Parti Nagy Lajos: A szerencse csapása
Parti Nagy Lajos MŰVEI
Di gi táli s
©
Iro d almi
A k ad émi a
P ető fi
Iro d almi
Mú zeu m
•
Bu d ap es t
•
2 0 11
Míves HonlapKiadó™ 1
Parti Nagy Lajos: A szerencse csapása
A szerencse csapása *12 Megfog a Lottózó előtt, hogy én csak legyek szíves, ne menjek be. A külsejét itt nem írom le, nem a napos oldal lovagja, szentigaz, amivel se jellemezni, se megbántani nem akarnám. S azt, hogy őrült, azt se mondom könnyelműen – ki nem az? –, tulajdonképpen mért ne fogna meg egy embertársam az utcán, hogy ide vagy oda ne menjek be? Olyan jó bemenni? A Lottózóba végképp eszembe se jut, s ezt közlöm is vele. Dehogyisnem, mondja, látja ő, ha ő itt nem volt volna, én már rég bementem volna. Pedig az ott benn teljesen összezavarja az embert. Összerázza az élete során így-úgy leülepedett kis trutyiját. És ettől óvna ő messzemenően. Konkrétan a lapátkörmű nőtől óvna, név szerint a disznófejű Mammonnétól, ha így jobban értem. Az e heti főnyereményről beszél, naná, mert akire ezt reámérte a sors, annak annyi, az kezdhet gyűjteni a temetésére. Annak merő epeömlés lesz a boldogsága és szakadatlan pokol. 90
Mennyi volna ez a pokol számszerűleg, kérdezem könnyelműen, erre megfogja a gombomat, s belehajol az arcomba, a számba, hogy ne tetessem magam hülyének, hát minden szaros gyermek tudja, hogy egymilliárdhatszázhetvenhárommillió-négyszázötvenhétezer-háromszázkilencvenkettő. Itt van számmal neki a tenyerében, ha esetleg vizuális típus volnék: 1 673 457 392. Ezt ő hetente fölírja golyóstollal a tenyerébe és lesikálja mindahányszor, lassan már átlátni a bőrén, igaz, bőrt látni ott is, nem valami intim dolgot vagy mittudomént. Úgyhogy ő köszöni szépen, és ezt meg is mondta odabent a nevezett disznófejű nőnek, hogy nem, hiába tetszik ingatni a hajzatunkat, Aranyoskám. Szép pénz, ő azt kilóra is nagyon vizuálisan el tudja képzelni, bőröndje van több is, nem számzáras, de több, oda van készítve, ennek ellenére köszöni, nem. Végiggondolta, higgyem el. És persze engem most furdal a kíváncsiság, hogy miért nem. Hogyne, mondom, ami azt illeti, bizonyos fokig furdal, csak sajnos nagyon sietek. Naná, vág a szavamba, azt ő előre megmondhatta volna, borítékolice, hogy sietek, méghozzá ide, a Lottózóba, mert hova máshova? Máshova nem érdemes sietni. Nómen oszt ámen, ugye? Kitalálta a sunyi kis gondolatomat? Ki, mondom, és megadom magam. 91
És, ugye, rémesen furdal őiránta a kíváncsiság. Ajaj, mondom ironikusan, rémesen furdal, alig bírok magammal. Na jó, mondja, ő lassan hozzászokik, hogy az emberek abnormálisan kíváncsiak, a pofátlanságig azok, de most már mindegy, megígérte, elmondja, mégse álljunk itt némán. Még inzultálom őtet, ha nem meséli el. Nem mintha magamtól nem tudnám kitalálni barkochbálisan vagy direkte az ő indítékait. Példának okáért azért nem, mármint lottózik, mert neki megállna a szíve abban a szentséges pillanatban, rúgna egy nagyot és meg, így kezdődne a szerencséje, arra mérget vehetek. De ha mondjuk nem, ha mondjuk megúszná az első sokkot egy sima arckoponyabeverős ájulással, akkor is mi van? Gondoljátok meg, proletárok, ahogy a költő mondja.
