Marosvölgyi Bonifác és a szabadság
fölugrani. Bezzeg Manul kuzin, gondolta Marosvölgyi Bonifác, szabad, mint a szél. Mennyi bezzeg van az életben, tette hozzá mélyet sóhajtva. Manul kuzin bezzeg kedvére császkálhat, semmiféle ajtók nem állják útját. − Min zsörtölődsz? – kérdezte Vénusz, és egy pillanatra abbahagyta a mosakodást. Marosvölgyi Bonifác elmesélte. − És ki az a Manul kuzin? – érdeklődött Vénusz. − Pusztai macskának vagy Pallasmacskának is hívják – bölcsködött Marosvölgyi Bonifác. – A valódi neve azonban, a Manul, mongol eredetű. Mongóliában, Kínában, Tibetben, Afganisztánban él, bár néha Nepálban és Bhutánban is föltűnik. − Tehát nem a mi utcánkban lakik –
Manul kuzin bezzeg szabad, mint a madár, gondolta Marosvölgyi Bonifác a bejárati ajtó előtt üldögélve. Mióta a lakását eladta és házba költözött, olykor szívesen járkált egyet az udvarán, meghempergett a kövön vagy a porban, leheveredett a faméretű orgonabokor tövében, elkergette a szemtelen madarakat, csakhogy – fölháborító! − a szolgái nem mindig nyitották ki neki az ajtót. Főleg abban az időszakban, amikor állításuk szerint „odakinn tombol a tél”. (Holott Marosvölgyi Bonifác életében kétszer is gázolt már hóban.) Marosvölgyi Bonifác dühös volt. Kivált, hogy Tódi, a kutya sokkal többet mehetett ki, mint ő. Márpedig egy macska mégiscsak felsőbb rendű, mint egy lihegő, nyáladzó, ugatérozó eb, aki még az asztalra is képtelen
18
