Müpa Műsorfüzet - J. S. Bach: h-moll mise (2017. október 25.)

J. S. BACH: H-MOLL MISE

1

J. S. Bach: h-moll mise 2017. október 25.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

Soron kívüli büféélmény az Átriumban Rendeljen előre, és fogyasszon a szünetben kényelmesen, sorban állás nélkül!

mupa.hu

3

25 October 2017 Béla Bartók National Concert Hall

2017. október 25.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

J. S. Bach: J. S. Bach: Mass in B minor h-moll mise Featuring: Sunhae Im, Ágnes Pintér – soprano, Damien Guillon – countertenor, Dávid Szigetvári – tenor, Peter Harvey – baritone, Purcell Choir, Orfeo Orchestra Conductor: György Vashegyi

The English summary is on page 11.

Közreműködik: Sunhae Im, Pintér Ágnes – szoprán, Damien Guillon – kontratenor, Szigetvári Dávid – tenor, Peter Harvey – bariton, Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György

4

Johann Sebastian Bach (1685–1750) h-moll miséjét (BWV 232) hallgatva egy csodálatosan egységes, szimmetrikus, ugyanakkor drámaian lendületes zenemű tárul fel előttünk, így nehéz elképzelni, hogy nem egyetlen folyamatos és intenzív alkotóperiódus során keletkezett. Egyes részletei megkomponálása között több mint két évtized telt el, és számos tétele korábbi, többnyire német nyelvű művek átdolgozásával jött létre.

Bach élete utolsó éveiben, 1748/49-ben kezdett a hatalmas léptékű kompozíció összeállításához: új tételeket írt, de visszanyúlt korábbi műveihez is, némelyiket beemelve a darabba, másokat átalakítva. Ennek az összetett művészi folyamatnak a felderítése a zenetörténészek számára valóságos detektívmunka, melynek legfontosabb dokumentuma – számos egyéb forrás mellett – a fennmaradt autográf partitúra. Ennek részleteit tanulmányozva fény derül többek között a darab keletkezésének egyes részleteire, de arra is, hogyan gondolkodott Bach a mű szerkezetéről. Árulkodó például, hogy – noha Bach a mű végső alakját nyilvánvalóan egyetlen egésznek tekintette – az autográfot mégis beillesztett címlapokkal négy részre osztotta. Az első rész a Missa címet viseli és a Kyrie–Gloria tételeket tartalmazza, a második Symbolum Nicenum felirattal a Credót, a harmadikban a Sanctust találjuk, míg a negyedikben az Osanna, a Benedictus, az Agnus Dei és a Dona nobis pacem tételeket.

Hiába keresünk azonban az egész műre vonatkozó címoldalt – Bachtól nem maradt fenn a darab átfogó elnevezése. Annyit azonban tudunk, hogy fia, a szintén zeneszerző Carl Philipp Emanuel Bach Die Grosse Catholische Messeként hivatkozott rá – elképzelhető, hogy a családban így emlegették. A mű első nyomtatott kiadásán, 1845-ben Hohe Messe in h-moll szerepelt, valószínűleg ez rövidült az idők során a ma is használatos h-moll misévé. Érdekes, hogy a címben benne maradt a hangnem megnevezése, noha a darab huszonhét tételéből csak öt íródott h-mollban, tizenkettő viszont D-dúrban, a trombiták hangnemében szólal meg. A h-moll hangnem ugyanakkor nyomatékosan megjelenik a mű elején: az első Kyrie hangneme h-moll, a Christe D-dúrban van, míg a második Kyrie fisz-mollban – így az első három tétel alaphangja éppen h-moll akkordot formál.

Az egész mű felépítését és tételeinek sokféle zenei stílusát tekintve nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy az a fajta rendszerező és összegző zeneszerzői attitűd jelenik meg itt is, amely számos Bach-művet jellemez: gondolhatunk például a nagy variációsorozatokra, melyek szinte enciklopédikus módon vonultatnak fel kompozíciós technikákat és zenei stílusokat (Goldberg-variációk, BWV 988; Musikalisches Opfer, BWV 1079; Vom Himmel Hoch, BWV 769), de idetartozik A fúga művészete (BWV 1080) is, melyben Bach a kontrapunktikus szerkesztés lehetőségeit feszíti a határokig, vagy a Clavierübung III. kötete, ahol az orgonára való komponálás teljes palettáját mutatja be.

