Veszprém élhető város EN n Az április testületi ülésen döntöttek a ki-
emelt fesztiválok körének bővítéséről, a Gizella, a Pro Civitate és Ranolder-díjak odaítéléséről, módosították a 2022. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendeletet. Továbbra is az egyik legélhetőbb magyar város Veszprém – ez derült ki a 2021. évi tűzoltósági, katasztrófavédelmi és rendőrségi beszámolókból.
5. oldal
INGYENES VÁROSI KÖZÉLETI HETILAP • 2022. május 5. • XXVII. ÉVF. 17. SZÁM
Megkezdődtek az érettségi vizsgák
Frakcióvezetőhelyettes lett a képviselő V7 n Hivatalosan is megala-
kult a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja. A 117 fős kormánypárti frakció az alakuló ülésen egyhangúlag döntött arról, hogy Kövér Lászlót jelöli az Országgyűlés elnöki tisztségére. A Ház törvényalkotásért felelős alelnöki posztját Hende Csaba, országgyűlési alelnöki tisztséget Jakab István és Lezsák Sándor tölthet be a következő ciklusban. A Fidesz-frakció – szintén egyhangú szavazással – újból frakcióvezetővé választotta Kocsis Mátét. A frakcióvezető-helyettesi tisztségeket Vitályos Eszter, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor pártigazgató, Balla György frakcióigazgató, valamint Veszprém országgyűlési képviselője, Ovádi Péter tölti be.
FOTO: MW/PESTHY MÁRTON
LUC n Országszerte – így
nyi, Vetési gimnáziumok, valamint az Ipari, a Bethlen, a Táncsics, a Jendrassik-Venesz és a Séf technikumok diákjai) öltött ünneplőt, szedte rendbe tudá-
Veszprémben is – megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák. Városunkban mintegy ezer középiskolás (Lovassy, Noszlopy, Padá-
Ragyogás a képzőművészeti programokban is V7 n A 2023. évi Európa kul-
PÁLYÁZZON VELÜNK OTTHONA KORSZERŰSÍTÉSÉRE! ÓRIÁSI ABLAKCSERE AKCIÓ AKCIÓ ÓRIÁSIABLAKCSEREAKCIÓ ÓRIÁSI ABLAKCSERE
AUTÓÜVEG
PÁLYÁZZON VELÜNK OTTHONA KORSZERŰSÍTÉSÉRE!
AZONNALI CASCÓS ÜVEGKÁRFELVÉTEL! • Gépjárműüvegek forgalmazása, szerelése • Szélvédőjavítás • Helyszíni kiszállás • Rendszámgravírozás
Keresse kollégánkat ÓRIÁSI ABLAKCSERE AKCIÓ PÁLYÁZZON VELÜNK OTTHONA KORSZERŰSÍTÉSÉRE! szaktanácsadás és Műanyag ajtók: Fa nyílászárók utólagos gépiutólagos szigetelése: Műanyagablakok, ablakok, ajtók: Fa nyílászárók gépi szigetelése:Keresse kollégánkat - Technológiánkkal pár óra alatt egy családi ház - Működőképes fa ablakok szigetelése svéd Keresse kollégánkat -ablakai Technológiánkkal pártélen óra alatt - Működőképes fa ablakok szigetelése svéd beépíthetők még is! egy családi ház horonymarásos technológiával, hézagmérés szaktanácsadás és ablakai még horonymarásos hézagmérés - Bontás ésbeépíthetők falsérülés nélkül is kitélen tudjukis!cserélni a alapján, kosz és pormentesentechnológiával, a helyszínen. szaktanácsadás Műanyag ablakok, ajtók: Fa nyílászárók utólagos gépi szigetelése: árajánlat céljából, Keresse kollégánkat nyílászárókat. Nincs kosz,nélkül nem kell lakás ablakai 1-2kosz óra alatt egy kabát Bontás és falsérülés is kifesteni! tudjukházcserélni a -- Egy alapján, és pormentesen --Technológiánkkal pár óra alatt egy családi Működőképes fa ablakok szigetelése svéd a helyszínen. és árajánlat céljából, (Bontás esetén szakszerű faljavítás.) áráért! nekabát maradjon le a januártól ablakai beépíthetők mégkosz, télennem is! kell festeni! horonymarásos technológiával, hézagmérés szaktanácsadás és nyílászárókat. Nincs Egy lakás ablakai 1-2 óra alatt egy - 5 év garancia - 5 év garancia ne maradjon le - Bontás és falsérülés nélkül is ki tudjuk cserélni a alapján, kosz és pormentesen a helyszínen. induló állami támogatás (Bontás esetén szakszerű faljavítás.) áráért! árajánlat céljából, nyílászárókat. Nincs kosz, nem kell festeni! Egy lakás ablakai 1-2 óra alatt egy kabát az otthonteremtési Redőny, szúnyogháló, roletta, napellenző,-szalagfüggöny -(Bontás 5 év garancia lehetőségéről! esetén szakszerű faljavítás.) áráért! 5 év garancia ne maradjon le a januártól rövid határidővel! állami támogatás - 5 év garancia - 5 év garancia
árajánlat céljából, ne maradjon le a januártól induló állami támogatás induló állami támogatás Redőny, szúnyogháló, roletta, napellenző, szalagfüggöny lehetőségéről! Kedvezmény 20%, nyugdíjasoknak további 5%!lehetőségéről! Redőny, szúnyogháló, roletta, napellenző, szalagfüggöny lehetőségéről!
Veszprém, Aulich L. u. 9. (Elektro Center mellett) www.autouvegveszprem.hu Tel.: 30/39-36-200
rövid határidővel! rövid határidővel!
173019
HÍVJON! PÁLFY PÉTER 06-20/946-8031 Kedvezmény 20%, nyugdíjasoknak további 5%! 5%!5%! Kedvezmény 20%, nyugdíjasoknak további Tavaszi kedvezmény 20%, nyugdíjasoknak további Az akció december 15-ig érvényes!
Sorsoltak
hétfő leadásának ajánlóívek lejáró határideje MT n Az a helyi 16 órakor délután össze Veszprémben hogy kisorsolják után ült bizottság, sorrendválasztási szereplők kedden a szavazólapokon önkormányzat jét. A megyei sorsolást. tartotta a oldal
6.
Keresse a Veszprémi 7 Nap legfrissebb számát a facebookon is!
Ingyenes
városI közéletI
hetIlap
• 2019.
szeptember
12. • XXIV.
éVf. 36.
szám
nő Vadvirágos e, népsze13-án, jekt megismertetésér szeptember Vadvirárűsítésére egész napos a Kálpénteken rendeznek gos Pikniket parkban. Pernesz a vin János mérnökkel, SzolgálKata tájépítész Közüzemi csoVeszprémi parkgondozási tató Zrt. beszélgettünk portvezetőjével a program. is takar ez arról, mit
NON-STOP 1
yitók Tanévntem en az egye
a múlt héten ünnepségek diplomás a szeptemberi lesz jól képzett, oldalon folytatódtak szükség a 16–17. Cikkünk egyre inkább Karok tanévnyitóival esküjüket. a Mérnöki a 21. században karon letették nyi, valamint azt hangsúlyozta: rektor végén mindegyik n A Gazdaságtudomá András Gelencsér az ünnepségek hallgatók Pannon Egyetemen. Az elsőéves szakemberekre.
MT/MT
az új játsszák Vasárnap Bl-meccsét rangadót Veszprém I-ben, idény első A Telekom és az NB di/MT n
88/782-67-73 70/345-62
llíTáS ÉTelkiSzáóráig 12–23
AUTÓÜVEG
CASCÓS ÜVEGKÁRFELVÉTEL! AZONNALI • Gépjárműüvegek szerelése forgalmazása, • Szélvédőjavítás kiszállás • Helyszíni zás • RendszámgravíroL. u. 9. Aulich Veszprém,Center mellett) prem.hu (Elektro www.autouvegvesz Tel.: 30/39-36-200
LI
173019
19. 09. 2019. 10–16 óráig) (csütörtök,
RENDKÍVÜ
OPTIKA NAP re
szemüveglencsé
-20–40%
Csak ezen a
napon minden
tekre Kere -20–50%
Az 15-igérvényes! érvényes! Azakció akciódecember május 15-ig
vizesblokkok Óvodai újultak meg és öltözők
újíés vizesblokkokat Úti a Csillag n Öltözőket Bráaz önkormányzat tott meg a fejlesztésekről KoÓvodában, és Takácsné
MT/MT
múlt Baj- Körzeti alpolgármester ő beszélt önSEHA Ligában a menetelést a nyi Mária játszott a az pedig megkezdi aratott értékes vács Éva intézményvezet vasárnap Mária hangsúlyozta: A Bresztben mellett fohéten. Brányiaz új beruházások már megnokok Ligájában.szombaton a Veszprém a a Telekom után kormányzat igyekszik javítani is. rangadót győzelem bajnok színvonalát játszott újabb lyamatosan műszaki teljesen önArénában 2. fordulójában a horvát győzelmet levő intézmények a SEHA Liga meg. öt év beruházásai ellen és fölényes Az elmúlt forrásból valósultak8. oldalon magyar bajnoki PPD Zagreb a a Veszprém 36:28. Kedden Cikkünk kormányzati arattak – Tatabánya érkezett a Telekom. rangadóra győzött a a 26. oldalon és 33:22-re Cikkünk Arénába.
s Ingyene álat! szemvizsgs esetén.
Szemüvegrendelészükséges.) (Időpontegyeztetés
330781
9. oldal
284857
7. oldal
szemmér Személyre
A Veszprémi
és
szabott szemüveg
+
7 Nap optikai
partnere.
tér 6. Szabadság Veszprém, 88/578-720 Telefon:
Az akció december 15-ig érvényes!
932495
662307
662307
HÍVJON! PÁLFY PÉTER 06-20/946-8031 HÍVJON! PÁLFY PÉTER 06-20/946-8031
meg ismerjük gos a Vadvirá met! Veszpré megjele-
lakótelepeken prolP n A Veszprém
facebook.com/veszpremi7nap
Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulói magyar nyelv és irodalomból érettségiznek. Előtérben Bányai Beatrix tanulmányozza a feladatokat.
662307
turális fővárosa (EKF) program bemutatta képzőművészeti, fotóművészeti és dizájn projektjeinek fő elemeit, amelyek segítségével a készülő alkotások és installációk a régió természeti és kulturális örökségét, mindennapi valóságát jelenítik meg.
sát, hogy arról először írásban és majd szóban tegyen tanúbizonyságot. Képünkön a Veszprémi Szakképzési Centrum Séf Vendéglátóipari és Turisztikai
2
aktuális
VESZPRÉMI
7 NAP | 2022. május 5.
Kívül-belül megszépül a Hangvilla Kívül és belül is ráncfelvarrást kap a Hangvilla, a munkálatok várhatóan augusztusig tartanak.
Röviden Hogy érzi magát a Föld? V7 n Országos kreatív
alkotói pályázatot hirdetetett az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. Az intézmény kiemelten fontos témaként kezeli a fenntarthatóság kérdését, valamint a környezet- és teremtésvédelmet a pedagógusképzés területén is. Ezért a Föld napjához kapcsolódóan nyílt, díjmentes alkotói pályázatot hirdetett a következő témákban: „Lakóhelyünk, a Föld”; „A Föld – élet”; „Milyennek szeretnéd látni a Földet 50 év múlva?”. Az országos pályázatra öt korcsoportban: óvodás, alsó és felső tagozatos általános iskolás, középiskolás és felsőoktatásban tanulók jelentkezhetnek sík- és térbeli alkotásokkal. A zsűri az értékelés során figyelembe veszi, hogy az adott pályázó men�nyire tartotta a téma kereteit, illetve, hogy környezetbarát technikával valósította-e meg az alkotást. A pályázati anyagokat június 15. (szerda) 24 óráig lehet személyesen vagy postai úton eljuttatni. A pályázattal kapcsolatos további postázási, technikai tudnivalók, feltételek az intézmény honlapján olvashatók. Korcsoportonként az első 3 helyezést díjazzák. A helyezett pályamunkákból, valamint további kiválasztott művekből az Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2022-ben kiállítást szervez.
VÁ R O S I H E T I L A P
MW n Az épületet nyolc éve
adták át, a mostani beruházás nem egyszerű felújítást jelent. – Amikor az ember otthon vendégeket vár, igyekszik megfelelően előkészülni. A Hangvilla minőségi fejlesztése esetében is erről van szó: a jövő évi Európa kulturális fővárosa (EKF) 2023 évadban nagy számban vár látogatót Veszprém belföldről és külföldről is. A beruházás elsősorban azt szolgálja, hogy az épület pompája ki tudjon teljesedni – magyarázta Bélafi László, a Hangvilla igazgatója. Az épület kívül és belül is kisebb-nagyobb részben megújul. – A legfontosabb, hogy az utca felőli főhomlokzat átalakul: szálcement burkolatot kap, ami minőségi előrelépés az eddigi dryvit felülethez képest. Az épületen belül részint a személyzet munkáját
segítő fejlesztéseket hajtunk végre, például a függönyrendszerek gépi mozgatását segítve, valamint látványosan megújul az előcsarnok. A kávézó eddigi zárt pultrendszere helyett ki lehet majd látni, és viszont, így még közelebb kerül a városhoz az épület látogatója – részletezte a Hangvilla igazgatója. Emellett öntött padló váltja a korábbi burkolatot, valamint az előcsarnok falaira a többi szinten már megszokott nyírfaburkolat kerül fel, továbbá a lépcsőház a külső homlokzathoz hasonlóan szálcement burkolatot kap. A fejlesztés április elején kezdődött el, és egyelőre a Hangvilla folyamatos nyitvatartása mellett történnek a munkálatok, a rendezvényeket a korábbiakhoz hasonlóan megtartják. Június közepétől július 31-ig – amikor a nagyobb
A nyolc éve átadott épület külsejét és belsejét egyaránt érinti a rekonstrukció FOTÓ: MW/PESTHY MÁRTON
porral járó belső munkálatokat végzik a szakemberek – azonban bezár az épület, ekkor csak az étterem marad nyitva egy alternatív bejárat kialakítása mellett. A Hangvilla így az Auer Fesztivál augusztusi kezdetére szépül
meg – emelte ki Bélafi László. A beruházásra 200 millió forintot az Európa kulturális fővárosa 2023 programból biztosítanak, és ezt a támogatást 56 millió forinttal a Hangvilla saját forrásból egészíti ki.
Az emléknap kifejezi az elkötelezettséget Fehér virágcsokor és négy égő mécses jelképezte a tiszteletadást azok iránt, akik munkahelyi balesetben vesztették életüket. LUCIDUS
balesetek száma eléri a 80-at. Elgondolkodtató az uniós statisztika, amely szerint négy (4!) percente hal meg egy ember munkavégzés közben. Takács Szabolcs kijelentette: az emléknap kifejezi a kormány elkötelezettségét, tá-
mogatását a munkavállalók életének, testi épségének védelméért, biztonságáért. Kulcsfontosságú, hogy az állami és a rendvédelmi szervek, foglalkoztatók és foglalkoztatottak szorosan együttműködjenek, és egymást kölcsönösen segítsék. A kormányhivatal, mint munkavédelmi hatóság, tanácsadással, felvilágosító és tájékoztató tevékenységgel, valamint pre-
ventív jelleggel ellenőrzésekkel segíti elő a szabályok betartását. Takács Szabolcs kitért a megyei adatokra is: eszerint 2021-ben mintegy 730 munkabaleset történt, köztük volt halálos is. Kijelentette: minden munkavédelmi és munkabiztonsági összeg befektetés a jövőbe, hiszen egészségünk a legnagyobb kincsünk, ezért törekedni kell arra, hogy megőrizzük.
