Müpa Magazin 2012/2013 évad 4. szám by Müpa Budapest

Ingyenes időszaki kiadvány • VIII. évfolyam 2. szám • 2013. március-április

MAGAZIN

m üpa müpa

ÉLET • STÍLUS • MŰVÉSZET

müpa

magazin 2013 március-április

w w w. m u p a . h u1

www.ersteprivatebanking.hu

Tel.: 06 1 428 4090

A mai világban is vannak idôtálló értékek. Mi a pénzügyekben alkotunk maradandót.

„Magyarország legjobb privát banki szolgáltatója”

Az Erste Bank a Mûvészetek Palotájának stratégiai partnere 2008 óta. 2 müpa

magazin 2013 március-április

N y i t á n y

Tisztelt Olvasók! Amikor ezeket a sorokat írom, még több centis hó takarja az országot. De a téli csend mélyén a hóvirágok és tulipánok ébredeznek, hogy a fagy szorításának enyhülésével elhozzák a tavaszt. Így készültünk mi is egész télen a Budapesti Tavaszi Fesztivál sokszínű programjaira – amint eljönnek a fesztivál első napjai, magunk is gyönyörködünk majd a színes program tavaszi csodáiban. Az idei, 33. fesztivál azonban nemcsak a tavaszt hozza el, hanem a kereszténység legnagyobb ünnepét, a húsvétot is (nem véletlenül használtam a „csoda” szót). Az április elsejét megelőző Nagyhét a készülődés jegyében telik a mi programunkban is. Kedden Vashegyi György Händel Messiását vezényli együttesei élén, világklasszis szólisták – Julia Bauer, Vizin Viktória, Peter Harvey, Jeffrey Thompson – közreműködésével. Nagypénteken a Bartók Béla Hangversenyteremben Philippe Herreweghe vezényletével szólal meg J. S. Bach Máté-passiója, másnap pedig Bach János-passióját adja elő Christoph Prégardien dirigálásával a kitűnő Concert Lorrain. Ugyancsak Bach-művekkel ünnepli vasárnap a húsvétot a Les Musiciens du Louvre–Grenoble Marc Minkowski vezényletével. De fellép a fesztiválon a világhírű szoprán, Patricia Petibon is, a nem kevésbé ismert sztárhegedűs, Joshua Bell, lesznek jazzkoncertek, és hadd hívjam fel a figyelmüket egy valódi összművészeti alkotásra is. A Művészetek Palotájában kerül színre Vörösmarty Csongor és Tündéje, amelynek képi világát Jankovics Marcell álmodta meg, az előadáshoz a zenéket Kocsár Balázs válogatta, a rendező pedig Gemza Péter lesz. A Budapesti Tavaszi Fesztivál két hete alatt – a próbanapok kivételével – minden este várjuk Müpa-koncerttel és színházi előadással vendégeinket. A művészetek reprezentatív palotája nem csupán helyszínünk, hanem egy éve a legfontosabb partnerünk is. Együtt szerveztük többek között a március 23-i orgonanapot, a Recirquel együttes rendhagyó cirkuszi produkcióját és az Orfeo koncertjét. Hiszem, hogy a fesztivál legfontosabb missziója a valódi művészeti összefogás kialakítása. Versenytársak helyett barátokat kerestünk – és a Müpában találtunk is. Így együtt várjuk Önöket szeretettel a BTF előadásira. Vitézy Zsófia A Budapesti Tavaszi Fesztivál igazgatója

müpa

magazin 2013 március-április

fotó: Anna Webber

3 Nyitány 6 Horizont 8

Derült, magába forduló tökéletesség

KLASSZIKUS 12 Epilógus az opera történetéhez 16 „Az operaéneklés olyan, mint az űrutazás” 18 Stuttgart „harmadik hangja” 20 Az idő diadala • Az ős-Messiás 21 Passió nagypénteken • Passió nagyszombaton

4 müpa

magazin 2013 március-április

Befejezetlen tökéletesség • Visszatérő vendég Az atomokká széthulló kiborg

F O LY A M A T O S M Ú L T 26 Hunok és kalózok a gályarabság éveiben JAZZ 30 32

Kurt Elling a Broadwayn A Bronx–Budapest-tengely

MŰVÉSZ BEJÁRÓ 34 „A szépség nem kötődik stílusokhoz”

VILÁGZENE 38 A sokszínűség ünnepe 40 Fekete-fehér mágia 42 Hang és hang • Szép a páva • Negyed század Balanescu KÖNNYŰ 44 Öngyógyítás érzéstelenítés nélkül 46 Boszorkányos világzene • Mennyei hangzás SZÍNHÁZ 48 Varázsfuvolák közt az Egy

I M P R E S S Z U M

Müpa Magazin A Művészetek Palotája ingyenes kiadványa Alapító: Művészetek Palotája Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Káel Csaba vezérigazgató Főszerkesztő: Fazekas Gergely Szerkesztő: Rajkó Veronika Olvasószerkesztő: Papp Tímea Szerkesztőség: Fidelio Média Kft. 1066 Budapest, Nyugati tér 1. (6. emelet)

fotó: Dudi Hasson

Telefon: (+36-1) 476-0320

HU ISSN 1788-439X

TÁ N C 52 Surranó kis árnyak

HULLÁMHOSSZ 62 Márton János • Tatárné Solymosi Anita • Stefan Ulbing

C s I P [Családi és ifjusági programok] 58 „Legyen meg a napi egy libabőr”

Felelős kiadó: a Fidelio Média Kft. ügyvezetője

Megjelenik 10.000 példányban

KULISSZA 60 Fényes rögtönzések

MÜPAMOZI 56 „A filmértés nem öncélú”

E-mail: mupamagazin@fidelio.hu

Nyomda: Pátria Nyomda Zrt.

ÚJ CIRKUSZ 50 Az eltűnt cirkusz nyomában

NÉGY ÉS FÉL PERCESEK 54 Dragomán György: A fekete hegedűs

Fax: (+36-1) 476-0321

BECKMESSER ÉS SACHS 64 Kritikák a Művészetek Palotája újévi hangversenyéről 65 Kritikák Sir Simon Rattle és a Felvilágosodás Korának Zenekara hangversenyéről

Művészetek Palotája: 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. Telefon: (+36-1) 555-3000 E-mail: info@mupa.hu Címlapon: Claudio Abbado Címlapfotó: Kasskara / DG www.mupa.hu

H ATÁ R S É RT Ő K 66 A Hammond-orgonától a tangóharmonikáig

müpa

magazin 2013 március-április

H o r i z o n t

ÚJ KARNAGY A FILHARMÓNIAI TÁRSASÁG ÉLÉN Pinchas Steinberg világhírű izraeli karmesterre esett a választás a Budapesti Filharmóniai Társaság rendkívüli közgyűlésén, így ő dirigálja 2014 februárjától a zenekart, addig azonban még a jelenlegi elnök-karnagy, Győriványi Ráth György látja el a feladatot. Steinberg New Yorkban született, zenei tanulmányait az Egyesült Államokban és Berlinben végezte, később pedig vezényelte Európa gyakorlatilag összes jelentős szimfonikus zenekarát.

GRAMMY-DÍJ KASHKASHIAN KURTÁG–LIGETI ALBUMÁNAK Kim Kashkashian örmény-amerikai brácsaművész ECM Recordsnál megjelent lemeze a legjobb komolyzenei hangszeres szóló kategóriában nyerte el a rangos elismerést. Mérföldkő a felvétel – így ajánlja a díjnyertes albumot az ECM Records, amelyen Kurtág György és Ligeti György brácsadarabjai hallhatóak.

ÚJ EURÓPAI KÓRUS SZERVEZŐDIK Megkezdődött az Eurokinderchor néven futó új összeurópai ifjúsági kórus szervezése Gunter Berger – a Drezdai Filharmonikus Kórus karnagya, a weimari Liszt Ferenc Zeneakadémia professzora – kezdeményezésére. A projektre 8-18 éves magyar résztvevőket is várnak. A gyermekkar hasonlóan dolgozna a fiatal felnőttekből álló Eurochorhoz, vagyis workshopok, táborok és elmélyült műhelymunka révén.

ÚJ HANGVERSENYKÖZPONT MÜNCHENBEN A százmillió eurós nagyságrendű beruházás a Múzeum-szigeten indulhat el, amelyet jelenleg a Deutsches Museum épületei foglalnak el. Az 1800-2000 fős koncertterem jelenleg a tervezés fázisánál tart. Az építkezésre 250 ezer eurót ajánlott fel Marris Jansons, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának vezető karmestere, amikor év elején megkapta a Siemens-díjat.

MEGNYÍLIK A BUDAPEST MUSIC CENTER A Mátyás utca 8. szám alatt új zenei központ nyílik, ahol helyet kap a 17 éves BMC Magyar Zenei Információs Központja, zenei könyvtára, valamint a lemezkiadással foglalkozó BMC Records, és persze számos koncert és rendezvény is. Gőz László tulajdonos és ügyvezető igazgató elmondta, hogy „a ház zenei arculatában mindenképpen a klasszikus és kortárs zene, továbbá a jazz lesz a meghatározó.”

6 müpa

magazin 2013 március-április

www.mupa.hu

Élmény! Minden tekintetben.

DALOLVA SZÉP AZ ÉLET Magyar zenés ﬁlmek ‘48 –‘97

HÁZIGAZDA: RÉZ ANDRÁS 2013. I. FÉLÉV 02.11. MÁGNÁS MISKA (1948) 02.25. DALOLVA SZÉP AZ ÉLET (1950) 03.11. ÁLLAMI ÁRUHÁZ (1952) 03.25. KÉTSZER KETTŐ NÉHA ÖT (1954) 04.08. EGY SZERELEM HÁROM ÉJSZAKÁJA (1967) 04.22. EZEK A FIATALOK (1967) 05.06. BÁSTYASÉTÁNY ’74 (1974) 05.20. A KENGURU (1975) 06.03. KOPASZKUTYA (1981) 06.17. CSINIBABA (1997) S T R A T É G I A I PA R T N E R E I N K

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

KÉ K ÉTH ÉTH THET TEN ENTE NTE TE HÉT ÉTFŐ FŐN N,, ESTE ES TE E 7 ÓRA RAK KO OR A ELŐ AZ LŐAD ADÓAD ADÓ TERE TER TE REMBEN REMB MBEN MB EN. N. EG E GYÜ ÜTT TMŰ MŰKÖ KÖ ÖDŐ DŐ PA ART R NE NER NER: R:: MAGY MA GYAR GY AR A R NEM EMZE ETI TI D GI DI GITÁ TÁLI LIS LIS AR RCHÍV CH HÍÍV VUM UM ÉS S FIL LMIINT N ÉZET ÉZET ÉZ T

S T R A T É G I A I M É D I A PA RT N E R E I N K

Jegyek kaphatók a Müpa jegypénztáraiban (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1., tel.: 555-3300 és 1061 Budapest, Andrássy út 28., tel.: 555-3310), valamint az ismert jegypénztárakban. Online jegyvásárlás: www.mupa.hu ISO 9001:2000 m ü p a magazin 2013 március-április

8 müpa

magazin 2013 március-április

DERÜLT,

Őrült olasz ifjúként ő szaladt legelöl, aztán meglassúdott, egyre inkább a technika felé fordult, inkább foglalkoztatták a színek, mint az őserő meg az elemek csatája.

magába forduló tökéletesség

Ferrarában történt, egy kisvendéglőben. A rendelést már fölvették, volt idő nézegetni a fényképeket a falon, persze a legtöbbjüknek még a nevéről sem volt fogalmam, tévéhősök, sportolók. És Claudio Abbado. Őt persze fölismertem, és rögtön előjött az emberből a sznob, mert folyton előjön. Miért is ne tegyem magam, miért ne mutassam az útitársaknak, hogy nagyvilági vagyok, aki egyrészt tájékozott a világ dolgaiban, másrészt valamicskét beszéli a nyelvet, és nem csak azt tudja mondani, hogy „aglio, olio e pepperoncino”, szóval kivágtam a gondosan megszerkesztett kérdést, amikor kihozták a spagettit. – Kedves uram, látom, hogy Claudio Abbado fényképe lóg a falon. Netán ide szokott járni? – Szokott. – Úgy hallottam, mostanában beteg. – Nagyon beteg, signore. Nagyon beteg. Talán mert megismételte a mondatot, talán mert közben nagyon a szemem közé nézett, de elment a kedvem az érdeklődéstől, meg az ebédtől is. Nem jó. Még pletykának sem jó. Nem olyasmi, amiről az akkoriban még komolyzenei hírekkel igen mérsékelten ellátott magyar kulturális életben beszélgetni lehet, jobb, ha megtartom magamnak az ijedelmet. Ez volt a legrosszabb. Rájönni, hogy Claudio Abbadót is el lehet veszíteni. Olyan fiatal, vagy ha szó és évek szerint nem is, de lényegét tekintve mégis. Ő a Benjámin, a nagy karmesterek között a gyerek, akinek sötét a haja, aki mindig színes pulóvert visel a nyakában, aki ugyanúgy abszolút és kikezdhetetlen minőség, mint Toscanini vagy Karajan, de mégis tökéletesen más világ. Nem az ego tombolása Beethoven ürügyén, de nem is az érdektelenség, a semmire sem kötelező széphangzás lelketlen szolgája. Nincs benne megjátszás, nagyképűség, nem az istenekkel társalog, és nem mutatja meg Verdinek, hogy voltaképpen mire is gondolt, amikor megírta A végzet hatalmát. Toscanini? Minden olaszok legnagyobb karmestere és egyébként a karmesterekkel kapcsolatos sztereotípiák megtestesülése. Apró termetű diktátor, aki vérben forgó szemekkel próbál; ha belép az épületbe, vigyázzba vágja magát a portás; az énekesek meg bevesznek egy idegcsillapító tablettát, mielőtt dolgozni kezdenek a maestróval. Abbado látta diákként próbálni Toscaninit, és azonnal elhatározta, hogy mindent épp ellenkezőképpen tesz. Nem aláz, nem ordít, nem töri szét átkozódva a pálcát. Többé-kevésbé kitalálta a modern karmestert, aki nem azért áll a zenekar élén, mert mindenki fél tőle, hanem mert ő a legjobb muzsikus, neki van a legnagyobb rálátása a műre.

müpa

magazin 2013 március-április

Többé-kevésbé kitalálta a modern karmestert, aki nem azért áll a zenekar élén, mert mindenki fél tőle, hanem mert ő a legjobb muzsikus, neki van a legnagyobb rálátása a műre.

A külsőségeknél talán fontosabb volt, hogy Claudio Abbado el tudott távolodni a színtiszta olasz hagyományoktól. Mindig világos volt számára, hogy Verdit a Scalában játszanak autentikusan, de nem képzelte, hogy ugyanazzal a szemlélettel és temperamentummal kellene Schuberthez vagy Brahmshoz közelítenie. A kérdést gyakorlattá fordítva: előbb elvégezte a milánói konzervatóriumot, aztán Bécsben Hans Swarowsky karmesterképzőjében folytatta. Onnan, ahonnét Mehta, Lopez-Cobos, Sinopoli vagy Fischer Iván indult. Egyszerre tanult meg mindent, amit a klasszikus zenében egy karmesternek tudnia kell. A többi mintha csak formaság volna. Megnyert karmesterversenyek, egyre terjedő jó hír. Huszonévesen már a Scalában dolgozott, alig múlt el harmincéves, amikor Herbert von Karajan meghallgatta egy próbáját Berlinben, és rögtön meghívta Salzburgba vezényelni. És beajánlotta a Deutsche Grammophonnál, hogy kezdjen el lemezeket fölvenni. Mintha magától nyílt volna neki az ösvény, hiszen annyira tehetséges volt és annyira tudott dolgozni. Hogy pontosan mennyire, arra az Állami Hangversenyzenekar öregjei talán még emlékeznek. Hiszen ez volt Claudio Abbadóban talán a legcsodálatosabb: nem egyszerűen nagy tehetség, az akkor induló generáció sztárja, akire mind közül talán a legragyogóbb jövő várt, de a mi ügyünk is, visszatérő vendég Budapesten. A hatvanas évek végén vezényelte először az ÁHZ-t, egy újabb hadonászó, őrült olasz, mondták a szkeptikusok. Akinek fogyókúra Brahms, és nem a magaslatokról lebámuló, szakállas bátyó. Azért újra meghívták, és ő jött, fantasztikus műsorokkal. Mahlert vezényelt és Berget. És dolgozott, volt, hogy háromszor három órát próbáltak egy nap, mert annyira volt szükség.

10 müpa

magazin 2013 március-április

Sajnos neki már nem volt ránk szüksége, neki is kellemesebb volt az élete, ha a világ legjobb zenekaraival, kevesebb próbával és látványosabb eredményekkel dolgozhatott, a vezető zenei intézmények pedig sorban álltak érte. Abbadóé a legegyenesebb, legtisztább karriervonal, nincs benne semmi mohóság, mánia, túlszereplés, minden a maga idejében jött. Igazgatta a Scalát és a Londoni Szimfonikus Zenekart, aztán átvette a bécsi operát és a Berlini Filharmonikusokat. Minden dokumentálva van, és ma elég nehéz már elképzelni, hogy ezek az idők valóságosak voltak. Az aranykornak az is lényege, hogy a benne élőknek fogalmuk sincs róla, hogy épp az aranykor napjait élik. Ma hallgatva a hetvenes évekbeli Scala-előadásokat elég egyértelmű a nemesfém jelenléte. Akkor azt mondták, hogy ugyan, hol egy Callas vagy egy del Monaco, most úgy tűnik, hogy jó, hogy nem voltak ott, mert azok az előadások egészükben sokkal kiegyensúlyozottabbak, sokkal nagyobb az egység a zenekar, a színpad és az énekesek között. Ami elsősorban karmesteri dicsőség, a zenélés harmóniája, amikor mindenki elhiszi, hogy egy hajóban vannak, egy irányba eveznek, csak rá kell bízni magukat arra, akinek a kezében a pálca. Miközben azt mondjuk, felfoghatatlan és elképzelhetetlen, elfeledkezünk arról, hogy annyira azért nem kell megerőltetnünk a fantáziánkat, hiszen itt voltak. A nyolcvanas évek elején a Scala európai turnén járt, Verdi Requiemjét játszották, Abbado vezényelt kétszer is az Erkel Színházban, tudtuk, mit tudnak. Legfeljebb nem hittük. De a karmester jött ezután is, hol ezzel, hol azzal a zenekarral, egyre inkább az ifjakkal. Azt persze nehéz volt megmondani, hogy ez a jövőért való felelősség, vagy valami egészséges vámpírizmus, az ő energiájukból merít erőt, érdeklődést, frissességet. Végül is lehetett a kettő együtt is, nincs abban semmi rossz.

Abbado mindenesetre a csúcsra ért. Karajan halála után a Berlini Filharmonikusok őt kérték föl, hogy legyen a vezető karmesterük. A zenekarnak addig összesen három direktora volt, Nikisch, Furtwängler és Karajan, pontosabban a Furtwängler-éra nem volt teljesen zavartalan, az ismert okok miatt közbeékelődött egy hétéves Celibidache-időszak is, de ami a lényeget illeti: Claudio Abbado életre szóló feladatot kapott. Ez akkor is igaz, ha nem ő volt az első számú jelölt, hiszen Carlos Kleiber a tőle elvárható módon elutasította a zenekar ajánlatát, és Kleiber mögött másodiknak lenni, az körülbelül ugyanazt jelenti, mint világelsőnek lenni. Abbado megérkezett, ez már a betakarítás időszaka, szép volt a tavasz, csodálatos a nyár, most már csak le kell szüretelni a gyümölcsöket. Ebben az időszakban mondta azt a ferrarai kisvendéglő tulajdonosa, hogy „è molto malato, signore, molto malato”. Valahogy veszni látszott a normalitás, az élet megélésének szép példáMeglepő módon Budapesten született, egy bécsi nagyiparos gyermekeként, aztán Bécsbe került, ahol Felix Weingartnernél és Richard Straussnál tanult ve- ja. Mert ugye, alapjaiban két eszközzénylést, Schönbergnél és Webernnél zeneelméletet. Hans Swarowsky nem saját zel dolgoznak a karmesterek ahhoz, jogon került be a zene történetébe. Maradtak utána felvételek, többnyire pon- hogy megőrizzék a vezető szerepütos, de száraznak ható interpretációk, lemezes fiókok mélyén, padlásokon, megket. Mindkét esetben megpróbálják szállott gyűjtőknél lehet találni ezt-azt, de sok öröm nincs bennük. Swarowsky a kis mesterek, de nagy tanárok közé tartozik, egy olyan műfajban, amit talán kivonni magukat az idő alól. Karajan nem is lehet tanítani. Becsületére legyen mondva, hogy nem is tanította. Nem vagy Furtwängler mindig öregnek magyarázta el a növendékeknek – Abbadónak, Fischer Ivánnak, Sinopolinak, látszott, sőt, nagy öregnek, akiket a Zubin Mehtának és másoknak –, hogyan kell elfogadtatniuk magukat a zenemérhetetlen tapasztalat és bölcseskarral, miképp kell javítani a hibákat, hogyan kell tartani a tempót – ez utóbbit a gyakorlatban ő maga se nagyon tudta volna megmutatni. Gondolkodni tanított ség állított a testület élére, azért mindenkit, kérdéseket föltenni, hogy abban a pillanatban miért az a hang szólal mondják ők meg, hogy mi a helyes meg azon a hangszeren. Gondolkodni tanított, pedig nem győzte hangsúlyozni, tempó, mert évek, évadok, évtizedek hogy a zene az egyetlen művészet, amelyben a legbutábbak is érvényesülni tudmagaslatáról néznek le a hangszenak, hiszen az egésznek semmi köze nincs a valósághoz. Ami a tétel elejét illeti: resekre és a közönségre, közvetlen nehéz volna vitatkozni vele. kapcsolatban vannak a szerzővel. A másik típus az örök fiatal, aki mindig keres, mindig talál, nem nyugszik, kísérletezik, kalandozik, fürge, átlátja a lehetőségek százaiból a pillanatnyilag legjobbnak látszó megoldást. Ő az, aki az élen szalad, a többiek mennek utána. Az elfelejtett Swarowsky

Abbado soha nem akart más lenni, mint ami az életkorából fakadt. Őrült olasz ifjúként ő szaladt legelöl, aztán meglassúdott, egyre inkább a technika felé fordult, inkább foglalkoztatták a színek, mint az őserő meg az elemek csatája. Igen, volt, hogy bele is fáradt, volt, hogy a napi rutin vitte tovább, de ez is hozzátartozik. Meg a készenlét. Hogy ha az ember rutinosan, de tisztességgel dolgozik, akkor bármelyik pillanatban megérkezhet a szépség. Csak el kell készíteni neki a helyet, aztán majd eldönti, hogy meglátogat vagy sem. Aki tíz évvel ezelőtt a Zeneakadémián hallotta vele Mahler 9. szimfóniáját, tudja, hogy vannak beteljesülések.

2013. . 27 á m rcius

ál• i Fesztiv z s a v a T sti •Budape AUDIO ABBADO ART CL RA MOZ RCHEST O Z A S zeti É éla Nem Bartók B rsenyterem e v Hang

Ez, persze, egy hepiendes történet. Nem hal meg benne senki. Az események tizenhárom évvel ezelőttiek, öt év kell a rák esetén a végleges gyógyuláshoz. Volt, hogy megijeszOrchestra Mozart tette Claudio Abbado a híveit, hogy Annyi zeneszerzőjük van az olaszoknak, akkor a zenekar miért épp Mozart nevét vette föl? Lehetne Verdi, Puccini, Rossini, vagy ha a zenekari muzsika meste- még inkább visszavesz az aktivitásrei közül kell válogatniuk, lehetne Respighi, Vivaldi, Corelli, Locatelli, akárki, ők ból, de aztán lett, ami most van. Kemégis Mozartot választották. Egyébként sikerrel, a 2004-ben alapított zenekar vés koncert, és lehetőleg ifjakkal. Két pillanatok alatt a világhírűek közé került. Az egyik ok nyilvánvalóan a művészeti zenekar van, amelyikben megbízik, vezetés, Claudio Abbado. Az Abbado név a legtökéletesebb védjegy ma a zene világában, Mozart nevével sok bóvlit próbálnak meg eladni, Claudio Abbadóban amelyikkel szeret dolgozni, ahol tudazonban nehezebb csalódni. A zenekar, mint minden modern zenekar, nemzet- ja, hogy azt fogja hallani, amit szeközi formáció, a világ minden tájáról jönnek, hogy itt muzsikáljanak, Magyaror- retne: a Berlini Filharmonikusok és a szágról is bejutottak ketten. De miért Mozart a nevük? A naiv válasz szerint azért, bolognai Orchestra Mozart. Eljött az mert Mozart az emberiség történetének egyik legnagyobb muzsikusa, nem is kell ennél több magyarázat. Ennek ellenére van: Mozart többször is járt Itáliában, ősz, derűs, napfényes. A pompa ez, rajongott az olasz zenéért, 1770-ben, Bolognában pedig az Orchestra Mozartot részvéttelen, derült, magába forduló alapító Accademia Filarmonica előtt kellett vizsgáznia zeneszerzésből. Szüksége tökéletesség. Hogyan mondta Abbavolt az akadémiai címre, mert számos európai udvarban csak úgy kaphatott áldo? A szívem mélyén mindig is kerlást, ha bolognai diplomával rendelkezett. Nem fogják kitalálni: megkapta. tész voltam. Fáy Miklós

müpa

magazin 2013 március-április

Epilógus

az opera történetéhez Kocsis Zoltán a Nemzeti Filharmonikusok élén, a Művészetek Palotájával koprodukcióban, nemzetközi szereposztásban viszi színre március 11-én Richard Strauss kései operáját, a Capricciót. Strauss történelmi szerepéről, életművének alakulásáról, az opera történetének végéről, s persze magáról a darabról a zeneszerző egyik hazai szakértője, Batta András zenetörténész, a Zeneakadémia rektora nyilatkozott a Müpa Magazinnak.