Az instrumentális műfajok mellett Bach a vokális zenében is hasonló célt tűzött ki: a h-moll misében a vokális műfajok és stílusok sokaságát állította egymás mellé és foglalta őket monumentális egységbe. Művében egyszerre vállalkozott a misekomponálás évszázados hagyományainak és – mint arról a tételek alapos és magas szintű kidolgozása tanúskodik – saját művészi vívmányainak összegzésére.

A mű első részét, a Missa címmel ellátott Kyriét és Gloriát Bach 1733-ban, tizedik lipcsei évében komponálta, amikor III. Ágost szász választófejedelemhez a drezdai udvari zeneszerzői címért folyamodott. Korábban is szoros kapcsolatot ápolt a drezdai muzsikusokkal, így az udvari zeneszerzői cím nem új szakmai lehetőséget jelentett számára, hanem – mint benyújtott kérvényéből kiderül – egyfajta védőpajzsot örökké akadékoskodó lipcsei feletteseivel szemben: „Néhány esztendeje, mind a mostani percig, én viselem Lipcse két főtemplomának direktóriumát, de ártatlanul el kellett szenvednem egy s más sérelmeket, s alkalmanként a hivatalomban engem megillető díjak csökkenését is; ám e sérelmek mindenestül megszűnnének, ha Királyi Fenséged kegyeskednék rám ruházni Fenséged Udvari Zenekarának valamely címét, és Magas Kommendatúrájával kiadatna egy ilyen iratot, mely eljutna a megfelelő helyre.” (Széky János fordítása) Nem tudjuk, miért tartott csaknem három évig, amíg Bach választ kapott a kérelmére és elnyerte „a Királyi Udvari Zenekar Compositeure” címet, mindenesetre valószínűleg ez a titulus is közrejátszott abban, hogy ezután a lipcsei konfliktusok is elsimultak.

A pályaműként beadott darab műfaját, a Kyriéből és Gloriából álló missa brevist Bach valószínűleg azért választotta, mert a lipcsei lutheránus és a drezdai katolikus szertartásokon egyaránt játszottak ehhez hasonló, latin nyelvű műveket. A darab – a célnak és az alkalomnak megfelelően – láthatóan nagyobb szabású és összetettebb, mint az 1730-as években komponált további négy Kyrie–Gloria mise; erre utal például az is, hogy a kórus a megszokott négy helyett öt szólamra oszlik. A Kyrie három tétele három különböző stílust mutat be: az első tétel (Kyrie I.) terjedelmes fúga, a második, a Christe szinte operai duett benyomását kelti, míg a harmadik (Kyrie II.) archaizáló, kontrapunktikus tétel, melyben a hangszerek az énekszólamokat duplázzák. A Gloria felépítése is gondos tervezésről árulkodik: négy kórusból (Gloria in excelsis / Et in terra pax, Gratias agimus tibi, Qui tollis peccata mundi, Cum spiritu sancto) és négy szólótételből áll.

Az áriákban mind az öt szólista bemutatkozhat, és az énekhanghoz mindig más-más szólóhangszer társul: a Laudamus te áriában a szopránhoz a hegedű, a Domine Deusban a másik szoprán és a tenor duettjéhez a fuvola, a Qui sedesben az althoz az oboa d’amore, a Quoniamban pedig a basszushoz a kürt. Bizonyára nem véletlen, hogy ilyen módon a zenekar összes hangszercsaládja képviselteti magát a szólókban.

J. S. BACH: H-MOLL MISE

5

6

A második rész, a Symbolum Nicenum címe a IV. században megfogalmazott niceai hitvallásra utal, és háromszor három, azaz kilenc részből álló szerkezete bámulatos formai felépítést mutat. A két nyitó- és a két zárótétel (Credo és Patrem omnipotentem – Confiteor és Et expecto) ellentétes karakterű és stílusú kóruspárt alkot: mindkét párból az első gregorián dallamon alapuló, régies stílusú motetta, a második pedig concertáló fúgatétel. Az egész Symbolumot keretező kórusokhoz szimmetrikusan egy-egy szólótétel kapcsolódik (Et in unum Dominum – szoprán- és altszóló, Et in Spiritum – basszusszóló), és ez a kétszer hármas egység öleli körül a három központi kórustételt, melyek a hitvallás szövegének leglényegesebb gondolatait jelenítik meg: a megtestesülést, a keresztre feszítést és a feltámadást (Et incarnatus est, Crucifixus, Et resurrexit).

