CSALÁD
Jó reggelt, Veszprém vármegye!
Meghalt egy nő, kettő súlyosan megsérült nemrég Ausztria egyik kedvelt síterepén, a Hintertuxon. A hírek arról is szólnak, hogy három fiatal pár egymástól függetlenül próbált lejutni a hegyről, ami a férfiaknak sikerült. A három nő viszont elesett egy jeges, meredek szakaszon, közülük egyiket mentőhelikopterrel vitték kórházba, a másik súlyosan megsérült, a harmadik a helyszínen elhunyt. A történtek kapcsán megjelentek vélemények, így arról is, hogy a koronavírus miatti hosszú kihagyás után különösen figyelni kell az edzettségre, bemelegítésre, és nagyon meg kell nézni, hogy az ember melyik pályát választja. Emellett is bármi megtörténhet a sípályákon, de azt érdemes szem előtt tartani, hogy a természet erejét soha nem szabad alábecsülni!
a rendkívüli sportolási lehetőséget. Képünk a veszprémi jégen készült. NA Részletek: 3. oldal Fotó: Penovác Károly
Élen a rezsivédelemben. Hazánkban legolcsóbb az energia az Európai Unióban. 7.
Mesterházy Anna összesen öt évet töltött el Srí Lankán, ott tanult meg meditálni.13.
SPORT
Veszprém KK: sokba került a rövidzárlat, így viszont továbbra is győzelem nélkül állnak. 15.
Új manók az erődítmény
történetében
CSESZNEK Tavalyelőtt fél év alatt mintegy 34 ezren látogattak el a cseszneki várba, akkor csak júniusban nyitott ki, és azért keresték fel sokan, mert a Covid miatti bezártság után rengetegen vágytak ilyen lehetőségekre. A múlt évben összesen 35-40 ezren járták be a bakonyi erődítményt, tehát a forgalom stabil. RZ Részletek: 5. oldal
Eredmények a bértárgyalásokon
A dolgozói oldal fő érve, aki
KÖRKÉP A Sparnál már megegyezett a munkavállalói érdekképviselet a cégvezetéssel a 15 százalékos béremelésről, lezárultak a tárgyalások az Obinál és a Metrónál is, hasonló eredményeket értek el a dolgozók fizetésnövelésénél
megbetegszik,
– tájékoztatta lapunkat Mürkl Mónika, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének területi képviselet-vezetője. Mürkl Mónika arról szintén beszélt, hogy több multinacionális áruházlánc hazai vezetésénél már kezdeményezték
nem teljesít jól
az előkészületeket, vagy túl is vannak az alkukkal kapcsolatos első találkozókon az érdekképviselők, amelyeken ismertették kéréseiket, meghallgatták a cégek álláspontját, helyzetbemutatását. RZ
Folytatás: 5. oldal
Gazdag történelem
Városnap elismerésekkel, kitüntetésekkel
Újévi pohárköszöntőre hívták meg a helyi és környékbeli embereket szombaton este Paloznakon, a Szent József Ház kiállítótermébe, ahol jó hangulat volt a jellemző. Kontrát Károly országgyűlési képviselő köszöntőjében egészséget, egyetértést, szeretetet és együttműködést kívánt mindenkinek. – Örüljünk annak, hogy együtt és itt lehetünk – hangsúlyozta. A képviselő reményei szerint az idei jobb év lesz, mint az előző, és nem terjed tovább a háború. Mindemellett kijutunk az energiaválságból, csökken az infláció. KE Részletek: 2. oldal Fotó: Penovác Károly
SÜMEG Harminckilenc éve nyilvánították ismét várossá Sümeget. Ezt ünnepelték az év első szombatján a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban, ahol hagyományosan kitüntetésekkel ismerték el a kiemelkedő munkát végzők teljesítményét.
A városnapi ünnepségen Navracsics Tibor, területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter, országgyűlési képviselő beszédében úgy fogalmazott, hogy egy település életében a várossá válás olyan
kiindulási pont, amikortól igazán felkerül a térképre, jegyzik az országban, felfigyelnek rá Európában. – Sümeg esetében az 1984-es évszám mégis mást jelent, bár itt is tekinthetnénk origónak. Valójában Sümeg számára 1984. január hatodika egy megkésett kompenzáció, egy későn belátott tévedés helyesbítése volt, amikor a már halódó szocializmus belátta, hogy a települést nem tudta megfosztani attól a meghatározó térségi szereptől, attól a gazdag múlttól, történelemtől, amelytől nem vitatható el a városi rang.
2023. JANUÁR 9., HÉTFŐ – 79. évfolyam 7. szám – 275 Ft – WWW.VEOL.HU VESZPRÉM VÁRMEGYE NAPILAPJA Ma MARCELL nevű
5 °C 8 °C
erika.kovacs@veszpreminaplo.hu
olvasóinkat köszöntjük! Egyre többfelé várható kiadós mennyiségű eső.
KOVÁCS ERIKA
MAGAZIN
KÖRKÉP
A szülők nem egyformán viselkednek a gyerekeikkel. 11.
Hetedik alkalommal rendezték meg szombaton a Jégpályák éjszakáját. A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) tájékoztatása szerint több tucat helyszín csatlakozott a jeges rendezvényhez, amely országszerte színes programokkal várta a korcsolyázni vágyókat. A helyszínek meghosszabbított nyitvatartással, kedvezményes belépőkkel, zenével és gazdag programokkal várták az érdeklődőket. Megyénkből a veszprémi és az ajkai jégcsarnok, valamint a balatonfüredi műjégpálya csatlakozott a kezdeményezéshez. Mindhárom helyszínen sokan kihasználták
KÖRKÉP Késő estig korcsolyázhattak a Jégpályák éjszakáján
SZJ Folytatás: 4. oldal
Navracsics Tibor volt az ünnepség szónoka Fotó: Szijártó János
PALOZNAK Újévi köszöntő az országgyűlési képviselővel
Amberger Dániel várkapitány
Fotó: archív/Rimányi Zita
RÖVIDEN
Véradó napok
KÖRKÉP A következő helyszíneken várják a véradókat január 9. és 11. között. Hétfő és kedd: Veszprém, vérellátó állomás 8–15 óráig. Szerda: Pápa, Yanfeng Kft. 9 és 16 óra között; Nemesvámos, Fehérlófia Waldorf iskola 12–15 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8tól 18 óráig. MAR
Megemlékezés
VESZPRÉM Brusznyai Árpád halálának 65. évfordulója alkalmából a Védegylet Veszprémért Egyesület szervezésében ma este hat órakor megemlékezést tartanak a Megyeház téri Brusznyaiemlékműnél mécsesgyújtással. JLI
Karbantartás
SÜMEG Januárban két hét technikai szünetet tart a Püspöki Palota. Közleményük szerint január 9. és 23. között zárva lesz a létesítmény, ugyanis ekkor végzik el a szokásos éves karbantartási munkáikat. Január 24 én kedden viszont már várják a látogatókat. SZJ
Kutyaterápia
VESZPRÉM Travellel, a terápiás kutyával találkozhatnak az érdeklődők az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban január 12én, csütörtökön 16.30 és 17.30 között. A kutyaterápiás foglalkozást a Doktor Mancsok Alapítvány tagja, Jánoska Anikó vezeti. MAR
Megzenésített költemények
Ősbemutató Veszprémben – Musical Petőfi Sándorról
VESZPRÉM Elkezdődött a Veszprémi Petőfi Színházban a névadójának, Petőfi Sándornak az életútját végigkövető PETŐFiFJÚ ősbemutató próbafolyamata. A darab február 17-től lesz látható a teátrumban, a musicalt a műfaj kiemelkedő alakja, a Nádasdy Kálmán-díjas Szomor György állítja színpadra.
„Idén a költő születésének kétszázadik évfordulóját ünnepeljük, számunkra ez megkerülhetetlenül fontos jubileum. Az előadás ősbemutató is egyben, hiszen most indul útjára először a PETŐFiFJÚ musical, ami ugyan nagy kihívás nem kifejezetten zenés színházunknak, azonban annyi mindent elértünk már együtt ebben a műfajban is, hogy úgy gondolom, most is csodálatos munkába fogtunk, szeretettel, összhangban, igazi csapatként tudunk majd dolgozni” – indította el az olvasópróbát Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatívmenedzser.
Oberfrank Pál igazgató hozzátette: „Petőfi Sándor Veszprémben velünk maradt, innen indult el 1848 márciusában, köztünk van a mai napig csodálatos lényével, munkásságával, gondolataival. Nem mehettünk el amellett, hogy ne állítsunk színházunk névadójának egy ilyen emléket. Topolcsányi Laurát kértük fel, hogy az életét bemutató utat, fiatalkorát, iskoláit, vándorszínházi működését, családi és szerelmi életét, munkásságát írja meg, hogy megismerhes-
sük ezt az ikont, aki évszázadok múltán is mély nyomot hagy a magyar emberekben. A darab számos kisebb helyzetből épül fel, kiemelkedő szerepet kap a látvány, a vizualitás, a képzelőerő.”
A veszprémi ősbemutató Petőfi Sándor megzenésített versein keresztül nyújt be-
tekintést a költő életútjába. Szomor György erről elmondta: „Nehéz munka volt, mert a versek megzenésítése elég szubjektív munka, hiszen mindenkiben más gondolatot, dallamot, érzést keltenek, de remélem, minden szereplő és néző azonosulni tud majd a dalokkal.”
Ha valaki kétszáz év után olyan valóságosan tud jelen lenni mindennapjainkban, mint Petőfi Sándor, a költő, színész, forradalmár, színháznévadó, aki a magyar történelem legnagyobb hősei közé emelkedett, akkor nagysága számunkra példa és iránytű, igazodási pont és remény is, hogy amíg hozzá méltók le-
szünk, erősek maradhatunk és életképesek. Keressük őt, hogy megértsük, amit ő megértett, megérezzük, ami a szívében volt, ami lelkesítette és vitte előre ifjúkorától, szenvedéllyel, szitkozódva olykor, humorral, játékosan, szerelemmel az életbe, a szabadságba, a magyar jövőbe vetett hittel és akarással. De ő is volt gyermek, szüleit szerető iskolás fiú, az irodalomért, a színházért lelkesedő fiatal, világmegváltó látnoka nemzetének, aki nagy útra indult, a végtelen homályába emelkedve pillantásunk elől.
Keressük őt, hogy méltók legyünk nagy örökségéhez –minderről szól a darab. RZ
A túl enyhe idő káros
is lehet
BUDAPEST Bár január eleje szokott a statisztikák szerint az év leghidegebb időszaka lenni, 2023 tavaszias idővel és melegrekordokkal kezdődött, és komolyabb lehűlés a következő napokban sem várható. Márpedig a túl enyhe idő az évnek ebben az időszakában kifejezetten káros mezőgazdasági szempontból – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat agrometeorológiai elemzésében.
A közlemény szerint az idei időjárás eddig az enyhe időről és a melegrekordokról szólt Magyarországon, a hőmérséklet csúcsértéke délnyugaton több napon is 15 Celsiusfok fölé emelkedett, és többször is megdőltek napi melegrekordok. Számottevő talajfagy eddig a télen nem volt az országban. A 30 napos csapadékösszeg az országban még mindig többletet mutat a sokéves átlaghoz képest, de a 90 napos csapadékösszegben már nagyobb a különbség, az ország középső részén többlet, de főleg északnyugaton és délkeleten jelentős hiány van. Hozzátették: az őszi vetések jó állapotban vannak. Felhívták a figyelmet: a tartósan enyhe idő nem tesz jót a növényeknek, megzavarja a vegetációs ciklust, ráadásul hideg hiányában a kártevők és kórokozók sem ritkulnak. A túl enyhe idő különösen a gyümölcsfákra veszélyes, délnyugaton ugyanis egyes korán virágzó csonthéjasok nedvkeringése már beindult, fagyokra lenne szükség ahhoz, hogy ez a folyamat lelassuljon, leálljon. MTI
Ukrán embercsempész ellen emeltek vádat
VESZPRÉM Tizenhárom migráns Ausztriába juttatására vállalkozó ukrán embercsempész ellen emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség.
A vádirat szerint a 34 esztendős férfi 2500 euró díjazás fejében fuvarozási feladatra jelentkezett egy internetes alkalmazáson keresztül, melyet követően Budapestre utazott, hogy Magyarországra jogellenesen bejutott külföldi állampolgárok nyugatra jutásában segédkezzen.
2022. augusztus 8án érkezett a magyar fővárosba, majd szintén az interneten kapott utasításoknak megfelelően, augusztus 9én átvett egy
kecskeméti parkolóban leállított, hét személy szállítására alkalmas, embercsempészésre szánt gépjárművet, mellyel két nappal később Magyarország déli határszakaszához hajtott – írja lapunknak küldött közleményében a Veszprém Vármegyei Főügyészség.
A határhoz közeli erdős területen tizenhárom, magát szír, libanoni, illetve indiai állampolgárnak valló személyt, köztük három gyermeket és három nőt vett fel a járműbe, hogy Ausztriába szállítsa őket.
A telefonjára érkezett navigáció alapján haladt a gépkocsival, ám a 8as számú főúton, Hajmáskér és Veszprém között a rendőrök megállították és igazoltatták. NA
Újévi köszöntő a képviselővel
PALOZNAK Újévi pohárköszöntőre hívták meg a helyi és környékbeli embereket szombaton este Paloznakon, a Szent József Ház kiállítótermébe, ahol jó hangulat volt a jellemző.
Kontrát Károly országgyűlési képviselő köszöntőjében egészséget, egyetértést, szeretetet és együttműködést kívánt mindenkinek. Méltatta az épületet, mely a mostani rendezvénynek helyet ad, ugyanis
a Szent József Házat is együttműködéssel újították fel. –Örüljünk annak, hogy együtt és itt lehetünk, hangsúlyozta. Azt mondta, mindenkor, de különösen nehézségek idején nagyon fontos, hogy egy ország érdekeit hogyan képviselik, illetve milyen vezetői, kormánya, miniszterelnöke van. Most erős, stabil kormány működik Magyarországon, és Orbán Viktor személyében olyan miniszterelnöke van hazánknak, mely tűzönvízen át
képviseli az ország érdekeit. A képviselő reményei szerint az idei jobb év lesz, mint az előző, és béke lesz a szomszédunkban, nem terjed tovább a háború. Mindemellett kijutunk az energiaválságból, csökken az infláció. Kontrát Károly méltatta az erős és öszszetartó paloznaki közösségeket, a település kitűnő földrajzi, természeti adottságait.
Az elmúlt év összegzéséről, valamint az idei esztendő céljairól beszélt Czeglédy Ákos
polgármester. Felidézte, hogy a koronavírusjárvány miatt három évvel ezelőtt tudták utoljára megtartani a mostanihoz hasonló újévi köszöntőt. Utalt a szomszédságban dúló háborúra, az inflációra, az energiaválságra. – A bajból erőt meríthetünk, a nehézségeket használjuk fel arra, hogy másként lássuk a világot, másként tekintsünk önmagunkra. Hozzátette, örüljünk annak, hogy három év után újra együtt lehetünk, és a nehéz időben is sikereket értünk el. Példaként említette meg a helyi hímzőkört, a kórust, az aktív fiatalokat, a babamama klubot, a Mandulafa Társaságot és a Borklubot. – Örüljünk az életnek, annak, hogy ilyen szép helyen élhetünk! Ahogy minden, Paloznak is változik, de a közösség megmarad és állandó. Az elmúlt években felértékelődött a vidék – mondta.
A köszöntők után Prazsák Józsefné, a Paloznak Jövőjéért Közalapítvány elnöke a hoszszú életet jelképező, dióból, filcből készített, teknősbéka formájú kitűzőt ajándékozott mindenkinek, majd levetített a polgármester egy kisfilmet
évéről. Az est műsorában fellépett a Paloznaki Kórus, valamint Dervalics Róbert és Pingiczer Szilárd zenészek. KE
NAPLÓ 2023. JANUÁR 9., HÉTFŐ 2 KRÓNIKA
Paloznak elmúlt
Elkezdődtek a Petőfi Sándor életútját végigkövető PETŐFiFJÚ ősbemutató próbái, február közepétől láthatja a közönség. Balról Kőrösi Csaba, jobbról Oberfrank Pál igazgató Fotók: Petőfi Színház
Musical született az életbe, a szabadságba szerelmes költő életéről
A paloznaki újévi köszöntőn Hebling Zsolt alsóörsi polgármester, Ambrus Tibor csopaki polgármester, Kontrát Károly parlamenti képviselő és Czeglédy Ákos helyi polgármester Fotó: Penovác Károly
Az embercsempészésre szánt gépjármű Fotó: ügyészség
Támogatás intézményi fűtéshez
TAPOLCA A 10 ezer lakos feletti önkormányzatoknak az energiaáremelkedés miatti állami támogatásából a város több mint 128 millió forintot kapott. A város energiaszükségletét tekintve nem lehet megtakarítást elérni az óvoda, bölcsőde, szociális ellátási intézmények terén, ezen intézmények épületei fűtéséhez érkezett a támogatás. TBZS
Nagymamát és unokáját gázolták el az autóúton
BUDAPEST Elgázoltak az M0-s autóúton vasárnap egy nőt és unokáját, akik egy műszaki hiba miatt megállt autóból szálltak ki; az 52 éves asszony meghalt, a 13 éves gyerek életveszélyesen megsérült – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A közlemény szerint a személygépkocsi műszaki hiba miatt az M0 s autóút 66 os kilométerénél, Fót térségében, az M5ös autópálya felé vezető oldalon állt meg. A sofőr az autóban maradt, míg 52 éves párja és 13 éves unokájuk kiszállt. A nőt és unokáját egy érkező tehergépkocsi elütötte.
A nő életéért a mentők hiába küzdöttek, ő a helyszínen meghalt, a 13 éves gyereket életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A Dunakeszi Rendőrkapitányság megkezdte a baleset körülményeinek vizsgálatát. MTI
Késő estig korizhattak
A veszprémiek nagyon megszerették a jégcsarnokot
RÖVIDEN Programok a szünidőben
ZALAHALÁP A település művelődési házában ingyenes programok várták a gyerekeket a téli szünetben is. Játékos drogprevenciós foglalkozást tartott számukra Ádám Franciska szociálpedagógus, mentálhigiénés és prevenciós szakember fókuszba helyezve az önismeretet, csapatépítést, kommunikációs konfliktusok kezelését, érzelemfejlesztést és a nemet mondás tudományát is. A sportfoglalkozások keretében labdajátékok, vetélkedők, sorversenyek vártak a gyerekekre a Zalahalápi Ifjúsági és Sportegyesület jóvoltából. A szünidős kicsiket kirándulni is elvitték a Haláphegyre. TBZS
A hősökre emlékeznek
VESZPRÉM A Jégcsarnok második éve kiemelt helyszíne a Jégpályák éjszakája elnevezésű országos rendezvénynek. Szombaton délután két órától egészen este fél 10-ig várták programokkal a korcsolyázókat.
