KRÓNIKA
Játszóteret avattak az egerszegi Eötvös-iskolában.
13 °C
28 °C
Folytatódik a szeptemberi nyár.
Ma MÁRIA
nevű olvasóinkat köszöntjük!
Zala vármegye!
Ma kezdődik Zalaegerszegen az a kétnapos katolikus rendezvénysorozat, mellyel az 1948-as Mária-kongresszusra emlékeznek. Zalában az egyházüldözés megindulása előtt az volt az utolsó nagy felekezeti esemény, melyen Mindszenty József hercegprímás is megjelent. Hatalmas tömeg vett részt a programokon s tett hitet a katolicizmus mellett. Az idei kongresszussal a CsaládKapocs Keresztény Kulturális Egyesület az akkori szereplők és események előtt tiszteleg, s összefogva az egyházmegyével, a plébániákkal, az önkormányzattal, igyekszik megszólítani a híveket, hogy erősítse bennük az összetartozást. A gazdag kínálathoz múltidéző kiállítás is tartozik, melyet a Mindszentyneumban lehet megtekinteni. Érdemes a képek segítségével az egykori történéseket felidézni.
SZAKÁL ESZTER eszter.szakal@zalaihirlap.hu
KRÓNIKA
Százmillió forintból korszerűsödött a zalalövői Salla Művelődési Központ és Könyvtár. 2.
A VÁRMEGYE NAPILAPJA
2023. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK – 79. évfolyam 210. szám – 275 Ft – WWW.ZAOL.HU
Hegesztők viadala
Fókuszban a technológiai innováció és a művészet
ZALAEGERSZEG Országos versennyel egybekötött szakmai találkozónak adott helyett csütörtökön a Duális Ágazati Képzőközpont. A „Focusban a művészet 2023” című viadalt és fórumot a hegesztéstechnikai eszközöket forgalmazó tápiószelei REHM Hegesztéstechnikai Kft. szervezte.
A tudás átadása és annak megmérettetése volt a rendezvény célja, ahol tizenkettő, a szakmájában kiváló hegesztő versenyzett az elsőségért, akiket segítőik kísértek. A versenyzők között volt Domján Zsolt, a Pylon-94 Kft. hegesztőmestere, aki 31 éve dolgozik szakmájában. Néhány éve második lett a dunaújvárosi hegesztőverseny döntőjében. A zsűrit három, ugyancsak elismert hegesztőmérnök – Köber József, K ristóf Csaba zsűrielnök, Bíró László – alkotta. Kámán János, a Pylon-94. Kft. ügyvezetője elmondta, örülnek, hogy Zalaegerszegre hozhatták a rendezvényt, a cég számára rendkívül fontos a hegesztés a gépipari szakmákon belül. Minden lehetséges módon népszerűsíteni szeretnék például a kézi ívhegesztést, tette hozzá. A duális képzésben részt vevő cég arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy nagy szükség van a hegesztőszakma továbbéltetésére.
Négy elkülönített munkaterületen, másfél órás fordulóban adtak számot tapasztalataikról, mesterségbeli tudásukról a versenyzők. Felvételünkön a tatabányai Vámos Róbert modern védőeszközében
Nagy András, a képzőközpont igazgatója hangsúlyozta, a szakmai nap kiváló alkalmat
biztosított a pályakezdők számára is, ugyanis a verseny mellett előadások és bemutatók so-
Védőszentjüket ünnepelték
ZALAVÁR, ZALAAPÁTI Idén is megszervezte védőszentje tiszteletére a büntetés-végrehajtási szervezet az immáron harmadik Szent Adorján-zarándoklatot. Az ünnep részeként felszentelték a fogvatartottak jóvátételi munkájával megújult kálváriát, szabadtéri oltárt, illetve a kriptabejáratot a zalaapáti templomkertben.
A nap a zalavári Millenniumi Emlékparkban kezdődött, ahol a hajdani bencés apátság romjainál igazgatási és rendvédelmi szervek, tudományos intézmények vezetői, illetve a térség polgármesterei helyezték el az emlékezés koszorúit. Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke arról szólt, a vársziget tanúja az euró-
pai történelem fontos korszakainak. Hangsúlyozta, valamenynyi itt élő kultúra és közösség a keresztény hit mellé szegődött, s vallotta: csak egy magasabb eszmerendszerrel lehet államot, közösséget, jövőt építeni. Emlékeztetett, innen indult útnak Cirill és Metód, akik később Európa társvédőszentjei lettek. Folytatás a 3. oldalon.
Jól halad a minibölcsőde építése
Újabb oktatási-nevelési intézménnyel gazdagodik Andráshida
ZALAEGERSZEG Kétcsoportos, 16 férőhelyes minibölcsőde épül Andráshidán. A beruházás uniós támogatással, mintegy 240 millió forintos ráfordítással valósul meg. A részletekről a helyszínen tartott projektnyitó rendezvényen számoltak be.
Rég várt fejlesztésnek nevezte a létesítmény kialakítását Domján István, a településrész önkormányzati képviselője.
Mint mondta, ennek köszönhetően olyan kulturális, oktatási-nevelési centrum jön létre, ahol azok a fiatal szülők, akik itt élnek, biztonságban tudhatják gyermekeiket. Balaicz Zoltán polgármester elmondta: a városban a kormány tá-
mogatásával és széles körű összefogással számos beruházás valósult meg. Kiemelte, a
településrészen óvoda épült, utakat, járdákat korszerűsítettek, voltak sportfejlesztések,
s tervezik az iskola felújítását is. Vigh László országgyűlési képviselő úgy vélte, hazánkban és a világban napjainkban komoly küzdelem zajlik azért, hogy mindaz, ami érték, megmaradjon. A honatya felhívta a f igyelmet, sok mindent lehet építeni, ám aki bölcsődét létesít, hosszú távra tervez, ahogy azt Zalaegerszegen és Andráshidán teszik. Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese kiemelte, sokszor lehet tapasztalni, hogy látszólag kis léptékű cselekedeteknek sorsfordító hatása van. Ilyen ez a beruházás is, ahol férőhelyeket s munkahelyeket is létrehoznak. Folytatás a 3. oldalon.
Száz esztendeje született a zalai Gerencsér Ferenc cimbalomművész. 4.
SPORT
A hazai átigazolási időszak utolsó pillanataiban is változott a ZTE FC kerete. 14.
Zaol-podcast a dödöllefesztiválról
NAGYKANIZSA A Zaol-podcast vendége Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója, akivel a 17. Kanizsai bor- és dödöllefesztivál programjait soroljuk. Szó esik a zalai ételekhez passzoló finom borokról, hozunk különleges dödöllerecepteket, és a beszélgetésből az is kiderül: a fesztivál idejére átalakul Nagykanizsa forgalmi rendje, ezért érdemes lesz a belváros szélén hagyni az autót. ZH
Ha meghallgatná a beszélgetést, olvassa be ezt a QR-kódot:
Fotó: Pezzetta Umberto
rozata demonstrálta a szakma szépségeit, kihívásait, aktualitásait. Folytatás a 2. oldalon.
Védett lett a falu az eső okozta károktól
MAGYARSZERDAHELY A
Terület- és településfejlesztési operatív program keretében 231,3 millió forintból 3897 méter hosszan újult meg a bel- és csapadékvíz-elvezető rendszer a településen. Az ü nnepélyes átadást csütörtökön tartották. Az eseményen Marczin György polgármester köszöntötte a résztvevőket. Beszédében elmondta: a település csapadékvizei a Kürtös-patakba jutnak, gravitációs nyílt árokrendszereken keresztül. A községet többször érte olyan intenzitású csapadék az utób-
az átadón
bi tíz évben, amit e rendszerek képtelenek voltak kezelni, ezen esetekben csak „tűzoltásra” nyílt lehetősége az önkormányzatnak. Két esetben vis maior keretből hirtelen beavatkozás történt a vízkárok megszüntetésére, ezenkívül egyéb vízgazdálkodási célú beruházásra nem volt mód. – A közel egy év alatt megvalósult projektben olyan műszaki megoldásokat alkalmaztunk a belterületi árkokon és csatornákon, melyek fenntartása kis költséggel és nagy biztonsággal megoldható – folytatta. Folytatás a 3. oldalon.
Jó reggelt,
KULTÚRA
2.
Marczin György, Cseresnyés Péter és Dancs Balázs (b-j)
Fotó: Szakony Attila
A képen (b-j) dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja, Vigh László, Vitályos Eszter, Balaicz Zoltán, Domján István és dr. Pál Attila, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke Fotó: Szakál Eszter
RÖVIDEN
Érték vagy!
VONYARCVASHEGY Ismét jótékonysági sport- és játéknapot rendeznek a futballpályán. Szombaton 9. és 1 óra között játékos vetélkedők, versenyek, illetve freestyle és fanatic jump bemutató is várja az érdeklődőket. PBÁ
Én és a hangszerem
BALATONGYÖRÖK Koncz
Zsuzsa és Bródy János lesz a vendége az n és a hangszerem című sorozat szombaton 1 órakor kezdődő beszélgetésének a Kossuth utcában felállított rendezvénysátorban. A program apropója, hogy a két művész hatvan éve, 19 -ban találkozott először, méghozzá Balatongyörökön. PBÁ
Zenés darab
VONYARCVASHEGY A
Legyetek jók, ha tudtok című zenés darabot mutatja be az Imre Sándor Szeretetszínház társulata vasárnap 19 órától a szabadtéri színpadon. Ezzel zárul a nyolc alkalomból álló színházi előadás-sorozat a nagyközségben. PBÁ
Csocsóbajnokság
LISPESZENTADORJÁN A
Zöld Zóna Büfében vasárnap 14 órától rendezik meg az I. Amatőr Zöld Zóna Csocsóbajnokságot. GYF
MNB-devizaárfolyam
Gazdaságos működés, esztétikus környezet
ZALALÖVŐ A város legfontosabb közösségi tere a Salla Művelődési Központ és Könyvtár, amely egy százmillió forintos projektnek köszönhetően gazdaságosabb működéssel és esztétikusabb, kulturált környezetben fogadhatja látogatóit.
Többek közt erről beszélt csütörtökön Zalalövőn, az intézmény felújítás utáni avatóünnepségén Gyarmati Antal polgármester.
Hozzátette: az épület energetikai felújítását egy sikeres terület- és településfejlesztési operatív programos pályázat révén valósíthatták meg. A munkálatok értéke 1 millió forint volt, ebből a pályázati támogatás mintegy 9 millió forintot tett ki, a fennmaradó részt önerőből, saját bevételei terhére biztosította a beruházáshoz a város. Gyarmati Antal arról is beszélt, hogy tavaly decemberben az energiaárak elszabadulása miatt voltak kénytelenek
A parkoló kialakítása hosszabb folyamat
NAGYKANIZSA „Sajnálattal értesültem arról, hogy Radics Bálint képviselő sajtótájékoztató keretében adott hangot valótlan állításainak a MAORT-telepen létesítendő parkolókkal kapcsolatosan” – mondta csütör tökön dr. Fodor Csaba, aki az Éljen VárosuNK! Eg yesület (ÉVE) nevében reagált.
Mint azt az ÉVE frakcióvezetője elmondta: adics képviselő hiába próbálja az VE-frakcióra tolni a felelősséget, hiszen maga Balogh László polgármester ez év július 4-én kelt levélben ismertette azokat a körülményeket, melyek miatt nem időszerű a parkoló bővítése.
bezárni az intézményt, ám ez egyben lehetőséget adott arra, hogy megkezdhessék a beruházást. Az azóta eltelt időszakban
köszönhetően a rendelkezésre álló forrásoknak – sikerült az eredetileg tervezett munkálatokat, így a födém- és homlokzati szigetelést, a nyílászárók cseréjét, valamint az akadálymentesítést elvégezni.
– A Salla Művelődési Központ és Könyvtár városunk azon intézménye, amely ez idáig kimaradt az energetikai korszerűsítésből – tette még hozzá a polgármester. – A felújítás most is csak részleges, hiszen a fűtés korszerűsítése és a napelempark kialakítása egy következő ütemben
Hegesztők viadala
Fókuszban a technológiai innováció és a művészet
(Folytatás az 1. oldalról.)
Nagy András elmondta, reméli, hogy hasonló versenyeket hozhatnak még Zalaegerszegre, majd hozzátette: az embert nem lehet teljesen kiváltani a modern eszközparkból, amit egyébként külön is szemléltettek. A hegesztőrobotoktól kezdve a lézeres szkennereken át a legmodernebb munkavédelmi eszközöket mutatták be.
Az előadásokon többek között a finomszemcsés, emelt szilárdságú anyagok hegesztéséről, a minőségi munkalevegőről, a varratvizsgálat korszerű eszközeiről és a csaphegesztési eljárásokról esett szó, illetve a versenyt szervező cég, a EHM Hegesztéstechnikai Kft. képviseletében Nagy Ferenc a technológiai innovációról beszélt. Az ügyvezető kérdésünkre elmondta, 14 óta rendezik meg versenyüket, amit csak a Covid-járvány szakított félbe. A mostani volt az utolsó kézi hegesztési döntő, ugyanis a gépesítésé, a robotikáé a jövő.
– Egyre kevesebb a szakember, így minél gyorsabban kell minél hatékonyabbnak és termelékenynek lennünk, számunkra ez a kihívás. Jó,
ha tudjuk: a hegesztett szerkezetek mindenütt körülvesznek bennünket, a mindennapos használati eszközöktől kezdve az űrhajókig, egyszóval nélkülözhetetlenek. Minden erővel támogatni kellene a technológiai innovációt a hegesztett szerkezetek gyártásában, ez az egyik megoldás a szakemberhiányra – felelte Nagy Ferenc. ME
történik meg, de reményeink szerint így is jelentős energiamegtakarítást érhetünk el. Vigh László, a térség országgyűlési képviselője a megújuló városközpontról beszélt, hiszen a Salla Művelődési Központ és Könyvtár épületével szemben található a közös önkormányzati hivatal és az általános iskola, ezek ugyancsak a közelmúltban estek át felújításon, de a ákóczi utca déli szakasza is most újul meg. A képviselő szerint mindez azért is fontos, mert rendezett, esztétikus körülmények várják az említett intézményekben dolgozókat, ezáltal várhatóan az ő munkakedvük is javulni fog. Az épületen végzett munkálatokat Papp Tamás, a kivitelező Vasi Bádogos Szolgáltató Kft. képviselője részletezte, aki ezzel kapcsolatban azt is megemlítette, hogy a beruházás révén a rezsifenntartás válik hatékonyabbá, ezáltal költségkímélőbb lesz a működtetés. GYF
Ismét Balaicz Zoltán lett az elnök
ZALAEGERSZEG A Fidesz –Magyar Polgári Szövetségben a 2021-ben két évre meg választott testületeknek és tisztségviselőknek lejár a mandátuma, íg y a pártban elkezdődött a teljes tisztújítás folyamata.
A Fidesz Zalaegerszegi Szervezetében szerdán volt a tisztújító gyűlés, melyen egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül választotta meg az elnökséget a tagság. A testület mandátuma újabb két évre, -ig szól, tájékoztatta szerkesztőségünket Balaicz Zoltán, akit ismét elnökké választott a szervezet. Az általános alelnök személye sem változott: Bali Zoltán egyben az önkormányzati választási kampányfőnöke is.
Alelnökök: Szilasi Gábor választókerületi kabinetfőnök , Gecse Péter, Galbavy Zoltán, id. Sándor Dénes, rosz Ferencné, dr. Tóth László és Kauzli Józsefné. VL
– Balogh László polgármester is leírta, hogy a szóban forgó területen a parkoló bővítését először meg kellene terveztetni, majd engedélyeztetni azt, hiszen az építés nemcsak a felület leburkolásából áll, hanem ahhoz kapcsolódóan meg kell oldani a csapadékvíz elvezetését, biztosítani kell a megfelelő közvilágítást, gondoskodni kell a gyalogos megközelítésről és az előírásoknak megfelelő forgalomszabályozásról –sorolta dr. Fodor Csaba, aki hozzátette: valószínűleg a
rendezési terv módosítására is szükség lenne, ami szintén hosszadalmas folyamat. – A Fidesz elmúlt 1 évében el lehetett volna készíteni a terveket, be lehetett volna szerezni a z engedélyeket, és csak ezek birtokában lehetett volna kiírni a közbeszerzési eljárást a megvalósításra – vélekedett az VE frakcióvezetője, aki szerint adics Bálint képviselő és a Fidesz-frakció megint öngólt rúgott, hiszen az ő tehetetlenségük miatt nem tud megvalósulni a parkolóbővítés a MA T-telepen. PA
Játszóteret avattak
Összefogással készült el a létesítmény
ZALAEGERSZEG Nemrég adták át az Eötvös József Általános Iskola felújított épületét, most pedig újabb létesítménnyel gazdagodott az intézmény. Csütörtökön hivatalosan is birtokba vehették a gyerekek a 9,1 millió forintból elkészült modern játszóteret.
Tanévkezdésre fejezték be a 4 éves intézmény félmilliárd forintos energetikai felújítását, emlékeztetett Balaicz Zoltán polgármester. Ahogy arról lapunk beszámolt, a közel hatszáz diákot fogadó épületben 4 nyílászárót cseréltek ki, a külső falazat hőszigetelést kapott, valamint korszerűsítették a tornatermet. A mostani beruházás ugyancsak a gyerekek kényelmét szolgálja.
Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója elmondta, hármas összefogással, azaz a szülői munkaközösséggel és az önkormányzattal karöltve készült el a létesítmény. A város és a tankerület 4-4 millió, míg az Eötvös József Alapítvány
1 millió forinttal járult hozzá a költségekhez. A kivitelező Hydrocomp Mélyépítő Kft. helyükre tette az elemeket, szabvány szerinti ütéscsillapító felületeket alakított ki és elvégezte a tereprendezést.
A településrész önkormányzati képviselője, rosz Ferencné felidézte, gyermekei ide jártak iskolába, sok kellemes élménnyel gazdagodtak, azóta is szívén viseli az intézmény sorsát. Az utóbbi időben több elképzelésüket támogatták, felújíthatták a könyvtárszobát, létrehozták a művészeti termet, elkészült a multifunkcionális tornapálya, készült egy másik játszótér, valamint a pedagógusoknak külön parkolórészt tudtak leválasztani a kényelmesebb közlekedés érdekében. Hanzséros Alajos igazgató a tantestület és a gyerekek nevében köszönte meg a legújabb fejlesztést. Az alsósok ottjártunkkor önfeledten játszottak a hatszögletű és a köteles-létrás, háromszög alakú mászókán, a kéttornyos mászóváron, valamint bátran felkapaszkodtak a mászófalra is. ME
ZALAI HÍRLAP 2023. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK 2 KRÓNIKA
–
Páli Zoltán plébános, Kovács Ildikó jegyző, Lukács Andrea igazgató, Vigh László parlamenti képviselő, Gyarmati Antal polgármester és a kivitelező képviseletében Papp Tamás az átadáson Fotó: Gyuricza Ferenc
Dr. Fodor Csaba: Nem az ÉVE-frakción múlik a parkoló bővítése Fotó: Pásztor András
Szünetekben kiváló lehetőséget ad a mozgásra az új játszótér Fotó: ME
Ma már a legmodernebb eszközparkkal, tiszta környezetben dolgozhatnak a hegesztők Fotó: Pezzetta Umberto
Ez volt az utolsó kézi hegesztési döntő
A pályázati támogatás 90 milliót, az önerő 10 milliót tett ki
pq Változás az előző naphoz képest 2023. szeptember 7. pénznem egység érték (Ft) Bolgár leva 1 199,82 p Svájci frank 1 409,02 p Cseh korona 1 16,04p Euro 1 390,83 p Japán jen 100 247,45 p Román lej 1 78,75 p Szerb dinár 1 3,34 p Orosz rubel 1 3,71 p Angol font 1 455,31 p USA dollár 1 364,89 p
Védetté vált a falu…
(Folytatás az 1. oldalról.) – Ehhez arra volt szükség, hogy az árkokat szilárd burkolatúra építsük ki és stabilizáljuk. A fejlesztésekkel párhuzamosan a község teljes csapadékvíz-elvezető rendszerét felújítottuk, amihez az egész községre kiterjedő felszíni vízrendezési terv készült. A fejlesztés eredményeként Magyarszerdahely és az újnéppusztai községrész védetté vált a csapadékvíz okozta károktól. A projekt által érintett, legkritikusabbnak ítélt beavatkozási helyeken olyan műszaki megoldásokat használt a kivitelező, melyek a vizek további kártételeit megszüntették.
A kivitelező a ua EK Kft. ügyvezetője, Dancs Balázs elmondta: mióta elkészült a rendszer, több, jelentős mennyiségű csapadékot vezetett el, tehát jól vizsgázott. S megköszönte a lakosságnak,
hogy türelemmel viselte az építéssel járó esetleges kellemetlenségeket. – A település közössége ünnepként tekinthet a beruházás elkészültére, mert megkönnyíti életüket – mondta beszédében Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő. – Szerencsére vármegyeszerte orvosolták a belés csapadékvíz elvezetésének problémáját. Bár eredetileg közel 3 milliárd forint állt rendelkezésre Zalában erre a pályázati forrásra, sikerült elérni, hogy a vármegye további egymilliárd forintot kapjon. Sokan, így Magyarszerdahely is élt a lehetőséggel, hosszú időre megoldva ezt a gondot. Ezenfelül a falu további, akár hazai forrást felhasználó kiíráson szerepelt sikerrel, ami a településképet tette szebbé. A világot, ezen keresztül az országot is sújtó nehézségek ellenére arra biztatok minden települést, hogy f igyelje a pályázatokat. BB
EGERVÁR Esély kupa, másodszor
A fogvatartottak munkáját dicséri
(Folytatás az 1. oldalról.) Kovács Loránd Olivér, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti intézetének tudományos igazgatója felelevenítette az egykori Mosaburg (vagyis a mai Zalavár) történetét, gazdag múltját, emlékeztetve: e település a keresztény térítés pannóniai központja volt, majd az Árpád-korban monostor létesült itt.
Lucz József, Zalavár polgármestere kijelentette: „Adorján katona volt, és kemény hite miatt halt mártírhalált. Az ő élete és számos döntése mutatja meg
nekünk a legtisztábban: ha úgy hozza az élet, bátran ki kell állnunk az igazságért, a jóért és minden fontos értékért.”
A büntetés-végrehajtási szervezet zarándoklata Zalaapátiban folytatódott, ahol a Szent Adorján és Szent rangya-
Zarándoklaton a büntetésvégrehajtás dolgozói
Másodszor szervezte meg Esély Kupa elnevezésű rendezvényét a Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete. A szerdai programra a Zalai Kutyasuli tagjai terápiás kutyákkal érkeztek, a négylábúak nagy népszerűségnek örvendtek. Lapunk érdeklődésére Tóth Ágnes eg yesületi elnök elmondta: a rendezvény célja, hogy lehetőséget teremtsenek a sportolásra, mozgásra, illetve a találkozásra, ismerkedésre és a közös élményszerzésre a legkülönfélébb élethelyzetben lévő résztvevőknek. A zártabb világban élőknek fontosak az örömteli, pozitív töltetű közös alkalmak, tette hozzá Tóth Ágnes. A rendezvényen lehetőséget biztosítottak az egyesületet egész évben támogatóknak, hogy személyesen találkozhassanak a sorstársakkal. ME Fotó: ZH
Jól halad a minibölcsőde építése
Jövő májusban fejeződhet be a kivitelezés (Folytatás az 1. oldalról.)
A miniszterhelyettes hangsúlyozta, a kormány számára fontos célkitűzés a bölcsődei hálózat bővítése. Ezzel jól haladnak, mert 1 -hez képest országosan mintegy 9 százalékkal nőtt a bölcsődei ellátást biztosító férőhelyek száma, s megháromszorozódott azoknak a településeknek a száma is, ahol helyben elérhetők a bölcsődék. A fejlődés jól látható Zalaegerszegen, ahol 1 -hez képest 4 százalékkal emelkedett a férőhelyek száma, így a 3 év alatti gyermekek mintegy 36 százalékának biztosított a hozzáférése az ellátáshoz. Ez kiváló eredmény –mondta Vitályos Eszter –, mert 22 százalék az országos átlag.
A miniszterhelyettes rámutatott, a családok boldogulását a kormány harmincnál több támogatási formával s a bölcsődei hálózat fejlesztésével segíti. Az
RÖVIDEN Skotovics Miklós apát emlékezete
MURAKERESZTÚR Vasárnap a Szent Kereszt Felmagasztalása-templomban a 11 órakor kezdődő horvát nyelvű szentmise keretében megáldják a templom építtetője, a néhai Skotovics Miklós apát sírfedőlapját. BB
Romanapot tartanak
SZEPETNEK Szombaton 11 órától a kemencés udvarban tartja romanapi rendezvényét a helyi roma nemzetiségi önkormányzat. A bográcsban roma ételek készülnek. A talpalávalót a Kaly Family, Fenyvesi Attila, Virovecz Nóra és ifjabb Egri Tibor biztosítja. BB
Mária-ünnep
lok-templomban Cséry Gergő plébános mutatott be szentmisét, majd felszentelte a fogvatartottak által a templomkertben felújított szabadtéri oltárt, kálváriát, illetve a kriptabejáratot.
Az ünnepi program zárásaként Együd József bv. alezredes, a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka beszédében leszögezte: e vidéken olyan kézzelfogható a Szent Adorján-kultusz, hogy ide bv-s pályafutása során minden kollégának legalább egyszer el kellene jönnie.
– Társadalmi szerepvállalásunk részeként, együttműködve a zalaapáti plébániával, fogvatartottaink ezer, önként vállalt munkaórájával újították meg a templomkertet. Ez jóvátételi munka, amiért a közreműködők nem kapnak díjazást, egyfajta gesztus a társadalom felé – válaszolta kérdésünkre a parancsnok.
LENTI Szombaton rendezi meg a Lenti Szent Katalin Kolping Család a hagyományos Mária-ünnepet és zarándoklatot a lentiszombathelyi városrészben. A Mária-fához a gyalogos zarándoklat 9. -kor indul, ezt ünnepi szentmise követi 1 órakor. Ezután 11. -kor a kultúrháznál folytatódik a program megnyitóval, főzőversennyel, kulturális műsorral. KT
Előadás
BALATONGYÖRÖK Dr. Illés Péter, a Savaria Múzeum etnológusa tart előadást Tájfenntartó szőlőhegyi gazdaközösségek címmel pénteken 17 órától a Ber tha Bulcsu Művelődési Házban. PBÁ
Kulthajó
Cséry Gergő plébános felszentelte a templomkertben a fogvatartottak által felújított szabadtéri oltárt, kálváriát, illetve kriptabejáratot
Együd József hozzátette: ezzel az ünneppel s az elvégzett munkával a bv. azt is megmutatja, hogy nem egy zárt közösség, hanem aktív része a társadalomnak. PBÁ
KESZTHELY Szeptemberben minden szombaton 11 órától kifut a Kulthajó a keszthelyi kikötőből. E hét végén a Festetics György Zeneiskola produkcióját láthatják majd az érdeklődők, illetve bemutatkozik a Helikon Kastélymúzeum történelmi modellvasút-kiállítása. PBÁ
Hét előadás az új színházi évadban
építkezés helyszínén ezt követően a döntéshozók a következő generációk számára egy időkapszulát is elhelyeztek. Mint elhangzott, a kivitelezés befejezése 4 májusában várha-
40 százalékkal nőtt a férőhelyek száma
Zalaegerszegen
tó. Akkor a megújuló energiákat hasznosító komplexumban egyebek mellett foglalkoztató és kiszolgáló helyiségeket vehetnek birtokba a kicsik és az ott dolgozók. Az udvaron lesz játszókert, az épület előtt pedig két parkolót alakítanak ki. Az intézmény a Zalaegerszegi
Egyesített Bölcsődék telephelyeként működik majd. SZE
LENDVA Hét előadást foglal magába az a magyar nyelvű bérletes színházi sorozat, amit a 2023/24-es évadra szervezett a szlovéniai magyarság kulturális intézménye, a Mag yar Nemzetiségi Művelődési Intézet. Az előadások helyszíne ezúttal is a lendvai Városi Színház- és Hangversenyterem lesz.
A színházi sorozatnak az anyanyelvápolás, az identitástudat megőrzése és a nemzeti kultúra erősítése miatt kiemelt szerepet tulajdonítanak a Muravidéken, de a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet a nézői igényeket is igyekszik figyelembe venni, vagyis az évad összeállításánál általában a vígjátékok és a zenés darabok dominálnak. gy lesz ez az előttünk álló időszakban is, a hét előadás közül öt is kifejezetten szórakoztatónak ígérkezik. Elsőként a Bánfalvy Stúdió társulata érkezik Lendvára az Elvis, oltár, Miami című víg-
A József Attila Színház Márai Sándor drámájával érkezik, a főszerepben Nemcsák Károllyal (balról) Fotó: József Attila Színház
játékkal. A mások mellett Beleznay Endre, Vastag Tamás és Görgényi Fruzsina által játszott előadást szeptember 11-én, jövő hétfőn 19 órakor mutatják be a muravidéki városban. Októberben a ass Albert művéből készült, a Világ és a vége című zenés történelmi drámát láthatja a közönség az Udvari Ka-
maraszínház előadásában. A bemutató érdekessége, hogy az egyik főszerepet a lendvai születésű színész-énekes, Pál Péter játssza. Novemberben Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényének színpadi változatát hozza el a budapesti József Attila Színház társulata, s ugyanebben a hónapban mu-
A vígjátékok és a zenés darabok dominálnak
tatja be Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjét a Rátonyi Róbert Színház is a muravidéki városban. Vígjátékot a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház és a Turay Ida Színház társulata hoz még Lendvára. Előbbi a Gyárfás Miklós által írt, Tanulmány a nőkről című komédiát mutatja be várhatóan januárban, utóbbi A vöröslámpás házzal érkezik – a tervek szerint februárban –, ezt a vígjátékot Hunyady Sándor műve alapján Topolcsányi Laura állította színpadra. Évek óta visszatérő vendég Lendván a Szabadkai Népszínház társulata, tőlük márciusban a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című zenés vígjátékot láthatja a közönség. GYF
ZALAI HÍRLAP 2023. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK 3 KRÓNIKA
Úton a zalaapáti templom felé, elöl (b-j) dr. Vereckei Csaba, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Pácsonyi Imre és Eg yüd József Fotók: Péter B. Árpád
Hangszere hungarikum lett
Száz éve született a zalai Gerencsér Ferenc cimbalomm ű vész
ARANY HORVÁTH ZSUZSA zsuzsa.horvath.arany@ zalaihirlap.hu
SZENTKOZMADOMBJA-BUDAPEST „Legendás hallásával, zenei memóriájával feltűnő jelenségnek számított a faluról jött fiatalember.”
Szentkozmadombján, a zongorával rendelkező falubeli tanító, Major Ferenc vette észre, hogy a fiúnak abszolút hallása van. Levelet írt Budapestre Rácz Aladárnak, kérve, hallgassa meg tanítványát.
Kiről van szó Gerencsér Ferenc cimbalomművészről, aki 19 . szeptember -án született Szentkozmadombján.
A születése 1 . évfordulójához közeledve szerkesztőségünk a figyelmünket a kerek jubileumra irányító levelet kapott tanítványától, majd feleségétől, Szeverényi Ilona zeneművésztől, aki lehetővé tette számunkra, hogy a Parlando című zenepedagógiai folyóirat idei 4. számában megjelent írása információinak felhasználásával emlékeztessünk megyénk egyik nagy szülöttének a saját szakterületét újragondoló munkásságára.
