Zalaegerszegi 7 Nap - 2022. 05. 26.

Page 1

2022. május 26. • X. évfolyam 20. szám

A VÁ R O SR Ó L A VÁ R O SN A K

Belső elkerülő út Nyitva: H-P: 7:00-18:00 Szombat: 7:00-15.00

Keresse lapunk belső oldalain t! a zalaegerszegi Szuperinfó aktuális számá

936222

Több mint festékbolt

Tárlat nyílt az Ady iskola diákjainak alkotásaiból Június 2-ig látogatható a Városi Hang verseny- és Kiállítóteremben az a tárlat, amelyen a Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak képzőművészeti alkotásai láthatók. A kiállítás különlegessége, hogy a látogató nem csupán a jelenleg is az intézménybe járó ifjak kétkezi munkájában g yönyörködhet, de a már végzett diákok alkotásaiban is. A tárlat eg ymással összhangban mutatja meg a tanulók sokszí nűségét, eg yéni látásmódját. (Bővebben a 7. oldalon.)

946662

FOTÓ: KATONA TIBOR

AZ EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS FORRÁSA

Tizenegyedik alkalommal hirdetett versenyt írni szerető és tudó tanulóknak a Zalaegerszegi Televízió az önkormányzattal közösen. A megmérettetésre a legtöbb alkotást a Landorhegyi iskola diákjai küldték be, így ők vehették át az első helyezésért járó elismerést. (Bővebben a 3. oldalon.)

30/458 7717 • 20/246 2502

A 20. század közepi egyházpolitikáról

A Göcseji Múzeum épületének felújítása és kiállítótereinek fejlesztése TOP-6.1.4-16-ZL1-2017-00002

MEGNYÍLT A MEGÚJULT GÖCSEJI MÚZEUM A megújult múzeum 4 állandó kiállításnak ad otthont. Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész „A klasszikus szépség mestere” Németh János keramikusművész „Az agyag életre álmodója”, Fekete György belsőépítész, iparművész munkásságát bemutató „Az elhivatottság mozaikjai” kiállítás, valamint az „Az Elődeink élete” című életmódtörténeti kiállítás várja a közönséget. 946649

922258

adalék- és tartósítószermentes pékáruk vadkovászos termékek kézzel húzott házi rétesek tufalapon sütött kézműves kenyerek reform pékáruk és sütemények naponta többszöri sütés

Városi Diákújság

„Diktatúrák határán – Egyházak Mag yarországon 1944–48 között” címmel rendeztek tudományos konferenciát szerdán Zalaegerszeg Dísztermében. Az eladók az egyház helyzetét mutatták be a 20. század közepén. (Írásunk a 4. oldalon.)

FESTMÉNY­ VÁSÁR ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János Műv. Központ Aula, Apáczai tér 5.

ZALAEGERSZEGI SZAKÜZLETEK: Ady utca 61. • Balatoni út 1. (Autóbusz-állomás) KAPCSOLATFELVÉTEL ÉS RENDELÉSLEADÁS: +36 92 511 913 • koronapekseg@koronapekseg.hu f Korona Pékség Kft. • www.koronapekseg.hu

Több mint 300 db festményből vásárolhat, akár részletre is! Kp. fizetésnél kedvezmény! Európai Regionális Fejlesztési Alap

BEFEKTETÉS A JÖVŐBE

A+B Galéria Szentlőrinc Telefon: 06-70/614-2041 www.apluszbgaleria.hu

945199

Május 30. hétfő 11-18-ig Május 31. kedd 09-17-ig


2

| 2022. május 26. |

fókusz

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

RÖVID HÍREK

Arányos városfejlesztés

Fitszombat a Vizslaparkban

Megújultak a járdák több száz méteren

Május 28-án délelőtt 9 órától feltöltő programra várják a zalaegerszegieket a Vizslaparkban. A közös testmozgást piknikhangulattal ötvöző rendezvény minden résztvevő számára ingyenes, s számos újdonságot kínál. Egészséges pékáruk, kistermelői kolbászok, sajtok kerülnek terítékre a friss zöldségek és gyümölcsök mellett, mindezt jó hangulattal körítve. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.

A kereskedőket tájékoztatták A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében a napokban tájékoztatót tartottak a Kamarák Házában, amelynek keretében a szigorodó fogyasztóvédelmi szabályokra hívták fel a kereskedők figyelmét. Az eseményen dr. Molnár Sándor, a Zala Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályának vezetője elmondta, a jelenlévők a szavatosság, illetve a jótállás szabályainak módosításáról, az áru adásvételének területéről, a digitális szolgáltatásokról, valamint az akciós árak feltüntetését érintő szigorodó szabályokról kaptak átfogó tájékoztatást. Idén január 1-jén lépett életbe az a rendelkezés, amely a kellékszavatosság ügyében hozott jelentős változást. Ennek értelmében a vásárlástól számított korábbi 6 hónapról 1 évre módosult az az időtartam, amely idő alatt a bizonyítási teher a vállalkozásokat terheli, ha a termékre 2 éves szavatosság vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy ha a vásárló egy éven belül vis�szavisz például egy levált talpú cipőt, akkor az üzlet vagy megjavítja, vagy kicseréli, de ha nem javítható, akkor részben vagy teljesen vissza kell fizetnie a vételárat.

Orosz Ferencné, a térség önkormányzati képviselője elmondta, a környéken több hasonló munka történt, és újabb szakaszok felújítását tervezik FOTÓK: -ARA-

A Kertváros forgalmas szakaszán, a Hegyalja utca déli végén álló társasházak környezetében újult meg a járda, a beruházásról szerdán délelőtt a helyszínen tartottak tájékoztatót. Balaicz Zoltán polgármester arról számolt be, hogy 10 millió forintos belügyminisztériumi pályázati támogatással, 25 millió forintot meghaladó költséggel összesen 360 méteres szakaszon történt meg a burkolatok felújítása, és 26 méteren a csapadékcsatornát, illetve a kiemelt szegélyt is kicserélték a Hegyalja út 59–69. számú társasházaknál. A Hegyalja 51–53. előtt pedig a járdát újították fel.

Orosz Ferencné, a térség önkormányzati képviselője a beruházás kapcsán szólt arról, hogy a környéken több hasonló munka történt, és újabb szakaszok felújítását tervezik. Ezek érintik a Borostyán közt, a Hegyalja és Nemzetőr utca által közrefogott tömböt, a Pálóczi utcát, valamint az Építők útját. Az üzletsor előtti gépkocsiparkoló felújítását követően a járdára is sor került a

Köztársaság útja déli végén, a 85/A. és 89. számú társasházaknál, az Átalszegett utca kereszteződésétől az Alsóerdő irányában, 120 méter hosszban. A helyszínen Balaicz Zoltán polgármester és Bognár Ákos önkormányzati képviselő tartott tájékoztatót. Ezen elhangzott, hogy az új aszfaltburkolat leterítése mellett az üzletekhez vezető lépcsőket is megerősítették, felújították, a beruházás 7,7 millió forintba került. Bognár Ákos szólt arról is, hogy a Köztársaság úti tízemeletes házak környezetében a közle­kedőutakat, parkolók felújítása hamarosan elkezdődik. Ez sokakat fog szol-

gálni, hiszen ezernél többen élnek itt. Mind népszerűbbek a várost övező hegyhátak, a növekvő népesség a közlekedés gondjait is gyarapítja, mert a legtöbb helyen csak a régi szekérutakon kialakult egysávos utcákon lehet az ingatlanokat megközelíteni. A Rövid-Jánka utca egyike ezeknek. Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő a helyszínen tartott tájékoztatón elmondta, hogy már 2015-ben lakossági fórumon kérték a Jánka-hegyen lakók, hogy épüljenek a szűk utcákban kitérők, mert ezekkel a közlekedést lehet könnyíteni, biztonságossá tenni. Most a város beruházásában, önkormányzati területet igénybe véve épült meg 7,7 millió forintos költséggel a közel 46 méter hosszú, a tetején védőkorláttal ellátott támfallal megerősített oldalú kitérő. A kibővített szakasz mérete lehetővé teszi több jármű félreállását is. Balaicz Zoltán polgármester a beruházás kapcsán azt emelte ki, hogy a településrészen változatos igényeknek kell megfelelni, hiszen a családi házas övezet mellett a Jánka-hegy nyugati oldalán már a lakótelepi tömbházak lakóinak kéréseire kell figyelnie az önkormányzati képviselőnek. A két rész között pedig jelentős a gépjárműforgalom is, ami indokolta a biztonságos közlekedést szolgáló kitérő megépítését. n - ARA –

Az új aszfaltburkolat leterítése mellett az üzletekhez vezető lépcsőket is megerősítették A kibővített szakasz mérete lehetővé teszi több jármű félreállását is

Városi hetilap • Impresszum:

Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató Régióvezető: Tóth Tamás Tartalomfejlesztési igazgató: Forgács Bernadett Kiadja: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Felelős szerkesztő: Sárvári Viktória Szerkesztőség címe: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 45–49. e-mail: zalaegerszegi7nap@maraton.hu Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt., Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor Ferenc nyomdavezető Megrendelés száma: 20/2022 • A lap ingyenes • Megjelenik 26 000 példányban. • Terjeszti a MédiaLOG-DMHM Zrt. • A Szerkesztőség fenntartja magának a jogot az olvasói levelek tartalmának szerkesztésére és közlésére. A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft. politikai hirdetéseket nem fogad be.


fókusz | 2022. május 26. |

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Befejeződött az energetikai korszerűsítés a rendőrség Kossuth utcai épületében sét is érintette. A projekt első ütemében a városi kapitányság energetikai felújítását végezték el, mintegy 160 millió forintos ráfordítással. A munkálatok során megtörtént a homlokzati hőszigetelés, a fűtés- és világításkorszerűsítés, a gázkazán cseréje, továbbá 140 napelempanelt helyzetek el az épületen. A beruházás 2022 februárjában fejeződött be. A Balatoni úti objektum 1640 négyzetmétere 880 millió forintból újul meg, ugyancsak megvalósul a fűtés és világítás korszerűsítése, a homlokzat szigetelése és a gázkazán cseréje. A munkaterületet április elején adták át, s várhatóan december véA rendőrség Kossuth utcai épületének korszerűsítésére mintegy 160 millió forintot fordítottak gén már végeznek a szakem FOTÓ: SÁRVÁRI VIKTÓRIA berek. A kivitelező részéről Gál 2019 augusztusában kezdődött el egy energetikai korszerűsítési beruházás Levente projektmenedzser szólt. Mint mondta, az ös�a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Kossuth utcai épületében, annak a felhasznált energia 40 projektnek a részeként, amelynek köszönhetően nem csupán a belvárosi, szes százalékát az épületek igéde a Balatoni úti épület is megújulhat. A részletekről a helyszínen adtak nyei teszik ki, e számot törekednek csökkenteni az enertájékoztatást. getikai korszerűsítéssel, toMester Sándor rendőr ez- elsőként a megjelenteket. amely a két telephely, a Kos- vábbá visszaszorítani a redes, gazdasági rendőrfőka- Felidézte, 2016-ban írták alá suth utcai, valamint a Balato- szén-dioxid-kibocsátást. pitány-helyettes köszöntötte azt a támogatói szerződést, ni úti épületek korszerűsítén SÁRVÁRI VIKTÓRIA

3

Hétvégén is intézhetőek a lejárt személyi okmányok Rendkívüli, hétvégi nyitvatartással segítik a kormányablakok a június 30-án lejáró személyazonosító okmányok cseréjét. Május utolsó hétvégéjétől június végéig Budapest és Pest megye valamennyi kor­m ány­ab­ laka, vidéken pedig több mint 120 kijelölt kor­ mányablak, köztük a zalaegerszegi fogadja az ügyfeleket szombaton és vasárnap 8 és 14 óra között; pünkösdvasárnap kivételével. Kizárólag a veszélyhelyzet alatt lejárt személyazonosító igazolvány, vezetői engedély és útlevél cseréjét lehet intézni. A várakozással és ügyintézéssel együtt átlagosan 30–60 perc alatt elintézhető az okmánycsere. Nincs szükség előzetes időpontfoglalásra; akkor is érdemes felkeresni a kormányablakot – akár hétköznap, akár hétvégén –, ha a foglalható időpontok már beteltek. n Z7NAP

Virtuális Városi Diákújság – Díjazták a legjobb alkotókat Tizenegyedik alkalommal hirdette meg a Zalaegerszegi Televízió a városi önkormányzattal közösen a Virtuális Városi Diákújság pályázatot. A megyeszékhelyi általános iskolák diákjai tavaly ősztől tavaszig küldhették be írásaikat a zalaegerszeg.hu oldalon olvasható Diákújság rovatba. A legtöbb cikket, illetve legjobb anyagokat beküldőket a napokban díjazták a városi televízió stúdiójában. Az eseményen Frauenhoffer Márta, a házigazda intézmény ügyvezetője köszöntötte a három díjazott iskola – a Landorhegyi, az Ady és a Liszt iskola – képviselőit. Ismertette, az intézmények minimum harminc írással nevezhettek a versenyre, s ugyan más iskolákból is érkeztek cikkek hozzájuk, ahogy az elmúlt években, úgy idén is a Landorhegyi iskola diákjai bizonyultak a legszorgalmasabbnak, ők 161 írást küldtek be. A második helyet az Ady iskola szerezte meg 47 írással, míg a Liszt Ferenc Általános Iskola harmadik lett 37 cikkel. Az intézmények mindegyike pénzjutalomban részesült, amellyel iskolájuk alapítványát gazdagíthatták.

hogy az érettségi vizsgához érve felkészülten várhassák A legjobbnak a magyar irodalom és nyelvtan feladatokat. Az alpolgáridén is a mester a jövőre nézve arra biztatta a fiatalokat, hogy Landorhegyi folytassák az írást és önmaiskola bizonyult guk fejlesztését. Dr. Vadvári Tibor alpol- nek gratulált, mint fogalmaKajári Attila zalaegergármester a díjazási cere- zott, a cikkek megírása ab- szegi tankerületi igazgató mónián minden résztvevő- ban is segít a gyerekeknek, ugyancsak gratulációját fe- jezte ki a diákoknak, valamint felkészítő tanáraiknak. Hozzátette, a jövőben azt tervezik, külön díjazással jutalmazzák majd a szorgalmas diákok erőfeszítéseit. A Landorhegyi iskola részéről Rákóczi Marianna tanárnő, Tóth Vivien Dóra és Baglady Jázmin vehette át a szervezők elismerését, az Ady iskola díját Czigány László igazgató, Saláth Emma és Monostori Luca köszönte meg, míg a Liszt iskola oklevelét Hábencius Ivett tanárnő, Frankovics Lujza Gréta, valamint TarTizenegyedik alkalommal hirdette meg Virtuális Városi Diákújság versenyét a Zalaegerszegi Televízió és soly Panna vette át. a város, képünkön a szervezők és a díjazottak FOTÓ: KATONA TIBOR n SÁRVÁRI VIKTÓRIA


4

| 2022. május 26. |

aktuális

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Konferencia

A magyarországi egyházak próbatételes időszakai A magyarországi egyházak 1944 és 1948 közötti időszakáról tartottak konferenciát szerdán Zalaegerszegen, a város Dísztermében. A tudományos rendezvény „A helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése Zalaegerszegen” című uniós projekt részeként valósulhatott meg. A „Diktatúrák határán – Egyházak Magyarországon 1944–48 között” elnevezésű konferencia résztvevőit Balogh Margit címzetes egyetemi docens köszöntötte, aki A „Diktatúrák határán – Egyházak Magyarországon 1944–48 között” címet viselő konferencia „A helyi identitás és kohézió erősítésének Isten ledöntött templomában megteremtése Zalaegerszegen” című uniós projekt részeként valósulhatott meg FOTÓ: SÁRVÁRI VIKTÓRIA tartott előadást a fent említett időszakot jellemző egy- programok, rendezvények szönhetően számos ehhez fejlesztéseket, amelyek az A konferencián összesen házpolitikáról. lebonyolítására, helyi identi- hasonló konferenciát szer- utóbbi időben valósultak 9 előadás volt hallgatható, A város nevében vezhettek meg, töb- meg Zalaegerszegen: az épí- olyan fontos témákat fel­ Balaicz Zoltán polbek között a Zalai 47. tett örökség védelme során ölelve, mint Apor Vilmos gármester mondott Összefoglaló képet adtak Honvédzászlóalj tör- például megújult a plébánia vértanúsága, a kiseg yháköszöntőt. Emlékezténelméről, Trianon épülete, a Nag ytemplom, zak helyzete 1944–48 köaz egyházpolitika tetett, az elmúlt idő100 éves évfordulójá- számos más egyházi műem- zött, valamint a ferences szakban az önkorról, a II. világháború lékkel együtt. Az ősszel pe- vértanúk meghurcolása. Az vérzivataros időszakáról mányzat számára kizalai eseményeiről, dig megnyithatják azt az új előadók külön kitértek a reváló lehetőséget bizvalamint Zalaeger- múzeumi szárnyat, amely formátus, va lami nt az tosított a TOP-progszeg történetéről. Mindszenty József zalaeger- evangélikus felekezetek ram azon eleme, amelynek tást erősítő kiadványok megA szerdai tudományos szegi életének állít emléket. nehéz sorsára a diktatúra köszönhetően lehetőséget jelentetésére. Továbbá, konferencia kapcsán a pol- A beruházás 8,3 millió fo- időszakaiban. tudtak biztosítani különböző ugyancsak a projektnek kö- gármester kiemelte azokat a rintból valósul meg. n SÁRVÁRI VIKTÓRIA

