FELFEDEZÉSEK
Miskolci Szimfonikus Zenekar
2017. október 29. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
Müpa élmény gombnyomásra
Kövessen minket közösségi csatornáinkon is:
mupa.hu
3
29 October 2017 Béla Bartók National Concert Hall
2017. október 29. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
DISCOVERIES FELFEDEZÉSEK Miskolc Symphony Orchestra Miskolci Szimfonikus Zenekar Featuring: Ke Ma, Apor Szüts – piano Conductor: Tamás Gál
Közreműködik: Ke Ma, Szüts Apor – zongora Vezényel: Gál Tamás
Beethoven: Leonora Overture No. 3, op. 72b
Beethoven: III. Leonóra-nyitány, op. 72b
Beethoven: Piano Concerto No. 1 in C major, op. 15 1. Allegro con brio 2. Largo 3. Rondo. Allegro scherzando
Beethoven: I. (C-dúr) zongoraverseny, op. 15 I. Allegro con brio II. Largo III. Rondo. Allegro scherzando
Beethoven: Piano Concerto No. 4 in G major, op. 58 1. Allegro moderato 2. Andante con moto 3. Rondo. Vivace
Beethoven: IV. (G-dúr) zongoraverseny, op. 58 I. Allegro moderato II. Andante con moto III. Rondo. Vivace
The English summary is on page 11.
4
Beethoven találta fel a munkát – a kortárs zeneszerző, Sári József fogalmazott így, arra utalva, hogy a komponálás a harmadik bécsi klasszikus mesternél vált alkalmi igények kielégítéséből a végső igazságok megfogalmazásának terepévé: korábban soha senki nem dolgozott annyit egy zenemű tökéletesítésén, mint Beethoven. Mindössze egyetlen operát írt, ahhoz viszont négyféle nyitányt. A Leonore, oder Der Triumph der ehelichen Liebe (Leonóra, avagy a hitvesi szeretet diadala) című darabot 1805-ben mutatták be, az akkori, első nyitány ma a kettes sorszámot viseli. A koncerten elhangzó harmadik az opera egy évvel későbbi produkciójához készült, a korábbi átdolgozásaként, tovább csiszolgatása eredményeként. Beethoven egy 1808-as, meghiúsult prágai bemutatóra írta a ma egyes számmal ismert nyitányt, amely egyszerű, kontrasztok nélküli, horribile dictu közepes kompozíció, és nagy részben különbözik a II. és III. Leonóra-nyitánytól. A teljes opera 1814-es, átdolgozott, véglegesnek tekintett változata ma Fidelio címmel ismert, ehhez készült a Fidelio-nyitány, amely viszont gyökeresen eltér az előzőektől. De hogy a zseniális III. Leonóra-nyitány se vesszen kárba, a Gustav Mahler által megteremtett hagyomány szerint azt a második felvonás két jelenete között szokták megszólaltatni. A II. és III. Leonóra-nyitány lassú bevezetésből és gyors szakaszból áll, valamint egyegy témát kiragadva előlegezi az opera főbb érzelmi vonulatait. A sötét tónusú bevezetésbe a férfi főszereplő, Florestan himnikus Asz-dúr áriájának dallama hoz fényt. Az operában ezt a dallamot „In des Lebens Frühlingstagen ist das Glück von mir geflohn!” (Az élet tavaszán elillant tőlem a boldogság) szöveggel énekli a bebörtönzött főhős. A nyitány gyors szakaszának pentaton hangkészletű főtémáját a vonósok mutatják be, majd ellentémaként ismét a Florestan-téma csendül fel. Különleges mozzanat a trombitafanfár, amely a szabadsághozó miniszter bejövetelét előlegezi a cselekmény végkifejletéből. A III. Leonóra-nyitány túllép a hagyományos felvezető zenék szerepén: a történetben testet öltő eszme esszenciáját foglalja magában, a később Liszt Ferenc által kikristályosított műfaj, a szimfonikus költemény tömörségével, költőiségével és láttató erejével. Nem véletlenül mondta róla Richard Wagner: „Nem nyitány a drámához, hanem maga a dráma.”