A megyeháza Lasztovicza- termében rendezett emléknapon Takács Szabolcs kormánymegbízott és Troják László, a Veszprém Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője mondtak beszédet. Magyarországon 2012-ben született a kormányrendelet, amely április 28-át nyilvánította mindazok emléknapjává, akik munkavégzés közben szenvedtek balesetet, illetve hunytak el. Troják László kijelentette, a munkavédelmi szakterület jogi szabályozása jól körülhatárolt, mind a munkaadók, mind a munkavállalók részére. Ennek ellenére éves szinten hazánkban mintegy huszonkétezer olyan munkabaleset történik, amely három napot meghaladó táp- Dányi Béla tűzoltó dandártábornok (Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság), pénzes állományt von maga Fellegi Norbert ezredes (Veszprém megyei rendőrfőkapitány), Takács Szabolcs és Troják után, a halálos kimenetelű László FOTÓ: LUCIDUS A lapot alapította Kovácsi Miklós. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató Régióvezető: Tóth Tamás Tartalomfejlesztési igazgató: Forgács Bernadett Kiadja: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Szerkesztőség: Veszprémi 7 Nap, 8200 Veszprém, Házgyári út 12. e-mail: veszpremi7nap@maraton.hu Hirdetési információ: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 88/400-400, e-mail: veszpremmaraton@maraton.hu, http://www.maraton.hu Apróhirdetések feladása: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém Kossuth u. 6. félemelet Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt., Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor Ferenc nyomdavezető. Megrendelés száma: V 17/2022 • A lap ingyenes Megjelenik 29 000 példányban. • Terjeszti a MédiaLOG-DMH Zrt. • ISSN 1219-0748 Terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket a 06/20/383-4309-es telefonszámon és a V7terjesztes@maraton.hu e-mail címen várjuk • A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft. politikai hirdetéseket nem fogad be.
2022. május 5. |
VESZPRÉMI
aktuális
7 NAP
3
Egy lépéssel az érettség előtt… A héten megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák. Városunkban mintegy ezer középiskolás öltött ünneplőt, szedte rendbe tudását, hogy arról írásban és szóban tegyen tanúbizonyságot. LUCIDUS
Lapunk az 1895-ös gyökerekkel büszkélkedhető Veszprémi Szakképzési Centrum Bercsényi István Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma és Technikuma érettségijére látogatott el, ahol az eligazítást követően a 98 diák 6 tanteremben várta a tételek kiosztását. Előtte az igazgatói irodában Szathmáry Árpád igazgató tanúk előtt vette ki a páncélszekrényből a
tételeket tartalmazó vaskos borítékot. Pontban 9 órakor kezdődtek a vizsgák: a hagyományoknak megfelelően hétfőn magyar nyelv és irodalomból (erre 4 óra adatott, míg az összes többire három), kedden matematikából, szerdán történelemből, majd angolból, pénteken pedig németből. A közgazdasági ismeretekből jövő hét szerdán, míg informatikából egy kissé baljós napon: május 13-án, pénteken bizonyíthatják felké-
Közgázos diákok a matematika tételt írják
szültségüket a diákok. Szath máry Árpád érdekességként elmondta: a maturandusok mintegy 30%-a emelt szintet vállalt; s idegen nyelvből és informatikából huszonegy 11.
Összekötő GEN-kapocs
FOTÓ: LUCIDUS
évfolyamos jelentkezett előre hozott érettségire. A 13. évfolyamosok közül nyolcan a „szintemelő szakmai érettségire” vállalkoztak. Két év kihagyás után júniusban követ-
keznek a szóbeli vizsgák, amelyek letétele után a magabiztosság és a várakozás kíváncsisága jegyében léphetnek ki abba a bizonyos nagybetűs „Élet”-be a diákok.
A város biztonságát szolgálják
A GEN-kapocs nevű program során valamennyi generációval – diákok, aktív és nyugdíjas – foglalkoznak. A rendezvénysorozatot az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet (ÉSZKNYSZ), a Pannon Egyetem és a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. közösen indította. si képviselő. Fontos, hogy az idősebb nemzedék átadhassa tapasztalatait a fiA program Veszprémből indult ked- ataloknak egy olyan városban, ahol den. Dolgos Attila, az ÉSZKNYSZ elnö- negyvennél is több nyugdíjasszervezet ke elmondta, a kezdeményezés az egye- működik. A generációk közötti kapcsotemé, azzal a céllal, hogy a generációk lat pedig képes egy olyan hidat képezni, közötti kommunikációnak, tapasztalat- amely színes, élő közreműködésen alaés tudásátadásnak biztosítson teret. A pul – tette hozzá. hozzájuk csatlakozó szövetkezet 2017Csomai Eszter a csapathoz csatlakozó től kezdve foglalkozik a nyugdíjas mun- Kisgyermekes Északi Szomszédok és a kaerő foglalkoztatásával. Aktív tagjai- Meló-Diák Iskolaszövetkezet nevében nak száma több mint négyezer, s mint- kifejtette: helyzetükből fakadóan naegy 700 partnerrel állnak kapcsolatban. ponta találkozhatnak tinédzserekkel A program során valamennyi generáció éppúgy, mint munkát kereső idősekkel, val – diákok, aktív és nyugdíjas – szeret- kisgyermekes anyukákkal, így aztán nének foglalkozni. Elsősorban a kom- „első kézből” ismerhetik a problémámunikációra és a kapcsolattartásra fó- kat. Megemlítette: nemcsak a munkakuszálnak, szem előtt tartva, miképpen vállalás segítésével, de egy-egy jó hanis képesek egymás tudásából kapacitál- gulatú közösségi eseménnyel is hozzá ni a fiatalok és az idősebbek. A rendez- tudnak járulni a közös sikerhez. Szevénysorozat – amely a generációk szó rinte felbecsülhetetlen, örök érték a első betűit kölcsönözte – igazi csapat- közösség ereje. munka eredménye, mondotta megnyiA folytatásban Kővári Edit, a Pantóbeszédében Ovádi Péter országgyűlé- non Egyetem docense, az EKF referense tartott előadást. Ebben rámutatott, a hagyomány őrzés, a közösségépítés, a kapcsolattartás, a tudás átadása és az innováció mennyire is épül egymásra, s ezeknek a jegyében miképp is épülhet híd a generációk között. A fórum második részében a résztvevők csoportokra osztva a hagyományőrzésről, a kapcsolatépítésről és az innoDolgos Attila köszöntötte a megjelenteket vációról folytattak építő jel FOTÓ: LUCIDUS legű eszmecserét. LUCIDUS
Porga Gyula, Lakó Imre és Dányi Béla
FOTÓ: VÁROSHÁZA
Május negyedike Szent Flórián, a tüzes mesterségek, így a tűzoltók és a kéményseprők patrónusának napja. Ebből az alkalomból tartott ünnepi állománygyűlést a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kedden a Megyeházán. Lakó Imre lett Az Év Veszprémi Tűzoltója. EN n Az ünnepségen Kovács Péter tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő arról beszélt, hogy Szent Flórián élete, magatartása és mártírhalála példaként szolgál a mai kornak is. Hangsúlyozta örökérvényű jelmondatukat, „a tűzoltók hite az istené, szíve a hazáé, karja a gyengéké, hűsége a törvényes elöljáróké, becsülete az övé”. Ezután Dányi Béla tű. dandártábornok, megyei igazgató, valamint azon településvezetők, ahol hivatásos tűzoltó-parancsnokságok működnek, köszöntötték és elismerésben részesítették a szakmailag kiemelkedő tevékenységet végző tűzoltókat, a funkcionális szervezeti egységek legkiválóbb munkatársait. Itt adta át Porga Gyula, Veszprém polgármestere Az Év Veszprémi Tűzoltója 2022 díjat Lakó Imrének. A tűzoltó főhad-
nagy 2008-ban kezdte meg tűzoltói pályafutását Berettyóújfaluban, 2016-ban került a pétfürdői állományba. 2018-tól a Veszprémi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon teljesít szolgálatot műszaki-biztonsági tiszti beosztásban. Magas fokú elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkezik. Önállóságával, gondolkodásmódjával, konstruktív javaslataival nagyban segíti a tűzoltóság és a műszaki szakterület munkáját. A rábízott és önként vállalt feladatokat nagy szorgalommal és pontosan végzi. Segítőkész, a fiatalabb tűzoltók beilleszkedését tapasztalatai átadásával segíti. Munkatársai bizalommal fordulhatnak hozzá segítségért, támogatásért. A város tűzvédelmében végzett kimagasló munkája elismeréseként vehette át Az Év Veszprémi Tűzoltója díjat.
4
aktuális
VESZPRÉMI
7 NAP | 2022. május 5.
Ismét győztest köszönthetünk Röviden Gyorsan kaphatsz információt V7 n Már az első héten
több mint tízezer felhasználója volt a surgossegi.info-nak, annak az országos lefedettségű felnőtt- és gyermek ügyelet-, valamint g y ó g ys z e r t á r k e r e s ő weboldalnak, amelyet egy ápoló indított el saját tapasztalatai hatására. A kereső megálmodója, Németh Franciska immár több mint nyolc éve dolgozik ápolóként egy fővárosi kórház gyermeksebészeti és traumatológiai osztályán. Ügyeletes munkanapjai során szembesült azzal, milyen sok szülő érkezik hozzájuk akár több órányi ingázás után kétségbeesetten, a gyermeküket ért rosszullétet, balesetet követően, akiknek a megfelelő eszközök, szakorvosok hiányában ők nem tudnak segíteni. Így született meg a hat éve debütált, azóta is nagy sikernek örvendő GyermekSOS, és most ennek „nagytestvéreként” az immár országos lefedettséggel rendelkező, felnőtt- és gyermek ügyelet-, valamint gyógyszertárkereső sugossegi.info. Az Országos Mentőszolgálat által tesztelt, hiánypótló egészségügyi platform célja, hogy az orvosi segítséget igénylő problémák gyors, szakszerű kezelésére alkalmas legközelebbi intézmény megmutatásával segítse a járóbetegek ellátásának gördülékenységét, és ezzel tehermentesítse az egészségügyi dolgozókat is. A felhasználók átlagosan 58 másodperc alatt találtak megfelelő ellátó intézményt panaszukra. A surgossegi.info a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg.
Idén ismét jól szerepeltek a Veszprém megyei tanulók az országos szakmai versenyeken. A gépi forgácsolók között a veszprémi Jendrassik-Venesz tanulója, Schäffer Márk József maga mögé utasította a teljes mezőnyt!
gassa a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, utat mutasson a felnövekvő generáció számára, valamint elősegítse a szakképzésben kiemelkedő tehetségek jövőbeni gondozását. TT n A Magyar Kereskedel- Kereskedelmi és IparkamaVeszprém megyében hami és Iparkamara idén im- ra ebben az évben 400 álta- gyományosan erős a szakmár 15. alkalommal szer- lános és középiskolai tanu- képzés, a tanulók évek óta vezte meg Budapesten, a Hungexpo Vásárközpontban a Szakma Sztár Fesztivál kereteiben az országos szakmai versenyek döntőit. Az április 25–27. közötti esemény most először a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével, immáron az agrárszakmák versenyeivel együtt valósult meg. Az esemény fontosságát és egyre gyarapodó méretét mi sem mutatja jobban, mint hogy minden eddigi- A dobogó tetején Schäffer Márk József FOTÓ: VKIK nél több szakma volt jelen a fesztiválon. 86 szakma 22 lónak biztosította részvéte- az országos élbolyban vészakmacsoportjában ver- lét a fesztiválon. geznek. A területi előválosengtek a dobogós helyezéA Szakma Sztár Fesztivál gatókon összesen 200 kösekért a fiatal szakembe- kiemelt célja a szakképzés, zépiskolai tanuló vett részt, rek. A viadal látogatóinak a ezen belül a szakképesíté- közülük 15-en jutottak toszáma megközelítette a 16 sek népszerűsítése, bemu- vább a válogatóba, heten ezret. A Veszprém Megyei tatása mellett, hogy támo- pedig az országos döntőig.
Gépi forgácsoló szakmában Schäffer Márk József nyert (VSZC Jendrassik-Venesz Technikum). Logisztikai technikus szakmában országos második lett Orbán Emese (Ajkai Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium Bánki Donát Intézményegység). Harmadik helyezést ért el Szentpéteri Bálint Mózes (központifűtésés gázhálózat rendszerszerelő; Széchenyi István Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium Tapolca). Negyedik helyezést értek el: Jakab Márton (központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, VSZC Táncsics Mihály Technikum) és Pimper Krisztián (szakács; Széchenyi, Tapolca). Ötödik lett Hegedüs Bálint András (festő, mázoló, tapétázó; PSZC Acsády Ignác Technikum és Szakképző Iskola) és Karvaly Krisztián Márk (vegyész technikus; VSZC Ipari Technikum).
Zászlók alatt vonulnak a városrészek A Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa (EKF) program támogatásával a város hagyományain alapuló, de újonnan tervezett zászlók alatt vonul fel tizenhárom veszprémi városrész lakossága a Gizella-napi ünnepségen május 7-én. V7 n Veszprémben máig él a
városrészek önálló identitása, sokan vallják magukat büszkén cserhátinak, jeruzsálemhegyinek vagy éppen dózsavárosinak. A hagyományőrzés, helyi identitás és kohézió megteremtésének egyik lehetséges módja a városrészek saját szimbólumrendszerének kialakítása vagy a meglévő szimbólumok sokrétű és tudatos használata. Jó példa erre Jeruzsálemhegy, amelynek zászlaja a városrész 120 éves történelmét idézi, Kádárta címerét és zászlaját pedig 10 évvel ezelőtt avatták fel. Az új városrészi zászlók megalkotásának célja az volt, hogy a jelképekkel nem rendelkező városrészek történelmében is megtaláljuk azokat az elemeket, amelyekre a közösségi identitás felépíthető. A VEB2023 EKF a városrészek közös elképzelését támogatta, hogy Veszprém hajdani zászlós felvonulási
hagyományai éledjenek újjá, és a más európai országokban ma is népszerű városi ünnepek mintájára egy zászlós városrészi felvonulás illeszkedjen be a Gizella Napok eseménysorozatába. A szervezők a tizenhárom zászló alatt a Szent Imre téren, a szökőkútnál várják május 7-én, szombaton
16.45-től az érdeklődőket, hogy azután 17.00 órától a Szent Imre tértől a Hoffer Ármin sétányon, a Brusznyai utcán át az Óváros té rig vonuljanak közösen. Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere örömmel állt a kezdeményezés mögé. „A Gizella Napok egy három évtizedes hagyo-
A Jeruzsálemhegy zászlaja a városrész 120 éves történelmét idézi. Képünkön Heiter Sándor, a baráti kör elnöke
ARCHÍV FOTÓ: V7
mánnyal rendelkező fesztivál Veszprémben, ahol a város önmagát ünnepli. Az ezeréves múltunkat a hagyományos elemek mellett igyekszünk új programokkal is színesíteni, illetve új szokásokat is szeretnénk kialakítani. Ilyen a városrészi zászlós felvonulás is, amely összekovácsolja a közösséget, erősíti a lokálpatriotizmust. Büszke vagyok rá, hogy mindig van új a nap alatt és újabb ötletekkel tudjuk erősíteni a veszprémi szellemiséget” – mondta Porga Gyula. A zászlók tervezése a városrészektől begyűjtött helytörténeti információk alapján kezdődött: a kutatást Márkusné Vörös Hajnalka, a VEB2023 EKF programfejlesztési tanácsadója és Lipéczné Karsai Henriett, a Laczkó Dezső Múzeum történeti-néprajzi osztályvezetője végezte. A folyamatban segédkezett Somfai Balázs, a Veszprém Megyei Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa, aki heraldikai szempontból is figyelemmel kísérte a munkát. A grafikai terveket Zabó Péter készítette.