Pótlás, módosítások – Felvételi ügyintézés július 7-ig Elérhetők az ügyintézési funkciók az E-felvételiben: a szeptemberben induló képzésekre jelentkezők július 7-ig használhatják dokumentumpótlásra, adat- és sorrendmódosításra a felületet, tájékoztat a felvi.hu. Az E-felvételi ügyintézési felületén a jelentkezők ellen­ őrizhetik a központi nyilvántartásban szereplő személyes adataikat, az általuk megjelölt képzéseket és azok megfelelő sorrendjét. Szükség esetén a megadott adatok az e-ügyintézési funkciók segítségével egyszerűen javíthatók. A jelentkezői státuszlapon pedig egyben, összegezve láthatók a fenti adatok és az aktuális pontszámok. A státuszlap a Hivatalos iratok menüpontban nézhető meg, és az eljárás során folyamatosan

elérhető, lementhető, illetve kinyomtatható. Szintén az E-felvételi felületén ellenőrizhető a már benyújtott dokumentumok feldolgozottsága, a feldolgozás eredménye, valamint megtekinthetők az egyes dokumentumképek is. A Jelentkezések és pontszámok menüpontban a jelentkezők megnézhetik az egyes jelentkezési helyeiken számított felvételi összpontszámaikat és annak részleteit is. A pontszámítás alapját a közhiteles nyilvántartásokból származó in-

formációk és a dokumentummal megfelelően igazolt és feldolgozott eredmények képezik. Így ha egy újonnan feldolgozott dokumentum hatással van az összpontszámra, a változás csak a dokumentum feldolgozását követő napon jelenik meg a pontszámban. Érdemes tehát a jelentkezőknek az ügyintézési időszakban többször is visszalátogatniuk az E-felvételi felületére, hogy az aktuális értéket láthassák. Az E-felvételiben a táblázatok mellett található útmutatók segítenek a megjelenített információk pontos értelmezésében, így érdemes átnézni az ott szereplő információkat is. A felvételizők 2022. június 23-ig általános tájékoztatást kapnak a jelentkezéskor megadott e-mail címükre az egyes pontszámítási módokhoz

szükséges dokumentumokról és ezek ellenőrzéséről, akik pedig hiányos jelentkezést nyújtottak be, azok külön hiánypótlási felszólítást is kapnak. A február 15. után megszerzett és a pontszámításhoz

nélkülözhetetlen vagy többletpontokat igazoló dokumentumok legkésőbb 2022. július 7-ig pótolhatók. Ezeket szkennelés után az E-felvételi rendszerébe fel kell tölteni. n Z7NAP

Az E-felvételiben a táblázatok mellett található útmutatók segítenek a megjelenített információk pontos értelmezésében, így érdemes átnézni az ott szereplő információkat is FOTÓ: ILLUSZTRÁCIÓ


| 2022. május 26. |

5

Jótékonysággal egybekötött plazmaadás

Gyerekeket támogató alapítványnak adományozott a Viva Plazma

945205

aktuális

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Az eddigi hagyományokhoz híven május hónapban ismét egy szervezetet támogatott a Zalaegerszegi Viva Plazma Center. A társadalmi felelősségvállalás jegyében pénteken a gyerekeket támogató Eötvös József Alapítványnak adományoztak 100 ezer forintot. Egyúttal rekordnapot is hirdettek plazmaadóik számára: 250 segítő szándékú embert vártak a centerbe, akik között két főre szóló jegyet is kisorsoltak a Rallycross Európa-bajnokságra. Móricz-Horváth Ágnes, a Viva Plazma centerkoordinátora rámutatott, tavalyi nyitásuk óta törekedtek arra, hogy minden alkalommal valamely jeles nappal kössék össze jótékonysági akciójukat. Így esett a május végi gyermeknaphoz kö-

zeledvén a választásuk az Eötvös József Iskola tanulóit támogató Eötvös Alapítványra. A centerkoordinátor arról is beszélt, hogy szeretnék, ha a center tevékenységét nem csupán egészségügyi berkeken belül is-

merné meg a lakosság, de szélesebb körben is, hiszen a plazmaadás, bár nem ös�szetévesztendő a véradással, ugyanolyan fontos, elengedhetetlen, és más módon elő nem állítható összetevője bizonyos gyógyszereknek. Tompos-Horváth Ildikó, a kedvezményezett alapítvány elnöke néhány szóban szervezetük munkájáról szólt. Mint mondta, legfőbb feladatuk, hogy segítsék a gyerekek minél szélesebb

körű ismeretterjesztését tanulmányi kirándulások szervezésével, új, innovatív eszközök beszerzésével, ug yanakkor támogatják azon kisgyerekeket, akik hátrányos helyzetük miatt nehézségekkel küszködnek. Jelenleg azonban egy nagyobb projekt befejezésén dolgoznak, az Eötvös iskola osztályait szeretnék ellátni informatikai eszközökkel, laptopokkal, interaktív táblákkal, PLAZMAADÁSRA JELENTKEZNI LEHET: így valószínűleg a Személyesen a Viva Plazma Centerben most átvett 100 (8900 Zalaegerszeg, Platán sor 2–4.) Telefonon a 06-70/654-4990-es telefonszámon ezer forintos adomány ebbe az alapBővebb információ: www.zalaplazma.hu ba kerül majd.

A jótékonysági adományozással egybekötött rekordnap végül rendkívül jól sikerült, gazdára talált a két főre szóló rally-belépő, a Viva Plazma Center pedig a jövőben, folytatva a hagyományokat, számos hasonló tematikus nappal készül. Plazmaadónak bárki jelentkezhet, aki 18 és 60 év közötti, súlya 50 és 130 kg között mozog, s megfelel a plazmaadást megelőző alkalmassági vizsgálaton. Aki segít, az kap is. Havonta akár 50 000 Ft jövedelemkiegészítés is járhat annak, aki csatlakozik a plazmaadók táborához. (x)

Küzdősportot űz, motorozik és életet ment az Év Tűzoltója A tavalyi esztendőhöz hasonlóan 2022-ben is egy zalaegerszegi tűzoltót, Lóránt Norbert címzetes tűzoltó törzszászlóst érte a megtiszteltetés, hogy az Év Tűzoltójának mondhatja magát. A rajparancsnok húsz éve lett a zalai megyeszékhely állományának tagja, és mint mondta, ez az elismerés nemcsak az ő érdeme, hanem bajtársaié is. Lóránt Norbert címzetes tűzoltó törzszászlós 1976ban született Zalaegerszegen. Végzettségét tekintve autószerelő, és éppen emiatt jelentkezett eg y állásra 2002-ben a város önkormányzati tűzoltóságára, ahol elmondása szerint rossz ajtón lépett be: ugyan a műhelybe szerelőnek jelentkezett, ám nemsokára a „B” szolgálati csoportba szerelt fel szeptemberben, mint beosztott tűzoltó. 2007-től, a tűzoltói technikusi elvégzése után gépjárművezető lett, majd 2012 óta szerparancsnokként rajparancsnoki beosztást lát el. 2013 óta oktatóként vezetéstechnikai továbbképzéseket is tart, 2017ben pedig vezető oktató lett. A törzszászlós sok emlékezetes beavatkozás részese volt az elmúlt húsz évben. Mint mondta, a legkomo-

lyabb kihívás a 2004-es zalaegerszegi hűtőháztűz volt, amelyet több mint egy hét alatt sikerült megfékezni. Ezenkívül a természeti csapások vésődtek be az emlékezetébe, elsősorban az árvizek, valamint a viharok utáni tömeges kárfelszámolások. Lóránt Norbert szabad­ idejében elsősorban sportol, motorozik és rockzenei koncerteket látogat. 1995 óta karatézik, 2004-ig versenyzett is, de manapság már csak edzéseket látogat. 2007-ben indult először a TFA-n, amit akkor a zalaegerszegi csapat nyert meg. Eg yéniben Orosházáról származik eddigi legjobb eredménye, hiszen a nemzetközi mezőnyben a 11. helyen végzett. Emellett a BM íjászversenyén is kipróbálta magát, ahol 2021-ben a

„Long Bow” kategóriában az előkelő második helyet szerezte meg. Emellett kipróbálta már a snowboardozást is, de a legnag yobb szenvedéllyel a motorozásról beszél: nem sok olyan ország van Európában, amin ne gurult volna már végig. Tervei szerint idén végre alkalma nyílik arra, hogy egy kis csapattal hét­ ezer kilométeres túrára induljon, amelynek végállomása Norvégia lesz. Az Év Tűzoltója nős, egy fia van, aki jelenleg a BME-n tanul villamosmérnöknek. Lóránt Norbertet, vag y a hog y tá rsa i h ív já k, „Bucho”-t elöljárói is egy életvidám, ugyanakkor a hivatása iránt elkötelezett, tettre kész tűzoltónak ismerik. Talán nem véletlenül érdemelte ki a megtisztelő „Év Tűzoltója” elismerést,

Lóránt Norbertet, vagy ahogy társai hívják, „Bucho”-t elöljárói is egy életvidám, ugyanakkor a hivatása iránt elkötelezett, tettre kész tűzoltónak ismerik FOTÓ: ZALA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG amin meglepődött, de meg- a Belüg yminisztériumban tisztelőnek találta. Mint átvenni a díjat. mondta, felemelő élmény volt n Z7NAP


6

| 2022. május 26. |

aktuális

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Fiatal tehetségek bem Közösségek hete programot tartottak nyílt a a megyei könyvtárban és tagkönyvtáraiban Tárlat Kép-Alkotás címmel A Közösségek hete programsorozat keretében számos rendezvényt tartottak a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban és tagkönyvtáraiban. Hétfőn Egervár község mutatkozott be a József Attila Városi könyvtár hagyományos településbemutató kiállításán.

Az intézményben minden évben lehetőséget biztosítanak megyénk egy településének, hogy az ott élők munkáin, alkotásain keresztül mutassák be értékeiket. – Színes kép rajzolódik ki Egervár község helyi érté­ kei­ről – mondta a tárlatmegnyitón Gyerkó Gábor, Egervár polgármestere, aki hangsúlyozta, nag y megtiszteltetés, hogy egy kiállítás keretében mutathatja meg másik arcát a település. – Ha legtöbbször szóba kerül Egervár, akkor általában az épített örökségeink, a templom, a várkastély, esetleg a nyári színház jut eszükbe az embereknek. Ezúttal egy másik oldalát mutatja meg a település, amely legalább annyira értékes és megbecsülést érdemel, mint a történelmi értékeink – tette hozzá Gyerkó Gábor.

nyílt kiállítás a Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak képzőművészeti alkotásaiból a Városi Hangversenyés Kiállítóteremben.

Gyerkó Gábor, Egervár polgármestere és Kiss Gábor, a könyvtár igazgatója A polgármester reményét fejezte ki, hogy a kiállítás megtekintését követően a látogatókban felébred a kíváncsiság, hogy személyesen is megcsodálják Egervár természeti értékeit és kézműves műhelyeit. A kiállításon hét alkotóművész munkáin keresztül ismerhetik meg az olvasók és látogatók Egervár tevékeny közösségeit. A tárlaton egyedi kézműves termékek, rongyból készült babák, festmények, kiadványok és a települést bemutató társasjáték is látható, a könyvtár

által őrzött, negyven éve készült vár- és templommakettel egyetemben. A tárlatot Kiss Gábor, a megyei könyvtár igazgatója nyitotta meg. Köszöntőjében rövid áttekintést adott Egervár történelméről, az első említéstől napjainkig. Érdekességként elhangzott, hogy a település 1950-ig Vas megyéhez tartozott. Kiss Gábor kiemelte, hog y a meg yei könyvtár szinte minden zalai településen könyvtári kulturális szolgáltatást biztosít, csakúgy, mint Egerváron.

Titkos kalendárium címmel Fekete István író életéről nyílt kiállítás a Deák Ferenc megyei könyvtárban FOTÓ: PEZZETTA UMBERTO

FOTÓ: KATONA TIBOR

– Nagyon fontos missziót teljesítünk, hogy a településeket a különböző alkotók oldaláról is bemutatjuk. Mindenkit ismernek valamiről, de a városi közönség előtt vannak, akik most mutatkoznak be először – mondta Kiss Gábor. A kiállítás június 19-ig látogatható. Kedden Titkos kalendárium címmel Fekete István író életéről ugyancsak a Közösségek hete program keretében nyílt kiállítás a Deák Ferenc megyei könyvtárban. A megnyitón a Bagodi Fekete István Általános Iskola tanulói villantottak fel egy-egy szeletet a népszerű író művei­ ből, majd Kiss Gábor, a megyei könyvtár igazgatója beszélt Fekete Istvánról. A tárlat a négy évszak érintésével mesél történeteket a látogatóknak. A vitrinekben az író népszerű állatfiguráit és személyes tárgyait is megtekinthetik az érdeklődők. QR-kódok leolvasásával pedig hasznos információkat kaphatnak a könyvekben szereplő élőlényekről. A kiállítás augusztus 15-ig látogatható. Szerdán szintén a megyei könyvtárba várták az érdeklődőket, ahol Ezerarcú Zalaegerszeg – Történetek az épületek mögött címmel tartottak előadást. A program keretében VR-szemüvegen keresztül nézhették meg a megyeszékhely nevezetességeit. n -I-

Az alkotások összességét a város nevében dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő ajánlotta a zalaegerszegiek figyelmébe, majd Müller Imre, a házigazda hangversenyterem művészeti tanácsadója méltatta. Mint elhangzott, az „adysok” képzőművészeti remekeiből nyílt kiállítás ötlete nem újkeletű, egykor komoly hagyománya volt bemutatkozásuknak, ezt szeretnék a jövőben feléleszteni. Ug yancsak beszédet mondott a rendezvényen Horváth M. Zoltán képzőművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti

Az elektronikusan A Nébih Állami Halőri Szolgálatának halőrei az elmúlt időszakban az ország több ellenőrzött vízterületén tapasztalták, hogy az elektronikusan értékesített területi horgászjegyeket nem nyomtatják ki a horgászok, de még egy elektronikus eszközön bemutatható másolattal sem rendelkeznek arról a horgászat közben. A Nébih fokozottan felhívja a horgászok figyelmét, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően tartsák maguknál a területi horgászjegyeket akár papírra nyomtatva, akár elektronikus eszközön bemutatható módon. A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény úg y rendelkezik, hogy a halfogási tevékenységet végző személy a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen folytatott horgászat során köteles magánál tartani a halfogásra jogosító okmányo-


aktuális | 2022. május 26. |

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

mutatkozása

az Ady iskola diákjainak alkotásaiból

7

Molnár Csaba tűzoltó alezredes kapta 2022-ben a „Zala Megye Védelméért” emlékplakettet Ünnepélyes keretek között adta át dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke Molnár Csaba tűzoltó alezredes, a Zala Megyei Védelmi Bizottság titkára részére a „Zala Megye Védelméért” emlékplakettet 2022. május 20-án, a zalaegerszegi Megyeházán. A díjat – amelyet 2020ban alapított a védelmi bizottság, és eddig összesen három személy részére került átadásra – azon természetes és jogi személy vagy szervezet kaphatja, aki Zala megye védelmi igazgatási feladatainak ellátásában a

legkiemelkedőbben helytáll. Molnár Csaba tűzoltó alezredes több mint tíz esztendeje dolgozik ebben a be­ osztásban, kezdetektől fogva kiemelkedő módon, példamutatóan végezve munkáját. n Z7NAP

A kiállításon nem csupán a jelenleg is az Ady iskolába járó diákok, de a már korábban végzett tanulók alkotásai is helyet kaptak FOTÓ: KATONA TIBOR Karának és a Pécsi Művészeti Szakgimnázium tanára abból az apropóból, hogy korábban maga is több éven át tanított az Ady iskolában. Végül Tánczos György művésztanár szólt elismerően a fiatalok munkájáról. A megnyitón elismeréseket adtak át a legkiválóbb-

nak ítélt diákoknak. Zalaegerszeg Meg yei Jogú Város által felajánlott díjat kapott Koller Helén, Koncz Tamás Attila és Sturcz Lilien. Az Ady iskola Képzőművészeti Támogatási A lapítványa elismeréseit Krecsár Bianka, Le Thuy Linh, Tóth Emese, Győri

