Van még bennem spiritusz
Ikonikus szerepekben láthattuk, hogy csak kettőt említsünk: Láng Vince, a „kisember”, Viktor, a „görög diplomata”. Harsányi Gábor Kossuth-díjas színművésszel beszélgettünk.
Ikonikus szerepekben láthattuk, hogy csak kettőt említsünk: Láng Vince, a „kisember”, Viktor, a „görög diplomata”. Harsányi Gábor Kossuth-díjas színművésszel beszélgettünk.
www.szabadfold.hu · e-mail: info@szabadfold.hu
A magyar vidék
Az elhivatott gyűjtő látványosságai több mint 25 éve gazdagítják Keszthely város kulturális és turisztikai kínálatát, de félő, hogy költözni kényszerül a babamúzeum.
Az egykor népszerű fejfedő ma már elég ritka viselet. A kalapkészítő mindezt jól tudja, hiszen óvodásként kezdte tanulni a különleges szakmát.
81. évfolyam 6. szám
2025. február 7.
Ára: 575 forint
Éves előfizetőknek: 468 Ft 3,27 EUR, 296 DIN, 11,5 RON
Írásunk a 9. oldalon
Kaptunk egy kis tavaszt
Még szerencse, hogy csak egy hétig tartott a január végi tavasz. Nagy bajt hozhatott volna ránk, bár még mindig nem dőlhetünk nyugodtan hátra, a fák belsejében már elindult valami. Legalábbis a kertészek örülnek a február elejétől visszatérő télnek, hidegnek.
Rusvai Miklós: Fontos a lelki egyensúly
A belső harmónia a legfontosabb ahhoz, hogy az elkerülhetetlen kudarcokon, nehézségeken, gondokon és veszteségeken túl tudjuk tenni magunkat, és a nekünk jutó örömöket és sikereket is a saját helyiértékükön tudjuk kezelni - vallja a járványok szakértője.
4,5 milliárd
forint rekordösszegű bírságot szabott ki tavaly a közúti teherés személyszállító járművek ellenőrzésekor a Közlekedési Hatóság – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium szombaton. A tárca tájékoztatása szerint az összeg 96 százalékát a helyszínen beszedték, a 2024-ben regisztrált 9 ezer szabálysértés 99 százalékát külföldiek követték el. (MTI)
TOVÁBBRA IS FELÚJÍTJÁK A KÖZÖSSÉGI ÉPÜLETEKET
A nyelv, a kultúra megőrzését és a helyben maradást is kiemelkedően szolgálja a nemzetiségek hitéletéhez nyújtott támogatás – mondta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár Horvátzsidányban, a felújított római katolikus templom vasárnapi átadó ünnepségén. Soltész Miklós hangsúlyozta: idén is folytatják a nemzetiségek számára fontos beruházások, intézmények, iskolák és egyházi közösségi épületek, valamint a templomok felújítását. (MTI)
A TAVASZT KÖVETŐEN VISSZATÉRT A TÉL
Január végén tavasziasan enyhe időben volt részünk, sorra dőltek a melegrekordok. Ez nem tett jót agrometeorológiai szempontból, megzavarta a növények nyugalmi állapotát, aminek pedig súlyos következményei lehetnek. Hideg híján a kártevők és kórokozók sem ritkultak. A hét végétől az eddigi délnyugati áramlás északira fordult, hideg légtömeg érkezett fölénk, így február elején már országos fagyok is jöttek éjszakánként. (met.hu)
TÖBB TÁMOGATÁST
KÉRNEK A TŰZOLTÓK A Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) szeretne ismét köztestületi szintre emelkedni és működéséhez magasabb szintű támogatáshoz jutni. A törekvés döntéshozók felé közvetítését Móring József Attila országgyűlési képviselő vállalta – derült ki az MTSZ vezetőségének sajtóbeszélgetésén a minap Szőkedencsen. Dobson Tibor, a szövetség elnöke elmondta, jelenleg 767 önkéntes tűzoltóság van az országban 25 383 taggal. Ehhez jön még az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóságok további 3357 tagja. Az elmúlt tíz évben mintegy 176 ezer esetben vonultak ki az önkéntesek, az esetek közel felében a hivatásos tűzoltókkal együtt. Az elnök rámutatott, hogy az országos tűzesetek, beavatkozások mintegy 27 százalékát végzik ma az önkéntes tűzoltók. (MTI)
TAMÁS
PURGER
FOTÓ: MTI
TIBOR
KATONA
FOTÓ: MTI
A megújult magyar szakképzés Európa második legjobbja, és benne van a világon az első tízben – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a minap a Kárpát-medencei Technikumok I. Kiválósági Gáláján, Budapesten. Az eseményen a kiemelkedő tanulmányi és közösségi teljesítményekért díjazták a legkiválóbb magyarországi és határon túli technikumok diákjait, tanárait.
Valós siker a motivált oktatók és diákok révén érhető el, a siker titka a szakképzés és a magyar gazdaság szerves együttműködése – mondta Hankó Balázs. A miniszter fontosnak nevezte, hogy legyen szakma a fiatalok kezében, mert az biztonságot ad, de ebből sikert akkor lehet kovácsolni, ha biztos alapokra épül – jegyezte meg az MTI tudósítása szerint. Szólt arról is, hogy minden szakma változik, de ha az alapokat magabiztosan sajátítják el, akkor az újdonságokat gyorsan be lehet fogadni, adott a fejlődés, a legjobbak közé kerülés lehetősége. Kijelentette, a szakképzés népszerűvé vált, amihez hozzájárult az is, hogy megújították az ösztöndíjrendszert, visszaadták a szakmák megbecsültségét, duális, gyakorlati képzéseket vezettek be.
Példaként említette egyebek mellett, hogy a szakképzésben tanulók több tízezer forintos ösztöndíjat, munkabért is kaphatnak, számukra 300 ezer forintos pályakezdési juttatást biztosítanak, és a 4 millió forintos munkáshitel is segíti a fiatal szakmunkásokat. Közben a technikusképzés a felsőoktatás előszobájává vált – tette hozzá Hankó Balázs.
Felidézte, hogy mintegy 100 milliárd forintból 34 szakképző iskola újul meg. Folytatják a XXI. századi szakképző intézményfejlesztési programot, a szakképzés, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők közös összefogásából regionális tudásközpontokat építenek. „A fiatalok sikere a nemzet sikere – hajrá, magyar szakképzés!” – mondta a tárcavezető.
Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára kijelentette, hogy az átalakított szakképzési rendszer egyszerre tud magas színvonalú elméleti és gyakorlati ismereteket adni. A szakképző intézmények egyre több vállalkozással alakítanak ki együttműködést, így a diákok tanulóéveik alatt pénzt is keresnek, miközben gyakorlati tudást szereznek. (szf)
Lakóhelye közelében próbált meg néhány értékesebb dolgot ellopni egy 36 éves férfi egyik éjjel Orosházán – írta meg a police.hu. Először a közeli italozót szemelte ki, és be is törte az egyik utcafrontra néző rácsos ablak üvegét. Sokra nem ment vele, mert a rács miatt nem jutott be a kocsmába. Ezután egy másik ablaknál próbálkozott, de azzal nem számolt, hogy az üvegcsörömpölésre felébred a szórakozóhely tulajdonosa, akinek a lakrésze közel van az épület hátsó feléhez.
A férfi kiment és rákiáltott a tolvajra, aki gyorsan menekülőre fogta. Felpattant a biciklijére, aminek a kormányán több szatyor is volt. Ezek azonban hátráltatták a gyors tekerésben, egyik-másik csomag folyamatosan leesett, így a férfinak mindig meg kellett állnia összeszedni őket.
A rendőrség honlapja szerint a kudarc után a férfi úgy gondolta, hogy tovább próbálkozik, ezúttal pedig volt munkáltatója telephelyére esett a választása. Átmászott a magas kerítésen, majd egy ajtót
próbált meg kinyitni, amit egy ötpontos zár védett. Miután ez nem sikerült neki, betörte az egyik irodaajtó üvegét. Így már bejutott az épületbe, de azzal nem számolt, hogy a riasztórendszer azonnal működésbe lép és jelzést küld a tulajdonosnak, aki mindössze pár száz méterre lakott. A tolvaj egy laptopot, egy fém kistáskát, egy neszesszert és egy pár fülbevalót készített össze, és éppen menni akart, amikor a tulajdonos odaért és megzavarta. Elmenekült ugyan, de az összekészített dolgokat nem tudta magával vinni, a rendőrök pedig még a helyszín közelében elfogták.
A kocsma tulajdonosa és a volt munkáltatója is egyértelműen felismerte őt, és értesítették a rendőrséget. Személyleírást sem kellett adniuk, mert az egyenruhások ismerték a férfit, többször követett már el hasonló bűncselekményeket. Lopás bűntett kísérlete miatt indult ellene eljárás, és az Orosházi Rendőrkapitányság őrizetbe vette. (németh)
2025. február 7. u A vidék családi
(február második hetében)
1955 A fiatal gazda, Kiss Zoltán két nagy edényt készít maga mellé, mert Jámbor, a szép magyar tarka tehén nem akármilyen jószág: huszonnyolc liter tejet ad naponta, 4,1 százalékos zsírtartalommal, pedig három hónap múlva már ellik. Két hónappal ezelőtt még napi 34-35 liter tejet fejtek tőle.
1965 Hogyan illik viselkedni szórakozóhelyen, étteremben, vendéglőben, táncos vagy társas összejövetelen? Sokan a legelemibb illemszabályokkal sincsenek tisztában. A legfontosabbak egyike, hogy feltűnés nélkül viselkedjünk. Kerüljük a hangos beszédet és nevetést, ami nem zárja ki a jókedvet. Nappali, sport- vagy sportos öltözetben éjjeli szórakozóhelyen, táncos összejövetelen nem illik megjelenni. A túl kihívó öltözködést a nők is kerüljék. Férfiaknál az egyszerű sima, sötét ruha, a fehér ing, nyakkendő úgymond kötelező. Étterembe, vendéglőbe, ha nő és férfi együtt megy, mindig a férfi lép be elsőnek, s azonnal leveszi a kalapját. Először lesegíti a nő kabátját, azután teszi le a magáét. Az asztalnál először a nő foglal helyet, s csak azután a férfi. Távozáskor barátságos fejbiccentéssel búcsúzunk. Férfinek nem illik magányosan ülő nő asztalához leülni. Nyilvános helyiségben senkire se tegyünk megjegyzéseket. A szomszédok beszélgetéseire ne figyeljünk. Ujjunkkal senkire se mutogassunk. Mások jelenlétében hozzátartozóinkkal ne vitázzunk. Viselkedésünkkel jó ízlésünknek és műveltségünknek adjuk jelét.
1975 A műkorcsolya élvonalát a szovjet és az NDKiskola uralja, a két nemzet versenyzői osztoztak az érmeken is. A magyar tábor mindkét versenyszámban javított korábbi eredményeiken. Vajda László szereplését előzte meg a legnagyobb várakozás, hiszen a magyar bajnok négy tripla ugrást ígért, s erre – pillanatnyilag – senki sem képes a sportágban. A tripla Salchow sikerült, de a tripla Rittbergerből csak szimpla lett. Vajda az ötödik helyet szerezte meg. A Regőczy–Sallay jégtánckettős a kötelező gyakorlatok során rontott, és utána hiába aratták szabadkorcsolyázásukkal az est egyik legnagyobb sikerét, csak a hatodik helyezést tudták megszerezni.
1985 Egy szovjet jégtörő hajó a Szenjavin-öbölben a jég fogságában rekedt több mint ezer fehér delfin megmentésére tesz kísérletet. Ha a napokban odaérkezett hajó nem tudja teljesíteni vállalt feladatát, sorsuk megpecsételődött. A vastag, összefüggő jégtakaró és a sekély víz akadályozza kiszabadításukat. Tetézi a bajt a nagy hideget hozó keleti szél is.
1995 Bár Magyarország nem tartozik a hóban gazdag országok közé, egyre többen hódolnak egy látványos téli sportágnak. Ezt bizonyította a minap Sopronban rendezett honi szánhúzókutyaverseny bajnoki futama is, ahol három kategóriában csaknem nyolcvan huskyt vonultattak fel tulajdonosaik. Egy kiváló minősítésű vezérkutya értéke megközelíti a félmillió forintot. Egy jó kutyaszánnak szintén megkérik az árát. Ezerötszáz márkánál olcsóbbért nem jutni hozzá.
2005 A forradalomkor kezdetben reménykedtem, hátha sikerül. De amikor megláttam, hogy apám a saját verseit osztogatja a barikádon harcolóknak, tudtam, hogy mindennek vége. (Klapka György)
2015 Január elsejétől kötelező a hulladékok válogatott begyűjtése. Ezt sok településen eddig úgy oldották meg, hogy a szokásos kuka mellé kihelyezve nagy, feliratos nejlonzacskóba gyűjtve lehetett a papírt, PET-palackot, fémdobozt elszállíttatni. Ez évtől viszont más és más kukába kell dobni a vegyeshulladékot és az újrahasznosíthatót, így egyre több helyen jelennek meg a sárga, a kék vagy piros kukák is.
A turizmusban van lendület és erő, „csúcsteljesítményekről” lehet beszélni a 2024-es évben – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a 32. Turizmus Évadnyitó Gálán szombaton Budapesten. Az ágazat meghatározó szerepet játszott a magyar gazdaságban, a turisztikai szektor „igazi motorként” húzta felfelé a GDP-t – hangsúlyozta.
Aminiszter bejelentette, hogy lesz turisztikai bank, ősztől létrehozzák a szektor saját bankját, amely a Tourinform-irodák hálózatán keresztül fogadja majd a hiteligényeket. Az első hitelprogramok is akkor jelennek meg – tette hozzá. A tárcavezető kiemelte: minden várakozást felülmúlva 11 százalékkal több, 18 millió vendég, 6 százalékkal több, 44 milliót meghaladó vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken tavaly. A szálláshelyek 1050 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, ami 16 százalékos
növekedés az előző évihez képest, a vendéglátóhelyek bevételei pedig 11,2 százalékkal, 2005 milliárd forintra nőttek. A vendégéjszakák növekedését tekintve is az uniós élvonalhoz tartozik Magyarország – tájékoztatott az MTI. Arról is beszámolt a miniszter, hogy decemberben rengeteg, az előző évinél 250 ezerrel több magyar utazott külföldre, a beutazó turizmust tekintve pedig 17 százalékkal többen érkeztek hazánkba. Idén januárban 20 százalékos növekedést mértek a beutazóturizmusban, a fő-
várost érintően pedig 30 százalékos növekedést – mondta, hozzátéve: a lendület folytatódik. A repülőtér visszavásárlását fontosnak nevezte. Elmondta: büszke arra, sokat vár a vezetéstől, „minél több utast és minél több pénzt”. A reptér csúcsteljesítménye pedig tovább emelkedhet – vélekedett. Az alanyi áfamentesség bevezetését is fontosnak nevezte az ágazatban, a szervizdíj és borravaló kérdéskörben voltak viták, viszont jó kompromisszum született a témában – értékelte.
Idén a SZÉP-kártya digitalizációja és emellett számos olyan intézkedés következik, amelyekkel tovább fejlesztik a szektort. Kitért arra, hogy közvetlen járatokról tárgyalnak az Egyesült Államok legnagyobb városai és Budapest kö -
zött. Ez a gazdasági kapcsolatok és a turizmus miatt is fontos, illetve a két ország közötti vízumszabályozást is könnyíteni tervezik. Ugyancsak tervezik Budapesten a 3 és 4 csillagos hotelek támogatási programjának elindítását. Felidézte: célként tűzték ki 2030-ra a 20 milliós vendégszám elérését.
Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatója arról számolt be, hogy a 2024-es rekordévben a belföldi turizmusban a vendégforgalom 5,2 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 2 százalékkal nőtt. A legnépszerűbb gasztronómiai attrakció a Fővám téri nagyvásárcsarnok volt, az éjszakai életben pedig a Gozsdu udvar volt a legvonzóbb. Úgy folytatta: idén 14,2 százalékos GDP-hozzájárulást, a tavalyinál 1,3 millióval több vendéget terveznek elérni és 4,1 millióval több vendégéjszakát.
François Berisot, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vezérigazgatója ismertette: 2024 különleges év volt a repülőtér életében, amely újból állami tulajdonba került. Az együttműködést kiegyensúlyozottnak és kiemelkedően szorosnak nevezte a kormányzattal, és elmondta: közösen dolgoznak a fejlesztésén. Közölte, hogy 2024 a Budapest Airport történetének minden korábbi rekordját megdöntötte; 17,6 millió utas és 48,8 százalékkal több, csaknem 300 ezer tonna légiáru fordult meg tavaly. Mint mondta, Magyarország turisztikai vonzereje és a magyarok utazási kedve egész évben tükröződött a légikikötő utasforgalmában; az utasszám minden hónapban meghaladta az egymillió főt, októberben az 50 legforgalmasabb európai repülőtér közül a Budapest Airport regisztrálta a legnagyobb forgalmi növekedést. szf
Komoly nyomásgyakorlás alatt tartja a magyar egyetemeket Brüsszel, amely jogtalanul zárta ki a magyar kutatókat és az egyetemistákat a különböző nemzetközi programokból – szemlézte a kulturális és innovációs miniszter Magyar Nemzetnek adott interjúját az MTI. Öt év alatt megdupláztuk a fiatal doktoranduszhallgatók számát. Az elmúlt tíz évben több mint kétszeresére növeltük az egymillió lakosra jutó kutató-fejlesztők számát –mondta Hankó Balázs a lapnak a napokban, hangsúlyozva: a magyar innováció, a technológiai fejlesztések egyre erőteljesebbek. Kifejtette, hogy megháromszorozták a kutatás-fejlesztési és innovációs forrásokat, jelenleg már 1040 milliárd forintot fordítanak erre a területre. A cél, hogy 2030-ra minden második hazai vállalkozás éljen az innovációs lehetőségekkel, és így Magyarország Európa tíz leginnovatívabb országa közé kerüljön, ezt szolgálják a kkv-szektort támogató pályázatok is – húzta alá. A Pannónia programról szólva kifejtette: az magasabb támogatásokat kínál, mint az Erasmus, és sokkal jobban illeszkedik a diákok igényeihez. A program egyre nép-
Folyamatosan növekszik a kutató-fejlesztők száma hazánkban FOTÓ: MW / LANG
szerűbb, ezen a héten már a háromezredik fiatal utazott el külföldi tanulmányútra. A tárcavezető szólt arról is, hogy a Horizon program kapcsán Brüsszel jogsértést követ el és beavatkozna a magyar szuverenitásba. Hankó Balázs úgy vélte: ideje megfontolni, hogy Magyaror-
MEGVÉDI A KORMÁNY A 13. HAVI NYUGDÍJAT
El a kezekkel a nyugdíjaktól és a 13. havi nyugdíjtól! – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a napokban. A kormányfő kifejtette: a 13. havi nyugdíjat a brüsszeliek el akarják venni, és az ellenzéki pártok mögött álló közgazdászok is rendszeresen azt mondják, ez így nincs jól. A 13. havi nyugdíjat meg kell védeni – jelentette ki. Közölte, eddig is megvédték, és ezután is ragaszkodik hozzá a nyugdíjasok és a jövőbe vetett hit, remény miatt is. (MTI)
MÁR SZÁZAK KAPTÁK MEG A KÉRT MUNKÁSHITELT Egyre népszerűbb a munkáshitel: a bevezetése óta eltelt csaknem egy hónap alatt több mint kétezren igényelték, több száz esetben már folyósították is a kölcsönt – mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szakés felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán a napokban. Emlékeztetett: a négymillió forintos munkáshitel lehetőségével a középiskolából kilépő, karrierépítésbe kezdő fiatalok élhetnek, a pénzt pedig szabadon felhasználhatják. (MTI)
szág az Európai Bíróságon támadja meg az ezzel kapcsolatos újabb diszkriminatív brüsszeli döntéseket.
A családpolitika vonatkozásában kiemelte: idén a kormány családtámogatásra 3754 milliárd forintot fordít, mely 447 milliárd forinttal több, mint tavaly. Az adókedvezményekkel és más egyéb juttatásokkal 754 milliárd forint marad a családoknál, és a családi adókedvezményt megduplázzák. A demográfia alakulására utalva a miniszter rámutatott: azt a 2020as évek óta számos külső tényező befolyásolta negatívan. Mindezek mellett látni kell, hogy Európában erősen visszaesett a gyermekvállalás, a visszaesés Magyarországon ehhez képest fele olyan arányú. De van egy öröklött hatás, „egy régi bűn”, aminek hosszú az árnyéka, hiszen a mai napig érezzük a Bokros-csomag hatását – fogalmazott. (szf)
ISMÉT FELEMELKEDHET AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG Erdély református magyarságának megmaradása természetes vágyunk, hiszen minket is meghatároz az, hogy mi lesz a református gyülekezetekkel Kalotaszegtől Székelyföldig, a Zsil völgyétől a Mezőségig – mondta Sulyok Tamás szombaton Kolozsváron Kolumbán Vilmosnak, az Erdélyi Református Egyházkerület új püspökének beiktatásán megtartott beszédében. A köztársasági elnök fontosnak nevezte, hogy „ezek a református közösségek élők és erősek legyenek, tagjaik pedig boldogan, felemelt fejjel járjanak, és az erdélyi magyarság ismét felemelkedjen”. (MTI)
ÚJABB LEHETŐSÉG NYÍLIK A KISVÁLLALKOZÁSOKNAK Jó hír, hogy 12-ről 18 millió forintra emelkedik az áfa alanyi adómentesség értékhatára, a kormány ezzel is támogatja a hazai kis- és középvállalkozásokat – közölte a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos a Facebookon vasárnap közzétett videójában. Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: Magyarországon mintegy 830 ezer vállalkozás választotta az alanyi adómentességet; az új szabályok mintegy 30 ezer vállalkozás, többek között taxisok, fodrászok, festők, autószerelők vagy pékek számára nyitják meg a lehetőséget erre. (MTI)
A rendőrség tájékoztatása szerint újabb fenyegető tartalmú e-mail érkezett több oktatási intézménybe egy héttel azután, hogy 313 iskolát kellett átvizsgálnia a rendőrségnek bombafenyegetés miatt. Az átvizsgált helyszíneken semmilyen bombát nem találtak, így folytatódott az oktatás ezekben az iskolákban – közölte Rétvári Pence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára másnap újságíróknak az iskolákat érintő újabb bombafenyegetésekről.
Egy 15 éves fiút fogtak el a nyomozás során múlt pénteken –közölte Kész-Varga Mónika rendőr alezredes. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján a „tegnapelőtti, iskolákat érintő bombafenyegetésekkel kapcsolatos nyomozásról” elmondta, a KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztályán indult büntetőeljárás terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt. Összesen 46 budapesti és vidéki oktatási intézmény kapta meg ugyanazt a robbantással fenyegető levelet – idézte fel az MTI tudósítása szerint a szóvivő. Hozzátette, a szakértők azonosították a levelek feladóját, aki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, egy kistelepülésen él. A KR NNI kiberbűnözés elleni nyomozói, valamint a miskolci egysége közösen január 31-én elfogta az elkövetőt, aki elmondása szerint nem csodálkozott azon, hogy a rendőrök megjelentek nála. A nyomozók és a bűnügyi szakemberek a terhelt lakóhelyén, egy családi házban kutattak, ennek során lefoglalták elektronikai eszközeit, valamint
VÁRMEGYEI KÖRKÉP
A MEDVÉK JELZÉSE SZERINT
RÖVID LESZ AZ IDEI TÉL
Gyerekek és felnőttek sokasága várta, hogy a két örvös medve előbújjon a barlangjából vasárnap. A kecskeméti Vadaskertben Lucky és Buddha megjósolta, hosszú télre vagy közelgő tavaszra kell-e számítanunk. Az időjárás felhős volt, így a népi hagyomány szerint korai tavaszban bízhatunk. A macik nem látták meg az árnyékukat és nem cammogtak viszsza a házukba. A népi hagyomány szerint február 2-án a téli álmából ébredő medve kijön a barlangjából, és ha napos időt talál, meglátja a saját árnyékát, akkor visszabújik, mert még hosszú lesz a tél. (baon.hu)
BÚS CSABA
FOTÓ: MW
A rendőrség minden, bombafenyegetésben érintett oktatási intézményt átvizsgált
adatmentéseket végeztek – részletezte Kész-Varga Mónika. A fiatalembert az előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették. A gyanúsított teljes körű beismerő vallomást tett, elmondta, hogy célja a fenyegetés volt, félelmet akart kelteni a diákokban, azt akarta, hogy rémüljenek meg és fussanak el az iskolákból –tette hozzá Kész-Varga Mónika. Azt is elmondta, hogy a fiú az oktatási intézményeket találomra választotta ki, bár ezek között szerepelt az a szakképző iskola is, ahová járt. Azt már két hónapja nem látogatja, elmondása szerint már elege volt belőle, és nem akart tovább tanulni.
Az általa elküldött e-mail teljesen megegyezett a január 23-án közel háromszáz oktatási intézménybe érkezett levél tartalmával,
REKORDSZÁMÚ VENDÉG
MULATOTT A BÁLBAN
Szombaton rendezték a hagyományos horvát bált Kőszegen. Mintegy kétszázan vigadtak a Jurisics-vár Lovagtermében az évtizedek óta népszerű társasági eseményen. Petkovits Sándor, a Kőszegi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Kőszeg Életműdíjasa köszöntőjében örömét fejezte ki, hiszen rekordszámú vendég gyűlt össze. Mint mondta, ezek az alkalmak is fontos szerepet játszanak a közösség összetartásában. (vaol.hu)
ÓRIÁSI BUSÁKAT FOGTAK
A BÉKÉSI HALÁSZOK
Busaszelektáló halászatba kezdett a napokban a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége a szarvas–békésszentandrási Holt-Körösön. Már az első nap megfogták az első tízkilós példányt a busahalászat során. A szelektálás az 5 kiló és afeletti példányokra terjed ki, az ősho -
tehát kimásolta és úgy küldte el a levél szövegét a gyanúsított –mutatott rá Kész-Varga Mónika. Hangsúlyozta, hogy a rendőrség minden ilyen fenyegetést komolyan vesz, kiemelten kezel, és határozottan fellép a bűncselekmények felderítése és megakadályozása érdekében. Aki ilyet tesz, annak tisztában kell lennie azzal, hogy amit csinál, az büntetendő, és vállalnia kell tettéért a felelősséget – fogalmazott a szóvivő. Egy héttel korábban, január 24én Gál Kristóf, az Országos Rendőrfőkapitányság Kommunikációs Szolgálat szolgálatvezetője közölte, hogy 313 iskolát vizsgáltak át országszerte a rendőrök az előző napi bombafenyegetés miatt. 292 oktatási intézménybe – 273 budapestibe és 19 vidékibe – érkezett január 23án reggel fenyegető e-mail, további 21 iskola – 5 budapesti és 13 vidéki – igazgatója kérte, hogy vizsgálja át
a rendőrség az épületet, robbanószert, robbantásra alkalmas eszközt egyetlen helyszínen sem találtak. Más iskolai esetek is előfordultak. Robbantással fenyegette meg az egyik sajószentpéteri általános iskolát az intézmény egyik 11 éves diákja, aki nem akart dolgozatot írni matematikából. Rendőrségi meghallgatása során a gyermek beismerő vallomást tett. Őrizetbe vettek egy hódmezővásárhelyi fiatalt is, aki négy iskolába küldött fenyegető e-mailt – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az elmúlt hetekben nemcsak iskolákat, hanem magyarországi nagykövetségeket is megfenyegettek bombarobbantással. A Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogta azt a férfit, aki tizenkét alkalommal küldött nagykövetségeknek fenyegető üzenetet. A BRFK közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 43
nos halfajokat a hálóból való kiszabadítás után azonnal visszahelyezték. A tevékenységet időjárástól és a halászat eredményétől függően március közepéig-végéig végzik, majd késő ősszel folytatják. Az első, körülbelül 10 kilós busát a rekesztőhálók letételekor már az első napon megfogták. (beol.hu)
BARANGOLÁS A TISZAFÁSBAN ÉS A MESEBELI TÁJON
A természet szerelmeseinek igazi kincs Bánd és mellette a tiszafás, ahol a fák susogása és a friss levegő mindenkit magával ragad. Ha sétánk során a Miklós Pál-hegyi kilátó felé vesszük az irányt, akkor minden megtett lépés egy újabb csodát tartogat. A fák között megbújó ösvényeken barangolva úgy érezhetjük, mintha egy mesebeli tájon járnánk. Az út végén pedig a kilátóból elénk táruló panoráma teszi fel az élményre a koronát – a természet szépsége itt mindenkit elvarázsol. (veol.hu)
éves férfival szemben. A Somogy vármegyei lakos január 11. és január 28. közötti időszakban álnéven létrehozott Facebook-profilokról és e-mail-címről küldött fenyegető tartalmú üzeneteket.
Nemcsak hazánkban, hanem több környező országban is voltak az elmúlt hetekben bombafenyegetést tartalmazó üzenetek. Szlovéniában január utolsó hétfőjén kapott bombafenyegetést 229 iskola, a fenyegető bejelentések kézhezvételekor a rendőrség azonnal megtette a szükséges intézkedéseket a gyermekek és az alkalmazottak védelme érdekében.
Ukrán IP-címekről orosz e-mailszolgáltatón keresztül érkeztek magyar iskolákhoz a január 23-i bombafenyegetést tartalmazó levelek a rendőrség közlése szerint, nagy bátorság lenne ugyanakkor most azt kijelenteni, hogy Ukrajnából vagy Oroszországból küldték azokat, hiszen ezekre az e-mail-szerverekre vagy szolgáltatásokra regisztrálni a világ bármely részéről lehet –mondta Magyarország nemzeti kiberkoordinátora, az Óbudai Egyetem professzora az M1 aktuális csatorna hétfő kora esti műsorában. Rajnai Zoltán – utalva arra, hogy több száz szlovéniai iskolát, óvodát is megfenyegettek robbanóanyag elhelyezésével – beszámolt arról, hogy a módszer hasonló a magyarországihoz: az üzeneteket „eldobható” e-mail-címekről küldték az intézményeknek.
Rajnai Zoltán a nyomozás eredményessége érdekében felhívta a figyelmet az együttműködés fontosságára a külföldi szolgálatokkal és a szolgáltatókkal, úgy látja, ez már létrejött a csehországi, bulgáriai eseményekkel összefüggésben. -tnl-
MEGÚJULT A FILMSTÚDIÓ. A film egyszerre művészet és ipar is: a művészet szabad, de a filmipar fejlesztéséhez már szükség van az államra – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a napokban Fóton, a Nemzeti Filmintézet új stúdiókomplexumának megnyitóján. Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyaroknak vérükben van a filmgyártás, az első némafilmek megjelenésekor és Hollywood születésénél is ott voltak. Orbán Viktor úgy értékelt, a fóti fejlesztés új szintre emeli a magyar filmipart. Elmondta, a 42 milliárd forintos projekt minden idők legnagyobb állami stúdiófejlesztése. Egy új filmstúdió a magyar és az egyetemes filmtörténet gyarapodásának új fejezeteit nyitja meg – mondta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a megnyitón. A fóti stúdiókomplexum átfogó fejlesztése 2020-ban kezdődött, és kiemelt állami beruházásként valósult meg. Az állami és a magánszektor együttműködésével a hazai stúdiókapacitás országos szinten 22 százalékkal nő. A megnyitó alkalom műsorában csatajelenetet is bemutattak a filmstúdióban. (MTI)
Készült Magyarország Kormánya megbízásából.
ŰRPAJZSOT FEJLESZTENEK
Az EU új európai űrpajzs kifejlesztésén dolgozik, amelynek célja az uniós űrbiztonság megerősítése – jelentette ki Kaja Kallas külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben. A 17. európai űrkonferencián Kallas hangsúlyozta: rosszindulatú szereplők szisztematikusan zavarják a GPS vagy a Galileo műholdas navigációs jeleit, ami jelentős fennakadásokat okoz. „Reális a veszélye annak, hogy az űr a vadnyugattá válik, ahol csak a legkeményebbek maradnak életben. Ezt nem hagyhatjuk” – emelte ki a főképviselő. (MTI)
VIZSGÁLJÁK AZ ADATOKAT
Megtalálták a minap Washingtonban lezuhant utasszállító repülőgép két feketedobozát. A szerencsétlenségben, amelyben 67 ember meghalt, a CRJ700 típusú gép egy katonai helikopterrel ütközött. A pilótafülkéjében elhangzott beszédet rögzítő berendezést és a repülés adatrögzítőjét a Potomac folyó jeges vizéből hozták fel. A két feketedobozt most az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság (NTSB) elemzi. Donald Trump amerikai elnök azt mondta, hogy a helikopter pilótájának hibája vezethetett a szerencsétlenséghez. (MTI)
ELHUNYT A DALSZERZŐ
FOTÓ:
Életének 79. évében elhunyt a magyar származású Marianne Faithfull angol énekesnő, dalszerző és színésznő. A halálhírt múlt csütörtök este jelentette be menedzsere. Marianne Faithfull 1999 óta szerepel a rock and roll 100 legjobb női előadójának listáján, 2011-ben a francia Művészeti és Irodalmi Érdemrend legmagasabb fokozatával tüntették ki. Filmjeiben mások mellett Jean-Luc Godardral, Alain Delonnal és Tony Richardsonnal dolgozott együtt. (MTI)
LIKVIDÁLTÁK A VEZÉRT Amerikai légicsapásban megölték az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágaként számon tartott dzsihadista csoport, a Hurrasz ad-Din egyik parancsnokát, Muhammad Szalah az-Zabirt – közölte a térségért felelős amerikai parancsokság (Centcom) a napokban. A légierő célzott légicsapást hajtott végre Szíria északnyugati részében annak a műveletnek a részeként, amelynek célja megakadályozni a terrorista erőket abban, hogy támadásokat hajtsanak végre amerikai katonai és polgári érdekeltségek ellen. (MTI)
2025. február
Leégett erdők és szennyezett vizek – az orosz–ukrán háború okozta környezeti károk kiterjedtek. A károkat több mint hetvenmilliárd euróra becsülik. A környezetvédők ökocídiumról beszélnek.
Csaknem három évvel ezelőtt, a háború legelső napjaiban történt az ukrajnai háború első környezeti katasztrófája. A csernobili térségben negyven évig érintetlen maradt a talaj a reaktorkatasztrófa után, aztán jött az orosz támadás, és a katonák kiásták a szennyezett talajt. Ennek következtében a radioaktivitás szintje mérhetően megemelkedett a térségben – mondta Tetjana Gerdashuk ukrán környezetfilozófus, hívta fel rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség. Lövészárkokat ástak, bunkereket építettek, még vadállatokra is vadásztak, és megették a húsukat. Az ezt követő napokban sok orosz katona sugárbetegségben megbetegedett, számolt be Gerdashuk, aki az Ukrán Tudományos Akadémia kutatója. Három hónapot töltött vendégkutatóként a Frankfurt an der Oder-i Viadrina kutatóintézetben, hogy a Nemzetközi Ukrajna-kutatási Kompetenciahálózat (KIU) német kollégáival együtt elemezze a háború okozta környezeti károkat – írta meg a Magyar Nemzet. Őkocídiumról beszélnek
Amikor Susann Worschech, a KIU munkatársa a háború környezeti következményeiről beszél, olyan számadatokat idéz, amelyek minden képzeletet felülmúlnak: 25 ezer hektár leégett erdő, 220 veszélyeztetett vagy megsemmisített természetvédelmi terület és jó egymillió hektár bányászott erdő és földterület. Az emberek mellett állatok is pusztulnak, köztük számtalan delfin és bálna a Fekete-tengerben – a torpedók és aknák robbanásai, a hadihajók hanglokátorainak zaja és a vízszennyezés miatt pusztulnak el. Legutóbb decemberben két orosz tartályhajó ütközött össze a Krím
félszigetnél, ami olyan olajszenynyezést okozott, amelyet még mindig nem sikerült megfékezni. Ezt további környezeti katasztrófák követték. A környezetvédők ma már ökocídiumról, azaz a természeti erőforrások tömeges elpusztításáról beszélnek.
