Cziffra György Fesztivál by MOMkult

C Z I F F R A G Y Ö R G Y F E S Z T I VÁ L

Művészeti vezető | BALÁZS JÁNOS Liszt Ferenc-díjas zongoraművész

M O M K U LT U R Á L I S K Ö Z P O N T | 2 0 16 . F E B R U Á R 19 –2 8 .

Csak az árnyékból a fénybe való átmenet korszakában éreztem, hogy valóban élek és szabad vagyok, olyankor amikor sötét börtönéből kiröppenhetett a tűzmadár. Cziffra György

C Z I F F R A G Y Ö R G Y F E S Z T I VÁ L

Művészeti vezető | BALÁZS JÁNOS Liszt Ferenc-díjas zongoraművész

MO MK U LT | 2016. F E B RU ÁR 19–28.

czf

T AR T AL O M A szerkesztés lezárult | 2016. február 10.

Balázs János | KÖSZÖNTŐ 7 Cziffra György

Projektvezető BESSZER SZILVIA, HAMBUCH GERDA, FALUDI ANDRÁS

A szöveget gondozta, az interjúkat készítette | HORGAS JUDIT Fotó | KLEB ATTILA Arculat, design, tipográfia | RENÉ MARGIT (Gráfium) Nyomdai kivitelezés | KESKENY ÉS TÁRSAI 2001 Kft.

Kiadja | MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. Felelős kiadó | HAMBUCH GERDA ügyvezető igazgató

ISBN 978-963-12-4902-6

Hambuch Gerda | FEKETÉN FEHÉREN 11 Tóth Endre | TÖBB MINT CSODAGYEREK

Interjúk 16 VÁSÁRY TAMÁS | DRÁFI KÁLMÁN | MOCSÁRI KÁROLY | BALÁZS JÁNOS László Ferenc | ORFEUSZ AZ ALVILÁGBAN

Mácsai János | A VIRTUOZITÁS

Szerényi Gábor | CZIFFRA SZELET 50 CZIFFRA KÁVÉ 54 Mesterkurzus 57 I. Országos Cziffra György Verseny

A FESZTIVÁL PROGRAMJA 60 Közreműködők 66 © Cziffra György Fesztivál, 2016

GYÜGYI ÖDÖN kiállítása

Az én zenemanóm

Támogatók, partnerek 88

KÖS ZÖNT Ő

T I S Z T ELT H Ö L G Y EIM É S UR A IM! Hősökre mindenkinek szüksége van, legyen az illető gyermek vagy felnőtt, hiszen mind szeretnénk jót tenni, segíteni, vagy éppen alkotni valamit, ami maradandó és amiből utódaink tovább építkezhetnek. A hős birtokol valamit a kincsből, amelyből mind szeretnénk részesülni, és emberi nagyságát mutatja, hogy kuporgatás helyett szétosztja értékeit embertársai között. Az én hősöm Cziffra György, aki vezércsillagként ragyog életem és pályám felett. Szellemi hagyatéka, elképesztő zenei tehetsége, emberi tartása, fiatalokat segítő önzetlensége már életében legendává tette. A Cziffra György Fesztivál célja, hogy folytassa mindazt, amit Cziffra György létrehozott és megálmodott Franciaországban: koncertsorozat, mesterkurzus, zenei verseny és fiatal művészeket segítő bemutatkozási lehetőség. Célom, hogy a sikeres fesztivál révén Cziffra György végre hazánkban is elfoglalja a helyet, amelyet megérdemel. Magyarország legnagyobb művészeivel és a MOM Kulturális Központtal karöltve indítom útjára a Fesztivált, amelyet reményeim szerint ugyanolyan örömmel és szeretettel fogadnak, mint ahogy a Fesztivál összes résztvevőjével együttműködve azt Önök elé tárja.

BALÁZS JÁNOS Liszt-és Junior Prima-díjas zongoraművész, a Cziffra György Fesztivál művészeti vezetője

C Z IF F R A G Y Ö R G Y Budapest, 1921. november 5. – Longpont-sur-Orge, 1994. január 15.

Világhírű magyar származású zongoraművész és zongoravirtuóz. Cigányzenész családból származott, apja id. Cziffra György cimbalmos. Nyolcéves korától a Zeneakadémián tanult, ahol Dohnányi Ernő, Weiner Leo, Ferenczy György és Keéri-Szántó Imre voltak a tanárai. Az ifjú zongoraművész sikert sikerre halmozott.

CZIFFRA GYÖRGY

1943-ban kikerült a frontra, 1950-ben börtönbe zárták disszidálási kísérlete miatt. 1956 után Párizsban telepedett le. A romantikus zongorairodalom (Schubert, Chopin, Liszt, Brahms, Rahmanyinov) mestere lett. Improvizációs képessége a legnagyobb zongoraművészek közé emelte. Csodálatos és egyedülálló karrierje, tudása, egyénisége, fiatalokat felkaroló munkássága ma is példaértékű.

Ötéves koromban cirkuszban mutogattak. A közönség zenei témákat adott fel és én a zongorán variációkat rögtönöztem. Ezért öt pengőt kaptam esténként, és egy évig én voltam a családfenntartó.

Díjai 1956 1986 1993 1993

Liszt Ferenc-díj Kőszeg díszpolgára Francia Becsületrend tiszti fokozata A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje

Gách Marianne | EGY ÓRA CZIFFRA GYÖRGGYEL

FEKETÉN FEHÉREN

A MOMkult a Hegyvidék legnagyobb kulturális intézménye, Budapest egyik nagy múltú, folyamatos megújulásra törekvő programhelyszíne. A patinás, 2011-ben csodálatosan felújított épület színvonalas, minőségi kultúrának ad otthont. A MOMkult ezúttal a zongoraművészet és a zongoraművészek tiszteletére gondolatban is fekete-fehérbe öltözik a Cziffra György Fesztivál idejére. Az intézmény nagyszabású, szívben-lélekben egyaránt felemelő együttműködést vállalt fel, amikor Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművész felkérésére a Cziffra György Fesztivál helyszínét biztosítja. A MOMKult koncerttermében a zeneművészet hazai kiválóságainak tolmácsolásában csendülnek fel az egyetemes zeneirodalom gyöngyszemei, hogy művészek, közreműködők, szervezők együtt méltó emléket állítsanak Cziffra György zongoravirtuóz munkásságának. Legyen részese az élménynek!

HAMBUCH GERDA ügyvezető igazgató

T Ö B B MI N T C S ODAG YEREK

„Czifra György [sic!] zongorás. *1921, Budapest. A Zeneművészeti Főiskolán tanul. Hangosfilmen szerepelt mint zongoraszólista.” – írja az 1936-ban megjelent zenei almanach, a Dr. Molnár Imre által szerkesztett A magyar muzsika könyve. Nem sok embernek adatik meg, hogy már tizenöt évesen lexikonszócikket szenteljenek neki, még ha ilyen rövidet is. Bizton állíthatjuk, hogy mesébe illő történet a kis Cziffra Györgyé: mélyszegénységből küzdötte fel magát a tehetségével, amire cimbalmos édesapja figyelt fel. Önéletrajzi könyvében, az Ágyúk és virágokban oldalakon keresztül írja le az angyalföldi nyomort, amelyben felcseperedett: „Senki sem volt tekintettel sem a gyermekek számára, sem az egyes emberek egészségi állapotára; minden családi egységnek egyetlen helyiségre volt csak joga. Kivéve a lakhatás »élvezetének« lehetőségét, ennek a telepnek a lakói semmiféle más előnyben nem részesültek, hacsak nem számítjuk annak a közeli mezőség hánytató kigőzölgését. [...] Ilyen adottságok közepette komfortról beszélni enyhén szólva stílustalanság lenne. Ez a szó ugyanolyan kevéssé létezett a mi szótárunkban, mint annak az úrnak zseniális agyában, aki ezt a fából készült típus-nyomortanyát kitalálta.” Nem sokkal azután, hogy addig mosogatásból élő nővérét, Jolánt segédpénztárosi munkakörbe helyezték, pianínót bérelt magának, amellyel öccse is csakhamar elkezdett megismerkedni. Szorgalmas gyakorlással korán kiderült a fiú tehetsége, aki nemsokkal később besegített családja eltartásába is azzal, hogy a helyi cirkuszban improvizált népszerű témákra. Korán eltökélte, hogy ennél komolyabban akar zongorázni, kilencévesen felvételizett a 12

Zeneakadémiára, ahová fel is vette Dohnányi Ernő, és olyan mesterek kezdték el egyengetni az útját, mint Weiner Leó, Ferenczy György és Keéri-Szántó Imre. A kis matrózruhás Cziffra Gyuriról maradt is fenn egy filmfelvétel 1934ből, amelyen Schubert op. 90-es Asz-dúr impromptujét játssza, ugyanez év elejéről pedig maradt ránk egy kritika is a Magyar Hírlap hasábjain a legendás ítész, Péterfi István tollából, aki Rendkívüli zenei tehetség feltűnése egy növendékvizsgán című cikkében a következőket írta: „Először lépett azonban a közönség elé egy alig 12 éves, tömzsi gyermek, Cziffra György, aki a mi tehetségekben olyan gazdag zenei életünkben is szenzációt keltett játékával. Ez a kisfiú egészen kivételes talentum. Ahogy Mozart F-dúr versenyének két tételét játszotta, az több volt, mint egy csodagyermek produkciója. Igazi, tiszta, meleg érzéssel zengő muzsikát kaptunk ettől a zseniális kis művésztől.” Hamarosan megindult nemzetközi karrierje is, hiszen a harmincas években számtalan sikeres hangversenyt adott a skandináv országokban, Hollandiában és természetesen Magyarországon is. TÓTH ENDRE

Szenvedélyesen hiszek abban, hogy a technikai készség fokozott elmélyülésre készteti az igazi művészt. Ahhoz, hogy nagy gondolatok, furcsa démonok, alkotó eszmék világát életre keltsem, tökéletes technikai tudásra van szükségem. Gách Marianne | EGY ÓRA CZIFFRA GYÖRGGYEL

V AR Á Z S L A T O S S Z E M É LY I S É G

INTERJÚ VÁ SÁRY TAMÁ SSAL

Barátság alakult ki köztünk. Azt akarta volna, hogy tanítsam a kb. 11 éves fiát zongorázni. Ám meg kellett élnem: akadémista voltam. Mindent el kellett vállalnom. A Szegedi Szimfonikusokkal a Liszt Esz-dúr zongoraversenyt két hét alatt meg kellett tanulnom, máskor egy kiöregedett táncos-komikust kellett kísérnem, vagy ami éppen jött. Nem értem rá, hogy kijárjak Szentendrére tanítani. Cziffra egy este eljött hozzám. Megfelelően előkészültem: volt egy üveg whiskeym, vodkám, én nem ittam, ám mire hajnalban Gyuri abbahagyta a zongorázást, elfogytak... Annyira be volt csípve, hogy addigra már láttam, hogy mit és hogy játszik, előtte nem... Tanultam is tőle egy-két dolgot, de alapjában az inspiráció volt az érdekes. Ön ekkoriban Fischer Annie-val is jó barátságban volt. Mi igaz a Cziffra György és Fischer Annie közti ellentétekből?