Emma és Péter Virág vehette át. Az ünnepélyes hangulatot emelte a művészeti iskola diákjainak előadása: fellépett a 8. c osztály Csivitelők ének­ együttese, valamint a tánctagozatos 3. a osztály. A tárlat június 2-ig tekinthető meg. n SÁRVÁRI VIKTÓRIA

n megváltott területi horgászjegyet is be kell mutatni kat, és azokat a halgazdálkodási hatóság, a halgazdálkodásra jogosult, a mezőőr, a természetvédelmi őr, az állami halőr, a hivatásos halőr, a társadalmi halőr és a rend-

ideje alatt – a fentiektől eltérően – informatikai eszközén keresztül köteles biztosítani. A horgászok körében elterjedt tévhit alapja az le-

A hivatásos halőrökön kívül számos más szervezet felhatalmazott munkatársai szintén ellenőrizhetik a horgászokat FOTÓ: ILLUSZTRÁCIÓ védelmi hatóság ellenőrzésre felhatalmazott képviselőjének felhívására bemutatni és átadni. Elektronikus formában kiadott halfogásra jogosító okmányok esetében a halfogásra irányuló tevékenység jogosultságának igazolását az érintett személy a horgászhelyen és a horgászat teljes

het, hogy a HORINFO rendszerben értékesített területi horgászjegyekkel rendelkező horgászvizeken a halgazdálkodásra jogosult hivatásos halőrei hozzáféréssel rendelkeznek a kiadott területi jegyek adatbázisához, azaz a MOHOSZ által üzemeltett halőri appliká­ cióval vagy mobilalkalma-

zás segítségével ki tudják keresni a szükséges információkat. Ugyanakkor a fent idézett jogszabályban olvasható, hogy a területileg illetékes hivatásos halőrökön kívül számos más szervezet felhatalmazott munkatársai szintén ellenőrizhetik a horgászokat, akik a legtöbb esetben nem rendelkeznek hozzáféréssel a MOHOSZ által kezelt területi jegyek adatbázisához. Mivel ők ellenőrzés alkalmával csupán azt tudják megállapítani, hogy a horgászatot végző személy nem tudja bemutatni a területi engedélyét, a jogosulatlan horgászat miatt eljárást kell kezdeményezniük vele szemben. Ilyen esetben a horgász állami jegyét bevonják legalább addig, amíg a halvédelmi eljárást a hatóság lefolytatja, és a horgász tisztázza a területi engedélyének meglétét. A hatósági eljárás befejezése több napot is igénybe vehet. n Z7NAP

Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke és Molnár Csaba tűzoltó alezredes, a Zala Megyei Védelmi Bizottság titkára FOTÓ: ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

A gyerekeknek tűzoltókról A tűzkakas címmel jelent meg hiánypótló kiadvány a napokban a Zala Múltja Hagyományőrző Egyesület jóvoltából. A gyerekeknek szóló, a tűzoltók munkáját bemutató foglalkoztató mesefüzetet Balaton László álmodta papírra, míg a grafikát Rózsás Melinda rajzoló készítette. A könyv ajánlóját Havasi Bálint, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese, előszavát pedig Kósi Zsolt tűzoltó hadnagy, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője írta. A város nevében Balaicz Zoltán polgármester üdvözölte a kezdeményezést. A kiadványt 300 példányban nyomtatták ki egyelőre, jelenleg a zalaegerszegi Tourinform Irodában és a Göcseji Múzeumban szerezhetők be, ugyanakkor amen�nyiben felmerül az igény, a kiadó a zalaegerszegi és zaIgény szerint eljuttatják a város lai iskolákba is eljuttatja. iskoláiba FOTÓ: KATONA TIBOR n SÁRVÁRI VIKTÓRIA


8

| 2022. május 26. |

programajánló Moziműsor

ZALAEGERSZEGI TELEVÍZIÓ MŰSORA

Műsorváltozás jogát fenntartják. Változásokat a www.zegtv.hu oldalon jelenítik meg.

KEDD 5:00 Híradó, félóránként 9:00 Mérleg 9:30 Zöldövezet 10:00 Híradó 10:30 Képújság 17:30 Aréna 18:00 Híradó 18:20 Esti mese 18:30 Egerszegi Esték 19:00 Híradó 19:20 Esti mese 19:30 Zöldövezet 20:00 Híradó 20:20 Esti mese 20:30 Egerszegi Esték 21:00 Híradó 21:30 Képújság SZERDA 5:00 Híradó, félóránként 9:00 Egerszegi Esték 9:30 Zöldövezet 10:00 Híradó 10:30 Képújság 17:40 Zalai Krónika 18:00 Híradó 18:20 Esti mese 18:30 Diagnózis 19:00 Híradó 19:20 Esti mese 19:30 Épí-Tech 20:00 Híradó 20:20 Esti mese 20:30 Diagnózis 21:00 Dokumentum műhely – A fekete ágy 21:30 Híradó 22:00 Képújság CSÜTÖRTÖK 5:00 Híradó, félóránként 9:00 Diagnózis 9:30 Épí-Tech 10:00 Híradó 10:30 Képújság 17:30 Generációnk 18:00 Híradó 18:20 Esti mese 18:30 Egerszegi Esték 19:00 Híradó 19:20 Esti mese

Városi gyermeknap

Cinema City

05.30 –06.05.

HÉTFŐ 5:00 Híradó, félóránként 9:00 KultúrKör 9:30 A Szomszéd Vár 10:00 Híradó 10:30 Képújság 18:00 Híradó 18:20 Esti mese 18:30 Mérleg 19:00 Híradó 19:20 Esti mese 19:30 Zöldövezet 20:00 Híradó 20:20 Esti mese 20:30 Mérleg 21:00 Híradó 21:30 Képújság

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

19:30 Gáz-Fröccs 20:00 Híradó 20:20 Esti mese 20:30 Egerszegi Esték 21:00 Dokumentum műhely – A fekete ágy 21:30 Híradó 22:00 Képújság PÉNTEK 5:00 Híradó, félóránként 9:00 Egerszegi Esték 9:30 Gáz-Fröccs 10:00 Híradó 10:30 Képújság 17:30 Generációnk 18:00 Híradó 18:20 Esti mese 18:30 KultúrKör 19:00 Híradó 19:20 Esti mese 19:30 Forgószínpad 20:00 Híradó 20:20 Esti mese 20:30 KultúrKör 21:00 Dokumentum műhely – A fekete ágy 21:30 Híradó 22:00 Képújság SZOMBAT 6:00 Híradó 7:30 Mesesarok 8:00 Egerszegi Esték 8:30 Mérleg 9:00 KultúrKör 9:30 Zöldövezet 10:00 Forgószínpad 10:30 Képújság 15:00 Híradó 16:30 Mesesarok 17:00 Egerszegi Esték 17:30 Mérleg 18:00 KultúrKör 18:30 Zöldövezet 19:00 Forgószínpad 19:30 Híradó 21:00 Képújság VASÁRNAP 6:00 Híradó 7:30 Mesesarok 8:00 Egerszegi Esték 8:30 Mérleg 9:00 KultúrKör 9:30 Zöldövezet 10:00 Forgószínpad 10:30 Képújság 15:00 Híradó 16:30 Mesesarok 17:00 Egerszegi Esték 17:30 Mérleg 18:00 KultúrKör 18:30 Zöldövezet 19:00 Forgószínpad 19:30 Híradó 21:00 Képújság

EGERSZEG RÁDIÓ 95.1 MŰSORA 05.30–06.05. HÉTFŐ 0:00 Zene – Egerszeg Rádió 5:00 Magyaróra 6:00 Vekker – Ébredj Velünk! 10:00 A’la Carte 14:00 Helló Egerszeg 18:00 Egerszegi Krónika 18:10 Like 19:00 Lelátó 20:00 Zene – Egerszeg Rádió KEDD 0:00 Zene – Egerszeg Rádió 5:00 Magyaróra 6:00 Vekker – Ébredj Velünk! 10:00 A’la Carte 14:00 Helló Egerszeg 18:00 Egerszegi Krónika 18:10 Like 21:00 Egerszegi Mozaik 23:00 Zene – Egerszeg Rádió SZERDA 0:00 Zene – Egerszeg Rádió 5:00 Magyaróra 6:00 Vekker – Ébredj Velünk! 10:00 A’la Carte 14:00 Helló Egerszeg 18:00 Egerszegi Krónika 18:10 Like 19:00 Retro Műhely 20:00 Zene – Egerszeg Rádió CSÜTÖRTÖK 0:00 Zene – Egerszeg Rádió 5:00 Magyaróra 6:00 Vekker – Ébredj Velünk! 10:00 A’la Carte 14:00 Helló Egerszeg 18:00 Egerszegi Krónika 18:10 Like 21:00 Egerszegi Mozaik 23:00 Zene – Egerszeg Rádió PÉNTEK 0:00 Zene – Egerszeg Rádió 5:00 Magyaróra 6:00 Vekker – Ébredj Velünk! 10:00 A’la Carte 14:00 Helló Egerszeg 18:00 Egerszegi Krónika 18:10 Like 23:00 Zene – Egerszeg Rádió SZOMBAT 0:00 Zene – Egerszeg Rádió 7:00 Magyaróra 8:00 Turmix 12:00 Zene – Egerszeg Rádió 14:00 A’la Carte 18:00 Egerszegi Krónika 18:10 TOP 30 21:00 Zene – Egerszeg Rádió VASÁRNAP 0:00 Zene – Egerszeg Rádió 7:00 Magyaróra 8:00 Turmix 12:00 Zene – Egerszeg Rádió 14:00 A’la Carte 18:00 Egerszegi Krónika 18:10 Best of... 21:00 Zene – Egerszeg Rádió

Május 29., vasárnap 10.00

05.25–06.01. A kis Nicolas és az elveszett kincs (MB) 6 12:40 17:20 (csak szombat-vasárnap) Zanox – Kockázatok és mellékhatások (MB) 16 20:30 Top Gun: Maverick (MB) 12 12:30 (csak szombat-vasárnap) 15:10 17:50 19:30 20:30 22:10 (csak péntek-szombat) Bazi nagy francia lagzi 3. (MB) 18:15

12

Az északi (MB) 18 20:15 (kivéve hétfő)

Új helyszínen, a Vizslaparkban! A belépés díjtalan!

Fajátékok A 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület fegyverbeSZÍNPADI PROGRAMOK: mutatója 10.00 Megnyitó A Magyar Honvédség modern 10.30 Gála Társastánc Klub fegyverbemutatója 10:45 Zalai Táncegyüttes gyermek- 14.00 órától: csoportja Tűzoltóság – szerkocsi-bemutató 11:00 Albatrosz Tánc Sport Egyesület Mentőautó-bemutató 12.00–13.00 Ebédszünet Rendőrségi gépjármű-bemutató 14.00 Gólyalábas műsor 15.00 Csokigyáros – édességosztó Térítés ellenében igénybe show-műsor vehető térprogramok: 16:00 Bűvészműsor 10.00 órától: Arcfestés Térítésmentes térprogramok: Csillámtetoválás 10.00 órától: Lufihajtogatás Kézműves foglalkozások 14.00 órától: Ugrálóvárak, légvárak Lovagoltatás

Június 4., szombat 19.00 NEMZETEK ZENÉI / Török est Május 26–június 1. Nasip Kismet A Nasip Kismet Új-Anatólia első török A gigantikus tehetség elviselhetet16.15 Zanox – Kockázatok és melzenekara, amely évszázadok autenlen súlya (MB) 16 lékhatások PREMIER! 16 magyar tikáját szelve feszegeti a modern 22:30 (csak péntek-szombat) romantikus sci-fi vígjáték (85 perc), hangzást a régizene eredetijével rendező: Baranyi Gábor Benő, szeKatinka (MB) 12 replők: Bálint Előd, Erdős Lili, Hathá- Június 7., kedd 18.00 13:50 zi András VILÁGJÁRÓ The northman/Az északi (F/SUB) 20:15 (csak hétfő/only Monday)

18

Art Mozi

Doctor Strange az őrület multiver18 zumában (MB) 16 DIGITÁLIS 3D 18.00 Az Északi magyarul beszélő, angol-amerikai kalandfilm (140 15:30 perc), rendező: Robert Eggers, szereplők: Nicole Kidman, Willem Doctor Strange az őrület multiverDafoe, Ethan Hawke, Alexander zumában (MB) 16 Skarsgard, Björk 13:00 18:00

Óceánjáró hajók világa és a Karib térség Úti cél: Dominika, Mexikó, Kajmán-szigetek Előadó: Oláh Tamás A belépés díjtalan

Július 9., szombat 18.00 20.30 Lányok Dubajban 18 magya- Augusztus 12., péntek 18.00 rul beszélő, lengyel filmdráma (146 „Lazulj a téren!” perc), rendező: Maria Sadowska, Nyár esti szórakoztató program újszeszereplők: Giulio Berruti, Paulina rű megközelítésben, amely az igazi Galazka, Józef Pawlowski Legendás állatok: Dumbledore titchill érzését varázsolja a VMK előtti kai (MB) 12 térre. A résztvevők különféle moz10:10 (csak szombat-vasárnap) gásformákat próbálhatnak ki minőKeresztury Dezső ségi élőzene kíséretében, a relax Sonic, a sündisznó 2. (MB) 12 Városi Művelődési részlegben megpihenhetnek egy 10:00 14:50 (csak szombat-vasárnap) hűsítő cocktaillal vagy gyümölcsKözpont 14:30 (kivéve szombat-vasárnap) turmixal a kézben, szuvenírként Május 27., péntek pedig zalai kézműves portékákat Prof. dr. Papp Lajos előadása A rosszfiúk (MB) 12 vihetnek haza Előadása során belülről fakadó őszin11:45 (csak szombat-vasárnap) teséggel beszél arról a belső egyensúlyról, amelyre az egyén élete Gönczi Galéria Pirula Panda (MB) 12 10:30 (csak szombat-vasárnap) során szakadatlanul törekszik Június 9., csütörtök 17.00 Nemes László festőművész kiállításának megnyitója és albumának bemutatója Az elveszett város (MB) 12 16:00 17:00 (kivéve szombat-vasárnap)

Art Mozi Május 27., péntek 19.00 Press Dance Táncszínház A Társastánc, Showtánc és Ritmikus Gimnasztikai szakág növendékei 2 felvonásos táncszínházi előadása. Az 1. felvonásban az Aladdin, a 2. felvonásban a Grease ismerős dallamai csendülnek fel.


programajánló | 2022. május 26. |

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

9

EgerszegFeszt 2022 PROGRAMTERV 2022. 06. 16. (csütörtök)

Koreográfus : Meretei-Simon Beáta, Adorján Péter és Simon Attila termé- Zalai népművészek kiállítása. Révész Dóra szetfotósok kiállítása Megtekinthető: hétköznap 10.00– 15.00. Május 30., hétfő 19.00 Díjmentesen látogatható Apáczai Csere János Duna Művészegyüttes – Gyertyaláng Táncszínházi előadás Trianonra emlé- Művelődési Központ Június 6., hétfő–augusztus 26., kezve. Június 7., kedd 21.00 péntek CSILLAGLESŐ ESTÉK Bánfalvi Péter Legeza Márta kosárfonó, a Népművéamatőr csillagásszal Városi Hangversenyszet Ifjú Mesterének kiállítása

és Kiállítóterem Május 27., péntek 19.00 Orgona és zongora szimfonikus zenekarral. Közreműködnek: Mátyás István orgonaművész, Tóth László zongoraművész, valamint a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar Sándor János vezényletével. Műsor: Händel: B-dúr orgonaverseny Händel: Sába királynőjének érkezése (orgona-zongora átirat) Beethoven: c-moll zongoraverseny Mascagni: Intermezzo (orgona-zongora átirat) Június 10., péntek–augusztus 19., péntek Megnyitó: 2022. június 10., 17.00 „Csodálatos természet”

Andráshidai Művelődési Ház

Június 6., hétfő 10.00–18.00 XIV. Családi Pünkösd, Népi Hagyományőrzők Fesztiválja, XXVI. PróMájus 30., hétfő szafesztivál Kiállítás az Öveges József Általános IskoA Családi Pünkösd programja: kézműla rajzszakköröseinek alkotásaiból ves játszóházak, Hagyományok Tára workshopok, kiállítások, színCsácsbozsoki padi programok az alkotóházban és udvarán. Művelődési Ház Prószafesztivál: Az elmúlt években, a Május 28., szombat 9.00–14.00 pandémia miatt elmaradt ZalaRegionális Foltvarró Találkozó egerszeg kedvenc gasztrorendezvénye, a Prószafesztivál. A járvány Kézművesek Háza elmúltával immár a XXVI. prószasütés. Május 25., szerda–június 24., Megtekinthető: hétköznap 10.00– péntek 15.00. Vitrinkiállítás: „Pünkösdi rózsák” – Vi­­ rágábrázolás a népművészetben. Díjmentesen látogatható

HEVESI SÁNDOR SZÍNHÁZ ÉS AZ ELŐTTE LÉVŐ TÉR NYITOTT FESZTIVÁL 16:00 órától Buday Mihály festőművész – utcafestés 17:00 óra Pannon Tükör irodalmi találkozó 18:00 óra Prokofjev Péter és a farkas a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar és Medgyesi Anna bábszínész előadásában 19:00 óra Szüle Mihály–Harmath Imre–Walter László: Egy bolond százat csinál (zenés bolondság)

2022. 06. 17. (péntek)

műipari Tesztpálya, a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági bemutatói, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park prezentációi GÖCSEJI MÚZEUM: Nyitva a múzeum! programok kicsiknek és nagyoknak

2022. 06. 18. (szombat) Belváros, Kertváros, Landorhegy: 10:30 óra Kéklámpás felvonulás NAGYSZÍNPAD 13:00 óra Baleseti szimuláció 14:00 óra Gála 16:00 óra Albatrosz 18:00 óra Carbonfools 20:00 óra Leander Kills 22:00 óra Follow the Flow

NAGYSZÍNPAD 16:00 óra Megnyitó SZÉCHENYI TÉR 16:15 óra Zalai Táncegyüttes 20:30 óra Presser G.–Sztevanovity Étterem és kohéziós fesztiváltér D.–Horváth P.: A padlás – félig 10:00–12:00 óráig Gasztrobemutatók mese, félig musical Fesztiváljátékok (kvíz, kerekasztal-­ DÍSZ TÉR beszélgetések… stb.) 18:00 óra Máriás Zsolt, Katavics Enikő és Zumbók-Jakobovics Nikoletta Klasszikus variációi egy fesztiválra 22:30 óra Bot Gábor és a Savaria Szimfonikus Zenekar HARMADIKSZÍNPAD: Tánctér 17:00 órától tánctérré változik a színpad és környezete, különböző táncstílusok mutatkoznak be, helyben táncoktatással Állandó programok: Vendégünk Vecsés és Keszthely! 16:00 órától Buday Mihály festőművész – utcafestés

DÍSZ TÉR 11:00 óra Fúvószenekari Találkozó 17:30 óra Pandóra Projekt 19:30 óra Dante 21:30 óra Konyha 23:00 óra Jumo Daddy – az év DJ-je HARMADIKSZÍNPAD: Folktér (Városi Hangverseny- és Kiállítóterem és Zsinagóga parkoló) Párostánc-találkozó Verbunkverseny A Zalai Táncegyüttes bemutatói Állandó programok: Vendégünk Vecsés és Keszthely!

