JUTALMAKAT OSZTOTT, AZTÁN MEGEMELTE A BUSZJEGY ÁRÁT
KÖZBEN MEG FOLYTON


PÉNZÜGYI CSŐDRŐL BESZÉL…
Két nap alatt két magyar Nobel-díj!


KRAUSZ FERENC fizikai

Nobel-díjas:
Nobel-díj-átadó:
KARIKÓ KATALIN
RUHAKÖLTEMÉNYÉT
CSÉZY TERVEZHETI
„A szívem magyar maradt”
Kezdődik a világűr hete
A világűr hetét mindig október 4. és 10. között tartjuk, ugyanis mindkét dátum az űrkutatás nagy mérföldköveire utal. 1957. október 4-én indult útjára a Szputnyik I., az első ember alkotta szatelit. 1967. október 10-én lépett hatályba az a megállapodás, amely szerint az űrkutatást csak békés célokra lehet felhasználni. A hét programjai a nemzetközi kapcsolatok ápolását és a világűrrel kapcsolatos ismeretterjesztést szolgálják.
Ennek a gyerekek is örülnek: ma van az állatok világnapja

Ez a nap Assisi Szent Ferenchez, Olaszország védőszentjéhez, a kereskedők, a szegények, a szociális munkások, a környezetvédők és az állatok patrónusához köthető.

Az 1181-ben született Ferenc édesapja dúsgazdag posztókereskedő volt, aki fia ifjúkori léhaságait szó nélkül finanszírozta. A férfivá serdült Ferencet azonban sem az üzleti élet, sem a tanulás nem vonzotta. Nem úgy a katonáskodás: részt vett több háborúban, többször megsebesült. Spoletói betegsége idején egy látomásában megjelent előtte Jézus Krisz-
tus, aki felszólította, forduljon vissza. Ferenc ezután végleg felhagyott a léha élettel, rendbehozatta a Monte Subincó-i bencés szerzetesek Assisi közelében lévő templomát, és szegénységet hirdető követőivel rendalapítási kérelemmel fordult III. Ince pápához, aki ezt meg is adta. A rend a szegénység erényén alapult, és Ferenc halála után a közösségek gyorsan szaporodtak Itáliában, de misszióik eljutottak Angliába, spanyol, német és magyar földre is. Magyarországon először a XIV. században íródott Jókai-kódexben jegyezték le tetteit: prédikált a madaraknak, megszelídítette a városban garázdálkodó gubbiói farkast, testén viselte Krisztus sebeit. A nap célja az állatok iránti szeretet, barátság hangsúlyozása, az állataink iránti gondoskodás.
Lomtalanítás a XVIII. kerületben

A XVIII. kerületben október
4-től 18-ig tart a lakossági lomtalanítás. Az egyes ingatlanokra vonatkozó lomkikészítés pontos időpontjáról a lakosok a postaládájukba eljuttatott hírlevélből, valamint az FKF honlapjára feltett térképről tájékozódhatnak. Buda-

pest közterületi rendjének és tisztaságának megóvása érdekében kérik, hogy a lomokat csak a címükre vonatkozó napon, 18 óra után készítsék ki. A nem a megjelölt időpontban történő lomkikészítés közterület-szennyezési szabálysértésnek minősül.
100 ÉVE SZÜLETETT CHARLTON HESTON
Charlton Heston (születési nevén

John Charles Carter) 1923. október
4-én született Oscar-díjas amerikai filmszínész. Művésznevét anyja (Lila Charlton) és mostohaapja (Chester Heston) családnevének kombinációjával alkotta. Karrierje az 1950-es években kezdett kibontakozni. Elsősorban nagyszabású hollywoodi szuperprodukciók heroikus hőseként írta be nevét a filmtörténetbe, de számos emlékezetes karakteralakítás
is fűződik a személyéhez.
Többször játszott fia, Fraser Heston rendező filmjeiben. Politikai aktivistaként a faji megkülönböztetés el len emelt szót, álláspontja később konzervatívvá vált.
1998–2003 között az amerikai Nemzeti Lőfegyver-Szövetség
(National Rifle Association, NRA) elnöke volt, haláláig kiállt a polgárok korlátlan fegyverviselési joga mellett.
A Columbine-ban és Flintben történt iskolai lövöldözések utáni, fegyverviselés ellen szóló tüntetésekkel egyidőben konferenciát szervezett a két városban, melyeken kiállt a szabad fegyverviselés joga és a fegyverek szabad árusítása mellett. A színészlegenda 2008. április 5-én hunyt el. Legismertebb filmjei a Ben Hur és A majmok bolygója.
Programok a Tropicariumban
Látványetetésekkel és állatsimogatással, ingyenes arcfestéssel vár minden érdeklődőt a budapesti Tropicarium.

Hidegfront vonul át felettünk
Szerdán egy gyenge hidegfront szakadozott felhőzete vonul át felettünk. Elszórtan kisebb eső, zápor is előfordulhat. Az ország nagy részén azonban nem várható csapadék. Emellett több-kevesebb időre szinte mindenhol kisüt a nap. Az északira-északnyugatira forduló szél sokfelé élénk, erős, a Dunántúlon kezdetben viharos lehet. Az enyhébb hajnalt követően délután 19-25 Celsius-fok várható – írta meg a Köpönyeg.
Karácsony tízmilliós jutalmakat osztott, aztán megemelte a buszjegy árát
KÖZBEN MEG FOLYTON