2022. május 5. |
VESZPRÉMI
aktuális
7 NAP
5
Veszprém a legélhetőbb magyar városok élén Az április testületi ülésen döntött a városi testület a kiemelt fesztiválok körének bővítéséről, a Gizella, a Pro Civitate és Ranolder-díjak odaítéléséről, és módosították a 2022. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendeletet, valamint a településrendezési eszközöket. A költségvetésnek köszönhetően két év után újra lesz képviselői keret, amelyet a képviselők a körzetükben használhatnak fel. Továbbra is az egyik legélhetőbb magyar város Veszprém – ez derült ki a 2021. évi tűzoltósági, katasztrófavédelmi és rendőrségi beszámolókból. EN n A városi testületi ülés
napirendjei előtt Hartmann Ferenc, az MSZP–LMP–P frakcióvezetője interpellált a csererdei „ügyekkel” kapcsolatban. A képviselő rávilágított, hogy a területen lévő jelentős gazdasági potenciállal rendelkező cégek működéséhez szükséges úthálózat és víziközműrendszer használhatósága veszélybe kerülhet. A frakcióvezető arra kérdezett rá, hogy a vállalkozás, amivel az önkormányzat településrendezési szerződést kötött tavaly áprilisban, teljesítette-e az abban leírt feltételeket? Porga Gyula polgármester (Fidesz–KDNP) úgy válaszolt, hogy az egykori Bakony Művek területe már három évtizede küzd konfliktusokkal, hiszen az ott élők és az ott működő vállalatok érdekeit egyaránt figyelembe kell vennie. Elmondta, bár az említett településrendezési szerződésben olyan feltételeket szabtak, amelyek a konfliktusok elkerülését szolgálják, a vállalkozások között olyan ellentétek feszülnek, amelynek kisimításában az önkormányzat lehetőségei is korlátozottak.
2021-ben volt a legalacsoA Veszprémi Hivatásos nyabb a városban regisztrált Tűzoltóparancsnokság a vábűncselekmények száma, és ros tűzvédelmi helyzetéről 2020-hoz képest negyedével tartott beszámolót. Nádai csökkent a közterületen el- Tamás tűzoltó alezredes, követett regisztrált bűncse- parancsnok beszámolója lekmények száma és jelen- szerint 213 tűzeset történt a tősen csökkent a lakásbetö- város közigazgatási terülerések száma is. Az „unoká- tén. A parancsnok hangsúzós csalók” mellett megje- lyozta, még mindig rengelentek azok is, akik magukat teg a téves riasztás, amelyet Meg kell felelni nem felel meg a törvényi fel- ügyintézőnek kiadva köz- a maguk lehetőségeihez kétételeknek. üzemi vagy telekommuniká- pest kezelnek is, de véleméaz előírásoknak ciós szolgáltatókra hivatkoz- nye szerint komolyabb felva csalnak ki pénzt, vagy bí- lépésre lenne szükség Gratuláció Gertsmár Ferenc (MSZP– rósági végrehajtásra hivat- ezeknek az eseteknek a LMP–P) az új ivókutak létesí- a megválasztott téséről, telepítésének lehető- képviselőnek ségeiről kérdezte Hegedűs Barbara alpolgármestert (FiPálinkás Roland frakciódesz–KDNP), ugyanis sze- vezető (Fidesz–KDNP) az orrinte több helyszínen is szággyűlési választások szükség lenne azok kihelye- eredményeit értékelve gratuzésére. Az alpolgármester lált Ovádi Péternek. Hozzáválaszában elmondta, jelen- tette, a választópolgárok véleg 27 vízvételi lehetőség van leményét meghallgatva bőVeszprémben, amit hőségri- ven van még tennivaló adó esetén tovább bővítenek. Veszprémben is, ebben a Idén több helyszínen, a Ba- munkában pedig továbbra is rátság parkban, az Erzsé- számíthatunk Ovádi Péterre. bet-ligetben és a Gulya-domÉves beszámolót adott a bon is helyeznek ki új ivóku- V-Busz a közgyűlés előtt, takat. amelyből kiderült, hogy az Sokféle témát tárgyaltak a képviselők FOTÓ: VÁROSHÁZA Kovács Rajmund (Függet- utasszám növekedett, így a lenek–Szakszervezet–Refor- bérlet- és jegyértékesítések- koznak, de az internetes kár megelőzéséhez. Szintén bemerek) felhívta a figyelmet ből származó bevétele nőtt a okozás kapcsán történő csa- számolót tartott a Veszpaz adóhivatal listájára, ame- közlekedési vállalatnak. lás is gyakori. Szintén új rém Megyei Katasztrófavélyen nevesíti a cégeket, ametrükként jelent meg tavaly a delmi Igazgatóság, ahol lyek nem jelentik be munka- Vigyázzunk „csomagküldős” vagy a hi Rauch József alezredes, kivállalóikat. A képviselő szetel intézetes csalás is. 2021- rendeltségi vezető elmondrint ezeket a vállalkozásokat a csalókkal! ben 176 személyi sérüléssel ta, hogy dr. Góra Zoltán ki kellene zárni a közbeszerjáró közlekedési baleset tör- tűzoltó altábornagy, a Belzésekből. A polgármester A közgyűlésen számolt be tént, amelyből 5 halálos ki- ügyminisztérium Országos azt mondta, a közbeszerzési éves tevékenységéről a menetelű volt. A bűnügyi és Katasztrófavédelmi. Főeljárást törvény szabályoz- Veszprémi Rendőrkapitány- baleseti statisztikák alapján igazgatóság főigazgatója kiza, ami helyben nem módo- ság is. Pálmann László rend Veszprém továbbra is az vételesnek értékelte a sítható, de a közbeszerzési őr ezredes, a bűnügyi osz- egyik legélhetőbb magyar Veszprém Megyei Kataszteljárásokból kizárnak min- tály vezetője beszámolójából város – derült ki a rendőrség rófavédelmi Igazgatóság den olyan indulót, amelyik kiderült, az elmúlt 12 évben beszámolójából. 2021-es tevékenységét.
Elismeréseket adtak át a rendőrségen A rendőrségen adták át a Dr. Komjáthy László emlékplaketteket, valamint Az Év Veszprémi Rendőre elismerést is. EN n Veszprém Megyei Jogú
Város Önkormányzata, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nagyrabecsülése jeléül a közös elismerést, a Dr. Komjáthy László emlékplaketteket Orsós Károly rendőr őrnagy, a Veszprém Rádió Kft., valamint Lipp Adrienn részére nyújtotta át péntek délelőtt, ünnepélyes keretek között. Ugyanezen az ünnepségen adta át a város nevében Porga Gyula polgármester Az Év Veszprémi Rendőre díjat Mé-
száros Gábor rendőr százados részére, aki többéves gyakorlati ismereteivel aktívan járul hozzá Veszprém város közrendjének védelméhez, a kapitányság bűnügyi eredményeihez, így a város közbiztonsága érdekében kifejtett példamutató rendőri munkája elismeréséül vehette át a díjat. Mészáros Gábor 2010-ben lépett szolgálatba a Veszprémi Rendőrkapitányságon, ahol a vizsgálati osztály vizsgálójaként több veszprémi és az agglomerációhoz tartozó lakásbetörés, lopás, csalássorozat fel-
Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke, Takács Szabolcs kormánymegbízott, Mészáros Gábor, Porga Gyula az ünnepségen FOTÓ: VÁROSHÁZA
derítésében, illetve eredményes vizsgálatában vett részt. 2019 óta alosztályvezető, valamint a vizsgálati osztály életés ifjúságvédelmi alosztály ve-
zetője. Hozzáállásával, eredménycentrikusságával, szakmai felkészültségével, hivatástudatával személyes példát mutat kollégáinak, többgyer-
mekes édesapaként pedig kiemelten fontos számára, hogy Veszprém továbbra is biztonságos, élhető lakókörnyezet legyen.
programajánló Időjárás programjainkhoz
Többnyire erősen felhős, borult lesz az ég felettünk a hétvégén, záporok, zivatarok érkezésére is számítani kell, mérsékelt légmozgás mellett. A hőmérséklet 9°C és 22°C között váltakozik. A jövő hét első fele már szárazabb időt hoz, a hét közepétől már nyárias idővel.
NAPI ELŐREJELZÉS: WWW.VMETEO.HU
VESZPRÉMI
Agóra Filmklub
Színházak Petőfi Színház Mozart! – Simon-bérlet
A VESZPRÉM TELEVÍZIÓ MŰSORA
Május 6., péntek
8:00 Kilátó 8:30 Kukkantó 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Generációk 9:45 Tatárjárás – egyedül a Nagy Mongol Birodalom ellen. A Zrínyi Média filmje 10:00 Híradás 10:20 A szomszéd vár 11:00 Közért – életünk a világűrben 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Egy nap a világ – utazás Kovács Áronnal 18:30 Anna és Berci zöld világa 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradás 20:30 Beszéljünk róla 21:00 Székely konyha és kert 21:30 Híradás 22:00 Képújság Május 7., szombat
8:00 Egy nap a világ – utazás Kovács Áronnal 8:30 Anna és Berci zöld világa 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:30 Beszéljünk róla 10:00 Híradás 10:30 Beszéljünk róla 11:00 Székely konyha és kert 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kilátó 18:30 Kukkantó 19:00 A hét krónikája 19:20 Honvéd7 19:30 Katolikus krónika 19:45 Keresztkérdés 20:00 A hét krónikája 20:30 Régi idők mozija 21:00 Épí-Tech Házépítők Magazinja 21:30 Sztárportré 22:00 Képújság Május 8., vasárnap
8:00 Kilátó 8:30 Kukkantó 9:00 A hét krónikája 9:20 Honvéd7 9:30 Katolikus krónika 9:45 Keresztkérdés 10:00 A hét krónikája 10:30 Régi idők mozija 11:00 Épí-Tech Házépítők Magazinja 11:30 Sztárportré 12:00 Képújság 18:00 Géniusz 18:30 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó. B. Tóth László vendége Szandi és Bognár Csaba 19:00 A hét krónikája 19:20 Beszéljünk róla 20:00 A hét krónikája 20:20 Beszéljünk róla 20:45 Honvéd7 21:00 Praktikák 21:30 Gázfröccs 22:00 Restart Magazin 23:00 Képújság Május 9., hétfő
8:00 Géniusz 8:30 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó. B. Tóth László vendége Szandi és Bognár Csaba 9:00 A hét krónikája 9:20 Beszéljünk róla 10:00 A hét krónikája 10:20 Beszéljünk róla 10:45 Honvéd7 11:00 Praktikák 11:30 Gázfröccs 12:00 Restart Magazin 13:00 Képújság 18:00 Kilátó 18:30 Kukkantó
18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Beszéljünk róla 19:45 Veszprémi sporthíradó 20:00 Hír adás 20:20 Beszéljünk róla 21:00 SporTárs. Hegyi Iván vendége Puskás Lajos 21:30 Híradás 22:00 Képújság Május 10., kedd
8:00 Kilátó 8:30 Kukkantó 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Beszéljünk róla 9:45 Veszprémi sporthíradó 10:00 Híradás 10:20 Beszéljünk róla 11:00 SporTárs. Hegyi Iván vendége Puskás Lajos 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Székely konyha és kert 18:20 Kvantum (12) 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Honvéd7 19:30 Praktikák 20:00 Híradás 20:20 Régi idők mozija 20:45 Honvéd7 21:00 Üzleti Negyed 21:30 Híradás 22:00 Képújság
Kabóca Bábszínház
Május 6., péntek 19 óra
Május 12., csütörtök 15 óra
Kovács Gáborján (Bran)
Dalszerző! – BonBon matiné
Május 15., vasárnap
Május 13., péntek 19 óra
Papa, mama, gyerekek… családi nap: 10.00 Izeg-mozog! – Markó-Valentyik Anna babaszínházi előadása; 11.00 A repülés története – a MárkusZínház előadása
Mozart! – Latinovits-bérlet Május 14., szombat 19 óra Esőember – bérletszünet
Mozart! – Kossuth Zsuzsan- Latinovits–Bujtor na-bérlet Játékszín Május 7., szombat 19 óra
Május 9., hétfő 19 óra
Lili bárónő – bérletszünet
Árva szörny – 2. bérlet
Május 8., vasárnap 18 óra
Pannon Várszínház
Ahogy tetszik – bérletszünet Május 9., hétfő 19 óra A hőstenor – bérletszünet
Kiállítások Agóra Válogatás az almádi aluljáróból, május 10-ig
Május 6., péntek 19 óra
Csókos asszony – Darvas-bér- A Tapolcai Városi Képzőművész Kör tárlata, május 12-ig let
Művészetek Háza Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény, Vár u. 3–7.: Térmozgás / Movement in Space – A Vass Gyűjtemény nyolcadik állandó tárlata
Május 11., szerda
8:00 Székely konyha és kert 8:20 Kvantum (12) 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Honvéd7 9:30 Praktikák 10:00 Híradás 10:20 Régi idők mozija 10:45 Honvéd7 11:00 Üzleti Negyed 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Forgószínpad 18:30 SporTárs. Hegyi Iván vendége Puskás Lajos 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Beszéljünk róla (ism.) 19:45 Veszprémi sporthíradó 20:00 Híradás 20:20 Beszéljünk róla (ism.) 20:45 Veszprémi sporthíradó (ism.) 21:00 Épí-Tech Házépítők Magazinja 21:30 Híradás 22:00 Képújság
Dubniczay-palota, Vár u. 29.: Hiszünk a halál előtti életben – Válogatás az Irokéz Gyűjtemény műveiből Rorschach Image – válogatás kortárs fotográfiai alkotásokból című kiállítás a Dubniczay-palotában, június 12-ig
Május 12., csütörtök
8:00 Forgószínpad 8:30 SporTárs. Hegyi Iván vendége Puskás Lajos 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Beszéljünk róla (ism.) 9:45 Veszprémi sporthíradó 10:00 Híradás 10:20 Beszéljünk róla (ism.) 10:45 Veszprémi sporthíradó (ism.) 11:00 Épí-Tech Házépítők Magazinja 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kilátó 18:30 Kukkantó 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Generációk 19:45 Anna és Berci zöld világa 20:00 Híradás 20:20 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó. B. Tóth László vendége D. Molnár György 21:00 Közért – életünk a világűrben 21:30 Híradás 22:00 Képújság
7 NAP | 2022. május 5.
A mindenség elmélete – Veté- Május 8., vasárnap 10 óra Május 9., hétfő 18 óra si Albert-bérlet Kuszakeszi történet – Gizella Vadlovak – hortobágyi mese Május 11., szerda 19 óra Napok, Színházkert – magyar–német termé- A mindenség elmélete – bérMájus 10., kedd 18 óra szetfilm, 2021 (6) letszünet Ószirmi mesék és énekek:
Május 5., csütörtök 19 óra
8200 Veszprém, József Attila u. 38. Tel.: 88/421-830, 88/434-603 E-mail: info@veszpremtv.hu Műsorok az interneten: www.veszpremtv.hu
Május 10., kedd 17 óra
Várgaléria, Vár u. 29.: Szilvásy Nándor Szabadságról madárnyelven című kiállítása Tegulárium, Vár u. 29.
