Történelmi Magyar Családok
rihnói terebesi nyalábi
Perényiek 1271-
Perényiek
1271 1271
1316
1403
1441
1504 1502-1548 1783-1849 1870-1946
Perényiek 1271(A Perényi család három ágának története)
A szerzők Novák Ádám történész-segédmuzeológus (3-10. tabló) Déri Múzeum, Debrecen
Fónagy Zoltán történész, egyetemi docens (11-13. tabló) ELTE BTK/MTA BTK Történettudományi Intézete
Püski Levente történész, egyetemi tanár (14-15. tabló) Debreceni Egyetem
Dancs György történész (16. tabló) II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
Józan Lajos nyugalmazott ref. lelkész
(családfa)
A vándorkiállítás grafikai munkái Kelemen Gábor LIMAR6 Kultúraszervező kft.
A vándorkiállítás támogatója Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság Bethlen Gábor Alap
A vándorkiállítási pályázat- és projektkezelője LIMAR6 Kultúraszervező kft.
Irodalom Engel Pál: Középkori magyar genealógia. In: Magyar középkori adattár (DVD), Bp., 1996.
Engel Pál: Honor, vár, ispánság. Válogatott tanulmányok. Válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket gondozta Csukovits Enikő. Bp., 2003.
Komáromy András: A Perényiek a mohácsi vész előtt. Két közlemény. Családtörténeti értesítő 1. (1899) 2–8.
Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon. Bp., 1984. Neumann Tibor: Várat vennék, de miből? Perényi Imre szerzeményei az 1490-es években. In: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve LIX. évfolyam. Nyíregyháza, 2017.
Tringli István: Hunyadi Mátyás és a Perényiek. Levéltári Közlemények 63. (1992) Tringli István: Az újkor hajnala: Magyarország története 1440–1541. Bp., 2003. Fónagy Zoltán: Perényi Zsigmond báró. In: Vértanúk könyve. A magyar forradalom és szabadságharc mártírjai 1848-1854. Rubicon könyvek. Bp. 2007.
Melkovics Tamás: Perényi Zsigmond. Bírából vádlott és vértanú. In: Kedves Gyula, Pelyach István (Szerk.): Az 1848-1849. évi országgyűlés mártírjai. Bp., 2016.
Doby Antal: Báró Perényi Zsigmond, a magyar nemzet dicső vértanújának élete. Nagyszőllős, 1899. Püski Levente: A magyar felsőház története,1927-1945. Napvilág K. Bp. 2000. Jónás Károly-Villám Judit: A Magyar Országgyűlés elnökei. Argumentum K. BP. 2002.
Perényiek
1271
1271
1316
1403
1441
1504 1502-1548 1783-1849 1870-1946
Perényiek a konstanzi zsinat résztvevőiről készült kéziraton (1417)
A Perényiek eredete Orbán, az első Perényi A család első ismert ősének, bizonyos Orbánnak származásáról keveset tudunk Első említése 1271-ből való, amikor az abaúji Beret település határainak leírásakor a szomszédos Detek település birtokosaként tűnik föl. Egy 1274-es oklevélből kiderül, hogy a birtokot V. Istvántól (1270–1272) nyerte. Az oklevél nem tér ki Orbán státuszára, így nem tudjuk, hogy birtokát milyen tevékenységért nyerte, de a legvalószínűbb, hogy katonai szolgálatot végzett a királynak. Ekkor még nem használja a „de Peren” előnevet. Halála a 13. század végére tehető, és még életében került birtokába a szintén abaúji Perény település, és a zempléni Velejte. Ezeket aitól származó családok közös birtoka. Származását tekintve biztosat nem tudunk. Nem volt leszármazottja egyik ősi nemzettségnek sem, leszármazottainak közös címere „unicum” hazánkban és külföldön is. A későbbi családnév nem zárja ki, hogy Perény településről származik, így lehet nyugati eredetű telepesek leszármazottja. A család címere nagy hasonlóságot mutat a karintiai Pera család címerével, így külföldi származását ez is erősíti.
V. István pecsétje
A hatalom alapja a földbirtok A középkori Magyar Királyságban a nyugati mintákkal ellentétes folyamat játszódott le. Az államalapítás idején az uralkodó bírt a legnagyobb földbirtokkal, adományai révén szereztek kezdetben egy-két falut birtokul a nemesek. Később ezek az adományok uradalmakra, akár vármegyékre is kiterjedt, és a királlyal szemben folyamatosan nőt a nemesi birtokállomány. A hatalom alapja ugyanis a földbirtok volt, ez biztosította tulajdonosának a jövedelmet, amiből családját eltarthatta és fegyverkezhetett. Így elláthatta a király katonai szolgálatát, és megvédhette az országot, vagy saját birtokát. A nagyobb birtokok lehetővé tették katonák felfogadását, így a 14. századra kialakultak a nemesi bandériumok. A földdel nem rendelkező jobbágyok a nagyobb hatalommal bíró nemesek oltalmát keresték
A Perényi család három ága
A karintiai Pera család címere
Az előjogok világa: középkor A középkori magyar társadalom elsődleges identitás határozó tényezője, az egy közösséghez való tartozás alapja nem a nyelv volt, hanem az azonos előjogok birtoklása. Minden jog az uralkodótól eredt. Az 1222-es Aranybulla kiadásától kezdve folyamatosan kialakult a nemesi szabadsággal rendelkezők rendje (megillette őket az adómentesség, katonai szolgálat, földbirtoklás joga). A keresztény egyház tagjaiból került ki az egyházi rend. A királyi városok lakói alkották a vékony városi polgári rendet. Területhez kötött kiváltságokat kaptak például az erdélyi szászok, székelyek, vagy az ország közepén letelepült jászok és kunok. A saját földdel nem rendelkezők, „az idegen fedél alatt lakók” voltak a jobbágyok, akik jog nélküli rendbe tömörültek. II. András arany pecsétje
Orbának legkevesebb négy gyermeke született. Egyetlen lánya a Márta nevet kapta a keresztségben. Egy-egy ától ered a Perényiek három ága, melyet legfontosabb birtokuk neve szerint különböztetünk meg. Miklóstól ered a rihnói vagy karászi ág, Jánostól a nyalábi ág, Istvántól pedig a terebesi ág. A történelmi leírásokban gyakran találkozunk a nemesi–bárói–nádori megnevezésekkel is, aszerint, hogy a 16. században és később milyen sorsra jutottak az egyes családok. Míg a rihnóiak közül csupán egy töltött be bárói tisztséget, addig a nyalábiak közül több is, a terebesiek egyike pedig eljutott a nádori tisztségig. A rihnóiak pályafutása indult emelkedésnek legkorábban, már I. Károly (1301–1342) idején töltöttek be tisztséget. Az 1440-es években azonban birtokaik nagyrészét elvesztették, 1514ben pedig utolsó fértagjuk is elhunyt. A terebesiek futották be a legmagasabb pályát. Titkos kancellár, tárnokmester, nádor és erdélyi vajda is akadt közöttük. Azonban 1567-ben ez az ág is magtalanul kihaltak. A nyalábiak leszármazottai máig élnek. Két közös dolog volt a családokban: az Orbántól örökölt ősbirtokok, és címerük.
1271
Perényiek 1316
1403
1441
1504 1502-1548 1783-1849 1870-1946
Szűz Mária megkoronázza Károly Róbert királyt
Az Anjouk idején A Drugetek familiárisa: rihnói Perényi Miklós Orbán a Miklós a szakirodalom szerint korán I. Károly (1301–1342) oldalára állt a trónért folytatott küzdelemben, s részt vett annak megőrzésében is. Borsa Kopasz 1317-es lázadásának letörésekor a királyi seregben volt, és III. Uroš szerb király elleni hadjáratban is katonáskodott. Első királyi adományát eme szolgálatok ellentételeként kapta 1319-ben, nevezetesen Kabalafalva vagy másnéven Lófalu települést Sáros megyében. 1316-ban Szepes vármegye alispánjaként tűnt föl. Az északkeleti országrészben ekkor több vármegye, köztük Szepes megye ispánja is Druget Fülöp volt. Úgy látszik, Perényi már ekkor beállt a Druget famíliába. Azon belül pedig fontos szerep jutott neki: Vizsolyban a Drugettartomány udvarbírájaként tevékenykedett 1318 és 1333 között. A Druget-tartományt ekkor átszervezték, amiben Perényinek nem volt szerepe. A források szerint az aktív tevékenységtől visszavonult, családját a szintén Miklósnak keresztelt idősebb a képviselte a Drugetek famíliájában. Miklós sárosi alispánként kezdte 1331-ben, majd 1341-ben bihari ispán és később sólyomkői illetve hrussói várnagy lett.
(Nagy) Lajos aranyforintjának előlapja Orbán a Miklós szolgálataiért cserébe több Szepes és Sáros megyében fekvő birtokot szerzett, köztük Rihnót, ahonnan leszármazottjainak családja kölcsönözte nevét. Miklós egyik birtokán, Harapkón a Szentlélek tiszteletére ágoston rendi kolostort alapított. Halála az 1340-es évekre tehető.
A familiaritás A Nyugat-Európában ismeretes hűbéri láncolat a középkori Magyar Királyságban nem alakult ki. Minden nemes közvetlenül a királytól nyerte szabadságát, hűséggel neki tartozott. A szegényebb birtokosok azonban igyekeztek a tehetősebbek szolgálatába állni. Tőlük reméltek védelmet, és királyi adományok kieszközlését. Legtöbbször igazgatási, katonai, és helyettesi munkát láttak el. A dominius és a familiáris közötti szóbeli megállapodások összegségére épül a familiaritás rendszere. Ennek segítségével működhettek a kiterjedt nagybirtokok, viselhetett egy személy több ispánságot, tarthatott fenn bandériumot. Az egyszerű nemes pedig királyi privilégiumokban részesülhetett dominusza közbenjárására (pl. címer-, birtokadomány).
