2022. április 29. • X. évfolyam, 16. szám
várpalotai hírek
KRÓNIKA
Járdafelújítás két helyszínen is
Ingyenes városi közéleti lap
A hős várvédő kapitány előtt tisztelegtek A Dunántúl oroszlánja címmel egész napos hagyományőrző rendezvényt tartottak Várpalotán 6. oldal
Átvette a megbízólevelet
A Rákóczi utcában és a Felsőinkám utcában is új burkolatot kapnak járdaszaszok 3. oldal
KULTÚRA
Középpontban a tehetségek
Több év kihagyás után rendezte meg ismét hagyományos gálaműsorát a Thuri gimnázium 5. oldal
SPORT
Becsülettel helytálltak Ünnepélyes keretek között vette át megbízólevelét Kontrát Károly (Fidesz–KDNP), Veszprém megye 2-es számú, Várpalotát is magában foglaló választókerületének sorozatban harmadszor megválasztott országgyűlési képviselője a balatonfüredi Partitúra Galériában. A rendezvényen Németh Gyöngyi, Veszprém megye 2-es számú országgyűlési egyéni választókerülete vá-
lasztási bizottságának elnökhelyettese ismertette a választás eredményét, majd átadta Kontrát Károlynak a
Júliusig marad az árstop A kormány úgy döntött, hogy július elsejéig meghos�szabbítja az üzemanyagra és az egyes élelmiszeripari termékekre vonatkozó árkorlátozó intézkedéseket – jelentette be a miniszterelnök szerdán. Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videóban közölte: a kormány szerdai ülésén foglalkozott az üzemanyagárak és az élelmiszerárak kérdésével. Hangsúlyozta: egész Európában nőnek az árak, aminek elsődleges oka a háború, és amíg a háború nem ér véget, addig az árak nőni fognak. – Ezt azonban nem nézhetjük tétlenül Magyarországon, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családokat megvédje az áremelkedések következményétől – jelentette ki a kormányfő, hozzáfűzve, ezért alkalmaznak az üzemanyag és néhány alapvető élelmiszer esetében is árkorlátozást, illetve ársapkát. – Úgy döntöttünk, hogy július elsejéig mindkét esetben meghosszabbítjuk az árkorlátozó intézkedéseinket, tehát mind az üzemanyag ára, mind a kiválasztott élelmiszeripari termékeknek az ára július elsejéig változatlan marad. Mindent megteszünk, hogy védjük a családokat – hangsúlyozta Orbán Viktor.
megbízólevelet. Elhangzott, a képviselő a voksok 50,99 százalékát szerezte meg. Kontrát Károly beszédében
az összefogás fontosságáról beszélt, valamint megköszönte a települések, a polgármesterek segítségét, a békét, biztonságot és felesége, Zita támogatását. Kijelentette: a Fidesz–KDNP kétharmados többsége lehetőség és felelősség is egyben. (Cikkünk a 3. oldalon.)
A régió legjobbjaival mérkőzött a Várpalotai Gepárdok utánpótlás-kosárlabdacsapat 14. oldal
Idén újra lesz Rock Palota Fesztivál Két év kihagyás, július 23-án és 24-én újra megrendezi a Rock Palota Fesztivált a dzsembori nevét viselő, helyi zenészekből verbuválódott egyesület a városi sportcsarnoknál. – A fellépő zenekarokkal, valamint a közönséggel együtt már nagyon vártuk, hogy a járványhelyzet miatti leállás után újra megrendezhessük a fesztivált, ami egyedülálló lehetőséget biztosít a helyi és környékbeli csapatoknak. Olyan bandák váltják majd egymást a színpadon, mint például a Brigantik, a Gate, a 6áreset,
A legendás Végállomás zenekar is koncertet ad az idei fesztiválon a Végállomás vagy épp a Hangár21 – mondja Punk Balázs. A Rock Palota Egyesület elnökétől azt is megtudtuk, hogy 2022-ben sztárvendéget is köszönthetnek a fesztiválon, hiszen koncertet ad a Rock Palotán a Leander
Kills zenekar, sőt, nemzetközivé avanzsálódik a rendezvény, ugyanis fellép az olaszországi Reggio Emiliából érkező, stílusát tekintve kemény metálzenét játszó Gone Feral eg yüttes is. (Részletek a 16. oldalon.)
2
KRÓNIKA RÖVID HÍREK A megye legjobbja
A 26. Bem József Megyei Matematika Versenyen első helyezést ért el Varga Alina, a Várkerti Általános Iskola ötödik osztály diákja (képünkön). Felkészítő tanára Rotter Lindita volt.
Elektronikai lomtalanítás Elektronikai lomtalanítást tart május 7-én, szombaton a Várpalotai Közszolgáltató Kft. A társaság közölte, a kijelölt gyűjtőhelyeken (a közszolgáltató Fehérvári úti telephelye, az Inotai Faluház előtt, illetve a Készenléti Lakótelepen a buszfordulónál kihelyezett konténerek) 8.00 és 12.00 óra között elhelyezhetőek háztartási gépek, konyhai és kerti kisgépek, szórakoztató elektronikai eszközök, barkácsgépek, számítógépek, valamint elemek és fénycsövek. Akkumulátorok leadására csak a társaság telephelyén van lehetőség. A Várpalotai Közszolgáltató Kft. közölte, a lomtalanítás ideje alatt egyes veszélyes hulladékok is leadhatók a Fehérvári úti telephelyen. A gyűjtés során csak várpalotai lakosoktól, lakcímkártya felmutatása mellett, egy átlagos háztartásban keletkező mennyiségű veszélyes hulladékot vesznek át – hívta fel a figyelmet a városi közszolgáltató cég.
várpalotai hírek 2022. április 29.
Közösségi parkrendezés a Loncsosban Közösségi munkára hívta tagjait az elmúlt hétvégén a Loncsosi Baráti Kör. A csapat a városrészi emlékmű környékét szépítette meg, egyben az idei esztendő programjairól is egyeztettek. – Baráti körünk első körben még a húsvét előtti hétvégén hívta tagjait az emlékmű környékének rendbetételére, ám a bőséges eső megakadályozott minket ebben. A tagság azonban szép számban megjelent, így akkor taggyűlést tartottunk, s a elkövetkező hónapok programjairól egyeztettünk – mondta el lapunknak Vaczula István. A Loncsosi Baráti Kör elnökétől megtudtuk, elsőként május 7-én, szombaton borversenyt rendeznek a Várpalotai Badacsonyi Kertművelőkkel karöltve. A bírálat 13 órakor kezdődik, az értékelésre pedig 16.30-tól kerül sor a loncsosi lovas tanyán. Ezen felül a tagság úgy döntött, hogy a Loncsosi Napot idén sem rendezik meg a Pipacs és a Muskotály
A Loncsosi Baráti Kör tagjai a munka után az emlékműnél. Idén is sok programmal készülnek utcák találkozásánál lévő területen, helyette családi napot tartanak június 18-án az egyik bántai tónál. – Augusztusban buszos kirándulást tervezünk, szeptemberben pedig ismét szüreti bemutatóra várjuk a város kisdiákjait. Emellett szeretnénk újraindítani a Loncsosi esték előadás-sorozatot is – jegyezte meg Vaczula István.
Ami a bevezetőben említett közösségi munkát illeti, az elmúlt hétvégén végre kedvező időjárási körülmények várták a loncsosiakat, akik kerti szerszámokkal felszerelkezve ismét összejöttek eg y parkrendezési munkára. – Elvégeztük a 16 éves cserjék elöregedett ágainak levágását, kitisztítottuk a
csapadékvíz-elfolyó árkot. Összegereblyéztük a száraz faleveleket, a tuják elszáradt ágait levágtuk, s lenyírtuk a füvet is a területen a baráti kör gépével. A munkálatok végén „szakácsunk”, Hegedüs Csaba finom babgulyással várt minket, amit jófajta loncsosi borral öblítettünk le – mondta el Vaczula István.
Tüzet oltottak a főúton A 8-as főúton, Veszprém irányába tartott az elmúlt hét közepén Boroviczény Attila törzs őrmester és Albu Dénes tizedes, amikor egy nagy lánggal égő személyautóra lettek figyelmesek. Az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred ideiglenes gödöllői aleg ységnél szolgáló Boroviczény Attila törzsőrmester és a várpalotai székhelyű MH Bakony Harckiképző Központ katonája, Albu Dénes tizedes azonnal félreálltak, majd a biztonságos megállást követően a gépjárműben elhelyezett poroltóval rendeltetésés szabályszerűen megkezdték az oltást. A helyszínen tartózkodó személyek már a katonák beavatkozása előtt hívták a 112es segélyhívó számot, a hon-
várpalotai hírek
védek pedig a tűzoltók megérkezéséig folyamatosan próbálták eloltani a lángokat. A személyautó egyre nagyobb lánggal égett, emiatt a két katona megkérte a tűz esetben érintetteket, hogy húzódjanak biztonságos távolságba. A tűz során keletkező nagy nyomás miatt az égő gépjármű ablaküvegei kitörtek, az úttestre szóródtak. A további balesetmegelőzés céljából Boroviczény Attila törzsőrmester és Albu Dénes tizedes lezárták a forgalmat, a tűzoltók kiérkezését követően pedig a forga-
Albu Dénes tizedes a várpalotai Kossuth-laktanyában lom szabályozásában segéd- lángoló személyautó két utakeztek. Személyi sérülés sa épségben hagyta el a nem történt az eset során, a helyszínt.
