Müpa Magazin 2013/2014 évad 4. szám

Ingyenes időszaki kiadvány • IX. évfolyam 2. szám • 2014. március–április

MAGAZIN

m üpa müpa

ÉLET • STÍLUS • MŰVÉSZET

müpa

magazin 2014 március–április

w w w. m u p a . h u1

SZENTPÉTERVÁRI EIFMAN BALETT | photo by Nikolay Krusser

PHILIP GLASS | photo by Raymond Meier

Budapesti Tavaszi Fesztivál

március 21. – április 6.

A tavasz ünnepe www.btf.hu

PATRICIA KOPATCHINSKAJA | photo by Marco Borggreve

RUFUS WAINWRIGHT

2 müpa

magazin 2014 március–április

ZUBIN MEHTA | photo by Oded Antman

N y i t á n y fotó: CONCENTUS MORAVIAE International Music Festival of 13 Towns

KEDVES KÖZÖNSÉG! Sokszor jártam már Budapesten, és jól ismerem a fesztivál­hely­ színeket, így a Művészetek Palotáját is. A szervezőkkel való szoros együttműködés ellenére azonban a Tavaszi Fesztiválra még soha nem jutottam el. Ezt azért is őszintén sajnálom, mert az európai fesztiválok közül köztudottan az Önöké az egyik legjobb és leg­ jelentősebb.

Hogy mitől jó egy kulturális fesztivál? Szerintem attól – és ebben Budapest élen jár –, hogy a művészek közössége fontossá válik a város életében. Az így kialakult kapcsolat, párbeszéd pedig túlmu­ tat az adott helyszíneken és időszakon. A legjobb fesztiválokat – gondoljunk Avignonra vagy Salzburgra – művészek alapították, mégpedig azért, mert mondanivalójuk volt valamiről, aminek az értékében hittek. Az igazi érték pedig vonzza a közönséget. Nem feltétlenül a nagy nevek. Egy ismeretlen fiatal is elvarázsolhat, de ahhoz, hogy meghallgassam, hinnem kell benne, hogy ha odame­ gyek, jót kapok. Tehát a hitelesség is fontos, de mindenekelőtt az érték, a tartalom. Nem lehet az a cél, hogy minél több jegyet ad­ junk el, vagy az, hogy fellendítsük az úgynevezett kulturális turiz­ must – ez csak következmény lehet.

Elődöm, Hugo de Greef okos mondása, hogy hiába ajánljuk a ten­ gerpartot, ha nincs hozzá tenger. Budapest mindig is tengernyi ér­ tékes eseményt kínált és kínál az idén is. Kíváncsian várom, hogy miben újul meg ez a nagy múltú rendezvénysorozat. Ehhez kívánok minden jót az új vezetésnek és Önöknek is az EFA negyvennégy tag­ országa, és persze a magam nevében. Nagyon remélem, hogy a 34.

Budapesti Tavaszi Fesztiválon végre magam is ott leszek!

Kathrin Deventer az Európai Fesztiválok Szövetsége (EFA) főtitkára (Lejegyezte és fordította: Petrányi Judit)

müpa

magazin 2014 március–április

3

3 Nyitány 6 Horizont 8

Ahogyan egy zenekarnak szólnia kell

KLASSZIKUS 10 Aki képtelen nemet mondani a zenére

14

„Az Orgonista”

16

S. K.

18

4 müpa

Az ütős virtuóz

magazin 2014 március–április

fotó: Michael Hart

20 22 24

Eötvös Péter hangszínháza Csaták, kastélyok, ünnepek Lady Harmsworthszel a világ körül

AKTUÁLIS ZENE 26 Egy „klasszicista” Amerikából

16

LITERÁRIUM

32

Az eltűnt idő nyomában

34

Az írás nehéz mámora

JAZZ

F O LY A M A T O S M Ú L T 28 Bachot szívvel-lélekkel

36 38 40

MŰVÉSZ BEJÁRÓ 30 Aki hallja, amit lát, és látja, amit hall

42 Nincs mese

Átváltozó ütős duók Matt, a kém Akusztikus fusion

VILÁGZENE

fotó: Uwe Arens

8

14

I M P R E S S Z U M

Müpa Magazin A Művészetek Palotája ingyenes kiadványa Alapító: Művészetek Palotája Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.

Káel Csaba vezérigazgató Főszerkesztő: Csengery Kristóf Keresztury Tibor Olvasószerkesztő: Papp Tímea Szerkesztőség: Fidelio Média Kft. 1066 Budapest, Nyugati tér 1.

(6. emelet)

32

Telefon: (+36-1) 476-0320

KÖNNYŰ 44 A hajnal szeme

46 Vibráló tehetség – 48

Rufus Wainwright Kortársunk, Shakespeare

TÁ N C 50 Filozofikus nyitány 52 Orosz lelkek báli ruhában

fotó: Barry j. Holmes

fotó: Kecskeméti Dávid

Fax: (+36-1) 476-0321

46

A PÉNZ ZENÉL 58 A város mint kulturális márka KULISSZA 60 Akit megtalált a művészet

E-mail: mupamagazin@fidelio.hu Felelős kiadó: a Fidelio Média Kft. ügyvezetője Nyomda: Pátria Nyomda Zrt. Megjelenik 14.000 példányban HU ISSN 1788-439X Művészetek Palotája: 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

Telefon: (+36-1) 555-3000 E-mail: info@mupa.hu Címlapon: Philip Glass Címlapfotó: Raymond Meier www.mupa.hu

HULLÁMHOSSZ 62 Góbi Rita • Grecsó Zoltán • Kun Attila

FILM 54 Milyenek voltunk?

BECKMESSER ÉS SACHS Kritikák René Jacobs fellépéséről és Eötvös Péter operájának magyarországi bemutató­ járól

ÚJCIRKUSZ 56 A bohóc arcai

H ATÁ R S É RT Ő K 66 A házibuli még mindig tart

müpa

magazin 2014 március–április

5

H o r i z o n t

MEGHALT CLAUDIO ABBADO Elhunyt az elmúlt fél évszázad legnagyobb karmestereinek egyike. Claudio Abbado híres muzsikuscsalád sarja volt, pályafutása során számos nagy operaház (milánói Scala, bécsi Staatsoper) és zenekar (Londoni és Chicagói Szimfonikusok) élén dolgozott, de leginkább arról volt nevezetes, hogy ő követte Herbert von Karajant a Berlini Filharmonikusok élén. Életének nyolcvanegyedik évében, január 20-án halt meg. A karmestert a magyar közönség is jól ismerte és szerette: Abbado utoljára 2013 tavaszán, a Müpa színpadán lépett fel hazánkban, az általa alapított Mozart Orchestra élén.

A FESZTIVÁLZENEKAR NEVÉHEZ FŰZŐDIK 2013 LEGJOBB NEW YORK-I ZENEI ESEMÉNYE A New York Magazine tízes listát állított össze a mögöttünk álló esztendő tíz legjobb New York-i komolyzenei eseményéről. Ezen – megelőzve többek közt a betegség után a zeneéletbe visszatérő James Levine Schubert-koncertjét is – első helyre került a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényelte és rendezte Figaro házassága-előadása, amelyet a Művészetek Palotájában tartott budapesti premier után a Mostly Mozart fesztiválon mutatott be az együttes.

KOVÁCS GÉZA NEMZETKÖZI DÍJA A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnöke, a Magyar Zenei Tanács alelnöke (1998–2011), Kovács Géza januárban részt vett a Nemzetközi Előadóművészeti Társaság (ISPA) New Yorkban megtartott kongresszusán, ahol Patrick Hayesdíjjal tüntették ki. Kovács Géza egyetemek, konferenciák rendszeres előadója, esszéi, cikkei gyak­ran olvashatók magyar és külföldi szaklapokban. Több mint tíz, többnyire zenei tárgyú do­ ku­ mentumfilm rendezője, szerkesztője vagy közreműködője. A Nemzetközi Előadóművészeti Társaságnak 2004 óta tagja, a lehetséges két cikluson át tagja volt a szervezet igazgatótanácsának is.

ÚJ STEINWAY ZONGORA A MŰVÉSZETEK PALOTÁJÁBAN Decemberben új koncertzongorával bővült a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem hang­szer­ parkja. A már meglévő két Steinway D modell és a Fazioli F310-es típus mellé újabb Steinway D zongorát vett az intézmény. A Müpa megbízásából Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművész, valamint Mácsai János zenetörténész utazott Hamburgba, hogy a világhírű hangszergyártó európai központjában a legmegfelelőbb zongorát válasszák ki az intézmény számára. A beszerzésnek köszönhetően csökkenthetővé vált a komoly mechanikai igénybevételt jelentő áthangolások száma, ezáltal a Művészetek Palotájában fellépő művészek számára a továbbiakban is korszerű, kifogástalan állapotban lévő hangszerek fognak rendelkezésre állni. „Ezen a hangszeren játsz­ hattam Brahms B-dúr zongoraversenyét, és nagyszerű érzés volt” – mondta Ránki Dezső a január 10-i koncertről, amelyen első ízben hallhatta az új zongorát a Müpa közönsége.

VERDI- ÉS WAGNER-SZOBROT AVATTAK A KETTŐS JUBILEUM ALKALMÁBÓL A budafoki Záborszky Pince területén található Borváros Verdi és Wagner bronzszobrának átadásával koronázta meg az operagéniuszok születésnapjához kapcsolódó kettős bicentenáriumi év hazai eseményeit. A Mészáros László Képzőművészeti Egyesület tagjai, Huber József és Pogáts István szobrászművészek alkotásait a Borváros tulajdonosa, Békési Imre felkérésére a Művészetek Palotája vezérigazgatója, Káel Csaba, és a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter leplezte le decemberben. A két műalkotást a Borvárosban felépítendő, a városrészben egyedülálló, nyolcszáz férőhelyes kőszínház majdani bejáratánál helyezték el.

A MÜPA IS CSATLAKOZIK A JAZZKLUBOK ÉJSZAKÁJÁHOZ Január közepén immár hetedik éve nyitotta meg kapuit a Müpa nemzetközi seregszemléje, a Jazz Showcase. A rendezvénynek idén két olyan, első pillantásra egymástól távol eső nemzet, Né­met­ ország és Törökország volt a díszvendége, amelyek a magyar kulturális hagyományok szem­pont­já­ ból fontos szereppel bírnak. A koncerteken a magyarok mellett német és török fiatal te­het­sé­gek és legendás zenészek léptek fel. Itt volt többek között a török dobfenomén, Okay Temiz, a Grammydíjas amerikai díva, Patti Austin, az amerikai altszaxofon-kolosszus, Lee Konitz és az őt kísérő német Florian Weber Trio. A rendezvény szakmai napjának fontos eredménye, hogy április 30-án, a Jazz Világnapján országszerte megrendezik a Jazzklubok Éjszakáját, amelyhez természetesen a Művészetek Palotája is csatlakozik.

6 müpa

magazin 2014 március–április

Budapesti

WAGNER

Napok 2014

Élmény! Minden tekintetben.

www.mupa.hu

2014

BUDAPESTI

JÚNIUS 12-22.

A NIBELUNG GYŰRŰJE A RAJNA KINCSE A WALKÜR SIEGFRIED AZ ISTENEK ALKONYA

TANNHÄUSER AZ MR ZENEI EGYÜTTESEK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL

MŰVÉSZETI VEZETŐ:

FISCHER ÁDÁM

müpa

magazin 2014 március–április

7

fotó: Richard Schuster

AHOGYAN EGY ZENEKARNAK SZÓLNIA KELL A Bécsi Filharmonikusok 1942 tavaszán ünnepelték fennállásuk századik évfordulóját. A centenárium alkalmából Richard Strauss a következőképpen köszöntötte a jubiláló együttest: „Dicsérő szavaim ma egyetlen rövid mondatba foglalom: csak az tudja, mik a Bécsi Filharmonikusok zenészei, aki vezényelte őket!”

Strauss nyilván csakugyan pontosan tudta, miről beszél, még ha tartózkodott is attól, hogy hosszas körmondatokban fejtse ki a vi­ lág egyik legelismertebb zenekarának teljesítményére vonatkozó véleményét, végtére is hosszú pályafutása során számtalanszor dirigálta az együttest, egy időben pedig a Staatsoper igazgatója­ ként is szoros kapcsolatban állt velük. (A Bécsi Filharmonikusok tagja ugyanis mind a mai napig csak olyan zenész lehet, aki fel­ vételt nyert a Bécsi Állami Operaház zenekarába, és ott legalább hároméves munkával bizonyította rátermettségét.) A klasszikus zene büszke fővárosának nevezetes együtteséről azonban nem csak ő nyilatkozott leplezetlen elismeréssel. Az 1842-ben alakult zenekart Otto Nicolaitól Hans Richteren, Gustav Mahleren, Felix Weingartneren, Arturo Toscaninin és Wilhelm Furtwängleren át Clemens Kraussig és Erich Kleiberig számos világhírű dirigens ve­ zette fennállásának első évszázada során, és egyikük sem titkolta elragadtatását. Brahms a maga részéről a zenekar barátjának és csodálójának vallotta magát, Mahler kijelentette, hogy a zenemű­ vészet kötelékei elválaszthatatlanul összefűzik őt az együttessel, Hans Knappertsbusch pedig egyszerűen páratlannak, bármi más­ sal összehasonlíthatatlannak nevezte előadásmódjukat. Hozzájuk hasonlóan Bruno Walter sem fukarkodott a dicsérettel, amikor egy

8 müpa

magazin 2014 március–április

1960-ban készült interjúban bevallotta, hogy első, 1897-es találko­ zása a zenekarral egész további életére és művészi igényességére hatással volt. Mint elmondta, sohasem hallott korábban a bécsiek játékához fogható szépséget, lenyűgözték a szólamok kiegyensú­ lyozott, telt hangszínei, a glissandók és vibratók megszólaltatásá­ nak különösen egyedi, kulturált és muzikális módja, és általában véve úgy érezte, megtalálta azt a hangzást, ahogyan egy zenekar­ nak szólnia kell.

Az első néhány évtized viszonylagos jelentéktelenségétől eltekint­ ve a Bécsi Filharmonikusok neve mindig is a kifogástalan művészi teljesítmény szinonimája és garanciája volt, a gyors, ugyanakkor tartós sikerben pedig alighanem kezdettől fogva jelentős szerepet játszott az új zenei törekvések iránti nyitottság és a klasszikusan konzervatív ízlésvilág közt fenntartott, megnyugtató és elegáns egyensúly. Az együttes ugyanis, noha lenyűgözően tiszteletre­ méltó biográfiájában olyan remekművek ősbemutatói sorakoznak, mint Brahms 2. és 3. szimfóniájának premierje, a Tragikus nyitány első előadása, Bruckner 8. szimfóniájának vagy éppen Csajkovszkij népszerű D-dúr hegedűversenyének bemutatója (a Staatsoper elő­ adásairól nem is beszélve), dús és fényes, tökéletesen kimunkált

K l a s s z i k u s

„olyan volt, mint valami hangrobbanás”

hangzásával, magától értetődően természetes játékával egyfajta nemesen töretlen tradíció őrzőjeként lépett és lép a közönség elé mind a mai napig. Mindehhez, persze, legendás öntudat is társult már a Hans Richter nevével fémjelzett „aranykortól” kezdődően. A zenekar élén álló karmestereknek például soha nem volt kifejezet­ ten könnyű dolguk, a számos ünnepelt dirigens közül ugyanis – és a Széll Györgyöt, Karajant, Abbadót, James Levine-t, Karl Böhmöt, Lorin Maazelt, Bernsteint vagy éppen Barenboimot felvonultató névsor a második világháború után is méltó maradt az első száz évben felállított, ragyogó mércéhez – a zenészek állítólag csak két művészt nem mertek soha kritizálni: Richard Strausst és Furt­ wänglert.

harmonikusokkal való közös munkát sosem hanyagolta el. Már csak azért sem, mert előadásmódjuk rendkívül fontos szerepet ját­ szott Mehta zenei és szellemi formálódásának éveiben. Mivel indiai gyermek- és kamaszkora során, ahogyan azt egy interjúban kifej­ tette, a klasszikus zenével elsősorban gramofonfelvételek formá­ jában találkozott, a szimfonikus hangzásról alkotott elképzelései meglehetősen teoretikusak maradtak egészen addig, míg Bécsbe nem érkezett. A Filharmonikusok együttese volt az első zenekar, amelyet hangversenyen, „élőben” hallott, és játékuk néhány perc alatt elsöpörte a Toscanini és Stokowski korántsem kifogástalan technikai színvonalú felvételei által ébresztett benyomásokat. A koncert „olyan volt, mint valami hangrobbanás – emlékezett vissza a dirigens. – Korábban soha nem hallottam ehhez foghatót.”

