Müpa Magazin 2012/2013 évad 5. szám by Müpa Budapest

Ingyenes időszaki kiadvány • VIII. évfolyam 3. szám • 2013. május-június

MAGAZIN

m üpa müpa

ÉLET • STÍLUS • MŰVÉSZET

m ü p aw mwa gw a z i.n m 2 0 1u3

pm áaj u s. - hj ú nui u s

www.mupa.hu

Élmény! Minden tekintetben.

2013/14

Perényi Miklós

Sol Gabetta

Jordi Savall

John McLaughlin

VÁLTSON BÉRLETET a Müpa produkcióira! S T R A T É G I A I PARTNEREINK

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

2 müpa

magazin 2013 május-június

S T R A T É G I A I M É D I A PA RT N E R E I N K

Jegyek kaphatók a Müpa jegypénztáraiban (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1., tel.: 555-3300 és 1061 Budapest, Andrássy út 28., tel.: 555-3310), valamint az ismert jegypénztárakban. Online jegyvásárlás: www.mupa.hu ISO 9001:2000

Joyce DiDonato

N y i t á n y Magyarország, amely semmit nem tudott a zenémről, s amelynek Nemzeti Színháza kizárólag Verdiből és a hozzá hasonlókból él, hihetetlen lelkesedéssel fogadta valamennyi darabomat a Ringből, a Trisztánból és a Mesterdalnokokból.

(Wagner levele Mathilde Wesendoncknak, 1863. augusztus 3.)

Tisztelt Olvasók! A kultúra és a művészet ma is változatlan erővel von bennünket a bűvkörébe, teremt az emberek között hidakat és kapcsolatokat, és kínál számunkra újabb és újabb nézőpontokat . A zenei világ Richard Wagner és Giuseppe Verdi születésének 200. évfordulóját ünnepli 2013-ban. E két kimagasló zenedrámai zseni ugyanazt a célt tűzte ki maga elé: a zenés színház természetének újragondolását. Mindkét zeneszerző rendíthetetlenül dolgozott az opera műfajának átalakításán és tökéletesítésén. A nagy jubileumi év valamennyiünket megszólít! 2013. június 8-án a Wagner-rajongók a világ valamennyi tájáról a Duna menti kultúrmetropoliszra fordítják figyelmüket, amikor a Budapesti Wagner-napok keretében A nürnbergi mesterdalnokok ünnepélyes bemutatójára kerül sor. A Richard Wagner Társaságok Nemzetközi Szövetségének valamennyi tagja és barátja emlékezetes előadást kíván a közreműködőknek és a közönségnek egyaránt! Richard Wagner életműve, személyisége és életútja számos izgalmas, provokatív, ma is aktuális témát vet fel. Még mindig sok benne a szellemi gyúanyag és gondolat a jövő zenéje számára!

Prof. Eva Märtson

A Richard Wagner Társaságok Nemzetközi Szövetségének elnöke

müpa

magazin 2013 május-június

fotó: Csibi Szilvia

3 Nyitány 6 Horizont

F O LY A M A T O S M Ú L T 24 „Itt a művészet számít”

AKTUÁLIS ZENE 28 A tagadás tagadása: Ligeti „anti-antioperája”

Egy nem öntörvényű zseni

KLASSZIKUS 12 Egy „nem jellemző” műfaj 14 „Nem létező” művek • Mi az orosz? 15 Klasszikus modernek 16 A lélegzet meghosszabbítása 18 Vakrandi 20 Családban marad 22 „A tehetség nem arra való, hogy megkönnyítse az életet”

4 müpa

magazin 2013 május-június

MŰVÉSZ BEJÁRÓ 30 „Az intelligens és felkavaró énekeseket szeretem” JAZZ 34 Ment-e a nők által a jazz világa elébb? 38 Jazzkaleidoszkóp • A bossa novától a fúzióig

34 39

A rejtélyes feleség zenekara • Friss Grammy-díjjal a Müpában „Nem vagyok nagykövet”

A PÉNZ ZENÉL 42 Jó bornak is kell a cégér VILÁGZENE 46 A homok hangja KÖNNYŰ 48 • Csángó rock ’n’ roll betyárok • A skót hősszerelmes kalandjai • Heavy jazz, free metal 50 „Nehéz lehet 30Y-rajongónak lenni”

I M P R E S S Z U M

Müpa Magazin A Művészetek Palotája ingyenes kiadványa Alapító: Művészetek Palotája Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Káel Csaba vezérigazgató Főszerkesztő: Fazekas Gergely Olvasószerkesztő: Papp Tímea Szerkesztőség: Fidelio Média Kft. 1066 Budapest, Nyugati tér 1. (6. emelet) Telefon: (+36-1) 476-0320 Fax: (+36-1) 476-0321

fotó: Dudi Hasson

40 52

Álomgombócokkal hazaúton

NÉGY ÉS FÉL PERCESEK 54 Németh Gábor: Ez nem munka K I Á L L Í TÁ S 56 A feministák bosszúja C s I P [Családi és ifjusági programok] 58 Romantikus családi meseopera KULISSZA 60 A nagy organizátorok

E-mail: mupamagazin@fidelio.hu Felelős kiadó: a Fidelio Média Kft. ügyvezetője Nyomda: Pátria Nyomda Zrt. Megjelenik 10.000 példányban HU ISSN 1788-439X

HULLÁMHOSSZ 62 Dr. Bollobás Emőke • Dr. Banai János • Dr. Sárosi Andrea BECKMESSER ÉS SACHS 64 Kritikák Frieder Bernius és stuttgarti együtteseinek március 16-i Máté-passió előadásáról 65 Kritikák Claudio Abbado és az Orchestra Mozart március 27-i hangversenyéről

Művészetek Palotája: 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. Telefon: (+36-1) 555-3000 E-mail: info@mupa.hu Címlapon: Fischer Ádám Címlapfotó: Csibi Szilvia www.mupa.hu

H ATÁ R S É RT Ő K 66 „A repülőtéren vagyok otthon”

müpa

magazin 2013 május-június

H o r i z o n t

EURÓPAI HIDAK A BFZ-VEL Új évadnyitó fesztivállal készül szeptemberre a Budapest Fesztiválzenekar. A Bridging Europe – Európai hidak című sorozat célja az európai kulturális hagyományok bemutatása, a közös szellemi örökség átélhetővé tétele lesz. A rendezvényt minden évben egy-egy európai ország zenei sajátosságai köré szervezik, a 2013/14-es szezonban Csehország lesz a fesztivál főszereplője.

ÚJ ALBUMMAL JELENTKEZIK AZ ÖRDÖG HEGEDŰSE Kizárólag citerán játszik legújabb lemezén Lajkó Félix. A hegedűvirtuóz elmondta, hogy „bár hegedűsként tartanak számon, tízévesen a citera volt az első hangszerem és azóta is napi szinten jelen van az életemben.” A művész Mező című albuma 2013 tavaszán jelenik meg.

A MAGYAR FOLK TÖRTÉNETE Idén ünnepli megalakulásának negyvenedik évét a táncház mozgalom. A jeles évforduló alkalmából jelentette meg Jávorszky Béla Szilárd legújabb, A magyar folk története című hiánypótló könyvét. Sebő Ferenc a kötet kapcsán kifejezte abbéli örömét, hogy „végre megvalósult az, amiről Kodály és Bartók csak ábrándozhatott: a szerző tudományos igénnyel közelítette meg a táncház mozgalom, a magyar folk hagyományait.”

SZÉKELY MIHÁLY-DÍJAT KAPOTT CSER KRISZTIÁN Cser Krisztián a díj kapcsán bevallotta, hogy Székely Mihály mindig is legfontosabb példaképei közép tartozott. Az énekművész oratóriumszólistaként 1998ban debütált Bach János-passiójában, repertoárja a kora barokk kompozícióktól a kortárs zenéig szinte minden stílusra kiterjed. Az 1964-ben alapított díjat évente osztják ki az Operaház emberileg és művészileg is példamutatónak ítélt énekesei között.

ÚJRAINDUL A FÖLSZÁLLOTT A PÁVA A tervek szerint az új műsornak a tavalyinál hosszabb kifutása lesz, a selejtezők még az idén lezajlanak, az ezekről készített összefoglalókat 2014 januárjától sugározza a Duna Televízió, a döntőket pedig jövő márciusban és áprilisban tartják. A népi kultúrára épülő vetélkedő több évtizedes kihagyás után 2012-ben indult ismét útjára.

6 müpa

magazin 2013 május-június

Nemzetközi és hazai gazdaságpolitikai események Banki, piaci elemzések Tőzsdeinformációk Hitelesen, objektíven, közérthetően

VILÁGGAZDASÁG Irányt mutat

Előzetési információ: telefonon: (+36-40) 510-510, faxon: (+36-1) 488-5580, e-mailen: elozetes@axels.hu Hirdetési információ: telefonon: (+36-1) 488-5697, faxon: (+36-1) 488-5775, e-mailen: barna.bodocz@axelspringer.hu

A VILÁGGAZDASÁG kiadójának üzleti portfóliója:

VILÁGGAZDASÁG

VILÁGGAZDASÁG KO N F E R E N C I A

müpa

VG.HU

magazin 2013 május-június

Egy régi családi fénykép tanúbizonysága szerint már egészen kiskorában vezényelt: 1956 tavaszán az óvoda kórusát irányította. Így némi tódítással akár született dirigensnek is tarthatjuk Fischer Ádámot, már amennyiben tudatosítjuk magunkban, hogy ez nem jelent egyszersmind szabványos vagy éppenséggel kétely nélküli karmesteri szerepfelfo-

EGYNEM ÖNTÖRVÉNYŰ gást nála.

ZSENI

Két nemzedékben mindösszesen öt fő- vagy mellékállású karmester illetve karnagy – ma számszerűen ez a Fischer család szakmai mérlege. Imponáló szám, s ha ehhez még hozzátesszük, hogy a legendás beszédtanár és tevékeny zenés színházi mindenes, Fischer Sándor otthonának ablakai az Ráhangolódni Wagnerre Operaházra nyíltak, egykönnyen az eleve elrendeltetés „Én magam lassanként jöttem rá arra, hogy Wagmunkáját sejthetjük a tényben, miszerint az idősebb fiú, nert vezényelni valójában sokkal kevésbé kimerítő, Ádám és persze öccse, Iván úgyszintén a dirigensi pályára mint ahogy azt korábban elgondoltam. Nem fárasztott ki már a bayreuthi Ring sorozata sem, és lépett. nem fárasztanak ki a Budapesti Wagner-napok előadásai sem. Persze itt amúgy sem elsősorban a fi-

A pályaválasztás és egyáltalán, a zene helye és szerepe zikai erőkifejtés mértéke jelent kockázatot, hanem a Fischerek életében valójában így is megannyi esetle- a mentális ráhangolódás meg az állandó készenléti állapot. Mintha az ember száznegyvennel hajtana ges mozzanat függvénye volt, mely mozzanatok sorá- az autópályán: percekig nem történik semmi, de ban még az úgynevezett könnyű műfajnak is jutott némi aztán a másodperc törtrésze alatt kell helyesen szerep. „Doktor úr, a maga szíve sose fáj?” – él sokunk reagálni, hogy ne történjen katasztrófa. Ez a felfofülében Csákányi László hangján az utolsó Huszka-ope- kozott figyelem azonban sokkal intenzívebb átélést eredményez, annak minden szépségével együtt.” rett, az 1955-ös Szabadság, szerelem legnagyobb slágere, (Fischer Ádám) s közben aligha gondolnánk, hogy ennek a szentimentális dalnak köze van a Fischer fiúk zenei múltjához. Márpedig, ha hihetünk az operett műfaj historikusainak, a dal szövegét jegyző Fischer Sándor éppen e máig népszerű szám jogdíjaiból vett zongorát kisfiainak, inkább akarva, mint akaratlanul megalapozva ezzel majdani muzsikusi jövőjüket. A varázsfuvola előadásain a harmadik fiú szólamát éneklő Fischer Ádámot nem vették fel a Zeneakadémiára és – a zenei világ meg a kenyérféltő zsurnaliszták közös szerencséjére – az újságíró-iskolába sem került be. Kijutott azonban Bécsbe, a dirigensképzés nagynevű tanítványok sorát útjára bocsájtó mesteréhez, Hans Swarowskyhoz. Fischer Ádám utóbb látogatta a kor másik nagy karmester-peda-

8 müpa

magazin 2013 május-június

fotó: Csibi Szilvia

Ha tetszik, konfliktuskerülő, ha tetszik, realista és udvarias, ám mindenképpen jól átgondolt és következetességében imponáló.

müpa

magazin 2013 május-június

gógusa, Franco Ferrara mesterkurzusait is, nyert egy milánói Guido Cantelli-versenyt (1973), s ami a legfőbb: Bécsben közelről láthatta az alapjában mégiscsak taníthatatlan szakma legnagyobbjait, valamint a Staatsoper belső működését.

Giuseppe Sinopoli elhunytát követően, 2001-ben a Ring-tetralógia (majd utóbb a Parsifal) karmestereként bebocsáttatást nyert a Wagner-kultusz főtemplomába, Bayreuthba is.

Merthogy a karrierjének alakításában Richard Wagner helyett Joseph Haydn példáját követő Fischer Ádám korunk egyik legjelentősebb Wagner-dirigense lett – szinte véletlenül, de legalábbis önnön akaratán kívül. „Botcsinálta Wagner-karmester vagyok” – fogalmazott magáról egy ízben, ám szakirányú művészi teljesítménye nyilvánvalóan hamar zárójelbe tette az indulás esetlegességét, amely a nem szabadon választott feladat, a mannheimi fő-zeneigazgatóként sikerrel el- és levezényelt Ring-ciklus eredményeképpen rövid idő leforgása alatt fényesen bizonyított ténynek mutatta Fischer avatottságát a wagneri életmű interpretálásában. Erről persze már régen nem csupán a bayreuthi felvételek meghallgatása vagy éppen a lelkes külhoni kritikák elolvasása révén értesülhet a magyar Wagner-rajongó, hiszen a Budapesti Wagner-napok csodája 2006 óta szűnni nem akaró ámulatban tartja a hazai és a nemzetközi közönséget. Az idén A nürnbergi mesterdalnokok új produkciójával gazdagodó sorozat két legnagyobb értéke a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem mint helyszín meg az alapító és művészeti ve„Hadd hasonlítsam össze Wagnert és Haydnt! Amikor Haydnt zető Fischer Ádám, aki korántsem csupán karmesteri munkájával, megkérdezték, miért nem írt soha zongorade a sztárénekeseket a Művészetek Palonégyest, így válaszolt: »Senki nem kért rá.« Személyes meggyőződés tájába vonzó muzsikusi tekintélyével és Míg Wagner, miközben egy árva fillére sem „Mozartban és Haydnban ugyanazt a drámaiságot kere- művészi kisugárzásával is hatalmas szolsem, amely Wagner zenéjének is mozgatórugója. Wagvolt, olyan operákat írt, amelyekre senki sem nerben viszont ugyanazt az átlátszóságot és kamaraze- gálatot tesz a Budapesti Wagner-napok volt kíváncsi. Az én felfogásom olyan, mint nét, amely Haydn és Mozart sajátja. Nem hiszek abban, egyre gyarapodó értékének és rangjának. Haydné. Azt csinálom, amire mások meghív- hogy jelentős különbségek lennének. Amúgy meg a nak.” Már az ezredfordulót követően, a The specializálódás beszűkíti az ízlést. […] Ha megkérdezik A négyesztendős Fischer Ádám egyik tőlem, hogy az adott ütemet miért játsszuk piano, nem New York Times újságírójának nyilatkozva mondhatom, hogy azért, mert a zeneszerző azt írta oda. legelső koncertélménye Haydn „Üstdob” körvonalazta ekképpen saját szerepfelfogá- Nekem meg kell értenem a darabot, a zeneszerző meg- szimfóniája volt, ámde az üstdobütés sát Fischer Ádám, aki másutt is szólt arról, győződését a sajátommá kell tennem. A legnagyobb effektusára előzetesen atyailag felkészíhogy igencsak távol áll tőle az „ide nekem az bűn a zenében, ha valamit csak azért játsszunk úgy, tett kisfiú nem érezte elég mellbevágómert a zeneszerző előírta. Nekem az a feladatom, hogy oroszlánt is!” mentalitás. Mégis, ez a szolid megértsem, miért éppen azt írta a zeneszerző, amit írt, nak a szimfónia eredeti ragadványneve ambíciójú közelítés, amely a kételkedésre és azt kell képviselnem, amit megértettem. Az előadás („Surprise”) által ígért meglepetést. „Ha való örök hajlandósággal és a karmesteri nem kottaolvasás, hanem értelmezés. Az előadó szemé- majd te is karmester leszel, kérhetsz hanműködés hangsúlyozottan nem autoriter ér- lyisége szerves részévé válik a műnek.” (Fischer Ádám) gosabb üstdobütést”, mondta a kulisszák telmezésével párosul, mind nagyobb feladamögé bevitt Fischer Ádámnak az akkori tok és hozzá mind jelentősebb munkakörök felé vitte a művészt. karmester, s a fiúcska jól megjegyezte ezt a mondatot. Haydnspecialistaként azóta épp az erőteljes megoldások, a dinamikai és A világ nagy operaházainak (így a Covent Garden, a Scala vagy épp előadásmódbeli lehetőségek mind bátrabb használata jellemzi a a Metropolitan) visszajáró vendége fő-zeneigazgató lett egy sor karmestert, aki máskülönben és más életművek esetében is műhelyen: legutóbb pár meghatározó, nehéz és a magyar operakö- ködése legfontosabb céljának tekinti az unaloműzést, a közönség zönség számára szép emlékű esztendőre épp és persze a zenekari muzsikusok fantáziájáBudapesten. Vezető szerepet vállalt az MR nak stimulálását. Koppenhágai zenekaSzimfonikusok, s 1999-től mindmáig a rának tagjai egy dokumentumfilm2013. 2013. 22. június 8 Dán Rádió Kamarazenekarának élén, ben megszólalva sorra felhozták 14., ., 1 5 ., 23. • Budape június ok • sti Wag s 1987-ben alapítója volt az Osztrák– „Ádám” nyitott és életteli, tanulni er-nap n WAGNER ner-nap g a W ok • : A NÜRN IFAL pesti Magyar Haydn Zenekarnak. Két évti- és kísérletezni sem szégyellő, a ME B • Buda GNER: PARS ÁDÁM VEZÉNYSTERDALNOKOEKRGI A zeddel első salzburgi fesztiválfellé- szokványos megoldásokat elvető W HER EL: FIS L: FISC E Y N É Bartók B CHER ÁDÁM zeti Z pése után egy tragikus halálesetet, metódusát, amely oly izgalmasVE éla éla Nem 1972-ben Sankt Pöltenben megkezdte karmesteri működését, s alig egy esztendővel később már a bécsi operában dirigált. Helsinki, Karlsruhe, München, Freiburg, Kassel, majd Koppenhága és Mannheim – Fischer pályafutása az első pillanattól kezdve a komolyzene és az opera nemzetközi nyilvánossága előtt zajlott, és ami legalább ennyire fontos: a sokirányú alkalmasság jegyében állt. Így opera-karmesteri ténykedésének már a nyolcvanas években olyan változatos, ám egyként máig maradandó sikerű (azaz maradandó emlékű) produkciókat köszönhettünk, mint a Sába királynője diadalmas Hungaroton-lemezfelvétele, vagy épp a bécsi Staatsoper videóról meghitten ismerős előadásai, legyen szó akár Marton Éva és Plácido Domingo Giocondájáról, akár Jean-Pierre Ponnelle időtlen szépségű Manonjáról, Edita Gruberovával a címszerepben. (S utóbb ez a muzsikusi alkalmasság és reflexív érzékenység tette oly gyümölcsözővé Fischer és Cecilia Bartoli művészi együttműködését is.)

Hangvers Nemzeti enyterem

10 müpa

magazin 2013 május-június

B Bartók versenyterem g n a H

fotó: Csibi Szilvia

„Ha igaz, hogy a dicséret hiánya egyenlő a szidással, akkor világosan ért belőle, akit érint, ha megdicsérik, hogy a futam második fele szép volt. Ez azt jelenti, hogy az első nem.”

ELSŐKÉNT LÁTNI, AHOGY FELÉBRED A VÁROS NAGYSZERŰ ÉRZÉS. Ezek a pillanatok megérdemlik, hogy az ország első 4G/LTE mobil hálózatának sebességével oszthasd meg őket. Légy Te is az elsők között: www.telekom.hu/4G

sá teszi az együttessel lemezre vett Mozart-szimfóniákat és korai operákat csakúgy, mint az Osztrák–Magyar Haydn Zenekarral rögzített Haydn-szimfóniák sorozatát. (Vagy akár a Teremtés oratórium oly emlékezetes újévi megszólaltatásait a Művészetek Palotájának falai közt.) E dokumentumfilm próbajelenetei megmutatják ugyanakkor azt is, hogy a határozott elképzelésekkel rendelkező és látszólagos szórakozottságával együtt is igen kommunikatív Fischer a legkevésbé sem „fegyelmező” karmester. Saját irányítói szerepfelfogásáról egy helyütt így vallott a korbács helyett következetesen a cukrot, a „mondjam vagy mutassam?” dilemmájában pedig rendre a megmutatás eszközét választó dirigens: „A karmester akkor vezényel jól, ha jól játszik a zenekar. A magatartás egyéni stílus kérdése. Ha igaz, hogy a dicséret hiánya egyenlő a szidással, akkor világosan ért belőle, akit érint, ha megdicsérik, hogy a futam második fele szép volt. Ez azt jelenti, hogy az első nem. Vagy ha a karmester egy forte tutti rész közepén megdicséri a második fuvolás fiszét, akkor az azt jelenti, hogy senki más nem volt jó. Így is lehet.” Nyilvánvalóan nem a karmester-imperátorok megközelítése ez, de nem is a Fischer által olyannyira tisztelt Ferencsik János grand seigneuri könnyed nagyvonalúsága, hanem egy empátiára mindig kész, s a muzsikálásban a polgári érintkezés és munkakultúra szellemiségét képviselő művészember álláspontja. Ha tetszik, konfliktuskerülő, ha tetszik, realista és udvarias, ám mindenképpen jól átgondolt és következetességében imponáló. S ahogyan arról koncert- és operaélmények sokasága tanúskodhat számunkra: hát Fischer Ádám esetében bizonyítottan célravezető is! László Ferenc

A 4G/LTE hálózat csak 4G/LTE-képes eszközzel vehető igénybe, megfelelő díjcsomagokkal, a lefedettségi területen belül. További részletek: www.telekom.hu/4G müpa

magazin 2013 május-június

Richard Wagner a zenedrámái révén vált ismertté, a dalok a „nem jellemző” kategóriáját képviselik életművében, jóllehet egy hangverseny műsorára elegendő dalt írt. Wagner valamennyi dala megszólal a Budapesti Wagner-napok keretében megrendezett június 21-i hangversenyen. A koncert műsorvezetője, Kovács Sándor zenetörténész e különleges repertoárról beszélt a Müpa Magazinnak.

Egy „nem„ jellemző műfaj

Wagner dalai nemcsak azért érdekesek, mert egy más műfaj perspektívájából világítják meg művészi portréját, hanem azért is, mert fejlődésének három különböző fázisába kínálnak betekintést. 1831-ben egy tizennyolc éves fiatalember Hét dalt írt Goethe Faustjának versbetéteire. Ez persze vegyes sorozat: vannak benne dalok, van kórus, illetve egy olyan dal is akad, amelynek a végén kórus szólal meg, vagyis nem mind a hét tétel igazi dal. Kicsit még kezdetlegesnek tűnnek ezek a művek, ha az ember a későbbi nagy Wagner-stílus elemeit kéri számon rajtuk. Ismert szövegeket választ, melyeket a Faustból mások is megkomponáltak – Beethovennel kezdődik a sor. Wagner is olyan stílusban dolgozik, amely leginkább a Beethoven-dalokat jellemzi. A Bolhadal effektusaiban is hasonlít Beethoven megzenésítéséhez. Úgy látszik, tizennyolc évesen még nem ismerte Schubert daltermését – ez persze nem meglepő, mert bár Schubert 1828-ban már meghalt, életműve halála után két-három évvel még nem volt elterjedt. Ha már Schubertnél tartunk: milyen Wagner Margit a rokkánál megzenésítése? Ez talán a sorozat legsikerültebb darabja, érdekes azonban, hogy a rokkamozgás megjelenítése ábrázoló eszközként csupán jelzésszerűen van jelen Wagnernél, a dal elején és végén. Nem az történik, ami Schubertnél, aki végig „pergeti” a rokkát – a kompozíciós poén nála éppen az, hogy amikor Margit Faust csókját említi, egyedül abban a pillanatban áll meg a folyamatos mozgás. A csóknál Wagner is megállítja a zenét, ez tehát a Schubertéhoz hasonló effektus, de a rokkapergés csak a bevezetésben hallható, majd egy átlagos dal következik, amely színvonalában nem mérhető össze a Schubertmegzenésítéssel – pedig az is korai, 1814-ben keletkezett, vagyis Schubert a Goethe-vers megzenésítésekor egy évvel fiatalabb volt, mint Wagner.

2013. . 21 június

LTŐ DALKÖ A , R E WAGN RD WAGNER RICHA ES DAL A ÖSSZ áz zính

ál S Fesztiv

12 müpa

magazin 2013 május-június

Wagner, akit zenedrámáiban az epikus terjedelem, a bonyolult formák, dallamok és harmóniák iránti vonzalom jellemez, a Faustmegzenésítésekben még az egyszerűséghez és rövidséghez vonzódik… …és a strofikus szerkezethez. A Katonadal például szándékoltan primitív. Igaz persze, hogy a maga módján épp ezért hatásos.

