Müpa Műsorfüzet - Cherubini: Les Abencérages (2022. március 9.) by Müpa Budapest

2022. MÁRCIUS 9.

RÉGIZENE FESZTIVÁL

CHERUBINI: LES ABENCÉRAGES mupa.hu

9 March 2022 Béla Bartók National Concert Hall

EARLY MUSIC FESTIVAL

CHERUBINI: LES ABENCÉRAGES CONCERT PERFORMANCE

Noraïme: Anaïs Constans Almanzor: Edgaras Montvidas Le Vizir Alémar: Thomas Dolié Gonzalve / Le Premier Troubadour: Artavazd Sargsyan Kaled: Philippe-Nicolas Martin Alamir: Tomislav Lavoie Abderam: Douglas Williams Octaïr / Le Héraut d’armes: Lóránt Najbauer Egilone: Ágnes Pintér Featuring: Purcell Choir Orfeo Orchestra Conductor: György Vashegyi The performance is a co-production of Müpa Budapest, Palazzetto Bru Zane and Orfeo Music Foundation with the support of Haydneum – Hungarian Centre for Early Music.

The score was published by the Palazzetto Bru Zane. This opera will be recorded for the ‘French opera’ series of the Bru Zane Label. The English summary is on page 10. 2

2022. március 9. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

RÉGIZENE FESZTIVÁL

CHERUBINI: LES ABENCÉRAGES KONCERTSZERŰ ELŐADÁS

Noraïme: Anaïs Constans Almanzor: Edgaras Montvidas Le Vizir Alémar: Thomas Dolié Gonzalve / Le Premier Troubadour (1. trubadúr): Artavazd Sargsyan Kaled: Philippe-Nicolas Martin Alamir: Tomislav Lavoie Abderam: Douglas Williams Octaïr / Le Héraut d’armes (Hírmondó): Najbauer Lóránt Egilone: Pintér Ágnes Közreműködik: Purcell Kórus Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György A produkció a Müpa, a Palazzetto Bru Zane Alapítvány és az Orfeo Zenei Alapítvány együttműködésében, a Haydneum – Magyar Régizenei Központ támogatásával valósul meg.

A partitúra a Palazzetto Bru Zane kiadásában jelent meg. Az operát a Bru Zane kiadó rögzíti „Francia opera” sorozatában.

Luigi Cherubiniről (1760–1842) igazán változatos módokon, többféleképpen szokás keveset tudni. Személye a magyar zenetörténet szempontjából azért emlékezetes, mert a párizsi Conservatoire nagy tekintélyű igazgatójaként 1823-ban ő nem vette fel a tanintézménybe Liszt Ferencet, a tizenkét esztendős csodagyermeket. Neve onnan is ismerős lehet, hogy a 20. század folyamán – elsősorban Maria Callas jóvoltából – az ő Médeája vált az operadívák egyik reprezentatív címszerepévé. Az úgynevezett szabadító operák zsánere kapcsán is rendre megemlítik a zeneszerzőt, akárcsak azt az első hallásra meglepő tényt, hogy kortársai közül Beethoven egyedül őt tartotta a saját nagyságához mérhető mesternek. Bár életművének túlnyomó részét utóbb tartósan a feledés homályába száműzték a zenetörténeti ízlés- és stílusváltozások, a firenzei születésű komponista nem érdemtelenül vált Beethoven – minden túlzás nélkül használva e szót – csodálatának tárgyává, s erről az operáit és egyéb alkotásait újrafelfedező jelenkori vállalkozások sora, így a ma esti előadás is meggyőző bizonyságot adhat számunkra. Maria Luigi Carlo Zenobio Salvatore Cherubini pályaválasztása korán eldőlt, minthogy édesapja jeles csembalista, ő maga pedig csodagyermeki tehetség volt. Ha a hivatás nem is lehetett sokáig kérdéses, működésének műfaji és földrajzi terepe igen, hiszen Cherubini útja egyrészt Itáliából Franciaországba, másrészt az egyházzene irányából az opera felé vezetett (hogy aztán, legfőként 1816-os c-moll Requiemjével, újra diadalmasan visszataláljon a szakrális műfajokhoz). Igaz, a húszas éveiben járó zeneszerző előbb Londonban próbált szerencsét, csak azután következett Párizs, ahol a sikeres beilleszkedést követően a francia operai és zeneélet megkerülhetetlen vezéralakjává vált. Ezzel ő is azt az utat járta be, amelyet előtte egy bő évszázaddal Lully, később pedig a Cherubinit igen nagyra becsülő Rossini (bár utóbbi már világhírességként költözött Párizsba.) A zenés színházi darabok komponálását még kamaszkorában és Itália földjén megkezdő Cherubini 1789-ben elvállalta egy párizsi színház igazgatását, habár mint közismert, ezt az esztendőt nem ez az esemény avatta világtörténelmi jelentőségűvé. A forradalom kitörése mindazonáltal a zeneszerző-direktor működésére is nehezen túlbecsülhető befolyást gyakorolt. Igazgatói programja ugyanis eredetileg az olasz opera buffa franciaországi meghonosítása lett volna, ám ehelyett a színpadot végül olyan darabok foglalták el, amelyek földrengéseket, lavinák lezúdulását és más látványos katasztrófákat, s ami a legfontosabb: ártatlanok kiszabadulását tárták a közönség elé. A szabadító operák zsánere (amelynek apoteózisává utóbb, tudjuk, Beethoven Fideliója vált) már Cherubini működését megelőzően körvonalazódni kezdett, de ahogyan azt Kroó György tételezte, „vele a szabadító operák sok forrásból táplálkozó nemzetközi operatípussá fejlődnek. A prózadialógusokra épülő francia opéra comique az olasz nagyopera ária- és recitatív-stílusával, az opera buffa együttes-technikájával és Gluck emelkedett kórushangjával egyesül. A drame lyrique Cherubini műhelyében a korabeli európai zenés színpad legjobb operáinak színvonalára emelkedik, sőt csakhamar például szolgál egész Európa számára.” 4