Ami viszont Zubin Mehtát illeti, ő mindezek ellenére hosszú évti­ zedek óta nagyszerű kapcsolatokat ápol a bécsi együttessel. A A Művészetek Palotájának látogatói viszont, akik márciusban újra bombayi (ma Mumbai) születésű művész, miután tizennyolc éves a Bartók-teremben üdvözölhetik a Zubin Mehta vezette világhírű koráig apjától, a Bombayi Szimfonikus Zenekar alapítójától ta­ zenekart, szerencsére hallhatnak. Az idős karmesternek ugyanis, nult, 1954-ben Bécsbe költözött, hogy karmesteri tanulmányokat bár zsúfolt koncertnaptárja láttán időnként eltöpreng azon, milye­ folytasson a Zeneakadémián Hans Swarowsky osztályában. Noha nek lehetnek a kényelmesebb hétköznapok, eszében sincs cserben­ lendületesen felívelő pályafutásának köszönhetően már a hatva­ hagyni közönségét. „A karmesteri munka számomra az önkifeje­ nas évektől kezdve rendszeres meghívásokat kapott a világ zés eszköze, így tudok kommunikálni a zenészekkel és rajtuk minden tájáról – a Montreali Szimfonikus Zenekar keresztül a hallgatósággal – mondta egy alkalommal. csakúgy foglalkoztatta zeneigazgatóként, mint a – Nem tudom abbahagyni a vezénylést. […] Mond­ 2014.

Los Angeles-i és a New York-i Filharmonikusok, hatnám, hogy az én koromban az ember már március 28. az Izraeli Filharmonikus Zenekar örökös ze­ne­ szeretne egy kicsit kevesebbet dolgozni, de L Á IV T Z S VASZI FE igazgatói címmel tüntette ki, az opera­há­zak nem akarok primadonnának látszani” – tette BUDAPESTI TA RMONIKUSOK BÉCSI FILHA BIN MEHTA pedig a Metropolitantől a Covent Gardenen hozzá.

U VEZÉNYEL: Z át a Scaláig versengenek érte –, a Bécsi Fil­ Rákai Zsuzsanna ti ze Nem Bartók Béla terem Hangverseny

müpa

magazin 2014 március–április

9

T P É K I

N N E L E

AK 10 müpa

magazin 2014 március–április

T E EM

D N MO

„Ragyogó” – ez a jelző visszatérő eleme azoknak a kritikáknak, amely­ek a brit fuvolás, Juliette Bausor mű­vé­szi kvalitásait méltatják. S találhatnánk-e ennél testhezállóbb megjelölést egy olyan előadóra, aki az Európai Hang­ versenytermek Szer­vezete Rising Stars programjának egyik feltörekvő csillagaként mu­tat­kozik be márciusban a Művészetek Palotájában?

E R É N E

Z IA

N A D

2014. 8. s á m rciu

S• G STAR ADON N I S I R • AB TÁK SZ R SZONÁ TTE BAUSO z JULIE á h ál Szín

Fesztiv

K l a s s z i k u s

Juliette Bausor – akinek személyiségére is illeni látszik a „ragyo­ gó” jelző – muzsikus családban nőtt fel, s ötéves volt, amikor eldöntötte, hogy ő maga is zenei pályára lép. Hogy épp a fuvola lett választott hangszere, az az „aranyfuvolás ember”-nek kö­ szönhető: a most harmincöt esztendős művésznő kislányként a tévében látta-hallotta a huszadik század utolsó negyedében rendkívül népszerű (s a mai napig is aktív) Sir James Galwayt: ez az élmény indította el pályáján. (Galway volt egyébként az egyik első olyan fuvolaművész, aki – kilépve a zenekar „kötelé­ kéből” – szólistaként csinált karriert. Az ő példaképe pedig az a Jean-Pierre Rampal volt, akivel saját bevallása szerint Juliette is szívesen dolgozna együtt, ha a modern fuvolaművészet ősatyja még élne…)

Hogy épp a fuvola lett választott hangszere, az az „aranyfuvolás ember”-nek köszönhető...

Juliette tíz évesen bekerült a londoni Királyi Zeneakadémia kü­ lönleges tehetségeket gondozó programjába, majd a Guildhall School of Musicon folytatta tanulmányait, melyeknek befe­ jezése után a párizsi Conservatoire-on képezte tovább magát.

Versenyeredményei (többek között az 1997-ben megnyert Shell/ LSO Competition, valamint a 2001-ben szintén győzelemmel zárt Royal Over-Seas League Competition) ragyogó jövőt vetítet­ tek előre, s hamarosan olyan rangos zenekaroktól kapott meg­ hívást, mint az Academy of St Martin in the Fields, az Európai Unió Kamarazenekara, a Londoni Szimfonikus Zenekar vagy a London Mozart Players. Ez utóbbi együttesnek ma éppúgy első fuvolása, ahogy a Royal Northern Sinfoniának is, s játékával al­ kalmanként emeli a Londoni Filharmonikusok, az Angol Nem­ zeti Opera, az északír Ulster Orchestra, a Skót Kamarazenekar és további brit együttesek fényét is. Bár rendkívül kimerítőnek találja a folyamatos utazással járó életformát, képtelen nemet mondani a kínálkozó feladatokra; talán ennek is köszönhető, hogy szólistaként (Európán és Japánon kívül) olyan szokatlan célállomásokra is eljutott, mint Thaiföld, Vietnam, az Egyesült Arab Emírségek, Namíbia, Zimbabwe, Ausztrália és Új-Zéland.

A nagy koncerteket azután – zenészkollégáival együtt – szíve­ sen „piheni ki” egy-egy hasonlóan nagy afterparty keretében…

Amellett, hogy rangos fesztiválok (többek között a BBS Proms) rendszeres meghívottja, sűrűn teleírt naptárjában mindig szorít helyet kamarazenei programoknak is. Állandó tagja például az Ensemble 360 nevű formációnak, amelynek tizenegy zenésze sokkal közvetlenebb módon kommunikál a közönséggel, mint ahogy azt a hagyományos klasszikus zenei koncerteken meg­ szoktuk; emellett az együttes erősen szívén viseli a jövő közön­ ségének nevelését is. Ez a terep amúgy sem ismeretlen Juliette számára: 2000-ben (a Sir Neville Marriner vezette Academy of St Martin in the Fields társaságában) szólistaként egy olyan kü­ lönleges meselemez elkészítésében működött közre, amelyen Oscar Wilde meséit neves brit színészek előadásában hallhatják a gyerekek.

Mikusi Eszter

müpa

magazin 2014 március–április

11

fotó: Josef Fischnaller EMI Classics

K l a s s z i k u s

A Fuvolás

A múltba nézve

A világ leghíresebb hegedű- vagy zongoraművészi címére sokan pályázhatnak. Ha viszont az a kérdés, ki ma A Fuvolás, a válasz elég egyértelmű: Emmanuel Pahud, aki már­ cius 8-án lesz a Nemzeti Filharmonikusok vendége. Ezzel a képzeletbeli címmel pár éve James Galwayt, előtte meg Jean-Pierre Rampalt tisztelte meg a közvélemény. Pahud és Rampal közt az is közös vonás, hogy mindketten több­ ször is jártak Magyarországon. Pahud a most műsoron szereplő Hacsaturján-versenyművet 2002-ben lemezre vette, s ha meghallgatjuk, aligha sejtjük, hogy átiratot hallunk. Holott a D-dúr versenymű valójában nem más, mint az 1940-ben sikerrel bemutatott Hegedűverseny, melyet éppen Galway alkalmazott fuvolára, nagyszerűen ráérezve a műben rejlő lehetőségre. Hiszen a sok ugrás, „tilinkózás”, a nagy hangterjedelem meglehetősen adja magát, hogy megcsillantsa a fuvola lehetőségeit és szí­ neit. A harmadik tételben pedig minden benne van, ami­ ért az örmény nemzetiségű, de az orosz hagyományokat is folytató szerzőt szeretni lehet. A Kocsis Zoltán dirigálta hangversenyen két igazi slágerdarab: Glinka Ruszlán és Ludmilla-nyitánya és Dvořák Újvilág-szimfóniája ad kere­ tet a svájci fuvolaművész fellépésének.

1975-ben – amikor még néztem tévét – a Karmesterver­ seny bűvöletében döntöttem el, hogy karmester leszek.

Ebből ugyan semmi sem lett, noha ma is tudom, hogy hétévesen a székről nézve hol ültek mondjuk a fagottok (akiket az avatatlan szemlélő a Világirodalmi lexikon első három kötetének – A-Cal, Cam-E, F-Groc – látott volna).

Kobajasi Kenicsiróval – aki akkor nyert – viszont azóta is elfogult vagyok, s a nyolcvanas években magam is több­ ször lógtam ha nem is a csilláron, de a Zeneakadémia első emeleti ablakában ülve, s minél nagyobbat szólt a zene, annál lelkesebben tapsoltam. A fogyhatatlan energiá­ jú japán karmester félelmetes ugrásai az előadókat – az általa vezetett ÁHZ-t – is (akkoriban sajnos átlagon fe­ lülinek mondható) lelkesedésre és ehhez mérten kiváló játékra ösztökélték. S így van ez azóta is, s lesz várhatóan március 19-én, amikor a Rádiózenekar (ha már nosztal­ giázunk) élén három olyan művet vezényel, melyeknek közös vonása, hogy szintén a múltba néznek. Kodály Galántai táncai például a szerző gyerekkorának cigánynótá­ it emelik a harmincas évek jelenébe. Csajkovszkij a nem létező múltba réved, legalábbis a rokokó téma épp úgy 1876-ban keletkezett (és ugyanattól a szerzőtől), mint csellóra és zenekarra írott variációi, amelyeket ezúttal nem kisebb művész ad elő, mint Perényi Miklós. Orff Carmina Buranája szövegében ugyan a 13. századi vágáns költészetet idézi, valójában 1937-ben a legvagányabb, leg­ korszerűbb mű volt, mai fogalmat használva úgy is mond­ hatnánk, a crossover úttörője.

2014.

12 müpa

2014.

március 8.

március 19.

NEMZETI FILHARMONIKUSOK KÖZREMŰKÖDIK: EMMANUEL PAHUD VEZÉNYEL: KOCSIS ZOLTÁN

MR SZIMFONIKUSOK KÖZREMŰKÖDIK: PERÉNYI MIKLÓS VEZÉNYEL: KOBAJASI KENICSIRÓ

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

magazin 2014 március–április

K l a s s zz ii kk uu ss

Orosz zenék, orosz zenészek

Évente visszatér

A kilencvenes évek koncertszervezői igyekeztek elfeledni a testvéri múltat, így jó pár évig alig találkozhattunk orosz (vagy egykori szovjet) előadókkal. Az inga most visszaleng, mert be kell látni, hogy még mindig Oroszország az a hely, ahonnan a legjobb eséllyel kerülnek ki üzembiztos művészek, akiknek a zenéhez is közük van. Dmitrij Kitajenko, a Fesztiválzenekar április 12-i koncertjének karmestere még ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelynek tagjai a rendszerváltás előtt futottak be odahaza, azóta pe­ dig külföldön is. Az 1970-es születésű Szergej Krilov, az est szólistája szintén már a szovjet időszakban fel­ lépett Európa számos koncerttermében, majd leg­hí­re­sebb kamarapartnere, Msztyiszlav Rosztropovics „az öt legjobb élő hegedűs” közt emlegette. 2004-ben a Bartók+Csajkovszkij Fesztiválon, Csajkovszkij Hegedűversenyének bravúros előadásával aratta első magyarországi sikerét, a Nicola Luisotti vezényelte MR Szimfonikusok élén. Kocsis Zoltán kamarapartnereként és a Nemzeti Filharmonikusok szólistájaként pedig 2010-ben szerepelt nálunk, is­mét nagy ünneplést váltva ki. Ezúttal Prokofjev I. hegedű­ versenyét adja elő, a hangversenyen elhangzik még a Nagy orosz húsvét-nyitány, Sosztakovics Kilencedikje, mely rácáfol az e sorszámú szimfóniáktól (és nem kevésbé Sztálin által) elvárt monumentalitás-igényre, valamint – mintegy kakukktojásként – egy Richard Strauss-opus, mely a 150 éve született szerző kétféle zsenijét is jelképezi: a zeneszerzőt és a pénzügyi szakembert, aki egy műről számos rókabőrt (opera, filmzene, szvit) is le tudott húzni.

Grigorij Szokolov. Az elmúlt évtized hazai etalonja. Hazai, mert – hála a néhai Strém Kálmánnak és a fáradhatat­ lan Jakobi Lászlónak – egy évtizede minden évben jön, s megmutatja. Mit is? Hogy hogyan kell zongorázni? Nem, ő nem állít ilyet. Megmutatja Bachot, Schumannt, Schu­ bertet vagy épp Szkrjabint, pontosabban azt, amit róla gondol. Nem tud mást gondolni, olvasata végleges és a maga módján tökéletes, akkor is, ha lehet és szabad más­ képp játszani, ha lehet és szabad az ő olvasatát hol érvé­ nyesebbnek, hol kevésbé telitalálatnak ítélni. Őt ez aligha zavarja, nem hinném, hogy valaha megnézett egyetlen kritikát is. Őt a világ nem érdekli, egyedül a zene. Az őr­ jöngő tapsban kivonul a teremből, és a falat bámulja. Ez a szoborszerűség nem póz, ez ő; akinek nem tetszik, ne hallgassa. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem áp­ rilis 28-án így is tele lesz, akkor is, ha e sorok írásakor nem tudni, idén mi lesz terítéken. Mert az a minőség, ahogy ő egy műben elmélyed, ahogy megszólaltatja a zongorát, akkor is emberfeletti, ha technikájának egyik-másik voná­ sát pár év alatt meg lehet fejteni. Az egészet – a zenét és a jelenséget, mellyel az ötödik ráadás után is a székhez nyűgözi a közönséget, egyetlen zenén kívüli gesztus nél­ kül – úgyse lehet. Nem is kell, ezt meg kell tapasztalni.

Szokás Richterhez hasonlítani, szerintem sok (elsősorban a zenében is megnyilvánuló emberi) szempontból téve­ sen. Nem. Ő Grigorij Szokolov.

2014.

április 28.

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR, KÖZREMŰKÖDIK: SZERGEJ KRILOV VEZÉNYEL: DMITRIJ KITAJENKO

GRIGORIJ SZOKOLOV

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

müpa

magazin 2014 március–április

Mesterházi Gábor

2014.

április 12., 13., 14.

13

fotó: Michael Hart

„AZ ORGONISTA” Mindössze ez a szerénynek nem éppen mondható meghatározás áll Cameron Carpenter amerikai orgonaművész neve alatt, honlapjának főoldalán.

14 müpa

magazin 2014 március–április

K l a s s z i k u s

Olyan lábtechnikája van, amelyet Fred Astaire is megirigyelne.

Aztán az életrajzban továbbolvashatjuk mások dicséreteit. A Los Angeles Times kritikusa szerint például Carpenter „azon ritka muzsikusok egyike, akik megváltoz­ tatják a hangszerjátékot… Kulturális és klasszikus zenei tabuk megdöntője. Tech­ nikailag ő a legképzettebb orgonista, akit valaha hallottam… És a legfontosabb mindezek közül, hogy a legmuzikálisabb.” Repertoárja felöleli Johann Sebastian Bach és César Franck összes orgonaművét, több száz átiratot és saját kompozíció­ kat. Mindezek után azért jegyezzük meg, hogy még csak idén lép a krisztusi korba.

Carpenter közhelyesen szólva azon művészek közé tartozik, akiket lehet szeretni vagy gyűlölni, de hogy ne vegyünk róla tudomást, az szinte kizárt. Már a megje­ lenése is extravagáns, sőt sokkoló lehet sokak számára, ugyanis nem egy átlagos vidéki vagy akár városi orgonista benyomását kelti: punk hajviselet, atlétatrikó, strasszos nadrág és az elmaradhatatlan, eredetileg latin táncokra tervezett cipő. Ez utóbbi különösen lényeges, hiszen Carpenternek olyan lábtechnikája van, amelyet Fred Astaire is megirigyelne. A Juilliard Schoolban nevelkedett orgonistának ma­ gam is először a Telarc gondozásában megjelent Revolutionary (Forradalmi) című albumán csodálhattam meg virtuozitását, amely felvételen a címadó kompozíciót – egy átiratot Chopin híres Forradalmi etűdjéből – úgy adta elő, hogy a zongoradarab virtuóz, eredetileg balkézre írott szólamát az orgonaművész a pedálokra ültette át.

Ezzel a lemezével Carpenter lett az első orgonista, akit valaha Grammy-díjra jelöltek.

A lemezen elhangzanak jól ismert orgonaslágerek és átiratok is, ezekből tudhatjuk meg igazán, hogy Carpenternek nem csak a megjelenése különc: nem törődik sem a hagyományos-megszokott hangszínekkel, de még a szerző által javasolt regiszterelőírásokkal sem, mindezt egyéni artikulációval megspékelve.

