e-Pentagram 2015/2

Page 1

magazin 2015/2.

3. évf./2. szám

LECTORIUM ROSICRUCIANUM AZ ARANY RÓZSAKERESZT SZELLEMI ISKOLÁJA

TEREMTŐ ÉS TEREMTETT


Bôvebb információ: rendezvenyek.lectorium.hu Az Arany Rózsakereszt filozófiájába bevezető internetes tanfolyam Létezik egy aranyfonal, egy „királyi út” amely megtört valóságunk labirintusából az Igazság felé vezet. Az a célunk, hogy segítsünk megtalálni ezt az ösvényt, és élő kapcsolatban bejárni azt. A tanfolyam anyagait, regisztráció után 7 levélben küldjük el Önnek. Feltett kérdéseire igyekszünk a lehető legrövidebb idő alatt válaszolni. Az Arany Rózsakereszt út, a transzfiguráció ösvénye Ezt a ragyogó fonalat szeretetből, bölcsességből, ismeretből (gnózisból) és cselekedetből fonták. Mindenekelőtt azonban egy ösvényről van szó, amelyet ténylegesen Számok, életszabályokjárni lehet, és amelyet a maga eredeti formájában minden vallás megmutatott. Sem mester, sem beavatott nem adhatja át az Igazságot és kompetencia másvalakinek. Mindenkinek a saját erőfeszítése árán kell hozzá áttörni, kitartással leküzdve minden ellenállást és nehézséget, amivel az úton szembetalálkozik. Ezt pedig csak egy belső átalakulási folyamaton keresztül lehet elérni, amelyet „lélekújjászületésnek” vagy „transzfigurációnak” nevezünk. A Szellemi Iskola Johannes Amos Comenius: megmutatja tanulóinak az ösvényt, és megtanít arra, hogyan kell azt bejárni. a VILÁG ÚTVESZTõJE minél széleskörűbb módon tájékoztassuk arról a „királyi út”ÉSCélunk, A SZÍV hogy PARADICSOMA ról, a transzfiguráció gnosztikus ösvényéről.

Jelentkezés

Az online tanfolyamra, melynek anyagait az űrlapon megadott emailcímre küldjük. Személyes beszélgetésre pedig az oldalon belépve nyílik lehetősége.


TARTALOM

Teremtő és teremtett

programajánló Márciusi programok............................ 2

Az Egyetemes Tan szerint a te­ remtmény arra hivatott, hogy egy­ szer olyanná váljon, mint Isten: a teremtettből felmenjen a teremtetlenbe. A régi kínaiak szavaival élve a valamitől áttörjön a semmihez, azaz a határtalanhoz, ahhoz, amiről egyszerűen nem lehet beszélni.

cikkek Hermész, fiához, Táthoz: A láthatatlan Isten a legnyilvánvalóbb........................ 4

Az istenterv sérthetetlensége............... 10

Involúció – evolúció.............................. 14

Erő és mozgás......................................... 20

kiadvány ajánló Kiadványaink......................................... 28

A teremtéssel kapcsolatos folya­ matokat Jan van Rijckenborgh hermészi filozófiát értelmező írásai alapján szeretnénk megvizsgálni mélyrehatóbban.

IMPRESSZUM Lectorium Rosicrucianum http://lectorium.hu http://lectoriumrosicrucianum.org Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület 2528 Úny, Pelikán Konferenciahely http://e-pentagram.hu Elérhetőség: e-pentagram@lectorium.hu

3

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.hu


PROGRAMAJÁNLÓ

Bővebb információ: rendezvenyek.lectorium.hu

MÁRCIUS 2015.03.02. 18.15 óra

Égi-földi szerelem Budapest, MagNet Ház, VI. Andrássy út 98.

2015.03.11. 18 óra

A spirituális személyiség – A személyiség szerepe a spirituális úton Nyíregyháza, Hotel Korona, Rendezvényterem, Dózsa György utca 1.

2015.03.11. Önvalónk kiteljesedése – Férfi és nő a spirituális 18 óra egységben Pécs, Civil Közösségek Háza, Méhes Károly terem, Szent István tér 17.

2

2015.03.18. 18 óra 2014.03.20. 18 óra

Reinkarnáció – az élet és a halál misztériuma Rácalmás, Jankovich Kúria, Jankovich Miklós köz 1.

2014.03.24. 18 óra

Aquarius Találkozó Budapest, MagNet Ház, VI. Andrássy út 98.

2014.03.24. 17.30 óra

Karmában és karma felett Miskolc, Szabó Lőrinc Könyvtár, Mindszent tér 2.

2014.03.27. 18 óra

Van-e halhatatlanság? – Az ember halandó Isten Szeged, Novotel Hotel, Maros utca 1.

2014.03.31. 18 óra

Spiritualitás és egészség Debrecen, Méliusz Juhász Péter Könyvtár, Bem tér 19.

e-pentagram 2015/2

Reinkarnáció – az élet és a halál misztériuma Győr, Bartók Béla Megyei Művelődési Központ, Czuczor G. u.17.

www.lectorium.hu


LECTORIUM ROSICRUCIANUM ARANY RÓZSAKERESZT SZELLEMI ISKOLÁJA

Égi-földi SZERELEM

Időpont:

2015. március 2. (hétfő) 18.15 óra Helyszín:

Magnet Ház,

Budapest, VI. Andrássy út 98.

„A rózsa a szeretet és szerelem általános jelképe. A szeretet legmagasabb formája az isteni szeretet, Isten és ember eggyé válása. A rózsát, azaz ezt a sze­retetet virágzásba hozni, ez a modern Szellemi Iskola kifejezett célja.” Pentagram 2008

Az előadás díjtalan. • További információ: rendezvenyek.lectorium.hu • www.lectorium.hu


<< Tartalom

Következő cikk >>

HERMÉSZ, FIÁHOZ, TÁTHOZ: A LÁTHATATLAN ISTEN A LEGNYILVÁNVALÓBB Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 2 XXX. A nyolcadik könyv 4