PÉNZÜGYI CSŐDRŐL BESZÉL
A nap botránya
Karácsony Gergely a lehető legnagyobb titokban mesés prémiumok kifizetését engedélyezte a BKK, illetve a BKV vezetői számára, aztán másnap felemelte a busz- és villamosjegyek árát!
Ráadásul saját hatáskörében eljárva döntött a jutalmakról, és tökéletes időzítéssel a jegyáremelések bejelentése előtti napon. Csakhogy világos legyen az összefüggés!
Egyik nap jutalmakat osztott, másik nap megemelte a buszjegy árát
Karácsony súlyos pénzhiányt emlegetve emeltette meg a jegyárakat, arra hivatkozva, hogy a főváros a csőd közelében van.
Erre hivatkozva közölte, hogy a Budapesti Közlekedési Központ szeptembertől 28 százalékkal emeli a vonaljegyek árát. Csakhogy egy nappal előtte még tízmilliós jutalmakat adott a budapesti közlekedésben dolgozó kedvenc embereinek.
Az esetre a Magyar Nemzet derített fényt. Eszerint a főpolgármester saját dön-
tési jogkörében eljárva mesés prémiumokat hagyott jóvá a BKK, illetve a BKV vezető tisztségviselői számára, a jutalmak egyes vezetők esetében közel tízmillió forintra rúgnak.
„Súlyos a helyzet, nincs pénz”
Karácsony Gergely még július 21-én félreverte a harangokat egy hangzatos Facebook-posztban: kijelentette, hogy nagyon súlyos a helyzet, nincs pénz, a BKK-nak meg kell emelnie a vonaljegyek árát, mert a kormány megszorít. – „Előbb-utóbb emelnünk kellene, és sokkal tisztességesebb ezt a választás előtt őszintén megtenni, mint a választás után sunnyogva” – fogalmazott a főpolgármester.
Egy nappal előtte szórni kezdte a pénzt Csakhogy július 20-án, tehát egyetlen nappal a bejelentés előtt Karácsony a legnagyobb titokban szórni kezdte a pénzt. Saját hatáskörében eljárva három BKK-s, illetve hat BKV-s vezető részére engedélyezte sokmilliós, több esetben nyolc-kilenc, csaknem tízmilliós prémium kifizetését.
Például Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója 9,96 millió, Szarka Zsolt, a cég operatív vezérigazgató-helyettese 8,8 millió, Diószegi Ágnes, a társaság ügyfélkapcso-
lati és értékesítési vezérigazgató-helyettese szintén 8,8 millió forint prémiumot kaphat.
Nem panaszkodhatnak a BKV-s vezetők sem. Bolla Tibor, a BKV Budapesti Közlekedési Zrt. vezérigazgatója 9,6 millió, Bátora László, a vállalat gazdasági vezérigazgató-helyettese 8,64 millió, Szedlmajer László, a cég autóbusz- és trolibusz-üzemeltetési vezérigazgató-helyettese 5,6 millió, Takács Péter, a társaság vasúti üzemeltetési vezérigazgató-helyettese 8,6 millió forintot tett zsebre, egy nappal a jegyáremelések előtt. Karácsony döntött a BKV Panoráma Kft., illetve a BKV Vasúti Járműjavító Szolgáltató Kft. ügyvezetőjének jutalmáról is. Eszerint Kálmán Zsolt 2,76, míg Herczeg József 2 millió forint prémiumot kaphat.
A BKK, illetve a BKV felsővezetői tehát összesen 65 millió forint prémiumot vehettek fel, a kifizetések az adott társaság költségvetését terhelik. Hangsúlyozzuk tehát, hogy mindez közvetlenül a jegyáremelések előtt történt, akkor, amikor Karácsony folyamatosan Budapest csődjéről beszélt!
A hatalmas pluszjuttatásokkal összefüggésben a Magyar Nemzet kérdéseket tett fel Karácsony Gergelynek. A főpolgármestertől szeretnék megtudni, hogy ebben a helyzetben a fővárosi cégeknek miként sikerült kigazdálkodniuk a prémiumok fedezetét. Választ várnak arra a kérdésre is, nem tartja-e visszásnak, hogy egyetlen nappal a példátlan nagyságú áremelés bejelentése előtt ilyen összegű jutalmakat fizettek ki, miközben folyton a főváros pénzügyi csődjéről beszélnek.
VESZÉLYHELYZET Közérdekű információk
NAVRACSICS: ÉV VÉGÉIG MEGÁLLAPODHATUNK
AZ EU-S TÁMOGATÁSOKRÓL
A Financial Times keddi cikke szerint az Európai Bizottság arra készül, hogy több milliárd eurónyi – jelenleg a jogállamisággal kapcsolatos aggályok miatt befagyasztott – uniós forrást szabadítson fel Magyarország számára, és ezzel Budapest támogatását is megszerezze az uniós költségvetés növeléséhez és az Ukrajnának a háború miatt nyújtott jelentős pénzügyi támogatáshoz. A területfejlesztési miniszter kedden az uniós támogatások feloldá -
sáról szóló sajtóhírekre reagálva elmondta: bízik abban, hogy az év végéig mindenképpen meglesz a megállapodás az Európai Bizottsággal, amely lehetővé teszi, hogy Magyarország ténylegesen hozzáférjen az európai uniós forrásokhoz, ne csupán az előlegekhez.