Bár szívesen játszik a világ minden táján templomi vagy koncerttermi orgonákon, Carpenter lelkes propagátora a digitális, hordozható orgonának is: új hangszerét, az ötmanuálos „International Touring Organ”-t (Nemzetközi Turnéorgona) ép­pen három nappal budapesti koncertje előtt mutatja be egész napos fesztivál keretében a New York-i Lincoln Centerben. Cameron Carpenterrel nemrég kö­tött lemezszerződést a Sony Classical, a kiadónál készített első albumán az új instrumentumon szólaltatja meg sok más kompozíció mellett a Music for an Imaginary Film (Zene egy elkép­ zelt filmhez) című új orgonaművét, amelyet budapesti koncertjén is előad. A Mű­ vészetek Palotájában ezen kívül Bach és olyan 20. századi orgonista szerzők, mint Dupré és Demessieux művei mellett Carpenter néhány merész, orgonán nehezen elképzelhető átirata szólal meg, például Szkrjabin IV., Fisz-dúr szonátája és Ravel La Valse-a.

A színpadon Carpenter tehetséges showmannak is bizonyul, ráadásul szívesen tart gyerekek számára élvezetes orgona-bemutatókat, és örömmel találkozik közön­ ségével a koncertek előtt, akár csak egy kézfogás erejéig. A budapesti érdeklődők egy beszélgetésen is részt vehetnek majd vele a koncert előtt egy órával kezdődő Előhang keretében.

Tóth Endre

2014.

2.

s1 márciu

IJE – GANIN R A P A N O TE AZ ORG RON CARPEN E M A C mzeti Béla Ne Bartók ersenyterem Hangv

müpa

magazin 2014 március–április

15

S.K. „Team SK”, „SKinfo” – téved, aki azt hiszi, hogy e rövidítések mögött a Szlovák Köztársaság nemzetközi betűjelzése húzódik meg, és va­la­miféle országimázs-építő oldalra kell szá­ mí­ tanunk, ha az említett megnevezéseket inter­netes keresőnkbe pötyögjük.

Csakhamar világossá válik ugyanis, hogy S. K. nem más, mint Simon Keenlyside, napjaink egyik legfoglalkoztatottabb angol operaénekese, az „SKinfo” a vele kapcsolatos adatokat, híreket összegyűjtő rajongói oldal, a „TeamSK” pedig a honlapot szerkesztő és működtető személyek csapata, akik immár 2005 óta végzik áldozatos munkájukat kedvencük népszerűsítése érdekében.

Nem eredménytelenül: olvasottsági mutatók ugyan nem állnak rendelkezésemre, ám sokatmondó, hogy maga Keenlyside is szívesen használja e fórumot a közönséggel való kommunikációra – a közelmúltban egyebek mellett itt tette közzé, hogy miért kellett sajnálatára törölnie néhány fellépését.

A rajongók nagy száma jól mutatja, hogy Keenlyside világmárka – személyében ismét olyan énekes érkezik Budapestre, akinek fellépését okkal várhatjuk felfokozott izgalommal, a különleges élménynek kijáró várakozással. „Énekes” – írom, szándékosan hagyva el az „opera-” előtagot, hiszen ha van művész napjainkban, akinek neve hallatán előszeretettel asszociálunk a dal műfajára, úgy Simon Keenlyside feltétlenül közéjük tartozik. Nem csupán a legnagyobb zenei központokban arat sikert dalestjeivel, de különböző kiadóknál megjelent lemezei (melyek között éppúgy találunk a törzsrepertoárhoz tartozó Schubert- és Schumannbejátszásokat, mint ritkaságokat tartalmazó tematikus válogatásokat) is bizonyítják a műfaj iránti affinitását, különösen ami a német romantikus irodalmat és hazája zenetörténetének mifelénk talán kevésbé ismert darabjait illeti. A kamaraműfaj melletti elkötelezettség mindamellett nem kizárólagos: Keenlyside karrierjében legalább ekkora szerepet játszott és játszik az opera műfaja – hozzánk is áriaesttel érkezik majd –, ám ha alaposabban megvizsgáljuk az angol művész szereplistáját, észrevehetjük, hogy nem mindennapi pályafutással állunk szemben – Keenlyside nem akar mindent és mindenáron elénekelni.

előzte egy cambridge-i kitérő, melynek során zoológiát hallgatott, s csak ezt követően kötelezte el magát véglegesen a zenés színpad mellett. Színpadi debütálása tanulmányainak színhelyéhez, a manchesteri Royal Northern College of Music-hoz kötődik, ahol elsőként Lescaut szerepét énekelte Puccini operájában – igaz, a „hivatalos” bemutatkozásra csak egy évvel később, 1988ban került sor, immár a Hamburgi Operában, a Figaro házassága Almaviva grófjaként. Utóbbi szerepét közvetett módon időközben elnyert salzburgi ösztöndíjának köszönhette, ahol egyik tanára, Rudolf Knoll felfigyelt tehetségére, és művészi tanácsok mellett kapcsolatait is latba vetette a fiatal énekes pályafutásának előmozdítása érdekében. Az idő őt igazolta. A sikeres hamburgi bemutatkozást öt évadnyi állandó tagság követte a Skót Operában (1989–1994), ahol fokozatosan építhette fel egy formálódó lírai bariton-szerepkör repertoárját: Guglielmót, Papagenót, Belcorét, Billy Buddot, Figarót és A víg özvegy Danilóját énekelte. Időközben bemutatkozhatott a londoni Covent Garden színpadán (1993-ban már dalestet is adhatott a patinás deszkákon), ahonnan aztán csak egy ugrás volt eljutni a világ további vezető operaszínpadaira – az 1996-os debütálás a Metropolitan színpadán mérföldkő: Keenlyside beérkezett, immáron a világ élvonalába tartozik. Ő azonban nem ül a babérjain: újabb és újabb feladatokat keres – nem csak dalrepertoárját frissíti folyamatosan, de az operaszínpadokon is új szerepekben tűnik fel. Elkötelezett híve a kortárs operának – szerepet vállalt Lorin Maazel 1984 című darabjának ősbemutatóján csakúgy, mint Thomas Adès Shakespeare színműve nyomán komponált A vihar című operájában (a 2004-es világbemutatót követően nemrég a Metropolitanben is színre került az opera – a címszerepet természetesen ezúttal is Keenlyside alakította, ezt az előadást a HD-közvetítések jóvoltából a Művészetek Palotája közönsége is élvezhette). Bemutatkozik Anyeginként, Pelléasként – majd szép lassan kilép a lírai baritonok felségterületének kikiáltott szerepkörből: Verdi-hősöket alakít, kezdetben jellemzően az „intellektuális” fajtából (Macbeth és Posa után időközben már Rigoletto és Germont is felkerült repertoárjára), sőt Wagnerszerepben is fellép (bölcs mértéktartással a Tannhäuser „lirissimo” Wolfram von Eschenbachjaként). A közönség egy része persze kétkedéssel fogadja a mégoly óvatos fachváltást is: suszter maradjon a kaptafánál – visszahangozzák, ám az idő egyelőre Keenlyside-ot igazolja: nem csupán elkötelezett rajongói, de a szélesebb közönségrétegek, valamint a kritika is rendre pozitív visszajelzésekkel fogadja valóban mélyen intellektuális, ugyanakkor kellően érzelemgazdag művészetét. A számtalan díj és kitüntetés is magáért beszél: a szinte évente elnyert szakmai díjak mellett Simon Keenlyside hazája egyik legmagasabb kitüntetésének, a CBE (Commander of the Most Excellent Order of the British Empire) rendfokozatnak is büszke viselője.

Hazánkba javarészt romantikus áriákkal érkezik: a Bajazzók, a Tannhäuser, Az arles-i lány (Cilèa operája), a Don Carlos, A pikk dáma, a Rigoletto és Thomas Hamletjének áriái sokféle stílus és hangvétel bemutatására adnak alkalmat az első személyes találkozást minden bizonnyal érdeklődéssel váró budapesti publikumnak. Sőt nem csupán nekik: 2014. a Budapesti Tavaszi Fesztivál március 23-i A zenészcsaládból származó (hegedűművész apával március 23. koncertjének részleteit immár az „SKinfo” és anyai nagyapával rendelkező) Keenlyside útja, olvasói is érdeklődéssel tárgyalják. Egy okkal • noha gyermekként a szigetország egyik vezető l vá ti Tavaszi Fesz több, hogy kíváncsiak legyünk rá, mit is tud kórusában, a Choir of St John’s College-ban • Budapesti ESTJE LYSIDE ÁRIA N E E K nyújtani nekünk egy világhírű énekes – S. K. énekelt, nem vezetett egyenesen az énekesi N O SIM zeti em N pálya felé: felsőfokú zenei tanulmányait meg­ la Bé Bartók terem Hangverseny Bóka Gábor

16 müpa

magazin 2014 március–április

K l a s s z i k u s

fotó: Uwe Arens

Nem akar mindent és mindenáron elénekelni.

müpa

magazin 2014 március–április

17

K l a s s z i k u s

Az est főszereplőjét, Martin Grubingert egyes külföldi kritikák egyszerűen csak a világ legnagyobb ütősének titulálják, mások az ütőhangszerek varázslójának. A fia­ tal osztrák művész hangszereinek kivételes mestere, aki már háromévesen eldöntötte, nem tűzoltó lesz vagy ka­ tona, hanem doboló művész. És lőn. Nevét egy nyolc év­ vel ezelőtti bécsi ütős maratont követően ismerte meg a világ. Szólószerepbe emelte az ütőhangszereket, így új rangot teremtett nekik. Ő maga nem csupán keresett szólistává vált, de számos kortárs ütős mű ihletőjévé is. Rendszeresen fellép kamaraegyüttesekkel és a világ legnagyobb szimfonikus zenekaraival.

Ezúttal Juanjo Mena pálcája alatt játszik. A spanyol diri­ gens 2011 óta a BBC Filharmonikusok vezető karmeste­ re, előtte a világ számos neves zenekarával dolgozott.

Maga az együttes 1934-ben BBC Északi Zenekar néven alakult, 1982-ben cserélt nevet. Az eredetileg manches­ teri székhelyű zenekar nemrég működése színhelyét is megváltoztatta, de koncertjeik jó része ma is Manches­ terhez, illetve a világ nagy koncerttermeihez köti őket.

AZ ÜTŐS VIRTUÓZ Ez az a koncert, ahol Rossini és Dvořák nevén kívül mindenki másé szinte ismeretlen az átlagos magyar zenehallgató számára, ám az előadók névsora és a program is szenzációs élményt ígér. Érdemes nyitottnak lenni, engedni a felfedező kedvnek, a kíváncsiságnak, és meghallgatni őket.

Nem érdektelen a zeneszerzők és műveik sora sem.

Honfitársa, Heinz Karl Gruber 1983-ban keletkezett, Rough Music – Concerto zenekarra és ütőkre című darab­ ját Grubinger néhányszor már előadta ezzel a dirigenssel és zenekarral. Az igényes, háromtételes mű sarkalatos alkotás az ütőirodalomban kivételes zenei minősége és az alkotás újszerűsége miatt. Már a cím sokat sejte­ tő – magyarul a rough egyaránt jelent érdest, nyerset, durvát, viharosat. Jelzi a műben tomboló drámaiságot, botrányt, anarchiát. Itt azonban ennél többről van szó.

A rough music angol népszokás: nyilvános megszégye­ nítése egy bűnösnek, aki megszegte a közösség sza­ bályait. A 18.–19. században volt általánosan ismert, de néhány helyen a 20.-ban is élt. Egyik variációjában a fel­ tételezett gonosztevő háza elé vonult a maszkos tömeg csontokkal, kereplőkkel, dobokkal, fazekakkal, hatalmas ricsajjal, és az így keletkezett rough music kísérete alatt őt vagy az őt megszemélyesítő bábut egy oszlophoz vagy egy szamárra kötözték, így szégyenítették meg.

A tettesek többnyire nőket vagy gyerekeket gyaláztak meg, bántalmaztak, vagy legalábbis efféléket feltéte­ leztek róluk. Ez tehát a mű háttere, ami magyarázza a zene drámaiságát. A dobos a vádat képviseli, a demagóg vezért személyesíti meg, aki köré szívesen gyűlnek a tár­ sadalom számkivetettjeit megkövező tömegek.

A japán marimbaművész és zeneszerző, Keiko Abe 1996-ban szerezte Prism Rhapsody – marimbára és ütő­ hangszerekre című művét. Én saját előadásában hal­lot­ tam, egy elsöprő erejű, fergeteges produkcióban, ami hihetetlen kihívások elé állítja a zenekart és a marimbán játszó művészt is – ez esetben Martin Grubingert.

A két szélsőségesen izgalmas kortárs darabot két klasszikus keretezi, kis előkészítést és megnyugvást is hozva a közönségnek: 201 • Bu dape március4.

Rossini és Dvořák remek kontrasztot KÖZ BBC F sti Tava 25. teremt ezen a hangversenyen a for­ REM I ŰKÖ LHARM szi Fesz radalmian új mai zenével.

VEZ DIK: O ÉNY M NIK tivá Mikes Éva EL: J ARTIN USOK l • U G Bart ók B ANJO RUBIN Han MEN GER gver éla Nem A sen ze ytere ti m

18 müpa

magazin 2014 március–április

müpa

magazin 2014 március–április

19

fotó: Felix Broede

K l a s s z i k u s

EÖTVÖS PÉTER

HANGSZÍNHÁZA A 70 éves zeneszerzőt köszönti a Tavaszi Fesztivál

Az első kompozíciókkal – színházi zenék, zongoramű – Eötvös Péter 1961-ben, tizen­ hét éves korában jelentkezett. Utóbbit elég érdekesnek találta ahhoz, hogy 1999ben leporolja és átdolgozza. A Kozmosz című darab az ifjúkorra, egyik legfrissebb műve, a II. hegedűverseny már távolabbra, a gyermekkorra tekint vissza.

A Los Angeles-i Filharmónia, a lipcsei Gewandhaus és a BBC Proms közös kezdeményezésére komponált II. hegedűverseny (DoReMi) ősbemutatójára 2013. január 18-án, Los Angelesben került sor, ezt néhány hónappal később követte a lipcsei és a londoni előadás. A kompozíció másmár zenekarok és karmesterek interpretációjában hangzott el, a szólista azonban mindhárom alkalommal Midori Gotō volt, a DoReMi egyben a művésznő nevének játékos anag­ rammája is. Ugyanakkor – ahogy a szerző fogalmaz – „a dóre-mi olyan, mint a számok világában az egy-kettő-három.

Mindennek a kezdete. A legkorábban megtanult dallamkép­ let, a mondókák és az ősi énekek egyik alapformulája”.

Patricia Kopatchinskaja, a versenymű szólistája

20 müpa

magazin 2014 március–április

fotó: Marco Borggreve

„A Dó-Re-Mi olyan, mint a számok világában az egy-kettő-három.

Mindennek a kezdete.”

Eötvös ebből az elemi sejtből indult ki, s miként a gyerme­ kek, ő is forgatta, ízlelgette, variálta e motívumot. Úgy ta­ lálta, hogy a hangcsoport legérzékenyebb hangja a középső.

Mértani értelemben a Re pozíciója centrális – azonos távol­ ságra helyezkedik el a másik két hangtól. Ám ha egy félhang­ gal valamilyen irányba kimozdítjuk, egy új, aszimmetrikus szituáció alakul ki, mely feszültséget indukál, konfliktusok, drámai helyzetek kiindulópontja lesz. Ez a konfliktushelyzet vált a versenymű kiindulópontjává is. Mint oly sok Eötvöskompozíció, a DoReMi is „hangszínház”.

Színház, valamint konstrukció. Az alapötlet, a zenei őssejt a mű legkülönbözőbb szintjein, a lehető legváltozatosabb dimenziókban jelenik meg, a háromosztatú nagyformától kezdve a zenei eseménysoron át (a darab a dó-re-mi motí­ vum mi-dó-re motívummá való metamorfózisaként is leír­ ható) egészen a sajátos hangszerelésig. A zenekari hangzás kialakításában Eötvös döntő szerepet szánt az ütőhangsze­ res apparátusnak, melyet három hangszerjátékos szólaltat meg. Az előadók, illetve a hangszercsoportok a hangtér há­ rom sűrűsödési pontját is kijelölik.

K l a s s z i k u s

A versenymű szólistája, Patricia Kopatchinskaja (1977) repertoárját böngészve kiderül, hogy a 36 éves művész­ nő a legújabb kor zenéjének specialistája. Közel húsz, 1990 után komponált hegedűkoncertet adott már elő, ám ennél is beszédesebb, hogy harmincnál is több darabot ír­ tak illetve dedikáltak számára, többek között az idehaza elsősorban zongoristaként ismert, török Fazil Say. Az új zene iránti szenvedélyét Kopatchinskaja bécsi pro­ fesszorának, Erőd Ivánnak köszönheti. A művésznő vall­ ja, hogy a kortárs zene olyan, mint egy mély levegővétel, s ő személy szerint a mai zeneszerzők társaságában érzi magát a legotthonosabban. „Szeretem, ha egy darab kottáján még nem száradt meg a tinta, s az interpretá­ ciót nem az úgynevezett szakértők véleménye és nem a hagyomány határozza meg”. Mindez nem zárja ki (sőt!), hogy lelkesedjen a régizene-játék eredményeiért. „A ko­ rabeli források rendkívül sokat elárulnak egy-egy kompo­ zícióról. Azóta, hogy betekinthettem például Beethoven Hegedűversenyének kéziratába, sokkal szabadabban és improvizatívabban játszom”.

