Parti Nagy Lajos: A bányamosodás

Parti Nagy Lajos: A bányamosodás

Parti Nagy Lajos MŰVEI

Di gi táli s

©

Iro d almi

A k ad émi a

P ető fi

Iro d almi

Mú zeu m

•

Bu d ap es t

•

2 0 11

Míves HonlapKiadó™ 1

Parti Nagy Lajos: A bányamosodás

A bányamosodás *13 A plató, hol a bányamosoda elterül, Puppentál község kültelepe. Az üzemépület palás tetején verebek kopognak, ablakai, hová úgy tapadt anno a szódazsíros gőz, mint a rabok tekintete, egykedvűen villogtatják a törékeny, őszi eget. Melyben, akárha ökörnyál volna, lassan utaztat a szél valami dallamot.

Néha rákezdenek a vadlibák, grau, kiabálják, grau, grau, idén korábban és rekedtebben, mint máskor. Ha a bányamosodás kicsit fölnéz, nem lát mást, csak a platót, ahogy lebillen a semmibe, meg az üres szappandepókat. A többi látványt eltakarja a meddő.

Az objektum környezete mindmáig rendezett, például a murvás parkolót a dolgos igyekezet és szépérzék kimondott színorgiával övezte. Értelemre valló megoldás: használt gumiabroncsokba termőföldet hordani, nőjön a büdöske, a petúnia kedvére s a néphagyomány szellemében, hiszen e vidékhez úgy tartozik hozzá a traktorgumi, mint Makóhoz a hagyma, Kecskeméthez a fütyülős barack.

98

Puppentál, aki nem tudná, jeles, ha nem is híres település, szorgos és öntudatos emberek lakják, evangélikus templomára, szállodájára méltán büszke, ipari múltja pedig – a közeli Leninváros „kisöccseként” – számos elismerést vívott ki a történelem során. Legyen itt elég bányáit, lőtereit, vadásztöltény- s gumigyárát említeni. Fekvésben, természeti szépségekben nem kevésbé bővelkedik (Kis- és Nagy-Tongyó, Vorosilov-kilátó, Puppen-völgy, Králi-víz stb.), melyek a szükséges engedélyek beszerzése után csoportosan látogathatók.

Ahogy a laktanyák környékét Rajcsúrnak nevezi a helyi nép, vagy ahogy Vulkán-telepnek a gumigyári lakásokat, úgy ez a szeles, rombusz alakú fennsík a Nagy-Tongyó északi oldalán az Ewiggrau. Nevének eredete homályba vész, némelyek, nem ok nélkül, a bányászattal hozzák összefüggésbe, azzal, hogy évtizedekkel ezelőtt külszíni fejtés során nagy mennyiségű krokidolitot, kék azbesztet találtak itt. Mások tudnak valami ásatag, népajkáni históriáról, egy bizonyos teremtésről, ki bánatában levetette magát az Egyfogú-szirtről, de a lankadatlan szél miatt sose ért földet, hanem vadlibává változott, s kiáltozása örökkön kering a Nagy-Tongyó körül, mint valami panaszos, őszi abroncs.

A témát a Belügyi Művésztelep beutaltjai több ízben feldolgozták.

Napjainkban Ewiggrau nem más, mint egy fennsík, melyet emberi kéz hasított ki a Nagy-Tongyó szoknyá 99jából, s emberi kéz gyalult simára anno, akár egy asztalt. Magas kerítése, őrtornyai bő tápot adtak a szóbeszédnek, ami szokás szerint torzítások badar láncolatával sározta be a közelében vajúdó igazságot, azt, hogy az ewiggraui létesítményt nukleáris rakétasilónak álmodta meg az emberi elme, melynek már terve is merész volt, csillagokra törő, akár a kor, amelyik méhének kohójában kihordta, s félbehagyta, úgyszólván a születés kapujában.

De az idő sosem áll meg pihenni!

Lassan benőtte újból a vasfű, fa vagy bokor, tán a megbolydult magnéziumszilikát miatt, nem nőtt ki rajta többé. Mikor rókák és nyulak után a termelőszövetkezet kecskéi is odasültek a dróthálóhoz, a védőáramot a felső vezetés kikapcsoltatta. Születtek azután életképes elképzelések hőerőműről és szabadidőparkról, terveztek ide kispuskalőteret és állatóvodát, végül az egyenletes és lankadatlan északkeleti szél döntötte el a kérdést: Ewiggraut az Isten bányamosodának teremtette.

