Bene Zoltán > MAROSVÖLGYI BONIFÁC MEGMENTI A VILÁGOT

Marosvölgyi Bonifác megmenti a világot

Marosvölgyi Bonifác egy őszi napon elhatározta, hogy téli álmot alszik. Egyébként is szerette húzni a lóbőrt, órákat tudott heverészni az ablakban, ahol rátűzött a nyári nap sugára, bútorok alatt lustálkodott át egész délelőttöket, asztalokon nyújtózkodott, polcokon lebzselt, komódokon henyélt, s közben a világ folyásáról elmélkedett fél-, netán egészálomban.

Egy szó mint száz, Marosvölgyi Bonifác eltervezte, hogy téli álomra hajtja a fejét. Végtére is, amit egy medve, de még egyes rágcsálók is képesek megcselekedni, azt egy cica ezerszer különbül végrehajtja! Hogy biztosra menjen, tréningezett. Ahelyett, hogy a nap huszonnégy órájából tizennyolcat töltött volna alvással, fokozatosan elérte a napi tizenkilenc, húsz, sőt: huszonegy órát! A hajnali négy és fél hat közti időszakban azonban soha nem horpasztott. Olyankor mindig pirkadatváró koncerttel kedveskedett szolgálóinak, akik e nélkül hatalmas művészeti élménytől estek volna el, és néhanapján akár még ki is alhatták volna magukat, ami, miként a cicatudósok legfrissebb kutatásai rávilágítottak, káros az emberi szervezetre. Márpedig Marosvölgyi Bonifác féltette szolgálóit.

Már csaknem télbe hajlott az ősz, amikor Marosvölgyi Bonifác elérte a napi huszonhárom órát. Ennyit aludt egyhuzamban. Közel érezte már a célt, s tudta, ha átlendül a huszonnégy órán, attól kezdve nincs megállás. Ha három hónappal számolunk, az kis híján kettőezer-kettőszáz óra, tűnődött Marosvölgyi Bonifác, de már nem ellenőrizhette a számítását, mert… Téli álomba szenderült.

Azon a hajnalon elmaradt a pirkadatváró koncert. A szolgálói elaludtak. Elkéstek a munkahelyükről (Marosvölgyi Bonifác nagylelkűségét bizonyítja, hogy több munkahelyen is dolgozhattak, nem sajátította ki őket), kellemetlenségek érték őket naphosszat. S midőn hazaértek, azt kellett látniuk, hogy Marosvölgyi Bonifác még mindig durmol. Hangosan szuszog, föl-fölnyög álmában, de alig moccan, alig horkan, alig hortyog. A tányérjába helyezett étel érintetlen, a postaládából kicsordulnak a rajongói levelek, amelyek mind a pirkadatváró koncert elmaradása felől érdeklődnek (a koncertet nem csupán a CicaRádió, de számos más állomás is közvetítette minden áldott reggel), a világ mintha kizökkent volna a megszokott és bevált sínjeiről… A szolgálók hümmögtek, hüppögtek, a kezüket tördelték.

És akkor Marosvölgyi Bonifác álmot látott. Álmában a kizökkent világot elengedte az az erő, amely addig a helyén tartotta, mert nem látta értelmét olyan földkerekségnek, amelyből három hónapon, azaz tizenkét héten, tehát csaknem kettőezer-kettőszáz órán keresztül kivonja magát Marosvölgyi Bonifác. És az elengedett világ zuhant a semmi felé…

Ám akkor Marosvölgyi Bonifác megébredt. Nagy kő esett le a szívéről, méltóságteljesen körbenézett, szolgálóinak joviálisan biccentett, és elvonult, hogy egyen egyet a világ megmentésének örömére. Mert valóban megérdemli.

BENE ZOLTÁN