DEL_2022-09-22

Page 1

Az egyik kiemelkedő lövész a 9. c osztályos zsombói Nagy Máté volt, aki kiskora óta lő. Elmesélte, félnek is tőle a vásári céllövöldések, mert mindig elhozza a díjat, amit kinéz.

de

Egykori munkatársai és a rendőrség teljes személyi állománya osztozik a család gyászában.

4. » 3. » 6. »5. » A SKANDINÁV LOTTÓ 418261411NYERŐSZÁMAI27203215222931 NAPI VALUTA-KÖZÉPÁRFOLYAMOK EURÓ SVÁJCI FRANK ANGOL FONT USA-DOLLÁR SZERB DINÁR 403 Ft422 Ft461 Ft407 Ft3,4 Ft

társadalmi kérdésekben is megnyilvánuljon. Szelíden, de határozottan, a saját értékrendje és elemi érdekei men-

SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL

Egy világunk van, közösen építjük Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója is Szegedre látogat a Katolikus Társadalmi Napok rendezvényére, ahol szombaton pódiumbeszélgetésen vesz részt. 10. »

LukácsElhunytJános

kell.

Megtörtem a csövet, töltöttem, céloztam és lőttem. Bár a tíz méterre lévő kis fém vaddisznót nem találtam el, koppant a lövedék. Ahhoz képest, hogy életemben először fogtam a kezemben légfegyvert, nem rosszNemeredmény.énvoltam az egyetlen, aki először lőtt. Szerda délután az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola vadászat szakkörén vettünk részt.

Légpuskával lőttünk fémvaddisznóra Ásotthalmon

• Ára: 275 Ft • Előfizetőknek: 170 Ft www.delmagyar.huALAPÍTVA 1910-BEN Mórahalom,Szeged,Kistelek

Csütörtök, szeptember 112/221.

Nantes-ban a Pick Szeged A múlt héten az előző Bajnokok Ligája-idény két döntőse fektette őket két vállra, ma már egymással csatázik a Nantes és a Pick Szeged. Mindkét csapat hét góllal kapott ki az előző fordulóban. 14. »

tén – fogalmazott, majd azt is elmondta, a koncerten a nagy slágerek mellett sok ritkaság is felcsendül.

ÁSOTTHALOM ARANY T. JÁNOS

A leglelkesebb és legügyesebb diákok lesvadászatra mehetnek majd a szakkört vezető Kiss Zoltánnal.Alövészettől nem messze Bánhidy Zoltán kollégiumi nevelőtanár és osztályfőnök vezetésével egy másik csapat fiatal a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség által közösen szervezett Országos Haditorna Versenyre készült. Itt Rómeó, Bence és Patrícia mű nyeles- és kézigránátot dobtak célba.

Lukács János 1997. augusztus 1-jétől 2017. november 30-ig, nyugdíjba vonulásáig volt Csongrád megye rendőrfőkapitánya. Ezzel ő volt az ország leghosszabb ideig ugyanazon a helyen szolgáló megyei rendőrfőkapitánya. Fiatalon aktívan sportolt, előbb a Debrecen, majd a Szegedi Volán – a Pick Szeged jogelődje – kézilabdacsapatának volt a tagja. Előbbi csapattal magyar bajnok lett, a Volánnal a magyar kupát nyerte meg, nem is egyszer.

2022.

22.,

Légpuskával lőttek fém vaddisznóra az ásotthalmi erdészeti iskola vadászat szakkörös diákjai. FOTÓ: KARNOK CSABA

Életének 68. évében elhunyt Lukács János nyugállományú rendőr vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, a Pick Szeged jogelődjének, a Szegedi Volánnak az egykori kézilabdázója. Halálhírét a Pick Szeged kézilabdacsapat tette közzé.

A sporthoz visszavonulása után sem lett hűtlen, volt csapatát rendszeresen a Sportcsarnok lelátójáról biztatta, ezenkívül elnökségi tagja volt a Tisza Volánnak.1991óta a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán is oktatott, valamint 2004-től a Belügyi Szemle című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja volt.

Balesetveszélyes az alig tíz éve felújított Dugonics téri sétány a Fidesz szerint. Chovanecz Kata, a párt önkormányzati képviselője a helyszínen mutatta meg a kátyúkat, amelyeket mindenkinek naponta kerülgetnie kell. A képviselő sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy már fél éve szólt az önkormányzatnak a balesetveszélyről, de semmit sem tettek annak elhárításáért. Szerinte olyan, mintha az önkormányzat csak el akarná költeni a pénzt, de hogy mi és hogyan épül belőle, az már kevésbé érdekli őket. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

SZEGED. A Katolikus Társadalmi Napok keretében Kovács Ákos ad koncertet szombaton este a Dóm téren. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.Azenésszel hitéről, a KATTÁRS jelentőségéről és a szegedi fellépésről beszélgettünk. Lapunknak elmondta, nem tartja magát mintakereszténynek, és nem is szeretné, ha így tekintenének rá.

Balesetveszélyes a Dugonics téri sétány Ákos lép fel a Dóm téren

– Az egyházakat és a hit kérdéseit az emberarcúnak mondott szocializmus próbálta a magánszférára korlátozni, mert így akart leszámolni velük. Ha a tanítást jól értelmezem, az egyháznak kötelessége, hogy

A koncert ingyenes, regisztrálni FOTÓ: EMMER LÁSZLÓ

Lukács János 1997. augusztus 1-jétől 2017. november 30-ig, nyugdíjba vonulásáig volt Csongrád megye rendőrfőkapitánya. Ezzel ő volt az ország leghosszabb ideig ugyanazon a helyen szolgáló megyei rendőrfőkapitánya. Fiatalon aktívan sportolt, előbb a Debrecen, majd a Szegedi Volán – a Pick Szeged jogelődje – kézilabdacsapatának volt a tagja. Előbbi csapattal magyar bajnok lett, a Volánnal a magyar kupát nyerte meg, nem is egyszer.

MAKÓ SZABÓ IMRE

Profiboksz-gála lesz Vásárhelyen Olyan városban rendeznek gálát a hétvégén, ahol az utóbbi években ugyan megindult az ökölvívóélet, de profiboksz-rendezvényt még nem látott vendégül Hódmezővásárhely. 14. »

A jégkorong a sportok zongorája; az általa fejlesztett képességek rengeteget adnak hozzá a gyerekek későbbi életéhez. Fontos készségeket, villámgyors gondolkodást fejleszt, kitartóvá tesz és nagyobb önbizalmat ad. A Magyar Jégkorongszövetség szerda délelőtt egy hódmezővásárhelyi általános iskolában népszerűsítette a jéghokit, a helyi jégkorongszakosztály fiatal sportolóival együtt. FOTÓ: TÁBORI SZILVIA A jövő jégkorongosait

tén – fogalmazott, majd azt is elmondta, a koncerten a nagy slágerek mellett sok ritkaság is felcsendül.

Az új épületek körvonalai már kirajzolódnak Makó szívében. FOTÓ: FARKAS ÉVA ERZSÉBET KÖZÖSSÉGI OLDALA

• Ára: 275 Ft • Előfizetőknek: 170 Ft www.delmagyar.huALAPÍTVA 1910-BEN Hódmezővásárhely,DélvilágCsongrád,Makó,Szentes A SKANDINÁV LOTTÓ 418261411NYERŐSZÁMAI27203215222931 NAPI VALUTA-KÖZÉPÁRFOLYAMOK EURÓ SVÁJCI FRANK ANGOL FONT USA-DOLLÁR SZERB DINÁR 403 Ft422 Ft461 Ft407 Ft3,4 Ft

Életének 68. évében elhunyt Lukács János nyugállományú rendőr vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, a Pick Szeged jogelődjének, a Szegedi Volánnak az egykori kézilabdázója. Halálhírét a Pick Szeged kézilabdacsapat tette közzé.

Úgy tűnik, a makói Hagymatikum fürdő bővítése az országot sújtó pénzügyi nehézségek ellenére sem torpant meg. A helyszínen járva a minap ugyanolyan szorgos munka jeleit láttuk, mint a korábbi hónapokban.Aberuházás előrehaladásáról nemrégiben a város polgármestere, Farkas Éva Erzsébet számolt be közösségi oldalán. A lenyűgöző szépségű fotókkal illusztrált bejegyzés szerint az új

Csütörtök, 2022. szeptember 22.,

társadalmi kérdésekben is megnyilvánuljon. Szelíden, de határozottan, a saját értékrendje és elemi érdekei men-

SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL

A koncert ingyenes, de regisztrálni kell. FOTÓ: EMMER LÁSZLÓ

4. » 3. » 6. »5. »

A sporthoz visszavonulása után sem lett hűtlen, volt csapatát rendszeresen a Sportcsarnok lelátójáról biztatta, ezenkívül elnökségi tagja volt a Tisza Volánnak.1991óta a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán is oktatott, valamint 2004-től a Belügyi Szemle című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja volt.

SZEGED. A Katolikus Társadalmi Napok keretében Kovács Ákos ad koncertet szombaton este a Dóm téren. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.Azenésszel hitéről, a KATTÁRS jelentőségéről és a szegedi fellépésről beszélgettünk. Lapunknak elmondta, nem tartja magát mintakereszténynek, és nem is szeretné, ha így tekintenének rá.

veszreláthatólagalapterületentöbbFehérépasát.duplázzaalapjánaMakovecznakésfázisábanelhelyezése,folyikszerkezetét,Atlantiszgalériaszintjénélményfürdőrészlegmárkészítikazvilágülőpadjainakapinceszintenagépészetieszközökráadásulutolsótartacsúszdatoronyazélményfürdőnyílászárói-legyártása.Mintkorábbanmegírtuk,aImreelképzeléseiésMakonaTervezőIrodaterveivégzettfejlesztésmeg-amaifürdőkapacitá-AberuházáskivitelezéséreszékesfehérváriszékhelyűKft.kapottmegbízást.Amint3200négyzetméteresfolyómunkaelő-16hónapotigénybe.

Egykori munkatársai és a rendőrség teljes személyi állománya osztozik a család gyászában. keresik Ákos lép fel a Dóm téren

LukácsElhunytJános

Egy világunk van, közösen építjük Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója is Szegedre látogat a Katolikus Társadalmi Napok rendezvényére, ahol szombaton pódiumbeszélgetésen vesz részt. 10. » 112/221.

– Az egyházakat és a hit kérdéseit az emberarcúnak mondott szocializmus próbálta a magánszférára korlátozni, mert így akart leszámolni velük. Ha a tanítást jól értelmezem, az egyháznak kötelessége, hogy

Folytatódik a bővítési munka a makói Hagymatikumnál

SZEGED KISS ANNA

társszerzője. Elmondta, az írás a mentális betegségekkel és a társadalmi jelenségekkel foglalkozik modern, fiatalos stílusban. A kötet elsődleges célja az, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy nem velünk van a baj, ha mentális problémákat tapasztalunk, ezek olyan

Dorina szerint egyébként hazánkban általános probléma, hogy nem vagyunk kellően egészségtudatosak, az emberek egészségi állapota rosszabb, mint azt a gazdasági helyzet indokolná, ez pedig táptalaja lehet a mentális problémáknak.Hozzátette, az egyik legégetőbb probléma ma Magyarországon a depresszió, valamint az elmagányosodás is hatalmas társadalmi probléma, akár az időseket, akár az átlagpopulációt tekintjük. Megjegyezte, mindemellett mindenki próbálkozik valamilyen módszerek segítségével megküzdeni a problémákkal, viszont sokan az alkoholban és a dohányzásban látják a megoldást, ami pedig egészségtelen.

Pszichológia az Instagramon –elmagányosodott a társadalom

A FOTÓ: GÉMES SÁNDOR

Venni még nem lehet a hatósági áras fából, de a rendelési igényt már hétfő óta le lehet adni megyénkben is két erdészeti irodánál. Fontos, hogy Csongrád-Csanádban jelenleg csak lágylombos és fenyő kitermelésére van engedélye az erdőgazdaságnak. A tüzépeken még nincs az akciós tüzelőből, és a teljes árú beszerzése is nehezebb CSONGRÁD-CSANÁDmost.

Ez az események puszta véletlen összjátéka, nem? Aki pedig ebben a kommunista hatalom és vagyon rendszerváltáson átívelő átmentését látja, az meg nyilván téved. No, most lehet, hogy én is ebbe a tévedésbe estem, csak valahogy, mint a régi viccben, hiába hordom haza a hűtőgyárból az alkatrészt, akárhogy rakom össze, mindig géppisztoly lesz belőle.

2 DÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtökÁLLÁSPONTAktuális

Pető Dorina pszichológus volt szerdán a Mathias Corvinus Collegium szegedi képzési központjának vendége. A beszélgetés fókuszában főként a 2020ban útjára indított Mélylevegő Projekt állt, hiszen annak társalapítója Dorina, aki hisz abban, hogy a mentális egészség támogatása társadalmi szinten is lényeges feladat. Ezért kezdett pszichológustársaival átfogó pszichológiai ismeretterjesztésbe, közös projektjük pedig mára már hazánk egyik legnagyobb közösségi média alapú pszichoedukációs platformjává nőtte ki Lapunknakmagát. a szerdai előadást előtt arról beszélt: azért

Pető Dorinát 2022-ben a Forbes 30 sikeres magyar 30 év alatt listájára választották. FOTÓ: KISS ANNA Klasszikus művek csendülnek majd fel. FOTÓ: SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL

– A kormányrendelet célja, hogy az eddig még tűzifához nem jutó magánszemélyek tüzelőhöz jutását segítse, és egyben csökkentse az ország fosszilis energiahordozó felhasználását. Aki május óta már megvásárolta az idei fűtési szezonra szükséges fáját, az az eddigivel együtt összesen 10 köbméter mennyiségig vehet újat az erdőgazdaságtól kedvezményesen – mutatott rá.

a vevőnek kell gondoskodnia saját költségén, lehetőség szerint az igénylőnek a lakhelyéhez legközelebb lévő erdei rakodónál adják ki a rendelést.

ÚJSÁGÍRÓ

állapotok, amelyeken lehet segíteni.Apszichológus elárulta, novemberben újabb könyv várható, de ez már sokkal interaktívabb, munkafüzet jellegű lesz, ugyanis kitölthető feladatok is szerepelnek majd benne, amelyeknek a kognitív viselkedésterápia az alapja.

attila.majzik@delmagyar.hu

A művészeti vezető kiemelte továbbá, hogy két kamarakoncerten a legkülönbözőbb nemzetiségű művészek lépnek fel.

KISS ANNA

ságnak csaknem félévi tűzifa termelésének megfelelő menynyiséget jelent.

Megyénkben is kapható a hatósági áras tűzifa az erdőgazdaságoknál, a DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt. Ásotthalmi Erdészetének és Szegedi Erdészetének irodájában lehet közvetlenül érdeklődni telefonon, e-mailen vagy személyesen. A keménylombos tűzifa erdei köbmétere 30, míg a lágylombos és a fenyő tűzifa erdei köbmétere 19-19 ezer forintba kerül, azonban a megyében jelenleg csak lágylombos és fenyő kitermelésére van engedélye az erdőgazdaságnak.

SZEGED. Barokk esttel kezdődik ma a fogadalmi templomban a Szent Gellért Fesztivál, amelyet 15 éve minden esztendőben megrendez a Szeged-Csanádi Egyházmegye első püspökünk, a vértanú Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódva. Yoon Kuk Lee, a fesztivál művészeti vezetője mutatta be a különleges programokat és szólistákat. A nyitóesten a kiemelkedő magyar barokk hegedűművész, Tóth Mónika vezeti majd a szegedi Solis Consort és budapesti barátait, akik J. S. Bach műveit, a 4. és 5. Brandenburgi versenyművet, valamint A. Vivaldi Stabat Materét mutatják be. Utóbbit az elismert magyar kontratenor, Hegyi Barnabás énekli. Három zenekari programban a

indították útjára a kezdeményezést, hogy hidat képezzenek az érdeklődő emberek és a szakkönyvek, szakfolyóiratok között. Időközben egy könyv is megjelent tavaly Elmerülő – Így őrizd meg a mentális egészséged a mindennapokban címmel, amelynek Dorina

legnépszerűbb Mozart-zongoraversenyek hangzanak el. A pénteki koncerten Bogányi Gergely a nagy c-moll versenyművet játssza. A 9. zongoraversenyt a jelenleg Hollandiában élő, népszerű magyar zongoraművésznő, Klara Würtz adja elő jövő héten kedden. Végül a harmadik zongoraversenyt a fiatal, koreai zongorista, Jaeyeon Won játssza október 1-jén. A zenekari koncertek csúcspontja Beethoven 6. szimfóniájának előadása lesz pénteken. – Számomra ez a mű Isten teremtésének leghihetetlenebb ünneplése – közölte Yoon Kuk Lee.

Árnyékban Ú

MEGYE

Fazekas József jelezte, sok olyan igénylővel találkoznak, aki a jövő évi fáját szeretné most beszerezni, azonban őket arra kérik, ezt ne most tegyék meg. Kérdésünkre elárulta azt is, a tűzifa elszállításáról

gy tűnik, ott történnek nálunk a nagy események: az árnyékban. Nyáron is, amikor jobbra-balra dőlnek a melegrekordok, a negyven fok híre is akkor az igazán ütős, ha hozzáteszszük: árnyékban!

MAJZIK ATTILA

Lehet itt mindenféle árnyék-, báb- és egyéb kormányokat felvonultatni, amíg a sztoriban mindig felbukkan egy Apró-kéz, hogy a maga javára fordítsa az eseményeket. Hogy is mondta anno Kövér László? Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna.

Ugyanakkor az még kérdéses, hogy a tüzépeken mikortól lehet majd hatósági áras fát kapni, vagy lesz-e egyáltalán ilyen tüzelő ezeken a helyszíneken. Miskolczi Mária, az Erdély-Fenyő Kft. vezetője lapunknak arról számolt be, hogy egyelőre nem sikerült felvenniük a kapcsolatot az erdészettel, valamint azt az információt kapták attól a bajai cégtől, ahonnan a feldolgozott fát vásárolják, hogy keménylombos tűzifát egyelőre ők sem kapnak az Miskolczierdészetektől.Máriaszerint az is kérdéses, hogy egyáltalán tud-

Na, most már kormányból is van egy árnyékban, ez is elég forró téma. Pedig komolyan mondom, már nem is tudtam, hogy mi hiányzik. Putyin mozgósít, maholnap atomcsapással fenyeget, az egykori miniszterelnök-jelölt nyíltan bevallja, hogy amerikai „civilek” irányították a kampányát, az infláció minden napra tartogat valami meglepetést, de hurrá, felállt az árnyékkormány, meg vagyunk mentve.

A névsor boncolgatásába inkább ne menjünk bele, az túl magas labda: ez a társaság már százszor bizonyított, csak akkor még más adta a nevét a cirkuszhoz. Most a Klára áll a porondon, akinek ugye semmi köze se a Ferihez, se az egész „családi vállalkozáshoz”, ami már jó pár évtizede diktálja a tempót a magyar baloldalon. Hát mit tehet arról az ember lánya, ha a nagyapja történetesen az ország egyik legbefolyásosabb politikusa volt a Kádár-rendszerben, az apja bolgár „külkeres”, az anyja meg szintén hosszas impexes karrier után Horn Gyula kabinetfőnöke is volt?

Csak akkor még más adta a nevét a cirkuszhoz.

Rendelhető hatósági áras tüzelő megyénkben is

tüzépen egyelőre nincs hatósági áras tüzelő. Kínálat ettől függetlenül van.

Kezdődik a Szent Gellért Fesztivál

Az érdeklődés pedig igen jelentős az akciós tüzelő iránt, Fazekas József, a DALERD termelési vezérigazgató-helyettese ugyanis arról számolt be lapunknak, hogy már az első napon, szeptember 19-én csaknem 13 ezer köbméter tűzifa vásárlási szándékáról érkezett hozzájuk bejelentés. Hozzátette, egyetlen nap alatt olyan mennyiségi igény érkezett be, ami az ország kevésbé erdősült vidékén dolgozó erdőgazda-

ják-e majd hatósági áron adni a fát, ha kapnak, hiszen eladás előtt fel kell dolgozniuk a fát, a gépek pedig nem hatósági áras üzemanyaggal dolgoznak, ahogyan a szállításhoz használt járműveikbe is csak piaci áron tudnakKérdésünkretankolni.beszámolt arról is, hogy náluk fabrikett, valamint kalodás bükkfa kapható, az árakban pedig 80 százalékos emelkedés tapasztalható a tavalyihoz képet. De a nem hatósági áras tűzifa beszerzése is nehezebb most, hiszen Ukrajnából problémás a szállítás, valamint majdnem dupla annyiba kerül az ott kapható fa, Romániában pedig a hírek szerint fél évre leállítják a külföldre való értékesítést – tette hozzá.