Már 1838-ban kezdeném ezt a sort: ekkor Rigában tölt egy évet, ott írja A fenyőfa című kompozíciót. Ez egy schuberti hangú ballada, sötét, jóslatterhes, figyelmeztető tónusú, tragikus költemény. Itt érződik egy óriási ugrás a wagneri életművön belül. Dalai ettől kezdve érdekesek: elhagyja a strofikus formákat, gondolatai összetettek, meghökkentő harmóniakapcsolatokat és izgalmas zongorafigurákat ír le – előlegeződnek az operai megoldások. Különösen a francia dalokban. A Stuart Mária búcsúja például vérbeli operajelenet, terjedelmes formával, a koloratúrákat is tartalmazó énekszólam virtuóz kidolgozásával.

Az utolsó dalperiódus az 1857-es évhez kötődik, ez a Wesendonckdalok keletkezésének ideje. Az 1831-es Faust-megzenésítések gyerekszerzője kóstolgatja a konvenciókat, az 1840 körüli dalok alkalmazkodni próbálnak a divatokhoz, de már átsüt rajtuk egy erőteljes egyéniség – ez az öt dal azonban azt üzeni, hogy a negyvennégy éves Wagner végérvényesen zenedráma-komponistává vált, aki többé nem tud és nem is akar alkalmazkodni, hiszen ezek a dalok a Trisztánon dolgozó zeneszerző rangrejtett operajelenetei.

K l a s s z i k u s

A következő dalkomponáló életszakasz 1839-ben kezdődik, és nagyjából 1844-ig tart. Wagner Párizsban megpróbál népszerű lenni, sikert aratni, és ennek eszközeként igyekszik felhasználni a műfajt.

Oda is írta bizonyos dalok harmadik verziójához, hogy „Tanulmány a Trisztánhoz”. Vannak a ciklusban ötletek, amelyek itt jelennek meg először, majd visszaköszönnek a Trisztánban. Valóban: ezek nem igazi dalok. Helyesebben egy új műfaj, az ekkoriban még csak szárnyát bontogató zenekari dalciklus képviselői. Persze zongoraverziójuk is van – a mi koncertünkön az fog megszólalni –, de zenekarral teljesednek ki, amikor a Trisztán színvilága kerül az énekszólam mögé. Abszolút eredeti művek– ahogy Mathilde Wesendonck (1828–1902) is eredeti figura volt: eredetileg Agnesnek hívták, férje, Otto Wesendonck selyemkereskedő elhunyt első felesége emlékére vette fel a Mathilde nevet…

Ez Wagner leghosszabb dala ebben a periódusban. Érdekes módon tele van Donizettire emlékeztető koloratúrákkal – miközben a dal egésze az igazi Wagner-stílust képviseli. A többi dalban is megjelennek olyan ötletek, amelyekkel a Tannhäuserben vagy a Hollandiban találkozunk. Akad olyan részlet, melynek hallatán az ember azt mondja: ez olyan, mint a Dal az esthajnalcsillaghoz!

Wagner, aki érett korában már csak saját szöveget zenésít meg, itt kivételesen más szövegére dolgozik. Tudjuk, miért: szerelmes a szövegek költőnőjébe.

A két gránátost Wagner 1840-ben komponálja: Schumann is ekkor zenésíti meg Heine versét. Mindketten idézik a Marseillaise-t, holott a vers nem tereli e megoldás felé a zeneszerzőt.

Otto Wesendonck Wagner művészetének csodálója. „Szponzorálja” a zeneszerzőt – az pedig hálából elszereti a feleségét. Nem tudjuk persze, hogy a romantikus érzelem eljutott-e a beteljesülésig.

Schumann és Wagner ismerték egymást, a drezdai forradalom idején együtt voltak, Schumann panaszkodik is a forradalomban vezető szerepet vállaló Wagnerre, aki a komponálás helyett „őrültségeket csinál”. Hogy 1840 táján ismerték-e egymást, arról nem tudok, és arról sem, hogy egyiküknek tudomása lett volna a másik Heinemegzenésítéséről. Viszont a Marseillaise idézésének ötlete annyira kézenfekvő ötlet, hogy nem csodálkozhatunk azon, ha mindkét műben szerepel.

A Trisztánban valami hasonló játszódik le, mint ami a zürichi Wesendonck-villában a házaspár és a zeneszerző között történt. Mathilde amolyan múzsafigura lehetett. Évtizedekkel később Brahms is kapcsolatba került vele: levelezésükből önálló kötetet adtak ki… Mihalovich Ödön, a Zeneakadémia igazgatója, a pesti Wagner-egylet elnöke is megismerte őt, majd szintén megzenésített hetet a versei közül – ügyelve, hogy ne ugyanazokat válassza, mint Wagner… Csengery Kristóf

müpa

magazin 2013 május-június

K l a s s z i k u s

„Nem létező” művek Három „nem létező” művet szólaltatnak meg a Pannon Filharmonikusok május 4-én. Na jó, kettőt: noha Schumann a-moll zongoraversenyének első tétele a-moll fantázia néven önálló műként látott napvilágot 1841-ben, és csak négy évvel később íródott hozzá a folytatás, ez ma már csupán a zenetörténészek számára fontos. A mű első szólistája, Clara Schumann örökébe ezúttal Frankl Péter lép, aki állandó kamarapartnerével, Pauk Györggyel oly sokszor gyönyörködtetett bennünket. Mozart Don Giovanni-nyitánya viszont ebben a formájában tényleg utólagos kreáció. A mű „lényegét” beharangozó nyitány az operában egy csaknem negyedórás, megállás nélküli zenei folyamat – egy igazi thriller! – első fele; a nyitány (több formában is létező) diadalmas befejezése tehát némiképp félrevezető (legalábbis Adorno szerint). Schubert A halál és a lányka címet viselő d-moll vonósnégyese maga is „átirat”, amennyiben lassú tétele a szerző azonos című dalának egyik dallamára írott variációsorozat, s noha a többi tétel nem idéz a Matthias Claudius szövegére írott dalból, a lényegét mégis visszaadja. A dalban egy énekes és egy zongorista, a vonósnégyesben négy zenész az eszköze a zenei univerzum megszólaltatásának. Vass András, a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere ezt az univerzumot most nagyzenekarra képezi le, olyan elődök nyomdokán haladva, mint a több Schubert-művet szimfonikus zenekarra átültető Joachim József.

Hogy a szovjet zene mennyire nem azonos az orosz zenével, arra jó példa a Concerto Budapest május 8-ai hangversenye. A szólista, Gidon Kremer lett-zsidó, anyai ágon svéd származású, de leginkább világpolgár. Szofija Gubajdulina szintén az, származását tekintve tatár, zenei érdeklődésében ugyanúgy inkább a Nyugathoz kapcsolódik (a most elhangzó fuvola-hegedű „kettősversenyében” konkrétan Schuberthez), mint az est másik két szerzője, akik közül az engelsi (!) születésű Schnittke annyira német, hogy az apja Hamburgból származott el, ő maga is ott halt meg, fiatalon Bécsben jött rá, hogy Schuberthez és Mozarthoz tartozik, és nem mondjuk Csajkovszkijhoz. A négy szovjetből Sosztakovics az egyetlen orosz (bár nagyapja még lengyelnek született), s ő is erősen vonzódott a nyugati kultúrához, habár sose tagadta orosz kulturális gyökereit. Az est nagyobb felét az ő „ötvenhatos” szimfóniája teszi ki, hatalmas előadói apparátusa bármely kellően pesszimista sci-fi filmhez passzolna. Schnittke 1984-ben írott, mintegy harmincöt perces hegedűversenyében a hatalmas előadói apparátus viszont nem a minél nagyobb zaj, sokkal inkább a minél több szín eszköze. Schnittke művének egyik főszereplője a harang – ez már Schnittke transzcendens-katolikus korszakának alkotása. Az első részben szólót játszó Gidon Kremer és a karmester, Keller András közös mániája, hogy nem kell félni a 20–21. századi zenétől: ezekből – és a kiváló vendégművészektől – nemcsak a közönség, a zenekar is tanulhat.

2013. május 4.

2013. május 8.

PANNON FILHARMONIKUSOK A ZONGORA ARCA: FRANKL PÉTER VEZÉNYEL: VASS ANDRÁS

CONCERTO BUDAPEST KÖZREMŰKÖDIK: GIDON KREMER VEZÉNYEL: KELLER ANDRÁS

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

14 müpa

Mi az orosz?

magazin 2013 május-június

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

K l a s s z i k u s fotó: Marco Borggreve

fotó: Marco Borggreve, courtesy of DG

Olvasnivaló egy hónapra – értékek egy életre. Klasszikus modernek Pierre-Laurent Aimard sokak szerint a modern zongoramuzsika legzseniálisabb megszólaltatója – mások viszont kissé hajlamosak hümmögni, amikor régebbi korok zenéjét játssza. Hümmögésnek ezúttal helye nincs: Bartók I. zongoraversenye egyértelműen a modernség jegyében született, noha a Fesztiválzenekar hangversenyén megszólaló három mű közül ez a legrégebbi a maga 1926-os keletkezésével. Prokofjev Rómeó és Júliája egy évtizeddel későbbi, s legalábbis az eredeti balettből keletkezett két szvit népszerűsége azóta is tart: egyes tételei szinte ugyanannyira hozzánőttek a Shakespeare drámájáról bennünk élő képhez, mint Mendelssohn kísérőzenéje a Szentivánéji álomhoz. Prokofjev teljes balettzenéje ritkábban szólal meg, ám ezúttal az 1953-ban született finn karmester, Osmo Vänskä bőségesen válogat a balettből, tehát kevésbé ismert részletekre is rácsodálkozhatunk. Kalevi Aho Mineája (mely címében Minneapolist – a bemutató helyszínét – becézi) már a premieren hatalmas sikert aratott. Vänskä maga kérte fel négy évvel idősebb, hihetetlenül termékeny alkotó fantáziájú barátját, hogy írjon egy koncertnyitó művet, melyre a közönség felkapja a fejét. A mintegy húsz perces darab a maga fergeteges módján megidézi Brittent (amennyiben bemutatja a zenekar részeit és egészét), Bartókot (amennyiben ez is zenekari concerto) és Honeggert (bizonyára Minnesotában is dübörgött Pacific gőzmozdony). Az ilyen mű egy nagyszerű zenekarnak igazi jutalomjáték.

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR PIERRE-LAURENT AIMARD VEZÉNYEL: OSMO VÄNSKÄ Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Mesterházi Gábor

2013. május 10-11-12.

Keresse az újságárusoknál és a postán! www.kepmas.hu müpa

magazin 2013 május-június

fotó: Josef Fischnaller / EMI Classics

Rómában kezdődött, és mindenről a fölső szomszéd tehetett. Emmanuel Pahud négy éves volt, de már mozgalmas élet állt mögötte. A külkereskedő apával a család úgy váltogatta az országokat, mint más az alsónadrágot. Valójában először nem is a fuvolába, hanem Mozartba szeretett bele. Később úgy fogalmazott, amikor először hallotta a hangszert, nem elakadt, hanem meghosszabbodott a lélegzete. 1974, Róma, valami jobb környék, jómódú, nagypolgári környezet. A fölső szomszédban francia-svájci zenész família lakik, François Binet és négy gyereke. Az egyik csellózik, a másik zongorázik, a harmadik hegedül, a negyedik… Na, igen, arra a kis Emmanuel is kíváncsi lenne, hogy az pontosan milyen hangszer. Győz a kíváncsisága, és legközelebb már nem kell hallgatóznia, közvetlen közelről csodálhatja a családi koncertet. Aztán egy napon odaáll a szülei elé és kijelenti, ő is ugyanazt szeretné csinálni, mint a szomszéd fiú. Mozartot játszani fuvolán.

LÉLE A LÉLEGZET

Véletlenek márpedig nincsenek. François Binet annak a fuvolista Jean Binet-nek a fia, aki André Jaunet-vel, Aurèle Nicolet-val és Peter-Lukas Graffal együtt járt a párizsi Conservatoire-ba a korszakalkotó Marcel Moyse osztályába. Többek között ők a francia fuvolaiskola nagyjai. Pahud, aki Svájc francia részén született, ennek a tradíciónak egyenes ági folytatója. A kezdeti római, majd brüsszeli stúdiumok után rövid ideig tanult is Bázelben, Peter-Lukas Graf osztályában, de még fel sem ocsúdott, már a párizsi Conservatoireban járta a profi zenei képzés lépcsőfokait, és eljutott egészen az akadémiai fokozatig. Michel Debost, Alain Marion voltak a tanárai, majd kamarazenélt Christian Lardénál, és szélsebesen felfedezte Pierre-Yves Artaud kortárs zenéjét. Az egyetlen, amit elhanyagolt, a barokk volt.

Egyik verseny követte a másikat, minden lehetséges díjat begyűjtött. Fordult a kocka, most Párizst hagyta el Bázelért, Aurèle Nicolet mesterfuvolistánál képezte magát tovább, aki Pahud szerint „szigorú, de vidám” tanár volt. A Nicolet család szinte saját fiaként bánt vele, sokat köszönhet nekik, még lakott is náluk egy ideig. 1992-ben, huszonkét évesen lett a Berlini Filharmonikusok szólamvezető fuvolistája, Claudio Abbado zenei igazgatósága alatt. Ő volt a zenekar legfiatalabb tagja. Lehetetlen összeszámolni, hány tanárnál tanult, de saját bevallása szerint jót tett neki a sokszínűség. Egy olasz újságnak azt nyilatkozta: „Amúgy se szeretem, ha osztályoznak, betesznek ilyen-olyan fiókba, sem szólistaként, sem zenekari muzsikusként, sem kamarazenészként. Én egyszerűen csak zenész vagyok, a hangszeremmel igyekszem magamévá tenni az összes lehetséges zenei formát. Hogy mindezt ilyen szinten elsajátíthattam, azt a szüleimnek köszönhetem, akik lehetővé tették, hogy egész életemben a szenvedélyemnek hódolhassak.”

16 müpa

magazin 2013 május-június

K l a s s z i k u s

Mindeközben nem adta fel a kamarazene iránti vonzalmát sem, sőt a genfi zeneművészeti főiskolán elvállalt egy fuvolavirtuóz osztályt is. Idővel a sok kötelezettség, és az ezzel járó rengeteg utazás már a családi élet rovására ment, ezért 2000-ben felmondott a Berlini Filharmonikusoknál. „Nehéz időszak volt sok-sok konfliktussal” – indokolta döntését. 2002-ben mégis visszatért a zenekarhoz, állását nem töltötték be. Abbadóval egy minden formalizmustól mentes Mozart-fuvolaversenyt adott elő, a Berlini Barokk Szólistákkal Telemannt és Bachot játszott, és olyan ritka darabok is szerepelnek a repertoárjában, mint Jacques Ibert és Hacsaturján fuvolaversenye. „Rattle a karmestereknek ahhoz a típusához tartozik, akiket én nagyon nagyra tartok. Sokoldalúságot követel a zenészektől, a lehető legtermészetesebbnek tekinti, hogy az ember Rameau-t, Haydnt és Ligetit egyaránt hitelesen tudjon játszani. Ettől minden koncert olyan, mint egy felfedezőút” – nyilatkozta a Berlini Filharmonikusok jelenlegi karmesterével való együttműködéséről. Pahud azon ritka zenészek közé tartozik, akik intenzíven hallgatnak zenét. Kicsit szégyenkezve vallja be, hogy tizennégy évesen kizárólag James Galway játékát volt képes elviselni, aki szerinte forradalmasította a fuvolahangzást. Később azonban, mielőtt lemezfelvételt készített, Galway korongjain kívül Rampal és Nicolet előadásait is meghallgatta, hogy tisztában legyen a nagyok hagyatékával, illetve hogy világosan lássa, mi az, amit e hagyomány örököseként neki érdemes továbbvinnie.

EGZET

2013. május 13.

FRANCIÁS IM PRESSZIÓK EMMANUEL PAHUD ÉS A LISZ FERENC KAM ARAZENEKA T R Bart ók Béla Nem Hangversenyte zeti rem

MEGHOSSZABBÍTÁSA Pahud játékát hallgatva többször felmerült bennem a kérdés, vajon miért nem játszik barokk fuvolán vagy valami valamilyen jó kópián, miért szólaltat meg mindent tizennégy karátos hangszerén. Ha barokk zenéről van szó, ez a kérdés cseppet sem elhanyagolható. Pahud amúgy tényleg hanyagolta ezt a korszakot, a konzervatóriumban egyáltalán nem tanult meg barokkul. Ezt a nyelvet önszorgalomból sajátította el John Eliot Gardiner, Cristopher Hogwood, Philippe Herreweghe, Roger Norrington és Nikolaus Harnoncourt hathatós közreműködésével. Ez persze nem jelentette azt, hogy imádott fuvoláját lecserélte volna korhű hangszerre.

Így vall erről egy interjúban: „Számomra ma az a legfontosabb, hogy a zeneszerzői szándék maximális tiszteletben tartása mellett élővé tegyem a zenét. Ehhez nekem arra a hangszerre van szükségem, amit huszonhét éve jól ismerek, és amin a hangnak sokkal több típusát, aspektusát, árnyalatát tudom megszólaltatni, mintha korhű hangszeren játszanék. De a legfontosabb, hogy a Böhm fuvolán képes vagyok imitálni a barokk hangzást, míg ez fordítva teljességgel lehetetlen. Amikor megkérdeztem Barthold Kuijkent, Nikolaus Harnoncourtot és Marc Minkowskit, meg tudják-e mondani, milyen hangszeren játszom első Bach-lemezemen, egyikük sem tudott válaszolni”. Pahud tényleg zenei világpolgár. Imádja a jazzt, szabadidejében szinte csak azt hallgat. A Jacky Terrasonnal közösen készített Into the Blue albumra készülve rengeteg lemezt végighallgatott, hogy megtanulja ezt a nyelvet is, és ne legyen túl klasszikus. Valahol bölcsen megjegyzi, csak akkor jöhet létre igazi interpretáció, ha meg tud szabadulni a leírt hangjegyektől. Sikerült neki. Évente százötven koncertet ad, a felét a Berlini Filharmonikusokkal. Szólistaként a világon mindenütt fellép, gyakran játszik kamarazenét többek között Yefim Bronfmannal és Hélène Grimaud-val. Nem sok ideje marad másra. Ha csak teheti, hazautazik Genfbe, ahol két kisfia él. Azért nem irigylem őket. Hozzánk Janáčekkel, Mercadantéval, Frank Martinnal és Debussyvel érkezik. Az idén ötvenéves Liszt Ferenc Kamarazenekar fogja kísérni, akikkel már dolgozott együtt. Addig havonta egyszer legalább hallgatok vele valamit. Főleg Bachot. Azzal az én lélegzetemet is meghosszabbítja. Kling József

müpa

magazin 2013 május-június

K l a s s z i k u s

Vakrandi

„Ez most blind date lesz, vakrandi”, mondja kérdésemre az ifjú zongorista, Nicolas Namoradze, aki persze ezzel nem sokat mond, hiszen eddigi összes zenekari koncertje ebbe a kategóriába tartozott. Ez nem is csoda, Nicolas ugyanis pályája legelején jár, ebből kifolyólag mindenkivel mostanában muzsikál először. Amikor huszonegy évesnek mondom, Nicolas kijavít, ne öregítsem, még csak húsz. Tbilisziben született, kisgyermekként került Budapestre, egy ideig gyerekeskedett Amerikában, kiskölyökként a Zeneakadémia rendkívüli tehetségek osztályába járt, most, túl a tinédzserkoron a Zeneakadémia növendéke, mellette Bécsben Oleg Maisenbergnél, illetve Firenzében Eliszo Virszaladzénál tanul. Itthon Esztó Zsuzsa, Kemenes András és Wagner Rita voltak a tanárai. Egy zongorista viszonyát a romantikus szerzőkhöz alighanem erősen befolyásolja, hogy a zongorarepertoár leghíresebb műveit romantikus szerzők írták. „Magától értetődik, hogy zongoristaként sok romantikus zenét játszom. Sok műért lelkesedem, de akad, amivel még meg kell küzdenem. Chopinnel kapcsolatban például vannak olyan kérdéseim, problémáim, amelyek Brahmsnál és Lisztnél nincsenek. E kérdések csak részben technikaiak. Sokszor azt érzem, hogy Chopin nem enged annyi szabadságot az előadójának, mint például Liszt; Chopinnél az ember könnyen válik modorossá, vagy durvává.” Nicolas most éppen Szkrjabin-korszakát éli. Aki viszont mindig meghatározó marad, az Bach. Schubertet mostanában fedezi fel, elképesztőnek, hihetetlennek nevezi eredetiségét és nyelvét. És persze itt van Brahms, akinek második zongoraversenyét játssza most a Müpában. „A versenyművekre akkor is készen kell állni, ha az embernek nincs éppen aktuális felkérése. Tíz-tizenöt zongoraversenyt tudok. Nagyon változó, hogy egy akadémista mit tanul. Amerikában például mindenki versenyművekkel foglalkozik, Európában inkább csak az, aki zenekari koncertre készül. Én is inkább csak akkor vágok bele egy versenyműbe, ha kilátásom van rá, hogy el is játsszam. Mivel azonban egy beugrás elindíthatja az ember karrierjét, fontos, hogy az ember tudjon zongoraversenyeket is.” Most gőzerővel készül a Brahms-zongoraversenyre. „Volt egy tanárom, aki csak úgy engedett versenyművet tanulni, ha az egész partitúrát tudtam. Nagyon igaza volt. Így ugyanis a zongora és a zenekar egész kapcsolatát másképp nézem. Figyelek rá, hogy a zongora és a zenekar anyaga hogy kapcsolódik össze. Néha azt gondolom, ha az ember tud egy zongoraversenyt, azt el is kell tudnia vezényelni. A Brahms-koncertet persze nem tudnám eldirigálni, de azért remélem, méltányolja a hozzáállásomat”, teszi hozzá nevetve Nicolas. „Egyébként ez csak félig vicc, mert ez a mű sokak szerint egy szimfónia zongorával, vagy kamarakoncert. Ez igaz is. Az első zongoraversenyben a zongorának félig-meddig continuo-szerepe van. A másodikban viszont mintha sokkal szélesebbek lennének a gesztusai, és más a szólista és a zenekar közötti viszony. Végtelenül letisztult darab ez, minden hangja önmagáért beszél.”

18 müpa

magazin 2013 május-június

K l a s s z i k u s A vakrandi másik szereplője, a Junior Prima díjas Madaras Gergely karmester. Gergely pályája meredeken ível felfelé. A húszas évei végét taposó dirigens Bécsben és Manchesterben töltött évei után most az English National Opera karmestereként Londonban dolgozik, ahol operaprodukciókat tanít be és vezényel, emellett világszerte egyre többfelé hívják.

fotó: Böröcz Balázs

„Nicolasszal most találkozunk először, de már sokat hallottam róla. Ha az ember jól ismeri a szólistát, vagy mert személyes kapcsolatban állnak, vagy mert már dolgoztak is együtt, más szintről kezdődik a közös zenélés. Gavriel Lipkind csellistával például számos közös hangversenyünk volt. Eleinte nehezen hangolódtunk egymásra, de végül nagyon jól megértettük egymást, könnyen dolgozunk együtt, értjük egymás zenei mondandóját. Ugyanez a helyzet a feleségemmel, Győri Noémi fuvolaművésszel: tizenkét év közös zenélés után egészen más a szólista-karmester viszony a színpadon. De gyakori, hogy a szólistával csak a hangverseny előtti napokban ismerkedünk össze. Ilyenkor az első próba előtt átbeszéljük, átjátsszuk a művet, de az is megesik, hogy úgy esünk be az első próbára, hogy a zenekar jelenlétében találkozunk először. Minden eset más, és sok függ magától a darabtól is. Néhány napja egy kortárs ősbemutatót vezényeltem Angliában egy szenzációs ütősduóval. Az új mű egy Haydn- és egy Beethoven-szimfónia között hangzott el. Összesen két próba állt a rendelkezésünkre, így az egyiket kizárólag az új darabra szántam. A szólistákkal előtte mindössze pár percet tudtunk beszélni, a próbán »élesben« kellett egymásra hangolódnunk, ami hihetetlenül izgalmas és inspiráló volt.”

2013. május 20.