Az operaírás sokáig presztízskérdésnek számított a zeneszerzői pályán, az impreszszárió számára pedig kockázatos üzletnek. Rendkívül költséges műfaj lévén, már bizonyított művésznek kellett lenni ahhoz, hogy valakinek bemutassák zenés színpadi művét, de a könyörtelen kritikus – a közönség – még így is tönkretehetett egy előadást fütyülve és bekiabálva. A hangszeres zenében egyedülálló művekkel jelentkező Ludwig van Beethoven több mint tíz év bécsi tartózkodás után, harmincöt évesen jutott el ahhoz az újabb mérföldkőhöz, amelyet egy operabemutató jelentett. Huszonegy évesen határozott úgy, hogy otthagyja szülővárosát, Bonnt, s a bőkezű Ferdinand Ernst von Waldstein gróf pártfogását és ajánlását élvezve a kor zenefejedelménél, Joseph Haydnnál tökéletesíti tudását, valamint zeneszerző–zongoraművészként megalapozza hírnevét Bécsben. Komoly hátszelet jelentett az is, hogy fiatalember létére az udvari orgonista címet viselhette Ferenc császár nagybátyjának szolgálatában, így 1792. novemberi Bécsbe érkezésekor is. Beethoven eredetileg Mozarttól szeretett volna tanulni, de első bécsi útján, 1787-ben édesanyja halála miatt idő előtt haza kellett utaznia, öt évvel később pedig Mozart már nem élt. Waldstein gróf ezekkel a sorokkal bocsátotta el felfedezettjét Bonnból, 1792. október 29-ei keltezésű levelében: „Kedves Beethoven! Ön most rég áhított vágyát váltja valóra. Mozart géniusza még gyászol, siratja neveltjének halálát. A kimeríthetetlen Haydn útján menedékre talált ugyan, de igazi teendőre nem; Haydn útján még egyszer egyesülni vágyik valakivel. S ez az, amit Ön lankadatlan szorgalom árán megszerezhet: Mozart szellemét Haydn kezéből! Igaz barátja: Waldstein” – idézi Beethoven-monográfiájában Szabolcsi Bence. Beethoven azonban Haydnban, a tanárban mélységesen csalódott, ezért felkereste a császár szolgálatában álló két muzsikus tekintélyt, Albrechtsberger udvari orgonistát és Salieri korábbi udvari karmestert, aki nem sokkal azelőtt köszönt le posztjáról. Beethoven ügyes fogással továbbra is Haydn növendékének nevezte magát, de tehetsége mellett excentrikus, lázadó személyisége, nyers modora, szókimondása is összetéveszthetetlen színfoltjává tette a bécsi arisztokrácia körében. Többnyire szalonokban, kis létszámú hallgatóság előtt játszott, főleg szólóműveket, „specialitása” az improvizáció volt, akár helyben kapott téma szabad és virtuóz feldolgozásával, amely produkcióval rendre levette lábáról válogatott közönségét. A Párizsban és Londonban egész évadon át rendezett nagyszabású nyilvános koncertek műfaja Bécsben még nem honosodott meg, ezért itt különleges eseménynek számított, ha egy hangszeres vagy énekes szólista a kor legnagyobb befogadóképességű helyszínén, színházban léphetett fel. Beethoven életében Bécsbe érkezése után körülbelül két és fél évvel jött el a pillanat, amikor nagyközönség előtt is megmutathatta kivételes
FELFEDEZÉSEK
5
6
képességeit: 1789-ben befejezett, de ma kettes sorszámmal ismert zongoraversenyét, a B-dúr koncertet adta elő 1795. március 29-én a Burgtheaterben. Ezt követően nagyon gyorsan, még abban az évben, alig pár hónap alatt megírta a C-dúr zongoraversenyt, valószínűleg azért, hogy minél előbb ki tudjon állni újabb nagy volumenű kompozícióval. „Csak a bemutató előtt két nappal írta meg a Rondót [a mű harmadik tételét]. Abban az időben súlyos gyomorgörcsökkel küszködött, amelyek gyakran gyötörték. Gyógyszerekkel segítettem őt, ahogyan tudtam. Az előszobában négy másoló ült, hogy az elkészült partitúrarészeket szólamokba írják ki” – olvasható a zeneszerző barátja és titkára, Ferdinand Ries visszaemlékezéseiben. Erre a hangversenyre, a C-dúr zongoraverseny bemutatójára közvetlenül Beethoven huszonötödik születésnapja után, 1795. december 18-án került sor. Beethovennek ez valójában már harmadik kompozíciója volt a műfajban: első zongoraversenyét tizennégy esztendősen komponálta, Esz-dúr hangnemben, ennek azonban csupán a zongoraszólama maradt fent teljes egészében, zenekari kísérete csak töredékes formában, zongoraletétben. A szólóműveknél ugyan kevésbé, de a zenekarkíséretes zongoraversenyek is nyújtottak lehetőséget rögtönzésre; III., c-moll zongoraversenyét Beethoven állítólag lejegyzett szólózongora-szólam nélkül mutatta be. A művész számára kihívást, a közönség számára