Míves HonlapKiadó™ 2

Parti Nagy Lajos: A bányamosodás

Okos döntés volt, mivel eleve készen állott az alagút, hol a szennyesvonatok lakott hely érintése nélkül följárhattak a mélyből, a tágas hangárokban játszva elfért úgy a fehér-, mint a feketeraktár, csupán vízművet, valamint derítőket kellett kiképezni, s persze megfelelő, rengésbiztos üzemépületet, és máris jöhetett a pompás géppark Kujbisevből. Hamarosan elkészült a csinos, 100bár parányi munkásszállás, s a 9,5 futballpályányi planírung két szélén az oszlopsor, mely a csigás, villanymotoros szárítókötél-rendszert tartotta.

Ennek szabályosan csodájára jártak a szakemberek, s ha nem lett volna tilalom mindenféle fényképezésre, hát Puppentál hírét, mint Kínáét a Nagy Fal, e szabadalom vitte volna szerte. Tízezernél is több acélszürke vájárzubbony és vájárnadrág mozdult meg egyetlen gombnyomásra e szabadtéri zsinórpadláson, s a hajdani víg terítések után, mintha egy suhogó, nedves hadsereg masírozott volna föl-le végeláthatatlan – a tisztasági front csepegő hadserege.

A fénykorban, melynek fáklyáját kár volt fürdővízzel leönteni!

Manapság, ha fentről nézné az ember, Ewiggrau leginkább egy komlóültetvény és egy temető kombinációjának hatna, de fentről nem nagyon nézi senki. Esetleg a vadlibák meg az üres szél, ha simogatja a vasfüvet, miként önnön ritkuló, száraz szőrzetét.

A bányamosodás immár maga van, utolsó két beosztottja, egy süketnéma sváb ikerpár, e nyár derekán került leátcsoportosításra. Még jó, hogy nem előbb, hisz évek óta csökken a mosnivaló, koránt sincs annyi, mint a fénykorban. Semennyi sincs, jobban mondva. Kimossa a saját himihumiját, felső- és alsóneműt, kardigánt, ha van, netán zsebkendőt, de már be se indítja a gigacentrifugát, csak kicsapatja kéziturbón, azután ül 101dögél. Erős testalkattal, kitépett szívvel kuporog a lépcsőn.

A legutóbbi idők menetrendje szerint, ha meglátja odalent a személyautót, beindítja a mosógépsort. Be van készítve az üres, kellően szénporos víz, úgyhogy mire fölér a két vagyonvédelmis elvtárs, van gőz, locspocs, élet és munka.

Ilyenkor a doktor kis elvtárs aprókat, szaporákat bólogat, mint a mókusok, a szemüvegesebbik végez néhány nyakkörzést, és harsogva szívja az utánozhatatlan hegyi levegőt.

Az idei nyár közepéig órát lehetett hozzájuk igazítani, minden második szerdán megjelentek, aláírattak, megtapogatták az előre elkészített staneclit, s már mentek is. Legföljebb még az alacsonyabbik elsütötte a viccet: – Hogy vagyunk, Ágnes asszony elvtárs?

– Jelentem, köszönöm jól – felelte ilyenkor szomorúan a bányamosodás, és lazított a vigyázzállásán.

A kezdet kezdetén, hány éve már annak is, te úristen, szóval a hőskorban egyszer visszakérdezett, hogy hogy tetszett érteni ezt az elvtársnak konkréten? A doktor kis elvtárs hosszan bólogatott, hogy várta már a kérdést, és jogos kérdés.

Határozott értelemre vall. Nézzen utána a dolgozó, mondta kis szünet után, mielőtt beszálltak az autóba.

A bányamosodás elgondolkodva bámult utánuk. Csak talán nem valami muki jelszó megint?! Ha tinek 102tek Ágnes, akkor Ágnes, le van sajnálva magasról. De mégse állott ki a fejéből a megjegyzés, ezen studírozott egész este. Ült a lépcsőn, szívta egyik cigarettát a másik után, és nézte a vihogó, esetlen árnyakat a munkásszállás ablakán, ahogy vetkezkednek. Talán ezekre, a kiközvetített fiatalkorú rabokra volt gondolva, gondolta, de megnézte a listát, nem volt rajta Míves HonlapKiadó™ 3

Parti Nagy Lajos: A bányamosodás

Ágnes nevű, csupa süldő lány, egymásba bújnak mint a kágyilló, s egy sincs köztük asszony.