Navracsics Tibor elmondta: semmilyen megkeresést nem kaptak azzal kapcsolatban, hogy a támogatások feloldásának feltétele az lenne, hogy a magyar kormány megszavaz-
za az uniós költségvetés emelését és az Ukrajnának nyújtott jelentős pénz ügyi támogatást. Ugyanakkor meg erősítette: amennyiben megnyílnak az uniós források, akkor a pedagó gusok béremelése is megvalósul. A helyreállítási pénzekkel kapcsolat ban elmondta: a támogatási rész ről megvan már a megállapodás, az 1500 milliárd forintos hitelrésszel kap csolatban pedig a tárgyalások végén vannak. Szerinte erről is meg fognak tudni állapodni idén november körül.
KARIKÓ KATALIN magyaros ruhában venné át a Nobel-díjat
Csézy tervezheti a ruhakölteményt
A nap témája
Akár az Oscar-díj-átadót, úgy kíséri árgus szemmel a világ, vajon milyen ruhaköl teményben jelenik meg a díjazott a Nobel-díj átadásán. Az első női magyar díjazott vajon hogy dönt?
Történelmi pillanathoz ért a magyar orvostudomány, hi szen már biztos: Karikó Ka talin lesz az első magyar női Nobel-díjas. Hétfőn derült ki ugyanis, hogy a 2023. évi fi ziológiai és orvostudományi Nobel-díjat Karikó Kata linnak és Drew Weissman nak ítélik oda a módosított nukleozidokkal kapcsola tos felfedezéseikért, ame lyek lehetővé tették a Co vid–19 elleni hatékony mRNS-vakcinák kifejlesz tését. A bejelentés után tíz millió magyar szív dobbant meg egyszerre, és már so kakat foglalkoztat az is, mi lyen ruhában vonul majd be Karikó Katalin a Nobel-díjasok történelmébe.
A magyarság a lényeg
A szenzációs bejelentés után természetesen ren geteg sztár gratulált a nyer tesnek, így Csézy is, aki szemé lyes kapcsolatot is ápol Katalinnal, hiszen több fontos gálára készített már számára öltözéket. Egy koráb bi interjúban Csézy mesélt a találko zásukról.
– Egy hónappal ezelőtt bejött a sza lonba egy hölgy, bemutatkozott, hogy Karikó Zsuzsanna – mesélte a Borsnak Csézy 2021-ben. – Kérdeztem, hogy a magyar tudósnő, Karikó Katalin test vére? Mondta, hogy igen, és az ő meg bízásából jött, mert szeretne tőlem pár szép ruhát. Meglepődtem, mert tudjuk, a világ leghíresebb divattervezői szí vesen készítenének neki bármit, de őt hazahúzta a szíve. Az, hogy éppen en gem választott, valami csoda, amiért végtelenül hálás vagyok. De nem én va
Karikó Katalin üzent a nőknek


A Nobel-díjas tudósnő üzent azoknak a nőknek is, akik szeretnének hasonló eredményeket elérni: – Találják meg azt a férjet, aki hajlandó támogatni álmaik megvalósítását, nem kiszolgálni, de elismerni és segíteni, így részt venni gyereknevelésben. Ami még szükséges, az a mentális és fizikai egészség, a testmozgás és a stressz tűrés – hangsúlyozta, és hozzátette, hogy élvezni kell azt, amit csinál
gyok itt a lényeg, hanem a magyarság –mondta Csézy. Akkor még nem tudhatta, hogy nem sokkal később Katalinnal is össze fog találkozni.
– Pár napja Katalin is bejött hozzám, egy végtelenül kedves embert ismertem meg. Ebben a nagyságban egy olyan közvetlenség és kedvesség van, hogy az leírhatatlan – mesélt az énekesnő az első találkozásról, ahol volt alkalma beszélgetni a tudóssal, és szinte tátott szájjal hallgatta a kiváló magyarsággal beszélő amerikai–magyar biológust, ahogyan a hivatásáról, a vakcinákról beszélt. A találkozás után Katalin is rokonszen-
az ember. Hozzátette: manapság a fiatalok szeretik, ha állandó megerősítést, „vállveregetést” és elismerést kapnak, ami viszont a tudományban nem létezik. Tudni kell elviselni a kudarcot is, amikor egy kísérlet nem a várt eredményt hozza, de ez megtanulható. Kutatótársával keményen dolgoztak az évek során, de egyben élvezték is a kutatást, ami örömöt adott, és most a Nobel-díjban öltött testet.
vet érzett Csézy iránt, és kialakult köztük egy bizalmi munkakapcsolat, mely a mai napig tart.
„Ez most az ő pillanata” Az énekesnőt ezután Katalin többször is felkérte, hogy egy-egy fontos eseményre tervezze meg a megfelelő öltözékét, melyet Csézy büszkén vállalt el minden esetben. Felmerül a kérdés: meglehet, hogy Csézy fogja tervezni a Nobel-díj-átadóhoz vezető vörös szőnyeges ruhakölteményt is?
– Nem szeretnék ennyire elébe menni a dolgoknak, egyszerre csak egy
nagyszerű hírnek örüljünk, hogy Katalin Nobel-díjat kap – mondta lapunknak a ruhatervező-énekesnő. – Az, hogy ezt milyen ruhában fogja átvenni, még a jövő zenéje, de természetesen nagyon megtisztelő lenne, ha az én ruhámban tenné. Azonban ez most az ő nagy pillanata.
Matyóban a Nobel-díj felé?
Az egymás iránti tiszteletnek és bizalomnak szinte népmesei története van: az akkor még Nobel-díj-várományos tudós édesanyja ugyanis éppen egy mezőkövesdi matyómintás párnát hímzett, amikor Csézy szalonjában észrevett egy ilyen motívumokkal díszített öltözéket, majd elindult a beszélgetés arról, hogy Katalin hogyan képviselhetné a magyarságát méltó módon a fontos alkalmakkor. Ezért Csézy készített egy pink színű övet, melyet büszkén viselt a magyar származására oly büszke Katalin. Természetesen az első magyar Nobel-díjas hölgy más tervezőkön is elgondolkozhat, azonban Csézy azon kevesek egyike, akik a letisztultságot, a magyar népi kapcsolódást, és a komoly elegancia hármasát egyaránt magába foglalja.
KRAUSZ FERENC az idei fizikai Nobel-díjas

