Parti Nagy Lajos: Hóvaku
Parti Nagy Lajos MŰVEI
Di gi táli s
©
Iro d almi
A k ad émi a
P ető fi
Iro d almi
Mú zeu m
•
Bu d ap es t
•
2 0 11
Míves HonlapKiadó™ 1
Parti Nagy Lajos: Hóvaku
Van baj mindenhol *9 Tudja, Madám, hogy csak egy bonctermi ruhatárban lehet ilyen szürke a reggel? De még ott is, csókolom, egy-egy piros kardigán, egy Telemázlis reklámszatyor, vidáman csöpögő csap, valami ott is van, s nem csak a száraz fenyőtűk neszelése a szalagparkettán éjjel-nappal, nem ez a mókusfűrész. Úgyhogy, isten bocsássa meg, én nyitott porszívóval alszok, Madám, azóta föltétlenül a kinyitott porszívómmal. Hogy mióta van ez az azóta, kis részletekben bontakozik ki a nyelvhomályból, Szép Róza nekem már összerakva adja tovább, lehet, hogy ügyetlenül vagy elkapkodva, de folyton az jár a fejében, hogy nem kéne-e valakinek szólni egy hivatalos helyen, talán érteni fogom, miért. A mondat a bonctermi ruhatárról január elején hangzik el, mikor az ünnepek után először nyit ki a Csarnok, s aki ezt félig Szép Rózának, félig a csibészforma, sőt pecérbitang emberiségnek adresszálja, az háromnegyedes irhakabátot, valamint fekete napszemüveget visel, és nyakkendőket válogat egy kempingasztalon a 69női toalett nyitott ajtajában. Illetve hát női-férfi, Szép Róza üzemelteti, a nyakkendő csak mellékes, abba is fogja hagyni, ezek után látni se bírja a nyakkendőt, se nyakban, se kézben, se sehol. Az illető láthatóan finomabb ember, üvegből például egyáltalán nem iszik, kávét se, semmit, ezt többször elmondja, ugyanakkor nem teljesen kompletta, azt Szép Róza egész biztosra állítja nekem, hogy nem. Mert mondjam meg, mire lehet vélni, ha valaki nyakkendő-válogatás közben abszolút váratlanul odadugja egy idegen asszony, konkrétan az ő, Szép Róza orra alá a pecsétgyűrűjét, melyben ipari gyémánt van, és azt mondja halkan, méltóságteljesen: üvegvágó. Ha netán beszorulnák két üveg közé. De ez még hagyján. Mert így vagy úgy, sok kuncsafttal kialakul ismeretség. Főleg, ha minden nap eljön az illető, ebéd előtt, mint a menetrend, elkerülhetetlen, hogy váltsanak néhány társasági szót közömbös témáról. Csak az irhakabátos abba is folyton belekever valami furcsát. A normálisságba. Mintha két adó szólna egyszerre a rádióban, mit tudja ő, hogy például a Szamos árad, máshol apad, s közben ugyanazzal a hangsúllyal egy olyan intimitás, amit az ember nem a piacon beszél meg. Hogy Szabó Ludmilla testrészei ilyen meg ilyen. S nem felsőtesten, elhihetem. Aztán mintha nem történt volna semmi, megint a lavinaveszély Svájcban vagy a melegfront. 70
Négy-öt nap beletelik, mire Szép Róza kihámozza, hogy mi a baj, hogy ez a bizonyos rúzslila testrészű nő fogta magát, és lelépett. Szóval elhagyta a napszemüveges férfit, na. Ha el, hát el, ez se tartozik másra, de mindegy. El van keseredve az elhagyott fél, ki akarja beszélni magából. Teheti, mert ő, Szép Róza az összes ilyesmit elereszti a füle mellett, legalábbis úgy csinál. Mind úgy csinál az ember, pedig kukkol a halálig, így van berendezve. Hanem az már mégiscsak fixa idea, hogy a közös fenyőfájukkal! Igen, jól hallom, ő is megborzongott, de feketén-fehéren ez hangzott el, hogy Szabó Ludmilla a karácsonyfával szökött meg. Méghozzá az ünnep utolsó éjszakáján, miközben ez az irhaember szolgálatban volt az ilyen és ilyen káefténél. Hat kiképzett gyárikutyának csoportvezetője ott ő éjszakánként, és észnél kell lennie, percre észnél. Mert a nagybetűs életben, Madám, ami nem Míves HonlapKiadó™ 2
Parti Nagy Lajos: Hóvaku
