Veszprémi 7 Nap - 2022. 04. 28.

Page 1

Hitüket „modernül” mondják el az embereknek MW n Gável Gellért Szendrey Karper László-díjas gitárművész, Szabó Ba-

lázs gospelénekes, Mező Misi előadó, valamint Gável András, az Eucharist együttes vezetője és a Sacro Song keresztény könnyűzenei online képzések dicsőítésvezetés tanára részvételével, a Kovács K. Zoltán Alapítvány a Szentkirályszabadjai Református Egyházközség társszervezésében felekezetközi, keresztény könnyűzenei workshopot tartottak a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán. A szervezők az „álmodták meg”, hogy a hitüket elmondják, átadják, ráadásul „mai, modern módon”. INGYENES VÁROSI KÖZÉLETI HETILAP • 2022. április 28. • XXVII. ÉVF. 16. SZÁM

5. oldal

Történelmi kupadöntő Nem bánta meg, hogy repülőre ült KF n Tíz éve a nulláról kez-

dett új életet, és miként hajdan a zöld gyepen, úgy „civilként” is megdolgozott azért, hogy eljusson egy bizonyos szintre. A városunkban nevelkedett, a VFC-ben több idényt lehúzott – ám az ÚTE-ban és az FTC-ben is megfordult – Grósz Róbert a tengerentúlon él és építőipari vállalkozóként keresi a kenyerét. Nincs honvágya, kint boldogan él a gyermekeivel. Elárulta: még nem akasztotta szögre a cipőjét, mert egyszer magára öltené a veszprémi szerelést.

FOTÓ: MTI/KRIZSÁN CSABA

DI n A sportág hazai történetében először fordult elő, hogy egy vidéki város két csapata találkozott a férfi kézilabda Ma-

11. oldal

gyar Kupa döntőjében. A vasárnap Győrben lejátszott fináléban a két veszprémi együttes összecsapásán a világklasszisok sorát felvonultató Telekom fölényesen győzött a magyar fiatalokkal kiálló Fejér-B.Á.L. ellen, és ezzel a klub történetének 29. hazai kupasikerét ünnepelhette az ilyenkor szokásos pezsgőzéssel. Tudósításunk a 14. oldalon olvasható.

Új és megújuló játszóterek EN n Megújult a népszerű A part alatt – Népmesék

játszótér a Veszprémvölgyben az Európa Kulturális Fővárosa 2023 Zrt. támogatásával. A közterület-megújítás folytatódik, így újabb hat játszótér felújítása, bővítése és építése történik meg a következő néhány hétben városszerte. FOLYTATÁS A 3. OLDALON


2

aktuális

VESZPRÉMI

7 NAP | 2022. április 28.

Érdemi beleszólást kérnek Röviden Négylábú munkatársakat keres a NAV V7 n A Nemzeti Adó-

és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol. A 10 és 36 hónap közötti életkorú, kifogástalan egészségi állapotú kutyusok gazdái május 4-éig, e-mailben küldhetnek előzetes ajánlatot a kutyavásárra. A kiképzők oltási könyvvel vagy útlevéllel rendelkező, transzponderszámmal vagy chippel ellátott kutyákat várnak – ivartól és fajtától függetlenül. A sikeres keresőkutya-­ jelöltek a kiválasztás után 21 napos próbaidőn vesznek részt. A feltételeknek megfelelő ebek tulajdonosai 2022. május 4-éig küldhetik el előzetes ajánlatukat a NAV-nak a navkutyabeszerz e s ­­@ n a v . g o v . h u e-mail címre. Az ajánlatnak – többek között – tartalmaznia kell a kutya hívónevét, fajtáját, ivarát és vételárát is. A hivatal ez alapján veszi fel a kapcsolatot azokkal az érdeklődőkkel, akiktől konkrét ajánlatot kér. A levélben a gazdának meg kell adnia e-mail címét, adatait, illetve jeleznie kell azt is, hogy a kutyát magánszemélyként vagy gazdálkodó szervezetként – például egyéni vállalkozóként, kft.ként – szeretné eladni. A NAV várja a négylábú tehetségeket, amelyek a jövő sikeres keresőkutyái lehetnek!

VÁ R O S I H E T I L A P

Nagyobb betekintést és érdemi beleszólást kérnek az Európa kulturális fővárosa program folyamataiba! E címmel tartott sajtótájékoztatót két önkormányzati képviselő, Gerstmár Ferenc és Hartmann Ferenc hétfőn a Kossuth utcai EKF-iroda előtt. DARCSI ISTVÁN

– Ez a projekt közös ügyünk, minden veszpréminek érdeke, hogy sikeres legyen. Az önkormányzat 2020 augusztusában létrehozta a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023 elnevezésű munkacsoportot. A tavaly novemberben módosított határozat szerint a testület igény szerint, de évente legalább négy ülést tart. Utoljára 2021. november 8-án volt a munkacsoportnak ülése – fogalmazott Gerstmár Ferenc, az LMP képviselője. Hozzá tette, a testületnek nincs döntési jogkö-

re, de legalább biztosíthatná az információ hatékony áramlását. Szerinte ma már ez sem fontos a város vezetésének, pedig az EKF-pályázat benyújtása annak idején széleskörű összefogással történt. - A városi közgyűlés gyakorlatilag kimarad az EKF-fel kapcsolatos számos döntésből - mondta Gerstmár Ferenc. – Kezdeményezzük a munkacsoport sajtónyilvános ülésének összehívását – vette át a szót Hartmann Ferenc, az MSZP képviselője. Ezen szeretnének részletes tájékoztatást kapni az önkormányzat tulajdonába került ingatlanokon megvalósuló fejlesztések

Hartmann Ferenc és Gerstmár Ferenc együtt tartott sajtótájékoztatót FOTÓ: V7

állapotáról, ütemezéséről, valamint a foglalkoztatottak létszámáról, a személyi juttatások költségeiről. Hangsúlyozta, továbbra is elfogadhatatlannak tartják, hogy az önkormányzati választásokon 47 százalék szavazatot kapott ellenzék semmilyen rálátás-

sal, hatáskörrel nem rendelkezik az EKF-programokról döntő két gazdasági társaságra, ugyanis nem delegálhatott tagot a cégek felügyelőbizottságába és a zrt. igazgatótanácsába, pedig az EKF-projekt kapcsán több tízmilliárd forint elköltéséről van szó.

Modernizálni kell az idősügyi koncepciót Az Érseki Hittudományi Főiskola szakmai segítségével készült idősügyi koncepciót Hegedűs Barbara alpolgármester vezetésével tárgyalta a városházán az elmúlt héten az idősügyi tanács. LUCIDUS n A fórumot köve-

tően Hegedűs Barbara lapunk érdeklődésére elmondta: az Idősügyi Tanácsot évente két alkalommal hívják össze. A mostani – tavaszi – ülésnek két fő témája volt. Az első az idősügyi koncepció felül-

vizsgálata (erről már korábbi ülésén döntött az önkormányzat), amelyre forrást is biztosítottak. A szakmai segítséget az Érseki Hittudományi Főiskola nyújtotta, s a koncepció 2012-ben készült el, ám az eltelt tíz év indokolta a

A Cholnoky Nyugdíjas Klub az egyik legaktívabb a városban

szakmai felülvizsgálatot, modernizálni kell – hangsúlyozta az alpolgármester. Ehhez – folytatta – a nyugdíjba vonulók, az idősebb honfitársak, de a következő években nyugdíjba menők igényeit is tudni kell, továbbá azt is, mik azok az újdonságok, amelyekre egy városnak is válaszolnia kell. Ilyen például az idősek ellátása, a nyújtandó szolgáltatások ismerete. Továbbra is várjuk az

ILLUSZTRÁCIÓ FOTÓ: LUCIDUS

Érseki Hittudományi Főiskola segítségét, s bízunk abban, hogy a koncepció az év végére elkészül, s azt követően a közgyűlés elé kerülhet. A fórum másik fő témája a nyugdíjasklubok támogatása volt. Az idén is 2,5 millió forint a keretösszeg, amelyet rendezvényekre, programokra lehetett tervezni. A fórumon ezen összeg felosztásáról döntöttek a benyújtott pályázatok alapján. Hegedűs Barbara kijelentette: bíznak abban, hogy akár az év második felében további forrásokat is tudnak biztosítani a nyugdíjasklubok működtetésére. Ugyanakkor – költségvetési keretből – az idősek világnapi programot és a nyugdíjas karácsonyt is megrendezik. A fórumon a nyugdíjasklubok delegáltjain kívül önkormányzati képviselők, az Egyesített Szociális Intézmények és a Családsegítő Központ képviselői is megjelentek.

A lapot alapította Kovácsi Miklós. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató Régióvezető: Tóth Tamás Tartalomfejlesztési igazgató: Forgács Bernadett Ki­adja: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Szerkesztőség: Veszprémi 7 Nap, 8200 Veszprém, Házgyári út 12. e-mail: veszpremi7nap@maraton.hu Hirdetési információ: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 88/400-400, e-mail: veszpremmaraton@maraton.hu, http://www.maraton.hu Apróhirdetések feladása: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém Kossuth u. 6. félemelet Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt., Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor Ferenc nyomdavezető. Megrendelés száma: V 16/2022 • A lap ingyenes Megjelenik 29 000 példányban. • Terjeszti a MédiaLOG-DMH Zrt. • ISSN 1219-0748 Terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket a 06/20/383-4309-es telefonszámon és a V7terjesztes@maraton.hu e-mail címen várjuk • A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft. politikai hirdetéseket nem fogad be.


2022. április 28. |

VESZPRÉMI

aktuális

7 NAP

3

Találkozzunk újra a Gizella Napokon! Különleges év az idei a Gizella Napok történetében, hiszen a felkészülés évében az EKF is csatlakozott a szervezők közé. Közel 20 helyszínen, több mint 50 ingyenes program várja majd az érdeklődőket a Gizella Napok rendezvénysorozaton május 2–8. között. A részletes programokat sajtótájékoztató keretében mutatták be a szervezők csütörtökön a Hangvillában. EN n Porga Gyula polgármes-

ter a közel három évtizedes múltra visszatekintő ünnepségsorozatról elmondta, két év kihagyás után 29. alkalommal szervezi meg a város a Gizella Napokat, idén pedig a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. is segít, hogy az ezeréves történelmi hagyományokat ápolva, a mai kor igényeit is kiszolgálva állítsák össze a programkínálatot. – Soha nem látott gazdagságú és színességű programsorozattal találkozhatnak a veszprémiek és az ide érkezők a 2022-es Gizella Napokon, az Európa kulturális fővárosa 2023 felkészülésének utolsó évében. A hagyományos ünnepen a város saját magát ünnepli, az itt működő civil szervezeteink, művészeti egyesületeink és minden intézményünk közösen szervezi meg ezeket a programokat, az érsekséggel és az egyetemmel karöltve. Az együttműködők köre folyamatosan bővült az elmúlt években is. A „kötelező” ele-

teremtő céllal hoznak létre, ilyen a városrészek zászlós felvonulása, illetve a gyermeknapi hétvégéig tartó gyermekfesztivál, valamit az örökségvédelmi konferencia és a könnyűzenei színpad megszervezése. A program sokszínűségét a tudományos és szóra koz t ató elemek egyaránt biztosítják. Zalavári Eszter, a Veszprémi P rog ra m i roda Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, a hag yom á nyos elemek, mint a szentmise, a díj­ átadó és az ünnepi műsor az Óváros téren, az újdon s á g ként megjelenő GyereKert – Gyermekfesztivál peMarkovits Alíz és Porga Gyula a sajtótájékoztatón FOTÓ: VÁROSHÁZA dig a Színházkertben várja mek mellett számos újdon- Veszprém–Balaton 2023 Zrt. majd az érdeklődő családosággal is találkozhatnak a vezérigazgatója elmondta, kat. A képzőművészeti Forturésztvevők, minden korosz- örömére szolgál, hogy az EKF nArt programoknak a Fortutályt megszólítva és minden is csatlakozhat a nagy múltú na udvar biztosít helyszínt, művészeti ágat bevonva. Ta- rendezvénysorozat szervező- május 7–8-án lesz például lálkozzunk újra a Gizella Na- inek köréhez. A programso- graffiti & workshop, design pokon! – mondta a polgár- rozat több olyan elemmel is vásár, képzőművészeti permester. Markovits Alíz, a kibővül, melyet hagyomány- formansz és irodalmi piknik

is. A zenés koncerteknek az Óváros téri, a Hangvilla előtti, a Vár Áruház előtti színpadok adnak helyszínt. Fellépnek majd többek között a Vad Fruttik, az Elefánt, a Hősök, a Kéknyúl, az Aranyakkord, Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint, a Kft, az LGT Emlékzenekar és még sokan mások. A teljes programkínálat és műsorbontás a gizellanapok.hu weboldalon érhető el. Tóth Andrej, a KUNSZT! alapítója a Gizella Napokhoz kapcsolódó plakátpályázat szervezőjeként elmondta, hogy a felsőoktatási intézmények művészeti képzésében részt vevő hallgatóknak és szakmai képviselőknek első alkalommal kiírt pályázat műveit május 6. és 8. között láthatjuk majd Veszprémben egy kültéri kiállításként. Lehotay Judit a GyereKert gyermekprogramokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy a Gizella Napokkal kezdődő és egészen a gyermeknapig tartó eseménysorozat az idei év egyik újítása a Színházkertben, ami ezekre a napokra igazi gyerekbirodalommá változik majd: koncertek, fellépők, játszóház, kézműves foglalkozások is várják majd a kicsiket, hétről hétre újabb és újabb ingyenes kínálattal.

