Csengele posta 100 éves

Page 1

Ceglédi János

Száz éves a posta Csengelén

1915-ben Csengelén feladott levelezőlap


- 2 -

A Szeged város tanyavilágához tartozó Csengele kapitányságot a 19. század közepétől kezdték benépesíteni. A lakosság számára a postai kézbesítést sokáig a külterületi lovas rendőrök végezték, akik sok másféle dolguk miatt sokszor csak nagy késéssel vitték ki a leveleket és más postai szállítmányokat. Az 1913-ban nyílt meg Csengele tanyavilágában a postahivatal elődje, a postaügynökség a vasútállomáson. A postaügynöki feladatot az állomásfőnökök látták el eredeti beosztásuk mellett. A korai évekből kevés postaügynök nevét tudjuk. 1914-ből Vólent János ismert, 1917-ben és 1918-ban Fülöp Ödönt említették. A postaügynökség jellegénél fogva nem rendelkezett teljes mértékben önálló kezeléssel, mint később a postahivatal. A kezelőjének nem volt szakirányú végzettség előírva. A pénzbefizetéseket az ügynökségen jegyzékbe foglalva Kiskunfélegyháza postahivatalának adta át, ott a befizetéseket elszámolták. A befizetésről az igazolást visszaküldték az ügynökségre, és ott kapta kézhez a befizető a bizonylatot. A postaügynökségnek kezdetben Kiskunfélegyháza, majd az 1930-as évektől Szeged volt az elszámoló hivatala.

1919-es postai feladóvevény


- 3 -

Az első postaügynökség a vasútállomáson működött 1913-tól

A második postaügynökség Galántai Tódorné tanyájában volt


- 4 -

A postaügynökség táblája a Sander-boltnál (jobbra fent) 1930-ban Weis István „A mai magyar társadalom” című könyvében már tényként említi, hogy a vasúti elöljárók nem vállalják a postaügynökséget. Valószínűleg ebben az időszakban került át az ügynökség Galántai Tódorné tanyájába, a vasútállomáshoz közel. Ma ezen a területen Vágó Sándorné tanyája van. Csak részben maradt meg az épület, de azon még lehet látni a vasrácsos ablakokat. 1930-ban Temesváry Ödön volt a postaügynök, majd a következő évben Temesváry Erzsébet követte. Ő 1936-ig látta el ezt a feladatot, 1934-től Bubla Istvánné néven. Az ügynökségre 1937 augusztusában egy telefont szereltek fel, ez kötötte össze a városokkal és a nagyobb településekkel. Ebben az épületben volt a helye az állatkísérő levél (passzus) kiadójának, Bubla Istvánnak is. Kézbesítőként dolgozott itt Martus Sándor, később Magyar Antal, Túri Ferenc (1936-1946 között), Csókási István (1936-1970 között) nyugdíjazásáig.


- 5 -

1934-ben a csengeleiek arról panaszkodtak, hogy a rossz kézbesítési viszonyok miatt késve kapják meg az újságokat. A négy kilométernél távolabb lakóknak a kézbesítő nem viszi ki mindennap a küldeményeket. Példának felhozták, hogy a május 11-én feladott lapot május 17-én vitték ki a címzettnek. A panasz nyomán a Tanyai Újság nyílt levélben fordult a kereskedelmi miniszterhez, aki a következő hónapban intézkedett a postaszolgálat javításáról. 1936-ban ezt az ügynökséget visszaélések miatt megszüntették. Ezután a jelenlegi belterületen a posta a mai Deák Ferenc utca 21. szám alatti épületben működött tovább. Megbízott vezetője Katona (Sander) Ferencné Kordás Róza volt 1938-ig. Ekkor leánya, Katona Rózsa vette át az ügynökség vezetését, aki tanítóképzői végzettséggel rendelkezett. Közben elvégezte a kiadói tanfolyamot és sikeres vizsgát tett. 1940. december 1-jén az ügynökség megszűnt és a Szegedi Magyar Királyi Postaigazgatóság 24.589/1940. számú rendeletére a Csengelei Postahivatalt megnyitották. Vezetője Katona Rózsa lett, az ország legfiatalabb postamestere. A postahivatal szolgáltatásai közé tartozott a levél, az ajánlott levél, a pénz, a távirat, a csomag felvétele, valamint a címszalag alatt érkezett hírlap- és levélküldemény kézbesítése.

