HELYI OLDAL

NAGYKANIZSA Rendőrkutyák, illetve a rendész ágazatban tanuló diákok látványos önvédelmi bemutatójával színesített pályaorientációs police roadshow színhelye volt kedden a Zsigmondy-technikum.
A rendezvényen a Somogy, Vas és Zala vármegyei rendészeti képzésben részt vevő oktatási intézmények tanulói több helyszínen (rendvédelmi akadálypálya, kerékpáros ügyességi verseny, KRESZteszt, bűnügytechnikai verseny, rendészeti kvíz és virtuális lézerlövészet) mérték össze tudásukat.
Lábamputáció után szállították haza az idős férfit a kórházból. Leültették egy fotelbe. Egy teljes napig ült ott mozdulni képtelenül, mire segítséget kapott, mesélte egy tegnapi fórumon az orvos előadó. Az ehhez hasonló drámai helyzetet kell elkerülni úgy, hogy beszerzünk minden lehetséges információt, eszközt, tudást, szakmai segítséget az otthoni ápoláshoz. A hirtelen jött kiszolgáltatottság nemcsak a betegre, de a családra is veszélyes. A kórház, a háziorvos, az ápolási szakszolgálat rendelkezik az ismeretekkel. Az emberi méltóság megőrzéséhez persze nemcsak jól állítható speciális ágy, kerekesszék vagy megfizethető pelenka kell. Az értő-érző figyelemnek ugyan nincsen forintosítható ára, alighanem mégis a legdrágább.
ARANY HORVÁTH ZSUZSA zsuzsa.horvath.arany@ zalaihirlap.hu
A megnyitón dr. Bak Sándor ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ igazgatója köszönetet mondott a vármegyei rendőr-főkapitányság és a Zsigmondy-technikum kollektívájának, hogy befogadták a rendezvényt. – Először tavaly szerveztük meg a roadshow-t, majd az idén ez már a harmadik verseny, három vármegye fiataljaival – mondta. – A diákok számára lényeges, hogy az év során a tanulás mellett gyakorlatban is összemérjék tudásukat. Azt
Önvédelmi bemutató is lezajlott a Zsigmondy udvarán. Elöl a rendészet és közszolgálat ágazat két diákja, Benczik Viktória és Hári Hanna Fotó: Szakony Attila
is szerettünk volna, hogy szélesebb, komplexebb módon mutatkozhassunk be a diákoknak a szakterületeinkkel és a feladatainkkal. A rendőrségnek fontos társadalmi szerepe van a fiatalok nevelésében, a baleset- és bűnmege-
lőzésében. És ezekbe még jobban szeretnénk bevonzani a rendészképzés iránt érdeklődő általános iskolásokat.
A vendéglátó intézmény csapata mellett zalaegerszegi, keszthelyi, siófoki, szombathelyi, vépi, illetve két kaposvári együttes indult a viadalon. Dr. Bak Sándor kiemelte: a kötelező feladatok teljesítése mellett további megállóhelye-
NAGYKANIZSA Kölyökkutyákat lopott el egy garabonci asszony, az ügyében hamarosan bíróság dönthet.
A büntetőeljárásról dr. Németh Eszter, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője elmondta: a tette miatt vádlottá lett 59 éves garabonci nő 2022. október 28-án észrevette, hogy a lakóhelyé-
hez közeli egyik ház udvarán megsérült egy 3 hónapos rotweiler kutyakölyök. Az ebet magához vette, ellátta, s gazdájának nem vitte vissza, hanem az 50 ezer forint értékű k utyát elajándékozta. Az aszszony pár héttel később, 2022. november 14-én visszatért a házhoz, és újabb pár hónapos kutyakölyköt lopott el: az álla-
Az ország minden tájáról érkeztek agarak a múlt szombati Bödei Agármustrára, amit 2011 óta rendeznek meg az ősi magyar vadászkutyafajta népszerűsítése érdekében a zalai kistelepülésen. A program elsődleges célja az volt, hogy a magyar agárral újra lehessen vadászni hazánkban, ami elől tavaly az utolsó akadály is elhárult. A képen jobbról balra: Márton Gábor Szegedről Cseresznyével, valamint a szombathelyi Egervári Máté és Péter Nikolett Bohunnal és Csutorással a küllembírálat után. ZH Cikkünk az 5. oldalon.
Kép és szöveg: Antal Lívia
tot odacsalogatta a kerítéshez, majd kiemelte az udvarról, aztán otthonába vitte. A 30 ezer forintot érő kutyát a rendőrség a tolvaj lakásán megtalálta és lefoglalta, majd a gazdájának visszaadta.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat a garabonci nővel szemben. AG
ZALAEGERSZEG Az idősek hónapja keretében egy mind égetőbb problémáról tartott fórumot kedden a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetség Zala Megyei Szervezete a Keresztury VMK-ban. Az elöregedő társadalom, az életkor kitolódása miatt az időskori betegségek kórházi kezelése utáni otthonápolás, a házi gondozás szinte minden családot érint. Nem könnyű a mozgásukban korlátozott, súlyos, szív- és érrendszeri vagy daganatos betegségben szenvedő idősek számára biztosítani a méltó életkörülményeket, mint ahogy a hozzátartozók támogatása sem az. A cikk
A betegnek… cím alatt a lap 3. oldalán folytatódik.
Közel tíz éve tart a nagyradai és a zalalövői borászok szakmai és baráti kapcsolata. 2.
SPORT
A vármegyei labdarúgó-bajnokság II. osztályában a Becsehely Teskándon tudott nyerni. 14.
A Griff Bábszínházban a hétvégén mutatják be a Misi mókus kalandjai című darabot. 2.
ken is lehetett pontokat gyűjteni. A részt vevő középiskolások több szakmacsoporttal is találkozhattak, amelyekkel a hétköznapokban nem. Ilyen a külszolgálati feladatokkal foglalkozó stand, hiszen csak kevesek tudják, hogy a rendőrség tagjai külszolgálatot is adnak Európában és világszerte. Továbbiak a 3. oldalon, A házigazda… cím alatt.
ZALA VÁRMEGYE Várjuk olvasóink voksait: csütörtökön (október 12.) 23.59-ig zajlik a szavazás zaol.hu hírportálunkon, ahol Önök dönthetik el, ki legyen a 2023-as Zalai Prima Díj közönségdíjasa. A VOSZ vármegyei szervezetével együttműködésben a tíz kategóriagyőztes jelöltet is bemutatjuk a zaol.hu-n, s a szavazással kapcsolatban minden fontos tudnivaló megtalálható ugyanott. A 2023-as Zalai Prima-elismeréseket – köztük a közönségdíjat – az október 14-i nagykanizsai gálaesten vehetik majd át a díjazottak. A 2023. évi kategóriagyőztesek, egyszersmind a Zalai Prima Díj jelöltjei: Pelesz Alexandra, Mihály Péter, Boa Endre, dr. Adel Rashed, Janzsó Antal, Baránka József, dr. Jáni János, Józsi György, Kiss-Molnár István, Pálóczi Horváth Ádám AMI. Keressék fel a www.zaol. hu/zalai-prima-dij-2023 oldalt, és döntsék el Önök, ki legyen az idei közönségdíjas! ZH
A tavaszi fagykár miatt kevesebb termett
Miklós Ákos Márton, a majdnem héthektáros kiviültetvény tulajdonosa a frissen szedett gyümölccsel Fotó: Szakony Attila
BECSEHELY Zöld és sárga gyümölcshúsú kivi, krémes állagú indiánbanán és mézédes füge. Miklós Ákos Márton termelő a becsehelyi Polai-hegyen termeszti ezeket az egzotikus gyümölcsöket, melyek egyáltalán nem igényelnek kivételes klímát.
Erről szombaton meggyőződhetett az, aki részt vett az első alkalommal meghirdetett „Szedd magad!” akciójukon.
Mielőtt elvesztünk volna a kivierdőben, Miklós Ákos
Márton fogadott bennünket, aki a néhány hete megtartott fügebírálaton invitált bennünket első ilyen akciójukra. Akkor 49 fajta fügét kóstoltak meg a szakértők, hogy kiválasszák a legjobbat. – Eddig kizárólag áruházaknak adtuk el a kivit kamionszámra, olykor 45 tonnát, illetve a többi gyümölcsből szállítottunk még egy valkonyai, házi termékeket árusító vállalkozásnak – mondta a termelő. Folytatás: 5. oldal.
ZALAEGERSZEG A Zala
Vármegyei Közgyűlés hétfőn, ünnepi ülése keretében adta át az idei vármegyei elismeréseket. A Szociális Gondoskodásért Díjat Vlasicsné Hermán Gabriella, a letenyei Idősek ÁpolóGondozó Otthonának intézményvezetője kapta. A kitüntetett neve rosszul szerepelt a keddi tudósításunkban, amiért elnézést kérünk. AHZS
ZALAEGERSZEG A 175 éves zalaegerszegi kórház történetét feltáró sétát szervez a Tourinform-iroda szombaton. Indulás 15 órakor a Deák térről, a kétórás barangolás a Baross ligetben ér majd véget. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, utóbbit a Tourinform Zalaegerszeg elérhetőségein lehet elvégezni. ZH
ZALAEGERSZEG Barkóczi Balázs, a DK országgyűlési képviselője oktatási fórumot tart Zalaegerszegen, a párt Mártírok útja 12. szám alatti irodájában ma 15 órától. ZH
ZALALÖVŐ Közel tízéves baráti kapcsolat köti öszsze a nagyradai és a zalalövői borászokat. Általában évente kétszer találkoznak, felváltva a két településen. Legutóbb Zalalövő volt az összejövetel helyszíne.
A nagyradai borászokat Galambos László, a Zalalövői Borbarát Kör Egyesület korábbi elnöke látta vendégül, aki annak idején egyik kezdeményezője volt a kapcsolatfelvételnek. A résztvevők a Csütörtök-hegyen található pincétől indultak megtekinteni a Borosán-völgy nevet viselő búcsújáró helyet, aminek ugyan nincs köze a szőlőműveléshez és a borászathoz, de a nagyradaiak még sosem jártak ott. – Ez egy szakmai tartalommal is megtöltött baráti talál-
kozó – foglalta össze röviden a lényeget Galambos László. – Borkóstoló, birtokszemle, településlátogatás, valamint tapasztalatcsere, tehát az adott időszak aktuális problémáinak az átbeszélése is belefér ebbe a napba. Jelenleg a legnagyobb gondot a szőlő fitoplazmamegbetegedése jelenti, s természetesen erről is beszélgettünk. Az a meglátásunk, hogy a betegség főleg az illatosabb fajtákat támadja meg, például az errefelé gyakran előforduló zweigeltet, a direkttermő noah, ami szintén illatos szőlőfajta pedig néhány év alatt
ZALAEGERSZEG Kabátokat, meleg felsőket készítettek gyapjúból a kézművesek, akik egy héttel ezelőtt kibérelték a Gébár ti Regionális Népi Kézműves Alkotóházat.
A Lesencefaluban élő Kunglerné Oláh Edit nemezelő ötlete alapján jöttek össze a lányok-asszonyok, hogy tovább bővítsék szakmai tudásukat.
szinte teljesen kipusztult miatta ezekről a dombhátakról.
A nagyradaiak vezetője, Kovács Ottó hozzátette: a fitoplazma a rettegett filoxérafertőzésnél is veszélyesebbnek tűnik. Utóbbira ugyanis találtak megoldást az oltványokkal, ám a fitoplazmának, vagyis az amerikai kabóca által terjesztett aranyszínű sárgaság megbetegedésnek egyelőre nincs hatékony ellenszere.
– A látogatásunknak persze vannak kellemesebb témái is, bennünket mindig lenyűgöz az itteni táj, és az a kisbirtokos szerkezet, ami Zalalövő térségét jellemzi – folytatta Kovács Ottó. – Általában telente szoktunk jönni, így most teljesen más arcát mutatja a vidék, mint a korábbi látogatásaink során, ez még érdekesebbé teszi a látogatásunkat. GYF
– Nagyon szeretjük a Gébárti kézműves házat, a hangulatát, mindig szeretettel fogadnak itt minket – mondta Edit, aki hozzátette: most is több vármegyéből érkeztek a résztvevők. – Az elmúlt időszakban készítettünk cipőt, táskát, kalapot, ám a kabát még hiányzott a repertoárból. Az alapanyagokat magunk vásároltuk, és felkértük a budapesti Haulik Judit nemezkészítőt, hogy mutassa meg a hordható felsőruházat készítésének módját. Mindenképpen folytatnánk ezt a kezdeményezést, legközelebb nemezelt kisruha kerülhetne sorra. Jó lenne karácsonykor már ezeket a szépségeket viselni vagy akár ajándékba adni.
Haulik Judit jelenleg óvodapedagógusként dolgozik, s évekkel ezelőtt a Hagyomá-
ZALAEGERSZEG Gyerekeknek szóló jó előadásokon a szülők sem unatkoznak –hangzott el tegnap, a Griff Bábszínház hétvég i bemutatóját felvezető sajtótájékoztatón.
A Misi mókus kalandjai című darabról van szó, mely nem új, de felújított, hiszen a 2016/17es évadban szerepelt már az egerszegi repertoárban.
A sok vörös között egyedül fekete farkú Misiről szóló történet hangsúlya ez alkalommal a másság elfogadására helyeződött át – emelte ki a rendező, Markó Róbert, a veszprémi Kabóca Bábszínház igazgatója. A gyerekek számára is átélhető lesz a barátság fontossága és az, hogy miként csiszolódnak össze, mi módon tagozódnak be olyan közegbe, ahol ők másnak, furcsának tűnnek, mert eltérnek a többségtől testileg, lelkileg. Mit kezd ezzel Vörösmókusország? Ez a mondanivaló minden korban aktuális – tette hozzá.
Az előadás a klasszikus, paravános kesztyűbábozást ötvözi az egész alakos színészi játékkal. Mindezt sok zenével,
Czéh Dániel és Szolnok Ágnes az előadás néhány bábszereplőjével Fotó: Pezzetta Umberto
már-már musicalszerű táncbetétekkel gazdagítva. Tersánszky Józsi Jenő felnőtteknek is üzenő, 1952-ben született meséjét bábszínpadra Nagy Orsolya alkalmazta. A zenét Tarr Bernadett jegyzi, a koreográfusi feladatot Fejes Kitty munkáját felhasználva Bora Levente látta el, látványtervező Boráros Szilárd, korrepetitor Kovács Kata. Misi mókust Horváth Máté Zsolt játssza, az egyetemről nemrég kikerülve neki ez az
nyok Háza OKJ-s tanfolyamán tanulta ki a mesterséget. Több kiállításon mutatkozott már be, legutóbb szeptember elején találkozhattak vele a Göcseji Tudásközpontban, ahol nemezékszereket készíthettek segítségével az érdeklődők. A nemezmíves örömmel tett eleget a mostani felkérésnek is. – Két nap kevés volt, hogy teljesen elkészüljünk mindennel, volt, aki otthon fejezte be a munkáját – mondta el. – A lányok természetesen ügyesen haladtak, nem először találkoztak ezzel a csodás, természetes anyaggal. A denevérujjas kabátok egy darabból készültek, akik pedig bevarrt ujjas kabátot szerettek volna, azok külön formázták azt a részt. Változatos, színes, ötletes darabok születtek. Judit 13 évvel ezelőtt egy vásáron figyelt fel a nemezelt tárgyakra. Előbb Major Laura iparművésznél leste el a technikát, majd 2015-ben iratkozott be a Hagyományok Háza tanfolyamára. Többnyire hordható, mutatós ruhákat készít, egyedi megrendeléseknek tesz eleget. Úgy véli: a nemez tetőtől talpig öltöztet, és viselőjének úgy kölcsönöz egyedi stílust, hogy a többi ruhadarabbal harmonizál. ME
HÉVÍZ Ingyen próbált meg nyaralni a fürdőváros egyik szállodájában az a német nő, akinek ügyében hamarosan a bíróság dönthet.
első főszerepe. Társa lesz a kalandokban vendégművészként Czéh Dániel, aki Bumba majmot alakítja, emellett több szereplő életre keltése is vár a művésztársakra: Kassay Mártonra, Vári Vivienre, valamint a darabban hat évvel ezelőtt is szerepelt Szolnok Ágnesre, illetve Szilinyi Arnoldra.
A bemutatót szombaton 17 órakor tartják és a darab egyike az iskolások bérletes előadásainak – árulta el Szücs István igazgató. AG
A nemrég vádemelésig jutott történetről dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője adott ki tájékoztatást. Eszerint a 37 éves, német állampolgárságú nő 2020 júliusában egy hévízi szállodában foglalt szállást két személyre, valamint egy kutyára. A foglalásnak megfelelően 2020. július 26-tól tizenegy napot tartózkodtak a szállodában és közben igénybe vették a ház különböző szolgáltatásait. Aztán 2020. augusztus 6-án kora reggel, a szálloda egyik, az étterem mellett nyíló mellékkijáratán keresztül fizetés nélkül távoztak. A vádlott közel 800 ezer forint kárt okozott a szállodát üzemeltető gazdasági társaságnak, a pénz egy részét a büntetőeljárás során megtérítette. A nővel szemben a Keszthelyi Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat. AG
ZALAKAROS Elfajult a poharazgatás egy nyári délutánon a helyi strandon, a tör téntek miatt büntetőeljárás indult, melyben nemrég született vádirat.