Új és megújuló játszóterek FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL

A közkedvelt Népmesék játszótér hétfői átadóján Porga Gyula polgármester elmondta, a veszprémvölgyi játszótérre közel 65 millió forintot fordítottak, amelynek részeként megújultak a padok, az ülőszigetek, a malom, a csúszdák, a kemence, a játszókunyhó, több játékelemet lecseréltek kombinált eszközre, az elhasználódott mászókát új elemekre cserélték, a szekeret újra váltották, járdát építettek 275 négyzetméteren, gumiburkolatot telepítettek 206 négyzetméteren, megújultak az esővédő homok­ ágyak, a hulladékgyűjtők, a kerítés és a kapuk is. – Az EKF programot szeretnénk minél közelebb hozni a helyiekhez, hogy mindenki egy kicsit magáénak érezze a sorozatot. A nagyberuházások mellett fontosak a kisebbek is,

amelyek az életszínvonal minőségét javítják. Éppen ezért a népmesék játszótér megújítása mellett további játékszigetek megújítását valósítjuk meg az Európa kulturális fővárosa támogatásával. A Barátság parkban, a Deák iskola előtti téren, Gyulafirátóton, a Haszkovó u. 31. és a

Stromfeld 3. sz. házak előtt, illetve a Kálvin János parkban is elkészülnek az újdonságok néhány héten belül. A további hat játszótér 100 millió forintból újulhat meg a VKSZ Zrt. végrehajtásában – mondta a polgármester. A Veszprémvölgyben a játszótér megújítása mellett

a Séd-völgyi tó faszerkezeteinek felújítása és tómeder tisztítása is megtörtént, hamarosan pedig megkezdődhet a 815 méter hosszú rekortán futókör kiépítése is a völgyben. Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023. Zrt. vezérigazgatója a játszótér átadóján elmondta, az

Temesvári Balázs, Markovits Alíz és Porga Gyula mutatták be a megújult játszóteret

EKF-ben kiemelten figyelnek a helyiekre és a családokra, családbarát terek kialakításán dolgoznak majd a jövőben is. – Cél, hogy hosszú távon élhető tereket hozzunk létre, amelyben örömüket lelik a veszprémiek. A felújítással megbízott VKSZ Zrt. vezérigazgatója, Temesvári Balázs elmondta, a népszerű játszótér nagy igénybevételnek volt kitéve az átadás óta eltelt tíz évben, ezért vált szükségessé a felújítása, korszerűsítésre. A Veszprémvölgy legkedveltebb A part alatt – népmesék játszótere megtartotta a régi elemeket, de újdonságokkal is gazdagodott, köztük egy szelfie-táblával. A felújítás elsődleges szempontja a legkorszerűbb technológia igénybevételével történő, mai kor igényeit kielégítő játszóteret átadni.


4

aktuális

VESZPRÉMI

7 NAP | 2022. április 28.

Zöld megoldások a Föld napja alkalmából Röviden Kimarad, aki lemarad V7 n Megjelent a Veszp-

rém-Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa k u ltu rá l i s-művészeti programját alakító utolsó jelentős pályázat, amelynek nyertesei 2023-ban, az Európa kulturális fővárosa címviselés évében valósíthatják meg elképzeléseiket. Így igaz a régi mondás: kimarad, aki lemarad. A VEB2023 Zrt. pályázati rendszere a Magyarországon általánosan ismert kulturális támogatásoktól eltérően működik, kizárólag és hangsúlyosan csak a VEB2023 EKF program megvalósításával összefüggésben nyújt támogatást. A pályázat során olyan programok kaphatnak támogatást, amelyek a következő hét tématerületen konkrét és mérhető eredményekkel támogatják az Európa kulturális fővárosa céljait: irodalom; színház és tánc; képzőművészet, fotóművészet és dizájn; zene (zenei programok, fesztiválok és zenei edukáció); kultúrtáj; helytörténet és kulturális emlékezet; közösség és ifjúság. Az eddigi pályázati fordulók tapasztalatait leszűrve most is kétfordulós lesz a legjobb programtervek kiválasztása: az első körben május 13-ig egy-, maximum kétoldalas ötletterveket vár a VEB2023 EKF program; a legjobb javaslatok részleteit a május 20-án startoló második fordulóba továbbjutók dolgozhatják ki. A döntést július végén hozza meg a bírálóbizottság. A pályázat keretösszege egymilliárd forint. A pályázati lehetőségekről a https://veszprembalaton2023.hu/oldal/ palyazatok címen található részletes információ.

Nyitottak vagyunk a zöldítésre, ám ehhez támogatásra van szükségünk, többek közt praktikus tanácsokra, jó megoldások bemutatására, kipróbálására és olyan közösségekre, amelyek tagjai megerősítik egymás változtatási szándékát. A Fenntarthatóság MindenKor diák- és családi nap a Veszprémvölgyben ezt bizonyította. MW n Minden olyan törek-

vést fontosnak tartok, amely hozzájárul az élhető város stratégiához. Meggyőződésem, hogy erős közösségek tudnak csak változást elérni e téren. Együttműködő emberek, akik belátják: közös érdek a tudatos odafigyelés, az egészség és a környezet megóvása – mondta el az esemény helyszínén sajtótájékoztató keretében Ferenczy Gábor, a Pro Veszprém Kft. ügyvezetője. A környezetvédelem átfogó kérdés szerinte. A Fenntarthatóság MindenKor diák- és családi nap keretében ezért többek közt ki-

számolhatják ökolábnyomukat az érdeklődők, megismerhetik a házi, szobában elhelyezhető komposztáló készüléket és a szappanzsákot, amiben a maradék darabkák hasznosíthatók. Láthatnak szendvicscsomagoló kendőket, rovarhoteleket, válogathatnak virágmagokat a saját rovarlegelőjükhöz. – Az a legjobb, ha a gyerekek szüleikkel, nagyszüleikkel együtt próbálhatják ki a zöld megoldásokat – hangsúlyozta Temesvári Balázs, a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója és hozzátette: a Veszprém-

Mentsük meg a jövőt! Fókuszban a környezettudatos életmód népszerűsítése. Méltóképp emlékeztek meg a Föld napjáról a veszprémi Rózsa Úti Általános Iskolában. MW n Az intézményben

minden évben kiemelten foglalkoznak a Föld napjával, s ezzel együtt a környezetvédelemmel, a környezettudatos életmód népszerűsítésével. Idén sem volt ez másként. Rendhagyó környezetismeret-órákat tartottak, ahol többek között a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató (VKSZ) Zrt. és a Bakonykarszt Zrt. előadója a környezetvédelemről referált. A víz volt a témája a Kabóca Bábszínház különleges, interaktív foglalkozásainak is. A Föld napjára pályázatot hirdettek az iskolában, a gyerekek PET-palackokra tervezhettek matricát a Föld védelmében, Mentsük meg a jövőt! szlo­ gennel. Erre a napra kerékpáros demonstrációt is hirdettek, amelyen a 4–8. osztályokból három-három tanuló vehet részt. A konvoj a Rózsa utcából Szentkirályszabadjára teker, majd vis�sza, idén sajnos a heves esőzések ezt a programot elmosták. Az iskolában valóban kiemelt figyelmet fordítanak a környezettudatos-

A Fenntarthatóság MindenKor fesztivál sajtótájékoztatóján Ferenczy Gábor és Temesvári Balázs

FOTÓ: MW/PESTHY MÁRTON

völgyben megtartott idei program a zárórendezvénye a Környezettudatossági szemléletformálás Veszprémben című projektjüknek, amelynek megvalósítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban csaknem tízmillió forintot nyertek. Iskolákban, nyári

táborokban tartottak játékos tájékoztató foglalkozásokat, népszerűsítették a zöldítést. A VKSZ cégfilozófiája alapján a fenntarthatóság érdekében számos módon nyújt tájékoztatást cégeknek, lakosoknak. Saját működésével szintén példát mutat.

Közös gondolkodás a fiatalokkal

ságra, az intézményben rendszeresek a faültetések, a diákok örömmel gondozzák a magaságyást, virágokat is ültettek, illetve a Csalán egyesület jóvoltából más növényeket is telepítettek, és a tervek szerint újrahasznosított ülőalkalma- Kötetlen hangulatú eszemecserét tartottak a fiatalok tosságokkal és asztalokkal FOTÓ: CSEH ZOLTÁN szeretnék felszerelni az udvart. A tanulók a zöldparla- Idei első ülését tartotta meg az Ifjúsági Kement aktív tagjai, ebben a rekasztal a napokban. Fő célkitűzésük, hogy tanévben is tevékeny részt minél több fiatalt megszólítsanak. vállalnak a munkájából. CSZ n A programon interak-

Az intézményben minden évben kiemelten foglalkoznak a Föld napjával FOTÓ: MW/PENOVÁC KÁROLY

tív párbeszéd formájában értekeztek arról, hogy mik az igényei a város fiataljainak, milyen együttműködési lehetőségek kínálkoznak a döntéshozók és a jövő generációja között. Szóba került többek között a kerek­ asztal üléseinek megreformálása, az önkormányzat és a veszprémi ifjúság kapcsolatának megerősítése, a fiataloknak szóló programkínálat bővítése és új lehetőségek feltérképezése, valamint az Ifjúsági Koncepció megújítása és az ebben való szoros együttműködés. El-

hangzott, Veszprém elkötelezett célja, hogy a kialakult párbeszéd és közös munka segítségével nem csupán bevonja a döntéshozatalba a fiatal generációt, hanem élhetővé is tegye számukra a királynék városát. Hegedűs Barbara, a kerek­ asztal elnöke érdeklődésünkre elmondta, a 2020ban létrejött fórum elmúlt kétéves munkáját beárnyékolta ugyan a pandémia, de az Európa Ifjúsági Fővárosa pályázatnál megmutatkozott a csoport hasznossága, rengeteg jó ötlettel álltak elő a fiatalok.


2022. április 28. |

VESZPRÉMI

aktuális

7 NAP

5

Séd folyóirat: színesebb, terjedelmesebb Nemcsak exkluzívabb lett azzal, hogy már színes, hanem terjedelmesebb is a Séd folyóirat legújabb, idei második száma. MW n Porga Gyula polgár-

mester elmondta, a mostani lapszám fókuszában egy jelentős városi intézmény, a Laczkó Dezső Múzeum áll, amely még egy darabig zárva lesz a rekonstrukció miatt, ám most „hazavihetjük”, és pótolhatjuk egy picit azt a hiányt, amit a fizikai nemlét okoz. Ám jövőre, megújulva ismét birtokba vehetik majd a veszprémiek, csakúgy, mint sok más rekonstrukció alatt álló épületet, helyet a városban, amelyek tartalmilag is megújulnak. A Sédről kijelentette: mindent az idő dönt el, különösen a művészetek

esetében. Nyolcéves távlatban elmondható, hogy azok a szerkesztői szándékok, amivel annak idején megkeresték a városvezetést, arról szóltak, hogy szellemi műhelyre, közéletre van szükség, ahol meg lehet vitatni a városban zajló eseményeket, célba ért. Úgy vélte, a Sédet érdemes volt elindítani. Brányi Mária alpolgár­ mes­­ ter volt az, akinek köszönhetően a legújabb lapszám koncepciója kiala­kult és színesben jelenhetett meg a lap, s ami a zöld város projekt keretében jött létre. Szerinte egy múzeumnak

szerencsés vállalkozása, ha kiemelt elemeit, legfontosabb alkotásait meg tudja mutatni vagy pedig azt a sokszínséget, ami a gyűjtőkörének a széles spektrumát tudja a nagyközönség elé tárni. Hangsúlyozta: nagyon örül, hogy van Séd folyóirat és büszke a kritikai lapra. Két vendégszerkesztő közül Péterváry-Szanyi Brigitta, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója azzal kezdte a lapszámbemutatót, nagyon örültek annak a lehetőségnek, hogy bemutathatták a múzeumot. Huszonöt fő tárgyat választottak ki, amelyek a legmarkánsabban képviselik a különböző gyűjteményeket, hiszen több gyűjteménye van a múzeumnak. Majd Sipos Anna

Hitüket „modernül” mondják el Gável Gellért Szendrey Karper László-díjas gitárművész, Szabó Balázs gospelénekes, Mező Misi előadó és Gável András, az Eucharist együttes vezetője és a Sacro Song keresztény könnyűzenei online képzések dicsőítésveze­ tés-tanára, a Kovács K. Zoltán Alapítvány a Szentkirályszabadjai Református Egyházközség társszervezésében felekezetközi, keresztény könnyűzenei workshopot tartottak a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán. MW n Vezér Dávid, a Szentki-

rályszabadjai Református Egyházközség kommunikációs szolgálatának vezetője elmondta: Veszprém Európa kulturális fővárosa lesz jövőre, és ők keresztényként a gyülekezeten belül azt álmodták meg, hogy a hitüket elmondják, átadják, ráadásul „mai, modern módon”. Hangsúlyozta: ez az esemény egy sorozat része, hiszen a workshop után dicsőítő koncertet is terveznek, ám nagy álmuk, hogy 2023-ban dicsőtő napot

is tudnak majd szervezni. Ezenkívül vitaesteket és például keresztény tematikájú festészeti kiállítást is terveznek a régióban azzal a céllal, hogy egyfajta ébredés jöjjön el. Szűcs László, a Szentkirályszabadjai Református Egyházközség lelkipásztora megkérdezte: mit értünk ébredés alatt? Elmondta, ha emberek hitre jutnak és elkezdik élni a Jézust követő életet, akkor talán eljöhet az ébredés. Ezért tenni kell, például az ilyen eseménnyel is. Az

A rendezvény segítheti az ébredést, megtalálni Jézust

ébredést egy-egy ember is el tudja hozni, akiknek szívében vágy támad és amit Isten kiteljesít. Hegedűs Barbara, Veszprém alpolgármestere beszédében hangsúlyozta, a város és a térség nagy feladat előtt áll, hiszen 2023-ban Európa kulturális fővárosa lesz. Céljuk egyrészt a kulturális sokszínűség bemutatása, másrészt szeretnék Európának megmutatni történelmünket és hagyományainkat, aminek fontos szegmense a keresztény kultúrkör és hit. Ugyanakkor hangsúlyos az is ebben a munkában, hogy ne csak épületek újuljanak meg és épüljenek, hanem közösségeket is építsenek, amivel a veszprémiek és a környékbeliek magukénak érezhetik a kulturális programokat. A keresztény könnyűzenei workshop is ilyen, hiszen a zenével jobban el lehet érni a fiatalokat és az emberek szélesebb körét.

