Fot贸 / Photo Ridovics Andr谩s Designer Asger Juel Larsen AW 10/11
Fotó / Photo Nagy Ádám Sándor Styling Szlávik Juli Haj / Hair Nyoszoli Kinga (Hairclub) Smink / Make-up Belovai Nóra
Impresszum / Imprint
Főszerkesztők / Editors-In-Chief Szűcs István, Varga G. András Kreatív vezető / Creative director Botos Dániel Divat szerkesztő / Fashion director Molnár Anikó Képzőművészeti szerkesztő / Art editor Katona Kriszta Grafikus / Graphic designer Sallay Borbála Webdesigner Fodor András
Közreműködők / Contributors Barsi Balázs, Belovai Nóra, Benkovics Júlia, Berta (Attractive), Bojtor Panka, Csordás Tamás, Dévényi Dalma, Florian Pessenteiner (Fusion New York), Gönczöl Gergő, Hajdú Anett, Havancsák Évi, Havancsák Teréz, Hencz Péter, Hofstädter Szandra, Hortobágyi Kászon, Jaczkó Bálint, Juhász Márton András, Kate (VM), Kecskés Márton, Keizer Dorka, Kiss Tibi, Kóbor Hanna Johanna, Kovács Adél, Kovalik Natasa, Luca Orsolya, Mark (Visage), Markó Barbara, Mihály Kamilla, Nagy Ádám Sándor, Nagy Dorottya, Nyíri Éva, Nyoszoli Kinga, Ozsváth Bianka, Pálmai Angie, Ridovics András, Sanyi, Szinyova Gergő, Szlávik Juli, Szőke Gáspár, Tomcsányi Dóri, Varró Melinda (Face), Viszlay Márk
www.list-mag.com 0. szám / issue 0
Bármilyen, a lappal kapcsolatos észrevételt, illetve kérdést az alábbi e-mail címen várunk / Any feedback, inquiries or questions; please e-mail to: info@list-mag.com Tilos a magazin bármely fotójának, illetve szöveges tartalmának engedély nélküli újraközlése. / The use of any photo or content of the magazine is prohibited without the publisher’s permission.
Címlap / Cover Fotó / Photo Viszlay Márk Styling Molnár Anikó & Botos Dániel
Fot贸 / Photo Ridovics Andr谩s Designer Asger Juel Larsen AW 10/11
Találóbb kerettörténetet talán keresve sem találhattunk volna a magazin megalakulásakor, annyira jellegzetesen alakultak az első lépések a generációs kulcsfogalom oltalmában. Tavaly nyár végén egy volt kollégám megkeresett Facebook-on azzal, hogy összekötne egy ismerősével, mert szerinte tudnánk segíteni egymásnak. Kíváncsi voltam miről lehet szó, mindig is nyitott voltam az együttműködésre. Sosem lehet tudni milyen lehetőség rejtőzik a véletlenek mögött. Igaza lett. Ismeretlenül találkoztunk Istivel és hamar kiderült, jó ideje ugyanaz az álomkép motoszkál mindkettőnk fejében. Sejtettük, hogy amiben gondolkozunk az nem egynapos elfoglaltság; számtalan dolog együttállása, elhivatottság, kitartás szükséges hozzá, hogy valóban képesek legyünk realizálni a tervünket. Mégis ritka szerencsének köszönhetően olyannyira egyeztek az elképzeléseink, hogy nem volt kérdés, belevágunk. Volt egy határozott víziónk arról, hogy mit szeretnénk létrehozni és olthatatlan lelkesedéssel vetettük bele magunkat a munkába.
A rendelkezésre álló egyre több és színvonalasabb technológiai, és az internetes média nyújtotta lehetőségeket kihasználva egy olyan magazint szerettünk volna saját erőből létrehozni, ami fiatal tehetségekre fókuszál, ugyanakkor izgalmas kísérletezési terepet kínál a kreatív szakma már elismert alkotóinak is. Reményeink szerint minden olvasónk számára érdekes inspirációs forrás lehet majd, ahogy a divat, design és a képzőművészet egyre összemosódó határain egyensúlyozva igyekszünk egy saját világot és hangulatot kialakítani.
Az első beszélgetés óta rengeteg minden történt. Hálásak vagyunk minden munkatársunknak és közreműködőnknek, hiszen az ő tehetségük és munkájuk talaján vált kézzelfoghatóvá a végeredmény. Hosszú volt az út, néhol viszontagságos, néhol emlékezetesen örömteli. Sok értékes és tanulságos tapasztalatot szereztünk, rendkívüli emberekkel találkoztunk és hihetetlen élményeket éltünk meg. Kitartóan dolgoztunk, hogy ez a lista több legyen, mint egy felsorolás; hogy a gondolatjelek mögött valóban érdekes, izgalmas tartalom sorakozzon. Bár ezen sorok valaminek az elkészültét hivatottak kifejezni, mégis a történet csak most indul igazán. Kezdjük.
Varga G. András, Szűcs István
Talán az X generáció volt az utolsó, melynek tagjai feltétel nélkül hittek, és hihettek a klasszikus „amerikai álom”-ban. 50 millió ember úgy nőtt fel, hogy bármit elérhet, amit csak akar – ha igazán akarja azt. Mára ezek az emberek vagy megvalósították a céljaikat vagy kiábrándultak belőlük, és átadták a küzdőteret a feltörekvő ifjoncoknak. A fiatalabb nemzedék pedig a sikerek és kudarcok között szocializálódva, úgy döntött, inkább alaposan megválogatja, mit is akar tulajdonképpen. Vajon ténylegesen létező csoportok ezek a generációs skatulyák? Valóban beszélhetünk-e azonos emlékekkel rendelkező, az azonos célok eléréséért azonos módszerekkel küzdő globális közösségekről, vagy mindez csak egy image, a gazdaság által univerzálissá kiterjesztett példakép? Tekinthetjük-e az Y generációt az éppen ügyeletes „amerikai álom”-nak? Az Y generáció megnevezést legsűrűbben marketing- és HR szakemberek szájából hallani. Számukra ez egy nehezen körvonalazódó fogyasztói- és munkavállalói csoport, a mai huszonévesek, akik az előző generációknál többet akarnak: rugalmas időbeosztást a munkahelyen és a magánéletben, egyéni célokat a hivatali önfeláldozás helyett, ugyanakkor részt akarnak venni különféle civil illetve fogyasztói közösségekben, lehetőleg a flexibilitás és az individualizmus megtartása mellett. Az Y generáció elvárásainak kényelmes hátterét a korábbi generációk biztosították; tagjainak több mint fele a diploma megszerzése után hazaköltözik a szülői fészekbe, ahonnan a megfelelő állás megtalálásáig csak hosszabb-rövidebb utazások idejére mozdul ki. Őket „Peter Pan”-generációnak is szokták nevezni, mivel a felnőtté válás egyes elemeit a 20-as éveik végéről a 30-as éveik végére tolják ki. Másik lehetőségként a fiatalok a nemzetközi csereprogramok hálózatában töltik el ugyanezt az időt. Az életstílusukra jellemző kötetlenség elsősorban a kommunikációs eszközök magabiztos használatán és a saját értékeikbe vetett szilárd hiten alapszik. Tinédzserkorukat alapvetően meghatározták az internet különböző fejlődési szakaszai, sőt maguk is tevékenyen részt vettek benne: a Napster-t (az első igazán széles körű fájlcserélő rendszert) és a Facebook-ot is az Y generáció tagjai alapították, jellemzően egyetemi éveik alatt.
A sokszor kárhoztatott fogyasztói társadalom játékszabályait ezek a fiatal felnőttek alapjaiban forgatták fel, versenyr késztetve még a legnagyobb multinacionális vállalatokat is. Ennek oka, hogy nemcsak a munkavállalás, de a fogyasz terén is rendkívül mobilisak, nincs meg bennük az a szorongó ragaszkodás, amelyre ez idáig a befutott brand-ek rábízták magukat. Könnyen előidézhető körükben a fluktuáció, mivel ha nem azt kapják meg, amit szeretnének, minden nélkül továbblépnek és viszik magukkal a minden eddiginél nagyobb vásárlóerejüket is. Összességében azt mondhatjuk tagjai szeretnék hasznosan és értékesen eltölteni az idejüket, függetlenül attól, hogy hol vannak éppen.
A fentieken túl azért tudomásul kell vennünk, hogy ez a meghatározás korántsem egy egész generációra vonatkozik. A marketing adta gyűjtőnév mindig is kicsit célcsoport-szagú lesz (ennél fogva bizonyos fogyasztási alapfeltételekhez kötött), és arról se feledkezzünk meg, hogy az Y generáció számára ez nem öndefiníció, sokkal inkább mások, a gazdaságban dolgozók és boldogulni vágyók mankója, hiszen nekik – a korábbi generációnak – meg kell érteniük a rájuk következőket ahhoz, hogy ne veszítsék el a kontrollt felettük. A megértés első stációja pedig megnevezni és ezáltal megfoghatóvá tenni a jelenséget. Az Y generáció jelensége egyszerre globális és lokális; eltérő gazdasági, politikai és kulturális háttér előtt eltérő képet mutat. Magyarországon például a rendszerváltás olyan drasztikus különbséget eredményezett a generáció amerikai tagjaihoz képest, ami talán nagyobb szakadékot jelent térben, a kortársak között, mint időben az előző generációhoz viszonyítva. Az előttünk fogyasztói társadalommá vált országoknak elég idő állt rendelkezésére, hogy nemcsak értelmileg, hanem érzelmileg is felkészüljenek az értékrendszerváltásra (a tudatos állampolgári és fogyasztói magatartással, az én-védelemmel) és így értékekkel töltsék fel a konzumidiotizmust. Az Y generációnak ez a kétarcúsága óva kell, hogy intsen attól, hogy pálcát törjünk a jelenség felett. Amíg Magyarországon az Y generáció még mindig a nyugatról kapott szárnyakat próbálgatja a hazai szélben, az Egyesült Államokban az Y-korszak 9/11-et követően lezárult, és immár körvonalazódik a következő, Z- vagy Google-generációnak is nevezett nemzedék. Tehát – kézenfekvő szarkazmussal élve – az Y generáció sem nem alfája, sem nem ómegája a társadalomnak, és ennek megfelelően a környezetével kölcsönhatásban kell róla beszélnünk. Mert, bár maga a meghatározás a többi közül való kiemelésre szolgál, a generációk mégoly fikcionális léte is a korábbi és rá következő nemzedékekkel való szerves kapcsolatot támasztja alá, egymásra hatást a létrehozott és a megélt valóság szövetén keresztül, hiszen minden generáció az ábécében előtte következő generáció valóságában szocializálódik.
re ztói magatartás k csukott szemmel n érzelmi kötődés k, az Y generáció Szöveg: Kóbor Hanna Johanna
Szöveg: Varga G. András Illusztráció: Nyíri Éva
„Feketén fekete, variálható női kabátok” című kollekciójával tavaly diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) textil szakán Nyíri Éva. Diplomamunkája mellett a tervezési folyamatról, kecsegtető jövőbeli terveiről és belső világképéről folytattunk kedélyes, személyes beszélgetést a frissen végzett designer rel.