Eötvös Károly Megyei Könyvtár 936493
6
Istvánfi Dániel amatőr fotós A pillanat örök című kiállítása a kisgalériában, május 31-ig
Közérdekű információk Telefonos segítség nehéz helyzetben A Veszprémi Lelki Elsősegély Telefonszolgálat mindennap 24 órában várja hívását a 116-123, valamint szombat 19 órától szerda 13 óráig a 06-80/810-600-as telefonszámon. Mindkét szám az ország egész területéről ingyenesen hívható. Valakinek csak egy telefonszám, a bajba jutottaknak segítség! ,,…hogy beszéljünk egymással.”
Veszprém, Gyulafirátót, Kádárta közvilágítási hibabejelentésére az alábbi módon van lehetőség: Gátiba Energie Kft. hiba bejelentési lehetőségek: telefonon a 06-30/487-2853 számon, faxon a 06-88/444-721 számon, e-mailben a kozvilagitas@gatibaenergie.hu címen. VMJV Polgármesteri Hivatal hibabejelentési lehetőségek: Telefonon: 88/549-100; zöldszám: 88/401-104 (24 órában hívható) fax: 88/421-418; e-mail: vmjv@gov.veszprem.hu.
936499
Közvilágítási hibabejelentés
2022. május 5. |
VESZPRÉMI
Egyéb Május 5., csütörtök 16.30 óra Mit hoz a holnap? Jézus jövendölései korunkról és a jövőről címmel Soós Attila, a Nyitott Szemmel magazin főszerkesztője, bibliaoktató előadása a megyei könyvtár 3. emeleti közösségi terében
Május 8., vasárnap 18 óra
programajánló
7 NAP
Május 15., vasárnap 15 óra Mini piknik a Deák iskola előtti parkban: 15.00–19.00 Élményzenélés Mártony Zsuzsival és sok-sok hangszerrel; 15.00–20.00 Cirkuszi élményfoglalkozások 6–99 éves korig; 15.00–20.00 Közösségi cirkuszi sátor festés; 15.30 Mesecirkusz – a Kabóca Bábszínház előadása;
Ragyogás a képzőművészetben is
Nyugdíjasklubok
A Gizella Nőikar 20 éves jubi- Bakony Gaszt: 9-én kiránleumi koncertje a megyeháza dulás és gulyásparti Szent István-termében Bakony Művek: 9-én temetőlátogatás, találkozás 14 óra- Porga Gyula, Grászli Bernadett és Can Togay Május 10., kedd 17 óra FOTÓ: KOVÁCS BÁLINT - VEB2023 EKF kor a Dózsa temetőnél Francia társalgási klub a Balluff: 10-én 16 órakor A 2023. évi Európa kulturális fővárosa megyei könyvtár 3. emeleti klubnap közösségi terében (EKF) program bemutatta képzőművészeCsikász: 12-én 15 órakor filti, fotóművészeti és dizájn projektjeinek fő Május 12., csütörtök 17 mvetítés
óra
Dózsa: 9-én 14.30-kor anyák A Honvéd Kulturális Egyesü- napi megemlékezés és Huszár let Veszprém régió tagjai Józsefné „Van neked Volt?” Zsongás című kiállításának című könyvének bemutatója Ezerarcú Bónusz Szenior megnyitója az Agórában Klub: 9-én 14 órakor szenior Május 12., csütörtök 17 örömtánc; 10-én 10 órakor óra népek tánca; 12-én 10 órakor Jógafoglalkozás az Agórában, szalontáncok vezeti Buzás Magdolna okle- Fegyveres Erők: 9-én 14 veles jógaoktató, a részvétel órakor klubfoglalkozás; 15 órakor sportdélután a Schöndíjtalan herz-pályán
Május 14., szombat 10 óra
Játsszunk együtt: 9-én 15 órakor
„Regösök húrján” vers- és Pannonker: 9-én 14 órakor prózamondó verseny az kirándulások megbeszélése Agórában Sédvölgy: 9-én 15 órakor terefere
Május 14., szombat 14 óra
Szenior Tanácsadók Társasága: 11-én látogatás a Rumini – gyermek táncjáték Fenyves malomban egy részben Berg Judit Szociális Segítők: 16-án kalandregénye nyomán, az 10 órakor Inversedance–Fodor Zoltán Veszprémi Polgárok: Társulat előadásában az 11-én 14.30 órakor klubnap Agórában
7
elemeit, amelyek segítségével a készülő alkotások és installációk a régió természeti és kulturális örökségét, mindennapi valóságát jelenítik meg. V7 n A Veszprém–Balaton
2023 Európa kulturális fővárosa program célja, hogy a Veszprém–Balaton régiót mint kulturális-kreatív térséget elsősorban a kortárs képzőművészet eszközeivel mutassa be, úgy, hogy a térség hagyományos értékeire is jelentős figyelem irányuljon. Szeretnék növelni az itt élő és alkotó művészek, képzőművészettel foglalkozó intézmények, szerveződések láthatóságát, látogatottságát; ebben a tájnak, a természeti adottságoknak, a hangulatoknak nagy szerepe van. Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere kiemelte, Veszprém és a régió számára a képzőművészet fontos elem azon az úton,
hogy a város a nemzetközi kulturális élet térképén hosszú távon is kívánatos célponttá váljon. „Az Európa kulturális fővárosa 2023 cím viselése megtisztelő, ugyanakkor komoly felelősséggel is jár, megmutatjuk magunkat Európának, a kultúránkat, a hagyományainkat, az örökségünket. – mondta Porga Gyula, hozzátéve, „A Művészetek Háza Veszprém képviseli azt az értéket, amelyet a vendégeinkhez szeretnénk közelebb hozni, az EKF pedig még vonzóbbá és érdekesebbé teszi majd a helyi kulturális kínálatot”. „A Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa projekt képzőművészeti programja vonzó kép-
zőművészeti eseményeket tervez a városban és a régióban” – mondta Can Togay, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. kulturális-művészeti főtanácsadója. Hozzátette: „Kiemelten lényeges az edukációs szándék is, hogy a képzőművészet mint műfaj a fiatalabb generációkat is megfogja. Ehhez új stílusú, a digitális világra nyitott kiállítások, show-k kellenek, nem szokványos terekben megvalósított művészeti alkotásokkal”. Grászli Bernadett, a Művészetek Háza Veszprém igazgatója hangsúlyozta: céljuk, hogy a megújuló Művészetek Háza Veszprém valamennyi intézményegysége aktív és hosszú távon is fenntartható közösségi élet helyszíne legyen: „A kortárs kultúrát bemutató intézményként a különböző művészeti ágak közötti párbeszédet teremtő kiállítások mellett figyelmet fordítunk a lelki egészség megőrzését és a környezeti fenntarthatóság ügyét szolgáló programok fejlesztésére is”. A Művészetek Háza Veszprém 2023 januárjában, a magyar kultúra hetében már teljes lendülettel várja a kulturális év nyitását: 3 kiállítás nyílik ezen a héten. A címviselés évében nemzetközi képzőművészeti és fotóművészeti rezidenciaprogramot indít a helyi művészeti hagyományokhoz, illetve a Művészetek Háza Veszprémben bemutatott Vass László Gyűjteményhez kapcsolódva.
Erős nemzetközi felhozatal a tánc fesztiválján Veszprém 1998 óta ad helyszínt a TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztiválnak. Idén már 24. alkalommal, május 23. és 29. között várják a műfaj kedvelőit. CSZ n Vándorfi László feszti-
váligazgató visszatekintve elmondta, dicséret illeti a veszprémi polgárokat és kultúra kedvelőit, valamint a mindenkori önkormányzatot, hogy folyamatosan megtarthatták a fesztivált. – Ez nem egy bevételorientált, piaci kulturális termék, hanem támogatásra szorul, hiszen a fesztivál idei tervezett költ-
ségvetése mintegy 50 millió forint – tette hozzá. Németh Rajmund, az EKF kulturális projektmenedzsere elmondta, az EKF kitüntetett figyelmet fordít azokra a fesztiválokra, amelyekben megjelenik a nemzetköziség, a közösségi bevonás, a régiós megjelenések és a fenntarthatóság. Második éve irányítja a fesztivált Horváth Csaba
művészeti vezető. – A kortárs tánc a legdinamikusabban változó műfaj, igyekszik reagálni a körülöttünk zajló világ eseményeire – vélekedett. Elhangzott, a hét nap alatt öt helyszínen közel harminc program várja az érdeklődőket. A fellépők között négy nemzetközi produkcióval találkozhat a közönség. Porga Gyula polgármester köszönetet mondott Vándorfi Lászlónak, hogy 24 éve életben tartja a fesztivált. – Az EKF közeledtével fontos volt, hogy azokat a programokat támogassuk, amik már itt
vannak, működnek a városban, a most kapott lehetőség segítségével pedig igyekezzünk megjeleníteni ezeket a
nemzetközi térben. A részletes program elérhető a www. atancfesztivalja.hu weboldalon.
8
hirdetmények
VESZPRÉMI
7 NAP | 2022. május 5.
Hirdetmények Országgyűlési képviselő fogadóórája Ovádi Péter országgyűlési képviselő fogadóórát tart Veszprémben, 2022. május 11. (szerda) 14 órától. Helyszín: Képviselői Iroda, Veszprém, Kossuth u. 1. A fogadóórára bejelentkezés szükséges a +36-20-55-333-77-es telefonszámon vagy személyesen az irodában. n n n
Képviselői fogadóóra Csík Richárd önkormányzati képviselő fogadóórái az Egyetem városrészben: május 9. 17.00 Botev Általános Iskola; május 19. 17.00 Simonyi Általános Iskola. n n n
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
környezetvédelmi ügyintéző munkakör A pályázat kiírója: Veszprém Megyei Jogú Város Jegyzője, 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Munkahely megnevezése: Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városüzemeltetési Iroda Üzemeltetési Csoport, 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Betöltendő munkakör: környezetvédelmi ügyintéző (határozott idejű kinevezéssel – várhatóan 2024. június 30-ig). Ellátandó feladatok: Ellátja a város nem hatósági jellegű környezetvédelmi felada tait. Koordinálja a város belterületeinek köztisztasági és téli síkosságmentesítési feladatait. Ellátja a köztéri műalkotások, szökőkutak és illemhelyek üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat. Az állás betöltéséhez szükséges feltételek: büntetlen előélet, cselekvőképesség, magyar állampolgárság, iskolai végzettség: felsőoktatásban szerzett műszaki szakképzettség (környezetgazdálkodási, környezetmérnöki, vízépítőmérnöki, vegyészmérnöki, biomérnöki, környezettudományi, természetvédelmi szakirány), egészségügyi alkalmasság, vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása, B kategóriás jogosítvány. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: – hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, – jó kommunikációs képesség. Illetmény és egyéb juttatások: a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és a Közszolgálati Szabályzat alapján.
A pályázathoz csatolandó iratok: – motivációs levél, – fényképes szakmai önéletrajz, – iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány másolata, – jogosítvány másolata, –- az adatkezelési tájékoztató tudomásul vételével kapcsolatos hozzájáruló nyilatkozat, amely letölthető a www.veszprem.hu honlap Hirdetmények, pályázatok / Állásajánlatok menüből VMJV Álláspályázatok kezelése – tájékoztató (https://www.veszprem.hu/hirdetmenyek/allasajanlatok). A pályázat benyújtásának határideje: 2022. május 20. A pályázatokat Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Személyzeti Csoportjához (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) kell benyújtani. A pályázatok 2022. május 31-ig kerülnek elbírálásra. A pályázat elbírálásáról az elbírálást követően minden pályázó írásban értesítést kap. Az álláshely az elbírálást követően azonnal betölthető.
ján, valamint kifüggesztésre kerül Veszprém Polgármesteri Hivatal Aulájában 2022. április 28tól 2022. május 28-ig. Az észrevételeiket írásban tehetik meg, a Veszprém város honlapján található partnerségi egyeztetésről szóló 25/2017. (X.26.) önkormányzati rendelet 2. melléklet, partnerségi adatlap kitöltésével. A kitöltött adatlapot kérjük a VMJV Főépítészi Önálló Csoport címére (Veszprém, Óváros tér 9.), vagy a foepiteszi-csoport@gov. veszprem.hu e-mail címre megküldeni szíveskedjenek. A vélemények beérkezésének határideje: 2022. május 28. A módosítással kapcsolatosan 2022. május 17-én 16 óra 30 perckor lakossági fórumot tartunk Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Komjáthy-termében. Tisztelettel felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a fórum kizárólag a konkrét területet érintő rendezési terv módosításával kapcsolatos kérdésköröket érinti. Egyéb adatok iránt érdeklődni n n n lehet a Főépítészi Önálló Csoportnál munkaidőben a 549-266 és 549-261-es telefonon, illetve FELHÍVÁS Veszprém Megyei Jogú Város személyesen egyeztetett időPolgármesteri Hivatal Főépítészi pontban. Önálló Csoportja felhívja Veszpn n n rém város lakosságának figyelmét, hogy Veszprém Megyei Jogú Város 24/2017. (IX.28.) Ör. Pályázati felhívás sz. rendelettel jóváhagyott Tele- A „VKSZ” Zrt. (Vp. Házgyári út 1.) pülésrendezési Tervét módosíta- nyilvános pályázatot hirdet a Gyulafirátót, 10079/1 hrsz.-ú ni kívánja a Veszprém 6351/1, 6350/1 és nem beépíthető telek értékesíté6350/2 hrsz-ú ingatlanok terüle- se céljából. Min. vételár: nettó tét érintően állatkerti parkolók 22 000 000 Ft. Az eljárással kapcsolatos informegvalósítása céljából. A 2013. január 1-jétől hatályos te- mációkat tartalmazó pályázati lepülésfejlesztési koncepcióról, dokumentáció a kiíró székhelyén az integrált településfejlesztési 2022. 05. 09. és 2022. 05. 20. stratégiáról és a településrende- napja között, munkanapokon zési eszközökről, valamint egyes 8.00–12.00 óra közötti időszaktelepülésrendezési sajátos jogin- ban vehető át. A dokumentáció tézményekről szóló 314/2012. ára: bruttó 12 700 Ft. A pályáza(XI.8.) Korm. rendelet 29. §-ának tokat 2022. 05. 23. napján 9.00 megfelelően a helyi önkormány- óráig lehet benyújtani a kiíró zat az eljárás megindítása előtt székhelyén. Információk kérhedöntött a partnerségi egyeztetés tők munkanapokon 8.00–12.00 szabályairól és a 37. §-ának óra közötti időszakban. Tel: +36megfelelően előzetesen már tájé- 88-545-198. koztatta a tervezett módosításról n n n az érintetteket. A rendelet 38. §-ában leírtak alapján felhívjuk a módosítással Pályázati felhívás érintett területen és szomszéd- A „VKSZ” Zrt. (Vp. Házgyári út 1.) ságában található lakosságot, nyilvános pályázatot hirdet a gazdasági szervezeteket, egyhá- Veszprém, 6147/181 hrsz.-ú nem zakat és egyéb civil szervezete- beépíthető telek értékesítése célket, hogy a véleményezési doku- jából. Min. vételár: nettó mentációval kapcsolatos vélemé- 35 000 000 Ft. nyeiket, észrevételeiket megte- Az eljárással kapcsolatos inforhetik. mációkat tartalmazó pályázati A módosítással kapcsolatos véle- dokumentáció a kiíró székhelyén ményezési dokumentáció megte- 2022. 05. 09. és 2022. 05. 20. kinthető Veszprém város honlap- napja között, munkanapokon
8.00–12.00 óra közötti időszakban vehető át. A dokumentáció ára: bruttó 12 700 Ft. A pályázatokat 2022. 05. 23. napján 9.00 óráig lehet benyújtani a kiíró székhelyén. Információk kérhetők munkanapokon 8.00–12.00 óra közötti időszakban. Tel: +3688-545-198. n n n
Pályázati felhívás
A „VKSZ” Zrt. (Vp. Házgyári út 1.) nyilvános pályázatot hirdet a Veszprém 3942/A/1 helyrajzi számú, a Jutasi út 23. szám alatt található pince, kazánház értékesítése céljából. Min. vételár: nettó 3 000 000 Ft. Az eljárással kapcsolatos információkat tartalmazó pályázati dokumentáció a kiíró székhelyén 2022. 05. 09. és 2022. 05. 20. napja között, munkanapokon 8.00–12.00 óra közötti időszakban vehető át. A dokumentáció ára: bruttó 12 700 Ft. A pályázatokat 2022. 05. 23. napján 9.00 óráig lehet benyújtani a kiíró székhelyén. Információk kérhetők munkanapokon 8.00–12.00 óra közötti időszakban. Tel: +3688-545-198. n n n
Ingyenes energetikai tanácsadás
Immár több mint egy éve indult a Magyar Mérnöki Kamara ingyenesen igénybevehető energetikai tanácsadói szolgáltatása. Ez idő alatt közel 350 ügyfélnek tudtak segítséget nyújtani, köztük számos vállalkozásnak is. A kezdeti szakértő mérnöki kör kibővítésével ma már minden megyében biztosított a tanácsadás gyors és közvetlen elérése. Szolgáltatásuk célja, hogy megkönnyítsék ügyfeleik döntéshozatalát energiahatékonysági intézkedésekkel kapcsolatos kérdésekben. Az ingyenes program a környezetvédelem és az energiatudatosság jegyében segíti a háztartások, valamint a vállalkozások energiapazarló pontjainak feltárását, aminek segítségével az ügyfelek energiaköltségei jelentősen csökkenthetők. A szolgáltatás igénybevételére jelentkezni lehet a https://www. m m k . h u /ta n a c sad a s/? page _ id=202 címen elérhető elektronikus űrlap kitöltésével. Bővebb információ található az alábbi linken: https://www.mmk.hu/ tanacsadas/. Technikai segítségért Zubor András Pál (zubor. andras@mmk.hu, +36-1-4557080/114 kereshető.
