RÉGIZENE FESZTIVÁL
RAMEAU: CASTOR ÉS POLLUX
(ELSŐ VÁLTOZAT, 1737) –
KONCERTSZERŰ ELŐADÁS
mupa.hu
2023. MÁRCIUS 2.2 March 2023
Béla Bartók National Concert Hall
EARLY MUSIC FESTIVAL RAMEAU: CASTOR ET POLLUX (FIRST VERSION, 1737) – CONCERT PERFORMANCE
Télaïre: Judith van Wanroij
Phébé: Véronique Gens
Castor: Reinoud Van Mechelen
Pollux: Tassis Christoyannis
Minerve / Une Constellation: Olivia Doray
Vénus / Une suivante d’Hébé / Une Ombre heureuse: Hasnaa Bennani
L’Amour / Un Plaisir / Une autre Ombre heureuse: Jehanne Amzal
Mars / Deuxième athlète / Jupiter: David Witczak
Premier Athlète / Le Grand-Prêtre: Attila Varga-Tóth
Featuring:
Purcell Choir
Orfeo Orchestra (on period instruments)
Conductor:
György Vashegyi
The performance is a co-production of Müpa Budapest, the Centre de musique baroque de Versailles and the Haydneum – Hungarian Centre for Early Music.
A recording of the piece performed at the concert will be made by the collaborating partners in association with the French Institute in Budapest.
Performance material:
Opera omnia de Rameau © Bärenreiter-Verlag Kassel · Basel · London · New York · Praha
The English summary is on page 11.
2023. március 2.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
RÉGIZENE FESZTIVÁL RAMEAU: CASTOR ÉS POLLUX (ELSŐ VÁLTOZAT, 1737) – KONCERTSZERŰ ELŐADÁS
Télaïre: Judith van Wanroij
Phébé: Véronique Gens
Castor: Reinoud Van Mechelen
Pollux: Tassis Christoyannis
Minerva / Egy csillagkép: Olivia Doray
Vénusz / Hébé követője / Egy boldog árnyék: Hasnaa Bennani
Ámor / Öröm / Egy másik boldog árnyék: Jehanne Amzal
Mars / Második atléta / Jupiter: David Witczak
Első atléta / Főpap: Varga-Tóth Attila
Közreműködik:
Purcell Kórus
Orfeo Zenekar (korhű hangszereken)
Vezényel:
Vashegyi György
A produkció a Müpa, a Versailles-i Barokk Zenei Központ és a Haydneum – Magyar Régizenei Központ együttműködésében valósul meg.
Az előadáson megszólaló műből az együttműködő partnerek lemezfelvételt készítenek a Budapesti Francia Intézet támogatásával.
A műsor előadásához a jogtiszta kottát a Bärenreiter kiadó biztosította.
Opera omnia de Rameau © Bärenreiter-Verlag Kassel · Basel · London · New York · Praha
Szerelem és testvéri szeretet, összetartozás és féltékenység, véges és végtelen jelenik meg Jean-Philippe Rameau (1683–1764) egyik legnépszerűbb operájában, amelyet Castor és Pollux mitológiai történetére, Pierre-Joseph Bernard sokat méltatott librettójára komponált. A prológusból és öt felvonásból álló darabot 1737. október 24-én mutatták be a párizsi királyi palota, a Palais-Royal színházában. Rameau kimeríthetetlen zenei találékonysággal keltette életre a drámát, és követve a korábban Lully nevével fémjelzett műfaj, a tragédie en musique elvárásait, nagy érzelmi intenzitású és komoly hangvételű művet komponált. Rameau zeneszerzői pályája szokatlan ütemben alakult, elmúlt ötvenéves, mire megkomponálta első egész estés operáját. A Hippolütosz és Aricia 1733-as bemutatója fordulópontot jelentett az operaéletben, a mű ellentmondásos fogadtatása élénk diskurzust indított el a műfaj jövőjéről. Rameau ettől kezdve rendszeresen jelentkezett újabb színpadi darabokkal, a Castor és Pollux a harmadik operája és második alkotása a tragédie en musique műfajában. 