„Nagyon jó lehetőség a hazai egyetemistáknak külföldön tölteni egy szemesztert tanulási célból”, főleg, hogyha a világ egyik legelismertebb divatiskolájában tölthetik el azt. Hozzá kell tenni, hogy legalább ennyit számít az a tény, hogy ez az iskola egy olyan városban található, ami a világ egyik központjának számít nemcsak a divat szempontjából. A nyüzsgés, pörgés, rengeteg impulzus, benyomás olyan komplex hatással lehet egy tervezőre, amit folyamatosan megújulva fel tud használni inspirációként. Nyíri Éva utolsó előtti egyetemi tanulmányévében egy trimesztert töltött el Londonban a világ egyik leghíresebb divatiskolájában a London College of Fashion-ben. Ez a három hónap nagy hatással volt rá, elmondása szerint a diplomatémája is itt fogant meg. Az alapvető gondolat, ami a Londonban töltött hónapok során kikristályosodott benne, hogy egy olyan nemzetközi színvonalú ruhadarabot kreáljon, ami egyrészt feltűnő jellegzetességében, és újszerű megközelítésében; mindazonáltal hangulatában hozzá közelálló módon képviseli az általa elképzelteket. Korábban már foglalkoztatta a kabát, illetve azon belül is az esőkabát egy újfajta értelmezése, hiszen főleg hangulatukban mindig is közel álltak hozzá az őszi-téli kollekciók darabjai. Végül ebben az intenzív, impulzusokkal teli, külföldön töltött időszakban öltött számára alakot a „hogyan”. Elmondása szerint már korábban szívügye volt egy esztétikailag is egyedülálló termék megalkotása, mivel alapvetően hiánycikknek számít a magyar piacon egy olyan esőkabát, amit ő is szívesen viselne, továbbá alternatívát nyújthatna az elérhető kínálattal szemben.
„Rengeteg féle anyag áll rendelkezésre, amiről nem is gondolná az ember, hogy milyen jó esőkabát készülhetne belőle.” Egy olyan vízlepergető anyagban gondolkodott, ami ugyan első ránézésre teljesen egyszerű, elegáns és őszies kabát-alapanyagnak tűnik, ám rendelkezik ezzel a korántsem haszontalan többletfunkcióval. Mindezáltal a csillogó műanyagkabátokkal ellentétben egy diszkrétebb megjelenésű darab lett a végeredmény. Legtöbbet inspirációs forrásairól beszélgettünk Évával, mivel talán ezen keresztül érthető meg igazán egy tervező kreatív világa. Olyan gondolatokra voltunk kíváncsiak, amik legbelül foglalkoztatták a diplomamunkája megalkotása során, és azon túl is. Nyíri Éva kreativitását leginkább olyan filmek inspirálják, amik az ember és a technológia kapcsolatát mutatják be egy elképzelhető, közeli jövőben. Ezen sci-fi filmek kérdésköre azt boncolgatja, vajon merre halad az emberiség az elgépiesedés útján, és egyáltalán milyen következményei lehetnek ennek? „Vajon felelős-e az ember azért, amit alkot?” Ezzel foglalkozik több kedvenc filmje is, mint a „Ghost In The Shell” kultusz anime, továbbá a Ridley Scott rendezte legendás Szárnyas Fejvadász, de hangulati példaként David Lynch Dűne című alkotását is megemlítette. Ugyanakkor zenei téren is az elgondolkodtató, misztikus, sötét hangulatú zenei világ, amely inspiráló hatással van rá. Ezen impressziók mutatkoznak diplomamunkája motivációs forrásában is, ahogy elmondta, a szamuráj öltözékek és a Transformers robotok akcióvilágának kereszteződésében.
A beszélgetés során Éva a tervezési folyamatba is beavatott, az inspirációtól egészen a kivitelezésig. Kevesen gondolnák, hogy a designer ruha születésének hosszabb és komplexebb részét a tervezés igényli és nem az elkészítés. A tervező hangsúlyozta, hogy maga a folyamat mindenkinél más és más, hiszen van, akit a magazinok, van, akit az internet, van, akit az emberek vagy az általa megélt élmények inspirálnak, mielőtt elkezdi rajzolni az ötleteit. Ő személy szerint a hangulatokból táplálkozik, ez határozza meg nála a foltokból, sziluettekből álló víziót, ami a rajzolási fázis során folyamatosan alakulva egy letisztult ötlethez vezet. A későbbiekben ezt az elgondolást viszi tovább, és immár tudatosan építi rá a koncepció részleteit. Miután a terv rajzolt formában realizálódott, onnantól kezdve felpörög a kivitelezés folyamata, kezdve a modellezéssel, az igazításokkal és végül a ruha összevarrásával. A megvalósítási szakaszban a tervező már csak felügyeli a folyamatot és javítgatja, csiszolja a szabásmintát. Dinamikus fiatal tervezőként Éva hisz benne, hogy „bármilyen terv megvalósítható egy megfelelő modellező és egy precíz varrónő segítségével, nincsenek korlátok”. Középtávú terveit tekintve úgy látja, manapság egy friss diplomás tervező az egyetemről kikerülve többnyire kétfelé ágazó válaszúttal találja magát szemben. Az egyiken indulva saját vállalkozását megalapítva független designerként kezdhet saját márkáján dolgozni. A másikon pedig egy nagyobb vállalkozáshoz szegődve szerződéses viszonyban a partner kollekcióinak születése mellett bábáskodhat. Nyíri Éva mindenképpen szeretné megőrizni függetlenségét és saját márkát alapítani, „hiszen a saját gondolatait, elképzeléseit így tudja leginkább formába önteni”.
Természetesen rendkívüli kitartást és rengeteg energiát igényel egy önálló vállalkozás vezetése, és ez sokakat eltántorít, de a designer még abban az esetben is elkülönítené független brandjét, ha esetleg párhuzamosan más cégnek is tervezne. Eddigi saját márkás kabátjait olyan 18-50 év közötti modern nőknek ajánlja, akik nyitottak az újra, elegánsak és alternatívát keresnek a hordható és ízléses esőkabátok tárgykörén belül. Természetesen a kínálkozó nemzetközi lehetőségeket sem téveszti szem elől. Bár egyelőre alapvetően a magyar határokon belül gondolkodik, diplomamunkája megalkotásánál törekedett arra, hogy azzal elérje a divatnagyhatalmak által diktált színvonalat. Úgy látja, hogy az itthon kialakulóban lévő infrastruktúra és adottságok egyre kedvezőbbek. „Rengeteg tehetséges kreatív szakember dolgozik lelkesen a magyar divat szakmában”, bízik benne, hogy idővel az „ő pozitív hozzáállásukkal és kemény munkájukkal felfelé fog ívelni a divatélet elismertsége és színvonala Magyarországon is”. Éva jelenleg több projekten is munkálkodik – ezek egyike a Madame Peripetie néven ismert Sylwana Zyburával közös fotósorozat, a Warriors In The Dark, mely sajátos, szürreális világban mutatja be a diplomamunka darabjait a sötét, libabőrt előcsalogató hangulatra fókuszálva, s mely talán az első komolyabb lépés lehet a nemzetközi siker felé –, építi karrierjét, pozitívan áll a körülötte zajló eseményekhez és cseppet sem aggódik a jövőt illetően. Reméljük kemény munkájának eredményeként hamarosan a hazai sikerek kulcsával a nemzetközi divatsajtó kapui is megnyílnak majd előtte.
A 2009-ben életre hívott k e p p showroom virtuális köpenye alatt, közös burokban, mégis saját ösvényen járva alkot öt fiatal tehetség: Hajdú Anett, Havancsák Teréz, Hofstädter Szandra, Kovács Adél és Tomcsányi Dóri. Mindannyian a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói, akik a k e p p megalapításával elsősorban egy olyan kollektív tér létrehozását tűzték ki célul, ahol egymással párhuzamosan, reakcióban, mégis önálló elképzeléseiket reprezentálva tárhatják munkáikat az érdeklődő szemek elé. A k e p p showroom olyan kiállítótér és műhely egyben, ahol a precíz igényességgel társult frissesség újító merészséggel ölt anyagot; legyen az bőr, textil vagy bonyolult szövedék. A k e p p egy hangulatában meghitt, szellemiségében mégis tágra nyílt tér. Egy nagy fehér szekrény, amiben a különféle irányvonalak egymással érintkezve izgalmas keresztmetszetet adnak.
Szöveg: Botos Dániel Fotó: Gönczöl Gergő / Flashback Havancsák Évi
_-Hajdú _- A n e t t _-Az induláskor a hely szükségessége fogalmazódott meg bennünk; hogy szükségünk van térre, ahol egyszerre dolgozhatunk és prezentálhatjuk is a munkáinkat. Az én elképzeléseim szerint idővel a k e p p showroom sokkal több lehetne, mint egy divattal foglalkozó műhely; kinőhetné magát egy komplex közösségi térré. Beépíthetnénk új területeket, új irányokat az eddigiek mellé. Számomra hatalmas újdonság volt, hogy az elmúlt félévben belekóstolhattam az öltözéktervezésbe; sok izgalmas új lehetőséget fedeztem fel magamnak. Ugyan nem tartom magam kifejezetten céltudatosnak, mondhatni még várok a végleges ¤kialakulásra, meggyőződéssel keresem az utam, minden nap újabb és újabb dolgokon töröm a fejem, nagyon inspiráló a környezetem. Az aktuális félévet épp Bécsben töltöm. Bécs a közhelyeknek megfelelően nagyon közel van hozzánk, mégis teljesen más felfogásban élnek itt az emberek, és természetesen a munkák is mások, mint nálunk, sokkal kísérletezőbbek. Az itteniekre talán jobban hatnak a nyugati áramlatok a divat terén. Jelenleg a meghökkentés foglalkoztat leginkább, errefelé ez most erős trend, kicsit alaposabb megfigyelés után, talán otthon is profitálhatok az ezen a téren szerzett tapasztalatokból. Tervezéskor az igényesség és az ízléses feltűnőség magától értetődők számomra, csakúgy a nyitottság és kísérletezés. A bőr azért áll na- gyon közel hozzám, mert egy hálás anyag, nagyon sok mindent megenged. Ha úgy akarom meghagyom a természetes egyszerűségét, és úgy is remekül néz ki, de egy totálisan megmunkált, sok-sok részlettel tarkított alkotást is létrehozhatok belőle. Emellett eleganciát sugall, csaknem minden jól néz ki belőle, sokféle stílusnak kedvez. A munkáim különlegessége abban rejlik, hogy a tervezési folyamatba mindig igyekszem belevinni valami furfangot, hogy a végeredmény egy kicsit meghökkentő legyen. Ehhez szerintem bőven elég egy csipetnyi gondosan megálmodott, ízléses különcség.