Máhl Krisztián, a Veszprémi Jégsport Egyesület elnöke, szakmai igazgatója még az esemény előtt nyilatkozott a Naplónak. – Ez a nap számunkra is nagyon különleges. Azt várom, hogy minél többen jönnek majd korcsolyázni.
Kérdésünkre beszélt arról is, hogy a veszprémiek megszerették a jégcsarnokot.
– Amit mindig nagyon jó látni, az az, hogy családok jönnek, pici gyerekekkel érkeznek, és a jégdiszkóra a fiatalok nagyon nagy számban jelentkeznek – fogalmazott
Több százan siklottak a Jégpályák éjszakáján
Máhl Krisztián. – Mondhatni kortól függetlenül mindenki megfordul a pályán, és tényleg népszerűek vagyunk, ami számunkra nagyon fontos. A jégcsarnok az itt élőké és a környék lakosságáé.
Azt már mi tettük hozzá, hogy már-már éjjel-nappal üzemel a csarnok. Erre a jégpálya vezetője úgy felelt,
hogy valóban majd’ egész nap dolgoznak a kollégákkal. Iskolaidőben minden délelőtt van koriprogramjuk, ráadásul óvodások és iskolások százait tanítják és tanították korcsolyázni, ami nem véletlenül népszerű program. Ugyanakkor van olyan gimnázium, ahol testnevelésóra keretein belül koriznak a diákok. Mint fogalmazott, az iskolák vetélkednek, hogy kik tudnak náluk korcsolyázni.
– Reményeink szerint jó idényt tudunk majd zárni –mondta a klub elnöke. – Azon kevés szerencsés jégpályaüzemeltető közé tartozunk, akiknek 2023. december 31ig van
élő szerződésünk, így azon az áron kapjuk az áramot, mint amennyi a válság előtt volt. Természetesen nekünk is nőttek a költségeink, de nem olyan mértékben, ami erősen befolyásolná az életünket. Szoros és feszes költségvetéssel dolgozunk, de úgy tűnik, április végéig nyitva leszünk.
Máhl Krisztián hangsúlyozta, amikor a jégpályát megtervezték, a cél egyértelmű volt: energiahatékonyan kell működniük, amennyire lehet. Úgy érzi, hogy gépészeti szempontból jól állnak, és minden projektjüket úgy tervezik, hogy azt a leggazdaságosabban lehessen üzemeltetni. JLI
BALATONFÜRED Doni megemlékezést tart a balatonfüredi önkormányzat január 12én, csütörtökön 15 órakor a Katona a hóban című szobor előtti közparkban. Emlékező beszédet mond Cseh Valentin történészmuzeológus, közreműködik Máté P. Gábor, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze. A hősök emlékére ökumenikus imát mondanak. LA
Nyugdíjas túra
AJKA Túrára hívja a nyugdíjasokat a Bánki Donát Természetbarát Egyesület. A Molnár Gábor Parkerdőbe vezeti a túrát Heffler László január 11én, szerdán. A nyolc kilométeres út megtételére vállalkozók 8.45 órakor az 1es Helyi járattal indulnak. TA
Világvárosi hangulat a Balatonnál
AJKA A Jégcsarnok 2020as átadása óta második alkalommal rendezték meg a Jégpályák éjszakáját, amelyre több mint félezren látogattak el.
Szombaton délután négy turnusban várták a sportág kedvelőit. A két délutáni turnusra sokan váltottak jegyet, este hét órától kedvezményes belépőjeggyel, 10 órától pedig ingyenesen látogathatták az érdeklődők a programot, tudtuk meg Balogh Márton létesítményüzemeltetőtől. A két esti turnuson jégfénykorcsolya is volt. Az országos program
célja a jégcsarnokok megismertetése, a korcsolyázás és a jégkorong megkedveltetése.
A Magyar Jégkorong Szövetség játékot hirdetett és ajándékot ajánlott fel. A résztvevők közül az, aki megcsinált egy memóriajátékot, majd a pálya elkerített részén végigment a szlalompályán és kapura lőtt, végül válaszolt a feladatlapon a kérdésekre, megnyerhette az ajándékokkal teli hátizsákok egyikét. Ajkán komoly tábora van a korcsolyázásnak, nagy az igény a jeges testmozgásra. Az Ajkai Óriások Jégkorong SE is nagy szurkolótáborra tett szert az évek folyamán. TA
BALATONFÜRED Csatlakozott Füred a jégpályák éjszakája programsorozathoz, így a városban, ahol a Balaton legnagyobb, 900 négyzetméteres műjégpályája működik szombaton meghosszabbított nyitva tartással, este 11 óráig várták a korcsolyázás szerelmeseit. A sportolási lehetőséget sokan kihasználták. Világvárosi hangulat uralkodott az egész évben színvonalas közösségi helyszínként működő Zákonyi sétányon szombaton este, ahol a jégpálya működik. A pálya megtelt a korcsolyázás szerelmeseivel, akik, ha elfáradtak, a szépszámú nézelődővel együtt élvezhették a közeli vendéglátóhelyek pazar gasztronómiai kínálatát az elegáns, fűtött teraszokon.
az országos programsorozathoz, mondta Tóth Barnabás, a pályát üzemeltető cég, a Probio Zrt. strandüzemeltetési és marketingvezetője szombaton este a helyszínen, ahol sorok kígyóztak a bejáratnál. Azt mondta, kiemelten kezelik ezt a rendezvényt, mely rengeteg embert vonz a városba, sokan érkeznek távolabbról is, a téli
Balaton népszerűsítéséhez pedig elengedhetetlen a jeges program. Balatonfüred számára nagyon lényeges, hogy a helyi emberek számára kedvező feltételekkel télen is kínáljanak közösségi rendezvényt kikapcsolódásra, sportra. Tóth Barnabás kiemelte, ebben a szezonban, mely december 10 én kezdődött, már több mint 11 ezer ember kereste fel a füredi jégpályát, és a mostani programon körülbelül ezer emberre számítanak.
A jeges éjszaka forró hangulatáról a Sakk Matt Company és DJ Morpheus is gondoskodott. KE
NAPLÓ 2023. JANUÁR 9., HÉTFŐ 3 KRÓNIKA
– A tavalyi nagy siker és érdeklődés után nem volt kérdés, hogy csatlakozunke idén
A Magyar Jégkorong Szövetség játékot hirdetett és ajándékot ajánlott fel
Fotó: Penovác Károly
Négy turnusban várták a sportkedvelőlet Fotó: Gyarmati László
Balatonvilágosról egy baráti társasággal érkezett Füredre Major Tünde (balról)
és
Kolip
Eliz, hogy hódoljanak szenvedélyüknek, a korcsolyázásnak. „Akárcsak szilveszterkor, olyan fantasztikus hangulat van!” – jegyezték meg jókedvűen Fotó: Kovács Erika
A füredi jégpálya megtelt a korcsolyázás szerelmeseivel
Fotó: Pesthy Márton
A tanulók testnevelésóra keretein belül is korcsolyázhatnak
Rengeteg embert vonzott a városba
RÖVIDEN
Galambkiállítás
CSABRENDEK Galamb- és kisállat-kiállítást rendez a csabrendeki általános iskola tornacsarnokában a galamb- és kisállattenyésztő egyesület január 14-én és 15-én. Az érdeklődők szombaton reggel 8 és 18 óra között, vasárnap reggel 8 és 15 óra között tekinthetik meg az érdekes, változatos kiállítást. SZJ
Megújult technika
SÜMEG Pályázati program segítségével 2022-ben megújult a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ színpada, valamint a hangés fénytechnikája. A korszerűsítés lehetővé tette, hogy az intézmény közösségei komfortos körülmények között próbáljanak, lépjenek fel, továbbá azt is elősegítette, hogy magas művészeti színvonalú produkciókat, színházi produkciókat, neves hazai és külföldi előadóművészeket hívjanak meg Sümegre. Ahogy erre tavaly számos példa is adódott. SZJ
Kilencvenöt éves lett Gizi néni
GÓGÁNFA Január 3-án
Gógánfa Község Önkormányzata nevében Nagy Márta polgármester köszöntötte Németh Kálmánné Gizi nénit, a település legidősebb lakóját kilencvenötödik születésnapja alkalmából. SZJ
Mindig fent volt a térképen
Harminckilenc esztendeje nyilvánították ismét várossá Sümeget
(Folytatás az 1. oldalról.)
– Hiszen Sümeg volt már város, térségi központ, püspöki székhely, a környező nemesek találkozóhelye, a kultúra fellegvára. Ebből adódóan Sümegnél a városi történet nem 1984-ben kezdődött, hanem sokkal korábban – hangsúlyozta szombaton Sümegen, a városnapi ünnepségen Navracsics Tibor, területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter, országgyűlési képviselő.
Hozzátette, hogy a település nagy lehetőségek előtt áll, hiszen 2023-ban az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat által megmutathatja kulturális kincsestárát, amelyet az elmúlt évszázadok során elődeink itt felhalmoztak, kortársaink féltve őriznek, és remélhetőleg utódaink tovább gazdagítanak majd.
Végh László polgármester az összefogás erejéről szólt, amely a nehézségek ellenére is olyan fejlesztéseket, beruházásokat hozott létre az elmúlt években, amelyek Sümeg pozitív megítélését alapozták meg. Mint említette, a távolabbról érkezők gyakran mondják, hogy milyen szerencsés az, aki itt élhet, s ezt mindig öröm hal-
lani. Az idei évre várakozással tekint, főként az Európa Kulturális Fővárosa programsorozathoz való kapcsolódásuk okán.
Az ünnepség elismerések átadásával folytatódott. Sümeg Városért emlékplakettet az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém megyei területi szervezete, Adorján Gézáné nyugdíjas pedagógus, Zsigmond Jó-
Sümeg városi története 1984-től jóval korábban kezdődött
zsef vállalkozó és Busa István cégvezető, Sümeg Közigazgatásáért emlékérmet Madácsiné Nagy Zsuzsanna, Ramassetteremlékplakettet Maródi Zoltán vállalkozó vehetett át. Papp Zoltán főépítész több évtizedes munkáját díszpolgári cím adományozásával ismerték el.
A városnapi műsorban Román Kata verset mondott (édesapja, Román Iván kísérte hegedűn), Paukovicsné Hegyi Gabriella zongorázott, Iván Anna énekelt a Broadway
Táncegyüttes koreográfiájára, színpadra lépett a Balance Táncegyüttes, közreműködött a Balatonfelvidéki Radeczky Huszár Egyesület. A Kisfaludy Sándor Művelődési Központban megjelent érdeklődők egy képes-zenés összeállítást is láthattak a 2022-es esztendő legjelentősebb eseményeiről, rendezvényeiről, pályázatairól, fejlesztéseiről. SZJ
Színház
VESZPRÉM Petőfi Színház, Nagyszínház: Illatszertár (bérletszünet) 19 órakor.
Közüzemi ügyelet
Bakonykarszt Víz- és Csatornamű Zrt., Veszprém: 06(88) 423-222, 425-099. Dunántúli Regionális Vízmű Zrt., Siófok: 06(80)240-240.
E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt.: 06(80)533-533. Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, Székesfehérvár: 06(22)514-300. Kögáz Veszprémszer Kft. gázszerviz: 06(88)423-278.
NKM Földgázszolgáltató ügyfélszolgálata: 06(1)474-9999. Magyar Gázszolgáltató Kft., Sümeg: 06(87)550-094.
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt., Veszprém, telefonszám: 06(80)301-301.
Pápai Víz- és Csatornamű Zrt., Pápa: 06(89)510-640.
Segélyhívó
Tűzoltóság: 105 Rendőrség: 107 Mentők: 104 Általános segélyhívó: 112 Vízi rendészet: 1817
A Veszprémi Lelki Elsősegély Telefonszolgálat mindennap 24 órában várja a hívásokat a 116-123-as, valamint szombat 19 órától szerda 13 óráig a 0680/810-600-as telefonszámon. Ifjúsági lelkisegély-szolgálat, telefonszám: 06(88)407-426 (a 88-as körzetből ingyen hívható). Hajléktalan embereket segítő nonstop telefon (regionális diszpécserszolgálat): 06(34) 511-028.
Anonim alkoholisták: 06(30) 537-0854 (15–18 óráig).
Hatósági állatorvos
Hétfőtől csütörtökig 16.30 órától másnap reggel 8 óráig. Pénteken 14 órától hétfő reggel 8 óráig, Veszprémi járás, telefonszám: (88)576-620, Pápa: (89)510-480, Tapolca: (87)510903, Zirc: (88)583-580.
Orvosi ügyelet
AJKA-PADRAGKÚT Ügyelet mindennap 16 órától másnap reggel 8 óráig, Iparos u. 8. Telefon: 412-104.
BALATONALMÁDI Központi ügyelet naponta 16 órától másnap reggel 8 óráig, Petőfi S. u. 2–4. Tel.: (88)412-104.
BALATONFÜRED Központi ügyelet, Csárda u. 1. Telefon: 06(87)580-886.
DEVECSER Hétköznap 16 órától másnap reggel 8 óráig, Miskei u. 1. Tel.: 412-104.
HEREND Lásd Veszprém. PÁPA Éjszakai ügyelet, Anna tér 11. Tel.: 06(89)324-614. Vidéki ügyelet, tel.: 06(89)321-
339. Gyermekügyelet, Anna tér 10., tel.: 312-042.
SÜMEG Ügyelet 16 órától másnap reggel 8 óráig, Kompanik u. 111. Tel.: 06(88)412-104.
TAPOLCA Ügyelet a kórház területén. Tel.: 06(88)412-104.
VESZPRÉM Ügyeleti szolgálat 16 órától másnap reggel 8 óráig, Kórház u. 1. Tel.: (70)3703104.
VÁRPALOTA Ügyelet, Felsőinkám utca 1. Telefon: (70)3703104.
ZIRC Ügyelet 16 órától másnap reggel 8 óráig, József A. u. 15–17. Telefon: 412-104.
fenntartja magának a jogot az olvasói levelek rövidítésére. A közölt levelek tartalmával nem feltétlenül értünk egyet. Lapunk bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. A lap információi, képei kizárólag előzetes és írásos engedéllyel jeleníthetőek meg internetes portálokon, tárolhatóak adatbázisokban, a meg nem engedett felhasználásért kiadónk jogi úton érvényesíti kártérítési igényét. Értesüléseket átvenni még átdolgozott formában is csak lapunkra hivatkozva lehet.
A lapterjesztés telefonszáma: 06(94)999-120
NAPLÓ 2023. JANUÁR 9., HÉTFŐ 4 SÜMEG
Hirdetés
A szombat esti városnapi műsorban Iván Anna énekelt a Broadway Táncegyüttes koreográfiájára Fotók: Szijártó János
NAPI PROGRAMAJÁNLÓ, ÜGYELETI SZÁMOK SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET Ügyeletes újságíró ma 13–18 óráig: MARTON ATTILA Információk közölhetők 7 és 17 óra között a (88)998-000-s telefonon, 17 óra után a 06(20)219-2216-os telefonszámon. E-mail: szerkesztoseg@veszpreminaplo.hu – Internet: www.veol.hu LEVÉLCÍMÜNK: NAPLÓ-SZERKESZTŐSÉG, 8201 VESZPRÉM, PF. 1384 A szerkesztőség
Papp Zoltánnak gratulál a díszpolgári címhez Végh László polgármester. Többeknek megköszönték a közösségért végzett munkáját
Manószobrok és címeres kapuív
Stabil a látogatók száma az ódon falak között – Bobi kutya, a Cel-eb az egyik kísérő
CSESZNEK A kapatosan ágyút robbantó Wathay Lőrinc várnagy tragikomikus halála volt tavaly is a cseszneki vár történetei közül a turisták körében a sláger, és hírességek is szívesen sétáltak az erődítményben Bobival, a Cel-ebbel, az egyik ott dolgozó kutyájával.
Tavalyelőtt fél év alatt mintegy 34 ezren látogattak el a cseszneki várba, akkor az erődítmény csak júniusban nyitott ki, és azért keresték fel sokan, mert a Covid miatti bezártság után rengetegen vágytak ilyen lehetőségekre. A múlt évben összesen 35 40 ezren járták be a bakonyi erődítmény maradványait, tehát a forgalom stabil. Erről Amberger Dániel várkapitány számolt be lapunknak. Úgy véli, munkatársaival együtt elégedett lehet ezzel, igaz, szerette volna, ha 2022ben elérik az ötvenezres látogatószámot, de várhatóan nagy előrelépést tehetnek hamarosan e téren, ugyanis épül
a vár tövében egy lovagfalu. Ez csak tovább növeli majd az érdeklődést, ami megmutatkozott nyáron, Zsigmond király ünnepén, amikor a turisták és a helyiek képzeletbeli időutazását jelmezesek, fegyveres, zenés bemutatók segítették. Ekkor ingyen léphetett be mindenki az öreg falak közé, egy nap alatt több ezren meg is tették. Ez bizonyítja, hogy a korhű viseletek, a programok még vonzóbbá teszik a múltunk őrszemének nevezhető építményt, az onnan nyíló kilátást. Hosszú évek után tudtak nagyrendezvényt tartani benne, a cseszneki önkormányzat és a VárHegyi Idegenforgalmi és Turisztikai Egyesület nyert hozzá támogatást. Nem rendszeresek az ilyen alkalmak, de ezúttal a siker nagyobb volt a vártnál, nagy lépést tettek vele előre, ami megmutatta, milyen irányban érdemes haladni.
Tavaly a napnyugta utáni vezetett két túrán szintén telt házat kellett hirdetni, sokan voltak kíváncsiak arra, milyen sötétben bejárni a várat.
Ezért ilyen idegenvezetéseket idén is terveznek. Ugyancsak növelte a bakonyi erődítmény népszerűségét, hogy szerepelt a Várfoglalók című dokumentumtévésorozatban, Vadon Jani mutatta be a műsorban. Ez a várkapitányt abban erősítette meg, hogy érdemes a máig megmaradt romok hírét minél több emberhez eljuttat
niuk, mert aki egyszer ellátogat hozzájuk, nem bánja meg, jó élményeket szerez, s utána visszavágyik Csesznekre, és erről beszél is ismerőseinek. Az ugyancsak kellemes meglepetést jelentett a vár munkatársainak, hogy az egykori birtokosok, az Ester
házyak leszármazottai váratlanul meglátogatták a várat, ahol alaposan körülnéztek. Az szintén hasonló érzést váltott ki bennük, amikor egy vendég távozása után megtudták, híres operaénekes járt náluk, ráadásul sokakhoz hasonlóan élvezte azt a fogadtatást, amit Bobi, az egyik ott dolgozó kutyája biztosított. Szívesen körbekíséri a látogatókat, ezért gazdája Celebnek nevezi, külön oldala van internetes közösségi portálon. Biztosan ez is hozzájárul, hogy szeretnek a kirándulók a cseszneki várba visszatérni. Kutyabarát intézmény, tehát a saját kedvenceiket nem kell otthon hagyniuk
azoknak, akik ide indulnak. Az szintén előnye, hogy ünnepeken nyitva tart, például karácsonykor, szilveszterkor is sok látogatója volt, amihez persze kellett az ezt biztosító dolgozók összetartó csapata.