2022. május 5. |
VESZPRÉMI
kultúra
7 NAP
Szinte két évad az új évad Öt kőszínházi premierrel készül a 2022/23-as, a Veszp rém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa ünnepi évre a Pannon Várszínház. CSEH ZOLTÁN
Kis túlzással a kőszínházi előadások mellett még két évadot teljesítünk – jegyezte meg Vándorfi László színházigazgató a napokban tartott évadbejelentő sajtótájékoztató alkal-
Kovács Gábor és Vándorfi László
FOTÓ: CSEH ZOLTÁN
A hazai filmek ünnepe Három városban – Veszprémben, Balatonfüreden és Balaton almádiban – közel száz magyar filmet láthatnak a filmbarátok június 9. és 12. között a Magyar Mozgókép Fesztiválon. CSZ n A fesztiválon a bemutatók kö-
zül közül húsz premier lesz – hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón. A négy nap alatt szabadtéri vetítésekkel, felújított klas�szikusokkal, közönségtalálkozókkal, kiállításokkal, koncertekkel és gasztroprogramokkal várják a közönséget. Veszprémben a Historia Malomkertben, a Játékszínben, a Hangvillában, az Óváros téren, az Expresszóban és az Agórában peregnek majd a filmek. Dr. Navracsics Tibor, a Veszprém– Balaton 2023 EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos emlékeztetett, kísérleti jelleggel indult a programsorozat, amely mozgóképfesztivállá nőtte ki magát. Káel Csaba filmügyi kormánybiztos arról beszélt, hogy a fesztivál ereje abban mutatkozik meg, hogy ezáltal kimozdulunk a mozikból a partra, parkokba, ami a nagy európai fesztiválok hangulatát idézi. A részletes programot ismertetve Lukácsy György, a Magyar Mozgókép Fesztivál fesztiváligazgatója elmondta, először itt lesz látható Rohonyi Gábor és Vékes Csaba romantikus
vígjátéka, a Szia, Életem! A fesztiválprogramban debütál továbbá Papp Gábor Zsigmond Bereményi kalapja című alkotása is. A fesztivál a Kár a benzinért című film vetítésével emlékezik meg a 100 éve született Pécsi Sándorról, a 120 éve született Jávor Pál tiszteletére pedig látható lesz a Toprini nász című felújított klasszikus. Az esemény zárófilmje Pálinkás Norbert Katinka című életrajzi dokumentumfilmje lesz.
Dr. Navracsics Tibor: a programsorozat mostanra fesztivállá nőtte ki magát FOTÓ: CSEH ZOLTÁN 935228
mával. Mint mondta, a népszerű Hair musical előadásukkal indulnak országos turnéra és a nagyvárosok arénáiban mutatják be ősztől. Az egyik első magyar musical, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról 50 éves lesz, ennek tiszteletére felújítják a 15 évig műsoron tartott produkciójukat és a hazai nagyvárosokban állítják színpadra. Egy pályázat eredményé-
től függően még egy előadás is turnéra indulhat, ez pedig a Dekameron című előadás lehet. A jövőre induló 22. évad a Valahol Európában című nagysikerű musicallal indul, amit elsősorban Dés László zenéje határoz meg. Az elő adást 30 kiváló ifjú tehetség gazdagítja. A második bemutató egy angol– amerikai színházi siker, remek színpadi helyzetek, félreértés sorozatát ígéri Ken Ludvig Primodonnák című vígjátéka. Ezt követően érkezik A szív hídjai című színmű, amely a világhírű, Oscar-díjakkal tűzdelt film színpadi változata. A színház pályázatot írt ki Petőfi Sándor befejezetlen Karaffa drámájának színpadra állítására, amire tíz író különböző műfajokkal mutatkozott be, a díjnyertes produkciót Szálinger Balázs írta meg, amihez Kovács Gábor, a Pannon Várszínház színésze komponál zenét. Az évadot egy sajátos koncerttel zárják Mesék Európából címmel, amely Tompos Kátya és Hrutka Róbert közreműködésével valósul meg és ígér fantasztikus zenei csemegét.
9
Táv teljesítésének bizonyítása: az aktivitást rögzíteni kell bármilyen, arra alkalmas applikációval, az eredményt el kell menteni vagy képernyőképet készíteni (printscreen, amin egyértelműen láthatók a teljesített távhoz tartozó információk); A táv teljesítése közben készíteni kell legalább egy fotót, amelyen a Résztvevő is szerepel. Az eredményt és a képet posztolni kell a Facebookra (Instagram opcionális) az alábbi két hashtaggel: #18évEU18kmVeszprém és #legyalogoltam / #letekertem / #lefutottam / #leúsztam / #leeveztem stb. szavak valamelyikét (a teljesítés módjától függően). Az eredményt és a fotót el kell küldeni e-mailben a veszprem@europedirect.hu e-mail címre a Résztvevő elérhetőségeivel (név, telefonszám, e-mail cím, születési hely és idő, lakcím, saját Facebook profil linkje) A teljesítés módja lehet: gyalog, futva, kerékpározva, úszva, evezve és együtt legkésőbb 2022. június 5. 23.59-ig. A résztvevők között értékes a többi. Az egyetlen feltétel erre vonatkozóan, hogy aktív, kültéri moz- nyeremények kerülnek kisorsolásra 2022. június 10-én. gás történjen. 60 év felett engedélyezett az elektromos rásegítéssel NYEREMÉNYEK: rendelkező kerékpár használata is. Tilos a távot azonban más, elektro- 1. kisorsolt játékos nyereménye: 1 db Decathlon ajándékutalvány 25 000 Ft értékben mos meghajtású sporteszközzel teljesíteni. A táv teljesíthető egyedül, 2. kisorsolt játékos nyereménye: 1 db páros belépő a Betekints Wellness és Konferencia Hotel wellness részlegébe párosan, családdal, barátokkal stb., azonban a nyereményjátékban való 3. kisorsolt játékos nyereménye: 1 db családi belépőjegy a Pannon Csillagdába részvételhez minden résztvevőnek teljesítenie kell a Részvételi és nye- 4. kisorsolt játékos nyereménye: 1 db Europe Direct ajándékcsomag reményjáték szabályzat 2. és 3. pontjában írtakat. A Europe Direct Veszprém és fenntartója, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Magyarország EU-csatlakozásának 18. évfordulója és a 2022. évi Európa-nap alkalmából nyereményjátékkal egybekötött, önállóan teljesítendő túrát hirdet 2022. május 9. és június 5. között. A megteendő táv 18 kilométer, amely kötetlenül, Veszprém megyében bárhol teljesíthető a megadott (május 9. 00.01 – 2022. június 5. 23.59 közötti) időben. A teljesítmény nem kötött szintidőhöz, azonban a táv megkezdésének napján kell teljesíteni a teljes távot. Az útvonal választásánál ELŐNY, de nem feltétel, hogy valamilyen európai uniós támogatásból megvalósult fejlesztés mellett vagy Natura2000 természetvédelmi területen haladjon el.
További információ és részvételi szabályzat: Europe Direct Veszprém (Facebook-oldal)
10
hirdetmények
VESZPRÉMI
Hirdetmények
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET MŰKÖDÉSI RENDJE, ELÉRHETŐSÉGE:
Útlezárás 2022. május 7-én 17.00 és 17.30 között a Gizella Napok keretében megrendezésre kerülő Történelmi felvonulás miatt útlezárás lesz a Hotel–Budapest út– Brusznyai utca–Rákóczi utca–Óváros tér útvonalon. A V-Busz járatai ebben az időszakban terelőútvonalon közlekednek. Bővebb információ a www. vbusz.hu oldalon, valamint a www.volanbusz.hu oldalon található!
KÖZPONTI ÜGYELET: 8200 VESZPRÉM, KÓRHÁZ U. 1. (a kórház sürgősségi osztálya mellett működik!) FELNŐTT SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: Telefon: (70) 370-3104 Rendelési idő: hétfőtől péntekig 16.00–8.00 óráig, hétvégeken és ünnepnapokon 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos) HÁZI GYERMEKORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: Telefon: (70) 370-3104 Rendelési idő: hétfőtől péntekig 16.00–8.00 óráig, hétvégeken és ünnepnapokon 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos)
n n n Alapellátási központi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Önkormányzata (8200 Veszprém, Óváros tér 9/B.) Tel.: (88) 549-173
Közműrekonstrukció Májusban is folytatódnak a közműrekonstrukciós munkálatok Veszprémben. A Bakonykarszt Zrt. megbízásából a Kígyó utca mellett a Viola és a Szilfa utca kereszteződésében dolgoznak. Május első hetében utolsó üteméhez érkezik a Viola utca és a Balaton utca közötti szakasz rekonstrukciója, ezt követően ismét zavartalan lesz itt a forgalom. Május 6-tól a Budapest úton a Viola utca és a belső körgyűrű között végeznek intenzív munkát. Ennek eredményeként a városból kivezető szakaszon csak egy sáv lesz szabad a lámpás kereszteződésben (Budapest út–Cholnoky utca), ezért átprogramozzák a lámpákat. Várhatóan június közepéig marad ez a forgalmi rend.
FOGORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS RENDJE: 8200 Veszprém, Halle u. 5/E. Telefon: (88) 425-228 Rendelés: kizárólag hétvégén és ünnepnapokon 8.00–14.00 óráig. Fenntartó: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Tel.: (88) 549-173 Fogorvosi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: Veszprémi Bölcsődei és Egészségügyi Alapellátási Integrált Intézmény 8200 Veszprém, Cserhát ltp. 13. Tel.: (88) 424-472, 328-661
SÉRELMEK A PSZICHIÁTRIÁN Alapítványunk közel 20 éve biztosít ingyenes jogsegélyszolgálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelésük során. Ha ön vagy ismerőse ilyen helyzetben van, illetve tudomása van ilyen esetről, kérjük, jelezze az alábbi elérhetőségeken: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Bp. Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-6355, 06 (70) 330-5384. E-mail: panasz@cchr.hu Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!
n n n
GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
május 5., csütörtök május 6., péntek május 7., szombat május 8., vasárnap május 9., hétfő május 10., kedd május 11., szerda május 12., csütörtök május 13., péntek
házi gyermekorvosi feladat ellátására Veszprém pályázatot hirdet az 1. számú házi gyermekorvosi körzet (Veszprém-Gyulafirátót) házi gyermekorvosi feladatainak ellátására 2022. szeptember 1-jétől 5 év időtartamra. A pályázat benyújtásának határideje: 2022. július 15. A pályázatról bővebben a www.veszprem.hu oldalon is tájékozódhat.
18.00–08.00 Egyetem u. 9. 18.00–08.00 Halle u. 5/G 20.00–08.00 Március 15. u. 4/B. 19.00–08.00 Iskola u. 3. 18.00–08.00 Rákóczi u. 8. 18.00–08.00 Bajcsy-Zs. u. 8. 18.00–08.00 Külső-Kádártai u. 3. 18.00–08.00 Jutasi u. 59. 20.00–08.00 Budapest u. 20–28.
n n n
VÉRADÁS május 5., csütörtök
Vérellátó Állomás
8.00–15.00
május 6., péntek
Vérellátó Állomás
8.00–12.00
május 9., hétfő
Vérellátó Állomás
8.00–15.00
Nass Magnet Kft.
10:00–15.00
május 10., kedd
Vérellátó Állomás
8.00–15.00
május 11., szerda
Vérellátó Állomás
8.00–18.00
május 12., csütörtök
Vérellátó Állomás
8.00–15.00
május 13., péntek
Vérellátó Állomás
8.00–12.00
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ifjúságorvosi feladat ellátására Veszprém pályázatot hirdet a 3. számú ifjúságorvosi körzethez tartozó oktatási intézményekben, ifjúságorvosi feladatok ellátására 2022. szeptember 1-jétől. A munkavégzés helye: a 3. számú ifjúságorvosi körzethez tartozó három oktatási intézmény orvosi rendelői. A pályázat benyújtásának határideje: 2022. augusztus 15. A pályázatról bővebben a www.veszprem.hu oldalon is tájékozódhat..
Keresse lapunkat és a környék híreit online is weboldalunkon!
n n n
Dévai Bíró Mátyás-díj
638757
vp7nap.hu
7 NAP | 2022. május 5.
Az önkormányzat díjat alapított azon természetes személyek munkásságának elismerésére, akik sokat tettek Kádárta városrész hírnevének öregbítéséért.