E műfajt képviselő darabjai, az 1791-es Lodoïska, illetve a nálunk alcímén (A vízhordó) és inkább csak nyitányáról ismert, 1800-ban bemutatott Les deux journées mellett Cherubini kiterjedt operai életművében változatos témák, klasszicista stílusban kidolgozott antik szüzsék, (ál)történelmi, egzotikus és bohózati tárgyak egyaránt helyet kaptak egészen az utolsó dalmű, az 1833-as Ali baba bukásáig. Igaz, ekkorra a mestert a fiatal romantikusok már konzervatív őskövületként – afféle örök túlélőként – tartották számon. Cherubini franciaországi működése politikai rendszerváltások sorozatán ívelt át, mindvégig alkotott és zenei tótumfaktum maradt az ancien régime, az alkotmányos királyság, a köztársaság, aztán a konzul, majd császár Napóleon alatt, a Bourbon-restauráció idején, s végül még Lajos Fülöp polgárkirályságában is. Élete utolsó majd’ két évtizedében ő igazgatta a párizsi Conservatoire-t, és e minőségében azért nem vette fel „a kis Litz”-et s hagyta figyelmen kívül még Metternich kancellár ajánlólevelét is, mivel éppen egy friss miniszteri rendelet tiltotta el a külföldieket a rengeteg hallgató miatt szinte már működésképtelen zongora tanszak látogatásától. A ma este magyarországi bemutatóként megszólaló opera, a Les Abencérages, ou L’étendard de Grenade, vagyis Az Abenszerádzsok, avagy Granada szent zászlaja Cherubini pályafutásának napóleoni szakaszát képviseli. A két olasz ajkú, de egyként Párizsban a csúcsra felérő személyiség viszonya nem volt különösebben szoros vagy meghitt, s Bonaparte túlságosan bonyolultnak ítélte a komponista operamuzsikáját, Cherubini mégis a császárság reprezentatív művészének számított. Ennek egyszerre szimbolikus és gyakorlati bizonysága volt például az az uralkodói döntés, mellyel a Habsburg Birodalmat többször is legyőző Napóleon 1805-ben Cherubinit bízta meg a schönbrunni udvari koncertek irányításával, amikor ott Ferenc császár helyett átmenetileg maga tartotta székhelyét. (A zeneszerző ausztriai kapcsolatainak egyébiránt nem ez az időszakos megbízatás jelentette kezdőpontját, s persze végpontját sem, amint arról az az 1808 tavaszán kelt és az agg Haydnnak címzett levele is tanúskodik, amely ezzel a szeretetteljes megszólítással indul: „Legkedvesebb és mélyen tisztelt Papa!”) Ceremoniális szerep az Étienne de Jouy mérsékelten felvillanyozó, ám elegáns librettójára komponált Les Abencérages-nak is jutott, bemutatója ugyanis 1813. április 6-án a Császári Zeneakadémia színházában, vagyis a párizsi Nagyoperában volt, a császár és (második) felesége, Mária Lujza jelenlétében. Az már erősen kérdéses, hogy a spanyol földön számos fájdalmas kudarcot elszenvedni kénytelen Napóleon mennyire lelhette örömét az Ibériai-félszigeten játszódó történetben, s az uralkodói figyelem sem lehetett épp osztatlanul koncentrált, hiszen a franciák császára közvetlenül indulás, sőt hadra kelés előtt állt. A katasztrofális oroszországi hadjáratot követően ugyanis Napóleon német földön kényszerült háborúzni hatalma remélt megszilárdításáért. S habár a másnapi indulást követő első csatáját Lützennél még megnyerte, az úgynevezett 6. koalíció ellen vívott háborúja végül trónjának elvesztésével zárult. Ez a történelmi körülmény nem kedvezett a presztízsprodukcióként kiállított operának, amelynek férfi főszerepét az ősbemutatón Louis Nourrit (a szintén tenor Adolphe és Auguste Nourrit apja), míg női főszerepét a pletykák szerint rövid ideig császári szeretőként is funkcionáló Alexandrine-Caroline Branchu alakította. Az első vélemények túlnyomórészt elismerőek 5