Kovács Adél Nekem a k e p p az irányított jövőt jelenti. Lehet, hogy csak egy közeli jövőt, de így semmiképpen sem lebegünk a semmiben. Csináltunk magunknak megoldandó kérdőjeleket, amik leküzdése közben egyaránt fejlődünk szakmailag és emberileg is. Rengeteget tanulunk és tapasztalunk ezáltal. Igyekeztünk egy olyan burkot kialakítani magunk köré, ami kicsit tükröz mindenkit, de mégsem takar egyértelműen valakit. Számomra a k e p p létrehozása egyfajta önismereti tréninget is jelentett; megtanultam kommunikálni az emberekkel, megtanultam kommunikálni a munkáimat; rádöbbentem, hogy annak a sok szerteágazó dolognak, amivel idáig foglalkoztam, mekkora hasznát veszem most, mikor egyszerre tízféle dologgal kell foglalkoznom és mindent hihetetlen szoros határidőn belül, maximális precízséggel kell megoldanom. Jó érzéssel tölt el felülkerekednem az akadályokon és legyőznöm az esetleges nehézségeket. A kreatív kockázatvállalás fontos szerepet tölt be a munkáimban mindaddig, amíg technikailag korrektül kivitelezhető az alkotói rizikó. Én mindig azt a pluszt igyekszem megtalálni, ami a ruháim láttán megmozgatja majd az emberek fantáziáját. Egészen a legelejétől kezdve el tudom mondani, hogyan épülnek a fejemben egymásra a kollekciók, mindent le tudok vezetni matematikailag. Bár sosem vagyok elégedett, mindig a maximumra törekszem. Talán épületet tervezni lehet a legnehezebb, de jó ruhát sem egyszerű; nekem az a legfontosabb, hogy minden általam létrehozott darab funkcionáljon és a technikai megoldások is olyan színvonalúak legyenek, hogy a ruhám bárhová beakasztva megállja a helyét. Hogy mi mihez illik és mihez nem a rendszeremen belül, azt ösztönösen döntöm el. Ez látszólagos ellentétben áll azzal, hogy egy szilárdan megalapozott szisztéma szerint építek fel mindent, amiben nincs helye csapongásnak, mégis talán ez a megmagyarázhatatlan intuíció az, ami egymáshoz rögzíti a szabályos elemeket.
..__--¤\ /¤--__.. Tomcsányi Dóri Nagyon örültem, mikor a lányok engem hívtak ötödiknek a k e p pbe. A kezdetekkor egy műhelyt képzeltem el, de most már mondhatni, hogy a jövőt jelenti nekem a showroom. Nem érzem úgy, hogy kilógnék a sorból, amiért nem vagyok a többiek évfolyamtársa, amiért az én egyetemi tanulmányaim már egy új szisztéma szerint zajlanak. A szellemiségünk összeköt bennünket. A mi informális csapatunkat körüllengi az a kettősség, hogy ugyan együtt, egymás mellett dolgozunk, hatással vagyunk egymásra, mégis mindenkinek megvan a saját útja, a saját érdemei. Minket nagyban összetart az egymás személye és munkája iránt érzett bizalom. Bármikor száz százalékos bizonyossággal ajánlom mások figyelmébe a társaim munkáit. Biztató, hogy egyre messzebbre jut el a hírünk; ennek ellenére, vagy éppen ezért óriási probléma lenne, ha most elégedetten hátradőlnénk. Ez persze teljességgel lehetetlen, mivel hajt minket a tettvágy, a rengeteg előttünk álló lehetőség, és a bennünket érő sok-sok pozitív élmény. A készülő diplomakollekciómat az illúzió és az érzéki csalódás inspirálta. A női és férfi kollekcióba olyan ruhadarabok készülnek, amelyeket nem lehet ránézésre megfejteni. Ez egy férfi ruha, vagy női? Az egy gallér vagy csak egy print? Tényleg fából van annak a zakónak a kihajtója? Valószínűleg a néző ilyen kér- déseket fog feltenni a kollekció láttán, és ez is pontosan a célom. Egy olyan kollek- ciót szerettem volna tervezni, ahol a megfigyelő nem válaszokat, hanem kérdéseket kap, kicsit belebonyolódik a valóság és az illúziók közti kapcsolatba. A Párizsban töltött félév nagyon sok pozitív energiát adott nekem, amiből a diplomakollekcióm készítése közben is táplálkozom. Egy olyan intenzíven inspiráló közegben érezhettem magam fél évig, amit sosem felejtek el. A k e p p részének lenni hasonlóan ösztönző számomra, mindannyiunknak hasonló az ízlése, mindannyian nagyon karakteres, erős egyéniségek vagyunk és én pont ezt szeretem magunkban. Hiába vannak hasonló ötleteink, mikor megvalósításra kerül a sor, mindenki kezei alól teljesen más végeredmény kerül ki.
¤\
/¤
Havancsák Teréz Úgy érzem nagyon jól megtaláltuk egymást a lányokkal, erősek vagyunk együtt. Szerencsénk van, hogy az ismeretségünk régebbről ered; tudtuk mire számíthatunk egymástól. Indulásként létre akartunk hozni egy műhelyt, elsősorban azért, hogy dolgozni tudjunk. Persze már a kezdetekkor voltak álmaink, amikből folyamatosan építkeztünk, figyeltük, ahogy napról napra fejlődik ez az egész. Nem akartunk egy csillogó-villogó, mindenkivel versenyre kelő showroom-ot alkotni, hanem egy, a saját közösségünknek teret adó helyet, ami nem akar többnek látszani annál, mint ami. A rengeteg pozitív élmény és kellemes csalódás minket igazol. Sok segítséget kaptunk az idősebb tervező generációktól; függetlenül attól, hogy egy létrára, jó tanácsra vagy néhány biz- tató szóra volt szükségünk. Mondhatni, hogy ötünk energiáit összetéve sokkal gördülékenyebben mennek a dolgok. Gyerekkoromtól kezdve minden nyarat alkotó táborokban töltöttem Túrkevén, ahol felnőttem; az egész családom művészettel foglalkozik, így igazából nem volt kérdés, hogy én is művészi pályára lépjek. Már gyermekkoromban megtanultam édesanyámtól azt, hogy kreativitással és kitartással nagyszerű dolgokat lehet létrehozni. Abszolút kísérletezőnek érzem magam. Szeretem az egyszerű ruhákat, amikben van valami különleges; nagyon érdekel, hogyan lehet összeférhetetlen anyagokat együtt hordhatóvá tenni… Mint, ahogyan a k e p p is, harmóniába olvasztani a különbségeket. Igyekszem a saját kis világom összetevőit a ruháimba i s b e l e c s e m p é s z n i ; harmóniát, egy kis meseszerűséget, szeretetet. Sok mindenből merítek inspirációt; zenéből, filmekből, emberekből, utazásból, olyan dolgokból, amik nap mint nap hatással vannak rám. A londoni félév elé nagy reményekkel tekintek, hiszen egy nagy tekintélyű, neves iskolába juthatok el, szeretnék élni ezzel a lehetőséggel és a maximumot kihozni belőle. Hazatérés után mindenképpen folytatni szeretném a k e p p-et; addigra biztosan nagyon fog hiányozni, hisz nagyon is fontos részévé vált az életemnek, a mindennapjaimnak.
Ho fstä dter Szandra Szerin tem a k e p p showroom egy virágcsokor. Összefog bennünket. Általa közösen fejlődünk, egymásnak segítve haladunk a magunknak kijelölt úton. Mindegyik csapatban van egy olyan plusz, amiből meríteni lehet, mi azért választottuk egymást, mert tudunk egymástól tanulni; mert inspiráljuk, lelkesítjük és támogatjuk a másikat. Intenzív összjáték és a cél eléréséért folytatott lelkes és jóízű munka során érlelődtünk igazi társakká. Külön utakon, egyéni stílussal kezdtük a pályánkat és így is folytatjuk, de érzésem szerint ezek az utak fokozatosan kezdenek azonos irányba haladni és talán idővel főúttá is szélesedhet majd a k e p p által megkezdett ösvény. Nekem munka közben nem csak a végeredmény lebeg a szemem előtt. Imádom a tervezés folyamatát, a kivitelezéshez fűződő érzéseimet pedig talán úgy tudnám leírni, mint mikor az ember nem csak a sportolás és a fizikai felszabadulás kedvéért szeret úszni, hanem azért is, hogy hátúszás közben számolhassa a lámpasorokat. Nagyon izgatnak a kihívások; hogyan lehet egy sík felületből bonyolult formákat létrehozni. Talán ez az összekötő kapocs az origami ruháim és a legújabb darabjaim közt. Nekem az a legfontosabb, hogy legyen a ruháimban valami furmányos; hogy ha valaki rá akar jönni a titkaim nyitjára, alaposan el kelljen gondolkodnia. Nagyon szeretek megfigyelő lenni, mikor valaki felpróbálja a munkáimat. Fontos, hogy egy külső szemlélő mit vesz észre rajtuk először, melyik részlet ragadja meg leginkább. Még izgalmasabb, ha a viselő kicsit szakmai szemmel nézi a ruháimat, tovább vizsgálja a részleteket és később adja fel, ha esetleg talál egy lehetetlennek tűnő zsebmegoldást, vagy záródást. Nekem fontos, hogy legyen valamilyen titok, valamilyen megfejtésre váró rejtély és az ezzel járó izgalom a ruhákban.
R2D2
Szöveg: Markó Barbara Fotó és látványterv: Kitchen Budapest
Meglátogattuk Juhász Márton Andrást, a Kitchen Budapest médialabor egyik vezető kutatóját. Ritkán iszom Mojito-t délelőtt, de ez egy különleges alkalom volt - majdnem három évvel ezelőtt, egy tavaszi reggelen léptünk be először a Kitchen Budapest kapuján, ahol zenélő kávéfőzők és sóhajtozó répák emlékezetes zenekari kíséretével ünnepeltük a médialabor indulását. A Kitchen olyan fiatal kutatók találkozási pontja és munkahelye, akik a hálózati kultúra megszállottjai, de nem hisznek a monitor, az egér és a billentyűzet kommunikációs szentháromságában; olyan kísérleti projektek foglalkoztatják őket, amelyek jelenlegi technikai és szociológiai tudásunk végpontjait feszegetik. A sóhajtozó répák és társaik persze csak kreatív ujjgyakorlatnak számítottak, azóta sok minden történt a médialabor háza táján, bár ehhez képest viszonylag kevés projekt kapott médiavisszhangot. Ha nem követtük volna figyelemmel a virtuális építészet mesterének, Somlai-Fischer Szabolcsnak a nevéhez fűződő prezi.com sikerét, amely egyre szélesebb körben ismert, és alapjaiban újította meg a prezentációs szokásokat; ha nem ismertük volna az ősindexes újságíró, Földes András Himalája-túrájának minden részletét, amely során eljutatta a Kitchenben épített installációt, a bicikli alkatrészekből, LED-ekből és fényvezető beton display-ből készített imamalmot Kőrösi Csoma egykori házába - azt gondolhatnánk, hogy a médialaborban nem sok minden történik. Felmerülhet a kérdés, vajon miért is finanszíroz a Magyar Telekom egy ilyen elvarázsolt intézményt. Hogy megbizonyosodjunk ezen tétova feltételezések légbőlkapottságáról, meglátogattuk a Kitchent és eltöltöttünk egy fél napot Juhász Márton András kutatásvezetővel, hogy minden kezünkbe akadó mütyűrt kipróbáljunk.