SZÉCHENYI TÉR – KOSSUTH UTCA: 2022. 06. 19. „A helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése Zalaeger- (vasárnap) szegen” NAGYSZÍNPAD Utcazene, utcaszínház 16:00 óra Berkes Dániel és növenBor- és gasztroutca dékeinek koncertje SZÉCHENYI TÉR: 19:30 óra Blahalouisiana Fesztivál étterem 21:30 óra Margaret Island KAZINCZY TÉR: DÍSZ TÉR Sör- és borudvar 18:00 óra Hűvös SZÉCHENYI TÉR – KERESZTURY TÉR: Okos Liget

20:00 óra Shabby Blues Band

HARMADIKSZÍNPAD: Fesztivál gyermeknap 17:00 órától a gyermekek veszik birZSINAGÓGA PARKOLÓ: Fesztivál játékpark, Kéklámpás tokba a színpadot és környékét bemutatók, Zónázunk – bemu(bábszínház, kutyás programok, tatkozik a Zalaegerszegi Jármesekoncert… stb.)


10 | 2022. május 26. | közérdekű

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Tavaszi zöldhulladékgyűjtési akció, zalaegerszegi családi házas ingatlanok részére Tisztelt zalaegerszegi lakosok! A 2022. évi tavaszi zöldhulladék- (fás és lágyszárú) gyűjtési akció az alábbi módon kerül megtartásra. A szolgáltatás a városnak csak azon területein valósul meg, ahol a rendszeres, hetente történő zöldhulladékgyűjtés is megoldott. A zöldhulladék-elszállítás feltételei az alábbiak: – A kötegelt zöldhulladékot csak igénybejelentést követően áll módunkban elhozni. A zöldhulladék-elszállítást kérő ingatlantulajdonosoknak a városrészenként meghirdetett gyűjtési napra kell bejelenteni szállítási igényüket. A szolgáltató csak az igénybejelentést leadó ingatlanokat keresi fel és csak a városrészenként meghirdetett napon kihelyezett hulladékok kerülnek térítésmentesen elszállításra! Az érintett ingatlannak rendelkeznie kell érvényes hulladékszállítási előfizetéssel, valamint díjtartozásmentesnek kell lennie. A zöldhulladékokat az időpont-egyeztetéssel rendelkező átvételi napon, reggel 7.00 óráig kell kihelyezni, kerítésen kívül, az úttest közelében, szállítójárművel megközelíthető helyre. A bejelentett mennyiségtől függően a kötegelt ágak, gallyak elszállítása a következő munkanapokra áttolódhat. – A fás szárú hulladékot (levágott gallyakat, ágakat, bokrokat) maximum 2 m3 mennyiségben és maximum 2 m hosszúságú, kötegelt állapotban áll módunkban elhozni. – Falevelet és füvet, lágyszárú növényeket bezsákolva (nem big-bag zsákban) áll módunkban elhozni. Azon városrészeken, ahol a gyűjtési akció azonos napra esik a rendszeres zöldhulladék-szállítással, ott természetesen a jelöléssel ellátott gyűjtőedény is kihelyezhető. A begyűjtött anyagok komposztálásra kerülnek, ezért a gyűjtőszemélyzet csak a teljesen tiszta (kommunális hulladék, fólia, törmelék stb. mentes) zöldhulladékot veszi át, amelynek tisztasága a zsákok helyszíni kiürítésekor ellenőrzésre kerül! A komposzt tisztasága érdekében a kiürített gyűjtőzsák a helyszínen lesz hagyva, a hulladékszállító kollégák az ürítés könnyítése miatt a zsákokat szétvághatják, a kihelyezett zsákok épségéért nem vállalunk felelősséget. Felhívjuk a tisztelt zalaegerszegi lakosok figyelmét, hogy lehetőség van házi komposztáló edény vásárlására, érdeklődni a Zala-Müllex Kft.-nél lehet, továbbá a város területén található hulladékudvarban az aktuális átvételi feltételek betartásával térítésmentesen leadhatók a zöldhulladékok, illetve a fás szárú hulladékok: Parki úti Hulladékudvar (Zalaegerszeg volt szennyvíztisztító területén): Tel.: 30/239-4509 Nyitvatartás: 2022. 01. 01–2022. 03. 31: kedd-péntek 9.00–17.00 szombat 7.30–14.00 2022. 04. 01–2022. 09. 30: kedd-péntek 10.00–18.00 szombat 7.30–14.00 2022. 10. 01–2022. 12. 31: kedd-péntek 9.00–17.00 szombat 7.30–14.00 A zöldhulladék-szállítási igényeket a 92/900-036/5-ös menüpont alatti telefonszámon, honlapunkon, www.zkn.hu, illetve a zoldhulladek@zkn.hu e-mail címen lehet bejelenteni. Az igényeket a meghirdetett időpont előtti munkanap 12.00 óráig lehet leadni.

Hulladékszállítási időpontok: 2022. május 30., hétfő – Páterdomb 2022. június 2., csütörtök – Belváros 2022. június 7., kedd – Zrínyi u. környéke 2022. június 9., csütörtök – Nekeresd, Pózva, Kaszaháza, Gólyadomb 2022. június 14., kedd – Kertváros 2022. június 16., csütörtök – Bazita, Becsali


szuperinfó melléklet | 2022. május 26. | 11

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

ZALAEGERSZEG

2022.05.26., XXIX./20.

Így ünnepeld a gyereknapot otthon! n Május utolsó vasárnapja csak a gyerekeké, ezt minden felnőttnek illik figyelembe venni, és megtartani, ha gyermek van a környezetében. Alábbiakban azoknak nyújtunk segítséget, akik otthon igyekeznek csemetéjük kedvében járni, és megünnepelni a gyereknapot. Hivatalosan úgy tartják, hogy Törökország volt az első, amely éppen 102 évvel ezelőtt egy egész napot szentelt a gyerekek megünneplésére, de nemzetközi szinten csak az ENSZ közgyűlésének 1954-ben hozott határozata után vált általánossá. Az egyetemes gyermeknapról szóló doktrína szerint az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértéséről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Konkrét dátumot azonban nem jelöltek ki erre a célra, minden állam maga döntött róla. Magyarországon az első gyermeknapot 1906-ban tartották az Országos Gyermekvédő Liga kezdeményezésére, ám akkor ez még nem volt általános, csak bizonyos városok csatlakoztak a felhíváshoz. Aztán 1931-től már egy egész hét volt a legkisebbeké, majd a már említett határozatnak megfelelően 1954-től május utolsó vasárnapját jelölték ki Gyermeknapnak.

Parti a kertben A legtöbb, amit gyermekünknek adhatunk, az az időnk, és az, ha egy napra mi magunk is visszafiatalodunk pár évtizedet, és megpróbálunk csemeténkkel önfeledten játszani. Ehhez igyekszünk most

ötleteket adni, ha úgy tetszik, egyfajta sorvezetőt, a bennünk lévő gyermek megtalálásához. Simó Tímea, a Szülők Lapja internetes szakportál szerkesztője szerint gyereknapi parti szervezésénél érdemes összefogni a tágabb családnak, barátoknak. Hozzátette, a kreativitáson kívül egy kertre vagy udvarra, rossz idő esetén egy nagyobb fedett helyiségre van szükség. Természetesen a dekoráció sem hiányozhat, amit a gyerekek bevonásával könynyen el tudunk készíteni. Nem hagyhatjuk ki a színes, pöttyös poharakat az innivalókhoz, a játékosan A legtöbb, amit a gyermekünknek adhatunk, az időnk, és ha együtt játszunk. elkészített – például arcot FOTÓ: ILLUSZTRÁCIÓ formázó – szendvicseket, és az édességeket sem. pályát, tegyünk botokat, leesikt a lufija, az kiesett. ben piros korongok leszamiket meg kell kerülni, Az a csapat nyer, amelyik- nek. Kérjük meg a játékoÖnfeledt családi esetleg egy vödröt, amit át nek a legtöbb lufija marad. sokat, hogy csak a kezüket kell lépni, székeket, amik– Vigyünk ki egy állít- használják, és a térdüket játékok re menet közben le kell ül- ható rajztáblát a kertbe, ne tegyék le! Kezdjünk el Simó Tímea olyan játé- ni stb. Ezen a pályán kell és játsszunk Activityt! Ha szavakat felsorolni, példákötleteket is adott, ame- végigmenni a versenyzők- nincs ilyen társasjátéka ul eper, leveli béka, sárlyek nem igényelnek kü- nek úgy, hogy kanalukba egyik barátunknak sem, gadinnye… Arra a színre lönösebb befektetést, és helyezett pingponglabda akkor írjunk előre felad- kell a játékosoknak tenni akármelyik kertben meg- ne essen le. Az időt is mér- ványkártyákat, alkossunk a kezüket, amilyen színű a valósíthatjuk őket: hetjük, hiszen azok közül, csapatokat, és mutogas- hallott tárgy vagy élőlény. – Helyezzünk el egy vöd- akik hiba nélkül teljesítet- sunk, rajzoljunk, vagy ír- Egyszerre ketten-hárman röt, kaspót vagy dobozt a ték feladatot, az nyer, aki junk körül szóban a sza- játszhatják, így is jó nagy földön, és kapjunk elő né- gyorsabban célba ért. bályok szerint. kavarodás lesz a karok köhány kislabdát. Jelöljünk – Szerezzünk egy hul– Ételfestékkel színez- zött. ki egy helyet, majd áll- lahopp karikát, és mérjük zük be a füvet úgy, hogy – Állítsunk fel üres flakojunk sorba – a szülők is! -, az időt, hogy ki tudja to- négyféle színből, négy sor- nokat, és egy kijelölt pontés próbáljunk beletalálni a vább pörgetni a karikát a ban hat teli korongot raj- ról próbáljuk meg azokat vödörbe. Akinek többször derekán. zoljunk fel. Így az egyik egy teniszlabda segítségésikerül, az nyer. – Fújjunk fel lufikat, és sorban mondjuk zöld, a vel eltalálni. Aki a legtöb– Hozzunk létre két csa- két csapatot alkotva ütöges- másikban sárga, a harma- bet eltalálta, az nyert. patot, és készítsünk egy sük egymást velük. Akinek dikban kék, a negyedikWurmbrandt András


12 | 2022. május 26. | szuperinfó melléklet

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

2022. május 26.

SZAKÁCSOT, KONYHAI KISEGÍTÔT, FELSZOLGÁLÓT ÉS SZOBAASSZONYT. Nyugdíjasok és nyári munkát vállaló diákok jelentkezését is várjuk!

Jelentkezni önéletrajzzal lehet, melyet a karrier@wellamarin.hu e-mail címre várunk! Telefon: +36 84/545-818, H-P: 9:00-15:00 óra között.

Önéletrajzot a spahotel.job@gmail.com címre kérjük elküldeni.

Minőségbiztosítási munkatárs

Gy si 06

1-től nuár bérek! a j . 2 202 elt alap m mege

Ke a 30

Ke Cs sz 08

hrjanoshaza@pangeamade.com www.pangeamade.com

948118

A Zala Springs Golf Resort ZRT. munkatársakat keres az alábbi pozíciókra:

FŐPINCÉR/FELSZOLGÁLÓ angol/német nyelvtudással

HOSTESS

angol/német nyelvtudással

Ideális jelölt, aki: • minimum középfokú végzettséggel rendelkezik • magabiztosan kommunikál németül vagy angolul szóban és írásban egyaránt • felhasználói szintű MS Office ismeretekkel rendelkezik Előnyt jelent, ha: • hasonló területen szereztél tapasztalatot • ismered az SAP rendszert

Jelentkezz cégünkhöz, amennyiben:

• megbízható, önálló, strukturált munkavégzés jellemez • rendelkezel analitikus gondolkodásmóddal • fellépésed és kommunikációd magabiztos Ha tagja lennél egy 25-éves múlttal rendelkező nagyvállalat csapatának, várjuk önéletrajzodat a info.sct-hu@hu.schunk-group.com e-mail címre. Érdeklődni a 92 /500 927-es telefonszámon lehet. SCHUNK Carbon Technology Kft. a világszerte ismert SCHUNK csoport tagja, mely a világ 64 telephelyén, több mint 9.000 munkavállalót foglalkoztató technológiai-konszern. A vállalat széles termék- és szolgáltatásspektrumot kínál a szénmegmunkálás, a környezeti szimulációs- és klímatechnika, a szinterezés és ultrahangtechnológia területein.

GREENKEEPER/KERTÉSZ KARBANTARTÓ festő képesítéssel

SZOBAASSZONY Kehidakustányi munkavégzés. Önéletrajzot a hr@zalasprings.hu címre várjuk.

A Jánház Kft. munkatársakat keres a Zalaegerszegi telephelyére az alábbi munkakörökbe:

ÁRUKIADÓ, TARGONCÁS

Főbb feladatok: • A vevők szakszerű, gyors kiszolgálása • Az áruk átvétele és kiadása Targoncás jogosítvány és építőanyag ismeret előnyt jelent!

GÉPKOCSIVEZETŐ

C kategóriás jogosítvánnyal rendelkező sofőr kollégát keresünk!

• Rugalmas és kiszámítható munkavégzés • Magyar irányítás, magyar cég • Zalaegerszeg és környékbeli munkavégzés Darus vezetői gyakorlat előnyt jelent! Jelentkezni fényképes önéletrajzzal lehet az info.janhaz@gmail.com email címen, vagy az alábbi telefonszámon: 06 30 113 1198.

947337

Gyártástervező Milyen feladatok várnak? • gyártás szervezése, ütemezése és nyomon követése a kiszállításig • operatív termelésirányítási feladatok ellátása • műszakok koordinálása • szükséges erőforrások biztosítása, kapcitástervezés

pozícióba Amit kínálunk ¾ Tiszta, rendezett, modern munkakörülmények ¾ Alapbéren felüli juttatások: ¾ 40%-os délutános műszakpótlék (18-22 h) ¾ Béren kívüli juttatások (havi SZÉP kártya Vendéglátás, negyedéves Jelenléti és éves Karácsonyi bónusz) ¾ Sikeres munkatárs ajánlás esetén extra juttatás ¾ 2 műszakos munkarend (de. 06-14 h, illetve du. 14-22 h) ¾ Ingyenes céges buszjárat biztosítása ¾ Saját állományban való alkalmazás, határozatlan idejű szerződéssel ¾ Kiváló csapat, családias, támogató légkör

Pangea Made Kft. 9545 Jánosháza, Jókai u. 4. T +36 95 450 794 M +36 20 355 0250

Előnyt jelent, ha: • van minőségbiztosítási területen szerzett tapasztalatod • ismersz problémamegoldó módszereket és ezek gyakorlati alkalmazását • van auditori képesítésed, tapasztalatod • rendelkezel ACT (automotive core tools) ismeretekkel

A

BETANÍTOTT MUNKÁS

Feltételek: Min. általános iskolai végzettség

Ha fontos számodra a minőség és a precizitás, várunk a Schunk csoport csesztregi csapatához! Milyen feladatok várnak? • gyártásban felmerülő minőségi problémák feltárása, kezelése • intézkedési tervek nyomon követése • riportok készítése • kollégák fejlesztése, oktatása • kapcsolattartás a társosztályokkal és az anyavállalattal Ideális jelölt, aki: • minimum középfokú műszaki végzettséggel rendelkezik • magabiztosan kommunikál németül szóban és írásban egyaránt

943498

Szabászati feladatok ellátására, két műszakos munkarendbe új munkatársakat keresünk

947334

Érdeklődni a 06 30 492 1602-es telefonszámon lehet!