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.hu


1. Hermész: A következők jelentőségét, ó Tát, szintén részletesen megmagya­ rázom neked, hogy megnyíljanak szemeid Isten rejtélyei számára, mert Isten minden értéken felül magasztos. Belső szemlélődéssel értsd meg, hogy Ő, aki a nagy tömeg számára láthatatlannak tűnik, számodra mégis a legnyilvánvalóbb. 2. Mert nem létezne valóban, ha nem lenne láthatatlan. Mert ami látható, az lett, egyszer megjelent. 3. Az észlelhetetlen azonban mindörökké léte­ zik, mert nem kell megjelennie: örök és minden mást megjelentet. 4. Mindent megjelentet, anélkül, hogy maga megjelenne: szül, anélkül, hogy ő maga szüle­ tett volna. Semmilyen észlelhető alakban nem mutatkozik, hanem mindent észlelhető alakkal ajándékoz meg. 5. Mert csak az alkotott dolog észlelhető jelenség. A születés, az alakulás nem más, mint belépés a láthatóságba. 6. A nem született Egyetlen ugyan észlelhetetlen jelenség, tehát láthatatlan, mivel azonban mindennek alakot ád, így minden által és mindenben láthatóvá válik, mindenekelőtt azoknak, akiknek meg akar nyilvánulni. 7. Ezért, fiam Tát, mindenekelőtt arra kérd az Urat, az Atyát, az Egyetlent, aki nem az Egy, hanem az Egy eredete, rendelje úgy kegyesen, hogy te ezt az Is­ tent, aki oly kimondhatatlanul nagy, megláthassad, ha csak egyetlen sugarát is felvillantaná a tudatod fölött. 8. A láthatatlant csakis a lélektudat látja, mert maga is láthatatlan. 9. Ha sikerül neked, ó Tát, akkor Ő láthatóvá válik szellemlelked szemei előtt, mert az Úr szabadon, bőségesen megmutatkozik az egész mindenségben. 10. Képes vagy-e a lélektudatodat látni, kezeddel megfogni és Isten ábráját csodálva megfigyelni? Ha ugyanis a benned lévő számodra láthatatlan, ho­ gyan váljon maga Isten láthatóvá benned anyagi szemeid számára! 7

e-pentagram www.lectorium.hu Hermész,2015/2 fiához, Táthoz: A láthatatlan Isten a legnyilvánvalóbb

5


11. Ha látni akarod Őt, akkor figyelmedet fordítsd a Nap felé, a Hold járására, a csillagok törvényszerű menetére. 12. Mert kicsoda az Ő rendjeik oltalmazója? Íme minden rendet lelkiismeretesen meghatároz a szám és a hely. 13. A Nap, az égbolt isteneinek legnagyobbja, akinek minden mennyei isten tisztelettel helyet ad mint királyának és uralkodójának, ez a kimondhatatlanul nagy, a földnél és tengernél is nagyobb, megengedi, hogy kisebb csillagok őfölötte mozogjanak. Tiszteletből vagy félelemből? Kitől való fé­ lelemből, fiam? 14. Nem rója-e pályáját minden csillag hasonló vagy egyforma úton az égbolton? Ki határozta meg mindegyiknek külön-külön a fajtáját és pályája méreteit? 15. Nézd a Göncölszekeret, mely a saját tengelye körül forog és forgásába az egész égboltot belevonja. Kinek az eszköze ez? Ki tűzte ki a tenger határait? Ki rakta le a föld alapjait? 16. Ó, Tát, a mindenség alkotója és Ura. Nélküle, aki mindezt alkotta, sem hely, sem szám, sem mérték nem lenne a kozmikus rend kifejezője. Mert minden rend egy alkotó valóság eredménye. A rendetlen és mértéktelen csak ennek a távollétét bizonyítja. 17. De még az ilyen sem gazdátlan, fiam. Mert - habár a rendetlennek hiányzik a rend lényege -, mégis alá van rendelve annak, aki még nem adta meg neki az ő rendjét. 18. Bárcsak megadatna néked, hogy szárnyra kelve, ég és föld között lebegve lenézhess a föld szilárd testére és a tenger hullámzó messzeségeire, a folyamok hömpölygésére, a levegő szabad lebegésére, a tűz hevére, a csillagok járására, az égbolt sebességére és a mindezek körül keringő világegyetemre. 19. Mily rendkívül kegyes ez a látomás, fiam, ha mindezeket a dolgokat az ember belül látja felvillanni: hogyan mozdul meg a mozdulatlan, és hogyan jelenik meg a láthatatlan a művekben és a művek által, amiket Ő alkot! Ez tehát a rendje, és a teremtés ennek a rendnek a himnusza. 6

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.hu


20. Ha észre akarod venni Istent a halandó lényekben és a halandó lények által is, amelyek a földön és a mélységekben vannak, akkor gondold meg, fiam, ho­ gyan épül az ember az anyaméhben: gondold át pontosan ezt a művészien ügyes alkotást, és tudd meg, hogy az ember e szép és isteni képének ki az építtetője. 21. Ki csinálta a szemeket gömbölyűre? Ki fúrta az orrlyukak és a fül nyílásait? Ki nyitotta ki a szájat? Ki feszítette ki és erősítette le a testben az izmok és idegek hálózatát? Ki fektette le az erek csatornázatát? Ki adta a csontváznak a szilárdságát? Ki vonta be a húst bőrrel? Ki választotta szét az ujjakat? Ki tette szélessé a talpakat? Ki vájta a test kijáratait? Ki helyezte helyére a lépet? Ki alkotta a szívet piramis alakúra? Ki tágította ki a májat? Ki tette lyukacsossá a tüdő kamráit? Ki tette öblössé a hasat? Ki rakta a legkedveltebb részeket a nyilvánosság elé és állította hátrébb a mellékeseket? 22. Lám, mennyi művészi kézügyességet és milyen sok munkamódszert alkalmaztak egyetlen tárgy kialakításánál, mennyi műtárgyat vontak össze egyet­len műben; mind rendkívül szép, mindenütt tökéletes arányok, és minden más és más. 23. Ki készítette mindezeket? Ki más lenne anyjuk-apjuk, mint a láthatatlan Isten, aki az ő akarata szerint alkotta ezeket! 24. Senki sem állítja, hogy egy emlékmű vagy egy festmény szobrász vagy festő nélkül készült volna. Éppen ez a teremtés keletkezett volna teremtő nélkül? Ó, mérhetetlen elvakultság, ó Istentől való elhagyatottság, ó elzárkózottságok mélysége! 25. Ó Tát, fiam, sohase vitasd el tehát a teremtőtől az ő kezének alkotásait! Az Isten névnél sokkal jobban kitűnik az ő nagysága, ha azt mondjuk: minden dolog Atyja. Mert csakis ő jogosan Atya; sőt - valójában ez az ő megnyilvánító tette. 9

e-pentagram www.lectorium.hu Hermész,2015/2 fiához, Táthoz: A láthatatlan Isten a legnyilvánvalóbb