12 müpa

magazin 2013 március-április

Ő magát a „görög szellemű germán”-nak nevezte. Ez a legtalálóbb jellemzés. Strauss félelmetes éleslátással értékelte saját életművét. Alkotó egyéniségében keveredett az északi, a német, valamint a mediterrán, latin élet- és művészetfelfogás: Wagner és Mozart. Vagy talán így helyesebb: Mozart és Wagner. Zenész pályáját Mozarttal kezdte – zeneszerzői ideálként és az ifjúkori zsengék egyes mintáiban egyaránt – és vele fejezte be: a késő romantika hangtömegei után visszatért a mozarti rafinált egyszerűséghez, transzparenciához. Ugyanakkor Wagner „köpönyegéből” bújt ki, az ő trónusát foglalta el a német zene történetében III. Richardként (merthogy II. Richard nem született I. Richard után – vélte Hans von Bülow, Wagner ex-veje és az ifjú Strauss mentora).

K l a s s z i k u s

Ifjúkorában forradalmárként tekintettek rá, élete végén egy letűnt hagyomány relikviájává vált. Létezik-e olyan egyetlen fonál, amelyre felfűzhető Strauss hatalmas időtávot átfogó életműve?

Termékenysége semmit sem kopott életének nyolcadik, sőt kilencedig évtizedében sem. Ha érvelned kellene amellett, hogy miért érdemes megismerkedni Strauss mindkét „arcával”, akkor mit mondanál? Mi az, ami az Elektrában és a Saloméban vonzó, és mi az, ami a par excellence kései műnek tekinthető Capriccióban magával ragadó? Az Elektra és a Salome tipikus századfordulós, szecessziós művek: színeikkel, hangzáseffektusaikkal, szuggesztív, tragédiába torkolló cselekményükkel, hisztérikus szereplőikkel (mintha Freud páciensei elevenednének meg). Ezek az operák egy már-már rögeszmésen, betegesen tobzódó, expresszionizmusba hajló, a romantikától is elforduló, modernista zeneművészet ikonjai, amelyek elhangzása után – mint Ady Endre írta – „finom, érzékeny idegrendszerű ember ernyedten, dühösen szedi rendbe a lelkét”. Az Elektra vagy a Salome hatása alól, mint valami bűnös szenvedély alól, csak a legjózanabbak képesek kivonni magukat. Hozzájuk képest a kései Strauss-művek halkak és visszafogottak, 18. századi értelemben mívesek. A Trisztán tombolását tovább fokozó Strauss zenéjével szemben itt a francia forradalom előtti harmónia kel újra életre, a szépség és egység, mely az ancien régime korát jellemezte. És mégis ott van mögötte Strauss késő romantikus harmóniavilága, dallami fantáziája, s persze a hangszerelés, amelynek alig volt Strausshoz hasonló mágusa a zenetörténet folyamán. Kocsis Zoltán mondta egy interjúban, hogy Strauss – szellemi képességeit tekintve – nyilván könnyedén komponált volna a schönbergi dodekafon hagyományba illeszkedő darabokat. Miért nem érdekelte korának avantágrdja? Kocsis Zoltánnak teljesen igaza van. Nemhogy tudott volna Strauss dodekafon zenét írni, de olykor – még a dodekafon irányzat hivatalos megjelenése előtt jóval! – el is sodródott arrafelé, például a Saloméban és az Elektrában. De a Don Quixote című szimfonikus variációkban is tudnék olyan részletet mutatni, amely – kiragadva – még ma is avantgárd zenének tűnik. Egyébként a Capricciónak is van egy, ha nem is dodekafon, de hiperkromatikus zenébe öltöztetett figurája, Monsieur Taupe (Vakond úr), a súgó, aki a színházi mitológia szerint az „alvilágban” él, és akkor van rend, ha ő éber, ám ha elalszik, kizökken a világrend, mert nincs, aki súgjon a szereplőknek. Ez a holdkóros, sápadt arcú figura egyértelműen az avantgárd karikatúrája az öreg Straussnál. Nem mondta Strauss, de mondhatta volna: csúnya zenét nem kunszt írni, szépet viszont igen… Strauss politikai szerepvállalása a Harmadik Birodalomban – egyfelől a Reichmusikkammer elnöke, másfelől ragaszkodik a zsidó Stefan Zweighez mint szövegíróhoz – erőteljesen vitatott. Te hogyan látod a kérdést? A téma lerágott csont, és sokan, sok szempontból nyilvánítottak erről már véleményt. Többek között ennek volt köszönhető, hogy Magyarországon Fábián Imre 1962-es kis Strauss-könyvét leszámítva, csak 1984-ben jelent meg komolyabb, Strauss életének dokumentumait felhasználó monográfia, arra is csak egy pályakezdő fiatal vállalkozott – jómagam. Strauss hetvenéves volt, amikor Hitler hatalomra került, és mindössze két esztendő kellett neki ahhoz, hogy visszavonuljon a náci közélettől. Önző volt, mint minden jelentős (sőt: kevésbé jelentős) alkotóművész. Művészete oly mélyen gyökerezett a német kultúrában, hogy nem tudott lemondani a tápláló talajról, Goethe és Wagner országáról, a pompás operaházakról és zenekarokról, amelyek alig várták új műveit. S mivel termékenysége semmit

müpa

magazin 2013 március-április

sem kopott életének nyolcadik, sőt kilencedig évtizedében sem, hagyta, hogy ünnepeljék, és játsszák műveit. Ki-ki ítélje ezt meg vérmérséklete és morális elvei szerint. Egy biztos: Richard Strauss a hitleri vezetésből való gyors kiábrándulása után nem foglalkozott a politikával. Visszahúzódott garmischi villájába, a hegyek és művei közé, és beletemetkezett a múltba, amely 1944-ben végérvényesen elsüllyedt. Az utolsó fényjeleket még ő küldte el a külvilágnak Garmischból. A világháború idején egy 18. századi, sznob arisztokrata otthonában játszódó, elvont művészi kérdésekkel foglalkozó operát írni, különös gesztus. Mi indította Strausst, hogy ezekben a vészterhes időkben egy ennyire „életidegen” témát zenésítsen meg? Az öreg Strauss „vidám műhelyében” – ahogyan ő, Nietzsche egyik művére utalva nevezte – klasszikus mércével mért remekműveket alkotott, visszaálmodva a körülötte tomboló hangzavarban Európa zenei aranykorát. A Capriccio az opera akkor 350 éves történetének epilógusa, különös tartalomjegyzéke. Egy olyan enciklopédikus igényű operaesztétika, amely operaként, színpadi játékként is rendkívül élvezetes. Megismételhetetlen zeneszerzői bravúr. Nem is ismételte meg senki, és valahol itt fejeződik be a barokk-klasszikus-romantikus értelemben vett opera története. Még keletkezik Strauss után néhány paródiája a „régi” operaeszményeknek (Stravinsky, Britten), de azok a művek, amelyeket az utolsó ötven-hatvan évben operának neveznek a szerzők, a Monteverditől Straussig tartó operakomponisták értelmében már nem operák. Másfajta zenés színpadi darabok. Az epilógust Strauss megírta a Capriccióban. Igaz, később John Cage még feltakarította az operaszínpadot, és a vödör tartalmát Europera címmel a megbotránkozó polgárok nyakába öntötte, de ez inkább már csak provokáló vitairat. Az opera kora lezárult. A Capriccio nem tartozik a közismert Strauss-operák közé. Mi lehet ennek az oka? Zenei anyagában esetleg gyengébb volna, mint a közismertebb darabok? A Capricco „hibája” épp erényéből fakad. Olyan hihetetlen zenei, színpadi, irodalmi és esztétikai tudás rejlik mögötte, hogy ahhoz, hogy minden pillanatát zsenialitásához méltóan élvezhessük ki, meg kellene közelítenünk Strauss tudását, tapasztalatát. Ez persze lehetetlen. Első hallásra biztosan százával sikkadnak el a poénok, a rafinált utalások, az idézetek és paródiák. De Strauss, a legnagyobb operaszerzők egyike, aki mindig a színpadi hatást tartotta szem előtt, folyamatosan gondoskodik olyan részekről is, amelyek közvetlenül és azonnal váltanak ki érzéki hatást a hallgatóból. Ilyen a leírhatatlanul szép vonós nyitózene, a szonett, amely számos változatban, sőt: metamorfózison át fejlődik a fülünk hallatára a darabban, néhány bravúros énekes ensemble, a csodás holdfényzene, mely a mű vége felé, intermezzóként hangzik fel, és az egész utolsó jelenet, amikor a darab enigmatikus főhőse, az utolsó nagy Strauss-hősnő, a Rózsalovag arisztokrata dámájának méltó rokona magányosan mélázik az élet, a szerelem és az opera rejtelmeiről. Ezek mágikus pillanatok. Tehát a Capriccióban is az „igazi” Strauss szól hozzánk. Te hogyan ismerkedtél meg Strauss zenéjével? Villámcsapásszerű volt az élmény, mint Bartóknak? Mi az, ami miatt évtizedek óta foglalkozol a zenéjével?

2013. és 14. március 11.

PRICCIO RAUSS: CAPA T S D R A H RIC A MÜ AZ NFZ ÉS DUKCIÓJA O R P S ÁN KÖZÖ KOCSIS ZOLT VEZÉNYEL: ti ze Nem Bartók Béla yterem Hangversen

14 müpa

magazin 2013 március-április

Az én fiatalkoromban Richard Strauss zenéjének csak töredéke jelent meg a magyar zenei életben. Elsősorban a szimfonikus költemények legismertebbjei, valamint a Salome és az Elektra. A posztromantikus Strausst, a Rózsalovag Straussát csak a hetvenes évek elején merték újra felfedezni, Ferencsik János unszolására az Operaházban. Mint említettem, Strauss történelmi szerepéhez is gyáván viszonyult az akkori kultúrpolitika. Az életmű nagy része még mindig szinte ismeretlen Magyarországon, bár – hála Kocsis Zoltán általam eléggé nem méltatható Richard Strauss kultuszának és a Művészetek Palotája nyitottságának – egyre többet fedezünk fel a hatalmas életműből. Annak is örülök, hogy nemrég az Arabellát végre műsorra tűzte az Operaház, és 2014-re, a Strauss-évre számos remek tervet dédelgetünk. Számomra Straussal kapcsolatban akkor nyílt ki a világ, amikor 1978-ban Bécsben töltöttem egy évet – ott rengeteg Strauss-művet, az operák közül is sokat játszottak folyamatosan. Akkor döbbentem rá igazi nagyságára, talán akkor szerettem bele, és ma már persze én is nosztalgiával tekintek a magam „bécsi” fiatalságának Straussára. Az immár harminc esztendeje megjelent könyvem óta is sokat foglalkoztam zenéjével. Egyre több szépséget, egyre több mélységet fedezek fel benne. Mindenkinek ajánlom, aki tudni akarja, milyen volt egykor Európa. Ahogyan Strauss munkatársa, Stefan Zweig írta memoárjai címeként: „A tegnap világa”. Fazekas Gergely

K l a s s z i k u s

A KLASSZIKUS ZENE RÁDIÓJA

www.bartokradio.hu

müpa

magazin 2013 március-április

K l a s s z i k u s

Szemeiben a koboldok komisz csintalansága, a tündék kíváncsi, túlnani figyelme. Ám ennél is több arca van. Hol kislányos, hol kisfiús, olykor megejtően csábos, máskor vonzóan csúnyácska. Koloratúrszopránja nem merül ki vokális hajlékonyságban, sem akrobatikus gégetornában. Hangszínpalettáján meghökkentő hatásokat képes kikeverni: suttogást, sikítást, zörejt légtornászi bravúrral varázsol hangzó élménnyé. Barokk specialistaként könyvelik el, de a címkék lehullnak róla. Purcell, Rameau, Mozart ugyanúgy anyanyelve, mint Strauss, Berg vagy Britten muzsikája. Ő nem a megközelíthetetlen díva, ő az operaszínpad Audrey Tautou-ja, Harisnyás Pippije, ügyeletes hippije. Patricia Petibon, ki más.

„Az operaéneklés olyan, mint az űrutazás

”

Nemcsak lángoló, amúgy természetes vörös haja, hanem leginkább temperamentuma miatt asszociálnak róla Astrid Lindgren Pippijére. Simán el tudom képzelni, ahogy Franciaország szívében, Montargis poétikus utcáin „rendőrökkel fogócskázik, tolvajokat vendégel, majd pedig lebontja és újraépíti házát, zsúrt rendez magának”, később a plafonról vakargatja a palacsintákat, melyek feldobásuk után rejtélyes módon elfelejtettek visszaesni. Anyukája Pippiéhez hasonlóan angyal, ráadásul olasz, apukája ellenben nem négerkirály, hanem szimplán francia polgár. Bár nem szakmabeliek, mindketten bolondulnak a muzsikáért, és rajongásukat sikeresen továbbörökítették lányuknak, akit már zsenge Pippi korában megfertőzött a klasszikus zene, álló nap csicsergett, nyüstölte a zongorát. Közben arról ábrándozott, hogy űrhajós lesz, minimum holdutazó. Na jó, ha nem, akkor állatorvos vagy festőművész. Az egyetemet „plastic arts” szakon kezdte el, szobrászkodott, festett, az anyagból kiszabadította a szellemet, de közben a zongora megszelídítésében is szép eredményeket ért el, a billentyűk egyre elégedettebben doromboltak a keze alatt. Úgyhogy nem kellett nagyon győzködnie magát, hogy beiratkozzon a párizsi Conservatoire-ba. A zenetudomány szakot csak azért abszolválta, hogy minél mélyebbre lásson az idő kútjában. A megértést épp olyan fontosnak tartja, mint az intuíciót vagy a spontaneitást. Tudományos képzettsége segít abban, hogy helyesen értelmezze az egyes darabokat, amelyeket énekel. Rachel Yakarnál ugyanis belekezdett hangszálainak fényesítésébe. Minél többet énekelt, annál többször merült el a gyerekkori álomban: látta magát lebegni a világűrben. Az operaéneklés olyan, mint az űrutazás, nyilatkozta többször. Az opera távoli, misztikus, a hétköznapi valóságtól elrugaszkodott világ, akárcsak egy idegen bolygó, mondjuk, a Hold. Igen, lunatikus vagyok, vigyorog egy tévéinterjúban, szarvszerűen feje búbjára csavart vörös haja alól Patricia Pippi Petibon.

fotó: Felix Broede

Kórusban kezdte, mint mindenki más, szorgalmasan járt énekórákra, nem nyomult, csak kíváncsian várta, mit hoz az élet. William Christie, a historikusok francia barokkra szakosodott doyenje fedezte fel. Hála neki, Petibon már fiatalon felléphetett a milánói Scalában, a londoni Wigmore Hallban vagy az Aix-en-Provence-i fesztiválon. Szólistaként Jean-Philippe Rameau Hippolyte et Aricie-jében debütált a Palais Garnier-ben,

16 müpa

magazin 2013 március-április

amelynek mennyezeti freskóját Chagall festette, mellesleg Patricia egyik rokonának segédletével. A historikus és nem historikus karmesterek sorban álltak, hogy újra meg újra felfedezzék maguknak Petibont. Harnoncourt figyelmét például felesége, Alice hívta fel a tündéri jelenségre. Egy videofelvételen látta énekelni, és a hangja mellett grimaszaival és bohókás megjelenésével bűvölte el. „Az éneklés a pillanat művészete, ami szárnyakat ad a képzelőerőnknek – így szól Petibon ars poeticája. – Minden hang hatással van az éneklésemre, ami csak körülvesz, legyen az klasszikus, jazz, rock vagy világzene. Mindig az új hangzást keresem, ez az, ami igazán ösztönöz, ami a különböző karmesterekkel, zenekarokkal, zenészekkel való együttműködésemet izgalmassá teszi.” Petibon szereti a színpadi létet: kedveli a kísérletezést, az abszurd humort, a meglepő effektusokat. Vakmerő és kalandvágyó is tud lenni, akár a meztelenségtől sem riad vissza, ha úgy érzi, hozzáad a darab lényegéhez. Engem először Mozart Szöktetésében vett le a lábamról, a neki testhezálló Blonde szerepében. Egy Arte-interjúban így mesélt Mozarthoz fűződő viszonyáról: „Mozart arra késztet, hogy higgyek valami magasabb rendűben. A lélek festője, behatol a legmélyebb tartományokba, és mindig elmegy a végletekig. Az énekesekkel és a zenekarral olyan színeket teremt, amelyek teljes egészében lefedik az emberi létezést. Énekesként ugyan követem a partitúra előírásait, de ezen felül újra kell alkotnom a zenét, új élettel kell megtöltenem minden egyes hangját. Amit nem akarok, az a szimpla szépség.”

Olvasnivaló egy hónapra – értékek egy életre.

Attól bizony nem kell félnie, hogy bármelyik produkciójára rátelepszik a szépség unalma. Bármihez nyúl, lefújja róla a port. Ezt tette Berg Lulujával, a Carmina Burana szoprán szólójával vagy éppen Offenbach zenéjével. Reményei szerint egyszer majd Bellinit és Verdit is fog énekelni. Beleborzongok, ha elképzelem, miket művelne a Traviata hippisre vett Violettájaként. Remélem, akad majd karmester, aki bevállalja. A barokk zenében amúgy mindig arra törekszik, hogy valami új, izgalmas, felvillanyozó hatást produkáljon, ám ezt olyan ügyesen csinálja, hogy sosem téved be az öncélúság zsákutcájába. Bizonyítják ezt az utóbbi évek szólólemezei: Amoureuses (2008), Rosso (2010), Melancholia (2011). Legutóbbi korongja, a Nouveau Monde (2012) valóságos „barokk crossover”, kísérletezés új hangokkal és textúrákkal. Ütősökkel és egzotikus hangszerekkel felturbózva szólaltat meg ismert és kevésbé ismert népdalokat, zarzuelát, Charpentier-, Purcell- és Rameauáriákat, illetve friss vért pumpál Händel ritkán hallott spanyol kantátájába is. Hozzánk a Művészetek Palotájába a Münchener Kammerorchester kíséretében érkezik. Britten 1939-ben, Rimbaud verseire írt darabját, a Les Illuminations-t adja elő, illetve Purcell Dido és Aeneasából Dido búcsúját, amely legújabb lemezén is szerepel. Az elhagyott nő világfájdalma Petibon előadásában olyan megrázó, hogy felülemelkedik saját kontextusán, 2013. és a hallgató valósággal április 1. transzcendens élményben •Budapesti Ta vaszi Feszti részesül. Harisnyás Pippi vál• PATRICIA PE T IB O felnőtt. Nyomot hagyott a N É S A MÜNCHEN I KAMARAZE Hold porában. NEKAR Bartók Béla N emzeti Kling József Hangv ersenyterem

Keresse az újságárusoknál és a postán! www.kepmas.hu müpa

magazin 2013 március-április

K l a s s z i k u s

STUTTGART „HARMADIK HANGJA”

Stuttgarti Kamarakórus Azok a magyar zenekedvelők, akik az utóbbi harminc-negyven évben gyakran jártak hangversenyre, Baden-Württemberg tartomány fővárosának nevét hallva elsőnek alighanem egy emberként gondolnak ugyanarra a muzsikusra, a budapesti közönség által régóta jól ismert Helmuth Rillingre. Rilling (1933) egy időben – a nyolcvanas-kilencvenes évek tájékán – viszonylag sűrűn koncertezett mifelénk, s manapság is vissza-visszatér, idén újévkor például ő vezényelte a Müpában Haydn Teremtését. Neve és tevékenysége valóban egybeforrt Stuttgarttal: nemcsak ott született, de ott alapította a Gächinger Kantorei-t, a Bach-Kollegium Stuttgartot és az Internationale Bachakademie-t is. A következő muzsikus, aki a hatodik legnagyobb német város nevéről eszünkbe jut, talán a Rillingnél egy esztendővel fiatalabb 2013. Sir Roger Norrington: ő volt 1998 március 16. és 2011 között a Stuttgarti Rádió STUTTGARTI Szimfonikus Zenekarának főK A M A R AKÓR ÉS STUTTGAR TI BAROKK Z US zeneigazgatója. Eredményes ENEK VEZÉNYEL: FR IEDER BERNIU AR működését mi sem jelzi S Bartók Béla N ékesebben, mint az, hogy emzeti Hangversenyte rem nevéhez kapcsolják a zenekar

18 müpa

magazin 2013 március-április

Zenetudományi végzettsége szinte predesztinálja arra, hogy a historikus karmesterek közé soroljuk, ő azonban nem tartja magát specialistának: repertoárja a 17. századtól a kortárs zenéig terjed. Frieder Bernius 2006-ban Ligeti Requiemjét vezényelte Budapesten, most Bach Máté-passiójával érkezik a Művészetek Palotájába. jellegzetes hangzása, a „Stuttgart Sound” kimunkálását. (Nagy eredmény ez egy olyan nivelláló korban, amikor éppen a zenekarok saját, egyéni megszólalásmódja tűnik el világszerte!) Van azonban Stuttgartnak egy „harmadik hangja” is – csak éppen ez a hang Budapesten eddig nem volt hallható.

Frieder Bernius éppúgy karmester, mint Rilling vagy Norrington, de későbbi évjáratból való: 1947-ben született. Lelkészcsaládban nevelkedett, édesanyja egyházzenész volt, így aztán nem csoda, ha hamar megismerte a liturgikus műfajokat. Stuttgart városával már tanulmányai idején kapcsolatba került: mannheimi gimnáziumi éveit követően a Musikhochschule Stuttgart hallgatója volt. A két másik nagy stuttgarti közül ő a Norrington által képviselt elvekhez húz: a historikus előadásmód elkötelezettje. Vannak azonban pályájának olyan vonásai is, amelyek alapján Rillinghez éppúgy hasonlíthatjuk. Ő is szenvedélyes műhelyteremtő. Első együttesét, a Stuttgarti Kamarakórust még tanulóévei alatt, 1968-ban alapította. A kórus – amely Németországban a maga kategóriájában az egyik legjobbnak számít – hivatásos énekesekből áll, és az előadott kompozíciók stílusától és műfajától függően a tizenhat fős vokális együttestől a nyolcvantagú oratóriumkórusig a legkülönfélébb felállásokban koncertezik.

. Frieder Bernius

„Nem akarok specialista lenni, de minden egyes stílusban tökéleteset szeretnék létrehozni.”

Ez a variabilitás azt is elárulja, hogy bár a Kammerchor Stuttgart fő területe a régizene, a műsorok kialakításakor az együttest mindmáig vezető Bernius elmerészkedik egészen a romantikáig. Úgynevezett projektkórusról van szó, vagyis olyan társulatról, amely évente körülbelül tíz műsort tanul be, s ezeket szólaltatja meg fellépésein és hanglemezfelvételein. A Stuttgarti Kamarakórus szorosan együttműködik a szintén Bernius által alapított Stuttgarti Barokk Zenekarral, amely a 18. századi repertoárra szakosodott, s tagjai korabeli hangszereken játszanak. (Ez a két együttes érkezik alapító karmesterük vezényletével, március 16án Budapestre, hogy megszólaltassa Bach Máté-passióját.) És ennyi még nem elég: 1991-ben Bernius létrehozta a Klassische Philharmonie Stuttgart elnevezésű szimfonikus zenekart, amely viszont a Barockorchester Stuttgarttal ellentétben modern hangszereket használ, repertoárja pedig a 19. századtól a napjainkban születő kompozíciókig terjed. Bernius aktivitásáról alkotott képünk csak akkor lehet teljes, ha mindehhez hozzátesszük, hogy világszerte keresett tanár, fesztiválalapító, s hogy az említett együtteseken kívül még a Hofkapelle Stuttgartot is vezényli. Fáradhatatlan muzsikus tehát, aki – mint a fentiekből értelemszerűen kiviláglik – nem szigorú „specialista” (bár annak rendje-módja szerinti régizenész), inkább zenei mindenevő, akit soha nem csillapuló felfedező kedv terel a nagy remekművek mellett a repertoár fehér foltjai felé. Ez impozáns diszkográfiáján is meglátszik. Az általa hanglemezre rögzített kompozíciók között megtaláljuk egyfelől a legnagyobb szerzők alapműveit: Monteverdi Vespróját, Schütz Dávid-zsoltárait, Bach h-moll miséjét, motettáit és kantátáit, Händel Messiását, Haydn Krisztus hét szava a keresztfán című művét, Mozart Requiemjét, Mendelssohn Paulusát és Éliását, Brahms Német requiemjét (már ez a „standard” felsorolás is feltűnő stiláris sokoldalúságról tanúskodik!), másfelől azonban ritkaságok, különlegességek sokaságát. Utóbbiak közül való Mendelssohn befejezetlen Krisztus-oratóriuma (op. 97) és 10 lemezen számos felfedezésre váró egyházzenei műve, Josef Gabriel Rheinberger Miséje és néhány más liturgikus kompozíciója, Jan Dismas Zelenka egyházzenéje, Max Reger korálkantátái és egyéb kórusai, Johann Gottlieb Naumann Aci e Galatea című operája, Antonin Reicha Lenoréja, Gottfried August Homilius motettái, Johann Wenzelslaus Kalliwoda szimfóniái, Justin Heinrich Knecht szimfóniái és Die Aeolsharfe oder Der Triumph der Musik und Liebe című operája, Johann Rudolf Zumsteeg Die Geisterinsel című operája, Otto Nicolai zsoltárai, Jommelli Il Vologeso című operája. Sokatmondó lista, amelyet tovább is folytathatnánk, s amely az ismeretlen zenék világának soha nem szűnő étvágyú ínyencét sejteti. „Nem akarok specialista lenni, de minden egyes stílusban tökéleteset szeretnék létrehozni. Bachon nőttem fel, tudom, hogy az egyik legnagyobb komponista – de mégiscsak unalmas volna egész életemben az ő kompozícióit játszani. Sokkal izgalmasabb, ha újra és újra kirándulok más zenei világokba, és azután visszatérek hozzá – ez remek érzés, és nem élhetném át, ha folyton csak vele foglalkoznék. És valahogy így van ez a kortárs zenével is” – vall gondolkodásmódjáról egy interjúban. Máskor ezt mondja: „Küzdeni kell a zenéért, a tökéletességért, a legjobb eredményekért. Bárhol lépjek is fel, Vicenzában, Bolzanóban, Stuttgartban vagy Berlinben, a legfontosabb számomra, hogy mindig ugyanazzal a komolysággal fordulok a zene felé. A titok a szeretet: ha nem szeretném a műveket, amelyeket megszólaltatok, esélyem sem volna a sikerre, vagy egyáltalán arra, hogy darabokat keltsek életre.” Csengery Kristóf

müpa

magazin 2013 március-április

K l a s s z i k u s fotó: Paolo Morello

Az idő diadala

Az ős-Messiás

Az Idő és az Igazság mellett a Szépség és a Gyönyör szimbolikus alakjai lesznek a főszereplői annak a koncertnek, amely a fiatal Händel 1707-ben bemutatott római oratóriumát bocsátja majd a közönség elé. Az életbölcsességekben és erkölcsfilozófiai szentenciákban bővelkedő, s jórészt Petrarca által ihletett olasz librettó ugyanis e négy szereplő szépen csengő szavaival igazítja a helyes útra a jóra fogékony hallgatókat. A szépség és a gyönyör állandó jelenlétét persze voltaképpen már az előadók személye is garantálni fogja, elvégre az 1985-ben alapított olasz régizenés csodacsapat, a stílusújító Il Giardino Armonico rendre emlékezetesen szép és izgatóan élményszerű koncertekkel ajándékozza meg mindenkori közönségét. Giovanni Antonini és zenészei bizonnyal most, Budapestre visszatérve is így fognak tenni, s ilyesformán aligha esik majd nehezünkre megszívlelni az egyik legszebb Händel-áriával megajándékozott Szépség oly hasznos életvezetési tanácsát: „Hagyd a tüskét, szakítsd le a rózsát!”

