Müpa Magazin 2010/2011 évad 2. szám by Müpa Budapest

magazin i n g y e n e s i d ô s z a k i k i a d v á n y • V. é v f o ly a m 4 . s z á m • 2 0 1 0 . n o v e m b e r – d e c e m b e r

Komolyzene/opera Escaich Farkas Fassang Jandó Káel Kremer miklósa Mocsári Pletnyov Tang Zhao Jazz/Világzene/Könnyűzene Atlas Barabás Fábián Gryllus Harcsa Mehldau Redman Sebestyén Söndörgő Szakcsi Tillery Valdés Tánc McMillan Pécsi Balett Riederauer Storer Családi/Ifjúsági Babakoncert Cifra Palota Hangár Hangulatkoncertek Minimatiné Kiállítások Chopin Megyik Munkácsi

„A rendezés a zenét szolgálja” Donizetti: Szerelmi bájital Zene 720 m felett Jan Garbarek Kortárs moralitás Pécsi Balett Extra hangulatban Fischer Annie-ösztöndíjasok Elő a vizitkártyákkal! Chopin Párizsban

C h o p i n t e s t e d z é s s e l

Bogányi Gergely

n y i t á n y z s o l d o s

d á v i d

Amikor ezeket a sorokat írom, még a csodaszép, október végi napsütés ragyog be az ablakon – éppen október 22-e van, Liszt Ferenc születésének 199. évfordulója. A következô, jubileumi évben nemcsak Magyarország, de az egész zenekedvelô világ ünnepli majd azt a muzsikust, aki korának talán legnagyobb hatású mûvésze volt. Egy másik októberi évforduló, amit számon tartok, 17-e – ez pedig Chopin halálának a napja, az ô születésének bicentenáriumát az idén ünnepeljük. A Müpa is egyik bicentenáriumból lép a másikba: a Chopin-év záróakkordjaként a Liszt-verseny egyik korábbi gyôztese, Bogányi Gegely játssza el valamennyi Chopin-mûvet, majd a Sinfonia Varsovia érkezik hozzánk Liszt szimfonikus költeményekkel és egy Chopin-zongoraversennyel, szólistaként a magyar Farkas Gáborral. Emellett folytatódik az ôsszel megkezdett Liszt-sorozat a Fesztivál Színházban: Mocsáry Károly a szintén idén 200 éve született Schumann és Liszt két grandiózus mûvét tûzte mûsorára, Jandó Jenô pedig Itália tájaira kalauzol el a Liszt-mûvek segítségével. Van valami megkapó abban, ahogyan a két egykori emigráns zongoramûvész – akik huszonévesként az 1830-as évek párizsi szalonjainak elôbb rivális, majd egymást kölcsönösen tisztelô titánjai voltak –sorsa ezekben az években újból összefonódik. Chopin ugyanúgy makacsul ragaszkodott lengyelségéhez, mint Liszt a magyarságához – ennek ellenére hosszú ideig az elôbbit francia, az utóbbit német mûvészként tartották számon. A lengyel bicentenárium egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy büszkén és transzparensen vállalták mindazt, amit Chopin Európának jelentett – a róla elnevezett reptértôl a legeldugottabb varsói szegletig azonosultak ezzel az örökséggel.

Zsoldos Dávid főszerkesztő

Liszt talán még inkább megkerülhetetlen örökséget hagyott maga után: hangszeres szólistaként a korszak ikonja volt, zeneszerzôként a 20. század egyik legfontosabb ihletôjévé vált, pedagógusként pedig számos iskolára generációkon keresztül meghatározó hatást gyakorolt. Kisgyerekként Bécsben, kamaszként Párizsban nôtt fel, egész Európa volt az otthona – könnyen alakulhatott volna úgy is az élete, hogy magyarsága csupán az útlevelében olvasható bejegyzésre szorítkozik. Hogy nem így történt, az a magyar kultúrtörténet egyik legnagyobb szerencséje – mert még ma, egy bô évszázad múltán is Liszt Ferenc neve és zenéje az, ami a legismerôsebbnek cseng a külföldiek fülében, ha Magyarország kerül szóba. Ez Liszt utolsó ajándéka nekünk: van egy kitûnô, másfélszáz éve mûködô országmárkánk, még csak be sem kell vezetni, csak használni, okosan. Minden tekintetben.

MÜPA Magazin A Mûvészetek Palotája ingyenes magazinja

Hírek, érdekességek Ôk ajánlják Chopin testedzéssel „A rendezés a zenét szolgálja” Összművészet-párbaj Ihletett pillanatok

46 6 8 10 14 16 18

Egy prózai szinte-opera 20 Sanghaj expressz 22 Varsói időutazók 24 Kilencedik – örömóda nélkül 26 A Bach-paradoxon 28 Karácsonyi fesztivál Lipcsében 30

52 Műfajok játszótere 34 Méz, csili és tükrök 36 Barokk utca Bejrútban 38 Valdés és az afro-kubai jazzfutárok 40 Örök érvényű pillanatok 42 A jávorfa ága 44

Fôszerkesztô: Zsoldos Dávid

a tanganyika tó tajtékjaiba rohanó fiúk (fotó: Martin Munkácsi)

Extra Hangulatban

jan garbarek

Káel Csaba

mm4

A Jó és a Rossz kertjében

Alapító: Mûvészetek Palotája Kft., Kiss Imre vezérigazgató

54 Zene 720 m felett Tamás bátya kongája „Mindenkor idejük van a zsoltároknak” Kortárs moralitás Extra hangulatban

46 48 50 52 54

Felelôs szerkesztô: Csonka András Szerkesztô: Filip Viktória Olvasószerkesztô: Papp Tímea Szerkesztôség: Fidelio Média Kft. 1055 Budapest, Szent István krt. 23. Tel./Fax: (1) 476-0320 e-mail: mupamagazin@ﬁdelio.hu Felelôs kiadó: a Fidelio Média Kft. ügyvezetôje

58 Elő a vizitkártyákkal! 56 Okos és látványos képek 58 Rekordgyanús mátrix 60 Házról házra Gewandhaus 62 Ajánló 64 Echo 66

Nyomdai elôkészítés: Gróf Róbert A Mûvészetek Palotája fotóit Petô Zsuzsa, Pólya Zoltán és Csibi Szilvia készítette. Nyomda: Pauker Nyomda Arculat: Mátai és Végh Kreatív Mûhely Megjelenik 15 000 példányban. HU ISSN 1788-439X Mûvészetek Palotája: 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. Tel.: (1) 555-3000 e-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu

mm5

h í r e k ,

é r d e k e s s é g e k

h í r h o z ó

Év a d o t n y i t o tt u n k Október 12-én a Művészetek Palotája és rezidens intézményei sajtótájékoztatót tartottak. A mondanivalót a 2010/2011-es évad programjai tematizálták, elkerülhetetlenül utalva az anyagi nehézségekre és arra, hogy mindezek ellenére a menedzsmentek és a társulatok alapvetően optimista légkörben dolgoznak. A 2011-es év mottója: Liszt! Minden tekintetben. A sajtótájékoztatón felszólalt Kiss Imre, a Müpa vezérigazgatója, Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, a Ludwig Múzeumot képviselő Simon Katalin, Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatóhelyettese és Csonka András, a Müpa vezérigazgató-helyettese. Az intézményvezetők szavai nyomán körvonalazódtak az elkövetkező időszak feladatai, a közelmúltban megvalósult események sikerei.

f r a n c i a

k i t ü n t e t é s

K i s s

I m r é n e k

Néhány hónappal azután, hogy a régióból elsőként vehette át az ISPA (az előadóművészek New York-i-székhelyű nemzetközi társaságának) Nemzetközi Életműdíját, Kiss Imrét, a Művészetek Palotája vezérigazgatóját a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének lovagi fokozatával tüntette ki Frédéric Mitterand kulturális és kommunikációs miniszter. Ezzel a kitüntetéssel a francia Kulturális és Kommunikációs Minisztérium azon személyek előtt rója le tiszteletét, akik alkotásaikkal művészeti és irodalmi téren jeleskedtek, illetve hozzájárultak a kultúra terjesztéshez Franciaországban és a világban. A méltatás során elhangzott: „Mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál alapító igazgatója Kiss Imre korát megelőzve vert hidat kelet és nyugat között, gyakran visszacsábítva hazánkba az innen többnyire politikai okokból távozott magyar világsztárokat és nyitott ablakot Magyarország számára a világ szabadabb tájaira. Későbbi posztjain, a Nemzeti Filharmóniánál, a Magyar Állami Operaháznál, majd a Vígszínháznál, mindenütt biztosította az alkotó légkörhöz elengedhetetlen nyugalmat és távozásakor mindig átlátható rendet hagyott maga után. Pályáját a Művészetek Palotája koronázta meg. Az a művészeti központ, mely a régióban a posztszocialista országok közül elsőként épült és nyílt meg, mint komplex művészeti intézmény, és mely Kiss Imre irányítása révén pillanatok alatt Európa élvonalába került.” Az átadási ceremóniára a Művészetek Palotájában került sor, a laudációt a Budapesti Francia Intézet igazgatója, Francois Laquieze mondta, s ő adta át Kiss Imrének a rendjelet is. A kitüntetett meghatottan köszönte meg a másik nemzet, a Francia Köztársaság megtisztelő díját, és hangsúlyozta, hogy a Müpa sikereiben a mögötte álló kollektíva is fontos szerepet játszott.

„ L á jk o l d ” a

M ü p át !

2010 őszén a Művészetek Palotája is létrehozta profiloldalait a jelentősebb közösségi portálokon, így azok a látogatók is naprakész, aktuális információkhoz juthatnak a házzal és az itt történtekkel kapcsolatban, akik aktív felhasználói ezeknek az oldalaknak. A facebook, az iwiw és a twitter hírcsatornái és üzenőfalai mellett további tartalmak találhatók az intézmény videó- és fotómegosztó oldalain, a youtube-channelen és a flickr-oldalon, de megtalálható a Müpa a foursquare-en és a last.fm-en is. Az új csatornák célja, hogy az aktuális hírek és események minél hamarabb és interaktív módon juthassanak el e fórumok közönségéhez is, olyan tartalmakkal, háttérinformációkkal színesítve a megjelenéseket, amilyenre eddig nem nyílt lehetőség. Így azok is élményben részesülhetnek, akik személyesen éppen nem lehetnek a házban, de az internet segítségével követni kívánják a történéseket. Vagy egyszerűen csak a Müpát – minden tekintetben. mm6

Csonka András és Kovács Géza is szólt arról a lehetőségről (és feladatról), amelyet az uniós elnökség ró a magyar zenei életre is. A Müpa újévi hangversenyén az Európai Kamarazenekar mellett a 27 uniós országból erre az alkalomra „verbuvált” Európa Kórus adja elő Haydn A teremtését. A közös rendezésű Liszt nyitókoncert először a Müpában szólal meg, néhány nap elteltével aztán Brüsszelben is. A Szent Erzsébet legendája című Liszt-oratórium is előbb a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben hallható, majd a Vatikánban csendül fel.

D í j e s ő a B a r t ó k Új S o r o z a t n a k A Bartók Új Sorozat nemcsak művészi, hanem piaci értelemben is olyan sikerszéria, amire rég volt példa a klasszikus kiadványok tekintetében. A sorozat legelső megjelent korongja, A fából faragott királyfi és a Kossuth szimfóniai költemény a korábbi aranylemez-példányszámot megduplázva platinalemez rangra emelkedett. A Rapszódia és a Scherzo egykori Philips–Hungaroton- és a fiatalkori Hegedûverseny (op. posth.) vadonatúj felvételéből összeállított, a 2. szvitet, a Román táncot, a Román népi táncokat és a Tánc-szvitet tartalmazó, valamint a 27 egynemû kart rögzítő SACD egyidejűleg aranylemezt kapott. A platina- és aranylemezeket szeptember 22-én adta át Hollós Máté, a Hungaroton ügyvezető igazgatója a Művészetek Palotájában. Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok márciusban megjelent Bartók CD-je lett a hónap lemeze a BBC Magazin 32 kritikusának szavazata alapján. A Bartók Új Sorozat 16., márciusban megjelent lemezén a Divertimento vonós hangszerekre, és a Zene húros hangszerekre, ütôkre és cselesztára, valamint a Magyar képek szerepel. A BBC Magazin – már megjelent – szeptemberi száma több oldalt szentel a lemez méltatásának. mm7

ö k ő k i

a j á n l j á k . . .

m i r e

m e n n e

U d v a r o s a Nemzeti Színház színművésze

D o r o tt y a

Schilling Árpáddal Salzburgban próbáltunk és játszottunk, épp az Ünnepi Játékok idején. Csodálatos volt, hogy a vár alatti téren fölállítottak egy nagy kivetítőt, ahol elképesztő kép- és hangminőségben adtak korábbi előadásokat. Bárki leülhetett, ingyen és bérmentve. És az italokat nem műanyag pohárban adták, pedig több ezren voltunk. Akkor mutatták be a Traviatát Netrebkóval. Persze nem láttam, mert több ezer euróért adták feketén a jegyeket. Később megnéztem DVD-n, oda vagyok tőle. Úgyhogy ezekért az operaközvetítésekért nagy köszönet a Müpának! Bogányi Gergely Chopin-összesét mindenképpen látni akarom! Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, el vagyok tőle ájulva… Úgyhogy ezt korlátozottan ajánlom, mert nekem is szükségem van jegyre… Az első napon nem játszom, a második napon majd legfeljebb átszököm a János vitéz második felvonása alatt… Jan Garbareket időről időre meg kell nézni. Hogy valaki ennyire tartja a színvonalat, nem kopik, nem fárad, nem öregszik, ez szinte hihetetlen. A Quimbyt pedig bármikor szívesen nézem, mert hát a Kiss Tibi…

Udvaros Dorottya (fotó: Gordon Eszter)

Metropolitan Opera a Müpában Nov. 13. 19:00, dec. 11. 18:30 – Fesztivál Színház Bogányi Gergely – Chopin összes zongoraműve Nov. 27. 10:00, nov. 28. 11:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jan Garbarek Group feat. Trilok Gurtu Dec. 6. 19:30 – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

S z e r v é t

T i b o r

a Radnóti Színház színművésze

Bárhová megyek, mindig a sokszínűséget, de ezen belül az egyediséget, a jellemzőt keresem. Az Udvarhelyi Táncműhely Barokk Ballada című produkciója minden bizonnyal ilyen. Különös együttállása lehet a barokknak a népzenével, ezt egyelőre nem tudom elképzelni, ám – már csak zeneileg is – érdekes és nem mindennapi párosítás. Az afrikai hangszerek is sokfélék, nagy részükről fogalmunk sincs, mik azok. Engem rettentően érdekel az afrikai zene, és nagyon jó, hogy ezeket a hangszereket most élőben is lehet látni. És ha már valaki eljut a kiállításra, időzítse úgy, hogy meghallgassa a Fischer Annie-ösztöndíjasok koncertjét. Tehetséges fiatalokat hallgatni mindig klassz dolog. Újak, frissek, mást gondolnak a világról, erre figyelni kell. Bugge Wesseltoft zenéjét nem ismertem, de most utánakerestem az interneten, meghallgattam néhány számát. Lenyűgözött! Csodálatos, finom zene. Nem beszélni kell róla, inkább hallgatni.. Gryllus Vilmos daloskönyve Nov. 13. 11:00, 15:00 – Fesztivál Színház

Szervét Tibor (fotó: Falus Kriszta)

Barokk Ballada Nov. 22. 19:00 – Fesztivál Színház Hangszerkiállítás – Nyugat-Afrika Nov. 6.– Fesztivál Színház bejárati szintje Bemutatkoznak a Fischer Annieösztöndíjasok Nov. 17., dec. 15. 17:00 – Üvegterem Bugge Wesseltoft New Jazzland Community Nov. 5. 20:00 – Fesztivál Színház

Quimby Dec. 30. 20:00 – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

H e g e d ű s a Vígszínház színművésze

D .

G é z a

Éljenek a gyerekek! Úgy nőjenek bele a világba, hogy lelkük, szívük, fejük telítődjön szépséggel, emberséggel és a világra rezonáló érzékenységgel. Nincs annál kiábrándítóbb érzés, mint évről évre szembesülni a színész felvételi vizsgákon azzal, hogy a felnövekvő nemzedékek elfelejtenek énekelni, nem ismerik zenei hagyományainkat. Ezért fontos az a küldetés, melyet Gryllus Vilmos teljesít. Játszva tanítja a gyerekeket, és adja tovább azt a sok szépséget, amitől rácsodálkozhatnak önmagukra, az őket körülvevő világra. Kedves fiatalok! Tisztelt, lélekben ifjú szülők! Az ó-év utolsó előtti napjának estéjén a Quimby ad koncertet. A besorolhatatlan, felcímkézhetetlen, szabadon szárnyaló zenei együttes sok nemzedéktársnak ad segítséget. Zenei igényességük, költői, sohasem közhelyes dalszövegeik, a szabadság érzetével ruházzák fel azokat, akik hallgatják e dalokat. Ez az este a lélek finom rezdüléseinek is helyet ad, közvetlen, természetes stílusával. mm8

Hegedűs D. Géza (fotó: Almási J. Csaba)

B o g á n y i

Ch o p i n Te i m e r

G e r g e l y

t e s t e d z é s s e l

G á b o r

Bogányi Gergely zongoraművész Chopin születésének kétszázadik jubileuma alkalmából november 27-én és 28-án is koncertet ad a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Mindkétszer egész nap. A tervek szerint ugyanis eljátssza a komponista valamennyi szólózongorára írt alkotását.

2010. november 27. 10:00, november 28. 11:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bogányi Gergely – Chopin összes – Emberileg vagy mûvészileg érezte kihívásnak a Chopin-maraton ötletének megvalósítását? – Egyértelműen művészileg! Döntésem legfontosabb motívuma, az egésznek a vezérfonala, amiért ezt tulajdonképpen csinálom, nagyon egyszerű: mert szeretem a darabokat. – Egyáltalán honnan a kezdeményezés? Csak a jubileum adta a dolog aktualitását? – Az eredeti ötlet tulajdonképpen gyakorlás közben született. Rengeteg mm10

időt töltöttem a szólódarabokkal, és egy ízben, úgy a nyolcadikkilencedik óra tájékán beugrott, hogy ezek mindegyike olyan gyönyörű, hogy el kellene játszani az összeset egyvégtében. Kicsit később az fogalmazódott meg bennem, hogy ha már megteszem, miért ne történjen ez baráti társaságban, otthon vagy zeneiskolában. Játszanék a hangszeren reggeltől estig, s közben a hallgatóság jöhetne-mehetne, ehetneihatna, s ha megunta, kimehetne a kertbe napozni, a számítógépen

játszhatna vagy akár el is mehetne. Ebből az ötletből nőtte ki magát ez a sokkal hivatalosabb és nagyobb szabású esemény. Úgy érzem, a Művészetek Palotája maximális segítőkészségének köszönhetően megőrződött az ötlet szellemi értelme, a szalonjellegű, barátságos, intenzív, ám kellemes hangulatú, hétvégi örömzenélés lehetősége. Azáltal, hogy a koncertsorozatot napi öt részre lebontottuk, valamint az esemény kiegészül egy Chopinhez kötődő festményeket és grafikákat

felvonultató kiállítással, ráadásul egy lemezbemutatóval is, azt gondolom, sikerült egy színes, semmiképpen sem merev vagy túl hivatalos rendezvényt tető alá hoznunk, olyat, ahová egyszerűen csak el lehet jönni, és lehet sok Chopint hallgatni. – A vállalkozás nem elôzmények nélküli, hiszen 2001-ben egy huszonöt elôadásból álló sorozat keretén belül már elôadta a szólózongorára írt teljes Chopin-repertoárt. Melyik a nagyobb kihívás: huszonöt koncerten keresztül fenntartani egy egységes mûvészi színvonalat, vagy két napon át helytállni fizikailag és mûvészileg egyaránt? – Nekem minden koncert nehéz, egy előadást sem tudok könnyedén, lezserül vagy felületesen kezelni. Mindegyiket komolyan veszem, és a hibáimmal szemben sem vagyok elnéző. Ilyen méretű vállalkozásba azonban még sosem fogtam, úgy sejtem, hogy ez nyilván sokkal-sokkal nehezebb, de hogy mennyire, azt még nem tudom. Előre nem is fogom megtudni, hiszen a feladat olyan horderejű, hogy előtte nem nagyon próbálja ki az ember. – Lehet-e a két nap alatt a mûvek mélyére hatolni, vagy a vállalás jellegébôl fakadóan csak a felszínt karcolgathatja az elôadó? – Kizárt és megengedhetetlen, hogy csak a felszínen mozogjunk, ez a zene halálát jelentené! Az egyperces prelűdöknek és mazurkáknak is megvan a maguk üzenete. Ha ez elvész, mi marad? Akkor inkább vállalom a napi tizenöt órás próbákat, amelyek során minden perc, minden óra iszonyatosan tömény, mégis rettentően fontos. Chopin ilyen mennyiségben, hígítatlanul magamhoz vett muzsikája olyan komoly örömet okoz és akkora élményt ad, olyan mély szellemi folyamatokat indít be bennem, hogy semmivel nem cserélném el. Jóllehet, szinte elviselhetetlenül nehéz. – Így mutatkozik meg Önnek a zene „negyedik dimenziója, igazsága, a Felsôbbrendûvel való kapcsolata”, ahogyan egy interjújában a muzsika lényegét jellemezte, vagy ez amolyan önkábítószer? – Semmi esetre sem önkábítószer. Pontosan ez jelenti, tárja fel az Isteni kapcsolatot, és pont emiatt

olyan iszonyatosan embert próbáló az előadó-művészet, amelynek révén pedig – optimális esetben – belekerülhetünk magába a mű szépségébe és mélységébe. Ez utóbbi fogalmakat egy mindig másként jellemezhető, sajátságos tudatállapotként vagy karakterként tudnám leírni. De ezek nem adják magukat könnyen! A lemezfelvétel során csak a Barcarolle néhány bevezető ütemét negyven percen keresztül gyakoroltam, a darabot jószerével el sem kezdtem! Hiába tudom eljátszani, hiába vettem már fel korábban lemezre is, nem voltam elégedett, mert nem volt meg a mű lejtése, a nemessége, nem éreztem, hogy megnyílik a függöny, ami után kiteljesedhet. Legnagyobb megdöbbenésemre az egy-két perces darabokat próbálgatom órákon át! A legtöbb ilyen mű lassú, egy nyolcéves gyerek is képes eljátszani, szinte lehetetlen elhibázni, mégis, a mondanivalója annyira mély és koncentrált, hogy igazán jól előadni roppant bonyolult. Én sem gondoltam volna, hogy ilyen nagyon megszenvedek a lemezfelvétellel, viszont úgy érzem, amit eddig rögzítettem azt mutatja, hogy megéri a küzdelem. – Közben lemezfelvétele is van? Nem sok ez egyszerre?

E u g è n e

– Tulajdonképpen életem egy olyan szakaszát élem, amikor minden egyszerre történik. Ha egy jó dolog igazán beindul, akkor ellenállhatatlanul sodor magával. Néha mintegy külső szemlélőként csodálkozom rá magamra és arra, hogy mi minden történik velem. Mindenkinek vannak olyan periódusai, amikor többet vállal, mint amennyit „hivatalosan” elbír, s utólag nem is érti, hogyan bírta erővel, energiával. Most egy ilyen stádiumban vagyok. Órákat töltök a zongora mellett, a maradék időmben a zeneiskola ügyeit intézem, megnézek érdekes dolgokat a neten és – érthetetlen módon – arra is jut időm, hogy a zöldségesnél elgondolkozzam, a piros, vagy a sárga almát kívánom éppen jobban, vagy lemenjek a Dunára kavicsokat dobálni. – Egyébként mit gondol, lesz olyan Önhöz hasonló, életének szintén egy túlvállalásos periódusában lévô hallgató, aki elejétôl a végéig Önnel tart? – Az eredeti célkitűzés az volt, hogy az érdeklődők ízlésük szerint egyegy koncertbe belehallgathatnak. Ennek ellenére – legnagyobb csodálkozásomra – már nagyon sok ember jelezte, hogy igenis velem együtt végigélvezi az egészet.