Az ide vezető események 2022. augusztus elsején, kora délután, a zalakarosi strandfürdő egyik vendéglátóhelyének teraszán zajlottak. Itt poharazgatott két, 38, illetve 32 éves ozorai férfi. Aztán megjelentek a feleségeik is, és az italozás abbahagyására kérték párjaikat. A vendéglátóhely tulajdonosa azonban ekkor trágár szavakkal szidalmazni kezdte az idősebb férfi feleségét, ezért a férj felelősségre vonta a tulajdonost. Kettejük között szóváltás kerekedett, amiből rövidesen dulakodás alakult ki, s ennek során a vendéglátós könnyű sérülést is szenvedett.
Eközben a fiatalabb ozorai férfi egy az étterem tulajdonosának segítségére siető személlyel kezdett dulakodni, és ráadásul közben a kiszolgálópultról az italokat szándékosan a földre lökte, a vendéglős bukósisakját pedig a poharak közé dobta. Ezzel közel 370 ezer forint kárt okozott, amit azonban megtérített a büntetőeljárásban.
A Nagykanizsai Járási
Ügyészség a idősebb férfival szemben garázdaság, társa ellen garázdaság és rongálás miatt emelt vádat. AG
(Folytatás az 1. oldalról.) A zalaegerszegi Idősügyi Tanács alelnöke, dr. Kocsis Gyula, a megyei nyugdíjasklubok szövetségének vezetője köszöntőjében kitért arra is, hogy fontos a tájékozódás, hiszen kellő ismeretek hiányában az ápolásra szoruló nem jut hozzá a megfelelő ellátáshoz. A rendezvény szervezője, Kovács Erzsébet – aki az „Életet az Éveknek” szövetség országos és zalai egészségügyi szekcióját is vezeti – arra hívta fel a figyelmet, hogy az ápolást számos lehetőség segíti, ezekről igyekeznek széleskörűen tájékoztatni.
Horváth Istvánné Katalin, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház vezető ápolója az emberi méltóság sérthetetlenségét hangsúlyozta, melyhez hozzá tartozik az otthoni ápolás színvonala, mivel a betegnek az a legjobb, ha minél tovább saját környezetében élhet. Ráadásul törvény is rögzíti a hozzátartozók ebbéli kötelezettségeit. Ők sokféle külső segítséget kaphatnak a táplálási, a mozgatási, a higiénés nehézségek leküzdéséhez: a szakápolási szolgáltatók háziorvosi javaslatra tizennégyszer, alkalmanként
3 órás szolgáltatást tudnak nyújtani, ha erre szüksége van a kórházi kezelés után lévőnek vagy idült betegséggel élőnek.
A hospice szolgálatok a daganatos betegek számára nyújtanak segítséget, ez 50 alkalom is lehet, sőt, hosszabbításra is
Vidovicsné Bene Erzsébet, az „Életet az Éveknek” szövetség zalai elnökhelyettese a fórumon
van mód. Mindkettőből több is található Zalában. Ha a szociális és egészségügyi helyzet indokolja, szociális otthoni elhelyezést kell kezdeményezni.
Új elem a támogató hálózat keretén belül a Gondosóra program, mely a kormány kezdeményezése nyomán egy karra csatolható készüléket biztosít. Ezen diszpécserszolgálathoz küldhet jelzést az idős ember, ők pedig a hozzátartozót értesítik.
Az előadás utáni kérdésekből kiderült, hogy az információkat érdemes minél szélesebb körben megismer-
ZALAEGERSZEG A négynapos munkahét után a Pandora ékszerekről készít tudományos dolgozatot Jóna Rozina, a Pannon Egyetem harmadéves gazdálkodási és menedzsment alapszakos hallgatója.
A rövidített munkahétről írt tanulmányával az elmúlt tanévben az intézményi Tudományos Diákköri Konferencián első helyet, az országos megméretésen ezüstérmet szerzett. Ez a teljesítmény, no meg az eddig minden évben elért kiváló tanulmányi eredmény is közrejátszott abban, hogy sikerrel pályázta meg a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, valamint az Új Nemzeti Kiválóság program támogatását. Ez havonta 140 ezer forint anyagi segítséget jelent számára tíz hónapon át.
Az ösztöndíjról szóló oklevelet kedden nyújtotta át neki a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ (ZEK) megbízott főigazgatója, dr. Palányi Ildikó. Az intézményvezető kiemelte: az Új Nemzeti Kiváló
LETENYE Szombaton zárul a Melinda Kupa 2023 országos ifjúsági tűzoltó-versenysorozat. Az utolsó futamnak, illetve a bajnokavató ünnepségnek a zalai város ad otthont.
A Melinda Kupa hét versenyből álló sorozat, amit a Nemzetközi Tűzoltó Szövetség szabályzata szerint rendeznek meg az ország különböző helyszínein. A részt vevő csapatokkal történt egyeztetés alapján Zala ez évben két futamnak is otthont adhat, s közülük az elsőt már a nyár folyamán megtartották Kistolmácson. A szombati záróforduló helyszíne a letenyei sportcentrum labdarúgópályája, a házigazdája pedig a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület lesz.
tetni (háziorvos, hozzátartozó, beteg bevonásával), különösen az ingyenesen vagy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (az OEP utódja) által támogatott módon elérhető szolgáltatások (kötszer, pe-
lenka, betétek, kerekesszékek) tekintetében. Ennek javítására vállalkozott a zalai idősügyi szervezet.
Dr. Patócs László, orvos, a Pro Klimined Kft. ügyvezetője az otthonra bérelhető, vásárolható segédeszközökről, főleg a speciális ágyakról tájékoztatta az egybegyűlteket. Beszámolójából megtudhattuk, hogy a kórházból hazabocsátási metódus német rendszerét érdemes lenne jobban adaptálni hazánkban is, hiszen a beteg ellátása, nem pedig a teljes család megbetegítése lenne a cél. AHZS
Ennek elnöke, Kovács Tibor elmondta: a versenyszabályzat értelmében a résztvevők nem kötelesek minden fordulóban részt venni, de az előzetes visszajelzések alapján a zárófutamra minimum öt csapatot várnak. A verseny 10 órakor kezdődik, s várhatóan 13.30 ig tart. Ezt követi az ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztó, aminek helyszíne már a civil szervezet Kossuth utcai bázisa lesz. Kovács Tibor hozzátette: a sorozat eddigi versenyei alapján a tabellát jelenleg az egyik letenyei csapat vezeti, s bíznak benne, hogy hazai pályán sikerül megtartaniuk az előnyüket. GYF
Hirdetés
ság program 2016ban indult el, hogy a felsőoktatási hallgatók kutatói kiválóságát támogassa. Az elmúlt években az egerszegi egyetemi központ három hallgatója nyert támogatást keretei között. Erre, valamint a Magyar Nemzeti Bank Kiválósági ösztöndíjára és a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra az elmúlt tanévben huszonhárom ZEKhallgató pályázott.
Jóna Rozina új tanulmányáról elmondta, 500 személy 25 kérdésre adott válaszát feldolgozva készül el a dolgozat, melynek fő témája a magyarok Pandoraékszervásárlási szokásai. Elárulta: öt éve ő is gyűjti ezeket az ékszereket, ezért esett erre a választásra. A tanulmányban kitér az ékszer gyártására, a választékra és az egyediségre is. AG
(Folytatás az 1. oldalról.) A Zsigmondytechnikumban lezajlott rendezvényen
részt vett Balogh László, a város polgármestere is, aki köszöntőjében emlékeztetett: a rendőri szolgálat több mint egyszerű munka, sokkal inkább hivatás. Erről tanúskodik a testület hivatalos szlogenje is, vagyis a „Szolgálunk és vé-
dünk!”. Balogh László szerint ebben a mondatban minden benne van, amit a társadalom megkap ettől a szervtől, és jó érzés látni a fiatalok szemében a tüzet, ami erre a pályára irányította őket. Simon Gyula, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatóhelyettese ugyancsak köszöntötte a jelenlévőket. El-
mondta: tizedik éve tanítják a rendészet és közszolgálat ágazatban a tanulókat. Népszerű képzésről van szó, mely jelenleg nyolc osztályban zajlik.
A tegnapi viadalon a házigazda Zsigmondytechnikum szerepelt a legjobban, megelőzve a szombathelyi Savariaés a keszthelyi Asbóthtechnikum együtteseit. BB
Új elem a támogató hálózatban a
KÖRKÉP Szinte nincs település, ahol mostanában ne ünnepelnék az időseket. Az alábbi cikkben a közelmúlt rendezvényeiből g yűjtöttünk össze hármat.
Nován Németh József polgármester köszöntötte a megjelenteket a szépkorúak tiszteletére rendezett ünnepségen.
– Falunk életében a generációk összekapcsolása fontos feladat találkozások, események, rendezvények szervezése által – kezdte a település vezetője. – Az idősek megbecsülését, a velük való törődést
Hirdetés
szívünkből fakadó kötelességünknek kell tartanunk továbbra is, és ezt kell tennünk minden minőségünkben: gyerekként, felnőttként, szülőként és polgármesterként is. Köszönettel tartozunk az időseknek, amiért szorgalmas munkájukkal, áldozattal nehéz időkben megteremtették és biztosították nekünk, fiatalabbaknak, g yermekeinknek, unokáinknak, hogy tanulhassunk, dolgozhassunk gyarapodhassunk és nyomdokaikba léphessünk.
Az ünnepségen, melyen mintegy 90-en jelentek meg a helyi szépkorúak, felléptek
a helyi óvodások, valamint Tóth Tünde énekesnő slágereket, nótákat adott elő, a műsort pedig a Kerimbózsa Néptánccsoport előadása zárta. A vacsora után éjszakába nyúlóan harmonikaszó és nóta hangja zengte be a művelődési ház nagytermét.
Az eseményhez kapcsolódóan a falu legidősebb lakóját, a 95 éves Pál Károlynét, valamint az idén 90 esztendős Porkoláb Józsefnét és Daru Józsefnét Németh József és a képviselő-testület tagjai otthonukban köszöntötték fel virággal és ajándékcsomaggal.
Mindazoknak a szépkorúaknak pedig, akik a műsoron nem tudtak részt venni, a hét folyamán házhoz viszik az ajándékcsomagokat.
Szentgyörgyvölgyön a helyi idősotthon lakói is részt vettek az ünnepségen, melyre ebéddel és zenés programmal is készültek a szervezők.
– Az idősek világnapja megtartásával minden évben az a cél, hogy felhívjuk a figyelmet az idősek tiszteletére, a velük való törődésre – mondta beszédében Varga Zsuzsanna polgármester. – Fontos elismernünk: azokra az alapokra építkezük, melyeket életük során verítékkel, könnyekkel és szorgalommal elértek és ránk hagytak. A mai munka akkor
A jeles napon a hozzátartozók mellett az önkormányzat nevében Gecse Péter alpolgármester, a körzet képviselője, valamint Nyakas Tünde intézményfenntartó szakreferens is köszöntötte az ünnepeltet. Léránt Istvánné Milei Margit néven született és nevelkedett Pálfiszegen, családja ötödik gyermekeként. Szülei parasztgazdaságában mindig akadt tennivaló. Férjével, aki 93 éves korában halt meg, Ormándlakon kezdték közös életüket. A családfő Gellénházán, az olajosoknál kereste a kenye-
tekinthető értékesnek, ha utódainknak jobb, értékesebb világot hagyunk örökül. A világnap jó alkalom arra is, hogy felülvizsgáljuk az időseink irányába tanúsított, néha bizony elmaradozó gondoskodásunkat. Felgyorsult világunkban a mindennapi teendők mellett sokszor pont azokra az emberekre nincs elég idő, akiknek pedig a legnagyobb szüksége lenne ránk.
Részt vett az eseményen Vigh László országgyűlési képviselő is, aki arról szólt, hogy szép gondolat összehívni a település szépkorú lakóit és tisztelegni előttük.
Hétfőn töltötte be 90. életévét Léránt Istvánné, aki lánya, Kerkai Andrásné Lívia családjával él Zalaegerszeg zalabesenyői városrészében.
rét, onnan is ment nyugdíjba. A feleség, míg két lányuk, Lívia és Margit felcseperedett, háztartásbeli volt, majd a tszben és annak varrodájában is dolgozott. Férjével sokat fáradoztak a háztáji gazdaságban is. Lányaik férjhez mentek és Zalaegerszegen telepedtek le, s hamarosan három fiú- és egy lány unokával, majd hat dédunokával gyarapodott a család. Margit néni elmondta: életében a legnagyobb örömet a két szép lánya, valamint az okos, kedves unokái és dédunokái jelentik számára. Férje halála után, 2015-ben költözött Zalaegerszegre, és elárulta a hosszú élet titkát is: sokat kell dolgozni, korán kelni és tenni-venni az egészséges, friss szabad levegőn – ahogy ő is mindig tette. KT, FZs
LENTI Kiállításmegnyitóval egybekötve három környékbeli település mutatkozott be a városi könyvtárban. A Hídépítők című esten Szentgyörgyvölgy, Márokföld és Nemesnép történetéről, érdekességeiről hallhatott a közönség.
Régi tervük valósult meg a könyvtárosoknak azzal, hogy kistelepülések mutatkoztak be náluk. A megnyitón Lapath Gabriella elmondta: az Országos könyvtári napok idei szlogenje a Hídépítők – A könyv híd, a könyvtár összeköt. Ez igaz az intézményre, hisz a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszeren (KSZR) keresztül 50 kistelepülési könyvtárat látnak el szolgáltatásokkal, köztük az őrségi Nemesnépet, Márokföldet és Szentgyörgyvölgyet is.
A megnyitón Horváth László, Lenti polgármestere szólt az egybegyűltekhez, majd a három települést mutatták be azok képviselői. Szentgyörgyvölgy polgármesterétől, Varga Zsuzsannától megtudhatta a hallgatóság, hogy Pityerdombon, Szentgyörgyvölgy és Márokföld határán újkőkori település nyomaira bukkantak, a legfontosabb innen származó lelet a szentgyörgyvölgyi tehénszobor, mely a Nemzeti Múzeumban található. Varga Géza íráskutató szerint a rajta található jelek székely rovásírással készültek. Szentgyörgyvölgy, ahogy a többi környező falu, őrtelepülés, évszázadokkal ezelőtt az itt élők szabadok voltak, határőrzésért kapták nemességüket. A falunak több nevezetességét is bemutatta a polgármester, köztük a katolikus és a református templomot, a két felekezet régi iskolaépületeit, a térségre jel-
lemző kódisállásos házat, valamint a Császár-kúriát, ahol interaktív helytörténeti gyűjteményt hoznak létre. Szólt továbbá a fejlesztésekről és a közösségi életről is. Szabó István, Márokföld polgármestere arra mutatott rá, hogy mindhárom település „legfalu”. Nemesnépen található a legnagyobb őrségi harangláb, Szentgyörgyvölgyön az Őrség legnagyobb református temploma. Márokföld pedig azért „leg”, mert itt található a leggazdagabb sökfás (fa fejfás) temető, ami a református kultúra része. Másik elsősége Márokföldnek egy 1325 környéki adománylevél, ami az őrségi települések közt a legősibb. A falu látványosságairól is szólt, köztük az éppen megújítás alatt álló levendulásról, az energiaparkról, a tündérkertről, a haranglábról, s arról is, hogy az utóbbi 15 évben szinte megduplázódott a falu lélekszáma. Nemesnép érdekességeit Németh Gabriella, a három település közművelődési szakembere tárta a hallgatóság elé. A falu történetének áttekintése mellett megmutatta a szoknyás haranglábat, a katolikus kápolnát, illetve egy, a 18–19. század fordulóján történt szokatlan peres ügyről is szólt, aminek az lett a vége, hogy a falu népét 1 hónap „szobafogságra” ítélték. Az előadások között a településekről érkezett Vastaps és a Függönyt fel! színjátszókör előadói léptek fel. A rendezvényen Flamisch Péter akusztikus instrumentális világzenei előadó művészi gitárjátékával járult hozzá az est sikeréhez. A programhoz kapcsolódó kiállítás október 28-ig tekinthető meg a könyvtárban. KT
(Folytatás az 1. oldalról.) – Idén a tavaszi fagykár miatt kevesebb kivi termett, ezért meghirdettük a Facebookon, s egy idő után szájról szájra terjedt a híre. A mérlegnél szinte nem volt olyan pillanat, amikor ne lett volna hosszabb sor. Sokan érkeztek, úgy látszik, a látogatók alig várták, hogy saját kézzel szüreteljék a kivit. Jöttek horvátok, szlovénok és osztrákok is. Ha beválik, a fagykár nélküli időkben is folytatjuk a kezdeményezést, s akkor csak egy részét értékesítjük a nagykereskedelemben.