Szerkeszti: a szerkesztőbizottság • Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató • Régióvezető: Tóth Tamás • Tartalomfejlesztési igazgató: Forgács Bernadett Kiadja: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. • Fotók és szöveg: SZPD • Szerkesztőségi postacím: Várpalotai Hírek 8200 Veszprém, Házgyári út 12., e-mail: varpalotaihirek@maraton.hu • Szerkesztőség és hirdetési információ: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12., Tel.: 88/400-400, e-mail: veszpremmaraton@maraton.hu, http://www.maraton.hu, e-mail: maraton@maraton.hu. • Hírszolgáltató és hirdetésfelvétel: Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. 8100 Várpalota, Szent István u. 16. II. em. ujsag@hircentrumtv.hu, Tel.: 88/744-488 • Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt., Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor Ferenc nyomdavezető Megrendelés száma: MVA 16/2021 • A lap ingyenes • Terjeszti a MédiaLOG-DMHM Zrt. • ISSN 2064-0366 A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft. politikai hirdetéseket nem fogad be.
KRÓNIKA
várpalotai hírek 2022. április 29.
3
Átvette megbízólevelét Kontrát Károly Ünnepélyes keretek között vette át megbízólevelét Kontrát Károly (Fidesz–KDNP), Veszprém megye 2-es számú, Várpalotát is magában foglaló választókerületének országgyűlési képviselője a balatonfüredi Partitúra Galériában. A rendezvényen Németh Gyöngyi, Veszprém megye 2-es számú országgyűlési egyéni választókerülete választási bizottságának elnökhelyettese ismertette a választás eredményét, majd Az április 3-án tartott országgyűlési választáson Veszprém megye 2-es számú választókerületében Kontrát Károly 26 762 szavazatot kapott, ami a voksok 50,99 százalékát jelentette. Benedek Szilveszter, a DK, a Jobbik, az MSZP, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP közös jelöltje 19 172 szavazatot kapott (36,53%), míg Kovács Attila, a Mi Hazánk jelöltje 3582 vokssal zárt (6,82%) a választókerületben. Kárpáti Zoltánra, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltjére 1765-en szavaztak (3,36%), Berta Ákos (Megoldás Mozgalom) 834 voksot kapott (1,59%), míg a Normális Párt által jelölt Dalmadi Róbertre 372-en húzták be az ikszet (0,71%).
átadta Kontrát Károly képviselőnek a megbízólevelet. Elhangzott, a képviselő ös�szesen 26 762 szavazatot kapott, azaz a voksok 50,99 százalékát szerezte meg. Kontrát Károly ország gyűlési képviselő beszédében a választókerületben tapasztalt együttműködést és összefogást emelte ki. Megköszönte a települések, a polgármesterek segítségét, a békét, biztonságot és felesége, Zita támogatását. Kijelentette: a Fidesz–KDNP kétharmados többsége lehetőség és felelősség is egyben. Köszönettel beszélt munkatársairól, az aktiv istákról és mindenkiről, aki segített a munkában. Kontrát Károly a Hírcentrum kérdésére a választást követően hangsúlyozta, továbbra is minden ember országgyűlési képviselője szeretne maradni a választókerületben és mindent meg fog
Kontrát Károly a balatonfüredi galériában hangsúlyozta, a választókerületben továbbra is az összefogás, az együttműködés lesz számára a legfontosabb
tenni annak érdekében, hogy a térségben élők tervei megvalósuljanak. – Képviselői hitvallásom, hogy a célokat nem én határozom meg, hanem az adott település vezetői, képviselő-testülete és az ott élő emberek. Az én feladatom, hogy
lehetőségeimhez mérten segíteni próbáljam ezek megvalósulását. Természetesen megvan a saját véleményem, de or sz á g g y ű lé si k é p v i s e l ő k é nt szolgálni szeretném az embereket s a célokat, amelyeket az itt élők kijelölnek számomra. Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere a választókerület példamutató együttműködésére, a települések, köztük Várpalota
fejlődésére, valamint a Fidesz–KDNP és a képviselő mellett álló emberekre helyezte a hangsúlyt köszöntőjében, míg Bóka István, a házigazda Balatonfüred első embere az elmúlt négy esztendő sikereiről beszélt. Az átadáson Kiss Ferenc galériatulajdonos szép zongoramuzsikával örvendeztette meg az ünnepség résztvevőit, míg Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója verset szavalt, Lovász Gellért zeneiskolai növendék pedig gitáron játszott.
Járdafelújítás várható két helyszínen is a városban Mintegy 53 millió forintból a Rákóczi úton és a Felsőinkám utcában is felújítja a járdákat Várpalota önkormányzata a Belügyminisztérium pályázatán nyert összegből, amelyet önrésszel egészít ki a település. – Sikeresen pályáztunk a Belügyminisztérium önkormányzati feladatellátást támogató pályázatán, 40 millió forintot nyertünk járdafelújításra, amit 13 millió forint önrésszel fogunk kiegészíteni. A pályázat keretében felújítjuk a Rákóczi utca két oldalán található járdaszakaszokat, összesen 647 méter hosszan, valamint a Felsőinkám utca páratlan oldali épületei mellett húzódó járdát 274 méter hosszúságban – tájékoztatta lapunkat Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere.
Ami a beruházás részleteit illeti, a felújítandó járdaszakaszok a városi gyűjtőútként funkcionáló és helyi járatú tömegközlekedés által is igénybe vett Rákóczi Ferenc utca két oldalán helyezkednek el, keleti (jobb) oldalon az Árpád és Liliom utcai útcsatlakozások között, nyugati (bal) oldalon pedig az Újlaky és Hegyhát utcai útcsatlakozások között. A Rákóczi Ferenc utca a város egyik legforgalmasabb közútja, mivel a városközpontot köti össze a jelentős lakosságszámmal
A Rákóczi utca két oldalán összesen 647 méter hosszúságban újítják fel a járdaszakaszokat rendelkező Tési-domb városrésszel. Ennek megfelelően az út két oldalán húzódó és felújításra tervezett járdákon is igen jelentős a gyalogos forgalom. Az utca és járdája a
közeli lakótelepek építésekor, az 1970-es évek közepén készült. Az út 2006 nyarán kapott új aszfaltburkolatot, de az út menti járdák az úttal együtt nem lettek felújítva,
tehát azok megépülésük óta, azaz közel 50 éve nem estek át rekonstrukción. Ez a közbeszerzés lefolytatását követően a tervek szerint még az idei évben megtörténik, jó minőségű térkőburkolatot kap a járdaszakasz. A Felsőinkám utcai felújítandó járdaszakasz (274 méter) az autóbusz-pályaudvar közvetlen közelében, az utca páratlan oldalán található négyszintes panelépületek előtt húzódik. Gyalogos forgalma jelentős a közeli buszpályaudvar, illetve bevásárlóközpontok miatt. A járda a Felsőinkám utcai panelépületekkel együtt 1981-ben és ’82-ben épült, s azóta nem lett felújítva. A közbeszerzés lefolytatását követően ez a szakasz is jó minőségű térkőburkolatot kap majd.
4
PROGRAMAJÁNLÓ
várpalotai hírek 2022. április 29.
Április 30-án, szombaton 17.00 órától ismét májusfaállítás a Felsővárosi Kvártélyház udvarán
Kiállítás Ezotéria, mandala, művészet címmel nyílik kiállítás Karika Lívia alkotásaiból a Jásdi Bodzaházban április 30-án, szombaton 14.00 órakor Várpalotai Tavaszi Tárlat – Kiállítás a Palotai Alkotók Köre új alkotásaiból. A megnyitót május 4-én, szerdán 17.00 órakor rendezik a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban. A kiállítást megnyitja Herth Viktória művészettörténész
Fecskenapot tart április 30-án, szombaton 15.00 órától a tési tájház udvarán a Múlttal a Jövőért Egyesület. A rendezvényen a résztvevők tanulhatnak a fecskékkel való együttélésről, valamint megtanulhatják elkészíteni a fecskefészkeket. A szervező egyesület minden anyagot biztosít a fészkek készítéséhez, amelyeket a szárítás után fel is tesznek majd Tésen a tájház épületére.