A Telekom érthető módon azzal a céllal hozta létre a Kitchent, hogy közelebb kerüljön a fiatalok újmédia kultúrájához, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy egy médialabor a kísérletezés terepe, így szükségszerűen elmossa a hasznos és haszontalan határait. Itt lehetetlen elválasztani a médiaművészt a médiakutatótól, a biológust a designertől - mindenki beszéli az áramkörök és a programozás nyelvét, de teljesen eltérő kulcsokat alkalmaz a legfrissebb technológiai kihívások megértéséhez. A csapat minden tagja kiber-fetisiszta, figyelmen kívül hagyja az online és offline, a virtuális és valós világ határait, izgatja a biorobotika, a mesterséges intelligencia és a hálózati létmód különféle megközelítései. Bemelegítésképpen nézelődöm Juhász Márton asztalán és szinte meg sem hallom, mikor kávéval kínál, annyira zavarba jövök attól a ténytől, hogy nem mással, mint magával R2D2-val találom magam szemben. Véletlenül összecserélem csendesen szendergő telefonjainkat, és majdnem Marciéval kezdem fotózni ezt a különös lényt, aki egy kiselejtezett takarítógép testében kelt életre. Nem tudom levenni a szemem R2D2-ról miközben Marci beszélő növényekről mesél. Nehéz elképzelni, ahogy nem éppen kiegyensúlyozott szobanövényem Twitteren osztja meg velem, mi bántja - pedig nemsokára elérhető lesz az eszköz, ami képes rá, hogy kapcsolatot teremtsen köztünk. A Twitter kapcsán megmutatott egy korábbi munkájukról készült videót, amit utána itthon még jó néhányszor lejátszottam, olyan nagy hatással volt rám a Christopher Baker-rel közösen készített installáció. A Morajlás lényege, hogy a folyamatos Twit-áradatból kiszűrte a “love” kulcsszóra érkező bejegyzéseket és húsz hőpapíros blokknyomtató folyamatosan közvetítette ezeket, aminek a végeredménye számtalan “szerelmesen” tekergő papírkígyó lett.
Nighmo
A Twitter csodáin túllendülve tovább turkálunk a különféle ketyerék közt és lassan sikerül azonosítanom a kibelezett Lack asztalokat is. A kutatók ugyanis szép lassan a labor egyes berendezési tárgyait például a multifunkcionális IKEA asztalkákat - is bevonták a kísérletekbe, különféle eszközöket építettek belőlük, például lézerszkennert. Mikor az egyik asztalkába applikált húr füstölni kezd, és úgy vágja a habszivacsot, mint a vajat, érzem jobb, ha nem nyúlkálok ész nélkül akármihez. Egy ártalmatlannak tűnő joysticknak mégsem tudok ellenállni: miközben nosztalgiától csillogó szemmel forgatom, Marci elmeséli, hogyan búcsúztatta a Kithchen és Krétakör a szomszédos Kultiplexet. Virtuális téglákat vetítettek a Kulti hűlt helyére és mindenki kipróbálhatta a C64 hőskorát idéző brickout játékot a múlt évben lebontott népszerű ex-kult-hely tégláival. A konyhába érkezve telekom-pink masszával teli tálak tűnnek fel, mielőtt megkóstolnám,
kiderül róla, hogy színezett papírmasé és termékcsomagolásokat modelleznek az anyavállalat számára. Ennél sokkal különösebb, halak nélküli akváriumot pillantok meg a tér túlsó végében, amelyet egy hatalmas vetítővászon íve ölel körbe. Kiderül, hogy ez a Datafizz projekt része, amit a londoni designhét Tent London sátrában installáltak, és arra a folyamatos áramlásra reflektál, amelyet az online és offline világ közötti mozgásunk generál. Minden egyes alkalommal, amikor valaki online vagy offline módba vált, az egész világon szerverek ezrei lépnek működésbe, hogy ezeket az apró információcsomagokat továbbítsák a személy ismerőseihez. Ha felvesszük a Datafizz-t a kontakt listánkra, akkor minden alkalommal, mikor fellépünk a hálózatra, a rendszer egy apró buborékot indít, amely a vízfelszínt elhagyva vetítve jelenik meg a vásznon.
Versbab
Ekkor feltűnik, hogy az akváriumhoz legközelebb eső asztalon több marék bab hever szanaszét, kiderül, hogy ezeket használták a cserebogár méretű szilikonból készült eszköz, a Versbab tervezésénél. A burkolatán nyomógombbal, LED-del és fotószenzorral ellátott kütyü képes megtanulni egy-egy verset vagy személyes üzenetet - hasonló a postapalackhoz, csakhogy a bab morzejelekkel képes elszavalni a benne tárolt verset. A Versbab még fejlesztés alatt áll, szemben távoli rokonával, a Nighmo-val, ami szintén elfér a tenyerünkben, mozgásra bekapcsol és éppen annyi derengő fényt bocsát ki az apró dudorokon keresztül amennyi éjszaka a tárgyak, bútorok, és a tér érzékeléséhez szükséges.
A Nighmo 2008-ban megjárta a Tokiói Design Fesztivált, és mára olyan szintre fejlődött, hogy elindulhatott a sorozatgyártása - bizonyítva, hogy a fontos kísérleti projektek nem zárják ki, hogy piaci szempontból is életképes termékek szülessenek. Az az érzésem, hogy akár heteket tölthetnék anélkül a Kitchenben, hogy egy percig is unatkoznék a médiakutatók nagyon is komolyan vehető játszóházában. Ebben az elvarázsolt világban az ember csak kapkodja a fejét és próbál egyensúlyozni az ámulat és a csodálkozás határán. Kétségkívül a leginspirálóbb értelemben vett döbbenet járja át a képzeletet a Kitchen megannyi apró, vagy éppen monumentálisnak ható, különlegesebbnél különlegesebb kísérletét látva. Aki nem hiszi, járjon utána.
Morajlรกs
Designer: Kyeok Kim
Designer: Mode en Module
Szöveg: Mihály Kamilla
Elérkezettnek látszik az idő, hogy a ruhatervezés privilegizált A sál pihe-puha, védelmező képzetéhez szerepét megdöntsük, ha a test öltöztethetőségéről beszééppúgy nem tudjuk kapcsolni, mint lünk. A „kiegészítők“ poros, lesajnáló kategóriája ugyanis egy klasszikus nyakékhez, hiszen napjaink designtevékenységében egyre inkább kezdi láthatóan sokkal intimebb, és erősebb elveszteni érvényét, hiszen a legkülönbözőbb tervezői kapcsolatban áll a test médiumával, területek ötvözésével olyan munkák születnek, mint egy aprócska függődísz. Egy melyek a ruházat határainak újrapozícionálására másik definitív példa Kyeo Kim, törnek. A testen intim pajzsként fellépő ékszerek, koreai designer, akinek nem egy alkotása a táskából kabáttá alakítható szuperkompatibiaz ékszer általi test behálózottságával, és lis textíliák, vagy arany ballonként csillámló, ruhától a klasszikus szabásvonalak, ruharészletek elszakítva lobogó kapucnik mind azt a trendet kvázi ékszerré emelésével játszik. erősítik, mely igyekszik átírni a határokat az Meta-clothing című kollekciója az arányok úgynevezett kiegészítő- és ruhatervezés között. kibillentésével, illetve a felhasznált anyagok Ennek a jelenségnek talán a legélénkebb útkeresői új kontextusba helyezésével igyekszik azok az ékszertervezők, akik a test érzéki, intim megelbizonytalanítani minket a testen fellépő közelítésével új dimenziókat tárnak fel az öltözköborításokkal szemben. A pozitív-negatív dés számára. Vagy inkább a vetkőzés, a megmutaarányértékek nagyban befolyásolják a munka tás számára, ahol a test, a viselő rendkívül szoros értelmezési terepét, hiszen jelen helyzetben viszonyban áll magával az ékszerrel, ahol az talán annyi az egyetlen kapaszkodónk, öltözék sokkal inkább felfedi a test törékenységét, hogy a munka mennyit fed le, illetve tár fel minthogy eltakarná azt. Ezen a terepen a testből. A másik befogási tengely a testre kísérletezik a Mode en Module néven futó applikált metaruha anyaga. Erre kíváló példa, és fiatal ékszertervező-páros Londonból, akik Kyeok Kim munkáságának az egyik kulcsdarabja legújabb kollekciója a szexualitást, és a az az aranyozott bőrkapucni, mely autonóm test érzékenységét fókuszban tartva ékszerként lobog a nyakunkba vetve. A kapucni szokiválóan egyensúlyoz a ruhatervezés és az rosságát szabályozó huzalok végén ráadásul két ékszertervezés peremén. A kollekció ikoninagy arany csepp is himbálózik, mely probléma nélkül kus darabja egy vértnek tetsző, pántos lép az ékszer szerepkörébe. bőrstruktúra, mely második bordázatként fekKyeok Kim univerzumában a bross, a karkötő, és szik fel a testre, így sugallva egyszerre a véa gyűrű együttes fellépése is képes összeállni dettség érzetét, és a kiszolgáltatottságot. Az a metaruha alapvető kelléktárává. Soft Silhouette állítható, csatos bőrpántok a nyak körül, és című munkája mindig két ékszer közé épít pókhálós derékmagasságban ölelik körül a testet, testruktúrát, így ha egyszerre viseljük őket, akkor hát a klasszikus ékszernek kijelölt területek egy finom fonálrengeteg borul ránk ékszertől magával a kiterjedéssel is felpuhulnak. ékszerig érően. Egy másik jellegzetes munkájuk, az a Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a különböző tervezői mostanában divatos nyakmelegítőkre területek elegyítése az új designnemzedék és azok hajazó, horgolt bőrsál, mely finom kidoloktatói számára az egyik legfőbb üzenet: a beszűkült, gozottsága, textúrája révén olyan, akár agyonspecializált közeg helyett egy új, átjárható és egy nyeglén nyakba vetett páncélzat. egymást megtermékenyítő alkotói szcéna megteremtése.
Designer: Sipos Balรกzs
Szöveg: Kóbor Hanna Johanna
A budapesti design-élet új dimenzióval bővült a közelmúltban: a Budapest Design Meetup minden hónap utolsó péntek estéjén közönségtalálkozót rendez a formatervezés, az építészet és az iparművészet fiatal alkotóinak. Ilyenkor a tervezők rövid (nyolc perces) előadással készülnek, amelyben munkáik, éppen futó projektjeik mellett a munka édes pillanatairól, buktatóiról és a hosszabb távú terveikről is szó esik. A nyolc perces intervallumot komolyan veszik, ha valakiben mégis benne rekedtek az előbb említett fontos információk, abból a közönség húzza ki kíméletesen, egy kis kérdezz-felelekkel. Ez a ritmus nem alapvetően meghatározott, tehát nem minden Meetup esetében van így: létszámtól és témától függően minden rendezvény lefolyása kicsit más. Az első Budapest Design Meetup-ok a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kantinjában kaptak helyet, idén pedig - a rohamosan növekvő érdeklődéshez idomulva a Szent István körúti KINO vette át a házigazda szerepét. Az esemény szervezője a MOME line design műhely azzal a céllal indította el a Budapest Design Meetup-ot, hogy tudatosítsa a design szerepét és fontosságát a szélesebb közönségben is. A Meetup bizonyos tekintetben hasonlít és sokban különbözik keleti születésű testvérétől, a Pecha Kucha*-tól. A szélesebb kortárs igényeknek megfelelően mindkét esemény dinamikus dramaturgiával, pörgős, vizuálisan megtámogatott előadásokkal készül, és közösséget szervez az adott téma iránt érdeklődőkből. A Meetup az előadó és a közönség közötti hierarchiát kevésbé érvényesíti, míg a Pecha Kucha (a közönség nagyobb létszámából adódóan) ezt nem engedi meg. Mindezen túl a Meetup alapvetően egy social network, azaz közösségi hálózat. A Meetup.com, amely online otthont biztosít a világ minden táján szervezett offline meetupoknak, egyben a szervezést és a kapcsolatépítést is könnyebbé teszi. 2001-ben, az U.S.A.-ban Scott Heiferman, Matt Meeker és Peter Kamali ötlete nyomán jött létre az oldal; ők már korábban is rendeztek a baráti társaságukon belül ilyen találkozókat és a szervezés könnyebb összehangolásának érdekében készített webes felületet tették publikussá.