SZIMFONIK SAVARIA SZIMUS FELFEDEZÉSEK NICOLAS NAM FONIKUS ZENEKAR VEZÉNYEL: MORADZE (ZONGORA) ADARA Bartók Béla N S GERGELY em Hangversenyte zeti rem

Budapesti koncertjének Brahms–Csajkovszkij-műsoráról szólva a karmester elmondja: mintegy tízéves dirigensi pályafutása során azon volt, hogy minden stílusban otthon legyen. „Még persze évtizedekre van szükségem, hogy ezt elérjem. Eleinte mindent elvezényeltem, ami csak az utamba került, és mostanában egyre jobban kikristályosodik, hogy mi az a repertoár, ami a legközelebb áll a szívemhez. De igazán csak akkor tudok súlyozni, ha mindenben elmélyülök.” Egy kortárs zenei fesztivál társalapítójaként Gergely régen rengeteg kortárs művet dirigált, mivel a szerzők egy részével együtt járt konziba és Zeneakadémiára. Fiatal karmesterként főleg élvonalbeli klasszikus és nagy, romantikus műveket tanult, hiszen Csajkovszkij Ötödik szimfóniája és a többi hozzá hasonló örökzöld mű miatt is érdemes ezt a pályát választani. „A zenekarok persze elsősorban nem ezt várják a fiatal karmesterektől, hiszen ezeket a nagy műveket történetük során már sokszor eljátszhatták, nagy mesterek vezényletével. Egy fiataltól inkább olyasmit várnak, amiben újat, frisset tud mutatni nekik. Tőlem mostanában mindig megkérdezik, hogy melyik az a repertoár, amiben a leginkább otthon érzem magam. Most kerültem a pályámnak abba a szakaszába, amikor már nagy örömmel vállalok el jól ismert, sokat játszott repertoárműveket, mert úgy érzem, hogy van róluk személyes mondanivalóm, és bízom abban, hogy érdekes a látásmódom a zenekar és a közönség számára.” Győri László müpa

magazin 2013 május-június

K l a s s z i k u s

Családban marad 2013. május 25

RIS FEJEDELM ING STARS I VON DAHLKVIS ÓSNÉGYESEK T QUARTE T Fesztivál

Színház

Röviddel megalakulása után máris számos európai kamarazenei fesztiválon vett részt a kvartett, a svéd főváros első számú hangversenytermében, a Stockholms Konserthusban pedig 2011 januárjában debütáltak óriási sikerrel, amikor is Steve Reich Triple Quartet című kompozícióját adták elő. A koncertet követően meghívást kaptak az intézmény vonósnégyeseket bemutató sorozatába, októberi hangversenyüket a Svéd Rádió közvetítette. A Stockholms Konserthus azért is játszik fontos szerepet a kvartett életében, mivel az Európai Hangversenytermek Szervezetének fiatal tehetségeket bemutató, Rising Stars elnevezésű programjába a svéd koncertterem delegálta őket. Így lehetnek május 25-én a Fesztivál Színház vendégei, a budapesti koncert lesz hangversenykörútjuk utolsó állomása.

fotó: Model House, Stockholm

Ha egy kicsit közelebbről megismerjük külön-külön a tagok mindennapjait, aligha tudjuk elképzelni, hogy mikor van idejük próbálni, a koncertekről nem is beszélve. A primárius, Bartosz Cajler Svédországban és Lengyelországban gyakran fellép szólistaként is, továbbá tanít egykori alma materében, a Stockholmi Királyi Konzervatóriumban, valamint a Mälardalen Egyetemen is Västerås városában. A Dahlkvist testvérek közül Jon szintén az utóbb említett felsőoktatási intézmény brácsatanára, Kersti posztgraduális tanulmányokat folytat Pavel Vernikov irányítása alatt Olaszországban, Hanna pedig 2012 nyarán szerzett diplomát Párizsban, Michel Strauss osztályában. A Svéd Rádió P2-es adója Hannát választotta egy évre rezidens művészévé, így a Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarának szólistájaként is bemutatkozhatott. Más együttesek ekkor szoktak általában feloszlani, amikor tagjaikat ilyen sokfelé viszi az élet, de a Dahlkvist Quartetnél úgy látszik, fordított a helyzet.

Szokták mondani, hogy a vonósnégyesezés a kamarazene csúcsa, amihez elengedhetetlen az összeszokottság, az évek rutinja. A Dahlkvist Quartet mindössze hat éve, 2007 májusában alakult, rá két évre megnyerte a Svéd Kamarazenei Szövetség „Fiatal és ígéretes” elnevezésű versenyét, a Svéd Királyi Zeneakadémia pedig nekik adományozta zenei együttesek számára alapított új ösztöndíját.

20 müpa

A kiváló együttműködésnek feltehetően jó alapja, hogy a négyes tagjai közül hárman testvérek: Jon (brácsa), Kersti (hegedű) és Hanna Dahlkvisthoz (cselló) kakukktojásként a varsói születésű lengyel hegedűművész, Bartosz Cajler csatlakozott. Persze abban az értelemben ő sem lóg ki a sorból, hogy Dalkhvistékhez hasonlóan szintén a Stockholmi Királyi Konzervatórium hallgatója volt.

magazin 2013 május-június

A svéd vonósnégyes koncertjeinek felépítésében is az egyediségre törekszik: a már ismert, klasszikus repertoárdarabokat – többek között Haydn, Beethoven, Mendelssohn és Debussy műveit (hogy csak néhányat említsünk az általuk már játszott szerzők közül) – 20., illetve 21. századi darabokkal együtt tűzik műsorra, elsősorban svéd és lengyel szerzőkre helyezve a hangsúlyt. Így játszották már a nálunk talán kevésbé ismert lengyel zeneszerzőnő, Grażyna Bacewicz, a finn kortárs komponista, Aulis Sallinen vagy a hosszú életet megélt svéd Hilding Rosenberg alkotásait, valamint a lengyel Karol Szymanowski Második vonósnégyesét, amelyet a Művészetek Palotája közönsége is megismerhet majd a Dahlkvist Quartet előadásában Beethoven op. 127-es Esz-dúr vonósnégyese mellett. Tóth Endre

K l a s s z i k u s müpa

magazin 2013 május-június

K l a s s z i k u s

„Fizikailag az ember azt bírja, amire a szelleme sarkallja.”

„A TEHETSÉG NEM ARRA VALÓ, H Az idei „évad művésze”, Kocsis Zoltán tavaly szeptemberben, egy nappal hatrészes Debussy-sorozata előtt életmentő szívműtéten esett át. Decemberben már újra dirigált, zongoristaként azonban csak május 11-én, a Debussy-sorozat utolsó estjén tér vissza. Nemcsak erről beszélt a Müpa Magazinnak, hanem arról is, hogy mit tanult a legifjabb nemzedéktől, illetve hogy a következő „évad művésze”, Perényi Miklós példája mit bizonyít számára. A május 30-án minden évben megrendezett születésnapi koncerteden, amelynek bevételét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára ajánlod fel, idén a Szent István Király Szimfonikus Zenekarral, vagyis fiatalokkal lépsz fel. Miért éppen őket választottad partnerül?

nek, mint amiben mi hittünk annak idején. Az én generációm olyan zenei szemléletet kapott örökül, amely sokkal közelebb állt az egzakt tudományokhoz, mint a kreatív művészetekhez. Ez engem mindig is a marxista ideológusok beskatulyázási ambícióira emlékeztetett, vagyis hogy mindent el kell helyezni egy fiókban, mégpedig egyszer s mindenkorra. Amikor én gyerek voltam, Mahler erősen vitatott Szeretnék most már minél többet átadni abból, amit felcsipeget- zeneszerzőnek számított, Richard Strauss nevét nem volt ildomos tem az idők folyamán. Fontosnak tartom, hogy az ember megha- kiejteni, Hugo Wolfot gyakorlatilag nem ismertük, Max Reger pedig tározó impulzusokat adjon a fiatal művészpalántáknak, mert a mai Bach félresikerült reinkarnációjaként volt elkönyvelve. Érdekes kéridőkben sokkal nehezebb elindulni a pályán a helyes irányban, mint dés, hogy ez a szemlélet mennyiben gyökerezett a két háború köaz én időmben. Az a hihetetlen mérvű információtömeg, amely ma zötti zenei világ progresszív gondolkodású főideológusainak a műaz emberre zúdul folyamatosan, könnyen eltávolítja a hallgatókat ködésében. A magyar „adornókra” gondolók itt, Jemnitz Sándorra és a zenészeket az értékes művészettől. Már régen nem arról van mindenekelőtt, de Szabolcsi Bencére, Molnár Antalra, Tóth Aladárra szó, hogy az értékes kultúra érdekében tett puskalövések, ponto- is, akik eredendően nyilván jót akartak. Bartók és Kodály érdekében san célzott találatok elvesznek abban a nehéztüzérségi ütegben, a progresszív szellemet kívánták támogatni, ugyanakkor simán elamit a kommerciális és könnyen fogyasztható kulturális termékek mentek vitathatatlan – de legalábbis ma vitathatatlannak tartott jelentenek a mai világban. Az egyetlen fegyver ez ellen: folyamato- – értékek mellett. Dohnányi meghurcoltatása és vesszőfutása pélsan tenni az értékes kultúráért és az ennek nyomán kisarjadó krea- dául nagymértékben Jemnitz „áldásos” tevékenységének köszöntív szellemért – hogy egy közhelyet idézzek: vivat, crescat, floreat! hető. Molnár Antal Debussyről mondott és írt szamárságokat, Tóth Aladár mások mellett Kreislert és a késő romantikusokat rántotta Hogy az ifjú muzsikusok számára mit jelenthet a Kocsis le a sárba. Ezeken ma már inkább mosolygunk. A fiatal geZoltánnal való közös munka, azt viszonylag könnyű neráció tehát azt üzeni nekem, hogy nyitottnak kell elképzelni. Te mit kapsz egy ilyen együttműkölenni és félretéve minden dogmatizmust, el kell 2013. május 11. déstől? fogadni, hogy más világok, másfajta megközeEN LB TE TÉ T lítések is léteznek, mint amit mi szentnek és HA E DEBUSSY ÉLET N GYERMEKEK LA TA Azt tanultam és tanulom tőlük, hogy más köegyedülvalónak hittünk. ON TH 6. OT KARÁCSONYA ZATA zeledési pontok és mechanizmusok is létezSORO KOCSIS ZOLTÁN Fesztivál Színház

22 müpa

magazin 2013 május-június

„El kell fogadni, hogy más világok, másfajta megközelítések is léteznek, mint amit mi szentnek és egyedülvalónak hittünk.”

HOGY MEGKÖNNYÍTSE AZ ÉLETET” Idén te voltál, jövőre Perényi Miklós lesz a Müpában az „Évad művésze”. Emlékszel arra, hogy mikor hallottad először Perényi Miklós csellójátékát és megfogalmaznád, hogy mi az ő kivételes zeneiségének a titka? Lemezen hallottam először, aztán persze sok ízben koncerten is még mielőtt elkezdtünk volna együtt dolgozni. Nekem az a sanda gyanúm, hogy Perényi Miklósnak születni kell. Természetesen lehetnek titkai, de egy olyan kivételes zeneiség, mint az övé, nem húzható csak úgy elő a farzsebből. Viszont Miklós példája mindennél ékesebben bizonyítja azt, amire jómagam már nagyon régen rájöttem, tudniillik, hogy a tehetség nem arra való, hogy megkönnyítse az életet; éppen ellenkezőleg. Olyan munkára sarkallja az embert, amelynek révén felmérhetetlen távlatok nyílnak meg, soha nem tapasztalt katartikus élmények alakítják át a gondolkodást, valódi, tudományoskodástól mentes tudást birtokolhatunk. És talán elérhetjük a legfontosabbat: azt a fajta alázatot, amely tévedhetetlenül mutatja meg a végső célok eléréséhez vezető utat, anélkül, hogy megbénítaná a szellem teremtő erejét. Ezt minden közös munkánk alkalmával egészen közelről érezhettem, amiért örökké hálás vagyok neki.

szerített a sors. Furcsamód hasznos volt elővenni a tízegynéhányéves koromban gyakorolt stúdiumok bizonyos elemeit, mert most éppen ezekre volt szükségem a zongorázásom regenerálásához. Természetesen folyamatosan tanulok új darabokat is, sőt, december óta két általam újonnan elsajátított Rahmanyinov-etűdöt meg is hangszereltem. Richard Strauss Capriccio című operája két és negyed óra zene gyakorlatilag szünet nélkül. Hogy bírtad fizikailag az előadást?

Fizikailag az ember azt bírja, amire a szelleme sarkallja. Számomra nem volt két és negyed óra: sokkal sűrítettebb idő volt, ami nagyrészt Strauss zsenialitásának köszönhető. A következő évadban egy másik Strauss-ritkaságot, A hallgatag asszonyt tűzitek műsorra. A Capriccióval összevetve mit várjon, vagy ne várjon tőle a közönség?

Először is, a szövegkönyv sokkal jobb és humorosabb. Amíg a Capriccio a conaisseur-öknek szól, A hallgatag asszony az átlagember számára is rendkívül szórakoztató. A szövegkönyvet a Shakespeare-kortárs angol drámaíró, Ben Jonson Epicoene című vígjátéka A Müpa Magazinnak adott előző interjúdban, alig két hónappal a nyomán Stefan Zweig írta. A Ben Jonson-féle fanyar, kétértelmű, műtéted után azt mondtad, hogy a zongoragyakorlást még nem dupla fenekű humort Zweig mindenkori germán humorrá oldja, erőlteted. Karmesterként már közel fél éve visszatértél, zongoris- vagy ha úgy tetszik, fejleszti. És amennyit Zweig hozzátesz Ben taként azonban a Debussy-sorozat utolsó estjén hallhat újra a kö- Jonson darabjához, legalább annyit hozzátesz Strauss zenéje Zweig zönség. Erőltetned kellett a zongorázást, vagy visszajött magától? librettójához. Az az érzésem, hogy Zweig szövege nem működne Strauss nélkül. A hallgatag asszony a két háború közötti NémetorHa már Perényi Miklós szóba került, éppen ő mondta, szág egyik meghatározó operája, s bár e korszakról manapság hogy minden nap legalább ugyanannyit kell dolelőítélet nélkül szinte lehetetlen beszélni, azt gondolom, gozni, de ha az ember többet akar tudni, akkor hogy éppen ez az időszak rendkívül fontos pluszt 2013. természetesen többet kell dolgozni. Mindenadott az európai kultúrának, talán az utolsó pluszt. május 30. fajta hangszeres technika állandó karbanBeszélhetek persze én most akármit. Ha nem hiKOCSIS ZOLT tartást igényel, pláne ha olyan kihagyást telesíti mindezt egy igazi, élő, mindenki számára HANGVERSE ÁN JÓTÉKONYSÁGI N GYERMEKMEYE A NEMZETKÖZI kell bepótolni, amit durván szeptember élményt jelentő előadás, akkor a szavaim a porba NTŐ SZO közepétől december közepéig rám kényhulltak, de remélem, hogy nem így lesz. JAVÁRA LGÁL AT Bartók Béla N em Fazekas Gergely Hangverseny zeti terem

müpa

magazin 2013 május-június

F o l y a m a t o s

m ú l t

WAGNER 200

a a sorsnak Groteszk fintor terdalnokokA nürnbergi mes an, hogy ez kal kapcsolatb lkotás léa kolosszális műa lekvésként nyegében pótcse r 1845 nyaszületet t. Wagne i gyógyfürrán a marienbad agát, és az dőben kúrálta m utasítására orvosok szigorú llet t mintartózkodnia ke kenységtől. den alkotó tevé ban, amivel Olvasmánya azon ta az időt, a fürdőben múlat odni. nem hagy ta nyug

„ITT A MŰVÉSZET SZÁMÍT” 24 m ü p a

magazin 2013 május-június

Doktorainak megnyugtatására Wagner „férfiasan küzdött a kísértés ellen”, hogy papírra vesse a Lohengrin szövegét, amely a fejében már formát öltött, s ehelyett valami egészen mással foglalta el magát: „Gervinus Német irodalomtörténetének néhány utalásából élénk képet alkottam magamban a nürnbergi mesterdalnokokról és Hans Sachsról. Különösen izgalmasnak találtam a »jegyző« intézményét és azt, hogy általánosságban mi a szerepe a mesterdalnokokkal szembeállítva. Anélkül, hogy ennél többet tudtam volna Sachsról vagy a kor többi költőjéről, egyik sétám alkalmával kitaláltam egy mulatságos jelenetet, amelyben a cipész mint népszerű költőiparos megleckézteti a jegyzőt: miközben az énekel, kalapácsával sámfán üti ki a hibapontokat, hogy elégtételt vegyen rajta vaskalapos melléfogásaiért. Számomra ez az egész két pontba sűrűsödött: egyrészt abba, ahogy a jegyző felmutatja a krétajelzésekkel teli táblát, másrészt Sachs képébe, amint magasba tartja a cipőt, amit a jegyző hibáit jelezve készített. Így fejezik ki ítéletüket az éneklésről.” Van egy bensőséges pillanat a Mesterdalnokok II. felvonásának 4. jelenetében, amikor Éva és Sachs a másnapi dalnokverseny indulóinak esélyeit latolgatják. Bár Éva bízik abban, hogy szíve választottja, Walther nyeri el a díjat s azzal együtt az ő kezét, ő és az özvegy Sachs pár pillanatig eljátszanak a gondolattal, hogy a nagy korkülönbség ellenére házasságra léphetnének egymással. Amikor Sachs azt mondja, túl öreg ő a lányhoz, Éva kétértelműen megjegyzi: „Itt a művészet számít!” Incselkedésével azt fejezi ki, hogy készséggel elfogadja Sachsot, ha a szabályoknak megfelelően övé lesz a győzelem: egymás iránti vonzalmukat e szakasz Asz tonalitása is világossá teszi (ez a hangnem Wagner műveiben gyakran a kiviruló szerelmet érzékelteti), akárcsak a sehr zart (nagyon gyengéden), dolce és dolcissimo előírások. „Hier gilt’s der Kunst” – Itt a művészet számít! Ezt íratta ki a Festspielhausra nagy betűkkel a komponista fia, Siegfried Wagner 1924-ben, amikor Bayreuthot az a veszély fenyegette, hogy a nemzetiszocialisták irányítása alá kerül. „Itt a művészet számít” – Bayreuth történetírója, Frederick Spotts szavaival ez volt az a „szép nagy fügefalevél”, amit azután gyakorta kellett felhasználni a kellemetlennek ítélt tények elrejtésére (különösen akkor, amikor a II. világháború után, 1951-ben újra megnyitották az ünnepi játékokat). Olyan mentség volt ez, amelyre újra meg újra hivatkozni lehetett egy évszázadon át, míg el nem söpörte a komponista dédunokája, Katharina korszakalkotó, 2007-es produkciójával. Ebben az egyet-

len, nagy visszhangot keltő mondatban benne rejlik a szerelem, a művészet és a politika háromszöge, amely a Mesterdalnokokat jellemzi. Wagnernek eredetileg egészen más elképzelése volt erről a terjedelmes mesterműről, mint ahogy az megvalósult. Kiadójának, Schottnak így vallott erről 1861 októberének végén: „Az opera címe: »Nürnbergi mesterdalnokok«, és főhőse a joviálisan költői Hans Sachs. A téma kedélyes tréfákban rendkívül gazdag, és büszke vagyok arra, hogy ezzel az eredeti elgondolással, amely teljes egészében saját invenciómból táplálkozik, valami egészen szokatlanra és egyedire találtam rá. A darab versben és zenében egyaránt teljes mértékben könnyed és népszerű stílusú lesz, s az a körülmény, hogy ez alkalommal sem úgynevezett vezető tenorra, sem nagy tragikus szopránra nem lesz szükségem, biztosítékot jelent arra, hogy hamar megtalálja majd az utat az összes színházba.” Ehhez képest az elkészült mű a maga négy és egynegyed órás cselekményével a mai napig kimeríti a legtöbb operaház erőforrásait. Igaz viszont, hogy a zenekarban csupán kettőzött fafúvósok vannak, szemben a Trisztán háromszorozott vagy a Ring négyszerezett fafúvósaival. A Gervinus-kötet mellett, amit a marienbadi gyógyvízzel együtt szívott magába, Wagner majdnem biztosan felhasználta költeményéhez Jacob Grimm köteteit, Hans Sachs darabjainak J. G. Büsching-féle kiadását és Friedrich Furchau Sachs-életrajzát is, amelyek mind megtalálhatók voltak saját drezdai könyvtárában. Ekkoriban még az volt a fő célja, hogy kigúnyolja a mesterdalnokok szabálykönyvekhez igazodó vaskalaposságát – amit a jegyző testesít meg –, és szembeállítsa ezt a nép természetesebb művészi ösztönével, amit Sachs képvisel. Sachs ebben az első vázlatban még cinikusabb, kevésbé megbízható jellem, s nem az a világ dolgaiban jártas, csupa jószándék poéta-mesterember, akivé a kész műben vált. Ezután Wagner 16 évre félretette a vázlatot, és csak 1861-ben vette elő a legalsó íróasztalfiókból, hogy megbékítse a kiadóját valamivel, ami fogyaszthatóbb, mint a Ring tetralógia, amelybe 1848 óta olyannyira belebonyolódott. Ekkor újra Grimmet tanulmányozta, és Johann Christoph Wagenseil Nürnbergi krónikáját is, amely bőséges információt tartalmaz a régi mesterségekről, céhekről, és a városról általában. További lehetséges forrásai közül – nincs bizonyíték rá, hogy merített-e belőlük, vagy sem – E. T. A. Hoffmann-nak a 16. századi Nürnbergben játszódó novellája, a Martin mester és a kádársegédek a legfontosabb.

Némi bizonytalanságot visz a cselekménybe Sachs és Éva finoman vérfertőző flörtje. müpa

magazin 2013 május-június

Wagner mindjárt megírt egy második, majd egy harmadik prózai vázlatot 1861 novemberének közepén, tartalmasabbá téve Sachs jellemzését és őt helyezve a dráma középpontjába, hasonlóan ahhoz, ahogy a tetralógia komponálása során Wotan fokozatosan átvette Siegfried helyét mint a Ring első számú morális támasztéka. Ezt részben azzal a ténnyel magyarázhatjuk, hogy Wagner egyre inkább azonosult Sachsszal, az ügyes iparossal, aki alkotó művész is egyben, s aki megérti, hogy a legjobb német hagyományt egyesíteni kell a jövő zenéjével – ez az a lecke, amit a fiatal, impulzív Walther a suszter-poéta műhelyében megtanul. Wagnert is izgatták az álmok, és Schopenhauer inspirálta gondolatot ad Sachs szájába, aki így szól Waltherhez: „A szív, a vágy, azt tudjuk jól, / Hozzánk az álom nyelvén szól; / Költészet meg a versírás / Nem más, csak ébren álmodás.” (Várady Antal fordítása) A művészet megújulásának eszméjét átszövi a szerelmi érdek. Pillanatig sem lehetnek kétségeink afelől, hogy a lány Waltheré lesz, miután a vaskalapos jegyző, Beckmesser csúfosan alulmarad vele szemben. Némi bizonytalanságot visz azonban a cselekménybe Sachs és Éva finoman vérfertőző flörtje: mint megtudjuk, a lányt kisgyermekkorában Sachs a karján ringatta, mivel elvesztette feleségét és gyermekét, s a gondolat, hogy „így lenne gyermekem és nőm”, mindkettejükben fölmerülhetett. Ha a művészet és a szerelem a háromszög két oldala, akkor a harmadik oldal a politika – és itt még ingoványosabb talajon járunk. Már utaltunk rá, hogy a nácik kisajátították a Mesterdalnokokat, és bár sokan szeretnék letörölni Wagnerről ezt a szégyenfoltot, nem olyan könnyű kihúzni őt a slamasztikából. Az, hogy Wagner antiszemita gondolkodása áthatja a művet, kézenfekvőnek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy ez a rögeszme a mű komponálásakor teljes mértékben megfertőzte gondolkodását. Mint Barry Emslie fontos új könyve (Richard Wagner and the Centrality of Love; 2010) világossá teszi, Wagner a zsidókat valódi kreativitásra és igaz szerelemre képtelennek ítélte. Beckmesser, a jegyző ezt a kettős hiányt testesíti meg. Egyrészt megalázza magát nevetséges szerenádjával (II. felvonás) és elfuserált próbálkozásával, hogy leminősítse Walther nyertes dalát (III. felvonás). Másrészt komolytalan a puszta gondolat, hogy a zsémbes öreg ítész lelki társa lehetne Évának. Beckmesser tehát kudarcot vall mind a művészetben, mind a szerelemben. Mivel képtelen összhangba hozni a szöveget és a zenét (Wagner felfogása szerint ez a jó dalnok ismérve), a III. felvonásban nevetségessé válik (már ha képesek vagyunk eltekinteni a jelentben rejlő kegyetlenségtől). Művészi terméketlensége azonban Wagner szemében része a szerelemnélküliségnek. A nácik számára elsősorban az volt vonzó a Mesterdalnokokban, hogy az opera a tősgyökeres német társadalmat ábrázolja a középkori Nürnberg idilli, prekapitalista, macskaköves utcáin. Itt áll előttünk a modern Németország egyetlen reménye, az ipari „fejlődéstől”, idegenek uralmától, faji asszimilációtól ostromolva. Csak a „szent művészet”, amely mellett Sachs a néphez intézett hordószónoklatában (III. felvonás) kiáll, hozhatja el a megbomlott társadalomnak a várva várt megváltást.

2013. június 8., 15., 23..

apok • • Budapesti Wagner-n RGI BE RN NÜ A : ER GN WA MESTERDALNOKOK ÁM ZÉ VE NYEL: FISCHER ÁD Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A művet helyenként fennhéjázónak vagy akár unalmasnak érzik egyesek: leginkább akkor, amikor Dávid felmondja a mesterek szabályait az I. felvonásban, vagy amikor Sachs nehézkes kalapácsütésekkel pontozza Beckmesser szerenádját. Ugyanakkor a partitúrában egymás mellett találjuk a tökéletesen expresszív részleteket és a szilárd, magabiztos diatóniát, ahogy egyszerre van meg benne a művészet és a szerelem misztériumát kutató elmélyült elmélkedés, valamint az a sötétebb oldal, amit nem láthatatlanná tenni, hanem megérteni kell. Biztos, hogy nem a művészet az egyetlen, ami itt számít, legalábbis ha a felszín mögé nézünk. Mindenütt ez a helyzet Wagnerrel, de sehol sem inkább, mint ebben a problematikus, mégis nagyszerű műalkotásban. Barry Millington

Fordította: Garai Attila (Részlet az angol Wagner-kutató Richard Wagner – Bayreuth varázslója című 2012-es könyvéből, amely a Rózsavölgyi és Társa gondozásában jelenik meg magyarul 2013-ban.) 26 müpa

magazin 2013 május-június

m ú l t F o l y a m a t o s

www.mupa.hu

Élmény! Minden tekintetben.