ház udvarán. A Felsővárosi Hagyományőrzők rendezvényén fellép a Rokolya Néptánccsoport, a jó hangulatról és a zenéről pedig id. Droppil Tibor gondoskodik majd
Városi majális május 1-jén, vasárnap 11.00 órától a Cseri-parkerdőben. Fellépnek a város és a térség művészeti csoportjai és sportegyesületei. A rendezvényre ingyenes buszjáratok indulnak Várpalotáról, az autóval érkeMájusfaállítás április 30-án, szomba- zőknek parkolási lehetőség a Cseri- ton 17.00 órától a Felsővárosi Kvártély- parkerdőben
A képzelet világa és valami más címmel nyílik meg május 8-án, vasárnap 14.30-kor Kisprumik Anita és Kovács Mónika közös festménykiállítása Ősiben, a KÖZ-PONT Közösségi Térben (Ősi, Kossuth utca 117.). A rendezvény Kisprumik Anita második könyvének bemutatója is egyben, amelyet a várpalotai Krúdy Gyula Kreatív Írókör vezetője, Éltető Erzsébet nyit meg Tavaszi tárlat címmel nyílik kiállítás Katona Judit festőművész alkotásaiból május 20-án, pénteken 18.00 órától a tési művelődési házban. A tárlatot megnyitja Pócsik József, a Bartos iskola Május 4-én, szerdán nyílik a Várpalotai Tavaszi Tárlat a könyvtárban igazgatója
Az Olasz Napokon idén is láthat tűzzsonglőr előadást a közönség A Krúdy Gyula Kreatív Írókör május I. Crystal Bál május 21-én, szombaton 2-án, hétfőn tartja következő foglalko- 19.00 órától a pétfürdői Vegyész Rendezvényteremben a Crystal Fitness SE zását a városi könyvtárban szervezésében. Meghívott vendég Olasz napok Várpalotán május 6-án és Schwartz Dávid, zenél DJ Lacika 7-én a Thury-várban. Pénteken 17.00 órától ünnepélyes megnyitó, majd a ferrarai zászlóforgatók bemutatója, valamint az Ortensia Néptáncegyüttes és a Cserregő Néptáncegyüttes műsora. 19.00 órától a Bányász kórus centenáriumi koncertje, 20.30-tól FireMagic tűzzsonglőr show. Szombaton 9.00 órától olasz–magyar íjászverseny a Felsővárosi Kvártélyházban, 11.00 órától olasz hagyományőrzők kiállításának megnyitója a várban. 16.00 órától a Mézengúzok Gyermekzenekar, 19.00 órától pedig a Coco Loco zenekar ad koncertet
Koncert A Várpalotai Bányász Kórus május 6-án, pénteken 19.00 órától tartja centenáriumi koncertjét a Thury-vár rendezvénytermében. Közreműködnek: Kárász András (cselló), Józsa Elenonóra (zongora), Zemlényi Eszter (szoprán), Balogh Eszter (alt), valamint a Kneifel Imre vezette Alba Regia Vegyeskar. Vezényel: Kováts Péter és Borbás Károly
Rendezvény Újra társasjátéknapot szervez a Krúdy Gyula Városi Könyvtár. Az intézmény munkatársai április 30-án, szombaton 8.00 és 12.00 között várják az érdeklődőket a könyvtárban. Előzetes bejelentkezés a konyvtar@krudylib.hu e-mail címen Április 30-án, szombaton újra hazai pályán játszik a Várpalotai Bányász SK férfi kézilabda-együttese
A Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával hímzés szakkör indul a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban. Folyamatosan várják azok jelentkezését, akik szívesen megismerkednének a hagyományos hímzéstechnikákkal. A szakkör részleteiről érdeklődni lehet a városi könyvtárban személyesen vagy e-mailben a konyvtar@krudylib. hu címen Vadász-gyermeknap május 29-én, vasárnap a Thury-várban és környékén. Részletes program hamarosan Palotai Mustra történelmi várjáték május 10–12. között a Thury-várban és környékén. Részletes program hamarosan
Sport Várpalota KK–Ősfehérvár férfi kosárlabda-mérkőzés a Fejér megyei bajnokság rájátszásában május 6-án, pénteken 19.50-től a Gál Gyula Városi Sportcsarnokban Várpalotai Bányász SK–Agrofeed-ETO UNI Győr U23 NB II-es férfi kézilabda- mérkőzés április 30-án, szombaton 18.00 órától a Gál Gyula Városi Sportcsarnokban Várpalotai Bányász–Magyarpolány SE megyei első osztályú labdarúgó-mérkőzés május 7-én, szombaton 17.00 órától a Bányász Sporttelepen
KULTÚRA
várpalotai hírek 2022. április 29.
5
Nagy sikerű Thuri gála Három év elteltével újra bemutatkozási lehetőséget biztosított tehetséges diákjainak a Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola a Thury-várban. Az intézmény életében régi hagyomány a Thuri gála, amelyen a tanulók a legkülönbözőbb produkciókkal lépnek a társaikból, tanáraikból és szüleikből álló közönség elé. A Thuri gála a szalagavatóhoz és a ballagáshoz hasonlóan mérföldkő a diákok és a tanintézmény egész közösségének életében. A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után a gálaműsoron most is a tehetséges fiatalok kaptak bemutatkozási lehetőséget. – 2019 áprilisában volt az utolsó Thuri gálánk, akkor intézményünk fennállásának 60. évfordulója alkalmából tartottunk eg y nagyszabású rendezvényt a városi sportcsarnokban. Három év telt el azóta, s a kényszerkarantén után nagyon boldogok vagyunk, hogy újra találkozhatunk – mondta el a Hírcentrumnak Dobos Tamás intézményvezető, aki a vár rendezvénytermében tartott gála nyitányaként is köszöntötte a megjelenteket,
Tehetséges fiatalok kaptak bemutatkozási lehetőséget a vár rendezvénytermében – A COVID sújtotta időszakban is arra koncentráltunk, hog y a járvány üg yi szabályok betartása mellett minden lehetőséget kihasználjunk a közösségépítésre. Szerencsére a tavaly ősszel induló tanévben már viszonylag normál életet éltünk az intézményben, egy osztály sem került nálunk karanténba vírusfertőzés miatt. A szalagavatót Az intézmény tanárai is a gála közönsége elé léptek egy-egy jól sikerült produkcióval és a többi ünnepségünket is meg tudtuk tartani, most majd a nívós eseményen az ták a megjelenteket a tanulók közösségépítés. Ezért is pedig gőzerővel készülünk intézmény falai közül kilépve és tanáraik. van szükség a hag yomá- a ballagásra és az érettsézenés, táncos, énekes és színi Elhangzott, a gimnázium nyokra és a közös progra- gire – tette hozzá az intézprodukciókkal szórakoztat- életében fontos tényező a mokra. ményvezető.
Csillagot járva versel Törzsök Károlyné, írói nevén Szücs-Gáspár Borbála kisprózákat, a Csillagot jártam epizódsort és egy kéthetes amerikai út tapasztalatait mutatja be legújabb, immár negyedik könyvében. A prózai hangvételű kötet tavaly jelent meg, de a járványhelyzet miatt csak a napokban sikerült bemutatni az érdeklődőknek a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban. A Csillagot jártam című kötet bevezetőjét Hollósvölgyi Iván József Attila-díjas költő írta. Szerinte az új könyv mindeddig elsősorban költőként ismert alkotója hű marad önmagához prózaíróként is. Páratlan utazásra hívja olvasóját a múlt távoli, néhol balladai homályba vesző messzeségébe, majd gondolatainak, eszmefuttatásainak szellemi forrásvidékére kalauzol – olvasható az előszóban. – Van egy versem, aminek a címe az, hogy Hogyan születik a vers. Ebben részlete-
sen leírom, hog y nem én írom a verset, hanem valaki súgja és én csak eszköz vagyok, aki papírra veti. Persze nem is papírra, hanem képernyőre és nem is ceruzával, hanem a billen tyűzet segítségével. Valóban úgy van, hogy a Jóisten megáldott engem ezzel a képességgel és ennek következtében sem a képek, sem a hasonlatok, sem maga a gondolat nem erőltetetten, hanem spontán jön elő belőlem. Csak akkor tudok írni, ha ez az ihlet meg van – mondta el Szűcs-Gáspár
Borbála, akinek könyvéből Pócsik József, Budai László, Éltető Erzsébet, Körmöci Judit és Kiss János olvasott fel a könyvtárban tartott esten. A Csillagot jártam ciklus legszebb írásai a maguk megható személyességében is általános érvényűvé, eg yetemessé emelkednek. Köszönhetően az írónő nagyon egyéni, ugyanakkor a mindannyiunkban közös emberit láttatni képes írásmódjának. A 15 epizódból álló írásmű az írónő gyermekkorát mutatja be.
Törzsök Károlyné, írói nevén Szűcs-Gáspár Borbála a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban. A Csillagot jártam a negyedik könyve – Ez a ciklus arról szól, hogy a szerző miképp találkozik régen elhunyt szüleivel és milyen párbeszédet folytat velük. Maga a kötet három szakaszból áll. Az első kettő szorosan egymáshoz kapcsolódik, a harmadik ettől elüt. Tulajdonképpen egy útinapló, ami az előző két ciklustól hangula-
tilag és műfajilag is teljesen eltér – méltatta az alkotót Budai László. A városi könyvtár vezetője hozzátette, Szűcs-Gáspár Borbála életünk legsúlyosabb kérdéseiről is játszi könnyedséggel tud írni, stílusának e légies természete a kötet címadó ciklusának lapjain teljesedik ki leginkább.
6
FÓKUSZBAN
várpalotai hírek 2022. április 29.