1742-ben egy árvaház javára mutatták be, s Händel életében kizárólag jótékonysági célú koncerteken adták elő, ám a Messiás még így is elsősorban a zene szerelmesei számára jelent hatalmas adományt. Méghozzá értelemszerűen szakrális adományt, hiszen az oratórium a Megváltót, a királyok királyát ünnepli az oly nevezetes Hallelujah-val, s a zárókórusban a Jelenések könyve szavaival kiáltva: „Erőt, gazdagságot, bölcsességet, hatalmasságot, tisztességet, dicsőséget és áldást”. Vashegyi György és együttesei, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar számára régóta meghatározó jelentőséggel bírnak a Messiás megszólaltatásai, s hű közönségük is koncertek során követhette már eddig is nyomon e filológiai igényességű Messiáselőadások esztétikai alakulástörténetét. Ezúttal a Dublinban felhangzott ősváltozat szólal majd meg Vashegyi György avatott irányítása alatt, méghozzá sokfelől válogatott és méltán jelentős hírnevű énekesek közreműködésével. Mely énekesek sorában a világraszóló magyar mezzoszoprán, Vizin Viktória csakúgy ott szerepel majd, mint a német koloratúrszoprán, Julia Bauer vagy a Vashegyi és William Christie által egyaránt foglalkoztatott amerikai tenor, Jeffrey Thompson.

2013. március 22.

2013. március 26.

•Budapesti Tavaszi Fesztivál• IL GIARDINO ARMONICO

•Budapesti Tavaszi Fesztivál• HÄNDEL: MESSIÁS

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

20 müpa

magazin 2013 március-április

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

K l a s s z i k u s fotó: Marco Borggreve

„A Máté-passió üzenetében mind jobban elmélyedni, a szó és a zene kapcsolatából mind többet felfedezni, a hangjegyek mögé rejtett gondolatokat mind tisztábban érteni: egy élet programja” – fogalmazott Somfai László, s ebben a zenetudósok, muzsikusok és egyszerű zenehallgatók számára egyaránt érvényes, magasztos feladatban aligha jutott messzebb bárki, mint Philippe Herreweghe. A barokk zene előadásának (egyébiránt szerteágazó érdeklődésű) atyamestere, akit 2010-ben Lipcse város Bach-medáljával tüntettek ki, egész fejezetet jegyezhet a Máté-passió modern kori történetében. 1970-ben alapított historikus mintaalakulatával, a Collegium Vocale Gent kórusával már a nyolcvanas évek közepén lemezre rögzítette a művet, majd a kilencvenes évek végén újabb felvételt készítettek, s azóta még két további Herreweghe-interpretáció vált elérhetővé e csodálatos alkotásból. A 2007-es tavaszi fesztiválon a János-passióval léptek fel Budapesten Herreweghe és énekesei, idén a Máté-passióval idézik majd elénk Isten bárányának monumentális szenvedéstörténetét – éppen nagypénteken.

Passió nagyszombaton A nagypénteket és vele a Máté-passió előadását követő szombaton a másik, a korábbi Bach-passió hangzik majd fel, egy egészen különleges formáció előadásában és a jelenkor talán legnagyobb evangélistájának vezényletével. A csodálatos lírai tenor, az operai szerepekben, dalénekesként és persze oratóriumi szólamokban egyaránt nagyszerű Christoph Prégardien ugyanis ezúttal maga irányítja majd a passió teljes megszólaltatását is, méghozzá egy olyan együttes élén, amely jól illik a művész kettős kulturális kötődéséhez. A francia név ugyanis német tenoristát takar, s éppígy a németes és a franciás kultúra kettős örökségét ápolja a régizenés Le Concert Lorrain is, amely a régi Európa egy művészi, kereskedelmi és hadászati szempontból egyaránt mozgalmas régiójából veszi az eredetét. A franciaországi Lorraine régióban, azaz a valamikori Lotaringia táján alapították meg 2000-ben az együttest, amely most a dán Vocale Ensemble kórusával és fiatal énekes szólistákkal kiegészülve hozza el Budapestre a János-passiót. A művet, amelyről ötven éve Pilinszky János így írt: „Örök és hipermodern egyszerre, vagy pontosabban: rá van a legnagyobb szükségünk.”

2013. március 29.

2013. március 30.

•Budapesti Tavaszi Fesztivál• COLLEGIUM VOCALE GENT

•Budapesti Tavaszi Fesztivál• CHIRTOPH PRÉGARDIEN, LE CONCERT LORRAIN

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

müpa

magazin 2013 március-április

Mesterházi Gábor

Passió nagypénteken

K l a s s z i k u s

fotó: Marc Hom

fotó: Marco Borggreve

Marc Minkowski a 2012–13-as koncertévadban már járt a Müpában, a Fesztiválzenekar novemberi koncertjein, 2008-ban pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendégeként is fellépett már, méghozzá saját együttese, a Les Musiciens du Louvre társaságában. Mindkét alkalommal francia muzsikát vezényelt, ám a mostani koncertje részben az idei fesztivál markáns Bach-vonulatát erősíti majd, részben pedig Mozart egyházzenei működésének egy egészen különleges, sőt enigmatikus alkotását fogja elénk tárni. Az 1982-ben megalapított és 1996 óta Grenoble városának büszkeségét jelentő együttes ugyanis Mozart c-moll miséjével nyitja majd hangversenyét, azzal a szépséges művel, amelynek megkomponálását a zeneszerző majdani hitvese felgyógyulásáért fogadta meg – s mégis befejezetlen maradt. A c-moll mise első megszólaltatásakor a hagyomány szerint maga Konstanze Mozart énekelte a szoprán szólót, mely szoprán szólamnak igen komoly része van abban, hogy a mű befejezetlenségében is tökéletesnek tetszik a hallgató számára. A húsvétvasárnapi koncert második részét két húsvétvasárnapra szerzett Bachkantáta alkotja majd.

A magyar közönség számára egyszerre ismerős és kedves, mi több rajongott hangszeres virtuóz és egy ugyancsak közszeretetnek örvendő zenekar együttes fellépése – ez vár ránk Joshua Bell és a 2011 óta általa irányított, legendás londoni kamarazenekar koncertjén. Az 1959-es alapítású együttes, amely tavaly januárban a zenekar történetét személyében megjelenítő karmester, Sir Neville Marriner társaságában járt a Müpában legutóbb, ezúttal a 19. századi német zene univerzumában barangol majd: Beethoven I. és Mendelssohn III. (Skót) szimfóniáját, valamint a koncertrepertoár láttán már-már egyműves szerzőnek sejtett Max Bruch közkedvelt Hegedűversenyét érintve. Ez utóbbinak a szólójában természetesen az üstökösként indult, ám mára állócsillaggá vált amerikai hegedűművész játékával. Joshua Bell, aki 2007-ben egy washingtoni metróállomáson adott inkognitóban utcazenész-koncertet, visszatérő vendége a magyar koncertéletnek, s így a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál 2010-es indulásánál is ott találhattuk a póztalan vagy talán inkább egyszerűen csak laza hegedűst.

2013. március 31.

2013. április 4.

•Budapesti Tavaszi Fesztivál• LES MUSICIENS DU LOUVRE – GRENOBLE MARC MINKOWSKI

•Budapesti Tavaszi Fesztivál• JOSHUA BELL ÉS AZ ACADEMY OF ST MARTIN IN THE FIELDS

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

22 müpa

Visszatérő vendég

magazin 2013 március-április

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

László Ferenc

Befejezetlen tökéletesség

müpa

magazin 2013 március-április

Nem csupán filozófiai kérdés, hogy mi történik a képpel a 21. században. Az ember a mesterséges szimuláció révén belép a számítógépes animáció terébe, ahol valóságként értékeli a retinára vetített, hiperrealista grafikát, és az érzékszervek számára felkínált, a „valóságészlelést” segítő kvázikapaszkodókat.

fotó: Klaus Obermaier and Ars Electronica Futurelab

CYBER SPACE.

KIBORG

Az atomokká széthulló

A fogalmat legelőször William Gibson író használta egy olyan jövőbeni valóság leírására, mely virtuális realitások összességéből adódik össze. Úgy tűnik, hogy a kiborg (kibernetikus organizmus), ennek az új térnek az embere már meg is érkezett. Itt van, és a művészetben is helyet keres magának, de nem a Terminátor képében. Egyes médiaművészek állítása szerint mi magunk vagyunk a kiborg. Az osztrák Klaus Obermeier neve mintegy két évtizede csenghet ismerősen azok számára, akiket a művészetben egyre nagyobb teret nyerő újmédia – a speciális installációk, a videoművészet, a számítógépes zene – vilá-

24 m ü p a

magazin 2013 március-április

K l a s s z i k u s ga csábít kiállítótérbe, színházba, koncertterembe, táncelőadásra. Az Európa, Ázsia, Amerika és Ausztrália szerte turnézó zeneszerző-médiaművész 2006 óta az Università IUAV di Venezia meghívott egyetemi tanáraként is egyengeti az újmédia útját annak érdekében, hogy a jövő tánc-, zene- és színházalkotói technikaértő, intermédiában gondolkodni képes felhasználókká váljanak.

csupaszított, rusztikus testszínházként látjuk a Tavaszi áldozatot. Milyen jelentésmezőbe kerülhet tehát egy termékenységrítus a 21. században? A médiaművész Obermeier egészen új, mondhatni futurisztikus, kiborgfilozófiai kontextusba ágyazza – már csak a látványt létrehozó technika okán is – az áldozathozatalt. Esztétikájának alapja az ember és a digitális környezet kapcsolata, egymással való interakciója. Ha a darab logikáját követjük, egészen profán megoldásnak tűnik, hogy a néző a mű érzékeléséhez elengedhetetlenül szükséges „protézist” kap kézhez, egy 3D szemüveget, s azzal lép be az Obermeier és az Ars Electronica Futurelab által kidolgozott virtuális térbe. A színpadon valós időben táncoló Julia Mach, a tavasz beköszöntéért – avagy egy új korért – választott áldozat egyetlen világnak érzékelhető a számítógépes grafika révén. Az igazi és a virtuális test egymásra íródik, új kvázirealitást teremt.

Obermeier számos együttessel dolgozott együtt (Kronos Quartet, German Chamber Philharmonics, Art Ensemble of Chicago, Balanescu Quartet), s közös kompozíciókat készített többek közt a Holland Táncszínház táncosaival, Robert Tannionnal (DV8), Desireé Kongerøddal (S.O.A.P. Dance Theatre Frankfurt) és Chris Haringgel. Haring 2013 februárjában a Trafó–Kortárs Művészetek Házában is megfordult Talking Head című, kiborgesztétikára épülő darabjával, az Obermeierrel közös produkcióját, a D.A.V.E.-et (1999) pedig 2003-ban láthatta a hazai közönség. A Budapesti Tavaszi Fesztivál Az intermediális mű létrehozásában Obermeierrel együttműkökeretében ezúttal Stravinsky Tavaszi áldozatának Obermeiertől dő Ars Electronica Futurelab az eredeti elképzelései szerint származó multimédiás átiratát mutatják be a Bartók olyan zenei darabok vizualizációjára vállalkozott, Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a Concerto melyek különleges, gazdag képi világuknál fogBudapest közreműködésével. A művészet jöva jelentenek kihívást az új technika számávőbeni útjait fürkészők minden bizonnyal ra. Munkáik közt szerepelt Richard Wagérdekes, számos kérdést felvető konner operája, A Rajna kincse, valamint certnek-táncelőadásnak lehetnek majd Gustav Mahler 2. szimfóniája. A nar2013. fül- és szemtanúi. ratív struktúra alapját minden esetáprilis 3. ben a zenei impulzusok keltette 3D ál tiv sz Az első kérdés, mely a nyugati fület tér jelenti, mely a Tavaszi áldozat Fe i sz va Budapesti Ta T szokatlan ritmikájával, nyerseségéesetében egy újabb kifejezési forZA DO ÁL I STRAVINSKY: TAVASZ vel meglepő zenemű kapcsán fölmemával is gazdagodik: a tánccal. Az Bartók Béla Nemzeti rülhet: lehet-e bármi köze az embeObermeier és az Ars Electronice Hangversenyterem riség állítólagos jövőjének, a virtuális Futurelab együttműködésével szürealitásnak, a gépszépségnek egy arletett mű a korábbi munkák során chaikus áldozati rítushoz, s ha igen, mi gyűjtött tapasztalatok – az intermódon? A Stravinsky-mű cselekménye aktív vizualizáció és egy megelőzően szerint a szláv falu népe minden évben kilétrehozott táncelőadás, az Apparition választ egy szűzlányt, akinek az a feladata, – összegzésének tekinthető. Merőben mai hogy táncával felélessze, új életre hívja a Földet. megközelítéseket, valódi trendindító technikai A medvebőrbe bújt vének tanácsa előtt járt tánca megoldásokat alkalmaz Obermeier a Tavaszi áldoegyben áldozat is, hisz a lány haláláig tart, ugyanis csak ekkor zatban, amelyet klasszikus műként kezel. A robbanáserereménykedhetnek az emberek a tavaszban. jű zene nemcsak vizualizálódik a produkcióban, hanem az alkotók szándéka szerint az általuk végzett művészi beavatkozás a tapaszKülönböző kulturális kontextusokban eltérő megoldások születtek talat további szintjeivel is kiegészíti és megerősíti a zeneművet. a zene- és tánctörténetben is korszakos jelentőségű mű kihívására. Emlékezetes a párizsi bemutatóján nagy botrányt kavaró, az aka- Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy aki ma tradicionádémikus balett szabályaira fittyet hányó, absztrakt Nyizsinszkij- lisnak vagy klasszikusnak nevezett anyaghoz nyúl, az kapcsolatba koreográfia, majd a számos sikertelen próbálkozás után végre igazi lép a téma valamennyi megelőző, érvényes és kevésbé fajsúlyos közönségsikert arató Maurice Béjart-alkotás. Utóbbival kapcsolat- feldolgozásával is. Obermeiernél, úgy tűnik, elhagyjuk a Földet, és ban érdemes megjegyezni, hogy az eredeti történet pogány véreng- meg sem állunk az űrig. Eközben széttöredezik a táncosnő képe, zése az 1959-es remekben szerelmi ünnepé szelídül, s a táncnyelv s végül mintegy meteoritokká esik szét. Az előadás alatt és után sem üt el olyan radikálisan a klasszikus balett-hagyományoktól. pedig ki-ki elmerenghet, érvényes gondolat-e az új technológiának, Pina Bausch 1975-ös koreográfiájában a modern nő sorskérdése, az a bizonytalan jövőnek szóló emberáldozat, a halálba táncoltatás individuum és a magány jelenik meg érzékeny táncdráma formá- pillanatában a végtelenben szétporló emberi test. jában, a kanadai Marie Chouinard felfogásában pedig végsőkig leSzoboszlai Annamária

müpa

magazin 2013 március-április

VERDI 200

HUNOK ÉS KALÓZOK a gályarabság éveiben

A Nabucco 1842-es milánói bemutatója áttörést hozott a 29 éves Verdi pályáján. Elhalmozták megrendelésekkel és a zeneszerző – már-már az ésszerű határokon is túl – igyekezett mindegyiknek megfelelni. 1843 és 1850 között 13 új darabját mutatták be, a premierlehetőségért egymással versengő olasz színházak, és Milánó, Velence, Róma, Nápoly, Firenze és Trieszt mellé két világváros, Párizs és London is feliratkozott.

26 müpa

Átlagosan hat hónap alatt készült el egy-egy új operája, s Verdi a művek megírása mellett a szereplőválasztás, a színpadra állítás és a betanítás aprómunkájából is kivette a részét. 1851 és 1857 között látszólag mérséklődött a tempó, hat premierje volt (köztük a Rigolettóé, a Trubadúré és a Traviatáé), ám a megelőző művek ilyenolyan felújításaival a munkaterhelés bizonyosan fokozódott. Híressé vált levelében így írt: „a Nabucco óta nem volt egyetlen nyugodt, békés órám, tizenhat év kényszermunka”. E bő másfél évtizedet nevezik a Verdi-életrajzokban – átvéve a szerző láttató erejű kifejezését: anni di galera – a „gályarabság éveinek”.

Piave és Cammarano – sokféle forrásból merítettek. A „mezőnyből” a maga három drámájával kiemelkedik Friedrich Schiller, valamint két-két művével Victor Hugo és George Byron. Mint korának legtöbb szerzője, Verdi sem tudta kivonni magát a Byron-divat hatása alól. A kalandos sorsú, zavaros magánéletű angol arisztokrata író munkái élénken foglalkoztatták a komponistát, több művében is operára alkalmas alapanyagot látott. Végül A két Foscari (1844) és A kalóz (1848) jutott el a színpadig. Utóbbit igen ritkán játsszák, jó eséllyel szállhatna versenybe a leghánytatottabb sorsú Verdi-darabok mezőnyében, „komoly” kihívója csak az Alzira (1845) lehetne.

A librettóra kiszemelt irodalmi művek tekintetében változatos kép tárul elénk. Shakespeare-től Voltaire-ig, Scribe-től az ifjabb Dumasig és a mára már elfeledett olasz írókig Verdi szövegszerzői – Solera,

A kalóz trieszti premierje derekas bukást hozott. Kisebb olasz együttesek később megpróbálták sikerre vinni és 1852-ben Milánó is tett vele egy kísérletet, de csekély eredménnyel. A kalózt a hos-

magazin 2013 március-április

m ú l t F o l y a m a t o s

Quentin Tarantinónak biztosan tetszene az opera történelmi tényekkel dacoló, sok-sok fordulata.

Attila, a hun beveszi Kínát

2013 januárjában, Sanghajban Zhang Zhe a Sanghaji Nagyszínház elnöke és Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója megállapodást írt alá a két intézmény szoros együttműködéséről. A Müpa április 28-án saját produkcióban mutatja be Verdi Attila című operáját a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, nemzetközi szereplőgárdával, Pier Giorgio Morandi vezényletével, Káel Csaba rendezésében. A két intézmény megállapodásának értelmében a mű magyar-kínai koprodukcióban november 7-én a Sanghaji Nagyszínházban kerül színre – az opera kínai bemutatójaként –, és a tervek szerint további kínai városokban is vendégszerepel majd. Felújítását követően a Sanghaji Nagyszínház ezzel a produkcióval nyitja meg újra kapuit, s így ünnepli Verdi bicentenáriumát. A Sanghaji Nagyszínház történetében ez lesz a második nemzetközi koprodukció: az első Puccini Bohéméletének előadása volt 2012-ben a Salzburgi Ünnepi Játékokkal együttműködésben.

szú álomból 1971-ben, Velencében próbálták felébreszteni; részsikerként könyvelhetjük el, hogy a mélyalvás szendergéssé élénkült. A trieszti fiaskó egyik oka minden bizonnyal az lehetett, hogy Verdi nem személyesen irányította a darab előkészületeit, s magán a premieren sem jelent meg. A Verdi-szakértők egyöntetű véleménye szerint azonban a zenei minőség és a mellőzöttség között nincs szoros összefüggés, s a lendületes, fordulatos, feszes történet színházi értelemben is sok lehetőséget rejteget magában. Tagadhatatlan persze, hogy a darab néhány megoldása túlhaladottnak tetszik, ugyanakkor a sablonok és a konvenciók mögött kitapintható Verdi zenedrámai géniusza.

Verdi zsenialitását és egyedülálló dramaturgiai elgondolását dicséri, hogy a kiélezett szituációkat és a főbb szereplőket jellemző zártszámok között olyan zenei kapcsolatokat hoz létre, mintha egymás variációi lennének. Ez a zenei technika az egyéni sorsok helyet a sorsközösségre irányítja a figyelmet, így alakítva át végzetdrámává a byroni mesét.

Az Attilában, Verdi Velencében bemutatott operájában (1846) csak ürügy a hun vezér itáliai hadjárata, a darab leginkább egy romantikus szerelmi történetbe csomagolt aktuálpolitikai kiáltványnak tűnik, melyben még a premierváros, Velence mitikus megalapításáról is esik néhány röpke szó. Éppúgy, ahogy A kalózban, itt is egy sértett asszony kezébe került tőr pecsételi meg a főhős sorsát. A Becstelen brigantyk rendezőjének, Quentin Tarantinónak biztosan tetszene az opera történelmi tényekkel dacoló, sok-sok fordulata. A darab nem aratott azonnal átütő sikert, de gyorsan lábra kapott és hosszú évtizedekig az egyik legnépszerűbbnek számított. Zenéje rendkívül modern, a szó szoros értelmében korszerű, nem egy részletében még jócskán túl is szárnyalja a kortársakat. A zenekari átvezetések Liszt meg sem született szimfonikus költeményeit jósolják; a nagyszabású tablóképek zenei naturalizmusa az Attila komponálásakor még csak hét éves Muszorgszkijnak készíti elő az

müpa

magazin 2013 március-április

VERDI 200

utat; a prológusban pedig Foresto olyan cavatinát énekel, hogy fél évszázaddal később Puccini is büszke lehetett volna rá.

néje, a római püspök (Leone) és a hun király találkozása rendkívül inspiratívan hatott a zeneszerző invenciójára. Verdi hihetetlen megjelenítő erővel szólt nem evilági dolgokról és Liszt Ferenc Wilhelm von Kaulbach 1850-ben fesmagától értődő természetességgel varázsolt a tett képétől ihletve komponált szimfonikus költeszínpadra elvont eszméket. Nem csodálkozhatunk ményt, melyben a Kr.u. 451-ben lezajlott, giganazon, hogy a korabeli közönség e jelenetet csak 2013. tikus catalaunumi csata apropóján a keresztény napi valóságként volt képes értelmezni. A római április 2 5. hit végső győzelméről szólhatott. Az 1857-ben, püspökben lényegében mindenki Giovanni A NEMZ VERDI: A KA Weimarban bemutatott kompozíció (Hunok Mastai-Feretti bíborost ismerte fel, aki 1846LÓZ ETI FIL HARMO csatája) mesterien érzékeltetette a valósától IX. Pius néven irányította a pápai államot. N E IK L VEZÉN USOK YEL: CAŐADÁSA gos és a mennyei harc kettősségét, a hús-vér Az olaszok komoly reményekkel követték RLO MO NTANA Bartók B R harcosok és az eszmék összecsapásának párPius színrelépését, 1848 márciusára az egyik O é la Hangvers Nemzeti enyterem huzamosságát. Liszt egészen újszerű zenekarlegnépszerűbb politikussá volt. Áprilisban vikezelésével fantasztikus térillúziót teremett, szont elutasította a függetlenség képviseletét s a megidézett gregorián énekből (Crux fidelis) – és ezzel a nemzet szeretete is köddé vált. tűnjék bármily profánnak is – operai mottódallamot alakított ki, mely a darab legvégére sokjelentésű Verdi 1846 januárjában ágynak esett, úgy tűnt, hogy szimbólummá vált. az Attila márciusi premierjét el kell halasztani. 2013. A zeneszerző összeszorított fogakkal (ahogy ő április 28. Mondhatnánk, hogy Liszt technikája példa fogalmazott: „gyakorlatilag a halálos ágyon”), nélküli, ha Verdi egy évtizeddel korábban nem de befejezte a művet. A bemutató utáni taVERDI: ATTIL A O MORANDI RG GIO R komponálta volna meg az Attila első felvonávasz a lábadozással telt, a 33 éves zenePIE : EL NY ZÉ VE A sának záróképét. Az álom és a valóság, az ideszerzőnek végre volt egy kis ideje arra, hogy RENDEZŐ: KÁEL CSAB ális és a reális, az égi és a földi, a Veni creator végiggondolja, hová vezethet ez az őrült munBartók Béla Nemzeti Hangversenyterem spiritus dallama és Attila táborának harci zekatempó. Molnár Szabolcs

28 müpa

magazin 2013 március-április

www.mupa.hu

Élmény! Minden tekintetben.