7


26. Ha pedig még merészebb dolog kijelentésére kényszerítesz: az ő lénye minden dolognak a megtermékenyítője és nemzője. Ahogyan pedig semmi sem jöhet létre teremtő nélkül, úgy a teremtő nem lenne örök, ha nem teremtene örökké: az égben, a levegőben, a földön, a mély­ ségben, a világegyetem minden részében, az egész min­denségben, abban, ami van, és abban is, ami nincs. 27. Mert az egész mindenségben semmi sincsen, ami nem ő lenne. Ő a létező meg a nemlétező is. Mert a létezőt ő nyilvánította meg, és a nemlétező őbenne szunnyad. 28. Ó, Isten mindenek fölött magasztos! Ő a láthatatlan, aki mégis a legnyilvánvalóbb; ő, akit a szellemlélek néz, akit azonban a szemek is láthatnak; ő a testetlen, akinek sok teste van, sőt minden test az övé, mert olyan nincsen, ami nem ő. Mert minden, ami van, az ő. Ezért az övé minden név is, mert mind az egyetlen Atyából van. Azért nincsen egyetlen neve sem, mert ő a mindenség Atyja. 29. Ki magasztalhatna téged túl, vagy egyáltalán a méltóságod szerint? Hová nézzenek szemeim, hogy dicsérjelek? Felfelé vagy lefelé, befelé vagy kifelé? Nincsen olyan út, olyan hely, nincsen olyan teremtmény sem, mely rajtad kívül lenne. Minden benned és belőled van. Mindent adsz, és semmit sem veszel el, mert minden a te birtokod, és semmi olyan sincsen, ami nem a tiéd lenne. 30. Mikor dicsérjelek? A te órádat és idődet lehetetlen tudni. 31. És miért dicsérjelek? Azért, amit alkottál, vagy azért, amit nem alkottál? Azért, amit megnyilvánítottál, vagy azért, amit rejtekben tartottál? 8

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.hu


32. És mivel dicsérjelek? Mintha lenne valamim, valami sajátom, vagy bármi, ami nem te lennél? 33. Mert te vagy minden, ami én egyáltalán lehetek; te vagy minden, amit egyáltalán tehetek; te vagy minden, amit egyáltalán mondhatok; mert te vagy minden, és rajtad kívül semmi nincsen. 34. Még az is te vagy, ami nincs. Te vagy minden, ami lett, és minden, ami nem lett; szellem vagy, ha a szellemlélek néz; Atya vagy, amikor a világ­min­ denséget alakítod; Isten vagy, amikor tevékeny, egyetemes erőként nyilvánulsz meg. Te a jó vagy, mert mindent teremtesz. 35. A legfinomabb anyag a levegő. A legfinomabb levegő a lélek. A legfinomabb lélek a szellem. A legfinomabb szellem Isten.

11

e-pentagram www.lectorium.hu Hermész,2015/2 fiához, Táthoz: A láthatatlan Isten a legnyilvánvalóbb

9


<< Előző cikk

Következő cikk >>

AZ ISTENTERV SÉRTHETETLENSÉGE Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 2 XV.

10

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.hu


Képzeljék el a világegyetemet teljesen szűzies állapotban, tehát üresnek, aho­ gyan a teremtés elbeszélésének bevezetője ábrázolja: a világmindenséget a teremtés előtt. Ez az üresség csak látszat, mert tele van ősanyaggal, kozmikus eredet-önállósággal vagy gyökérönállósággal. Ez a kozmikus eredet-önállóság az igazi kezdeti természet, amelyet a legrégibb egyiptomi gondolatmenetek gyakran Anyának vagy Ízisznek neveznek. És amikor a Gnózis Máriáról beszél, ugyanerről a szűzies ősanyagállapotról van szó. Az őstermészetre hét sugár gyakorol befolyást, az egyetemes szellemtér hét ereje, Isten hét ereje, amelyek a Mozdulatlan Birodalomból indulnak ki. E hét sugár mindegyike hétszeres, hétféle. A hétszer hét sugár mind egymástól függ. A negyvenkilenc sugár az abszolút életet, az abszolút szeretetet, az abszolút intelligenciát, az abszolút harmóniát, az abszolút bölcsességet, az abszolút odaadást és az abszolút megszabadító cselekedetet képviseli. Azt, hogy ez a hét sugár egymástól függ, és így minden sugárban jelen kell lennie a hat másiknak, könnyen megérthetik, ha végiggondolják, hogy minden tettben életnek, szeretetnek, intelligenciának, harmóniának, bölcsességnek és odaadásnak kell jelen lennie, hogy valóban megszabadító tettről beszélhessünk. Mihelyt a hét sugár - mely a mozdulatlanból, a határozottból, az érinthetetlenből indul – bemegy az őstermészetbe, az egyetemes anyába, Íziszbe, ebben az őstermészetben mozgás, hatás keletkezik. Ez a mozgás mindig együttmozgás. Az őstermészet ekkor a belőle keletkező által az Istenségben elhatározottat bizonyítja. Az ismerhetetlenből a hét sugár bejön az őstermészetbe, hogy hatása által, és azáltal, ami az őstermészetből emiatt megjelenik, bizonysággá tegye, amit az Istenség akar. Az együttmozgással tehát az isteni ki lesz hordva és meg lesz nyilvánítva a természet térségében. Ha az olvasó végiggondolja, hogy minden megjelent valóság a hét egy­ más­t­ól függő isteni sugárból lett, akkor tudatába jut egy tudományos szük­ ségszerűségnek: minden teremtettnek magában kell hordoznia az isteninek a képét, lényegét, a magját; minden teremtettben egy elhatározott isteni cél rej­ lik, amelyet azonban csak együttmozgással lehet megvalósítani. Amint tehát egy lénynek sikerül az őbenne hét sugárban hatásos istentervvel együttmozog­ ni, együttrezegni, ez a terv őbenne és őáltala megvalósul. Az istenterv sérthetetlensége