FOTÓ: MW/NAGY LAJOS

Bemutatták a Séd folyóirat legújabb számát FOTÓK: MW/NAGY LAJOS

művészettörténész muzeológus, Pátkai Ádám Sándor régész muzeológus és Rainer Pál történész muzeoló-

gus kitűnő előadásokat tartott és részletesen is mesélt az általuk válogatott tárgyakról.

Lelket gyógyító fesztivál

A rendezvény aktuális problémákat és kérdéseket boncolgatva egyszerre szólt önmagunk kereséséről, elfogadásáról és az örökbefogadás vitatott témájáról is, emellett biztosította a testi, lelki és szellemi feltöltődést FOTÓ: VÁROSHÁZA

Ötödik alkalommal szervezte meg a Veszprémi Petőfi Színház a háromnapos Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját a hétvégén. A rendezvény célja a lélek gyógyítása és az érzékenyítés a színház eszközeivel. EN n A péntek esti nyitócere-

mónián Porga Gyula polgármester köszönetet mondott a teátrumnak a kimondottan különleges és egyedi fesztivál létrehozásáért, amely alkalmat teremt, hogy az alkotó és a befogadó találkozzanak. A városvezető köszönetet mondott a közönségnek is, hogy hűségesek a társulathoz és bejelentette, a Lélektől-lélekig a város kiemelt fesztiváljainak körébe tartozhat a közgyűlési döntés értelmében. A léleknyitogató ceremónián a Cholnoky Táncstúdió adott műsort, amelynek kapcsán Oberfrank Pál, a színház igazgatója megjegyezte, a szívet láthattuk, a lelket érezhettük a produkcióban. A fesztivál támogatóinak sorába az Európa kulturális fő-

városa program is csatlakozott, mert a színházi rendezvény hiánypótló törekvést képvisel, mondta Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója. A pénteki nyitónapon a temesvári Csiky Gergely Színház Csak lazán! című előadását is láthatta a közönség, előtte pedig Ovádi Péter országgyűlési képviselő köszöntötte a közönséget egy freud-i idézettel: Lelkünk békéje az alapja a test egészségének, annak pedig két kritériuma van: képesség a munkára és képesség a szeretetre. Ezzel arra utalt, hogy az embereknek nagy szükségük van az olyan lélekgyógyítókra, mint a színház és ez a fesztivál, hiszen a világjárvány és a háború megviselte az emberek lelkét és szívét.


programajánló

6

Időjárás programjainkhoz Napos és felhősebb időszakok váltakoznak a hétvégén, vasárnap lehet borongósabb, ekkor a nap végén kisebb eső sem zárható ki teljesen. Jellemzően gyenge, olykor mérsékelt délies szél fúj. A hőmérséklet 7°C és 18°C között lesz.A jövő hét több felhővel indul, amit naposabb időszak követ, ezzel együtt egy-egy záporeső is kialakulhat, évszaknak megfelelő hőmérsékletekkel. NAPI ELŐREJELZÉS: WWW.VMETEO.HU

A VESZPRÉM TELEVÍZIÓ MŰSORA 8200 Veszprém, József Attila u. 38. Tel.: 88/421-830, 88/434-603 E-mail: info@veszpremtv.hu Műsorok az interneten: www.veszpremtv.hu Április 29., péntek

8:00 Kilátó 8:30 Kukkantó 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Generációk 9:45 A Doktor. Hónaljizzadás (12) 10:00 Híradás 10:20 A szomszéd vár 11:00 Balasport 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Egy nap a világ – Egyiptom 18:30 Összefoglaló Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzatának áprilisi közgyűléséről 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradás 20:30 Beszéljünk róla 21:00 Géniusz 21:30 Híradás 22:00 Képújság Április 30., szombat

8:00 Egy nap a világ – Egyiptom 8:30 Összefoglaló Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzatának áprilisi közgyűléséről 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:30 Beszéljünk róla 10:00 Híradás 10:30 Beszéljünk róla 11:00 Géniusz 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kilátó 18:30 Kukkantó 19:00 A hét krónikája 19:20 Honvéd7 19:30 Katolikus krónika 19:45 Keresztkérdés 20:00 A hét krónikája 20:30 Régi idők mozija 21:00 Épí-Tech Házépítők Magazinja 21:30 Sztárportré 22:00 Képújság Május 1., vasárnap

8:00 Kilátó 8:30 Kukkantó 9:00 A hét krónikája 9:20 Honvéd7 9:30 Katolikus krónika 9:45 Keresztkérdés 10:00 A hét krónikája 10:30 Régi idők mozija 11:00 Épí-Tech Házépítők Magazinja 11:30 Sztárportré 12:00 Képújság 18:00 Közért – életünk a világűrben 18:30 Összefoglaló Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzatának áprilisi közgyűléséről (ism.) 19:00 A hét krónikája 19:20 Beszéljünk róla 20:00 A hét krónikája 20:20 Beszéljünk róla 20:45 Honvéd7 21:00 Praktikák 21:30 Székely konyha és kert 22:00 Restart Magazin 23:00 Képújság Május 2., hétfő

8:00 Közért – életünk a világűrben 8:30 Összefoglaló Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzatának áprilisi közgyűléséről (ism.) 9:00 A hét krónikája 9:20 Beszéljünk róla 10:00 A hét krónikája 10:20 Beszéljünk róla 10:45 Honvéd7 11:00 Praktikák 11:30 Szé-

kely konyha és kert 12:00 Restart Magazin 13:00 Képújság 18:00 Kilátó 18:30 Kukkantó 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Beszéljünk róla 19:45 Veszprémi sporthíradó 20:00 Hír­ adás 20:20 Beszéljünk róla 21:00 Autósport és formula motorsport híradó 21:30 Híradás 22:00 Képújság Május 3., kedd

8:00 Kilátó 8:30 Kukkantó 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Beszéljünk róla 9:45 Veszprémi sporthíradó 10:00 Híradás 10:20 Beszéljünk róla 11:00 Autósport és formula motorsport híradó 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Géniusz (12) 18:20 Anna és Berci zöld világa 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Honvéd7 19:30 Praktikák 20:00 Híradás 20:20 Régi idők mozija 20:45 Honvéd7 21:00 Üzleti Negyed 21:30 Híradás 22:00 Képújság Május 4., szerda

8:00 Géniusz (12) 8:20 Anna és Berci zöld világa 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Honvéd7 9:30 Praktikák 10:00 Híradás 10:20 Régi idők mozija 10:45 Honvéd7 11:00 Üzleti Negyed 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Forgószínpad 18:30 SporTárs. Hegyi Iván vendége Nagy József 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Beszéljünk róla (ism.) 19:45 Veszprémi sporthíradó 20:00 Híradás 20:20 Beszéljünk róla (ism.) 20:45 Veszprémi sporthíradó (ism.) 21:00 Épí-Tech Házépítők Magazinja 21:30 Híradás 22:00 Képújság Május 5., csütörtök

8:00 Forgószínpad 8:30 SporTárs. Hegyi Iván vendége Nagy József 8:50 TV torna 9:00 Hír­ adás 9:20 Beszéljünk róla (ism.) 9:45 Veszprémi sporthíradó 10:00 Híradás 10:20 Beszéljünk róla (ism.) 10:45 Veszprémi sporthíradó (ism.) 11:00 Épí-Tech Házépítők Magazinja 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kilátó 18:30 Kukkantó 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Generációk 19:45 Tatárjárás – egyedül a Nagy Mongol Birodalom ellen. A Zrínyi Média filmje 20:00 Híradás 20:20 A szomszéd vár 21:00 Közért – életünk a világűrben 21:30 Híradás 22:00 Képújság

VESZPRÉMI

Agóra Filmklub Május 9., hétfő 18 óra

Kuszakeszi történet – Gizella bános, újságíró előadása a Napok, Színházkert Padányi iskolában Május 10., kedd 18 óra

Május 5., csütörtök

Vadlovak – hortobágyi mese Ószirmi mesék és énekek: 16.30 óra – magyar–német termé- Kovács Gáborján (Bran) Mit hoz a holnap? Jézus jövenszetfilm, 2021 (6) dölései korunkról és a jövőről Egyéb címmel Soós Attila előadása a Színházak megyei könyvtár 3. emeleti Április 29., péntek 18 közösségi terében

Petőfi Színház

óra

Április 28., csütörtök 10 és 15 A Rorschach Image – válogaóra tás kortárs fotográfiai alkotásokból című kiállítás megnyiGréta – ifjúsági előadás tója a Dubniczay-palotában Április 29., péntek 19 óra A mindenség elmélete – Lati- Április 30., szombat 10 óra novits-bérlet Kreatív foglalkozás a DubÁprilis 30., szombat 19 óra A mindenség elmélete – bér- niczay-palota Rorschach Image kiállításában, vezeti letszünet Környei Ágota múzeumpedaMájus 4., szerda 19 óra gógus Mozart! – Dobák Lajos-bérlet Május 5., csütörtök 19 óra

Április 30., szombat 15 óra

Telefonos segítség nehéz helyzetben A Veszprémi Lelki Elsősegély Telefonszolgálat mindennap 24 órában várja hívását a 116-123, valamint szombat 19 órától szerda 13 óráig a 06-80/810-600-as telefonszámon. Mindkét szám az ország egész területéről ingyenesen hívható. Valakinek csak egy telefonszám, a bajba jutottaknak segítség! ,,…hogy beszéljünk egymással.”

Közvilágítási hibabejelentés Veszprém, Gyulafirátót, Kádárta közvilágítási hibabejelentésére az alábbi módon van lehetőség: Gátiba Energie Kft. hi­ba­ be­je­lentési lehetőségek: telefonon a 06-30/487-2853 számon, faxon a 06-88/444-721 számon, e-mailben a kozvilagitas@gatibaenergie.hu címen. VMJV Polgármesteri Hivatal hibabejelentési lehetőségek: Telefonon: 88/549-100; zöldszám: 88/401-104 (24 órában hívható) fax: 88/421-418; e-mail: vmjv@gov.veszprem.hu.

Május 5., csütörtök 17 óra Jógafoglalkozás az Agórában, vezeti Buzás Magdolna okleveles jógaoktató, a részvétel díjtalan

Május 7., szombat 10 óra Hagyományok, népszokások Ricsi bácsival az Agórában

Május 12., csütörtök 17 óra

A Honvéd Kulturális Egyesü„Színes tintákról álmodom” – let Veszprém régió tagjai Május 6., péntek 19 óra művészetterápiás foglalkozás Zsongás című kiállításának Mozart! – Kossuth Zsuzsan- Bognár Tibor vezetésével a megnyitója az Agórában Dubniczay-palotában na-bérlet Mozart! – Simon-bérlet

Május 7., szombat 19 óra Lili bárónő – bérletszünet Május 8., vasárnap 18 óra Ahogy tetszik – bérletszünet Május 9., hétfő 19 óra A hőstenor – bérletszünet Május 10., kedd 17 óra

Április 30., szombat 19 óra

Április 30–május 2., szombat-hétfő

A mindenség elmélete – VetéMagyar Filmnapok az Agórási Albert-bérlet ban: Május 11., szerda 19 óra szombaton 16.00 SzegényA mindenség elmélete – bér- legények – digitálisan felújíletszünet tott változat – magyar filmdráma, 1966 (16); 18.00 SpiLatinovits–Bujtor rál – magyar filmdráma, 2020 Játékszín (16) Április 28., csütörtök 19 óra vasárnap 15.00 Akinek a Tortúra – bérletszünet

hangján a Kuflik ontják a poénokat – Találkozás Scherer Péterrel; 16.00 A Kuflik és az Kukamese – bérletszünet akármi – magyar rajzfilm, Május 4., szerda 15 óra 2021 (6); 18.00 Evolúció – „De szeretnék gazdag lenni…” magyar–német filmdráma, – József Attila-est – ifjúsági 2021 (16) előadás hétfőn 10.00 Vadlovak – hortobágyi mese – magyar– Május 5., csütörtök 10 óra „De szeretnék gazdag lenni…” német természetfilm, 2021 (6) – diákvetítés regisztrált isko– József Attila-est – ifjúsági lai osztályok számára; 18.00 előadás Hab – magyar romantikus Május 9., hétfő 19 óra vígjáték, 2020 (12) Árva szörny – 2. bérlet

Pannon Várszínház

Május 2., hétfő 17 óra

Szép női szavak ragyogása Pannontáj felett címmel a Május 1., vasárnap 17 óra Csókos asszony – Agárdy-bér- Venőke Egyesület és a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad let, Relax-bérlet rendezvénye a Gizella-nap Május 6., péntek 19 óra alkalmából a megyei könyvCsókos asszony – Darvas-bér- tár Kisfaludy-termében let

Kabóca Bábszínház Május 8., vasárnap 10 óra

Május 12., csütörtök 17 óra

Jógafoglalkozás az Agórában, Palota Milonga – argentin vezeti Buzás Magdolna okletangó-est a Dubniczay-palo- veles jógaoktató, a részvétel tában, fellép Balogi Szilvia és díjtalan Tatorján József

