Müpa Műsorfüzet - Kristīne Opolais áriaestje (2022. feburár 7.)

2022. FEBRUÁR 7.

KRISTĪNE OPOLAIS ÁRIAESTJE mupa.hu

7 February 2022 Béla Bartók National Concert Hall

KRISTĪNE OPOLAIS SINGS ARIAS Featuring: Teodor Ilincăi – tenor Hungarian State Opera Orchestra Conductor: Asher Fisch Puccini: Madama Butterfly – Intermezzo Cilea: Adriana Lecouvreur – “Io son l’umile ancella” (Adriana’s aria from Act 1) Cilea: Adriana Lecouvreur – Intermezzo Cilea: Adriana Lecouvreur – “L’anima ho stanca” (Maurizio’s aria from Act 2) Cilea: Adriana Lecouvreur – “Adriana! Maurizio!” (Adriana and Maurizio’s duet from Act 1) Verdi: I vespri siciliani – overture Verdi: Macbeth – “O figli, o figli miei… Ah, la paterna mano” (Macduff’s recitative and aria from Act 4) Verdi: La forza del destino – “Pace, pace, mio Dio” (Leonora’s aria from Act 4) Mascagni: Cavalleria rusticana – Intermezzo Mascagni: Cavalleria rusticana – “Mamma, quel vino è generoso” (Turiddu’s farewell to his mother) Cilea: Adriana Lecouvreur – “Poveri fiori” (Adriana’s aria from Act 4) Giordano: Fedora – Intermezzo Cilea: Adriana Lecouvreur – “No, la mia fronte” (Adriana and Maurizio’s duet from Act 4) Puccini: Manon Lescaut – “Donna non vidi mai” (Des Grieux’s aria from Act 1) Puccini: Manon Lescaut – Intermezzo Puccini: Tosca – “Vissi d’arte” (Tosca’s prayer from Act 2) Puccini: Madama Butterfly – “Addio, fiorito asil” (Pinkerton’s aria from Act 3) Puccini: Madama Butterfly – “Un bel dì vedremo” (Cio-Cio-san’s aria from Act 2) The English summary is on page 9.

2

2022. február 7.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

KRISTĪNE OPOLAIS ÁRIAESTJE Közreműködik: Teodor Ilincăi – tenor a Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Asher Fisch Puccini: Pillangókisasszony – Intermezzo Cilea: Adriana Lecouvreur – „Io son l’umile ancella” (Adriana áriája, I. felvonás) Cilea: Adriana Lecouvreur – Intermezzo Cilea: Adriana Lecouvreur – „L’anima ho stanca” (Maurizio áriája, II. felvonás) Cilea: Adriana Lecouvreur – „Adriana! Maurizio!” (Adriana és Maurizio kettőse, I. felvonás) Verdi: A szicíliai vecsernye – nyitány Verdi: Macbeth – „O figli, o figli miei… Ah, la paterna mano” (Macduff recitativója és áriája, IV. felvonás) Verdi: A végzet hatalma – „Pace, pace, mio Dio” (Leonora áriája, IV. felvonás) Mascagni: Parasztbecsület – Intermezzo Mascagni: Parasztbecsület – „Mamma, quel vino è generoso” (Turiddu búcsúja anyjától) Cilea: Adriana Lecouvreur – „Poveri fiori” (Adriana áriája, IV. felvonás) Giordano: Fedora – Intermezzo Cilea: Adriana Lecouvreur – „No, la mia fronte” (Adriana és Maurizio kettőse, IV. felvonás) Puccini: Manon Lescaut – „Donna non vidi mai” (Des Grieux áriája, I. felvonás) Puccini: Manon Lescaut – Intermezzo Puccini: Tosca – „Vissi d’arte” (Tosca imája, II. felvonás) Puccini: Pillangókisasszony – „Addio, fiorito asil” (Pinkerton áriája, III. felvonás) Puccini: Pillangókisasszony – „Un bel dì vedremo” (Cso-cso-szán áriája, II. felvonás)