voltak, s többen úgy vélték, új művével Cherubini elérte, sőt talán meg is haladta a Médée 1797-es csúcsteljesítményét. Később azonban huzamos időre túlsúlyba kerültek a darabbal szemben táplált fenntartások, amelyek részint a librettót, részint a „sajnálatosan unalmas szakaszokat”, részint az opera kimerítőnek vélt hosszát kárhoztatták. Igaz, e kifogásokkal nem mindenki értett egyet, a pályatárs Spontini például 1828 folyamán Berlinben színre vitte a Les Abencérages-t. Nem osztotta az említett fenntartásokat Felix Mendelssohn sem, aki egyik 1837-es, Moschelesnek küldött levelében így írt Cherubiniről: „Micsoda páratlan fickó! Megvan nekem az »Abencérages«-a, és nem győzöm kellőképp csodálni szikrázó tüzét, okos és eredeti frázisait, és annak rendkívüli kifinomultságát, amellyel az egészet megírta – vagy eléggé hálásnak lenni mindezért e nagyszerű öregnek.” Ám ha a több tekintetben a későbbi francia nagyoperákat megelőlegező mű egészét nem is igen játszották a húsz előadásos első párizsi sorozatot követő évtizedek során, az opera legalább egy szólószáma maradandó slágerré vált. Almanzor második felvonás végén felhangzó nagyszabású áriája („Suspendez à ces murs”) ugyanis nemcsak a Cherubinivel gyakorta megütköző Hector Berlioz rajongását érdemelte ki, de a francia tenorok repertoárjának is egyik ékét jelenti. A Les Abencérages egyéb helyei is tartogatnak azonban felfedezésre érdemes szakaszokat, még ott is, ahol azt francia (nagy)operák esetében ritkán szokás keresni. Cherubini e művében ugyanis még az obligát balettbetétek között is akad valódi gyöngyszem: az első felvonásbeli táncmuzsika nem mást kínál, mint a híres La Follia-dallam változatait. Az opera cselekménye A mór uralom idején a középkori Granadában játszódó opera középpontjában két rivális nemzetség, az Abenszerádzsok és a Zegrik ellentéte áll. A hosszú ideje tartó viszály ellenére az előbbiekhez tartozó vitéz, a hős Almanzor és az utóbbiak szülötte, a szépséges Noraïme szerelmi házasságra készül lépni. Csakhogy a córdobai Gonzalvéval barátságot és általa a keresztényekkel békét kötő Almanzor ellen sokan áskálódnak, így éppen az esküvője napján kénytelen elindulni, hogy leverjen egy lázadást. A harcba magával viszi Granada szent zászlaját is, amelynek elvesztése száműzetéssel járna. Almanzor legyőzi a lázadókat, de a szent zászlónak nyoma vész, így a hadvezér ítélőszék elé kerül. Hiába védekezik azzal, hogy a lobogót ellensége, Octaïr ragadta el, száműzetésre ítélik. Almanzor megpróbál titkon találkozni szerelmével és együtt elszökni vele, ám az Alhambra kertjében elfogják. Kivégzés várna rá, ha egy ismeretlen harcos nem lépne fel védelmében: nem más ő, mint a keresztény Gonzalve, aki nemcsak legyőzi a lovagi összecsapásban a Zegrik fejét, Alamirt, de Granada szent zászlaját is visszaszerzi, feltárva a lobogó Zegrik általi elorzásának történetét. A hős Almanzor visszanyeri szabadságát és becsületét, s immár általános öröm és ünneplés közepette végre sor kerülhet a Noraïme-mel való egybekelésre is. Írta: László Ferenc 6