Hogyan került kapcsolatba Cziffra Györggyel? Az ötvenes években, amikor a szüleimet kitelepítették, közeli barátságba kerültem Ravasz Illéssel, aki a Muzsika Hangverseny Vállalatnál dolgozott (ami a Filharmónia elődje volt). Megpróbált disszidálni, de elkapták, így együtt ült két évet Cziffra Györggyel Sopronkőhidán. Később együtt jártunk koncertekre, s együtt hallottuk Emil Gilelsz első magyarországi szólóestjét. Le voltam nyűgözve a technikájától. Erre Ravasz azt mondta: ismer valakit, akinek még Gilelsznél is nagyobb a technikája – Cziffra Gyurit, s ha akarom hallani, menjünk el a Kedvesbe. Cziffra ott játszott, éjszakai mulatókban kereste a kenyerét. A vendéglőben hallottam, hogy két fantasztikus zongorista játszik, négykezes átiratokat, s kérdeztem: ki a másik? Kiderült: nincs másik. Cziffra a zongoránál elképesztő hangorgiát produkált. Illést kedvesen üdvözölte, s onnantól rendszeresen jártunk őt hallgatni – azóta se hallottam ilyet. Ahogy rögtönzött – kérte, adjanak fel neki témát, operaáriát, slágert, s ezekre improvizált, megadott hosszúságban. Olyan gyorsasággal játszott, hogy nem tudtam kivenni, hogy mit csinál. Ám nagyszerű zene volt, nemcsak gyors. Hihetetlen szín, elektromosság volt a játékában, hangnemváltások, ötletek szikráztak.

Értékes periódusa volt az életemnek két ilyen kapcsolattal. Két különböző irányzatot képviseltek. Később elindult a rágalom az ellenségeskedésükről. Annie sose tudott volna ártani neki, és Gyuriról se tudok ilyet elképzelni. Annie elismerte, hogy Cziffrának fantasztikus képességei vannak, de ő a Chopin-etűdökben azt érezte, hogy túl gyors volt, a technikára koncentrált – ő meg a költőiséget hozta ki e darabokból. Ebben egyébként én inkább Fischer Annie-hoz álltam közelebb. A forradalom után hogy alakult a barátságuk? 1956 novemberében én is elhagytam Magyarországot, édesapámat bebörtönözték, meg akartam menteni. A brüsszeli versenyen júniusban díjat nyertem, szüleimmel oda emigráltunk. Nem sokra rá kaptam a Deutsche Grammophontól szerződést egy Liszt-lemezre, egy kotta miatt Párizsba utaztam, és Cziffrához is elmentem. Cziffra nem fogadott valami kedvesen, először a telefonban is letagadtatta magát. Aki az én ellenségemnek a barátja, az nem lehet az én barátom, mondta. Ez ostobaság, válaszoltam. A Fischer Annie-féle pletykákat megcáfoltam neki, újra összebarátkoztunk. Kint ha csak lehetett, 17

elmentem a koncertjére, beszélgettünk. Láttam a néma zongoráját, melyen gyakorolt utazás közben (mint Liszt). Emlékszem arra, amikor Brüsszelben a Beaux Arts-ban egy koncerten játszotta Liszt Esz-dúr és Grieg a-moll zongoraversenyét. Fischer Annie utolsó éveiben elmondta, hogy hallotta Cziffra lemezeit, és nagyon megkedvelte, mert amit mai zongoristáknál nem szeret – a metrikus, gépies játékot –, az Gyurinál nincs, ő mert szabadon játszani. Utoljára akkor hallottam Cziffrát, amikor 1981-ben a Tavaszi Fesztiválon játszott. Én akkor még nem léptem fel itthon, csak vendég voltam. Két héttel azelőtt vesztette el a fiát, aki a nagy, gyúlékony, bolyhos szőnyegre ráejtette a cigarettáját. A szemük fénye volt. Gyuri úgy adta a koncertjeit, hogy ha a fiát hívták dirigálni, féláron játszott. Ez előtt a hangverseny előtt a közönségnek elmondta, hogy tudja, milyen fontos a fesztivál, és kizárólag emiatt áll ki, a szörnyű tragédia ellenére, de előre elnézést kér, ha indiszponált lesz – ennek ellenére csodálatos koncertet adott. Van-e Cziffrának olyan oldala, melyet nem ismerünk? Hallottam tőle lassú dolgokat, klasszikusokat – az mindig tetszett. Improvizációi, átiratai: fantasztikusak. Chopin-, Liszt-játéka lenyűgöző volt, Schubert f-moll moment musicalját senki olyan szomorkásan, olyan meggyőzően nem játszotta, vagy hallottam tőle gyönyörű Beethoven Pathétique szonátát. Szerintem több klasszikus művet kellett volna neki felvenni, de a lemezgyára úgy gondolt minimális idő alatt maximális pénzt csinálni belőle, ha a virtuóz repertoárra koncentrál. Elsők közt tanulta meg Magyarországon Bartók 2. zongora-versenyét, fantasztikus memóriája is volt... Játékában nem annyira a gyorsaság, hanem a mögötte lévő elektromosság, a személyiség volt varázslatos. Óriási hatással volt a közönségre és a pályatársakra is. Emellett nagyon rendes ember volt. Szerény volt, noha pontosan tudta, kicsoda. Nem tudom elképzelni, hogy bárkinek ártott volna. A fesztiválján, Senlisban a fiatalokat segítette. Kiváltságosnak érzem magam, hogy személyesen is ismerhettem.

Amikor azt kérdeztem tőle, hogy mennyit gyakorol, csodálkozik a kérdésemen. Mert ő egész nap zongorázik, reggeltől estig tanulja és tanulmányozza a műveket, azt hiszem, semmi mást nem is csinál. Szerelmese a hangszerének. Gách Marianne | EGY ÓRA CZIFFRA GYÖRGGYEL

MESTERHÁZI GÁBOR [fidelio.hu] 19

Mikor találkozott először Cziffra Györggyel? 16 éves voltam, amikor édesanyám elvitt Cziffra Györgyhöz Párizsba 1972-ben. Meghívott a lakására, zongoráztam neki, és rendkívül kedvesen, atyai szeretettel foglalkozott velem: megmutatott ezt-azt és nyesegette a fiatalos, túlburjánzó lendületemet. Édesapám dzsesszzenész volt, szaxofonos és hegedűs, személyesen ismerték egymást még a régi pesti időkből, és ennek a kapcsolatnak köszönhetően kivételt tett velem, mert egyébként nem fogadott tanítványokat. Hívott, hogy induljak a következő Cziffra-versenyen, de sajnos, nem tudtam elmenni, mert egy rosszindulatú feljelentés miatt három évre bevonták az útlevelemet. Ezért a kapcsolatunkat hosszú ideig nem folytathattuk. Mikor hallotta Cziffrát először játszani?

A MEGKÖZ ELÍTHE T E TL EN Z ONG ORAMŰV É S Z

INTERJÚ DRÁFI KÁLMÁNNAL

Úgy nőttem fel, hogy a szememben, és a generációm számára is Cziffra volt az első számú, szinte istenként tisztelt, megközelíthetetlen zongoraművész. Mivel 1956 után elhagyta az országot, élőben nem láttuk játszani, nem hallhattuk a Nyugaton készített lemezeit, csak egy-két régi, az ötvenes évek elején kiadott kiskorongos lemezt sikerült szereznünk. Azokon a II. és a VI. rapszódiát játszotta, és ahhoz fogható lemezt azóta se hallottam, azt hiszem, Liszt is megcsókolta volna. Egy másikon A dongót zongorázta saját átiratban. Azt hiszem, ezt a kirobbanó, emberfeletti zeneiséget még maga Cziffra sem tudta később meghaladni. 1965-ben, amikor édesapám egy évig Németországban dolgozott, hazahozott néhány Liszt-lemezt. Az egyik lemezről tanultam meg az E-dúr polonézt, amivel felvételiztem a Zeneakadémiára. Ciffra Liszt-játéka a mai napig utánozhatatlan, a legmagasabb szintű. Van pár nagyszerű zongoraművész, akiket személyesen ismerhettem, például Richter vagy Fischer Annie, de Cziffra virtuozitása mindenki fölött állt.

Mikor kerültek ismét kapcsolatba? 1985-ben találkoztam ismét a mesterrel. 1978-ban sikerült visszaszereznem az útlevelemet, attól fogva sokat koncerteztem Nyugat-Európában, Japánban. Fizetés nélküli szabadságot kértem a Zeneakadémiától, és 1985–86-ban két évig Párizsban éltem, mert a Carrere lemezcégtől szerződést kaptam. A jól menő cég akkor kezdett el klasszikus zenével foglalkozni, korábban csak könnyűzenei lemezeket adtak ki, milliószám. A cég tulajdonosa hallott zongorázni egy párizsi vacsorán, és úgy gondolta, ez a fiatal, Nyugaton még ismeretlen zongorista alkalmas lehet, hogy elindítsa a Carrere komolyzenei lemezsorozatát. Számos lemezemet kiadták, de csak Amerikában és Japánban forgalmazták, Európában nem. A legelső lemezen Lisztet játszottam, ez magyar muzsikusként fontos volt számomra. A mai napig Liszt-műveket szeretek és tudok a legjobban zongorázni. Cziffra akkor már Senlisben élt, ott kerestem meg. Emlékezett rám, és ott folytattuk a kapcsolatunkat, ahol abbahagytuk, bár akkor már ismert zongorista és zeneakadémiai tanár voltam. Jó párszor meghallgatott, átbeszéltük a lemez tartalmát is, mondott egy-két nagyon jó ötletet, a műsorválasztásban is segített. Szakmai életem egyik legnagyobb büszkesége, hogy pár mondatos ajánlást írt a lemezre. Ezt soha, egyetlen más zongoristának sem tette meg, és számomra minden díjnál többet ér, mert a legnagyobbtól kaptam. Hogyan lett a Cziffra Zongora Akadémia vezető tanára? Cziffra nem szeretett tanítani. A saját bőrömön éreztem, hogy fantasztikus pedagógiai érzéke van, hatalmas szeretettel és szakmai tudással segített, de fél-egy óránál többet nem szánt rá, a rendszeres tanítástól idegenkedett. Amikor már hazajárt, tartott pár kurzust Keszthelyen és Budapesten, de ennél többet sosem. A francia zenei élettel szoros kapcsolatban állt, és felmerült, hogy a legtehetségesebb kezdő művészeknek akadémiát hozzon létre, ahol szakmailag és egzisztenciálisan is segíti a karrierjüket. Így alakult meg 1985 végén a Zongora Akadémia, és felkért, hogy legyek a vezető tanára. Mivel akkor 22

Párizsban éltem, nem jelentett gondot, hogy kéthetente a közeli Senlisben tanítsak. A tanárok között azonban sok volt az irigykedés, gáncsoskodás. 1987-ben visszajöttem Magyarországra, és az akadémia hamarosan megszűnt, mert Cziffra nem talált mást, aki továbbvigye. Bár nem tartott hosszú ideig, szakmailag jelentős epizódnak tartom Cziffra életében. Mindig szem előtt tartotta a fiatal művészek segítését, ezért is hozta létre a Cziffra-ösztöndíjat, amit jó pár magyar művész elnyert. Koncerteket rendezett nekik Senlisben, egyengette a karrierjüket. Nem csupán a zenészekkel foglalkozott, több rendkívül tehetséges képzőművész rendezhetett kiállítást a senlisi kápolnában. Párizs a képzőművészeti életben az egyik legfontosabb központ, és Cziffra nagyon okosan felismerte, hogy Senlisben a művészeknek kicsit több levegője, szabadsága lehet, ugyanakkor sok művészetpártolóhoz eljutnak. Mikor találkozott vele utoljára? A fia halála után Cziffra más időszámításban élt. Ambíciója, életkedve elveszett. Az utolsó koncertjét a deauville-i kaszinóban tartották, persze akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz az utolsó. A közelben voltam, elmentem. Korábban nem hogy félreütést, de a legkisebb bizonytalanságot sem hallottam tőle soha, mert napi 15-16 órát gyakorolt még hatvanévesen is, ami elképesztő teljesítmény. Talán ez is magyarázza, hogy miért nem szánt több időt a tanításra. Deauvilleben is fantasztikusan zongorázott, csak néhány apró bizonytalanság tűnt fel, ami más nagy művésznél teljesen természetes lett volna. Az egyik darab közepén hirtelen felállt, lecsukta a zongorát, elnézést kért és kiment. Többet nem lépett fel. Nem tudta megbocsátani magának a legkisebb hibát sem.