A helybeli, hulladék fémmel dolgozó szobrász, Rónaszéki Zoltán címeres kapuívet, majd manószobrokat készített a várba. A környékbeli falvak óvodásai a vár jellegzetes alakját ábrázoló színezőt színeztek ki, műveiket kiállították a fogadóépületben. Azokat is szívesen nézték meg a vendégek. Ugyan jelenleg a keleti palotaszárnyat nem járhatják be, de az északnyugati
torony helyén kilátó nyílt, oda új korlát került, a többi részen a régit korszerűbbre, szebbre cserélték le a múlt évben. Nem változott viszont a látogatók kedvenc cseszneki története: a sok közül, ami a várhoz kapcsolódik, leginkább Wathay Lőrinc várkapitány felrobbanásán ámulnak el, ami akár Darwindíjat érdemelne. Mindig megdöbbennek, amikor a tragikomikus esetéről hallanak, mert ügyetlen módszert vetett be célja érdekében, így összehozott értelmetlen halála révén nem örökítette tovább balgaságát. Ugyanis részegen akart ágyút működésbe hozni. RZ
Pannonhalmi és villányi bor a nagydíjas
BUDAPEST Fehérbor kategóriában a pannonhalmi Cseri Pincészet 2019-es Septimus Rajnai Rizlingje, a vörösborok közül pedig a villányi Günzer Tamás Pincészet 2019-es GT 50 Cuvée-je nyerték el a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt, 2022-es Magyar Bor Nagydíjat.
A Magyar Borszakírók Köre 2022ben hetedik alkalommal értékelte a magyar termelők által az elmúlt öt évjáratban készített száraz és félszáraz borokat – közölte a szakmai szervezet az MTIvel. Mint felidézték, az MBK tagjai az általuk az elmúlt évben kóstolt borokból állították össze a legjobbaknak ítélt fehér és vörösborok listáit, majd a tizenkettes listákra felkerültek közül egy vakkóstolón kiválasztottak egyetegyet a Magyar Bor Nagydíj 2022 nyerteseiként. A 2022es Super 12 listákon ezúttal 10 magyar borvidék képviselteti magát: a legtöbb borral Tokaj és Szekszárd (44), majd Villány, Eger és Pécs (33). A borok között 15 a fajtabor és 9 a házasítás. MTI
Eredmények a bértárgyalásokon
Az eladói oldal fő érve, hogy aki megbetegszik, nem teljesíthet jól
(Folytatás az 1. oldalrül.)
Az Auchannál, a Tescónál, a Pennynél és a Praktikernél is elkezdődtek az idei évre vonatkozó bértárgyalások. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének képviseletvezetője elmondta, hogy a munkavállalói oldal fő érvei közé tartozik a magas infláció, ami az élelmiszerárakat is érinti, és az, hogy a fáradt, beteg dolgozók nem tudnak megfelelően teljesíteni munkahelyeiken, akár eladói, pénztárosi feladatokat látnak el, akár az árufeltöltést, átvételt végzik, vagy más a teendőjük az üzletekben. Márpedig megbetegszenek, ha nem tudnak otthon fűteni, meleget teremteni, nem tudnak olyan ételeket enni, ami az egészségüket szolgálja – szögezte le az érdekvédő, aki azt is tudja, a másik tárgyaló fél, a munkaadói oldal joggal hivatkozik a magas energiaárakra, a kereskedelmi különadókra.
– A fő célunk, hogy a reálbérek ágazatunkban ne csökkenjenek, azaz legalább ugyanakkora legyen a fizetések vásárlóereje, mint tavaly
– állítja Mürkl Mónika, és kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a kereskedelemre korábban általánosan jellemző létszámhiány mára vegyesebb képet mutat, országrészenként és egyegy régióban, kistérségben, egyegy járáson belül is változó lehet, nagyok az eltérések a települések között
e téren. A keleti országrészben jellemzően van elegendő alkalmazott az üzletekben, a nyugati, határ menti részeken nehezebb ezt megoldani szakértőnk szerint, és azokban a városokban, ahol több, más iparágat képviselő cég vesz fel sok embert. Ezeken a helyeken a boltok általában területi bér
kiegészítés vagy más címen adnak pluszpénzt dolgozóiknak, hogy megtartsák őket, és
egyébként is törekednek erre különböző módokon, ugyanis fokozott bérérzékenység figyelhető meg a kereskedelmi alkalmazottaknál: már havi nettó tízezer forinttal több fizetésért átmennek egy másig bolthoz, ahol gyakorlottságuk miatt szívesen fogadják őket – hangsúlyozta kérdésünkre a képviseletvezető.
Azt szintén fontosnak tartja, hogy a KASZnak olyan területeken sikerült az utóbbi időben eredményeket elérnie, amik ugyan nem közvetlenül a pénzről szólnak, de az eladók és munkatársaik körülményeit, megélhetését befolyásolják. Az egyik a munkaidőbeosztás szabályainak betartása, a másik a forgalomnövekedésből adódó megterhelés csökkentése. Az érdekvédő tájékoztatása szerint az ünnepek előtti és más csúcsidőszakokra jellemző hajtás enyhítése érdekében a cégek felvettek átmeneti időszakokra pluszembereket segítségképp, például határozott időre, három hónapra, vagy nyugdíjasok, tanulók egészítették ki az állandó csapatokat a boltokban. RZ
NAPLÓ 2023. JANUÁR 9., HÉTFŐ 5 FÓKUSZ
A fő céljuk, hogy a reálbérek
csökkenjenek
Ünnepeken is nyitva tartanak, karácsonykor és szilveszterkor sok volt a látogató
ne
A korhű viseletek, a programok még vonzóbbá teszik az öreg falakat Fotók: Rimányi Zita
Fokozott bérérzékenység figyelhető meg a kereskedelmi alkalmazottaknál Fotó: Shutterstock király ünnepén tavaly nyáron a múltat idéző élettel telt meg a bakonyi erődítmény
Zsigmond
RÖVIDEN
Szenior táncklub hétfőnként
BAKONYBÉL A bakonybéli egyházközség januári programja szerint az év első hónapjában hétfőnként 15 órától tartják meg a szenior örömtánc klubfoglalkozásait a közösségi házban. RZ
Rekordáron kelt el a Hajóácsok
BUDAPEST Patkó Károly Mediterrán kikötője (Hajóácsok) kelt el a legmagasabb áron, 180 millió forintért a Kieselbach Galéria nemrég tartott 70. téli aukcióján Budapesten; ezzel az eladási árral a római iskola tagja túlszárnyalta eddig életműrekordját. Patkó Károly Mediterrán kikötője az életmű mellett a két világháború közötti magyar festészetben is kitüntetett helyet foglal el. A Római Magyar Akadémiára meghívott művész ezen az alkotásán összegezte művészi hitvallását és fogalmazta meg itáliai tanulmányútjának festői tanulságait. A nagy méret ű vászon most 120 millió forintos kikiáltási árról indulva döntötte meg az eddigi csúcsot. A második legdrágábban elárverezett festmény Perlrott Csaba Vilmos Parkban című, 1907-ben készült műve lett 120 millió forintos leütéssel. A magyar fauve festészet kiemelkedő alkotása hosszú évtizedeken át egy Párizsban élő magyar gy űjtőnél rejtőzött, utólagosan rátett, hamis Rónai-szignóval, de a közelmúltban végzett technikai vizsgálatok kiderítették, hogy a nem valódi jelzés alatt ott áll Perlrott jellegzetes monogramja. Új életműrekordot hozott Czóbel Bélának az 1929es Gyümölcscsendélete, amely 42 millió forintról indulva érte el a 99 milliós rekordárat. MTI
Veszprémi hangulatok digitális kiállításon
Az év sikerkönyvéhez készült alkotások tárlata
TIHANY A Pannon Fényképészkör Egyesület, a StúDió Veszprém Podcast (SVP) és a Rege Galéria Tihany szervezésében mutatják be a Történetek Veszprémről – 100 szóban Veszprém című kötet írásait és illusztrációit a tihanyi Rege Galériában.
A digitális kiállítást Dióssy László szerkesztő, az SVP vezetője, Wéber László szerkesztő és Császár László, a fényképészkör elnökségi tagja nyitotta meg szombaton este.
A megnyitóban elhangzott köszöntőkben mindenki méltatta, illetve különlegesnek nevezte a rendhagyó kiállítást a híres és páratlan panorámájú balatoni cukrászdában. Elhangzott továbbá, összesen 42 képet állítanak ki, melyeket
körülbelül egy óra alatt a Rege Cukrászda The Frame projekt digitális fotóművészeti kiállítóterében, egy hónapon át lehet megtekinteni.
A Történetek Veszprémről – 100 szóban Veszprém című kötet kiemelkedő különlegessége, hogy az illusztrációkat pontosan azok a szövegek ihlették, amelyekkel párban jelennek meg a könyv lapjain. A fotósok és festőművészek a hetvennyolc mininovellát át-
fordították a képek világára, így teljesebbé válhattak a veszprémi történetek. A szavakból képek születtek, és az írók szerzőtársaiként páratlan élményforrást hoztak létre az alkotók. Olyat, ami a könyv lapjairól kikívánkozik, hogy különleges képzőművészeti alkotásként elfoglalja helyét a tihanyi Rege Galériában. Elhangzott továbbá, hasonló témájú kötet összeállítását erre az évre is tervezik.
– Az írás és az illusztráció hangulata összeadódik, amiből egy új kép születik – így méltatta Korbély Emma, a novellaíró pályázat ifjúsági díjasa a 2022-es év veszprémi sikerkönyvét egy vele készült korábbi interjúban.
A szövegek megszólaltatásában közremű ködött Pap Lívia színművész. KE
Zenei kuriózum a Filharmóniával
VESZPRÉM Igazán emlékezetes koncertélményekkel térhetett haza, aki eddig részt vett a Filharmónia Magyarország veszprémi koncertsorozatán.
Novemberben a Hangvillabérlet évadnyitó hangversenyén Olga Kern közreműködésével a Nemzeti Filharmonikusok léptek színpadra, majd decemberben a világ legjobbjai között számon tartott Budapesti Fesztiválzenekar folytatta a sort.
A 2023-as év még három koncertet tartogat a klasszikus zene szerelmeseinek. A következő hangverseny január 11én lesz, mely egy különleges zenei csemegének ígérkezik.
Georg Friedrich Händel egyik remekműve csendül fel a Capella Savaria, Magyarország legrégebbi, korhű hangszereken játszó kamarazenekara és a régizenei specialistává vált Purcell Kórus előadásában. A Capella Savaria 1981-ben, Szombathelyen alakult. Újító törekvéseikkel nagy felt űnést keltettek a zenei életben. A zenekar a barokk és a klaszszikus zene korhű előadását t űzte ki céljául. A Vashegyi
György által alapított Purcell Kórus (az Orfeo Zenekarral együtt) az elmúlt majdnem három évtizedben első ízben szólaltatta meg itthon a 17–18. század számos, zenetörténetileg fontos kompozícióját, és 1998 óta több világpremier-lemezfelvételt készített. Ez a két rendkívül sikeres együttes Händel Athalia című oratóriumát hozza el a veszprémi közönségnek. Händel Jean Racine francia drámaíró 1691ben született, azonos című tragédiája nyomán írta a mű-
vet. Az ószövetségi történet, amely a Királyok könyvében és a Krónikák könyvében is szerepel, az Izrael földjét uraló és Baál istent imádó királynők idejében játszódik. Közöttük volt az utolsó a zsarnok Athalia, akinek bukását meséli el a zenemű. Az Athalia nyolc évvel született a Messiás –Händel legismertebb és legnépszer űbb oratóriuma – előtt, ugyanakkor Vashegyi György, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapító-karmestere szerint túlszárnyalja azt.
Az est szólistái Szutrély Katalin, Kovács Ágnes, Acsai Zita, Bárány Péter, Megyesi Zoltán, Will King. A két együttes zenei múltja, korábbi nagyszer ű előadásai és a kivételes szólisták garantálják az emlékezetes koncertélményt a veszprémi közönség számára január 11-én.
A Filharmónia Hangvillabérlet részeként márciusban az Anima Musicae Kamarazenekar ad koncertet, majd a Fesztivál Akadémia Budapest Ensemble zárja az évadot. NA
Búcsú a Podmaniczkydíjas Rónai Károlytól
OLVASÓNKTÓL
Mindenki által ismeretes, hogy bármely településről is legyen szó, az idők során a lakosság változik, kicserélődik. A régiek elköltöznek máshová, vagy életük kihuny, mások jönnek helyükre, és új életek is születnek…
Néhai Rónai Károly (1940, Devecser–2022, Szombathely) felmenői ősi devecseriek voltak, de már nem él senki a Rónaiak közül Devecserben. Kőműves dédapja, Rónai (Rimpek) Károly még 12 évet és három hónapot töltött katonaruhában, ebből több mint 10 évet a 9-es huszárezredben, s kettőnél többet a pápai magyar 7. honvéd huszárezredben. Három gyermeke közül a cipésznek tanult Antal (1908–1994) lett Rónai Károly édesapja. Édesanyja a szintén devecseri család lánya, Erhardt Margit varrónő. Nagybátyját, Rónai Ferencet taníttatták, aki telekkönyvi vezető lett Devecserben, majd a Virágzó Termelőszövetkezet földügyeit intézte. A felmenők csontjai mind Devecserben nyugszanak. E familiáris környezetben született Rónai Antal és Erhard Margit egyetlen gyermeke, Károly 1940-ben.
Rónai Károly halálával (2022. november) fájdalmas veszteség ért mindnyájunkat,
Karcsi tervezett és
Csendes, halk szavú, alkotó ember volt Rónai Károly
Páduai Szent Antal-templom 1998-as, nagy
a Magyar Építész Kamarát, melynek tagja volt megalapításától kezdve. A Város- és Faluvédők Szövetségének (Hungaria Nostra) kitüntető díját, a Podmaniczky-díjat még 2017ben Ráday Mihálytól vehette át. Aktívan tevékenykedett Szombathely város építészeti, környezeti és természeti értékeinek megőrzésében. Több épületet tervezett Szombathelyen, például az Óriásházat és a Domust is.
Idősebb korban fordult az egyházi építkezések felé – írja többek között a Vasi Építész a nekrológjában. Devecseriként elmondhatom, hogy amikor az 1990-es évek legelején több ízben jártam Rónaiéknál, Margit néni sok régi fényképet mutatott a családról, a fiáról. Máig nem felejtem a történetet, a fotót, melyen egy kicsi, tornyos kápolna állt a kapubejárattól balra, amit a hatéves
felújításának is belsőépítészeti koordinátora volt. Mélyen megérintette szülővároskája, a devecseri ótemető érzéketlen, szakmaiságot mellőző „rendbetétele”, sok régi sír felszámolása. Fáradozása sajnos itt nem járt eredménnyel. Fájt neki nagyon!
Jelentősebb egyházépítészeti munkái közül néhány: a Brenner János-emlékkápolna tervezése (SzentgotthárdZsidahegy), a Batthyány Strattmann László-emléktemplom (Körmend), a Szent Istvántemplom (Répcelak).
Nem pihent, szinte haláláig dolgozott. Csendes, halk szavú, alkotó ember volt, akinek még tervek, jobbító elgondolások jártak a fejében. Munkássága, tudása, kitartása példaérték ű. Legyen nyugodt álma!
M. Mester Katalin Devecser
NAPLÓ 2023. JANUÁR 9., HÉTFŐ 6 KULTÚRA
épített téglából. Az épület akkora volt, hogy egy kisebb gyermek be tudott lépni a kápolnabelsőbe.
Ez a vonzódás az építészethez nem t űnt el, hiszen 1964-ben szerzett diplomát Budapesten az egyetem építészmérnöki karán. A devecseri Római Katolikus
A könyvbemutatón a StúDió Veszprém Podcast alapító-szerkesztője, Dióssy László. Összesen 42 képet állítanak ki, melyeket körülbelül egy óra alatt a Rege Cukrászda The Frame projekt digitális fotóművészeti kiállítóterében, egy hónapon át lehet megtekinteni Fotó: Pesthy Márton
A kilencesztendős Rónai Károly az udvarukban épített kápolnájával Fotók: családi
A Capella Savaria 1981-ben, Szombathelyen alakult
Fotó: archív
Devecser szülötte a Podmaniczky-díjas Rónai Károly
A fotósok és festőművészek 78 mininovellát átfordítottak a képek világára
Illemet sértett a robotporszívó
Ha nem vigyázunk, a végén még fogságba ejt minket a mesterséges intelligencia
DIGITÁLIA-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@ mediaworks.hu
NAGYVILÁG Intim képeket tett közzé egy nőről egy nálunk is kapható robotporszívó. Látszólag egy újabb pikáns botrány: holott a történet sokkal többről szól.
Még karácsony előtt derült ki, hogy egy mesterséges intelligenciával szerelt, egyébként nálunk is kapható iRobot Roomba J7-es robotporszívó (1 forint híján 420 ezerbe kerül) többek között vécén videózott egy nőt, s a felvételek – más képekkel együtt – fel is kerültek a Facebookra.
A robotporszívókat gyártó cégek szerint a lakásunk és a magánéletünk biztonságban van: akkor ez hogyan történhetett meg?
Videó élő adásban
A képek sajátos utat járhattak be, míg végül venezuelai felhasználóknál kötöttek ki. Miután a porszívó elkészítette saját kamerájával a felvételeket, elküldte az anyagot interneten a Scale AI-nek. Ez a cég mesterségesintelligencia-rendszerek betanításához használt hang-, fénykép- és videóadatok címkézésével foglalkozik.
Ilyen jeleneteket az internetre csatlakoztatott eszközök rendszeresen rögzítenek és küldenek a felhőbe – de általában szigorúbb tárolási és hozzáférési engedélyekkel.
Az MIT Technology Review
portál szerint most tizenöt, porszívó által készített képet közösségi oldalakon is közzé tettek.
A felvételeken mellékhelyiségben dolgát végző személy, hason csúszó-mászó kisgyerek, kutya, különféle szobák, bútorok láthatók, amelyeket olyan címkékkel láttak el, hogy „tévé”, „növény”, „bútor” és így tovább.
Az iRobot a világ legnagyobb robotporszívó-szállítója, amit az Amazon nemrég 1,7 milliárd dollárért vásárolt fel. A cég megerősítette, mindegyik felvétel „speciális fejlesztőrobotoktól származik, olyan hardver- és szoftvermódosításokkal, amelyek nincsenek és soha nem is voltak jelen az iRobot fogyasztói termékekben” – áll a vállalat közleményében.