A Zalai Hírlap is tudósított arról, hogy szülőfaluja és a zalai zenei közösség nem feledte
Gerencsér Ferencet, 199 -ban emléktáblát avattak szülőházán, s többek közöttban is tartottak hangversenyt a tiszteletére a zalaegerszegi
Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben, ahol Szeverényi Ilona is játszott cimbalmon. Az emléktábla 199 -as avatásakor barátja, Boromisza Zsolt festőművész is jelen volt, aki több ábrázolást készített a cimbalomművészről és családjáról, sőt a szent-
kozmadombiakról is. gy nyilatkozott akkor lapunknak: „ Szentkozmadombjára 4 évvel ezelőtt hozott el először, rengeteg vázlatot készítettem helyi emberekről. A modellek döntő része nincs már az élők közt, de sok helybéli felismerte ősét.”
Szentkozmadombja szülöttét úgy tartják számon a zeneművészek, mint aki „művészetével, pedagógiájával megreformálta a cimbalom zenei arculatát és akinek komoly érdemei vannak kulturális értelemben abban, hogy a cimbalom hungarikummá válhatott”, írja az özvegye a pályaívet megrajzoló tanulmányban.
Elemi iskolai tanárának köszönhetően pallérozhatta talentumát, a II. világháború után Pestre került, ácz Aladár tanította a Zeneakadémián. Ennek elvégzése után
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézetének igazgatója, néhai Németh Rudolf (balról) leplezi le az emléktáblát a szentkozmadombjai szülőházon az akkori polgármesterrel, Beke Károllyal 1998-ban Fotó: ZH/archív
t anított, koncertezett, s közben folyamatosan reformálta a cimbalmozást és a hangszert magát is. Duót alapított Szalai Józseffel, átiratokat készítettek klasszikus művekből, játékmódjuk Kurtág
Györgyöt, Szokolay Sándort is megihlette, így zenedarabokat írtak a – Gerencsér Ferencnek is köszönhetően – a népi státuszból kitörő hangszerre. Az 19 1-ben létrejött ci mbalomduó teremtette meg
A fagylaltok mestere
Új sorozat indult a Honvéd Kaszinó Hölgyklubjában
NAGYKANIZSA Kanizsa mesterei címmel új programmal indította őszi évadát a Honvéd Kaszinó Hölgyklubja szerdán. Az első vendég Wilheim Dávid volt, aki életútjáról és a díjnyertes fagylaltjairól mesélt.
A vendégeket Büki Pálné, a klub vezetője köszöntötte, s elmondta, minden évben igyekeznek különleges programokkal előállni. Tavaly nagy női elődeikre emlékeztek, idén kanizsai mestereket bemutató sorozatot indítanak. – Bizonyos szakmák, hivatások képviselőit mutatjuk be, akik kiemelkedően végzik a munkájukat – fogalmazott
Büki Pálné. – Elképzelhető, hogy némelyikük nevét ismerik, ám a tevékenységüket kevésbé.
Elsőként ilheim Dávid fagylaltmestert ismerhették meg a klubtagok. ilheim
Dávid idén tejcsokoládés mogyoró kávés krémmel és házi ropogóssal, valamint fekete
noah szőlő fagylaltjaival két ezüstérmet szerzett a Magyar Cukrász Ipartestület . Az v Fagylaltja versenyén. A Da Crema üzlet vezetője elmondta, miképp indult el az útján, milyen tervei vannak. A következőkben november -án szerda 17 órától
Szécsényiné Kápolnás Edina és Vizeli Dezső, mint a tánc mesterei mutatkoznak be. December -én kedd 1 órakor Horváth Gábor tanár, világjáró tart előadást, jövőre január 1 -én szerda 1 órakor pedig Vámos Béla zenetanár mutatkozik be. BB
a kétcimbalmozás hagyományát. Itthon és Európa-szerte nagy visszhangot kiváltó koncerteket adtak, Couperin, Da uin, ameau, Scarlatti és Bach műveit szólaltatták meg. 19 -ben lemezfelvételi ajánlatot kaptak Ne orkból Bartók Béla fiától, Pétertől. A lemez 19 9-ben jelent meg. Párizsban 19 1-ben adott ki szólólemezt, ezen Bartók, Járdányi és Kodály műveket cimbalmozik. riási dolognak számít ez, a cimbalom így lett igazán élő hangszer. „Fűződik a nevéhez -7 újítás is, melyek nélkül a mai cimbalom nem lehetne az, ami” – fogalmaz Szeverényi Ilona, hozzátéve, ő volt az első és a mai napig az egyetlen cimbalomművész, aki J. S. Bach összes hegedű szólószonátáját és partitáját fejből tudta, sőt bármilyen hangnemben képes volt eljátszani a tételeket.
A tudása átadása is fűtötte, 19 4-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében a cimbalom szakon a klasszikus zenei képzés már nemcsak középfokon, hanem felsőfokon is folytatód-
hatott Gerencsér Ferenc elhivatott irányításával. Szeverényi Ilona – az életben és a hivatásban egyaránt társ – idézett írása jelzi, Gerencsér Ferenc hatására, közbenjárására 19 -ban a Józsefvárosi Zeneiskolában beindították az alsófokú cimbalomképzést. Az oktatás céljára írták meg a Gerencsér–Szeverényi: Cimbalomiskola című tankönyvet, amit itthon és világszerte azóta is használnak. Gerencsér Ferenc saját kezűleg építette újra a cimbalmát, amely eredetileg Schunda Venczel József által készített nyitott aljú, gerendás cimbalom volt. 197 -ban készült el az első nagy hangterjedelmű, kis pedálos, hosszított tompítókkal ellátott, gerendás alulról
nyitott , kromatikus, sokhúros, nagy koncertcimbalom, amelyet Jancsó István cimbalomkészítő mester épített. Gerencsér Ferenc a verőkészítés nagymestere is volt, kifinomult kézműves technikával készítette különböző kézalkathoz igazodó verőit a maga és tanítványai számára. 19 9. augusztus -án halt meg szülőházában, Szentkozmadombján. Mivel soha nem szakadt el a falujától, éppen itthon voltak, amikor évesen szívinfarktus következtében hirtelen elhunyt.
Gazdag őszi kínálattal
ZALALÖVŐ Szüreti mulatság, művészeti csoportok közös bemutatója, városismereti túra, szakrális rendezvény és horgászverseny szerepel Zalalövő szeptemberi programkínálatában.
Minderről Lukács Andrea, a Salla Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója tartott tájékoztatót. A hogy a nyári hónapokban, úgy az ősz beköszöntével is arra törekedtek, hogy színes és változatos programsorozatot kínáljanak a Zalalövőn és környékén élők számára. Ebben az intézmény mellett ismét fontos szerepet vállaltak a civil szervezetek és a helyi közösségek. A szeptemberi 9-i szüreti mulatságnak – amiknek helyszíne ezúttal is az irsapusztai településrész lesz – a Mi Kis Falunk Irsapusztáért Egyesület a szervezője, a szeptember -ára tervezett újabb Ismerd meg Zalalövőt városismereti túrának a Zalalövői Tájház Egyesület a házigazdája, míg a szeptember . és . között zajló bojlis horgászversenyt a
Borostyán Horgász Egyesület rendezi. A Borostyán voda és Mini-Bölcsőde két nagyobb programmal készül, szeptember -én szüreti rendezvényük lesz, 9-én pedig a Mihály-napot tartják meg. A Salla Diáksport Egyesület szintén szeptember 9-én tartja az intézmény néhai testnevelő tanára, Novák József nevét viselő mezei futóversenyt, amire a környező társintézmények tanulóit is várják. Szeptember 1 -én a közelmúltban társadalmi összefogással felújított és kitisztított búcsújáróhelyen, a Borosán-völgyben tartanak szentmisét a Szent László-plébánia szervezésében. – Az intézményünk legrangosabbnak ígérkező programja ebben a hónapban a szeptember -re tervezett Kultúr-szüret lesz, amely so-
rán a művészeti csoportjaink mutatkoznak be az érdeklődők előtt – tette hozzá Lukács A ndrea, majd azzal folytatta: az intézmény azon csoportjai is megkezdik működésüket, amelyek a nyáron kevésbé voltak aktívak.
Túrák, szakkörök, torna és tánc
A zalalövői és környékbeli lakosok több szabadidős tevékenység közül is választhatnak, ezek közé tartozik az örömtánc, a mozgásos torna, a gerinctorna és a jóga. Művészeti közösségeik, a színjátszók, a Salla és Ezüstlile néptánccsoport, a Tornyos Tánciskola csoportjai, valamint az akrobatikus rock and roll csoport is elindítja programjait. Szeptembertől ugyancsak megkezdi működését a zeneiskola, amely kihelyezett oktatással jelenik meg a városban. j tevékenységként pedig indulnak a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával és koordinálásával a szakkörök, az őszi-téli szezonban mézeskalács-készítés, makramé, illetve szövés kereten tevékenységek közül választhatnak az érdeklődők. GYF
ZALAI HÍRLAP 2023. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK 4 KULTÚRA
Gerencsérné Szeverényi Ilona a zalaegerszegi Hangverseny- és Kiállítóteremben a 2003-ban tartott koncert előtti főpróbán
Fotó: ZH/archív A művész játéka Fotók: Szeverényi Ilona
Gerencsér Ferenc, 1923–1989
Aki Bach összes hegedű szólószonátáját és partitáját fejből tudta
Wilheim Dávid és Büki Pálné Fotó: Szakony Attila
RÖVIDEN
Együttműködés a jegybankkal
BUDAPEST Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök szakmai egyeztetés keretében vitatta meg az elmúlt napok kedvező gazdasági fejleményeit: a Moody s megerősítését a magyar adósbesorolással kapcsolatban, valamint a háromszoros befektetői kereslet mellett zajló sikeres kötvénykibocsátást. Egyetértettek abban, hogy folytatni kell az infláció letörését, valamint a költségvetési hiány és az államadósság csökkentését – jelentette be a Pénzügyminisztérium. MW
Adatvédelmi
horror az autónk
NEW YORK Adatvédelmi szempontból igazi rémálomnak számítanak a modern autók – írták tanulmányukban a Mozilla
Alapítvány kaliforniai nonprofit szervezet szerzői. A piac legnépszerűbb autómárkáját vizsgálva megállapították, hogy az összes gyártó a szükségesnél több személyes adatot gyűjt be, amelyeket aztán tetszése szerint felhasznál és továbbad. A gyártók nemcsak az autó vezetésével kapcsolatos információkat gyűjtik, hanem például a navigációs alkalmazásokkal vagy az online rádiókkal kapcsolatosakat is. A fedélzeti szoftverek képesek megszerezni a felhasználó okostelefonjának adatait is. MW
Lipicai lovak vágtája
Szilvásváradon lesz a lovas versenysorozat döntője
MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@mediaworks.hu
KÁRPÁT-MEDENCE Szeptember utolsó hétvégéjén rendezik a Nemzeti Vágta döntőjét, de immár nem a budapesti Hősök terén, hanem Szilvásváradon.
Idén a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban rendezik a Nemzeti Vágta döntőjét szeptember 30-án és október 1-jén.
Kelet-Közép-Európa legnagyobb amatőr lovas versenysorozatának végső küzdelmébe felnőtt és gyermek lovas jut be.
A fináléra kvalifikáló futamok májusban kezdődtek, és szeptember végéig zajlanak. Május elején a Partiumi Vágtát, a Nemzeti Vágta bihari előfutamát rendezték meg, míg utoljára, szeptember 23-án a Viharsarki Vágtán, a sarkadi előfutamon lehet buzdítani a versenyzőket. Idén összesen tíz magyarországi és öt határon túli helyszín adott helyet az előfutamoknak. Idén a döntőt a hazai lótenyésztés egyik ikonikus helyszínén, az NESC által a világ szellemi kulturális örökségének nyilvánított lipicai-lótenyésztés otthonában tartják. A Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont – amelyben jövőre négyesfogat-hajtó világbajnokságot rendeznek –minden nemzetközi szabványnak megfelel, speciális, négy évszakos pályatalaja pedig kiváló nedvességelvezető és hasonlóan lólábkímélő, mint
Fajtavizsgálat kell a gyümölcsfákhoz
MAGYARORSZÁG A bevált szövetkezeti formák is segítenének a NAK szerint.
Fajtavizsgálat, a technológia korszerűsítése és a szövetkezeti formák felelevenítése szükséges ahhoz, hogy fellendüljön itthon a gyümölcstermelés – mondta az Infoádióban Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) osztályvezetője. A jó adottságok ellenére ugyanis Magyarország a legtöbb gyümölcsből nem önellátó, csak importból tudja fedezni a szükségleteit. A szakértő szerint ennek egyik fő oka a klímaváltozás. A hosszú és tartós éjszakai-hajnali fagyok országszerte komoly károkat okoztak, elsősorban a csonthéjasok termésében.
A hazai gyümölcstermesztés több technológiai és hatékonysági elmaradásban van a nyugati országokhoz képest, de Mártonffy Béla szerint ez a következő időszakban behozható, mert a kormány komoly
Hamarabb elhagyják a mamahotelt a fiataljaink
EURÓPA A drágulás ellenére csökkent az időtartam. Magyarország az EU középmezőnyében van.
összegeket fordít a mezőgazdaság fejlesztésére.
A NAK szakértője hozzátette: az a legfőbb probléma, hogy a gazdálkodók nem megfelelő fajtákat ültettek egyes gyümölcsökből. Felidézte, hogy az uniós csatlakozás után az akkori kormány megszüntette a fajtakísérleteket. Addig a külföldről behozott gyümölcsfajtát ki kellett próbálni, és csak akkor lehetett telepíteni, ha elbírta az itteni viszonyokat. Miután egy rossz szemlélet miatt ez megszűnt, világfajtákat lehetett hozni, de ezeket nem Magyarország természeti környezetéhez nemesítették, és egyre kevesebb termést adnak. A szakmai szervezetek a fajtavizsgálatok visszaállítását szorgalmazzák, de a technológiaváltást is sürgetik.
A NAK fontosnak tartaná a szövetkezeti rendszer megerősítését is, amelynek nagy hagyománya van az olyan, fejlett mezőgazdaságú országokban, mint Dánia, Hollandia vagy Franciaország. MW
amilyet eddig a Hősök terén használtak. – A pálya előnye az épített talaj, valamint az, hogy minden nézői székről belátható. A sűrűbb fordulóknak köszönhetően technikásabb a pálya,
New Yorkban korlátozzák az Airbnb-t
USA Megdrágítják a lakásokat, teljesen felborítják az ingatlanpiacot.
Új szabályozást vezetett be a rövid távú lakáskiadásra New York város vezetése. Az indoklás szerint az Airbnb és a hozzá hasonló internetes platformok felnyomták a bérleti díjakat, és ezzel a helyben dolgozók és albérletet keresők elől elvették a lehetőséget, miközben az ingatlanárak is felszöktek.
Az új szabályokkal az a városvezetés célja, hogy a lakások hosszú távra szolgáló lakóhelyek lehessenek, és ne csak profitorientált, pár napos turistaszállások. A tulajdonosoknak már szigorú regisztrációs folyamaton kell átesniük, ha rövid távú bérbeadásra szeretnék használni az ingatlanukat. Az adatok szerint az eddig benyújtott kérelmeknek csupán a 0,5 százaléka ment át a rostán. Az Airbnb már törli is az engedéllyel nem rendelkező lakásokat.
Az új előírások szerint a vendéglátónak jelen kell lennie a vendég ott-tartózkodása alatt, ha az 30 napnál rövidebb idejű nem lehet bérbe adni egy egész lakást vagy házat 30 napnál rövidebb időre, akár ott lakik a tulajdonos, akár nem. Európában is több helyen felvetődött már a korlátozás gondolata. Olaszországban Firenze a belvárosából már kitessékelte az Airbnb-t. MW
a képzett lovaglás, taktikus versenyzés lehet eredményes, nem lesz elég a gyorsaság –mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató. Az előző évekhez képest az is változás, hogy Szilvásváradon négy páros fog egyszerre starthoz állni, valamint hogy az elővágtákon és a döntőn magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat. Idén a 10–16 év közötti gyerekek közül többen kapnak lehetőséget a továbbjutásra, ugyanis középfutamokat iktattak be a Kishuszár Vágtán. A nemzetközi futam versenyzői
pedig az őshonos magyar fajta lipicai lovakon mutathatják meg a tudásukat. Nyolc ország részvételével zajlik majd a küzdelem, amelyen idén nem vesz részt Magyarország – közölték a szervezők.
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovasünnep, a magyar tradíciókra épülő kulturális, turisztikai, gasztronómiai, történelmi településfesztivál is egyben. Célja most is ugyanaz, mint amit az első megrendezésekor fogalmaztak meg a szervezők: lovas hagyományaink felelevenítése, gazdagítása és az országimázs építése.
Európában átlagosan 26,4 évesen költöznek el a fiatalok a szülőktől. Bár az Eurostat adatai szerint a mamahotelnek is nevezett jelenséget Magyarországon egy kicsivel tovább élvezik a huszonévesek – 2022-ben átlagosan 27,1 éves korukig maradtak a kényelmes családi fészekben –, egészen meglepő, hogy az elmúlt tíz évben meredeken dráguló lakhatási költségek, albérleti díjak és lakásvásárlási lehetőségek ellenére 1 -höz képest javultak az adatok, tíz éve ugyanis még 27,6 év volt a szülői házból először elköltözők átlagéletkora. Magyarország ezzel az EU középmezőnyében van. A régióban Ausztrián (25,3 év) és Csehországon ,9 év kívül szinte mindenhol később költöznek el a fiatalok. Romániában 27,7 év, Lengyelországban 28,9 év, Szlovéniában 29,4 év az átlag.
A szlovákok már átlépik a harmincat: átlagosan 30,8 évesen keresnek maguknak saját lakást a fiatalok. Horvátország a negatív csúcstartó, ahol ,4 éves korukig várnak a „kirepüléssel”.
Legkorábban az északi államokban választanak saját otthont a fiatalok: Észtországban 22,7, Dániában 21,7, Svédországban 21,4, Finnországban 21,3 évesen költöznek külön a szülőktől. MW
Ideje az őszi vetésnek
Van néhány zöldség, amely még az idén is beérhet
MAGYARORSZÁG Most érdemes elvetni egyes zöldségeket, hogy tavasszal már az elsők között ehessünk belőlük.
Ha valamilyen érthetetlen okból ellustálkodtuk a tavaszt és a nyarat, és kapavágást sem ejtettünk a kertünkben, akkor megpróbálhatjuk most, ősz elején aktivizálni magunkat. A zöldségek egy részét ugyanis szeptember elején is lehet vetni, és szép termést hoznak még az idén, vagy jövő tavaszszal az elsők között érnek be –emlékeztetett a Twice. A kora ősz tehát nemcsak a betakarítás, hanem az ültetés ideje is, hiszen kertünk klímájától függően akár még –1 hétig megfelelő lehet az éjszakai hőmérséklet a vetemények növekedéséhez.
Ezekben a napokban a második kertészeti szezon ki-
használására legjobb a nagyon gyorsan érő zöldségeket és a lassú növekedésűeket elvetni, így a többi között a póréhagymát, a babot. Utóbbi szereti a meleget, ezért kiváló választás. Könnyű lefagyasztani vagy megfőzve télre tartósítani. Kukoricát is vethetünk, de keressünk korai, 70–80 nap alatt beérő fajtát. Szereti a meleget, és igényli, hogy állandóan nedves legyen a földje. Ha van elegendő helyünk a kertben, hogy felfussanak, remek választás lehet az uborka és a tök is. Figyeljünk, hogy olyan helyre kerüljenek, ahol elegendő napsütés éri majd őket, és gondoskodjunk arról is, hogy nedvességhez is hozzájussanak!
Bőséges termést szüretelhetünk később a káposztafélékből is. A káposzta, a brokkoli, a kelkáposzta vagy a cékla és a hónapos retek szép terméssel
lep meg késő ősszel, ha most elültetjük őket. A szeptember ideális a zöldhagyma és a fokhagyma ültetésére. Egymástól körülbelül 5 centiméter távolságra legyenek. Eléggé mélyre ültessük őket, megvédve a téli fagytól! Egyébként a hagyma és a fokhagyma még a mínusz Celsius-fok alatti hőmérsékletet is elviseli.
A másik közkedvelt, szeptemberben ültethető zöldség a retek. Káliumban gazdag, nem kötött talajba kell ültetni. Kör ülbelül 1,5 vagy 2 centiméter távolságra egymástól vessük a retekmagokat!
Egy másik, ősszel ültethető zöldség a póréhagyma. Nagyon jól fejlődik alacsony hőmérsékleten. Közepes szerkezetű, de jól trágyázott talajra van szüksége. Sok fényre van szükségük, és ültessük őket kellően mélyre, hogy jobban bírják majd a hideget MW
ZALAI HÍRLAP 2023. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK 6 KÖRKÉP
A fináléban hazai település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat
A pesti Hősök teréről a hazai lótenyésztés ikonikus helyszínére költözik a neves rendezvény Fotó: MW
Már elültethetjük a hagymaféléket, hogy tavasszal az elsők között keljenek ki Fotó: Shutterstock
Főként a csonthéjasok sínylik meg a fagyokat Fotó: Unger Tamás
ZALAI HÍRLAP 2023. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK 7 HIRDETÉS Az orosz-ukrán háború kitörése óta 5100 Ukrajnából menekült gyermek jár magyar iskolákba és óvodákba.
ITT AZ IDE JE A BÉ K ÉNE K !
Készült Magyarország Kormánya megbízásából. ELÉG VOLT A HÁBORÚBÓL!
RÖVIDEN
Szijjártó: Fiókba a kioktatással!
BUDAPEST A kormány mostantól semmilyen kritikát nem fogad el az Egyesült Államoktól a demokrácia állapotával kapcsolatban, miután ott ki akarják zárni a választási versenyből a legesélyesebb elnökjelöltet, Donald Trumpot – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter tegnap, az északmacedón kollégájával közös sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva. Arra kérte az SA adminisztrációjának minden tagját, hogy „a magyar demokrácia állapotával kapcsolatos kioktató nyilatkozataikat tegyék a fiókba”. Hozzátette: Trump kizárása azért is lenne nagyon rossz hír, mert benne lehet bízni, amikor béketeremtésről van szó. MW
Modi: Ázsia
évszázada jön
JAKARTA A 1. század zsia évszázada lesz, ezért alapvető fontosságú a szabályokon alapuló világrend kialakítása – mondta tegnap az indiai miniszterelnök a kelet-ázsiai csúcson. Narendra Modi kiállt a szabad és nyitott indiai–csendes-óceáni térség mellett, és leszögezte: a világnak meg kell hallania a déli félteke hangját, mert ez mindannyiunk érdeke. Hozzátette: még mindig rengeteg lehetőség rejlik a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége ASEAN és India közötti kapcsolatokban. MW
Orbán volt a célpontjuk
Még nem is igyekeztünk leplezni – jelentette ki a volt CIA-ügynök
MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@ mediaworks.hu
WASHINGTON Meg akarták buktatni külföldről tavaly a magyar miniszterelnököt a választásokba való beavatkozással – árulta el egy internetes műsorban egy volt CIA-ügynök.
A cél rbán Viktor megbuktatása volt, az Egyesült Államok külügyminisztériuma leplezetlenül beavatkozott aes magyar országgyűlési kampányba – jelentette ki Larry C. Johnson egykori CIA-elemző a Judging Freedom internetes műsorban. A CIA az Amerikai Egyesült llamok fő titkosszolgálata, a Központi Hírszerző gynökség.
– A magyar miniszterelnök nem tipikus jelenség az Európai nióban, mert vallásos, konzervatív, és mert nem akarta megnyitni Magyarország határait az illegális bevándorlók áradata előtt – idézte fel Johnson. A volt CIA-elemző szerint emiatt az SA és több európai ország komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy megszabaduljanak tőle. – rdekes, hogy bár 1ban az amerikaiak mélységesen felháborodtak azon, hogy az oroszok állítólagosan beavatkoztak az SA elnökválasztási kampányába, ám -ben mi közvetlenül avatkoztunk be a magyar választásokba, amit egyébként ismételten megnyert rbán Viktor – jelentette ki. Arra a
Újra vitatott lőszert küldenek Kijevnek
UKRAJNA Most szegényített uránt tartalmazó lövedékeket szállít Amerika.
Az Egyesült Államok olyan páncéltörő lőszereket küld krajnának, amelyek szegényített uránt tartalmaznak. A lövedékek, amelyek segíthetnek az orosz tankok megsemmisítésében, részei a Kijevnek szánt új katonai segélycsomagnak, amelyet a jövő héten mutatnak be. A lőszereket amerikai Abrams M1 harckocsikból lehet kilőni, amelyeket az ügyet ismerő személy szerint várhatóan a következő hetekben szállítanak krajnának. A segélycsomag értéke 4 és 7 millió dollár közötti lesz, attól függően, hogy mit tartalmaz – írja a Mandiner.
A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának koordinátora még szerdán jelezte, hogy az krajnának ígért, szegényített urániumot tartalmazó harckocsilőszer hatékonyabb a hagyományos eszközöknél,
de szerinte nem bocsát ki radioaktív sugárzást. A euters emlékeztetett: a szegényített uránnal töltött lőszerek használatát heves viták övezik. Az ellenzők szerint a szegényített urán porának lenyelése vagy belélegzése veszélyes egészségügyi kockázatokkal jár, beleértve a rákos megbetegedéseket és a születési rendellenességeket. Tegnap három, a moszkvai, a brjanszki és a rosztovi oroszországi régióban is ukrán drónokat lőtt le az orosz légvédelem. Az egyik orosz harcirányító központnak is helyet adó Rosztov-na-Donu felett két drónt lőttek le, egyik a központjában zuhant le. Közben az oroszok ismét drónokkal támadták a román határ melletti ukrán dunai kikötőt, Izmajilt. Az akció három órán át tartott. t nap alatt ez volt a negyedik támadás az ukrán gabonaszállítmányokhoz is kiemelkedően fontos létesítmény ellen. MW
kérdésre, hogy rbán megállításának céljából avatkoztak-e be, Larry C. Johnson úgy reagált, igen, azért, hogy vereséget szenvedjen, amit egyebek mellett Orbán ellenfeleinek a pénzelésével igyekezett elérni Amerika. Azon felvetésre pedig, hogy ezek szerint a CIA
képes-e érdemben befolyásolni külföldi országok választásainak az eredményét, közölte: ráadásul nem is a titkosszolgálat avatkozott be, hanem az amerikai külügyminisztérium. – Még csak nem is igyekeztünk leplezni a szembenállásunkat – hangsúlyozta.
FICSOR ÁDÁMOT IS BEAJÁNLOTTÁK
Ficsor Ádám a DatAdat cégcsoport egyik tulajdonosa, aki Bajnai Gordon kormányában a titkosszolgálatokat felügyelte. A tavalyi parlamenti választási kampány befolyásolását a DatAdaton keresztül végezték. Ficsort, amikor
Görögország is tag lett a 3SI tömörülésben
BUKAREST Az uniós tagjelölt Ukrajna és Moldova társult országgá vált.
Görögországgal bővült ki a Három Tenger Kezdeményezés SI , az uniós tagjelölt krajna és Moldova pedig társult országgá vált – jelentette be a tömörülés szerdai csúcstalálkozója után Klaus Iohannis, a házigazda román államfő.
ámutatott: a SI az krajna elleni háború körülményeihez igazította kapcsolatát stratégiai szomszédságával, hogy segítse krajna és Moldova európai integrációját. A kezdeményezés továbbra is a tagállamai közlekedési, energetikai és digitális hálózatainak fejlesztését, az észak–déli közlekedési és energetikai folyosó kiépítését, a térség uniós felzárkózását tartja céljának.
A kiberbiztonság ügye is napirendre került, és a SI országai egy innovációs alap létrehozásáról döntöttek. A tagállamok segítséget ígértek krajnának, hogy az orosz támadás alatt álló kikötők helyett más útvonalakon e portálhassa a gabonáját. Iohannis szerint a SI projektjeit támogató SA gazdasági jelenléte erősíti a térség biztonságát.
A Három Tenger Kezdeményezést 1 -ban hozta létre az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tenger közötti 1 E -tagállam. A csúcstalálkozót jövőre Litvániában, -ben Magyarországon rendezik. MW
még titokminiszter volt, az amerikai nagykövetség beajánlotta a washingtoni külügyminisztérium külföldieknek szóló vezetői programjába. Az ajánlást a külügy mellett a CIA-hez és az amerikai hadügyi tárcához is eljuttatták.
A nyilatkozatot még érdekesebbé teszi, hogy néhány nappal ezelőtt a The Epoch Times amerikai jobboldali hírportál közzétett egy felvételt, amelyen obert F. Kennedy Jr. amerikai demokrata elnökjelölt arról beszélt, hogyan befolyásolja az Egyesült Államok az egyes országok belpolitikáját. Elmondta, hogy az SA propagandacélokra külföldi újságírókat zet le. Szavai szerint Amerika a világ minden részén birtokol médiumokat, és több ezer újságírót tart a zetési listáján. A nanszírozást pedig a CIA bonyolítja le a Nemzetközi Fejlesztési gynökség SA-
ID nevű külügyminisztériumi szervezeten keresztül. A külföldi beavatkozást, illetve a dollármédiumok meglétét nemrégiben a magyar nemzetbiztonsági szervek is igazolták. Amerikából érkező pénzzel befolyásolták a magyar országgyűlési választásokat, aminek következtében
sérülhetett az ország szuverenitása. A Korányi Dávid vezette Action for Democracy A4D amerikai szervezeten keresztül több milliárd forintnyi támogatás érkezett a magyar baloldal kampányára. Korányi Dávid Bajnai Gordon volt kormányfő, illetve Karácsony Gergely főpolgármester egykori tanácsadója. Az A4Dről pedig a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok megállapították, hogy több szálon kötődik az amerikai National Endowment for Democracy NED szervezethez.
A NED-ről köztudott, hogy a CIA fedőszerve külföldön. Allen einstein, aki segédkezett a szervezet létrehozásában, 1991-ben kijelentette: „Amit ma csinálunk, annak nagy részét évvel ezelőtt a CIA rejtetten csinálta.”
Nőtt az ipari termelés
Leginkább a járműgyártás javította az eredményt
MAGYARORSZÁG Éves szinten még mínuszban jár, de júliusban már emelkedett a kibocsátás.
Bár idén júliusban az egy évvel korábbihoz képest , százalékkal csökkent az ipari termelés, az előző hónaphoz viszonyítva már , százalékkal nőtt – közölte tegnap első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal KSH .
Az ipari termelés csökkenésében a feldolgozóipari alágak többsége érintett volt. A legnagyobb súlyú alágak közül a termelés volumene leginkább a járműgyártásban bővült, a villamos berendezések gyártásában is nőtt, ugyanakkor a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása visszaesett. Az ipari termelés az év első hét hónapjában 4, százalékkal kisebb volt, mint azonos időszakában.
Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár az adatok kapcsán kiemelte, hogy júliusban tovább folytatódott az ipar teljesítményének javulása, a hábo-
rú és szankciók negatív hatása ellen bevezetett intézkedések – mint például a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram –egyre inkább éreztetik hatásukat. Bizakodásra ad okot, hogy az áprilisi mélyponthoz képest éves alapon közel százalékponttal kedvezőbb eredmény azonosítható, ráadásul havi szinten júliusban volt látható a legnagyobb növekedés.