A 20–21. századi magyar zenéről mindig a legnagyobb lelkesedés hangján beszél, a közelmúltban rögzítette lemezre Bartók Béla, Ligeti György és Eötvös Péter he­ gedűkoncertjeit. A zeneszerző vezényletével készített felvétel igen sikeresnek bizonyult, 2013-ban a verseny­ mű-kategóriában a brit Gramophone-díj nyertese lett, majd nominálták a 2014-es esztendő Grammy-díjára is.

Kopatchinskaja a jelölés hírére reagálva így fogalmazott: „nagyszerű, hogy a kategória hat jelöltje között öt kor­ társ zenei lemez található. Bizakodjunk, hogy valamelyik el is nyeri majd a Grammy-díjat. Fontos, hogy napjaink zenéje reflektorfénybe kerüljön”. A lemezre Eötvös első hegedűversenye, a Seven került fel. A Columbia űrrepü­ lőgép hét asztronautájának emléket állító, különleges hangulatú és mágikus kisugárzású hegedűversenyt a magyar közönség a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, 2008-ban hallhatta. Talán természetes, ha Eötvös leg­ újabb hegedűversenyének hazai bemutatására is a Tava­ szi Fesztivál vállalkozik.

2014.

április 4.

• BUDAPESTI TA VASZI FESZTI VÁL • MR SZ KÖZREM.: PA IMFONIKUSOK TRICIA KOPATC HINSKAJA VEZÉNYEL M ADAR

Madaras Gergely

A 2014-ben harmincéves, Junior Prima-díjas karmester és fuvola­ művész a pálya legmeghatározóbb momentumait firtató kérdés­ re néhány éve így felelt: „vezényelhettem Tanglewoodban és a bécsi Musikvereinban, dolgozhattam a Londoni Szimfonikus Ze­ nekarral és az amszterdami Concertgebouw Zenekarával, tanul­ hattam James Levine-tól, Sir Mark Eldertől és David Zinmantól”.

Később Pierre Boulez asszisztenseként bekapcsolódott a Luzer­ ni Fesztivál munkájába, valamint kinevezték az Angol Nemzeti Opera ösztöndíjas karmesterévé. Rajong Frida Kahlo festésze­ téért, Woody Allen filmjeiért és Milan Kundera regényeiért. Kar­ mesterként Carlos Kleiber és Sir Simon Rattle működését tekinti példának, s ha mindenáron meg kell neveznie egy-két kedvenc zeneszerzőt, akkor Mahlerre és Bartókra szavaz. „Fiatal karmes­ ternek lenni néha remek, néha szörnyű. Hol azt mondják, hogy ez neked való feladat, hisz még oly fiatal vagy!, máskor pedig: ez nem neked való feladat, hisz még oly fiatal vagy!”. Egy újságírói felve­ tésre – ha közel lenne a világvége, mit vezényelne el mindenkép­ pen? – úgy válaszolt, hogy „Brahms Német rekviemjét a Carnegie Hallban a Berlini Filharmonikusokkal és a Schönberg Kórussal”.

fotó: Böröcz Balázs

A DoReMi Los Angelesben Kodály- (Háry-szvit) és Bar­ tók-művek (Concerto), Londonban egy Mozart-nyitány (A színigazgató) és Bruckner VII. szimfóniája szomszéd­ ságában hangzott el. A kritika minden esetben felfigyelt a kompozíciók közötti – jobbára véletlenszerű – kölcsön­ hatásokra. Előbbi helyen a magyar hangvétel jelenlé­ tét, Londonban a tematikus rokonságot regisztrálták: a három hang mind a nyitányban, mind a szimfóniában jelentékeny szerepet játszik. Budapesten egy műfaj­ kísérletnek is beillő Haydn-szimfónia (Il distratto – A szórakozott) közvetlen környezetében talán épp a mű színházszerűsége domborodik ki majd erőteljesebben: hangszínház ez is, az is.

Molnár Szabolcs

AS GERGELY

Bartók Béla N em Hangversenyte zeti rem

müpa

magazin 2014 március–április

21

CSATÁK, KASTÉLYOK, ÜNNEPEK – Uraim, lőjenek önök először! – Uraim, in­kább önök lőjenek először! – állítólag így udvariaskodtak egymással az angol és a francia seregeket vezető parancsnokok az osztrák örökösödési háború sorsdöntő fordulatát hozó fontenoyi csata előtt, amikor véletlenül összetalálkoztak egy domb tetején.

Hogy melyikük engedett, arról nem szól a fáma, annyi biztos, hogy 1745. május 11-én az ádáz és gyilkos ütközetet a franciák nyerték meg, egyetlen nap alatt maguk mögött hagyva több ezer halott gyalogost és lovas katonát. Úgy látszik azonban, hogy a 18. század közepe nemcsak a zenében, a harcművészetekben is a gáláns stí­ lus kora volt, legalábbis ami a formalitásokat illeti. A mai Belgium területén vívott csatában maga XV. Lajos, valamint a trónörökös is részt vett, a francia sereget azonban nem ők, hanem egy német marsall, Maurice de Saxe irányította és vitte győzelemre, ödémája miatt nem lóhátról, hanem fonott hordszékből adva ki parancsa­ it. A honorárium nem maradt el: a király az egyik legszebb, kettős csigalépcsőjéről nevezetes, eredeti reneszánsz architektúráját őrző Loire-menti kastélyt adományozta neki Chambord-ban.

Ugyanekkor a francia zene marsalljának adott megbízást opera írá­ sára. Jean-Philippe Rameau jól ismerte az udvari etikettet, tudta, mivel szokás meghálálni a legmagasabb kitüntetéssel felérő fel­ adatot. Hamarosan elkészült művének allegorikus prológusában a

22 müpa

magazin 2014 március–április

Művészetek szobrot állítanak XV. Lajosnak a francia győzelem em­ lékére, míg a Múzsák a király dicsőségét zengik. Polühümnia, a lírai költészet múzsája vezeti fel a következő három felvonást, vagy­ is „ünnepeket”, a győzők szórakoztatására. A prológussal együtt háromrészes Polühümnia ünnepei (Les Fêtes de Polymnie) nem egyetlen összefüggő történetet jelenít meg a színpadon, hanem úgynevezett opéra-ballet, tehát minden felvonás – pontosabban entrée – egymástól független ünnepi játék.

Rameau ekkor már valóságos öregembernek számított, hiszen hat­ vankettedik évét taposta, és legalább annyira különös életút állt mögötte, mint amennyire zenéje egyedi. Csak negyvenévesen vált széles körben ismertté, nem is kompozíciói, hanem zeneelméleti munkái révén; korábbi életéről még tizenkilenc éves, kiváló énekes és csembalista hírében álló feleségének sem mesélt. Zeneszerző­ ként csak ötvenévesen alapozta meg hírnevét. Bőkezűen támogat­ ta egy gazdag adófelügyelő, akinek összejövetelein többek közt Casanova, Voltaire és Rousseau is gyakori vendégnek számított.

K l a s s z i k u s

Nyolcvanegy évesen, halálos ágyáról szólt vissza az utolsó kenetet feladó papnak, hogy hamisan énekel.

Pár évvel később Rameau már XV. Lajos anyagi támogatá­

sát élvezte, ekkor született operáinak nagy része, és vált a francia zene legnagyobbjává.

Az ízlés, a divat azonban a 18. század végére gyökeresen megváltozott, Rameau operái eltűntek a zenetörténet süllyesztőjében. Ez teljesen érthető, hiszen nem a drámai fordulatok dominálnak a művek cselekményében, nincs sze­ mélyiségfejlődés, szövegkönyvei mai füllel is már-már laposak, érdektelenek. Rameau zsenialitása máshol keresendő.

Nála nem a „mit” a fontos, hanem a „hogyan”. A hangsúly egy-egy szereplő hangulatának bámulatosan kifinomult érzé­ keltetésén van, amelyet a zeneszerző har­mó­niai, dallami és hangszerelésbeli (!) eszközökkel ér el, és ebben aligha akad párja.

Rameau művészetét csak a 19. század végén fedezték fel újra. Ekkor, 1895 és 1924 között adták ki Camille SaintSaëns felügyeletével a zeneszerző valamennyi művét, a Polühümnia ünnepei 1908-ban megjelent kötetét éppen Claude Debussy gondozta. A komoly vállalkozást azonban nem követte valódi Rameau-reneszánsz – erre a 20. század negyedik negyedéig kellett várni. Kulcsszerepet játszott ebben az a William Christie, aki Les Arts Florissants nevű együttesével pár éve már a Művészetek Palotájában is megszólaltatta a francia mester két operáját. Éppen ő volt az, akinek az áprilisi koncert világhírű szólistája, Véronique Gens köszönheti, hogy mára a barokk zene egyik legkeresettebb előadójává vált. „Nagyon nehéz olyan szereplőket alakítanom, akiket nem szeretek; hinnem kell bennük ahhoz, hogy jól jelenítsem meg őket a színpadon” – vallja a francia szoprán.

A budapesti premier a Vashegyi György vezette Orfeo Zene­ kar és Purcell Kórus, a Művészetek Palotája és a Versailles-i Barokk Zenei Központ együttműködésében valósul meg.

Utóbbi intézmény a 2014-es Nemzetközi Rameau-évet ko­ ordinálja, a Müpa-beli előadás is a zeneszerző halálának két­ százötvenedik évfordulójához kapcsolódó sorozat kiemelke­ dő eseménye.

Várkonyi Tamás

2014. április 6.

ztivál• Tavaszi Fes •BudapestiS FÊTES DE POLYMNIE R E RAMEAU: LÓRUS, ORFEO ZENEKA Y K G L R L E Ö C Y G R I U P VASHEGY VEZÉNYEL: Béla Nemzeti

fotó: Wágner Csapó József

Humorát mindvégig megőrizte: nyolcvanegy évesen, halálos ágyáról szólt vissza az utolsó kenetet feladó papnak, hogy hamisan énekel. Mintegy harminc színpadi műve közül csupán hetet nem mutattak be életében – ilyen jó aránnyal egyetlen 18. századi francia zeneszerző sem dicsekedhetett –, sőt halála után is jó ideig műsoron tartották azokat. A Polühümnia ünnepeit például 1745 ok­ tó­ berében mutatták be, összesen huszonkilencszer adták elő, és nyolc évvel később is felújították. 1753 után azonban nem szólalt meg, így ha a dokumentumok nem csalnak, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben hallható előadás modern kori bemutató lesz.

Vashegyi György és együttesei április 26-án Claudio Monteverdi egyik főművét, a Vespro della Beata Vergine című ciklust szólaltatják meg, amely először csendül fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem lenyűgöző akusztikai terében. „Az európai zenetörténet egyik legjobb darabjáról van szó – mondja Vashegyi György –; noha arról megoszlanak a vélemények, egységes ciklusnak íródott-e, vagy utólag egymás mellé állított tételekről van szó. Annyi biztos, hogy az 1610-ben bemutatott mű kvalitásai rendkívüliek, Monteverdi Vesprója számomra a Szűz Mária-kultusz egyik legszebb megfogalmazódása az európai kultúrtörténetben.” Több szempontból is emberfeletti vállalkozás gyümölcse a mintegy kilencven perces kompozíció: a kórus olykor tíz szólamban énekel, máskor több kórusra oszlik, egyes tételekben pedig hét énekes szólistát kísér a pazar színeket felvonultató zenekar. A zene hangulatilag is széles skálán mozog, hiszen a bensőséges imádkozás hangja és a monumentális hangzás egyaránt megjelenik benne.

2014. április 26.

MONTEVERDI: VESPRO DELLA BEATA VERGINE PURCELL KÓRUS, ORFEO ZENEKAR VEZÉNYEL: VASHEGYI GYÖRGY Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bartók terem Hangverseny

müpa

magazin 2014 március–április

23

…egy érett művész bölcs egyensúlyérzéke…

LADY HARMSWORTHSZEL A VILÁG KÖRÜL 24 m ü p a

magazin 2014 március–április

Izgalmas és különleges művészpálya az övé. Bátran fogalmazha­ tunk ezzel az értékelő határozottsággal, noha Baráti Kristóf előadói útja még javában tart, és minden okunk megvan abban remény­ kedni, hogy a terjedelmesebb része még hátra van. Mégis: az már most, több mint negyedszázadnyi koncertezés után is nyilvánva­ ló (a művész nyolcesztendősen adta első hangversenyét), hogy a harmincöt éves hegedűs a legjelentősebbek egyike – és nemcsak Magyarországon. Szerencsére ezt egyre többen ismerik fel, és akik találkoznak játékának élményével, szeretnék újra hallani.

Különleges volt már a kezdés is, hiszen Baráti Kristóf, bár Budapes­ ten született (1979), gyermekkora nagy részét – a két- és tizenkét éves kora között eltelt évtizedet – Venezuelában töltötte, mivel muzsikus szülei (édesanyja hegedűs, édesapja csellista) ott kaptak zenekari állást. Venezuela? Manapság erre az országnévre zenész körökben sokan felkapják a fejüket. Persze, hiszen José Antonio Abreu módszere, az El Sistema híressé tette az ország százával (vagy inkább ezrével) alapított ifjúsági zenekarait, s végül kiter­ melt egy karmester-világsztárt, a Los Angeles-i Filharmonikusok élén a Müpában is fellépett Gustavo Dudamel személyében. Annak idején, amikor kilenc-tízévesen Emil Friedman iskolájában tanult, Baráti Kristóf is játszhatott caracasi ifjúsági zenekarokban. De ha ma valaki a „venezuelai csodáról” kérdezi, mérsékletre int, és arra figyelmeztet: az ottani módszer aligha alkalmazható mifelénk, és nem is volna rá feltétlenül szükség, hiszen Magyarország nagysze­ rű zeneiskolai rendszerrel büszkélkedhet.

Magyarországra hazatérve a kiskamasz hegedűs a Zeneakadémia különleges tehetségek számára fenntartott előkészítő tagozatán tanul, Tátrai Vilmos és Szenthelyi Miklós növendékeként. Koncertek, sok-sok fellépés, többek közt a Szenthelyi vezette Magyar Virtuó­ zokkal, győzelmek hazai és külföldi versenyeken: 1995, Gorizia, első díj a Lipizer-versenyen, 1996, Párizs, második díj a Jacques Thibaudversenyen, 1997, Brüsszel, harmadik díj és közönségdíj a brüsszeli Erzsébet Királyné versenyen. Ez utóbbit követően pályája fordu­ latot vesz: felfigyel játékára egy jelentős tanár, Eduard Wulfson, aki Nathan Milstein, David Ojsztrah és Henryk Szeryng iskolájának folytatója. Baráti tehát 1998-tól Párizsban tanul Wulfsonnál, aki a mentoraként egyengeti útját. Neki köszönheti azt is, hogy a chi­ cagói Stradivari Alapítvány tulajdonában lévő „Lady Harmsworth” hangszeren játszhat (1703). Egy muzsikus ismerősöm így beszélt róla: azért becsülöm Barátit, mert már sikeres művészként volt mersze mindent újra kezdeni. Ő azonban ezt hallva szerényebben fogalmaz, bár elismeri: Wulfson vezetésével sok mindent újra ta­ nult a hegedülésről, új alapokra helyezte játékát.

Jó ideje maga is tanít, szerte a világon. Huszonhá­ rom évesen, 2001-ben hívták meg először külföld­ re mesterkurzust tartani, Magyarországon pedig másfél esztendeje, Pécsett foglalkozik fiatal he­ gedűsökkel. Pályájának egyik legnagyobb csúcsát 2010-ben hódította meg: első díjat nyert a hege­

K l a s s z i k u s

Huszonhárom évesen, 2001-ben hívták meg először nemzetközi mesterkurzust tartani, Ma­gyar­ országon másfél esztendeje Pécsett foglalkozik fiatal hegedűsökkel. Pályája egyik legnagyobb csúcsát 2010-ben hódította meg: első díjat nyert a hegedűs berkekben rendkívüli jelentőségűnek tartott moszkvai Paganini-versenyen. Baráti Kristóf április 30-án az olasz zongoraművész, Enrico Pace társaságában ad szonátaestet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. dűs berkekben rendkívüli jelentőségűnek tartott moszkvai Pagani­ ni-versenyen. Járja a világot: egyik héten Moszkvában, a másikon Chicagóban lép fel. Magyarországon szinte minden zenekarral dol­ gozott már – hol a Nemzeti Filharmonikusok szólistájaként halljuk, hol a Fesztiválzenekar koncertjén arat sikert, de vendégeskedett már a MÁV Szimfonikusok, a Concerto Budapest vagy a Budapesti Vonósok élén is – és a vidéki együttesekkel is kitűnő a kapcsola­ ta, kivált a pécsi Pannon Filharmonikusokkal. Egy ideje vezényel.

Határozott elképzelései vannak a zenekari vonósjátékról, ezeket szeretné tovább adni. A kulcsmozzanat a kamarazenei szemlélet érvényesítése. Nem csoda, hiszen ő maga nemcsak szólista, de kivételesen érzékeny kamaramuzsikus is: a műfaj elkötelezettjei számára emlékezetes élményt jelentett Várjon Dénessel és Várdai Istvánnal alkotott triója éppúgy, mint művész barátaival létreho­ zott alkalmi vonósnégyese, amely a Magyar Rádió egyik hangver­ senyén mutatkozott be.