3

Eredetileg meg sem fordult a fejében, hogy az opera-énekesnői pályára lépjen – a Kristīne Opolaisról szóló írások első bekezdésében rendszerint ott találjuk ennek az életrajzi ténynek az említését, és ezt a megoldást korántsem csupán a meghökkentő felütés kijátszásának újságírói vágya menti-magyarázza. A Budapesten ma este debütáló nagyszerű lett szopránról valóban elárul valami fontosat az, hogy kamaszlány korában a pop- és rockslágerek megszólaltatása, illetve a (film)színésznői álmok sokkal inkább foglalkoztatták, mint az opera világa. Ahogyan az is, hogy a karizmatikus női előadóművészek, mint Tina Turner vagy Madonna, már ekkor is példaképül szolgáltak az északi háborúk országútján fekvő kisváros, Rēzekne szülötte számára. Aki ha nem is lelkesen, de végül engedett anyja nyomatékos kérésének, s rendszeresen bebuszozott Rigába, hogy ott énekleckéket vegyen: a hangjának volumenére és kifejezőerejére való rácsodálkozás pedig kevéssel utóbb meghozta Opolais személyes elköteleződését is a meghódítandó operai szólamok iránt. Azt azonban immár ünnepelt dívaként is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az opera közegében is mindenekelőtt színésznőFotó © Tatyana Vlasova ként tekint önmagára: „Számomra egyáltalán nem az a fontos, hogy szép hangokat adjak ki magamból. Nem a hangom vezérel, az csupán része mindenkori produkciómnak. Elsősorban színésznő vagyok, és csak azután szoprán.”

Opolais persze nyugodt szívvel állíthat fel ilyen sorrendet, hiszen árnyalatokban gazdag, bársonyos hangjának méltatását – méghozzá zajos és jószerint egyöntetű méltatását – mások, vagyis a kritikusok, a kollégák és a rajongók elvégzik helyette. Igaz, amikor huszonkét esztendős korában, 2001-ben bekerült a Lett Nemzeti Opera társulatába, csupán a kórusban jutott számára hely, ám hamarosan mások is felismerték azt, amit a fiatal énekesnő akkor már tudott: neki szólistaként, elöl és középen kell szerepelnie. Az egyik legelső ezek sorában az az Andris Nelsons volt, aki 2003-ban lett a rigai operatársulat vezető karmestere, s aki utóbb majd’ másfél évtizeden át Opolais életének társa volt.

4

Az énekesnői, helyesebben az énekes színésznői pályafutás 2006-ban emelkedett nemzetközi szintre egy ma este is megidézendő nagy szerep révén: Toscaként a berlini Staatsoper produkciójában. A következő évben ugyanitt egy Prokofjev-opera, A játékos női főszerepében (Pauline) lépett fel Daniel Barenboim vezényletével, s 2008-ban a milánói Scalába is ezzel a szerepével jutott el. Ettől kezdve sorjáztak a fontos debütálások: Bécs, Salzburg, valamint München, ahol a Ruszalka címszerepében mutatkozott be 2010 őszén. Ez a Martin Kušej által rendezett produkció s benne Opolais dekorativitása és komplex művészi teljesítménye hatalmas feltűnést keltett, amire olyan pályatársnő kínálhat számunkra tanúbizonyságot, mint Renée Fleming. Dvořák vízitündérének korábbi emblematikus megformálója így idézte vissza első találkozását Opolais Ruszalka-alakításával: „Semmit sem tudtam róla, de rögtön lenyűgözött. Csodálatos színésznő, akinek az opera első felében olyan fehér és nedves neglizsében kellett játszania, hogy az már szinte vizespóló-versenyre emlékeztetett. Így kellett elénekelnie az opera díszét, Ruszalka dalát a Holdhoz is. [...] Új előadói stílust képvisel: totális előadóművész. Akár az olimpián a sportolók: ha ott arra van szükség, hogy még egy fordulatot hozzátegyenek az ugrásukhoz, ők megteszik.” „Puccini a véremben van, Dvořák pedig a lelkemben” – fogalmazta meg érzéseit egy interjúban Kristīne Opolais, s ez a talán túlságosan is frappáns mondat azóta is kitart a művésznő mellett. Ami persze újra csak érthető, hiszen a 2010-es években a nemzetközi operavilág – Ruszalka mellett – legfőképp Puccini-hősnőként ünnepelte őt: mint Mimit, Cso-cso-szánt, Toscát, Manont és mint – Renata Scotto felvételeinek ihletését őszintén megvalló – Angelica nővért. Vagy mint A fecske Magdáját, elvégre 2013-ban e szerepben debütált a New York-i Metropolitan Opera színpadán, s az egyik mérvadó kritika így méltatta bemutatkozását: „A sztárok aurája veszi körül, ami kiköveteli a közönség figyelmét és rokonszenvét. Olyan előadóművész, aki előtt hatalmas jövő áll. New York szerencsés lesz, ha sikerül megszereznie.”