NYUGDÍJASKEDVEZMÉNYEK A MÜPÁBAN ÚJ ÉLMÉNYEK A RÉGIEK MELLÉ

Nyugdíjas-igazolvánnyal rendelkező kedves vendégeink személyenként két darab jegyet igényelhetnek az alább felsorolt előadásokra, korlátozott számban. Regisztrálni az 555-3307-es telefonszámon lehet a koncert előtt egy héttel a koncertet megelőző napig, a jegypénztár nyitvatartási idejében. A jegyek ára 1500 Ft / darab. 2013.05.20. 2013.05.22. 2013.05.25. 2013.06.16. 2013.06.21. 2013.06.23.

S T R A T É G I A I PARTNEREINK

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

NAGYROMANTIKA – NICOLAS NAMORADZE ÉS A SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR HOMMAGE À LIGETI - LIGETI GYÖRGY: LE GRAND MACABRE RISING STARS – FEJEDELMI VONÓSNÉGYESEK – DAHLKVIST QUARTET RISING STARS – SHAKESPEARE DALOK – ISABELLE DRUET BUDAPESTI WAGNER-NAPOK – WAGNER, A DALKÖLTŐ – RICHARD WAGNER ÖSSZES DALA BUDAPESTI WAGNER-NAPOK – WAGNER: A NÜRNBERGI MESTERDALNOKOK

S T R A T É G I A I M É D I A PA RT N E R E I N K

„Minden kétélű és kétértelmű, nyitva marad az is, hogy a Halál tényleg halál-e, vagy csupán nagyzoló szélhámos.”

A TAGADÁS TAGADÁSA: Ligeti „anti-antioperája”

„Ha Nostradamus minden írását, a maja naptár minden értelmezését, minden apokaliptikus szektát komolyan vennénk, akkor kit tudja hányszor lett volna már vége a világnak. A világnak vége lesz! Ám mit jelent ez tulajdonképp? Miért félünk tőle annyira? Mert összedől az Eiffel-torony? Mert senki nem fogja többé játszani Beethoven Kilencedikjét? Mert leomlik a sarki Lidl, és nem árusít többé olcsó virslit? Felbomlik egész világegyetemünk, vagy egy óriásüstökös összeütközik földgolyónkkal? Múlik valami azon, ha tudjuk, mi, mikor és hogyan fog történni? Mi az a Grand Macabre, amelytől annyira félünk?”

28 müpa

magazin 2013 május-június

z e n e A k t u á l i s

Carlos Wagner, a Művészetek Palotájában színre kerülő produkció rendezője teszi föl ezeket a kérdéseket, az előadást létrehozó Neue Oper Wien – e modern zenés színházra specializálódott, szabad, bécsi operai társulás – honlapján. A Der Standard című osztrák napilap kritikusa pedig elmésen jegyzi meg, hogy a premier időpontja 2012. december 21-én lett volna ideális: hiszen a világvége rajongói e napot jelölték ki minden földi lét befejeződésére. Ligeti György (1923–2006) az idők végezetére írott operájában, a flamand Michel de Ghelderode 1934-es drámája (Kószál a Nagy Kaszás) nyomán komponált Le Grand Macabre-ban a „Nagy Kaszás”, azaz Nekrotzar olyan üzenettel érkezik („Flandriába, Brueghelföld nagyhercegségbe, a világ teremtésének valahányadik esztendejében”), amely épp jól illett volna december 21-ére. „A vész – önmagában is némiképp lerobbant hatást keltő – megjóslója tudniillik egy üstökös segítségével semmisítené meg éjfélkor a világot”, így a Der Standard. Ha világvége (még) nem is, meteorbecsapódás azért volt mostanában, meg árvíz-belvíz, löszfalleomlás, euroválság, satöbbi. Ez volna „az a Grand Macabre, amelytől annyira félünk”? Ez is. A zeneszerző viszont gyakran „a félelem elidegenítés általi megszüntetéséről” beszélt. Ligetire mondott laudációjában honfi- és pályatársa, Kurtág György pedig olyasmit emelt ki, ami ezzel összefügg: „humor és tragédia finom egyensúlyát”. Kurtág talán az „abszurd” túl sokszor használt fogalmát írta körül ily módon. A Grand Macabre ma világszerte (így Budapesten is) játszott változatát a Salzburgi Ünnepi Játékokon mutatták be 1997-ben. A mű eredeti verziójának 1978-as stockholmi ősbemutatója alkalmából készült Opernwelt-interjúban (beszélgetőtárs: a lap akkori főszerkesztője, a zeneszerzőhöz hasonlóan Nyugatra emigrált Fábián Imre) Ligeti arról beszél, hogy az abszurd színházhoz Ionescón keresztül jutott el. „Ha a Jarry–Artaud–Ghelderode–Ionesco vonalra gondolok, akkor Karinthyn kívül, akit Magyarországról ismerünk, az abszurd színház egy román előfutárát kell említenem: Ion Luca Caragialét. Meggyőződésem, hogy Ionesco számára Jarry és Caragiale volt a kiindulópont.” Ligeti ugyanitt arra is utal, hogy „az olyan kis országok, amelyek sokáig álltak politikai elnyomás alatt, mint Magyarország vagy Írország, erősen hajlanak az ellenszegülésre. Ez Caragialénál vagy Karinthynál éppúgy észrevehető, mint Joyce-nál vagy Yeatsnél. A vicc kultúrája is markánsabban jelentkezik itt. Caragiale világa abszurdra és karikatúraszerűre felnagyított leírása a romániai »derűs banditizmusnak«”. Ligeti ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az opera szereplőinek „nevetségessége nem egyértelmű, mert egyfajta együttérzéssel is viseltetünk irántuk. Nevetünk rajtuk, de érzelmileg mégis elköteleződünk. Ugyanígy el akartam idegeníteni a groteszket, a rosszat, a félelmeteset is; minden kétélű és kétértelmű. Nyitva marad az is, hogy a Halál tényleg halál-e, vagy csupán nagyzoló szélhámos.” A titkos politikai rendőrség főnökének, az irodalmi előképben nem szereplő Gepopónak szólamát Ligeti olyan extrém koloratúrákkal ruházza föl, amelyek Rossinit juttathatják eszünkbe. „Rossini hűvös, mechanikus perfekcionizmusa jól illett a rendőrfőnök-jelenetekhez”, mondja a zeneszerző. „ Az egész operában megtaláljuk a műfaj történetének bizonyos archetípusait. Nem idézeteket, hanem allúziókat… Engem nem zavar, ha kompozícióimban, tudatosan vagy tudattalanul, más művekre, más szerzőkre való utalások bukkannak fel. Vannak célzások – tudatosak a Don Giovanni Komtur-jelenetére –, félig ironikusan, nem idézetként, de jelen van Monteverdi aurája, és tudatosan utalok Verdi Falstaffjára is. Mindez reflexió, és nem idézet. Az olyan hagyományos formák alkalmazása is, mint a passacaglia vagy a tükörkánon, a duett vagy a rondóforma, részemről tudatos. És egyben ironikus is: nézzétek, itt a tradíció, s én felhasználom azt… Így alkalmazom a zenei múlt hagyományos elemeit, de ezeket úgymond idézőjelben, kollázsként dolgozom bele a zenei szövet egészébe.”

2013. május 2 2.

HOMMA GE LIGETI G À LIGETI YÖRG LE GRA ND MAC Y: ABRE Bartók B Hangverséla Nemzeti enyterem

Az opera műfajához fűződő viszonyáról szólva Ligeti megvallja, hogy mindig is „operarajongó” volt: „Hatéves koromban mentem először operába, amikor szülővárosomból, Dicsőszentmártonból Kolozsvárra költöztünk. Muszorgszkij Borisz Godunovja volt az első mű, amit hallottam, de sok Verdit, Mozartot, Bizet-t is hallgattam. Ezek voltak egyben első zenei élményeim is. Azután valahogy mindig megmaradtam operabarátnak. Később azonban egyre inkább tudatosult bennem annak lehetetlensége, hogy jó operát írjak. Ugyanakkor mindig izgatott a zenésszínház. De csak a lebontás lebontása által jutottam el tulajdonképpen a hetvenes évek elejére addig, hogy zenésszínházi művet komponálhassak… Elmúltak már azok az idők, amikor úgy véltük, egy avantgárd zeneszerző ne írjon operát, mert az nem elég »előkelő« egy progresszív művész számára. Én magam is ironikusan tekintek vissza ötvenes, hatvanas évekbeli harcos beállítottságomra… A hatvanas években nem írhattam volna meg ezt a művet. Operám a hetvenes évek terméke.” Így Ligeti György 1978-ban. Harmincöt év múltán pedig aligha kétséges, hogy a Grand Macabre nemcsak „Nagy Kaszás”, hanem (Messiaen Assisi Szent Ference mellett) a 20. század utolsó negyedének legnagyobb operája is. Mesterházi Máté

müpa

magazin 2013 május-június

b e j á r ó M ű v é s z

„Az intelligens és felkavaró énekeseket szeretem”

30 müpa

magazin 2013 május-június

Tanultál fúvós, vonós, billentyűs hangszereket – és karmester lettél, mégpedig nagyon fiatalon. Ilyen alkat vagy, aki egy egészet akar átfogni, vezetni, vagy egyik hangszerben sem voltál nagyon tehetséges? Mindkettő igaz. A hegedűben biztosan nem voltam elég tehetséges, de most nagyon hasznos, hogy tanultam. A furulyának akkoriban nem volt jövője, az oboát nagyon szerettem, de az a nádfaragás… Szerettem volna zongorázni, de csak 14 éves koromban tudtunk zongorát venni. A karmesterséghez szükséges vezetői készségek állítólag megvannak bennem – például sokan mondták, hogy jól rá tudtam beszélni őket a régi szép időkben arra, amit egyébként nem akartak volna: hogy sok próbával és ingyen lépjünk fel… Tudvalevő, hogy olyan muzsikusok mesterkurzusain vettél részt, mint Helmuth Rilling és John Eliot Gardiner, éspedig a legfogékonyabb életkorodban. Mostani koncertmestered, Simon Standage is a tanárod volt.

1990-ben, húszévesen alapította kórusát, egy évvel később historikus zenekarát, több mint húsz lemezt jelentetett meg, köztük számos világelső felvételt, nélküle elképzelhetetlen a magyar historikus zenei élet. Jean-Marie Leclair operája, a Scylla et Glaucus szerinte Bach zenéjével egyenrangú minőséget képvisel, s ezt nemcsak elméletben vallja Vashegyi György, de a gyakorlatban is demonstrálni fogja, amikor május 16-án Magyarországon elsőként elvezényli a darabot a Művészetek Palotájában.

Ezek a találkozások meghatározták az életemet. Az első Rillingkurzusra még a gimnáziumból kéredzkedtem el, Gardiner életében összesen két kurzust tartott, ezeken részt vettem (az elsőn nyomban az érettségi utáni nyáron). Szerencsés korban születtem – már voltak komoly itthoni hagyományai a historikus zenélésnek, főképp osztrák-német-holland hatásra: én inkább az angolszász vonalat követtem. Olyan előadásokban hallhattam a legnagyobb műveket, amelyek meghatározták a gondolkodásomat: Mozartot például nem szerettem Malcolm Bilson „előtt”. Mit tanultál ezektől a nagy mesterektől? Azt hiszem, Rillingnek köszönhetem Bachot – ő mindent tud Bach valamennyi hangjáról, a struktúráról, az eredetéről, az értelméről. A vele hallott Máté-passió olyan drámai, felkavaró, misztikus élmény volt 1987 nyarán, hogy az 1200 fős közönség némán vonult ki a stuttgarti Liederhalléból. Sokat continuóztam is zenekarokban az ő vezénylete mellett: Rilling nagyon jó alapokat adott, még ha később részben más irányt is választottam. Azt mondtad, technikailag hajszálnyi a különbség egy mű korrekt kivitelezése és az inspirált zenélés között. Hogyan sikerül saját együtteseidben már több mint húsz éve ez utóbbit megvalósítani? Szerencsések vagyunk: nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen remek embereket sikerült összeválogatnunk. Nem találkozunk olyan sokszor, így számunkra minden próba és koncert ünnep. Van egy nagy, kollektív repertoárunk – felnőttünk, ugyanakkor még komoly távlatok vannak előttünk. A tanulás szerintem eleve létfeltétel, nemcsak a művész, de mindenki számára. Tanulsz-e most is, mit és hogyan?

2013. május 1 6.

LECL AIR :S PURCELL CYLL A ET GL AU CUS KÓ VEZÉNY RUS, ORFEO ZE (1746) EL: VASH N EGYI GYÖ EKAR RGY Bartók B Hangverséla Nemzeti enyterem

Legtöbbet az új darabokból tanulok – azok mindig egy új képet adnak, és sok minden új megvilágításba kerül. Miután tavaly felvettük Méhul Adrien című operáját, már kicsit másképp játsszuk az 1790-es évek zenéjét, mert az a francia zene már akkor is „benne volt a levegőben”. Rengeteget tanulok Malcolm Bilsontól vagy Simon Standage-től, valahányszor együtt játszunk, vagy ott vagyok a kurzusaikon. Standage játéka olyan, mint egy rendkívül értelmes és szívvel előadott beszéd, a legegyszerűbb és legtermészetesebb. Tökéletes hegedűtudás és hihetetlen intellektuális

müpa

magazin 2013 május-június

„Jean-Marie Leclair (1697–1764) 1746-ban 49 éves volt, amikor Franciaország és egész Európa egyik legünnepeltebb hegedűvirtuózaként, számos hegedűre írt remekmű, köztük 48 szonáta és 12 concerto szerzőjeként, pályafutása csúcspontján állva váratlanul tragédie lyrique-et komponált a párizsi opera számára. Minta lehetett számára Rameau 1733-ban meghozott – a kortársakat ugyanilyen módon meglepő – döntése, amellyel az akkor ötvenéves, ünnepelt zeneelmélet-író Rameau az Hippolyte et Aricie megírásával véglegesen a színpad felé fordult. A már a 18. század közepén feledésbe merült Leclair- opera modern kori újrafelfedezése John Eliot Gardiner érdeme: amikor majd 240 évvel születése után a mű Londonban Gardiner vezényletével első alkalommal megszólalt, az előadás koncertmestere Simon Standage volt, aki május 16-án az Orfeo Zenekart is vezeti. 2011 áprilisában az Hippolyte-ot adtuk elő, ezen az estén a Scyllát szólaltatjuk meg Magyarországon első alkalommal a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A francia barokk repertoár legzseniálisabb darabjaiként ezek az operák csak az európai barokk legkiemelkedőbb műveihez foghatók. Reméljük, egyetértenek majd velünk abban, hogy a Scyllát Monteverdi, Purcell, Bach, Händel, Rameau és Vivaldi főművei mellett is megérdemelt hely illeti a 21. századi koncert- és operaszínpadon.” (Vashegyi György)

háttér párosul maximális nyitottsággal és zenei alázattal. Nagyon sokat tanultam abból, hogy gyakran vezényelek az Operában. Ott alig van próbaidő, nem lehet sokáig magyarázni, tehát nagyon egyértelműen kell vezényelni, valamint nagyon rugalmasnak kell lenni. Minden zenekarnak ajánlom, hogy játsszon sok operát.

tanulási forma, hogy a koncertjeink kulcsfeladataira jelentős külföldi szólistákat hívunk.

Ma már nem kellene úgy beszélnünk, hogy „itthon” és „külföldön” – nincsenek kommunikációs vagy adminisztratív akadályok, a magyar zenei élet mégis eléggé belterjes maradt. A döntő élményeid neked is külföldi művészekhez kapcsolódnak. Keresed-e ma is az impulzusokat máshol?

Az is tanulás eredménye, hogy ma már minden zenekarnak többékevésbé képes vagyok az ő nyelvükön is elmagyarázni, mit szeretnék tőlük.

Nagyon szerencsések vagyunk a Müpával – aki akar, ott hússzor annyi világszínvonalú produkciót hallhat, mint korábban bárhol. (Hogy a diákok és a fiatal művészek közül néha milyen kevesen hallgatják meg őket, az viszont tragikus.) A Müpa „fölemelte” a budapesti zenei életet, és ugyanez történik most Pécsett, az új pécsi koncertterem által. Utaztok-e az együtteseiddel, a Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral? Hiszen nekik is fontos egyrészt a megmérettetés, másrészt a más közegből jövő konkrét impulzus. A gazdasági válságban mi – kórus és zenekar – gyakran „túl nagy falat” vagyunk a külföldi koncertszervezőknek. Szerintem az is jó

32 müpa

magazin 2013 május-június

Együttesépítő típus vagy. Megtanítottad az együtteseidet egy bizonyos nyelvre. Mit tapasztalsz más zenekaroknál?

Az együttesvezető alapvetően tanár is. Mit tanítasz az együtteseidnek? Mindig azt, amit az aktuális feladat követel. Most például előttünk áll két nagy francia opera, májusban Leclair Scylla et Glaucusa a Müpában, júniusban Rameau Hippolyte et Aricie-ja az Operaházban, tehát el kell mélyednünk a francia deklamációban. Apropó Leclair – a nagy „sztenderdeken” kívül vonzódsz a különlegességekhez, s ehhez olykor bátorság kell. Mit kapunk az úgynevezett kismesterektől? A huszonegynéhány Hungaroton-lemezemen olyan általam választott művek szerepelnek (köztük sok újkori bemutatóval), melyek minden hangjáért vállalom a zenei felelősséget. (Aki Tartinitől csak

Azt mondtad, neked az emberi hang mindennél fontosabb. Van-e olyan hangfaj, amihez ösztönösen leginkább vonzódsz? Nincs ilyen; azt mondanám, a hang kevéssé fontos, a személyiség a döntő. Az intelligens és felkavaró énekeseket szeretem – a hang csak eszköz arra, hogy elmondjunk valamit. Egy hang ott is van az otthonodban: feleséged, Szutrély Katalin énekesnő. Mit jelent egy ilyen művészközelség, mit adtok egymásnak? Kölcsönösen tanulunk egymástól. Kati a legjobb helyeken, többek között Rózsa Veránál és Anna Reynoldsnál tanulta a romantikus dalrepertoárt, ezt most én neki köszönhetem. Én viszont sok mindent tudtam neki mutatni a barokk repertoárból, s neki megvan az a különleges zenei intelligenciája, amellyel például Aricie szerepét el tudja énekelni – ez nem mindennapi zenei feladat. Olyannyira áthatja az életedet a zene, hogy felmerül a kérdés, vajon van-e olyan kedvenc időtöltésed, amelynek nincs közvetlen köze a zenéhez. Nagyon szép családom van; már a két kisfiam is tökéletes szellemi partner… Más hobbi? Remélem előbb-utóbb lesz újra időm evezni és vitorlázni. Nagyon szeretek kirándulni is; szép volt, amikor hetenként tudtam egy napot hegyekben-erdőkben csatangolni. Barátokkal persze – mert beszélgetni is nagyon szeretek. Rácz Judit

az Ördögtrillát ismeri, az sokat veszített…) Leclair egyetlen operája, a Scylla et Glaucus a maga nemében van olyan jó, mint Bach János-passiója! Hegedűs létére Leclair nagyszerűen tud énekhangra is írni, csodálatosak az áriái és kórusai: eközben eredeti „szakterületét” sem hazudtolja meg – az első hegedű szólama tűzijátékként sziporkázik, végig az egész operában. Az operában jelen van az olasz virtuozitás, a francia táncosság (ha kell, német szintű kontrapunktművészettel ötvözve), valamint a fantasztikus jellemábrázoló és szituációteremtő tehetség. Hogyan készültél fel az új projektre? 1999-ben Standage-től kaptam egy korabeli kottát: egy gyönyörű, 18. századi nyomtatott partitúrát, melyet Leclair felesége, az egyik vezető párizsi kottanyomdász készített. Utána Scholz Anna (aki most a mű első teljes modern nyomtatott kiadását készítette el) Versailles-ból megszerezte a fennmaradt korabeli forrásokat. Közben elkezdtem keresni az énekeseket – csak szopránból tizenkét szólista kell! Nagyjából tudom, kikből válogathatok, s minden héten tartok meghallgatásokat (e helyről is biztatnék mindenkit, hogy ha szeretne velem énekelni, jöjjön, mutassa meg, mit tud). A Rameau-operához évekkel ezelőtt csináltam az előadók számára egy kis útmutatót a felkészüléshez (benne a tempójelzésekkel, a díszítésekkel, metrumokkal stb.), ez most is hasznos lesz.

müpa

magazin 2013 május-június

J a z z

+ JAZZNŐ

M E N T- E A N Ő K Á LTA L A J A Z Z V I L Á G A E L É B B ?

34 müpa

magazin 2013 május-június

Ne szülj gyereket! Ez az első jó tanács, amit Ilse Storb megfogalmazott azoknak a nőknek, akik a jazzmuzsikusi pályát szemelték ki maguknak. A duisburgi professzornő, aki Debussyből szakdolgozott, majd Brubeckből doktorált, és akit a német sajtó el is keresztelt a jazz Kurázsi mamájának, ezen kívül további kilenc jó tanácsot sorol fel. Ne házasodj meg! Ne járj se konzervatóriumba, se konzervatív tanárokhoz! Válassz szokatlan hangszert, majd legyél a zenekarod vezetője, és vállald fel a konfliktusokat! Végső soron a feminista tízparancsolatban minden benne van, aminek az ellenkezőjét a férfiorientált jazzvilág elvárta Ilsétől és a „gyengébbik nemhez” tartozó többi amerikai, illetve európai jazzmuzsikustól, csak azért, mert nők. Persze, erre a műfajra vonatkoztatva is szembe kell néznünk azzal, hogy a nőkről milyen mélyen ívódtak belénk a sztereotípiák. Énekesnő, fuvolista, hárfás? Persze. Magát kíséri zongorán? Nahát! Trombitás, bigbandet vezet, vagy zenét szerez? Micsoda?! Az utolsó korlátok, amelyeket a kontraproduktív beidegződések emeltek, a klasszikus zenében is csak lassan kezdenek eltűnni, legutoljára a női karmesterek és zeneszerzők esetében. Bár a jazzvilágra a klasszikusénál kevesebb kötöttség jellemző, a nők előtt a jazzpálya legtöbb útja ugyanolyan sokáig zárva maradt. Miközben persze elképzelhetetlen, megfejthetetlen és leírhatatlan lenne a jazz bármelyik korszaka a nők aktív és passzív, befogadó és támogató szerepe nélkül. Storb professzorasszony maga is értekezett a legfontosabb nők szerepéről Louis Armstrong életében. Közismert, hogy az elhivatott fiatal trombitást a második feleség, a zongorista Lil Hardin segítette saját lábra állni. Azt már kevesebben tudják, hogy a később ünnepelt Armstrong édesanyja egyedül nevelte gyerekeit, és hogy bizony prostitúcióra is kényszerült eközben, végül cseléd lett egy fehér családnál; Louisnak tízéves korától kezdve kellett pénzt keresni.

ŐK fotó: Johann Sauty

Bár a jazzben, e hagyományosan férfiak uralta műfajban a nők mindig is fontos szerepet játszottak – ha másként nem, múzsaként –, egyenjogúságról hosszú ideig egyáltalán nem lehetett beszélni. Hogy ma lehet-e, egyebek mellett erre a kérdésre keresi a választ az alábbi írás, annak apropóján, hogy a Müpában megrendezett idei Jazztavasz alcíme: „NŐK A HOR IZON T ON”.

Lil viszont képzett koncertpianista volt, és úttörő abban is, hogy maradandó hangszereléseket készített. Amikor először leültették a zongorához Fred Keppard együttesében, 1917-ben, a műfaj korai hajnalán, nem volt előtte kotta. Lil megkérdezte, hogy akkor mit játszanak? A többiek kinevették, és azt tanácsolták, hogy csak kapcsolódjon be, de azt már nem tudták neki megmondani, hogy ezt milyen hangnemben tegye. Lil minden hangot megpróbált leütni a zongorán, amit csak elért, hátha eltalálja a jó hangnemet. A szám végén az együttes mégis szerződtette – Lil emlékezése nyilván nagyon szerényen adja vissza ezt a történetet. Armstronggal már a Joe Oliver együttes tagjaként találkozott, és később éppen ő győzte meg Armstrongot, hogy ki kell lépjen King Joe árnyékából. Válásuk után viszont Lilnek megint magáról kellett gondoskodnia. Ebben például olyan fantasztikus Armstrong-örökzöldek szerzői jogdíjára támaszkodhatott, mint a Struttin’ with some Barbecue, a Hotter than that, King of the Zulus. Az úttörők között is első Lil később női zenekart is vezetett. Armstrong halála után néhány héttel egy emlékkoncerten a St. Louis Blues előadása közben a zongoránál érte a végzetes szívroham. A zongoristákon kívül igazán csak énekesnők kerültek be a köztudatba, közülük Billie Holiday és Ella Fitzgerald máig tartó, óriási hatással volt az utánuk következőkre. Holiday tragikus sorsa nem csak azzal függ össze, hogy legtöbbször kocsmai, sőt kábítószeres miliőben kellett dolgozzon, vagy hogy a fehérek nemigen vették emberszámba, hanem azzal is, hogy nőként próbált érvényesülni. Az árvaként egy rokkant zenekarvezető által örökbefogadott Ella Fitzgerald még mindig csak huszonegy éves volt, amikor úgy örökölte meg a nagyzenekart Chick Webbtől, mint egy nála több számmal nagyobb télikabátot, mégis a felszínen tudott maradni. Tiszta spekuláció, de azért átfut az ember fején, hogy milyen színpadi perszónát alakított volna magának Ella (akit még most is csakis keresztnevén emlegetnek a rajongók az egész világon), ha nem kell szinte gyerekként a mindenkire mindig mosolygó naiva szerepébe lépnie? Még amikor afféle királynő és király párosításban szerepeltették Ellát és Louist együtt, akkor is olyan házias, alkalmi képet tettek róluk a lemez borítófotójára, ami közvetlenséget, egyszerűséget sugall.

müpa

magazin 2013 május-június

NŐK

Akik viszont nem a hagyományos szerepeket választották, nehezen vagy egyáltalán nem kerültek be a jazztörténetbe, hacsak valamilyen okból nem voltak „fiúsítva”. Marian McPartland játékára, aki nemcsak hangszeresként, hanem később rádióműsora révén is nagy tekintélyt szerzett, eleinte az emberek így reagáltak: „Lány létedre milyen jól játszol!” Vagy: „Pont úgy játszol, mint egy férfi!” De az emancipált női jazzmuzsikusok története nem vele, hanem Mary Lou Williamsszel kezdődik. „Én is olyan voltam, mint a többi fiú” – ismerte el az afroamerikai zongorista. Ritka, hogy képzett és sikeres zeneszerző, zenekarvezető és hangszerelő is lett, ráadásul amikor Benny Goodman, a csúcson lévő szvingkirály le akarta szerződtetni, inkább megmaradt szabadúszónak. Hosszú élete során – 1910-ben született és 1981-ben hunyt el – a kezdetektől az avantgárdig lehetett aktív résztvevője a stílusok változásának. John Williams, első férje együttesében még a chicagói jazzpionírok játszottak vele együtt, majd a szvingzenekarok közül Goodman mellett Earl Hines és Tommy Dorsey is foglalkoztatta. Duke Ellington zenekarával is szerepelt, az általa átdolgozott Blue Skies (Trumpet No End címmel) világsiker lett 1946-ban. A New York-i Filharmonikusok is eljátszották a Zodiákus-szvitjét a Carnegie Hallban, amikor még férfi jazzisták sem igen kerültek a koncertterem színlapjaira. Már ebben az időben is nagyon jó viszonyt ápolt Dizzy Gillespie-vel és a bebop néhány más kiválóságával. Felbecsülhetetlen jelentőségű gesztus volt részéről, hogy ugyancsak a Carnegie Hallban duókoncertet adott az avantgárd hősével, a fiatal Cecil Taylorral 1977-ben.