D e l a c r o i x :

F r y d e r y k

Ch o p i n

Az ismertebb alkotások esetében azért, hogy milyen újdonságokkal, árnyalatokkal gazdagítom a már ismert jelentéstartalmat, az ismeretleneket pedig azért, mert azokkal jószerével még a zongoratanárok sincsenek tisztában. Ahogyan fogalmaztak: ha én kibírom, akkor ők is biztosan végig tudják hallgatni. Ráadásul ez nem egy embertelen vállalkozás. Bármennyire is sűrű a program, több szünettel szabdaltuk fel a napokat, ezek általában tizenöt, húsz- vagy harmincpercesek, de van egy- és kétórás pihenő is. A két nap menetrendje tehát telített, de lendületes. – Melyek voltak a mûsor összeállításának legfôbb szempontjai? – Vitán felül a leglényegesebb szempont a közönségbarátság. Nem akartam egy kaptafára elővezetni a dallamokat, közönségriogató módon például tizenkilenc keringőt egymás után ledarálni. Ez nem embernek és nem élő koncertre való. A másik hasonlóan érdemi alapelv a változatosság – minden koncertnek legyen eleje és

mm12

vége, legyenek benne könnyedebb és fajsúlyosabb alkotások, rövidebbek és hosszabbak. Harmadrészt fontos volt, hogy minden egyes néző, bármelyik programra is váltsa meg a jegyét, áttekintő válogatást kapjon, ízelítőt a komponista életművéből. – Mivel lenne vasárnap este elégedett, mi jelentené az eredményt: ha csak annyit mondhatna, mindent eljátszott, vagy ennél valami többre is szüksége lesz a megnyugváshoz? – Nagy baj lenne, ha csak azzal „dicsekedhetnék” a végén, hogy eljátszottam minden darabot. Az nem elég! Nem fogok spórolni az erőmmel, végig ugyanúgy szeretnék játszani, ahogy eddigi, rövidebb koncertjeim esetében. Ennek szellemében készülök. Bírnom kell mind a húsz órán keresztül erővel, elmével és szívvel ezt az intenzív megterhelést. Sőt mindegyik darabhoz szeretnék valami pluszt hozzátenni, illetve a művet a maga teljes mélységében kibontani. Ha ez sikerül, akkor minden rendben lesz, s úgy érzem majd, megérte. – Egy pillanatra ugorjunk vissza a prózai részletekhez! Mit

gondol, a szellemi vagy a fizikai kívánalmak jelentik majd a nagyobb megterhelést? Úgy gondolom, mindez olyan felkészülést igényel, mint az Ön által tisztelt profi sakkozóké. – Pontosan. Ilyen igénybevétel mellett be kell építeni a felkészülésbe a fizikai feladatokat is, mert másképp nem lehet végigcsinálni. Nem hallottam olyanról, aki futás, úszás, kondizás vagy más sporttevékenység nélkül képes lett volna hasonló teljesítményre, s ezért ez számomra is kötelező, különben a színpadon esnék össze. Kiemelt figyelmet fordítok majd a kalória-bevitel kérdésére, ugyanis ami egy rövidebb koncertnél még nem annyira húsbavágó kérdés, az a maraton kapcsán nagyon fontos. A kedves háziorvos barátom segít az ilyen irányú felkészülésben. – Lehet-e egy ilyen megmerítkezés után Chopinnel továbbra is foglalkozni? Tud-e majd újat mondani, friss szemmel ránézni a darabjaira? – Meggyőződésem, hogy lehet, s abbahagyni pontosan akkor fogom, ha már nem fogok tudni újult erővel ezekhez a gyönyörű művekhez hozzányúlni.

„ A

r e n d e z é s

F á b r i

z e n é t

s z o l g á l j a “

P é t e r

Káel Csaba a Bánk bán operafilm után most Munkácsy-filmre készül. Sokszor rendezett barokk operákat, láttunk már tőle színpadon Puccinit, Verdit, a közelmúltban pedig prózai színházi rendezőként is bemutatkozott.

M i k l ó s a

Pedig, ahogy Janáček példája is mutatja, sokszor csak elhatározás, koncepció és kitartás kérdése, hogy megismertessünk új szerzőket és új darabokat.

A MAGYAR TELEKOM TÁMOGATÁSÁVAL 2010. november 6., 7. 19:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Donizetti: Szerelmi bájital – félig szcenírozott előadás

K á e l

C s a b a

– Most Donizettit rendezel, de ha csak annyit tudnék, hogy ismét operára készülsz, elôször azt gondolnám, valamilyen barokk operát látjuk majd tôled. – A barokk, sőt még inkább a preklasszikus opera valóban nagy kedvencem, mert szeretem a közvetlenségét, de valójában minden jó, zenei dramaturgiai erővel bíró mű érdekel, ezért dolgoztam már az operatörténet jó pár szerzőjének darabjával Monteverditől Mozarton, Leoncavallón át Gyöngyösi Leventéig. Donizettit még nem rendeztem, mm14

Km.: Miklósa Erika (Adina), Alekszej Kudrija (Nemorino), Enzo Capuano (Dulcamara), Filip Bandzak (Belcore), Celeng Mária (Gianetta), a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és kórusa (karig.: Kulcsár Szabolcs) Rend.: Káel Csaba

de nagyon érdekel, hogy egy ilyen slágerekkel teli, nagyon jól megírt zenéből hogyan lehet végigvinni alapvető érzelmi szituációkat. – A világ operaházainak repertoárján nagyjából Stravinsky Rake’s Progresse óta, tehát körülbelül ötven éve egyetlen új mû sem tudott megmaradni, viszont a repertoáron megjelentek a nagyon régi mûvek, a barokk operák. A repertoár tehát idôben visszafelé tágult… – Talán ennyire nem vészes a helyzet, mert itt van például Janáček az utóbbi

időszak nagy felfedezettje, de tény, hogy az operairodalom egy-két százaléka van talán színpadokon, és közben nemcsak operák, de jelentős szerzők is méltatlanul feledésbe merültek. Hadd említsek példaképpen három jelentős szerzőt a barokk korból: a német Carl Heinrich Graunt, az olasz Davide Perezt, vagy a francia Jean-Philippe Rameau-t. Mindegyikük korának sztárkomponistája volt, nem érdemtelenül, de talán Rameau-t kivéve, akit a francia színpadokon azért játszanak, nem lehet velük találkozni operaházakban.

– Mindketten szeretnénk, ha a Müpában még a mostaninál is gyakrabban láthatnánk-hallhatnánk barokk mûveket. Egyszer szóban megterveztünk egy egész barokk fesztivált. – Igen, egy ilyen fesztivál azt a koncepciót képviselhetné, hogy felfedezzen, népszerűsítsen barokk operákat, nemzetközi és hazai előadókkal. Jelenleg ennek a kornak nincs igazán koncentrált magyarországi játszóhelye. Például itt van Vashegyi György, aki több mint húsz éve együtteseivel koncerteken és színpadon is magas nívón népszerűsíti ezt a korszakot, mégsem kapott eleddig olyan lehetőséget, ahol ezt állandó rendszerességgel tehetné. – Donizetti alig több mint ötven évig élt, de hetven színpadi mûvet írt. És ezeket mind bemutatták. Ez arra utal, hogy az operajátszás keretei akkoriban nagyon különböztek a mai viszonyoktól. Szerinted ma milyen társadalmi funkciói vannak az opera mûfajának? – A zene minden korszaknak, korosztálynak intellektuális és érzelmi szükséglete, és csak azt kell megtalálni, hogyan lehet értékes drámai tartalommal készített műveket eljuttatni az emberekhez. A mi

E r i k a

korunkban a zene tömegtermékké vált, három-négy perces, gyorsan fogyasztható fast food lett belőle. Ráadásul az utóbbi időben megszűnt a zenei producereknek az a törekvése, hogy új irányokat hozzanak fel, piacilag garantáltabb, ha újrakészíttetnek valami régebbi slágert. Az operaházak hosszú ideig jó otthonául szolgáltak a drámai zene műfajának, kiszolgálták azt, ráadásul a társadalmi érintkezés színterei is voltak. Már a hetvenes években elkezdődött ez irányú térvesztésük. Boulez nem véletlenül fogalmazta meg, hogy fel kellene robbantani az operaházakat, mert azóta is keressük a megoldást. A nyolcvanas években például jó pár operafilm készült, ehhez a megoldáshoz csatlakoztunk mi is a Bánk bánnal. Ez pedig működik, mert nagyon sokan vásárolták meg a DVD-t, olyanok is, akik talán még soha nem jártak operaházban. A másik irány mai szituációkban megszólaló zenével közel hozni az emberekhez a műfajt, mint például a flash mob, ahol a teret adott esetben egy opera szervezi élő performansszá. Megoldás tehát van, de nehéz megtalálni egy új, intézményesített struktúrát, amiben mindez működik: talán nekünk itt, a Müpa félig szcenírozott sorozatával ez sikerült. Nekem emellett még komoly terveim vannak a televízió irányában is. – Mit gondolsz az anyanyelvi kontra eredeti nyelvû operajátszásról?

– Én személyesen eredeti nyelv párti vagyok, ráadásul a feliratozás tökéletesen megoldja ezt a kérdést. – Láttunk már tôled viszonylag hagyományos rendezést, láttunk olyat – a Hunyadi Lászlót –, amelynek a vizuális világa meghökkentôen modern és nagyvonalú volt, és szinte alternatív hangulatú prózai elôadást is, Marlowe Doktor Faustusát. Most, a félig szcenírozott Donizettielôadáson mire számítsunk? – A félig szcenírozott előadásokat sokszor összekeverik a hat-nyolc hetes próbákkal, komoly díszlet- és jelmezköltséggel készülő operaházi előadásokkal. Mi itt egy-két előadásra kell, hogy készüljünk, szerény szcenikai költségvetéssel, ugyanakkor olyan, a zenét szolgáló vizualitással, ami elindítja a néző képzeletvilágát, és segíti a zene drámai folyamatának értelmezésében. Ezt most is úgy próbálom elérni, ahogy például a Varázsfuvolánál tettük: van egy erős vizuális jel, egy szimbólum, ami körbeveszi a játékot, és hol hangulatot teremt, hol pedig a szituáció jelzésszerű díszleteként működik. Ez a rendezés is a zenét szolgálja majd, nem akar formai aktualizmusba süppedő, a zenei drámát figyelmen kívül hagyó rendezői önmegvalósítássá válni. Ebben nagy segítségemre lesz a kiváló karmester és az énekesek, különösen a színpadi jelenlétének huszadik évfordulóját ünneplő Miklósa Erika. mm15

két oldalán, míg a többi manuál sípjai középen helyezkednek el. A Müpa ötödik manuáljához mindössze három regiszter tartozik, hangerejük mégis az összes többinél erősebb: ezek a homlokzatban jól látható spanyol trombiták, melyek bearanyozzák az orgona hangját. A mindenkori párbajok főszereplője e kimeríthetetlenül gazdag hangzás, a hangszerek királynőjének e tökéletes pompája.

T h i e r r y

Egy zenei párbajban a publikum részvétele nem merül ki a tetszésnyilvánításban, hanem aktívan részt vesz témák felvetésében és egyéb szabályok alkotásában. Ma újra reneszánszát kezdi élni az a barokk gyakorlat, melyben rendszeresen bevonták a közönséget vagy híres embereket, és komponáltak, rögtönöztek témáikra. Hogy a zenetörténet leghíresebb példáját említsük, ily módon született Johann Sebastian Bach műve, a Musikalisches Opfer (BWV 1079) egy, II. (Nagy) Frigyes, porosz király által megadott témára, amely tíz kánont, két fúgát és egy triószonátát tartalmaz.

E s c a i c h

Ö s s z m ű v é s z e t - p á r b a j G u r m a i

É v a

Ha a szakma két legjobbja találkozik és párbajra hívják egymást, ma már nem kell aggódnunk egyikőjük elvesztéséért sem. Különösen akkor nem, ha a párviadal nem a pillanat hevében születik, hanem a hajdani Meistersingerek erőpróbáihoz hasonló rangos esemény meghirdetése folytán. Egyre népszerűbbek szerte a világon a hangversenytermek e nyilvános zenei párharcai, még akkor is, ha nemes döntetlenre végződnek, mint legutóbb 2009-ben, amikor a párizsi Thierry Escaich és a berlini Wolfgang Seifert mérte össze tudását a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermben.

2010. november 14. 19:30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

„Orgona-párbaj” – Thierry Escaich (Párizs) és Fassang László (Budapest) Házigazda és műsorvezető: Batta András Orgonaszakértő és moderátor: Ruppert István

2010. november 14-én a helyszín és az egyik párbajhős változatlan, Thierry Escaich kihívója azonban ez alkalommal Fassang László orgonaművész, az előző párbaj koordinátora lesz. A mesterek mellett segédek is helyet foglalnak majd a színpadon, hogy a versengés még gördülékenyebb, még izgalmasabb legyen. A középkori Meistersinger versengés szabályait a Tabulaturban rögzítették, amit a Merkel felügyelt. Jól mm16

ismerjük e versengés zenei rendszerét Richard Wagner híres operájából, A nürnbergi mesterdalnokokból. A 21. századi forma persze merőben más lesz, hiszen nem is dalköltőkről, hanem orgonaművészekről van szó. A párbaj vigyázói a hazai zenei élet kimagasló alakjai lesznek, a házigazda szerepét ismét Batta András, a Zeneakadémia rektora látja el, az orgonaszakértő és a moderátor tisztjét Ruppert István tölti be.

Orgonán játszani maga is összművészet. A manuáloknak és a pedálnak saját regiszterei vannak, amelyek külön szélládákon, az orgona különböző emeletein foglalnak helyet. A Müpa hangszerében valójában hat kisebb orgona összessége alkotja a nagy egészet. A térhatás fontos eleme az orgonaépítésnek, valamint az orgonán való játék megtervezésének egyaránt. A legtöbb nagyorgonán a pedálmű a sípokat tartalmazó kamra

A 21. században az előadói ideál a rögtönzésről, az improvizációról áthelyeződött a zeneművek mesteri, és tökéletes megszólaltatására, s ez egyre nagyobb követelmények elé állítják az előadót. Ennek

függvényében zeneoktatásunk is átalakult, a hangszeresek képzésében nagyon kevés hely jut ma az improvizációnak. Nem is vállalkozik rá szívesen minden muzsikus. Azonban mindig voltak olyan tehetséggel megáldottak, akik bátran engedték szabadjára zenei fantáziájukat, ötvözve azt makulátlan zenei képzésükkel, s egyre nagyobb teret engedtek pályájukon az improvizációnak. Thierry Escaich és Fassang László mindenképpen ezek közé a mesterek közé tartozik. Számos versenyen szerzett díj, koncert- és lemezfelvétel tanúskodik ez irányú művészetükről. A francia előadó 1997 óta – Maurice Duruflé kései utódaként – a párizsi St-Etienne-du-Mont templom orgonistája, a francia orgonistaiskola nagy múltú improvizációs hagyományának világszerte elismert követe. Messze híres játékának színessége, improvizációinak kiszámíthatatlansága, ötletessége. Technikai tévedhetetlensége, játékának könnyedsége, valamint határokat nem ismerő képzelőereje okán a kritika többször zseniként írt róla. Egy vetélkedésben mindenképpen nagy szerepet kap a rögtönzés. Fassang László írja legújabb improvizációs lemezén a következőket:

„Számomra az improvizáció létjogosultsága abban rejlik, hogy általa olyan zene születik, melyet lekottázva nem lehetne létrehozni. Ez a meggyőződés vezérelt a zenei témák kiválasztásában és párosításában, miközben nem állt szándékomban egy konkrét zenei stílus és forma követése vagy elvetése.” Azonban a zenei párbaj csak egy részét alkotja az improvizáció, hiszen nem zeneszerzők mérkőznek egymással, hanem előadók. Azonos zenei feladattal megbirkózni az egyik legfontosabb mérhetőség az előadók között: ugyanazt a szerzeményt meghallgatva több előadótól bőséges lehetőség nyílik a zenei párbajozók közötti különbségek feltérképezésére. Ilyen mesteri tökéletesség fokán álló előadók esetében azonban a darabok minden bizonnyal csak mássá válnak, nem a jó és a rossz verzió fog találkozni. A zsűrinek nem lesz könnyű dolga, és a párbaj kimenetele nagy izgalmakra ad majd okot. Az ötletek kifogyhatatlansága a rendezőket is minden bizonnyal jellemezni fogja, Thierry Escaich és Fassang László mesterien összeállított küzdelem részesei lesznek. Talán azért bekötött szemmel vagy letakart kézzel nem kell majd orgonálniuk, mint a gyermek Mozartnak a császári udvarban. Bár ki tudja? Biztosan nem rettennének vissza hasonló feladatoktól sem.

f a s s a n g

l á s z l ó

kihasználását tűzi ki céljául Schumann 1834 és 1837 között komponált Szimfonikus etûdök című tizenharmadik opuszában. A darab formáját tekintve téma és variációk, a címben az „etűdök” a virtuóz elemekre, a technikai problémákra világítanak rá, a „szimfonikus” szó pedig szintén magáért beszél: célja a zenekari hangzás zongorára való átültetése. A darab témája Schumann első nagy szerelme, Ernestine von Fricken apjától származik, aki főhadnagyi ranggal bírt és műkedvelő zeneszerző is volt. A témát tizenkét variáció követi, amelyek között számos olyat találunk, amely Liszt kísérletező zongorakezelésével mutat rokonságot. A tizenkét változaton kívül fennmaradt még öt etűd, amelyek csak a zeneszerző halála után kerültek elő először 1873-ban, majd 1890-ben Johannes Brahms is közreadta őket. Érdekes módon Schumann nem akarta, hogy Clara bemutassa művét: úgy gondolta, a közönség nem értené meg a Szimfonikus etûdöket.

M o c s á r i

K á r o l y

Ih l e t e tt T ó t h

p i l l a n a t o k

E n d r e

Rohamléptekkel közeledünk a Liszt-évhez. Liszt Ferenc démonian virtuóz muzsikus volt, aki művei igen tetemes részét zongorára komponálta. De mi inspirálhat egy romantikus zeneszerzőt az alkotásra? Mondjuk egy jeles kortárs vagy egy napfényes, kies ország…

LISZT ÉS A ZONGORA A MAGYAR TELEKOMMAL 2010. november 15. 19:00 Fesztivál Színház

„Liszt és Schumann” – Mocsári Károly zongoraestje Schumann: Szimfonikus etűdök (a posztumusz variációkkal), op. 13 Liszt: h-moll szonáta

2010. december 6. 19:00 Fesztivál Színház

„Liszt és Itália” – Jandó Jenő zongoraestje Liszt: Vándorévek – II. év: Itália; Két legenda; Velence és Nápoly mm18

Robert Schumann korának nagyhatású zeneszerzőjeként és kritikusaként valamennyi jeles pályatársával kapcsolatban állt. 1834-ben jelentette meg először Neue Zeitscrift für Musik (Új Zenei Újság) című folyóiratát, amelyben hol Florestan, hol Eusebius álnéven írta zenekritikáit, recenzióit. Lisztet Schumann Lipcsében ismerte meg, ahol a magyar származású komponista a Gewandhauskoncerteket vezényelte akkoriban, s amelyről a német kolléga saját lapjában számolt be hol elismerő, hol elmarasztaló hangon. Schumann nagy lelkesedéssel tájékoztatta olvasóit Liszt újonnan komponált etűdjeiről is, amelyekből később a Transzcendens etûdök lettek.

A talán egyoldalúnak tűnő kapcsolathoz egy másik közös pont csatlakozott, az ördög hegedűseként emlegetett Paganini, akinek virtuóz játéka mindkét mesterre óriási hatással volt. Ezután Schumann is, de főképp Liszt tűzte ki maga elé célul a zongora technikai lehetőségeinek minél magasabb szintű kiaknázását. Mindketten írtak Paganini-etûdöket zongorára (Liszt a sajátjait Schumann feleségének, Clarának ajánlotta 1840‑ben), de a már említett, Schumann által recenzált Lisztetűdöknél is közrejátszott az itáliai komponista hatása. A hangzás gazdagságának, a zongora lehetőségeinek

Liszt Schumann-nal való kapcsolatának, a két művész egymás iránti tiszteletének legfontosabb, leginkább kézzelfogható eredménye két ajánlás. Schumann 1839‑ben kiadott, az első tervek szerint Beethovennek emléket állító, egy Liszt által finanszírozott Beethoven-szobor felállítására írott op. 17-es C-dúr fantáziáját Lisztnek ajánlotta, aki nagy megtiszteltetésnek vette a neves kortárs e cselekedetét. A kompozíció dedikálását Liszt 1854‑ben kiadott legnagyobb szabású zongoraművével, a h-moll szonátával hálálta meg. Liszt e grandiózus alkotása még ma is vitára készteti az elemzőket, különleges formája számos kérdést vet fel. Van, aki három, van, aki négy részt különít el benne, egyesek úgy vélik, Faust történetét meséli el Liszt több mint félórás szonátája. A darabnak már keletkezése után nem sokkal számos csodálója akadt, de ellenpéldaként ismeretes az a történet is, amikor Brahms elaludt Liszt játéka közben. Liszt Schumann zenéjéhez fűződő viszonyát, muzsikájának tiszteletét jelzik még dalátiratai is, valamint zongoraestjeinek műsorába is beépített néha egy-két Schumannkompozíciót.

Itália, mint az európai kultúra bölcsője, számtalan művészt megihletett az évszázadok során. Kulturális értékei, művészeti kincsei sorra vonzották a híres képzőművészeket, írókat és természetesen a zeneszerzőket is. Liszt és Marie d’Agoult grófnő 1837 augusztusában utaztak Lyonból Bavenoba, ahol hangversenyekkel tarkított itáliai körutazásukat kezdték meg. Ezen élmények hatására született 1838 és 1840 között a Velence és Nápoly első verziója, majd pedig kisebb-nagyobb megszakításokkal 1838 és 1861 között dolgozott a Zarándokévek második kötetén, amely hét darabot tartalmaz: a Sposaliziót Raffaello festménye ihlette, az Il Penseroso Michelangelo szobrának hatására keletkezett, a Canzonetta del Salvator Rosa az itáliai barokk festőt és költőt idézi, a Petrarca-szonettek és a Danteszonáta irodalmi inspirációi pedig magukért beszélnek. A Velence és Nápoly második verzióját Liszt 1859-ben rakta kiegészítésképp a Zarándokévek második kötetéhez. Az ebben a sorozatban található három darab idegen szerzők témáit dolgozza fel. Az első mű, a Gondoliera Perucchini lovag „La biondina in gondoletta” (Szőke kislány a gondolában) kezdetű dalán alapszik, amelyet a Rossini Otellójának egyik részletéből („Nessun maggior dolore” – Nincs nagyobb fájdalom) vett Canzone követ. A sorozat záródarabja a híres Tarantella, amelynek egy nápolyi dal képezi az alapját, valószínűleg Guillaume Louis Cottrau tollából. 1848 és 1861 között Liszt Weimarban élt és alkotott, 1861 októberében pedig Rómában telepedett le. 1865ben kapott tonzúrát, és ezután Liszt abbéként emlegették. Ezekben az években a Madonna del Rosariokolostorban élt a Monte Mario tetején, s itt komponálta vallásos tartalmú két legendáját. Az Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikál és a Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár című kompozíciókat Liszt 1863ban fejezte be, s az áhitat kifejezése mellett mindkettőben megnyilvánul Lisztnek már korai darabjaiból ismert természetábrázolása. Az első legendában a madarak csak azután repülnek el, miután a szent megáldotta őket. A darab a zongorakezelés és a madarak

ábrázolása szempontjából szinte Messiaen stílusát előlegezi meg. A második legenda ihlető forrásául pedig egy német festmény szolgált, amelyen Paolai Szent Ferenc (akit Liszt védőszentjének tartott) átkel a habokon a Messinai-szorosnál. Fiatal koncertező művészként s áhítattal tisztelt aggastyánként is köszönthették őt tehát Itáliában, s az itt keletkezett darabokat tekintve, az inspiráció központi szerepét vizsgálva az az út rajzolódik ki, amely Liszt egész életművét jellemzi: hogy hogyan is lett a sarlatán virtuózból a világnak prédikáló próféta.