A nap dicsősége
Karikó Katalin dicsősége után újabb elképesztő sikert könyvelhet el hazánk: Krausz Ferenc kapta a fizikai Nobel-díjat. A magyar származású tudósnak Pierre Agostinivel és Anne L’Huillier-vel megosztva ítélte oda kedden az elismerést a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.
A Németországban élő, magyar születésű fizikus a megosztott fizikai Nobel-díjat az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereiért kapta meg. Munkáját 2002-ben Wittgenstein-díjjal, 2006-ban Leibniz-díjjal tüntették ki. 2013-ban nemzetközi Fejszál király-díjat kapott az attofizika területén végzett kutatásaiért. 2013-ban az atomfizika területén végzett kutatásaiért a rangos német tudományos kitüntetéssel, az Otto Hahn-díjjal ismerték el, 2022-ben pedig fizikai Wolf-díjat kapott, majd jött a Nobel.
Egyszerű munkáscsaládból
származik
Krausz Ferenc 1962-ben Móron született, szülei kétkezi munkások voltak, akik mindent megadtak neki és testvérének a fejlődéshez. A fizikus gimnáziumba is Móron járt, ahol tanárai megpróbálták lebeszélni a fizikusi pályáról, hiszen bármilyen szép is, nehéz vele elhelyezkedni. Arra buzdították a fiatal Krausz Ferencet, hogy szerezzen olyan diplomát,
amivel könnyen elhelyezkedhet.
Így 1985-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) villamosmérnöki, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pedig párhuzamosan elméleti fizikusi oklevelet szerzett. Kutatómunkáját a BME Fizikai Intézetében kezdte, doktori fokozatát már a Bécsi Műszaki Egyetemen szerezte 1991ben, ahol később docensként, majd professzorként is dolgozott.
Két országban is akadémiai tag 2003-ban már a németországi Garchingban található Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójává nevezték ki, emellett 2004 óta a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem Kísérleti Fizika Tanszékének a vezetője, valamint a budapesti Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központot vezeti, közel 150 kutató munkáját irányítva. 2003-tól az Osztrák Tudományos Akadémia tagja, 2005től a BME díszdoktora, 2007-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. 2020–2023 között a hazai Nemzeti Tudománypolitikai Tanács tagja volt.
„A szívem magyar maradt”
– Elsősorban magyar vagyok, aki nagyon sokat köszönhet Ausztriának is.
De a szívem akkor is magyar maradt, amikor megkaptam – a magyar mellé – az osztrák állampolgárságot is –nyilatkozta korábban a fizikus, aki a folyamatos munka mellett fontosnak tartja, hogy mozogjon, olvasson és töltsön időt unokájával is.
– Ahhoz, hogy a szellem megfelelően működjön, a testet is karban kell tartani. Ezért sokat sportolok, ami a legtöbbször futást, alkalmanként úszást és kerékpározást jelent. Olvasni is nagyon szeretek. De a fénypont alig több mint egyéves unokám. A vele töltött minden perc igazi ajándék – mondta el hazánk büszkesége, az immár Nobel-díjas Krausz Ferenc.
ORBÁN VIKTOR ÉS NOVÁK KATALIN IS GRATULÁLT

Az elmúlt napok nagy sikerei minden magyar ember szívét büszkeséggel töltik el, így hazánk legfőbb méltóságaiét is. Novák Katalin a közösségi oldalán gratulált Krausz Ferencnek. A köztársasági elnök ezt írta: „Micsoda büszkeség! Szívből gratulálok Krausz Ferencnek a fizikai Nobel-díjhoz! És még csak kedd van!” – olvasható Novák Katalin Facebook-bejegyzésben. Orbán Viktor is az elsők között fejezte ki elismerését az újabb magyar sikert hozó tudósnak. „Gratulálok Krausz Ferencnek a fizikai Nobel-díjhoz!” – írta a Facebook-oldalán a miniszterelnök.
AZT HITTE, CSAK ÁLMODIK
A FEOL.hu 2015-ös cikke szerint már akkor is a Nobel-díj egyik várományosaként tartották számon. Krausz Ferenc éppen laborvezetésre készült az intézetében, amikor Stockholmból hívták.
– Nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e, vagy ez a valóság – mesélte a nobelprize.orgon a tudós. Az első gondolata arról szólt, hogy közvetve vagy közvetlenül hány barátja, kollégája vagy munkatársa járult hozzá ehhez a sikerhez, és hangsúlyozta, hogy ezért mennyire hálás nekik. Elmondása szerint közreműködésük nélkül a kutatásai, amelyeket Bécsben kezdett, majd Németországban folytatott, nem jutottak volna idáig. Kutatásai kapcsán arról beszélt, hogy az a legizgalmasabb, ha olyasmit láthat, amit korábban senki sem.
– Hihetetlen pillanat volt, amelyet soha nem fogok elfelejteni – idézte fel azt a reggelt, amikor először fedezte fel 2001-ben bécsi laboratóriumában, hogy az attoszekundumos impulzustechnikával képesek feltárni az elektronok mozgását.
Nagy csodálója Karikó Katalinnak
A kutató azt is elárulta, hogy el volt ragadtatva Karikó Katalin Nobel-díjától, akit sajnos egyelőre személyesen nem ismer, csak a munkásságát. Elmondta, hogy nagy csodálója a biokémikusnak és különösen annak, ahogy elérte eredményeit. Nehéz körülmények között akkor is folytatta kutatásait, amikor senki sem bízott benne, és sohasem adta fel, ami legalább olyan fontos üzenet, mint maga az eredmény, amit elért – méltatta tudóstársát. Éppen ezért a találkozásuk elé is nagy örömmel néz. Krauszt a svéd TT hírügynökség telefonon érte el kedden Németországban, ahol ünnepnap van. „A kollégáim élvezik a szabadnapjukat, de remélem, holnap találkozunk, és akkor valószínűleg kinyitunk egy üveg pezsgőt” – mondta a tudós.
Őszbe öltözött
ősz” kijelentést igyekszik cáfolni ennek a kerék párnak a tulajdonosa, aki a borongósnak tar tott évszak igazán derűt sugárzó színeivel, kellé keivel dobta fel bringáját.
ragasztott szmájli fej és a bicikli kosarában tárolt vadgesztenye az összeállítás jópofa, stílusos kiegészítője