Minden fiatal művésznek, aki Senlisba jön, és ezzel hozzájárul a királyi kápolna megújhodásához, szeretném átadni annak a láthatatlan vezetéknek a vibrálását, amely a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiát és ezt a francia földön ugyanezen a néven létrejött új auditóriumot összeköti. Cziffra György | ÁGYÚK ÉS VIRÁGOK

A C ZIF F R AÖS Z T ÖNDÍJ Szakmai pályafutását hogyan befolyásolta az ösztöndíj elnyerése?

INTERJÚ

A díjnak komoly rangja van itthon és Párizsban is. Nem véletlen, hogy egy kisebb amerikai kitérő után nem is jöttem haza, hanem Párizsban telepedtem le.

M O C S Á R I K Á R O L LYA L Kialakult-e személyes kapcsolata Cziffrával a senlisi tartózkodás alatt?

Mikor és hogyan nyerte el a Cziffra-ösztöndíjat? A nyolcvanas évek első felében Cziffra György többször ellátogatott Budapestre. Elkísérte Roch Serra is, aki akkoriban a Francia Liszt Társaság főtitkára volt, Cziffra mellett is tevékenykedett az alapítványban és emellett még felügyelte a Juillet Musicalt, a neves klasszikus zenei fesztivált és mesterkurzust Saint Germain-en-Laye-ben. A Zeneakadémia nagytermében voltak a meghallgatások. Maga Cziffra válogatta ki a meghívott zenészeket, de érdekes módon valahogy betartott egy időrendi sorrendet, tehát nyilván „súgtak” is neki a főiskolai tanárok: az első turnusban az idősebbek mentek, a fiatalabbak csak később. Nekem szerencsém volt, három egymást követő évben is mehettem Párizsba a Juillet Musicalra, az utolsó alkalommal már Cziffra-ösztöndíjasként, ami azt jelentette, hogy az egy hónapig tartó júliusi fesztivál alatt párhuzamosan felléptem az alapítvány által szervezett koncertekent Senlisban és Gemenosban, és később Budapesten is.

Közvetlenül a mesterrel nem, de Soleikával, a feleségével szinte a haláláig kapcsolatban maradtam. Sokszor találkoztunk húszéves párizsi tartózkodásom alatt. Zongoristaként életem nagy részét Párizsban töltöttem, ahol sok meghatározó élményben volt részem. Az elsők között voltak a Cziffra Alapítvány által szervezett koncertek, de emellett ott volt Yvonne Lefebure híres mesterkurzusa, és szerteágazó kapcsolataim alakultak ki a párizsi klasszikus zenei világ számos más képviselőjével is. Elvétve Cziffrát is láttam, de fáradtságra vagy betegségre hivatkozva gyakran hamar magunkra hagyott. A Cziffra-ösztöndíjasként adott koncert után gratulált, meghívott az otthonába is. Visszafogott, magába forduló ember volt már akkoriban, ami nem is csoda, hiszen pár évvel korábban vesztette el az egyetlen fiát. Néha váratlan hirtelenséggel megjelent a társaságban, és ugyanolyan hirtelen el is tűnt. Az udvarias kézfogások, üdvözlések után feltűnés nélkül lelépett. Egyetlen egyszer, a gemenosi koncertem előtt, váratlanul bejött a főpróbára és mondott néhány dolgot a darabokkal kapcsolatban. Nem tudom, mióta volt bent, de az esti koncertet is meghallgatta, igaz, csak hátulról, a pódium mögött ülte végig. Minden meghajlásomkor mondott pár biztató szót és a legvégén kedvesen gratulált. A koncertet követő fogadásra már nem jött el, Soleika képviselte. 27

A Z E T AL O N

egybekötött, komplex megélése. Az ő emberi tartása, művészeti alázata, hite és másokat segítő szándéka a vezércsillagom. Cziffra György olyan etalon, akire büszkék lehetünk, akitől tanulhatunk és akit az elmúlt évtizedekben itthon elfeledtünk. Szeretném, ha a fesztivál hozzájárulna, hogy Cziffra György elfoglalja méltó helyét hazánkban.

INTERJÚ BAL Á ZS JÁNOSSAL Milyen hiányt pótol a fesztivál? Mikor merült fel először a fesztivál szervezésének gondolata? 16 éves korom óta minden évben rendeztem Cziffra György emlékkoncerteket önerőből, eleinte kistermekben. Éreztem, hogy Cziffra György életművének ápolásához kevés évente egy koncert, és szerettem volna, ha mások is részt vesznek benne. 2015 nyarán fogalmazódott meg bennem először a fesztivál ötlete, és rögtön a megvalósításra koncentráltam: megkerestem a MOM Kulturális Központot. Hambuch Gerda első szóra a támogatásáról biztosított. Hihetetlen szeretet és segítőszándék övezte elképzelésemet, így a Nemzeti Kulturális Alap, a Hegyvidék Önkormányzat és a Szamos cukrászda is felkarolta az ügyet. Ekkor a fesztivál felépítését kellett kitalálnom, amelyben nagy segítséget nyújtott számomra Cziffra György franciaországi alapítványának modellje. Ahhoz hasonlóan itt is három fő oszlopon áll a fesztivál: koncertsorozat, mesterkurzus és zenei verseny. Fellépőknek olyan művészeket választottam, akik személyes kapcsolatban álltak a mesterrel, vagy zenei elképzelésükben és alázatukkal a Cziffra György-féle magas kultúra jeles képviselői. A magyar zenészek közül miért éppen Cziffra Györgyre esett a választása? Cziffra György az első számú példaképem, miatta választottam hivatásomnak a zongorát és a klasszikus zenét. Már gyerekkoromban annyira megragadott a különleges, Cziffra-féle zongorázás, hogy biztos voltam benne: hasonló lesz az én utam is. A lelki rokonságot zenei felfogásunk, eszményképünk azonossága adja, a zene intellektuális, analitikus, mégis improvizatív, inspirálással 28

Az 1956-os forradalom előtt Cziffrát nagy kultusz övezte, de akkori pódiumai a bárok és kávéházak voltak, ahol csodazongoristaként hirdették. Ritkán kapott lehetőséget a Zeneakadémián és egyéb kisebb koncerttermekben. A forradalom kitörésekor elhagyta Magyarországot és idehaza csak nagyon kevesen tudták, milyen káprázatos karriert futott be és mi mindent tett a fiatalokért. Amikor hazajöhetett, egyetlen fiának tragikus elvesztése miatt már nem azt a Cziffrát hallhatta a közönség, akit 1956 előtt. A fesztivál segítségével szeretnénk bemutatni a közönségnek mindazt, amit itthon nem tudnak Cziffra György munkásságáról, illetve ami az idő során feledésbe merült. Tervei szerint hogyan fejlődik tovább a fesztivál 2017-től? Hatalmas a közönségsiker, tucatjával érkeznek a lelkes, gratuláló, támogató levelek. Ez az első fesztivál és már a koncertek előtt egy hónappal elkelt az összes jegy a hangversenyekre. Úgy látom, mindenképpen bővítenünk kell. 2017-ben a MOM Kulturális Központon kívül a Zeneakadémia Nagytermében is rendezünk koncerteket. Terveim között szerepel világhírű külföldi előadók meghívása és a fiatal magyar művészek bevonása. Szeretném megalapítani a Cziffra György-díjat és a Cziffra György-ösztöndíjat. Remélem, a jövőben is lelkes és elhívatott partnerekre találok ebben a nemes ügyben. Azok, akik most nem jutottak be a fesztivál koncertjeire, regisztrálhatnak az info@cziffrafesztival.hu e-mail címen, ahol a jelentkezőknek biztosítjuk, hogy elsőként kapnak értesítést a 2017. évi fesztivál programjairól.

ORF EU S Z AZ ALV IL Á G B AN

„MEGGÖRBÍTVÉN GERINCEMET” C zi f f r a Györ g y é s a b ár zongor á z á s

Cziffra György művészi pályafutásából és életéből közel másfél évtizedet rabolt el a huszadik századi történelem. Részint úgy, hogy a katonává, majd rabbá tett muzsikust elszakította hangszerétől, részint úgy, hogy valósággal odaláncolta a legkülönfélébb budapesti bárok, lokálok és egyéb mulatóhelyek zongoráihoz. Ami a pesti éjszaka bohém vándorainak a negyvenes–ötvenes években felbecsülhetetlen ajándék volt, azt Cziffra – érthető módon és teljes joggal – méltatlan belső száműzetésként élte át. A megalázottság visszaemlékezéseiből is jól kiolvasható: Ágyúk és virágok című memoárja csak néhány szélsőséges (erősen túlírt és túlszínezett) példával mesél életének e korszakáról. Bár a művész feledte volna vendéglátós működésének hosszúra nyúlt intermezzóját, az utókor számára annál érdekesebb lehet a Cziffra-legendakörnek ez a fejezete. A páratlan zongorista „alászállása” a bárok és mulatók fél- és alvilágába a budapesti szórakoztatóipar (vissza)fejlődéstörténetének három, egymástól markánsan eltérő szakaszát mutatja be. 31

Cziffra György első bármuzsikusi korszaka csodagyermekségének végpontjáról indult, amikor a pesti éjszaka még világraszóló, mondén mulatságot kínált minden idelátogató számára, legyen az a walesi herceg vagy a kapurtalai maharadzsa. E két előkelő úriember említése korántsem véletlen, hiszen a harmincas években mindketten megfordultak a Rozsnyai házaspár fényes Arizona mulatójában, a Nagymező utca 20. szám alatt. Az 1932-től egészen 1944 tragikus decemberéig üzemelő mulatóban a levegőbe emelkedő táncosnők, a színpadra belépdelő elefánt, s nem mellesleg az ifjú artista, bizonyos Alfonzó mellett a zongorabillentyűket bűvölő Cziffrának is jutott szerep. Ha hihetünk az Arizona története körül dúsan burjánzó legendáriumnak, a 19 esztendős Cziffra György épp itt ismerte meg élete párját, az egyiptomi származású egzotikus táncosnőt, Soleikát. A villámsebesen kifejlődő románc hamar Rozsnyainé, azaz Miss Arizona tudomására jutott, s ő azonmód szélnek eresztette a két szerelmes fiatalt. Bizonyosan nem az Arizona mulató volt az egyetlen éjszakai zenés hely, ahol Cziffra még 1942-es bevonulása előtt föllépett, azonban pályafutásának erről az első vendéglátóipari kitérőjéről maga a művész utóbb nemigen árult el részleteket. Mindössze csak ennyit: „Egy nap elhatároztam, hogy pénzt fogok keresni. […] Éjszakai zenészekkel ismerkedtem össze. Úgy látszik, szimpatikusnak találtak, mert tanácsaikkal segítették belépésemet a tánczene birodalmába. Természetesen éjjel, munkájuk befejezése után történt mindez, egy-egy bárpult előtt, pohárral a kezünkben. Később meghívtak oda, ahol játszottak, hadd gyarapodjanak tapasztalataim, mondták. Kis idő elmúltával így hát átvedlettem tánczenésszé, s hosszú időn keresztül ez volt a hivatásom.” E hivatáshoz tért vissza Cziffra, amikor a háborút és a szovjet hadifogságot követően, 1946 szeptemberében visszajutott Budapestre. A koalíciós évek felszabadultan nyüzsgő és mégis fojtott légkörében új életre kélt a mulatósbáros pesti éjszakai világ – de ekkorra már menthetetlenül elveszítette az egykor oly büszkén birtokolt mondén jelleget. Amíg a harmincas évek mulatói és egyéb zenés helyei együtt gazdagon árnyalt és rétegzett világvárosi szórakoztatóipart alkottak, a negyvenes évek második felében, a világháború gyilkos pusztításain túl és az új önkényuralmon innen, mindez már csak a