Átfogó pszichológiai ismeretterjesztésbe kezdett a közösségi oldalon pszichológustársaival Pető Dorina, aki időközben egy könyvet is kiadott társszerzőként Elmerülő címmel. Szerdán Szegeden járt, előadása előtt beszélgettünk vele.

ÉLETMŰDÍJRA LEHET JELÖLNI a Életműdíjra azokat a narurdij.huazpályázatróllehetAtanító)vagybiológiát,aatantárgyukkimagaslótárgyakattermészettudományosoktatótanárokat,akikszerepettöltenekbenépszerűsítésébenéstehetséggondozásban.Adíjraközoktatás5–12.évfolyamainmatematikát,fizikátkémiáttanító(vagyegykortanárokterjeszthetőkfel.pályázatotkizárólagonlinebeadni,október6-ig.Atovábbiinformációalapítványhonlapján,aratzta-címenolvasható.

tese, hogy miért kell még két megyében fenntartani a tűzgyújtási tilalmat.DókaImre azt mondta, hogy bár a kockázat csökkent, a szeles időjárás szárító hatása miatt azonban két helyen, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében továbbra is indokolt a fokozott tűzveszély időszakának fenntartása. A tűzgyújtási tilalom megállapítása és visszavonása tehát főleg a meteorológiai körülményektől, az erdőben található élő és holt biomassza szárazságától és a tüzek gyakoriságától függ.

A saját tulajdonú, belterületi ingatlanon található tűzhely vagy grillsütő használata nem tiltott a tűzgyújtási tilalom idején sem. Ilyenkor a tűz gyújtása az ingatlanon belül az általános égetési szabályok betartása mellett történhet. Például nem szabad felügyelet nélkül hagyni

Annak ellenére, hogy az aszályos nyár után az elmúlt időszakban sok csapadék esett, két megyében is fenntartotta a tűzgyújtási tilalmat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A szóvivőhelyettesük szerint nem véletlen, hogy Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyében továbbra is tilalom van, ezeken a helyeken ugyanis még komoly veszélyt jelentenek a szabadtéri tüzek.

de tilos a parlag- és gazégetés is.

68 éves korában elhunyt Lukács János rendőr vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, a Pick Szeged jogelődjének, a Szegedi Volánnak az egykori kézilabdázója. Magyarország újkori történetében ő volt a leghoszszabb ideig, ugyanazon helyen szolgálatban lévő megyei rendSZEGEDőrfőkapitány.

A tűzgyújtási tilalomról a Nemzeti tájékozódhatnak.katasztrofavedelem.hurófavédelemweboldalon,honlapján,HivatalÉlelmiszerlánc-biztonságiErdészetiIgazgatóságawww.erdotuz.huvalamintakataszt-honlapján,awww.oldalon

Elhunyt Lukács János egykori megyei rendőrfőkapitány

Harminchét csoportban összesen 423 határsértőt tartóztattak fel a rendőrök és a katonák Csongrád-Csanád megyében egyetlen nap alatt, kedden – közölte tegnap az Országos Rendőr-főkapitányság. A migránsokat Szegeden Öttömösön, Kisteleken, Kübekházán, Szatymazon, Nagylakon, Kiszomboron, Röszkén, Mórahalmon és Ásotthalmon találták. Az országban összesen 652 határsértőt tartóztattak fel. A Csongrád-Csanád és a Bács-Kiskun megyei határszakaszon 202 embert akadályoztak meg abban, hogy Magyarországra lépjenek. A feltartóztatott illegális migránsok szír, indiai, török, tunéziai, marokkói, pakisztáni és afgán állampolgárnak vallották magukat. Ezt azonban semmivel sem tudták igazolni, ezért visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Volán egykori játékosát. Egy nagyszerű embert, sportolót, családapát, nagypapát, barátot, örök ki1997.lett,főkapitány1991csoportvezetőkéntságonrádlóként,RendőrkapitányságonapályafutásaésőrségnéllyafutásaLukácsSzeged-szurkolót.”Jánossportolóipá-befejezésévelarend-találtújközösségreörökhivatásra.Hosszúsoránvégigjártaranglétrát.ElőbbaSzegedivizsgá-majd1985-tőlaCsong-MegyeiRendőr-főkapitány-fővizsgálóként,végüldolgozott.augusztusátólamegyeibűnügyihelyettesemajdbűnügyiigazgató.augusztus1-jénneveztékCsongrádmegyerendőrfőka-

3AktuálisDÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtök

A Szegedi Volánnal kétszeres kupagyőztes lett. A fotón éppen kapura lő. ARCHÍV FOTÓ: GYENES KÁLMÁN

– A nyári aszályos időjárás után számos helyen még az elmúlt napokban lehullott csapadék sem volt elég a felszíni biomaszszaszint átáztatásához – indokolta a Délmagyarországnak az Országos FőigazgatóságKatasztrófavédelmiszóvivőhelyet-

Az elmúlt negyedévben jelentősen nőtt az újonnan kihelyezett postaládák, csengők és házszámok aránya, valamint megemelkedett a jól olvasható nevek száma az ajtókon és a kapucsengőkön – derült ki a Magyar Posta Zrt. friss kutatásából. A társaság még júliusban indított kampányt annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a pontos és helyes címek fontosságára, mivel ezek hiánya, vagy olvashatatlansága nemcsak a kézbesítés során okoz gondot, de a mentősök munkáját is megnehezíti. Átlagosan mintegy 10 százalékponttal nőtt azok száma, akik pótoltak valamiféle hiányosságot. Ez azt jelenti, hogy mintegy 600–800 ezer ember vette komolyan a Magyar Posta felhívását.

A megyében még tilos a tűzgyújtás. FOTÓ: MÁRTONFAI DÉNES/MW

CSONGRÁD-CSANÁD MEGYE SUKI ZOLTÁN

pitányának. Nyugállományba vonulásáig, 2017. november 30-ig töltötte be ezt a posztot. Kinevezésekor parancsnokként a „törvényesen, szakszerűen és tisztességesen” mottót választotta, és az önmaga elé állított magas erkölcsi és szakmai mércének mindig igyekezettRendőrkéntmegfelelni.a fiatal jogászgenerációk képzésébe is igen korán bekapcsolódott. A Szegedi Tudományegyetem Államés Jogtudományi Karán 1991-től adott órákat a kriminalisztika köréből, valamint elnökként tagja volt több államvizsga-bizottságnak is. 2014-ben Csongrád megye díszpolgára lett.

Lukács János 1954. május 3-án született Hódmezővásárhelyen. Élete sokáig a sport körül forgott. Kézilabdázóként a Debrecen kézilabdacsapatával magyar bajnok volt, majd Szegedre igazolt, és a Szegedi Volánnal – a Pick Szeged jogelődjével – bajnoki bronzérmes és többszörös kupagyőztes lett. Persze nemcsak ő, hanem egész családja – apósa, anyósa és gyermekei is – élt-halt a sportért. Több sikeres asztaliteniszezőt, valamint úszót és díjugratót adtak a magyar sportnak. Halálhírét is elsőként a volt klubja jelentette be: „68 éves korában elveszítettük Lukács Jánost, csapatunk, a Szegedi

Hírek A MEGYE SPORTTÁRSADALMA IS GYÁSZOL – KÉZILABDÁZÓKÉNT KEZDTE A VEZÉRŐRNAGY

Rátz Tanár Úr

JESZENSZKY ZOLTÁN

keletkeztet. Aki ezt az egyébként nem könnyű terhet viselni tudja, kellő alázatot és elkötelezettséget tanúsít, az hosszú távon kiszámítható pályára kerül. Ennek lehet fontos momentuma néhány elismerő szó, előléptetés vagy érdemjel – nyilatkozta a Délmagyarországnak még 2013-ban. Lukács Jánossal azután készített lapunk interjút, hogy rendőri pá lyafutása során tanúsított példamutató szolgálatellátásáért abban az évben Szent György érdemjelet vehetett át Pintér Sándor belügyminisztertől.

GYORSAN REAGÁLT A CSONGRÁD-CSANÁDLAKOSSÁG MEGYE.

– Rendőrnek lenni hivatás és szakma is egyben, amely minden pillanatában felelősséget

MAGYARORSZÁG.TANÁROKAT Ismét lehet jelölni

JELÖLÉSEKET VÁRNAK A MŰVÉSZETI HÓDMEZŐVÁSÁRHELY.DÍJRA A hódmezővásárhelyi önkormányzat október 15-ig várja a jelöléseket a Vásárhelyi Művészeti díjra. Vásárhelyi Művészeti díj adományozható olyan mellékelniAegyéneknek,tásoselőadóművészekneknyújtanak,kábanfennmaradásáértsában,tésében,kultúraközösségeknek,személyeknek,akikamagyarfejlesztésébenésterjesz-amagyarnyelvápolá-amagyarnemzetésnyelvfolytatottmun-kimagaslóteljesítménytvagynyújtottak.Adíjadhatóhiva-ésamatőrkategóriában,vagycsoportoknak.jelöltekszakmaiéletrajzátiskell.

Lukács János 20 évig volt Csongrád megye rendőrfőkapitánya. ARCHÍV FOTÓ: KARNOK CSABA HIÁBA ESETT AZ ESŐ, EZ MÉG NEM VOLT ELÉG A FELSZÍNI BIOMASSZA ÁTÁZTATÁSÁHOZ

Maradt a megyében a tűzgyújtási tilalom

A szóvivőhelyettes emlékeztetett, hogy tűzgyújtási tilalom esetén tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek kétszáz méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon. Ide értendők a felsorolt területeken található tűzrakóhelyek, a vasút és közút menti fásítások,

a tüzet, a még ki nem hűlt parazsat, hamut; és gondoskodni kell a megfelelő, tűz oltására alkalmas anyagról is. A tüzek 99 százaléka emberi gondatlanság, rosszabb esetben szándékosság következménye, ezért az erdő- és vegetációtűz elleni legjobb védekezés az odafigyelés.

TÍZ CSONGRÁD-CSANÁDTALÁLTAKTELEPÜLÉSENMIGRÁNSOKATMEGYE.

BORDÁNY.ÉSFESZTIVÁLFUTÓVERSENY

AZ ÁSOTTHALMI ERDÉSZETI ISKOLA VADÁSZAT SZAKKÖRÉN VETTÜNK RÉSZT

ÁSOTTHALOM ARANY T. JÁNOS

dálkodási eszközökkel ismerkedtek volna a fiatok. Lesz

Megújult Szeged egyik legnagyobb óvodája, a 42 éves Gedói Óvoda. Az épületet 560 millió forintból tették a korábbinál jóval energiatakarékosabbá: a hőszigetelésnek, nyílászárócseréknek, a napelemnek és a fűtési rendszer korszerűsítésének köszönhetően több mint 60 százalékkal csökkentették az energiafelhasználást. Botka László polgármester elmondta, 5 év alatt ez volt a 12. óvodafelújítás a városban, és még nincs vége. A következő a Felsővárosi óvoda lesz. FOTÓ: GÉMES SÁNDOR Átadták

rumhoz tartozik, így tetemes az emelkedés. Az már látható, hogy a gázszámla novembertől a kilencszeresére, az áramköltség pedig január 1-jétől sejthetően tízszeresére nő. Kiemelte, ezeket a megemelkedett költségeket a kulturális intézmények önállóan nem képesek kigazdálkodni, így szükségük van a fenntartói támogatásra. A főigazgató arról is beszélt, hogy ha nem lesz áram és megfelelő hőmérséklet, rosszabb helyzetbe kerülnek, mint a pandémia idején, mert akkor legalább próbálni tudtak. Az említett esetben a több száz munkavállaló sorsa is kérdéseket vet fel. Hangsúlyozta, folyamatosak az egyeztetések, alternatív helyszínekben is egyeztetéskezelésére,afélevezetőjeBélaSchneidergondolkodnak.Jankó,aKövérBábszínházművészetielmondta,őkistöbb-variációtdolgoztakmárkimegemelkedettrezsiköltségekegyelőreszinténazfázisábanvannak.

A ÁSOTTHALOM.PROGRAMOKHOZ

DÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtök A FOGADALMI TEMPLOM SZEGEDEN

RUZSA.BÁBKIÁLLÍTÁSBABÓCA:NYÍLT

Hírek

A lövészettől nem messze Bánhidy Zoltán kollégiumi nevelőtanár és osztályfőnök vezetésével egy másik csapat fiatal a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség által szervezett Országos Haditorna

Versenyre készült. Itt Rómeó, Bence és Patrícia mű nyelesés kézigránátot dobtak célba. A bedősök ötödik éve vesznek részt a versenyen. A kilencedikesek alkotnak.lából,csakNagysikerültésmerkedhetnekisAbankézigránátdobásbanlégpuskalövészetben,ésfutás-mérhetikösszetudásukat.9.évfolyamosoknakezazértnagyélmény,mertmegis-diáktársaikkalegymással.AzismerkedésannyirajólKovácsKittinekésMáténak,hogybármégaligpárhétteltelazisko-őkmáregyboldogpárt

Szeged és térsége

SZÜRETI BÁLOZTAK

A barnakőszéntüzelésre alkalmas fűtőberendezéssel rendelkező lakosság előzetes visszajelzését várja a domaszéki önkormányzat. Kérik, hogy háztartásonként jelentsék be mázsában kifejezve a 2022/2023. évi fűtési szezonra vonatkozóan a várhatóan felhasználandó barnakőszén menynyiségét. Az igényfelméréshez szükséges nyilatkozatot (mely megtalálható a Domaszéki Hírmondó szeptemberi számában, illetve letölthető a domaszek. hu weboldalról) ki kell tölteni, aláírni és a polgármesteri hivatal épületébe visszajuttatni legkésőbb 2022. szeptember 29-ig.

Az ásotthalmi erdészeti iskola vadászat szakkörén vettünk részt szerda délután, ahol az újságíró is lőtt, miután megtanult célozni. A leglelkesebb és legügyesebb diákok énZoltánnal.szakkörtmehetneklesvadászatramajdavezetőKissSzerintemnemleszekköztük.

SZEGED. A napfény városában kezdődött a Magyar Színházi Társaság beszélgetéssorozatának új évada kedden. A Jó kérdés ezúttal a Klasszikusok újragondolva címet kapta, ám a rendezvény első felében Seres Gerda újságíró a megugrott rezsiköltségek miatt sejthetően ésvalamintanagy-lexebbkifejtette,Nemzetikezelnihalasztásávalnettelsére.ahanyattolyanmondta,Pinceszínházavészforgatókönyvekrőlkészülődőfaggattarésztvevőintézményvezetőket.KancsárOrsolya,aSzegediigazgatójaaztegyelőrenemkapottszámlákat,amelyektőlesettvolna,deszámítköltségeikjelentősnövekedé-Kisebb-nagyobbtéliszü-ésabemutatókesetlegesreményeiszerinttudjákanehézségeket.BarnákLászló,aSzegediSzínházfőigazgatójaesetükbenkomp-aprobléma,ugyanisaéskisszínházépülete,REÖK,aStefániaJegyiroda,adorozsmairaktár-gyártóbázisisaszegediteát-

A kilencedikes Perecz Patrícia mű nyelesgránáttal célba dob. Az Országos Haditorna Versenyre készülnek a bedősök. FOTÓ: KARNOK CSABA a Gedói Óvodát

megújult

DOMASZÉK.AFELMÉRIKBARNAKŐSZÉNIGÉNYT

Őszi baráti klubt alálkozót szervezett az ásotthalmi nyugdíjasklub a művelődési házban, ahol a domaszéki és a mórahalmi klub tagjait látták vendégül. A meghívottakat Fackelmann István alpolgármester köszöntötte. A délutánt jó hangulatú beszélgetésekkel, tombolával, táncolással töltötték el, a talpalávalóról Mígh Józsi bácsi gondoskodott.

A ÁSOTTHALOM.NYUGDÍJASOK

tővel.lesvadászatradiákokAésvadtakarmányozás,vadtakarmány-begyűjtés,mégtélilesfelújításcserkelőutakkarbantartása.leglelkesebbéslegügyesebbpedigelmehetnekmajdaszakkörveze-

Az Ásotthalmi Mű velődési Ház szívesen fogadja a lakosság dísz- és sütőtökfelajánlásait az ősszel megrendezésre kerülő programokhoz.

Szombaton rendezik m eg Bordányban a Helyi Ízek Fesztiválját és családi futófesztivált a Kistemplomtanya téren. A nevezés idén is ingyenes, jelentkezni legalább 3 fős csapattal lehet. Bográcsban, grillen és tárcsán készített ételeket zsűriznek majd, a legfinomabb ételek készítőit jutalmazzák. Az általános iskolai osztályokat a főzőtudás, valamint az osztálylétszám alapján számolt aránypontok összesítése alapján jutalmazzák 50, 30 és 20 ezer forint osztálypénzzel. A főzés 9-kor, a futóverseny 10-kor kezdődik. Az ételeket 13 órakor kell leadni, az eredményhirdetés 14 órakor lesz. Nevezés és bővebb információ: bordany@bordany. hu, vagy +36309650771.

A Bogyó és Babóca b ábfiguráiból nyílt kiállítás a hét elején a ruzsai művelődési házban. A megnyitón a lelkes óvodások és kisiskolások mellett részt vett az írónő, Bartos Erika is. A tárlat szombatig tart nyitva, látogatása ingyenes.

A Szegedi Dómról őrzött emlékeim címmel kiállítás nyílik szombaton a Pallavicini-kastélyban. A 18 órakor kezdődő eseményen Meska alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.

BOGYÓ ÉS

Fém vaddisznóra lőttünk

A kilencedikes Kovács Kitti is először lőtt, a harmadik lövése koppant, ami ahhoz képest, hogy neki is először volt légfegyver a kezében, jó eredmény. A vadászat szakkört vezető Kiss Zoltán elmondta, legalább tíz éve vezeti a szak-

A SÁNDORFALVA.KASTÉLYBAN

4

A VÁSÁRI SZAKÉRTŐJECÉLLÖVÖLDÉK

dések, mert mindig elhozom a díjat, amit kinézek. Általában vagy a tüske, vagy a villa van elállítva, de egy-két lövés után már lehet tudni, merre húz –magyarázta a vásári céllövöldékKissszakértője.Zoltán pedig arról beszélt, mi vár még a kilencedikes diákokra a szerdai szakkörön. Az időjárásnak, a diákok kedvének és az évszaknak megfelelően választják a programokat. A szerdai volt az idei év első hivatalos összejövetele. Ha eleredt volna az eső, a műhelyben a fegyverkarbantartással, vadászati, vadgaz-

TÁRLAT NYÍLIK

TÖKÖKET VÁRNAK

Megtöröm a csövet, felhúzom kattanásig, talpával előre beleteszem a lőszert, határozott mozdulattal felcsapom a csövet, célzok, célzáskor a célgömböt a nézőke rovátkájába illesztem, kibiztosítok, majd lövök. Így lőttem életemben először egy Slavia típusú, 4.5 milliméteres légfegyverrel az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium vadászat szakkörén. A lövedék koppant, a céltáblát eltaláltam, de a kis vaddisznót formázó fémcélt sajnos nem. Első alkalommal ez egyáltalán nem rossz eredmény.

HADITORNÁRA KÉSZÜLNEK

A HARMADIK LÖVÉSE KOPPANT

Terítéken vészforgatókönyveka

Az egyik kiemelkedő lövész a 9. c osztályos zsombói Nagy Máté volt, aki azt mondta, kiskora óta lő. Hatéves korában már használt légfegyvert, természetesen szigorú szülői felügyelet mellett. – Félnek tőlem a vásárban a céllövöl-

kört, az utóbbi években csak kilencedikeseknek, hetente egyszer szerdánként 14 és 16 óra között. Bár apokaliptikus felhők keringtek Ásotthalom körül, a fiatalok lelkesen lőttek.