L i s z t

F e r e n c

E g y R i c k

p r ó z a i

s z i n t e - o p e r a

Z s ó f i

A tavalyi sikeres Ármány és szerelem után folytatódik a Nemzeti Színház és a Müpa együttműködése: ezúttal Závada Pál Magyar ünnep című, felkérésre született darabja kerül a Fesztivál Színház színpadára Alföldi Róbert rendezésében. Az előadás a 2008-as „Biblia-projekt” első nagyszínpadi eredménye

A Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház közös produkciója 2010. november 19, 20., 23., 29. 19:00 Fesztivál Színház

Závada Pál: Magyar ünnep Km.: Nagy Mari, Söptei Andrea, Znamenák István, Földi Ádám, Szatory Dávid, Szabó Kimmel Tamás, Gáspár Kata, Mátyássy Bence, Óbudai Danubia Zenekar, Kar Zene: Bella Máté Vez.: Silló István Rend.: Alföldi Róbert

A l f ö l d i

R ó b e r t

Hosszú ideje készül már ez az előadás. Kezdődött azzal, hogy a Biblia évében, 2008-ban a Nemzeti Színház meghívásos pályázatot írt ki: a főigazgató, Alföldi Róbert fölkért tíz kortárs írót, hogy írjanak színdarabot egy-egy parancsolat alapján. Ebből határidőre nyolc készült el, így Nyolcparancsolat lett a projekt neve. A darabokból többet már be is mutattak a Nemzeti Gobbi Színpadán és a Pécsi Országos Színházi Találkozó Nyílt Fórumán felolvasó-színházi formában, míg Vinnai András Azaz című darabja (a „Ne ölj!” parancsolatból) tavaly vizsgaelőadás volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen – szintén Alföldi rendezésében. Az idei évadban viszont végre két mű is a Nemzeti színpadára kerül. Závada Pál Magyar ünnep című darabját elsőként a Müpa közönsége láthatja. (A másik Esterházy Péter Én vagyok a Te című írása lesz, annak bemutatóját a Nemzetiben, februárban tartják.) Alföldi ezt írta a pályázatában 2007-ben: „Nem hiszek a mm20

drámapályázatokban. Kis ország vagyunk, ahol nem ugranak ki fiókokból ismeretlen Örkények. Ezért első lépésben fontos a minőség megkeresése.” Ennek szellemében jött a mostani, megívásos pályázat ötlete is. „Nincs objektív ízlés – mondja most –, ez a tíz író az én ízlésemet tükrözi. De ők sokféle módon írnak, sokféle életük van. És mindegyikük nagyon minőségi szövegeket alkot. Volt, aki még nem is írt drámát, de rá tudtam venni.” „Nem emlékszem, hogy rögtön rábólintottam-e – mondja Závada Pál –, de ha igen, akkor azért, mert az járt a fejemben, hogy ha elég jól sikerül parancsolatot választani, akkor az épp elkészült Idegen testünk című regényemnek valamelyik témájából fogok darabot írni. Egyrészt még nagyon benne voltam, másrészt izgatott néhány olyan kérdés, a második világháborút megelőző és háború alatti történet, morális dilemma, amelyekről úgy gondoltam, hogy alkalmasak lesznek arra, hogy

színdarab készüljön belőlük.” Úgy tűnik, sikerült elég jól parancsolatot választania, szám szerint a harmadikat, mely így szól: Az Úr napját szenteld meg. És hogy miért ezt? „Az első öt közül szerettem volna, mert azok az Isten és az ember közötti megállapodásról szólnak – igaz, az Úr diktál. A második öt csupa tiltás. Ezekkel hirtelen nem tudtam volna mit kezdeni. Az általam választott parancsolat egy egész ünnepkörre, az ünnepek tiszteletben tartására vonatkozik, így tágabb keretet ad arra, hogy az ember fölállítson egy drámatételt.” A Magyar ünnep Észak-Erdély visszacsatolásának éjszakáján játszódik. Ez ugyan politikai ünnep volt, ugyanakkor vallásos áhítattal is ünnepelték. És tudjuk, mi lett az ára. Ünnepelhető-e egy katasztrófához vezető út bizonyos állomása? Mi van az ünneppel, ha közben ég a világ? Összefonódnak a politikai és egyházi ünnepek. Egyszerre ünnep és világégés. Lehet-e a deportálások

közepette ünnepelni? Mi ebben a katasztrófában a keresztény egyházak felelőssége? Alföldi Róbert azt mondja, azért választotta ezt saját rendezésének, mert ritkán olvasni kortárs drámát ennyire konkrét történelmi időszakról. „Idén hetven éve történt ez az esemény, és véletlenül összeértek a szálak. Elég problematikus ez a korszak; a hatásai, a fájdalmai a mai napig velünk, sőt, egyre inkább itt, bennünk vannak. A konkrét eseményen kívül arról is szól ez a dráma, hogyan szoktunk ünnepelni, és tudunk-e úgy ünnepelni, hogy valakit ne tapossunk el. Hogy nem viszonyítunk, 'csak' ünnepelünk, hogy tudunk-e úgy ünnepelni, hogy megőrizzük az ép elménket, hogy ne rekesszünk ki sokakat az ünnepből, és hogy vajon egyáltalán mit ünnepelünk, hogy ünnepelni való-e, amit ünnepelünk.” A darab, azon túl, hogy egyetlen estén játszódik, időnként leágazik, kilép az időből, hol vissza, hol előre tekint. Az író nem azt tartotta

elsődleges szempontnak, hogy megfeleljen a tér-idő egységének, a rendező pedig kifejezetten örült annak, hogy ezt ennyire szabadon kezeli a szerző. Závada Pál nem megrendelésnek, hanem saját drámának érzi a Magyar ünnepet. „Meghívtak, hogy írjak egy darabot, amiről akarok, és úgy, ahogy akarom. Az igazi megrendelésnél, mondjuk egy regényadaptációnál közvetlenebb kérések is elhangozhatnak: hányan szerepeljenek, zenés legyen-e, versek is legyenek hozzá… Itt teljesen szabad kezet kaptam.” Az előadásban fontos szerepe lesz egy kórusnak, szöveg szerint a Karnak, amelynek tagjai narrátori szerepet töltenek be, magyaráznak, kérdeznek, végrehajtanak, ugyanakkor kívül állnak a történeten. „A kar szövegeit tizenkettes jambikus alexandrinusokban írtam, ami, ha rímtelen, akkor nyugodtan mondható is. Azért írtam versben, mert ha mégis volna zene, ne legyen belőle probléma. Mindenesetre jótékony provokációként instrukcióban jeleztem, hogy akár énekelni is lehet… Amikor beszélgettünk Alföldivel, és mondta,

hogy ezt ő rendezné meg, kérdeztem, hogy ugye zenés lesz. Akkor jót nevetett. Aztán valahogy mégiscsak zenés lett. Nagyon zenés. Szinte-opera.” A zenét Bella Máté írja, és csakúgy, mint az Ármány és szerelem esetében, az Óbudai Danubia Zenekar játszik majd az előadásban, Silló István vezetésével. „Az Ármány és szerelem után a Müpa mindenképp folytatni akarta a közös produkciókat – mondja Alföldi –, én javasoltam ezt az előadást, mert köztes műfaj, a profiljukba vág. Erősen elkapott engem, hogy a prózát, a zenét, az operát és a görög kart ennyire speciálisan lehet keverni. Minden színész fog énekelni, a Kar szerepeit pedig a Soharóza kórus nyolc tagjára bíztuk. Olyan énekeseket kerestünk, akik kórusként is működnek, de meg tudnak szólalni színpadon, el tudnak játszani valamit, elő tudnak adni egy tangót… Bella Máté nagyon fontos része lesz az előadásnak, hiszen meg kell írni másfél óra zenét: kórusműveket, szólódalokat, hangszeres részeket. Akárcsak egy egy felvonásos kortárs operában.”

2010. november 22. 19:30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A Sanghaji Filharmonikus Zenekar hangversenye Yuan Liu: Train Toccata Prokofjev: III. (C-dúr) zongoraverseny, op. 26 Tan Dun: Death and Fire – Dialogue with Paul Klee Stravinsky: Tűzmadár Km.: Mélodie Zhao (zongora) Vez.: Muhai Tang

miatt alig hetven méterrel helyezték odébb, majd 2004-ben, tizennyolc millió dolláros felújítás után, eredeti szépségében nyitotta újra kapuit. A komolyzene iránti megnövekedett érdeklődés miatt azonban jelentős infrastrukturális beruházásokra került sor. Az elmúlt években nyitották meg a Sanghaji Konzervatórium koncerttermét, mely operaelőadások befogadására is alkalmas, 2005 elején pedig átadták a közönségnek a negyvenezer négyzetméteres Shanghai Oriental Art Centert. M é l o d i e

Zh a o

f o t ó :

S a n g h a j H a jb a

V e r a

M a r k u s

E x p r e s s z

J u d i t

Sanghaj ma a világ egyik legizgalmasabb, leggyorsabban fejlődő metropolisza, sokszínű kulturális életében pedig meghatározó szerepet játszik az a komolyzene, amely Kínában óriási léptékben hódít teret.

Sanghaj történetét meghatározza az, hogy a múlt században nyitott kikötővárosként működött: a városban a 20. század elején – épp úgy, mint ma –, keveredtek a kultúrák, virágzott a kereskedelem, népszerű volt a zene. A Kelet Párizsaként emlegetett város Kínában elsőként adott otthont a klasszikus zenei oktatásnak: a francia koncessziós negyedben német zenei hagyományokon 1927-ben alapították a Sanghaji Konzervatóriumot. Az 1978ban újra megnyitott intézmény ma is mm22

a felsőfokú zenei oktatás fellegvára, a kortárs kínai zenei élet nagyjainak alma matere. A nyolcvanas évek óta a zenei oktatás virágkorát éli Kínában, óriási az igény a klasszikus európai zene elsajátítására. Ma ötvenmilliónál is többen tanulnak zongorázni, hegedülni, sok szülő álma, hogy gyermekéből zeneművészt neveljen, s ezért nem kevés áldozatot vállalva biztosítják gyermekeiknek a feltételeket a zenetanuláshoz, amire mint a

kiemelkedés és kitörés lehetőségére tekintenek. Nem ritkaság, hogy a gyerekek napi négy-hat órát töltenek gyakorlással. Kína kilenc felsőfokú zenei intézménye csak töredékét képes befogadni a tehetséges kínai zeneművész palántáknak. Míg New Yorkban a nagy presztízsű Juilliardon mintegy ezer, addig a Szecsuáni Konzervatórium tizennégyezer növendéket oktatnak. Ez hatalmas számnak tűnik, de ha belegondolunk Kína milliárdos népességébe, könnyen

egyértelművé válik, mekkora a verseny a diákok között a bejutásért az egyre jobb színvonalat nyújtó zeneiskolákba, konzervatóriumokba. Sokan ezért inkább külföldön tanulnak tovább – például a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen –, mert abban bíznak, gyorsabban, nagyobb sikereket érhetnek el, mint otthon. A zenetanulást nagy volumenű hangszergyártás kíséri. Kína legnagyobb hangszergyártója, a Pearl River Piano, naponta kétszázkilencven zongorát gyárt, hegedűből évente köze egymillió darab készül. Az 1930-ban épült európai stílusú Sanghaji Koncertterem nemcsak a város legjobb akusztikájú előadóterme, de egyben építészeti különlegesség is. A műemlék épületet a városközpont átépítése

A külföldi kulturális értékek bemutatására nyitott kínai kormányzat nagy figyelmet fordít a klasszikus zene népszerűsítésére, koncertre járni ma már presztízsnek számít. Ennek érdekében 2008-ban radikálisan csökkentették a jegyárakat, így ma egy koncertjegy ára kétezer és tizenötezer forintnak megfelelő összeg között mozog. A zenei kultúrát az elérhető árú matinékoncertek mellett a világ legjobb előadóművészei hozzák közelebb a közönséghez. A város zenekara, a Sanghaji Filharmonikus Zenekar a Sanghaji Rádiózenekar és a Sanghaji Filmzenekar 1996-os fúziójából jött létre, és 2004 óta viseli ezt a nevet. Olyan világhírű előadóművészekkel és együttesekkel működtek együtt, mint a Három tenor, Lang Lang, Yundi Li, az Ausztrál Nemzeti Balett, a londoni Királyi Balett vagy a Párizsi Nemzeti Opera Balett-társulata. Turnéztak DélKoreában, Olaszországban, Svájcban

és Franciaországban, felléptek a Carnegie Hallban, Berlinben, de Hong Kong, Szingapúr és Tajvan sem maradt ki az útitervből. 2008 óta az Ausztriában végzett fiatal dirigens, Liang Zhang a karmesterük. Budapesti koncertjükön a Grammydíjas Muhai Tang vezetésével Prokofjev és Stravinsky kompozíciói mellett különleges kortárs kínai műveket hallunk tőlük. Ez utóbbi darabok szerzői mindketten nemzetközi hírnévnek örvendenek. A kínai kortárs zene egyik legjelentősebb zeneszerzője a sanghaji Yuan Liu, akinek Fantázia nevű szimfóniája a 14. Sanghaji Tavaszi Zenei Fesztivál díjnyertes darabja volt. Az est másik komponistája, a pekingi születésű, de az USA-ban élő Tan Dun, aki Ang Lee Tigris és Sárkány című filmjéhez szerzett zenéjéért Oscar-díjat kapott, ma a világ egyik legismertebb avantgárd zeneszerzője. Egyedi kifejezésmódjára jellemző a nyugati és keleti kultúrák keveredése, valamint az eredeti hangszerhasználat. Az elsô császár című operáját Zhang Yimou rendezésében, Plácido Domingo főszereplésével a New York-i Metropolitan Operában állították színpadra. Ugyancsak kihagyhatatlan élményt kínál a már Svájcban született, 16 éves kínai zongoraművész, Mélodie Zhao játéka. Zhao tizenkét évesen már Davosban, Zürichben és a genfi Victoria Hall közönsége előtt játszott, tizenhárom éves korában pedig nem kisebb műveket rögzített lemezre, mint Chopin 24 etűdjét.

mm23

S i n f o n i a

V a r s o v i a

V a r s ó i M o l n á r

A Sinfonia Varsovia gyakran ad vonószenekari műsort, ilyenkor – talán hagyománytiszteletből – feltünteti „leánykori” nevét. A Lengyel Kamarazenekar 1973-ban jött létre, amikor az egy évvel korábban alapított Varsói Kamaraopera zenekarát erre a névre keresztelték. Az együttes a lengyel és a nemzetközi zenei élet fontos és elismert szereplőjévé vált, nem véletlenül lett 1984-ben Yehudi Menuhin lengyelországi koncertjeinek résztvevője. Ám Menuhin dirigensi és szólista programjához a kamarazenekari létszám kevésnek bizonyult, fúvósokat kellett alkalmazni. Az alkalmi formáció olyan magas színvonalon muzsikált és olyan perspektivikus nagyzenekari munkával állt elő, hogy – Menuhin sugalmazásának is köszönhetően – az együttest a koncertek után nem eresztették szélnek, a zenészeket együtt tartották és megteremtették egy állandó szimfonikus zenekar működésének alapjait. Az azóta eltelt negyed évszázad az egykori döntés helyességét igazolta.

i d ő u t a z ó k

A Sinfonia Varsovia napjainkban a legfoglalkoztatottabb lengyel zenekar, mely szinte állandóan úton van, világhíres karmesterekkel és sztárszólistákkal lép fel, visszajáró vendég a legnagyobb presztízsű koncerttermekben New Yorktól Tokióig, és nem mellesleg számtalan felvételen – több mint kétszáz CD-t készítettek eddig – működött már közre. 2008ban egyszerre három albumuk is elnyerte a német lemezkritikusok kitüntetését, az egyik különösen kedves lehet számunkra, hiszen a trombitaműveket felvonultató lemez Boldoczki Gábor közreműködésével készült. A vendégművészek reprezentatív listája olyan hosszú, hogy azt is gondolhatnánk, hogy aki az elmúlt évtizedekben nem játszott a varsói szimfonikusokkal, az nem is számít a zenevilág körforgásában. Épp ezért talán érdekesebb, hogy a Sinfonia Varsovia számára mennyire fontos, hogy fiatal muzsikusok nemzetközi karrierjét egyengesse, a közelmúltban számos ifjú lengyel hegedűművész,

zongorista, karmester és énekes lehetett hálás a zenekar hathatós közreműködéséért. A zenekar születésénél bábáskodó Yehudi Menuhin vissza-visszatért az együtteshez és karmesterként olyan nagyszabású projektekben működött együtt a zenekarral, mint Beethoven és Schubert összes szimfóniájának lemezfelvétele. A közös munkáról Menuhin így nyilatkozott: „Karmesteri és szólista pályám során egyetlen egy zenekar sem okozott annyi örömöt, mint a Sinfonia Varsovia. Csak a legnagyobb elégedettséggel tudok gondolni az együtt eltöltött évekre, a sok közösen készített lemezre, a nagyszerű koncertekre. Az együttes a legmagasabb színvonalú előadóművészetet képviseli, legyen szó kortárs vagy a klasszikus muzsikáról. A zenészek egyetlen próbát sem kezdenek kedvetlenül, mindig a legnagyobb lelkesedéssel látnak feladatukhoz, munkájukat pontosság és elegancia jellemzi. A zene az életformájuk.”

Sz a b o l c s

Ritka az olyan szimfonikus együttes, mely szombaton kortárs premierműveket, vasárnap pedig közönség-kedvenc barokk hegedűversenyeket játszik. A Sinfonia Varsovia ilyen zenekar.

A MŰVÉSZETEK PALOTÁJA ÉS A LENGEYL INTÉZET KÖZÖS RENDEZÉSÉBEN 2010. december 12. 19:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A Sinfonia Varsovia hangversenye Liszt: Les Préludes Liszt: Mazeppa Chopin: II. (f-moll) zongoraverseny, op. 21 Km.: Farkas Gábor (zongora) Vez.: George Csicsinadzea

mm24

Szeptember utolsó hétvégéjén a Sinfonia Varsovia a nagy múltú és méltán világhírű Varsói Ősz zárókoncertjén lépett fel, másnap délután már Vivaldi művében, a Négy évszakban brillírozott. Akár véletlennek is tarthatnánk, ám a zenekar (Penderecki és Minkowski nevével fémjelzett) művészi irányvonalának ismeretében az ilyen hétvégék abszolválását napi rutinnak is tekinthetjük. A karmesterként is igen aktív világhírű zeneszerző, Kryzsztof Penderecki 1997-től zeneigazgatóként, 2003tól további öt éven át művészeti igazgatóként vezette az egykor alkalmi együttesként induló Sinfonia Varsoviát. Jelenleg is szoros és operatív kapcsolat fűzi az együtteshez, ám a zeneigazgatói teendőkért 2008-tól a régizene és a francia repertoár kiváló ismerője, Marc Minkowski felel. Az innovatív energiák így egyszerre irányulhatnak a legújabb zene és a

régi zene friss szellemű előadására. Előbbi a fesztiválrészvételeken túl az új művek bemutatására és műsoron tartására predesztinálja az együttest, utóbbi a hagyományos repertoár leporolására. S hogy a bevezetőben említett példa valóban napi rutin, azt a két vezető – Penderecki és Minkowski – szeptemberi fellépései is fényesen igazolják. Szeptember 1-jén Varsóban Penderecki saját Kaddish című kompozíciója mellett elvezényelte Leonard Bernstein Kaddish alcímű III. szimfóniáját valamint egy Max Bruch művet, a Kol Nldrei-t. Szeptember 10-én Minkowski a Chopin-év szellemében, ám saját érdeklődését sem sutba vágva állította össze wrocławi programját, amelyben Don Giovanni és Zerlina duettje (La ci darem la mano), a Chopin által csodált és feldolgozott mű, Meyerbeer Ördög Róbertje (Robert le Diable) valamint Rossini és Bellini műveinek részletei is elhangzottak.

Ha komolyan szórakozik KLASSZIKUS ZENE

JAZZ/VILÁGZENE

SZÍNHÁZ

TÁNC

OPERA

MUSICAL

GYEREK

KIÁLLÍTÁS

K i l e n c e d i k K o v á c s

–

ö r ö m ó d a

n é l k ü l

S á n d o r

Joszip Visszarionovics Dzsugasvili, a nagy Szovjetunió hôn szeretett „acélos” Vezére, Sztálin elvtárs a maga módján kétségkívül szerette a zenét. Állítólag halálának napján is Mozart-zongoraversenyt hallgatott.

A MAGYAR TELEKOM TÁMOGATÁSÁVAL 2010. december 15. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Gidon Kremer és az Orosz Nemzeti Zenekar Dvořak: Három szláv tánc (F-dúr, op. 46, No. 4; g-moll, op. 46, No. 8; e-moll, op. 46, No. 2) Csajkovszkij: D-dúr hegedûverseny, op. 35 Sosztakovics: IX. (Esz-dúr) szimfónia, op. 70 Km.: Gidon Kremer (hegedû) Vez.: Mihail Pletnyov

A külön neki, egyetlen példányban készített felvételt – Marija Jugyina szójójával – ott találták lemezjátszóján azok, akik 1953 márciusának nevezetes napján, 5-én rányitottak. Meglehet, persze, ez csak legenda. Az azonban biztos, hogy vigyázó szemét rávetette a szovjet zenei életre. Ez, enyhén szólva, nem tett minden muzsikust és zeneszerzőt boldoggá. Dmitrij Sosztakovics például egy arhangelszki turnéján reggel a hosszas sorállás árán megvett Pravdából értesülhetett róla, hogy kegyvesztett lett: Kisvárosi Lady Macbeth című operája (amely hónapok, sőt évek óta sikerrel ment nemcsak hazájának színházaiban, de külföldön is) nem nyerte el a legfőbb zenei szaktekintély tetszését. Mindez 1936-ban történt. A gyenge fizikumú, szemüveges, harmincesztendős szerzőt az első pillanatban szinte halálfélelem fogta el. Megtántorodott, még hallotta, amint egy járókelő megjegyzi: „na, te is jó korán beszívtál, barátocskám”. Mit volt mit tenni, megpróbálta kiengesztelni minden oroszok és csatolt népek Atyját. Úgy tűnt, ez az ötödik szimfóniával sikerült is. Minden esetre nem jött érte éjjel a nagy fekete autó, sőt, pár esztendő múlva, mint a szovjet zeneművészet első számú követét, még az Egyesült Államokba is elküldték.

M i h a i l P l e t n y o v f o t ó : RNO

mm26

1945-ben azonban ismét végzetes hibát követett el. Megírta a kilencedik szimfóniát. Részben elvetve korábbi

vázlatait a Nagy Győzelem után fejezte be. Szórakoztató, populáris muzsikát alkotott. Vidám, játékos első tétele barokk concertók vitalitását, korai Haydn-szimfóniák mulatságosan ravasz egyszerűségét idézi. A második tétel sem hatol mélyebb érzelmi rétegekbe. Dallamos, kedves, tempójelzése moderato (mérsékelt), csak a közepén válik a kontraszt kedvéért picit sötétebbé. A harmadik-negyedik és ötödik a partitúra utasítása szerint attaca, azaz egyvégtében játszandó. Sziporkázóan szellemes, virtuóz, presto tempójú Scherzót követ rövid, alig három percnyi lírai pihenő, majd aránylag lassan, szinte tétován kezdődő, végül boldog össztánccá alakuló finálé. Elmondhatatlanul sokat szenvedett családok Leningrádban, Moszkvában, Kijevben vagy a távoli Vlagyivosztokban, örüljetek, véget ért a sokesztendős rémálom – ezt sugallja Sosztakovics zenéje. A leningrádi premieren a közönség megismételtette a három utolsó tételt. Megértették az üzenetet. Sajnos Sztálin elvtárs is megértette. Azt, nevezetesen, hogy az új opusz csak az egyszerű nép örömét hirdeti, nem az ő hatalmas diadalát. Kórust várt, dicsőítő szöveggel, a beethovenit is felülmúló örömódával. Egyáltalán: mi az, hogy egy szovjet kilencedikben nincs kórus? (Zeneileg művelt volt, mint fentebb jeleztük). A vékony, okulárés, immár kevésbé fiatal komponista

M i h a i l

P l e t n y o v

ismét megismerhette a rettegést az éjjeli csengőszótól. Tény: nem került Gulagra. De amikor 1948 őszén a nagy kongresszuson a kultúráért felelős Zsdanov elvtárs a szovjet pártbürokraták akadozó modorában felolvasta a nyugati burzsoá befolyás alatt álló muzsikusok – vagyis a „rosszak” – nevét, magától értetődően az övé is elhangzott. Igyekezett, ahogy tudott. Canossát járt, egyebek közt szörnyű dicsőítő kantátát írt. És sikerült elkerülnie azt a végzetet, hogy a kilencedik legyen az utolsó alkotása műfajban, mint Beethoven óta oly sokaknak. (Schubert, Dvořák, Bruckner, Mahler, Glazunov, Vaughan-Williams tartozik e különös névsorba.) Sőt, az 1953-ban a befejezett tizedikben megírhatta az egykori Vezér zenei portréját is – bár azt, hogy a hihetetlenül nyers, szinte durva második tétel alapjában véve erről szól, csak élete vége felé merte elárulni, s akkor is azzal a feltétellel, hogy a vallomás csak halála után válhat szélesebb körben ismertté. Benne maradt a gyanakvás és félelem a kedélyes-kopasz Nyikita Hruscsov

f o t ó :

R o m a n

G o n c h a r o v

és a bozontos szemöldökű Leonyid Brezsnyev országlása alatt is. A nálunk sajnálatosan ritkán hallható Sosztakovics-opusz előtt, az Orosz Nemzeti Zenekar december 15-i hangversenyének első félidejében előbb Dvořák szláv táncaiból vezényel hármat Mihail Pletnyov: az op. 46-os sorozatból való F-dúrt, g-mollt és e-mollt, majd Csajkovszkij D-dúr hegedûversenye következik, Gidon Kremer szólójával. A háromtételes kompozíció felépítése hagyományosnak mondható, bár az kétségkívül szokatlan, hogy első tételének zenekari bevezetése lágy, lírai melódiával indul (a kezdőtaktusokban ráadásul csak egy szólamban). A szólista rögtön kadenciával mutatkozik be, második kadenciáját pedig nem a szonátaforma visszatérő része végén, hanem a repríz előtt játssza. Kadenciaszerű taktusok kezdik a rendkívül virtuóz, népies dallamokban gazdag finalét is. Az eredetileg komponált középső tételt Csajkovszkij még a premier előtt egyszerűbb, három részes g-moll canzonettára

cserélte. Ahogy mecénásának, Otto Meck mérnök özvegyének, Nagyezsda asszonynak írta, azért, mert „jobban megy a két nagyon bonyolult saroktételhez”. Immár generációk óta Csajkovszkij műve a legnépszerűbb hegedűkoncertek közé tartozik. Minden magára valamit is adó, nemzetközi szólistakarrierben reménykedő hegedűművész kötelességének tartja megtanulni. Pedig a kezdet igencsak baljósnak tűnhetett a komponista számára. A nagy tekintélyű, veszprémi származású, de élete nagy részét a cári Oroszországban töltő Auer Lipót nemhogy nem vállalta a mű bemutatását, azt játszhatatlannak ítélte és növendékeit is eltanácsolta tőle. Végül Alexander Brodszkij szólójával hangzott el először a darab Bécsben, 1879-ben. Eduard Hanslick irgalmatlan kritikát fogalmazott róla. Egyebek közt ezt írta: „Csajkovszkij példája szerint létezik olyan zene, amelynek hallatára az ember bűzt hall!” A híres-hírhedt kritikust úgy tűnik ez esetben alaposan cserben hagyta a zenei orra. mm27

KARÁCSONYI ORGONAESTEK 2010. december 18. 19:30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Iveta Apkalna és a rigai Kamer Kórus J. S. Bach – Dupré: „Sinfonia” a 29-es kantátából (BWV 29) César Franck: Három orgonadarab (A-dúr fantázia, Cantabile és Hősi darab) Aivars Kalejs: „Luˉgšana” (Ima); Toccata az „Allein Gott in der Höh sei Ehr” korálra Liszt–Reger: „Der heilige Franziskus von Paula auf den Wogen schreitend” („Paulai Szent Ferenc a hullámokon”) Lett karácsonyi dalok Brahms: Geistliches Lied, op. 30 Arturs Maskats: Agnus Dei Eˉ riks Ešenvalds: „Piliens okeaˉnaˉ ” (Csepp az óceánban) Fauré: Pavane, op. 50

Iv e t a

A p k a l n a

B a c h - p a r a d o x o n

R á k a i

Z s u z s a n n a

„Minthogy Kegyelmetek, eme városnak, Leipzignek Felettébb Bölcs Tanácsa engem a St. Thomas iskola cantorául elfogadott, […] azt kívánja, hogy én revers erejével kötelezzem magam arra, mi az alábbi pontokban foglaltatik, nevezetesen: […] 7. Hogy a templomokban a kívánatos rend megtartassék, olyképp intézem, hogy a musica túl hosszú ideig ne tartson, s nemkülönben úgy legyen megalkotva, hogy holmi operának ne tűnjék, hanem azt, ki hallgatja, inkább áhítatra serkentse.”