A Dévai Bíró Mátyás-díj adományozását minden veszprémi lakos kezdeményezheti, a jelölésre történő felhívással egyidejűleg megjelentetett jelölőlap kitöltésével. A jelölési határidő 2022. május 31. (A felhívás teljes terjedelmében lapunk április 28-ai számában, a 8. oldalon jelent meg.) n n n
Hirdetmény Az érsekségi épületek rekonstrukciós beruházása miatt a Vár utca teljes hos�szában ideiglenes forgalomkorlátozás lép életbe 2023. január 31-ig. Kérdés esetén a +36-20-943-1788-as telefonszámon érdeklődhetnek. (A felhívás teljes terjedelmében lapunk április 28ai számában, a 8. oldalon jelent meg.) n n n
Értesítés A Magyar Honvédség Bakony Harcikiképző Központ értesíti a lakosságot, hogy az MH BHK kezelésében lévő honvédségi területeken az éleslövészetek és egyéb katonai tevékenységek 2022. május hónapban az alábbiak szerint alakulnak: Hajmáskéri Gyakorló- és Lőtér („0”pont és Körös-hegy lő- és gyakorlóterek) 2022. május 6–13. 8.00–22.00. Tevékenység jellege: MH25 Klapka György Lövészdandár többnemzeti erők kiképzési tevékenység. Gyulafirátóti Gyakorló- és Lőtér (Rátóti-Nagymező és Újmajor lő- és gyakorlóterek) 2022. május 6–13. 8.00–22.00. Tevékenység jellege: MH25 Klapka György Lövészdandár többnemzeti erők kiképzési tevékenység. Tótvázsonyi Gyakorlótér 2022. május 9–13. 8.00–22.00. Tevékenység jellege: MH Modernizációs Intézet repülési tevékenység (drónteszt). Bakonykúti Gyakorló- és Lőtér (Csörlőházi lő- és gyakorlóterek) 2022. május 9–13. 8.00–22.00. Tevékenység jellege: MH1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred éleslövészet. Bakonykúti Gyakorló- és Lőtér (Ötfa gyakolótér) Tevékenység jellege: MH43 Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred járművezetési gyakorlat. A lőtéren felmerülő problémával kapcsolatos információk kérhetőek Várpalota Kossuth Laktanya ügyeletesétől az alábbi telefonszámon: 06-88-549-555. Hajmáskér Kiképzőbázis parancsnoka: Selek Róbert őrnagy 06-30-815-02-87, Bakonykúti Kiképzőbázis mb. parancsnoka: Kiss András főtörzsőrmester 0630-641-3178, kommunikációért felelős személy: Varga-Schäffer Mónika főhadnagy 06-30-777-52-34.
2022. május 5. |
VESZPRÉMI
hirdetés 11
7 NAP
7 NAP 20 HELYSZÍN 50 INGYENES PROGRAM
MÁJUS 7. SZOMBAT Városi gyalogos zarándoklatok A Veszprémi Érsekség szervezésében 8.00 „A” útvonal: találkozó a Veszprémi Állatkert alsó parkolójánál, útvonal: Betekints-völgy, Margit-romok, Úrkút és Deák Ferenc utca, Óváros tér „B” útvonal: találkozó az Agóra Veszprém előtt, útvonal: Jutasi út, Fenyves utca, Veszprémi Vár, Óváros tér Kossuth utca 9.00 – 18.30 Népművészeti kirakodóvásár Színházkert 10.00 – 18.00 GyereKert – Gyermekfesztivál Óváros színpad (Óváros tér) 10.00 Ünnepi szentmise a Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentje, Boldog Gizella ünnepén Főcelebráns: Palánki Ferenc Debrecen-Nyíregyházi megyéspüspök Szent Imre-díjak átadása FortunArt udvar
MÁJUS 5. CSÜTÖRTÖK MNL Veszprém Megyei Levéltára 9.30 – 14.00 Levéltári nap - Újra felfedezett források konferencia Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Kisfaludy terem 17.00 Kucsera János: Tíz évszázad magyar emlékei Bajorországban Könyvbemutató a Veszprém-Passaui Baráti Társaság Egyesület szervezésében VEB 2023 EKF színpad (Hangvilla előtti tér) 18.00 Quiet Chords duó 20.00 Kira & Bérces Viktor 22.00 Sofi & The Funktazi
MÁJUS 6. PÉNTEK Kossuth utca 16.00 Szobor séta érdekességek Veszprém köztéri alkotásairól A Művészetek Háza Veszprém szervezésében Találkozó: a Három grácia szobránál Veszprémi Petőfi Színház 19.00 Mini évad – Mozart! (musical) További információk: 20/772-8200 vagy jegyiroda@petofiszinhaz.hu Óváros színpad (Óváros tér) 18.00 Improgress 20.00 Carson Coma 22.00 Vad Fruttik VEB 2023 EKF színpad (Hangvilla előtti tér) 18.00 Swing-swing Együttes 20.00 Subtones 22.00 Kéknyúl Cserhát színpad (Vár Áruház előtti tér) 18.00 M.C.S. Blues Band 19.40 Deák Bill Blues Band 21.50 LGT Emlékzenekar
Programok 13.00 – 19.00 WAMP Design Vásár Ozsváth Gergely ’’Mentha” Szoborfestés, graffiti & workshop Gyulai Attila / GyulaiART 3D aszfaltfestés, Paint Jam 14.00 Szabadtéri festészeti akció a Művészetek Háza szervezésében Közreműködnek: Tarczy István festőművész és a Tango Misterio Veszprém projekt, aTangó és Mozgásművészeti Egyesület tagjai, Srágli Marietta festőművész, Kelemen Marcell festőművész, Szilágyi Zoé 15.00 Irodalmi piknik a Művészetek Háza Veszprém szervezésében Közreműködő költők: Korinek Janka, Fenyvesi Ottó, Varga Richárd Moderátor: Kilián László író 16.00 VEB 2023 EKF Percek: Zászlók alatt Veszprémben 16.30 VEB 2023 EKF Percek: Idén is lesz Magyar Mozgókép Fesztivál! 16.45 VEB 2023 EKF Percek: Hogyan lehet a művészetnek közösségformáló ereje? Ismerjük meg a VEB 2023 Kultháló és Pajta Programját. 17.00 – 18.00 VEB 2023 EKF Bor Percek és borkóstoló Cserhát színpad (Vár Áruház előtti tér) 14.30 A Veszprémi Ukrán, Lengyel, Roma és Örmény Nemzetiségi Önkormányzatok műsora Feltámadt Üdvözítő templom (Károly-templom) 15.30 A II. Balaton-felvidéki, Bakony régió nemzetközi pálinka- és párlatversenyhez kapcsolódóan mise, pálinka áldás, tiszteletbeli pálinka lovag avatás Szent Imre tér – Óváros tér 17.00 Történelmi felvonulás Részt vesz: Pavane Történelmi Tánccsoport, Langaléta Garabonciások, veszprémi városrészeket képviselő csoportok (Cserhát, Dózsaváros, Jeruzsálemhegy, Újtelep, Jutasi lakótelep, Jutaspuszta, Egyetemi városrész, Egry lakótelep, Füredi domb, Szabadság lakótelep, Cholnoky lakótelep, Bakonyalja, Kádárta, Gyulafirátót), Veszprém-Passaui Baráti Társaság Egyesület, Német Nemzetiségi Önkormányzat, Szent István Pálinka Lovagrend (Sóly), Pálinka lovagrendek, egyesületek
Óváros színpad (Óváros tér) 17.30 A Gizella Napok ünnepi főműsora, a Gizella-díjak átadása Ünnepi beszédet mond és a Gizella-díjakat átadja: Porga Gyula polgármester Pál István „Szalonna” és bandája ünnepi koncertje 21.00 Elefánt 23.00 Hősök VEB 2023 EKF színpad (Hangvilla előtti tér) 18.00 Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint 20.00 Aranyakkord 22.00 Jónás Vera Experiment Cserhát színpad (Vár Áruház előtti tér) 17.15 Los Orangutanes 19.40 PASO 21.50 KFT Veszprémi Petőfi Színház 19.00 Mini évad – Lili bárónő (operett) További információk: 20/772-8200 vagy jegyiroda@petofiszinhaz.hu
MÁJUS 8. VASÁRNAP Kossuth utca 9.00 – 18.30 Népművészeti kirakodóvásár Színházkert 10.00 – 18.00 Gyerekert – Gyermekfesztivál FortunArt udvar 11.00 – 17.00 Nyitott Műterem ’’2023’’ Baumann Béla, B.Hegedűs Piros, Debreczeny Zoltán, Hamerli Judit, P. Kovács Péter, Zámbó Attila 14.00 VEB 2023 EKF Percek: Érdekességek és művészeti csemegék az EKF kerekasztalon 14.45 VEB 2023 EKF Percek: Veszprém belvárosát vissza a veszprémieknek! VEBVELED! és Utcakép Fejlesztési Program sikerei, kihívásai Cserhát színpad (Vár Áruház előtti tér) 10.30 Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar 13.00 Tárkány Művek 15.30 Kerekes Band 17.15 Parno Graszt Hangvilla, nagyterem 15.00 Német nemzetiségi gála Megyeháza Szent István terem 18.00 A Gizella Nőikar jubileumi koncertje a Királynék Földjén Közreműködnek: Eklekta Énekegyüttes (Budapest), művészeti vezető: Halász Károly Aba-Nagy Zsuzsanna, hárfa (Ausztria) Kiss András, zongora Szólót énekel: Kizlinger Katalin, Kohári Bernadett, Kruppa-Jakab Éva, Nagy Regina Veszprémi Petőfi Színház 18.00 Mini évad – Ahogy tetszik (vígjáték) További információk: 20/772-8200 vagy jegyiroda@petofiszinhaz.hu Papírkutya 20.00 Tim Ries (USA) Oláh Kálmán- Balázs Elemér - Orbán György Quartet
apróhirdetés
VESZPRÉMI
Pintér Dávid e.v gyakorlattal rendelkező virágkötőt keres. Érd.:06-70/365-4220
*32470*
Takarítónőt keresek Veszprémbe heti 3 alkalomra. Érd.: 06-20/319-0022 Reflex-2006 Kft
*32484*
Teljes munkaidőben keresünk recepcióst német angol nyelvtudással és szobalányt/takarítót részmunkaidőben egész évre és szezonra. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal info@balacapanzio.hu Schwarzler Kft. *32684*
Kozma Angéla e.v. vasárnap délutánra, Lengyel piacra takarítókat keres. Érd.:0670/365-4220, 06-31/788-7196
Veszprémi dohányboltba keresek eladót részmunkaidőben. Érd.:06-20/3190022 Trend-82 Kft.
Nagytakarításra keresek számlaképes vállalkozót Veszprémbe. Érdeklődni: 0620/573-7696 Angabo 2006 Kft.
Veszprémi húsüzletbe eladót felveszünk. Érdeklődni: 06/30/946-8342 Albrecht Hús Kft.
*32488*
*36597*
Nemzeti dohánybolt veszprémi eladót keres, kiemelt fizetéssel, akár részmunkaidőben is. Tel.:06-30/664-6640 ProfiTrafik Bt.
*36556*
*32485*
*36686*
Veszprémi IND.E Automatizálás Kft. munkatársat keres CNC-forgácsoló munkakörbe egy műszakba. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: inde@indekft.eu e-mail címre. *36694*
A Veszprémi Járásbíróság
állást hirdet
Keresek eladó családi házat Veszprémben. Érd.: 06-20/430-0411
ALBÉRLETET KÍNÁL
Keresek sürgősen Veszprémben eladó sorházat vagy családi házat 160m2-ig. Köszönettel várom hívását! 06-20/2149555
*36594*
Egyetem utcában harmadik emeleti kétszobás, 51 négyzetméteres felújított lakás igényes párnak hosszú távra kiadó. Tel: 30/902-1219 *32914*
GARÁZS Veszprém Kőhíd utcában garázs eladó. Iár: 7,9MFt. Érd.: 06-70/291-3915
*32477*
Jelentkezni telefonon:
+36204449014 Prokantin Kft.
GARÁZS KIADÓ Veszprém Alkotmány utcában garázs hosszú távra kiadó. Tel.: 06-30/352-3651
*36574*
tanító – napközis nevelő munkakör betöltésére. Pályázni szakmai önéletrajz benyújtásával az
936806
936874
2022. május 13. napjáig
iskola@szilagyiveszprem.hu címen lehet.
934664
Feladat: Az intézményi helyiségek délutáni takarítása Munkavégzés helye: Nemesvámos, Kossuth u. 22. Jelentkezni személyesen vagy a 30/811-3817 és a 88/505-600 telefonszámokon lehet.
Keresünk-kínálunk ingatlanoKat
70/3-800-323 www.nivoingatlan.hu
Eladó lakást keresünk Veszprémben! Tel.: 06-20/283-3962
*32489*
Keresek megvételre Veszprém Endrődin 2.szobás lakást reális áron, saját részre 2.em-ig, akár bentlakással. 06-70/2769218
Veszprém kedvelt élelmiszerboltjába keresünk
nyugdíjas segítséget
✓ pénztáros ✓ árufeltöltő ✓ csemege- és sajtpultos ✓ húspultos ✓ takarító
*36547*
Keresek sürgősen Veszprémben eladó 2. vagy 3.szobás lakást. Köszönettel várom hívását! 06-20/214-9555
*32478*
Keresek 1,5-2 szobás lakást Veszprémben. Érd.: 06-20/430-0411 *36622*
Veszprém központjában 2 szobás felújításra szoruló lakás eladó. 06-20/4381666 *36589*
Veszprémben Csillag utcában 1.emeleti, 75m2-es 1+2félszobás, erkélyes, egyedi fűtéses téglalakás eladó. 06-20/2149555 *32480*
Érdeklődni az alábbi telefonszámon lehetséges:
*32472*
Mindennemű kárpitozást vállalok ingyenes felméréssel, nagy szövetválasztékkal, elszállítással! Érdeklődni: 0620/239-9198 *36564*
Redőnyjavítás, szerelés, kedvezményes áron! Hívjon bátran hétvégén is! 06-70/636-7310
*32471*
Szobafestést, mázolást, parkettázást, favágását-hasogatását és behordását vállalom. Érd.: 06-30/729-1279 *36688*
Tetőfedést, tetőfelújítást, bádogos munkát vállalunk. Ingyenes felméréssel! Érdeklődni: 06/30/937-8402 *36580*
ZÁRSZERVIZ! Lakásszerviz! Zárcsere, javítás, víz, villany, háztartási javítások, lakatosmunkák. 06/30/9595482
*26187*
VEGYES Bükfürdő D-épület május18-május 31ig kiadó. Ára.:35.000.-Ft. Tel.:06-70/2505522
*32482*
Eladó!!! Újszerű állapotban: MTD négyütemű fűnyíró 3,5le., GMI elektromos ágaprító, 12t. olajemelő, minőségi vörösbor. Érd.:06-70/208-3103
*32473*
Kugoo Kirin M4 elektromos roller 500w-os, garanciális eladó. 06-30/8758734 *36553*
Vásárolok dunyhákat, párnákat 29.800.-/kg-ig, régi hagyatékot, szarvasagancsot. 06/20/479-5287
*36601*
3.kerekű villamos rokkant motor (Holland). Benzines fűnyíró, kaszák, kapák, ásó, villa, gereblye, lapát, fúró eladó. 0620/517-4395 *32680*
TELEK
Nagy Lívia +36 20 370 57 91
*36607*
Kőművest keres? Építene, felújítana, festene? Víz, villany, stb. számlaképesen. Hívjon bizalommal. 06-30/479-7972
*36616*
Eladó 1+3 félszobás lakás Veszprémben. Ár: 19,9MFt. Érd.: 06-20/430-0411
*36621*
Bérezés: br. 1650 ft/óra + műszakpótlékok Beosztás: heti minimum 2-3 nap 6-8 óra
A Nemesvámosi Általános Iskola azonnali belépéssel részmunkaidős TAKARÍTÓ munkatársat keres.
LAKÁS Cholnoky lakótelepen 76m2-es lakás, 4.emeleten eladó. Érd.: 06-30/497-5040
Keresek a Cholnoky lakótelepen 1+1 szobás lakást a 2.emeletig. 06-30/4975040
az alábbi pozíciókra:
A Szilágyi Keresztény Iskola pályázatot ír ki
*32479*
166180
936370
érettségi, valamint okirattal igazolt gépírás tudás. Szakmai gyakorlattal még nem rendelkező, pályakezdők jelentkezését is várjuk. Az álláspályázatokat
936796
egy műszakos munkarendben (8-16h), hétfőtől-péntekig.