A szennyezés listája
2022. márciusban olajfúró platformok és raktárak többszöri bombázása következménye az olajfoltok, az olajszennyezés és a növekvő légszennyezés lett az egész országban. 2023 tavaszán az Askania Nova bioszféra -rezervátum került veszélybe (összesen 220 természetvédelmi területet fenyeget az invázió, például a Biloberezhia Szvjatoszlava Nemzeti Parkot a Dnyeper Feketetengerbe torkollásánál). 2023 júniusában lebontották a kachovkai gátat. Ennek lett a következménye a halpusztulás, az ivóvíz sótartalmának növekedése, az E.coli baktérium megjelenése az ivóvízben, a Feketetenger szennyezése növényvédő szerekkel, nehézfémekkel és transzformátorolajjal, valamint húszezer elpusztult szárazföldi állat.
A tudósok a háborúval kapcsolatos környezeti következmények
közé sorolják a polgári és katonai határforgalom növekedését és az ebből eredő környezetszennyezést, valamint a légszennyezés és a széndioxid-kibocsátás növekedését is.
A Fekete-tengerben delfinek pusztultak el, és nyolcvan állatfajt fenyeget a kihalás, köztük a bölényt, a hiúzokat és a barna medvét.
A harcok erdőtüzekhez és talajszennyezéshez, valamint taposóaknák okozta halálzónák kialakulásához vezettek.
De a front orosz oldalán is vannak környezeti károk. A Krím előtti tankerbalesethez hasonlóan azonban ezt is nehéz dokumentálni.
A háborús övezeten kívül is növekszik a környezeti katasztrófák kockázata. Susann Worschech szerint az orosz árnyékflotta mozgása és a hajók leromlott állapota miatt sok helyen – az EU-tagállamok, Románia és Bulgária fekete-tengeri partjainál, de a török vizeken és a Baltitengeren is – megnőtt a tankerbalesetek kockázata. A KIU tudósai megpróbálják összeszedni és kiszámítani a környezeti károkkal kapcsolatos megállapításokat. Worschech, a kompetenciaközpont koordinátora most, mintegy három évvel a háború kezdete után 72 milliárd eurós kárral összegzett.
Az ukrajnai környezetpusztítás nem áll a közvélemény figyelmének középpontjában, még Ukrajnában sem. Ennek ellenére a kormány, a tudósok és a civil szervezetek folyamatosan gyűjtik az összes rendelkezésre álló információt a környezetpusztításról. Ebbe beletartozik az is, hogy boncolást végeznek a partra sodródott, elpusztult delfineken és bálnákon, hogy megállapítsák a halál okát. Az időigényes bizonyítékkeresés egy magasabb célt szolgál: hogy az ökocídiumot részletes bizonyítékokkal a bíróság elé lehessen vinni, és ezek alapján kártérítési követeléseket lehessen benyújtani. A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egyelőre nem indít büntetőeljárást az ökocídium mint bűncselekmény ellen.
Az Európai Unió és az ENSZ azonban már szorgalmazta, hogy a környezeti bűncselekményeket vegyék fel az ott üldözött bűncselekmények listájára. Ezután nemcsak jóvátételi kifizetések lennének esedékesek, hanem vádat is lehetne emelni egyes személyek ellen, és börtönbüntetést lehetne kiszabni rájuk. szf
Anémet hatóságok vezetésével, és nyolc ország bűnüldöző szerveinek részvételével végrehajtott rendőrségi művelet keretében felszámolták a világ két legnagyobb kiberbűnözői fórumát –közölte a múlt héten az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.
A Cracked és a Nulled nevű platform több mint 10 millió felhasználóval rendelkezett, és gyors belépési pontot biztosítottak a kiberbűnözésbe. Ezeken az illegális piac tereken nemcsak bűnözéssel kapcsolatos diskurzusok zajlottak, hanem lopott adatok, rosszindulatú
szoftverek és hek kelési eszközök is rendelkezésre álltak a vásárlók számára – írta meg az MTI.
A januárban végrehajtott akció során a hatóságok két gyanúsítottat őrizetbe vettek, valamint hét ingat-
lant átkutattak. Az akció eredményeként 17 szervert és több mint 50 elektronikus eszközt foglaltak le, továbbá 300 ezer euró készpénzt és kriptovalutát koboztak el a hatóságok. A nyomozók szerint a gyanúsítottak mintegy 1 millió euró illegális bevételt szereztek.
A bezárt fórumokon mes ter ségesintelligencia-alapú eszközöket is árultak, amelyek automatizálták a biztonsági rések feltárását, és hatékonyabbá tették a támadásokat. Az oldalak fejlett adathalász technikákat is kínáltak, amelyek mesterséges intelligencia segítségével még meggyőzőbb és célzottabb csalásokat tettek lehetővé. (szf)
Ikonikus szerepekben láthattuk, hogy csak kettőt említsünk: Láng Vince, a „kisember”, Viktor Edmon, a „görög diplomata”. Tizennyolc színdarabot írt, számos könyv szerzője, sőt C. C. Kicker néven pedig bűnügyi regényeket is jegyez – jogosan tagja az Írószövetségnek. Manapság utazószínházzal járja az országot. Hízelgő egyik kollégája megjegyzése, „Belmondo lehetett volna”, de ő inkább maradna saját maga. Harsányi Gábor Kossuth-díjas színművésszel beszélgettünk.
❚ Titkok, szerelmek, pletykák. E három téma köré épül legutóbbi, Fecsegő kulisszák című könyve. Kezdjük a titkokkal.
Az egész életem egy nagy titok. Színházon kívül és színházon belül is. Számomra az írás évtizedek óta nagyon fontos, könyveimben, novelláimban sok mindent elárulok magamról. És amerre járok, a legkülönfélébb helyzetekben figyelem az embereket, próbálom kitalálni a gondolataikat, a vágyaikat, hogy aztán történetek formájában továbbadhassam az olvasóknak. Ezek videókon is elérhetők a Facebook- oldalamon, már a negyvennyolcadik résznél tartok. Az egyik bejegyzésem ötszázezres nézőszámot ért el.
❚ Szerelmek?
– Színház, írás, család. Nincs mit tagadnom, fiatal koromban voltak nagy fellángolásaim, de szerencsére sikerült megtalálnom a társamat, akivel lassan ötven éve vagyunk együtt. Ezt azért hangsúlyozom, mert a mi pályánkon nem feltétlenül ez a jellemző. Persze áldozatok nélkül nem megy, hiszen a szórakoztatóiparban a hétvégék a leghangsúlyosabbak, a színészt ilyenkor nemigen látja a családja. Igyekeztem úgy szervezni az életemet, hogy amikor nincs előadásom, együtt lehessek a gyerekeimmel, illetve mindent megadhassak nekik a boldogulásukhoz. Mindhárman diplomásak, Melinda kitűnő drámapedagógus, Ditta alapképzettsége biomérnök, Németországban él, felsővezető egy multicégnél, Viktor pedig Hágában nemzetközi jogot tanult, informatikával is foglalkozik, itthon helyezkedett el, de sokat jár külföldre. Lányaim révén négyszeres nagypapa vagyok.
❚ Mi a helyzet a harmadik témakörrel, a pletykákkal?
– Na, azokból nincs hiány a színházban! Ha gonosz szándékkal híresztelnek valakiről igaztalan dolgokat, azzal bárkit tönkre lehet tenni. Ugyanakkor a kulisszák mögötti pletykák lehetnek izgalmasak, titokzatosak, reményteljesek is, azoknak általában pozitív a végkicsengése. Rólam is keringtek kitalációk, hogy éppen kibe vagyok szerelmes. Én ezeken csak nevettem. Annak viszont örültem, ha az volt a szóbeszéd tárgya, hogy miként állt össze a darab vagy milyennek tartották a kollégák az alakításomat. Számomra a színház szent, ahol egy csapat vagyunk, és mindig a közönség az első. Aki irigyli a másik sikerét, az gyűlöl-
❚ Pályája elején könnyen jött a siker?
A Rézmozsár bejött, ettől azonban még nem lettem táncdalénekes.
ködésre is képes. Az ilyen személy semmiképpen nem nevezhető szívszínésznek.
❚ Önnek is voltak irigyei? – Hogyne! Fiatal koromban sokat szenvedtem tőlük. Szerencsére volt egy mentorom, aki elárulta, hogyan kell kivédeni a rosszindulatú viselkedést. Ha az ember képes az irigykedésből és a gyűlölködésből származó negatív energiákat pozitív energiaként hasznosítani, akkor azok átfordíthatók alkotóerővé, szeretetté. A támadó legyengül, a megtámadott pedig felerősödik. Ennek van egy technikája, ami nagyon-nagyon izgalmas, és bevallom magának, régóta alkalmazom.
NÉVJEGY
Harsányi Gábor 1945. június 15-én született Budapesten. Karrierjét a Thália Színházban kezdte, volt a Mafilm, a Karinthy Színház, a Nemzeti Színház, a Vidám Színpad tagja. Színházi, filmes, tévés és szinkronszerepeinek felsorolásához egy újságoldal is kevés lenne; rendezőként, íróként is sikeres. Színdarabokat, regényeket és novellásköteteket jegyez. Börtönszínház című drámáját 2009-ben angol nyelven játszotta New Yorkban, a Midtown Nemzetközi Színházi Fesztiválon, ahol őt választották a legjobb férfi szereplőnek.
❚ Mi a lényege?
– Azt nem fogom elárulni. Elégedjen meg annyival, hogy naponta kell gyakorolni, mint a jógát.
❚ Egyébként ha jól belegondolunk, volt is miért irigykedni önre. Ahogy 1968-ban diplomával a kezében kijött a Színművészetiről, filmszerepeinek köszönhetően egykettőre országosan ismert lett. De nem „szállt el”, még tanyaszínházi fellépést is vállalt az alföldi pusztaságban, holott kibújhatott volna alóla... – Szendrő Iván hívott, aki osztálytársam volt a főiskolán. Az első szóra mentem. Bennem is élt az echós szekérrel zötykölődő színészek emléke, valamint az a művészi indulat és büszkeség, hogy ingyen és bérmentve szeretnénk szórakoztatni a tanyasi embereket, akik másképp nem jutnak színházi élményhez. A Vak és Béna című vérbő komédiát játszottuk, óriási sikerrel. Nem kértünk pénzt a belépőjegyért, de a nézők valahogy meg akarták hálálni a jóságunkat, és hozták a disznótorost és egyéb finomságokat.
– A sikerhez szerencse, kitartás, megbízhatóság, folyamatos tanulás és a csillagok kedvező állása kell. Már hallgatóként olyan filmekben kaptam szerepet, mint a Fiúk a térről, a Mi lesz veled, Eszterke?, az Eltávozott nap, az Egri csillagok. Aztán 1971- ben jött az Egy óra múlva itt vagyok Láng Vincével, a „kisemberrel”, 1972- ben pedig a Jó estét nyár, jó estét szerelem tévésorozat a „görög diplomatával”. Mázlista voltam, hogy ez utóbbi két produkciónál a rendezők ragaszkodtak hozzám, így nem tudta más elhalászni előlem a szerepet.
❚ Ha jól tudom, Láng Vince szerepét először nem is akarta elvállalni…
❚ Volt olyan munkája, ami nem sikerült vagy kudarccal végződött?
Karinthy Márton rendezővel 1982 - ben alapítottunk Hököm Színpad néven egy színházi kisszövetkezetet, ebből lett később a Karinthy Színház. Abban az időben az ilyen vállalkozás megvetendőnek számított, nem volt tehát könynyű dolgunk. A Bartók Béla úton találtunk egy lepusztult moziépületet, s az akkori tanácselnök belement abba, hogyha sikerül felújítanunk, kedvező áron bérelhetjük a kerülettől. Pénzre volt szükségünk, ezért elhatároztuk, hogy a Budapest Sportcsarnokban több tízezres közönség előtt bemutatjuk
❚ Ugorjunk egy nagyot az időben: nemsokára nyolcvanéves lesz… – Ugye, nehéz elhinni? Ezzel én is így vagyok, mégis boldogsággal tölt el. Egyre többet gondolok a „nagy bölényekre”, akiktől rengeteget tanultam. Többségük nyolcvan után behúzta a kéziféket. Neveket nem mondok, kik jártak állandóan orvoshoz. Ez elkerülhető, ha odafigyel az ember az egészségére. A szervezetünk pedig – jó kondíció ide vagy oda – úgyis jelez, ha baj van. Hál’ istennek eddig megúsztam. De ha elmúlik az élet, azt is elfogadom. Mosolyogva kimondom: jó volt élni.
❚ Gábor, ez még messze van! – Addig is érzem és élvezem a közönség szeretetét, elismerését. Az
–
Valaki azt mondta, őrültség lenne visszautasítani egy ilyen sikergyanús lehetőséget. És neki lett igaza: a filmben elhangzó mondásom, az „Egy óra múlva biztosan itt vagyok!” valóságos szállóigévé vált és megalapozta a népszerűségemet. Az is előfordult, hogy egy drámai szerepben jelentem meg a színpadon, és a közönség soraiból bekiabáltak: „Itt a Láng Vince!” Nemrég pedig egy kilencvenéves néni jött oda hozzám az önálló estem végén, és remegő hangon közölte velem: „Úgy szeretem a művész urat! Én magán nőttem fel!”, nekem meg elállt a lélegzetem, hirtelen nem tudtam, akkor hány éves is vagyok.
❚ Aztán a Rézmozsarat vegyenek című slágerrel mindent vitt! – Nézze, egy színésznek a végletektől végletekig sokféle műfajban otthonosan kell mozognia, legyen az varieté, vígjáték, tragédia vagy dráma. Ha pedig énekelni hívják, akkor azt is meg kell ugrania.
Végh Antal Miért beteg a magyar futball? című könyve alapján írott darabot, melyben Kossuth - díjas színészek hada szerepelt. Ehhez azonban hitelt kellett felvennünk, amit a jegybevételből akartunk visszafizetni, a maradék összeg pedig ment volna a színházteremtésre. Azonban politikai okokra hivatkozva magas helyről leállították az egészet. Csakhogy már nem volt visszaút, mert addigra a nyolc előadásra elkapkodták a jegyeket. Végül megtarthattuk a premiert, ami a közönség bekiabálása és bojkottálása miatt félbeszakadt. Azt hiszem, ez volt a Kádár-korszak legnagyobb színházi bukása. A történtek nemcsak anyagilag, hanem lelkileg is megviselt bennünket. Nehéz volt felkelni a padlóról, de a színház végül csak megvalósult. S ahogy lenni szokott, két dudás nem fér meg egy csárdában, úgyhogy kenyértörésre került sor. Karinthy Marci vitte tovább a színházat, engem pedig szerződéssel várt a Nemzeti.
országjáró Pódium Színház több darabomat is műsoron tartja, így gyakran játszom vidéken. Nagyon jólesik, hogy már-már rajongással vesznek körül az emberek mindenhol. Ettől szinte megtáltosodom, és újabb tervekkel állok elő. Mondják is a kollégáim, mi a francot akarok még, hisz hihetetlenül gazdag pálya áll mögöttem. Egyszerűen nem tudok leállni, bőven van még bennem spiritusz.
❚ Mi foglalkoztatja mostanában? – Megírtam a Jó estét nyár, jó estét szerelem folytatását Jó estét nyár, jó estét kedvesem címmel. Úgy kezdődik, hogy a sötét ruhás fiú, Viktor kiszabadul a börtönből, és megöregedve itt találja magát a digitális világ kellős közepén. Nehezen kezdi újra az életét, előbb-utóbb szembeütközik a törvényekkel, a végkifejletet azonban nem szeretném elmesélni. Elkészült a Börtönszínház című darabom forgatókönyve is. Mindkét filmben szívesen eljátszanám a főszerepet. Borzák Tibor
A ma gyar vi dék lap ja
Kiadó: Mediaworks Hungary Zrt. Székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.
Felelős kiadó:
Kálmán Erika elnök-vezérigazgató
Főszerkesztő: Néző László
E-mail: kapcsolat@szabadfold.hu
Telefon: +36-1/999-4760
Hirdetésfelvétel
E-mail: hirdetes@mediaworks.hu
Telefon: +36-80/44-22-33
Főszerkesztő-helyettes: Varga Attila (attila.varga@szabadfold.hu)
Lapszerkesztők: Habik Erzsébet (erzsebet.habik@szabadfold.hu)
T. Németh László (laszlo.nemeth@szabadfold.hu)
Rovatvezetők: Az olvasó oldala
Dulai Sándor (sandor.dulai@szabadfold.hu)
Házunk tája
O. Horváth György (gyorgy.horvath@szabadfold.hu)
Portré, Fókusz, Közelről Jancsó Orsolya (orsolya.jancso@mediaworks.hu)
Kultúra, Történelem Szijjártó Gabriella (gabriella.szijjarto@szabadfold.hu)
Főmunkatárs: Balogh Géza (geza.balogh@szabadfold.hu)
Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Felelős vezető: Marancsik Roland nyomdavezető
A szerkesztőség címe: 1082 Budapest, Üllői út 48. Telefon: 06-30/515-7063
A Szabad Föld-online: www.szabadfold.hu
Kiadói megrendelés és reklamáció: 06-46/99-88-00-s telefonszámon vagy az ugyfelszolgalat@mediaworks.hu e-mail-címen.
A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget.
A szponzorált cikkeket (X) megjelöléssel vagy szaggatott keretben jelentetjük meg. ISSN 0133-0950 Index: 25 777 Online: ISSN 1587-1320
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazgatóság és a MédiaLOG-DMHM Zrt. Előfizethető a kiadóban telefonon 06-46/99-88-00-s telefonszámon hétköznap 8–16 óráig (a fennmaradó időben üzenetrögzítő), e-mailben az ugyfelszolgalat@mediaworks.hu címen, valamint weboldalunkon: www.lapcentrum.hu
Terjesztik: árusításban a HÍRKER Zrt. és a Lapker Zrt.
Előfizetési díj: egy évre 23 880 Ft, fél évre 11 940 Ft, negyedévre 5970 Ft, egy hónapra 1990 Ft.
Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.
zöld föld
Ezzel a jellel kívánjuk hangsúlyozni, hogy lapunk minden esetben a környezetvédelem pártján áll.
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1945. január 27-én szabadították fel a lengyelországi koncentrációs tábor, Auschwitz–Birkenau foglyait. Az ide érkezők többségét azonnal halálra ítélték, míg másokra lassú és kínzó vég várt. Több mint egymillió ártatlan ember – zsidók, romák, politikai foglyok és más üldözöttek – vesztette életét az itteni gázkamrákban, vagy éhezés, betegségek és kényszermunka következtében. A holokauszt szomorú mérlege: összesen hatmillió zsidó áldozat, ebből másfél millió gyermek. A nemzetközi emléknapon elhangzott visszaemlékezésekből és egy sokkoló tanulmányból idézünk.
Magyar származású holokauszttúlélő mondott beszédet minap az ENSZ Közgyűlésében a 80. évfordulója alkalmából. A második világháború idején Budapesten született
Marianne Miller átélte családja kényszerű szétszakítását és több közeli rokonának meggyilkolását. Később annak szentelte életét, hogy a jövő generációit a holokausztról, valamint a gyűlölet és az intolerancia veszélyeiről oktassa. Az egybegyűlteknek elmesélte szülei túlélését. „Alfréd és Violetta Nobel egy fiatal pár volt, akik mélyen szerették egymást. Mielőtt apámat munkatáborba vitték, anyám teherbe akart esni. Apám ellenezte ezt. »Nem hozol gyereket egy olyan világba, ahol mindenhol a biztos halál vár rá« –mondta. De anyám, aki annyira szerelmes volt, azt válaszolta: »Talán egyikünk életben marad, és így is emlékezni tud a másikra.« Ilyen körülmények között jöttem a világba –egy olyan világba, ahol minden sarkon a halál várt rám.” Budapest, 1944. Egy fagyos decemberi éjszaka. Anyák vonulnak gyermekeikkel halálos csendben a vasútállomás felé. A célállomás: Auschwitz. „Ekkor valami példátlan dolog történt. Anyám egy hirtelen mozdulattal letépte a sárga csillagját, és kirohant a sorból, engem a karjában tartva. Egy kapualjban bújt el, azt hitte, senki sem látta. De egy fiatal magyar náci üldözőbe vette, üvöltött és a mellkasára szegezte a puskáját. »Hogy mered levenni a sárga csillagot? Most megölöm a gyerekedet, te pedig végignézed. Aztán visszamész a sorba a gyereked nélkül.« Anyámnak csak egy vékony arany jegygyűrűje volt.
Odatartotta neki, és azt mondta: »Nézd! Nézd! Te megölöd az embereket, és elveszed az ékszereiket, de ez a gyűrű más – nem véres. Azért ragyog, mert nem öltél meg érte senkit. Vedd el! Áldás van rajta. Életet adtál egy anyának és gyermekének. Vedd el!« A férfi talán abban az egy pillanatban megtalálta magában az emberség szikráját. Nem követte anyámat. Hagyta őt futni, és mi megmenekültünk.” Az édesapja története nem kevésbé figyelemre méltó. „A bergen-belseni táborba hurcolták, ahol heti egy szelet kenyéren élt. Volt annyi akaratereje, hogy hét darabra ossza, és mindennap egyet evett meg. A felszabaduláskor mindössze 35 kilót nyomott. Egy gyermek súlyát.”
Corrie (Cornelia) Hermann, Hermann Pál csellista és holokausztáldozat lánya az Európai Parlament emlékező plenáris ülésén szólalt fel és elmesélte zenész édesapja életét. Az 1902-ben Budapesten született zsidó Hermann
Pál a budapesti Liszt Ferenc Akadémián tanult, többek között Bartók Bélától, Kodály Zoltántól és Székely Zoltántól. Az 1920-as években Berlinbe költözött, csellót és zeneszerzést tanított az ottani művészeti egyetemen. Korának egyik legkiválóbb csellistájaként tartották számon, legendás Gagliano csellóján Európa legrangosabb színpadain koncertezett. Hitler kinevezése és a nemzetiszocialista eszmék előretörése miatt 1933-ban Belgiumba, majd Franciaországba menekült. 1944 áprilisában Toulouse-ban egy utcai razzia során letartóztatták, és a Párizs melletti
Nemzetközi felmérés készült az évfordulóra, melyből kiderült, az Egyesült Királyságban a megkérdezettek 26 százaléka nem tudta egyetlen haláltábor helyszínét sem. Ez az arány a fiatalabb korosztály körében még rosszabb: 33, az Egyesült Államokban pedig 48 százalék volt. Ez egyesek szerint összefüggésben lehet a holokauszttagadással, mely egyre gyakrabban jelenik meg a közösségi médiában, legmagasabb arányban Lengyelországon, Ausztriában és Magyarországon találkoztak ilyen anyagokkal − írta meg a The Guardian brit napilap. Leggyakrabban az X-en és a Facebookon szerepelnek ilyen tartalmak, de a TikTokon is gyakran osztanak meg hasonló videókat.
A vizsgált nyolc országban nemigen tudták, hogy mennyien estek áldozatul a holokausztnak. Sokan úgy vélték, kétmillióan vagy annál kevesebben. Utóbbit Romániában, Magyarországon és Lengyelországban hitték legtöbben így, a megkérdezettek több mint egynegyede. Sokkoló tény, hogy a 18–29 év közöttiek egy része még csak nem is hallott a holokausztról. A legrosszabb adatot Franciaország szolgáltatta 46(!) százalékkal, de Romániában, Ausztriában és Németországban is tíz százalék feletti arány szerepelt. Minden szakember kiemelte: rendkívül fontos a holokauszt oktatása és megismertetése a fiatalokkal, hogy soha többé ne történhessen meg hasonló szörnyűség.
Drancy táborba szállították, ahonnan indultak a transzportok a koncentrációs táborokba. Innen a litvániai Kaunas koncentrációs táborába deportálták. „Nem tudjuk, mi történt ezután, de a 900 fogoly közül csak egy maroknyi tért vissza a háború után.” Hermann Pál zenei elhivatottságát tökéletesen kifejezi, hogy miközben a zsidókat szállító vonat az állomáson várakozott, sikerült egy üzenetet kidobnia a vonatból, amelyben kérte, hogy a Gagliano csellóját mentsék meg a nácik elől. Az üzenetet megtalálták, és egyik barátja száz kilométert kerékpározott, hogy megmentse a hangszert. Betört a zenész házába, a mesterhangszert egy másikra kicserélte, és a hátára szíjazott Gaglianóval elmenekült.
A csellót csak nemrég, nyolcvan évvel később fedezték fel újra, amikor az Erzsébet királyné verseny egyik versenyzője játszott rajta. „Hitler könyveket égetett el, festményeket pusztított el és milliókat gyilkolt meg, de a zene legyőzhetetlen” – fogalmazott Corrie Hermann. A ma 92 éves, nyugdíjas orvos és egykori politikus 1996-ban megalapította a Paul Hermann Alapot, amely fiatal hivatásos csellistákat támogat. (szijj)
❙ 1963. november 22-én a Kennedy házaspár nyitott limuzinban haladt át Dallas belvárosán. Az akkor 24 éves bérgyilkos, a korábbi tengerészgyalogos Lee Harvey Oswald az egyik épület hatodik emeletéről nyitott tüzet. Két nappal John F. Kennedy halála után, Jack Ruby bártulajdonos Oswaldot lőtte le átszállítása során.
❙ 1968. április 4-én Martin Luther King Jr. belehalt sérüléseibe, miután nyakon lőtték a memphisi Lorraine motelben. Az elkövetőt, James Earl Rayt Londonban fogták el. Bűnösnek vallotta magát és 99 évig tartó börtönbüntetést kapott. Később megváltoztatta vallomását, és haláláig ártatlannak vallotta magát.
❙ 1968. június 6-án JFK öccse, Robert Kennedy éppen megtartotta a Los Angeles-i Ambassador Hotelben a kaliforniai előválasztás megnyerését ünneplő beszédét, amikor a konyhában lelőtte a jordán Sirhan Sirhan. A merénylőt életfogytiglanra ítélték, és bár többször folyamodott szabadlábra helyezésért (legutóbb 2023-ban), de mindig elutasították.
Donald Trump január 20-i hivatalba lépése után az egyik első lépése volt, hogy végrehajtói rendeletben feloldja a titkosítást a hatvanas évek három jelentős politikai gyilkosságának aktáiról. John F. Kennedy 1963-as, Robert F. Kennedy (JFK) és Martin Luther King, Jr. 1968-as meggyilkolása az elmúlt bő fél évszázadban számos összeesküvés-elméletet szült. Kérdés, hogy a feloldott információk eloszlathatják-e a kétségeket, tekintve, hogy szakértők szerint komoly meglepetés nem várható.
Trump utasítása szerint a titkosszolgálatoknak két hete van arra, hogy John F. Kennedy, azaz JFK aktáit elérhetővé tegyék, Robert Kennedy és Martin Luther King esetén a határidő 45 nap. Ugyanakkor ez a hozzáférés nem jelent egyet a mindenki számára szabad betekintéssel. A kutatók kutathatják az anyagot, de hogy a széles közvélemény mikor juthat hozzá, az egyelőre nem világos. Az elnök szerint „sokan évek óta vártak már erre” a döntésre, köztük az új egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. is, aki nem hiszi, hogy apját (JFK öccsét) Sirhan Sirhan önállóan ölte volna meg, hanem nagyobb összeesküvést sejt a háttérben. Nincs egyedül. A Gallup ötévente elvégzett felmérése szerint 2023-ban az amerikaiak 65 százaléka gondolta úgy, hogy JFK meggyilkolását nemcsak Lee Harvey Oswald hajtotta végre, illetve másokkal együtt szervezte meg. A magányos merénylő elméletét minden egyes felmérésben a megkérdezettek több mint ötven százaléka vitatta. A másik két gyilkosság esetében is komoly fenntartásai van nak az amerikai társadalomnak. Ezek tisztázására a kongresszus 1992-ben döntött úgy, hogy minden Kennedy-aktát nyilvánosságra kell hozni a következő 25 évben. A határozatban komoly szerepet játszott a konteókról híres Oliver Stone JFK – A nyitott dosszié című filmje, amely szerint Kennedy öszszeesküvés áldozata lett. Stone mozijai minden alkalommal felkavarják az állóvizet, ám a JFK addig nem látott társadalmi felhördülést hozott. A határidő 2017-ben, Trump első elnöksége idején járt le. Az elnök közzé is akarta tenni a dokumentumokat, ám a titkosszolgála-
tok tiltakozása miatt végül annak 88 százaléka került csak nyilvánosságra (ötmillió anyag), illetve 11 százalék kisatírozásokkal. Joe Biden 2021-ben, 2022-ben és 2023ban is hozott nyilvánosságra iratokat, így körülbelül háromezer dokumentum maradt még zárolva az Egyesült Államok 35. elnökének halálát illetően. A kérdés, hogy vajon az ezekben tárolt információ felfed- e valamilyen megdöbbentő újdonságot. Szakértők egybehangzóan állítják: aligha. Sőt sem a Kennedy, sem King család tagjai nincsenek teljes mértékben elragadtatva a döntéstől. Jack Schlossberg író, JFK unokája politikai szemfényvesztésnek nevezte az intézkedést, mivel „a valóság sokkal szomorúbb a mítosznál – egy tragédia, aminek nem kellett volna megtörténnie”. Ezzel vág egybe több szakmai vélemény is, amelyek szerint a fennmaradt dokumentumok többsége a titkosszolgálatok ma is használatos eljárásait tartalmazzák, számos működő, az elnök védelmét illető protokollt.
Martin Luther King családja kérelmezte, hogy mielőtt bármilyen dokumentum nyilvánosságra kerül, hadd tekinthessenek bele. A szakértők szerint félő, hogy azok nem
a gyilkosságról tartalmaznak új információkat, hanem a polgárjogi harcos magánéletéről. Régóta pletykálják ugyanis, hogy Luther King hűtlen volt a feleségéhez, és az új iratok bizonyíthatják a sejtéseket, ami rendkívül rosszul hatna az amerikai feketemozgalom kulcsfigurájának imázsára. Köztudott, hogy Kinget évekig illegálisan figyelte meg az FBI, mert az ügynökség hírhedt igazgatója, J. Edgar Hoover meg volt győződve a prédikátor széles körű kommunista ös zszeesküvési kapcsolatairól.
Mi derülhet ki tehát? A merényletek alapvetései aligha változnak: Lee Harvey Oswald 1963-ban lelőtte JFK-t, James Earl Ray 1968-ban Luther Kinget, majd két hónappal ké-
JFK búcsúztatása. Édesanyja, Rose Fitzgerald Kennedy úgy búcsúzott: „Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít. Nem így lett"
sőbb Sirhan Sirhan Robert F. Kennedyt. Szakértők várják, hogy megismerhessék a nyomozók neveit, illetve a nyomozási folyamat részleteit, mivel pletykákból tudni, hogy bőven folyt illegális vizsgálat, például maffiavezérek lehallgatása. Valószínűleg Jackie Kennedy Onassis aznapi szerepéről is többet tudhat meg a közönség, mivel az iratok között szerepelnek a first lady William Manchester történésszel zajlott beszélgetésének jegyzetei, amelyeket Jackie külön kérésére zároltak.
A gyilkosságot először vizsgáló Warren-bizottság hat évtizeddel ezelőtt jutott arra a következtetésre, hogy nincs bizonyíték sem Oswald belföldi összeesküvési kapcsolataira, sem egy külföldi kormány rész-
vételére az elnök megölésében. Ugyanakkor 1978-ban a képviselőház illetékes, a gyilkosságokat újra vizsgáló bizottsága megállapította, hogy Kennedy „valószínűleg összeesküvés áldozata lett”.
Ennek is köszönhető, hogy az egyik legelterjedtebb elmélet Kuba és a kommunisták szerepét latolhatja, a többi pedig a CIA-t, a fegy verlobbit vagy a későbbi elnököt, Lyndon B. Johnsont okolja. Kérdés, hogy Oswald ismerősének, Ruth Paine-nek adóbevallásai benne vannak- e a fennmaradó aktákban, mert azokat soha nem hozták nyilvánosságra. Ezekben lehetnek olyan információk, amelyek bizonyítják, Oswald kapott- e pénzt a szövetségi kormánytól. Ha nem, az megkérdőjelezi az állam szerepéről szóló konteót, hasonlóképpen, ha az adóbevallásokban nincs kommunistáktól vagy külföldi kormányokkal kapcsolatban álló emberektől kapott pénz, akkor a külföldi beavatkozás elmélete dőlhet meg. Szintén érdekes, ha az iratok jobban megvilágítják, mi zajlott Kubában JFK meggyilkolásakor. Kérdés ugyanis, hogy mit tudott a CIA valójában Oswald viselkedéséről, amikor az hat héttel a merénylet előtt Mexikóvárosban járt a szovjet és kubai nagykövetségen. Vajon potenciálisan megakadályozhatta-e volna a merényletet, ha beszámol az FBI-nak Oswald instabilitásáról? Létezik továbbá egy Castro leváltásának lehetőségeit boncolgató dokumentum, amelynek kapcsán felmerül a kérdés, vajon a CIA hajlandó volt- e feláldozni akár az amerikai elnököt is Kuba hosszú távú megszerzése érdekében.
Bár mindez a kutatók számára izgalmas, abban egyetértenek a szakértők, hogy az akták aligha fogják megmagyarázni a legfontosabb dilemmát: Oswald miért lőtte le Kennedyt. A Virginiai Egyetem Kennedy-kutatója, Larry J. Sabato szerint apróságokat észre lehet majd venni, amelyek ugyan utalhatnak szenzációkra, de sokkal nagyobb az esély, hogy semmi hasonlót nem fognak találni. Ezzel együtt a szakértők szerint az amerikaiaknak joguk van megismerni az aktákat, mivel azok mind a történelmi emlékezet feldolgozásában, mind az összeesküvés - elméletek elleni harcban segítenek. Jancsó Orsolya
Eházban sem lakott a keszthelyi Schwarz Dávid 1871 és 1877 között, így itt sem vásárolhatta meg özvegyétől huncut F. Zeppelin a léghajó tervrajzát és vele világhírnevét. Aztán Berlinben rálelt, azóta nem Schwarzok, hanem Zeppelinek úsznak a légben – olvasom a tábla vésetét a műemlék jellegű épület falán a városközpontban. A merev szerkezetű, könnyűfémből készült, kormányozható léghajó feltalálójának állított emléket a művész, hogy Schwarz Dávid neve ne merüljön végleg feledésbe. Mellette a másik dombormű azt a jelenetet ábrázolja, amikor „ Nádi Jancsi megüli a szilaj bivalyt a párizsi világkiállításon”. Ezen a keszthelyi „Globe”, azaz a Pethő-ház látható 1911-ből, azon meg „ Ferencz József a Kisfaludy fedélzetén Keszthelynél”. A domborművek alkotója, Túri Török Tibor igazán egyedi „darab”, komoly és bohém egyszerre. Az biztos, hogy a tárgyak megszállottja: ötven év fanatikus gyűjtése lapul hét múzeumának vitrinjei mögött. A repertoár széles és tarka, a Történelmi Panoptikum egyházviseleti tárlatával szemben a Kínzó Múzeum –Horrorárium, a Vidor Játékmúzeum alatti pincében pedig az Erotikus Panoptikum csalogatja a látogatókat. Akkor most már legyen teljes a sor: az említetteken kívül még a Babamúzeumot, a Nosztalgia és Giccs Múzeumot, valamint a Csigaparlament kiállítóhelyét működteti önerőből – ezek együtt évente több mint 40 ezer látogatót vonzanak Keszthely Sétáló utcája mentén, a Festetics-kastély közelében.