– sszességében jó esély mutatkozik arra, hogy a következő hónapokban éves alapon az ipar újra növekedési pályá-
NEM VÁRT CSÖKKENÉS A NÉMETEKNÉL
Júliusban a várt 0,5 százalékos helyett 0,8 százalékkal csökkent az ipari termelés Németországban a júniusi 1,4 százalékos havi visszaesés után – derült ki a német szövetségi statisztikai hiva-
tal, a Destatis tegnapi, előzetes adatokon alapuló jelentéséből. A júliusival és a júniusival együtt az idén már négyszer csökkent az ipari termelés Németországban.
ra álljon – tette hozzá Fábián Gergely. Megállapította, hogy az e port- és beruházásvezérelt magyar gazdaság húzóereje mára egyértelműen a járműgyártás és az akkumulátorgyártás, ami a júliusi adatokból is egyértelműen viszszatükröződik: ez a két ágazat járult hozzá a legnagyobb mértékben az ipar teljesítményének növeléséhez.
Az ipari teljesítmény alakulására a fogyasztás csökkenése is hatással van, ezért a kormány a munkahelyek és a családok megvédése érdekében tovább küzd a háború és a szankciók káros hatásainak semlegesítéséért. A Baross Gábor-programokon túlmenően ezt a célt szolgálják a Széchenyi-kártya-program kamattámogatott hitelei is –mutatott rá iparpolitikáért is felelős államtitkár. MW
ZALAI HÍRLAP 2023. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK 8 KÖRKÉP
tüzel az Abrams tank Fotó: US Army
Leplezetlenül beavatkoztak a magyar választási kampányba
Urántartalmú lövedékkel
Amerika a magyar kormány megbuktatását célozta meg a baloldal pénzelésével Fotó: AFP
Sokat számít a legnagyobb súlyú alágak teljesítménye Fotó: MTI
NAPKELTE 6.10
HOLDKELTE 23.48
HOLDNYUGTA 16.20
MÁRIA, ADRIENN napja
MÁRIA. Bibliai név, a héber Mirjam módosított alakja, jelentése: ismeretlen. Virága: a tubarózsa.
ADRIENN. Francia eredetű név, az Adorján, Adrián női párja, ahogy az Adriána is. Jelentése: a velencei Hadria városából való.
EGYÉB NÉVNAPOK: Adorján, Adrián, Adriána, Csobán, Engelbert, Enna, Ibolya, Irma, Kilián, Nesztor.
Egyházi ünnepek
A katolikus naptárban Szűz
Mária születése (Kisboldogasszony) ünnepe, Mária, Adrienn napja. A református és az evangélikus naptárban Mária, Adrienn napja. A zsidó naptárban elúl hónap 23. napja.
NAPI IGÉK. Katolikus: Mik 5,1–
4a. Zsolt 12. Róm 8,28–30. Mt
1,1–16.18–23, röv.: Mt 1,18–23.
Református: Bír 14. ApCsel
5,17–32. Evangélikus: Jak 2,5–
13. Mt 15,1–20.
Ezen a napon történt
1566-BAN Szigetvár ostrománál hősi halált halt Zrínyi Miklós horvát-dalmát és szlavón bán. Helytállását dédunokája, gróf Zrínyi Miklós írta meg a Szigeti veszedelemben.
1572-BEN Pozsonyban magyar királlyá koronázták I. Rudolfot, jobban érdekelte az asztrológia mint a politika.
1636-BAN megalapították Amerika első egyetemét, a későbbi Harvard College-t.
1841-BEN megszületett Antonín Leopold Dvořák cseh zeneszerző
1850-BEN megszületett Blaha Lujza, a „nemzet csalogánya”.
1926-BAN Németországot felvették a Népszövetségbe.
1934-BEN megszületett Kalász Márton a nemzet művésze, Kossuth-díjas költő
1941-BEN megkezdődött Leningrád 900 napos ostroma.
1948-BAN megszületett Kincses Veronika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas lírai szoprán opera-énekesnő
1949-BEN meghalt Richard Strauss német zeneszerző
1951-BEN megszületett Ránki Dezső kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, kiváló művész.
1966-BAN Bemutatták a Star Trek első epizódját.
Kihúzhat a bajból egy jó baleset-biztosítás
HOROSZKÓP
KOS (március 21. –április 20.) Igazi vezéregyéniség, és szereti irányítani a dolgokat, de azért az sem jó, ha a környezete úgy érzi, mindent egyedül akar kormányozni. Engedjen teret ma egy kicsit másoknak is, ezzel mindenki jól járhat!
BIKA (április 21. –május 20.) Ne vállaljon ma egyszerre túl sokat! Számítania kell arra, hogy egy váratlan esemény vagy egy kellemetlen hír szétzilálhatja a figyelmét, és kizökkenti a szokásos napi rutinjából.
IKREK (május 21. –június 21.) Pénteken az lehet a problémája, ha túl sok egyszerre a lehetőség. Nagy kérdés a bőség zavarában, hová összpontosítsa az energiát, mire koncentráljon a jövőben. Törekedjen az egészséges egyensúlyra!
RÁK (június 22. –július 22.) Pénteken mutassa meg egy ügyben, hogy kész kompromisszumot kötni, különben elhúzódó feszültség keletkezhet ön és egy közeli ismerőse vagy egyik családtagja között.
NAGYVILÁG Külföldre utaznék még szeptemberben, nem is túl olcsó út lenne, ezért szeretném csökkenteni a költségeimet. Önök szerint melyikről mondjak le inkább, melyik kevésbé hasznos: a baleseti vagy az utasbiztosítás? – kérdezte olvasónk.
Ha megteheti, egyik biztosításról se mondjon le. Nemcsak fájdalommal, de komoly anyagi terhekkel is járhat egy baleset: így például a kezelési költség, a kórházi ellátás, a gyógyászati segédeszközök és gyógyszerek is jelentős összegekbe kerülhetnek. Ráadásul, hosszabb lábadozás esetén a fizetésünk töredéke fog csak a számlánkra érkezni. Az ilyen helyzetekre találták ki a baleset-biztosítást, amely már évi 10-20 ezer forintos díjtól jelentős kiegészítő segítséget nyújthat.
A baleset-biztosítások nemcsak belföldön, hanem a világon bárhol érvényesek. Egy évre szólnak, és az évforduló napján mindig további egy évvel automatikusan meghoszszabbodnak, hacsak nem rendelkezünk másként.
SKANDINÁV REJTVÉNY
kötni, ha sikerül, annak megkérik az árát
A baleset-biztosítás a legkülönfélébb balesetből származó helyzetekre nyújt fedezetet: például égés, csonttörés, balesetből bekövetkezett maradandó egészségkárosodás, kórházi napi térítés, súlyosabb esetben műtét vagy baleseti halál.
Kiterjed a hobbicélú sportolás közben szerzett balesetekre is, de bizonyos extrém sportoknál a biztosítók nagy része már nem fizet, hacsak nem kifejezetten ilyen csomagot választott a szerződő. E trém sportnak minősül például a fal- és hegymászás, az ejtőernyőzés, bungee jumping, barlangászat, autó- és motorsportok, mélytengeri búvárkodás, jetskizés.
Fontos tudni, hogy a baleset-biztosítás csak a hazatérésünk után rendezi a felmerült költségeket.
Külföldi tartózkodás esetén a baleseti mellé ezért érdemes utasbiztosítást is kötni, ami a külföldi ellátás költségei mellett további gyakori káreseményeket is finanszíroz. Az utasbiztosítás ott és akkor érvényes, ahová és amikorra kötjük. Mindig a külföldön tartózkodás idejére
1979-BEN Szabadkán megszületett Lékó Péter nemzetközi sakknagymester.
1994-BEN meghalt Szentágothai János, Kossuth-díjas agykutató, az MTA elnöke.
2015-BEN meghalt Harangozó Teri táncdalénekesnő (Mindenkinek van egy álma).
Forrás: Ezenanapon.hu
A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE
kell megkötnünk, legyen ez három nap, egy hét vagy egy hónap. Védelmünk a kezdeti nap . órájában kezdődik, és a záró dátum utolsó órájával jár le.
Az utasbiztosítás mindig az aktuális károk mértékével segít, például rendezi helyettünk az orvosi számlát Párizsban, Bécsben stb., ami egy életmentő műtét esetén több millió forint is lehet. Asszisztenciaszolgáltatást is tartalmaz, de a helyszínen minden szükséges szervezést, intézkedést is lebonyolít, ami csak ellátásunkhoz szükséges (így például mentés, kórházba szállítás, hozzátartozók értesítése vagy akár kiutaztatásuk, iratok pótlása, autómentés, tolmácsolás).
Az utasbiztosításnak köszönhetően akkor is számíthatunk az anyagi és asz-
szisztenciaszolgáltatásra, ha betegség miatt orvosi ellátásra van szükségünk, kirabolnak, poggyászunknak esik baja, kárt okozunk más vagyonában, jogvédelemre szorulunk, gépjárművünkkel akad probléma.
Egyetlen olyan eshetőség van, ahol mindkét biztosításunkra szükségünk lehet: amikor külföldön szenvedünk balesetet. Ez esetben utasbiztosításunk a helyszínen rendezi sürgős ügyeinket, hazaérkezésünk után pedig baleset-biztosításunk kártérítését kaphatjuk kézhez, miután benyújtottuk a szükséges igazolásokat.
Feltétlenül ajánlható külföldre utazásnál még az európai uniós tb-kártya kiváltása is, amely az EU 27 tagállamában érvényes. (Forrás: CLB)
MIHAMARABB BE KELL JELENTENI
A kárt jobb minél előbb bejelenteni a biztosítónak elektronikus vagy postai úton. Sok biztosító rendelkezik saját kárbejelentő felülettel a weboldalán. A történtek jellegétől függően csatolni kell minden
olyan iratot, ami a biztosítási eseménnyel összefüggésben van, mint például az orvosi ellátásról szóló papírokat vagy közlekedési baleset esetén fotókat, rendőri jegyzőkönyvet, vezetői engedélyt.
NAPNYUGTA 19.12 SUDOKU
OROSZLÁN (július 23. – augusztus 22.) Ma egy külső körülmény váratlanul keresztülhúzhatja a számításait. Vigyázzon, egy elhamarkodott döntése még pánikhoz is vezethet. Ezért fogadja el, hogy a dolgok körülöttünk általában nem tökéletesek.
SZŰZ (augusztus 23. –szeptember 22.) Ma szánjon végre időt magára! Alaposan kiérdemelte, hogy többet törődjön végre önmagával, bár sokan számítanak önre, a gondoskodására. Azért 1-2 órát szakítson ki magának!
MÉRLEG (szeptember 23. – október 22.)
Ma elkerülhetetlen, hogy valaki kiöntse a szívét önnek, pedig talán most nem a legalkalmasabb az idő, hogy mások problémájával törődjön. Mosolyogjon és bólintson, hagyja, hogy az illető elmondja a bánatát!
SKORPIÓ (október 23. – november 22.)
Valaki nagyon irritálja a viselkedésével, az illető úgy csinál, mintha egymaga létezne az egész univerzumban. Ma figyelmezteti a valóságra, amiért mások is hálásak lesznek önnek.
NYILAS (november 23. – december 21.)
Pénteken áttörést érhet el egy beszélgetés vagy vita során. Talán sikerül meggyőznie a másikat valamiről, amiben pedig eddig hajlíthatatlan volt. A környezete érzékeli az önből áradó magabiztosságot.
BAK (december 22. –január 20.) Pénteken értékes felismerései lesznek. Ráébred arra, hogy ki kell szakadnia a rossz élethelyzetből. Ön sokáig csendben tűr, de van egy pont, ahonnan már nem akar hátrébb lépni!
VÍZÖNTŐ (január 21. – február 18.) Pénteken vita csaphat fel a szűk és a tágabb környezetében is. Könnyen elragadhatják önt is az érzelmei, ami arra készteti, hogy beleálljon a vitába, és olyan viselkedést vegyen fel, ami önre nem jellemző
HALAK (február 19. – március 20.)
Bármennyire is képes alkalmazkodni másokhoz, ma elérkezhet egy pontra, ahonnan már egy lépést sem hajlandó hátrébb lépni. Igaza van, vannak esetek, amikor tudatni kell, hogy eddig és ne tovább!
ZALAI HÍRLAP 2023. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK 10 MOZAIK – SZOLGÁLTATÁS
MA
Erre az extrém mutatványra nehezebb biztosítást
Fotó: Shutterstock
Gyors, egyszerű, laktató fogások
Tartalmas zöldségleves főzelék feltéttel és egy
Tökfőzelék csirkemellpörkölttel
HOZZÁVALÓK: 1 fej vöröshagyma, 1 ek. zsír, 2 ek. liszt, 2 dl tejföl, 60 dkg gyalult tök, 1 csokor friss kapor, víz, só.
A PÖRKÖLTHÖZ: 1 fej vöröshagyma, 1 ek. zsír, 1 db paprika, 1 db paradicsom, 35 dkg csirkemell, 1 tk. őrölt pirospaprika, só, bors. ELKÉSZÍTÉS:
1. A tökfőzelék elkészítéséhez a megpucolt és felaprított hagymát a felforrósított zsíron megdinszteljük. Ha már üveges, hozzáadjuk a lisztet, gyorsan elkeverjük, nehogy megégjen.
MINDMEGETTE-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@mediaworks.hu
MAGYARORSZÁG Ahogy a hétköznapokra, úgy a hétvégékre sem egyszerű kitalálni, hogy mit főzzünk, pontosabban azt, hogy mi legyen az ebéd. Ha valami gyors, egyszerű, ámde laktató vasárnapi ebéd után kutatnánk, akkor ajánljuk a Mindmegette receptjeit.
Borsóleves óriás nokedlivel
HOZZÁVALÓK: A borsóleveshez, 2 szál sárgarépa, 1 szál fehérrépa, 1 db karalábé, 2 db krumpli, olaj, 30 dkg zöldborsó, 1 ek. liszt, őrölt pirospaprika, 2 l víz, só, bors.
A NOKEDLIHEZ: 3 ek. liszt, 1 tk. vaj, 1 db tojás, só, víz.
ELKÉSZÍTÉS:
1. A borsóleves elkészítéséhez a sárgarépát, a fehérrépát megtisztítjuk, vékony karikákra vágjuk. A karalábét és a krumplit meghámozzuk, és kisebb kockákra daraboljuk.
2. A zöldségeket a felforrósított olajon elkezdjük párolni, hagyjuk
kicsit karamellizálódni. Amikor egy kis színt kapnak, hozzáadjuk a zöldborsót, és néhány percig együtt pároljuk.
3. Megszórjuk liszttel és a pirospaprikával, majd felöntjük a vízzel. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
4. Ameddig fő a borsóleves, elkészítjük a nokedlit. A lisztet simára keverjük a vajjal, a tojással, a sóval és a vízzel. Keményebb állagúra készítjük a tésztát.
5. Amikor a zöldségek átpuhultak, a nokedlit egy deszkáról késsel a levesbe szaggatjuk, és kb. 4 percig főzzük.
2. Beleöntjük a tejfölt, hozzáadjuk a tököt és az apróra vágott kaprot.
Kevés vizet öntünk rá, sóval ízesítjük és addig főzzük, amíg a tök megpuhul. Ha nem találjuk elég sűrűnek, akkor sűríthetünk rajta még rántással vagy habarással.
3. A csirkemellpörkölthöz a hagymát apróra vágjuk és a felforrósított zsíron megdinszteljük. Hozzáadjuk a szeletekre vágott paprikát és a félbevágott paradicsomot, majd együtt pároljuk néhány percig. Végül beletesszük az apró kockákra vágott csirkemellet, és fehéredésig sütjük. A tűzről lehúzva megszórjuk a pirospaprikával, és visszatesszük a tűzre. Sózzuk, borsozzuk, felöntjük kb 1-1,5 dl vízzel, és puhára főzzük. A tökfőzelékkel együtt kínáljuk.
Mákos-szilvás lepény
HOZZÁVALÓK:
A TÉSZTÁHOZ: 1,5 dl tej, 5 dkg porcukor, 2,5 dkg friss élesztő, 30 dkg liszt, 1 db tojássárgája, 5 dkg olvasztott vaj.
A TETEJÉRE: 60 dkg szilva, 5 ek. barnacukor, 1 tk. fahéj, 1 ek. porcukor, 4 dkg darált mák.
A FELSZÍNÉRE: porcukor.
ELKÉSZÍTÉS:
1. A langyos tejben elkeverünk 1 tk. porcukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Hagyjuk felfutni kb. 10 perc alatt.
2. A robotgép üstjébe kimérjük a lisztet, a porcukrot, a tojássárgáját, és hozzáöntjük a felfutott élesztős tejet. Dagasztópálcával elkezdjük összedolgozni, ekkor hozzáöntjük a vajat is. Ha szépen kidagasztot-
ta a gép, kis olajjal megkenegetjük a tetejét és az üst szélét, majd letakarva meleg helyen a duplájára kelesztjük (kb. 40 perc alatt).
3. A szilvát megmossuk, kimagozzuk és negyedeljük, majd egy lábasba tesszük a cukorral és a fahéjjal együtt. Pici vízzel összefőzzük (a szilva ne essen szét teljesen!).
4. Amikor megkelt a tészta, lisztezett deszkán kinyújtjuk a tepsi méretére, és a sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük. A tetején eloszlatjuk a szilvát a levével együtt, megszórjuk a porcukorral kikevert darált mákkal, és a 170 fokra előmelegített sütőbe toljuk 30 -40 percre.
5. Az elkészült mákos-szilvás lepényt porcukorral meghintve, kockákra vágva kínáljuk.
ZALAI HÍRLAP 2023. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK 11 GASZTRONÓMIA Hirdetés 09. 09. SZOMBATTÓL 09. 10. VASÁRNAPIG Akciós termékeink már az akció első napján elfogyhatnak. Nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak a dekorációt nem tartalmazzák és forintban értendők. NonFood-kínálatunk (tartós fogyasztási cikkek, azaz pl.: műszaki cikkek, ruházati termékek, játékok) Budapest VI. ker., Király utca 112., Budapest V. ker., Ferenciek tere 2., Budapest V. ker., Arany János u. 27-29. szám alatti üzletünkben nem elérhető! Nálunk SZÉP-kártyával is fizethet! Üzleteinkben 2023. augusztus 1-től OTP, K&H és MBH Bank valamint korábbi MKB Bank Szép Kártyával is lehetőség van élelmiszert vásárolni. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a jogszabály értelmében SZÉP-kártyával csak és kizárólag élelmiszertermékeket lehet vásárolni! SZÉP-kártyával az önkiszolgáló kasszáknál nem lehet fizetni. SZÉP-kártyát nem áll módunkban elfogadni az alábbi termékek esetében: • alkoholos italok; • nem élelmiszertermékek (pl.: tartós fogyasztási cikkek, textíliák, tisztitó-és mosószerek, kozmetikumok, újságok, papíráru, ajándékkártya). Kérjük, hogy az alkoholos italokat és a nem élelmiszertermékeket a kasszánál történő fizetésnél válasszák külön, és azokat bankkártyával vagy készpénzzel szíveskedjenek kifizetni. SZUPER HÉTVÉGE Hazai kék szilva -33% 599 Ft 399 /kg Ft MCENNEDY AMERICAN WAY Hagymakarikák • Ropogós panírban -30% 849 Ft 589 450 g Ft 1 kg = 1 309 Ft DULANO Kolozsvári szalonna -23% 1 299 Ft 999 300 g Ft 1 kg = 3 330 Ft BLAUPUNKT Full HD Smart LED-TV, 40” • Full HD LED-kijelző • DVB-T/T2/C/S2 Tuner • Felbontás: 1920x1080 pixel • Magyar OSD-menüvel • HDMI, USB, Kompozit (CVBS), Wi-Fi csatlakozás • Energiaosztály: E • Méret: kb. 99x57x12 cm kb.99cm /db 89 999Ft ŐRÜLETES ÁR! SILVERCREST® Bluetooth® hangprojektor • 2x17 W hangteljesítmény beépített 35 W RMS-mélynyomóval • 4 hangszínszabályozó mód: mozi, zene, párbeszéd és 3D (Virtual-Surround hangzáshoz) • Bluetooth -verzió: 5.0 • Méret: kb. 90x8x7 cm • Tartozékok: távirányító, HDMI-kábel, optikai kábel, AUX-kábel, szerelőanyag a fali rögzítéshez 2023-ban is változatlan áron! A termék ára megegyezik a 2021.10.30.–2021.12.08. közötti időszakban érvényes országos árral. /db 22 222Ft ŐRÜLETES ÁR! NCJ ÁRU GA W RR N R 3 ROKY SILVERCREST ® Vezeték nélküli fülhallgató • Kezelőelem közvetlenül a fülhallgatón • Töltődoboz integrált akkumulátorral és vezeték nélküli töltőlappal • Bluetooth®-verzió: 5.0 • Töltőkábellel és 3 pár fülpárnával Tavalyi változatlan áron! A termék ára megegyezik a 2022.04.09.–2022.05.18. közötti időszakban érvényes országos árral. /db 9 999Ft ŐRÜLETES ÁR! A ZÁ K G WAR N A A A 3 ÉV Fröccsenő víz ellen védett Többféle
finom gyümölcsös desszert ebédre
Fotók: Mindmegette.hu
ÁLLÁST KÍNÁL
A3B HungáriaKft.,Zalaegerszeg Lakatosmunkakörbe,kétm˝uszakos munkarendbemunkatársakatkeres.
Végzettségésgyakorlat,valamint m˝uszakirajz-ismeretszükséges!
HIRDETÉS
ZWEIGELT ésalettamuskotálysz ol o zúzva,bogyózva,házhozszállítva megrendelhet o.06-70/547-6411 *1344821*
ID OSEBB, üzemképesszemély-és kistehergépjárm˝uveketvásárolok, forgalombólkivonásravárótis, készpénzért,teljesügyintézéssel. 06-30/659-6171 *1344655*
GYÁSZJELENTÉS
Jelentkezésmunkaid obena0670/489-4470-estelefonszámon, személyesenakft.telephelyén vagyönéletrajzmegküldésévela hr@3bh.hue-mail-címen. *1346802* BIRKA, bárányeladó,3.000Ft/kg. 06-20/985-9515 *1345914*
SZEMCSESZÓRÓ munkatársatkeresünkegym˝uszakos,nagykanizsai munkavégzésre.Targoncásjogosítványel onytjelent.Jelentkeznilehet személyesenaNagykanizsa,Teleki út23.alattitelephelyen,vagyaz allas@metaltechexpert.hucímre küldöttönéletrajzzal.Metal-Tech ExpertKft.
*1346820*
TRENDO-BÚTOR Kft.pölöskeiasztalosüzemébeirodaimunkakörbe faiparivégzettség˝ugyártásel okészít ot,illetveSCMtáblafelosztógépre gépkezel otfelvesz.06-30/377-6470, balazs@trendo-butor.hu *1344928*
ROMÁN nyelvenbeszél omunkatársat keresek,akizalaegerszegi,jogosítvánnyal,gépkocsivalrendelkezik, napi2óráselfoglaltsággal.Érdekl odés:06-70/314-1319,CuraDomoKft.
*1346235*
A3B HungáriaKft.,ZalaegerszegFémiparisegédmunkásmunkakörbekét m˝uszakosmunkarendbemunkatársat keres.Jelentkezésmunkaid obena 06-70/489-4470-estelefonszámon. *1346796*
ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓT, bádogost,k om˝uvest,betanítottácsotfelveszünk. ConstructorHungáriaKft.,06-30/3918799.
*1346783*
KAMIONSOF ORT keresekolaszútvonalra,mindenhétvégeitthon,nettó 800.000Ft.06-30/737-3824.Happy Kft.
*1342809*
BABATI ésTársaKft.húsboltkeszthelyiüzletébeboltieladótveszfel.Tel.: 06-30/227-6636. *1344920*
ÁLLAT-NÖVÉNY
GÁLA alma300Ft/kg,burgonya, hagyma300Ft/kg.Mindenpéntekszombat8.30-10.30.Bankkártyás fizetésilehet oség!ZalaPlázamelletti parkoló *1345230*
CEFRE- ésgyümölcsvásár!Szilva, alma,sz ol o,körtekaphatóingyenes házhozszállítással.06-20/582-7683, 06-30/173-9792.
*1346132*
FÉLSERTÉS! Háztáji,friss-perzselt, megrendelhet oingyenesházhoz szállítással,h˝ut oautóval.06-70/3410476
*1344215*
24HETES, szabadtartásútojótyúkokeladók,10db-tólingyenes házhozszállítás.06-30/277-2548, 06-20/582-7620.
*1346136*
KUKORICA: 130Ft/kg,búza:90 Ft/kgnagymennyiségbeneladó. 06-30/341-1983 *1345992*
25HETES, vöröstojójércékeladók szállítással.06-30/824-3931 *1345452*
BORSZ OL O eladó:rizlingszilváni,zöld veltelini.06-30/610-9462 *1346418*
SZEMÉLYGÉPKOCSI
LISZ220-AS, kicsiutánfutófriss m˝uszakival155.000Ft-érteladó. 06-30/946-0754
*1346237*
ELADÓ: DaewooMatiz,májusig m˝uszakis.Garázsbantartott,nagyon j óállapotú.Érd.:06-30/364-1143.
*1346240*
SZENTERZSÉBETHEGYEN házhely, sz ol oikerpincéveleladó.06-92/328044,06-30/945-8773 *1340223*
SZOLGÁLTATÁS SZEMÉLYGÉPKOCSI VEGYES
FAKIVÁGÁST, f˝unyírást,bozótirtást vállalunk!Érdekl odés:06-20/5110742. *1342588*
SZOLGÁLTATÁS
NEDVES-VIZES, salétromosfalak szigeteléseacéllemez-bepréseléssel, injektálással,21,5évgaranciával. RónaiBalázs,06-30/293-8685, www.drfal.hu *1343838*
SZUPER akcióFonyódonaHotelBalatonban,09.11.-09.14.,09.18.-09.21., 09.25.-09.28.és10.02.-10.05. között!4nap/3éj/2f o,vacsora, szállás,reggeli,klíma+csisztai termálbelép o:90.000Ft.Hosszabbítás:15.000Ft/2f o/éj.Szobafoglalás: info@hotelbalaton.hu,06-30/2881111.
*1345438*
TÖLGYFA boroshordók,m˝uanyag kádak(350és500literes),sz ol oprés (120literes),sz ol odaráló,m˝uanyag puttonymegegyezésesároneladó. Érdekl odés:06-30/281-6990. *1345613*
Gondoljon mindazokra, akik már nem lehetnek velünk! Lapunk Megemlékezés rovata segít Önnek ebben.
Gyászjelentések másnapi megjelenésre hétköznap 14 óráig adhatók fel.
ZALAI HÍRLAP 2023. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK 12
MEGEMLÉKEZÉS VIDÁM CSALÁDI
UTAZÁS, ÜDÜLÉS INGATLAN
ÁLLAT-NÖVÉNY
CANCÚNBAN
A WTA-VB
któberben, a me ikói üdülőparadicsomban, Cancúnban rendezik meg idén a szezonzáró női tenisz-világbajnokságot.
SPORT
A ZALAI HÍRLAP TUDÓSÍTÁSAI A VÁRMEGYEI, HAZAI ÉS NEMZETKÖZI
Két győzelem, egy vereség a nyitányon
ZALAEGERSZEG Az NB-s osztályokban is megkezdődött a tekebajnokság.
A zalai csapatok két győzelmet szereztek és egyszer kikaptak a nyitányon.
NB I. Férfiak: N. Teke SE–Mosonszentmiklós 6:2 (3174:3144)
N. Teke SE: Tóth L. 4 , Hegyi 4 , Tóth A. 7, Iványi , Bende , Tóth T. Magyar G. 49 .
NB II. Férfiak:
Lauf-B TK-AD Flexum TKE 6:2 (3299:3243)
Lauf-B TK: dr. Molnár
7 , Becze 1, Szűcs 7, Klinger , Németh . 1, Hodosi ifj. Dévai .
Zalaszentgróti TK –
Fülöp Borozó & Zöldfa
Italker TSE
3:5 (3088:3100)
Zalaszentgrót TK: Korcsmáros Gy. 4 , Mazzag , ácz , Korcsmáros B. , Horváth A. Badics , Kovács A. 47 . BI
Az elődöntők következnek
MANILA Litvánia lesz Lettország ellenfele az ötödik helyér t a férfi-kosárlabdavilágbajnokságon, miután csütör tökön 100-84-re legyőzte a szlovén csapatot Manilában.
Ezt megelőzően Lettország 7- -re legyőzte az olasz csapatot. A Távol-Keleten zajló vb-n az érmek mellett hét olimpiai kvóta volt a tét, amelyek közül már mindegyik gazdára talált.
Pénteken pedig már mindenki az elődöntőkre figyel. A Szerbia–Kanada-találkozót 1 .4 -től, az Egyesült llamok–Németország-találkozót 14.4 -től rendezik. MTI
A sérülésből lábadozó Schäfer Andrást kihagyta a labdarúgó Bajno kok Ligája csoportkörére megadott keretéből az nion Berlin. A csapat a Bundesliga legutóbbi szezonját a 4. helyen zárta, így biztosította he lyét a BL mostani idényében.
SPORTESEMÉNYEKRŐL 2023. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK
Remekeltek a fiatalok
A Zalaszám ZAC és a KVDSE atlétái is ott voltak Pápán
ZALAEGERSZEG/KESZTHELY Az utánpótláskorú atléták a területi ligaversennyel (nyugati régió) foly tatták a versenyévadjukat, akik Pápán találkoztak. Az U14-es és U16-os korosztály képviselői között ott voltak a Zalaszám Z AC és a Keszhelyi VDSE ifjú sportoló is.
A pápai viadal egyben a háromállomásos sorozat utolsó idei állomása volt. A zalai atléták nagyon jól szerepeltek, hiszen számos egyéni csúcsot és elsőséget értek el a további érmek mellett. A Zalaszám ZAC csapatának mérlege például 9 arany-, ezüst- és bronzérem lett, ami jól jelzi az egyesületben folyó munka minőségét. Az 1 korosztályban a közelgő országos bajnokság előtt biztató formát mutat Both Bálint és Nagy oland, akik két számban szereztek első helyezést. Az 14-es korosztályban pedig Bella Mátyás három aranyérme jelzi, hogy a közelgő összetett bajnokságon is van Zalaszám ZAC-éremesély.
A KVDSE versenyzői is sikeresen szerepeltek, Tik Júlia például győzött, de Tihanyi Zsombor és Csahóczi Kamilla is érmet szerzett.