Míves HonlapKiadó™ 2
Parti Nagy Lajos: A szerencse csapása
Mi van, ha iksz idő múlva feleszmél a konyhakövön, és látja, hogy nagy valószínűséggel ez nem a mennyország, ahhoz túlontúl ismerős a pálmafa alakú beázás a spájzajtó fölött, továbbá zúg a feje, merő egy kék folt a homloka, és szorongatja a cédulát a markában. Gyűrött. Épp hogy nem dőlt rá estében a teavíz. Továbbá azért se a mennyország, mert tisztán hallja magát fektében, ahogy rí, aztán meg nevet. Remeg a lába, efektíve a sálával kell összekötözze, úgy tud elmászni a kis xanaxáért, de utána is: mi van? A hideg verejték. 92
Jó, egy-két órát eltölt azzal, hogy leellenőrzi, összenézi a káprázó szemével, hátha nem is ezek azok a számok. De hálistennek azok, az összes szemüveggel azok. És se kaparás, se javítás, szép egyenes ikszek, mint a temető félrebillent fejjel. Akkor föláll a konyhaasztaltól, többször elpróbálta, ne féljek, az ajtóhoz lopakodik, ráfordítja a kulcsot egyszer, kétszer, sajnos nem fordul tovább. Egy ilyen szar civil zár. Persze ha száz fordulás volna egy zárban, az is kevés volna. Leül, csipkedi magát egy darabig, de nincs hová fölébredni, pedig talán jobb lenne, végül bámul csak maga elé, forrón, dobogva, mint a galambok. Legyek neki őszinte, hát mit csináljon? Kész, passz. Ezek után az utcára kiléphet ő, mint egy halandó? Nem léphet, az fix. Se a szelvénnyel, se nélküle. Akkor meg? De, mondjuk, eldugja. Beteszi egy bérlettokba és eldugja. Többet már ő a tapintásával ehhez a drága okmányhoz, vagy hogy nevezze, értékpapírhoz, nem is mer hozzányúlni. Még majd nehogy az ujjzsír legyen a kizáró ok. De hova tegye? Páncélszekrénye nincs, ki ő, hogy legyen neki, egy magyar porszemjankó, naná, hogy nincs, még egy szaros lemezszekrény se, semmi. Vagy egy séf. Az se. És ez újabb seb a szívbe, hogy csak jár föl-alá, éjszaka dettó, mert aludni nem alszik, azt én verjem ki a fejemből, egy ilyen eseménnyel élő ember nem alszik. Viszi a 93bérlettokot egyik helyről a másikra, mélyhűtő, vécétartály, keble fölött, linóleum alatt, redőnytokban, semmi se jó. Ha eldugja, nem látja. Ha meg látja, akkor más is látja, ezen a dilemmán atomkorára sem lépett még túl az emberiség, s ha a legkevésbé is szem előtt van, az direkt felhívás egy besurranónak keringőre. Mindeközben a szegény agya jár, mint a migrén. Boltba, képzelhetem, hogy le nem megy, csöngetésre, kopogásra nem reagál, azaz, és ez a legördögibb a dologban, előbb-utóbb mégis kénytelen ajtót nyitni, ha másért nem, számításból, lássák, hogy él. El sem hiszem, milyenek az emberek, mindig van okvetetlenkedő, aki ha nem lát mozgást napokig, máris odajön, édes szagot érez, szaglászik, bekulcslukazgat. Sőt. Mert mi van, ha mondjuk rendőrt hív egy ilyen szaghuszár, és hatóságilag rátörik az ajtaját, ő meg áll ott a baltával, mert valami védekezés kell, ha már páncélszekrény, ugye, nincsen, áll ott kiéhezve, kiidegelve, hát az minimum Lipótmező. Ha nem szól semmit, azért, ha meg elárulja magát, azért. És az inkognitónak is annyi. Mindenhogyan annyi, kis szar ország ez. Úgyhogy értem már a dilemmát? Mert a cél az lenne, hogy minden, de végig minden a legnagyobb titokban történjen. Pont az lenne a legfontosabb, ami lehetetlen. Természetesen fölfogadhatna valakit a temetés-pénzből, annyi mindig félre van neki téve, hogy a lottózó 94ig és haza fölfogadjon egy-két szekurityi embert. Csak éppen kiket?! Tudhatja azt ő, mit rejt az egyentarkó? És ha nem is Míves HonlapKiadó™ 3
Parti Nagy Lajos: A szerencse csapása