Hogy mekkora szerencséje is volt New Yorknak vele – és viszont, az a legemlékezetesebb módon 2014 áprilisában vált nyilvánvalóvá. Ekkor ugyanis a Pillangókisasszony címszerepében aratott hatalmas sikerét követően, másnap kora reggel a Metet irányító Peter Gelb telefonja ébresztette azzal a kéréssel, hogy mentse meg beugrásával az aznap kora délutáni Bohéméletvilágközvetítést. Az első határozott nem után a hivatott Puccini-szoprán mégiscsak ráállt e kérés teljesítésére, s mivel Mimit addig nem játszotta New Yorkban, tizennyolc órán belül két főszerepben is debütálhatott a Met színpadán. Persze korántsem minden félsz és lámpaláz nélkül, hiszen ahogy utóbb visszaidézte e beugrást, „soha nem féltem még annyira, mint amikor azon a reggelen besétáltam az operaházba. Rettenetes volt. A szöveg egyetlen sorára sem emlékeztem, mielőtt belekezdtem, sokkos állapotban voltam, hogy belementem. Kiléptem a színpadra, kinyitottam a számat, és szerencsére kijött. [...] Az aznap reggeli döntésem óriási lökést adott a karrieremnek – mindent megváltoztatott. Abban a pillanatban születtem meg, és onnantól kezdve elárasztottak az ajánlatok. Kockázat nélkül nincs nyereség.”

5

Valóban, Opolais azóta csak még keresettebb lett világszerte: Ruszalka és a Puccini-főszerepek mellett mint Adriana Lecouvreur, Tatjána vagy a Titus kegyelme Vitelliája is. S ahogyan arról legutóbbi interjúiban rendre említést tett, egyre közelebb érzi magát a Verdi-szerepekhez is, s ez a közeledés, úgy lehet, új szakaszt jelezhet már eddig is imponáló pályafutásában.