KEDVES LÁTOGATÓK! TECHNIKAI OKOK MIATT A MÚZEUMOK ZÁRVA TARTANAK – ez a felirat olvasható Keszthely hét, magántulajdonban lévő kiállítóhelyének bejáratán, többek között Közép-Európa legnagyobb népviseletes babamúzeumáén is. Tulajdonosuk, a Pro Cultura Keszthely díjas Túri Török Tibor – szobrászművész, szépmíves és író – januárban a közösségi oldalán tudatta: „Helyben úgy döntöttek, hogy nem használhatom a múzeum megnevezést, megemelik a bérleti díjakat, de a szobraim is útban lettek.” Az elhivatott gyűjtő hihetetlen látványosságai több mint 25 éve gazdagítják a Balaton-parti város kulturális és turisztikai kínálatát, de most félő, hogy költözni kényszerül.
Na, de mégis kicsoda ez a csodabogár múzeumgyűjtő?!
SZIJJÁRTÓ
GABRIELLA RIPORTJA
NÉMETH
ANDRÁS
PÉTER FOTÓI
– Úgy 16 éves koromig tartott a „mindent lerajzolni, papírra vetni” szenvedély. Órák alatt titokban rajzoltam, amiért nem egy pofon és körmös illetett – meséli a kacskaringós kezdetekről. – Aztán megcsaltam a grafikát, a beatzene szele magával repített. Több zenekarban is játszottam, majd abbahagytam. Könyörögtem volna vissza magam elhagyott szeretőmhöz, a képzőművészethez, a műszaki főiskola alatt alkalmanként „megkörnyékeztem”, de hiába feszített a papírra vetés vágya, már nem vettük komolyan egymást. Mint mezőgazdasági üzemmérnök került Somogyba, később szakiskolai tanár és diákotthoni nevelő lett. Rajzszakköröket vezetett, több tanítványa később el-
végezte a képzőművészeti főiskolát. Ő nem tehette: „Velem szembejött az élet, öt gyerek, építkezés.” Vállalkozásba fogott – működtetett éttermet, büfét, bárt –, és közben 1999-től sorra alapította a múzeumokat. – A babamúzeummal kezdődött. Mindig szerettem a néprajzot, sokat jártam Erdélyben. Tudtam, hogy meg kell őrizni a múltat, aminek fontos része a népviselet. Határon túli újságok segítségével pályázatokat írtunk ki, balatoni nyaralást és pénzjutalmakat sorsoltunk ki azok között, akik viseleteket küldenek be. Fordul a zár a lakatban, fény gyúl a sötét termekben, és magán-idegenvezetést kapunk a látogatók nélküli kiállítóterekben. Az épület valamikor magtár volt, anno Túri Török Tibor megvásárolta, és Közép-Európa legnagyobb népviseletes babamúzeumát alakította ki
2025. február 7. u A vidék családi hetilapja
benne az elmúlt 26 év alatt. A „modellek” sem akárhol, a herendi porcelángyárban készültek.
– A néprajztól nem áll messze a történelem, vagyis a Történelmi Panoptikum valahogy adta magát. Aztán jöttek sorban a többiek. Sokáig kereskedtem, a piacokat jártam, eközben is gyűjtöttem a tapasztalatokat, és nem utolsósorban a múzeumok anyagát az ott szerzett tárgyakból gyarapítottam. Szinte támogatások nélkül, mindig egyedül kellett fenntartanom a gyűjteményeket. Bevallom, az Erotikus Panoptikumot csak azért hoztam össze, hogy a többit, a valóban értékeseket könnyebben fönn tudjam tartani. Ráadásul – dacolva a balatoni, mindössze két-három hónapig tartó nyári csúcsszezonnal – ezek a helyek eddig egész évben nyitva tartottak.
Egészen január közepéig. Akkor ugyanis az alapítótulajdonos a magánmúzeumok bezárása mellett döntött. Az érdeklődőket a közösségi oldalán tájékoztatta elhatározásának okáról: „Helyben úgy döntöttek, hogy nem használhatom a múzeum megnevezést, megemelik a bérleti díjakat, de a szobraim is útban lettek.” Mint kiderült, Túri Török Tibor hét belvárosi magánmúzeuma közül kettő működik önkormányzati ingatlanban. Ennek ürügyén igyekezett fogást találni a Köztársasági Érdemrenddel kitüntetett szobrászművészen az új városvezetés.
– Huszonhat éven át pártállástól függetlenül, ha nem is anyagi, de erkölcsi támogatást kaptam Keszthely polgármestereitől. Eddig a jobb- és a baloldal is dicsérte a munkámat, pedig nem voltam és nem vagyok egy pártnak sem tagja. Nemrég behívtak a polgármesteri hivatalba, és azt közölték, hogy apasztom a város bevételét – mondja keserűen. – Másfél évtizeddel ezelőtt a Vidor Játékmúzeumot és a pincében az Erotikus Panoptikumot az önkormányzat romos épületében nyitottam meg; ez a régi Mikus Galéria, ami ott állt már hat-nyolc éve üresen. A felújítás, a pincerendszer szigetelése egy családi ház árába ke -
rült. Lehetőségem volt választani, hogy lebérelem a befektetett összeget, vagy bérmentesítenek és csak az áfát fizetem évről évre. Én sajnos az utóbbit választottam. Ez a két múzeum a Sétáló utca háta mögött van, most mégis egy belvárosi üzlet négyzetmétertarifájával szoroztak, ezáltal horror összeget generáltak, amelytől én eddig úgymond „megfosztottam” a várost. Most a korábbi szerződést meg akarják változtatni, komoly díj fizetésére köteleznének. A tulajdonos szerint az önkormányzati számítások a múzeumok jövedelmezőségéről komolytalan, mert az adók, a bérek, a rezsi stb. felemésztenek mindent. A nyári bevételt a téli jobbára nullázza. Három éve már, hogy nincs miből fűteni, a pénztárakban hősugárzók párásítják az ablakot, a játékmúzeumban közel egy éve csőtörés miatt nincs víz. Nem egy helyi iparos ingyen javított, karbantartott nála, tudván, hogy elhivatottságával a települést szolgálja.
– Aki nyerészkedéssel vádol, maga is nyisson egykét ilyen múzeumot! Másutt a magánmúzeumokat támogatni szokták – bérletidíj-mentességgel, működési támogatással –, és nem hasznot húzni belőle. Én nem kértem támogatást a várostól, igyekeztem a múzeumokat minden áron fenntartani, és így, közel nullán is üzemeltetni. A szerény hasznot mindig visszaforgattam az épületek állagmegóvására, a gyűjtemények bővítésére. Meghatódva beszélt arról a szimpátiacunamiról, amit a bezárások híre generált. A belvárosi kereskedők és vendéglátósok civil demonstrációt szerveznek a kulturális intézmények helyben tartásáért.
Csótár András, a vármegyei közgyűlés képviselője 2002 és 2024 között Keszthely kultúrát felügyelő bizottságának elnökeként dolgozott. A magánmúzeumok körül kialakult helyzet kapcsán emlékeztette a helyi városvezetést: Turi Török Tibor keszthelyi lokálpatrióta, mecénás és kulturális nagykövet, múzeumai és a Kárpát-medencében avatott mintegy kétszáz szobra,
Sok gyűjtő szépséges kollekcióját befogadta már
domborműve által „folyamatosan öregbítette városunk hírnevét”. A kiállítások fenntartásához tudomása szerint egyszer sem fordult anyagi támogatásért az önkormányzathoz, mindent önerőből oldott meg. Számtalan iskolai történelmi versenyt, előadást támogatott, ingyenes tárlatlátogatásokat szervezett a diákoknak. Azt is felelevenítette, hogy amikor 2009-ben a Pro Cultura Keszthely Díjat a népviseletes babamúzeumnak ítélte az önkormányzat, az azzal járó félmillió forintot Túri Török Tibor nem vette át: felajánlotta azt a városban működő kulturális egyesületek, csoportok, iskolai szakkörök javára. Csótár András úgy fogalmazott: nélküle és a kiállításai híján „sokkal szegényebb
lenne Keszthely, az a város, amely 2005-ben az országban elsőként érdemelte ki a Kultúra Magyar Városa megtisztelő címet”. Lakosságarányosan itt található az egyik legtöbb muzeális gyűjtemény hazánkban, ez pedig a Festetics-kastély és a Balatoni Múzeum mellett Túri Török Tibor magánintézményeinek köszönhető. A politikus arra kérte a város jelenlegi irányítóit, támogassák a magánmúzeumokat, biztosítsák a működéshez szükséges feltételeket, segítve az alkotót Keszthelyért végzett áldozatos munkájában. Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője felelős döntést vár a keszthelyi városvezetéstől. Bízik abban, hogy belátják, hibát követtek el, és nem fognak Keszthely érdekeivel ellentétes döntést hozni. Lapunk megkeresésére Keszthely önkormányzatától az a válasz érkezett, hogy február 4-én egyeztető megbeszélést tartanak Keszthely város múzeumainak tulajdonosaival, többek között Túri Török Tiborral is. Lapzártánk után, a megbeszélést követően fognak tájékoztatást nyújtani.
Turi Török Tibor is bizakodó, pedig azt mondja, hogy a köztéri szobrait érintően is felvetődtek kérdések. Felmerült továbbá a múzeum elnevezés használata is, amiről 1997-ben született egy törvény: ennek értelmében kiállítóhely elnevezésre jogosultak a jelenleg múzeum nevet viselő gyűjtemények kiállítóhelyei. Az önkormányzati „rapporton” azt bizonygatták, hogy nem lehet múzeumnak hívni az intézményeket, ha ott nem folyik kutatómunka.
– Nehezen élem meg ezt a vegzálást, de nagyon bízom a megegyezésben. Több települési önkormányzat jelezte már, hogy örömmel fogadnák a múzeumokat, így ha a keszthelyivel nem sikerül megegyezni, könnyen lehet, hogy felpakolom a teljes magángyűjteményt és elköltöztetem… Őszintén szólva én nem szívesen mennék el innen, én Keszthelyen, Keszthelynek hoztam létre őket. Több mint harminc évvel ezelőtt azt éreztem, végre otthonra leltem itt. Nagy mesemondók vigyázzák a Vidor Játékmúzeum bejáratát. Kint még csak-csak melengetett az erőtlen téli napsugár, de bent valóban szorosabbra kell húzni a kabátot. A sok ezer darabból álló, pazar játékgyűjtemény hagyatékból, bolhapiacokról állt össze, de van itt például egy olyan favár, amit 1944-ben szülők készítettek a kisfiuknak karácsonyra. Félszobányi helyet foglalnak el a plüssmackók, a mennyezetről régi babakocsik lógnak.
Apropó, kocsik! Az ablak alatt sorakozik a gyenesdiási Tóth Attila régi, pedáloskisautó-gyűjte ményéből jó néhány darab. A férfiról tudni kell, hogy a vatera.hu által meghirdetett szavazáson „az ország legfanatikusabb gyűjtője” címet nyerte el 2012-ben. – Nem csak a gyerekek, a felnőttek is szívesen bejönnek hozzám. Időutazást, nosztalgiázást kínálok nekik – mutat körbe Európa legnagyobb játékmúzeumában. – Miért csinálom? A gyűjtés nekem életelixír. De biztos, hogy van bennem egy kis birtoklási vágy is – teszi hozzá mosolyogva.
Túri Török Tibor mások nagysága előtt is elismeréssel hódol. Megvásárolta és kiállította azt a 4,5 millió csigaházból épült Parlament-makettet, ami a Guinnessrekordok közé is bekerült. Kreitner Béláné Ilona néni (1920–2009) 1975-től, 14 éven keresztül készítette a zalai Úny községben az Országház élethű, méretarányos makettjét: csaknem 8 méter hosszú és 2,5 méter magas. Az ország különböző bányáiból, külszíni fejtéseknél gyűjtötte a pannon-tengeri maradványokat, majd ezeket ragasztgatta fel emberfeletti türelemmel a makett betonból és vasból készült vázára.
Sok ideig váratott magára, míg a falu különböző pajtáiból, üres óljaiból méltó helyre, Keszthelyen közszemlére került. Ez idő alatt külföldre vitték volna, sok pénzért, de Ilona néni nem adta el idegen honba. Az épületet végül 1999-ben Túri Török Tibor gondjaira bízta, aki egy hatalmas vitrinben állította ki – miután kamionnal megérkezett az adomány, és több ember egyhetes munkájával összerakták.
A kezdetektől eltelt évtizedek során fordult a történelem: a kupola csúcsán, ahol eredetileg „csigavörös csillag” díszelgett, ma már a magyar zászlót látni. Már amikor nyitva van a keszthelyi magánmúzeum…
Karinthy Frigyes jól ismert karcolatfüzetére építve született meg a Tanár bá', kérem című, nagy sikert aratott egész estés játékfilm. A Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete produkciója minimális költségből, de annál több odaadással, lelkesedéssel készült.
Afőleg paródiáiról, csipkelődő humorú, helyenként gúnyos hangvételű írásairól ismert magyar író Tanár úr kérem című novellagyűjteményében sok rövid történetet mesél el az olykor kihívásokkal, megpróbáltatásokkal telt, de visszatekintve minduntalan megszépülő diákéletről. Karinthy kora óta az iskola, a tananyag, a tanulók és az oktatók sokat változtak, mégis, a téma rejt magában olyan helyzeteket, tapasztalatokat, megéléseket, amelyek mindannyiunk számára ismerősek. A karcolatfüzet élvezetes, humoros írásai a mai fiatalok körében kevésbé ismertek, népszerűek. Ám a benne foglalt gondolatok – az életen át elkísérő iskolás élmények és a közösségbe tartozás fontossága – örök érvényűek.
A film története úgy kezdődött, hogy a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete 2016-ban szilveszteri gálaműsorára készülődött. Horváth Zoltán alapító az egyesület 9–12 évesekből álló gyermekcsoportját is
szerette volna színpadra állítani. Akkor vette elő Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című novelláskötetét. Az egyes fejezetekből kiragadott részletekből írt egy egységes történetet, és megrendezett egy húszperces diákelőadást. A dramaturgiának megfelelően popdal részle tekkel tette humorosabbá, befogadhatóbbá a szépirodalmi művet. A közönség állva tapsolta a jól sikerült, frappáns műsort.
A zenés humoreszk műfajú produkció megálmodója úgy vélte, a téma még sokakat érdekelhet, ezért a korábbiból egy egész estés előadást kerekített. Még több Karinthy-novellát fűzött össze, helyenként rövidített, néhány szövegrészletet kiemelt az eredeti környezetéből. Láthatók-hallhatók részletek többek között az alábbi fejezetekből: Elkéstem, A jó tanuló felel, Magyarázom a bizonyítványom, Magyardolgozat, Röhög az egész osztály. Ezekből az életképekből áll össze az egységes történet, egy het-
venperces előadás, amely a diákélet teljességét adja vissza.
Az adott dramaturgiai részhez kapcsolódóan hetven popzenei dalrészlet hangzik el mindössze egyegy sor éneklésével, amelyek további humorforrást jelentenek az adott szituációban. Hallhatók Azahriah-, DESH-, Bagossy Brothers Companyzeneszámrészletek, és felcsendülnek klasszikus Omega-, Illés-, EDDA-, Zalatnay Sarolta-, Máté Péter- és Bikini-slágerek is. Ki ne gondolt még arra a tanórán, hogy „Hol jár az eszem, csak a csengőt figyelem”, vagy feleltetés előtt: „Meghalok, hogyha rám nézel”.
A témaválasztás azért is szerencsés, mert a diákok át tudják élni, tökéletesen bele tudnak helyezkedni az eljátszott élethelyzetbe, miközben mégis egy sajátos karaktert alakítanak. A darabban szinte azonos nagyságú szerep jutott minden színészpalántának. Már a harmadik gyermekcsoport adja elő a produkciót. Sőt, a téma könnyedsége, előbbi erényei miatt ez az, amivel először színpadra állnak.
A fiatalok összefogásával, önerőből 1998-ban alakult egyesületnek a Nemzeti Tehetség Program kere-
tében nemrégiben lehetősége adódott egy olyan pár perces rövidfilmforgatásra, amely a próbákba nyújt betekintést. Horváth Zoltán, aki 2013 óta tart színjátszó szakkört gyerekeknek, úgy gondolta, megéri az általuk játszott teljes produkciót filmre vinni, hogy azt még többen láthassák.
A szereplők magját az egyesület gyermekszínjátszó csoportjának tagjai adták, de a rendező meghallgatást is tartott. A forgatás három héten át, napi nyolc órában zajlott Hanula Gábor operatőr közreműködésével. Javarészt önerőből és lelkesedésből valósult meg a film.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői színháztermét rendezték be osztályteremnek, a berendezéseket a Szent Imre Általános Iskolától kapták. Az egyik főszereplő, Géczi András és a rendező végezte a vágási és utószinkron-munkálatokat egy ideiglenesen felállított stúdióban. A filmet 2024 decemberében a városi moziban mutatták be.
A témához illően, Kovács Máté által készített krétarajzra emlékeztető animációs betétek jelzik az alcímeket, így követhetjük, melyik Karinthy-novellából látunk részle-
Ritkán esik szó a Szabad Föld hasábjain dzsesszről, pedig a műfaj nálunk is jó ideje gyökeret eresztett, és mára egyre nagyobb számú közönséget vonz. Nagyban köszönhető ez a Sárik Péter Triónak, hazánk egyik legnépszerűbb dzsesszze nekarának. Az egyik legtöbbet koncertező formáció tagjai (Sárik Péte r – zongora, Fonay Tibor – nagybőgő, Gálfi Attila – dob) nagyon nyitott, sokoldalú zenészek. Fellépéseik igazi közönségbarát koncertek, teli humorral, játékkal és energiával.
Minap a Budapest Jazz Club zsúfolásig megtelt termében Berki Tamás dzsesszénekes csatlakozott hozzájuk. Ne fukarkodjunk a jelzőkkel: ő a magyar dzsesszéneklés koronázatlan királya, aki az elmúlt
évtizedek számtalan legendás zenekarának tagja volt, de zeneszerzőként és szövegíróként is jegyzik. Tizennégy évesen kezdte zenei pályafutását saját beatzenekarában, később nyert nemzetközi ifjúsági dzsesszénekesversenyt, a Nemzet-
közi Jazz Federáció Best of listája a mai napig Európa egyik legjobb férfi dzsesszénekeseként tartja számon. Csak néhány az elismerései közül: Artisjus-, Nívó- és Lyra-díjat kapott, átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.
Berki Tamásnak a Sárik Péterrel közös, Minden délibáb című duókoncertlemeze 2015-ben megkapta a Fonogram-díjat mint Az év dzsesszalbuma. A Sárik Péter Trióval hosszú évek óta játszik együtt, 2024-ben jelent meg a Hintaló című
teket. A színházi előadásban szereplő hetven popdalrészletet ugyanenynyi ének nélküli zeneszámmal egészítették ki, mellette felhangzanak más, jól ismert szignálok, sőt, harminc szólás és közmondás is a nézői élmény további fokozása érdekében.
A közönség kitörő lelkesedéssel fogadta a produkciót. S a gyerekek számára, akik szerepelnek benne, büszkeséget, jó tapasztalatot, élményt jelentett. Meglehet, valakit ez indít el a színházi vagy filmes pályán, mert a film elsődleges célja a tehetségkutatás és gondozás – véli a kezdeményező természetű író, rendező. A háromgyermekes családapa, a MATE gazdálkodási és menedzsment szakának vezetője 1999-ben írta az első rockoperáját Lencsés Balázs zeneszerzővel, és azóta foglalkozik zenés színházzal.
Az ő tollából való a film Rajtkő főcímdalának szövege (zeneszerző: Tömpe Gábor), amit a gyerekek egymásba kapaszkodva, teljes beleéléssel együtt énekelnek. Benne igyekezett megfogalmazni, amiről számára a Karinthy-novellák szólnak: a diákévek minden apróbb örömét igyekezzünk megélni. A feladatteljesítés mellett sok ilyen perc adatik meg nekünk a diákéletben, úgy a munkánkban, a mindennapi rutinfeladataink során is. Évek múltán ezekre fogunk emlékezni.
A mondanivalóját tekintve a fő célcsoport a tíz év feletti tanulók, de örök érvényű témája miatt mindannyiunknak szól. A rendező szeretné oktatási intézményekben is bemutatni a Tanár bá', kérem című filmet, országszerte és határon túl egyaránt. Mozikba nem kerül, de zártkörű vetítés formájában örömmel viszi el az alsó-, közép- és felsőfokú iskolák mellett akár könyvtárakba, különféle klubokba, bárhová, ahol egy közösségnek jó élményt adhat a közös filmnézés.
B. Pintér Dalma
közös lemezük. A Budapest Jazz Clubban számos szerzemény felcsendült az albumról, amelynek anyaga derűs utazás életen, kalandokon, szerelmeken át. A nyitódal, a Hol van az erdő nyitósora berkis módon talán legismertebb számára, a Békés expressz bluesra utal (Zakatol a vonat). Az erősen önéletrajzi, visszatekintő, összegző jellegű dalokat áthatja a humor, az önirónia, de a fájdalom is jelen van. Berki az úgynevezett improvizatív scatelő stílus hazai képviselője, amit anno Louis Armstrong és Ella Fitzgerald „fejlesztett ki”. A jelentés nélküli, gyors ritmusban improvizált, fúvós hangszereket utánzó énekhangokkal merész és forradalmi újításnak számított a vokális dzsesszben, és ezt a mi közel 79(!) esztendős Berkink mesterfokon űzi. Hiába, dzsesszben nálunk ő a király! (szijj)
Munkácsy Mihály születésének 180. és halálának 125. évfordulója alkalmából nagyszabású kiállítás látogatható március végéig a budapesti Szépművészeti Múzeumban. Több mint száz műalkotás, archív fotók és dokumentumok segítenek még jobban megismerni az egyik leghíresebb magyar festő életét, sikereit és páratlanul gazdag életművét.
J ó apropót adott a két évforduló, hogy egy olyan, eddig példa nélküli, az alkotó teljes életművét felölelő tárlat szülessen, amely –a fiatal éveitől a köré épült mítoszig terjedően – átfogó képet ad róla, kiemelve a „Munkácsy márka” kialakulását, ikonná válását. A cím is erre utal: Egy világsiker története. A magángyűjteményekből és külföldről is kölcsönzött, rejtőzködő remekművek között számos olyan alkotás látható a mostani tárlaton, ami még sosem járt korábban Magyarországon.
A Munkácsy-történet szerencsére közismert, a Krisztus -trilógia egyesítése okán az elmúlt két-három évtizedben újra és újra fókuszba került zseniális alkotójuk. A kivételesen tehetséges magyar asztalosinas külföldre ment festészetet tanulni, Düsseldorfban fedezték fel, képei bekerültek a párizsi Szalonba, érmeket szereztek, felfigyeltek rá a korabeli Európa leghíresebb művészei. A magyar fiatalembert szárnyai alá vette Cécile Papier báróné, aki megözvegyülése után hozzáment a festőhöz. Párizsban telepedtek le, ahol saját palotát építettek a város legelegánsabb negyedében. Munkácsy a festészetével az 1870–'80 -as években tömegeket nyűgözött le, később valóságos festőfejedelemként látogatott haza szülőföldjére.
A tárlat többek közt a művész életének ezt az aspektusát is kiemeli: miként volt képes fenntartani a körülötte lobogó érdeklődést; mekkora segítség volt ebben felesége, valamint üzleti partnere, Charles Sedelmeyer? Cécile Papier becsvágyó menedzserként egyengette férje útját, magas társadalmi státusával beve-
zette Munkácsyt a korabeli francia elitbe. Férje ebben az időben már nem a kitaszítottakat és a nyomorultakat festette, hanem a nagypolgárság portréit és gazdagon berendezett élettereit. Az utóbbiak az úgynevezett szalonképek, Munkácsy karrierje második szakaszának meghatározó műfaja – sokáig kevés volt belőlük itthon, hiányoztak a hazai múzeumokból, gyűjteményekből, mára folyamatosan kerülnek elő újabbak az aukciókon is.
A Reggel a nyaralóban című, kivételesen szép szalonkép kifejezetten
HAZATÉRT A KÉT KRISZTUS-KÉP IS
Munkácsy életében alig került magyarországi közgyűjteménybe alkotása. Ez érthető, hiszen külföldön érte el sikereit, így alkotásai szinte teljes egészében külföldi vásárlókhoz kerültek, sok esetben gazdag amerikai magángyűjtőkhöz. Két nagy Krisztusképét John Wanamaker amerikai áruház-tulajdonos vette meg, és egészen
1989-ig a család philadelphiai nagyáruházában lógtak a falon. A közönség évente egyszer, a nagy átriumban, a húsvét előtti hetekben tekinthette meg őket. A festmények csak az 1990-es években jöttek haza, és csak az elmúlt években kerültek magyar köztulajdonba, miután az állam mindkettőt megvásárolta.
LIONS DÍJAT KAPOTT
Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapító-művészeti vezetője vehette át az idei év Lions Díját. A Lions International a világ legnagyobb jószolgálati szervezete, több mint 200 országban, közel 45 ezer klubban másfél millió ember végez jószolgálatot. A díjat az a nem Lions-tag kaphatja meg, aki ismert közéleti tevékenysége során személyes munkájával mutatott példát a másokon való önzetlen segítésben – áll a klub szabályzatában. A díjat először 2012-ben adták át, azóta többek között Csík János, Demján Sándor, Miklósa Erika, Juronits Tamás és Erős Antónia érdemelte ki. (MTI)
95 ÉVE SZÜLETETT
erre a kiállításra érkezett Budapestre Amerikából. Egy dúsgazdag New York-i üzletember vásárolta meg az 1880 -as években Munkácsy műkereskedőjétől, Charles Sedelmeyertől, és a mágnás unokája hagyományozta az Albany Institute of History & Artnak, ahol ma is látható. A márkaépítés másik kulcsszereplőjével, Sedelmeyerrel Munkácsy tíz évre szóló, kizárólagos szerződést kötött munkái értékesítésére 1878-ban; nélküle a festő nemigen gazdagodott volna meg a művészetéből.
A műkereskedő szervezte meg óriási tömegeket megmozgató európai képbemutató körútjait, illetve amerikai utazását, és ő terelte a festőt a kolosszálképek irányába. Az évfordulós tárlatra kettő érkezett: a Krisztus -trilógiából a Golgota (a debreceni Déri Múzeumból), valamint egy annál is nagyobb, egészen gigantikus kései főmű, a Honfoglalás az Országházból. Ez már önmagában is szenzáció, mert a közönség ritkán láthatja, legutóbb 2012-ben hagyta el a Parlament épületét.
Krasznai Réka kurátor külön tablón hívta fel a figyelmet rá, hogy még a leghíresebb Munkácsy-művek is viszonylag későn érkeztek haza. A Siralomház például csak 1965ben mutatkozott be először a Magyar Nemzeti Galériában (ezt még Düsseldorfban, a festőállványról vette meg Munkácsytól egy amerikai üzletember). A Zálogház és a Műteremben 1990 -ben tért haza, kezdetben csak letétként. Ma már ezek a képek mind magyar közgyűjtemények féltett kincsei, amelyek március végéig együtt várják a látogatókat. Sz. G.
Csoóri Sándor a népi írók utolsó mohikánja volt, egyszerre író, költő, dramaturg és forgatókönyvíró – fogalmazott Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a 95 éve született művészre emlékező esten a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Nemzet Művésze címmel is kitüntetett, kétszeres Kossuth-, kétszeres József Attila- és Herder-díjas költő tiszteletére indította el a kormányzat 2017-ben a Csoóri Sándor-programot, amely a Magyarországon és a Kárpát-medencében működő néptáncos, népzenei és népdalköri szervezeteket, közösségeket segíti; tavaly csaknem 1800an kaptak ennek köszönhetően támogatást. A miniszter a megemlékezésen ígéretet tett arra, hogy jövőre megújul a művész zámolyi szülőháza és emléktáblája. (MTI) FILMES DÍJESŐ
Idén 62. alkalommal adták át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Film- és Tévékritikus, valamint a Magyar Filmművészek Szövetsége Filmkritikus Szakosztályának díjait. Íme, néhány kategória és a nyertes:
❙ A B. Nagy László-díjat Hajdu Szabolcs Kálmán nap és Egy százalék indián című filmje nyerte el. ❙ A legjobb rendezés díját Vermes Dorka kapta az Árni című filmért.
❙ Az Életműdíjat Molnár Piroska színművésznek ítélték. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja sok évtizedes kimagasló művészi munkásságát ismerték el.
❙ A legjobb dokumentumfilm díját a KIX (rendező: Mikulán Dávid, Révész Bálint ) és Az életed nélkülem című film (Rubi Anna) kapta.
❙ A legjobb női főszereplő díját Tóth Orsolya kapta a Kálmán nap című filmben nyújtott alakításáért.
❙ A legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést Hajdu Szabolcs vehette át a Hatalom című filmben nyújtott alakításáért.
❙ Különdíjat kapott a Futni mentem című film, amelynek rendezője Herendi Gábor
Pom Pom féltucatnyi kalapot ajánl Picurnak Csukás István meséjének egyik epizódjában, a lány egy világos florentint választ, mielőtt a szőrmók elmeséli neki a torzonborz kalapevő meséjét. A Talléros kalap című népmeséből pedig megtudhatjuk, hogy mi lapul a paraszt kalapja alatt. Kosztolányi Dezső Aranysárkányában 39 alkalommal említi a kalap szót, nyúlszőr és szalmakalap egyaránt előfordul a regényben. Tóth-Máthé Miklós Kalap című tárcájának főhőse csak a kalapja karimája alatt érzi magát biztonságban, kalap nélkül szorongóvá válik. Csak ízelítő a magyar irodalom megannyi történetéből, amelyben az egykor széles körben hordott fejfedő is szerepet kap. De nemcsak az irodalomban találkozunk megörökített, maradandó kalapokkal. Az egykor szebb napokat látott kalaposszakma ma is időtálló termékeket állít elő. Ahogyan mondani szokták, le a kalappal előtte!
Csend van a józsefvárosi kalapüzletben. Éppen nem zúg a több mint százéves, lábbal hajtható Singer, de az elektromos Csepel és a német táskavarrógép is némán pihen. Veres Olivér találkozásunkat követően nyomban be is mutatja az eszközeit, amelyekkel az eladótérből a műhelybe belépő vendég rögvest találkozhat. A Singer egy dolgot tud, a kalapok belsejébe varrja bele a bélelőt. A Csepel és a táskavarrógép minden másra is alkalmas, és van még egy negyedik gép, amellyel a férfikalapok karimájának szélét tűzi le a mester. Ez utóbbi eszköz talán a legkülönösebb formájú, és ez sem mai darab. A kecses masina egyszálas, tehát önmagát hurkolja. Könnyen elállítódik, és tűt sem lehet hozzá kapni manapság. Ezzel annak idején szalmakalapok csíkjait varrták össze. De még ma is használható, és ha a szabványos tű combját lecsiszoljuk, az már el is fér a helyén.
– Megtanultam a szakmát, annak idején úgy dolgoztunk édesapámmal és édesanyámmal, mint egy kis manufaktúra: mindenkinek megvolt a maga munkafázisa – kezdi a történetüket Veres Olivér. – Amikor 1990-ben megszereztem az érettségit, csatlakoztam az üzlethez. A szüleim azt mondták nekem, hogy tanuljak nyugodtan bármi mást, de én inkább itt maradtam. Hároméves voltam, amikor megvették az üzletet, tehát egészen kisgyermekkorom óta sok időt töltöttem ezen a helyen. A hatalmas munkaasztalon ültem, és néztem, hogyan készülnek a kalapok. Mire feleszméltem, és jött a pályaválasztás, elméletben már tudtam kalapot készíteni – emlékszik vissza. Édesapja, Veres Tamás 1960-ban, 14 évesen kezdett megismerkedni a szakmával a Sapka és Kalap Ipari Szövetkezetben, és be is iskolázták. Az akkori mester-
FLORENTIN, FEDORA, MELUZIN – különösen csengő kifejezések, amelyek egy-egy kalaptípust jelentenek. Az egykor népszerű viselet ma már kevésbé elterjedt, talán ezért is volt meglepő sokak számára az új amerikai elnök beiktatásán a first lady fejfedője. Ami viszont biztos: amellett, hogy egy jó kalap beszédtéma lehet, ma is elegáns és praktikus viselet. A budapesti kalapüzlet tulajdonosa pedig mindezt jól tudja, hiszen Veres Olivér óvodásként kezdte megtanulni a kalapkészítést.
embereket – kényszer hatására – oda verbuválták ös zsze, és szövetkezeti formában kellett dolgozniuk. Az elméleti tudást a könnyűipari iskola kalaposképzésén szerezte meg, a gyakorlati ismereteket pedig a szövetkezetben sajátította el. Veres Tamás végigjárta a ranglétrát: tanulóból segéd, majd inas, aztán pedig szakember lett. 1975-ben megszerezte a mesterlevelet, és akkor nyitották feleségével közösen a kalapszalont, amely már a húszas évektől kalaposként működött. A történetük talán legfontosabb fejezete tehát éppen ötven éve kezdődött.
T. NÉMETH LÁSZLÓ RIPORTJA
NÉMETH ANDRÁS
PÉTER
FELVÉTELEI
– A katonaság után 1992-ben beballagtam a Vámos Ilona Ruhaipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetbe, hogy szeretnék kalap- és sapkakészítő szakmát végezni. Azt mondták, hogy ilyen képzésük nincs, de megkapom a szakkönyveket, amelyekből fel tudok készülni, és egy év múlva menjek vissza vizsgázni. A gyakorlati helyem az üzletünk volt. Amikor levizsgáztam, kalapos lettem. Továbbiakban is tanultam a szakmát, mindig követtem a legújabb trendeket, majd amikor a szüleim hat évvel ezelőtt nyugdíjba vonultak, egyértelművé vált, hogy átveszem tőlük az üzletet – fogalmaz Veres Olivér. Mint mondja, csakúgy, mint a szülei, szeret a vevőkkel foglalkozni, szereti a munkafolyamatokat, a kísérletezést, új fazonok megalkotását – számára egyik sem jelent terhet.
De sok esetben nem az eladó dönt a fazonról, hanem a megrendelő. Bizony különleges kérések is érkeznek a budapesti kalaposhoz. Manapság, a digitális világban pedig bármilyen kérés adódhat. Van olyan vevője, akivel személyesen sohasem találkozott, mert néhány évente e-mailben rendel kalapot – pontosan megüzenve, hogy mit szeretne. Elkészítette már neki a Rocky
című filmből Silvester Stallone, de más filmek szereplőinek kalapját is. Szülei egy táncos előadásra a Maszk főszereplőjének fejfedőjét alkották meg, de készítettek már színházi jelmezhez illő darabot is. Egy időben népszerű volt Harrison Ford kalapja az Indiana Jonestörténetekből, vagy éppen a világhírű popénekes, Michael Jacksoné. Bármit elkészít, amihez van szerszáma. Olyan is előfordult, hogy egy westernlovasklub megkereste őket, egy minta alapján készítsenek nekik amerikai western stílusú kalapokat. Veres Olivér úgy érzi, hogy számára minden elkészülő kalap jó érzést ad, az egyedi pedig különösen is. Örömmel fogadták azt a főiskolás csoportot is, amelynek tagjai Örkény István egyik egyperceséről forgattak vizsgafilmet az üzletükben.