I. Lajos szolgálatában: terebesi Perényi Péter
Druget János nádor pecsétje
A honor rendszer A késő Árpádok alatt egyes családok kezén annyi örökbirtok egyesült, hogy több megyére kiterjedő tartományuraságot tudtak létrehozni. Károly Róbert uralkodásának első két évtizedébe telt ezeket felszámolni. Hogy elejét vegye a folyamat megismétlődésének, bevezette a honor rendszert. A király elsősorban nem földet adományozott, hanem tisztséget, melyhez királyi váruradalmakat rendeltek „pro honore”. A tisztség betöltője ezek hasznát mindaddig élvezhette, míg megbízatását a király vissza nem vonta. Ezzel az uralkodó elkerülte a királyi birtokok elidegenítését, és hűséget követelt az alattvalóktól. Druget Fülöp Itáliából kísérte el Károly királyt a trónig tartó úton. Jutalma egy több megyére kiterjedő ispáni honor volt, melyet utódaira is örökített.
Zsigmond király a Konstanzi zsinaton
Orbán másik áról, Istvánról csak annyit tudunk, hogy használta a Perényi nevet és legkevesebb három a született: Imre, András és Péter. A legnagyobb karriert utóbbi futotta be. Tudjuk róla, hogy 1359-ben I. Lajos (1342–1382) udvarában lovagként volt jelen. Ebben a minőségben több megbízatást teljesített királya nevében. Megbízható alattvalónak bizonyult, és sorra nyerte el újabb és újabb tisztségeit. Volt regéci, csejtei, jászóvári várnagy, majd abaúji, turóci és barsi ispán. Kitartó szolgálatáért több adományban is részesült Abaúj, Sáros, Borsod megyékben, mint Selyeb, Kucsin, vagy a várrommal rendelkező Szuhogy. Lajos király halála Árva megye ispánjaként érte. Péter és három a azon középbirtokos nemesek voltak, akikre Zsigmond király (1387–1437) hatalmát kívánta alapozni. Még 1387-ben két uradalmat adományozott a családnak: Terebest és Szentmiklóst. Péter a stratégiai jelentőségű diósgyőri várnagy tisztségébe került, az északkeleti régió hetedadóját ő szedte be királyának. Még megélhette, hogy Miklós a pohárnokmester lett. Családjának vagyonát Lajos alatt alapozta meg, amivel útjára indította ait Zsigmond szolgálatába.
1271
Perényiek 1316
1403
1441
1504 1502-1548 1783-1849 1870-1946
Füzér vára a rekonstrukció után
Zsigmond bárói
A terebesi ág vagyonának megalapozója, Péter diósgyőri várnagy 1388-as halála után három a vette át a család birtokait: többek között Terebest, Füzért és Szentmiklóst.
Luxemburgi Zsigmond király
Katonából országbíró: nyalábi Perényi Péter
A legműveltebb világi előkelő: terebesi Perényi Imre
Orbán a Jánostól eredt a család nyalábi ága, akinek unokája, Péter került először a bárók sorába. 1389-től jelen volt a király udvarában, 1395-ben zempléni ispánnak, majd a nikápolyi csatát követően 1397-ben macsói bánnak nevezték ki. Luxemburgi Zsigmond király (1387–1437) uralkodásának első szakaszában igyekezett tehetséges, de szegényebb nemeseket maga köré gyűjteni, és birtokadományokkal felemelni. Péterre elsősorban Erdélyben, és az ország keleti, északkeleti részén számított. Péter a bizalmat az 1403-as királyellenes lázadás során meghálálta: végig kitartott királya mellett, a Sárospatak melletti ütközetben a királyhű seregek élén győzelmet aratott a felkelőkön. Nem maradt el jutalma sem, ispáni megbizatásai mellett birtokokat is szerzett. Ugocsában Nagyszőllőst és Nyaláb várát, Abaújban pedig egyebek mellett Nagyidát és Szikszót kapta adományul. 1408-ban a Sárkányos Rend alapító tagjai között sorolták fel, 1415-től 1423-as haláláig pedig a második legfőbb bírói méltóságot töltötte be: országbíróként Zsigmond magyarországi hatalmának egyik őrzője volt.
A terebesi ág vagyonának megalapozója, Péter diósgyőri várnagy 1388-as halála után három a vette át a család birtokait: többek között Terebest, Füzért és Szentmiklóst . Miklós, János és Imre Zsigmond több hadjáratának aktív részesei voltak. Azonban az 1396-os nikápolyi csatatéren holtan maradt Miklós és János is, így Imre volt kénytelen bátyjai örökébe lépni. Azon kevés világi közé tartozott, akiről tudjuk: a prágai egyetemen tanulmányokat folytatott.
A királyi tanács felépítése A középkori magyar királyok az egyházi és világi rendekből álló tanáccsal közösen irányították az országot. A tanácsban a rendek korszakonként kisebb-nagyobb befolyással bírtak. A királyi tanácsban a legjelentősebb főpapok mindig helyet kaptak, mint az esztorgomi érsek prímás, vagy az egri, váradi, veszprémi, püspökök. A világiak közül az országos tisztségviselők közül kerülhettek be a legkönnyebben. Az ország rendes bírái (nádor, országbíró, tárnokmester) és az udvari tisztségviselők (pl. udvar-, asztalnok-, pohárnokmester) mellett természetesen helyet kapott az erdélyi vajda, és a bánok is. Uralkodónként változott a jelentősebb ispánok meghívása, de legtöbbször a székely, a pozsonyi, és a temesi ispán tanácsaira számíthatott az király. A tanács tagjai voltak a kancellárok is. Meghívást kaphattak még az egykor bárói tisztet betöltött előkelők, és a tisztség nélküli, uralkodóhoz közeli nemesek.
Az adománylevelekben rendszerint felsorolták Péter tetteit, mellyel kiérdemelte a királyi kegyet. Ezekből kiderül, hogy számos török hadjáratban részt vett, és a lengyel betörésektől is védte az az ország északi határát. A csatákban, várostromokban számos sérülést szerzett, sántított, egyik szemét és fülét is elvesztette. Élete végén egyike volt az ország legbefolyásosabb politikusainak, birtokait aira, Jánosra és Miklósra örökítette. Abaújváron templomot építettett, ott került elő nemrégiben az utódai által készített síremléke.
Nikápolyi csata (korabeli ábrázolás)
A prágai egyetem egy középkori miniatúrán
Feltehetően papi pályára szánta apja, testvérei tragédiája után viszont a világi előkelők útjára lépett. 1397-től pohárnokmester lett, és nyalábi Perényi Péterhez hasonlóan harcolt Zsigmondért 1403-ban. Jutalma nem maradt el, birtokszerzeményei mellett 1405-től a király titkoskancellárjának nevezte ki. Bár nem tudjuk, hogy volt-e egyetemi fokozata, feltehetően műveltésége jelölte ki első világiként erre a posztra. Az elsősorban diplomáciai feladatokkal járó tisztség Kis-Ázsiába is elszólította, ahol az oszmánok elleni szövetségen dolgozott. Élete utolsó tíz évében azonban leginkább birtokain időzött. Egy várostrom során lábán maradandó sérülést szerzett, így az uralkodó mellett alkancellárja teljesített szolgálatott. Zsigmondot Konstanzban kétszer meglátogatta, utoljára a zsinat 1418-as lezárásakor. Ez bizonyult utolsó utazásának,
A zsigmondi birtokpolitika Lajos király 1382-es halálakor a várak kétharmada király birtokban volt. Zsigmond, Lajos király lányának, Mária férjeként kezdte meg uralkodását 1387-ben. Ötven éves országlását a sokáig a gyenge királyi hatalom példájaként emlegették, amikor Zsigmond eltékozolta a királyi vagyont. Bár uralkodásának első harmadában valóban eladományozta birtokainak felét, azt igyekezett részben az általa felemelt köznemeseknek, s más lojális híveinek juttatni. Segítségükkel sikerült három királyellenes felkelést is levernie, és 1408-ban a hozzá végletekig hű előkelőkkel, és Borbála királynéval közösen létrehozta a Sárkányos Rendet. A rend tagjai elsősorban a király hatalmát voltak hivatottak fenntartani, ebben jelentős szerepet játszottak a Perényi család tagjai is. Ettől kezdve haláláig az ország az erős központi hatalomnak köszönhetően békében élt, és a királyi birtokok egy részét is sikerült visszaszereznie.
A Sárkányos Rend jelképe
Imre szintén alapítótagja volt a Sárkányos Rendnek. Unokaöccsei nélkül kapta adományul Csorbakő és Újvár várát, a sztropkói uradalmat. Ezzel megteremtette a lehetőségét egy önálló családi ág létrehozásának. Családi temetkezési helyéül 1408-ban a borsodmegyei Nyárádon pálos kolostort alapított. Halála után ide temették, síremlékének töredékét a régészeti feltárás során fedezték fel. Birtokait két ára, Istvánra és Jánosra hagyta.
Perényiek
1271 1316 1316 1403
1441
1504 1502-1548 1783-1849 1870-1946
Habsburg Albert
V. László
I. Ulászló síremléke
A nagy politika sodrában: három sors Az 1440–1444-es „zavaros idők”
terebesi Perényi János sírköve
Több évtizedes béke szakadt meg Habsburg Albert király 1439. október 27-i halálával. Az elhunyt uralkodónak nem volt örököse, bár felesége, Erzsébet királyné várandós volt. A magyar országnagyok ezért királyválasztó országgyűlést hívtak össze 1440 januárjára Budára. A döntés eredményeképp meghívták III. Ulászló lengyel királyt a magyar trónra, aki márciusban elfogadta a felkérést. Idő közben Erzsébet úgyermeknek adott életet, akit hamarosan V. László néven királlyá koronáztak. Erzsébet célul tűzte ki: a számára kivívja a trónt Ulászló ellenében. A magyar rendek ki-ki a maga érdeke, meggyőződése szerint felsorakozott a királyok mellett, amivel kezdetét vette a belháború, melyet szokás az események kuszasága, a jogbizonytalanság, és a korabeli szóhasználat alapján „zavaros időknek” nevezni.