A muzsikát a Sonivius Vappae zenekar biztosította a várnál
A pákásztanyán Somlai Tibor mesélt a lápvidékeken élők szokásairól, mindennapjairól
Thury kapitányra emlékeztek A hős várvédő kapitány, Thury György emléke előtt tisztelegve egész napos programsorozatot rendeztek múlt vasárnap a várpalotai Thury-várnál, ahol tárlatvezetésekkel, hagyományőrző bemutatókkal, íjászversen�nyel és egy történelmi színjátékkal is várták az érdeklődőket. A Dunántúl oroszlánjának napja címmel hirdette meg rendezvényét a Thury-vár, így is tisztelegve Thury György nagysága előtt, aki 1566 júniusában 500 katonájával védte a palotai várat Arszlán pasa többszörös túlerőben lévő nyolcezres seregével szemben. Oláh Tibor várkapitány kérdésünkre elmondta, a György-napra időzített eseménnyel szeretnének hagyományt teremteni. A délelőtti megnyitó után a „Legenda életre kel” című tárlatvezetésre várták a megjelenteket. Thury életéről és haláláról hallgathattak meg érdekességeket azok, akik eljöttek Várpalotára, de láthatták a várvédő kapitány pallosát is. A nap folyamán ellátogathattak a középkori kínzókamrába, sőt, szó volt a vár oldalában nemrég feltárt pénzverdéről is, ahol összesen 178 darab hamis pénzérmét találtak a régészek. A gyermekeknek a Portéka Színpad vásári komédiájával kedveskedtek a szervezők, de az országos hírű természetvédő, Somlai Tibor is előadást tartott a pákászatról. Délután tüzérségi bemutatót tartottak a szintén nemrég feltárt délkeleti őrtorony-
nál, ahol a végvári védelmi rendszerről kaphattak képet a vendégek. Mindeközben egész nap hagyományőrző csapatok tartottak bemutatókat a várnál, a házigazda várpalotaiak mellett itt voltak az Egri Félhold Hagyományőrei, Gyuláról a Kerecsényi László Íjászkör tag-
jai, míg Maglódról a Vörös Oroszlán Lovagrend tette tiszteletét Várpalotán. Zsédely Ferenc kovács pedig a várudvarban tartott bemutatót, s készítette a szebbnél szebb kovácsoltvas karkötőket a fiatal leányok számára. A hangulatos muzsikát mind eközben a várpalotaiak által
A Thury-vár körül tábort vertek a hagyományőrző csapatok már jól ismert Sonivius Vappae zenekar biztosította. „A vihar kapujában, avagy a Dunántúl oroszlánja” címmel történelmi színjátékot is láthattak az érdeklődők a Vörös Oroszlán Lovagrend és a Thury-vár Vitézei HSE előadásában. A darab érdekessége az volt, hogy korabeli levelek alapján három nézőpontból (magyar, német, török) mutatta be Thury György életét. A várvédő kapitány hősiessége előtt tisztelegve 15.54-
kor (1554-ben került Várpalotára Thury György) a megjelent hagyományőrzők közösen adtak le díszlövést a vár előtt. Három ágyú, két szakállas puska és 10 puska dörrent meg egyszerre a hős várvédő kapitány tiszteletére. Íjászbemutatót is tartottak az érdeklődőknek a Thury-vár vitézei HSE és a Kerecsényi László Íjászegyesület tagjai, majd a nap zárásaként íjászversenyt tartottak, ahol négy város íjászai versengtek a Szent György vándorkupáért.
A vállalkozó kedvű gyermekeket apródképzéssel, izgalmas feladatokkal várta az Oláh Tibor várkapitány vezette szervező csapat
ÖNKORMÁNYZAT
várpalotai hírek 2022. április 29.
KÖZLEMÉNY a 2022/2023. tanévi óvodai beíratások idejéről és módjáról, a bölcsődei felvételről Tisztelt Szülők! Várpalota Város Önkormányzata értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy az óvodáskorúak beíratása, valamint a bölcsődei felvételi igény bejelentése a következő időpontokban és az alábbi címeken történik: 2022. május 2-án (hétfő) 2022. május 3-án (kedd) 2022. május 4-én (szerda)
13.00–17.00 óráig 8.00–17.00 óráig 8.00–13.00 óráig
Az óvodai felvételi igény bejelentése megtehető: Lurkó kuckó Központi Óvoda – 8100 Várpalota, Mártírok útja 3. A bölcsődei felvételi igény bejelentése megtehető: Ringató Bölcsőde – 8100 Várpalota, Mátyás király u. 19. Lurkó kuckó Központi Óvoda – 8100 Várpalota, Mártírok útja 3. (A Szivárvány Tagóvoda és Bölcsődébe, valamint az Inotai Cseperedő Óvoda és Bölcsődébe való felvételi kérelem esetén.) A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján: „A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A szülő – tárgyév április 15. napjáig benyújtott – kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, különös méltánylást érdemlő esetben, újabb kérelem alapján annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti, a kormány rendeletében kijelölt szerv felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.”
A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik vagy ahol szülője dolgozik. Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik. A Várpalotai Összevont Óvoda és Bölcsőde körzete, működési területe: Várpalota város közigazgatási területe. A Várpalotai Összevont Óvoda és Bölcsőde tagintézményeinek nincs külön körzete az intézmény alapító okirata szerint. Várpalotai Összevont Óvoda és Bölcsőde csoportjaiba a Várpalota városban bejelentett lakóhellyel rendelkező szülők kérhetik gyermekük elhelyezését, ha életvitelszerűen Várpalotán tartózkodnak. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, amennyiben az óvoda fenntartója több óvodát tart fenn, az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre. Az intézmény vezetője az óvodai felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban, a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozati formában közli a szülővel. A végleges felvételről az intézmény vezetője dönt. A felvettek listájának közzétételéről a tagintézmények bejárati ajtajára kihelyezéssel legkésőbb 2022. június 1-jéig gondoskodik.
A köznevelési törvény alapján lehetőség van a két és fél évet betöltött gyermek felvételére is abban az esetben, ha minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező, hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.
A fent megjelölt napokon és helyeken jelezhetik a szülők a 2022/2023. évi bölcsődei felvételi igényüket. A Ringató Bölcsőde, valamint a Várpalotai Összevont Óvoda és Bölcsőde bölcsődei csoportjaiba a Várpalota városban bejelentett lakóhellyel rendelkező szülők kérhetik gyermekük elhelyezését, ha életvitelszerűen Várpalotán tartózkodnak. Bölcsődében a gyermek 20 hetes korától nevelhető és gondozható. Ha a harmadik életévét január 1-je és augusztus 31-e között tölti be, az adott év augusztus 31-éig, ha szeptember 1-je és december 31-e között tölti be, akkor a következő év augusztus 31-éig gondozható bölcsődében. Bölcsődei ellátás keretében azon gyermekek ellátását kell biztosítani, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, munkaerőpiaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni.
Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos.
Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy a megadott időben gondoskodjanak a gyermekek beíratásáról a jelen közleményben foglaltak szerint!
Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát.
Vá r p a l o t a , 2022. március 28.
Ez a kötelezettség azon gyermekekre vonatkozik, akik 2019. szeptember 1. előtt születtek, és még nem járnak óvodába.
dr. Ignácz Anita Éva jegyző
7
8
KÖRKÉP
várpalotai hírek 2022. április 29.
Megújult az általános iskola Ősiben Közel 20 millió forintból újult meg az Ősi Általános Iskola úgynevezett „politechnika” épülete, amelyben a gyakorlati oktatás mellett ősztől egy elsős osztály is helyet kap majd, hangzott el a kedden tartott átadási ünnepségen. – A kormányzat, s így a tankerület szándéka sem a vidéki iskolák elsorvasztása, sokkal inkább a falvakban működő intézmények fejlesztését tartjuk feladatunknak. Meg kell adnunk a vidéki g yermekeknek is azt a lehetőséget, hog y a saját településükön tanuljanak, s teg yék mindezt modern körülmények között – mondta el a megújult épületben tartott átadón Szauer István, a fenntartó Kontrát Károly, térségünk újraválasztott országgyűlési képviselője és Kurbucz Ferenc Tamás intéz- Veszprém i Ta n ker ü leti ményvezető beszélgetnek az iskola felújított épülete előtt Központ igazgatója. Az Ősi Általános Iskola diákjainak hangszeres elő adását követően Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, imponáló az a fejlődési pálya, amit a település bejárt az elmúlt években. Az iskola mellett megújult az óvoda, új bölcsődét építettek, s rövidesen átadják az új, műanyag borítású kézilabdapályát is az udvaron. Kurbucz Ferenc Tamástól, az Ősi Általános Iskola
intézményvezetőjétől megtudtuk, a Veszprémi Tankerületi Központ a Magyar Falu Programban 19,49 millió forint támogatást nyert el az iskolaépület fejlesztésére. A beruházás során az iskola területén található úgynevezett „politechnika” épületben a tantermet és a technikatermet újították fel. Az épület két bejáratánál a töredezett lépcsőket elbontották, a helyükre újakat építettek, míg a tantermekben a régi padlóburkolat helyére új, laminált parkettaburkolat került. A többi helyiségben új kerámia járólapot raktak le, valamint a beltéri ajtókat is újakra cserélték. Az épület belső tereinek átvariálásával további egyegy fiú és leány vizesblokkot alakítottak ki a már meglévő vizesblokkok felújítása mellett. Emellett minden helyiségben új, modern lámpatesteket szereltek fel. A fejlesztés az iskola 169 tanulója számára biztosít megújult környezetet.
Az ünnepélyes átadáson az intézmény diákjai adtak színvonalas zenés műsort
Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. 8100 Várpalota, Szent István u. 16. II. em.
„
(Dr. Colin Campbell: Kína-tanulmány)
MŰSZERES MÉRÉSEK rezgés,
VeszpréM Metodic Központ és anyagcser etípus-Mér
BLAUTECH Kft.
08090595
is ingyenes! A hallásvizsgálat továbbra 1. Veszprém, Szeglethy u. 06 88 329 037 Belvárosi Üzletház • Tel.:
Belvárosi Üzletház, Szeglethy u. 1. 2. em. Bejelentkezés: 06 20 46 777 50
08090608
www.blautech.hu mail@blautech.hu 590-059 Tel.:+36(88)590-050, Fax:+36(88) 8200 Veszprém, Hársfa u. 39.
