Gitárkísérettel érkezett meg az ajándékutalvány
Jó szériában Sztraka Dániel
BALATONBOGLÁR Remek formában kézilabdázik az NB I. es HSA NEKA tizenkilenc éves irányítója, Sztraka Dániel, aki több mérkőzésen is a csapata legeredményesebbjeként zárt. Az ifjú sportoló jelenleg is tagja a juniorválogatottnak, illetve a házi góllövőlista második helyén áll. u 16

USA-haditerv Ukrajnának?
WASHINGTON Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon szigorúan titkos iratai terjednek az interneten. Ezekből kiderül, hogy az USA több szövetségesét is lehallgatta, köztük magas rangú magyar tisztviselőket is. Az Egyesült Államok és a NATO tervezi Ukrajna ellentámadását, amelyhez a fegyverszállítási útvonalakat, az offenzívában várhatóan részt vevő egységeket és azok létszámát, valamint egyéb, a támadás végrehajtására vonatkozó részleteket is külön térképeken jelölték – a többi között ez is kiderült az interneten terjedő hivatalos Pentagon-dokumentumokból a The Wall Street Journal (WSJ) amerikai lap szerint. u 9
Jó reggelt!
Pillangófigyelő versenyt indított a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület lepkevédelmi szakosztálya.

A 2023-as Év lepkéje a fecskefarkú pillangó lett, melynek egyedszáma igen megfogyatkozott. Ez köszönhető az utóbbi évek hideg, akár fagyos tavaszi napjainak és az intenzív vegyszerhasználatnak. A verseny célja, hogy felhívják a figyelmet a lepkéket érintő természetvédelmi problémákra és a ritkulásuk okaira. Az első öt legtöbb megfigyelést összegyűjtő versenyző értékes díjazásban részesül, közölték. Már az is jutalom, ha a természetet az eredeti pompájában figyelhetjük meg, mert erre egyre kevesebb az ember ideje. K. G.
23084




KAPOSVÁR Két kaposvári családhoz érkezett meg kedden az egyik hazai zenecsatorna adománya. Decemberben indult Egy falat szeretet című műsoruk, amely keretében hétről hétre hátrányos helyzetű családokhoz látogatnak el. Nem érkeztek üres kézzel a somogyi vármegyeszékhelyre sem, egy hipermarket jóvoltából nagy értékű vásárlási utalvánnyal segítették a rászorulókat. Az Orsós család mind a hét gyermeke izgatottan várta a stábot, akik vendéget is hoztak magukkal. Éliás Gyula gitárjával érkezett és a tornácon adott rövid koncertet a népes családnak. A tervek szerint a jövőben is folytatják jótékonysági akciójukat; a rászorulók megtalálásában a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet van segítségükre. Fotó: Lang Róbert u 5

Utcára vitték a költészetet Kaposváron
SOMOGY Több településen is megemlékeztek a magyar költészet napjáról kedden. Kaposváron a Takáts Gyula könyvtárban és az épület előtt is népszerűsítették a verseket. Néhány méterrel arrébb pedig délelőtt tíz órától késő délutánig megállás nélkül olvasták fel, szavalták el a költeményeket fiatalok és idősebbek. Somogyváron „Verses Világjárás” címmel szerveztek költészet napi eseményt. Az érdeklődőket Mikula László kalauzolta el a tengeren túlra, Chilébe. A rendezvényen átadták a korábban meghirdetett versírópályázat díjait is. u 4
Felnevelik Petőfi körtefáját
KAPOSVÁR Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából az Országos Erdészeti Egyesület hét csoportja egy időben ültetett fát Szigetvártól Sopronig. Kaposváron a Gyertyánosi Parkerdőben egy tölgy és körtefa került a földbe. Utóbbi annak a fának a genetikailag megőrzött utódja, amelynek tövében Petőfi Sándor a halála előtti estén megírta az utolsó költeményét. Az ünnepségen, a fák alatt az erdészek több Petőfi verset is elszavaltak.u 3
SZERKESZTŐSÉG: E-mail: sonline@sonline.hu


















OLVASÓSZOLGÁLAT 06-82/999-111
TERJESZTÉS 8–17 óráig – kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-46/998-800

HIRDETÉS 8–16 óráig – ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 06-82/528-168
MAHOLNAP 16 14


Változóan felhős idő lesz, többórás napsütéssel, de nyugaton és keleten erősen felhős tájak is lesznek. Csapadék egyelőre nem lesz.u 12
Aggódnak postáikért az aprófalvak
SOMOGY Több somogyi kistelepülés önkormányzatát is megkereste a Magyar Posta Zrt. azzal kapcsolatban, hogy ha lehetőségük van rá, akkor vegyék át a településen lévő postahivatalok üzemeltetését vagy a szolgáltatást. A darányi és a vései önkormányzat is kapott ilyen levelet, a lehetőséggel azonban egyik falu sem tud élni. Az 1500-nál alacsonyabb lélekszámú településeket érintő posta-átalakítással kapcsolatban a Magyar Posta Zrt. sajtóosztályán azt mondták: ott sem zárnak be kispostákat, ahol nem veszi át a falu az üzemeltetést. u 2
Boldog névnapot kívánunk Gyula nevű olvasóinknak!
FELÜTÉS
Gépi műfordítás
A költészet napján József Attila Mamáját előbb mongolra, majd újra magyarra fordították egy internetes fordítóprogrammal, és elszavalták. A végeredmény enyhén szólva vicces lett.
SOK mindenre képes a számítógép, de az ember nem hagyható ki az egyenletből. K. G.
HÍREK
Ingyen vizsgálják a gombákat
KAPOSSZERDAHELY ingyenes gombavizsgálatot tartanak ezután hetente egyszer – hétfőnként – a mikrotérségi központban, erről kedden született döntés. Fodor istván gombaszakértő először április 17-én fogadja a jelentkezőket. Hétvégenként csaknem 30 helyi és környékbeli család gyűjt gombát a környező erdőkben, ahol a vargányán, az őzláb- és a rókagombán kívül galambica is terem. H. M.
Milliókért vesznek
játékokat
NAGYBAJOM Csaknem 30 millió forint értékben rendeltek az új bölcsődébe bútorokat és játékokat. a háromcsoportos intézmény 36 kisgyermek elhelyezésére alkalmas, a beruházásra pályázati támogatásból közel 350 millió forintot fordítanak. a bölcsődét júniusban adják át. H. M.
Dobogós helyen a tenor kürtös
KAPOSVÁR Kontra z sombor, a liszt Ferenc zeneiskola növendéke – a tenor kürtösöknél második helyezést ért el a magyar zeneszerzők vokális és hangszeres műveire kiírt versenyen, Kiskunfélegyházán. Felléphet majd a Bartók rádió ifjúsági koncertsorozatán. H. M.
Megtisztítják az árkokat
SIMONFA Csaknem öthektárnyi belterületi zöldfelület gondozása indult el, hét közmunkás vesz részt az április végéig zajló feladatban. Négy utcában – Kossuth, dózsa, petőfi és ady –, illetve a temető környékén kaszálnak továbbá az árkok tisztításáról is gondoskodnak. H. M.
Féltik az aprófalvak a postahivatalaikat
Kétszeresen hasznosul a nagyatádi termálvíz
NAGYATÁD A nagyatádi gyógyfürdő termálkútjának hulladékhőjével fűtik az önkormányzat intézményeit, erre 397,36 millió forint viszsza nem térítendő támogatást nyert Nagyatád önkormányzata. Az európai uniós támogatás segítségével öt önkormányzati intézményben – a termál- és gyógyfürdőn, a turisztikai központban, a polgármesteri hivatal két épületében és a kulturális központban – sikerült jelentős megtakarítást elérni egy geotermális hulladékhőre alapozott hőszivattyús fűtési rendszer kiépítésével. A hőszivat yt yúk villamos energiaigényének fedezésére négy épületre napelemes rendszert telepítettek.
Nagyatádon elmondták: a megújuló energia hasznosításával gazdaságosabbá válik az intézmények fenntartása, kiváltható a fosszilis energia és jelentősen csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása, ezen belül is elsősorban a szén-dioxid-kibocsátás. N. L.
Több somogyi kistelepülés önkormányzatát is megkereste a Magyar Posta Zrt. azzal kapcsolatban, hogy ha lehetőségük van rá, akkor vegyék át a településen lévő postahivatalok üzemeltetését, vagy a szolgáltatást.
A darányi és a vései önkormányzat is kapott ilyen levelet, a lehetőséggel azonban egyik falu sem tud élni.
Marosi Gábor gabor.marosi@mediaworks.hu
SOMOGY A több mint 900 lelkes Darányban évtizedek óta működik a posta. A hétvége kivételével minden nap lehet ügyet intézni helyben. Néhány hét múlva azonban teljesen átalakulhat a szolgáltatás. Villányi László polgármester lapunknak elmondta, kaptak egy szerződéstervezetet a postától, amiben azt kérték, hogy az önkormányzat vegye át a posta üzemeltetését.
– A szerződésben leírtakat nem tudnánk teljesíteni, ezért is döntöttünk úgy, nem fogadjuk el az ajánlatot – mondta
Villányi László. – A Magyar
Posta Zrt. 232 ezer forintos havi támogatást adna a működéshez, de így sem tudjuk vállalni. Bízom abban, hogy találnak majd valamilyen megoldást és nem szűnik meg a szolgáltatás a faluban. Nyilván sok ügyintézés már az online világban történik, ezért is próbálja a posta átalakítani a működését. Még ha rövidebb nyitvatartással is, de szükség van helyben a postára.
A vései önkormányzatot is megkereste a társaság, hogy vegyék át a szolgáltatást a faluban. Bertók László polgár -
mester érdeklődésünkre elmondta, egyelőre még nem válaszoltak a levélre, de biztosra vehető, hogy nem tudnak élni a lehetőséggel. – A jelenlegi postaépületet nem tudnánk fenntartani, és nincs olyan intézményünk sem, ahol helyet tudnánk biztosítani a postának – mondta Bertók László.
– A másik probléma pedig az, hogy embert sem tudnánk kijelölni arra, hogy végezze el a munkát – tette hozzá a polgármester.
Vésén már másfél hónappal ezelőtt elkezdték átalakítani a
postai szolgáltatást. A leveleket már nem a helyi postás viszi házhoz, hanem mobil postával oldják meg a kézbesítést. Ugyanígy jutnak el a levelek a jutai házakhoz is. Major János polgármester lapunknak elmondta, a levélhordó-munkakör nemrég szűnt meg, ezért kellett átállni a mobil szolgáltatásra. A jutai településvezető hozzátette, a posta helyi rezsiköltségeit már hosszú évek óta az önkormányzat fizeti. A Magyar Posta csak néhány tízezer forinttal járul hozzá a havi kiadásokhoz.

A Magyar Posta Zrt.-nél cáfolják a bezárások hírét
Az 1500-nál alacsonyabb lélekszámú településeket érintő posta-átalakítással kapcsolatban megkerestük a Magyar Posta Zrt. sajtóosztályát. Válaszukban azt írták, cáfolják azt a hírt, amely szerint bezárnák azokon a településeken a postafiókokat,
ahol az önkormányzat nem veszi át az üzemeltetést. Kiemelték: önkormányzatokkal, országos kereskedelmi hálózatokkal és vállalkozásokkal is tárgyaltak egy új típusú partneri együttműködési lehetőségről, és hamarosan az első szerződéseket is
megkötik. Ha az önkormányzat vagy a vállalkozó nem kívánja átvenni a postahivatal működtetését, akkor a Magyar Posta szerződésben vállalt egyetemes szolgáltatói kötelezettségeként, a törvényi keretek között látja el a feladatait a jövőben.
Mesterfokon nevelik már a növényeket a fiatalok
KAPOSVÁR A Móricz Zsigmond mezőgazdasági technikum és szakképzőiskola diákjai is indultak a Gazda szakma kiváló tanulója versenyen, amelyet a jánoshalmai mezőgazdasági technikum rendezett meg. A kaposvári iskolát növénytermesztő szakmairányon két diák képviselte, s Dobos Kíra 10., míg Fülöp Róbert Barna hatodik helyezést ért el. Princz Zoltán igazgató azt mondta, a fiatalok részleges felmentést kaptak az év végi vizsgáik alól. – Minden verseny lehetőséget nyújt arra, hogy a diákjaink bizonyítsák rátermettségüket, szakmai tudásukat – hangsúlyozta. – Épp ezért tartjuk fontosnak, hogy minél több területen vállalják a megméretést. Kedden a lovásztanulóink indultak el egy háromnapos versenyre. H. M.
Lábodnál szántásba hajtott és felborult egy autó, Kaposfőn kigyulladt egy családi ház kéménye

Harminc riasztás a hosszú hétvége mérlege
SOMOGY Harmincszor riasztották a tűzoltókat a húsvéti hétvégén. A tucatnyi közúti baleset mellett tizennégy tűznél kérték a segítségüket, két családban is életet mentett a szén-monoxid-érzékelő. Lábod és Nagyatád között az út menti szántásba hajtott és felborult egy autó. A nagyatádi tűzoltók áramtalanították, majd kerekeire állították a járművet. A kocsiban csak a sofőr utazott, aki nem sérült meg. Egy szentai műhelyben lángra kapott egy targonca, s lángok csaptak ki egy kaposfői családi ház kéményéből is. – A tűzoltók a kéményből eltávolították a para-
zsat, s kiszellőztették a házat. Az ingatlan fűthetetlenné vált, ezért az ott lakó ideiglenesen rokonoknál kapott szállást. Siófokon tűz keletkezett egy építés alatt álló kétszintes családi ház garázsában. A berendezési tárgyak és szerszámok égtek, a tűzoltók két vízsugárral megfékezték a lángokat. Az egyik fonói családi ház kéményében a lerakódott korom beizzott, a kaposvári tűzoltók eltávolították a kazán tűzteréből a fűtőanyagot, s megtisztították a kéményt. A kéményseprő megtiltotta az égéstermék-elvezető további használatát a hiba kijavításáig. H. M.
Gáz a fürdőben
A kaposvári Nyár utcában az egyik családi ház fürdőszobájában megszólalt a szén-monoxid-érzékelő. A tűzoltók kimutatták a mérgező gáz jelenlétét. Kiszellőztették a lakást, kéményseprőt hívtak a helyszínre. Siófokon is bejelzett a szén-monoxid-érzékelő az egyik társasház fürdőszobájában. Feltehetően a nem megfelelő légutánpótlás okozta a riadalmat. A tűzoltók szabaddá tették a szellőzőt.
Nálunk cseperedhet fel Petőfi körtefája
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából az Országos Erdészeti Egyesület hét csoportja egy időben ültetett fát Szigetvártól Sopronig. Kaposváron a Gyertyánosi Parkerdőben egy tölgy és körtefa került a földbe, miközben több Petőfi-költemény is elhangzott.