Habár Francesco Cileát (1866–1950) méltánytalanság lenne egyoperás szerzőnek nevezni, életművének legismertebb és szinte egyedül játszott zenés színpadi alkotása mégis az Adriana Lecouvreur. Az 1902-ben bemutatott operából hat részlet is felhangzik a ma esti koncert programján. A mű címszerepe az erős színpadi kisugárzással rendelkező szoprán dívák nagy és mutatós jutalomjátéka, s jórészt épp ez a jellegzetesség biztosít tartós helyet a nemzetközi repertoáron Cilea operájának. Az 1692-ben egy mosónő és egy részeges kalapkészítő gyermekeként világra jött Adrienne Couvreur, aki utóbb vezetékneve elejére tapasztotta a nemességet sejtető Le szótagot, a párizsi Comédie-Française ünnepelt és merészen újító játékstílusú tragikája volt. Csodálói közé tartozott a filozófus Voltaire is, míg Lecouvreur kisasszony szerelmi életének legnevezetesebb szereplője az a Szász Móric volt, aki a XVIII. század egyik híres hadvezérének és örök nyughatatlanjának számított. Amikor a nagy színésznő 1730-ban elhunyt, halála főként azért vált szenzációvá, mert testét nem temethették megszentelt földbe – ez idő tájt ugyanis a színészek és színésznők csak akkor számíthattak egyházi temetésre, ha utolsó gyónásukban elhatárolódtak erkölcstelennek bélyegzett mesterségüktől. Később elterjedt a szóbeszéd, amely gyilkosságnak, egy szerelmi rivális bosszújának állította be Adrienne halálát. Így jutott el a történet 120 év múltán Eugène Scribe és Ernest Legouvé könnyfakasztó tragédiájába, s újabb bő fél évszázaddal később Cilea operájába is. Ebben az operában nemcsak a szerelmi romantika, a szövevényes intrika és a háromszögdráma, no meg a színházi kulisszák közé való betekintés számára nyílt tér, de a darab fölkínálta a mindenkori díváknak azt a hálás lehetőséget is, hogy reflexív önarcképként mutassák fel a címszerepet. Kezdve mindjárt a mai programban is szereplő, első felvonásbeli bemutatkozó áriával, amely szövegpróba közepette lépteti elénk a nagy tragikát, ajkán a művészi alázatot tanúsító kezdősorral: „Io son l’umile ancella del genio creator – A teremtő géniusz alázatos szolgálója vagyok”. Cilea e művét gyakran verista operának nevezik, ami e kategória képlékenységét bizonyítja, hiszen az Adriana Lecouvreur végén ott találjuk az operairodalom egyik legextrémebb halálnemét is: az ibolyacsokor általi megmérgezést.

Az Adriana Lecouvreur kapcsán említett énekesnői önportréjelleg persze legalább ennyire ráillik Giacomo Puccini (1858–1924) Toscájára is. Ezt pedig stílszerűen akár Kristīne Opolais példájával is igazolhatjuk, ő ugyanis több interjújában is felvállalta az 1900-ban bemutatott opera – köztudottan ugyancsak színpadi hivatást űző – hősnőjével való lelki rokonságát. Egy helyütt így nyilatkozott e tárgyról és egyúttal a maga szerepformálási módszeréről: „Tosca szerepének

6

minden részletéhez képes vagyok személyesen kapcsolódni, s egészében imádom őt. Vannak, akik azt mondják, ha igazán szerelmes vagy valakibe, akkor nem vagy féltékeny – de én épp ellenkezőleg vagyok ezzel. Toscát erősen meghatározza a féltékenysége, és ehhez minden joga megvan. Teljesen megértem a szenvedélyét és a szerelemféltését. [...] A metódusom az, hogy mindez velem történik. Nem Kristīne vagyok, hanem Tosca, s mindent teljességgel átérzek, amin csak keresztülmegy. Éreznem kell a fájdalmat, hogy megértsem a problémát.”

Hasonlóan erős és meghitt kötődést említhetünk a programban megidézett két további Puccinihősnő és -opera, a Manon Lescaut (1893) és a Pillangókisasszony (1904), s egyáltalán Giacomo Puccini egész operaművészete kapcsán is. Kezdve azon, hogy a még tinédzser Opolais egy Puccini-részletet, az „O mio babbino caro” kezdetű Lauretta-áriát (Gianni Schicchi) énekelve érzett rá legelőször a maga különleges operai készségére és késztetésére, s folytatva azokkal a visszatérő mondatokkal, mindig másként, de egybehangzóan megfogalmazott vallomásokkal, amelyekkel a művésznő személyes Puccini-érzékenységét jellemzi: „Puccini szeret engem, a zenéje fölszabadít, és amint csak meghallom, az egész bensőm reagál rá.”

