Parti Nagy Lajos: Varádics
Parti Nagy Lajos MŰVEI
Di gi táli s
©
Iro d almi
A k ad émi a
P ető fi
Iro d almi
Mú zeu m
•
Bu d ap es t
•
2 0 11
Míves HonlapKiadó™ 1
Parti Nagy Lajos: Varádics
Varádics *14 Varádics háttal áll, fűrészel a peronon. Mit akar itt? Menjünk innét gyorsan, mondja nekem Szép Róza, azután nem mozdulunk. Állunk a büdös, iszapos sínek egyik oldalán, nézzük odatúl az állomást, a kertes bakterházat, a kátránytetős nyúlólakat, s a mackónadrágos, zubbonyos ember hátát. Esteledik, mögöttünk az ártér, mint valami sötét, suttogó zenekari árok. A hang, amit hallunk, nem tudni, honnan származik. Jöhet a bakterházból, de akár a Varádics fűrésze alól is, suhogó és rekedt, fölcsapó és elcsukló hasbeszéd, a mondatvégeken olykor határozott reccsenéssel, ahogy a fosznideszka eltörik, vagy ahogy műanyag kólásüveggel csapkodnak egy ablakpárkányt. No hiszen, hogy a szegény muskátlicskák, no hiszen! Meg hogy eléggé kár, hogy nincs őnekijük meg a kis tapsijuk, és csak darvadoznak az ablakban, de bárcsak az lehetne ő is, muskátli vagy nőnapi orchidea dobozban, oda belehegedve egyenesen, az üvegkoporsóba, 120akkor majd nem terjesztenék a gecimáni hazugságokat, meg a rosszindulatot, hogy a Varádicsné így meg úgy. Hogy a más energiája tartja meg az életében, s hogy attól, a másétól hízik, a más energiájától, hogy szakadna rája a plafon, noha nem hízás ez, hanem egész testi anginás püffedés, a szív vizesedése, naná. Naná, hogy! Nem mintha volna köze bárkinek is az ő egészségprogramjához. Nem muszáj őhozzája eljárni, van a világon másik természetgyógyász is, de aki viszontag ide jön, annak utána mindenfélét híresztelni végképp nem muszáj! Hogy a Varádicsné mindennap berúgott svédcsepptől. És satöbbi. Hogy leszívja a kuncsaftot. Mert ő senkinek az energiáját el nem szívta. De senkiét. Na hiszen! Ellenben meg tudna néhány konkrét vámpírt nevezni, akik alatt meginogna a bársonyszék, de nem teszi. Mindennek eljön az ideje, el a hallgatásnak és el a kibukásnak. Tompa, vöröses fény mozdul meg ekkor az ablak sötétjében, talán csak parázs vagy napmaradék, talán tényleg egy imbolygó, kékpiros babaarc, mintha ennek a folyamatos, rekedt beszédnek, ennek a suttogó kiabálásnak a gazdája volna. Ha van gazdája egyáltalán, s tényleg nem az egykedvű fűrész alól jön vagy a földből, a súlyos, olajbeteg lapulevelekből. Alkonyatkor annyi mindent beszél az ártér. Ahogy az ablak visszafeketedik, Szép Róza megborzong mellettem, és összegombolja a ballonkabátját. 121
Szegény asszony, mondja később, bár legalább annyira élenjárt az ember- és munkatársi tönkretevésben, mint amennyire őt tönkretették. A drágalátos Varádicsné Icu. Fiatalon kifejezetten szép volt, nagy mellű és combú, harmonikázott, tánccsoportot szervezett, színtiszta kuruc őseit járási vándorkiállításon mutatta be a dolgozó nép okos gyülekezetének. Aztán amikor lekopott a hímpor, testi is, mozgalmi is, hozzáment ehhez a leszerelt rendőrhöz, kinek piros a szeme, mint a nyulaié, s itt motyog és fűrészel évekhosszat a hajdani peronon. És hogy menjünk már innen, ez borzasztó, ezt nem akarja tovább hallgatni, ő ettől fél, minden ilyen beszéd, mint valami fölemelt fedelű koporsó. Még hogy energiát! Ő?! Hát ha elszívná, így nézne ki ő? Így? Mint valami jajgató bakaceruza? A fájdalom tele zsákja? Mondja meg valaki is! Bármelyik illetékes megmondhatója. Hogy akkor ő itt feküdne évszám ebben a lapos, Míves HonlapKiadó™ 2
Parti Nagy Lajos: Varádics