Hogy igazodjon ki az ember az atomkorban, gondolta, ha még magán se bír kiigazodni, a szaros pirulásán, mit durvaságba fojt, persze nem az elvtársak előtt.

Mert azt ő sose engedhette meg magának, hogy lereagáljon, pláne megbántódjon.

Amíg volt munka azért, amikor nem volt, azért, noha mindig gúnynak érezte ezt a leágnesasszonyozást, kifejezett célzásnak, melyre máig összerándul, telimegy vérrel a gyomra.

S akkorát legyint, hogy egy térdet el tudna törni vele.

A fénykorban, amikor teljes gőzzel működött a bánya, mosodásnak lenni egy komplett eldorádó volt, a zsebekben talált tárgyakra jövőt lehetett alapozni.

Annyira, hogy ők akkor a párjával néhány év leforgása alatt megvették a házgyári lakást Leninvároson, berendezték, s még laktak is benne, annyit, amennyit, például a nyári szabadságuk alatt, esetleg karácsonykor. Mert év közben ki-ki a szolgálati helyén tartózkodott, arccal a hivatás felé. Bizalmi állásoknál ez volt divat 103ban, később meg már megszokták. Olcsó is, praktikus is, ha se rezsi, se buszozás.

Kéthetente rendszeresen találkoztak, legalábbis idén tavaszig. A házastársa jött fel őhozzá elsősorban, ki a gumigyárban szolgált, vasárnap délután, s olyankor csöndesen könnyített magán. Ennyi doszta elég volt, majd megbeszélték a lakás körüli dolgokat, hogy kell például egy új lábtörlő vagy színes műanyaglap a tévé elé, piros.

Aranykor volt, el se lehet ma már képzelni. Gyűrűk, karika-, köves és pecsét-, nyakláncok, fülbevalók. Annyi volt a női vájár, mint a nyű. Azután tárcák, olykor kifejezett papírpénzzel, igaz, sok vacak is, fényképek, levelek, végzések és ítéletek másolatai. Meg a több köbméterre rúgó feketetaknyos zsebkendő, de azt nem kellett leadminisztrálni, az csak gyűlt a fészerben zörgősre, szürkére mosva, gyűlt, mint a leveles dohány. Olykor tüzeltek vele vagy megtömték a szalmazsákot. Jó volt egészségügyileg, vatta helyett.

Valamint ezeken a zsebkendőkön hált először a bányamosodás Hochsteiger Teréziával és Évával. Akkortájt vezényelték el a fiatalkorú brigádot, tulajdonképpen helyette küldték ide a süketnéma ikreket. Párban jártak, mint a kecskék, félénkek voltak, tiszták és értelmesek. Dolgoztak hat helyett, két szeplős sváb leány.

Részegítő májusi este volt, jött föl a völgyből az orgonaillat, szabályosan gomolygott s elvegyült édesen a 104hypószaggal. Az ikrek éppen a tiszta zsebkendőket forgatták át favillával, mikor intett nekik, hogy fájront, röpgyűlést tartunk.

Elvtársnők, mondta lassan, ünnepélyesen, és remegett a keze, leirat jött, hogy a volt fiatalkorú bűnözőnőkre tekintettel meg kell szilárdítani a belső ellenőrzést.

Vagyis ezentúl kötelező lesz az esti motozás. Mo-to-zás. Legelőször így sem értették, akkor megmutatta, mire gondol. Lassan, türelmesen.

Az ikrek hátráltak, amíg tudtak, fogták egymás kezét. Kiskecskéim, mondta, ne féljetek! Vörös volt, mint a rák, még vörösebb, mint azok. Biztatóan mosolygott, azután a hangár félhomályos sarkában, játékosan elgáncsolta a kisebbiket, aki vette a lapot, kuncogott, de nem engedte el a testvére kezét. Eldőltek mind a hárman, percekig feküdtek egymáson mozdulatlanul.

Másnapra az ikrek megállapodtak, hogy a körülményekre tekintettel viszonozzák a közeledést. A bányamosodás boldog volt, cukrot pirított a Míves HonlapKiadó™ 4

Parti Nagy Lajos: A bányamosodás

kalander-vasalón, bekapcsolta nekik a rádiót. Vasárnap volt, vihogtak, táncoltak, csókolóztak, fürdőztek a néma kujbisevi mosógépekben, mint az angolnák. A dolog komolyra fordult. Tik vagytok nekem a földi paradicsom, a kis ikerpicsátok, mondta lassan, artikuláltan a bányamosodás, és ölébe kapta a síkos, piperehabos Hochsteiger Évát. Vagy Teréziát. Nem számított a szappankvóta, és nem számított semmi.