A Zalaszám ZAC atlétáinak eredményei. 14-es korosztály. Fiúk. Magasugrás: 1. Bella Mátyás 1 4. Távolugrás:
1. Bella Mátyás . tösugrás: 1. Bella Mátyás 1 ,7 , 7. Szabó Levente 1 , 9, . Kálmán Milán 1 ,79. m: 1. Németh Balázs kos 1:4 , , . Németh Dániel Zoltán 1:44,4 ,
4. Farkas Máté 1:49,7 , . Kiss Máté 1: 1,17. m gát: . Farkas Máté , , 4. Kiss Máté 4, 7, . Borbély Barnabás ,7 . m: 4. Németh Dániel Zoltán :4 ,9 . m: . Németh Balázs kos 47, . m gát: . Farkas Máté 1 ,7 . Lányok. Sípoló rakéta hajítás:
1. Takács Zselyke 9,9 . m gát: . Pap Luca 9,94, 4. Simon Judit 1 , . Távolugrás: . Gerencsér Vivien 49 , . Kósa Kira 47 . tösugrás: . Ge-
A regionális bajnokság utolsó fordulója
jó alkalom volt formába kerülni
rencsér Vivien 1 , 4. m gát: 4. Gerencsér Vivien ,47, . Pap Luca ,7 . m: . Barabás-Bár Zselyke 7: , 4. 1 -os korosztály. Fiúk. m: 1. Both Bálint 7,9 , . Andrasek Vilmos Zoltán , 4. m gát: 1. Both Bálint 41, , . Andrasek Vilmos
RÖVIDEN
Érem még lehet, kvóta már nem BUDAPEST/BELGRÁD Galambos Péter bejutott a könnyűsúlyú egypárevezősök A döntőjébe, azaz a legjobb hat közé a belgrádi világbajnokságon. A nemzetközi szövetség orld o ing eredményközlő oldala szerint a kétszeres Európa-bajnok Galambos 7: 7. perces idejével harmadik helyen ért célba a csütörtöki elődöntőben, így éremért küzdhet az olimpián nem szereplő versenyszám pénteki fináléjában. Az már szerdán eldőlt, hogy a magyarok nem szereznek olimpiai, illetve paralimpiai kvótát a szerb fővárosban. MTI
Először rendez
Zoltán 4 , , . Nyári Attila Antal 44, 7. Súlylökés: 1. Nagy oland 1 , . Diszkosz-
vetés: 1. Nagy oland 47,44. Lányok. Gerelyhajítás: . Iancu Jázmin ,7 , 4. Gerencsér A nna ,9 . Diszkoszvetés: .
Gerencsér Anna 1, . tösugrás: 7. Bolla Hanna Janka 1 , . A Keszthelyi VDSE atlétáinak eredményei. 14-es korosztály. Lányok. m: .
Salamon Hella 11. 7. m gát: . Salamon Hella. 1 . . 1os korosztály. Lányok. m gát: 1. Tik Júlia 4 . 4. 1 m gát: 4. Tik Júlia 1 .44, . Cseh Tamara 14, 1. 1 m: . Csahóczi Kamilla 1 ,9 , . Tik Júlia 1 .1 . m: . Csahóczi Kamilla 41, . Távolugrás: 7. Cseh Tamara 4 . tösugrás: . Cseh Tamara 1 .7 . Fiúk. 1 m gát: . Tihanyi Zsombor 14, . m gát: . Tihanyi Zsombor 44,79. m: . Tihanyi Zsombor 9.4 . Edzők: Góczánné Tóth Zsuzsanna, Góczán István, Laczkó László, Kámán Ferenc, Csiszár Attila, Bognár Szabolcs, Szabó Gábor Zalaszám ZAC , Csikós József KVDSE . KA
HÉTVÉGI SPORTMŰSOR
SZOMBAT
Labdarúgás NB III. szaknyugati csoport: ZTE FC–Komárom Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 1 . .
Női NB II., Nyugati Csoport: FC Nagykanizsa–Csepel TC. Nagykanizsa lajbányász-pálya, 1 . . ZTE FC –Vasas Kubala Akadémia. Zalaegerszeg, Városi Sportcentrum, 1 . .
Vármegyei bajnokság, I. osztály: Lenti TE–Gyenesdiás, Lenti, 14. . Fle ibol-Top Zalakomár–Csesztreg, Zalakomár, 1 . . Hévíz SK–Magnetic Andráshida TE, Hévíz, 1 . .
Vármegyei bajnokság, II. osztály: Technoroll Teskánd II.–Zalaapáti, Teskánd, 1 . . indoor Páterdomb – Zala-
szentmihály, Zalaegerszeg, indoor sportközpont, 1 . .
Miklósfa–ZNET Telekom
Becsehely, Miklósfa, 1 . . Nagylengyel–Cserszegtomaj, Nagylengyel, 1 . .
VASÁRNAP
Labdarúgás Vármegyei bajnokság, I.
osztály: Deák-Gizmó Murakeresztúr–Szepetnek, Murakeresztúr, 1 . . Zalalövő
TK–Zalaszentgrót, Zalalövő, 1 . . Semjénháza–Technoroll Teskánd, Semjénháza, 1 . .
Tarr Andráshida–Kiskanizsai
Sáskák, Andráshida, 1 . . Vármegyei bajnokság, II. osztály: Zala are Botfa –Kertigepviag.hu Böde, Botfa, 1 . . Bak SE–Gutorfölde, Bak, 1 . .
négy ország
BUDAPEST Csehország, Németország, Görögország és laszország közösen rendezi meg a -ös női kosárlabda-Európa-bajnokságot. A nemzetközi szövetség FIBA csütörtöki tájékoztatása szerint az Eb-k történetében először fordul majd elő, hogy négy országban kerül sor a tornára. A megosztott lebonyolítást 1 -ben vezette be a FIBA, azóta rendre két-két ország adott otthont az Eb-nek: 1 -ben Magyarország és ománia, 19-ben Szerbia és Lettország, 1-ben Spanyolország és Franciaország, idén júniusban pedig Szlovénia és Izrael. tóbbi tornán a magyarok a negyedik helyen végeztek Ljubljanában. A 4 . Európa-bajnokság csoportmérkőzéseit a fenti négy országban rendezik, míg a kieséses szakasz helyszíne Athén lesz. A csapatos selejtező sorsolására szeptember 19-én kerül sor. MTI
Ma a hatodik
NAGYKANIZSA Története hatodik idényét kezdi a futsal NB II.-ben a Nagykanizsai Futsal Club együttese, s immár a csapathoz még a télen leszerződött, korábbi 132-szeres válogatott Gyurcsányi Zsolt irányítja játékos-edzőként a kanizsai piros-fehéreket.
Bár az elmúlt szezon nem indult könnyen az NFC számára, a nagykanizsai futsalcsapat a felsőházban a hatodik helyen zárt, mely a 19– -as – csonka – szezon második helyezése után a legjobb eredmény lett. Több érkezővel is büszkélkedhet a kanizsai legénység a számukra pénteken, Dunaújvárosban rajtoló idény előtt, de Gyurcsányi szerint mozgalmas, egyben izgalmas hónapok állnak előttük.
szezonjuk
rajtol Gyurcsányi Zsolt irányítja a Nagykanizsa FC futsalosainak munkáját
Benedek még az új arc, Dömötörfy Bálint pedig a futball mellett visszatért klubunkhoz. Távozónk lényegében nem volt, viszont érkezőnk még lehet.
Ami nem is jöhet majd roszszul a dél-zalaiak számára, hiszen már az első idegenbeli túra sem ígérkezik egyszerűnek.
kispadról, de a pályán is irányít Fotó: VN/archív
– Az utánpótlásból jelenleg hárman vannak, akik a felnőtteknél még hatványozottabb szerephez juthatnak – fogalmazott a 4 esztendős kiválóság. – ajtuk kívül együttesünknél köszönthet-
tük a futballból ismert Kovács Györgyöt, a kanizsai kispályás bajnokságban korábban igencsak eredményes Bozsoki Imrét, valamint a futsalválogatott egykori ikonját, Lódi Tamást. ajtuk kívül Bagó
– Lényegében még hétköznapról beszélhetünk, munkahelyi elfoglaltság okán még nem tudhatjuk, kire is számíthatunk biztosan. Megpróbáljuk természetesen a legjobb t udásunkat nyújtani, ez nem is lehet kérdés, és ugyanígy szintén bizakodva tekintünk a teljes pontvadászat elé. A legfőbb kérdés alighanem – főleg idegenben – a kellő létszám lehet, de igyekszünk ezzel is megbirkózni. KL
A Zalaszám ZAC népes küldöttségének tagjai, akik kilenc arany-, három ezüst- és hat bronzérmet szereztek Fotó: ZH
Gyurcsányi Zsolt a
A Keszthelyi VDSE érmesei (balról): Tik Júlia, Tihanyi Zsombor és Csahóczi Kamilla Fotó: ZH
RÖVIDEN
Dél-Amerika már „vb-lázban”
BUDAPEST Magyar idő szerint pénteken . -kor Dél-Amerikában a Paraguay–Peru-mérkőzéssel megkezdődik a -os labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozata, melynek végére 4 válogatott csatlakozik a három házigazdához, az Egyesült llamokhoz, Kanadához és Me ikóhoz. A nyitónapon pályára lép a címvédő argentin csapat is, amely Ecuador együttesét látja vendégül Buenos Airesben. A kvalifikáció alapjaiban változott meg az előző ciklushoz képest, mivel a vb létszámát együttesről 4 -ra növelték, ennek köszönhetően a dél-amerikai kontinens tíz országából például az eddigi négy helyett hat jut ki egyenes ágon a tornára. A 1 fordulós dél-amerikai selejtező után októberben az ázsiai selejtezősorozat rajtol el tíz oda-visszavágós párharccal, novemberben indul a küzdelem Afrikában, ahol az ötvennégy nemzeti együttest kilenc hatos csoportba osztották. szak- és Közép-Amerikában jövő márciusban rajtolnak a selejtezők két oda-visszavágós párharccal. tolsóként Európában rajtolnak a selejtezők, méghozzá márciusában, és tizenkét csoportot alakítanak ki. A magyar válogatott 19 óta nem jutott ki a világbajnokságra. MTI
Hirdetés
Eszékről jött a védő
Stefanos Evangelou és Várkonyi Bence is a ZTE-ben
ZALAEGERSZEG A hazai
átigazolási időszak utolsó pillanataiban is változott a ZTE FC labdarúgócsapatának kerete, hiszen a korábban jelzett játékosokon túl még két labdarúgó érkezett kölcsönszerződéssel az N B I.-es klubhoz.
Egyikük a 1 esztendős Várkonyi Bence, aki az MTK Budapest játékosa, és a ZTE FC honlapján megjelentek alapján két éve már bemutatkozott az élvonalban is a fővárosiaknál. A másik érkező, ha nem is régi ismerős, de számára azért már ismerős lehet a ZTE Aréna.
Méghozzá azért, mert az NK sijek csapatával augusztus -án pályára lépett a ZTE FC ellen a görög Stefanos Evangelou. Az NK sijek védője 4 nyaráig érkezik kölcsönbe. A esztendős, 1 cm magas védő kifejezetten a védelem közepén érzi jól magát, és Mocsi Attila távozása után a kék-fehérek erre a posztra is kerestek játékost. sszességében elmondható, hogy nagy mozgás volt az egerszegiek keretében, főleg a szezon kezdete óta. nnan számítva ugyanis távozott Tajti Mátyás, Eduvie Ikoba, Mocsi Attila és utolsóként szerdán
Gergényi Bence, érkezett Antonio Mance, Medgyes Sinan, Josip Spoljaric, ohan Croizet, Todor Todoroski, Várkonyi Bence és Stefanos Evangelou. Lesz tehát dolga a Boér Gábor vezette szakmai stábnak, hogy új csapatot építsen, hiszen ennyi távozónál és érkezőnél –főleg a kulcsposztokon – nem
Még több pénzt oszthat szét az UEFA
LONDON Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyilvánosság ra hozott új pénzügyi modellje szerint nagyobb részesedéshez jutnak a következő szezontól azok a klubok, amelyeknek nem sikerül bejutniuk a három közül eg yik kontinentális kupasorozatba sem.
Az EFA és az Európai Labdarúgóklubok Szövetsége ECA által megújított és -ig érvényes együttműködési megállapodás szerint a cél „a hosszú távú stabilitás és a fenntartható növekedés megerősítése az európai klubfutballban”.
lehet másról beszélni. Más karaktereknek, más habitusú játékosoknak kell összhangba kerülnie a régebb óta itt játszókkal, és nem kis feladat lesz ez sem. A ZTE FC kihasználva a szünetet pénteken az NB II.-es Mosonmagyaróvárral játszik felkészülési találkozót, de mint megtudtuk, a mérkőzés zárt kapus lesz. A bajnokságban a ZTE FC szeptember 4-én 1 . a Fehérvár FC vendége lesz, szeptember 9-én, pénteken . a Puskás FC-t fogadja, majd október 7-én, szombaton 1 .4 Mezőkövesdre utazik. KA
A változtatás a 4ös idénytől lép életbe, amikortól a Bajnokok Ligája, az Európa-liga, valamint a Konferencialiga lebonyolítása is megváltozik. Az új modell szerint 4-től 7-ig az eddigi négy százalék helyett az EFA három európai kupasorozatból származó bevételének hét százalékát osztja majd szét a versenysorozatokba nem jutó klubok között. Az Európai Labdarúgóligák Szövetségének közlése alapján ennek nyomán millió eurós 119 milliárd forint összeg szétosztására lehet számítani az eddigi 17 millió euró 7, milliárd forint helyett.
Szerte Európában segítséget kapnak majd a klubok a versenyképességük megóvására, valamint be tudnak fektetni a fiatalok fejlődésébe. MTI
Sikeres rajtot vettek
ZALAEGERSZEG/NAGYKANIZSA Elkezdődött a női labdarúgó NB II.-ben is a 2023–2024. évi bajnokság. A Nyugati csoportban szereplő mindkét zalai eg yüttes idegenben kezdett, és mindkettő sikeres rajtot vett.
Kelen SC–ZTE FC 0-6 (0-1) Budapest, néző. Jv.: Barta. ZTE FC: Kiss – Nagy, Szegedi Pupos , Tóth, Simon Sopronyi, Nyári , Hannig, Tollár Major , Szabó Hargas , Harsányi, Király Hetyei , Mezőfi. Edző: Pergel Andrea. l ő Szegedi 1 .11-esből , Mezőfi 7., 9 . , Tollár . , Pupos . , Hargas . .
Nehezen lendült játékba a műfüves pályán rendezett találkozón a zalai csapat. Idő kellett, amíg alkalmazkodtak a körülményekhez, aztán egy jogos büntetőből megszerezte a vezetést a ZTE. A folytatásban a házigazdák jól védekeztek, így nem esett több gól az első félidőben. A fordulás után továbbra is a vendégek irányítottak, a fővárosiak egy kiállítás következtében tíz főre fogyatkoztak. Az emberelőnyt gyorsan kihasználta a ZTE, megszerezte második találatát. A találkozó hajrájára teljesen összeomlott a Kelen, a zalaiak az utolsó tíz percben négy gólt szereztek és fölényes győzelmet arattak. A tavaly még az első osztályban szereplő fővárosiak az új idényre meggyengültek, de ez semmivel nem csökkenti a ZTE FC fölényes győzelmének értékét.
Pergelné Kalamár Anda „Nagyszerűen játszottak a lányok, ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk.” a a a 3-4 (3-2)
Pécs, néző. Jv.: Németh D.
FC Nagykanizsa: Andor T.
- Szabó Zs., Molnár ., Gergelics, Németh P., Farkas Cs., Szollár, Sóstai, Pintér D. Vékási , Nagy-Fáró D., Kaszás Balassa D. . Edző: Benedek József.
Gólszerzők: Szabó B. 1 ., . , Gyuradinovics 9. , illetve Szollár ., . , Nagy-Fáró 9. , Vékási 74. .
A hazaiak jutottak vezetéshez, de Szollár Bernadett szabadrúgásból egyenlített a . percben, sőt, hat perccel később Nagy-Fáró Dorottya egy remek beadás után juttatta a labdát a hálóba 1- . A pécsiek aztán is-
mét megugrottak egy ellentámadásból, és Szabó Bernadett már a második találatát jegyezte. A dél-zalaiak el is bizonytalanodtak, így a nagykanizsai csapat agilisabbá tétele, mentális megerősítése volt a cél a szünetben. Szollár ismét szabadrúgásgólt jegyzett, az NB II.-es meccsén debütáló Vékási Fanni aztán a betalált, és az FC Nagykanizsa megőrizte előnyét a találkozó végéig.
„A három pontért mentünk, s több olyan lehetőségünk volt, melyeket nem tudtunk kihasználni. A hazai kontrákra nagyon kellett figyelnünk, s tartom, hogy koncentráltabb, fegyelmezettebb játékkal a gólokat elkerülhettük volna. A magunk számára tettük nehézzé a mérkőzést, ez most még belefért ” BI, KL
ZALAI HÍRLAP 2023. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK 14 SPORT
Stefanos Evangelou (középen) az egy hónappal ezelőtti, ZTE FC elleni találkozón – még az Osijek színeiben Fotó: Pezzetta
Pénteken edzőmeccs is lesz, de zárt kapuk mellett
Piros mezben Szollár Bernadett, aki a kanizsai együttesben duplázott Fotó: Szakony Attila
Világklasszis fegyverek
Az MLS és a Roshn Saudi League még csak bosszúságot okozhat
PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ/ MAGYAR NEMZET szerkesztoseg@ mediaworks.hu
LABDARÚGÁS Ha futball elitjéről volt szó, mostanáig a világ elsősorban Európára figyelt, ám az idén ez megváltozott. Cristiano Ronaldo példáján felbuzdulva sztárok tucatjai szerződtek Szaúd-Arábiába, miattuk televíziós társaságok indultak be az ottani liga közvetítési jogáért, az észak-amerikai profi ligát, az MLS-t pedig Lionel Messi érkezése helyezte fókuszba. Nagy kérdés, hogy ez a két liga merre tart, és vajon felzárkózhat-e minden téren az említett európai elit mellé.
A nyersen fogalmazva idén június 7-ig a kutya sem volt kíváncsi az Inter Miamira. Azt mindenki tudta, hogy a tulajdonosi kör tagja David Beckham is, ám maga a csapat roppant szerény erőt képviselt, az észak-amerikai pro liga, az MLS Keleti konferenciájának az utolsó helyén kullogott. Azon a napon viszont a hétszeres aranylabdás világbajnok, Lionel Messi bejelentette, Miamiban folytatja a pályafutását, amivel a világ egyik legismertebb klubjává emelte az Intert, a közömbösséget felváltotta a már-már hisztérikus érdeklődés.
Sok ezer kilométerrel odébb, Szaúd-Arábiában Cristiano Ronaldo már januárban elindította az őrületet, amely a nyáron ért a csúcsra. Azzal, hogy az Al-Naszrhoz szerződött, először megnőtt az ottani liga értéke és az odairányuló gyelem, majd beindult a lavina: sztárfutballisták sora bólintott rá szaúdi klubok mesésnél mesésebb ajánlatára, köztük Neymar, Karim Benzema, N’Golo Kante, Sadio Mane, Ruben Neves, Alekszandar Mitrovics, Yassine Bounou, Allan Saint-Maximin, Szergej Milinkovics-Szavics és Seko Fofana.
Nem csoda, hogy világszerte televíziós társaságok indultak be a közvetítési jogokért, Magyarországon a Spíler TV lett a befutó. Kérdés, hogy az MLS és a Roshn Saudi League a most kapott nagy lökéssel milyen irányban indul el, és hova juthat el tíz, húsz, esetleg ötven év múlva, és mennyire rendezik át a futball eddig ismert világát. Két feltörekvő hatalom, és mindkettő olyan nagyszabású terveket igyekszik valóra váltani, amelyek lépésekre kényszerítik Európát, de Délés Közép-Amerikát is egészen más úton haladva.
Ronaldo érkezésével megnyíltak a zsilipek, az érintett szaúdi klubok dollármilliárdokat költöttek a világ legjobb játékosainak szerződtetésére, de ma még nem tudni, fenntartható-e ez a tempó, a megszerzett sztárok vonzereje elegendő-e ahhoz, hogy legalább a nullszaldóra kihozzák a mér-
leget a közvetítési jogdíjakból származó bevétellel. Ez csak évek múlva derülhet ki, amikor meglátjuk, hogy a kínai Szuperligához hasonlóan kipukkad-e a buborék, vagy sem.
A szaúdi élvonal négy sztárcsapata, az al-Nasszr, al-Hilal, al-Ahli és al-Ittihad az Állami Befektetési Alap PIF kezében van, ez röviden annyit jelent, hogy konkrétan végtelen pénzért igazolhatnak játékosokat, ugyanakkor a mezőny többi csapata európai szemmel nézve inkább az amatőr szintet üti meg. A négy elitklubról szólva pedig az az igazság, hogy a világsztárok érkezése ellenére egyéni megoldások terén látványosabb lett a bajnokság, de a mérkőzések átlagos színvonala még mindig alacsony, így viszont a nemzetközi piacképessége erősen megkérdőjelezhető. Természetesen az MLStől sem idegen a sztárkultusz. Beckham, Zlatan Ibrahimovic,
Thierry Henry, Steven Gerrard, Andrea Pirlo és Didier Drogba mind csak néhány nagy név a közönségvonzó csillagok közül, és a ligára rá is aggatták a nyugdíjas jelzőt. Ez azonban mára megváltozott, a liga elsősorban atal tehetségekre építi az üzleti modelljét, az elmúlt néhány évben az MLS hatalmas átigazolási díjakat kapott olyan atal futballistákért, mint Alphonso Davies Bayern München , Miguel Almiron Ne castle , Tyler Adams Bournemouth , icardo Pepi PSV , Gaga Slonina Chelsea , Jhon Duran Aston Villa , Taty Castellanos Lazio és Brenden Aaronson nion Berlin . A csapatok folyamatosan a következő sztárra vadásznak, akit fejleszthetnek és eladhatnak Európa legjobbjainak. Amikor például Miamiba megérkezett Lionel Messi mellett Sergio Busquets és Jordi Alba is, az Inter keretébe azonnal
JEGYZET Irány Románia!
bekerült több ígéretes atal is, akik a klasszisok mellett fejlődhetnek, és idővel David Beckhamék borsos áron értékesíthetik a játékjogukat. A liga versenyképességének azonban gátat szab az Észak-Amerikában szigorú zetési sapka, az MLS-ben emiatt nem nőhet ki egyik klub sem a Manchester City, a Bayern München vagy a Real Madrid szintjére.
Egy biztos: a globális labdarúgás átalakulóban van, mert a pénz egyre távolabb tolja a sportágat attól, ami eddig volt. Ahhoz viszont, hogy egy Európán kívüli liga valóban veszélyeztesse az elitet, ennél többre lesz szükség. vekig tartó folyamatos befektetésekre és az érdeklődés fenntartására, ráadásul az MLS és a Roshn Saudi League egy több mint egy évszázada létező struktúrát üldöz, és százhúsz év történelmét nem lehet egy-két szerződtetéssel bepótolni.
Rubljovon tartós átok ül a US Openen
Danyiil
Medvegyev elszólta magát: Valaki egyszer a pályán fog meghalni
TENISZ Danyiil Medvegyev a US Open elődöntőjében a címvédő spanyol Carlos Alcaraz ellen játszhat.
Nincsenek egyszerű helyzetben a S pen szervezői. Az amerikai Grand Slam-torna 2021-es bajnoka, Danyiil Medvegyev a második és a harmadik forduló után azt kifogásolta, hogy éjfél után végzett. A nyolcaddöntőt és a negyeddöntőt a nappali programban vívta az orosz teniszező, aki a Ne ork-i hőség miatt panaszkodott. Medvegyev a hon társa és jó barátja, Andrej Rubljov elleni szerdai meccsen megjósolta, hogy valaki a pályán fog meghalni, de három szettben aratott győzelme után elismerte, nincs megoldási javaslata a helyzetre. Danyiil Medvegyev az elődöntőben a
A hőség és a magas páratartalom ellenére győzni tudott Fotó: AFP
címvédő spanyol Carlos Alcaraz ellen játszik, aki szintén három játszmában nyert az olimpiai bajnok Alexander Zverev ellen.
Az orosz párharcban a papírforma érvényesült. ubl-
jov pályafutása során immár nyolc negyeddöntőt vívott Grand Slam-tornán, s valamennyit elveszítette, a mostani S pen volt a harmadik alkalom, amikor Medvegyev állította meg. Pedig Rubljov
mind a három játszmában brékelőnybe került, de még csak igazán szorossá sem tudta tenni a találkozót.
Carlos Alcaraz és Arina Szabalenka menetel a S penen. A spanyol világelsőként érkezett Ne orkba, de már biztos, hogy a torna után ezt a pozíciót Djokovics átveszi tőle. Szabalenka viszont éppen az amerikai Grand Slam-torna után áll először a női ranglista élére, ez Iga S iatek nyolcaddöntős vereségével dőlt el. A negyeddöntőjét mind Alcaraz, mind
Szabalenka simán megoldotta, pedig előbbit az olimpiai bajnok Alexander Zverev próbálta megállítani. Szabalenka ellenfele az elődöntőben egy másik nagy ütő, Madison Keys lesz, aki a imbledoni bajnok Markéta Vondrousová ellen nyert két játszmában.
Keys 17-ben döntőt játszott Ne orkban, akkor hon társa, Sloane Stephens szerezte meg a trófeát. Az amerikai házi döntő idén is összejöhet, hiszen a másik ágon Coco Gau jutott be a legjobb négy közé. MW
US OPEN, NEGYEDDÖNTŐK
FÉRFI EGYES: Medvegyev (orosz, 3.)–Rubljov (orosz, 8.) 6:3, 6:4, 6:4; Alcaraz (spanyol, 1.)–Zverev (német, 12.) 6:3, 6:2, 6:4.
NŐI EGYES: Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Cseng (kínai, 23.) 6:1, 6:4; Keys (amerikai, 17.)–Vondrousová (cseh, 9.) 6:1, 6:4.
KÉZILABDA Hajlamosak vagyunk magunkat kézilabda-nagyhatalomnak tekinteni. Klubszinten erre minden okunk megvan, a Veszprém és a Győr fogalom az európai kézilabdában, ezt aligha kell magyarázni. Hosszú évek óta nálunk kötnek ki a legjobb kelet-európai, balkáni országokból érkező játékosok, akik aztán itt ragadnak hosszú évekig, mint például a 2009 és 2020 között Veszprémben játszó bosnyák Mirsad Terzic. Az itthoni klíma a román játékosoknak is vonzó volt, Aurelia Bradeanutól egészen a tragikus halált halt Marian Cozmáig rengeteg kézilabdázónak adott terepet a kiteljesedésre, majd a dobbantásra a magyar NB I. Négy-öt éve biztosan nem gondoltuk volna, hogy egyszer elkövetkezik a trendforduló. Márpedig így lett. Az előző szezonban a Győrben nevelkedett balszélső, Korsós Dorina a karrierje újjáépítésének az érdekében igazolt a Rapid Bukaresthez. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány bátorította a döntése előtt, és Korsós valóban jót húzott a romániai kalanddal, alapembere lett a Bajnokok Ligájában az erősebb csapatokat, például a Győrt is megszorongató román alakulatnak. Idén nyáron folytatódott az „elvándorlás”. A Szeged férficsapatánál Bánhidi Bence mögött olykor méltatlanul háttérbe szorított Rosta Miklós mondott igent a Dinamo Bukarest hívásának. A román fővárosban nem akárkivel dolgozhat együtt a válogatott beálló, a Barcelona legendás mestere, Xavi Pascual hívta a Dinamóhoz, és egy ilyen kérést nem illik visszautasítani. A beilleszkedés sikeres volt, ezt bizonyítja, hogy a legutóbbi fordulóban osta mind a nyolc lövését gólra váltotta, amikor együttese 37-26-ra nyert a CSM Focsani otthonában. Nem Rosta volt az egyetlen Romániába tartó magyar kézilabdázó a nyáron. A hosszú éveken át Görbicz Anita méltó utódjának tartott junior Európa-bajnok irányító, Pál Tamara bejelentette, hogy a román élvonalbeli Gloria Buz u csapatában folytatja a pályafutását. Golovin állítólag ezt a váltást is üdvözölte, és bizony lehet valami a román élvonalban: Pál az elmúlt hétvégén a CS Gloria Bistrita-Nasaud elleni mérkőzésen a mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult, 13 lövéséből 1 gól született, a magyar csapattársa, Papp Nikoletta pedig kettőből kétszer talált be, ennek ellenére csapatuk hazai pályán 34-29-re alulmaradt. Pál szárnyalása feltűnt a román szakíróknak, beválasztották a bajnokság második fordulójának álomcsapatába. Romániában kivirulnak a magyar kézilabdázók. Ki hitte volna ezt egy-két éve…?
ZALAI HÍRLAP 2023. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK 15 SPORT
SZILÁGYI LÁSZLÓ
A floridai Inter Miami egy szerényebb képességű csapat volt, alig figyeltek rá, aztán megérkezett Lionel Messi… Fotó: AFP
FOLYTATÓDIK A SZEPTEMBERI NYÁR
MA a ragyogó napsütés mellett kevés gomolyfelhő megjelenik az égen, de eső továbbra sem alakul ki. 29 fok körüli nyárias meleg várható. Az északkeleti szél néha megélénkül.
ZALAEGERSZEG Civil véradás, kilencedszer Zalában
ESEMÉNYNAPTÁR
Mozi
ZALAEGERSZEG
13/28 °C
ORVOSMETEOROLÓGIAI JELENTÉS:
A napos, tiszta, nyárias idő jó hatással lehet hangulatunkra, közérzetünkre.
KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA:
A napos időben érdemes vezetés közben napszemüveget viselni.
ZALAEGERSZEG
Art Mozi: 16.30 Roving woman (amerikai–lengyel dráma); 18.15 Bazi nagy görög lagzi 3. (amerikai vígjáték); 20.00 Megtorlás (amerikai–francia–német akciófilm)
Cinema City: 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 Bazi nagy görög lagzi 3. (amerikai vígjáték); 20.15 Megtorlás (amerikai–francia–német akciófilm);
13.15, 15.30, 17.45, 20.00, 22.15 Az apáca 2. (amerikai horror); 18.00, 20.15, 22.30 A védelmező . amerikai akciófilm
°C
°C 17 °C 30 °C 17 °C 30 °C
Fátyolfelhők zavarhatják a napsütést, eső nem lesz. Mérsékelt marad az északkeleti szél.
Folytatódik a derült, szikrázóan napos, száraz idő. A hőmérsékletben sem lesz változás.
A nyári idő a jövő hét első napjaiban is kitart, sőt kissé fokozódhat a meleg.
ZALAEGERSZEG Már áll a les…
Keszthely és Nagykanizsa után a zalai vármegyeszékhelyen, a Zárda utcai véradó állomásra várta a véradókat csütörtökön egész nap a Zala Vármegyei Civil Központ, amely 2019 óta szervezi akcióját. Idén februárban már volt hasonló programjuk, ami ugyancsak sikeresen zárult, közölte Kiss Gabriella, a központ pénzügyi vezetője. A korábbi évekhez viszonyítva emelkedik azok száma, akik szívesen „adják vérüket” szó szerint is a nemes cél érdekében, tette hozzá. A felhívásra érkezőknek apró ajándékokkal kedveskedtek, s egészségügyi felméréseket, dietetikai tanácsadást vehettek igénybe. Domján Gabriella (a képen jobbra) néhány esztendő kihagyás után az elmúlt egy évben újra rendszeresen nyújtja karját, fontosnak tartja, hogy ezzel több emberéletet megmentsen. Mellette Varga Erika asszisztens (balra) és Harasztovics Ágnes hematológiai asszisztens, a háttérben egy másik reggeli véradó, Koller Nikoletta. ME Fotó: Pezzetta Umberto
Kongresszusi pillanatképek
ZALAEGERSZEG Kiállításmegnyitót tartottak a Mindszentyneumban. A rendezvényen az 1948-as zalai Mária-kongresszus emlékeivel és hátterével ismerkedhettek meg az érdeklődők.
Az eseményen Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója elmondta, a tárlat a katolikus közösség és a CsaládKapocs Keresztény Kulturális Egyesület kezdeményezésére jött létre. Hangsúlyozta, fontos, hogy a korabeli történésekbe bepillantást engedjenek s egyben az akkori szellemiség újjáéledéséhez is hozzájáruljanak.