pedig valódi izgalmakat jelentő improvizáció fő terepét minden esetben az úgynevezett cadenza jelentette, amely hagyományosan a gyors tételek lezárása előtt kapott helyet. Ekkor a szólóhangszer magára marad, a művész pedig a tétel jól megismert témáit, motívumait dolgozza fel, alakítja át, kombinálja, variálja tetszése szerint. Ezt a részt természetesen nem kottából játszották, Beethoventől mégis több cadenza maradt fent kéziratban – valószínűleg a rögtönzésben kevésbé képzett előadók számára –, de ebben is egyre inkább a véglegest, a legjobbat kereste. Kezdetben csak vázlatokat írt, a későbbiekben már tisztázatokat, sőt utolsó, V. zongoraversenye cadenzáját hangról hangra megkomponálta, a kottában a később híressé vált figyelmeztetéssel: „Non si fa una cadenza, ma s’attacca subito il seguente” (Nem játszunk cadenzát, hanem az itt következő részre [a kiírt cadenzára] kell tovább menni). A C-dúr zongoraversenyhez három cadenza-kézirat is fennmaradt, Szüts Apor azonban a korabeli gyakorlat szellemében saját cadenzával adja elő a darabot, azzal, amellyel 2016-ban megnyerte a Beethoven Budán fesztivál Beethoven-cadenzaversenyét. Amíg maga adta elő műveit, például egy zongoraverseny zongoraszólamát, Beethoven megtehette, hogy saját szólamában nem rögzít mindent pontosan. Amikor azonban szóba került, hogy C-dúr zongoraversenye megjelenhet nyomtatásban, kikerülhetetlenné vált a véglegesítés és a végső döntések meghozatalának fáradságos munkafázisa.
A kotta a bemutató után hat évvel, alapos revideálást követően, 1801-ben látott napvilágot (előbb, mint a B-dúr versenymű, ezért cserélődött fel a két darab sorszáma). Ahogyan egyik korai zongoraszonátáját, Beethoven ezt is tanítványának, a bécsi Kärntnertor Színház igazgatója leányának, Anna Louise Barbara Odescalchi hercegnének, született Keglevich grófnőnek ajánlotta. A remekművek megszületésének hátterében álló arisztokrácia története máig megíratlan, pedig mecénások nélkül Beethoven aligha hozhatta volna létre azt az impozáns életművet, amelyet ránk hagyott. A G-dúr zongoraversenyt Rudolf főhercegnek ajánlotta, de a zártkörű bemutatót 1807 márciusában ugyanannak a Lobkowitz hercegnek a palotájában tartották, aki egy-két évvel korábban a forradalmian avantgárd Eroicaszimfónia premierjének is helyet és zenekart biztosított – erszényét sem kímélve. A sorban négyes számú versenymű nyilvános bemutatója másfél évvel később, 1808. december 22-én volt a Theater an der Wien falai közt, mai mércével monstre, de a korban nem szokatlan, négyórás műsor keretében, jégveremmé hűlt színházteremben. A közönség ekkor hallhatta először a Karfantáziát, az V. és VI. szimfóniát, valamint megszólaltak részletek a C-dúr miséből, továbbá elhangzott egy koncertária is. Beethoven fülbetegsége és halláskárosodása ekkorra már súlyos stádiumába jutott – a feljegyzések szerint mandulaolajjal kezelte a fülét –, de még ilyen egészségi állapotban is ő ült a zongoránál. Ez volt az utolsó hangverseny, amelyen szólistaként lépett fel zenekarral; V. zongoraversenyét, az Esz-dúrt már nem ő játszotta a két évvel későbbi premieren, azt követően pedig nem is írt több versenyművet. A Bécs és Beethoven életében is kiemelkedő jelentőségű szerzői est után néhány hónappal Lipcsében is elhangzott a G-dúr zongoraverseny – a helyi Allgemeine musikalische Zeitung kritikusa e szavakkal jellemezte a művet a hetilap 1809. május 17-ei számában: „a legcsodálatosabb, legegyénibb, legművészibb és legnehezebb mind közül, amit Beethoven valaha is írt”. Nem is igen adták elő ezután, mígnem Felix Mendelssohn újra műsorra nem tűzte Beethoven halála után kilenc évvel, 1836-ban, majd még számos alkalommal, mert mint egyik levelében fogalmazott: „ez az én csatalovam”. A mű stílusa és megkívánt játéktechnikája szorosan összefügg a zongora 19. század eleji átalakulásával, tökéletesedésével. A komponálás idején az akkori csúcsmodell felső regisztere magasabb hangokkal bővült, valamint hangosabb is lett azáltal, hogy egy-egy hanghoz–kalapácshoz már három húr tartozott. A pedálok segítségével lehetett szabályozni, hány húrt üssön meg a kalapács, ez egyúttal több hangszín kikeverését is lehetővé tette az előadó számára – Beethoven G-dúr zongoraversenyében ír először az új pedálmechanikára vonatkozó instrukciókat a partitúrába.