Fotó © Anaïs Levé

Fotó © Rokas Darulis

Fotó © Julien Benhamou

Fotó © Michael Sitte

Az énekesi tanulmányait Toulouse-ban és Marseille-ben végző Anaïs Constans a 2010-es évek első felében nemzetközi versenyek során ért el jelentős sikereket. A francia szoprán azóta oratóriumszólistaként, illetve opera-, sőt operettszerepekben is tekintélyes repertoárt épített ki, s pályafutása a francia koncerttermek és operaházak meghódítását követően immár a nemzetközi színtéren is figyelemreméltó. Az énekesnő, aki az elmúlt években olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Damiano Michieletto vagy Olivier Py, idén májusban az amerikai kontinensen is bemutatkozik a Don Giovanni Donna Annájának szerepében. Edgaras Montvidas Vilniusban szerezte meg művészdiplomáját, majd bekerült a londoni Covent Garden fiatal tehetségek számára fenntartott programjába. A litván tenor operai pályafutását igen hamar jelentős debütálások sora kísérte: a Bajor Állami Operaháztól a Glyndebourne-i Fesztiválig, a drezdai Semperopertől a párizsi Opéra Comique-on át számos amerikai operaházig. A hazájának több magas kitüntetésével is elismert művész koncert- és oratóriuménekesként is keresett, s legendás karmesterek, így mások mellett Pierre Boulez és Antonio Pappano társaságában is pódiumra lépett már. A Vashegyi György megannyi Müpa-beli operaprodukciója révén már régóta meghitt ismerősünknek tekinthető francia bariton, Thomas Dolié opera-, oratórium- és dalénekesként egyaránt imponálóan tevékeny, széles repertoárral rendelkező és igen keresett művész. Peter Brook egykori világjáró Varázsfuvola-adaptációjának színpadra termett Papagenója egyszersmind a mai nemzetközi régizenei élet egyik énekes favoritja, aki olyan karmesterek historikus produkcióinak rendszeres résztvevője, mint Raphaël Pichon, Marc Minkowski, Emmanuelle Haïm vagy Vincent Dumestre. Artavazd Sargsyan 2013-ban Párizsban diplomázott, a 2014–15-ös szezont a Bastille Opera együttesében kezdte meg, s itt és egyéb francia operaházakban olyan tenor főszerepek megformálásával alapozta meg karrierjét, mint A gyöngyhalászok Nadírja vagy a Hamupipőke Don Ramirója. A Müpa közönsége Mondonville Isbéjének 2016-os koncertszerű előadásán már megismerkedhetett a Versailles-i Barokk Zenei Központ rezidens művészével, aki másutt is szívesen vesz részt elfeledett művek újrafelfedezésében, legyen szó Gluck Megtért részegeséről, Paisiello Fedrájáról vagy Saint-Saëns Proserpine című operájáról. 7