Az ültetvényen árnyékot néhány pekándiófa adott, mely Észak-Amerikában honos. Hamarosan viszont akár Becsehelyen is lehet szüretelni belőle, bár Miklós Ákos Márton szerint évekbe telik, míg termőre fordul, igaz, néhány egyed már adott pár szem termést.
– Idén 12 éves a majdnem hét hektáron elterülő kiviültetvény – tette hozzá. – A zöld húsú, még kemény kivit kézzel könnyedén le lehet szakítani. Szobahőmérsékleten szép lassan érik be, aki ezt nem tudja kivárni, annak egy jó tanács: néhány szem kivit egy almával tegyen be nejlonzacskóba, kösse össze és néhány nap alatt bepuhul. Csak a puha gyümölcsnek van kellemesen édes íze.
Miklós Ákos Márton elmondta: Becsehely magasabb, jobb fekvésű település, fent a hegyen a hideg téli éjszakákon hajnalban 5, 8, sőt akár 12 fokkal is melegebb van. Évek óta megfigyelhető, hogy a legenyhébb telű része ez az országnak, különösen a határ menti sáv, a dombok ölelésében.
– Az indiánbanán ugyan egzotikusnak tűnik, de talán ez a növény bírja legjobban a fagyokat – mesélte. – A pekándió szintén ilyen, bár az októberi fagyokra már érzékenyebb, de termesztése nem lehetetlen küldetés itt Dél-Zalában sem. Készülök egy Fejioa nevű gyümölcs telepítésére is, mely Dél-Brazíliából származik és novemberben érik. Most van beszerzés alatt néhány olyan új-zélandi fajta, ami pár hónap-
Az ősi magyar vadászkutya
BÖDE Az ország minden tájáról érkeztek agarak a múlt szombati Bödei Agármustrára, amit 2011 óta rendeznek meg az ősi magyar vadászkutyafajta népszerűsítése érdekében a kistelepülésen. A program elsődleges célja az volt, hogy a magyar agárral újra lehessen vadászni hazánkban, ami elől tavaly az utolsó akadály is elhárult.
– Az agár nehéz sorsú, elfeledett magyar kutyafajta, ezért rengeteget jártunk rendezvényekre, vadász- és falunapokra, hogy újra a köztudatba emeljük. Ebből nőtte ki magát a Bödei Agármustra. Az egyik legősibb kutyafajta bemutatása és megismertetése mellett a legfontosabb célunk az volt, hogy újra tudjunk vele vadászni – mondta a Bödén élő Tóth Zoltán, az agármustra életre hívója és rendezője,
aki 1997 óta tenyészt magyar agarat. Az agarászatot 1948-ban tiltották be hazánkban, ezt követően évtizedeken át nem lehetett vadászni agárral. A 2015-ös új vadászati törvény már megengedte, de csak a magyar agárral való vadászatra feljogosító, kiegészítő vizsgákról szóló, 2022-ben megjelent AM-rendelettel hárult el az utolsó akadály. A vadászvizsga birtokában, vagy megszerzését követően, ha valaki elvégzi a kiegészítő agarász tanfolyamot, vadászhat a magyar agárral. A két törvénynek köszönhetően a magyar agár végre azt teheti, amire kitenyésztették, mégpedig a mezei nyúl vadászatára. Ennek idénye októbertől decemberig tart, ezenkívül dúvadra, így rókára és sakálra lehet vele vadászni.
– A bemutató két részből állt. Az agárfuttatáson állóké-
pességüket mértük fel, amikor a nyúl cikázását neljonzacskóval imitáltuk. Legfontosabb a küllemi bírálat, azért is hívjuk a rendezvényt mustrának, hogy a fiatal, illetve a felnőtt kanok és szukák között megtaláljuk azokat az egyedeket, amelyek leginkább alkalmasak a továbbtenyésztésre. Ez igazából az éles vadászatokon való viselkedésükből derül ki – ismertette Tóth Zoltán.
A bírálaton küllemét, mozgását, reakcióképességét, genetikáját veszik figyelembe. Ennek alapján választják ki, melyik áll legközelebb az ősi vonalhoz. Segítségükre van ebben, hogy a magyar agárról az 1200-es évektől kezdve napjainkig rengeteg leírás, fotó létezik, amelyhez tudnak viszonyítani, mondta érdeklődésünkre a szegedi Márton Gábor bírálótag, aki rendszeres résztvevője a bödei mustrának.
A kivierdőből mindenki megpakolt ládákkal és kosarakkal jött ki, így tett Németh Zsoltné (balról), a 1,5 éves Horváth Szilárd és Horváthné Kiss Petra is Fotó: Szakony Attila
pal korábban érik. Puha, ananászra emlékeztető ízű, különlegesség lesz itt Becsehelyen. Sokan érkeztek kisebb-nagyobb ládákkal, vödrökkel, kosarakkal, hogy megpakolják azokat a finom, C-vitaminban gazdag zalai kivivel. Púposan megrakott két nagyméretű vödröt az Enyingről érkezett Pálandor József és felesége is.
– Nekünk is van a kertünkben néhány tő kivi, de még nem fordult termőre – mesélték. – Kedveljük ezeket a lehetőségeket, amikor saját kézzel lehet leszedni a gyümölcsöt, almát is szedtünk így nemrég. Most vettünk indiánbanánt, abból is ültettünk, de arra is várnunk kell. Azért a szőlőtermesztést sem felejtettük el. Utóbbiból nem bor készül, a harmincféle csemegeszőlő az asztalra kerül.
A lehetőségre a zalaiak is felfigyeltek. A gelsei Makatics Viktória öt kilót szeretett volna szedni barátnőjével, de annyira lenyűgözte őket a kivi, hogy végül alaposan megpakolták ládájukat. A szintén közeli Bázakerettyéről érkezett Bocskor Szabolcs, aki feleségével és kislányával, a 2,5 éves Lucával együtt szedte kosárba az ízletes gyümölcsöt. Általában áruházban vásárolnak, de az import kivi nem olyan, mint az, amit a zalai föld táplált. Furcsállta, hogy ilyen időjárási körülmények között is megterem, ráadásul vegyszerektől mentesen. A zalaegerszegi Takács Imre és fia, Kristóf az interneten olvasta, hogy lesz szüret. – Főleg a szupermarketekben szereztem be eddig a kivit, ezért kíváncsi voltam, milyen íze van annak a gyümölcsnek, amit saját magam szedek és érlelek be – folytatta. – Érdekes, hogy megterem nálunk ez a növény, bár érthető, hiszen például az őshonos magyar fajtáknak, így a málnának, a szedernek már túl melegek a nyarak.
A nagykanizsai Csanádi Tímea férjével, dr. Kovács Balázs
fogorvossal és kislányukkal, Nórával érkezett a szüretre. A család szereti a zöld kivit turmixokban, de kettévágva, kikanalazva szintén nagyszerű f inomság. – Öröm, hogy néhány kilométerre a várostól ilyen csodálatos ligetben szedhetjük a kivit – mondta. – A saját kertemben nevelek egy olajfát, valószínűleg még vagy ötven év, mire termőre fordul, de optimista vagyok. Bő húsz éve még nem lehetett itthon gránátalmát sem kapni, most pedig kivit szüretelünk, meg indiánbanánt eszünk, nagyot fordult a világ. A zalaegerszegi Rövid Péter feleségével, lányával, Boglárkával, valamint annak barátnőjével, a Nógrád vármegyei ősagárdi Lieszkovszki Fannival együtt érkezett a szüretre. A tanári pályára készülő lányokat meglepte, hogy Zalában megterem a kivi, ráadásul lehet sétálni a gyümölcsösben. Rövid Péter nyitott az újdonságokra, nemrégiben ő is ültetett pekándiót a kertjébe, sőt mivel a család szereti a gyümölcsöket, mintegy 50 különféle fajtájú fát telepített. BB
Fruska, a győzős agarak egyike, a békési Fényűző Magyar Agár Kennel képviseletében. Tenyésztője Kolozsi József és Kolozsi-Kecskés Zsófia Fotó: Antal Lívia
– A magyar agár a keleti agárból lett kitenyésztve. A többi agárral ellentétben anatómiája alkalmazkodott a rögös és a különféle nehéz talajviszonyokhoz, ezáltal jobban bírta a hosszabb vadászatokat. Ezért hívják úgy, hogy győzős, mert hosszú távon, kitartóan tud futni és követni a zsákmányt. A
többiek inkább sebes agarak, rövid távon képesek nagyokat futni – mondta el. Márton Gábor kiemelte, másképp tekintenek az agárra, mint a többi kutyafajtára. A nemességhez tartozott, arisztokratikus életet folytatott, ami miatt sajnos később irtották is. Megtisztelik őket azzal, hogy aga-
raknak szólítják, és nem csak egyszerűen kutyának. A Bödei Agármustrán az ország elhivatott agarászai gyűlnek össze. Fontos baráti találkozó ez, amelyen megvitatják a magyar agár sorsát. A versenynek tulajdonképpen nincs tétje, a részvétel a legfontosabb és hogy továbbvigyék a hagyományokat. AL
Az import nem olyan, mint amit a zalai föld tápláltVarga Zsuzsanna mutatta be települését, jobbra Lapath Gabriella, Horváth László, Szabó István és Németh Gabriella Fotó: Korosa
ZALAAPÁTI Lebilincselő hangversennyel ünnepelte huszadik születésnapját az Apáti Capella Kamarakórus a Szent Adorján- és Szent Őrangyalok-templomban.
A másfél órás műsor egyik különlegessége az volt, hogy az apáti kórust Csiki Gábor, az Operaház karigazgatója vezényelte egy közös produkció erejéig, s az idén a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett énekművész a hangját is adta az ünnephez. Ezt a kamarakórus azzal érdemelte ki, hogy 2022-ben megnyerte a közönségdíjat az Erkel Színházban, az Opera hagyományos Dalárnapján, amely a hazai kórusok rangos versenye. A szakember elégedetten távozott a zalaapáti hangversenyről.
– A kórus programjának összeállítása lenyűgözött: változatos volt s nehéz darabokból állt. A másfél órát végigénekelni egy profi, hivatásos énekkarnak is megterhelő lett volna. Ez zenei és hangi értelemben, az intonációt, a szövegmondást tekintve és a különböző nyelvtudásokat illetően is dicséretére válik az apáti kamarakórusnak – szögezte le Csiki Gábor.
Galuska Sándor, aki alapító tagként vezeti, irányítja a nyolc tagból álló művészeti csoportot, kijelentette: az éneklés szeretete tartja össze
a kórust, amelynek nemcsak az a célja, hogy tagjai énekeljenek és fellépjenek, hanem egyfajta terápiaként szolgál minden egyes próba, és ezeken a kis létszámból fakadóan abszolút családias a hangulat. Az Apáti Capella születése 2003 karácsonyára tehető, amikor az iskola pedagógusainak
kisebb csoportja elhatározta: Palotás Zoltán akkori igazgató születésnapjára meglepetésként előadják a Néked zeng ez a dal című művet. A sikeres fogadtatást követően, még az ünnepi ebéd ideje alatt, néhány többszólamú karácsonyi szerzeményt is elpróbáltak és előadtak. Azóta sok víz lefolyt a Zalán: fellépések, elismerések, díjak fémjelzik a művészeti csoport elmúlt két évtizedét. – Szakmai körökben számtalanszor megkaptuk azt a k ritikát, hogy kis kórusként miért akarunk mi nagy kórusműveket énekelni. Erre f inoman az a válaszunk: nem
BALATONGYÖRÖK Befejeződött a Temető utca újabb szakaszának felújítása, amelyre az önkormányzat a Top+-programban nyert 40,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást.
A Balaton-parti község tavaly áprilisban nyújtotta be pályázatát, amely sikeres volt: a munkákhoz szükséges forrást a kormány és az Európai Unió teljes egészében biztosította. Ennek köszönhetően a Temető utcában most 300 méteren újult meg az útburkolat.
A községi temető melletti, a 71-es főúttal párhuzamos szakasz alternatív útvonalként szolgál Balatongyörök és Vonyarcvashegy között. Azon településrészt lehet rajta megközelíteni, amely a várme-
A munkálatok során az út teljes, ötméteres szélességében úgynevezett hideg remix technológiával alapot készítettek a kivitelezők, amelyre kiegyenlítő és kopóréteg került.
A helyhatóság nemcsak a kivitelezésre nyert támogatást, hanem a kapcsolódó kiadásokra, vagyis a tervezésre, a műszaki ellenőrzésre és a projektmenedzsmentre is.
szeretnénk, ha a mi repertoár unkat az határozná meg, hányan vagyunk, mert ez fizikai tény, ezen nem tudunk változtatni, ellenben vannak olyan nagy kórusművek, amelyeket szeretnénk elénekelni, mint ahogyan a mai első négy darab is ebbe a kategóriába tartozott – fogalmazott Galuska Sándor, hozzátéve: ezért hatalmas a felelőssége egy-egy t agnak.
A repertoárról mindig közösen döntenek, ezen a napon pedig azokat a darabokat vették elő, amelyeket leginkább szeretnek énekelni – a reneszánsztól a modern művekig. PBÁ
KESZTHELY Lezárult a nyolc napon át tartó Idősek hete programsorozat a Balaton fővárosában. A legnépszerűbb rendezvény a vasárnapi záróesemény volt, amelyen örökzöld melódiák és népszerű slágerek csendültek fel.
A koncert előtt Csótár András, az önkormányzat emberi erőforrások bizottságának elnöke köszöntötte a Balaton Színházban összesereglett szépkorúakat. Hangsúlyozta: nagyon fontos a városban ez az őszi rendezvénysorozat, „mert ezzel is kifejezhetjük tiszteletünket és megbecsülésünket
RÁDIÓK
EGERSZEG RÁDIÓ: 5.00 Ma-
gyaróra 6.00 Vekker 10.00 Á
la carte 14.00 Helló, Egerszeg!
18.00 Egerszegi krónika 18.10
Like 21.00 Egerszegi mozaik
MÁRIA RÁDIÓ RÉGIÓ ZALA-
EGERSZEG: 17.50-től 19.50-ig
Ajkáról közvetített műsorok MURAVIDÉKI MAGYAR
RÁDIÓ: 5.45–9.00 Reggeli
műsor 9.30 Tudakozó 10.15
Nyelvművelő 11.05 Aktuális
12.00 Déli krónika 14.15 Tu-
dakozó 15.00 Terepjáró 16.05
Kívánságműsor 17.05 Aktuá-
lis (ismétlés) 18 .00 Napi kró -
nika 18.15 Lemezmúzeum
19.00 Magyar nóták és csár-
dások 20.00 Terepjáró (ismét-
lés) 21.00 A kertész válaszol /
Spiritus / Tulipános láda / A
művészet rövid története (ismétlés) 21.30 Zene hajnalig VÁROSI
ZALAEGERSZEG: 5.00 Híradó, félóránként 9.00 Egerszegi esték 9. 30 Zöldövezet 10.00
A Helios zenekar szívhez szóló koncerttel örvendeztette meg Keszthely szépkorú polgárait Fotó: Belovári András
az idősebb generációk tagjai felé”.
A képviselő arról is beszélt, egész héten át az ő kedvükre szerveztek különféle progra-
Híradó 10.30 Képújság 17.30
Zalai krónika 17.45 Kortalan torna 18.00 Híradó 18.20
Esti mese 18.30 Vitál turmix
19.00 Híradó 19.20 Esti mese
19.30 Diagnózis 20.00 Híradó 20.20 Esti mese 20.30 Vitál
turmix 21.00 Dokumentum-
műhely 21.30 Híradó 22.00
Képújság
KANIZSA: 6.30 Info blokk
7.00 Értékeink 7.30 Info blokk
8.00 A mi portánk 8.30 Hír-
adó 8.45 Amerika magyar
grófja 9.45 Aktuális Hargita 10.10 Info blokk 10.40 Lapo-
zó 12.00 Értékeink 12.30 A mi portánk 13.00 Amerika
magyar grófja 14.00 Aktuális
Hargita 14.25 Lapozó 18.00 Info blokk 18.30 Kibeszélő
19.00 Info blokk 19.30 Érté-
keink 20.00 Híradó 20.15 A
szomszéd vár 20.45 Ökoportrék Nádai, majd Ökoportrék
Victor 21.40 Info blokk 22.10
Lapozó 0.00 Info blokk 0.30
Kibeszélő 1.00 Info blokk 1.30
mokat, amelyek között akadt művészeti kiállítás, filmvetítés, komolyzenei hangverseny, számos egészségügyi előadás, tánc, jóga és torna is, több
Fotó:
Értékeink 2.00 Híradó 2.15 A
szomszéd vár 2.45 Ökoportrék Nádai, majd Ökoportrék Victor 3.35 Info blokk 4.05 Lapozó
KESZTHELY: 6.00 Szignatúra (ismétlés) 6.30 Épi-Tech
Magazin 6.53 Savaria Film-
fesztivál 7.00 Híradó 7.15
Balatoni mozaik 7.45 MMA
film 8.37 Savaria Filmfeszti-
vál 8.41 Savaria Filmfesztivál
9.00 Szignatúra 9.30 Épi-Tech
Magazin 9.53 Savaria Film-
fesztivál 10.00 Híradó 10.15
Balatoni mozaik 10.45 MMA
film 11.37 Savaria Filmfesztivál 11.41 Savaria Filmfesztivál 12.00 Képújság 18.00 Diagnózis 18.33 Zalai krónika
18.48 Szenior torna 19.00 Híradó 19.15 Keszthelyi szemmel
19.45 Savaria Filmfesztivál
helyszínen: a színházban, a művelődési központban és a könyvtárban.