105

Hetek teltek el ezzel a szédülettel, föl se lehet azt idézni, mintha kevertben úsznának és angyalhaj lenne az ételük, mintha nem is lenne külvilág, a földön csak te vagy és én vagyok, néha szabályosan sírt az ikrek vállgödrében a boldogságtól, azok meg simogatták, ha csücsörített, már nyújtották is ki a nyelvüket, s meghimbálták maguktól.

Mikor esedékes lett, üzent valamit a házastársának, hogy ne jöjjön, baleseti mosás lesz riadóval, és az hosszú műszak, a katasztrófaelhárítók, ha vért látnak, nem viccelnek, ilyesmiket. Ha meg ennek ellenére följött, hát följött, lerendezték a témát. Egyszer se mondta a párja, hogy nem tetszik valami. Vagy hogy észrevett ezt-azt. Mert mit vehetett észre? Annak az ikrek egyformák voltak, mint két gumikesztyű. Hogy az egyik mint a kajszín, a másik meg mint a zsebkovász, csak sápad és zsugorodik, mért tűnt volna föl, ha oda se köszönt nekik soha? Igaz, el is bújtak az ő házaséletüknek az idejére.

Hochsteiger Terézia volt, aki sápadt és zsugorodott. Benne az idők során eltörhetett valami lelki rugó, fokozatosan hideg lett, hányós. Kiismerhetetlen, mint az azbeszt. Ha a bányamosodás nem nézi az Éva ragaszkodását, hogy folyton szorongatja a testvére kezét, már rég kizavarta volna az ágyukból. Terézia csak a pofákat vágta, mintha nyúznák, hozzá még semmi teste nem volt, hús vagy egy kis párna, csak a kék lába és köz 106te a száraz smirglije. Ez még nem lett volna baj, hanem egyre gyakrabban, napközben is sírógörcsöket kapott, hisztériázott, sőt, egy ízben fenyegetőzött a testvérének, hogy följelentést tesz a Trösztnél.

Ezt pedig nem lehetett hagyni, a bányamosodás nem szívesen, de lépésre szánta el magát. A pénteki fürdésnél eldugott egy értékesebb fülbevalót a leány holmijában, majd látványosan „megtalálta”. Szívéhez kapott, ingatta a fejét, majd megfogta a halálra vált Hochsteiger Teréziát a hajánál, odavonszolta a gigacentrifugához és bedugta derékig. Széjjelcsapatlak, érted, ordította, ha még egyszer fülbevalót találok a bugyidban. Még egy, és ringlispíl, baszod. Értette-e, nem-e az a szegény, nem tudni, mindenesetre nem jelentett fölfele semmit, s még azon libabőrösen visszaköltözött a fiatalkorú barakkba, a kihalt emeletes ágyak közé.

Hochsteiger Éva kis toporgás után maradt.

Ahogy a bányamosodás ül a lépcsőn és mindenfélére visszagondol, megtelik a szeme könnyel. Nyeli egy darabig, de egy-két csöpp csak odapottyan a barna staneclire az ölében. Az utolsó stanecli, gondolja. A sóhajtásától hangosan zörög a viaszkosvászon kötény. Kerek, piros arca van kusza vérágakkal, balra-jobbra szemölccsel. Homloka, mint a dió. Termete lényegében alacsony, de csontozata s csípője széles. Őszül, bár ez mindegy, mert az egy fejmosását leszámítva soha sincs hajadonfőtt.

107

Minket svejcisapkában fognak eltemetni, mondta neki egyszer a párja.

Míves HonlapKiadó™ 5

Parti Nagy Lajos: A bányamosodás

Hogy a bányamosodás is, a szerdai elvtársak is saját zsebre dolgoznak, egy pillanatig nem volt kérdés, legfeljebb titok. És nem is volt ez probléma, amíg volt honnét feltölteni a zászlóaljakat. Akadt emberanyag számolatlan, s ami a legfő, volt a zsebekben minden. Annyira, hogy a bányamosodás órákat töltött kedd esténként az irodában, s kidugott nyelvvel, maga alá húzott lábbal címezte, szortírozta a borítékokat, mert sokáig minden egyes tárgyat, azaz „találmányt” külön kellett fölfektetni, vagyis ráírni a nadrág, illetve a zubbony számát, ahonnét a lelet származott.

