A zöld arany védelme Évezredekkel ezelőtt a kontinenseket hatalmas kiterjedésű erdők borították, amelyek növényeikkel és állataikkal táplálták az embert, alapanyagot kínáltak a lakóházakhoz, használati eszközökhöz. A népesség növekedésével egyre több fára lett szükség, és az évszázadok során az emberi mohóság mind nagyobb darabokat irtott ki az erdőségekből, miközben megfeledkezett a fák pótlásáról. Valóságos világvég hangulat, fahiány miatti pánik alakult ki a 16. század végére Európában. Különösen a németajkúak által lakott térségekben aggódtak a katasztrofális tűzifahiány miatt. Az ércek kiolvasztásához, a tengerjáró hajók építéséhez is nélkülözhetetlen faanyag nehézkes beszerzése az európai gazdaság egészét romlással fenyegette. Fakorszakként emlegetik a történészek a régi évszázadokat, amikor a fa volt a mindennapok nélkülözhetetlen üzemanyaga, az épületek és gépek nyersanyaga, az egyedüli segítség a hideg időjárás túléléséhez. Lassan feledésbe merültek a hagyományok, amelyek féltő tisztelettel
övezték a rengetegeket. Elfelejtődött az ősi népek fakultusza. A Közép- és NyugatEurópában élt kelták a fákat az emberek őseiként tisztelték, és világképükben megjelent a magyar mesék égig érő fájára emlékeztető szent fa három világa. Az éginek gondolt lombkoronában istennők és istenek lakoztak. A fa törzse foglalta magába a földi tartományt, a gyökérzet az ősi tudás és az örökkévalóság lakhelyéül szolgált. A kelták tizenhárom holdhónapjuk mindegyikét egyegy fának szentelték. Legféltettebb szent ligeteik tölgyes erdők voltak, közepükön állt az egységet és biztonságot jelképező
42