Góz Lilla lilla.goz@mediaworks.hu
KAPOSVÁR Vadászkürttől volt hangos kedden délelőtt a Gyertyánosi Parkerdő. Az Országos Erdészeti Egyesület kaposvári csoportja faültetést szervezett. – Amikor a költő Mohácsról Sopronba vándorolt, útja során számos várost érintett – mondta Puskás Zoltán, az Országos Erdészeti Egyesület kaposvári csoportjának elnöke. – Most mindegyik városban faültetéssel emlékezünk meg Petőfiről.
Hozzátette, a kezdeményezéshez Kaposvár mellett további hat település csatlakozott, a somogyi vármegyeszékhelyen, Szigetváron, Tamásiban, Kaszón, Pápán, Szombathelyen és Sopronban ugyanabban az időpontban kezdődött el a faültetés. – A tölgy a magyar erdőgazdálkodás szimbolikus fafaja, jelképe és emellett egy körtefát ültettünk még el, ugyanis egy anekdota szerint Petőfi
Büntetést fizet minden tizedik sofőr








SOMOGY 2735 járművezetőt szondáztattak meg a somogyi rendőrök az ünnepi hosszú hétvégén, s közülük 34 sofőr ellen indult – a befolyásoltságuk függvényében – szabálysértési, közigazgatási, illetve büntetőeljárás.
Ünnep után…
























lőrincz sándor sonline@sonline.hu

















Sándor a halála előtti utolsó estén, a Gyárfás-kúria udvarán egy körtefa alatt írta meg utolsó versét, amely tűzvész martalékává vált, egyedül a körtefa volt tanúja a vers megszületésének. Egyes források szerint még marhavérrel is öntözték a fát, hogy minél tovább éljen – emelte ki Puskás Zoltán. Ennek a körtefának a genetikailag megőrzött utódjához sikerült hozzájutniuk Kovács Gyula erdésznek, a Tündérkert-hálózat életre hívójának köszönhetően és ezt ültették el most.

Puskás Zoltán köszöntőjében felidézte, hogy Petőfi Sándor a nép nyelvét beemelte az irodalomba, s az egész nemzetének volt mondandója. Ő írt először a világszabadságról.
Rakonczai Fanni és Iberpaker Gábor Petőfi egy-egy versét szavalta el. Fehér István, a Sefag Zrt. vezérigazgatója pedig egy táblát avatott fel, emléket állítva a költőóriásnak.

Faültetéssel emlékeztek az erdészek Petőfire Fotó: Lang Róbert
Nem csak pihenni, ivóvízért is jönnek a parkerdőbe
A kaposvári Gyertyánosi Parkerdő története a 60 as évekig vezethető vissza. – A kaposvári természetbarátok tették rendbe a forrást, amely 10 25 liter vizet tud adni percenként és vizét sokan rendszeresen fogyasztják – mondta el Pintér

Ottó, a Sefag Zrt. Zselici Erdészetének igazgatója. Hozzátette: 1973 ban avatták fel a turistaházat, amely a 1990 es években a Sefag Zrt. fenntartásába került. Két évvel ezelőtt modernizálták pályázati forrás segítségével. Tizenkét vendég szá
mára van hely, rendelkezik felszerelt konyhával, sőt még szabadtéri kemencével is. – Több ezren látogatnak el hétvégente a parkerdőbe, ahol kalandpálya, horgászat, új játszótér nyújt kikapcsolódási lehetőséget –emelte ki Pintér Ottó.
a sonka ízén túl velünk marad annak tudata is, hogy nem vagyunk egyedül
Így, ünnep után mindenki eldöntheti: volt-e valamiféle íve a húsvét előtti készületnek. Elsősorban lelki ívre gondolok, hiszen a keresztény világ legjelentősebb ünnepét ültük. Már akinek volt igénye – és adatott lehetősége is – az elcsendesedésre, a ráhangolódásra. Szerencsére sokunknak adatott. Kezdődött már a múlt hétvégén Jézus virágvasárnapi bevonulásával, amely megmozgatott jó pár családot, aztán a székesegyházbeli koncert a Meghívtál zenekar tagjaival és barátaival, akik Jézus és a kereszt című estjükkel fájdalmasan gyönyörű ajándékkal lepték meg a publikumot. Még aznap a Szent Margit templomban a Földi házaspár nyomatékosította: háborús félelmeinket leküzdhetjük imával és böjttel, s igenis, egy keresztény országban nem halhat meg a remény. A zeneiskolában tovább erősödött „lelki immunrendszerünk”. Drahos Béla, a kaposvári gyökerű, világhírű fuvolaművész és karmester szavaival és muzsikájával is igazolta: tehetségét Istennek köszönheti.
S hogy mi maradt az ünnepből? Nem, nem a kissé sós sonkaíz a szánkban. Sokkal több: az öröm. Annak tudata, hogy nem vagyunk egyedül, hogy e kaotikus világban is van esély megőrizni lelkünk békéjét, hiszen – Pilinszkyvel – „És megérzik a fényt a gyökerek. / És szél támad. És fölzeng a világ.” Az ember arra vágyik, hogy tartós legyen az ünnep sugallta fényesség, a szív békéje. Az lehet, ha tudatosan törekszünk erre az év hátralévő részében. Mondjuk önként beiktatunk egy-egy digitális böjtöt, vállalva a netelvonókúrát, vagy keressük a csendet. Akinek ez nem megy, hallgasson komolyzenét, hiszen már Luther megfogalmazta: a muzsika elűzi az ördögöt. Diabolikus korunkban különösen megfontolandó e bölcsesség, hiszen így könnyebben visszatalálunk önmagunkhoz és Istenhez.







SOMOGY VÁRMEGYEI
Hírek percről percre • www.sonline.hu










Traffipaxhoz harminchét helyszínt javasoltak
Az ittas járművezetők kiszűrésén kívül a biztonsági öv használatát is ellenőrizték a somogyi rendőrök, akik hamarosan újabb közúti vizsgálatot tartanak. Orbán Zoltán, az SMRFK szóvivője lapunkkal kedden közölte: a Speedmarathon ötletét a német Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi állam dolgozta ki. A közösség embereit felkérték, hogy szavazzanak arra a helyre, helyekre, ahol sebesség-ellenőrzést szeretnének. A német ötletet nagy lelkesedéssel fogadták, s hasonlóan a korábbi évekhez, ebben az évben is valamennyi Roadpol-tagállam alkalmazza.
– Az ellenőrzés ideje alatt, április 21-én hat órától április 22-én hatig a rendelkezésre álló valamennyi komplex közlekedési ellenőrzési pont használatban lesz – közölte. –A megadott határidőig Somogyban 37 javaslat érkezett a mérési helyszínekre, amelyek kiértékelése folyamatban van. H. M.
felsoroltlapokvalamelyikére.Azakcióbanelőfizetők akedvezményesárúelőfizetésükmellé2000Ft-osSPARutalványtkapnakajándékba.Azutalványtazelőfizetésidíjbefizetésétkövetőnégyhétenbelüljuttatjukel. Azakcióazegyestermékekesetében akövetkezőelőfizetésiidőszakravonatkozik:

3HÓNAPOSELŐFIZETÉS: Bors,MagyarNemzet, 6HÓNAPOSELŐFIZETÉS: Hot!,Mandiner,SzabadFöld, ÉVESELŐFIZETÉS: Fanny,Lakáskultúra,Vitorlázás.




























Azelőfizetésidíjakmegtalálhatók awww.lapcentrum.huoldalon. Atájékoztatásnemteljeskörű.

Továbbiinformáció: awww.lapcentrum.hu weboldalon,a 06-46/99-88-00-stelefonszámon vagyazugyfelszolgalat@mediaworks.hu e-mail-címenkérhető.

Info: 82/528-160 vagy sonline@sonline.hu






















Cseppet sem hasonlított a fényképére a körözött férfi
KAPOSVÁR Közokirat-hamisítás miatt gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a férfit, aki egy más nevére szóló személyi igazolványt mutatott fel a vele szemben intézkedő rendőrnek. A többszörösen büntetett előéletű, huszonéves férfi 2023 februárjában egy telekocsiban utazott Kaposvár felől Pécs felé, azonban a rendőrjárőrök közúti ellenőrzésen megállították a kocsit.
A vádlott tudta, hogy a hatóságok körözik, ezért valódi kilétét igyekezett eltitkolni, s más nevére kiállított személyi igazolványt nyújtott át a rendőröknek.
Azonban nem hasonlított az igazolványon szereplő fényképre, ezért a járőrök gyanút fogtak. Ezt látva a férfi kiugrott a kocsiból és elfutott, ám
amikor az okmány láttán a rendőrök gyanút fogtak, a férfi kiugrott a kocsiból és elszaladt
alig pár óra múlva a rendőröknek sikerült elfogniuk és egy büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.
A jelenleg más ügyben fogvatartott férfit a Kaposvári Járásbíróság távmeghallgatás útján megtartott tárgyaláson az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek, és 1 év végrehajtandó börtönbüntetésre, valamint 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyúttal elrendelte a vádlott két korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is.
A kihirdetett ítéletet a vádlott, a védője, és az ügyészség is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett. Kovács G.
Versekkel lassíthatnánk le kissé a felgyorsult világot

Közel hat éve annak, hogy Kurucz Ádám Konrád bemutatta első verses-prózai monodrámáját, s ma már az egész Kárpát-medencében ismerik a nevét. A Marcaliból indult fiatalember több mint száz vers birtokában kilenc költő életművét feldolgozva szerez tartalmas élményeket a hallgatóságnak.
Andricz Gabriella sonline@sonline.hu
MARCALI Szülővárosán kívül visszatérő vendég Mesztegnyőn, Niklán, Újbudán, Szatmárnémetiben, de a felvidéki Rimaszombaton és a kárpátaljai Beregszászon is fellépett már Kurucz Ádám Konrád, aki jogi és színészi végzettséget szerezve egy magányos műfajban, a versmondásban találta meg igazán önmagát.
– Egyetlen napig sem dolgoztam jogászként, ugyanakkor a pódium egyre inkább vonzott – mondta lapunknak.
– A színészképzés csupán hozzásegített néhány technikai dologhoz, ami a versmondáshoz nélkülözhetetlen. A közönség avatott igazán versmondóvá, az a közeg, ahonnét elindultam, és azok a visszajelzések, amik mindig nagyon fontosak számomra.
A Marcaliból indult fiatalember még általános iskolás korában rendszeres templomi felolvasóként, majd a kaposvári gimnáziumi és kollégiumi évek alatt az ünnepségek versmondójaként tűnt ki tehetségével. Az egyetemi évei alatt, 2017-ben Latinovits-díjat nyert a színészkirály nevét viselő országos vers- és prózamondó verse -
Szabó Lőrinc költészete a jelenlegi nagy kedvence