2013

BUDAPESTI

A NÜRNBERGI MESTERDALNOKOK Premier PARSIFAL LOHENGRIN MŰVÉSZETI VEZETŐ:

FISCHER ÁDÁM S T R A T É G I A I PA R T N E R E I N K

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

S T R A T É G I A I M É D I A PA RT N E R E I N K

J a z z

KURT ELLING

a Broadwayn

Kurt Elling régóta a Broadway dallamainak vonzásában él, nem meglepő tehát, hogy a világhírű chicagói jazzénekes vadonatúj műsora a New York-i slágeriparhoz kötődik. Szokatlan feldolgozásokat tartalmazó új albumát ugyanúgy Grammy-díjra jelölték, mint ahogyan korábbi kilenc szólólemeze mindegyikét. Elling frivol fotókat közöl a honlapján, amelyeket a fellépései alkalmával elfoglalt szállodaszobák ablakaiból készít. Bár sokáig itt volt otthon, tavaly Chicago is bekerült az albumba. Egyébként ott van a 2011-es sorozatban a Kálvin téri templom és az örökké előtte éktelenkedő munkagödör fotója is. Lehet, hogy az énekes más szögben is fotózhatott volna, de miután apja protestáns kántor volt, elképzelhető, hogy éppen ez a motívum érdekelte. A helyek éppen annyira fontosak az új lemezen, mint a szövegek – Elling már pályája kezdetén, bölcsész egyetemista évei alatt kifejlesztette ez irányú képességét. Az új műsorának ötletet és ihletet adó Broadway 1619 címen található ház egy olyan darázsfészek lehetett nagyban, mint az ORI-épület volt két-három évtizede kicsiben; a Pesti Vigadó hátában egykor állt Vörösmarty téri irodaház ugyanis rengeteg zeneipari intézménynek adott otthont. Amióta a városban él, Elling sokszor megy el a Brodway-n a Brill Building előtt. Biztos sokszor elképzelte, hogy ki mindenki megfordult már itt, ahol a zeneműkiadók és producerek tucatjai dolgoztak. Ez volt a könnyűzene történetének egyik legfontosabb helyszíne a harmincas évektől a hetvenes évekig, de Paul Simon még most is fenntart itt egy irodát. A szvingkorszakban Irving Berlin vagy Johnny Mercer működtek ezen a címen. Később is főleg szövegírók és zeneszerzők rágták a ceruza végét a többnyire szűkös kis szobákban, volt, hogy egyszerre 160 irodában dolgoztak, gyakran úgy, hogy minden áthallatszott a falakon. Ez az egyik magyarázata annak, hogy miért alakult ki a jellegzetes Brill Building-hangzás, hiszen akkor is kénytelenek voltak megismerni egymás zenei ötleteit, ha nem akartak hallgatózni. A hatvanas évek itt keletkezett nagy slágerei már akkor eljutottak hozzánk: a Walk On By (Bacharach–David), a Stand By Me (Leiber–Stoller). A Monkees által előadott, élesen szatirikus Goffin–King-dal, a Pleasent Valley Sunday szintén jellemző a korra – ez utóbbi fel is került Elling új lemezére. Az ötletet, hogy az épülethez kötődő slágereket és stílust tegye meg a lemez fókuszpontjává, Elling azért találta izgalmasnak, mert ezzel valamennyire el tudott térni a legismertebb örökzöldek és szerzők (Gershwin, Rodgers és Hart, Cole Porter) darabjaitól. Akiket persze gyakran választott már korábban, még mindig kedveli őket, de ő inkább az egyéni megoldásokat keresi, még ha nem is akar teljesen letérni a járt útról. A számok kiválasztásában Phil Galdston zeneszerző

30 müpa

magazin 2013 március-április

A 45 éves Kurt Elling filozófia szakos egyetemistaként kezdett lejárni a chicagói jazzklubokba, és végül ott is hagyta a bölcsészetet. De nem futott be egy csapásra, rengeteget haknizott, első lemezét még saját költségén rögzítette, hogy végül a felvétel eljusson a Blue Note vezetőjéhez, aki leszerződtette, és aki 1995 tavaszán megjelentette a Close Your Eyes című albumot. Négy oktávot könnyen befogó, érces, de nem hideg baritonját óriási érzelmi spektrum kifejezésére tudja használni. Modern és nosztalgiamentes, miközben kisujjában van az egész jazztörténet. Ahogy maga is mondta, ha Frank Sinatra vagy Harry Connick Junior útjára lépne, és az ismert dalokat énekelné el újra és újra, biztosan több pénzt keresne, csakhogy ő bevállalósabb, inkább ír kevésbé híres hangszeres melódiákhoz, szólókhoz maga szöveget, vagy rögtönöz egyből szöveggel koncertjein. Sok vendégszereplésre hívják, énekes példaképei: Al Jarreau, Jon Hendricks és Mark Murphy is szívesen lépnek fel vele együtt, kísérő zenekarában pedig John Pattituccitól Bob Montzerig a jazzvilág színe-java megfordult. Elling a férfi jazzénekesek között magasan kiemelkedő helyet foglal el: hosszan lehetne sorolni elismeréseinek számát: például egészen ritka, hogy a tekintélyes Downbeat című szaklap nemzetközi kritikusi szavazásán egyhuzamban tizenhárom éve lett mindig első, a jazzújságírók szavazásán pedig most nyolcadszor végzett kategóriájának élén.

és kutató volt Elling segítségére, több száz dalt néztek át együtt. és barátja, a népszerű és jóképű gitáros-énekes, John Pizzarelli roElling bátran vállalja annak kockázatát, hogy a Budapesten is be- vására… Lou Rawls egyik régi, a tévé által újra felkapott dalát pedig mutatandó album műsorában Paul Simon, Lou Rawls, Bacharach Elling dolgozta fel elsőként. vagy a Monkees számait énekelve valamivel távolabb kerül a jazz fő áramától. A mindig nagyon tudatos énekes úgy gondolkozik, hogy A budapesti koncertnek lesz egy egészen különleges része, amikor attól még nem tekinthető kevésbé jazzistának, amiért egykori pop- a Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestra, a Müpában slágerek feldolgozását adja elő – ez ugyanis a műfajban kezdettől már többször sikerrel szerepelt professzionális bigband jó néhány fogva gyakori: a jazz „mindent, amit érdekesnek talál, képes ma- számban kísérni fogja a világhírű vendéget. Ez a négy-öt standard, gába olvasztani és jazzanyaggá változtatni”. Azért a Brill-dalok a mint a Nature Boy, Elling állandó repertorjából való, és egy közülük, doo-wop jegyében születtek, dúdolásra, fütyülésre, és nem impro- a More Than You Know még nem szerepelt soha Elling-lemezen. vizációra, árnyaltan hangszerelt feldolgozásra. Elling és Laurence Az énekes most is a lehető legjobb felállásban, a Hobgood iráHobgood zongorista, együttesének zenei vezetője, ebben nyította kisegyüttessel érkezik, amelyben ott lesz a inkább a kihívást látták. Például a tipikus slágerrel, a fantasztikus gitáros, John McLean, akire ebben a Shoppin’ For Clothes című, hatvan évvel ezelőtti programban különösen fontos szerep hárul. A 2013. március 5. számmal nem sokan próbálkoztak eddig. Az anGeorge Benson által híressé tett On Broadway nak idején ruhabolti jelenet szkeccseként is előcímű szám feldolgozásában szólózik fantasz• ÁK ND GE •JAZZLE – AY DW adott doo-wop számot csak kicsit modernizáltikusan, és gitárja adja más számokban is a OA BR 19 16 G: KURT ELLIN ECT OJ PR G ták. A szövegek rögtönzésében utolérhetetlen kapcsot a Brill-hangzás és Elling jazzénekléIN ILD BU ILL THE BR Elling elhelyezett benne egy fricskát kollégája se között. eti mz Bartók Béla Ne Zipernovszky Kornél terem Hangverseny

müpa

magazin 2013 március-április

fotó: Dave Weiland

J a z z

A BRONX–BUDAPEST-tengely

Az ember beüti az internetböngészőjébe a címet: www.donbyron.com, a kínálkozó lehetőségek közül kiválasztja a flash verziót, és máris átugrott New Yorkba. A metró zakatol alatta, elhagyja Queenst, végiggördül Manhattanen, majd megérkezik Bronxba, és megszólal Byron klarinétja – a Don és a Bronx szavak o betűi koncentrikussá olvadnak.

Don Byron talán még járni sem tudott, amikor már eldőlt, hogy a zene fogja meghatározni az életét, hiszen édesanyja kedvtelésből zongorázott, édesapja pedig calypso-zenekarokban bőgőzött. Rendszeresen vitték őt szimfonikus koncertekre és balettelőadásokra is, ezért ugyancsak hamar kialakult fogékonysága a legkülönfélébb zenei stílusok iránt. Még kisgyerekként asztmás lett, s a betegség kezelésére javasolta az orvos, hogy kezdjen el játszani valamilyen fúvós hangszeren. A klarinétot választotta, és többé le sem tette a hangszert.

tekintette befejezettnek kapcsolatát egyetlen zenei idiómával, így a zsidó zenével sem. Párniczky András tizenkét éve alapította a Nigun zenekart, hogy a kelet-európai zsidó zenei hagyományok tipikus megszólalási módjait a jazzre jellemző improvizatív és szabad megközelítéssel alakítsa új, egyéni minőséggé. A bő évtized alatt több mint tizennégy zenész fordult meg a zenekarban, a legfrissebb, szükséges tagcsere a bőgős posztot érinti: Nagy Péter helyett a fiatal tehetség, Ajtai Péter áll Jeszenszky György dobos és Bede Péter szaxofonos mellé. Az évek sora alatt a célkitűzés mit sem változott: korlátoktól mentesen, mégis a hagyományokhoz hűen, magas színvonalon, elhivatottan játszani a Nigun-zenét.

A klasszikus klarinéttanulmányok mellett salsát játszott a barátokkal, közben Dizzy Gillespie és Miles Davis szólt a lemezjátszón, de mégsem váltott trombitára. A tény, hogy kitartott a klarinétnál, lehetővé tette, sőt kényszerítette rá, hogy szerteágazó stiláris irányokba induljon el, és bármibe fogott, azt mindig az adott stílus Amikor Párniczkyt a hazai jazzélet jellemzőiről kérdezik, nem hagyhagyományaihoz híven tette. Minthogy a jazzklarinét fejlődése a ja említés nélkül a tendenciát, melyet igen lehangolónak érez: a haswing után egyszer csak megrekedt, Byron szükségszerűen for- zai előadók túlságosan is zártan értelmezik a jazzt és benne a saját dult olyan etnikus gyökerű zenékhez, mint a klezmer, amit pedig szerepüket, általában nem nézik jó szemmel, ha valaki kísérletező több zsidó kortársa inkább maga mögött kívánt hagyni. Byron fe- attitűddel közelít egyes stílusokhoz, ne adj’ isten ötvözni próbálja kete létére nem érezte ezt a fajta terhet, s csak az hajtotőket. Amióta tavaly nyáron Párniczky Don Byron szülővárosta, hogy a latin zenéhez hasonlóan a klezmert is auában járt, és számos nagyhírű jazzklubot felkeresett, a tentikus módon szólaltassa meg. Bár az 1993-as kontrasztot még erősebbnek érezte az itthoni álla2013. április 8. Don Byron Plays the Music of Jimmy Katz című potokhoz képest. Április 8-án, a Jazzműhely soroalbumot követően nem készített kifejezetten zat következő koncertjén a két történet egybeJAZZMŰHELY klezmerlemezt, de mint egyike a kategóriákfonódik: Don Byron a Nigun vendégekét zenél NIGUN & DON BYRON (USA tól, skatulyázástól önmagát a legmerevebben a Fesztivál Színházban. Egy biztos: védőháló ) távol tartó előadóknak, valójában soha nem nélkül ugranak. Fesztivál Szín Bércesi Barbara ház 32 müpa

magazin 2013 március-április

EGY ELAPADÓ TENGER

Szürkület a Holt-tenger partján, a föld legmélyebben fekvő vidékén. A beltenger vízszintje 426 méterrel a tengerszint alatt található – és mindaddig tovább csökken, amíg az izraeliek, jordániaiak és a palesztinok fő vízforrását, a Jordán folyót víztározóként zsákmányolják ki. A folyam egykor évente 1300 millió köbméter vizet juttatott a sós tóba, ma már alig 30-50 millió köbméter éri el a Holt-tengert. Ennek ellenére soha nem fog teljesen kiszáradni, mert ha még 100 méternyi vízmélységet veszítene is, az így lecsökkenő felületen olyan csekély lenne a párolgás, hogy a vízszint stabilizálódna

12/09 25

TUDÁS KALAND INSPIRÁCIÓ A GEO kíváncsi, közérthető és sokszínű. Ismeretterjesztő magazin azoknak, akik nyitottak a világra... Keresse az újságárusoknál!

Rendelje meg most!

Telefonon: (06-40) 510-510, interneten: www.aslapok.hu, vagy e-mailben: elofizetes@axels.hu

Az ismeretterjesztő magazin müpa

magazin 2013 március-április

b e j á r ó

Szathmáry Zsigmond 1964 óta él Németországban, orgonistaként

M ű v é s z

és zeneszerzőként is aktív, több 2013. április 16.

ágok• •Hagyományos újdons ND SZATHMÁRY ZSIGMO TJE ORGONAES Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mint 120 kortárs mű ősbemutatója fűződik a nevéhez, de nemcsak a legújabb zenék elkötelezett tolmácsolója, hanem a zenei múlttal is szoros kapcsolatot ápol. Pályája alakulásáról, a Ligeti Györggyel közös munkáról, a komponálásról és a tanításról is kérdezte a magyar orgonista hagyomány egyik legjelentősebb képviselőjét Fassang László.

„A SZÉPSÉG NEM KÖTŐDIK

34 müpa

magazin 2013 március-április

Hogyan lettél orgonista, és miként kerültél ki Németországba? Kisgyerekkoromban, egy alkalommal meghallgatott Peskó Zoltán barátom papája, aki a fasori templom orgonistája volt és azt mondta, hogy érdemes volna komolyabban foglalkoznom a hangszerrel. Aztán a konziban és később a Zeneakadémián zeneszerzést is tanultam: Eötvös Péter például az osztálytársam volt. Akkoriban az orgonatanszak nem volt annyira népszerű, és kevés lehetősége adódott utána az embernek: 1960 körül nem volt „kóser” orgonálni, mivel a hivatalos kultúrpolitika szerint a hangszer túlságosan kötődött az egyházhoz. A Zeneakadémia elvégzését követően Bécsbe mentem, ott tanultam fél évet, de elég gyenge volt a képzés (a tanárom nevét nem is említem). Utána Németországba költöztem, ahol Helmut Walcha lett a tanárom. Ő számított akkoriban a barokk zene és barokk orgonálás legjelentősebb nagyságának. Tizenkilenc éves korára teljesen megvakult, aminek köszönhetően egészen másként viszonyult a polifóniához, mint a látó muzsikusok. Ő ugyanis ettől kezdve szólamonként tanulta és fejben rakta össze a zenét. Lehetett hallani a játékán, hogy rendszerben gondolkodott, és ezt tőlünk is megkövetelte. Kitűnő iskola volt, bár egészen más, mint amit itthon, Gergely Feri bácsitól kaptam.

stílusokhoz” Zenét szeretnék írni, nem orgonazenét.

Mi volt a különbség a két orgonatanárod között? Nagyon fontos tanárok voltak számomra mindketten. Gergely Feri bácsi megtanított zenélni, Walcha pedig megtanított arra, hogy miként kell rendbe hozni a dolgokat. Feri bácsi sokkal szabadabban közelített az anyaghoz, Walcha viszont ízig-vérig német volt: mindenről tudta, hogy milyennek kell lennie. És megkövetelte tőlünk, hogy úgy játsszunk, ahogy ő helyesnek gondolta. A frankfurti zeneművészeti főiskola könyvtárában valamennyi Bach-orgonamű és a Bach előtti irodalom jó része is megvolt az ő bejegyzéseivel, és nekünk ezekből kellett megtanulnunk a darabokat. Zenére, zenélésre nem tanított olyan értelemben, ahogy Gergely Feri bácsi. Talán azt gondolta, hogy ez úgyis megvan az emberben. Walchát az érdekelte, hogy rend legyen a növendékek orgonajátékában és ez a megközelítés nagyon jót tett nekem. Nemcsak orgonálni tanultál Németországban, hanem zeneszerzést is. Igen, részt vettem az új zene legendás darmstadti nyári kurzusain, illetve a kölni új zenei szemináriumokon. Karlheinz Stokchausen, Henri Pousseur, Mauricio Kagel, Ligeti György voltak azok, akiktől sokat tanultam. Hirtelen beleszippantottam az új zene levegőjébe, amely Magyarországon teljesen ismeretlen volt akkoriban. Ligeti mesélte egyszer, hogy 1956 előtt itthon apró rádiókészülékeken hallgatták a nyugati avantgárd zenét, és mivel a rádió nem tudta megszólaltatni az alacsony frekvenciájú hangokat, sokáig azt hitték, hogy a nyugati kortárs zeneszerzők kizárólag magas fekvésben gondolkoztak. Ligetivel hogyan találkoztál? Kaptam egy néhány hetes ösztöndíjat a darmstadti kurzusra 1964-ben, és akkor Ligeti is tartott előadásokat: éppen a Voluminát, nagyszabású orgonaművét elemezte, ami számomra hatalmas élményt jelentett, hiszen én a szocialista-realista zeneszerzők világából érkeztem. Mivel én voltam az egyetlen magyar akkor Darmstadtban, egy alkalommal beszélgetni kezdtünk, és kérdezte, mit fogok csinálni a kurzus után. Mondtam, hogy azt tervezem, itt maradok Németországban, Kölnben zeneszerzést, Frankfurtban orgonálni tanulok. Ligeti ekkor megkérdezte, van-e pénzem. Mondtam neki, hogy nincs. Erre belenyúlt a zsebébe és adott ezer márkát. Ez volt a kurzusért kapott honoráriuma. 1964-ben, különösen a magamfajta diák számára ez hatalmas pénz volt. Először nem akartam elfogadni, de azt mondta, hogy pontosan tudja, mit jelent kint maradni teljesen egyedül, rokonok és ismerősök nélkül. Elfogadtam hát, és amikor pár évvel később – már a feleségemmel együtt – sikerült összegyűjtenünk a pénzt, felkerestem, és visszaadtuk, de már nem is emlékezett a dologra.

müpa

magazin 2013 március-április

Ligeti egyszer csak leült a hangszerhez, és elkezdte játszani Bach Esz-dúr triószonátáját (mondjuk nem jutott tovább néhány taktusnál: amikor belépett a jobb kéz, abbahagyta). Hogyan kaptál állást azután? A templomi elhelyezkedéshez Németországban nem volt elég az orgonadiploma, egyházzenei vizsgát is kellett tenni (ennek része volt a karvezetés is). Miután ezekkel megvoltam, Hamburgban lettem templomi orgonista, ahol az elődöm Gerd Zacher volt, aki a kortárs zene legjelentősebb előadói közé tartozott akkoriban; rengeteg művet írtak kifejezetten az ő számára. Csodálatos szerencsém volt, hogy egy olyan helyre kerültem, ahol a gyülekezet és az egyháziak is hozzá voltak szoktatva a kortárs zenéhez. Rengeteg új dolgot játszottam, és sok darabot írtak nekem is. Egy idő után aztán megváltozott az egyházi vezetés, és nem tolerálták a modern zenét, úgyhogy továbbálltam. A templomban mindig a felsőbbség az erősebb, a muzsikus csak alkalmazott. Egy ideig Brémában dolgoztam, onnan mentem Freiburgba, a főiskolára, ahol nyugdíjazásomig tanítottam. Abban az időben mennyire nézték ferde szemmel, ha egy orgonista az istentiszteleten új zenét játszott? Az 1950-es, 1960-as években az új zene alapvetően ellenszenvet provokált az egyháziak körében. Nem nagyon merült fel, hogy egy Ligeti-darabot, vagy más kortárs művet istentiszteleten játsszunk. Több olyan kollégát is ismerek, aki emiatt vesztette el az állását. Nekem az volt a szerencsém, hogy a hamburgi templomban, első állásom idején volt egy pap, aki támogatta az új zenét. Amikor tehát odakerültem – de még egyszer hangsúlyozom, ez kivételesnek számított –, nem az egyházzal kellett hadakoznom, hanem azt kellett megnéznem, hogy a gyülekezetnél meddig lehet elmenni: mennyire tartják fontosnak, hogy kiszolgáljam az ő ízlésüket, vagy esetleg nyitottak a különlegességekre. Általában az a tapasztalatom, hogy mindegy, milyen zenét játszik az ember, ha igazán magas színvonalú az előadás. Sokszor nem a darabbal, hanem az előadással van baj, csak akik hallják a művet és véleményt formálnak, ezt nem tudják. Akkoriban egyébként sokkal kevésbé volt nyitott a német közönség – nekem legalábbis ez a tapasztalatom –, mint manapság. Jó példa erre Ligeti Voluminájának a bemutatója. A darabot a Brémai Rádió rendelte 1961-ben és a bemutatót a brémai dómban tartották volna, de a presbiterek végül nem járultak hozzá az előadáshoz. A göteborgi premiert rögzítették, és azt adta le a Brémai Rádió. A megrendelő város dómjában végül jóval később én játszottam először a művet.

36 müpa

magazin 2013 március-április

A Ligeti lemezösszkiadáson te játszod az orgonadarabokat, és a felvételeken jelen volt a szerző is. Mesélnél a közös munkáról? Több orgonát megnéztünk, végül Svájcban találtunk egy hangszert, amit ideálisnak gondoltunk. Nagyon érdekes, hogy a Voluminának van egy korai fogalmazványa, s ebben szerepel egy regiszter, amely ma gyakorlatilag egyetlen orgonán sem található meg: kétlábas nyelvjáték a pedálban. Ligeti valószínűleg kipróbált a darab komponálása közben egy orgonát, talán Svédországban, és ott találta ezt a furcsaságot. Aztán persze kihúzta ezt a részt, hiszen teljesen irreális volt. Őt nagyon érdekelte az orgona, állítólag valamikor tanult is egy kicsit játszani: emlékszem, amikor együtt dolgoztunk, egyszer csak leült a hangszerhez, és elkezdte játszani Bach Esz-dúr triószonátáját (mondjuk nem jutott tovább néhány taktusnál: amikor belépett a jobb kéz, abbahagyta). Visszatérve a lemezfelvételre: találtunk egy Mathis gyártmányú orgonát, amely igen jó volt, csakhogy az egyik etűd kottájában az áll, hogy a légnyomást le kell csökkenteni, mert e nélkül nem jön létre a szerző által megkívánt éteri hangzás. Ez azonban nem működött rendesen a hangszeren, úgyhogy Ligeti elkezdett gondolkodni, vajon mit lehetne csinálni. Végül bemászott az orgona testébe, és ott lehasalva kezelte a fúvókiegyenlítőt, változtatta a légnyomást, miközben én játszottam a darabot. Nagyon sajnálom, hogy nincs róla fénykép. Az az érdekes ebben az egészben, hogy a hangzás, amit létrehoztunk, nem pontosan az volt, amit Ligeti a darabhoz eredetileg elképzelt, de nagyon tetszett neki a végeredmény, és azt mondta, hogy vegyük föl a lemez-összkiadásra így. Ligeti nem volt fafejű: ha valami tetszett neki, akkor nem számított, hogy korábban esetleg másként gondolta el az adott dolgot. Amikor orgonára komponálsz, egy konkrét orgona jár a fejedben, vagy a képzeletedben megszületik az absztrakt zenei anyag, amit aztán az előadók majd megvalósítanak, ahogy tudnak? Ez is előfordul, az is. Orgonistaként nyilván ismerem azokat a lehetőségeket, amelyek a hangszerben rejlenek, és sok olyan zeneszerző van, akire ez nem igaz. A különféle gombok, regiszterek elriasztják őket, és nem írnak orgonaműveket, mert nem veszik rá magukat, hogy elmélyedjenek a hangszer kínálta lehetőségekben. Az is fontos tapasztalatom orgonistaként, hogy minden hangszer más: nemcsak a méretük, az akusztikai környezetük, de a bennük rejlő lehetőségek, a szélnyomás működése és minden egyéb is eltér

orgonáról orgonára. Végig kell tehát gondolnia annak, aki orgonadarabot ír, hogy melyek azok a lehetőségek, amelyek minél több orgonán rendelkezésre állnak, hiszen minden zeneszerző azt szeretné, ha a műveit a lehető legszélesebb körben játszanák. Én azt is fontosnak tartom, hogy kilépjek a szűken vett orgonairodalom hagyományából: zenét szeretnék írni, nem orgonazenét. Április 16-án a Müpában játszod egy saját darabodat is, amely az orgona mellett hangszalagot is használ. Mi a szerepe a hangszalagnak? A hangszalag abban segít, hogy gazdagabb legyen a hangzás. Olyan kamarazenéről van szó, amelyben az orgona hangszínpalettája és a hangszalagon szereplő különféle zenei részletek, zajok, zörejek összhangba lépnek egymással. Mindenféle zajkeltő eszközt használtam a hangszalag felvételén, egy japán pengetős hangszert is, a kotót, vannak benne elektronikus zenei részletek, meg régi orgonafelvételek, a végére pedig fa kosarak összetörésének a hangját illesztettem. Nem pusztán öncélú akusztikai különlegességet akartam létrehozni, hanem az egésznek van belső indítéka is. A darab mottója egy magyar népdal címe: Felszállott a páva. A kompozíció közepe táján szólal meg a dallam, de a darab szerkezete is népdalszerű, strófikus jelleggel követik egymást a különböző részek. Számomra ez a darab – a népdal szövege nyomán – a szabadságról szól, és a végén a fa eltörése szimbolikus gesztus, amely ehhez a tartalmi elemhez illeszkedik. Játszol két átiratot is a koncerten. Ezekkel mi a célod? Az orgonairodalom tele van átiratokkal. Bach átírta Vivaldi concertóit, Liszt szimfonikus költeményei közül is többnek van orgonaváltozata (az Orpheust például ugyancsak játszani fogom a hangversenyen), vagyis bizonyos értelemben egy orgonista számára természetes, hogy készít átiratokat. Én két olyan művet választottam, amit nagyon szeretek, mégpedig két olyan szerzőtől, akik semmit nem írtak a hangszeremre. Dvořáktól a 9. szimfónia két tétele fog elhangozni, illetve Muszorgszkij csodálatos remeke, az Éj a kopár hegyen. A közönséggel milyen a viszonyod játék közben, mit vársz tőlük, amikor új zenét mutatsz be nekik? Az a tapasztalatom, hogy ha én jól érzem magam játék közben, akkor a közönség is jól fogja magát érezni és ez a két jóérzés felerősíti egymást. Egy hegedűs számára nyilván könnyebb a közvetlen kapcsolat a publikummal, hiszen ott áll, velük szemben, kiválasztja két ember tekintetét és nekik játszik. Az orgonista egy templomban nem is látja a közönséget, de még egy hangversenyteremben is eltakarja a játszóasztal. Ezzel együtt, az ember érzi a pódiumon, ha megszületik az interakció a hallgatósággal. Én azt szeretném, ha a közönség komolyan venné, amit csinálok, mert én is komolyan veszem a zenélést. Az volna a jó, ha mindenki képes volna előítéletek és felesleges összevetések és méricskélések nélkül befogadni az új darabokat. Emlékszem, amikor még diák voltam Pesten, a jászberényi zeneiskolában tanítottam zongorát, és jöttek egymás után a különböző kisgyerekek. Volt olyan, akinek a mamája Chopin-mazurkákat játszott otthon, és voltak olyanok, akiknek nem volt semmilyen zenei múltjuk, tanyáról érkeztek. És utóbbiak voltak azok, akiknek tetszett Bartók zenéje, amikor a Gyermekeknek sorozatából tanítottam, mert őket nem kötötték az otthonról hozott beidegződések. Félreértés ne essék, Chopin zenéje csodálatos. De a szépség nem kötődik stílusokhoz. Minden korszakban, minden stílusban van, ami szép, és van, ami nem szép, van ami jó, és van, ami nem jó. Fassang László

müpa

magazin 2013 március-április

V i l á g z e n e

„Nem szeretem a múzeumokban megőrzött zenét. A múzeum az a hely, ahol meghal a művészet.”