1737-ben sokan fogadták fenntartásokkal az új művet, noha az így is szépszámú előadást ért meg. Igazán átütő sikert azonban csak 1754-ben hozott, amikor Rameau többévnyi szünet után átdolgozott formában újra bemutatta. A Castor és Pollux a „buffonisták háborúja” néven ismertté vált konfliktus első fellángolásakor is kulcsszerepet játszott – az ellenpólust képviselte Pergolesi Az úrhatnám szolgáló című, olasz opera buffájával szemben. Ahogy Castor és Pollux ikrek, úgy ikrekként tekinthetünk a darab két változatára is, amelyek ma egymás mellett, egymást kiegészítve őrzik helyüket az operavilágban. Rameau már a mű első változatában is sokat tett azért, hogy új életre keltse az udvari színpadi előadások világából örökölt hangzást. A zenei nyelv megújítása és rendszerbe foglalása régóta foglalkoztatta: 1722-ben jelentette meg a zenei harmóniáról szóló értekezését (Traité de l’harmonie), amely a későbbi összhangzattan-tankönyvek alapjává vált. Akár szerették, akár gyűlölték, kevesen voltak, akikre Rameau zenéje ne hatott volna. Egyesek bántóan forradalminak bélyegezték, sérelmezve, hogy elárulta Lully örökségét, mások úgy érezték, hogy zenéje túlságosan is „tanult”, nem elég természetes és szívhez szóló. A Castor és Pollux Rameau sokakat megosztó zenei képzelőerejének, határtalan kreativitásának és esztétikai ambícióinak kiemelkedő példája. A zene és a drámai erejű librettó tökéletes egységet alkot, megmutatva az egymást követő jelenetek kontrasztját és a bennük rejlő színek teljes spektrumát. Castor és Pollux ikertestvérek – sorsuk örökre egybefonódott. Anyjuk, Léda Spárta legendás királynéja, Tündareósz király felesége volt, a fiúk azonban két különböző apától fogantak. Castor apja a halandó Tündareósz volt, Pollux viszont Jupiter leszármazottja, aki hattyú alakjában csábította el a királynét. Így született Castor halandóként, míg Pollux halhatatlanként. A két fiú egymáshoz való ragaszkodása, a köztük lévő kötelék ereje Jupitert is meghatotta, és csillagképüket a testvéri szeretet jelképeként helyezte az égre. Az Ikrek (Gemini) ma egyike a tizenkét állatövi csillagképnek, Castor és Pollux csillagai pedig hiába vannak a valóságban egymástól 18 fényévnyi távolságra, az égbolton közelinek és összetartozónak látjuk őket.
Rameau sodró erejű, lendületes és dinamikus zenéje koncertszerű előadás keretein belül is képes elénk varázsolni a táncokat és a hol nyüzsgő, hol sűrű és koncentrált színpadképet. Ahogy a történetben előrehaladva a szereplők viszonya egyre több színt és mélységet kap, úgy válik Rameau zenéje is egyre kifejezőbbé, erőteljesebbé, többrétegűvé. A darabot prológus vezeti be: az örömök és a művészetek képviselői arra kérik Vénuszt, fékezze meg Marsot, a háború istenét. A harcok már régóta dúlnak, ők pedig szeretnék, ha újra békében élhetnének. Minerva is győzködi Ámort, hogy hasson anyjára, Vénuszra, aki hamarosan meg is jelenik a színen a leigázott Mars kíséretében. Rameau már a prológusban megcsillogtatja hangszerelési eszköztárát, életteli tablót festve háború és béke ellentétéről és végül a béke győzelméről. A műfaj születésekor a tragédie en musique prológusának politikai funkciója volt: Lully idejében a figyelmet XIV. Lajos uralkodói érdemeire irányította, melyeket – a drámától gyakran független – allegorikus történetben elevenített meg. Ha más formában is, Rameau prológusának allegorikus szereplői tovább éltetik ezt a hagyományt, mellyel azonban a zeneszerző az 1754-es átdolgozáskor már egyértelműen szakított: az új változatban jóval rövidebb nyitány vezeti be a darabot.