Makulátlan virtuozitás jellemzi játékát, koncertjein mégis egy érett művész bölcs egyensúlyérzéke az, ami leginkább bámulatba ejt: az a szemlélet, amely számára a hangszer mindig a zenei tartalom szolgálója. Játékát nem sorolhatjuk semmilyen izmushoz, inkább stílusok és korok felettinek érezzük. Hanglemezei újra felfedező­ en érettek, szólaljon meg rajtuk Bach összes szólóhegedű-műve, Eugène Ysaÿe legendás nehézségű hat szólószonátája, Paganini D-dúr és h-moll versenyműve, vagy az összes Beethoven hegedű– zongora-szonáta. Az utóbbi időben többször is előfordult, hogy a Müpa pódiumán eljátszott egy nagy és nehéz hegedűversenyt, aztán pár héttel később megszólaltatta ugyanazt, ugyanott egy nemzetközi hírű sztár – és Baráti teljesítménye a világnagyságéval teljesen egyenrangúnak bizonyult. Ilyen örömteli összehasonlítás­ ra adott alkalmat Leonidasz Kavakosszal Sosztakovics I. hegedűversenye, Pinchas Zukermannal Beethoven Hegedűversenye.

Április 30-án, a Müpában Baráti Kristóf azzal az Enrico Pacéval (1967) ad közös szonátaestet, aki a közelmúltban Leonidasz Kavakosz partnereként vette hanglemezre Beethoven összes szo­ nátáját – a felvétel egy időben jelent meg Baráti és Würtz Klára azonos műsorú felvételével – és a magyar páros teljesítménye semmiben sem bizonyult kevésbé kiemelkedőnek, mint a nagyne­ vű külföldieké. Pace – akit egyébként a magyar közönség is ismer: szerepelt már az Operaház jótékony célú hangversenyén, legutóbb pedig Kocsis Zoltán vezényletével, a Nemzeti Filharmonikusok kí­ séretével játszotta Liszt A-dúr zongoraversenyét és Haláltáncát a zenekar fennállásának 90. évfordulója alkalmából rendezett, ünne­ pi koncerten – elmélyült, gondolkodó muzsikus, akinek zenei és hangszeres színvonalát jelzi, hogy 1999ben Maurizio Pollini javaslatára hívták meg a 2014. április 30 Salzburgi Ünnepi Játékokra. Izgatottan várjuk . a két művész közös muzsikálását!

BARÁTI KRISTÓF Csengery Kristóf ÉS ENRIC O PACE

Bartók B é Hangversla Nemzeti enyterem

müpa

magazin 2014 március–április

25

E G Y „ K L A S S Z I C I S T A” A m e r i k á b ó l Philip Glass és Jean Cocteau – a két alkotó társítása első hallásra talán meglepőnek tűnhet: pedig az amerikai komponista meghatározó élményei közé tartozik a francia költő, regény- és drámaíró munkássága. Film és zene szövetsége: A szépség és a szörnyeteg előadása a budapesti Tavaszi Fesztiválon – a zeneszerző és a Philip Glass Ensemble a Müpában.

A múlt század hatvanas éveinek elején az Amerikai Egyesült Államok két nagyvárosában, San Franciscóban és New Yorkban az experimentális zene új irányzata ütötte fel a fejét, amely rövidesen a 20. század egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású zenei stílusává nőtte ki magát. A képzőművészeti és építészeti gyökerekkel is rendelkező irányzat, amelyet zenei minimalizmusnak vagy egyszerűen csak minimálzenének neveznek, már nevével felfedi legfőbb törekvését: művelői a kevesebb több elvet szem előtt tartva, a legalapvetőbb zenei elemekre szorítkozva alkotnak, minimálisra redukálva a kompozícióhoz felhasznált eszközkészletet.

A minimálzene máig tartó roppant népszerűségét mindenekelőtt sokoldalú „hasznosíthatóságának” köszönheti: a repetitív struk­ túrákra, illetve a zenei paraméterek lassú modulációjára épülő for­ mák, az egyenletesen lüktető hangokat szünetmentes folyammá

26 müpa

magazin 2014 március–április

összerendező, jellemzően tömör és játékos darabok nemcsak kon­ certtermekben és elmélyült otthoni zenehallgatások alkalmával, de filmek és színdarabok kísérőzenéjeként, sőt háttérzeneként is kiválóan megállják a helyüket.

Miközben a művészi zene legtöbb iskolája az egyre komplexebbé váló hangzásképek és a mind elvontabb kompozíciós problémafel­ vetések következtében a 20. század folyamán a nagyközönségtől messzire távolodott, addig a minimalisták nevét – még ha művü­ ket kevésbé is – mostanra tömegek ismerték meg. Mindez termé­ szetesen annak is köszönhető, hogy kompozícióik a velük csaknem egy időben induló modern populáris zenei zsánerek sokaságával tudnak rokon vonásokat felmutatni, sőt a stílus legkeresettebb al­ kotói maguk is előszeretettel keresik a kapcsolatot a popzenével: a rock progresszívebb irányzataival éppúgy, mint az ambienttel és más elektronikus zenei műfajokkal.

Idén januárban a nagy generáció legfiatalabbja, a „minimalista” címkét talán legkövetkezetesebben tagadó, s magát inkább „klasszicistaként” aposztrofáló, művészete révén mégis a repetitív zene megkerülhetetlen figurái között számon tartott Philip Glass (1937) szintén betöltötte a hetvenhetedik életévét.

Hajlott kora ellenére azonban ő is fáradhatatlanul és fiatalos len­ dülettel írja újabb és újabb műveit – immár ötven esztendeje.

z e n e

A minimálzene legjelentősebb képviselői – közülük többen máig aktívak – egyazon korosztályból származnak: az In C című 1964-es művével sokak szerint műfajteremtő Terry Riley (1935), a fluxusmozgalomban is érdekelt La Monte Young (1935), az észt Arvo Pärt (1935) vagy éppen Steve Reich (1936) között életkorukat tekintve legfeljebb néhány hónap a különbség.

A k t u á l i s

A mozgókép maga is szerves része a kompozíciónak.

Glass a hatvanas évek derekán megalkotott, első komolyabb visszhangot kiváltó darabjai óta folyamatosan kutatja az apró ritmikai alakzatok és melodikai egységek ismételgetésére, illetve kombinációira épülő, saját maga által kifejlesztett, úgynevezett addíciós technika lehetőségeit. Kísérleteinek számtalan lenyo­ mata van: napjaink egyik legtermékenyebb mestere rengeteg szólóművet, kamaraművet, versenyművet, vonósnégyest és szimfóniát írt, majd első operájának (Einstein on the Beach, 1976) létrejöttét követően egyre gyakrabban kalandozott a színpadi műfajok (elsősorban az opera) és a filmzene világába is.

2014. 2. ius 2

ivál• Feszt i z s a Tav LASS: pesti TEG •Buda PHILIP GA SZÖRNYE márc

ÉS L A BÊTE) PSÉG A SZÉ A BELLE ET mzeti (L éla Ne B m Bartók versenytere Hang

Jean Maurice Cocteau (1889–1963) minden kétséget kizáróan kora egyik legösszetettebb francia művészegyénisége volt, akit elsősorban szépírói és filmrendezői munkásságáért tisztelünk, de a történetírás színházi munkáiról, dramaturgi tevékenységé­ ről és szervezői képességeiről sem feledkezik el. Nemkülönben jelentős azon művészeti körök és haladó szellemiségű alkotók száma, akikkel Cocteau személyes vagy szakmai kapcsolatot ápolt, s akik révén neve a huszadik század első felének megan­ nyi meghatározó modernista irányzatával összekapcsolódott.

Ezen személyek és irányzatok között zenei kötődésűeket is talá­ lunk: elég, ha ehelyütt csak a Szergej Gyagilev nevével fémjelzett Orosz balettre vagy éppen az Igor Stravinsky Oedipus rex című opera-oratóriumához írott librettójára gondolunk, illetve meg­ említjük a korszak legjelentősebb francia zeneszerzői csoporto­ sulására, a Hatokra gyakorolt hatását. Utóbbinak közvetve Philip Glassra nézvést is van jelentősége, hiszen a Hatok egyik kiemel­ kedő figurája, Darius Milhaud rövid ideig a New York-i komponis­ tának is tanára volt, egy 1960-as nyári mesterkurzus alkalmával.

A Peabody Conservatory fuvola szakán, majd később a Steve Re­ ichet is diákjai közt tudó Juillard School of Music zongora szakán végzett, de Chicagóban matematikai és filozófiai tanulmányokat is folytató komponistát fiatalon sokféle zenei hatás érte, de ze­ neszerzői fejlődését – saját bevallása szerint – más művészetek is intenzíven befolyásolták. Későbbről visszatekintve, teljes pálya­ futásának ismeretében talán már nem meglepő, hogy tanulóéve­ iből Glass a számára meghatározó zeneszerzők (például Schubert és Beethoven) mellett film- és színháztörténeti példákra hivatko­ zik, éppen úgy, ahogy azt az európai zenei fejlődésben mérvadó szerialista és elektronikus zenei központok (Darmstadt, Párizs, Köln) által kijelölt vonalról letérő, jellemzően John Cage örökségét folytató, amerikai kötődésű experimentális szerzők közül többen is tették.

E példák közül is kiemelkedik Jean Cocteau művészete, amely állí­ tólag már Glass első párizsi tartózkodásakor, 1954-ben is maradan­ dó élményt jelentett a komponista számára. Ez az élmény évtize­ dekkel később (1991 és 1996 között) egy olyan opera-triptichonban csúcsosodott ki, amelynek minden egyes darabját Cocteau vala­ mely klasszikusa ihlette: a Rettenetes gyerekek (Les Enfants Terribles) című regény, amelyet szerzője Jean-Pierre Melville-lel 1950-ben dolgozott át filmmé, az 1949-ben megfilmesített Orpheus (Orphée), és a három évvel korábbi A szépség és a szörnyeteg (La Belle et la Bête).

Az utóbbi, idén tavasszal a Művészetek Palotájában is bemu­ tatásra kerülő opera Philip Glass egyik legkülönlegesebb műve, hiszen a zeneszerző ez esetben a filmet és annak cselekményét nem pusztán kiindulópontként használta, hanem a mozgókép maga is szerves része a kompozíciónak: az eredeti filmzene eltá­ volítását követően Glass lényegében új filmzenét komponált az általa nagyra tartott francia drámaíró és rendező filmjéhez. Az énekhangokra és zenekarra írott anyag nemcsak Glass kedvelői, de az experimentális zene iránt nyitott minden érdeklődő számá­ ra csemege lehet.

Ignácz Ádám

müpa

magazin 2014 március–április

27

m ú l t F o l y a m a t o s

BACHOT SZÍVVEL-LÉLEKKEL

fotó: Marco Borggreve

Orgonista, csembalista, kamarazenész és karmester. E négyféle identitás (amelyhez ötödikként társul a zenetudós, hatodikként pedig a zeneszerző) lehetővé tette számára, hogy Bach szinte teljes életművét eljátssza és lemezre vegye, s mivel nem szereti a kis dolgokat, a Nemzetközi Buxtehude Társaság elnökeként most egy Buxtehude-összesen dolgozik. Az idén hetvenéves Ton Koopman legkedvesebb darabját, Bach Máté-passióját hozza el a Müpába nagyhéten.

Amikor 1979-ben frissen végzett muzsikusként megalapította a máig az ő irányításával működő Amszterdami Barokk Zenekart, a historikus előadói gyakorlat még nem vetkőzte le ellenkulturális jellegét, és heves vitákat kavart a zenei életben. A „hagyományos” előadás hívei száraznak és élettelennek ítélték a vibrato nélküli vonós hangzást, s való igaz, a romantikus pátosztól hidegrázást kapó régizenészek előszeretettel szorították magukat a háttérbe, hogy az autentikus előadás eszméjét kergetve „magát a művet” tolják előtérbe.

Azóta persze nagyot változott a világ, s ma már mindenki tisztában van azzal – historikus körökben legalábbis –, hogy a történeti hite­ lesség elérhetetlen ábránd, s hogy a személyiség nem vonható ki az előadásból. A legnagyobbak persze alighanem mindig is tudták ezt, és az amszterdami konzervatórium diákjaként Ton Koopmannak szerencséje volt, hogy az egyik legnagyobbtól, Gustav Leonhardttól tanulhatott. A második régizenés generáció tagjaként sok mindent készen kapott tehát, számára például már nem a zongora szegény öreg rokonaként jelent meg a csembaló, hanem olyan egyenrangú billentyűs hangszerként, amelyet nem pusztán a történeti hiteles­ ség kedvéért kell bizonyos művek előadására választani, hanem azért (is), mert egyes darabok egyszerűen jobban szólnak rajta.

28 müpa

magazin 2014 március–április

Ami a száraz előadást illeti, Koopman billentyűs felvételei meg­ lepő módon éppen azért okoztak bizonyos körökben felhördülést, mert túlságosan is vad és féktelen módon használta a köztudatban mechanikusnak és merevnek tartott orgonát. Előadásainak titka, hogy képes felülemelkedni a régi műveket rekonstruáló, díszítéstraktátusokat elemző tudós attitűdjén, és mer „szívvel-lélekkel” játszani. Sokszor az az ember érzése, hogy Koopman rágás nélkül nyeli le áldozatát, nekiesik, és már vége is. Pedig ha jobban odafi­ gyelünk, kiderül, hogy minden részlet gondosan kidolgozott. A titok valószínűleg – mint oly sokszor – a személyiségben rejlik: Koopman szenvedélyesen nyúl mindenhez, és ez ad határtalan lendületet játé­ kának. Interpretációival azt bizonyítja, hogy régen túl vagyunk már a régizene-játék forradalmi korszakán, nem meglepni és felháborítani kell immár a közönséget, hanem visszatérve a „romantikus” előadá­ sok gyakorlatához, a személyiségen kell átszűrni a zenét.

Amikor együttesét alapította, Koopman még aligha sejtette, hogy 1995 és 2005 között (az időközben megalapított Amszterdami Ba­ rokk Kórussal karöltve) lemezre fogja rögzíteni Bach valamennyi kantátáját, azt azonban a kezdet kezdetén eldöntötte, hogy Mozart halála lesz az a határvonal, amelynél zenei érdeklődését megállítja.

Ezt persze szerencsére nem tartotta be, mert Mendelssohn-, Schu­

fotó: Eddy Posthuma de Boer

„Akármekkora géniusz volt is, éppúgy fejlődött, mint bárki más.”

bert- és Beethoven-műveket is vezényelt az utóbbi években (és szabályt erősítő kivételként egy Poulenc-darabot is eldirigált).

Zenetudományi képzettsége rendkívül hasznosnak bizonyult szá­ mára a Bach-életmű filológiai labirintusában való tájékozódáshoz, zeneszerzés tanulmányai pedig nemcsak lenyűgöző improvizációs készségének tettek jót (az orgonistáknál ez amúgy is munkaköri előírás), hanem abban is a segítségére voltak, hogy a filológiai út­ vesztőből képes legyen kijutni, mégpedig olykor nem is üres kézzel.

Ennek példája az elveszett Márk-passióból készített rekonstrukci­ ója, amelyet lemezen is rögzített. Bach-kutatók egybehangzó véle­ ménye szerint az 1731-ben bemutatott passió jórészt korábbi kantá­ tatételek újrahasznosításából jött létre (Bach elsődleges forrásként a BWV 198-as Gyászódát használta fel), Koopmannak azonban nem állt rendelkezésére egyértelmű recept, az általa elkészített verzió te­ hát természetszerűleg kavart vitákat.

szólamonként többen énekelnek együtt. „Nagyon fontosnak tar­ tom ezt a vitát – nyilatkozta egy interjúban –, örülök, hogy a kérdés felmerült. Rifkin előtt senki nem nyúlt a témához, és bár nem ér­ tek egyet Rifkinnel, és azt gondolom, hogy téved, azt is gondolom, hogy nélküle nem folytatnánk további kutatásokat a témában, nem vizsgálnánk meg újra a rendelkezésre álló információkat – és ez ennek a vitának a legfőbb hozadéka.” Koopman pedig a felvételei révén alighanem sokkal többet tett hozzá a vitához, mint szakmai folyóiratokban publikált, éles szemű és nyelvű tanulmányaiban.