hajdani nagy élet utánérzése volt. Ám a szórakozásvágy és a zenedüh annál jobban tombolt ezekben az években, s ennek máig könnyen felidézhető bizonysága lehet Darvas Szilárd Slágermagyarázat-sorozata éppúgy, mint G. Dénes György vagy Halász Rudolf slágerírói életművének java, de Vámosi János ekkor induló és rögvest felfutó énekesi pályafutása is. Ha hihetünk Cziffra György visszaemlékezéseinek (csak módjával tegyük!), 1946 őszén az első zongoristaszerződését valamiféle tapizós, orgiasztikus, az egyneműek szerelmét pártoló lokálban kapta, majd hamar átváltott egy kocsmába, melynek tulajdonosát nem sokkal később többszörös gyilkosként tartóztatták le. E túlszínezett és helyenként valósággal rémregénybe illő epizódoknál jóval fontosabb (és egyúttal hitelesebb) mindaz, amit Cziffra egykori bárzenészi hírnevéről lejegyzett: „Budapest minden éjszakai lokáljába eljutott a híre rögtönzéseim zavartkeltő bőségének, mely a fandangótól a csárdásig, a jazztől a paso dobléig terjedt. […] Ennek köszönhettem, hogy az éjszakai Budapest zenés eszpresszóinak sztárja lettem, most már lényegesen nagyobb éjszakai honoráriummal. […] Megosztottam éjszakáimat a Belváros különféle eszpresszói között, úgyhogy két-két órát töltöttem mindegyikben. A vendégek túlnyomó része fiatal értelmiségi vagy éppen diplomázó zongorista volt.” A fenti idézet Cziffra fokozódó népszerűségéről ad hű beszámolót, és az új típusú „vendéglátóipari egység” elterjedését is jelzi. Az eszpresszó a kávéházak helyébe lépő, de ugyancsak kávé-központú vendégváró helyiség, amely rendszerint kisebb alapterületen (s immár fokozódó politikai ellenőrzés alatt), de továbbra is a társas érintkezés és a zenefogyasztás nyilvános tereként szolgált. A koalíciós korszak átmeneti éveinek időközben vége lett, ám Cziffra második bárzongorászati kitérője egészen 1950-ig tartott, amikor disszidálási kísérlete miatt börtönbe került. Az immár egypárti államhatalom meghagyta a zenés szórakozóhelyek egy részét a látszat és a könnyebb ellenőrizhetőség kedvéért, meg mert olykor a hatalom ilyen-olyan szintű gyakorlói is szívesen ellátogattak e helyek valamelyikére. Például nagyszerű, jó vagy hangulatos zongorajátékot hallgatni: hiszen korántsem kizárólag Cziffra bámulatos virtuozitása jellemezte az egykorú pesti bárzongorázást. A Kulacsban (Osváth utca), majd a Kispipában (Akácfa utca) például a 156 centiméteres óriás, Seress 33

Rezső bűvölte meg közönségét – érdemi zongoratudás és énekhang nélkül. „Nem muzsikus, csak zseni” – mondta róla az ezekben az években a pesti operában működő Otto Klemperer, s akárcsak Seressnek, úgy a Szent István körúti Luxor manuálisan jóval képzettebb pianistájának, bizonyos Tantos úrnak is volt népes rajongótábora, melybe az irodalmár törzsvendégek is beletartoztak. A fogva tartása idején leromlott állapotú és elroncsolt kezű Cziffra György 1953-ban újra ebben az – időközben tovább züllő, illetve fellazulásnak induló – közegben talált megélhetést maga és családja számára. „Meggörbítvén gerincemet, visszasüllyedtem az éjszaka világába, egyetlen életlehetőségembe, és megint elkezdtem bolyongásomat lokálból bárba és bárból lokálba. […] Mint egy jól idomított vadállat, újra fölvettem régi életem igáját, és megint ott jártak ujjaim az éttermek, kocsmák és borozók zongoráin.” – írta keserves visszatéréséről, mely azonban újra hamar híressé és keresetté tette virtuozitását és csodálatos improvizációs készségét. Ebből az időszakból való a Vásáry Tamás által megörökített, oly jellemző párbeszédrészlet: „– Kik négykezeseznek a hátsó teremben? – Ja, kérem, csak a Cziffra.” Ekkor kapott fontos szerepet Cziffra életében a Zeneakadémia zongoraprofesszora, Ferenczy György, aki már évekkel korábban felfedezte a hatalmas tehetséget: „1950-ben egy este betévedtem a Kedves presszóba, és egyszerre különleges zongoraszó ütötte meg a fülemet. Ki lehet ez, aki részben szórakoztató zenét játszott, részben szabadon improvizált ilyen nagyszerűen?” Cziffra visszaemlékezései szerint Ferenczy az 1953-as szabadulást követően lépett kapcsolatba a hányatott sorsú muzsikussal, újra egy bárban: „Egy este két férfi tért be egy pohár italra abba az eléggé rangos bárba, ahol éppen szerződésben voltam. […] Az egyik a Liszt Ferenc Zeneakadémia zongoratanára, Ferenczy György volt, a másik pedig, a barátja, a Népművelési Minisztérium egyik főembere. – Már jó ideje, hogy barátom és én nyomon követjük magát – mondta a professzor – éjszakáról éjszakára, mert a körülményei és főleg a játéka rejtélyes előttünk.”

Ezzel a találkozással Cziffra György bárzongorista pályafutása véget ért, helyet adva a magyar, majd a nemzetközi közönség által ünnepelt nagy koncertzongorista diadalmenetének. Cziffra hihetetlen tempóban dolgozta le elvesztegetett éveit. Valamit azért mégiscsak köszönhetünk ezeknek az éveknek: egy muzsikuslegendát, amely messze túlterjedt a komolyzene határain, s nyomai máig fellelhetőek Budapest legkülönbözőbb pontjain, a hajdani Savoy hűlt helyétől a Mai Manó házig. LÁSZLÓ FERENC

Pár nappal ismerkedésünk után már nem tudtunk egymás nélkül meglenni. Igazi villámcsapás volt. 19 éves szívünk hirtelen fellángolása. Ám ez a föllángolás olyan erővel font össze minket, hogy pár nappal megismerkedésünk után összeházasodtunk – természetesen szülői beleegyezés nélkül. Cziffra György | ÁGYÚK ÉS VIRÁGOK

A V IR T U O Z I T Á S

Cziffra György kalandregénybe illő élettörténetét talán többen ismerik, mint művészetét, hangfelvételeit. Világraszóló sikerekben és szörnyű tragédiákban egyaránt része volt. A mélységbe taszítottság után tehetsége révén sorsában mindig – ahogy ő mondta „újabb művészi feltámadás” vette kezdetét. Neve mindazok számára, akik kicsit is otthonosak a komolyzene világában, a zongorázni tudás szinonimája lett. Ahogyan korábban Liszt Ferenc neve is. Gyakran emlegették Cziffrát Liszt méltó, sőt egyetlen igazi zongorista örököseként. Tehetsége egyéni adottság volt, de kivételes tudását több évszázados kollektív zenei múltra építhette, amelynek meghódításához végig kellett járnia a művészi egyedfejlődés útját. A virtuozitás részben fizikai adomány, de csak óriási munkával fejleszthető ki és érlelhető meg. Önmagában, zenei mélységek nélkül üresnek tartják a hozzáértők. Lesajnálóan akrobatikának, egyenesen cirkuszi mutatványnak nevezik. De a technikai tökéletesség a zongorázásban sem nélkülözhető. Cziffra György hangszerének páratlan virtuózává vált, és szellemi értelemben is tökéletesen ura lett az általa megformált zenei anyagnak. A legmagasabb rendű művészet elkötelezettje és művelője volt. Cziffra György virtuozitása nem a semmiből jött, ezért érdemes kicsit mélyebben beleásnunk a virtuozitás történetébe, hogy a gyakran használt szó jelentéskörét és múltbeli formáit megismerjük. A 16. századi itáliai szóhasználatig kell visszatekintenünk: akkoriban olyan személyre mondták, aki 39

különösen jártas volt valamilyen intellektuális vagy művészeti téren. Használták a jelzőt költőkre, építészekre, tudósokra. Ma is felbukkan a szó a zenén kívüli tevékenységet folytatókra, igaz, gyakran finoman ironikus, de azért elismerő értelemben. A szó a latin eredetű „virtus” kifejezésre vezethető vissza, ami erényt, bátorságot, tökéletességet, méltóságot és képességet is jelent. A sok pozitív tulajdonság csak a 19., vagy inkább a 20. században változott negatív tartalmúvá, amikor így kárhoztatták a felületes, üresen csillogó előadásmódot. A 16. században a zenészekre vonatkoztatva akkor használták a kifejezést, ha gyakorlott, ügyes muzsikusokról volt szó. Ekkoriban már Európa-szerte működtek hangszeres virtuózok, de még nem a billentyűs hangszerek voltak a legfontosabbak, hanem a vonósok és a lantok. Pl. a magyarnak tartott Bakfark Bálint az egyik legismertebb volt közülük. Akkoriban ezek az emberek nemcsak előadóművészek voltak, hanem gyakorlatilag mindig szerzők, és sokszor teoretikusok is egy személyben. Egy maestro di cappella afféle zenei mindenesként működött, komponált, előadott, tanított-nevelt, szervezett, adminisztrált. Egészen a 19. század derekáig ez így volt természetes. Gondoljunk csak az egyik legismertebb muzsikusra, J. S. Bachra, aki valamennyi felsorolt téren működött, mindegyik minőségében a legjobbat nyújtotta, a maga korában mégis leginkább orgonavirtuózként becsülték nagyra. A billentyűs virtuozitás a 17. században indult fejlődésnek. Az angol Bull, a holland Sweelinck, a német Froberger vagy az itáliai Frescobaldi már méltán nevezhetők billentyűs virtuózoknak. Az egyre szélesebb körűvé váló kottanyomtatással párhuzamosan terjedtek el az olyasféle kiadványok, amelyekben a lant, orgona vagy az általában virginálként említett egyéb billentyűs hangszerek szerepeltek a megszólaltatás eszközeként. Ezek legtöbbször felcserélhetők voltak egymással. Csak a század vége felé kezdett önállósulni a kifejezetten klavichordra vagy valamilyen csembalófajtára szánt zene. A 18. század elején a francia és német zenei lexikonok (Brossard 1703, Walther 1732, Mattheson 1720) mindig pozitív értelemben használják a zenei virtuozitás kifejezést. Egy fontos zeneszerző, Johann Kuhnau (Bach hivatali elődje a lipcsei Tamás templomban) már egy 1700-ban kiadott traktátusában megkülönbözteti az igazi virtuózt „der wahre Virtuose” és a jó adottságú