Ezekkel a koreografikusan hosszadalmas mondatokkal fogadott engedelmességet Bach 1723. május 5-én kelt „munkaköri leírásában” Lipcse város tanácsának, saját kezű aláírásával és pecsétjével megerősítve. A büszke polgárok elvárásainak listája természetesen jóval hosszabb volt, és nem egy közülük problémák forrásává is vált az új Thomaskantor huszonhét éves szolgáltai ideje alatt. Többek között az itt idézett hetedik pont betartása sem zajlott zökkenőmentesen, nem mint ha Bach valaha is komoly kísértést érzett volna magában arra, hogy a zenés színpad erőteljes gesztusokkal mm28

és affektusokkal manipuláló, templomi szolgálathoz az öntudatos protestáns gyülekezetek megítélése szerint legkevésbé sem illő területére tévedjen, hanem sokkal inkább azért, mert a hírneves orgonista elképzelése a rövid, áhítatra serkentő zenéről többnyire egészen más volt, mint munkaadóié. A funkcionális kereteket ugyan mindig pontosan betartotta, de egész életében hajlott arra, hogy elsősorban a hangok belső viszonyaira, kontrapunktikus lehetőségeik végtelen rendezettségére koncentráljon, olyan kompozíciós ideáloknak hódolva ezzel, amelyek az alkotói invenciót az egyes hangszerek

megszólalási lehetőségeinek alárendelő, számos esetben pedig még a konkrét előadó képességeihez is igazított barokk művek ízlésvilágához mérten fantasztikusan absztraktnak tűntek. Ugyanakkor ezt a konzervatívnak és elvontnak számító érdeklődést szükség esetén nagyszerűen tudta ötvözni azzal a magától értetődő könnyedséggel, amellyel a korabeli szerzők az akár önmaguktól, akár másoktól való kölcsönzés gyakorlatának hódoltak. Így például az 1731 nyarán lezajlott lipcsei tanácsválasztás tiszteletére komponált, BWV 29-es jegyzékszámot viselő kantátáját

(„Wir danken dir, Gott, wir danken dir”) – amelynek egyes anyagait később a h-moll mise Gloriájának megformálásához használta fel – az esemény fényének emelése és saját szaktudásának bizonyítása érdekében obligát orgonaszólammal látta el, ez pedig nem volt más, mint a BWV 1006-os E-dúr szólóhegedűpartita nyitótételének átdolgozása. A virtuóz szóló egyébként, amelyet a jelek szerint minden egyes előadás alkalmával maga Bach játszott, fiaira hagyva a continuo ellátását, a hallgatóság tetszését is elnyerte, legalábbis erről tanúskodik a lipcsei újságok méltatása, amelyek híradásaikban „a Királyi és Választófejedelmi Udvari Komponista, Johann Sebastian Bach Úr” muzsikáját „éppannyira művészinek”, mint „kellemetesnek” nevezték. Nem csoda, hogy a kantáta Sinfoniája az „orgona Paganinije”, Marcel Dupré érdeklődését is felkeltette, arra késztetve a francia művészt, hogy orgonaátiratot készítsen belőle. Ugyanaz az elvont érdeklődés azonban, ami a 18. századi polgárok

hitéletének mindennapi gyakorlata számára már kissé túlzásnak bizonyult, a romantika emberfeletti iránti rajongásának nagyszerűen megfelelt. A transzcendens tökéletesség evilági leképeződését a zene sajátos törvényeinek szavakban megragadható gondolati tartalmaktól független viszonyrendszerében megjelölő új esztétika a 19. század elején az „abszolút zene” egyik leghatalmasabb képviselőjeként, a zene szakrális rangjának megtestesüléseként kezdte ünnepelni Bachot, mit sem törődve az egykori weimari Kapellmeister és lipcsei kántor műveinek nagyon is funkcionális vonatkozásaival. Az absztrakció azonban elsősorban nem technikai jellegű érdeklődéssel és csodálattal adózott a barokk mesternek, hanem viszonylag hamar egyfajta lelki inspirációvá változott. A 19. század közepének vallásossága a polgári protestantizmus tudatossága helyett titokzatosabb és nagyszabásúbb élményekre vágyott, amelyek nem annyira intellektuális szofisztikáltságuknál, mint inkább erejüknél és színgazdagságuknál fogva nyűgözték le hallgatóságukat. A kor legnagyobb billentyűs virtuózát, Lisztet is hasonló okoknál fogva kezdték érdekelni az orgonában rejlő lehetőségek életének weimari évtizedében, amikor Goethe és Schiller szellemének feltámasztásán fáradozva óhatatlanul szembesült Bach megkerülhetetlen hagyatékával is. Amellett, hogy a korabeli német Bach-interpretáció igehirdetésszerű határozottságának árnylatgazdagabb regisztrációval való felváltásáért küzdött, sőt a párizsi Alexandre cégtől

egy hatalmas „hangszeröszvért” is rendelt, amelynek egyik manuálja orgonaként, a másik pedig zongoraként szólt, saját orgonaműveket is komponált (többek között éppen Bach nevére). Bár lipcsei kortársai a tématranszformációk és hatásos harmóniasorok narratív erejére bízott formai kísérleteit hajlamosak voltak ízléstelen hatásvadászatnak és sarlatánságnak minősíteni, a század végére zeneszerzői pozíciója – nem utolsósorban a fiatalabb nemzedékekre gyakorolt hatása következtében – éppen eléggé megerősödött ahhoz, hogy Max Reger még a hullámokon járó Paolai Szent Ferenc eredetileg zongorára készült legendáját is orgonára alkalmazza. Az egyházi zene iránti érdeklődés erősödése a franciákat sem kerülte el a 19. század második felében. Az operaszerzők kivételével szinte valamennyi hivatalosan elismert francia komponista orgonista is volt ebben az időben, ez pedig a német zenétől hagyományosan elzárkózó országban is együtt járt a Bachtradíció felvirágzásával, elsősorban César Francknak köszönhetően, aki Bach biográfusának, Forkelnek a tanítványától, Adolf Hessétől leste el a Bach-játék fortélyait. A korabeli lelki élet társasági vonatkozásainak megfelelően misztikus vonásokkal színezett francia katolicizmus Bachértelmezése azonban természetesen legalább olyan távol állt az 1723-ban magát kellően visszafogott, illő áhítatot keltő kompozíciók létrehozására kötelező kántortól, mint a német romantika súlyos rajongása. mm29

K a r á c s o n y i f e s z t i v á l L i p c s é b e n F a ze k a s

Ge r g e l y

A karácsony előtti időszak, miként a húsvét előtti, Bach számára a viszonylagos nyugalom heteit jelentette Lipcsében. Az egyházi év két legjelentősebb ünnepét megelőzően ugyanis az istentiszteleten nem adtak elő kantátákat, hogy aztán az ünnepet annál nagyobb pompával köszöntsék. 1734 karácsonya előtt Bach nagyszabású terv megvalósításába fogott, hat kantátából álló ciklust állított össze.

2010. december 19. 19:30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar karácsonyi hangversenye

V a s h e g y i g y ö r g y f o t ó : S c h i l l e r K a t a

A Karácsonyi oratóriumként ismert mű valójában nem más, mint hat kantáta gyűjteménye, amelyeket 1734. december 25. és 1735. január 6. között, különkülön napokon adtak elő. Hogy miként tekinthető mégis egyetlen oratóriumnak egy olyan kompozíció, amelyet nem egyben adnak elő, az a 18. századi gondolkodásban nem jelentett problémát. Ahogy az a kantáták esetében megszokott volt, Bach már napokkal korábban megjelentette nyomtatásban a hat mű szövegkönyvét, amelynek címlapja a következőképpen szól: „Oratórium, amelyet a szent karácsony ünnepe folyamán Lipcse mindkét templomában játszanak”. A város lutheránus gyülekezete ugyanis egyetlen kéthetes egységként tekintett karácsony ünnepére, amely az egyházi év zenei szempontból is legjelentősebb szakasza volt: napjainkban minden bizonnyal fesztiválnak neveznénk ezt az időszakot. Bach már lipcsei beiktatásának évében is rendkívül mm30

J. S. Bach: „Nun komm, der Heiden Heiland” – kantáta, BWV 62; Karácsonyi oratórium, BWV 248, 1-3. kantáta Km.: Zádori Mária (szoprán), Németh Judit (mezzoszoprán), Megyesi Zoltán (tenor), Kovács István (basszus) Vez.: Vashegyi György

gazdag programot állított össze a „karácsonyi fesztivál” számára: két hét leforgása alatt hat új kantátát tanított és mutatott be (BWV 40, 64, 190, 153, 65, 154), továbbá ekkor került sor addigi legnagyobb szabású műve, az Esz-dúr Magnificat (BWV 243a) első előadására is. Az 1730-as években Bach érdeklődése a világi zene felé fordult. Lipcsei tartózkodásának megelőző éveiben létrehozott egy nagyjából ötszáz kantátát számláló repertoárt – öt évfolyamnyi kantátát – amit élete hátralevő részében alig bővített. Ezekből, illetve fiainak darabjaiból válogatott a lipcsei istentiszteletek számára az 1730–40es években. 1729-ben átvette az egyetemista zeneegylet, a Collegium Musicum vezetését, amely heti rendszerességgel adott koncerteket a főtéren található Zimmermann kávéházban – a koncertek műsorán hangszeres darabok és világi kantáták szerepeltek –, s ugyanebben az évben lépett a kottakereskedelem

színpadára is, mivel nyomtatásban megjelentette első billentyűs partitáját. Az 1730-as évek egyházi művei átdolgozások, korábban írott egyházi és világ darabok rendkívül invenciózus újraértelmezései. Ebbe a sorba tartozik az 1733-ban keletkezett Kyrie és Gloria (a h-moll mise első két része), illetve a Karácsonyi oratórium, amelyet 1733-ban és 1734-ben írott világi kantátáinak tételeiből állított össze. Nem pusztán az egyszerűség kedvéért, kényelmi okból választotta az újrahasznosítás elvét, hanem azért is, hogy az egyszeri alkalomra – Frigyes választófejedelmi hercegnek, illetve édesanyjának, a lengyel királynőnek a születésnapjára – írott darabok zenei anyagát maradandóbb formában őrizze meg. Világi és egyházi zene között a 18. században pusztán a funkció tekintetében volt különbség, s a korabeli gondolkodás szerint teljes mértékben logikus volt a királyi családnak szánt születésnapi zenével Krisztus, a mennyei király születését ünnepelni.

2010. december

Joshua Redman/Brad Mehldau Duo

26. péntek

Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Kocsis Zoltán • Gyenyisz Kozsukin Prokofjev, Csajkovszkij

Tárlatvezetés

4 Családi Délelôtt

Tárlatvezetés

MET+ Donizetti: Don Pasquale

Kepes György – a kiállítás zárónapja Tárlatvezetések

2 LumiMini

3 Tárlatvezetés

KFKI Kamarabalett / Madách Musical Tánciskola • Bogármese

Tárlatvezetés

Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda

Tárlatvezetés

Chopin Párizsban – kiállítás November 27 – december 19.

Családi Délelôtt

Fryderyk Chopin története – kiállítás November 27 – december 19.

Tárlatvezetés mûvész szemmel

Tárlatvezetések

Zenebona – Ne csak hallgasd!

30. kedd

Söndörgô 15

19.30 19.30

Závada Pál: Magyar ünnep A Müpa és a Nemzeti Színház közös produkciója Gyôri Balett • Queen

19.00 19.00

5 11.00

HANG-SZER-SZÁM A sokszínû Kolumbia

Babakoncert

Hangulatkoncert

2 Tárlatvezetés

15. szerda

Gidon Kremer és az Orosz Nemzeti Zenekar / Mihail Pletnyov A Magyar Telekom támogatásával Dvor˘ ak, Csajkovszkij, Sosztakovics

19.00 19.00 19.00

Tárlatvezetés

19.00 15.00 19.00

20.00

18.30

19.00

16.00

Cifra Palota

600 ÉV HANGSZERCSODÁI – MANDEL RÓBERT SOROZATA • Reneszánsz hangszercsodák

19.30

HÉTFÔ ESTI JAZZ Szakcsi Climate Change: Tükrök

Magyar Állami Népi Együttes Álomidô

10.00

2 Tárlatvezetés

600 ÉV HANGSZERCSODÁI – MANDEL RÓBERT SOROZATA Reneszánsz hangszercsodák – gyerekeknek

19.30

20 éves a Budapest Klezmer Band

Hangulatkoncert

19.00

14. kedd

A METROPOLITAN OPERA A MÜPÁBAN Verdi: Don Carlos

19.00

20 éves a Gézengúz Alapítvány Klukon Edit, Ránki Dezsô, Ránki Fülöp Beethoven–Liszt, Dukay Barnabás

3 Tárlatvezetés

19.00

Bozsik Yvette Társulat Varázsfuvola

20.00

13. hétfô

Ringató

2 Tárlatvezetés mûvész 5 szemmel Tárlatvezetések

10.00

Zenebona – Ne csak hallgasd!

1 1

Babakoncert

Hangulatkoncert

2 Tárlatvezetés

Tárlatvezetés

Karácsonyi Ringató 9.00, 10.15, 11.30 Hangulat Extra

Mûhelybeszélgetés

16. csütörtök

Tajvani Mûvészet Kiállítás-megnyitó 17. péntek

Linda Tillery & The Cultural Heritage Choir

18. szombat

KARÁCSONYI ORGONAESTEK Iveta Apkalna és a rigai Kamer Kórus

19. vasárnap

A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar karácsonyi hangversenye / Vashegyi György J. S. Bach

20. hétfô

Muzsikás karácsonyi koncert

21. kedd

MR Gyermekkar / Thész Gabriella Karácsonyi lemezbemutató koncert

22. szerda

KARÁCSONYI ORGONAESTEK Michel Bouvard és a Concerto Budapest / Rohmann Imre

23. csütörtök

Nemzeti Filharmonikusok, Nemzeti Énekkar / Kocsis Zoltán Haydn, Kocsis Zoltán

26. vasárnap

Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván Stravinsky-est

27. hétfô

Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván Stravinsky-est

28. kedd

Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván Stravinsky-est

29. szerda

Benkó Dixieland Band

30. csütörtök

Quimby

31. péntek

La Baletta Az Amadinda és Presser Gábor szilveszteri koncertje

1 Babakoncert: 10.15, 11.30 2 Hangulatkoncert és Hangulat Extra: hétköznap 17.00, hétvégén 11.00 3 Ringató: 9.00, 9.45, 10.30, 11.15 4 MINIMATINÉ: 10.30 és 12.00 5 Zenebona – Ne csak hallgasd!: 11.00 6 MATINÉKONCERTEK: 11.00 és 15.00

Tárlatvezetés

1 1 1

Tárlatvezetés

Erkel: István király – opera két részben MÁV Szimfonikusok / Csányi Valéria

Tárlatvezetések

KFKI Kamarabalett és a Madách Musical Tánciskola • Diótörô 15.00, 18.00

Tárlatvezetések

EXPERIDANCE Produkció és a Nemzeti Táncszínház BOLDOGSÁG 69:09 KFKI Kamarabalett / Madách Musical Tánciskola Bogármese

Tárlatvezetés

Duna Mûvészegyüttes Örökkön-örökké

Tárlatvezetés

Tizenöt zsoltár • Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Sebestyén Márta

Tárlatvezetések

Tárlatvezetés

KFKI Kamarabalett és a Madách Musical Tánciskola Diótörô 15.00, 18.00 KFKI Kamarabalett és a Madách Musical Tánciskola Diótörô 15.00, 18.00 MATINÉKONCERTEK Petruska és Pulcinella – Ketten párban

Magyar Fesztivál Balett Angyalok üzenete / Egy faun délutánja / Seherezádé Szegedi Kortárs Balett UNISONO

HANG-SZER-SZÁM Harangok a szultán udvarából 6

11.00

2 Tárlatvezetések

Sinfonia Varsovia / George Csicsinadze Farkas Gábor Liszt, Chopin

Tárlatvezetés

Cifra Palota

10.00

Cifra Palota

12. vasárnap

Tárlatvezetés

Tárlatvezetések

MET+ Verdi: Don Carlos

17.00

3 Tárlatvezetés

MINIMATINÉ • Paloma

Szulák Andrea

19.30

17.00

Ringató

11. szombat

Bozsik Yvette Társulat Varázscirkusz

Gyôri Balett Queen

19.00

Ringató

Concerto Budapest / Keller András Jevgenyij Koroljov • Beethoven, Bruckner

Duna Mûvészegyüttes Örökkön-örökké

Tárlatvezetések

19.00

Tárlatvezetés 2 LumiMini

Hangulatkoncert

29. hétfô

Nemzeti Filharmonikusok / Carlo Montanaro Nemzeti Énekkar • Létay-Kiss Gabriella, Gál Erika, Igor Turceanu, Bretz Gábor Verdi: Requiem

LISZT ÉS A ZONGORA A MAGYAR TELEKOMMAL „Liszt és Itália” • Jandó Jenô zongoraestje

19.30

Honvéd Táncszínház A Tenkes kapitánya

EXPERIDANCE Produkció és a Nemzeti Táncszínház BOLDOGSÁG 69:09

9. csütörtök

Cifra Palota

19.30

Szabadegyetem

Bogányi Gergely Chopin összes zongoramûve • 11.00, 13.00, 15.00, 18.00, 20.00

„A ZONGORA” 3. Kocsis Zoltán

2 Tárlatvezetés

28. vasárnap

8. szerda

Hangulatkoncert

Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana

MR Szimfonikusok / Stephen D’Agostino John Adams, Barber, Mahler

Pécsi Balett A Jó és a Rossz Kertjében budapesti bemutató

19.30

15.30

Závada Pál: Magyar ünnep A Müpa és a Nemzeti Színház közös produkciója

Bogányi Gergely Chopin összes zongoramûve • 11.00, 13.00, 15.00, 18.00, 20.00

7. kedd

5 Tárlatvezetés

20.00

Závada Pál: Magyar ünnep A Müpa és a Nemzeti Színház közös produkciója

Tárlatvezetések

Mûhelybeszélgetés

Závada Pál: Magyar ünnep A Müpa és a Nemzeti Színház közös produkciója Berecz András Angyalfütty

19.00

19.30 19.45 19.45

Hangulatkoncert

Udvarhely Táncmûhely Barokk Ballada

Jan Garbarek Group feat. Trilok Gurtu

Zenebona – Ne csak hallgasd!

19.00

Sanghaji Filharmonikus Zenekar / Muhai Tang Mélodie Zhao Yuan Lin, Prokofjev, Tan Dun, Stravinsky

25. csütörtök

27. szombat

Babakoncert

Hangulat Extra

23. kedd 24. szerda

LISZT ÉS A ZONGORA A MAGYAR TELEKOMMAL Mocsári Károly zongoraestje

MATINÉKONCERTEK Képeskönyvek Debussy, Muszorgszkij

6. hétfô

4 Családi Délelôtt

19.30

A Koncert! 2010 Balogh Kálmán, Gipsy Cimbalom Band, Lajkó Félix, Marko Markovic˘

Concerto Budapest / Kovács János Khatia Buniatishvili Rachmaninov, Muszorgszkij-Ravel

MINIMATINÉ • Paloma

19.30

22. hétfô

Cifra Palota

19.00

21. vasárnap

EXPERIDANCE Produkció és a Nemzeti Táncszínház • BOLDOGSÁG 69:09

15.00

MR Szimfonikusok / Stephen D’Agostino Jandó Jenô • Barber, Beethoven, Sosztakovics

19.00

19.30

Budapesti Fesztiválzenekar / Antoni Wit Yundi Li • Moniuszko, Chopin, Szymanowski

5. vasárnap

Tárlatvezetés EXPERIDANCE Produkció és a Nemzeti Táncszínház • BOLDOGSÁG 69:09

19.30

19.00

5 Tárlatvezetés mûvész szemmel

19.00

20. szombat

Zenebona – Ne csak hallgasd!

19.30

Budapesti Fesztiválzenekar / Antoni Wit Yundi Li • Moniuszko, Chopin, Szymanowski

Tárlatvezetés

19.30

19. péntek

19.30 19.30

Budapesti Fesztiválzenekar / Antoni Wit Yundi Li • Moniuszko, Chopin, Szymanowski

Tárlatvezetések

A METROPOLITAN OPERA A MÜPÁBAN Donizetti: Don Pasquale

Honvéd Táncszínház Fekete piros… tánc

18. csütörtök

16. kedd

„A ZONGORA” 2. Jevgenyij Kiszin Chopin, Schumann

Tárlatvezetés

2 Családi Délelôtt

10.00

Chucho Valdés

Illényi Katica

Hangulatkoncert

Budapesti Vonósok

17.00 10.00

15. hétfô

Tárlatvezetés 3 LumiMini

Gryllus Vilmos daloskönyve 11.00, 15.00

19.00 19.00

Thierry Escaich és Fassang László Orgona-párbaj

2 Szabadegyetem

19.00

14. vasárnap

Tárlatvezetések

Frenák Pál Társulat Seven

19.00

Hegedûs Endre zenekari zongoraestje Duna Szimfonikus Zenekar / Ménesi Gergely Chopin

19.00

13. szombat

19.30

Natacha Atlas

Családi Délelôtt Tárlatvezetés

19.30

12. péntek

Honvéd Táncszínház A Tenkes kapitánya

19.30 19.30

Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Medveczky • Rálik, Pataki, Sándor • Erkel-est

4. szombat

10. péntek

Ringató

KFKI Kamarabalett / Madách Musical Tánciskola • Bogármese

11. csütörtök

17. szerda

Hangulatkoncert

Tárlatvezetés

19.30

10. szerda

Magyar Állami Népi Együttes Álomidô

19.30 20.00

Budafoki Dohnányi Zenekar / Hollerung Gábor Händel:Messiás

Cifra Palota

19.00

9. kedd

HÉTFÔ ESTI JAZZ Fábián Juli Jazz Riff 19.30

8. hétfô

ELEKTRONIKUS ZENEI NAPOK Bin-Jip

19.00

Donizetti: Szerelmi bájital A Magyar Telekom támogatásával

HANG-SZER-SZÁM Marokkó, Nyugat-Afrika

19.00

7. vasárnap

Donizetti: Szerelmi bájital A Magyar Telekom támogatásával

19.00

6. szombat

2 Tárlatvezetések

11.00

ELEKTRONIKUS ZENEI NAPOK Bugge Wesseltoft New Jazzland Community

Hangulatkoncert

10.00

5. péntek

20.00 20.00

ELEKTRONIKUS ZENEI NAPOK Barabás Lôrinc Eklektric

Szegedi Kortárs Balett • A hattyúk tava 10.30, 15.00

3. péntek

Mûhelybeszélgetés 4. csütörtök

2. csütörtök

19.00

Tárlatvezetés

Mûhelybeszélgetés

19.00

A Bázis Szobrász Egyesület November 3 – 25.

Ringató

3 Tárlatvezetés

20.00

2 LumiMini

Ringató

19.30

Hangulatkoncert

Ludwig Múzeum

19.30

Role zenekar Zene határokon át

2 LumiMini

19.45

Festival Strings Lucerne / Achim Fiedler Gottlieb Wallisch Schönberg, Schubert, Mozart, Brahms

Egyéb helyszínek Hangulatkoncert

19.45

3. szerda

Tárlatvezetés

Fesztivál Színház Szegedi Kortárs Balett UNISONO

19.45

Varnus Xavér esete Mozarttal Talamba, Budapesti Akadémiai Kórustársaság

19.00

2. kedd

19.30 19.30

Martin Munkácsi Okt. 7-tôl

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar / Kocsis Zoltán Bartók, Csajkovszkij

19.30

Kepes György és Frank Malina Szept. 3-tól

1. szerda

19.30

December

19.30

Ludwig Múzeum 1 Félreérthetettlen mondatok Máj. 26-tól

19.30

Egyéb helyszínek Babakoncert

19.30

Fesztivál Színház

20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Budapesti Fesztiválzenekar / Mihail Pletnyov Stephen Hough Csajkovszkij, Rachmaninov, Sosztakovics

22.45

1. hétfô

19.45

November

19.30

2010. november

Mûhelybeszélgetés: 17.30 15.00 és 19.00 1 Tárlatvezetések: kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat: 18.00; vasárnap: 16.00 és 18.00 2 LumiMini: 10.00 3 Családi Délelôtt: 10.30 4 Szabadegyetem

Zenebona – Ne csak hallgasd!

f o t ó : c f - w e s s e n b e r g @ f o t o . n o

magával kiadója legjobb zenészeit és fiatal tehetségeket, hogy a közös produkciók mellett számos különböző hangszerfelállással mutassák be kísérletező kedvüket és improvizációs készségüket.

f o t ó :

M ű f a j o k K o v á c s

B a l á z s

j á t s z ó t e r e

B o r i

ELEKTRONIKUS ZENEI NAPOK 2010. november 4. 20:00 Fesztivál Színház

Barabás Lőrinc Eklektric

Tagjai: Barabás Lőrinc (trombita), Premecz Mátyás (billentyűs hangszerek), Bata István (basszusgitár), Delov Jávor (dob), Fábián Juli (ének) Km.: Mc Sena (rap), Kemon (ének), Kasai (ének)

2010. november 5. 20:00 Fesztivál Színház

Bugge Wesseltoft New Jazzland Community

Km.: Bugge Wesseltoft (zongora, elektronika), Håkon Kornstad (szaxofon), Knut Reiersrud (gitár), Ola Kvernberg (hegedű), Steinar Raknes (nagybőgő), Erik Nylander (dob)

2010. november 7. 20:00 Fesztivál Színház

Bin-Jip

Tagjai: Harcsa Veronika (ének), Kaltenecker Zsolt (billentyűs hangszerek), Gyémánt Bálint (gitár), Józsa András (ritmusok, hangminták, scratch) mm34

G l ó d i

Három előadó, három különböző út, de a koncepció mégis azonos: egyesíteni a jazz elemeit napjaink divatos elektronikus zenei irányzataival. Noha a nu-jazz, vagy future-jazz néven emlegetett stílus alig lépett kamaszkorba, máris számos elismert művész gyakorolja itthon és külföldön egyaránt, melyek közül az Elektronikus Zenei Napok keretében az irányzat úttörője, valamint két fiatal magyar együttes mutatja be a műfaj sokszínűségét.