A józsefvárosi mester sapkákat is alkot. De arra is emlékeztet, hogy régen három külön szakmát jelentett a női kalapos, a férfi kalapos és a sapkakészítő. Ő azonban ezt a hármat mind-mind el tudja látni. A két világháború közötti időszak könnyűipara a sok kalapüzlet miatt még megengedhette magának, hogy mindegyik külön szakma, egymástól eltérő üzlettípus legyen. Ma már ez nincs így.
– Nemcsak újak készítésével, hanem felújítással is foglalkozom. Sok esetben olyan darabot hoznak be, hogy mindenre hasonlít, csak kalapra nem, és amikor megújul, akkor rácsodálkoznak a szépségére. Akár a negyvenes–ötvenes években vásárolt kalapokat is fel lehet újítani, remek darab lesz belőlük. Egy jó minőségű kalapot tehát nem érdemes azért eldobni, mert piszkos lett vagy meggyűrődött. Egy jó alapanyag gyakorlatilag elnyűhetetlen. A két világháború között dolgozott hazánkban egy Fischer nevű kalapgyáros, aki kikísérletezett egy glória velúr nevű, vastag, erős
alapanyagot, amellyel – ugyan ritkán, de – még ma is szoktam találkozni – idézi fel a kalaposmester, aki azt is megemlíti, hogy többféle kidolgozása létezik a nyúlszőrnek, ezek egyike például a hosszabb szálú meluzin. Az üzlet cégére ma is Veres Tamás kalaposmester nevét viseli. – Édesapám mester volt, és számomra is minden feltétel megadatott ahhoz, hogy mester legyek. Kétszer futottam neki, hogy mestervizsgát tegyek. Tavaly volt az egyik próbálkozásom, amikor megtudtam, hogy ma már nem lehet mestervizsgát tenni a szakmából, nincsenek meg azok a leírások, amelyek alapján egy mesterbírálat elkészülhetne. A kilencvenes évek végén még voltak kalaposmesterek, és én már akkor jelentkeztem, hogy mindent tudnék biztosítani a vizsgámhoz, de nem kaptam rá lehetőséget – mondja a kalaposvállalkozó, akiről bizton állíthatjuk, hogy a termékei, a szakma iránti alázata és a szaktudása alapján megérdemelné a mesterlevelet. Természetesen az is mindig egyértelmű volt számára, hogy továbbviszi a szülei által létrehozott üzletet. Veres Olivér vállalkozása szezonális jellegű. Szalmakalapot hiába keresnénk nála, nyári kalapokat nem készít, nem éri meg, ezért szeptember 1-jétől április 30-ig tart nyitva. Ebben az időszakban azonban viszszatérő vevőkkel is találkozik. Akik megszerették a kalapot, később ismét hozzá mennek. Újat vesznek vagy felújítanak. Mindig vannak új fazonok, alapanyagok, színek – tehát van miből választani.
– De miért jutott el oda a kalaposfoglalkozás, hogy kihalófélben lévő szakmává vált? – kérdezzük Veres Olivértől.
Az egyik oka, hogy ma már nincs kifejezetten kalaposszakma-oktatás. A másik, hogy nem lehet beszerezni a speciális szerszámokat, például én még a százéves faformákkal dolgozom. Amikor mi formákat készíttettünk, iparművész fafaragók alkották meg azokat egy-egy kalap alapján – feleli a kalaposmester. – És mi a helyzet az alapanyagokkal?
– A nemezelt alapanyagot Csehországból, a keményítőt Angliából rendelem, mert nálunk nem készülnek megfelelő minőségűek. Az említett nehézségek szinte lehetetlenné teszik egy fiatal számára a szakma elkezdését.
– Az importtermékek is befolyásolják a minőségi kalapok iránti igényt?
– Mindenképpen. Ha Nyugaton készül a termék, akkor valószínűleg jó minőségű, és jóval drágább is, mint például nálam. A keleti olcsóbb, de ott meg a minőség kérdéses. Olyan áruk is előfordulnak, melyekben a „Made in Italy” felirat olvasható, ám legtöbbjük Keleten készül, jobb esetben nyugati alapanyagból. Elő -
A kalapkészítésnek is megvan a szezonja
A szerszámok nagy része szülői örökség
Vannak évtizedes megrendelői is
fordul, hogy behoznak az üzletbe papírból, műszálból készült darabokat is felújításra. Ezekkel, a hidraulikus préssel gyártott termékekkel nem tudok mit kezdeni, mert az ilyeneket nem tudom formázni és vasalni.
De hogyan is készül el egy kalap? Veres Olivér éppen elkezdené mondani, amikor belép az üzletbe egy érdeklődő, aki turbánszerű, hajpánt jellegű fejfedőt keres. Az üzletvezető sajnálattal tájékoztatja, hogy olyat ők nem készítenek – de a beszélgetésük itt nem ér véget. A hölgy még nézelődik, tovább érdeklődik, távozásakor a polcot végigmérve meg is állapítja: „Milyen szép kalapok!” Mi pedig visszatérünk a kalapkészítés fázisaihoz.
A női kalap tompja, vagyis a legömbölyített tetejű csonka kúp alakúra formált, valamint a férfikalap gyárilag előformázott alapanyaga egy gyárból érkezik. A férfikalap mindig vastagabb, nehezebb, több alapanyagot tartalmaz. Amíg egy jó minőségű női 80–90, addig egy férfi kalap 120–130 gramm súlyú. Van olyan alapanyag, amely még vastagabb és nehezebb, ilyen például a csikós- és a westernkalap, amelyek akár 200–250 grammosak is lehetnek. Hiszen esetükben fontos elvárás a strapabíró tulajdonság.
A Veresék által használt, színezett, előkeményített alapanyagot a csehországi gyárban nyúlszőrből nemezelik. Ezt az alapanyagot aztán ők a Baross utcai műhelyükben formázzák. A mester a műhelyben vizes alapú keményítővel átitatja, majd a faformára feszíti. Ezen a sablonon egy-két nap alatt kiszárad belőle a nedvesség, de benne marad a keményítő, és így megtartja a formát. A női kalapoknál ekkor már adott a végső forma, és megvan az az előnyük, hogy átalakíthatók más fazonúra. A férfi kalap elkészítése viszont hosszadalmasabb folyamat, hiszen külön kell formázni a fejét és külön a karimáját. Miután lekerült a formáról, következik a varrás. A mester a férfi kalapnál az adott méretűre vágja a karimát, és a tetejébe belepréseli a fazont. A karimát külön le kell vasalni, ez az úgynevezett zsákolás folyamata, hiszen a karima bekerül egy nehéz zsák alá, amely lenyomja, hogy megfelelő legyen a formája. Majd következik a szárítás, a bélelő, a szalag és a selyembélés elhelyezése. Ha ez mind megvan, akkor a férfi kalapot még át kell gőzölni, hogy a préselésnél kapott fénye visszamattuljon, és a szőr is kisimuljon.
Európában nyúlszőrből és gyapjúból készülnek kalapok. Ezeket az anyagokat jól lehet nemezelni. Veres Olivér dolgozott már Amerikából érkezett bivalyszőrből előállított alapanyaggal is, ott amúgy északon egyebek közt hódszőrt, délen hegyi kecskék, lámák szőrét használják.
A józsefvárosi üzletet az önkormányzat is megbecsüli. Amikor a vállalkozás negyvenéves lett, a hivataltól Aranykoszorú kitüntetést kapott. Tavaly novemberben pedig a józsefvárosi helytörténeti kiállításon is helyet kapott a kalapszalon, és a ma is látható tárlat segítségével egészen az 1920-as évekig utazhatunk vissza az időben, amikor Tengler Bernát üzlete, majd később a Tengler és Friedrich kalaposműhely működött Veresék mai szalonjának a helyén. A kiállítás megtekintése után pedig csakúgy, mint a mestertől történt távozásomkor, vettem a kalapomat, és a legközelebbi viszontlátás reményében elindultam a Mester utca irányába.
Miközben a tanszéken beszélgetünk a professzor úrral, kérésekkel, kérdésekkel jönnek a hallgatók. Közvetlen, családias a hangulat, látszik, hogy nem a tekintélyelvűségen alapszik az oktatás. A kommunikációból érzékelhető, bármikor bátran fordulhatnak hozzá a diákok.
– A tanítás egyik legjobb módszere az, ha eszközöket adunk a tanulók kezébe, megmutatjuk a lehetőségeiket és felkeltjük az érdeklődésüket. A hallgatókat rá kell vezetni, hogy tanuljanak. A saját érdekükben, mert a szakmai ismeretek adják a biztonságot ahhoz, hogy kibontakoztathassák a tehetségüket. Az oktatásban nem az idomítás, hanem az inspiráció a lényeg. Nem követőket akarunk képezni, hanem egyéniséggel bíró művészeket. A tankönyvek csak azért születtek, mert sokadszorra kellett elmagyaráznom ugyanazt az anatómiai problematikát – egyes testtájak elemeit, formai tulajdonságait bemutatva –, ami egy idő után nagyon fárasztóvá tud válni, az ember téveszteni kezd. Az ötven-hatvan fős anatómiaelőadásokra ezért először fénymásolt segédleteket – ábrák kevés szöveggel – készítettem, amelyek aztán év végére kiadtak egy egész egyetemi jegyzetet.
Nagy tisztelettel nézem, ahogy a diákok rajzolnak, közben felmerül bennem a kérdés, vajon a művészi teljesítményt hogyan lehet mérni, egyáltalán, honnan lehet tudni egy felvételizőről, hogy tehetséges- e? – Minden művészeti terület tehetségalapú. Valakinek különösen jó a hallása vagy a hangja, jól lát és kever színeket, ügyesen hoz létre formákat. A művészethez azonban nem elég a tehetség. A szabadságunk abban áll, hogy képesek vagyunk egy általunk elképzelt alkotást létrehozni. Ha ennek még hatása is van és átmegy az üzenet, ez a művészet. Azt kell megértetni a művészpalántákkal, hogy az üzenet a fontos. Sokan lázadnak és azért jönnek létre új művészeti irányok, mert valamely hagyomány ellen tiltakoznak. De be kell látni, hogy a tiltakozás kevés, és létre kell hozni valami értéket. Nem könynyű, mert bizony előfordulhat, hogy az új médiumok ellehetetlenítik az alkotás szépségét, gondolok itt az élcsiszolókra, a 3D-nyomtatókra. A gyorsaság elveszi a művészet értékét. A jó húslevest is sok órán át kell főzni, és a hozzáértő még véletlenül sem téveszti össze azzal, amelyik fél óra alatt készült. A képesség, az, hogy mélységében elsajátítunk egy készséget, az adja meg az alkotás erejét. Bele kell tennünk a lelkünket! Zenei párhuzammal élve: azt mondjuk, hogy a hegedűművész játszik a hangszerén, mert már nem okoz neki nehézséget a megfelelő húrokat lefogni. De ezt meg kellett tanulnia a művésznek, hogy aztán tényleg játszhasson a hangokkal, és mi-
KŐNIG FRIGYES HARMINCÖT ÉVE TANÍT a Magyar Képzőművészeti
Egyetemen, ahol a diplomáját is szerezte, amikor az még főiskola volt. Több tankönyv szerzőjeként is meggyőződése, hogy a művészeti oktatás nem az idomításról, hanem az inspirációról szól, a tanítás lényege az érdeklődés felkeltése a tanulás iránt. Szerteágazó művészi tevékenységet folytat, festményeit, grafikáit számos egyéni és csoportos kiállításon mutatta be, munkáit több köz- és magángyűjtemény is őrzi.
nőségi élményt adjon a játéka. Tanárként az a felelősségünk, hogy a nyers tehetséget az intellektussal és a hagyományokkal szintetizálva teremtsünk új értékeket. Ezért én osztályzáskor például nemcsak az alkotást nézem, hanem azt, hogy mennyit fejlődött a hallgató önmagához képest, hiszen nem egyenlő tudással érkeznek az egyetemre.
Nem véletlen a zenei hasonlat. A professzor úr édesapja zeneiskolát vezetett, sok művész megfordult náluk, pezsgő szellemi élet jellemezte a családi életüket, és természetes volt, hogy zenélni is tanult. – Édesapám zeneiskola-igazgató volt, de képzőművészettel is foglalkozott. Megjárta a frontot, fogságba került, hazatérte után pedig azzal kellett szembesülnie, hogy
osztályidegen lett. Kodály Zoltánt követve – akivel személyes kapcsolatban is volt – Várpalotán hozott létre a barátaival egy zeneiskolát, majd Székesfehérváron tanított. A három évvel idősebb Róbert bátyámmal – aki sajnos már nincs közöttünk – zenéltünk, rajzoltunk, festettünk, rendesen fogyasztottuk a papírt és az ecsetet. Dolgoztam betegek szociális otthonában is, ami csak kezdetben töltött el félelemmel, aztán megtanultam figyelni és jól kommunikálni. A katonaságot is könnyedén átvészeltem, én voltam a kürtös. Aztán jöttek a főiskolás évek – hét év hasonló gondolkodású szellemi társak között: húszan voltunk, oda tudtunk figyelni egymásra. A főiskola után templomokat restauráltam, abból éltem és közben azzal foglalkoz-
FOTÓ: NÉMETH ANDRÁS PÉTER
tam, ami igazán érdekelt. Szenvedélyes rovargyűjtő vagyok, csodás az anatómiájuk és nagyon érdekeltek a várak is, könyv is készült a rajzaimból. A főiskolára úgy kerültem vissza, hogy valaki megkérdezte, nincs-e kedvem ott tanítani. Egy nap gondolkodási idő után igent mondtam, és azóta itt vagyok. (mosolyog)
Nyolc évig volt az egyetem rektora, most pedig a Doktori Iskola vezetője, és az Anatómia, Geometria és Rajz Tanszék tanszékvezetője. – Sok minden történt ezalatt a több mint három évtized alatt. Változtak a körülmények, mások a hallgatók is. Rengeteget fejlődött a technika. Felgyorsult a világ. Annyi minden zajlik körülöttünk, és számos olyan jelenség van, ami gyakorlatilag felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan. A felegyorsulás miatt van a tor-
Kőnig Frigyes Munkácsy Mihálydíjas magyar festő- és grafikusművész, hablitált egyetemi tanár. 2002 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Anatómia, Geometria és Rajz Tanszékének a tanszékvezetője, az MKE Doktori Iskolájának a vezetője. Három lánygyermek édesapja.
zulás, ami bizonytalanságot kelt az emberekben. Hogy legyünk okosak, amikor megjelenik valaminek egy olvasata, és majdnem egyszerre megjelenik egy ellenértelmezés is. Az embernek nyilvánvalóan kell, hogy meglegyen a hite, és nem árt, ha ahhoz valamiféle tudás is kapcsolódik, hogy mindenképpen a realitás medrében tudják tartani ezeket a dolgokat. Sokfélék az egyéni adottságok, és mindenki különböző terhet visel, illetve különböző módon ragadja el a sors. Régen a művészettörténet jóformán csak Európáról és annak közepéről szólt, aztán ez egy picikét tágult. Ma már a hallgatók hallanak, látnak, értesülnek arról is, ami Dél-Amerikában vagy az Amazonas mellett történik, tehát az egész nagy világ élményét át-
érzik. Az a változás, ami a mi generációnk életében történt, az az előttünk élő más generációk életében nem fordult elő. Ezt egyrészt átélni, megélni, majd pedig ebből átadni azt, ami még talán egy utánunk lévő generációnak is érdekes és fontos lehet, az nagyon nehéz. Én részt veszek az oktatásban, és vannak gyerekeim is: három lányomból kettő is művészeti beállítottságú. Az, hogy mit beszél az ember arról, amit tapasztalt életében, az igencsak egy olyan lecke, ami tele van olyan sarkalatos kérdésekkel, amikre egy ember nagyon nehezen találja meg a választ. És nyakunkon a mesterséges intelligencia is, amiről igazából még nem is tudjuk, mi mindenre képes. – Nem tudok általánosságban beszélni, csak az én élményeimről, amit a gyerekeim és az egyetemi oktatás által tapasztalok. A fiatalokban ösztönösen ott van valamiféle természettől fakadó reakció lehetősége, ami teret enged annak, amit mi romantikus módon emberinek nevezünk. Az a kialakult kép, amit az ember, mondjuk, a tömegközlekedésben tapasztal, hogy csak a telefonjukat nyomogatják, az is jelen van, de ebben a generációban már azokkal is találkoztam, akik mondják, hogy abból ők már kiszálltak. Nyilván, az olyan újdonságra, mint például a Chat GPT, az emberek többsége ráröppen, mert úgy érzik, hogy az majd mindent meg fog oldani –akár helyettük is –, de aztán egy idő után valószínűleg rájönnek majd, hogy ez valójában mire jó. Ezek a dolgok utólag szoktak csak kiderülni. Jelenleg van, aki euforikusan örül az új lehetőségnek, más talán retteg tőle, de aztán az élet majd elrendezi a dolgokat. Egy biztos, az emberi lélekről nem lehet lemondani. Lényeges az is, hogy az ember a résztvevője és ne csak elszenvedője legyen a saját életének. Kicsit riasztó, amikor a zónázó vonattal jövök Gárdonyból Budapestre és az utasok kilencven százaléka mobilozik. A virtuális térben aztán minden van. Ez egyrészt egy csoda, másrészt borzalmas, de szerencsére az ember intelligenciája, tanultsága határozza meg azt, hogy egy ilyen eszközzel hogyan bánik.
Kőnig Frigyes amikor nem tanít, akkor a nagyapjától örökölt velencefürdői házának tetőterében kialakított, hangulatos műtermében alkot. Számára sosincs hiány inspirációból. – Attól a perctől, hogy kinyitom a szemem, látom, hogy a világ tele van fantasztikus dolgokkal, csak a napi kötelezettségek elvonják az emberek figyelmét. Én úgy vélem, hogy az élet önmagában is képes csodákat produkálni, és én nyitott vagyok ezekre. Úgy érzem, ha engem egy ilyen élmény ért, akkor azt kötelességem megosztani. Puskás Kati
Amerikai vígjáték, 2005 12
21.00
F rancia akcióvígjáték, 2000 Émilien, a kétballábas rendőr végre megszerzi a jogosítványt, Daniel, a turbómeghajtású taxis pedig szép barátnőjével randizik. Ám az események elszabadulnak, amikor a városba látogat a japán védelmi miniszter, akit elrabol négy rejtélyes nindzsa. Ahol pedig a rendőrség tehetetlen, csupán egy megoldás van: a taxis, aki utálja a zsarukat, de barátjáért a gázba tapos, frontálisan megütközik a nindzsákkal.
Főszereplők: Samy Naceri, Frédéric Diefenthal, Marion Cotillard
A gazdagságnak ára van. Dick és Jane viszont nem szeretne fizetni érte. Amikor Dicket váratlanul elbocsátják, eszükbe sem jut, hogy feladjanak bármit addig megszerzett javaikból. Jobb híján a bűn útjára lépnek. Szerencsére sok jómódú barátjuk van, rajtuk pedig egyáltalán nem lehet észrevenni, hogy már nem azok – hiszen jó kapcsolataiknak hála, rendszeresen kirabolhatják ismerőseiket, megcsapolhatják folyószámlájukat és betörhetnek a házukba. Hamarosan rájönnek, bolondság volt eddig munkával próbálkozniuk, becstelenség útját járni pihentetőbb és szórakoztatóbb.
Duna, 21.45
VASÁRNAP RTL, 21.45
A ngol–francia–amerikai romantikus vígjáték, 2001 „Naplóba kezdek, és elmondom az igazat Bridget Jonesról. A teljes igazságot. Egyes számú elhatározás: magától értetődően leadok tíz kilót. Kettes elhatározás: mindig bedobom az előző napi bugyit a szennyeskosárba. Ugyanilyen fontos, hogy találjak egy kedves, érzékeny barátot, akivel járhatok. Nem fantáziálok egy konkrét személyről, aki mindezeket megtestesíti.”
Főszereplők: Renée Zellweger, Colin Firth, Hugh Grant
A merikai akciófilm, 2010 Evelyn Salt a Központi Hírszerző Iroda titkos ügynöke. A nyugalmasnak eddig sem nevezhető élete fenekestől felfordul, amikor egy orosz disszidens azt állítja róla, hogy a KGB alvó ügynöke, akit nem akármilyen feladat miatt „élesítettek”: az Egyesült Államokba látogató orosz elnököt kell megölnie. A CIA persze semmit nem bíz a véletlenre, el akarja kapni, ám Salt ügynök menekülésre fogja a dolgot.
Főszereplők: Angelina Jolie, Liev Schreiber, Chiwetel Ejiofor
M agyar filmdráma, 1970 Az ötvenes években Luca hűségesen várja haza politikai okokból bebörtönzött férjét, Jánost. A régi barátok félnek, elzárkóznak a segítségre szoruló asszony elől. Luca feladatai között szerepel az is, hogy ellássa anyósát és elhitesse vele, hogy fia filmet forgat Amerikában. A két nő különös kapcsolatának alapja, hogy ugyanazon férfi áll életük középpontjában. A Mama már nem tudja megvárni fia hazatértét.
Főszereplők: Darvas Lili, Törőcsik Mari, Darvas Iván
O lasz életrajzi film, 2021 Renato Carosone az egyik legkedveltebb olasz zenész a világon. De kevesen ismerik történetét, amely az 1930-as évek Nápolyára, a negyvenes évek afrikai gyarmataira és az 1950-es évek Dolce Vitájára terjedt ki, köszönhetően a swing, a tradicionális nápolyi dalok és az egzotikus ritmusok példátlan és lebilincselő elegyének. A zenés tévéfilm végigköveti a pályáját az első nápolyi fellépéseitől a világ körüli turnéiig.
Főszereplők: Eduardo Scarpetta, Vincenzo Nemolato
A merikai vígjáték, 2013 Billy McDonnen és Henry „Penge” Sharp, két bokszoló, akiket a rivalizálásuk állított reflektorfénybe harminc évvel ezelőtt. 1983-ban a harmadik összecsapásukra készültek, hogy eldöntsék, ki a jobb közülük, amikor a nagy bunyó előestéjén mindenki megdöbbenésére Penge bejelentette visszavonulását. Három évtizeddel később Dante Slate Jr. promoter elhatározza, hogy újra egymásnak ereszti a két öregedő sztárt.
Főszereplők: Robert De Niro, Jon Bernthal, Sylvester Stallone
06.00 Híradó
06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.45 Vers mindenkinek
06.48 Magyar Krónika 12 07.20 Divat és dizájn
07.50 Noé barátai
08.20 Egyszer volt, hol nem volt…. Volt egyszer az ötlet 6 08.55 Spirou és Fantasio 12 09.20 Doc Martin 12 11.00 Szerelmes földrajz 11.30 Itthon vagy!
12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.49 Agenda plusz 12.55 Dunaparti randevú 12 14.00 Álmok álmodói 14.20 Hogy volt?!
15.20 A kiválasztottak 12 17.00 Főmenü 17.55 Mindennapi 18.00 Híradó
18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.40 SzerencsePerc 12 18.45 SzerencseSzombat 12 19.35 A Dal 2025
21.45 A Carosone körhinta 12 olasz életrajzi film, 2021 23.30 Kenó 12 23.40 25 karát 18 spanyol thriller, 2008 01.10 Lara választása 12 horvát drámasorozat, I/110. rész
02.00 Rex felügyelő 16 olasz krimisorozat, I/2. rész
02.45 Divat és dizájn 6
03.15 Noé barátai
03.40 Magyar Krónika magazinműsor, Mesterségem 04.05 Magyar nők
Heti Világhíradó
The Expendables – A feláldozhatók RTL, 23.30 Sötét múlt TV2, 19.45
05.00 Gyerekműsorok 6 12.40 Farkasbőrben –A holdkő legendája 6 13.05 Nova család az űrben 12 13.30 Nova család az űrben 12 13.55 Bohókás professzor 6 14.05 Heidi 6 14.25 Ranger Rob 6 14.50 A király három gyermeke 12 15.50 Kérem a következőt! 12 16.00 Üzenet a jövőből –A Mézga család különös kalandjai 12 16.30 Számvető 6 16.34 Szómiszó 6 16.35 M2 matricák – Baltazár-bazár
16.40 M2 matricák – Ha nagy leszek… 16.50 Musi-Musi és a gombácskák 6 17.15 ALVINNN!!! és a mókusok 6 17.40 Cápi kapitány – Kalandos vizeken 6 18.55 A világlátott egérke 6 19.10 Mini Madagaszkár –Vár a nagyvilág 6 19.35 PöttömMag Tilda 19.50 M2 matricák – Négyzetgyök
20.00 Házibuli 12 22.05 Muse: Szimulációelmélet 12 23.45 Kulisszák mögött – Az
A38 hajón 12 00.40 A38 Eklektronika 12 02.50 Mit kíván? 12 03.15 Kulisszák mögött – Az
A38 hajón 12
05.00 Kerékpártúra 05.30 Góóól
06.30 Labdarúgás – UEFA Európa Liga 08.30 Szabadidő 09.00 Labdarúgás: OTP Bank Liga 11.00 Triatlon világbajnoki sorozat 12.15 Európa 13.00 Triatlon világbajnoki sorozat
14.15 Felvezető műsor 14.30 Labdarúgás: OTP Bank
Liga 16.30 Értékelő műsor 16.45 Felvezető műsor 17.00 Labdarúgás: OTP Bank
Liga 19.00 Értékelő műsor 19.15 Felvezető műsor 19.30 Labdarúgás: OTP Bank
Liga 21.30 Értékelő műsor 21.45 Góóól
22.45 Rövidpályás gyorskorcsolya World Toursorozat
00.00 Férfi röplabda Extraliga
02.00 Pecatúra
05.00 Nevess csak! 12 05.25 A semmi közepén 12 06.25 Mölang 6
06.40 Mouk 6 07.05 Csizmás, a kandúr kalandjai 6 07.25 Szilveszter és Csőrike kalandjai 6 07.45 Tom és Jerry Show 6 amerikai animációs vígjáték, II/20. rész 08.40 A semmi közepén 12 amerikai vígjátéksorozat, IX/3. rész
09.40 Anyák gyöngye 12 amerikai vígjátéksorozat, VIII/5. rész
10.50 UEFA Bajnokok Ligája Magazin 2024-2025 12 sportműsor, 21. rész
11.25 A boldogító talán 12 amerikai–angol film, 2008 13.40 Cobra 11 12 német akciófilm-sorozat, XXVII/1. rész
15.45 Rendőrakadémia 5.: Irány Miami Beach 12 amerikai vígjáték, 1988
18.00 RTL Híradó Esti kiadás 18.55 Fókusz Plusz 12 magyar magazinműsor, 888. rész
20.00 A mi kis falunk 12 magyar filmsorozat
21.15 Halálos fegyver 2. 16 amerikai akcióvígjáték, 1989
23.30 The Expendables –A feláldozhatók 18 amerikai–spanyol–bolgár–német akciófilm, 2010 01.45 Slayers – Vámpírvadászok 18 amerikai horror-vígjáték, 2022
05.00 Teleshop 06.10 Hupikék törpikék 12 07.10 Magyar népmesék 12 08.05 Hupikék törpikék 12 08.55 Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki 12 09.25 Trendmánia 12 10.05 Fitt Life – A diéta, egészség és sport műsora 12 magyar életmódmagazin, I/5. rész
10.40 Hungarikumokkal a világ körül 12 magyar dokumentumfilm, VIII/7. rész
11.20 Brandépítők 12 magyar magazinműsor, V/7. rész
11.55 Poggyász 12 magyar magazinműsor, X/7. rész
12.35 Csapdába csalva 12 német dokureality sorozat, IV/64. rész
13.10 Gagyi mami 2 12 amerikai akcióvígjáték, 2006
15.15 Need for Speed 12 amerikai–indiai akciófilm, 2014
18.00 Tények
18.55 Tények Plusz 12
19.45 Sötét múlt 12 amerikai–ausztrál–kínai akciófilm, 2022
21.55 Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) 16 amerikai akciófilm, 2020 00.25 Schindler listája 16 amerikai történelmi dráma, 1993
06.20 Férjek gyöngye amerikai vígjátéksorozat, III/8. rész
09.20 Az újonc amerikai komédiasorozat, I/20. rész
13.55 Ki vele! – WMN Show magyar talk show, II/4. rész
14.55 Dick és Jane trükkjei amerikai vígjáték, 2005
16.50 Ace Ventura – Állati nyomozó 12 amerikai komédia, 1994
R.: Tom Shadyac
Sz.: Jim Carrey, Courteney Cox, Sean Young, Tone Loc, Dan Marino
18.40 Step Up: All In 6 amerikai–kanadai zenés film, 2014
R.: Trish Sie
Sz.: Ryan Guzman, Briana Evigan, Misha Gabriel Hamilton, Izabella Miko, Alyson Stoner
21.00 Robin Hood, a tolvajok fejedelme 12 amerikai–angol kalandfilm, 1991
R.: Kevin Reynolds
Sz.: Kevin Costner, Morgan Freeman, Mary Elizabeth Mastrantonio, Alan Rickman, Christian Slater
00.00 Insidious: A gonosz háza
amerikai–kanadai thriller, 2013
02.10 Az ismerős gonosz kanadai ismeretterjesztő műsor, II/3. rész
05.00 Férjek gyöngye amerikai vígjátéksorozat, III/8. rész
06.55 Shrek 12 amerikai animációs film, 2001 08.45 Mission: Impossible 3. 12 amerikai–német–kínai–olasz akcióthriller, 2006 11.20 James Bond – A világ nem elég 12 angol–amerikai–spanyol akciófilm, 1999 14.00 A függetlenség napja 12 amerikai akciófilm, 1996 17.00 A Nagy Fal 12 amerikai–kínai–hongkongi–ausztrál–kanadai–japán akcióthriller, 2016 19.00 Utazás a Föld középpontja felé 12 amerikai kalandfilm, 2008 21.00 Rampage: Tombolás 15 amerikai akciófilm, 2018 23.15 Rambo 5. – Utolsó vér 15 amerikai akciófilm, 2019 01.15 A végső állomás 15 amerikai akciófilm, 2009 02.50 A 19. sor 15 orosz horror, 2021
04.40 Csapdába csalva 12 05.15 Időnyomozó 12 05.50 Tad, az utolsó felfedező 12 spanyol–amerikai kalandfilm, 2017 07.40 Csapdába csalva 12 08.15 Trendmánia 12 08.45 Babamánia 12 09.15 Több mint TestŐr 12 09.45 SuperCar 12 10.15 Családi Titkok 12 13.25 Delfines kaland 12 amerikai–kanadai kalandfilm, 2011 15.55 A Nílus gyöngye 12 amerikai kalandfilm, 1985
18.15 Shrek 2. 12 amerikai animációs film, 2004
20.00 Minden végzet nehéz 12 amerikai romantikus vígjáték, 2003
22.50 Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! 12 angol–francia–amerikai romantikus vígjáték, 2004
01.00 Micsoda buli 15 amerikai komédia, 2023 03.15 Magánnyomozók 12
NAPI AJÁNLATUNK: Waterworld – Vízivilág Amerikai fantasztikus kalandfilm, 1995 Főszereplők: Kevin Costner, Jeanne Tripplehorn, Dennis Hopper Film+, 20.15
05.50 Asterix, a gall 12 francia–belga családi film, 1967
07.15 I love Huckabees –Multik, haza! 12 angol–amerikai–német vígjáték, 2004 09.15 Családi vakáció 12 amerikai vígjáték, 1983 11.15 Huncutka 12 amerikai vígjáték, 1991 13.25 Kutyák és macskák 12 amerikai–ausztrál családi vígjáték, 2001 15.20 Vén rókák 12 amerikai krimi-vígjáték, 2017 17.20 Aquaman 12 amerikai–ausztrál akciófilm, 2018 R.: James Wan Sz.: Jason Momoa, Amber Heard, Willem Dafoe, Patrick Wilson, Nicole Kidman 20.15 Waterworld –Vízivilág 12 amerikai fantasztikus kalandfilm, 1995 R.: Kevin Reynolds Sz.: Kevin Costner, Jeanne Tripplehorn, Dennis Hopper, Tina Majorino, Michael Jeter 23.00 300 16 amerikai–kanadai–bolgár–ausztrál akciófilm, 2006 R.: Zack Snyder Sz.: Gerard Butler, Lena Headey, Rodrigo Santoro, David Wenham, Dominic West 01.20 Néma csend 18 amerikai–kanadai akciófilm, 2020
05.00 Híradó 05.18 Angol nyelvű hírek 05.20 Német nyelvű hírek 05.24 Orosz nyelvű hírek 05.25 Kínai nyelvű hírek 05.30 Édes anyanyelvünk 05.35 Itthon vagy! 05.55 Magyarország Ma 06.15 Unió27 06.35 Mesterember leszek 07.10 Delta 07.35 Multiverzum 08.00 Püspökkenyér 08.30 Evangélium 09.00 Kárpáti Krónika 09.50 Vers mindenkinek 10.00 Kontúr 10.45 Kunszt – Mindent a szemnek! 12 11.10 Mesék a takarásból 11.30 Fehérlófia 12 magyar rajzfilm, 1981 12.55 Névjegyek 13.00 Híradó 13.21 Agenda plusz 13.25 Szabadidő 22.05 Főmenü 23.05 Élő népzene 00.00 Magyar Világ 00.35 Vers mindenkinek 00.37 Itthon vagy! magazinműsor, Buda fent és lent – hegyek 00.55 Himnusz 01.00 Híradó 01.20 Angol nyelvű hírek 01.25 Mi, magyarok –portrék, önvallomások, beszélgetések 12 művészeti portrésorozat, Szépek, Szerbia 03.05 Fehérlófia 12 magyar rajzfilm, 1981 04.30 Magyar klasszikusok új köntösben 6
07.20 Multiverzum 07.50 Agenda 08.05 MMA-portrék 12 09.10 M5 História röviden 12 09.25 A Nagyok 09.55 Kommentár Klub 12 10.55 Kiállítások a nagyvilágból 12 12.00 Agenda plusz 12.01 Antarktika a magasból 12 12.55 Mahler Budapesten 12 13.45 Agenda plusz 13.50 Három arckép 12 14.50 Hintónjáró szerelem 12 16.15 Delta 16.45 Könyvjelző 17.10 Agenda plusz 17.20 Kontúr 18.00 A hét műtárgya 18.05 Mesterember 18.30 Vers mindenkinek 18.40 Agenda 18.50 Álmok álmodói 19.00 Pusztaház örökösei 12 20.00 M5 História 12 20.40 Mesék a takarásból 21.00 Te rongyos élet 23.45 MÜPART 2022 01.45 Agenda
05.00 Televíziós vásárlási műsorablak 06.00 Vezércikk – Olvasunk a sorok között 07.00 Híradó 08.00 Sajtóklub 09.00 Csörte – A nap vitája 10.00 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Vetítő 12 12.00 Híradó 13.00 Bayer show 14.00 Vezércikk – Olvasunk a sorok között 15.00 Híradó 15.30 Paláver 17.00 Globál 18.00 Ottó 19.00 Híradó 20.00 Eltávozott nap 12 22.00 Szélesvásznú történelem 12 23.00 Híradó 23.30 Svenk 00.00 Radar 01.00 Hazahúzó 02.00 Televíziós vásárlási műsorablak 03.00 Vetítő 12 04.00 Radar 04.20 Vezércikk
06.01, 06.30, 07.00, 07.30, 08.00, 08.30, 09.00, 09.30, 10.00, 10.30, 11.00, 11.30, 13.00, 14.00, 14.30, 15.00, 15.30, 16.00, 16.30, 17.00, 17.30, 18.00, 19.00, 20.00, 21.00, 22.00, 23.00, 00.02 Krónika 06.15, 08.10, 12.39, 17.20 Nemzeti sportkrónika 06.00 Szombat reggel 06.05 Nemzeti sportkrónika 08.34 V4 – Visegrádi Négyek magazinja 09.07 Kabarématiné 09.34 Szellem a fazékból 10.07 Országjáró 12.01 Déli krónika 12.51 Vízállásjelentés 13.04 Jó ebédhez szól a nóta!