A fiatalember a Somogyi Hírlapnak elárulta azt is, hogy mostanában Szabó Lőrinc költészete foglalkoztatja leginkább, akit zseniális költőnek tart. – A kortárs költé -
szet egyelőre kevésbé ragadta meg a figyelmem, de természetesen igyekszem nyitni afelé is – tette hozzá a Marcaliból indult versmondó. Kurucz Ádám a terveit is megosztot-
ta velünk: szeretné meghódítani a világot a monodrámáival, és igyekszik elvinni mes zs ze tájakon élő magyar közösségekhez is a magyar vers szépségét.
Korosztályát is próbálja megérinteni az előadásaival
nyen Balatonszemesen. – Rettenetesen tisztelem és nagyra becsülöm a nagy magyar versmondókat, különösen Latinovits Zoltánt, Sinkovits Imrét, de Kaszás Attila, és Szakácsi Sándor versmondásai még náluk is nagyobb hatást gyakorolnak rám a mai napig. A legnagyobb magyar költők verseiből összeállított monod rámákban – az Ady-, Perőfi-, Radnóti -, József Attila előadásokban – arra is törekszem, hogy felvillantsam azokat a pontokat a szerzők életéből, amelyek a versek keletkezésekor fontosak lehettek, és a hallgatóságot közelebb hozzam az értelmezéshez –mondta el Ádám, akit ugyanúgy, mint kortársait, behálóz a közösségi média, de hisz abban, hogy arra a katarzisra ma is szükség van, amelyet egy őszinte, hiteles és emberi szóval vagy egy mély csönddel lehet elérni, csak figyelni kell az előadóra, és arra, amit közvetíteni szeretne.
– Sokan azt gondolják, hogy ma már a felgyorsult világunkban száraz és kevésbé dinamikus a vers, – mondta –, és ezért esélyt sem adnak maguknak arra, hogy végigolvassanak egy vagy két költeményt, mert azt túl elavultnak tartják. A monodrámáimmal én elsősorban közérthetőbbé szeretném tenni a verseket. Ha a hallgatóság néhány tagja úgy jön ki a műsor után, hogy felcsap egy verseskötetet, vagy visszahallgatja az előadást, már megérte az egész.
Kifüggesztett költemények a könyvtár előtt, idős és fiatal szavalók a kultúrközpont kapujában
Utcát is nyitottak a magyar költészet napjára
KAPOSVÁR Magyar költők verseit csíptették fel egy madzagra Kaposváron a Takáts Gyula könyvtár előtt kedden. Az intézmény ezzel a látványos utcai tárlattal igyekezett felhívni az emberek figyelmét a magyar költészet napjára, melyet 1964 óta április 11-én, József Attila születése napján ünnepelnek hazánkban. Somogyban több településen is megemlékeztek a jeles eseményről.
József attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját
Szabó Lőrinc, Nemes Nagy Ágnes, Takáts Gyula, Radnóti Miklós, Kányádi Sándor, Nagy László és sok más költő egy-egy versét is kifüggesztették a könyvtár elé kedden délelőtt. A könyvtárosok kortárs és klasszikus költők műveivel készültek az eseményre. A különleges tárlatot sokan megcsodálták, olvasták és fényképezték a költészet napján.
Molnár Katalin könyvtáros lapunknak elmondta, a „Költőnk és kora” című utcai be
mutató (installáció) célja az volt, hogy a verseket közelebb vigyék a járókelőkhöz és az olvasókhoz. – Manapság a verseket már kevesebben olvassák, de azért van egy törzsközönség, aki kölcsönöz versesköteteket is – emelte ki a könyvtáros. – A verseknek most is megvan az aktualitása. Kányádi Sándor azt mondta, a vers az, amit mondani kell. Még azzal egészíteném ki, hogy a vers az, amit olvasni is kell, azért, hogy megérkezzen az a gondolat, ami felmerült a költőben. Hiszen az nekünk is tud adni kapaszkodót – tette hozzá Molnár Katalin.
A könyvtár épületébe is kerültek ki versek a költészet napján, valamint egy verssarkot is kialakítottak, ahol az olvasók leülhettek és lapozhatták a köteteket. Szerényiné Tar Gabriella könyvtáros, a tárlat másik ötletgazdája elmondta, fontosak az ilyen bemutatók,
hiszen a kortárs és a klasszikus verseknek ma is megvan a létjogosultsága. A könyvtárral szemben, az Együd Árpád Kulturális Központ előtt is a versekről szólt a keddi nap. Délelőtt 10 és délután 17 óra között fiatalok és idősek egymást váltották a mikrofon előtt és kizárólag magyar költők versét olvasták fel, vagy szavalták el. Horváth Gáborné, az Idősek Közösségeinek Somogy Vármegyei és Kaposvári Szövetségének titkára, az esemény szervezője elmondta, Zamárdiból, Siófokról, Csokonyavisontáról, Mezőcsokonyáról, Kaposvárról is érkeztek verselők. Többen énekeltek is, megzenésített verseket adtak elő. Horváth Gáborné hozzátette, évről évre az a céljuk, hogy minél többekkel szerettessék meg a verseket és felhívják az emberek figyelmét a költészet fontosságára. Ezért is járják az iskolákat, és a Petőfi 200 program keretében népszerűsítik tovább a verseket a gyerekek körében. Marosi Gábor

Nehéz helyzetben lévő kaposvári családokat segít a zenecsatorna
Udvari koncertet is kapott utalványához a két család
Két kaposvári családhoz érkezett meg kedden az egyik hazai zenecsatorna adománya. A nagy értékű vásárlási utalvány mellett Éliás Gyula zenész egy rögtönzött műsorral kedveskedett a gyerekeknek, akik a refrént együtt énekelték vele.
Góz Lilla lilla.goz@mediaworks.hu
KAPOSVÁR Már a kapuban izgatottan várták a vendégeket a Nádasdi utcában lakó Orsós család tagjai. Még decemberben indult az egyik hazai zenecsatorna műsora, amelynek keretében heti rendszerességgel látogatnak meg hátrányos helyzetű családokat, akiknek adománnyal és zenei műsorral kedveskednek. – A közelmúltban érkezett egy megkeresés hozzánk – mondta el Bacza Barbara, az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári Biztos Kezdet Gyerekházá-
Kiadták a kaposvári gyújtogatót
IZRAEL–KAPOSVÁR Kiadta hazánknak Izrael azt a 33 éves férfit, akit azért ítéltek el, mert Kaposváron, a Csokonai utcában felgyújtott egy lakást, és féltékenységből megölte az egyetemista barátnőjét és annak édesanyját 2018 őszén. A bűncselekmény után a fiatal férfi elhagyta Magyarországot, miközben egyre erősebbé vált a gyanú, hogy köze volt a kettős tűzhalálhoz. A Somogy Vármegyei Főügyészség 2020 decemberében a távollétében vádat emelt ellene több emberen elkövetett emberölés és közveszély okozása miatt. A somogyi rendőrség kérésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési főosztálya nemzetközi együttműködés keretében felvette a kapcsolatot az izraeli rendőrséggel. Ennek eredményeként nemzetközi elfogatóparancs alapján elfogták Izraelben a vádlottat, majd kezdeményezték a kiadatását.
Meggyilkolta a kaposvári barátnőjét és annak anyját
nak vezetője. – Megkérdeztük a családokat, hogy ki szeretne részt venni a kezdeményezésben. A szerencsés jelentkezők csak kedden reggel tudták meg, hogy nem üres kézzel érkeznek hozzájuk a vendégek.
Bacza Barbara hozzátette, mindkét édesanyával évek óta kapcsolatban vannak és szívesen hordják a gyerekházba csemetéiket. – Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó helyre kerül az ajándékutalvány, amelyet jól is fognak használni – emelte ki Bacza Barbara. A zenecsatorna stábjával érkezett Éliás Gyula zenész is.
– A Sláger TV műsorának címe Egy falat szeretet – mondta el Éliás Gyula. – Aki ismeri a művészetemet, tudja, hogy ez nagyon fontos nekem. A húsvéti ünnepeket is családi körben töltöttem, sajnos édesapám már nem lehetett velünk. Emlékét a közelmúltban megjelent Apa kérlek, vigyázz rám című dal-
lal is őrzöm. – A zene az univerzum nyelve, nem véletlen, hogy gitárt is hoztam magammal, és nagy örömömre a gyerekek együtt énekeltek velem – mondta el meghatottan.
Az Orsós család legkisebbje, a mindössze kétéves Lola mosolyogva hallgatta a rögtönzött kis koncertet. – Hét gyermekünk van – mondta az édesanya. – A picikkel még itthon vagyok, a párom dolgozik. Nagyon örültünk a látogatásnak, ajándékra pedig egyáltalán nem számítottunk.
Az Orsós családon kívül Kompák Vivienhez és két gyermekéhez is ellátogatott a zenecsatorna stábja, ők is nagy értékű vásárlási utalványt kaptak, amelyet az egyik kaposvári hipermarketben tudnak beváltani. A zenecsatorna a jövőben is folytatja országjárását, melynek keretében Magyarország legrászorultabb lakóihoz látogatnak el.
A kiadatás azonban elhúzódott, miközben a Kaposvári Törvényszéken folyt a tárgyalás, tanúkat és szakértőket hallgattak meg. Végül 2021-ben a bíróság a vádlottat távollétében életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte több emberen elkövetett emberölés miatt azzal, hogy legkorábban 40 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. A közveszélyokozás vádja alól viszont felmentették, mert a szakértők szerint minimális volt az esélye annak, hogy a tűz továbbterjed a beton társasházban. A gyilkosságok ügyében azonban az eljárás végére egyértelművé vált a vádlott bűnössége, indokolta az ítéletet a bíró.
Ám váratlan fordulatot hozott az ügy, és a palesztin származású, izraeli állampolgárságú férfit nemrég valóban kiadták Magyarországnak. A megérkeztével azonban újra kell kezdeni az eljárást a Kaposvári Törvényszéken, ismertetni kell vele az eddig tárgyalásokon született jegyzőkönyveket. Így elhúzódó új tárgyalássorozatnak néznek elébe, amely hamarosan megkezdődhet. K. G.
Oszlányi Kornél pályájáról és a nagykanizsai hadosztály harcairól tart előadást Szakály
Sándor
Kaposvár szülötte az utolsó magyar katonai lovag
NAGYKANIZSA–KAPOSVÁR A tavaly elindított „Hadak útján” hadtörténeti előadás-sorozat Szakály Sándor Széchenyi-díjas történész előadásával folytatódik ma este a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban. A törökkoppányi születésű, Balatonföldváron élő professzor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökhelyettese a doni harcokról, vitéz Oszlányi Kornél ezredes és a nagykanizsai 9. könynyű hadosztály harcairól tart előadást. – Ezzel is szeretnék fejet hajtani a harcokban részt
vevő ismert és ismeretlen hősök előtt, hiszen a közelmúltban emlékezett a nemzet a doni áttörés 80. évfordulójára –mondta előadása kapcsán lapunknak a professzor. – Vitéz Oszlányi Kornél vezérőrnagy, posztumusz altábornagy Kaposváron született 1893. szeptember 25-én, és Clevelandben hunyt el 1960. november 16-án. A kassai hadapródiskola után –ahol évfolyamelsőként végzett –, a pécsi gyalogezrednél szolgált és fokozatosan került egyre magasabb beosztásba. Huszár András kutatásaiból kiderül: az első világháborúban a szerb, majd az orosz és az olasz

fronton harcolt, teljesítménye elismeréseként többek között az „Arany Vitézségi Érem tisztek számára” kitüntetést is megkapta. A háború befejezése után is szolgálatban maradt.
1923 és 1927 között a Ludovika Akadémia tanára volt. 1942 őszén vette át a nagykanizsai 9. honvéd könnyű hadosztály irányítását. Ő vezette csatába az említett alakulatot a keleti fronton, amely során kimagasló teljesítményt nyújtott. Csapataival az utóvéd szerepét töltötték be, ők fedezték más egységek visszavonulását 1943 januárjában, a szovjet csapatok doni áttörése után. L. S.
Somogy értéke
A Kaposváron született ezredes a világháború utolsó időszakában a Kárpátokban szolgált, s Ausztriában esett amerikai hadifogságba. Szabadon bocsátása után Németországba, majd 1951-ben az Egyesült Államokba távozott. Előbb New Yorkban élt, később Clevelandbe költözött. Életéről „Az utolsó magyar katonai lovag” címmel Sipos Sándor írt könyvet. Életműve tavaly került be a Somogy Vármegyei Értéktárba.



Táborban, nagymamánál vagy hotelben telik a tavaszi szünet
Különféle táborokban, a nagymamánál vagy éppen szállodában töltik ezeket a napokat az iskoláskorú gyerekek. Változó, hogy melyik intézményben meddig tart a tavaszi szünet.

Góz Lilla lilla.goz@mediaworks.hu
KAPOSVÁR-–SIÓFOK Egymás után pattantak nyeregbe a gyerekek az egyik kaposvári lovardában kedden délelőtt, de voltak, akik a klubhelyiségben alkottak ez idő alatt. – Nem először táborozom itt – mondta el Dakos Noémi, aki éppen

egy virágot festett. – Naponta kétszer lovagolok, Kabala a kedvencem. Szeretem a csapatjátékokat is, amelynek a végén mindig valami nasit is kapunk.

A táborozók között volt négy fiú is, köztük Szabó Márton. –Kicsi koromban egyszer ültem már lovon, most lovagolok másodszor – mondta el a táborozó, akinek egész héten tart még a tavaszi szünet. – Mostanra na-
gyon jól összebarátkoztam Málnával. – A húsvét előtti és utáni napokra szerveztünk napközis tábort – mondta el Patakné Kiss Katalin, a lovarda vezetője. Szombaton tojást festettünk, kedden és szerdán tavaszi díszek készülnek. Hozzátette: a lovaglás és kézműves-foglalkozások mellett interaktív oktatáson is részt vehettek a gyerekek. – Nyuszikkal és bárányok-

kal is ismerkedhettek a gyerekek, mindegyik állatot közösen etetjük, három barikát cumisüvegből táplálunk – jegyezte meg Patakiné Kiss Katalin. Kiemelte: leginkább az alsós korosztály táborozik náluk. – A kaposvári gyerekek mellett a fővárosból is érkeztek táborozók, akik a nagyszülőknél töltötték az ünnepeket – tette hozzá a lovarda vezetője. – Sok szülő már dolgozik, s mivel van olyan is-
kola, ahol az egész hetet kiadták szünetnek, így számukra nagy segítség, ha egy-egy napra felügyeletet tudnak gyermekeiknek biztosítani. Közben pedig élménydús programokon is részt vesznek – emelte ki Patakiné Kiss Katalin. Sok gyermekre a nagyszülők vizsgáznak, vagy a szülők szabadságot vesznek ki a tavaszi szünet idejére. Több család meghosszabbította a szál-
lodai pihenést néhány nappal. – A családok átlagosan két és fél éjszakára érkeztek hozzánk a húsvéti ünnepekor, de egész héten telt házzal üzemelünk –mondta el Tóth Gergely, a siófoki CE Plaza Hotel vezetője. Hozzátette: a legtöbb vendég családjával látogatott el hozzájuk, többségében óvodás és kisiskolás gyermekkel. – Minden nap készülünk nekik animációs programokkal, hogy a szünidőt tartalmasan tölthessék nálunk – emelte ki Tóth Gergely. – Az ünnepkörhöz kapcsolódó foglalások nem egy-egy napra, hanem többnapos tartózkodásra szólnak.
Különösen
Az év első hónapjaiban rendkívül nagy visszaesést érzékelnek a hazai építőanyag-piacon. Több mint negyedével csökkent az eladott mennyiség, főként a tetőfedő anyagok és a szerkezetépítési termékek iránti kereslet zuhant.
Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu
MAGYARORSZÁG Miközben
rend kív üli lassulás tapasztalható a hazai építőiparban, a kedvezőtlen folyamatok a hazai építőanyag-piacot is elérték. Juhász Attila, az Új Ház Építőanyag Nagykereskedelmi Zrt. igazgatóságának elnöke a Világgazdaságnak elmondta: 2023 első két hónapja eladási értékben 21 százalékos csökkenést hozott. Mivel időközben jelentős áremelések is voltak, ez az eladott mennyiségben 27 százalékos visszaesés. Leginkább a tetőfedő anyagok és a szerkezetépítési termékek iránti kereslet csökkent. – Nem a legjobb előjel, hogy tetőfedő anyagból és falazóanyagból feleannyi fogy, mint tavaly, mert egy lakóépület építésekor ezek a belépő termékkörök. Tapasztalataink szerint ezért a következő hónapokban a többi terméktípus forgalmának csökkenése is le -
az építőanyag
követi majd ezt a trendet – tette hozzá Juhász Attila. A kertépítés és a felületképzés területén 7, illetve 2 százalékos árbevétel-növekedés mutatkozik, ami az elnök szerint annak köszönhető, hogy a technológiai sorrendből adódóan ezek az építési folyamat utolsó fázisában kerülnek sorra.
Az év első hónapjaiban a legnagyobb, 34 százalékos visszaesést az új családi házat építők körében tapasztalták.
A felújítóknál 17 százalék, a szakkivitelezőknél 13, a generálkivitelező és projektcégeknél 10 százalékos a forgalom visszaesése.
– Mivel összességében bizonytalanságot és kivárást érzünk a piacon, az iparág szereplői úgy vélik, feltétlenül szükség lenne valamilyen sürgős állami beavatkozásra, ami újra lendületet tudna adni az építőiparnak – értékelt Juhász Attila.
A szakma ezért azt javasolja, hogy ismét be kellene vezetni a rendkívül sikeres, az otthonfelújítást támogató prog-
ramot, amely gyorsan be tudná indítani a felújítási piacot. Az iparág szereplői a korábbi 3+3 millió forintos konstruk-