A pártelnök azt kérte a cégvezetéstől, hogy becsülje meg a makói munkavállalókat. – Ez rossz irány, ezt át kellene gondolni – mondta. Szerinte az itt élőknek kellene elsősorban megélhetést biztosítani.

Péntekig várja az érdeklődő gyerekek jelentkezését a Kardos István nevét viselő néptánccsoport a hamarosan induló oktatásra az apátfalvi művelődési házban. A fiatalokat csütörtök délutánonként 2 órában Doktor László, a makói Forgatós Táncegyüttes művészeti vezetője, valamint Kerekes Eszter apátfalvi néptáncos oktatja majd.

Szépen halad a makói Hagymatikum bővítése – a beruházás előrehaladásáról nemrégiben a város polgármestere, Farkas Éva Erzsébet számolt be közösségi oldalán. Ha véget ér a munka, a fürdő vendégfogadó kapacitása várhatóan megkétMAKÓszereződik.

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. még 2016-ban indította el a társadalmi felelősségvállalási programját. Szerdán a Szeremley Sámuel Református Óvoda második felújított mosdóját adták át. Hideg Gábor, a Villeroy & Boch Magyarország Kft. ügyvezetője elmondta, örülnek, hogy folytatni tudták a projektet, boldogság látni a gyermekek örömét. Megígérte, jövőre a harmadik vizesblokk is megszépül. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere szép gesztusnak nevezte, hogy a porcelángyár nemcsak munkát ad a helyieknek, hanem a dolgozók, a városlakók jóllétét, kényelmét is szem előtt tartja. FOTÓ: KOVÁCS ERIKA Újabb

A beruházás előrehaladásáról a makói polgármester, Farkas Éva Erzsébet is hírt adott közösségi oldalán. A lenyűgöző

Az építkezés egyébként nem zavarja az idén éppen 10 esztendős fürdő vendégforgalmát. Mint beszámoltunk róla, a nyári szezonban csak a külső élménymedencét kellett lezárni a látogatók elől, ettől függetlenül azonban már a félidőnél járva elérték látogatottságban és bevételben is a tavalyi, persze csonka év számait. A múlt évben sok volt a belföldi vendég, most ehhez felzárkózott a külföldiek, elsősorban románok és szerbek létszáma.

Az épületegyüttes laikus szemmel nézve nagyrészt már felvette végső formáját. A beruházás kivitelezésére a székesfehérvári székhelyű Fehérép Kft. kapott megbízást. A munka előreláthatólag 16 hónapot vesz igénybe.

Úgy tűnik, a makói Hagymatikum fürdő bővítése az országot sújtó pénzügyi nehézségek ellenére sem torpant meg. A helyszínen járva a minap ugyanolyan szorgos munka jeleit láttuk, mint a korábbi hónapokban. Az új épületegyüttes nagy kupolájában például folynak a famunkálatok – ezek várhatóan még a héten be is fejeződnek.

A Délmagyarország egyébként már egy hónapja interjút kért a makói üzem vezetőjétől, Szűrszabó Leventétől. A társaság sajtómegjelenéseit intéző kommunikációs ügynökség ennek megszervezésére ígéretet is tett, majd amikor egy hét múlva sem kaptunk időpontot, újfent érdeklődtünk – azóta nem érkezett visszajelzés.

Az új részleg galériaszintjén már készítik az Atlantisz világ ülőpadjainak szerkezetét.

FÖLDEÁK. Már lehet regisztrálni a z emlőrák elleni kerékpározáson való részvételre Földeákon. A figyelemfelkeltő rendezvény célja az, hogy minél többen vegyenek részt a szűrővizsgálaton. A résztvevőket október 7-én, pénteken délután 3-kor várják a községháza előtt. A részvételi szándékot szeptember 30-ig kell jelezni a községházán Kurunczi-Bálint Nikolettnél.

4 Délvilág DÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtök DÉL-ALFÖLDI SZŐRHÍMZÉSI MOTÍVUM

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY.LESZ Maratoni közgyűlésre lehet számítani Hódmezővásárhelyen. A képviselők a nyári szünet óta először találkoznak szeptember 22-én csütörtökön 9 órától. Módosítják a költségvetést, beszámol a belső ellenőrzés, valamint a strandfürdő is, utóbbi a nyári időszakról. A közgyűlés dönt a civil szervezetek támogatásáról, kiderül, hol járt nyáron az önkormányzat delegációja, mennyivel drágulnak a köztemetések, mi lesz a lőtér sorsa, mennyivel kerülnek többe a házasságkötések. Napirendre kerül a Nyugdíjas Lakópark üzemeltetése is. A városvezetés brutális díjemelésre készül.

NYÍLT NAPOT TARTANAK

eszközök elhelyezése, ráadásul utolsó fázisában tart a csúszdatorony és az élményfürdő nyílászáróinak legyártása. Ez utóbbiakat a hónap második felében elkezdik beépíteni. Azt is közölte, hogy nemsokára elkészül az élményfürdő tetejére kerülő kupola, illetve hogy

KÉSZÜL A KUPOLA

KÖZGYŰLÉS

Tovább folytatódik a makói Hagymatikum bővítése

négyzetméteres alapterületen megvalósuló, tavaly júniusban indult beruházás keretében családi és élményzóna, csúszdatorony, valamint napozóteraszos öltöző épül. Kialakítanak egy külső termálmedencét is. Ehhez olyan mennyiségű és minőségű vizet találtak, és olyan kutakat fúrtak, ami az egész létesítmény ellátására képes.

hamarosan elkezdik ácsolni az öltöző és a csúszdatorony tetőszerkezetét.

Czirbus emlékeztetett rá, az elmúlt egy-másfél évben sztrájk is volt a telephelyen a munkakörülmények és a méltatlan feltételek miatt. – Sajnos még most is bocsátanak el az akkori demonstrálók közül – jelezte. Akkor az önkormányzat, illetve Lázár János honatya igyekezett

VÁRJÁK A JELENTKEZŐKET

KÜLÖNLEGES VÉRADÁS

MÉRFÖLDKŐ

DANI IMRE HÓDMEZŐVÁSÁRHELY.ESTJE Az amerikai népzene címmel tart vetítéssel egybekötött estet Dani Imre a Németh László Városi Könyvtárban szeptember 23-án, pénteken 17 és 18 óra között.

A polgármester az építkezéssel kapcsolatos híreket úgy kommentálta: a Hagymatikum gyógyfürdő bővítésének történelmi beruházása rendkívül fontos a város jövője szempontjából. – Fontosnak tartjuk, hogy a gazdasági válság ellenére se álljon le ez a fejlesztésünk, hiszen átadása után fantasztikus új mérföldkövet nyújt majd a makói turizmusban – hangsúlyozta.

SZABÓ IMRE

CSONGRÁD. Telepi Piknik címmel szerveznek nyílt napot szeptember 30-án a Csongrádi Alkotótelepen. A program a művésztelep bejárásával kezdődik 16 órától, majd képzőművészeti workshopokat szerveznek a műtermekben. 17 órától Csűrszínház várja az érdeklődőket, 19 órától pedig az Open Puszi zenekar ad koncertet. A rendezvény ingyenes.

MAKÓ SZABÓ IMRE

DUPLA KAPACITÁS

Mint korábban megírtuk, a Makovecz Imre elképzelései és a Makona Tervező Iroda tervei alapján végzett fejlesztés megduplázza a mai fürdő kapacitását. A fő vonzerő a csúszda- és élményparknak lesz köszönhető, ahol három fedett csúszda és négy élménymedence működik majd. A több mint 3200

az elbocsátottaknak segítséget nyújtani. Hozzátette: tudomása szerint a cég helybeli dolgozókat munkaszerződéssel már nem is vesz fel, csak kölcsönöz munkaerőt. Ezeket az embereket egyik napról a másikra el lehet küldeni. Olyanok is keresték Czirbust, akik álláshirdetésre jelentkeztek, de választ sem kaptak.

Indonézeket vesz fel a Continental

NEM ÁRT A FORGALOMNAK

APÁTFALVA.NÉPTÁNCOKTATÁS

Hírek

Látványosan halad az építkezés a makói Makovecz téren. FOTÓ: FARKAS ÉVA ERZSÉBET KÖZÖSSÉGI OLDALA mosdót újított fel a porcelángyár

A hazai dolgozókat elküldi, helyettük szerbeket, ukránokat, sőt most már indonézeket is foglalkoztat a Continental makói üzeme – hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján Czirbus Gábor, a Fidesz helyi elnöke. Mint elmondta, erről a gyár munkásai tájékoztatták, de épp a sajtótájékoztató közben látni is lehetett néhány ázsiai jegyeket magán viselő embert az üzembe igyekezni. Hírek szerint őket Szegedről hozzák rendszeresen, tolmácsot is biztosítanak nekik.

szépségű fotókkal illusztrált bejegyzésben azt is felsorolta, jelenleg mely fázisainál tart az építkezés. Az impozáns lista szerint az új élményfürdőrészleg galériaszintjén már készítik az Atlantisz világ ülőpadjainak szerkezetét, a pinceszinten folyik a gépészeti

SZENTES. Szeptember 23-án nem mindennapi véradáson vehetnek részt a véradók: a légi mentők helikopterrel jönnek vért adni a Városházára 11-től 18 óráig. A nap különlegessége, hogy a mentőhelikopter a véradás helyszínére kitelepülve biztosítja az ügyeletet, onnan kerül riasztásra. A véradás ideje alatt lehetőség lesz a mentőhelikopter megtekintésére és beszélgetésre nyílik lehetőség a légi mentőkkel. Az újraélesztés fontosságára tekintettel pedig az érdeklődők elsajátíthatják a szükséges ismereteket is.

– A felelőtlenül itt hagyott kráterek miatt egy óvatlan pil-

A Dugonics tér és környékének felújítása még 2012-ben kezdődött. Ez a rekonstrukció a 2,25 milliárd forint értékű Biopolisz Park Egyetemi városrész közterületei rehabilitációjának utolsó, 730 millió forintos eleme volt. Nemcsak a

Író és festő beszélgetett Mórahalmon a Határon innen és túl – lételemük az alkotás című kiállítás megnyitóján. FOTÓ: MÓRA-NET TV

SZEGED. Izgalmas és játékos műsort ígért a Kövér Béla Bábszínház vezetősége a szerdai, évadnyitó társulati ülésen. Ahogy Kiss Ágnes igazgató fogalmazott, nehéz időszak várható, de a társulat erős, és nagy szeretettel dolgoznak együtt, ami felvértezi a közösséget minden kihívással szemben.Tavalyról tovább játszott előadás lesz a Borsszem Jankó és a Mara és a pillangófül, utóbbi a bérletprogramba is bekerült. A családi bérlet már megvásárolható a színház jegypénztárában.Azújbemutatókról Schneider Jankó művészeti vezető tájékoztatta a megjelenteket. A legkisebbeket A kíváncsi pillangó és a Nyuszi, hopp! produkciókkal, valamint a Nagy hógolyóprojekttel várják majd a teátrum kamaratermében.

Az óvodásoknak a Csukás István regénye alapján készült Pintyőke Cirkusz, világszám! előadást és a Dániel András meséje nyomán készült Egy kupac kufli darabot kínálják. A gyerekek Vitéz Lászlóval és Robin Hooddal is kalandozhatnak majd az évadban, továbbá főképp iskolásoknak ajánlották Lafkádió, az oroszlán, aki visszalőtt történetét, amely az identitáskeresés témáját feszegeti.Folytatják a felnőtteknek szóló előadás-sorozatot is, amelynek nyitóestjén, jövő hétfőn a Darvasi László műve által ihletett A 3 emeletes mesekönyv című produkciót tekintheti meg a közönség. Decemberig továbbá az Anyajegy című előadással és Schneider Jankó rendezésében egy one man show-val várják a felnőtt korosztályt.

aBalesetveszélyesDugonicstérisétány

HIRDETÉS

– A határon innen és túl azt is jelenti, hogy alkotók és az alkotó folyamatok között nincsenek határok. Az alkotó ember mindenütt alkot. Az alkotás egyetlenegy, a késztetés mindig az agyban érlelődik meg, közben megszűnik a világ, egyedül maradunk, akkor is, ha közben körbeállnak egy művésztelepen. Odaállok a vászon elé, az visszaszól, és én festeni, rajzolni kezdek. Az író ugyanígy tesz a saját eszközeivel. Mindannyian önnön világunkat hordozzuk magunkban, és azt is adjuk át a nézőnek, olvasónak – mondta a mester.

– Férjem szabadkai születésű, amikor megismerkedtünk, belecsöppentem egy nem szokványos magyar–bunyevác családba. Rengeteg ötletet merítettem onnan a könyveimhez. Furcsa volt a nyitottságuk. Más a mentalitás: a határ túloldalán élőkre hatottak a körülöttük élő

Fel hívta a figyelmet, hogy kisgyermekes családok közlekednek a sétányon babakocsival, vagy gyermekükkel sétálva, és fiatal egyetemisták kelnek át a sétányon esténként a sötétben, és idősek is sétálnak erre vagy tolják a biciklijüket.

SUKI ZOLTÁN

A képviselő elmondta, hogy nem kell ahhoz nagyítóval keresni ezeket a hibákat, hogy az ember észrevegye őket.

győzik kerülgetni a kátyúkat a Dugonics téren az arra járók. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

Nem

nemzetiségek, a túléléshez kellett ez a fajta rugalmasság, sokkal elfogadóbbak, nyitottabbak – magyarázta a szerző.

– Itt állunk az egyetem főépületével szemben, a méltán neves Dugonics András piarista szerzetes és egyetemi tanár szobra mellett, ahol a szegedi városvezetés rosszul kivitelezett, összetákolt fejlesztéseinek egy újabb példája látható – kezdte tegnapi sajtótájékoztatóját Chovanecz Kata. A Fidesz szegedi önkormányzati képviselője szerint a Dugonics téren a kavicsos sétány mára balesetveszélyes lett.

Rosszul kivitelezett, ezért balesetveszélyes, ráadásul ronda is a Dugonics téri kavicsos sétány Chovanecz Kata szerint. A Fidesz szegedi önkormányzati képviselője tegnapi sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy már fél éve szólt az önkormányzatnak a balesetveszélyről, de semmit sem tettek annak SZEGEDelhárításáért.

Dugonics tér újult meg, hanem a Somogyi, a Toldy, az Eötvös és az Apáthy utca, illetve az Árpád, illetve részben a Dóm tér is. A térszín alatti teljes közműrendszert rendbe tették, és természetesen a felszínt, a parkokat, a zöld felületeket is rendezték a város és az egyetem számára. Botka László polgármester akkor 2012 legnagyobb szegedi beruházásának nevezte az építkezést. Arról beszélt, hogy céljuk a történelmi szegedi belváros megőrzése az utókor számára, ennek szellemében újították föl korábban a Szent István teret, a Tisza Lajos körutat, az Annakút környékét, a Gutenberg és a Kelemen utcát is.

Kiss Ágnes igazgató és Schneider Jankó művészeti vezető ismertette a programokat. FOTÓ: GÉMES SÁNDOR

Irodalom képzőművészetés

5

DÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtök A FOGADALMI TEMPLOM SZEGEDEN

MÓRAHALOM. Megnyílt a Kolo Kulturális Központban a Határon innen és túl – lételemük az alkotás című kiállítás, amely különleges egyesülése a képzőművészetnek és az irodalomnak.

lanat, és megtörténhet a baj. És ezeknek a szaporodó krátereknek az ügye is jól mutatja a város hozzáállását a városi beruházásokhoz. Mintha csak el akarnák költeni a pénzt, de hogy mi és hogyan épül belőle, az már kevésbé érdekli őket. Vajon miért? – tette fel a kérdést Chovanecz Kata.

A képviselő hozzátette, hogy már csaknem fél éve jelezte az önkormányzat felé, hogy a Dugonics téri kavicsos sétány burkolatán egyre jobban mélyülnek és szaporodnak a kráterek, azonban a városháza továbbra sem hajlandó tudomást venni ezekről.

Szeged és térsége

– Úgy kezelik ezt is, mint minden kellemetlen kérdést

Évadot hirdetett a bábszínház

KeS Sándor vajdasági alkotóművészt ültették egy asztalhoz a szervezők, hogy azonosságokat és különbségeket keressenek a két művészeti ág között.

szoktak: nem felelnek. Erre futotta a csaknem 2,5 milliárd forintból, amit a rekonstrukció ra költöttek, amiről a polgármester korábban úgy nyilatkozott, hogy valódi 21. századi belvárosi tér jön létre. Ha a város vezetésének ezt je lenti a 21. század, mi nem kérünk belőle. Ez már a sokadik trehány munka, ami nemcsak csúnya, de balesetveszélyes is – mondta a fideszes politikus.

Pap Éva szegedi születésű, szabadkai kötődésű írót és Kerekes

Az ügyet a székelyudvarhelyi Bibliofil Alapítvány karolta fel, hogy újabb magyar nyelvű könyveket és kiadványokat szerezzenek be a háború sújtotta, Kárpátalján működő könyvtárak számára.

HIRDETÉS

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KOVÁCS ERIKA

A jövőnek keresik a jégkorongosokat

Benkő Zsolt önkormányzati képviselő néhány napja Batidán tartott lakossági fórumot. Ő is talált választási matricákat, amiket az összellenzék helyezett ki.

– Számunkra természetes, hogy magyarul beszélünk, és ha kikapcsolódni vagy tanulni szeretnénk, akkor tudunk magyar könyveket a kezünkbe venni, azonban ez Kárpátalján egyáltalán nincs így. A Márai-program megszűnésével teljesen lehetetlenné válik, hogy a Magyarországon megjelenő könyvtermésből bármi is eljusson ezekbe a könyvtárakba, más lehetőség pedig nincs is arra, hogy az ott élők magyar könyvet foghassanak a kezükbe. Ezért szeretnénk támogatni, hogy legalább valamennyi új könyvet vehessenek maguknak az ottani magyar könyvtárak – fogalmazott a futónagykövet.Atámogatási időszak október 9-ig tart, az könyvtárakatéslehetneki.ro/nagykovetekudvarhely.fuss-oldalonmegkeresniIllésPétert,rajtakeresztülakárpátaljaitámogatni.

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. A jövő jég- és görkorcsolyásainak az All U Need tenitelepülésekenismert,főlójajégkorong-válogatottDabasitartották.talánosJózsefeseménytroadshow-ján.aszakosztályahódmezővásárhelyiSportegyesületjégkorong-isbemutatkozottMagyarJégkorongSzövetségAsportágatnépszerűsítőavásárhelyiSzentKertvárosiKatolikusÁl-IskolatornatermébenMintaztlapunknakRéka,amagyarnőisporto-elmondta:ajégkorongkéntanagyobbvárosokbanszeretnékakisebbisnépszerűsí-azegyreközkedveltebb

A választási eljárási törvény szerint a plakátokat a szavazás napjához képest egy hónapon belül, vagyis 2022. május 3-án

CSONGRÁD. Futónagykövet lett Illés Péter: a könyvtárt és a múzeumot magába foglaló Csongrádi Információs Központ igazgatója évek óta fut, most pedig egy nemes cél érdekében rója a kilométereket. Futásával a kárpátaljai könyvtárakat támogatja abban, hogy magyar nyelvű könyveket tudjanak vásárolni.

FELRAGASZTANI KÖNNYŰ VOLT – AZ ILLETÉKESEKET NEM ZAVARJÁK A MATRICÁK

Magyarország és Háttér Társaság által jegyzett ervenytelenul. hu oldal matricái.

FOTÓ: TÁBORI SZILVIA

16 óráig kellett volna eltávolítaniuk azoknak, akik kihelyezték, vagy pedig azoknak, akik érdekében kihelyezték azokat.

A vásárhelyi jégkorongosok, a Pörgős Pengék is pályára léptek.

gyűlikKilométerenkéntazadomány

A ragaszok mára kezdenek fakulni, néhányat megpróbáltak lekapargatni valakik, ám a ragasztó ezt nem engedi olyan egyszerűen, több munkát kellett volna belefektetni.

A „nagyja” Vásárhely közterületeiről is eltűnt, de mint fentebb is jeleztük, maradt még. Ezért fordultunk Hódmezővásárhely jegyzőjéhez két hete. Azt írta, „a helyi önkormányzat intézkedik a plakát eltávolításra kötelezettek költségén való eltávolításról a beazonosítható kötelezett előzetes tájékoztatását követően, amennyiben az nem tesz önként eleget a kötelezettségének”. Azóta sincs fejlemény ebben a kérdésben.

