„HOGY A MOZDULAT A ZENE SZINTJÉRE EMELKEDJEN”

A Seregi- és Harangozó-díjas Lukács András a Magyar Táncművészeti Egyetemen szerzett diplomát, táncművészi pályafutása 1998-ban a Magyar Nemzeti Balettnél indult, majd olyan együttesek tagja lett, mint a William Forsythe által vezetett Ballett Frankfurt, a Ballet de l’Opéra de Lyon, illetve a Wiener Staatsballett. Koreográfusi pályája táncművészi feladataival párhuzamosan haladt, munkáit számos hazai és külföldi színpadon követheti a közönség. A kétrészes est első fele, a Movements to Stravinsky eredetileg Bécsben született meg 2017-ben, és a Volksoperben tartott ősbemutató sikere nyomán a következő évadban már a Staatsoper színpadán volt látható. Lukács András koreográfus így mesélt a produkció keletkezéséről: „A Wiener Staatsballett igazgatója, Manuel Legris kért fel, hogy egy háromrészes Stravinskyesthez készítsek új koreográfiát. Ez egyszerre jelentett szabadságot és bizonyos fokú kötöttséget. Az est másik két pillére két fiatal koreográfus cselekményes balettje volt. Legris szabad kezet adott: bármit csinálhattam – Stravinsky zenéjére.” De vajon hogyan viszonyul a koreográfus Stravinsky muzsikájához? „Azzal természetesen tisztában voltam, hogy fantasztikus lehetőséget kaptam, mégis volt bennem félelem. Korábbi munkáim nem így készültek: én választottam zenét, témát, ráadásul be kell vallanom, hogy akkor még nem ismertem jól, talán nem is kedveltem annyira Stravinsky zenéjét. A kezdet nehéz volt: hónapokon át csak hallgattam a műveit, barátkoztam ezzel a nagyon komplex, különleges zenei világgal, és végül rá is leltem a kiindulópontra.”

Ez pedig a Stravinsky pályáján is fordulatot jelentő Pulcinella egyik epizódja lett. Az 1920-ban Párizsban bemutatott neoklasszikus balett látványvilágát annak idején Pablo Picasso tervezte, és az ősbemutató talán soha nem jött volna létre, ha az Orosz Balettet vezető Szergej Gyagilev nem ad Stravinsky kezébe néhány 18. századi művet, köztük Pergolesi munkáit. A commedia dell’arte egyik jellegzetes figurája, a kétarcú, mindig csupa meglepetés Pulcinella lett a később Stravinsky által kamarazenekari szvit formájában is feldolgozott mű központi alakja. Lukács András számára a Pulcinella jól ismert, édes-bús Serenatája jelentette a központi magot, de a darabból más részletek is felhangzanak. A folytatás pedig szinte magától jött: „Stravinsky Apollon musagète-jére George Balanchine készített emblematikus koreográfiát, a művet záró Apothéose nagyon is illik a Pulcinellához. Ahogy a Les cinq doigts című, 1921-es zongoradarab is, de tény, hogy a Pulcinella vezérmotívumként húzódik végig a darabon.” Korábbi műveiben a koreográfus más jellegű zenéket használt: Philip Glass, Michael Nyman vagy akár Max Richter kompozíciói közelebb állnak hozzá, de a Pulcinella esetében a melódiák szépsége teljesen levette a lábáról. „Azt hiszem, Stravinsky olyan szerző, akit nagyon sokat kell hallgatni ahhoz, hogy a valódi szépségét felfedezzük. Én rajongok a szép zenékért: tudom, hogy ez erősen szubjektív fogalom, és véletlenül sem a könnyen emészthető zenékre gondolok, inkább olyan muzsikára, amelyet hallgatva a néző el tudja engedni mindazt, ami az előadás előtt és után körbeveszi a világban.”

Korábbi műveihez hasonlóan Lukács András most sem csupán koreográfusként jegyzi az előadást: „Amikor a zene megvan, azonnal elkezdek dolgozni a színpadi világon, a jelmezeken és a világításon. Bár vannak segítőim, az alapötlet mindig hozzám kötődik. A Movements to Stravinsky esetében erősen orientáltak a hívószavak: a commedia dell’arte, a reneszánsz világa. Hatalmas körgallérokat láttam a táncosokon, akik teljesen üres, koncentrált nézői figyelmet lehetővé tevő térben táncoltak. A célom, hogy a koreográfia és a zene együtt formáljon meg, hozzon létre egyetlen képet. Ha úgy tetszik, a mozdulatokat a zene szintjére akarom emelni.”

A Movements to Stravinsky cselekmény nélküli balett: „Egy gyönyörű mozgású táncost egy üres színpadon nézni önmagában felemelő élmény – magyarázta Lukács András, amikor arról kérdeztem, milyen tanácsot ad leendő nézőinek. – A megoldást mindig szeretem a közönségre bízni. Sok koreográfus kollégám a szűk értelemben vett jelenünkkel dolgozik, arról beszél a tánc nyelvén, milyen világban élünk, és én is nagyon fontosnak tartom ezt az irányt. Ugyanakkor a letisztult, esztétikus, a szemnek és az agynak egyaránt kellemes látványvilágú és gondolatiságú balettnek is kell hogy legyen helye. A mi művészetünk nagyon szubjektív, a néző annyit visz magával egy-egy előadásból, amennyire aznap szüksége van. Hiszek abban, hogy akármilyen nehéz körülmények között alkotunk is, a tiszta szépség és az esztétikum olyan fogalmak, amelyekre mindannyiunknak szükségünk van.” Ahogy annak idején Bécsben, úgy a budapesti előadáson is cselekményes balett társaságában látható a Movements to Stravinsky. „Meglepően hangozhat, de a cselekmény nélküli, neoklaszszikus balett Bécsben nagyon is megtalálta a helyét a két, meglehetősen extrém megoldásokkal is operáló, narratív táncelőadás között. Arra számítok, hogy itt is hasonlóan pozitív reakciók érkeznek majd: hiszem, hogy az ellentétek vonzzák egymást.”

A Győri Balett táncművészeivel Lukács András rendkívül elégedett: „Nagyon magas technikai színvonalon működő együttesről beszélünk, sok új, fiatal taggal, akik nyitottak a változatos táncstílusokra: nálam a tütü, a spicc és a modern tánc is szerepel. A bécsi ősbemutató szereposztásához hasonló kvalitású táncosokra leltem Győrben, nagy élmény volt látni, ahogy a próbákon a saját egyéniségükre formálták ugyanazokat a mozdulatokat. Én a klasszikus balett felől érkeztem a modern tánc felé, színpadi világom és koreográfusi táncnyelvezetem talán ezért jelent nagyobb kihívást a művészeknek.”