véce meg nyakkendősdi, roppantul kell vigyázni, mondta a férfi. Lévén sosem tudni, kiben mi lakik. Hát tudni? Azt bizony tényleg nem tudni, felelte Szép Róza. De úgy képzeljem el, egy tisztára átlagos kinézésű ember, szinte nyájas, négy-öt nyakkendőt is kézbe vesz naponta, rángatja, morzsolgatja, mindig a legordináribbat, mármint színre, hogy egy Pityu papagáj abba belesápadna. Éjjelente meg pitbullokat apportíroz va 71lami raktárudvaron, és géppisztollyal nézi a tévét. Egyszer 0 órakor, egyszer pedig 4.30-kor hazatelefonál jó éjt, illetőleg jó reggelt kívánni. Mert az ember, Madám, csak a sírja bemohozott ölében lehet nyugodt. Szép Rózának már a száján volt, hogy tessék hagyni őt a vevő úrnak az ilyen beszéddel, de mire bátorságot vett volna, újból mosolygott ez az illető, fütyörészett, próbálgatta maga elé a nyakkendőt, kérte szépen a tükröt, hogy lássa, jól áll-e neki. Úgyhogy Szép Róza azt mondta inkább, nagyon elegánsnak tetszik benne lenni, ez még a tegnapi orchideásnál is vidámabb. Pedig csak csiricsáré volt, vidám, mint a tarkahányás, és akkora, hogy egy ló nyakából is lelógott volna a földig. Gondolta, ha dicséri, hamarébb megszabadul, vásárlásig úgyse jutottak sose, csak a próba volt mindig, a válogatás, meg ezek a jégtáblaszerű mondatok. Nem is emlékszik rájuk pontosan. Azt kihámozta, hogy ez az élettárs, a Ludmilla, már a szentestén is furcsán viselkedett, megmondva az igazat, kihívóan. Túl sokat szemezett, Madám, és remélem, tetszik tudni, hogy kivel. Igen, és ezen se most, se akkor nem nyitott vitát, jól gondolja a Madám, azok a csillagszórók nem maguktól gyulladtak ki, amikor csak úgy kigyulladtak. Ugyan már, mondta erre Szép Róza keresetlenül és önkéntelenül. És ez talán baj volt, hogy ő véleményt 72formál, meg beleavatkozik. Attól fogva a bonctermi embert le se lehetett vakarni róla. Igen, Madám? Igen? És az is ugyanmár, hogy kétszer, hajszálpontosan kétszer megszólalt a telefon, mely azonnal meg is szakadt? Van ilyen véletlen szenteste ünnepén? Nincs! A véletlen az csak a hazugság spanyolfala. Ezt már sziszegte, aztán el is állt fölindulásában a szava, és kolbászszínű lett a bőr az arcán. Másnap elmesélte a folytatást, hogy a csillagszóró-ügy után mi következett. Viszály. Illetve rövid verés üres pisztolytáskával, de utána kibékültek, megitták a két-két deciliter pezsgőt, ajándékoztak, szórakoztak, érintkeztek. Mogyorót ettek szabadosságból. Nem számolták. Egyszer élünk, anyukám, nem igaz, kacsintott a férfi Szép Róza arcába. Mert az ünnep az ünnep, kezicsókolom, már megbocsásson. És az első meg a második nap dettó ebben a szellemben telt el. Panírozás, egri leányka, Elfújta a szél. Szabó Ludmilla neglizsében pedikűrözött, hogy tovább ő azt izgalmában ne is mondja, ami volt még. El tetszik tudni képzelni úgyis a Madámnak. Szép Róza el tudta képzelni, noha félt egy kicsit, mivel ott remegett a fekete szemüveg az arca előtt, s nem tudta, hova nézzen. Szerencsére ezen a kényes ponton meg is szakadt a beszélgetés, nyilván jött valami vécékuncsaft, mire a férfi elmosolyodott, letette a nyakken 73dőket, mindig tiszta volt a keze máskülönben, és azt mondta, sajnos, ezek az ő céljára nem elég hosszúak. Persze másnap megint ott állt a nyitott toalettajtóban szerényen, illedelmesen. Hallgatott, de Szép Róza látta, alig bír a rádióval a gyomrában. Szabályosan Míves HonlapKiadó™ 3
Parti Nagy Lajos: Hóvaku
belekapaszkodott az egyik nyakkendőbe, lehet mondani, a dühös rángatásig menően. Hogy a corpus delictik is ugyanmár, tisztelt asszonyom? Huszonhetedikén hajnalban a lépcsőházban? Nem kelletett sok ész, hogy ő, jövet munkából, a nyomon fölhatoljon az ötödikre. A fenyőtűk széthányt szőnyegén. Habkarikán. Díszen és angyalhajon. Hát mi akkor az ugyanmár? De nem baj, mer ez mind föl lett véve a jegyzőkönyvbe. Korlátba akadt szaloncukor kilenc darab, és így tovább. Ajakrúzs, egy darab. Harisnyanadrág, egy darab. A francos taxijukig ki nem bírták. Üzekedtek, Madám, a lépcsőfordulóban, kiabálta