Április 30., szombat 15 óra

Közérdekű információk

7 NAP | 2022. április 28.

Május 3., kedd 17 óra

Nyugdíjasklubok 60-asok: május 3-án kirándulás Gemencre Diabétesz: május 5-én 15 órakor megemlékezés Nagy Margit dietetikusról Dózsa: május 9-én 14.30 órakor anyák napi megemlékezés és Huszár Józsefné „Van neked Volt?” című könyvének bemutatója Ezerarcú Bónusz Szenior Klub: május 2-án 14 órakor szenior örömtánc; 3-án 10 órakor népek tánca; 5-én 10 órakor szalontáncok Fegyveres Erők: május 2-án 14 órakor elnökségi ülés Játsszunk együtt: május 9-én 15 órakor Laczkó Dezső: május 3-án 14 órakor (EKMK) vezetett veszprémi séta (Túrajó – Raffai Csilla) Napsugár: május anyák napi köszöntő

3-án

Pannonker: május 9-én 14 órakor klubfoglalkozás Sédvölgy: május 9-én 15 órakor terefere Szociális Segítők: május 2-án autóbuszos kirándulás Martonvásárhelyre

A szabadkőművességről… Társaskör: május 4-én 17 címmel Marics József ny. plé- órakor klubnap


2022. április 28. |

VESZPRÉMI

aktuális

7 NAP

7

Történelmi jelentőségű leletek a kápolna alatt A Szent György kápolnától nyugatra található részen egy dongaboltozatos épületnek a visszabontott falai kerültek elő a feltárás során. A dongaboltozatos helyiséghez tartozó épület és a mellette álló háromszögű építmény falai a 16–17. században épültek a kápolna mellé. V7 n A Magyar Nemzeti Mú-

zeum, Nemzeti Régészeti Intézet munkatársai – a 2023as Európa kulturális főváros rendezvénysorozathoz kapcsolódó, a Veszprémi Főegyházmegye számára a várnegyed felújítására megítélt jelentős kormányzati támogatásból – 2022 februárjában kezdték meg a Szent György kápolna környezetét is érintő teljes felületű megelőző feltárást. A területen 1957-ben már H. Gyürky Katalin is végzett régészeti kutatásokat, amelyeknek célja a korábban megtalált kápolna romjainak feltárása volt. A kápolna körül csak árokszerűen vizsgálták meg ezeket a falakat, így akkor nagyon sok mindent, többek között az őskori rétegeket, sok temet-

kezést nem találtak meg és nem tártak fel. A jelenleg zajló kutatás segítségével azonban nagy felületen vizsgálhatták meg a területet. A kutatott terület középpontjában az a Szent György kápolna áll, amely már a 10. században is létezett, a 13. században pedig elpusztulása után újjáépült. A kápolnától nyugatra található részen

egy dongaboltozatos épületnek a visszabontott falai kerültek elő a feltárás során. A dongaboltozatos helyiséghez tartozó épület és a mellette álló háromszögű építmény falai a 16–17. században épültek a kápolna mellé. Ezt az

alapján feltételezik, hogy ennek a dongaboltozatos helyiségnek megvolt a ledöngölt agyagos padlószintje, amelyből egy 1625-ös dénár került elő. Amikor elbontották a he-

lyiség padlóját, alatta két olyan középkorra keltezhető sírt találtak, amelyek a székesegyház tájolásával meg­ egyeztek. A padló és a középkori sírok alatt a bronzkorban és a vaskorban is lakott várnak a vastag humuszrétege került elő. Amikor az őskori réteget elbontották, egy sziklába vájt sírt találtak a terület északnyugati sarká-

ban. Szintén ebből az időszakból származhatnak azok a sziklába vájt gödrök, amelyek a sír mellett kerültek elő. Hogy mire használhatták ezeket a gödröket, azt egyelőre ekkora felületből nehéz megállapítani. A szakemberek bíznak benne, ha később további területek kerülnek vizsgálat alá, akkor akár valamilyen összefüggés, szerkezet is k i r a j z oló d h a t ezen objektumok között. Az egykori Szentlélek kápolna területén, a kápolna és a sz é ke s e g y h á z között, a felbontott burkolatot alatti modern feltöltésből már nagy számban kerültek elő embercsontok. Az előkerült csontokhoz tartozó középkori temetkezéseket az

itt futó közművek fektetésekor bolygatták meg. Bizonyos területeteket szerencsére ekkor nem érintettek, így sikerült feltárni eredeti sírokat is. Nagyon sok, már biztosan a középkori székesegyház tájolásához igazodó temetkezést talál­ tak. Ezzel egy időben a románkori székesegyház fala alatt is előkerült egy temetkezés, ami biztosan – ez alapján – korábbi. A kápolnától keletre lévő területen az egykori középkori székesegyház középkori keresztházának falait találták meg. Ez azért érdekes, mert eddig nem volt biztos, hogy ez a keresztház jobban kinyúlt a Szent György-kápolnához, és a 13. századi Szent György-kápolnát ehhez a keresztházhoz építették

hozzá. A jelenlegi kutatással azonban bizonyossá vált, hiszen egy nagyon szép, a sarkán faragott kváderkövekkel megerősített kőfal került elő, amelynek látszik a becsatlakozása. Sajnos azonban ezt a korábbi közművek fektetésekor három helyen is átvágták, de így is jól kiszerkeszthető. Az ásatás során bizonyossá vált, hogy a keresztházat az őskori földsáncba építették bele, nagyon vastagon maradtak meg ennek a sáncnak a rétegei. Gyönyörű kerámiák kerültek elő belőle, úgy, hogy egész edényeket lehet majd összerakni. Ezen a részen is kerültek elő sziklába vájt objektumok, igen gazdag lelet­ anyaggal. Meglepetés volt, hogy a jelenlegi védőtetőt nemcsak pillérekre támasztották le, hanem egy betonvályú van végig a két oldalon, ami sok temetkezést sajnos megbolygatott. A kápolna és a székesegyház közötti területen a csapadékelvezető akna és maga a csatorna miatt ott is több bolygatott sír és rengeteg embercsont volt. Ha a betonvályú is el lesz bontva, akkor régészeti megfigyelés keretében az alatta maradt őskori sáncréteget lehet csak feltárni, mivel a vályú alja már a sziklára támaszkodik.


8

hirdetmények

VESZPRÉMI

7 NAP | 2022. április 28.

Hirdetmények

Módosul a forgalmi rend Tájékoztatjuk a közlekedőket, hogy 2022. április 26-tól az alábbiak szerint változik a jelenlegi érvényben lévő ideiglenes forgalmi rend Veszprémben: A régi Budapesti csomópontban burkolatcsere miatt lezárásra kerül a Veszprém–Győr csomóponti ág a térképen jelöltek szerint. A Veszprém–Győr ág lezárásának várható időtartama 7 nap.

Fogadóóra Kovács Áron, a 8. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2022. május 3-án, kedden 17.00 órakor a Hriszto Botev Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában (Botev u. 2.). n n n

Útlezárás Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy 2022. május 7-én 17.00 és 17.30 között a Gizella Napok keretében megrendezésre kerülő történelmi felvonuláshoz kapcsolódóan útlezárásra lehet számítani a Hotel–Budapest út– Brusznyai utca–Rákóczi utca– Óváros tér útvonalon. A V-Busz járatai ebben az időszakban terelőútvonalon közlekednek. A Hotel megállót 17.04 órakor érintő 6-os, 17.07 órakor érintő 5-ös, 17.18 órakor érintő 4-es és 10-es járatok a Mártírok útja–Füredi út–Egyetem utca/ Hóvirág utca útvonalon közlekednek, a Megyeház tér/Hóvirág utcai megállóhely kimarad. Az 5-ös és 10-es járatok az Iskola utca megállóhelyen állnak meg. A Színház megállóhelyre 17.03 órakor érkező 2-es, a 17.04 órakor érkező 4a, a 17.16 órakor érkező 6-os és a 17.21 órakor érkező 15-ös járat a Megyeház tér– Egyetem utca–Füredi út–Mártírok útja útvonalon közlekedik. A Volánbusz 17.10-kor Veszprémből Veszprémfajsz irányába induló 7361/337-es járata így nem érinti a Veszprém, Komakút tér elnevezésű megállóhelyet, a 16.30-kor Balatonfüredről Veszprém irányába érkező 7363/244es járat pedig nem érinti a Veszprém, Komakút tér és Veszprém, Színház elnevezésű megállóhe-

lyeket. Bővebb információ az érintett járatokról a V-Busz honlapján, a www.vbusz.hu oldalon, valamint a www.volanbusz.hu oldalon található! n n n

Hirdetmény Értesítjük a lakosságot és a működő intézményeket, hogy elindult a Veszprém Várnegyed és az érsekségi épületek rekonstrukciós beruházása, amely a veszprémi vár belső területén lévő épületek többségét érinti. Az építkezés elsődleges útvonala a Szabadság tér–Rákóczi Ferenc utca–Óváros tér–Vár utca. A forgalomkorlátozás egy része előre tervezhető, ütemezhető és szabályozható, így folyamatosan tájékoztatjuk majd a lakosságot a Vár utca, Óváros tér, Rákóczi Fe-

renc utca és a Szabadság tér forgalmirend-változásairól. A munkálatok 2022. április végén kezdődnek és várhatóan 2023. január végéig tartanak, hiszen az Európa kulturális fővárosa évében nem lesz nagy építkezés a városban. A munkálatok gyorsabb befejezése érdekében több száz ember és napi 30–50 tehergépjármű dolgozik majd összehangoltan hétfőtől szombatig annak érdekében, hogy a lakosság lehető legkisebb zavarása és a forgalom minimális akadályozása mellett valósuljon meg a várrekonstrukció. A felújítás ideje alatt mindent megteszünk, hogy a lehető legkisebb terhelés érje a lakosságot mind a forgalomkorlátozásban, mind a zajhatásban. Mi pedig kérjük az együttműködést annak érdekében, hogy biztonsággal és ütemterv szerint megvalósíthassuk a felújítás elemeit. A Vár utca teljes hosszában ideiglenes forgalomkorlátozás lép életbe 2022. május 2-tól várhatóan 2023. január 31-ig. A forgalmat munkaidőben élőerős forgalomirányítás vezényli, egyébként pedig táblás és lámpás irányítás kerül kiépítésre. A korlátozással érintett területen és időszakban a közterületen parkolási tilalom lép életbe a leszűkült átjárható útszakaszok miatt. Kérdés esetén a +36 20 943 1788-as telefonszámon érdeklődhetnek.

azon természetes személyek munkásságának elismerésére, akik sokat tettek Kádárta városrész kulturális életének fellendítéséért, a kádártai közösségek formálásáért, fenntartásáért, a kádártai identitás erősítéséért, Kádárta hírnevének öregbítéséért. A Dévai Bíró Mátyás-díj adományozását minden veszprémi lakos kezdeményezheti, a jelölésre történő felhívással egyidejűleg megjelentetett jelölőlap kitöltésével. Jelölőlapot a Városháza portáján (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) és a kádártai ügyfélszolgálat kirendeltségén (Vasút u. 2.) ügyfélfogadási időben (kedd, csütörtök 7.30–12.00, 12.30–16.00) találnak, illetve a veszprem.hu weboldalról tölthetnek le. A jelölési határidő 2022. május 31. A díjra jelölni csak a jelölő személy nevének feltüntetésével, a jelölőlap aláírásával, valamint a jelölőlapon további öt támogató személy nevének feltüntetésével és aláírásával lehetséges. Kérjük a város polgárait, hogy a kitöltött jelölőlapot 2022. május 31-ig küldjék el vagy adják le a következő módokon: postai úton: Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Polgármesteri Kabinetiroda Dolhainé Czinki Eszter 8200 Veszprém, Óváros tér 9. személyesen: Városháza (8200 Veszprém Óváros tér 9.) portáján található gyűjtődobozba, Kádárn n n tán a Közösségi Házban (Vasút Felhívás u. 2.) ügyfélfogadási időben Dévai Bíró Mátyás-díj ado- (kedd, csütörtök 7.30–12.00, 12.30–16.00), ügyfélfogadási mányozásának javaslatára Az önkormányzat díjat alapított időn kívül a postaládába dobva.

