CZF2017

Page 1

CZIFFRA FESZTIVÁL 2017. FEBRUÁR 21-26. MOMKULT - ZENEAKADÉMIA


Csak az árnyékból a fénybe való átmenet korszakában éreztem, hogy valóban élek és szabad vagyok, olyankor amikor sötét börtönéből kiröppenhetett a tűzmadár. Cziffra György


TISZTELT HÖLGYEIM ÉS URAIM! Egy év sem telt azóta, hogy életre hívtam a Cziffra Fesztivált, s immár második alkalommal köszönthetem Önöket művészeti vezetői minőségemben. Az első Fesztivál sikere bebizonyította, hogy Magyarország zeneszerető közönsége nem felejtette el Cziffra György nevét. Ebben az évben is elsődleges célunknak tekintjük, hogy olyan magas szakmai és művészi színvonalú zenei programot állítsunk össze, amelyet Cziffra György művészi credoja megillet. Örömömre szolgál, hogy 2017-től a MOM Kulturális Központ mellett a Zeneakadémia Nagytermében is szervezünk hangversenyeket. A Fesztivál nyomán megalakul a CZF Kamarazenekar, létrejön a Cziffra Fesztivál Díj valamint a Cziffra Fesztivál Életműdíj. Idén fiatal zongoristák számára meghirdetjük a Cziffra Fesztivál Országos Zongoraversenyét és továbbra is várjuk az ifjú művészeket mesterkurzusainkon. Középtávú céljaink között szerepel, hogy néhány év alatt nemzetközi eseménnyé bővüljön a Cziffra Fesztivál. Ennek érdekében számos világhírű nemzetközi művészt kértünk fel a hangversenyeinken való közreműködésre. Büszkeséggel tölt el, hogy a Cziffra Fesztivál meghívást kapott Kanadába, az Amerikai Egyesült Államokba és Ausztráliába. Látogasson el a programokra, váljon eggyé a zene adta harmóniával!

Balázs János

Liszt Ferenc-díjas és Junior Prima Díjas zongoraművész A Cziffra Fesztivál alapítója és művészeti vezetője


2017. február 21. [kedd] 19:30

A CZF KAMARAZENEKAR DEBÜTÁLÓ HANGVERSENYE MOM Kulturális Központ Színházterem

Balázs János

Jandó Jenő

Közreműködnek: Balázs János Liszt Ferenc-díjas és Junior Prima Díjas zongoraművész Jandó Jenő Kossuth-díjas zongoraművész Koncertmester: Kállai Ernő Junior Prima Díjas hegedűművész Műsor E. Grieg: Holberg Szvit, op. 40 Liszt F.: Magyar Fantázia (kamarazenekari átirat) szünet W.A. Mozart: Egy kis éji zene, K. 525 J.S. Bach: c-moll versenymű két zongorára, BWV 1060.

Jegyárak | 5000 Ft, 4000 Ft, 3000 Ft Jegyek kaphatók a czf.jegy.hu oldalon, valamint a MOMkult és a Zeneakadémia jegypénztárában. Kállai Ernő


2017. február 22. [szerda] 19:30

AZ IMPROVIZÁCIÓ MOM Kulturális Központ Színházterem

Közreműködnek: Lajkó Félix Liszt Ferenc-díjas hegedűművész Balázs János Liszt Ferenc-díjas és Junior Prima Díjas zongoraművész Dr. Freund Tamás Széchenyi-díjas agykutató

Műsor Dr. Freund Tamás előadása a kreativitásról Zenei improvizációk

Jegyárak | 6000 Ft, 5000 Ft, 4000 Ft, Jegyek kaphatók a czf.jegy.hu oldalon, valamint a MOMkult és a Zeneakadémia jegypénztárában.

Freund Tamás

Lajkó Félix, Balázs János


2017. február 23. [csütörtök] 19:30

FAZIL SAY ZONGORAESTJE Zeneakadémia Nagyterem

Fazil Say

Műsor W.A. Mozart: A-dúr zongoraszonáta, K. 331 C. Debussy: 6 prelűd szünet J.S. Bach-F.B. Busoni: Chaconne R. Wagner-Liszt F.: Izolda szerelmi halála G. Gershwin-F. Say: Summertime-variációk N. Paganini-F. Say: Paganini-variációk W.A. Mozart-F. Say: Török induló

Jegyárak | 10000 Ft, 8000 Ft, 6000 Ft, 5000 Ft, 4000 Ft, 3000 Ft Jegyek kaphatók a czf.jegy.hu oldalon, valamint a MOMkult és a Zeneakadémia jegypénztárában.


2017. február 24. [péntek] 19:30

ZONGOPERA” ”Zeneakadémia Nagyterem Közreműködnek: Rost Andrea Kossuth-díjas operaénekes Balázs János Liszt Ferenc-díjas és Junior Prima Díjas zongoraművész Műsor V. Bellini: Norma-Casta Diva V. Bellini-Liszt F.: Norma parafrázis G. Donizetti: Lammermoori Lucia-Őrülési jelenet (Il dolce suono) G. Donizetti-Liszt F.: Lammermoori Lucia reminiszcenciák G. Verdi: Otello – Fűzfadal és Ave Maria G. Verdi-Liszt F.: Rigoletto parafrázis G. Verdi: La Traviata – É strano, Nagyária Jegyárak | 10000 Ft, 8000 Ft, 6000 Ft, 5000 Ft, 4000 Ft, 3000 Ft Jegyek kaphatók a czf.jegy.hu oldalon, valamint a MOMkult és a Zeneakadémia jegypénztárában.