Connected by nature

Hotel Wellamarin Zamárdi szállás bizto­ sításával éves vagy szezonális állásra keres

941622

A WHC Szövetkezetei olyan munkavállalók jelentkezését várja, akik GYED/GYES ellátásában, vagy öregségi nyugdíjban részesülnek.

948100

Szívesen dolgozna részmunkaidőben ZALAEGERSZEGEN, LENTIBEN vagy KESZTHELYEN?

20

Ké m Te 77


szuperinfó melléklet | 2022. május 26. | 13

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

943498

6.

2022. május 26.

Apróhirdetések SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT

KÖZLEMÉNY

Aszfaltozás, betonozás, útépítés, térkövezés akciós áron! Tel.: 06(70)770-3547, 06(70)3228659, iroda@betonaszfalt.hu

947334

945904

Ács, tetőfedő, bádogos munkák kivitelezése, garanciával, tetőjavítás akár azonnali kezdés. Anyagot biz*46045* tosítunk. Májusban, júniusban 30% Aszfaltozás és építőipari munkedvezménnyel! +3630/467-9397 *46632* kák A-Z-ig, kedvezménnyel! Érd.: 06(70)905-3473, sztrada-ep@freÁcs, tetőfedő, bádogos munkát email.hu vállalunk. Palatetők felújítása, új *46048* tetők, teraszok, garázsok építéAszfaltozás, útépítés! Udvarok, kase Lindab cserepeslemez akcipubeállók, járdák aszfaltozását, térós áron bármilyen tetőre. Tempkövezését vállaljuk. Tel: 30/314lomtetők javítása, restaurálása. 9131 Saját anyaggal dolgozunk. Ingye*45896* nes felmérés. +3670/235-6468 INGATLAN Ház körüli munkákat vállalok szám*47588* laképesen. Festés, burkolás, kőműGyenesdiáson 1000 m2-es építé- Ácsmunkát, bádogosmunkát, tetővesmunkák. Fűnyírás, fakivágás, si telek 24,9 millió Ft-ért eladó. Tel.: fedést, tetőjavítást, cserepesleme- szárzúzás, fűrészelés, hasítás trakzelést, ereszcsatornázást, széldesz- torral. Tel.: +36-30/453-4366 06-30/9292-622 kázást, tetőáthajtást, lapostető-szi*39730* *45893* getelést vállalok. 06-70-204-9730. Laminált parketta, festés, padKeszthelyi telek eladó a 71-es út és *45301* lószőnyeg, pvc, vinyl lerakása cserepeslemezea Balaton közötti régióban. Tel.: 06- Ácsmunkát, hétvégén is, anyagos vállalással. lést, bádogosmunkát, tetőáthajtást, 30/651-3237 Tel.: 06-30/620-56-58 SOS tetőjavítást, verébdeszkázást, *45891* *35453* ereszcsatornázást, komplett tetők készítését A-z-ig kedvezményeJÁRMŰ Nyílászárók, Redőnyök, Szúsen, anyagbeszerzéssel együtt vállanyoghálók májusban 30-50%Keresek Simson, Jawa, Pannónia, lom. 06-30-294-3008, 06-20-542os kedvezménnyel. NyugdíjasokCsepel, Puch motorokat és alkatré- 1588. nak +10% kedvezmény! 06-20*46783* szeit. Hívjon bizalommal! 0670/288500-8185 Ácsmunkát, tetőjavítást, tetőfedést, *24420* 0882 bádogosmunkát, cserepeslemeze*42895* lést, ereszcsatornázást, széldesz- Régi tetők javítását, új tetők készítéKészpénzért autóját, teherautóját kázást, tetőáthajtást, lapostető-szi- sét, bádogos, ácsmunkát, kúpkikemegvásároljuk. Házhoz megyünk. getelést, kúpkikenést, kisebb javítá- nést, ereszcsatornázást, széldeszsokat vállalok. Országosan kiszállás kázást, Lindab-lemezelést anyagTeljes körű ügyintézés! +36-70/669ingyenes. Kedveszmény 15% 2022. beszerzéssel, kedvezőáron vállalok. 7777 06-20-362-8311, 06-30-858-2931. június 30-ig. 06-20-225-6401. *32082*

*45294*

*42667*

TETŐFEDÉS! Régi és új tetők javítása, tetőszerkezeti munkák, tetőfedés, ácsmunka, bádogos munka, ereszcsatorna, Lindab tetőfedés, lécezés, fóliázás, ereszdeszkák festése, palajavítások, kúpcserép lekenése, leszögelése, trapézlemez. +3630/096-6421, +36-30/5030780

Üdvözlöm! Vállaljuk családi házak teljeskörű homlokzati hőszigetelését (Nikecelezés). Korrekt áron, gyors határidővel! +36307124873 *38268*

ÁLLÁS

Munkagép kezelőt és kamionsofőrt

*43650*

Tetőfedő, bádogos, ács munkát vál- pes fizetéssel. Érdeklődni: Pro-Molalok azonnali kezdéssel. Cserepes ney Kft. +36-20/9749-358 lemezből, cserépből, zsindelyből, la*45886* postető szigetelés. +36702724907 Otthonról is végezhető összeszere*46814* Tetőfedő, bádogos, ácsmunkát, lési munkára hölgyet keresek! Jekúpkikenést, széldeszkázást, cse- lentkezés: 70/670-6545 Halász Istrepeslemezelést, trapézlemezelést, ereszcsatornázást, tetőjavítást, cse- ván (e.v.) *34768* réplécezést, tetőtéri hőszigetelést anyagbeszerzéssel vállalok. KiszálOKTATÁST VÁLLAL lás ingyenes. 06-30-749-5485, 0670-257-8945. Szakács, Cukrász, Bolti eladó, Bolt*42836*

Tetőfedő, bádogos és ácsmunkát vállalunk A-tól Z-ig Tel.: 30/119-8691

üzletvezető,

Aranykalá-

szos gazda OKJ tanfolyam (UTOL-

*44923*

Tetőfedő mester vállal bádogos, ács munkát, cseréplemez átrakást, cseréplécezést, kisebb tetőjavítást, lapostető szigetelést anyaggal együtt is. Ingyenes felmérés, azonnali kezdés. 0620/240-1572

SÓ OKJ-S TANFOLYAMOK!) 70/4207001.

www.minervakft.hu.

(E-

000909/2014/A001-A011) *20783*

*45973*

IMPRESSZUM

Tetőfedő mester vállal bádogos, ács munkát, cseréplemez átrakást, cseréplécezést, kisebb tetőjavítást, lapostető szigetelést anyaggal együtt is. Ingyenes felmérés, azonnali kezdés. 0620/975-5613 945901

LÉZERES KÖRÖMGOMBA ELTÁVOLÍTÁS! 948132

06-30/456-0432

947355

PALATETŐ SZIGETELÉS

KEDVEZŐ ÁR, 12 év GARANCIA, referencia munkák! 30% kedvezmény (június 30-ig), ingyenes árajánlat készítés. 947337

vezető, Vendéglátásszervező, Vendéglátó

*45882*

WWW.WILLISHOTEL.HU

felveszünk éves állásra, versenyké-

Telefon: 70/51-51-486 www.bakosteto.hu

Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató Régióvezető: Tóth Tamás Tartalomfejlesztési igazgató: Forgács Bernadett Kiadja: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Felelős szerkesztő: Sárvári Viktória Szerkesztőség címe: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 45–49. zegzuperinfo@maraton.hu Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt. A lap ingyenes. Megjelenik Zalaegerszeg közigazgatási területén. A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft. politikai hirdetést nem fogad be. Terjeszti a MédiaLOG-DMHM Zrt. A Szerkesztőség fenntartja magának a jogot az olvasói levelek tartalmának szerkesztésére és közlésére.


14 | 2022. május 26. | szuperinfó melléklet

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

2022. május 26.

Május 31. a testvérek napja

Ajándék és kötelék, ami örökre meghatározza az életünket n A testvérekkel együtt növünk fel a családban, élmények sűrű szövedékét éljük át velük közösen. Mindez megismételhetetlen ajándék, amely életünket örökre meghatározza.

Ami összeköti a testvéreket

A szakpszichológus szerint a testvéreket a közös múlt, az emlékek kötik össze, és ez egy életen át tart, ezek erősítik a köztük lévő köteléket. A test-

vérek akkor is ott vannak egymásnak, ha már nincsenek szülők, nem maradnak egyedül, van kihez fordulniuk. Megtapasztalják a kölcsönös segítségnyújtást, a feladatok megosztását, az együttműködés fontosságát, az öröm és bánat, a jó és a rossz érzelmi megélését, a megbékélést, az osztozást. És ami a legfontosabb, mindezt közös gyökerekkel és emlékekkel tehetik.

Vér szerinti kötelék Benczéné Timár Irén szerint a testvérek legjobb barátok is lehetnek, de míg a barátválasztás a szimpátián alapul, a testvéri kapcsolat egy vér szerinti kötelék, amelyet a gyermek és a szülő alakít. A szakpszichológus saját családját is említette, nagyszülei nyolcan voltak testvérek, neki egy húga van, szülőként ő több gyermeket szeretett volna, három felnőtt lánya és már hat unokája van. Úgy véli, a nagycsalád, a sok testvér egy színesebb paletta, ahol a testvérek még több ponton kapcsolódhatnak egymáshoz. Több testvér esetén a páros vagy triádos szövődés is megfigyelhető,

Tolltisztítás Paplan, párna készítés

30/212-8181 www.paplanszerviz.hu

FOTÓ: ILLUSZTRÁCIÓ

természetes az, ha életünk különböző szakaszában más-más testvérünkhöz kerülünk még közelebb. Az irántuk való odaadás és szeretet része az életünknek, a személyiségünket fejleszti, még a viták is azt szolgálják, hogy elfogadjuk a másikat, megismerjük és támogassuk őt. Akinek testvére van, az életben is könnyebben boldogul, a múltjából merítkezik, a későbbi emberi kapcsola-

taiban is azt használja fel, amit testvérként átélt és megtanult. Kutatások bizonyítják, hogy a testvérek segíthetnek egymásnak eltanulni az empátia képességét, ezáltal együttérzőbbé nevelik egymást. Jane Austen találóan fejezi ki a testvérség lényegét: „Az egy családból, egy vérből született gyerekeknek, akik osztoznak első benyomásaikban és élményeikben, van valamiféle sajátos öröm-

forrásuk, amelyet semmilyen későbbi kapcsolat nem pótolhat.” Benczéné Timár Irén úgy összegezte: Testvérnek lenni szép és összetett folyamat, amit tanultunk, amit átéltünk benne, az emberi létünk számos vetületére hatással van. Vannak dolgok, amiket csak a testvérek tudnak, olyanfajta részletek, amelyeket csak a gyerekkorban megbúvó emlékek rejtenek. Szabó Csilla

Rendelőnk fő profilja az implantációs beavatkozás, ezen kívül az alábbi szolgáltatásokat nyújtjuk még:

Implantátumrendszerünk előnyei:

• koronák, hidak • kivehető és fix pótlások • fogkőeltávolítás • tömések, gyökérkezelések • panoráma röntgen • 3D CB CT

• nincs szükség csontfelépítésre • foghúzás után azonnal behelyezhető • azonnal terhelhető • nincs nap fog nélkül 936393

945899

Elhasznált ágyneműjéből a pelyhet, tollat korszerű német technológiával kitisztítva, és új pehelybiztos anginba töltve gyönyörű paplant, párnát készítünk Önnek, igen kedvező áron!

A testvérek kölcsönösen segítenek egymásnak a pozitív minták eltanulásában

Dr. med. dent. Szőke Ádám

Tel.: +36 (83) 540-217 • E-mail: zahnialfa@live.de Praxis: Hévíz, Nagyparkoló tér 21. (Flavius Üzletház)

Flavius Dental

945902

„Ha boldoggá akarsz tenni egy gyereket, gondoskodj róla, hogy legyen testvére! Ha nagyon boldoggá akarod tenni, legyen több testvére!” A testvérek világnapjának jelmondata Fernando Castrotól, az Európai Nagycsaládos Szövetség alapító elnökétől származik. Az élet érzelmek, események, tanulás, elkötelezettségek, ötletek és egyéb más dolog köré épül. Testvéreinkkel együtt növünk fel a családban, amelyben élmények, tapasztalások megismételhetetlen sűrűségét éljük át közösen, és mindezek saját életünket örökre meghatározzák - mondta Benczéné Timár Irén tanácsadó szakpszichológus. A testvér azt jelenti, nem vagyok egyedül a világban. Ő a társunk, aki megtanít a másik ember elfogadására, a testvérség valójában együttműködés, amely a személyiségünk meghatározó alapja lesz. Minden, amit a testvérünkkel átélünk, hozzátesz ahhoz, ahogy majd később az embertársainkhoz viszonyulunk.


hirdetmény | 2022. május 26. | 15

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

FELHÍVÁS a hátrányos helyzetű és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére a 2021/2022. tanév nyári tanítási szünetének időtartamára vonatkozó szünidei gyermekétkeztetés biztosítása céljából Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet alapján szünidei gyermekétkeztetés keretében ingyenes ebédet biztosít a szülő, törvényes képviselő kérelmére

bölcsődés, azaz öt hónapos kortól a 18. életév betöltéséig a hátrányos helyzetű és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére az alábbiak szerint: A szünidei gyermekétkeztetés igénybevételének lehetősége: A szünidei étkezést igényelhetik a hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek. A szünidei gyermekétkeztetés biztosításának időtartama: 2022. június 20. és 2022. augusztus 19. (45 munkanap az iskolai nyári szünet ideje alatt) A szünidei gyermekétkeztetés igénybevételének helyszíne: Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi Ferenc utca 49–53. (Az iskola étkezője) A szünidei gyermekétkeztetés igénybevételének módja: „Nyilatkozat a Gyvt.21/C. §-a szerinti szünidei gyermekétkeztetés igénybevételéhez” elnevezésű nyomtatvány kitöltése, aláírva az ellátást igénylő szülő, más törvényes képviselő részéről. A nyilatkozatok személyes leadásának határideje, címe: lehetőség szerint 2022. május 27. (péntek) Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ 8900 Zalaegerszeg, Apáczai Csere János tér 5. A szünidei gyermekétkeztetés biztosításának módja: Azon gyermek számára, akik nem igénylik a nyári napközis tábori ellátást, azoknak a fent megjelölt időszak (2022. június 20–2022. augusztus 19.) kérelmezett munkanapjain van lehetőségük a déli meleg főétkezés helyben történő elfogyasztására 11–12 óra között. (Ha az étel helyben történő elfogyasztását a gyermek előre nem látható hiányzása, betegsége vagy egyéb ok akadályozza, a részére biztosított ételt a szülő elviheti!) Mivel az ingyenes szünidei gyermekétkeztetés biztosítása közpénzből történik, határozottan kérjük, hogy ha nem kívánja a megjelölt időpontok bármelyikében az étkezést igénybe venni, úgy azt feltétlenül mondja le az ingyenesen hívható zöldszámon (06-80-210-411) vagy a kozetkeztetes@ zegesz.hu elérhetőségen az étkezést megelőző nap 8.30-ig, hogy ezzel elkerülhessük a közpénzek pazarlását! Nyári napközis ellátásban történő részvétel: A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű, általános iskolás korú gyermekek részére is lehetőség van a nyári napközis tábori ellátás igénybe vételére, melynek kedvezményes térítési díja: 250 Ft/gyermek/nap. (A nyári napközis tábori ellátás igénybe vételére vonatkozó jelentkezési lapot a „Nyilatkozat a Gyvt.21/C. §-a szerinti szünidei gyermekétkeztetés igénybevételéhez” elnevezésű nyomtatvánnyal együtt kérjük a fent megjelölt határidőig a Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ részére eljuttatni.) Az étkezési térítési díj befizetése előre, az aktuális hét előtti szerdai napon 7.30–17.00 óráig történik az Apáczai Csere János Művelődési Központ földszintjén kijelölt pénzkezelő helyén (8900 Zalaegerszeg, Apáczai Csere János tér 5.). Befizetés hiányában a hétfői étkeztetést nem tudjuk biztosítani. Más esetben az étkezési térítési díjat mindig két munkanappal előbb kell befizetni a ZeGesz étkezési csoportjánál Zalaegerszeg, Kis u. 8. sz. alatt, szerda kivételével hétfőtől péntekig 7.00–8.30 óráig (megközelíthető: Zala Plaza felőli oldal, Kis utcai bölcsőde gazdasági bejárata előtti épület). Tájékoztatom, hogy bölcsődés és óvodás korú gyermek részére a szünidei gyermekétkeztetés a bölcsődei ellátást nyújtó intézmény és az óvoda zárva tartásának időtartama alatti munkanapokon vehető igénybe. (A bölcsőde és az óvoda nyári zárva tartásáról az intézményekben kérhet felvilágosítást!) Amennyiben rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeke/i részére a szünidei gyermekétkeztetést igénybe kívánja venni és gyermeke/i hátrányos, halmozottan hátrányos helyzete még nem került megállapításra, úgy ez irányú kérelmét Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális és Igazgatási Osztályán (Zalaegerszeg, Ady u. 15.) ügyfélfogadási időben terjesztheti elő (kedd, péntek: 8–12 óra, szerda, csütörtök: 13–16.30 óra). Diétás étrend – az intézményi gyermekétkeztetéshez hasonlóan – szakorvosi igazolással alátámasztva igényelhető!