Az első felvonás kezdetén gyászzenét hallunk, Spárta népe siratja Castort, akit riválisa, Lincée gyilkolt meg. A kórus szaggatott, sóhajokat és sírást imitáló, egyszerre szomorú és méltóságteljes hangon szól, de gyászolja szerelmét a Nap lánya, Télaïre is. „Tristes apprêts” kezdettel az opera egyik legkifejezőbb áriáját halljuk, melyet az énekesek olykor koncerten, önálló műsorszámként is előadnak. Phébé vigasztalná Télaïre-t, emlékeztetve őt arra, hogy a halhatatlan Pollux biztosan bosszút áll majd testvéréért. A felvonásban a gyász hangjaival a harc és a tettrekészség zenei motívumai keverednek. Megtudjuk, hogy Pollux is szerelmet érez Télaïre iránt, aki ezt kihasználva még elszántabban ösztönzi őt arra, hogy hozza vissza testvérét az életbe. Pollux képes legyőzni féltékenységét, és elhatározza, hogy tenni fog Castorért. A második felvonás Pollux gyötrődésével kezdődik. Ha megmenti testvérét, azzal elveszíti szerelmét, Télaïre-t. Télaïre azonban így is, úgy is ragaszkodik Castorhoz. Pollux monológja Debussyt is elvarázsolta, aki ezt írta róla: „Ami itt történik a zenében, az maga a csoda. Minden részletét idézni kellene. [...] Olyan egyéni hangon szól, s olyan újszerű szerkezetre épül, hogy megszűnik tér és idő, s Rameau szinte kortársunkká válik, akinek a kijáratnál szívesen kifejeznénk hódolatunkat.” Polluxnak nincs más választása, mint teljesíteni a küldetést: megmenteni testvérét. Apjához szóló könyörgése meghallgatásra talál, Jupiter elengedné Castort az alvilágból, de csak azzal a feltétellel, ha Pollux áldozatot vállal és átveszi az ő helyét. Hébé és követői lépnek közbe, hogy megnehezítsék a döntést. A mennyei örömök csábításáról énekelnek, igyekeznek Polluxot magukhoz édesgetni és eltántorítani szándékától. A zenében is végigkövethetjük a csábítás különböző formáit: hol gyengéd, könnyed, légies szólamokat hallunk, hol a szenvedély és az örömök játékossága kerül előtérbe – Pollux azonban kitart vállalása mellett, hajlandó feláldozni magát testvéréért.
A harmadik felvonás elején újabb akadályokba ütközik, ezúttal a szerelmes Phébé próbálja megállítani az alvilág kapujában, és a spártaiak is könyörögnek, hogy maradjon, de Pollux hajthatatlan. Phébé egy pillanatra Télaïre-ben is szövetségest lát, végül ráébred, hogy tehetetlen. Kétségbeesésében a pokol szellemeinek segítségét kéri, akik Pollux ellen fordulnak. Felzeng a tomboló démonok kórusa, Pollux azonban megállíthatatlan: kiszabadul szorításukból és eltűnik az alvilágban. Phébé ide már nem követheti, magára marad, kiszolgáltatva a szenvedésnek.