08090573
(légszennyezés, zaj, klíma, fény, stb.)
SZÁM 2013. február 21. • MUTATVÁNY
várpalotai hírek Ingyenes városi közéleti
Fókuszban
Megoldás lehet az elkerülő?
TAGJA A MAR ATON L APCSOPORT
lap
fusa Leitner Ferenc, a város fotográ a versenyt 5. a húszévesekkel is felveheti
oldal
Jó példa az összefogásra -igazgató A 90 éves egykori művelődésiház
Több tényező is befolyásolja a város levegőjének 6–7. oldal minőségét.
Jótékonyság
Közel 21 millió forint ból épült meg az a többfunkciós műfüves sportpálya Várpalo tán, amelyet szerdán délután ünnepélyes keretek között adtak át a város sportolóinak. a – Nagy öröm ez a pillanat hi város sportszeretőinek, pálya szen a most elkészült lehetőséget ad a labdarúgás kosár mellett a kézilabda, a a te labda, a röplabda, illetve nisz sportágak gyakorlására. A város közvetlenül három a be millió forintot biztosított önkor ruházáshoz, míg az mányzati tulajdonú Palota sport Kft. további kétmillió mint forintot tett hozzá a több 15 millió forintos belügymi – nisztériumi támogatáshoz fel mondta el a létesítmény polgármes térség a avatásán terei, önkormányzati képvise lői és sportolói előtt Talabér
segítő kéz Hubának
Adománygyűjtő rendeza vények a településen gyilkos kórral küzdő kisfiú támogatásáért. 2. oldal
sPoRt Talabér Márta polgármester
és Kontrát Károly
napokban látta már játszani bi itt a gyerekeket, az minden a zonnyal jó döntésnek tartja beruházást. Kontrát Károly belügyi államtitkár kijelentet is te: jó helyre, egy sportban al bíró komoly hagyományokk város legendás sporttelepére érium került a Belügyminiszt Márta polgármester. pályázatán nyert összeg. fut Megjegyezte, voltak ugyan elkészült éve 50 – Az épí olyan negatív felhangok a pálya elmúlt ballpályán egykoron tése kapcsán, ám aki az
el a kezdőrúgást belügyi államtitkár végezték
ügyvezető igazgatója hangsú nagy klasszisok játszottak, lyozta, az összefogás szép pél mint Kerkai, Lakics, Horváth dája a villanyvilágítással ellá Bízom minő vagy épp Palkovics. tott létesítmény, a kiváló benne, hogy ez a létesítmény ségű, holland műfűvel borított hogy vették is hozzájárulhat ahhoz, oz területet nagy kedvvel a jövőben a hagyományokh sportolók. Az a palo birtokba az ifjú méltóan szerepeljenek követően a el az ünnepélyes átadást és tai sportolók – mondta Várpalotai Bányász U11es államtitkár. U13as labdarúgói játszottak Szoboszlai István, a sport a sport pályát bemutató mérkőzést csarnokot és a műfüves pályán. Kft. üzemeltető Palotasport
t! Az öN NyugA lmáér értékeire Amíg ön távol van, figyelünk
rádiós távfelügyelet,
www.nemethszerviz.hu
nagyobb biztonság, kisebb havi
70-317-3535 Tel.: 88-565-420, Autójavítás t Eredetvizsgála
Mûszaki vizsgáztatás Új zöldkártya Ingyenes olajcsere ítés Ózonos klímafertõtlen lanítás Utastér-szagta
GARANCIÁVAL!
telefon: 88/577-050
12. Veszprém, Csap u.
egé
Újabb világcsúcsokat döntött meg a palotai Sztanke 10. oldal József.
Új MAZDA 6 !
m
zte
rke
költség
vagyonvédelmi Kft. Nyugalom Biztonsági és tér 2. 8200 Veszprém, Szabadság Tel.: 88/577-050, 88/577-060 Fax: 88/577-053
Világbajnok erőemelő
M
Automodern Kft.
08090556
Hirdetésfelvételi pont:
vagy kutatómunkával azaz a szívbetegség megelőzhető ami apám halálát okozta, biztosítható Az erek és a szív egészsége akár vissza is fordítható. és potenciálisan halálos életveszélyes sebészeti beavatkozások hogy mindez elérhető gyógyszerek nélkül is. Megtanultam, ételeket fogyasztjuk. pusztán azzal, hogy a megfelelő
Hatósági ügyintézések Engedélyezési dokumentáció készítése
hallókészülék Minőségi angol ETUNE hihetetlen KEDVEZŐ ÁRON, plusz AKCIÓS ELEM vásárlási lehetőség!
08090576
már 500 Ft-tól!
és egészséggel kapcsolatos „Több évtizedes, atáplálkozással a súlyos betegség, hátam mögött tudom, hogy
KÖRNYEZETVÉDELEM, MUNKAVÉDELEM
HALLOTTA? Nekünk fontos az Ön hallása!
08090559
Jelentesse meg Ön is apróhirdetését lapunkban
Veszprém, Házgyári út
24/1. 88/400-900
2022. április 29.
HIRDETÉS
9
932991
várpalotai hírek
10
HASZNOS
várpalotai hírek 2022. április 29.
Akik kérték, azokhoz postán érkeznek meg a tervezetek
Ne hagyja az utolsó pillanatra! gedély / nyilatkozat a vezetői engedély automatikus hivatalbóli meghosszabbításához. A meghosszabbítás online ügyintézése illetékmentes. A jogosítvány meghosszabbítása az automatikus ügyintézésre vonatkozó nyilatkozat hiányában 4000 forintba kerül, továbbá ez az összeg 1500 forintra módosul a nyugdíjkorhatárt betöltő igénylő esetén.
amennyiben más személyi okmánya (személyi igazolvány, útlevél, jelenlegi vezetői engedély) kiállításának napja három évnél nem régebbi, akkor a megfelelő fénykép rendelkezésre áll a nyilvántartásban az új vezetői engedély kiállításához, ezzel teendője nincs. Ellenkező esetben kizárólag fényképfelvételezés céljából személyes megjelenése szükséges bármely kormányablakban. Három egyszerű lépés 3. Online nyilatkozattétel 1. Orvosi vizsgálat (felkerül ügyfélkapu-regisztráció biraz EESZT-be) tokában a magyarorszag.hu 2. Fénykép rendelkezésre oldalon (az előző két feltétel állásának ellenőrzése: teljesülését követően).
Április 30-ig a NAV nyilvántartásában szereplő címre kapják meg a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz. Azok is kapnak levelet, akiknek a tervezetében a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van. A levél általánosságban tartalmaz egy rövid tájékoztatót, az adóbevallási tervezetet, az 1 + 1 százalékos rendelkező nyilatkozatot (21EGYSZA) és az
Ha befizetendő adót tartalmaz a tervezet, a csatolt kiegészítő nyilatkozaton jelölhető a részletfizetés. Szintén feltüntethető, hogy az adózó melyik önkéntes pénztárhoz kívánja a rendelkezés összegét utaltatni, ha több pénztárnak is tagja volt.
annak visszaküldésére szolgáló válaszborítékot. Bizonyos esetekben ettől eltérhet a boríték tartalma. Kiegészítő nyilatkozatot azok kapnak postán, akiknek a hibátlan tervezete visszaigényelhető vagy befizetendő adót ta r ta l maz és n i ncs KÜNY-tárhelyük (ügyfélkapujuk). Akik egyetértenek a tervezettel, azoknak nem kell módosítaniuk annak tartalmát, a visszaigényelhető adót tartalmazó tervezet esetén elég a kiegészítő nyilatkozatot aláírva visszaküldeniük, melyben kiválasztható, hogy a visszaigényelhető összeget a NAV postai úton vagy átutalással juttassa el. Az összeg kiutalása a beérkezéstől számított két héten belül megtörténik.
Aki egyetért a tervezettel és kiegészítő nyilatkozatot sem kapott, nem kell tennie semmit – egyéni vállalkozók, őstermelők és áfás magánszemélyeken kívül –, a tervezetből automatikusan bevallás lesz. Azoknak viszont, akik nem értenek egyet a tervezetben szereplő adatokkal, a 21SZJA bevallást kell benyújtaniuk 2022. május 20-ig. A mezőgazdasági őstermelők nyilatkozhatnak arról, hogy az e tevékenységből származó bevételük nem haladta meg az 1 004 400 forintot. Kiegészítő nyilatkozat csak akkor tehető, ha a tervezet tartalmaz minden olyan jövedelmet, amelyről bevallást kell benyújtani – közölte lapunkkal a Veszprém Megyei Adó- és Vám igazgatóság.
932993
A sorban állás elkerülése érdekében lejárt vezetői engedélyét (továbbiakban: jogosítvány) személyes ügyintézés nélkül is meghosszabbíthatja. Ha lejárt a jogosítványa, az új okmányt – az orvosi alkalmassági vizsgálat után – személyes ügyintézés nélkül, automatikus eljárásban is megkaphatja. Ehhez egy online nyilatkozatot kell kitölteni, amelyet – a részletes tudnivalókkal együtt – a megújult magyarorszag.hu oldalon, az alábbi elérési útvonalon talál: https://magyarorszag. hu/ okmányok / vezetői en-
várpalotai hírek 2022. április 29.