ció helyett, egy olyan, 4+2 milliós támogatást látnának ideálisnak, amelyben a támogatás mértéke 2 millió forint lenne.
Feleannyi a várakozási idő, nagyobb lett a verseny
A megváltozott helyzetben a nagyobb építőipari projektre a korábbinál sokkal több fővállalkozó és kivitelező jelentkezik –adott helyzetképet az Új Ház el-
Géntérkép készül a kutyafajtáinkról
BUDAPEST Feltérképezték a magyar kutyafajták egyedi géntérképét. A génmegőrző program 2019-ben, az agrártárca közreműködésével indult a Magyar Ebtenyésztők

Országos Egyesületének Szövetsége (MEOESZ) ötlete alapján – adta hírül az Inforádió. A projekt a magyar fajtákat –puli, pumi, mudi, kuvasz, komondor, rövid- és drótszőrű magyar vizsla, magyar agár, erdélyi kopó – érinti.

Árkossy Beatrix, a MEOESZ irodavezetője szerint a program első két évében fajtánként két-két, egymástól viszonylag távoli rokonságban álló egyed genomszekvenálását végezték el azzal a céllal, hogy olyan pontokat, mutációkat azonosítsanak, amelyek csak az adott fajtára jellemzők. Odáig jutottak 2022-re, hogy a kinyert adatokat bioinformatikusok kezdték el futtatni olyan adatbázisokban, amelyekben már
200 kutyafaj több ezer egyedének genomadatai szerepeltek. Bizonyos génmutációkat, genetikai polimorfizmusokat próbáltak azonosítani, amelyek kizárólag a programban szereplő pulikra jellemzőek, és végül sikerrel is jártak.
A génmegőrzés bármely ősi magyar kutyafajta hirtelen populációcsökkenése esetén megoldás lehet – mondta az irodavezető, nemzeti kincsnek nevezve a magyar kutyafajtákat. Emlékeztetett, korábban a kuvaszt és a kopót egyetlen tenyészpár mentette meg a kihalástól. Idén a projekt fut tovább, igyekeznek újabb elemzésekkel tovább csökkenteni a polimorfizmusok számát. Jövőre a vérteszt előállítását tűzték ki célul, amellyel 95–98 százalékos pontossággal meg lehet majd állapítani például, hogy valóban kuvasz-e egy annak látszó, nagy fehér állat. MW
nöke. Elmondta, az építőipari megrendelések csökkenése miatt jelentősen megnőtt a verseny a kivitelezők között. Míg a tavalyi esztendőt a jelentős kivi-
Európának is fájhat India korlátozása
ÚJDELHI Az indiai kormány meghatározatlan időre meghosszabbította a benzin- és dízelexport korlátozását, hogy biztosítsa a hazai szükségletek kielégítését. Elvárja az indiai vállalatoktól, hogy az éves benzinkivitelük 50, a dízel 30 százalékát irányítsák át a belföldi piacra.
A Reuters hírügynökség szerint az intézkedés eltántoríthatja a magánkézben lévő finomítókat attól, hogy diszkontáron kínált orosz olajat vásároljanak, a feldolgozott készterméket pedig eladják más országoknak, a többi között európaiaknak, amelyek az ukrajnai háború miatt nem vásárolnak már közvetlenül üzemanyagot Oroszországtól. Indiában ritkák az ilyen korlátozások. Tavaly – még enyhébb formában – azért vezették be, mert két nagy indiai magánvállalat a globális keresletet kihasználva hatalmas profitot termelt az olcsó orosz olaj felvásárlásával és az export jelentős növelésével, miközben az állami tulajdonú finomítók kénytelenek voltak gondoskodni az emiatt keletkező hiány pótlásáról és a hazai kereslet kielégítéséről. Mivel a kormány ársapkát vezetett be az üzemanyagra, az állami cégeknél csapódott le a veszteség.
Az Európai Unió tagállamainak a háborús szankciók miatt kieső orosz import helyettesítésére összesen napi egymillió hordó dízelre van szükségük, jelentős részét eddig Indiából szerezték be. MW
telezői kapacitáshiány jellemezte, idén már sokkal könnyebben találnak az ügyfelek szakembereket, és feleannyit kell várni egy kivitelezőre, mint tavaly.
– Javaslatunk szerint a támogatásokat korlátozni kellene az energiahatékonysággal kapcsolatos felújításokra. Ezáltal az építőipar életben tartása mellett az Európai Unió stratégiai klímasemlegességi és az energiafüggetlenségi céljai is teljesülnének – fejtette ki Juhász Attila. Legalább ennyire fontosnak tartja az új, minimális kibocsátású lakóingatlanok építését, amelyek létrejöttének legnagyobb gátja a magas kamatkörnyezet. Az Új Ház vezetője szerint erre egy kamattámogatott, új építésű lakások vásárlására fordítható lakossági hitelkonstrukció lehetne a megoldás, maximum 5-6 százalékos kamattal. Az árakról Juhász Attila elmondta, az elmúlt három évben összesen 45 százalékos drágulás volt az építőanyag-piacon. Tavaly a szárazépítészeti anyagok ára emelkedett a legnagyobb mértékben, 39 százalékkal. A szigetelőanyagok 35, a betonacélok 31, a tetőfedő anyagok 27, a szerkezetépítészeti anyagok 25 százalékkal lettek drágábbak. Bár egy-egy termékkörnél van esély az árak csökkenésére is, idén is drágulásra számítanak, de várhatóan nem éri el az átlagos inflációt, megmarad 5-10 százalék körül az áremelkedés.
Ezernél
többfajta vetőmag kapható MAGYARORSZÁG A tasakos vetőmagfajtákból a becslések szerint mintegy 20 milliót értékesítenek a forgalmazók, közel 5 milliárd forint értékben – közölte tegnap a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Több mint ezerfajta vetőmagból választhatnak az otthon kertészkedők. Az adatok szerint a zöldségmagok a legkeresettebbek, utána következnek a fűszernövények és a virágok magjai. A legkelendőbb vetőmagok a borsó- és babfélék, a petrezselymek és a sárgarépafajták. Az utóbbi években jelentősen nőtt a kereslet a cukkinik, a csilipaprikák, a cherry és koktélparadicsomok, a salátafélék, valamint a fűszernövények – kapor, bazsalikom, metélőhagyma – iránt. MW
Csökkent az uniós boltok forgalma
EURÓPA Havi és éves összevetésben is csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban februárban. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat közölte: februárban az euróövezetben 0,8 százalékkal, az unióban 0,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom januárhoz képest, míg egy év alatt az euróövezetben 3 százalékkal, az unióban 3,1 százalékkal esett a kiskereskedelmi forgalom. MW
Az unió tétlen, a tagállamok bekeményítettek
Lépés a dömping ellen
EURÓPA Új intézkedéseket vezet be és még szigorúbban ellenőrzi hazánk az Ukrajnából a szolidaritási folyosón érkező ukrán gabonát, hogy az tényleg az eredeti célországokba jusson el – jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton. Emlékeztetett, az uniós vámok eltörlése óta Ukrajnából soha nem látott mennyiségben érkezik és marad itt gabona és olajos mag. Mellette az ukránok az európai piacra nagy mennyiségű baromfit, tojást és mézet exportálnak, amivel kiszorítják hagyományos piacairól a magyar termékeket, és a költségek szintje alá süllyesztik a gazdálkodók értékesítési árait. Nagy István kiemelte: a kialakult helyzet orvoslására a magyar, a lengyel, a szlovák és a román kormányfő, valamint a bolgár elnök közös levélben haladéktalan intézke -
désre kérte az Európai Bizottság elnökét, de az unió azóta sem lépett.
A magyar agrárminiszter közölte: kezdeményezi a főbb gabona- és olajosnövény-terményekre is az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (EKÁER) kötelezettségének bevezetését. A bejelentésekkel pontosabb képet kaphatunk a közúton beérkező mennyiségről, és büntethetővé válnak a be nem jelentett szállítmányok, akár biztosítékként le is foglalhatók.
Az uniónál kezdeményezzük, hogy a szárazföldön érkező ukrán gabona- és olajosnövény-importra legalább átmenetileg vezessék be újra a vámokat és a mennyiségi korlátokat. Közben szigorítjuk a tranzitszállítmányok ellenőrzését, hogy valóban el is hagyják az országot – közölte a tárcavezető.
Átmenetileg leállítják a Lengyelországba irányuló gabonaexportot, kizárólag a szigorúan ellenőrzött tranzitot engedélyezik – jelentette be a frissen kinevezett új lengyel mezőgazdasági miniszter, Robert Telus, miután ukrán kollégájával, Mikola Szolszkijjel tárgyalt. Utóbbi a leállítandó kivitelről beszélve konkrétan a búzát, a kukoricát, a repcét és a napraforgót említette. Közölték: a gabonatranzitot mindkét fél elektronikus eszközökkel nyomon követi, hogy tényleg csak áthaladjanak Lengyelországon.
A hosszú hétvége alatt az ukrán gabonaexport következtében padlóra került árak miatt tiltakozásba kezdtek a gazdák a lengyelországi Szczecinben. Bulgáriában is napokon át tüntettek, Romániában pénteken mezőgazdasági gépeikkel Bukarestbe vonultak. MW
a belépő termékekből fogyott kevesebb az év elején MegmaradJelentősen visszaesett egyes áruk forgalma Fotó: MW
Adómentességet biztosítunk a 30 év alatti, gyermeket vállaló magyar anyáknak

A gyermeket vállaló, 30 év alatti anyáknak már nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. Ők nemcsak az új szja-mentességre, hanem számos más családtámogatásra is jogosultak, például a családi adókedvezményre, a babaváró támogatásra és a gyermekgondozási díjra is. Az szja-mentesség a csed, a gyed és a diplomás gyed összegére is vonatkozik, így ezeket az ellátásokat is magasabb összegben kaphatják kézhez a fiatal anyák.

Magas rangú magyar tisztviselőket is lehallgatott Washington
USA-haditerv Ukrajnának?
Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon szigorúan titkos iratai terjednek az interneten. Kiderül belőlük, hogy az USA több szövetségesét lehallgatta, köztük magas rangú magyar tisztviselőket is.
Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu
WASHINGTON Az Egyesült Államok és a NATO tervezi Ukrajna ellentámadását, amelyhez a fegyverszállítási útvonalakat, az offenzívában várhatóan részt vevő egységeket és azok létszámát, valamint egyéb, a támadás végrehajtására vonatkozó részleteket is külön térképeken jelölték – a többi között ez is kiderült az interneten terjedő hivatalos Pentagon-dokumentumokból a The Wall Street Journal (WSJ) amerikai lap szerint.
Ráadásul a Pentagonból kiszivárgott papírokból az is kiviláglik, hogy az Egyesült Államok nemcsak az ellenfelei, hanem a szövetségesei után is kémkedett – írja az Economist. Az iratok szerint a többi között Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és tábornokait, valamint magas rangú magyar, izraeli és dél-koreai hivatalos személyeket, de még az Atomenergia Ügynökség több tisztségviselőjét is le-
hallgatták az amerikai titkoszszolgálatok. A szövetséges nemzetek kárfelmérést végeznek, és igyekeznek felfejteni, milyen mélyre jutottak a Pentagon csápjai az adminisztrációjukban. Azt is meg kell vizsgálni, hogy a kiszivárgott információk milyen mértékben jelenthetnek veszélyt. – Arra számítunk, hogy az Egyesült Államok a következő napokban megosztja velünk a kárfelmérést, de alig várjuk az értékelését. Jelenleg mi dolgozunk a magunkén – idéz a Világgazdaság egy tisztviselőt egy olyan országból, amely részese az USA-val kö -
Éleződő feszültség
Tajvan környékén
TAJPEJ Nyolc kínai hadihajó a háromnapos kínai hadgyakorlat után is a Tajvan körüli vizeken maradt – közölte tegnap Tajvan védelmi minisztériuma. Jelezte, hétfőn Tajvan 91 kínai repülőgépet észlelt, közülük 54 lépte át a Tajvani-szoros középvonalát és hatolt be Tajvan légterébe. Közben 12 kínai hadihajót is megfigyeltek Tajvan környékén.
Tajvan törvényhozása felszólította a kínai hatóságokat, hogy hagyjanak fel a fenyegetésekkel. A nemzetközi közösséget arra kérte, hogy közösen ítéljék el Kínát. Peking korábban közölte, hogy Tajvan körül éles lövészettel kiegészített háromnapos hadgyakorlatot tart, válaszul arra, hogy Tajvan elnöke, Caj Jing-ven Kaliforniában találkozott Kevin McCarthyval, az amerikai képviselőház elnökével.