Az elvesztett birtokok: Perényi Miklós
rihnóiak
Rihnói Perényi Miklóst Zsigmond király lovászmestereként a bárók között említették 1420-as haláláig. Ezt követően a krompachinak is nevezett Dániel majd a, Miklós került a család élére. Pályafutása ígéretesen indult, 1437-ben asztalnokmester lett, 1439-től pedig szepesi és késmárki kapitány. Ulászló 1440-es késmárki tartózkodása során megerősítette tisztségében, így pártállása már ekkor eldőlt. Szerencsétlenségére Erzsébet királyné egy tapasztalt cseh zsoldost, Jan Giskrát és kompániáját hívta a Felső Részekre, hogy V. László nevében a bánya, és királyi városokat megtartsa. Giskra már 1440 második felében sikereket ért el, felvette a sárosi ispán címet és Kassán rendezte be székhelyét. 1441-ben célul tűzte ki a Szepesség elfoglalását, így szembe került Perényi Miklóssal a késmárki kapitánnyal. Bár segítségért folyamodott Ulászlóhoz, Perényinek 1441 végén nem csak Késmárkot, de 1443ban családi székhelyét, Rihnót is fel kellett adnia. A birtokok visszaszerzése érdekében Miklós bízott Ulászló sikerében, az ő pártján maradt. 1444-ben Várnánál esett el. Örökösei sosem kapták vissza szepesi birtokaikat, köznemesi sorban a szabolcsi Karászon éltek, míg az 1514- es parasztháború során a lázadók prédájául estek, s örökös nélkül halt ki a rihnói családi ág.
Zsoldosok a Felső Részeken Erzsébet királyné Giskrát 5000 zsoldosával együtt bérelte fel a Habsburg Frigyesnek elzálogosított nyugati birtokok árából. A huszita háborúkban edzett, tapasztalt zsoldosok kis számuk ellenére ütőképes haderőt tettek ki, Hunyadi János kormányzó is többször kudarcot vallott ellenük. Giskra a zsold fedezetére V. László nevében Körmöcbányán pénzt veretett. Emellett kapitányainak engedte át az elfoglalt birtokokat, városokat zetség fejében. Ulászló király várnai halála után, sőt V. László 1453-as hazatérését követően is folytatták tevékenységüket, bár ekkor már több kisebb kompánia tevékenykedett Giskra ellenőrzése nélkül is. Az úgynevezett „bratrik” egyfajta „testvériség” keretében felbérelhető haderőt képeztek. Nem volt tőlük biztonságban sem a vidéki, sem a városi lakosság.
A szabadulás ára: nyalábi (ifj.) Perényi János
nyalábiak Nyalábi Perényi Péter országbíró a, János – akit az ifjabb jelzővel különböztettek meg terebesi Imre a Jánostól – szintén Ulászlót támogatta a belháborúban. 1441-ben egyik vezére volt a Kassa alá vonuló királyi seregnek. Giskra zsoldosai azonban a város felmentésére érkező csapatokkal körülzárták az ostromlókat, János pedig fogságba esett. Szabadon bocsájtása érdekében váltságdíjat volt kénytelen zetni. Nagyida uradalmát zálogul adta Giskra társának, a körmöci hitelezőnek, Modrár Pálnak, és atyaától, Perényi Imre a Jánostól is kénytelen volt kölcsön kérni. A jelentős veszteségbe sem János, sem ai nem nyugodtak bele, évtizedeken keresztül pereskedtek. A végső megoldást az jelentette, hogy János a János feleségül vette Modrár leányát, így az uradalom egy részére jogot szerzett. A veszteség azonban rányomta a bélyegét a család sorsára, a középkorban már nem játszottak jelentős szerepet leszármazottjai, csupán Ugocsa megyében voltak meghatározó birtokosok.
I. Ulászló király aranyforintja
A megőrzött hatalom: terebesi (id.) Perényi János
terebesiek Imre a János kezén összpontosultak a terebesi ág birtokai testvére, István 1437-es halála után. Az ország hetedik, az északkeleti országrész legnagyobb birtokosaként és a tárnokmesteri tisztség betöltőjeként vágott neki a zavaros időknek. Tagja volt az Ulászlót trónra hívó követségnek, később azonban elhagyta a király hűségét, sőt fogságba is esett. Annak ellenére, hogy Alberttől nyert Sáros várát Giskra birtokába vette, békés viszonyt ápolt a zsoldosvezérrel. A fogságból kiszabadult, és a csehek nem fenyegették birtokait. A bratrik 1447-ben elfoglalták ugyan Újvárat, gazdagságának, befolyásának és hatalmának köszönhetően azonban 1458-as haláláig fontos politikai tényező maradt, birtokaira újadományt nyert V. Lászlótól. Fiai visszakapták az elfoglalt várakat, közülük István Hunyadi Mátyás király bárója is lett. Így a terebesi ág volt az egyetlen, amely a Perényiek közül jelentős veszteség nélkül vészelte át a „zavaros időket”.
Az 1444-es várnai csata illusztrációja
Perényiek
1271 1316 1316 1403 1441
1504
1502-1548 1783-1849 1870-1946
Perényi Imre emléktáblája Siklósról
Mátyás király emlékérem
Perényi Imre vörös pecsétje
A felségárulástól a birodalmi hercegségig Mátyás király és a Perényiek Hunyadi Mátyás uralkodása idején a terebesi Perényiek sorsa egy hullámvasúthoz volt hasonlítható. Perényi János tárnokmester a, István asztalnokmesterként tartozott Mátyás udvarába, de 1464-ben perbe keveredtek Szilágyi Erzsébettel, és veszélybe került birtokaik egy része. A király később megkegyelmezett alattvalóinak, és a birtokokat is visszakapták, ám nem ez volt az első eset, hogy perbe fogták a Perényieket. Később, az 1471-es Vitéz-féle összeesküvésbe István testvére, Miklós keveredett bele. A kezelésében lévő Sztropkó várát lengyel zsoldosok szállták meg, és onnan rabolták a vidéket. Ekkor még Miklóst nem ítélték el, azonban 1483-ban már keményen lépett fel ellene a király. Állítólag rablólovagként sanyargatta Sztropkó környékét, ezért a király csapatai a Perényieket szabályosan kiostromolták váraikból. Haddal foglalták el Sztropkót, Füleket, Terebest, Sárost és Újvárat is. Nem tudjuk, hogy elveszítették-e minden birtokukat, az bizonyos, hogy Sáros és Sztropkó Corvin Jánoshoz került, a támadás valós célja feltehetően ez volt. Mindenesetre Perényi István 1486-ban úgy szenderült örök nyugalomra, hogy ára, Imrére birtokainak töredékét tudta csak átruházni.
Corvin János öröksége
Abaúj örökös ispánja Mátyás 1490. április 6-i halála felcsillantotta a reményt Imrében. A trónharcok ugyanis remek lehetőséget kínáltak arra, hogy egy jó választással visszaszerezze elveszett birtokait. Ulászló cseh király, Corvin János, és János Albert lengyel herceg versengett a magyar trónért. Imre az utóbbit választotta, és részt vett Kassa 1490-es ostromában is. A harcból végül Ulászló került ki győztesen. Perényi is felmérte az erőviszonyokat, és készségesen ajánlotta szolgálatait a királynak. Hűségét János Albert újabb betörése idején bizonyította is. Talán ennek is köszönhető, hogy 1492-ben Imre asztalnokmester lett. Számítása tehát nem jött be, így birtokait más úton kellett visszaszereznie. Szívós munkával, számos kisebb birtokot feláldozva, jelentős anyagi áldozatot hozva, és Bakóc Tamás egri püspök támogatását élvezve végül sikerült visszaszereznie Sztropkó, Sáros és Fülek várát is. Emellett szert tett egyebek mellett a sárosi Makovica, a borsodi Ónod, és a baranyai Siklós várára is.
Címek és rangok Bár az 1351-es törvény kimondta: minden nemes egyenlő, mindig akadtak egyenlőbbek. A bárói tisztséget betöltőknek például kijárt a „magnicus vir” elnevezés, és már a 14. században is jelentős vagyoni különbségek alakultak ki. Míg a váruradalmak birtoklása a hatalom mértékét is meghatározták, addig a címek, megszólítások csupán a reprezentációt jelentették. Sokáig az örökös ispánságok, vagy grófságok sem jártak hatalommal. A 15. század első felében több család (pl. Kórógyiak, Frangepánok, Korbáviaiak, Tallóciak) használhattak örökös ispáni címet, vele együtt pedig a vörös pecsétviasz használatának jogát. Az első, valós hatalommal bíró gróf, Hunyadi János volt, aki Beszterce grófjaként, az ország kapitánya is volt. Hunyadi Mátyás idején egyre szaporodtak a címzetes rangok (grófság, hercegség, örökös ispánság). 1498-tól pedig már törvényileg is kiemelkedett az arisztokrácia a nemeség közül: a XXII. törvénycikk megnevezte azokat a mágnásokat, akik bandérium állítására voltak kötelezve. Közöttük találjuk Perényi Imre nevét is.
Corvin János
Mint az ismeretes, Hunyadi Mátyásnak törvényes utóda nem született Beatrix királynétól. Volt azonban egy törvénytelen gyermeke, Corvin János. A király lemondott arról, hogy utódlását törvényes úton biztosítsa. Corvint igyekezett elismertetni örököseként. A Hunyadi, és a Szilágyi vagyon jókora részét íratta a nevére, és királyi adományokkal is ellátta. Ebben az időben több, a koronához visszakerült birtok (pl. háramlás vagy jószágvesztés útján) Corvin Jánosnál landolt. Feltételezhető, hogy a Perényieket is az ő érdekében rövidítették meg több váruradalommal. 1479-től címet is kapott, liptói hercegként említették. Így Corvin János volt a legnagyobb birtokos a király 1490-es halálakor. Mátyás terve azonban nem valósult meg. Bár a délvidéki bárók biztatására Corvin rászánta magát, hogy apja trónját megszerezze, ez azonban nem sikerült, II. Ulászló a csontmezei csatában legyőzte. Veresége után megkapta a szlavón hercegi, hatalommal nem járó, üres címet.