– Hogy visszakereshessük a gazembert – mondta a szemüvegesebbik, és megropogtatta a merev nyakszirtjét. – Itt a főkönyv, itt vannak a megcímzett borítékok. Könyvvitel és becsület, elég, ha ennyit megjegyez, Ágnes asszony. A saját érdekében.

– Tréfásan szólva, játsszuk azt, hogy maga a feltaláló elvtárs, mink meg vagyunk a Találmányi Hivatal – tette hozzá oldottabban a doktor kis elvtárs, és csippentett a szemével. Évekig ez volt a szisztéma, s csak a vége felé adódtak problémák.

Már akadozott az emberi utánpótlás, megszorításokról, leátcsoportosításokról lehetett hallani, idegesség, elbizonytalanodás volt tapasztalható minden vonalon, 108mikor egy alkalommal, nem sokkal a sváb leány megfegyelmezése után, kifejezetten ellenségesek voltak az elvtársak.

– Valami baj tetszik lenni? – kérdezte a bányamosodás rekedten.

– Kuss! – mondta a szemüveges.

– Sajna, ez nagyon kevés, Ágnes asszony – csóválta a fejét a doktor kis elvtárs.

– Picsafüst – mondta a szemüveges, és beleturkált a sovány borítékok közé. – Nem mondtuk eddig, de látunk aggasztó jeleket szocialista erkölcsben, több vonatkozásban is látunk, Ágnes asszony. – És csak álltak, néztek szúrósan. A bányamosodás előbb vonogatta a vállát, azután izzadni kezdett. A sírásáig leizzadt.

– Na, legyen már férfi – mondták az elvtársak nagysokára. – Hol nincsen probléma, nem igaz? Azután mégis megy a verda. Nem megy?

– Jelentem, megy – nyögte ki a bányamosodás. – Nahát akkor – bólogattak az elvtársak, és közölték, hogy üsse kavics, láttak, amit láttak, el van a mulasztás boronálva.

Közölték továbbá, hogy hadüzenet van a bürokráciának, úgyhogy ezentúl csak a névre szóló okmányokat, igazolványt, ebédjegyet, anyakönyvet kell borítékolni, a többi jó lesz ömlesztve, itt vannak a rendszeresített zacskók, minta érték nélkül, ezekbe öntse csak bele gondosan. Az értéktárgyi borítékolás fönt fog meglen 109ni, központilag. Ettől függetlenül, jó lesz a dolgozónak vigyázni, ők tudják, amit tudnak.

– Nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját – mondta derűsen a doktor kis elvtárs.

– Csak esetleg beverni – mondta a szemüveges. – Jószerencsét.

Jószerencsét, motyogta a bányamosodás, és állt sokáig vigyázzban. Először arra gondolt, este agyonvágja a fülbevalós ikret. Végül Hochsteiger Éva könyörgésére elállt szándékától.

A szerelem időközben kölcsönössé mélyült. Ha csak meglátta a zubbonyok között dudorászni a lófarkas leányt, elszorult a torka, s megtelt a gyomra édes, meleg vérrel. Jólelkű, engedelmes teremtés volt, aki tudja a semmi kis helyét, Míves HonlapKiadó™ 6

Parti Nagy Lajos: A bányamosodás

hasa mint a kecsketej, melle mint a tejdropsz. Tavasszal, a Nemzetközi Nőnap alkalmából hozott neki virágot, betakarta kátránypapírba, de kicsúszott, éppen meglátták a szögesdrótot pucoló fegyencek, vigyorogtak. De egy virág még nem bizonyíték, ahogy a nép ellenségeinek a mocskos szava se. Nem is ebből lett aztán a baj. És nem is a gebin-rendszerű ügymenetből, hisz kevesebb lett az adminisztráció, igaz, a talált tárgy is, de azzal még bőven lehetett ügyeskedni.

Hanem egyszer, alighanem pont egy éve, miután megvolt a szerdai vizit, a bányamosodás elindult le a kenyerükért biciklin, és a kettes trafó után, a szappanszárítók takarásában 110egyszer csak meglátta a vállalati gépkocsit.

Meglepődött, gondolta, odakanyarodik, van-e baj?

A hulló nyárfalevelek pont úgy surrogtak, mint a gumi, így hát melléjük gurult észrevétlen. Mindkét elülső ajtó nyitva volt, a vagyonvédelmis elvtársak nagyon iparkodtak valamin. Az alacsonyabbik reszketett, egy pecsétgyűrűt próbált lecibálni az ujjáról, de nem ment neki. Káromkodott, vörösödött. Kutyafasza, mondta. A szemüveges hangtalanul röhögött a volánnál.