Ezek során az is kiderült: van igény minderre, hiszen Keszthely nyugdíjas polgárai szívesen fogadják, sőt várják a kifejezetten nekik szóló kulturális kavalkádot, állapította meg Csótár András.
A hétzáró nosztalgiadélutánra több mint kétszázan regisztráltak előzetesen, s akik eljöttek, zenés időutazásban volt részük a Helios zenekar jóvoltából. A koncertet szeretetvendégség követte, amelyen a résztvevők finom falatok mellett beszélgethettek emlékeikről s mindennapjaikról. PBÁ
mel 22.45 Savaria Filmfeszti-
vál 23.36 Szenior torna 23.43 Savaria Filmfesztivál 0.00
Képújság
LENTI: 19.00 Lenti krónika: Márokföld, Nemesnép és Szentgyörgyvölgy bemutatkozó estje a könyvtárban – Az aradi vértanúkra emlékeztek Lentiben – Irodalmi délután Baley Endrével és Szondi Györggyel – Őszi fesztivál – Főzőverseny az Őszi fesztivál után – Sporthírek – Zalai k rónika – Képújság KERKA RÉGIÓ TV: 19.00 A 2023. október 10-i, keddi műsor ismétlése: Adáskezdés, műsorajánlat – A magyar népmese napja (novai IKSZT öszszeállítása) Mária-napi búcsúi szentmise és terményszentelés Csömödéren – Szüreti felvonulás Nován – Zalai krónika – Képújság: közérdekű közlemények, önkormányzati információk, programok, hirdetések
Háromszáz méteren újult meg az útburkolat a Temető utcában Fotó: önkormányzat
gyehatárhoz legközelebb eső Balaton-parti község legdinamikusabban fejlődő része. Itt rengeteg új lakóház épül.
Az önkormányzat arról tájékoztatott: az út a kátyúk és a betöredezett útszél miatt már balesetveszélyes volt, az útalap megerősítése és az új aszfaltréteg leterítése, továbbá a padkaépítés közlekedésbiztonsági célokat is szolgált.
– A felújítással ezen a szakaszon javult a közlekedésbiztonság és nőtt a közlekedési komfort, ezáltal tovább javult a belterületi útminőség Balatongyörökön – fogalmazott lapunknak Biró Róbert polgármester, hozzátéve: a hideg remix eljárás lényege, hogy a régi útalapot nem kell kitermelni és elszállítani, hanem a meglévő pályaszerkezet anyagát, a szükséges javító- és kötőanyagokkal együtt, egy speciális gép segítségével a helyszínen átkeverik, elterítik és tömörítik. Emiatt ez kimondottan környezetbarát útfelújítási eljárás, ráadásul így jó teherbírású, kedvezőbb összetételű alapréteg állítható elő, szögezte le a község első embere. PBÁ
Több mint 3000 esetet láttak el BUDAPEST Több mint 3000 esetet láttak el idén a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai.
A szakszolgálat azt közölte: 2023-ban 55 helyszínen szolgált 382 vízimentő kollégájuk, ők 7914 szolgálati napot dolgoztak és 2914 sérültet, bajbajutottat láttak el. Hozzátették: 114 olyan esetet is elláttak, mely során mentőhajóik, illetve
mentőautóik egészségügyi személyzete (mentőorvos, mentőtiszt vagy mentőápoló) is részt vett az ellátásban. Mentőhajóikat – köztük a két sürgősségi mentőhajót – 373 alkalommal riasztották mélyvízi mentéshez vagy olyan strandi esetekhez, ahol emelt szintű ellátásra volt szükség. Nyáron 30 prevenciós eseményt tartottak – áll a közleményben. MTI
A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja
Felelős kiadó: Kálmán Erika elnök-vezérigazgató Főszerkesztő: Horváth A. Attila
Szerkesztő: Varga Lívia, Szabó Judit, Pásztor András
Hirdetésért felelős projektigazgató: Door Tamás
Értékesítési vezető: Németh Balázs Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt.
Szerkesztőség: 8900. Zalaegerszeg, Ady u. 62.; 8901. Zalaegerszeg, Pf. 25.
Telefon: 06 92 502 200; email: zalaihirlap@zalaihirlap.hu
Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06 94 999 120; ugyfelszolgalat@mediaworks.hu; személyesen: Zalaegerszeg, Ady u. 62.
Előfizetési díj: egy hónapra 4 290 Ft, negyed évre 12 790 Ft, fél évre 25 390 Ft, egy évre 50 490 Ft. Hirdetésfelvétel: 06-80/442-233 ; hirdetes.zeg@mediaworks.hu
Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: Szabady Balázs nyomdaigazgató Ügyfélszolgálati irodák: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: (20) 215-2549 8801 Nagykanizsa, Ady utca 12. Tel.: (20) 215-2549 8360 Keszthely, Kossuth u. 33. Tel.: (20) 215-2549.
Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint az ügyfélszolgálati irodákban, és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, illetve postautalványon és átutalással az MKB BANK 10300002-20108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. Adatvédelmi irányelveink a zaol.hu internetes oldalunkon olvashatók. Az újság a MATESZ által auditált.
ISSN: 0133-0500
Azon darabokat vették elő, amiket leginkább szeretnek
BERLIN A német általános iskolások 38 százaléka már migráns hátterű, rosszul beszélik a nyelvet. Mindennapos az erőszak, a tanárok háromnegyedét is érte már bántalmazás. Nem csoda hát, hogy ha egyre többen hagyják el a tanári pályát, nagyjából ötvenezren hiányozhatnak a német oktatási rendszerből.
Tanárhiány sújtja egész Németországot, a Covid-járvány okozta oktatási „megrázkódtatásokat” még mindig nem sikerült teljes mértékben kiheverni, a pénzhiány pedig általános probléma – állítja egy friss elemzés, amely a Szász-Anhalt tartomány központi lapjában, a Volksstimmében jelent meg. Már a címben hangsúlyozzák, hogy az oktatás színvonala Németországban az elmúlt tíz évben drámaian romlott. A negatív fejlemények mindenekelőtt az iskolák minőségére, a bevándorlók integrációjára, továbbá az általános pénzhiányra vonatkoznak.
Az elemzés szerint a tizenhat tartomány közül Bajorország, Szászország és Türingia rendelkezik a legjobb bizonyítvánnyal, a két utóbbiban azonban a korábbiakhoz képest fokozatosan romlott a helyzet. A legrosszabb minősítést az önálló tartománynak számító Berlin, valamint Brandenburg és Bréma kapta.
Szinte valamennyi tartományra jellemző, hogy rendkívül magas az idősebb tanárok aránya, mint ahogy magas az idő előtt felmondott pedagógusi szerződések száma is. Általános problémának számít az is, hogy a számítástechnikai oktatás színvonala nem megfelelő sem a szakiskolákban, sem a főiskolákban, illetve az egyetemeken.
Az elemzők hangsúlyozták a migrációval kapcsolatos oktatási problémákat is. A probléma része az is, hogy sokan otthon nem németül beszélnek, illetve a háztartásukban rendkívül kevés a könyv is. Ennek következménye pedig
MAGYARORSZÁG A lufihatás elmaradhat, de az ingatlanárak most épp csökkenést mutatnak.
Feltehetően nincs lufihatás jelenleg a hazai ingatlanpiacon, szemben a 2009-es hitelválság időszakával. A lakásárak érezhetően csökkennek, és a hitelezett ügyletek aránya is visszaesett – mondta el a Magyar Nemzetnek az Ingatlan. com vezető gazdasági szakértője. Balogh László kifejtette, az ingatlanár-csökkenés jelenlegi mértéke nem utal arra, hogy kipukkadt volna a lufi, ám ha több egymást követő negyedévben csökkennek az árak, és éves alapon legalább tíz százalékkal mérséklődnek, az már utalhat erre. Az ingatlanpiaci lufi másik jellemzője a gyors lefolyás, amelynek hátterében a kényszerhelyzet áll, és sokszor csak utólagosan észleljük az említett jelenséget – mutatott rá.
Elon Muskkal
inzultus vagy bántalmazás az iksolával összefüggő szakmai életében, mintegy 40 százalékuk esetében ez még az elmúlt egy évben is így volt.
Sok gyermek nehezen beszél németül, mindennaposak az erőszakos viselkedések, és a szülői értekezleten rendszeres tolmácsra van szükség – mondta Norma Grube iskolaigazgató az országos megjelenésű Die Welt német lapnak. Hozzátette, van olyan, amikor 23 különböző nemzet találkozik az iskola udvarán, sokszor ellenséges régióból származva hozzák magukkal a saját konfliktusaikat.
WASHINGTON A világ leggazdagabb emberével, Elon Muskkal közösen indít családbarát kérdőívet Novák Katalin köztársasági elnök a „demográfiai jégkorszak” elleni harc jegyében. „Minden egyes nap fel fogunk tenni egy kérdést a gyermekvállalással kapcsolatban az elkövetkező tíz héten keresztül” – közölte az X-oldalán. „A cél: jobban megérteni. Mert a gyerekvállalás megmenti a világot” – érvelt az államfő. Elon Musk is csatlakozott a felhíváshoz, csupán annyit reagált: „Akkor csináljuk!” MW
többek között az, hogy a migrációs hátterű diákok eredményei különösen nagy mértékben romlottak.
A V4NA hírügynökség szerint a német tanárhiány sokszorosa lehet annak, amit a kormányzat beismer. Az sem titok, hogy a legnehezebb helyzetben azok az iskolák vannak, ahol többnyire bevándorló gyerekek tanulnak. Összességében a németországi általános iskolákba járó gyerekek megdöbbentő, 38 százaléka migráns hátterű. Néhány ilyen iskolában az antiszemitizmus mindennapos, a muszlim diákok a zsidó diákokat bántják elsősorban.
Az adásvételek szempontjából nem megkerülhetőek a lakáshitelek sem, amelyek kamata jövőre már csökkenhet.
A gazdaságfejlesztési miniszter kérése nyomán már meg is jelentek az első olyan konstrukciók, amelyekben önkéntes kamatplafont vállaltak a hitelintézetek. Balogh László rámutatott arra is, hogy idehaza a reálbérek újbóli emelkedését követően növekedhet a hitelfelvételi kedv is.
A szakértő nézete szerint rövid távon azonban folytatódhat az ingatlanárak csökkenése, ezért az járhat jól, aki még idén kihasználja a számára elérhető kedvezményeket. Ugyanis ha jövőre élénkül a piac – gondoljunk a megemelt összegű falusi csok miatti várható keresletnövekedésre vagy a hitelkamatok csökkenésére –, az eladók az aktuális helyzethez igazítják majd az áraikat. MW
FRANCIAORSZÁG Elviselhetetlenné vált a helyzet Párizsban az ágyi poloskák elszaporodása miatt.
Bezárkóznak Párizs polgárai, de így sem sokat tehetnek az ágyipoloska-invázió ellen, ami megkeseríti az életüket. Az élősködők már nemcsak a tömegközlekedési járműveken, de olyan helyeken is megjelentek, mint a mozik vagy edzőtermek. A francia kormány közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett, az idő pedig fogy, ugyanis már csak kevesebb mint egy év van hátra a 2024es olimpia megnyitójáig.
„Ez egy soha véget nem érő rémálom, már nincs életem” – idézi egy párizsi nő kifakadását a Fox News amerikai televíziós hálózat.
Az ágyi poloskák 1950 körül tűntek el Franciaországból, de az 1990-es években a megsokasodó nemzetközi utazások nyomán újra megjelentek. Megszabadulni tőlük nem egyszerű, ugyanis képesek hosszabb ideig nyugalmi állapotban maradni, és akár egy évig is életben maradhatnak éhkoppon.
Szeptemberben Emmanuel Grégoire párizsi alpolgármester levelet írt Élisabeth Borne francia miniszterelnöknek, aki végül vésztanácskozást hívott össze, amelyen Clément Beaune közlekedési minisztert bízta meg a kínos állapotok felszámolásával. MW
A hesseni Német Köztisztviselők Egyesülete által rendelt felmérés során öszszesen 632 tanárt kérdeztek meg nemrég a mindennapi munkájuk során tapasztalt erőszakról. A felmérés szerint a tanárok csaknem 75 százalékát érte már legalább egyszer
„És ezzel el is érkeztünk az egyik okhoz, amiért a tanári hivatás egyre kevésbé vonzó: a pszichés stressz óriási, és jelentősen megnőtt. Ráadásul a tanárokkal szembeni agreszszió és tiszteletlenség olyan szintű, hogy sokan közülük képtelenek megbirkózni vele” – tette hozzá.
Az iskolaigazgatók körében végzett Forsa-felmérésből kiderült, hogy már most is több mint 50 ezer tanár hiányzik a német közoktatásban. Országos szinten átlagosan a rendelkezésre álló állások mintegy 11 százaléka betöltetlen. Az
Alternatíva Németországért (AfD) ellenzéki jobboldali párt szerint nem szerencsétlen véletlen, hogy ennyi tanár hiányzik, hanem a német iskolapolitika évtizedes rossz döntéseinek és mulasztásainak eredménye, amelyek túlterhelték és kevésbé vonzóvá tették a tanári pályát.
MADRID Spanyolország déli részét második éve pusztította szárazság, az idei szezonban harmadával elmaradhat az olívaolaj-termelés a négyéves átlagtól – közölte a spanyol agrártárca. A világ legnagyobb termelőjeként Spanyolország adja a világ olívaolaj-kibocsátásának mintegy 40 százalékát, tavasszal azonban a fák virágzása idején tapasztaltak szokatlan hőhullámokat, ami a tartós szárazsággal együtt súlyos károkat okozott. Emiatt hiány alakult ki, és jócskán megugrottak az árak. Az ágazat létét az elsivatagosodás és az aszály folyamatosan fenyegeti, Madrid szerint a spanyol termőterület ötöde válhat terméketlenné. MW
BUDAPEST A KSH adatai szerint szeptemberben 12,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, míg több élelmiszer ára is csökkent.
Elérhető közelségbe került az egy számjegyű infláció: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedd reggel közölt adatai szerint szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 12,2 százalékkal emelkedtek éves bázison, augusztushoz képest pedig 0,4 százalékkal, ezen belül ráadásul az élelmiszerek 0,2 százalékkal olcsóbbak lettek. Ezzel már a nyolcadik hónapja csökken az infláció a januári, 25,7 százalékos tetőzés óta.
Utoljára tavaly júniusban, az árrobbanás kezdetekor járt ilyen alacsony szinten a pénzromlás üteme, amely aztán a nyár folyamán az energiaválság begyűrűzésével párhuzamosan hónapról hónapra döntött meg több évtizedes rekordokat.
A mostani kedvező adat javarészt a bázishatásoknak tudható be, ennél azonban lényegesebb, jó eséllyel már novemberben 10 százalék alatt lehet a drágulás mértéke. Ami a KSH részletes adatait illeti, tavaly decemberben emelkedtek a legjobban az élelmiszerárak, amikor 44,8 százalékkal nőttek éves alapon. Ehhez képest most szeptemberben már csak 15,2 százalékos növekedést regisztráltak.
Ezen belül leginkább a cukoré (61,3 százalék), a csokoládéé és kakaóé (26,1), a büféáruké (26,0) és az alkoholmentes üdítőitaloké (24,0) emelkedett. Viszont a termékcsoporton belül a liszt ára 13,9, a margariné pedig 1,2 százalékkal csökkent. A háztartási energia 14,6 százalékkal lett olcsóbb, ezen belül a vezetékes gázért 33,5, az elektromos energiáért 3,2 százalékkal kevesebbet, a tűzifáért 18,7, a palackos gázért 9,7 százalékkal többet kellett fizetni. A járműüzemanyagok ára 35,4 százalékkal nőtt.
Augusztushoz képest az élelmiszerek ára átlagosan 0,2 százalékkal mérséklő-
dött, ezen belül a liszt 3,4, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 3,0, a cukor és a száraztészta 2,6-2,6, a tojás 2,0, a margarin 1,8, a tejtermékek 1,7, a tej 1,5 százalékkal kevesebbe, miközben az alkoholmentes üdítőitalok 2,4, a gyümölcs- és zöldséglé 0,9, a sertéshús 0,8 százalékkal többe került.