A felső nagy kép alsó része, a felirat rajta: Perényi Imre abaújvári ispán.
1504-ben Imrét nádorrá nevezték ki, és befolyása folyamatosan nőtt az udvaron belül. Nádorságából ered családjának egyik megnevezése: nádori ág. Nem sokkal később kinevezték őt, és egyúttal családját Abaúj megye örökös ispánjának, és megkapta a vörös pecsétviasz használatának jogát. 1509-ben a király magyar helytartója lett. Feleségeit előkelő családokból választhatta. Első felesége a Bátoriak ecsedi ágából származó Magdolna volt, kitől két a, Péter és Ferenc született. Második felesége pedig Kanizsai Dorottya lett, aki Imre halála után annak kiskorú lányait felnevelte. Imre családi székhelyén, Terebesen pálos kolostort alapított, és végső nyughelyéül is ezt választotta. 1515-ben részben az ő közbenjárására jött létre a Jagelló és a Habsburg ház közötti házassági szerződés, mely keretében a későbbi II. Lajos eljegyezte Habsburg Máriát. A magyar királytól birtokokat kapott jutalmul, Habsburg Miksa pedig birodalmi gró címet adományozott Imrének. A halál 1519. február 5-én érte utol. A családfőként eltöltött több mint három évtized alatt nemcsak, hogy visszaszerezte elkobzott birtokaikat, hanem újakat is szerzett hozzá.
Élete végén az ország legbefolyásosabb világi előkelője volt.
Perényiek
1271 1316 1316 1403 1441 1504
1502-1548
1783-1849 1870-1946
Péter korszakának egyik legfontosabb magyar nagybirtokosa és politikusa volt.
Perényi Péter
1
A nádor öröksége Perényi Imre első feleségétől három gyermeke született: Borbála, Ferenc és Péter. Feltehetően Borbála nem érte meg a felnőttkort, 1504 után nem említik. Ferenc a papi pályát választotta. 1508-tól erdélyi, 1513-tól váradi püspök lett. Az egyik legnagyobb jövedelemmel rendelkező egyházmegye élén a kiváló humanista műveltségű főpap a család első prelátusba került tagja. Imre 1519-es halála után a családfő így Péter lett. Bár 1521-ben egyszer dalmáthorvát-szlavón bánként említették, és Szapolyai Jánossal együtt koronaőr volt, első valós tisztségét csak 1526-ban a temesi ispánsággal nyerte. Temes megye vezetőjeként fontos katonai tisztségre tett szert. Emiatt, és az ország egyik legnagyobb birtokosaként kulcsszerep hárult rá a mohácsi csatában: a balszárny parancsnoka volt.
A Magyar Királyság a Jagelló-korban
Mohács a fordulópont Ispánból erdélyi vajda és koronaőr A mohácsi csatában elesettek temetésében nagy szerepet játszott Kanizsai Dorottya. A csatatéren holtan maradt mostohaa, Perényi Ferenc és többek között Pálóci Antal is. Péter megmenekült, és kihasználva Pálóci halálát, özvegyétől elfoglalta Patak és Újhely várát, mely egykoron családja birtokában volt. Támogatta Szapolyai János koronázását, amelyen koronaőrként maga is részt vett. Jutalmul az erdélyi vajda lehetett. Kieszközölte azt is, hogy a törvénnyel ellentétben ne Visegrádon helyezzék el a Szent Koronát. Számos birtoka közül talán a legjobban védhetőt választotta: Füzérre szállíttatta a Koronát. Döntése és választása ésszerű, a töröktől a lehető legmesszebb ez a vár feküdt. Ugyanakkor a Korona birtoklása politikailag szabadabb mozgást engedett meg Péternek.
II. Lajos utódlása
II. Ulászló és Foix Anna esküvője 1502.
A történelmi hagyományban a Magyar Királyság az utolsó két középkori uralkodónk idején egy hanyatló, és gyenge országként él, ahol az uralkodó gyengesége, és a bárói ligák harca tette működésképtelenné az országot. Az újabb kutatások azonban rámutattak: a királyi kincstár bevétele talán soha nem volt nagyobb, a Jagellók perszonálunióban egyesítették Közép-Európa két erős királyságát, a csehet és a magyart. A humanizmus és a reneszánsz ekkor bontakozott ki igazán hazánkban, és több mint két évtizedig béke honolt. Az oszmán-török előre nyomulással azonban a Jagellók egyedül nem tudták felvenni a versenyt. Nándorfehérvár 1521-es eleste után a török hódítás már csak idő kérdése volt. A már tudjuk, hogy a mohácsi csata kimenetele legkevésbé múlott az uralkodón. A török sereg számbeli és minőségi fölénye, Szapolyai késlekedése, és több hadászati ballépés okozta a katasztrofális vereséget. A mohácsi csata után a 16. században Mátyás sikereihez képest ítélték és marasztalták el II. Ulászlót és II. Lajost.
Orlai Petrich Soma: Perényiné Kanizsai Dorottya a mohácsi csata után összeszedi a halottakat
A több tízezer fős veszteség közül a legnagyobbat kétség kívül II. Lajos király halála jelentette. Az ország rendjei már ekkor megoszlottak abban kit illet a korona. Az éppen Perényi Imre által tető alá hozott örökösödési szerződés értelmében Habsburg Ferdinánd örökölhetett. A rendek azonban Szapolyai Jánost, az ország legnagyobb birtokosát választották meg. Mivel Perényi Péter mellett Szapolyai is koronaőr volt, ezért a Szent Korona birtokában Székesfehérváron törvényes koronázásban részesült. Ferdinánd, mint trónkövetelő csak hathatós katonai szerepvállalással, és a Korona birtokában szerezhetett érvényt akaratának. Perényi Péter talán már 1526 végén felismerte, hogy könnyen királycsináló lehet, és az erőviszonyok alakulásának függvényében kivárásra helyezkedett. Nem mindenki támogatta Szapolyait, 1526 végén több támogatója akadt a jelentős katonai erőket mozgósító Habsburg Ferdinándnak. A trónkövetelő mellé anyagi és politikai elismerés reményében egyre több magyar arisztokrata csatlakozott. Az áttörést Perényi Péter pártváltása jelentette, aki Ferdinánd 1527 novemberi koronázására Székesfehérvárra szállíttatta a Szent Koronát. Ferdinánd katonailag is meg kívánta törni Szapolyait, aki az ország észak-keleti részébe szorult és bár lengyel zsoldosok segítségével legyőzte Perényi csapatait több várát is elfoglalva, végül a szinai csatában Ferdinandtól vereséget szenvedett. Bár úgy tűnt ekkor Perényi a győztes oldalt választotta, később egyértelművé vált, hogy Ferdinánd ereje is kevés ahhoz, hogy a török előre nyomulást megállítsa. Szapolyai szövetséget kötött a szultánnal, így Perényi déli birtokai (Siklós, Valpó) veszélybe kerültek. 1529-ben éppen észak felé tartva Szapolyai fogságába esett. Innen csak hűségesküért cserébe szabadulhatott. Ezzel lezárult Perényi Péter politikai lavírozásának első szakasza.
Perényiek
1271 1316 1316 1403 1441 1504 Ferdinánd
1502-1548
Szapolyai János
Perényi Péter
2
Politikai manőverek A kettős királyság idején a legtöbb nagybirtokos és főpap aszerint igyekezett pártot választani, hogy ki ígért többet. A korszak sajátossága, hogy pártfordulóknak és árulóknak bélyegezték meg egymást a korszak politikusai. A helyzet valahol érthető, ha valaki a vesztes oldalon kötelezte el magát, mindenét elveszthette. Úgy tűnik Perényi Péter – akinek északkeleti birtokai éppen a két uralkodó befolyásának határán terültek el – 1529-et követően arra törekedett, hogy a Porta támogatását Szapolyaival szemben megszerezze. Célja nem volt más, mint hogy harmadik erőként beszálljon a trónért és az egyesítésért folytatott küzdelembe. Ennek érdekében a Felső-Részeken, de Itáliában is keresett szövetségeseket. Politikáját azonban feltehetően leleplezték, és 1532 nyarán a szultán foglyul ejtette az Alföldön. Elbocsátásáért – és hűsége zálogáért – egyik át, a kiskorú Ferencet volt kénytelen maga helyett túszul adni.
János, Ferdinánd, Szulejmán Szapolyai János (1526–1540) nagyapja Mátyás alatt emelkedett fel, és tette leszármazottait az ország legnagyobb birtokosává. János 1526-os megkoronázását követően nem tudta az országot egyesíteni, így a Portával együttműködve Erdélyben rendezte be udvarát. Utóda János Zsigmond alatt szerveződött meg az Erdélyi Fejedelemség. Nagy Szulejmán (1520–1566) szultán tehetséges ambiciózus oszmán-török vezetőként elhatározta Birodalmának növelését. Több mint negyven éves uralkodása alatt több hadjáratot vezetett a Magyar Királyság és a Habsburg Birodalom ellen. Habsburg Ferdinánd V. Károly testvéreként kormányozta a Habsburg Birodalmat, melybe uralkodása alatt (1526–1564) igyekezett a Magyar Királyságot integrálni. Nevéhez fűződik az az ellenőrzése alatt álló magyar területek gazdaságának, kormányzatának megszervezése, a végvár-rendszer kiépítése. Az ereje teljében lévő Oszmán Birodalom ellen többször vereséget szenvedett, de Bécset mindig sikerült megvédenie. Úgy tűnik a túszszedés hosszú távon Szapolyai pártján tartotta Perényit. Kitartott János király mellett még akkor is, amikor Sáros várát vették Ferdinánd seregei ostrom alá 1537-ben. Szapolyait képviselte a váradi békét megelőző tárgyalásokkor, és tagja volt a Jagelló Izabellát, János hitveséül megkérő követségnek. A király 1540-es halálát követően azonban nem érezte elég erősnek pozícióját, így ismét Ferdinánd oldalára állt. Cserébe megkapta a királyi kancellár és országos főkapitány címeket, valamint Eger várát. Ezt követően aktív részese a katonai hadműveleteknek, míg Ferdinánd szemében gyanús lett Perényi. 1542-ben letartóztatták, és fogságba vetették. Bécsújhelyen tartották fogva, ahol 1548-as haláláig raboskodott.
