HIRDETÉS
*608279*
2021. AUGUSZTUS 3., KEDD • XXXII. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM. ÁRA: 145 FT. ELŐFIZETVE: 99 FT
WWW.NOOL.HU
Támogatások révén fejlődnek a falvaink
EGY PERCBEN
Ké ú Két útszakaszt k is átadhattak NÓGRÁD MEGYE Ünnepélyes keretek között adtak át tegnap két megújult útszakaszt szűkebb hazánkban. Az Ecseg és Pásztó között húzódó, valamint a Kisbágyont Palotással összekötő útszakasz is új aszfaltburkolatot kapott, mindkét helyen 1,7 kilométer hosszan. A beruházás a Magyar Falu Program támogatásával valósult meg. Képünkön dr. Becsó Károly honatya mond beszédet. X3
Betegek is zarándokoltak MÁTRAVEREBÉLY-SZENTKÚT Porciunkula ünnepéhez kapcsolódva 24. alkalommal tartották meg az idősek, a betegek és a szociális ellátásban részesülők búcsúját nemzeti kegyhelyünkön. A szentmisén Szocska Ábel nyíregyházi görögkatolikus püspök prédikált. X2
Lépéselőnyt szereztünk NÖVEKEDÉS Lépéselőnyt jelent a gazdaság újraindításában, hogy a magyar lakosság átoltottsága jelentősen meghaladja az uniós átlagot. Ezt a kormány mellett így látja a Fitch Ratings hitelminősítő is, amely megerősítette az ország befektetési ajánlású osztályzatát. Hazánk lakosságának az 56 százaléka már mindkét dózist megkapta a vakcinából, míg az uniós átlag 47,4 százalékon jár. Ha a GDP bővülése meghaladja az 5,5 százalékot, az állam visszaadja az idei év teljes szjabefizetését a gyermeket nevelő csaX7 ládoknak.
Jó reggelt!
A
hölgyek nagy részének kardinális problémát jelent a frizurája. Általában úgy vagyunk vele, mint oly sok mással: pontosan az nem tetszik, ami van. Akinek göndör, az egyeneset szeretne, a hoszszú hajú rövidre vágyik, a szőke barnára. Sajnos nem tartozok azon szerencsések táborába, akik csak megmossák a fürtjeiket és már indulhatnak is. Mivel se nem göndör, se nem egyenes a hajam, mindig hosszadalmas folyamat, amíg elégedetten nézek a tükörbe. A hajszárítást vasalás is követi, és a procedúrát kétnaponta meg kell ismételnem. Vasárnap frissen mosott frizurával indultam útnak. Egy hirtelen zápor azonban eláztatta a hajkoronámat. Enynyit a készülődésről... G. E. 21178
9 771215 901024
Nemti huszonötmillió forint támogatást nyert, így a művelődési ház belső korszerűsítése is megtörténhet
NÓGRÁD MEGYE Egyebek mellett közösségi tér, orvosi rendelő, művelődési ház, de polgármesteri hivatal is meg-
újul a közeljövőben szűkebb hazánk településein. Mindezen beruházások annak a pályázatnak köszönhetők,
amely lehetővé teszi az önkormányzatok tulajdonában álló ingatlanok fejlesztését. Több tízmillió forintos támo-
Fotó: Hegedűs Márk
gatásokat nyertek el a közelmúltban a nógrádi községek is a Magyar Falu Programban. X2
Jelentős károkkal Fontos kérdések söpört végig a vihar a konzultációban MAGYARORSZÁG Több mint 1300 helyre riasztották a tűzoltókat a vasárnapi vihar miatt, jellemzően útra borult fákhoz, megrongálódott épületekhez. A vezetékszakadások 140 településen részle-
ges vagy teljes áramkimaradást okoztak. A viharban csaknem száz épület rongálódott meg. Nógrád megyében huszonkilenc viharkáros helyszínre riasztották a szakembereket. X 3, 7
MAGYARORSZÁG A miniszterelnök a nemzeti konzultáció kitöltésére kéri az embereket, hogy a legnagyobb egyetértésben hozhassák meg a fontos döntéseket. Orbán Viktor tegnapi Facebook-bejegyzésében