Csomag feladóvevénye 1942-ből


- 6 -

Postai csekk 1940-ből és 1943-ból Ezek az alapszolgáltatások ma is léteznek, és az akkori kézbesítő járás is megegyezik a mai területtel. A hivatal működése 1944 októberétől 1945 augusztusáig a háború miatt átmenetileg szünetelt. Ebben az időszakban az egyedüli kézbesítő, Túri Ferenc csak a levelek kézbesítésével és felvételével foglalkozott. 1945. március 25-én hazatért Katona Rózsa postamester Csengelére. A postahivatalt azonban nem vezethette tovább. Állásvesztésre ítélték és rendőri felügyelet alá helyezték. Ő ezután Pálmonostorán tanított, ahol pedagógiai munkásságát díszpolgári címmel ismerték el. 1945. augusztus 7-től a hivatal megbízott vezetője Öszterling Julianna lett 1946. szeptember 30-ig. Ő postás családból származott. Dédapja, Béres Elek kisteleki postamester volt 1868-tól 1880-ig. Testvére, Csizmadia Béláné született Öszterling Irén szintén postás dolgozó volt. 1946. szeptember 30-tól 1949. október 7-ig Nagy Margit vezette a postahivatalt. Az a Nagy Margit, aki 1944-ben nem menekült el a kisteleki postáról Csabai Lajosné Rózsa Irénnel együtt. 1949. október 7-től dr. Förgeteg Jánost bízták meg a hivatal vezetésével.


- 7 -

Katona Rózsa (1919-2011) Csengele első postamestere


- 8 -

1950. november 1-jétől változás történt a postaszolgál-tatásban. A Népgazdasági Tanács 504/26/1950. számú határozatával a hírlapok (hetilapok és folyóiratok) országos terjesztését a posta feladatává tette. A lapterjesztés alatt általánosságban az előfizetés-gyűjtést, az előfizetői példányok nyilvántartását, kézbesítését és az előfizetési díjak beszedését, valamint a lapok árusítását kell érteni. Létrehozták a központi hírlapirodát, amely a hírlapszolgálat országos irányítását látta el. A megnövekedett munkát a két kézbesítő már nem győzte ellátni. A hivatalhoz felvételt nyert Csókási István és Szűcs Mihály után Halász Elek kézbesítő. 1959-ben Antal Ferenc is kézbesítő lett. Ez a négy dolgozó külön említést érdemel az eltöltött szolgálati évek miatt. Nem utolsó sorban azért, mert mindvégig teljes odaadással látták el a munkájukat. Kézbesítőkhöz méltóan, lelkiismeretesen és főleg becsületesen, a lakosság megelégedésére. Halász Elek nyugdíjazásakor vezérigazgatói kitüntetésben részesült. A hírlapkezeléssel és a szolgáltatások bővítésével a hivatal belső létszáma is változott. A hivatalvezető mellé egy fő belső dolgozó is alkalmazásra került. Ő részt vett a hivatali munka elvégzésében.

Postai csekkek 1950-ből és 1951-ből


- 9 -

A postahivatal épülete 1993-ban 1963. szeptember 6-ig a csengelei postahivatalban hosszabbrövidebb ideig a hivatal vezetői voltak: Lajtai Antal és Kürtösi István. Kürtösi István nyugdíjazása után, 1963. szeptember 6-án a hivatal vezetését Csabai Lajos és felesége, Csabai Lajosné Rózsa Irén vette át. A Csabai házaspár vezetése alatt a hivatal kézbesítő állománya 4 fő, a belső létszám kettő főből állt. A postai anyagot a vasútról autóbuszon szállították reggel, este lovas fogattal vitték az állomásra. Ezt a tevékenységet Szabó Mihály látta el a saját fogatával. 1965 előrelépés a posta életében. Ebben az évben adták át a mai posta épületét, amelyet a posta saját beruházással épített, és a mai napig kényelmes munkakörülményeket biztosít az ott dolgozóknak. Csabai Lajos és Csabai Lajosné 1972. július 20-ig látták el a csengelei postahivatal irányítását. A hivatal átadására Csabainé nyugdíjba vonulása miatt került sor.


- 10 -

A Ceglédi házaspár A hivatal vezetését a Szegedi Postaigazgatóság utasítására Ceglédi János vette át. Felesége a hírlap és az egyesített felvevő teendőit látta el. 1973. március 1-jén újabb fejlődés történt a posta működésében. A vasúti- és lovaskocsis postaanyag szállítását felváltotta a gépkocsis, amely Szegedtől Csengeléig, Csengelétől Szegedig viszi a postai anyagot napjainkig. 1981. augusztus 1-jén indult be a hivatalnál jelentős beruházással a támpontos kézbesítési rendszer, negyvenhárom telepítési hellyel és 1000 lakossági levélszekrény felszerelésével. Külterületen a kézbesítés ettől kezdve két gépkocsival történik.