1783-1849 1870-1946
Szulejmán
A harmadik utas főúr Perényi Ferenc „kiszabadulása” Számos történeti forrás ért egyet abban, hogy Perényi Péter 1532-ben nagyobbik át, Ferencet török fogságba adta túszul. A korszakban bevett szokás volt az efféle politikai zsarolás. A kútfők azonban ellentmondanak annak tekintetében, hogy Ferenc kiszabadult volna. Sztárai Mihály prédikátor magát a kiszabadult Ferenc tanítójának nevezte, és részletesen elmesélte annak hazaútját. Egyes kútfők tudni vélik, hogy Péter másik a, Gábor nem volt hajlandó elfogadni a visszatérő Ferenc állítását származásáról, így megtagadta öröklését, egyesek szerint mérgezésre, mások szerint vízbe fojtásra adott parancsot. A kérdés eldöntését egy célirányos kutatás oldhatja meg. Egy azonban bizonyos, Ferenc nem örökölt, és leszármazottai sem ismertek.
Perényi Péter öröksége Péter kétszer nősült, előbb Thurzó Margit, majd Ormosdi Székely Klára lett hitvese. Legalább két gyermeke született, Ferenc és Gábor, utóbbi örökölte apja vagyonát. Tárnokmester, majd országbíró lett Ferdinánd udvarában, de úgyermeket nem nemzett, így vele együtt 1567-ben a Perényiek terebesi ága kihalt.
Perényi Gábor és Ország Ilona eljegyzési gyűrűje Péternek feltehetően már életében le kellett mondania Siklósról és Valpóról, melyek a Hódoltság részévé váltak. Ezzel szemben megőrizte birtokait az északkeleti országrészben, sőt a család egy régi vágyát teljesítette: megszerezte a pataki uradalmat. Birtokain nagyszabású építkezéseket folytatott. Siklóson már apja munkálatait folytatta, Füzér várát egy olasz hadmérnök erősítette meg, de a legnagyobb építkezéseket Patakon folytatta. Neki volt köszönhető, hogy a ma is látható sárospataki vár magja létrejött.
A sárospataki vár Péter építette Vörös tornya
Erről árulkodik a Perényi címerrel ékesített reneszánsz ajtóboltozat. A legújabb kutatások szerint kezdetben Újhely várát sem hanyagolta el. Török Bálinthoz, Nádasdi Tamáshoz, vagy Thurzó Elekhez hasonlóan, Péter korszakának egyik legfontosabb magyar nagybirtokosa és politikusa volt. Ezért számos történetírói munkában és egyéb forrásban találhatunk róla adatokat. A legjelentősebb munka Sztárai Mihály Historiae… c. munkája. Mindezek ellenére széles forrásbázisra és kritikai szemléletre épülő történeti biográa még várat magára.
Perényiek
1271 1316 1316 1403 1441 1504
1502-1548
1783-1849 1870-1946
A sárospataki iskola épülete a16. században
Az első magyar nyelvű bibliafordítás Komjáti Gergely 1533, Krakkó
Perényi Péter
Perényiek és a reformáció
3
A pataki protestáns oktatás kezdetei Perényi Péter miután megszerezte a pataki uradalmat, és arra több királyi adományt is nyert, nagyszabású építkezéseket folytatott. Ez az időszak egybeesett a sárospataki protestáns oktatás kezdetével, ezért a hagyomány a Sárospataki Református Kollégium alapítóját Perényi Péterben látja. Patakon már a 14–15. században magas szintű plébániai oktatás folyt elsősorban a városban kolostorral rendelkező ferences rendnek köszönhetően. A protestáns tanokhoz előszeretettel fordultak a német nyelvű városi közösségek, akikkel a pataki lakosok is kapcsolatba kerülhettek a kereskedelem révén. Mindezek hozzájárulhattak ahhoz, hogy 1531, de legkésőbb 1538-ban szárnyat bontson a protestáns oktatás Patakon. Nem tudjuk biztosan, hogy Perényi adományt, vagy engedélyt adott volna az iskola működésére. Már csak azért is, mert ekkor törvény tiltotta az eretnek tanok terjesztését. Feltételezhető, hogy a főúr nem terjesztője volt a reformációnak, de burjánzását nem akadályozta. Mindenesetre az egyik legelső pataki prédikátor Gálszécsi István 1536-ban megjelent munkájában Perényinek mint patrónusának mondott köszönetet. A pártoló tevékenységet Perényi özvegye, Ormosdi Székely Klára és a, Perényi Gábor is folytathatta, hiszen annak halálakor, 1567-ben már lutheránusok iskolájaként említik a pataki iskolát, és több neves prédikátor is működött a városban, mint például Kopácsi István.
A családtagok vallása a
A források alapján nagy bizonysággal kijelenthető, hogy Perényi Péter már az 1530-as években a lutheri elveket követte. A vallás egyértelmű hívévé azonban börtönévei alatt vált, ahol levelezést folytatott Luther Márton munkatársával Philipp Melanchthonnal. Részben ennek eredményeként Perényi összeállított egy Concordantz (Egybecsengés) tematikájú kéziratot, mely a Biblia ó- és újszövetségi részeit állította párhuzamba.
A reformáció terjedése Magyarországon A protestáns tanok terjedésének a mohácsi csatavesztés, és a zavaros belpolitikai helyzet adott igazi lendületet. Kezdetben a német ajkú városi lakosság körében terjedtek el Luther tanításai. Így lettek protestáns fellegvárak a felvidéki és az erdélyi szász városok. Politikai kérdéssé a János Zsigmond alatt megalakult Erdélyi Fejedelemség idején vált, amikor a fejedelem érdeke lett a reformáció támogatása, az egyházi vagyon szekularizációja. Új lendületet adott a Habsburg fennhatóság alatt álló magyar területeknek I. Miksa trónra kerülése, aki nagyban támogatta a protestantizmust. A 16. század második felében indult el a kálvini és a lutheri irányzat elválása. A felekezeti hovatartozás sok helyen feszítette a társadalmat, mely fontos identitásképző tényezővé fejlődött. Az 1568-as tordai országgyűlés ezért jelentett európai szintű mérföldkövet a vallási toleranciában: kimondta a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius vallás egyenjogúságát. A protestáns vallás magyar megszilárdulásában jelentős szerepet játszottak a bibliafordítások, és a teológiai iskolák alakulása Debrecenben, és Sárospatakon. Ezek a kezdeményezések mecénásokra találtak az arisztokrácia soraiban.
A kéziratot elküldte a nürnbergi üvegablakfestőnek és rézkarcolónak, Hirschvogelnek, aki nekilátott a program képzőművészeti megvalósításának. Elegáns reneszánsz rézkarcokkal illusztrálta a konkordanciát, a képekhez négysoros német verseket illesztett, felhasználva Perényi instrukcióit. A mű 1550-ben több változatban is megjelent Bécsben. csak képekkel, csak szöveggel. A munkában szereplő német verseket tehát nem Perényi írta, az utólag került kéziratába. A kötet kiemelkedő fontosságú hungarikum, egyszersmind az osztrák reneszánsz művészet és a közép-európai reformáció fontos kulturális, művészeti és könyvészeti emléke, nemrégiben facsimile kiadásban látott újra napvilágot. Perényi Péter mellett a nyalábi ágból származó Perényi Gábor felesége, Frangepán Katalin is jelentős mecénási tevékenységet folytatott a reformáció érdekében. Komjáti Benedeket a bécsi egyetemet járt humanistát fogadta fel a tanítójául, és támogatta bibliafordítói munkáját. Ennek eredményeként jelenhetett meg Krakkóban 1533ban az első magyar nyelvű bibliafordítás: Szent Pál levelei kerültek magyarul nyomtatásba. Később a nyalábi ág több tagja is a reformáció támogatója lett, mint Perényi János ugocsai ispán, és Perényi Ferenc Nagyida ura.
Körösfői Kriesch Aladár: Tordai országgyűlés
Perényiek
1271 1316 1441 1504 1502-1548 1316 1403 1441
1783-1849
1870-1946 1870-1946
„A szabadelvű ellenzéki párt hű bajnoka”
Perényi Zsigmond
1783 1849
1.
akiben „nem csupán a tiszta hazaúi szándokot, hanem a törvényhozói értelmességet is becsülnünk kellett” A közigazgatás és az igazságszolgáltatás felső szintjein
Családi háttér és tanulóévek Perényi Zsigmond báró egy múltjára büszke, de jelenével elégedetlen főnemesi családba született 1783. november 18-án Beregszász-Végardón. Bár a Perényiek együttesen még a 18. században is tekintélyes vagyon urainak mondhatták magukat Ugocsa, Ung, Abaúj, Zemplén megyékben, a népes família tagjainak egy része már a jómódú középbirtokosokkal került egy szintre. Zsigmond apja, István Ung megye főispánja és a debreceni kerületi tábla elnöke, anyja pedig Horváth Éva bárónő volt. (A főispán a nemesi vármegye legmagasabb rangú tisztségviselője volt, akit a király nevezett ki.) Az elemi ismereteket házi tanítótól sajátította el, a gimnáziumot a nagyszombati nemesi konviktus növendékeként, felsőfokú tanulmányait pedig a kassai jogakadémián végezte el. A kötelező királyi táblai joggyakorlat után ügyvédi vizsgát tett.
