6.00m - 13.8m Nisip argilos gălbui albicios cu pietriș rar bolovăniș, îndesat - 13.8m - 22.0m Nisip mixt argilos cenușiu-albicios, cu rar pietriș de natură vulcanogen sedimentară, îndesat Foraj 2: - 0.00m - 2.30m Argilă nisipoasă cafenie-gălbuie vârtoasă cu pietriș rar bolovăniș andeziltic - 2.30m - 3.40m Argilă nisipoasă cenușie vârtoasă cu pietriș rar bolovăniș - 3.40m - 5.00m Nisip argilos cenușiu, semicimentat - 5.00m - 12.0m Nisip mixt argilos cenușiu-albicios, cu rar pietriș de natură vulcanogen sedimentară, îndesat
1
:1
2. ±0.00= +1305.28m 3. Se va funda in stratul de nisip mixt argilos cenușiu-albicios, cu rar pietriș de natură vulcanogen sedimentară, îndesat. 4. pconv.=280-300 kPa 5. Nivelul apei subterane a fost interceptat la cota -7.50m. 6. Sapaturile se vor realiza cu epuismente. 7.Daca la nivelul talpii fundatiilor proiectate terenul de fundare nu este cel indicat (nisip argilos), se va sapa pana la atingerea stratificatiei indicate si se va realiza perna de balast compactata pana la cota betonului de egalizare. 8. Solutiile structurale prezentate se coreleaza cu plansele pe specialitati de instalatii si arhitectura. 9. Executia cofrajelor se vor realiza pe baza unui proiect tehnologic aprobat de proiectantul general. 10. Se citeste impreuna cu plansele ... . Materiale:
B500B;
Categoria de importana: C, conform HG.767/1997 Clasa de importanta: III, conform P100-1/2013
1
Ordinul - Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae
:1
Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Mun. Miercurea Ciuc, Nr. 130
Construire LĂCAȘ PENTRU PUSTNICI PAULINI
Mun. Miercurea Ciuc, Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Nr. 130
S.C. MOSSFERN S.R.L.
arh. MACALIK ARNOLD
SPECIALITATE REZISTENTA
19-12
PLAN COFRAJ RADIER COTA -12.52
1:50
R-01 - 0
1
Detaliu dispunere armaturi strapungere intre axele B-C sc.1:20
Sectiunea 1-1 Detaliu armare radier Sc. 1:20
1 Categoria de importana: C, conform HG.767/1997 Clasa de importanta: III, conform P100-1/2013
Ordinul - Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Mun. Miercurea Ciuc, Nr. 130
Construire LĂCAȘ PENTRU PUSTNICI PAULINI
Mun. Miercurea Ciuc, Jud. Harghita, Loc. Harghita-Băi, Nr. 130
S.C. MOSSFERN S.R.L.
arh. MACALIK ARNOLD
SPECIALITATE REZISTENTA
NOTA: 1. Solutiile structurale prezentate se coreleaza cu plansele pe specialitati de instalatii si arhitectura. 2. Executia cofrajelor se vor realiza pe baza unui proiect tehnologic aprobat de proiectantul general. 3. Se citeste impreuna cu plansele R-01, R-03, R-04.
19-12
PLAN ARMARE INFERIOARA RADIER COTA -12.52
Materiale:
B500B; Cnom = 40 mm;
1:50(20)
R-02 - 0
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
2020 április