11


Ez egy óriási következtetés, s erre vezet rá minket az egyiptomi filozófia, Hermész Triszmegisztosz filozófiája. Aki az együttmozgásban áll, aki a „közös mozgalomba” belép és abban kitart, az önmagában és önmaga által megvalósítja az istentervet. Az egész teremtésben benne van tehát az abszolút isteniség felé haladó tökéletes együttmozgás. Emellett azonban fennáll az ellenmozgás lehetősége is! Mert az istenivé válás lehetősége, amellyel a teremtményt megajándékozták, az abszolút szabadságot is magában foglalja. Ez a hét egymástól függő sugár fajtájából következik. Erről tanúskodik az idézet is, amelyet mindannyian jól ismernek: „Ahol az Úrnak szelleme, ott a szabadság”. Ezért láthatjuk a mindenség-megnyilvánulásban mindkét hatást, az együttmozgást és az ellenmozgást is fellépni: a szabadságot, hogy valóban bemenjünk az isteni mindenség-alakulásba, és igazi értelemben, alapvetően és szerkezetileg Isten gyermekei legyünk, valamint a szabadságot, hogy ellenkezzünk, és így az elfajult dialektika káoszába süllyedjünk. A dialektikát látjuk és ismerjük. Látjuk és ismerjük azonban – ha hajlandók vagyunk – az Istenségben folyó élet valóságát, az együttmozgás eredményét is. Éppígy látjuk és ismerjük a kettő között lévő csoportot is, mely kioldozza magát az ellenmozgásból és ennek következményeiből, hogy az együttmozgásba merüljön, melynek első következménye a transzfiguráció, az átalakító helyreállítás, az ellenmozgalom következményeinek a kijavítása. Az őstermészet tehát annak a fejlődésnek a tere, amely az Istenségben van elhatározva. Ami emögött van, és azután jön, miután ezt a fejlődést siker koronázta és befejezték, arra az Iskolában a felelettel adósnak kell maradnunk, mert teljesen felfogóképességünkön kívül fekszik. Térjünk vissza az ellenmozgalom tényéhez. Tudjuk, mily rettenetes nyomort és megzavarodást, milyen természetellenességet hoz magával az elfajult dialektika. Ugyanakkor az ellenmozgás következményeit is ismerjük: ez a megkövesedés, a kikristályosodás. Van azonban egy vigasz: a halál ténye. Ezen egyszer alaposan el kell gondolkodniuk! Az ellenmozgás, mint láttuk, szabadságunk miatt alakult ki. Ha 12

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.hu


azonban az ember megmozdul, önkéntesen aktívvá válik, akkor ezzel mindig következményeket is teremt, ez elkerülhetetlen. Bizonyos cselekvés a neki megfelelő fejleményekkel jár. Az ellenmozgás következménye tehát a halál. Az ellenmozgás eredménye az, hogy önmagát megsemmisíti. Nem pompás-e és nem kimondhatatlanul vigasztaló-e ez? A vonakodás – a létünk alapját képező istenterven való önkéntes együttműködés megtagadása – ezek sze­ rint nem tarthat örökké, hogy végül esetleg megtöltse az egész mindenségnyilvánulást, majd áttörjön az anyagtalanba egészen a mozdulatlanig, hogy így állandóvá váljon. Képzeljék el, mily rettenetes lenne ez! Amit nem isteni létre szántak, ami nem az isteni állapotból indul ki harmonikus együttmozgásban, az oly valótlan, oly erőtlen, annyira a kristályosodásnak van alávetve, hogy bizonyos pillanatban össze kell omlania. Akkor megmutatkozik, hogy lényegében semmi, és önmagát semmisíti meg. Csakis az az örök, ami az Úr szelleméből van. Aki tehát az ellenmozgalomban áll, aki az ellenmozgás foglya, azt addig éri a szüntelen felőrlődés és megöletés, amíg a minden teremtettben rejlő isteninek az ereje miatt be nem látja, hogy mivel az ellenmozgás nem együttműködés, semmiféle eredményhez sem vezet, hanem következményeiben felőrlődik és összetörik. A megmenekülés egyetlen lehetősége az együttmozgásban, az egyesülésben és a hét egyetemes sugárral való tökéletes harmóniában található meg. A mindenség koncentrikus

13


<< Előző cikk

Következő cikk >>

INVOLÚCIÓ – EVOLÚCIÓ Jan van Rijckenborgh – A modern Rózsakereszt elemi filozófiája VI. 14

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.hu


A szűzszellemek világa az eredeti embervilág Isten terve szerint. Ez az isten­ rend a mennyek birodalma, és nem tévesztendő össze a külső keresztények úgynevezett mennyországával, sem a spiritiszták „örök nyár” országával. Ez a világ bolygói kozmoszunk egyik létterületén fekszik. Bolygói kozmoszunknak hét létterülete van, melyek együtt egy nagy gömböt képeznek. Világunk e hét térség egyike. Az eredeti embervilág az örök nagyszerűség területe. Az emberiség ott töké­ letes engedelmességgel teljesíti Isten tervét, amin a világ és az emberiség alapul. Az engedelmesség itt nem vak követés vagy vakfegyelem, hanem önkéntes, tudatos együttműködés Istennel, szabad szeretetkapcsolatban. Ebben a kap­ csolatban az egész emberi, dinamikus akarat, melyben az istentűz lehetőség formájában jelen van, az isteni akaratra hangolja magát. Ebben a létállapotban az ember akaratképességét egyál­ talán nem használja kísérletezve, spekulálva vagy erőltetve. Képzeljék el ezt az állapotot. Az ember teljesen rendelkezik eredeti, isteni képességével úgy, hogy kimondhatja a teremtő szót: mert ő szólt és meglett, ő parancsolt, és előállott. Ezek a képességek tökéletesek, ha az Istennel való szabad szeretetkapcsolat keretei között, mintegy Isten kezét fogva fejlődhetnek. Ha azonban ezeket az isteni képességeket valaki kísérletezve, spekulálva vagy erőltetve akarná alkalmazni, akkor annak katasztrófa lenne a következménye, ami az egész világegyetemre átterjedne. Szemeink láttára alakul ki egy ilyen dráma, amikor az ember kísérletező, erőltető önfenntartási törekvése ösztönzésére a koz­ mikus építőanyagok után nyújtja ki a kezét, és megkísérli ezeket a kozmikus energiákat atomhasítással önző céljai szolgálatába állítani. Akaratának ennyire tudatlan alkalmazásával, minden kozmikus összefüggést figyelmen kívül hagyva az ember olyan gyerekre hasonlít, aki gránáttal játszik. Ha ezt be­ látjuk, akkor képesek leszünk valamit megérteni abból a katasztrófából, ami a bűnbeeséskor ért minket. Az ember elkezdte isteni, teremtő képességeit önké­ nyesen, kísérletezve, erőltetetten használni. Így az emberi akarat zabolátlanná vált, visszaélt a szabad akarattal, s az elszabadult erők kivonták magukat az ember ellenőrzése alól. 17