Bár az 1825-ös országgyűlésen Perényi még Bereg ellenzéki követeként tért vissza az újraéledő közéletbe, a diéta bezárása után végleg kilépett a politizálás vármegyei keretei közül. 1830-ban a Helytartótanácsnál a katonaság ellátásával foglalkozó tartományi biztosság aligazgatója lett. Birtokai zilált viszonyai mellett számára a hivatalviselés valószínűleg egzisztenciájának megszilárdítását is szolgálta. Helytartótanácsi működésének idejére esett az 1831-es kolerajárvány, ekkor a Galíciával szomszédos országrészbe küldték. Máramaros, Ugocsa és Szatmár megyék királyi biztosaként igyekezett megakadályozni a betegség behurcolását – sikertelenül. 1834-ben a közigazgatási pályát az igazságszolgáltatásira cserélte: a legfelső bírói fórum, a Hétszemélyes Tábla bírájává nevezték ki. Bíróként részt vett Kossuth és Wesselényi perének fellebviteli tárgyalásában: Wesselényi esetében felmentésére, Kossuth perében a királyi tábla ítéletének enyhítésére szavazott, mindkét alkalommal a többséggel szemben. Országos bírói hivatala mellett sem szakadt el teljesen szűkebb pátriájától: ellenzéki jellegű országgyűlési szereplése ellenére 1836-ban Ugocsa megye főispáni tisztségét is megkapta. Ezt a méltóságot három évszázadon át többnyire a Perényi család birtokolta.
A főrendi reformellenzék élvonalában Vármegyei szolgálatban Perényi Zsigmond 22 évesen Bereg főjegyzőjeként lépett be a közéletbe. 1811-ben másod-, 1814-ben első alispánná választották, így 31 évesen elérkezett a vármegyei karrier csúcsára. Közben 1807-ben a szomszédos Ung megye országgyűlési követévé is megválasztották, s ezzel kilépett az országos közélet színterére. 1811-12-ben Bereg megye követeként vett részt a diétán, ahol a sérelmi ellenzékkel tartott. Az országgyűlés után – közelebbről nem ismert politikai jellegű vádak miatt – királyi biztos vizsgálódott utána. A vizsgálat ugyan tisztázta, ő azonban lemondott hivataláról és visszavonult birtokaira.
Perényi báró születése jogán vett részt majdnem az összes reformországgyűlés felsőtáblájának munkájában, mint a maroknyi liberális főrendi ellenzék aktív tagja. Az abszolutizmus támadásaival szemben védelmezte a rendi alkotmányosságot, de az alsótábla társadalmi reformkezdeményezéseit is támogatta. Aktívan részt vett a társadalom és művelődés modernizációját előmozdító egyesületek, a Nemzeti Casino életében, az Akadémia pedig 1835-ben igazgató tanácsának tagjává választotta. a
A pozsonyi országyűlés felsőtáblája
Gazdasági modernizációs kísérletek A rokonok közötti tulajdonjogi rendezetlenség, az örökölt és újabban csinált adósságok miatt a birtokok elsősorban nyomasztó gondot jelenthettek Perényinek. A kiutat a tőkés vállalkozás, a modernizálás irányában kereste. Juhtenyésztése fejlesztésével igyekezett kihasználni a gyapjúkonjunktúrát, sőt, ipari vállalkozásba is kezdett: 1830 körül timsógyárat alapított a Bereg megyei Dédán, amelyben saját bányájának nyersanyagát dolgozták fel. A mezőgazdaság korszerűsítése iránti érdeklődését bizonyítja, hogy a kezdetektől tagja volt a Magyar Gazdasági Egyesületnek.
A negyvenes évek országgyűlésein a főrendi ellenzék oszlopos tagjának számított; azon belül a mérsékelt liberálisokhoz sorolhatjuk. 1847-ben részt vett az Ellenzéki Nyilatkozat kiadását előkészítő tanácskozásokban. Vahot Imre jellemzése szerint Perényi „kormányhivatalnok létére is mindenkor hű bajnoka volt a szabadelvű ellenzéki pártnak”, akiben „nem csupán a tiszta hazaúi szándokot, hanem a törvényhozói értelmességet is becsülnünk kellett”.
A nagyszőlősi Perényi kastély
Perényiek
1271 1316 1441 1504 1502-1548 1316 1403 1441
1783-1849
1870-1946 1870-1946
V. Ferdinánd
Metternnich
Ferencz József
Perényi Zsigmond
1783 1849
2.
Változó posztokon változatlan elkötelezettséggel Perényi Zsigmond azon kevés reformellenzéki főispán közé tartozott, akiket a Batthyány-kormány helyén hagyott. Igaz, Ugocsa tényleges igazgatását nem igen tarthatta kézben, hiszen folyamatosan országos szintű feladatoknak kellett eleget tennie.
A „törvényes forradalom” szolgálatában A felsőház 1848/49-ben A forradalom érintetlenül hagyta a nemesi, főnemesi címeket, miként a felsőházat is. Tagjai változatlanul a legfőbb világi méltóságok (főispánok és zászlósurak), a püspökök és érsekek, valamint az arisztokrata családok felnőtt fér tagjai voltak, összesen kb. 800 személy. A Nemzeti Múzeum dísztermében berendezett ülésterem látogatottsága azonban igen gyér volt. A házszabály 50 főrend jelenlétét követelte meg a határozathozatalhoz, ám ezt a számot előbb 30-ra, majd 20-ra kellett leszállítani. Az 1849 elején Debrecenbe költöző országgyűlést olyan kevés főrend követte, hogy az első ülést csak március 12-én lehetett megtartani. A Bárcziházban azonban (itt volt Perényi szállása is) mindössze 18-an jelentek meg. Ez a szám ugyan a tavasz folyamán valamelyest emelkedett, de a Debrecenben tartott 22 ülésnek alig volt politikai jelentősége. Májusra annyira ellehetetlenült a felsőház, hogy Szemere miniszterelnök azt sugallta: a Pestre költöző országgyűlésen maguk a főrendek mondják ki feloszlását. Azonban sem Pesten, sem Szegeden nem került már sor ülésre.
A törvényesség őrzője
A forradalom utáni első megbízatása Erdélybe szólította: az uralkodójához lojális, de az alkotmányossághoz mindenekfelett hű politikust a kormány májusban miniszteri biztosként küldte ki az uniót erdélyi részről kimondó kolozsvári országgyűlésre. Ebben a minőségében ő bonyolította le az erdélyi kincstári szervezet beolvasztását a pénzügyminisztériumba. Kezdeményezte a székelyek – szociális, katonai és nemzetiségi szempontokból is hasznos – délvidéki telepítését. Perényi ötletéből Kossuth készített törvényjavaslatot, amelyet azután az országgyűlés el is fogadott. Erdélyi megbízatása június végén azért ért véget, mert a visszatérő veterán politikusra a törvényhozásban várt feladat. A király ugyanis a minisztérium javaslatára Perényi Zsigmond bárót a július 5-én összeülő országgyűlés felsőházának másodelnökévé nevezte ki (az elnök Majláth György gróf országbíró lett). Ebben a minőségében került be ősszel a szabadságharc kormányának szerepét betöltő Országos Honvédelmi Bizottmányba is. A szabadságharc végén Perényit újra az igazságszolgáltatásban várta főszerep: az újjászervezett hétszemélyes tábla elnökévé nevezték ki 1849. május 29-én. Az új felsőbíróság június 20-án megtartotta ugyan alakuló ülését, de a hadihelyzet romlása miatt hamarosan beszüntette működését.
Az arisztokrácia a szabadságharcban A szabadságharc történetében mind a nemzeti, mind a birodalmi oldalon számos főrangúval találkozunk. Az első független magyar kormányban 4 arisztokrata miniszter foglalt helyet, a képviselőházba pedig kéttucatnyi mágnást választottak be. A honvédsereg törzstisztjeinek és tábornokainak névsorában közel 100 gró és bárói címmel találkozunk, és legalább ennyien szolgáltak alacsonyabb rangban. Igaz, a nyílt szakítás után, 1848 végén közülük sokan hátat fordítottak a szabadságharcnak. A császári hadseregben hasonló számú mágnás harcolt mint hivatásos katonatiszt. Konzervatív magyar arisztokrata politikusok 1848 őszétől beadványokban adtak tanácsokat a császári kormányzatnak a majdani megtorlással kapcsolatban, az elfoglalt területek pedig császári biztosként igazgatták. A bukást követő megtorlás áldozatai között több főrangút találunk. A politikusok közül kivégezték Batthyány Lajos grófot, Perényi Zsigmond bárót, Jeszenák János bárót, a katonák közül Leiningen-Westerburg Károly grófot, Vécsey Károly grófot és Mednyánszky László bárót, többekre pedig várfogság, kényszersorozás vagy emigráció várt.
Perényinek az országgyűlés megnyitásától főszerep jutott a felsőház munkájában. Az ő sürgetésére fogadták el augusztus végén rendkívül gyorsan a hadügyi és pénzügyi törvényjavaslatokat. Októbertől – mivel Majláth tartósan Bécsben, majd birtokán időzött – kizárólag ő vezette a felsőház üléseit. Perényi tájékoztatta rendszeresen a főrendeket a hadihelyzet alakulásáról, azaz a kormányt képviselte a felsőházban. Tehette ezt azért is, mert a felsőház delegáltjaként megalakulásától részt vett a végrehajtó hatalmat gyakorló Országos Honvédelmi Bizottmány munkájában, az elnöklő Kossuth Lajos helyetteseként. A szabadságharc központi szervező és irányító intézményének annak megszűnéséig, 1849. április 19-ig egyik leglelkiismeretesebb tagja volt. 1848 Szilveszterén Perényi amellett érvelt, hogy a kormánnyal együtt az annak működését legitimáló országgyűlés is költözzön Debrecenbe. Őmaga forma szerint Debrecenben is másodelnökként szerepelt, de mivel Majláth György Pesten maradt, az összes debreceni ülésen ő elnökölt. A trónfosztás kimondásakor, április 14én a nagytemplomban a képviselőház elnökével, Almásy Pállal együttesen vezette a teljes országgyűlés tanácskozását. A zárt ülésen fel is szólalt a függetlenség kimondása mellett, az elfogadott Függetlenségi Nyilatkozatot pedig Almásyval és Szacsvay Imre jegyzővel együtt aláírásával hitelesítette. Ezek után biztosra vehette, hogy egy esetleges vereség után a legsúlyosabb megtorlásra számíthat. Hogy a felsőház 1848/49-ben a törvényhozás legfontosabb döntéseinél végig biztosítani tudta a törvényesség formai követelményeit, azaz a legitimitást, elsősorban Perényi Zsigmond érdeme volt, amint ezt az utolsó ülés jegyzőkönyvében meg is örökítették.