A koncert programján három részlettel, egy tenorária (Macbeth) és A szicíliai vecsernye megunhatatlan nyitánya mellett A végzet hatalma Leonora-áriájával képviselt Giuseppe Verdi (1813–1901) egyelőre jóval kisebb helyet foglal el Opolais repertoárján. Igaz, pályakezdő éveiben Rigában már énekelte az Aida címszerepét, s hogy a helyzet változóban van, azt jól jelzi a tény, hogy naptárában már szerepel egy sorozat Don Carlos-előadás is: idén júniusban Wrocławban, a pesti Operából is ismerős Michał Znaniecki új rendezésében. Ahogy arról több interjúban is beszélt, immár késznek érzi magát a nagyobb fegyelmet és kikezdhetetlen technikát igénylő Verdi-szólamokra, melyek közül legjobban a Desdemonáéra vágyik. A műsoron most a másik emblematikus Verdi-féle angyalalak, Leonora szólamának megrendítő részlete („Pace, pace, mio Dio”), hangzik majd fel, mely évek óta ott szerepel az énekesnő áriaestjeinek programján. Írta: László Ferenc

7

Fotó ©

Fotó © Nik Babic

Fotó © Jean-Baptiste Millot

Fotó © Emmer László

8

A román tenor, Teodor Ilincăi huszonhárom esztendős korában a bölcsészet és a zenetudomány felől érkezett az opera világába, s hamar kiemelkedett a bukaresti Román Nemzeti Opera kórusából. Így alig három évvel később, 2009-ben már nemzetközi debütálására is sor került: Hamburgban énekelte Macduff – áriájával a ma esti koncert programján is megidézendő – szerepét Verdi Macbethjében. Még ugyanebben az évben a Bécsi Állami Operaház és a londoni Covent Garden közönsége előtt is bemutatkozott, s azóta a Puccini- és a verista tenorszerepek keresett megformálója Európa-szerte. Az elmúlt évek során Budapesten is két Puccini-operában, Pinkerton és Rodolfo szerepében ismerkedhettünk meg remek hangjával és rokonszenves színpadi kisugárzásával.

Az izraeli születésű Asher Fisch Daniel Barenboim asszisztenseként kezdte meg pályafutását a berlini Staatsoperben, utóbb olyan rangos operaházakban mutatkozott be nagy sikerrel, mint a New York-i Metropolitan, a milánói Scala, a londoni Covent Garden vagy a drezdai Semperoper, s koncertezett többek között a Berlini Filharmonikusok együttesével és a Londoni Szimfonikus Zenekarral is. Az imponálóan széles repertoárral rendelkező dirigens 1995 és 2000 között zeneigazgatóként irányította a bécsi Volksopert, illetve 1998 és 2008 között az Izraeli Opera együttesét, 2007-től 2013-ig pedig a Seattle-i Opera első vendégkarmestereként tevékenykedett. Fisch jelenleg a Nyugat-Ausztráliai Szimfonikus Zenekar első karmestere.

A Magyar Állami Operaház Zenekarának jogelődje idősebb, mint maga az operaház, hiszen a Pesti Magyar Színház (később Nemzeti Színház) operajátszó együttesét 1838-ban szervezte meg Erkel Ferenc. 1853-tól a zenekar önálló koncerteket is adott, megteremtve ezzel – Budapesti Filharmóniai Társaság néven – az ország első hangversenyzenekarát. Az Erkelt követő zeneigazgatók és főzeneigazgatók között volt Gustav Mahler, Ferencsik János, Medveczky Ádám és Kovács János, de dolgozott a muzsikusokkal Egisto Tango, Sergio Failoni, Otto Klemperer, Lukács Ervin, Erdélyi Miklós és Lukács Miklós is. A zenekart 2016 óta Kocsár Balázs vezeti.

SUMMARY The world-famous Latvian soprano Kristīne Opolais originally felt little inclination toward singing opera: as a teenager, she would have preferred to become a film star or rock singer, but the voice studies she started at her mother’s behest would eventually bring about a realisation that altered her destiny. While practising a Puccini aria (“O mio babbino caro”), it dawned on her how much volume and expressiveness her voice possessed, and this is what led to her commitment to fashion herself into one of the top Puccini singers of our time – albeit one who sees herself first and foremost as an actress working in the medium of opera, and one whose complex dramatic talents even the critics rarely find adequate praise for.