A programsorozat nemzetközi sztárja, Bugge Wesseltoft nem először jár már hazánkban, de a zseniális zongoristát újból és újból látni, hallani kell. Pályája elején a klasszikus norvég jazz ifjú titánjaként olyan nevek mellett tűnt fel, mint Jan Garbarek, Terje Ripdal vagy Arild Andersen, ám ahogyan kezdte saját szárnyait bontogatni, váratlanul rátalált az elektronikus zenére, mely gondolkodásmódját átalakítva egy új műfaj elindítójává tette.

az alapstruktúrát adja meg. Ez a szellemiség egyaránt érvényes a koncertekre és a lemezfelvételekre is, így legtöbb albuma alig pár napos örömzenélésből született.

A New Conception Of Jazz név négy szóban elmond mindet, amit Bugge tizenöt éve képvisel. Bugge egyszerre zeneszerző és hangszobrász, de számítva zenészei improvizációira, gyakran csak

Aktuális budapesti koncertjére Bugge mégsem szólóban, hanem 1997-ben alapított Jazzland nevű kiadójának tíz éves jubileumára létrehozott Jazzland Community nevű formációjával érkezik, hozva

Bár a nu-jazz kimeríthetetlennek látszik, Wesseltoft mégis új kihívások után nézett. 2003-ban indiai zenészekkel állt össze néhány koncert erejéig, 2004-ben pedig kissé félretette a zenekari felállást, és szólóesteket kezdett adni.

Bugge Wesseltofthoz hasonló úttörő szerepet játszott hazánkban a 2006-ban alakult Barabás Lőrinc Eklektric. A nappal a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tantermeit, éjjel viszont underground hiphopestek vendégeként a klubok sötét tereit trombitájának hangjaival megtöltő Lőrinc csupán huszonkét éves volt együttese alapításakor, a zenei irányt tekintve azonban már kiforrott elképzeléssel rendelkezett, ami gyakorlatilag e két világ metszéspontjának megtalálását, és egy táncolható, dallamos, de mégis igényes zenei világ létrehozását jelentette. Így kerültek össze az egyetem hallgatói az underground hiphop legjobbjaival, elég csak a 2007-ben megjelent első lemez (Ladal) vokális szekcióját uraló két énekesnőre, a különleges, fekete tónusú hanggal megáldott

Fábián Julira, és a ghánai-magyar származású, rendkívül szuggesztív előadásmódú MC Senára gondolni. Barabás Lőrinc és barátai a tőlük elvártan igényes, ám mégis szokatlan esttel szeretnék megtisztelni első önálló Müpa-beli koncertjükön a rajongókat. Akusztikus hangszereiket előásva számtalan dalt áthangszerelve szólaltatnak majd meg, és egy vonósnégyest is bevonnak a játékba, hogy a vonósok néha teljesen ki is váltsák az eredeti hangszereket. Izgalmas, kísérletező este várható tehát a klubkoncerteken lábrázáshoz szokott közönség számára. Szintén meglepetéssel készül az igen fiatal Bin-Jip is. Az ő zenéjüknek az Operaház két táncosa, köztük a koreográfiákat készítő Kerényi Miklós Dávid ad különleges hangulatot. A zenekar 2008 őszén kezdett összeállni Harcsa Veronika ösztönzésére, aki jazzkvartettje mellett ki akarta magát próbálni egy elektronika-központúbb környezetben is. Társait olyan zenészekből válogatta, akikkel már

korábban játszott együtt különböző formációkban. A négyes demokratikus munkamódszerrel, egyenrangú zeneszerzői, hangszerelői és produceri minőségben egy éven keresztül csak írta és csiszolta a dalokat Andrew J nappalijában ülve. A bezártság és a járatlan úton való elindulás hatására egyik kedvenc filmjük, Kim Ki-duk Bin-Jip (Üres házak) című alkotása után választottak nevet maguknak. A zenei anyag egyik alapja a kilencvenes évek népszerű elektronikus stílusa, a lassú, vontatott, sokszor nehéz mondanivalóval és búskomor hangulattal jellemezhető triphop lett, de sokat merítettek a nu-jazz háza tájáról, a mai modern elektronikából és egy kicsit a beat hangzásából is. Kísérletező, mégis dallamos anyag született, melyben az elektronika és a jazz észrevétlenül olvad egymásba, és ahol a borúlátóbb darabok ugyanúgy helyet találnak maguknak, mint a játékos, vidám, álmodozó hangulatok.

kifejezést gyakrabban használják a popzenében, mint a jazzben. Az együttes vezetője és énekesnője, Fábián Juli egyben a repertoár nagy részének szerzője és szövegírója is. A kísérletező kedvű, lendületes, szőke, kék szemű, de fekete hangú énekesnő a Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazz Tanszakának elvégzése után rögtön az itthoni kurrens formációk vokalistája és szólistája lett, így közreműködött az Erik Sumo Bandben, a Barabás Lőrinc Eklektricben, a Gyárfás Trióban, a Budapest Jazz Orchestrában, a Freestyle Chamber Orchestrában, a Nagy János Trióban, a Regős Trióban, sőt közös programot készített a fiatal debreceni ütőhangszeresekből álló Talamba együttessel is. Zenei nyitottságát mutatja még, hogy DJ-kel és más zenészekkel jamekben és improvizációs esteken vesz részt a mai napig változatlan lelkesedéssel. 2007-ben és 2008-ban a Montreux Jazz Voice Competition döntőse volt, valamint a Kodolányi János Főiskola jazzénektanára.

F á b i á n

J u l i

M é z , H .

J a z z

R i f f

c s i l i

M a g y a r

é s

t ü k r ö k

K o r n é l

A hazai jazzélet fiatal felfedezettje és nemzetközi szinten vezető sztárjai osztoznak a Fesztivál Színház pódiumán novemberben és decemberben. A fiatal énekesnő, Fábián Juli 2007-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékén. Zenekara, a Jazz Riff 2008 nyarán alakult, lemezbemutatójára november 8-án kerül sor. December 13-án Szakcsi Lakatos Béla új zenekarának, a Climate Change-nek ősbemutatóját tartja, a zenekar tagjaiból igazi magyar jazz-álomfelállás van születőben

HÉTFŐ ESTI JAZZ 2010. november 8. 19:30

2010. december 13. 19:30 Fesztivál Színház

Szakcsi Climate Change: Tükrök

Fesztivál Színház

Fábián Juli Jazz Riff

Km.: Fábián Juli (ének), Csejtey Ákos (szaxofon), Sárik Péter (zongora, billentyűs hangszerek), Papesch Péter (basszusgitár), FODO (dob, ütőhangszerek)

A zenei értelmező szótárak szerint a riff rövid, markánsan ritmizált dallamfrázis, dallamos ritmusmotívum. Egyes források szerint az angol „rhythmic figure” rövidítéséből alakult ki. A Jazz Riff repertoárját – választott nevéhez mm36

Km.: Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Dresch Mihály (szaxofon), Szandai Mátyás (bőgő), Balázs Elemér (dob)

híven – dallamos témák, feszes groove-ok, innovatív ritmusszekció, lírai hangvétel egyaránt jellemzik. Emellett vezetőjének, Fábián Julinak karakteres énekhangja az, amely megteremti a Jazz Riff zenéjének egyedi atmoszféráját. A zenekar tagjai

olyan sokoldalú zenészek, akik eddigi pályájuk során számos műfajban megfordultak és bizonyították széleskörű tudásukat. A Jazz Riff hangzásvilágával kiszélesíti a jazz műfajának kereteit – a zenekar neve erre is utal, bár a riff

Fábián Juli rendszeresen dolgozik közösen a Jazz Riff másik oszlopos tagjával, Sárik Péterrel, aki a fiatal magyar zongoristák közül emelkedett ki az utóbbi néhány év során. A sokoldalú és nemzetközi szinten is keresett zenész-zeneszerző a Jazzpression zenekarral 2004‑ben elnyerte az Emerton díjat mint „Az év jazz együttese“. Többek között Gerendás Péter, Berki Tamás, a Cotton Club Singers hívta eddig produkciójába. 2007-ben megalapította és azóta vezeti saját trióját, és szerzeményei többször bejutottak az International Songwriting Competition döntőjébe, 2009-ben pedig a Jazz és a Közönségdíj kategóriában egyaránt harmadik helyezést ért el. 2008-ban a Jazzy rádió dalversenyén a legjobb szólista különdíjat szerezte meg. Szaxofonos szólistaként Csejtey Ákos közreműködik, akit Pege Aladár foglalkoztatott először komolyan, de utána nem kisebb figuráknak játszhatott, mint Dave Liedman, Peter Erskine, Bob Mintzer, George Duke vagy Johnny Griffin. A Jazz Riff ritmusszekciójának tagjai a misztikus művésznevű FODO ütőhangszereken, illetve Papesch Péter basszusgitáron. Fábián Juli és zenekara legújabb lemezüket, a Honey & Chili névre

hallgató összeállítást mutatják be. Szakcsi Lakatos Béla ismét új zenei utakon, új muzsikustársakkal teszi meg pályája következő nagy lépését. A Climate Change név találó, magasról lecsapott labda, amely a képzettársítások egész tárházát kínálja. Az alapötlet a Weather Report nevéből jött – mondta el Szakcsi, mikor telefonon felhívtam és a koncertről érdeklődtem. Persze amint rálelt a névre, az rögtön kinyílt, és beágyazta az egész vadonatúj produkciót egy mai, sokrétegű, keleteurópai közegbe, s megelőlegezte a zene eleven, életteli jellegét. Szakcsi művészi vállalkozása jegyében minden eddigi kísérleténél komolyabban megvizsgálja azt, hogyan lehet mai magyar improvizatív zeneművészként és zeneszerzőként megragadni és továbbvinni az előző század magyar zenei örökségét: elsősorban Bartóknak, Kodálynak, Kurtágnak és rajtuk keresztül a Kárpát-medencei hangszeres népzenének a hagyatékát. Ehhez teljesen új szerzeményeket komponált, és teljesen új zenekart állított össze, de ezúttal nem fiatal tehetségek, hanem a műfaj legnagyobb hazai képviselőinek közreműködésével. Dresch Mihályról, Szandai Mátyásról és Balázs Elemérről határozottan beszél Szakcsi: „Ők a legmegfelelőbb zenészek ehhez a produkcióhoz. Ez a zene a modernség és a folklór találkozása. Nem tudom ezt másokkal elképzelni.”

egymásra hatni, reflektálni, mindez pedig olyan sajátos tér és időélményt okozhat, mint amit egy vidámparki tükörlabirintusban tapasztal az ember. Szakcsi Climate Change zenekarának a december 8-ai koncertje ősbemutató, amelyet a tervek szerint országos és regionális bemutatók sora követ majd.

S z a k c s i

L a k a t o s

A felkészülés során mintegy húsz népdalt – Bartók gyűjtésének darabjait – vizsgálta meg alaposan, és ezek alapján válogatta össze a műsor nyersanyagát. Két feldolgozás szerepel a programban, amelyeknél fontos szempont volt, hogy Dresch ezeket furulyán tolmácsolja. A műhelytitkok közül még egy érdekesség kiderült: Bartók operájának, A Kékszakállú herceg várának egy témája is felcsendül – természetesen a kvartett sajátos kamaraparafrázisában. Az este a Tükrök címet viseli: az egyes témák egymásba fonódva szólalnak meg, és ez a megoldás teret enged a szélesebb kommunikációnak, amikor nemcsak a zenészek, de az egyes témák is szabadabban képesek

D r e s c h

M i h á l y

B é l a

B a r o kk

u t c a

Z i pe r n o v s z k y

B e j r ú t b a n

K o r n é l

Alapvetően akusztikus, nyugodt, érett zenével érkezik az óriási népszerűségnek örvendő világzenei énekesnő, Natacha Atlas – aki ezen a néven született, bár olyan, mintha ő választotta volna. Új lemezének programját egyrészt a világot sújtó válság, másrészt az európai és arab kultúra közötti kulturális közeledés célja inspirálta.

2010. november 12. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Natacha Atlas

Natacha Atlas szólópályáján az áttörést az 1999-es lemez, a Gedida hozta meg. A saját szerzemények mellett ezen már szerepel egy olyan feldolgozás, ami nagyon jellemző rá, és amely egészen új köntösbe öltözteti az eredeti témát, meglepő párhuzamokat, de még inkább ellentéteket felmutatva ezzel. A Mon Amie La Rose, amelyet Francoise Hardy tett híressé, Natacha által készített arabos feldolgozása díjnyertes dal lett Franciaországban. Lehet az egy James Bond-film főcímzenéje vagy éppen a blueslegenda Screaming Jay Hawkins szerzeménye, az I Put a Spell on You, a Natacha-féle verzió mindig újdonságot hordoz – utóbbi ráadásul az egyetlen angol nyelvű dal az Ayshteni című, túlnyomórészt Egyiptomban rögzített lemezén. Óriási siker lett a What Lola Wants című film betétdala. Eredetileg a mozi főszerepét is Atlasnak szánták, ám a forgatás késése miatt ettől ő visszalépett. Rengeteg alkalommal hívták és hívják különböző felvételekre vendégnek, köztük Jean

Mounqaliba, vagyis reverzió, az előre haladás ellentéte. Natacha Atlas gondolatai, a közel két éven át készült új lemez témái e körül forognak, ugyanis mostanában azt tapasztalja, hogy ugyan van, amiben ment a világ elébb, de mintha inkább hátrafelé haladnánk. Ezt az állapotot fejezi ki az arab fogalom, a mounqaliba. A lemez másik gondolati fókusza az, amiről Atlast szinte az egész világon ismerik: újra meg akarta mutatni az európai világ, a nyugati klasszikus zene, másrészt az arab zene és a muszlim gondolkodás közötti kapcsolatokat, átjárhatóságokat, hasonlóságokat. Ha a visszalépést ebben az értelemben vesszük, hátralépve és szemlélődve az azonosságokat keressük, akkor már nem csak olyan negatív konnotációt hordoz, mint a válság inspirálta mondanivaló. Atlas fő alkotótársa a lemezen társa a magánéletben is: Samy Bishai, az egyiptomi származású mm38

brit hegedűs, aki a vonós zenekari hangszereléseket is készítette. Aktuális gondolataik kifejezésére a Magyarországon is ismert és olvasott klasszikus indiai költő, Rabindranath Tagore sorait is felhasználták. Atlas Belgiumban született, apja egyiptomi neurológus, anyja angol jelmeztervező. Apai nagyapja rövidítette le nevét El Atlasiról, amikor Európába költözött. Egy marokkói többségű városnegyedben nőtt fel, ahol énekelni és hastáncolni is megtanult. Apjának hatalmas LPgyűjteménye volt arab és európai zenékből, amelyek között FairuzRahbani stílusú, arab és nyugati jegyeket egyesítő felvételek is voltak, és ezeket Natacha már akkor nagyon kedvelte. Később, szülei válása után az angliai Sussexben tanult tovább, majd Northamptonba költöztek, ahol már rockénekesként kezdte útkeresését. Belgiumban és az Egyesült Királyságban több zenekarban is működött, még egy

Michel Jarre a nagy, ezredfordulós produkciójához. Az elektronikus zenétől már a The Natacha Atlas and Marc Eagleton Project 2002-es albumával elkezdett távolodni. A fordulatot a Mish Maoul című 2006-os szólemeze vitte tovább, melyben a gyerekkori, marokkóiak által lakott előváros hangjai köszönnek vissza. A következő, az Ana Hina című korongon, melyet Harvey Brough produceri közreműködésével készített, nyitott a kortárs komolyzene felé, de azért megmaradt az 1950-es, 1960-as évek arab zenei világánál. Az új lemezen található egy mellbevágó feldolgozás, amely Nick Drake egyik dalából készült. Az album többeket felvonultat szerzőként és hangszeresként, akikkel Atlas az utóbbi években dolgozott: például Jocelyn Pookot, és feltűnik rajta a Korszellem is, Peter Joseph filmjéből. A társadalomteoretikus Zeitgeist Addendum című, második ilyen jellegű dokumentumfilmje társadalmi, globális problémákkal foglalkozik, a

pénzügyi világgazdasági válságot és szeptember 11-et megpróbálja új összefüggésbe helyezni. Bishai mellett a lemezen és a turnén kitüntetett szerep jut Zoe Rahman jazz-zongoristának. Mindezen túl harmonika, fuvola, ütőhangszerek és a vonósok határozzák meg a hangzást, ami azért jellemzően közel-keleti. Vagy ahogyan Atlas összefoglalta: olyan, mint a bejrúti utca hangjainak és az európai barokk zenének a keveredése. Amikor egy muzulmán világi lapnak nyilatkozott nemrégiben, Atlas kijelentette, mindig két identitást fog magáénak érezni, az arabot és az európait. Arról is beszélt, hogy európai neveltetése során tinédzserként elhanyagolta apai örökségét, amikor azonban arab zenét hallott egy brüsszeli klubban, megérintette valami. Visszatekintve belátta, hogy akkor hamar a ló túlsó oldalára esett. Mára pedig felismerte, hogy nem megváltoznia kell, hanem elfogadnia azt, amibe és ahová született, amilyennek az Isten teremtette. Ő olyan valaki, aki két nyelven álmodik.

salsaegyüttesben is, de egyre inkább az arab és török zene kötötte le, és a Közel-Kelet, ahová inspirációért, a gyökerek kutatásáért utazott. Persze mindez nem lett volna elég ahhoz, hogy Atlas ismertté váljon. Világhírűvé szenvedélyes és erőteljesen telt, melizmákkal és hajlításokkal gyönygyöző, pompás hangja tette, amely már megszólalásában kifejezi az arab-európai fúziós célt. Az első slágerlistás áttörést 1991-ben érte el, egy klubsiker és a Jah Wobblelel felvett album után a Nation lemezcég összehozta a TransGlobal Undergrounddal, egy eleve multikulturális felfogású londoni társasággal, akik felkérték, hogy csatlakozzon az alapzenekarhoz. Ők egyengették közben a szólóénekesi pályáját is. A TGU nagyon nagy hatást gyakorolt az utóbbi bő évtizedben mind a világzenére, mint a partikultúrára, meg a kettő közeledésére is.

mm39

V a l d é s é s a z j a z z f u t á r o k Z i pe r n o v s z k y

a f r o - k u b a i

K o r n é l

Chucho Valdés a kubai jazz igazi óriása. Afro-Cuban Messengers együttesével ott folytatja, ahol az Irakerével abbahagyta: a kubai zene vitalitását a jazz kifinomultságával egyesíti. Hatvankilenc évesen olyan energiákat sugároz, mintha most akarná meghódítani a világot, fél tucat Grammy-díj és jó néhány nagysikerű világkörüli turné után.

Valdés a kubai Quivicánban (Havanna tartomány) született 1941 októberében. Apja, Bebo Valdés szintén zongorista, egykor a Tropicana night club zenei vezetője volt, de még mindig aktív, pár éve újabb Latin Grammyt nyert Diego El Cigala flamencoénekessel. Chucho édesanyja is zongorista, sőt fia, Chuchito is ezt a pályát választotta. Nem csoda, hogy Chucho a Tropicanában már három évesen a zongora körül császkált, és kilencévesen fel is vették a havannai konzervatóriumba. Apja meg is engedte neki, hogy a Tropicanában játsszon, és tizenhat évesen már megalakította saját zenekarát. A hatvanas évek közepén két későbbi világsztárral szűrte össze a levet, Arturo Sandoval trombitással és Paquito D’Rivera klarinétossal. Velük alakította meg az Orquestra Cubana de Musica Moderná-t. Ez az együttes egyik első híres szerzeményét, a Misa Negrát is műsorra tűzte. Már 1970-

ben eljutott Európába, a magyarok által is gyakran látogatott varsói Jazz Jamboree-ra. Azáltal, hogy Sandovallal és D’Riverával 1973-ban megalakították új zenekarukat, az Irakerét, az egész világon ismertté tették a kubai jazzt. Felléptek annak az évtizednek a két legjelentősebb jazzfesztiválján, az Észak-amerikai Newportban és a svájci Montreux-ben, az egyik koncertfelvétellel ki is érdemeltek egy Grammyt. Ugyan később mindkét híres szólista „disszidált“ a kommunista Kubából, Valdés továbbvezette a zenekart, hiszen ő jegyezte a legtöbb számot és hangszerelést. Az Irakere sokáig aktív maradt, de 1998-ban a Valdésdinasztia újabb képviselője, Francisco kapta meg apjától a marsallbotot. Annak, hogy Valdés nem települt át az Egyesült Államokba, bár

f o t ó :

t a p a

ott a legnagyobb presztízsű koncertszínpadokon ugyanúgy foglalt helye van, mint a katedrán, egyik oka az lehetett, hogy 1980tól kezdve ő lett a híres Havanna Jazzfesztivál igazgatója. Éppen idén ősszel ebben a tisztségében fogadja a világ egyik leghíresebb zenészét, Wynton Marsalist, aki a Lincoln Center jazz-zenekara élén vendégeskedik Kubában. (Korábban ilyen szintű együttműködés a két ország közötti elhúzódó blokád és hidegháborús légkör miatt elképzelhetetlen volt. Erre az alkalomra Valdés újra hangszerelte régi számát, a Misa Negrát. Ezen kívül Valdés vezeti a zongoratanszéket is a fővárosban, és emellett vendégtanár a bostoni Berklee-n. Stílusával és példaképeivel kapcsolatban Valdés azt nyilatkozta, hogy Oscar Petersontól a virtuozitást, McCoy Tynertől a kemény, perkusszív billentést és a kvartfeltevéseket, Bill

2010. november 15. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Chucho Valdés Km.: Chucho Valdés (zongora), Mayra Caridad Valdés (ének), Lázaro Rivero Alarcón (nagybőgő, basszusgitár), Juan Carlos Rojas Castro (dob), Yaroldy Abreu Robles (ütőhangszerek), Dreiser Durruthy Bambolé (bata dob, ének), Carlos Manuel Miyares Hernandez (tenor szaxofon), Reinaldo Melián Álvarez (trombita)

mm40

Evanstól pedig a líraiságot próbálta meg ellesni. De mielőtt a régi példaképekből valaki egy ódivatú zongoristára következtetne, gyorsan le kell szögezni, hogy Joe Zawinulnak ajánlott egy szerzeményt, amelyből az új lemez nyitószáma lett (és amelyet a Weather Report vezetője még pár éve bekövetkezett halála előtt meghallgatott). Valdés hihetetlen érzékkel tudja integrálni azokat a zenei világokat, amelyek kedvesek neki. A megkapó ebben az, hogy az afro-kubai és a jazz a szíve közepében találhatóak, a legszélesebb hidat, az Irakere óta nyilvánvalóan, a jazz és a kubai folklór között verte, de a kortárs zene és a karibi népzenék közül több is közel áll hozzá. Budapestre az Afro-Cuban Messengers nevű zenekarával érkezik, amelynek neve arra utal, hogy Art Blakey és társai az ötvenes évektől kezdve a hard bop egyik úttörő zenekarát Messengers (azaz hírvivők, futárok) néven működtették, és nagyon is komolyan vették azt a maguk vállalta missziót, azt, hogy a jazz jó hírét keltsék a világban. Valdés

az All About Jazznek is nyilatkozott a Messengers iránti rajongásáról, és hogy a Branford-Wynton fivérek iránt is azóta lelkesedik, hogy tagjai voltak a Blakey-féle Messengersnek. Az afro-kubai zenekar tehát a kubai jazz hírét hozza. Ehhez persze ki kellett bővíteni szokásos turnékvartettjét, hogy megvalósítsák Chucho új zenei elképzeléseit. A bőgős Lázaro Rivero Alarcón, az ütőhangszeres Yaroldi Abreu és a dobos Juan Carlos Rojas mellé a trombitás Reinaldo Melián, a tenorszaxofonos Carlos Manuel Miyares, valamint Dreiser Durruthy énekes csatlakozott, aki ütőhangszereken is közreműködik. Az új zenekar Chucho’s Steps néven ebben a felállásban vette fel az új lemezt. A turnéhoz viszont társul még Mayra Caridad Valdés énekes, Chucho húga. Megfontolt lépésnek nevezhető az új anyag, mert Valdés hét évig érlelte, és az alapkvartett is már tíz éve működik. Néhány szám keletkezése munkamódszerében emlékeztet az Irakerére, ahol kollektív, műhelyszerű

folyamatban alakultak ki a végleges formák, a Danzón című szerzemény pedig egyenesen a legendás zenekar repertoárjából való. A címadó viszont újabb egyértelmű utalás a jazztörténetre, a Giant Steps című Coltrane-darabra, amely szokatlan harmóniamenetéről ismert. Valdés szerzeménye ezt annyiban követi, hogy nincsen a kompozícióban ismétlődő harmónia, a lépések mindig új zenei területre vezetnek. Valdés elementáris pianisztikus energiáit néha zongorás duóban is kamatoztatja, nem csak apjával készített ilyen felvételeket, hanem a latin jazz másik, Puerto Rico-i titánjával, a Müpában már ugyancsak szerepelt Michel Camilóval. Valdésnek nem csak a technikája elképesztő, hanem az a képessége is, amellyel zenei betéteket, idézeteket be tud csempészni egy-egy számba, és nem is csak szóló közben – ezt méltatta különösen melegen nemrég a Guardian című brit lap kritikusa. Afrokubai hangszerelései a turné kezdete óta minden közönségréteget, a jazz iránt lelkesedőket és a latin lüktetés híveit egyaránt elkényeztetik.