FELFEDEZÉSEK
7
8
A mű rendhagyó módon nem zenekari bevezetéssel kezdődik, hanem a szólóhangszer által bemutatott főtémával; hangszerelésbeli különlegessége pedig, hogy első tételében nem szerepel trombita és üstdob, a második tételből hiányoznak fúvósok, a teljes zenekar csak a fináléban szólal meg. A különleges atmoszférájú második tétel vélt jelentéséről Adolf Bernhard Marx 1859-ben megjelent Beethoven-életrajzában értekezik. Hiteles dokumentumokkal nem alátámasztott, de széles körben elterjedt értelmezése szerint a zongora dallamos szólama és a vonósok nyers, vad, majd a tétel végén megbékélő gesztusai Orfeusz alvilági jelenetét elevenítik fel, a hős dalnok és a fokozatosan megszelídülő fúriák párbeszédével. „Azért szeretem a G-dúr zongoraversenyt – mondja a mű ma esti szólistája, Ke Ma –, mert benne egészen más oldalát mutatja meg Beethoven, mint amelyet számos művében, például heroikus hangvételű darabjaiban kialakított magáról bennünk. Fénnyel és reménnyel teli alkotás, amelyben egyetlen katonaindulót sem hallunk! Hallottam róla egy érdekes anekdotát: amikor Clifford Curzon előjátszotta ezt a darabot Artur Schnabelnek, a 20. század legendás zongoraművészének, ő nem a nehéz szakaszokat, hanem kizárólag a nyitó G-dúr akkordokat gyakoroltatta vele. Én még sosem játszottam ezt a művet, a Miskolci Szimfonikus Zenekarral sem dolgoztam még együtt, ahogyan Magyarországon is most lépek először közönség elé – a produkció tehát minden szempontból friss, ennek minden izgalmával.” Írta: Várkonyi Tamás
9
Ke Ma 1994-ben született Kínában, jelenleg a londoni Royal Academy of Music hallgatója. Részt vett többek közt Angela Hewitt és Frankl Péter mesterkurzusain. Hazájában, Németországban és Nagy-Britanniában rangos versenyeken ért el előkelő helyezést, legutóbb a franciaországi Maisons-Laffitte nemzetközi zongoraversenyét nyerte meg. Szólistaként számos zenekari koncerten játszott már, s tevékenységében a kamarazene is hangsúlyos szerepet kap. Több szervezet segítette, illetve segíti ösztöndíjjal. Fotó © Anthony Tam
Szüts Apor szintén pályakezdő tehetség. 1993-ban született, a nagyközönség a Virtuózok televíziós tehetségkutató versenyen ismerhette meg 2014-ben mint Kecskés Balázs növendékét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről. Bár akkor zongoristaként mutatkozott be – dédapja Ungár Imre, a Zeneakadémia egykori neves professzora –, zeneszerzői tevékenységét is fontosnak tartja – operáját október elején mutatta be a debreceni Csokonai Színház. Fotó © Virtuózok
Gál Tamás 1960-ban született. 1988-tól két évtizeden át vezette a MÁV Szimfonikus Zenekart, valamint oktatott karmesterséget a Zeneakadémián, s számos magyar együttest dirigált rendszeresen a hazai zenei élet egyik aktív szereplőjeként. Nevéhez több kortárs mű bemutatója fűződik, s tanítványai a hazai és a nemzetközi karmesterversenyek sikeres szereplői, díjnyertesei. 2014 óta a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője. Liszt-díjas, Érdemes művész.
Fotó © Mudra László
10
A Miskolci Szimfonikus Zenekart, amely 1963. november 1-jén vált hivatásos együttessé, 1984-től 2014-ig Kovács László vezette. Az együttes kezdettől résztvevője a Müpa magyar zenekarokat felvonultató, Felfedezések elnevezésű sorozatának, évente több mint nyolcvan hazai és külföldi hangversenye mellett két saját szervezésű miskolci bérletsorozatot jegyez, s állandó fellépője a miskolci Bartók Plusz operafesztiválnak. Az élvonalbeli magyar művészeken kívül a zenekarral muzsikált többek közt Piotr Anderszewski, Shlomo Mintz, Lylia Zilberstein, Patricia Kopatchinskaja és Szergej Nakarjakov. Az első évtizedekben, Mura Péter vezetése idején Fischer Annie is gyakran szerepelt a zenekarral, amely Dohnányi Ernő, Hubay Jenő és Kodály Zoltán ritkán játszott darabjai mellett Weiner Leó szimfonikus műveit is lemezre vette.