A jazz előkelő berkeinek egyik fellegvárában, a Kennedy Centerben idén már tizenhatodszorra rendezik meg május közepén a Mary Lou Williams (női) jazzfesztivált. Márciusban zajlott le a Women in Jazz ugyancsak Washingtonban, ahol megemlékeztek például Emily Remlerről és Betty Carterről, a záróesten pedig a Mary Lou emlékének ápolását személyes ügyének tekintő Geri Allen zongorázott. New York legpatinásabb jazzhelyén, a Lincoln Centerben Dianne Reeves az egyik visszatérő vendég, és Esperanza Spalding is fellép nemsokára. Nőként és művészként mindketten egészen elképesztő csúcsokat ostromolnak, szerencsére már mindkettejük művészetével megismerkedhetett a Müpa közönsége. Reeves a gospel és a rhythm and blues jazztől áthatott nyelvét beszéli, sohasem ment bele művészi vagy más kompromisszumokba. Kemény, elkötelezett, magáért és az általa fontosnak tartott ügyekért mindig kiálló nő hírében áll. Az eredeti, vidám, élénk, vonzó, zseniálisan tehetséges Esperanza Spalding nagyon jól jött a jazzvilágnak. Az egyedülálló anya által felnevelt Spalding többféle hangszert kipróbált, végül bőgőzni kezdett a helyi kamarazenekarban, de énekelt is tinizenekarokban. Se férfi, se nő nem tudta még a jazzben az éneklést és a nagybőgőt ilyen elképzelhetetlenül kreatív módon egyszerre csinálni, mint ő. Koncertjén először megértjük, hogy mégiscsak lehetséges teljesen függetlenítve egyszerre bőgőzni és énekelni, azután derengeni kezd, amit maga mondott egy női magazinnak adott interjújában: nem a virtuozitás a legnagyobb erőssége, hanem a történetmondó képessége. Spalding 2011-ben lépett be a világhír kapuján, amikor elnyerte a legjobb új előadó kategória díját a Grammy-gálán. Azóta is mindig szerényen áthárítja a címére érkezett bókokat, mestereit emlegeti és a jazz többi kiválóságát. Őt az érdekli a legjobban, hogyan tudja megszólítani azokat a közönségből, akik még nem kaptak „bevezetést a jazzművészetbe”, akik még azt sem tudhatják, hogy egyáltalán fontos lehet-e nekik valaha ez a zene. E cél érdekében nemcsak különleges zeneiségét és vonzó személyiségét veti be – ez utóbbinak persze fontos része a szexepilje –, hanem a rokon műfajokból is merít. Bőgősként, zenekara élén és zeneszerzőként tovább építi a jazzben emancipálódott nők hagyományát, énekesként viszont híres jazz dívák követője. Őt nézve és hallgatva el tudja az ember képzelni, hogy lassan tényleg eltűnhetnek a nőket hátráltató sztereotípiák. Zipernovszky Kornél

JAZZ

A hangszeres női jazzmuzsikusok még mindig sokszor szembekerülnek az előítéletekkel: Melba Liston, a csodálatos harsonás is megfogalmazta, hogy nekik százszorosan kell bizonyítaniuk a férfiakhoz képest. A szélesebb közönség, hiába olyan jelentős az életműve, mint például Mary Lou-nak, alig ismeri Melbát. Ő is aktívan részt vett a Women In Jazz fesztivál alapításában 1978-ban, Kansas Cityben, McPartlanddel és a fiatalon elhunyt Emily Remler gitárossal. Persze, amint az amerikai NPR rádióadó egyik műsorvezetője összefoglalta: mostanra ugyan erősen elharapóztak a női jazzfesztiválok, mégis könnyen az ellenkező hatást válthatják ki azzal, hogy még mindig szegregálva mutatják be a muzsikusnőket.

36 müpa

magazin 2013 május-június

müpa

magazin 2013 május-június

J a z z fotó: Jimmy Katz

Jazzkaleidoszkóp A 2013-as Jazztavasz a Nők a horizonton címet viseli, mivel a kétnapos koncertsorozat valamennyi eseményének női előadók a főszereplői. Az első estén Anat Cohen, az izraeli születésű klarinéton és szaxofonon is kitűnően játszó hölgy kvartettje lép színpadra. Anat testvéréhez, a trombitás Avishai Cohenhez hasonlóan – aki nem keverendő össze az azonos nevű bőgőssel – ma már a modern jazz fellegvárában, New Yorkban él, ahová Bostonból költözött, miután befejezte tanulmányait a Berklee College of Musicon. A Müpába nem női zenekarával a The Diva Jazz Orchestrával, hanem a New York-i jazzélet kiemelkedő zenészeivel érkezik. Jason Lindner zongorista rendszeres partnere Donny McCaslinnak és Greg Tardynak, míg a négyesfogat bőgősét, Joe Martint talán nem is szükséges bemutatni, hiszen nem kisebb nevek mellett hallhattuk már, mint Brad Mehldau, Chris Potter vagy Mark Turner. Daniel Freedman dobos neve nem csupán a jazzrajongóknak, de Sting és Youssou N’Dour híveinek is ismerősen csenghet. A tavaly hatvanéves Down Beat jazzszaklap szavazati listáin rendre első helyen szereplő Anat Cohen rendkívül színes egyéniség. Ez a kaleidoszkópszerű sokszínűség megjelenik a zenekar repertoárjában, amit a tradicionális New Orleans-i jazztől a brazil szambán keresztül az afrikai ritmusokig többféle stílus is inspirál.

A sorozat második napján három koncert követi majd egymást, természetesen mindhárom zenekar vezetője egy hölgy lesz. A sort Eliane Elias nyitja, aki gyerekként még szülővárosában São Paulóban szívta magába a brazil ritmusok és a bossa nova szeretetét. Hétévesen kezdett zongorázni, és mindössze tizenkét éves volt, amikor felvételről jazz-zongoristák szólóit tanulta meg hallás után. Professzionális karrierjét 1981-ben már New Yorkban kezdte meg és egy év sem telt bele, hogy a kor meghatározó fúziósjazz-formációjának a Steps Aheadnek a zongoristája legyen. Szólistaként Randy Brecker mellett debütált, akit azóta számos meghatározó jazz-zenész partner követett, többek között mostani triójának két tagja, Marc Johnson és Steve Cardenas. Cardenas járt már Budapesten, akkor Joey Baron zenekarával adott felejthetetlen koncertet. Játéka sokaknak lehet még ismerős Charlie Haden Liberation Music Orchestra nevű nagyzenekarából, amelynek oszlopos tagja. Bizonyára lesznek, akik pusztán azért elmennek majd a koncertre mert Elias férje, Marc Johnson fog bőgőzni. A most hatvanéves bőgős fogalom a jazzben, a modern bőgőzés egyik legnagyobb mestere, méltó utódja volt Bill Evans triójában a fiatalon elhunyt Scott LaFarónak.

2013. május 17.

2013. május 18.

• Jazztavasz – 2013 • NŐK A HORIZONTON ANAT COHEN QUARTET (USA)

• Jazztavasz – 2013 • NŐK A HORIZONTON ELIANE ELIAS (USA)

Fesztivál Színház

38 müpa

A bossa novától a fúzióig

magazin 2013 május-június

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

fotó: Gráf Péter

Elias trióját a Jazztavasz egyetlen magyar fellépőjének, Galambos Dorinának zenekara, a Mrs. Columbo követi. Columbo hadnagy felesége maga a misztikum, úgy volt jelen hét évadon keresztül sokak – így Galambos Dorina – egyik kedvenc sorozatában, hogy soha sem láthattuk őt. Nem így Dorinát, aki a Megasztárban való részvételét követően sem tűnt el, sőt felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékére, ahol 2010-ben diplomázott. Az általa vezetett együttes repertoárja jól tükrözi személyiségét, egyaránt találhatóak benne ismert popslágerek teljesen egyéni hangzású átdolgozásai, valamint saját kompozíciók. A Müpában a zenekar következő, szám szerint második albumára készült két vadonatúj dal is elhangzik majd, ahogy nem maradhat el természetesen a Játszd újra! sem. Ezzel a számmal a Mrs. Columbo bekerült az Eurovíziós Dalverseny harminc legjobb magyar dala közé. Kovács Norbert dobos ugyan kakukktojás ebben az amúgy női zenekarban, szerepe mégsem korlátozódik csupán a kíséretre, hanem gyakran alkotótársként is csatakozik a lányokhoz. A ritmusszekció másik tagja, Hudák Zsófi biztos alapként hozza a basszusokat, míg Sárközy Fanni az improvizáció elkötelezettjeként teszi teljessé a zenekar vidám, igényes hangzását.

Friss Grammy-díjjal a Müpában A Jazztavasz záróeseményeként Terry Lyne Carrington The Mosaic Project nevű formációja lép majd színpadra. Carrington az első igazán ismerté vált női dobos a jazz történetében, aki olyan nagyságokkal lépett fel, mint Wayne Shorter, John Scofield, Stan Getz, Lester Bowie vagy Herbie Hancock. Úttörő munkát végzet, hogy elfogadtassa a gyengébb nem egyenjogúságát ezen a területen. Mára ugyanolyan tisztelet övezi, mint Mary Lou Williamst vagy Lil Hardint, akik a 20. század első felében ugyanezen az úton jártak zongoristaként. A Mosaic Project egy izraeli fellépésnek köszönhetően alakult meg, ahol a felkérés kifejezetten egy kizárólag nőkből álló zenekarra szólt. Mára a tagok kicserélődtek, de az alapkoncepció, hogy nagyrészt hölgyek alkossák a zenekart, nem változott. 2011-ben megjelent lemezük a legjobb vokális albumnak járó Grammy-díjat kapta meg tavaly. Az, hogy a dobos-zenekarvezető Carrington nem a korábban megjelent instrumentális lemezeinek egyikével nyerte el ezt a rangos címet, többek között Lizz Wrightnak köszönhető. Annak a csodálatos énekesnőnek, akivel most hazánkba is ellátogat az együttes. Wright egyformán otthonosan mozog a jazz és az R&B világában, s e két zenei műfaj szimbiózisa meghatározza a zenekar megszólalását is.

2013. május 18.

• Jazztavasz – 2013 • NŐK A HORIZONTON MRS. COLUMBO

• Jazztavasz – 2013 • NŐK A HORIZONTON TERRI LYNE CARRINGTON: THE MOSAIC PROJECT (USA)

Üvegterem

Párniczky András

A rejtélyes feleség zenekara

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

müpa

magazin 2013 május-június

J a z z fotó: Denis Rouvre

„ N E M VA G Y O K N A G Y K Ö V E T ” Harminckét éves, Libanonban született, Párizsban él, matematikusnak készült, de Maurice André javaslatára muzsikus lett. Töménytelen mennyiségű trombitaversenyt megnyert, éppúgy otthonosan mozog az arab zenében, mint az európai klasszikus repertoárban, saját zenei stílusát pedig az egyszerűség kedvéért a jazz címkéje alá szokták sorolni. Ibrahim Maalouf május 8-án a Művészetek Palotájában játszik.

2013. május 8

IBRAHIM Fesztivá

MAALOU

l Színhá

40 müpa

magazin 2013 május-június

Gondolom, jó emlékeket őriz Magyarországról, hiszen 2002-ben megnyerte a Pilisvörösvári Nemzetközi Trombitaversenyt. Adott már azóta koncertet nálunk? Sajnos nem, pedig nagyon szerettem volna. Erre mostanáig kellett várni.

gem a Wind felvételekor. Ezek a zenészek szerintem úgy képesek jazzes színezettel játszani, hogy közben nem homályosítják el azt a keleties szellemiséget, amelyet a trombitajátékom és a szerzeményeim hordoznak. És megfordítva: ahhoz is hozzájárulnak, hogy az általam képviselt keleti hatások ne fedjék el a jazzes szellemiséget.

Európai és arab klasszikus zenét is tanult, aztán végül más műfajok mellett a jazznél kötött ki. Mi volt a legemlékezetesebb zenei élménye, amely a jazz felé irányította, mi érintette meg ebben a kifejezési formában?

Azt olvastam, hogy a koncertjeit látogató rajongói különösen várják azokat az emelkedett pillanatokat, amikor egyfajta „kollektív univerzális imára” hívja őket. Hogyan reagálnak erre a felhívására a különböző kultúrákhoz tartozó hallgatóságok tagjai?

Igazából nem tekintem magam jazz-zenésznek, és a zenémet sem nevezném jazznek, bár tény, hogy jelentősek benne a jazzhatások. Természetesen Miles Davis erősen rányomta a bélyegét legutóbbi, Wind című lemezem anyagára is, de emellett a rock, akár a kemény rock, az arab zene, a hiphop, az elektronikus, a balkáni, az indiai, ázsiai, latin és egyéb zenék keveréke határozza meg.

Nem egészen így kell ezt elképzelni. Csak arról van szó, hogy a fellépéseim bizonyos részei nagyobb spirituális töltettel rendelkeznek, mint a többiek, és ezeknek a momentumoknak valóban nagy jelentőséget tulajdonítok. Szerintem nem teljes egy koncert, ha a megfelelő ponton nem következnek el ezek az emelkedett percek. Általában azt mondják a jelenlévők, hogy ezek a legemlékezetesebb részei az estnek. Érthető, hiszen ha valakinek el is kalandozik a figyelme, vagy elsősorban szórakozni vágyik a koncerten, ezekben a pillanatokban meg tudom érinteni a szívüket a zenémmel.

Különleges, az arab skálákat felépítő negyedhangok megszólaltatására alkalmas trombitán játszik, míg a zenekarában szereplő többi hangszer jellemzően a diatonikus rendszer szerint van hangolva. Okoz-e ez bármiféle kihívást zenéje megszólaltatásában? A hangszerem trombitaművész édesapám nagyszerű találmánya. Valóban lehet rajta negyedhangokat játszani, de nem muszáj a negyedhangokat alkalmaznom – ez benne az egyedülálló. Játék közben bármilyen stílus irányába elkalandozhatok anélkül, hogy az arabos érzetet mellőznöm kéne. Valójában igen magától értetődő módon simul a negyedhangúság az európai fül által megszólaltatott harmóniákba.

Mit gondol, hogyan alakult volna a pályája, ha történetesen nem kell elhagynia a családjával Libanont? El tudta volna érni azt a művészi szintet és azokat a sikereket, amelyeket magáénak mondhat, hogyha nem települ át Európába?

Sosem adnék teret a zenémben semmiféle politikai nézetnek, vallási vagy egyéb üzenetnek a szabadságén kívül. S's

És mi a helyzet a befogadói oldallal: a közönségnek sem okoz gondot a negyedhangos dallammenetek követése? Ezzel kapcsolatban milyen reakciókkal találkozott? Általában nagyon is kedvező fogadtatásban van részem, mert soha nem az a célom, hogy meghökkentsem a hallgatóságot. Amikor zenét szerzek, mindig az a szándékom, hogy az eredmény befogadható legyen. Nem akarok mindenáron a végletekig összetett darabokat komponálni. Nincs semmi bajom az összetettséggel, de nekem az az elsődleges célom, hogy az emberek élvezzék a zenémet, hogy jól érezzék magukat a koncertjeimen. Arra törekszem, hogy szinte magától értetődő legyen számunkra, amit hallanak. Május 8-án olyan kiváló amerikai jazzmuzsikusokkal érkezik a Fesztivál Színházba, mint Mark Turner szaxofonos, Frank Woeste zongorista, Ira Coleman bőgős és Clarence Penn dobos. Turner és Penn az említett legutóbbi, Wind című lemezén is közreműködnek. Hogyan választotta ki partnereit erre a lemezfelvételre és az anyagot bemutató európai turnéra? Mi teremti meg önök között az összhangot, amelytől különlegessé válik ez a felállás? Az elképzeléseim megvalósításához kiváló jazz-zenészekre, egyben nagyon is rugalmas és nyitott gondolkodású társakra volt szüksé-

Fogalmam sincs. Nem kétséges, hogy a Párizsi Conservatoire-ban töltött évek csodálatos élményt jelentettek számomra. Rengeteg nagyszerű zenésszel és más emberrel találkoztam Franciaországban, akiket nem ismerhettem volna meg, ha Bejrútban maradok. De akkor nyilván más remek emberekkel kerültem volna kapcsolatba – ki tudja, hogyan történt volna? Milyen gyakran tér vissza Libanonba? Évente háromszor-négyszer. Mi az, ami a legjobban hiányzik, amikor Európában van? A családom, a barátaim, a szülőfalum friss levegője, a finom ételek, az érzés, hogy otthon lehetek – szinte minden. Talán furcsán hangzik, de bárhol is vagyok, amikor igazán teljes, emelkedett pillanatokat élek át, szinte túlcsordul bennem az érzés: bárcsak ott lehetnék, akár csak öt percre a kis falumban, a libanoni hegyek közt! Tekint-e úgy magára, mint a libanoni kultúra egyfajta nagykövetére? Egyáltalán nem. Semmilyen nagykövetnek nem tekintem magam: nem vagyok sem a libanoni kultúra, sem a jazz, sem a trombita nagykövete. Zenész vagyok és zeneszerző. Szeretem, amit csinálok, és sosem adnék teret a zenémben semmiféle politikai nézetnek, vallási vagy egyéb üzenetnek a szabadságén kívül. Épp annyira tekintem magam franciának, mint libanoninak, épp annyira nyugatinak, mint keletinek, és épp annyira európainak, mint közel-keletinek. Bércesi Barbara

müpa

magazin 2013 május-június

z e n é l p é n z A

JÓ BORNAK IS KELL a cégér

„A jó bornak nem kell cégér, rendes ember rátalál a fészkére” – szól az ismert nóta kezdete. Sokan gondolkodnak a szőlő nemes levéhez hasonlóan a művészetről is, mondván, a valódi minőség önmagáért beszél, nincs szüksége reklámra. Találkozni ennél szélsőségesebb nézettel is, miszerint a marketing és a művészet egymással összeférhetetlen, a különféle rafinált eladási és rábeszélési technikák ettől a világtól idegenek, szereplőihez egyenesen méltatlanok. 42 müpa

magazin 2013 május-június

Tucatnyi kortársához hasonlóan Petrovics Emil is megalázónak és elfogadhatatlanak tartotta a művészet és az üzleti világ egymásra találásának korunkban szponzorálásnak nevezett technikáját. Egy 2003-as interjúban a marketingnek az utca embere számára legpregnánsabb megnyilvánulásáról így vélekedett: „Példátlan az a szégyenteljes nyüzsgés, megalázkodás, ügyeskedés, eszeveszett kapcsolatkeresés, az aluljárókban és útkereszteződésekben erőszakoskodó koldusok, hajléktalanok viselkedését megszégyenítő mutatvány, (…) amit gátlástalan művészek, menedzserek, jó szándékú protektorok adnak elő a pénzarisztokrácia fogadó- de inkább előszobáiban.” A kérdés nem az, vajon igaza volt-e vagy sem. Művészet és marketing egymásrautaltsága a 21. század hajnalán nem reális dilemma többé, hanem tény. Létjogosultságának megkérdőjelezése naivitás, szerepének alábecsülése pedig végzetes következményekkel járhat. Hiánya tehetséges, kimagasló képességekkel megáldott és világszínvonalú tudással felvértezett alkotókat, előadókat ítélhet kudarcra, zárhat be örökre saját mikroviláguk kalitkájába. A kérdés sokkal inkább úgy merül fel, miként alkalmazható a marketing a művészet és a művészek érdekében. A kihívás pedig annak a felismerésében és tudomásulvételében rejlik, hogy maga a teljesítmény, legyen akármilyen egyedi is, kevés a kiemelkedéshez. Nemcsak a „mit”, a „hogyan” is számít. A marketing a művészetben, e gyakran emelkedettnek és nem eviláginak, mindenesetre az üzleti gondolkodástól idegennek hitt területen is a mindennapok valóságának részévé vált, s korántsem csak a mindenki által szponzorálásként ismert pénzszerző jelenségben ölt testet. Sőt, a támogatók megnyerése a kulturális marketing rendkívül gazdaggá vált eszköztárában egyszerű rutinfeladat, marketing egyszeregy. Ennél sokkal komolyabb feladat kitalálni és izgalmasan kommunikálni egy művész, vagy éppen egy intézmény márkáját. De az igazi rafinéria, a valódi marketingkihívás a 21. század elején magának a „terméknek” a kitalálásában és összerakásában rejlik. Ez az, amit a fogyasztó, azaz a közönség már készen kap, s amely vagy átüti az ingerküszöbét – jó esetben egyszerre nyitja meg a lelkét és a pénztárcáját –, vagy rossz esetben fel sem tűnik érdeklődése horizontján. Attól, hogy valaki egy hangszer briliáns játékosa vagy egy egyedülálló hang birtokosa, még nem válik érdekessé, nem várják tárt karokkal a világ jelentős színpadai. A művészeti termék felépítése tudást, széleskörű ismereteket és magas fokú kreativitást igénylő feladat, amely korántsem ér véget a technikai és művészi készségek felsőfokú elsajátításával: ez a művész és a marketing szakember egymásra találását és együttgondolkodását igényli. Kellő tapintat, diplomáciai érzék és empátia híján könnyen válhat potenciális konfliktusforrássá, ha az előadó vagy az együttes a művészi szabadságba való beavatkozásként, esetleg durva korlátozásként éli meg az efféle törekvéseket. A művészeti termék kialakítása azonban hatással lehet arra, mikor, mi, hogyan, milyen körülmények között, milyen feltételekkel kerül előadásra, vagyis csupa olyan lényegi elemre, amit a felületes szemlélő szerint a produkció gazdájának szuverén döntése határoz meg. De ki is tulajdonképpen a produkció szuverén gazdája? Sokak számára már a puszta kérdésfeltevés is meghökkentő, netán felháborító: hát persze, hogy a művész, aki a bőrét a vásárra viszi, akinek a tehetségére, a művészetére a közönség kíváncsi. Valóban így lenne? Mekkora szerepet játszhat fontos döntések meghozatalában a művész marketing vénájú vagy képzettségű menedzsere vagy egy független producer, illetve intézményi marketingvezető? Napjainkban a marketing egyik legfontosabb feladata lett olyan új „termékek” kitalálása, vagy ismert „termékek” más perspektívába helyezése, amelyeket egyediségük, különlegességük, szokatlanságuk kiemel a végtelenül gazdag kínálatból, megkülönböztetve őket hasonszőrű társaiktól. Így válhatnak képessé arra, hogy magukra irányítsák a figyelmet, s befolyásolják potenciális fogyasztóik választását. E technikák közül néhánynak a bemutatása lehet a bizonyíték arra, hogy ezek a sokszor a marketing által generált kreatív ötletek nem feltétlenül válnak a művész vagy általában a művészet hátrányára, sőt a végeredmény egy mindnyájunk által fogyasztott, szeretett, kedvelt „művésze-

müpa

magazin 2013 május-június

ti termék” lehet. Pedig életre hívásukat kevésbé művészi, mintsem marketingszempontok ihlették, szalonképességüket, értéküket ugyanakkor elterjedésük és művészi legitimációjuk igazolja. A maraton sporttörténeti fogalom. A sportban kuriózum, a művészetben vitatott divat. Hosszúsága okán kitartást követel a futótól, a művészetben pedig – az ókori hőshöz hasonlóan – emberfeletti erőnlétet és koncentrációt kíván meg közönségtől és előadótól egyaránt. Korunk szenzációhajhász, rekorddöntögető, teljesítménycentrikus világában marketing-telitalálat. Az előadónak hírnevet, a közönségnek kritikus mértékű dózist kínál a kedvenc művészéből és zenéjéből, a rendező intézménynek rövid idő alatt az átlagot meghaladó bevételt hoz. Gyorsan meg is kedvelték együttesek és művészek, komplett zeneszerzői életműveket prezentálva néhány nap alatt (Chopin-maraton), illetve egésznapos, folyamatos zenefolyamot szentelve egy-egy szerzőnek (Dvořák-, Mozart-, Bartók-maraton). Sokat lehet róla írni az esemény előtt és után. És lehet a produkciót élőben közvetíteni, ami a Forma 1-es futamok és a síugrások bukásain és váratlan fordulatain szocializálódott közönségnek némi extra izgalmat és adrenalinfröccsöt is nyújthat. A zenei maraton korunkra szabott termék: rövid idő alatt, intenzíven, sokat kapni – afféle művészeti gyorstalpaló. A tematikus sorozatok gondolata nem új keletű, a 20. századi hangversenyéletnek is része volt, eredete a nagyipari marketing előtti időkbe nyúlik. A vezérfonal szinte bármi lehet: egy hangszer (zongora-bérlet), egy szerző (Beethoven-bérlet), egy műfaj (szimfóniák), egy előadóművész, vagy ezek kombinációja (Beethoven szimfóniái Ferencsik Jánossal). A tematizálás sajátos – sokszor időben is koncentrált – válfaját képviselik a sorozatok (Budapesti Wagner-napok, Bach-hét), amelyek arra is alkalmasak, hogy a közönséget több termék egyidejű megvásárlására ösztönözzék. A valamely zárt egység köré szerveződő sorozat reklámozása rendkívül hálás kommunikációs feladat, több eseményt lehet egy levegővel a világba kürtölni, s a tematizálás homogén jellege, azaz az üzenet könnyebb dekódolása folytán a megszólított nagyobb eséllyel figyel fel rá és jegyzi meg. Ugyanakkor felfogható közönségnevelési lehetőségként is, hiszen a hallgató, néző egy terület, egy műfaj egy szerző mélységeibe is bepillanthat, ezáltal árnyaltabb, teljesebb képet kapva róla. Az eddig bemutatott két általánosabb termékinnovációs technika után nézzünk két speciálisabbat, mindkettő vitathatatlanul a marketing alapú gondolkodás gyümölcse. Egy bő évtizede sajátos ötlettel próbáltak örökzöld slágeroperákat újra reflektorfénybe állítani: eredeti vagy inkább annak kikiáltott helyszíneken, a cselekmény szerinti napszakban, ha kell, emiatt szétszabdalva, élőben előadni a darabot. A kilencvenes évek végén Rómából közvetítették így a Toscát, amelynek az Angyalvárban napfelkeltekor játszódó utolsó felvonásához a műfaj legelszántabb rajongóinak így vasárnap hajnalban