06.00 Életösztön – Történetek a túlélésről 12 06.55 Tengeralattjárók 12 08.00 Történetek a világegyetemről 12 09.05 Tiltott zónák 12 10.00 Az építészet legendái és modern csodái 12 11.00 Izrael a magasból 12 12.00 Afrika a magasból 12 13.00 Élet a Fagypont alatt: Kanada 12 14.00 Élet a Fagypont alatt: Kanada 12 15.00 18 kerékkel Vietnámban 12 16.00 Katonai
06.00, 12.00, 15.00, 18.55, 23.55 Hírek 06.05 Hang-fogó 09.30 Musica Sacra 10.00 Súgólyuk 11.00 Mesterek órája –Sergio Tiempo zongorázik 12.05 Cine-java – Madárka (Birdy) 12.35 Az Olasz Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye 13.40 A Rádiózenekar
16 23.00 Budapesti zsaruk 16 23.30 Budapesti zsaruk 12 00.00 A maffia asszonyai 12 01.00 A maffia asszonyai 12 01.55 FBI – Ügynökök és esetek 16 02.20 FBI – Ügynökök és esetek 16 02.45 Élet a fagypont alatt 12 03.30 Tiltott zónák 12
13.32 Kabaré 14.25 Kabaré-lexikon 14.34 Országjáró 18.02 Határok nélkül 18.30 Népzene határok nélkül 19.08 Örökzöld 20.11 Esti mese 20.21 Esti mese 20.24 Vers napról napra 20.29 Jelenlét – Romák és a közélet 21.06 Sportvilág+ 21.30 Bige Güven Kizilay: Borostyánszerelem 21.55 Rádiószínház 22.28 Időjárás 22.30 Sportvilág 23.05 Kabaré 00.00 Himnusz 00.10 Országjáró 01.03 Pantaleón és a hölgyvendégek 01.57 Rádiószínház zene – éjszaka 02.03 Örökzöld 02.55 Éjszakai zene 03.03 Szellem a fazékból 03.27 Éjszakai zene 03.30 Irodalmi újság
Fúvósötöse játszik 14.09 Francia barokk operaáriák 15.06 Zenebeszéd – Beethoven nyitányai 16.28 Schubert: Téli utazás 17.39 A Budapest Piano Quartet hangversenye 19.00 Puccini: Bohémélet 21.12 Szamosi Szabolcs és Kelemen Barnabás hangversenye 22.08 Pjotr Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny 22.45 Jazz 23.58 Szózat 00.00 Notturno
Évszázadokig azt tartották, hogy a váltott gyermekek nem mások, mint az elrabolt gyermekek helyén hagyott komisz tündérutódok, akiket csak veréssel lehet elűzni. De az igazság az, hogy a kicsiket nem kicserélték, sokkal inkább olyan betegségben szenvedett legtöbbjük, amellyel a családok nem tudtak megbirkózni.
Az európai folklór hemzseg a furcsa és csodálatos lényektől, de talán egyikükről sem szól annyi történet, mint a tündérekről. Ám a régmúlt tüneményei egészen mások voltak, mint modern kori társaik. Sok mesében jelentek meg ártó szándékkal, és talán semmi sem festi le jobban a gonoszságukat, mint a váltott gyerekekről szóló legendák. A hiedelem szerint a csalóknak, akiket a tündérek által elrabolt kicsik helyén hagytak –bár elsőre úgy tűnhetett, hogy az ember saját gyermekei –, számos olyan vonásuk akadt, amelyek felfedték valódi kilétüket.
Így mesélték a Grimm testvérek
A németországi Breslauban élt egy nemes, aki minden nyáron megkövetelte a munkásaitól, hogy betakarítsák a szénát a hatalmas birtokán. Senki sem kapott felmentést a fárasztó munka alól, még az az újdonsült anya sem, aki mindössze pár napja szülte meg első gyermekét. A fiatalasszonynak nem maradt más választása, magával vitte a csecsemőt a mezőre, és mielőtt nekilátott a munkának, a babát a fűbe fektette. Amikor később visszatért szoptatni, a kicsi embertelenül üvölteni kezdett, majd olyan erőteljesen és mohón harapta az asszony mellét, hogy a nő
fájdalmában felkiáltott. Nem ismert a jámbor gyermekére. Amikor hazatért, a baba nem nyugodott le, napokig sírt, és ugyanolyan durván szopta a tejet, mint a mezőn. A fiatalasszony végül az urasághoz fordult segítségért, aki azt mondta neki: „Asszony, ha úgy gondolod, hogy ez nem a te gyermeked, akkor vidd ki a mezőre, ahol előzőleg hagytad, és verd meg erősen egy bottal. Hidd el, csoda tanúja leszel." Az asszony úgy tett, ahogy az uraság mondta, és addig verte a gyereket, amíg az már torkaszakadtából üvöltött. Ekkor jelent meg neki az ördög, kezében az ellopott gyermeket tartva. „Tessék, itt van a tiéd, az enyémet meg add vissza!” És elvitte a saját bömbölő csecsemőjét.
Ahogy akkor a Grimm testvérek mondták, a váltott gyerekekről szóló történetek nem mesék, hanem legendák. Míg az előbbiek valóságában csupán a gyermekek hisznek, addig az utóbbiban egy egész nemzet. Az országonként változó történetek egyes változatai azt tartották, hogy a váltott gyerekek olyan tündérek, akik úgy akarták leélni hátralévő napjaikat, hogy emberek gondoskodnak róluk.
Az embergyermek elrablásának oka is változó: a tündérállomány megerősítése, a szépség keresése, vagy épp az ördög lefizetése. Nem csoda, hogy gyakran a legszebb
gyermekeket vitték el, és a helyükön hagyott váltótárs általában valamilyen módon torzszülött, rosszul fejlődő vagy beteg csecse -
A váltott gyermeket többnyire a gyermekágyas nő körül, láthatatlanul ólálkodó démonok (tündérek, törpék) csempészik az anya igazi gyermeke helyébe
tek, netán betegek lettek, vagy egyéb módon több odafigyelésre szorultak.
Ekkor indult útjára a váltott gyerekek legendája is. Amikor egy közösség ugyanabban hisz, akkor a tündérgyerekek megkínzása, verése, a tündérdombra való kitevése mindenkinek megfelelő megoldásként szolgált a bénulás, a hirtelen fellépő fertőzések, az autizmus és egyéb ismeretlen betegségek leküzdésével szemben. Ezért történhetett, hogy a csecsemő- és gyermekgyilkosságokért ritkán vonták felelősségre a szülőket.
Az egyik ilyen eset 1690-ben történt a svédországi Gotlandban. A szülőket bíróság elé állították, mert karácsony este egy trágyakupacon hagyták tízéves gyermeküket. A kislány beteg volt és gyenge, nem nőtt megfelelően, ezért a házaspár úgy gondolta, hogy biztosan átváltozó. Abban reménykedtek, hogy ha elég ideig kint hagyják a kislányt a farkasordító hidegben, visszakapják azt az egészséges gyermeket, akit két évvel azelőtt neveltek.
Élet és halál kérdése
mő volt, gyakran csillapíthatatlan étvággyal. A mítoszok szerint a legjobb módja annak, hogy megszabaduljon az ember a gonosz lénytől, ha valamilyen módon árt neki, megveri, éhezteti, megkínozza, netán a tűzre veti. Csecsemők a tündérdombon
A gyermekeket természetesen nem lopták el és nem is cserélték ki őket senkivel. A szomorú igazság az, hogy az iparosodás előtti Európában a paraszti családoknak erős utódokra volt szükségük, akik képesek voltak dolgozni a földeken, hiszen az életük függött attól, hogy megtermeljék a mindennapi betevőt. Tehernek tekintették hát azokat a gyermekeket, akik mozgássérül-
Az ismeretlentől való félelem szülte azt is, hogy egyes szülők a fogyatékkal élő gyermeküket szörnyetegnek tekintsék. Ez a hiedelem csupán akkor dőlt meg, amikor a tudomány a XVIII. és XIX. században igencsak előrehaladt. Még 1826-ban is feljegyeztek egy esetet az írek: egy Ann Roche nevű idős nő ápolta négyéves unokáját, ki nem tudott járni. Az asszony egy séta alkalmával vízbe fojtotta a kisfiút, mert a Thomas Crofton Croker által jegyzett Dél-Írország tündérlegendái és hagyományai című könyvében azt olvasta, hogy az ilyen gyermeket, mint az ő unokája, megszállta egy tündér. A gyilkosság ügyében lefolytatott tárgyaláson az asszony azt vallotta, azért fojtotta vízbe a kisfiút, hogy kiűzze belőle a tündért. Szentül hitte, hogy ez majd meggyógyítja. A nőt nem találták bűnösnek. Ma már a legtöbb kutató egyetért abban, hogy a váltott gyerekekkel szemben kialakult sokszor kegyetlen bánásmód pusztán gyakorlati túlélésként szolgált a nehéz időkben. Akármilyen borzalmas is, csupán ebbe a legendába kapaszkodva voltak képesek európai elődeink szembenézni az élet és a halál kérdésével, a végső döntéssel, amikor az egyébként is nehéz sorsú családba egy mentálisan vagy fizikailag sérült gyermek érkezett. Balogh Boglárka
Kedves Gabi! Alakulóban van egy komoly kapcsolat, nem élünk még együtt, de heti háromszor-négyszer találkozunk, egymásnál alszunk. Én is sokat dolgozom, de neki most a munka és a karrierje az első (saját vállalkozás), ezt úgy-ahogy eddig elfogadtam. Ha kettesben vagyunk bárhol, egyáltalán nincs baj. De ha a barátai, munkatársai, üzletfelei (elég nagy a társasága) ott vannak körülöttünk, gyakran ő lesz a társaság közepe, ebben lubickol, és engem szinte levegőnek néz. Próbáltam erről beszélni vele: szerinte ő csak jól érzi magát a többiek társaságában, én egyszerűen túlgondolom ezt az egészet. Azt is szokta mondani, hogy neki a munka miatt eddig csak alkalmi partnerei voltak, és most a mi kapcsolatunkban „perspektívát lát”. Lehet, hogy már tényleg rágörcsölök erre, de akkor sem esik jól az, amikor társaságban a partnerem mindig magamra hagy, egyedül csak rám nincs egy kis ideje és figyelme. Nem voltam még ilyen szituban, és kezdek paranoiás lenni. Megfordult a fejemben, hogy esetleg szégyell. Elgondolkoztam, hogy hosszú távon lenne-e értelme a kapcsolatunknak, ha már egy összejövetelen sem képes kiállni mellettem. Ön szerint mi lehet a háttérben?
Üdvözlettel: Jázmin Kedves Jázmin!
Leveléből nem derült ki, önök hány évesek. Leginkább a barátja kora érdekelne, hogy lássuk: még a húszegynéhány éves férfiak „falkázós” korszakát éli, amit idővel és pláne egy komoly kapcsolat kialakulásakor a többség magától ki szokott nőni?
Vagy esetleg beleragadt valamiféle alfahím-szerepbe, amitől nem tud vagy nem akar szabadulni?
Jobban belegondolva: végül is mindegy az életkor! Bármilyen korú is legyen az a felnőtt férfi, aki elviszi önt a saját társaságába, nőként joggal várja el tőle, hogy némi figyelmet kapjon. A párjának igenis felelőssége van abban, hogy ön is megtalálja a helyét ebben az új közegben. Sőt, tovább megyek: a saját érdeke is, hogy ön jól érezze magát, így máskor is nagyobb örömmel tartana vele.
A paranoiás gondolatokat pedig kerülje! Ha szégyellné önt, nem vinné el a saját társaságába. És az is biztos, hogy itt nem a kiállás hiányáról van szó. A „perspektíva” jól hangzik, de néhány romantikusabb gondolat talán könnyebben elűzné az ön aggályait. Például, ha nem a munkája állna a fontossági sorrend élén.
Javaslom, legyen a programszervezésben kezdeményező, érvényesüljenek jobban az ön vágyai is. Emellett mindenképpen finoman formálja a párját abban, hogy férfiból igazi gentleman legyen.
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi gabriella.szijjarto@szabadfold.hu
/
Életpályánkat kisebb-nagyobb horderejű választások sorozata alakítja. Jelentős közülük a középiskola befejezése táján meghozott döntés, amely az életünket már hosszabb távon befolyásolja, ezért tudatos megfontolást és készülést igényel.
Sok tényezőtől függ az, hogy miként alakul a jövőképünk. Meglehet, hogy már egy hatévesnek akad elképzelése, milyen szakmát szeretne választani felnőttként, de ez önmagában nem garancia az ötlet megfelelőségére, megvalósíthatóságára. Az sem feltétlenül tragédia, ha valaki nem sokkal a határidő előtt (vagy akár középiskola után) dönti el, merre tovább, amennyiben azt megfelelő megfontoltsággal és érettséggel teszi, vagyis tudja, mit és miért választ, illetve mire vállalkozik, mit várhat. Ezeknek a kérdéseknek az átgondo-
NÉPSZERŰ SZAKOK
Általában azok a szakok vonzzák a legtöbb jelentkezőt, amelyek a közvélekedés szerint ígéretesek a biztos megélhetés, a sikeres életpálya, illetve a szaktudás hasznossága, sok területen történő alkalmazhatósága szempontjából. A műszaki, illetve az informatikai területek továbbra is népszerűek, de mellette sokak számára szimpatikusak a gazdaság-, valamint az egészségtudományi szakok, a jogi karrier, az óvoda- és gyógypedagógus-képzés, hosszú évek óta magas az érdeklődés a pszichológia szak iránt. Számos fiatal eljátszik a külföldi tanulás gondolatával. De tapasztalatok szerint a diákok inkább később, a képzés ideje alatt vesznek részt ösztöndíjprogramokon már kellő felsőoktatási tapasztalattal, biztosabb idegennyelv-ismerettel.
lása a munka és a szakmák világáról való tájékozottságot, valamint kellő önismeretet igényel.
– A végzős diákok számára ez az első igazán önállónak mondható választási helyzet, amelyet érthető módon sokan nehéznek élnek meg. Fontos, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek a további fejlődés optimális lehetőségeit nyitják meg a következő időszakra. Jó, ha a gyerekek már kisebb koruktól ráláthatnak a munka világára, és érdeklődésük szerint maguk is tapasztalatot szerezhetnek egy-egy tevékenység kipróbálása során. Mindez segítsé-
get jelenthet ahhoz, hogy középiskola végén felelősségteljesen döntsenek arról, hogyan tovább – foglalja össze Gebauer Ferenc tanácsadó szakpszichológus, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási és Pályaválasztási Tanácsadó Tagintézmény igazgatója.
A pályák és a munka világával való találkozásban a szülőnek is jelentős a szerepe. A közös gondolkodás és tájékozódás, a nyílt napok látogatása, a beszélgetés mind fontos eszköz ahhoz, hogy a későbbi pályadöntések (fakultáció-, majd a szak- vagy szakmaválasztás) a végzős diák számára nagyobb önállósággal, magabiztossággal történhessenek. A nagykamaszoknál lényeges, hogy ezeket a választásokat maguk tegyék meg, hiszen ez
Előrevetítve a jövőt, robotkutya sétál és szimatol a látogatók között FOTÓ: MTI / HEGEDÜS RÓBERT
A kettő között nincs feltétlenül ellentmondás. Az „álmok” (motiváció) fontos eleme lehet az önálló felnőttélet alapjaként elgondolt anyagi függetlenség vagy biztonság. Önmagában az, hogy egy szakma magas jövedelemmel kecsegtet, rendszerint kevés hajtóerő. A megfelelés és a sikeresség
jelenti a lépcsőt a felelős és önálló életvitel felé. Amennyiben igénylik és elfogadják a véleményünket, meg kell találnunk a határt, hogy ne mi döntsünk helyettük, hanem ők maguk álljanak bele ebbe a feladatba és a folytatás vállalásába. Manapság a pályákról való információgyűjtésre a korábbiaktól sokkal tágabb lehetőségek állnak a rendelkezésre a foglalkozásbe mutató videóktól kezdve a szakmaleírásokon át, az elhelyezkedési statisztikákig. Azonban problémát jelenthet a bőség zavara. A döntést tehát önmagában az információ nem könynyíti meg. A kérdés sokkal inkább az, hogy a gyermeknek mi a legjobb a mai színes, rendkívül szerteágazó lehetőségeket kínáló világban. Az időtálló és fejlődést eredményező választáshoz a személyes érintettség, vagyis az érdeklődés és a motiváció megléte elengedhetetlen. Minél inkább tudatosulnak a vonzó (és az akadályozó) tényezők, annál könnyebben tudjuk erre építeni a célokat. A megvalósíthatóság tisztázása, az odáig vezető járható út megtalálása és kialakítása kihagyhatatlan. Ez rámutat a tájékozódás feladatára. Az idő nyomására meghozott döntés magában hordozza a téves választás kockázatát. Ezért fontos a teendőkkel való korábbi találkozás, hogy a személyes érzések, gondolatok tisztázódjanak, szükség esetén a diákok tanácsadó szakemberhez fordulhassanak – ad megszívlelendő javaslatokat Gebauer Ferenc.
elkötelezettséget igényel, ezért annak, aki nem eléggé motivált egy adott területen, kockázatos azt választania. Aki pedig eltökélt egy olyan szakmában, amely nem feltétlenül ígéretes az anyagiak terén, vélhetően mégis megtalálja számításait – osztja meg velünk Gebauer Ferenc.
A felsőoktatás legalább hároméves időszak, amely komoly energiabefektetést és elkötelezettséget igényel. Ígéretes és reális célokat érdemes kitűzni, amelyek eléréséhez elegendő felkészültséggel és erőforrással rendelkezünk. Mindez szükséges a követelményekkel, a kihívásokkal való megküzdésben – tanácsolja. Kifejti, hogy az egyetemi szakválasztásnál fontos megismerkedni a képzés tartalmával: milyen tantárgyakkal, elvárásokkal találkozunk majd, milyen munkafeladatokra készít fel. Érdemes kitekinteni a képzés utáni elhelyezkedési és továbbképzési lehetőségekre is. Mindezeket mérlegelve állapíthatjuk meg, hogy az adott szak hozzásegíthet-e hosszú távú céljaink eléréséhez. Egy esetleges felvételi kudarc esetén ki kell értékelni a történteket és levonni a tanulságokat. Szükséges lehet újrafogalmazni vagy átalakítani a célokat, átgondolni az elérésüket szolgáló eszközöket. Érdemes mérlegelni, hogy keressünk-e rövidebben teljesíthető terveket, válasszunk-e alternatív utat, a munka világában szerezzünk tapasztalatot vagy hagyjunk magunknak egy évet, amikor tanulhatunk nyelvet, tehetünk emelt érettségi vizsgát, vállalhatunk önkéntes munkát – adja útravalóul a szakember. A pályaválasztási tanácsadásra jelentkező diákoknak már a középiskola időszaka alatt ajánlják az alternatívákban történő gondolkodást. Egy B terv vagy annak további változatai segíthetnek a rugalmasságban, amely a siker egyik összetevője lehet. B. Pintér Dalma
Különleges kezdeményezés az Egyedülfekvők.hu, melynek célja, hogy párbeszédet indítson az egyedül élésről. Több szemszögből közelíti meg az érintettekkel kapcsolatos témákat, hiszen a megismerés és az előítéletekkel való szembenézés végső soron az elfogadást segíti.
Apárnélküliség világjelenség, ami a Föld számos pontján érinti a húszasokat, harmincasokat, negyveneseket. A KSH 2022-es népszámlálási adatai rámutatnak arra, hogy Magyarországon több mint 1,4 millióan élnek egyedül, ami azt jelenti, hogy minden hetedik magyar egyfős háztartást vezet. A jelenségről indított párbeszéd ötletgazdája Vadas Henrietta, több mint hat évvel ezelőtt költözött Erdélyből Budapestre. Már két éve egyedülfekvő, ennyi ideje lakik egyedül. Kommunikációs szakemberként dolgozik, szabadidejében pedig ír, újságcikkeket, novellákat, de sportolni is szeret, korábban zumbaoktatóként tevékenykedett. – Egy négyéves kapcsolatot követően lettem egyedülfekvő. Az első időszak nagyon nehéz volt a különválás és a különköltözés miatt. Úgy döntöttem, egyedül bérelek lakást, még akkor is, ha ez anyagi szempontból megterhelőbb. Éreztem, hogy szükségem van az egyedüllétre, arra, hogy visszataláljak önmagamhoz, de közben féltem is, mert nem tudtam, mi vár rám ebben az új élethelyzetben. Kezdetben nagyon aggasztottak a pénzügyi terhek, és azt is nehéz volt megszokni, hogy nincs a közelemben senki, aki segíthetne a felmerülő ügyes-bajos dolgokban. Eleinte fojtogatónak éreztem a csendet. Az idő előrehaladtával viszont elérkeztem a megnyugváshoz, és elkezdtem meglátni, hogy mekkora fejlődési lehetőség rejlik az egyedüllétben.
Vadas Henrietta, az ötletgazda
Megtapasztaltam, hogy egyedül is képes vagyok megbirkózni mindenféle kihívással. Amikor belekerült ebbe az új élethelyzetbe, próbálta meghatározni az állapotát. Egyszer a villamoson utazva nyilallt belé a gondolat, hogy nem is egyedülálló nő, hanem egyedülfekvő, mert esténként nem fekszik mellette senki. Mivel szeret új fogalmakat kreálni, az egyedülfekvő kifejezés izgalmas szójátéknak bizonyult, aminek mélysége is van, hiszen az egyedül fekvésben benne lapulhat a félelem, a bizonytalanság, de adhat megbékélést és szabadságérzetet is. Ekkor kezdett el azon gondolkodni, hogy jó lenne az egyedülfekvőséghez kapcsolódó számtalan témát feldolgozni valamilyen formában. Akkor még nem volt olyan felület, amely kifejezetten az egyedül élésről és az egyedül élőknek szólt volna, ezért hozta lét-
KI KÉR EGY SZELETET?
Február 9 - én ünnepeljük a világ egyik kedvenc ételét, a pizzát, ami az olasz polgárok kezdeményezésének köszönhetően ma már a világörökség részét képezi.
Szivárványpizza
Hozzávalók:
❙ 1 adag pizzatészta
❙ 1 adag pizzaszósz
❙ 40 dkg mozzarella
❙ 10 dkg gomba
❙ 1 csipet fokhagymapor
❙ 1 kis ág rozmaring
❙ 1-2 paradicsom
❙ 8 dkg hajszálvékonyra vágott sonka
❙ 12 dkg sült hús (bármilyen maradék jó)
❙ 1 csípős paprika
❙ 8 dkg füstölt szárazkolbász
❙ 1 lila hagyma
❙ 15 dkg konzerv kukorica
❙ 20 dkg paraj
❙ 1 gerezd fokhagyma
❙ 8 dkg füstölt sajt
❙ 15 dkg színes koktélparadicsom
❙ fél marék rukkola
❙ olívaolaj ❙ só ❙ bors
Előkészítjük a feltéteket. A megtisztított, feldarabolt gombát kis olívaolajon, fokhagymaporral megpirítjuk, sózzuk-borsozzuk. A parajt fokhagymás olajon megfuttatjuk, majd sózzuk. Egy enyhén lisztezett sütőpapíron jó nagy kört nyújtunk a megkelt tésztából. Áthúzzuk papírostól egy tepsire, meg-
re az Egyedülfekvők.hu oldalt, amellyel az a célja, hogy párbeszédet indítson az egyedül élésről és a hozzá kapcsolódó sztereotípiákról. – Az egyedüllétnek megvannak a maga pozitívumai és negatívumai, ugyanúgy, mint más élethelyzeteknek – magyarázza. – Sokak számára vonzó lehet az a fajta szabadságérzet, ami az egyedül fekvésből fakad, talán, mert úgy érzik, hogy a kapcsolatokban folyamatosan kompromisszumokat kell kötni. Vannak, akik annyira megszeretik az egyedüllétet, hogy már nem is akarnak változtatni a párkapcsolati státuszukon. Úgy látom, hogy párkapcsolatilag is a válságok korát éljük. Rengeteg kapcsolat és házasság megy tönkre, ezért sokan hajlamosak egyre kevésbé bízni abban, hogy találnak maguknak megfelelő partnert. Többeknek nincs mintája arra, hogy milyen egy egészséges, egyenrangú párkapcsolat. Az önismeret hiányából fakadóan egymás sebeit tépkedjük fel, miközben azt kellene megtanulnunk, hogyan ne bántsuk a másikat. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy nemcsak egyedül, hanem egy jól működő párkapcsolatban is meg tudjuk élni a szabadságot.
Annak ellenére, hogy már most számottevő az egyedül élők aránya a társadalomban, rengeteg sztereotípia él velük kapcsolatban. Az Egyedülfekvők.hu reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a magyarok megosztóan vélekednek róluk. Minden ötödik ember gondolja azt, hogy ezek az emberek magányosak és boldogtalanok, ugyanakkor a teljes népesség több mint egyharmada úgy véli, hogy aki egyedül él, többnyire önálló és független.
kenjük pizzaszósszal. Pizzavágóval hat cikket kijelölünk, de csak vonalakat húzunk, nem vágjuk át a tésztát. Az egyes cikkekre különböző feltétek jönnek.
Gombás- rozmaringos: ráterítjük a kihűlt sült gombát, ráfektetjük a rozmaringágat.
Parajos-kukoricás: rákanalazzuk a fokhagymás spenótot, rászórjuk a leszűrt kukoricát.
Sonkás- paradicsomos: kirakjuk összegyűrt sonkaszeletekkel, karikázunk rá paradicsomot.
Csípős, sült húsos: rászórjuk a cafatokra tépkedett sült húst meg a felkarikázott csípős paprikát.
Kolbászos, lila hagymás: vékonyra karikázzuk a kolbászt, kirakjuk vele a cikk tetejét, majd megszórjuk a felszeletelt hagymával.
Füstölt sajtos: kis kockákra vágjuk a füstölt sajtot, rászórjuk a tésztaalapra, a tetejére jön a színes koktélparadicsom. Két evőkanál olívaolajjal meglocsoljuk az összerakott pizzát. A mozzarellát cafatokra tépkedjük, és egyenletesen elosztjuk a tetején.
Emellett az egyedül élésre minden második ember negatívan tekint. Szerintük ez az élethelyzet unalmas, kiszolgáltatottsággal jár, sőt, természetellenes. A lakosság másik fele viszont úgy gondolja, hogy egyedül élni nagy szabadságot ad, és egyszerű amiatt, mert nem kell senkivel sem kompromisszumokat kötni. Ezenkívül a felmérés rámutatott arra is, hogy leginkább a férfiak azok, akik erősítik a sztereotípiákat, a nők ugyanis pozitívabban ítélték meg ezt a témát. – Legfőképp a berögzült sztereotípiák miatt tartom lényegesnek, hogy szélesebb körben is beszéljünk a jelenségről. Szeretném, ha a többség nem úgy nézne erre a társadalmi csoportra, mint fekete bárányokra. Attól, hogy valaki egyedül él, még nem lesz egyből magányos, hiszen a magány elsősorban az emberi kapcsolataink minőségén múlik. Szeretném felhívni a figyelmet ezekre a tévhitekre, ezen túlmenően a közösségépítés is fontos célom.
Minden egyedül fekvőt invitálok és szívesen látok, közben pedig az Egyedülfekvők.hu oldalon folyamatosan publikálom az aktuális, egyedül élőkhöz kapcsolódó cikkeket. Henrietta sok pozitív visszajelzést kapott már az oldal indulásának első heteiben, és később is töb-
Az egyedül élők aránya nemcsak hazánkban, hanem globálisan is növekvő tendenciát mutat. Ezt a trendet nagyon jól szemléltetik az Euromonitor International piackutató intézet adatai, amely szerint világszinten 1996-ban összesen 153 millióan éltek egyedül, 2011-re ez az érték 277 millióra nőtt, 2023-ra pedig elérte a 484 milliót. Azt lehet látni, hogy az egyedül élés évről évre és a jövőben is egyre népszerűbb életforma lesz.
ben üdvözölték a kezdeményezést, ami még inkább megerősítette őt abban, hogy szükség volt egy ilyen felületre, ahol kapaszkodókat találhatnak az érintettek.
– Mindenkit arra biztatok, hogy írjanak az oldalon keresztül, minden megkeresésre reagálok. Nemegyszer kértek már tőlem segítséget, illetve tanácsot, és én nagyon örültem, hogy tehetek valamit azért, hogy a hozzám fordulók jobban érezzék magukat. Bízom abban, hogy a jövőben is minél több támogatást, segítséget tudok nyújtani az egyedülfekvő kezdeményezés és közösség által. B. B.
230 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és addig sütjük, míg a tetején elkezd pirulni a sajt. Ha kész, szórhatunk rá egy kevés rukkolát is.
Hozzávalók:
❙ 30 dkg liszt
❙ 1,2 dkg friss élesztő
❙ 1 teáskanál só
❙ 1 kávéskanál cukor
❙ 3 evőkanál olívaolaj Tálba szitáljuk a lisztet, a közepébe morzsoljuk az élesztőt. Rászórjuk a cukrot, öntünk rá kis langyos vizet, és hagyjuk felhabosodni az élesztőt. Utána hozzárakjuk a sót, és annyi langyos vizet, hogy lágy tésztát tudjunk dagasztani. Amikor összeállt, hozzádagasztunk két evőkanál olívaolajat is. Cipót formázunk, olajos kézzel lekenjük, fóliával letakarjuk és meleg helyen hagyjuk kelni 20 percet.
A ma ismert pizzát először 1889ben a nápolyi Raffaele Esposito készítette el, aki I. Umberto király és Margit királyné látogatása alkalmából olyan pizzát sütött, ami az olasz nemzeti színekben készült: zöld (bazsalikom), fehér (mozzarella) és piros (paradicsom). Készítője a királynéról nevezte el, ez a margherita pizza.
Gyors pizzaszósz
Hozzávalók:
❙ 3 dl sűrített paradicsom ❙ 1 evőkanál olívaolaj ❙ 1 gerezd reszelt fokhagyma
❙ 1 teáskanál szárított oregánó ❙ 1 kávéskanál szárított vagy pár levél friss bazsalikom ❙ 1 kávéskanál méz
❙ só ❙ őrölt bors Az olívaolajon megfuttatjuk a fokhagymát. Ráöntjük a paradicsomot, hozzáadjuk az oregánót, a bazsalikomot, és kevergetve rotyogtatjuk, míg kellően besűrűsödik. Végül ízesítjük pici mézzel, sóval, őrölt fekete borssal.
Mellünk a nőiességünk egyik jelképe. Daganatos jellegű és jóindulatú betegségek, valamint genetikai és életkori sajátosságok egyaránt befolyásolhatják egészségi állapotát, kinézetét. Szerencsére ma már számos modern eljárás áll rendelkezésre az emlő elváltozásainak sebészeti kezelésére.
Anői páciensek egyre gyakrabban rosszindulatú daganat utáni emlő-helyreállítási beavatkozások miatt keresik fel a plasztikai sebészeket. A századforduló környékén az emlő rákos megbetegedése esetén a mell eltávolítása mellett az egész mellkasfalat lecsupaszították. Úgy vélték ugyanis, hogy minél nagyobb részt vesznek ki, annál biztosabb a páciens gyógyulása. A korszerű szövettani, diagnosztikai módszereknek, onkológiai kezeléseknek köszönhetően ma már elegendő a daganatot és a hozzá kapcsolódó hónalji nyirokcsomó területét kioperálni, így ma már (onkológiai utókezelésekkel kiegészítve) elkerülhető a korábbi radikális műtét – taglalja a vonatkozó technológiák fejlődését dr. Cuhorka Antal sebész, plasztikai sebész.
EGÉSZSÉGCSEPPEK
INGYENES TÜDŐRÁKSZŰRÉS BARANYÁBAN
Tavaly indult a Pécsi Diagnosztikai Központban az a nagy sikerű, alacsony dózisú CT-vel végzett tüdőrákszűrő program, melynek célja a tüdőrák elleni küzdelem elősegítése a lakosság leginkább veszélyeztetett, hátrányos helyzetű csoportjaiban. A tüdőrák okozta halálozások vis zszaszorításában az ilyen típusú szűrővizsgálatok óriási jelentőséggel bírnak, hiszen a megfelelő időben észlelt daganatos megbetegedések lehetővé teszik az eredményes kezelést, ami rengeteg életet menthet meg. Az ingyenes szűrővizsgálatra február 15-ig még lehet jelentkezni, az Ormánság Egészségügyi Központ e-mail-címén: info@oekp.hu.
Mivel az eredményes onkológiai műtétet követően a páciens az emlő külleme miatt még nem érzi magát gyógyultnak, ezért támogatni kell a pszichés felépülését is. Ma már modern orvosi módszerekkel bizonyos esetekben – onkológiában és plasztikai sebészetben jártas szakember közreműködésével – egy beavatkozással el tudják távolítani a daganatos részt, és egyúttal helyreállítani a csonkolt emlőt. Meg kell jegyezni, hogy a rákos megbetegedés kiújulásának elkerülése érdekében végzett sugár- és infúziós kezelések szintén okozhatnak hegesedést, bőrpirosodást, emlőeltorzulást. Ezért többnyire ezek lezárulásával jöhet csak szóba, hogy dolgozzunk a mellek küllemén. A daganat mérete, a tumor és az emlő aránya befolyásolja a plasztikai beavatkozás sikerességét. Tudo-
AGYI EREK AZ ÖREGEDÉS FOLYAMATÁBAN
Az öregedéssel járó agyi érelváltozások kezelésére keresnek új lehetőségeket a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai – közölte az intézet. Az öregedés egyik legsúlyosabb következménye a kognitív hanyatlás, amely az agyi hajszálerek diszfunkciójával jár együtt. Így az agyi érrendszer helyreállítása egészségesebb agyműködést eredményezhet. Az agyi belső környezet dinamikus állandóságának fenntartásához elengedhetetlen a neurovaszkuláris egységet alkotó neurális és vaszkuláris sejtek összehangolt működése. Ez a neurovaszkuláris egység két fő funkciójában nyilvánul meg: a neurovaszkuláris csatolás pontosan az energiafelhasz-
másul kell venni, hogy olyan nem lesz az emlő, amilyen a betegség előtt volt, de a formája, a szimmetriája alakítható, a rajta keletkezett hegek jól korrigálhatók. A teljes emlőeltávolítás után, amelyet többnyire a daganatos betegség súlyos, előrehaladottabb állapotában szükséges elvégezni, vonalszerű heg marad a mellkason. A tumoros emlőnegyed kivételénél kontúr vagy szövethiány miatt deformálódhat a mell érintett része. A mérete a daganat eltávolítását követően általában csökken, de az esztétikai jellegű korrekciónak köszönhetően deformitás nem látható rajta, formája normális lesz.