– Hozzak talán egy kis szappant, elvtársak – szólalt meg a bányamosodás.

A doktor kis elvtárs annyira összerezzent a felvetésre, hogy lecsúszott az öléből a munkavédelmis mappa, rajta a két kupaccal, gyűrű, lánc, papírpénz, bőrtárca itt is, ott is. Lecsúszott a padlóra, a stanecli meg az összetaposott borítékok közé.

– Szappant… – motyogta vékony hangon a kis elvtárs.

– Úgy értve, szappanreszeléket – helyesbített a bányamosodás.

Leszállt a bicikliről, és összeszedett egy diónyi koszmót a raktár küszöbén, vitte az autóhoz. Azok meg se bírtak moccanni, a kis elvtárs eltartotta magától az ujjat, mint egy férget. Doktor kis, kisdoktor, viccelődött egy hajdani bányásznapon ez a kis elvtárs. Kisdoktor dialmatból. Nem őneki viccelődött közvetlenül, a bányamosodás csak meghallotta, mivel előtte állt sorban 111sörért, és valahogy nem felejtette el, máig ott csengett a fülében, hogy dialmat! A lelke mélyén szerette ezeket a finom szavakat. Mint egy szivarmárka. Vagy pinakrém.

Ráköpött a szappanra, és a szürkerózsaszín anyagot odatartotta a kis elvtárs elé: – Tessen használni!

A bajbajutott elvtárs behelyezte mutatóujját a tenyérbe, és megmozgatta, eléggé ügyetlenül.

– Tessék toligatni föl-alá – mondta a bányamosodás, és lassan összecsukta a tenyerét. Nézték a lerágott körmök sárga gyűszűit a vörös, tömzsi kézen, meg a szappant, ahogy az ujjak közül lassan kicsurog.

Halkan cuppogott a csönd.

– Lejött – mondta a kis elvtárs vékony hangon.

– Le – mondta a bányamosodás és kinyitotta a tenyerét.

A szemüveges elvette a pecsétgyűrűt, megtörölgette, berakta egy külön borítékba.

– Szúrópróba – mondta, és beindította a motort.

– Jószerencsét – mondta a bányamosodás. Megvárta, amíg eltűnik az autó, elül a felvert por, majd beletörölte a fűbe a kezét. Őszi fű volt, mint ez a mai, száraz, törékeny.

Akkor két hétig azt hitte, a markában vannak az elvtársak, de tévedett.

Míves HonlapKiadó™ 7

Parti Nagy Lajos: A bányamosodás

A következő szerdán azok ketten fölhoztak három rendőrt és egy dolgozót, aki előttük, mint tanúk előtt 112kijelentette, hogy a 953-as zubbony zsebében bent felejtette a barna bőrtárcáját az egész havi illetményével.

– Ez volt az – kérdezte a szemüvegesebbik, és fölmutatott egy barna bőrtárcát, jobban mondva, előttük, mint tanúk előtt föltépett egy borítékot, kivette a tárcát, kinyitotta, körbemutatta, hogy tessék, üres.

– Ez volt – mondta a dolgozó, akit a fekete rendőrök rögtön el is vittek. A bányamosodás hosszan nézte a dolgozó hátát, a púpos zsávolyszövetet. Ismerte mindet külön-külön, minden zubbony másképpen viharvert.

– Hogyhogy nem engem? – kérdezte.

– Úgy, hogy nem. Most nem.

– Hanem?

– Hanem nem. Mi úgy beszélünk magával, mint férfi a férfival. Világos?

– Jelentem, világos.

– Nahát. Fönt azt szeretnénk, ha nem csökkenne minőségében a felhozatal.

– Sem pedig lehetőleg mennyiségében – tette hozzá a doktor kis elvtárs. – Nehéz, próbáló időket élünk. Mi is, maga is.

– Harmadára lement a létszám – mondta a bányamosodás.

– Le – mondta a szemüveges. – De nemá’ mi adjunk tippet magának, Ágnes asszony elvtárs!

– Maga egyenesen a szekrényes öltözőkből expediálja ide a szennyezett munkaruhát, ugye? – kérdezte az alacsony elvtárs.

113

– Jelentem, a szekrényesekből.