Az ezredforduló társadalomkutatói a tömegmédiumok, elsősorban a televízió és az internet elterjedésének következményeként két jövőképet vázoltak: az egyikben a társadalom hagyományos szerveződéseit az otthonukba zárkózott emberek atomizálódott közösségei váltják fel, a másik szerint viszont az internet újfajta szociális kapcsolatok melegágya lehet. A Meetup.com ötlete az internet segítségével revitalizálja a lokális közösségeket: a honlapon bárki kereshet a lakóhelyéhez közel olyan Meetupot, ami az érdeklődési körébe vág, és ha mégsem talál ilyet, néhány egyszerű lépéssel maga is Meetup-szervezővé válhat. A legtöbb találkozót hazai terepen, az Egyesült Államokban tartják, Magyarországon egyelőre pár tucat csoport van, nagy részük üzleti vagy technológiai témában. A Budapest Design Meetup ebben a mezőnyben a legnagyobbak egyike, négyszázat is meghaladó létszámával, az élen pedig a Budapest New Technology Meetup csoportja áll, amely a február 27-i, Pecha Kucha-val közös születésnapi Meetupjára több mint ezerháromszáz érdeklődő jelentkezett. A Budapest New Technology Meetup témájául az érdekes új, vagy újonnan relevánssá váló technológiák szolgálnak, ezek bemutatása sokszor egy konkrét projekten, esettanulmányon keresztül történik, tehát unalmasnak semmiképp nem mondható. A Meetup sikere az online felületek kényelmén és az informális, kötetlen interakciókon túl alapvetően az elfogadás élményére épül: a szervezők és a résztvevők egyaránt kiemelik a nyitottságot és a csoporthoz tartozás élményét, mint pozitívumot. Számíthatunk arra, hogy a Meetup és a hozzá hasonló, informális találkozók újra egyre nagyobb számban fognak megjelenni, hiszen a világháló nyújtotta számtalan virtuális közösségben képlékennyé vált személyiség felkeltette az emberek igényét a valós interakciók és olyan lazább kapcsolatok iránt, amelyek segítségével ”IRL” – a valós életben, szélesebb körben is meghatározhatják magukat. * A Pecha Kucha Night itthon több éves múltra visszatekintő intézménye előadónként 20 diában és diánként 20 másodpercben határozza meg a program kereteit. A név jelentése japánul: locsi-fecsi.
Szélek felé növekvő
Szöveg: Katona Kriszta
Azért szavakba nehezen önthető varázsa van annak, amikor belépsz az Epreskertbe, és egy srác az egyik épület tetejéről rappeli teljes átéléssel a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő mestereinek nevét. És ő nem csak rapper, hanem egy 2009-ben diplomázott, több díjjal jutalmazott festőművész. Szőke Gáspár megmutatja nekünk, hogy vannak dolgok, melyek nem is állnak olyan távol egymástól.
Gáspár képeit első látásra fel lehet ismerni, jellegzetesek, erős szín- és formavilágukkal meggyőzőek. Az egészen egyértelmű, hogy a zene és a képzőművészet nála szorosan összefügg, a két dolog kölcsönhatásban áll egymással. Gazsi (szinte mindenki így ismeri) még általános iskolában kezdte a rappet, akkor még nem egyedül, aztán az első szóló fellépés az MKE-n belül történt, 2003-ban, pontosabban egy műtermi bulin, a már említett Epreskertben. Így született meg a Gazsi Rap Show, ami azóta szinte kötelező eleme egy-egy képzős megmozdulásnak. És hogy mi az, amitől ez a kölcsönhatás fellép? Gazsi saját elmondása szerint itt minden az elvárásokról szól: méghozzá a saját elvárásairól. A festészetben és a zenében egyaránt saját magának akar megfelelni. Nem az számít, mennyire tud egy adott közönséget kiszolgálni, a szövegelések sem feltétlenül csak a rap / hip-hop rajongóinak szólnak. Szóval a fellépések és az alkotási helyszínek, folyamatok kéz a kézben járnak: lassan, de biztosan készül az első lemez, márciusban önálló kiállítás, új műterem, több és jobb képek elkészítése a cél. Gazsi - sokakkal ellentétben - nem állt le a kimagasló eredményű diploma megszerzése után sem. Teljes alázattal törekszik olyan művészet létrehozására, mely kapcsolatot épít befogadó és az elkészült munka között. Festményei láttán pedig ugyanaz a kvalitásos egyéniség és egyben lazaság érződik, melyet a számait hallgatva is egyből átélünk. Fanyar humorral fűszerezve rappel arról, hogy a festészetből akar megélni, semmi másból. Ő ennek él. És aki minimum pályakezdő képzőművész, gyakran szembekerül ezekkel a problémákkal, vagy saját maga, vagy mások által.
A műteremben általában egyszerre több képet készít. Lépésenként, felületenként épülnek fel a festmények, rajtuk a terek, formák, színek. Fontos a spontaneitás, a rendszerek, a különböző logikájú szimmetria, valamint változatok olyan elemek kapcsolódására és ismétlésére, mely nem megszokott. Az egyetemen eltöltött első években a geometria használata volt jelentős nála, melyet talán túlságosan is kimerített. Aztán jött a más technikákkal való kísérletezés, kisebb szünetek, mostanára pedig az organikus festészet felé fordult. Legfőbb hatásként a magyarországi eklektikus és szecessziós épületdíszeket, a Gellért Fürdő épületét, valamint a Szabadság híd formai megoldásait említi. Az elmúlt évek alatt begyűjtött több díj – Erasmus ösztöndíj Valenciába 2006-ban, Fundamenta, valamint Domanovszky Endre díjak – is azt bizonyítják, pályáján eredményes és elismert festőről van szó. A folyamatos munka, a művészet iránti elhivatottság és a közvetlen környezetet egyéni szempontok alapján, stílussal megragadó képesség az, mely Szőke Gáspárt a jó művészek közé emeli. A Gazsi Rap Show is biztosan tartogat meglepetéseket, akárcsak a közeljövőben megrendezendő kiállítások. Még sokat fogunk hallani róla.
Szőke Gáspár @ Saatchi Online: http://www.saatchi-gallery.co.uk/yourgallery/artist_profile/ Szőke+Gáspár/112463.html Gazsi Rap Show @ MySpace: http://www.myspace.com/gazsi_rap_show
Búgócsiga szabásmintája
Teknősbéka páncél
Egymรกsba tolhatรณ rubikkockรกk
Csonkolt kocka szellem kocka
TĂŠrbeli mobius
Stevie Wander
Interjú: Katona Kriszta
Azt gondolnánk, sokkal könnyebb úgy interjút készíteni valakivel, ha ismerjük az alanyt. Pedig nem egyszerű bemutatni olyasvalakit, akit ismersz, miközben ar ra törekszel, hogy úgy tegyél, mintha halvány gőzöd sem lenne semmiről, és a végeredmény még informatív is legyen. Szinyova Gergő fiatal, diploma előtt álló festőművész. Órákig l e h e t n e f a g g at n i a t e l j e s m u n k á s s á g á r ó l , k ü l ö n b ö z ő p ro j e k t j e i r ő l ebben az interjúban azonban inkább a kortárs képzőművészetről vallott n é z e t e i r ő l , k ü l s ő - b e l s ő h at á s o k r ó l , p ro b l é m á k r ó l , t e r ve k r ő l b e s z é l g e t t ü n k . Mi volt az első lépés a képzőművészet felé? Levettem egy könyvet a polcról, és mivel olvasni nem tudtam, csak néztem a képeket. És mi volt abban a könyvben, ami ennyire hatott rád? Több száz éve meghalt festők több száz éve született alkotásai. Gondolom a tudatos reakció csak később jött. Hagyjuk a fenébe a több száz éve meghalt festőket és csináljunk valami frisset? Tisztelem őket annyira, hogy nem foglalkozom velük nap mint nap. Igen, igyekszem valami olyat csinálni, aminek köze van a jelenhez. A jelen csak az aktualitásokon múlik? Könnyebben hat rád a kortársak alkotófolyamata, mint az elődöké? Úgy érzem, a jelennek mindig köze volt és lesz is a múlthoz, így a válaszom: nem. Mindenkire hatottak az elődök, ha nem is közvetlenül, de közvetetten, az ezer százalék. Bár az is igaz, hogy abszolút a kortársakkal foglalkozom. Őket érzem magamhoz közelinek a hétköznapi kérdésekben. Pár napja (vagy talán egy hete) jártam egy vidéki város múzeumának régi gyűjteményében. Sosem láttam előtte, de nem tudtam többet eltölteni ott, mint 23 másodpercet. Nagyon távolinak éreztem azt, ami ott volt. Egy másik generációhoz tartoznak az akkor született művek, és nem hozzám.
Te milyen kérdéseket próbálsz megválaszolni a saját munkáidban? Mi a fontosabb, a körülötted lévő dolgokra reflektálni, vagy a belső rezdüléseket kivetíteni? Vagy a két dolog között nincs is nagy különbség? Amit csinálok, sokkal ösztönösebb annál, minthogy kérdésekre válaszoljak. Persze vannak olyan munkáim, melyek bizonyos ingerek hatására születnek és reakcióként (válaszként) is felfoghatók, például az „I Am The Winner” című rövid videó, vagy a Trafó Galériában bemutatott „Monument For The Victims Of The Financial Crisis” című installáció. A különbség pedig talán abban van, hogy a körülöttem lévő dolgokat kevésbé tudom befolyásolni, a belsőt viszont annál inkább. Az említett installációk kapcsán viszont elsőre feltűnhet bárkinek, hogy valahol egyfajta paródiáról van szó. Jóízű tréfáról, mely egyáltalán nem gúnyolódás, inkább elgondolkodtató. Fontos szempont a humor? Fontos! Inkább voltak ironikusak, mintsem tréfásak vagy gúnyosak. A humor nekem azt jelenti, hogy bizonyos dolgokat, jelenségeket vagy történéseket - legyenek bármilyen szarok is - kellő optimizmussal és iróniával sokkal elviselhetőbbé lehet tenni. Na és mi a helyzet a diszkógömbökkel? Illetve nem csak azokkal, hanem gyakorlatilag bármelyik szimbólummal, mely megjelenik a munkáidon: hegyek, vadállatok, gyémánt, masnik…
Diszkógömb: valami gagyi csillogás, mely ideigóráig tart, ameddig jól érzed magad egy buliban. Ha pedig nincs, ami megvilágítja, fényt sem ver vissza. Hegyek: van, mikor izgalmasabb, mint a sík terep. Vadállatok: kevéssel találkozom, így néha felidéztem párat. Masni: valami csajos dolog vagy valami olyan, aminek mindig köze van a meglepetésekhez és ahhoz, hogy a meglepetés szar-e vagy jó. Ez is függ a masni minőségétől is. Talán ezek lehetnek a perszonális jelentései ezeknek az elemeknek. Nem egyszer fordul elő, hogy makulátlan, letisztult felületeket oldasz fel expresszív, jól látható ecsetvonásokkal, spray-vel. Honnan ez a technikai ellentét? Az foglalkoztat, ami nem feltétlenül egyértelmű, talán ebből jött a kettő (steril és nem steril) alkalmazása. Az aeroszolos festékszóró pedig régi barátom már. Azóta használom, mióta falakra is húztam velük színes vonalakat. Szabadidőmben máig élek ennek a hobbimnak, távol a várostól, elhagyatott, romos épületekben, kevésbé publikus helyszíneken. Ezeken a helyeken szintén a steril és nem steril elemek találkoznak, ezért is kedvelem. Ok, szóval graffiti. Egy képzőművész számára mennyire vállalható fel, ha kevésbé legális eszközökhöz nyúl? A festékbolt az élelmiszerbolttal szemben van, tehát abszolút legális… Úgy érzem, bármit használhatok, amit megkíván a kép, így nem hiszem, hogy a spray kivétel lenne. A ’70-es években is használták a művészek a spray-t, mint eszközt. Magyarországi példa Lakner László egyik alkotása, melyen a Halotti Beszéd pár sora olvasható. Ez a kép ma a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének része.
