HIRDETÉS
*574368*
2020. JÚLIUS 28., KEDD • XXXI. ÉVFOLYAM, 175. SZÁM. ÁRA: 200 FT. ELŐFIZETVE: 138 FT.
WWW.HEOL.HU
Már csak néhány napig zúgnak a kombájnok
EGY PERCBEN
Böl őd Bölcsőde épül, járdákat újítanak FÜZESABONY A koronavírus miatti veszélyhelyzet kihirdetését követően négy hónapig nem ülésezhetett a város képviselő-testülete. A kényszerszünetet követően az elmúlt héten ülhetett össze újra a grémium. A képviselőket előbb Nagy Csaba polgármester tájékoztatta az általa hozott határozatokról, majd a testület megtárgyalta az előterjesztéseket. Az északi városrészen épülő, háromszobás új bölcsődére 250 millió forintot nyert a város, és szó esett a térfigyelőkamerarendszer fejlesztéséről is. X4
Megújulnak a földrajzórák az új NAT-tal MAGYARORSZÁG A következő tanévtől a népesedési problémák, a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés témái is erőteljes hangsúlyt kapnak a földrajzoktatásban. A megújult Nemzeti Alaptanterv alapján változott a tantárgy oktatásának szemléletmódja, és több lett a gyakorlat is. X 7
Magyar Kupanyitány az egri nőknek TATABÁNYA VSE–ZF-EGER Három nappal a férfiak bemutatkozását követően, a ZF-Eger női csapata számára is Magyar Kupa-mérkőzéssel indul a 2020/2021-es szezon. X 12
Jó reggelt!
M
inden jel arra mutat, hogy könnyen túltettük magunkat a koronavírus-járvány első hullámán. Napról napra gyarapodik azoknak a száma, akik kételkednek abban, hogy létezik-e egyáltalán pandémia, s ennek hangot is adnak minden lehetséges fórumon. A napokban Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora úgy nyilatkozott, hogy szerinte száz százalék, hogy lesz második hullám, csupán az a kérdés, hogy mikor. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlemények nagyban függenek a lakosság hozzáállásától. Arra kért mindenkit, viseljenek maszkot. Ehhez képest jó ideje azt látom, a buszokon és számos üzletben sem veszik komolyan a figyelmeztetést. Ne feledjük, jobb félni, mint megijedni! B. K. 20175
HEVES MEGYE Már csak néhány nap, és a magtárakban lesz az összes gabona a Heves megyei földekről. A mennyiség közepes, a minőség pedig általában jó, így már csak arra kíváncsiak a gazdálkodók, hogy mindez megjelenik-e majd az árakban. A piacon egyelőre kivárnak a vásárlók, így a termelők is tárolják a terményt. A későn érkezett csapadék egyébként segítséget jelentett a termelők számára, igaz, az aratási munkákat többször megakasztotta. Fotó: Berán Dániel X2
Lesz idén fesztivál? MAGYARORSZÁG A szennyvízminták alapján két héten belül nem várható, hogy megnő az aktív fertőzöttek száma Magyarországon, de a környező országokban erősödött a járvány. – Ha hagyjuk, hogy a járvány elszaladjon, akkor a meghozandó intézkedések sokkal keményebbek lesznek, mint a jelenlegiek – mondta Kásler Miklós a Facebookvideójában, a Miniszteri percek legújabb részében. Az emberi erőforrások miniszterét a járvány miatti intézkedések esetleges feloldásáról, a rendezvényekről kérdezték. Elmondta, az intézkedések meghozatalakor figyelembe kell venni, hogy a járvány rendkívül gyorsan terjed a világban, és hogy a környező országokban az elmúlt időszakban jelentősen nőtt a fertőzöttek száma. Arra a felvetésre, sokan kifogásolják, hogy nem lehet 500 fősnél nagyobb koncerteket, fesztiválokat tartani, Kásler Miklós azt mondta, nem szeretnénk, ha olyan helyzet alakulna ki, mint tavasszal Észak-Olaszországban vagy nyár elején New Yorkban, amikor nem tudtak minden beteget megfelelően ellátni. X9
A várost is népszerűsíti a most készült videó
Megérkezett Egerbe a rendőrség új kihívása
Fotó: Szántó György
A Dobó téren is forgattak a megyei egyenruhások
HEVES MEGYE A rendőrség is a belföldi turizmust kívánja népszerűsíteni legújabb kihívásával. – A Day & Night challenge célja, hogy a rendőrök videókon keresztül megmutassák Magyarország legszebb látványosságait – olvasható
a rendőrség hivatalos honlapján. Az első felvételt a Budapesti Rendőr-főkapitányság készítette, és kihívta a megyei kapitányságokat. A Magyar Rendőrség Facebook-oldalán lesznek elérhetőek a további videók,
E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu
OLVASÓSZOLGÁLAT TERJESZTÉS – kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén HIRDETÉS – ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 9 770865 910028
MAGYARORSZÁG Július elsejétől a cseden, gyeden és gyesen lévő anyák is igénybe vehetik a nyelvvizsga-, a KRESZtanfolyam- és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítésének lehetőségét – hívta fel a figyelmet Molnár Balázs, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) stratégiai elnökhelyettese. – Ez jelentősen növeli a kisgyermekesek munkaerőpiaci érvényesülését is – tette hozzá. X9
Pihennek az autógyárak
MA
SZERKESZTŐSÉG:
Trendi családot alapítani
36/999-111 46/998-800 36/513-628
melyek között szűkebb hazánk legszebb pontjai is visszaköszönnek hamarosan, hiszen a napokban az egri Dobó téren forgattak a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai, hogy beszálljanak a versenybe. G. Zs.
HOLNAP
30 31 Ma csak kevés felhő zavarja a július végi perzselő napsütést. Csapadék nem alakul ki. Kiváló strandX 13 idő várható 29–34 fokos kánikulával.
MAGYARORSZÁG A tavaszi kényszerű leállások és karbantartási munkák ellenére idén sem maradnak el a nyáron szokásos tervezett leállások a magyar autóiparban, de a járványnak ehhez semmi köze. A vállalatok karbantartási, átalakítási munkák elvégzésére használják fel ezt az időt – írja a Portfolio. A sort az Audi Hungaria nyitotta, ahol a járműgyárban már az előző héten leállt a termelés. X7
Boldog névnapot Szabolcs és Ince nevű olvasóinknak!