A gyártó szerint a háztartási eszközöket élénkzöld matricával látták el, amelyen az állt, hogy a „videófelvétel folyamatban van”, és az adatgyűjtők feladata volt „eltávolítani minden érzékeny információt, beleértve a gyerekekről szólókat is”. Az iRobot állítja, akiknek a fotói vagy videói az élő adásban (!) megjelentek, mind beleegyeztek a megfigyelésbe. Viszont megtagadták, hogy az MIT Technology Review megtekinthesse a hozzájárulási megállapodásokat.
Hasznos a gépi tanulásra
A technológia nagy része a gépi tanuláson alapul, olyan technikán, amely nagy
Csepregi Éva érdeme Győzike felfedezése
BUDAPEST Gáspár Győző még gátlásos fiú volt az énekesnő iskolájában.
A neves neotonos sztár, Csepregi Éva azt állítja, hogy ő fedezte fel Gáspár Győzőt még a 90-es években, amikor a koncertezés mellett a tehetséggondozást is vállalta. Csepregi 1994-ben nyitotta meg Popsong nevű stúdióját, amelyben éneket és színjátszást oktatott, Győzike pedig az intézmény falai közt kezdte bontogatni a szárnyait.
Az akkor mindössze húszesztendős Győzi először utazott Salgótarjánból Budapestre, hogy jelentkezzen az iskolába. Két évig tanult ott, ez idő alatt ingázott a két város között. Akkoriban még nagyon másképp nézett ki, mint ahogy a nagyközönség megismerte. Fekete bajuszt viselt, és jó pár kilóval többet nyomott.
– Nem csak külsőre volt teljesen más, a kezdetekben a személyisége is szöges ellentétben állt azzal, amilyen
napjainkban. Kicsit kövér, visszahúzódó, gátlásos fiúra emlékszem. De amikor egy ideje járt hozzánk, és „megmelegedett” köztünk – mesélte az énekesnő –, a társaság középpontja lett, és oszlopos tagja volt a csapatnak – írja a Ripost a Story magazin nyomán. Annak ellenére, hogy észrevette, Gáspár Győzőnek van némi hallása, elsőre nem látta benne azt a showmant, akit egy napon az egész ország ismerni fog. Egy dolgot viszont nem tudott elvitatni, a kitartását. –Úgy gondolkodtunk, hogy aki egy kicsit is érzi, hogy odavaló, motoszkál benne valami több, az jöjjön, és úgyis eldől, hova vezet az útja.
Győzi egyetlen órát sem hagyott ki, és rengeteget tanult, fejlődött a két év alatt. Énekelve zongorázott, színészkedett, úgyhogy szép lassan világossá vált számomra, hogy nagyon komolyan szeretne befutni, és sikeres lenni – nyilatkozta Csepregi Éva. MW
mennyiségű adatot használ fel – beleértve a hangunkat, arcunkat, otthonunkat és más személyes adatainkat –, hogy betanítsa az algoritmusokat a különféle mintázatok felismerésére. Gyakran egyszerűen magával a felhasználással hagyjuk jóvá az adatgyűjtést, mivel az adatvédelmi közlemények homályos fogalmazásai széles mérlegelési jogkört biztosítanak a gyártóknak a fogyasztói információk gyűjtésében és elemzésében.
Az otthoni környezet változatossága nagyon nehéz
Lottóval lettek tavaly milliárdosok
MAGYARORSZÁG Fortuna kegyes volt hozzájuk: rekordszámú magyar milliárdos is született tavaly.
Több mint 4 ezren váltak milliomossá, öten pedig milliárdossá a Szerencsejáték Zrt. játékaival 2022-ben. A legtöbb hét számjegyű nyeremény a számsorsjátékokon született, de a sportfogadás is több mint 1500 tippelőt tett milliomossá. Megszületett minden idők legnagyobb hazai lottónyertese is, az Eurojackpottal több mint 30 milliárd forintnak örülhetett egy szerencsés magyar játékos.
2022-ben a 4383 milliomos közül 1176 játékos az Ötöslottóval lett gazdagabb: hét ember százmilliót, kettő pedig milliárdot is meghaladó öszszeget vihetett haza. A Skandináv lottón 28-an örülhettek a millióknak, köztük 7-en pedig százmillióknak. A Hatoson hét nagy nyertes volt, köztük egy milliárdos és öt százmilliomos.
A Kenó 100 szerencsés játékosnak hozott milliókat, a Luxoron 112-en, a Puttón 190-en örülhettek hét számjegyű öszszegnek, a Jokerrel pedig 286an váltak milliomossá.
A milliárdos csúcsdöntőt leszámítva még 78-an váltak milliomossá az Eurojackpoton. A 30 milliárdos nyertes játékával nem csupán a hazai szerencsejáték-történelembe írta be magát, mert egy csapásra a száz leggazdagabb magyar közé is bekerült. MW
feladat elé állítja a robotokat – fejtette ki Wu Erqi, a pekingi székhelyű Roborock vezető kutatás-fejlesztési igazgatója. – Az önvezető autókat gyártók tudják, vélhetően hogyan
néz ki a sáv, és miként fest egy közlekedési tábla. De minden otthonnak nagyon eltérő a belső tere. A bútorok nincsenek szabványosítva –teszi hozzá a szakértő. – Nem számíthatunk arra, hogy mi lesz a padlón. Néha van ott egy zokni, máskor meg kábelek hevernek – és ráadásul a kábelek máshogy nézhetnek ki az Egyesült Államokban, mint mondjuk Kínában.
Az adatokat később még intelligensebb robotok építésére használják fel, amelyeknek a célja egy nap messze
túlmutat majd a porszívózáson.
Ahhoz, hogy ezek az adatkészletek hasznosak legyenek a gépi tanulás számára, elsőként embereknek kell megtekinteniük, kategorizálniuk, felcímkézniük és kontextusba helyezniük. Ezt az adatfeljegyzési folyamatot végezte el a cikk elején említett Scale AI cég, így juthattak el hozzájuk a Roomba porszívó felvételei.
Az iRobot közölte, „felmondja kapcsolatát a képeket kiszivárogtató szolgáltatóval, és intézkednek, hogy a jövőben ne történhessen ilyen kiszivárogtatás”.
Szétküldik a világnak
Az eset nyilván többről szól, mint egyetlen cég adatvédelmi ügyetlenségeiről. Azt a széles körben elterjedt gyakorlatot példázza, hogy tömegesen osztanak meg érzékeny adatokat algoritmusokkal, amelyek ezeket az adatokat szétküldik az egész világban. Porszívós esetünkben a videók, képek, adatok az észak-amerikai, európai és ázsiai otthonokból eljutottak a massachusettsi székhelyű iRobot szervereire, onnan a San Franciscó-i Scale AI-re, majd a Scale szerződéses külsős adatfeldolgozó embereihez szerte a világon – a képeket pedig végül venezuelaiak osztották meg a Facebookon és a Discordon.
Eljutunk oda, hogy nem csak egy robotporszívó figyel minket, lehet, hogy egy személy is néz a kameráján át.
Élen a rezsivédelemben
Nálunk legolcsóbb az energia az Európai Unióban
BUDAPEST Drámai romlás: Európában minden negyedik ember fűtési nehézségekkel küzd. A görögöknél a legrosszabb a helyzet.
Drasztikusan megemelkedett az energiaszegény háztartások aránya az Európai Unióban, minden negyedik háztartás fűtési nehézséggel és közüzemi díjelmaradással küzd – derül ki a Századvég Európa Projekt kutatásából.
Ugyanakkor a rezsicsökkentési programnak köszönhetően Magyarország érintettsége az előbbi problémában a második, az utóbbiban a harmadik legkisebb.
Emlékeztettek rá, az Eurostat adatai alapján 2021-ben az EU háztartásainak 6,9 százaléka (13,5 millió háztartás, 29,9 millió ember) nem volt képes kellően felfűteni otthonát, és 6,4 százalék (12,6 millió háztartás, 27,7 millió személy) fizetési elmaradásokkal küzdött.
A most nyilvánosságra hozott 2022-es őszi adatok drámai romlást vetítenek előre. Az energiaárak emelkedése miatt az európai polgárok 26 százaléka (több mint 100 millió ember) nem képes megfelelően fűteni otthonát.
Az Oroszország és az Európa közti kereskedelmi konfliktus okozta energiaár-emelkedés egyre súlyosabb kihívások elé állítja a tagországokat. Ezek különféle eszközökkel próbálják akadályozni az árrobbanás begyűrűzését a lakossági tarifákba.
A legnagyobb védelmet nyújtó rezsitámogatási rendszer Magyarországon működik, ahol rögzített tarifák biztosítják az EU legalacsonyabb háztartási energiadíjait. A Századvég erről azt írja: a megengedőbb szabályozást alkalmazó országokban azonban a családok rendkívüli áremelkedéssel szembesültek, ami – ha azt nem kompenzálta a kellően magas jövedelem, vagy állami transzfer – egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetbe sodorta őket.
Ahogyan a lakossági tarifák emelkedésében, úgy a fűtési nehézségekkel küzdők számában is jelentős tagállami különbségek tapasztalhatók.
A legnehezebb helyzetben Görögország van, ahol a válaszadók 56 százaléka nem képes megfelelően fűteni otthonát. A második és harmadik
legsúlyosabb helyzet Portugáliában és Franciaországban tapasztalható, mindkét országban a lakosság harmadának okoz nehézséget a kellő hőmérséklet biztosítása. A legkevésbé érintett Finnország (10 százalék), Magyarország (14 százalék), valamint Ausztria és Dánia (14-14 százalék).
Minden negyedik válaszadóval legalább egyszer előfordult már az elmúlt egy évben, hogy pénzhiány miatt nem tudta határidőre befizetni valamelyik közüzemi díját.
A helyzet ebben a kategóriában is Görögországban volt a legsúlyosabb, a felnőtt lakosság fele érintett ebben.
Magyarországon a harmadik legkedvezőbb a helyzet: az érintettek aránya Ausztriában 14, Csehországban 16, míg nálunk pedig 18 százalék volt. MW
NAPLÓ 2023. JANUÁR 9., HÉTFŐ 7 KÖRKÉP
Lehet, hogy egy személy is néz minket a kameráján keresztül...
Fotó: Shutterstock
Százmillió ember nem tud rendesen fűteni Fotó: Teknős Miklós
A Neoton sztárja úgy emlékszik rá, fekete bajusza volt Fotó: MW
Az iRobot cég felmondja a szerződést a képeket kiszivárogtatóval
Új korszak jön a hadviselésben
A kamikaze drón önállóan is képes azonosítani a célpontot, aztán lecsap
MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@mediaworks.hu
NAGYVILÁG Rohamosan felgyorsult a drónfejlesztés az ukrajnai háború nyomán, szakértők már azt mondják, a hadviselésben új korszak következhet be hamarosan, amikor már a csatatéren is önálló feladatokat ellátó harci robotokat vetnek be.
Minél tovább húzódik a háború, annál valószínűbb lehetőség a drónok és a mesterséges intelligenciával felruházott támadófegyverek térhódítása – hívják fel a figyelmet az elemzők. Nem értenek egyet azonban abban, hogy mennyire megbízhatók ezek az eszközök, van-e esély arra, hogy célpontot tévesztenek – írja a Magyar Nemzet.
Műhold segítségével
– Ha nem vigyázunk, sokkal könnyebben fognak elterjedni, mint az atomfegyverek
– vélekedett az ausztrál Toby Walsh, a mesterséges intelligencia szakértője. Aggodalmai nem is alaptalanok: a The Wall Street Journal amerikai napilap arról számolt be a napokban, hogy a Pentagon évtizedeket töltött azzal és dollármilliárdokat költött arra, hogy egységes, digitális hálózatba kapcsolja különböző fegyvernemeit a modern háborúk követelményeinek megfelelően. Ukrajnának viszont ennek olcsóbb változatát sikerült most elérnie.
Kijev drónokból, vadászgépekből és fegyverekből álló hálózatot épített ki, amelyeket műholdas kommunikáción keresztül és egyedi szoftverek segítségével kapcsolnak öszsze. A lap hozzáteszi, hogy a rendszer olyan magas szintű hírszerzést, koordinációt és pontosságot biztosít az ukrán erőknek, amely lehetővé teszi a túlerőben lévő oroszok megállítását. Noha Ukrajna és Oroszország is rendelkezik mesterséges intelligenciával
NYUGATI ALKATRÉSZEK IRÁNI FEGYVERBEN
A CNN egy ukrán hírszerzési értesülésre hivatkozva a minap közzétette, hogy oroszok által használt lelőtt iráni drónban több mint egy tucat amerikai és más nyugati vállalattól származó alkatrészre bukkantak. Mint kiderült, az iráni Shahed–136 drónban talált 52 eszköz közül 40-et amerikai cégek
gyártottak. A többi alkatrészt kanadai, svájci, japán, tajvani és kínai cégek gyártották. Most munkacsoport vizsgálja, hogyan lehetséges mindez a szigorú, Iránnal szembeni exportszankciók mellett. Többek szerint az érintett cégek nem tudják nyomon követni, hogy a globális piacon hova is kerülnek a termékeik.
felruházott, félig önálló támadó és drónmegsemmisítő fegyverekkel, még nem volt arra bizonyított példa, hogy háborúban egyetlen ország is olyan eszközöket vetett volna be, amelyek teljesen maguktól képesek célpontokat megsemmisíteni, emberi beavatkozás nélkül. Szakértők ugyanakkor azt mondják, ez csupán idő kérdése.
Sok állam fejleszti ezt a technológiát, nem túl bonyolult feladat – vélekedett az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva Zachary Kallen-
born, az amerikai George Mason Egyetem fegyverzeti szakértője.
Gyorsabb az embernél
Civil szervezetek aktivistái is érzik, elkerülhetetlen, hogy ilyen típusú fegyvereket alkalmazzanak a hadseregek, ezért most már betiltásuk helyett használatuk korlátozásáért küzdenek. Mihajlo Fedorov ukrán digitális átalakulásért felelős miniszter egyetért azzal, hogy a teljesen önálló harci robotoknak helyük van a fegyverfejlesztésben.
Az ellenség húsz éve készül a teljes körű háborúra. Mi tíz hónap alatt technológiai ugrást hajtottunk végre – írta Twitter-oldalán. Jaroszlav Honcsar ukrán alezredes a mesterséges intelligencia előnyeire mutatott rá: „az emberi harcosok egyszerűen nem képesek olyan gyorsan feldolgozni az információkat és döntéseket hozni, mint a gépek. Az ukrán katonai vezetők jelenleg tiltják a teljesen önálló, ölni képes fegyverek használatát, bár ez még változhat”.
Az egyik legismertebb teljesen autonóm eszköz az amerikai fejlesztésű és gyártású Switchblade, az „öngyilkos drón”. Az eszköz arról kapta nevét, hogy hosszabb időn keresztül képes egy adott célterület felett körözni és célpontokat keresni. Amint megtalálta célpontját, rázuhanva megsemmisíti azt. Ezek az eszközök úgy működnek, hogy képek alapján képesek azonosítani a célpontokat, például a páncélozott járműveket.
Mint a Vaskupola
Szakértők azonban attól tartanak, hogy ez a technológia nem eléggé megbízható ahhoz, hogy véletlenül sem támad civileket.
Gregory C. Allan, az amerikai székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának kutatója megfelelőbbnek tartja azokat a fegyvereket, amelyek kétféle üzemmódban tudnak működni, azaz emberi irányítással és önállóan is.
Az izraeli Vaskupola is hasonlóan működik: a légvédelmi rendszer automatikusan működésbe lép, ha rakétát észlel, ugyanakkor emberi személyzet is felügyeli működését. Kétségeket vet fel ugyanakkor az is, mi történik, ha az önálló eszközök terroristák kezébe kerülnek vagy ellopják, lemásolják a szoftvereket.
Kényelmet és extra kedvezményeket nyújt a Lidl digitális szórólapja
Kulcsszó lett a kiskereskedelemben az akció, egyre több fogyasztó keresi az alacsony árakat. A Lidl Magyarország üzleteibe betérők tapasztalhatják, hogy az áruházlánc ehhez a fogyasztói igényhez is alkalmazkodik, mégpedig duplán, hiszen a minőségből nem enged, miközben a vásárlók a heti akciós újságban meghirdetetteken felül a Lidl Plus applikációval további kedvezményekhez is juthatnak.
Ha csak a saját vásárlási szokásainkra gondolunk, minden bizonnyal döntő többségünkre igaz, hogy az elmúlt időszakban a legfontosabb szempontok közé kerültek a meghirdetett akciók, valamint a termékek ára. A Lidl hazai üzleteiben a vásárlók számára megszokott lehet, hogy az áruházlánc nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a vevőknek mindig a legjobb áron kínálja termékeit. A vásárlók azonban most még több akciót és alacsony árakat várnak el, amit jól mutat, hogy milyen mértékben növekedett meg az igény a promóciós termékek iránt. A diszkontlánc célja, hogy a fogyasztói igényeket kielégítse, ezért hetente, széles kínálattal megújuló akciókat biztosít vásárlóinak, hogy mindenki jó áron találja meg a kedvére valót.
Az utóbbi évek kulcsszava a digitalizáció, ami igaz a médiakörnyezetünkre is, hiszen az emberek nagyrésze az információszerzésre a különböző digitális csatornákat használja, így azt is leginkább digitális platformokon keresztül keresi meg, hogy mit, hol, és mennyiért lehet a legkedvezőbb áron megvásárolni. Az áruházlánc idejekorán felismerte ezt
a trendet, és már régóta erősíti online jelenlétét. Ennek megfelelően a vásárlókat évek óta arra ösztönzi, hogy iratkozzanak fel a vállalat elektronikus hírlevelére, hogy elsőkézből ér-
tesülhessenek az akciókról, figyeljék az akciós újságok digitális változatait a lidl.hu weboldalon, vagy használják a Lidl és a Lidl Plus alkalmazásokat, ahol szintén megtalálhatóak online az akciós szórólapok. A Lidl applikáció további előnye az is, hogy bevásárlólista funkcióval is rendelkezik, így a vásárlók egyszerűen rögzíthetik, hogy mely terméket szeretnék megvásárolni. A Lidl Plusszal pedig a szórólapon felüli extra kedvezményekhez lehet jutni.