A járműüzemanyagok ára a nyár vége óta 3,3 százalékkal nőtt. A ruházkodási cikkekért 1,8, a háztartási energiáért 1,0 százalékkal többet kellett fizetni, ez utóbbin belül a tűzifa 7,7 százalékkal drágult, amíg a vezetékes gáz ára nem változott. MW
A tanárok 75 százalékát érte már legalább egyszer inzultus, bántalmazás
MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@mediaworks.hu
KIJEV/MOSZKVA Novembertől kezdődhet Putyin orosz elnök választási kampánya, kihívója egyelőre még nem akadt. Bár állításuk szerint az oroszok békét óhajtanak a Közel-Keleten, a konfliktus akár még jól is jöhet Moszkvának, mert elvonja a globális médiafigyelmet az ukrajnai eseményekről.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azon kijelentéséhez igazodik a Kreml, mely szerint Oroszországban még a „különleges hadművelet” alatt is meg kell tartani az elnök- és parlamenti választásokat – közölte hétfőn Dmitrij Peszkov, az orosz elnöki hivatal szóvivője. Ezzel Ramzan Kadirov csecsen hadúr azon javaslatára reagált, hogy halasszák el a jövő tavasszal esedékes elnökválasztást, vagy azt Putyin egyedüli jelöltsége mellett tartsák meg. A brit hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin orosz el-
nök szinte biztosan újra indul, választási kampánya pedig informálisan novemberben kezdődik. A választások előtt a Kreml arra fog törekedni, hogy minimalizálja a népszerűtlen politikai lépéseket.
Nagyszabású házkutatások zajlanak Munkácson – írta a Transkarpatia. Az ATV cikke szerint már le is tartóztattak néhány embert, köztük a város polgármesterét, a magyarellenes intézkedéseiről elhíresült Andrij Balogát. A nyomozást és az
intézkedéseket sem bízták a véletlenre, az Ukrán Biztonsági Szolgálat mellett kivonultak az antikorrupciós ügynökség emberei is. Szemtanúk elmondása szerint a házkutatások a városi közigazgatásban és a járási tanácsban zajlanak.
Ezért nagyon valószínűtlen, hogy a 2024. márciusi elnökválasztás előtt újabb mozgósítási hullám indul – írta a brit védelmi minisztérium.
Lőtávolságon belül Tokmak
Az orosz hadügyminisztérium hétfői hadijelentésében arról számolt be, hogy két frontszakaszon öt ukrán támadást vertek vissza, és 630 ukrán katonát öltek vagy sebesítettek meg. Az ukrán erők ezzel szemben azt közölték, némi haladást értek el a négy hónapja tartó ellentámadásuk
keleti és déli hadszínterén. Hozzátették, konkrét célok eléréséről túl korai lenne beszélni.
A hétvége során találatot kapott egy orosz lőszerszállító vonat a zaporizzsjai Tokmak városa mellett. Bár ez elsőre nem tűnik komoly fegyverténynek, egyvalamit érdemes figyelembe venni: a város egészen idáig az ukrán tüzérség hatókörén kívül esett.
Tokmak a zaporizzsjai frontszakaszon harcoló orosz csapatok egyik legfontosabb utánpótlás-elosztó központja, illetve a déli erőket irányító
vezérkar egyik fontos bázisa, így az, hogy a város az ukrán tüzérség lőtávolságán belülre került, még gondokat okozhat Moszkvának.
Kinek kedvez a konfliktus?
Moszkvába készül Mahmúd Abbász palesztin elnök –mondta a Ria Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint Abdelhafiz Nofal moszkvai palesztin nagykövet, miközben szombat óta háború dúl palesztin szervezetek és Izrael között. Maga Lavrov sürgette, hogy Izrael és Palesztina vessen véget a vérontásnak, és elmondta: Moszkva mindkét fél biztonságában érdekelt, míg Washington monopolizálni szeretné közvetítő szerepét, és el akarja terelni a párbeszédet az ENSZ-döntések végrehajtásától és a palesztin állam létrehozásától.
Az ukrán hírszerzés információi alapján Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt írta a Facebookra, Oroszország abban érdekelt, hogy háborút robbantson ki a Közel-Keleten, hogy a fájdalom, a szenvedés új forrása gyengítse a világ egységét, növelje a megosztottságot és az ellentmondásokat, és „így segítse Oroszországot az európai szabadság elpusztításában”.
Egyértelműen Oroszországnak kedvez a palesztin–izraeli háború kirobbanása, hiszen az eltereli a globális sajtó
figyelmét az oroszok Ukrajnában zajló háborújáról – fejtette ki véleményét Andrzej Duda lengyel elnök.
Egyre több sajtóorgánum ír arról, hogy Ukrajnának szánt fegyverek ropognak most Izraelben. Egyelőre bizonyítani ezt még senki sem tudta, de elméletben lehetséges, hogy az ukrán alvilág terroristáknak adja tovább a Nyugatról
kapott fegyvereket. Ráadásul Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy júniusi, a Jerusalem Postnak adott interjújában arról beszélt, „hogy bármilyen fegyverrendszer, amelyet Izrael Ukrajnának ad át, Irán kezébe kerülhet, és a zsidó állam ellen használható”. Egyes feltételezések szerint az oroszok hadizsákmányban fizethetik ki az Irántól vásárolt drónokat. Irán az egyik legnagyobb támogatója a palesztin fegyvereseknek, így innen könnyen továbbvándorolhattak a nyugati fegyverek.
ELŐFIZETÉSI AKCIÓ!
A ZSÁKBAMACSKAKÖNYVCSOMAG TARTALMA:
MEGLEPETÉSKÖNYV! 3 DB
15 %
AJÁNDÉK ZSÁKBAMACSKA-
15% KEDVEZMÉNY KÖNYVCSOMAG!
MEGRENDELÉS: WWW.LAPCENTRUM.HU
+36-46/998-800
Hirdetés Az akció azon új előfizetőkre vonatkozik, akik 2023. október 2. és október 15. között fizetnek elő az alábbiakban felsorolt lapok valamelyikére. Az akcióban előfizetők a kedvezményes árú előfizetésük mellé egy három könyvből álló meglepetés könyvcsomagot kapnak ajándékba, amelynek fogyasztói ára minimum 8.000 Ft . A könyvcsomagot az előfizetési díj befizetését követő négy héten belül juttatjuk el. A zsákbamacskakönyvek krimi, romantikus regény és szakácskönyv tematikai kategóriába tartoznak.
Az akció az egyes termékek esetében a következő előfizetési időszakokra vonatkozik: 3 HÓNAPOS ELŐFIZETÉS: Bors, Magyar Nemzet • 6 HÓNAPOS ELŐFIZETÉS: Hot!, Szabad Föld ÉVES ELŐFIZETÉS: Fanny, Lakáskultúra.
Az előfizetési díjak megtalálhatók a www.lapcentrum.hu oldalon. A tájékoztatás nem teljes körű. További információ a www.lapcentrum.hu weboldalon, a 06-46/99-88-00-ás telefonszámon vagy az ugyfelszolgalat@ mediaworks.hu e-mail-címen kérhető. Ászf: www.mediaworks.hu/elofizetoi-aszf/ • Adatvédelem: www.mediaworks.hu/adatvedelem/
Az oroszok szerint két frontszakaszon öt támadást vertek vissza
MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@ mediaworks.hu
IZRAEL Nem vette elég komolyan a Hamász gázai szervezkedéséről szóló jelentéseket Izrael, részben ez vezetett a tragédiához.
A meglepetés ereje miatt mondott csődöt a Vaskupola, amikor megtámadta a Hamász, pedig erre is felkészülhetett volna Izrael védelmi rendszere – állapította meg elemzésében a Magyar Nemzet.
A palesztinok ugyanis már 2021-ben, az úgynevezett „rakétaháborúban” próbálkoztak azzal, hogy túlterhelik a Vaskupolát. Két évvel ezelőtt néhány nap leforgása alatt közel ötezerszer nyitottak tüzet a terrorszervezetek azzal számolva, hogy ha megfelelő mennyiségben és gyorsasággal lőnek, akkor előbb-utóbb rést találnak a pajzson. Bár már akkor kiderült, tökéletes védelem nem létezik, de a hivatalos jelentések szerint a Vaskupola 90 százalék fölötti hatékonysággal dolgozott.
A Hamász taktikája most is ez volt: nagyon rövid idő alatt több ezer rakétát zúdítottak Izraelre, ráadásul ezúttal meglehetősen koncentráltan, főként a Gázai övezettel szomszédos területekre.
A trükk viszont abban rejlett, hogy a már jól ismert rakétaeső ezúttal inkább figyelemelterelés volt, az offenzíva talajszintre koncentrálódott: több ponton felrobbantották a
falakat, átvágták a kerítéseket vagy siklórepülőkkel átrepültek felettük. Úgy tűnik, ilyen frontális támadásra egyáltalán nem
számítottak az izraeliek, pedig a Gázai övezetet szó szerint a föld alá is benyúló betonfalak és kerítésrendszer veszi körül, amelyeket bekamerázott,
Több mint száz holttestet találtak Izrael egyik legsikeresebb óvóhelyében, a Gázai övezet határvidékénél lévő Beri kibucban − közölte a Jediót Ahronót. A lap szerint a motorkerékpárokon és furgonokon, nehézgéppuskával érkezett terroristák házról házra jártak, be-
mentek az óvóhelyekre, elrabolták vagy megölték az embereket. Az ostromlottak rájöttek, hogy a kommunikáció leghatékonyabb módja a kibucban élő anyák WhatsApp-csoportja. Akit életben hagytak a terroristák, azon keresztül jelentette, hogy él.
STOCKHOLM Egyre több bevándorló hátterű bűnszervezet telepszik a svéd gazdasági szektorokra.
Svédországban a gazdasági életben is egyre nagyobb részt vállalnak a migránshátterű bűnszervezetek – írta a Magyar Nemzet. Sara Persson, a svéd Gazdasági Bűnözés Elleni Hatóság szakértője elmondta, az egészségügyi szolgáltatási szektorba is betörtek a migráns bűnözők, akik egészségügyi központokat és oltási klinikákat is működtetnek. Persson szerint, miközben adataik vannak arról, hogy ugyanezek az emberek gyanúsíthatók olyan cégek igazgatásával majd „elsüllyesztésével”, amelyek ellen adócsalás miatt indítottak eljárást, az érintett bűnszervezetek gyakran közvetlenül kapnak pénzt egyes önkormányzatoktól a kísérő nélküli gyermekek gondozására.
A skandináv állam a második világháború után kiváló életminőséget és közbizton-
Olaf Scholz
nagyon aggódik
Mégis úgy tűnik, hogy a Moszad és a Sin Bét elsősorban a ciszjordániai menekülttáborokból fenyegető veszélyre koncentrált, külföldön próbált Hamász-tagokat levadászni, iráni atomtudósokkal végzett – de kevés figyelmet fordított a Gázai övezetre. Meg nem erősített források is arról számoltak be, hogy az izraeli erők jelentős részét át-
vezényelték Ciszjordániába, a telepesek védelmére, ezért kevésbé volt őrzött a térség.
BERLIN Nagyon aggasztó a jobboldali populisták előretörése – mondta Olaf Scholz német kancellár Hamburgban az Emmanuel Macron francia elnökkel tartott tájékoztatóján. A kancellár a német és a francia kormány kétnapos közös értekezlete után tartott tájékoztatót a vasárnap Bajorországban és Hessenben tartott tartományi törvényhozási választásokról. Kérdésre válaszolva a legnagyobb ellenzéki párttól, a CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) erősödésével kapcsolatban kijelentette: a jobboldali populistákra leadott szavazatok száma azt jelzi, hogy „immár a demokrácia védelme a tét”, mert ezeknek az erőknek a „politikai álláspontja” nemigen fér össze „felfogásunkkal a szabadságról és a jogállamról”. MW
járőrözött és drónokkal is megfigyelt őrtornyok erősítenek meg.
Ráadásul annak ellenére szerepeltek le a titkosszolgálatok, hogy egyes jelentések már arról szólnak, az offenzíva nem is volt olyan váratlan, mint amilyennek tűnik. Egyiptomi tisztségviselők azt állítják, előre figyelmeztettek, hogy „valami készülődik”, de az izraeli titkosszolgálat félvállról vette. Az értesülést később Benjamin Netanjahu miniszterelnök álhírnek nevezte.
EURÓPA A lényeg, hogy Cyrus Engerer szocialista képviselő helyesli, ha blokkolják a Magyarországnak járó forrásokat.
A „siker” még magát a Hamászt is meglepte, egy terrorista vallomása szerint megdöbbentek, hogy az izraeli katonák nem vártak rájuk. Ali Barake, a Hamász egyik legfőbb vezetőségi tagja szerint az Izrael ellen indított akcióról csak az iszlamista szervezet maroknyi parancsnoka tudott, sem Irán, sem a libanoni Hezbollah nem vett részt benne, de csatlakoznak a harchoz, ha Gáza ellen népirtó háború indul. Azt is elárulta, az egész akció egy évek óta tartó mesterterv része volt, melynek során elhitették Izraellel, hogy nem érdekeltek a harcban és legyengültek.
AFGANISZTÁN Befejeződnek az Afganisztánt sújtó földrengés után indított mentési munkák, mivel a katasztrófa óta eltelt idő miatt már csekély további túlélők találásának esélye. A vasárnap közzétett legfrissebb hivatalos adatok szerint a Herát városától északnyugatra bekövetkezett földrengésben több mint 2400 ember meghalt, és több mint kétezren megsérültek. Az áldozatok többsége nő és gyerek – tették hozzá.MW
ságot biztosított polgárainak. Az erős gazdasági növekedés mellett a magas személyijövedelemadó-kulcsok miatt a közszolgáltatásokra is – az egészségügyre, az oktatásra és a szociális területre – sokat tudtak költeni. Pindroch Tamás elemző szerint ez volt a titka a svéd jóléti modellnek, amelynek súlyos ára volt: egyre több bevándorlót kellett befogadni. Eleinte azért, hogy azokat a munkaköröket, amelyeket a svédek már nem akartak betölteni, külföldiekkel pótolják. – Az elmúlt évtizedekben viszont már nem a munkalehetőség, hanem inkább a munkanélküli-segély, illetve a lakhatási támogatások magas összege miatt vonzó a migránsoknak Svédország, amely 2015 óta több mint egymillió embert fogadott be. Összességében kétmillióra tehető a migránshátterű svéd állampolgárok száma a tízmilliós országban. – Svédország már nem nemzetállam – állapította meg a szakértő. MW
Az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) hétfői ülésén Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos mutatta be a 2023as évi jogállamisági jelentést. Reynders elmondta, hogy egyes tagállamokban komoly aggodalmak merülnek fel, de a 2022-ben kiadott ajánlások kétharmada mára megvalósult.
„A tagállamoknak az ajánlásokra kell alapozniuk a reformjaikat” – hangoztatta a biztos, majd később hozzátette: a jelentés fő célja a jogállamisági kultúra elterjesztése minden tagállamban. A LIBE tagjai fanyalogva fogadták a jelentést.
Cyrus Engerer szocialista képviselő számonkérte a Magyarországnak járó források
blokkolását, szerinte azokat nem lehet feloldani csak azért, mert „kisebb előrelépések történtek”. Sophie in ’t Veld holland liberális képviselőt olyanynyira megragadta az ülés, hogy közben jutott ideje posztolni az X-felületére, majd felszólalásában számonkérően summázta, hogy a jelentést a bizottság nem hajlandó független szakértői testületre bízni.
Malin Björk svéd baloldali képviselő szerint a francia rendőri erőszak is nagy probléma, de érdemes „Lengyelország és Magyarország kérdésére” helyezni a hangsúlyt, mivel hamarosan a magyarok töltik be a soros elnökséget.
Az egyes felszólalásokon túl az általános konszenzus az volt az ülés során, hogy szigorítani kell a jelentést, illetve annak rendelkezéseit és elvárásait, mivel az „túl diplomatikusan fogalmaz”, és jelenlegi állapotában nem vált ki megfelelő reakciót „bizonyos tagállamokban”. MW
BUDAPEST A két politikust egy kávézóban kapták lencsevégre, a riporter kérdéseire nem válaszoltak érdemben.