44 müpa

magazin 2013 május-június

kellett felkelniük. Néhány évvel később, 2000 júniusában Párizsból valós időben adták a Traviatát, majd 2010-ben ugyanez történt a Rigolettóval, de ekkor már nem annyira a valós idő, mint a „Domingo másképp” volt az unikum. Andrea Andermann producer volt az ötletgazdája annak, hogy a világhírű, de hangja eredeti fényét már némiképp elvesztő hőstenor énekeljen el egy bariton szerepet, így lett Radameszből Rigoletto. Azok számára, akiknek kétsége lenne a tekintetben, hogy a művészi mellett, vagy inkább azt megelőzve marketingszempontok mozgatták a kezdeményezést, álljon itt Domingo beharangozó nyilatkozatából egy idézet: „Rigoletto az egyik legmegindítóbb szerep, és nem vagyok biztos abban, hogy nem kerekednek felül rajtam a könnyek, amikor énekelni fogom. Ez az első opera, amelyet gyerekkoromban hallottam…” A figyelemfelhívás örökzöld eszközének számít, hogy ugyanazt vagy majdnem ugyanazt a megszokottól eltérően prezentáljuk. Ennek egyik példája a korhű hangszerek használatának és az úgynevezett historikus előadásmódnak a néhány évtizede indult hagyománya, amely nem pusztán művészi és zenetörténeti okokkal magyarázható. Remek alkalom új megvilágításba helyezni ismert darabokat, ismét becsalogatni a közönséget a már százszor hallott művekre, vagy az eltérő előadásmóddal új közönséget megszólítani. Marketing szaknyelven a célcsoportbővítés potenciális lehetőségének a megteremtése is lehet e művészi irányzat egyik célja. A historikus előadásmód továbbá azzal, hogy más köntösbe öltöztet már ismert remekműveket, alkalmat kínál arra is, hogy ismét beszédtémává válhasson mű és előadója egyaránt. Művészi megfontolások mellett nagy valószínűséggel marketing indokai is vannak annak, hogy mostanság divatba jött egyes művek ősváltozatának az előadása. Az előadási különlegességek piac és profit ihlette kategóriájában a művek ősváltozatának felfedezése – például A bolygó hollandi vagy a Bánk bán az Operaházban – akár a historikus előadás egy mutánsának is felfogható. Egy magyar karmester véleménye szerint az ősváltozatok divatjának egyik oka az lehet, hogy kiváló lehetőséget kínálnak az átlagos képességű művészek számára, hogy kitűnjenek a tömegből. Az állítás talán túlzó, de vitathatatlan, hogy az ősváltozat egyediségével és ritkaságával eltér a megszokottól, ezzel is különlegessé téve a produkciót. A fenti példák mind sajátos „Zeigerek”, magyarul cégérek. A figyelemfelhívás eszközei. Nomen est omen: rámutatnak valamire. Egy remekműre. Egy kihagyhatatlan eseményre. Egy produkció egyediségére. Művésznek és közönségnek egyaránt létkérdés, egyiknek a kitűnést és a sikert, másiknak az eligazodást és a választást könnyíti meg a művészeti életet is jellemző mérhetetlen bőségben. Ahogy egy budapesti kávézó tulajdonosa egy borcímkeverseny kapcsán a jelenség lényegét sommázta: „Ez ma a helyzetben maradás záloga!” Nagy Bálint

10 éves az Artmagazin

2003

2005

2010

év es

rtm

m ps zá 50 . la

2012

la p!

ia Pr o

Ty po g

ag az w. ar tm ww

2007

az in .h u

Dí

.h u in

dí j zs zö g aj an yr Ar

no v – emb az e els r ől ap sz ám

Születésnapunkat az eddigi hat helyett évi tíz számmal ünnepeljük!

2012

2013

artmagazin.hu | blog.artmagazin.hu ARTMAGAZIN 2013 ELŐFIZETÉS ––> 10 szám: 10 + 10 = 20% kedvezménnyel, 7900 forintért! megrendelés: elofizetes@artmagazin.hu müpa

magazin 2013 május-június

V i l á g z e n e

A homok hangja

Mintha az egész világ egy hatalmas sivatag lenne, úgy fest ez a zene. A „sivatagi blues” fogalma az ezredfordulóra hozta lázba a világzenét, az első mali Sivatagi Fesztivál kapcsán. Létrehozni egy fesztivált a sivatagban, vagyis színpadot építeni, áramot fejleszteni, hang- és fénytechnikát biztosítani, leküzdeni a nappali forróságot és az éjszakai fagyot, elrendezni a tevéket és a skorpiókat, összehangolni a programot és a repülőjáratokat – ez ugye eleve nem hangzik rosszul… Hát még, ha hozzáadjuk a fesztivál kultúrtörténeti és társadalmi szerepét. Mégpedig a következőt. Az észak-afrikai tuareg zendülések és a drasztikus szárazság miatt a hetvenes években megtört az a hagyomány, hogy a sivatagban minden évben összejöjjenek a törzsek, tisztázni közös dolgaikat. Az 1996-os békekötés után azonban egy tuareg szervezet, az EFES kezdeményezésére újra életre kelt ez a szokás. Ennek kulturális fénypontjaként rendezték meg 2001 januárjában az első Sivatagi Fesztivált a francia Lo ’Jo együttes (és menedzsere, Philippe Brix) segítségével. Amiként nekik köszönhető az is, hogy a sivatagi blues legemblematikusabb együttesének számító Tinariwen ismertté vált Európában.

46 müpa

magazin 2013 május-június

A „sivatagi blues” több mint stílusirányzat, kőkemény életmód is – a gyilkos napsütés és szárazság mellett a meg-megújuló polgárháborúval, folytonos vándorlással vagy meneküléssel. A mali Tamikrest ennek a műfajnak az egyik legjelentősebb képviselője, magára vessen, aki május 25-én kihagyja a Fesztivál Színházban.

Egyes források alapján 1979-ben, mások szerint 1982-ben, de nagy bizonyossággal egy líbiai katonai táborban alakult meg a Tinariwen. Kadhafi ezredes ugyanis nemcsak örömmel fogadta a szárazság és a felkelések elől menekülőket, hanem a hadseregébe is besorozta őket. Így teremtődött meg „a hátára vetett gitárral, kezében Kalasnyikovval küzdő szabadságharcos muzsikus” mítosza, és nem is teljesen alaptalanul, hiszen a Tinariwen-alapító Ibrahim Ag Alhabib valóban használni kényszerült mindkét fegyverét a tuaregek önrendelkezési és gazdasági jogaiért folytatott felkelésben. Meg nem erősített források szerint tizenkilenc, golyó ütötte heg tanúskodik erről a testén. De hogy a tuareg zenét forradalmasította Ibrahim, az tény. Az ő érdeme ugyanis, hogy főszerepet kaptak benne a gitárok. A valódi izgalmat persze a villanygitárok jelentették számára – lényegében azzal teremtette meg a sivatagi blues műfaját, a tuareg dallamok, a mali blues és a pszichedelikus rock narkotikus ötvözésével. Ebből az „iskolából” emelkedett ki a Tamikrest is. A Tamikrestet alapító Ousmane Ag Mossa ötéves volt, amikor meghallotta az első Tinariwen-kazettát. Abban az évben, 1990-ben a zendülések nem kímélték a faluját, Tinzát sem, a hegyek közé menekült tehát, s itt a lehető legmélyebben élhette át a dalok üzenetét. Alighanem akkor dőlt el számára minden.

Abban a tinzai iskolában, amit egy francia antirasszista szervezet alapított, hagyománnyá vált, hogy a tanulók zenés darabokkal fejezzék ki az érzéseiket minden év végén. Gitárt is kaptak hozzá, úgyhogy adott volt minden külső és belső feltétel ahhoz, hogy Ousmane gyakorolni kezdjen és megírja első számait. A legjobb barátja, Cheikh Ag Tiglia is csatlakozott hozzá – és ezzel létrejött a Tamikrest magja. Csakhogy 2002-ben újabb hulláma támadt a felkelésnek, mégpedig olyan erővel, hogy Ousmane és Cheikh menekülésre kényszerült. Mali északkeleti fővárosában, Kidalban kötöttek ki, ahol aztán, ha kis lépésekben is, de megindultak az elkötelezett tuareg zenészek útján. A 2006-os év döntőnek bizonyult ebben. Januárban fesztivált szervezett a városban egy francia színházi csoport, a La Calma, melybe bevonta a helyi zenészeket is. Cheikh Ag Tiglia szívesen kötélnek állt, és összebarátkozott pár muzsikussal; többek közt az ütős Aghaly Ag Mohamedine-nel és a basszusgitáros Ibrahim Ahmeddel, aki hamarosan azzal az ötlettel állt elő, hogy alakítsanak zenekart és készítsenek egy demót. Csak hát ahhoz név is kellett… A Tamikrestet választották, ami a tuareg tamashek nyelven azt jelenti, hogy „csomópont” vagy „koalíció”. Ennél álmodni sem lehetett találóbbról, hiszen nemcsak a politikai egyezség vágyát tükrözte, de azt is, hogy Mali különböző területeiről valók, illetve hogy

a zenéjükre a Tinariwen mellett a rock, a rap és az arab popzene közösen hatott. 2007 végére újabb mérföldkőhöz értek, meghívást kaptak az essakane-i Sivatagi Fesztiválra. Ott pedig összejöttek az amerikai-ausztrál Dirtmusic együttessel. Mint annak egyik tagja, Hugo Race írta, éppen egy sátorban ücsörögtek és közben pengettek ezt-azt; aztán amikor belekezdtek az All Tomorrows Parties című Velvet Underground-számba, a Tamikrest úgy folyt bele, mintha ők is ezen nőttek volna fel. Ez a véletlenszerű „jam session” oda vezetett, hogy a Dirtmusicfőnök Chris Eckman azonnal lecsapott rájuk: egyrészt beépítette őket a Dirtmusic BKO című, 2010-es albumába, másrészt felajánlotta produceri támogatását és kiadói kapcsolatait. A Tamikrestnek azóta két olyan lemeze jelent meg Adagh (2010) és Toumastin (2011) címmel, amely mindent tud a sivatagi blues Tinariwen teremtette hagyományáról, de határozottan érződik rajta valami friss szél. Mélyebbek a groove-ok, dögösebb a basszus, kevesebb a hardcore mali népzene, de annál több a rádióbarát, „slágergyanús” szerzemény. Mintha az egész világ egy hatalmas sivatag lenne, úgy fest ez a zene. Nem véletlenül írta Andy Morgan, hogy a Tamikresttel „a sivatagi bluesban elkezdődött a jövő”. Marton László Távolodó

müpa

magazin 2013 május-június

K ö n n y ű

Kovács Bori 2013. május 29.

ból • ik+ a Müpá t z s u k A 2 • MR AND KEREKES B nház

Fesztivál Szí

Csángó rock ’n’ roll betyárok A Kerekes Band sodró és pszichedelikus csángó rock and rolljával számos elismerést szerzett már: arany- és platinalemez, Fonogram-díj, az angol Songlines világzenei szaklap Top of The World besorolása keretezi munkásságukat. A Müpa-beli koncertjükön a megszokott stadionfolkos hangulathoz és színvonalhoz képest is nagyot dobnak, hiszen július 1-én megjelenő, Folklore Manre keresztelt új lemezükről a címadó szerzemény mellett több dalt is bemutatnak, például a Farkas Bertalan űrrepülésének 33. évfordulójára írt Cpt. Space Wolf című számot. Továbbá vendégül látják Török Ádámot és a Söndörgő együttest, hogy igazi csatát vívhasson a fuvola, a furulya és a tambura. Vajon ki kerül ki győztesen a párbajból, hogy felvehesse a megtisztelő Voodoo Child címet, és hogyan hangzik szerbül a Mr. Hungary?

A skót hősszerelmes kalandjai A 2008-ban alakult Firkin híres őrült tempójú és mértéktelenül vidám hangulatú kelta-ír-folkrock-punk bulijairól, melyeken klasszikus dalok feldolgozásait és saját szerzeményeket egyaránt játszanak. Ezúttal igazi kalandra hívnak, ugyanis a színházi környezetet kihasználva egy komplett színjátékot adnak elő Robert Burns stílusában. A történet főhőse egy skót pásztorfiú, aki elveszti 2013. . 17 szerelmét, bánatában vándorlásra adja a fejét, mely során köjúnius UNE! • tekedő matrózok, kocsmai verekedések és csinos leányzók US • HEY, J HN BUKOLIK JO B szegélyezik útját, mígnem új párt talál magának. A kelta’ É N Y ÉS EG : JUMPI ír dalok koncepciózus egymáshoz fűzése a történet szálain FIRKIN JÁTÉK BURNS SÁG KELTA ÓT PIMASZ keresztül új tartalommal tölti fel a már jól ismert szerzeméáz SK ál Szính nyeket, hogy a happy end kitörő örömében ismét önfeledten Fesztiv nagyot bulizhassunk.

A 2001-ben alakult European Mantra blues, metál, funky, pop és jazz elemekből építkező zenéje sajátos kortárs fúziós jazzben kulminál, melyet egyszerre jellemez a míves és virtuóz hangszeres tudás, a kirobbanóan dinamikus energia, és a zenei humor, játékosság. Az alapító dobos, Borlai Gergő heavy metal-jazz-rock-thrash-funkként jellemzi e különleges hangzást, melynek ő a központi tartó oszlopa, és melyre Lukács Peta gitáros, Nagy János zongorista és Papesch Péter basszusgitáros nyugodtan rádőlhet a zenei ötletbombák megalkotásakor. A lendületes csapat készített már három lemezt, a legnagyobb hatásuk mégis élőben van: tanúi lehetünk annak a különleges összjátéknak és egymásra figyelésnek, melynek minden szakmai és stílusbravúrral együtt is saját maguk és a hallgatóság magas szintű szórakoztatása a célja.

fotó: Császá

r Márta

Heavy jazz, free metal 2013. június 12.

• HEY, JUNE EUROPEAN M ! • ANTRA Fesztivál Szín

ház

48 müpa

magazin 2013 május-június

Heavy jazz, free metal

müpa

magazin 2013 május-június

K ö n n y ű

30Y

„Nehéz lehet 30Y-rajongónak lenni” Aligha vitatható, hogy az utóbbi évek egyik meghatározó hazai könnyűzenei együttese a 30Y. A Művészetek Palotájában színre kerülő Szentimentálé-est kapcsán a zenekarvezető-dalszerző Beck Zoltán egyebek mellett a wurlit-zerzenekarokról, a konszolidáltan öltözött közönségről, a torzított gitár hiányáról és a kötelező társadalmi szerepvállalásról is beszélt a Müpa Magazinnak.

A 30Y pihenőt tart, csak a Szentimentálé műsorát játssza. Mik a tervek erre az évre?

Játszhattuk volna a biztonságos játszmát a kilencedik évben is egy újabb klubturnéval, amire eljött volna egy csomó ember. De ez most már kevésbé izgatott engem, az utolsó fél évben fárasztott is. Azon gondolkoztam, hogyan tudnánk másféle, mégis önazonos módon történeteket mesélni. Ez a Szentimentálé. Nem fér bele a viszonylag szűk keretekbe, vagyis nem rockos klubkoncert, nem is rockdalok akusztikusra csendesített változata, hanem kicsit színház, kicsit rock ’n’ roll-, kicsit akusztikus koncert. Nehéz helyet találni egy ilyen projektnek: meg lehet csinálni Budapesten a Művészetek Palotájában, Pécsett a Kodály Központban, Debrecenben a Kölcsey Központban – és ezzel nagyjából be is fejeztük. Ennél több helyre visszük persze, tavasszal-nyáron összművészeti fesztiválokra, ősszel színházakba, művelődési házakba. Akárhol játsszuk, Lévai Balázs gyakorlatilag újrarendezi az előadást a tér lehetőségeinek megfelelően.

50 müpa

magazin 2013 május-június

2008-ban a Petőfi Irodalmi Múzeumban láttam a Szentimentálét. Két fiatal lány rajongóként sikoltozott, egy idősebb hölgy pedig rájuk szólt, hogy ha nem hagyják abba, kihívja a rendőrséget. Mennyire más a közönség ezeken az előadásokon?

Nem tudom, hogy a Szentimentáléért érkezik-e egy idősebb korosztály vagy a Müpáért; az előadásért öltöznek-e konszolidáltabban, ünnepélyesebben vagy a hely miatt. Tágabban nézve, gondolom, nehéz lehet 30Y-rajongónak lenni. Képzeld el: elkezdesz fölvállalni egyfajta azonosulást, aztán a zenekar csavar egyet rajta, és pont akkor, amikor már értelmezhetővé, jól körülírhatóvá vált, megint jönnek a kérdések a válaszok helyett. Talán ezért kapjuk mi is a kérdéseket: „idén tényleg csak Szentimentálé lesz?”, amiben benne van, hogy hiányzik az embereknek a klubkoncert. És júniusra már biztos nekem is piszkosul fog hiányozni, hogy itt nincsenek torzított gitárok és nyitott lábcin. Hogy nem kell reklamálnom, hogy nem hallok semmit a kontrollból. Hiányozni fog, hogy nem lehet ott maradni a klubban iszogatni, örülni egymásnak, aztán hajnali

„Hé, ha szerinted a dolgok rendben mennek, akkor nem érted a világomat, fölösleges hallgatnod ezeket a dalokat,

mi nem tudunk egymással beszélgetni.” 2013. június 18.

• HEY, JUNE!

30Y

•

TÁLÉ – SZENTIMEN emzeti Bartók Béla N terem Hangverseny

egykor megkeresni a szállást, ami jobb esetben a telefonodba van írva, rosszabb esetben a karodra, alkoholos filccel. Akkor tehát jövőre nagy örömmel mentek vissza a klubokba? Azt, hogy miként haladunk tovább, az idei év dönti el. Nem akarom a 30Y-t wurlitzerzenekarként csinálni; nem kell az a játszma, amit sok ikonikus magyar zenekar végigjátszott, hogy évtizedeket vergődött végig úgy, hogy alkotóközösségként már nem létezett. Akár a színpadra rakott bábok: pontosan tudni azt, hogy kinek látnak, és annak mutatni magad – nos, az piszkosul messze van attól, hogy tényleg magadra ismersz-e. Az idei évnek ez a nagy kérdése: képes-e újra magára ismerni a 30Y-nak nevezett valami. Számomra ez hangsúlyosabb, mint egy zenekari karrier megóvása vagy egy felépített „brand” körülbástyázása. Ez nem szomorkodás, nem temetés; minden zenekar örülne, ha ilyen lenne a válságéve, mint a miénk: jókedvű társulat vagyunk így, tizenöten – a Szentimentálé társulata. Úgy képzelem el szivárványosan, hogy játsszuk

a Szentimentálét ugyanazzal az erővel, hévvel, jelenléttel, amellyel elkezdtük, tényleges örömünnepként megélve ezt a társulati együttlétet – jövő tavaszra pedig új dallal jövünk. Ami egy zenekar számára azt jelenti: van mit közölnünk a világról és magunkról benne. A 30Y viszonylag hirtelen jelent meg a nagyobb nyilvánosság előtt olyan zenekarként, amely nagyon megszólít egy generációt. Igen, ez jól érezhető volt, és a zenekarhoz kötődő prekoncepciók javarésze is ebből fakadt, hogy a Csészényi tér és a Semmi szédítő magasság lemez környékén generációs tünetegyüttesnek tűntünk. Emlékszem az akkori írásokra – borzasztóan érzékeny is voltam még –, hogy a „nadrágot a segg alatt hordó, földön ülő bölcsészek zenekara” lettünk hirtelen. Ez a „generációs kérdés” nálunk sokkal inkább jelen van, mint mondjuk Ausztriában, ahol jóval szélesebb korosztályokat látni mindenféle műfajú koncerteken. Igen, ez egy lokális história. Ugyanígy az is, hogy a zenekarok legtöbbje minimum egy generációval idősebb, mint a közönsége. Egyszerűen azért, mert ennyi idő kell ahhoz, hogy észrevegyék, hogy csinál valamit. Képzeld el az Arctic Monkeyst, hogy most először játszanák egy számukat a brit rádiók: észrevennék az R U Mine-t, mert „három lemez alatt bizonyították, hogy egészen ügyesek és van közönségük”. Magyarország sebessége eléggé idétlen: nem egyszerűen lassabb, ahogyan ezt gondolhatnánk, hanem sajátosan kiszámíthatatlan, és valószínűleg a generációs történetek is így jönnek elő. A zenekarok jellemzően az utánuk következő nemzedékhez szólnak, és csak a következő lépésben tudják elérni a saját generációjukat. Valami ilyen játszódott le velünk is. Csináltatok egy pályázatot, amelynek a kiírásában az Y-generációt emlegetitek. Ha már van egy ilyen évünk, amely a némileg nosztalgikus Szentimentáléról szól, akkor legyen valami, amit nem szoktunk csinálni; naivul fogalmazva: legyenek társadalomjobbító gesztusaink. Ezért szövetkeztünk a Hortobágyi Nemzeti Parkkal és a Fürge Diák Iskolaszövetkezettel, hogy hozzunk össze valamit, ami azoknak a srácoknak, akiket leginkább el bírunk érni, valami alkotó izgalmat jelent. És itt is van generációs csúszás: lassan az Y generáció is kiöregszik. Akárhogy is, ahhoz nem volt kedvem, hogy egy óriásplakáton simogassak egy szürkemarhát, vagy ölemben szomorú szemű kisgyerekkel kérjem az 1 %-ot – ezt csinálják a celebek. Abban hiszek, ha csinálunk valamit. A tényleges alkotásnak van valódi jelentése: dalnak, bicikliútnak, színházi koncertnek, gólyamentésnek. Talán ez a magyarázat arra, hogy apolitikusnak mondom magam, mostanában mégis foglalkoztat a társadalmi jelenünkből adódóan, hogy ezen néha szükséges túllépni. Amikor emberi, morális kérdések merülnek föl, ezekre nyilvánvaló válaszokat kell adni. Ha a társadalmi érzékenység rendszere bedöglik, és egyszer csak azt veszed észre, hogy nácik masírozhatnak, hogy cigányozni, zsidózni, buzizni nem csupán lehet, de vitaképes, legitim megszólalássá válik a politikai elit és a zsurnalisztika nyelvében, ha intézményessé válik a kirekesztés, ha a kultúra helyett a kultúrpolitika logikája diktál – akkor hangsúllyal kell megszólalni, és annyit mondani legalább: hé, ha szerinted a dolgok rendben mennek, akkor nem érted a világomat, fölösleges hallgatnod ezeket a dalokat, mi nem tudunk egymással beszélgetni. Rónai András

müpa

magazin 2013 május-június

„Az egyetlen esszenciálisan fontos összetevő az őszinteség.”

Álomgombócokkal hazaúton Június 7-én mutatja be a népszerű rockzenekar, az Anna & The Barbies Óz, a csodák csodája című műsorát a Művészetek Palotájában. Ennek apropóján beszélgettünk a zenekar énekesnőjével, Pásztor Annával a zenélésről, a színpadi megjelenésről és persze Óz csodájáról. 2013. június 7.

• HEY, JUN

ANNA & TH E! • E ÓZ, A CSOD BARBIES ÁK CSODÁJA Fesztivál Szí

nház

52 müpa

magazin 2013 május-június

Az Anna & the Barbiest lassan tíz éve találtátok ki testvéreddel, Simivel. Mi motivált titeket? Korábban is gondoltatok már közös zenekarra?