Fotózza le, küldje be!
SZERKESSZE VELÜNK A METROPOLT! Meghökkentő vagy bosszantó dolgot látott az utcán? Vicces vagy érdekes feliratba botlott valahol? Észrevett valami cukiságot, miközben a villamoson ült? Küldje el nekünk a budapest@ metropol.hu e-mail-címre egy rövid leírással, a legjobbakat pedig megjelentetjük.



Apró figyelmesség




Igazán vendégváró hangulatban lehetett az, aki az egyik megállóban egy a padra kihelyezett csomag szőlővel –önkiszolgáló módszerrel –kedveskedett a leszállóknak.


JÁTÉKRA HÍVJUK OLVASÓINKAT!
Sorozatot indítot tunk lapunkban. Lefotóztuk Buda pest egy-egy jel legzetes pontját – ám kissé szokatlan látószögből. A kérdés az, hogy






METROPOL Élet
városi magazin
ÉLETMÓD – Szépség
40 felett érdemes változtatni a hajápolási rutinunkon
Ugyan hajunk sok mindent kibír, az öregedés csalhatatlan jelei sajnos fürtjeinket sem kímélik. Az idő múlásával hajkoronánk veszít szépségéből, a hajszálak elvékonyodnak, törékenyebbé válnak.
Hajunk állapotát a genetikai hatás mellett számos mechanikai (napi fésülés, kefélés), vegyi (festés, dauer, különböző kemikáliák káros összetevői) és környezeti (UV-sugárzás) tényező is jelentősen befolyásolja. De gyakran csak akkor figyelünk fel az intő jelekre, elváltozásokra, amikor hajproblémáink már kialakultak. Ahogy azonban bőrünk állapotáért is sokat tehetünk, hajunk is meghálálja a megfelelő gondoskodást.
Kövessünk egy kiegyensúlyozott étrendet
ÁPOLJUK MEGFELELŐEN

A kor előrehaladtával hajunk nem termel elég hajkondicionáló lipidet, ezért pótolnunk kell azokat. Gondozzuk úgy őszülő hajunkat, mint egy érzékeny virágot. Heti rendszerességgel kényeztessük tincseinket mélyhidratáló hajpakolásokkal, hajmosáskor pedig ne feledkezzünk meg a fejbőr alapos átmasszírozásáról, amitől a hajas fejbőr vérkeringése felélénkül, a hajhagymák megerősödnek. Száraz haj esetén hetente többször is használjunk hidratáló, tápláló balzsamot.
Hullik, törik, VANfénytelen?MEGOLDÁS!
Hajunk tökéletes tükörképe egészségi állapotunknak. Így nem véletlen, hogy hajkoronánk szépségének megőrzéséhez nagyban hozzájárulhatunk az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozással. A helyes étkezés azonban nem kell, hogy bonyolult legyen: hagyjuk abba a dohányzást, együnk vitaminokban gazdag zöldséget, gyümölcsöt, és részesítsük előnyben a fehérjedús élelmiszereket: lencse, kelbimbó, brokkoli, tojás, tonhal, máj.
KERÜLJÜK A GYAKORI HAJMOSÁST
Bár a hajmosás gyakorisága mindenkinél változó, de a túlzott samponozás nem tesz jót a fejbőrnek és a hajhagymáknak. A túltisztítással nemcsak a szenyszeny nyeződéseket, de a hidrolipid réteget is eltávolítjuk, amitől fejbőrünk ellenálló képessége gyengül, a hajszálak elvékonyodnak. Amennyiben hajunk nem kifejezetten zsíros vagy száraz, heti 2-3 alkalom elég lehet. Egyszer-egyszer pedig érdemes száraz samponnal kitolni a hajmosást.
Hidratáljunk belülről is Ahogy a szép bőrhöz, úgy a szép hajhoz is elengedhetetlen a kellő mennyiségű víz fogyasztása. A vízivással megkönynyíthetjük a vitaminok és nyomelemek útját a hajhagymákig, és ezzel csökkenthetjük a hajszárazság kialakulásának esélyét is. Nem mellesleg a megfelelő hidratáltsági szint elősegíti az elvékonyodó haj egészségét és serkenti a hajszálak növekedését. Ezért fontos, hogy legyen a napi rituálénk része a 8-9 pohár víz megivása.