– Na. Amihez nem fér hozzá ottan, az nincs is. Nem igaz? Akkor ezen gondolkodjon el. Csak aztán éberség és körültekintés – mondta halkan a szemüveges. – Ez a pénztárcás mellesleg nagyon megüti a bokáját. Rágalmazás, izgatás, ilyesmik. Még mindig elér a Munkáshatalom, akit akar. Na jól van, lássuk, mije van mára!

– Az alacsony elvtárs megtapogatta, aztán sóhajtva elrakta a papírzacskót. Az ebédjegyes borítékokat visszaadta.

– Ezeket dobja el a picsába! – mondta a szemüveges.

– Megszűnt az okmányrészleg – tette hozzá a kis doktor. – Kifejezetten időket élünk. Jószerencsét!

– Jelentem, jószerencsét – mondta a bányamosodás.

Nagyjából tíz hónapja ennek, s most ott ül a lépcsőn, hatalmas bokszkesztyű fekszik a szíve helyén. Ha majd meglátja az autót, beindítja a gépsort. Elő van készítve, beadagolta jó előre a szappant, és a két lapát kormot, attól színe és állaga pont olyan, mint hajdan, azután hadd menjen.

Nem mintha kíváncsiak lennének, egy éve nem tűnt föl nekik, hogy nem látnak száradó ruhát. És, látszat szerint, nem tűnt fel szinte semmi. Néha minden ok nélkül röhigcséltek az elvtársak, máskor úgy viselkedtek, mint egy eperöntgen.

Látatlanba fintorogtak, lehetett a stanecliben akármi. Éreztették, hogy tudnának ők máshogyan is beszélni. A bányamosodás egy 114szer kifakadt, megmondta nekik, mi van. Hogy a CMGU már be is zárt, vagyis nem létező zsebben nem létezik talált tárgy, és tessék egységesen összébb húzni a nadrágszíjat.

Míves HonlapKiadó™ 8

Parti Nagy Lajos: A bányamosodás

Azok csak néztek. Horpadt volt az arcuk és kiábrándult. Éppen leálltak a gépek, hallani lehetett, ahogyan Hochsteiger Évi dudorászik az üres feketeraktárban, csetten és nyalint a hangja, mint a borotvaszíj. Addig nézték a bányamosodást, amíg belevörösödött és lesütötte a szemét.

– A kukapanna – mondta a szemüveges. – Közben a gumigyári asszonyok megszakadnak.

– A nemzet csalogánya – mondta a doktor kis elvtárs és csücsörített.

Aztán otthagyták sírva.

Legközelebbre bekészített nekik egy-egy komolyabb köves gyűrűt a saját személyes vagyonából, hogy ne legyen baj. S attól fogva újra és újra, az elvtársak bólogattak, szemük se rebbent.

Eltelt a tél, a tavasz, azok csak jöttek, elrakták a zacskót, aláírattak. Lett egy sofőrjük, nagy, kopasz munkásőr, meg egy kék Szamarájuk. Olykor mosolyogtak és megütögették a vállát. Történt, ami történt, mondták, fő, hogy egészség legyen.

– Meg férfierő, nem igaz, Ágnes asszony?

– Még az is lehet, hogy nem elképzelhetetlen valami kitüntetés-téma – mondta a doktor kis elvtárs.

115

– Szochaza – röhögött a szemüveges, és megpróbálta fölfújni a szájában a rágógumit.

Nyár elején mégis azzal jött föl a kis elvtárs, hogy hiába minden, le kell átcsoportosítani az ikreket, kevés a munka, és azt a bányamosodás egyedül is el tudja látni.

– Azt a semmit – mondta, és megigazította a falhoz támasztott kormos lapátot.

– Van egy pár fülbevalóm. Brillkővel – mondta a bányamosodás és megkeményedett a nyál a szájában.

– Nem lehet – mondta a kis elvtárs. – Fönt döntöttek így, hogy nemet mondunk jelenségre.

– Meg egy tiszta arany cigarettatárca. Ha a kisebbik maradhat.

– A lófarkas?

– Az – mondta a bányamosodás vékony hangon.

– Pfuj – mondta a kis elvtárs. – Meglátjuk, mit lehet tenni.

Egy soron kívüli hajnalon mégis elvitték a sváb testvérpárt. A sofőr meg két iparőr szorosan odaállt a bányamosodás mellé, a harmadik pakolta be a furgonba az ikrek nejlonszatyrait, sporttáskáját. Hochsteiger Terézia rá se nézett a bányamosodásra, úgy ült be a helyére, mint egy hegedűtok. A másik ellenben jajgatott, mutogatott, láthatóan attól félt, hogy rögtön kivégzik, tette a fejéhez az ujját, hogy nem puff, nem puff. Dehogy, csókolom, szabadkozott a doktor kis elvtárs, hát 116nem élünk olyan időket, sőt. És intett, hogy tessék, lehet búcsúzni, humánum van.