A Symbolum Nicenum összeállítására a Kyrie–Gloria megkomponálása után körülbelül másfél évtizeddel, 1748/49-ben került sor. Nem tudunk olyan megrendelésről vagy egyéb kézzelfogható motivációról, amely a már régen megkomponált Missa kibővítésére ösztönözte volna a zeneszerzőt. Az autográf kézirat tanúsága szerint a legutolsó rész, amelyet Bach beillesztett a darabba, sőt talán az utolsó vokális tétel, amelyet halála előtt komponált, az Et incarnatus est. Eredetileg ugyanis ez a szövegrész még az előző tétel, az Et in unum Dominum zenéjére szólalt meg, és az utolsó változtatások egyike lehetett (valószínűleg már a teljes Symbolum elkészülte után), hogy Bach ennek a tételnek a szövegét átalakította, és az Et incarnatusra külön zenét komponált. Érdekes, hogy éppen az előbb említett, legkésőbb komponált Et incarnatus után elhangzó Crucifixus az egész mise legkorábbi része, ugyanis az 1714-ben keletkezett BWV 12-es kantáta (Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen) egyik tételén alapul. Ugyancsak korábban született kantátatételből származik a Patrem omnipotentem (BWV 171/1) és az Et expecto resurrectionem (BWV 120/2) is.

A Bach által harmadik résznek nevezett Sanctus és a negyedik részt alkotó további tételek (Osanna, Benedictus, Agnus Dei, Dona nobis pacem) végleges alakjukat szintén 1748/49-ben nyerték el, de mind korábbi zenékből származnak. A Sanctus első verzióját, melyben a szólambeosztás valamelyest más volt, Bach 1724 karácsonyára írta, az Osanna egy 1732-es világi kantátára vezethető vissza (BWV Anh. 11/1), az Agnus Dei egy 1725-ös kantátatételen alapszik, (BWV Anh. 196/3), míg a Benedictus eredetije feltehetőleg elveszett. A zárótétel, a Dona nobis pacem a Gloriából a Gratias agimus tibi ismétlése; a komponista ezzel is újabb zenei összefüggéseket alakított ki a művön belül, de elképzelhető, hogy a két tétel szövegének mély összefüggése miatt választotta ezt a megoldást.

Mai szemmel hajlamosak vagyunk a zenei kölcsönzést és az átdolgozást az eredeti kompozíciókhoz képest másodrendűnek tekinteni, ám a 18. században fel sem merült ez a rangsorolás, és bevett gyakorlatnak számított más szerzők darabjai vagy a saját kompozíciók művészi újragondolása. Sőt a neves Bach-kutató, Christoph Wolff azt is felveti, hogy Bach legjobb német nyelvű tételeit mentette át élete végén a h-moll misébe, mivel a latin nyelvű egyházi kompozíciót maradandóbbnak és univerzálisabbnak vélte a különböző divatok változásának kitett német műfajoknál.

A Nagy katolikus mise végső formája óriási dimenziói miatt szétfeszíti az egyházi liturgia kereteit – nem is tudunk olyan alkalomról, amelyen Bach előadásra szánhatta volna a művet. Igen valószínű, hogy a szerző életében csak a Kyrie–Gloria mise hangzott el: talán Lipcsében is előadták III. Ágost látogatásakor 1733-ban, de Drezdában (az itt fennmaradt szólamanyag és partitúra tanúsága szerint) szinte biztosan megszólalt.

A Symbolum Nicenum első előadását Carl Philipp Emanuel Bach szervezte meg 1786-ban Hamburgban, és a korabeli gyakorlatnak megfelelően az adott körülményekhez igazította a darabot: az addigra már feledésbe merült oboa d’amorékat könnyebben elérhető hangszerekkel helyettesítette, a Kyrie elé bevezetést komponált, apja időskori kézírásának nehezen olvasható szakaszait pedig saját megoldásaival pótolta. Mivel változtatásainak jó részét a birtokában lévő teljes autográf partitúrába vezette be, igencsak megnehezítette az utókor számára az eredeti, szerzői verzió visszaállítását. Ez az egyik fő oka, hogy az elmúlt húsz évben a h-moll mise négy kritikai kiadása látott napvilágot, melyek mindegyikében a Bach-kutatás és -interpretáció egy-egy jelentős alakja (Christoph Wolff, Joshua Rifkin, Uwe Wolf és Ulrich Leisinger) kísérelte meg Bach elképzeléseinek lehető legjobb rekonstruálását.