Vásárhely belvárosában is maradtak a plakátok, matricák a helyükön. FOTÓ: KOVÁCS ERIKA

5DélvilágDÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtök DÉL-ALFÖLDI SZŐRHÍMZÉSI MOTÍVUM

sportágat. A bemutatkozó esemény hét-nyolc éves résztvevői nagy múltú sportolókkal is találkozhatnak. Dabasi Réka kilencévesen ismerkedett meg a jéghokival akkor már görkorcsolyásként, de a meglévő gyakorlat egyáltalán nem előfeltétel. Ő is csupán kétszer volt jégen, mielőtt csatlakozott volna csapatához. A sportoló szerint a közösségi élmény, az együttes küzdelem mindenképp a sportág egyik szépsége, de sokakat a gyorsaság, a technika varázsol el.

Kárpátaljai könyvtáraknak gyűjt a futó. FOTÓ: ILLÉS PÉTER

Az a legelőnyösebb, ha minél fiatalabb korban elköteleződnek a gyerekek.

A cél mellé a Kárpát-medencéből több országból is csatlakoztak, így Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából és Magyarországról is többen gyűjtik a kilométereket. Ki többet, ki kevesebbet vállalt, Illés Péter 100 kilométer lefutását tűzte ki.

Még mindig nem szedték le a választási plakátokat

nűleg azért, hogy ne lehessen tudni, kiket ábrázoltak, de az a fehér lap, illetve a festék alól is átsejlett. Több olyan hirdetményt is látni még, amelyek a kampányidőszakban arra buzdítottak, hogy a választópolgárok a népszavazáson érvénytelenül szavazzanak. Márki-Zay Pétert ábrázoló matricák is díszelegnek a városban, illetve a szintén az ő kampányához köthető „Orbán Viktor hazudik, ezért fél vitázni” feliratú ragaszokat is nagy számban találtunk. De láthatóak még a kandelábereken a Kétfarkú Kutya Párt hirdetményei is, csakúgy, mint az Amnesty International

Mint megírtuk, két hete sétát tettünk Hódmezővásárhely belvárosában. Olvasónk, Détár Zoltán jelezte, bár a nagy plakátokat már leszedték a jelölőszervezetek, számos, nagyjából A4-es, vagy annál kisebb plakátok és matricák díszelegnek még sok helyütt, többek között a villanyoszlopokon, a tramtrain felsővezeték-tartó oszlopain és a buszmegállókban is. A Szőnyi utcában találtunk olyan választási plakátokat, amelyeket fehér lappal ragasztottak le, vagy lefújták kék festékkel, valószí-

Nincs változás Vásárhelyen, a jegyző ígéretével ellentétben továbbra is a villanyoszlopokon, buszmegállókban díszelegnek a választás óta otthagyott plakátok, matricák. Ezek többsége Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere kapcsolódik.kampányához

AJÁNDÉKOT ADTAK

Hírek

6 Megyei körkép DÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtök

PADLÁSOK KINCSEIT

A SZEGED.GYERMEKSEBÉSZETNEK

– A testvérem szentségi házasságkötésének alkalmával ismertem meg Farkas Attila atyát, akit később a lelki vezetőmnek mondhattam két évtizeden át, egészen a nemrégiben bekövetkezett haláláig. A múlt idő talán nem is jogos, hiszen most is vezet. Az ő szentmiséin, bibliaóráin többször is volt ilyen élményem, amiért nem lehetek eléggé hálás.

– Az egyházakat és a hit kérdéseit az emberarcúnak mondott szocializmus próbálta a

– Megtisztelő meghívás nyo mán érkezünk Szegedre, ahol már volt módom hasonló rendezvény keretében koncertezni. Örülök, hogy itt játszhatunk, és jó ügyet szolgálhatunk. Formai szempontból nem különbözik ez az előadás a turné többi állomásától. Idén is rengeteget utaztunk a telt házas, januári Aréna óta, túl vagyunk a százezres nézőszámon, mindenhol elképesztő hangulat, őszinte lelkesedés

– Évszázadokon át szinte csak erről beszélt a művészet, most meg már néha magyarázkodni kell emiatt. Csak arról írhatok, ami foglalkoztat, és ez a téma nagyon érdekel. Úgy látom, a közönséget sem hagyja hidegen. – Ön szerint miért fontos, hogy az egyház kifejtse álláspontját a hitkérdések mellett társadalmi témákban is?

Szombaton 10 óráig még regisztrálhatnak online, akik szeretnének részt venni Ákos ingyenes, Dóm téri koncertjén. A zenésszel hitéről, a Katolikus Társadalmi Napok jelentőségéről és szegedi fellépéséről beszélgettünk.

– „Ne féljetek!” Elképesztő időket élünk, rengeteg bizonytalansággal, egyre vadabb tempóval, csak úgy zúdulnak ránk a „világjobbító” ötletek, amelyekből valahogy mindig egyre rosszabb helyzet származik. A hitünk is próbának van kitéve. A néha reménytelennek tűnő helyzetekben meg kell próbálnunk reménnyé válni egymás számára. Mindezek miatt talán ez most a legfontosabb tanács, ami egyben parancs is: „ne féljetek!”.

SZEGED KOÓS KATA

Ákos lapunknak elmondta, a koncert szakrális irányát olyan szerzemények képviselik majd, mint A katona imája, az Ikon és az Igazán. FOTÓ: EMMER LÁSZLÓ

– Sajnos nem vagyok mintakeresztény, nem is szeretném, ha így tekintenének rám. Gyarló ember vagyok, mint bárki más, bűnökkel, hibákkal. Hívőnek lenni számomra azt jelenti, hogy ennek tudatában van az ember, és a jóra törekszik.

fogadta a produkciónkat. Remélem, ez Szegeden sem lesz másként.

Ákos ad ingyenes koncertet

– Milyen dalokkal készül a szegedi koncertre?

– Van-e kedvelt bibliai idézete, amelyet napjainkban felettébb aktuálisnak érez?

A NAGY SLÁGEREK MELLETT SOK RITKASÁGOT IS JÁTSZIK SZOMBATON A DÓM TÉREN

Tovább bővítené honismereti kiállítását a Zákányszéki Általános Iskola. Miklós Lászlóné, aki hon- és népismeretet tanít az intézményben, lényegesnek tartja, hogy a gyerekek közelebb kerülhessenek a múlthoz, érezzék a hazaszeretet fontosságát, de ne csak tankönyvekből, hanem elődeink használati tárgyain keresztül is. Ehhez az iskola tetőterében lévő tárlatot szeretnék bővíteni, ezért várják azok jelentkezését, akik szívesen hoznák be a padlás kincseit, a nagyszülők örökségét. Szívesen fogadnak régi asztalokat, székeket, bibliákat, hímzett falvédőket, egyéb használati és dísztárgyakat. Az állandó kiállítást egyébként bárki ingyenesen megtekintheti, csak előre jelezni kell az iskolában.

– Dalaiban időről időre megjelenik a szakralitás. Miért érzi szükségét e téma érintésének művészetében?

HIRDETÉS

– Milyen élmények vezették a megtéréshez?

magánszférára korlátozni, mert így akart leszámolni velük. Ha a tanítást jól értelmezem, az egyháznak kötelessége, hogy társadalmi kérdésekben is megnyilvánuljon. Szelíden, de határozottan, a saját értékrendje és elemi érdekei mentén. Aki ebben korlátokat próbálna felállítani, azt valószínűleg nem a jóindulat vezérli. – Miért vállalta, hogy bekapcsolódik a Katolikus Társadalmi Napok programjába egy ingyenes koncerttel?

VÁRJÁK A ZÁKÁNYSZÉK.KIÁLLÍTÁSHOZ

– Mit jelent az ön számára hívőnek lenni?

– Az idei repertoár a legrégebbi daloktól a legújabbakig próbálja átfogni az elmúlt 34 esztendőt. A nagy slágerek mellett sok ritkaságot is játszunk. Néhány dal erejéig vendégünk lesz a színpadon Menczel Gábor, aki az egykori Bonanza Banzai zenekarban volt zenésztársam. A szakrális irányt ezen az estén olyan szerzemények képviselik, mint A katona imája, az Ikon vagy az Igazán, a rockosabb hangvételt a Majom a ketrecben vagy a Monumentum, a lágyabb vonalat az Érintő és a Felemel. Többet nem árulok el.

Kedves felajánlás é rkezett a napokban az SZTE SZAKK Gyermekgyógyászati Klinika gyermeksebészeti osztályára az Anna fürdő dolgozóitól – erről az osztály közösségi oldalán számoltak be. Mint írták, összesen 16 darab fertőtlenítő adagolót kaptak ajándékba a fürdő dolgozóitól, amelyeket már fel is szereltek, és folyamatosan használnak.

AZ ÚJRAINDÍTÁSNÁL A GAZDASÁGÉLÉNKÍTŐ FEJLESZTÉSEK, AZ ÚTÉPÍTÉSEK KERÜLNEK AZ ÉLRE

BUDAPEST. A jövő héten ítéletet hirdet Kovács Béla-ügyben a Kúria. A Jobbik volt EP-képvise lőjét az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel és az EP kárára elkövetett költségve tési csalással vádolják. Kovács Béla a fejleményeket Moszkvából követi nyomon, miután munkahelye nem engedte el Budapestre.Aköltségvetési csalás vádja szerint Kovács 2012–2013-ban négy személlyel kötött több hónapos gyakornoki szerző dést. Ők azonban nem jártak Brüsszelben, és a munkát sem végezték el. A pénzt azonban felvették, amivel a képviselő és három társa 21 ezer euró (hat millió forint) vagyoni hátrányt okozott az EP-nek. Első fokon egy év hat hónap, három évre felfüggesztett börtönre ítélték Kovácsot.AzEurópai

Unió intézmé nyei elleni kémkedés vádja alól viszont bizonyítottság hiányában felmentették. A bíró az íté-

let akkor még nyilvános indokolásában elmondta, Kovács Bélát az orosz hírszerzés beszervezte, és operatív munkára is kiképez ték. A vád szerint a képviselő 2012 és 2014 februárja között a budapesti nagykövetségükön dolgozó orosz katonai hírszer zőknek adott át információkat energetikai ügyekben, az EP-választásokról, a magyar belpolitikai helyzetről és a paksi atomerőmű bővítéséről.

Kedvező hitelprogramagrárcélúúj

Az Agrár Széchenyi beruhá zási hitelprogram MAX-nak a futamideje, ahogy korábban is, változatlanul tíz év, és a hitel a teljes futamidőre ezentúl is fix kamaton, rendkívül kedvezmé nyes szinten, évi 1,5 százalékon vehető igénybe. A tárca tájékoztatása szerint a fenntarthatóságot, a technológiaváltást célzó beruházások magasabb támogatásban részesülnek, esetükben a kamat mindössze 0,5 százalék évente.

szabadult2100kellettforintnyiTízezermilliárdfejlesztéstkonszolidálni,milliárdforintfel.

MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLÍTÁS

A döntéssel mintegy 2100 mil liárd forintot szabadított fel a kabinet. A napokban a sajtó ban megjelent találgatásokkal ellentétben azonban a szóban forgó fejlesztések megvalósí tását csupán ideiglenesen függesztette fel a kabinet.

Két év kihagyás után idén ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet a Kutatók éjszakáján, szeptember 30-án. Az eseményen az érdeklő dők több új robotikai alkalmazást is kipróbálhatnak, megtekinthetik az elmúlt harminc év legendás magyar számítógépeit vagy akár virtuális utazást tehetnek a Vaskori Duna-út projekt hazai és külföldi helyszínein. Az intézet összesen ötféle bemutatóval várja az érdek lődőket. A programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek, amit a Kutatók éjszakája hivatalos webol dalán lehet megtenni.

A kormány még tavaly szep temberben hozott rendeletet egy kiemelt intézményi várólista-csökkentési programról, miután korábban, a pandémia alatt a betegek egészsége érdekében, valamint a fertőzés terjedésének a megállításáért a halasztható egészségügyi ellátások sokáig fel voltak függesztve. A korona vírus-járvány tavaly téli, ötödik hulláma tovább nehezítette a felhalmozódott beavatkozások számának a mérséklését, ami több előjegyzési lista számaiban is szerintAlapkezelőmegmutatkozik.ANemzetiEgészségbiztosítási(NEAK)adatbázisahazánkbanalegtöbben

A már megvalósítás alatt lévő állami beruházások esetében – az elszálló energia- és építőanyagárak miatt – jelentős költségnövekedéssel számol a kabinet. Az előzetes számítások szerint mintegy 750 milliárd forintnyi pluszforrásra lesz szükség. A feladatok megvalósítását segíti majd az a keretjogszabály is, amely szakmai szervezetekkel való többkörös egyeztetés után, októberben kerülhet az Országgyűlés elé. Az új törvénnyel kapcsolatban Lázár János építési és beruházási miniszter korábban elmondta: a jogszabály új fejezetet nyit majd a hazai fejlesztéseket illetően, a társadalom javát szolgáló, hatékonyabb, átláthatóbb és jobb rendszer alapja lesz.

Sőt, a medián, azaz a középér ték ebben az esetben mindössze egy nap volt, ami azt jelenti, hogy a betegek legalább fele huszon négy órán belül megkapta a stentet.Azúj kormányzati struktúrában az egészségügyért felelős Belügyminisztérium (BM) a VG érdeklődésére küldött válaszában hangsúlyozta: a kabinet elkötelezett a magyar emberek egészségügyi állapotának javítása, valamint az ellátás fejlesztése mellett, egyik legfontosabb célja pedig az, hogy folyamatosan erősödjön és javuljon az ellátásokhoz való hozzáférés.

CEMENTGYÁRAT FOG ÉPÍTENI A MAGYARORSZÁG.KORMÁNY A kormány a z építőipari alapanyag-ellátás biztosítása érdekében egyetért azzal, hogy Magyarország terüle tén állami tulajdonú cementgyár épüljön – szerepel a legfrissebb közlönyben. A gyár építéséért a technológiai és ipari miniszter, Palkovics László, valamint az építési és beruházási miniszter, Lázár János a felelősek. A rendelet kimondja azt is, hogy a minisz tereknek gondoskodniuk kell a megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséről, és annak eredmé nyéről számot kell adniuk december 31-éig.

KUTATÓK BUDAPEST.ROBOTOKKALÉJSZAKÁJA

Egyetlen korábban tervezett állami beruházásról sem mon dott le a kormány, a geopolitikai események, az energiaválság okozta költségnövekedés, valamint a gazdasági recesszi óval kapcsolatos félelmek szükségessé tették a kiadások viszszafogását – közölte a Magyar Nemzet kérdésére az Építési és Beruházási Minisztérium.

Az ítélőtábla kémkedés miatt is elmarasztalta. FOTÓ: MTI

Az Agrárminisztérium tájé koztatása szerint a Kavosz Zrt. által működtetett regisztráló irodák már fogadják a mezőgaz dasági, erdőgazdálkodási, halgazdálkodási és élelmiszeripari területen működő kis- és közép vállalkozások hitelkérelmét.

MAGYARORSZÁG. Kiemelt kormányzati cél, hogy a járványhelyzet enyhülését követően csökkenjenek a kórházi várólisták mind a műtétre készülők számát, mind a várakozási időt tekintve – közölte a Belügyminisztérium a Világgazdaság érdeklődésére.

Csípőprotézis-műtétreszemműtétre. tavaly szeptember végén több mint 7400-an készültek idehaza, ezzel szemben a számuk mára majd nem elérte a kilencezret – derül ki a NEAK várólistarendszeréből. Az átlagos várakozási idő az elmúlt hat hónapban 145 nap volt, de nagyok a kilengések az egyes országrészek között.

MAGYARORSZÁGfüggeszteni.

„Bár a sajtó a napokban kapta fel a témát, nem új keletű döntésről van szó. A kormány már hónapokkal ezelőtt hatá rozatot hozott arról, hogy minden olyan beruházást, fejlesz-

nemrég nyilvánosságra is hozta a tárca. Számos közútfej lesztési projekt, építkezésban,szeretnénkmárházásttudhattuk,tésedidősiskola-csatornahálózat-korszerűsítés,intézmény-felújításegészségügyi-és-építés,ésóvodaépítés,szabaéssportközpontoklétesí-isszerepelközöttük.Ahogyanaztatárcátólmegegyetlenolyanberu-semállítanakle,amelyfolyamatbanvan.„Nemtorzókatazországezértmindenmegkezdetttovábbfolytatódhat.

7KörképDÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtök

A felfüggesztés csak azokra a fejlesztésekre vonatkozik, ame lyek még közbeszerzési vagy tervezési fázisban vannak” –hívta fel a figyelmet az Építési és Beruházási Minisztérium.

Hírek

EGYSÉGES NYILVÁNTARTÁSI RENDSZERT HOZNAK LÉTRE A BETEGEKRŐL

továbbra is térd- és csípőprotézis-, valamint szürkehályog-műtétre várnak. Az utóbbi népbetegség jellegét jól mutatja, hogy jelenleg több mint 17 ezren „állnak sorba” ilyenfajta

A tervek szerint a legtöbb beruházás csupán rövid időre kerül parkolópályára, a priori tások sorrendjében a későbbiekben megvalósulnak majd. Az elmúlt hetekben az összes, még meg nem kezdett állami beru házást felülvizsgált a tárca, a jövőben pedig

A tárca jelezte: a kormánynak tízezermilliárd forintnyi fej lesztést kellett konszolidálnia.

tést, amelynek a kivitelezése még nem kezdődött meg, fel kell függeszteni, majd felül kell

Nem hagyja veszni a kormány a tervezett beruházásokat, az energiaválság és az orosz–ukrán háború miatt azonban az eddig meg nem kezdett fejlesztéseket ideiglenesen fel kellett

A legfontosabb cél, hogy javuljon az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés. FOTÓ: FÖLDI IMRE

Végső ítélet várható KGBéla ügyében

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon a költségvetési csalásban szintén bűnösnek találta Kovácsot, és kimondta a bűnösséget a kémkedés vádjában is. A táblabíróság szerint a KGBélaként emlegetett volt politikus az egyik orosz titkosszolgálatnak akart kémkedni az EU intézmé nyei ellen, és előkészületeket tett erre. Mindezért végül két év szabadságvesztésre ítélték, öt évre felfüggesztve. Az első és másodfok ellentétes ítéletet hozott, így került a Kúria elé az ügy.

Szünetelnek a beruházások

vizsgálni” – közölte a miniszté rium. Az ideiglenesen leállított beruházások listáját egyébként

A térdprotézis intézmé nyi várólistája még ennél is nagyobbra duzzadt. Jelenleg 11 400-an készülnek ilyen problémával kórházba. Nekik országos átlagban 237 napot kellett várakozniuk. Jóval rövidebb időt – átlagosan 18 napot – kellett várni coronaria stent, azaz a koszorúér-szűkület kezelésére szolgáló eszköz beültetésére.

MAGYARORSZÁG. Elindult a kiemelten kedvező kamatozású hitelprogram az agráriumban. Az Agrár Széchenyi beruhá zási hitelprogram MAX névre keresztelt új, államilag támo gatott hitel széles körben felhasználható agrárberuházásra, illetve a hozzá kapcsolódó for góeszköz-beszerzésre – írja a Magyar Nemzet.

A felvehető hitel összege leg feljebb 400 millió forint. Mezőgazdasági t ermeléshez vagy erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó beruházás esetén a hitel például szántóföldi növénytermesztéshez szükséges erő- és munkagépek beszerzésére, öntözési beruházások stb. finanszírozására használható fel.