16 | 2022. május 26. |

sport

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

SPORTÖSSZEFOGLALÓ

Az elmúlt szerdán, a ZTE Arénában rendezték a Zala Megyei Kupa döntőjét, amelyen a megyei bajnokság éllovasai, a Teskánd és a Zalaszentgrót együttese játszott egymással. Sok néző előtt, jó hangulatban zajlott a finálé. Az első félidőben, habár több helyzete volt a Zalaszentgrótnak, a Teskánd vezetett 2-0-ra. A fordulás után emberelőnybe került a Zalaszentgrót és büntetőből szépített. Nem sokáig tartott a felzárkózás, mivel a 64. percben a Teskánd is büntetőt rúghatott és 3-1-re módosult az állás. A hajrában még egyszer beköszönt a Teskánd és története során először emelhette a magasba a kupát.

A két zalaegerszegi tájfutó egyesület – Göcsej KTFE, TRIÓ Egerszeg ZTC – diákjai ezúttal az iskolájuk képviseletében rövid távon és hosszú távon mérettették meg magukat FOTÓ: Z7NAP

hétvégén. A ZTE NKK Bajára utazott. A találkozón gyakorlatilag végig vezetve sikerült megszerezniük a győzelmet. Pontosabban kezdte a találkozót a vendégcsapat. Az első negyed hajrájában még fordított a Baja, de Kovács A női amatőr kosárlabda-­ pontjainak köszönhetően bajnokságban az utolsó előnyben maradt a ZTE előtti fordulót rendezték a NKK. A második negyedben

Idegenben is legyőzte a Baja együttesét a ZTE NKK

tíz pont fölé növelte előnyét a vendégcsapat. A hazaiak sok távoli dobással próbálkoztak, de kevés sikerrel. A félidőben 8 ponttal vezettek a zalaiak. A fordulás után nem a védekezésben jeleskedtek a csapatok, jól mutatja ezt, hogy a játékrészt 36-32-re nyerte a ZTE NKK. A záró negyed elejét megnyomták a vendégek és ez-

zel végleg eldöntötték a találkozót, amelyet végül 9175-re megnyertek.

Tájfutók diákolimpiai döntője Budapest és térsége adott otthont a tájfutók országos diákolimpiai döntőjének. A két zalaegerszegi tájfutó

egyesület – Göcsej KTFE, TRIÓ Egerszeg ZTC – diákjai ezúttal az iskolájuk képviseletében rövid távon és hosszú távon mérettették meg magukat. A rövid távot a budapesti Városligetben, gyors, sokpontos pályákon, míg a hosszú távot Nagykovácsi térségében, bozótos, köves, sziklás terepen rendezték meg. Közel 500 fős mezőnyben jól teljesítettek a zalaiak. Kiemelkedett Czigány Emma teljesítménye, aki a rövid távon 4. helyen ért célba, majd másnap a hosszú távon országos diákolimpiai bajnoki címet szerzett! Nagyszerű eredmény ért el Kolcsár Panna, aki a 4. és Czigány Mátyás, aki a 6. helyen ért célba. Az intézmények pontversenyében 76 iskola szerzett pontot. Itt előkelő 5. helyen végzett a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium. A döntőben további két ZTC-s diák is jól teljesített – a pécsi Radó Gyöngyvér és a budapesti Mitró Milán is a 6. helyen végzett korcsoportjában. n -I-

948124

A Teskánd nyerte a Zala Megyei Kupát


hitélet

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Az egyház születésnapja

Küldetést kapnak a fiatalok

Új pünkösdre van szüksége a világnak Úgy válunk Isten jeleivé, ha hallgatunk a Lélekre, ha az ő impulzusait próbáljuk követni – mondta lapunknak a közelgő pünkösd kapcsán Horváth Imre atya, soproni prépost-városplébános, kerületi esperes, aki szerint az egyháznak, a világnak és benne az egyénnek is meg kellene újulnia. Pünkösd a húsvét utáni 50. nap, a Szentlélek kiáradásának ünnepe, az egyház születésnapja – kezdte az atya érdeklődésünkre, rögtön jelezve is ezzel, hogy miért annyira meghatározó ez az ünnep a keresztények számára. Rámutatott, Szent Lukács az Apostolok cselekedeteiben beszámol arról, ahogy a Lélek csodálatos jelek formájában áradt ki: szélzúgás támadt, de nem döntött ki fákat, lángnyelvek jelentek meg, de nem perzseltek, mégis mindennek olyan dinamikája volt, ami az embereket megérintette. A Szentlélek tulajdonképpen Jézus művének folytatója és egyúttal beteljesítője az

egyházban, a világban. A teremtés hajnalán már ott lebegett a Lélek az ősvizek felett, és ugyanez a Lélek tette tüzessé a gyáva, félénk apostolokat, akik az értünk meghalt, de feltámadt Jézust hirdették. Péter pünkösdi beszéde sokakat szíven talált, aznap mintegy háromezren tértek meg, és ezzel elindult az egyház történelmi küldetésére – magyarázta Imre atya, majd a Római Levél 5. fejezetének 5. versét idézte: „Isten szeretete kiáradt a szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által”. Isten a Lelke által mindnyájunkat megérint, és jelzi, hogy életre hív, megelevenít, és szeretné megújítani a Föld színét – szögezte le.

Csendesíteni a bennünk háborgó tengert Horváth Imre atya szerint a Szentlélek ma is dolgozik. Nem szemmel látható módon, de felhasznál bennünket, hogy mindegyikünk be tudja tölteni a maga küldetését a családjában, a munkatársai között, a világban és az egyházban. Úgy válunk Isten jeleivé, ha hallgatunk a Lélekre, az ő impulzusait próbáljuk kiolvasni és követni. Úgy fogalmazott, ha csak magunknak élünk, az állóvíz, abban nincs mozgás, lendület, dinamika. A Lélek szeretne kimozdítani önmagunkból, a magunknak élésből a másokért élés felé. A világunk azáltal lesz élhetőbb, ha a Lélek szerint élünk, ha felkaroljuk egymást, ha együtt tudunk sírni és örülni – emelte ki. Arra a kérdésre, hogy ebben a végletekig felgyorsult

| 2022. május 26. | 17

tempóban hogyan veszi észre az ember a Szentlélek munkálkodását, az esperes azt mondta, a bennünk háborgó tengert esténként vagy a nap sarokpontjain le kellene csendesíteni, és a lényegre figyelni. Tegyük fel magunknak a kérdést: „Miért is vagyok? Mi a feladatom? Mire küldött az Isten?”, és meg fog érkezni a válasz – mondta. Meg kellene találnunk azt a helyet, ahol képesek vagyunk csendben lenni, és ahol Istennel a Lélek által találkozhatunk. Ha vele együtt formáljuk napjainkat, sokkal több mindent meg tudunk tenni – hangsúlyozta, majd rámutatott, ez mindenkinek egy külön kihívás, de szép feladat. Soha nem volt könnyű Jézus tanújának lenni, viszont a Lélek kimondhatatlan sóhajtozásokkal jelzi bennünk, mi az Isten akarata, és merre induljunk, hogy javára legyünk a világnak – fogalmazott.

A soproni városplébános arról is beszélt, hogy pünkösd a bérmálások ideje, amikor a fiatalok imával, belső elköteleződéssel készülnek a Szentlélek ajándékának befogadására. A püspök megjelöli a bérmálkozók homlokát a krizmával (jó illatú olaj és balzsam keveréke), és ezzel küldetést kapnak, hogy legyenek Krisztus bátor tanúi az egyházban és a világban. A bérmálkozók által évről évre fiatalodik az egyház, de pünkösdkor minden kereszténynek meg kellene újítani magában a Szentlélek ajándékait – hangsúlyozta. Az esperes atya végül kiemelte, új pünkösdre van szüksége a világnak, hogy befogadva a Szentlelket, a Lélek megújítson mindent. Hozzátette, azok tudják megújítani a Föld színét, akiket Isten Lelke vezérel. Engedjük, hogy a Szentlélek vezessen bennünket, és ne mi magunkat – zárta gondolatait. n WURMBRANDT ANDRÁS

MEGJELENT A

CSALÁDI LAPOZÓ

MÁJUSI SZÁMA

Otthon-kert melléklettel! Tartalomból: • Melyik illat illik hozzánk? – Az illat a lélek nyelve, ami a szagláson keresztül üzen nekünk • A kert – az aktív pihenés és kikapcsolódás helyszíne

Érd

Szombathely Veszprém

Interjú:

MEGYERI SZABOLCS kertészmérnökkel

Hévíz Zalaegerszeg Keszthely Nagykanizsa

Székesfehérvár

Siófok

Keresse városunk és a környék legforgalmasabb csomópontjain, kereskedelmi helyein, illetve ügyfélszolgálati irodáinkban!

944136

• Tisztítókúrák a természet patikájából – Nagytakarítás a szervezetünkben


18 | 2022. május 26. | apróhirdetések JÁRMŰ

DUGULÁSELHÁRÍTÁS

945820

Autókat, teherautókat vásárolunk bontásra, szállítás és igazolás kiadása ingyenes. 0630/485-5120

Legolcsóbban, bontás nélkül, garanciával!

szolgáltató sarok

875029

A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft.

HIRDETÉSI TANÁCSADÓ

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

KAMERÁS CSŐVIZSGÁLAT!

*78846*

+36/30/213-1105

SPIRIT AUTO Kft.

munkatársat keres.

ELVÁRÁSOK: • középfokú végzettség • kiváló kommunikációs készség • eredmény- és ügyfél orientáltság • saját gépjármű • minimum 2 év üzletkötői tapasztalat

Hivatalos márkakereskedés és márkaszerviz

Zalaegerszeg, Bozsoki u. 1/D.

AMIT KÍNÁLUNK: • versenyképes juttatási csomag • tréningek, szakmai továbbképzések • hosszútávú karrierlehetőség

MÁJUSI AKCIÓ!

ban keressük:

Redôny és mûanyag nyílászáró akció májusban!

Veszprém, Zalaegerszeg karrier@szuperinfo.hu

! Legyél te is csapatunk tagja

SRÓ A VÁRO

Zalaegerszegi 7 Nap a facebookon is! 24

r 17. • VIII. 2020. januá sZegi

Zalaeger

20-40

SNA L A VÁRO

T KÖzélE

mm,

ázsagálunk!! Ft/mázsa kiszolgálunk 59900Ft/m 5.79 is kiszol Ft/kg

Ft/kg 57,90 59,90

kat teladó lyünk: Viszon yag telephendi u. 1. 3 Építőan 76-100 erszeg,Teská tott! Zalaeg -747 06-30/4 erejéig. : 92/511 a rakodásill. biztosí a készlet Telefon

ön elyünk től december 31-ig Teleph ideje megjelenés

három meg újabb l kapták Egyesület alkalomma Életért Közhasznú Harmaeltdikés tervezett a Zalai Civil

et mek­ évre a címn 6. oldal Országos gyer z nap

at ációs Díjak az Innov Átadták

diabétes

ság és vidám l tudomány n 3. olda

közvetlen a gyártótól! Javítást is vállalunk!

TEA ÖTÓRAI

ág Újdons

tés Beszélge val lyné Néz Káro

zótér Zenei játs an a városb

ótérrel Zenei játsz baton bővül szom n) 17 (január 18-á l a ette órai kezd elődési Móricz műv ramkíprog központ nálata. -

facebook.com/zalaegerszegi7nap napja

rtjéda Télike y Szállo Díjat, l Arany Báránát az Innovációs gyerekekrő lkozá zata az (A témátanításról, n 9. oldal len fogla kedönkormány követően adták nységükért. Péter A kötet két dét gerszeg SereS tevéke fotó: azdái a kelő beszé résül eddigi ását Zalae sok házig gerszegi zeújévi fogad miniszter évérté ett át, elisme t, mányos László velt zalae rein Judi ka Kft. vehet meg hagyo er és Palkovics SPORT Hoch Magánklini rendezte nész: gyermekIntegrity polgármest pénteken kedves t héten Balaicz Zoltán Zala Kft. és az számos köztük a népAz elmúl és eseményen pari Próbapálya .) program, tó vezetője ben. Az Autói atnak leaz Ringa a idén olvash szerű Bozi, oldalon amelyet Endre ben a 6. együttes Kardos ról bőveb Sziámi n Vajgendás a, mindkette édesapja, ányozza peda gógus, ereg szaxofonosés a Kis-Hétrét i Prima ti adom ar hads f zene atékát. t sa Julcs össze ek a Hétré tagjai, akikn k el Rátó á- da Józse at be Lapo A 2. magy tragédiájáyűjtő hagy Múri hang zana mutatták solódó dalok a előad Együttes tt garantálja versei népzeneg n a Göcseji tási kötet után kapc sházán Don-kanyaévfordulóján együ oés téli színművészló zongoa Váro abb, őszhöz dr. Csütörtököjabb kuta a neve ai színv Az őszi zi-nyári kiadSzerdán nak 77. rúk áldozataicímmel Lász enét öt- Zoltán es szakm anak füzetét. enész legúj dr. tavas és látni a maga vidám, gondt l folya komolyz saiban sában. Tóthés a Zalaegerszkar zeum legúeiről tarta az andvilághábo Nézni a Erzsébet és c díjas népz os, interaktív at következő, oldalon.) a keztek hátamás nélkü oldal almat és játék a 2. Helg nalat és soroz ye váro raművész ered mény a Deák Feren us Zene lógus ra emlé városrész GéBencze n 15. foglaló, Szabó ltést. -színek (Részletek izgakkal, az irodeplik Zala meg éZsolt onkoSzabó Ábel tartó gi Szim foniks vezényletévell- előadásokatVárosi Köny vtár- lan időtöelmo át ndták, Népi hang en van már. ráshidai Hősök kertj tatják a on Szabó Kiállításo Jáno ünn és nap szóla azoor ei és fiuk, Mind k is tervb esttel kiáll ítás k mind bárti úti ünne pség en ványa zaspár át. A több i együttese Sánd Ferenc-műveket többek Megy ól nyílt n várjá ünnepi Az vöző gála en a Zolalapítsen játben. alkotásaib dik hetéb el kultúra napjtében népzene hetnek Lisztmeg, a gálaesten n költe- ban.Nagykanizsán ataz szomba- totta Balaicz n, években akik szíveletez nek yar ték -es vett máso kat, kezd mag t Rafa 2000 Zoltá Autra tt a részt kere kísér januá r nyő a Bódog k, az ei Szen kítot t Joseph készült Les tt együ kintést nyer a is. tat zvénysoroz együttes kenysorozat szan ak, al, hang okközt a án a Bese asztal melle tán, Kiss i. Tevé ezete Zala Megy n kiala is rende Szikra Tánc ődik, a program és a látogatók bete yos munkájáb nyomán rnap délutben terített civil szervezete ségi életét ritmu sokkmokkal a köázba civil szervóvodát képkezd ménye című zeneműve Az orvos ton a Vasá a , i n. vel Kórh fel mán közös rész ezésé riába és az des ó estjé apró nása Díjat lépnek mények tudo kal, dalla szabadsá gát Művelődés sok és iskolát vány szerv munkát a város az egész város Neurogalé a szépet, az ra Mecé ő-díjat és Prélu ndül. ked- önáll si Sándor n a Minden a pedagóguint a hásőt, idei árban tetlenség viselő - felcse - Heve y Dezs meg az a városrész, a 4. oldalon.) házaspár t is észreveszi a közgyűjte ra napját A Kultú n. Hétfő kiei levélt valam juk rá (Bőközg yűjte s Központba ért címmel A megy Keresztur dési elismerése élvez ve. ezők hangszegyerekek,elesett katonák Mi tud dást! ségükkel k. (Bővebben részleteke– hang zott el. aar kultú 22- a elik a elkörbe A szerv A magy plik január a a közművelő ar kultúra nap-- den érték évi tudományo Pál válog b „zajk borúban ozói. (Részlegazdagítjá világban 5. oldalon.) lt lés egyé ünne a megol adott, Pék it tartalmaIroda az pes- és rekkel zökkel készü 1989 óta emlékére, hogy nt ket a magyr 22-én, az mény elmú hozzátart on.) vebben k Acél csere zek, tott verse mutatják rendeoldal akik nek zleme tő” eszkö et én anna tanú sága szeri ján, januá címmel tek a 7. trapé kérik, -ban bá zene zó kötet éd Kaszinótováb át nek, de n valam ilyen kézir at Ferenc 1823 lom és , arbon Szatbe a Honv en pedig az polik ÁNT! van ottho , sípja, dobja Kölc sey n fejezte be lmazása. ban, kedd vasutas fonapo forga RTÁSÚ KAZ hangszere játéka, vigye ezen a n a Himországos t vándorkiEDI GYÁ hangkeltőA program köítők EGY márc seké yáza JEN Tető kiegész meg tópál yemagával. nagyobb nyitják etők! nuszt. RENDEL i meg arra gBazári útKft. i és állítását Zoltán Műl is elvih ! A zala a hang tetlen, kortó l bárk GM Bádo Kanizsa raktárró l is elvihetők A n, rszeg, Kodály eződés. a már cél, ás an. Zalaege helye ítóóvod Házb utca kereszt szék hat. A Sport Kazánok már raktárró azar.com és kiáll et napvelődési adogb csatl akoz i élmények kultúra verseny- VI. Zala www.b Kazánok -718 zene magyar rGy Istvá n knak 92/315 hogy -5583 Gyö terem ben i Szal on Tel.: magu Halis k • 30/834 inján a -4909 H AnTAl /366-27. an az szerezzene k. 30/841 165 eger szeg kedd en a ásna a HorváT köny vtárbszolgáltatáyi u.freem ail.hu ail.hu és egym játszótéren Tel.: 06-94 címm el 27.,csén kötő dő zan@freem tézmény tató kiállíg, u.Ber tudás A zenei egikazan@ preényi váro shoz ű v é s z e k eg, Bercs csepregika és ének l: csepr i 5 Cse sait bemu k a látoőm e-mail: k 9735 973Csepr hangszer- séges, semm 7213,, e-mai képz várjá /275-7213 ól nyíli szük tással lesz 06-70/27506-70 l: Magyar l: nem A nem Mobi mun káib kiáll ításra Mobi ező, A gatók at. an csütörsem kötel plési kény tárlat. tók festé szere Plakátházb k meg a at, egyéni i sem tud majd az alko nyíli és jó szob rász rotökön Képzőszer, senk kizá rólag a kézszet , és elekt Kanizsai ek Egye ére, hogy hibá zni, k léteznek. grafi ka dig itáli s annak emlék be Szatmárcse- Iparművész A gera, vélt.hu megoldáson FINcz A zSuzS g rafik január 22-énnapon fejezte és a zalae joregge fotó: a médi aműinssülete ünneplik szeti Egye print , t 1989 óta c 1823-ban ezen int a napjá Vitrin Művétása. Feren szet, valam műfa jban A magyar kultúrszerint Kölcsey eny- szegi közös kiállí n MTI ága tallá ció ák be pádési tevékében sület irat tanús uszt keret közművelő nyúj thatt t. A legk Az és . A program kén a Himn árna át. taika lyáza yi ségét László a levélt lkotá sért sten adják jobb műa n-díjat és zett gálaeműsorban Zrín or Vajda ításes Sánd járó Szalo díjat a kiáll a ünne pi és Weör át nség a közö Miklós vehe tik megn yitónészek. képz őműv