BÁNJUK CSÍNJÁN A HŐVEL
Ne csak hajmosáskor, hanem hajformázáskor is legyünk gyengédek a tincseinkkel. Ami a hőformázást illeti, először mindig spricceljünk hővédő szprét a hajunkra, hogy megvédjük a hajszárítónk és hajvasalónk által okozott sérülésektől. Mindig kerüljük a legforróbb fokozat használatát. Télen ügyeljünk, nehogy megfázzon a fejbőrünk – elő a kendőkkel, kalapokkal és a puha sapkákkal!
METROPOL Élet


ÉLETMÓD – Szépség
Reggel helyett érdemes este zuhanyozni
városi magazin

Azok, akik reggel zuhanyoznak, általában azzal érvelnek, hogy ez egy tökéletes módja annak, hogy felfrissítsék magukat, mielőtt elindul a nap. Akik az esti zuhanyzás mellett teszik le a voksukat, azt mondják, hogy ezzel azt is elkerülhetik, hogy a napi szennyeződést, baktériumokat bevigyék a hálószobájukba, az ágyukba.
GYORSABBAN ALSZUNK EL
Szakértők is megszólaltak a témában, és arra jutottak, hogy a lefekvés előtti zuhanyzás több szempontból is jobb választás, mint a reggeli. A tudósok azt találták, hogy a lefekvés előtti zuhanyozásnak köszönhetően akár 10 perccel gyorsabban is képesek vagyunk elaludni. A szakértők azt javasolják, hogy lefekvés előtt körülbelül 90 perccel zuhanyozzunk le meleg vízzel. A meleg víz enyhén csökkenti a test hőmérsékletét, és jeleket küld a szervezetnek, hogy ideje elaludni – írja az Unilad.
A szépségünknek is jót tesz
Bőrgyógyászok azt javasolják, hogy naponta körülbelül 5-10 percet töltsünk a zuhany alatt. Azt mondják, bár a zuhanyozás ideje a személyes preferenciákon múlik, számos egészségügyi és szépségápolási előnnyel jár az esti, nem pedig a reggeli zuhanyozás. Nem mellesleg a bőrnek és a hajnak is jobb. A nap folyamán ugyanis a testünk és a hajunk összegyűjti a baktériumokat és irritáló anyagokat, amelyek rengeteg bőrproblémát, például pattanásokat okozhatnak.
MOLNÁR GUSZTÁV sokaknak példakép lett
Molnár Gusztáv körülbelül két hónappal ezelőtt hagyta el azt a komlói addiktológiai központot, ami a krónikus szenvedélybetegségtől megszabadulni kívánó embereknek segít talpra állni.
dött a démonaival sok korábban azt nem viszik be, ben. Gusztáv tanúbizonyságot, hogy teljesen új életet kezdett mondta, néha zavarba is jön
val küzdenek, mint amiken

probléma. Számomra is szokatlan, de példaképként tekintenek rám, se gítséget kérnek. Lehetek bármilyen elfoglalt, mindegyik levélre, megke resésre válaszolok, sőt a levélírók te lefonszámát is el szoktam kérni, ami vel alaposan meglepem őket. Olyan is előfordult már, hogy személye sen is találkoztam valakivel, annyira megragadott a története. Ilyenkor igyekszem megosztani a ta pasztalataimat, és azt sem titkolom, milyen nehéz ségeken mentem keresz tül – kezdte a Borsnak Guszti, aki ahol tud, segít a komlói tapasztalataival.
Az utcán is megállítják
A színész szeptember 17-én arról számolt be, hogy egy fiú teljesen váratlanul megállította őt az utcán, hogy elmondja: az ő példájából tanulva mert segítséget kérni, hogy legyőzze a függőségét.
„Ma megállított egy fiú az utcán, és megköszönte, hogy miattam mert segítséget kérni ő is. Talán ez az egyik legjobb dolog, ami mostanában történt velem. Szép estét mindenkinek…” – írta akkor Guszti az Instagramon, a kommentelők pedig nem győzték dicsérni a kitartását.
Segítőnek állhat
„Tudod, miért szeret mindenki?
Mert hiteles vagy. Mert vállalod a gyengeségeidet, a hibáidat. Szem-

KIDERÜLT PÁSZTOR ERZSI TITKA
Nemrég ünnepelte 87. születésnapját Pásztor Erzsi, akinek a lakásába alig fértek be a rajongóitól, tisztelőitől kapott virágcsokrok. A mindig mosolygós színésznő a Metropolnak elárulta mi, illetve ki az, aki ilyen jól karbantartja.
A művésznő még mindig több darabban játszik, hetente többször színpadra lép, és nem is egy színházban! Még mindig elbűvöli a kőszínház varázsa, amit szerinte soha nem is tudna megunni. Mint ahogy az előadások végén a nézők csillogó szemét és mosolyát sem.
– Amikor a darab végén nem akarnak leengedni a színpadról,
amikor látom, hogy vagy nagyon jól szórakoztak, vagy nagyon elgondolkoztak az előadáson, az nekem hatalmas ajándék – árulta el lapunknak Pásztor Erzsi. – Ilyenkor szeretek szólni hozzájuk és azt mondani: ezt a mosolyt vigyék csak magukkal haza, és ha szükség van rá, vegyék elő! Mert azt látom, mindenki rohan, nincs idő a másikkal, de még saját magukkal sem foglalkozni. Pedig az életet élvezni kell, sokat nevetni, jókat enni, sétálni, utazni. Szokták mondani, hogy nekem könnyű, mert mindenki szeret, pedig biztos vannak, akik utálnak, nem szeretnek, de már nem veszem magamra, megta-
nultam a dolgokat elengedni, semmi értelme bosszankodni.
A népszerű művésznő arról is beszélt, hogy persze ő sem mosolyog mindig.
– Jó, amikor fáj a lábam, akkor nekem sincs kedvem mosolyogni. De teszek arról, hogy minél kevesebbszer fájjon, mint ahogy arról is, hogy ez a 87 éves test is bírja még, ezért amikor tudok, megyek az én nagyon helyes, csoda tehetséges gyógymasszőrömhöz. Ő a titkos fegyverem, ő tart karban, amikor eljövök tőle, mindig vagy két hónappal fiatalabbnak érzem magam – fejezte be nevetve Pásztor Erzsi.

