Cantabile

Mr. Enthusiasm, vagyis Mister Lelkesedés – így nevezte el két és fél évtizeddel ezelőtt portrécikkében a brit The Telegraph Wayne Marshallt, aki zongoristaként és orgonaművészként, de karmesterként és az improvizáció mestereként is mindig teljes intenzitással van jelen a koncertdobogón, s lelkesült elragadtatottsága rendszerint muzsikustársaira és közönségére is átragad. „Living in fortissimo” – fogalmazott egyik interjújában a mai este főszereplője, és a zenei szakszó ezúttal természetesen nem az előadásmód megemelt hangerejére, hanem a művészi aktivitás és jelenlét kimeríthetetlennek tetsző energiájára, határvonalakat és konvenciókat nem respektáló szenvedélyességére vonatkozik. Az 1961-ben az angliai Oldhamben, barbadosi származású szülők gyermekeként világra jött Wayne Marshall Manchesterben, majd a londoni Royal College of Music, illetve az azóta már egyetemként működő bécsi Hochschule für Musik falai között végezte Fotó © Edgard Brambi zenei tanulmányait. A sokirányú érdeklődés már a kezdetek kezdetén meghatározta majdani pályáját, elindítva őt a beskatulyázhatatlanság oly sokak által irigyelt, ám mi tagadás, sokszor gyanúval szemlélt polca felé.

Háromévesen kezdett el zongorán játszani, és szinte ugyanekkor ejtette legelőször ámulatba őt a vasárnapi istentiszteletek számára legnagyobb csodája, az orgona is. „Nagyon nehéz volt elszakítani az orgonától, ha egyszer végre odajutottam hozzá” – emlékezett vissza a hangszer hangjának és fizikai valójának elemi hatására Marshall. A liturgiák muzsikája és a komolyzene nyomában, de még ugyancsak jóval a felnőtté válás folyamatának lezárulta előtt fedezte fel a jazz világát, valamint a művészetfelfogásában olyannyira fontos szerephez jutó zeneszerző, a maga helyét a jazz és a komolyzene érintkezési felületén meglelő George Gershwin példáját is. (Wayne Marshall azóta is Gershwin egyik legelkötelezettebb jelenkori interpretátorának tekinthető, aki, miután 1986-ban Simon Rattle asszisztenseként közreműködhetett a darab glyndebourne-i előadás-sorozatának létrejöttében, világszerte maga is sok helyütt vezényelte a Porgy és Besst; aki 1997-es Gershwin: Songbook & Improvisations című albumával Echolemezdíjat nyert; és aki 2012-es budapesti debütálásán is Gershwint vezényelt és zongorázott két operaházi koncertjén.)

A nyolcvanas évek vége, illetve a kilencvenes évek eleje óta Marshall egyszerre gyakorolja a zongoraművészi, az orgonajátékosi és a dirigensi mesterséget. Zongoristaként kamarazenei koncerteken éppúgy rendszeresen hallani játékát, mint hangszeres kísérőként (például a legendás Porgy, a basszbariton Willard White dalestjein), vagy éppen a Berlini Filharmonikusok és a londoni Philharmonia Orchestra hangversenyein. Karmesteri minőségében 2014 és 2020 között a Kölni Rádiózenekar vezetője, emellett 2007-től a milánói Giuseppe Verdi Szimfonikus