n r kultúra A magya ok Zala megyébe m – Progra

kedvezménnyel,

Évet érték

Akció

útlerészleges függésben a Göcseji út rás val össze hely pedig munkálatai részleges útlezá kivitelezési olódóan. A autóbusz-megálló a városi afejlesztés áihoz kapcs , az rt, amely városi uszodtelepítési munk szosan megszűnik etlenségeké alósuló okozta kellem sáv szaka ben megv kon a toronydaru avégzés forgalmi kéri. am kereté ok progr r 20. és 21. napo amely során egy mányzat a munkét és megértését rn Város érinti, A Mode 2020. januá ba. Az önkorlakosság türelm a kerül sor szának forgalmáta kórház irányá zárásra történik, – előtti szaka– tömbön belül ása érdekében a uszod kerül megvalósít áthelyezésresztés mielőbbi uszodafejle

20-40%

K

nes Ingye I Város etI közél hetIl ap

2. szám évfolyam

7 nap

CIÓ!! AKCIÓ ék SZÉN4500 kcal fűtőért

r 17. | | 2020. januá

3 335563

at Küldd el nekünk szakmai önéletrajzod címre: bi aláb az el ésév jelöl meg a választott település

898370

www.spiritauto.hu

látni

ni és ék Néz lat Felszentelt vet – Családi tár mű gyei az emlék nyílt a me

énye gyűjtem Népdalok

egymás Támogatják

Érd.: 30/9361-535 Az akció 2022. 05. 01–2022.05.31-ig érvényes!

tés Nehéz dön

kórházban

t munkájá

jégálló Vihar- és etne? tetőt szer

Vigyél haza!

al! kazánn ánnal! tesse tüzelésű sű kaz ÁNT! sön Fa Ellenőriz Fa tüzelé RTÁSÚ KAZ Fűt FűtsönJEN EGYEDI GYÁ .hu látását REN DEL zan.hu ikazan regika sepreg ww w.csep www.c nálunk! NC IA ! RA 5 ÉV GA RA NC IA ! rGy 5 ÉV GA H AnTAl Gyö

HorváT /366-165 27., Tel.: 06-94 freemail.hu zan@ Bercsényi u. 9735 Csepreg,7213, e-mail: csepregika /275Mobil: 06-70

! k n i ó s a v l O s e v d e K most Önöket kérjük meg, hogy küldjenek nekünk fotót házi kedvenceikről. Ezekhez mellékeljenek vicces, kedves történeteket, jellemzőket, az egymásra találás körülményeit, mi pedig azt az újság hasábjain tesszük majd közzé.

! et k ei y én m él k u rj á v l te et et Szer

343086

Eddigi Kutya-cica rovatunk helyett

Vulkán 2009. júniusi születésű német juhászkutya

keverék kan. Először 2013-ban került a Bogáncshoz, 2013ban már örökbe fogadták, de visszakerült az állatmenhelyhez, mert annyira védte a gazdát, hogy elszabadult és megharapta a gyógytornászt, ezen kívül semmi baj nem volt vele. Bekerülésekor elég domináns jellem volt, nem fogadott el mindenkit. De imád labdázni, még rendőr kutyának is nézték, de sajnos már túl öreg volt nekik. Pedig Vulkán egy igazán jó kutya. Nevét kirobbanó természetéről kapta. Szeretnék, ha lenne még egy igazán jó gazdája, mert nagyon jó őrkutya, oda idegenek nem mennek be, ahol Ő lakik. Még mindig jó erőben van, de már sokat veszített régi vehemenciájából. Csak tapasztalt gazdinak ajánlják, családba 10 év feletti gyerek mellé és idősek mellé egyaránt mehet. Pórázon szépen sétál.

Bogáncs Állatmenhely E-mail címünk: zalaegerszegi7nap@maraton.hu

Zalaegerszeg, Csilla dűlő 6. • +36-30/424-35-79

908399

Leendő kollégáinkat az alábbi városok

06-92/599-900 06-92/529-900

170209

FELADATOK: • új kereskedelmi partnerek felkutatása, kapcsolat építés, szerződéskötés • ügyfélkör ápolása és bővítése • személyes tárgyalások szervezése és lebonyolítása • ajánlat készítése és értékesítése • adminisztratív feladatok ellátása • folyamatos piacfigyelés és konkurencia elemzés


hirdetés | 2022. május 26. | 19

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

zalaegerszegi nap A VÁ R OSR Ó L A VÁ R OSNA K MegaINFÓ

26 000 postaládában Vidékjáró magazin minden csütörtökön! w w w. ze g7nap. hu f aceb o ok .com /z alae ger s ze gi7nap

886888

Keresse Ön is postaládájában vagy az interneten:


20 | 2022. május 26. | egészség sarok

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

egészségElegancia, finomság nem csak ünnepi alkalmakra sarok Az ékszerek az őskortól kezdődően végigkísérték az emberiség történelmét. Díszít, státuszszimbólum és gyakorlati hasznuk is volt az ékszereknek

Az ékszer ékesítő, védelmező szerepe több ezer éves, de régészeti feltárások bizonyítják, hogy vagyoni értékkel is bírt, sőt csereeszközként, fizetőeszközként is használták. Értékjelző szerepe a mai napig megmaradt, akár tárgyalási alap is lehet, fedezetként szolgálhat – mutat rá Kiss Ágota népi iparművész. Az ékesítő funkció a szépség kiemelésére, a díszítésre szól, de az ékszer viselése a vagyoni helyzet jelzésére is szolgál. Érdekes az óvó, védő mitikus szerepe, körülöleli a test egyes részeit, hogy az ártó szellemektől megvédje, de például a talizmán, az amulett emellett szerencsehozóként is megjelenik.

Anyagok változatossága Ékszer az őskortól kezdve sokféle anyagból készült, lehetett állati eredetű, mint például kagyló, csiga, vagy vadászatból származó trófeák, mint a fogak, agancsok, körmök, de lehetnek növényi származékok, akár magok vagy például borostyán, és a természetből fellelhető ásványi anyagok, korall, láva, vagy drágakövek és nemesfémek, mint az arany, ezüst, platina. Ékszer készülhet nem földi eredetű ásványi anyagból is, például a meteo-

Élmények beleszőve

FOGÁSZATI RENDELŐ

Dr. Király Gyöngyi fogszakorvos Teljes körű felnőtt és gyermek fogászati ellátás.

878276

A különféle társadalmi rétegek számára nem csak különleges alkalomra hordott díszítő eszközzé váltak, hanem gyakorlati célt is betöltöttek a ruhadarabokon, emellett pedig gyógyító, bajelhárító vagy rossz szellemeket távol tartó funkciójuk is volt. A gyöngyékszerek, amit a kagylók könnycseppjének is neveznek, a mai napig a nőiesség, az elegancia, a finomság kifejező eszközei.

lotaszegi viseletnél például a díszítettségből egyértelműen látszott a társadalmi státusz is. Nem csak a nőkhöz köthető az ékszer viselése, a férfiak esetében a tarsoly, az öv, a kalapdísz vagy vallások tekintetében az egyházi viseleteknél a gyöngyökkel gazdagon díszített palástok is beszédesek.

Zalaegerszeg, Vizslaparki u. 44. 20/93-77-522 • www.kiradent.hu

Kiss Ágota gyöngyékszereket készít üveggyöngyökből különleges hímzéstechnikával, úgy véli, ezeknek a magyarságtudattal is kapcsolatuk van, a népi hagyományokat megtartva emeli át a gyöngyékszereket a mai korban is hordhatókká, ötvözi a jelent a múlttal. Saját maga szereti azokat az ékszereket is, amiknek egyéb jelentőségük is van, egy ajándékba kapott darab nála nagyon megbecsült, de kedveli a kézzel készített, ötvösmunkával készült egyedi ékszereket is, és természetesen a gyöngyékszereket. Készítésük közben zenét hallgat, a darabokba beleszövi a hall-

gatott muzsikát éppúgy, mint az őt ért aktuális élményeket, ahogy mondja, az elkészült gyöngyékszerről később is megmondja, akkor milyen zene szólt nála, mit érzett, mi hatott rá éppen akkor. Az a jó ékszer, ami megszólítja a majdani viselőjét, Kiss Ágota gyöngyékszereket készít üveggyöngyökből különleges hímmind színében, mind formázéstechnikával, a népi hagyományokat megtartva emeli át a gyöngy­ jában, mind anyagában. Ékékszereket a mai korban is hordhatókká, ötvözi a jelent a múlttal szerkészítőként azt tapaszritokból is. A népi kultúrában népviseletből, úgy a gyöngy­ talja, hogy a megrendelőnek különösen elterjedt az üveg, ékszerekből is megállapíthaáltalában van elképzelése, a kerámia, amiből kis gyön- tó volt a viselőjük kora, csaláhogy mit szeretne és mihez, gyöket készítettek. A szemet di státusza, az életkorral sömilyen alkalomra viselné. formázó gyöngyök a hiedel- tétedtek a gyöngyök színei és Más ékszert kell készíteni mek szerint védtek a szem- fogyatkoztak a sorok is. A egy néptáncosnak a viseletmel veréstől – tette hozzá viselt gyöngyékszerekre és hez, mást egy ünnepi alkaKiss Ágota, aki gyöngyék- hordási módjukra az is halomra, mást egy fiatalnak szerek készítésével foglalko- tással volt, hogy milyen esevagy mást egy idősebbnek, zik, a régi népi ékszerhagyo- mények hatottak a viselőaz életkor is befolyásoló mányok és viseletek megőr- jük életére, például csalátényező. Kiss Ágota kiálzése mellett arra törekszik, di gyász vagy a háborúkat lításra pályamunkákat hogy azok a mai korban is követő nemzeti gyász ideis készít, amelyek nem használhatók, hordhatók le- jén az ékszer hivalkodókifejezetten hordható gyenek. nak minősült, az ékesítő példányok, azoknál szerep megszűnt, a háboegyéb tárgyakat is belerú a gyöngyök beszerzéfoglal, hogy azok és a sét is befolyásolta sok hozzájuk fűződő emléA népi kultúrában nagy esetben. Régen úgy mondkek is aztán ékszerként hagyománya volt a gyön- ták, a gyász idején levetmegmaradhassanak, legyöknek, legyen szó egyso- ték a csipkét és a gyöngyögyen az tengerparti ros, nyakat takaró többsoros ket a ruháról. A gyöngyék- Más ékszert kell készíteni egy néptán- kagyló, csiga vagy kivagy egész vállat takaró szer jelölte, hogy viselője cosnak a viselethez, mást egy ünnepi rándulásról hozott érdegyöngygallérról. Ezek jelölő milyen életszakaszban és alkalomra, mást egy fiatalnak vagy kes kövek stb. szereppel bírtak, ahogy a milyen rangban van, a ka- mást egy idősebbnek FOTÓK: KISS ERZSÉBET n SZABÓ CSILLA

Népi gyöngyékszerek

Zalaegerszegi gyógyszertári ügyelet

Egészségügyi ügyeleti ellátások

2022. május 27. • 15:30-07:00 • Egerszeg Pharma Gyógyszertár /Kórház/ • ZRÍNYI M. U. 1. • 92/596-633

Lelki elsősegély telefonszolgálat: 116-123

2022. május 28. • 14:00-08:00 • Göcsej Gyógyszertár • GÖCSEJI U. 49. • 92/596-913 2022. május 29. • 08:00-07:30• Egerszeg Pharma Gyógyszertár /Kórház/ • ZRÍNYI M. U. 1. • 92/596-633

Felnőtt és gyermek ügyelet helye Az orvosi ügyeleti ellátás (háziorvosi, valamint házi gyermekorvosi)

2022. május 30. • 19:30-08:30 • Benu Gyógyszertár Zalaegerszeg Interspar (Szent Ferenc) • OLA U. 1-7. • 92/511-519

a Zalaegerszeg, Botfy L. u. 1. szám alatt vehető igénybe.

2022. május 31. • 18:00-07:30 • Benu Gyógyszertár Zalaegerszeg Kertvárosi • KÖZTÁRSASÁG U. 55. • 92/510-113

Az ügyeleti ellátás munkanapokon: 16.00 órától másnap 8.00 óráig,

2022. június 1. • 15:30-07:30 • Egerszeg Pharma Gyógyszertár /Kórház/ • ZRÍNYI M. U. 1. • 92/596-633

hétvégén: szombat 8.00 órától hétfőn 8.00 óráig vehető igénybe.

2022. június 2. • 15:30-07:30 • Egerszeg Pharma Gyógyszertár /Kórház/ • ZRÍNYI M. U. 1. • 92/596-633

Mentőszolgálat mentési hívószám: 104.