A negyedik felvonásban Castort az elíziumi mezőkön találjuk, amint az örök nyugalomról elmélkedik. Nem tudja feledni Télaïre-t, ezért kitartóan ellenáll a boldog árnyak kísértésének, akik maradásra igyekeznek bírni őt. A zene visszafogott, lassú áramlása és a finom hangszerelés érzékelteti az örökkévalóság gondnélküliségét. Hamarosan Pollux érkezik, és felrázza gondolataiból Castort: elmeséli neki tervét, és biztatja, hogy térjen vissza Télaïre-hez. Castort meghatja testvére odaadása, ugyanakkor világossá válik számára, hogy Pollux is éppúgy szereti Télaïre-t, ahogyan ő. Egyetlen napot kér, hogy Télaïre mellett lehessen és vigasztalhassa őt, majd vissza kíván térni az alvilágba, hogy kiválthassa testvérét. Merkúr visszaviszi Castort az élők világába. Az utolsó felvonás a feldúlt Phébé jelenetével kezdődik. A hercegnő nem tud belenyugodni abba, hogy Castor visszatérésének Pollux halála volt az ára, és esküt tesz, hogy fellobbantja Jupiter haragját. Nem sokkal később már Castor és Télaïre megható újraegyesülésének lehetünk tanúi, őket élteti a kórus is. Boldogságuk azonban nem felhőtlen, beárnyékolja az alku, amelyről Télaïre is tudomást szerez. Kétségbeesik, amikor megtudja, hogy Castor hamarosan újra magára hagyja őt és visszatér az alvilágba. Minden erejével igyekszik visszatartani, és Castor maga is elbizonytalanodik. Hirtelen megremeg a föld: az alvilág türelmetlen. A feszültség tetőfokán megjelenik Jupiter, és kihirdeti megváltó döntését: a két testvér, Castor és Pollux ezentúl osztozhatnak a halhatatlanságban. Új csillagkép kerül az égre, melynek születését a csillagok és a bolygók tánca koronázza meg. A Castor és Pollux utókorra gyakorolt hatását többek között Debussy rajongása is példázza, aki gyakran adott hangot véleményének Rameau zenetörténeti jelentőségéről. 1903-ban a Gil Blas című folyóiratban publikált lelkes kritikát az operáról, melynek részleteit Vincent d’Indy vezényletével, a Schola Cantorum előadásában hallotta élőben. „Rameau művészetében igazi francia hagyománnyal rendelkezünk – írta –, melyet az elbűvölő és finom gyengédség, a helyes hangsúlyozás és az elbeszélő részek szabatos deklamációja jellemez. [...] Végezetül még annyit, hogy ez a zene úgy képes megőrizni kifinomult nemességét, hogy soha nem lesz belőle negédeskedés, soha nem esik az olcsó bájolgás hibájába.” Debussy olyan érzékletesen és hosszan számolt be az élményről, hogy cikkének végén bocsánatot is kért írásának terjedelme miatt. Mentségeként hozta fel, hogy ritkán adódnak annyira boldog pillanatok az életében, mint amilyen a Castor és Pollux előadása volt számára, s ezért ezt feltétlenül meg kellett osztania olvasóival.
A Castor és Pollux – Debussy felejthetetlen élményéhez hasonlóan – ezúttal is kivételesen értő és érzékeny előadásban hangzik el. A zenei élmény hitelességét a magyarországi korhű régizenei játék legjelentősebb képviselőjeként Vashegyi György garantálja, aki az elmúlt évtizedekben kitartó és odaadó munkával ismertette meg a hazai közönséget a francia barokk sokáig elfeledett remekműveivel. A feledésbe merült 18–19. századi francia zeneirodalom – elsősorban operák – újrafelfedezéséért Vashegyi Györgyöt a francia kulturális miniszter is elismerésben részesítette, 2022 februárjában átvehette a francia Művészeti és Irodalmi Érdemrend lovagi fokozatát. A Castor és Pollux ma esti előadása a Müpa, a Versailles-i Barokk Zenei Központ, valamint a Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány együttműködésében, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar mellett több kiváló francia énekes főszereplésével valósul meg, ezzel is szimbolizálva és erősítve a magyar és a francia zeneélet kapcsolatát.