Folyamatosan nő a feszültség a térségben. Tegnap az Egyesült Államok és a Fü-
löp-szigetek is hadgyakorlatba kezdett, miután az USA kezdeményezésére a szigetország nemrég újabb amerikai támaszpontoknak adott helyet. A Balikatan (Vállvetve) két és fél hétig tartó hadgyakorlaton 12 200 amerikai és 5400 Fülöp-szigeteki katona vesz részt a délkelet-ázsiai ország öt tartományában, köztük a Dél-kínai-tengerrel határos Zambalesben és Palawanban, illetve egy Tajvanhoz közeli helyszínen. Ez lesz az első alkalom, hogy a felek éles lőszerrel hajtanak végre gyakorlatot a tengeren. A Fülöp-szigeteknek területi vitája van Kínával a Dél-kínai-tengeren, ahol Peking az elmúlt időszakban megnövelte befolyását és több mesterséges szigetet épített ki katonai létesítményekkel. Az Egyesült Államok a korábbi befolyása visszaszerzését tűzte ki célul, ennek része Tajvan támogatása is. MW
tött Five Eyes hírszerzési megállapodásnak. Ebbe a csoportba tartozik még Ausztrália, Kanada, Új-Zéland és az Egyesült Királyság.
Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálja, hogyan kerülhettek ki a közössé -
gi médiába a szigorúan titkos iratok. Mark Milley amerikai vezérkari főnök pedig megerősítette, hogy a Pentagonban is vizsgálatot indítottak.

Elemzők szerint a hírszerzési botrány veszélybe sodorhatja az USA külföldi kapcsolata-
Kijev mutogat, Moszkva hárít
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal főtanácsadója a kiszivárogtatás mögött Oroszországot nevezte meg, de szerinte a megjelent adatoknak semmi közük Ukrajna valódi terveihez. Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője reagálásá -
Tőkeprogram a beruházási aktivitásért
BUDAPEST Sikerrel zárult március 31-én a kormány által indított Baross Gábor tőkeprogram ingatlan- és értékpapíralapok alprogramjaira meghirdetett pályázat. A Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Nemzeti Tőkeholding (NTH) számottevő túljelentkezést tapasztalt mind a hazai ingatlana lapkezelők, mind az értékpapíralap-kezelők részéről – írta közleményében az NTH. A beruházási aktivitás növelését, a zöldfejlesztéseket, valamint a tőzsdei likviditás fejlesztését célzó tőkeprogram eredetileg 150 milliárd forintos keretösszege a fokozott érdeklődésre tekintettel 169 milliárd forintra emelkedik, ezzel jelentős lendületet ad a gazdaságnak.
A Baross Gábor tőkeprogram célja, hogy az elhúzódó háború káros gazdasági következményei miatt kialakult kedvezőtlen kamatkörnyezet mellett is megfelelő finanszírozást biztosítson a gazdaság szereplőinek, hozzájárulva, hogy Magyarország kivédje a gazdasági recessziót, megvédje a munkahelyeket, versenyképesebbé és ellenállóbbá váljon.
A tőkeprogram első pályázatán nyertes 14 alap – amelyeknek az összesen kezelt vagyona 1490 milliárd forint –az elnyert forrást magyarországi ingatlanok fejlesztésére, felújítására vagy megvásárlására, illetve a magyar értékpapírpiacba való befektetésre fordítja. MW
it. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő a Mandineren azt írta: minden jel szerint jórészt az amerikai vezérkar J2es felderítő csoportfőnökségről származnak ezek a szigorúan titkos jelzéssel ellátott papírok. Az amerikai reakciók arra utalnak, hogy az iratok többsége eredeti.
A WSJ szerint a dokumentumok kiszivárogtatása egy mémeket, vicceket és rasszista kijelentéseket tartalmazó üzenetküldő csatornán kezdődött januárban. Azóta száznál is több irat került fel a netre, és a Discord közösségi oldalon legalább 53, február közepe és március eleje között készült Pentagon-dokumentum olvasható.
Szijjártó: Biztosan jön gáz és kőolaj
MOSZKVA Megszülettek azok a megállapodások Oroszországgal, amelyek biztosítják Magyarország zavartalan és folyamatos földgáz- és kőolajellátását – jelentette ki Szijjártó Péter tegnap Moszkvában. A külgazdasági és külügyminiszter Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettessel és a Roszatomot vezető Alekszej Lihacsovval tárgyalt. Megállapodtak a Paks 2 atomerőmű kivitelezési és finanszírozási szerződésének módosításáról is, hogy a beruházás felgyorsulhasson. MW
ban kijelentette: Oroszországnak semmi kétsége nincs afelől, hogy az Egyesült Államok és a NATO közvetett és közvetlen módon is beavatkozik Ukrajna és Oroszország konfliktusába, a beavatkozás mértéke pedig egyre növekszik.
Katonai szakértők közben jelezték, hogy az iratok egy része hamisítvány lehet. Konkrétan említették azt a jelentést, amely 17 ezerre teszi az oroszok ukrajnai emberveszteségét, ami szerintük a kozmetikázott orosz híreket idézi, a valóságos szám ennek tízszerese lehet. Az ukránok és az oroszok harcképességéről szóló adatok és a jövőbeni terveket bemutató iratok is kételyeket ébreszthetnek, ezért a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a kiszivárogtatás –legalább részben – az ukrajnai háborút kísérő dezinformációs kampány része lehet.
Hivatalos dal a pápalátogatásra BUDAPEST Camino – Krisztus, a jövőnk címmel elkészült Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának hivatalos dala – közölte tegnap a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston musicaldalát, a Caminót a pápalátogatásra új, szimfonikus zenei köntösben dolgozták fel. MW
Erdogan adta át a hadihajókirályt
ISZTAMBUL Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Isztambulban átadta Törökország első többcélú támadó hajóját, a TCG Anadolut. A hadihajón 1200 katona teljesít majd szolgálatot. Főként drónok és helikopterek le- és felszállására alkalmas. MW

Stratégiai autonómiáért harcol a francia elnök
Macron: Ébresztő, EU!
PÁRIZS „A legrosszabb dolog az lenne, ha mi, európaiak azt gondolnánk, hogy követni kéne a tajvani kérdésben bárkit is, és alkalmazkodnunk kellene az amerikai ritmushoz és a kínai túlreagáláshoz” – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök a Les Échos francia gazdasági lapnak adott interjúban, miután hazaindult pekingi látogatásáról, ahol több területen is a francia–kínai együttműködésről tárgyalt Hszi Csin-ping kínai elnökkel.
A francia elnök ébredésre szólította fel Európát. Mint mondta, „a mi prioritásunk nem az, hogy alkalmazkodjunk mások mentetrendjéhez a világ minden térségében”. Macron szerint Európa feladata stratégiai autonómiájának a megalkotása, s ezért óva intett a Kína és Egyesült Államok közötti kétpólusú ellentét felgyorsulásától, amely miatt sem idő, sem pénzügyi eszközök nem maradnak a stratégiai autonómia létrehozására.
– Vazallusokká válunk, miközben lehetnénk a harmadik pólus, ha marad néhány évünk megalkotni azt. Paradoxon lenne, hogy éppen ak-
kor, amikor egy valódi európai stratégiai autonómia alapjait helyezzük el, elkezdenénk az amerikai politikát követni, pánikszerűen – fogalmazta meg a francia elnök, aki egyúttal üdvözölte, hogy az Európai Unión belül megnyerte az ideológiai csatát. Úgy tűnik, Macron „ideológiai győzelme” Kínában is tetten érhető volt. Míg a francia elnököt az érkezésekor tel-
Leváltanák kormányukat a németek
A németek 55 százaléka elköszönne az Olaf Scholz kancellár vezette kormánykoalíciótól – derült ki az RTL, az Ntv televízió és az Insa intézet friss felméréséből. A szociáldemokrata SPD-ből, a Zöldekből és a li -
berális FDP-ből álló koalíción belüli szinte állandó viták rendkívüli bizalomvesztéshez vezettek, a németek többsége immár nem bízik a kormány cselekvőképességében
jes tiszteletadással fogadták Pekingben, addig Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét Kína környezetvédelmi minisztere fogadta. Von der Leyen a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott tárgyalások után arról beszélt, hogy az EU és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatok egyre kevésbé kiegyensúlyozottak, továbbá figyelmeztetett: Kína részéről Oroszország felfegyverzése ellentétes lenne a nemzetközi joggal, és sokat ártana az EU–kínai kapcsolatoknak. Az EB-elnök korábban felszólította az uniós országokat: lépjenek fel a kínai befolyás ellen, és kijelentette, az EU-nak csökkentenie kell kitettségét Kínával a kulcsfontosságú alapanyagok területén. MW
Csend, nyugalom: csodálatos tavaszi virágok borítják el a hazai arborétumokat
Ahol beleharaphat a levegőbe
A magyarországi arborétumok igazán különleges növényeket mutatnak be. Most, a tavasz kezdetén nagyokat sétálhatunk, közben gyönyörködhetük a látványos virágok, a fák és a táj szépségében. Nézzük, merre induljunk!

Fanny-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu
Szarvas
A Hármas-Körös egyik holtága mentén fekvő arborétumot sokan Pepi-kertként is ismerik. Itt van hazánk egyik legjelentősebb élő fagyűjteménye, ahol száz évet megélt mocsárciprusokat, mamutfenyőket is láthatunk a 82 hektáron. A parkot 5 részre lehet felosztani, ahol a Mini Magyarország is megtalálható, ami egy makettekből álló épületsorozat. A hegyi mamutfenyő, a kék pávák, vagy a „tündöklő kövek” mellett számos érdekességet is találha-
tunk itt, és részt vehetünk rövidebb, vagy hosszabb vezetett túrán gyalogosan, de kerékpárral is.
Cím: 5540 Szarvas, I. kk. 9.
Nyitvatartás: 8–18 óráig
Infó: pepikert.hu
Vácrátóti Nemzeti
Botanikus Kert
Magyarország legnagyobb
nemzeti botanikus kertje
Európa-szerte is komoly felhozatallal büszkélkedik: 13
ezer fajta növényt mutat be. A parkon patak fut keresztül, a Sziklás-tavon látványos növények terjeszkednek. Rejtett kis zugokat, hidacskákat, szigeteket, malmot és műromot lehet megcsodálni. Megnézhetjük az egzotikus növényeket bemutató pálma- és kaktuszházat is. Állatvilága is gazdag, akár mókusokat is megleshetünk.
Cím: Vácrátót, Alkotmány út 2–4.
Nyitvatartás: mindennap: 8:00–18:00.
Infó: botanikuskert.hu
Jeli
Már áprilisban virágba borul az erdő a Varázskertben. A közel 100 hektáros növénygyűjteményben akár többórás sétát is tehetünk. A bejáratnál nárciszok fogadnak, a sétányt fehér virágú füzéres gyöngycserjék szegélyezik. A legfőbb látványosság a havasszépe,
vagyis a különleges rododendron késő tavaszi, kora nyári virágzása. Ilyenkor a pompázatos színek mellett a finom, bódító illat ejti ámulatba a látogatókat. Utána a tematikusan ültetett erdőfoltok nyomán akár világ körüli utazásra is indulhatunk, és lombkoronasétányon is végigmehetünk.
Cím: Kám, Jeli Arborétum
Nyitvatartás: hétköznap: 8–15 óráig, hétvégén: 8–17 óráig
Infó: jelivarazskert.hu
Alcsút Az ország egyik legrégibb angolpark jellegű kertje igen bőséges kikapcsolódási lehetőséget nyújt minden évszakban. A 40 hektáron található területen 540 fajból álló fás növénygyűjteményt nézhetünk meg. A legszebb és legidősebb példányai között platánok, török mogyorók, tulipánok, vas-
fák, vérbükkök, mocsárciprusok, jegenyefenyők, és japánakácok is találhatók. Egyedülálló értéket képvisel a 24 törzset nevelő óriástuja, a zuhatagos bükk, a héttörzsű török mogyoró, valamint hazánk legidősebb, 170 éves libanoni cédrusa. Az utat szegélyező, utóbbi fával egyidős platánsor is különleges látványt nyújt.
Cím: Alcsútdoboz, Kastélykert út 2. Nyitvatartás: mindennap 10–18 óráig Info: alcsuti-arboretum.hu Erdőtelek


A kert hatalmas érdeme, hogy az Alföld egyik legszárazabb részén örökzöldekben dúskáló kertet teremtett.

1200-nál is több fa, cserje és évelő faj látható a 25 hektáros területen, amely azonban fokozottan védett, ezért annak csupán 6 hektáros részét lehet bejárni. Az örökzöldek, a talajnövényzet és a dísznövények mellett vízi növényeket is találunk a tóban és környékén, és itt áll az ország legnagyobb, 3 és fél méter magas cukorsüvegfenyője.
Cím: Erdőtelek, Fő út 129. Nyitvatartás: hétfő: zárva, kedd–péntek: 8–16 óráig, szombat, vasárnap: 9–17 óráig
Infó: bnpi.hu/hu/erdotelki-arboretum-termeszetvedelmi-terulet.