A daganatot eltávolító műtét után a mell alakja még módosulhat, ugyanis változtathatják a visszamaradt hegek. Mivel az onkológiai sugár- és infúziós kezelések után körülbelül fél évvel állapodik meg az emlő végleges alakja, mérete, ekkor érdemes a plasztikai jellegű korrekciókat elvégezni. A helyreállított emlő sokszor még fiatalosabb
náláshoz igazítja a vérellátást, a véragy gát pedig szigorúan szabályozza a vér és az agyszövet közötti anyagtranszportot. E funkciók sérülése súlyos következményekkel járhat, így nem meglepő, hogy az öregedő agy elváltozásaiban és a legtöbb idegrendszeri megbetegedés kifejlődésében szerepet játszik az agyi erek működésvesztése. Az érrendszeri sérülések kijavításában fontos szerepet töltenek be az erek belső felszínét borító laphám elődsejtjei. A kutatók
hatást is kelt, mert az esztétikai beavatkozás egy mellfelvarrással egyenértékű. Ehhez azonban szükséges hozzáigazítani az ellenoldali mellett a szimmetrikus kinézet érdekében – taglalja a már nyugdíjas éveit töltő plasztikai sebész, aki huszonöt éven át dolgozott ezen a szakterületen. Sok egyéb betegség is létezik, amelyek befolyásolják a mellek egészségét és küllemét. Ezek közül a legsúlyosabb az emlőgyulladás, amely főleg a szoptatás alatt, vagy
az után, ritkán spontán alakul ki. A gyulladás mértéke, súlyossága meglehetősen széles skálán mozog, kezelése ennek megfelelően változik. Néhol elegendő a borogatás, egyéb esetben a probléma antibiotikummal jól gyógyítható. Az előrehaladott állapotú gyulladás gyakran eltályogosodik, ritkán szétszóródhat a szervezetben, amely miatt fájdalommal, lázzal járó szeptikus állapot alakulhat ki. Általában minimál-invazív módszerrel, ultrahangvezérelt technológia segítségével sikeresen kiüríthető az érintett tályogos rész. Ha azonban az többször kiújul, akkor szükséges sebészeti módszerrel felnyitni és kitisztítani az érintett területet. Gyógyulástól függően a betegség után hat hónap vagy akár egy év elteltével a heget végállapotában lehet korrigálni – magyarázza dr. Cuhorka Antal. A nem daganatos jellegű betegségek közül, jellemzően 15–30 éves életkorban fordulhat elő kötőszövetes elváltozás, az úgynevezett
új részleteket tártak fel e folyamat működésével kapcsolatban, és felfedezték, hogy az elöregedő sejtek eltávolításával fokozható az elődsejtek beépülése az agyi érhálózatba, valamint az általuk kiváltott szöveti regeneráció. Az eredményeik új terápiás lehetőségeket nyithatnak az öregedés és az öregedéssel kapcsolatos megbetegedések következtében kialakuló érsérülések kezelésére.
NŐTT A SZERVÁTÜLTETÉSEK SZÁMA
Az Országos Vérellátó Szolgálat tavaly 230 donorjelentést fogadott 46 kórházból, 23,66 százalékkal többet, mint 2023-ban. Végül 157 elhunyt donorból történt szervadományozás, élő donorból pedig 52 szervet távolítottak
fibroadenoma. A többnyire hormonális hatásra kialakuló, kitapintható, borsó, babnyi méretű, fájdalmatlan csomók egy része spontán felszívódik. Azonban, ha növekedési tendenciát mutat, szükséges mielőbb orvoshoz fordulni, hogy ultrahangos, mammográfiai, esetleg szövettani vizsgálattokkal ez az elváltozás egyértelműen azonosítható legyen. Az előbbieken kívül a mellben kialakulhat lipóma, jóindulatú zsírdaganat, emlőciszta, továbbá előfordulhatnak egyéb bőrelváltozások, például befelé forduló bimbó, ami a szoptatást nehezíti meg. Ezeknek a problémáknak a kezelése inkább preventív és esztétikai jellegű.
A daganatos betegségnél jellemző emlő-helyreállító műtéteken kívül a szépészeti beavatkozások száma a legmagasabb. Az okoknak három jellemző csoportja említhető: a méretben vagy a formában felfedezhető deformitás, illetve az életkor előrehaladtával jelentkező elváltozások. A mellnagyobbításnál alkalmazott szilikonimplantátumok napjainkban már lényegesen tartósabbak, szövetbarátabbak, kiváló esztétikai eredményt nyújtanak. Míg az előbbi sebészeti műtét csupán szépészeti célú, addig a kisebbítésnek létezik fizikai vetülete. Az extrém méretű mellek akadályozzák a pácienst a mozgásban, akár gerincfájdalmat is okozhatnak. Az említett beavatkozások mindegyike esetében igaz: az illető pszichés toleranciájának függvénye, hogyan érzi magát jól a bőrében. Akinek az emlő minimális elváltozása is zavaró, nagyobb valószínűséggel vág bele a szépészeti műtétbe. Általában a megfelelő betegtájékoztatás, a jól megtervezett beavatkozás esetén egy lépéssel megoldható a mell alakítása. A műtét után maradt heg esetén annak kiterjedésétől, az általa okozott torzítástól is függ, milyen mértékű korrekcióval állítható helyre az állapota, érhető el a kívánt küllem, amely önbizalmat ad a hétköznapokban. B. P. D.
el. Az Eurotransplant együttműködés keretei között 99 külföldi donorszerv beültetése történt meg 2024-ben Magyarországon, ez azt jelenti, hogy az elhunyt donoros szervátültetések 20,16 százaléka külföldi szervvel történt. Transzplantációs várólistán tavaly 1859 beteg szerepelt, 3,8 százalékkal több az előző évinél. A várólistára 611 új beteg került fel, 14 százalékkal több, mint 2023-ban. A transzplantált betegek várakozási ideje a legtöbb szerv esetében csökkent. Nemzetközi adatok szerint egy elhunyt szervdonor átlagosan 30,8 évet ad másoknak, egy donorból ugyanis több szervet is átültethetnek. A tavalyi szervdonorok 4836 életévet adtak a transzplantáltaknak, szervadományozással. (MTI)
ÉS TIPPEK AZ ÉLETMÓDVÁLTÁSHOZ
❙ Kevesebb, mint 5 g só naponta.
❙ Legalább napi 300 g zöldség és 200 g gyümölcs, 5 adagra elosztva.
❙ Napi 1-1,2 g fehérje testsúlykilogrammonként, melynek fele növényi forrásból származik.
❙ Hetente legfeljebb 350–500 g főtt/párolt/sült vörös hús.
❙ Hetente legalább két adag zsíros húsú mélytengeri hal (pl. lazac, makréla, tonhal, hering, szardínia) vagy édesvízi halak közül pisztráng, busa.
❙ Hüvelyesek (bab, borsó, lencse, csicseriborsó vagy szója) hetente legalább egyszer.
❙ Hetente egy húsmentes nap.
A menopauza beköszöntével számos kellemetlen tünet keseríti meg a nők mindennapjait, ráadásul a hormonális változások miatt egyes betegségek kockázata is megnő. A táplálkozásnak fontos szerepe lehet a panaszok enyhítésében.
Becslések szerint 2030 -ra világszerte 1,2 milliárd nőt érinthet a menopauza, melynek csupán kezdeti tünetei a súlygyarapodás vagy a hőhullámok. A változókorba lépve a hölgyek más egészségügyi problémákra is fogékonyabbak, ezek megelőzésében szintén segíthet az a diéta, melyet a Semmelweis Egyetem kutatói, nőgyógyászai és dietetikusai, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ), a Magyar Menopauza és a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság is ajánl. A nők általában 45 és 55 éves kor között, 12 hónappal az utolsó menstruációjuk után lépnek a változókorba. A hormonális változások, például az ösztrogén termelő -
désének csökkenése azonban már évekkel korábban elkezdődik (perimenopauza).
A tanulmány szerint 50 és 60 éves koruk között átlagosan 6,8 kilót szednek fel, testalkattól függetlenül. Az Egészségügyi Világszervezet 2016 - os adatai szerint több mint felük túlsúlyos vagy elhízott. A súlygyarapodás általában a menopauza egyik első tünete, az ösztrogén fontos szerepet játszik ugyanis az anyagcsere és a testzsíreloszlás szabályozásában.
A hormontermelődés csökkenésével ez átalakulhat, és több zsír rakódhat le az alhas tájékán (zsigeri zsír).
Az ösztrogénszint esése az agyban található étvágy- és hangulatszabályozó ingerületátvivő anyagokra
is hatással van, ezért a klimaxos nők jobban kívánhatnak bizonyos ételeket, különösen a magas cukorés zsírtartalmúakat, melyek átmeneti hangulatfokozók és megemelhetik az energiabevitelt is. A negatív energiamérlegnek éppen ezért elengedhetetlen szerepe van a túlsúly kezelésében – mondja dr. Pálfi Erzsébet, a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének főiskolai docense.
Az ajánlott súlyveszteség körülbelül fél- egy kiló hetente, elsősor-
Érdemes lemondani a hozzáadott cukrot tartalmazó ételekről, a feldolgozott, finomított élelmiszerekről, az alkoholról és koffeinről, a csípős, erős fűszerezésű fogásokról, és ami fontos: mellőzzük a dohányzást!
ban a zsírból, az izomzat megtartásával. Ez nagyjából 15 -30 százalék energiabevitel- csökkenésnek felel meg a megszokotthoz képest, mely azt is jelenti, hogy naponta ideálisan 25 kalóriányi energiát kell bevinnünk testsúlykilogrammonként.
A változókor egyéb, gyakori tünetei a hőhullámok, az éjszakai izzadás, fejfájás és ízületi fájdalom.
A nők ebben az időszakban ingerlékenyebbek, érzékenyebbek lehetnek, és nehezükre eshet a koncentráció. A tünetek intenzitása és gyakorisága tehát változó, de életmódváltással befolyásolható. – Azt találtuk, hogy csupán 5 kilogramm leadásával a hőhullámok 30 százalékkal elviselhetőbbek. A rendszeres testmozgás szintén segíti az anyagcserét és csökkentheti a hőhullámok súlyosságát.
A hormonális átalakulás éveiben rengeteg változás megy végbe a női
Alaposan próbára teszi az arra érzékenyeket mostanában az időjárás, jönnek-mennek a frontok, hideg után a meleg, majd fordítva. Sokízületi gyulladással és krónikus fájdalommal bajlódó ember megszenvedi ezt az időszakot.
Saját immunrendszerünk támadja meg az ízületet borító porcot az ízületi gyulladás (osteoarth ritis) során. A betegség legjellegzetesebb tünete az érintett ízület fájdalma, mozgásának nehézsége és duzzanata. Az is gyakori panasz, ha a páciens felkelés után merevnek érzi az ízületet, és ez az érzés legalább egy óráig fennáll. Jelentkezhet még kemény tapintatú kinövés az ízületen, megfigyelhető, hogy a porcok fokozatos károsodása miatt egyre nehézkesebbé válik az ízület mozgatása, gyulladás alakulhat ki az ízület körüli szövetben, ami miatt az ízület megduzzadhat, melegebbé, érzékenyebbé válhat. A probléma bármely ízületet érintheti, leggyak-
rabban azonban a kezekben, lábakban, térdekben, csípőben, esetleg a deréknál vagy a nyaknál jelentkezik – magyarázza dr. Csengei Gábor, a Fájdalomközpont reumatológusa. Már Hippokratész is leírta, hogy az időjárás befolyásolja az ízületi gyulladás tüneteit. Főként a nyirkos, szeles, alacsony légnyomással járó napok azok, amelyek valószínűsítik a fájdalom megjelenését. De mit lehet ezzel kezdeni?
– Ha a betegek az előrejelzésekből tudják, hogy olyan időjárás közeledik, amely fokozza a panaszaikat, meg tudják tervezni a programjaikat, és ha felkészülnek a kimerítő körülményekre, hatékonyabb lehet az úgynevezett fájdalommenedzs-
mentjük. Például, ha valaki kitapasztalta, hogy a nyirkos idő fokozza az ízületi fájdalmait, érdemes a nehezebb szellemi és fizikai munkával járó tevékenységeket elhalasztania, ha ezt a körülmények megen-
❙ Napi 30 g sótlan dióféle vagy egyéb olajos mag.
❙ 30–45 g rost/nap, főként teljes kiőrlésű gabonafélékből.
❙ Mérsékelt zsiradékfogyasztás: napraforgóolaj sütéshez, olíva-, repce-, szójaolaj stb. salátaöntetekhez.
❙ Napi 33 ml/testsúlykilogramm folyadékbevitel (főként víz).
❙ Megfelelő kalcium-, D-vitamin-, C-vitamin-, B-vitamin-, n-3 LCPUFA- és ómega-3 zsírsavbevitel.
❙ Napi fél liter tej kalciumtartalmának megfelelő tejtermék.
❙ A rendszeres testmozgás elengedhetetlen.
testben, melyek közül bár az elhízás és a hőhullámok a legnyilvánvalóbbak, ezek további kockázatokat hordoznak magukban, ha nem figyelnek rájuk – magyarázza Erdélyi Alíz, a MDOSZ főtitkára. A zsigeri zsír gyarapodásához a szervezet is „alkalmazkodik” új hajszálereket kialakítva és több oxidatív szabad gyököt termelve, mely aztán intenzív védekezőreakciót vált ki. Az immunsejtek elszaporodhatnak a zsírszövetekben, melyek előbb kisebb fokú helyi gyulladásokhoz, hosszú távon pedig érrendszeri károsodáshoz vezethetnek. A menopauzába lépő nők ezért hajlamosabbak a kardiovaszkuláris betegségekre. Emellett a rákos daganatok (különösen a hormonér zékeny mellrák), az inzulinrezisztencia, a kettes típusú cukorbetegség és a csontritkulás kockázata is magasabb náluk. Habár nem teljesen szünteti meg a tüneteket és a kapcsolódó betegségek kialakulásának kockázatát, az időben elkezdett életmódváltás késleltetheti a megjelenésüket, javítva a változókori nők életminőségét. H. E.
kell a pácienst, hogy ez egy progresszív, vagyis előrehaladó betegség, ami azt jelenti, hogy az állapot idővel romolhat – mondja a reumatológus. – Éppen ezért fontos, hogy a tüneteket időben kezeljük, a fájdalmat csökkentsük, a mozgástartományt a lehetőségek szintjéig visszaállítsuk. A betegség tehát reumatológus által javasolt úgynevezett bázisterápiát és reumatológiai gondozást igényel.
gedik. A relaxációs gyakorlatok is segíthetnek ilyenkor, hiszen a pszichés kiegyensúlyozottság önmagában is fájdalomcsökkentő.
– Amikor felállítjuk az ízületi gyulladás diagnózisát, tájékoztatni
A végső soron szóba jöhető műtéten kívül kezelési lehetőségként felmerül az immunrendszer téves túlműködésének elnyomása immunszupresszív készítményekkel, a gyulladáscsökkentő injekciók vagy gyógyszerek alkalmazása, a fizikoterápiás eljárások, az orvosi lézerkezelés és az orvosi kollagéninjekció. Mivel pedig ízületi gyulladás esetén nagy hangsúlyt kap a szövődmények megelőzése is, erre ugyanúgy figyelmet kell szentelni, mint a mozgás szabadságának fenntartására, elsősorban gyógytornával, ízületvédelemmel. (he)
RÖVIDEN
ÉLESEDŐ ÁRFIGYELŐ
Az élelmiszerárak kontrollálása közös érdek, ezért a kormány alacsony szinten tartja az inflációt, és ha kell, azonnal beavatkozik a magyar családok védelme érdekében – írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A legfrissebb januári adatok szerint az árfigyelőben nyomon követett élelmiszerek közül kiugróan drágultak a tejek és tejtermékek: a tejek 23, a vajak és vajkrémek 15,5, a tejfölök 14, a trappista sajt 12,2, illetve a túrók 9,8 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel korábban. Az áremelkedés hátterében egyrészt nemzetközi tényezők állnak, másrészt kiskereskedelmi árrésemelkedés is azonosítható. A kormány figyeli a termelői, a kiskereskedelmi beszerzési és a fogyasztói élelmiszerárak alakulását, és ha kell, a családok érdekeit szem előtt tartva beavatkozik.
CUKORÁR A MÉLYPONTON
A cukor nemzetközi tőzsdei ára a minap három és fél éves mélypontra zuhant, de a szakértők további árcsökkenést várnak. A háttérben az áll, hogy minden elemző a cukor globális kínálatának növekedését várja, mivel a termelés felfut ebben az évben, illetve a készletek is erre utalnak.
EHETŐ A LISZTKUKAC
Az Európai Bizottság január 20 -án zöld utat adott a közönséges lisztbogár egész, porított lárváinak forgalmazására az EUban. Ez már a negyedik rovar, melyet az unió területén élelmiszerként lehet felhasználni. A korábbi engedélyek a vándorsáska, a kis lisztbogár lárvája és a házi tücskök élelmiszerként való feldolgozására vonatkoztak. Az Európai Élelmiszer- biztonsági Hatóság (EFSA) szerint az UV-val kezelt lisztbogárlárvapor a javasolt felhasználási feltételek és szintek mellett biztonságos. A termékre az engedélyt a francia Nutri'Earth cég kérte, és 5 évig csak ő forgalmazhatja a lárvalisztet, melyet például kenyérbe, tésztafélékbe, sajtokba és tejtermékekbe, valamint gyümölcs- és zöldségkompótokba is bekeverhetnek. Az EFSA több mint egy tucat kérelmet vizsgál ehető rovarokból származó élelmiszerek értékelésére.
VÁM A MŰTRÁGYÁRA
Az Európai Bizottság javaslatot fogadott el az Oroszországból és Fehéroroszországból származó számos mezőgazdasági termékre, valamint egyes nitrogénalapú műtrágyákra vonatkozó vámok kivetéséről – közölte az intézmény honlapján. Az új vámok azokra az agrártermékekre terjednek ki, amelyekre eddig még nem vonatkoztak megemelt vámok. A lépés biztosan drágulást hoz a piacon.
Az idén változott az őstermelők adózása is. Pontosabban a minimálbér 9 százalékos növelése miatt a számukra járó adómentesség, illetve elszámolási kötelezettségek értékhatára is nőtt. A tét nem kicsi, mivel körülbelül 390 ezer őstermelőt érint kedvezően.
Akormány 2021-ben könnyítette az őstermelők személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettségét. Az adózási szabályok azóta a minimálbér mindenkori szintjéhez kötve határozzák meg az őstermelők adózási kedvezményeihez kapcsolódó különböző értékhatárokat. Ennek alapján 2025 - ben, az idei évre vonatkozó bérmegállapodásnak köszönhetően a 9 százalékkal növekvő minimálbér szintje miatt ezzel arányos, 9 százalékkal magasabb árbevételi értékhatárok mentén kedvezőbben adóznak majd az őstermelők – áll az Agrárminisztérium közleményében.
Az új szabályok alapján amenynyiben az őstermelő a személyi jövedelemadó -törvényben megha-
tározottak szerint átalányadózónak minősül és a 2025. évi tevékenységéből származó bevétele nem éri el az 1 744 800 forintot, nem kell jövedelmet számolnia és adóbevallást sem kell benyújtania majd 2026ban. Ha a bevétele ezt az összeget meghaladja, akkor a teljes bevételt figyelembe véve kell a jövedelmét meghatározni. Ha az éves bevétele meghaladja az 1 744 800 forintot, de nem éri el a 17 448 000 forintot, akkor jövedelmet kell számolnia, de nem kell adót fizetnie.
Abban az esetben, ha az éves bevétele az előbbi felső szintet meghaladja, de kevesebb mint 34 896 000 forint, akkor az őstermelőnek jövedelmet kell számolnia, és az éves minimálbér felét
meghaladó jövedelem után kell adót fizetnie. Átalányadózást az őstermelők családi gazdaságainak tagjai akkor alkalmazhatnak, ha a családi őstermelői tevékenység bevétele az adóévben nem haladja meg a tagok adóév utolsó napja szerinti létszáma és az éves minimálbér tízszerese szorzatának összegét, de legfeljebb az éves minimálbér negyvenszeresét, azaz 139 584 000 forintot.
Adómentes marad a mezőgazdasági őstermelő által előállított méhészeti termékek előállításából származó jövedelem is, amennyiben nem haladja meg az éves minimálbér felét, azaz 1 744 800 forintot. Az átalányadózó méhészeti tevékenységet folytató őstermelő méhészeti termékekből származó jövedelme minden esetben adómentes. A nem méhészeti termékből származó jövedelem pedig csak az éves minimálbér feléig lehet adómentes. szf
Donald Trump amerikai elnök még hivatalba iktatása előtt ígért be óriási vámokat a világ különböző térségeiből, illetve államaiból érkező sokféle árucsoportok országába lépésének megakadályozása, illetve megnehezítése okán, de az egyes konkrét intézkedésekre még nem került sor egészen a múlt hét közepéig. Többek között minden kínai termékre 10 százalékos vámot vet ki, de lennének olyan áruk, melyekre 60 százalék vonatkozna. Azt is kijelentette, hogy 25 százalékos vámmal védené a Kanadából és Mexikóból érkező termékeket, de nem maradna ki a körből országunk sem, mint az Európai Unió tagja.
A vám egyértelmű költségnövekedést jelent egy árucikk esetében, ami versenyhátrányt okoz a hazaival szemben. Elemzők szerint a tervezett intézkedések 640 milliárd dollárral növelnék az Egyesült Államok 10 legnagyobb partnerének kereskedelmi költségeit a 2023-as szinthez képest. Ebből az Európai Unió számára a pluszköltség 102 milliárd dollárt jelent.
A vámintézkedések az egész világkereskedelemre hatással lesznek, így az agrár- és élelmiszerpiacokra is. Már a múlt héten meglehetősen idegesen viselkedtek a terménytőzsdék, legyen szó búzáról, kukoricáról, repcéről vagy szójáról, de a hústermelést is befolyásolhatják majd az amerikai döntések. Már
Újabb negyven támogatás jön!
A tavalyi menetelés sem volt elhanyagolható, de ez évben még több agrár- és vidéktámogatási lehetőség nyílik meg. Az idei menetrend alapján több felhívást is meghirdetnek, melyek társadalmi egyeztetése már részben vagy teljesen lezajlott. Az előző évben 30 különféle agrár- és vidékfejlesztési támogatási felhívás, illetve pályázat jelent meg. Ezek értéke nagyjából 1200 milliárd forint volt összesen. Az agrártárca szinte hetente adott ki előzetes egyeztetésre támogatási tervezeteket, illetve jelentetett meg már pályázati felhívásokat. Az agrárberuházások között igen népszerűek voltak – rendre túl is igényelték a kereteket – a feldolgozóüzemek fejlesztésére kiírt felhívások, valamint az állattartó telepek fejlesztésére meghirdetett kiírások. A feldolgozóüzemek fejlesztése esetében együttesen több mint 760 milliárd forint, míg az állattartó telepek korszerűsítésére összesen 860 milliárd forint fejlesztési igény érkezett be. Ezek mellett megjelentek az állati génmegőrzést és állatjóléti intézke-
A vidékfejlesztési forrásokból külterületi utak újultak meg
dést támogató kiírások vagy éppen az erdőgazdálkodók, vagy a Natura 2000 területen gazdálkodók támogatása. A vidékfejlesztési forrásból pályázhattak tavaly a Leader Helyi Akciócsoportok is. Népszerűek voltak a gazdálkodók körében az agrárkörnyezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodást támogató programok, az előbbi esetében több mint 1,6 millió hektár területre, míg az utóbbinál mintegy 350 ezer hektárra igényeltek támogatást.
csak azért is, mert a vámemelések biztosan kiváltanak majd ellenintézkedéseket is, ami az amerikai árucikkekkel szemben emelik meg a gátakat. Ez szintén mozgást generál a piacokon. A Egyesült Államok által elrendelt, illetve beígért intézkedések az amerikai dollár erősödését is okozták, ami szintén kihat a termények, cikkek árára, piacára. A különféle nagy szállítók már most elkezdték feltárni, vajon, ha kiesik a vámemelés miatt egy csomó áru az amerikai piacról, akkor azt a Föld mely más régióiban lehetne majd jobb áron értékesíteni? Természetesen ez is nagy mozgást okoz és fog okozni a világkereskedelem eddigi szerkezetében. ohgy
Ezt követően 2025 -ben még 40 támogatásra kerül sor. A tét óriási, mert a gazdálkodóknak, vidéki önkormányzatoknak, civil és egyházi szervezeteknek is nagyon képben kell lenniük, hogy eligazodjanak a lehetőségek között és hatékonyan pályázzanak, használják fel a forrásokat.
Hogy mire lehet az idén számolni? Például a külterületi utak építésére, a kertészeti üzemek technológiai korszerűsítésére, a rövid ellátási láncokra, a kisüzemek fejlesztésére vagy a fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatására vonatkozó pályázatokra. Legkorábban – februárban és márciusban – két, öntözésfejlesztéssel kapcsolatos felhívás kérelembenyújtási időszaka is megkezdődik, melyek a kisebb és a komplexebb beruházásokat is támogatják. SZF
Nincs a fémes mesterségnek olyan ágazata, amely ne érdekelné Lakatos Bendegúz ötvös- és fémrestaurátor művészt. Elmerült az ezüstművességben, készít, felújít vagy restaurál grandiózus ékszereket, tűzzománc antik tárgyakat, vállal rézműves munkákat. Alkotásaiban sajátos motívumkincs, szellemi-lelki tartalom rejlik.
Gyönyörű ékje tud lenni egy otthonnak a bútorveret, a finom kezek kimunkálta nyílászáró fémrésze, a függönykarnis, a fogas, a kopogtató, és még folytathatnánk a sort. A barokkos csigás kanyargó vonulatokkal, a kagyló formával vagy épp a reneszánszt jellemző növényfonattal díszített tárgyakban tökéletes harmóniában egybeforr a mesterség és a művészet. Lakatos Bendegúz szerint az alkotónak mindenkor közvetítőnek kell lennie ég és föld között. A funkcionális tárgyakba ezért belerejt egy egyedi szépséget és díszítőtechnikája által mélyebb mondanivalót is. Édesanyja textilművészként, édesapja képzőművészként tevékenykedett. Beszélgetőtársam már kisiskolásként ötvösmunkákat bemutató albumokból rajzolt ki ékszereket és használati tárgyakat. Nyaranta a zebegényi Ifjúsági Alkotótelepen a tűzzománcmesterségben
mélyült el. A művészeti szakközépiskolában restaurátorasszisztensként végzett, majd ötvösnek tanult, 1998-ban arany- és ezüstművesként végzett. 2003-ban fém-ötvös restau rátorművész-diplomát szerzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Diplomamunkaként az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből származó Esterházy-szablyát állította helyre, amelyet a Nemzeti Múzeum Megmentett műkincsek című kiállításán be is mutatott. Szakmája minden szeglete érdekli. Mutat egy sárgaréz gyümölcsöstálat, amit még tanulókorában készített. Körbeforgatja a kimunkált művet, és annak legbelső pontjából, ahol a Teremtő atya szimbóluma szerepel, kiindul egy életet jelképező folyam. Benne megelevenedik az emberi lélek óhajtotta tökéletes egyensúly. Az ötvösművész szerint a szakmája egyenlő a kultúra éltetésével, mert abban a szép teremté -
se mellett megjelenik a tudomány, a szakralitás.
A közhiedelemmel ellentétben ez a mesterség nemcsak arany, ezüst felhasználásával dolgozik. Készülhet egy használati tárgy rézből (sőt ez adja a megrendelések nyolcvan százalékát) ónból. E színes fémek nemessé válnak, ha az alkotó megmunkálja azokat. Készít nagyobb méretű, szakrális ékszereket, antik tárgyakat tűzzománctechnikával. Szívéhez legközelebb azok az alkotások állnak, ahol nagyobb menynyiségű anyagot kell megmozgatni, „átgyúrni” ahhoz, hogy a végén abból használati tárgy legyen. Mindezt régi technikák alkalmazásával teszi: a lemezt kalapácsokkal hidegen alakítja formára üllőn, keményfa alátéteken. Az előrajzolt mintát cizellőr, illetve poncoló acélokkal üti bele az anyagba. Több hónapba beletelik egy ilyen kaliberű munka. Ahogy a használati tárgyak, úgy a bútorveretek készítése sem nélkülözi a tervezői, modellezői és fémöntészeti készségeket. S nemcsak készít tárgyakat, hanem vállal javítást és restaurálást is. Gyakran praktikusabb egy bútorveretet, ki lincs-
szettet vagy más rézárut – ha kevés hibája van – felújítani, mint újat készíteni. Így még több évtizedig használható, s pénztárcakímélőbb is.
A bútorveretek, a nyílászárók fémrészeinek és függönykarnisok rézműves megmunkálását csaknem huszonöt évnyi gyűjtő- és modellezési tevékenység előzte meg. Több száz éves veretek várakoznak műhelye polcain. Nemcsak halmozza, hanem felújítja, mintázza, gyártja a sarokmintákat, bútorhúzógombokat, függőleges vereteket és miegymást. Szeretné létrehozni Európa legnagyobb bútorveret-gyűjteményét, vélhetően ebben az évben elkészül vele.
Ugyanakkor a restaurálásban óriási felelősség rejlik. Beavatkozásait pótolhatatlan műveken hajtja végre, amelynek jelentősége művészeti, kultikus, történelmi vagy kereskedelmi értéke van. Az új tárgy készítésének és a restaurálásnak is hasonlóak a kivitelezési módszerei, szakmai gyökerei az időtlen múltba nyúlnak vissza. A fő célja a művésznek, hogy ezeket a mesteri hagyományokat tovább éltesse.
B. Pintér Dalma
ASZÉP-kártyán lévő összeg egy részéből otthonfelújításhoz kapcsolódó termékeket is lehet venni 2025-től. Így többek között burkolatokra, építőanyagokra, festékekre, lámpákra, bútorokra, szerszámokra költeni, de kertépítéshez, kertrendezéshez is vásárolhatunk például térkövet, kerítéselemeket vagy kerti gépeket. Ezzel kapcsolatban a magyar Praktiker áruházlánc már közölte is, hogy az OTP által kibocsátott plasztikot fogadja el. Szaunát, úszó- vagy masszázsmedencét nem lehet venni SZÉPkártyára.
2025. január 1-jétől új lehetőségek nyíltak meg az előbbin kívül is. A SZÉP-kártya kapcsán az Aktív Magyarok alszámlájára utalt ös z-
szeg sportolásra, mozgásra, aktív szabadidős programra használható fel. A támogatás Aktív Magyarok
éves keretösszegig béren kívüli juttatásként adható, a SZÉP-kártya éves rekreációs keretösszegétől
Tfüggetlenül. Az Aktív Magyarok keretösszeg az adóéven belül több munkáltatótól együttvéve sem haladhatja meg a 120 ezer forintot, az ezen felül adott támogatás egyes meghatározott juttatásként adózik. Ez az összeg csak sportra, mozgásra költhető, nem utalható át a SZÉP-kártya más számlájára.
A lakásfelújítás és az aktív életmód támogatása mellett a harmadik új juttatás a fiatalok lakhatási támogatása. A munkaadó évente akár 1,8 millió forinttal támogathatja a harmincöt év alatti dolgozóinak a lakhatását. Így a lakásbérleti díjához vagy a lakáshitelének a törlesztőrészletéhez is hozzájárulhat. o. h. gy.
riesztben látjuk Gézát, amint körüllengi a hajdanvolt Monarchia édesbús, kissé talán nosztalgikus hangulata, azon ritka alkalmak egyikében, amikor a fején sapka, mélyen a homlokába húzva, mert hideg van. Körötte a mediterráneum jól ismert növényei hánynak fittyet az időjárásnak, ezek otthon mind egy szálig behisztiznének – gondolja – és megfagynának menten, itt meg tessék, ki érti ezt? Igaz, ő maga is egy kávéházi teraszon üldögél a hűvös légtömegek dacára, a szél az Olasz Egység Tere felől süvít, hogy oda most éppen a hegyekből csapódik le, vagy a tenger felől érkezik, azt nem tudja. Előtte csésze, rajta felirat, egy erdélyi magyar zsidó család nyomhagyása, akik egykoron itt nyitottak új fejezetet a kávézás történetében. Géza szereti ezt a kávézót, amikor évekkel ezelőtt először járt itt, elcsodálkozott, hogy miért tartanak nyúltápos zsákot a vendégtérben, akkor látott először pelletet, azzal fűtöttek a hidegebb napokon, hogy felmelegedjenek egy kicsit az emberek. A csészében nemrég még egy espresso gőzölgött, egy rendes adag, amitől néhány másodpercig morgolódik magában, mert eszébe jutott, hogy odahaza az espressót sunyin felváltotta a ristretto, már ami az adagot illeti, és egyidejűleg megemelkedtek az árak, ami dupla (hogy régmúlt idők kávéiba kapaszkodjunk kissé) lehúzás, és akkor arról már ne is beszéljünk, hogy valamiféle borzalmas új trendnek köszönhetően olyan savasak azok a szabad szemmel alig látható kávék, hogy lemarnák a fényezést egy autóról. Géza nem is beszél, csak várakozik. Gitta von Nettesheimre vár, aki éppen most készül kifosztani a szomszédos fehérnemű- szaküzletet. Gitta von Nettesheim okkultista, alkimista, és felettébb csinos és egyben vonzó nő, csak hogy néhány toll (ecset?)vonással felvázoljuk az ő alakját is. Egy Ljubljanához közeli benzinkúthoz beszélték meg a találkozót, és most együtt róják a város utcáit és tereit házakat bámulva, amelyekből csak úgy árad a neoklasszicizmus diszkrét bája. Gitta már ott volt annál a benzinkútnál, amikor Géza befutott, és ezúttal azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hófehér bundájába burkolózva nem egy guruló bőröndöt húzott maga után, hanem egy szintén zörögve gördülő, méretes hangszóróval felszerelt CD - lejátszót, amelyből a Laibach zenekar Life is Life című feldolgozása szólt, miközben Gitta megpróbálta nyávogásra bírni a gyorsétteremben szolgálatot teljesítő macskarobotot, ami egy üres tálcával igyekezett vissza az állomáshelyére egy terepszínű egyenruhát viselő katonanőtől. Miau –mondta Gitta, és Gézára mosolygott –, akkor indulhatunk? Hegyi Zoltán
„Minden emberséget a kutyámtól tanultam.”
Nem igazságos, hogy a kutyák élete rövidebb az emberénél. Mélyen átérzem Magos Judit fájdalmát, aki „Demény, a kötsög” közösségi oldalán így tudatta a néppel, hogy a népvezér átkel a szivárványhídon:
„Ma felveszem a fehér tornacipőmet, amiben 14 éve kihoztam Deményt a gyepmesteri telepről, és elkísérem a kiskutyámat az utolsó útjára. Rettenetesen elfáradt, már nem tarthatom itt tovább. Ma egy korszak véget ér, és nem tudom, kivé válok, vagy hogyan fogok élni nélküle, de szeretném, ha ez a nap még az ő napja lenne. Demény nem csupán az én kutyám, de az ország vizslája, népvezér, Aranykönyv-díjas bestselleríró és az első magyarországi celEB.
Gondolatban, lélekben kísérjetek ma minket ezen a szomorú, nehéz úton, ahogy végigkísértétek az egész életét! Posztoljátok, kom menteljétek róla a kedvenc képetek, történetetek, hogy miért lettetek deményisták, kinek a hosszú combújának udvarolt, kinek lopta ki a kaját a kezéből, kinek ugatta le a fejét, hogy hogyan fogadtatok örökbe miatta, vagy hogyan segített a menhelyeknek, gazdikeresőknek, mindenkinek. Meséljetek róla! Teljen ez a nap úgy, ahogyan az élete telt: nevetéssel, szeretettel, és persze jó adag töpivel. Vagy kukaborogatással. Vagy kakaevéssel. Kinek-kinek vérmérséklete szerint. Mosolyogjunk, nevessünk, és adjunk hálát érte, hogy minket választott népének. Sírni lesz időnk holnap is.” – Igen, Yoda, Deménynek szerepe volt abban, hogy örökbe fogadtalak. Kaja után kutatva kiborította a kukát, mint te szoktad, és úgy oda volt töpiért, mint te a jutifalatokért. –Kaphatok töpörtyűt? – élénkül fel Yoda. – Nem! Gyere, inkább mesélek neked a „tesódról”, Krikettről, akinek az elvesztése miatt csak nagy sokára szántam rá magam, hogy újra gazdi legyek. Krikett ír szetter volt: az év első napján bolyongott a nagymarosi országúton, vélhetőleg a szilveszteri petárdázás miatt szaladt világgá. Hazavittük, családtag lett. Boldog volt és boldoggá tett minket – 14 évig –, mígnem annyira leromlott, hogy dönteni kellett, elengedjük-e. Állatorvosunk bölcs mondata sokat segített: „Olyan szép élete volt, hogy megérdemli, méltóságban menjen el. Úgy fog távozni, mint egy rocksztár!” Vele voltunk, mikor megkapta az utolsó koktélját, a hamvait pedig visszaengedtük a Dunába Nagymarosnál, ahol rátaláltunk. Ha arra járok, érzem, hogy szeretettel néz ránk odaátról.