Simivel gyerekkorunk óta minden nagy álomgombócot együtt görgetünk. A zenélés kezdete a tinikorunk közepére datálható, amikor ő megalapította az első punkzenekarát, én pedig szorgalmasan írni kezdtem nekik a dalszövegeket. Aztán sokáig országok választottak el bennünket, de amint újra hazaköltöztem, rögtön felmerült a közös zenélés lehetősége. A közös zenekarral a gyerekkorunkban a kisszobában felállított színpad és a tábortűzi gitártestbe gyömöszölt mikrofonos elektromos gitár álmát szerettük volna megvalósítani. A zenekar eddigi lemezei alapján az tűnik fel, hogy bár rádióbarát keretek közt, de sok különböző stílusban írtok dalokat. A karcosabb, rockos témák mellett vannak akusztikus, finomabb dalok, máskor hiphopos vagy épp sanzonos számok jönnek hol angol, hol magyar nyelven. Nekem kicsit az az érzésem, mintha nem is egy lemezt, hanem inkább rádiót hallgatnék. Mennyire tudatos ez a színesség?

Annak ellenére, hogy lemezeiteken és koncertjeiteken is egész különböző hangulatok megférnek egymás mellett, mégis összeállítottatok egy tisztán akusztikus műsort is a Petőfi rádiónak. Mi volt ezzel a célotok? Erre ezt írtam a blogomban: „Mi az, ami meg tud zabolázni egy habzó szájjal tomboló rockzenekart? Mondjuk egy áramszünet… Üresen kotyog a gitár, néma turbulenciát kavar a basszus, fantom akkordokat fog a billentyűs… Marad az énekhang és a dob lüktetése. Ilyenkor jó, ha kéznél van egy dobgitár, bőgő után nyúl a basszer, és kiderül, prímán fuvolázik a szintis. A közönség közelebb húzódik, és csendben letelepszik a zenekar körül. Előtérbe kerül a szöveg és a finomabb harmóniák, klasszikus hangszerekkel kiegészülve, dorombolva simogatnak a húros hangszerek. Ilyen egy akusztikus koncert: a hangos rockdalok megszelídülnek, és a kemény, szegecses bőrszerkót ledobva, szinte szűzies meztelenségben mutatkozik meg a dalok valója.” Jó néhány ismert zenésszel dolgoztatok már együtt. Ilyen esetekben előre tudjátok, hogy szeretnétek valakivel egy közös számot, vagy a dalszerzés közben ugrik be, hogy, mondjuk a Márti dala esetében, éppen Kiss Tibi lenne a megfelelő egy duetthez? Általában a dal elkészülte után jön az ötlet egy vendégzenész felkérésére, ha éppen úgy érezzük, hogy ő sokat hozzátehetne. Hihetetlen jó dolog belegondolni, hogy részesei vagyunk a jelen zenei generációnak. Számomra a legnagyobb öröm, ha lehetőségem nyílik a kortársainkkal vagy kiváltságos esetben a nagy elődökkel együtt zenélni.

mint hazatalálás, valamint a csodavárás, az Óz, a nagy varázsló és a megtett út fontosságára való rámutatása közt. Hogy mennyire lesz ez az Óz a hollywoodi film vagy Baum regénye? Amennyire én Dorothy, az északi boszorkány Szalóki Ági, a nyugati boszorkány Frenk vagy amennyire Hobó Óz, a nagy varázsló!

K ö n n y ű

Hála az égnek, mi már pont a teljhatalmú lemezkiadók végnapjainál eveztünk be a magyar zenei vizekre, így már nem tudtak minket zeneileg a piac vélt igényeinek keretei közé szorítani, és olyan albumokat készíthettünk, amilyeneket csak szerettünk volna. Tudatosnak egyáltalán nem tudatos a zenei eklektikusság, annál inkább a tudattalan szabadon engedése. Testvéremmel ketten szerezzük a dalokat, ami már eleve két nagyon különböző világ találkozása, és utána a zenekar hangszerelése által lesz csak igazán Anna & the Barbies-os a hangzás, ami szerencsére megtalálta az utat a rádiókhoz és a közönséghez is.

Az Óz esetében tehát nem egy olyan szorosan a történethez igazodó előadásra kell gondolni, mint amilyen a mondjuk Jézus Krisztus Szupersztár? Nem klasszikus, zenés színházi műben vagy musicalben gondolkozunk. A mi Ózunk alapja egy avantgárd hangszerelésű, akusztikus koncert, amely interaktívan kapcsolódik a zenészek mögötti hatalmas kivetítőhöz, s ezen a zenekarral előre leforgatott Óz-film látható. Úgy tűnik, a kisszobai barkácsszínpadi álmodozástól elindulva, a lemezek és a rádióslágerek után egy újabb szintre értetek. Egy ilyen műsor összeállítása egyfajta alkotói csúcspont is lehet. Milyen érzéseid vannak ezzel kapcsolatban? Hatalmas megtiszteltetés, hogy felkérést kaptunk a Művészetek Palotájától. A zenekar életében már a kezdetektől jelenlévő finomabb, a színház és az irodalom felé való nyitottság most helyet és erre hangolt közönséget kap. Bár rengeteg próbatételen van túl a banda, izgatottan készülünk, ez egy újabb megugrandó magasság. Az évek során rájöttünk, hogy az akarás és a megfelelés helyett az odaadás, és átszellemültség sokkal többet nyom a latban a nagy megmérettetéseknél, és ha az ember mindenét odaadja, az valahogy eddig sosem bizonyult kevésnek. Lang Ádám

www.fidelio.hu

Koncertjeiteken mindig figyelmet fordítotok a külsőségekre és te is egész merész jelmezekbe bújsz olykor. Hogy gondolkodsz a zene és a látvány viszonyáról? Mennyi a cirkusz és mennyi a személyes dráma egy koncerten részedről? Szerintem nincs különbség zenei, színházi, vagy éppen táncszínházi, cirkuszi porondokon való megjelenések között. A szórakoztatás, az összegyűltek minél teljesebb lenyűgözése, elvarázsolása a cél, és ennek nagyon izgalmas eszköze a zene, tánc, jelmez, díszlet, előadásmód összjátéka. Az egyetlen esszenciálisan fontos összetevő azonban az őszinteség. Amit a mi közönségünk belőlem lát, az az énem egyik szélsőséges, de nagyon igaz megnyilvánulása. A nyári, Óz, a csodák csodája című műsorról mit lehet előjáróban tudni? Honnan jött az ötlet? A film vagy a könyv inspirált inkább? Már több mint öt éve kergetem őrületbe a környezetem az Óz, a csodák csodája rockszínpadi átiratának ötletével. Remek párhuzamot találtam a saját otthonkeresésem és a zenekar zenei világokban való bolyongásai, az egymásra találás és a zenei összhang

HA KOMOLYAN SZÓRAKOZIK KLASSZIKUS ZENE І SZÍNHÁZ І JAZZ/VILÁGZENE І TÁNC І OPERA І MUSICAL І GYEREK І KIÁLLÍTÁS

müpa

magazin 2013 május-június

leggiero, ma non troppo Akárhogy ügyeskedtem, mindig szétnyílt, az apró csomagnak szárnyai nőttek, finom spirálban pörgött le az udvarba, mintha saját akarata volna. A kapkodásra emlékszem még, ahogy lélekszakadva rohanok anyámhoz, adjon gyorsan két forintot, meg újságpapírt, mert el fog menni az az ember. Ha sokáig nem nyílik egy ablak, ha senki lakó nem lép a körfolyosóra, hát abbahagyja, tovább áll egy házzal. Ha fölnéz, és nem lát meg azonnal, úgy érezheti, mintha senki nem lakna itt, mintha a múlt hét óta mindenkit elköltöztettek volna. Akkor kinek játsszon, azt találgatja. Mit játszhatott vajon? Schumannt? Mendelssohnt? Nótákat? Örökzöldeket? Örökszürke vasárnap délelőtt. Minden eleve mollban. Németh Gábor

Ez nem munka

Az anyám főz, az apám már elment a meccsre, tudósítani. Lehet, hogy régi Népsportokba csomagoltam a pénzt? Általában olvastam ilyenkor, vagy a leckémet csináltam. Írni tanulok, konkrétan a cét, nekem, úgy látszik, az túlontúl magas, cica-coco-cacaca, kerekítem felle, szörnyű nehéz, így utólag az az érzésem, rosszul volt bemérve, ezzel az erővel lehettem volna akár balkezes is. Megvan a füzet, megvan, mert túlélte az anyámat, aki emlékbe eltette. „Ez nem munka!” - írta az úgynevezett tanítónéni a szörnyeteg cica mellé, a füzet margójára. Olvasni mégiscsak jobb volt. Próbálok rájönni, mit is olvashattam. Valószínűleg képaláírásokat. A mesekönyvet a Kínai Népköztársaságban nyomtatták, kiragyogtak belőle a színek, vagy most ragyogtatja ki visszafelé az eltűnés, az, hogy hiába keresem, sehol se találom a könyvet. A nyulat, ahogy házat épít, és elmegy a juharfához gyantáért vagy lakkért, valami eltüntette. A házaló árust, akit kókusszal hajigálnak a majmok, mire dühében színes turbánokkal dobálja őket vissza. Vagy a Visszajött a répát. „Nagy hó esett, a völgyeket, a hegyeket magas hó takarta. A nyuszinak elfogyott az ennivalója, útnak indult hát, hogy szerezzen valamit.” Útnak indult a nyuszi a fehér, kínai télben. Elemózsiát keresni, vagy mit. Bármi is az, valószínűleg nagyon finom lehet, hogyha ennyire nincsen. A nyuszi végül két répát talál a hó alatt, hazaviszi, megeszi az egyiket, és úgy dönt, hogy a másikat elajándékozza. Szalad a csacsi háza felé!

54 müpa

magazin 2013 május-június

p e r c e s e k

Mondjuk, szólaljon meg pont ekkor a hang.

N é g y

é s

f é l

Volt akkoriban egy játék, a vízicsoda, apró papírgalacsinok egy zacskóban, a trafikokban lehetett kapni, pár fillérért, ahogy fürdesz a kádban, magad elé dobod, kivirágzik, zöld, sárga, piros és kék figurák bomlanak ki belőle, szállnak fölfelé a színes papírcsíkok, körülbelül így, ezzel a várt váratlansággal szólalt meg vasárnaponként a hegedű, jöttek föl a dallamok az udvar mélyvizéből, váratlanul, pedig vártam rájuk, bár ez így nem pontos, hiszen nem tudtam a várakozásról, eszemben sem volt várakozni, nem én várakoztam, csak valami idegen a testemben. Hiába jártam a lukinra meg az ugrinra a Zeneakadémia gyerekkoncertjeire, így ott sose tudott megszólalni semmilyen zene. Kellett hozzá az Ó utca, a vas poroló az udvar közepén, a két emelet körfolyosó, a szomorú vasárnap, a hatvanas évek elejének fáradt, poros fénye. Mintha nem is a nap, hanem a lustán gomolygó felhők sugároztak volna valami eleve-szürkét. Így szólni talán csak egyszer, jó negyven évvel később, egész pontosan 2005. április 21-én hallottam hegedűt, a tizenhárom éves Pusker Júliáét. A Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok játszottak Mahlert, Weinert, Bartókot és Max Bruchot az egy napra megnyitott Rumbachban. Valószínűleg nem nagyon létezik jobb hely a hegedűknek egy kibelezve felejtett zsinagógánál. A hegedű, meg egy arc, az látszott, ha fölnézett a koldus, de az arcot mára valami kitakarja, kitakarja az eltűnés. Ballonba képzelem oda a koldust, vagy viharkabátba, mint azt a kettőt, akik ’56 novemberében tárgyaltak anyám megöléséről, nagyjából ugyanazon a négyzetméteren. Davajgitár. Esetleg halszálkás télikabátot adok rá, ahogy megy kifelé az udvarból a tokkal a hóna alatt. De most még az udvar közepén áll, mintha valami karmester odaparancsolta volna. A mi két ablakunk előtt, az udvar négyzetének negyedik élén nem volt függőfolyosó, elég volt, ha kihajoltam, azonnal megláthattam. Vagy mégiscsak kiléptem az ajtón, a folyosóra, leguggoltam, és a kovácsoltvas rács résébe szorítottam az arcomat, úgy bámultam lefelé. Ez nem munka, ez pont jó lenne nekem. Fölnéz a koldus, aprót bólint játék közben, aztán húzza tovább, az, hogy én döntöm el, meddig, inkább félelmetes volt, mint jó, sose értettem túlzottan a hatalomhoz. Megpróbálom kitalálni, mikor engedjem el az újságpapír angyalt, mikor esne jól neki, a koldusnak, meg nekem. Furcsát koppan az udvar cementjén. A koldus még frazíroz egy pontosat, aztán leviszi a mondat végét, pontot tesz, elhallgat. Lehajol a pénzért, fölnéz, biccent valami köszönetfélét, távozik. Az utolsó dallamfoszlány egy pillanatra ott marad még az udvar légterében, mint a cigarettafüst vagy a főzelékek szaga. Visszamegyek a lakásba, fölveszem az arccal asztalra borított könyvet, szalad tovább a nyúl a csacsi háza felé a répával, de a csacsi éppen nincs otthon, mert éhségében elment az erdőbe, talált is egy jókora édes krumplit, úgyhogy mikor hazaér, el is határozza, hogy a répát elviszi a báránykának, aki viszont káposztát kapart ki a hó alól, úgyhogy irány őzike (karalábé), végül aztán Kínában elfogy a zöldség meg a szőrösállat, és szépen visszakerül a répa a nyuszi küszöbére. Persze, csak mostanára, amikor írom ezt, hűlt ki ilyenre a lélek. Akkor még elhitte, hogy minden úgy lesz, ahogy a kínai mesékben. (2013. április)

2013. május 13.

• Literárium • Kortárs írók a Müp NÉMETH GÁBOR- ában EST Üvegterem

müpa

magazin 2013 május-június

FEMINISTÁK

bosszúja Az Éjszaka a múzeumban című amerikai vígjátékban megelevenednek a kiállított tárgyak, zárás után múmiák szaladgálnak pocahontasok és amerikai polgárháborús katonák között dinoszauruszok elől. Ha megelevenedne mindaz, ami most a Ludwig Múzeum második emeletén látható, akkor meztelen férfiak özönlenék el a termeket, birkóznának, gyúrnának, szőrén ülnék meg a lovat, menetgyakorlatoznának, és lenne egy külön szoba, ahol a durvább dolgok zajlanak.

A meztelen férfi című kiállítás német-osztrák együttműködésben jött létre, Budapest előtt Bécsben volt látható, és a megelevenedés más formában ugyan, de Bécsben meg is valósult: a „Körperkultur” hagyományainak megfelelően volt nudista nap, amikor a normál nyitva tartást követően egy szál szandálban, vagy akár anélkül is meg lehetett nézni a kiállított tárgyakat. Ők más kiállítást láttak egyébként, mint amit a budapesti látogató, a Ludwig kurátorai ugyanis nem nagyon voltak tekintettel a férfilátogatók érzékenységére, mellőzték az antik eszményeken alapuló műveket, inkább a hagyományos értelemben vett férfikép megingását és összeomlását, illetve zavarait illusztrálták. Egy lengyel videó-művész, Katarzyna Kozyra valamikor a kilencvenes évek végén férfivá maszkírozta magát, műbajuszt-szakállt-péniszt ragasztott, és egy jól elrejtett kamerával megörökített néhány órát a Gellért 56 müpa

magazin 2013 május-június

K i á l l í t á s

férfirészlegének életéből. A rejtett kamerás felvételek miatt akkoriban hatalmas botrányt kiváltó művet sokáig nem mutatták be Magyarországon, most viszont ez a kiállítás egyik magja, nemcsak a fürdőt idéző installáció miatt, hanem mert azt az alapproblémát is modellezi, amit a nyilvánosság elé kitett meztelen férfitest egy nőben felvet. Van-e ezekben bármi férfias? Ha egy férfi ruha nélkül mutogatja magát, akkor vajon nem inkább nevetséges és szánalmas? Ha pedig szép, akkor nem nőies? Felcserélődtek-e már annyira a nemi szerepek, hogy a nők képesek legyenek ragadozóként nézni a zsenge férfihúst? A felcserélődött szerepekről szól egy másik videó, az izraeli Ruti Sela-Maayan Amir párosé, akik chatpartnereiket hívták filmezésre egy szállodai szobába, azok pedig – nyilván a szokásos szexmenetekre gondolva – jöttek azonnal, majd amikor ott feküdtek egy szál semmiben, interjúalanyokként használták őket. Sokkal perverzebb lett a helyzet, mintha szexeltek volna. Főleg, mert olyanokat is kérdeztek tőlük (ne felejtsük, hogy Izraelben a fiatal férfiak zöme vagy volt katona, vagy most is az), hogy öltek-e embert. Ezek a művek egyébként a kiállítás Női szemmel-szekciójában találhatók, és bár rájuk lehetne aggatni a feminista jelzőt, nem igazán azok, vagy ha igen, akkor szinte az egész kiállítást annak nevezhetjük. Vagy a feministák bosszújának. Lehet, hogy csak az ismerősség teszi, de a sokféle felkavaró hatás közepette Szőnyi István Hegytetőn című képe tűnik a nyugalom szigetének. Ezen két alakot látunk, az egyik meztelen, a másikon nadrág és kalap. Az eddigi értelmezések szerint mind a kettő maga a festő. Bár nehéz elképzelni, Szőnyi vajon miért festette magát kicsit más alkatúnak és alacsonyabbnak kalapban, mint ruhátlanul, a megkettőzött önarckép verziót mégsem lehet elvetni: hátha azért alacsonyabb a másik alak, mert hátrébb áll. És hiába nem lehet egyértelműen tudni, hogy inkább homoerotikus, vagy inkább skizoid a beállítás, ennyi bizonytalanság még éppen belefér akár a nők ideális férfiról alkotott képébe, akár a férfiak önképébe, bár az identitásbeli bizonytalanságokat felerősíti a közeg. Kernstok Károly lovasai is gyanúba keverednek a homoerotikus fotókkal egy teremben, miközben a Magyar Nemzeti Galériában, szokott helyükön, ha egyáltalán megállt előttük az ember, csak a magyar modernizmus egy mára már kissé megunt képviselőinek tűntek, a pár éve rendezett Nyolcak-kiállításon meg azt példázták, hogy a cézanne-i képalkotói elveket és a Luca Signorelli-féle alakábrázolási hagyományt miként lehet adaptálni Nyergesújfalura. Kernstok képe Wilhelm von Gloeden fotóitól kapja a homoerotikus felhangot, azoktól a felvételektől, amelyeken meztelen szicíliai fiúkat látunk görög amforákkal vagy pásztorként az állataikkal, a 19. század végének és a 20. elejének antikizálás iránt nagy fogékonyságot mutató, esztéticizmus szerinti beállításokban. Érdekes adalék, hogy ezeket a fotókat a Ludwig Múzeum a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtárától kölcsönözte, Balló Ede vásárolta ugyanis őket a növendékek okulására, és tanulmányi anyagként használták a budapesti akadémiai képzésben. Nyilván más szemmel nézték a beállításokat az akkori modellhiányos időkben, mint ahogy később a Gloeden-fotók rajongói. És ha már a homoerotikánál tartunk. Kíváncsi vagyok, ha a kiállítás női látogatói között felmérést végeznének, a műveken szereplő férfiak közül melyikkel szeretnének meginni egy kólát, akkor kiket választanának. A válogatás célja kinyilvánítottan az, hogy bemutassák, a hagyományos férfikép hogyan esett szét, hogyan sérült, és hogyan alakítják a különböző politikai és társadalmi helyzetek, vagy hogyan lett az ezek elleni harc eszköze. Ha Közép-Kelet-Európára koncentrálunk, márpedig a Ludwig Múzeum a régióban betöltött szerepe szerint erre koncentrál, akkor azt látjuk, hogy a meztelen férfitestnek nem tettek jót az adott körülmények. Bár a kiállítás kísérőszövegében az új férfiasságról is 2013 március 23.- . június 30. szó esik, ennek megjelenítése vagy elmaradt, vagy csak annyira embA MEZTELE rionális állapotban jelent meg, N FÉRFI hogy szinte észrevétlen maradt. De ki szeretne egy embLudwig Múz eum rióval kólát itatni? Maradnak tehát a melegek. Topor Tünde

Felcserélődtek-e már annyira a nemi szerepek, hogy a nők képesek legyenek ragadozóként nézni a zsenge férfihúst?

müpa

magazin 2013 május-június

Romantikus családi meseopera

2006 őszén, e lap I. évfolyamának 1. számában a Gyerekország fellegvára címet kapta az a cikk, amely az akkor másfél éve működő Müpa komolyzenei gyerekprogramjairól adott körképet. A cím már akkor sem túlzott, hiszen a gyerekeknek szóló zenés foglalkozások, hangversenyek, opera-keresztmetszetek, táncházak és egyéb programok az intézményt nyitása óta igazi élménypalotává tették. Ha pedig elkezdünk számolgatni, arra juthatunk, hogy az első Ringatókra még a szülők karján érkező tipegők mára elegáns ifjú hölgyek és urak lettek, akik minden bizonnyal ott ülnek majd május 5-én a Fesztivál Színházban, A bűvös vadász előadásán is.

58 müpa

magazin 2013 május-június

„A szülő tudja a legjobban, mi az, amire gyermeke érzelmileg, lelkileg érett.”

Biztosan gyerekeknek való ez a mese? – merülhet fel a kérdés az emberben. A Grimm-klasszikusok vagy a magyar népmesék között ennél kegyetlenebb történetekkel is találkozhatunk, s ha egy könyvesboltban végignézzük a kortárs ifjúsági regények kínálatát, A bűvös vadász ebben a kontextusban sem tűnik túlzottan hátborzongatónak. Sőt talán épp a történet kínálta izgalom az, amivel egy mai nyolc–tizennégy évest becsábíthatunk egy opera-előadásra. „Ha valaki a Harry Potter-filmeket megnézi, vagy a Piroska és a farkas című mesét elolvassa, az tudja, milyen rémisztő dolgok történnek ezekben a művekben” – erősít meg Toronykőy Attila, A bűvös vadász rendezője, és hozzáteszi, hogy minden esetben a szülő tudja a legjobban, mi az, amire gyermeke érzelmileg, lelkileg érett. Mert elképzelhető, hogy valaki már háromévesen rajongva nézi vagy hallgatja a Toscát – azzal együtt természetesen, hogy Scarpiától valószínűleg borzongani fog –, míg egy másik gyerek tízévesen is unni fogja, és nevet azon, hogy Cavaradossi bácsit lelőtték. Egy zeneközeli, kisgyermekes barátom szerint elsősorban az opera muzsikája köti le az ifjú hallgatók figyelmét, de még a legkomplexebb cselekményű Mozart-, Verdi-, vagy Wagner-operákat is izgalmassá, kortársivá lehet tenni, ha megfelelően nyúlunk hozzá.

2013. május 5.

• Operamat in A BŰVÖS VA é • D CARL MARIA ÁSZ WE MESEOPER BER ÁJA Fesztivál Szí

nház

„Van közönsége az operának is – cáfolja a kételkedőket a rendező –, csak tudni kell őket becsábítani a színházba. Ebben van nagy felelősségük a tanároknak, szülőknek és a marketinggel foglalkozó szakembereknek.” Igaz, nem mindegy, milyen az első találkozás, teszi gyorsan hozzá, ám tapasztalatai szerint a fiatalok – és persze az idősebb korosztály fiatalos lelkű tagjai – jóval nyitottabbak. „Egy beavató előadásnak mindig akkor van a legnagyobb sikere, amikor családok nézik” – fogalmaz Toronykőy, aki természetesen nem az iskolai csoportok és a pedagógiai szándék, a tanári felügyelet ellenében teszi le a

voksát. „Az előadás előtt, szünetben és otthon meg tudják beszélni a látottakat, eközben a felnőttek a gyerekek, a gyerekek pedig a felnőttek reakcióból tanulnak. Ezáltal válnak a családi vasárnapi operák nagyon bensőségessé.” Az opera tehát összehozza, közelebb viszi a generációkat, a család tagjait egymáshoz.

C s i p

Carl Maria von Weber 1821-ben fejezte be három évig komponált három felvonásos operáját, a szöveg költője Johan Friedrich Kind. A mű alapja egy tíz évvel korábban megjelent, rémtörténeteket tartalmazó kötetből származó mese, illetve a Taus városának 1730-as bírósági aktáiban szereplő, horrorisztikus elemeket sem nélkülöző esetgyűjtemény. A szerzők azonban nem akartak túlzott borzongást a nézőtéren, így bár erős színekkel és jelentős súllyal rajzolták meg a sötét hatalmakkal cimboráló gonosz vadászlegény, Gáspár és a lelkét birtokló fekete vadász, Samiel alakját, jelentősen finomítottak az eredeti befejezésen. Ennek köszönhetően nyert az érzékeny lelkű Agáta és szerelmese, a másoderdészi állásra aspiráló, ám a lövészversenyen kevéssé szerencsés Max története, ha nem is kirobbanóan boldog, de reménykeltő, megnyugtató véget.