zenészt „glückselige Musicus”. Természetesen az utóbbiak voltak többségben, akik azért annyira voltak jók, hogy a német udvarok állásait vagy támogatását élvezzék akár egész életükön át. A 17–18. század fordulója már végképp megteremtette a mai értelemben vett virtuóz hangszerhasználat igényét. Scarlatti, Händel, Couperin és Rameau (mindannyian az 1680-as évtized közepének szülöttei) és mindenekelőtt J. S. Bach ma is mindennapi zenei életünk elmaradhatatlan szereplői. Amikor a késő 17. században az itáliai muzsikusok jelentős számban áramlottak Észak-Európa különböző városaiba, nemcsak gyakorlati készségeiket vitték magukkal, hanem zenei stílusukat is. Különösen az énekes, valamint a vonós előadóművészetben hatott mindez termékenyítően az egész földrészen. Épp ennek volt következménye, hogy a 18. század végétől megindult az „ellengőz”, és a legtöbb országban a nemzeti zenék előtérbe helyezése vagy éppen megteremtése lett az egyik legfontosabb cél. Ami a vokális műfajokat illeti, az opera viharos gyorsaságú térhódítása miatt a 17. század óta a virtuozitás területén voltaképpen megelőzték a hangszeres zene népszerűségét. Az operák énekesi teljesítménye szinte mindig fontosabb volt, mint a tartalom vagy a színpadi minőség. A primadonnák, primo uomók, de leginkább a castratók kedvéért látogatták az emberek az egyre szaporodó számú operaházat, és kisebb hullámvölgyekkel ugyan, de mindmáig töretlen maradt a műfaj népszerűsége. Gondoljunk csak az utóbbi egy-két évtizedben feltámadt barokk operakultuszra, ami néhány egészen kivételes tudású énekesnek köszönhető. Az ő virtuozitásuk végre adekvát módon megmutatja a mai közönségnek, miben is állhatott egykor a barokk opera mámorító hatása. A 19. században az énekes bravúra mellé lassanként a színpadi tartalom igénye is felzárkózott, de máig a kiváló énekes az operaházak legfontosabb vonzereje. A hangszeres zenében a 18. század során divatba jöttek a versenyművek. Valamennyi szólisztikusan használható hangszerre komponáltak koncerteket, és ezek már kifejezetten azt a célt szolgálták, hogy megmutassák az előadó technikai készségét, virtuozitását. A versenymű-tételekbe iktatott kadenciák egyúttal lehetővé tették az improvizációs lelemény fitogtatását. Mellesleg a muzsikusok improvizációs képességei éppúgy hozzátartoztak az előadói

szükségletekhez, mint a hangszer manuális ismerete, hiszen az improvizáció csak a 20. század elején vesztette el jelentőségét a pódiumokon. Bachtól Lisztig a rögtönzések voltak a leglátványosabb és leghálásabb bravúr-mutatványok. Mindennapos gyakorlat volt a közönség soraiból feladott témára rögtönzés. Bach, Mozart, Beethoven vagy később Liszt legendás rögtönzők voltak, szívesen és büszkén válaszoltak az ilyesféle kihívásokra. A koncerteknek is nagyon gyakran meghirdetett műsorszáma lett az improvizálás. A leírt kompozícióval lényegében egyenrangúnak tekintették a rögtönzött darabot. Érdekes adalék ehhez, hogy már az 1740-es években próbáltak olyan szerkezetet alkotni, amely a billentyűs hangszerekre applikált írókészülékekkel rögzíti az improvizációkat. A következő évszázad folyamán számos hasonló gépezetet alkottak, de sajnos, a 20. század elejéig kellett várni, hogy a kísérletek használható eredménnyel járjanak. A 20. században már egyre ritkábban fordult elő, hogy valaki nyilvánosan, mintegy koncertszámként improvizáljon. Sohasem veszett ki teljesen a műfaj, de csak napjainkban kezd feltámadni Csipkerózsika-álmából. Gyakran megtörtént a 20. században is, hogy egy művész az „intim szféra” részeként mégiscsak improvizációba kezdett, zongorapróba vagy például hangfelvételi beállás alkalmával. Cziffra Györgytől is rögzített egy ilyen bemelegítést a BBC televízió 1962-ben. Chopin Op. 10-es C-dúr etűdjének motívumai bukkannak fel a bő 6 perces, szédítő rögtönzésben. Érdemes röviden kitérnünk a virtuozitás történetének másik kísérőjelenségére, a zenei versengésekre, amelyek nagyon korán divatba jöttek. Néhány eset zenetörténeti rangra emelkedett. Elsőként J. S. Bach és a kor híres francia csembalóvirtuóza, Louis Marchand közötti vetélkedést említhetjük, amelyre 1717-ben került volna sor Drezdában a választófejedelem jelenlétében, de a küzdelem elmaradt, mert a hiú francia csembalista előzőleg meghallva Bach játékát, elmenekült a helyszínről. Bach így szólóban hódíthatta meg közönségét. (Egyébként nyoma van annak, hogy Drezdában már 1650 körül rendeztek efféle vetélkedéseket.) 1781 karácsonyának estéjén került sor a 18. század másik leghíresebbé vált zenei vetélkedésére. A frissen Bécsbe költöző Mozart és az átutazóban lévő

Clementi mérte össze tudását II. József császár és az orosz nagyhercegi pár előtt. Győztes hirdetésére valószínűleg nem került sor, inkább a bemutatkozás és egymás megismerése volt a cél. Hogy mennyire alapvető részét jelentette az improvizáció egy virtuóz működésének, arra bizonyíték, hogy mind Bach, mind Mozart fellépésének fő száma az uralkodók által megadott témákra nyújtott rögtönzés volt. A 19. században is előfordultak efféle társasági mutatványok: például 1837-ben Párizsban Belgiojoso hercegnő invitálta szalonjába Lisztet és Thalberget. A nagy sajtóvisszhang miatt értesülhetett az utókor a találkozás eredményéről, amit a hercegnő hirdetett ki halhatatlan bon mot-jával: „Thalberg a világ első zongoristája - Liszt pedig az egyetlen.” A zenetörténész mindemellett az igazság kedvéért óvatosan megemlíti, hogy jelen volt a nevezetes párviadalon Liszt egykori tanára, Czerny is, aki vérbeli pedagógushoz méltó módon nem sokkal későbbi visszaemlékezésében megírta: Liszt játéka bravúros volt, de „rendetlen”. Nyomon követhető tehát, hogy a korai barokk óta, és a 18. század közepétől egyre gyorsuló módon vált igénnyé a hangszerjátékosok minél jobb mesterségbeli tudása. A zeneművek egyre magasabb fokú technikai igényeket állítottak az előadók elé. Az énekeseknél, főleg Itáliában hamarabb, az érett barokk kortól a hangszereseknél is megjelent ez az elvárás. A klasszika idején, a 18. század második felében már nemcsak hosszú évek kitartó munkájára, hanem jó manuális képességekre is szüksége volt annak, aki igényesen akart előadni valamit egy hangszeren. Egyre inkább elváltak egymástól a „Kennereknek” és a „Liebhabereknek” – tehát hivatásosoknak és műkedvelőknek szánt darabok. Haydn, Mozart és még inkább Beethoven darabjainak adekvát megszólaltatásához már professzionális művészekre volt szükség. Egy-egy kitartó műkedvelő azért – néhány kivételesen nehéz darabtól eltekintve – nagy szorgalommal még meghódíthatta ezeket a hegycsúcsokat. A 19. század beköszöntével azután alaposan megváltozott a helyzet a zongoramuzsika terén. Jóllehet Bartolomeo Cristofori firenzei mester már 1700 körül megalkotta első kalapácszongoráit, de az csak az 1760-as évektől kezdett rohamosan terjedni. A fortepiano szó eredeti értelmében a billentés erejével változtatható hangerőt jelent, de ez a kifejezés magára a hangszerre

is ráragadt. A magyar terminológiában sok a zavar ezügyben, általában a 19. század közepéig készült, még belső vasmerevítés nélküli hangszereket hívják így, a későbbieket nevezik zongorának. De akár a fortepiano, akár a zongora kifejezést használjuk, az kalapácszongorát jelent. Amilyen gyorsan terjedt a zongora, ugyanolyan sebesen, lényegében másfél-két évtized alatt kopott ki az addig egyeduralkodó csembaló a használatból. Némi túlzással azt lehet mondani, hogy a zongora volt a korszak mobiltelefonja, tömeges igény jelentkezett rá, és szinte évente jelentek meg az újabb modellek, egyre nagyobb tudással, hangterjedelemmel, hangerővel, repetíciós készséggel. Ennek megfelelően a rájuk írt „applikációk” száma és technikai fejlettsége is viharos sebességgel növekedett. Liszt és Chopin pályakezdése 1830 körül, valamint a Párizsban kibontakozó zongoravirtuóz-kultusz végleg olyan nehézségű darabokat termelt és követelt, ami már csak kivételezettek számára volt megközelíthető. Sok mindennel összefüggött ez a jelenség: társadalmi igénnyel, az ipari forradalom mintáival, a fogyasztói szokások megváltozásával. Az egyre népesebb és fizető jegyeket váltó publikumot el kellett kápráztatni. Mai szóval élve a „tömegfogyasztás” azzal is járt, hogy több látványosságra volt szükség a zeneileg vélhetően egyre kevésbé képzett, de egyre nagyobb számú közönség figyelmének lekötéséhez. Az operai élet már a 17. században „kitermelte” a nagy befogadóképességű színházakat, ami mögött legalább annyira anyagi érdekek álltak, mint művésziek, hiszen minél több néző lát egy előadást, az annál gazdaságosabb. A hangszeres zenei koncertek azonban csak a 18. század végén váltak szélesebb körben fizetőssé. Természetesen itt is nagyobb termekre volt szükség, mint a 18. századi főúri kastélyok dísztermei vagy a tehetős polgárok szalonjai. Ezzel a társadalmi változással értelemszerűen együtt járt a hangszerekkel szemben támasztott követelmények növekedése, nagyobb hangerejű és sokkal jobb mechanikai lehetőségeket nyújtó hangszerekre volt szükség. A zeneipar, a virtuóz játéktechnika fejlődése és a zongoraépítés kart-karba öltve haladtak, inspirálták és kihívások elé állították egymást. A zongora csak a 20. század elejére egységesedett annyira, hogy egy világjáró művész fellépésein bárhol a világon hasonló képességű

instrumentumra számíthatott. A 18. század végén azonban még a kompozíciókra is erős befolyást gyakoroltak a hangszerek különböző típusai. Mindez legjobban Haydn életművén tanulmányozható, mert fiatalkori billentyűs művei még a klavichord-csembaló idióma jegyében fogantak, a középső korszak művei már egyértelműen a bécsi típusú, tehát fürge járású, könnyű billentésű, világos, fényes hangú, éles tompítású és mérsékelt hangerejű fortepianóra születtek. Haydn 1792-es angliai utazása után, amikor találkozott az ottani egészen másféle hangszerekkel, kihasználta zongoradarabjaiban a robusztusabb építés, a dúsabb hang, a zengőbb, lassabb tompítás adta lehetőségeket. A Bécsben, illetve Ausztriától nyugatra készített zongorák a 19. század közepéig őrizték építési eltéréseiket, azután már inkább csak mechanikájukban különböztek. A 20. század első harmadában azután végleg kiszorította az angol típusú mechanika az egyébként párhuzamosan hasonló méretűvé növekedett egyszerűbb bécsi típust. De a döntő lépés mégis Párizsban történt, az 1820as évek elején, amikor Érard bevezette az ún. ismétlőmechanikát. Manapság ezt a mechanika típust nevezik angolnak, amely tehát valójában francia. (Egyébként Érard mechanikája valóban az Angliában 1770 körül elterjed típus továbbfejlesztése volt, de az is igaz, hogy az pedig a Cristofori-féle firenzei modellt követte.) Az új szerkezet gyorsan elterjedt, hiszen lehetővé tette a korábbinál gyorsabb repetíciót, ami egyértelműen a virtuóz igények kiszolgálást jelentette, és egyúttal valamivel érzékenyebbé vált a hangszer a billentés finom árnyalataira is, tovább növelve a zenei kifejezés lehetőségeit. Egy amatőr számára bőven elegendőek lettek volna a korábbi adottságok. Érard ismétlőmechanikája megtette hatását: a zongora vált a zeneirodalom központi hangszerévé, egyszerre lehetett szólókoncertek hőse (ezek csak Liszt virtuóz korszakában jöttek igazán divatba), zenekarpótlék, oktatóeszköz és a tömegek magányos óráinak társa. Nem véletlen, hogy mindez már nem Bécsben, hanem Párizsban történt. A zenei élet súlypontja az 1820-as évek végére Bécsből Párizsba helyeződött át, tehát itt virágozhatott fel a zongorakészítés is, és természetesen itt gyűltek össze az ifjú virtuózok. Az 1830-as évtized légiónyi zongoristát vonzott a városba. Mint közismert, már Liszt és hamarosan Chopin is ott tartózkodtak, és