Hétfő délelőtt megbeszélést tartott Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök és Fekete-Győr András a Momentum volt elnöke egy kávézóban –írta a Magyar Nemzet. A választásokhoz közeledve, úgy tűnik, Bajnai Gordon ismét aktivizálta magát, ugyanis az ellenzékhez külföldről érkező több mint négymilliárd forint nagyobb része, és a Karácsony-féle 99 Mozgalom rejtélyes forrásból eredő félmilliárdjának egésze a volt miniszterelnökhöz köthető DatAdatnál kötött ki. A baloldal 2022-es kampányát gyakorlatilag a DatAdat bonyolította le. A lap szerette volna megtudni a két politikustól, hogy az önkormányzati vagy az EP-választásokban segíti-e majd a DatAdat a Momentu-
mot, azonban mind a ketten meglehetősen idegesek lettek a kérdésektől. Fekete-Győr például csak annyit válaszolt, hogy hallott a DatAdatról, arra a kérdésre azonban, segíti-e majd a cég a Momentum munkáját, a párt bukott elnöke nem volt hajlandó érdemben többet mondani, így a megbeszélés részleteit sem árulta el. – Szánalmasak önök. Szánalmas, amit csinálnak – ezt már Bajnai Gordon mondta a feltett kérdésekre. A volt miniszterelnök szintén nem válaszolt érdemben semmire, helyette azt mondta, hogy nagyon sok sajtópert megnyert. A lap az iránt érdeklődött, a volt kormányfő pontosan milyen szerepet is töltött be a 2022-es ellenzéki kampányban, de a sértegetésen kívül válasz erre sem érkezett. A riporter a külföldi pénzekről, azok sorsáról is szerette volna megkérdezni Bajnait, azonban az ennél a pontnál már rácsukta az ajtót a lap munkatársára. MW
LAKÁSKULTÚRA-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@mediaworks.hu
MAGYARORSZÁG Sosem gondolta volna, hogy a pihentető éjszakai alvás titka a matracban és annak hőszabályozásában rejlik, ugye? Pedig immár bizonyított, hogy ez a tényező nagyon komoly szerepet játszik abban, hogyan alszik és mennyire kipihenten ébred reggelente.
A matracok már rég nemcsak puha vagy kemény változatban léteznek, hanem az alvás minőségét segítő számos technológiai újítással is rendelkeznek, különös tekintettel a hőszabályozásra. Lássuk, milyen az a matrac, amely a legjobban segíti az éjszakai pihenést! Az alvás minősége és a testhőmérséklet közötti kapcsolat régóta ismert. Ha éjszaka túl melege van, könnyen felébred-
het, és az állandó forgolódás sem engedi mély álomba merülni. Ha pedig túl hideg van, a szervezet folyamatosan próbálja melegen tartani magát, és ez is befolyásolja az alvás minőségét. Ezért fontos olyan matracot választani, amely képes szabályozni a testhőmérsékletet.
Újfajta technológiák Manapság a legtöbb matrac már hőszabályozó technológiával van ellátva. Ezek a technológiák lehetnek passzívak vagy aktívak. A passzív hőszabályozás során például olyan anyagokat használnak fel, amelyek jobban szellőznek és hatékonyabban szabályozzák a hőt. Ilyen anyag lehet például a gél memóriahab vagy több speciális hőátvezető réteg. Ezek a matracok megakadályozzák a túlzott hő felgyülemlését, így kellemesebb alvási környezetet teremtenek éjszakánként.
A matrac és a hőszabályozás öszszefüggése meghatározó az alvás minőségében és a pihentető éjszakák elérésében – ez régóta bizonyított tény. Ne csak a kényelmet és ergonómiát nézze, hanem a matrac hőszabályozó képességét is, hogy valóban ideális alvási környezetet teremthessen magának! Legyen szó passzív vagy aktív hőszabályozásról, az
ideális matrac kiválasztása hozzájárulhat a jobb alváshoz és az általános jólléthez. A megfelelő matrac kiválasztása, amely képes a testhőmérsékletet megfelelően szabályozni, hozzájárulhat a mélyebb és nyugodtabb alváshoz. Ne feledje, hogy a matracvásárlás hosszú távú befektetés az egészséges és kényelmes alvás érdekében!
Korántsem mindegy, hogy min fekszünk, de az sem, hogy mivel takarózunk Fotó: Shutterstock
Az aktív hőszabályozás során még kifinomultabb technológiákat alkalmaznak. Ezek a matracok rendelkezhetnek olyan beépített hőszabályozó rendszerekkel, amelyek érzékelik és automatikusan szabályozzák a testhőmérsékletet. Az ilyen rendszerek például hőszivattyúkat vagy egyéb fűtőelemeket használhatnak, hogy ideális hőmérsékletet biztosítsanak az alváshoz.
Az ergonómia és a kényelem mellett a matrac kiválasztásakor tehát érdemes odafigyelni a hőszabályozásra is. Minden embernek más a testhőmérséklete, és az ideális
alvási környezet ettől függően eltérő lehet. Lehet, hogy az egyik ember számára ideális hőmérséklet egy másik számára túl meleg vagy éppen túl hideg.
Mindenkinek más ideális
Az ideális matrac kiválasztásához azonban fontos figyelembe venni néhány szempontot. Először is gondoljon a saját alvási preferenciáira és testhőmérsékletére. Ha hajlamos meghűlni, könnyen megfázik, akkor olyan matrac lehet a jó választás, amely hőt tart viszsza és ezzel melegen tart. Ha viszont hajlamos túlhevülni
éjszaka, olyan matracot válasszon, amely jobban szellőzik és hűvösebben tart!
Az alvási pozíció is befolyásolja, hogy önnek pontosan milyen típusú matrac lesz az ideális. Például ha éjszakánként többnyire háton alszik, könnyebben felmelegszik, így egy hőszabályozó réteggel ellátott matrac kifejezetten előnyös lehet. Az oldalukon fekvőknek pedig fontos az alátámasztás és a nyomáspontok enyhítése, ami szintén befolyásolhatja a matrac típusát és technológiáját.
Ne feledkezzen meg a matrac minőségéről sem! Bár a
hőszabályozás technológiája fontos, az alváskomfortot továbbra is a matrac tartóssága, anyagminősége és ergonómiai tulajdonságai határozzák meg. Érdemes olyan megbízható márkák közül választani, amelyek már bizonyítottak, pozitív értékelésekkel rendelkeznek és elégedettségi garanciát nyújtanak.
Természetesen az ár is fontos tényező lehet egy matracvásárlásnál. Bár a magasabb árkategóriájú matracok általában jobb minőséget és fejlett hőszabályozó technológiát kínálnak, nem feltétlenül kell egy vagyont költeni egy jó matracra. Kutatás és összehasonlítás segítségével megtalálhatja a legmegfelelőbb matracot a költségvetése keretein belül is.
Matracvásárlás előtt mindenképpen érdemes kipróbálni a kiszemelt modellt. Sok szaküzletben lehetőség van arra, hogy néhány percig lefeküdjön a matracra, hogy érezze, milyen az alvási komfortja. Ne habozzon kipróbálni különböző alvási pozíciókban, és érezze, hogyan reagál a teste a matracra!
Ne feledkezzen meg a matrachoz illő ágyneműről sem! A lélegző pamut ágyneműk hozzájárulnak a hőszabályozáshoz, így a matrac és az ágynemű együttműködése hozhatja meg a legjobb eredményt.
ÁLLÁST KÍNÁL
SZEMCSESZÓRÓ munkatársatkeresünkegym˝uszakos,nagykanizsai munkavégzésre.Targoncásjogosítványel onytjelent.Jelentkeznilehet személyesenaNagykanizsa,Teleki út23.alattitelephelyen,vagyaz allas@metaltechexpert.hucímre küldöttönéletrajzzal.Metal-Tech ExpertKft. *1355606*
LELTÁROZÁSI alkalmimunka,akár f oállásmellettis!Zalaegerszegr ol díjmentesbuszjárattalszállítjuka munkavállalókatahelyszínre.Bér: nettó1.800Ft/óra.Jelentkezés: 06-30/858-7865.Pannon-WorkZrt. *1359484*
AZONNALI kezdésselkeresekbetanítottsegédmunkáraférfimunkaer ot. Feltétel:húsiparidarabolóitapasztalat,precíz,pontosmunkavégzés. SzoncsiKft.,06-30/659-6171. *1358520*
VILLANYSZEREL OI éssegédmunkásmunkatársakatkeresünk,akár alkalmijelleggelis,közel25éve m˝uköd océgünkhöz.06-30/215-2641, igazkft@igazgkft.huIgazKft. *1352536*
ÁLLAT-NÖVÉNY
FEHÉR pecsenyelibák,5-6kg-osak, élve:7.000Ft/db,konyhakészen, 5,5-6kg-osak:9.000Ft/db,5db-tól ingyenesházhozszállítás.Érdekl odés: 06-30/878-0859. *1358261*
DIÓBÉL termel ot oleladó,3.000 Ft/kg,házhozszállítva10kg-tól. 06-70/297-4065 *1359764*
TOJÓTYÚKOK éstojóhibridjércék eladók.06-30/906-9252,06-83/334043. *1355510*
ELS O osztályúétkezésiburgonya: 200Ft/kg,min oségiszilvacefre:250 Ft/kgszállítással.06-30/722-8243
*1358482*
IDEI, szárítottdióbél:3.000Ft/kg,5 kg-tólházhozszállítva.06-70/7345515
*1359489*
25HETES, vöröstojójércékeladók szállítással.06-30/824-3931 *1358311*
KOSZORÚSOK figyelem!Mahónia eladó!Tel.:06-30/414-4628. *1359334*
GARÁZS
ZALAEGERSZEGEN, aHoffhalter utcábangarázseladó.Érdekl odés: 06-30/441-4633.
*1359605*
GARÁZST vennékZalaegerszegen készpénzesfizetéssel,4millióforintig.06-70/267-4752
*1353349*
GÉP-SZERSZÁM
MBP-6,5 gabonás,újgumikkal, LAJTA-32tárcsás,telefelnis,eladó. 06-30/929-6687 *1359197*
LAKÁS
ZALAEGERSZEGEN, BartókBéla útonföldszinti,kertkapcsolatos,2 szoba+nappali,65m 2 -es,költözhet o lakáseladó.06-30/365-5277 *1359174*
OKTATÁS
OKTÓBER hónapbanindulóképzések: gépkezel o(emel ogép,targonca, földmunkagép)tanfolyaméshatóságivizsga,t˝uzvédelmiszakvizsga, munkavédelmiképvisel okkötelez o továbbképzése.TITEgyesületZalaegerszeg,telefon:06-30/477-6070, e-mail:titzala@t-online.hu *1356418*
NEDVES-VIZES, salétromosfalak szigeteléseacéllemez-bepréseléssel, injektálással,21,5évgaranciával. RónaiBalázs,06-30/293-8685, www.drfal.hu *1354914*
TÉRKÖVEZÉST, betonozást,k om˝uvesmunkálatokat,kerítésépítést, családiház-felújítástvállalunkmégaz idén,azonnalikezdéssel!06-30/0101175 *1359431*
NYÍLÁSZÁRÓK, red onyök,szúnyoghálókoktóberben50%-os kedvezménnyel,+10%nyugdíjaskedvezmény!Akciórészleteir ol érdekl odjön:06-20/971-3709. *1353469*
RED ONYÖK ésm˝uanyag nyílászárók akciójaoktóberben:30-50%,közvetlenülagyártótól!Javítástisvállalunk! Azakciórészleteir olérdekl odjön: 06-30/936-1535. *1353590*
FÜRD OKÁD-FELÚJÍTÁS, fürd okádfelújítás,fürd okád-felújítás, fürd okád-felújításbontásnélkül, garanciával!06-30/314-0123, www.facebook.com/kadfelujitas *1342114*
ASZFALTOZÁST éstérkövezéstvállalokA-Z-ig.06-30/205-2090 *1359282*
RÉGI tet okjavítása,cserepeslemezelés,bádogozás,teraszkiépítése azonnalikezdéssel.06-70/655-4765 *1355657*
LAKÁSFELÚJÍTÁS komplettkivitelezésétvállaljukrövidhatárid ovel, megfizethet oáron!06-70/779-0567 *1358762*
TET OJAVÍTÁST, héjazatcserét,telj estet oszerkezet-építéstvállalunk, bádogosmunkátbeleértve.0630/426-7995 *1358643*
VEGYES
VASTAG hasítottbükk,tölgy,akác rönkszéldeszkakályhakészen,házhozszállítvaeladó.06-20/214-1370, EUTR-AB4275021. *1359532*
AKÁC, tölgykalodás,kályhakész t˝uzifaeladó.EUTR:AB4275021,0670/560-9433. *1359527*
KÁLYHAKÉSZ akác,tölgyt˝uzifa: 24.000Ft/m 3 ,eladó.06-70/7920335,EUTR-AA5819306. *1359587*
T UZIFA eladókályhakészen,házhoz szállítva.Érdekl odés:06-30/2453863.EUTR:AB3379283. *1359111*
UTAZÁS, ÜDÜLÉS
TÁNCOS-WELLNESSES OSZIAKCIÓK FonyódonaHotelBalatonban!10.23. -10.26.,4nap/3éj/2f o,vacsoraborozás-tánczene,szállás,reggeli, termálfürd o-belép o:90.000Ft/2f o. 10.26.-10.29.,4nap/3éj/2f o, wellnesshétvége,vacsora-borozástánczene,szállás,reggeli,Csiszta: 170.000Ft/2f o.Szobafoglalás: info@hotelbalaton.hu,06-30/2881111. *1359714*
VÁLLALKOZÁS
ZAOL.HU
ZALA VÁRMEGYEI HÍRPORTÁL
HÍREK, HELYBEN, AZONNAL.
A PIRELLI
A következő négy évben is a Pirelli lesz a Forma–1es világbajnoki sorozat egyetlen gumibeszállítója.
Marozsán Fábián bejutott a negyeddön tőbe, ezzel folytatja elképesztő menete lését a 8,8 millió dollár összdíjazású sanghaji tenisztornán. A világranglis tán 91. magyar játékos a 9. helyezett norvég Casper Ruudot győzte le 7:6 (7-3), 3:6, 6:4-re.
A ZALAI HÍRLAP TUDÓSÍTÁSAI A VÁRMEGYEI, HAZAI ÉS NEMZETKÖZI SPORTESEMÉNYEKRŐL 2023. OKTÓBER 11., SZERDA
ZALAEGERSZEG A ZTE FC szerdán felkészülési mérkőzést játszik az osztrák második ligában szereplő SV Lafnitz eg yüttesével, és szerdán elkezdődik a Haladás elleni Magyar Kupa-mérkőzésre is a jegyértékesítés.
Kihasználva a bajnoki szünetet a ZTE FC lekötött egy felkészülési mérkőzést e hét közepére. A formálódó együttesnek ugyanis minden pályán együtt töltött perc csak hasznára válik, és ez volt az eredeti szándék is. A szerdai találkozót 16 órától rendezik a ZTEstadion mögötti pályán, az osztrák csapat pedig a 16 csapatos második ligában jelenleg a hetedik helyen áll.
Egy kicsit még távolabbi az időpont, de szerdától már megkezdik a belépők árusítását a november elsején sorra kerülő Haladás–ZTE FC Magyar Kupa-találkozóra. A vélhetően nagy érdeklődésre számot tartó találkozóval kapcsolatban a ZTE drukkereinek fontos információ, hogy 500 vendégbelépőt kap az egerszegi klub. Szerdától a bérlettel rendelkezők vásárolhatnak jegyet, péntektől pedig azok is, akik Zete Klubkártyával rendelkeznek. A belépők kizárólag online vásárolhatók meg. KA
ZALAEGERSZEG/NAGYKANIZSA Győzelemmel kezdte meg szereplését a ZTE NKK női kosárlabdacsapata az Amatőr NB I. Fehér csoportjában, és győzött a Kanizsai Vadmacskák SE is hazai pályán a Zöld csopor tban.
Fehér csoport:
ZTE NKK–SZPA HSE 8164 (20-22, 24-18, 21-13, 16-11)
Zalaegerszeg, Ostoroscsarnok, 100 néző. Jv.: Csák, Kovács.
ZTE NKK: Óházy 9/3, Kovács G. 27/18, Szórád 5, Ács 7, Jurkó19/3. Csere: Horváth Fru. 12, Jagodics 2, Kocsárdi, Péterfi, Csalló, Kiss V. Edző: Rózsás Gábor. A szezon első mérkőzésén nehezen indult be a hazai gépezet, hiszen az első félidőben fej fej mellett haladtak a csapatok, de inkább a vendégek, a Szent Pál Akadémia csapatának akarata érvényesült. A félidő utolsó két percének 10 2es sorozatával azonban sikerült a ZTE NKK-nak 4440-re fordítani. A második félidőt aztán ott kezdték a lányok, ahol az elsőt abbahagyták, és egy 7 0 s rohammal megtörték (51-40) ellenfelüket. Ezután már percről percre egyre magabiztosabban és látványosabban kosarazott a ZTE NKK, és megérdemelten győzött.
Rózsás Gábor: „Az első mérkőzés mindig nehéz, főleg egy ilyen fiatal csapattal. Rutinos, fizikális ellenfelünk alaposan megnehezítette a dolgunkat, különösen igaz ez a lepattanócsatára. Összességében azonban végig fegyelmezetten és türelmesen kosárlabdáztunk. Külön öröm, hogy
három saját nevelésű játékos ismét bemutatkozott a felnőtt csapatunkban. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, és köszönjük szépen a szurkolóknak is, hogy végig remek hangulatot teremtettek a csarnokban!”