A bűvös vadász célközönségét nem csupán az iskolások alkotják, bár alapvetően az ő „tűrésküszöbüket” veszi figyelembe a kétszer negyvenöt perces előadás. A cselekmény azonban a rövidítéssel nem csorbul, és gügyögés sem jellemzi a Müpa ifjúsági operaprodukcióit, hiszen az alkotók minden esetben azt tartják szem előtt, s ezt Toronykőy Attila is hangsúlyozza, hogy a gyermeki elmét komolyan véve, teljes zenei és vizuális élményt nyújtó produkciót hozzanak létre. Az operairodalom jórészt idegen nyelvű, ez pedig megkerülhetetlen döntés elé állítja az előadókat. A rendező szerint célszerű magyar nyelven énekelni a beavató opera-előadásokat, hiszen egy olasz, német, francia vagy orosz mű még igényes és körültekintő előkészítés, pontosan kidolgozott színpadi szituációk mellett is nehezen követhető. Úgy véli, egy eredeti nyelven történő beavató előadás kizárólag narrációval, a zenei anyag megszakításával elképzelhető, de csak akkor, ha a megállások nem mennek a zene rovására; véleménye szerint a feliratozás nagyon megosztja a figyelmet. A bűvös vadász magyar nyelven hangzik el, ezzel is segítve a mű közvetlen megértését. Az anyanyelv éppúgy hitelesíti tehát az előadást, mint a jól megválasztott előadó. A Müpában megszokhattuk, hogy a fiataloknak szóló produkciókban is a legmagasabb színvonalon, a minőségből nem engedve teljesítenek a művészek, ugyanakkor jóval nagyobb felelősség kiválasztani azokat az előadókat, akik érzékenyen, értőn rezonálnak a gyermeki lélekre, hiszen a gyerekek mentesek a sznobériától, nem udvariaskodnak, reakcióik zsigerien őszinték. „Ha tehetséges egy művész, gyerekeknek ugyanúgy tud játszani, mint felnőtteknek” – véli Toronykőy Attila, és Dajka Margit, Márkus László, Gregor József nevét sorolja bizonyítékképpen, ám hozzáteszi, hogy egy operaénekesnek könnyebb a dolga, mint egy prózai színésznek, mivel az énekest segíti a zene a játékban, a hangulatot és a ritmust nem önmagának kell megteremtenie, s így könnyebben bele tudja magát élni a figurába. A recept tehát adott: végy egy izgalmas zenei és történeti alapanyagot magyar nyelven, vedd komolyan, így adaptáld közönségedre, s válaszd ki tehetséges és empatikus előadóidat. Egyszerűnek hangzik. És a Müpában ez tényleg ennyire egyszerű. Papp Tímea

müpa

magazin 2013 május-június

NAGY ORGAN ZÁTOROK

Lehetetlen nem létezik – avagy nincsenek teljesíthetetlen kívánságok. Jól tudják ezt a Művészetek Palotája program menedzserei is, köztük Kondor Melinda, aki a jazz- és világzenei koncertekért, a kiállításokért, valamint a Müpamozi eseményeiért felel. A szerződések előkészítésétől kezdve a program teljes lebonyolításán át az utómunkákig valamennyi mozzanatot végigkísér – és ennyi idő alatt mindig adódik egy-egy igencsak furcsa helyzet. Előfordult például, hogy a budapesti koncertre érkező külföldi művész menedzsmentje előre közölte: az énekes civilben hobbiszakács is, tegyék lehetővé számára, hogy a szállodában kedvére főzőcskézhessen. Mivel lehetetlen nem létezik, a kérést teljesítették, habár a művész egy ötcsillagos hotelben lakott. A gyors problémamegoldó képesség tehát elengedhetetlen ehhez a munkához, és persze még sok minden más is. Melinda közgazdász diplomával és jó néhány idegen nyelv ismeretével vágott bele, mert tudta: hosszútávon nem számokkal és adatokkal, hanem emberekkel szeretne foglalkozni. Ráadásul a kultúra területén, hiszen ő maga is rajzol, imádja a zenét, a színházat, a filmeket, úgyhogy elhatározta, megint tanulni fog. Franciaországba utazott, ahol elvégezte a kulturális menedzser szakot, szakmai gyakorlatát a Müpában töltötte, ahol véglegesítették, és saját bevallása szerint azóta úgy érzi magát, mint hal a vízben. Lassan hozzászokhatunk az érzéshez: a Művészetek Palotáját nem csak a zenéért szeretjük. Hanem a kiállításokért, a moziért, és sok minden másért is. A Müpa-koncepció egyik fontos eleme, hogy ne

60 müpa

magazin 2013 május-június

csak a különböző termekben legyenek események, koncertek, de az előcsarnok is teljen meg élettel. Ezért is rendezik itt a kiállításokat, amelyek általában kiegészítésképpen kapcsolódnak egy-egy programhoz, mint például a Haydn-, illetve a Liszt-kiállítások az adott emlékévben. Ezek lebonyolítása is Melindához tartozik: egyeztet a kiállítás szerkesztőivel és a Müpa-stábbal arról, mit, hogyan lehet megvalósítani tartalmilag és technikailag, részt vesz az adminisztrációban, előkészíti a szerződéseket. A legutóbbi kiállítás, amelyen dolgozott, a Fesztiválzenekar Bartók-maratonjához kötődött, Kass János A kékszakállú herceg várához kapcsolódó szitanyomat-sorozatát állították ki. A munka simán ment, nem adódott semmiféle bonyodalom – a „privát”, vagyis a lelki élmény viszont annál erősebb volt. Aztán itt van a mozi, amelynek szintén ő a gazdája. A közönség a Müpamozit azért is szereti, mert itt más a helyzet, mint a koncerteknél: egy-egy vetítés után nem kell rögtön a ruhatárba rohanni, aztán hazaindulni, hanem ott lehet maradni a filmet követő beszélgetésen, amit Réz András vezet. „Bevonódni”, az est aktív résztve-

fotók: Herman Péter

K u l i s s z a vőjévé válni pedig jó dolog, nincs is néző, aki ezt ne így gondolná. És akkor még nem is beszéltünk a filmekről. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettel (MaNDA) együttműködve szerveznek tematikus sorozatokat magyar filmekből, Fábri Zoltánnal kezdtek, aztán Makk Károly következett, aki pedig ez idő tájt megy a Müpamoziba, zenés magyar filmeket láthat. A jelenlegi sorozat címe „Dalolva szép az élet” – amit egyébként már mi is tudunk, illetve tudnak mindazok, akik látták korábban Keleti Márton 1950ben forgatott, remek moziját Balázs Samuval, Latabár Kálmánnal, Gózon Gyulával. A legtöbb munkával – és persze izgalommal – a jazz- és világzenei koncertek megszervezése jár. Amikor kialakul az évad tervezett műsora, rögtön megbeszélik a beosztást, mindenki tudja tehát jó előre, melyik programért felel majd a következő időszakban. Ettől kezdve a programmenedzseré – ez esetben Melindáé – a terep. Jóval a koncert előtt elindul az előkészítő fázis, ellenőriztetni kell a szerződést, egyeztetni a műsorról, a technikai feltételekről, megbeszélni az adott művész menedzsmentjével, hogy felveheti-e a Müpa képpel-hanggal az előadást. Ilyenkor jönnek a „kemény diók” is, azaz kiderül, mit kell majd bekészíteni a hotelszobába, illetve az öltözőbe. Melinda szembesülhetett már sok furcsa kéréssel, a speciális whiskytől kezdve a turmixgépen és a súlyzón át a latexmentes ágyneműig. (Ez utóbbi egyébként egyre gyakoribb kívánság, mivel allergiás időket élünk.) Közvetlenül a koncert előtt aztán – ha külföldi előadó érkezik – Melinda autót vagy kisbuszt bérel, kimegy a repülőtérre, és elviszi a vendégeket a szállodába. Másnap, a próba

előtt megmutatja az öltözőt, a színpadot, és háttérbe vonul. Átadja a főszerepet az ügyelőnek, de végig ott marad mellette, hiszen bármi történhet, jó, ha kéznél van. Találkozásunkkor Melinda legfrissebb élménye az izraeli sztár, Asaf Avidan március végi koncertje. Bevallása szerint a menedzsmenttel történő hosszas, e-mailes egyeztetések után felüdülés volt számára a reptéren végre élőben is találkozni Avidan kis csapatával. A személyes egyeztetésnél jobbat még nem találtak ki; innentől kezdve már könnyen meg lehetett beszélni a további programot, például azt, hány órára jönnének másnap hangbeállásra, engedélyezik-e a fotózást, koncert előtt vagy után legyen-e a vacsora, szeretnének-e dedikálni, a közönség elől elzárt területre bejöhetnek-e a gratulálók. A feladatok tisztázása mellett Avidanék meséltek a turnéjuk eddigi alakulásáról és a további állomásokról. A koncert napján a technikai kollégákkal is rendben ment minden, az előadáson pedig a művész – egyedi hangjával és személyes, fesztelenül közbeszúrt szövegeivel – óriási sikert aratott a közönségnél. A koncertet követően, a kellemes vacsora után fáradtan, de elégedetten búcsúztak el egymástól. Úgy tűnik tehát, egy ilyen munkához jó adag diplomáciai érzék és rugalmasság is szükségeltetik. Melinda próbálja sorolni, hogy mi minden még: stressztűrő képesség, kommunikációs készség, nyelvismeret, kis pszichológiai érzék, empátia, határozottság, gyors reagálás, higgadtság. Nem állítja, hogy ez mindig egyszerű lenne, de igyekszik. És örül, hogy egy jó csapat tagja lehet. Bokor Gabriella

müpa

magazin 2013 május-június

H u l l á m h o s s z

Dr. Bollobás Emőke fogszakorvos Röstellem, hogy soká távol tartottam magam a Művészetek Palotájától, mert nem hittem, hogy egy óriás koncertteremben bensőséges koncertek is élvezhetőek. Aztán az első néhány koncert után Müpa-függő lettem! Mindig találok kedvemnek és hangulatomnak megfelelő előadást és egy-egy koncert erőt ad a másnaphoz. Így voltam Richard Strauss Capricciójával is. Kocsis Zoltántól megszoktuk a maximumra törekvést, zenekara tökéletesen játszott, és nagyon boldog vagyok, hogy hallhattam a sok remek énekest Ildikó Raimondival az élen. Nagy érdeklődéssel várom Káel Csaba rendezésében Verdi Attila című operáját, hiszen a téma bennünket, magyarokat közelről érint. Remélem, most sem lesz akadálya, hogy az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadását (Leclair: Scylla et Glaucus) meghallgassam. Vashegyi György oly sok – nálunk nem játszott – remek darabot kutatott fel és mutatott be, vele kapcsolatban még soha nem csalódtam!

2013. . 16 május

(1746) L AUCUS EKAR G T E A : SCYLL EO ZEN LECL AIR L KÓRUS, ORF I GYÖRGY Y PURCEL YEL: VASHEG eti N z É m VEZ la Ne rem rtók Bé Ba rsenyte Hangve

Prof. Dr. Banai János belgyógyász, gasztroenterológus A sok-sok korábbi Müpa-élmény közül most nagyon könnyű a választás, mert Claudio Abbado és az Orchestra Mozart koncertje idén március 27-én volt, így hatása még nem múlt el. Nem egy szép emlék, hanem a lelkemben most is élő gyönyörűség. Az idős mester és a fiatal zenekar bensőséges kapcsolata, egymás iránti tiszteletük, sugárzott a pódiumról. Abbadóról Robert Schumann gondolata jutott eszembe: „Az igazi mester nem nevel tanítványokat, hanem csak mestereket.” 2013. Ha kisgyermekem lenne, a májusi programok közül nem hagynám ki május 4. a nekik szóló matinékat. Ez a sorozat évek óta nagy sikert arat és reményt ad arra, hogy a jövő nemzedék művészetszeretetét megPANNON FIL HARMONIKU alapozza. Én magam Frankl Péter és a Pannon Filharmonikusok A ZONGORA SOK ARCA: FRAN KL PÉTER koncertjére vagyok leginkább kíváncsi. A műsor gyönyörű és Frankl Bartók Béla Péter is igazi mester, aki a Dohnányi iskola hagyományait vitte toNemzeti Hangverseny terem vább és ápolja. Ez garancia arra, hogy a hallgatónak felejthetetlen élményben legyen része.

Dr. Sárosi Andrea pszichiáter A Müpa rendezvényeit a nyitás óta látogatom. Jó ide bejönni: koncertet hallgatni, kiállítást nézni, a szünetben könyvet, lemezt venni, barátokkal találkozni, beszélgetni, munka után másra figyelni, ellazulni, több száz emberrel közösen katarzist átélni. Az elmúlt hetekben, a Tavaszi Fesztivál alatt, sok szép koncertet hallgattam a hangversenyteremben. Patricia Petibon dalestjét különösen kedveltem. Vártam ezt az estét, mert hallottam már az énekesnőt néhány éve Salzburgban a Cosí fan tuttéban, Despina szerepében. A Müpában mindig van valami, amit várni lehet, már most a júniusi Wagner-napokra készülök. 2006-tól, az első Parsifal-előadástól kezdve minden évben meghallgatom Wagner operáit a Müpában. Az európai fővárosok operaprodukcióival és -fesztiváljaival összehasonlítva kijelenthetem, hogy világszínvonalú a Budapesti Wagner-napok. Ajánlom mindenkinek, hogy jöjjön el a Parsifalra, a Lohengrinre és A nürnbergi mesterdalnokokra!

62 müpa

magazin 2013 május-június

2013. . június 8-23.

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Finomra

hangolva

Finomra hangolva

A Heti Válasz hétrôl hétre információt, mûveltséget és érveket ad olvasóinak.

Fizessen elő lapunkra, és legyen tagja a Heti Válasz hűségklubjának! Akcióinkról és hűségprogramunkról a www.hetivalasz.hu/eloﬁzetes honlapon olvashat. müpa

magazin 2013 május-június

KRITIKÁK Kritikák Frieder Bernius és stuttgarti együtteseinek március 16-i Máté-passió előadásáról

„Mi is adta az est különös varázsát, mi tette az élményt torokszorítóvá és a szemsarokba nem egyszer könnyet csalogatóvá?”

„Nem volt jó ez a Máté-passió, sőt, a várakozásokkal egybevetve akár katasztrofálisnak is nevezhetném.”

Ha választ keresek arra a kérdésre, mi is adta az est különös varázsát, mi tette az élményt torokszorítóvá és a szemsarokba nem egyszer könnyet csalogatóvá annak ellenére, hogy nem éreztem a nagyság – sem a gardineri drámai kontrasztok, sem a harnoncourti lobogás – jelenlétét, alighanem a hit, az Isten felé forduló ember alázata környékén kell keresnem a választ. Nem tudom, Frieder Bernius, a ludwigshafen-oppaui születésű magánember megőrizte vagy felülbírálta élete során szüleitől örökölt hitét, sőt vallását, s nem is tisztem ezt firtatni, lévén a kérdés magánügy. De hogy az általa vezényelt előadás mély hitet sugárzott (vagy talán nem is a hit, inkább a Megváltó megrendült tisztelete a megfelelő szó, az Albert Schweitzer-i etika kulcsfogalmával: Ehrfurcht), s hogy ez a spirituális többlet emelte még magasabbra a karmester által alapított és vezetett Stuttgarti Kamarakórus és Stuttgarti Barokk Zenekar amúgy is igen magas színvonalú és igényes zenélését, számomra nyilvánvaló.

Magam is furcsállom, hogy Frieder Berniust eszembe sem jutott a „nagyok” közé sorolni, pedig a Kammerchor Stuttgart eddigi fellépéseit (sőt, felvételeit) mind vele hallottam. Tevékenységét nem elemeztem tudatosan, de úgy tűnt, hogy a „gazda” inkább a kórus betanításában, a hangképzésben, az intonáció csiszolásában ért el komoly sikereket, és nem az interpretációban. Az csak úgy adta magát. Eddig... Nem volt jó ez a Máté-passió, sőt, a várakozásokkal egybevetve akár katasztrofálisnak is nevezhetném. […] A Máté-passió igen hosszú darab, amivel semmi baj, ha az előadás „monumentális”, de Frieder Berniusék sajnos ezt most nem tudták nyújtani. Amit mégis méltónak és szépnek találtunk, az terjedelmében talán csak kis része az egésznek, de a súlyt és jelentőséget nem így mérik. Ha csak egy-két kórusjelenetért, ha csak az evangélistáért, ha csak a szoprán szólistáért is, de feltétlenül megérte odamennünk.

Csengery Kristóf (revizoronline.hu, 2013. március 25.)

- dni - (momus.hu, 2013. március 24.)

A kritikusnak nem igaza van, hanem véleménye. 64 müpa

magazin 2013 május-június

„Valamiféle magasabb rendű zenei lényként, de legalábbis varázslóként tűnt fel számunkra.” Beethoven 4., B-dúr szimfóniája is meghatározó módon derűs alkotás – szerzőjének világán belül mindenképpen. Talán ezzel kapcsolatban próbálhatjuk meg jellemezni valahogyan Abbadót, aki ezen az estén a maga barátságos, szerény és egyszerű megjelenésével együtt valamiféle magasabb rendű zenei lényként, de legalábbis varázslóként tűnt fel számunkra. Az, hogy a zenekar olyan gyönyörűen és kontrasztokban gazdagon szólalt meg, hogy a végsőkig differenciált módon játszott, és a tételek, művek megformálása olyan átütő erejű volt, mégis magától értetődőnek hatott, a szem számára egyáltalán nem függött össze Abbado tökéletesen egyszerű, ökonomikus, mindenfajta manírtól mentes vezénylésével. Igaz ez a legélesebb kontrasztok megformálására is: hogy a szimfónia lassú bevezetőjét feszültségek járják át, hogy a zárótétel lendületét amolyan haydnos elkomolyodások szakítják meg időről időre, úgy vált a lehető legpregnánsabb élménnyé, hogy a karmesternek ez a puritán, barátságos beszélgetéshez hasonlítható attitűdje nem változott meg érzékelhetően.

S A C H S É S

Megfürdőzünk a nagyság és a rendkívüliség levegőjében, hazamegyünk, és azt mondjuk: Claudius, az isten. Az isten azonban nem akar istenülni, vézna, kicsi, mosolygós és beszélgetős, folyton azt látni, hogy társalog a zenekarral. […] A második rész megint Beethoven, a 4. szimfónia, és voltaképpen ez a nyűglődős lelkesedés folytatódik, hogy tényleg egy csoda, aminek részesei vagyunk, akkora kaland ez a nem szigorú, absztrakt élvezet, szólamok, színek, tempó. Szó sincs hidegségről, szó sincs érzéketlenségről, de a két szélső tétel az igazán nagy élmény, a lassú alatt végig azt érzem, hogy ebben azért sokkal több van. Vagy ha nincs, akkor is sokkal több lehet, egy föl nem ismert alap-Beethoven, fájdalmas, mély és súlyos, a voltaképpen derűs szimfónia igazi értelme, ereje, tétje. De most nem ezt hallom, hanem az egymásba simulást, a tételek harmóniáját, mintha soha nem lett volna közben Furtwängler és Klemperer, ez a Beethovenben bújó Haydn-visszatérés a kiinduláshoz, megtisztítás. Tetszik, sőt nagyon tetszik, csak abban nem vagyok biztos, hogy nem veszítünk-e többet annál, mint amit nyerünk.

Malina János (revizoronline.hu, 2013. április 3.)

k díjat zete űvés Sachs- tikusok t M A l i r s an nek elmú a H l a ze ni. Az tt krij á t Palo amellye elismer születe köveiról ását ít, ta nja a l a p ját kívá lőadása válogat avazha ). z e u ő á l s h i k e . t mun olyzene ai zsűri 1. közöt w.mupa ergi m 3 b w m o n s év k a a szak s 20. é pján (w r: A nür júnila ju . ne kr tiká 013. má üpa hon ra Wag ak 2013 sor. n l 2 ó á M ü d j n r a á e e t a r tő ég díjá ope tében k nek a s s ű n e ö y m köz nnepél kok cí szüne yerhet o Az ü terdaln ierjének elépőt n yelt s m e s b vezén e m páro -i pr al us 8 zavazók dám ált tóra. A s cher Á emuta b Fis

„Tényleg egy csoda, aminek részesei vagyunk, akkora kaland ez a nem szigorú, absztrakt élvezet.”

B E C K M E S S E R

KRITIKÁK Claudio Abbado és az Orchestra Mozart március 27-i hangversenyéről

-DÍJ

Fáy Miklós (Népszabadság, 2013. április 2.)

HSusnak C A S S kritik

HAleNgjobb a

A kritikusnak nem igaza van, hanem véleménye. müpa

magazin 2013 május-június

H a t á r s é r t ő k

„A REPÜLŐTÉREN VAGYOK OTTHON” Vajda Gergely dirigál Mozartot és Mahlert, Ligetit és Wagnert, de nem mond nemet akkor sem, ha Bach-estre, vagy crossover show-ra kérik fel. Egyébként meg szimfonikus zenekart vezet a tengerentúlon és itthon, termékeny zeneszerző, s évi néhány hétre visszaváltozik klarinétossá. 2011 óta vagy az MR Szimfonikusok vezető karmestere, de eddig még nem léptél fel a magyar könnyűzenei együttesek számait szimfonikus ruhába öltöztető, Müpában tartott Szimfonik+ koncerteken. Bajod volna a műfajjal? Ha azt mondanám erre, hogy egyáltalán nincs bajom a műfajjal, az azt jelentené, hogy igaziból van, pedig tényleg nincs: számos hasonló projektben vettem részt Amerikában. Magyarországon egyszerűen időzítési okokból kerültek el eddig ezek a projektek. Egyébként elég sokféle műfajú zenét hallgatok a kütyüimen, jazzt például kifejezetten sokat, de képben vagyok a világszerte divatos könnyűzenei előadókkal kapcsolatban is.

Te lennél az egyetlen magyar karmester, akinek a kezében van a darab? Ha ez így talán nem is igaz, az biztos, hogy én vagyok az egyetlen karmester Magyarországon, akinek a neve szerepelt a Le Grand Macabre-ral egy plakáton. Gondolom, ez többeknek megmaradt az emlékezetében.

A Ligeti-előadás után bő hónappal Wagner-dirigensként hallhat a Müpa közönsége. Wagner annak a hagyománynak képviseli a csúcsát, amelyet Ligeti operája szétrombol. Nem okoz gondot, hogy ennyire eltérő világokat hitelesen jeleníts meg? Egyáltalán nem. A karmester feladata olyan, mint a színészé: beleA honlapodon az szerepel a neved mellett, hogy „karmester és helyezkedünk az adott szerepbe. Nem mindenki minden szerepbe zeneszerző”. Gyakorló muzsikusként nem zavar, amikor mások persze: vannak Mozartig, vagy Mozarttól vezénylő karmesterek. másként játsszák a darabjaidat, mint ahogy elképzelted? Én is tudom a határaimat barokk zenét például ritkán dirigálok, Zeneszerzőként igyekszem – az előadó szabadságát is meghagy- annak azonban nagyon örülök, hogy Wagner kapcsán is felmerült va – minél pontosabban lejegyezni a szándékaimat. Elfogadom a nevem, mert nagyon sokat küzdöttem azzal, hogy ne könya sajátomtól eltérő, hiteles és őszinte előadásokat, de veljenek el „csak kortárs” karmesternek. Az elmúlt tíz arra nincs mentség, ha valaki négy tizenhatodot évben hál’ Istennek volt alkalmam eldirigálni Ame2013. játszik, amikor ötöt írtam le. A pontatlan játék rikában az Álarcosbált, a Hamupipőkét, a Bomájus 22. megőrjít. héméletet és Gounod Rómeó és Júliáját is. HOMMAGE À LI GETI: LIGETI GYÖRG Y: LE A klarinét, amellyel első diplomádat szerezVEZÉNYEL: V GRAND MACABRE Az imént azt mondtad, ebben a félében ittAJDA GERGELY ted, már nincs jelen az életedben? hon vagy, ehhez képest március közepén alig Bartók Béla N emzeti Csak ritkán veszem elő a hangszert, és évente tíz napig voltál elérhető Budapesten. Most Hangversenyte Fesztivál Szín rem néhány fellépés még nem tesz valakit klarinétossá. akkor tulajdonképpen hol az otthonod? ház Nem is tudom… leginkább a repülőtereken vaIdén májusban lenne Ligeti György 90 éves, akinek gyok otthon. Házam és autóm most mindenesetegyetlen operája szólal meg májusban a Müpában a Neue re az alabamai Huntsville-ban van, igaz, egyáltalán Oper Wien, a Pannon Filharmonikusok, a Nemzeti nem biztos, hogy ott is töltöm az év nagyobb réÉnekkar és az Amadinda Ütőegyüttes közös produkszét. De május elejétől június közepéig például 2013. június 9. és 16 ciójában. Hogy lettél te a produkció karmestere? tényleg folyamatosan itthon leszek, hiszen . BUDAPESTI Első jelentős karmesteri megmozdulásom a Le az említett két opera mellett én dirigálom RICHARD W WAGNER-NAPOK grand macabre magyarországi bemutatójának a Müpában az MR Szimfonikusok évadzáró AGNER: LOH EN VEZÉNYEL: VAJDA GERG GRIN betanítása volt: az 1998-as, Kovalik Balázs által koncertjét is május 11-én. ELY rendezett operaházi előadást Jonathan Nott diriVégh Dániel–Fazekas Gergely Bartók Béla N em Hangversenyte zeti gálta, de a zágrábi vendégjátékot én vezényeltem. rem Fesztivál Szín

ház

66 müpa

magazin 2013 május-június

www.ersteprivatebanking.hu

Tel.: 06 1 428 4090

A mai világban is vannak idôtálló értékek. Mi a pénzügyekben alkotunk maradandót.

„Magyarország legjobb privát banki szolgáltatója”

Az Erste Bank a Mûvészetek Palotájának stratégiai partnere 2008 óta. müpa

magazin 2013 május-június

www.mupa.hu

Élmény! Minden tekintetben.

2013

BUDAPESTI

A NÜRNBERGI MESTERDALNOKOK Premier PARSIFAL LOHENGRIN MŰVÉSZETI VEZETŐ:

FISCHER ÁDÁM S T R A T É G I A I PARTNEREINK

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

68 müpa

magazin 2013 május-június

S T R A T É G I A I M É D I A PA RT N E R E I N K