kifejtette: ez a nemzeti konzultáció nem egyetlen kérdésről szól. Egyebek mellett érinti a minimálbér emelését, a befizetett adó visszatérítését és a gyermekek védelméről szóló törvényt is. X9
Villanypásztorral és kuvaszokkal ki lehet védeni a támadást
Fenevadaktól féltik a tanyát MÁTRANOVÁK Mint arról beszámoltunk: a mátranováki Katona-tanyát nemrégiben vadtámadás érte, amelyben 23 juh elpusztult, tíz pedig súlyosan megsérült. Az eset után olyan hírek röppentek fel a községben, hogy a vérszomjas ragadozók esetleg egy tenyésztőtől kóborolhattak a környékre. Katona Péter, a megtámadott tanya tulajdonosa elmondta: jelenleg
is a DNS-eredményre vár, pedig lassan már egy hónap is eltelt a vérengzés óta. A Bükki Nemzeti Park zoológiai referense, Gombkötő Péter arról tájékoztatott, hogy a Mátranovákon 2019-ben elpusztult egyed sérüléseinek közelében farkas genetikai nyomait találták a szakemberek, míg tavaly nem került elő farkasra utaló nyom a mintavételek alapján. X 3
Nem zárható ki a farkasok közelsége MA
SZERKESZTŐSÉG:
E-mail: nool@nool.hu
OLVASÓSZOLGÁLAT 9–17 óráig – ügyeletes: Fodor Orsolya TERJESZTÉS 8–16 óráig 32/418-191, 06-46/998-800 HIRDETÉS 8–16 óráig – hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 32/340-100
Illusztráció: H. Cs.
HOLNAP
29 30 Ma gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják meg a napsütést. Helyenként zápor, zivatar a Dunántúlon és X 13 néhol az északi tájakon fordulhat elő.
Pluszforrást biztosítanak a piacújításra SALGÓTARJÁN Becsó Zsolt országgyűlési képviselő tegnap délután közösségi oldalán jelentette be a hírt, hogy az Orbán-kormány 576 millió 247 ezer 440 forint többlettámogatást ítélt meg a salgótarjáni önkormányzatnak. A honatya hozzátette, hogy az összeget a nógrádi megyeszékhely vásárcsarnokának és piacának a felújítására fordíthatja a város vezetése. E forrásnak köszönhetően a beruházás teljes összköltsége így már megközelíti az 1,5 milliárd forintot. A helyszínen teljes körű felújítás valósulhat meg, így a lakosság egy modernebb, kívül-belül új köntössel felruházott létesítményben vásárolhat majd a jövőben. NMH
Fél évre eltiltották az orvosi munkától SALGÓTARJÁN Részmunkaidőben dolgozott a Szent Lázár Megyei Kórház traumatológiai és ortopédiai osztályán dr. Pócs Alfréd, akinek kamarai tagságát a Heol.hu cikke szerint felfüggesztették, így fél évig nem végezhet orvosi tevékenységet. A portál arról tájékoztatott, hogy mindezzel egyidejűleg a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Heves megyei területi szervezetének elnöki tisztségéből is eltávolították a vírusszkeptikus szakorvost. Dr. Pócs Alfréd ellen tavaly indított etikai vizsgálatot a MOK elnöksége. A testület akkori közleményében úgy fogalmazott, hogy az orvosi hivatással, az emberi élet védelmével ellentétes minden olyan törekvés és megnyilatkozás, amely az egyéni védekezés feleslegességét, haszonnélküliségét hangsúlyozza. Mint arról hírportálunk, a Nool.hu korábban már beszámolt: tavaly októberben szerződést bontott vírusszkeptikus orvosával a gyöngyösi kórház, mert rendelése alatt nem volt hajlandó maszkot viselni. Megkerestük a Szent Lázár Megyei Kórház vezetőségét azzal kapcsolatban, hogy mennyiben érinti a traumatológiai és ortopédiai osztály működését a szakorvos – akinek neve jelenleg is megtalálható az intézmény weboldalán – felfüggesztése. Kérdéseinkre későbbre ígértek választ. V. E.
Boldog névnapot Hermina és Kira nevű olvasóinknak!