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.huInvolúció – evolúció

15


A szent könyvek azt mondják, hogy Isten nem hagyja el kezeinek alkotásait. Meg kell azonban gondolnunk, hogy ez nemcsak ránk vonatkozik, hanem az egész teremtésre. Az emberi lázadás következményeként meg kellett védeni a teremtést (a világot, az emberiséget, a világegyetemet). Az ember hatósugarát ezért korlátozták, de az eredeti állapotba való visszatérés lehetőségét nyitva hagyták arra az esetre, ha az ember belátja az isteni akarattal szembeni szabad engedelmesség szükségességét, és újra aszerint él. Az emberiséget kiűzték a mennyei világból. Nem a bűnbeesés büntetéseként, elkövetett lázadása miatt, hanem hogy a teremtést megvédjék, s az embert is saját magától. Ekkor kezdődött az involúció, a leszállás az anyagba. Tehát nem az történt, hogy Isten tervbe vett egy zarándoklást, hogy tapasztalatokat szerezhessünk, hanem ez egy kozmikus forradalom következménye volt. Az involúcióra az elveszett fiak miatt, a szándékos hűtlenség miatt volt szükség. Ezért, ahogyan az involúció sem volt feltétlen, úgy magától értetődően az evolúció sem az. Mert számtalan olyan lény volt, akinek léte megőrződött a szabad szeretetkapcsolat tökéletes engedelmessége miatt az eredeti életterületen, s akik így az emberi hierarchia magját képezték. Számunkra azonban, akik részt vettünk a hanyatlásban, az involúció feltét­ lenül szükséges volt, mert ellenkeztünk az isteni törvénnyel, s egyetlen alkalmat sem ragadtunk meg a visszatérésre. A bukás közvetlen következményeként az emberi szellemet, a mindent mozgató és erővel ellátó szikrát elszigetelték. A lázadó ember így szárnyszegett lett, s „lezuhant az égből”. Az így hanyatló emberiséget egy olyan területre helyezték, ahol észre kellett vennie, hogy isteni helyzete félistenivé vált. Az egyetemes filozófia ezt az állapotot úgy jelöli, hogy „a tudatot a szellemalakból a lélekalakba helyezték”. A tudatot a vérhez kötötték. Amikor a szentségtelen, zabolátlan akarat az embernek ebben az új helyzetében is tovább burjánzott, az involúció isteni szükségrendjét még alacsonyabb területen, még életbevágóbban folytatták. Ezen a most már végképpen ha­ 16

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.hu


nyatló zarándokúton az ember elveszítette eredeti alakját. Az embertől elvették a mennyei személyiséget. A szellem ezzel elveszítette isteni képességeit és erőit, isteni életerőit. Ezentúl már csak biológiai, állatias tudata lehetett, egy olyan látszatemberi állapotban, amelyben már csakis saját magát, ezt az új természetes megjelenési formáját károsíthatja. Ez az involúciós folyamat egy teljesen új, istentelen személyiség alapjának kialakításával kezdődött. Az emberiség történetének leírását minden régi ezoterikus filozófia a lesüllyedésnek ezzel a szakaszával kezdi. Az új anyagtest magja a Szaturnuszkorszakban készült el, az új élettest magja a Napkorszakban, az új asztráltest magja a Holdkorszakban, az új gondolati képesség magja pedig a Földkorszakban. Ez a folyamat most végére ért. Van egy személyiségünk, testalakunk, de nem az, amit Isten tervezett. Mostani személyiségünkkel csak azért ajándékoztak meg minket, hogy ezen az alapon megtalálhassuk a visszautat. Ebben a személyiségben van ugyan bizonyos tudatunk, de nem az eredeti állapotú testtudat, még kevésbé igazi lélektudat, és különösen nem szellemi tudat! Magunk kovácsolta láncokkal vagyunk ennek a világnak a csupasz szikláihoz láncolva. A szabad akarat utolsó halvány nyomával, amit meghagytak nekünk, tombolunk démonokként, technikai szörnyszülötteket találunk fel, erőszakot teszünk minden természetes életen, kihasználjuk egymást, s általánosan degeneráljuk ezt a réteget, életterületet. Ugye most már érthető, hogy egy ilyen személyiség regenerálása nem lehetséges, mert ez az eredeti ember elfajulásának a terméke? Belátják-e, hogy a visszaút más, mégpedig a személyiség kicserélése? Ez pedig az elfajult termék semlegesítése, s ugyanakkor az eredeti ember újra-felépítése. Az evolúció tehát nem önműködő folyamat, hanem elhatározástól és cselekvéstől függ. Nagyon sok mindennek kell megtörténnie, amíg majd velünk kapcsolatban újra evolúcióról beszélhetünk. 19