ÁTLÁTHATÓBB ÉS HATÉKONYABB LESZ A MEGVÁLTOZOTT ELJÁRÁS

A közútfejlesztések egy részét is fel kellett függeszteni, de csak ideiglenesen.

kimelésnakelőnyttokparkok,daságélénkítőpéldáulútépítésekberuházásokbóldalmijólsorrendjéről.tenekszükségességükindokoltságuk,alapjándönmajdamegvalósításAlistaelejéreatervezett,átgondolt,társaésgazdaságiszempont-alegfontosabbnakítéltkerülhetnek.Azvonatkozásábanfontoskritériumagazhatás.Azipariinnovációsközponkörnyezetébenépülőutakélveznek,hiszenazokútkellahhoz,hogyater-elindulhasson–emelteatárca.FOTÓ: HÜVÖSI CSABA

A válasz felidézi, hogy a 2010 előtti rendezetlen viszonyok felszámolására a kormány egységes nyilvántartási rendszert vezetett be, melynek célja az átláthatóság, a sorrendiség betartása az igénybevétel során, valamint az ellátás folyamatos monitorozása. (MW)

Csökkenő várólisták

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A válaszadók 62 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy „hiba lenne szankciót kivetni az orosz gáz behozatalára”. Az egyetértők magas aránya nem meglepő, miután a rezsicsök kentést veszélyeztető lépésről lenne szó – írják.

A PUERTO RICÓBÓL INDULT HURRIKÁN MIATT LEÁLLT A TV2-S MONEY OR LOVE

EURÓPApolitikát.

kutatásából. Az uniós vezetők 2022 márciusában még úgy állapodtak meg az Oroszor szággal szembeni szankciókról, hogy azok nem érintették az energiahordozók területét. Azóta Brüsszel már szankciót vetett ki az Európába érkező orosz kőolajra, illetve egyesek, többek között Soros György is támogatja a gázembargó ötle tét – idézik fel a kutatás készítői. Megjegyzik: különösen a tél közeledtével meghatározó kérdés, hogy mit gondolnak a magyarok erről a brüsszeli fordulatról.Akutatás arra világít rá, hogy a magyar szavazók döntő többsége szerint nem hatékony az uniós szankciós politika, ugyanis Európa jobban meg szenvedi annak következményeit, mint Oroszország. A választók kétharmados több sége (66 százalék) ért egyet ezzel az állítással, és csupán a választók egyötöde (22 szá zalék) nem értett egyet. Az energiapiacot érintő szankci ókkal kapcsolatban hasonlóan sarkos a magyarok véleménye.

A bénító energiaáraktól tönkremennek az európai gyárak –írja franciaországi riportjában a vezető amerikai liberális lap. A Nézőpont felmérése szerint pedig a magyarok döntő többsége elutasítja a szankciós

8 Megyei körkép DÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtök NEW YORK TIMES: A MAGAS ENERGIAÁRAK OSTORKÉNT CSAPKODJÁK AZ EURÓPAI IPART, FÁJDALMAS RECESSZIÓ JÖHET

„A magas energiaárak ostorként csapkodják az európai ipart, arra kényszerítik a gyára kat, hogy hirtelen vágják vissza a termelést, és munkavállalók tízezreit küldjék kényszersza badságra. A megszorítások, hiába lesznek a várakozások szerint ideiglenesek, fájdal mas recesszió kockázatát vetítik előre Európában” – írja a NYT, amely felhívja a figyelmet arra is, hogy az eurózóna ipari termelése júliusban előző év azonos hónapjához képest 2,3 százalékkal csökkent.

A híres francia üveggyárban is kénytelenek megszorítani, a termelést visszavágni. FOTÓ: AFP

Kiszavazás után vihar

Festői ipari idillel indul a New York Times riportja az észak-franciaországi Arquesban található Arc International üvegárugyárból. A bevezetőben van minden, vörösen izzó ipari kemencék akolmelegétől a kristálytiszta, langyos üvegig. Hamar kiderül azonban, hogy mint az európai gazdasági sajtó cikkeinek döntő többsége az elmúlt évben, ez az írás is az európai energiaválságról szól.

még a német Hakle vécépapír gyár is csődbe jutott.

Lassan talán kinyílik az ő szemük is

vannak fixáras energiaszerző déseik végén, melyeket akkor írtak alá, mikor az árak ala csonyabbak voltak, októberben pedig folyó áron kell őket megújítaniuk.”Alakosságkörében eközben egyre nagyobb az elégedetlen ség, az EU-s politika hazánkban is egyre többekben kelt felháborodást. Veszélyesek az energiaszankciók Európára a magyarok szerint – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb

MEGINGOTT A CÉGEK BIZALMA AZ UNIÓS POLITIKÁBAN

A New York Times említést tesz Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök áramársapka- és energetikai vállalatokat érintő extraprofitadójavaslatáról is, de megjegyzi: „Lehet, hogy a megoldások nem lesznek elég gyorsak. A költségek már most fölé emelkedtek annak, amit sok termelővállalat megengedhet magának. Európai cégek százai

A jelenlegi energiakrízisben bizonyos mértékben az európai szankciók ütnek vissza, amelyeknek Moszkvát kellett volna büntetniük Ukrajna inváziójáért – írja cikkében a New York Times, amely hosszas hallgatását törte meg az embargók hatásairól. A lap szerint azonban az EU-s politika az európai cégek bizalmát ásta alá, illetve tervezési képességüket.

DOMINIKA. Néhány héttel ezelőtt kezdték el forgatni a Super TV2 párkereső realityműsorát a Karib-szigeteken, ahol mindeddig csodás napsütésben és tikkasztó hőségben teltek a napok. Múlt pénteken megtörtént az első kiszavazás is, ahol a nézők szavazata és a játékosok véleménye egyaránt számít. Végül Bazsi sorsfordító döntése szerint Alexnek kellett elhagynia a festői dominikai helyszínt. Ám ezzel az eredménnyel sokan nem elégedettek, ugyanis három lány és Ádám is Zotyát küldte volna haza, akit a nézők is a népszerűségi lista végére tettek.

tört cserepekkel, valamint a beázott szobákról is mutatott néhány felvételt. A műsorve zető azt is elárulta, hogy el is kellett költözniük egy másik helyre. Takarítanak, próbálják megmenti a tárgyakat, ruhá kat, miközben nincs áram, és akadozik az internetkapcsolat.

Hétfőn aztán a stábnak és a szereplőknek is meg kellett tapasztalniuk a Fiona hurrikán „haragját”, amely Puerto Ricóból érkezett, és az egész térségben végigsöpört. A vihar 144 kilomé

Az Arcot éveken át az olcsó energia hajtotta, ami segített abban, hogy a cég a világ leg nagyobb üvegétkészlet-gyártójává válhasson, emellett létfontosságú munkaadóvá

A történtek után a Blikk megkereste a tévécsatornát. „Mind a Money or Love gyártó cége, mind a csatorna körültekintően járt el, megtettük a szükséges előzetes intézkedéseket. A stáb ennek köszönhetően fel volt készülve a térségben ilyenkor előforduló szélsőséges időjá rásra. A vihart mindenki épségben átvészelte, az épületekben keletkezett károk kijavításán már dolgoznak a kollégák. A forgatást is tervezetten erre a pár napra leállítottuk” – közölte a TV2 sajtóosztálya. (MW)

A Money or Love stábját szerencsére csak a hurrikán széle érte el, de így is kijutott nekik a vihar okozta félelemből. A műsor háziasszonya, Dem csák Zsuzsa Instagram-sztorijában mutatta meg követőinek, hogy mekkora volt a vihar a szálláshelyén, amitől ő is nagyon megijedt. – Félelmetes volt átélni a hurrikánt! Életem legrosszabb éjszakája volt! A tetőt levitte, a szobák beáztak, de már a helyreállítá son dolgozunk! – írta Zsuzsa, aki azt is megmutatta, hogy az apartmanja kertje tele van a tetőről leesett és szilánkosra

A pusztító időjárás elérte a párkereső műsor forgatását is, de baleset nem történt. FOTÓ: AFP HIRDETÉS MEGJELENIK MINDEN HÉTEN SZERDÁN KÉTHETENTEMEGJELENIKMINDENHÉTTENSZERDÁN+16OLDALASREJTVÉNYMELLÉKLETTEL Minden héten 50 000 Ft Mrejtvénynyereménnyel.5ren EGÉSZSÉG • CSALÁD • TOP 103 PRAKTIKA • RECEPTEK • EZOTÉRIA

ter/órás szélsebességgel csapott le, és hatalmas károkat okozott. Főleg a keleti parton hatalmas árvizekről, járhatatlan utakról és tönkrement épületekről számol tak be, sok család otthona vált teljesen lakhatatlanná.

Észak-Franciaország e munká sosztálybeli régiójában – szemlézte a Mandiner az amerikai lapEzriportját.azonban most megváltozott: az orosz gáz elzárása óriási kockázatokat hozott a vállalat életében, s az energiaárak oly gyorsan ugrottak meg, hogy a vezérigazgatónak két hónap alatt hatszor kellett átír nia üzleti tervét. „Az energiaintenzív vállalatok számára, mint amilyen a miénk, ez bénító” – nyilatkozta a NYT-nek Nicholas Hodler vezérigazgató.

Majd elkezdik felsorolni az érintett iparágakat: leállt Európa alumínium- és cinkgyártásának fele, köztük a német Arcelor Mittal, Európa legnagyobb acélgyára. A gáz- és áramexportőr Norvé giában az Alcoa alumíniumipari óriás egy kohójában harmadával fogja vissza a termelést. A világ legna gyobb cinkgyártója, a holland Nyrstar határozatlan időre felfüggesztette termelését, sőt

LŐFEGYVERREL STOCKHOLM.SVÉDORSZÁGBANÖLNEK

pénzekkel kapcsolatos botrányt Gyurcsány politikai értelemben rá tudná tolni korábbi szövet ségeseire, akkor a már így is meggyengült baloldali törpe pártokat sokkal könnyebben be tudná olvasztani saját közös ségébe – magyarázta Rotyis Bálint. Az elemző úgy véli, Gyurcsány Ferencnek most az a legfontosabb, hogy legkésőbb 2026-ra megtisztítsa a baloldali térfelet, és ha sikerrel jár, akkor elmondhatja, hogy elérte a már 2014-ben megfogalmazott cél ját, vagyis létrehozta az „egységes demokrata pártot”.

Gyurcsányék leválnak

MOSZKVA

A PÁRIZS.FOGAMZÁSGÁTLÓT

A tárcavezető az M1-nek adott interjújában hangsú lyozta, hogy minden olyan hír rossz hír, amely a konfliktust eszkalálja, ezzel párhuzamo san pedig minden olyan fejlemény jó hír, amely közelebb visz a békéhez.

A DK támogatottsága háromszor akkora, mint a Momentumé –hangoztatta a párt ügyvivője, az árnyékkormány kancellári aminisztere.Közölteazt is, hogy a 2024-es EP-választáson nincs értelme együtt indulni, míg az ezzel egy időben tartott önkormány zati választáson viszont igen. Mindenesetre itt már nem szeretnének előválasztást. Molnár Csaba végül egyértelművé tette, a DK a maga részéről túllép azon, hogy 10-15 évvel ezelőtti események miatt magyaráz kodjon. Mint ahogy megfogalmazta, „vége a szégyenlősség korszakának”. (MW)

már szinte teljesen megtisztítot ták a neonáciktól, a Donyecki Népköztársaságban pedig foly tatódnak a harcok”.

a mozgósítás hírére az orosz férfiak egy része már menekü

BALÁZS D. ATTILA

Mint ahogy beszámoltunk róla, szeptember 23. és 27. között népszavazást tartanak Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja területein az Orosz országhoz való Sajtóinformációkcsatlakozásról.szerint

A VILÁG FELHÖRDÜLT A FEJLEMÉNYEKEN

9Megyei körképDÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtök

A női vezetők fórumát ezúttal az ENSZ-közgyűlés előző, vala mint jelenlegi elnöke, a magyar Kőrösi Csaba hívta össze.

A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ FELMONDTA A BALOLDALI ÖSSZEFOGÁST

Egyetlen baloldali párt sem reagált a Magyar Nemzetnek arra a megállapítására, hogy árnyékkormánya megalakítá sával a DK egyúttal kiszállt az ellenzéki összefogásból is. Az árnyékkormány bejelentése után Molnár Csaba is tartott egy háttérbeszélgetést, ahol

bálnak alkalmazni Oroszország ellen, azt ellenük fordítják. „Nem blöffölök” –hangsúlyozta.Putyinszerint a nyugati országok minden független séget és fejlődést megpróbálnak blokkolni, mindezt azért, hogy akaratukat brutálisan rákényszerítsék másokra. Mint beszédében megfogalmazta, a fő cél, vagyis a donbaszi régió lakosságának felszabadítása, nem„Aváltozik.Nyugat célja továbbra is a gyengítés és a pusztítás, ezt nyíltan kimondják. A Nyugat ezt a tervet már régóta szö vögeti” – mondta Putyin. „A totális ruszofóbiát tették fegy verükké, többek között évtizedeken keresztül céltudatosan szították az oroszgyűlöletet, különösen Ukrajnában, ahol előkészítették az oroszellenes hídfőállást, ágyútöltelékké tet ték az ukrán népet, és beletolták a hazánkkal vívott háborúba” – fejtette ki az elnök.

közölte: immár fenntartha tatlannak tartják az ellenzéki összefogáson belül, hogy az egyszázalékos pártoknak is ugyanolyan súlyuk legyen a döntések meghozatalánál, mint egy 10–15 százalékos pártnak.

A magyar kormány intéz kedéseit bíráló hazai véleményekkel kapcsolatban, amelyek szerint a magyar jogszabályter vezetek nem lennének elégségesek az uniós aggályok eloszlatására, az igazságügyi miniszter azt mondta: magyar baloldali hagyomány, hogy külföldön sem Magyarország érdekeit képviselik. Ilyen hely zetben sincs nemzeti minimum a baloldal részéről, képviselőik nem hajlandók együttműködni a magyar emberek védelmében – fogalmazta meg.

Elsőként említette az együttműködést a férfiak és nők között, ennek részeként a lehe tőséget a terhek megosztására azáltal, hogy az anyák mellett az apák, sőt a nagyszülők is ott hon maradhatnak, és igénybe vehetik a gyermekvállaláshoz kötődő támogatásokat. Máso dik példaként a pénzügyi támogatást említette, azt, hogy a négy- vagy többgyermekes anyák szja-mentességben része sülnek. Megjegyezte, hogy a magyar kormány szeretné ezt kiterjeszteni a háromgyerme kes anyákra is. Novák Katalin hozzászólásában harmadik példaként azt emelte ki, hogy a női vezetők példaképek lehetnek a család és karrier összeegyezte tésének megteremtésében.

NEW YORK. A nők értenek a válságkezeléshez, anyaként rendelkeznek ezzel a tapasztalattal, és képesek közösségeket összetar tani, hívta fel a figyelmet Novák Katalin köztársasági elnök az ukrajnai háborúra is utalva az ENSZ női állam- és kormányfők nek szervezett New York-i fórumán helyi idő szerint kedden. Novák Katalin szorgalmazta, hogy a nők lehetőséget kapja nak a teljes életre, ne kelljen választaniuk anyaság és karrier között, a nők köréből kikerülő vezetők erre is példát mutatnak. Példaként a magyar családpoli tika elemeiről beszélt.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetője úgy nyilatkozott, hogy számítani lehetett a mozgósításra, mert szerinte a háború Ukrajnában nem Moszkva tervei szerint zajlik. Moszkva lépésére Litvániában készültséget rendeltek el, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerint pedig Putyin lépésére Ukrajna további támogatásával kell válaszolni. Aleksandar Vucic szerint néhány hónapon belül olyan katonai konfliktus robbanhat ki, amely az egész világra kiterjed – mondta a szerb elnök még Putyin bejelentése előtt az ENSZ-ben.

BUDAPEST. Míg április 3-a után a baloldalt teljesen megbéní totta a választási vereség, a DK vezérének nem kellett párton belüli válságokkal foglalkoznia – mutatott rá a Magyar Nemzet megkeresésére Rotyis Bálint.

Egyelőre csak azok a tartalékosok kapnak behívót, akik releváns katonai rendelkeznek.tapasztalattal

Zajlik a tárgyalás az EU-s pénzekről

Putyin azt is kijelentette, hogy „minden rendelkezésre álló eszközt” bevet, és azok, akik nukleáris zsarolást pró

Aggasztóan emelkedett idén Svédországban a lőfegyverrel elkövetett gyilkosságok száma, a rendőrség 47 ilyen esetet tart számon, és félő, hogy ez még tovább fog emelkedni, sőt akár rekordot is dönthet az év végéig. Anders Thornberg svéd országos rendőrfőkapitány a TT hírügynök ségnek tegnap azt mondta, ha a dolgok így folytatódnak, akkor év végére akár 60 lőfegyveres halál esetet is feljegyezhetnek, és ezzel 2022-t rekordként kellene elkönyvelni. Thornberg elmondta, hogy egyre többen tartanak maguknál lőfegyvert az utcákon, és tendenci ának tűnik, hogy a fiatal elkövetők ölnek is embert velük.

A Nézőpont Intézet elemzője szerint Gyurcsány Ferenc ezt a helyzetet kihasználva állí totta fel árnyékkormányát, amelynek kapcsán megpróbált ravasznak tűnni, így nem saját magát, hanem feleségét tette meg nyibenelitjemítvasanátdásösszefogásAasebbaFerencnekegyedüliidejefogásnakvezérenyilvánvalósoklagRotyisnekelsősorbanfelállításávalAGyurcsány-kormány–,günkAzonbanárnyék-miniszterelnöknek.nelegyenkétséafelől–folytattaazelemzőhogyvalójábanegyújabbjöttlétre.DKelnökeazárnyékkormányésösszetételévelavoltszövetségeseiüzent–hívtafelafigyelmetBálint–,ugyaniskizáró-Gyurcsányhozhűpolitiku-kaptakhelyetbenne.EzzeljelétadtaaDKannak,hogyazösszenevezettszínjátéklejárt,azellenzékioldalvezetőjétGyurcsányhívják–emelteki.RotyisBálintelmondta,máraGyurcsány-pártlettalegerőellenzékierő,ezzelpedigstratégiaismegváltozott.nagyegyüttműködéséshelyétazelhatároló-ésakülönutaspolitikavette–vázoltaazelemző.Világo-látszik,hogyaDK-tleszá-azösszesbaloldalipártválságbanvan,ésameny-azamerikaikampány-

Varga Judit szerint a vétó egy végső menedék. FOTÓ: AFP

Az uniós szintű döntések alapszerződések szerinti egy hangúságot igénylő megszavazásával kapcsolatban Varga Judit azt mondta, az uniós szer ződések a vétóról nem szólnak, ugyanakkor a konszenzus kultúrájára összpontosítanak. Fontosnak nevezte, hogy az olyan méretű országok számára, mint hazánk, legyen egy végső menedék, mely biztosítja a leg alapvetőbb nemzeti érdekek érvényesülését.

Franciaországban minden nőnek, kortól függetlenül ingyenes lesz a sürgősségi fogamzásgátlás, avagy az esemény utáni tabletta a gyógyszertárakban, vény nél kül – jelentette be Francois Braun egészségügyi miniszter. „Miközben a konzervativizmus erősödését látjuk Európában és a világon, a mi kormányunk most is bebizonyítja, hogy a nőknek a saját testük feletti rendelkezéshez való joga abszolút prioritást élvez” – tette hozzá. Az intézkedés a írtfinanszírozásáróltársadalombiztosításszóló2023-raelőtörvénytervezetbenszerepel.

Már nem is a 24., hanem a 25. órában vagyunk, ezért mielőbb véget kell vetni az ukrajnai háborúnak, amihez az érintett feleknek az ENSZ közgyűlési hetét kihasználva végre komoly párbeszédet kellene kezdeniük – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisz ter tegnap New Yorkban.

Putyin: A Nyugat célja a gyengítés és a pusztítás. FOTÓ: AFP

Az orosz elnök bejelentette, hogy az ukrajnai konfliktus miatt részleges mozgósítást rendel el. Ha a területi integritását fenyegetik, Oroszország minden rendelkezésre álló eszközt bevet, ez nem blöff –mondta Vlagyimir Putyin.