A SOKSZÍNŰSÉG ÜNNEPE Sokízű, tarkabarka, mai zsidó zene – talán így lehetne leginkább jellemezni az április 13-i koncertet, pedig csupán egyetlen műfaj két előadója lesz terítéken aznap este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Csakhogy annyi minden fér bele a zsidó zenébe, és annyi hatást olvasztott magába a Daniel Kahn & The Painted Bird és az Oi Va Voi, hogy képtelenség lenne az összes megjelenő műfajt, stílust és hatást felsorolni. De fölösleges is lenne, elég, ha annyit mondunk: aki szereti a mai klezmert, annak itt a helye.

38 müpa

magazin 2013 március-április

„Nem szeretem a múzeumokban megőrzött zenét. A múzeum az a hely, ahol meghal a művészet” – mondta egy interjúban Daniel Kahn, az este első felében színpadra lépő The Painted Bird alapítója. Kahn épp csak megszületett, amikor a hetvenes évek végén a klezmer népszerűsége csúcsára ért. De talán volt akkor valami a levegőben, mert az örökké újra szomjazó Kahn szerteágazó, eleinte a színházhoz kötődő művészi pályája végül mégis ehhez a műfajhoz vezetett. 12 éves kora óta színészkedett, színészetet, rendezést, színdarabírást és költészetet tanult a Michigani Egyetemen, volt fotókiállítása, rendezett és játszott színházban, szerzett zenét darabokhoz. Zenészi karrierje a megszokott recepttel ellentétben szólóban indult: saját nevén készített lemezt többek között egy michigani farmon, New Orleansban, Görögországban és Brooklynban, zenészként, dalszerzőként turnézott Oroszországtól Hollandián át Kanadáig számos országban. Néhány éve aztán Berlinbe helyezte át sokszínű tevékenysége központját, és hamarosan a mai klezmer egyik megkerülhetetlen figurája lett Európában. Maga köré gyűjtött néhány zenészt, akik mellesleg szintén a világ különböző pontjairól, az Egyesült Államokból, Svédországból, Franciaországból érkeztek, és megalapította a The Painted Bird nevű zenekart, amelyben az évek során megfordult többek között londoni trombitás, orosz gitáros, lett énekes is. A nevet egyébként Jerzy Kosinski azonos című, a holokausztot groteszken ábrázoló regényéből vette kölcsön, csak hogy nehogy bárki azt gondolja, közben eltávolodott az irodalomtól.

2013. április 13.

AHN DANIEL K D BIRD; E INT & THE PA VOI OI VA a Nemzeti Bartók Bél enyterem Hangvers

Ennek megfelelően az együttes zenéje is szinte leírhatatlanul sokszínű: bár határozottan és egyértelműen klezmer, van benne sok minden más is a radikális jiddis daltól a politikai kabarén át a punk-folkig. Kahn nem hiába tevékenykedett annyi műfajban, országban és stílusban, hiszen az érzékletes leírásokban, érzelmekben gazdag, gyakran humorral átszőtt, vitriolos, elgondolkodtató dalok a sokféle hatás ellenére egységesek, saját stílusúak, legyenek akár régi klasszikusok feldolgozásai vagy saját szerzemények, szóljanak akár a New Orleanst elpusztító hurrikánról, a „hazafias” katonáról vagy épp arról, milyen érzés „soknemzetiségűnek” lenni. S mindezt természetesen több nyelven: jiddisül, angolul, németül és oroszul. Akár egy dalon belül is, csak hogy egy pillanatra se felejtsük a sokszínű gyökereket. A hazai közönség néhány éve már láthatta Kahnt és zenekarát egy fesztiválon, most a Művészetek Palotája közönsége döntheti el, jogosan tartják-e az egyik legfigyelemreméltóbb zenésznek, aki mellesleg azt vallja: azért koncertezik, hogy provokáljon, megütközést keltsen, vitát generáljon például olyan témákról, mint a holokauszt.

A neves brit zenei szakíró, Nigel Williamson azt mondta egyszer az est másik fellépője, az Oi Va Voi egyik daláról: olyan, mintha a francia elektronikus duót, az Airt elhurcolta volna egy éjszakára egy csapat őrült orosz cigány egy moszkvai vodkabárba. A jellemzés talán nem olyan meglepő, ha tudjuk, hogy a kilencvenes évek végén, Londonban megalakult csapatba a tagok jazz-, rock-, hip-hop-, drum’n bass és klezmerformációkból érkeztek, hozták magukkal a sokszínű zsidó zenék (askenázi, szefárd, mediterrán, kelet-európai, klezmer stb.) mellett saját műfajuk jellegzetességeit is. Számos műfajt fel lehet sorolni jelzőként, ám legérzékletesebben első, „nem hivatalos” lemezük címe jellemzi stílusukat: Digital Folklore. Amelyen mellesleg egy magyar népdal, az A csitári hegyek alatt feldolgozása is szerepel, mivel az alapító tagok között volt egy magyar származású zenész is, a beszédes művésznevű Lemez Lovas. Eme varázslatos sokszínűség mellett gyors sikerüket energikus, felejthetetlen koncertjeiknek is köszönhették, amelyek miatt az együttest már első lemezük megjelenése előtt meghívták az egyik legnagyobbnak tartott Glastonbury Fesztiválra, vagy a nem kevésbé neves Meltdownra. Az első album, a Laughter Through Tears sikerében már szerepe volt az első énekesnő, KT Tunstall fiatalos lendületének is. Az viszont már a csapat érdeme, hogy átvészelték nemcsak KT, hanem az őt követő Alice MacLaughlin és több alapító tag távozását, egyikük súlyos betegségét, a kilátástalannak tűnő énekes-keresgélést (egyszer azt nyilatkozták, úgy érzik, meghallgatták már London összes énekesét), és az újabb slágerek megírására irányuló kiadói nyomást is. Mindez azonban csak lelassította kissé az Oi Va Voi lendületét, de nem törte meg. Napjainkban Bridgette Amofah énekesnővel az élen késztetik tombolásra a közönséget világszerte. Mert aki csak egyszer is látott Oi Va Voi-koncertet – Budapesten is jártak már –, az egyetért azzal, hogy a színpadról áramló energia, vidámság és életöröm láttán képtelenség egykedvűen, unottan hallgatni őket. S mi tagadás, legtöbbször ülve is nehéz kibírni, annyira szeretne mindenki velük táncolni, ugrálni. Igazi mai zene ez, erős zsidó ízekkel, mint például a Yesterday’s Mistake-ben, máskor meg rengeteg érzelemmel, mint a magával ragadó Magic Carpetben. Utoljára 2009-ben jelent meg albumuk, a Travelling The Face Of The Globe, amelyet részben egy londoni zsinagógában vettek fel, s amelyet ismét kicsit magyarnak is érezhetünk, hiszen az egyik dalban Szalóki Ági énekelt. Az együttes most dolgozik legújabb albuma felvételein, így van esély rá, hogy a Művészetek Palotájába nemcsak a régi slágereket hozza el, hanem néhány vadonatúj dalt is. Serfőző Melinda

müpa

magazin 2013 március-április

V i l á g z e n e

FEKETE-FEHÉR MÁGIA

2013. 9. s márciu

ROU OON G E” W S A T ZI FOR M „WAIT

ház

ál Szín

Fesztiv

Nyugat-Afrika zenéje számos emlékezetes együttműködés alapjául szolgált már, gondoljunk csak Ry Cooder és Ali Farka Toure, Justin Adams és Juldeh Camara vagy a kubai-mali AfroCubism lemezeire. A belga Zita Swoon Group Burkina Fasó-i projektje ugyanerre a mágiára mutat példát március 9-én a Fesztivál Színházban. A kilencvenes évek elején az antwerpeni alternatív rockzenei színteret jelentős átjárás jellemezte, egyszerre több zenekarban is játszottak meghatározó alakjai. Az egyik kulcsfigura az énekes-gitáros Stef Kamil Carlens volt, aki a dEUS társalapítójaként írta be a nevét a történelembe, de akkor már egy másik bandája is volt, az A Beatband. 1993-ban ezzel készítette első lemezét Jintro Travels The World In A Skirt címmel, egy ötszámos EP-t, amiért ma vagyonokat kérnek, ha felbukkan. (Csak a történeti hűség kedvéért: ez egy évvel az első dEUS-album megjelenése előtt történt.) 1995-re az A Beatband megváltoztatta a nevét és Moondog Jr. lett belőle, melynek Everyday I Wear A Greasy Black Feather On My Hat című albumát többek a belga Nagy Bummm egyik alapvetéseként tartják számon a mai napig. Kivált azok, akik vevők arra a füstöselszállt bluesra, amit akkoriban Tom Waits is művelt. A Moondog Jr. sikere akár arra is ösztökélhette volna a társaságot, hogy „leragadjanak” e névnél, de továbbléptek, mert az akkor Németországban működő Moondog (aka Louis T. Hardin) nehezményezte a névválasztást. Így lett belőlük 1997-re Zita Swoon, mely „heves vágy”at jelent magyarul. Annyira heveset, hogy ugyanebben az évben Carlens el is búcsúzott a dEUS-tól. Az első Zita Swoon-album, a ’97-ben napvilágot látott (és többnyire instrumentális számokat tartalmazó) Music inspired by Sunrise, a film by F.W. Murnau nehezebben volt fogyasztható a Moondog Jr.-nál, viszont markánsan jelezte, hogy nem óhajt a maga kitaposott útjain járni a zenekar. Éppen ellenkezőleg: kalandozni kíván.

40 müpa

magazin 2013 március-április

Ez a nyitottság a Zita Swoon különféle kollaborációiban és projektjeiben öltött és ölt testet azóta is. Az elsők közé tartozott a belga Les Ballets C de la B nevű táncszínházzal közös Plage Tattoo/ Circumstances című előadás, melynek zenéje 2000-ben lemezen is kijött. De amilyen lazán közlekedtek a különféle művészeti területek között, éppolyan rugalmasan kezelték (és értelmezték újra) a korábbi szerzeményeiket is. Újrahasznosították például a Ragdoll Blues című A Beatband-számot az 1998-as I Paint Pictures On A Wedding Dress albumon, a 2007-es Big City albumból pedig 2008-ra Big Blueville címmel egy remake-album is készült, melyre abban a formában vették fel a számokat, amilyenné a koncertek során váltak. A 2005-ös Band In A Box – Camera Concert a kamarakoncertek hangulatát örökítette meg: körbevéve a közönséggel, minimális technikával és egymással szemben álló zenészekkel. Az együttest és a közönséget ilyenkor csupán egy-két méter választja el – ahogyan azt láthattuk is a Zita Swoon első magyarországi koncertjén. És ha már a koncerteknél tartunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy 1999-ben (másfél millió belga frankkal megfejelve) a Flandria Kulturális Nagykövete címet is elnyerte a zenekar, kirívó nemzetközi visszhangja elismeréseképpen. 2011-ben új fejezet kezdődött a történetükben: a Zita Swoon nevet megtoldották a Group szóval, ezzel is jelezve, hogy nem szimpla együttesként, hanem egy művészeti csoportként tekintenek magukra. A Zita Swoon Group első projektje újra a táncszínházhoz kötődött. Simon Mayerrel és Anne Teresa De Keersmaekerrel hozták

index.hu /ind e x2

létre Dancing With The Sound Hobbyist című előadásukat, melynek zenéje lemezen is napvilágot látott. Ezt követte a tavalyi Wait For Me album, mely stilárisan, földrajzi értelemben és eddigi sikereiket tekintve is pályafutásuk legnagyobb dobásának tekinthető. A fekete zenék hatása a (korábbi) Zita Swoon-lemezeken is kitüntetett teret kapott. Részint abból adódóan, hogy Stefan mindig is odavolt a bluesért, másrészt meg afrikai származású énekesnői, Eva és Kapinga Gysel révén, akik soul-lemezeken nőttek fel. De ahhoz, hogy ez a hagyomány domináns hangot kapjon, Carlensnek egy antwerpeni szervezet támogatásával Burkina Fasóba kellett utaznia. Ennek a nyugat-afrikai országnak a zenéje a manding kultúrában gyökerezik, ahogy a szomszédos Malié és Elefántcsontparté is. Tradicionális hangszerei közül a balafon és a djembe a meghatározók, melyek mesterei – a többi nyugat-afrikai országhoz hasonlóan – a zenészek és történetmondók kasztjából (griot) kerülnek ki. Ilyen családban született a balafonos Mamadou Diabete és az énekesnő, Awa Démé, akikkel Carlens találkozott az utazása során. Démé elragadtatott éneke éppúgy felkavarta, mint a dalok alapjául szolgáló történetek a mindennapos éhségről és szomjúságról, a kilátástalan menekülésvágyról. És bár a dalszövegek kizárólag manding dioula nyelven íródtak, Démé, Diabete és Carlens a nyelvi korlátok dacára is azonnali kommunikációba kezdett egymással. Nemcsak a közös zenélésekben öltött ez testet, de abban is, hogy Carlensnek, ha angolul vagy franciául is, de reflektálnia kellett Démé énekére. Így született meg 2012-re Wait For Me című közös albumuk, mely nemcsak a manding zene és a Zita Swoon Group-féle bizarr rhythm and blues összeolvadásának ragyogó példája, de annak a magával ragadó mágiának is, ami csak a legritkábban adatik meg egy együttes életében. Ennek lehetünk tanúi a Művészetek Palotájában. Marton László Távolodó

a művészet mindenkié müpa

magazin 2013 március-április

dra

HANG ÉS HANG

an fotó: Lázár Alex

V i l á g z e n e

Aki hallotta Palya Beát lemezen vagy koncerten, esetleg olvasta a könyvét, az tudja, hogy olyan énekesről van szó, aki permanensen szerelmes az életbe, s aki szerelmét, az életet a hangokon keresztül közelíti meg. A Müpához fűződő kapcsolata hosszú évekre nyúlik vissza, s ez a kapcsolat – miként Bea életének alighanem valamennyi aspektusa – jelentős mértékben gazdagodott kislánya születésével. A Müpában március 31-én induló „Altatok klub” a legkisebbeknek szól (s persze hozzátartozóiknak egészen a dédszülők generációjáig), a március 3-ai koncert a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben azonban a felnőtt korosztályt célozza. Két régi „harcostársával” fog duózni Bea: a népi fúvós hangszerek felülmúlhatatlan virtuózával, Szokolay „Dongó” Balázzsal, és a hangszerek királyának világhírű „szolgájával”, az orgonista Fassang Lászlóval. A különféle fúvósok, az orgona több ezer sípja és az emberi hang találkozásának, hang és hang 2013. 3. s és hang egymásra találásának lehetnek márciu fültanúi azok, akik jelen lesznek a koncerten. DUÓK BEA – A Y L PA

SZÉP

mzeti éla Ne erem B k ó t r t Ba erseny Hangv

Bár az összehasonlító nyersanyagkutatás tudományát egyelőre még nem találta fel senki, alighanem kijelenthetjük, hogy a Kárpát-medence jóval gazdagabb zenei tehetségekben, mint természeti erőforrásokban. Elsősorban nem a kereskedelmi tévécsatornákon futó (többnyire) műanyag tehetségbörzék tanúskodnak arról, hogy a „Kodály országa” kifejezés nem üres frázis, hanem a közszolgálati média egyik legfontosabb friss kezdeményezése, a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc vetélkedő. A Duna TV által közvetített, több hónapig tartó megmérettetés ugyanis a valódi tehetségek Magyarországára nyitott ablakot. „Mintha azok a töpörödött kicsi öregasszonyok, akik nekünk a gyűjtéseink közben énekelnek, és akiknek csodáljuk az énekét, mintha ők léptek volna ki megfiatalodva a színpadra” – nyilatkozta Agócs Gergely népzenekutató és muzsikus, a zsűri tagja a versenyről. A Fölszállott a páva gálaestjén, április 12-én nemcsak a nyertesek, hanem a verseny legemlékezetesebb pillanataiért kezeskedő énekesek, táncosok és zenészek lépnek a Müpa színpadára.

CU fotó: Andreas Sterzing

NEGYED SZÁZAD BALANES

„Négy intelligens ember szellemes társalgása” – így szól a vonósnégyes Goethe által megfogalmazott definíciója. Nos, a román hegedűvirtuóz, Alexander Balanescu által huszonöt éve alapított kvartettre tökéletesen illik Goethe leírása: négyen vannak, végtelenül intelligensek, és igencsak szellemesek. Szellemük ráadásul messze túlnyúlik a klasszikus zene határain. Bár a kvartett tagjai klasszikus iskolázottságúak (maga Balanescu nemcsak Bukarestben, hanem a londoni Trinity College-ben, és a New York-i Juilliard Schoolon is pallérozta magát), a kortárs zenében éppoly otthonosak, mint a különféle popzenei irányzatokban, a jazzben, vagy a népzenében. Dolgoztak együtt Michael Nymannel, David Byrne-nel, a Pet Shop Boys-zal és Ornette Colemannel, világhírűvé pedig a német elektropop kultikus együttese, a Kraftwerk számainak feldolgozásaival váltak. A Magyarországon jól ismert vonósnégyes – amelynek vezetője a Muzsikás 3. 201 s 17. együttes Bartók-albumán is vendégszerepelt – ili r p á T: történetének első, elképesztően gazdag neRTE A U gyedszázadára tekint vissza április UQ ESC EARS 17-én, a Müpa színpadán. N A Y z BAL 25 ínhá vál

zti Fes

42 müpa

magazin 2013 március-április

A PÁV A

2013. április 12.

A PÁVA” A „FÖLSZÁLLOTT RSENY VE TÓ TEHETSÉGKUTA E TJ ES GÁLA Fesztivál Színház

J a z z

Tizedik születésnapunkat ünnepeljük + évente tízszer jelenünk meg!

Születésnapi programjaink sodrásában, összecsendülő poharak vidám zaja mellett magazinunk változatlanul művészetről szól színesen. Aba-Nováktól Ai Wei-Wei-ig, az Art Baseltől a Velencei Biennáléig izgalmas interjúk, személyes beszámolók, magángyűjtemények, olvasni javasolt könyvek, kiállítások, amiket kár lenne kihagyni, ismeretlen életművek, és ismertek is, csak új szemszögből, tanulmányok, fotótörténet, művészportrék és képek, képek, képek

Tájékoztatás a programokról a www.artmagazin.hu-n, illetve az Artmagazin facebook oldalán www.artmagazin.hu | blog.artmagazin.hu | elofizetes@artmagazin.hu müpa

magazin 2013 március-április

K ö n n y ű Mindenekelőtt: az a hang. Inkább nőinek mondanánk, ha a rádióban hallanánk – mint ahogy milliók hallották a One Day / Reckoning Song Wankelmut-féle remixét, Magyarországon és sok európai országban sláger lett, bár az énekes nem igazán lelkesedik érte –, és nem tudnánk, ki énekel, vagy semmit nem mondana a név: Asaf Avidan. De az sem annyira meglepő, amikor kiderül, hogy férfi, mert leginkább nemek feletti.

„Fájdalomcsillapítás nélkül élve boncolom magam, egészen a szívem legmélyéig hatolva.” Asaf Avidan elsősorban a blues- és a folkéneklés hagyományának tapasztalatait használja, de hangja leginkább műfajok felettinek nevezhető. A legtöbbször Janis Joplin hangjához hasonlítják, de gyakran emlegetik Robert Plantet is. Nagyon sokat tud ez a hang, a szó technikai értelmében is – a szívszaggató melankóliától a velőtrázó kiabálásig –, illetve elhiteti velünk, hogy aki énekel, sokat tud életről, fájdalomról, szerelemről, halálról.

44 müpa

magazin 2013 március-április

Ahogy hallgatjuk, nyilvánvalónak tűnik, hogy egy ilyen hanggal megáldott embernek énekelnie kell. Ezért is meglepő, hogy az 1980-ban született Asaf Avidan csak 26 évesen, egy hosszú szerelmi kapcsolatot lezáró szakítás után kezdett komolyan foglalkozni a zenével. Szülei izraeli diplomataként járták a világot, négy évet töltött gyerekkorában Jamaicában, ahol zsidó és fehér gyerekként többszörösen is kisebbségben volt, mégsem tapasztalt kirekesztést.

fotó: Dudi Hasson és Osman Balkan

ÖNGYÓGYÍTÁS érzéstelenítés nélkül

2013. március 20.