ebben az éltető közegben megteremtették a zongoravirtuozitás új dimenzióját. Lényegében azt, amit ma is így ismerünk. Az igazi lökést azonban egyetlen ember adta a technikai igények robbanásszerű, néhány év, legfeljebb egy évtized alatt bekövetkező fejlődésének. Ráadásul nem is zongorista volt, hanem hegedűs: Niccolo Paganini. Annyira birtokában volt a hangszeres tudásnak, mint őelőtte senki. Olyan hangokat nyert ki hangszeréből, amire gondolni sem mertek korábban. Akkora bravúrokra volt képes, ráadásul mindezt oly szuggesztív erővel adta elő, hogy egyenesen földöntúli kapcsolatot tulajdonítottak neki. Aki így tud bánni a hangszerével, az csak az ördöggel cimborálhat, mondogatták, s nem kevesen ezt komolyan is gondolták. Liszt Ferenc 1832-ben hallotta őt, és megittasulva Paganini hatásától maga is elhatározta, eléri mindazt saját hangszerén, amit Paganini a hegedűn tudott. Így született meg a „transzcendens” etűdök sorozata, amely már címében is utal a földöntúli nehézségekre. Bizony, a közönséget 1830 után már csak ilyesmivel lehetett elkápráztatni. A zongorázás művészetének és egyben bűvésztrükkjeinek fejlődését néhány fontos pedagógiai kiadvány jóvoltából sajátíthatták el a kortársak, és ismerheti meg az utókor. Johann Nepomuk Hummel zongoraiskolája 1828-ban jelent meg, a kor alapműve lett. A híres (és a sok gyakorlás elől menekülő számos ifjú számára hírhedt) Carl Czerny, aki Beethoven tanítványa, majd Liszt tanára lett, 1839-ben jelentette meg hatalmas összefoglaló metódusgyűjteményeit. Párizsban a zongoravirtuózok természetesen konkurensei is voltak egymásnak, s ezért mindenki igyekezett játékában valamilyen egyéni jellegzetességet kialakítani. Alan Walker, Liszt legjelentősebb biográfusa így fogalmaz: „Acélujjú, krómbevonatú virtuózok tucatjai villogtak itt ekkor, többek között Kalkbrenner, Herz, Hiller, Hünten, Pixis, Thalberg, Dreyschock és Cramer. ... Dreyschock az oktávjaival tűnt ki, Kalkbrenner a futamaival, Thalberg azzal a trükkjével, hogy zongorázása úgy hatott [a hüvelykujjak független dallamot vezető használata révén], mintha három keze lett volna”. E „Klavier-Löwék” (a kor kifejezése: billentyű-oroszlánok) közül kiemelkedett Charles-Valentin Alkan, akitől még Liszt is tartott, mint zongoristától. Ő volt az egyetlen, aki liszti léptékű

technikai nehézségekkel tűzdelte tele műveit, és ő is kiadott egy „transzcendens” nehézségű etűdsorozatot. Egyébként manapság elszántabb zongoravirtuózok ismét kezdik felfedezni és kuriózumképpen műsorra tűzni műveit. De a legfontosabb zongoristának Liszt mellett mégiscsak Chopin számított. Amikor 1831-ben Párizsba érkezett, hamarosan megismerkedtek egymással. Közös koncertet is adtak a következő év áprilisában a Pleyel teremben. A Pleyel zongoragyár természetesen azonnal lecsapott Chopinre, ahogy néhány évvel korábban Érard, a konkurens cég Lisztre. Támogatták, reklámozták őket, a zongoristák meg a hangszereket. Az Érard és Pleyel termek számítottak a zongoraközpontú koncertüzem fellegvárainak, jóllehet e téren ekkoriban még a magánszalonok is jelentősek voltak. A zongoragyárak és a sajtó fűtötte küzdelem a két zseni között szerencsére nem fajult el, jó viszonyban maradtak. Igaz, néhány évvel később magántermészetű okból eltávolodtak egymástól. De Chopin 1832-ben még Lisztnek ajánlotta első, Op. 10-es etűdsorozatát, amely valódi áttörés az etűdirodalomban. Nemcsak technikai nehézségei miatt, hanem ezzel a ciklussal született meg a pedagógiai célon túlmutató, művészi igényű etűdirodalom. Ezután a zeneszerzők mély tartalmat, érzelmeket is kifejeztek etűdjeikkel. Ha valaki ezt a sorozatot tisztességesen el tudja játszani, az máig lovaggá ütést jelent a zongoraművészek mindenkori kerekasztalánál. Még magának Chopinnek is gondot okozhatott, amit egy szintén jeles virtuóznak, Ferdinand Hillernek írt sorai bizonyítanak: „Liszt játssza az etűdjeimet, és minden épeszű gondolatot kiűz a fejemből. Szeretném elrabolni tőle a módot, ahogy csinálja.” Ludwig Rellstabnak, a kor fontos költőjének és zenekritikusának szövege indirekt módon jelzi az utókornak, hogy mérföldkőről van szó: „Akinek eltorzult ujjai vannak, kiegyenesítheti azokat ezekkel az etűdökkel. De ha még nem torzak, akkor ne játsszák őket, de legalábbis legyen kéznél egy sebész.” A 19. század második felének, és még inkább végének zongoravirtuózai közül a legjelentősebbek Liszt szárnyai alól kerültek ki. Nagyon sok később sikeres, nagy hírű zongoristát tanított, és aki csak néhány órát kapott tőle, az is egész életén át büszkén hirdette, hogy tanítványa volt. Természetesen a budapesti Zeneakadémia megalapításával és az ottani tanítással a

magyarországi zongoraművészetet is meghatározta a teljes 20. századra. Bár a hangszer játéktechnikai fejlődése a későbbiekben sem állt meg, komolyabb változást ezen a területen csak a 20. század hozott, olyan alkotók, mint például Bartók, Sztravinszkij vagy a nagy oroszok, Rahmanyinov, Prokofjev jóvoltából. De a közelmúlt is hozzá tudott még szólni a zongorázás technikájához, például Ligeti György etűdjeivel. Érdekes módon a zongoraépítés fejlődése a 19. század végén lényegében megállt. Mára szinte kizárólagossá vált az 1880-as években épített Steinway koncertzongora, és a zongoraművészet legfeljebb periférikusan igényelt más hangszert. A mai zongoripar kísérletei is inkább csak formai téren vállalkoznak – nem túl sikeres – újításokra, az elektronika pedig szinte kizárólag a könnyűzene világában jut szerephez. A 19. század második felében a zenei élet számottevő része azután Liszt és számtalan pályatársa, követője, tanítványa jóvoltából az egymással versengő, egymást kiegészítő zongorázás jegyében zajlott. Liszt hosszú életútjának vége felé már más zongorázási és főleg zenei stílusideál felé fordult, a zongorakoncertezést jóval korábban abba is hagyta. De növendékei még a nagy virtuóz korszak bűvöletét vitték magukkal. Egyik kedvenc késői tanítványa, Thomán István adta tovább Magyarországon az örökséget, többek között Bartók Bélának, Dohnányi Ernőnek, Ferenczy Györgynek. Cziffra György tanárai Dohnányi és Ferenczy lettek, tehát a liszti hagyományt ha nem is első, de korszakos jelentőségű mesterektől harmadkézből vehette át, s állhatott a 20. század második felében a tradíció méltó szolgálatába. Cziffra György bizonyos értelemben a végállomást jelentette, hosszú időn át úgy gondolták a rajongók és a muzsikusok java része is, hogy a virtuóz zongorázásban ennél feljebb nem lehet jutni. És valóban, valamennyi korszakos jelentőségű művész működése után úgy érzik a kortársak, és az utókor is, hogy errefelé már nem vezet tovább út. Legfeljebb inspirálódva eredményeitől, másfelé lehet elindulni és – szerencsés esetben – messzire érni. MÁCSAI JÁNOS

Meg kellett keresnem és találnom magamban azt a nem is tudom milyen, kimondhatatlan belső vibrációt, amelynek segítségével felragyoghat ez a bizonyos elevenen maradt s újra kikristályosodott érzékenység. Cziffra György | ÁGYÚK ÉS VIRÁGOK

C Z IF F R A S Z E L E T MA ZSOL ÁVAL , MEGGY VELŐVEL MÁMORÍTÓ MUZSIKA

Johann Sebastian Bach szerint komponálni nagyon egyszerű: megfelelő időben a megfelelő billentyűt kell használni. A népszerű definíció nyomán aztán születhet tisztességes alkotás, virtuóz mestermunka. És természetesen lélekemelő remekmű is. (Ha zseni ült a klaviatúrához.) Itt van előttünk most egy kompozíció, amely bámulatos módon egyesíti magában a látszólag nehezen összeegyeztethető kategóriákat. Hiszen a zsenialitás sziporkázó varázslata mindig több, mint a már ismert komponensek megbízható összhangja. Tudjuk, miből épül, mik az összetevők, és mégis ámulunk: az ismert alapokból valami korábban sosem létezett, új tapasztalat születik. Egy süteményről tűnődöm. Az ízek kontemplációja alkalom, hogy a produkció méltánylása egyszerre legyen esztétikai örömforrás és derűs, könnyed disszertáció. (Gyerekkoromban a hasonló hangzás miatt azt képzeltem, hogy a disszertáció az édességfogyasztással áll kapcsolatban. Lám, az idő igazolt…) Cziffra szelet. Már az elnevezés kitűnő lelemény. Hommage – azaz hódolat – egy zseniális muzsikus, Cziffra György zongorista életművéhez. Akinek művészi pályája remek példa a korszakalkotó itáliai filmrendező, Fellini alapvetéséhez, hogy „valamennyien a különleges trükköt keressük egész életünkben, amit csak mi tudunk, amit megtapsolnak. Azok, akik megtalálják ezt a trükköt, szerencsések.” Cziffra György nem színlelt. Játszott. Élete, lüktető vére, megfeszített idegrendszere a muzsika volt. Tehette próbára a sors – tette is –, nem tántorodott el a hivatásától.