Mégpedig nagyon egyszerűen, hiszen a Lidl Plus a diszkontlánc ingye-
nesen letölthető applikációja, amelylyel egy rövid regisztrációt követően máris elérhetővé válik a digitális hűségkártya, és ezzel együtt számos szolgáltatás, amely megkönnyíti és leegyszerűsíti a bevásárlást, miközben segít a spórolásban is. A Lidl Plus egyik specialitása az, hogy más hűségprogramokkal ellentétben minden alkalommal kizárólagos kedvezményt nyújt azoknak a vásárlóknak, akik fizetéskor leolvassák digitális hűségkártyájukat. A digitális kártyát használók többletkedvezményekben is részesülnek, hiszen az akciós új-
ságban szereplő engedményeken felül hetente átlagosan 10-12 extra százalékos vagy fix összegű kuponnal spórolhatnak a bevásárlás során. Ráadásul minden vásárlást követően kaparós nyereménykártyát kapnak, ezek pedig további kedvezményekhez juttatják őket. A Lidl folyamatosan fejleszti ezt a szolgáltatását is, így a Kupon Plus kampánynak köszönhetően bizonyos összeghatár elérését követően ajándékterméket vagy extra számlavégi kedvezményt biztosít számukra.
A Lidl Magyarország felelőssége piacvezető áruházláncként a környezetvédelemben is nagy. A vállalat számos területen vezetett be olyan intézkedéseket, amelyek révén csökkenti a környezeti terhelését. Az is ebbe a körbe tartozik, hogy folyamatosan erősíti online felületeit és az akciós szórólapok esetében is ösztönzi vásárlóit, hogy a digitális változatot részesítsék előnyben, ezzel is óvva a környezetünket. Azzal, hogy az akciós szórólapok online érhetők el a vásárlók számára, a vállalat idén akár 3500 tonnával mérsékelheti papírfelhasználását, vagyis csak ezzel a lépésével ennyivel csökkentheti környezeti terhelését. A Lidl ugyanakkor gondolt azokra is, akik ragaszkodnak a hagyományos nyomtatott újsághoz, és szívesen karikázgatják be azokat a termékeket, amelyeket kinéztek maguknak az aktuális kínálatból, ezért számukra továbbra is elérhető a nyomtatott szórólap – de azt már nem a postaládákban, hanem az áruházakban találják meg.
NAPLÓ 2023. JANUÁR 9., HÉTFŐ 8 KÖRKÉP
Zelenszkij ukrán elnök egy elfogott „öngyilkos drónnal”. Kijev komoly ütőerőt alakított ki Fotó: AFP
Szponzorált tartalom
Megvan a magyar stratégia
Esélyünk van kilépni a
MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@mediaworks.hu
BUDAPEST Orbán Viktor a Széll Kálmán Alapítvány karácsonyi vacsoráján vázolta fel az ország előtt álló évek kihívásait és lehetőségeit. Ez alapján megvan Magyarország stratégiája az évtized megnyerésére. A miniszterelnök politikai főigazgatója, Orbán Balázs egy cikkben foglalta össze az elhangzottakat. Ebből idézünk.
Magyarországnak nem érdeke, hogy visszaálljon a hidegháború korának blokkokon alapuló nemzetközi rendje, alternatív globalizációs modellre és stratégiára van szüksége – írja Mandineren megjelent cikkében a miniszterelnök politikai főigazgatója. Orbán Balázs cikke Orbán Viktor főbb megállapításait foglalta össze, a miniszterelnök ugyanis egy zárt körű eseményen, a Széll Kálmán Alapítvány karácsonyi vacsoráján vázolta fel átfogó előadásban az ország előtt álló évtized kihívásait és lehetőségeit.
Középhatalmi státus, alakuló új világrend
Ezzel összefüggésben Orbán Balázs azt írja: az országra váró legnagyobb kihívás az, hogy kikerüljön a közepes fejlettségű országok köréből, és felzárkózzon a fejlett államokhoz, Közép-Európán belül pedig regionális középhatalmi státust érjen el.
Ez olyan feladat, amelyet Magyarországnak menetből kell teljesítenie, különben a kitörés feltételei elpárolognak, az időablak bezárul. Nehézséget jelent azonban, hogy ezt a fejlődési pályát Magyarországnak egy széttöredezett világrend mellett kell bejárnia. – Az új rend kontúrjai
közepesen
még csak most alakulnak, de egy dolog bizonyos: ha viszszaáll a hidegháború korának blokkokon alapuló nemzetközi rendje, akkor az a nemzetközi kapcsolatépítés és kereskedelem visszaesésével, ennek következményeként pedig akár Magyarország eljelentéktelenedésével fenyeget. Mindez alapvető kihívás elé állítja az intenzív felzárkózó pályára álló hazánkat – fogalmaz mandineres cikkében Orbán Balázs.
Orbán Balázs cikkében a hálózatkutatás eredményeire is hivatkozik, amely alapján a blokkosodás ahhoz vezet, hogy az egyes országoknak egy központot kell választaniuk, és a kapcsolódásuk kizárólagos kapcsolat. – Azaz, hazánk szükségképpen alárendelt szerepbe kényszerülne, ami épp abban jelentene gátat, hogy kikerüljön a közepes fejlettségű országok sorából – szögezi le a politikai főigazgató, aki a megoldást az összekapcsolt gazdaságra
fejlett országok csapdájából
sült Államok vezette Nyugat válasza a világrend válságára a politikai igazgató szerint az, hogy fokozott ütemben szakítja meg, gyengíti vagy vonja ellenőrzés alá kapcsolatait. Ezt nevezik nyugati terminológiával decouplingnak, azaz szétkapcsolásnak.
Úgy tűnik, ismét létrejönnek a hidegháború idején megismert nemzetközi blokkok.
Az így kialakuló világrend hálózatelméleti szempontból egymás mellett létező, hierarchikus hálózatok rendszereként írható le – definiálja a jelenlegi világhelyzetet Orbán Balázs. Mint írja, egy ilyen felállásban minden gazdasági, politikai és kulturális transzfer a tömbök vezető államain keresztül zajlik.
RÖVIDEN
Ciánnal támadt volna a terrorista
ESSEN Terrorellenes nyomozók őrizetbe vettek Németországban egy iráni iszlamista férfit, aki merénylet elkövetésére készült – közölte a rendőrség vasárnap. A támadáshoz ciánt és a biológiai fegyverek egyik hagyományos hatóanyagának számító ricint akart felhasználni. MW
Kevin McCarthy végre házelnök lett
WASHINGTON Hosszas
és feszültségektől teli procedúra után a képviselőház megválasztotta elnökének a republikánus Kevin McCarthyt. 15 forduló után szombaton dűlőre jutottak. 160 éve nem volt arra példa, hogy ilyen sokáig elhúzódott az eljárás. MW
A neoliberális modell napjainkra kifulladt
A jelenlegi globalizációs modellt – amely a Szovjetunió bukása után jött létre, és a neoliberális Egyesült Államok vezette egypólusú (unipoláris) világrendet eredményezte – a hálózattudomány alapján írja le: egy decentralizált, hierarchiától mentes globalizációs modell jött létre. Orbán Balázs szerint ennek a modellnek hátulütői vezettek a 2008-as gazdasági válság-
épülő modellben látja. A kapcsolatok szétvágása helyett az összeköttetések fokozása az érdekünk, ugyanis ez következik Magyarország történelméből, földrajzi helyzetéből és kulturális adottságaiból – teszi hozzá. A politikai főigazgató szerint minden, ami a Nyugat és a Kelet közötti közvetítés ellen hat, az problémát okoz nekünk.
Ilyen az ukrajnai háború és a gazdasági szankciók is, mert járhatatlanná teszik a Kelet és a Nyugat közötti kereskedelmi útvonalakat.
hoz, de csak kevesen ismerték fel akkor, hogy egyúttal a neoliberális gazdasági és politikai világrend is válságba jutott. A magyar jobboldal viszont már akkor is úgy látta, hogy többről van szó: az egész világrend átalakul –teszi hozzá a miniszterelnök politikai főigazgatója.
Orbán Balázs hangsúlyozza, a 2010-es évek eseményei, a migráció, a brexit, illetve Donald Trump 2016-os győzelme az amerikai választáson megmutatták, hogy a neoliberális világrend nem működik olyan jól, mint korábban, ezért egyre inkább veszít legitimációjából. – A 2020-as évben kirobbanó világjárvány pedig ismét napfényre hozta a neoliberális világrend sérülékenységét.
A pontot az i-re a 2022-ben kitörő ukrán–orosz háború tette fel, amely egyértelművé tette, a jelenlegi Nyugat-központúság nem tartható fenn, mivel a Nyugat kihívói megerősödtek, nem kis részben épp a liberalizált kereskedelem és gazdaság miatt – írja a politikai főigazgató. A dominanciáját védő Egye-
Ortodox karácsony és orosz rakétacsapás
UKRAJNA Kijev bosszút állt, kitiltott egy sor orosz művészt az országból.
Pozsonyba invitálták
Orbánt és feleségét
SZLOVÁKIA A kormányfő látogatása csattanós válaszként is értelmezhető a baloldali sajtóferdítésekre.
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó Pozsonyban részt vett az önálló Szlovákia megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett szombati gálaesten – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Eduard Heger kormányfő mindhárom V4-es miniszterelnök-kollégáját és házastársukat meghívta az eseményre, amelyet a Szlovák Nemzeti Színház épületében rendeztek meg.
Beszédet mondott Zuzana Caputová köztársasági elnök,
Boris Kollár parlamenti elnök és Petr Fiala cseh miniszterelnök is. Néhány napja az egész balliberális sajtót felkavarta, hogy bár Zuzana Caputová meghívta Novák Katalint, de a köztársasági elnök nem ment el a január 1-jei jubileumi rendezvényre. Árnyékra vetődve jókora túlzásokba estek: olyanokat írtak, hogy „a Sándor-palota bénázott”, megfeledkezett a látogatás időpontjáról, meg hogy ez is bizonyíték a V4-ek szétesésére, stb. De mint az a Magyar Nemzet birtokába került levélből kiderül, a magyar elnöki hivatal a diplomáciai előírásoknak megfelelően időben, személyes hangú levélben mondta le Novák Katalin pozsonyi látogatását. MW
Egyik fél sem tartotta be a Putyin orosz elnök által szombat éjfélig javasolt ortodox karácsonyi tűzszünetet. Az ukránok előre jelezték, nem érdekli őket a fegyvernyugvásról szóló javaslat, az oroszok pedig azt állítják, ők csak visszalőttek. Vasárnap aztán elszabadult a pokol: az orosz védelmi tárca közölte, több mint 600 ukrán katonát öltek meg nagy erejű rakétatámadásban szállásként használt épületekben. A Kramatorszk elleni csapás bosszú volt az ukránok év eleji halálos támadásáért egy orosz laktanya ellen Makijivkában. Kijev mindezt tagadja.
Washington rakétákat, gyalogsági harci járműveket és több száz más katonai járművet küld Ukrajnába a hétvégén bejelentett újabb, 3,75 milliárd dolláros katonai támogatás részeként, amit Zelenszkij elnök meg is köszönt. A szállítmányban ötven Bradley típusú gyalogsági harci jármű, száz páncélozott csapatszállító, 55 aknaálló jármű és 138 Humvee van. 1200 páncéltörő tarackot is adnak. Németország negyven Marder harcjárművet szállít.
Zelenszkij közben kitiltott 119 híres orosz művészt Ukrajnából. Köztük van a világhírű Nyikita Mihalkov Oscar-díjas filmrendező és Anna Netrebko operaénekes is, aki korábban többször is elítélte az orosz–ukrán háborút. MW
A blokkosodás veszélyes, elvonja az erőforrásokat
Ezek képezik a blokkok centrumát, az egyes, a centrumok alá tartozó, csomópontként értelmezett országoknak pedig csak a periféria szerepe jut. A miniszterelnök politikai főigazgatója arra hívja fel a figyelmet, hogy rosszul járhat a teljes Európai Unió, de különösen a periféria államai. Egy ilyen rendszerben ugyanis a központ nemcsak a blokkok feletti kapcsolatokat képes ellenőrizni, hanem magához vonzza az erőforrások elosztásának feladatát is.
Ráadásul így a javak ellátási láncában fellépő bármiféle zavar legelőször és legdrasztikusabban a periféria országaiban jelentkezik, miközben ezen országoknak semmilyen eszköz nem áll a rendelkezésükre, hogy változtassanak a helyzeten. Orbán Balázs ebből és a rossz történelmi tapasztalatokból vonja le azt a tanulságot, hogy Magyarországnak ki kell maradni a blokkosodásból.
Hatéves gyerek lőtte le a tanárát
USA Meglőtte tanárát egy hatéves kisiskolás egy Newport News-i iskolában, Virginia államban; a pedagógust életveszélyes állapotban vitték kórházba. A rendőrség szerint nem baleset volt. A gyereket nem vették őrizetbe. MW
A székely identitást ma is védeni kell
ERDÉLY A Habsburg császári hadsereg vérengzésére emlékeztek a székelyföldi Madéfalván a tragikus esemény 259. évfordulóján. A Siculicidium emlékművénél tartott megemlékezésen Varga Judit igazságügyi miniszter emlékeztetett: a székelyek szuverenitásukat, önazonosságukat védték. Bár a világ nagyot változott azóta, „a magyar alkotmányos identitás és szuverenitás védelme most is mindennapos feladatunk”. MW
Az enyhébb tél jobb a gázfogyasztásban
BUDAPEST Eddig kevés gáz fogyott Európában is, szinte tele vannak a gáztározók, itthon is.
Az energiaszuverenitás erősítését nevezte kiemelt feladatnak az energiaügyi miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Lantos Csaba közölte, még érkezik Európába orosz gáz, de nem lehet kizárni, hogy a háború sokáig tart, és azt sem, hogy a gázárak emelkedni fognak. Arra a felvetésre, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint akár 30 milliárd köbméter gáz is hiányozhat a piacról, a miniszter azt mondta, az unióban körülbelül 25 nagyobb LNG-terminál épül, ezeken lehet fogadni a távolról érkező cseppfolyós földgázt. Ha a terminálok elkészülnek, akkor lehet azt mondani, hogy valóban független Európa az orosz gáztól.
A miniszter kiemelte, Magyarország helyzete egy kicsit más, ugyanis az országban relatíve sok gáztározó található. Amíg a szerb vezeték működik, addig ezeknek a tározóknak a feltöltése biztosított.
Kiemelte, a kormány az átlagfogyasztásig továbbra is nagyon olcsó gázzal látja el a lakosságot. A sávhatár feletti gázár is elmarad a piaci ártól és ezt a gázárat sem emelik a fűtési szezonban, április 30-ig. Lantos Csaba kitért még a paksi atomerőmű helyzetére is, amelynek üzemidejét még 20 évvel szeretnék meghosszabbítani. A Paks II. beruházásnál pedig azzal számolnak, hogy 2032-re készülhet el. MW
NAPLÓ 2023. JANUÁR 9., HÉTFŐ 9 KÖRKÉP
Orbán Balázs szerint az újfajta tömbösödéssel különösen a periféria országait érheti kár Fotó: MTI
Kijevben az ukrán egyház vezetője tartott liturgiát Fotó: AFP
Lantos Csaba Fotó: MTI
Eduard Heger köszöntötte a miniszterelnököt Fotó: MTI
NEM KERÜLHETÜNK ALÁRENDELT SZEREPBE
Erősen hat a születési sorrend
A különbségek miatt szülőként nem egyformán viselkedünk a gyerekeinkkel
FANNY-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@mediaworks.hu
MAGYARORSZÁG Mégis hogyan lehetséges, hogy testvéreinkkel ugyanazok a szüleink, ugyanott, ugyanúgy nőttünk fel, a személyiségünk mégis teljesen különböző?
Megfigyelhetjük, hogy bizonyos jellemvonásokban és viselkedésben gyakran hasonlóak az elsőszülöttek, megint mások a középsők, a kicsik és az egykék.
– A különbség abból is adódik, hogy szülőként nem egyformán viselkedünk a gyerekeinkkel. Első gyereknél, kezdőként máshogy bánunk a babával, mint később, a másodiknál vagy a harmadiknál, amikor már rutinosabbak vagyunk. Az is egyértelmű, hogy nem jut annyi idő és figyelem mindenkire, ha három gyerek van, mintha csak egy. És bizony az sem mindegy, hogy hányadikként látja meg valaki a napvilágot – nyilatkozta a Fannynak Fehér Gabriella pszichológus.
Az elsőszülött – a maximalista
Bármennyire is sok gyerek volt a környezetünkben, az első saját baba érkezése némi szorongással, idegeskedéssel is jár a szülővé válás boldogsága mellett. Így az első gyereket gyakran jobban féltjük, mint a többi testvérét.
– Annyira összpontosítunk, nehogy valamit rosszul csináljunk, a tökéletesre törekszünk, de ez bizony kihat a kicsi későbbi személyiségére is. A gyerek ugyanis idővel szeretne ennek megfelelni, mindenben a kedvünkre tenni. Természetes, hogy rá jut a legtöbb idő, mivel neki még nincsenek tesói, tudunk csak vele foglalkozni, lesni minden kívánságát, igényét, mindez
pedig megmutatkozik készségeiben, teljesítményében. Mivel nagy figyelem szegeződik a fejlődésére, így előfordulhat, hogy maximalista lesz, mindent tökéletesen akar csinálni.
Később aztán persze kénytelen versengeni a testvérével, testvéreivel a figyelmünkért, de emellett, ahogyan bővül a család, azért megtanul odafigyelni a környezetére, és mások igényeire is. Nem ritka eset, hogy a nagyobb testvérre bízzák a kisebbet, így az elsőszülöttek általában felelősségteljesek, fegyelmezettek, mindig lehet rájuk számítani – mondja a pszichológus.
A másodszülött alkalmazkodó
Gyakran versengők, hiszen jellemzően nem ők az úttörők, azt kell megélniük, hogy nagyobb testvérük mindent hamarabb csinál a fejlődés természetes ritmusa miatt: ő tanul meg előbb rajzolni, olvasni, egyedül öltözni, ő megy előbb iskolába vagy ő mehet el otthonról egyedül.
– Általában a középső gyerekre jut a legkevesebb figyelem, nem élvezheti az elsőszülötteknek járó kitüntetett gondoskodást, sem a kicsinek járó kényeztetést, ezért lehetséges, hogy ki akar tűnni a többiek közül akár gyerek-, akár felnőttkorban. Cserébe nagyobb testvérétől rengeteget tanul, sok mindent elleshet tőle. A másodszülöttek nagyon jól tudnak együttműködni és alkalmazkodni, mivel születésüktől megszokják, hogy nem minden róluk szól, gyakran kell osztozniuk a figyelmen egy másik vagy akár több testvérrel. Ezt az alkalmazkodókészséget pedig nem csak gyerekként a családban, hanem később, felnőtt életükben is kamatoztathatják.
Derűlátóbbak a nők a fiatal korosztályban
BUDAPEST A harminc év alatti fiatalok 63 százaléka – köztük a gyermekes anyák – bizakodva tekint a 2023-as évre, derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutatásából, amelyet az MTI is idéz.