Izraelben a sorkatonaságtól tíz hónap után így például az Empty Handed Saturday Blues című leszerelték pszichológiai okokból: nem tudal nagyon hangsúlyosan blues, ám a műfaj kifejező STIC OU AC AN dott aludni, rémálmai voltak. Huszonegy potenciálját a végletekig (a kiabálásig) fokozva kerüID AV ASAF évesen limfómát diagnosztizáltak nála, de li el, hogy megkössék a műfaji korlátok. A 2009-es leküzdötte. Érdekes módon a rák nyugodPoor Boy / Lucky Man jobbára visszafogott eklekticizFesztivál Színház tabbá tette: egy interjúban azt mondta, hogy musa és a 2010-es Through the Gale torzított, rockos amíg gyerekkorában nyugtalan volt és túlérzégitárzenéje már kevesebb ilyen nagy pillanatot hozott. keny, sokat gondolt a halálra, a magányra, addig gyógyulása óta minden nap „megköszöni a világegyetemMiután megvált kísérőzenekarától, Asaf Avidan két egészen künek”, hogy életben lehet, és igyekszik a neki adatott időt jóra for- lönböző úton indult el egyszerre. Az egyik: zenéjének lecsupaszítádítani. Művészeti iskolát végzett, animációs filmmel foglalkozott, sa. Zenéjének közvetlensége szempontjából nagyon tanulságos In mígnem jött a szakítás, amely a zene felé fordította. A Box című vállalkozása. Mint honlapján olvasható: „A közönség elsöprő lelkesedéssel reagált Asaf intim, csak egy gitárral, harmonikáInnentől – legalábbis kívülről nézve – élete sikertörténet: The Mojos val kísért koncertjeire. Majdnem szemtől szemben tapasztalhatták nevű kísérőzenekarával 2008-ban adta ki első albumát, amely rög- meg dalszerzői és előadói képességeit, de csak majdnem. Arra gontön nagy feltűnést keltett, kritikai és közönségsiker lett Izraelben; doltunk: ha már intimitás, akkor miért ne menjünk el egészen az út ezt még kettő követte az együttessel, valamint világkörüli turnék. végéig. Kibéreltünk egy szobát 48 órára, beültettük Asafot egyetlen Different Pulses című legújabb lemezét már a Mojos nélkül, Tamir gitárral, és megnyomtuk a felvétel gombot.” Az eredmény, korábbi Muskat produceri segítségével jelentette meg (ő egy másik, világ- dalainak szólóban, illetve egy-egy vendégzenésszel előadott váltoszerte, nálunk is ismert izraeli zenész, a Balkan Beat Box tagja). zatai megnézhetők a honlapján. Jelenleg idejének nagy részét Párizsban tölti: itt van a menedzsmentje és a lemezkiadója. Az új lemez, a Different Pulses más utat választ: okosan hangszerelt, szellemes megoldások tömkelegével megszórt, a soultól a keleti Asaf Avidan zenéjéről szólva a legtöbben a hangját emelik ki, il- zenékig sokféle műfaj felé kacsintgató elektronikus popzene kíséri letve a szerelemmel, fájdalommal, reménnyel és halállal foglalkozó a dalokat. Mintha azt mondaná a lemez: korunk zenei anyanyelve szövegeit. Ám a hang, akármilyen különleges is, adottság; a mű- ez; az elektronikus pop az, amely kellően háttérbe húzódik ahhoz, vészet pedig mindig is ezekkel a témákkal foglalkozott, a kérdés hogy engedje érvényesülni a dalt, a hangot, ám közben megengedi tehát alapvetően a „hogyan”. Talán közelebb jutunk Avidan zenéjé- az egyéni megoldások használatát is, elkerülve a túlzott jellegtelennek sajátosságához, ha azt mondjuk: a közvetlen, vagyis minden- ség hibáját. Talán igaza is van. És ami fontosabb: működik, hiszen esthu_117x148.pdf 2/5/13 3:46:13 PM féle közvetítettség nélküli hatást keresi. Ez vonzotta a zenéhez. elnyerte mind a lemezvásárló közönség, mind a kritikusok kegyét. Míg egy mégoly rövid animációs film elkészítése is több mint fél évet Rónai András vesz igénybe, addig a zenében a „közvetlen kifejezést” találta meg, és ezzel „a lehető legegyszerűbb eszközökkel elért, érzéstelenítés nélküli öngyógyítást” – nyilatkozta a Libérationnak. A Le Monde-nak is hasonlóan fogalmazott: „A cél az, hogy jobban megértsem magam azáltal, hogy fájdalomcsillapítás nélkül élve boncolom magam, egészen a szívem legmélyéig hatolva.” És hogy melyek Avidan eszközei? Könnyű belátni, hogy ha az ember egy bizonyos nyelven megszólal, az nagymértékben behatárolja, mit és hogyan mondhat; és Avidan ezt át is élte, hiszen sokféle kultúrát megismerve mindegyikben kívülállónak érezhette magát. Míg számos országban talán magától értetődő lehet, hogy ha az ember zenében szeretné feltárni lelkét, akkor gitárt ragad és énekelni kezd, és az angol nyelv is egyre inkább kézenfekvő választásnak tűnik, addig Avidan hazájában ez nem egyértelmű: „Mindenki azt mondta, semmi esélyem sincs, hiszen Izraelben nem éneklünk angolul, és még kevésbé éneklünk rockdalokat. De én kitartottam, és egyre több ember jött el a koncertjeimre” – nyilatkozta a Paris Matchnak. Közhely, hogy a zene univerzális nyelv, ám Avidan számára egy Kínában adott koncertjén „ez a közhely kézzelfogható valósággá vált: nem számít, hol élsz és milyen a bőröd színe, a zenével mindig lehet kommunikálni”; vagyis „a kultúrák között ténylegesen vannak sorompók, de a zene és a film, vagyis a populáris kultúra képes ezeken áthatolni, ha ledönteni nem is” – mondta a Konbini nevű francia zenei lapnak. C

CMY

Persze ez azért nem ilyen egyszerű: Asaf Avidan és a Mojo közös lemezein sem mindig jön össze. Leginkább az első lemezen, a befutást meghozó, legsikeresebb The Reckoningon, ahol az trükk, hogy nincsen trükk, a dalok nagy részében a zenekar a háttérbe vonul, és az ének vezet: tulajdonképpen a hang, az a hang maga a dal. Egy-két kiemelt ponton viszont előtérbe lépnek a műfaji elemek;

müpa

magazin 2013 március-április

K ö n n y ű

Kovács Bori

2013. . március 18

PÁBÓL ZTIK+ A MÜ MR2 AKUS FABUL A RASA A MÓKUS ÉS nház

Fesztivál Szí

Boszorkányos világzene A 2006-ban alapított Fabula Rasa zenekar már a kezdetektől fogva egészen egyedi, színes, izgalmas zenével örvendezteti meg a hallgatóságot. A csapat motorja a hegedű- és harmonikaművész énekesnő, Szirtes Edina „Mókus”, aki mindent magába szív a népzenétől a jazzen keresztül a pop- és elektronikus zenékig. Ezekből a hatásokból gyúrja össze az általában délszláv és balkáni ritmusokra épülő, többszólamú énekdallammal és vokálokkal gazdagított szerzeményeket, melyek néha teljesen folkosak, néha pedig akusztikus hangszerekkel előadott popdaloknak tűnnek. Elég csak meghallgatni a Huncutost, melyben a délszláv ritmusokat indiai zenei elemek váltják, miközben mindennek a tetejébe duda ül – igazi orgia a fülnek. A kitűnő muzsikusokkal és Balogh Gusztáv személyében hazánk egyik legjobb roma hangjával büszkélkedő együttesnek Hűhó címmel nemrég jelent meg a negyedik lemeze, melyen a Four Bones harsonakvartett is közreműködik, hol mesebeli, hol pohártörős utcabáli hangulattal fűszerezve Mókus dalait és Müller Péter Sziámi szövegeit. Egy vonósnégyessel kiegészülve ők valamennyien ott lesznek a Müpában az akusztikus koncerten, sőt, még az ír dudás, Alan Burton is tiszteletét teszi.

Az idén 18 éves Heaven Street Sevenen nem látszik a kor, hiszen az utóbbi években talán még nyitottabbak és kísérletezőbbek, mint a kezdeti lelkesedés időszakában. A 2008-ban Jazz címmel megjelent lemezüket Tövisházi Ambrus (Amorf Ördögök, Péterfy Bori & Love Band) segítségével alakították formabontóra, míg a tavaly kiadott Felkeltem a reggelt korongot a zenekar egyedül formálta a „dunabeat” hagyományokat megőrző, de a gitárzenétől az elektronika vizeire is elkalandozó modern, mégis egységes hangzásvilágú anyaggá. A komolyzene felé való kikacsintásról pedig még szót sem ejtettünk, holott az MR Szimfonik kezdeményezés egyik legkedveltebb slágere az Ez a szerelem átirata lett. Azonban még számos HS7-sláger és ritkábban játszott szerzemény is érdemes arra, hogy megkapja a saját nagyzenekari átiratát, ami ezen a koncerten végre megvalósulhat. Az eredeti karakteréhez, hangzás-, szöveg- és érzelmi világához igazodva több hangszerelő keze alatt formálódnak át a dalok, a kísérletező felfogástól a hagyományosabb hangzásig, a kamarazenéléstől a monumentális nagyzenekari megszólalásig felvonultatva mindent, amit csak az MR Szimfonikusokból és az elektromos gitárokból elő lehet varázsolni.

Mennyei hangzás 2013. április 29.

fotó: Martin Wanda

MR2 SZIMFO NIK+ HEAVEN STR A MÜPÁBÓL EET SEVEN

46 müpa

magazin 2013 március-április

Bartók Béla N em Hangversenyte zeti rem

müpa

magazin 2013 március-április

fotó: Alicia Peres

Varázsfuvolák közt az

EGY

A magyarországi Peter Brook-legendárium egy lassan ötvenéves képet őriz a mesterről. Ezen a képen egy fiatal rendező áll a vígszínházi kulisszák mögött, kezében stopper, s az őrjöngő vastaps alatt ingatja a fejét: hét perccel lassult az előadás. Jövőre lesz ötven éve, hogy Magyarországon először láthattunk Peter Brook-rendezést: 1964-ben a Lear királlyal vendégszerepelt a Royal Shakespeare Company, s az előadás teljesen átforgatta a játékhagyományokat. Gábor Miklós is úgy fogalmazott, hogy „olyan kemény és logikus” az egész, hogy ha „valaki belémarna, készüljön fel rá, hogy a foga is belevásik”. Kemény, logikus, pontos és felkavaró, érzelmes, szenvedélyes, elemző. Peter Brook alkotásai a színház gyakorlatában, rutinjában élő művészetet emelik elénk, s ez szokatlan. Ez alatt az ötven év alatt nemzedékek nőttek fel Peter Brook bátor színházművészi elvein, politikus és pátoszteli alkotói akaratán, s már látjuk: akkora szerepet vállalt a közösségi tudás elemeinek átfogalmazásában Budapesten is, mint Párizsban vagy New Yorkban. A színház politikusságát az érzelmek játékából és harcából formázta esztétikailag megrázó, felkavaró, mindenképpen gondolkodtató alkotássá. Most újra Budapesten. Peter Brook idén 88 éves, s bevallottan utolsó alkotása a mozarti Varázsfuvola eljátszása, átírása, színpadra állítása, vagyis megrendezése. Két évvel ezelőtt a párizsi Bouffes du Nord színházban, saját legendás játszóhelyének üres terében, hét énekessel és egy zongorával átszerkesztette, Franck Krawczykkal átírta az operát, hogy

48 müpa

magazin 2013 március-április

ebben a letisztított szerkezetben meglássuk és meghalljuk a zenét. Brook mozarti értelemben ad lehetőséget Mozart operájának befogadására: szabadon, ahogy az alkotás is szabadon történik. Peter Brook amatőr zenész abban az értelemben, hogy nem koncertfellépések töltik meg napjait. De professzionális, amennyiben a zenéhez való viszonyban a hangszeres tudás mellett a zenei tapasztalat és kreatív értés is megjelenik. Negyven éve filmet készített Bizet Carmenjéből, ahol a megmagyarázhatatlanul elénk lépő irracionális szenvedély a zenei formákon túl is kísértő képpé válik. Jól ismert még rendkívüli Don Giovannija, melyben az operai hangzás és az énekesek testi jelenlétének szenvedélyes dramaturgiája vezet minket. Ehhez az Aix-en-Provence-ban rendezett bemutatóhoz díszletként csak pár színes rudat használ, s mindent az énekesek, legfőképp Peter Mattei Don Giovannijának színpadi ereje közvetített. Brook operarendezései elsősorban színházi alkotások. Nem sztárénekesek lépnek fel benne, mert nem a hang egyedisége hozza létre az esztétikai élményt, hanem a hangok viszonya, az énekesek, színészek játéktudása. Ez nem a Metropolitan Operában működő protokoll, ahol vagy a szereposztások tucatjai tartják folyamatosan műsoron például Zefirelli porosodó koncepcióit, vagy ahol néhány alkalom erejéig sztárokkal, majd még tucatszor másodvonalbeli énekesekkel éli tovább életét egy-egy operaelőadás.

S z í n h á z Peter Brook az operát színháznak rendezi. Az énekesek hosszú hónapokig készülnek együtt a zenészekkel, de nem egyszerűen a szólamokat hangolják össze, hanem a megszólalás operai formáját keresik. Különös kísérlet ez, különös feladat énekelve valóságot teremteni. Brook a zenei hatás és zenei érzelem mellé a test jelenlétéből adódó, az operában konvencionálisan háttérbe szorított energiát is belépteti az alkotásba. Hihetővé tenni az énekben megszólaló beszédet – ehhez nemcsak énekesi, de színészi tudásra is szükség van. Az Egy varázsfuvolában, mert az előadás címe a határozatlan névelőt használja, az ének köznapian keveredik a beszéddel, és nem csak a meglehetősen átírt-átszabdalt recitativo-szakaszok miatt. Az énekesek szabadon változtatják megszólalásuk ritmusát, éppúgy, mintha beszélnének. Lassabban, gyorsabban, de mindenképpen az ihletett élőbeszéd ritmusára formálják az áriákat.

fotó: Alicia Peres

vezetik a tévelygőket, bambuszbotokból teret formálnak köréjük, s még a kar szólamait is éneklik, ha kell. Az Egy varázsfuvola visszavezeti az operát a színházhoz, az éneket a játékhoz, az érzelmet az értelemhez. Üres tér, személyes játék, közvetlen és egyszerű kapcsolatokon át mesélik újra, mi történik az Éj királynőjével, férjével, lányukkal, annak szerelmével. S mindez annyira „logikus és kemény”, hogy nem lehet „belemarni”, csak a mese, a valóság, a mítoszok, a sorsok bonyolultságán gondolkodni. Tehát saját magunkon. Ebben az előadásban három kellék van. A bűvös csengő egy triangulum, a gyilkos kés egy piros pálca, a varázsfuvola egy talált bot. Épp olyan, mint az, amit Brook 1990-es Viharjában Prospero kettétört. Mivel az Egy varázsfuvola Brook utolsó rendezése, ez a nagy búcsú, az elköszönés, így a varázspálca, a varázsfuvola, a varázslat az életmű egészében keresi és találja meg a helyét. Évek óta tudjuk, hogy ez a varázslatos történet, ez a mágikus zene zárja majd az alkotások sorát, évek óta erre készülünk, így a két órás előadás már megkezdése előtt ünnep és esemény.

Mivel az opera formájára könnyen rátelepszik az opera intézménye, észlelhetetlenné válik a színház. Brook fagyos hagyománynak tekinti a zenészekkel megtöltött zenekari árkot, mely elválasztja az énekeseket a nézőktől, eltereli a figyelmet a játékról, most éppen a meséről. Ezért a Bouffes du Nord-féle Egy vaAz ötven évvel ezelőtti Lear a Vígszínházban segírázsfuvolában egyetlen zongora marad csak hangtett beszélni a szocialista realista színházi be2013. március 29. és 30 szernek, s a szerepek közül is azok, akik a törtészéd fonákságairól. 2013-ban Budapesten az . •Budapesti Tavasz net alapszövetéhez tartoznak. Tamino, Pamina, Egy varázsfuvola ismét elindíthat, a maga i Fe sz ti vál• EGY VARÁZSFUVO LA – PETER BROO az Éj királynője, Papagena, Papageno, Sarastro K meseiségével provokálhat egy újabb vitát A THÉÂTRE DES BO UFFES DU NORD és Monostatos. Két színész, William Nadylam színházi elképzeléseinkről, a műfaj szentséVENDÉGJÁTÉKA és Abdou Ouologuem segíti a mese gördülését, geiről és még annyi mindenről. S a pálcafuvola Fesztivál Színház szellemként, igazi mozarti Singspiel-színészként sorsa mi lesz? A finálé alatt meglátják. Jákfalvi Magdolna

müpa

magazin 2013 március-április

fotók: Csibi Szilvia

Vági Bence

Az eltűnt cirkusz nyomában Nemrég új műfajjal gazdagodott a Müpa kínálata: a Fesztivál Színházba három estén vonzottak teltházat a Cirque Éloize művészei. Április 5-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Müpa koprodukciójában érkezik a sorozat második darabja, a Recirquel, ami több okból is premier lesz. A magyar néző már ismerheti az új cirkusz műfaját, hiszen a Trafóban és a Sziget Fesztiválon régóta lépnek fel külföldi társulatok, sőt néhány éve rendszeres vendég Budapesten a Cirque du Soleil is. Eközben mégsem érezzük igazán sajátunknak a zsánert: egyfelől a köztudatban a cirkusz még mindig a városszélen felállított sátrakat, az állatszámokat és a bohóctréfákat jelenti, pedig már rég másra és máshogyan fokuszál a kortárs cirkuszművészet, másfelől tény, hogy nem tudunk megnevezni egyetlen hazai új cirkusz-csapatot sem. Legalábbis eddig így volt: a Müpa amellett, hogy új sorozatában teret biztosít az összetett technikai igényekkel rendelkező, előadásaikat színháztermekben bemutató csapatoknak, a Recirquel új előadásának létrehozójaként most lényeges lépést tesz afelé, hogy a talán nem is oly távoli jövőben megszülethessen az első magyar kortárscirkusz-társulat. A műfajt követő nézők erre persze rávágják, hogy a Sziget tavalyi programjának egyik ékköve éppen a Recirquel látványos műsora volt a Magic Mirror sátorban. „Azt az előadást a mostani koncertváltozatának tekintem: az ott megtalált ötleteket Sárik Péter zenéje, Csanádi Judit látványvilága és Kasza Emese jelmezei segítségével bontjuk majd ki” – árulja el Vági Bence rendező, aki a Liverpool Institute for Performing Arts-on szerzett koreográfus-rendezői diplomát, s legtöbb produkciójában a cirkuszok és varieték világát

50 müpa

magazin 2013 március-április

helyezi újfajta megvilágításba. „Valójában színházi előadást hozunk létre és egy történetet mesélünk el, amelyben az egyes szereplők között ellentétek és rokonszenvek munkálnak, s ezeket meg kell mutatni a nézőnek. Persze nem hagyományos történetre kell gondolni, inkább egy érzéseket és hangulatokat közvetítő háttérmesére, amit a jelenetek és a köréjük épülő vizualitás fog felfejteni a nézőknek” – fűzi hozzá a rendező. A fellépők a tanítványai, a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola végzős növendékei, akiket először vizsgaelőadásukban látott bő egy éve. Nem sokra rá megkezdődött a közös munka, s a tizennyolc-húsz év körüli artistákat meglepte, hogy a rendező nem csak a tökéletes technikával kivitelezett trükköt kéri számon rajtuk. A szilárd alapokat teremtő poroszos iskola után szokatlan volt, hogy a rendező kíváncsi a fiatalok véleményére, kérdéseire, de a félelmeire is. Hogy miért? „Mert nem mindegy, hogy miközben az ember kockára teszi az életét, jól érzi-e magát…” A Recirquel előző változatában fontos szerepe volt a nézők és a művészek közötti közvetlen kapcsolatnak. Amikor mindennek a Fesztivál Színházba adaptálhatóságáról kérdezem, a rendező biztosít róla, hogy lesz folytatás. Senki se tartson azonban olcsó interaktivitástól, hiszen a fellépők komoly színészi tréningeken estek át, s valójában a színpad és a nézőtér közötti ősi, mágikus-erotikus kapcsolat újrafogalmazásán dolgoznak.

C i r k u s z Ú j Vági Bence szerint óriási felelősség nyomja az alkotók vállát, hiszen az új cirkusz szó szoros értelmében vett meghonosításáért küzdenek: „Ezek a fiatalok technikai értelemben világszínvonalat képviselnek, mi pedig segítjük őket abban, hogy a lehető legjobb körülmények között mutathassák meg, hogy mire képesek.” Nagyon úgy tűnik, ehhez sikerült megfelelő partnereket találnia. Sárik Péter, a produkció zenei vezetője, aki legutóbb tavaly októberben lépett fel különleges jazz-kívánságműsorával a Müpa színpadán, nevetve mondja: „Most felejtsék el, hogy jazz-zenész vagyok! A darab hétről hétre formálódik, ám abban korán biztosak voltunk Bencével, hogy a jazz csak egy lesz a számos stílus közül.” A komponistának a stiláris barangolás nem esik nehezére, hiszen Prunyi Ilonánál klasszikus zenét tanult, majd az elmúlt évtizedben a legtöbb zenei irányzatban kipróbálta magát. „Az előadás nyitánya és fináléja szinte klasszikus hangszerelésű lesz, később pedig elektronikus műfajok is belejátszanak az összhatásba. Lesz, amikor csak én leszek a színpadon a zongora mögött: az éppen szereplő művészt úgy kell kísérnem, mint egy szólistát. Minden rezzenését pontosan éreznem kell, emiatt improvizatív részekre is lehet számítani.”

is megdöbbentő a profizmusuk. Némi túlzással az a cél, hogy ne rontsunk az ő munkájukon.” „Halálfélelem és élvezet” – ezt Csanádi Judit feleli arra a kérdésemre, hogy mit jelent számára a feladat. A Jászai-díjas díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékének vezetője hozzáteszi, hogy egyetlen munkát sem vállal, ami nem érdekli igazán. Amikor azonban tavaly ősszel megkereste Vági Bence, és vázolta az elképzeléseit, nem tétovázott: „A bennem élő felnőtt gyerek azonnal igent mondott.” A tervező csupán nézőként rendelkezik cirkuszi múlttal, nem is akármilyennel: Kanadában a Cirque du Soleil bemutatóit még akkor látta rendszeresen, amikor a ma már pénzgyárként működő vállalkozás jóval intimebb hangvételű produkciókat hozott létre, s jó esélyt lát arra, hogy ez a személyesség átmenthető a Recirquelbe.

Csanádi Judit szerint a közösen kitalált történet bájos, mitikus és szimbolikus elemeket tartalmazó mese. A keresés áll a középpontban: egy társulat tagjai halott barátjuk nyomába erednek – valójában persze mindenki önmagát keresi az utazás alatt. A tervező A nemzetközi jazzéletben is jól ismert Sárik Pétert meglepte, ami- mindehhez egy szürreális várost tervezett, melynek fő ihletői a kor Vági Bence felkereste: „A hagyományos cirkusz közege saját arculattal rendelkező, a lassú omlást plasztikusan nekem túl nyers és kissé durva volt, a kortárs cirkusz megjelenítő pesti tűzfalak voltak. És hogy miben világa viszont lírai és varázslatos. A szakmámban más ez a próbafolyamat számára egy színházi 2013. április 5., 6. és 30 a »cirkuszi zene« általában pejoratív kifejezés, előadáséhoz képest? „Nekem eddig mindig írott . azonban a közös munka kezdete óta már teljeszöveg alapján, az agyammal kellet dolgoznom •Budapesti Tava szi Fe sen mást jelent számomra.” Amikor az ifjú elő– mondja a díszlettervező –, s most megdöbbeRECIRQUEL – CI sztivál• RKUSZ adókról kérdezem a véleményét, lelkesen válanek azon, hogy az érzéseimre kell támaszkodAZ ÉJSZAKÁBA N szol: „Már a cirkusztelepen, egy egyszerű próbán nom. Ahogy azon is, hogy működik a dolog.” Fesztivál Színház Jászay Tamás

müpa

magazin 2013 március-április

fotó: Mezey Béla

Fodor Zoltán

SURRANÓ

KIS

Emlékszem a pillanatra, amikor a kislányom elhatározta, hogy életében először megoszt velem valamit, ami az övé. Iszonyú önuralom kellett hozzá, hogy komoly maradjak, és az epizódról akkor is, azóta is mindig Dargay Attila kultikus rajzfilmjének, a Vuknak az egyik jelenete jut az eszembe. Persze, hogy arra a részre gondolok, amikor a kis róka kicibálja a tóból a hízott Tást, szempillantás alatt csontig csupaszítja a tetemet, majd büszkén tolja Karak elé az ő részét. A kókadt kacsafejet. Hogy Vuk történetéből kultusz lett, amely ráadásul több mint harminc éve tart, az nagyrészt nyilván ennek köszönhető, annak, ahogy a film bemutatja a gyerekészjárás számtalan, kuncogni- vagy könnyeznivaló megnyilvánulását: a csetlés-botlást, az akaratosságot, a gyámoltalanságot, vagy éppen a minden ravaszságtól mentes bizalmat.

Természetesen kor- és érettségfüggő, hogy a gyerekek mennyit és hogyan tudnak feldolgozni ebből a mondandóból. Fodor Zoltán koreográfus most társulatával, az Inversedance-szel együtt úgy gondolja, hogy olyan adaptációt készít Vuk történetéből, amelyre valóban rá lehet majd mondani, hogy nullától kilencvenkilenc éves korig ajánlott. Ez persze nem jelenti, hogy „kifilézik” a mesét azzal a címszóval: kíméljük meg az óvodás nézőket az összes drasztikus fordulattól, nehogy traumát okozzunk. „A mi most készülő színpadi produkciónkból sem hiányoznak majd a konfliktusok, az élet kötelező igazságtalanságai. Nem hallgatjuk például el, hogy Vuk családja elpusztul, és a Simabőrű karakterét sem fogjuk kiiktatni. A drámai fordulatokkal szemben azonban igyekszünk a szerethető epizódokat és figurákat hangsúlyozni, mert azt szeretnénk, ha erről az előadásról minden gyerek mosolyogva menne haza. Sőt, a szüleik is” – fogalmaz a koreográfus.

S persze önmagában nyilván még ez sem lett volna elég, gondoljunk csak arra, hogy tűnnek el „cukibbnál cukibb” amerikai családi mesecsodák pillanatok alatt a süllyesztőben. Dargay Attila rendező, Imre István és Tarbay Ede forgatókönyvírók, Wolf Péter zeneszerző, Szenes Iván dalszövegíró és a pazarul szinkronizáló színészek sikeréhez mindenekelőtt Fekete István 1975-ben megjelent regényére volt szükség – tele a gyereknek is érthető, Mindezzel együtt komoly bátorság feldolgozni ezt a de nagymama-nagypapa koráig érvényes bölcsesPannónia filmstúdiós rajzfilmként emblematikus2013.és 14., 8. márciuss10. és 18. ségekkel. Melyik szülő tudna például Karaknál sá vált történetet. Tudva, hogy nem olyan rég áprili jobban elmagyarázni olyan életbölcsességemások is megpróbálták: többek között anN Á T OL ODOR Z F – ket, mint hogy „nem vagy buta Vuk, csak még gol-magyar koprodukcióban egy rakás pénzt E C EDAN UK INVERS ÁRSUL ATA: V keveset tudsz.” Vagy ott az a mondat, hogy költöttek A kis Vuk című 3D-s animációs film T z „Karakot megölhette a Simabőrű, de a rókák 2008-as bemutatójára, ám a siker elmaradt. á h ín z lS Fesztivá szabad népének nem szabad elpusztulnia”. Amerikai verziója is létezik a filmnek: The Little

52 müpa

magazin 2013 március-április

Tá n c

„Nem vagy buta Vuk, csak még keveset tudsz.” „Nekünk nincs lehetőségünk arra, hogy mint a moziban, egyetlen snittel helyszínt váltsunk. Ahogy arra sem, hogy egy-egy rövid mondattal elmondjuk a történet fordulópontjait. Azért Müpa-beli produkciónkban is lesz beszéd a tánc mellett, sőt ének is, így a Fürge rókalábakról például senkinek nem kell lemondania. A jelmezeink viszont már nem igazán fognak hasonlítani az ismert figurákra. A történet vadon élő állatait igyekszünk minél realisztikusabb kosztümökbe öltöztetni, bár élethű rókagúnyákra itt se számítsanak a nézők. A baromfiudvariak jelmezeiben pedig inkább csak jelezzük majd, hogy milyen karakterről van szó.”