Hét találatot hozó mérkőzésen nyert a Matracvarázs a Kórház együttese
ellen
Két góllal győzött és továbbra is vezeti a pontvadászatot az Ebola
A múlt héten elvesztett rangadó után most megnyerte a SZLAMB a következő sorsdöntő mérkőzését, a rutinos Zsíroskönyér alakulatát múlták felül egy góllal a Focivilág-kupáért kiírt városi kispályás labdarúgó-bajnokságban.
Molnár Gábor gabor.molnar@mediaworks.hu
KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Kettővel nyert az éllovas Ebola, mely a Ferro alakulatával küzdött meg a három pontért. A Belo nyolc találatot ért el a Cefre ellenében és őrzi a harmadik helyét a tabellán. Viszonylag könnyen nyert a Liberi, mely az újonc Tuticlean csapatát verte háromgólos különbséggel. Szoros találkozón győzte le mostani ellenfelét a Matracvarázs, eggyel többet rúgtak, mint a Kórház labdarúgói. Az alsóházi rangadót a Pontrablók nyerték a VNFSZK-val szemben, így ellenfelüknek még nincs pontja a bajnokságban.
FOCIVILÁG-KUPA EREDMÉNYEI
LIBERI–TUTICLEAN 4–1
A Tuticlean egy ideig jól tartotta magát ezen a sportszerű találkozón. A későbbiekben a Liberi ellenfele fölé kerekedett és helyzeteit jobban kihasználva megszerezte a három pontot.
GÓLSZERZŐK: Horváth Norbert, Hosszú, Iványi, Nemes, illetve Stier.
KÓRHÁZ–MATRACVARÁZS 3–4
A lelkes Kórház sokáig megnehezítette ellenlábasa dolgát, nem adta könnyen magát. Végig a Matracvarázs nyomában járt góllövésben, de egyenlíteniük nem sikerült.
GÓLSZERZŐK: Verebélyi 2, dr. Kellner, illetve Franzi Ricardo 2, Balogh 2.
SZLAMB–ZSÍROSKÖNYÉR 3–2
A nap rangadóját az újonc nyerte, a Zsíroskönyér csak szorossá tudta tenni a mérkőzést. Nagy küzdelem volt a pályán, melyből a SZLAMB jött
Az
Parázs mérkőzést hozott az AGKGY Pontrabló FC és a VNFSZK összecsapása, az alsóházi rangadót végül a hazaiak nyerték meg egy góllal, 4–3-ra így a vendégcsapat továbbra is pont nélkül áll a Focivilág-kupáért kiírt városi kispályás bajnokságban Fotók: Lang Róbert

GÓLSZERZŐK: Németh, Kulcsár.
AGKGY PONTRABLÓ FC–VNFSZK 4–3
Három–háromig felváltva vezettek a csapatok a nem túl magas színvonalú, sok hibával tarkított összecsapáson. Az egyébként sportszerű találkozó az utolsó percekben lőtt góllal dőlt el.
GÓLSZERZŐK: Lender 2, Mészáros, Zeleznik, illetve Kántor, Somogyi, Zakócs.
QLR PC BONTÓ AC–SOMOGY SPORTJA 5–6
Gólzáporos mérkőzést vívott a két gárda, melyen már a Somogy Sportja 5-1-re is vezetett. Huszáros hajrával feljött egy gólra az ellenfél, de egyenlíteni nem tudott, a vezetést szerző gárda egy gólt megőrzött előnyéből.
GÓLSZERZŐK: Pápai 3, Golita 2, illetve Gelencsér 2, Sörös, Sulyán, Tóth.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Ebola (11 10 1 0 54–19) 31 pont,
2. SZLAMB (12 10 1 1 50–18) 31 pont, 3. Belo Bt. (10 8 2 0 54–14) 26 pont, 4. Zsíroskönyér (11 7 2 2 39–24) 23 pont,
A
idő ellenére is kilátogattak a nézők a meccsekre
ki jobban, köszönhetően hatásosabb támadójátékának.
GÓLSZERZŐK: Tollas, Török, Márton, illetve Vendriczki, Ceglédi.
BELO BT–CEFRE 8–3
A csere nélkül felálló Cefre gárdája egy idő után elfáradt és sorra kapta a gólokat. A Belo gyors és pontos játékának köszönhetően magabiztosan abszolválta a mérkőzést.
GÓLSZERZŐK: Balogh 2, Dervalics 2, Házi 2, Farkas, Belovics, illetve Horváth 2, Erdei. FERRO FC–EBOLA 0–2

A találkozó elején már megszerezte a vezetést a bajnok-
csapat és jól védő kapusának köszönhetően tartotta is azt, majd a meccs végén még egyet gurítottak. A Ferro csak helyzetekig jutott, nem sikerült a kapuba találniuk.
5. Ferro FC (11 7 1 3 61–26) 22 pont, 6. Cefre (11 6 2 3 41–30) 20 pont, 7. Liberi (11 6 0 5 32–26) 18 pont, 8. Matracvarázs (11 6 0 5 43–39) 18 pont, 9. Kórház (11 4 1 6 29–31) 13 pont, 10. QLR PC Bontó AC (11 4 1 6 36–48) 13 pont, 11. Somogy Sportja (10 3 1 6 26–35) 10 pont, 12. Gépész Kadétok (11 1 2 8 25–59) 5 pont, 13. AGKGY Pontrabló FC (11 1 1 9 21–59) 4 pont, 14. Tuticlean (11 1 1 9 15–57) 4 pont, 15. VNFSZK (11 0 0 11 21–62) 0 pont. A KÖVETKEZŐ FORDULÓ (ÁPRILIS 17–19.) PÁROSÍTÁSA. Hétfő: 17.30 óra: Cefre–Liberi, 18.15 óra: Zsíroskönyér–Ferro FC, 19 óra: Tuticlean–AGKGY Pontrabló FC, 19.45 óra: Matracvarázs–SZLAMB, 20.30 óra: Ebola–QLR PC Bontó AC. Szerda: 18.45 óra: Gépész Kadétok–VNFSZK, 19.30 óra: Somogy Sportja–Belo Bt. AZ ELMARADT MÉRKŐZÉS PÓTLÁSA: április 19., szerda 20.15 óra: Somogy Sportja-Kórház.
utolsó fordulóban az FTC Kézilabda Akadémiával szemben ezúttal alulmaradtak a somogyiak
A negyedik helyen zártak a boglári akadémisták
KÉZILABDA Színvonalas játékot és nagy iramú, izgalmas párharcot hozott a NEKA és az FTC összecsapása az akadémiai torna legutóbbi játéknapján, melyen végül a Fradi nyert egy góllal, tájékoztatott a neka.hu. A Veszprémben rendezett záróforduló végén összesített eredményt is hirdettek, a somogyiak végül a negyedik helyen zártak.
AKADÉMIAI TORNA IV. FORDULÓ
FTC KÉZILABDA AKADÉMIA–NEMZETI KÉZILABDA
AKADÉMIA 28–27 (17–14)
Veszprém, DEVM Sportcsarnok, 75 néző. Vezette: Horváth Péter, Mándli Balázs.

FTC KÉZILABDA AKADÉMIA:
Juhász M., Király P., Lubitz A. (kapusok) – Árkos A. 7, Csáki
Z. 4, Tarjányi D. 4, Hargitai L. 3 (2), Sütő G. 3, Szilléry D. 3, Paczulák D. 2, Kiss M. 1, Lantos Á. 1, Burány M., Kuti Z., Muhi Á., Siló M. Vezetőedző: Bari
Nagy Lajos. NEMZETI KÉZILABDA AKADÉMIA: Barna M. Márits
M. (kapusok) – Kollár B. 8 (3), Boldog B. 6 (1), Házi I. 5, Hunyadvári Á. 2, Kun B. 2, Urbán T. 2, Szilágyi T. 1, Vajda B. 1, Kovács B., Kupai T., Peller B., Puskás B., Rácz-Kovács K., Simon J. Vezetőedző: id. Kiss Szilárd. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 4.
19. p.: 11–9; 28. p.: 16–13; 36. p.: 19–17; 44. p.: 23–20; 47. p.: 23–23; 52. p.: 25–25; 57. p.: 28–26.
HÉTMÉTERESEK: 4/2, illetve 4/4. KIÁLLÍTÁSOK: 12 perc, illetve 12 perc.
Az utolsó mérkőzés után már fel is sorakoztak a csapatok, hiszen a gólok és pontok összesítését követően kezdetét vette az akadémiai torna eredményhirdetése. Az eseményen részt vett és a díjakat átadta Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője, Sevinger Zsolt, a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia Zrt. vezérigazgatója, valamint Carlos Pérez és Iváncsik Gergő, a veszpré -
mi kézilabda-történelem legendás sportolói. A résztvevő csapatok vezetőinek szavazatai alapján a teljes torna ideje alatt nyújtott teljesítmény elismeréséül különdíjakat adták át. A legjobb kapus Várady-Szabó László (BFKA Veszprém) lett, a legjobb mezőnyjátékosnak Szilléry Dánielt (FTC Kézilabda Akadémia) választották, a legtöbb gólt Kovács Marcell (BFKA Balatonfüred) dobta.

AZ ÖSSZESÍTETT VÉGERED -
MÉNY: 1. Pick Szeged Akadémia, 2. FTC KA, 3. BFKA Veszprém, 4. NEKA, 5. BFKA Balatonfüred. MW
A Táncsics-Gyakorló és a Meló-Diák kitartóan üldözi a listavezető együttest
Nem hibázott az éllovas Zrínyi KK
Mindkét bajnokiját behúzta az éllovas Zrínyi KK, rangadót nyert a Meló-Diák – dupla fordulót rendeztek a Somogy vármegyei kosárlabda-bajnokságban.
Molnár Gábor gabor.molnar@mediaworks.hu
KOSÁRLABDA Dupla fordulót rendeztek a Somogy vármegyei kosárlabda-bajnokságban, a hat összecsapás után nem változott a tabella, így továbbra is őrzi veretlenségét a Zrínyi KK. A címvédőt a Táncsics-Gyakorló és a Meló-Diák üldözi a dobogón.
A nyitómérkőzésen az első sikerét a legutóbbi fordulóban megszerző Monok SE egy félidőn át vezetett, ám a folytatásban már érvényesítette a papírformát a Tamási Dámok együttese. Már az első félidőben eldöntötte a Zrínyi KK a Tüskevár SE elleni bajnokit: a címvédő 24 ponttal is előrébb járt már, végül magabiztosan diadalmaskodott. Nagy fordulatot hozott az első játéknap zárómeccse: a Spekula Henger KK jobb első félidő után még a 34. percben is 60–56-ra vezetett, ám ekkor egy 15–2es szakaszt produkált az Azúr Drogéria KK, amely végül meg is nyerte az alsóházi rangadót. A Meló-Diák KK nyerte a forduló legfontosabb rangadóját a Táncsics-Gyakorló ellen. Tóth Kristófék egy 15–0-s sza-
kasszal indították a második negyedet és az itt megszerzett előnyt végig megőrizve nyertek. A Marcali VSZSE-t is biztosan verte a listavezető Zrínyi, tovább nyújtva ezzel hoszszú ideje tartó győzelmi szériájukat. A forduló utolsó mérkőzésén a Tüskevár a Monok SE legyőzésével pedig javítani tudott az előző vereségét követően.
MONOK SE–TAMÁSI DÁMOK 62–76 (19–17, 13–11, 12–26, 18–22) Kaposvár. Vezette: Koncsek, Boros.
MONOK SE: Stadler (9), Széki (8/3), Marics H. (6), Pacskó (3), Fadgyas (2). Csere: Tóth L. (20/12), Marics Cs. (10/6), Babócsai B. (4), Berendi (-).
Edző: Visnyei Zoltán. TAMÁSI DÁMOK: Cseresznyés (33), Breuer-Orbán (15), Fogarassy (9/3), Madarász (6), Ribányi S. (4). Csere: Ódor (5/3), Csordás J. (4), Ribányi L. (–). Edző: Madarász András.
TÜSKEVÁRI SE–ZRÍNYI KK 51–64 (7–17, 9–18, 16–12, 19–17)
Kaposvár. Vezette: Boros, Ivók.
TÜSKEVÁRI SE: Bodródi M. (18/3), Földvári (5), Király (3), Kiss B. (2), Szalai Zs. (2). Csere: Bodródi Dániel (15/9), Fülöp K. (4), Tömösváry P. (2), Béres (-). Edző: Bodródi Lajos. ZRÍNYI KK: Kovács Dániel (17), Kun (14/12), Horváth N. (9), Ötvös (8/6), Kovács M.
Akönnyebbéshatékonyabbtakarításért!
(3/3). Csere: Lakos (6), Begovácz (5), Csabai (2). Edző: Romanek Péter.
AZÚR DROGÉRIA KK–











SPEKULA HENGER KK 75–65 (16–24, 15–13, 21–19, 23–9) Kaposvár. Vezette: Boros, Ivók.
AZÚR DROGÉRIA KK: Bodor D. (25/18), Bán (15), Tolnai (14), Lakatos (9), Varga D. (6). Csere: Bedő (6), Vidák (–). Edző: Kovács Bence.
Akészülékkelegyszerreporszívózhatésfelismoshat.
SENCORSVC074XAA-EUE3* Állóporszívó 3az1-ben felmosófunkcióval
TERMÉKJELLEMZŐK:
Vezetéknélküliporszívó 3az1-ben,melynek részei:
• állóporszívó kivehetőmorzsaporszívó
•nedvesmop(felmosó)feltét
Kiválóhatékonyságú40,7V-os2200mAh Li-ion akkumulátor

Töltésiidő4–5óra
• Üzemelésiidőakár85perc


CiklonrendszerűHEPAszűrőéssajátmotorral hajtottforgókefe SzívófejLEDlámpával
LEDakkumulátortöltöttségkijelzés
• 2működtetésiüzemmód:nagyteljesítmény

vagyhosszabbüzemelésiidő
• Mellékelttartozékok:résszívóéskefésszívófej
Aporgyűjtőedénytérfogata:0,5l

• Egyszerűszétszerelés aporgyűjtőedény és a szűrőtisztításához
• Tömeg: 3kg

Választhatószín*:ezüst-kék(SVC0740BL) vagy fekete-sárga(SVC0741YL)
1dbtermékára előfizetésnélkül: 79990Ft
ELŐFIZETŐKNEK: 47990Ft




























































ÁPRILIS13-TÓL




KE



ZRÍNYI KK: Kun (19/3), Kovács Dániel (18/3), Ötvös (16), Csabai (10), Horváth N. (4). Csere: Begovácz (14), Romanek (11/9), Lakos (6/6). Edző: Romanek Péter.
MARCALI VSZSE: Kiss V. (26/3), Mihalics (21), Koma (18), Murvai (5), Magyar V. (3/3). Csere: Guricza (4), Molnár Gy. (–). Edző: Kiss Viktor.
TÜSKEVÁRI SE–MONOK SE 80–62 (24–15, 22–19, 13–17, 21–11) Kaposvár. Vezette: Söjtöry, Koncsek.
TÜSKEVÁRI SE: Bodródi M. (35/12), Király (16), Tóth Cs. (8), Béres (5/3), Kiss B. (-). Csere: Bodródi Dániel (11), Fülöp K. (3), Tömösváry P. (2). Edző: Jakó Richárd. MONOK SE: Marics H. (17/3), Széki (11), Pacskó (9/6), Stadler (6), Pöttendi (4). Csere: Tóth L. (8/3), Marics Cs. (3), Babócsai B. (2), Fadgyas (2), Berendi (–). Edző: Pöttendi Gábor.
SPEKULA HENGER KK: Bodor Cs. (22/9), Nagy I. (18/9), Balogh Á. (11/3), Fecán (6/6), Rózsa (3/3). Csere: Nagy G. (5).
Edző: Fecán Márk.
KIÁLLÍTVA: Bodor Cs. (38. perc).
