Stróber László apátplébános szerint a fotók rávilágítanak arra, hogy 75 éve, bár szorongatták a felekezetet, óriási megmozdulások voltak. A Mária-évnek a keresztények
Havasi Bálint (b) és Stróber László, a háttérben Mindszenty József alakja látható Fotó:
hitét kellett erősíteni, ami sikerült, hiszen a kongresszuson nagy tömeg volt, s a felvételeken a hercegprímás alakja is több helyen feltűnt, például a plébánia erkélyén, ahol annak
idején nagy hatású beszédet mondott. Az értékes kor- és helytörténeti dokumentumokat felvonultató összeállítás a Mindszentyneumban október -ig tekinthető meg. SZE
AJÁNLÓ A KÖVETKEZŐ SZÁMÁBÓL
Ciki továbbviszi az Omega hagyatékát
Új funkciókat kapott
A polgármesteri hivatal előtti téren várja a fesztiválozókat már szerda délután óta a közel 3,7 méter magas, 850 kilós Pylon va dászles, amelyet a Pylon-94 Gép- és Acélszerkezetgyártó Kft. technológiai osztálya egyedileg, a Vadpörkölt- és Borfesztivál kö zönsége számára tervezett, s a kivitelezést is a zalaegerszegi cég végezte. Az attrakció egészen vasárnap késő estig kínál rálátást a megyeszékhely egyik legnagyobb rendezvényére s benne egyebek mellett a keszthelyi Vadászati Múzeum Dísz téri trófeabemutatójá ra. VL Fotó: Pezzetta Umberto
Pokkeremlékünnep
BÁZAKERETTYE Pénteken
Pokker Ernő néhai bányamérnök, a MAORT-telep eg ykori vezetője halálának 75. évfordulójára emlékeznek a településen.
A Bázakerettye Jövőjéért Közhasznú Alapítvány által szervezett program 17.30-kor a Déryné Művelődési Házban Tóth János, a Magyar Olajés Gázipari Múzeum korábbi igazgatójának előadásával kezdődik, majd a résztvevők közösen megkoszorúzzák a tavaly felavatott Pokker-emlékművet. GYF
Zenés partik
Zalegerszegen, a Mimosa Lounge-ban pénteken magyar slágerekkel, szombaton diszkóválogatással várja a kikapcsolódni vágyókat LaDisco és Tom Symon. A Gardenben szombaton szinglipartit t artanak.
Nagykanizsán, a Kanizsa Clubban szombaton tartják a nyitóbulit, amelynek Puszi és Szeki lesz a két hangulatfelelőse. Zalaudvarnokon, a Vadvirág Étteremben szombaton este Mr. Rick lesz a sztárvendég. GYF
Az Omega dobosának, Debreczeni Ferencnek nehéz volt az elmúlt időszak – megsiratta elhunyt zenésztársait: Kóbor Jánost, Benkő Lászlót és Mihály Tamást, most
az árfgyelő A fejlesztők a honlapot használók visszajelzéseit is figyelembe véve folyamatosan dolgoznak a rendszer továbbépítésén. Az árfigyelő új funkciója, a bevásárlókosár is ennek az eredménye. Segítségével a legjobb ajánlatokból
Kis Grófo: A családom mindenekfelett áll Gyerekek nélkül nem tudnám elképzelni az életet – mondja a mulatós zene koronázatlan királya, Kis Grófo, aki egy kerti partin nagy örömmel mesélt a család összetartásáról, valamint a munka és a magánélet egyensúlyáról is. Számára a család mindenekfeSZTÁRINTERJÚ
1 . Dzsungel-mentőakció . – A világ körül (francia animációs film); 22.30 Kivert kutyák (amerikai vígjáték); 17.30 Gran Turismo (amerikai akciófilm); 22.30 Meg 2. – Az árok (amerikai akciófilm); 14.30 Oppenheimer (amerikai–angol életrajzi dráma); 15.00 Barbie (amerikai vígjáték)
NAGYKANIZSA
Cinema: 15.45, 17.45 Bazi nagy görög lagzi 3. (amerikai vígjáték); 18.15, 20.30 Az apáca 2. (amerikai horror); 19.30 Megtorlás (amerikai–francia–német akciófilm . A védelmező
3. (amerikai akciófilm)
HÉVÍZ
Fontana Filmszínház: Honthy Hanna terem: 14.00 Bazi nagy görög lagzi 3. (amerikai vígjáték); 15.50 Megtorlás (amerikai–francia–német akciófilm); 17. A védelmező . amerikai akciófilm); 19.30 Mission Impossible – Leszámolás, 1. rész (amerikai akciófilm); Kisterem: 15.00 Wow! (francia vígjáték); 17.00 Szerelemmel, szenvedéllyel (francia dráma); 19.00 Caravaggio árnyéka (olasz–francia dráma)
Véradás
Zalaegerszegi Területi Vérellátó: Zalabér, Polgármesteri hivatal: 16.00–18.00
Közüzemi ügyeletek
Dél-zalai Vízmű, Nagykanizsa: 06(80)314-019 szak-zalai Vízmű, Zalaegerszeg: 06(80)202-178
E. N ramszolgáltató Zrt.: ügyfélszolgálat: 06(20/30/70) 459-9600, 06(52)512-400; hibabejelentő: Dél-dunántúli régió: 06(80)205-020; Észak-dunántúli régió: -
Segélyhívók
Mentők: 1 4
Tűzoltóság: 1 endőrség: 1 7 ltalános segélyhívó: 11
Hajléktalan, bajba jutott embereket, családokat segítő nonstop hívószám: 06(92)323-000 Lelki elsősegély telefonszolgálat: 116-123
Drogsegélyvonal: 13770, hívható 10–18 óra között. Krízishelyzetben 0–24-ig: 20/2237253
NAPI HUMOR
Két lu száll a meikói kaktuszmezőn. A hogy a szél viszi őket, jobbra-balra kerülgetik a kaktuszokat, épphogy elsuhanva mellettük. Egyszer csak megkérdezi az egyik lu a másikat: – Te, tulajdonképpen hova is megyünk?
– Nem tudom – válaszolja a másik. – De majdcsak kilyukadunk valahol.
ZALAI HÍRLAP 2023. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK 16 MOZAIK
SZOMBAT VASÁRNAP HÉTFŐ 14
29
KESZTHELY
LENTI NAGYKANIZSA Forrás: VIZEINK: °C Duna (Dunaújváros) 19 Velencei-tó 22 Balaton 22 Rába (Körmend) 19 Mura (Letenye) 18
Szakál Eszter
MILEY CYRUS SÍR ÚJ DALÁBAN 37. HÉT 2023. szeptember 11–17. Én és a hercegem KEDD, 21.00, S uper TV2 NEM MŰVÉSZCSALÁDBÓL SZÁRMAZIK, MÉGIS HAMAR BETÖRT A FILMES VILÁGBA Julia Stiles Venom Szombat 21.00 Viasat3 Oltári csajok Hétfő 16.50 RTL Sztárban sztár leszek! Vasárnap 18.55 TV2 Fura farm CSÜTÖRTÖK, 14.25, AMC SZTÁRHÍREK FILMEK, SOROZATOK RÁDIÓK MŰSORA
Tudta? A világhírnevet az 1999-es 10 dolog amit utálok benned hozta el számára.
Julia Stiles, a világ egyik legszexibb nője
Imádja őt a képernyő bájos arca és szőke loknijai miatt. Julia Stiles azonban nem csak egy szép nő; tehetséges színész és igazi jó ember, aki segít, ahol tud.
POTENCIA PROBLÉMÁKKAL KÜZD?
KORAI MAGÖMLÉS MEGKESERÍTI AZ ÉLETÉT?
Az Admiral For Men minden olyan férfinak ajánlott, aki elkényeztetné párját egy rég nem tapasztalt forró éjszakával!
Napi egy tabletta és a szexuális élete egészen új dimenzióba kerül!
Az Admiral For Men tabletta kúraszerű használata helyreállíthatja a potenciát, lerövidítheti az aktusok közötti ún. regenerációs időt is.
Megrendelés: 0670-555-9922
vagy
www.igaziferfiak.hu
Fokozott libidó, kitartóbb teljesítmény
Julia Stiles egy greenwichi falusi művész édesanya és általános iskolai tanár apa leánya. A három lánytestvér közül ő a legidősebb. Szülei arra ösztönözték, hogy modern táncórákat vegyen, így már fiatalon megismerkedett a színház világával. Idővel szenvedélye egyre nőtt a színjátszás iránt, és a következő évben már profiként szerepelt és reklámokban dolgozott.
2000-ben a 28. lett a Maxim magazin 100 legszexisebb nője listáján. Imádja a baseball-t, nagy rajongója a New York Metsnek. A 2006. május 29-i meccsük előtt ő végezte el az ünnepélyes első dobást. Stiles egykor vegán volt, de felhagyott a vegánizmussal, miután vérszegénység alakult ki nála, és utazás közben nehéznek találta a megfelelő táplálkozást. Feministának nevezi magát, és publikált is a témáról a The Guardianben. Együttműködött a Habitat for Humanity segélyszervezeten kívül még az Amnesty Internatio-
Julia Stiles
nal-lel is, hogy felhívja a figyelmet a kísérő nélküli fiatalkorúak bevándorlási fogva tartásának zord körülményeire.
2017 szeptemberében Stiles feleségül ment Preston J. Cook kameraasszisztenshez, akivel együtt dolgozott a Blackway-en. Két gyermekük van.
Én és a hercegem kedd, Super Tv2, 21.00
SZTÁRHÍREK
1981. március 28-án született New Yorkban Ereiben angol, ír és né- met vér is csörgedezik 11 éves korában kezdett színészkedni a La MaMa Színésztársulatnál című
A napokban jelent meg MILEY CYRUS "Used to Be Young" című zenéje, ami nem csak a rajongóknak, de még az énekesnőnek is könnyeket csalt a szemébe. A dal megjelenésével egyetemben egy új TikTok-sorozatot indított, amelyben "visszatekint" az életére. Ezzel olyan történeteket oszt meg a világgal, melyeket korábban soha. Miley ígérete szerint 1992-től, "a kezdetektől" meséli el a történetét és végigköveti három évtizedes életpályáját.
indított,
SZTÁRVILÁG
A szívem érted rap-es című filmben
Az Én és a hercegem című filmben is nagyot alakított
HIRDETÉS
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
06.45 Álmok álmodói K R
07.15 Domovina
07.40 Magyar
07.00 Híradó 07.33 Ma
reggel 09.22 M
09.30 Hírek 10.33 Kék
bolygó 10.50 M
11.00 Híradó 11.20 I
rás 12.00 Déli harangszó
Ma délután 14.00 Híradó
14.20 I 14.22 Ma
délután 14.30 Hírek
14.33 Itthon vagy! 14.50
Ma délután 15.00 Híradó
15.20 I 15.22 Ma
délután 15.30 Hírek
15.33 Kék bolygó 15.50
Ma délután 16.00 Híradó
16.15 I 16.20 Ma
délután 16.30 Hírek
16.33 Magyar gazda
16.50 Ma délután 17.00
Híradó 19.03 Ma este
19.30 Híradó 20.20 Nem-
zeti Sporthíradó 20.25
I 20.35 Ma es-
te 21.22 V4 Híradó 21.30
Világhíradó 22.00 Híradó
22.20 Nemzeti Sporthíradó 22.30 I 22.40
Ma éjjel 23.00 Híradó
23.30 Világhíradó 00.00
Himnusz 00.02 Záróhíradó 00.10 I 00.20
Ma éjszaka
06.00 Jó reggelt, Magyarország! 06.32 Vár-
09.05 se 09.07 Napközben
10.55 Hangtár 11.05 A hely 11.32 Vendég a háznál 11.55 Harangszöveg
06.15 Mokka A sem maradhat le. De a hétis felbukkannak majd.
12.00 Déli harangszó
12.01 Déli krónika14.05
A szezon vége 14.20 Rádiószínház zene 15.10
15.25 Édes anyanyelvünk 17.30 Krónika 18.01 Határok nélkül
18.30 A nap kérdése
19.05 Az Este 19.30 Nagyok 20.10 Lovak, kutyák, madarak 20.20 Mese zene 20.25 Vers napról napra 20.30 Hungarikumok 20.35 30 éve szabadon 21.05 Rádiószínház kulissza 21.55 Rádiószínház zene – este 22.30 Sportvilág 23.00 Krónika 23.05
06.00 R 09.00 Szerelem van a
10.00 Teleshop
13.35 Anyák gyöngye
18.00 RTL Híradó — Esti kiadás F A K 22.30 RTL Híradó — K 23.00 XXI. század –A legendák
06.00 Reggeli A segítenek, hogy vidáman, humorosan és friss információkkal in-
06.00 Két pasi - meg egy kicsi Alan rájön, hogy Louis akarja, hogy ez így is maradjon.
06.55 Kontúr 07.55 Kommentár Klub 08.55 Századfordító magyarok
09.50 MMA-portrék
10.50 Nagy utazások a brit vasutakon 11.55 Táj, ecsettel 12.40 Álmok álmodói 12.50 Mága Zoltán koncert 13.45 Egy
Perc Híradó 13.50 Tavaszi zápor 14.55 Grand
Prix 15.25 Multiverzum
15.55 Novum 16.25 Koronás sas 17.30 Ön is tudja? 18.00 Librettó
19.00 Európa kincsei
20.00 Ez itt a kérdés…
21.00 Kunszt 21.35
2O23: LIGETI 22.05 Lige-
ti 100 00.30 Mesteriskola
01.15
02.10 Agenda 02.20 Librettó
07.15 Mindennapi 07.25
Almárium 08.20
zene 09.15 Jó ebédhez szól a nóta 10.20 Agapé
11.10 Álmok álmodói
11.25 Fuss, hogy utolér-
jenek 13.00 Híradó 13.20
I 13.25 Közelebb
13.50 Domovina 14.20
Esély 15.20 Öt kontinens
15.50 Hogy volt?! 16.50
Család-barát 17.40 I
rás 17.50 Erdei utakon
18.15 Szép hazánk, Kárpát-medence! 18.25
Önök kérték! 18.55 Jó
ebédhez szól a nóta
19.55 Slágertévé 21.00
Híradó 21.20 I 21.35 Álmok álmodói
21.40 Ridikül 22.35 Dokuzóna 23.30 Szerelmes
földrajz 00.00 Hagyaték
09.05 M
11.30 Arckép 12.05 Népzene 12.35 Koncert
15.05 Muzsikáló délután
18.00 Mesterek órája
19.00 Évfordulók 19.35
Koncert 22.00 Ars Nova
06.00 A 08.00 Hogyan csinálják?
08.30 Hogyan készült?
09.00 A brit kincsvadász
10.00 A
11.00 Házvadászok
11.30
12.00 A brit kincsvadász
13.00 14.00
A brit kincsvadász 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készült? 19.00
A 20.00 A brit kincsvadász 21.00
va marad (12) 23.00 Csu-
tek 01.00 Autókereske02.00 A brit kincsvadász 03.00 Csupasz
(12) 05.00 A brit kincsvadász
TV2 VIASAT3
3 05.00 Hazahúzó 06.00 ATV Híradó 06.30 ATV Start 08.25 Start plusz 08.55 ATV Híradó 09.15 Fórum 10.10 Mediashop 12.10 Egyenes beszéd 13.30 Hazahúzó 14.30 Szépség Akció 16.55 Fórum 17.25 ATV Híradó 17.55 Fórum 18.40 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 A Géniusz 21.45 Öt 23.25 Hazahúzó 00.20 Egyenes beszéd 01.35 A nap híre 02.35 Öt 03.40 Csatt.2 04.30 700-as klub (12)
I
N I A I F
III A I A I I
6
C I 06.15 M M
C V II T D
VIII
4 A 1 T III A 3 18.00
H T S V 23.00 Oltári I 00.15
1
09.40 Teleshop
12.30 Walker, a texasi
13.30 A sziget
Tények
Tények Extra
magazin
Világ Ö A I C 09.55 Egy Perc Híradó I M C 12.35 Nemzeti Sporthíradó I 13.00 Hölgyek I II 13.40 Almárium E K 6 15.00 Almárium 15.20 Egy Perc Híradó I 15.30 Szép hazánk, Magyarország! Templomok Ö R 17.00 Agytorna T 6 18.00 Híradó M 19.35 Mindennapi O lvasásról D M X II K A 3 A I I I 00.35 Hölgyek I II D 01.50 Hogy volt?! N 03.15 Magyar Krónika 03.40 Itthon vagy! R M agas kontra ala04.55 Édes anyanyelvünk A bók a nyelvész szemével 06.00 Két pasi – meg X II A X 08.40 Dawson és I II 09.35 Dawson és I II 10.25 Dawson és I II 11.25 Adom a napom I D M I V/1.-3.rész 15.10 Doktor H I II D H I II 17.05 A Grace klinika II 18.00 A Grace klinika II 19.00 Az újonc V 20.00 Adom a napom I 06.00 Napi aktuális 06.50 Napindító 07.00 Híradó 08.00 Napindító 09.30 Napindító + 10.00 Televíziós vásárlás V 12.00 Híradó 13.00 H S 15.00 Híradó 15.30 Paláver 17.00 Híradó 17.30 Radar 18.30 Híradó 19.30 Napi aktuális 20.55 Vezércikk –Olvasunk a sorok között 22.00 Híradó 23.00 Napi aktuális 00.00 Radar 01.00 Hazahúzó 02.00 Televíziós vásárlás 03.00 Célpont 04.00 Napindító + 04.20 VezércikkO lvasunk A sorok között 05.00 Rajzfilmsorozatok H H S 13.40 Gyerekek a falu13.55 Gyerekek a falu14.10 H2O – Egy víz15.00 Super Wings – A 15.25 Irány a színpad! 15.35 Rozmaring pillanatok 15.40 Az ifjú R H 16.15 A Muszk16.30 A Muszk16.40 Kalózka és Kapitány 17.05 Geronimo S 17.30 Geronimo S 17.55 Paddington 18.05 Paddington S 18.45 Super Wings A 19.15 ALVINNN!!! 19.25 ALVINNN!!! 19.40 Hetedhét kaland 19.50 Rozmaring kunyhó F S A 22.20 Agatha Christie –A 23.15 Az A38 Hajó 00.10 Elektrip F 03.10 Agatha Christie –A H 04.05 Az A38
Hajó
szeptember 11.
restaurátorok 23.40 Gyilkos lelkek I A 3 01.25 CSI – New York-i
02.35 CSI – New York-i
03.45 CSI – New York-i V 21.00 A vágyak A merikai dráma A A merikai fantasztikus thriller 01.45 Az újonc V 02.30 A Grace klinika II D M I NCIS X Z X III 02.50 Kívánságpiac E I 03.25 Kívánságpiac E I 03.55 Zeneexpressz – F Á I 06.00 Sajtóklub 07.00 Politikai hobbista 08.00 Hír TV 7 órai híradója 09.00 Napindító 11.00 Bayer Show 12.00 Mandíner 13.00 PestiSrácok 14.00 Háború Ukrajnában 15.00 Paláver 18.00 Politikai hobbista ism. 19.00 Mandiner ism. 20.00 PestiSrácok ism. 21.00 Sajtóklub ism. 23.00 Bayer show ism. 00.00 Paláver ism. 03.00 Zene
– a
V
V
13.00
Döglött akták
A vasút mellett holtan találják az értelmi fogyatékos Colint. Colin anyja meghalt, apja nem akart gondoskodni a szellemi sérült fiúról. A nyomozók eleinte egy fiúra gyanakszanak, akinek a barátnőjét állítólag szexuálisan zaklatta Colin. A fiú bevallja, hogy az eset után alaposan megverte őt.
(6)
4 szeptember 11. 08.00 09.00 World S I 26/17 10.00 10.30 P I 13.30 K C D S S S 15.30 K C A O K 17.15 18.45 M 19.00 K 20.45 S I A S S 00.15 R D 02.15 R N 08.30 A RO 08.45 K 10.30 K 12.15 13.45 K 14.15 Á 14.30 18.00 D 18.30 D 19.00 R D 21.00 R 23.00 00.00 P S 04.00 05.00 07.00 S M 12.00 12.05 K M 13.30 S S M 17.00 17.05 S O D 18.30 S O D 20.00 S S M 21.55 22.00 K 23.25 23.30 O O 00.10 O O 00.40 M D D 01.30 S S M duló 03.00 Ó 07.00 K M 10.30 S O D 13.30 M O 14.30 M O 15.30 K 18.30 S S M 20.00 S 21.00 S 22.00 S S M duló 00.00 S O D 01.30 K S 03.00 S S M 05.00 IA Napi ajánló A A 07.25 Star Trek: S A K A T G A 14.20 A Vadász és a A B A 19.00 Becsületes A 21.00 Kingsman: A titkos A 23.45 Piszkos A 01.55 Csillagközi A L L 07.00 Kamionnal a H Á 11.00 A Yukon 12.00 Bear G Sztárok 13.00 A gépek Á 17.00 A Yukon 18.00 Kamionnal a H 19.00 A gépek 20.00 UEFA EURO 2024 20.35 UEFA EURO 2024 22.45 UEFA EURO 2024 Á B G Sztárok 04.00 A világ A B G Sztárok 07.00 Amerikai 08.00 A brit kincsH 10.00 Gigászi 11.00 Amerikai 12.00 Az autók grófja 13.00 A brit kincsvadász 14.00 Amerikai 15.00 Az autók grófja 16.00 Gigászi É 17.50 UEFA EURO 2024 20.00 UEFA EURO 2024 20.35 UEFA EURO 2024 22.45 UEFA EURO 2024 23.15 UEFA EURO 2024 00.00 A brit kincs01.00 Pokoli L L S C
magazin K
K labda Liga 07.00 Nemzeti S N magazin
Nemzeti S
Kékek
Férfi kosárlabda világbajnokság
Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
B E
H N
10.00
10.30
11.00
Nemzeti
Európa-bajnok-
Nemzeti
UEFA Bajnokok Ligája magazin
Kézilabdamagazin L Nemzetközi barátságos
Nemzeti S A G mánt Liga S L es Európa-bajno-
K&H
kézilabda Liga 02.55 Evezés Világbajnokság A V II M A K I É N B I A 4 A 4 A K 17.55 Segítség, bajban 1 A 9 S K I 20.55 S K I É N B I É N B I V II 01.10 Segítség, bajban 1 É N B I É N B I 05.05 MagánII S T T STV T 09.20 Csapdába csalva I 09.55 Csapdába csalva I C I C I C I S STV T 17.00 Csapdába I H L A szerelem I 21.30 A A L A szerelem I 02.30 A Grace klinika STV T 04.30 Csapdába csalva I CSI N I 07.50 Szívek szállodája II N A V N I M A I C I CSI A I H III C I C CSI M I H III CSI L V II C I N 23.55 D CSI L V II C I N Z III 06.35 Az elveszett II A I M II 10.20 Az elveszett II NCIS L A III A I M II S A T Különleges II NCIS L A III A I 21.00 Doktor M 23.50 A T S K II A I T T
COOL
S 13.35 K&H férfi kézilabda Liga EFA L
17.00
S 17.15
17.45
20.45
01.35
férfi
23.55
20.55
Napi ajánló
21.30
Showder Klub
Az ország legismertebb stand-up gurui: Kiss Ádám, Aranyosi Péter, Kőhalmi Zoltán, Dombóvári István, Csenki Attila lépnek ma színpadra.
A (sz)ex az oka mindennek
Egy egyéjszakás kaland során Lainey és Jake elveszítik szüzességüket. Évekkel később véletlenül összefutnak.
A mandzsúriai jelölt
Bennett Marco kapitány és Raymond Shaw őrmester együtt szolgált az Öböl-háborúban. A kuvaiti sivatagban támadás érte a szakaszukat.
A lecsó hagyományosan hétköznapi étel. Viszont ha kiegészítjük némi hússal, és változtatunk a szokásos elkészítésén, máris ünnepi fogássá változik.
(16)
VIASAT6 5 05.00 Hawaii Five-0 (15) 06.00 NCIS – Los Angeles (12) 07.05 NCIS (16) 08.05 A 09.25 D M 10.40 A klinika (12) 11.40 A klinika (12) 12.40 (12) 13.45 14.45 R 15.50 R 16.55 A 18.00 A hegyi 19.00 20.00 21.00 D 22.00 D 23.00 D 00.00 NCIS (15) 01.00 NCIS (16) 02.00 03.00 A 03.55 Exek és nyomozók 06.30 08.35 09.00 Will és 10.25 11.50 Uni12.15 13.35 14.05 Egy kap14.30 15.00 K 15.55 K 16.25 17.50 19.05 K 22.00 I A 22.30 23.00 00.55 03.00 I A 03.25 04.25 05.30 06.30 A M 07.00 07.30 Jó08.30 09.30 10.30 11.30 13.30 Jószom14.00 Jó14.30 A 15.55 16.55 Egy kap17.25 17.55 19.55 A 21.30 Family Guy 23.30 S 01.00 01.30 02.00 Family Guy (12) 02.30 Family Guy (12) 03.00 Family Guy (12) 03.30 04.00 05.00 06.40 08.40 A (12) 10.30 12.30 K 15.10 Big A 16.55 S 18.50 21.00 23.00 S 02.40 06.20 R 10.20 S son 12.20 A nap 14.45 A 16.55 M 19.00 S A I 20.00 S A I 21.00 A 23.15 MoA 01.15 KényA 04.10 RoA ngol I 05.00 R A nI 06.55 Bluey 07.20 M 07.50 M 08.55 09.50 10.50 11.50 M K M 12.45 13.45 14.35 M K M 15.55 Bluey 16.25 16.55 Bon17.25 Fe17.50 Fele18.20 M K M 19.20 K 20.25 Jessie 21.55 Ra22.55 Kiki23.55 08.00 Zoom In (12) 08.25 Close Up (12) 09.00 R 11.05 Angyali szemek (12) 13.10 mények (12) 15.40 17.20 21.00 A (12) 22.50 01.30 Megy03.20 A 06.35 A 07.10 09.15 11.15 A 13.15 SI A 15.15 CSI – New 17.15 A 19.00 CSI –M 20.00 SI A 21.55 D 23.00 Gyilkos ügyek (16) 23.55 01.55 SI M 06.30 Zoom In (12) 06.45 A 08.45 10.45 K sen veszélyes (12) 12.40 I 14.25 A 16.15 A (16) 19.05 A 21.00 sok (12) 23.30 Kopp01.30 S 06.45 07.45 M 08.45 10.45 11.45 M M 13.50 A 14.55 M M 16.55 M 19.00 A 20.00 I 22.00 M 23.00 07.45 K 08.55 Á I I 10.50 Á 12.55 K 14.00 Á I I 15.55 K 17.00 R 19.00 Á 21.00 Á 23.00 Á 05.00 O 07.00 A még nem a vég (12) O 09.00 A A 10.40 S A A 12.20 A A 14.50 Noé (12) A 17.50 2012 (12) A 21.00 R A 23.30 M K A 01.55 S A A 07.30 D A 08.00 08.30 S 09.00 O 09.30 10.48 M M 11.00 M 11.30 A 12.00 M M 12.30 M 13.00 S 13.50 M 14.30 S 15.00 15.30 M 16.00 16.30 I 17.00 17.30 Bezzeg az én 18.00 18.30 M 19.00 19.30 M 09.00 S A 10.15 11.30 John és Lisa 12.30 D 13.00 sal 13.30 A 14.00 Jó sza15.00 D R 16.00 M 17.00 17.30 A 08.00 09.00 09.20 K A 10.00 11.00 12.00 Á 13.00 O 13.30 lók14.00 A Ben Fogle-lal 15.00 16.00 Álo07.00 S 09.00 végén 10.00 Jeges pokol 11.00 Légi12.00 A nyei 13.00 lem 14.00 M 15.00 16.00 D 17.00 18.00 D
Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
RTL2
AXN
23.50
SUPER TV2
szeptember 11.
Lecsós galuska oldalassal KIPRÓBÁLT RECEPTEK A MINDENNAPOKRA HÁZI PÉKSÜTEMÉNYEK TÍZÓRAIRA A tökéletes sós kifli titka DESSZERTEK TEJBERIZZSEL TITKOS KEDVENCEINK Gyors és gyerekbarát ételek az iskolakezdéshez
Keresse az újságárusoknál!
VIASAT3 KEDD
TV2 szeptember 12. R 09.00 Szerelem van a I T N K I A I F A III A I II A I A I I RTL H E F A K RTL H K H I G I A A CSI N V N C I M M T C V II T D , I A 4 A 1 T III A 3 T H T S V I T E 1 H N S I S E B Ö Ö A I C M C H N S I H I II A E K 7 A S , M Ö R A T 7 H N S M 1 M H D M X II S S I II E A V I I E A V I I R K M A N I I I H I II H K X II K X II A X A X A X D I II D I II D I II A I D M I D M I D M I D H I II N H N N T V H H V H H R H N V H N R H T V N V M S I M S I M K M D S M M I Ma M I Ma K M Agenda S I M 00.00 I M A G II A V A I E V A V A G II NCIS X Z X III K E I K E I K E I 6 R S A M A M G S H S G G H E S A I R A R H A M A M K K G S G S S S A L , H R F E K A A A C A A A E F A C A M M K M O K A 06.00 A 09.00 A A A A A 00.00 A A A A 06.00 A ATV S S A M S A A ATV A ATV A Öt 06.00 M A miája 07.00 Agenda A S A K O M S M K K Agenda A I K M Mindennapi A I I A I S M S K Á 06.00 M 09.07 veg D A A K K K M K A K A M ne K M K 09.00 Szerelem van a S M A S M A 06.00 07.00 09.00 R M S M S 00.00
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
08 05
PRIME
Napi ajánló
Alpesi őrjárat
Az egyik erdei járőrözés során Pietro egy elhagyott furgonra talál, benne egy holttesttel. Ő Gabriel, az egyik helyi tehetős család lovászfiúja. Vannak, akik nőcsábásznak, csalónak tartják, mások szuperlatívuszokban beszélnek róla. A kisbuszban 10.000 eurót is találnak.
07.00 Snooker: Shanghai Masters Snooker
Hírek Sportmászás Világkupa Koper.
Kerékpár: Spanyol körverseny 15. szakasz A
Kerékpár: Spanyol körverseny 16. szakasz
Mountain Bike Világkupa. Lovaglás 20.00 S
Hírek 22.00 Kerékpár: Spanyol körverseny 16. szakasz Hírek
Hosszútávú autóverseny, Világbajnokság, Fuji 6h, Összefoglaló
Mountain Bike Világkupa. F O cross Snooker Sportmászás Világkupa Koper.
07.00 Kerékpár 09.00 Mountain Bike 09.45 Mountain Bike Kerékpár Kerékpár
Snooker: Shanghai MasSnooker Tenisz
Snooker: Shanghai M 20.00 Kerékpár Kerékpár 22.00 Snooker: Shanghai M 00.00 Tenisz Kerékpár Snooker 05.00 Sportmászás
Kézilabda
UFC Connected World Tour Póker. S eason XIX, 26/17. Labdarúgás. Bajnokok Ligája-magazin. Dartsklasszikusok. Van Barneveld – Van Gerwen; 2016-os vb Mai
helyzet UFC. UltiK 20.00 Ökölvívás. P rofi gála, Las Vegas Devin Haney – Vaszil Lomacsenko 00.00 Röplabda
– Férfi Európa-bajnokság. N 02.00
Labdarúgás U20-as interkontinentális Szuperkupa. B oca Juniors – AZ
Alkmaar 04.00 Teqball Tour, Rio de Janeiro.