ÁRNYAK

Hogy kiknek ajánlja a koreográfus a Nemzeti Táncszínház, a Művészetek Palotája és saját társulata, az Inversedance közös produkcióját, talán erre válaszol Fodor Zoltán a legnehezebben. Aztán visszaemlékszik előző gyerekdarabjuk, a Vackor kalandjai próbaidőszakára, ahová kísérletképpen beültettek egyszer két óvodás kiscsoportot. És bár az előadást eredetileg nagycsoportos, sőt kisiskolás korosztálynak szánták, ők döbbentek meg a legjobban, hogy a háromévesek tátott szájjal végigülték az egy órahosszát. Éppen ezért a Vukra már nem is korcsoportokat invitál Fodor Zoltán, hanem mindenkit, aki még vagy már érti a jelszót: „Vadászom, utamból kotródj!” Valaczkay Gabriella

Fox címmel 1987-ben, az Egyesült Államokban adta ki videokazettán a Celebrity Home Entertainment. Az angol nyelvű verziót többször bemutatta a Nickelodeon nevű nemzetközi tévécsatorna is, ahol az öreg Vuk nevét Vicre, feleségéét Foxyra változtatták. Szerencse, hogy legalább a jó öreg Karak Karak maradt. Készült aztán a kis róka története alapján bábelőadás a Fabula Bábszínházban, és musical a budapesti Pataky Művelődési Központban, a Rock és Musical Színház előadásában. Ezen kívül feldolgozták diafilmként, képeskönyvként, színezőként, memória- és társasjátékként. Az egyik leghíresebb verzió kétségtelenül a Pepita Hanglemezkiadónál 1981-ben megjelent Vuk című kislemez, amelyen a zeneszerző kislánya, Wolf Kati cérnavékony gyerekhangján énekelte el az egész estés rajzfilm főcímdalát. Ez egyébként később rákerült – a Moncsicsi, az Eperfagyi, a Micimackó és az Iskolatáska című slágerek mellett – a Tini dal című fergeteges sikerű Hungaroton-lemezre. Hogyan is maradhatott volna le. Zenéje újabban letölthető csengőhangként, de Vuk a filmvásznon és a bakeliten kívül évtizedek óta hódít tejes bögrén, gobelinen, matricán, tornazsákon, mamuszon és mackónadrág mintájaként. Rendeztek az apropóján rajzversenyt, a Magyar Posta bélyegsorozatot ad ki, szóval valójában az érne meg komolyabb kutatómunkát: milyen gyerekekkel kapcsolatos „adathordozón” nem tűnt még fel a kölyök róka vörös üstöke. Táncszínpadon először szerepel, ez biztos. Fodor Zoltán nem titkolja, hogy ez a legújabb fajta adaptáció jó néhány kompromisszummal jár, előadásuk a műfaj sajátosságai miatt több ponton is különbözik majd a gyerekek által leginkább ismert rajzfilm-verziótól. Bár ahogy a koreográfus mondja, ők nem is ezt, hanem inkább Fekete István regényét vették alapul:

www.mesetv.hu • www.mese.tv

Az igazi zsebtévé! rajzfilmek bábfilmek

Táblagépeken, okostelefonokon is nézhető a kívül-belül megújult Mese TV - az egyszervolt.hu családi webtelevíziója.

gyerekdalos videoklipek

ismeret terjesz

tő filme k

- webtévé a családnak! müpa

magazin 2013 március-április

Apám azt mondja, hogy tudja, hogy fáradt vagyok, tudja, hogy alig állok már a lábamon, de nincs mit csinálni, muszáj gyakorolni, minden percet, minden pillanatot ki kell használni, mert nincsen már sok időm, egy év nem sok, és itt lesz a tizenharmadik születésnapom, és akkor el fog jönni a fekete hegedűs, hogy levizsgáztasson, úgyhogy addig egyfolytában gyakorolni kell, addig, amikor nem alszunk, akkor gyakorlunk, muszáj, mert nem akarja, hogy én is úgy járjak, ahogy ő járt. Apám elém tartja a két kezét, az ujjai görbék és göcsörtösek, mint a tiszafa gyökerei, azt mondja nem is vizsga lesz az, hanem verseny, versenyt kell majd játsszak a fekete hegedűssel, ide fog állni a szoba közepébe és el fog játszani valamit, és azt nekem utána kell majd játszani, és ha jobban játszom mint ő, akkor nekem adja a hegedűjét, és kitárja a kabátja szárnyait, és elrepül, és nem jön vissza soha többet, de ha nem, akkor mind összetöri az ujjaimat a vasalt vonójával, és nemcsak az ujjaimat, hanem az összes kicsi csontot, ami a kezemben van, úgyhogy soha többet nem foghatok se vonót, se hegedűt a kezembe, úgyhogy jobb lesz, ha rendesen dolgozok, nem sunnyogok és nem csalok, mert különben búcsút mondhatok a drágalátos kicsi ujjacskáimnak. Apám a hintaszékben ül, a régi vonót rázza, azzal vezényel, úgy mondja, hogy álljak meg, és kezdjem elölről, vagy azt, hogy még egyszer, vagy azt, hogy gyorsabban, vagy azt, hogy lassabban, de főleg azt, hogy nem jó, nem jó, hát nem hallom, hogy nem jó, nyissam már ki a fülemet, mégiscsak az ő fia vagyok, nem lehetek ennyire süket. A hintaszék ide-oda görög a kopott perzsán, olyan, mintha egy nagy metronóm lenne, a szőnyeg alatt ütemre nyikorognak a padló deszkái, Apám azt mondja, onnan kezdve, hogy megszülettem, arra készít, hogy legyőzzem a fekete hegedűst, a vonó is azért áll olyan szépen a kezemben, mert még járni se tudtam, amikor már a kezembe adott egyet, amilyen kicsi mutuj voltam, nem is akartam megfogni, de ő szépen a kezemhez bogozta, jó ragacsos, gyantás gézzel, hogy ne tudjam eldobni, hanem szokjam csak meg szépen a súlyát és a fogását, mert ő már akkor is tudta, hogy minden perc drága, minden pillanatot ki kell használni.

DRAGOMÁN GYÖRGY

A FEKETE HEGEDŰS 2013. 8. s1 márciu

RIUM LITERÁ A MÜPÁBAN K RS ÍRÓ Y-EST KORTÁ OMÁN GYÖRG DRAG rem

Üvegte

54 müpa

magazin 2013 március-április

p e r c e s e k f é l é s N é g y

Amikor a gyorsabb nótákat gyakorlom, Apám hintaszéke is pattogósabban pörög előre-hátra, rám kiált, hogy tartsam szépen a ritmust, gondoljak a fekete hegedűsre, azt hiszem, hogy ez rendes gyakorlás, hát tudjam meg, hogy a fekete hegedűs minden éjjel kint a keresztúton gyakorol, háttal a Holdnak, úgy, hogy lássa az út porába vetülni a vonó árnyékát, hogyha elég gyorsan játszik, akkor az árnyéka nem tudja már követni, leszakad a vonóról, és ott marad a porban, mintha csak egy elnyújtott fekete pocsolya lenne, képzeljem el, hogy én is olyan gyors vagyok. Amikor Apám erről mesél, néha kimászik a hintaszékből, odaáll a hátam mögé, és felkapcsolja tíz elemes, xenon-égős viharlámpáját és rám világít vele, úgy, hogy rávetüljön feketén a falra az árnyékom, és azt mondja, hogy képzeljem el, hogy én vagyok a fekete hegedűs, úgy mozgassam a kezem, mintha nem is az enyém lenne, és olyankor mindig a falat nézem, és a falon az árnyékomat, és várom, hogy egyszer megálljon, de az nem áll meg sosem. Apám azt mondja, amikor játszok, semmi se szabad, hogy megzavarjon, néha a szemembe világít a viharlámpával, máskor a fülembe fúj a biciklipumpával, vagy kereplővel a kezében ugrál körülöttem, olyan is van, hogy behozza a kutya láncát, beteszi a mosófazékba és azt rázza tiszta erőből, azt mondja, muszáj hogy megszokjam, mert a fekete hegedűs majd szelet kavar körülöttem, olyan lesz, mintha varjak meg denevérek röpködnének és csapkodnának az arcom előtt, de én nem hibázhatok. Apám ott ugrál körülöttem a mosófazékkal, nagyon hangosan csörög benne a lánc, de apám azt is túlkiabálja, a fekete hegedűsről mesél, arról, hogy az mindig kimegy a temetőbe éjfélkor, és ott húzza, arról, hogy felébreszti a szellemeket, és a szellemek fel is ébrednek, úgy zúgnak körülötte, mint a legnagyobb szélvihar, és ha csak egy hamis hangot is játszana, mindjárt elvinnék magukkal be a föld alá, de a fekete hegedűs sose ijed meg, vagy ha meg is ijed, akkor se látszik rajta, hanem megtáncoltatja a szellemeket, és ha elege lesz belőlük, akkor elkezd visszafele játszani, és akkor a szellemeknek nincsen mit csinálni, vissza kell nekik menni a föld alá, bizony, hogyha visszafele játszik, akkor a fekete hegedűs még a legnagyobb vihart is el tudja mulasztani és a felhőket is szét tudja oszlatni, hogyha akarná, még a betegeket is meg tudná gyógyítani, mert olyan ereje van a vonójának. Amikor már annyira fáradt vagyok, hogy szinte nem is tudok játszani, kimegyünk az udvarra, apám segít beülni a mosdótálba, amit a veder helyére szerelt fel a kút láncára, aztán leenged a kútba, egészen le, addig, amíg a talpam már szinte éri a vizet, azért, hogy a kút hidege új erőt adjon. Ott lent a legnehezebb hegedülni, mert olyan hangosan csobog és visszhangzik minden körülöttem, mintha tényleg szélvihar lenne, ide-oda hintázik a lánc, de akkor is játszom, és nem hagyom abba, Apám azt mondja, a mi kutunk olyan mély, hogyha játék közben hátrahajtom a fejem és felnézek, fent megláthatom nappal is a csillagokat, a csillagokat és a fekete eget, de hiába próbálom meg, nem látok mást, csak az ég kicsi, kék karikáját. Apám, amikor felhúz, mindig megkérdezi, hogy láttam-e a csillagokat, amikor azt mondom, hogy nem, azt feleli, hogy nem baj, még van majdnem egy évünk, ha nem hagyjuk abba, ha nem adjuk fel, akkor még megláthatom. Beletúr a hajamba a görbe ujjaival, azt mondja, a lényeg, hogy ne adjam fel, a lényeg, hogy bízzak benne, dolgozzak szépen, ahogy eddig, mert akkor nem lesz semmi baj. (2013. január)

müpa

magazin 2013 március-április

A reakciók zsigeriek, akkor is működnek, ha a film csak történik a nézővel. De elementárisabb, ha tudjuk, miként is érte el ezt a filmcsináló.

„A filmértés nem öncélú” A filmklubok legszebb hagyományát támasztotta fel a Művészetek Palotája, amikor tavaly januárban elindította a Müpamozit, amelynek műsorán most tavasszal a szocializmus zenés filmjei szerepelnek. A sorozat házigazdája kezdettől fogva Réz András filmesztéta, aki a filmklubok természetéről, a mozibubusokról, a tizenévesek filmnézési szokásairól és a Müpamozi során szerzett tapasztalatairól is beszélt a Müpa Magazinnak. Fábri Zoltán életműve után az évad első felében Makk Károly filmjeit nézhette végig a Müpamozi közönsége. Bejött a Makkparádé? Eljött Makk Karcsi is. Pedig ő nem nagyon szereti a nagy nyilvánosságot, baráti körben szívesebben beszélget. Ez is inkább egyfajta baráti beszélgetés volt. Iszonyúan helyes volt, nagyon jó dolgokat mondott. Pedig mi előtte hetekig azzal matattunk, hogy szétszedtük a filmjeit, keresve a hibákat.

Makk csúsztatta az idősíkokat, hogy világos legyen: nemcsak Rákosi alatt, de az ’56-os forradalom után is vetettek börtönbe embereket. Veszik ezt az adást a filmklubosok? Van, aki letölti a soros darabot, elolvassa az alapregényt, felkészül a korszakból. Ő a megszállott mozibubus, nagy fölfedezésekkel. A másik véglet a tizenéveseké, akik a mai tömegmozikon nevelkedve egész másképp viszonyulnak a filmekhez. Tudni kell, hogy a filmklubban bármiféle filmnek kétféle jelentését is keressük. Az egyik, hogy a maga korában mit jelenthetett az adott mű, hogy az említettekhez hasonló utalások láttán felszisszentek-e a nézőtéren. A másik meg, hogy itt és most mit is jelent az adott mozi.

Találtatok? Rengeteget. Makk Károly például imádja a Balatont. Kell neki a táj, a hatás. Leforgattak egy jelenetet a befagyott tóval, de a következő forgatási szakaszra beköszöntött az enyhülés. Így a szereplők az évszakok között ugrálnak. De a film már csak ilyen. Van, amikor a rendező direkt hibázik. Üzen. Kikacsint a nézőtérre: ugye vettétek, Azt szoktad mondani, hogy ma az akció, a sztori és a sztár minmit akarok mondani? A Szerelem végén például Darvas Iván kijön dent felülír. Van értelme mondjuk a filmnyelvvel törődni? a börtönből, elmegy újságot vásárolni. A filmnek az a sugallata, A kritikusok ma többnyire semmivel sem tudnak többet, mint a néhogy az ötvenes évek közepén járunk, mindenképp ‘56 zők, és nem is veszik a fáradságot, hogy megfejtsék a filelőtt. De nem tudjuk egészen pontosan. A kamemet, miközben ugye nekik, nektek – nem feltétlenül a 2013. ra mutat egy Esti Hírlapot, amely datálhatóan filmtörténész és esztéta okostojásokról beszélek – március 11. 1957-ben indult. Az újságosnál aztán Darvas mint első nézőknek, az lenne a feladatotok, hogy •MÜPAMOZ vesz – tördelése és fejléce alapján – egy Népfelhívjátok a figyelmet a finomságokra, az áthalI• ÁLL AMI ÁR szabadságot, ugyanakkor a standon kinn van lásokra, az utalásokra, netán a bakikra, a dramaUHÁZ (1952 ) az előd Szabad Nép. Nem a kellékes tévedett. turgiai, vagy a színészvezetési problémákra. Előadóterem

56 müpa

magazin 2013 március-április

ZI• •MÜPAMO 54) lyeken, a falusi kultúrházakban is. Olcsó színházat. Én Hiányolod az ajánlókból a Szelíd moHA ÖT (19 É N Ő T T E K R torosokban (1969, eredeti címe: Easy 1975-ben szálltam be a filmklubozásba. Létezett egy, a KÉTSZE rider, rendezte: Dennis Hopper) is visFilmtudományi Intézet és Filmarchívum filmjeire épüm Előadótere szaköszönő Jancsó-féle belső vágálő hálózat. Ez a legalitás határán imbolygó intézmény sokra vagy Pasolini prolimítoszára tett volt, zártkörű vetítésekre szabott licencekkel. Az archívum utalásokat? minden nehézség és anyagi szűkösség dacára rendelkezett Nem volna rossz, ha a nézők fel lennének kéegy igényes válogatással az 1950-es, 1960-as, 1970-es évek viszítve az intenzív befogadásra. Ha mondjuk lágterméséből. Ez a kollekció legalább másfél nemzedék 2013. a most futó hollywoodi Anna Karenina filmkultúrájára volt hatással. április 8. kapcsán elmesélné valaki, hogy a fil•MÜPAMOZI• met író, amúgy a legkomolyabb kortárs A később születettek ezek szerint vizuális analfabéták? EGY SZERELE M drámaszerzőként számon tartott Tom Bár nem feltétlenül szereztek műveltséget, de rendHÁROM ÉJSZ AKÁJA (1967) Stoppard miatt van az, hogy a szóban kívül sok mozgóképet láttak. Nem tanórán vagy szakElőadóterem forgó film idézi Terry Gilliam 1985-ös Brairodalomból ismerték meg a filmet. Morálfilozófus zilját. Mert az is Stoppard forgatókönyve. lányom gondolatait követem, amikor azt mondom, De az Anna Karenina rendezője, Joe Wright hogy ők nem esztétikai, hanem – sokszor rajzfilmekbe – a roppant eredeti ausztrál rendező – Baz csomagolt – erkölcsi tanulságokon nőttek fel. Az idősebbek Luhrman 2001-es Moulin Rouge! című musicaljémegpróbálják kibogozni egy alkotás politikai, társadalmi, törtéből is merít. A nézők szerintem felfigyelnek erre, nelmi szálait, hogy milyen az a világ, amelyből megszületik ahogy a Csajkovszkijt idéző taktusokra is. a mű. A fiatalok ezzel szemben elsősorban az emberi . 3 1 20 22. viszonylatokra érzékenyek. A párkapcsolatokra, a konfáprilis Azt ne mondd, hogy valóra válhat a kritiliktusokra, az erkölcsi dilemmákra. Az én generációm MOZI• kusok álma, és a dömping dacára kialaszámára a dráma a gondolatot szolgálta, őket viszont •MÜPA OK (1967) TAL A I F kul egyfajta közös vizuális műveltség, maga a dráma érdekli, sokkal mélyebben megélik az öröA EZEK amelynek révén a moziba járók, ha nem möket és szenvedéseket. Élményalapon moziznak. Közeterem Előadó is Balázs Béla vagy Lukács György szintlebb engedik magukhoz azokat az emberi viszonylatokat, jén, de mégis olvassák a mozgóképeket! amelyek önmagukban is szépek és tanulságosak. A műveltség önmagában nem olyan fontos. Vajna Tamás A filmértés nem öncélú. De, ha csak egy kicsit is jártas vagy ebben a világban, és a nachosból felemelve a fejedet figyelsz arra is, hogy mi történik a vásznon, rájössz, hogy az összefüggések, idézetek, utalások felismerése örömforrás. Az külön nagy dolog, amikor megérted a napi hatást. Hogy miért sírsz, miért nevetsz. A reakciók zsigeriek, gazdaság akkor is működnek, ha a film csak történik a nézővel. De elementárisabb, ha tudjuk, miként is érte el ezt a filmcsináló.

M ü p a m o z i

2013. 5. március 2

A hatáskeltés ősi mutatvány, a film alig százéves. Ezek szerint ugyanarra a srófra jár, mint bármely vásáros csoda? A filmnézés nem születik velünk. Olyan inkább, mint a regényolvasás, hiszen regényt olvasni sem tud mindenki. Ahhoz, hogy napokig, hetekig együtt élj egy sztorival, kevés az, hogy a suliban megtanítottak olvasni. A webes kultúrával szemben a regényolvasás feltételezi, hogy emlékszel arra, ki kicsoda, ki kivel van, merre jár, mit csinál, mit gondol. A regényolvasás tanult dolog, ahogy a filmnézés is. A filmklub tehát arra van, hogy eligazítson? Nem gondolom. Kétségtelen, hogy a filmklubok az 1960-as években indultak virágzásnak, amikor betörtek a különféle újhullámok, amelyek már nem csupán szórakoztatni, vagy tanítani kívánták a publikumot, hanem provokatív gondolatokkal és látvánnyal bombázták a nézőt. Ehhez kevés volt a korábbi befogadói attitűd. A filmekről beszélgetni kellett. Godard, Antonioni, Wajda, Bergmann, Jancsó... Hát velük megfejtendő, rejtélyes, nyomasztó, felkavaró darabok kerültek a mozikba. Akkor, amikor Magyarországon évi 120 milliós nézettségeket produkáltak a filmszínházak. Statisztikai átlagként: minden magyar állampolgár havi egyszer volt moziban. A mozi intenzív közösségi élményt jelentett még az olajozott padlójú, 16-os vetítőgéppel működő vetítőhe-

A Napi Gazdaság elkötelezett támogatója a művészeteknek! Napi Gazdaság – Ahol üzlet lesz a hírből müpa

magazin 2013 március-április

„Legyen meg a napi egy

libabőr”

A Müpa Iskoláskoncertek sorozatában idén egy különös orosz népmese feldolgozásával ismerkedhetnek meg a gyerekek. A diákcsoportokat megcélzó hangversenyeken Igor Stravinsky műve, A katona története kerül színpadra. A karmesterrel, Dinya Dáviddal beszélgettünk induló pályájáról, a gyerekek klasszikus zenéhez fűződő viszonyáról és természetesen a produkcióról. Zenekart vezetsz, klarinétozol, zenét szerzel, hangszerelsz, operatőrködsz, rendezel és még a Zeneakadémián tanulsz. Biztosan valamit kihagytam, és lehet, hogy közhelyes lesz a kérdés, de van-e fontossági sorrend, és hogy bírod mindezt? Érdekes, éppen azt kérdezte tőlem legutóbb a keresztapám, hogy a zenével szeretnék-e a későbbiekben foglalkozni vagy a filmezéssel. Azt válaszoltam, hogy mindkettővel, ami szerinte nem működhet, mert mindkettő teljes embert kíván. Ne legyen igaza! Ha már ilyen részletekbe menő a felsorolás, akkor el kell mondanom, hogy két és fél évig egy alternatív pop-rockot játszó zenekarban is szaxofonoztam, ami életem igen jelentős, érdekes és egyben tanulságos korszaka volt. Mindig megvolt bennem az érdeklődés a könnyűzene iránt, motivált a műfaj magasabb szintre emelése. A klarinéttal főként gyerekeknek szoktam hangszerbemutatókat tartani. Ami a zeneszerzést és így a hangszerelést is illeti, kiállítás-megnyitóra és könyvesboltmegnyitóra is rendeltek már tőlem darabot. Az operatőrködéssel kapcsolatban megemlíteném, többször elterveztem, hogy felvételizem a színművészetire. Végül is annak idején az döntötte el a zeneakadémiai felvételimet, hogy abban az évben nem indult a színművészetin operatőr szakirány. Persze csináltam volna mindkettőt egyszerre, de így „csak” a Zeneakadémia maradt.

58 müpa

magazin 2013 március-április

Színdarabokat még nem rendeztem, de videoklipet már igen: a Góbé Zenekar Reggaement című dalának klipjén fél évig dolgoztunk, és a visszajelzések alapján egészen nézhetőre sikerült. Persze még „főállásban” a zenetanári szak második évét, a művészi mesterszaknak meg az utolsó évét taposom. Zenekarod, a Divisi Kamarazenekar honlapján olvasható, hogy egyik legfőbb célotok közelebb hozni a komolyzenét a fiatalokhoz. Hogy érzed, sikerül? Viszonylag ritkán van alkalmunk közönség elé lépni, hiszen egy aktív egyetemistákból álló csapat próbáit és fellépéseit nehéz összeegyeztetni. Az általános iskolában, ahol édesanyám tanít, időnként tartunk kis koncerteket, és rajta keresztül eljutnak hozzám a gyerekek visszajelzései is, amelyek rendszerint pozitívak. Egykori általános iskolámba – ahol a heti egy énekóra keretein belül nemigen van lehetőségük a gyerekeknek elmélyedni a komolyzene rejtelmeiben – időnként visszajárok hangszerbemutatókat tartani, és meglepődve tapasztalom, hogy lenne igény a klasszikus zenére: ragyogó arcokat lehet látni, és ez jó. Ha befejezem a Zeneakadémiát, szeretnék több energiát fektetni a fiataloknak szóló koncertekbe.

2013. . s4 márciu

• certek áskon ÉNETE l o k s I • T NA TÖR A KATO áz

ál Szính

Fesztiv

Mivel lehet megfogni a gyerekeket? Fontos a tálalás? A színpadon, főképp gyerekek előtt, kicsit showman is vagyok. Amikor gyerekkoromban a Zeneakadémián egy zenekari esten a közönség soraiban ültem, nagyon irritált, hogy csak felment a karmester, meghajolt, eljátszották a művet, majd a végén megint meghajolt, lement a pódiumról, és így tovább. Semmit nem tudtam a darabokról, a hangszerekről. A körítés mindenféleképpen hasznos, végül is előadó-művészetről van szó. Persze ne legyen öncélú, meg ne csak ezért menjen koncertre az ember, de szerintem sok hangversenyre azért is látogatnak el, mert meg akarnak tudni valamit a zenéről. Előnyös, ha nem azt érzi a közönség, hogy közte és az előadó között egy berlini fal húzódik. Hogyan kerültél kapcsolatba A katona történetével és a Müpával? Körmendy Zsolt, a Művészetek Palotája programszerkesztője tanított engem a Zeneakadémián. A tavalyi vizsga után felmerült, hogy van egy zenekarom, amellyel óvodákba, iskolákba járunk hangszerbemutatókat tartani. Ez felkeltette az érdeklődését. Beszélgettünk, majd elmondta, hogy szeretne egy koncertet a Fesztivál Színházban. Nekem két ötletem volt: szerettem volna egy hangversenyt összeállítani nemzeti himnuszokból, illetve már egy ideje szeretnék előadni egy Händel-oratóriumot rockzenekari kísérettel. De úgy látszik, túl merész terveim vannak, mert nehezen találok társakra az ötleteim kivitelezésére. Szerintem, ha megtöltjük nívós tartalommal a dolgokat, akkor nem feltétlenül baj, ha crossover eszközökhöz folyamodunk. Engem mindössze egy dolog vezérel: legyen meg a napi egy libabőr. Ez persze nem feltétlenül csak a zene útján történhet: kiválthatja egy festmény, vers vagy bármely jelenség, amitől valami többletet kapunk, amiből sokáig táplálkozunk. A harmadik ötlet Zsolté volt: A katona története.