Ö r ö k é r v é n y ű p i l l a n a t o k B é r c e s i

B a r b a r a

Joshua Redman és Brad Mehldau korábbi fellépéseiről született beszámolók egybehangzóan állítják, hogy a két művész közti kivételes összhang lenyűgöző magasságokba repíteti zenéjüket. Budapesti koncertjük lesz az utolsó turnéállomás, ami várhatóan számukra is ünneppé emeli az estét.

2010. november 25. 19:30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Joshua Redman/Brad Mehldau Duo B r a d

M e h l d a u

Km.: Brad Mehldau (zongora), Joshua Redman (szaxofon)

1993-at írunk, amikor a szaxofonos Joshua Redman és a zongorista Brad Mehldau jazzklubokban együtt kezd játszani. Mehldau ekkor még csak kísérő szerepeket vállal: Redman kvartettjén kívül Jimmy Cobb, Jesse Davies, illetve Jackie McLean zenekaraiban csillogtatja tehetségét. Redman éppen berobban a jazzköztudatba, miután – a már szinte minden jazzkedvelő által ismert Hamupipőketörténet szerint – a Harvard orvosi karának elvégzését, és a Yale jogi karára megszerzett felvételét követően szinte minden előzmény

nélkül megnyeri a Thelonious Monk Institute jazzszaxofonversenyét többek közt Chris Potter előtt. Pedig édesapja, a legendás Dewey Redman tenorszaxofonos nemhogy nem igyekezett fiát zenei pályára terelni, még csak nem is élt együtt a kéttagú családdal, mely Joshuából és táncosnőként dolgozó édesanyjából állt. Ennek ellenére a kis Josh sok jazzt hallgatott, sőt szülővárosa, a kaliforniai Berkeley középiskolájának jazzbandájában is játszott. Bevallása szerint viszont alig gyakorolt, mely állapot még sztárléte kezdeti időszakában is fennállt.

J o s h u a

R e d m a n

Ahogy mondja: eleinte még lett volna ideje rá, kedve viszont alig, s miután versenygyőzelmét követően a Warner Brothers azonnal lemezszerződést kínált számára, ideje nem maradt arra, hogy tökéletesítse játékát. Ha épp nem úton van két koncertállomás közt, interjúkat ad, vagy lemezcégével tárgyal. Van miről. Matt Pierson, a Warner jazzrészlegének A&R embere (vagyis aki új tehetségek levadászásáért és szerződtetéséért felelős) már a Monk-verseny előtt kiszúrja magának Redmant, és 1993-ban mindjárt két lemez megszületésében is segédkezik mint producer. A Joshua Redman című, csak az évben harmincezer példányban fogyó albumon Kevin Hays zongorista, Christian McBride bőgős és Gregory Hutchinson dobos a partnerei – utóbbit tizenhat évvel később megjelent, máig legfrissebb Compass című lemezén is üdvözölhetjük –, a még fényesebb eredményeket elérő Wish pedig a szaxofonos hőseit, Pat Methenyt, Charlie Hadent és a 2001-ben eltávozott Billy Higginst vonultatja fel. Redman Amerika-szerte a legkülönbözőbb helyszíneken lép fel Haysszel, McBride-dal és Hutchinsonnal, s míg gyerekként az iskolai órákon jelentkezni sem

akaródzott neki, húszas évei elejére az egyik legfelszabadítóbb élménnyé válik számára színpadra állni, figyelő szemek és fülek kereszttüzébe kerülni. Egy évvel később napvilágot lát a Moodswing, Redman első lemeze Mehldau-val, s a doboknál immár egy másik feltörekvő tehetség, Brian Blade ül. Amint első két albuma, úgy ez is dobogós helyre kerül a Billboard jazzlistáján, bizonyítva, hogy az egyik leglelkesebben és legtöbbet ajnározott „young lion”(a kilencvenes évek elején felbukkant, egyszerre tradicionalista és kísérletező ifjú jazzistagenerációt nevezték így) nem kalandorként érkezett New Yorkba és lépett a muzsikusi pályára. Ahogy Mehldau sem, aki ugyan végül a nyugati parton köt ki, ambíciói kezdettől fogva óriásiak. Ő 1995-ben készíti el bemutatkozó lemezét, s mint kollégája, a Warner üdvöskéje lesz és marad mind a mai napig. 1997es első The Art of The Trio lemeze címét, de művészi vállalásait tekintve sem szerény. Hogyan is lehetne, ha maga olyan intellektuális és művészi érzékenységgel lett megáldva,

amely képes – ahogy ő fogalmaz – a zenének, egyszersmind a létnek a pillanatban létező, szükségszerűen mindig elveszített és pillanatokra mégis mindig megszerzett lényegét megidézni. Képes erre szólóban, ahogy Elegiac Cycle albumán mutatta, trióban, mint azt munkássága legnagyobb részében, különösen az ötkötetes The Art of The Trióban bizonyította, duóban – nem csak Redmannel, hanem crossoverként is bélyegezhető produkciókban Anne Sofie von Otter vagy Renée Fleming oldalán –, illetve nagyzenekari munkákban, a Largo vagy a Highway Rider elnevezésű gyűjteményekben. Ez utóbbinál már 2010-et írunk, Joshua Redman megint csak felbukkan Mehldau partnereként, olyannyira, hogy néhol kettesben maradnak a mehldau-i hangzó víziók megjelenítésében. Nem először jegyzi a teljes tételsort a zongorista, ugyanakkor a jazztörténet óriásai, a klasszikus zene nagyjai és poplegendák is elkísérnek az utazás során. Újabb kapcsolódási pont a szaxofonos és a pianista

között: rendre jelzik, hogy a saját darabok, valamint jazzstandardek és fajsúlyosabb popszámok átértelmezései egyaránt alapvető önkifejezési formának számítanak nekik. Redman Timeless Tales (For Changing Times) című opusa és Mehldau Anything Goes-a egy-egy kiragadott példaként állhat előttünk. S hogy visszatérjünk az intellektuális muzsikus képének magrajzolásához: Mehldau irodalmi inspirációi közvetlenül (például egy Goethekarakterhez köthető kompozíció által) és közvetetten (egyebek közt Rilke Orfeus-szonettjének mélységét átérezve) egyaránt hatnak zenéjére, attitűdjére. Egy általa idézett, bújtatott önvallomásként is értelmezhető gondolat szerint, mely Harold Bloom irodalomkritikustól származik, a művészi nagyság vajmi kevéssé függ a művészt körülvevő kulturális közegtől. Bloom Shakespeare-re, Mehldau többek közt Beethovenre és John Coltrane-re gondolt. Mi pedig gondolhatunk Brad Mehldaura és Joshua Redmanre.

j á v o r f a

Ve r m e s

á g a

L a u r a

A Duna illata érződik, és a szellő, amit hoz magával, körbetáncol a macskaköves kanyargós kis utcákon, sikátorokon, az egyszintes megdőlt falú házak oldalán, megérint, megragad, indulok utána, lépteim ritmusban, már nem vagyok egyedül, szorosan fogom a kezeket. Táncolok. Szól a tambura mélyen feszülő magas hangja, a szaxofon átkarolva énekel a fülembe. Több száz éves ritmusok és lépések közt vagyok fiatal.

2010. november 30. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Söndörgő 15 Házigazda: Söndörgő együttes (tagjai: Eredics Áron – prímatambura, ütők, Eredics Dávid – tambura, fúvósok, Eredics Benjamin – brácsatambura, Eredics Salamon – basszprím tambura, harmonika, furulyák, Buzás Attila – bőgő) Vendégek: Ferus Mustafov, Vujicsics együttes, Sebestyén Márta, Herczku Ágnes, Szalóki Ági, Versendi Kovács József, Kovács Antal, Pál István Szalonna, Tompos Kátya, Szőcs Artúr, Tarnóczi Attila, Mutapčić Midhat, Bozsánovics Anita, Miátovics Krisztina f o t ó :

B á c s i

R ó b e r t

Felnézek a színpadra. Ifjú zenészek játszanak természetesen, őszintén, hitelesen, ahogy csak olyanok képesek, kiknek a népzene nem csak hagyomány. Az életük szerves része, a beszéd egy tágabb formája. A Vujicsics Együttes tagjai körül söndörgő gyermekeik felnőttek. Kezdetben „a kis Vujicsics” néven emlegetett formációt, első albumuk (Oj Stari, 2001) megjelenését követően, már mindenki csak a saját nevén hívta: Söndörgő. A megalakulásuk óta eltelt tizenöt év nem volt hangos kiválásról, tagcseréről, csak hallható fejlődésről. Növekedtek apáik kezét fogva, míg fel nem nőttek, és az erős kézfogásokból gondoskodó szempárok maradtak mögöttük. A jávorfán már külön ág az övék. A zenekar fontosabb állomásai közé tartozik, a Magyar Rádió II. Népzenei Versenyén 2000-ben elért első helyezés, ezután 2001-ben mm44

megjelent első lemezük, az Oj Stari. A Söndörgő Fesztivált 2002-ben indították útjára, azonban néhány sikeres év után nem folytatódott. A Söndörgő Egyesület létrehozása mellett 2003-ban döntöttek, hogy a délszláv kultúrát minél szélesebb körben ismertessék meg. Oj Javore című 2006-os lemezükön Sebestyén Márta is közreműködött. Koncerteztek már a londoni Queen Elizabeth Hallban, számos hazai és nemzetközi fesztiválon, 2007-ben pedig az együttes szólistája, Eredics Salamon Kocsis Zoltán partnere lehetett a Bartók Új Sorozat lemezfelvételein. A Söndörgő számára az igazi áttörést a nemzetközi világzenei színtéren a népszerű macedón szaxofonossal, Ferus Mustafovval való közös munka hozta meg. Ennek az együttműködésnek az eredményeként jelent meg 2009-ben az In concert című közös lemezük. Az albumról a legfontosabb külföldi szaklapok

(Songlines, fRoots) elismerően nyilatkoztak, az elmúlt évek egyik legjobb világzenei felvételének tartják. Az együttes kapaszkodott a kor divathullámába, nem egészült ki dobbal és rezesbandával, hanem megmaradtak a jellegzetes tamburazenekari felállásban: hangzásuk alapját a tambura hangszercsalád tagjai adják, a játékba időnként fúvós hangszereket és harmonikát vonnak be, repertoárukat pedig Bartók Béla és Vujicsics Tihamér gyűjtéseinek felhasználásával állították össze. A Szentendréről indult Söndörgő tizenötödik születésnapjára gálakoncertre hívta a hazai világzene legkiválóbb képviselőit, hogy együtt ünnepeljék az évfordulót, és különleges, egyedi produkciókkal lepjék meg a délszláv zene szerelmeseit. Mindazokat, akik a tizenöt év alatt csiszolták és formálták zenéjüket, vagy „csak” elismerően figyelték munkájukat.

Z e n e M á t é

J .

7 2 0

f e l e tt

G y ö r g y

Az örök hó határa az a magassági szint, amelyen felül a légköri csapadék mindig hó alakjában esik, és soha nem olvad el. Ez a határ Norvégia északi részén 720 méter. Évtizedek óta zenei közhely, hogy a norvég Jan Garbarek szaxofonos zenéje az örök hó birodalmát varázsolja a hallgató elé.

2010. december 6. 19:30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jan Garbarek Group feat. Trilok Gurtu

Amikor az azonnal felismerhető és a másokéval összetéveszthetetlen szoprán- és tenorszaxofonhang nem gleccsereket, akkor sivatagokat vagy tundrákat idéz lelki szemünk elé, egyszóval tágas, de ember nem lakta vidékeket. Magányos elmélkedésre kitalált muzsika ez, igazából minden szerzemény zenei soliloquium, azaz magánbeszélgetés, s a muzsika hatása is ilyen, vagyis magammal folytatott néma beszélgetésre ösztönöz.

J a n G a r b a r e k f o t ó : G u r i D a h l

Ritka jelenség a jazzben, hogy egy nemzetközi sztár évtizedeken át hű maradjon egy lemeztársasághoz. Márpedig Jan Garbarek művészete olyannyira összekapcsolódik tudatunkban az ECM kiadóval, hogy nehéz eldönteni, vajon az ECM segített kialakítani a zenész soundját, vagy a muzsikus járult hozzá a kissé megfoghatatlan jelenség, az „ECMsound” kialakulásához. S ugyan Garbareket az európai jazz egyik meghatározó személyiségeként tisztelik, pályájának csúcsát mégis többen az Officium megjelenéséhez (1993) kötik, mely paradox módon a Hilliard Ensemble-lal közösen készített crossover lemez, vagyis jazzként értékelni szinte lehetetlen. Az album példátlanul heves kritikai visszhangjában a rajongás és a teljes elutasítás egyaránt megszólalt, viszont előadójának és a német kiadónak jelentős anyagi és erkölcsi hasznot hozott. Ez a kolostori crossover zene a korábbi, tematikailag és célkitűzéseiben némileg rokon próbálkozásokhoz képest hatásosabban tudta megmutatni, hogy lehetséges a merev műfaji határok megnyitása, illetve az elkülönülő zenei műfajok újfajta viszonyba állítása. Ráadásul arra is felhívta a figyelmet, hogy a jazz

képviselői se lehetnek kiutasítva a „szakrális zene” tartományából. Garbarek korai lemezeit John Coltrane, sőt, Albert Ayler multifonikus zenéje ihlette, s ezeken az első albumokon még nem mutatkozott meg az „impresszionista” zenész. Emez albumok közül talán a legkésőbbi a legérdekesebb: a Triptykonon ugyanis a finn jazzlegenda, Edward Vesala dobolt, s némely kritikus szerint az ő játéka tette igazán feledhetetlenné a sessiont. A Red Lanta című, keveset emlegetett 1973-as duólemez vezetett át Garbarek „északi” korszakához, melynek a Witchi-Tai-To kvartettalbum lett első képviselője. A „nordikus” jelleg mellett ekkor még jól hallható szólam maradt az „amerikai” jazz is. A címadó számot például Jim Pepper, a fusion zene egyik úttörője írta. A halk hangjával sokakat megragadó Danserét ismét egy zenei kuriózum követte: az 1976-os Disen a szaxofonost csupán Ralph Towner gitáros, egy fúvós szextett, valamint egy szélhárfa kísérte. Itt még esszenciálisabban volt jelen az „északi” atmoszféra, s ezen a lemezen regisztrálható először az a melankolikus, titokzatos, rejtvényszerű, alkalmanként gyászos hangú szopránszaxofonés fafurulyajáték, amely későbbi Garbarek-produkcióknak is jellemzője lett. Ugyancsak a Dis nyitotta meg azon lemezek sorát, ahol a szaxofonos nyitottabb és többértelmű harmóniákkal-textúrákkal kezdett dolgozni. És ugyan a hetvenes évek derekán kidolgozott szaxofonstílusa kényszerzubbonynak bizonyult, melyet sosem sikerült igazán levetnie, mégis maradt művészi energiája időről időre új tematikákkal próbálkozni. Kétes sikerű kísérletnek bizonyult az évtized

végi Aftenland szaxofon-orgona duója, viszont már a Dansere és a Dis is megmutatta, hogy Garbarek zenéjének sok lelki köze van a kortársi lírához, ezt az érzést nyomatékosította az Eventyr és a Wayfarer. Előbbin bukkant fel először a későbbi kvartett állandó ütőhangszerese, a brazil Nana Vasconcelos. Ha a rastahajú muzsikus játéka mellől lekevernénk Garbarek és John Abercrombie gitáros hangját, kiderülne: Vasconcelos tulajdonképpen egyszemélyes zenekar, amely itt most trióformációban szólal meg. A lírizmus folytatódott az It’s OK To Listen To The Gray Voice albumon, amely Tomas Tranströmer svéd költő egyik verséről kapta a címét.

éves dalokat. Felbuzdulva a lemez

formációkkal. Koncertzenekarában két

sikerén öt évvel később elkészült a dupla Mnemosyne ugyanezzel a felálással, de sokkal tágasabb repertoárral, nagyobb teret biztosítva az improvizációnak.

régi kolléga, az ütős Trilok Gurtu és a billentyűs Rainer Brüninghaus mellett legutóbbi lemezén bemutatkozott brazil basszusgitáros,Yuri Daniel hallható. Ez az album, a Dresden pedig arról árulkodik, hogy a muzsikus, zenéjének régi értékeit megőrizve, új horizontok, például a latin ritmika felé is kész nyitni.

A ’80-as évek második felében erősödött fel Garbarek érdeklődése az északi népzene és mítoszok iránt. Ennek eredményeképp új lemezein feltűntek „világzenei” szerzemények is – ezek jó része a Garbarek–Vasconcelos kettősre épült. Teljes egészében világzenei produkció került ki a muzsikus műhelyéből 1988-ban, amikor Agnes Buen Garnås népdalénekessel duóban elkészítette a Rosensfole albumot, melynek közcíme ennyi: középkori norvég dalok. Itt azonban a szaxofonos csak asszisztált az énekesnő produkciójához, s a neve talán a jobb eladhatóság kedvéért került a borítóra. Szintén csak részben főszereplő Garbarek Charlie Haden két ’79-es triólemezén (Egberto Gismonti gitárossal), valamint az indiai hegedűs, Lakshminarayana Shankar nevén kiadott Visionön (1983) és Song for Everyone-on (1984). A korábbin basszusszaxofonon is játszik. Az 1984-es album az évtized egyik jazz-sikerlemeze lett: fülbemászó melódiáival és az északi glaciális tisztasággal szembeállított keleti hangzással valószínűleg sok, korábban fanyalgó zenehallgatót nyert meg a műfajnak. Garbarek mint „világzenész” a ’90-es évek első felében jutott a csúcsra, amikor két albumot készített pakisztáni zenészekkel, majd újabb CD-t adott ki „etnojazz”-énekesnőkkel – a New Age jegyében. A korszak legsikeresebb Garbarek-lemeze az Officium lett. Teljesen egyedi produkció, melyben az a cappella énekegyüttes és Garbarek együtt szólaltatja meg a közel ötszáz

A norvég jazzcsillag azóta is járja a világ színpadait, Budapesten szintén többször fellépett különböző

mm47

T a m á s

b á t y a

H .

K o r n é l

M a g y a r

k o n g á j a

A jazzről szóló vékonyka magyar nyelvű szakirodalmat lapozva elfogja az embert egy furcsa ódivatú érzés, amikor az első fejezetet olvassa a spirituáléban, a gospelben és a bluesban gyökerező jazzkezdetekről. De hogy ezek eredeti közege, háttere milyen volt testközelből, milyen színek, szagok jellemezték, azt nehezebb magunk elé képzelni – pedig talán sokkal hitelesebb, izgalmasabb képet k apunk ezáltal egy meghatározó műfaj születéséről.

2010. december 17. 19:30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Linda Tillery & The Cultural Heritage Choir Km.: Linda Tillery, Rhonda Benin, Elouise Burrell, Bryan Dyer, Simon Monserrat A spirituálé az észak-amerikai fekete rabszolgák sajátos, vallási motívumokkal átitatott énekeiből fejlődött ki a 18. századtól kezdve. Az itt élő rabszolgák a protestáns missziók énekeskönyveiben található zsolozsmákat kezdték először a maguk ízlése szerint énekelni, amiben nem kis szerepe volt a ritmika átdolgozásának, ősi ritmusok ösztönös beépítésének. A missziós régiók jellemzője a világ különböző pontjain egyaránt a vallások sajátos keveredése több szinten is: azok a rabszolgák, akik vasárnap reggel misét látogattak, ugyanaznap este nem egyszer csirkevért folyattak a vudu szertartásokon. És ahogy hozott „piszkos” motívumok kerültek a zsoltárénekbe, ugyanígy a keresztény daloskönyvből tanult mm48

dallamok lassanként betüremkedtek az animista rítusba is. Ennek a fejlődési folyamatnak volt a következő lépése a gospel kialakulása egy évszázaddal később. Itt az afrikai zeneiség már vállaltabban jelen van, ugyanakkor a tematika a keresztény források irányába mozdult el, úgyhogy a kultúrák találkozásának szép példájaként a gospel akár a világzene úttörőjeként is dobogós helyet érdemelhet. Bár a fekete-afrikai zenei hagyományokat tekintve sok érték sérül a modernitás következtében, ám az eredeti zenék mai formáira még így is elképesztő változatosság jellemző. Ennek legfőbb oka, hogy az afrikai emberek egész

gondolkozását, világnézetét és társadalmi szerveződéseit ezer szállal fűzik át zenei jellegű motívumok. Elég csak arra gondolni, hogy számos afrikai nyelv a zenei gondolkozás eredménye: az afrikai ember mindenféle zajhatásba képes könnyedén strukturált dallamot vagy ritmust belehallani, egy-egy szóból dallamok születnek – sőt akár viszont: egy-egy dallamból szavak. Ennek a sajátos érzékelésnek a következménye az afrikai zeneiség elképesztő mértékű befogadó természete: évszázadok óta folyamatosan formálták az egész kontinens zenéjét előbb a főként keleti irányú karavánutakon érkező kulturális áramlatok, és formálják ma is az elektronikus médián keresztül özönlő hatások.

Az afrikai embernek ez az alapvető képessége nem veszett el még azután sem, hogy erőszakosan kiragadták eredeti szociális környezetéből, kulturális közegéből, és a rákényszerített életkörülményekhez kellett alkalmazkodnia. A különbség leegyszerűsítve annyi volt, hogy most merőben új hatásokat fogadott be és formált saját zenei nyelvére – ezúttal az európai klasszikus zenét, tánczenét, egyházi zenét. Így alakult ki a spirituálé formája is: az európai zsoltárdallamok sajátosan testre szabott változata ez, amely a barokk kor után először ismét megtelt rögtönzött dallamdíszítésekkel és egy- vagy akár többszólamú improvizációval. A spirituálé ugyanakkor tematikájában sokszor megőrizte az eredeti folklórt, beleértve a vallási hiedelemvilágot, a népmesei vagy mondakört, és nem utolsó sorban a régi nyugat-afrikai arisztokrata mecénások, köztük a mesés Songhai birodalom által gondozott zenei magaskultúra emlékeit. Ez a zene sok pentatonfordulattal, legtöbbször tánckíséret jellegű ritmussal szólalt

meg, ám harmóniavilága megint csak integrálta az európai tonális zene eszközkészletét. A spirituálé a polgárjogi mozgalmak erősödésével egy időben, főként felsőoktatási intézmények támogatásával került később színpadra, kórusosszólisztikus előadási modorban, és igen népszerűvé vált a praktikus vokálkvartettre kialakult repertoár. Ez az epizód jelentette az utolsó simítást a műfaj világra szóló karrierjén: Magyarországon is gyakran fedezik fel újból és újból a kis énekegyüttesek, a vokálkvartettek a spirituálé gazdag irodalmát. A spirituálé legfőbb jellemzői a felhívás-válasz forma, a szélsőséges vibrátót, tremolót és hajlításokat ötvöző hot-intonáció. Utóbbi technikából alakult ki az úgynevezett dirty tone, amely során az erős hajlításos vibrátóból a dallam kilép a stílusosan hamis hangok világába, az előadást pedig rendszerint tapsolás és lábdobogás kíséri.

A Linda Tillery alapításával és vezetésével 1992 óta működő Cultural Heritage Choir olyan ütőhangszerek által kísért énekegyüttes, amelynek célja az afro-amerikai tradicionális zenék megőrzése. A repertoár mélyen gyökerezik egyrészt az amerikai kontinens déli régióinak kultúrájában, másrészt több évszázados kapcsolatai vannak a nyugat-afrikai és karibi autentikus zenékkel. A Grammy-jelölést szerzett zenekar hivatását komoly akadémiai kutatómunka szilárdította küldetéstudattá, amelynek során a zenekarvezető Tillery az újkori rabszolgatartás korának zenei dokumentumait, illetve a mai Afrika és a tengerentúl fekete zenéinek kapcsolatait tárta fel, hang- és képfelvételek, valamint élő produkciók alapos tanulmányozása során. A zenekar elsősorban a spirituálé és a gospel dinamikus ritmikájában rejlő energiákat szabadítja fel a színpadon. Megszólalásuk egyszerre sűrű és vibráló, megrendítő és felemelő. A hangszer, a dal, a tánc és a történet erejével visszarepítik a hallgatót abba az időbe, amikor egy, akarata ellenére Afrikából behurcolt közösség megalapozta a modern amerikai zene hangzásvilágát. A zenekar 1997-ben Taj Mahallal közösen készítette a Shakin’ A Tailfeather című lemezt, amelyet Grammy-díjra jelöltek; ezen felül pedig számos amerikai szakmai elismerés birtokosai.

„ M i n d e n k o r i d e j ü k a z s o l t á r o k n a k ” V ö r ö s

v a n

E s z t e r

A fenti gondolattal a tizenkilenc éves József Attila kezdte Gyémánt című versét. Költőtársai előtte és utána is sokszor fordultak az Ószövetség százötven, csokorba gyűjtött imájához, így Balassi Bálinttól Ady Endrén át Pilinszky Jánosig sok vers őrzi a közel három évezrede keletkezett zsoltárok emlékét.