HIRDETÉS
11
A JÖVŐ AGRÁRIUMÁT ÉPÍTJÜK KAMARAI VÁLASZTÁS
2022. 05. 20.
929553
TEGYE LE VOKSÁT, mert közösen erő vagyunk!
nak.hu
NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA
12
KÖRKÉP Várpalota Város Önkormányzata pályázatot hirdet
az Összevont Óvoda és Bölcsőde intézményvezetői (magasabb vezető) beosztásának betöltésére.
A pályázat benyújtásának határideje: 2022. június 6. A részletes pályázati kiírás elolvasható a www.varpalota.hu honlapon.
várpalotai hírek 2022. április 29.
Körtúra a Bakonyban Bakonyi mulatság címmel hirdette meg Tésről induló, majd Jásdot és a Római-fürdőt is érintő gyalogos körtúráját a Galya- völgy Egyesület.
A Várpalotai Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet Suh ajda Lá szló, az eg yesület elnöke lapunknak elmondta, május 7-én, szombaton első alkalomA pályázat benyújtásának határideje: 2022. május 6. mal szervezik Tésről induA részletes pályázati kiírás elolvasható ló, majd a Római-fürdőhöz a www.varpalota.hu honlapon. Jásdon keresztül eljutó, vé- A Római-fürdőt is érinti a Galya-völgy Egyesület körtúrája gül Tésre visszaérő gyalogos körtúrájukat. A 13,5 ki- dékpótlás kizárólag saját lométeres, 445 méteres pohárba történik. – Emellett A Várpalota Város Önkormányzatának keretein belül működő szintemelkedéssel tarkított fontosnak tartjuk, hogy a túrán duplázásra is van le- szervezett természetjárást, Intézményüzemeltetési Szervezet pályázatot hirdet hetőség. A rajt reggel hét a túramozgalmakat, teljesítórától lesz a tési iskolában, ménytúrákat minél több emelőnevezésre május 2-ig a berrel megismertessük. Soszervezet internetes hon- kan szeretnek ugyanis jó munkakör betöltésére. lapján van lehetőség. térképek alapján, de nem A Galya-völgy Egyesület egyedül túrázni. BiztonsáA pályázat benyújtásának határideje: 2022. május. 16. elnöke hangsúlyozta, ki- gosabb számukra a terméA meghirdetett állással kapcsolatban a további információt Kurta Károly emelten fontosnak tartják a szet ilyen megközelítésben, intézményüzemeltetési vezető nyújt a +36-30-661-8509-es telefonszámon. természet védelmét, ezért a vagy csak épp szeretik a tártúra során eldobható poha- saságot és a kihívást együtt A részletes pályázati kiírás elolvasható a www.varpalota.hu honlapon. rat nem használnak, folya- – mondta el Suhajda László.
gondnok munkakör betöltésére.
általános karbantartó
Hétköznap, szombaton, vasárnap és ünnepnap is este 22 óráig van a városban gyógyszertári ügyelet. 04.29. Szent György 04.30. Szent Anna 05.01. Szent Donát 05.02. Borostyán 05.03. Kabay 05.04. Belvárosi 05.05. Szent György 05.06. Szent Anna Belvárosi gyógyszertár Várpalota, Szent István út 2. Borostyán Gyógyszertár Várpalota, Bakony u. 3. Kabay János Gyógyszertár Várpalota, Táncsics u. 15. Szent Anna Gyógyszertár Várpalota, Veszprémi u. 7. Szent György Patika Várpalota, Szabadság tér 4. Szent Donát Gyógyszertár Várpalota, Honvéd u. 3.
Hasznos telefonszámok Várpalotai Rendőrkapitányság 88/371-511 Várpalotai körzeti megbízottak csoport vezetője: 30/650-7171 Pétfürdői Hivatásos Tűzoltóság +36-88-590-623 Várpalotai Közszolgáltató Nonprofit Kft. Központ: 88/592-110, szállítási ügyfélszolgálat: 88/592-112, fűtőmű vezénylő: 88/479-018 Fátyol temetkezés: 88/471-352, 24 órás szállítási ügyelet: 30/385-6206 Kéményseprés 1818/9 Bakonykarszt Zrt. Hibabejelentés: 88/471-710 Eon – hibabejelentés Áram: 80/533-533, gáz: 80/301-301 Városi gyermekorvosi rendelők: Várpalota, Újlaky u. 10. Dr. Kriesch Kornélia tel.: 06/88/ 744-955 Dr. Resch Gabriella tel.: 06/88/ 744-940 Várpalota, Bakony u. 14. Dr. Merényi Adrienn tel.: +3688/582-471 Központi háziorvosi ügyelet 06-70/3703-104
884751
Ügyeletes gyógyszertárak Várpalotán
SPORT
várpalotai hírek 2022. április 29.
13
Sikeres szereplés a Lenti Táncfesztiválon
A fesztivál műhelydíját is megkapta a FootNotes Dance Company
A Lenti Bajnokai műhelydíjat is megkapta a Zala megyei településen a közelmúltban rendezett Szent György-napi táncfesztiválon a FootNotes Dance Company csapata, amelynek tagjai több érmet is szereztek a rangos megmérettetésen.
EGY VÁLLALAT - VÉGTELEN LEHETŐSÉGEK
GÉPI RAKTÁROS
Egyéni és közös produkciókban egyaránt dobogós helyezéseket értek el a tánccsoport tagjai a Zala megyei településen Can’t forget című koreográfiával, Ványi Kata az All for love című koreográfiával, valamint Mürkli Sára a Fight for
yourself című koreográfiával első lett, míg Horváth Hanna a Copfie! című koreográfiával a dobogó harmadik fokára
A VIDEOTON Autóelektronika K�. autóipari elektronikai vezérlések összeszerelését végzi. Termelésének és technológiájának további bővítéséhez az alábbi pozíciókba keres munkatársakat:
ELVÁRÁSOK: • 8 általános iskolai végze�ség • Egészségügyi alkalmasság • Targoncavezetői engedély 3312, 3324 NKH �pusvizsgával • 3 műszak vállalása ELŐNY: • Termelő vállalatnál raktári területen szerze� tapasztalat • Felhasználó szintű számítógépes ismeret
• Stabil munkahely a legnagyobb magyar ipari vállalatcsoportnál • Videotonos szerződéses járatok ingyenes használata • Helyi bérlet támogatás • Egyéb szociális ju�atások, orvosi szűrőprogramok, üdülés, nyári tábor gyerekeknek, sportolási lehetőség, családi nap • Tiszta munkakörnyezet • Hosszú távú munkalehetőség • Felvételi teszt minden héten
GÉPKEZELŐ
ELVÁRÁSOK: • Minimum 8 általános iskolai végze�ség • Egészségügyi alkalmasság • Jó látás- és kézügyesség • Sikeres felvételi teszt • 3 műszak vállalása (5 napos munkahét) ELŐNY: • SMT területen min. 1 éves munkatapasztalat AMIT KÍNÁLUNK: • Kezdő bér: 250.000 Ft • Betanulási pótlék: 10.000 Ft • Műszakpótlékok • Gépkezelői pótlék (5-25%) • Teljesítményarányos mozgóbér • Év végi ju�atás • havi ne�ó 10.000 Ft Cafeteria • Próbaidő után elérhető bru�ó bér: 324.000 Ft-tól
MUNKAVÉGZÉS HELYE: 8000 Székesfehérvár, Berényi út 72-100. Önéletrajzokat várjuk: 8000 Székesfehérvár, Berényi u. 72-100. 29.sz. épület. E-mail: human@aut.videoton.hu • Tel.: 06/22/554-162
877767
fesztiválon, összesen tizennégyen léptek a zsűri és a publikum elé. Ami az eredményeket illeti, szóló produkciókban Borbély Szófi a Minket vár a világ! című koreográfiával ezüst minősítést szerzett, míg Borbély Zsófi a Spanish Lady című koreográfiával második helyen zárt. Göde Izabella a
914120
A tanároknak és a táncosoknak hatalmas megkön�nyebbülést jelentett, hogy a COVID sújtotta időszak után végre élőben versenyezhettek. A járványhelyzet ugyanis megfosztotta a táncosokat a valódi publikum előtti szerepléstől. Várpalotai és veszprémi versenyző táncosaik egyaránt felléptek a
állhatott fel, ahogy Szabó Loretta is a Memories című koreográfiával. A közös produkciókban Szabó Jázmin és Szabó Loretta párosa a Riválisok című koreográfiával első lett a zsűri döntése alapján, ahogy a legjobbnak bizonyult az Asztalos Szabina, Borbély Zsófi, Hornyák Zselyke, Horváth Hanna, Pilka Emília alkotta gyermek versenyző csoport is. A felnőtt versenyzői csoport (Göde Izabella, Kondics Rita, Nyiri Villő Bíborka, Mürkli Sára, Rédli Johanna Kata, Szabó Jázmin, Szabó Loretta, Tihanyi Gyöngyvér) Skin Immunity című koreográfiájukkal szintén első lett. Ezen felül a csapatnak a Lenti Bajnokai műhelydíjat is odaítélte a szakmai grémium, Göde Izabella pedig előadói díjat vehetett át. A táncosokat felkészítő tanárok Barbarics Zsófi és Torma-Böhm Nóra, a FootNotes Dance Company alapítói, vezetői és koreográfusai voltak, de Bozsoki Luca, Eleven Kitti, Horváth Regina, Iker Bianka, Kubus Kíra, Mitsch-Baranyai Erika és Pék Krisztina táncoktatók és koreográfusok is alaposan kivették a részüket a munkából. A csapat következő nagy megmérettetése május 21-én a Connector Táncfesztivál lesz Veszprémben. (A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget ezúton is köszönjük Böhm Bálintnak.)