C s i p

A szereposztásban a három színész helyett egy narrátorról és egyben rendezőről, valamint egy tánckarról olvashatunk a zenészeken kívül. Mit tudhatunk az előadásról? Egy narrátorral fogjuk megvalósítani a darabot, valamint két pantomimes fogja játszani a Katonát és az Ördögöt. Charles-Ferdinand Ramuz szövege Lackfi János fordításában hangzik majd el. Rendezőnk és narrátorunk Pintér Gábor színész lesz, aki számos kísérleti produkcióban vett részt, de hagyományos színházi előadásokban is fellép, többek között a Budaörsi Játékszínben. Az ír sztepp Európabajnok táncos, koreográfus, Gyulai Júlia vezette Coincidance Társulat táncol majd az előadásban. Egyébként játszani is fogunk egy kicsit a mű megszólaltatása előtt: én alakítom majd Stravinskyt, Pintér Gábor pedig Ramuzt. Egyelőre ennyit mondanék el. Nem tartotok tőle, hogy a gyerekek rosszul fogadják, hogy ez a mese nem éppen jól végződik? Fausti történetről lévén szó, az ördög győzedelmeskedik. Nem inkább felnőttmeséről van szó? Azt nem tudom, hogy létezik-e gyerekmese és felnőttmese, illetve érdemes-e különválasztani ezeket a fogalmakat. Amúgy meg be lehet állítani az ördögöt is úgy, hogy a gyerekek őt szeressék meg, a gonosznak is lehet drukkolni, hiszen időnként a rossz izgalmasabb karakter, mint az ártatlan. A rendezésen sok múlik majd. Kíváncsian várom a produkció fogadtatását. Ha a gyerekek libabőrösek lesznek, már nem jöttek el hiába. Persze lehet, hogy ők ezt nem így fogják felfogni, de talán hónapokon keresztül fogják emlegetni azt, hogy például milyen vicces volt a piros ruhás néni, amikor a kék ruhás bácsival táncolt. Ha csak ennyire fognak emlékezni az előadásból – akár éveken keresztül –, és esetleg emiatt fognak elmenni legközelebb színházba vagy hangversenyre, akkor már megérte. Tóth Endre

www.fidelio.hu

HA KOMOLYAN SZÓRAKOZIK KLASSZIKUS ZENE І SZÍNHÁZ І JAZZ/VILÁGZENE І TÁNC І OPERA І MUSICAL І GYEREK І KIÁLLÍTÁS

müpa

magazin 2013 március-április

FÉNYES rögtönzések

A fővilágosítói irodában, ahol találkozunk, az akkumulátortöltők és számítógépek között egy bicikli álldogál: ha szép az idő, Györgyfalvai Károly ezzel teker otthonról a Müpáig. A kicsi iroda persze csak az adminisztratív munkáknak ad helyet, itt készül például a világosítók beosztása. Innen, az irodák folyosójáról indulunk el megnézni, hogy hol is születnek a fények. „Ide nemhogy a nézők, de még a munkatársak közül is kevesen jöhetnek fel” – fokozza az izgalmat Györgyfalvai Károly fővilágosító, miközben kezében zseblámpával végigvezet egy titkos folyosón egy még titkosabb, sötét szobába: a vezérlőbe. Onnan figyeljük aztán a színpadot, a zenészek a büféből szállingóznak vissza, mindjárt folytatódik a próba a néhány óra múlva kezdődő koncertre. Különleges fényeffektusok most nincsenek, a lényeg az, hogy a zenészek jól lássanak. Az esti hangversenyt azonban élőben közvetítik az interneten, ezért próba után Károly és kollégái még finomítanak kicsit a világításon. Én is leülök a fénypulthoz, itt programozzák a robotlámpákat – vagy akinek így ismerősebb: az intelligens lámpákat –, és ezt a programot játsszák le aztán előadás alatt. A fénypult egyébként óriási becsben áll, nemrég szerezték be, a régi ugyanis, amit a kezdetekkor vettek, mára elhasználódott. A nemzetközi piacon kapható legjobbat sikerült most megvásárolni, ráadásul mindjárt kettőt, hogy párhuzamosan fussanak az előadás biztonsága érdekében. Hiába a legjobb szerkezet, ez is elromolhat menet közben, de ekkor sem áll le az előadás: a másik azonnal átveszi a funkcióját. A hangversenyterem világítása egyébként akkor kezdett fejtörést okozni, amikor mindennapossá váltak a koncerteken a tévés közvetítések és saját stúdiófelvételek, hiszen a terem így kicsit té-

60 müpa

magazin 2013 március-április

véstúdióvá is vált, és ez sok mindent megváltoztatott. Ki kellett találni, hogyan is lehet lebonyolítani a koncertközvetítéseket oly módon, hogy a fény a kamerák számára is megfelelő legyen, és a zenészeket se zavarja. A feladat nem volt egyszerű, mert a terem akusztikája igen érzékeny mindenféle zörejre – nemcsak a zenét, de a legapróbb neszeket is kiválóan lehet hallani –, a robotlámpák viszont hajlamosak néha bizonyos zajokat kiadni. Ha pedig valamelyik tönkremegy, akkor azt meglehetősen hangosan teszi, ez pedig zavarná a közönséget és a zenészeket. Györgyfalvai Károly abba már belegondolni se szeretne, hogyan reagálna a karmester, ha egy halk tételnél a robotlámpa elkezdene zakatolni a feje fölött. Reklámok, filmek, televíziós műsorok – mindez szerepelt már a fővilágosító repertoárjában, csinált már mindent, ami a világítással kapcsolatos. A Müpa-csapatnak a kezdetek óta tagja, ismeri az összes produkciót. Persze nem kell mindegyiknél személyesen is jelen lennie – akkor egyetlen szabad napja sem lenne az évben –, a bonyolultabb előadásoknál azonban ott van, ilyenből pedig van jócskán. Szerencsés esetben jut elég idő mindent előkészíteni, de a ház befogadó jellegéből gyakran az következik, hogy reggel megérkezik egy produkció, és este már előadás. Ilyenkor bizony elkezdődik a káosz, és tart egészen az előadás kezdetéig, akkor csodálatos módon véget ér, és elsimulnak a dolgok. Megoldhatatlan feladatok

K u l i s s z a ugyanis nincsenek, a technika rendelkezésre áll, a kollégák pedig értenek a dolgukhoz. Amire még szükség van, az némi rutin, és az, hogy képesek legyenek improvizálni. Figyelik az előadást is, a pulton és a lámpáknál pedig minden lehetséges pozíciót előkészítenek, így elkerülhetőek a meglepetések. Szerencsésebb helyzet persze, ha egy-egy produkciónál elég idő jut a részletek kidolgozására. Igazi szakmai kihívást az utóbbi időben a Budapesti Wagner-napok jelentettek, világítás szempontjából érdekesebb és összetettebb feladat, ha nem csupán egy koncert, de egy egész opera látható a színpadon. Györgyfalvai Károly olyan sokszor nézte végig a próbát és az előadást, hogy közben egész jól megismerte Wagnert, bár hozzáteszi: amíg azon dolgozik, hogyan oldjanak meg egy jelenetet világítás szempontjából, nem tud a zenére figyelni. Csakis akkor, amikor már a kész előadást nézi a vezérlőből. Az elmúlt nyolc évben megesett néhány különös eset. Egy alkalommal például a kínai cirkusz szerepelt a Müpa színpadán, a társulattal saját fénytervező is jött, akinek első dolga az volt, hogy a színházban bekapcsoltatta az összes létező lámpát. Aztán egyszer csak felnézett a világítási hídra, és talált egyetlen egyet, ami még nem égett, úgyhogy azt is gyorsan bekapcsoltatta. Ilyet még

Györgyfalvai Károly sem tapasztalt korábban, aki szerint nem azért van négyszázötven lámpa egy színházban, hogy mindet egyszerre használják, hanem hogy a legkülönbözőbb pozíciókból lehessen világítani. A kínai fénytervező azonban ragaszkodott az ötletéhez, le is ment így az előadás, csoda, hogy a fellépők nem sültek meg a színpadon. Vannak tehát furcsaságok, jönnek időnként olyan fénytervezők, akik korábban sosem világosítottak, csupán iskolában tanulták a szakmát. Egy részét persze ott is meg lehet tanulni, de az, aki még soha nem fogott egyetlen lámpát sem, elég hajmeresztő ötletekkel tud előállni. A Müpa fővilágosítóját azonban már nem nagyon lehet zavarba hozni semmivel, mivel támaszkodhat filmes, tévés tapasztalataira. Tudja már, hogyan lehet nagyon szűkre szabott idővel is dolgozni, hiszen a filmnél sincs lehetőség hosszabb előkészületekre, fel kell venni az aznapra előírt adagot, tehát gyorsan, rögtönözve, és kreatívan kell megoldani a feladatot. Ugyanígy van ez a Müpában is, itt sincs idő napokig gondolkodni, mint egy hagyományos színházi előadásnál. Ami viszont újdonságot jelentett számára, az a zene és a színházi műfajok. És az a fajta izgalom, ami a filmnél nincs meg, itt viszont igen: az, hogy este előadás van, és mire beülnek a nézők, mindennek készen kell állnia, mert a közönségnek nem lehet csalódást okozni. Bokor Gabriella

müpa

magazin 2013 március-április

H u l l á m h o s s z

Márton János A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanára Nehéz egyet kiragadni az elmúlt évtized, Müpához kötődő, fantasztikus zenei élményei közül. Rám a legnagyobb hatással az úgynevezett félig szcenírozott opera-előadások voltak, közülük is mindenekelőtt a Fischer Ádám nevével fémjelzett Budapesti Wagner-napok: az első Parsifal, a Ring, aztán a többi... Megvilágosító erejű volt, ahogy a kétszáz éves klasszikus megérkezett a mába, Bayreuthból ide, a Duna-partra. Nagyszerű kezdeményezésnek tartom a Müpa kínálta zenei, és a Ludwig Múzeum által nyújtott képzőművészeti élmények kibővítését a Literárium révén a kortárs irodalommal. Áprilisban KAF, azaz Kovács András Ferenc lép fel Sebő Ferenc társaságában. KAF a mai magyar líra összetéveszthetetlen hangú alakja, aki verseivel újraírja a hagyományt: Horatius, Villon, Balassi, Csokonai, Ady, József Attila, Radnóti hangján beszél önmagáról és mai életünkről.

2013. , 15 április

ÍRÓK RTÁRS O K – M RIU LITERÁ A MÜPÁBAN NC EST S FERE ANDRÁ S C Á V KO rem Üvegte

Tatárné Solymosi Anita A Fillér Utcai Általános Iskola tanítónője Nagy rajongója vagyok a Webber-musicaleknek. Volt szerencsém néhányat a londoni West Enden is látni, s ez alapján bátran állítom, a magyar előadások színvonala kimagasló. Az elsők között vettem jegyet a Müpa januári, Best of Webber című estjére. Fantasztikus volt az előadás, a kiváló énekes produkciókat lenyűgöző koreográfia és látványos színpadtechnikai megoldások tették emlékezetessé. A Müpa márciusi programjai közül pedagógusként különösen érde20 . március 13 és 14. április 108. kesnek találom és ajánlom a kollégák és a családok figyelmébe Fe. és 18. kete István Vuk című művének táncszínházi feldolgozását. Kiváló INVERSEDAN CE – FODOR lehetőség arra, hogy a gyerekek egy számukra is jól ismert törtéZOLTÁN TÁ R S U L ATA: VUK neten keresztül megismerkedjenek a táncművészettel. Korábbi Fesztivál Szín müpás élményeim alapján az MR2 Szimfonik+ sorozatból ajánház lom még a Heaven Street Seven koncertjét. Szimfonikus kísérettel egészen más dimenzióba kerülnek a már ismert számok is.

Stefan Ulbing Az Osztrák-Magyar Európaiskola tanára Egy kétéves és egy újszülött gyermek édesapjaként próbálok minél többet együtt lenni a családommal, ezért viszonylag kevés időm marad a kultúrára. Amikor viszont tehetem, a Müpában keresek kikapcsolódási lehetőséget. Leginkább a koncerteket szeretem, de szívesen nézek musicaleket és táncelőadásokat is. Műfajtól függetlenül mindenfajta zenei stílust kedvelek, ez lehet akár alternatív, független együttes koncertje vagy egy klasszikus hangverseny is. Az egyik legkedvesebb emlékem 2009-re nyúlik vissza. A feleségem – akkor még csak a barátnőm – nem sokkal előbb költözött Budapestre. Elvittem a Müpába az izlandi származású Emiliana Torrini koncertjére. Ez volt az első közös élményünk a magyar fővárosban. Nagyon tetszett mindkettőnknek. Idei müpás terveim között szerepel a Zita Swoon Group márciusi fellépése.

62 müpa

magazin 2013 március-április

2013. március 9.

ZITA SWOON GROUP: „WAIT FOR ME” Fesztivál Színház

www.mupa.hu www.mupa.

Élmény! Minden tekintetben.

MÜPA-KÁRTYA

TÖBB ÉLMÉNY, TÖBB LEHETŐSÉG ÉLMÉNY- VAGY ÍNYENC-KÁRTYA VÁSÁRLÁSÁVAL EGY ÉVEN ÁT KEDVEZMÉNYEK ÉS PLUSZ ÉLMÉNYEK SZÉLES KÖRÉT BIZTOSÍTHATJA KETTŐ VAGY NÉGY LÁTOGATÓ SZÁMÁRA.

A MÜPA-KÁRTYA TULAJDONOS: • JEGYEIRE ÉS BÉRLETEIRE KEDVEZMÉNYT ÉS ELŐVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉGET ÉLVEZ • ELSŐKÉNT JUT INFORMÁCIÓKHOZ • BEPILLANTÁST NYERHET A MÜPA ÉLETÉBE: ZÁRTKÖRŰ, KULISSZÁK MÖGÖTTI RENDEZVÉNYEK, ELŐADÁSOK, MÚZEUMI TÁRLATVEZETÉSEK RÉSZESE LEHET • KIEMELT, SZEMÉLYRE SZABOTT ÜGYFÉLKEZELÉS ILLETI MEG, ÖNÁLLÓ JEGYPÉNZTÁRI TELEFONSZÁMMAL ÉS E-MAIL CÍMMEL • RENDSZERES TÁJÉKOZTATÁST KAP HÍRLEVÉLBEN A MÜPA-KÁRTYA PROGRAMOKRÓL • NÉVRE SZÓLÓ ALOLDALT OLVASHAT A MÜPA HONLAPJÁN

WWW.M MUPA A.H HU/MUPAKARTYA

S T R A T É G I A I PA R T N E R E I N K

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

S T R A T É G I A I M É D I A PA RT N E R E I N K

KRITIKÁK a Művészetek Palotája újévi hangversenyéről

Rilling a dirigensek ama rokonszenves csoportjába tartozik, akik mellőznek minden hatásvadász gesztust, ágálást, hókusz-pókuszt. Az Évszakok kikezdhetetlen remekmű. Azért az, mert szinte gyermeki naivitással szól hitről, az emberi élet céljáról, értelméről. […] Aki jelen lehetett az Évszakok újévi előadásán, ezt élhette át a Művészetek Palotája Bartók termében. Kezdem a karmesterrel. Helmuth Rilling a dirigensek ama rokonszenves (és nem túl népes) csoportjába tartozik, akik mellőznek minden hatásvadász gesztust, ágálást, hókusz-pókuszt. Pontosan vezényel, apró, határozott, a zenészek számára félreérthetetlen mozdulatokkal. Tempói tökéletesek. Bámulatos érzéke van a színekhez. Ezernyi árnyalatot csalt elő a zenekarból, többnyire végtelenül finomakat, de olykor mókásakat (pl. a hangutánzó részeknél) vagy éppenséggel szándékosan nyerseket, rusztikusakat. A Vashegyi György által remekül felkészített Purcell kórus és Orfeo zenekar pedig látható élvezettel, lelkesedéssel követte irányítója világos instrukcióit. Minden szólam maximális figyelemmel és odaadással játszott. Mindehhez hozzájárult Vashegyi remek, fantáziadús continuója – no és három elsőrangú szólista. Egy hajlékony hangú, csodás pianókra képes szoprán, Marlis Petersen, egy ideális oratórium-tenor, Bernhard Berchtold - és Bretz Gábor, aki ismét igazolta, nem véletlenül tartják számon immár a világsztárok közt. Kovács Sándor

(Bartók Rádió, Új zenei újság, 2013. január 6.)

Rilling előadói világában van helyük a nagyszabású kontrasztoknak, ám nincs helyük a szélsőségeknek. A kitűnő Orfeo Zenekar és a világszínvonalat magát megtestesítő Purcell Kórus bármely karmester partnereként megállja a helyét; Helmuth Rilling az oratórium-dirigálásnak már a múlt század végén élő klasszikusa volt; a három énekszólista pedig, ha tudtam is szubjektíven rangsorolni őket, egyaránt a műfaj magasiskoláját képviselte. Csoda-e, ha ebből a találkozásból olyan előadás született, amely nem csupán minden tekintetben perfekt és igényesen kidolgozott volt, amelyben nem csak a képek kavalkádja hatott üdén, érzékletesen és természetesen, hanem, ami a legfontosabb, jól érzékelhettük belőle, hogy van Swieten báró jámbor, papirosízű figurái hogyan lényegülnek át hús-vér, szerethető alakokká, s hogy a természet-ábrázolás ősi közhelyeit az idős Haydn hogyan állította az életszeretet megrendítő költői megnyilvánulásainak szolgálatába. Mindez annak ellenére lezajlott a szemünk előtt, hogy Helmuth Rillinget alkata nem azok közé a karmesterek közé sorolja, akik elsősorban robbanékony temperamentumukkal ragadják magukkal a közönséget. Őt az egyensúlyra, a lekerekítettségre, a harmonikus egységre való törekvés jellemzi elsősorban; előadói világában van helyük a nagyszabású kontrasztoknak, ám nincs helyük a szélsőségeknek, és nincs helye semmiféle torznak sem. Malina János

(fidelio.hu, 2013. január 4.)

A kritikusnak nem igaza van, hanem véleménye. 64 müpa

magazin 2013 március-április

Mindazt, amit felsoroltam, nem az érdekesség- és újdonsághajhászás motiválta; elválaszthatatlanul a zenei értelmezés körébe tartozott. A Felvilágosodás Korának Zenekarát nem kell vezényelni, tudják a dolgukat. Intésre nem, csak inspirációra várnak. Ennek megfelelően Sir Simon Rattle a dirigáló karmester attribútumait – kotta és pálca – az öltözőben hagyta. Mozart három utolsó szimfóniája volt programon. Az előadás gyorsleltára: az Esz-dúr szimfónia nyitótételének kidolgozásában felfigyelhettünk az est kulcsmozzanatára, kulcsmozdulatára. Rattle az első hegedűsök felé fordult, miközben jobb kezével a fuvolásra mutatott, hogy „rá füleljenek, hozzá kell most igazítani a dinamikát”, s a hegedűsök füleltek, s leheletnyit vissza is vettek a hangerőből. Az Andantéban soha nem hallott tutti-pianókkal nyűgözött le a zenekar; a Menüett pedig ugyanazzal a plebejus kedéllyel táncolt, mint Haydn párizsi szimfóniáiban. A Finálé első nagy generálpauzájában az döbbentett meg, ahogy a zenekar testületileg elszámolt négyig, majd az újraindítást úgy abszolválták tökéletesen egyszerre, hogy közben Rattle kényelmesen lógatta mindkét karját. […] Ám ami a legfontosabb, hogy mindazt, amit fentebb a hangzás, a játékmód és a pillanatszerűség tüneteként felsoroltam, nem az érdekesség- és újdonsághajhászás motiválta; elválaszthatatlanul a zenei értelmezés körébe tartozott. Nevezzük tiszta, érdeknélküli muzsikálásnak.

Sir Rattle ízekre szedi Mozartot, de nem szikével és tudományosan, hanem puszta kézzel és művészien operál.

S A C H S É S B E C K M E S S E R

KRITIKÁK Sir Simon Rattle és a Felvilágosodás Korának Zenekara hangversenyéről

Amit hétfő este a Felvilágosultak Mozart utolsó három szimfóniájával műveltek, az valami olyasmi, amit vallásos emberek valószínűleg kegyelmi állapotnak neveznének. Amit pedig Sir Rattle a dirigensi dobogón pantomimban előadott, abból tényleg hiányzott minden kategorikus imperatívusz. Természetesen pálca nélkül vezényelt, jó, tudom, a vezényelni szó momentán teljességgel tájidegen. Inkább irányított, kért, tanácsot adott, rámutatott a lényegre. Sőt rábökött. És hangsúlyozott. Összekötött és szétválasztott. […] Olykor kérlelt, simogatott, aztán tajcsizott: „átölelte a tigrist és visszavitte a hegyekbe”. Máskor olyan volt, mint egy dúla bábáskodása a születéskor. A lényeg, hogy nem volt egyetlen mozdulata sem, aminek ne lett volna hallható következménye. […] Azt hittem, az elmúlt húsz évben eleget hallgattam az Esz-dúr (K 543), a g-moll (K 550), és a C-dúr (K 551) Jupiter-szimfóniát. De ilyen élményben, hogy valaki karnyújtásnyira tőlem úgy építi föl, mintha most találná ki az egészet, hát ilyenben még volt nem részem. Analitikus interpretáció, ami nélkülöz minden szőrözést. Sir Rattle ízekre szedi Mozartot, de nem szikével és tudományosan, hanem puszta kézzel és művészien operál. Kling József

(figaro.postr.hu, 2013. január 30.)

Molnár Szabolcs

(fidelio.hu, 2012. január 30.)

A kritikusnak nem igaza van, hanem véleménye. müpa

magazin 2013 március-április

H a t á r s é r t ő k

A HAMMOND-ORGONÁTÓL A TANGÓHARMONIKÁIG

Fassang László a Müpa orgonakoncertjeinek szerkesztője, a Budapesti Tavaszi Fesztivál március 23-i egész napos Orgonatúrájának kitalálója, a Zeneakadémia tanára, akit legalább annyira izgatnak a különféle hangszerekben rejlő lehetőségek, mint az egymástól olykor igen távol eső zenei stílusok világa. Népzene, jazz, klasszikus zene, vagy valami meghatározhatatlan műfaj: számára mindegy. Vérbeli határsértő. Mi vonz a Hammond-orgonában? Dinamikus hangzása, illetve a polifon játékra való alkalmassága. Számomra a zongora és az orgona előnyös tulajdonságait egyesíti magában. Ha hozzányúlsz, rögtön jazzben gondolkozol? Nem, elsősorban hangzásban gondolkodom. Klasszikus orgonistaként mit keresel a jazzben? A jazzben rendkívül izgalmas számomra, ahogy a kötöttséghez és a szabadsághoz egyszerre viszonyul az ember. Kicsit olyan, mint a néptánc: egyszerre táncol sok ember, akiknek a vérében van a tradíció, tudják, hogy merre kell lépni, ugyanakkor mégis hatalmas a résztvevők szabadsága.

De igen, a feleségemtől: valamelyik este otthon visszanéztük DVDről, és megállapította, hogy jó volt, de hosszú. Ez egy ilyen műfaj, be kell vállalni – különben meg igyekszünk visszafogni magunkat. Jazz, népzene, zenetörténeti érdekességek – milyen más irányból lehet még megközelíteni az orgonát? A következő évadban Kun Attila táncművésszel készülünk egy közös estre. Ligeti György Volumina című darabjából indulunk ki, amelynek előadása során az orgonista is rengeteg mozgást végez, és ezekből a mozgásokból fog kiindulni a koreográfia. A darabban ráadásul a regiszterváltásokat a játékos nem – vagy alig – képes egyedül megoldani, ezért úgy gondoltam, hogy ebben is a táncosok lesznek segítségemre.

Legutóbb a te meghívásodra itt járt a Müpában a szlovén orgonisMárcius 3-án Palya Beával adsz duókoncertet a Müpában, pedig ta, Dalibor Miklavčič, aki különleges hangszereken, pedálcsembaha van hangszer, amely mesterkéltségével, bonyolultságálón, pedálzongorán is játszott. Számodra melyik az ideális val igazán távol áll a népzenétől, akkor az az orgona. billentyűs hangszer? Hogyan kapcsolódik egymáshoz ez a két világ? Egyre inkább azt látom, hogy nem létezik egyetlen 2013. Az orgona kitágítja a teret, egyrészt akusztikuideális hangszer. Minden zenetörténeti kornak március 3. san, másrészt úgy, hogy ellenpontot képez az megvannak az optimális hangszerei, hiszen a egyszólamú népdal által megtestesített hangjátékosok, zeneszerzők, hangszerészek között PALYA BEA – DUÓK zással. Amikor Beával játszom, akkor egyrészt mindig is szoros kölcsönhatás volt. Ahogy az kísérem az énekét, másrészt olyan elemeket ember nem korlátozza magát egyetlen szerző Bartók Béla N em Hangversenyte zeti szövök a zenei anyagba, amitől az egész elkezd vagy korszak repertoárjára, ugyanígy nem szeFesztivál Szín rem a térben keringeni. retném magam korlátozni az orgona valamelyik ház típusára, vagy zongora esetében a Steinway-jelA Mácsai Pállal közös, orgonasztorizós „duótok” legű hangszerekre. Ha például meghallgat az ember hogy jött létre? egy Walther-féle fortepianót, amelyik Mozart kedvence Rengeteg izgalmas történet fonja át az orgonairovolt, egészen új világ nyílik meg előtte. 2013. dalmat és felmerült bennem, hogy ezekből remek március 23. esteket lehetne csinálni. A Müpa vezetése jaVan olyan hangszer, ami hiányzik a gyűjteméHANG-SZER -SZÁM vasolta, hogy egy színészt keressek ehhez, és nyedből, amit még szeretnél meghódítani? FASSANG L Mácsai Pálban ideális partnerre leltem. Nagyon szemezem mostanában egy tangóORGONABE ÁSZLÓ MUTA harmonikával… GYEREKEKN TÓJA Bartók Béla N EK Sohasem kaptatok még fejmosást azért, mert Végh Dániel–Fazekas Gergely emzeti Hangversenyte az „orgonasztori” estjei a koncertek konvencioFesztivál Szín rem ház nális időkereteit jelentősen átlépik? 66 müpa

magazin 2013 március-április

Energiát adunk a mindennapokhoz

Az MVM, mint a legnagyobb nemzeti energetikai társaságcsoport, erμművein, átviteliés távközlési hálózatán, kereskedμin és energiatμzsdéin keresztül járul hozzá az ország biztonságos villamosenergia- és gázellátásához, valamint a kormányzati infokommunikáció biztosításához.

MVM MAGYAR VILLAMOS MÛVEK ZRT. 1031 Budapest, Szentendrei út 207-209. www.mvm.hu müpa

magazin 2013 március-április

www.mupa.hu

Élmény! Minden tekintetben.

2013/14 Perényi Miklós

Sol Gabetta

Jordi Savall

John McLaughlin

MÜPA-BÉRLETEK A KÖVETKEZŐ ÉVADRA Információ: www.mupa.hu S T R A T É G I A I PA R T N E R E I N K

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

68 müpa

magazin 2013 március-április

S T R A T É G I A I M É D I A PA RT N E R E I N K

Joyce DiDonato