MELÓ-DIÁK KK–TÁNCSICSGYAKORLÓ 92–74 (19–25, 28–10, 18–22, 27–17)

Kaposvár. Vezette: Söjtöry, Deák.
MELÓ-DIÁK KK: Tóth K. (38/9), Tóth M. (27/12), Zsille (12/12),











Sótonyi Á. (8), Meggyes (3/3).


Csere: Kosaras (4/3), Dömötörfi (-). Edző: Fábián Szabolcs.


TÁNCSICS-GYAKORLÓ: Győr B. (31), Kovács B. (13/3), Hideg B. (11/9), Hideg N. (10), Balog Á. (7/6), Csere: Ratasics (2), Tombor M. (–). Edző: Hideg Norbert.


ZRÍNYI KK–
MARCALI VSZSE 98–77 (24–18, 28–9, 21–20, 25–30) Kaposvár. Vezette: Söjtöry, Deák.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Zrínyi KK 26 pont, 2. Táncsics-Gyakorló 25 pont, 3. Meló-Diák KK 23 pont, 4. Tamási Dámok 22 pont, 5. Marcali VSZSE 19 pont, 6. Tüskevári SE 18 pont, 7. Azúr Drogéria KK 18 pont, 8. Spekula Henger KK 15 pont, 9. Monok SE 14 pont. ÍGY FOLYTATJÁK. Április 15., szombat (Kaposvár, Városi Sportcsarnok), 10 óra: Táncsics-Gyakorló–Tüskevári SE, 11.30 óra: Meló-Diák KK–Marcali VSZSE, 13 óra: Spekula Henger KK–Monok SE.
Zsadányi Sándor a boglári akadémiához szerződik
Bővül a szakmai stáb
KÉZILABDA A legutóbbi három szezonban az egri Eszterházy SC női NB I./B-s csapatát irányító vezetőedző, Zsadányi Sándor a következő idénytől a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián folytatja a munkát. A 29 éves szakember a kézilabda megszállottja, aki játékosaival a kölcsönös bizalom kialakítását tartja a legfontosabbnak, hiszen ahogy elmondta: a céljaik mindig közösek.
– Amennyire külső szemlélőként ismerem a NEKA-t, pontosan tudom, hogy az ország egyik legjobb és legprofibb sportakadémiájáról van szó, ahol minden biztosított a gyerekek fejlődéséhez, de az edzők számára is inspiráló ez a közeg a minőségi munkához – nyilatkozta a neka.hu-n Zsadányi Sándor. – A következő szezonban mindenképpen váltani szerettem volna, így nagy örömmel és motivációval érkezem Balatonboglárra.

A munkatársak között számos elismert szakember van, így biztos vagyok abban, hogy sokat fogok tanulni tőlük.
A NEKA növendékek elhivatott gyerekek, akik sikeres kézilabdázók szeretnének lenni, és ezért mindent meg is tesznek. – Ezt várom talán a legjobban, tudom, hogy olyan fiatalok közé érkezek, akiknek nagy terveik vannak, úgyhogy találkozni fognak az ambícióink és a céljaink – tette hozzá. Ez egyébként Egerben is így volt, és bár a lányok egyetemre jártak, min-
den erejükkel a klub sikereiért küzdöttek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a bajnoki ezüst- és bronzérem, amit az elmúlt években nyertünk. Edzőként megszállottnak tartom magam a szó legjobb értelmében, a kézilabda a szenvedélyem. Természetesen az utánpótlásban dolgozni kicsit más lesz, mint a felnőttmezőnyben, érzékenyebbnek kell lenni, de amúgy sem vagyok az a vaskalapos edző. Év elején el szoktam mondani, hogy az életben, az utcán szeretem ha jóban vagyunk, de ha belépünk a csarnokba, és edzésről vagy mérkőzésről van szó, akkor én vagyok a főnök és az én elképzeléseim szerint kell dolgozni. Szeretek olyan légkört teremteni, ahol
kölcsönösen bízunk egymásban és mindenki tudja, hogy egy a célunk: hogy ők minél jobb játékosok legyenek.

A NEKA játékosai az ország több pontjáról érkeznek, távol az otthontól élnek, tanulnak, sportolnak, így az edzők egy kicsit pótszülők, egy kicsit pedagógusok is. – Ezt egyáltalán nem bánom, a gyerekekkel mindig könnyen megtalálom a közös hangot, így ettől a feladattól nem rettenek meg, a játékosaim számíthatnak rám mindenben – fogalmazott Zsadányi Sándor a Nemzeti Kézilabda Akadémia hivatalos honlapján. – Egerben is sokszor fordultak hozzám a problémáikkal, tanácsot kértek, azt gondolom, ez is edzői feladat. MW

A Real Madrid és a Chelsea újra összecsap a BL-negyeddöntőben
Ugyanott és ugyanakkor
Akárcsak tavaly, a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében idén is egymásnak feszül a Real Madrid és a Chelsea a párharc első meccsén ma este a Bernabéuban, míg a másik mai összecsapás a Serie A rangadója is lehetne, a Milan a Napolit fogadja.

Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu
LABDARÚGÁS Tavaly fordulatos párharcot vívott egymással a Real Madrid és a Chelsea a negyeddöntőben. A spanyolok
Karim Benzema mesterhármasával 3-1-re győztek a Stamford Bridge-en, ám a visszavágón a Bernabéuban napra pontosan egy éve a címvédő angolok a 75. percben 3-0-s vezetésre tettek szert. Öt perc múlva aztán Rodrygo szépített, hoszszabbításra mentve a meccset, a 98. percben pedig jött újra Benzema, és a királyi gárda a 3-2-es hazai veresége után ünnepelhette a továbbjutást.
S aztán meg is nyerte a BL-t, a legrangosabb európai kupasorozatban a 14. serlegét begyűjtve. Carlo Ancelotti csapata az idei kiírásban eddig magabiztosan menetelt, a nyolcaddöntőben 6–2-es összesítéssel söpörte le tavalyi döntős áldozatát, a Liverpoolt, ám a spanyol bajnokságban úgy áll a tabella második helyén, hogy tizenhárom pont a hátránya a Barcelona mögött. A mostanában igencsak kétarcú gárda a Király-kupa elődöntőjében a hazai 1–0-s vereség után a múlt szerdán 4–0-ra nyert a Barca otthonában, szombaton viszont a La Ligában otthon 3–2-
re kikapott a Villarrealtól. Azt azért meg kell említeni, hogy a Nou Campban nagy győzelmet aratott együttesből a hét végén Kroos és Carvajal nem játszott, Modric, Éder Militao, Camavinga és Valverde is csak csereként lépett pályára.
– A BL-re ennek a vereségnek nem lesz hatása, az egy teljesen más meccs lesz – szögezte le Ancelotti, aki elmondta, azért pihentette több játékosát, mert a Barcelona elleni meccs fizikálisan és mentálisan is nagyon megterhelő volt. S a tréner elmondta, lehet, hogy ma ugyanazok kezdenek a Chelsea ellen, akik egy hete a Nou Campban.
Ha a Real Madridnál akadnak is gondok, a Chelsea-nél sokkal nagyobbak a bajok. A csapat a Premier League-ben csak a 11. helyen áll, a legutóbbi négy meccsén csupán két pontot szerzett, szombaton Wolverhamptonban kapott ki 1–0-ra.
A hónap elején kirúgták Graham Potter vezetőedzőt, a csapat irányítását a szezon végéig a klublegenda Frank Lampardra bízták, aki edzőként még nem bizonyított, egyszer már a Chelsea-nél is megbukott, s most sem jól indított. Szóval, a londoniak nem éppen jó előjelekkel várják a Real Madrid elleni párharcot, a kapus Kepa
Arrizabalaga azonban nem titkolja: ha már ott vannak a BL legjobb nyolc csapata között, arról álmodoznak, hogy megint megnyerjék a sorozatot.
Olaszországban is sokan álmodozhatnak, hiszen három együttesük is ott van a nyolc között, és egy egészen biztosan bejut az elődöntőbe, hiszen a Milant és a Napolit összesorsolták egymással. Ma Milánóban találkoznak a felek, és nem mehetünk el amellett, hogy április 2-án a Serie A rangadóján a Milan 4–0-ra győzött Nápolyban. Pedig az idei év Itáliában a Napolié, a bajnoki tabellát tizenhat pont előnnyel vezeti a La-
Ilyen a foci
Fábik Tibor jegyzet@mediaworks.hu
zio előtt, a címvédőként ötödik helyen álló Milannál pedig huszonkét ponttal többet gyűjtött. A San Siróban a találkozót a romániai, nagykárolyi Kovács István vezeti.
Mai program
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések: Real Madrid–Chelsea 21.00 (tv: M4 Sport), Milan–Napoli 21.00 (tv: Sport 1). A tegnapi találkozók – Manchester City–Bayern München és Benfica–Internazionale – lapzárta után értek véget.
A legsikeresebb magyar túraautós továbbra is a Hyundai csapatát erősíti
Szuperbajnokság Michelisz Norberttel
AUTÓSPORT Megvan az első magyar résztvevője a túraautózás idén debütáló, vadonatúj szuperbajnokságának, a TCR World Tournak, amely a tavaly megszüntetett WTCR (világkupa) örökébe lép.
Michelisz Norbert az elmúlt öt évhez hasonlóan 2023-ban is a Hyundai Motorsport gyári versenyzője lesz, és a World Tourban a 2019-ben megszerzett koronája visszaszerzésére hajt.