Értesítés óvodák nyári nyitvatartásáról


2022. április 28. |

VESZPRÉMI

hirdetmény

7 NAP

7 NAP 20 HELYSZÍN 50 INGYENES PROGRAM

MÁJUS 6. PÉNTEK Kossuth utca 16.00 Szobor séta érdekességek Veszprém köztéri alkotásairól A Művészetek Háza Veszprém szervezésében Találkozó: a Három grácia szobránál Veszprémi Petőfi Színház 19.00 Mini évad – Mozart! (musical) További információk: 20/772-8200 vagy jegyiroda@petofiszinhaz.hu Óváros színpad (Óváros tér) 18.00 Improgress 20.00 Carson Coma 22.00 Vad Fruttik VEB 2023 EKF színpad (Hangvilla előtti tér) 18.00 Swing-swing Együttes 20.00 Subtones 22.00 Kéknyúl

MÁJUS 2. HÉTFŐ Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Kisfaludy terem 17.00 Szép női szavak ragyogása a Pannontáj felett Vetítőképes irodalmi bemutató női szerzők verseiből a tájról, kötődéseikről, a hazaszeretetről Hangvilla, nagyterem 19.00 Gyertyaláng – táncszínházi előadás Trianonra emlékezve Előadja: Duna Művészegyüttes, Göncöl zenekar A belépés ingyenes

MÁJUS 3. KEDD

Cserhát színpad (Vár Áruház előtti tér) 18.00 M.C.S. Blues Band 19.40 Deák Bill Blues Band 21.50 LGT Emlékzenekar

MÁJUS 7. SZOMBAT A Veszprémi Érsekség szervezésében 8.00 „A” útvonal: találkozó a Veszprémi Állatkert alsó parkolójánál, útvonal: Betekints-völgy, Margit-romok, Úrkút és Deák Ferenc utca, Óváros tér „B” útvonal: találkozó az Agóra Veszprém előtt, útvonal: Jutasi út, Fenyves utca, Veszprémi Vár, Óváros tér Kossuth utca

Hangvilla, nagyterem 9.00 – 17.00 Új lehetőségek történeti tájakon Régészeti örökségturizmus és intelligens tájhasználat a 21. században Konferencia a Magyar Nemzeti Múzeum, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. és a Vaskori Duna Út Egyesület szervezésében

MÁJUS 4. SZERDA Veszprémi Érseki Főiskola 9.30 – 14.30 A veszprémi püspökség 1777–1850 között - egyháztörténeti konferencia Városháza, aula 15.00 „Színek, fények, formák” S. Hontai Mária, Varga Judit és Ványa Magdolna kiállításának megnyitója Köszöntőt mond: Halmay Gábor önkormányzati képviselő A kiállítást megnyitja: V. dr. Fodor Zsuzsa ny. megyei múzeumigazgató Közreműködik Nagy Csaba lantművész

MÁJUS 5. CSÜTÖRTÖK MNL Veszprém Megyei Levéltára 9.30 – 14.00 Levéltári nap - Újra felfedezett források konferencia Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Kisfaludy terem 17.00 Kucsera János: Tíz évszázad magyar emlékei Bajorországban Könyvbemutató a Veszprém-Passaui Baráti Társaság Egyesület szervezésében VEB 2023 EKF színpad (Hangvilla előtti tér) 18.00 Quiet Chords duó 20. 00 Kira & Bérczes Viktor 22.00 Sofi & The Funktazi

Szent Imre tér – Óváros tér 17.00 Történelmi felvonulás Részt vesz: Pavane Történelmi Tánccsoport, Langaléta Garabonciások, veszprémi városrészeket képviselő csoportok (Cserhát, Dózsaváros, Jeruzsálemhegy, Újtelep, Jutasi lakótelep, Jutaspuszta, Egyetemi városrész, Egry lakótelep, Füredi domb, Szabadság lakótelep, Cholnoky lakótelep, Bakonyalja, Kádárta, Gyulafirátót), Veszprém-Passaui Baráti Társaság Egyesület, Német Nemzetiségi Önkormányzat, Szent István Pálinka Lovagrend (Sóly), Pálinka lovagrendek, egyesületek Óváros színpad (Óváros tér) 17.30 A Gizella Napok ünnepi főműsora, a Gizella-díjak átadása Ünnepi beszédet mond és a Gizella-díjakat átadja: Porga Gyula polgármester Pál István „Szalonna” és bandája ünnepi koncertje 21.00 Elefánt 23.00 Hősök VEB 2023 EKF színpad (Hangvilla előtti tér) 18.00 Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint 20.00 Aranyakkord 22.00 Jónás Vera Experiment Cserhát színpad (Vár Áruház előtti tér)

Városi gyalogos zarándoklatok

9.00 – 18.30 Népművészeti kirakodóvásár Színházkert 10.00 – 18.00 GyereKert – Gyermekfesztivál Óváros színpad (Óváros tér) 10.00 Ünnepi szentmise a Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentje, Boldog Gizella ünnepén Főcelebráns: Palánki Ferenc Debrecen-Nyíregyházi megyéspüspök Szent Imre-díjak átadása FortunArt udvar Programok 13.00 – 19.00 WAMP Design Vásár Ozsváth Gergely ’’Mentha” Szoborfestés, graffiti & workshop Gyulai Attila GyulaiART 3D aszfaltfestés PAINT JAM – képzőművészeti performansz 14.00 Szabadtéri festészeti akció a Művészetek Háza programja Közreműködnek: Srágli Marietta, Tarczy István, Kelemen Marcell 15.00 Irodalmi piknik - versek, prózák kicsit máshogy A Művészetek Háza Veszprém szervezésében Közreműködő költők: Korinek Janka, Fenyvesi Ottó, Varga Richárd Moderátor: Kilián László író 16.30 VEB 2023 EKF Percek: Idén is lesz Magyar Mozgókép Fesztivál? 16.45 VEB 2023 EKF Percek: Hogyan lehet a művészetnek közösségformáló ereje? Ismerjük meg a VEB 2023 Kultháló és Pajta Programját. 17.00 – 18.00 VEB 2023 EKF Bor Percek és borkóstoló Cserhát színpad (Vár Áruház előtti tér) 14.30 A Veszprémi Ukrán, Lengyel, Roma és Örmény Nemzetiségi Önkormányzatok műsora Feltámadt Üdvözítő templom (Károly-templom) 15.30 A II. Balaton-felvidéki, Bakony régió nemzetközi pálinka- és párlatversenyhez kapcsolódóan mise, pálinka áldás, tiszteletbeli pálinka lovag avatás

9

17.15 Los Orangutanes 19.40 PASO 21.50 KFT Veszprémi Petőfi Színház 19.00 Mini évad – Lili bárónő (operett) További információk: 20/772-8200 vagy jegyiroda@petofiszinhaz.hu

MÁJUS 8. VASÁRNAP Kossuth utca 9.00 – 18.30 Népművészeti kirakodóvásár Színházkert 10.00 – 18.00 Gyerekert – Gyermekfesztivál Fortunart udvar 11.00 – 17.00 Nyitott Műterem ’’2023’’ Baumann Béla, B.Hegedűs Piros, Debreczeny Zoltán, Hamerli Judit, Zámbó Attila 14.00 VEB 2023 EKF Percek: Érdekességek és művészeti csemegék az EKF kerekasztalon 14.45 VEB 2023 EKF Percek: Veszprém belvárosát vissza a veszprémieknek! Utcakép Fejlesztési Program sikerei, kihívásai 15.30 VEB 2023 EKF Percek: Közösségi ujjlenyomat Cserhát színpad (Vár Áruház előtti tér) 10.30 Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar 13.00 Tárkány Művek 15.30 Kerekes Band 17.15 Parno Graszt Hangvilla, nagyterem 15.00 Német nemzetiségi gála Megyeháza Szent István terem 18.00 A Gizella Nőikar jubileumi koncertje a Királynék Földjén Közreműködnek: Eklekta Énekegyüttes (Budapest), művészeti vezető: Halász Károly Aba-Nagy Zsuzsanna, hárfa (Ausztria) Kiss András, zongora Szólót énekel: Kizlinger Katalin, Kohári Bernadett, Kruppa-Jakab Éva, Nagy Regina Veszprémi Petőfi Színház 18.00 Mini évad – Ahogy tetszik (vígjáték) További információk: 20/772-8200 vagy jegyiroda@petofiszinhaz.hu


10

hirdetmények

VESZPRÉMI

Hirdetmények

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET MŰKÖDÉSI RENDJE, ELÉRHETŐSÉGE: KÖZPONTI ÜGYELET: 8200 VESZPRÉM, KÓRHÁZ U. 1. (a kórház sürgősségi osztálya mellett működik!) FELNŐTT SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: Telefon: (70) 370-3104 Rendelési idő: hétfőtől péntekig 16.00–8.00 óráig, hétvégeken és ünnepnapokon 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos) HÁZI GYERMEKORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: Telefon: (70) 370-3104 Rendelési idő: hétfőtől péntekig 16.00–8.00 óráig, hétvégeken és ünnepnapokon 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos) Alapellátási központi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Önkormányzata (8200 Veszprém, Óváros tér 9/B.) Tel.: (88) 549-173 FOGORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS RENDJE: 8200 Veszprém, Halle u. 5/E. Telefon: (88) 425-228 Rendelés: kizárólag hétvégén és ünnepnapokon 8.00–14.00 óráig. Fenntartó: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Tel.: (88) 549-173

GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET 20.00–08.00 Budapest u. 20–28. 18.00–08.00 Ady E. u. 71/B. 20.00–08.00 Budapest u. 20–28. 08.00–08.00 Budapest u. 20–28. 18.00–08.00 Kossuth u. 8. 19.00–08.00 Dornyai Béla u. 4. 20.00–08.00 Budapest u. 20–28. 18.00–08.00 Egyetem u. 9. 18.00–08.00 Halle u. 5/G

8.00–15.00

Vérellátó Állomás

8.00–12.00

május 2., hétfő

Vérellátó Állomás

8.00–15.00

május 3., kedd

Vérellátó Állomás

8.00–15.00

május 4., szerda

Vérellátó Állomás

8.00–18.00

Bakonykarszt Zrt.

10:00–13.00

május 5., csütörtök

Vérellátó Állomás

8.00–15.00

május 6., péntek

Vérellátó Állomás

8.00–12.00

Pályázati felhívás intézményvezető beosztásra Veszprém pályázatot hirdet a Veszprémi Kastélykert Körzeti Óvoda intézményvezetői beosztásának ellátására. A vezetői megbízás időtartama: határozott időre, 2022. augusztus 16-tól 2027. augusztus 15-ig szól. A munkavégzés helye: 8412 Veszprém, Alsó-újsor 32. A pályázat benyújtásának határideje: 2022. május 20. A pályázatról bővebben a www.veszprem.hu oldalon is tájékozódhat.

n n n

Értesítés A Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ értesíti a lakosságot, hogy az MH BHK kezelésében lévő honvédségi területeken az éleslövészetek és egyéb katonai tevékenységek 2022. május hónapban az alábbiak szerint alakulnak: Hajmáskéri Gyakorló- és Lőtér („0”-pont és Körös-hegy lő- és gyakorlóterek) 2022. május 2–5. 0.00–24.00. Tevékenység jellege: Black Swan 2022 gyakorlat. MH2 Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár harcászat. 2022. május 6–13. 8.00–22.00. Tevékenység jellege: MH25 Klapka György Lövészdandár többnemzeti erők kiképzési tevékenység. Gyulafirátóti Gyakorló- és Lőtér (Rátóti-Nagymező és Újmajor lő- és gyakorlóterek) 2022. május 2–6. 8.00–22.00. Tevékenység jellege: MH Modernizációs Intézet repülési tevékenység (drónteszt) 2022. május 2–5. 0.00–24.00. Tevékenység jellege: Black Swan 2022 gyakorlat. MH2 Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár harcászat. 2022. május 7–9. 0.00–24.00. Tevékenység jellege: MH Altiszti Akadémia kiképzési és repülési tevékenység.

Veszprémi Bölcsődei és Egészségügyi Alapellátási Integrált Intézmény tagbölcsődéinek nyári nyitvatartási rendje

638757

Keresse lapunkat és a környék híreit online is weboldalunkon! vp7nap.hu

intézményvezető beosztásra Veszprém pályázatot hirdet a Veszprémi Ringató Körzeti Óvoda intézményvezetői beosztásának ellátására. A vezetői megbízás időtartama: határozott időre, 2022. december 31-től 2027. augusztus 15-ig szól. A munkavégzés helye: 8200 Veszprém, Jutasi u. 79/I. A pályázat benyújtásának határideje: 2022. május 20. Az álláshely a pályázat elbírálását követően, legkorábban 2022. december 31-től tölthető be. A pályázatról bővebben a www.veszprem.hu oldalon is tájékozódhat.

n n n

VÉRADÁS Vérellátó Állomás

házi gyermekorvosi feladat ellátására Veszprém pályázatot hirdet az 1. számú házi gyermekorvosi körzet (Veszprém-Gyulafirátót) házi gyermekorvosi feladatainak ellátására 2022. szeptember 1-jétől. A feladat ellátására a nyertes pályázóval (gazdálkodó szervezet/magánorvos) az önkormányzat feladatellátási szerződést köt 2022. szeptember 1-jétől 5 év időtartamra. Az önkormányzat a házi gyermekorvos részére belvárosi szolgálati lakást biztosít határozott időre – 5 évre –, de legfeljebb a fel­adat­ ellátás időtartamára. A pályázat benyújtásának határideje: 2022. július 15. A pályázatról bővebben a www.veszprem.hu oldalon is tájékozódhat.

ifjúságorvosi feladat ellátására Veszprém pályázatot hirdet a 3. számú ifjúságorvosi körzethez tartozó oktatási intézményekben, ifjúságorvosi feladatok ellátására 2022. szeptember 1-jétől. A munkavégzés helye: a 3. számú ifjúságorvosi körzethez tartozó három oktatási intézmény orvosi rendelői. Az önkormányzat az ifjúságorvos részére belvárosi szolgálati lakást biztosít határozott időre – 5 évre –, de legfeljebb a feladatellátás időtartamára. A pályázat benyújtásának határideje: 2022. augusztus 15. A pályázatról bővebben a www.veszprem.hu oldalon is tájékozódhat.

Alapítványunk közel 20 éve biztosít ingyenes jogsegélyszolgálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelésük során. Ha ön vagy ismerőse ilyen helyzetben van, illetve tudomása van ilyen esetről, kérjük, jelezze az alábbi elérhetőségeken: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Bp. Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-6355, 06 (70) 330-5384. E-mail: panasz@cchr.hu Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!