A november 30. és december 8. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült felmérés szerint a magyarok csaknem fele (45 százalék) bizakodva tekint az új évre. Lapunkban a hírt már közöltük arról, hogy leginkább a 30 év alatti fiatalok látják optimistán a jövőt. A többi részlet tálalásából kiderül az is, hogy mellettük a nők, a gyesen, gyeden lévő kisgyermekes anyák és a három vagy több gyermeket nevelők bizakodóbbak az átlagnál.
A közleményben úgy fogalmaztak: a bizakodásra meg is van az okuk, hiszen 2023-ban újabb családtámogatási intézkedések segítik őket, a többi között a 30 év alatti anyák szja-mentessége, a diákhitel elengedés gyermekvállalás esetén, a meghosszabbított babaváró és
falusi csok. A kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek legnagyobb javulást a járvány szempontjából várnak, közel harmaduk bízik a háborús helyzet javulásában, minden ötödik ember pedig az energiahelyzet jobbra fordulására számít. Minden hatodik ember inkább pesszimistának tekinthető a brüsszeli szankciók okozta gazdasági helyzet, az infláció és az életszínvonal alakulását illetően, érdekes ugyanakkor, hogy a személyes életükkel kapcsolatban sokkal optimistábbak, tízből nyolc válaszadó bizakodó.
A megkérdezettek harmada úgy gondolja, hogy 2023ban javulni fognak az anyagi lehetőségei és az életszínvonala, miközben nagyjából a megkérdezettek fele változatlan körülményekre számít a saját életében. A felmérés szerint a legnagyobb stabilitást a családi kapcsolatokban és a lakáskörülményeikben várnak. Az emberek többsége úgy gondolja, hogy a boldogságérzete és az általános hangulata 2023-ban ugyanolyan vagy jobb lesz, mint amilyen 2022-ben volt. MW
A legkisebb okosan
és lazán rutinozik
Mire megszületik, már nagy rutinnal rendelkezünk, sokkal lazábban állunk hozzá a nevelési kérdésekhez, mint korábban. Már nem tartjuk be percre pontosan az etetést, nem kapjuk fel azonnal, ha sír vagy elesik, kevésbé stresszelünk amiatt, hogy minden rendben legyen, jellemzően jobban szabadjára engedjük a legkisebbet, hagyjuk, hogy maga tapasztaljon meg dolgokat. Emiatt lehetnek ők felnőttként szabadelvűbbek, lazábbak és szórakoztatóbbak, mint a testvéreik. Mivel legkisebbként sok figyelmet kapnak, előfordul, hogy felnőttként is vágynak erre. Az is biztos, hogy rengetegszer hallják gyerekko-
rukban, hogy „ezt neked még nem szabad, mert te még kicsi vagy”, esetleg „te még nem tudod ezt megcsinálni” – ezért jellemzően felnőttként megpróbálják bizonyítani ennek az ellenkezőjét, nem is biztos, hogy tudatosan. A kicsiknek mindemellett könnyű dolguk van olyan szempontból, hogy a testvérek már kitaposhatnak nekik bizonyos ösvényeket, például ők is hasonló hobbiba vagy sportba fognak majd bele.
Rendszerint korábban cseperedik fel az egyke
Mivel nincsenek testvérei, valószínűleg gyakran van felnőtt társaságban, így előfordulhat, hogy korához képest igen érett, például máshogyan lehet vele beszélgetni, mint egy
vele egyidős gyerekkel, akinek vannak testvérei. A fejlődésében gyakran több szempontból előrébb jár az átlagnál, hiszen sok idő jut arra, hogy csak vele
foglalkozzunk, ahhoz képest, mintha testvéreire is kellene időt szakítani.
– Amiatt, hogy a felnőttek környezetében több időt tölt, szókincse is gazdagabb lehet, hamarabb felnőhet, talpraesetten intézheti a dolgait. Mindemellett az is előfordul, hogy éppen amiatt, hogy nincs testvére, sokáig nem válik le a szülőkről, a függetlenedés időszaka későbbre tolódik.
A kisebbik testvérek sokszor követik a nagyobbak választásait
Olykor nehezebb lehet számára csapatban együtt dolgozni, vagy nem mindig könnyen alkalmazkodik másokhoz. Minden figyelmet és mindennemű szülői támogatást élvezhet, ugyanakkor az összes elvárásunk is rá nehezedhet. Emiatt még az elsőszülötteknél is jellemzőbb lehet rá a tökéletességre törekvés, a teljesítménykényszer. Ő az, aki mindig minden területen kimagaslóan ügyes, ami azonban nagyfokú megfelelési kényszerrel, stresszel járhat.
FORMÁL, DE NEM MEGHATÁROZ
Nagyon fontos, hogy a születési sorrendből adódó, családban betöltött szerep ugyan formálhatja az ember személyiségét, de önmagában semmiképpen sem határozza meg. Nagyon összetett dolog az, hogy milyen tényezők befolyásolják azt, hogy milyen az illető egyénisége, hogyan viselkedik. Például még az is előfordulhat, hogy hiába ő volt a legkisebb gyerek a családban, a körülmények miatt úgy kellett viselkednie, mint egy nagyobbnak,
mert mondjuk elváltak a szülők, és ez jelentős lelki terhet rótt rájuk, ami miatt kevesebb energiájuk jutott a gyerekre, vagy a szülő sokat betegeskedett, emiatt gondozásra, ápolásra szorult. Emellett a genetika is befolyásolja az alapvető természetet, mint ahogy a generációs traumák, az iskolai vagy a baráti közösség, amelyben felnő, de sajnos még az anyagi körülmények is. A születési sorrend tehát csak egy tényező a sok közül.
NAPLÓ 2023. JANUÁR 9., HÉTFŐ 11 CSALÁD
Hiába élnek digitális világban, az anyai érintésre, közelségre szükségük van Fotó: Shutterstock
Hirdetés A KINCSTÁR, A POSTA, VALAMINT EGYES BANKOK FIÓKHÁLÓZATÁBAN ÉS ONLINE BÓNUSZ MAGYAR ÁLLAMPAPÍR allampapir.hu A Bónusz Magyar Állampapír egy évben négy kamatperiódussal rendelkezik, az adott kamatperiódusra irányadó éves kamat mértéke a kamatbázis és a kamatprémium összege. A kamatbázis megegyezik a kamatperiódus kezdőidőpontját megelőző négy eredményes, 3 hónapos Diszkont Kincstárjegy aukción kialakult átlaghozamok, adott aukción elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlagával, ami a 2025/N sorozat 2022.12.30–2023.03.30-ig tartó kamatperiódus esetében évi 13,60%. A kamatprémium mértéke 1%. Az adott kamatperiódusra vonatkozó éves kamat megállapítására az adott kamatperiódus kezdőnapját megelőző negyedik munkanappal kerül sor. Jelen tájékoztatás a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény vonatkozó rendelkezései alapján kereskedelmi kommunikációnak minősül, és nem tekinthető ajánlattételnek, teljes körű tájékoztatásnak, befektetési vagy adótanácsadásnak. A Kibocsátó felhívja a befektetők figyelmét, hogy a Bónusz Magyar Állampapírok esetében sem zárhatóak ki teljeskörűen a pénz- és tőkepiac változásából eredő kockázatok, és valamennyi további befektetési kockázatot és lehetőséget is a befektetőnek kell felmérnie. A Bónusz Magyar Állampapírok forgalomba hozatalának és forgalmazásának általános feltételeit az adott sorozat Ismertetője és Nyilvános Ajánlattétele tartalmazza, melyek megtekinthetőek a forgalmazóhelyeken,
és
Diszkont Kincstárjegy hozamát meghaladó kamat AKK_bonusz_SAJTO_185x150_1228.indd 1 2022. 12. 29. 12:14:29
illetve a www.allampapir.hu
a www.akk.hu honlapokon.
MARCELL napja
MARCELL. Latin családnévből lett keresztnév, amely eredetileg a Marcusból alakult. Jelentése: Mars hadistenhez tartozó. Védőszentje: Szent Marcellus IV. századi pápa.
EGYÉB NÉVNAPOK: Hont, Juliánusz.
Egyházi ünnepek
A katolikus, a református és az evangélikus naptárban Marcell napja. A zsidó naptárban tévét hónap 16. napja.
NAPI IGÉK. Katolikus: Zsid 1,1–6. Zsolt 96. Mk 1,14–20. Református: Ézs 23. Lk 10,25–37. Evangélikus: ApCsel 10,37–48. 1Móz 3,1–13.
Ezen a napon történt
1475-BEN Hunyadi Mátyás levélben értesítette a pápát, hogy megfelelő segítség mellett felveszi a harcot a törökkel.
1890-BEN megszületett Karel Capek cseh író, aki először használta a „robot” szót.
1921-BEN Megszületett Keleti Ágnes tornásznő, aki összesen 10 olimpiai érmet szerzett.
1944-BEN megszületett Jimmy Page a Led Zeppelin együttes legendás gitárosa.
1988-BAN Meghalt Buga László orvos, egészségügyi szakíró (Buga doktor).
1999-BEN 55 éves korában meghalt Juhász Jácint színész (Szegénylegények, Csutak a mikrofon előtt)
2007-BEN Steve Jobs bemutatta az Apple első okostelefonját, az iPhone-t.
2013-BAN meghalt Molnár Dánielné, Ilcsi néni kozmetikus, üzletaszszony, a népszerű kozmetikai szerek megalkotója.
Forrás: Ezenanapon.hu
Mennyi is a nyugdíj részmunkaidőnél?
Mekkora nyugdíjra számíthatok, ha részmunkaidőben dolgozom? – érdeklődött olvasónk, akit e mellett jó ideje minimálbérért foglalkoztatnak.
Elöljáróban csak annyit, ha a részmunkaidőben való foglalkoztatásnál a kereset eléri a minimálbér összegét, a nyugdíj szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a kereset alapjául szolgáló munkavégzés nem teljes munkaidőben történik.
De sokféle foglalkoztatási forma van, amely befolyásolhatja később a nyugdíj kiszámítását, ezért érdemes áttekinteni néhány jellemző esetet.
Kisgyermekesek
Gyakori, hogy rövidebb vagy hosszabb ideig részmunkaidőben dolgozik valaki. Különösen a kisgyermekes szülők esetében, amikor átmenetileg részmunkaidőben dolgoznak. A gyermeknevelés és a munkavégzés összehangolhatósága érdekében ugyanis a gyermek négyéves koráig, három, vagy több gyermeket nevelő munkavállalónál a gyermek hatéves koráig a dolgozó kérésére a munkáltató köteles a munkaszerződést a teljes napi nyolc órás munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőre módosítani.
Azaz köteles a részmunkaidős foglalkoztatást lehetővé tenni, ahogy ezt a munka törvénykönyve is előírja.
Nézzük meg, hogy ilyenkor a részmunkaidőben töltött idő hogyan számít majd be a nyugdíjra jogosító szolgálati időbe, illetve a nyugdíj összegének meghatározásához.
Fontos a szolgálati
tárt betöltött személy éppen csak húsz év szolgálati idővel rendelkezik, a nyugdíj összege az alapjául szolgáló havi átlagkereset 53 százaléka lesz.
gáló munkavégzés nem teljes munkaidőben történik. Ha viszont a kereset nem éri el a minimálbér összegét, már más a helyzet. A szolgálati idő hossza ugyanis a nyugdíjnál két ponton is lényeges tényező: a nyugdíjjogosultságnál (azaz kaphat-e nyugdíjat a személy), és a nyugdíj mértékénél (azaz mekkora lesz a nyugdíj összege).
Kisebb a minimálbérnél
idő
Az öregségi nyugdíj összege a szolgálati idő hosszától, és a nyugdíj alapjául szolgáló tb-járulék-köteles keresetektől függ.
Bár az öregségi teljes nyugdíjra való jogosultsághoz elegendő húsz év szolgálati idő, a nyugdíj összegénél azonban egyik fontos meghatározó tényező a szolgálati idő hossza. Így komoly jelentősége van annak, hogy hány év szolgálati idő alapján kerül sor a nyugdíj összegének kiszámítására. Amennyiben a nyugdíjkorha-
Amennyiben ez a személy negyven év szolgálati idővel rendelkezik, a nyugdíj összege az alapjául szolgáló havi átlagkeresetnek már 80 százaléka lesz, és minden további szolgálati idő év után további két-két százalékkal nő ez a mérték, amely növekedés egészen a nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkereset száz százalékáig terjedhet.
Nézzük meg, hogy részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén mi történik a szolgálati idővel.
Ebben az esetben ha a kereset eléri a minimálbér öszszegét, a nyugdíj szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a kereset alapjául szol-
Az 1997-es törvény szerint ha a biztosítottnak a munkaviszonyban elért járulékalapját képező keresete nem éri el a minimálbért, akkor az időtartamot eltérően kell kezelni a nyugdíjjogosultság és a nyugdíj mértéke szempontjából.
A nyugdíjjogosultsághoz az adott időszak teljes egészében szolgálati időnek számít. Például egy húsz éven át részmunkaidőben töltött időszak akkor is húsz év szolgálati időt fog jelenteni a nyugdíjjogosultságnál – tehát teljesül az öregségi teljes nyugdíjhoz megkívánt szolgálati idő követelménye –, ha a kereset mindig kevesebb volt a minimálbérnél, mert – élve az erre vonatkozó munkajogi lehetőséggel – a részmunkaidő tel-
jes munkaidőhöz viszonyított hosszához igazodóan a kereset is csak időarányos része volt a minimálbérnek.
Függ a keresettől is
A nyugdíj összegénél azonban már számítani fog, hogy a megszerzett szolgálati idő (példánkban húsz év munkaviszony) alatt nem a minimálbér teljes összege után történt meg a nyugdíjjárulék-fizetés, hanem az alacsonyabb kereset miatt annak csak egy része után. Ebben az esetben ugyanis a szolgálati időt a nyugdíjjárulék-alapul szolgáló kereset és a mindenkori minimálbér aránya alapján kell kiszámítani.
Ez az arányos számítás pedig azt fogja eredményezni, hogy a nyugdíj összegénél rövidebb lesz az adott időszak alatt elismerhető szolgálati idő hossza, mint az adott biztosításban töltött naptári időszak hossza. A példánál maradva: a nyugdíj összege nem húsz év, hanem annál mindenképpen rövidebb szolgálati idő alapján kerül kiszámításra, azaz a húsz év szolgálati időnél alkalmazandó 53 százalékos mértéknél kisebben.
(Forrás: Ado.hu)
KOS (március 21. – április 20.) Hétfőn belekezdhet egy új cél megvalósításába. Ez egy hosszabb távú dolog lehet. Szerződéskötésre vagy tranzakcióra is sor kerülhet, ezért jól kell koncentrálnia, és helyesen kell döntenie. Menni fog!
BIKA (április 21. – május 20.) Változásra vágyik ma. Bár az események nem sodró lendületűek, de azért valami mégis elkezdődik. Csendesen, szinte észrevétlenül, de haladnak a maguk útján a dolgok.
IKREK (május 21. –június 21.) Rendkívül rugalmas típus ön, ami sok helyzetben a javára válik. A hosszú távú terveinél azonban hátráltatja a kitartás hiánya. A bolygók ma segítik, hogy elszántan haladhasson a megvalósítás útján.
RÁK (június 22. – július 22.) Remek napja lehet ma. Minél diplomatikusabban lép fel, annál könnyebben érheti majd el célját. Inkább a lassú, de biztos, kiszámítható haladásra törekedjen, semmint a gyors döntésekre.
OROSZLÁN (július 23. – augusztus 22.) Az elszántság jó dolog, de vigyázzon, minden helyzetben próbálja megőrizni az érzékenységét is. A viták elfajulhatnak, ha nincs tekintettel a másikra. Ha viszont empatikus is másokkal, sok sikert arathat.
SZŰZ (augusztus 23. –szeptember 22.) Hétfőn megmakacsolhatja magát, ami konfliktust okozhat a családban. Térjen vissza a megszokott kedvességhez, a diplomatikus hozzáálláshoz, így a családi harmóniát is megőrzi.
MÉRLEG (szeptember 23. – október 22.) Egy váratlan esemény borítja fel a mai napra tervezett dolgait. Ne keseregjen, a hatás nem lesz olyan borzasztó, mint amilyenre elsőre gondol. Őrizze meg hidegvérét, még jól is elsülhet a dolog.
SKORPIÓ (október 23. – november 22.) Jobban figyeljen a stílusra: ma valakit könnyen megbánthat, ha túl gyorsan mond ki dolgokat. Inkább négyszemközt tegyen csak megjegyzéseket, és akkor se csípős, bántó hangon.
NYILAS (november 23. – december 21.) Szerelmi életében váratlan fordulat jön. Bármilyen konfliktusa van, vegye észre, milyen lehetőségeket hordoz a megújulásra. Minden jóra fordítható, ha képes magasabb nézőpontból látni a dolgot.
BAK (december 22. –január 20.) A szerencse is az ön malmára hajthatja a vizet ma, mert ötleteihez támogatót is találhat. Használja ki a kedvező csillagállásait. Ez a találékonyság és céltudat a magánéletben is jól jön.
VÍZÖNTŐ (január 21. –február 18.) A munkában a járt utat járatlanért most nehogy elhagyja! A rutin az egyetlen biztos erő, ami átsegíti a kihívásokon. Merthogy hétfőn alaposan meglephetik az események, és nagyon is gyorsan kell majd reagálni.
HALAK (február 19. –március 20.) Egy régi, lezáratlan ügy kerülhet előtérbe, ami kellemetlen perceket okozhat önnek. Itt az ideje annak, hogy megoldja, amit akkor elmulasztott. Ha ma lenyeli a keserű pirulát, nem lesz több gondja.
NAPLÓ 2023. JANUÁR 9., HÉTFŐ 12 MOZAIK – SZOLGÁLTATÁS
MA A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE HOLDKELTE 18.27 HOLDNYUGTA 9.25 NAPKELTE 7.29 NAPNYUGTA 16.13
SUDOKU
SKANDINÁV REJTVÉNY
HOROSZKÓP
SEGÍTÜNK ÍRJON,
segitunk @ mediaworks.hu
hétfő-péntek: 8–12 óráig
20, 58, 72, 80, 90 6, 9, 16, 19, 23, 29 Jokerszám: 6 7 9 2 2 5 Nem volt 3 244 980 forint 30 805 forint 3 300 forint A következő hétre átvitt: 2 milliárd forint Nem volt 318 030 forint 5 330 forint 2 005 forint A következő hétre átvitt: 1,275 millárd forint Joker: 18 897 235 forint A következő héten várható: 20 millió forint LOTTÓ – 1. HÉT
Ha valaki netán kevesli várható járandóságát, érdemes még ráhúznia a munkára Fotó: Shutterstock
HÍVJON
06-80/922-016
Ha valaki csak húsz évet tud igazolni, kisebb pénzzel kell kalkuláljon
GYÁSZJELENTÉS
Belső elcsendesedés
Srí Lankán buddhista apáttól tanult meg meditálni
POLGÁR PATRÍCIA szerkesztoseg @veszpreminaplo.hu
KÖRKÉP Az ostffyasszonyfai származású Mesterházy Anna összesen öt esztendőt töltött el Srí Lankán. Legutóbbi látogatása kétévesre sikerült. Egy buddhista hegyi kolostorban élt barátaival, ahol lehetősége volt arra, hogy meditációt tanulhasson. A sárvári evangélikus templomban mesélt élményeiről.