„Rendes” kórussal érkezik tehát a Művészetek Palotájába, hogy el­ vezényelje a Máté-passiót, a művet, amely mindennél fontosabb számára, az egyetlen kompozíciót, amelyet háromszor is rögzített élete során, legutóbb DVD-formátumban, 2005-ben. Mindhárom felvétel más, mert Koopman kezében minden mű előadásról elő­ adásra változik: „Nem hiszek benne, hogy létezik Bach-műveinek »autentikus« előadása – fogalmazott egy alkalommal –, hiszen A viták persze nincsenek ellenére, merthogy polemikus alkat. Nem maga Bach sem ugyanúgy adta elő a darabjait élete során. Akár­ kíméli magát a historikus Bach-interpretáció szó szerint könyv­ mekkora géniusz volt is, éppúgy fejlődött, mint bárki más. Bach tárnyi (de legalábbis könyvtárpolcnyi) irodalmat termelő vitájában előadási stílusának bizonyos elemei rendkívül személyre szabot­ tak, és a kísérlet, amely a zseni utánzását tűzi ki célul, általában sem, mely a körül forog, hogy Bach vokális műveit – amen­ lehangoló eredményekre vezet. Reménykedjünk benne, nyiben célunk a történelmi hűség – vajon szólamonként egy, vagy szólamonként több énekessel kell-e elő­ hogy egyszer majd összefutunk vele a másvilágon, 2014. április 16. adni. Az amerikai Bach-kutató, Joshua Rifkin által és hogy nem lesz teljes mértékben elégedetlen 1981-ben kirobbantott vitában mindkét oldal va­ velünk és azzal a tisztelettel, amely a zenéjéhez BACH: MÁTÉ -P A S S IÓ lódi nagyágyúkat vonultat fel, s közéjük tarto­ fűződő viszonyunkat meghatározza.”

AMSTERDA VEZÉNYEL: M BAROQUE zik Koopman is – a Rifkinnel ellentétes oldalon.

Fazekas Gergely TON KOOPM A N Mélyen hisz ugyanis abban, hogy Bach idején is Bartók Béla N ugyanazt nevezték kórusnak, mint ma: amikor Hangverseny emzeti terem

müpa

magazin 2014 március–április

29

fotó: Perger László

AKI HALLJA, AMIT LÁT, ÉS LÁTJA, AMIT HALL Sebestyén Márta-mozaikok

Énekel, amióta él. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy már a bölcsőben is. Hogy már a pólyában is. Sorsa ugyanis már a születése után (előtt?) eldőlt, amikor Kodály-tanítvány karvezető édesanyja nyilván sokat és gyönyörűen dalolt neki. Hét nyelven beszélő, a világot járó közgazdász édesapja jóvoltából pedig hanglemezek formájában jutott el hozzá a nagyvilág. A jazz, a blues, az indián zene, a nápolyi dal. Úgy mondja, beleszületett a zenébe.

Tizenkét éves korában egy magyar népdalverseny helyezettje lett. Úgy akart énekelni, mint az a „néni”, akinek a hangját újra meg újra, könnyekig meghatva hallgatta a jutalomként kapott lemezen. Elég hamar sikerült túlszárnyalni a csodált elődöket.

De milyen különös: a magyar népzene egyik legavatottabb és legszívhezszólóbb megszólaltatójának nevét igazán világhírűvé mégis a popzene tette. És egy másik műfaj: a film. A Deep Forest Grammy–díjas lemeze és Anthony Minghella Oscar-díjas filmje.

Mindkettőbe tudtán kívül csöppent bele.

30 müpa

magazin 2014 március–április

„1988-ban vettünk fel többekkel egy számunkra nagyon fontos erdélyi népzenei lemezt. Ezt és rajta az én, szólóban énekelt csík-megyei dala­ imat fedezte fel és dolgozta át a két francia fiatal. És mivel a nevemen kívül semmit nem tudtak rólam, ezért lett a címe Martha’s Song, Már­ ta dala. Ez a feldolgozás lett a Grammy-díjas világsiker.” És Minghella? „Ő meg az újságban olvasta, hogy Berkeley-ben kon­ certezünk a Muzsikással. Odarohant egy háromfős csapattal. Ami­ kor a szünetben a színpad mögött bemutatkozott, és azt ismétel­ gette, hogy Almási, Almási, azt sem tudtam, kiről beszél. Elmondta,

„»Be very Hungarian!« Mondtam, ez fából vaskarika, én nem tudok magyarabb lenni, mint amilyen vagyok.”

Az angol betegnek rengeteg hozadéka volt. Nem csak a világhír, nem csak a sok-sok személyes történet, de az is, hogy segítségé­ vel egy gyönyörű magyar népdal, amely tíz-tizenöt évvel korábban lemezen már megjelent, de akkor csak viszonylag szűk kört ért el, most öt földrészen érintett meg nagyon sok embert. Felkapták a fejüket olyanok is, akik addig soha nem érdeklődtek a műfaj iránt: úristen, mi ez a gyönyörűség?

Ennek a lánynak gyöngyök peregnek a torkában, mondta Koncz Zsuzsa, amikor meghallotta Réka hangját az István, a király bemu­ tatóján, a Királydombon. A hang tulajdonosa közben valahol hátul kóborolt, a füvön, a tánckar környékén, mert a bemutatóra jegye sem volt. A végén, amikor a vastaps szűnni nem akart, a vállukon vitték ki a táncosok.

Szörényi Levente harcolta ki, hogy ő legyen Réka hangja a darabban és a filmváltozatban is. Három napja volt, hogy a dalokat megta­ nulja, és a stúdióban felénekelje. Viszont az, hogy őt magát látni nem lehetett, még kíváncsibbá tette az embereket: milyen lehet ez a lány? Csúnya? Kövér? Ragyás? Sánta? Egy éven át kellett járni az országot az István dalaival, hogy megmutassa magát. „Meg nem tudom mondani, hány milliószor írtam alá bőrdzsekikre, trikókra, és izzadt katonatenyerekre a nevemet. Az Igaz szó című hadima­ gazinban én voltam a poszterlány, és címlapsztorik tömege szólt rólam. Réka, Réka, Réka! El akartak rejteni, de valahogy fordítva sült el a fegyver.”

Meglepő, hogy milyen filmekben is felbukkan a hangja: Altmann Prêt-à-Porter-jától a Boratig. „Időnként kiderül, meg ismerősök fel­ hívják a figyelmemet rá, hogy ebben is benne vagyok, meg abban is. És van egy csomó, amelyekről fogalmam sincs még most sem.”

b e j á r ó

érzelmes, olaszos, már-már giccses, áradó zenét komponált, és azt mondta, »Be very Hungarian!« Mondtam, ez fából vaskarika, én nem tudok magyarabb lenni, mint amilyen vagyok. Láttam, hogy válságstábot al­kot­va, ott vitatkoznak a keverőpult mellett. Most mi legyen, a csaj nem akarja elénekelni a dalt! Közben a film pergett tovább. An­ nál a résznél, ahol a férfi a halott nőt hozza ki a bar­ langból, röpülnek a fehér gyol­csok, és iszonyatosan szív­ szaggató az egész, elkezdtem spontán dú­ dolni. Mi ez, mi ez? Mon­ dom, bármilyen meglepő, ez egy magyar népdal, és arról szól, amit most lá­ tok. Rávágták: »We keep it! «, megvettük! Ez lett a Lullaby for Katherine.

M ű v é s z

hogy ő ezt a filmet már évek óta forgatja, és a dialógusokat már fel is vette. »Mi ez a gyönyörű dal?« – kérdezi Kristin Scott Thomas az ágyban. A férfi azt feleli, »egy népdal, my nanny used to sing it in Bu­ dapest«. Na, gondoltam, ez vicces, mert a budapesti »nanny« bizto­ san nem tu­dott volna egy ilyen ma­ gyarszováti dalt.

De Minghella azt mond­ ta, nem utasíthatom vis­ sza, mert a szöveget már rögzítették. Jogilag nem is mondhattam, se igent, se nemet: minden azé, akié a felvétel, az pedig a Hunga­ rotoné volt. A rendezőnek meg ez kellett. Így került bele. De végül boldog va­ gyok, hogy így történt.”

Még a japánok is felfedezték, hogy annál magyarabbnak lenni, mint amilyenek az ő dalai, nemigen lehet. Egy egész estés japán animációs filmben a főszereplő fiú japán menyasszonyával a vidé­ ken élő magyar nagymama meglátogatására készül. Azt mondja, ahhoz hogy a lány el tudja képzelni, milyen ott az élet, hallgasson meg néhány dalt. És a magnóról megszólal Sebestyén Márta és a Muzsikás. „A japán filmben a tokiói lánynak az én hangommal és énekemmel írja le a magyar vidéket!”

A lehető legautentikusabb hanggal. Éppen negyven éve, hogy Sebő Ferenc bemutatta őt az Egyetemi Színpadon. „Ott álltam negyven kilósan, derékig érő hajjal, rémülten, hogy én most mit csináljak?

Ezzel indult a pályám. De velük, Sebővel és Halmos Bélával kezdtem a filmhez is közel kerülni. Bedobtak a mélyvízbe. A Fotográfiával, meg a Sámán című filmmel, amelynek a zenefelvétele csupa imp­ rovizáció volt. A filmkockákhoz kellett ott, azonnal hoz­zá­gondolni a zenét. És itt, ebben a népi közegben alakult ki egy nagyon szoros lelki közösség olyan filmesekkel, mint Zolnay Pál, Szomjas György, vagy Jancsó Mikós. Az életem nagy ajándéka, hogy velük dolgoz­ hattam, hogy velük, mellettük lehettem.”

A hangok emberének vajon miért fontos a film? Azért, mert egy­ ben nagyon vizuális is. Kodályt idézi, aki azt mondta, hogy nem jó zenész az, aki nem látja, amit hall és nem hallja, amit lát. „Szá­ momra a hangokhoz nagyon erősen tapadnak színek, formák, ar­ cok. És egyik a másikat előhívja. Nem véletlen, hogy így, vagy úgy, nagyon sok filmhez volt és van közöm. Vagy azért, mert belekerül­ tem, vagy, mert egy életre szóló élményt adott. Gaál István Sodrásban című filmjéből például középiskolás korom óta őrzöm a lel­ kemben azt a képet, ahogy a kenyér úszik a gyertyával a Tiszán, és közben szól Vivaldi d-moll kettősversenye. De ugyanígy nem felej­ tem el soha a gamba hangját a Minden reggel című francia filmben, amelyet vagy ötszázszor megnéztem, és mivel a régi zenével egyre többet foglalkozom, ez is fontos vonulata az életemnek.”

Tulajdonképpen, azt mondja, jobban is szereti, ha nem ő van a képen, hanem a hangját tudja egy-egy filmhez adni. Ugyanazt gondolja, mint az operatőr, csak az képben, ő pedig zenében fogalmazza meg. Külö­ nösen érdekes, amikor más gondolkodású és másféle világból érkező művésszel találkozik és találja meg a közös hangot. Costa Gavrasszal így keveredett egy életre szóló barátságba a Music Box című Filmek ihlette emlékek, történetek. Képek és hangok. film kapcsán, amelyben Jessica Lange belső hangja, lel­ És sok-sok zene. Így állnak össze sokszínű, kerek, 2014. . kének rezdülése Sebestyén Márta éneke, de Az angol izgalmas egésszé a rendhagyó szempont szerint 27 us márci beteg zeneszerzője sem felejti el, hogyan született l • válogatott mozaikok. szi Fesztivá a v Ta ti meg rögtönzéssel a film másik híres dala. es p a • Bud ZAIKOK MÁRTA – MO „Gabriel Yarednek feltett szándéka volt, hogy az SEBESTYÉN Petrányi Judit általa írt egyik dalt elénekelteti velem. Nagyon Nemzeti Bartók Béla terem Hangverseny

müpa

magazin 2014 március–április

31

D.-nek Kepzeljunk magunk ele egy irot, de kozben ne nezzunk semmilyen tukorbe, se borotvalkozoba, se vasariba, aranykalacsoveztebe, se vidamparki torzitosba (mar az elobb is ezt akartam irni, csak nem talaltam a paszentos szot; van ilyen, sot, mindig ez van, ez a nem, ez a nincs, ez a keves, amit azutan az arc veritekevel, vulgo munkaval megvaltoztatunk, ha meg tudunk), szoval ugyeljunk arra, hogy ne huzhassak rank az oneletrajzisag dohos lepedojet (ezt azert tessem megjegyezni, es eltenni oreg napjaimra), vagyis az iro elso lepesben legyen kopasz, nem jo, se kopasz, se sorenyes, olyan legyen a haja, hogy arrol ne tudjunk irni semmifele mondatot, hacsak ezt nem, legyen da­ lias, kackias bajszos, vagyis legyen magyar, nem mint­ ha minden magyar kackias volna, de minden kackias hottzihher magyar, a magyar volthoz ragaszkodjunk, kezre all, otthonosan mozgunk benne, meg ebben a baratsagtalan mostani valtozatban is (kinyalhatjak a seggem, de ez nem resze az irasnak), meg aztan, ha esetleg a nyelvrol esnek szo, iro eseteben ez nem kizart, akkor csak a magyar szamit (nekem), legyen tehat 186 centi, es felrevezetesul azonnal teruljon el elotte a Csendes-ocean, igy meg akkor sem merulhetne fol egy nagymagyarorszagos micsodanak az izeje, vad­ ja, ha a bajusz kackiajat a rosszindulatu ertelmezes nagymagyarorszag alakunak latna is.

A Csendes-ocean az ekezettelensegre is magyarazatot adna, mikozben ravaszul lebegtetne az elbeszelo mi, a valosagos elbeszelo es az iro kozti poetikai keringot, ugyismint valcert. Es hogy ne feledjem, halatelten bokolna a Koppar koldus iroja, Tandori Dezso elott, meg akkor is, ha a cimben levo koldus u-ja nem u, hanem u, u, nem mint ubul, hanem u, mint urge.

Artatlansagunkat, mind az oneletrajzisagot, mind a revizionizmust illetoen, diadalmasan erositene a de­ cember veget cafolni tetszo napfeny, a huszonot fok, melyet ugyis reumeurban, oppardon, Fahrenheitben mernenk, a palmafak konnyu es termeszetes ingasa (talan a fenti bekezdes valcerenek utemere?, nem, ez sok volna megis a jobol), a hibiszkuszbokrok vad zoldje, a tulipanfak tulipanfasaga es altalaban az ideillo termeszetleiras.

De lehet, meg ez sem volna eleg, meg ez is folvethetne bizonyos iroi transzformaciok lehetoseget, igy aztan meghagyva az Ertol a Csendes-oceanig mindent, magnoliat es... mit is?, legyen egy kerti asztal, nehany szek, az asztalon Meszoly Miklos Saulusa (ennek sem­ milyen kovetkezmenye es szerepe nem volna, affele valosagot erosito keptelenseg csupan), valamint... megakadtunk megint, szivunk es tapasztalatunk szerint egy Heimann rozet tennenk az asztalra, men­ ne is a kaliforniai fenyviszonyokhoz, de legyen inkabb egy ferfiasabbnak mondott malt viszki (amugy sincs a hazban heimann), kulonosen, hogy eppen most dontottuk el, ironk no, mondhatnok irono.

32 müpa

magazin 2014 március–április

L i t e r á r i u m

Es legyen a biztonsag okabol 79 eves. Es egy olyan orjito citromsarga klepetus legyen rajta, hogy ha modunk volna, ustollest figyelmeztetnenk, ezt a ruhat es talan a ruzsozast se hagyja igy magan, ha fonnall szemer lehetosege is, hogy betorjenek ide az orosz katonak (nem allitom, hogy jonek, csak annyit, ha jonek; ha nem jonek, nem jonek, antul jobb), mert akkor hiaba hivatkoznek majd tisztes korara es a genfi egyezmenyre, az fog lenni, ami mindig lenni szokott, midon jonek az orosz (tulajdonkeppen szovjetre gon­ dolok, vad, edes mongolokra meg szoke, turcsi moszk­ vaiakra), szoval jonek ezek a katonak ra ezekre az orjito sargakra: es akkor az idevonatkozo emberi hagyomany ertelmeben ugy meg lenne kancafulezve, hogy... hat nem is tudom, hogy a „kette all a fule” szinte vidamnak mondhato kifejezese leirna-e azt a dramai hevesseget, amely az ilyen attakok sajatja. Az erkolcsi dimenziorol, a fajdalomrol, a megalaztatasrol nem is beszelve. Menne le lassan a nap, a citromsargan ugy toccsanna a feny, mint­ ha a ruha maga sugarozna azt.

Ekkor az iro, ki irono, ranez az orajara, kisvartatva harom ora (ez esetben az elozo, sunset-bulvaros mon­ dat torolve), kisvartatva ejfel van otthon, szilveszter ejfel. Igy mondja, otthon, de nem gondol errol sokat.

Igaz, keveset se. Tobb mint fel evszazada latja maga elott az osnt. Nem hasonlitja ossze a Petofi ronajaval, noha osszehasonlithatna. Visszamegy a medencehez, a mimozabokorhoz (amerikai mimoza!, sok sarga, most nyilott viraggal, szinben utik az irono vad es vadito sargajat) oda van kotve egy gazzal toltott ballon. Min­ den evben folenged egy ilyet. Mindig olyat vesz, ame­ lyen ezustos bevonat van, a csillogas, a visszaverodo feny miatt az tovabb latszik.

20

márci 14. us 17.