2022. június 3. • 18:30-07:00 • Benu Gyógyszertár Zalaegerszeg Belváros • SZÉCHENYI TÉR 2. • 92/511-610 2022. június 4. • 14:00-08:00 • Kristály Gyógyszertár • TÜTTŐSSY U. 6/B. • 92/321-807 2022. június 5. • 08:00-08:00 • Zalai Gondviselés Patika • KOVÁCS K. TÉR 4. • 92/323-804 2022. június 6. • 08:00-08:00 • Páter Gyógyszertár • BÍRÓ M. U. 38. • 92/511-384

A Központi Orvosi Ügyelet telefonszáma: 06 (92) 321-000. Fogászati ügyelet Rendelési idő: munkanapokon 16–22 óráig, pihenőnapokon (szombat, vasárnap) és munkaszüneti napokon 7–13 óráig. Helye: Zalaegerszeg, Ola u. 16/d. Telefon: 315-602.


magazin | 2022. május 26. | 21

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

A növényvédelem problémás pontja a talajfertőtlenítés

Egy élő közösség élettere, amire figyelni kell

Amennyiben a talajtermékenység romlik, a talaj fertőtlenítésére mint lehetséges eljárásra kell gondolnunk, és számításba kell venni a lehetőségeket FOTÓK: KSZ

n SZABÓ CSILLA

Ollár Gasztronóm Bt.

8992 Bagod, Kossuth út 15. Élelmezésvezető: Ollárné Zubor Beatrix Mesterszakács: Ollár László

www.zalaidodolle.hu

Heti Menü

– házhoz szállítva az Ön ajtajáig 1 Leves: Májgombóc leves 2 Leves: Jókai bableves A Menü leves nélkül: Parajfőzelék főtt tojással és törtburgonyával B Menü leves nélkül: Rántott sertéskaraj petrezselymes burgonyával és salátával C Menü leves nélkül: Édes-csípős csirkemell szezámmagos bundában párolt rizzsel 1 Leves: Csontleves cérnametélttel 2 Leves: Jókai bableves A Menü leves nélkül: Kukoricás sajtmártásban sült csirkemell párolt bulgurral B Menü leves nélkül: Gyümölcsmártás főtt hússal és édes darával C Menü leves nélkül: Brassói aprópecsenye hasábburgonyával és salátával 1 Leves: Zöldséges burgonyaleves 2 Leves: Jókai bableves A Menü leves nélkül: Tarhonyás hús csemege uborkával B Menü leves nélkül: Mexikói csirkéstészta C Menü: Töltött csirkecomb majonézes kukoricasalátával 1 Leves: Paradicsom leves reszelt tésztával 2 Leves: Jókai bableves A Menü leves nélkül: Rántott halfilé párolt rizzsel, tartárral vagy salátával B Menü leves nélkül: Bojtárpecsenye hasábburgonyával és salátával C Menü leves nélkül: Csákvári sertéscomb fusilli tésztával 1 Leves: Zöldséges bableves 2 Leves: Jókai bableves A Menü leves nélkül: Túróscsusza pörccel B Menü leves nélkül: Lyoni sertésmáj törtburgonyával és salátával C Menü leves nélkül: Gombapaprikás nokedlivel

D. Torkos Menü leves nélkül: Baconnal-sajttal töltött rántott sertéskaraj hasábburgonyával és salátával E. Menekülő Menü leves nélkül: Párizsi szelet párolt rizzsel és salátával F. Menü leves nélkül: Sonkás gnocchi trappista sajttal

ÁRAINK: Leves 1: 250 Ft Leves 2: 500 Ft A menü: 1250 Ft B menü: 1350 Ft C menü: 1350 Ft D menü: 1450 Ft E menü: 1350 Ft F menü: 1350 Ft A, B, C, D, E, F menü leves nélkül 100 Ft-tal olcsóbb. Ételpakkban történő szállítás értéke adagonként +150Ft Minimum rendelés: 1250 Ft

Elérhetőségeink: 0630/4 70 72 79, 0692/460 101, zalaidodollemanufaktura, ollarbt1@gmail.com

936448

2022. május 30.–június 3.

Az árak az étel szállítását magában foglalják, saját éthordóban történő tálalásra érvényesek, és a forgalmi adót tartalmazzák!

A növényvédelem egyik problémás pontja a talajfertőtlenítés kérdése, ugyanis a talajfertőtlenítő beavatkozásunknál nem látjuk közvetlenül a hatást. Szakszerűtlen talajfertőtlenítéssel nagyobb károkat is okozhatunk a kertünkben. Figyelembe kell venni, hogy a termőtalaj nemcsak termesztő közeg, hanem egyben egy élő közösség élettere, amire figyelni kell. Ebben az élő közösségben a termesztett növény meghatározó ugyan, de számításba kell venni a talaj termékenységét biztosító hasznos élő szervezeteket, a lebontásban szerepet játszó szervezeteket, amelyek a növény táplálását, fejlődését segítik, és azokat a parazita szervezeteket is, amelyek a termesztett növényeink konkurensei. A talajökoszisztémának vannak károsító alkotóelemei: kórokozók (vírusok, baktériumok, gombák),

eljárásra kell gondolnunk, és számításba kell venni a lehetőségeket, amelyek lehetnek például: vetésváltás, fizikai beavatkozások, mint talajgőzölés vagy kémiai kezelések, mint a vegyszeres talajfertőtlenítés. Ujhelyy Károly hangsúlyozta azt is, hogy a vegyszerek (gombaölők, rovarirtók, fonálférgek, rovarok, gombák és csírázó gyomok elleni komplex hatású készítmények) felhasználásánál minden esetben körültekintően kell eljárni a felhasználási utasítást előírásait követve.

HÉTFŐ

Ujhelyy Károly hozzátette, a talaj táplálékhálója az, ami a termékeny talajt létrehozta, és csak ez a táplálékháló volna képes újrateremteni az elmúlt évszázadban drasztikus módon leromlott állapotú földek termékenységét. A talajban élő jótékony apróságok nélkül nincs egészséges környezet. Minden, amit a talajjal teszünk, végül a saját egészségünket érinti. Jó tanácsként említi, hogy kerüljük a vetemények közötti tartós gyomborítást, mert ez alatt a talajlakó kártevők felszaporodhatnak. Különösen igaz ez a homokos, könnyű talajokon. Nem ad ugyan teljes mentességet, de meggátolja a fonálférgek felszaporodását, ha az ágyások közé büdöskét, kö-

Károsító és jótékony szervezetek

kártevők (rovarlárvák, férgek, pajorok, fonálférgek), virágos és virágtalan élősködők, gyomnövények. És vannak a talaj termékenységét biztosító szervezetek: hasznos élő szervezetek (bakté­ riumok, gombák, fonálférgek, rovarok), sugárgombák stb. Ezeknek a növénykárosító és talajtermékenységet biztosító szervezeteknek az együttese és aránya határozza meg azt, hogy jó termékenységű vagy terméketlen, beteg talajról beszélhetünk. Amennyiben a talajtermékenység romlik, a talaj fertőtlenítésére mint lehetséges

KEDD

A mikroorganizmusok milliárdszámban találhatóak meg egy maréknyi talajban is. Szerepük nagyon sokrétű, leegyszerűsítve: vagy szerves tápanyagokat hoznak létre szervetlenből, vagy szerves anyagokat dolgoznak fel és a tápanyagokat tartják állandó áramlásban. A túlzott vegyipari mezőgazdálkodás eredményeként a talajban élő mikroorganizmusok száma gyorsan csökken. Amennyiben megszűnne a műtrágya után-

Jótékony apróságok

römvirágot, dáliát, zsályát, esetleg rukkolát ültetünk. A fehér mustárnak pedig a drótférgekre van riasztó hatása.

SZERDA

Egy marék talaj

pótlása, a talaj termőképessége leromlana. A modern mezőgazdaság azonban a vegyi anyagok túlzott alkalmazásával pusztítólag bánik a termőföldekkel. Az, hogy műtrágyával és hozzá kapcsolt technológiával mindent meg lehet oldani és nincs szükség a természetes folyamatokra, sajnos végzetes tévedés – hívta fel a figyelmet a szakember.

CSÜTÖRTÖK

A talajban lévő jótékony mikrobák segítik a növényeket tápanyaghoz, vízhez jutni, megvédik őket a kórokozóktól és lebontják a fejlődésükre káros anyagokat. Ujhelyy Károly hobbikertész, a Kertszövetség országos elnökségének tagja elmondta, ha a talajban felborult az egészséges egyensúly, a kórokozókat már nem képesek kontrollálni a jótékony mikroorganizmusok. A környezet erre jól látható jelekkel válaszol: beteg növényekkel, állatokkal és emberekkel. Minden összefügg mindennel, ez fontos szemlélet, ha a minket körülvevő természetet vizsgáljuk.

A termőtalaj nemcsak termesztő közeg, hanem egyben egy élő közösség élettere, amire figyelni kell

PÉNTEK

Egészséges talaj nélkül nem képzelhető el egészséges környezet, mert szinte minden mikroorganizmus, ami a környezetünkben és testünkben található, a talajból származik. A talajban élő jótékony apróságok nélkül nincs egészséges környezet, anélkül pedig nincs egészséges ember sem. Minden, amit a talajjal teszünk, végül a saját egészségünket érinti.


22 | 2022. május 26. |

színes

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Besúgók és provokátorok – A besúgó Nagyon magyar, a nem is annyira távoli múltból ismerős élethelyzetekkel tarkított sorozatot készített a magyar HBO. A besúgó számos elsősége között talán a legfontosabb, hogy a premierrel egy időben hatvan országban vált elérhetővé, angol és spanyol szinkron is készült hozzá. ebből lett A besúgó, az elmúlt időszak leghangosabb sikerét arató magyar sorozat. A cselekmény a nyolcvanas évekbe repíti vissza nézőjét: a főszereplő Demeter Geri épp Budapestre tart, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait, amikor a vonaton mellé ül egy titokzatos alak, és megzsarolja, hogy attól fogva jelentsen neki a kollégium egyik lakójáról, Páva Zsoltról, aki rendszer­ ellenes nézeteiről, lázító beszédeiről ismert. Geri fel­ adata, hogy beépüljön Páváék baráti társaságába, és mindenről tájékoztassa tartótisztjét. A széria leginkább azt járja körül, hogyan próbálta megmételyezni vagy derékba törni a hatalom az akkori szépreményű fiatalságot, és azok az egyre for-

A cselekmény a nyolcvanas évekbe repíti vissza nézőjét: a főszereplő Demeter Geri épp Budapestre tart, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait, amikor a vonaton mellé ül egy titokzatos alak, és megzsarolja FOTÓ: HBO róbb hangulatban hogyan igyekeztek mégis felvenni a kesztyűt a rendszer ellen. A besúgó kifejezetten trendi módon mesél, szereplői szimpatikusak, és még a mai magyar valóságra tett leheletfinom reflexiók sem érződnek erőltetettnek. A kritikusabb hangok leginkább a díszlet apróbb hibáit kérik számon, valamint azt, hogy a beszervezés a gya-

korlatban nem pontosan így zajlott. Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy ez is, mint számos hasonszőrű sorozat, fikció, így még ha valós történelmi közegbe helyezett cselekményről van is szó, a hitelesség háttérbe szorul a szórakoztatás mögött. Utóbbiban pedig vitán felül remekül teljesít A besúgó, és ezt a nyolcepizódos évad egyenetlenségei sem

képesek elhomályosítani. Mert egyenetlen, ezt is meg kell hagyni, a HBO korábbi magyar sorozatait, például az Aranyéletet idéző profizmusból néha olyan melodrámára vált, ami leginkább a Barátok közt hőskorát juttathatja eszünkbe, és ez kizökkentheti az erre kevésbé fogékony nézőket. Soha ros�szabb múltidézést! n FARKAS DÁVID

© Artonius

Már a sorozat megszületése is érdekes annyira, hogy elidőzzünk egy kicsit rajta: Szentgyörgyi Bálint a filmszakmán kívülről érkezett, de nagyon szeretett volna filmezni, így miután hazaköltözött Angliából, forgatások körül sertepertélt. 24 évesen jött egy sorozatötlete, amihez barátai segítségével forgatott egy fillérekből összerakott pilot epizódot (a körülményekről elég talán annyi, hogy a hangosító mikrofonját egy felmosóra erősítették), majd betelefonált vele az HBO-hoz. Mikor két hónap múlva eljött a találkozó időpontja, Bálint már a következő három epizód forgatókönyvét is leterítette az asztalra, az HBO pedig a magabiztosságát látva be is rendelte a szériát –

• League of Legends • Counter Strike: Global Offensive • Rainbow Six Siege • Fortnite • FIFA esportteamzeg@gmail.com • esport@zlf.hu

eSport-212x148_2020.indd 1

2020. 03. 02. 11:35


ZALAEGERSZEGI 7 NAP

rejtvény

| 2022. május 26. | 23

R E J T V É N Y


24 | 2022. május 26. |

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

A kéthetente jelentkező információs kivonat célja, hogy a hivatal legfrissebb hírei azokhoz is eljussanak, akik nem böngészik naponta a Nébih honlapját. A hírlevél kiküldése 2022. május 26án indult, rendszeres kézbesítése egyszeri regisztrációhoz kötött. A feliratkozásra szolgáló űrlap már elérhető a Né­ bih portál főoldalán.

Tájékoztatást adnak többek közt a friss termékvisszahívásokról A Nébih kéthetente jelentkező e-hírlevele elsősorban azoknak a magánszemélyeknek, valamint az élelmiszerláncba tartozó termelőknek, vállalkozóknak a rendszeres tájékoztatását célozza, akik kevésbé ismerik, látogatják a hivatali portált. A hírlevél egy-egy kéthetes időszak kiemelt híreit, aktuális eseményeit szedi csokorba. Tájékoztatást ad többek közt a friss termékvisszahívásokról, valamint felhívja az érintettek figyelmét a Nébih profiljába tartozó intézkedések, adatszolgáltatások határidejére. Betekintést nyújt a hivatal futó és újonnan induló kampányaiba is, és sok más érdekességgel szolgál minden második csütörtökön. Mindezekről azok értesülhetnek, akik elektronikus levélcímükkel regisztrálnak a rendszeres hírszolgáltatásra. n Z7NAP

Általános karbantartó Fő feladata: • Általános épület-karbantartási munkák, kültéri munkákban való aktív részvétel, gépek- berendezések üzembiztonságának biztosítása. • Képesség önálló és csapatban történő munkavégzésre, megfelelő műszaki szemléletmód, valamint alapvető gyakorlat a karbantartás / mechanikus, elektromos, víz, stb. területén.

935916

Kiemelt híreinek széles körű terjesztése érdekében elektronikus hírlevelet indít a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A Müller Drogéria Magyarország Bt. a Letenyei Logisztikai Központjába keres munkavállalót teljes munkaidős foglalkoztatásban 2 műszakos munkarendben azonnali belépéssel a következő munkakörbe:

Elvárások: • Gépek, berendezések, épületek általános karbantartásában szerzett tapasztalat, műszaki szakmunkás bizonyítvány. • Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Amit nyújtunk: • Versenyképes fizetés • Cafeteria • Jelenléti prémium • Továbbá műszakpótlék. • Ingyenes buszjáratok Lenti, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Csurgó és Barcs irányából is, több települést is érintve. • Kedvezményes vásárlás üzleteinkben.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérjük önéletrajzát küldje a palyazat@mueller.de e-mail címre, vagy személyesen hozza el nekünk, illetve postai úton is elküldheti a Müller Drogéria Magyarország Bt, 8868 LETENYE, Mura út 2. címre.

936229

E-hírlevelet indít a Nébih

A Müller Drogéria Magyarország Bt. a Letenyei Logisztikai Központjába keres kapacitásának bővítése céljából munkavállalókat teljes munkaidős foglalkoztatásban 2 műszakos munkarendben betanított munkára a következő munkakörökbe: Raktáros munkakör:

Raktáros munkakör:

ÁRUÁTVEVŐ

KOMISSIONÁLÓ

Fő feladata: • a beszállítóktól érkező szállítmányok tételes ellenőrzése, átvétele és a számítógépes rendszerben történő rögzítése. Elvárások: • Felhasználói szintű számítástechnikai ismeret

Fő feladata: • az áru raktárhelyről gyalogosan történő kiszedése és összekészítése az üzletek megrendelése alapján • a beérkezett áru megfelelő helyre történő raktározása

Raktáros munkakör:

TARGONCAVEZETŐ Fő feladata: • a beérkezett áru megfelelő raktárhelyre történő szállítása, beraktározása • áttárak szállítása • göngyölegek kezelése • egyéb raktári munkák Elvárások: • Érvényes targoncavezetői engedély

Raktáros munkakör:

TEHERAUTÓ RAKODÓ Fő feladata: • a teherautók leszedése és rakodása AMIT NYÚJTUNK: • Versenyképes fizetés • Cafeteria • Jelenléti prémium • Továbbá műszakpótlék. • Ingyenes buszjáratok Lenti, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Csurgó és Barcs irányából is, több települést is érintve.

• Kedvezményes vásárlás üzleteinkben.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérjük önéletrajzát küldje a palyazat@mueller.de e-mail címre, vagy személyesen hozza el nekünk, illetve postai úton is elküldheti a Müller Drogéria Magyarország Bt, 8868 LETENYE, Mura út 2. címre.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.