Fotó © Pályi Zsófia, Müpa
Summary This evening in Müpa Budapest’s Discoveries series showcasing Hungarian orchestras sticks to works by Ludwig van Beethoven – with the “discovery” and novelty coming in the form of two astonishingly talented soloists at the start of their careers. Pianist Apor Szüts, the great-grandson of renowned former Franz Liszt Academy of Music professor Imre Ungár, caught the attention of the national audience when he appeared on one of Hungarian Television’s talent search programmes in 2014. Now 24 years old, Szüts is also active as a composer: he premièred his opera in early October and also won a competition requiring him to write a cadenza to Beethoven’s piano concertos. Ke Ma, one of China’s leading young pianists, is a student at the Royal Academy of Music in London who has achieved outstanding results at numerous competitions in her home country, as well as in Germany and the United Kingdom. A frequent soloist in orchestral concerts, she also places great emphasis on playing chamber music. Although it is rare to hear two concertos in one evening, tonight is a superb chance to contrast the young and mature faces of Beethoven. The style of his Piano Concerto No. 1 in C major, which he wrote to perform himself, continues down the well-worn path of the renowned Viennese Classical composers. This is understandable, as Beethoven was as yet a practically undiscovered talent. However, it is also true that several of the composer’s stylistic characteristics already appear in the work: the crass humour, the powerful gestures and the improvised “musing” on the instrument. The novelty will be having Szüts play the work with his own cadenza – just as its composer did in his own time. The Piano Concerto No. 4 in G major is already the work of a mature master reacting with sensitivity to the transformation of the piano that took place in the early 19th century, exploiting to the utmost the possibilities offered by the new model. It is a work that contradicts the stereotypical views of Beethoven’s music, as it lacks the character of heroic struggle, but instead is dominated by the lyrical and the poetic, which help to make this work one of the most uniquely lovable ones in the composer’s oeuvre. The conductor for the night, Liszt Award-winner and Artist of Merit Tamás Gál, has been the artistic director of the Miskolc Symphony Orchestra since 2014. The orchestra has been participating in Müpa Budapest’s Discoveries series since the beginning. In addition to giving more than 80 concerts in Hungary and abroad each year, it runs two subscription series of its own in Miskolc and is a permanent fixture at Miskolc’s Bartók Plus Opera Festival.
SUMMARY
11
MINDENSZENTEK
Dvořák: Stabat Mater
Vezényel: Riccardo Frizza
2017. november 1.
Riccardo Frizza Fotó © Joan Tomás
Herbert Blomstedt 90 – Leonidasz Kavakosz és a Lipcsei Gewandhaus Zenekara 2017. november 3. Herbert Blomstedt © Fotó © Martin U.K. Lengemann.
Kocsis Zoltánemlékkoncert
Közreműködik: Gyenyisz Kozsuhin, Bizják Dóra, Zentai Károly – zongora, Nemzeti Filharmonikusok Vezényel: Hamar Zsolt, Dobszay Péter
2017. november 6. Kocsis Zoltán Fotó © Kotschy Gábor, Müpa
MATINÉKONCERTEK
Énekeljen mindenki! Kodály: Háry János
Vezényel: Oberfrank Péter
2017. november 19. Oberfrank Péter
FELFEDEZÉSEK
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Közreműködik: Juhász István – tenorharsona, Veér Mátyás – basszusharsona Vezényel: Dobszay-Meskó Ilona
2017. november 19.
Dobszay-Meskó Ilona Fotó © Réthey-Prikkel Tamás
KODÁLY-ÜNNEPI HÉTVÉGE
Kodály-ünnepi koncert
Vezényel: Hamar Zsolt
2017. december 17.
Hamar Zsolt Fotó © MTI / Balogh Zoltán
előzetes,
AJÁNLÓ
Soron kívüli büféélmény az Átriumban Rendeljen előre, és fogyasszon a szünetben kényelmesen, sorban állás nélkül!
mupa.hu
Első látásra
Nem tudhatod, mi tetszene, amíg ki nem próbálod. Keresd az új részeket Facebookés YouTube-oldalunkon!
mupa.hu
Stratégiai partnerünk:
Stratégiai médiapartnereink:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2017. október 20. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!