Kortá • Literári um r ESTER s íróka Mü p HÁZY PÉTERában • -EST Fesztiv á l Szính

áz

A ballon sebesen felszokik a levegoegbe, egy pillanat alatt paranyira zsugorodik, az iro, mint minden evben, most is maga ele suttogja a Nietzsche-mondatot: Szalljon, aminek szallnia kell. Vajon hogyan van ez az eredetiben, ezt is hozzamondja, akar egy imadsagot, mint minden evben.

A csillogo pont mozgasa ott messzi font megnyugo­ dott, meltosagteljesen szall az ocean fole. Mi lesz a leggombbel, de valojaban azt gondolja, mi lesz velem?

Mi lesz az eletemmel? Nem a halalara gondol, mar es meg, tenyleg az eletere gondol, „ahogy irva van”. Hogy az mert nem olyan, mint ez a napfenyben csillamlo ropules. Ez a konnyu szarnyalas. Ez a szabadsag es kotetlenseg. Ez a fol!

Elorehajol a medence fole. Ugy latja, a tukorkep, az arc meg-megvonaglik, razza a szaraz zokogas. Este majd, itteni este vendegek jonnek, kollegak, szomszedok: baratok. Jo lesz.

Idaig, eddig a pontig kepzeljuk magunk ele az irot, aki most visszahajol a Narcisszosz-tartasbol, hogy utaneredjen az idonek, amelyet ot perce hagyott ott Magyarorszagon, centraljuroptajmkent. Nem tudjuk, mi lesz.

müpa

magazin 2014 március–április

33

fotó: Kecskeméti Dávid

AZ ÍRÁS NEHÉZ MÁMORA Esterházy Péterről

Mindent leírtak már róla, s mindennek az ellenkezőjét is – élő nagyjaival a legritkább esetben tud jól bánni a haza. Ha meghalt, úgy már rendben: nem szól vissza, nem mozog, be lehet keretezni, felszögelni a tanterem falára, s leporolni tollseprűvel évfordulós alkal­ma­kon. A Literárium kortárs irodalmi estjei többek között arról szólnak, hogy ez ne így legyen.

Esterházy Péter életműve különösképp feladja a leckét a kortárs szemlélőnek: posztmodernnek klasszikus, klasszikusnak ironikus, magyarnak túl európai, európainak magyar. Az azonban biztos, hogy mélyen tradicionális, egyszersmind merészen korszerű művé­ szete máris megkerül­hetetlenül hagyta rajta nyomát a korszakon.

Sokan megírták már: nem lehet úgy olvasni és írni az Esterházykönyvek után, mint előttük lehetett. Hatásától még a teljesen más epikai paradigmák mentén alkotó írók sem mentesek – művészete rejtett hajszálereken keresztül bekerült a magyar és az európai kul­ túra mélyáramába, éppúgy mint a Kurtágé, Eötvösé, Ligetié, Nádleré, Fehér Lászlóé vagy Nádas Péteré. Az ezredforduló időszaka mások mellett minden bizonnyal az ő hangján fog majd szólni – azon az eredeti, elegánsan tágas, a nemzeti hagyományok példátlanul szé­ les körét integráló nyelven, melyet a kortárs befogadóhoz hasonlóan azonnal felismer majd a kései olvasó is, ha egyáltalán lesz még olyan.

Talán éppen ez: a magyar nyelvvel ápolt bensőséges, bizalmas vi­ szony, a kiismerésébe fektetett irgalmatlan energia, a köztük levő napi munkakapcsolat mélysége – érzelmi töltete, intenzitása – az, ami összetéveszthetetlen stílusán és hangján túl a kortársai közül kiemeli. Ösztön és hivatás: ahogyan egy őstehetség a Fancsikó és Pinta (1976) óta könyvről könyvre megműveli vele született képes­ ségeit, holott menne csuklóból is... Hideg fej, biztos kéz, aszketikus önfegyelem. Érzelmes­ség és szenvedély. Árnyalt humor, levegős könnyedség és a dolgok komolyan vétele: mintha egy mondatszer­

34 müpa

magazin 2014 március–április

kezeten, egy igekötő megfelelő megválasztásán múlna az ember élete. Munka, munka, munka. És rálátás erre az egészre: ahogy a térség történel­me és jelene egy tágas és szuverén írói nézőpont fó­ kuszában elevenedik meg. Kosztolányi, Krúdy, Csáth, Márai, Ottlik és Mészöly Miklós örökösének szokták leginkább tartani, de épp­ így kötődik a Musil, Bernhard, Broch, Calvino, Handke vagy Claudio Magris nevével fémjelezhető posztmonarchikus hagyomány­hoz, s mi minden egyébhez még... A kötődés azonban mindig újraírás­ ként, átsajátításként ér­tendő: az életmű összegző csomópontjai, szintetizáló főművei (Terme­lési regény, 1979; Bevez­e­tés a szépirodalomba, 1986; Harmonia caelestis, 2000) enciklopédikus érvénnyel demonstrálják ezt. Épp ez az összegző, szintetizáló jelleg a legfőbb akadálya annak, hogy Esterházy életműve a „szokásos” kategóriák, ellentét­párok (népi-urbánus, történetmesélő-nyelvcentrikus, anekdotikus-eg­ zisztenciális) bármelyikébe is besorolható legyen. Noha sokan még ma is nem múló örömmel szeretik elhíresült „alany-állítmá­ nyozását” készakarva félreérteni, esszé- és irodalmi publicisz­tikaköteteinek sora (A kitömött hattyú, 1988; A halacska csodálatos élete, 1991; Egy kékharisnya feljegyzéseiből, 1994 stb.) éppenséggel nem az elefántcsonttornyába visszahúzódó „irodalmi író” portréjá­ hoz szolgáltat érveket. Ezekben a közéleti-irodalmi tárgyú szöve­ gekben közös dolgaink sürgetően aktuális rendezésére tett az író kezdeményező lépéseket. Most, hogy kimentek az oroszok, mi vi­

L i t e r á r i u m

Egy hatvan fölötti, Európa-szerte ismert (...) nagy író más esetben akkora kövület egy huszonéves egyetemista szemében, mint a rudabányai lelet. szont itt maradtunk, s épp roppant bizalmatlanul méregetjük egymást, ki kicsoda is valójában, fölöttébb időszerű volna, hogy újra definiáljuk önmagunkat a visszanyert szabadság koordinátái között, javasolta. Nem rajta múlt, hogy közös ügyeink ren­ dezése a párbeszéd esélyét elsöprő, kiélesedő politikai törésvonalak miatt illúziónak bizonyult. Pedig az Esterházy-féle nyilvános közbeszédben nemcsak az volt új, amit mondott, hanem ahogy eljutott ahhoz, amit mondani szándékozott. Ez az út – ami logika, észjárás, okfejtés, érvelés, gondolko­dás­­mód, s persze nyelv, mindenekelőtt – ugyanis messzeme­nően megőrizte a civil kurázsi elevenségét, magánemberi jellegét.

A szerző nem vindikált magának több jogot attól, hogy íróként az, aki – egyszerűen normális emberként, gondolkodó, a polisz ügyeiért felelősséget érző értelmiségiként visel­kedett, ami sokak szemében már a kilencvenes évek elején is gyanús cselekedet­ nek bizonyult. Az­tán rövid időn belül megszűnt a probléma: a dolgok „tematizálását” átvették a terepet elözönlő, aggodalmas tekintetű szóvivők és politológu­sok.

Esterházy Péter népszerűségének azonban ez sem tudott ártani. A fiatalok körében sem, noha egy hatvan fölötti, Európa-szerte ismert, tudományos konferenciák, mo­ nográfiák tárgyát képező nagy író más esetben akkora kövület egy huszonéves egye­ temista szemében, mint a rudabányai lelet: borzadályos tisztelettel, bebalzsamozott múmiaként tud csak gondolni rá. Evvel szemben Ester­há­zy estjein a csilláron is lóg­ nak, s ez talán annál is többet elmond, mint hogy hosszú idő óta egyazon hőfokon ünneplik könyveit a német sajtó vezető liberális és konzervatív orgánumai. Milyen jó is lenne, andalodik el az ember, ha a formátum, a teljesítmény itthon is evidensen túlemelné az irodalmat a politikai-ideológiai természetű megosztottságokon, de ez, úgy fest, a legjobb esetben is a fentebb említett generáció számára lehet realitás.

Akárhogy lesz, ez a súlyosan könnyed, tágasan levegős, ám szilárd szerkezetű, a kor­ szak szellemi-kulturális-egzisztenciális kihívásaira reflektáló, önnön paramétereit folytonosan meg­újító írói univerzum a maga pompájában rendelkezésükre fog majd állni akkor is.

Keresztury Tibor

Fontosabb díjai: A Művészeti Alap Elsőkötetesek Díja (1977) Mikes Kelemen Kör Emlékérme 1980) A Mozgó Világ Aszú-díja (1981) Füst Milán-díj (1983) Déry Tibor-díj (1984) József Attila-díj (1986) Örley-díj (1986) Vilenica-díj (1988) Krúdy Gyula-díj (1990) Alföld-díj (1991) A Soros Alapítvány Életműdíja (1992) Ordre des Arts et des Lettres lovagi fokozata (1992) A Római Irodalmi Fesztivál Díja (1993) A Magyar Művészetért Alapítvány Díja (1995) Bjornsson-dij (1995) Kossuth-díj (1996) Szép Ernő-jutalom (1996) Osztrák Állami Díj (1999) Magyar Irodalmi Díj (2001) Márai Sándor-díj (2001) Az Ordre des Arts et des Lettres parancsnoki fokozata (2003) Pro Europa-díj; A német könyvszakma békedíja (2004) Prima Primissima díj (2006) Neruda-díj (2006) Bari-díj (2006) Grinzane-Beppe Fenoglio-díj (2007) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2007) Ovidius-díj (2009) Budapest díszpolgára (2009) Manes Sperber Irodalmi Díj (2009) Laure Bataillon dij (2010) Grosso d’Oro Veneziano (2010) AEGON művészeti díj (2011) Babits Mihály Alkotói Emlékdíj (2012) Jeanette Schocken-díj (2013) Premio Mondello (2013)

2014.

március

17.

rium • Literá Müpában • a T s írók Kortár ÁZY PÉTER-ES H R ESTE ház l Szín

Fesztivá

müpa

magazin 2014 március–április

35

J a z z fotó: Margriet Cloudt

Évtizedek óta nagy szenvedéllyel játszik duóban...

ÁTVÁLTOZÓ ÜTŐS DUÓK A külföldön is egyre is­ mer­ tebb, Kossuth-dí­jas ütő­hang­­ sze­res előadóművész, Hor­váth Kornél egy­ más után há­ rom du­óban lép színpadra ezen a koncerten, majd „össze­ereszti” aktuális pro­dukcióit, hogy há­ rom part­nerével kvart­et­t­ként debütáljanak.

2014.

március 4.

• Jazzműhely • HORVÁTH KORNÉL : ÁTVÁLTOZÁSOK Fesztivál Színház

36 müpa

magazin 2014 március–április

Horváth Kornél fuvolásként szerepelt első zenekaraiban, ütő­hang­ szereken autodidakta – ehhez képest tele van a naptára, sokszor hívják tanítani, műhelyfoglalkozást tartani, hogy minél többet eláruljon messze földön híressé lett technikájáról. Évtizedek óta nagy szenvedéllyel játszik duóban, mert szerinte ez az egyik legszabadabb megnyilvánulás a zenében. Legrégebben a különleges hangzások mesterével, a világjáró Lantos Zoltán hegedűssel dolgozik együtt.

Amikor ők ketten kicsomagolják hangszereiket és az elektronikát, még egy nagyobb színpad is hamar megtelik: Lantos live samplinget és különböző szintetizált hangokat használ, arról nem is beszélve, hogy rezgőhúros indiai hegedűn és speciálisan számára készített öthúroson is játszik. Horváth Kornél sem csak a bongóval és kongával veszi magát körül, hiszen udun, chekerén, gatodrumon és más ütőhangszereken is szokott játszani. Az utóbbi években többször hallhattuk egy olyan hangszeren lenyűgözően szólózni, amelyről sok mindenkinek a steel drum jut eszébe, attól mégis jelentősen különbözik. A Hang csakis kézzel szólaltatható meg (neve is erre utal, a svájci feltalálók anyanyelvén), domború és nem homorú, jellegzetes UFO-makett alakja van, és a karibi mellett afrikai és gamelánzenei hatások is előcsalhatók belőle.

A második duó, amely szerepet kap a hangversenyen, csupa ütősből áll. Horváth Kornél és a dobos Dörnyei Gábor körül ilyenkor csapkodnak a villámok – ez ugyanis a tHUNder néven a világot járó kettős. Dörnyei a West Enden és nagy szuperprodukciók turnéin (Thriller Live!, Rock of Ages) szokott szerepelni. Az egyik budapesti fellépésükről forgatott videót, amelybe Dom Famularo dobprofesszor is bekapcsolódott, a Hudson Music nevű, dobosokra specializált, híres amerikai kiadó adta ki. Dörnyei és Horváth tavaly év végén Németországban főleg ütős vagy dobos kurzusokon és főiskolákon, például Frankfurtban és Berlinben játszott. Ilyenkor úgynevezett clinicet is tartanak, amikor meg is beszélik közönségükkel – főleg hangszeres növendékekkel –, hogy mit és miért csináltak a koncerten úgy, ahogy.

Egy kis virtuozitásért a percussionös harmadik duópartnere, O­rosz Zoltán sem megy a szomszédba. Sőt a harmonikást ép­pen hangszerének két legnagyobb hagyományú országába, Franciaországba és Orosz­or­ szág­ ba hívják hosszabb koncertkörutakra. Orosszal és Lantossal már előfordult, hogy a két Horváth Kornél-duó összeolvadt, de most lesz az első alkalom, hogy a három muzsikus egyszerre játszik az est főszereplőjével. Főleg a hegedű- és a dobkettősök darabjait fogják a koncert záró negyedében kvartettként előadni. Már az is különlegesség, hogy az ütőhöz a hegedű, a harmonika és a dob társul, az ilyen hangszer-összeállítás ritka, vagy talán nem is létezik ezen kívül. A duókból átalakuló kvartett számára – erre utal az est címe is – jó ómen lehet, hogy régebben Horváth Kornél egy fiatal gitárossal játszott duókat, az a gitáros viszont egy szaxofonossal mu­zsikált sokat kettesben, és amikor végül mind egymásra találtak, ez lett a legendássá vált Trio Stendhal, Horváth Kornél, Snétberger Ferenc és Dés László együttese. Lehet, hogy most is egy jazzlegenda kezdetének tanúi leszünk?

Zipernovszky Kornél

J a z z fotó: Kardos Zsuzsa

müpa

magazin 2014 március–április

37

Fehér holló-számba mennek azok a pop­csa­ patok, amelyek a nyolcvanas években alakultak, és máig aktívak tudtak maradni. Efféle fehér holló a Matt Bianco, amelyet 1982-ben alapított az Egyesült Királyságban Mark Reilly énekes, Danny White billentyűs és Kito Poncioni basszer, akikhez kisvártatva csatlakozott a lengyel származású énekesnő, Basia. A mára duóvá kondenzálódott csapat nemcsak felszínen tudott maradni, de 2014-ben karrierjük új fejezetét kezdik írni.

Mai füllel „gondolkodva” már nehéz elképzelni, hogy egy jazzpop formáció dalai hosszú heteket töltsenek a német, Egyesült Királyság-beli és írországi poplisták élén, hiszen a jazz számára hosszú évtizedekig olyan sok hasznos alapanyagot szolgáltató popzene jórészt kiüresedett, hallgatósága valószínűleg hanyatthomlok menekülne, ha akár csak nyomait fedezné fel benne a jazznek. Pedig a nyolcvanas években nem a Matt Bianco volt az egyetlen zenekar, amely bátran nyúlt a jazzes hangszereléshez, lüktetéshez (jóllehet, az inkább latin alapú volt, mint swingelő), vagy alkalmazott jazzes hangszerszólókat. Hasonló igényű produk­ ciókat keltett életre például az Everything But The Girl, a Swing Out Sister, a Level 42, illetve a túlpartról Sade vagy a Steely Dan. Bár legtöbb slágerpetárdájukat Biancóék már a debütáló, Whose Side Are You On? című lemezükön eldurrogtatták, hiszen ezen kapott helyet a címadó szám mellett a More Than I Can Bear, a Get Out Of Your Lazy Bed, a Half A Minute, a Sneaking Out The Back Door vagy az instrumentális Matt’s Mood, azért még el tudtak helyezni párat a durván kétévente jelentkező albumaik szinte mindegyikén. European Music Award díjas lett a Yeh Yeh, hódított a Don’t Blame It On That Girl, no meg a Wap Bam Boogie – miközben a felállás fokozatosan megváltozott, és maradt a két Mark, Reilly és zeneszerzőtársa, a billentyűs Mark Fisher.