Utólag is szívünkhöz kaphatunk, micsoda csapások érték! (Pedig tudjuk, hogy aztán jóra fordult sorsa, a szabad világban méltó elismeréseket kapott, majd végül szülőhazájában is…) Jó ember volt, aki siker és pompa között sem felejtette el a mostoha sorsúakat. Életének drámai és tündöklő korszakában is az volt, akinek született: utánozhatatlan művész. A Cziffra szelet ebben a szellemben, a cukrászat mesterműveként fejezi ki tiszteletét a maga sajátos eszközeivel. A Szamos Marcipán legújabb mestermunkája egyszerre elegánsan dekoratív és gyöngéden emlékeztet a virtuóz zongorista kalandos kávéházi korszakára. A fehér és étcsokoládéból készült, stilizált zongorabillentyű alatt, két réteg vajas piskótalap egyedi kottajelei között mámorító muzsikaként zendül meg sárgabarack-lekvárral, cukorsziruppal, rummal és rumba áztatott mazsolával, meggyvelővel a Cziffra szelet virtuóz lelkülete. Egy mestermunka utánozhatatlanságához tartozik, hogy nem hiányzik belőle semmi, és nincs benne olyan, ami kihagyható lenne belőle. A Cziffra szelet e tekintetben is méltó névadója szelleméhez. SZERÉNYI GÁBOR

C Z IF F R A K Á V É

A Cziffra György Fesztivál tiszteletére a Szamos Marcipán cukrászda cukrászával közösen megalkotott süteményt, a Cziffra szeletet kínáljuk, valamint egy barista „Cziffra kávé” fantázianéven külön erre az alkalomra pörkölt kávét árul. A Cziffra kávé megalkotásában közreműködő partnerünk a KÁVÉ HÁZA. A Kávé Háza által életre hívott Cziffra kávé új ízélményt kínál a fogyasztónak. Egyetlen kortyában a kávé múltja és jövője ötvöződik a jelenben. Cseppjeiben összekapcsolódnak a tradicionális olasz espressokultúra és a török kávékultúra elemei. Az alternatív kávékészítési technológiák alkalmazásával a vendég csészéjébe olyan mesteri nedű kerül, amelynek élvezete egyszerre gasztronómiai és kulturális reveláció, Cziffra művészetéhez hasonló virtuozitás. A kávét a négynapos koncertsorozat során lehet megkóstolni a MOM Kulturális Központban. [2016. február 25–28. 10:00-21:00]

ME S T ERKURZUS

2016. FEBRUÁR 19–2 1. M O MK ULT | B A R A B Á S V IL L A

A háromnapos kurzus alatt négy nemzetközileg elismert tanár oktatja a résztvevőket három egymást követő napon. A Cziffra György Fesztivál keretén belül megrendezésre kerülő zongora mesterkurzus küldetése, hogy hazánk legtehetségesebb művész jelöltjeit szakmai továbbképzésben részesítse. Ezáltal a tanárok megoszthatják azt a tudást, melyet Liszt Ferenc, Thomán István, Dohnányi Ernő és megannyi nagy előd tanításából a Liszt családfa ágán tehettek magukévá.

Tanárok BALÁZS JÁNOS – Liszt Ferenc-díjas zongoraművész DRÁFI KÁLMÁN – Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia tanszékvezetője MOCSÁRI KÁROLY – zongoraművész, Cziffra-ösztöndíjas, a francia Liszt Társaság művészeti vezetője VÁSÁRY TAMÁS – Kossuth-díjas zongoraművész, a Nemzet Művésze

I. OR S ZÁGOS C Z IF F R A G Y Ö R G Y ZONGORAVER S ENY

A zenei verseny célja és küldetése, hogy folytassa a modellértékű, magas művészi színvonalú és fiatalokat segítő hagyományt, melyet Cziffra György még életében elkezdett, és a Magyarországon élő fiatal, tehetséges művészeknek esélyt adjon karrierjük elindításában és segítséget nyújtson zenei fejlődésükben. A verseny presztízsét és magas szakmai színvonalát a zenei élet két kiválósága garantálja: Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a zenei verseny megálmodója és művészeti vezetője, valamint Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész és karmester. A versenyen bármely Magyarországon élő tanuló és művész részt vehet, aki 1996 és 2004 között született. A verseny korosztályos bontásban elődöntőből és döntőből áll, a nyertesek egy gálakoncert keretében lépnek fel és kapják meg díjaikat. A gálakoncertet Cziffra György születésnapján, 2016. november 5-én rendezzük meg.

„Á G Y Ú K É S V IR Á G O K ”

C Z IF F R A G Y Ö R G Y – „A Z E MB E R ”

CZIFFRA GYÖRGY ÉLETE

2016. FEBRUÁR 25. 19:30 N Y I T Ó H A N G V ER S EN Y | M O MK ULT S Z ÍNH Á Z T ER EM

BALÁZS JÁNOS, Liszt-díjas zongoraművész ünnepi nyitóhangversenye Közreműködők BALÁZS JÁNOS – zongora HEGEDŰS D. GÉZA – narrátor MOHÁCSI SZILVIA – háziasszony, műsorvezető

2016. FEBRUÁR 26. 19:30 M O MK ULT | K UP O L A

Koncerttel egybekötött beszélgetés Cziffra György rokonával, barátaival és tanítványaival. Közreműködők VÁSÁRY TAMÁS, DRÁFI KÁLMÁN, MOCSÁRI KÁROLY és ANDRÁSSY LÁSZLÓ Műsorvezető | MOHÁCSI SZILVIA

Hegedűs D. Géza 5–10 perces blokkokban Cziffra György Ágyúk és virágok című könyvéből olvas fel, közben az alábbi zongoradarabok hangoznak el: Frédéric Chopin | Asz-dúr polonéz op. 53 („Hősi”) Franz Schubert | f-moll Impromtu op. 142/1 Johannes Brahms | Paganini variációk I. Liszt Ferenc | 2. Magyar rapszódia

A koncerten az alábbi szerzők művei csendülnek fel: LISZT FERENC, FRÉDÉRIC CHOPIN, CLAUDE DEBUSSY, LUDWIG VAN BEETHOVEN.

C Z IF F R A G Y Ö R G Y – „A K Á V É HÁ Z AK É S

HAN G S Z E R B EMUTAT Ó

B ÁR O K V IR T U Ó Z A ” AZ 1940-50-ES ÉVEK ÉLETE ÉS ZENÉJE CZIFFRA SZEMSZÖGÉBŐL

2 0 16 . F EBRU Á R 2 7. 1 9:30 M O MK ULT | K UP O L A A koncerten Karády Katalin, Mezey Mária és a negyvenes–ötvenes évek örökzöld melódiái csendülnek fel, valamint Liszt Ferenc Magyar rapszódiái Berki Péter cigányzenekarának improvizációjában. Közreműködők BERKES BALÁZS – bőgő MALEK ANDREA – ének SÁRIK PÉTER – zongora BERKI PÉTER cigányzenekara Műsorvezető | MOHÁCSI SZILVIA

2016. FEBRUÁR 28. 10:00 M O MK ULT | K UP O L A A hangszerbemutató és hangszerválasztó ingyenesen látogatható előadás és koncert során a gyerekek megismerkedhetnek négy különböző hangszerrel, azok hangjával, hangzásával, formájával. A mesés hangutazást megjelenítő különleges gyerekkoncert végén az érdeklődők kézzelfogható közelségbe kerülhetnek a hangszerekkel, megérinthetik, kipróbálhatják azokat. Közreműködők Junior Príma Díjas művészek DEVICH GERGELY – cselló KÁLLAI ERNŐ – hegedű KÖRNYEI MIKLÓS – gitár RAZVALJAJEVA ANASZTÁZIA – hárfa

„H O MMA G E „H O MMA G E A C Z I F F R AA ” C Z IF F R A ” TISZTELGÉS EGY KORSZAKALKOTÓ ZSENI ELŐTT | ÜNNEPI GÁLAKONCERT 2016. FEBRUÁR 28. 19:30 (NYILVÁNOS FŐPRÓBA: 11:00) M O MK ULT | S Z ÍNH Á Z T ER EM

Liszt Ferenc | 15. magyar rapszódia BALÁZS JÁNOS – zongora Robert Schumann | Esz-dúr zongoranégyes – 3. tétel – op. 44 KELEMEN BARNABÁS, KOKAS KATALIN, KOKAS DÓRA, VÁSÁRY TAMÁS Improvizációk SNÉTBERGER FERENC – gitár

Pjotr Iljics Csajkovszkij | b-moll zongoraverseny op. 23. BALÁZS JÁNOS – zongora Közreműködik | SZENT ISTVÁN KIRÁLY SZIMFONIKUS ZENEKAR Vezényel | ZÁBORSZKY KÁLMÁN

Műsorvezető | MOHÁCSI SZILVIA

„Cziffra emlékére” SZAKCSI LAKATOS BÉLA – zongora Brahms | g-moll zongoranégyes– 4. tétel – op. 25 KELEMEN BARNABÁS, KOKAS KATALIN, KOKAS DÓRA, VÁSÁRY TAMÁS

A rendezők a szereplő- és műsorváltoztatás jogát fenntartják!

Improvizációk LAJKÓ FÉLIX – hegedű Szünet 65

BALÁZS JÁNOS ZONGORAMŰVÉSZ

VÁ SÁRY TAMÁ S ZONGORAMŰVÉSZ

1988-ban született Budapesten, tanulmányait a Járdányi Pál Zeneiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte.

1933-ban született Debrecenben, tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte.

Nemzetközi karrierje 2005-ben kezdődött, amikor mindössze 16 évesen elnyerte a Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny első díját. A következő tíz évben további hat nemzetközi versenyt nyert meg Európában, Amerikában, Ázsiában és első díjas lett a senlisi kápolnában megrendezett Cziffra György emlékversenyen is.

Csodagyerekként kiskorától rendszeresen koncertezett. Tizennégy évesen megnyerte a Zeneakadémia Liszt-versenyének első díját. Diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora tanszékén szerezte 1953-ban. A Zeneakadémia szolfézs tanszékén Kodály Zoltán tanársegéde volt.

2013-ban Az Európai Koncerttermek Szövetsége 19 ország zenészei közül az évad művészének választotta. Nagy sikerrel szerepelt Európa legjelentősebb koncerttermeiben, többek között: Konzerthaus Wien, Barbican Centre London, Concertgebouw Amsterdam, Cité de la Musique Paris, Konzerthaus Dortmund, Bozar Bruxelles. Azon kevés művészek egyike, aki őrzi még a régi nagy elődök improvizatív készségét. Díjak, elismerések | Liszt Ferenc-díj, Junior Príma Díj, ECHO Rising Star-díj, Klassz tehetség-díj, Gramofon Magyar Klasszikus Zenei Díj, Liszt Ferenc Társaság Örökös Tag, Lengyel Állami Kitüntetés.

Nemzetközi karrierje a londoni Royal Festival Hallból indult 1961-ben. Ezt követően a világ legfontosabb zenei központjaiban évente átlag 100 hangversenyt adott. Pályafutása során karmesterként több mint 100 zenekarral dolgozott együtt. 1993 és 2004 között a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának főigazgatója, majd örökös tiszteletbeli főzeneigazgatója. Jelentősebb díjak, elismerések | A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, Köztársasági Aranyérem, Kossuth-díj, Magyar Örökség-díj, Prima Primissima-díj, A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, Bartók– Pásztory-díj, A Magyar Kultúra Követe, UNESCO Mozart Érem, Művészetek Érdemrendjének Tiszti fokozata (Párizs), A Nemzet Művésze.

KELEMEN BARNABÁS HEGEDŰMŰVÉSZ

SNÉTBERGER FERENC GITÁRMŰVÉSZ

1978-ban született Budapesten, tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte. 2001-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett diplomát, majd 2005-től ugyanitt tanít is. 2009-ben hozta létre saját vonósnégyesét, melynek primáriusa.

1957-ben született Salgótarjánban. Klasszikus zenét és jazzgitárt tanult, napjainkban főként improvizációs művészetének köszönhetően ismert. 1987-ben Dés Lászlóval és Horváth Kornéllal megalapította a Trio Stendhal együttest, amellyel országosan is ismertté vált.

A budapesti Nemzetközi Szigeti József Hegedűversenyen második díjat szerzett 1997-ben, első díjat a salzburgi Mozart-versenyen 1999-ben, harmadik helyezést ért el a brüsszeli Erzsébet királynő hegedűversenyen 2001-ben. Ugyanebben az évben megnyerte az Indianapolisi Nemzetközi hegedűversenyt, és a nyolcból hat különdíjat hozott haza.