14
SPORT
várpalotai hírek 2022. április 29.
Tisztes helytállás a régió legjobbjai ellen Becsülettel helytálltak a városunkban rendezett U11 Lány Nyugati Régiós Jamboree utánpótlás-kosárlabdatornán a Várpalota Kosárlabda Klub fiataljai. A Várpalotai Gepárdokat sokan biztatták a helyszínen, a Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola tornacsarnokában is.
Az első negyedben még tartották a lépést a szekszárdi gárdával a Várpalotai Gepárdok (pirosban)
ka, s végül 82:27-es vereséget szenvedtek a szekszárdiaktól. – A küzdeni akarás és a kitartás maximálisan megmutatkozott a mérkőzésen, annak ellenére, hogy a lányainknak magasan jegyzett kosárlabda-egyesületek fiataljaival kellett felvenniük a harcot a tornán – mondja a csapat edzője, aki szerint ebben a helyzetben a tisztes helytállás volt inkább a reális cél. – Olyan egyesületek csapataival mérkőztünk, ahol nagy a merítés, akár négy ilyen korosztályú csapatból szedik össze a legügyesebb Ágnerné Kováts Nóra edző szerint ebben a korosztályban első- gyermekeket a tornákra. Mi a ma látott csapattal dolgosorban az alapok megtanulása, begyakorlása a legfontosabb
zunk, nekünk ők a játékosaink, s minden megtettek azért, hog y becsülettel helytálljanak. Ebből a szempontból nagyon nehéz helyzetben vag yunk, de nem csüggedünk, mert ebben a korosztályban elsősorban az alapok megtanulása, begyakorlása a legfontosabb. Fiatal egyesületként számunkra már az is nagy dolog, hogy a régió legjobb leánycsapataival mérkőzhetünk, s éles helyzetben fejlődhetnek, szerezhetnek tapasztalatot a fiatalok – mondta el a tornát követően Ágnerné Kováts Nóra, a várpalotai csapat edzője. Ami a Várpalotai Gepárdok másik mérkőzését illeti,
TŐK
TE PALA
a lefújás pillanatáig a soproni Csípős Darazsak ellen is becsülettel küzdöttek, ám végül 73:22-es hazai vereséggel zárult a találkozó. A torna végeredménye így a következőképp alakult. Első helyen az Atomerőmű KSC Szekszárd végzett, második lett a Zalaegerszegi KTE, a harmadik helyet a Csípős Darazsak szerezték meg, míg a Gepárdok a negyedik helyen zártak. A versenykiírás szerint a mostani négyes döntő résztvevői automatikusan bejutnak az ország legjobb 16 csapata közé, így Ágnerné Kováts Nóra tanítványai is pályára léphetnek majd a szezont záró sporteseményen.
BONTÁS NÉLKÜLI
FELÚJÍTÁSA Színes, mintás, bitumenes lemezzel,
12 ÉV GARANCIA
lapostető szigetelés, felméréssel, árajánlattal.
898282
lett haladt a két gárda. Jól kivitelezett támadások, passzok és labdaszerzések jellemezték a Várpalotai Gepárdok játékát. A mérkőzés előrehaladtával azonban a létszámhiánnyal küzdő házigazdák teljesítménye fokozatosan visszaesett. Amíg az ellenfél folyamatosan tudta új játékosokkal frissíteni csapatát, addig Gepárdoknak jóval kevesebb cserére volt lehetőségük a mérkőzés alatt. Így a végére a palotai lányok elfáradtak, fizikailag felőrölte őket az ellenfél játé-
928948
www.facebook.com/palatetok Bodó Gábor, 06-30/2277-082
www.palatetok.hu
932997
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége szervezésében rendezték meg múlt vasárnap Várpalotán az U11 Lány Nyugati Régiós Jamboree-t. A tornán a várpalotai lányok mellett az Atomerőmű KSC Szekszárd, a Zalaegerszegi KTE és a soproni Csípős Darazsak csapatai léptek pályára. A hazaiak a soproni és a zalaegerszegi gárda összecsapása után az Atomerőmű KSC Szekszárd ellen mérkőztek először. Az első negyed jól sikerült, fej-fej mel-
HIRDETÉS
várpalotai hírek 2022. április 29.
JÁRMŰ
Székesfehérvári ruhaválogató üzembe, egy műszakos munkarendbe (6 -15 óra között), azonnali kezdéssel, betanított munkásokat keresünk! Jelentkezni a textradekft@ gmail.com címen lehet! Textrade Kft.
Autóbontó autókat, teherautókat vásárol bontásra, igazolás és szállítás díjmentes. 0630/9970-265
*82645*
*78416*
*78412*
Autókat, teherautókat vásárolunk bontásra, szállítás és igazolás kiadása ingyenes. 30/742-0830
2015. február
várpalo tai hírek
Ingyenes
11. • III.
évfolyam,
a csalá d és a gasz a Waldstein-n ívódíjjal tronó kitüntetett dr.
Beszélgetés
városi
közéleti
4. szám
lap
A MAR ATON
krónik
mia az első helye Új otthon n ra lelt a városi tel evízió Fülöp Nándornéva l, a Két Bagoly
megújuló újság, megújuló lehetőség
Fogadó
L APCSOPORT
a
TAGJA
Gáspár Levente az első baba
tulajdonosá val 5. oldal
932998
Keresse lapunkat a facebookon is!
Inotai otthonába szöntötte n a 2015-ös köelső várpalotai év szüleit babáját Talabér és gármester Márta pol. 2. oldal
krónik
a
Lecser élték inotai táblát az
Talabér
Márta
polgármes
Olvasóink közeledés javaslatára új i táblát tek ki a szakembehelyezinotai Arany rek János utca az a Zöldfa désébe. utca keresztezőés 2. oldal
SPOrT
ter, Darkóné Új, belvárosi Antalóczy szerkeszt stúdióját Zsuzsanna és ügyvezető a megalapíőségét is felavatta A Szent igazgató tásának dulója és Kontrát 25. évfor- található István utcában alkalmáb ünnepség Károly új irodaház ól rendezett talált Kft. részekén államtitká en a várpalota ug yanis ban rosi televízió. r adta át két és t működő vízió. otthonra az új stúdiót fél i vátelea alapított, évtizedde Az avatási dik a városi ma már l ezelőtt lotai Hírcentru televízió, ünnepség a Várpa- Talabér teli az Márta s örömis, hogy m Nonprofit ter köszöntőj polgármeen kor követelm végre s- felelő ében örömteli, ényeinek a mai szerkeszt hogy 25 elmondta, őségbe megéve műkö- zött a cég. A Magyar Névadó költöJégkorong ja révén (Folytatá vetség Szöavató ünneps az iskola tartott s a 6. oldalon.) bemutató látványos hoz, mondta égek közel is kötődik a jégpályán gyermekekkel szalag. a 200 éves 10. oldal és Kollégiu el a Faller 1894-ben hagyom Jenő Szakké ányá- Kálmán, – mondta Kálmán m péntek esti el Tóth pző Iskola kok aki igazgat ünneps viseljék kérte, a diáó. égén Tóth méltóság szalagot. gal a A Faller A folytatásb szakképző avató ünnepsége Duende an az szalagdult, összesen keringővel Bányász adott az Színjátsz iskola ati táncolt 44 végzős in- járó alkalomh ó Köre sort, a diákoknaA kadémiá oz illő diák létesítménsportcsarnokban. műtő, 1830-ban k köszönhera sok majd a XI. évfolyam nevében szülőket y lelátóit megtöltőA ször - desz tartottak oLohner ilyen, búcsúzot MercéKálmán, és diákokat tá zásnak akkor még elő- elhagyó t, az az Tóth valéintézmén iskolát gatója évfolyam hívott köszöntöt y igaz- vényt. Iskolánk rendez- tében pedig képvisele – A szalagav te. Faller névadója el köszönt Kapitány Jenő mányána Dániel. ató hag az ünnepheis kapcsoló , Az ünnepség yoselmecbá k megterem dik összesen tése a nagyapja a z, hiszen zárásaké nyai Erdészet 130 a a mia tanára selmeci sportcsa diák vonult nt akadéi és Selmecb volt, s ő fel osztályfő rnokban, maga ányán nöküktől hog y is ják született a felnőttség megkaplizáló szalagot. et is szimbo- Pánczél Zsuzsanná nepségén nak tűzi Sándor fel Viktor, a háttérben Zsuzsanna a szalagot a Faller osztályfőn Székely szakképző ök. Mellette Tamás ünrendőr Horváth főhadnagy
rendelkező
▲
GÉPBEÁLLÍTÓT
keresünk orvosi kerámiát gyártó területünkre
Minimum 2 műszak vállalása
MI AZ AMIT KÍNÁLUNK? Egyéb juttatások: · MOZGÓBÉR, JELENLÉTI BÓNUSZ · CAFETÉRIA kezdő bruttó 24.000 Ft/hó-tól · Munkába járás támogatása · Műszakonként 40 perc szünet
kezdő bruttó
1300 Ft-os alap órabértől
MI AZ AMIT KÍNÁLUNK? Egyéb juttatások: · MOZGÓBÉR, JELENLÉTI BÓNUSZ · CAFETÉRIA kezdő bruttó 24.000 Ft/hó-tól · Munkába járás támogatása · Műszakonként 40 perc szünet
VT Plas�c Gyártó K�.