End of the year
It’s your life
Most konkrétan a nem annyira publikus helyszíneken, nem annyira publikus falakra felfújt dolgokra gondoltam. Fel lehet vállalni. Aztán vagy kapsz dorgálást vagy sem, bár ez függ a falfirka milyenségétől is. Akik a szó szoros értelemben vett graffitiseknek tartják magukat, nem vállalják kilétüket, hiszen többnyire illegális helyeken festenek. Függ még az országtól is. Magyarországon még kiscipőben jár ennek a műfajnak az elismerése vagy felismerése. Az első graffitisek 14 000 évvel ezelőtt születtek. Az első ember tehát a falra rajzolt (firkált). Ma már természetesen nem jelenítjük meg azt, hogy hogyan szerezzük be az étekül szolgáló vadat. Ha már szóba jött Magyarország: hogyan látod a hazai helyzetet, a képzőművészeti szcénát? Jó felé haladunk? Kemény kérdés, nem egyszerű a válasz. Azt látom, hogy rengeteg jó művész van, akik abszolút érdemesek lennének a világhírre. A különbség csupán annyi, hogy teljesen más a művészeti gépezet itthon, mint külföldön. Mi még nem tanultunk bele a galériás rendszerbe. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek jó galériáink, sőt gombamód szaporodnak új terek és kiállítóhelyek. De ez a válasz túl összetett, rengeteg mindentől függ.
I’m single
Jelen van néhány galériánk különböző külföldi vásárokon, de a kortárs művészeti térképen még mindig nem vagyunk fenn. A szomszédos országok mind jobban állnak, mint mi. Lemaradásban vagyunk. Más, fejlettebb országokban már rég voltak galériák, mikor mi még csak játszottunk a galéria alapításának gondolatával. Persze az is fontos szempont, hogy a viszonylag sok galéria milyen arányban nyúl fiatal, feltörekvő művészekhez, illetve mennyire megy biztosra és a már befutott alkotókat hívja meg, állítja ki. Te mennyire vagy bizakodó? Van olyan galéria, ahol szívesen látnád a saját neved? Ez függ a feltételektől, amit a galéria ajánl, de nem zárkózom el tőle. Létezik olyan galéria, igen. Nemrég ösztöndíjjal eltöltöttél pár hónapot Helsinkiben. Mi a legszembetűnőbb különbség a hazai és a kinti felfogás között? Azt tapasztaltam, hogy Helsinki inkább illusztrációban és designban erős. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy az ott eltöltött idő alatt hány jó és kvalitásos kiállítást láttam. Ez engem is meglepett, erősebb mezőnyre számítottam, mielőtt kimentem. Viszont apparátusban nincs hiány. Az alkotásokért kapott összeg viszont teljesen eltérő az itthoniakkal összehasonlítva.
Patagonia
Egy ott végzett, friss diplomás művész nagyságrendekkel magasabb áron tud eladni képeket és teljesen más az a réteg is, aki vásárolni tud. Azt éreztem, ott nem kiváltság művészeti alkotást vásárolni. Bár hangsúlyozom, annyira nem láttam bele ebbe a mechanizmusba. Mindenesetre nálunk az is ‘ritkán’ fordul elő, hogy egy magángalériában egy külföldi (amerikai) képzőművész (Peter Halley) 70.000 eurós képei között sétálhatsz. Nálunk nem igazán kelnének el kortársművészeti alkotások ilyen árakon.
Tervezek egy csoportos kiállítást áprilisra (lehet később lesz), elvileg több helyszínen, Budapesten plusz egy vidéki városban. Van egy pár projektre ötletem, aminek köze van a graffitihez is és a dokumentáció műfaját is érinti. Ezen kívül megcsinálni az Odd Rain Fanzine 3. számát. Az Odd Rain Fanzine egy kiadvány a saját rajzaimból, melyet egy audio CD egészít ki, melyre a számokat két tehetséges, elektronikus zenét készítő barátom csinálja. Fogadalmat sosem teszek, igyekszem lépésről lépésre haladni!
Érdemesebb egy magyar fiatalnak külföldön próbálkoznia, vagy ha itthon nem megy, kint sem fog? Jó kérdés és szerintem a válasz mindig egyéni. Ezt úgy értem, hogy valakinek bejön, valakinek sose fog. Sose hittem azokban a tündérmesékben, hogy ‘na, ki kell innen menni, majd ott elismernek és gazdag zenész, festő, divattervező vagy nem tudom mi leszek’. Természetesen érdemes kimenni, tapasztalatokat gyűjteni és az is lehet, hogy összejönnek az ember kitűzött céljai. Szerintem nincs egyértelmű válasz. Mi a következő projekt? Mi volt a legfontosabb fogadalom 2010-re?
Gergő festményei: http://szinyova.blogspot.com/ Videói: http://vimeo.com/szinyova Fotói Helsinkiből: http://itwontbeforever.blogspot.com/ Odd Rain Fanzine: http://oddrainfanzine.blogspot.com/
True faith
Ray Charles
Szabó Ádám: superfruit lambda print 60x80cm
Szöveg: Katona Kriszta
A f i at a l a l k o t ó k e g y i k l e g f o n t o s a b b é s l e g m e g h at á ro z ó b b dilemmája, hogy melyik galériához szerződjenek, hol érdemes kiállítaniuk, milyen lehetőségeket kínálnak nekik. Hiszen a jövőt alapozhatják meg ezzel, a k u r á t o ro k é s g a l é r i at u l a j d o n o s o k l e g n a g y o b b ö r ö m é re , akik természetesen a kiállítóhelyek p ro f i l j á n a k megf e l e l ő e n i g y e ke z n e k s z e m e z g e t n i . K ö ve t ke z z é k m o s t h á ro m galéria, melyek tudatos koncepcióval, vagy anélkül összpontosítanak a kortárs művészekre.
Inda Galéria A for-profit Inda Galériában az alap koncepció szerint általában párban állítanak ki a meghívott művészek, s legfeljebb 5 alkotó szerepel csoportos kiállításokon. A videó installációkra legalább akkora szerepet húznak, mint a festményekre vagy grafikákra, a közös ezekben a munkákban minden esetben az intellektuális megoldás, előadásmód. A kifejezetten jó marketinggel rendelkező galéria sokat köszönhet a fiatal művészettörténészeknek, Muladi Brigittának, Rieder Gábornak és Parádi Juditnak, hiszen ők azok, akik gondosan válogatnak és menedzselnek, elsősorban aktuális problémákat felvető idősebb és fiatalabb generációt képviselő művészeket.
Az Inda vitathatatlanul jelen van, kezdeményezéseik mindig frissek, naprakészek. A kiállításokon kívül szakmai beszélgetések, tanfolyamok is színesítik a galéria arculatát, külföld felé is nyitnak, ez pedig a művészek piacon való bemutatása szempontjából elengedhetetlen. Nagyon magabiztosan szerzett magának kiemelt pozíciót az Inda Galéria, csereprogramjaikkal pedig biztosan több lehetőségre tesznek szert. Inda Galéria 1068 Budapest, Király u. 34. II. em. 4. http://indagaleria.novasonic.hu
NextArt Galéria A NextArt az egyik legfiatalabb és legdivatosabb a hazai galériák közül. 2007 óta működik, s kifejezetten a frissen végzett képzőművészek bemutatására törekszik. Összegyűlt egy színes és lendületes gyűjtemény, persze ez állandóan változik, fejlődik. A galéria nem csak a festészetet, hanem más vizuális művészeti formákat – videó, animáció – is előszeretettel helyez előtérbe. És egyáltalán nem meglepő, hogy a NextArt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mediadesign szakával kollaborál, pontosabban az ott tanuló diákok bemutatóterme is egyben.
A stílust tekintve szinte kivétel nélkül elmondható, hogy a klasszikus festészeti elemek keverednek más, újabb technikákkal. A fotó, a graffiti gyakorlatilag kiindulópontjai a munkáknak. A NextArt Galéria folyamatosan szerepel a médiában, s továbbra is kortárs művészeti beszélgetések, kiadványok lebonyolításával is foglalkozik.
NextArt Galéria 1054, Budapest, Aulich u. 4-6. http://nextartgaleria.hu
Ami a leszerződött művészeket illeti, díjnyertes alkotókban nincs hiány: jelenleg hatan jelentik az állandó kiállítók névsorát. Koralevics Rita, Horváth Dániel, Albert Ádám, Csató József, Hatházi László András, valamint Barakonyi Zsombor tárlatai mellett azonban lehetőséget kapnak meghívott művészek is.
Horváth Dániel: Utolsó ház 2008, olaj, vászon, 110x150 cm
Podmaniczky Ágnes: Huligánok olaj vászon 90x90 cm 2009
Viltin Galéria Akárcsak a NextArt, a Viltin Galéria is elsősorban a fiatalokat karolja fel, szintén remek helyen, az V. kerületben. S habár szigorú elképzelés nincs a koncepciót illetően, a figuratív festészet az, melyet előszeretettel mutatnak be. Ennek megfelelően a galéria okosan válogat már jól ismert és nemrég az egyetemen végzett alkotók munkáiból, melyek egységes, színes profilt alkotnak, idén már második éve. Huszonöt művész lelhető fel a galéria névsorában. Egyik fő cél, hogy a külföldi ismeretség megalapozásában segítséget nyújtsanak a kiállítások lehetőségeivel.