- 11 -

Értesítés a támpontos kézbesítési rendszer bevezetéséről

Ceglédi János hivatalvezető az ezredfordulón


- 12 -

A kézbesítő az anyagot gépkocsival szállítja ki és helyezi a levélszekrénybe a küldeményt. Az utalványt és egyéb könyvelt küldeményt a lakosság a telepítési helyen veheti át a kézbesítőtől előzetes értesítés után. Felvételi teendőket is ellát a kézbesítő, utalvány, ajánlott levél és csomag felvételét biztosítja a lakosság részére. 1985. július 1. jeles nap a posta történetében. Ekkor adták át a 300-as automata crossbar központot, amely közvetlen öszPostai csekk 1964-ből szeköttetést jelent a telefontulajdonosoknak, valamint a lakosságnak a világ összes országával. Az akkori 20 telefon-előfizetőből később 130 lett, és három telexgép volt településünkön.

Szűcs Mihály (1919-1970)

Halász Elek (1923-1993)


- 13 -

Bencsik József, Ceglédi János és Géczi József 1981-ben

Kecskés István (1918-1996)

A rendszerváltozás után a Magyar Posta működésében nagy változások történtek. Ágazatok váltak ki a kötelékéből (távközlés, hírlapterjesztés, szállítás), melyből bevételkiesés keletkezett. Új forrásokat volt szükséges bevezetni a bevétel növelése érdekében, így került sor a kereskedelmi termékek árusítására, biztosítások és befektetések kötésére. Megkezdődött a posták gépesítése az adatfeldolgozás idejének csökkentése céljából. Számítógépet telepítettek, irodagépekkel látták el a felvevő munkahelyeket.


- 14 -

2007-2008 évben korszerű vizesblokkot építettek, az étkezéshez hűtőszekrényt, mikrohullámú sütőt, kávé- és teafőzőgépet és egyéb eszközöket biztosítottak a dolgozóknak. Jelentős beruházással 2008. január 10-én átadták a mozgáskorlátozottak részére épített akadálymentes bejárót, fotocellás ajtóval. 2011. április 31-én Vincze Róbertné Ceglédi Márta küldeményfelvevő távozott posztjáról, helyére Széplaki Tiborné Magony Szilvia lépett. 2011 nyarán 3 db klímaberendezést szereltek fel a postán: az ügyféltérbe, a felvételi helyiségbe és a kézbesítő szobába. A hivatal vezetésében 2009. március 9-én váltás történt, a nyugdíjba vonuló Ceglédi János helyét Olajos Zsuzsanna vette át. A folyamatos elvárások hatására bővült a postai szolgáltatások kínálata, megjelentek nálunk is az élelmiszeripari termékek, továbbá könyvek, DVD-k, játékok, melyek folyamatosan frissülnek a kereslet által. A klasszikus szolgáltatások továbbra is maradtak (levélfeladás, csomagfeladás, csekkbefizetés stb.), csak némelyiknek változott az elfogadási paramétere, igazodva a feladói és címzetti igényekhez a szállítás és kézbesítés terén. A számítógép háttérben segítette a munkát, de 2013. március 20-án a főszerep az Alap-IT nevű berendezésé lett. Minden mozzanatot a felvételnél és kézbesítésnél ezzel végeznek. A gép azonnal könyvel, így felgyorsítja pl. a csekkek átfutási idejét, a tudakozódást, vagy a belső elszámolások idejét. Végezetül azoknak a személyeknek a neve, akik 1950-től napjainkig a postánál alkalmazásban voltak, mint kézbesítők: Antal Ferenc Pál, Balázs Matild, Bangó Péter, Bencsik József, Ceglédi Márta, Csáki István, id. Csókási István, Csőke Imre, Fekete Ferenc, Gera Szilveszter, Géczi József, Gombos György, Halász Elek, id. Kecskés István, Kovács János, Kővágó Pál, Laczkó Klára, Lőrincz József, Márta Imre, Nagymihály Zoltánné, Németh János, Sándor József, Sándor Józsefné, Sisákné Juhász Edit, Szabó Jenő, Széll Zsolt, id. Szűcs Mihály, Szűcs Péter, Tisóczki Ferenc, Tóth Jánosné, Vincze Róbert, Vincze Róbertné, Vígh Tiborné, Vízhányó Béláné.


- 15 -

Csengelén használt postai bélyegzők

1915

1940

1991

1938

1942

2006

1950

2010


- 16 -

A csengelei posta személyzete 2013-ban

Balról jobbra haladva: Széplaki Tiborné Magony Szilvia küldeményfelvevő, Sándor József külterületi kézbesítő, Vig Tiborné belterületi kézbesítő, Sisákné Juhász Edit külterületi kézbesítő, Olajos Zsuzsanna hivatalvezető °°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

Száz éves a posta Csengelén Kiadta és sokszorosította: Csengelei Krónikás Egyesület Szerkesztő: Molnár Mihály Köszönet az anyaggyűjtésben való segítségért Verók Istvánnak (Dél-Alföldi Pos-tatörténeti Alapítvány) és Sárkány Tímeának (Magyar Postamúzeum) Megjelent 200 példányban. °°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.