Die Schlacht

A mű elején és végén „hallható” hosszú csendet Pärt beleírta a partitúrába, a zenemű hallgatója így maga is részt vesz a darab előadásában. A Pärt zenéjét mélyen ismerő Paul Hillier így fogalmazott: „Az, hogy miként élünk, elsősorban a halálhoz való viszonyunktól függ, az pedig, hogy miként zenélünk, a csendhez való viszonyunktól függ. A darab csenddel kezdődik és csenddel végződik, ez teremti meg a keretet; arra utal, hogy a csendből jövünk és visszatérünk a csendbe.” A Lou Andreas-Salomé – A szabadság bátorsága című filmet 2016-ban mutatták be Varga Judit zenéjével; a rendező, Cordula Kablitz-Post elsősorban dokumentaristaként ismert. Eredetileg ezúttal is életrajzi dokumentumfilmet forgatott volna Lou Andreas-Saloméról, ám a valóság annyira filmszerűnek tűnt, hogy egy másik műfaj mellett döntött. A címszereplő az 1861-ben született Lou Andreas-Salomé, aki hisz a folyamatos szellemi tökéletesedésben, emiatt szembefordul saját korának konvencióival. A 19. század legnagyobb elméit ejti rabul, olyan férfiak lelki, szellemi társa lesz, mint Friedrich Nietzsche, Rainer Maria Rilke vagy Sigmund Freud. A koncerten felhangzó utolsó klasszikus mű (a maga nemében az egyik legkorábbi neoklasszikus darab) Edvard Grieg (1843–1907) Holberg-szvitje, melyet Varga Judit gyerekkorában „rongyosra hallgatott”. A különböző 18. századi tánc- és tételtípusokat felvonultató kompozíció „egyfajta slágergyűjtemény, s ebben hasonlít Mosar című darabjaimra”. A Mosar első változata vonóstrióra készült, bemutatója 2017-ben volt. A Mosar II a korábbi kompozíció tételeinek összevonása, új tétel beiktatása és a hangszerelés kibővítése révén formálódott új művé, „de nem teljesen önálló identitású darab, a két kompozíció egymás unokatestvére. A Mosar cím izlandi nyelven mohákat jelent, ennek megfelelően elsősorban a mohák inspirálták a darabot. Olyan hangzásfelületet akartam létrehozni, amely messziről nézve homogén, de ha elég közel megyünk hozzá, kiderül, hogy ezer pici különböző egyéni kinövésből áll. Ez a darab az első olyan kompozícióm, amely a Voynich-kézirat alapján készült. Az első fejezetet, a herbáriumot vettem ihlető forrásul, amely – egyes elméletek szerint – a középkori európai tudományos növénygyűjteményekre jellemző stílusban íródott. A Voynich-kézirat fantasztikus rajzait nézegetve olyan érzésünk támad, mintha már találkoztunk volna ezekkel az ábrázolásokkal, mintha az egésznek akár még értelme is lehetne. De mégis, máig nem sikerült megfejteni, hogy ez a könyv és a benne található rajzok fontos információkat tartalmaznak-e, vagy csak egy zseniális ember fantazmagóriájának lenyomatai. Az én zenémben mindegyik tétel egy-egy parafrázis, egy közkincsnek számító, széles körben ismert dallam feldolgozása, zenei karikatúrája. Ezeken a slágerfoszlánnyá silányult motívumokon munkálkodik az elmúlás, a szinte már giccsbe forduló nosztalgia, a szétfolyó idő és a romlás. Hol szép, hol keserédes vagy éppen nagyon is szomorú a zene, és mindvégig olyan ismerős: ilyet mintha láttam volna már, ennek az egésznek akár még értelme is lehet…”

Írta: Molnár Szabolcs