Írta: Belinszky Anna
Judith van Wanroij még pályakezdőként, 2005-ben került be William Christie fiatal énekesek számára létrehozott régizenei akadémiájára; a Le Jardin des Voix keretében Európa és New York rangos koncerttermeiben lépett fel a világhírű amerikai–francia karmesterrel. A Hollandiában született szoprán azóta olyan neves dirigensekkel is együtt dolgozott, mint René Jacobs, Christophe Rousset, Hervé Niquet és Frans Brüggen. Repertoárjának középpontjában a francia és olasz barokk zene, a francia romantika és Mozart vokális művei állnak. Ő formálta meg a címszereplőt Lully Alceste című operájának Grammy-díjra jelölt felvételén.
Véronique Gens a barokk repertoár kimagasló előadójaként szerzett világhírnevet, és egyre jelentősebb elismeréseket kap Mozart zenéjének tolmácsolójaként is. Repertoárja főként a nagy Mozart-szerepekből és francia barokk operák hősnőinek alakításaiból áll, de énekelt már Verdi, Wagner vagy Poulenc darabjaiban is. A világ legrangosabb operaházainak és operafesztiváljainak meghatározó szereplője: fellépett többek között a londoni Covent Gardenben, a bécsi Staatsoperben, a Párizsi Operában, a Bayerische Staatsoperben, valamint az aix-en-provence-i, a salzburgi és a glyndebourne-i fesztiválon.
A tenor Reinoud Van Mechelen a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban, Dina Grossberger osztályában végezte tanulmányait. 2017-ben a belga zenei újságírók szövetségétől elnyerte az év fiatal muzsikusának járó Cecíliadíjat. 2011-ben került be William Christie és Paul Agnew Jardin des Voix programjába, azóta rendszeres közreműködője a Les Arts Florissants műsorainak. Bach János-passiója Evangélistájának szólamában 2014-ben debütált a Liverpooli Filharmonikusok társaságában, majd énekelte a Les Arts Florissants és a Concertgebouw Zenekarának koncertjein is, a Zürichi Opera színpadán pedig Charpentier Médée című darabjában mutatkozott be.
Tassis Christoyannis szülővárosában, Athénban szerzett diplomát, majd Olaszországban tökéletesítette tudását Aldo Prottinál. A Görög Nemzeti Operában eltöltött évek után 2000 és 2006 között a Deutsche Oper am Rhein társulatának tagja volt, repertoárja itt többek közt Monteverdi, Gluck, Debussy hőseivel gazdagodott. A bariton Európa rangos operaházaiban lép fel, és többször dolgozott együtt a Budapesti Fesztiválzenekarral is. Számos felvétele között olyan ritkaságok is megtalálhatók, mint Salieri és Grétry operái.
Olivia Doray Lyonban, Londonban, majd a Párizsi Opera stúdiójában végezte tanulmányait. A sokoldalú szoprán színpadi repertoárja a 18. századtól (Rameau, Dauvergne, Gluck, Mozart) romantikus darabokon át (Bizet, Fauré, Gounod, Rossini, Verdi, Puccini) egészen a 20. századig (Weill, Martinů) terjed. Visszatérő vendége a párizsi Bastille Operának, ahol Massenet Wertherében Jonas Kaufmann-nal is állt már egy színpadon. Oratóriuménekesként rendszeresen szerepel Európa-szerte Bach, Mozart és Haydn egyházi műveinek szólistájaként.
Hasnaa Bennani kivételesen sokoldalú előadóművész, aki az éneklés mellett kórusvezetést és hegedűt is tanult. A párizsi Conservatoire-on szerzett diplomát, ahol a régizenei tanulmányokra is különös figyelmet fordított. 2011-ben a Froville-ben megrendezett barokk énekversenyen szerzett első díjával hívta fel magára a nemzetközi zeneélet figyelmét, és azóta is a legrangosabb együttesekkel dolgozik. Partnerei között olyan művészeket és zenekarokat találunk, mint Marc Minkowski és a Les Musiciens du Louvre, Christophe Rousset és a Les Talens Lyriques vagy Hervé Niquet és a Le Concert Spirituel.