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.huInvolúció – evolúció

17


„Isten azonban nem hagyja el kezeinek alkotásait.” Az egyetemes tan, a Krisztushierarchia, és ennek a világra és emberiségre gyakorolt befolyása lemerült Ádámmal együtt. Erről tanúskodnak a világvallások, valamint a próféták és munkások hatalmas sora. Mindannyian az ember ősemlékezetére hatnak, azt szólítják fel. Ezt az eredeti létével kapcsolatos emléket az ember magával hozta a hanyatlásba. A legtöbb ember létösztöne azonban az anyagban oly nagy, hogy az emlékezés mélyen a tudatalattijába süllyedt. Az ilyen helyzetben lévő embernek alig lehet valamit is segíteni. Mihelyt azonban tudatára ébred emlékező képességének, megér­ het benne az elhatározás, hogy felálljon a moslékos vályútól, s visszatérjen Atyjához. Ebben az állapotban érinti meg őt a Szellemi Iskola, és megkezdődik a koncepció, a tervezés stádiuma, vagyis a benedikció hatására elvetik a magot a szántóföldbe. Megállíthatatlan kibontakozásról azonban itt sincsen szó. A magvetőről szóló példabeszéd ennek a meggyőző bizonyítéka. A jelöltnek erős érdeklődéssel kell dolgoznia. Teljes együttműködést és állandó erőfeszítést követelnek meg tőle. Így ezzel az írással sem intellektuális szórakozást nyújtunk, hanem az isteni mag kifejlődését kívánjuk elősegíteni. Ez a mag egy erő, egy fejlődési lehetőség, mely sem a halálos álomba merült igaz ember képében, sem az elromlott énben nem található. Ez a hierarchia ajándéka, mely Krisztus erejében vérkapcsolatba lép a jelölttel. Ha erre az érin­tésre önkéntelenül reagál (amihez az érintéssel az erőt is megkapja), akkor a mag fejlődésnek indulhat. Így megy át a koncepció stádiuma a magzati állapotba, melyben megalapozódik a mennyei személyiség. A megalapozás előrehaladása során felébred az emberben a lélek és a szellem, s megszólalnak benne. Az új élet követelménye, mely most feléled a tanulóban, sokrétű konfliktusba, lényének mélyreható krízisébe viszi. Mert az új élet erői, amelyek kifejlődnek benne, földi személyiségét az alapjaiban támadják meg. Mivel test és vér nem örökölheti a birodalmat, a tanulónak magának kell földi 18

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.hu


lényén végrehajtania az ítéletet, s következetesen kiviteleznie az én összetörésének folyamatát. A benedikció állandó vezetése alatt most erős tevékenység kezdődik, az alapvető megváltozás önmagán dolgozó folyamata. Ez sokoldalú folyamat, s ehhez folyamatos, állandó, egyre mélyebbre hatoló tájékozódásra van szükség. A tudásnak és az életnek egészen új területét kell feltárni. E fejezet végén utalnunk kell arra, hogy a kozmoszra vonatkozó isteni tervben van egy feltétlen evolúció, s hogy ezzel kapcsolatban a rendelkezésünkre álló idő korlátozott. Bukott emberiségünk érdekében az isteni szükségtervben van egy fejlődési program, amelynek fokozatai törvényszerűen követik egymást. Így most új korszak kezdődött. E korszak aratásának az ideje. Ebben a meghatározott időtartamú új időszakban el kell magunkat határoznunk. Akinek megvan az ősemlékezése, azt, az „elveszett fiút”, az Atyához való visszatérés lehetőségével szembesítik. Krisztus figyelmeztetésére gondolva „Nélkü­lem semmit sem tehettek”, be kell látnia, hogy ha kívül áll a Krisztushierarchián, akkor semmire sem képes, mert ennek kell őbenne elvetnie a megújulás magját. Továbbá azzal a ténnyel is számolnia kell, hogy az emberiség hanyatlása tovább folytatódhat, mert az ember állandó, elvakult, önkényes törekvéssel a kozmikus építőanyagok után nyújtja ki a kezét, s ezeket az atomok elhasításával akarja önfenntartó céljaira felhasználni. Ezáltal megzavarja a fennálló kozmikus egyensúlyt, és az életet ezen a Földön, mai formájában, lehetetlenné teszi. A földi emberiség to­ vábbi hanyatlása legyen arra újabb ösztönzés, hogy el­ha­tározással és tettekkel kivonják ma­­ gukat e következ­ mé­ nyek alól.

21

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.huInvolúció – evolúció

19


<< Előző cikk

Következő cikk >>

ERŐ ÉS MOZGÁS JAN VAN RIJCKENBORGH: AZ EGYIPTOMI ŐS-GNÓZIS 4 XXIX. 20

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.hu


A Corpus Hermeticumként ismert iratokat a tizenegyedik század körül találták meg. A tizenhatodik könyv Ámonhoz szól. Ámon olyasmit jelent, mint „Isten gyermeke, Isten fia, Isten teremtménye”. Itt azonban ne az Úr­ jézusra gondoljanak, hanem az emberre általában. Mert az ember teremt­ mény, Isten alkotása. Isten gyermekei vagyunk, Isten tervéből szüle­tett teremtmények. Vizsgáljuk meg valamivel részletesebben a rejtett ember, Ámon kialaku­ lásának folyamatát. Hermész kifejti, hogy mielőtt a rejtett ember teljes testi-lelki szépségében előkerülhetne a mikrokozmoszból, először egy teremtési folyamatnak kell lejátszódnia, amely létrehozza a teremtményt. Vagyis léteznie kell egy kozmosznak, hogy megjelenhessen benne a mikrokozmosz, lennie kell továbbá makrokozmosznak, amely a kozmoszt hordozza, mögötte pedig annak a hajtóerőnek, amit Hermész természetnek nevez. Ez a természet két elemből áll: erőből és mozgásból. Az egyik, az erő, áthat­ ja és belülről fogja össze a világot. A másik pedig, a mozgás, bővüléshez segíti és kívülről öleli át. Ez a két je­ lenség mindig mindenben együtt lép fel, így teljesítve a nagy tervet, – a saját, belső erő és a mozgás tágító hatása révén ugyanis alkímiai folya­ mat megy végbe. A mozgás és az erő együttműködése tudniillik hőt fej­ leszt, a hőség pedig tüzet okoz. Az olvasó talán tudja már, hogy az ősanyag határtalan óceánját víznek szokták nevezni, élő víznek. Amikor az erő és a mozgás következtében fel­ lobban a tűz, és megérinti a vizet, akkor besűrűsödés indul meg, „vízkő” keletkezik. Így történt meg, hogy egy adott pillanatban föld sodródott a vízen. Az erőből és mozgásból víz, tűz és föld képződött. A víz, a tűz és a föld alakuló egyensúlyának további folyamata során pedig gőz szabadult fel, azaz levegő, légkör keletkezett. És ebben a légkörben nyilvánul meg az életlélegzet. Erő és mozgás