Pákozdi csata
Perényiek
1271 1316 1316 1403 1441 1504 1502-1548
1783-1849
1870-1946
A szabadságharc vértanúja
Perényi Zsigmond
1783 1849
3.
„Te kimagasló alak, ki korodban oly páratlanul egyedül állasz, leborulok emléked előtt, mesterem” (Kossuth Lajos)
A szabadságharc végjátéka
A támasz nélkül maradt család
Perényi követte a kormányt és az országgyűlést Szegedre, majd Aradra. Augusztus 13-a, a fegyverletétel napja a világosi Bohuskastélyban virradt rá. Egy tétova menekülési kísérlet után itt várta be letartóztatását. 16-án reggel, amikor az értük küldött osztrák tiszttel kilépett a kastélyból, már előre látta sorsát. „Ó, mi szép világ, s mily nehéz tőle válni! Isten veletek, nőm, gyermekem, én nem látlak többé titeket!” – búcsúzott a szabadságtól és az élettől.
A halálra készülő idős politikust nem a halálos ítélet, nem is annak módja – a kor felfogása szerint az úri becsülettől is megfosztó akasztás – ejtette kétségbe, hanem a mellékbüntetésként kimondott vagyonelkobzás. Utolsó, feleségének, nővérének, barátainak és tiszttartójának írt levelei tanúsága szerint atal felesége és hatéves kisa jövője körül forgott minden gondolata, az ő számukra kért segítséget a címzettektől. Perényi Zsigmond első házasságáról csak annyit tudunk, hogy felesége Sztojka Júlia bárónő volt, és nem született – vagy legalábbis nem maradt életben – gyermekük. Az asszony feltételezhető halála után a magánál 34 évvel atalabb Kovachich Leopoldinát vette feleségül. 1843-ban született egyetlen gyermekük, Zsigmond. Nem tudjuk, hogy a 32 éves özvegy – aki élete hátralevő 25 évében nem vetette le többé a gyászruhát –, valamint az árva hogyan vészelték át a családfenntartó, illetve a birtokok elvesztését, volt-e esetleg az asszonynak valami saját vagyona, amit nem érintett az ítélet. A megtorlás során elkobzott vagyonokat – a kivégzettekét is – 1857-ben, a Ferenc József és Erzsébet magyarországi körútja alkalmából meghirdetett amnesztia keretében visszaadták. Valószínűleg ekkor került vissza Perényi Zsigmond hagyatéka is örököseihez. Az ifjabb Perényi Zsigmond a dualizmus korában évtizedeken át volt országgyűlési képviselő, illetve Bereg és Ugocsa megye főispánja.
A megtorlás gépezetében A 66 éves, tiszteletet parancsoló ősz öregurat a pesti Újépületbe szállították, hogy hadbíróság elé állítsák. Egyik fogolytársának, Mezősy Józsefnek az emlékiratai szerint itt már súlyos beteg volt lelki és zikai értelemben is, elméje megbomlott, nem is tudtak belőle értelmes vallomást kicsikarni. Ugyanakkor az összes többi visszaemlékező fogolytárs egybehangzóan azt állítja, hogy „vallomását hidegen tette meg, önként bevallva, hogy a Függetlenségi Nyilatkozatot előmozdította”. Perényi tehát bírái előtt is öntudatosan vállalta a Nyilatkozattal való azonosulását, illetve szerepét annak elfogadása körül.
A Függetlenségi Nyilatkozat aláírói B. Perényi Zsigmond és Almásy Pál Legsúlyosabban természetesen ez a tette, a trónfosztás körüli szerepe esett latba: felségárulásért kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Utolsó éjszakáján írt búcsúlevelei cáfolják, hogy összeomlott volna: sztoikus nyugalommal vette tudomásul az elkerülhetetlent. Tiszta lelkiismerettel, öntudatosan vállalta 1848-49-es tetteit és annak következményeit. Október 24-én reggel Szacsvay Imre képviselőházi jegyzővel és Csernus Manó miniszteri tanácsossal együtt végezték ki az Újépület mellett. A szemtanúk szerint méltóságteljesen, igaza tudatában nézett szembe a halállal.
A vagyonelkobzás mint a megtorlás eszköze A szabadságharcot követő megtorlás során a hadbíróságok a legsúlyosabb ítéletekben mellékbüntetésként többnyire kimondták a teljes vagyonelkobzást is. Az elítéltek családja, illetve a külföldre menekültek számára ez súlyos csapás volt, legyen szó bármilyen szerény értékekről. Az államkincstár csak kevés nagyobb birtokú szabadságharcos vagyonából gyarapodott jelentős tétellel. 1857-ben az amnesztiára készülve Magyarországon és Erdélyben összesen hatmillió forintra becsülték a visszaadandó ingatlanvagyont. A legnagyobb vesztesek közé tartoztak a kivégzett Batthyány Lajos, valamint az emigrációban elhunyt Batthyány Kázmér örökösei. Jelentős értéket képviselt a szintén kivégzett Jeszenák János báró és Kiss Ernő honvédtábornok, valamint az emigráns Andrássy Gyula gróf, Almássy Pál és Pulszky Ferenc elkobzott vagyona is.
Az Újépület, mely mellett Perényi Zsigmondot kivégezték
A mártír emlékezete A kivégzett politikus holttestét a Kerepesi úti temetőben temették el, ahol később családja egyszerű síremléket állított neki. Később itt családi sírboltot alakítottak ki, leszármazottai is ide temetkeztek. Egyetlen emlékművét Ugocsa megye székhelyén, Nagyszőlősön állították fel 1906-ban. Noha neve nem hiányzik egyetlen szabadságharctörténetből sem, Perényi Zsigmondot mégis 1848 ismeretlen hősei közé sorolhatjuk. Első, 120 évvel ezelőtt megjelent vázlatos életrajza a kevés ismert konkrétum alapján is helytállóan értékelte Perényi személyes motívumait. Miként a szabadságharc résztvevőinek többsége, ő sem volt forradalmár: „akarva sohasem ment volna bele a forradalomba, de belesodortatva készebb volt meghalni, mint visszatérni, mikor már csak a haza ügye iránti hűtlenséggel lehetett volna”.
Perényi annak a reformkori politikusnemzedéknek az élvonalába tartozott, akik igazgatási-törvényhozási tapasztalataikat a születő polgári nemzetállam szolgálatába állították. Nagy részben az ő tevékenységük eredménye volt, hogy Magyarországon a forradalom – Európában akkor egyedülálló módon – működőképes államhatalmat tudott létrehozni. Személye garanciát jelentett a bizonytalankodók szemében „a törvényes forradalomban” született kormányzat legitimitását illetően.
Perényiek
1271 1316 1403 1441 1504 1502-1548 1787-1849
1870-1946
Változó viszonyok Változó viszonyok Egy fordulatos karrierút Egy fordulatos karrierút a XX. század első két évtizedében a XX. század első két évtizedében.
Perényi Zsigmond
1870 1946
1.
Családi háttér, neveltetés Perényi Zsigmond 1870. november 25-én született Pesten, egy – főúri mértékkel nézve is – neves, római katolikus família tagjaként. Nagyapja az 1848/49-es szabadságharc egyik prominens – utóbb vértanúhalált halt – személyisége volt, míg apja a dualizmus első évtizedeiben a magyarországi politikai élet egyik ismert alakjának számított. Alapfokú tanulmányait követően az ifjú Zsigmond a bécsi Teréziánumba került. A Teréziánum alapítójáról, Mária Teréziáról kapta a nevét, és abban a korban egy egyik legexkluzívabb középiskolának számított. A XIX. század második felében már világi reálgimnáziumként működő intézményben nemcsak a hagyományos tantárgyakat oktatták magas szinten, hanem nagy súlyt helyzetek a sportolásra és arra, hogy a tanítványok magas szintű idegennyelv-tudással rendelkezzenek.
A forradalmi éra és Trianon következményei Már az első világháború is nagy kihívást jelentett a magyarországi arisztokrácia számára – a közhiedelemmel ellentétben számottevő részük katonai szolgálatot is teljesített –, de az igazi válsághelyzetet a háborús vereség és annak következményei jelentették. Eleinte többségük fenntartásokkal bár, de tudomásul vette az 1918 őszi forradalmat és a vele járó közjogi változásokat, az óvatos kivárás azonban 1919 elejére egyre nyíltabb forradalomellenességbe fordult. A Tanácsköztársaság néven ismertté váló – 1919 márciusa és augusztusa között fennálló – szovjet típusú államberendezkedés viszont egyenes a régi társadalmi rend egyik oszlopának tartott arisztokrácia felszámolását tűzte ki célul, ami vagyonelkobzásokban és számos esetben letartóztatásokban öltött testet. Bár a Tanácsköztársaság bukása után fokozatosan kialakuló ellenforradalmi államberendezkedés a korábbi időszak legtöbb intézkedését megsemmisítette, a mindennapi élet csak részben térhetett vissza a régi kerékvágásba. A történeti magyar állam megszűnése következtében a mágnásoknak két nagy megpróbáltatással kellett szembenézniük. Az arisztokrácia többsége nem vállalta, hogy idegen állam fennhatósága alatt éljen tovább és inkább átköltözött Magyarországra. A hazatelepülési vágyat erősítette, hogy az utódállamokban az arisztokraták teljesen elveszítették korábbi társadalmi pozícióikat, sőt a mindenhol megvalósított radikális földreformok révén vagyonuk túlnyomó részét is.
A gimnázium nagy népszerűségnek örvendett az arisztokrácia köreiben s számos család küldte ide gyermekeit, amennyiben magas szintű képzést kívántak biztosítani a számukra. Minden bizonnyal itt került először közelebbi ismeretségbe számos későbbi kortársával, köztük Bethlen István gróffal is. 1891-ben bekövetkező érettségijét követően – számos diáktársához hasonlóan – az ifjú báró előbb a bécsi, majd a budapesti jogi egyetem hallgatója lett. A jogi egyetem után azonban felsőfokú tanulmányait befejezte.