Fotó ©

Fotó © Hugo Souchet

Fotó © Nik Babic

Fotó © Juan Camilo Roa

Fotó © Emmer László

Az eredetileg muzikológusnak készülő fiatal francia bariton, PhilippeNicolas Martin ugyancsak több Müpa-beli barokk operaprodukcióból ismerős lehet számunkra. A francia nyelvterület jelenkori operajátszásának egyik legaktívabb énekese Rossini- és Verdi-szólamokat, Gounod-t, Offenbachot vagy épp kortárs szerepeket egyaránt repertoárján tart. Legfőként 18. századi francia operák koncertszerű és szcenírozott előadásaiban lép világszerte közönség elé, így Párizs és Budapest mellett ilyen produkciókban Prágában éppúgy bemutatkozott már, mint San Franciscóban. A basszus Tomislav Lavoie nem csupán hegedűsnek tanult a montreali konzervatóriumban, de pályafutását eredetileg szimfonikus zenekari művészként kezdte. Egy váratlan beugrás, a Don Giovanni Masettójának sikeres megformálása terelte a muzsikust az operaénekesi hivatás felé. Azóta Lavoie az Atlanti-óceán mindkét oldalán olasz és francia operaszerepek hosszú sorát alakította, melyek között a Hoffmann meséi négy gonosza éppúgy megtalálható, mint Leporello. Az énekes az elmúlt években olyan kiváló karmesterekkel dolgozott együtt, mint Yannick Nézet-Seguin, Marc Minkowski vagy Raphaël Pichon. Douglas Williams, aki alig pár hónapja Vashegyi György koncertszerű Herculanum-produkciójában már fellépett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége előtt, nemcsak erőteljes színpadi kisugárzással és egy modell külsejével rendelkezik, de hangja is hódító. Ezt igazolja, hogy a fiatal amerikai basszbariton alig pár esztendő alatt a Lincoln Centertől és Tanglewoodtól Münchenen át Párizsig is eljutott, s hogy operai, koncert- és egyéb projektek résztvevőjeként dolgozott már többek között Simon Rattle, Barbara Hannigan, Trevor Pinnock és a zongorista Igor Levit társaságában is. Najbauer Lóránt közgazdászként végzett a Kaliforniai Egyetemen, majd a Yale Egyetemen szerzett opera szakos mesterdiplomát. A széles repertoárral rendelkező énekes koncertezett már a Carnegie Hallban, a Chicagói Szimfonikusokkal és A Felvilágosodás Korának Zenekarával is. Mások mellett olyan művészekkel lépett pódiumra, mint Helmuth Rilling és Ramón Vargas, visszatérő közreműködője az Orfeo Zenekar koncertjeinek.

Pintér Ágnes zenei pályája a Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdődött. A konzervatórium és a Zeneakadémia elvégzése után Párizsban, a Sorbonne-on részesült posztgraduális zenetudományi képzésben. Énektanára Lax Éva. 1995 óta a Purcell Kórus tagja és szólistája, számos CD-felvétel közreműködője. 1996 óta tagja a Corvina Consort ének- és hangszeregyüttesnek, és számos más régizenét játszó együttesben is énekel és hárfázik. Részt vett több 17–18. századi kézirat kiadásában.

Fotó © Raffay Zsófi

Vashegyi György Liszt-díjas karmester a magyarországi régizenejáték és -oktatás meghatározó alakja. A Zeneakadémia karmester szakának elvégzése után a Drezdai Régizenei Akadémián képezte tovább magát, emellett részt vett Helmuth Rilling és John Eliot Gardiner mesterkurzusain. A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar megalapítása óta elsősorban az ő közreműködésükkel hoz létre jelentős opera- es oratóriumprodukciókat, de vendégkarmesterként más együttesekkel is rendszeresen dolgozik. 1992-ben lett a Zeneakadémia tanára, 2010-ben az ő vezetésével alakult meg az intézmény régizenei szakcsoportja. 2017 októbere óta a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.

A tavaly harmincéves Orfeo Zenekar és egy évvel idősebb testvéregyüttese, a Purcell Kórus a régizenei kompozíciók legkiválóbb autentikus előadói Magyarországon. Repertoárjuk gerincét a Gesualdótól Mendelssohnig terjedő időszak zenéje alkotja, de gyakran tűznek műsorukra későbbi kompozíciókat is. Koncertjeiken a közönség számos magyarországi bemutatót hallhatott már korhű hangszeres előadásban. 1998 óta több világpremiernek számító lemezfelvételt is készítettek, többek közt Charpentier, Fotó © Raffay Zsófi, Zeneakadémia Michael Haydn, Istvánffy, Kraus, Lickl, Conti és Stölzel műveiből. 2014-ben kezdődött termékeny együttműködésük a Versailles-i Barokk Zenei Központtal, amelynek köszönhetően a barokk zene több ismert vagy még felfedezésre váró szerzőjének műveit mutatták be sikerrel. Az együttműködésből született lemezek (például Rameau: Les Indes galantes, Gervais: Hypermnestre, Montéclair: Jephte, Boismortier: Les Voyages de l’Amour, Rameau: Dardanus) számos külföldi elismerésben részesültek.