rejt semmit, mit mond nekik? Jó napot kívánok, tessék szorosan elkísérni a lottózóba? Megyek a kettesemért? Na ugye, hogy ez szociálisan milyen igazságtalan! Milliók egy miatt?! Arról nem is beszélve, ha ő ilyen őrző-védő személyekkel a sarkában beáll ott a sorba, az egymagában is tiszta lebukás. De rendben, azt mondja, hogy a kis unokaöccsei, és végigállja a sort. Hanem mit mond az ablaknál a disznófejű asszonynak, aki ha őt meglátja, már készíti is a négyszázhetven forintot? Ha megszólal, ha nem, már le van bukva. Okéka, egy pillanatra odatartja a lukhoz a bérlettokot, kézbe persze nem adja, csak mutatja, cicceget és bököget rá némán az állával. És itt az újabb bökkenő. Ne mondjam én, hogy az az asszony a rádöbbenéstől nem ájul el melegében nagy műbőrlétra létére! Mert dehogynem, elájul, szalad a műköröm ezerfelé. S ha még a fejét is beveri, mit tudja ő, volt inkognitó, nincs inkognitó. De ha van, se jó. Mert akkor mire az a tenger összeg, ha inkognitó? Apránként azt nem lehet elkölteni, a kiskörme kamatját se, a morzsáját se feltűnés nélkül, egy kisszobai úszómedence kiépítése meg, teszi azt, ekkora lakásban, hát, az még az őrzésvédésnél is nagyobb feltűnés. 95A feszített víz, például, amit ő, megmondja őszintén, fizikailag se bír elképzelni, makszimum télen, amikor meg úgyis Bahamákra volna röpülve. Egyébként pont a Bahamák, az szépen vinné a pénzt. Vagy egy huzamos kaszinó. Több rúd téliszalámi. Nem sorolja, mert erre ő ott a konyhában gondolni se tudna, jóra nem tudna, csak a rettegésre. Az ilyen ember egy űzött vad a köbön, minél rafinációsabb, annál űzöttebb. Na, elsősorban ilyeneket gondolna ő a bekövetkezett szerencse-tragédiája után a bezárt lakásában. Hogy nincs vesztesebb teremtés, mint a nyertes. Végül arra jutna, hogy az a legfeltűnőbb, ha ennyire nem kelt feltűnést. És ettől kapná az igazi pánikot, hogy úgyse tudja megúszni, ajtórátörés, balta, elmeosztály. A szelvény meg fene tudja, hol. Félő, addigra el is felejtené, hogy vajon még mindig a vécétartályfedélhez van szigetelőszalagozva, vagy már a mélyhűtőben lapul lefagyasztva, netán azóta a kenyérpirítóban, mert az is felmerült, hacsak nem a redőnytok lett a nyerő, és így tovább… Találgatna ott a baltával, ráadásul nem is hinnének neki. Ezt nem kifantáziálja, hallott ő olyant, hogy addig dugdosták a családtagok, amíg végleg elveszett a rohadt kurva fecnije, hiába keresték, úgyhogy összeverekedtek az oltári rendetlenség fölött, de rendőri intézkedésig bezárólag, így elveszett nekik az inkognitó, ellenben a tragédia az érvényes maradt. 96
Meg olyan is volt, hogy nem elveszett a szelvény, hanem érvénytelen volt, illetve ennek folyományaképpen veszett el, és csak évek múlva vallotta be egyikük, hogy lenyelte. Igen, jól értem, könnyek között, de megette a lottójukat a fürdőszobában, az egészet, mert sajnos, megtalálta a pénztárcájában az ellenőrző szelvényt is, meg a beküldendő részt is, magyarán elfelejtette bedobni, ez még a régi világban volt, amikor be kelletett dobni, ez az illető meg elfeledte, viszont az igazsághoz nem volt szíve, megzavarni a kitörő családi örömöt nem volt, erre föl találta ki, jobb híján, az elveszést. Sírt szegény, gyűjtötte a nyálát a tükör előtt, persze, mire mindez töredelmesen kiderült, már válás is volt, öngyilkosság is, megháborodás is, nem osztott, nem szorzott tehát az igazság. Míves HonlapKiadó™ 4
Parti Nagy Lajos: A szerencse csapása
Most pedig én menjek, ahova akarok, ő nyomatékosan köszöni szépen, de nem kér az ilyen szerencséből, és nem a levegőbe beszél, előbbieket minden szombaton végiggondolja a sorsolás után, és nincs oka, hogy változtasson az álláspontján, és ne jöjjek azzal, mondja, ne jöjjek, hogy eléggé nagy valószínűséggel el se találná a számokat, noha, megengedi, ez is része az igazságnak.
Míves HonlapKiadó™ 5