április 29., péntek

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás

SÉRELMEK A PSZICHIÁTRIÁN

április 28., csütörtök

Pályázati felhívás

n n n

Fogorvosi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: Veszprémi Bölcsődei és Egészségügyi Alapellátási Integrált Intézmény 8200 Veszprém, Cserhát ltp. 13. Tel.: (88) 424-472, 328-661

április 28., csütörtök április 29., péntek április 30., szombat május 1., vasárnap május 2., hétfő május 3., kedd május 4., szerda május 5., csütörtök május 6., péntek

7 NAP | 2022. április 28.


2022. április 28. |

VESZPRÉMI

magazin 11

7 NAP

Nem bánta meg, hogy repülőre ült Tíz éve a nulláról kezdett új életet, és miként hajdan a zöld gyepen, úgy „civilként” is megdolgozott azért, hogy eljusson egy bizonyos szintre. A városunkban nevelkedett, a VFC-ben több idényt lehúzott – ám az ÚTE-ban és az FTC-ben is megfordult – Grósz Róbert a tengerentúlon él és építőipari vállalkozóként keresi a kenyerét. Nincs honvágya, kint boldogan él a gyermekeivel. Elárulta: még nem akasztotta szögre a cipőjét, mert egyszer magára öltené a veszprémi szerelést. KIRÁLY FERENC

Grósz Róbertnek kilencvenhárom első- és huszon­ nyolc másodosztályú mérkőzés jutott a honi labdarúgásban, kétszer játszott Hévízen és mifelénk, közben Siófokon, Sopronban és Újpesten, ahonnan 2005-ben a nagy rivális Ferencvároshoz igazolt, aztán Dunaújvárosban és az ausztriai Jennersdorfban is alkalmazták. Öt nemzetközi találkozón lépett pályára. Ezen eredménysort sokan elfogadnák, de képzett hátvédként hiába vitt színt a csapatai életébe, az értő szemek szebb jövőt jósoltak neki. Nem csoda, hiszen húszévesen már az NB I-ben vitézkedett. – Én is úgy érzem, hogy több volt bennem, nem lett kerek, egész a történet – adta értésünkre a Floridában élő, 42 éves sportoló, aki már nyugodtabban és átgondoltabban éli a mindennapjait. – A Kiss Lajos iskola fociosztályába jártam, pedagógusunk, Németh János sokat segített nekem folyamatosan lépkedni felfelé, hogy tizenhat évesen kopogtathassak a Glázer Róbert dirigálta felnőttek öltözőajtaján. A sportkarrierembe nem is állt volna törés, ha nem keveredek ilyen-olyan rendőrségi ügyekbe, amik miatt az itteni hatóság „célkeresztjébe” kerültem, ha kellett, ha nem, rendre elővettek. Hogy ne legyek an�nyira szem előtt, az NB IIes hévíziekhez igazoltam, és tizenkilenc évesen már az élvonalbeli Balaton TV-­ Siófoknál követeltem helyet magamnak, ahol a veszprémi Kiss József volt az elnök. Utána sok helyütt futballoztam, és ha nem jöttek közbe sérülések, egyik csapatból sem lógtam ki. Ám a számra sosem tudtam lakatot tenni. Ha valahol gond támadt, gondolok itt főként anyagiak-

ra, – lakótelepi kölyökként – én voltam az, aki a vezetésnek megmondta a frankót. Akkoriban ugyanis időnként harcolnunk kellett a pénzünkért. Tudom, ha kicsivel csendesebb va-

Attila vezetőedző együtteséből, elhatározta, hogy az utolsó forduló után elköszön a mieinktől. A pályafutása végét nem krízisként fogta fel, noha hirtelen a civil életben kellett

Grósz Róbert (balról) a gyermekeivel

gyok, akkor nem itt tarta­ nék, ezzel együtt semmit sem bánok, ma is mindent ugyanígy csinálnék. Újpesten remek csapatunk volt, mégsem haboztam, mikor hívott a Fradi. Régi álmom volt, hogy náluk és ezrek előtt focizhassak, ám a szezon elején elszakadt a térdszalagom, Gellei Imre vezetőedző pedig nem várta meg, hogy teljesen felépítsem magam, jóllehet, sokat dolgoztam, hogy újra egyenesbe kerüljek. Noha a sportoló a 2010/2011-es évadban is kirobbanthatatlan volt Vágó

megtalálnia a helyét. Meg sem fordult a fejében, hogy a sportága közelében maradjon. – A futball már nem fontos része az életemnek, mégis szívesen emlékszem vissza a sportos múltamra. Játékosként nem tervezgettem az élsport utáni jövőmet, mégis megtaláltam a helyem a civil életben. Maradhattam volna Veszprémben, csakhogy mindig éreztem, hogy nem Magyarországon fogok meg­ öregedni. Egyszer a B-válogatottal Japánban jártam, visszafelé a delegáció

tagjainak úgy kellett feltenni a járatra. Csupán az édesanyám és néhány cimborám tudott arról, hogy kimegyek az Egyesült Államokba. A Laczkó-forrásnál szerveztem egy kis sütögetést és iszogatást, ahol aztán elköszöntem tőlük. Olyan helyre vágytam, ahol mindig meleg és tenger van. Egyedül, nyelvtudás nélkül és kétezer dollárral a zsebemben keltem útnak, és tudtam, hogy végleg már nem térek vis�sza a szülőföldemre. South Beach strandjain kóborol-

FOTÓ: CSALÁDI ALBUM

tam, ahol találkoztam magyarokkal, akik aztán adtak nekem szállást. Az elején nehéz volt, akadtak álmatlan éjszakáim, de minden munkát elvállaltam, hogy az alapvető szükségleteimre legyen pénzem. Aztán Miamiból felköltöztem New Yorkba, ahol már várt rám Niki, akivel még Veszprémben ismerkedtem meg és aki később egy kislánnyal és egy kisfiúval ajándékozott meg. Ott sem volt fenékig tejfel az életem, általában takarítottam, majd Georgia államba mentünk, ahol bekerültem

egy metáltetőket készítő brigádba. Hamarosan pedig újra Floridában találtuk magunkat, ahol egy magyar vállalkozó bevett az építőipari csapatába. Eleinte persze segédmunkás voltam, aztán, mert nem csak kosz ragadt rám, idővel elkezdtem gipszkartonozni, cserepet rakni vagy épp vízvezetéket szerelni. Egy ideje saját vállalkozásom van, hat-hét emberrel, ám nem játszom a főnököt, a munkából én is kiveszem a részem. Ha a helyzet úgy hozza, házakat húzunk fel, máskor „csak” felújítunk, de a szolgáltatásainkat nem hirdetem sehol, mert így is sok a munkánk, többre nem lenne időnk és energiánk. Grósz Róbert már nincs együtt a nálánál tíz évvel fiatalabb Nikivel (negyedórára laknak egymástól, minden dolgot meg tudnak beszélni), ám a tízéves Chiara és a nyolc és fél éves Nathan azért ös�szeköti őket. Sok időt tölt a gyermekeivel, akik annak ellenére fociznak, hogy ezt az édesapjuk nem erőltette nekik. A hajdani futballista is odafigyel magára, az edzettségére: kint először teremben focizott, ám idővel átnyergelt a crossfitre, aminek tréningjein gyakori vendég. – Jelenleg egy bérelt házban lakom, a vágyam, hogy itt, a floridai Hallandale Beachen idővel egy sajátra is szert tegyek. A szüleim már többször jártak nálam, látták, hogy minden rendben velem és megtaláltam a számításaimat. Időközben párszor haza akartam menni, meglátogatni a szeretteimet és a barátaimat, de ez előbb a koronavírus-járvány, aztán pedig az ukrajnai háború miatt hiúsult meg. Remélem, hogy előbbutóbb hazajutok, már csak azért is, mert a veszprémi szakvezetővel, Pető Tamással megígértettem, hogy egy mérkőzésen ad még nekem negyedórát, hogy végleg felhagyhassak a labdarúgással. Itt Amerikában nincs honvágyam, de a Balaton, a csatárhegyi telkünk és a régi cimborák időnként azért eszembe jutnak.


932887

munkatársakat keres az alábbi •műszaki vizsgabiztosi, feladatkörök ellátására: •útügyi, •építésügyi, - településés területfejlesztési, •építésfelügyeleti, területés településrendezési •építésügyi osztályvezetői, feladatok •kormányablak ügyintézői, és területfejlesztési, - jogi•településreferensi feladatok terület- és településrendezési, - megyei vezető védőnői •vezető védőnői, feladatok •belső ellenőri, •hatósági állatorvosi, - járási vezető védőnői feladatok •járási főállatorvosi, - családvédelmi védőnői •törvényességi felügyeleti, feladatok •járási tisztifőorvosi, •földminősítési és földvédelmi, - építésügyi feladatok valamint - építésfelügyeleti feladatok •földművelésügyi feladatok ellátására.osztályvezetői - építésügyi feladatok A pályázati kiírásokkal kapcsolatos részletes - gyámügyi feladatok információk feladatok a -hatósági állatorvosi www.kormanyhivatal.hu - járásihonlapon főállatorvosi megtekinthetők. (osztályvezetői) feladatok - népegészségügyi osztályvezetői feladatok - környezetvédelmi feladatok - hulladékgazdálkodási feladatok - útügyi hatósági feladatok - közúti és telephely ellenőrzési feladatok - műszaki vizsgabiztosi feladatok - műszaki ellenőrzési feladatok - laboratóriumi feladatok - munkavédelmi feladatok

A pályázati kiírásokkal kapcsolatos részletes információk a honlapon megtekinthetők.

*32474*

Idősek otthona felvételt hirdet konyhai kisegítő munkakör betöltésére. Jelentkezni munkanapokon, személyesen az élelmezésvezetőnél a Veszprém, Török Ignác utca 10. címen illetve a 88/566170-es telefonszámon lehet. VKTT ESZI *28519*

Királyszentistváni telephelyre villanyszerelő-karbantartó kollégát keresünk. Elvárások: villanyszerelő végzettség, megbízhatóság, pontosság, B.kategóriás jogosítvány. Egy műszakos munkarend, 8.órás munkaidő. A jelentkezéseket önéletrajzzal info@ebhkft.hu e-mail címre várjuk. Érdeklődni 06-30/1846764-es telefonszámon lehetséges. ÉBH Nonprofit Kft. *32470*

Kozma Angéla e.v. vasárnap délutánra, Lengyel piacra takarítókat keres. Érd.:0670/365-4220, 06-31/788-7196

*32488*

Pintér Dávid e.v gyakorlattal rendelkező virágkötőt keres. Érd.:06-70/365-4220

*32486*

Pintér Dávid e.v. 4órás munkára szakképzett eladót keres. Érd.:06-70/3654220

*32492*

BÚTOR *28543*

ALBÉRLETET KÍNÁL Veszprémben másfél szobás bútorozatlan lakás kiadó. 06/88/411-967

*32484*

Teljes munkaidőben keresünk recepcióst német angol nyelvtudással és szobalányt/takarítót részmunkaidőben egész évre és szezonra. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal info@balacapanzio.hu Schwarzler Kft.

*32684*

*32478*

Veszprémben Csillag utcában 1.emeleti, 75m2-es 1+2félszobás, erkélyes, egyedi fűtéses téglalakás eladó. 06-20/2149555

TELEK Tanyának, termelésre kiváló föld 4ha eladó, külön 8.800m2-10.000m2 megvehető Gyulafirátót halastónál. 06-30/6237176 *32481*

*32491*

ÜZLET, IRODA

GARÁZS Veszprém Kőhíd utcában garázs eladó. Iár: 7,9MFt. Érd.: 06-70/291-3915

*32477*

CSALÁDI HÁZ

Veszprémben a Bajcsy utcában 45nmes iroda (2iroda+szoc.hely) hosszú távra kiadó. 06-70/242-0330 *32469*

Keresek sürgősen Veszprémben eladó sorházat vagy családi házat 160m2-ig. Köszönettel várom hívását! 06-20/2149555

*32479*

LAKÁS Egyetem utcai 2.emeleti téglalakás 42m2., 1,5.szoba, tulajdonostól eladó. Ingatlanközvetítők ne hívjanak. Érd.:0630/906-9823 *28533*

Keresek a Cholnoky lakótelepen 1+1 szobás lakást a 2.emeletig. 06-30/4975040 *32489*

Kedvező árakkal MIKOLASEK PÉ TER

KÖLTÖZTETÉS tel.: 06/70/211-0215 t./fax: 88/410-785

SZOLGÁLTATÁS Házhozmenő lomtalanítás, teljes lakásürítés padlástól a pincéig, lomelszállítás épületbontás, udvartakarítás. 06/30/881-9724

*32468*

Kőműves munkák, burkolás, gipszkartonszerelés. Rövid határidővel, minőségi kivitelben. 06-70/733-4926

*26175*

Kőművest keres? Építene, felújítana, festene? Víz, villany, stb. számlaképesen. Hívjon bizalommal. 06-30/479-7972 *32472*

Mindennemű kárpitozást vállalok ingyenes felméréssel, nagy szövetválasztékkal, elszállítással! Érdeklődni: 0620/239-9198 *22287*

JÁRMŰ

*32487*

Takarítónőt keresek Veszprémbe heti 3 alkalomra. Érd.: 06-20/319-0022 Reflex-2006 Kft

166180

Keresek sürgősen Veszprémben eladó 2. vagy 3.szobás lakást. Köszönettel várom hívását! 06-20/214-9555

*32480*

2db jó állapotban lévő heverő eladó. Érd.: 06-20/362-3720

Autóbontó autókat, teherautókat vásárol bontásra, igazolás és szállítás díjmentes. 0630/9970-265 *78412*

Autókat, teherautókat vásárolunk bontásra, szállítás és igazolás kiadása ingyenes. 30/742-0830 *78416*

TAKARÍTÓNŐT keresek

munkaidő: munkanapokon 16:00-20:00 fizetés: nettó 80 000 ft / hónap nyugdíjasoknak nettó 85 000 ft / hónap bejárás támogatás 80%-ban

Érd.: + 36 30 858 67 35 Ki-Takarít Kft

Parkettázást, lapraszerelt bútorok ös�szeszerelését, lambériázást vállalok. 0630/647-1157 *28524*

Pincétől a padlásig takarítást vállalok. 06-70/316-2510 *28540*

Redőnyjavítás, szerelés, kedvezményes áron! Hívjon bátran hétvégén is! 06-70/636-7310

*32471*

Veszprémi hivatali intézménybe részmunkaidős foglalkoztatásban

Büntetlen előélet alapfeltétel!