Amikor tavaly bejelentették, hogy a WTCR megszűnik, eluralkodott a káosz a túraautózás csúcsbajnokságának résztvevői között. Ugyan hamar körvonalazódott az új bajnokság, a World Tour létrejötte, ám rengeteg volt a kérdőjel, nem csoda, hogy a csapatok a végletekig húzzák-halasztják a hivatalos bejelentésüket a részvételről és a pilótafelállásról. Sokan furcsállták, hogy a legsikeresebb magyar túraautós, a 2019ben világkupagyőztes Michelisz Norbert sorsáról április elején még mindig nem volt információ, de végre megtörte a csendet a Hyundai, amely a tegnap megjelent hivatalos közleményében megerősítette, hogy Michelisszel folytatja. A dél-koreai márka azt már korábban bejelentette, hogy
két versenyzővel részt vesz a World Touron, ám mostanáig nem nevezte meg a pilótáit. Tovább már nem nagyon húzhatta az időt, hiszen a bajnokság április utolsó hétvégéjén rajtol Portugáliában. A közlemény mindenesetre csak formalitásnak tűnik, hiszen egyrészt a Hyundai nem változtatott a tavalyi felállásán, Michelisz mellett a WTCR utolsó bajnoka, a spanyol Mikel Azcona lesz a másik versenyzője, másrészt információink szerint Michelisz folyamatosan tesztelt a csapattal a téli felkészülési időszakban.
– Ez lesz az első idény a World Tourban, amely igen izgalmasnak ígérkezik – nyilatkozta Michelisz. – Rengeteg dolog változik, és szerintem a jó irányba. Tudjuk, hogy Mi-
kellel együtt erősek vagyunk, ahogyan azzal is tisztában vagyunk, hogy a Hyundai Elantra N TCR milyen nagyszerű autó. De azért még mindig sok a kérdés, amelyekre csak akkor kapjuk meg a válaszokat, amikor elkezdődik az idény Portugáliában. A sok ismeretlen miatt – az új pályák, az új gumik, a regionális bajnokságokból érkező ellenfelek –a végén majd az lehet a bajnok, aki a leggyorsabban alkalmazkodik a körülményekhez. Alig várom!
A World Tour tulajdonképpen egy hibrid bajnokság. Nincs önálló versenynaptára, ebben a kategóriában eddig is volt sok kisebb nemzeti, regionális, kontinentális bajnokság, ezek közül kiválasztottak kilenc patinás versenyt, és ezekből áll össze a World Tour 2023-as idénye. A sorozat ál-
Versenynaptár Portugáliától Makaóig
A TCR World Tour 2023-as versenynaptára: 1. forduló: Portugália, Portimao, április 28–30. 2. forduló: Belgium, Spa-Francorchamps, május 26–28. 3. forduló: Olaszország, Vallelunga, június 9–11. 4. forduló: Magyarország, Hungaroring, június 16–
18. 5. forduló: Uruguay, El Pinar augusztus 18–20. 6. forduló: Argentína, Villa Mercedes, augusztus 25–27. 7. forduló: (helyszín később), november 3–5. 8. forduló: Ausztrália, Bathurst, november 10–12. 9. forduló: Makaó, Guia, november 17–19.
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a labdarúgó NB I-ben a fővárosi csapatok. A Vasasnak már anynyi, az angyalföldi drukkerek azon töprenghetnek, jövőre mi lesz velük a másodosztályban. A Honvédnak kilenccel több pontja van, utolsó előtti a tabellán, de az előtte három pont fórban levő újpestiek is remeghetnek. S csak azért nem három patinás fővárosi klub foglalja el az utolsó három helyet, mert a Fehérvár beékelődik az Újpest és a Honvéd közé. De ég a ház a listavezető Ferencvárosnál is, amely szombaton Pakson kikapott 3–2-re, így a legutóbbi tíz meccsének a mérlege így néz ki: egy győzelem, négy döntetlen, öt vereség. Az öt zakóban benne van a Leverkusen elleni két vereség is az Európa-liga nyolcaddöntőjében. Ezek is keserű pirulák, mert ha a csapatnak el kellett köszönnie a nemzetközi porondtól, esett volna ki inkább a Juventus vagy a Manchester United ellen, és nem a színtelen, szagtalan németek elleni második reménytelen 0–2 után kellett volna hazaporoszkálnia 50 ezer szurkolónak a Puskás Arénából.
Kétségkívül az is nagy siker, hogy a zöld-fehérek a legjobb 16-ig eljutottak, Sztanyiszlav Csercseszov azonban nem lihegte túl. Amikor a csoportelsőséget ünnepelte a csapat, sietett megjegyezni, hogy másnap 10.30-kor már edzés lesz. De előtte, amikor a 2. fordulóban 1–0-ra nyertek Monacóban, azt is elintézte annyival, hogy fontos három pontot szereztek, az egy héttel korábbi, Trabzonspor elleni 3–2-re pedig akkor azt mondta, hogy neki az már történelem, nem is gondol rá.
landó résztvevői – köztük Michelisz – ott lesznek az összes fordulóban, és gyűjtik a pontokat, miközben olyanokkal is megküzdenek a pályán, akik egy másik bajnokságban érdekeltek. Ebből érdekes helyzetek alakulhatnak ki.
A mezőny még alakulóban van, de az már biztos, hogy a Link & Co, amely a Hyundai egyik legnagyobb riválisa volt a WTCR-ben, az új bajnokságban is indul, méghozzá a korábbi bajnok Thed Björk és Yann Ehrlacher mellett még két pilótával. A WTCR korábbi gyártói közül az Audi is ott lesz a pályán, viszont a Cupra, amelynek autóit legutóbb a magyar Zengő Motorsport üzemeltette, eddig nem nyilatkozott.
A World Tour az elődeihez hasonlóan (WTCR, WTCC) a Hungaroringre is ellátogat a nyáron, s Európa mellett Dél-Amerikában, Ausztráliában és Ázsiában is rendeznek versenyeket benne. E tekintetben máris túlszárnyalja a WTCR-t, amely a legszebb napjaiban is (a Michelisz győzelmével véget ért 2019-es évben) csak három kontinensen futott (Afrika, Európa és Ázsia), az utolsó három idényéből kettőben pedig nem tette ki a lábát Európából. MW
Az M4 Sport kamerája előtt mindig németül, többnyire tőmondatokban dörmögő Csercseszov a nagy győzelmektől sem száll el, de a vereségek sem rázzák meg különösebben. Még az is lehet, hogy Moszkvában baráti körben egy fél vodka mellett sem törne ki belőle a szenvedély a meccsek után. Mostanában a vesztett meccsekből jut ki neki, amiben nyilván benne van Aissa Laidouni eladása és kulcsemberek kidőlése, de így is meglepő a Fradi vesszőfutása. „Nem jelent nyomást, hogy fordulók óta nem nyertünk, ilyen a foci” – értékelt lakonikusan a mester (akit a Fradi éppen a hét végén erősített meg a posztján) a paksi vereség után, és őt megismerve a szavain már nem is lepődünk meg. A szurkolóknál azonban kezd elszakadni a cérna, már nem gödörről, hanem szakadékról beszélnek, és azok közül, akik Csercseszovot novemberben még a vállukon vitték volna végig az Üllői úton, jó néhányan már „daszvidányját” kiabálnak. Mert ilyen is a foci.
Jól szerepel Sztraka Bogláron
remek formában kézilabdázik az NB i . -es H sa Ne K a tizenkilenc éves irányítója, sz traka dániel, aki több mérkőzésen is a csapata legeredményesebbjeként zárt.
MW-összeállítás sonline@sonline.hu











































KÉZILABDA Az előzetes várakozásokon felül teljesít a javarészt utánpótláskorú játékosokból álló HSA NEKA együttese a felnőtt férfi kézilabda NB I.-ben: a balatonbogláriak húsz forduló után tizenkilenc szerzett ponttal a hetedik helyen állnak, a kieséstől már nem kell tartaniuk, az előttük álló Balatonfüredi KSE, Csurgói KK duót pedig mindössze négy pont lemaradással üldözik.
A sikeres szereplésben komoly szerepe van az együttes múlt nyáron igazolt irányítójának, Sztraka Dánielnek, aki hamar felvette az NB I. tempóját, hatvannégy góljával pedig jelenleg a csapata második legeredményesebb játékosa az évadban. A tizenkilenc éves sportoló a labdarúgással párhuzamosan kezdte a kézilabdázást, a voksát pedig tízévesen tette le az utóbbi sportág mellett.
– Kézilabdaedzésen először anyukám miatt jártam, aki játékos és edző is volt, az elején viszont még a foci is képben volt – emlékszik vissza a fiatal irányító. – Hamar rájöttem, hogy a kézipályán van a helyem, az első helyszín pedig Szigetszentmiklós volt. Veres István a nevelőedzőm, nála tanultam meg szivacslabdával az alapokat. Pár év múlva pedig a PLER-Budapest csapatához igazoltam, amelynél hat esztendőt töltöttem el.
A fővárosiaknál fontos éveket töltött Sztraka, akinek emlékezetesen alakult a 2021/22-es évada: az élvonalbeli bajnokság alapszakaszának Keleti csoportjában gólkirály lett, majd az elődöntőben és az Agrofeed ETO UNI Győr ellen 32–31-re elveszített fináléban is ő volt a legeredményesebb játékos.


A tizenkilenc éves Sztraka Dániel jelenleg is tagja a juniorválogatottnak
– A döntő után szomorúak voltunk, ám már aznap este átértékeltük a dolgot, rájöttünk, mennyire szép sikert értünk el – folytatta Sztraka Dániel.
– Emlékszem, félévkor még álmodni sem mertünk arról, hogy a végjátékban is szerepelhetünk, mégis összejött. Az utolsó hónapokban már az NB I/B-s felnőttcsapatban is játszhattam, ami szintén re -
mek tapasztalatokat adott, illetve akkoriban hívtak meg először a válogatottba, rendkívül izgalmas időszak volt ez. A PLER-es edzőm, Puskás Viktor segítségét ezúton is köszönöm, sokat jelentett a közös munka. Arra egyáltalán nem számítottam, hogy ilyen hamar ekkora ugrás történik a pályafutásomban, és leigazol a Nemzeti Kézilabda Akadémia. Szerencsére a beilleszkedés jól ment, viszont bevallom, volt bennem félelem, hiszen a felnőtt élvonalban korábban még nem léptem pályára. Nincs mit szégyellni rajta, az évad elején a bennmaradást tűztük ki célként, ám sorban jöttek a győzelmek, és meglepetéseket is okoztunk: a Tatabánya elleni iksz talán fordulópontnak is nevezhető, elhittük és hisszük a mai napig, hogy a legjobbak ellen is van keresnivalónk.
Az ifjú sportoló jelenleg is tagja a juniorválogatottnak, amelyre a nyáron korosztályos világbajnokság vár. – Az egyik legfőbb célom, hogy kiharcoljam a kerettagságot, örök élmény lenne a vb-n képviselni a magyar színeket – emelte ki Sztraka Dániel. – Mindig óriási öröm a meghívó, nap mint nap azért dolgozom, hogy az esemény előtt is megkapjam. Reméljük, hogy a tavalyi Eb-n elért ötödik hely után még előrébb lépünk, akár a vb dobogójára.

a dobogósok képviselhetik a somogyi színeket
Gödöllőn a legjobbak







MEZEI FUTÓ-DIÁKOLIMPIA Kaposváron a Városligetben rendezték a megyei mezei futó-diákolimpiai döntőt. Az egyéni versenyszámokban 290-en, a csapatversenyben pedig kettő híján félszáz együttes nevezett.



ii KOrCsOpOrTOsOK










le ÁNYOK (40 induló): 1. Varga Izabella (Marcali, Mikszáth iskola), 2. Kiss Eliza (Kaposvár, Kodály iskola), 3. Hernesz Maja (Kaposvár, Kodály iskola), 4. Kelemen Róza (Kaposvár, Nagyboldogasszony iskola).

a C sapaT VerseNYBeN (hét együttes): 1. Kaposvár, Kodály iskola, 2. Kaposvár, Nagyboldogasszony iskola.
FiÚK (43 induló): 1. Detrich Viktor (Marcali, Noszlopy iskola), 2. Szvath Pál (Kaposvár, Nagyboldogasszony iskola), 3. Pabst Dávid (Kaposvár, Kodály iskola), 4. Horeczki Gergely (Nagyatád, Bárdos iskola).
a C sapaT VerseNYBeN (hét együttes): 1. Kaposvár, Kodály iskola, 2. Kaposvár, Nagyboldogasszony iskola.

iii KOrCsOpOrTOsOK
le ÁNYOK (31 induló): 1. Pénzes Alíz Dóra (Kaposvár, Kodály iskola), 2. Magyar Kinga (Marcali, Mikszáth iskola), 3. Klujber Hanna Napsugár (Balatonfenyves, Fekete iskola), 4. László Regina Boglárka (Kaposvár, Nagyboldogasszony iskola).
a C sapaT VerseNYBeN (öt együttes) 1. Kaposvár, Kodály iskola, 2. Balatonboglár.
FiÚK (36 induló): 1. Kingl Marcell László (Siófok, Vak Bottyán iskola), 2. Bagó Ábel Benedek








(Kaposvár, Nagyboldogasszony iskola), 3. Hock Ádám (Kaposvár, Honvéd Utcai Tagiskola), 4. Szvath Tóbiás Vilmos (Kaposvár, Nagyboldogasszony iskola).
a C sapaT VerseNYBeN (hat együttes): 1. Kaposvár, Nagyboldogasszony iskola, 2. Nagyatád, Bárdos iskola.
iV. KOrCsOpOrTOsOK
le ÁNYOK (25 induló): 1. Benedek Virág (Balatonszemes, Reich iskola), 2. Búza Ilka (Balatonfenyves, Fekete iskola), 3. Kovencz Odett (Kaposvár, Kodály iskola), 4. Csík Natali (Kaposvár, Kodály iskola).

a C sapaT VerseNYBeN (öt együttes): 1. Kaposvár, Kodály iskola, 2. Kaposvár, Munkácsy gimnázium.
FiÚK (31 induló): 1. Lucza Barnabás (Kaposvár, Kodály iskola), 2. Czeibert Soma (Kaposvár, Honvéd Utcai Tagiskola), 3. Zarka Ádám (Nagybajom, Csokonai iskola), 4. Kalota Levente (Marcali, Mikszáth iskola).
a C sapaT VerseNYBeN (öt együttes): 1. Marcali, Mikszáth iskola, 2. Kaposvár, Honvéd Utcai Tagiskola.
V. KOrCsOpOrTOsOK
le ÁNYOK (23 induló): 1. Leukó Jázmin (Kaposvár, Munkácsy gimnázium), 2. Rohtmer

Vanda (Kaposvár, Munkácsy gimnázium), 3. Müller Sarolta (Kaposvár, Táncsics gimnázium), 4. Gurbács Borbála (Siófok, Perczel gimnázium).
a C sapaT VerseNYBeN (három együttes): 1. Kaposvár, Munkácsy gimnázium, 2. Siófok, Perczel gimnázium.
FiÚK (32 induló): 1. Karnis Csongor (Kaposvár, Munkácsy gimnázium), 2. Patak Márton (Kaposvár, Munkácsy gimnázium), 3. Gyugyi Levente (Kaposvár, Eötvös műszaki technikum), 4. Szaka Antal (Siófok, Perczel gimnázium). a C sapaT VerseNYBeN (hat együttes): 1. Kaposvár, Munkácsy gimnázium, 2. Kaposvár, Eötvös műszaki technikum. Vi KOrCsOpOrTOsOK le ÁNYOK (12 induló): 1. Papp Dóra Katalin, 2. Szabó Cseperke, 3. Stieb Kornélia (mindhárman Kaposvár, Nagyboldogaszszony gimnázium), 4. Miseta Panna (Barcs, Széchenyi gimnázium).

a C sapaT VerseNYBeN (két együttes): 1. Kaposvár, Nagyboldogasszony gimnázium, 2. Kaposvár, Eötvös műszaki technikum.

FiÚK (17 induló): 1. Szakonyi Dénes (Nagyatád, Ady technikum és gimnázium), 2. Varga Dániel (Kaposvár, Csokonai gimnázium), 3. Landesz Máté (Barcs, Széchenyi gimnázium), 4. Bódis Benjamin (Siófok, Baross technikum).
a C sapaT VerseNYBeN (két együttes): 1. Kaposvár, Csokonai gimnázium, 2. Kaposvár, Eötvös műszaki technikum.
A csapatversenyek győztesei és ezüstérmesei, továbbá az egyéni viadalok első négy helyezettje képviselheti majd a somogyi színeket az április 19én, jövő héten szerdán esedékes gödöllői országos diákolimpiai döntőben. Fenyő Gábor
