Menuetto I – Menuetto II

Paavo Järvi és A Brémai Német Kamarafilharmónia zenészei egyedülálló projektjeik keretében rendszeresen mutatnak be jól ismert zeneszerzőket új megvilágításban. Először Beethoven, majd Schumann műveit állították együttműködésük középpontjába, 2015 óta pedig Johannes Brahms (1833–1897) zenéje köré összpontosítják közös energiáikat. A Brahms-projekt részeként előadták és lemezre vették a szerző összes szimfóniáját, számos további szimfonikus művét, az ősbemutató 150. évfordulóján pedig a brémai dómban megszólaltatták Német requiemjét is. Brahms-interpretációikkal közönségüket és kritikusaikat egyaránt lenyűgözték: a The New Yorker „A Brahms-kinyilatkoztatás” szalagcímmel tudósított róluk, míg a hamburgi lapok megállapították, hogy „a legkiválóbb Brahms-szakértők Brémából valók”. A brémai Brahms-szakértők partnereként ezúttal Alena Baeva lép a közönség elé. Hegedűversenyét Brahms egyik legfontosabb művészbarátjának, a magyar származású Joachim Józsefnek ajánlotta. 1853-ban találkoztak először személyesen – Joachim ekkor már ünnepelt szólista volt, míg Brahms épp csak szárnyait bontogatta zeneszerzőként. Joachimnak köszönhető többek között, hogy 1853 őszén Brahms kapcsolatba kerülhetett Clara és Robert Schumann-nal, akiknek támogatásával hamarosan több művét is megjelentette. Kétségtelen, hogy Brahms kifejezetten számított is barátja segítségére a művészi útkeresésben. 1853. június 29-én, Reményi Edével közös turnéjáról így írt neki: „Drága Joachim, Önt pedig arra szeretném kérni sürgősen, hogy a reményt, amelyet Göttingenben elültetett bennem, váltsa be, ahol csak lehetséges, és vezessen be engem a művészéletbe.” A magyar hegedűművészek igazán sokat tettek Brahms induló karrierjéért: Reményi volt az, aki összeismertette Joachimmal, és ugyancsak az ő társaságában játszhatott Liszt előtt Weimarban. Joachim hamarosan zeneszerzői tanulmányaiban is Brahms társa lett, 1856 februárjában például arról kötöttek egyezséget, hogy egymást támogatva mélyítik tovább ellenponttudásukat, és rendszeresen megosztják egymással különböző témákra komponált gyakorlataikat. Schumann öngyilkossági kísérletét és Endenichbe távozását követően Brahms és Joachim is sok időt töltött a Schumann-házban, ahol a Clara Schumann-nal és más művészbarátaikkal való esti zenéléseik csak tovább mélyítették kapcsolatukat. Joachim nem volt átlagos virtuóz: a bravúrdarabokkal ellentétben sokkal inkább a kamarazenéhez és a korábbi századok zenéjéhez fűzte bensőséges viszony, előszeretettel játszotta például Bach hegedűszonátáit és partitáit, szűkebb baráti körben és nyilvános koncerteken egyaránt. Magától értődő volt, hogy a Hegedűverseny komponálása során Joachim hangszeres tudásával és zeneszerzői gondolkodásával is segítette Brahmsot a hegedűszólam kialakításában. Brahms többször küldte el a versenymű rövidebb-hosszabb szakaszait barátjának, arra kérve őt, hogy jelezze, ha egy futam túl nehéz, ügyetlen vagy játszhatatlan, Joachim pedig hol konstruktív javaslataival, hol együttérző bátorításával támogatta a mű születését. Brahms 1878 nyarán dolgozott a Hegedűversenyen Pörtschachban, a Wörthi-tó északi partján, ahol vakációját töltötte. Állítása szerint a kis tóparti városkában olyan sok dallam hevert a földön, hogy vigyáznia kellett, rájuk ne lépjen… Gazdag dallamossága valóban a concerto védjegyévé vált.