dübörgő bakterlakásban a női-férfi klozettal? Hol vonat meg nem áll, csak elmegy vonítva, szárnyvonat, és lepöködi olajjal a gyógyfüveket? Nem, és még egyszer nem. Mert ő, ha történetesen el tudná szívni, mármint tudományosan, hát már bőséggel máshol tartana, de nagyon bőséggel ám, azt megmondhatja, nem ám ott, hogy ínhüvelyt kap a gömbölyű kanáltól, amivel csinálja a talpmasszázsát, saját magának is, meg kuncsaftnak is, ha jön, szinte 122ingyen, emberbarátságból, amiért ez a köszönet. Ez a mocsoványi föltételezés, hogy ő elszívta az illetőknek az energiáját a masszázs égisze alatt. Hát hová el? Ebbe a likacsos testbe el, hova ő maga is csak hálni jár? Naná, meg zabálni. Hogy nézzék csak ezt meg neki felülvizsgálatilag. Micsodát, há? Mert az könnyen meglehet, hogy ő csak fekszik egész nap, de orvosilag fekszik, és ha színvonaltalan a televízió, akkor Júlia-füzeteket olvas, az legalább könnyű, az összes többi könyv nyomja neki a hashártyáját fizikailag, mert mind nehezek, a puhafedelű is nehéz, csak a Júlia nem nehéz, meg a tifani. Inkább az üveg lett volna a nehéz, nem? Na jól van, te csak fűrészeljél, Antika, és ne megjegyzéstegyél, az teneked nem áll jól. A fűrészelés meg az oszlatóék az jól áll, a nyulak az jól áll, de a spirituális nem áll jól. Apád faszát. Na hiszen. És hogy ő így, ágyba fekve is igenis keres, legalábbis megkeresi, ami a cigarettájára kell, és a nugátjára, meg ami alkohol a svédcseppjéhöz szükséges, saját készítés, nem az a gyönge bolti svédcsepp, mert az őneki igenis nemcsak tisztaszesz meg barnakóla, hanem gyógyfű is, többféle, úgyhogy őtet nem a férje tartja el, legkevésbé nem, megáll ő a maga lábán, amikor itthon van, sajnos, keveset van itthon, mert mindig kigyógyítják a szanatóriumban, de a családi állapottól visszaesik. Megállok a lábamon, azt csak te jól megjegyezzed, nem vagyok a te levesedre meg a zsíros húsaidra szorulva, hallod? 123A hullateáidra. Egy vegetárius nem szorul terád, hallod, Antika? Hallom, támasztja le Varádics a fűrészt az udvaron, naná, hogy hallom, mindenki hallja. És akkor ám mindenki gondol mindenfélét. Példának okáért, hogy aki így bír rikácsolni, az tele van erővel, és annak nem kell ágyban henteregni a más kontójára. És tudtommal a vegetáriániusok nem esznek velőt. És fasírtot se. Vettél föl volna inkább szvettert, ha lázad volt. Na hiszen, a kontóról aztán bőven beszélhetnénk, Varádics Antal szakaszvezető. Annyira bőven, hogy ha te egész az életed végéig reszeled nekem a sárgarépát, meg sajtolod a friss napraforgót holdfénynél, te akkor se kvitteled le nekem, hogy kihúztalak a kapcsolatommal abból a cserbenhagyásból. Kurvasággal, mondja Varádics csöndesen, és fölnyalábolja a nyúldeszkákat. Hogy az egész pártbizottságnak széjjelraktad. Gonosz ember, te csecsszopó korodtól egyfolytában gonosz ember vagy, Varádics, csak jósággal leplezted sokáig! De most már lehullt a lepel és itt állasz meztelenyen. Látom én, hogy te is azt hiszed, hogy én tényleg elszívtam a kis energiájukat a pár kuncsaftnak, aki jött. A gömbölyű kanállal. Meg hogy tőled is elszívtam. Mi? Amikor a kötőhártyagyulladás-pontodat masszíroztam, hogy ne bőgjél folyton, hogy akkor elszívtam. És megszöktem vele. Ha én bármit is el tud 124nák szívni, akkor te már csak nyúlbogyó lennél a napon. Nyúlbogyó, Antika! Nyúlbogyó! Nevetve, sikoltozva dől el az otthagyott fűrész, megreccsennek az ártéri nyárfák. Most már menjél be! Jön a vonat, kisiklik, ha meglát, mondja a volt rendőr a deszkákkal, aztán csak áll, köhög, túlköhögi a zsuzsivonatot, amely tényleg jön, átszuszog, átcsörömpöl a hajdani állomáson, és végignyalja sárga ablakaival ezt a magányos, piros szemű Varádicsot. Míves HonlapKiadó™ 3
Parti Nagy Lajos: Varádics
Aki pont egy éve ilyen kiabálós meg motyogós a lelki hangjátékával, mondja Szép Róza, holott most már élhetné a világát, de hát egy másik ember belső szívjárataiban még a jóisten is tanácstalan. Talán az ártér a legbölcsebb, az hozza-viszi a hangot, visszaveri, de el is nyeli, ha kell, az ártér legalább jó közönség, s mi kell egy özvegyembernek? Hogy kimotyoghassa magát, legyen deszka meg fűrész, és esténként, mint a világ vándorkirakata, elmenjen egy-egy vonat az arca előtt.
Míves HonlapKiadó™ 4