G r y l l u s D á n i e l F o t ó : L e tt n e r K r i s z t i n a

A zsoltároknak idejük volt tizenöt évvel ezelőtt is, amikor Sumonyi Zoltán költő tizenötöt kiválasztott, s mai „hangon” elénekelhető versekké írt. Az alkotótárssal, Gryllus Dániellel ez volt a harmadik közös, bibliai tárgyú dalsorozatuk. Az első Pál apostol leveleiből, a másik a Hegyi beszédből készült. Közös munkájuk nyomán a Gryllus testvérek nagy sikerrel énekelték a bibliai témájú megzenésített szövegeket. A dalokból tévéfilmek is születtek Cselényi László rendezésében, melyeket bibliai helyszíneken forgattak. Az egyik film bemutatóján Sebestyén Márta az alkotók nagy örömére felvetette, hogy szívesen csatlakozna egy hasonló produkcióhoz. Két évvel később, 1997-re meg is született a Tizenöt Zsoltár című lemez, melynek dalait azóta is töretlen sikerrel játssza a trió határon innen és túl. S minthogy Dávid zsoltárai (elnevezésük ellenére Dávid király csak a töredéküket mm50

2010. december 30. 19:30 Fesztivál Színház

Tizenöt zsoltár – Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Sebestyén Márta írta) a zsidó-keresztény kultúrkör gyöngyszemei, a legkülönfélébb vallásfelekezetek fogadják örömmel a közösen is jól énekelhető feldolgozásokat. Ahogy Gryllus Dániel, a feldolgozások zeneszerzője is jó példaként elmondja, két éve Erdélyben rendeztek egy olyan koncertkörutat, melyen hét nap alatt hét előadás hét különböző felekezetű templomban zajlott. A zsoltárok alapvetően a lélek ügyes-bajos dolgaival foglalkoznak, így a szenvedés, az üldöztetés, a betegség, a halál, az öröm, a hála, Isten utáni vágy, a dicséret, a könyörgés, illetve a bűn- és szeretetvallomás fogalmazódik meg legtöbbjükben. A zsoltárok megzenésítése így, évezredekkel később a szerzők elmondásából ítélve meglehetősen összetett feladat. Sumonyi Zoltán például egyenesen három Bibliát vett alapul ahhoz, hogy egy archaikus ízű, mégis a mai kor igényeire szabott

szöveget alkosson. Elmondása szerint mindvégig előtte hevert a Károli-Biblia, mint az első teljes magyar fordítás – ami segítette a szövegek archaikus elemeinek megtartásában – , mellette a mintegy negyven évvel későbbre datálódó Káldi János-fordítás állt, s hasznát vette még az ötvenes években kiadott modern változatnak, melyet Békés Gellért fordított le Rómában. Pedig létezik magyar nyelven kifejezetten „énekbarát” verzió: mintegy négyszáz éve Szenci Molnár Albert mind a százötven zsoltárt lefordította, megtartva azt a versformát, amelyet a francia fordítás alkalmazott a genfi zsoltároknál. Kálvin János ugyanis a genfi reformáció évében fontosnak tartotta, hogy a gyülekezeti éneklés is része legyen az istentiszteleteknek. A Zsoltárok könyve erre hálás forrásnak bizonyult, s mindjárt ő maga látott neki az ószövetségi szövegek korszerűsítéséhez és a kor számára könnyen befogadható verselések

megalkotásához; munkáját Clément Marot, majd Théodore de Bèze segítette. Szenci Molnár Albert ezeket és leginkább Ambrus Lobwasser német fordítását használta alapul. Sumonyi Zoltán nem ezt a fordításátdolgozás sorozatot akarta folytatni, inkább az eredeti szövegekből, a prózából indult ki. Igyekezett a különböző zsoltártípusokból úgí választani, hogy minél változatosabb legyen a dalok mondanivalója. „Amikor már kiválasztottam a tizenöt szöveget, úgy dolgoztam velük, mintha nyersfordítások lennének. Ezekből különböző versformákban írtam meg a verseket, leginkább azért, hogy a dallam is minél változatosabb lehessen. Ha mindegyik egyforma lenne, akkor Dani elkényelmesedne!” – emlékszik vissza némi iróniával az alkotói folyamatra a költő. „Ebben a műfajban én csak vele dolgoztam együtt, és az a szerencsém, hogy ő jobban szeret versre zenét írni, mint majdani vers számára dallamot. Így nekem csak arra kell figyelnem, hogy a szöveg énekelhető és következetes ritmusban legyen.”

A változatosság olyannyira megvalósult a feldolgozásokban, hogy némelyik szöveg kelta hangzásvilágra ihlette a zeneszerzőt, de ugyanúgy előfordulnak a magyar népzene és a klezmer motívumai is. A sokféleség azonban egy egésszé áll össze, amolyan „gryllusos” stílusban. Persze a Gryllus Dániel hangjegyei sincsenek kőbe vésve, a zsoltárok végleges formájukat akkor nyerik el, amikor a két testvér együtt alakítja a hangszerelést, a harmóniameneteket. Vilmos kitűnő gitáros, s testvére szerint nagyobb hangterjedelemben is énekel (ő tanult klasszikus éneklést), amikor azonban együtt játszanak, megszűnnek a különbségek, s ahogy Gryllus Dániel jellemezte: „Olyankor együtt lélegzünk. Sokszor, ha visszahallgatjuk a felvételeket, nem tudjuk eldönteni, hogy most egyedül, vagy ketten éneklünk.” A zeneszerzésből ma már Sebestyén Márta is kiveszi a részét. S hogy miért a jelen idő? Tizenöt év után ismét zsoltárfeldolgozáson dolgozik a három művész, ezúttal tíz újabb zsoltár kerül a karácsonykor megjelenő lemezre. Az egyik dallam ezen már az énekesnő

szerzeménye. „Mártival rendkívül jó együtt dolgozni, ugyanis kiváló a stílusérzéke. Azt is tudni lehet róla, hogy különös képességgel minden nyelven szinte akcentus nélkül beszél, még olyanon is, amin csak néhány szót tud… Ugyanígy a hazai nyelvjárásokat is kitűnően interpretálja, és ez vonatkozik a zenei dialektusokra is, többek között a mi zenénkre”– mondja Gryllus Dániel. S noha a feladat az új lemez elkészítésénél ugyanaz volt, a végeredmény természetesen valamelyest más lett. „Annak idején írtunk egy tizenhatodik zsoltárt, ami aztán nem került föl az első lemezre. Most felmerült, hogy tegyük a legújabb tíz szerzemény mellé. Furcsa volt meghallgatni, más volt a hangütése, ezen éreztük, hogy eltelt tizenöt év. A mostani feldolgozásokban talán több népzenei elemet használtunk” – emlékszik Gryllus Dániel. A tíz új zsoltár újabb filmhez adott kellő alapanyagot, amelyet a három előadóval már felvettek Szíriában, s a film karácsonykor látható majd a televízióban.

K o r t á r s H a l á s z

m o r a l i t á s

T a m á s

Idén ünnepli megalapításának ötvenedik évfordulóját a Pécsi Balett, a Pécs2010 – Európa Kulturális Fővárosa program nagykövete. A nemzetközi hírnévre elsőként szert tett vidéki magyar tánctársulat képe mára természetesen gyökeresen megváltozott: a tisztelt és őrzött hagyomány mellett a sokadszorra megújult társulat az intenzív keresés, a merész vállalások korát éli. Jubileumi évének utolsó bemutatójához egy Magyarországon ismeretlen, világszerte azonban jól jegyzett alkotót hívott vendégül.

2010. december 5. 19:00 Fesztivál Színház

A Jó és a Rossz Kertjében – a Pécsi Balett budapesti bemutatója Zeneszerző: Riederauer Richárd Díszlet, jelmez.: Molnár Zsuzsa Asszisztens: Sarah Storer Kor.: Cameron McMillan

Cameron McMillan nevéről egy huszadik századi koreográfusóriásé, Sir Kenneth MacMillané, a pécsieknek készített alkotása címéről pedig John Berendt Pulitzer-díjas világhírű regénye (illetve az abból forgatott Clint Eastwood-mozi) az Éjfél a jó és rossz kertjében ugorhat be. Jelenthetjük: egyaránt mindenféle alap nélkül. „Nagyszínpadi koreográfia koncepciójaként már igen régóta gondolkodom a hét főbűn témakörén. A bűnök és a róluk szóló tanítások, melyeket leginkább a katolikus egyházhoz kapcsolunk, s melyek gyökerei a 4. századra vezethetők vissza, jelentős szerepet játszanak a nyugati társadalmak társas érintkezésének rendszerében évszázadok óta. A tánc egy igen nagy erejű médium, mely képes az emberi lélek finomságait és bonyolultságát a maga eszközeivel bemutatni. A tánc nyelvének segítségével szeretném megmutatni, hogyan van jelen mm52

a hét főbűn a ma társadalmának mindennapjaiban; s mindezt oly módon kívánom megjeleníteni és értelmezni, hogy a mai nézők számára releváns és befogadható legyen, mintegy önmagukra ismerjenek. Egy olyan egyedülálló előadást látok magam előtt, mely egyszerre nyeri el a szakmai finomságokat értő táncrajongók és az előadást megérteni kívánó és szórakozni vágyó széles közönség tetszését” – hangzik McMillan alkotói hitvallása. A táncosként, koreográfusként is elismert (sőt, fotómodellként is jegyzett) szerző személyében a hazánkban gyakorlatilag tökéletesen ismeretlen új-zélandi táncművészet nagykövetét tisztelhetjük, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy McMillant pályájának elmúlt évtizede immár szinte teljes mértékben NagyBritanniához köti. Táncosi pályáját – rögvest tanulmányai befejeztével – az Új-Zélandi Királyi Balett

társulatában kezdte: a csatlakozás éve, 1998 jelentős kiugrást hozott számára, hiszen elnyerte a Tokióban rendezett Ázsiai és Csendes-óceáni Nemzetközi Balettverseny első díját. A wellingtoni társulatnál töltött fél évtized alatt számos klasszikus nagybalett főszerepét táncolta el, de a 20. század nagyjainak koreográfiáiban is bizonyított. 2001-ben a világhírű Angol Nemzeti Baletthez szerződött, melynek művészeti vezetését akkor vette át McMillan előző társulatának, az Új-Zélandi Királyi Balettnek irányítója, Matz Skoog koreográfus. A fiatal táncos rendkívüli tapasztalatokra tett szert a londoni együttesnél – a Skoog-éra pezsgését jellemzi, hogy a társulat nyerte el 2003-ban a brit szakkritikusoktól a leginnovatívabb repertoárért járó díjat. A napjaink, vagy a közelmúlt legnagyobb brit és amerikai táncszerzői, így Christopher Bruce, Merce Cunningham, Wayne McGregor, Javier de Frutos alkotásaiban jeleskedő McMillan

2007-től szabadúszó táncosként folytatta pályáját immár vendégként fellépve ismét szülőhazájában, illetve Ausztráliában vagy épp az egzotikus Bermudan Civic Ballet Coppéliájában. Függetlenségét egyetlen társulat kedvéért adta fel: táncosként alaptagja lett Rafael Bonachela projektjeinek. A korábbi Rambert-táncos, önálló társulatával is dolgozó kortárs alkotó ma a Sydney-i Balett művészeti igazgatója, aki a showbiz olyan óriásaival is dolgozott már, mint Tina Turner vagy Kylie Minogue. McMillan koreográfusi pályája 2001-ben kezdődött: ebben az évben vette fel repertoárjára új-zélandi társulata Unsuspecting View című, két évvel korábban készült alkotását. Soron következő művei már NagyBritanniában jöttek létre. Négy, a világ egyik legjelentősebb, legpatinásabb, egyben leginnovatívabb együtteseként számon tartott Rambert Balletnek komponált műve közül az első a Serge Gainsbourgh és Matthew Herbert zenéjére létrehozott Tryptych volt, melyet 2007-ig további három követett. A 2006‑os,

Verge című darab dizájnere a nemzetközi hírű divattervező, Roland Mouret, zeneszerzője pedig egy „csodagyerek”, az alig huszonöt esztendős Elspeth Brooke, akit a Verge bemutatója előtti évben jelölték a Brit Zeneszerzői Díjra. McMillan 2007-ben, felkérésre ismét hazájában, volt társulatának dolgozott (Equilibirium – Philip Glass kompozíciójára). E produkcióját óriási elismeréssel fogadta a szakma, az együttes turnézott vele Sydney-ben és a Shanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztiválon. Legfrissebb alkotásai közt találjuk a tavaly, a fiatal, progresszív koreográfusok munkáit játszó turnétársulatnak, az Intoto Dance-nek készített Await 14-et, valamint a Milwaukee Ballet együttesének alkotott ESO című darabokat. Legutóbbi bemutatóját a MU Színházban, 2001-ben a magyar közönség előtt is bemutatkozott Transitions Dance Company társulata számára hozta létre. A patinás londoni Laban Centre égisze alatt működő társulat az Egyesült Királyság első hivatásos képzést nyújtó kortárs

táncegyüttese, mely minden évben három-négy fiatal, haladó szellemű koreográfust bíz meg egy-egy rövid mű megalkotásával. A felkérés rangját mutatja, hogy a Transitions budapesti vendégjátéka négy alkotását jegyző koreográfusok közt olyan nagyság művével is találkoztunk, mint Hélène Blackburn, a kanadai Cas Public táncegyüttes alapító művészeti vezetője. Böngészve McMillan életművét egy izgalmas ténnyel szembesülünk: a Pécsi Balett számára létrehozott alkotás koreográfusi munkásságának kivételes jelentőségű állomása. Az eddig tíz-húsz perces rövid műveket alkotó McMillan pályájának A jó és rossz kertjében az első egészestés darabja. A divat, a pedagógia, a design, a könnyűzene területén is otthonosan mozgó, új-zélandi táncos-koreográfus napjaink táncművészetének i zgalmas, ígéretes alakja, aki erős klasszikus alapokon nyugvó képzettséggel nyughatatlanul kutatja az új irányokat, s a korszerű és újszerű irányába tör.

E x t r a F i l i p

h a n g u l a t b a n

V i k t ó r i a

Különkiadással jelentkezik a kezdetektől töretlen népszerűségnek örvendő Hangulatkoncertek sora. A többségében a Zeneakadémiáról érkező fellépők ezúttal nemcsak kiváló zenei tehetségek lesznek, hanem remek pályázatírók is. A havonta jelentkező hangversenyeken ugyanis a Fischer Annie-ösztöndíj elnyerői mutatkoznak be

HANGULAT EXTRA Bemutatkoznak a Fischer Annie-ösztöndíjasok 2010. november 17. 17:00 Üvegterem

Muszorgszkij, Schumann, Balassa Sándor, Chopin, Donizetti és Erkel művei Km.: Szakács Ildikó (ének), Szabó Ferenc János (zongora)

2010. december 15. 17:00 Üvegterem

Barber, Bernstein és Gershwin művei Km.: Balázs Adrienn (ének), Balog József (zongora)

A magyar előadó-művészet egyik legendás alakja, Fischer Annie zongoraművész nemcsak saját, hanem az arra érdemes pályakezdők karrierjét is előszeretettel egyengette. Egykori tanítványai rendhagyó foglalkozásokról számolnak be, amik során hol több órás zongoraóra, hol csak beszélgetés, hol lemezhallgatás, hol pedig a hangszerre tett telefonkagyló és a vonal másik végén lévő kedves Annie-hang volt az iránymutató. Nem csoda, hogy ilyen nagy odaadással tanító művészről nevezték el a 2007-ben alapított ösztöndíjat, amelyet az Oktatási (jelenleg Nemzeti Erőforrás) Minisztérium megbízásából a Filharmónia Budapest Nonprofit Kht. ír ki. Az idei ösztöndíjasok közül énekesként elnyert teljes juttatást Szakács Ildikó kapta. A 2007-ben a Zeneakadémián Pászthy Júliánál és Mazalin Wandánál mm54

végzett szoprán jelenleg szabadúszó. A koncertek mellett színházas felkérései is vannak: a Nemzeti Színházban a Gothár Péter rendezte Lear királyban Meskó Ilonával zenészeket alakítanak, míg a Bárka Színházban a Gergye Krisztián rendezte Találkozásban énekel. „Az utóbbi időben a prózai színház felé is nyitottam, mert nagyon tetszik ez a fajta világ is. Óriási lehetőségnek tartom, hogy ezen előadások során a legnagyobb színészekkel lehetek egy színpadon” – nyilatkozta Ildikó. „Ezzel együtt természetesen nagyon szeretem az operát is, és minden álmom az, hogy operaénekes legyek. A Művészetek Palotája Üvegtermében, a Fesztivál Színházban és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben is felléptem már. Nagyon jó érzés ezek között a falak között énekelni, a Fesztivál Színháznak és különösen a nagyteremnek csodálatos akusztikája van. A Bohémélet

és a Varázsfuvola kisebbeknek szóló Müpa-előadásai során is tapasztalhattam, hogy a legnagyobb kihívás gyerekeknek játszani. Ők a legközvetlenebb nézői réteg, akikkel teljesen másképp kell kommunikálni. A legkritikusabb közönség, így nagyon sokat tanulhatunk tőlük, mert azonnal jelzik, ha valami unalmas, vagy ha valamit izgalmasnak találnak.” Szakács Ildikó partnere a novemberi Hangulat Extrán Szabó Ferenc János zongorista lesz. A Zeneakadémia doktori iskolájának harmadéves DLA-hallgatója idén kezdte el a zenetudományi szak PhD-képzését is. Zongoristaként 2008-ban diplomázott Jandó Jenő és Falvai Sándor növendékeként, jelenleg leginkább kamarazenészként és énekesek partnereként lép fel. „A középiskolában magam is tanultam magánéneket és édesanyám is énekesként diplomázott. Ezek

és Varasdy Emmi tanárnő órái határozták meg a kapcsolatom az énekes műfajokkal és magukkal az énekesekkel” – mondta el a Müpa Magazinnak Ferenc. „Ildikót több évvel ezelőtt kísértem először, de immár harmadik éve dolgozunk rendszeresen együtt, sokat koncertezünk vidéken, és nemzetközi versenyen is indultunk már közösen. Novemberi hangversenyünk műsorát közösen állítottuk össze. Az idén évfordulós szerzőktől mindenképpen el akartunk helyezni művet a programban, így került a műsorba két Erkel-ária, illetve fogok játszani Chopin- és Schumann-művet is. Egy kevésbé köztudott jubileumra is fel szerettük volna hívni a figyelmet: Balassa Sándor idén hetvenöt éves, ebből az alkalomból három dalt is előadunk tőle, és ígéretet kaptunk magától a szerzőtől, hogy ő is jelen lesz a hangversenyen. A Hangulatkoncertek sorozatában már többször is felléptem kísérőként, szólistaként és kamarazenészként. Nagyon szeretek a Művészetek Palotájában játszani, mert különleges atmoszférája van. Fiataloknak játszani

pedig sosem jelentett gondot, mert számomra nem az számít, hogy hány éveseknek, magyaroknak vagy külföldieknek zongorázom. Az én szempontom az, hogy valamit adhassak nekik, ők kaphassanak valamit tőlem, ami visszasugározva rám rendkívül inspirálóan hat. Ez egy kölcsönös folyamat, ami nem életkor függvénye. Remélem, hogy ez az áramlás az ösztöndíjat elnyert együttesemmel, a Trio Duecento Cordéval adott márciusi Hangulatkoncerten is létrejön majd.” Balázs Adrienn szoprán szintén 2007ben diplomázott a Zeneakadémián Nádor Magda növendékeként. Jelenleg a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Intézetben dolgozik. Nagykanizsa, Budapest, Miskolc, a barokk és az egyházzene mind ismerős terep számára. „A decemberi koncert során nagyon szerettem volna 20. század eleji műsort énekelni, ezért esett a választásom Gershwin és Bernstein dalaira” – mesélte Adrienn. „Barber komolyabb hangvételű művei, a Remetedalok után Bernstein gyermekdalciklusa már bolondosabb

hangulatú, a műsor további részében pedig az abszolút könnyed hangvételű Gershwin-darabok szólalnak meg. Kísérőm Balog József zongoraművész, akivel néhány éve dolgozom együtt. A koncert a helyszín szempontjából is kihívás lesz, hiszen a Művészetek Palotája Üvegtermében nem, csak a Fesztivál Színházban énekeltem eddig. Nagyon szeretek ott fellépni, mert bármely színházi műfaj előadására alkalmas játszótér. Az ember boldogan vesz részt gyerekeknek szóló előadásokban, mert ők tágra nyílt szemekkel néznek fel a színpadra, legyen az akár opera, akár kis színdarab vagy épp bábjáték. Csodálattal figyelik azt, aki a színpadról valóban szeretettel fordul feléjük. Teljesen máshogy viszonyulnak az előadáshoz, mint a felnőttek. Nem kritizálják a produkciót, hanem őszintén fogadják be az őket ért impulzusokat. Abszolút cáfolható, hogy a gyerekeket nem érdekli az opera: a mese és a zene teljesen elvarázsolja őket – talán nekem is sikerül majd tenni azért, hogy a zene csodájára minél tovább emlékezzenek.”

E l ő L á s z l ó

v i z i tk á r t y á kk a l !

F e r e n c

Fryderyk Chopin félénk, a nagy nyilvánosságtól már-már betegesen viszolygó művész volt, ám a Francia Intézettel közösen rendezett interaktív, bicentenáriumi tárlat most mégis mindannyiunk számára szabad betekintést enged a zongora poétájának otthont adó párizsi művésztársaságok és fényes szalonok exkluzív világába.

2010. november 27. – december 19. Zászlótér

Chopin Párizsban

„Aki tud valamit, menjen Párizsba, itt van művészeti érzék, itt megbecsülést, tiszteletet és jutalmat talál a művész” – fogalmazott 1824-ben Liszt Ádám, Liszt Ferenc édesapja, s kijelentésének igazságáról pár esztendővel később az ifjú Chopin is meggyőződhetett. Az 1831 őszén Párizsba érkező fiatal zongorista számára a francia főváros magától értetődő úti célnak, a zenei élet valóságos fellegvárának tűnhetett, s méltán, hisz az idő tájt gyakorta Pianopolisként emlegették a várost, ahol zongoravirtuózokból csakúgy komoly kínálat volt, akár a hangszert tökéletesítő és sorozatban gyártó manufaktúrákból. Chopin néhány rövid hónap leforgása alatt otthonra, barátokra és szövetségesekre, s persze lelkes rajongókra talált a polgárkirály, Lajos Fülöp fővárosában. A Pleyel cég megnyerte magának az első párizsi koncertjét 1832 februárjában adó muzsikust, az arisztokrata- és bankárfamíliák (élükön a Rothschild család franciaországi ágával) szalonjaikban vendégelték a rokonszenves és divatos lengyelt, s a Párizsban összegyűlt nemzetközi művésztársadalom is egyhamar keblére ölelte a gyenge egészségű és visszahúzódó, ám vonzó egyéniségű romantikust. Ezt a kört, a Chopin felnőtt életének és művészi tevékenységének keretet adó társaséleti kultúrát és zeneéletet mutatja most be nekünk az a Zászlótérre települő interaktív kiállítás, amely a párizsi Cité de la Musique és a Bibliothèque National közös tárlatának digitalizált, utazó változata. Így például megismerhetjük – az egyébiránt Chopin nyomában épp saját bicentenáriumára várakozó – Liszt, vagy éppenséggel a mára már elhomályosult emlékezetű német zongorista-zeneszerző, Ferdinand von Hiller kapcsolatát, akik noha ugyanazon hangszer virtuózai voltak, mégis mindketten hamar barátságot kötöttek a rivalizálástól idegenkedő (bár Liszttől utóbb eltávolodó)

mm56

Chopinnel. Hármuk kapcsolatának korai, felhőtlen pillanatait idézi az a már-már szó szerint négykezes levél, amit 1833-ban Chopin és Liszt írt a távollevő Hillernek, benne a fiatalos szertelenség és a kollegialitás ilyesforma felvillanásaival: „[Liszt:] Ismeri Chopin csodálatos Etűdjeit? – [Chopin:] Bámulatra méltóak! – és mégis csak addig a pillanatig lesznek maradandóak, amíg az Önéi meg nem jelennek = [Liszt:] egy kis Szerzői szerénykedés!!!” S elénk vonul a korabeli Párizs művészvilágának és főrendű elitjének egész nemzetközi sereglete: a festő Eugène Delacroix („a legcsodálatosabb művész, aki csak létezhet” – állította róla Chopin) és a Chopinnel kifinomultságában olyannyira rokon Vincenzo Bellini, a korban minden hangszeres virtuózt önvizsgálatra és versengésre késztető démoni hegedűs, Niccolò Paganini és a Lisztet szorongató csodazongorista Sigismund Thalberg. A lengyel emigráció székvárosában élő, s az elnyomott Lengyelország ügyéért, a lengyel menekültek javára hangversenyt adó Chopin jótékony és egyben hazafias fáradozása csakúgy felsejlik most a digitalizált dokumentumokból, mint Aurore Lucile Dupin, asszonynevén Dudevant báróné, vagyis a korai feminista, George Sand alakja, aki 1838-tól majd’ egy évtizeden át párjának tudhatta a feminin alkatú Chopint. A kapcsolatban vitán felül az emelkedett, ám egyszersmind határozott természetű írónő viselte a nadrágot, s Sand Párizsban éppúgy Chopin társaséletének főszervezője volt, akár nohant-i kastélyában. A férfi kezdeti heves idegenkedéséből („Milyen visszataszító nő ez a Sand! De hát nő-e egyáltalán? Hajlok rá, hogy kételkedjek ebben…”) ugyanis a kor egyik nagy románca feslett ki, mely a jelenből visszatekintve sem veszített semmit érdekességéből. Épp mint Chopin egész életműve.

Ok o s Sz a n y i

é s

l á tv á n y o s

k é p e k

F o t ó :

V é g e l

D á n i e l

E r i k a

Martin Munkácsi fotói és tajvani művészek médiamunkái töltik meg a Ludwig Múzeum falait az elkövetkező időszakban. A látogatók pedig nemcsak a tárlatokat tekinthetik meg, hanem a kiállításokhoz kapcsolódó előadások és programok közül is válogathatnak.