Az alábbi pozíciókba keres munkatársat:
TARGONCAVEZETŐRAKTÁROS
Munkavégzés helye: • Veszprém, Alsóerdő sor 1. Feladatok: • raktárak/üzemek közö� anyagmozgatás • raktári könyvelések elkészítése • gondoskodik a készletek á�ekinthetőségéről • raktári és raktár környeze� rend kialakítása és fenntartása Előny: • termelésirányítási rendszer ismerete • felhasználói szintű számítógépes ismeret Elvárások: • elektromos/gázos (vezető üléses) targoncavezetői jogosítvány • 3 műszak vállalása Amit kínálunk minden pozícióban: • Kedvező ju�atási csomag • Hosszú távú munkalehetőség • Ingyenes szerződéses járat számos településről Amennyiben állásajánlatunk felkelte�e érdeklődését, önéletrajzát az alábbi címre várjuk: VT Plas�c Gyártó K�. HR osztály 8000. Székesfehérvár, Berényi u. 72-100. Tel: 88/576-253, illetve elektronikusan 01833@hr.videoton.hu email címre.
931780
FRÖCCSÖNTÉSI TAPASZTALATTAL
932945
hagyom ány – Sza lagavató a Faller szakkép zőben
900971
ifjú jéghok bemutatójaisok
200 éves
932944
ÁLLÁST KÍNÁL
15
16
várpalotai hírek 2022. április 29.
Idén újra lesz Rock Palota Fesztivál
Brigantik-koncertet is hallhat a közönség. A doboknál Somogyi László
Két év kihagyás után idén júliusban újra megrendezi a kétnapos Rock Palota Fesztivált a dzsembori nevét viselő, helyi zenészekből verbuválódott egyesület a városi sportcsarnoknál. sztárvendéget is köszönthetnek a fesztiválon, hiszen koncertet ad a Rock Palotán a Leander Kills zenekar, sőt, nemzetközivé avanzsálódik a rendezvény, ugyanis fellép az olaszországi Reggio Emiliából érkező, stílusát tekintve kemény metálzenét játszó Gone Feral együttes is. Rajtuk kívül egyébként stoner és klasszikus rock, metál és punkzenekarok teszik majd tiszteletüket az ezúttal is ingyenesen látogatható fesztiválon, amelyre legalább 7–800 embert várnak a szervezők. Minderre azért van lehetőség, teszi hozzá a szervezők nevében az egyébként a helyi Brigantik punkzenekarban doboló és éneklő Somogyi László, mert a kezdetektől mellettünk álló Campa nari-Talabér Márta polgármester és a várpalotai önkormányzat segítségével si-
került pályázati forráshoz jutnia az egyesületnek. – Ez biztosítja, hogy profi színpadtechnikával tudunk dolgozni, s a rendezvény technikai hátterével és biztosításával kapcsolatban is mindent meg tudunk oldani. Hosszú távra tervezünk a fesztivál-
lal, reményeink szerint még hosszú évekig a várpalotai, valamint a térségben működő zenekarok kiváló bemutatkozási lehetősége lesz a rendezvény – jegyzi meg Somogyi László. A Várpalotai Hírcentrum az idei évben is médiatámo-
gatóként segíti a Rock Palota Fesztivált. A Várpalotai Hírcentrum Televízióban, a Várpalotai Hírek hasábjain, illetve elektronikus felületeinken is rendre beszámolunk majd a fesztivál előkészületeiről, s bemutatjuk a fellépő zenekarokat is.
932652
Július 23-án, pénteken és július 24-én, szombaton a Gál Gyula Városi Sportcsarnok előtti parkoló ad majd otthont a népszerű fesztiválnak, amelyet a koronavírus- járvány miatt legutóbb 2019ben tudott megrendezni a Rock Palota Egyesület. – A fellépő zenekarokkal, valamint a közönséggel együtt már nagyon vártuk, hogy újra megrendezhessük a fesztivált, ami egyedülálló lehetőséget biztosít a helyi és környékbeli csapatoknak. Idén kétnapos lesz a buli. Pénteken 17.00 órától hajnali egy óráig, míg szombaton 16.00 órától hajnalig egyig váltják majd egymást a színpadon olyan bandák, mint például a Brigantik, a Gate, a 6áreset, a Végállomás vagy épp a Hangár21 – mondja Punk Balázs. A Rock Palota Egyesület elnökétől azt is megtudtuk, hogy 2022-ben
A 6áreset zenekar is fellép majd az idei fesztiválon. Jobbra Punk Balázs, a szervező egyesület elnöke
VESZPRÉMBE KERESÜNK:
CSOMAGOLÓKAT, OPERÁTOROKAT, TARGONCÁSOKAT ÉS ANYAGFELTÖLTŐKET
Megemelkede� alapbér 234.000 Ft és 255.000 Ft
Ingyenes céges járatok több településről!
914115
Hívja ingyenesen: 1417 Kölcsönzést-közve�tést en. nyilv. sz.: 4376-4./2003.
16. szám
L APC SO PO
új lehetőség a tési-dombnak
R T TAG JA
iselte keit képv 5. oldal érdekitüntetett Hargittai László ászoka Thuri-díjjal ig a bány Mind után is aktív maradt nyugdíjba vonulása közéleti lap
a várnál szobrot avattak Szent István1989-es
több Jelentős összegből, forintból mint 600 millió városrész. A újult meg a adták át a bemúlt héten 3. oldal ruházást
kultúra
Ifjú csellisták találkozója
le a szobrot
(Cikkünk a 6.
oldalon.)
az Egyesült Japánból és is érkeztek teÁllamokból zenészek a hetséges fiatal Nemzetközi David Popper 9. oldal Csellóversenyre
ton delmi gyakorla se az országvé együttműködé társszervek
Talabér Márta
polgármester
és L. Simon
László, a Nemzeti
Kulturális Alap
alelnöke leplezte
katonák sikeresen mű- használó ám akadáteresztő pont ől megvédték a bázist, - ellenőrző is, s egy BTR a Mandulás láthatták testközelb is tak sebesültek beveEzt követően ba ködését t harci jármű k, majd harcra a gyakorlat megfelelően a meghívotta sze- páncélozot került. laktanyában gyar Honvédség és önkéntes is sor A fiktív helyzet noknál tartalékos ka- tudjon reagálni, s együttmű- bevont hivatásos rob- tésére és sor került. Hivatásos és egy csoport zetekkel, A városi sportcsar katonák híradó és mentősök forgatórint ugyanis a társszerve a tábor terüterítéken. A tonák, rendőrök ködésének ködni ban tar- tartalékos ai központtal ellábantással bejutott ta az ellen- más volt el a Thury-vár informatik szerint a várpalotai példás együttmű az Active mondta n Orosz Zoltán tott harcálláspontot építettek letére, s megtámad áldoeket könyve áson halálos lehettek szemtanúi vezérkaelmi tott tájékoztató majd a dinami- őrző pontot. A vaktöltény be, vasútállom honvéd y, országvéd robbantás és mutattak egy altábornag Guardian 2013 során előbb zatokat is követelőanyag is kelátogatói októ- rifőnök-helyettes. kus bemutató hadgyakorlat történt és sugárzóe. A honvédású gyakorlat Várpalota belváA nagyszab ber közepén nyitányán rült a környezetba vegyivédelnapjának honvéaz bemutató rosában. ség erői, köztük szolgáló kavégén indult Hende Csaba nál Szeptember a Ma- itt volt Vargha Tami alakulatok amely során avédelem, a delmi miniszter,i államtitkár, a gyakorlat, tonák a katasztróf gálat Műveleti Vea mentőszol gyar Honvédség t tesztelték más honvédelmvezérezredes, rendőrség, Tibor szt munkatár zetési Rendszeré helyzetben. Benkő főnök, Koés a vöröskere ödve sikerehonvéd vezérkari memegelőző védelmi együttműk földrajzi sa saival Veszprém valós a helyzeten, A résztvevők ám fiktív or- vács Zoltán egbízott, Tasen úrrá lettek érkező sebegyei kormánym polkörnyezetben, sportcsarnokhoz szerepeltetésé- labér Márta, városunk és biztonkatonai szágcsoportok sülteket is ellátták e, valamint tt helyzetben vel, modelleze magukat. A gármester és társszervezehelyezték. oknál ságba tették próbára an- alakulatok a szerb nemzeti ak a sportcsarn felkészülés láthattak a meghívott gyakorlat egy hogy nem várt tek, köztükaz Ohiói Nemzeti bemutatót , Látványos haderő és nak érdekében vagy az orszáképviselői is. vészhelyzetben esetén a Ma- Gárda got ért támadás
Lapozzo n bele Hírekbe a Várpalot ai is! a faceboo kon
08097351
facebook.com/varpalota
6. • I. évfolyam,
N A MAR ATO
Ingyenes városi
a facebook.com/varpalot Fókuszban
hírek várpalotai
2013. március
14. • I.
évfolyam,
1. szám
TAGJA
A MARATON
LAPCSOPORT
lehet Megoldás az elkerülő?
08097355
Keresse a Várpalotai Hírek legfrissebb számát a facebookon is!
kÖZÉlEt
ek várpalotai hír
2013. november