A 19. századi Bach-reneszánsz során – melynek egyik első mérföldköve 1829-ben Mendelssohn híres berlini Máté passió-előadása – a teljes h-moll mise megszólaltatására csak viszonylag későn került sor. Bach remekműve nyilvánosan több mint száz évvel a szerző halála után, 1859-ben hangzott el először Lipcsében, Karl Rieder vezényletével. Írta: Scholz Anna

J. S. BACH: H-MOLL MISE

7

8

Fotó © Lilac

Sunhae Im nemzetközi karrierje szülőhazája fővárosában, Szöulban, valamint Karlsruhéban végzett tanulmányai után indult. Repertoárja középpontjában a régizene áll: olyan jeles karmesterekkel koncertezett már, mint Philippe Herreweghe, William Christie, Frans Brüggen, Ton Koopman és René Jacobs.

Nemrég jelent meg első szólólemeze Orfeo[s] címmel, melyen olasz és francia kantátákat ad elő. Az idei évadban többek között Bach János passiójára készül az Akademie für Alte Musik Berlin szólistájaként, Mozart Szöktetés a szerájból című operájában pedig Blonde szerepét fogja megformálni a Salzburgi Mozart Héten.

Pintér Ágnes zenei pályája a Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdődött. Hárfatanulmányai mellett a budapesti Zeneakadémián karvezetésből is diplomát szerzett, majd Párizsban, a Sorbonne-on részesült posztgraduális zenetudományi képzésben. Énektudását Schultz Katalin, László Margit és Lax Éva irányításával csiszolta. 1995 óta a Purcell Kórus tagja és szólistája, és 1996 óta részt vesz a Corvina Consort munkájában, de énekesként és hárfásként más régizenei koncerteken is rendszeresen fellép. Számos 17–18. századi zenei kézirat közreadásában vett már részt. 2014 óta a Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnázium zeneelmélet-tanára.

Fotó © Bde Diesbach

Damien Guillon a Schola Cantorum Basiliensis és a Versailles-i Barokk Zenei Központ énekesiskolájának növendékeként kezdte pályafutását, és mára a világ egyik legkeresettebb kontratenorjaként szerepel első rangú régizene-együttesek és karmesterek (Collegium Vocale Gent, Ensemble Pygmalion, Netherlands Bach Society, Café Zimmermann, Bach Collegium Japan, illetve Philippe Herreweghe, William Christie, Paul McCreesh, Christophe Rousset, Hervé Niquet, Raphaël Pichon, Jordi Savall) partnereként.

2009-ben Le Banquet Céleste néven megalapította saját együttesét,és gyakran vállal karmesteri felkéréseket is.

Szigetvári Dávid a budapesti Zeneakadémián szerzett diplomát, és két jelentős versenyeredménnyel hívta fel magára a figyelmet: 2010-ben az Antonio Cesti Barokk Énekversenyen különdíjat nyert, 2012-ben pedig első helyen végzett a Lipcsei Bach Versenyen. Szoros kapcsolat fűzi a Purcell Kórushoz és az Orfeo Zenekarhoz, valamint a Savaria Barokk Zenekarhoz. Szerepelt a Magyar Állami Operaház több produkciójában (Così fan tutte, A kéjenc útja), és rendszeresen fellép a Budapesti Fesztiválzenekar szólistájaként. Több rangos fesztiválon (lipcsei Bachfest, Schleswig-Holstein Fesztivál, Innsbrucki Régizenei Hetek) is sikerrel szerepelt.

Peter Harvey neve bizonyára sok zenerajongó számára ismerősen cseng: az angol bariton évtizedek óta a régizenejátszás élvonalába tartozik. Száznál is több lemezfelvételén nyolc évszázad muzsikájából ad elő, de repertoárjának javát J. S. Bach, Händel és Purcell művei alkotják. Talán kevesebben tudják róla, hogy fiatalon Oxfordban francia és német szakon folytatott tanulmányokat; e nyelvek szeretete és magas szintű ismerete máig hozzájárul éneklése expresszivitásához. 2008-ban saját együttest alapított; a Magdalena Consort azóta elsősorban a barokk egyházi művek előadásával aratott sikereket.

Fotó © Nagy Attila, Müpa

Vashegyi György Liszt-díjas karmester a magyarországi historikus régizene-játék és -oktatás meghatározó alakja.

A Zeneakadémia karmesterképzőjének elvégzése után a Drezdai Régizenei Akadémián képezte tovább magát; emellett több alkalommal részt vett Helmuth Rilling és John Eliot Gardiner mesterkurzusain. A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar megalapítása óta elsősorban az ő közreműködésükkel hozott létre számtalan jelentős opera- és oratóriumprodukciót, de rendszeresen dolgozik más együttesek vendégkarmestereként is.