benézel a problémákkal, nem elbújsz előlük. És mert ezekkel adsz erőt, mutatsz utat másoknak. Vagyis feladatod van. Mi meg szemmel tartunk, mert nagyon bírunk Téged. Reméljük, hamarosan láthatunk a képernyőn! Vagy bárhol. Akárhol.”
„Csak így tovább! Büszkén, emelt fővel, előre nézve! Egy családtagom épp most küzd... de nem adja fel! Bízom benne, hogy neki is sikerülni fog!”
„Erőt és kitartást kívánok, nagy utat tettél meg, és ez nagyon szép teljesítmény! Tudod: nincs más hátra, mint előre.”
Ilyen és ehhez hasonló hozzászólások árasztották el Guszti bejegyzését, ő pedig a Borsnak azt is elárulta, komolyan fontolgatja, hogy a jövőben a színészet mellett segítői pályára lép.
Azt fontolgatja, a színészet mellettmunkátsegítői is vállalFOTÓ: HOT! FOTÓ: YOUTUBE FOTÓ: METROPOL
METROPOL Élet

városi magazin
Rejtvény
Vigye haza a családnak!
A célunk, hogy minden családtagnak jusson: naponta többoldalnyi rejtvényt találhat a Metropol napilapban! A www.metropol.hu internetes oldalon pedig megtalálja a nap legfrissebb és legérdekesebb híreit.
Vigye haza a családnak!
A célunk, hogy minden családtagnak jusson: naponta többoldalnyi rejtvényt találhat a Metropol napilapban! A www.metropol.hu internetes oldalon pedig megtalálja a nap legfrissebb és legérdekesebb híreit.
Az október 3-i szám rejtvényeinek megfejtése:
Szám szerint: Ádám teremtése
Skandi:
– Laposföld hívő lettem, mióta rám lépett a Szabó bácsi!
– Mondják, mennyiért ijesztenék halálra az anyósomat?
Plusz egy savanyúság: Csemegeuborka
SZÁM szerint
Az ábrában szereplő szavakhoz ezúttal nem adtunk meghatározásokat, de minden négyzetben talál egy számot. Az azonos számok azonos betűt jelentenek. A hosszú és rövid magánhangzók között minden esetben különbséget tettünk. Helyettesítse a számokat betűkkel úgy, hogy a hálózatban egy szabályos keresztrejtvény alakuljon ki! A kétbetűs megfejtések értelmetlenek is lehetnek. Könnyítésül egy szót előre beírtunk. Ha jól dolgozott, a megfejtés egy hazai erődítmény neve, amely a Vértes-hegység erdei között bújik meg egy laposabb hegycsúcson.
Szókereső
Keresse meg a felsorolásban szereplő szavakat az ábrában, és húzza át betűiket! A szavak nyolc irányban rejtőznek: vízszintesen balról jobbra és jobbról balra, függőlegesen felülről lefelé és alulról felfelé, valamint átlósan. Ha jól dolgozott, néhány betű (6) érintetlenül marad, amelyeket folyamatosan összeolvasva egy Észak-Magyarországon található patak nevét kapja, amely szerepel József Attila egyik ismert szerelmes versében is.
Még több rejtvény a metropol.hu oldalon!
Olvassa be okostelefonjával ezt a QR-kódot,
Két hónap alatt nagyot fordult a világ Liverpoolban
Szoboszlai új életet adott a vörösöknek
Közel kétmilliónál áll a jótékonysági licit
Még három hétig lehet licitálni a Bayern München világbajnokának mezére. Egy hete tart az árverés, melynek bevételét az esztergomi robbantásban elhunyt 34 éves Kónya Gábor Lajos kommandós családjának megsegítésére fordítják. A TEK munkatársát többek között felesége és két kisgyermeke gyászolja.
A Bayern München focicsapatánál edzőként dolgozó Lőw Zsolt segítségével a bajorok világbajnokának, Thomas Müllernek a mezét árverezik el. A fehér színű felsőt a gárda szinte összes játékosa aláírta, s arra október 25-ig lehet licitálni. A licit 30 ezer forintról indult, s egy hét alatt 1,8 millió forintnál jár.

A klub újjáéledésének egyik legfontosabb arca eddig egyértelműen Szoboszlai Dominik – véli a liverpool.com. Az elemzésből kitűnik, nem erre számítottak, nem gondolták, hogy ekkora hatással lesz a csapat teljesítményére a magyar válogatott csapatkapitánya.
Ismeretlen
„A magyar labdarúgó ismeretlen játékosként érkezett Liverpoolba.
A neve már korábban is szóba került, de előző állomáshelyén, a német Bundesligán kívül kevesen lehettek tisztában a pontos tudásával. Sokakat meglepett, hogy milyen gyorsan beilleszkedett a Premier League-be. Egyfajta tízes számú játékos, aki lehetőségeket teremt és gólokat szerez. De nyilvánvaló, hogy ez csak a felszínt karcolja Szoboszlai tényleges minőségét illetően. Sokkal több van a tehetségében, mint ami elsőre látszik” – írják.
Pluszjátékos
„Szoboszlai óriási energiával rendelkezik, új életet adott a Liverpoolnak. A labdával és anélkül is állandóan fut, ezzel előnyhöz juttatja a Liverpoolt. Ez az egyik kulcstényezője annak, hogy a Liverpool emberhátrányban is képes meccsben maradni, sőt nyerni. A 22 éves magyarnak olyan a futó-