Elmentek félre a szemüvegessel.

De nem volt semmi búcsú. Hochsteiger Éva föl se fogta a történteket, eszementen, libabőrösen remegett egész testében. Fázott, valahogy mégsem lehetett átölelni. Fehér volt, pisiszagú. A bányamosodás megfogta a kezét és megrázta. Szerbusz, mondta. Sose foglak elfelejteni. Akkor már jött is vissza a kis elvtárs, gombolgatta a nadrágját. Puszi, puszi, mondta, nem érünk rá.

Míves HonlapKiadó™ 9

Parti Nagy Lajos: A bányamosodás

Aznap a bányamosodás schlauggal módszeresen összetört egy forgódobot, tébolyultan hányta-vetette magát a zsebkendőraktárban, zokogott, vonított délutánig, aztán lassan megnyugodott. De a bánat bokszkesztyűje az lényegében oda maradt sújtva a szívére véglegesen, máshogyan ő ezt nem tudja megfogalmazni.

Az egész vissza lévő életére egyedül maradt, azonkívül lassan nem volt mit dugni a papírzacskókba, pedig az ikrek elvitele után az elvtársak már egész kevéssel megelégedtek.

– Csak a rend kedvéért – integetett a doktor kis elvtárs. – Hogy el ne vigyük az álmát.

– Térjen most már napirendre, Szabóné – kiabálta a szemüveges. – Hát nem egymás túszai vagyunk mindannyian? Dehogynem. Ez a dialektika, ugye, Bélám?

117

De az autóból nem szálltak ki többet, a sofőr jött oda a lépcsőhöz, megfogta a zacskót, és úgy vitte vissza nekik, eltartva magától, mint valami székletmintát.

A bányamosodás ma délelőtt utoljára vette elő a smukkos zoknit. Évekig ott tartotta a gigacentrifuga alatt, hová rajta kívül élő ember bebújni nem mert. Fúrt egy lábszárnyi lukat a gumibakba, s oda helyezte el a becsomózott szájú térdzoknit. Ahonnan ma kikotorta az utolsó két karikagyűrűt. Aztán előszedett egy-egy rendesebb bukszát, buksza még volt itt-ott, persze rongyos és üres, és belerakott kétezer-kétezer forintot.

Ennyit hagyott neki szombaton a párja, a többit elvitte. Nem volt dühös, de megmondta, hogy nem jön soha többet. A beléig undorodik, továbbá a gumigyárban sincs maradása, le kellett számoljon, mert kiszekálják onnét.

Ugyanis a lófarkas sváb lány öngyilkossági szándékkal leugrott a sikatóról, és amikor kiderült, hogy meg se halt, csak járni nem fog soha az életében, akkor a testvére kitálalt a pártirodán, vagy mi az manapság.

Pontosabban fújva, sírva, gajdácsolva megmutatta, hogy mik folytak itt fönn a bányamosodással. Micsoda pornográfiák.

– De a teljes asszonyneveddel ám, te hányingerfajzat, meg azzal, hogy kinek a felesége a bányamosodás. Hogy a Szabó meós felesége így meg úgy. – A madárfejű, kopaszodó férfi ordított. Nagy csöppekben folyt le az arcán a könny.

118

– Most akkor agyon akarsz vágni? – kérdezte a bányamosodás, és meglóbálta kezében a darab schlaugot. Ki volt öntve ólommal.

– Nem, mert okádok a puszta ránézésedtől – mondta a gumigyári férfi, azzal fölült a motorbiciklire és elhajtott.

A bányamosodás azóta, lassan három napja ül a lépcsőn.

Aki soha többet nem fog járni, az ülhet így, többnyire erre gondol, vagy nem gondol semmire. Törékeny, száraz idő van, kéken villog az őszi ég. Odalent Puppentálban ma tartják a gyerekek évnyitóját, fölhallatszik a Himnusz.

Háromnegyed tizenkettőkor a nyárfák alatt, a hajdani szappandepóknál megpillantja a kék Lada Szamarát. Úgy kúszik fölfele, mint a higany. Már majdnem mozdul, hogy beindítsa a gépeket, de azután ülve marad.

Míves HonlapKiadó™ 10