Zöld csoport: Kanizsai Vadmacskák SE–Kecskeméti KC 71-55 (16-20, 17-13, 17-13, 21-9) Nagykanizsa, Cserháticsarnok, 50 néző. Jv.: Németh S., Szecsődi.
Vadmacskák SE: Németh L. 30, Rezsek 22/3, Kiss Szabó 11/3, Szilágyi L. 6, Kékesi 2. Csere: Simon E, Csordás, SimonRiechel, Bagonyi, Simon A. Edző: Gábor Erzsébet.
A Kanizsai Vadmacskák SE a szezon első hazai mérkőzésére készülhetett a Cserháticsarnokban, ugyanakkor a Kecskemét kezdett határozottabban. Szükség volt a zárkózásra, s a második tíz percben sikerült az egyenlítés is. Egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól, a döntést tehát a nagyszünet utáni időszakra tartogatták az együttesek. A hazaiak kezdő
Közös rendezés a futball-Eb-n
NYON Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keddi döntése értelmében a 2028as Európabajnokságnak az Egyesült Királyság és Írország, míg a 2032es kontinenstornának Olaszország és Törökország közösen ad otthont. Az UEFA mindkét esetben az egyetlen versenyben maradt pályázatot hirdette ki győztesnek. A következő, 2024-es Európabajnokságot Németország rendezi. MTI
Eden Hazard befejezte
BRÜSSZEL Bejelentette visszavonulását Eden Hazard világbajnoki bronzérmes belga labdarúgó.
BUDAPEST Gulácsi Péter szerdai, lipcsei edzőmérkőzése miatt csak aznap este csatlakozik a szerbek elleni szombati csopor trangadóra készülő magyar labdarúgóválogatott Európa-bajnoki selejtező keretéhez.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint Marco Rossi szövetségi kapitány együttesének játékosai hétfőn délben találkoztak a telki edzőközpontban, és a 26 kerettag közül csak Gulácsi az, aki később érkezik. Az indoklás szerint a kapus klubja, az RB Leipzig szerdán edzőmeccset játszik, Gulácsi esetében pedig most az a legfontosabb, hogy hosszú sérülését követően minél több játékperccel rendelkezzen. A kerettagok közül mindenki egészséges, így mindegyikükre számíthat a szakmai stáb. MTI
ötöséből Németh Luca volt aztán különösen elemében a harmadik etap során, s hozzá zárkózott – elsősorban – Rezsek Réka az utolsó felvonásban. A Vadmacskák végül biztos győzelmet könyvelhetett el.
Jók: Németh L., Rezsek, Szilágyi L. Gábor Erzsébet: „Hozzáállásban nagyot változtunk az elmúlt mérkőzésünkhöz képest, az egyéni teljesítmények terén, gondolok itt például Németh Luca teljesítményére, de a csapat is hozott remek periódusokat. Ellenfelünk a zónánk ellen nem tudott mit kezdeni, mi pedig jó értelemben akarnokok voltunk, s játékosaink nem hibáztak.” KA, KL
A 32 éves játékos az elmúlt négy idényben a Real Madrid játékosa volt, ám folyamatos sérülései miatt alig tudott pályára lépni a spanyol együttesben, amely 2019ben 100 millió eurót fizetett érte a Chelseanek. Hazard legsikeresebb időszakát a londoni kékeknél töltötte, 2012 és 2019 között 352 mecscsen 110 gólt szerzett. A belga válogatottban 126 mérkőzésen 33 gólt szerzett. MTI
CSENGCSOU Babos Tímea oldalán Ljudmila Kicsenokkal bejutott a negyeddöntőbe párosban a kínai kemény pályás női tenisztornán. A magyar–ukrán duó a nyitókörben döntő rövidítésben múlta felül a Nicole Melichar–Martinez, Ellen Perez amerikai–ausztrál kettőst. MTI
Az ügyességi és gátfutó csapatbajnokságon a két arany- mellett van egy ezüstérem is
ZALAEGERSZEG Az ügyességi és gátfutó csapatbajnoksággal fejezték be a 2023-as versenyszezont a Zalaszám-ZAC korosztályos atlétái. Ezt az országos bajnokságot a minap rendezték meg az MTK Lantos Mihály Spor tcentrumában.
A U16, U18 és U20 korosztály versenyzői Bognár Szabolcs irányításával a megszokottak szerint a dobószámokban szállították az eredményeket az egerszegi klubnak. Méghozzá kiváló eredményeket, így a Zalaszám ZAC U18as korosztályú diszkoszvető- és súlylökőcsapata is a bajnoki dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.
Az U20 korcsoportban két negyedik helyezés volt a hétvégi termés. Csiszár Attila edző U16-os magasugrócsapata az értékes második helyezést szerezte meg, és biztató a jövőre nézve, hogy számos egyéni csúcs született, így pe
dig már egy magasabb szintről lehet megkezdeni a következő évre való felkészülést.
A Zalaszám ZAC fiataljainak részletes eredményei. Súlylökés U18: 1. ZalaszámZAC 13,776 m átlag (Mózer Benedek 14,44, Kozma Ádám 14,28, Kovács
Lőrinc 12,61, Ravadics Benjamin 10,45). Diszkoszvetés U18: 1. Zalaszám-ZAC 46,76 mes átlag (Mózer Benedek 47,38, Kozma Ádám 48,53, Kovács Lőrinc 44,37, Ravadics Benjamin 36,09). Súlylökés U20: 4. Zalaszám-ZAC 12,4333 m-es átlag (Kerkai
Bence 13,35, Gumhert András 12,09, Czigány Levente 11,86, Köcse Roland 10,68). Diszkoszvetés U20: 4. ZalaszámZAC 35,18 mes átlag (Kerkai Bence 36,99, Czigány Levente 36,54, Köcse Roland 32,01). Magasugrás U16: 2. ZalaszámZAC 160 cmes át
lag (Both Bálint 170, Bella Mátyás 165, Andraschek Vilmos Zoltán 155, Nyári Attila A ntal 150). Távolugrás U16: 5. Zalaszám-ZAC 514,5 cm-es átlag (Both Bálint 559, Bella Mátyás 533, Andraschek Vilmos Zoltán 499, Nyári Attila A ntal 467). KA
A második félidő hozta meg számukra a fordulatotAz U16-os magasugrók, akik ezüstérmesek lettek Fotók: ZAC
Gulácsi is érkezik, csak kicsit későbbBedi Bencéékre szerdán osztrák ellenfél vár Fotó: Szekeres
ZALAEGERSZEG A labdarúgó vármegyei bajnokság II. osztályában folytatódott a Windoor-Páterdomb jó sorozata, hiszen sorozatban a harmadik sikerét érte el. Ráadásul éppen a vele azonos pontszámmal álló Nagylengyelt győzte le, így megerősítette a pozícióját a tabella élén. A ZNET Telekom Becsehely is fontos győzelmet aratott, és ezzel fellépett a második helyre.
Technoroll Teskánd II–ZNET Telekom Becsehely 1-2 (0-0)
Teskánd. Jv.: Baranyai R.
Teskánd II: Horváth P. –Vincze, Gecseg (Novák), Ábrahám, Horváth M., Megyesi, Bacsó-Porkoláb, Kovács M. (Császár), Elek, Kulcsár (Kéri), Kiss D. Játékos-edző: Gecseg Ádám.
Becsehely: Iványi – Nemes, Bölcz, Török Mi., Matyók (Horváth F.), Bódi (Török Má.), Szakony, Balassa (Májer S.), Födő, Molnár M., Májer M. (Takács). Edző: Varga Péter.
A győzelmet jobban akaró csapat elvitte a három pontot.
Gólszerzők: Gecseg, ill.
Bölcz, Balassa. Jók: Bacsó-Porkoláb, Megyesi, Kiss D., ill. az egész csapat.
Windoor-Páterdomb–
Nagylengyel 3-2 (2-1)
Zalaegerszeg. Jv.: Aczél L.
Páterdomb: Lóránt – Németh Ba. (Csurgai B.), Németh Be. (Balázs), Tuboly, Csikós,
Hirdetés
Bölcz Máté (jobbról), a becsehelyiek játékosa a győztes találatot is megszerezte Fotó: Szekeres Péter
Pogacsics, Vincze, Baksa, Major Á. (Gyenese), Major G. (Pánczél), Csurgai D. (Méhes).
Edző: Bencze Péter. Nagylengyel: Rabi (Fülöp) –Babati, Szekeres, Vinkó, Lévai (Bedő), Déri (Horváth R.), Halász, Völler (Csöndes), Király, Csiszár (Sipos), Illés. Edző: Izsán Tamás. Jól kezdett a hazai csapat, de a vendégek jutottak előnyhöz, azonban a félidő vége felé két perc alatt fordítottak a vendéglátók. A második játékrészben gyors páterdombi gól után is-
mét rengeteg hazai helyzet maradt kihasználatlanul.
Gólszerzők: Vincze (2), Németh Be., ill. Király (2). Jók: Baksa, Vincze, Major Á., Csikós, Tuboly, ill. az egész csapat.
Zalaware-Botfa–
Miklósfa 4-0 (1-0) Zalaegerszeg. Jv.: Táncos Sz.
Botfa: Tóth Zs. – Németh Á., Regel, Sziráki (Kultsár), Odonics, Zelkó (Németh B.), Sóska (Milics), Mavolo, Szabó Z., Kecskés, Mátyás. Edző: Nagy Péter.
Miklósfa: Cser – Balogh
T. (Apáti), Dukai, Földesi, Halajkó, Puskás, Huber (Horváth Zs.), Gombos, Szilágyi (Baksai), Béli, Szollár (Vereb). Megbízott edző: Tóth György.
A botfaiak szép játékkal nyertek.
Gólszerzők: Szabó Z. (2), Mavolo, Milics. Jók: Mátyás és az egész csapat, ill. Cser (a mezőny legjobbja), Puskás, Dukai, Földesi.
Bak–Kertigépvilág.hu-Böde 0-4 (0-2)
Bak. Jv.: Földszin A.
Bak: Timbókovics – Varga T., Fenyősi (Somodi), Couves Ricky, Réczeg, Mészáros F., Bohár, Pálfi, Mészáros D., Patona, Karakai. Edző: Eszter Róbert.
Böde: Kovács G. (Dobos) –Turi, Éder T., Odonics (Garamvölgyi), Lepár (Sluka), Flander, Nagy P., Kócza (Orbán), Sebők, Erdélyi (Éder G.), Horváth Sz.
Edző: Szente Gábor.
A vendégek győzelme megérdemelt.
Gólszerzők: Sluka (2), Éder
T., Odonics. Jók: senki, ill. az egész csapat.
Keszthelyi Haladás–Sportklub 11-0 (5-0)
Keszthely. Jv.: Tóth A.
Keszthely: Pintér Á. – Marton, Király, Bontó (Pas), Brassai, Lázár A., Molnár Cs., Pál, Fábián (Hudop), Horváth G. (Farkas K.), Sebestyén. Edző: Horváth Gábor.
Gutorfölde: Józsa (Tóth T.) – Kaszás (Németh D.), Palkovics, Hrotkó, Kása, Szabó B., Domján, Bátorfi, Szakos, Pencz, Vasas. Edző: Németh István.
A nagyarányú győzelmet a hazaiak Nagy Balázs Roland lábadozó játékosuknak ajánlják. Külön kiemelendő Lázár Andor nyolc találata, ami egye-
dülálló módon egymás után született.
Gólszerzők: Lázár A. (8), Sebestyén (2), Brassai. Jók: Lázár (a mezőny legjobbja), Bontó, ill. –.
Zalaapáti–Zalaszentmihály 1-1 (1-0)
Zalaapáti. Jv.: Lancz Zs.
Zalaapáti: Rezes – Maturicz, Megyeri (Gellén), Kubicsek S. (Horváth K.), Kubicsek B., Besze, Vadász (Káli), Mikola (Demeter), Hegedűs (Farsang), Csák, Szokoli.
Zalaszentmihály: Borsos –Horváth M., Kiss Sz., Soós M., Gaál, Varga P., Soós B. (Végh), Soós G., Szabó B., Janda M., Janda Z. Edző: Balog Zoltán. A rengeteg kihagyott hazai helyzet a mérkőzés 94. percében megbosszulta önmagát, így igazságos döntetlen. Gólszerzők: Csák, ill. Szabó B. Jók: az egész csapat, ill. Soós G., Szabó B., Janda M. Kiállítva: Varga P. (80.). ZH
SZILÁGYI LÁSZLÓ/ MAGYAR NEMZET szerkesztoseg@mediaworks.hu
LABDARÚGÁS Az Európa-bajnokságra való kijutás és a csoportelsőség szempontjából kulcsfontosságú mérkőzést játszik szombat este Szerbia ellen a magyar labdarúgó-válogatott.
Marco Rossi szövetségi kapitány sérülés miatt nem számíthat a védelem oszlopára, Willi Orbánra. A korábbi kiváló hátvéd, Juhász Roland szerint az alapembert Lang Ádám pótolhatja, és bekerülhet a kezdő tizenegybe Fiola Attila, aki nemcsak a lendületes előretörései, hanem a védekezése révén is hasznos csapattag.
A Szerbia elleni szombati Eb-selejtező mérkőzés közeledtével egy igen fontos kérdés foglalkoztatja a közvéleményt: vajon ki helyettesíti a sérült Willi Orbánt a védelem tengelyében? A válogatottban korábban 95-ször szerepelt védő,
Juhász Roland 2023. szeptember közepén mondott le a Fehérvár FC sportigazgatói posztjáról, azóta udvarias távolságot tart a korábbi klubjától, és nem kívánja magát előtérbe helyezni. A pro-licences képzés végeztével a múlt héten sikeres záróvizsgát tett, képezi magát, hogy mire megérkezik az újabb feladat, készen álljon a kihívásokra. Jelenleg a családjára, a hat hónapos kislánya melletti teendőkre összpontosít.
Juhász Roland a kulcsember kiesése ellenére sem félti a csapatot a rangadó előtt.
– Willi Orbán nemcsak a védelem, hanem a válogatott alappillére is egyben. Arról nem is beszélve, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő csapatának, az RB Leipzignek is nélkülözhetetlen láncszeme, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a klubja nemrég hosszabbította meg a szerződését. Nem könnyű őt pótolni, de Marco Rossi
nyilván megtalálta az ideális felállást a Szerbia és a Litvánia elleni Eb-selejtező mérkőzésre – mondta kérdésünkre a 95-szörös válogatott védő, a 2020-ban visszavonult Juhász Roland.
Az MTK-ban nevelkedett labdarúgó azt feltételezi, hogy a védelem összeállításakor Marco Rossi a tapasztalatra szavaz az Európa-bajnokságra való kijutás szempontjából kiemelkedő jelentőségű szombati mérkőzésen. A felhozatal
adott, Lang Ádám vagy Szalai Attila kaphat szerepet a középhátvéd poszton. Juhász szerint inkább előbbi, a ciprusi Omonia Nicosia játékosa helyettesítheti Orbánt a Puskás Arénában.
– Szalai Attila a nyáron váltott klubot, de meccshiánnyal küzd, még nem sikerült kiharcolnia a helyét a német Hoffenheimben. Lang Ádám nem véletlenül került a védelem közepére a csehek ellen, miután Orbán megsérült. Kétségkívül
hibázott azon a mérkőzésen, de nem érdemli meg, hogy emiatt elítéljük. Ő kiegyensúlyozott, jó teljesítményre képes, és megvan a kellő rutinja a várhatóan parázs hangulatú mérkőzéshez. A jobb oldalon Fiola Attila lehet a megoldás: hosszú sérülés után nemrég tért vissza, és nemcsak a felfutásaival tud zavart kelteni, hanem a védekező feladatát is magas színvonalon képes ellátni, és ebben erősebbnek érzem őt, mint a szintén rendelkezésre álló Botka Endrét – indokolt Juhász Roland.
Nem tartja kizártnak azonban a korábbi Videoton-játékos, Mocsi Attila szerepeltetését sem.
– A nyáron klubot váltott, a török Rizesporban győztes meccsen mutatkozott be, fel van vértezve sikerélménnyel, akár ő is képes lehet megoldani a feladatot – tette hozzá.
A csoportban előzetesen a legerősebbnek tartott szerb válogatottat a jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg az élen Marco Rossi csapata. Nem véletlenül hangsúlyozta a kapitány, hogy a két soron következő meccsen, Szerbia, majd idegenben Litvánia ellen a megszerezhető hat pontból néggyel is elégedett lenne. Juhász Roland szerint ez nem azt jelenti, hogy a magyar válogatott védekező futballra készül a Puskás Arénában.
– Kizártnak tartom, hogy hazai pályán biztonsági játékra törekedne a válogatott, hiszen sokszor bizonyította már, hogy képes irányítani a mérkőzéseket. Marco Rossi csapata győzelemre fog játszani a szerbek ellen – mondta a korábbi válogatott védő.
Katar után megint a sok pénz dönt a világbajnokság helyszínének kijelölésekor
LABDARÚGÁS Úgy tűnik, Szaúd-Arábiának játszik a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA).