21


Miért taglalja Hermész itt az általunk részben már ismert teremtési fo­ lyamatot? Azért, mert ez a folyamat szakadatlanul ismétlődik. Bennünket, természetben-születetteket ugyanis folyamatosan mozgásban tartanak. És mindaz, ami körülvesz bennünket, szintén mozgásban van. Ugyanakkor belülről is támad bennünket egy erő. Ha az a helyzet, hogy ez a belülről ható erő, a lélek ereje valójában a Gnózis vilá­ gossága, és életét Ön teljesen az új élet­ vitel követelményeihez hangolja, ak­kor a belső erőre reagáló és azzal együttműködő életvitele egyfajta hőséget kelt, tüzet lobbant lángra, s így transzfigurálva az egész hordozót megváltoztatja, más létállapotba hozza. Emellett egy új sugárzó tulajdonság, új életlégkör is kibontakozik, amelybe aztán beereszkedik – s amelyben megnyi­ latkozik – a szellem. Az alkímiai alkotófolyamat eredményeként új életállapot jön létre. Ez a folyamat – az alakulás és megújulás – kezdettől fogva szüntelen tökéletességben, milliószorosan megy végbe a világmindenségben. Így jön létre minden dolog az erő és a mozgás által az idő és tér világában. Majd szüntelenül változik is az erő és a mozgás révén, ezáltal tovább haladva a tökéletesedés útján, egészen a kitűzött végcélig. Ha pedig a rejtett ember, Ámon valamelyest életre kelt és befogadta a szellemet, akkor lénye az erőt és a mozgást előidéző lelken keresztül meg is nyilvánul. A lélek nélkül nem is létezhetne. Ezért mondja - joggal - a tizenötödik szakasz, hogy a lét okozója, a lélek már jóval korábban létezett. Így mehetne végbe minden teremtés, változatlanul, logikusan és tökéletesen. Ebben a helyzetben azonban adódik egy nehézség, mert a lélek a teremtés első pillanatától kezdve semmiképpen sem kerülhet összhangba a teremtménnyel – a lélek ugyanis tökéletes és változatlan, a személyiség teste viszont folyamatos változásnak van alávetve. 22

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.hu


A másik nehézség abban áll, hogy a személyiségnek a kozmosz ereje és mozgása alapján kell kialakítania magát, hiszen a mikrokozmosz abba van beágyazva. Természetünk ugyanis mindig a Föld állapotának és a csillagok állásának megfelelően működik. Emellett azonban a személyiség és a lélek konfliktusa is jelen van. Mert létezik egy erő és mozgás, amelyet a lélek okoz, valamint egy másik erő és másik mozgás, amelyet a mikrokozmosz kelt. Ez az ellentét csak akkor szűnik meg, ha a csillagokkal és a kozmosszal összhangban elérkezik természetben-szüle­ tettségünk vége. Csak akkor beszélhetünk barátságról a lélek és a személyiség között, és a rejtett ember, Ámon csak akkor szállhat ki a sírjából. Az igazi lélek áldozati menete most már biztosan érthető az Önök számára. A lélek kezdetben egy olyan élettel kap­ csolódik össze, amelyet teljesen a haláltermészet végzete tart a markában, s amely ezáltal ennek a természetnek minden dühét és mohó szenvedélyét magához vonzza. Párharc alakul ki, amelyben mindig a lélek győz, bármeddig tartson is a harc. Természetszülte állapotunknak két végzetes tulajdonsága van: az életösztön vagy életerő, valamint a vágy vagy szenvedély. Ha azonban átadta magát a léleknek, akkor mindig a lélek értelmének sugallataira kell hagyatkoznia, ahogyan Hermész mondja. Ez ugyanis mindig összhangot teremt, s ennélfogva helyes cselekvést. Az életerő túltengését és a vágy hiányosságait ugyanis a lélek értelmi képessége egyensúlyba hozza, illetve kiegészíti. Időzzünk el itt még egy pillanatig. Az életerő avagy életösztön, és a vágy avagy sóvárgás – ezt tapasztalatból tudjuk – a rendszerünk reakciói. Az ösztön ugyanolyan akarati reakció, mint a vágy. Az akarat e reagálásainak azonban nem kell kisiklaniuk a tudatos ellenőrzés alól. Ha eszünket vesztjük, akkor ez a vér és az idegéter mérgezésének következménye. A vér és az idegéter azonnal válaszol a tímuszhormonra, amelyet viszont kedélyünk hullámzása mozgat. Ezért aztán mihelyt kedélyállapotunk a lélekre hangolódik, lényünk azonnal megnyugszik. Így válik – mondja Hermész – az életerő és a vágy együttese végül megfelelő magatartássá. Mert az így elért, jól kiegyensúlyozott létállapot határt szab az életerő túltengésének, a vágyat viszont kiegészíti azzal, ami hiányzik belőle. Erő és mozgás

23


Mindez elég világossá teheti számunkra, hogy mennyire rá vagyunk utalva a lélek vezetésére és együttműködésére. Ámon, a rejtett ember nem kelhet életre a lélek nélkül. Annak a ténynek pedig, hogy velünk együtt a lélek is felvétetett a mikrokozmoszba, arra kell serkentenie bennünket, hogy minden szükségeset megtegyünk – minden hátráltatót pedig elke­ rüljünk – annak érdekében, hogy a legrövidebb úton kapcsolatba kerüljünk ezzel a lélekállapottal. A lélek Istentől való. Ugyanezt azonban a személyiségünkről már nem mondhatjuk el. Arról legfeljebb azt jelenthetjük ki, hogy van benne valami isteni. Ez magától értetődik, mert az élő anyag végül is az isteni teremtés része. Mégis az a helyzet, hogy az emberi lélek emellett az értelmet nélkülöző tényezőkkel, a vággyal és az életerővel is kapcsolatban áll. Mert amíg a haláltermészet fennáll, addig az életösztön és az alantas vágy is létezni fog, mert ezek a halandó test termékei és tulajdonságai. Az ösztön és a vágy a lélekkel szembenálló erők. Mert az ösztön és a szenvedély – mint az előzőekben rámutattunk – akarati és érzelmi sürgető erő. Mi lesz azonban a rejtett ember, Ámon ősösztöne? Nos, az isteni erő megnyilvánítása, a rejtett ember alapját képező terv teljesítése. És mi a rejtett ember ősvágya? Az, hogy minél közelebb hozza a nagy terv beteljesülését, mihamarabb kivitelezze azt. Ezzel kiderült, hogy az ösztön és a vágy az ős-természeterők – nevezetesen a már említett erő és mozgás – elfajulása, megcsonkítása. Az erő és a mozgás csak akkor fog újra helyesen működni, ha a lélekkel harmonikus módon egyesültünk. Amíg ez nem történik meg, addig az ellenerők, az ösztön és a szenvedély rabjai maradunk. Így bizonyítják a tomboló ösztönök és szenvedélyes kicsapongások – vala­ mint ezek következményei az életben –, hogy az ember egy rejtett Isten, aki azonban az esztelenségekbe belegabalyodva a tudatlanság rabja lett, s akit ez elválaszt az isteni lénytől. 24