1992 óta a Zeneakadémia tanára, 2010-ben az ő vezetésével alakult meg az intézmény régizenei szakcsoportja. A Magyar Művészeti Akadémia elnöke.

J. S. BACH: H-MOLL MISE

9

10

A Purcell Kórust Vashegyi György a Dido és Aeneas koncertszerű előadására alapította 1990-ben, majd 1991-ben létrehozta az Orfeo Zenekart is, mely nevét Monteverdi L’Orfeójának első teljes hazai előadása után vette fel. E két együttes tagjai azóta Magyarország kiemelkedő régizene-játékosaivá váltak: repertoárjuk gerincét a Gesualdótól Mendelssohnig terjedő periódus zenéje alkotja. A zenekart és a kórust az utóbbi években olyan neves karmesterek is vezényelték itthon és külföldön, mint Helmuth Rilling, René Jacobs, Philippe Herreweghe és Fischer Ádám, Maasaki Suzuki és Andres Mustonen.

Az együttesek több világpremier-lemezfelvételt készítettek Mondonville, Rameau, Charpentier, Geist, Michael Haydn, Istvánffy, Kraus, Lickl, Manna, Méhul, Tartini és Tunder műveiből.

Vashegyi György, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Fotó © Nagy Attila, Müpa

Summary To hear the Mass in B minor by Johann Sebastian Bach (1685–1750) is to discover a wonderfully unified, symmetrical and, at the same time, dramatically vibrant musical work. This is exactly why it is difficult to imagine that the piece was written not over a single continuous and intensive creative period, but with gaps of more than two decades separating some of the passages.

The Kyrie and the Gloria were written in 1733, while Bach was applying for the Dresden post of court composer to Prince-Elector Augustus III of Saxony. The composer compiled the other parts of the monumental work in the final years of his life, in 1748/49. He created new movements but also drew from earlier works, incorporating some and adapting others. Most likely, the latest part of the mass to be written was the Et incarnatus in the Symbolum Nicenum (Nicene Creed), which was also probably the last vocal music that Bach ever composed. The earliest part of the entire piece is the Crucifixus, based on one of the movements from the 1714 cantata Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen (BWV 12).

In the course of the complex artistic work that went into the mass, Bach juxtaposed his vast palette of vocal music genres and styles against each other, setting them within a monumental whole. As part of this, he simultaneously took on both the centuries-old traditions of composing masses and – as his thorough and high-level elaboration of the movements attests – a summation of his own artistic achievements.

SUMMARY

11

FELFEDEZÉSEK

Miskolci Szimfonikus Zenekar

Közreműködik: Ke Ma, Szüts Apor Vezényel: Gál Tamás

2017. október 29.

Ke Ma Fotó © Anthony Tam

MINDENSZENTEK

Dvořák: Stabat Mater

Vezényel: Riccardo Frizza

2017. november 1.

Riccardo Frizza Fotó © Joan Tomás

RISING STARS

Pálfalvi Tamás – tombita

Közreműködik: Eloïse Bella Kohn – zongora, Gyulai Júlia – tánc

2017. november 3.

Tamás Pálfalvi Fotó © Dominik Odenkirchen

Kocsis Zoltánemlékkoncert

Közreműködik: Gyenyisz Kozsuhin – zongora, Nemzeti Filharmonikusok Vezényel: Hamar Zsolt, Dobszay Péter

2017. november 6.

Kocsis Zoltán Fotó © Kotschy Gábor, Müpa

Prunyi Ilona és kamarapartnerei

Hommage à Dohnányi 2017. november 9.

Prunyi Ilona Fotó © Posztós János, Müpa

FELFEDEZÉSEK

Kodály Filharmonikusok Debrecen

Közreműködik: Juhász István – tenorharsona, Veér Mátyás – basszusharsona Vezényel: Dobszay-Meskó Ilona

2017. november 19.

Dobszay-Meskó Ilona Fotó © Réthey-Prikkel Tamás

előzetes,

AJÁNLÓ

PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK

Csatlakozzon Ön is!

mupa.hu/husegprogram

Müpa élmény gombnyomásra

Kövessen minket közösségi csatornáinkon is:

mupa.hu

Stratégiai partnerünk:

Stratégiai médiapartnereink:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2017. október 16..

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!