Puskás Kati
Vajon elkerülhetjük a virágok elfagyását ebben az évben?
Még szerencse, hogy csak egy hétig tartott a január végi tavasz. Mert nagy bajt hozhatott volna ránk, bár még mindig nem dőlhetünk nyugodtan hátra. Legalábbis a kertészek örülnek a február elejétől visszatérő télnek, hidegnek.
Egy hétig olyan meleg volt január végén, hogy sok országos melegrekord is megdőlt. Ez a statisztikai adat igazából a kertészeket érintette igazán, de azért mindenki érezhette, hogy a 15–19 fokos meleg miatt sokkal kevesebbet kellett fűteni, s az év első heteiben jellemző ködös, hideg, zimankós idő után kaptunk végre egy kis napsütést, egy kis meleget.
A kertben gyümölcsfákat és más növényeket nevelő kertészek, vagy éppen a nagy ültetvény tulajdono-
sok aggódtak és örültek is a jó időnek. Örültek, mert nagyon kellemes volt ilyen körülmények között metszeni az almafákat, szőlőt, körtét. Sőt még permetezni is lehetett. Ugyanakkor kicsit szívdobogva figyelték a rügyek állapotát a kajszi-, őszibarack-, vagy éppen cseresznye- és meggytulajdonosok.
A meleg szemmel látható elváltozásokat még nem okozott a fákon: a rügyek még nem kezdtek el duzzadni. Azonban biztosak lehetünk
Akiskérődzők pestise nevű vírus tavaly július közepén jelent meg a közép-görögországi Theszszáliában, majd több román gazdaságban is. Azóta több százezer állatot kellett leölni. A napokban megjelent Magyarországon a betegség. A vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma mutatta ki Zala vármegyében, Szentgyörgyvölgyén. Az állatokat egy romániai gyűjtőállomásról szállították Magyarországra. Az érintett állomány felszámolása folyamatban
Romániai állomány hozhatta át országunkba a veszélyes vírust
GÁBOR
HUSZÁR
FOTÓ: MW
van, három kilométeres védőkörzetet és a szlovén határon is átnyúló 10 kilométeres megfigyelési körzetet is kialakítottak. További intézkedésig nem érkezhetnek Romániából juh- és kecskeszállítmányok hazánkba.
A kiskérődzők pestise a juhoknál és a kecskéknél heveny, lázas általános tüneteket, a száj és az emésztőcsatorna nyálkahártyájának gyulladását okozza. Veszélyes, ezért bejelentési kötelezettség alá tartozó betegség, amely eddig még soha nem fordult elő Magyarországon. Szentgyörgyvölgyére egy romániai gyűjtőállomásról szállították január 15-én. Keleti szomszédunknál ebben az évben még nem jelentették a betegség előfordulását, azonban tavaly számos kitörést regisztráltak.
A Nébih arra kéri a juh- és kecsketartókat, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy megakadályozzák a vírus állományukba való bekerülését. Kiemelt jelentőséggel bír a járványvédelmi előírások szigorú és következetes betartása és az előírt vizsgálatok elvégeztetése! SZF
abban, hogy a fák belsejében már elindult valami. A legkorábban virágzó mandula, kajszi már szinte biztosan kilépett a mélynyugalmi állapotából. S ezt a folyamatot minden meleg nap csak előremozdítja.
S ezért jött jól megint a hideg, ami – ha igazak lesznek a következő 2-3 hétre vonatkozó előrejelzések – kitart február utolsó hetéig. Ez viszont azt jelentheti, hogy bizakodhatunk: az idén talán nem ismétlődik meg a tavalyi eset, amikor a megszokotthoz képest minden fa három héttel korábban virágzott, illetve hozott aztán termést is. Jó lenne ebben bízni, mert az utóbbi években a március, illetve az április
még sok-sok fagyos reggelt szokott hozni, ami aztán az egymás után virágzó gyümölcsfajokban rendre károsította.
Egyébként több jel is utal arra, hogy a növények a viszonylag enyhe tél miatt már kezdenek beindulni. Mostanában már piroslik a japán birsek kibomlott virágrügye, azaz megkezdődött a virágok lassú fejlődése. Hasonlóan újdonság, hogy már január végén megjelentek a szép sárga virágú salátaboglárka első kicsi levelei, a nárciszok és jácintok első kicsi levélkéi, is kidugták a föld alól a fejüket. A mogyoró porzós barkái egy kis szél hatására már szórják a virágport. Ohorváth
Rekordszámú fiókát neveltek 2024-ben a tavalyi év madarának választott kerecsensólymok Magyarországon. A Kerecsensólyom Fajmegőrzési Programban részt vevő szakemberek – a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a nemzetiparkigazgatóságok munkatársai – 200 fészket foglaló pár 530 fiókáját regisztrálták tavaly. 2023-ban százzal kevesebb fiókát írtak össze. A kerecsensólyom, eredetmondánk „turulmadara”, egyben a hazai természetvédelem egyik ikonikus faja, melynek teljes európai állományát 450 párra becsülik, s ennek csaknem fele Magyarországon költ! Ez mutatja a sok évtizedes munka eredményét, egyben az európai állomány sérülékenységét. A kerecsennel egy baj van! Vándormadár, amit a fiatal szárnyasok jeladóval történt jelölése is bizonyít. A Jászságban és a Hevesi-síkon 7 fészekaljban, 22 fiókára tettek műholdas nyomkövetőt 2024 májusában. Az adatok szerint az év végéig 11 példány elpusztult, egyet Líbiában illegálisan befogtak, 2 madárnak Kelet-Ukrajnában veszett nyoma.
Az arab világban is keresett madár a „magyar turul”
Ezek mellett további négy madár tetemére bukkantak rá. A 15 példány pusztulásának okai: 5 áramütés, 4 a kirepüléskor fellépő sérülés és/vagy vált zsákmánnyá, 2 betegség, 3 ismeretlen okból pusztult el, 1 sólyom elhullásának okát még vizsgálják. Sajnos két hazai gyűrűs kerecsensólyom illegális, solymászati célú befogásáról is értesültünk Líbiából. A jeladós példány jeladóját azonnal tönkretették, később pedig a madarat 4300 euróért – 1,76 millió forintért! – értékesítették. szf
Habár már évek óta nem tartunk és nem is vágunk disznót, azért a téli szezonban rendre használjuk a kemencénk kéményébe épített füstölőnket. Egyrészt a boltban vett disznóhúsokat, szalonnákat füstöljük, másrészt a saját udvarunkban nevelkedett, továbbá az erdők-mezők állatait aggatjuk fel. A garázsban most is tele van a húsosláda, illetve a kis teknő: egyrészt egy nagy – 14-15 kilós – szarvascomb érlelődik a páclében egy csülök tárasaságában, illetve négy jó húsos, de kisebb tábla szalonna áll a sóban. A szarvashoz kell vagy 5-6 hét, mire kellően átsózódik, ízesedik, érik, az 1,5-2 kilós szalonnáknak elég lesz 3 hét. Ezekhez veszek még a héten 3-4 kilós disznócombot, 2 kilós tarját, ezekből lesz húsvétra a sonkánk.
De a füstölő már működött januárban is, ugyanis decemberben sikerült szert tenni négy őzcombra, illetve két néma kacsa gácsérunk combjai és mellei is pácba kerültek. Ezeket három hétig hagytam sóban pácolódni, kétnaponta forgattam át, az első napokban mindig pótoltam a feloldódott sót. Amikor lejárt az idő, néhány órán keresztül hideg vízben áztattam az őzcombokat, illetve a kacsadarabokat. Utána egy éjszakára kifüggesztettem a tető alá – macskamentes –, magasra, hadd szikkadjanak a húsok.
Az őzeket négy napig, a kacsákat három napig füstöltem. Az első három napon csak bükkforgács, illetve fűrészpor adta a füstöt, a negyedik napon pedig egyharmad bükk, egyharmad cseresznye, egyharmad akác adta
Az eddigi enyhe és szárazabb téli időszak miatt kezdenek felszaporodni a különböző pocokfajok. Leginkább a mezei pocok járatszámain mérhető ez le, amivel ma már gyakorta találkozhatnak a lakott területek kertjeiben is a tulajdonosok. A tavalyi száraz, a talajra borult füvek alatt szinte simára kitaposott „pocoksztrádákat” fedezhetünk fel, környékükön pedig itt-ott a járatok lyukai. Lépésünk alatt be-beomolhat a föld is, ez szintén a pocok jelenlétére utal. Megjegyzendő, hogy a kósza pocok is hasonló jára-
Az idén kacsacomb és -mell, illetve őzcombok kerültek a füstölőnkbe
meg a végső zamatot és színt. (Egyébként újítottam: lehet a lerakatokban már kapni biobükk fabrikettet, azaz tüzelőt, amiben nincs semmi ragasztó és kötőanyag, csak bükk fűrészpor. Ez alá kell néhány marék vékony faág gyújtósnak, aztán a brikett is beindul, majd akár 6-7 órán keresztül is folyamatos füstöt ad. Rá sem kell nézni, biztosan nem gyullad lángra. Mert ez a legfontosabb, hogy a füst hideg legyen, amiben naponta 6-8 órát áll, érlelődik a húsunk. Utána hagyjuk szellőzni a füstölendő árut, majd másnap jöhet egy újabb füstölés. Ohorváth
tokat készít, ami a vakondéhoz hasonló föld alatti járat, de ez a talaj felszíne alatt néhány centi mélyen húzódik, s általában egy méternél nem hosszabb, s nincs a végén jellegzetes vakondtúrás. A vízipocoknak is nevezett állat egyébként egész nagy, a farkával együtt eléri a 15-20 centit is, míg a jóval számosabban előforduló mezei pocok csak egér méretű.
A két állat abban viszont hasonlít egymásra, hogy télen és nyáron is károsít: a növények gyökerét, a termést, a hajtásokat is megrágja, de kieheti a földből az elvetett nagyobb vetőmagvakat is. A védekezés legjobb módja a rendszeres ásás. hogy
LEGYEN HOL KÖLTENI. Maradék faanyagokból, üreges fatörzsből néhány ügyes fogással készíthetünk kerti madaraink egy részének költőodút. Fontos a röpnyílás mérete, átmérője, ugyanis az egyes fajok igényei eltérőek. Azt se felejtsük el, hogy az odúkat már ősz végén, tél elején, de legkésőbb mostanság, tél végén rakjuk ki a fákra, eresz alá, a házfalra. A madaraink ugyanis nem is oly sokára már megkezdik a párválasztást, s ezt megelőzően feltérképezik a környéket megfelelő fészkelőhely után nézve. ohgy
Ha nem kaptad meg karácsonyra, velünk még megnyerheted!
Fődíjak:
• 1 db 100 000 Ft értékű műszaki cikk vásárlási utalvány
• 1 db 100 000 Ft értékű többcélú vásárlási utalvány
• 1 db 100 000 Ft értékű lakberendezési utalvány
Heti nyeremények:
• 1 db e-book olvasó
Napi nyeremények:
• 3 db 5000 Ft értékű többcélú vásárlási utalvány
A kép illusztráció.
Sorsolás: 2025. február 12. 11 óra
Keresd a játékot a jatek.lapcentrum.hu oldalon!
A nyereményjáték időtartama: 2025.01.22.-02.11.
A tájékoztatás nem teljes körű, további részletek és játékszabályzat: lapcentrum.hu/content/7-jatekszabalyzat
Adatvédelmi tájékoztató: https://szabadfold.hu/adatkezeles/ Játékszabályzat: https://szabadfold.hu/ jatekszabalyzat/ A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a szervező adatvédelmi tájékoztatóját és játékszabályzatot megismerte, az azokban foglaltakat elfogadja.
Kedves Olvasóink! A rejtvény megfejtését postai vagy elektronikus úton tudják beküldeni. A pályázati szelvényt kérjük, mellékeljék a megfejtéshez. E-mailen történő beküldésnél őrizzék meg a pályázati szelvényt, és kérjük, mutassák be a nyeremény átvételénél. Beküldési cím: Mediaworks Hungary Zrt. 3527 Miskolc, Zsolcai kapu 34. vagy rejtveny@szabadfold.hu. A borítékra kérjük, írják rá, Szabad Föld-rejtvény. Beérkezési határidő: 2025. február 14. A 4. szám skandi náv rejt vé nyé nek meg fejté se: Ha a rossz irányba mész, de nem kételkedsz az irányodban, soha nem fogsz megfordulni. 1 db 5000 forint értékű ajándékcsomagot nyert: Ferenczyné Gáncs Mária, 9028 Győr.
Elérhetőség: +36-1/999-6465 aprohirdetes@ mediaworks.hu Apróhirdetés 2025. február 7. u A vidék családi hetilapja
KIS és nagy hanglemezeket, műsoros magnókazettákat vásárol gyűjtő saját részre korrekt áron, készpénzért. Nagyobb gyűjteményekre is szívesen adok árajánlatot. 06-30/082-9801. *40129*
TÁRSKERESÉS
ÁTLAGON felüli, szép családi házban egyedül élő, intelligens hölgy keres hasonló adottságú, 74 év feletti férfit vagy nőt, aki nem tud egyedül élni. Szélhámosok kíméljenek! Tel.: 06-30/459-5959. Eltartási szerződés is köthető! *40323*
KÖZÉPKORÚ házaspár ottlakással vállal idősgondozást. Ha ön vagy hozzátartozója ápolásra szorul, hívjon bizalommal. 06-70/218-0602. *40228*
HA valutájából, forintjából régi pénz lett, mi még megmenthetjük. Világszerte cserélik a pénzeket, legutóbb pl. Horvátországban, Svájcban, Angliában, Csehországban, Skandináviában és Amerikában is. Ezenkívül vásárolunk régi bankjegyeket, érméket, egzotikus és kis mértékben sérült papírpénzeket. 30 év tapasztalattal. Tichi Numizmatikai Kft. Elérhetőségeink: +36-1/331-2904, +36-70/5200-222, 36-20/943-9957, honlap: www.tichichange.hu, 1064 Bp., Izabella u. 69. *40341*
KARDVIRÁGGUMÓK, évelő virágtövek megrendelhetők. Ismertetőért telefonáljon, 06-30/517-3431. *39914*
ELADÓ kála, kardvirág és más évelők, gumók. 06-30/ 373-0655. *40326*
A férj megkérdezi a feleségét: – Mondd, drágám, mit szeretsz te bennem? A férfiasságomat vagy az eszemet?
– A humorérzékedet, drágám!
Jogi eset: – Milyen költséget fizet a vendéglős, ha romlott malacpörköltet ad a vendégeknek?
– Pörköltséget…
Az 5. játék héten az ötös lottón nem volt telitalálatos szelvény, a négyesek 737 065, a hár ma sok 13 200, a ket tesek 2100 forintot érnek. Nyer tes szá mok: 2, 3, 7, 26, 79
A hatos lottón nem volt telitalálatos szelvény, az ötösök 435 100, a négyesek 8085, a hár masok 2905 forintot érnek.
Nyertes számok: 6, 10, 23, 29, 43, 45
A skandináv lot tó nyertes számai:
Gépi húzás: 3, 5, 15, 17, 20, 30, 33 Kézi húzás: 14, 16, 17, 19, 23, 32, 35
Nem volt telitalálatos szelvény, a hatosok 245 630, az ötösök 6955, a négyesek 2410 forintot érnek.
A Joker nyerőszáma: 7 7 5 2 2 4
A három telitalálatos szelvény nyereménye szelvényenként 150 628 150 forint.
2025. február 7. PÁ LYÁ ZATI SZELVÉNY
10. hétfő Elvira. 11. kedd Bertold, Marietta. 12. szerda Lívia, Lídia. 13. csütörtök Ella, Linda. 14. péntek Bálint, Valentin. 15. szombat Kolos, Georgina, Gina. 16. vasárnap Julianna, Lilla, Filippa.
Perje Sándor
A horvátok elleni utolsó másodperces vereség után a magyar válogatott nem hitte el a történteket
Szomorúan ért véget férfi kézilabdázóink számára a horvát–dán–norvég közös rendezésű világbajnokság, mivel Horvátországtól egy drámai küzdelemben, a hajrában négygólos előnyt eladva, utolsó másodperces góllal, 31-30 -ra kikaptak a zágrábi negyeddöntőben. A mérkőzés elején 4-2-re a házigazdák vezettek, majd a magyarok 10 -6-ra átvették a vezetést, és később óriási lehetőséghez jutottak. Kettős emberelőnybe kerültek, Chema Rodríguez pedig hét az öt elleni támadójátékot vezényelt, csak éppen két labdaeladásból a horvátok két üres kapusgólt dobtak. Az elszalasztott lehetőségek megbosszulták magukat, és így 16-16-os döntetlennél ért véget az első félidő. A második játékrészt a magyar válogatott kezdte jobban, aztán a szövetségi kapitány ismét a kapus nélküli, hét a hat elleni támadást erőltette, aminek két üres kapus horvát gól az eredménye. Fordítottak a horvátok, így az 50. percben egyenlő volt az állás (24 -24). Ezt követően zsinórban háromszor találtak be
Hosszú hetek óta húzódott a Kecskemét válogatott középpályásának, Nikitscher Tamásnak az ügye, de január utolsó hétvégéjén a spanyol szövetség végre pontot tett a történet végére, s így a magyar játékos aláírhatta a szerződését a spanyol első osztályban szereplő Valladolid csapatánál. A spanyol La Ligában a 20., kieső helyre visszacsúszott klubnál már-már messiásként várták a védekező középpályást, akit eddig a spanyol bajnokság bérplafonja miatt nem sikerült regisztráltatniuk, így hiába egyeztek meg a spanyolok a kecskemétiekkel – összességében mintegy egymillió euróban –, a válogatott labdarúgó még az orvosi vizsgálatokon sem tudott túlesni. Mindez már a múlté, Nikitscher Tamás három és fél évig a spanyol csapat játékosa lett. – Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert Kecskemét a második otthonom lett, amelyet most elhagyok. Nem is könnyű helyzetben ráadásul, ami miatt különösen fáj a szívem. A legjobbakat kívánom a klubnak, nem lesz könnyű a tavaszi szezon, de hiszek benne, hogy a következő idényben is az NB I-ben szerepelnek majd – búcsúzott el Nikitscher. A magyar játékos az első adandó alkalommal be is mutatkozott új együttesében, de a Villarealtól elszenvedett 5 -1es vesztes mérkőzésen csak egy szép szereléssel vétette észre magát a Kecskemét korábbi játékosa. A nagy vereség ellenére is egy történelmi pillanat volt ez a magyar futballban, hiszen a mostani idény az első, amelyben mind az öt topligában van pályára lépő játékosunk. perje
a magyarok, és négygólos magyar vezetésnél (26 -30) már-már elhittük, hogy a férfi válogatott ott lesz az elődöntőben. Sajnos nem így történt. A horvátok feljöttek egy gólra (29-30), majd egy hetessel egyenlő volt az állás. Tíz perccel a vége előtt Bodó lőtt, de a horvát kapus védeni tudott. Az ellentámadás során az utolsó másodpercben Sipic dobott gólt, így 31-30ra kikapott a magyar válogatott a később vb-ezüstérmet nyert horvátoktól.
– Ez most nagyon kemény volt. Nagyszerű meccset játszottunk, sokkal jobbak voltunk, mint a horvátok. Büszkék lehetünk minden egyes játékosunkra – mondta el a magyar csapat edzője, Chema Rodríguez, majd rátért arra, hogyan vesztette el a magyar válogatott az utolsó öt percben a találkozót. Sok lövést elrontottunk az utolsó pillanatokban. A sport néha ilyen. Most csak azt érzem, hogy fáj – zárta a szavait Chema Rodríguez, aki talán túlságosan bátor játékot vállalt fel csapatával az emberelőnyös helyzetekben: a ka-
pust lehozva hét az öt elleni, két beállós felállás többször is üres kapus horvát gólokat eredményezett. Ez a taktika okozhatta a magyar csapat vesztét, bár a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója, Juhász István másképp vélekedett. – Kockázat nélkül nehéz győzni. Ez a taktikai terv része volt, és el kell fogadni, hogy a kapitány ehhez a játékelemhez nyúlt. A tavalyi Eb-n bejött, így meg kellett próbálni. Rengeteg összetevője van egy ilyen vereségnek, így nem lehet azt mondani, hogy csakis ezen múlt a győzelem – fogalmazott a lefújás után az MKSZ szakmai igazgatója. A magyar férfi kézilabda-válogatott a 8. helyen fejezte be a vb-t. A mostanival együtt az utóbbi három férfi kézilabdavilágbajnokságon csupán négy olyan válogatott van, amelyik minden esetben ott volt a legjobb nyolc között: a francia, a dán, az egyiptomi mellett a magyar. Az elődöntő küszöbét a mieinknek sajnos idén sem sikerült átlépni.
Bravúrgyőzelmet aratott a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, a magyar bajnok hazai pályán 4 -3-ra győzte le a holland AZ Alkmaar együttesét. A Fradinak csak a győzelem ért biztosan továbbjutást. A sérült Dibusz Dénes helyett Varga Ádám állt a kapuban. A 9. percben vezetést szerzett a Ferencváros, Ben Romdhane fejelt a hollandok kapujába Traoré beadása után. A 34. perc meghozta a második Fradi-gólt is: Traoré a gólpassza után bombagólt lőtt, majd a 45. percben Romdhane újra gólt fejelt. A félidőben 3-0-ra vezetett a Ferencváros, ám ekkor a legnagyobb izgalmat a lelátói balhé okozta: a biztonsági személyzet tagjait megdobálták a csalódott holland drukkerek. A frusztrált hollandok a Fradi-stadion mosdóját is szétverték. A meccs után az AZ Alkmaar közleményt adott ki az ügyben, a holland klub szerint a helyi biztonságiak erőszakosan léptek fel, emiatt panaszt tett az UEFA-nál és a rendőrségnél is. A 76. percben szépített az AZ, majd egy kezezés miatt megítélt tizenegyest
Mohamed Ali Ben Romdhane a Ferencváros első gólját szerzi az AZ Alkmaar ellen
Varga Barnabás értékesítette, a válogatott csatár hat találattal az alapszakasz második legeredményesebb játékosa lett. A hollandok részéről Parrott és Mijnans talált be még, de az eredmény nem változott. A Ferencváros így biztosította a helyét az Európa-liga legjobb huszonnégy csapat között, s a folytatásban a cseh bajnokságban második helyen álló Viktoria Plzennel csap össze, az első mérkőzést február 13-án rendezik a Groupama Arénában. p. s.
BABOS 26. TRÓFEÁJA
Babos Tímea és Luisa Stefani párosa nyerte meg az egymillió dollár összdíjazású linzi női keménypályás tornát. A 31 éves Babos 13 elveszített döntő mellett a 26. serlegét gyűjtötte be. (MTI)
LOKI-SIKER
A Debrecen 3-1-re legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának első mérkőzésén. A hajdúságiak a siker ellenére a kiesést jelentő 11. helyen maradtak, de két pontra megközelítették keleti riválisukat, amely sorozatban harmadszor kapott ki. (Magyar Nemzet)
SZOBOSZLAIÉK GYŐZELME
FOTÓ: MTI / ILLYÉS TIBOR
FOTÓ: MTI HEGEDŰS RÓBERT
Szoboszlai Dominikkel a kezdőben a listavezető Liverpool 2-0-ra nyert a Kerkez Milossal felálló Bournemouth otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában. A találkozó mindkét gólját Mohamed Szalah szerezte, az egyiptomi csatár ezzel már 21 gólos a bajnokságban. Mindkét magyar válogatott futballista végig a pályán volt. (MTI)
LEGJOBB A MEZŐNYBEN
A válogatott Juhász Dorka bekerült a női kosárlabda Euroliga januári álomcsapatába az európai szövetségnél. Az olasz Familia Schio négy januári Euroliga-meccsén Juhász átlagban 13,5 pontot és 12,5 lepattanót szerzett 2,3 gólpassz és 2,3 labdaszerzés mellett. Ezzel pedig az egész mezőny legjobbja volt a hatékonysági mutató tekintetében, mely a négy meccsen átlagban 23,5-es volt. (MTI)
VB-BAJNOK DEBRECENBEN
Alicia Toublanc személyében világbajnok francia jobbszélsőt igazol nyáron a DVSC Schaeffler női kézilabdacsapata. A tavalyi párizsi olimpia álomcsapatába is beválasztott 28 éves játékos a román Ramnicu Valcea együttesétől érkezik. Hazája válogatottjával 2023-ban világbajnok lett, tavaly pedig olimpiai ezüstérmet nyert. (MTI)
A BUNDESLIGA CSATÁRA
A Debrecen labdarúgócsapata kölcsönben szerződtette Maurides Roque Juniort, aki a Bundesligában szereplő St. Pauli együttesétől érkezett a hajdúsági városba. A 30 éves brazil csatár a mostani idényben egy mérkőzésen lépett pályára a német élvonalban. (MTI)
LŐW
A Red Bull Globalhoz csatlakozik Lőw Zsolt, ahol Jürgen Klopp mellett dolgozik majd, mint a futballfejlesztések vezetője. A Red Bull Global sok sportcsapatot – többek között az AlphaTaurit, az EHC Münchent, a Red Bull Salzburgot, az FC Lieferinget, a New York Red Bullst, az RB Leipziget és a Red Bull Racinget is – magába foglaló multinacionális vállalat. (MTI)
Tél van, járványok ideje. A megfázás, az influenza és egyéb mumus betegségek mikrobái a légutakon keresztül fertőznek minket. Veszélyes most a köhögés, a tüs zszentés. S az emberek mégis, ha tüsszent valaki, annak – ha nem akarnak teljesen udvariatlannak tűnni – illemtudóan azt mondják: „Egészségedre!” De honnan ez a szokás, s miért mondjuk egy valószínűleg beteg embernek azt, hogy váljék az egészségére? S ha köhög, ásít, kicsordul a könnye, vagy egyéb akaratlan dolog történik vele, akkor meg miért nem? Bár jobbára nem tudjuk, miért, így teszünk, s ezt tanítjuk az utánunk jövő generációknak is, ahogy mi is szépen megtanultuk a szüleinktől. A szokás, mint an ynyi másik, az ókorba nyúlik vis zsza. Akkoriban úgy vélték, hogy aki tüsszent, annak egy pillanatra megáll a szíve. Sőt: mivel a lélek a fejben lakik, mint afféle kis buborék, megvan a veszélye annak is, hogy mikor valaki tüs zszent, a lelkét véletlenül kitüs zszenti onnan. Vagy legalábbis annak egy kis darabját. Az ógörögök ezért különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak a tüsszentésnek: a tüsszentőnaptár intézménye tőlük származik. A naptár a napszakok szerint jegyezte és értelmezte a tüsszentéseket. Talán van még forgalomban itt-ott ilyen naptár, gyermekkoromban az általános iskolában egymásról másoltuk ezeket a sorsmutatókat, melyek a napot öt-tíz perces időközökre felosztva, tudatták velünk, hogy az aktuális tüsszentésünk mit is jósol nekünk. (Ha valakinél fellelhető ilyen, kérem szépen, küldje el nekem!) Persze az ókoriak tisztában voltak az egészség és a tüsszentés összefüggésével is, noha nem pont úgy, ahogy azt mi gondolnánk. Úgy vélték, hogy a tüsszentés tisztítja az elmét és az agyvelőt, és ezért jó a fejfájás ellen is. Mintha a lelkünk romlott része távozna el a segítségével. Ezért használtak különféle tüsszentő sze reket: jó illatokat, majd később ezeket az illatszereket felváltotta a tubák. Innen a tubákolás szokása, melyet később már egyre inkább afféle divat- és élvezeti szerként használtak, nem pedig orvosság gyanánt. De a szokás, hogy a használata hatásosságát, azaz a tüsszentést nyugtázzuk, mint afféle ráolvasó mágia, máig megmaradt. Az ókori orvos, Plinius javasolja továbbá a fejfájás elleni szerként azt a módszert is, hogy egy nőstényszamarat csókoljunk orron. A szeretkezést is jó módszernek tartja azonban erre. A testi szerelem szerinte egyébként a kígyómarás, a rekedtség ellen is jó, és még az idiótákat is meggyógyítja. Úgy legyen!
Végh Nóra
Január, február, itt a nyár – tartja a közmondás, de a szegény ember tudja, hogy ez azért nem ilyen egyszerű. Mert a tél néha nagyon soká el tud húzódni, s ilyenkor minden sokkal nehezebb. A téli hónapokban szerkesztőségünkben is megszaporodnak a segítségkérő levelek, és mi is gyűjtünk pénzt, élelmiszert, ruhát, meglátogatunk néhány különösen nehéz helyzetben levő családot. Így történt ez az ünnepek táján és az új év elején most is.
Egy jászsági faluban élő asszonytól kaptuk a napokban azt a levelet, melyből idézünk: „Ezúton szeretném megköszönni december 24-i váratlan látogatásukat és a szerkesztőségben gyűjtött ajándékokat. Boldogan osztoztam fiaim mal és az egyedülálló szomszédommal – aki beteg – az élelmiszereken és a karácsonyi édességeken, csemegéken. Nagyon nagy öröm ért, hogy a pénzből, amit hoztak, szilveszterre tudtam venni kenyeret és a legszükségesebb élelmiszereket, így aztán az új évnek is több reménységgel vágtunk neki. Karácsonyra elővettem a húszéves pici műfenyőt – amire még szaloncukor sem került az utóbbi években –, sütöttem bejglit és főztem töltött káposztát. Régen ajándék is jutott a fa alá, de a férjem már hét éve nem él, és a nagyszülőket is elvesztettük, súlyos anyagi gondokkal küszködünk. A szerkesztőség most igazi ünneppé tette számunkra a szeretet ünnepét. Hálásan köszönöm a segítségüket, jólesett, hogy gondoltak ránk is…”
Az ország távolabbi részein élő családok meglátogatása néha nem kis szervezést igényel. Borsodban és Szabolcsban – ahol egy-egy településen olykor lehangoló utcakép fogad – vagy Békésben, Zalában, Vasban igyekszünk egy nap legalább két-három helyre menni, s vittünk már adományt iskolába vagy vallási közösségbe is. A tél egyik derűsebb napján jártunk Somogyban és Baranyában is három családnál, s egy Görgetegről érkezett levél különösen szíven ütött. Mária – akit nő létére, úgy gondolom, méltán nevezhetünk családfőnek – négy kiskorú gyermek gyámja, akiket a vér szerinti családjukból kiemelve intézetbe vittek volna, de ő magához vette őket. Ő rokkantsági járadékot kap, az élettársa szociális segélyt, s van egy közfoglalkoztatott családtag, ebből a „jö -
Nagy Géza, Miskolc: Tél derekán járunk, és száll a kéményekből a füst. Ez természetes, de az már számomra korántsem, hogy egyesek minden vackot eltüzelnek. Az önmagában szép dolog, hogy takarékoskodnak, de a sötéten gomolygó füstfelhő, ami főként szélcsendben, ködben belepi a környéket, nem tesz jót az egészségnek. Tudjuk, kik teszik, és mégsem szólunk,
vedelemből” meg a családi pótlékból kell megoldaniuk mindent. Ottjártunkkor a négy kisgyermek – közülük az elsőszülött Robikának Mária a keresztanyja – még iskolában, óvodában volt, de az, ahogyan „pótmamájuk” mutatta a képeiket, meg az udvaron a téli napsütésben lengedező, frissen mosott gyermekruhák látványa számunkra arról beszélt, hogy ezek a gyerekek a vér szerinti anyjuk helyett igazi édesanyát kaptak.
Köszönjük azoknak, akik karácsonyi számunkban megjelent cikkünk nyomán (Mindörökké Papa) segítettek a Zala vármegyei Kacorlakon élő Vargáné Csöndör Margitnak és három unokájának. A nagymama és unokái, akiket évekkel ezelőtt magához vett az állami gondozásból, azonban – mint Segítsünk egymáson rovatunkban is olvasható – a család legfőbb támaszának elvesztése után továbbra is nagyon nehéz helyzetben vannak. A Papa,
mert „tapintatosak” vagyunk, nem akarunk senkit megbántani. De akkor próbáljanak ők is kímélni bennünket, mert másként ennek az áldatlan állapotnak soha nem lesz vége.
Aszódi Jánosné, Túrkeve: Számomra lassan már minden telefonálás – ha csak nem magánszámot hívok – megpróbáltatás. Mert az ma már a legrit-
Varga István halála előtt pár nappal jártunk náluk, s igyekszünk mielőbb újra meglátogatni őket. Azok közül, akik segítséget kérnek, nem mindenki szeretné, hogy a lapban megjelenjen a neve. S van, aki nem kér, mert szégyellné a falu, a szomszédok előtt. Ezért kértük olvasóinkat karácsony előtt most is arra, jelezzék nekünk, ha ismernek ilyen embert a lakóhelyükön. Egy Vas vármegyei faluból érkezett a levél, amely egy testvérpárról szól, a feladó a kettejük és a maga nevében is névtelenséget kér. Elmentünk a faluba, ahol egy 33 éves fiatalember a halmozottan sérült, teljes testi és szellemi fogyatékos nővérét a szüleik halála után maga gondozza. Azaz hétköznaponként egy gondozónőt fizet, hogy tudjon dolgozni. A szülők semmiképp sem akarták a beteg lányukat intézetbe adni, akinek a teljes leépülését az orvosi vizsgálatok szerint egy kisgyermekkori agyhártyagyulladás okozta.
kább, hogy valaki egy hivatalban, intézményben vagy például az egészségügyben egyszerűen csak úgy felveszi a telefont, és válaszol a kérdésemre. Ehelyett gyakran perceken át hallgatom a litániát az adatvédelmi törvényről meg hogy nyomjam meg ezt és azt a gombot – olykor andalító zenével kombinálva –, míg el nem megy az egésztől a kedvem. Csak az a baj, hogy
Három éve beteg lett az édesanya, s fél év múlva meghalt, egy év múlva súlyos betegségben elhunyt az apa is. Bár fiuk mérnökként jól keres, s fölösleges dolgokra nem költ, a kiadás olyan sok, hogy a hónap végére gyakran elfogy a pénze. Arról azonban hallani sem akar, hogy a testvérét intézetbe adja. Számomra a beszélgetésünk után megrendítő volt a találkozás a beteg testvérrel, aki most 38 éves. Nem írom le, hogyan él egy ember, aki egész életében rokkant kocsijához és az ágyához van kötve, s életében a legnagyobb változatosság, ha jó időben – télen nagyon ritkán, tavasztól őszig többet – kint ülhet az udvaron a kocsijában. Megrendülésemet mégsem ez okozta elsősorban, hanem az az érzés – amiről a testvére beszélt –, hogy ez az ember a maga módján tényleg boldog. Ha a szem a lélek tükre, ezt láttam a szemében. És azóta is azon gondolkodom, milyen csodákra képes a szeretet, ha az nem csak üres szó. Jártam olyan családban is, ahol az egyik gyermek Down-kórban szenved. S már vissza is vonom a szenvedés szót, mert ott sem ezt éreztem, hanem valamilyen földöntúli összetartozást. Közben tapasztalom, hogy a gazdagság, a jó mód néha milyen közönnyel és lelki szegénységgel párosul. Általánosítani és ezzel bárkit megbántani persze a világért sem akarok, hisz tapasztaltam az ellenkezőjét is: lapunk segítségkérő olvasóinak tehetős emberek nemegyszer nagyon sokat segítettek, hogy tragédiák miatt megroppant életük valamiképp jobbra fordulhasson. És ismerek szép számmal szegényeket, akik a kevésből is adnak, ha a másik bajban van – gyakran névtelenül. Nem vitatom, vannak, akik ezzel visszaélnek, de több mint tizenöt év tapasztalata alapján mondhatom, azok között, akik lapunk révén segítséget kérnek, ez elenyésző kisebbség. Rosszulesik, hogyha mégis ilyen visszajelzést kapok, és ha igaznak bizonyul, az az ember ránk ne számítson többet. Visszagondolva arra a sok-sok levélre, ami e tizenöt év alatt Segítsünk egymáson rovatunkhoz érkezett és azokra a családokra, ahol jártam, számomra a legfontosabb a remény, amit adhatunk. Szüksége van erre mindenkinek, hisz mindannyian Isten gyermekei vagyunk. És együtt a haza, a nemzet: mi, magyarok. Dulai Sándor
ha később újra megpróbálom, kezdődik az egész elölről. Beszélgetek másokkal is, és velem együtt sokan fel vannak háborodva, már a kabaréban is hallottam a rádióban, amikor ezt kifigurázták. Akkor hát nem értem, mire jó az egész, miért nem lehet ezekben a központokban több embert alkalmazni, hogy néha ne egy gép, hanem élő ember válaszoljon, ha felhívja őket valaki.
