SZABÓ GYÖRGY • LOPESSZABÓ ZSUZSA
A bükki füvesember gyógynövényei
A gyógynövények története A gyógynövények története egyidős az emberiség történetével. Ősidők óta él bennünk a vágy, hogy meghódítsuk a természetet, megismerjük a bennünket körülvevő világot. Használni akartuk a fákat, növényeket, a tüzet, az állatok bőrét és húsát. Kíváncsian kémleltük az eget, a vihart, a napot, a csillagokat. Kóstolgattuk a növényeket. Rájöttünk, hogy vannak köztük jóízűek, keserűek és édesek. Volt, aki meggyógyult az egyiktől, egy más megbetegedett egy másiktól. Volt bogyó, mely halálos méreg volt, valaki az életével fi zetett a tudásért. Évezredek alatt megtanultuk a magunk keserves kárán, hogy nem minden ehető, és hogy mi az, ami gyógyít. Ez a tudás részben ösztönös volt, hiszen az állatok is gyakran ösztönösen tudják, mi jó nekik. Dél-Afrikában az elefántok egy ott termő aloé levelét eszik az emésztés megkönnyítésére. A kutyák a tarackbúza keskeny levelét rágják ugyanebből a célból. A csimpánzok a vadnapraforgó levelét nyelik le rágás nélkül, hogy megszabaduljanak
6
a bélférgeiktől. Az ösztön mellé aztán társult a kollektív emlékezet, a tapasztalat. Az időszámításunk előtt 5400 évvel élt jégkorszaki ember maradványait fedezték fel 1991-ben a tiroli Alpokban – mit is vitt magával utolsó útjára? Fehér nyárfán termő likacsos gombát, ami vérzéscsillapító, görcsoldó hatású növény. A fáraók Egyiptomában már szerteágazó tudással rendelkeztek az orvosok. Nagyon pontos feljegyzések vannak arról, hogyan alkalmaztak egyes növényeket gyógyító célokra. Az első gyógynövénykertet i. e. a VIII. században alapította egy babiloni király. 64-féle növény volt benne. Az ókori görögöknél a növénylopást ugyanúgy halállal büntették, mint az emberölést és a templomfosztogatást. A gyógyítás szerves része volt náluk a fitoterápia, a gyógynövényekkel való orvoslás. A leghíresebb görög orvost, Hippokratészt tartjuk a botanika, az orvostudomány és a gyógyszerészet atyjának. Az ő esküjét teszik le a mai napig a végzett orvosok. Dioszkoridész az i. sz. I. században
A gyógynövényes gyógyítás az őskorban és a középkorban. Híres középkori gyógyítók.
élt, ő írta az első gyógynövényes könyvet, ami egészen a XVII. századig referenciamunkának számított. Római orvos volt Galenus, aki igen alapos ismerője volt a gyógynövényeknek. Azt tanította, hogy termőhelyükön kell felkeresni, tanulmányozni, és lehetőleg saját kezűleg kell begyűjteni őket. Különböző gyógyszerformákat (tinktúrákat, kivonatokat, kenőcsöket, tapaszokat) készített belőlük, ezeket ma is galenusi készítményeknek nevezzük. 1 A középkorban a gyógynövények ismerete tovább bővült. Nagy Károly frank király kötelezővé tette termesztésüket. A kolostorokban, zárdákban a veteményes- és konyhakerten kívül a gyógynövényeknek külön helyet adtak, apácák, barátok voltak egy-egy közösség gyógyítói. A könyvnyomtatás feltalálása újabb távlatokat adott 1
a gyógyfüves gyógyításnak is. A kolostorok feljegyzései publikussá váltak, különböző nyelvekre fordították őket. A középkor leghíresebb orvosa a svájci származású Paracelsus. Az orvos a természet beható ismeretével és szorgos munkával gyógyít, mondta. Kutatásai a biokémia, a fitoterápia és a homeopátia alapjait rakták le. Elvetette az egzotikus növények használatát, és azt vallotta, a körülöttünk levő növényekkel kell gyógyítani magunkat. A növények hatóanyagainak felismerése és kivonása a XIX. század elején kezdődött. A mákból kivonták a papaverint, az örménygyökérből az inulint. A fehér fűz adta a szalicilsavat, az aszpirin alapanyagát, melyet először 1860ban állítottak elő laboratóriumban, mesterséges módon. Innen számítjuk a modern gyógyszerészet történetét. A fitoterápia, a gyógynövényekkel való gyógyítás azonban még nagyon sokáig domináns szerepet játszott az orvoslásban.
Gyógynövényekkel az egészségért Szerk. Dr. Kéry Ágnes Bp. 2000. 16. old.
7
70
Tinktúra készítése A tinktúra alkoholos gyógynövénykivonat, melyet külsőleg és belsőleg is használunk. Elkészítéséhez tiszta gabonaszeszre van szükség, ebben oldódik ki legjobban a növények hatóanyaga. Én a Royal vodkát használom, mely színtelen, szagtalan, gabonából készült alkohol, évek óta ebből készítem tinktúráimat. Példának közreadok két receptet, a citromfűét és a fekete nadálytőét, de egyéb növényekből is készíthető tinktúra, pl. fagyöngyből, pásztortáskából, orbáncfűből. A citromfű tinktúrát használhatjuk daganatokra, zúzódásokra és reumatikus fájdalmakra is. A közvetlenül virágzás előtt leszedett citromfüvet összevágjuk fél-egycentis darabokra, egy befőttesüveget teleteszünk az így összevágott fűvel, és leöntjük Royal vodkával. Egy hétig szobahőmérsékleten tartjuk, naponta egyszer felrázzuk, egy hét után leszűrjük. A citromfű tinktúra két évig eltartható hatóanyag veszteség nélkül. Ezzel a tinktúrával
óvatosan dörzsöljük be a daganatot, a zúzódást. A tinktúrába mártott gézzel köthetjük be a reumás végtagokat. Fekete nadálytő tinktúra A frissen kiásott gyökereket megmossuk, megtisztítjuk az elhalt részektől. Nem súroljuk, mert a külső, fekete része is értékes anyagokat tartalmaz. Előkészítjük a befőttes üveget és a Royal vodkát, egy centiméteres darabokra vágjuk a fekete nadálytő gyökeret. Figyeljék meg, hogy amikor a frissen vágott felület levegővel érintkezik, azonnal barnulni kezd! Ezért amint egy gyökeret összevágtunk, azonnal a gabonavodkába tesszük. Ezután a következő gyökeret daraboljuk fel és tesszük bele egészen addig, míg az üveg tele nem lesz. A vodka egy centivel magasabban legyen, mint a gyökérdarabok. Az így elkészített fekete nadálytő tinktúrát két hétig tartjuk szobahőmérsékleten az üvegben, naponta egyszer-kétszer felrázzuk. Két hét után leszűrjük. Akkor jó a fekete nadálytő tinktúra, ha sűrű, síkos, nyákos lesz.
71