HSMA – Magyar Televíziós vásárlás 09.00 Mai helyzet Labdarúgás U20-as interkontinentális Szuperkupa Labdarúgás. Bajnokok Ligája-magazin. Televíziós vásárlás Platinum sportmagazin Tempó-magazin Lóverseny: Kincsem+ Tuti UFC Connected Dartsklasszikusok Kézilabda
Kékek. Az OTP Bank-Pick Szeged hivatalos klubtévéje UFC 293. Sydney Israel Adesanya –Sean Strickland Röplabda Sportverda 00.00 Kézilabda Kézilabda Kézilabda
(16)
KEDD
Tizenhat
éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
szeptember 12.
A merikai vígjáték A A merikai kalandfilm Á , A merikai akcióvígjáték A A merikai–német krimi A S A merikai–kínai–kanadai akciófilm A Francia–amerikai akciófilm V A merikai–bolgár akciófilm G I A A merikai–cseh akciófilm K ínai–amerikai–kolumbiai akciófilm V A ngol–ausztrál akciófilm H A merikai–magyar akciófilm 05.00 Lehetetlen L 07.00 Kamionnal a haH Á A B G S A Á A K H A 20.00 UEFA EURO 2024 EFA B EFA E R Á B G S S M 04.40 Premier League S B G S A A H G A A A A A G A EFA E R 20.00 UEFA EURO 2024 EFA E R 22.45 UEFA EURO 2024 EFA E R A 02.00 Lehetetlen L 07.00 Nemzeti S E V K H L N S B EFA B Ligája magazin L N S L E K magazin N S F L E É 20.00 Fradi Tv N S F F L E EFA L E S zerbia – Magyar05.00 A KonyhaV V I I V I I M A K I É N B I É N B I A 4 A 4 A K X S , 1 A 9 S K X I S K X I É N B I É N B I V I I T T 1 STV T C I C I C I S V STV T C I H X L A szerelem I É A merikai–cseh vígjáték L A szerelem I A G X STV T V I C I CSI N V I S I I N A V N I M A V I C X CSI A X H III C X C X C X CSI M V II H I II D M V I 22.00 Kegyetlen nyár I N V D V CSI M V II K I A I I A I M I I A I I/16.-17. rész NCIS L A X III A I M I I S A T K I I NCIS L A X III A I L I I L I I A D M V T S Kemény I I A I Z V III T 7
D
szeptember 12.
Napi ajánló
15 évvel ezelőtt Nico a CIA embereként teljesített szolgálatot Vietnamban. A dzsungelben tapasztalt dolgok nem hagyják nyugodni a mai napig.
Én és a hercegem
Egy átlagos amerikai egyetemista lány bajba kerül. Szerelmes lesz. Pedig eddig a szülővárosában ő volt „az utolsó el nem jegyzett lány”.
Lucifer
Amikor meggyilkolják azt, akinek a lángoló kard utolsó darabja a birtokában volt, a darab eltűnik. Chloe és Lucifer nekiáll felkutatni a gyilkost.
em tudja, mit őzzön a héten enyeret sütne, de nem tudja, hogyan ogjon hozzá A mindmegette.hu eboldalon rengeteg tippet talál a s tés- őzéshez.
KEDD
VIASAT6
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
8 05.00 Hawaii Five-0 (12) 06.00 NCIS – Los Angeles (12) 07.05 NCIS (15) 08.05 A 09.25 D M 10.40 A klinika (12) 11.40 A klinika (12) 12.40 (12) 13.45 14.45 R 15.50 R 16.55 A 18.00 A hegyi 19.00 20.00 21.00 Gyilkos elmék (15) 22.00 Gyilkos elmék (15) 23.00 Gyilkos elmék (15) 00.00 NCIS – Los Angeles (15) 01.00 NCIS – Los Angeles (15) 02.00 D 06.00 08.00 08.25 09.50 Egy 11.10 11.35 13.00 I A 13.30 14.55 K 16.20 Will 17.50 Egy kap19.05 K 21.05 K 21.30 K 22.00 InA 22.30 22.55 23.30 03.10 04.10 I A 04.30 05.30 06.00 K A (12) 06.30 A M 07.00 07.30 08.00 (12) 08.30 (12) 09.30 (12) 10.30 11.30 13.30 14.30 A 15.55 16.55 17.55 19.55 A 21.30 Family 23.30 S (18) 01.00 (18) 01.30 02.00 Family 03.30 04.00 04.30 S 05.25 S 05.00 07.00 09.45 A 11.25 M 13.25 M 15.55 18.10 K 21.00 S 23.20 R 01.50 A 07.15 R I 10.15 S I 12.15 A 14.10 A (12) A 16.30 Az 19.00 S A II 21.00 K A 23.15 A 01.00 R A nI 02.00 M M A S 05.00 RohamI 06.55 07.20 M 07.50 M 08.55 09.50 10.20 Fe10.50 Bon11.50 MiK M 12.45 13.45 14.15 14.35 M K M 15.55 16.25 Bon17.25 Fe17.50 Fele18.20 M 19.20 K 20.25 Jessie 21.50 R 22.50 Ki23.55 Vio00.35 05.00 Hogyan legyünk 07.00 (12) M 09.20 A A 12.10 A A (12) A 14.40 CsillaA 18.20 A A me21.00 A 23.10 A (18) A 01.10 A A 03.20 I A A 07.00 07.30 08.00 08.30 S 09.00 H2O 09.30 10.50 M 11.00 M 11.30 A 12.00 Mini M 12.30 LoM 13.00 A 14.20 M 14.30 S 15.00 15.30 M 16.00 16.30 I len falka 17.00 17.30 Bezzeg 18.00 18.30 M 19.00 19.30 M 20.00 21.20 M
08.00 Close Up (12) 08.30 I 08.55 11.45 M 13.50 Angyali szemek (12) 15.55 18.25 (12) 21.00 A 23.10 K 01.10 A gépész (18) 02.55 (18) 04.25 A 05.00 05.35 A 07.10 09.15 11.15 A 13.15 CSI – A 15.15 CSI –17.15 A 19.00 SI M 20.00 SI A 21.55 D 23.00 Gyilkos ügyek 23.55 01.55 SI M 07.40 K 09.20 12.05 I K 14.15 16.15 A 18.55 A 21.00 23.20 R (18) 00.55 03.00 A 04.35 Close Up (12) 06.45 07.45 M 08.45 10.45 Ein11.45 Miss M 13.50 A kém 14.55 M M 16.55 M 19.00 A 20.00 I 22.00 M 23.00 01.00 A 02.00 M 07.45 K 08.55 Á I 10.55 Á 12.55 K 13.55 Á I 15.55 K 17.00 R 19.00 Á 21.00 Á 23.00 (12) 01.00 02.45 09.00 S A 10.15 11.30 John és Lisa 12.30 D 13.00 sal 13.30 A 14.00 15.00 D R 16.00 M 17.00 17.30 A 07.00 08.00 09.00 09.20 18 K A 10.00 11.00 12.00 Á 13.00 O 13.30 14.00 A Ben Fogle-lal (12) 15.00 07.00 S 09.00 A M 10.00 Jeges po11.00 S 12.00 A A 13.00 14.00 M 15.00 16.00 A K 21 00 FILM+ 21.00 AXN Nico
21.00 SUPER TV2
L
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
07.33 Ma reggel 08.00
Híradó 08.10 Nemzeti
Sporthíradó 09.20 I rás 09.22 M
09.30 Hírek 10.20 I rás 10.33 I
11.33 11.50
M 12.00 Déli
harangszó 12.01 Híradó
12.35 Nemzeti Sporthíradó 14.30 Hírek 14.33
Kárpát-medence 15.33
Esély 15.50 Ma délután
16.00 Híradó 16.15 I rás 16.20 Ma délután
16.33 Summa 16.50 Ma
délután 17.00 Híradó
17.20 I 17.22 Ma
délután 17.30 Hírek
17.33 Ma este 17.45 Agenda 18.00 Híradó
18.45 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.30
Híradó 20.20 Nemzeti Sporthíradó 20.25 I rás 21.30 Világhíradó
22.00 Híradó 22.20 Nemzeti Sporthíradó 22.40
M 23.00 Híradó
23.30 Világhíradó 00.00
Himnusz 00.02 Záróhíradó 00.20 M
M 06.32 Vár-
10.55 Hangtár 11.00 Krónika 11.05 A hely 11.30 Krónika 11.32 Vendég a háznál12.00 Déli harangszó 12.50 Vízállás 13.30 M 14.32 Fel-
15.25 Édes anyanyelvünk
16.10 M
R 09.00 Szerelem van a
I 10.00 Teleshop N 10.45
I 11.35 Az örökség
I
F 13.35 Anyák
I II 13.55 Anyák
I II A I A I
I 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás
F 20.00 A KonyhaX
09.55
Koronás sas 10.50 Nagy utazások a brit vasutakon 11.20 Univerzum
11.55 12.40
Olasz városok 12.50 Csodálatos állatcsaládok
13.50 Egy szív megáll
15.10 K 15.25
Erdei utakon 15.55
16.25 Koronás sas
17.30 18.00
Librettó 18.45 Agenda
19.00 A Duna 19.45 Szép
M 20.00 Ez itt a kérdés…
21.00 Downton Abbey
22.00 Downton Abbey
23.00 R 00.45 Papa – HeK
06.45 Kárpát-medence 07.15 Almárium 08.05 09.05 Jó ebédhez szól a nóta 09.55 I 10.55
Az elveszett paradicsom 11.10 D 11.25
Mire a levelek lehullanak
13.25 Hrvatska kronika
13.55 Ecranul Nostru
14.25 Magyar gazda
14.45
14.50 Püspökkenyér
15.20 15.55
16.50 Csa-
lád-barát 17.50 Erdei uta-
kon 18.25
19.00 Jó ebédhez szól a
nóta 20.00 Budavári Pa-
lotakoncert 21.35 Álmok
álmodói 21.40 Ridikül
22.35 Magyarok 00.32
Hetedhét kaland
09.05 M
11.30 12.05
Népzene 12.35 Koncert
15.05 Muzsikáló délután 18.00 M 19.00 Összhang 19.35
Koncert 22.00 Ars Nova
Jazz 23.58 Szózat
10.45 szenvedélyek Rüya és Ömer megkap-
08.40 Dawson és a haverok A tavaszi szünetben a
SZERDA VIASAT3
TV2 9 05.00 Hazahúzó 06.00 ATV Híradó 06.30 ATV Start 08.25 Start plusz 08.55 ATV Híradó 09.15 Fórum 10.10 Mediashop 12.10 Egyenes beszéd 13.30 Hazahúzó 14.30 Szépség Akció 16.55 Fórum 17.25 ATV Híradó 17.55 Fórum 18.40 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 A nap híre 21.55 23.00 ATV Híradó 23.25 Hazahúzó 00.20 Egyenes beszéd 01.40 A nap híre 02.35 03.25 Csatt 04.30 70007.55 Ez itt a kérdés… 08.55 Visszatérés Benyovszky-szigetére
D
11.20 C
I R
D A C I M M 09.40 Teleshop 11.20 C V II T D
a texasi I 13.30
sziget A T III 16.45 A 3 18.00 Tények H T S V 22.45 Oltári I 23.50
Extra 06.00
M Ö A I C 10.05
C 12.01
Sporthíradó 13.00 Hölgyek I II 13.40 Almárium E K 8 15.00 Almárium Ö R 17.00 Agytorna T 8 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.41 Álmok álmodói M 19.35 Mindennapi M ikor a gyermek D M X II 20.50 Skandináv lottó 21.00 Anne otthonra I I 21.50 Agapé K I A Francia–belga M I I I 01.30 Hölgyek I II 02.15 Hogy volt?! S zórakoztató Péter D 03.35 Magyar Krónika R 04.55 Édes anyanyelvünk O nline helyesírás K X II A X 08.40 Dawson és I II 11.25 Adom a napom I D M I D H I II D H I II 17.05 A Grace I I 18.00 A Grace I I 19.00 Az újonc V 20.00 Adom a napom I R A merikai–kanadai H 06.00 Napi aktuális 06.50 Napindító 07.00 Híradó 08.00 Napindító 09.30 Napindító + 10.00 Televíziós vásárlás V 12.00 Híradó H V Olvasunk a sorok között 15.00 Híradó 15.30 Paláver 17.00 Híradó 17.30 Radar 18.30 Híradó 19.30 Napi aktuális V Olvasunk a sorok között 22.00 Híradó 23.00 Napi aktuális 00.00 Radar 01.00 Hazahúzó 02.00 Televíziós vásárlás V 04.00 Napindító + 05.00 Rajzfilmsorozatok 10.05 Zou 10.45 Mirr-murr kandúr kalandjai 10.50 Pom-Pom meséi B S 11.15 A Muszk11.40 Geronimo S 12.00 Geronimo S H S 13.40 Botcsinálta H E S A 15.25 Irány a színpad! 15.35 Rozmaring pillanatok 15.40 Az ifjú R H 16.15 A Muszk16.30 Pinokkió és 16.40 Kalózka és Kapitány 17.05 Geronimo S 17.30 Geronimo S 17.55 Paddington kaS S A L , 19.35 Hetedhét kaland
kunyhó F K M
H A 01.05 Elektrip F
12.30 Walker,
A
Tények
Híradó 07.15 Ecranul Nostru
Mavi szerelme
Híradó 12.35 Nemzeti
19.45 Rozmaring
21.15 Az A38 Hajó
szeptember 13.
23.00
06.00
15.10
18.30
dése 19.05
19.30 Nagyok 20.10 20.20 Mese zene 20.25
ról napra 20.30
kumok 20.35 Egyszer volt… 21.35 Cseh Tamás 23.05 23.30 szakai zene 23.35
hely 00.00 Himnusz 00.10 Vendég a háznál 00.30 00.35 Az Este 00.55 01.03 Nagyok 08.00 08.30 09.00 A brit kincsvadász 10.00 A 11.00 Házvadászok 11.30 12.00 A brit kincsvadász 13.00 14.00 A 16.00 Aranyláz Alaszkában 18.00 18.30 19.00 A 20.00 A brit kincsvadász 21.00 22.00 23.00 Szállítmániákusok 00.00 01.00 A 02.00 A brit kincsvadász 03.00 04.00 Határ05.00 A brit kincsvadász 22.25 RTL Híradó — K A egészség és az igazság nyomáE A A I I D I II N 22.50 Harry Potter és a F R A ngol–amerikai 01.40 Az újonc V 02.25 A Grace I I D M I D M I NCIS X Z X III 02.30 Kívánságpiac E I 03.00 Kívánságpiac E I 03.30 Kívánságpiac E I 06.00 Napi aktuális 07.00 Vezércikk 08.00 09.00 Napindító 11.00 Radar 12.00 Mandíner 13.00 PestiSrácok 14.00 15.00 Paláver 18.00 Vezércikk 19.00 M 20.00 S 21.00 23.00 00.00 03.00 zene
A nap kér-
Az Este
Vers nap-
Hungari-
A
13.30 A gyanú
5 14.40 A gyanú
5 A K 17.55 Segítség, bajban
1 18.50 A gyanú
9 S K I S K
Éjjel-Nappal
23.05 Éjjel-Nappal
01.50 The Shield: Kemény zsaruk II
23 55 AXN
A Kaptár 3: Teljes pusztulás
Miután a kísérleti stádiumban lévő T-vírus kiszabadult a Védernyő Vállalat titkos laboratóriumból, először Racoon City városát, majd az egész világot megfertőzi, ezzel a népesség nagy részét zombivá változtatta. Alice egykor maga is kísérleti alany volt, akinek a kutatók megváltoztatták a génjeit.
13.30 Kézilabdamagazin
14.30 Kerékpártúra
15.00 Labdarúgás: Nemzetközi barátságos
17.00 Nemzeti Sporthíradó
17.15 Fradi Tv K H N K labda Liga
19.50 UEFA Bajnokok Ligája magazin
20.20 Nemzeti Sporthíradó
20.50 Labdarúgó U21es Európa-bajno-
K H N K labda Liga
00.20 UEFA LabdarúgóEurópa-bajnok-
02.10 Labdarúgó U21es Európa-bajno-
04.00 Evezés Világbajnokság A
SZERDA (6)
v 10 szeptember 13. 07.30 Trash Talk 08.30 Dartsklasszikusok 09.00 Dartsklasszikusok 09.30 Dartsklasszikusok 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 12.00 K A 12.30 A 13.00 K A O S 13.30 17.00 A 17.15 M zet 17.30 K A 18.30 K 20.30 K 22.30 P rofi gála, Las S 02.30 06.30 07.00 Kékek 07.30 Televíziós vásárlás 09.00 M 09.15 Ökölvívás 12.15 ós vásárlás 13.15 13.45 K 14.15 K 16.00 S I 17.00 S I 18.00 SMA M 19.00 M A M R 22.00 S I 23.00 K 00.45 K 02.30 S I A S S 07.00 S 11.30 S S M D 12.25 12.30 M F D D 13.00 K S 18.00 A 18.30 M F O 19.00 20.00 S 22.00 K S 00.00 K S szakasz 00.30 S ship Tour 01.30 S 03.00 S S 04.00 K S 06.30 IA 07.30 K rékpár 09.00 M 10.00 M 11.00 Kerékpár 12.30 S 13.30 S 17.00 17.30 18.30 S 20.00 Kerékpár 22.00 S 00.00 S 01.30 Kerékpár 03.00 S 05.00 Vitorlázás
04.20 Isten megbocsát, én O H A 09.30 Értékes K 11.25 A majmok bolygója: H A 14.20 Die Hard: Drágább, mint az A 16.20 A mestergyilkos: F A 18.20 Halálos A 21.00 Mutánsok A 23.15 Alien: C A 01.45 Pain and G A 05.00 Lehetetlen 06.00 Lehetetlen 07.00 Kamionnal a halálutakon –H Á 11.00 A Yukon 12.00 Bear Grylls –Sztárok 13.00 A gépek Á 17.00 A Yukon 18.00 Kamionnal a halálutakon –H 19.00 A gépek 20.00 Ninja Warrior H 22.30 UEFA: Barátságos 00.45 Premier League Á 03.00 Bear Grylls –Sztárok 04.00 Superfight Series Hungary 11. 06.00 Bear Grylls –Sztárok 07.00 Amerikai 08.00 Pokoli 09.00 Hegyi emberek 10.00 Gigászi 11.00 Amerikai 12.00 Az autók 13.00 A brit kincs14.00 Amerikai 15.00 Metál – Autócsodák Brian 16.00 Gigászi 17.00 Hegyi 18.00 Pokoli 19.00 A brit kincs20.00 A brit kincs21.00 Vadászat H 22.00 Vadászat H 23.00 A Yukon 00.00 A brit kincs01.00 Pokoli 02.00 Lehetetlen
Nemzeti Sporthíradó
Hajime magazin
Tollaslabda
Nemzeti Sporthíradó S
Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
Napi ajánló
07.00
07.25
07.55
10.00
10.45 Atlétika – Gyémánt Liga Stockholm O
13.00 Nemzeti Sporthíradó
V II V
K I
B I
II 09.10 Mestercukrász –Az édesszájú
11.20 Éjjel-Nappal
B I
B I V
Segítség, bajban
B I 05.05 Csapdába II S V 08.35 Több mint T 1 08.45 STV2 Tények 09.20 Csapdába I 09.55 Csapdába csalva I C I S V STV T 17.00 Csapdába I H 19.00 Power of Love –A szerelem I B A 23.25 Power of Love –A szerelem I 01.20 A Grace klinika 02.20 STV2 Tények 03.20 Veled is megI 06.00 CSI – New York-i V I 07.50 Szívek II D M V I 10.35 Medicopter 117 –A V I C 13.50 CSI – A hely14.50 Halálos fegyver III C C C 19.00 CSI – Miami V II 20.00 Halálos fegyver III D M V I 22.00 Kegyetlen nyár I N V D V 00.55 CSI – Miami V II 01.50 Kegyetlen nyár I N V Z V III
Az elveszett ereklyék II 08.35 A törvény I M II
Az elveszett ereklyék II
NCIS –L A III A I M II
S.W.A.T. –Különleges II
NCIS –L A III A I D H II D H II
Doktor House II
A Kaptár 3: Teljes
I 22.00
II 01.10
1 02.10 Éjjel-Nappal
06.35
10.25
12.25
16.15
18.05
22.55
23.55
I
A
07.50
Tök állat
A helyi rendőrőrsön írnokként dolgozó, kétbalkezes Marvin nyomozó szeretne lenni. Egy éjjel véletlenül egyedül kell felügyelnie a körzetet.
Szívek szállodája
Ahogy lehull az első hó, Lorelai és Max is összejönnek egymással egy randit követően. Lane nem találja magát az idő alatt, ameddig Rory a nagyszüleinél időzik.
Az aranyifjú
Ferit nagy kalamajkába keveredik. Seyran váratlan helyzetben találja magát. Szuná pedig inkább vásárolni megy...
Minden SZERDÁN
Fanny magazin
Sztárok, egészség- és diétatippek, szépségápolás, ezotéria, rengeteg praktikus tanács és érdekes olvasnivaló – mindezt megtalálja hétről hétre a Fanny magazinban!
VIASAT6
SZERDA
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
11 05.00 Hawaii Five-0 (15) 06.00 NCIS – Los Angeles (12) 07.05 NCIS (15) 08.05 A 09.25 D M 10.40 A klinika (12) 11.40 A klinika (12) 12.40 (12) 13.45 14.45 R 15.50 R 16.55 A 18.00 A hegyi 19.00 20.00 21.00 Gyilkos elmék (15) 22.00 Gyilkos elmék (15) 00.00 Gyilkos elmék (15) 01.00 Gyilkos elmék (15) 02.00 Gyilkos elmék (15) 03.00 D 03.55 Exek és nyomozók (15) 06.05 07.55 08.25 Will és 09.45 10.10 11.05 11.35 13.00 I A 13.30 14.55 K 15.50 K 16.15 17.40 18.35 19.05 K 22.00 InA 22.30 22.55 02.45 03.10 04.10 I A 04.30 05.30 06.30 A M 07.00 07.30 Jó08.30 09.30 10.30 Egy 11.00 11.30 13.30 Jószom14.30 A (12) 15.55 (12) 16.55 17.55 19.55 A 21.30 23.30 S 01.00 01.30 02.00 Fa03.30 04.00 04.30 S 04.55 S 05.25 S 05.00 06.40 08.35 10.15 Bee11.55 A 14.10 A 16.10 18.10 21.00 Ha23.25 01.40 A 06.10 R 10.10 S son (12) A II 11.10 S A II 12.10 S (12) A 15.00 K 17.00 S A 19.00 S A II 21.00 22.45 S 00.55 A (12) A 03.20 A me05.00 Ro(12) 07.20 M 07.50 M 08.55 09.50 10.50 11.45 M K M 12.45 13.45 14.35 M K M 15.55 16.25 17.25 18.20 M K M 19.20 Kiki20.25 Jessie 21.50 R 22.50 K 23.55 00.35 01.20 Binny és a szellem 08.00 M manó 09.40 11.40 Sólyomasszony 14.10 16.15 19.10 40 nap és 21.00 A 22.50 00.55 A 02.35 Moz04.05 05.35 Zoom In (12) 05.35 A 07.10 09.15 11.15 A 13.15 SI A 15.15 SI 17.15 A 19.00 CSI M 20.00 SI A 21.55 D 23.00 Gyilkos ügyek 23.55 01.55 SI M 02.55 06.30 Zoom In (12) 06.40 09.15 S 11.20 (12) 14.05 D 15.45 A ha19.10 A 21.00 I 23.25 Un01.50 K 03.05 04.40 Close Up 07.45 M 08.45 10.45 11.45 M M 13.50 A ha14.55 M M ple 16.55 M lyei 19.00 A (12) 20.00 FBI – New 22.00 M 23.00 01.00 A kém 02.00 M 02.50 07.45 K 08.55 Á I 10.55 Á 12.55 K 13.55 Á I I 15.55 K 17.00 Emilie Ri19.00 Álom és 21.00 Á 23.00 A 01.00 02.45 07.45 A A 09.25 K A 11.10 Alfa és Omega (12) A 12.50 Dennis, a komisz A 14.45 R R R A 16.45 A 18.40 NyoO lasz–21.00 A 23.30 A 01.40 A 07.00 07.30 D A 08.00 08.30 S 09.30 10.48 M 11.00 M 11.30 A 12.00 M M 12.30 M 13.00 Münó, a 14.30 GeS 15.00 Gó15.30 WenM 16.00 16.30 I 17.00 17.30 Bezzeg az én 18.00 18.30 M 19.00 19.30 M 20.00 A 09.00 S 10.15 11.30 John és Lisa 12.30 D 13.00 13.30 A 14.00 15.00 D R 16.00 M 17.00 17.30 A 18.00 D 08.00 09.00 09.20 K A 10.00 11.00 12.00 Á 13.00 O 13.30 lók 14.00 A Ben Fogle-lal 15.00 16.00 A 09.00 A M 10.00 Jeges po11.00 S 12.00 A A 13.00 14.00 M 15.00 16.00 A K 17.00
21 00 Paramount Network
TV2
Napi ajánló
16.45
COOL
szeptember 13.
CSÜTÖRTÖK VIASAT3
TV2 szeptember 14. F R 09.00 Szerelem van a I T N K I Az örökség I F A I II A III A I A I I RTL H E F A K RTL H K A I I A É H 1 C 2 D I II D I II C I M M T C V II T D , I A 4 A 1 T III A 3 T H T S V I T különkiadás I I H N S I Á S M Ö A I C E H I M 1 C H N S I Á H I II A E K 9 A I E H S , M Ö R S A T 9 H N S I Á M M D M X II B N A Ö I I I H I II K X II A X D I II D I II D I II A I D M I D H I II D H I II A G II A V A I R Z H N N H N N T V H H V H H R H N V H N 00.00 Radar H T V N M S I M S I I M I M M I M M I M K M I M M I 48 S I M 00.00 I M H A A V A G I I D M I D M I D H III T E 1 NCIS X Z X III K E I K E I 12 R C B A M G S H S B H E S A M N véred? R A R H K K G S S S A L , H R F A H A S E F H H A S 09.05 M K M M S A S 09.00 A A A A A A A 00.00 A A A A D 05.00 06.00 A ATV S S A M S A A ATV A O A O (12) M A A D HajK M K A A S D A D A 00.50 A S 06.55 ViA S K S I K S I A Á R 06.00 M D A K KaM A K LoM 100 R 06.00 07.00 09.00 R M S M S 00.00 A Az örökség ára R R
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
21 00
Az utolsó cserkész
A lecsúszott cinikus magánnyomozó összeáll a szintén züllött ex-hátvéddel, hogy megpróbáljanak megoldani egy halálesetet. Joe Hallenbeck egy kiégett nyomozó; Jimmy Dix pedig egy volt LA Stallions játékos. Hallenbecket felbérelik, hogy megvédje Coryt.
05.00 Kerékpár 07.00 S 08.00
Snooker. N
11.30 Vitorlázás: Sail GP
Saint Tropez 12.30 Kerékpár: Spanyol körverseny 18. szakasz 18.00
Kerékpár: Szlovák körverseny 2. szakasz 19.30
Mountain Bike Világkupa
összefoglaló 20.00 Snooker. N 22.00
Kerékpár: Spanyol körverseny 18. szakasz
23.00 Sports Spotlight
00.00 Lovaglás: Grand Slam Torna Spruce Meadows Díjugratás 01.00 A 01.30
Snooker. N
03.00 Olimpiai Játékok –Home of the Olympics
04.00 Kerékpár: Szlovák körverseny 2. szakasz
07.30 Ökölvívás 10.30
Televíziós vásárlás 11.30
Tempó-magazin. I sm.
12.00 Dartsklasszikusok
12.30 Dartsklasszikusok
13.00 Kézilabda – EHF
Férfi Bajnokok Ligája
14.45 Kézilabda – EHF
Férfi Bajnokok Ligája
Mai helyzet
Trash Talk 17.45 Kézilabda 20.30 Kézilabda –
EHF Férfi Bajnokok Ligája 22.45 World Tour Póker 23.45 Röplabda –
Férfi Európa-bajnokság
01.45 Röplabda – Férfi
Európa-bajnokság 03.45
Labdarúgás. UEFA Outraged 04.00
Bajnokok Ligája 2021-es 05.00
Emberek Bajnokok Ligája
Sportmászás
07.00 Kerékpár 09.00 Kerékpár 10.00 Szörf 11.00
Kerékpár 12.30 Snooker 13.30 Snooker 17.00
Sportmászás 18.30
Snooker 20.00 Kerékpár
22.00 Snooker 00.00
Golf 03.00 Snooker
05.00 Olimpiai Játékok –Home of the Olympics
05.30 Olimpiai Játékok
07.00 Tempó-magazin
07.30 Televíziós vásárlás 09.00 Mai helyzet 09.15
Kézilabda 11.00 Televíziós vásárlás 11.30 Kézilabda 13.15 Televíziós vásárlás 13.45 Lóverseny: Kincsem+ Tuti 14.15 Labdarúgás 14.30 UFC 293. Sydney Israel Adesanya – Sean Strickland 18.00 Röplabda 20.00 Dartsklasszikusok. Taylor –Painter; 2004-es vb 20.30 Dartsklasszikusok. Taylor – Wright; 2017-es World Matchplay 21.00 Röplabda – Férfi Európa23.00 Kézilabda 01.00
Kézilabda 03.00 Ökölvívás. P rofi gála, Las Vegas Janibek Alimkhanuly – Denzel Bentley
CSÜTÖRTÖK
(16)
Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
FILM+
szeptember 14.
A
T A
M
S K
kalandfilm R A
akciófilm G
A merikai–cseh akciófilm T A merikai akciófilm A merikai thriller R A merikai–angol–japán–magyar fantasztikus kalandfilm 21.25 A Francia–amerikai akciófilm 23.20 A sötét K anadai–amerikai akciófilm H A Francia–amerikai akciófilm L K H Á A B G S A Á A K H A N H L S L N L Á B G S S S H N S K F B N S EFA L E S N S S F T EFA B L N S V L E K H N K L N S L N E V E V T K ínai nyílt bajnokK S B G S A H G A M A B A A M A B G H A V H A A L L A K V V I I M A K I É N B I É N B I A 5 A K S , 1 A 9 S K X S K X É N B I É N B I V I I S , 1 É N B I S V T T 1 STV T C I C I C I C I C I S V STV T C I H X L A I L L A I A G STV T V I C I CSI N V I N A V N I S I I D M V I M A V I C X CSI A X H I II C X CSI M V II H III D M V I K I N V D V CSI M V II K I A I I A I I A I M I I A I I NCIS L A X III A I M I I S A T K I I NCIS L A X III NCIS L A X III A I A V A T T S K I I 13
Napi ajánló 04.30 Diszkópatká-
merikai vígjáték
merikai katasztrófafilm
T
anadai–amerikai
merikai
I A
szeptember 14.
Napi ajánló
21.25 MOZI+
Murdoch rejtélyei
Holtan találnak egy férfit, akiről kiderül, hogy csalásokkal kereste kenyerét, ráadásul Crabtree rendőr nagynénje is belekeveredik az ügybe.
A szállító
A szállító egy erődszerű házban él, ha hívják, megy szuper járgányával, hibátlanul, időre házhoz szállítja, amit rábíznak, majd eltűnik nyomtalanul.
Furcsa pár
Oscar régi álma válik valóra, mikor felkérik, hogy végezze el a kezdő dobást egy New York Mets baseball meccs előtt.
Keresse az újságárusoknál!
Mit zen a teste Az astronet.hu internetes oldalon található horoszkópokban elolvashatja, hogyan hatnak a bolygóállások az egészségi állapotára.