Printek, installációk, fotórealizmus, önreflexió, szürreális megoldások – leginkább ezekkel találjuk szembe magunkat, ha a Viltin Galéria művészeit (Asztalos Zsolt, Baditz Gyula, Bakos Gábor, Barakonyi Szabolcs, Bartalus Sándor, Boros Viola, Bölcskey Miklós, Chilf Mária, Erdélyi Gábor, Gerber Pál, Hajdú Kinga, Horváth Roland, Király András, Koncz András, Korodi János, Kósa János, Kovács Lehel, Podmaniczky Ágnes, Surányi Miklós, Szabó Dorottya, Szabó Klára Petra, Szikora Tamás, Szörényi Beatrix, Tibor Zsolt, Varga Rita) akarjuk közelebbről megismerni. Viltin Galéria 1054, Budapest, Széchenyi u. 3. http://viltin.hu
ValÛs ·gra KOMPO N¡L T fant ·zia RendhagyÛ riport DÈvÈnyi Dalm·val Ès Kiss Tibivel, kÈt felvon·sban
Szöveg: Botos Dániel Illusztráció: Bojtor Panka, Molnár Anikó
ProlÛgus Február 3. Jégbontó hava. Akár valami bizarr organikus ütős hangszer, a fogaim egymást kocogtatják a számban. Tíz perccel korábban jöttem, mint ahogy megbeszéltük. Mintha a lábaimban lenne a lelkiismeretem; sosem engednek elkésni - ennek folyományaként pedig mindig mindenhová korábban érkezem. Most kivételesen örülök ennek a pár perc előnynek. Amorf hókupacok közt lavírozva hangolom a memóriám, tupírozom a gondolataim, nyelvem tövéhez készítem a szavakat. Nem ez lesz az első alkalom, mégis mindig olyan, mintha… most mintha Gershwin szólna a háttérben.
A jelszó három nulla és egy hármas, a kapu egy pillanat alatt feltárul, változik a szín. Minduntalan valami megmagyarázhatatlanul kellemes izgalommal, az elmaradhatatlan kutya-kánon kíséretében lépem át a negyedik emeleti showroom küszöbét. Dalma szépségére újfent rácsodálkozom. Van valami fesztelenül előkelő a lényében. Nincs sok időnk, siet valahová, ki kell használni a beszélgetésre szánt időt. Míg én behangolok, megkérem, töltse ki a „barátságfüzetet”, amit nagy műgonddal állítottam össze kifejezetten erre az alkalomra. Hevesen nekilát a kacska gyöngybetűimmel előírt kérdéseknek; nagyokat mosolyog közben. Míg dolgozik, én bóklászom a ruhák közt. Kedvenc darabjaimat sokadszorra is ugyanazzal a kreatív izgalommal veszem szemügyre, mint először. Hirtelen lecsapja a tollat és jóllakottan utánam kiált: - Kész! Gyorsan átfutom a válaszait, nagyokat mosolygok közben. A dolgok közepébe vágunk a kérdésekkel. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a vezérfonalat a közepén megragadva, a generációnkról kérdezzem… - Mi egy generáció vagyunk? - Mondjuk… - Kissé elbizonytalanodom. - Hány éves vagy? - Huszonkettő. – Elpirulok. - Akkor nem. Szerintem mi pont egy generációs határon vagyunk. Közöttünk van egy váltás. Az én világomban, gondolkodásomban nagyon meghatározó, hogy a gyerekkori emlékeim a rendszerváltás előttről származnak, ezek az emlékek mind nagyon erősen egy másik világhoz kötődnek. Aztán a kamaszkorom, a ’90-es években, az megint egy teljesen más karakterű korszak volt, mint a ti kamaszkorotok, szóval szerintem ez nagyon nagy különbség. Igaza van. Talán kissé elnagyoltam a kérdést. Az emlékeimben ritka foszlányokként felbukkanó ’80-as évekkel nem kalkuláltam…
- Ez lehet, hogy öregesen hangzik, de szerintem nekem nem ártott az a színfolt, hogy egy bizonyos szempontból sokkal ingerszegényebb környezetben nőttünk fel. Nem voltak ennyire könnyen fogyasztható és harsány ingerek, mint mondjuk, amik a ’90-es évek gyerekeit érték… bár ez azért hülyeség, mert a mi kreativitásunk ebből táplálkozik, az utánunk jövő generációké meg nyilván másból. Inkább hangzik átgondoltnak, mint öregesnek. Dalma jelenségéhez nem tudom hozzákapcsolni a megfáradt időskori sztereotípiákat. Sok évtized múlva is tündöklőnek képzelem.
- Szerinted meddig tart a fiatalság? - Ezt nem lehet életkorhoz kötni. Míg érdeklődsz és lelkesedsz addig fiatal vagy. - Ha mondjuk három szóban kellene jellemezned a múltat, a jelent és a jövőt, melyik három lenne az? - A sajátomat? - Még szép. Nagyot sóhajt. - Lehet három különálló mondat is. - Erre még visszatérünk. Így hirtelenjében nem megy. Egyértelmű jel a noteszem filozofikusabb kérdésfüzérének átugrására. Itt az idő könnyedebb vizekre evezni a beszélgetést. Most mintha Debussy szólna, a fények kevésbé szemcsézettek. - Mi volt a legdurvább fotózással kapcsolatos élményed? - Nahát, abból volt egy pár! Hallom, ahogy valahol a fülem mellett elgördül egy kő… - A legextrémebb talán az volt, amikor önszántamból bekentek arany temperával. Vizualizálom.
- A bőrgyógyászati következmények nem érdekeltek. A fejemtől egészen a derekamig felkentük rám az arany temperát… valami egészen elképesztő volt. Úgy emlékszem elég hideg lehetett. A festés után nem tudtam felöltözni csak valami lepedőbe, és miután már nem bírtam tovább, a sminkes exbarátnőjének vadidegen fürdőszobájában mostam le magamról a festéket. Vagy a másik az, mikor tavaly télen rajtam fotóztuk a piros fonott ruhát a hóban. Maszkban, amit a Tibi előtte alaposan lekent akrilfestékkel. Abban kellett egy órát eltöltenem platform cipőben egyensúlyozva a havon, úgy hogy a szemembe belefolyt a festék… Meg mikor a Jégbüfé… - Mi történt a Jégbüfében? - Régen mikor nem találtunk modellt a projektjeinkhez, mert túlságosan nagy őrültségek voltak, vagy nem ért rá senki és közelgett a nap, végül mindig én vállaltam be a modellkedést, hogy megmentsem az ügyet. Volt egy anyag, a „Dalma megőrül”. Szoknyával a fejemen, totálisan eszementül beöltözve, tudathasadt dívaként, mint egy bekattant idősödő tanárnő kellett a Jégbüfében somlói galuskát ennem. Aztán Hatty néni kosztümben a 7-es busz megállójában ijesztgetnem az embereket, mert azt találta ki a Marci, hogy ugorjak rá a buszról leszállókra; földig érő fodros szoknyában rémisztgettem a gyanútlanokat. Elképzelek egy fiktív bőrmappát valahol Dalma fejében, vaskosan kitömve hasonlóan emlékezetes történetekkel…
- Volt-e olyan meghatározó momentuma az eddigieknek, mikor tudatosult benned, hogy elindult a szekeretek? - Szerintem a Berlin Fashion Week volt az, amiről éreztük, hogy egy nagy lehetőség, hogy vízválasztó. De az is emlékezetes volt, mikor az első darab ruhánkat eladtuk. Egy kámzsás nyakú felsőt, ami 9000 forintba került akkor. - Te hogyan látod a karakterisztikátokat? Mik az állandó jegyeitek kollekcióról kollekcióra? - Nyilván kettőnkből áll össze az egész. Minden kollekciónkban benne van egy nagyon erősen kirajzolódó karakter, történet, egy világ ami köré a kollekció épül, és ettől úgy gondolom, hogy mindegyik elég egyéni hangvételű, az előzőektől is különböző. Személyes, picit nosztalgikus és kicsit ironikus az a vonal, ami szerintem mindig így vagy úgy felbukkan a kollekciókban. Ebből az irónia lehet, hogy inkább a Tibi karakteréből ered, vagy eredt. Mivel mindez már a márkánk sajátjává vált, így már visszafelé is tudunk meríteni. - Lehetséges, hogy mostanra olyannyira összecsiszolódtatok a Tibivel, hogy a ruháitokról meg sem lehetne mondani melyik ötlet a tiéd és melyik az övé? - Biztosan van egy ilyen tendencia, de ha lehet ilyet mondani, akkor a Tibitől származnak az elrajzoltabb karakterisztikájú dolgok, tőlem meg a picit nőiesebbek. Leginkább külső vélemények alapján hallottuk, hogy ez egy jó elegy. Egész biztosan.
Tibi az ablaknál ül, ölében az olykor dobhártyaszaggatóan eleven Spurival. Cipőjén vastagon kikristályosodott a só. - Sokat mászkáltam a városban és kimarta a cipőmet. Elkezdett tetszeni, gondoltam meghagyom. Tibivel többször volt alkalmam beszélgetni, mint Dalmával, vele éppen ezért más, néhány árnyalattal könnyedebb a hangszín. A hangulat otthonos, kényelmes; az ember csak hallgatja a zongorát, ráfekszik a dallamokra. Talán Schubert, talán valaki kortársabb… Philipp Glass... - Három szó: múlt jelen jövő. - Fények, káosz, sötétség – nem túl szívmelengető, de jelenleg ezt tudom mondani. - Na jó akkor találjunk valami szívderítőbb témát… fotózással kapcsolatos élmények?
- Én mindig kívülállóbb voltam, soha nem voltam annyira bevonódva, mint a Dalma. Bár az vicces volt, mikor levetkőztettük a USE-t. Csak a Marci, a fotós maradhatott benn, mindenki másnak ki kellett mennie, de közben találtunk egy rést a falon és kintről végignéztük az egészet. - Ők utólag tudomást szereztek erről? - Persze, tudják. Meg mikor egy fotózáson húszcentis magas sarkú cipőt kellett felvennem. Egy órát álltam benne, a végére már folyt a könnyem, annyira fájt. Mindenbe próbáltam kapaszkodni, csak ne a lábamon kelljen állnom… Élénken él bennem ez a fotó, évekkel korábbról; Tibi vérvörös magas sarkúban az egyik oldalon, a másikon pedig az aranyba mártott Dalma… ikonikus irónia, tökéletes arányokban. - Mindig is érdekelt, hogyan vannak nálatok leosztva a szerepek? Mi a Dalma legidegesítőbb tulajdonsága? Ugyanakkor miért szeretsz vele együtt dolgozni? - Dalmában a legidegesítőbb talán az, hogy hamar feladja a dolgokat, de ez nem baj, mert ilyenkor tudom lelkesíteni és fordítva. Benne megvan egy csomó minden, ami bennem nincsen. Egyfajta rendkívül érzékeny, nőies hozzáállás a tervezéshez. Jó vele dolgozni, mert egyből bele tudja élni magát a kollekcióba. - Az első pillanatban megtaláltátok a közös hangot? - Előbb dolgoztunk együtt, minthogy barátok lettünk volna. Mielőtt ismertem volna, hallomások alapján volt vele szemben némi előítéletem, ami azonnal szertefoszlott, ahogy megismertem. Mondhatjuk, hogy a barátság utólag jött. Pár pillanatra elmerengünk. Az arcán látni az agyán átfutó emlékek árnyékát. Ravaszul bonyolult dallamvonalak futnak a háttérben.
