DEL_2022-01-26

Page 1

ALAPÍTVA 1910-BEN

Szerda, 2022. január 26., 112/21. • Ára: 245 Ft • Előfizetőknek: 158 Ft

www.delmagyar.hu

Kezdődik az úszóprogram

Nem ismerte be bűnösségét

Kezdésből jelesre vizsgáztak

A kisteleki önkormányzat megállapodást kötött a Magyar Úszó Szövetséggel, így a város és a térségi települések részt vesznek az Úszó Nemzet Programban. 4. »

Tagadta a bűnösségét a Szegedi Törvényszéken az a férfi, aki fenyegetéssel akarta megszerezni jogosítványát. Az ügyben orvosszakértőt is kirendelnek. 2. »

A szegedi győzelem alapkövét jelentette a parádés kezdés Szentesen a férfi vízilabda OB I. megyei rangadóján. Az öt gólig jutó Bóbis Botond dicsérte társait is. 15. »

Szeged,

Mórahalom , Kistelek

KÉTSZÁZMILLIÓ FORINTÉRT VÁSÁROLNAK ESZKÖZÖKET, AZ INGATLANT IS BŐVÍTENÉK

Fejleszti az egyetem az egykori Kaáli Intézetet SZEGED. Mint arról lapunk nemrégiben elsőként beszámolt, december 20-án a Szegedi Tudományegyetemé lett a volt szegedi Kaáli Intézet állami tulajdonrésze. Az intézmény ennek megfelelően január első napjaitól már Szegedi Tudományegyetem Reprodukciós Medicina Intézet néven működik. A meddőségi ellátást 2006ban – az országban egyedülálló módon csak Szegeden – teljesen kiszervezték az egyetemről, az még közreműködőként sem vett részt ebben a szolgáltatásban. Fendler Judit kancellár elmondta, régóta küzdöttek azért, hogy visszakerüljön, most pedig, hogy ez megtörtént, nagy fejlesztési terveik vannak. Cél, hogy a régióban és az egyetemen belül is létrejöjjön egy olyan diagnosztikai és betegellátási folyamat, amely már jóval a lombikprogram előtt megkezdődik, és azt követően is garantálja, hogy mindenki számára megtalálják a legmegfelelőbb megoldást ahhoz, hogy egészséges gyermeke születhessen. Jelenleg egy 200 millió forintos eszközfejlesztési projekt fut az intézetben, de kapacitásbővítést is terveznek, illetve vizsgálják az ingatlanbővítés lehető3. ségét is.

»

Fekete Károly püspök és Kustár Zoltán, a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke adta át a díjat. FOTÓ: BOZSÓ MIKLÓS

Református díjjal méltatták Benyik György plébánost SZEGED. Több mint harminc éve szervezője a Szegedi Biblikus Konferenciának a Szeged-Tarjánvárosi Szent Gellért-plébánia plébánosa. A rendezvénysorozat a katolikus és protestáns egyházak között biztosít lehetőséget a teológiai párbeszédre a Szentírás értelmezésének témájában. A konferencia alapítását követő első évek nehezen indultak, ugyanis a nyolcvanas évek végén még újdonságnak számított hazánkban az ökumenikus párbeszéd. Az évtizedek során azonban immár mintegy hetven kötet látott napvilágot

a találkozók megbeszéléseiből, ezek közül több Európa nemzeti könyvtáraiban is megtalálható. Benyik Györgyöt a konferencia megalapításáért és szervezéséért a református Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány Pro Unitate in Christo (A Krisztusban megélt egységért) díjjal tüntette ki vasárnap Debrecenben. A 2018-ban alapított kitüntetéssel évről évre azon személyeket méltatják, akik nagymértékben hozzájárulnak a katolikus és a református egyház közötti párbeszéd 8. elősegítéséhez.

»

A szegedi Kaáli Intézet csak a nevében változott meg, a jövőben pedig fejlesztik. FOTÓ: KARNOK CSABA

MIHÁLFFY BÉLA: A GYEREKEK ELLÁTÁSA IS KORSZERŰBBÉ VÁLIK A FEJLESZTÉSEKKEL

Fülesbaglyokat számlálnak a hétvégén

Milliárdok a klinikáknak SZEGED. Sosem látott mennyiségű egészségügyi fejlesztés valósul meg a megyeszékhelyen Mihálffy Béla, Csongrád-Csanád megye 2. számú választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje szerint. – Szinte nincs olyan területe az SZTE fenntartásában működő Szent-Györgyi Albert Klinikai Központnak, ahol ne valósult volna meg, vagy ne valósulna meg fejlesztés azért,

FOTÓ: KEREKES BALÁZS

hogy a szegediek és a megyében élők egyaránt biztonságos, korszerű ellását kapjanak. Mi a baloldallal ellentétben nem a kórházak bezárásában és privatizálásban látjuk az egészségügy jövőjét, hanem abban, hogy az embereket szolgálja az ellátórendszer. Egy mindenki számára kényelmesen elérhető, 21. századi egészségügyi rendszer létrehozása a cél – 4. mondta lapunknak.

»

» Hazánk a CIA nagyítóján keresztül ÜZEMANYAGÁRAK (átlagár, a kutaknál lehetnek eltérések)

479 FT

479 FT

2. »

Egy erdei fülesbagoly naponta 2-3, de akár 5-6 rágcsálót is elpusztíthat – a hasznos madarak telente előszeretettel pihennek települések belterületi fáin. Január 28. és 31. között felmérik a telelőhelyeket, amiben a lakosság, valamint iskolák, óvodák segítségére is számít a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Tavaly Csongrád-Csanád megyében 940 példányt számoltak meg, 23 településről érkeztek adatok. Hódmezővásárhelyen 200, Szegeden 100 fölötti létszámban teleltek. ARCHÍV FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS 9. »

NAPI VALUTA-KÖZÉPÁRFOLYAMOK EURÓ

361 Ft

SVÁJCI FRANK

ANGOL FONT

USA-DOLLÁR

347 Ft

431 Ft

319 Ft


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
DEL_2022-01-26 by Mediaworks - Issuu