Veszélyes fakivágást, fűkaszálást vállalok. 06-30/390-8578 *28536*

ZÁRSZERVIZ! Lakásszerviz! Zárcsere, javítás, víz, villany, háztartási javítások, lakatosmunkák. 06/30/9595482

*26187*

TÁRSKERESÉS 40 éves férfi csinos lányt, hölgyet keres kellemes időtöltéshez. 06-20/439-0032 *26181*

A svéd tulajdonú HAVD Group Interior Kft. autóipari beszállítóként többek között olyan neves autógyáraknak fejleszt és gyárt üléshuzatokat és kárpitozott burkolati elemeket, mint a Volvo Cars vagy a Volvo Trucks. Nagyvázsonyi termelési csapatunk bővítése miatt újabb pozíciók nyílnak meg a prémium minőségű termékeket előállító üzemünkben

gépi varró, kárpitozó/összeszerelő munkakörökben.

884751

ÁLLÁSPÁLYÁZATOT HIRDET

*32485*

Veszprémi intézménybe délelőtti elfoglaltsággal 4,6 vagy 8.órás munkarendbe keresünk takarítókolléganőket. Egyetemi Centrum Kft. Érd:06/30/8871623

Keresünk-kínálunk ingatlanoKat

70/3-800-323 www.nivoingatlan.hu

7 NAP | 2022. április 28.

Örömmel látunk csapatunkban, ha munkádban igényes vagy és a fenntarthatóságra törekszel - akárcsak mi -, hogy együtt nyújtsuk a jövőben is azt a színvonalat partnereink számára, amit korábban tapasztaltak tőlünk. Nálunk az alapbéreden felül cafeteriát is kapsz, havi bónuszt a teljesítményeddel arányosan, mi fizetjük a teljes útiköltségedet, és év végi extra juttatásokkal támogatunk. Családias légkörű munkahelyen, korszerű munkakörnyezetben várunk! Jelentkezni lehet hétfőtől-péntekig 8-16 óra között a +36 88/ 515 182 telefonszámon vagy a novus-office@havd-group.se címen.

932664

Csomagoló munkakörbe veszprémi telephelyre nyomdai munkaerőt keresnénk 1.-műszak. Érd.:06-30/227-0794 papirtl@gmail.com Azimex Kft.

Veszprémi dohányboltba keresek eladót részmunkaidőben. Érd.:06-20/3190022 Trend-82 Kft.

932977

ÁLLÁST KÍNÁL

A Veszprém Megyei A Veszprém Megyei Kormányhivatal Kormányhivatal

www.kormanyhivatal.hu

VESZPRÉMI

176271

apróhirdetés 000

12


2022. április 28. |

VESZPRÉMI

apróhirdetés 13

7 NAP

173136 173136 173136 928173

65.éves (180cm-75kg) férfi 50-65 éves korig független Hölggyel ismerkedne. 06-30/643-6831 *32490*

SZOLGÁLTATÓI KATALÓGUS Autógumi

*32476*

Eladó!!! Újszerű állapotban: MTD négyütemű fűnyíró 3,5le., GMI elektromos ágaprító, 12t. olajemelő, minőségi vörösbor. Érd.:06-70/208-3103 *32473*

Új, használt felnik, gumiabroncsok forgalmazása, gépjármû és motorkerékpár gumiabroncsok szerelése, centrírozása, javítása Veszprém, Ibolya u. 4. Tel.: 30/916-1733

kezdő bruttó

1300 Ft-os

Biztosítás

alap órabértől

ÉRTÉKESÍTÉSI PONT ÉRTÉKESÍTÉSI PONT

Veszprém, Cholnoky Jenő u. 8. u. 8.4334 Tel.: Veszprém, +36 30 946Cholnoky 1474, +36Jenő 30 552 Tel.: +36 30 946 1474, +36 30 552 4334

MI AZ AMIT KÍNÁLUNK? Egyéb juttatások:

Burkolás

· MOZGÓBÉR, JELENLÉTI BÓNUSZ · CAFETÉRIA kezdő

Költözésből 100literes fagyasztó 10eFt, kanapék megegyezés szerint eladók. 06-30/929-5176

bruttó 24.000 Ft/hó-tól · Munkába járás támogatása

Akkumulátor 700705

*32483*

Új 10db bitumenes hullámlemez, 13db OSBlap, szigetelőfólia lefogató csavarokkal 230.ezerFt. Új 50x80cm-es műanyag ablak 35ezerFt. Szőlőprés darálóval 75ezerFT. Ágymatrac 180x200cm-es 8ezerFt-ért eladó. 06-70/650-0318

FRÖCCSÖNTÉSI TAPASZTALATTAL rendelkező

*32475*

Vásárolok dunyhákat, párnákat 29.800.-/kg-ig, régi hagyatékot, szarvasagancsot. 06/20/479-5287

· Műszakonként 40 perc szünet

887580

*28546*

Nissan X-trail gépkocsira 4db alufelni új gumikkal eladó, hagyaték. Balatonalmádi 06-30/623-7176

932944

*32482*

Eladó új és újszerű állapotban: -LoweproAWII fotós hátizsák, -M-Tramp Raptor 63l hátizsák, -Gurkha Tactical hátizsák, -MIL-TecT5 hátizsák -30C-ig. Tel.:06-30/994-8414 Veszprémben

Dongó Gumiszerviz 165967

Bükfürdő D-épület május18-május 31ig kiadó. Ára.:35.000.-Ft. Tel.:06-70/2505522

123895188

VEGYES

GÉPBEÁLLÍTÓT

keresünk orvosi kerámiát gyártó területünkre

Autóüveg

*28526*

*32680*

Veszprém, Aulich L. u. 9. (Elektro Center mellett)

www.autouvegveszprem.hu tel.: 06-30-39-36-200 166163 312899

MI AZ AMIT KÍNÁLUNK? Egyéb juttatások:

AKCIÓS APRÓHIRDETÉSÉT FELADHATJA:

· MOZGÓBÉR, JELENLÉTI BÓNUSZ · CAFETÉRIA kezdő bruttó 24.000 Ft/hó-tól

Veszprémi Hirdető Iroda

· Munkába járás támogatása 690738

Veszprém, Kossuth u. 6. (húszemeletes félemeletén) 88/423-639 E-mail: veszpremihirdeto@gmail.com

Minimum 2 műszak vállalása

· Műszakonként 40 perc szünet

932945

*77348*

3.kerekű villamos rokkant motor (Holland). Benzines fűnyíró, kaszák, kapák, ásó, villa, gereblye, lapát, fúró eladó. 0620/517-4395

AUTÓÜVEG

Azonnali cascos üvegkárfelvétel!

925386

Vásárolok festett és fehér Herendi porcelánokat. Nagyméretű szobrokat, készleteket, dísztárgyakat. 06-20/918-6718., 06/88/741-513


14

sport HÍRHÁLÓ

VESZPRÉMI

Történelmi kupadöntő

Kézilabda DI n Itthon kapott ki a

BFKA-Veszprém a férfi NB I/B felsőházában. A Telekom akadémistái a szünetben még 20:19-re vezettek az Orosháza ellen, de a folytatásban fordítottak a vendégek és 33:37-re győztek. Pergel Andrej 9, Dobi Bence 8 gólt lőtt a hazai csapatban. Április 29-én 19 órakor Ózdon játszik a BFKA. Újabb magabiztos győzelmet aratott a Pannon SE a női NB II északnyugati csoportjában. A veszprémiek a Városi Stadionban 14:9-es fél­ idei vezetés után 35:16-ra verték a Győri ETO U22es csapatát. Legeredményesebb gólszerzőik: Ács Anna 8 (1), Kiss Natália 7, Takács Bianka és Zvolenszky Nóra 6–6. Május 7-én 17.30-kor Győrben lép pályára a Pannon SE a VKLSE ellen.

Labdarúgás DI n Hazai pályán szen-

vedett súlyos vereséget a Gyulafirátót SE a megyei I. osztályú bajnokságban. A városrészieket a Fűzfői AK ütötte ki 0:5-ös első félidő után 1:7-re. A szépítő gólt Balta Gergely szerezte 11-esből. Április 30-án 17 órakor Sümegen játszanak a rátótiak.

A Magyar Kupa-győztes Telekom Veszprém

DARCSI ISTVÁN

A győri Audi Arénában rendezték szombaton és vasárnap a Magyar Kupa négyes döntőjét, amelybe először jutott be a Csoknyai István által edzett Budakalász.

ek sorozata. Végül nem szakadt meg, sőt a Telekom klubtörténetének 29. Magyar Kupa-győzelmét aratta, a „Kisveszprém” pedig először döntőzhetett. Ám a veszprémi döntőhöz rögös út vezetett… A Fejér-B.Á.L. remek soro-

DI n Szomódon rendez-

Röplabda DI n Tizedik meccsét is

megnyerte a Veszprém Volley a női NB II felsőházának nyugati csoportjában. A veretlen listavezető ezúttal a Tatabányai RSC ellen győzött fölényesen 3:0 (11, 13, 8) arányban vasárnap Nemesvámoson.

FOTÓ: MTI/KRIZSÁN CSABA

A sportág történetében először játszott döntőt két veszprémi csapat a férfi kézilabda Magyar Kupában. A Telekom immár 29. diadalát aratta, de az először fináléba jutó Fejér-B.Á.L. is büszke lehet az ezüstérem megszerzésére.

Pétanque ték meg szombaton az első magyar mix-triplett országos bajnokságot, amelyen a Veszprémi Honvéd SE 10 versenyzője lépett pályára vegyes csapatokban. Közülük Krenhardt Eszter arany-, Acsai Ramóna ezüst-, Bús Benedek pedig bronzérmet nyert.

7 NAP | 2022. április 28.

Az ezüstérmes Fejér-B.Á.L. Veszprém

Elődöntőbeli ellenfele, a Fe­ jér-­B.Á.L. tavaly is ott volt a Final4-ban, és a bronzmec�csen csak büntetőkkel maradt alul a Balatonfüredi KSEvel szemben. A Pick Szeged és a Telekom nagyon sokszor találkozott már a döntőben, ám ezúttal a sorsolás úgy hozta, hogy egy körrel korábban csapjanak össze. Ezzel annak a lehetősége is felmerült, hogy megszakadhat az 1986 óta kivétel nélkül mindig fináléba jutó veszprémi-

csapatából hiányzott a két válogatott játékos, Borbély Ádám és Fazekas Gergő. Aztán szombaton Győrben a felszabadultan kézilabdázó, a szünetben már öt góllal vezető (16:11) Fejér-B.Á.L. megérdemelten nyert 30:27-re és jutott a Magyar Kupa döntőjébe. Ezután az előrehozott döntőnek beillő Telekom–Pick összecsapás is 30:27-es veszprémi sikerrel végződött. Pedig az első félidőt követően még a szegediek vezettek (15:17), de a szünet után Momir Ilic együttese minden

tekintetben fölé nőtt Juan Carlos Pastor gárdájának. A szegediek vasárnap a bronzmeccsen vigasztalódhattak a Budakalász 28:20 arányú legyőzésével, és készülnek a Telekom elleni visszavágóra, ami az NB I alapszakaszelsőségét hivatott eldönteni április 30-án 17.15 órai kezdettel. Ez lesz az első magyar derbi a Tisza-partiak új, 8000 nézőt befogadó impozáns sportcsarnokában. „Ez Veszprém!” – skandálták együtt a döntő előtt a királynék városából érkezett Telekom- és Fejér-B.Á.L.szurkolók. Sporttörténelmi pillanat volt ugyanis, hogy egy vidéki város két csapata játssza a Magyar Kupa fináléját. Az első kiírástól, 1951-től 1968-ig, majd még egyszer 1974-ben csak budapesti klubok találkoztak a döntőben, és mostanáig kellett várni arra, hogy ismét egy város csapatai döntőzzenek, ami most a veszprémieknek sikerült. A más dimenzióban kézilabdázó Telekom komolyan vette a „kistestvért” (egyesek szerint már a szegedi bajnoki rangadóra készülve pörögtek magas fordulatszámon Lékaiék), és az első játékrész után 23:10-re vezetett, a vége pedig 42:19 lett. A láthatóan lámpalázzal küszködő fiatalok sok hibával kézilabdáztak, amit természetesen azonnal könyörtelenül megbüntettek a vérprofik. A Fejér-B.Á.L. játékosai és edzői ezzel együtt büszkék lehetnek a Magyar Kupa-ezüstéremre, ahogy a telekomosok az aranyra. Összességében mindkét csapat részéről „ez jó mulatság, férfimunka volt!”.