ÁLLÁST KÍNÁL
VÁROSL ODI élelmiszerboltbavezet o munkatársatfelveszaTrafimaxBt. Önéletrajz:info@trafimax.hu,tel.: 06-30/399-8568.
*1043492*
RÉGISÉG
KASTÉLYOK berendezéséhezvásárolokfestményeket,ezüstöket, porcelánokat,bronzokat,órákat,bútorokat,katonaitárgyakat, hagya tékokat.06-30/286-4717, nemzetantik@gmail.com *1042410*
SZOLGÁLTATÁS
INGYENES árajánlattal!Tet ofelújításokmégtavalyiáronlindab gerardcserepeslemezfedés,50 évgaranciával,gyártóiajánlott regisztráltvállalkozással.Palára villas3Dvízzárómediterránzsindely ráfedés,pala-éscseréptet ofestés, felújításhozajándékkémé nyátrakástadunk!Megtekinthet oreferenciák:www.tetokmesterei.hu, www.viharalloteto.hu,06-30/2830570és06-20/223-9384. *1042724*
NYÍLÁSZÁRÓK, red onyök,szúnyoghálókjanuárban50%-os kedvezménnyel,+10%nyugdíj askedvezmény!Azakciórészleteir ol érdekl odjön:06-20/500-8185. *1041005*
VÍZSZIVÁRGÁS m˝uszereskeresése, j avítása.06-70/544-4050 *1041265*
HOMLOKZATI h oszigetelés!Ingyenes állványozással,10évgaranciával,ingyenesfelméréssel!20% tavasziakció!06-70/389-9338, www.pannonszig.hu *1042870*
DUGULÁSELHÁRÍTÁS, cs okamerázás! Gyorsan,tisztán,igényesen!Nyugdíjaskedvezmény.GyömöreiPéter, 06-20/540-2591. *1030029*
Hirdessen,
F UTÉSRENDSZEREK gépi,vegyszeres tisztításaszivárgástömítéssel.Tel.: 06-30/914-3588. *1041233*
K OM UVES vállalkozótérkövezést,burkolást,nyílászáró-beépítést,bontást, festéstvállal.06-70/603-1306 *1042610*
Mesterházy Anna a felsőoktatásban eltöltött évei alatt teológiát tanult, majd egy csaknem tízéves londoni kitérőt követően – ahol dizájnerképzést végzett és akként is dolgozott – úgy döntött, hogy barátaival Srí Lankára utazik, hogy elsajátítsa a meditáció képességét. Anna elmondta, az úton az indította el, hogy megfigyelte magán: az imádságra való ráhangolódásban nem tud olyan mértékben elcsendesedni az elméje, mint amennyire ő azt szeretné. Azt a fajta mély odafigyelést szerette volna Srí Lankán elsajátítani, amire az ázsiai hívő emberek – akár keresztények, akár hinduk, akár buddhisták – sokkal inkább képesek, mint az európaiak.
A magyarországnyi méretű trópusi szigetországban a több évtizedes angol megszállás nyomán a hindu és buddhista vallások mellett jelen van a protestáns anglikán egyház is. Európai szemmel nehéz elképzelni, ahogyan az emberek a pálmafák tövében, a sokszor nyitott oldalú, szabadtéri templomokban a keresztény hitet gyakorolják, pedig Srí Lankán ez így van.
Az ország az 1800-as évektől kezdve angol gyarmat volt, előtte pedig holland és portugál megszállás alatt volt, így az európai jelenlét nem idegen tőlük – majdnem ötszáz évig éltek a különböző európai népek megszállása alatt. Az ország 1948 óta független.
Srí Lanka az intenzitások országa, sajnos folyamatosan történik ott valamilyen tragédia: 2004-ben szökőár pusztította el a halászfalvait, függetlenségük hetven évében pedig harminc évig polgárháború dúlt az országban, amit a hindu tamilok és a buddhista szingalézek vívtak.
Anna úgy gondolja, hogy az ázsiai országok közül eu-
rópai szemmel Srí Lanka a tolerálhatóbbak közé tartozik, ám így is kultúrsokk éri az embert, amikor először belép a területére: az embertömeg, a szenny intenzitása, az, hogy sárban élnek, mind-mind letaglózzák az oda látogatókat. Ezzel együtt, mint elmondta, a sziget rengeteg látnivalót kínál.
– Kisebb-nagyobb utakat tettem, hogy bejárjam, de Ella volt a központ. Már akkor, amikor első alkalommal ott jártam, tudtam, hogy ott szeretnék hosszabb időt eltölteni – mesélte. Anna ugyanis az egykori főváros, Kandy közelében, egy hegyi buddhista
MAGAS áronvásárolokdunyhákat, párnákat,mindenfélerégiséget, hagya tékokat.06-30/875-8821 *1043400*
SZÁRAZ tölgy-,akácparkettaeladó. Telefon:06-30/890-3188.EUTRAB2633274. *1041619*
FÉLSERTÉS, háztáji,friss-perzselt, megrendelhet oingyenesházhozszállítássalh˝ut oautóval.06-70/341-0476
*1042166*
KÖLTÖZÉS miatteladó210dbvörös tojó,szállításbantudoksegíteni. 06-30/089-0617 *1042271*
kolostor apátjától, Srí Lanka legkomolyabb meditációs szakemberétől sajátíthatta el a belső elcsendesedés tudományát Ellában.
– Az apát, aki fél évre befogadott minket a kolostorba, rendkívül nagylelkű volt velünk. Végig támogatta az
ottani utainkat, sőt segített a vízum igénylésében is. Hihetetlen élmény volt kolostorban élni és megtapasztalni azt, hogy az Istenre való figyelést a nap huszonnégy órájában tudja valaki gyakorolni – fogalmazta meg. És bár buddhista tanítótól tanult, folyamatosan gyakorolta keresztény hitét a Kandyben található anglikán felekezet templomában. Hiszen, bár keresztény templomok országszerte találhatók, angol nyelven kizárólag Kandyben tartanak istentiszteleteket. Ezeket Anna rendszeresen látogatta, az ottani anglikán közösség tagja lett. Egy alkalommal prédikálhatott is, sőt még a lábmosás szertartásában is részt vehetett nagycsütörtökön.
– Nagyon érdekes volt Srí Lankán megélni az ünnepeket, például a karácsonyt 35 Celsius-fokban, a pálmafák alatt. Először hiányzott a havas fenyőág, aztán rájöttem: igazából az eredeti karácsony hangulata is ilyen volt – fogalmazta meg.
A meditációval kapcsolatban elmondta: rengetegféle meditáció létezik, és az, amit ő tanult, egy alapfolyamat, amelynek nem része a vizualizáció, és Buddha sem jelenik meg az ember szeme előtt. Számára a meditáció sokkal inkább egy légzésélményt és egy nagyfokú odafigyelést jelent. Úgy véli, a tevékenység tartalmában nem ad hozzá a Krisztussal való kapcsolat-
hoz, a hatására ő azt érezte, hogy sokkal hosszabban, tisztábban és mélyebben képes odafigyelni.
Anna arra a szomorú tényre is felhívta a Sárváron megjelentek figyelmét, hogy Srí Lanka jelenleg szörnyű gazdasági helyzetben van, élelmiszer- és üzemanyaghiánnyal küzd. Anna az elmúlt hónapokban azért ment el előadásával több településre, hogy egyrészt beszámolót tartson a csodálatos kincsekkel megáldott távoli országról és az ott eltöltött időről, másrészt pedig, hogy tolmácsolja a Srí Lankán élők segélykiáltását. Az ottaniak megsegítésére indított gyűjtést, mint elmondta, sokaknak még buszjegyre sincs pénzük, hogy eljussanak a legközelebbi városba, ahol a helyi templomban a hitüket tudnák gyakorolni. – Mi itt, Európában csak akcentussal beszéljük a kereszténységet. Nincs jelen az életünkben az a fokú küzdelem az identitásunkért, mint például Srí Lankán. Az országban minden tízszeres hangerőn szól, a sokszor kilátástalan helyzet is, de az érzelmi odaadottság és a szenvedély is, ami a Szentírás szövegein átüt. Számomra ez európai keresztényként nem volt világos. Amióta Ázsiában éltem, azóta van képem arról, hogy mit jelent a tökéletes átadottság – fogalmazta meg a sárvári templomban összegyűlt hallgatóságának Mesterházy Anna.
NAPLÓ 2023. JANUÁR 9., HÉTFŐ 13 HIRDETÉS – MAGAZIN
Srí Lankán a kereszténység és a buddhizmus megfér egymás mellett, az anglikánok és a buddhisták tisztelik a másik hitét Fotók: napló
Annát és barátait egy kolostorban fogadták be, annak udvarán készült ez a felvétel
Srí Lankán karácsonykor harmincöt Celsius-fok volt a pálmafák alatt
Anna a sárvári evangélikus templomban is tartott élménybeszámolót Srí Lanka-i útjáról
„Csillagvolt,mertszívbőlszeretett, Smiúgyszerettük,ahogycsaklehetett. Mégiselmenttőlünk,mintalenyugvónap, Deaszívünkbenél,sörökreottmarad!” Gondoljonmindazokra, akikmárnemlehetnekvelünk!
LapunkMegemlékezésrovata segítÖnnekebben.
hogy üzlete sikeres legyen!
VEGYES
SZOLGÁLTATÁS
ÁLLAT-NÖVÉNY
Bulik Londonban a járvány idején
A
tavalyi esztendő eseményei a nagyvilágban kronológiai sorrendben – 1. rész
KÖRKÉP A 2022. év legfontosabb eseményei a világpolitikában az MTVA Sajtóarchívumának összeállításában.
Január 1.: Fél évre Franciaország vette az EU Tanácsának soros elnöki tisztségét.
Január 2.: Zavargássá fajuló tüntetések robbantak ki Kazahsztánban a cseppfolyósított gáz árának emelkedése miatt, a rendet csak egy héttel később, orosz békefenntartó erők segítségével sikerült helyreállítani. Kaszim-Zsomart Tokajev elnök az eseményeket a lemondása után is befolyásos, népszerűtlen 81 éves Nurszultan Nazarbajev volt államfő háttérbe szorítására használta fel. Tokajev március 16-án az elnöki rendszer reformját kezdeményezte, a Nazarbajev korszakát lezáró népszavazáson június 5-én elsöprő többség hagyta jóvá az alkotmányreformot. Tokajev szeptember 1-jén új gazdaságpolitikát is meghirdetett a magánvállalkozások ösztönzése, az állami beavatkozás csökkentése érdekében. Szeptember 17-én a fővárost Nur-Szultan helyett Asztanára keresztelték vissza. A november 20-án tartott elnökválasztást Tokajev nyerte meg.
Január 10.: Mianmarban – ahol a hadsereg 2021. február 1-jén megdöntötte a demokratikusan megválasztott kormányt – négy év börtönre ítélték az ország korábbi de facto vezetőjét, Aung Szan Szú Kjit, akit az év során újabb perekben kapott hosszú börtönbüntetéseket. Júliusban 1990 óta először hajtottak végre halálbüntetést ellenzéki politikusokon.
Január 10.: Nagy-Britanniában megkezdődött a II. Erzsébet királynő trónra lépésének 70. évfordulóját ünneplő, platinajubileumi rendezvénysorozat.
Január 16.: Szerbiában népszavazáson szentesítették az EU-integráció feltételének számító alkotmánymódosítást a bírók és ügyészek kinevezésével kapcsolatban.
Január 18.: Az indonéz parlament törvényben helyezte át a fővárost Jakartából a Kalimantán (Borneó) szigetén felépítendő Nusantarába.
Január 20.: Az osztrák parlament megszavazta a koronavírus elleni általános oltási kötelezettséget, a törvény végrehajtását március 9-én felfüggesztették.
Január 23.: Lemondott Armen Szárkiszján örmény elnök, utóda március 3-án Vahagn Hacsaturján lett.
Január 24.: A Burkina Fasó-i hadsereg a biztonsági helyzet romlása miatt megbuktatta Roch Marc Kaboré elnököt, a hatalmat a Paul-Henri Sandaogo Damiba alezredes vezette junta vette át. Szeptember 30-án a hadsereg Damibát is megbuktatta, az új vezető, Ibrahim Traore felfüggesztette az alkotmányt és az átmeneti vezetésről szóló alapokmányt, feloszlatta a kormányt és a parlamentet. (A közép-afrikai országban 2015 óta ténykednek iszlamista terrorszervezetek.)
Január 26.: Az Egyesült Államok hivatalosan válaszolt az Oroszország által 2021 decemberében kért biztonsági garanciákra (a NATO ne fogadjon be több volt szovjetköztársasá-
got, ne telepítsen csapásmérő eszközöket az Oroszországgal szomszédos területekre, katonai infrastruktúráját csökkentse az 1997-es szintre), ezt az orosz fél február 17-én „elégtelennek” minősítette.
Január 27.: Nagy-Britanniában megszűnt a koronavírus-járvány megfékezésére 2021 őszén elrendelt korlátozások zöme.
Január 28.: Románia megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD).
Január 29.: Az olasz parlament a nyolcadik fordulóban újraválasztotta Sergio Mattarella államfőt.
Január 30.: Portugáliában az előre hozott parlamenti választáson a szociáldemokrata irányultságú Szocialista Párt győzött.
Január 31.: A brit miniszterelnöki hivatalban két éve, a Covid-járvány miatti korlátozásokat megszegve rendezett összejövetelek kapcsán készült jelentés súlyos vezetői hibákat rótt fel a kormánynak,
meg, az Iszlám Állam negyedik kalifájának novemberben Abu al-Huszein al-Huszeini al-Kurasit választották meg.
Február 3.: Lemondott Paul Givan észak-írországi miniszterelnök, aki ellenezte a brexit feltételrendszeréhez csatolt észak-írországi protokollt. A május 5-i tartományi választásokon első alkalommal lett a legerősebb párt a brit fennhatóság ellen küzdő, katolikus Sinn Féin. Mivel az új kormány október végéig nem alakult meg, 2023-ra újabb választást írtak ki.
kanovic államfő új kormányalakítási megbízás helyett a parlament feloszlatását javasolta, a képviselők viszont az ő leváltását kezdeményezték, a létszámhiányos alkotmánybíróság nem tud dönteni az ügyben.
Február 4.: Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök Pekingben megállapodott, hogy Oroszország nagyobb mennyiségben adhat el földgázt Kínának.
Boris Johnson kormányfő ezután bocsánatot kért a parlamentben. Johnson június 6-án megnyerte a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának bizalmi szavazását, így megtarthatta tisztségét.
Január 31.: Joe Biden amerikai elnök Tamím bin Hamad Ál Száni katari emírt fogadva közölte: a NATO-n kívüli szövetséges országok közé jelöli Katart.
Február 3.: Az amerikai különleges erők Szíriában végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjével, Abu Ibrahim al-Hasemi al-Kurasival. Utóda, Abu al-Haszán al-Hasemi al-Kurasi október közepén halt
Február 3.: Recep Tayyip Erdogan török államfő Kijevben szabadkereskedelmi megállapodást és Bayraktar típusú török harci drónok ukrajnai gyártásáról szóló egyezményt írt alá.
Február 4.: Megbukott a Zdravko Krivokapic vezette montenegrói kormány. Utóda, Dritan Abrazovic április 28-án Európa-barát, kisebbségi kormány élén lépett hivatalba, de augusztus 19-én ez a kabinet is megbukott. Ezt belpolitikai válság követte, mert Milo Dju-
Február 4–20.: Pekingben rendezték meg a XXIV. téli olimpiai játékokat, a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések közepette.
Február 7.: Emmanuel Macron francia és Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában az ukrán határon történt orosz csapatösszevonások miatt kialakult feszültség enyhítéséről, az orosz biztonsági garanciaigényekről tárgyalt. Ugyanezen a napon, ugyanerről a témáról egyeztetett Washingtonban Joe Biden amerikai elnök és Olaf Scholz német kancellár.
Február 9.: A lengyel parlament alsóháza újra elfogadta a felsőház által elutasított törvényt a civilszervezetek iskolai tevékenységének szabályozásáról, de a jogszabályt március 3-án megvétózta Andrzej Duda államfő. A szejm november 4-én ismét hasonló tartalmú módosítást fogadott el, amelyet az ellenzéki többségű felsőház november 30-án elutasított.
Február 9.: A szlovák parlament ratifikálta az Egyesült Államokkal kötött védelmi együttműködési egyezményt.
Február 9.: Irak törlesztette a Kuvait 1990-es megszállása miatt megítélt 52,4 milliárd dolláros kártérítés utolsó részletét.
Február 10.: Moszkvában tárgyalt Szergej Lavrov orosz és Liz Truss brit külügyminiszter, a megbeszéléseket Lavrov a néma és a süket párbeszédéhez hasonlította.
Február 10.: Romániában az illetékes bíróság elsőfokú ítélete érvénytelenítette az úzvölgyi katonatemető román parcellájának építési engedélyét, és a lebontását rendelte el.
Február 10.: Újabb atomerőművek építését előirányzó nukleáris programot jelentett be Emmanuel Macron francia államfő.
Február 11.: A román és a moldovai kormány megállapodott, hogy Románia 100 millió euró támogatást ad Moldovának, ahová villamos energiát és gázt is szállít.
Február 13.: Újraválasztotta Frank-Walter Steinmeier német elnököt az e célra összeült szövetségi közgyűlés (Bundesversammlung).
Február 14.: A bolgár kormány úgy döntött, hogy nem építik meg a Belenébe tervezett atomerőművet, de bővíthetik a kozloduji létesítményt. Háromszor futottak neki a beruházásnak.
Február 14.: Ferenc pápa a vatikáni Hittani Kongregáción belül titkárságot hozott létre az egyház tagjai által elkövetett visszaélések kivizsgálására. Február 14–15.: Naftali Bennett személyében először tett látogatást izraeli miniszterelnök Bahreinben.
NAPLÓ 2023. JANUÁR 9., HÉTFŐ 14 VISSZATEKINTŐ
MTI (Folytatjuk.)