Sokan nem értették, miért hozott a FIFA olyan döntést, amely szerint 2030-ban Spanyolország, Portugália és Marokkó mellett három dél-amerikai ország is rendezhet egy-egy vb-meccset. Azaz Argentína, Uruguay és Paraguay is kapott egy-egy mérkőzést: a három dél-amerikai ország együttese az első csoportmeccsét hazai pályán játszhatja le. Majd azok a csapatok, amelyek Dél-Amerikában kezdik meg a világbajnokságot, visszarepülnek Európába vagy Afrikába, és ott folytatják a világbajnokságot.
Ez csak első hallásra tűnt elmebetegségnek (amúgy az), holott semmi másról nem szól az egész mesterterv, mint Szaúd-Arábia helyzetbe hozásáról. A FIFA egy héttel ezelőtti közleményében már volt egy elrejtett mondat, amire nem sokan figyeltek fel. Nevezetesen: miközben a világszövetség kihirdette a 2030-as rendezőket, egy mondattal „meghívta az ázsiai és óceániai térség szövetségeit”, hogy azok pályázzanak a 2034-es vb rendezésére.
Ez a mondat nem volt más, mint felhívás keringőre. A FIFA ezzel a lépéssel gyakorlatilag felkérte a szaúdi szövetséget, hogy pályázzon, s lőn csoda: nem sokkal a 2030-as vb-rendezés bejelentése után meg is érkezett a szaúdiak pályázata. Egyedül akarják megrendezni a vb-t, szó sincs tehát már arról, hogy a görögökkel és az egyiptomiakkal karöltve rendezzenek. A szaúdiak korábban azzal etették meg a világot, hogy hármasban mennek neki a világbajnokság megrendezésének, de ez csak ócska porhintés volt.
Mert néhány hónappal ezelőtt Rijád „váratlanul” visszavonta a pályázatot. Minden bizonynyal ők már pontosan tudták, hogy mire készül a FIFA. Arra, hogy a három dél-amerikai országnak gumicsontot szórva a dél-amerikai térséget egyszerűen töröljék a 2034-es pályázók közül. A hírek szerint az Ausztrál Labdarúgó-szövetség gondolkodik, hogy benyújtsa pályázatát a 2034-es vb megrendezésére. Ha megteszik, sok pénzt dobnak ki az ablakon, mert a szaúdi pályázattal szemben szinte biztosan esélytelenek lesznek. Pénzzel ugyanis a hatalmas arab államot nem lehet megverni.
Szakmailag pedig azért nehéz az ausztrálok helyzete, mert egy nyáron rendezett világbajnokság esetén a déli féltekén éppen a tél közepén kerülne sor az eseményre. (Volt már ilyen, nem is egyszer: 1962-ben Chilében, 2010-ben Dél-Afrikában játszottak téli körülmények között a csapatok.) Ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy egy esetleges ausztrál rendezés esetén a meccsek egy része közép-európai idő szerint hajnalban vagy kora reggel lenne,
ez pedig – mivel a mérkőzések közvetítésének hagyományosan fontos célcsoportja Európa – üzleti szempontból is aggályos.
Még senki sem ismeri a szaúdi pályázat részleteit, de hetven ország máris letette a voksát mellette. Mely országok lehetnek ezek? Senki sem tudja. Abban szinte biztosak lehetünk, hogy nem a futballvilág meghatározó szereplői között kell keresni a lelkes támogatókat. A „demokratikus” FIFA kongresszusán is meg-
CSÚCS A sportban nagyon sokan jutnak nagyon magasra, közülük jó néhányan tapasztalják meg utána a feneketlen mélységet is, és azok már kevesen vannak, akik visszakapaszkodnak arra a csúcsra, amelyen már jártak. Ha pedig a csúcs a világ tetejét jelenti, csak egészen kivételes egyéniségek pályafutását villanthatjuk fel. Mint Michael Jordanét. Minden idők legnagyobb kosárlabdázója az NBAben a hat bajnoki aranygyűrűje közül az első hármat 1991–93, a másik hármat 1996–98 között nyerte. 1993 őszén viszszavonult, miután két tinédzser meggyilkolta az édesapját, s egy évig baseballozott, semmi sikerélménnyel. Édesapja emlékének adózott, aki mindig is baseballjátékosként szerette volna látni.
Niki Lauda 1975-ben a Formula–1 világbajnoka lett, a következő évben azonban a Nürburgringen rendezett Német Nagydíjon borzalmas balesetet szenvedett súlyos égési sérülésekkel, a tüdejébe mérges gázok kerültek. A kórházban az orvosok már lemondtak róla, egy pap az utolsó kenetet is feladta neki. Ám Lauda talpra állt, visszatért, s bár abban az évben a világbajnokságon be kellett érnie a második hellyel, 1977-ben és 1984ben újra világbajnoki címet szerzett.
van az egy ország egy szavazat elve, azaz a Salamon-szigetek szövetségének szavazati joga pontosan annyit ér, mint az ötszörös világbajnok braziloké. Azok az egyéni felszólalások, amelyek eddig kritizálták a FIFA 2030-as döntését, szinte el sem jutnak a döntéshozókig. Olyan, mintha valaki egy felszálló repülőgép hangját akarná túlkiabálni. Gianni Infantino már most ennek a sportágnak a valaha élt legkártékonyabb és legpénzéhesebb figurája. Nemrég ezt a kétes címet elődjére, Joseph Blatterre aggatták. Nos, a Blatter-féle korrupció sem volt mindennapos, de ami itt és most (a szemünk előtt) zajlik, az túlmegy minden határon.
Változásban azonban legfeljebb azok reménykedhetnek, akik hisznek a csodákban. Ebben a tervben az utolsó puzzle-darab is a helyére került. Dől a lé, csak arról nem beszél senki, mi lesz azzal a sporteseménnyel, amely az összes közül (beleértve a nyári olimpiát is) a világ máig legnépszerűbb eseménye. Amelyet – ha Gianni Infantinón múlna – akár a Mount Everesten is megrendezné a FIFA, csak legyen elég pénz, amely elvakítja a döntéshozókat. Lantos Gábor/Origo
Tyson Fury 2015-ben pontozással simán megverte az akkor már 11 éve veretlen Klicskót, megszerezve tőle a négy nagy profiboksz-világszervezet nehézsúlyú vb-övét. A következő évben aztán száznyolcvan kilósra hízott (!), közben pedig a depressziója miatt önpusztító módon ivott és kokainozott. De neki is volt visszaút, jelenleg is a WBC világbajnoka, és az ukrán Olekszandr Uszik elleni címegyesítő meccsre készül, hogy eldöntsék, ki a „vitathatatlan” világbajnok, a földkerekség legjobbja. Hogy a női tornában jelenleg ki az, nem lehet vita tárgya. A vasárnap véget ért antwerpeni vb-n Simone Biles győzelemre vezette az amerikai csapatot, megnyerte az egyéni összetettet, a szerenkénti döntőkben pedig gerendán és talajon is első lett, ugrásban második. A 26 éves, négyszeres olimpiai bajnok Simone Biles mind a négy ötkarikás aranyát 2016-ban, Rio de Janeiróban szerezte, 2021-ben, Tokióban be kellett érnie egy ezüsttel és egy bronzzal. Négy egyéni döntőtől is visszalépett mentális problémák miatt, és az öszszeomlása után bevallotta, hogy gondja támadt a térérzékelésével, elveszítette a biztonságérzetét. Idén nyáron 732 nap kihagyás után tért vissza egy amerikai versenyen, most pedig a királynő immár 23 vbarany birtokosaként újra elfoglalta a trónját. Hogy manapság is lássuk, a legmagasabb csúcsra is vissza lehet jutni.
MA a reggeli pára- és ködfoltok eloszlása után hosszabb napos időszakokra számíthatunk. Esni várhatóan sehol nem fog, de helyenként élénk lehet a déli-délnyugati szél. A hőmérséklet újra emelkedni fog.
10/26 °C LENTI
ORVOSMETEOROLÓGIAI JELENTÉS:
A nyirkos reggeli órákban nagy a fertőzésveszély, illetve erősödhetnek a légzőszervi panaszok.
KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA:
A megélénkülő délies szél csökkentheti a járművek menetstabilitását.
(Dunaújváros) 17
17
18
(Szentgotthárd) 15
16
A napsütést elsősorban fátyolfelhők szűrhetik, csapadék továbbra sem várható.
napos időszakok közben felhők vonulnak át, a csapadék esélye csekély.
Napos, csapadékmentes idő várható, de élénk lehet a déli-délnyugati szél.
Forrás:
NAGYKANIZSA A főügyészség sajtószóvivője, dr. Jánky Judit tájékoztatása szerint a Nagykanizsai Járási Ügyészség indítványozta annak a 47 éves, osztrák állampolgárságú férfinak a letartóztatását, aki 2023. szeptember 30-án délután Kisrécsén lévő otthonukban fenyegetően konyhai kést tartott szintén osztrák állampolgárságú élettársa nyakához, és arra kényszerítette a nőt, hogy írjon le egy általa diktált szöveget. Ennek tartalma szerint a nő lemond minden tulajdonáról a férfi javára, illetve a lányának sincs igénye a továbbiakban vele szemben. Az asszony az ittas férfi fenyegetésére leírta a kért szöveget. A férfi ezzel a módszerrel akarta megszerezni az általa addig szívességi lakáshasz-
nálóként lakott házat, amit a volt élettársa korábban 500 ezer euróért vásárolt. A nő ezt követően elmenekült otthonról és ismerősétől kért segítséget, aki értesítette a rendőröket. A kiérkező egyenruhások a férfit elfogták, a kést és a kézzel írott nyilatkozatot pedig lefoglalták. Az élet vagy testi épség elleni, illetve más hasonlóan súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség szökés, elrejtőzés veszélyére és a nyomozás érdekeire is hivatkozva. A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája helyt adva az indítványnak 30 napra elrendelte a férfi letartóztatását – közölte a törvényszék. AG
LENDVA Első alkalommal szervezett hobbikutyaszépségversenyt az 1981ben alapított, s minteg y negyven taggal működő helyi Kinológiai Egyesület. A nevezéshez még a törzskönyv sem volt feltétel.
A rendezvénnyel a felelős kutyatartás népszerűsítése volt az egyesület célja. A civil szervezet 1984 óta rendez nemzetközi kutyaversenyeket, ám azoknak olyan szigorú feltételrendszere
SZENTPÉTERÚR A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indítottak eljárást a zalaegerszegi rendőrök két szentpéterúri férfi ellen. A főkapitányság híre szerint a járőrök 2023. október 9-én 9 óra körül a szentpéterúri Móra Ferenc utcában lettek figyelmesek két férfira, akik egy gépkocsiból akkumulátorokat pakoltak ki az út szélére. Igazoltatták őket és kiderült, hogy nincs engedélyük a 46 akkumulátor elhelyezésére. A járőrök előállították a 41 és a 20 éves férfit az egerszegi kapitányságra, ahol kihallgatták őket. A két férfi azt mondta: nem tudták, hogy az elhasználódott akkumulátorok veszélyes hulladéknak minősülnek, és hogy ezért nem tárolhatók a szabadban. AG
van, aminek a hobbiállat-tartók általában nem felelnek meg. Ezért döntöttek úgy, hogy nekik külön versenyzési lehetőséget biztosítanak, amit eztán rendszeressé tennének.
A szépségversenyre 16 felnőtt és egy kölyökkutyát neveztek be gazdáik. A bemutatott ebeket Jelka Simcic nemzetközi versenybíró, a szervező egyesület alelnöke vezetésével egy gyerekekből álló zsűri értékelte. A Lendva legszebb kutyája címet egy 10
ZALAEGERSZEG
Art mozi: 16.15 Tehu – Egy kis teve nagy kalandja (francia kalandfilm); 18.15 Magyarázat mindenre (magyar film); 21.00 57 másodperc (amerikai akciófilm)
Cinema City: 20.15 Az ördögűző: A hívő (amerikai horrorfilm); 18.00 Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom (dokumentumfilm); 13.00, 16.00, 19.00 Magyarázat mindenre (magyar film); 14.50, 19.30 Az alkotó (amerikai sci-fi akciófilm); 13.45 Apró hősök – Kalandos vizeken (francia családi animációs film); 15.45, 20.00 Feláldozh4tók (amerikai akciófilm); 13.30, 15.45, 18.00 Szeánsz Velencében (amerikai–angol thriller); 17.30 Miután annyi minden történt (amerikai romantikus film)
NAGYKANIZSA
éves keverék eb, Köves Polana kedvence, Honey nyerte el, de az egyetlen kölyökkutya, Doni gazdája, Bíró Károly is átvehetett egy kupát.
Az igen élénk érdeklődéssel kísért rendezvényhez több kísérőprogram társult. Volt rendőrkutya-bemutató, állatorvosi és kutyaápolási tanácsadás, valamint a jelenlévők megismerhették az egyetlen szlovéniai őshonos kutyafajtát, a karszti vagy isztriai pásztorkutyát is. GYF
Cinema: 17.45 Miután anynyi minden történt (amerikai romantikus film); 18.00 A csodák könyve (francia film); 19.15 Az alkotó (amerikai scifi akciófilm); 20.00 Az apáca 2. (amerikai horror)
HÉVÍZ
Fontana Filmszínház: Honthy Hanna terem: 14.00 Bazi nagy görög lagzi 3. (amerikai vígjáték); 16.00 Alibi.com (francia vígjáték); 17.50 Rumba – Több, mint tánc (francia vígjáték); 19.50 Az alkotó (amerikai sci-fi akciófilm); Kisterem: 15.00 Tánc az élet (francia vígjáték filmdráma); 17.00 A szerelem természete (francia–kanadai dráma); 19.00 Fényes jövő (olasz vígjáték)
Véradás
Zalaegerszegi Területi Vérellátó: Zalaegerszeg, Katasztrófavédelmi kirendeltség, Arany J. u. 1.: 9.00–11.00; Zalaegerszeg, Napsugár utcai bölcsőde, Napsugár u. 30.: 15.00–17.00
Közüzemi ügyeletek
Dél-zalai Vízmű, Nagykanizsa: 06(80)314-019
Észak-zalai Vízmű, Zalaegerszeg: 06(80)202-178
A botfai mezők, szőlőskertek és veteményesek legszebb gyümölcseiből, zöldségeiből, virágaiból vittek templomukhoz a városrész szorgalmas lakói, hog y áldást kérjenek rájuk. Az egyházközség két vezetőségi tagja, Nagy Lajosné Rózsa és Simon Lívia készített a terményekből ízléses dekorációt az oltár elé. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése értelmében 2014 óta minden év októberének első vasárnapján tartanak terményáldó szentmiséket szerte az országban. Kép és szöveg: Fincza Zsuzsa
Kedd este a Keresztury VMK-ban Liszt Ferenc zeneszerzőről és az ő szerelmi életéről tartott rendhagyó hangvételű, humorral fűszerezett előadást Bősze Ádám zenetörténész. Fesztelen hangvételű, ismeretekben gazdag esten elsősorban a fennmaradt, magyar nyelven számos esetben nem hozzáférhető levelezések, naplóbejegyzések és más írásos emlékek segítségével tárta fel a nagy zeneszerző jellemét, hibáit sem elhallgatva. ZH Fotó: Pezzetta
ZALALÖVŐ A korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is megszervezte elektronikaihulladék-gyűjtő akcióját a kisváros önkormányzata. A helyi lakosoknak október 11–12-én (tehát ezen a héten
szerdán és csütörtökön) lesz lehetőségük a Borostyán Óvoda és Minibölcsőde udvarára telepített konténerben elhelyezni a feleslegessé vált, vagy elromlott háztartási gépeket, konyhai, barkács- és kertészeti
eszközöket, hűtőszekrényeket, televíziókat, számítógépes vagy informatikai berendezéseket. Az éves lomtalanítást pedig ezúttal október 16-án (jövő hétfő) bonyolítják le a településen. GYF
E.ON Áramszolgáltató Zrt.: ügyfélszolgálat: 06(20/30/70) 459-9600, 06(52)512-400; hibabejelentő: Dél-dunántúli régió: 06(80)205-020; Észak-dunántúli régió: 06(80)533-533
Segélyhívók
Mentők: 104
Tűzoltóság: 105 Rendőrség: 107
Általános segélyhívó: 112
Hajléktalan, bajba jutott embereket, családokat segítő nonstop hívószám: 06(92)323-000
Lelki elsősegély telefonszolgálat: 116-123
Drogsegélyvonal: 13770, hívható 10–18 óra között. Krízishelyzetben 0–24-ig: 20/2237253
– Ügyvéd úr! Szeretnék végrendeletet írni, de nem tudom, hogyan kell. Segítene?
– Nyugodtan hagyja csak rám az egészet…! *
Egy beduin két napja bolyong a sivatagban. Végül találkozik egy eszkimóval és a kutyájával. – Segítsen rajtam, nagyon eltévedtem! – Még hogy maga…!