A politika vonzásában A dualizmus időszakában egy mágnás számára a közéleti érvényesülés terén számos lehetőség kínálkozott, de a politika számított egyik legkedveltebb és leginkább úriemberhez méltó tevékenységnek. Perényi Zsigmond 1895-ben lépett vármegyei szolgálatba, ám a következő évben már parlamenti képviselő lett a Szabadelvű Párt színeiben. 1903-ban főispánként Máramaros vármegye élére került, s posztját 1913 megőrizte, úgy, hogy közben pártja megszűnt és 1906-1910 között az ellenzéki koalíció kormányozhatta az országot. Perényi működése a változó kormányok alatt is pozitív visszajelzéseket kaphatott, s részben ez, részben pedig lojalitása eredményeképpen 1913-ben az akkori miniszterelnök, Tisza István maga mellé vette belügyi államtitkárként. Új pozíciójában is lelkiismeretesen igyekezett megfelelni az elvárásoknak. Az első világháború új kihívásokat hozott a számára, így részben az ő feladata lett a román betörést követően ez erélyi menekültek elhelyezése. Posztjáról 1917-ben, a Tisza-kormány lemondásakor távozott, s érdemei elismeréseképp az uralkodó valóságos belső titkos tanácsossá nevezte ki.
Sikerek és kudarcok Az 1918 októberi forradalom győzelmét követően visszavonult a közélettől. 1919 februárjában már ott láthatjuk őt is a Bethlen István által létrehozott új jobboldali tömörülésben, a Nemzeti Egyesülés Pártjában, 1919 nyarán pedig a bekapcsolódott a kommunistaellenes szervezkedésekbe. A Tanácsköztársaság bukását követően igen hamar magas posztra került, s belügyminiszter lett az 1919 augusztusa és novembere között tevékenykedő, Friedrich István vezette kormányban. Részben a családi háttérnek, részben iskoláinak köszönhetően Perényit egy liberális színezetű konzervativizmus jellemezte, s ideológiai alapállása az ellenforradalom győzelmét követően sem változott érdemben. Ő lett, a többnyire régivágású politikusokat tömörítő Nemzeti Középpárt vezetője. Pártja színeiben elindult az 1920. január végén megtartott nemzetgyűlési választásokon, de alulmaradt keresztény párti ellenfelével szemben.
és a Perényiek idején
Horthy bevonulása Budapestre 1919 november
Bethlen István oldalán Múltja és politikai meggyőződése alapján nem meglepő, hogy miután Bethlen 1921 áprilisában kormányfő lett, rövidesen egyik legfőbb támogatója lett. 1922-ben csatlakozott a miniszterelnök új tömörüléséhez, az addigi Kisgazdapártból formálódó Egységes Párthoz. 1922-ben rövid időre a párt egyik társelnökévé is megválasztották, valamint elindult a soron következő nemzetgyűlési választásokon, de ismét alulmaradt. Közéleti tevékenységének fő színtere átmenetileg az irredenta szervezetek egyik jelentős tömörülésnek tekinthető Magyar Nemzeti Szövetség lett. Végül 1927 februárjában, egy időközi választások elért sikernek köszönhetően lett az immár kétkamarás magyar országgyűlés képviselőházának a tagja, az Egységes Párt színeiben. Képviselőként elsősorban az 1928-ben csúcspontjára kerülő Kossuth-emlékünnepségek kapcsán vállalt nagyobb szerepet. Ő vezette a magyar küldöttséget a new yorki Kossuth szobor felavatásánál, majd nagyobb amerikai körutat tett, végiglátogatva az egyesült államokbeli magyar kolóniákat. A későbbiekben is jelentős aktivitást fejtett ki a határon túli magyarsággal való kapcsolattartás terén, így nem meglepő, hogy 1929-ben ő lett a Magyarok Világkongresszusa egyik fő szervezője. Azé a testületé, amelyből később a Magyarok Világszövetsége nőtt ki. Sokoldalú tevékenysége révén az 1920-as évekre Perényi Zsigmond prominens alakjává vált annak a bethleni konszolidáció fő támogatói közzé tartozó arisztokrata csoportnak, amely olyan mágnásokat tudhatott soraiban, mint gróf Klebelsberg Kuno, gróf Károlyi Gyula vagy gróf Ráday Gedeon.
A nagyszőlősi Perényi kastély a közelmúltban...
Perényiek
1271 1316 1403 1441 1504 1502-1548 1787-1849
Perényi Zsigmond
1870 1946
2.
1870-1946
A politikai elit részeként A felsőház élén
Koronaőrség és felsőház A középkori Magyarországon a koronaőrség még számottevő közjogi súllyal bíró tisztségnek számított, melynek súlya a modern állam kialakulásával fokozatosan csökkent, és a XX. századra már inkább csak reprezentatív méltóságnak számított. A két világháború között – a hagyományokhoz való ragaszkodás jegyében – kizárólag arisztokraták nyerhették el ezt a méltóságot, méghozzá olyan megosztásban, hogy az egyik katolikus, a másik pedig protestáns legyen. 1933-ban előzetes, informális egyeztetések után az országgyűlés két háza közös ülésen, egyhangú támogatással választotta meg őt a tisztségre. Az 1926. évi XXII törvénycikkel felállított felsőházban, a koronaőrök pozíciójuk alapján automatikusan törvényhozói posztot kaptak, Perényi azonban egyelőre nem élt ezzel, s megtartotta az 1931-es választásokon ismételten megszerzett képviselőségét. 1935-ben azonban az akkori miniszterelnök, Gömbös Gyula elérte az országgyűlés idő előtti feloszlatását. A parlamenti választásokon az egyik fő céljának tekintette kormánypárt átalakítását, amely a bethlenisták és személy szerint Bethlen kiszorításával járt együtt. Perényi Zsigmond – levonva a konzekvenciákat – nem vállalt tovább képviselőséget, törvényhozói működését a felsőházban folytatta tovább.
A második kamara mindig döntően konzervatív beállítottságáról volt ismert, ami az 1930-as évek második felétől még egyértelműbbé vált azzal, hogy számos bethlenista politikus, sőt maga Bethlen István is tagja lett a testületnek. Perényi lényegében véve politikusi pályája csúcsára érkezett azzal, hogy 1939-ben az intézménynek az egyik alelnöke, majd 1943-ban – Széchenyi Bertalan gróf halálát követően – az elnöke lett. Ez azt jelentette, hogy rendszerint elnökölt a felsőház ülésein, végső fokon neki kellett gondoskodnia az üzemszerű működés biztosításáról és kifelé is többnyire ő képviselte az intézményt. Perényi személyisége, habitusa általában véve is jól illeszkedett a második kamara arculatához, s a testület mértékadó személyiségei és csoportjai egyaránt támogatták őt, így munkáját sikerrel, érdemi koniktusok nélkül tudta ellátni. Nézeteit most sem tagadta meg és a második világháború évei alatt a náciellenes konzervatív politikai tábort erősítette, jóllehet felsőházi tisztségei a politikai szereplés terén bizonyos fokú visszafogottságot írtak elő a számára.
Az út vége
Bevonulás Kárpátaljára 1939
Kárpátalja A magyar társadalom és a közvélemény túlnyomó része kezdettől fogva szembehelyezkedett a trianoni döntéssel, ám az új határok módosítására csak az 1930-as évek végétől nyílt lehetőség. Kárpátalja déli, magyarok lakta sávja, 1938 novemberében, az első bécsi döntés következtében, míg a fennmaradó területek, fél évvel később önálló katonai akció eredményeképp kerültek vissza Magyarországhoz. Mindez Perényit közvetlenül is érintette, hiszen birtokai egy része és a nagyszőlősi családi kastély az érintett területen feküdt. Helyi kötődésének, valamint politikai múltjának köszönhetően 1939 július elején az állami vezetés őt nevezte ki a Kárpátalja kormányzói biztosává. Súlyos és szerteágazó feladatokkal kellett megbirkóznia, melyeket a maga megszokott, kiegyenlítésre törekvő módján próbált megoldani, felemás eredménnyel. Végül viszonylag hamar, 1940 szeptemberében távozott posztjáról és helyét a korszak egyik ismert politikusa és krónikása, Kozma Miklós vette át. Perényi a továbbiakban már semmilyen államigazgatási pozíciót nem töltött be.
Magyarország 1944 márciusában bekövetkező német megszállás új kihívást jelentett a politikai élet résztvevői számára. Pozícióját ugyan megőrizhette, de a megszállók jelenléte és velük együtt a szélsőjobboldalnak az állami élet minden területén érvényesülő uralma igencsak szűkre szabta a mozgásterét. A felsőház is csupán néhány alkalommal tartott, rendszerint formális ülést. Perényi azonban – képviselőházi kollégájától eltérően – a május 25-i ülésen vette magának a bátorságot és szóba hozta a korábban letartóztatott felsőházi tagok ügyét. 1944 szeptember elején pedig részt vett azon a kormányzó által összehívott tanácskozáson, amely többek között a háborúból való kiválás módozatait vitatta meg. A rendkívüli viszonyokra más téren is reagálnia kellett. 1944 márciusa után a két koronaőr számára felmerült annak a lehetősége, hogy a koronázási ékszereket a pápai nunciatúra épületében helyezzék védelembe, de végül csak annyi történt, hogy október 10-én a koronázási ékszereket elásták a koronaőr-laktanya szenespincéjében. Máig ismeretlen módon, de az október 16-án hatalomra kerülő nyilas vezér értesült róla, megszerezte azokat, így nem volt akadálya annak, hogy november 4-i, államfői esküjénél felhasználhassa a koronát. Perényi a Szálasi-féle hatalomátvétellel való szembehelyezkedését azzal juttatta kifejezésre, hogy november 4-én lemondott felsőházi elnöki posztjáról és a továbbiakban semmilyen politikai szerepet nem vállalt. A második világháború után, a gyökeresen megváltozott körülmények között már nem volt lehetőség arra, hogy érdemi politikaiközéleti szerepet vállaljon. Az eseményeknek csupán meggyelője maradt 1946. március 18-án bekövetkezett haláláig.