2025. február 7. u A vidék családi hetilapja
Százéves lenne Kiss Lajos, a nagyapám, aki 1924. október 3-án született Nádasdladányban. Az akkori Belső soron lévő házukban harmadik gyermekként érkezett a családba. A szülők a Nádasdy uradalom földjein dolgoztak, és nagyon szűkösen éltek. Fiatalon magára maradt a testvéreivel, akiket nagy gonddal nevelt, taníttatott. Fiatal korában, főként saját szórakoztatására szívesen játszott szájharmonikán, és szabadidejében látogatta a színjátszókört is, ahol szereplőként is megmutatkozott. Emellett jól táncolt, szeretett mulatni, vidám lenni.
Egészen fiatalon munkát vállalt, először a Nádasdy-kastélynál. Az egyik rokon, aki már ott dolgozott, protezsálta be a kastélyhoz. A II. világháború szörnyűségei Nádasdladányt is elérték. Őt elvitték leventének, és Németországban megjárta a frontot is. A hadifogságból hazatérve szörnyű látvány fogadta. Az otthonául szolgáló házból szinte csak a falak maradtak meg. Ekkor „beállt” a KISZ-be, mivel segítséget máshonnét nem igazán remélhetett. Ezt követően kapott faanyagot, melyből gerendák lettek, és végül sikerült újraépíteni a házat.
Megismerkedett a szomszédban lakó Lázi Ilonával , s szerelmükből 1954. február 20-án házasság köttetett. 1956-ban megszületett Ilona lányuk, majd 1964-ben Erzsébet. Nagyapám a házassága előtt Pétfürdőn dolgozott – ahova általában kerékpárral járt –, majd pedig, 1946 májusától 1951 szeptemberéig a la-
dányi tőzegtelepen. Itt sem volt leányálom a munka. Egész nap az iszapos, vizes gödörben térdig, combig elmerülve ásták és rakták a keskeny nyomtávú Muki vontatta csillékbe a tőzeget. A „kivetett” tőzegtéglákat kalickázták (összerakták), és amikor kiszáradtak, szállították fűtőanyagnak, szintén a Muki vontatásával, többek közt a téglagyárba és a kastélyba. Nagyapám utolsó munkahelye a nádasdladányi posta volt, ahol 1951. szeptember 5-től 1984. január 2-ig dolgozott. Kézbesítőként csaknem 33 évig járta a falut. Vitte az újságokat és a rossz vagy éppen jó hírt távirat vagy képeslap formájában. Naponta járta végig az utcákat esőben, hóban, tikkasztó melegben vagy farkasordító hidegben. Mindennap találkozott a falu lakóival, akik a hangjáról, de már a biciklije zörgéséről vagy a kutyaugatásról is tudták, hogy a postás érkezik. A kezdeti időszakban még az öt kilométerre lévő Csór-Nádasdladány vasútállomásra kellett felmennie a postáért, reggel és munka után is. Mert akkoriban még vasúton érkeztek a postai anyagok. A vasútállomás–posta útvonalat megjárni megrakottan, de még üres táskával sem volt gyerekjáték. Az útvonal erdős, fás, elhagyatott részen vezetett akkor is. Csupán elvétve közlekedett arra autó. Nagyapámat, aki a munkáját mindig lelkiismeretesen
EGYÜTT A VALCERBEN. Megint összejött a csapat az Országos Légvédelmi Parancsnokság egykori veszprémi ezredének velencei MN 1178-as lokátoros alakulatából. Mi, 55 évvel ezelőtt leszerelt régi bajtársak a velencei Valcer étteremben találkoztunk, amely a környéken híres a jó konyhájáról. A leszerelés 1969 októberében és decemberében zajlott, és idős bajtársként nagyon örültünk egymásnak. A régi időket fölelevenítve e sorok írója köszöntötte a jelenlevőket, majd megemlékeztünk elhunyt társainkról. A legutóbbi találkozó óta, egy év alatt két társunkat is elveszítettük. Sajnos erre a találkozóra sem tudott eljönni mindenki, betegségek és műtétek miatt. De akik eljöttek, illetve akiket a kedves feleségük elhozott, nagyon jól érezték magukat. A zenés vacsora előtt és után kis beszélgető csoportok alakultak ki, s a kedves kísérő feleségek is jól elvoltak egymással. Ismét eljött közénk harcállásponti szakaszparancsnokunk, Fenyvesi László főtörzszászlós is. Találkozóink főszervezőjével, Kovács János bajtársunkkal megbeszéltük, hogy egy év múlva ugyanitt találkozunk. Aki él, az itt lesz, ígérték az idős hadfiak. A képen a hátsó sorban Arany János, Kovács János, Szakács István, Bartek Vince, Selyem Zoltán, Paulovics László, Fülöp László, Márki Ferenc és Kovács Dénes, az első sorban Fenyvesi László, Stokinger Károly, Bicskei György, Urfi Imre, Hegedűs Károly, Jenei Károly, Hartal József és Magyaródi József látható, legelöl, a zászlónk mellett jómagam, Remsei István térdelek. A találkozó végén mindannyian vidáman indultunk haza, és azóta is őrizzük a finom vacsora, a jó zene és a remek társaság emlékét. Remsei István, Székesfehérvár
végezte, tisztelték és szerették minden családban, idősek és gyerekek egyaránt. Abban az időben volt még levélés képeslapforgalom, távirat is akadt. Árusította a lottót, totót. Beszedte a televízió-, a rádió- és az újság-előfizetéseket. Akkoriban nagyobb telek voltak, és amikor a szállítás már közúton zajlott, megtörtént, hogy napokon át nem érkezett meg a postajárat. Az ünnepek előtt volt olyan is, hogy amikor végre megjött, karácsonyi képeslappal telt meg otthon a gyerekjáróka. A lapok aztán utcákra rendezve, sógor-koma mozgósításával jutottak el mielőbb a címzettekhez. Később mosolyogva
Csaknem harminchárom éven át járta biciklijén, postástáskájával a falut FOTÓ: CSALÁDI ARCHÍVUM
említette a nagyapám, hogy amikor az időjárás, a hófúvás miatt a Fejér Megyei Hírlap kézbesítése is késett, ebéd közben is keresték, voltak, akik házhoz jöttek a mély hóban, zimankóban reklamálni, mert még nincs a postaládában a Hírlap. Mikor aztán nyugdíjba ment, sajnos előjöttek a betegségei. De az agya továbbra is friss volt, nyugdíjazásakor, amikor a szokásos adatokat kérték tőle, fejből sorolta, mikor, hol és mennyi ideig dolgozott. Szerencsére nem sok munkahelye volt, ami nyilván annak tudható be, hogy mindenhol megállta a helyét. Húszés harmincéves törzsgárda-, illetve 1975-ben és 1983-ban kiváló dolgo-
zó díjat vehetett át. Az összes munkaviszonya 40 év és 283 nap. Egészségi állapota megromlott, érszűkület miatt többször műtötték. Egy évvel a nyugdíjba menetele után, 1985ben amputálták a jobb lábát, 1996ban pedig elvesztette a bal lábát is. A rádióban óránként meghallgatta a híreket. És a Hírlapot is naponta elolvasta elejétől a végéig. Szemüveget soha nem kellett viselnie, és a gondolkodása is az utolsó percig tiszta maradt.
Idős Kiss Lajost a település megbecsült polgáraként a nyolcvanadik születésnapja alkalmából, 2004-ben Nádasdladányért emlékéremmel tüntették ki. Amikor jöttek hozzá a polgármesteri hivatalból, hogy pár dolgot feljegyezzenek, akkor is éppen kukoricát morzsolt – kézi morzsolóval –, kint ült a góré mellett. Örömmel fogadta, hogy rá gondoltak a díjjal, de rögtön hozzátette, hogy ő tolókocsisan nem akar megjelenni az átadón, rajta ne „csodáskodjanak”. Ezért a felesége, a nagyanyám vette át az emlékérmet a Nádasdy-kastély teraszán tartott ünnepségen. Majd egy augusztus elejei hajnalon, 2010. augusztus 6-án a Teremtő magához hívta. Úgy búcsúzott a földi világtól, ahogy élt: csendben, méltósággal. Úgy gondolom, aki ismerte, tisztelettel és szeretettel emlékezik rá, hiszen ha valaki, hát ő aztán a falu minden lakóját szolgálta, a szó igazi értelmében. Megérdemli, hogy szeretett faluja és annak lakossága megőrizze emlékét. Siki Szabolcs Nádasdladány
Vargáné Csöndör Margit a 8773 Kacorlak, Zrínyi u. 28. címről kér segítséget (telefonszáma 06-30/9898503): „A karácsonyi számban megjelent nagyon szép cikk után három kedves családtól is kaptunk anyagi támogatást, amit ezúton is hálásan köszönünk, de a szeretett Papánk halála után még mindig nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Külön is szeretnék köszönetet mondani dr. Bárány László és dr. Peterka Csaba főorvos úrnak és családjuknak, valamint községünk polgármesterének és falugondnokának emberségükért, segítőkészségükért. Most ott tartok, hogy vissza kell fizetnem 400 ezer forint kölcsönt úgy, hogy havi 104 ezer forintból élünk. A temetés 600 ezer forintba került, és 400 ezer forint kifizetése még abból is hátravan, ezért nagy szükségünk lenne továbbra is pénzbeli támogatásra. Sokat segítene, ha kaphatnánk élelmiszereket és tisztítószereket. Én kézimunkázom, és bármilyen kézimunkát megcsinálok, ezzel is egy kis pénzt tudok keresni. Kérem, ha valaki tud nekem fonalat küldeni, tegye meg, előre is hálás szívvel köszönöm. Unokáimmal együtt nagyon szeretjük a növényeket és szeretünk kertészkedni, megköszönnénk, ha kaphatnánk virághagymákat, magokat. Ferike, a legkisebb unokám nagyon örülne, ha kaphatna egy tabletet, vele mindennap kimegyünk a temetőbe, és imádkozunk a Papáért, hogy a mennyországban boldog legyen. Sajnos kap-
tam egy ideg-összeroppanást, mert a Papa nélkül nagyon nehéz, hiszen ő volt nekünk a mindenünk. Én is nagyon beteges vagyok, de erősnek kell maradnom, hogy az unokáim, akiknek nemcsak a nagymamájuk, hanem anyjuk helyett anyjuk is vagyok, ne kerüljenek vissza az intézetbe. Mindig az jár a fejemben, hogy lesz-e másnap betevő falatunk. Régi Szabad Földolvasóként kérem kedves olvasótársaimat, segítsenek nekünk.”
Szabó Attila levele a 3656 Sajóvelezd, József Attila út 1. címről érkezett (telefonszáma 06-20/964-9119): „Kevés pénzű ember vagyok, az önkormányzatnál közmunkában havi 88 710 forint a bérem. Bontott, de még felhasználható, hatméteres szarufát és ugyanilyen hosszúságú széldeszkát keresek a háztetőm javításához, húsz-húsz darab kellene. Jó lenne minél előbb megcsináltatni a tetőmet, mert beázik, és attól tartok, egyszer leszakad. Ha kaphatnék pénzbeli segítséget, akkor esetleg új anyagot vehetnék, de ehhez a számításaim szerint több mint 330 ezer forint kellene. A közmunkabéremből ezt képtelen vagyok megspórolni. Bízom a jó szán dékú, jószívű emberekben, kérem, segítsen nekem, aki tud.”
Az oldalpárt szerkeszti: DULAI SÁNDOR 06-30/515-7063, sandor.dulai@szabadfold.hu
KERESLEK jeligére: „Keresek egy férfit, akivel 2022-ben Budapesten, a Déli pályaudvaron találkoztunk, és jót beszélgettünk, de soha többé nem láttuk egymást. Az úr most 77-78 év körüli lehet, és akkor egy Kecskeméttől kb. húsz kilométerre levő kisközségben élt, és faipari munkákkal foglalkozott. Akkori telefonszáma 06-53/391-720 volt, de ezen hiába hívom, nem veszi fel senki. Szeretném felvenni a kapcsolatot vele, de nem tudom, hogy él-e még. Kérem, hogy ő maga vagy aki tud róla valamit, hívjon fel a 06-70/719-0995ös telefonszámon.”
VÁRJUK LEVELEIKET
Kérjük kedves társkereső olvasóinkat, hogy leveleiket a következő címre küldjék: Szabad Föld szerkesztősége, Társkereső rovat, 1082 Budapest, Üllői út 48. Írhatnak a sandor.dulai@szabadfold.hu e-mail-címre is. Mivel a leveleket jeligével jelentetjük meg, feltétlenül válasszanak jeligét. Szerkesztőségünk címén várjuk azok leveleit is, akik a társkereső hirdetésekre válaszolnak. Fontos, hogy a borítékon (vagy az e-mail-címünkre érkezett válaszlevelekben) feltüntessék a hirdetés jeligéjét, mert levelüket csak így tudjuk továbbítani a hirdetés feladójának. Kérdéseikre a 06-30/515-7063-as telefonszámon válaszolunk.
1. Milyen a viszonya a születési helyével?
– A véletlen hozta úgy, hogy Budapesten születtem, de szüleim mindketten jászapátiak voltak, és én is ott töltöttem életem első hét évének legnagyobb részét. A mai napig rendszeresen visszajárok. A „bevésődés” alapján tehát jászapátinak vallom magam, és szerencsére a jászapátiak is számon tartanak, mert 2020-ban megkaptam az Elszármazottak Jászapátiért Díjat, ami az egyik legbecsesebb elismerésem.
2. Kíváncsiságból kivel cserélne életet egyetlen napra?
– Ha közismert és élő személyek közül kell választani, akkor a dalai lámával. Hatalom nélküli hontalan, számkivetett ember, hatalmas bölcsességgel és erkölcsi erővel.
3. Mit szeret önmagában?
– Ahogy Bástya elvtárs mondta A tanú című filmben: „A szerénységet!” De ha komolyan akarom megválaszolni, akkor a monotóniatűrést. Engem sosem zavart, hogy ugyanazt a kérdést akár hússzor tették fel az újságírók a járvány idején. A laboratóriumi vizsgálatok során is fontos volt, hogy mindig minden mozdulatot és mérést pontosan ugyanúgy ismételve végezzen az ember, hogy megfelelő, hiteles eredményeket kapjon. Hat éve minden reggel vajas kenyér és egy bögre kávé a reggelim, amikor otthon alszom, és nem szállodában vagy vendégségben.
4. Mivel lehet kikergetni a világból?
– Lármával, zajjal, hangos zenével, civakodással.
5. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében? – Ó, rengeteg minden! Ezek többnyire személyekhez köthetők, és nem helyrehozhatók. Például sokkal több időt kellett volna töltenem a szüleimmel az utolsó napjaikban.
vagyunk szolgáltatva másoknak és a véletleneknek, de jobban ismerjük az elkerülő, védekező vagy problémamegoldó módszereket.
8. Milyen idézetet tenne ki a hűtőajtóra, hogy minden reggele ezzel induljon?
– „Most, mikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy.” (Tandori Dezső A damaszkuszi úton)
9. Van-e olyan értékes vagy értéktelen tárgy, amihez különösen ragaszkodik?
– Értékes nincs. Értéktelen viszont rengeteg, tele van velük a padlás, a szó szoros értelmében. Na, meg persze a szekrények és a polcok is. Apám szemüvege, nagyapám csizmahúzója, egy az Adrián talált kék színű rákpáncél, kagylóhéjak Vietnámból, és még sok más porfogó. Remélem, hogy az örököseimnek lesz ereje kidobni vagy elégetni őket.
10. Melyik írótól olvasta a legtöbbet, van-e kedvenc könyve?
Vass Krisztián Zöld Toll díjas szerző a Természetvédelemért Felelős Államtitkárság tanácsadója
Budapest nemcsak hazánk, de a barlangok fővárosa is. Nincs hozzá hasonlatos metropolisz. Egyik legértékesebb ilyesfajta természeti kincsét a Szemlő-hegy mélye rejti. Óbuda és Viziváros közé ékelődve.
A fogadóépület a Szemlő-„rög” oldalában bújik.
A támfalas építményen keresztül jutunk a barlangba. Az itt látható tárlat bemutatja a barlang felfedezője, dr. Kessler Hubert (1907–1994) életútját. Ő volt a hazai barlangterápia kezdeményezője és megalapítója. A kiállítás lényegre törő tömörséggel foglalja össze a tudnivalókat. Itt olvasható: „Az Óriás-folyosó a barlang legtágasabb folyosója. Főiránya egybeesik a hegy főbb törésvonalainak és a mészkőrétegek repedezettségének irányával.” Így is van. Haladjunk befelé!
RUSVAI MIKLÓS 1978-ban szerzett diplomát az Állatorvostudományi Egyetemen, és abban az évben kezdett dolgozni az egyetem Járványtani Tanszékén. A fertőző betegségek járványtani vizsgálata mellett főként a vírusok molekuláris szerkezetének tanulmányozásával foglalkozott.
E témából írt kandidátusi dis zszertációját 1993-ban védte meg, nagydoktori fokozatát 2009-ben nyerte el. 2000-ben nevezték ki egyetemi tanárrá, 2002-től 2015-ig tanszékvezető volt a Kórbonctani és Igazságügyi Állatorvostani Tanszéken, 2016-ban vonult nyugdíjba. Tagja az MTA Állatorvos tudományi Bizottságának, a Magyar Mikrobiológus Társaság alelnöke, Manninger-díjas. 2018-ban megkapta a Szent István Egyetem „Pro Negotione” érmét, a Magyar Zoonózis Társaság HőgyesAujeszky Emlékérmét, 2021-ben elnyerte a Magyar Állatorvosi Kamara Az Év Állatorvosa címét, és Jász-Nagykun-Szolnok Megye Prima-díjasa lett Tudomány kategóriában.
6. Mit szeret/nem szeret az ellenkező nemben?
Nincs általános válasz erre, mert minden nő egyéniség, és ami az egyikben vonzó, az a másikban ellenszenves lehet. Akit szeretek/ kedvelek, annak a másoknál idegesítőnek talált tulajdonságai is lehetnek vonzók. De gondolom, hogy ugyanez igaz a férfiakra is női szemszögből.
7. Melyik korban, történelmi korszakban élne szívesen?
– Itt és most. Ebben ismerem ki magam legjobban, ezzel kapcsolatban nincsenek romantikus, de hamis elképzeléseim. A jelen korban is ki
– Vannak írók, akiknek, azt hiszem, hogy minden megjelent művét elolvastam, nem egyszer, sokszor. Hosszú a lista: Fekete István, Agatha Christie, Arany János, Ladányi Mihály, Széchenyi Zsigmond, Rejtő Jenő, Zsoldos Péter, Tömörkény István és még hosszan folytathatnám. Elég változatos a névsor és a képviselt irodalmi kategória. Egyetlen könyvet nem lenne igazságos kiemelni.
11. Milyen jó tanácsot osztana meg velünk, amit a saját tapasztalatai alapján tanult meg?
– Azt, hogy a lelki egyensúly, vagy ha úgy tetszik, akkor a belső harmónia a legfontosabb ahhoz, hogy az elkerülhetetlen kudarcokon, nehézségeken, gondokon és veszteségeken túl tudjuk tenni magunkat, és a nekünk jutó örömöket és sikereket is a saját helyiértékükön tudjuk kezelni.
12. Van-e kedvenc érdeklődési területe, valamilyen hobbija?
– A mezőgazdasági munka és a természetjárás.
13. Milyen zenét szeret leginkább hallgatni?
– A fiatalságom idejének hazai és nemzetközi zenéjét mindenképpen (Illés, Koncz Zsuzsa, Zorán, Beatles, New Seekers, Kraftwerk), de az operák legismertebb betétdalait, a népdalokat és a magyar nótákat is szeretem. Hangulattól függ, hogy éppen mit szeretek hallgatni.
+1. Milyen képességet választana, ha egy szuperhős bőrébe bújhatna?
– Beleérző képességet, mások indítékainak, szándékainak azonnali megértését, kiismerését, hogy adott esetben kerülni tudjam őket vagy segíthessek rajtuk.
Habik Erzsébet
A barlangok fővárosában a Szemlő-hegyi és a Pálvölgyibarlang a legjelentősebb
A közeli Pálvölgyi-barlanggal úgy hasonlítható öszsze, mint egy prémes állat húsa és a bundája. Az előbbi anatómiáját megnézhetjük a hentesnél, az utóbbit, azaz a külcsínt pedig a szűcsnél. Ebben az összevetésben a Pálvölgyiben az anatómia dominál, a Szemlő-hegyiben a díszítés, a szépség, amivel a natúra bír. Az efféle tünemények egy része, a „borsókövek”, „brokkolik” a levegőben lebegő páraszemekben lévő mészből építkeznek. Míg az ugyancsak mészből álló „karfiolok” a hasadékokat egykor kitöltő meleg vizű tavak víz alatti részén váltak ki a falakra. A „karácsonyfák” és az aljzat mészlemezei meleg vizű tó felszínén megjelenő mészhártyából alakultak ki, a cseppkövek anyaga pedig a felszínről leszivárgó vízben oldott, és a barlang légterében kiváló mész. Így magyarázza nekem a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakvezetője. Aki most megmutatja, milyen a fények nélküli természetes környezet. Régi hagyomány ugyanis, hogy egy időre leoltják a lámpát a túrák alkalmával. Most is így volt ez. Végtelennek tűnő sötét csendbe veszett minden érzékszerv. Mégsem ijesztően rideg. Pedig fölöttünk öltögeti Anyósnyelvét a Ferencváros terem. A „Tű foka” természetes nyílás, úgy három méter magasságban. A Mária terem a karcsú felfedező, Szekula Mária (1908–1977) nevét őrzi, aki e szűk helyen át elsőként jutott be a Hosszú-folyosó nyílásába. Az ügyes fiatal lány öt évvel később Kessler Hubert felesége lett. Még további négy esztendő pergett le a naptáron, s szomorú hírt közölt az Új Magyarság. A napilap Természetjárás című rovata 1939 március 5-én megjelent száma közölte, hogy a barlang bejáratának tulajdonosa panaszosbeadvánnyal fordult a földmíve lésügyi miniszterhez mint természetvédelmi hatósághoz, amelyben a barlang megfelelő őrzését és védelmét kéri. Nyolc éven át éjjel-nappal őriztette. „Az elmúlt napokban azt tapasztalta, hogy a lakattal lezárt barlangba az ajtó fölött lévő szellőztetőablakon át létrák segítségével ismeretlen tettesek két ízben is behatoltak, és lent, a barlangban a gipszképződményekben és más arragonitképződményekben is igen nagy pusztítást végeztek. A képződményeket felhozták az udvarra, és azok nagy részét el is vitték.” Ez a múlt. Napjainkban nemzeti kincsnek kijáró tisztelettel gondoskodik róla az állami zöld szféra.
„Általánosan elismert igazság”, hogy Jane Austen születésének kétszázötven éves évfordulóján minden rajongó Angliába vágyik. Az év során az írónő regényeinek egyesével szentelnek külön hónapot. Az év eleje leghíresebb darabjáról, a Büszkeség és balítéletről szól, amely a napokban ünnepelte 212. születésnapját.
A35 éves, vénkisasszonynak számító papleány 1811-ben Egy Hölgy aláírással adta ki első regényét, az Értelem és érzelmet. A mű két rövid, udvarias kritikát kapott és ötszáz példányt adtak el belőle. A Büszkeség és balítélet két évvel később látott napvilágot az „Értelem és érzelem szerzőjének tollából”. Három kritika dicsérte a megjelenés utáni első hónapokban. Anne Isabella Milbanke, Lord Byron későbbi felesége „divatos regényként” emlegette, Sir Walter Scott legalább háromszor olvasta, mindannyiszor nagy kedvvel, Charlotte Brontë viszont leveleiben egy szép virágokkal körbekerített kerthez hasonlította, amiből „hiányzik a friss levegő”, és valahányszor kezébe került, arról álmodott, hogy felássa Jane Austen sírját és „átüti a koponyáját saját lábszárcsontjával”. Austen munkássága halála utána a nagyközönség számára többé-kevésbé feledésbe merült. Kétszáz év elteltével azonban mindenki ismeri a író nevét, mint aki megteremtette a modern irodalom erős női alakjait és azokat az univerzális témákat, amikre ma is épülnek a társadalomkritikai éllel írt romantikus regények. Austent nem véletlenül nevezik az egyik legbefolyásosabb brit írónak. Ő volt az első modern szerző, aki szatirikusan szemlélte korának társadalmi berendezkedését, hétköznapi eseményekről, családi kapcsolatokról írt, és fennhangon hirdette, hogy a nő értékesebb annál, hogy pusztán csereárunak tekintsék a házasságban. Először alkalmazott olyan, mára bevetté vált technikákat, mint a James Joyce, Virginia Woolf és D. H Lawrence által is kedvelt szabad indirekt beszéd, amelyben nehéz megkülönböztetni, hogy egy mondatot a narrátor vagy a szereplő mond. Austen nyelvezete emellett választékos, mégis hétköznapi, amely az egyre kevesebbet olvasó XXI. századi olvasóközönség számára is érthető. A vidéki Angliát bejáró, okosan rajzolt, erős női karaktereivel így bármely olvasó azonosulni tud, hiába választja el kétszáz év a két életstílust.
Könyveiből több mint húszmillió példányt adtak már el, és Anglia legolvasottabb írói között jegyzik Austen nevét, a főművének tartott Büszkeség és balítéletet pedig többször megválasztották a legszeretettebb brit regénynek. Harriet Evans szerkesztő szerint Jane Austen a női irodalom tündérkeresztanyja. Elizabeth Bennet és Fitzwilliam Darcy egymásra találása nemcsak a romantika mércéje, hanem komoly társadalomkritika a pénzről, a társadalmi osztályokról, az ambícióról, a sznobizmusról és számos olyan tényezőről, amely a XXI. században is releváns, illetve hat a mai írókra is.
Szakértők az első feminista műnek tekintik a könyvet, ahol bár a hős és hősnő is elnyeri méltó jutalmát (egymást), miután megszabadultak saját negatív tulajdonságaiktól, Elizabeth végig Darcy méltó partnere, sőt pontosan az vonzza hozzá Darcyt, hogy meri kimondani és megvalósítani saját vágyait, akkor is, ha ez szögesen ellentétes a társadalmi elvárásokkal. Szakértők szerint mindannyiunkban van Darcy büszkeségéből és Elizabeth előítéleteiből. Szintén univerzális, ahogy a női emancipációért, a társadalmi szabadságért, a gazdasági túlélésért, a kulturális konvenciók ellen és a boldogság reményében küzdünk.
Az Austen-reneszánsz ugyanakkor elképzelhetetlen volna a BBC klasszikus, 1995-ös feldolgozása nélkül, amely Colin Firtht és Jennifer Ehle-t világsztárrá tette. A harmincéves minisorozat összehasonlítási alapként szolgál az újabb feldolgozások számára. Az idén egy Netflix-adaptáció várható, amelyben a Diana hercegnőt díjnyertesen alakító Emma Corrin bújik Elizabeth Bennet bőrébe a Janice Hadlow írta A másik Bennet lány című regényének feldolgozásában. Az Austen-rajongók ugyanakkor némi fenntartással várják a streamingszolgáltató művét, mivel az a progresszivitásáról neves Dolly Aldertonhoz kötődik, aki Bridgerton-szerű újdonságot ígér. A tradicionalistábbak inkább Angliába utaznak, ahol életének minden fontosabb állomásán egész évben bálokat, felolvasóesteket, kiállításokat tartanak. Az év eleji Büszkeség és balítélet hónap után a tavasz az Értelem és érzelemről fog szólni, nyáron jön az Emma és a befejezetlen Sanditon ünneplése, ősszel a Meggyőző érvek kerül sorra, az évet pedig a Jane Austen decemberi születésnapjához kötődő események zárják. J. O.
SÖRKULTÚRA. Felvették a cseh szellemi kulturális örökség listájára a csehországi sörkultúrát, ami lehetőséget nyújt arra, hogy a sörkultúra megpályázhassa az UNESCO kulturális világörökség listájába való felvételt. Csehországban mintegy 550 sörgyár működik, az ágazat több mint 65 ezer embert foglalkoztat. Évente mintegy 20 millió hektoliter sört főznek. Egy lakos átlagban 140 liter sört fogyaszt évente, amivel világelsők a csehek. Németország és Belgium után Csehország a harmadik állam, amely sörkultúráját felvette a nemzeti szellemi örökség listájára. Az UNESCO listáján azonban csak a belga sörkultúra szerepel, a csehek ezen szeretnének változtatni.
Három alkotás, amelyek a francia mozikban hatalmas közönségsikert arattak, kapta a legtöbb jelölést a francia Oscar-díjként számon tartott César-díjakra. A Pierre Niney főszereplésével készült Monte Cristo grófját 14, az Emilia Pérezt 13, a tizenévesek körében népszerű L'Amour ouf című filmet pedig 12 kategóriában jelölte a francia filmakadémia. A Césardíjat 24 kategóriában ítélik oda. A legjobb férfi alakítás kategóriájában komoly esélyes Pierre Niney. Egyik legnagyobb ellenfele François Civil lesz a L'Amour ouf főszereplőjeként, akinek filmbeli partnere, Adele Exarchopoulos szintén jelölt, a legjobb színésznő kategóriában. Párhuzamosan a 12 César-jelöléssel az Emilia Pérezt múlt héten az Egyesült Államokban 13 kategóriában jelölték Oscar-díjra, megdöntve ezzel a nem angol
nyelvű filmek Oscar-jelöléseinek rekordját.
A három favorit mögött két másik játékfilm emelkedik ki: a Miséricorde (Könyörület), Alain Guiraudie szerzői filmje, valamint Boris Lojkine rendező L'Histoire de Souleymane (Szulejmán története) című alkotása. A legjobb filmnek járó César-díjra jelölést kapott még a Váratlan dallamok című vígjáték, amelynek a főszerepeit alakító színészek is díjesélyesek, Benjamin Lavernhe a legjobb férfi alakításért, míg Pierre Lottin a legígéretesebb férfi színésznek járó szoborért versenyezhet. A César-díjakat ötvenedik alkalommal, február 28-án adják át, a díjkiosztó elnöke Catherine Deneuve lesz. Ketten vehetik majd át életművükért a tiszteletbeli César-díjat: Julia Roberts amerikai filmsztár és Costa Gavras görög származású francia rendező.
Nincsenek madarak az etetőkön a vonulás, valamint az Európa északi és középső régióiban tapasztalható enyhe, hómentes időjárás együttes hatása miatt. Az utóbbi években jóval enyhébb, hómente sebb a tél, ezért a hó elől délebbre húzódó énekesmadár-csapatok is később vagy kisebb számban érkezhetnek a Kárpát-medencébe. Késnek vagy elmaradnak az inváziós fajok, köztük a fenyőrigó, a fenyőpinty, a csont-
Első ízben lépte át a hanghatárt egy amerikai fejlesztésű utasszállító prototípusa az egyesült államokbeli Mojave-sivatagban végrehajtott kísérleti repülés során. A Boom Supersonic katonai vadászgépre emlékeztető XB–1 nevű modellje a Concorde első utódja lehet. Az Air France és a British Airways húsz éven át üzemeltette a szuperszonikus utasszállítót, azonban a Concorde 2003-as leállítása óta egyetlen polgári repülőgép sem lépte át a hangsebességet. A próbarepülést ugyanazon a helyszínen tartották, ahol Chuck Yeager a legelső szuperszonikus repülését 1947-ben. Az XB–1 a tervek szerint 64–80 utast szállít majd a hangsebesség 1,7-szeresével, azaz az utasszállítók jelenlegi sebességének mintegy kétszeresével, világszerte több mint hatszáz járaton. A legnagyobb hatótávolsága 7867 kilométer lesz, nem egészen öt óra alatt teszi meg a Miami–London távolságot a jelenlegi 8 óra 30 perc helyett. A cég már 130 előrendelést kapott a légitársaságoktól, az új gép forgalomba állítását 2029-re tervezik.
tollú és a keresztcsőrű. A madárhiány érzését tovább fokozza, hogy a Magyarországra is jellemző enyhe időjárás miatt késő ősszel és télen a madarak könnyebben találnak táplálékot, ezért kevésbé húzódnak be a lakott területekre, míg a harmadik összetevőt az őszi madárvonulás jelenti. Az üres etetőkhöz hozzájárul a Magyarországon tartózkodó énekesmadarak általános túlélési viselkedése is, hogy a közeledő hidegfront elől délebbi országokba húzódnak. A hideget egy-két
nappal korábban, akár ezer kilométernél is nagyobb távolságról szinte egyszerre érzékelik.
KÍNAI KÍGYÓ. Hivatalosan is megkezdődött Kína legnagyobb ünnepe, a holdújév (és a Kígyó éve), amellyel többhetes ünnepségsorozat indult el az 1,4 milliárd lakosú ázsiai országban. A Tavaszünnepként is ismert kínai holdújév a családi összejövetelek, ünnepi hagyományok, bevásárlás, valamint a különféle kulturális és turisztikai tevékenységek legfontosabb időszaka. Az esemény ideje a hagyományos holdnaptárhoz igazodik, ezért minden évben más napra esik. Nemcsak Kínában, de más ázsiai országokban is, például Vietnámban, Szingapúrban, Dél-Koreában, Malajziában, Tajvanon és Indonéziában is ünneplik. Az időszak a világ legnagyobb mértékű utazási hullámaként híresült el: több százmillió ember kel útra, hogy visszatérjen szülővárosába. A közlekedési minisztérium becslése szerint idén mintegy 510 millió vonat- és 90 millió repülőútra számítanak, míg a teljes negyvennapos utazási hullám alatt rekordszámú, mintegy kilencmilliárd, régiók közötti utazás várható. A kínaiak által szerencsésnek tartott Sárkány éve után idén a Kígyó éve következik, amelyet „kis sárkánynak” is neveznek. A hagyományok szerint a kígyó a bölcsességet, az intuíciót és az alkalmazkodóképességet jelenti. Levedlett bőre sokszor sárkánybőrre hasonlít, így a szerencsét és az újjászületést szimbolizálja.