Rost Andrea

Balázs János


2017. február 25. [szombat] 20:00

BÁREST MOM Kulturális Központ Koncertterem [19:00-20:00 bárzongora] Szulák Andrea

Háziasszony: Szulák Andrea színművész, jazzénekes

Sárik Péter

Közreműködnek: Sárik Péter - zongora Berkes Balázs - bőgő Gálfi Attila - dob Sárközy Lajos cigányzenekara Műsor A 20-as, 30-as és 40-es évek legszebb melódiái, majd tánczene éjfélig a Pankastic! zenekarral

Berkes Balázs

Sárközy Lajos

Jegyinfó, árak Földszint [asztalos ültetés] 2 fős asztalok: 14000 Ft/asztal, 4 fős asztalok: 26000 Ft /asztal, 6 fős asztalok: 36000 Ft / asztal, Karzat [széksoros ültetés] 3000 Ft / fő A jegyek árában benne foglaltatik egy pohár Törley-pezsgő. Jegyek kaphatók a czf.jegy.hu oldalon, valamint a MOMkult és a Zeneakadémia jegypénztárában.


2017. február 25. [szombat] 10:00

HANGSZERBEMUTATÓ KONCERT GYEREKEKNEK

Boros Misi

MOM Kulturális Központ Kupola

Közreműködnek: Junior Prima Díjas művészek A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció: info@cziffrafesztival.hu

Kökény Tamás

2017. február 26. [vasárnap] 11:00

A JÖVŐ GENERÁCIÓJA MOM Kulturális Központ Színházterem

A Virtuózok, a Cseh Tamás program és Junior Prima Díjasok matinéhangversenye Közreműködnek: Boros Misi - zongora, Kökény Tamás - nagybőgő, Hungarian FolkEmbassy, Kállai Ernő - hegedű, Devich Gergely - cselló

Hungarian FolkEmbassy

Kállai Ernő

Jegyár | 1500 Ft Jegyek kaphatók a czf.jegy.hu oldalon, valamint a MOMkult és a Zeneakadémia jegypénztárában.

Devich Gergely


2017. február 26. [vasárnap] 19:30

GÁLAHANGVERSENY ÉS DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG Zeneakadémia Nagyterem

Mischa Maisky

Balázs János

Közreműködnek: Liszt Ferenc Kamarazenekar Mischa Maisky csellóművész Balázs János zongoraművész Műsor P.I. Csajkovszkij: Noktürn, op.19, no.4 M. Bruch: Kol Nidrei, op.47 P.I. Csajkovszkij: Változatok egy rokokó témára, op.33 szünet F. Chopin: f-moll zongoraverseny, op.21, no.2 A hangverseny előtt kerülnek átadásra a Cziffra Fesztivál-díjak, valamint a Cziffra Fesztivál-életműdíjak. Jegyárak | 10000 Ft, 8000 Ft, 6000 Ft, 5000 Ft, 4000 Ft, 3000 Ft Jegyek kaphatók a czf.jegy.hu oldalon, valamint a MOMkult és a Zeneakadémia jegypénztárában.

Liszt Ferenc Kamarazenekar


czf C Z I F F R A G Y Ö R G Y F E S Z T I VÁ L

CZIFFRA FESZTIVÁL 2017 PROGRAMOK 2017. február 21. [k] 19:30 A CZF Kamarazenekar debütáló hangversenye [közr.: Balázs János, Jandó Jenő, Kállai Ernő | helyszín: MOMkult] 2017. február 22. [sze] 19:30 Az improvizáció [közr.: Dr. Freund Tamás, Balázs János, Lajkó Félix | helyszín: MOMkult] 2017. február 23. [cs] 19:30 Fazil Say zongoraestje [helyszín: Zeneakadémia] 2017. február 24. [p] 19:30 ZongOpera” Rost Andrea és Balázs János estje ”[helyszín: Zeneakadémia] 2017. február 25. [szo] 10:00 Hangszerbemutató koncert gyerekeknek [MOMkult] 20:00 Bárest [közr.: Szulák Andrea, Sárik Péter | helyszín: MOMkult] 2017. február 26. [v] 11:00 A jövő generációja [közr.: Boros Misi, Kökény Tamás, Kállai Ernő | helyszín: MOMkult] 19:30 Gálahangverseny [közr.: Liszt Ferenc Kamarazenekar, Mischa Maisky,

Balázs János | helyszín: Zeneakadémia]

További programok | Kürthy Hanna-kiállítás, Pajor Ildikó-kiállítás, Budapesti vetélkedő Cziffra György emlékére, MuzsikÁlom - rajzprojekt gyerekeknek, Zongora mesterkurzus, Országos zongoraverseny Művészeti vezető | Balázs János Liszt Ferenc-díjas és Junior Prima Díjas zongoraművész Szervezők | MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft., Besszer Koncert Kft. Felelős kiadó | Hambuch Gerda - MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. Arculat | René Margit [Gráfium] | tipográfia | Faludi András Megjelent 3000 példányban. A műsor- és időpontváltoztatás jogát fenntartjuk. További információ | cziffrafesztival.hu, info@cziffrafesztival.hu

Jegyek | czf.jegy.hu


kiemelt támogatók

támogatók

Rekeczky Csaba, Várkonyi Attila

a programok helyszínei

cziffrafesztival.hu | momkult.hu | zeneakademia.hu czf.jegy.hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.