The artist, who sang and portrayed the title role of Madama Butterfly at the Metropolitan Opera in the spring of 2014 and then substituted less than 18 hours later as a sensational Mimì to save a global broadcast of La bohème, will now bring three of the Puccini roles that are so dear to her heart to her Budapest debut. Just as she will also evoke yet another emblematic role that, like Tosca, also offers the diva the opportunity for a reflexive self-portrait: Cilea’s Adriana Lecouvreur. And as Opolais has indicated that she is developing a greater affinity for the roles of Verdi, we will also get to witness this vivid emerging enrichment of her repertoire in the form of Leonora’s famous aria “Pace, pace, mio Dio” from La forza del destino.

The artist’s partner will be Romania’s Teodor Ilincăi, who has been much sought after across Europe in the Puccini and Verismo tenor roles since his international debut in 2009. Taking the podium in front of the Hungarian State Opera Orchestra for this aria concert will be the Israeli-born Asher Fisch. A conductor with an impressively wide repertoire, he has participated in opera productions at the Metropolitan Opera in New York, La Scala in Milan, London’s Covent Garden and the Dresden Semperoper, among many other venues, and performed concerts with the Berlin Philharmonic and the London Symphony Orchestra, alongside other ensembles.

9

ELŐZETES AJÁNLÓ

2022. március 2.

RÉGIZENE FESZTIVÁL

BARÁTH EMŐKE ÉS AZ ENSEMBLE ARTASERSE: KETTŐSSÉG Vezényel: Philippe Jaroussky

Philippe Jaroussky és Baráth Emőke Fotó © Erato, Warner Classics

2022. március 4.

RÉGIZENE FESZTIVÁL

ROLANDO VILLAZÓN ÉS AZ ENSEMBLE L’ARPEGGIATA Koncepció, műsorösszeállítás, átiratok és zenei vezetés: Christina Pluhar

Rolando Villazón Fotó © Harald Hoffmann, DG

2022. március 9.

RÉGIZENE FESZTIVÁL

CHERUBINI: LES ABENCÉRAGES KONCERTSZERŰ ELŐADÁS

Douglas Williams Fotó © Juan Camilo Roa

Szereplők: Anaïs Constans, Edgaras Montvidas, Thomas Dolié, Artavazd Sargsyan, Philippe-Nicolas Martin, Tomislav Lavoie, Douglas Williams, Najbauer Lóránt, Kalafszky Adriána Közreműködik: Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György

2022. március 10.

FELFEDEZÉSEK

SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR Közreműködik: Luis Aracama – cselló, Vida Monika Ruth – zongora Vezényel: Thomas Kornél Vida Monika Ruth Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

2022. március 13.

RÉGIZENE FESZTIVÁL

LULLY-MOLIÈRE: A KÉNYTELEN HÁZASSÁG SZCENÍROZOTT ELŐADÁS

Közreműködik: Lucie Edel – mezzoszoprán, Yannis François – basszus, Les Malins Plaisirs Színtársulat, L’Eventail Tánctársulat, Le Concert Spirituel Művészeti vezető: Marie-Geneviève Massé Koncertmester: Olivier Briand Vezényel: Hervé Niquet Rendező: Vincent Tavernier

Hervé Niquet Fotó © Eric Manas

2022. március 14.

CHICK COREA: CONCERTO FOR TRIO – PREMIER

JOHN PATITUCCI, DAVE WECKL, SZABÓ DÁNIEL, BEKA GOCHIASHVILI, GADI LEHAVI Chick Corea Fotó © Toshi Sakurai

Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Központi információ: Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu Nyitvatartás Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon.

Címlapfotó: @ Tatyana Vlasova A szerkesztés lezárult: 2022. február 1.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Stratégiai partnerünk:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

mupa.hu