*36625*
*36559*
kollégát keresünk,
munkakörbe. Képesítési feltétel:
*36619*
4.órás (16.00-20.00-ig) takarításra keresek női dolgozókat Veszprémbe. Érdeklődni: 06-20/573-7696 Angabo 2006 Kft.
Mosgató-konyhai kisegítő munkakörben
írnoki
kell eljuttatni a Veszprémi Járásbíróság Elnökéhez, 8200 Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 11. szám alatti címre.
*32492*
CSALÁDI HÁZ Eladó családi ház Szentgálon. Ár: 25,9MFt. Érd.: 06-20/430-0411
*26175*
Kőműves munkát vállalok! Falazás, gipszkartonozás, vakolás, festés, betonozás, burkolás, térkövezés. 06-70/6009370
Keresek Veszprém környékén építési telket. Érd.: 06-20/430-0411
*36627*
Nemesvámoson 367m2-es építési telek eladó. Beépíthetőség 30%. Nagyon csendes, nyugodt kis utcában található! 06-20/214-9555 *36577*
SZOLGÁLTATÓI KATALÓGUS Biztosítás ÉRTÉKESÍTÉSI PONT ÉRTÉKESÍTÉSI PONT
123895188
Királyszentistváni telephelyre villanyszerelő-karbantartó kollégát keresünk. Elvárások: villanyszerelő végzettség, megbízhatóság, pontosság, B.kategóriás jogosítvány. Egy műszakos munkarend, 8.órás munkaidő. A jelentkezéseket önéletrajzzal info@ebhkft.hu e-mail címre várjuk. Érdeklődni 06-30/1846764-es telefonszámon lehetséges. ÉBH Nonprofit Kft.
*32487*
173136 173136 173136 928173
Veszprémi intézménybe délelőtti elfoglaltsággal 4,6 vagy 8.órás munkarendbe keresünk takarítókolléganőket. Egyetemi Centrum Kft. Érd:06/30/887-1623
Veszprém, Cholnoky Jenő u. 8. u. 8.4334 Tel.: Veszprém, +36 30 946Cholnoky 1474, +36Jenő 30 552 Tel.: +36 30 946 1474, +36 30 552 4334
ÜZLET, IRODA Veszprémben a Bajcsy utcában 45nmes iroda (2iroda+szoc.hely) hosszú távra kiadó. 06-70/242-0330 *32469*
JÁRMŰ Autóbontó autókat, teherautókat vásárol bontásra, igazolás és szállítás díjmentes. 0630/9970-265
Autógumi
Dongó Gumiszerviz Új, használt felnik, gumiabroncsok forgalmazása, gépjármû és motorkerékpár gumiabroncsok szerelése, centrírozása, javítása Veszprém, Ibolya u. 4. Tel.: 30/916-1733
165967
*32474*
*32486*
Pintér Dávid e.v. 4órás munkára szakképzett eladót keres. Érd.:06-70/3654220
Kőműves munkák, burkolás, gipszkartonszerelés. Rövid határidővel, minőségi kivitelben. 06-70/733-4926
Akkumulátor
*78412*
700705
Csomagoló munkakörbe veszprémi telephelyre nyomdai munkaerőt keresnénk 1.-műszak. Érd.:06-30/227-0794 papirtl@gmail.com Azimex Kft.
7 NAP | 2022. május 5.
Autókat, teherautókat vásárolunk bontásra, szállítás és igazolás kiadása ingyenes. 30/742-0830
*78416*
SZOLGÁLTATÁS Házhozmenő lomtalanítás, teljes lakásürítés padlástól a pincéig, lomelszállítás épületbontás, udvartakarítás. 06/30/881-9724
*32468*
Burkolás
887580
ÁLLÁST KÍNÁL
937072
12
apróhirdetés – magazin 13
A kavicsfogú álteknősről rajzoltak
A kavicsfogú álteknőst népszerűsítő programokhoz kapcsolódó rajzpályázat eredményhirdetése az Eötvös Károly Megyei Könyvtár közösségi termében FOTÓ: MW/PESTHY MÁRTON
Gyermekrajzok készültek a kavicsfogú álteknősről. Négy iskola kisdiákjai képzelték el, milyen lehetett az a tengeri hüllő, amelynek első maradványaira a Jeruzsálemhegyen bukkant rá mintegy 120 éve Laczkó Dezső. Veszprém nevezetes ősállatát 300 kisdiák rajzolta le, a munkák egy részét a megyei könyvtárban mutatták be, a legjobbakat díjazták is. MW n Csík Richárd fes-
tőművész irányításával rendhagyó rajzórákon készültek a kavicsfogú álteknőst ábrázoló rajzok. Négy iskola – a Báthory, Bárczi, a Dózsa és a Botev – tanulói vetették papírra Veszprém ősállatát. Az Agóra Veszprém Kulturális Központ és az Eötvös Károly Megyei Könyvtár által kiírt rajzpályázatra több mint 300 gyerekrajz készült, egy részükből a megyei könyvtárban nyílt kiállítás. A
megnyitón Csík Richárd önkormányzati képviselő kiemelte, az 1900-as évek elején Laczkó Dezső a Jeruzsálemhegyen találta meg a leletet, ezt az állatot próbálják népszerűsíteni, új kabalafigurát, jelképet varázsolni belőle. A diákoknak a rajzórákon elmondta, egy 200–230 millió évvel ezelőtti állatról van szó, ne úgy képzeljék el, mint egy ékszerteknőst. A gyerekek geometrikus formákból – kör, hasáb, kocka, három-
szög – rajzolták meg az állatot, így mindenki kön�nyen boldogult. Tetszőlegesen, fantáziájuk szerint kiszínezték és egyénileg környezetet is alkottak az állat mellé, vizet, tengeri növényeket. A kavicsfogúnak a Dezső becenevet adták a diákok. Mozgó kiállítás, hiszen az elkészült rajzokról nagyméretű másolatak készülnek majd, amelyeket a V-Busz helyi járatain láthatnak az utazók. Brányi Mária alpolgármester hozzátette, a ka vicsfogú álteknős, melyet a Sintér-domb környékén talált meg Laczkó Dezső, nagyobb figyelmet érdemel, mint amit eddig kapott. A népszerűsítését szolgáló rajzverseny ezért került be egy uniós pályázatba. Sikeres kezdeményezés volt, sok kisgyermek vett részt az alkotó folyamatban, ezáltal sok család számára vált ismertté a kavicsfogú. Az állatról korábban egy kisplasztikát is készített Csík Richárd, ezeket a kis szobrokat, amelyek emberi tulajdonságokat formáznak, Veszprém öt városrészében helyezik majd el. Iskolánként az első három helyezettet díjazták, több különdíjat is kiadott a zsűri. Az eredményhirdetésen a gyerekek a könyvtár és az Agóra ajándékát vehették át.
Adni jó! V7 n A legtöbben gyerme-
kek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát. Az szja 1 + 1%-áról idén is egészen május 20-áig lehet rendelkezni. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, miközben a felajánlás csak néhány perc figyelmet igényel az adózóktól. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallás webes felületének kezdőoldalán is feltünteti a rendelkezés lehetőségét az adó 1 + 1 százalékáról azért, hogy minél többen a lehető legegyszerűbben támogathassanak civil szervezetet, vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot. A rendelkező nyilatkozat elektronikusan, illetve papíralapon postán vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a „21EGYSZA” lapon május 20-áig. Az szja 1 + 1 százalékáról rendelkezni leg-
egyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltőprogramjával lehet. A korábbi évek gyakorlatával egyezően a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik 1 + 1 százalékos nyilatkozatát. Felajánlásokat kizárólag azok a civil szervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat. A NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.
Megkezdtük az állat otthon építését!
SzJA 1%-ának
felajánlásával segítheti a folytatást. Adó- szám:
927657
7 NAP
18913316 -1-19 Köszönjük!
Otthont az Állatoknak Alapítvány
928508
VESZPRÉMI
925386
2022. május 5. |
14
sport
VESZPRÉMI
VEDAC: érmes dobók és futók
HÍRHÁLÓ Kézilabda DI n Idegenben gyűjtötte
be a két pontot a BFKA- Veszprém kézilabdacsapat a férfi NB I/B felsőházában. A Telekom akadémistái a sereghajtó Ózdi KC otthonában 11:13-as félidei vezetés után 23:26-ra győztek. A veszprémi csapat legeredményesebb gólszerzői: Pergel Andrej 5, Csányi Dániel 4 (3), Szabó Tas 4. A bajnoki táblázat 8. helyét elfoglaló BFKA legközelebb a 6. Békési FKC-val mérkőzik május 7-én 18 órakor Veszprémben, az Erdész utcai DEVM-csarnokban. Öt fordulóval a vége előtt rendkívül szoros a rájátszás mezőnye, jó hajrával még bármi megtörténhet.
Labdarúgás DI n Súlyos vereséget
szenvedett a Gyulafirátót SE a megyei I. osztályú bajnokságban. A városrészi csapat szombaton Sümegen lépett pályára, ahol 3:0-s félidő után a második félidőben is 3 gólt kaptak, így 6:0-s hazai győzelem született. Május 7-én 17 órakor a tabella 7. helyén álló Ajka Kristályt látják vendégül a sereghajtó rátótiak, akik már aligha tudják elkerülni a kiesést. Novemberben Ajkán 5:0ra nyerte a két csapat csatáját a Kristály SE.
Röplabda DI n Fésüs Irén és Czeg-
lédi Dóra szakmai irányításával veretlenül lett első a Veszprém Volley a női NB II felsőházának nyugati csoportjában. A 10 mérkőzésből hatot 3:0-ra, hármat 3:1-re, egyet pedig 3:2-re nyertek meg a hazai találkozóikat Nemesvámoson rendező veszprémiek. A női NB II felsőházi nyugati csoportjának végeredménye: 1. Veszprém Volley 31 ponttal, 2. Tatabányai RSE 21, 3. Palota RSC Budapest 21, 4. Közgáz SC és DSK Budapest 12, 5. PTE-PEAC Pécs 9, 6. Röpisuli Sportegyesület Ajka 2.
7 NAP | 2022. május 5.
A dobó Ek-n bronzérmet nyert magyar csapat, balról a harmadik Csatári Jázmin FOTÓ: SPORTEGYESÜLET
Kiváló eredményeket értek el a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) sportolói az év eleji hazai és a nemzetközi versenyeken. DARCSI ISTVÁN
Ketten képviselték a veszprémi klubot a portugáliai Leí rában megrendezett dobó Európa-kupán, amelyen a mindössze 17 éves Csatári Jázmin a felnőttek között 61,50 méterrel a B-döntő 7. helyét szerezte meg kalapácsvetésben. Péringer Márk
ta. Dósa Jázmin Petra 41,69 méteres egyéni rekorddal 4. volt az U18-asok gerelyhajító- viadalán, mindössze 23 centiméterrel lemaradva a dobo góról. Évről évre egyre jobb teljesítményt mutatnak a VEDAC- osok a mezei futó országos bajnokságon – idén már csak 32 pont választotta el őket az
A mezei futó ob-győztes U18-as női csapat és az edzőik
az U23-as diszkoszvetők versenyében 47,47 méterrel 9. lett az A-döntőben. Történelmi bronzérmet nyert a magyar női válogatott, amelynek – Gyurátz Réka kalapácsvető, Márton Anita súlylökő, Bogdán Annabella gerelyhajító és Kerekes Dóra diszkoszvető mellett – tagja volt Csatári Jázmin is. Magabiztos veszprémi győzelem született az U20 és U18 korosztály téli dobó országos bajnokságán. Csekő Miklós 74,06 méteres új egyéni csúc�csal nyerte a kalapácsvetést az idősebbek mezőnyében, az ugyancsak aranyérmes Csatári Jázmin pedig 61,61-et teljesítve négy métert vert a 2. helyezettre. Csatári sorozatban a harmadik versenyén dobott 60 méter fölött, az ob-n is hat kísérletéből csak egy volt alat-
FOTÓ: SPORTEGYESÜLET
összesített versenyben a győzelemtől. Közel 60 fővel képviselte magát a klub a gödöllői viadalon, amelyen csapatban értek el kiemelkedő eredményeket. Az U18-as leány ifjúsági korcsoportban 4500 méter volt a táv, amelyen két gárdát is indított a VEDAC. A Szemán Kata (egyéniben 7. volt),
Engi Lilien (14.), Bognár Emma (15.) trió aranyérmet nyert a csapatbajnokságban, Báles Pálma (16.), Lantai Zóra (17.), Kovács Jázmin (42.) pedig a 4. helyen végzett. Ezüst érmes lett az 5000 métert futó U20-as junior együttes: Szemán Kitti (6.), Tóth Eszter (9.), Arnhoffer Kata (11.). Ugyancsak 5000 métert teljesített az U23-as utánpótlás korosztály, amelyben a VEDAC – Mérő Dominika (4.), Bálint Laura (7.), Lantai Anna Boróka (10.) – volt a legjobb csapat. Az U14-es gyermek fiú kategóriában ezüstérmet szerzett a klub együttese: Mireider Gergő (egyéniben győzött), Paksi Adrián (5.), Csima Alex (9.). Az ifjúsági U18 fiúk 6000 métert futottak, ebben a mezőnyben ezüstérmes lett a VEDAC csapata: Lents Barnabás (12.), Bálint Gergő (13.), Barát Miklós (17.). Bronzérmet nyert a 8000 méteres távon az U20-as együttes: Honti Marcell (4.), Bálint Ádám (15.), Barát Benedek (17.). Szintén a dobogó 3. fokára állhatott fel az U23-as trió: Bálint Benedek (12.), Németh Gergő (17.), Edvy András (18.), míg a VEDAC második
Pásztor Bence idénycsúccsal nyerte a veszprémi versenyt
FOTÓ: SPORTEGYESÜLET
gárdája – Kohut Bence (19.), Rezeli Martin (20.), Berzsenyi Bence (22.) a 4. helyen végzett. Abszolút kategóriában bronzérmet szerzett a klub: Kovács Tamás (12.), Koszár Zsolt (17.), Honti Marcell (19.). Így az összesített pontversenyben 2. lett a 12 érmet – köztük három aranyat – begyűjtő VEDAC. A mezei futó ob-ra Brassay Réka, Unger-Szabó Kinga, Esső András, Szemás János, Koós Hutás László és Molnár Zoltán készítette fel a versenyzőket. Koszár Zsolt negyedszer győzött a Budapesten megrendezett Vivicittá városvédő futás 10 kilométeres számában. A kétnapos fővárosi futófesztiválon 72 országból érkeztek a résztvevők és közel 14 ezren álltak rajthoz a különböző távokon, köztük 1300
Koszár Zsolt ismét győzött a városvédő futáson
FOTÓ: SPORTEGYESÜLET
külföldi. Versenyszámában nagy iramot diktálva 31:24 perces időeredménnyel szerezte meg az elsőséget a VEDAC kiválósága. Tavaszi dobóversenyt rendezett Veszprémben a VEDAC, amelyre az ország különböző pontjairól érkeztek a résztvevők. Kalapácsvetésben a hazaiak élversenyzője, Pásztor Bence győzött 72,48 méteres idénycsúc�csal, ugyanitt egyéni rekorddal (70,94) lett 3. Czeller Gábor. Strigencz Zalán diszkoszvetésben (51,13) és súlylökésben (13,77) is az évad legjobb teljesítményével szerezte meg az elsőséget, az ezüstérem mindkét számban Péringer Márké lett (50,45 és 13,04). Kiemelkedő teljesítményt nyújtott még a hazaiaknál Fertig Fanni, aki 56,05 méterrel fölényesen nyert az ifjúsági korosztályban. A női felnőtt kategóriában Csatári Jázmin volt a legjobb 59,79-cel.