- Veletek nem érzem magam egy generációnak. – Szúrja át hirtelen a rövid csendet. - Úgy látom ti sokkal szabadabban álltok a korosztályotokhoz, nektek nem volt meg gyerekkorotokban az a semmi, mint nekünk. Ti kézzel foghatóan megkaptátok a dolgokat. Emlékszem a ’90-es években mit gyötrődtem, hogy megszerezzek egy valamirevaló divatlapot. Ócska újságokból próbáltam szösszeneteket gyűjteni, hogy vajon mi történhet a nemzetközi színtéren. Internet nem volt, úgyhogy maradt a könyvtár. Most az egész világon mindenki az egyéniségre törekszik, próbálja kitalálni magát. Meglepetésre ez sokszor, sőt egyre gyakrabban jót eredményez. - Mire gondolsz? - Mindenki a lehető leggyorsabban próbálja kitalálni az egyéniségét. Személy szerint egyre több olyan ingert kapok manapság 18 év körüli fiúktól és lányoktól, mint mondjuk a Szűcs Attilától, aki befutott képzőművész; színvonalban számomra mindkettő egyenértékű. - Akkor mégis mennyit von le a vizuális művészetek nívójából, hogy mindenki mindent felpakol az internetre? Hogy bárki hozzányúlhat, és hozzá is mer nyúlni akár amatőr kézzel is a művészi önkifejezés eszközeihez? - Nekem tetszik, hogy nincs túlmisztifikálva a dolog, hanem az önkifejezésről szól ez az egész. Tetszik, hogy az emberek nem gondolkodnak annyira fennkölten akár a divatról, akár más művészeti ágakról. Jóleső megerősítés ezt hallani egy olyan megrögzötten kotnyeles kontárnak, mint én, egy olyan példaképszerű, az itthoni szakma berkeiben emblematikus szereplőtől, mint Tibi. - Te mennyire hiszel abban, hogy az induláskor szerencsétek volt? Az időzítéssel, egymással, a közönséggel… ? - Én nem hiszek a szerencsében. - Szerintem nagyon sokat számított, hogy ti az arcotokat adtátok a márkához, a személyiségetekből fakadóan is következett, hogy az emberek felfigyeltek rátok. Másrészről, új alakot, megtestesülést adtatok a hazai divattervezői eszményképnek. - Abszolút. Ezt az egészet valahol fel kellett vállalni. Mutass egy tervezőt Margielán kívül (bár ő direkt nem), aki nem exhibicionista…
- Szerinted hogyan lehet érdeklődést generálni és azt újszerű módon fenntartani? - Meg lehetne csinálni azt, hogy elbújsz a márkád mögé. A márkádnak kollekciónként más arcot, más hangot, más testet adsz… aztán valamelyik elemen mindig változtatnál, a lényeg mégis ugyanaz maradna. - Mikor bizonyosodtál meg arról, hogy jó úton jártok Dalmával? Mik voltak az eddigi mérföldköveitek? - Ami szerintem meghatározó változást hozott, az a showroom-ba való beköltözésünk volt. Ezzel választottuk le magunkat az iskolás létről. Teljesen más dolgok lettek fontosak, más ütemben kezdtünk el élni, más emberekkel találkozni nap, mint nap. Innentől kezdve nem a tanárainknak, hanem a piacnak kellett elsősorban megfelelnünk. Régebben sokkal játékosabbak voltunk, sokkal inkább előtérben volt a kísérletezés. - Mi lehet a következő lépcsőfok, amire szükségszerűen fel kell állnotok a fejlődés fenntartásához? - Hogy kinőjük a jelenlegi státuszunkat. Hogy kinőjük jelenlegi mivoltunkat. - Ha egy nagyot álmodhatnátok… - Párizs egy nagy álom, vagy New York; de jelenleg az előrelépésünkhöz egy komoly befektetőről álmodunk. Prózai, mindazonáltal nagyon is értelemszerű, már-már líraian logikus. Csengetnek. Néhány pillanat múlva, Spuri heves érdeklődésétől övezve megérkezik a legújabb tervezőgeneráció, a k e p p showroom képviseletében a lányok háromötöde toppan be. Nekik Tibiék nem csak leendő kollégáik, esetleg példaképeik, hanem tanáraik is az egyetemen. - Milyen tanácsot adnál a feltörekvő divattervező generációnak? - Minden órán elmondom nekik, hogy nem elég az, ha úgy csinálsz, mintha akarnál valaki lenni, hanem azt kell csinálnod, amit akarsz, amit kitaláltál… Rengeteg kreativitás kell ahhoz, hogy egyről a kettőre juss. Nem lehet tötyörészni.
Február 25. Jégbontó hava. A tizennegyedik emeletről kinézve sötétebb a éjszaka, mint az elmúlt hetekben. A hó már nagyrészt elolvadt. A téli zimankó is alábbhagyott. A hőmérséklet a kellemes szintet verdesi. Az égből konfettiként hull alá valami láthatatlan csapadék. Az eddigiektől teljesen eltérnek a színek. Mint aki időkapszulába szállt, utaztam vissza az elképzelt, mindazonáltal nagyon is valóságos riport színhelyére. Mintha valóban ott töltöttem volna az elmúlt órákat a Ferenciek terén, a Párizsi udvarban… valóban. A zene lassan elhallgat, a levegő kitisztul. Minden bizonnyal közeleg a tavasz. Továbblendül az idő; Dalma és Tibi két évszakos univerzumában, folyamatos körforgásuk állandó játéka új formákban, új anyagokon ölt alakot a kellemesen ismerősnek csengő név alatt. Je Suis Belle.
Fotรณ / Photo Viszlay Mรกrk Styling Molnรกr Anikรณ & Botos Dรกniel Minden ruha / All clothes Je Suis Belle
Cipő / Shoes
Mrs. Herskin
Kesztyű / Gloves
stylist sajátja / stylist’s own
Kezes öv / Hand belt Fülbevaló / Earrings
Mrs. Herskin stylist sajátja / stylist’s own
Cipő / Shoes
Hajdú Anett / k e p p showroom
Bล rรถvek / Leather belts
Mrs. Herskin
FejdĂsz / Headpiece
Mrs. Herskin
Nyaklรกnc / Necklace
Mrs. Herskin
Nyaklรกnc / Necklace
Mrs. Herskin
Smink / Make-up Kovalik Natasa Haj / Hair Barsi Balázs Models Melinda Varro @ Face, Berta @ Attractive Fotó asszisztens / Photo assistants Hencz Péter, Kecskés Márton Smink asszisztens / Make-up assistant Nagy Dorottya Thanks to Printa Akadémia for the place. / A helyszínért köszönet a Printa Akadémiának.
Ten aci ous .g . Fotó / Photo Csordás Tamás Styling Molnár Anikó & Botos Dániel
Kötött sál / Knitted scarf
Kovács Adél / k e p p showroom
Kötött pulóver / Knitted sweater Retrock Deluxe Bőrmellény / Leather vest Szegedi Kata Háremnadrág / Harem pants Nubu Övek, gyűrű / Belts, ring Retrock Bakancs / Boots stylist sajátja / stylist’s own
Előző oldal / Previous page Gyapjúkabát / Woolen coat USE Unused Vászonnadrág / Denim pants Catwalk Nyaklánc / Necklace Printa Bakancs / Boots stylist sajátja / stylist’s own Jobbra / Right page Pamutpulóver / Cotton sweater USE Unused Kötél nyaklánc / Rope necklace Tomcsányi Dóri / k e p p showroom Háremnadrág / Harem pants Nubu Kalap / Hat Schilling Kolos
MellĂŠny / Vest
Je Suis Belle
Előző oldal / Previous page Kardigán / Cardigan Je Suis Belle Leggings Imago Mundi / Catwalk Jobbra / Right page Pamutpóló / Cotton shirt Eclectick
Csuklya / Hood Retrock BĹ‘rdzseki / Leather jacket
Je Suis Belle
Smink / Make-up Keizer Dorka Haj / Hair Barsi Balรกzs Model Mark @ Visage
Fotó / Photo Hencz Péter Art director Pálmai Angie Minden ruha / All clothes k e p p showroom Maszkok / Masks Pálmai Angie, Hajdú Anett, Hofstädter Szandra, Havancsák Teréz, Kovács Adél, Tomcsányi Dóri
Tรกska / Bag
Tibi pulóvere / Tibi’s sweater
Ruha / Dress
Ruha / Dress
Ruha / Dress Nadrรกg / Pants
Ruha / Dress
BlĂŠzer / Blazer Body
BlĂŠzer / Blazer Body
Ruha / Dress
Ruha / Dress
Tรกska / Bag
Haj / Hair Hortobรกgyi Kรกszon Stylist asszisztens / Stylist assistant Ozsvรกth Bianka Model Sanyi
Szűcs István
Moln谩r Anik贸 http://coloristhenewblack.blogspot.com/
Katona Kriszta http://vividfluxury.blogspot.com/
Kifelé jelképek jelképeznek minket, mégis megvan a magunk belső, profán szimbólumrendszere. Talán az egyediségre való törekvés, egy új harcmodor az, ami néhol nyersen keménnyé formálta ezt a generációt. Sokszor nem érzem magam közülünk valónak, mintha csak környezet idegenül rámontíroztak volna egy képre; mégis talán ez tesz leginkább a részesévé. Magunkévá tesszük a megadatott időt, mitológiát szövünk magunk köré, képmásunkra formáljuk a szimmetriát. Hieroglifáinkat néha magunk sem értjük. A lábtörlő alatt egyre csak gyűlnek a kulcsok.
Botos Dรกniel http://miskawalksmiles.blogspot.com/
Üzletlista / Stockists Catwalk H-1052 Budapest, Galamb utca 7. www.catwalkbudapest.com
Mrs. Herskin 0036304895682 www.mrsherskin.carbonmade.com
Eclectick H-1056 Budapest, Irányi utca 20. www.eclectick.hu
Nubu – Mono Fashion H-1054 Budapest, Kossuth Lajos utca 20. www. monofashion.hu
Erdei Ildikó Virág www.masamod.com Hajdú Anett – k e p p showroom www.keppshowroom.com Hansági Kriszti 0036703412374 Havancsák Teréz – k e p p showroom www.keppshowroom.com Hofstädter Szandra – k e p p showroom www.keppshowroom.com
Printa H-1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 10. www.printa.hu Retrock H-1053 Budapest, Ferenczy István utca 28. www.retrock.com Retrock Deluxe H-1053 Budapest, Henszlmann Imre utca 1. www.retrock.com Schilling Kolos www.schillingkolos.com
Imago Mundi Kardos Ágnes – 0036204171791 Catwalk
Szegedi Kata H-1051 Budapest, Fehér hajó utca 12-14. www.kataszegedi.com
Je Suis Belle Showroom: H-1053 Budapest, Ferenciek tere 11. (Párisi udvar) www.jesuisbelle.hu
Tomcsányi Dóri – k e p p showroom www.keppshowroom.com
Kovács Adél – k e p p showroom www.keppshowroom.com
USE Unused H-1052 Budapest, Szervita tér 5. www.use.co.hu
Styling
Jobbra / Right page Hátlap / Back cover Fotó / Photo Viszlay Márk Molnár Anikó & Botos Dániel