BRÜSSZEL. Előremutató tárgyalások zajlanak az Európai Bizottsággal a Magyarországnak járó pénzek folyósításáról – jelentette ki az igazságügyi miniszter Brüsz szelben. Varga Judit az EU-tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta, amíg az Európai Parlament (EP) poli tikai nyomásgyakorlást folytat Magyarországgal szemben, addig a jogállamisági eljárás kereté ben mind a tagállamok, mind az uniós bizottság a megoldást keresik.Mintmondta, az EP ideológiai alapú intézmény, politikai több ség alapján működik. Ameddig az EP-nek liberális-baloldali többsége van, addig mindig elí télő véleménye lesz Magyarországról. Az Európai Parlamentnek az európai polgárok valódi problémáival, a mindennapi kihívások megoldásával kel lene foglalkoznia ahelyett, hogy boszorkányüldözést folytat egyes országokkal szemben.

lőre fogta, az Oroszországból induló repülőjáratokra az egy irányú jegyek tegnap gyorsan elfogytak. Jelenleg úgy tűnik, Moszkvának a frontvonalakon nincsen elegendő katonája és fegyverzete ahhoz, hogy fel vegye a harcot a Nyugat által támogatott ukrán haderővel. Ezt jelzik azok a hírek is, hogy hadi eszközöket és fegyver rendszereket telepítenek át más területekről, például Szíriából.

Beszédében kitért arra is: a „jelenlegi kijevi rezsim” nyilvánosan elutasította a donbaszi probléma békés megoldását, ráadásul bejelentette, hogy igényt tart nukleáris fegyverekre, vagyis teljesen egyértelművé vált, hogy elke rülhetetlen egy újabb nagyszabású támadás a Donbasz ellen, ahogyan az már kétszer is megtörtént. Mint mondta, „a Luhanszki Népköztársaságot

amutatnakPéldátnőivezetők

Szerdára virradó beszédében Vlagyimir Putyin elrendelte a részleges mozgósítást az ukrajnai konfliktus miatt. Az elnök elmondása szerint egye lőre csak azok a tartalékosok kapnak behívót, akik releváns katonai tapasztalattal rendel keznek. Az intézkedés körülbelül 300 ezer embert fog érinteni, akik extra kiképzésben is része sülnek, mielőtt bevetnék őket.

INGYEN ADJÁK

Az árnyékkormány a pártvezér legújabb trükkje. FOTÓ: MTI

Egy újabb harci fordulópont

Hírek VLAGYIMIR PUTYIN ELNÖK TEGNAP RÉSZLEGES MOZGÓSÍTÁST RENDELT EL OROSZORSZÁGBAN

A Miatyánkot nem azért imádkozom, hogy amikor összedől a világ, akkor ne fájjon nekem nagyon. Azt kérem, hogy „jöjjön el a Te országod”. Ez a bizalom és remény kell, hogy betöltse szívünket. Hogy önzőségünk, kicsinységünk, bűneink ellenére is szeret Isten bennünket, a javunkat akarja, és képes Isten országát megépíteni onnan, ahol most vagyunk – fejtette ki, majd hozzátette, nem tud olyan Istenben hinni, aki utópiát kergettetne az –emberrel.JézusKrisztus a kereszten nem azért halt meg, mert nem hitt az emberiségben, ha nem mert úgy volt vele, hogy „Atyám, bár egy kicsit elkapkodták, szöget vertek a tenyerembe, de nem rosszak ők. Megtanulják majd a szeretet parancsát, és bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek”. Jézus szavai nekem ezt mondják, és ezen az úton kell mindannyiunknak hittel, bizalommal továbbmennünk – zárta a beszélgetést Böjte Csaba.

mutassunk. Biztos, hogy ha a türelmes kereszthordozás, a kitartás és a bizalom nem lesz meg a társadalmunkban, könnyen szétzilálódhat minden, és egymás torkának esve, egymásban bűnbakot keresve nagyon mélyre ránthatjuk társadalmunkat – hangsúlyozta.

hogy egy tisztább, emberhez méltóbb, nyugodtabb világba lépjünk – fejtette ki, majd hozzátette, a megújulás első és legalapvetőbb lépése az anyagi ja vakhoz való viszonyunk átlakikfelüliésdenkiszintelátom,teléseknélértékelése.–Házszen-hogymin-erejénszükségleteinotthonokbanésautókkaljár.

Egy világunk van, közösen építjük

is szent vagyok. A keresztény szemléletben nem elég csak az, hogy a mondta.szenteljükszolgálóakarjunkték.felújítsuk,templomainkatsnyakunkbakereszteketaggas-sunk.Ezbelülrőlkell,hogyátala-kítsonben-nünket.Hogymegértsük,azalegnagyobbközöttünk,akiatöbbiekszolgálatáravan.Jézusésaszentekisezttet-Tehátneuralkodniegymáson,hanemaszeretetútjáralépvemegavilágunkat–

Jézus nem azt mondja, hogy nélkülözzünk, hanem hogy lássuk meg az igazi kincseket. Ilyen kincs mindenkinek a maga férje, felesége, gyermeke, akik megmaradnak az örök életre. Ezek az igazi talentumok, amelyeket Isten ránk bízott. Ha valaki mellett a házastársa, a gyermeke kivirágzik, akkor kamatoztatja a talentumait. Ha elsorvadnak, elkallódnak mellette, akkor pedig az Isten által rábízott értékeket elpazarolta –mondta, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az a szent, aki mellett a környezetében lévő emberek szentté válnak.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója kiemelte, azért fontos, hogy az egyház ne csak hit-, de társadalmi, közéleti kérdésekben is kifejtse álláspontját, mert minden mindennel–összefügg.Nemlehet külön világot építeni a keresztényeknek és a másképp gondolkodóknak. Egy világunk van, együtt kell azt megéljük, éppen ezért fontos, hogy hallassuk szavunkat, feltegyük a kérdéseinket, és megfogalmazzuk a magunk válaszát akár a pandémiával, a háborúval, akár a gazdasági krízissel kapcsolatban. Sok olyan dolog van most, ami alapjaiban rengeti meg világunkat – fejtette ki, majd azzal folytatta, hogy noha nehéz időszak jön, de előttünk a megannyi példa, amely segít átvészelni a megpróbáltatásokat.

A ferences szerzetes hangsúlyozta, korunk terhei nagy kihívások elé állítják az emberiséget, ugyanakkor arra is lehetőséget biz tosítanak, hogy jobb emberekké válhassunk. ARCHÍV FOTÓ: FRANK YVETTE

A vasárnapig zajló Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) célja, hogy a keresztények a társadalom nyilvánossága előtt beszéljenek arról, hogy mi a feladatuk, mi a véleményük társadalmi, közéleti kérdésekről.–Minden olyan fórumot, ahol a jelenlegi gondokkal, problémákkal szembenézhet az ember, és Krisztus jelenlétében, az evangélium fényében erről beszélhet és tanácskozhat, nagyon-nagyon fontosnak tartok. Nagyon meglódult ez a mai világ, és biztos, hogy együtt, közösen sokkal jobb döntéseket tudunk hozni, mint külön-külön – mondta el lapunknak Böjte Csaba ferences szerzetes, aki pénteken 19 órától a Dugonics téri dicsőítő koncert vendége lesz, majd szombaton 16 órától pódiumbeszélgetésen vesz részt Csókay András idegsebésszel és Zsuffa Tünde íróval a Szegedi Dóm Látogatóközpontban.

rünk, ha újra akarunk kezdeni – magyarázta, majd találón a GPS-t hozta példának az isteni gondviselésre.–Nemtudok úgy lemenni a térképről, hogy ne mondja azt, hogy újratervezés. Megmutatja a helyes utat onnan, ahol vagyok. Ugyanígy a Jóisten is a végtelen szeretetével, bárhol is vagyok, bármi is történt az életemben, megmutatja, hogy a mennyország elérhető, és minden háztetőről lehet látni a napot – hangsúlyozta, majd a Biblia szavaival buzdított bizalomra és reményre.

Fölöslegesen rengeteget pazarlunk. Azt gondolom, hogy a szegénységet, az egyszerűséget, a természetességet hirdető Krisztus tanítására óriási szükség van – közölte, majd a jézusi tanítást hangsúlyozta, amely arra buzdítja az embert, hogy ne a Földön gyűjtsön kincseket.–

– Jézus Krisztus kereszthez való hozzáállása vagy a boldogságos Szűzanya szenvedéssel kapcsolatos magatartása olyan példák, amelyeket fontos lenne, hogy nagyon hangosan kimondjunk és fel-

A KATTÁRS a „Megújulni közös értékeinkben” mottóval zaj lik, amivel kapcsolatban Böjte Csaba elmondta, korunk terhei nagy kihívások elé állítják az emberiséget, ugyanakkor arra is lehetőséget biztosítanak, hogy jobb emberekké válhassunk.–Azbiztos, hogy Isten nem fordított hátat a világnak. A gyerekeimnek azt mondtam, hogy a világunkat sújtó gazdasági krízis igazából a javunkra kellene, hogy váljon. Ha minden jól menne, senkinek nem jutna eszébe egyetlen villanykörtét is lekapcsolni, egy fokkal lejjebb venni a fűtést, vagy éppen nem folyatni fölöslegesen a vízcsapot. A krízis se gíthet bennünket abban,

TÜRELEM ÉS KITARTÁS

– Ha a férjem, feleségem, anyósom, munkatársam mellettem szentté válik, akkor én

HIT, BIZALOM ÉS REMÉNY

értékeinkbenMegújulniMegújulniközös

A krízis segíthet bennünket abban, hogy egy tisztább, emberhez méltóbb, nyugodtabb világba lépjünk – mondta el Böjte Csaba. ARCHÍV FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

HIRDETÉS

Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója is Szegedre látogat a Katolikus Társadalmi Napok keretében. Pénteken az esti dicsőítő koncert vendége lesz, szombaton pedig pódiumbeszélgetésen vesz részt, amely az Isten a bajban címet kapta.

LÁSSUK MEG KINCSEINKET!IGAZI

Az erdélyi árvák felkarolója azt is kiemelte, bármilyen nehézségek várnak is ránk, meg kell maradnunk a kereszténységben.–Láttuk, hogy az őskeresztények akár az oroszlánok előtt is kitartottak. Nem elkeserednünk kell, hanem a mai kihívásokra az örök értékeket kell felkínálnunk. Nagyon örvendek, hogy van egy fórum, ahol ezt megtehetjük. Adja Isten, hogy minél komolyabban vegyük, hogy a problémákra keresztény válaszokat adjunk – mondta. A szombati pódiumbeszélgetés az „Isten a bajban” címet kapta. Csaba testvér ezzel kapcsolatban a tékozló fiú bibliai

– A teológusok összeszámolták, és állítólag 365-ször szerepel a Bibliában a „ne féljetek!” felszólítás. Bíznunk kell az Istenben. Hiszem, hogy előttünk nem a világvége van. Nem azért teremtett bennünket, hogy egy nagy reccsenéssel egy atomháborúban kioltsuk egymás életét, hanem előttünk az Isten országa van.

történetét említette. – Bármit kövessünk is el, Isten nem fordít hátat nekünk. A tékozló fiúnak az apja nem tudta megoldani a fiú őrültségét. Az atyának a szeretete akkor nyilvánult meg, amikor a fiú már mindenét elherdálva hazatért, és azt mondta az apa, hogy a fiam elveszett, de megkerült. Meghalt, de újra él. A Jóisten is így áll hozzánk. Nem akadályozza meg, hogy elherdáljuk az atyai örökségünket, hogy balgaságokat kövessünk el, de bármikor nyitva van az ő szíve, ha feléje fordulunk, ha megté-

10 Riport DÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtök BÖJTE CSABA: HISZEM, HOGY ELŐTTÜNK NEM A VILÁGVÉGE VAN

SZEGED KOÓS KATA

MINDIG LEGYEN JUTALMAZÁS! Minden öt leadott kilogramm után tűzzön ki egy szívének kedves jutalmat, 10 kilogrammnál már nagyobbat is lehet. A végső cél elérését pedig mindenképpen meg kell ünnepelni. Persze nem evéssel – jó, nem is feltétlenül hegymászással, de egy szexi ruhával mindenképpen! Hirdetés A banán könnyen emészthető

Édesburgonya

A Tel-avivi Egyetem Orvosi Központjának vizsgálata meg állapította, hogy azok a fogyókúrázók, akik gazdag, bőséges reggelit ettek, amely még egy kis édességet is tartalmazott, többet fogytak a nyolc hónapos vizsgá lat alatt, mint azok, akik szerényebb reggelit fogyasztottak.

Spenót A sötétzöld zöldségek, mint például a spenót is, tele van nak táp anyaggal, magas a kalcium-, a C-vitamin-, a magnézium- és cinktartalmuk, ez mind hozzájárul a jó sportteljesítményhez. Emellett a spenót gazdag K-vitaminban, amely segít megőrizni a csontok erős ségét. (CsupaSport)

Kellenek a trükkök, hogy úgy érezzük, élünk is, nem csak fogyókúrázunk. Segítenek a kitartásban, abban, hogy ne adjuk fel, hogy lefoglaljuk a kisördögöt, aki kísértésbe vinne. Mindemellett minden lelkesítő ötletet érdemes számba venni és kipróbálni, hátha éppen az lesz a nyerő.

Ha ettől a feladattól összeszorul a gyomra, akkor másként kell fogalmaznia. A szavaknak nagy súlyuk van érzelmi állapotun kat illetően. Ha stresszt okoznak, akkor keressünk olyanokat, amelyek semlegesek vagy pozitívak. Mondhatjuk azt is, hogy ledobok egy kilót, de azt hússzor. Mindjárt jobb kedve lesz az embernek, nemde?

A FEHÉRJETURMIX SEGÍT

Kutatók megállapították, hogy ha reggel sportolunk, akkor 45 perc közepes vagy intenzív

Könnyen emészthető, kalóri adús, ezért energiával tölt fel. Edzés előtt nagyon hatékony snack lehet, káliumban és magnéziumban dús, ami jót tesz a csontoknak.

Az bizony segíthet! egy 2011ben készült tanulmány úgy találta, hogy az emberek akkor jobban tudták uralni az őket ért impulzusokat, amikor ökölbe szorították a kezüket legalább 30 másodpercig.

De van erőm és lelkesedésem, hogy megmutassam magam nak, jobban is kinézhetek.

mozgás csökkenti a késztetést az evésre. Ha már megizzasz tottuk magunkat, igazán kár tönkretenni a munkánkat. A séta tökéletes. Ha berzenkedik mindenféle edzőtermi mozgás tól (lássuk be, ilyen is van, nem mindenki szereti a közösségi sportolást), akkor maradjon a sétánál. Napi fél-egy óra séta tökéletesen fitten tartja, megőrzi a lába izomerejét. A tempón meg mindig lehet gyorsítani, már ha megállt a fogyás.

ÖKÖLBE SZORUL A KEZE?

ZÖLDSÉGEK

Tartalmas étkezéssel indítsunk!

ELFOGADÁSSAL, SZERETETTEL VISZONYULJUNK A TESTÜNKHÖZ, ÍGY NAGYOBB LEHET A SIKER

KISTÁNYÉR AZ ADAG

LEDOBOK 20 KILÓT

MAGYARORSZÁG

BŐSÉGES REGGELI

A magas fehérjetartalmú turmixok hatékony segítséget adnak a fogyókúrában. Vízzel összekeverve, ha elég sűrűre hagyjuk, akkor kellemes, pudingszerű desszert lehet belőlük. Erre esküszik Bobbi Brown is, az azonos nevű koz metikai márka alapítója.

ÖNMAGUNKNAKMEGMUTATNI

Cékla Egy nemzetközi táplálkozási és dietetikus magazinban 2012-ben közzétett tanulmány szerint nitrátban gazdag.

Legyen! Amikor éppen alábbhagy a lelkesedése, akkor üljön le, és tegye fel magának a követ kező kérdéseket. Ha abbahagyom a diétát, hogyan fogok kinézni a bikiniszezonra? Valóban ezt aka rom? Ha abbahagyom a diétát, mi lesz az egészségemmel? Milyen példát mutatok a gyerekeimnek? Fotózza le magát, nyomtassa ki vagy tartsa a telefonjában azt a képet, amelyen rémesen kövér nek látja magát! Amikor lejtőre kerül a fogyókúrázásban, vegye elő, erőt fog adni!

mindencot,betegségekkelköszönhetőenLimonoidtartalmánakadaganatosisfelvesziaharselőnye,hogyaboltokbanévszakbankapható.

11EgészségDÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtök

Narancs

DIÉTA ÉS FITNESZ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Banán

ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS. Mutatunk három-három olyan gyümöl csöt és zöldséget, amely rengeteg vitamint és antioxidánst tartalmaz. Érdemes rendszere sen enni belőlük.

A sikeres változás kulcsa, hogy szembenézünk azzal, ami van, azaz ráállunk a mérlegre, bele nézünk meztelenül a tükörbe. Meglátjuk, hogy ezek vagyunk, ezt dobta a gép. Ha képesek vagyunk elfogadással és szere tettel viszonyulni a testünkhöz, akkor a változtatás is kevésbé görcsös és idegtépő. Gyűlöletből nehéz építkezni, a mi esetünk ben lebontani a véderőművet, amit magunk köré építettünk. Az öröm és az elégedettség sarkall jobb eredményekre, a negatív viszonyulás csak még jobban lehangolja az embert. Ez legyen a mantránk: elfogadom, hogy most ilyen vagyok. Csinos a vállam, a bokám, sok sze retni való részlet is van rajtam.

Soha ne egyen tálból, dobozból, tepsiből, sőt az asztalra is csak a kistányérnyi adagot tegye. Ezzel eleve megfosztja magát a túlevés lehetőségétől. A maradékot azonnal tegye vagy csomagolja el, mégpe dig lehetőség szerint kis adagokban!

A REGGELI MOZGÁS A NYERŐ

Nézzünk szembe azzal, amit a mérleg mutat! AZ OLDAL FOTÓI: SHUTTERSTOCK

GYÜMÖLCSÖK

VAN KÉRDÉSE?

Antioxidánsban gazdag, csök kenti a gyulladást, magas káliumtartalma segíti az izmok fejlődését, mérsékli az izom fájdalmat, az izomgörcsöket.

Mi segíthet kitartani a diétában?

Cseresznye

Növényi étkek az izomgörcs ellen

A KRITIKUS 10 PERC

Magas rosttartalma hozzájárul a megfelelő bélműködéshez, serkenti a fogyást.

Fogyasztása javítja a futóteljesítményt, mert segíti az erek tágulását, lehetővé téve a nagyobb véráramlást, az izmok könnyebben jutnak oxigénhez, tápanyaghoz. Javítja az erőn létet is, emellett olyan értékes vitaminok és ásványi anyagok is megtalálhatóak benne, mint a vas, a magnézium, az A- meg a C-vitamin.

Kiváló C-vitamin-, rost-, B6-vi tamin- és káliumforrás. Magas mangántartalma hozzájárul, hogy energikusnak érezzük magunkat. Glikémiás indexe alacsony, lassan szívódik fel, ezért cukorbetegnek is ajánlott.

Az evés iránti sóvárgás, vágyakozás rendszerint 10 perc alatt elmúlik. Ezt a kritikus 10 percet kell áthidalni egy beszélgetés sel, egy sétával, meditációval vagy körömlakkozással.

Az egyik legjobb C-vitamin-for rás, emellett rostban is gazdag. Szinte alig tartalmaz kalóriát, ezért fogyókúrázók is bátran ehetik.

SZEGEDEN, összkomfortoslakásbanszobaegyszemélynekkiadó. Tel.:06-20/225-4998. (965120)

Gyászközlemények

VÖRÖS, bábolnaitojójércékrendelhetok.06-30/094-9797 (998392)

13HirdetésDÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtök

DUGULÁSELHÁRÍTÁS gyorsan,olcsón,garanciával.Mindennap! SZÁSZ,06-30/945-7577,06-62/533999. (903235) VEGYES daránnevelt,konyhakészcsirke,tyúk,kakasrendelheto. 06-30/541-9757 (999654)

ÁGYTOLLTISZTÍTÁS! Paplanok,párnákkészítése,forgalmazása.Tel.:06-30/386-6060.6724 Szeged,KossuthLajossgt.59. www.agytolltisztitas.hu (895895)

győztese, az SZVSE pedig a Szenteshez utazik ebben a körben. További két párosításban azonos osztálybeli csapatok csapnak össze, Algyőre a Deszk, míg Csengelére a Csanytelek utazik.