VIASAT6
CSÜTÖRTÖK
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
14 05.00 Hawaii Five-0 (12) 06.00 NCIS – Los Angeles (12) 07.05 NCIS (15) 08.05 A 09.25 D M 10.40 A klinika (12) 11.40 A klinika (12) 12.40 (12) 13.45 14.45 R 15.50 R 16.55 A 18.00 A hegyi 19.00 20.00 21.00 NCIS (15) 22.00 NCIS (15) 23.00 00.00 Gyilkos elmék (15) 02.00 Gyilkos elmék (15) 03.00 NCIS (15) 03.55 Exek és nyomozók (15) 06.05 08.05 08.35 Will és 09.55 11.20 Uni11.45 13.05 I A 13.35 Egy 14.05 15.00 K 16.25 Will 17.50 Egy kap19.15 K 22.00 I A 22.30 nis 23.00 00.00 01.00 02.50 03.15 04.15 I A 04.35 05.30 06.30 A M 07.00 07.30 08.30 El09.30 10.30 11.30 13.30 Jószomszé14.30 A 15.30 A 15.55 16.55 17.25 Egy kap17.55 19.55 A 21.30 23.30 S 01.00 01.30 (12) 02.00 (12) 03.30 04.00 04.30 S 04.55 S 05.00 07.00 09.20 K 10.50 M 12.45 14.30 A nagy nap (12) 16.25 (12) 18.50 S sok (12) 21.00 M M S 23.30 01.25 A 07.25 R 10.25 S son (12) A II 11.25 S A II 12.25 A (12) 14.45 S A 16.30 A 19.00 S A II 21.00 M A 23.45 A film 01.25 A 03.55 R (12) A II 06.55 07.20 M 07.50 M 08.55 09.50 10.20 Fe10.50 Bon11.50 MiK M 12.45 13.45 14.35 M K M 15.55 16.25 17.25 18.20 MiK M 19.20 Kikiwaka 20.25 Jessie 21.50 R 22.50 Ki23.55 Vio00.35 05.20 A (12) A film 07.10 S A (12) A film 08.45 M S 10.45 A A 12.40 Noé (12) A 15.40 A (12) A 18.10 A A 21.00 A 23.10 S A 01.00 A 03.15 07.00 07.30 D A 08.00 08.30 S 09.30 10.45 M 11.00 M 11.30 A 12.00 M M 12.30 M 13.00 A 14.20 M 14.30 S 15.00 15.30 M 16.00 16.30 I 17.00 17.30 Bezzeg az én 18.00 18.30 M 19.00 19.30 M 20.00 Mesék a
08.00 Zoom In (12) 08.35 Close Up (12) 09.05 S 11.05 14.45 A 16.50 D (12) 18.55 21.00 Gyil22.55 00.50 M 02.55 Az A 06.35 A 07.10 09.15 Gyilkos11.15 A 13.15 CSI – A 15.15 CSI –17.15 A 19.00 SI M 20.00 SI A 21.55 D 23.00 Gyilkos ügyek 23.55 01.55 SI M 02.55 06.30 A gén 08.35 A Apokalipszis 10.20 M 12.35 A 14.25 16.30 kosok 19.05 S 21.00 A (15) 23.45 02.15 A 03.50 I A M 06.45 07.45 M 08.45 10.45 11.45 M M 13.50 A ha14.55 M M ple (12) 16.55 M 19.00 A ha20.00 FBI – New 22.00 M 23.00 01.00 A kém (12) 02.00 M 07.45 K 08.55 Á I I 10.55 Á 12.55 K 13.55 Álom és 15.55 K 17.00 Emilie Ri19.00 Álom és 21.00 Á 23.00 01.00 02.00 10.15 11.30 John és Lisa 12.30 D 13.00 13.30 A 14.00 15.00 D R 16.00 M 17.00 sal 17.30 A 18.00 D 19.45 John és Lisa 08.00 09.00 09.20 K A 10.00 11.00 12.00 A 13.00 O 13.30 lók 14.00 A Ben Fogle-lal 15.00 16.00 A 07.00 S 09.00 végén 10.00 Jeges pokol 11.00 Légi12.00 A ményei 13.00 14.00 M 15.00 16.00 A K 17.00 18.00 D 16 55 TV4 09 30 COMEDY CENTRAL
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
07.33 Ma reggel 08.00
Híradó 08.10 Nemzeti
Sporthíradó 08.15 I rás 09.22 M
10.00 Híradó 10.15 Nem-
zeti Sporthíradó 11.33
I 11.50 Ma 12.45 I
12.50 Ma délután 13.00
Híradó 13.20 I
13.30 Hírek 13.33 Ma
délután 14.00 Híradó
14.20 I 14.30 Hírek 14.33 Magyar gazda
14.50 Ma délután 15.00
Híradó 15.33 Magyarország Ma 16.33 Unió27
17.00 Híradó 17.20 I
rás 17.33 Ma este 17.45
Agenda 18.00 Híradó
18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 I 18.45
Ma este 21.22 V4 Híradó
21.30 Világhíradó 22.00
Híradó 22.20 Nemzeti
Sporthíradó 22.30 I rás 22.40 Ma éjjel 23.00
Híradó 23.15 Angol nyel23.30 Világhíradó 00.00 Himnusz
00.10 I 00.20 Ma
éjszaka
06.00 Jó reggelt, Ma09.07 Napközben 11.32 Vendég a háznál 13.01
13.30 I
14.05 A szezon vége
14.32 15.10
15.25 Édes
22.30 Oltári történetek Az Oltári történetek legújabb adásában visszaasszonya, ami alaposan felkavarja az állóvizet.
anyanyelvünk 15.32 Kalendárium 16.10 Jó naM 18.01
Határok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.05 Az Este 19.30 Nagyok 20.10
Lovak, kutyák, madarak
20.35 Regényes történelem 21.05 Rádiószínház
kulissza 21.30 Bartha
Gusztáv 21.55 Rádiószínház zene 22.30 Sportvilág 23.00 Krónika 23.05
23.30 Éjszakai
zene 23.35 A hely 00.10
Vendég a háznál 00.35 Az Este 00.55 Éjszakai 01.03 Nagyok 01.30 A szezon vége
06.05 Muzsikáló reggel
09.05 M
05.30 Ön is tudja? 06.00
Mindenki Akadémiája
07.00 Librettó 07.40
Agenda 07.55 Ez itt a kérdés… 08.55 Építette
Ybl Miklós 09.55 Koro-
nás sas 10.50 Megterítve
11.40 Táj, ecsettel 12.25
A nyulak figyelemre mél-
tó világa 13.25 Isten hoz15.05 Szabadság tér ‚56 15.55 A
Nagyok 16.25 Koronás
sas 17.30 Ön is tudja?
18.00 Librettó 18.45
Agenda 19.00 A világ madártávlatból (6) 19.30
Kritika 20.00 Ez itt a kérdés… 21.00 A fekete bojtár 22.30 Sztankay mozija 22.45 Vissza a mamahotelbe (16) 00.15 Agenda 00.35 Librettó
05.30 Édes anyanyelvünk
05.35 I 05.55
Multiverzum 06.20 Kárpát-medence 06.40 hadR 07.10 Almárium 08.05 09.00
Jó ebédhez szól a nóta
10.25 Isten kezében
11.20 Jó estét nyár, jó estét szerelem 13.20 I
járás 13.25 Rondó 13.55
Kárpát-medence 14.15
Álmok álmodói 14.30
Magyarország Ma 14.55
Multiverzum 15.25 Kár-
pát-medence 15.55 Hogy 16.55 Család-barát
17.45 I 17.55 Er-
dei utakon 18.25 Önök 19.00 Jó ebédhez
szól a nóta 20.00 Beugró 21.00 Híradó
12.05 Népzene 15.05
Muzsikáló délután 18.00
Súgólyuk 19.00 Arckép
19.35 Koncert 22.00 Ars
Nova 23.00 Jazz 00.00
Notturno
F R 09.00 Szerelem van a I 10.00 Teleshop N I 11.35 Az örökség
I 12.30 F 13.35 Anyák
I II 13.50 Anyák
I II A I A I I 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás F A K
12.30 Fókusz Hétköznaponként jelentgazin a legfrissebb hírekkel, emberi sorsokkal és helyszínekkel.
22.30 RTL Híradó — K
00.20 A Robert McCall azt hitte, visszavonulhat a harctól, de számára most szélyes évek.
21.25 Harry Potter és a Halál ereklyéi I. A ngol kalandfilm
A
06.00 A 08.00 Hogyan csinálják? 08.30 Hogyan készült? 09.00 A brit kincsvadász 10.00 A
11.00 Házvadászok11.30
12.00 A brit kincsvadász 13.00
14.00 Rejtett kincsek 15.00 Rejtett kincsek 16.00 Csomagcsaták 17.00 Csomagcsaták 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készült? 19.00 Autókeres-
VIASAT3
PÉNTEK TV2 15 05.00 Hazahúzó 06.00 ATV Híradó 06.30 ATV Start 08.25 Start plusz 08.55 ATV Híradó 09.15 Fórum 10.10 Mediashop 12.10 Egyenes beszéd 13.30 Hazahúzó 14.30 Szépség Akció 16.55 Fórum 17.25 ATV Híradó 17.55 Fórum 18.40 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 A
21.55 Csatt.2 23.00 ATV Híradó 23.25
00.20 Egyenes beszéd 01.40 A nap híre 02.35 Csatt.2 03.25 Ostrom 04.30 700-as klub (12)
nap híre
Hazahúzó
C I M M
C V II T
I
4 A 1 T III A 3 18.00 Tények H T S V 22.30 Oltári I 23.45 Tények Extra 1 07.15 Kárpát-medence 07.40 A Nagyok Ö A I C 09.55 Egy Perc Híradó I M C 12.01 Híradó 13.00 Hölgyek I II 13.40 Almárium E K 1
Almárium
Egy Perc Híradó I
Szép hazánk, Magyarország! S kanzenek Ö R 17.00 Agytorna T 1 17.50 Szerencse18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó I 18.40 Pollenjelentés 18.41 Álmok álmodói 18.50 Mavi szerelme 19.35 Mindennapi A z igazságról D M X II 20.45 A Mississippi 22.55 A kárhozat útja I I I 01.40 Hölgyek I II 02.20 Magyar Világ 02.45 Hogy volt?! S 03.40 Magyar Krónika R Tehetség terjeng 04.55 Édes anyanyelvünk I használata K X II K X II A X 08.40 Dawson és I II 09.35 Dawson és V I 11.25 Dumaszínház 2 D M I D H I II D H I II 17.05 A Grace klinika II 18.00 A Grace klinika II 19.00 Az újonc V 20.00 Dumaszínház 3 H 06.00 Napi aktuális 06.50 Napindító 07.00 Híradó 08.00 Napindító 09.30 Napindító + 10.00 Televíziós vásárlás V 12.00 Híradó H V Olvasunk a sorok között 15.00 Híradó 15.30 Paláver 17.00 Híradó 17.30 Radar 18.30 Híradó 19.30 Napi aktuális V Olvasunk a sorok között 22.00 Híradó 23.00 Napi aktuális 00.00 Radar 01.00 Hazahúzó 02.00 Televíziós vásárlás V 04.00 Európai híradó 05.00 Rajzfilm sorozatok 11.40 Geronimo S 12.00 Geronimo S H H 13.15 Sissi 13.40 Botcsinálta H E S A M Neked van testvéred? 15.35 Rozmaring pillanatok 15.40 Az ifjú R H 16.15 Pinokkió és 16.40 Kalózka és Kapitány 17.05 Geronimo S 17.30 Geronimo S 17.55 Paddington ka18.05 Paddington ka18.15 Sissi S A L , 19.35 Hetedhét kaland 19.45 Rozmaring kunyhó F 20.40 Magas és M A A H ES 01.00 Elektrip F H H
09.40 Teleshop
D 12.30 Walker, a texasi
13.30 A sziget
15.00
15.20
15.30
szeptember 15.
kincsvadász
Autó22.00
kincsvadász 23.00 Autók 00.00 Csu01.00 Autó02.00 A brit kincsvadász
I CSI
I F T
D I II
20.00 A brit
21.00
A brit
CSI A
A
hália Színház
00.20
02.30
03.15
I I D M I D M I NCIS X Z X III 02.25 Kívánságpiac E I 02.55 Kívánságpiac E I 03.25 Kívánságpiac E I 06.00 Napi aktuális 07.00 Vezércikk 08.00 Hír TV 7 órai híradója 09.00 Napindító 11.00 Radar 12.00 Mandíner 13.00 PestiSrácok 14.00 Háború Ukrajnában 15.00 Paláver 18.00 Vezércikk ism. 19.00 Mandiner ism. 20.00 PestiSrácok ism. 21.00 Napindító ism. 23.00 Napi aktuális ism. 00.00 Paláver ism. 03.00 Zene
Az újonc V
A Grace klinika
21 25
Harry Potter és a Halál ereklyéi
Rossz idők járnak Harry Potterre és barátaira, elveszítették a legfőbb támaszukat, Dumbledore professzort. Így csak magukra számíthatnak a Voldemort elleni harcban. Voldemort a különös halálereklyék, a horcruxok után kutat.
05.00 Kerékpár: Spanyol körverseny 18. szakasz
07.00 Snooker. N egyed08.00 Snooker.
E 11.00 Sportmászás Világkupa Koper. D
12.00 Kerékpár: Spanyol körverseny 18. szakasz
18.00 Kerékpár: Romandiai körverseny 1. szakasz 20.00 Snooker. E 22.00 Kerékpár: Spanyol körverseny 19. szakasz 00.00 Kerékpár: Romandiai körverseny 1. szakasz 01.00 Kerékpár: Szlovák körverseny 3. szakasz 01.30 Snooker. E 03.00 Kerékpár: Romandiai körverseny 1. szakasz 04.00
Kerékpár: Szlovák körverseny 3. szakasz
07.30 UFC. Ultimate Knockouts 08.00
Emberek Bajnokok Ligája
09.00 Trash Talk 10.00
Televíziós vásárlás 11.00
Teqball Tour 13.00 Kézilabda – EHF Férfi Bajnokok Ligája. C soportkör
OTP Bank-Pick Szeged –PSG 15.00 Kézilabda –EHF Férfi Bajnokok Ligája. C soportkör Magdeburg – Telekom Veszprém 17.00 Labdarúgás.
17.30 Csillagok között
19.00 Darts – World Series of Darts 1. nap, Finals, Amszterdam 23.00 World Tour Póker. S eason XIX, 26/18. 00.00 Kézilabda
04.00 Kézilabda 04.30
rém hivatalos klubtévéje
05.00 Kékek
06.00 Hosszútávú autóverseny: FIA Endurance Világbajnokság 07.00 Kerékpár 09.00 Kerékpár
10.00 Mountain Bike
10.30 Hírek 11.30 Hoszszútávú autóverseny: FIA Endurance Világbajnokság 12.30 Snooker 13.30 Snooker 16.30 Hosszútávú autóverseny: FIA Endurance Világbajnokság 18.30 Snooker 20.00 Kerékpár 22.00 Snooker 00.00 Golf 03.00 Snooker. E 05.00 Hosszútávú Motorverseny Világbajnokság Suzuka 8h
06.00 UFC. A merikai, 06.30 Televíziós vásárlás 09.00 Mai helyzet 09.15 Kézilabda –EHF Férfi Bajnokok Ligája 11.15 Kézilabda – EHF Férfi Bajnokok Ligája. C soportkör Magdeburg –Telekom Veszprém 13.15 Ökölvívás. P rofi gála, Carson Regis Prograis –José Zepeda 16.15 AEROsport 16.30 Trash Talk
17.30 Tempó-magazin
18.00 World Tour Póker. S eason XIX, 26/18. 19.00 Heti helyzet 20.00 Ökölvívás. P rofi gála, Las Vegas Devin Haney – Vaszil Lomacsenko 00.00
Csillagok között 01.30 Labdarúgás. Olasz Baj02.00
Darts – World Series of Darts
(6)
PÉNTEK 16 szeptember 15.
Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
O
A
04.15 Én és én I A merikai vígjáték T A merikai vígjáték R II A merikai filmdráma 10.50 Hamis a M agyar akcióvígjáték A merikai–francia akciófilm H A merikai–magyar akciófilm B A merikai–kanadai akciófilm 21.15 Hitman: A 47-es A merikai–angol–német–kanadai akciófilm 23.15 Kingsman: A titkos A ngol–amerikai akcióvígjáték R A merikai krimivígjáték L L K H Á 11.00 A Yukon B G S 13.00 A gépek Á 17.00 A Yukon K H 19.00 A gépek 20.00 Premier League N 20.35 Premier League S B 22.10 Premier League N B 23.45 Premier League Á B G S 07.00 Amerikai 09.00 Hegyi emberek G 11.00 Amerikai M A B 13.00 A brit kincs14.00 Amerikai M A B G 17.00 Hegyi emberek 19.00 La Liga L L S 20.50 La Liga TOP 20.55 La Liga 23.10 A Yukon 00.10 A brit kincsL L L Nemzetközi ba07.00 Nemzeti S 07.30 Pecatúra L E 10.00 Nemzeti S V magazin N magazin F F 1. szabadedzés 12.30 Boxutca T D pa M agyarország –Törökország F 2. szabadedzés T D pa K H N K L B K F L É 22.15 Nemzeti S 22.45 Boxutca T D pa B K L V I I M A K I É N B I É N B I 13.25 A gyanú 5 14.40 A gyanú 5 A K S , 2 18.50 A gyanú 9 S K X É N B I É N B I V I I S , 2 É N B I É N B M I I S V 08.35 Több mint T 1 08.45 STV2 Tények C I C I C I C I C I S V STV T C I H X L A I A amerikai dráma L A I A G 02.20 STV2 Tények V I CSI N V I N A V N I S II D M V I M A V I C X CSI A X H III C X CSI M V II H III D M V I K I N V D V CSI M V II K I N V D A I I A I M I I A I I A I II NCIS L A X III A I M I II S A T K I NCIS L A X III A I 21.00 A D M V T S Kemény I I A I T
Napi ajánló
VIASAT3
21.15
Napi ajánló
2012
Jackson Curtis a Yellowstone Nemzeti Parkban kirándul a gyerekeivel, amikor váratlanul katonák jelennek meg, és egy laboratóriumba szállítják őket.
Hitman: A 47-es ügynök
A 47-es ügynököt még senki sem látta. Aki látta, nem ismeri fel. Aki felismerte, nem élte túl.
300
A görög-perzsa háborúban a görögök Marathon mellett megállították az ellenséget. Tíz évvel később Xerxes vezeti az újabb perzsa támadást.
Keresse az újságárusoknál!
Ha tudni akarja, hogyan marad a kánikulában is hideg a lakás, vagy hogyan lehet zöldebb a konyha, akkor lapozza fel a Lakáskultúra magazint!
(16)
PÉNTEK 17 05.00 Hawaii Five-0 (15) 06.00 NCIS – Los Angeles (12) 07.05 NCIS (15) 08.05 A 09.25 D M 10.40 A klinika (12) 11.40 A klinika (12) 12.40 (12) 13.45 14.45 R 15.50 R 16.55 A 18.00 A hegyi 19.00 20.00 21.00 Hawaii Five-0 (15) 22.00 Hawaii Five-0 (15) 23.00 911 L.A. (15) 00.00 A 01.00 xas (15) 02.00 (12) 04.35 I 06.05 08.00 08.30 09.50 10.50 Egy 11.15 11.40 13.00 I A 13.30 14.55 K 15.25 K (12) 15.55 K 16.20 17.40 Egy 19.05 K 22.00 I A 22.30 22.55 D 01.25 03.05 04.05 I A 04.30 06.00 K A 06.30 A M 07.00 07.30 08.30 10.30 Egy kap11.30 13.30 14.30 A 15.55 16.55 (12) 17.25 17.55 20.00 K 20.30 K 21.00 M D 22.30 Family 23.00 Family 23.30 S 01.00 01.30 02.00 03.30 04.00 05.00 07.00 09.15 M egy apa van (12) 11.10 A 12.55 A (12) 15.20 18.10 K (12) 21.00 A 23.15 S 01.30 03.25 I A 06.20 R 10.20 S son (12). A II 11.20 S A II 12.20 14.20 Alko16.50 Alko19.00 S . A II 20.00 S son (12). A II 21.00 S . A me23.50 xXx (12) 02.15 . A 04.10 R . A nII 05.00 R 07.20 M 07.50 M 08.55 09.50 11.50 M K M 12.45 13.45 14.35 M K M 15.55 16.25 17.25 17.50 Fe18.20 M K M 19.20 K 20.25 Jessie 21.50 Ra22.50 Kiki23.55 00.35 01.20 02.10 08.00 M 09.45 M 11.55 13.40 16.25 18.30 21.00 22.55 01.15 02.55 Sils Ma04.50 Close Up (12) 05.45 Zoom In 07.10 09.15 Co11.15 A 13.15 SI A 15.15 CSI – New 17.15 A 19.00 CSI –M 20.00 SI A 21.55 D 23.00 Gyilkos ügyek 23.55 01.55 SI M 02.55 03.55 06.30 08.40 S 10.50 D 12.35 Az 15.20 K 17.10 A 18.50 21.00 K 22.45 S 00.45 Az 02.35 04.05 R 05.20 Close Up (12) 05.45 M 06.45 07.45 M 08.45 10.45 11.45 M M 13.50 A 14.55 M M 16.55 M 19.00 A ha20.00 FBI – New 22.00 M 23.00 01.00 A 02.00 M 04.55 05.45 Á 07.45 K 08.55 Á 10.55 Á 12.55 K 13.55 Á I I 15.55 K 17.00 R 19.00 Á 21.00 Á 23.00 K 05.00 1945 (12). M 06.50 A A 09.40 S (12). N 11.35 A A (12). A 14.10 Csilla. A 17.50 2012 (12). A 21.00 A . A 23.10 S D 01.45 M K . A 07.00 07.30 08.00 08.30 S 09.00 H2O –09.30 10.45 M 11.00 M 11.30 A 12.00 Mini M 12.30 LoM 13.00 A 13.58 M 14.30 S 15.00 15.30 M 16.00 16.30 I 17.00 17.30 18.00 18.30 M 19.00 19.30 M 10.15 11.30 12.30 D 13.00 13.30 A 14.00 15.00 D R 16.00 M 17.00 17.30 A 18.00 D 08.00 09.00 09.20 K A 10.00 11.00 12.00 A 13.00 O 13.30 14.00 A Ben Fogle-lal 15.00 16.00 A 09.00 10.00 Jeges pokol 11.00 12.00 A 13.00 14.00 Meg15.00 16.00 A K 17.00 18.00 D 19.00
Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott VIASAT6
50 FILM+ 21.00 AXN
17
MOZI+
szeptember 15.
SZOMBAT VIASAT3
05.45 Kaliforniába I II K I II K R 09.05 Kaliforniába I II B , I B , I A E A 2 A 3 K A RTL H E F T V I I G V I N A A E A N K H I 06.40 Magyar I 06.55 Éljen Julien K I A III K A B I T I N I II V III É I I E I F R I A MMA N S S I D N A T 1 E H I K C A FILM H N S I 1 I T N I F V H N S I S S S L S C 1 T G V K I A M I I I H I II H D Á 04.30 Magyar Krónika D I I D I I A X A X K II D H V III R R Z H H I V A D I I V V H S C T Z H B V H H S H A N T M H S G R H T Z E 07.33 M S I M 09.30 09.33 Ma S I M M I M M I M A S I S I I Ma A O K 00.00 I M D I I E I II E I I D H V III D H V III C I T T S VI V S I A A 18 R G S H K G A G M H , K K G S G S H N , A D R mek M M A N B M H E M M K M A A H E 09.30 M S S M K S O K S 06.00 A 09.00 A K A A A S O A 00.00 03.00 04.00 05.00 05.00 06.00 06.35 M K S K K S A ATV A A S A S S 00.45 07.00 07.55 MMA 09.55 KoA R A M A M A S M K M K Don Á M M A 05.30 I 05.55 M 06.45 I 07.05 O 07.44 R K M 09.40 D A D M 00.50 S M 00.55 I A A M 03.45 06.00 S 06.05 09.05 K S O K O M S R S K 00.00 O S R S K M 09.00 A M R M S M S I 00.00 A A N A TV2
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
szeptember 16.
14.30 Max Payne – Egyszemélyes
A merikai–kanadai
Napi ajánló
5 15.50 Segítség, bajban
2 16.50 Segítség, bajban
2 17.50 Los Angeles-i
1 02.25 Segítség, bajban
1 03.30 Segítség, bajban
20 55
COOL
A első ra i
Henry a paradicsomi Hawaii-on éli az unatkozó playboyok édes életét. Egyik reggel azonban találkozik Lucyval, akinek remek a humora, bájos a mosolya és palacsintájából épp meseházat épít a tányérján. Teljesen belehabarodik a lányba. Másnap kiderül, hogy Lucy semmire sem emlékszik.
05.00 Kerékpár: Spanyol körverseny 19. szakasz 07.00 Snooker. E 08.00 Snooker. E 11.00 Kerékpár: Spanyol körverseny 19. szakasz 11.30 Kerékpár: Spanyol körverseny 20. szakasz 18.00 Kerékpár: Romandiai körverseny 2. szakasz 19.00 Kerékpár: Szlovák körverseny 4. szakasz 20.30 Snooker. E 21.30 Lovaglás: Global Champions Tour, Róma Díjugratás 23.00 Atlétika: Sydney, Maraton 01.45 Snooker. E 03.00 Kerékpár: Romandiai körverseny 2. szakasz 04.00 Kerékpár: Szlovák körverseny 4. szakasz
07.00 Kerékpár: Spanyol körverseny 19. szakasz 09.00 Kerékpár: Szlovák körverseny 3. szakasz 10.00 Kerékpár: Romandiai körverseny 1. szakasz 11.00 Sportmászás Világkupa Koper. D nehézségi Mászás 12.30 Snooker. E 13.30 Snooker. E 14.45 Hosszútávú MotorverD’or 00.00 Golf: PGA Tour, Fortinet Championship. C li, 3. nap 03.00 Snooker. E 05.00 Snooker. E
11.00 Tempó-magazin
11.30 Félkeresztben
12.00
nokok Ligája 2021-es
13.00 Ördögök 13.30 Dartsklaszszikusok. 14.00 Labdarúgás 14.30 Kézilabda
14.45 15.15 Kézi-
Ligája. C
Audi ETO KC – DVSC
Schaeffler 17.45 Kézilab-
gája. C soportkör Vipers
Kristiansand – FTC-Rail Cargo Hungaria 19.45
Darts23.00 Labdarúgás
01.15 Labdarúgás 03.30
UFC. Ultimate Knockouts 04.00 UFC. L as Vegas Alexa Grasso –Valentina Shevchenko
06.00 Labdarúgás 06.30
Trash Talk 07.30 Televíziós vásárlás 09.00 Heti helyzet 10.00 Sportverda
11.00 Televíziós vásárlás
12.00 Csillagok között
13.30 Kézilabda 13.45 Labdarúgás 14.15 Labdarúgás 17.15 Labdarúgás 20.15 Kézilabda. Kezeket fel. 20.30 Labdarúgás
23.00 Röplabda – Férfi Európa-bajnokság. D 01.00 K
C soA O KC – DVSC Schaeffler
03.00 K
C soportkör Vipers Kristiansand – FTC-Rail Cargo Hungaria 04.45 Kézilabda. Kezeket fel. 05.00 Tempó-magazin 05.30 Félkeresztben
SZOMBAT (16)
Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
16.
szeptember
Á , A
a A
A A
merikai akcióvígjáték 08.00 Csizmás,
merikai animációs vígjáték
merikai akciófilm
H
11.45 A majmok boly-
A merikai–kanadai–újzélandi sci-fi akciófilm
akciófilm 16.30 Halálos A merikai–japán–spanyol–angol akciófilm A Francia–amerikai–német akciófilm R A merikai–kínai akciófilm 23.20 Starsky és H A merikai filmsorozat K ínai–amerikai–kolumbiai akciófilm 05.00 Lehetetlen 06.00 Ninja Warrior H S S 10.40 Pole Pozícíó G B S C 12.25 Premier League –E S 13.25 Labdarúgás: Premier League S 15.50 Labdarúgás: Premier League 18.05 Premier League 18.20 Labdarúgás: Premier League 20.35 Labdarúgás: Premier League 22.50 Labdarúgás: Premier League 01.00 A gépek 03.00 A gépek 05.00 Gigászi 06.00 Hegyi 07.00 Metál –Autócsodák Brian 08.00 La Liga S C 08.40 Félelem N S S 11.25 La Liga 12.00 A brit 13.00 A brit 13.55 La Liga 16.05 La Liga TOP 16.10 La Liga 18.20 La Liga TOP 18.25 La Liga 20.40 La Liga 20.55 La Liga 23.10 La Liga 01.20 Vadászat H 02.20 Vadászat H 03.20 Vadászat H 04.20 A legnagyobb 05.25 Kerékpártúra K H N K labda Liga S É 08.20 Bringasport 08.40 Tenisz Davis-kupa 10.50 Boxutca 11.25 Forma–1 szingapúri nagydíj 3. szabadedzés 12.40 Labdarúgás 14.45 M4 Sport stúdió F orma–1 15.00 Forma–1 szingapúri nagydíj I 16.15 M4 Sport stúdió F orma–1 F L abdarúgás 16.30 Labdarúgás É L abdarúgás 18.30 Bajnokok Klubja F L abdarúgás 19.30 Labdarúgás É L abdarúgás 21.45 Góóól 22.15 Kézilabda 23.45 Tenisz Daviskupa S 03.15 Vízilabda magazin É 03.50 Sportlövészet 04.05 Labdarúgás 06.00 Segítség, bajban 1 V I I V I I A 3 C I 11.40 Mestercukrász –Az édesszájú K I
A gyanú
13.50
5 14.50 A gyanú
A
Z V I I
22.00 Ne szórakozz
01.25 Segítség, bajban
2 I I C A merikai–német–kanadai vígjáték 07.30 Veled is megI T I 09.15 Több mint T X S C V II 10.20 Sikeres leszek –A I C I C I 13.10 Sztárban I A Francia komédia 17.15 Johnny E 19.00 Power of Love – A szerelem I R 23.50 Power of Love – A szerelem I G 04.25 Szerencsés I N X III 05.30 CSI – A helyX 07.25 CSI – A helyX I II C X C X I I I A I II A I II 16.15 CSI – New York-i I 17.20 CSI – New York-i I A 20.55 A 23.00 A Séf meg a I 23.35 A Séf meg a I A A merikai–kanadai akciófilm 03.30 CSI – New York-i V I 04.30 Nevess X III E I E I V A merikai krimivígjáték 10.20 Bad Boys – Mire jók a A merikai akcióvígjáték A I II A I II M I I M I I H I II H I II A A merikai romantikus vígjáték 21.00 Constantine – A démonA merikai–német akciófilm G A merikai–francia–kanadai–spanyol thriller H I II H I II Z I 04.00 Teleshop 19
08.30 Csillagok között 10.00 Televíziós vásárlás
szeptember 16.