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.hu


Ingyenesen letölthetõ

spirituális könyvek

az Aquarius Könyvtár Facebook alkalmazásból www.gnosztikuskonyvek.hu

27

e-pentagram 2015/2

www.lectorium.hu


KIADVÁNY AJÁNLÓ Különleges kiadványokat szeretnénk elérhetővé tenni számotokra, melyek tartalma minden kereső ember szívét megérintheti. Az élet értelmét különböző nézőpontokból közelítik – mindegyikük minőségi spirituális ismereteket tartalmaz, amelyek olvasóikat inspirálhatják, valamint egészen más módon világíthatnak rá egyéni spirituális útjukra. A kiadványokat csomagokba rendeztük – és most kedvezményes áron érhetők el! Bővebb információ és megrendelés: aquariuskincsei.hu/kiadvanyaink

DECEMBER

KIADVÁNYCSOMAG

Ár: 7500 Ft – személyes átvétel esetén

JAN VAN RIJCKENBORGH: A PISTIS SOPHIA GNOSZTIKUS MISZTÉRIUMAI

+ CSEND HAIKU-NAPTÁR, 2015

A PISTIS SOPHIA GNOSZTIKUS MISZTÉRIUMAI Kivételes könyvhöz közeledik az Olvasó. A Pistis Sophia gnosztikus evangéliuma, melyet Valentinus (II. század) írt, fölöttébb lefátyolozott írás; korunkban nem mindenkit szólít meg közvetlenül. Jan van Rijckenborgh – az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának nagymestere – részletes magya­ rázatának köszönhetően a Pistis Sophia I. könyve hozzáférhetővé vált a komoly keresők számára, még­ pedig oly módon, hogy világosan felismerhető a benne rejlő megszabadító, gnosztikus üzenet. A szerző rámutat, miként lehetséges az, hogy Pistis Sophiához hasonlóan valaki áthatolhasson a tizenharmadik eon – az egyetemes erőtér – fátyla mögé. Ezt a feladatot minden keresőnek személyesen kell teljesítenie, hogyha a halál helyett az egyetlen igaz életet akarja elnyerni. Catharose de Petri ezt mondja előszavában: „E könyv révén újból felhangzik az isteni hívás a világhoz és emberiséghez, hogy az istenbirodalom nagy misztériumának megismerését tegye az első helyre. Aki pedig megérti ezt a hívást, azt képessé teszik arra, hogy rálépjen az eredeti életterülethez visszavezető útra. Ehhez mindenkinek elengedhetetlenül szüksége van a Sophia-ra, a magasztos isteni bölcsességre, mely útmutatóként szolgál az előtte feltáruló ösvényen.”

28

Szerzők: Jan van Rijckenborgh ISBN: 963 00 9862 8 Kidási éve: 2014

Oldalak száma: 505 oldal Fedél: kemény Kiadó: Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület


KIADVÁNY AJÁNLÓ JAN VAN RIJCKENBORGH: AZ EGYIPTOMI ŐS-GNÓZIS 1-4. Az első kötet előszava: „Különös örömmel és a hála érzetével tölt el minket, hogy napjainkban, amikor a világ és az emberiség a nagy kozmikus időszakok újabb fordulójához ért, az egyip­tomi Gnózis ősi üzenetét a korok süllyesztőjéből ismét napvilágra hozhatjuk és a nyilvánosság elé tárhatjuk. Minden igazán megváltó tan – bárhol és bármilyen néven jelenjen is meg az idők során – a Gnózis egyetemes üzenetében lel gyökerekre, és azoknak szól, akiket nyugtalanítanak az emberiség vándorútjának tragikus fejleményei, s szívből szeretnének leszállni a halál végzetes körhintájáról, amelyen kerengve a mai emberiség menthetetlenül az eljövendő kozmikus éj feneketlen sötétsége felé tart. E könyv – már témája miatt is – azokhoz fordul, akik a gnosztikus Szellemi Iskola tanulóiként megkísérelnek arra az igaz ösvényre térni, amely az ember rendeltetéséhez vezet. Általa a megszabadító igazság minden komoly kutatója képes lesz közeledni a gnosztikus tanulóság szelleméhez, s e tájékozódás során megállapíthatja, hogy mennyiben hivatott ő is az ösvény bejárására.” Jan van Rijckenborgh Amennyiben Jan van Rijckenborgh írásai felkeltették érdeklődését és sze­ retne hozzájutni a könyvekhez, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a Lectorium Ro­si­crucia­num valamely centrumával.

Könyveink részletes listája megtekinthető honlapunkon: http://lectorium.hu/teljes_konyvek_ az_iskolairodalombol

29

e-pentagram 2015/2

Centrumok: 1064 Budapest, Rózsa utca 95. budapest@lectorium.hu 4024 Debrecen, Piac u. 58. 1/30. debrecen@lectorium.hu 2400 Dunaújváros, Árpád u. 1. dunaujvaros@lectorium.hu 9022 Győr, Bástya utca 54. gyor@lectorium.hu 7400 Kaposvár, Gyár u. 22. kaposvar@lectorium.hu 3527 Miskolc, Tüzér u. 10. miskolc@lectorium.hu 4400 Nyíregyháza, Vécsey u. 40. nyiregyhaza@lectorium.hu 7626 Pécs, Orsolya u. 1. pecs@lectorium.hu 6723 Szeged, Sándor u. 10. szeged@lectorium.hu

www.lectorium.hu

Kiadványajánló

29


Isten munkája az emberiséggel, ami a teremtés nyelvén a hatodik napig jutott el, még nem fejeződött be. Em­beriségünk még alakulóban van. ­ A te­remtés hetedik napja pedig, a beteljesedés napja, Isten nagy napja csak akkor kezdődik, ha egy ember elkezdi a léleképítést... Akinek vannak lélekminőségei, annak már nem kell aggódnia, mert „aki lelket nyer, az a világmindenséget nyeri el”. Aki a lelket építi, az az örökkévalóságot építi. Ezzel pedig a világ minden dicsősége sem hasonlítható össze.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.