Bizonyára különleges mérkőzés lesz a ma esti Jorge Maqueda számára, aki 2018 és 2020 között a Pick Szegedet erősítette. Idén nyáron a Telekom Veszprémtől érkezett viszsza Nantes-ba, ahol már 2012 és 2015 között játszott. Két nantes-i szolgálata között megnyerte a BL-t a Vardar Szkopjéval. Kulcsszerepet szánnak neki, hiszen olyan kézilabdázók távoztak Nantes-ból az idény előtt, mint minden idők egyik legjobb jobbátlövője, Kiril Lazarov (visszavonult), a dán kapustehetség, Emil Nielsen (Barcelona), vagy éppen a rutinos spanyol jobbszélső, David Balaguer (Paris Saint-Germain). Természete-

A meccseket április 12-én játsszák, a továbbjutás pedig egy mérkőzésen dől el. A legjobb négy közé jutásért május 3-án játszanak a csapatok, az elődöntőket pedig május 24-én rendezik. A döntőt a megyei I. osztályú bajnokság utolsó fordulóját követően rendezik, a helyszínt illetően pedig a megyei igazgatóság várja a klubok jelentkezését.

A megyei magyar kupa 3. forduló párosításai: Szentesi Kinizsi–SZVSE, Algyő–Deszk, St.

A harmadik negyedben is megmaradt a szegediek remek támadójátéka, Person harma-

Nehezen indult, végül sima győzelemmel folytatta felkészülését a

A szegediek mai ellenfelének ez az ötödik idénye a BL-csoportkörben. 2018-ban és 2021-ben is sikerült eljutniuk a kölni négyes döntőig, ahol ráadásul debütálásuk során a szintén francia Montpellier ellen döntőzhettek.

szépen fogynak, de természetesen még kaphatók, azonban érdemes minél előbb beszerezni őket a cooltix.hu oldalán. A mérlegelés pénteken 19, míg a szombati esemény 20 órakor kezdődik.

A profi ökölvívás egyik hazai kiemelkedő szereplője, Berki Ferenc Jr. is ringbe lép Hódmezővásárhelyen a sok helyi ökölvívóval együtt. A budapesti Berkire ezúttal egy visszavágó és egy kemény grúz ellenfél, Sandro Jajanidze vár. A középsúlyú, nyolc menetre kiírt ütközetről az ökölvívó édesapja és egyben vezetőedzője is határozottan nyilatkozott.

Ez lehetne az első győzelmük

A székesfehérvári székhelyű Kiliti Promotions hatalmas fába vágta a fejszét, hiszen egy olyan városban rendez gálát, ahol az utóbbi években ugyan nagyon megindult az ökölvívóélet, de profiboksz-rendezvényt még nem láthatott vendégül Hódmezővásárhely. Erre kell tehát készülni a 3. Vass nemzetközi

HELÖKÖLVÍVÁS,ökölvívógálán.HÓDMEZŐVÁSÁR-Y

MUNKATÁRSUNKTÓL

KOSÁRLABDA,aférfi-kosárlabdacsapata,Naturtex-SZTE-SzedeákamelyDEAC-otgyőztelehazaipályán.SZEGED

Csanytelek.szék–Tiszasziget,1899Mórahalom,Mindszent–UTC,Mihály–Kiskundorozsma,Ásotthalom–Szatymaz–FKSzeged-SZEOL,Zákány-Csengele–A támadásból védekezésbe minél gyorsabb visszarendeződés lehet a szegedi siker kulcsa. FOTÓ: KARNOK CSABA Washington dupla-duplával járult hozzá a győzelemhez, 12 gólpasszt osztott ki. FOTÓ: KARNOK CSABA Az Algyő a Deszket fogadja, az FK a Szatymazhoz utazik. FOTÓ: KARNOK CSABA SZEDEÁK–DEAC 102-88 (22-20, 33-29, 25-15, 22-24) Férfikosárlabda felkészülési mérkőzés, Szeged, újszegedi sportcsarnok. Vezette: Nyilas, Varga, Utasi. Naturtex-SZTE-Szedeák: Washington 13/3, Polányi 3/3, Starovlah 9/6, Bognár 13, Roberson 18. Csere: Person 22/18, Balogh 2, Kovács 6, Mayer 7, Filipovics 2, Kerpel-Fronius 7/6, Bella. Vezetőedző: Simándi Árpád. DEAC: Gumbs 8/3, Scott 15/3, Gáspár, Drenovac 28/3, Tóth Á. 13. Csere: Polyák 4, Balázsi 2, Kenéz, Garamvölgyi 6, Mócsán 10/6, Milovanovics 2. Vezetőedző: David Dedek.

SzeptemberSr.24-én (szombat)

Elsőként érdemes megemlíteni a nagyközépsúlyú Kovács Pált, aki már vívott profi mérkőzést a Kiliti-Promotion égisze alatt, de jelenleg is aktív tagja a nemzeti válogatottnak. Ezúttal rá is georgiai ellenfél vár a fiatal Goga Kevlishvili személyében. A georgiai bokszoló profiként rutinosabb, a 18. összecsapását vívja Kovács ellen, aki mindössze két profi találkozón van túl.

Két csalódott csapat találkozik ma Nantes-ban, ugyanis a hazaiak és a Pick Szeged is vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

SIMA SIKER LETT A VÉGE: TÖBB MINT 100 PONTOT DOBOTT A DEAC-NAK A SZEGEDI FÉRFIKOSÁRCSAPAT

14 Sport DÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtök Visszavonul Szalai Ádám, a svájci FC Basel és a magyar válogatott labdarúgója bejelentette, lemondja a nemzeti csapatban való szereplést. Közölte, hogy a hétfői, olaszok elleni meccs lesz az utolsó számára címeres mezben. MACKOVSEK ÉS STEPANCIC NÉLKÜL, BÁNHIDIVEL UTAZOTT NANTES-BA A PICK SZEGED

– Jajanidze brutálisan jó bunyós, kőkemény, és ezzel együtt nagyon technikás, valamint komoly amatőr múlttal rendelkezik. Az első meccsünk is pokoli volt, várhatóan a

KÉZILABDA,fordulójában.NANTES

sen a pótlásuk sem maradt el, Maqueda mellett érkezett egy rutinos, Veszprémet is megjárt kapus (Ivan Pesic), valamint a jövő egyik legnagyobb reménysége – ugyanerre a posztra – , az izlandi válogatott Viktor Hallgrímsson. Balaguer helyét 25 éve honfitársa, Kauldi Odriozola vette át a Bidasoa Irúnból.

LESZ

este a Hódtói Sportcsarnokba várja a nézőket a Kiliti Promotions, ahol a helyi klub ver senyzői közül négyen is ringbe lépnek Berki Ferenc Jr. mellett, így Kovács Pál, Balog Márk, illetve két ukrán származású bokszoló, Philip Akilov és Maksym Pylypets is.

Jól kezdett a Szedeák, amely 10-3ra vezetett, viszont ezt követően védekezésben puhán játszott, a hajdúságiak gyorsan megfordították a meccset. Simándi Árpád időkérése után stabilizálódott a szegediek játéka, támadásban pedig egészen extrát nyújtott a Naturtex. Az új irányító, Desmond Washington már a félidőre nyolc gólpassznál járt, Robersonnal remekül megértették egymást a pályán, az amerikai center 14 pontot hozott össze a nagyszünetre. Mezőnyből 70 százalékkal dobtak Bognárék, a vendégek pedig tulajdonképpen Drenovac extra játékával maradtak meccsben, a félidőben hatpontos szegedi előnyt mutatott a tábla.

Sorsoltak a kupában

LABDARÚGÁS, CSONGRÁD-CSANÁD

MEGYE. Az MLSZ Csongrád-Csanád megyei igazgatóságán megtartották a megyei magyar kupa következő fordulójának sorsolását. A legjobb 16 csapat közé egy megyei IV. és egy megyei III. osztályú csapat is eljutott. A sors annyiból kegyes volt mindkét csapattal, hogy nem egymást kapták, így a szabályok értelmében (miszerint minden párosításban az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, azonos osztálynál pedig amelyik csapatot előbb húzták, az játszhat otthon) hazai pályán játszhatnak majd a legjobb nyolc közé jutásért. A Szatymaz a megyeegyes FK Szegedet kapta ellenfélként, míg a zákányszékiek számára is egy megyei I. osztályú csapat, a TiszaszigetHomokhátijutott.rangadót rendeznek majd a következő körben, az Ásotthalom a Mórahalmot fogadhatja, a sorozat tavalyi

Ami a Szeged és a Nantes közös történelmét illeti, hat mérkőzést játszottak eddig. Nantesban még egyszer sem sikerült nyernie a Picknek (31–23, 30–26, 29–26), míg az újszegedi sport-

második még keményebb lesz, mert nyilván mindketten sokat fejlődtek és készültek egymásból. Aki veszít, az csak megélhetési bunyós lehet már. A kockázat tehát óriási – nyilatkozta Berki Ferenc

A három évvel ezelőtti ütközetet Berki Jr. nyerte, de volt olyan pontozóbíró, aki mindössze kettő ponttal látta jobbnak a magyar fiút. Berkiben és a grúz fiúban is tüske maradt az elmúlt csatát követően, így nem volt kérdés, hogy előbbutóbb lesz egy második meccs is – ennek most jött el az ideje.

Kielcei fiaskója után az egyik legnagyobb francia rangadón vigasztalódott idegenbeli

Az előző Bajnokok Ligája-idény két döntőse fektette őket két vállra, ma 18.45-től viszont már egymással csatáznak. A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a francia HBC Nantes vendége lesz a B csoport második

A Nantes Kielcében kapott ki 40–33-ra, míg a Tisza-partiak a Pick Arénában futottak bele egy fájdalmas, 35–28-as vereségbe a címvédő Barcelona ellen.

Magabiztos Naturtex-győzelem

Kemény küzdelmek

sikerrel a HBC Nantes az elmúlt hétvégén. Az első félidő után még 16–15-ös vesztésre álltak, végül 30–29-re nyertek Montpellier-ben, míg a Pick Szeged a Balatonfüredet győzte le 37–28-ra.Ezúttal már két nappal a mérkőzés előtt, kedden elutazott Pick a viszontittrehabilitálóMackovsekvállsérüléstPárizs–NantesSzeged–Budapest–útvonalon.AszenvedettBorutésamégmindigLukaStepancichonmaradt,BánhidiBenceatársakkaltartott.

csarnokban kétszer itthon tartotta a két pontot. Legutóbb 2019 februárjában BL-csoportmecscsen találkozott a két együttes Franciaországban, akkor 29–26ra nyertek a hazaiak.

A nagyközépsúlyú, ukrán nemzetiségű Philip Akilov az első hivatalos meccsére készül egy bosnyák harcos, Ernad Jasarevic ellen. Balog Márknak szintén bosnyák ellenfél jut Mehmedalija Suljic személyében,Ajegyek

dik triplájával először lépte át a 10 pontot a különbség, 66-54. Washington a folytatásban is kiválóan mozgatta a csapatot, ha pedig kellett, akkor egyedül oldotta meg a helyzetet. A játékrészt Person dudaszós tempója zárta le, így 16 pontos előnyről, 80-64-ről várhatta az utolsó negyedet a Szedeák, amely abszolút uralta a meccset ebben a szakaszban – nem mellesleg ekkorra már minden pályára

HOMOKHÁTI RANGADÓ

V. P.

BECSEI DÁVID

lépett szegedi játékos dobott pontot, ami 11 embert jelentett.

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN PROFI BOKSZGÁLA

Person újabb távolijával a húszat is átlépte a különbség a negyedik negyed elején, 85–64. Sok izgalmat így nem hozott a végjáték, a Szedeák tartotta húsz pont körüli előnyét. A századik pont Starovlah trojkájával lett meg, remek csapatjátékot bemutatva győzelemmel folytatta felkészülését a Naturtex-SZTE-Szedeák. LESZ A NYOLC KÖZÉ JUTÁSÉRT

szerű stábtagként volt elkönyvelve, csak később, 2020-ban robbant be vezetőedzőként, amikor a Bayern Münchennel

az összes létező trófeát elhódí totta. Flick korábban épp Löw segítője volt a válogatottnál, a 2014-es vb-arany legfontosabb háttéremberének tartották, és sokak szerint az sem véletlen, hogy az ezt követő távozása után kezdett visszaesni a nem zeti csapat teljesítménye.

– Négy center is van a csapatomban, és kissé talán részrehajló vagyok velük… Mivel én is ezen a poszton játszottam, nekik tudok a legtöbbet segí teni, örülök, hogy nyitottak rá. Az elmúlt évtizedekben sokat változott a vízilabda, gyorsabb lett a játék, az erő és az állóké pesség mellett a mozgékonyság is elvárás lett a centerekkel szemben. A naprólmegkövetel,ségeket,centerként,tudnakugyanakkormezőnyjátékosoktovábbrasemigazánérvényesülnimertazokatakészamelyeketezaposztnemlehetegyikamásikraelsajátítani.

Alig több mint egy éve szükségszerűen újult meg a német válogatott, mert Joachim Löw közel másfél évtizedig tartó kapitá nyi korszaka nagyon megfáradt a végére. A csúcspontot jelentő 2014-es világbajnoki cím után a négy évvel ezelőtti oroszor szági vb-n csúfosan leszerepelt, címvédőként csoportutolsóként kiesett az együttes.

Náluk is a kapitány a legfontosabb

A 2017-es bajnokcsapatból ma Serge Gnabry és Thilo Kehrer, a 2021-esből Lukas Nmecha, David Raum és Nico Schlot terbeck is ott van a keretben. Rendszerszintű problémák persze a német képzésben is vannak, amire Lothar Matt häus hívta fel a figyelmet: – Alig van jól felépített jobb és bal oldali védőnk, emiatt a szövetségnek fel kell tennie a kérdést, hogy mit csinált rosz szul az elmúlt években.

– Edzőként immár harmadik éve irányítja a Honvéd 2010-es korosztályú csapatát. Milyen a közös munka a gyerekekkel?

Ha akkor nyomban levált ják Löwöt, megkímélték volna magukat a németek további három év szenvedéstől, amibe az előző Nemzetek Ligája-soro zatban a Spanyolország elleni 6-0-s fiaskó, minden idők legsúlyosabb tétmérkőzésen elszenvedett német veresége is belerondított tavaly. Ennek ellenére még a 2021-ben meg rendezett Eb-t is a tekintélyt vesztett kapitánnyal csinálták végig.Bizonyos szempontból mégis megérte kitartani még Löw mellett, mert ha 2018-ban leváltják, akkor ma valószínű

áldozatVezér,

Fura fintorként a sors két hét múlva színvallásra kész tette a norvég nagymestert, hiszen rögtön a következő jelentős viadalon, a jelenleg is zajló Generációs kupán ismét szembekerült a tizenkilenc éves amerikaival. Nos, Carlsen, ismerjük el, stílusosan reagált. A versenykiírás értel mében az első lépést mindenképpen meg kellett tennie, a másodikra azonban már nem került sor, az online zajló partiban kikapcsolta a kame rát, így jelezte, hogy feladja a játszmát. Tehát nem hajlandó megmérkőzni Niemann-nal, mégpedig azért, mert – ha nem is mondja ki – csalónak tartja. Bizonyítéka azonban nincs.Azeset megosztja a sakk világot, és a naktudjuk,amas,adnia.szövetségnekemevilágbajnokmegvédeniakárkikijelentette,feledve,ellenfeleit,kül?Maradhat-eéppensenparov,exvilágbajnokvele,teheti,beláthatatlanok.következményeiAkimeghogyszembeszálljonmintmindenekelőttazGarriKasz-aztsürgeti,hogyCarl-tisztázzamagát,őviszonterrenemhajlandó.aringbenenél-Megválogathatja-eazakihívóit?(Nemhogyazévvégénlegközelebbellennemhajlandóacímét.)Haanemnyilatkozik,kérdésekreanemzetközikellválasztBármennyireisfájdalakáravilágbajnokot,vezértfeláldozva.Mertjólashow-nak,ajáték-folytatódniakell.

idényét a Honvédban töltötte.

Hét-nyolc éven át a világ élvonalához tartozott centerként. FOTÓ: MW

Tavaly augusztus óta viszont már Flick a főnök, akinek a vezetésével 13 hónap alatt 13 mérkőzésen egyetlen vere séget sem szenvedett el a válogatott – a mérleg kilenc győzelem, négy döntetlen, 42-8as gólkülönbség. Ráadásul az Aranycsapatot az 1954-es vb-döntőben legyőző Sepp Herberger és az 1980-ban Eb-győztes együttest irányító Jupp Derwall után ő a harma dik német kapitány, aki az első tíz meccsén megőrizte a veret lenségét.Mindennek fényében nagy fegyvertény, hogy a Marco Rossi vezette válogatott júni usban 1-1-es döntetlent ért el a németek ellen Budapesten. A mieinken kívül mindössze Hollandia és Anglia úszta meg eddig vereség nélkül a Flickféle válogatottal való talál kozást. Az említett negyedik döntetlen az olaszok ellen csú szott be nekik a közös NL-csoportban, de utána a Mönchengladbachban rendezett visszavágón 5-2-es német pofonba szaladt bele Roberto Mancini alakulata. A magyarok ellen is hasonló „visszavágóban” bíz nak a Nohanémetek.aLöw-korszak utolsó éveinek kudarcai láttán a német futball válsága is nép

Hans-Dieter Flick még veretlen szövetségi kapitányként. FOTÓ: AFP

Szirányi Balázs sípra cserélte a sapkát

– Amikor áprilisban bejelentette a visszavonulását, azt mondta, nem érzi, hogy megrendült volna, ahhoz idő kell. Hiányzik már a vízilabda?

– Igen, még nem volt olyan generációváltás, hogy ne ismerjek szinte minden kit a jelenlegi válogatottból. A szövetségi kapitánnyal, David Martínnal annak idején együtt is játszottam, másodedzőként pedig a Barceloneta sikereiből is kivette a részét. Kivételes szakember, aki az idén világbajnoki címig vezette a spanyol válogatottat. De nem csak ő, hanem a játékosok is megérdemlik a sikert, amikor nem a mieinkkel játszanak, szurkolok nekik.

– Több mint tíz évet élt és játszott Spanyolországban, honosított játékosként a spanyol válogatottat is erősítette. Tartja még a kapcsolatot korábbi csapattársaival?

– Minden pillanatát élvezem! Amikor átvettem a csapatot, még csak a vízilabda alapjaival foglalkoztunk, hiszen tíz-tizenkét éves gyerekeknél a nevelés, a pedagógia a legfon tosabb. Azért ezt a korosztályt

szerű téma volt, a legutóbbi három U21-es Európa-bajnok ságából kettőn arany-, egyen ezüstérmes volt Németország.

A Bayern sztárjai válságból érkeztek a nemzeti csapathoz, hiszen a legutóbbi négy Bun desliga-meccsükből egyet sem nyertek meg, amihez a Julian Nagelsmann vezetőedzővel v aló feszült viszony is hoz zájárulhatott. A válogatottat azonban korábbi kedvenc mesterük, Hans-Dieter Flick irányítja.

– Nem sokat változtak az érzéseim, ami talán annak köszönhető, hogy nem szakad tam el a közegtől – kezdte a 39 éves Szirányi Balázs, aki játé kos-pályafutása utolsó négy

kaptam meg, mert az ő edzése iket tudtam a feladatokra.időmkellmal,összeegyeztetnilegkönnyebbenasajátjaimdemostantólmárerresemfigyelni,örülök,hogytöbbésenergiámjutazedzői

ember vagyok, nem bántam meg semmit utólag – amikor válaszút elé kerültem, általá ban jó döntéseket hoztam. A Barcelonetával minden soro zatban felértünk a csúcsra, majd a Ferencvárosban is volt még két jó idényem, a máso dik magyar bajnoki címemmel pedig keretbe foglaltam a pályafutásomat.

A világbajnok az év legran gosabb tornáján, a Saint Louis-i Sinquefield-kupán a harmadik fordulóban világos sal meglepetésre kikapott a nála lényegesen alacsonyab ban jegyzett amerikai Hans Moke Niemanntól. Ennél is persze sokkal nagyobb meg döbbenést váltott ki Carlsen következő húzása: a parti után visszalépett a tornától. A döntését nem indokolta, ugyanakkor a bejelentése mellé Twitter-üzenetében belinkelte José Mourinho ismert, „Ha beszélek, bajba kerülök” kezdetű tirádáját. Ebből mindenki arra következtetett, hogy a világbajnok kimondat lanul manipulálással vádolja meg Niemannt, akit koráb ban az egyik online oldalról, a Chessbase-ről bizony már kitiltottak csalás miatt.

15SportDÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtök AZ ELLENÜNK KÉSZÜLŐ NÉMET LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTTNAK A VÉDELEM AZ ACHILLES-SARKA

NOVÁK MIKLÓS

VÍZILABDA, BUDAPEST. A legutóbbi idény végén bejelentette visszavonulását a Bajnokok Ligája-győztes, korábbi spanyol válogatott Szirányi Balázs, ám a medencétől nem szakadt el, ugyanis edzőként a Honvéd utánpótlásában dolgozik.

– A centerekre kiemelt figyelmet fordít?

A német válogatottnak úgy általában is a védelme az Achilles-sarka, aminek a leg jobb fokmérője, hogy a rekordbajnok Bayern München keretében egyetlen német védő sincsen (Joshua Kim mich már a középpályán szerepel). Ennek ellenére a bajor sztárcsapat játékosaira épül a válogatott, közülük heten tagjai a keretnek. – A kapitány talán egy-két helyen kipróbál új játékosokat, de nyolc-kilenc poszton egyértelmű, hogy kik lesznek a kezdők, javarészt a Bayernből válogatva – véleke dett Matthäus.

– Irigylésre méltó helyzetben vannak a tanítványai, elvégre Bajnokok Ligája-győztes, magyar és spanyol bajnok klasszis foglalkozik velük. Elégedett a pályafutásával?

leg nem a leginkább elfogadott német edző, Hans-Dieter Flick lenne a válogatott élén, ő ugyanis akkoriban még egy

– Amikor eljön az ideje, örömmel állok a kihívás elébe, de egyelőre élvezem, hogy gyermekekkel foglalkozhatok. Minden korosztálynak megvan

a játéktól. FOTÓ: MW

SZALAY ATTILA/MAGYAR NEMZET

SZIGORÚ EDZŐ, DE A SZÜLŐK SZERINT AZÉRT NÉHA ELLÁGYUL A SZÍVE A GYEREKEK KÖZÖTT, SZERINTE A PEDAGÓGIA A LEGFONTOSABB

a maga szépsége és nehézsége. A kisebbeknél robbanásszerű a fejlődés, de nem mindig köny nyű fegyelmezni, míg serdülőkortól előtérbe kerülhetnek a szakmai finomságok, ugyan akkor több idő kell a látványos javuláshoz. A pedagógiai érzék minden csapatnál fontos, fia tal edzőként sokat segít, hogy emlékszem rá, játékosként milyen impulzusok értek. Igyekszem szigorú és követke zetes lenni, de a szülők szerint azért néha meglágyul a szívem.

Visszavonult

Eljön a nagy nap, a világbajnok ismét szemben áll a kihívójával a ringben. Mindenki arra vár, hogy kiderüljön, a legutóbbi megfutamodása csupán kisiklás volt, most majd megmutatja, ki az úr a háznál. Ám a világbajnok a gongszóra nem veszi fel az alapállást, hanem leengedett karokkal vigyázzállásba mered a kötelek között. A rémült kihívó tesz egy suta lépést felé, de megütni nem meri, nem akarja, a világbaj nok egyszer csak meghajol, és elhagyja a Elképzelhetetlen,ringet. mon danánk. Mégis megtörtént. Igaz, nem ökölvívásban, hanem sakkban. Immár két hete borzolja a kedélyeket Magnus Carlsen viselkedése a nemzetközi sakkéletben.

A Bayern München korábbi sikeredzője jó úton jár, hogy szövetségi kapitányként is maradandót alkosson. Akárcsak a magyar válogatottnál Marco Rossi esetében, a németnél is az edző a LABDARÚGÁS,kulcsfigura.NÉMETORSZÁG

PATAI GERGELY/NEMZETI SPORT

– Azért furcsa érzés, hogy már nem a medencében, hanem a parton vannak feladataim, de a napi edzésekkel járó terhe lés egyáltalán nem hiányzik, és bármilyen meglepő, egyelőre a meccsélmény sem.

– Hosszú távra tervez az utánpótlásban, vagy szívesen irányítana felnőttcsapatot is?

Holnap Lipcsében lép pályára a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában Németország ellen, amely tizenöt év után új fejezetet nyitott tavaly nyáron Hans-Dieter Flick vezetésével.

– Büszke vagyok minden trófeára, de azt tartom igazán nagy fegyverténynek, hogy hét-nyolc éven át a világ élvo nalához tartoztam. Szerencsés

Avatar – 3D (m. b.): 13.30, 16.45, 20 óra.

6.00

Minyonok – Gru színre lép (m. b.): 14.15, 16.15 óra.

Lép Nimród Szeptember 17., 20 óra 21 perc, 3710 g. Sz.: Balla Petra és Lép Roland (Szeged).

Ahol a folyami rákok énekelnek (m. b.): 20.15 óra.

Magyar Milán Szeptember 20., 16 óra 4 perc, 3620 g. Sz.: Albert Alexandra és Magyar László (Vásárhely).

SzecskóHÓDMEZŐVÁSÁRHELYJulianna

róla a homokot. A másik meg, hogy biztos nem füllednek be és mennek tönkre a nedves földön fekvő tökök.

VÁSÁRHELY

október 2-áig: Marosi Kata festőművész Lebegő sziklák című kiállítása.

Tóth-MangóSZEGED Zente

AKÖZÉLETCsemegi Károly Könyvtárban 16.30 óra: Agyagozás – agyagedény 17formázása.óra:Fizikusok – természettudomány és vallás – prof. Botos Katalin előadása. A Népek Háza – Babamúzeum 9–12, illetve 14–17 óráig látogatható. szeptember 22-éig: Európai Mobilitási Hét szeptember 16–22. között: a helyi közforgalmú menetrend szerinti autóbusz-közlekedés ingyenes.

Szeptember 17., 3 óra 50 perc, 2800 g. Sz.:

A Virág cukrászda teraszán 18 óra: Mizsei Zoltán, a Harmonika zenekar és a Sváb Fúvószenekar koncertje.

Napos-gomolyos

A sütőtök kifejezéssel azokat a tökféléket illetik Magyarországon, amelyeket főképpen

SZENTES AMOZIKultik moziban A z elveszett város (m. b.): 15 óra.  DC Szuperállatok ligája (m. b.): 15 óra.  Top Gun: Maverick (m. b.): 17 óra.  Elvis: 17.15 óra.  Avatar (m. b.): 19.30 óra.  A gyilkos járat (m. b.): 20.15 óra.  Programajánló

tum 7.45

szeptember 22-én: Madárvonulás a Csaj-tavon Információ, jelentkezés: kizárólag online módon, a Jelentkezni szeretnék gombra kattintva és kitöltve az űrlapot 2022.09.23., 12 óráig. Max. 30 fő. www. knp.hu Túravezető: Puskás József. Időtartam: 3 óra. Táv: 4 km.

TÚRA, RegisztrációhozSÉTA kötött séták Tourinform-iroda, Széchenyi tér 12. Tel.: 62/488-690, 62/488-699 E-mail: szeged@tourinform.hu szeptember 24-én: A régi fogadótól a modern hotelig – kis szegedi szállástörténet A séta időtartama: 2 óra, ára: felnőtt: 3000 Ft, diák, nyugdíjas: 2500 Ft.

8.45

Ahol a folyami rákok énekelnek (m. b.): 17 óra.

Atodiresei Beatrix és Juhász László (Makó). Héjja Franciska Szeptember 21., 0 óra 47 perc, 3300 g. Sz.: Korom Kitti Kata és Héjja István Gábor (Vásárhely).

Az SZTE Rajz-Művészettörténeti Tanszéken október 7-én: Válogatás a XXXII. Pleinair – Csongrád Nemzetközi Alkotótelep munkáiból.

Juhász Gréta Szeptember 20., 19 óra 54 perc, 2150 g. Sz.:

DC Szuperállatok ligája (m. b.): 13 óra.  King – Egy kis oroszlán nagy kalandja (m. b.): 15.40, 18.10 óra.  Magasságok és mélységek 17.15, 19.20 óra.

di

Az SZTE Klebelsberg Könyvtárában október 7-éig: Jan Patocka – Egy filozófus élete képekben és dokumentumokban című kiállítása.

HelyiGRATULÁLUNK!tévék műsora

19.30

20.35

sütve fogyasztanak. Hosszú tenyészidejű növények, és teljes (vagyis biológiai, és nem gazdasági) érettségükben takarítják be őket ősszel, eltarthatóságuk miatt pedig télen is alkalmasak fogyasztásra.

6.30

A Somogyi-könyvtárban október 5-éig: Somogyi Károly és kortársai neveléstudományi munkáiból válogatás. október 5-éig: Ritka betegek boldog pillanatai –októberfotókiállítás.5-éig:„Régi szokás szerint, menjünk Isten szerint iskolába” című kiállítás. október 26-áig: Herbáriumok, botanikai könyvek nyomában – kiállítás. október 26-áig: Kossuth 220 kiállítás.

8.30

Mangó Orsolya és Tóth Árpád (Szeged).

Sándor Iván József Szeptember 21., 5 óra 41 perc, 3190 g. Sz.: Borsi Katalin és Sándor Tamás (Vásárhely).

8.00

FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

21.30

HIRDETÉS

19.30 óra: Barokk est.

6.35 Választár 6.50 Szeged Fresh 7.00 Élet-képek 7.35 Tudod, mitől félek? 7.40 Napfel 8.10 Választár 8.30 Sztárportré 9.00 Egészségcsomag nyugdíjasoknak 9.10 9 hónap 9.40 Kutyaélet 10.00 Napfel 10.20 Határtalan tudás 11.20 Őfelsége hadihajója, a Szent István 11.40 Creative Chef 12.00 Városon kívüli találkozások 13.00 Tandem 13.45 Kutyaélet 15.05 Alapjárat 15.35 Ázsia Körkép 16.05 Metszéspont 17.00 Sztárportré 17.25 Családi Chi Kung 17.45 Kutyaélet 18.00 Tandem 18.45 Választár 19.05 Metszéspont 20.00 Spirit O’clock 20.30 Kultdózer 21.15 Politika és Lélek 22.15 JATE-sikersztorik. Red Bull Pilvaker 23.30 A Dunakanyar és a Szentendrei-sziget titkai 23.55 A Nobel-díjas hadifogoly

AKONCERTdómban

CSONGRÁD

Nincs baj, drágám (m. b.): 13.30, 15.30, 18, 20.30 óra.

Miután boldogok leszünk (m. b.): 13.40, 17.45 óra.

idő5°|19°Észak felől többször megnövekszik a felhőzet, és a Dunától keletre szórványosan alakulhat ki zápor. További kilátások: Holnap változóan felhős időre van kilátás, általában többórás napsütéssel. Inkább csak a keleti területeken, elszórtan alakulhat ki zápor. Szombaton a sok napsütés mellett egyre vastagabb fátyolfelhőzet érkezik nyugat felől, illetve gomolyfelhők is képződnek, de nem valószínű csapadék. PÉNTEK20° 5°5°8°12°20°18°19° KÖZEPESEN FELHŐSKÖZEPESEN FELHŐSZÁPOR ESŐ SZOMBATVASÁRNAPHÉTFŐ Kecskemét 19° Mórahalom 19° Szeged 19° Csongrád 19° Békéscsaba 19° Szolnok 19° Ma: ORVOSMETEOROLÓGIA. Fronthatás ugyan nem terheli szervezetünket, de a hidegfrontra érzékenyeknél a megfigyelések szerint az olyan általános tünetek, mint a migrénes fejfájás, ingerlékenység, koncentrációs problémák, mellett várhatóan erősödni fognak a krónikus betegségek tünetei is.

A Cinema Cityben A gyilkos járat (m. b.): 19.30 óra.

AKIÁLLÍTÁSSZAB-székházban

18.30

A Dóm Látogatóközpontban november 30-áig: Kovács Jenő szobrászművész önálló kiállítása.

Magasságok és mélységek 16.20 óra.

16 Mozaik DÉLMAGYARORSZÁG 2022. 09. 22., csütörtök Nem kapott újságot? E-mail: terjesztes@delmagyar.hu, telefon: 06 94/999-120, szombaton: 06 62/567-888 (szombaton a 10 óráig beérkezett reklamációra tudjuk a lapot futárral pótolni, csak a körtöltésen belül).

Az Agórában október 7-éig: Virágné Színes Ilona alkotóművész Színes utakon című kiállítása. október 31-éig: A füvészkert arcai – fotókiállítás.

9 óra: Autómentes nap – vetélkedő. A Dorozsmai fiókkönyvtárban 15 óra: Kurunczi Mária: Szerelemforgácsok. Az új zsinagógában 16.30 óra: Ábrahám Vera könyvbemutatója. Az Északvárosi fiókkönyvtárban 17 óra: Prevenció a XXI. században – bűnmegelőzési előadás.

Szeptember 19., 13 óra 28 perc, 2820 g. Sz.: dr. Gáll Csenge és dr. Szecskó Tamás (Vásárhely).

Azmést.mígelőtteamegállnunk.földterületen,tökökkatonástörtént,abetakarított,kel,tosbukkantunkdísztökültetvényregyönyörű,változa-formájúésszínűdísztökök-amelyeknekgazdájaéppenésszívesenmeséltnövényekről.Mostispontígycsakmostsütőtökkel.Mórahalomhatárábanolyanrendbenfelállítottsütő-sorakoztakazútmentihogymuszájvoltEzalkalommaltulajdonosnemvoltkint,debiztossokatdolgozott,egyenkéntfelállítottaater-Ennektöbbelőnyeisvan.egyik,hogyazesőlemossa

Laczi Patrik

Martonosi Zoé

Katonás MÓRAHALOMsorakozikrendbenasütőtök A. T. J.

Minden jót, Leo Grande (feliratos): 19.45 óra.

7.00 Szegedi Híradó 7.30 Téma 8.15 Kvantum 8.50 SZIN 2022 09.25 Pedagógiai esték 10.35 Generációnk 11.00 Képújság 16.00 Kukkantó 16.20 Kézművesség az Alföldön 16.30 Sport-Társ 17.05 Traumáinkon innen és túl 18.00 Egy falat kenyér, egy csipetnyi szó A szomszéd vár 19.00 Szegedi Híradó Körút Forgószínpad 21.00 SzegeHíradó Magánbeszélgetés 22.20 Aréna 22.50 Turisztikai értékeink a Dél-Alföldön 23.00 Szegedi Híradó 23.30 Képújság Képújság Rendszerváltó televíziók Híradó (ism.) 6.45 Kapáspont 7.15 KvanKézművesportrék. A citerakészítő Közért Börtönvilág Híradó (ism.) Akiknek nincsenek barátaik (ism.) 9.05 Kézművesportrék. Az egyik utolsó kötélgyártó 9.20 Kézművesportrék. A halas bicska 9.35 Leszármazottak 10.00 Madárkórház 10.30 csak a színházban légy 11.30 Híradó (ism.) 11.45 Figyelj már oda 12.00 SZTE Szabadegyetem Szeged 13.00 Képújság 17.00 Új ház 17.30 Híradó 17.45 Időben 18.05 Hazatérők 18.30 MMA-portrék/In memoriam Cserny József 19.30 Híradó (ism.) 19.45 Időben (ism.) 20.05 Dűvő zenekar koncert a Fekete Sasban 2020 21.30 Közösségi 4290 Ft/hó, 12 790 Ft/3hó, 25 490 Ft/6hó, 50 690 Ft/12hó. Telefonos hirdetésfelvétel: 62/423-743 Kiadóigazgató: Bonifert Gábor Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Tel.: 62/567-888. Felelős vezető: Marancsik Roland. Megrendelhető a Mediaworks Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és az ügyfélszolgálati irodákban. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban (személyesen, levélben, e-mailben) minden hónap 25-ig tudjuk elfogadni. Adatvédelmi irányelveink a www.delmagyar.hu internetes oldalon olvashatóak. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti. ISSN: 0133-025X (Délmagyarország) 2064-7875 (Csongrád)

Szeptember 20., 10 óra 50 perc, 2910 g. Sz.: Vida Viktória Vivien és Martonosi Gergely (Szeged).

Néhány évvel ezelőtt úgy indultunk el kollégámmal vidéki kiküldetésre, hogy egy dolgot tudtunk csak biztosan, a téma az utcán hever. Így is történt, megtaláltuk az út mellett heverő témát. Domaszék után nem sokkal

Aigner Patrik Szeptember 18., 9 óra 15 perc, 3550 g. Sz.: Takács Gina és Aigner Péter (Szeged).

Top Gun Maverick (m. b.): 15 óra.

magány 22.30 Híradó (ism.) 22.45 Kézművesportrék. A szögedi papucs öröksége 23.00 Örvényben 0.00 Adászárás 18.00 Híradó – helyi aktuális hírek 18.15 Időjárás-előrejelzés 18.16 Társalgó – színes, kulturális magazin 18.45 A 7 Híre: Vállalkozói Sziget a Hagymafesztiválon 19.15 A szomszéd vár – turisztikai magazin 19.45 Híradó – helyi aktuális hírek 20.00 Időjárás-előrejelzés Megjöttünk A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja Felelős kiadó: Kálmán Erika, elnök-vezérigazgató Főszerkesztő: Gidró Kriszta Szerkesztő: Varga Anna, Jeszenszky Zoltán, Vida-Szűcs Imre Hirdetés értékesítési igazgató: Molnár Irina Megyei üzletszervezési vezető: Gombár Gabriella Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Szerkesztőség és kiadó: 6729 Szeged, Szabadkai út 20., tel.: 62/998-100 Ügyfélszolgálati iroda: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 9–13., tel.: 62/423-743 Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 62/998-120, terjesztes@delmagyar.hu Előfizetési díj:

Nyugati nyaralás (m. b.): 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 óra.  Szia, Életem!: 14.40, 19.45 óra.

AMOZIKultik moziban terem Nincs baj, drágám (m. b.): 15.10, 20.30 óra.  Avatar – 3D (m. b.): 17.30 óra.  Csőke József terem  Családi legendák 15 óra

Katonás rendben sorakoznak a sütőtökök Mórahalom határában.

Domokos Zénó Szeptember 17., 11 óra 9 perc, 3540 g. Sz.: Kurta Fanni és Domokos Zoltán (Szeged).

0.00

Sánta Viktória Szeptember 21., 3 óra 40 perc, 3230 g. Sz.: Dankó Adrienn Andrea és Sánta Péter (Vásárhely).

AKÖZÉLETSomogyi-könyvtárban

Színész

AKIÁLLÍTÁSMűvelődési Központ És Városi Galériában október 1-jéig: Fények és formák 2. című kiállítás.

Minden jót, Leo Grande (m. b.): 18.20 óra.

DC Szuperállatok ligája (m. b): 15.15 óra.  Ahol a folyami rákok énekelnek (m. b.): 17.15 óra.  Avatar – 3D (m. b.): 19.45 óra  MAKÓ AKÖZÉLETCsanád vezér téren 17 óra: Megemlékezés a II. világháborúban elesett hősök és áldozatok emlékére. SZEGED ASZÍNHÁZkisszínházban 19 óra: Mária országa. AMOZIBelvárosi moziban Zsigmond Vilmos terem  Nyugati nyaralás: 16, 17.45 óra.  Avatar (m. b.): 19.30 óra.  King – egy kis oroszlán nagy kalandja (m. b.): 16 óra.  Balázs Béla

szeptember 22-én: Szent Mihály-napi túra Bugacon a Petőfi-emlékév alkalmából. Információ, jelentkezés: kizárólag online módon, a Jelentkezni szeretnék gombra kattintva és kitöltve az űrlapot 2022.09.23., 12 óráig. Max. 30 fő. www. knp.hu (76/482-9484). Túravezető: Horváth Lászlóné, gombaszakértő és szakellenőr. A túra hossza: 6 km. Időtartama: 3 óra.

Ökrös Csaba Szeptember 20., 17 óra 32 perc, 4270 g. Sz.: Ménesi Nikolett és Ökrös Csaba (Vásárhely).

Szeptember 18., 1 óra 1 perc, 2770 g. Sz.: Göbölyös Krisztina és Laczi Norbert (Üllés).

A meghívás (m. b.): 20.15 óra.  Avatar (m. b.): 15.30, 18.45 óra.

Mia és én – Szintópia hőse (m. b.): 13.10 óra.

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.