FOTÓ: MTI/KRIZSÁN CSABA

zat után jutott el a legjobb négy közé, hiszen a negyedik fordulóban Csurgón (30:31), az ötödikben pedig itthon a Tatabánya (38:32) ellen sikerült bravúros győzelmet aratni. A bajnoki táblázat jelenlegi állása szerint az elődöntőben a Budakalász tűnt esélyesebbnek, főleg úgy, hogy kilenc nappal korábban a Liga-kupa elődöntőjének első, veszprémi összecsapásán Csoknyaiék 24:32- A Telekom minden tekintetben a Fejér-B.Á.L. fölé nőtt a re győztek, igaz, Éles József döntőben FOTÓ: MTI/KRIZSÁN CSABA


2022. április 28. |

VESZPRÉMI

sport 15

7 NAP

Futsal, foci, röpi, kosár

Tatai József mesterhármast lőtt Kecskeméten

FOTÓ: ARCHÍV

Nyert a futsalcsapat, kikaptak a futballisták és a röplabdázók, a kosarasok pedig pénteken folytatják a rájátszást. DARCSI ISTVÁN

A futsal Magyar Kupa negyeddöntő első mérkőzésén a Balaton Bútor FC itthon csak 0:3-ról 4:3-ra fordítva tudta legyőzni a Kecskemétet. Ám a visszavágón brillíroztak a veszprémiek a „hírös” városban. Az első félidőben nem esett gól, de

szünet után a kockáztató hazaiak hibáit kihasználva hatszor találtak kapuba a vendégek: Tatai József három, Rutai Balázs, Bencsik Ádám és Pál Patrik egy-egy gólt lőtt. Így kettős győzelemmel és 10:3-as összesített gólkülönbséggel jutott a Kecskeméten megrendezésre kerülő négyes döntőbe a

Féltucat érem az úszó ob-n

BBFC, ahol a bajnok Haladás lesz az ellenfele a május 7-én 15.30-kor kezdődő elődöntőben. A labdarúgó NB III nyugati csoportjának megyei rangadóján a bentmaradásért küzdő Balatonfüredi FC hazai pályán gól nélküli első félidő után 2:0-ra legyőzte a már biztos bronz­ érmesnek tekinthető Practical VLS-t. A veszprémiek május 1-jén 11 órakor itthon javíthatnak a sereghajtó Andráshida ellen. A női röplabda NB I 5–8. helyeiért zajló rájátszásban elszenvedte első vereségét a CoreComm-VESC. A listavezető veszprémiek Jászberényben kaptak ki két órán át tartó szoros csatában 3:2 (17, 22, -23, 18, 13) arányban. Május 1-jén 18 órakor Budapesten az ötpontos hátránnyal a 2. helyen álló Kispest SE vendége lesz a VESC. A férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában az 5–8. helyért játszik a VKK a MAFC ellen. A párharc első meccse Veszprémben lesz április 29-én 18 órakor.

ZICCER

Gondolatrendőrség? DARCSI ISTVÁN

Elina Szvitolina, a legjobb ukrán profi teniszezőnő megdöbbentő felhívással állt elő: ne indulhassanak a rangos nemzetközi versenyeken azok az orosz és fehérorosz teniszezők, akik nyilvánosan és határozottan nem ítélik el hazájukat az Ukrajna ellen indított háború miatt, valamint nem határolódnak el Putyin és Lukasenka rezsimjétől. „Feltétlenül meg kell tudnunk, mi az orosz és fehérorosz teniszezők véleménye ezekben a kérdésekben” – fogalmazott ellentmondást nem tűrően. Létre kellene hozni a gondolatrendőrséget? – futott át hirtelen az agyamon. És miért csak az orosz és a fehérorosz teniszezőket kell kizárni, miért nem mindenkit – nemzetiségtől függetlenül –, akik nem határolódnak el Putyintól és Lukasenkától. Az ügy pikantériája, hogy a 27 éves olimpiai bronzérmes, egyéni világbajnok sportoló oroszul fogalmazott az Ukraina24 televízióban, mert hazája nyelvét érti ugyan, de nem beszéli vagy nem jól. Olyan bizarr ez a helyzet, mint az egész orosz– ukrán konfliktus, amelyben egymást irtják a szláv testvérnépek. De nem akarok politizálni, mert nem kenyerem. Mindig az volt a véleményem – és ezt szeretném most itt is tovább erősíteni –, hogy a sportot nem szabad politikai célokra használni, mert az semmi jóra nem vezet. Egyébként mit tehetnek az orosz és fehérorosz sportolók arról, milyen döntéseket hoznak hazájukban a politikusok? Képzeljük csak el, milyen fogadtatása lenne bármelyik országban annak, ha egy sportoló nyíltan szembe menne a hazájával…

Ötvenegyen szlalomoztak Szeszélyes áprilisi időben rendezték meg a Dunántúli Szlalom-kupa autós ügyességi versenysorozat második futamát a Veszprém Aréna parkolójában, ezért a vártnál kevesebben neveztek. DARCSI ISTVÁN

Rasovszky Kristóf három számban nyert ob-t

DI n Hat érmet nyertek a

Balaton Úszó Klub Veszprém versenyzői a Debrecenben megrendezett medencés országos bajnokságon. Különösen Rasovszky Kristóf nyíltvízi Európa- és világbajnok, olimpiai ezüst­ érmes tett ki magáért, aki 400, 800 és 1500 méteres gyorsúszásban győzött úgy, hogy mindhárom versenyszámban jelentősen megjavította az egyéni csúcsát. Klubtársa, Betlehem Dávid ugyanezeken a távokon ért el dobogós helyezést: 800 és 1500 méteren a 2., 400-on pedig a 3. helyen ért célba. Az eredmények egyértelműen igazolják,

FOTÓ: MTI/KOVÁCS ANIKÓ

Az 51 főt számláló mezőnyben három mért kört teljesítettek a résztvevők, amelyből a legjobb számított a végén. Szoros csatákban alakult ki a végeredmény, sokszor csak tizedmásodpercek választották el az indulókat egymástól. Tizenhárom kategóriában és abszolút összevetésben hirdettek eredményt a szervezők. Lovász Róbert lett az abszolút legjobb, megelőzve a 2. helyen végzett, ugyancsak tapolcai Szollár

hogy Szokolai László vezetőedző kiváló munkát végzett tanítványaival, akik – harmadik társukkal, Kalmár Ákossal együtt – tagjai a Budapesten megrendezésre kerülő világbajnokságon induló magyar válogatottnak. Annak ellenére, hogy Rasovszky minden távon teljesítette a részvételi szintet, várhatóan csak fő számaiban, 5 és 10 kilométeres nyíltvízi úszásban és a váltóban áll majd rajthoz, akárcsak Betlehem Dávid. Kalmár Ákos ugyancsak megméretteti magát a Lupa-tóban 25 km-en, emellett két medencés távon indul, 800 és 1500 méteren. A veszprémi verseny díjazottjai

Norbertet és a 3. szombathelyi Meszes Andrást, de nem sokkal maradt le a dobogóról az ajkai Váry Kovács Gergő és a veszprémi Mulicz László. A veszprémiek közül egyébként kategóriájában győzött Mulicz László (széria autó 1501 cm3 fölött), Pathy László (épített 0–1100 cm3) és Szalay Milán (hátsókerék-meghajtású 2501 cm3 fölött), 2. lett Szabó Zsolt (proto), 3. pedig Osváth Máté (17 éven aluli juniorok). További kategóriagyőztesek: Bognár Hedvig Tünde

(Győr, női kategória), Temesvári Máté (Szentgál, 17 éven aluli juniorok), Lovász Róbert (Tapolca, proto), Mészáros Attila (Kisbér, gokart), Nyári Barna Balázs (Pécs, széria 0–1100 cm3), Laczkó Csongor (Egyházaskozár, széria 1101–1500 cm3), Szollár Norbert (Tapolca, épített 1101–1500 cm3), Papp Krisztián (Tihany, épített 1500 cm3 fölött), Jászai Csaba (Budapest, hátsókerék-meghajtású 0–1600 cm3), Váry Kovács Gergő (Ajka, hátsókerék-­ meghajtású 1601–2500 cm3).

FOTÓ: SZERVEZŐK


VESZPRÉMI

Megkezdődtek a XXIX. Veszprémi Egyetemi Napok, amely a tavalyi kihagyást követően három év után tér vissza a városba. A hagyományos csapatbevonulást kedden délben tartották a Szent Imre téren.

Győzelem a hazai bajnokságban és a SEHa ligában

Ingyenes városI

közéletI hetIlap

• 2019. szeptember

5. • XXIV. éVf. 35.

Folytatta nagyarányú hazai bajnoki győzelmi sorozatát a Telekom Veszp­ rém férfi kézilabdacsa pata, majd si­ keres rajtot vett a SEHA Ligában.

szám

26. oldal

Mindennap éles szolgálat

AJÁNDÉK hatósági online VIZSGATESZT Nagyméretű, fertőtlenített termeinkben biztonságos tanfolyamok vagy online képzés bármikor! Személygk. és motoros tanfolyam indul május 2-án 15. órakor (eü. tanfolyam) és május 9-én 16. órakor (bekapcsolódás). Minden járműkategória és GKI online képzés azonnali kezdéssel! ATI SULI – VEZESS BOLDOGAN!

8200 Veszprém, Kádártai u. 33. Tel.: 06/88/422-411, +36/30/604-1058 Mail: mail@ativeszprem.hu • Web: www.ativeszprem.hu

IRODAI ADMINISZTRÁTOR Becsengettek az iskolákba

A Vagyonvédelmi és gánnyomozói Szakmai Ma­ Ka­ mara Veszprém Megyei Szervezete Szilágyi vagyonőr, a NyugalomAttila Kft. igazgatója és a Nyugalom 2001 Kft. ügyvezető igazga­ tója magas színvonalú mai munkáját Kiváló szak­ vagyon­ MT/MT n őr kitüntetéssel ismerte el, TankerületiÖtszáz első osztályos diák kezdte meg tanulmányait amelyet Rácz László, Központ tájékoztatása Veszprém kilenc a ka­ szerint. Szeptember nak kezdődött meg általános iskolájában mara elnöke adott elsején nemcsak az iskola. Vasárnap hétfőn a Veszprémi át a közel­ ban közel nekik, hanem országszerte lapunk a Vetési gimnázium múltban Kislődön 650 diáknak – köztük mintegy 1,2 tanévnyitóján járt, megren­ mintegy 140 kilencedikesn ahol minden évfolyamon millió fiatal­ dezett családi napon. ek – kezdődött meg négy osztály­ az

9. oldal

NON-STOP 88/782- 671 70/345- 62-73

ÉTelkiSz állíTáS 12–23 óráig

Veszprémi arany érem a szakmák olimpi áján MT/MT n

iskola.

Cikkünk a 16–17.

oldalon.

Beiktatták Udvar dy Györgyöt, az új érseket

Simon Krisztián bútorasztalos szakmában aranyérmet MT/nl n Jézus Krisztus az Úr – szól szerzett a Szak­ mák Olimpiájakén t is emlegetett World­ Udvardy György, a Veszprémi Főegy­ Skills versenyen augusztus házmegye új érsekének végén Orosz­ akit jelmondata, országban. Őt és sikeres ünnepélyes keretek társait köszöntöt­ közt szom­ ték kedden a megyei kereskedelmi és ipar­ baton iktattak be hivatalába a Szent kamara szervezésébe Mihály­székesegyházban. n Veszprémben. A szer­ A tartás előtt Udvardy 45. WorldSkills versenyt György az érse­ Oroszországban rendezték Kazanyban, ki palota kápolnájában a pápát meg augusz­ viselő tus 22–27. között, Michael August Blume, kép­ mintegy Ma­ 1300 fiatal szakmunkás 56 szakmában gyarország apostoli versenyzett. nunciusa előtt latinul tette le Cikkünk a 18. a hitvallást. oldalon.

munkatársat keresünk részmunkaidőben Cikkünk a 6–7.

oldalon.

325005

napok a leglátványosabb és legszorosabb kapcsolat az egyetemisták és a városlakók között. A városiakat arra kérte, élvezzék ezt

előtt Veszprém város polgárai előtt is bemutatkozott egy-egy produkcióval a négy VEN-csapat és a diákrektorjelöltek is.

Feladataid:

• rendszerszintű gondolkodás • magabiztos Word, Excel ismeret • gyors és hatékony munkavégzés, tanulás • precízség és feladatcentrikus hozzáállás • megbízható, lojális és diszkrét személyiség • jó kommunikációs és szervezőkészség • irodai munkakörben eltöltött tapasztalat • minimum középfokú végzettség

• szerződések, dokumentumok rögzítése és lefűzése, irattározás • értékesítésben dolgozó munkatársak adminisztratív támogatása • kommunikáció a csapat és vezetőség között • táblázatok, statisztikák, kimutatások szerkesztése, elemzése • nyilvántartások készítése, naprakészen tartása • internetes oldalak kezelése, adatok feltöltése • egyéb szervezési és adminisztrációs feladatok

Küldd el nekünk önéletrajzodat e-mailben!

karrier@szuperinfo.hu

te is a csapatunk tagja! Legyél Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft.

925183

Az egyetemi napok szerdától szombatig koncertsorozattal várják a szórakozni vágyókat FOTÓ: VÁROSHÁZA

Amit elvárunk tőled:

932652

élettel, az önfeledt egyetemisták pedig egy hétre átvették a stafétát az egyetem rektorától. A diákrektor képviselői aggódtak, hogy a koronavírus okozta kimaradás miatt sérül a VEN szellemisége, de a szervezők mindent megtettek, hogy a VEN-tűz erősebben lángoljon, mint valaha. A Pannon Egyetem rektora, dr. Gelencsér András hétfőn egy hétre lemondott tisztségéről. A bevonuláskor mondott köszöntőjében felidézte, hogy az egyetemi napok hagyománya 1969re nyúlik vissza, az ország első fesztiválja volt. A kihagyás után még inkább vágynak rá az egyetemisták, hogy önfeledten szórakozhassanak. A rektor arra kérte a városlakókat, hogy csatlakozzanak a VEN-hez, éljék át az élményt, mert ez

f a ceb o o k .co m / ves z p remi7nap

284857

EN n A belváros újra megtelt

a különleges jogrendet és a programokat, az egyetemisták pedig vigyázzanak a városra a szórakozás közben is. Csillag Zsolt kancellár, Porga Gyula polgármester sokkal több, mint fesztivál, és Ovádi Péter országgyűegy érzés! lési képviselő is átvehette Porga Gyula polgármes- VEN-pólóját a szervezőktől. ter elmondta, az egyetemi A jó hangulatú felvonulás

Lapozzon bele a Veszprémi 7 Napba már a facebookon is!

20 év alatt 25 000(55/2018 Ft támogatás Korm. rend)

928896

Éljen a VEN szellemisége

7 NAP | 2022. április 28.

ÁKÓ: 143,3%, VSM: E 53,8% Gy 62,9% KK: 210 500 Ft

16


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.