M a d e i n T a i w a n Nem túlzás kijelenteni, hogy igen erős és kivételes műalkotásokat felvonultató kiállítási évet tudhat maga mögött a Ludwig Múzeum, de még az év végére is jut egy igazán egzotikus csemege: az esztendő utolsó tárlatán a tajvani kortárs művészetről kaphatunk átfogó képet. Tajvan politikai helyzete 1971 óta – amikor az ENSZ megvonta Tajvan (Kínai Köztársaság) tagságát, és a helyét átadta a Kínai Népköztársaságnak – a mai napig zavaros, miközben az elmúlt évtizedekben az ország döbbenetes gazdasági fejlődésen ment át. Nem véletlen, hogy Tajvanról leginkább a címadó felirat jut eszünkbe: a világ 16. legerősebb gazdasága, amely pozíciót leginkább az elektronikai eszközök gyártásával vívta ki. Ezalatt megváltozott a sziget struktúrája – a zölddel szemben egyre inkább tért nyer a beton –, csakúgy, mint az ott lakók identitása is. A vázolt politikai helyzetből fakadóan nehéz kínainak lenni, de tajvaninak is, főleg akkor, ha az ember nem kap vízumot mondjuk az USA-ba, mert nem ismerik el az országát, ám az idősek még bőven

emlékeznek a japán megszállásra is. Ezt az eseményekben gazdag történelmet pedig végigkísérte, és kíséri a tao és a buddhizmus, amit napjainkban a jóléti társadalom koronáz meg annak minden előnyével és hátrányával együtt. Ezt a sokrétű és számunkra teljesen ismeretlen világot igyekszik bemutatni a tárlat a kiállító művészek munkáin keresztül. A tizenkilenc alkotó személye ráadásul több generációt fog át, így nem csak egy korosztály látásmódját és problémáit ismerhetjük meg videomunkákon és -installációkon keresztül, amely műfajok dominanciája nem meglepő egy szilíciumszigetnek is nevezett ország esetében. A december 17-től 2011. március 6-ig látható tárlathoz kapcsolódóan angol-magyar nyelvű katalógus jelenik meg, valamint a tervek között szerepel egy kortárs művészfilmfesztivál, ahol remélhetőleg nem csak a méltán világhírnévnek örvendő tajvani rendező, Ang Lee (Tigris és Sárkány, Túl a barátságon, Ellenséges vágyak) munkáit láthatjuk majd, hanem itthon még sosem vetített tajvani filmeket is.

B l ó d i B a l á z s / L u d w i g M ú z e u m - K o r t á r s M ű v é s z e t i M ú z e u m a d a tt á r a

G o n d o l k o d á s e x p o n á l á s e l ő tt , u t á n – a M a r t i n M u n k á c s i k i á l l í t á s p r o g r a m j a i Martin Munkácsi fotográfiái október 7. óta láthatóak a Ludwig Múzeumban, e helyütt most mégsem a mestert méltatnánk. Rendhagyó és izgalmakban bővelkedő életéről a Müpa Magazin előző számában olvashattak már, ám még nem esett szó arról a kivételesen színvonalas programsorozatról, amely végigkíséri a kiállítást. Természetesen a tárlathoz ingyenes magyar (minden nap 18:00) és angol (péntek, szombat, vasárnap 17:00) nyelvű tárlatvezetések kapcsolódnak, továbbá olyan vezetések is, amelyeket kortárs művészek tartanak. A sort október 16-án Lugosi Lugo László fotográfus nyitotta, őt követi Gőbölyös Luca képzőművész (akinek legutóbbi, Férjhez akarok menni című kiállítása felért egy médiahackkel) november 13-án. November 27-én Perlaki Márton kalauzolja a látogatókat, akit ez alkalommal akár saját műveiről is kérdezhetünk (hiszen az ő fotója is reflektál Munkácsi képeire a tárlaton), míg az utolsó, december 11-i alkalommal Fülöp József animációsfilm-rendezővel járhatjuk végig a kiállítást. Legalább ennyire izgalmas, és tudásban bővelkedő órákat ígér a Ludwig újra megrendezett szabadegyeteme. Október 12. és november 16. között öt alkalommal, keddenként 16 órától, hetente hallgathatunk előadásokat a kiállításhoz kapcsolódóan, amelyek mind a fotográfiatörténet valamely aspektusát mutatják be. Így szó lesz a magyar fotográfusok emigrációjáról (Kincses Károly), Robert Capa képeiről (Bánkúti András), a szociofotó magyar

mm58

M a r t i n M u n k á c s i : U g r ó f o x i

vonatkozásairól (Székely Katalin), a Bauhaus fotózásra gyakorolt hatásáról (Orosz Márton) és a divat- és reklámfotózás mibenlétéről, különös tekintettel Martin Munkácsi és Pécsi József műveire (Pfisztner Gábor).

K i c s i kk e l a L u d w i g b a n A Ludwig Múzeum az őszi szezonban három programot is kínál a családoknak. A hűvös idő beköszöntével egyre nagyobb gondot jelent a szülőknek, hogy hol és hogyan töltsék csemetéikkel a hétvégét. Bár a játszóterezésnek megvan az az előnye, hogy friss levegőn pörgik magukat álmossá a kisdedek, fedett körülmények között is van lehetőség értelmes és – a legjobb értelemben véve – kimerítő programokat találni. Az egyik zseniális és egész évben elérhető lehetőség a Szülinapi Lumiparti, ami ahogy a neve is sejteti, lehetővé teszi, hogy a szülinapi zsúrt a nappalink helyett a múzeumban bonyolítsuk le. Amellett, hogy így nem kell egy hétig sikálnunk a csokitorta foltját a kanapéból, számtalan más előnnyel kínál egy ilyen alkalom: a múzeumpedagógusokkal egyeztetve állítható össze a programkavalkád az ünneplő csapatnak, és amíg ők tanulnak és alkotnak, a felnőttek megnézhetik az aktuális tárlatot, sőt

a tortarendelést és -fogyasztást is elintézhetjük helyben az épület aljában található P’Art Kávézóban. De születésnapoktól függetlenül bármelyik szombat délelőttöt érdemes a múzeumban tölteni. A Családi délelőtt névre hallgató foglalkozásokon az aktuálisan élő kiállításokhoz kapcsolódó interaktív programokon vehetnek részt a gyerekek, s ez nem csupán elméleti, hanem kreatív, a kézügyességet és a fantáziát is megdolgoztató feladatokat jelent. Kétségtelen tény, hogy a fentebb említett programok három év fölötti gyerekeknek és szüleiknek, adja meg a kulturált szórakozás lehetőségét, de ez nem azt jelenti, hogy a kismamák és kispapák kimaradnak minden jóból. Újraindult ugyanis a LumiMini program, ahol szerdánként 10 és 13 óra között kifejezetten a kisgyerekeseket várják. A fentiek tükrében ismerős lehet a menetrend: amíg a babák játszanak, a szülők tárlatot látogathatnak. Tekintettel a gyerekek életkorára, itt lehetőség van arra, hogy folyamatosan csatlakozzanak be a gyerekek és a szülők a programba. A múzeumpedagógia programok pontos menetéről bővebb információk a Ludwig Múzeum weboldalán www.lumu.hu) a Családi programok menüpont alatt találhatók.

F o t ó :

V é g e l

D á n i e l

K u l i s s z a

R e k o r d g y a n ú s m á t r i x V é g h

D á n i e l

Gondolták volna, hogy tíz kamera, kilencven mikrofon, néhány kilométer kábel és alig két tucat mérnök-technikus elég évi másfél száz stúdiófelvétel elkészítéséhez?

A Müpa előadásainak megőrzését Európában egyedülálló felszereltséggel büszkélkedő hangfelvételi és utómunka-stúdió, külön közvetítő- és videostúdió, valamint vendégtechnika elhelyezését lehetővé tévő stúdióhelyiség szolgálja. A berendezéseket működtető, kezdetben hét emberből álló állandó csapat öt év alatt több mint kétszeresére bővült. Minden felvételt legalább öt–hét kamerával, 2009 óta 5.1 surround hanggal, zenei és televíziós rendező közreműködésével rögzítenek. A Művészetek Palotájában odafigyelnek arra is, hogy a fáradhatatlan technika mellett ne lankadhasson a hangés videomérnökök szeme és füle sem. Szabó Péter főmérnök nem véletlenül büszke csapatára: „Évi százhatvan koncertfelvétel hét plusz egy videóssal, öt hangossal a Guiness Rekordok könyvébe illik!” – mondja. A feszített munkatempó persze tarthatatlan volna csúcstechnológia alkalmazása nélkül. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet, a Fesztivál Színházat, valamint a Müpa legkülönbözőbb tereiben elhelyezett számtalan csatlakozópontot és a stúdiókban található keverőpultokat valóságos kábelerdő köti össze. A mikrofonok és hangszórók jeleitől függetlenül kétirányú beszédkapcsolat is létesíthető a stúdiók, a riporterállás és az ügyelői helyiségek között. A videostúdióból pedig optikai kábelek kígyóznak a ház több pontján kiépített csatlakozópontokhoz, melyeken keresztül a kamerák távvezérelhetők. S z a b ó

P é t e r

„Igyekszünk úgy megoldani mindent, hogy mi a háttérben maradjunk” – foglalja össze a Müpa stúdióinak ars poeticáját Szabó Péter. Olykor mégis mm60

szem előtt van a stúdió munkája. A közönségforgalmi területeken elhelyezett plazmatévéken belső készítésű ajánlók és imázsfilmek futnak, de ha hozzájárulnak az előadók, vagy ha akkora az érdeklődés, a stúdióban kevert élőképet lehet rajtuk követni. Még látványosabb a Müpa stúdiótechnikájának jelenléte, amikor az előadásokhoz multimédiás elemeket álmodnak az alkotók. A Wagner-napokon főszerepet játszó projektorok és effektusok fényekkel összehangolt vezérlését a Pandora’s Box névre hallgató médiaszerver látja el, ami a készen kapott videoanyagot akár gömbfelületre is képes kivetíteni. A tartalomfogyasztási szokások jelentős átalakulása természetesen hatott a stúdió munkájára is. Csökkentek a DVD- és CD-felvételek száma, a televíziók és rádiók pedig nem egész estés koncertfelvételeket, hanem műsorokba illeszthető előadásrészleteket várnak. Ezzel párhuzamosan viszont mind több anyag kerül fel az internetre. A Művészetek Palotája saját Youtubecsatornát működtet, és hamarosan végleges formát kapnak a Müpa honlapjának multimédiás oldalai, ahol kereshetők és megtekinthetők lesznek a ház megnyitása óta rögzített több száz felvétel néhány perces összefoglalói, és a hozzájuk kapcsolódó saját gyártású filmek. Az archívum folyamatos építése és közzététele mellett Szabó Péter és a Müpa Stúdió célja nem más, mint hogy „a jelenleg akár csak virtuális látogató a Művészetek Palotája összes felvett és felveendő programjáról benyomást szerezhessen, s az élmények hatására rendszeres koncertlátogató legyen.”

H á z r ó l

h á z r a

a koncerteket. Ahhoz, hogy újra a belvárosban kapjanak helyet, Kurt Masur személyes közbenjárása kellett. Az Augustusplatzon álló épületet Rudolf Skoda tervezte, aki szorosan együttműködött a zenekart 1970 és 1996 között dirigáló Masurral. A tervezéstől a kulcsátadásig 57 hónap alatt elkészült hangversenyterembe belépve egy 712 négyzetméteres színes falfestmény, a kortárs „műfajban” Európa legnagyobbika, a lipcsei Sighard Halle munkája fogad, ami egyébként éjszaka, az erősen megvilágításnak – és természetesen az üveghomlokzatnak – köszönhetően igen impozáns látvány.

F o t ó :

R u p r e c ht

V á r o s i P a pp

A közönségforgalmi terekben a zenekar történetében fontos szerepet játszó komponisták szobrai láthatók. A nagytermet amfiteátrumszerűen alakították ki, itt közel kétezer zenerajongó foglalhat helyet. A potsdami Schuke cég által épített hatalmas, négymanuálos orgonának 6638 sípja van, a regiszterek közül három a harangjátékra is alkalmas. A hagyomány folytonosságát jelzendő

L a n g e r

é s

l e g e n d a

T í m e a

Egy, az 1970-es évek végén kiadott útikönyv címe: Musikstadt Leipzig. Méltán – hiszen a város nevét kimondva, még az egyetem és a könyvvásár előtt, Johann Sebastian Bach, Georg Philipp Telemann, Felix Mendelssohn-Bartholdy és a Tamás-templom mellett a Gewandhaus ugrik be. Talán nem is a mai épület, hanem a szellemiség, ami a zenekarban több száz éve él. A Gewandhaus Zenekarának gyökerei egészen a 15. századig nyúlnak vissza: 1479-ben három fúvóst alkalmaztak, akik megkapták a privilégiumot, hogy a városi ünnepségeken a zenei kíséretet biztosítsák. Ezeket az alkalmakat nyugodtan tekinthetjük azoknak a nyilvános lipcsei koncertek előzményeinek, amelyeken a 17. századtól a Collegia Musica hallgatói – Telemann és Bach felügyelete alatt – léptek fel, s nélkülük valószínűleg 1743-ban nem ül össze tizenhat helyi kereskedő, hogy tizenhat zenészt fizetve megalapítsa Das große Concert (A nagy koncert) néven a zenei egyletet. Még ebben az évben, március 11-én sor került az első hangversenyre. E ponton kell megjegyeznünk, hogy 1165-ös megalapítása óta Lipcse jelentős függetlenséget élvezett: nem volt uralkodói székhely, nem függött választófejedelmi akarattól, következésképp lakói mm62

maguk dönthettek például arról, milyen művészeteket pártolnak. Mai szóhasználattal civil kezdeményezésként alapították meg a Gewandhaus Zenekarát, amely a német nyelvterület legrégibb polgári koncertzenekara. Nevüket egyébként 1781-ben kapták, amikor a Drey Schwanen (három hattyú) fogadóból átköltöztek a posztókereskedőkhöz – a Gewand ugyanis ruhát, köntöst jelent –, a városatyák által építtetett reprezentatív terem homlokzatán az ifjabb Senecától származó Res severa est verum gaudium (Az igazi öröm őszinte dolog) idézet volt olvasható. Az európai hírnévre modern értelemben véve első karmesterük, Felix Mendelssohn-Bartholdy révén tettek szert, aki 1835-ben került a Gewandhaus Zenekarának élére. 1840. szeptember 26-án deklarálta Lipcse városa, hogy az együttes városi zenekar (Stadtorchester), s ez mindkét fél számára fontos és kötelezettséggel járó feladatot jelentett: a muzsikusok

közreműködtek a tanácsháza ünnepi eseményein, valamint a Tamás- és Miklós-templom istentiszteletein. Ma a Gewandhaus Zenekara a Konzerthausban hangversenyeket ad, az opera zenekaraként funkcionál, a Tamás-templomban pedig hetente játszanak kantátákat. A közadakozásból és kölcsönökből épült Konzerthaust 1884. december 11‑én adták át, benne egy ezerötszáz férőhelyes hangverseny-, valamint egy ötszáz fős kamaraterem kapott helyet. A második világháborúban a légibombázás nem kímélte ezt az épületet sem. Több mint húsz évvel később, 1968. március 29-én a maradék, ám addig óvott háborús romokat végleg felrobbantották annak ellenére, hogy hozzáértők az újjáépítés mellett tették le a voksukat. A Gewandhaus Zenekarának harmadik otthonának megnyitásáig, 1981-ig ideiglenesen a lipcsei állatkert szomszédságában levő kongresszusi teremben tartották

a hangszeren ugyanaz a latin mondat olvasható, mint ami az első Gewandhaus-termet ékítette. Az épület hatszögletű kisterme Mendelssohnról kapta nevét. Ide mintegy ötszázan férnek be, de a koncertek mellett egyéb alkalmakra, például kongresszusokra is kibérelhető. Az évszázadok során számos zeneszerző neve is összekapcsolódott a zenekarral. Wolfgang Amadeus Mozart maga dirigálta 1789 néhány darabját, Carl Maria von Weber 1813-ban vendégeskedett Lipcsében, Clara Wieck élete első koncertjét adta a Gewandhausban, a zenészeket pedig vezényelte Liszt, Brahms, Richard Strauss és Csajkovszkij. Olyan művek ősbemutatóiban közreműködött a Gewandhaus Zenekara, mint Beethoven C-dúr Hármasversenye, Schubert C-dúr szimfóniája, Schumann Tavaszi szimfóniája, Bruckner VII. szimfóniája és Wagner Mesterdalnokok-nyitánya. Az új Gewandhaus-épület megnyitója sem nélkülözte a friss kortárs művet (Siegfried Thiele: Gesänge an die Sonne), azóta pedig többek között

Gija Kantscheli, Alfred Schnittke és Hans Werner Henze gyarapította a zenekarral kapcsolatba került komponisták névsorát. Az együttes élén eleddig tizenkilencen álltak. Riccardo Chailly öt éve került olyan elődök örökébe, mint a már említett Kurt Masur és Felix Mendelssohn-Bartholdy, továbbá Artur Nikisch, Wilhelm Furtwängler, Bruno Walter vagy Franz Konwitschny, és mi sem bizonyítja jobban, hogy Chaillyt mekkora tisztelet övezi, mint az, hogy hivatalba lépésének első, 2005. szeptember 2-án adott koncertjét néhány héttel később CD-n és DVD-n is kiadták. Masur és az őt követő Herbert Blomstedt a Gewandhaus Zenekarának tiszteletbeli karmesterei. A Gewandhaus Zenekara évente körülbelül hetven koncertet ad otthonában, és nagyjából ötszázer látogató fordul meg a falak közt. Ha 2003 februárjában köszöntötték a kilenc-, 2005 májusában a tízmilliomodik jegytulajdonost, könnyen elképzelhető, hogy idén hányadik strigulánál tartanak Lipcsében.

a j á n l ó

J a n u á r - feb r u á r i

e l ő ze t e s

L i s z t - b i c e n t e n á r i u m 2011. október 22-én Liszt Ferenc születésének bicentenáriumát ünnepli a világ. Minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze a 19. század egyik legjelentősebb zeneszerzője is volt. A Liszt-év ünnepélyes nyitóhangversenyén három műve csendül fel. Az Amit a hegyen hallani című szimfonikus költemény két hang, az Úr dicséretének, illetve a mérhetetlen fájdalom hangjának a szimfóniája. A Magyar Fantázia zongorára és szimfonikus zenekarra írt mű, melynek pesti premierje 1853. június 1-én volt Erkel Ferenc vezényletével. A darabban felcsendülő, jelkép értékű Rákóczi-motívum egyben üzenet és vallomás is a távoli honfitársaknak. A Koronázási mise I. Ferenc József és Erzsébet magyar királyi párrá koronázására íródott, bemutatója 1867-ben a budavári Mátyás-templomban volt, ennek megfelelően a csodálatos művet áthatja a magyar nemzeti érzés és a katolikus hit iránti elköteleződés. (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, január 22.)

Ú j

k o r e o g r á f i á k

A Magyar Nemzeti Balett Alapítvány idén is megrendezi a Kortárs Koreográfusok Estjét. Az alapítvány 1998‑ban a Stúdió Együttes létrehozásával kezdte el segíteni a fiatal tehetségeket útkeresésükben, egyéni stílusuk megtalálásában, emellett még ebben az évben elindították az Operaházban – külföldi minták alapján – a koreográfusi műhelymunkát. Azóta az alapítvány támogatottjai nemcsak a hazai táncszínpadokon, de a világ számos országában, így Ausztriában, Csehországban, Németországban, Finnországban, Portugáliában és Kanadában is öregbítették a magyar táncművészet jó hírét, koreográfiáikat számos nemzetközi elismerés, első hely és különdíj jelzi. Tovább című estjükön az eltelt időszak eredményeit mutatják be a közönségnek. (Fesztivál Színház, január 31.)

B i n d e r

F o t ó :

A n d r e a

S z e r z ő i

e s t

P .

M e r l o

–

K á r o l y

t a n í t v á n y o k k a l Binder Károly nagyformátumú, sokoldalú muzsikus: zongoraművész, zeneszerző, tanszékvezető egyetemi tanár. Eddigi életművében tehetségét az új irányzatok, eltérő zenekultúrák, kompozíciós technikák és improvizatív rendszerek szintézisének szolgálatába állította úgy, hogy közben hű maradt saját zenei gyökereihez. 1981-ben megnyerte a Kaliszi Nemzetközi Jazz-zongoraversenyt. Öt évvel később a Magyar Rádió jazzversenyén szerzett első díjat, 2003-ban pedig Erkel Ferenc-díjjal tüntették ki. A világon sok helyütt Bécsben, Berlinben, Hamburgban, Frankfurtban, Amszterdamban, Ankarában koncertezett és mesterkurzusokat is tartott. Több mint száz zongora-, kamara-, és zenekari darab mellett, harmincnégy film és színházi zene alkotója, munkásságát negyvenegy lemezfelvétel is jelzi. Szerzői estjén három tanítványa működik közre: Lachegyi Máté, Pozsár Máté és Varga Gábor. (Fesztivál Színház, február 11.) mm64

E c h o

–

V i s s z h a n g o k

M ü p a

e s e m é n y e i r ô l

A 83 éves Michael Gielen állt a karmesteri dobogón. Jó múltkorában Schönberg hatalmas művét, a Gurredalokat dirigálta a Müpában, felejthetetlenül. Olyan, mint egy sebészprofesszor. Pontos, szakszerű. Egészen apró mozdulatokkal irányít. Semmi teátralitás, semmi handbanda. Csak a lényeg. Amit tévedhetetlenül érez. Leheletfinom agogikai árnyalást tud közvetíteni zenészeinek. Röviden szólva: nagy muzsikus. Köszönet a Mahler-ünnep szervezőinek, hogy ismét találkozhattunk vele.

C s e n g e r y

K r i s t ó f

Kortársunk, Mahler – Mahler-ünnep (Élet és Irodalom, 2010. szeptember 17.)

F o t ó : W o l f r a m

I t t z é s

L a m p e r t e r

T a m á s

Budapesten járt az amerikai űrlény – New Orleans Swing (Bohem.blog.hu, 2010. augusztus 29.)

Már ahogy elkezdődött, csak a magyarokkal, az jó volt. Aki nem hallotta még a Vaché testvéreket, azt gondolta, nem is kellenek ők ide. … No, néhány szám után jött Allan Vaché, aki már járt korábban is Magyarországon... Kiváló zenész hihetetlen könnyedséggel folynak ki ujjaiból a legvirtuózabb futamok is, tisztán és tévedhetetlenül fújja ki a magas hangokat is, ha kell, mindezt pianissimóban és persze swingel minden hangja. Mindezzel együtt ember, nincs földönkívüliség a játékában. Ellenben bátyja, Warren Vaché egy űrlény. Emberi minden megmozdulása, minden frázisa, de ahogy kezeli a hangszert, ahogy mozgat (néha szó szerint) minden frazírt, ahogy minden hangja beszél, ahogy vált a legkülönbözőbb hangulatok és játékmódok, hangszínek között, s amilyen technikai biztonsággal és kreativitással teszi ezt, az tényleg hihetetlen. … Ő az a megközelíthetetlen világszínvonal (igen, nem „Föld-színvonal”, hanem világszínvonal, vagy ha tetszik, „űrszínvonal”), ami az első hangjától az utolsóig nyilvánvaló volt.

K o v á c s

S á n d o r

Puhafa-klarinét és balatoni táj a Müpában (Fidelio.hu, 2010. szeptember 13.)

Mozartnál azonban Widmann meggyőzött. Amikor a lassú tételben visszatért a főtéma, csodás gyengédséggel, pianississimo, és mégis intenzíven, úgy éreztem, megáll az idő... A hamburgi vendégegyüttes, az NDR Szimfonikus Zenekara ideális hátteret teremtett a szólókhoz: finoman játszottak, bársonyos színnel, ugyanakkor markáns akcentusokkal. … mm66

Ha a Negyedik az idén 150 éve született Mahler legnépszerűbb műveként él a köztudatban, a BFZ koncertjén szünet után felhangzott Hetedik joggal tekinthető az abszolút mostohagyereknek. Ezt a szimfóniát vezényelni ma is misszió, kiváltképp úgy, ahogy Fishcer tette: mintha csak rímelni akart volna Gielen Negyedikjére, a szimmetrikus formájú, öttételes Hetedik nagy formátumú, perfekt és rendkívül hatásos megszólaltatásában ő is a kereső-kutató modernség ízeit-színeit-gesztusait helyezte előtérbe. … Olyan előadás volt ez, amely közelebb hozza a darabot a közönséghez.

P é t e r i

L ó r á n t

Budapesti Mahler-ünnep (Új Zenei Újság, 2010. szeptember 19.)

A Budapesti Mahler-ünnep idén két zenei eseménnyel szolgált, bár ezek közül az egyiket, a rezidens zenekar hangversenyét – szokás szerint – három alkalommal is eljátszották. Az örömteli hír az, hogy mind a két koncert a Mahler-interpretációk kiemelkedően magas színvonalával szembesítette a közönséget. Szeptember 9-én a hamburgi NDR (vagyis az Észak-Német Rádió) Szimfonikus Zenekara szólaltatta meg a IV. szimfóniát, Michael Gielen vezényletével. … Mindaz, amit a tételek tempójának hullámoztatásában, vagy az egyes témák megformálása során az agogika terén kaptunk Gielentől, a 20. század első felének nagy karmester-nemzedékét idézte: azt a beható műismeretből fakadó szabadságot, mely Furtwängler és Mengelberg értelmezéseit egyaránt jellemzi.

K o n t h a

D ó r a

Zenei kísérlet haladóknak – Egy este Jon Lorddal (Magyar Hírlap, 2010. szeptember 20.)

A billentyűs hangszerek mestere, aki az este folyamán többször is bizonyította, hogy jó humora van, üdvözölte az egybegyűlteket, majd biztosított róla, mennyire örül annak, hogy újra itt játszhat. Ezután belekezdtek a Sarabande nem akármilyen dalaiba. Rácz Márton vezényletével a Győri Filharmonikus Zenekar egy magasabb szintre emelte a számokat, és megszületett a klasszikus zene és a rock tökéletes összhangja.