2022. május 5. |
VESZPRÉMI
sport 15
7 NAP
Alapszakasz-győzelem
A Telekom játékosai megköszönik szurkolóiknak a buzdítást
FOTÓ: MTI/KOVÁCS ANIKÓ
Egy héttel a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntője után a bajnokságban csapott össze a Telekom a Pick Szegeddel, a Fejér-B.Á.L. pedig a Budakalásszal, és ezúttal is sikeresek voltak a veszprémiek. DARCSI ISTVÁN
Mindkét veszprémi csapat idegenben lépett pályára. A Fejér-B.Á.L. kétszer is, ugyanis előbb múlt hét szerdán lejátszották Budakalászon a Liga-kupa elődöntőjének a visszavágóját,
majd szombaton az NB I-ben mérkőztek. A Liga-kupában a Budakalász kettős győzelemmel jutott a döntőbe, miután a veszprémi sikerét megismételve hazai pályán 32:25-re győzött. Aztán a szombati bajnoki 2. félidejének közepén úgy
Dózsás birkózók hét érme DI n Az Aranycsapat Alapít-
vány és a veszprémi önkormányzat közös szervezésében rendezték meg az összmagyar nemzeti diákbajnokságot négy sportágban. A birkózók versenyét a Veszprémi Dózsa SK és a Honvéd Szondi SE közösen bonyolította az Ősi Sportközpontban. A dózsások nemcsak a rendezésben, hanem a szőnyegen is helytálltak, hiszen összesen hét érmet nyertek Faragó Zsolt és Izsák Károly tanítványai. A zentai, magyarkanizsai, székesfehérvári, enyingi és veszprémi birkózók küzdelmében Novák Csongor vala-
mennyi ellenfelét legyőzve megnyerte a diák I. korosztály 38 kilogrammos súlycsoportjának versenyét. Klubtársai közül bronzérmet nyert Üregi Bence a diák II. kategória 27 kg-os mezőnyében, Szócsin Levente a diák I. 54 kg-ban, a serdülőknél Novák Attila (52 kg), Szabó Bendegúz (67 kg) és Szabó Botond (72 kg), Szabó Tamara pedig a fiúk között lett 3. kadet 60 kg-ban. A Veszprémi Dózsa SK a stadion régi tornászgyakorlójában várja a birkózás iránt érdeklődő fiatalokat minden kedden és csütörtökön 18 órától.
A veszprémi birkózók edzőikkel
FOTÓ: SPORTEGYESÜLET
ZICCER
Lélektan
tűnt, ismét a budakalásziak örülhetnek, hiszen már öt góllal vezettek. De fokozatosan dolgozták le hátrányukat a veszprémi fiatalok, és előbb Kristóf Mátyás egyenlített az 57. percben, majd 2 másodperccel a játék idő vége előtt Fazekas Gergő állította be a végeredményt – 25:25. Győzelemmel ér fel ez az idegenbeli egy pont a Fejér- B.Á.L.-nak, amely május 7-én 16 órakor alsóházi rangadót játszik a NEKA ellen Balatonbogláron. Szegeden a rangadó nagyban hasonlított az egy héttel korábbi kupaelődöntőre. Az 16:16-ra végződött 1. fél időben hárommal is vezettek a Tisza-partiak, szünet után néggyel elhúzott a Telekom, amiből kettőt sikerült megőrizni az utolsó sípszóig – 27:29. Vladimir Cupara volt a derbi hőse: a veszprémiek kapusa a lövések 45 százalékát hárította! Ezzel a Telekom karnyújtásnyira van az alapszakasz-győzelemtől. Lékaiaék május 6-án 18 órakor a Budakalásszal játszanak a Veszprém Arénában.
DARCSI ISTVÁN
Időnként nem értem a nagy formahullámzást egy mérkőzésen belül. Elsősorban azokban a sportágakban, ahol nem folyamatos az eredmény számolása, így például a röplabdában. Miért van az, hogy ha egy csapat simán megnyeri az első játszmát, akkor ahelyett, hogy ugyanazon a fordulatszámon pörögve „beleverné a padlóba” az ellenfelet, leáll, mint aki jól végezte dolgát? Persze a hátrányban levő ilyenkor összekapja magát, jobban küzd és koncentrál, s mivel az előző szettet hozó játékosok elkényelmesedtek, hamarosan jön is az egyenlítés. A semleges nézőnek olyan érzése támad, mintha a két csapat nem térfelet, hanem csak mezt cserélt volna. Szóval 1:1 az állás, de lelkileg nem ott tartanak a résztvevők, mint 0:0-nál, mert a jobban kezdők a második játszma elszórakozása miatt lefelé tartanak, míg az első szett elvesztését kijavítók felfelé. Nem kön�nyű ilyenkor véghez vinni egy újabb fordulatot, mert időközben sikerült elveszteni a kezdeti önbizalmat, ami a játszmaarány kiegyenlítésével átszállt a másik csapatra. Hasonlót láthatunk a labdarúgásban. Gyakran az egyébként győzelemre esélyesebb csapat csak addig hajt, amíg sikerül megszereznie a vezetést. Ezután ahelyett, hogy a megroggyant ellenfélnek bevinne még egy ütést, azaz lőne vagy fejelne még legalább egy vagy akár több gólt, elkezdi védeni a minimális előnyét. Aztán, ha az ellenfél kiegyenlít, akkor kitör a pánik. Nos, a sportban kulcskérdés a lélektan. Az edzők is többet foglalkozhatnának vele…
Foci, futsal, röpi, kosár Két-két győzelem és vereség a veszprémi csapatok egyheti mérlege négy labdajátékban. DARCSI ISTVÁN
A labdarúgó NB III nyugati csoportjában kiütéses győzelmet aratott a Practical VLS. A már biztos bronzérmesnek tekinthető veszprémiek vasárnap hazai pályán Major Norbert kettő, Molnár Balázs, Gálfi Zoltán, Kovács Dániel egyegy találatával és egy öngóllal 2:0-s félidő után 6:0-ra nyertek a sereghajtó Andráshida ellen. Szerdán lapzártánk után Kaposváron lépett pályára Pető Tamás vezetőedző csapata, május 8-án 14 órakor pedig rangadót játszik itthon a 2. helyen álló BVSC-Zugló ellen. A futsal NB I rájátszásában a Balaton Bútor FC lemásolta a VLS-t, ugyanis hétfőn Veszprémben 2:0-s félidő után 6:0-ra verte az Újpestet Tatai József kettő, valamint Sergio, Everton,
Két gólt lőtt Major Norbert, aki összesen már 21 találatnál jár
Pál Patrik és Rutai Balázs góljaival. A női röplabda NB I rájátszásában vereséget szenvedett Budapesten a CoreComm-VESC. A veszprémiek vasárnap simán, 13-ra hozták az első játszmát a Kispest SE ellen, majd vis�szaesett a játékuk és a következő három szettet elvesztve (12, 21, 25 szerzett ponttal) 3:1-re kikaptak. Az 5–8. helyekért játszók csoportjában az élen álló VESC
FOTÓ: ARCHÍV
a sereghajtó debreceni Eötvös DSE ellen játssza az utolsó meccset május 8-án 16 órakor Veszprémben. A férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában az 5–8. helyért játszik a VKK. A kétmeccses párharc első összecsapásán a veszprémiek hazai pályán 97:105 (26:31, 29:15, 22:25, 20:34) arányban alulmaradtak a MAFC ellen. A visszavágó május 7-én 17.30-kor lesz Budapesten.
16
VESZPRÉMI
7 NAP | 2022. május 5.
Ha VEN van, izgalom van Szépkorú köszöntése
régi hagyományokat folytassák, és ne csak a diákokat, de az oktatókat és a városban élőket is beinvitálják a fesztiválra. A hatnapos fesztiválon több mint húsz hagyományos VEN-program és közel en�nyi zenei program és koncert volt az egyetem területén. A három évvel ezelőtti egyetemi napokon megválasztott DesztillÁdi (Hor-
Frenetikus hangulatú volt az idei VEN
FOTÓ: MW/PESTHY MÁRTON
Kitisztították a határt Kutyás gazdák és vadászok közösen gyűjtötték össze az illegális hulladékot Kádárta határában a napokban. MW n A rendezvényt a Séd-
menti Vadásztársaság hívta életre, hogy eltávolítsák az illegális hulladékot a területükről. A kezdeményezéshez kutyatulajdonosok is csatlakoztak, akik rendszeresen sétáltatják Kádárta határában a kutyájukat, így az akció hozzájárult ahhoz
is, hogy a két társaság tagjait összeismertessék egymással, mondta el Andok Tamás, aki összehívta a kutyatulajdonosokat a szemétszedésre. Az akciót első alkalommal szervezték meg a Sédmenti Vadásztársaság területén, amelynek tulajdonosa a Ver-
A célért közösen dolgoztak a kutyások és a vadásztársaság tagjai FOTÓ: MW/PESTHY MÁRTON
ga Zrt. A szemétszedést civilek és a vadásztársaság tagjai végezték, míg az ös�szegyűlt hulladékhoz a Verga Zrt. biztosított zsákokat és konténert, valamint a szemét deponálását is vállalták – mondta el Kósa Zoltán, a Sédmenti Vadásztársaság vadászmestere, fő szervező. Hozzátette, az akcióhoz segítséget nyújtott a VKSZ Zrt., míg a kádártaiak Katanics Sándor önkormányzati képviselővel szintén gyűjtöttek hulladékot egy másik időpontban a település szomszédságában. Kósa Zoltán kiemelte, a több mint harminc résztvevő mintegy hatvanhektáros területet járt be. Az akció eredményes volt, mert nagyon sok hulladékot találtak, a gallytól és kerti hulladéktól kezdve az építési- bontási és kommunális hulladékon át a gépkocsigumikig, sőt, még egy ágy és matrac is előkerült a területről.
Major Józsefnének Hegedűs Barbara adta át a miniszterelnök születésnapi emléklapját FOTÓ: VÁROSHÁZA DI n Major Józsefnét, Mag-
di nénit 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Veszprém város nevében Hegedűs Barbara alpolgármester és Bázsa Botond önkormányzati képviselő múlt hét csütörtökön a Völgyikút utcai Idősek Otthonában. Hegedűs Barbara átadta az Orbán Viktor miniszterelnök által küldött emléklapot, Bázsa Botond pedig egy csokor virággal kívánt boldog születésnapot az ünnepeltnek, aki már több mint hat éve él az otthon-
ban. Magdi néni a Felvidéken született, ott élt családjával a második világháború végéig, amikor a Benes- dekrétum következtében mint kijelölt lakhelyre, Bakonyszentivánra telepítették őket. Édesapja a világháborúban Budapest védelmében hősi halált halt. Major Józsefné 17 évesen férjhez ment, három gyereket szült és nevelt férjével, aki 47 éves korában meghalt. Magdi néni 1957-től az első mezőgazdasági felvásárló volt a Bakonyban.
112 krónika Két nő sikkasztott DI n Egy veszprémi vál-
lalkozó sikkasztás miatt feljelentette két dolgozóját. A nyomozás során kiderült, hogy a 21 és a 43 éves herendi nő rendszeresen vett ki az üzletek kasszáiból különböző összegeket, összesen közel négymillió forinttal megkárosítva a munkaadójukat.
Pénzbüntetés gondatlanságért DI n Foglalkozási köré-
ben elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a járási ügyészség egy útfelújításon bekövetkezett bal-
T
20 év alatt 25 000(55/2018 Ft támogatás Korm. rend)
AJÁNDÉK hatósági online VIZSGATESZT! Nagyméretű, fertőtlenített termeinkben biztonságos tanfolyamok vagy online képzés bármikor! Személygk. és motoros tanfolyam indul
május 9-én 16. órakor
Minden járműkategória és GKI online képzés azonnali kezdéssel!
eset miatt. Veszprémben a Pápai úton az egyik sávban folyamatos volt a járműforgalom, a másikban pedig munkagép dolgozott, ami forduláskor átnyúlt a forgalmas sávba, ahol egy helyijáratú autóbusznak ütközött, melynek betörtek az ablakai, egy utas pedig emiatt könnyű sérüléseket szenvedett. Elkerülhető lett volna a baleset, ha a művezető megbíz valakit a forgalom irányításával. Ennek elmulasztása miatt az ügyészség tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabását indítványozta a járásbíróságnak a 30 éves férfival szemben.
Ny. Sz.: 21221-2007
ATI SULI – VEZESS BOLDOGAN!
8200 Veszprém, Kádártai u. 33. Tel.: 06/88/422-411, +36/30/604-1058 Mail: mail@ativeszprem.hu • Web: www.ativeszprem.hu
TÁR NAI AUTÓSISKOLA
tanfolyam áráért most AKCIÓ! 90180napos napos tanfolyam végezhető
AM, A1, A2, A, B és C kategóriára Jelentkezz a tanfolyamra és fizess egyszerűen, otthonod kényelméből SimplePay szolgáltatással! Jelentkezni: Tárnai Balázs 06-30/446-5093 E-learning lehetőség • Részletfizetés! www.tarnaiautosiskola.hu
906886
tartott a Pannon Egyetemen a XXIX. Veszprémi Egyetemi Napok (VEN). Az elmúlt hétfői Dörgedelemmel indulva a négy csapat (VENcanto, VENtasy, UniVENzum és VEN Dizni) a VENpolgárok kegyeiért és szavazataiért küzdött. Az idei VEN nagyon mozgalmasra sikerült, a Diákrektori Hivatal nagy figyelmet fordított arra, hogy a
ÁKÓ: 143,3%, VSM: E 53,8% Gy 62,9% KK: 210 500 Ft
MW n Közel egy héten át
váth Ádám) diákrektor a pénteki ünnepségen hivatalosan is átadta a stafétát utódjának. A szavazás eredményeképpen női elöljárót köszönthettek, hiszen Török Beatrix, azaz Betícia Venna Esmeralda Natalia Cecilia Aurora Nacarino Tabarez Obrando Turquíla győzedelmeskedett. A gálán Gelencsér András (volt) rektor átadta a hatalmat Betíciának, majd az összes csapat közösen énekelte el Máté Péter Azért vannak a jó barátok című dalát. Gelencsér András és Betícia egyetértettek abban, hogy a VEN lényege az „összes csapat”, tehát a közösségi lét, a hagyományok folytatása, a barátság és összetartozás. A fesztivál zárónapján, szombaton már csak az ünneplésé volt a főszerep, miután délután a VENátuson hivatalosan is beiktatták az új diákrektort. A nagyszínpadon aztán este nyolctól Dzsúdló lépett fel, majd Basshunter svéd énekes, zenei producer és DJ. Basshunter legelső slágerét, a Boten Annát is játszotta, de Az éjjel soha nem érhet véget című dallal a magyar közönségnek külön is kedveskedett.
935988
Nagyon mozgalmasra és izgalmasra sikerült az idei Veszprémi Egyetemi Napok, amely egy hétig a hallgatókat, az oktatókat, de a városban élőket is lázban tartotta.
Ákó : Kategória A gyak : 122,14 % B gyak: 133,83% C: / VSM: A elmélet : 81,25% A forgalom : 85,71% B elmélet: 57,45% B forgalom : 51,22% Am: elmélet: 45,45%, forgalom 63,64%