a férfi, de használhat erősebb kifejezést. Ne használjon, mondta Szép Róza. Igaza van, mélyen tisztelt asszonyom, legalább mi maradjunk fehér ember. Legyen elég, hogy eluralkodott rajtuk az altest. Neki nagyon kifejlett lelki szeme van, a röntgen ahhoz kutyagumi. Vagy a parapszichológia, Madám. S naná, hogy ott volt a mellétett telefon az ágyneműtartón. Naná, naná, naná, ismételgette a férfi, és tépte a nyakkendőt a kezében, amíg el nem szakadt. Akkor 74azért a reccsenésre magához tért, röstellte. A betyárját, mondta, hogy ezek milyen könnyen szakadnak. Micsoda idők, asszonyom! Nem lehet megbízni már, ha kínai, ha magyar. Természetesen megvásárolom. Aki okozta, hozza helyre, nem igaz? Ezt még elmondta párszor, hogy ki okozta, meg hogy ki nem. Még mintha lépegetett is volna a ritmusára, mondja Szép Róza, hogy ki igen, ki nem, és kereste a bukszáját. És tudja mit, kérdezte a férfi, tudja mit? Azt, hogy szinte semmi nem hiányzott a lakásból. Ékszer, takarékkönyv, útlevelek a helyén, bezárva a spájzba, mint mindig, feltörésnek nyoma se, spájzkulcs meg csak egyetlenegy van, őnála. Akár meg is mutathatja, nem bolond, hogy két kulcs legyen. Kecskére káposztát? Sose, már megbocsásson a Madám! Persze, felelte erre a Szép Róza, persze, de ez az ember, mint a kuktában a sípolás, már túlságosan be volt indulva, hadonászott a tárcájával, nem törődött ővele vagy a diszkrécióval. Na de, ordította, na de!!! A hatóság felé ez micsoda? Mit lehet ezen bejelenteni? Ha kiugrik vagy gyógyszert vesz be az élettárs, van mit. De így? Hát mi ez így? Tetszik már a Szép Rózának érteni, hogy a Szabó Ludmilla milyen ördögien állott bosszút? Mert ha mondjuk ő feljelentést tett volna, mit kérdezett volna a rendőrség? Hogy ki az a Fenyő, tisztelt asszonyom, ezt kérdezte volna a magyar rendőrség. Lakcím, anyja neve. Tessék! 75Erre a kegyed mit felelt volna, Madám? Honnan kezdte volna? Bükfürdőtől? Az első fagylalttól, illetve színházlátogatástól? Van baj mindenhol, az a lényeg, mondta Szép Róza sápadtan, és visszaadott ötezresből. Én ám egy rendkívüli tartós és hosszú példányt szeretnék, nemcsak egyszerűen színeset, mondta az irhakabátos, és villámgyorsan összekötözte az elszakított nyakkendőt. Tigriscsomó, mátrai vagy szumátrai, ezt nem értette tisztán Szép Róza. Szivárványon himbálózni nyári hajnal első sugárinál. Tetszik ismerni? Kettesben, súgta a férfi. Mintha kacagva ugatna, olyan volt ez a kettesben, s Szép Róza csak azért nem félt, mert sokan voltak a piacon árusok is, kuncsaftok is. Ha kell, legföljebb kiabál. De nem kellett, nem volt több ilyen szituáció. Míves HonlapKiadó™ 4
Parti Nagy Lajos: Hóvaku
És én csak gondoljak bele, tulajdonképpen nem is történt semmi különös, őneki pont ez a nehéz, megfogalmazni itt nekem, hogy egy szokványos vevő volt máskülönben az irhakabátos, olyan mint bárki, de hát ki nem olyan, mint bárki? És kilencven százalékban rendesen el lehetett vele beszélgetni árakról meg időjárásról, még újságot is hozott neki valami hirdetéssel akupunktúráról epére. Épp nyakkendőt nem vett, csak egyszer, a szakadtat. Vagy talán mégis szólni kéne annak a nőnek? Mert, hogy el ne felejtse, pár napja van megint a nő is, előkerült vagy visszakéredzkedett, mindenesetre lát 76ta őket karonfogva, bizonyisten, még az ő nyakkendői előtt is megálltak, a vörös hajú, lerágott körmű Szabó Ludmilla bement a toalettre, a férfi meg szépen mosolygott, szorosan odaállt az ajtóba, mondván, hogy a legjobb póráz az ember, és hallhatóan kacsintott a fekete szemüvege alatt. Jön a tavasz, Madám, suttogta. Hamarosan fel fogom használni a kegyed nyakkendőjét, ki fogunk rándulni, és úgy. Legyen csak nyugodt. De ezek után pont hogy legyen nyugodt a Szép Róza?
Míves HonlapKiadó™ 5