Jehanne Amzal tizenhat éves korától a párizsi Maîtrise falai között tanult, ahol olyan művészekkel ismerkedett meg és dolgozott együtt, mint Bryn Terfel, Matthias Goerne vagy Christoph Eschenbach. Tanulmányait a manchesteri Royal Northern College of Music hallgatójaként, majd a bázeli Schola Cantorumban és a párizsi Conservatoire-on folytatta, ahol a régizenére specializálódott. Egyre növekvő nemzetközi hírnevét a 2022/2023-as évad fellépései is tanúsítják: debütál az amszterdami Concertgebouw-ban, a párizsi Théâtre des Champs-Élysées-ben, valamint Lille-ben és Helsinkiben is.
David Witczak felsőfokú fizikatanulmányai közben kezdett komolyabban foglalkozni az énekléssel: a Versailles-i Barokk Zenei Központban, majd az Amszterdami Konzervatóriumban tanult, ezután tíz évig énekelt az Hervé Niquet vezette Le Concert Spirituel kórusában. Ma már vezető francia régizenei együttesek szólistájaként adja elő nagy sikerrel francia barokk szerzők (Rameau, Lully, Destouches) operáinak baritonszerepeit, gyakran fellép a korszakból származó egyházi művekben (Mondonville, Gervais, Charpentier kompozícióiban), de szívesen tesz kitérőket más korszakok felé is – szerepelt például Menotti A telefon című egyfelvonásos operájában.
Varga-Tóth Attila 2021-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol mestere Marton Éva és Kertesi Ingrid volt. 2022 nyarán részt vett a Balthasar Neumann Chor nyári akadémiáján, 2022 ősze óta pedig a Versailles-i Barokk Zenei Központban tökéletesíti tudását. Énekelt a Honvéd Férfikarban, a Nemzeti Énekkarban és a Purcell Kórusban, szólistaként pedig a Magyar Állami Operaházban debütált Libertino és – beugrással – Lucano kettős szerepében Monteverdi Poppea megkoronázása című operájában. A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Theodora-produkciójában Septimus szerepét formálta meg.
Vashegyi György Liszt-díjas karmester a magyarországi régizenejáték és -oktatás meghatározó alakja. A Zeneakadémia karmester szakának elvégzése után a Drezdai Régizenei Akadémián képezte tovább magát, emellett részt vett Helmuth Rilling és John Eliot Gardiner mesterkurzusain. A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar megalapítása óta elsősorban az ő közreműködésükkel hoz létre jelentős opera- es oratóriumprodukciókat, de vendégkarmesterként más együttesekkel is rendszeresen dolgozik. 1992-ben lett a Zeneakadémia tanára, 2010-ben az ő vezetésével alakult meg az intézmény régizenei szakcsoportja. 2017 októbere óta a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, 2022 őszétől a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója.
Az 1991-ben alapított Orfeo Zenekar és egy évvel idősebb testvéregyüttese, a Purcell Kórus a régizenei kompozíciók legkiválóbb autentikus előadói Magyarországon. Repertoárjuk gerincét a Gesualdótól Mendelssohnig terjedő időszak zenéje alkotja, de gyakran tűznek műsorukra későbbi kompozíciókat is. Koncertjeiken a közönség számos magyarországi bemutatót hallhatott már korhű hangszeres előadásban. 1998 óta több világpremiernek számító lemezfelvételt is készítettek, többek közt Charpentier, Michael Haydn, Istvánffy, Kraus, Lickl, Conti és Stölzel műveiből. 2014-ben kezdődött termékeny együttműködésük a Versailles-i Barokk Zenei Központtal, amelynek köszönhetően a barokk zene több ismert vagy még felfedezésre váró szerzőjének műveit mutatták be sikerrel. Az együttműködésből született lemezek (például
Rameau: Les Indes galantes, Gervais: Hypermnestre, Montéclair: Jephte, Boismortier: Les Voyages de l’Amour, Rameau: Dardanus) számos külföldi elismerésben részesültek.