1995-ben a holokauszt 50. évfordulójának alkalmából komponálta „In Memory of My People” (Népem emlékére) című, gitárra és nagyzenekarra írt művét, amelyet népének ajánlott. A darabot hagyományos roma dallamok ihlették. Koncertezett Európán túl Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

Díjak, elismerések | Végh Sándor-díj, Liszt Ferenc-díj, Rózsavölgyi-díj, Popescu zenetudományi-díj, Diapason d’or-díj, Gramophon-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, Prima Primissima-díj, Junior Prima-díj, Kossuth-díj.

Díjak, elismerések | Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, Liszt Ferencdíj, Budapest díszpolgára, Magyar Érdemrend középkeresztje, Prima Primissimadíj, Kossuth-díj, MOB Fair Play-díj.

M O C S Á R I K Á R O LY ZONGORAMŰVÉSZ

DRÁFI KÁLMÁN ZONGORAMŰVÉSZ

1962-ben született Budapesten, tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte. Tízévesen már a Zeneakadémia Előkészítő Tagozatára járt, Nádor György osztályába, aki a diploma megszerzéséig egyedüli tanára maradt.

1955-ben született Budapesten, tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte. 1977 óta tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 2012-től a Billentyűs és Ütőhangszerek Tanszék kinevezett tanszékvezetője.

Tizenhat évesen az intézmény rendes hallgatója lett, majd három évvel később művészképzős. Diplomáját 1985-ben szerezte meg. Nemzetközi karrierje 1984-ben kezdődött. Cziffra-ösztöndíjas, a francia Liszt Társaság művészeti vezetője.

Több alkalommal vezényelte a Failoni Kamarazenekart, a Magyar Virtuózok Kamarazenekart és a Magyar Állami Operaház Szimfonikus Zenekarát. Rendszeresen fellép a Zeneakadémián.

Díjak, elismerések | Liszt–Bartók Nemzetközi Zongoraverseny különdíj, Liszt–Bartók Nemzetközi Zongoraverseny első díj, Terence Judd Alapítvány-díj.

Díjak, elismerések | Liszt–Bartók Nemzetközi Zongoraverseny különdíj, Liszt–Bartók Nemzetközi Zongoraverseny legjobb Bartók-interpretáció különdíj, Liszt Ferenc-díj, a Zeneakadémia Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékvezető tanára.

LAJKÓ FÉLIX HEGEDŰMŰVÉSZ

BERKI PÉTER HEGEDŰMŰVÉSZ

1974-ben született Topolyán. Első hangszere a citera volt, amellyel tíz éves korában ismerkedett meg. Hegedűt az általános iskola 6. osztályában vett a kezébe először. Az alsó fokú zeneiskolát három év alatt végezte el Kishegyesen.

1976-ban született Ózdon, zenész család gyermekeként. Alapfokú klasszikus zenei tanulmányait követően a Rajkó Zenekar tanulója, majd pár hónap elteltével az együttes egyik prímása lett.

A szabadkai zenei középiskola második osztályát otthagyva indult el Budapestre kölcsönkért hegedűvel, ahol a Dresch Quartett tagja lett. Azóta ingázik Budapest és Szabadka között, egyformán képviselve és összekötve az anyaországot és a Vajdaságot.

Egerben él, a Kulacs csárda zenekarát vezeti. Mága Zoltán zenekarában szólistaként, a Gipsy Bandben prímásként lép fel.

1998-ban ő komponálta a szarajevói kulturális himnuszt. Komponál balettelőadásokhoz, színházak számára és filmzenét is ír.

SÁRIK PÉTER ZONGORAMŰVÉSZ

MALEK ANDREA SZÍNMŰVÉSZ, ÉNEKES

1972-ben született Budapesten, tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte. 1997-ben diplomázott.

1968-ban született Budapesten, tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte.

Az évek során a jazz mellett több zenei irányzatban kipróbálta magát: játszott klasszikus, könnyű-, pop-, latin és világzenét. Jelenleg a Sárik Péter Triót vezeti, amellyel rendszeresen turnézik szerte Európában. 2009-ben jelent meg gyerekeknek szóló jazz-mesejátéka, A világ összes kincse címmel.

Játszott a Vígszínházban, az Operettszínházban, a Nemzeti Színházban. Szerepelt többek között a Szomszédok c. sorozatban. 2012-ben zsűritagnak választották a TV2 tehetségkutató műsorában, a The Voice – Magyarország hangjában.

Díjak, elismerések | Fonogram-díj, Orszáczky-díj, Artisjus-díj, UK International Songwriting Contest, International Songwriting Competition (USA), Jazzy Rádió dalverseny, Bukaresti Nemzetközi Jazz Fesztivál, eMeRTon-díj.

Díjak, elismerések | Artisjus-díj, eMeRTon-díj, Thália-díj.

KOKAS DÓRA

KOK A S K ATALIN

GORDONKAMŰVÉSZ

HEGEDŰ-, BRÁCSAMŰVÉSZ

1992-ben született Kaposváron, tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte. A Kelemen Kvartett tagja. 2009-ben a Debreceni Filharmonikus Zenekarral országos turnén vett részt. Játszott a Budapesti Vonósok, a Zágrábi Kamarazenekar és a MÁV Szimfonikus Zenekar szólistájaként. Díjak, elismerések | Gundel Művészeti Díj. Első díjat kapott a 2005-ben Goriziában megrendezett nemzetközi csellóversenyen, 2004-ben Liezenben második helyezést ért el, 2014-ben a budapesti Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaverseny döntőjébe jutott, és két különdíjat kapott.

1978-ban született Pécsett, tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte. 2004-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hegedűtanára. 2010-ben az ő kezdeményezésére jött létre a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, amelynek 2015-ig volt a művészeti vezetője. Díjak, elismerések | Fischer Annie-ösztöndíj, Halász Ferenc-díj, Junior Prima díj, Liszt Ferenc-díj, Az 1999-es Nemzetközi Flesch Károly Hegedűverseny és a 2002-es Nemzetközi Szigeti József Hegedűverseny első helyezettje.

SZ AKCSI L AK ATOS BÉLA JAZZ-ZONGORAMŰVÉSZ

BERKES BALÁZS NAGYBŐGŐMŰVÉSZ

1943-ban született Budapesten, tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban végezte. 1972-től a Rákfogó együttes, majd 1980-tól a Saturnus együttes tagjaként fontos szerepe volt a fúziós zene hazai terjedésében, érdeklődése kiterjedt a komolyzene és a dzsessz ötvözésére is.

1937-ben született Budapesten, tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte. 1962-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagybőgő szakán, 1993-tól 2007-es nyugdíjba vonulásáig a Jazztanszéken tanított.

A hetvenes évek kezdetétől tizenkét éven át tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora szakán. 2008-ban mutatták be Kerényi Miklós Gáborral és Müller Péter Sziámival közösen írt Szentivánéji álom című musicaljét.

Díjak, elismerések | eMeRTon-díj, Weiner Leó-díj, Szabó Gábor-díj, Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett, Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, Magyar Zene- és Táncművészet Kiemelkedő Előadóművésze, Artisjus-díj, Liszt Ferenc-díj.

Díjak, elismerések | Liszt Ferenc-díj, Szabó Gábor-életműdíj, Érdemes művész, Budapestért Díj, Kossuth-díj, Prima Primissima-díj, Hazám-díj, Magyar Kultúra Követe Cím, A Nemzet Művésze.

ZÁBORSZKY KÁLMÁN KARMESTER

ZUGLÓI FILHARMÓNIA S Z E N T I S T VÁ N K I R Á LY S Z I M F O N I K U S Z E N E K A R Vezető karmester | Záborszky Kálmán Karmesterek | Horváth Gábor, Ménesi Gergely Az 1954-ben alapított Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar a magyarországi komolyzenei élet meghatározó szereplője. 2011-ben Nemzeti Ifjúsági Zenekar címben részesült, értékteremtő munkájának köszönhetően 2013-ban kiemelt kategóriás együttes lett.

Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte meg gordonkaművész diplomáját Friss Antal, Mihály András, Sándor Frigyes növendékeként, majd a bécsi Zeneművészeti Főiskolán a világhírű csellóművész-professzor, André Navarra növendéke volt. 1991 óta a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója. Az országban egyedülálló, többlépcsős zenekari műhely felépítésével és működtetésével nemzedékeket nevelt kultúrára, a művészetekkel való együttélésre. Díjak, elismerések | Artisjus-oklevél, Zirzen Janka-díj, Budapestért díj, Lajtha László előadói díj, Apáczai Csere János-díj, Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, Prima Primissima-díj.

HEGEDŰS D. GÉZA

MOHÁCSI SZILVIA

SZÍNMŰVÉSZ

SZERKESZTŐ, MŰSORVEZETŐ

1953-ban született Ibrányban, tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Vígszínházhoz szerződött 1975-ben, amelynek azóta is tagja. Jelenleg az Ódry Színpadon és a Pesti Színházban is játszik, utóbbiban két rendezése is műsoron van. 1987 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Színházi Főtanszak megbízott rektorhelyettese, tanszékvezető a Színész Tanszéken, valamint osztályvezető tanár. 2007-ben beválasztották a Halhatatlanok Társulatába.

A szegedi József Attila Tudományegyetemen folytatta a tanulmányait, amikor gyakornokként már a Magyar Televíziónál dolgozott mint riporter. Karrierje során húsz évig maradt a közszolgálati televíziónál, elsősorban kulturális területen, többek között Aranymetszés c. kulturális műsor szerkesztő–műsorvezetőjeként. Jelenleg rádiózik és dokumentumfilmeket készít.

Díjak, elismerések | Jászai Mari-díj, Hegedűs Gyula-emlékgyűrű, eMeRTon-díj, Érdemes művész, Ajtay Andor-emlékdíj, Radnóti Miklós antirasszista díj, Harsányi Zsolt-díj, Ibrány díszpolgára, Kiváló művész, A színikritikusok díja, Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában, Roboz Imre-díj, Gundel Művészeti Díj, Kossuth-díj, XIII. kerület díszpolgára, Amfiteátrum-díj, Vígszínház-díj.

G Y ÜG Y I ÖDÖN K IÁ L L Í T Á S A FELHŐKARCOK 2016. FEBRUÁR 28.

Gyügyi Ödön (Mátészalka, 1966) Magyar Ezüst Érdemkereszt-díjas roma származású grafikus Felhőkarcok c. kiállítása.

„A Z É N Z E N E MAN Ó M ” R A J Z P Á LYÁ Z AT G Y E R E K E K N E K

A MOMkult a Cziffra György Fesztivál keretén belül pályázatot hirdetett óvodás és az általános iskola alsó tagozatára járó gyerekek számára. Peresztegi Mirkó

A komolyzenei fesztiválhoz kapcsolódó rajzpályázatra olyan műveket vártunk, amelyek egy képzeletbeli lényt, a zenemanót mutatják be. Mindenki másra gondol, mást lát maga előtt a ZENE szó hallatára. Vajon milyen lehet a manó, aki a zene varázsos erejéből született? Milyen varázshatalma van, mire képes?

Balogh Alexandra

A pályázatra közel hatszáz rajz érkezett, és a zsűri tizenöt pályaművet emelt ki. A nyertes rajzok alapján textilművészek elkészítik, megvarrják a zenemanót, amit a rajzot készítő gyerekek ajándékba kapnak. Vágó Réka

Marosfői Lili Asperján Márton 87

Főtámogató N E M Z E T I K U LT U R Á L I S A L A P

Támogató H E G Y V I D É K I Ö N K O R M Á N Y Z AT

Köszönet M O M K U LT SZAMOS CUKRÁSZDA K ÁV É H Á Z A O P E R A Z O N G O R AT E R E M PROMONTOR T V BARK ASSY GRÜNFELD ÜGY VÉDI IRODA BARABÁS VILL A S I R Á LY S É TÁ N Y

cziffrafesztival.hu

ISBN 978-963-12-4902-6