Rohamrendőrök barikádot emeltek egy utcán, hogy feltartóztassák a tüntetőket Almati központjában 2022. január 5-én. A kazahsztáni tiltakozások január 2-án kezdődtek Zsanaozen városban. A zavargások átterjedtek az ország több városára Fotó: MTI/EPA
Emmanuel Macron francia elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtóértekezletet tart tárgyalásuk után a moszkvai Kremlben 2022. február 7-én Fotó: MTI/AP Pool/Thibault Camus
Az aranyérmes Liu Shaoang a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyének eredményhirdetésén az olimpiai parkban a pekingi téli olimpián 2022. február 14-én. Ezzel ő lett hazánk első egyéni aranyérmese a téli játékokon Fotó: MTI/Kovács Tamás
Oroszország elégtelennek minősítette a biztonsági garanciákat
SCALONI LETT
A LEGJOBB
Az argentin Lionel Scalonit választotta 2022 legjobb szövetségi kapitányának az IFFHS nemzetközi szervezete.
SPORT
Mérleget vontak a pápai pingpongosok
PÁPA Számos változáson, új és mára hagyománnyá váló versenyekkel tarkított, színes őszi szezonon van túl a Pápa és Környéke Asztalitenisz Sportegyesület.
Az idény nem egészen felénél a nyugat-dunántúli NB III.-ban közel annyi szerzett ponttal áll az egyesület (4-0-5), mint ahogyan a tavalyi évet zárta. Az utánpótlásba vetett bizalom maximálisan kifizetődött, hiszen két fiatal játékosuk öszszességében már most ősszel úgy teljesített, mint eligazoló elődeik.
– A megyei I-es csapatunk nagy részben a megerősödött bajnokság miatt szerényebben teljesít, mint előzőleg (1-0-7), megyei II-es alakulatunk pedig, ha ki tud állni a legerősebb összeállításban, akkor nagyon valószínű, hogy nemcsak jobb meccsaránnyal vezetné a bajnokságot (9-1-0) – tájékoztatott Hegyi József, az egyesület egyik vezetője. – Sokévnyi szervezőmunkának köszönhetően sikerült olyannyira meg-
erősíteni a női részlegünket, hogy mára öt igazolt játékossal és egy régiós bajnokságban elinduló női csapattal rendelkezünk.
A klub igyekszik minél szélesebb körben népszerűsíteni a sportágat, ezt elősegítendő városi csapatbajnokságot indítottak, Mikulás Kupát és Családi Asztalitenisz Versenyt szerveztek, s egyre gyakrabban tudnak minőségi edzőmecscseket szervezni. S hogy mik a célok tavasszal?
– Mindennél fontosabb a működés fenntartása, ehhez kérjük a szimpatizánsok, szponzorok támogatását. Az eredmények szempontjából a tavaszi idényre NB III. tekintetében egyértelműen először a stabil bennmaradás a terv, középtávon az osztálylépés a cél. Megyei I.-ben szeretnénk több pontot szerezni, mint ősszel, a megyei II.-ben pedig egyértelműen a bajnoki cím megvédésével lennénk elégedettek – tekintett előre Hegyi József, aki hozzátette, a következő idényben egy NB I.-es női csapatot is szeretnének elindítani. NA
Edzőt váltottak a fürediek
BALATONFÜRED Már nem Dejan Desnica a Szent Benedek RA Extraligában szereplő női röplabdacsapatának az edzője. A szerb mester távozását pénteken jelentette be a klub.
„Az elmúlt időszakra való tekintettel, azt körültekintéssel megvizsgálva a klub felbontotta Dejan Desnica vezetőedzővel kötött szerződését” – áll a Szent Benedek RA pénteki közleményében, amelyben a klub megköszönte a szakember munkáját. Dejan Desnica 2021 nyarán érkezett Balatonfüredre. A csapat remekül szerepelt az irányításával, hiszen a 2021/2022-es szezonban a Magyar Kupában ezüstérmet szerzett, az Extraligában pedig harmadik lett. A Szent Benedek RA jelenleg, hét kör után a harmadik helyen áll az első osztályban.
A fürediek szombaton bejelentették, hogy a bolgár Kristian Michailov veszi át a csapat irányítását. A 30 éves szakember legutóbb az orosz Uralocska Jekatyerinburg csapatánál dolgozott másodedzőként, illetve ő irányítja a bolgár junior válogatottat. HG
A győztes amerikai Mikaela Shiffrin az eredményhirdetésen a női alpesi sízők világkupa-sorozatának a szlovéniai Kranjska Gorában rendezett óriás-műlesikló versenye után vasárnap.
2023. JANUÁR 9., HÉTFŐ
Veszprém KK: sokba került a rövidzárlat
VESZPRÉM Nyerni szeretett volna, és nem is sok hiányzott ahhoz a Veszprém Kosárlabda Klubnak az NB I/B piros csoport alapszakaszának hétvégi játéknapján, így viszont továbbra is győzelem nélkül áll a csapat tizenöt forduló után.
Óbudai Kaszások–Veszprém Kosárlabda Klub 92-84 (25-30, 27-19, 27-11, 13-24)
Budapest, 100 néző. Vezette: Hervay, Gál, Drenyovszki. Kaszások: Farkas 21/15, Boros 9/3, Czura 22/12, Láncos 10, Ormai 4. Csere: Tichov 6/6, Lőrincze, Varsányi 11/9, Armaghani 6, Bartos 3. Edző: Takács Máté. Veszprém: Kis 22/9, Madár 15/15, Végh 5/3, Szabó 22/9, Orgona 12. Csere: Varga, Ratiani 4, Birkás 4. Edző: Horváth Ákos.
Kiegyenlített küzdelmet hozott az első félidő, a 12. helyezett fővárosiak próbáltak ugyan kezdeményezni (11-7, 20-16), ám az újra játszó Madárral és Szabóval fémjelzett vendégek nem hagyták lerázni magukat, mi több, a vezetést is többször átvették (11-13, 22-27). A felek a második negyedben fej fej mellett haladtak, egyik csapat sem tudott komolyabb előnyre szert tenni (33-34, 41-39, 48-49), így a nagyszünetre vonulva teljesen nyílt volt a csata. A fordulást követően ugyanakkor nagyban megváltozott a találkozó képe, a hazaiak felgyorsítottak és nyolc perc alatt repesztet-
tek egy 25-4-es szériát, amivel állva hagyták a sereghajtót és hovatovább eldöntötték a két pont sorsát (77-53). A záró felvonásban ismét összekapták magukat a mieink, előbb tíz (83-73), majd hat pontra (8983) zárkóztak fel, de a nehéz
Háromgólos vereség
Nagykanizsán tartották a világbajnoki főpróbát
NAGYKANIZSA A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-29-re kikapott Szlovénia csapatától a szombaton Nagykanizsán rendezett felkészülési mérkőzésen.
A két csapat csütörtöki edzőmeccsét Ljutomerben 28-27-re a magyarok nyerték.
Eredmény: Magyarország–Szlovénia 29-32 (1313). Magyarország: Mikler - Lékai 6, Szita 1, Bánhidi 2, Sipos, Ancsin 5, Rodríguez 2, cserék: Bóka 1, Hanusz 1, Leimeter 1, Bujdosó, Kovacsics 1, Szöllősi, Rosta 6, Bodó 2, Ligetvári 1, Székely. Hétméteresek: 4/2, illetve 6/4. Kiállítások: 12, illetve 12 perc. A magyarok keretéből Palasics Kristóf és Ilic Zoran maradt ki. „A védekezésünk nem működött jól, így pedig nehéz nyerni. Legutóbb ez sokkal jobban ment. Az egy-egy elleni szituációkat akkor megoldottuk, ma nem, ez volt a legnagyobb probléma” – nyilatkozta Chema Rodríguez szövetségi kapitány.
Hozzátette, az ellenfélnek nagyon sok alacsony, gyors játékosa van, akik remekül
képzettek, gyorsan és fürgén egy-egyeznek, ezt a magyarok ezúttal nehezen tudták kezelni. „Pontosan tudjuk, miben kell fejlődnünk, úgyhogy erre vezet az út az előrelépés felé. Két jó meccset játszottunk egy jó ellenféllel szemben, de 27-28 kapott gól alatt kell maradnunk, hogy rendre győzelmi esélyeink legyenek,
ezt kell megcéloznunk. Mire odaérünk a világbajnokságra, jó formában leszünk és készen állunk majd” – szögezte le a spanyol edző.
A magyarok csütörtökön a Koreai Köztársaság együttese ellen kezdik meg szereplésüket az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörében, Kristianstadban. MTI
helyzetbe került ellenfél már nem engedte kiénekelni a szájából a sajtot. Horváth Ákos: – Kemény mérkőzést vívtunk, az első húsz perc teljesen kiegyenlített volt. A harmadik negyedben akadt egy komolyabb rövidzárlatunk, ahol egy védekezésváltásra nem volt megfelelő válaszunk. Nem kell lógatni az orrunkat, mert van mire építkeznünk. Időnként egészen jó volt a játékunk képe, sikerült visszakapaszkodnunk és egy kétlabdás csatát kiharcolnunk. Ha néhány dologban fegyelmezettebbé válunk, elérhetjük a céljainkat. KF
RÖVIDEN
Fölényes siker
TIHANY A Zirc ellen játszotta idei első felkészülési mérkőzését a Balatonfüredi FC NB III.-as labdarúgócsapata, és 9-1re nyertek Borgulya István tanítványai. A következő elkészületi találkozóra január 14-én kerül sor, amikor is a Gyirmót II otthonában lép pályára a csapat. A következő hetekben további edzőmeccsek várnak a Füredre, a bajnoki pontvadászat február 12-én folytatódik, amikor a Teskándot fogadják a piros-fehérek. A felkészülési mecscsek programja, január 14. (szombat), 11.00: Gyirmót FC Győr II.–Balatonfüredi FC. Január 18. (szerda), 18 óra: BFC–MÁV Előre FC Főnix (Tihanyban). Január 21. (szombat), 11.00: Practical VLS Veszprém–BFC. Január 25. (szerda), 19 óra: Ikarus-Maroshegy–BFC. Január 28. (szombat), 14 óra: Ikarus BSE–BFC. Február 1. (szerda), 19 óra: Tihanyi FC–BFC. Február 5. (vasárnap), 11 óra: Gárdony–BFC. JLI
A címvédőt
fogadja a Tihany
VESZPRÉM Az 1. FC Veszprém (NB I.) és a Tihanyi FC (NB II.) is pályára lép ma a futsal Magyar Kupa második fordulójában. A veszprémiek 20.30as kezdettel a TFSE (NB II.) vendégei lesznek, a tihanyiak 19.30-kor az élvonalban és a kupában egyaránt címvédő Haladást látják vendégül. HG
Hirdetés
Változatos őszi szezonon vannak túl a pápaiak Fotó: NA
Rosta Miklós hatszor volt eredményes a meccsen Fotó: MTI
Időnként jó volt a bakonyiak játékának a képe Fotó: Nagy Lajos
Továbbra is győzelem nélkül áll a Veszprém Kosárlabda Klub
A NAPLÓ TUDÓSÍTÁSAI A VÁRMEGYEI, HAZAI ÉS NEMZETKÖZI SPORTESEMÉNYEKRŐL
KIADÓS ESŐ VÁRHATÓ
A borult égből egyre többfelé várható kiadós mennyiségű eső. Eleinte a délkeleti, majd az északkeleti szél erősödik meg. Délután 5–11 Celsiusfok közé csökken a hőmérséklet.
Téli virágpompa a kertben
A hunyor a gondozást kora tavasszal csodás látvánnyal hálálja meg
ORVOSMETEOROLÓGIA
Erős melegfront hat szervezetünkre, mely az egészséges embereknek is megterhelő lehet.
KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA:
A szeles, esős időben az úton tartsunk megfelelő követési távolságot, vezessünk körültekintően!
HÓJELENTÉS:
Mátraszentistván 30 cm Sátoraljaújhely 5 cm Eplény 10 cm Nagy-Hideg-hegy 0 cm Kékestető 0 cm Visegrád 0 cm
Felszakadozik a felhőzet, délután kisüt a nap. Viharossá fokozódik az északnyugati szél.
A reggeli napsütés után északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de csak estétől lehet eső.
ZIRC Burgonyaszív a kamrából
KÖRKÉP Hogy a hunyor teljes szépségében virít a balkonládában, az nem a tavasziasra fordult időjárás következménye. Ez a növény éppen ilyenkor, tél végén, kora tavasszal virágzik.
A fekete hunyor (Helleborus niger) virágja hófehér, nevét sötét gyöktörzséről kapta. Főként a Balkán-félsziget, Dél- és Közép-Európa, Törökország, Kína területén honos növény. Hazánkban vadon az Északi-középhegységben a pirosló hunyor, a Dunántúlon a
kisvirágú hunyor és a Dél-Dunántúlon az illatos hunyor él, mindhárom faj védett.
December közepe óta kapható az üzletekben, olvasónk is így szerzett be néhány példányt évekkel ezelőtt. Elmondta: a most az ablakában virító növények ezek leszármazottai. Magról kiválóan szaporítható: ládába vetette, de a kertben is számtalan helyen kibújt magról. Az üzletben egykor vásárolt növények sajnos nem élték túl a nyári forróságot, viszont a magról kelt, életerős növényeket már sikerül ,,át-
nyaraltatni”. Ha nem találunk a kertben olyan helyet, ahol télen gyönyörködhetünk benne, de nyáron nem érik a perzselő napsugarak, akkor célszerű ládába ültetni: olvasónk a ház északi oldalán, egy árnyékos helyen tartja nyáron a ládákat, nagyon keveset locsolva a növényeket. Így túlélik a forró napokat, és az ősszel az ablakokból eltűnő begóniák, muskátlik helyét átveszik az akkor még csak zöld leveleikkel díszítő hunyorok. Majd december környékén megjelennek tövénél a bimbók,
A bakonyi burgonyáról azt tartják, ha külsőre vannak is nála szebbek, az egyik legfinomabb. Ennek egyik oka a termőföld, és a talajadottságokkal függ az is össze, hogy nem egyformák errefelé a krumpligumók, hanem változatos alakúak, olykor különlegesek. Ha a háziasszony az új év első napjaiban a kamrába eltett zsákból olyat húz elő, amely a szerelem szimbólumára hasonlít, akkor tényleg – szó szerint – szívből készülhet a főzelék, az ecetes-hagymás vagy majonézes krumplisaláta, esetleg a fűszeres burgonyaköret. Kép és szöveg: Rimányi Zita
Képzőművészeti pályázati felhívás
VESZPRÉM A nő arcai címmel írt ki képzőművészeti pályázatot az Agóra Veszprém Kulturális Központ. Az intézmény olyan alkotásokat – festményt, fotót, kis méretű szobrot vagy plasztikát – vár, amelyek nőt
vagy nőket ábrázolnak. A zsűri által kiválasztott alkotásokból kiállítást rendeznek januárban. Az alkotásokat január 9–11. között várják az Agóra elérhetőségein. Egy személy három alkotással pályázhat. MAR
1384 Központ: (88) 541-600. Titkárság: (88) 541-667 Városi ügyfélszolgálati iroda: 8200 Veszprém, Kossuth u. 8. Tel.: (88) 406-420
E-mail: szerkesztoseg@veszpreminaplo.hu
Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 9021 Győr, Újlak u. 4/A. Tel.: (96) 504-444
Felelős vezető: Szabady Balázs nyomdaigazgató ISSN 0133-2104. Index: 25-061
Telefonos hirdetésfelvétel: (46) 99-88-11. Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 3 990 Ft, negyed évre 11 890 Ft, fél évre 23 590 Ft, egy évre 46 890 Ft.
Előfizetéssel, terjesztéssel kapcsolatos ügyintézés: 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Telefon: (94) 999-120. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban (személyesen, levélben, e-mailben) minden hónap 25-éig tudjuk elfogadni. Adatvédelmi irányelveink a veol.hu internetes oldalunkon olvashatók. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti!
amelyek ilyenkorra
ki szirmukat:
hófehér virágokat csodálhatunk meg. Hónapokig nyílik, később a szirmok zöldre váltanak, majd nyárra magot termel. Létezik bordó, rózsaszín változata is. A növény mérgező alkaloidokat tartalmaz, ügyeljünk rá, hogy kisgyermek, háziállat ne férjen hozzá.
Érdemes belefogni a gondozásába, mert igénytelen növény, a kevés gondoskodást kora tavasszal, szinte elsőként nyíló kerti virágként csodás látvánnyal hálálja meg. NA
Részegen ment járművezetői vizsgájára a nő
RIGA Erősen ittas állapotban érkezett járművezetői vizsgájára egy nő Lettországban, ezért öt évre eltiltották a járművezetéstől – ismertette minap a lett főügyészség. A vizsgázót ezenfelül 120 óra közhasznú munkavégzésre ítélték.
A nő december 28-án a balti ország második legnagyobb városában, Daugavpilsben próbálkozott ittas állapotban teljesíteni gyakorlati vizsgáját. Amikor az oktató észrevette, hogy a nő ittas, haladéktalanul megszakította a vizsgát és alkoholtesztet rendelt el. Az alkoholszonda 2,1 ezrelék feletti szintet mutatott ki a leheletében, amivel a jogosítvány megszerzése a távoli jövőre tolódott.
NAPI HUMOR
Egyik szomszédaszszony újságolja a másiknak: – Képzeld, tegnap voltam egy fantasztikus előadáson, ahol egy varázsló csak kiejtette a száján, hogy csiribi-csiribá, és erre minden eltűnt körülötte.
– Ez nekem nem újdonság – mondja a másik. – Én is, ha csak kiejtem a számon azt a szót, hogy „mosogatás”, akkor abban a pillanatban eltűnik az egész családom.
NAPLÓ 2023. JANUÁR 9., HÉTFŐ 16 MOZAIK
CSÜTÖRTÖK 3 °C 7 °C 0 °C 6 °C 3 °C 7 °C
PÁPA VÁRPALOTA AJKA 5/8 °C VESZPRÉM TAPOLCA
KEDD SZERDA
Az erősen felhős vagy borult égből szórványosan várható eső, havas eső. Forrás:
bontják
tenyérnyi
MTI
Hónapokig nyílik, később a hófehér szirmok zöldre váltanak, majd nyárra magot termel
Az ukrán Dmitro Onyiscsenko, Szeverina Klimovics gurtniduó száma az ukrán Yaskrava Arena Dnipro – Fényes porond Dnipro nemzetközi gyermek-cirkuszfesztivál versenyén a Fővárosi Nagycirkuszban 2023. január 2-án. MTI Fotó: MTI/Balogh Zoltán BUDAPEST Nemzetközi gyermek-cirkuszfesztivál www.veol.hu A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja Felelős kiadó: KÁLMÁN ERIKA elnök-vezérigazgató Főszerkesztő: BALLA EMŐKE Szerkesztő: GAJDOS JÓZSEF, HORVÁTH GABRIELLA, KARL ÁKOS Hirdetés értékesítési igazgató: MOLNÁR IRINA Értékesítési vezető: NÉMETH BALÁZS Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Szerkesztőség: 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Levélcím: 8201 Veszprém, pf.
Fotó: olvasó