teljesítménye, mintha egy pluszjátékos lenne a pályán.”
Szoboszlai a Tottenham ellen 13 labdaszerzést hajtott végre. Ez több volt, mint bárki másé a pályán. Ebben a szezonban már 55 labdaszerzésnél jár, vezeti a rangsort Liverpoolban. A védekezésben való közreműködése kulcsfontosságú a Liverpool számára, de Szoboszlai új dimenziót adott Kloppnak támadásban is.
Rendkívüli
Ebben a szezonban eddig csak Mohamed Salahnak volt több beadása az ellenfél térfelére, mint Szoboszlainak (6), ami figyelemre méltó teljesítmény, tekintve, hogy a magyar hátrébb játszik, mint az egyiptomi. Ráadásul Szoboszlai vitte be a legtöbbször a labdát a pálya utolsó harmadába (15), ami szintén nem kis teljesítmény, és elég ahhoz, hogy a liga legjobb öt középpályása között legyen.
„Szoboszlai nemcsak új energiát adott a Liverpoolnak a középpályán, hanem teljesen új dimenziót teremtett. Jürgen Klopp még sosem dolgozott olyan középpályással, mint ő. Miatta ez a liverpooli csapat még jobb lehet, mint Klopp korábbi remekműve” – véli a lap szerzője.

Szezonbeli eddigi legkeményebb
ellenfele, legnagyobb meccse
vár a Ferencváros focicsapatára a konferencialigában. A zöld-fehérek csütörtökön a Fiorentina otthonában lépnek pályára a csoportkör második fordulójában.
Orosz Pál: Nem esélytelenként megyünk Firenzébe
Orosz Pál vezérigazgató szerint noha jóval erősebb a Fiorentina kerete, nem feltartott kézzel utaznak Olaszországba.
Nem a pénz focizik
– Egyáltalán nem esélytelenként megyünk Firenzébe, biztosan nagyon jó hangulatban zajlik majd a mérkőzés.
A Fiorentina értéke 5-6-szorosa a Ferencváros játékosértékének, de a futballban nem a pénz focizik a pályán
– jegyezte meg Orosz a Sport Rádióban, utalva arra, hogy a lila-fehér klub játékosai összesen közel 250 millió eurót érnek.
Közülük is kiemelkedik a csatár Nicolás González, aki tavaly úgy
kapott világbajnoki aranyat az argentinokkal, hogy nem is volt ott a nevezett játékosok között a katari tornán.
Aranyat is kapott
A csatár eddig 25 alkalommal szerepelt az argentin nemzeti tizenegyben, s összesen ötször volt eredményes a válogatottmeccseken. Be is nevezték a 2022-es világbajnokságra, azonban a sors kegyetlensége
EURÓPAKONFERENCIALIGA FIORENTINA–FERENCVÁROS Csütörtök, 21 óra, tv: M4 Sport
hatott ki a pályára Lionel Messi társaként. González három nappal a rajt előtt került ki a keretből izomsérülés miatt. A csapat végig kiállt mellette, s ottmaradhatott Katarban az argentinok táborában. Civilként, de argentin mezben ott volt a franciák elleni finálén is, sőt magához ölelhette a trófeát is, valamint „maszek-


vetségtől. Hivatalosan tehát nem vallhatja magát világbajnoknak, még úgy sem, hogy van aranyérme.

Sérülések
González idén a bajnokságban 3 gólnál jár, míg a Rapid elleni EKL-selejtezőkön kétszer talált a kapuba. Mellette érdemes lesz még figyelni a franciák válogatott csatárára, Jonathan Ikonéra. A Fiorentina felkészülését sérülések is nehezítik, így valószínűleg kimarad a brazil jobbhátvéd Dodó, valamint a korábban a Barcelonában is játszó védő, Yerry Mina.
HIRDETÉS

Színes
Életre kelt baba sétál Budapest utcáin
fénykarddal ünnepelték a szerelmet
„Az erő legyen veled” – minden bizonnyal ez volt a mottója annak a Csillagok háborúja tematikájú esküvőnek, amit az angliai Doncasterben tartottak. A Star Warsmániás szerelmesek, Joanna és Michael Scott jelmezben, Obi-Wan Kenobinak és Leila hercegnőnek öltözve mondták ki a boldogító igent, a frigyet pedig egy kiadós lézerkardozással ünnepelték meg.


Csodálatos ruhák, gyönyörű arc, szoborszerű mimika: ez az animegao kigurumi, ami egy japán előadóművészeti forma. A művészeti ág különlegessége, hogy a megszemélyesített emberi karakter nem beszél, hanem gesztusokkal, esetleg írásban kommunikál. A legfontosabb tulajdonsága azonban az, hogy sosem fedi fel a kilétét. Mint oly sok minden más, a Távol-Keleten ez is teljesen természetes, ám Budapest utcáin még sokan meghökkennek az életre kelt babán. Mira figyelmét párja hívta fel egy nyereményjátékra, ahol ilyen kosztümöt lehetett nyerni. – Miután sikeresen megnyertem a nyereményjátékot, természetesnek tartottam, hogy életre kell keltenem a karaktert – írta a Borsnak Mira. – Természetesen Japánban készülnek a legjobb minőségű viseletek, de más országokban is gyártanak. Az én maszkjaimat egy ázsiai művész készítette. Magyarországon nem gyártanak ilyeneket –mesélte a lány, akivel bárki találkozhat Budapesten, ha szerencsés.