SUMMARY For the most part, only a few works, excerpts and titles from the quite extensive operatic output of Luigi Cherubini (1760–1842), who was born in Florence before settling at the age of 20 in Paris, where he became one of the leading figures in the French music world, are widely known today. First and foremost among these is Médée, whose title role became, over the course of the 20th century, a representative figure for opera divas to portray through Maria Callas. In addition to his work in the genre of so-called rescue operas, including Lodoïska and Les deux journées, Cherubini is also regularly mentioned for the fact that Beethoven considered him alone among his contemporaries to be a master of comparable greatness to his own. However, his opera Les Abencérages, ou L’étendard de Grenade, which was first performed at the Académie Impériale de Musique, that is, the Grand Opera in Paris, on 6 April 1813, in the presence of Napoleon and Empress Marie-Louise, is certainly unfamiliar to most people today. Nevertheless, it was enthusiastically admired by a later composer of no lesser stature than Mendelssohn, and the closing aria to the second act, “Suspendez à ces murs”, is traditionally included in the repertoires of French tenors. The (re)discovery of this noteworthy opera of Cherubini’s is being offered to us by György Vashegyi, who at the helm of his two wonderful historically informed ensembles, the Purcell Choir and the Orfeo Orchestra, has brought through both concert performances and recordings so many of the lesser-known works of the French opera literature closer to the public: mainly pieces from the Baroque era, but now – as tonight – also from the yield of the 19th century. In order to present Les Abencérages, the conductor selected an international cast of singers, most of them have already performed on the stage of the Béla Bartók National Concert Hall in several Vashegyi productions. The two leading parts will be sung by French soprano Anaïs Constans, known as an oratorio soloist and for her quite extensive repertoire of opera and even operetta roles, and the outstanding Lithuanian tenor, Edgaras Montvidas, who is a frequent guest in many venues, from London’s Royal Opera House to the Bavarian State Opera House.

MÜPA HŰSÉGPROGRAM

MINDIG TÖBBET ADUNK!

Csatlakozzon Ön is, gyűjtsön pontokat, élvezze a kedvezményeket és a pluszélményeket!

mupa.hu 11

ELŐZETES AJÁNLÓ

2022. március 10.

FELFEDEZÉSEK

SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR Közreműködik: Luis Aracama – cselló, Vida Monika Ruth – zongora Vezényel: Thomas Kornél Vida Monika Ruth

2022. március 13.

RÉGIZENE FESZTIVÁL

LULLY-MOLIÈRE: A KÉNYTELEN HÁZASSÁG SZCENÍROZOTT ELŐADÁS

Közreműködik: Lucie Edel – mezzoszoprán, Yannis François – basszus, Les Malins Plaisirs Színtársulat, L’Eventail Tánctársulat, Le Concert Spirituel Koreográfus: Marie-Geneviève Massé Zenei vezető: Hervé Niquet Rendező: Vincent Tavernier

Lucie Edel

2022. március 14.

CHICK COREA: CONCERTO FOR TRIO – PREMIER

2022. március 23.

BÁZELI KAMARAZENEKAR Közreműködik: Matthias Goerne – bariton

2022. március 29.

THOMAS ADÈS ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK Közreműködik: Christianne Stotijn – mezzoszoprán, Mark Stone – bariton

2022. április 7.

BARTÓK TAVASZ

ANTHONY ROTH CONSTANZO (ÉNEK) ÉS AZ ORFEO ZENEKAR Közreműködik: Kristóf Réka, Pintér Ágnes – szoprán, Purcell Kórus Vezényel: Vashegyi György Anthony Roth Costanzo Fotó © Matthew Placek

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

KÖVESSEN MINKET ONLINE IS!

mupa.hu

Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. Központi információ: Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu Nyitvatartás Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon. Címlapon: Anaïs Constans @ Anaïs Levé A szerkesztés lezárult: 2022. március 7. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Stratégiai partnerünk:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

mupa.hu