05.00 Impractical Jokers – Totál szivatás (12)
05.30 Tappancs, a mesterdetektív (12) 06.30
Walker (12) 07.30 Shark – Törvényszéki ragadozó
(12) 08.30 Shark – Törvényszéki ragadozó (12)
09.30 Shark – Törvényszéki ragadozó (12)
10.30 Castle (12) 11.30
Castle (12) 12.25 NCIS
(16) 13.25 NCIS (15)
14.20 Dumb és Dumber kettyó (16) 16.40 A Va(12) 19.00 Elrabolva (15)
21.00 Üvegtigris (15)
23.20 Downton Abbey (12) 02.00 Sasszem (16)
04.30 Impractical Jokers – Totál szivatás (12)
05.50 Ámbár tanár úr (12). M agyar vígjáték
07.30 Szavak és érzések (12). N émet–amerikai
filmdráma 09.30 Az utolsó Mimic (12). A merikai kalandfilm 11.20 Stuart
Little kisegér (12). A merikai–német vígjáték 13.00 Kenguru Jack (12). A merikai–ausztrál akcióvígjáték 14.55 A kábelbarát
(12). A merikai vígjáték
16.55 Dumb és Dumber –Dilibogyók (12). A merikai vígjáték 19.00 Csúcsformában 3. (12). A merikai–német akcióvígjáték
20.55 Venom (12). A merikai–kínai film 23.00 Halálos fegyver 3. (18)
A merikai akcióvígjáték
01.25 Az utolsó cserkész (18). A merikai akciófilm
Napi ajánló
VIASAT6
06.00 Balhés csajok
06.30 Észbontók 10.00
Zöld 25 10.30 Két pasi –meg egy kicsi 11.30 Két
pasi – meg egy kicsi (12)
11.55 Pluto Nash – Hold volt, hol nem volt… (12)
13.55 Brigi és Brúnó
14.25 Észbontók (12)
18.40 Két pasi – meg egy kicsi (12) 19.05 Két pasi
– meg egy kicsi 20.00
Dumaszínház 21.00 Batman (12) 23.45 Batman
visszatér (12) 02.15 Két pasi – meg egy kicsi (12)
02.35 Két pasi – meg
egy kicsi (12) 02.55 Két
00
A a lta ár ő
Linda angolt tanít a pennsylvaniai középiskolában. Szenvedélyes a munkában, és népszerű a tanulók körében.
07.25 Bluey 07.55 Marvel: Póki és csodálatos barátai 08.25 Marvel: Póki és csodálatos barátai
08.50 Mickey egér játszótere 09.50 Miraculous — Katicabogár és Fekete
Macska kalandjai12.20
Green család a nagyvárosban 13.05 Ghostforce
14.00 Hörcsi és Gretel
15.00 Bonbon és Bentley
15.55 Fiú, lány, stb.
16.55
17.55 Kikiwaka tábor
19.20 Egy ropi naplója
20.35 Fiú, lány, stb.
20.50 Raven otthona
21.20 Kikiwaka tábor
22.50 Szünidei napló
23.55 Violetta 00.40 Pi01.25 Binny és a szellem 02.10 Evermoor titkai 02.55 Sadie Sparks
07.00 Croodék Családfája 07.30 LEGO Friends
08.00 Barbie naplók
09.20 Barbie Fairytopia
10.42 Mása és a medve
11.00 Bébi úr újra munkában 12.00 Jurassic World
13.00 Mesék a dzsungel14.30 Geronimo Stilton 15.00
15.30 Wendy és Marine
16.00 Jetikölykök 16.30
Idefix és a Féktelen falka
17.00 Croodék Családfája 17.30 Bezzeg az én 18.00 Barbie
18.30 Wendy és Marine
19.00 Bébi úr újra munkában 19.30 Locsifecsi
Márta 20.00 Polly Pocket
20.50 Mása és a medve
21.30 Jurassic World
22.00 Croodék Családfája 22.30
21.00 AXN ConstantineA démonvadász
Az emberi érzékek számára felfoghatatlan vidékeket különös lények, angyalok és démonok népesítik be.
pasi – meg egy kicsi (12)
03.15 Teleshopping
04.15 Squad (12) 05.05
Balhés csajok (12) 05.30
Teleshopping
05.00 Extralarge (12)
06.55 Extralarge (12)
08.45 UEFA MAGAZINE
09.40 Beethoven 2. (12)
11.20 Delfines kaland (12) 13.35 Delfines kaland 2. (12) 15.45 E.T. –A földönkívüli (12) 18.15 Szellemirtók (12) 20.25 23.00
Nico (18) 01.00 Az árnyékember (18) 03.00 Boa vs. Python (16)
06.00 Close Up (12)
06.30 Zoom In (16) 06.50
A
dik (16) 09.05 Sólyomaszszony 11.40 Édes november (12) 14.10 Angyalok
városa (12) 16.20 Pán (12) 18.35 Mint a kámfor (12) 21.00 Kísérleti gyilkosság (12) 23.20 Kalandtúra (16) 01.15 Zack
és Miri pornót forgat (18)
02.55 Gunman (16)
10.00 A vademberek Ben
Fogle-lal 11.00 Országok madártávlatból 11.30 Országok madártávlatból
12.05 Vonatra fel! 13.00
Opálvadászok 14.00 Élet a fagypont alatt 15.00
Lucky! 16.00 Történelemformáló tudomány 17.00
Várfoglalók 17.30 Várfoglalók 18.00 Rejtélyek és
összeesküvések 19.00 A 21. század meghatározó pillanatai (12)
08.10 Istenek fegyverzete 09.50 24 – A szabadulás 11.45 Bunyó karácsonyig 13.50 Bérgyilkosok
16.30 G. I. Jane 18.55
Fantomas 21.00 Horrorra akadva 4. 22.25 A Ravasz, az Agy és két füs00.40
Pénz beszél 02.25 Csillagközi Invázió 3. – A Martalóc 04.00 .45 – A bosszú íze (18)
Ne szórakozz Zohannal
Zohan a legjobb izraeli kommandósok egyike. Nemcsak a harctéren legyőzhetetlen, a nőknél is sikert sikerre halmoz.
06.00 Jószomszédok
08.30 Furcsa pár 11.00
Egy kapcsolat szabályai
11.30 Egy kapcsolat szabályai (12) 12.00 Egy
kapcsolat szabályai (12)
12.30 Egy kapcsolat szabályai 13.00 Egy kapcsolat szabályai 13.30 Az ifjú Sheldon (12) 13.55 Az
ifjú Sheldon (12) 14.15 Az
ifjú Sheldon (12) 14.40
Az ifjú Sheldon (12)
15.05 Kísértetek 15.35
Kísértetek 16.00 Agyme20.00 A Comedy
Central Bemutatja 21.00
Ács Fruzsina: Véletlenül
Szingli?! (16) 22.00 Family Guy (12) 00.30
South Park (18) 04.00
Brickleberry (18) 04.30
Brickleberry (18) 05.00
Takeshi küldetés 05.25
Takeshi küldetés (12)
07.55 TMNT – Tini Nin-
A merikai–hongkongi animációs film 09.40 Latte (6). N émet rajzfilm 11.25 Kémkölykök (12). A merikai akcióvígjáték 13.20
Kémkölykök 2: Az elveszett álmok szigete (12)
A merikai kalandfilm
15.20 Grease (12). A merikai zenés film 17.50
Transformers: A bukottak bosszúja (12) 21.00 Transformers 3. (12)
A merikai sci-fi akciófilm
00.15 Motel 2. (18). A merikai–cseh–olasz–izlandi–szlovák horrorfilm
02.15 Sötét vizeken (12)
A merikai film 04.55 Ro. A ngol dokumentumfilm-soroII
06.50 Drágán add a rétedet! (12) 08.40 MacGyver
(12) 09.40 MacGyver (12)
10.45 Élete a halál (12)
12.55 Miss Marple (12)
15.00 McDonald és Dodds (12) 17.00 Kölcsöngyerek visszajár (12)
19.00 Lewis – Az oxfordi nyomozó (12)
21.00 Az
23.00 Le-
wis – Az oxfordi nyomozó 01.00 MacGyver (12)
08.15 Álomhajó 10.10 LeS Alpokban 12.10 A kutya, aki megmentette a nyarat 14.00 Álomhajó 16.00 PajtaKult 17.00 Faberlágában 19.00 Nyár Bretagne-ban 21.00 Rodeó és Júlia 23.00 Örökre az enyém vagy 01.00 A kutya, aki megmentette a nyarat
08.00 Exomars 09.00 Az
adatok hatalma 10.00
Túlméretes szállítmányok 11.00 Túlméretes szállítmányok 12.00 Túlméretes szállítmányok 14.00 Tényleg így ké-
szül?! 16.00 Száguldásra
születtek 17.00 Bear
Grylls 18.00 Tartessos:
Egy elveszett civilizáció
nyomában 19.00
perszerkezetek 20.00 Tiltott történelem (12)
L Inspirálódna? Látogasson el a lakaskultura.hu oldalra, ahol mindennap új lakásriportokkal, dekorációs tippekkel és praktikus tanácsokkal várjuk önt.
16.00 Havas Dóra tudatos konyhája 17.00 Tájak, ízek, hagyományok – Bede Róberttel 17.30 Jamie
Oliver: Együtt 18.30 Éhes motorosok észak-angliai
kalandjai 19.30 Húsimádók klubja 20.00 Húsimádók klubja 20.30 Gordon
Ramsay – Családi körben
21.00 Tájak, ízek, hagyományok – Bede Róberttel
21.30 Sütimester – Svédország
06.40 A dadus (12) 08.00
Everwood 12.00 A mentalista 15.00 CSI – A 17.00 SI A
19.50 CSI – Miami hely-
20.50 CSI – Miami helyszínel 21.50 Columbo 23.55 Gyilkos
ügyek 01.55
egy gyilkosság 03.00 Egy
(16) 04.00 CSI – Miami
SZOMBAT
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
20
21
TV4
22.00 RTL2
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
05.25 Fókusz Plusz (12) magyar magazinműsor, 2 . rész
06.20 Kölyökklub (6 08.50 Kaliforniába
10.05 A Muzsika TV C M A É H M agyar turisztikai
12.15 XXI. század –A legendák
13.30 B O lasz–német akcióvígjáték N A merikai akcióvígjáték
18.00 RTL Híradó — Esti kiadás
22.05 Gyilkos memória A A sével, demenciával és sel járó betegség.
08.32 Új világ 09.05 K
barématiné 09.32 K
kóstoló 10.04 R
tus istentisztelet 11.05
11.55
rangszöveg 12.50
lás 13.01 Jó ebédhez
szól a nóta! 13.32 30 perc alatt a Föld körül
14.05
tek 15.05 Nagyítás 15.32
Kívánságkosár 18.01
tárok nélkül 18.30 I
mi újság 19.05 Vasárnapi
újság 20.10
tyák, madarak 20.15 M se zene 20.25
ról napra 20.30 Jelenlét
21.05 Sportvilág+ 21.30
13.30 Banános Joe A helyi maffia ráteszi a nánkereskedelmére. De Joe nem hagyja magát.
16.40 Pixel A járt. De mi lesz így az elfeledett figurákkal és feladatokkal?
08.45 Evangélium 09.15
Folkudvar 10.55 D 11.50
K
13.00 MMA 14.00 Opera
Cafe 14.35 A Nagyok
15.05 Hagyaték 15.40
Mága Zoltán koncert
16.40 Erdei utakon 17.10
Hazajáró 17.45 M
zum 18.10 Rejtélyes XX.
század 18.45 Agenda
19.00 Csendes Don 19.40
K
gyeházak 19.50 S zánk, Magyarország!
20.00 Kommentár Klub
21.00 22.15
A szerencse forgandó
00.10 Agenda 00.25
MMA 01.25 R
télyes XX. század 01.55
Az ókori Róma titkai (16)
07.15 Világ 07.40
rátai 08.10 Családi kör A
FILM 08.45
09.15 M
kácskönyve 09.45
nü 10.40 Magyar Világ
11.10
11.15 Szerelmes földrajz
11.40 S K 11.50 M
földjén 12.25 Magyarok
13.00 Híradó 13.20 I
rás 13.25 Magyarország
Ma 13.45 K
medence 22.00
22.55 Kontúr 23.35 Hogy
volt?! 00.30 Öt kontinens
00.55 Himnusz 01.00
Híradó 01.15 I 01.30 MMA
velünk! 12.35
Koncert15.05 Régizenei
kalandozások 16.00 17.30
kozások 18.30 M
legendák 19.35 Koncert
22.00 Új zenei újság
VIASAT3
VASÁRNAP TV2 21 05.00 Hazahúzó 06.00 Életre fel 06.20 gazdasági magazin 07.05 #Bochkor (12) 08.30 M diashop 10.30 Worldbike 10.50 KultúrTipp 11.00 Vidám vasárnap 13.00 Életre fel 13.30 zó 14.30 Szépség Akció 16.55 Heti Napló Fórum 17.25 ATV Híradó 18.00 Heti Napló Fórum 18.30 ATV Híradó 19.00 Heti Napló Sváby Andrással (12) 20.25 #Bochkor (12) 21.50 #Bochkor (12) 23.30 Hazahúzó 00.30 S A sal (12) 01.50 #Bochkor (12) 03.05 ség 03.35 K adó 04.00 (12) 04.30
M H M I
06.10 Hupikék törpikék I 06.40 Magyar 07.40 A kis hableány K A 09.45 Balu kapitány I F F 10.50 Több mint T X É I S C V II 12.45 Zöld Gömb – VerK I II 13.20 Sikeres leszek –A M 15.55 Görögbe fogadva 18.00 Tények 18.55 Sztárban I 07.00 Családi kör 07.50 Ybl 200 07.55 Mindennapi 08.00 Neked szól! 08.05 Mindennapi 08.06 Világ-Vallás D 08.25 Mindennapi 08.30 Isten kezében 08.55 Mindennapi 09.00 Lét-Ige – protestáns magazin 09.25 Mindennapi 09.30 Találkozás 09.40 Aki egy embert 10.00 Katolikus krónika I 10.28 Agapé 10.30 Csendhez szokott szív – Úton EperK 2 10.55 Rome Reports –Vatikáni híradó 11.25 Nyitott szívvel –szerzetesélet Magyarországon 2 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó I 2 14.00 Itthon vagy! 14.30 Méltóságos I
Édes anyanyelvünk 16.00 Hatoslottó
15.44
Önök kérték válogatás 17.25 Borbás Marcsi szakácskönyve 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.40 Pollenjelentés 18.45 Családi kör 19.45 Magyarország, szeretlek! C F R 00.55 Isztambuli I I 01.50 Hölgyek 06.10 Dawson és I I 07.05 Dawson és I I A X 09.00 Két pasi – meg X II 09.30 Két pasi – meg X II 09.55 Két pasi – meg X II 10.25 Két pasi – meg X II 10.55 Két pasi – meg X II D H V III 14.20 A szerelemhullámhosszán 16.40 V 05.00 Vezércikk –Olvasunk a sorok között 06.00 Vezércikk –Olvasunk a sorok között 07.00 Híradó 07.30 Svenk 08.00 Vezércikk –Olvasunk a sorok között 09.00 Globál 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Szélesvásznú 12.00 Híradó 12.30 Európai híradó 13.00 A Noszty fiú esete T M 15.00 Híradó 15.30 Paláver 17.00 Híradó 17.30 Háború Ukrajnában 18.30 Híradó 19.10 Sajtóklub 20.10 Célpont 21.10 Bayer show 22.15 Híradó 22.50 Európai híradó V 00.00 Bayer show 01.00 Hazahúzó 02.00 Televíziós vásárlás 03.00 Politikai hobbista 04.00 Napindító + 05.00 Rajzfilmsorozatok 12.00 Geronimo S H 13.15 Kérem – A Mézga család különös – A Mézga család különös G C 15.55 M2 matricák –Igaz vagy hamis? 16.00 Ütemmutató 16.05 Ütemmutató , 16.20 Kalózka és Kapi16.45 Geronimo S 17.35 Paddington ka18.00 Bob, a mester: Bob nagy terve 18.50 Hogyan lett Bobból mester 19.15 Peppa malac 19.25 Anna és barátai 19.45 Derítsük ki! 19.55 M2 matricák –Négyzetgyök S E 21.15 Filmklub 21.19 Kezedben a sorF V 23.50 Elektrip 02.20 Be Massive Horizon A 04.25 Akusztik mini07.33 Ma reggel 08.00 Híradó 08.10 Nemzeti Sporthíradó 08.15 I rás 08.20 Ma reggel 08.30 Hírek 09.20 I rás 09.22 M 10.30 Hírek 10.33 S ma 10.50 M 11.00 Híradó 11.20 I rás 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.20 I 14.22 Ma délután 14.30 Hírek 14.33 Család’23 15.33 K 16.15 I 16.20 M után 16.30 Hírek 16.33 Magyarország Ma 17.33 Ma este 17.45 Agenda 18.00 Híradó 18.25 zeti Sporthíradó 18.35 I 21.22 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 22.00 Híradó 22.20 Nemzeti Sporthíradó 22.30 I rás 22.40 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.30 adó 00.00 Himnusz 00.02 Záróhíradó 00.10 I 00.20 M ka szeptember 1 . 11.00 K 12.05 Énekelj
16.10 Hogy volt?! 17.00 Szerencse17.02 Zenés
Rádiószínház kulissza 21.32 lágvége 21.55 R ház zene 22.30 S lág 23.05 Egy hazában 00.10 R lem 00.30 Egyszer volt… 00.55 06.00 A 08.00
10.00 Csomagcsaták
00.00
Furgonvilág 04.00 05.00 C M I T E A merikai–angol akcióthriller C M I N T 00.25 R akadémia 3. Újra kikép02.05 Dawson és I I 02.50 Dawson és I I E I I 21.00 Mutasd a I 22.05 Gyilkos memória amerikai film 00.30 Támadás a Fehér Ház ellen 2 –London A merikai–angol–bolgár akciófilm 02.35 Egy háború 08.00 Reaktor 09.00 Az igazság órája 10.00 Farksverem 11.00 Civil Kör 12.00 M ner 13.00 S rácok 14.00 ború Ukrajnában 15.00 Paláver 18.00 Civil Kör ism. 19.00 M diner ism. 20.00 Best of PestiSrácok ism. 21.00 Farkasverem ism. 22.00 Az igazság órája ism. 00.00 Paláver ism.
12.00 Rejtett kincsek 14.00 A brit kincsvadász – a restaurátorok 15.00 A brit kincsvadász – a restaurátorok 16.00 17.00 18.00 A 19.00 M I ván Csabával 20.00 gonvilág 20.30 Furgonvilág 21.00 Maradj talpon 23.00 Richard
aki állva marad (12) 02.00 Made In Gyetván Csabával 03.00 lág 03.30
ereje egyre nő, szövetséget kötött Barad-dúr, Szauron, a sötét úr vára és Orthanc. Frodó és Samu, Mordor földje felé tart, hogy a tűzbe hajítsa terhét: ám egy újabb nemvárt veszéllyel kell szembenézniük.
(6)
VASÁRNAP 22
17. 09.00 Heti helyzet 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 S 11.30 Baseball 12.00 13.00 K 13.15 A 13.45 K C SM 15.45 K 17.30 19.00 D S D 23.00 K 00.45 SMA M H S MA K 01.45 02.00 04.00 O R 09.00 A A M 09.30 L A S 13.00 D S D 17.00 18.00 O A ta 20.45 O R 22.45 O 00.45 O S 02.45 K C soportkör SM resti 04.30 K 05.00 K S 07.00 Snooker. E 08.00 Snooker. D 11.00 A S M 12.00 K Szlovák körverseny 4. szakasz 13.00 K Szlovák körverseny 5. szakasz 14.30 K R szakasz 16.30 K S szakasz 21.00 Snooker. D 23.00 M nokság Bol D’or 00.00 K S 01.30 Snooker. D 03.00 M Bol D’or 15.30 Snooker. D 16.30 M O 17.00 M O 18.00 M Bol D’or 19.30 Snooker. D 21.00 M O 22.00 M O 23.00 Snooker. D 00.00 A 03.00 K R kasz 04.00 K S szakasz 05.00 M D
ajánló 04.15 Johnny E A A M A M A 11.25 James Bond – A holnap A 13.55 G. I. Joe: A kobra A R A H A 21.00 Halálos iramban: Hobbs és S A H A A F A 05.00 Lehetetlen 06.00 Ninja Warrior H S S 10.50 Félelem N E E 12.00 A gépek 14.00 A gépek 15.00 Labdarúgás: Premier League 17.20 Labdarúgás: Premier League 19.35 Premier League S B 23.00 Premier League S 23.35 Premier League 23.55 Ninja Warrior H 02.20 Ninja Warrior H G 06.00 Hegyi 07.00 Metál –A Brian 08.35 Prémium Sport M S C 09.45 La Liga 10.20 La Liga S A A 13.00 A brit 13.55 La Liga 16.05 La Liga TOP 16.10 La Liga 18.20 La Liga TOP 18.25 La Liga 20.40 La Liga 20.55 La Liga 23.10 La Liga V H 02.20 A Yukon 03.20 A Yukon A 05.55 Labdarúgás 08.25 Atlétika –Gyémánt Liga O G 11.10 UEFA Bajnokok L F I F M S F M S F L 16.30 Labdarúgás É L S 21.00 Atlétika –Gyémánt Liga S 01.30 Labdarúgás 03.15 Labdarúgás 05.00 A gyanú 5 06.05 A gyanú 5 V I I V I I C I M A K I 13.55 A gyanú 5 15.00 A gyanú 5 S , S M S K I S K I S K X II 22.00 Tökéletes
A
I I E 08.40 Csapdába I I N I II III E I I 11.25 Mutasd a I S I C N M L A I L A I S H I S I I I I I I I CSI A X I II C X C X CSI N I CSI N I A I II A I II A A A A 20.50 S A T A CSI N I CSI N I CSI N I A ereklyék I A ereklyék I A ereklyék I A ereklyék I A ereklyék I I 12.10 Viola I 13.20 Viola I A I II A I II A A A 18.40 Constantine A A 21.00 A G A A 02.50 Viola I 21 00 AXN A r ra A t t r A gonosz
Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
szeptember
Napi
hang
V I I S K I S K I S K X II
05.00 Tappancs, a mes-
terdetektív (12) 06.00
Walker (12) 07.00 Castle
(12) 08.00 Castle (12)
09.00 Hawaii Five-0 (15)
10.00 Hawaii Five-0 (15)
11.00 NCIS (15) 12.00
NCIS (15) 13.00 NCIS
(15) 14.00 Múlt kará-
csony (12) 16.15 Én és a hercegem (12) 18.35 A vasmacska kölykei (12)
21.00 Csábítunk és Védünk (15) 23.00 Csajos
buli (15) 01.00 Evan, a minden6ó (12) 03.00
NCIS (15) 04.00 NCIS (15)
Napi ajánló
05.20 Macskafogó 2. – A sátán macskája (12). M agyar animációs film
07.15 Stuart Little kisegér (12). A merikai–német vígjáték 08.55 Kenguru Jack (12). A merikai–ausztrál akcióvígjáték 10.40 Dumb és
Dumber – Dilibogyók 2. (12). A merikai vígjáték
12.20 A kábelbarát (12)
A merikai vígjáték 14.20
Dumb és Dumber – Dilibogyók (12). A merikai
vígjáték 16.30 Csúcsformában 3. (12). A merikai–német akcióvígjáték
18.25 Venom 20.25 Jupiter felemelkedése (12)
A merikai–ausztrál sci-fi
23.00 Riddick (16). A merikai–kanadai sci-fi akciófilm 01.30 Mortal
Kombat (18)
20 25 FILM+
Jupiter felemelkedése
Jupiter Jones éjszaka született, és a jelek azt mutatták, kivételesen nagy jövő áll előtte. Ám ez a jövő nem akar megérkezni, a lány hiába álmodozik.
06.00 Balhés csajok (12)
06.30 Észbontók (12)
09.35 Zöld 25 10.05 Két pasi – meg egy kicsi (12)
10.35 Két pasi – meg egy
kicsi (12) 11.00 Két pasi – meg egy kicsi (12)
11.25 Batman (12) 14.10
Brigi és Brúnó 14.40 Észbontók (12) 15.40 Észbontók (12) 18.40 Két pasi – meg egy kicsi (12)
19.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 19.30 Két pasi – meg egy kicsi (12)
20.00 Dumaszínház
21.30 Batman visszatér (12) 00.10 Batman és Robin (12) 02.30 Zöld 25
02.55 Két pasi – meg egy kicsi (12) 03.15 Teleshopping 04.15 Squad (12) 05.05 Két pasi –meg egy kicsi (12) 05.30
Teleshopping
05.00 Extralarge (12)
06.55 Extralarge (12)
08.55 Delfines kaland 2. (12) 10.55 Huncutka (12)
13.10 E.T. – A földönkívüli (12) 15.40 Szellemirtók (12) 17.55
(12) 20.25 A sötét lovag (12) 23.30 Halálos fegyver 3. (18) 02.00 Halálfutam (18)
07.25 Bluey 07.55 Mar-
vel: Póki és csodálatos
barátai 08.55 Egy ropi
naplója (12) 10.10 Fiú, lány, stb. 10.20 Miraculous — Katicabogár és
Fekete Macska kalandjai
12.20 Green család a nagyvárosban 13.05
Ghostforce 14.00 Hörcsi
és Gretel 15.00 Bonbon
és Bentley (7) 15.55 Fiú, lány, stb. 16.55 Fele-fele 17.55 Kikiwaka tábor 18.50 Jessie 20.20
Raven otthona 21.20 Kikiwaka tábor 22.50 Szünidei napló 23.25 Szünidei
napló 23.55 Violetta 00.35 01.20
Binny és a szellem 02.10
Evermoor titkai 02.55 Sadie Sparks 03.40 sök 04.25 Dalmata utca
07.00 Croodék Családfája 07.30 LEGO Friends
08.00 Barbie és a 12 tán-
09.30 Barbie 11.00 Bébi úr újra
munkában 12.00 Jurassic World: Krétakori tábor
13.00 Ainbo 14.30 Geronimo Stilton 15.00 Gógyi 15.30 Wendy
és Marine 16.00 Jetikölykök: Láthatatlan város
16.30 Idefix és a Féktelen falka 17.00 Croodék
Családfája 17.30 Bezzeg 18.00
Barbie 18.30 Wendy és
Marine 19.00 Bébi úr újra
munkában 19.30 Locsifecsi Márta 20.00 Csillagkutyák 21.30 Jurassic
World 22.00 Croodék
Családfája 22.30 Gógyi 23.00 Bébi úr
újra munkában
20 50 COOL
Sakáltanya
Violet arról álmodik, hogy sztár lesz, így New Yorkba költözik. Gitárral a kézben szeretne a reflektorfénybe kerülni. Ám nem kapkodnak érte, ezért munkát vállal egy kocsmában.
06.30 Jószomszédok 08.30 Furcsa pár (12) 11.00 Egy kapcsolat szabályai 13.30 Az ifjú Sheldon (12) 13.55 Az ifjú
Sheldon (12) 14.15 Az ifjú
Sheldon (12) 14.40 Az ifjú Sheldon (12) 15.05 Az
ifjú Sheldon (12) 15.30
Az ifjú Sheldon (12) 16.00
A 16.25
A 19.00 Kísértetek 19.30 Kísértetek
20.00 A Comedy Central
Bemutatja (12) 20.30 A
Comedy Central Bemutatja (12) 21.00 Mogács
Dániel: Emberfej 22.30
Family Guy (12) 00.30
South Park (18)) 03.30
South Park (18) 04.00
Brickleberry (18) 04.30
Brickleberry (18) 05.00
Takeshi küldetés 05.25
Takeshi küldetés (12)
06.00 R , II 06.55 Ro. A ngol dokumentumfilm-soroII 07.50 Madárka (12). A merikai filmdráma 10.10 TMNT –(12). A merikai–hongkongi animációs film 12.00 Kémkölykök 2: Az elveszett álmok szigete (12) A merikai kalandfilm
14.00 Pingvinek vándorlása (12) 16.00 Tök állat (12). A merikai vígjáték 17.50 Transformers 3. 21.00 xXx (12). A merikai akciófilm 23.30 Taxiso. A merikai filmdráma 01.55 Halálos árnyak (18). A merikai–kanadai thriller 03.55 Nyelés
06.10 Farkasokkal tánco-
ló (12) 09.50 A vér szava
(12) 11.50 Kísérleti gyil-
kosság (12) 14.15 Bújj, bújj, ördög! (12) 15.50
Tükröm, tükröm (12)
18.05 A tökéletes pasi
(12) 20.00 A
(16) 21.55 Tiszta vér (16)
23.45 Végállomás (18)
01.45 Beyond the Law –Törvények felett 03.05
Gyilkos vágyak (16)
06.00 Zoom In (12) 06.10
A Föld után: Apokalipszis (12) 07.50 Fura farm (12)
10.05 Fantomas (12)
12.10 Kis csávó (12)
14.05 Váltságdíj (16)
16.30 Horrorra akadva 4.
(16) 18.05 Mérges pókok
(16) 20.00 A 40 éves 22.15 A
(18) 00.10 Rossz hold
(18) 01.45 Underworld
(16) 03.35 Adaptáció
16.00 Havas Dóra tudatos konyhája 16.30 Havas Dóra tudatos konyhája 17.00 Tájak, ízek, hagyományok 17.30 Jamie
Oliver 18.30 Éhes motorosok észak-angliai kalandjai 19.30 Húsimádók
klubja 20.30 Gordon Ramsay 21.00 Tájak, ízek, hagyományok 21.30
Sütimester 22.30 Sütimester
Impresszum
09.00 Észbontó verdák
10.00 A vademberek Ben
Fogle-lal 11.00 Várfoglalók 11.30 Várfoglalók
12.05 Vonatra fel! Kalandozások a Föld körül
13.00 Opálvadászok
14.00 Élet a fagypont alatt 15.00 Lucky! – Bernie Ecclestone és a Formula-1 története 16.30
Várfoglalók 17.00 Elvtársak, autóra fel! (12)
09.00 Hatalmas mérnöki
hibák 10.00 Tényleg így
készül?! 12.00 Kokainreptér 16.00 A
lakó 17.00 Az Emírségek a magasbó 18.00 Európa
a magasból 20.00 Az
adatok hatalma 21.00 A
Nap titkai 22.00 Ű
tasztrófák 23.00 Soha ne
mondd, hogy soha Jeff
Jenkins-szel 00.00 9/11: Egy nap Amerikában (16)
06.45 Kölcsöngyerek visszajár (12) 08.40
MacGyver (12) 09.40
MacGyver (12) 10.45 Élete a halál (12) 12.55 Poirot (12) 15.00 McDonald és Dodds (12) 17.00 Judy
(12) 19.00 Lewis – Az oxfordi nyomozó (12) 21.00
Copland (16) 23.00 Lewis – Az oxfordi nyomozó (12) 01.00 MacGyver (12) 02.00 MacGyver (12)
08.15 Álomhajó 10.10 Lena Lorenz 12.10 PajtaKult 13.15 15.00 Álomhajó 17.05 Faber-Castell 19.00 Nyár a Garda-tónál 21.00 A séf ajánlata 23.05 Végzetes lakáshotel 00.55 igazi! 02.40 Faber-Castell 04.15 szorkák (12)
Kiadja: Mediaworks Hungary Zrt. • F Kálmán Erika elnök-vezérigazgató • K 1082 Budapest, S K K L 1591 Budapest, Pf. 428.
• Telefon: +36-1/460-4810 • tvmusormagazin@mediaworks.hu • F Simon László
írásbeli engedélye nélküli újraközlése. • H Te le fon: +36-1/460-2529, e-mail: hirdetes@mediaworks.hu
• F Northfoto, OutNow.ch, archív, privát; film képek: tv-csatornák.
M
(16)
VASÁRNAP
23
Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
VIASAT6
szeptember 17.
101 06.40 A dadus 07.30 A dadus 08.00 Everwood 12.00 A mentalista15.00 SI A 18.50 CSI – A helyszíne19.50 CSI – New 20.50 CSI – New York-i helyszí21.50 Columbo 23.55 Gyilkos ügyek 01.55 gyilkosság
03.00 Egy es-
• N M M M D D M M M K M K M S D Ó M
A
A A D K
HIRDETÉS