2020. SZEPTEMBER 19., SZOMBAT • XXXI. ÉVFOLYAM, 220. SZÁM. ÁRA: 200 FT. ELŐFIZETVE: 138 FT.
elt A Vasárnap Regg N
MÁR SZOMBeATO keress az árusoknál!
WWW.HEOL.HU
A vasúti fejlesztések az utasokat szolgálják
EGY PERCBEN
K Kamarai i tisztújítás EGER Dr. Bánhidy Péter maradt a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kamara elnöke, aki elmondta, hogy a testületek összetétele kedvező, szerepelnek bennük a korábbi tagok, viszont olyan fiatalabb vállalkozók is, akik hosszabb távon biztosítják a további fejlődést. Minden szakterületről került be vállalkozó, cégvezető. X2
Turisztikai térségek EGER ÉS TÉRSÉGE A kormány tizenegy turisztikai térséget jelölt ki, amelyek a jövő év végéig négymilliárd forintos támogatást kapnak uniós forrás bevonásával stratégiájuk kialakításához. Köztük ott szerepel a Mátra–Bükk vonulata is, melynek központja Eger. Törőcsik Gábor, az Eger Városi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ettől elsősorban azt várják, hogy az eddig külön-külön építkező települések ezután közösen jelenhetnek meg az ország kíX4 nálatában.
Nem cserélné másra EGER A Bátorságért Érdemjel elismerésben részesült Galuska Balázs tűzoltó törzsőrmesterrel, az Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltójával beszélgettünk, aki egészen gyermekkora óta erre a pályára készült. Idén februárban egy besenyőtelki férfit hozott ki egy égő épületből. X6
Jó reggelt!
E
mlékezetes ébredése volt egy amerikai férfinak, miután múlt hétvégén medencéje mellett a kertjében sziesztázott. A Greenfieldben élő Matthew Bete arra riadt fel, hogy megböki a lábát egy medve. Az esetről a ház biztonsági kamerája felvételt készített, melyen látni, ahogy a medve bemegy a kertbe, odasétál a medencéhez és iszik a vízből. Ez után érdeklődve odamegy az ott alvó férfihoz, megszagolja a lábát, majd megböki a mancsával. Erre a férfi felébredt, a medve pedig megriadt és elszaladt. Kettőjük közül valószínűleg az állat ijedt meg jobban, mert a házigazdának még arra is volt lélekjelenléte, hogy gyorsan fotót csináljon a távozó medvéről és elküldje feleségének. Sz. M. L. 20220
9 770865 910066
HEVES MEGYE Megyénkben is komoly fejlesztéseket hajt végre a MÁV. A legjelentősebb ezek közül a Budapest– Hatvan elővárosi szakasz Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő által irányított átépítése. A jövőre befejeződő modernizálásnak nyertese lesz szűkebb hazánk is. A vonalra új menetrendi struktúrát vezetnek be, amelyből Eger is profitál. Folyamatosan bővül a Füzesabonyban is megálló kör-intercityvonatokban a modern IC+ kocsik száma. Egerben jövőre újabb, a közúti jelzőlámpával összhangban működő sorompó kialakítását tervezik. A Tisza-tóhoz kiránduló kerékpáros utasoknak kedvezményes kerékpárostúrajegyet ajánl a vasút, de ezentúl a Start Klub kártyával rendelkezők és a bérletesek is olcsóbban vihetik magukX3 kal biciklijüket.
Az egri állomás közelében jövőre újabb sorompó kialakítását tervezik
Fotó: Huszár Márk
Mentőövet kap az idegenforgalom
Mától mennek összeírni
Októberben vakcináznak
MAGYARORSZÁG A koronavírus első hulláma a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozásokra súlyos kihívás volt, és a második szakasztól sem várható enyhülés.
STATISZTIKA Mától folytatódik a Központi Statisztikai Hivatal mezőgazdasági összeírása, az Agrárcenzus 2020. Ennek során személyesen keresik fel X7 a gazdákat.
MAGYARORSZÁG A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, a művelet kezdetétől az érintett térségekben ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek
A Kavosz Zrt. idén tavasszal, az állami hiteltámogatási megoldásokhoz hasonlóan, azért indította el a programjait, hogy időben reagáljanak a vírus álX7 tal okozott sokkra.
el – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken. Az ország déli és keleti megyéiben október 3–18. között zajlik az imX7 munizálás.
Felkészültek a kórházak a járványra
Újabb egri iskolában a koronavírus
MAGYARORSZÁG Az országnak működnie kell, de úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezik a koronavírus-járvánnyal szemben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Megjegyezte: miután a baloldali sajtóban elterjedt az az állítás, hogy nincs elég kapacitás az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, személyesen tájékozódott a kórházban, ahol azt az információt kapta, hogy van elég hely, lélegeztetőkészülék, és most még van elegendő ember is. Tízezer kórházi ágy áll rendelkezésre koronavírusos betegek ellátására. X 9
EGER Az Egri Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának képviselőjétől értesültünk arról, hogy iskolánk egyik diákjánál a koronavírus jelenlétét észlelték – tudatta közleményben az Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Kántor Zsolt pénteken. Az illetékes hatóságokkal történt egyeztetést követően szeptember 18-tól digitális oktatást rendeltek el a tanuló osztályának és az érintett pedagógusoknak. Hangsúlyozták, hogy az intézmény helyi intézkedési terve előírja az arcot takaró maszk szabályos viselését, melynek ellenőrzésére nagy hangsúlyt fektetnek. Sz. M . L.
Elindult az Egri Szüret EGER Péntek este hat órakor megkezdődött az Egri Szüret a Szépasszony-völgyben. Az első napot a pincékben klubkoncertekkel nyitották, melyek tíz helyszínen két idősávban hat előadóval zajlottak. A szociális távolságtartás megtarthatóságának érdekében felállítottak fertőtlenítő- és információs pontokat is. Az esemény egészen vasárnapig folytatódik és várja az érdeklődőket a völgyben. Fotó: H. M. MA
SZERKESZTŐSÉG:
E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu
OLVASÓSZOLGÁLAT TERJESZTÉS – kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén HIRDETÉS – ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja
36/999-111 46/998-800 36/513-628
HOLNAP
24 22 Ma napos, fátyolfelhős, száraz időre számíthatunk. Kizárt a csapadék. Reggel 5 és 11, délután 20 és X 13 25 fok között alakulhat a hőmérséklet.
Boldog névnapot Vilhelmina és Vilma nevű olvasóinknak!