Egy harmadik Mark, a csapat ügynöke, Mark van den Bergh vetette föl druszáinak az ötletet, hogy valósítsák meg az el­ képzelést, amelyet már évek óta dédelgettek: működjenek együtt Európa egyik legprofibb big bandjével, hogy a legen­ dás Matt Bianco-számok akusztikusan áthangszerelve, vérbeli nagyzenekari jazzdarabokként szólaljanak meg. A Markok sora itt megszakad, az ötletet Henk Meutgeert, a patinás holland Royal Concertgebouw nagyzenekara, a Jazz Orchestra of the Concertgebouw vezetője karolta föl (akik 1996-os megalakulá­ suk óta nem kisebb személyiségekkel dolgoztak együtt, mint Chick Corea, Branford Marsalis, McCoy Tyner, Lew Tabackin, George Duke, Banny Golson, Lee Konitz vagy Joe Lovano). Így válhat valóra az a produkció, amelynek a Művészetek Palotája ad elsőként otthont a világon. A Budapesti Tavaszi Fesztivál márci­ us 30-i koncertjén mindazok a számok felcsendülnek, amelyek a Matt Biancót kontinensszerte generációk számára közkedveltté tették. Az együttműködésnek pedig az év folyamán korong ala­ kú lenyomata is készül.

S hogy kicsoda Matt Bianco? Ez szupertitkos információ. Ő egy annyira titkos ügynök, hogy még maga sem tud a létezéséről.

Bércesi Barbara

38 müpa

magazin 2014 március–április

MATT, a kém

J a z z 2014.

• Budapest

MATT BIAN

március 30

.

i Tavaszi F

eszt

ivál • CO ÉS A JAZ Z O R C H ESTRA OF THE CON CERTGEBOU W Bar tók Béla Nem zeti Hangverseny terem

müpa

magazin 2014 március–április

39

denis dailleux

Keith Jarrett leghíresebb akusztikuszongora-szólólemeze és Chick Corea egyes elektromos zongorás felvételei fordították Kaltenecker Zsoltot a jazz felé. Az 1970-ben született pianista azóta legalább tizenöt lemezen és több száz hangversenyen bizonyította: a modern jazz valamennyi fontos billentyűs hangszerén képes egyedülállót alkotni – és komponistaként is a hazai legjobbak közül való. Friss lemezének (1705) kilenc felvételéből hetet maga komponált.

AKUSZTIKUS FUSION

Kaltenecker Zsoltot már többször megihlették filmek és rendezők.

Két korábbi triólemezén Pasolini’s Dream címmel játszott egy számot más-más muzsikusokkal, legújabb formációjának pedig az 1705 nevet adta. Nemcsak arról van szó, hogy az új zenekar első lemezének címadó darabját egy 1705-ben készített billentyűs hangszeren írta; a dátumos elnevezés távolabbi inspirálója Danny Boodman T. D. Lemon fiktív jazz-zongorista, aki, miután 1900ban született, e dátumról kapta művésznevét Giuseppe Tornatore La leggenda del pianista sull’oceano (The Legend of 1900) című filmjében. A magyar, és semmiképpen sem fiktív zongorista mostani formációja ugyan már 2010 vége óta létezik, de első albumukat csak tavaly novemberben adta ki a Hunnia Records. Kaltenecker elsősorban triózenész, így az új zenekarban is hárman játszanak,

40 müpa

magazin 2014 március–április

rajta kívül Piri Béla bőgős és Dés András dobos/ütős. A Piri Béla javaslatára megalakult együttes a különös névválasztással azt is hangsúlyozni kívánja, hogy nem a „zongorista és kísérői” típusú triózás hagyományos, és igencsak túlhaladott szemlélete, hanem a három muzsikus művészi kohézióján, illetve egyenrangúságán alapuló szellemiség hozta létre a társulást, melynek koncertjén a Fesztivál Színházban vendégként az osztrák gitáros, Wolfgang Muthspiel is fellép.

Akik követték a máris gazdag pálya eddigi tizenhat évét, jól tudják, hogy Kaltenecker mindig is öntörvényű, megszállottan a saját útját járó zenész volt. Muzsikus társait (a mostaniak előtt például Hárs Viktort, Lukács Pétert, Borlai Gergőt és Papesch

J a z z

… öntörvényű, megszállottan a saját útját járó zenész …

Pétert) is olyanok közül választotta maga mellé, akik osztozni tudtak zenei elképzeléseiben: ritmikai és dallami koncepciójában, illetve egyedien eklektikus stílusában, mely a kortárs zene, illetve az amerikai és európai jazztriózás hagyományaitól a világzenéig, a new age-ig, valamint a rockos akcentusú fusionig sokféle hatást magába szívott. Művészi útja akusztikus lemezekkel kezdődött, de jó fél évtized után elektromos hangszerekre váltott; elsősorban szintetizátorokon kezdett dolgozni, főként Minimoog Voyageren és Nord Wave-en, sőt arra is találunk példát előadásaiban, hogy a szintetizátort triolás futamokkal és különleges hajlításokkal „gitárként” alkalmazta. De kipróbálta magát egy modern Hammond-orgonás trióban is Juhász Gáborral és Mohay Andrással, ám a bravúros frazírozáshoz szokott pianistának az orgona

2014.

április 30

.

1705 ÉS WOLFGA NG MUT KALTEN HSPIEL PIRI BÉL ECKER ZSOLT, A, DÉS A SNDRÁS Fesztiv ál Színhá

z

behatárolt dinamizmusa, a relatíve fojtott basszusszólam és a hangszer szintetizátorgroove-okra való képtelensége nem volt igazán megfelelő választás. Mára Kaltenecker visszatért a tradicionálisabb hangzáshoz: az 1705 akusztikus fusionja szintén eklektikus zenei gyökereket sejtet, de Kaltenecker (és Dés András) szerzeményeiben mégis egységessé és kiegyensúlyozottá válnak a sokszínű motívumok és finom stiláris utalások.

Kaltenecker Zsolt nyughatatlan, állandóan megújuló muzsikus.

Folytonosan a kiszenekari hangzás még feltöretlen útjait keresi és a műfaji határokat feszegeti. Nem egyetlen zenei irány kitartó kö­ vetője, hanem saját szemléletváltásainak krónikása. Főművét ezért nem egyes lemezein, hanem pályájának ívében kell keresnünk.

Máté J. György müpa

magazin 2014 március–április

41

V i l á g z e n e

NINCS MESE Lo’Jo

Azt írtam egyszer, hogy a Lo’Jo a világ legjobb francia zenekara. Magára valamit is adó újságíró ilyet nem ír le természetesen, de én nem vagyok az, ráadásul nincs mit tenni, a Lo’Jo tényleg a világ legjobb francia zenekara. Nem bír ezen változtatni sem tudomány, sem idő. Aki nem hiszi, járjon utána március 23-án a Fesztivál Színházban.

Nincs mit tenni, a Lo’Jo tényleg a világ legjobb francia zenekara.

2014.

3.

március 2 fotó: Denis Dailleux 42 müpa

tivál •

i Fesz ti Tavasz s e p a d u •B ’JO

LO

Fesztivál

magazin 2014 március–április

Színház

Ezzel akkor meg is volnánk.

Denis Péan – billentyűk, ének, Richard Bourreau – hegedű,

De azért még szívesen mesélek róluk…

Nadia Nid El Mourid – ének,

Hol volt, hol nem volt, a Loire-völgyi Angers-ban 1982-ben kommunát alkottak a város – irodalommal, filmmel, cirkusszal, zenével, festészettel foglalkozó – fiatal művészei. Lo’Jo Tribannak nevezték el magukat, és nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy a poros kisváros szellemiségét éppúgy felkavarják, mint a francia kultúra főbb csapásait. Tették ezt a művészeti területek összeolvasztásával, azon belül pedig – és innentől térjünk rá a zenére – egy olyan, addig ismeretlen nyelv megteremtésével, mely egyaránt merített karibi, francia, keleti és afrikai forrásokból.

Yamina Nid El Mourid – ének, szaxofon,

A legnagyobb felelősség a költő-énekes-billentyűs Denis Péant terheli ezért, de kezdettől fogva osztozott benne a hegedűs Richard Borrueau is. A nyolcvanas években – amikor inkább színházi, cirkuszi és filmes előadások kíséretét adták – csupán egy kazettájuk jelent meg, a kilencvenes évek első felében azonban „alanyi jogon” is egyre nagyobb feltűnést keltett a zenekaruk. És bár az 1993-as Fils de Zamar albumot még Lo’Jo Triban néven jegyezték, a Törzs hamarosan elmaradt.

Bohême De Cristal (2000),

Nicolas Kham Meslien – basszusgitár, Baptiste Brondy – dob Diszkográfia: Fils De Zamal (1993), Sin Acabar (1996), Mojo Radio (1998),

L’Une des Siens (2002), Ce Soir Là... (koncert) (2003), Bazar Savant (2006), Tu Connais Lo’Jo? (válogatás) (2007), Cosmophono (2009), Cinema El Mundo (2012)

Igazán átütővé a kilencvenes évek közepére váltak, miután csat­la­ ko­zott hozzájuk az énekes-szaxofonos Yamina Nied El Mourid és az ő Nadia nővére, akik az észak-afrikai hangoltságot erősítették.

Ekkor merültek bele Nyugat-Afrika zenéjébe is. Olyannyira, hogy mi­ köz­ben 1999-ben a Bohême De Cristal albumon dolgoztak Maliban, bekapcsolódtak a legendássá váló Sivatagi Fesztivál szervezésébe, sőt nekik köszönhető a mali Tinariwen együttes európai befuttatása is. Én pedig az életem legemlékezetesebb kon­cert­jeinek némelyikét köszönhetem nekik.

Amihez foghatót nem kaptam más francia bandáktól, azért is írtam, hogy… De inkább nem ismételném magam.

Hál’ isten, nem csak én vagyok így ezzel. Tavaly például a rendkívüli rangú angol Songlines magazin adta „az év együttese” címet nekik, a viharos sikerű Cinéma el Mundo című album után. Amiről azt olvastam, hogy „ha az élet egy mozi lenne, akkor ez lehetne hozzá a filmzene”.

Persze, a Lo’Jo mindig is maga volt az élet meg a mozi. Már a nevében is. Ahogy Denis mondta, „kezdetben egy normális szavakkal leírhatatlan, mágikus érzést fejezett ki, amit akkor érezhet az ember, ha már az összes korlátjától megszabadult”. Aztán kialakult egy másik jelentésköre is, „mely szerint Lo az élet egyik, a Jo pedig a fordított fele, mint a jin és a jang”.

De számomra inkább a „mágián” van a hangsúly. Mert nincs mese, az minimum varázslat, ahogy a Lo’Jo összefonja a sanzon, a musette, a cigányzene, a reggae, a dub, a jazz, a pop, az észak- és nyugat-afrikai muzsikák szálait. És hogy lemezről lemezre úgy képes megújulni, hogy közben jottányit sem veszít az önazonosságából. És hogy ugyanaz a költészet és bohémség dől belőle a mai napig, elkerülve bármiféle olcsó népszerűséget és bedarálódást. És még a kommuna is megvan.

Lehet, hogy a végén mégis csak ismételnem kéne magam?

Marton László Távolodó

– néhány esemény a Müpa falain kívül 2014. március 21. és 23.

Magyar Állami Operaház | 19.00 PUCCINI: TOSCA 2014. március 21.

Millenáris Teátrum | 20.00 Lee Ritenour – Rhythm Sessions Közreműködik: Balogh Roland – gitár FINUCCI BROS QUARTET Március 23.

Millenáris Teátrum | 20.00 MOZART GROUP Március 20.

Nemzeti Táncszínház | 19.00 VERTIGO20 A Vertigo Táncegyüttes vendégjátéka április 6.

Budapest Music Center – Koncertterem | 19.30 RIMSZKIJ-KORSZAKOV ÁRIA- ÉS DALEST Közreműködik: Karine Babajanyan Wiedemann Bernadett Mischa Selominyszkij – ének Virág Emese – zongora Moderátor: Kovács Sándor április 6.

Zeneakadémia – Solti György Kamaraterem | 19.30 ARC ENSEMBLE TORONTO

müpa

magazin 2014 március–április

43

A HAJNAL SZEME Margaretha Geer­tru­ ida „M’greet” Zelle Mac­ Leod nevét való­szí­nű­leg nem sokan hal­lot­ták, Mata Hariként vi­ szont mindenki is­ me­ ri, mint a vi­ lág leghíresebb (leg­ hír­hedtebb?) kémnőjét.

Vár­ko­nyi Má­tyást és al­ ko­tótársait az ő rej­té­lyes alakja ihlette meg.

44 müpa

magazin 2014 március–április

K ö n n y ű

Kegyeiért egy sereg tábornok, számos miniszter és arisztokrata versengett.

Az 1876. augusztus 7-én Leeuwardenben született hol­ land kislánynak kellemes gyerekkora volt, ám tehetős apja csődbe jutott, a szülők elváltak, ő pedig a keresztapjához és a leideni óvónőképezdébe került. Az igazgató felfigyelt vonzó külsejére, a románc miatt az éber keresztapa azon­ ban kivette az iskolából, s a lány Hágába, egy másik nagy­ bácsihoz költözött. Itt olvasott egy hirdetést, amelyben Ru­ dolf MacLeod, a holland királyi sereg kapitánya feleséget ke­ resett. A 18 éves Margaretha Geertruida hozzáment a nála 20 évvel idősebb katonához, és Jáva szigetére költözött. A há­ zasság azonban működéskép­ telennek bizonyult.

letelepedni szándékozó asszonynak, ám döntéséért a kusza háborús viszonyok közt az életével fizetett.

A Mata Hari (jelentése: a hajnal szeme, azaz a Nap maláj nyelven) nevet 1905. március 5-én, egy Musée Guimet-beli előadáson ismerte meg a párizsi közönség. A magát hindu fő­ papi családból származó, Síva templomában felnőtt jávai her­ cegnőnek feltüntető asszony szak­rá­lis(nak mondott), eroti­ kus töltetet nem nélkülöző eg­ zo­tikus táncával, kihívó külsejével, lenge viseletével – bár soha nem volt meztelen, mert egy testszínű dressz mindig volt rajta – komoly érdeklődést keltett a francia fővárosban és szerte Európában. Kegyeiért egy sereg tábornok, számos miniszter és arisztokrata versengett. Kisugárzása nem ismert államhatárokat. Hét évig volt a csúcson, bekerült a legfelsőbb körökbe, és miután abbahagyta a táncot, luxuskurtizánként élt. Állítólag már 1907-ben, mások sze­ rint csak 1914-ben szervezték be a németek, majd két évvel később félelmében a franciáknak ajánlotta fel szolgálatait a legenda szerint.

Az angoloknak, a németeknek, sőt a franciáknak is gyanús lett, végül 1917. február 13-án Párizsban a franciák tartóztatták le, és vádolták meg azzal, hogy kettős ügynökként dolgozott. A ka­ tonai törvényszék előtt nem volt esélye, 1917. október 15én a kivégzőosztag elé kellett állnia. Életéhez hasonlóan ha­ lála pillanatát is legendák ö­vezik: csókot dobott a ka­to­ náknak, meztelenül várta a lö­véseket, be kellett kötni a ka­ tonák szemét, nehogy el­ csá­ bítsa őket. Teste egy or­ vosi iskolába került, ahol bonc­ tanórán gyakoroltak raj­ta, fejét a párizsi Anatómiai Múzeumba szállították, ahon­nan az ötve­ nes években tűnt el.

2001-ben szülővárosa és a Mata Hari Alapítvány per­ új­ rafelvételt kért: „Mata Hari nem született kémnek. Őt csak felhasználták a fran­ ci­ák németellenes kampányukhoz. Egyszerű nő volt, aki imádta az élet élvezeteit, és nem értette meg, hogy a háborúval minden megváltozott” – írták. Néhány hónap után megszületett az ítélet, amely szerint Margaretha Geertruida Zelle MacLeod ártatlan.

Számos film dolgozta fel regényes életét, játszotta őt Asta Nielsen, Marlene Dietrich, Greta Garbo, sőt Gábor Zsazsa is. Írtak róla dalokat, musicalt, állítottak neki szobrot, Indiana Jones és a híres időutazó Doktor is találkozott vele a sorozat egyik epizódjában. Várkonyi Mátyás „kémoperája” ebbe a sorba illeszkedik. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében Az igazság azonban egészen más. Kapcsolatai és aka­ színpadra állított musical alkotói azt a nőfigurát igyekeztek dálytalan utazást biztosító holland útlevele kelthették megragadni, aki kisstílű és gyötrelmes életét hátrahagyva, fel a hírszerzés érdeklődését. S amikor szerelmét, egy a kor európai szokásai és erkölcsei ellenében alakította ki új 21 éves orosz tisztet akarta meglátogatni egy személyiségét. Aki inkább volt áldozat, mint áruló – katonai kórházban, a francia kémelhárítás és aki luxuskurtizánként, táncosnőként, a keleti egyik kapitánya egymillió frankot ajánlott misztika terjesztőjeként haláláig hű maradt 2014. . fel szolgálataiért. Erre csakis igen le­he­ ahhoz a figurához, akiben újjászületett, április 1 • L IVÁ I FESZT tila: Z tett a válasza a már nyugalomra vágyó, akit önmagából teremtett.

S A V A t éres A PESTI T • BUDA nyi Mátyás–B mutató Várko a Hari – ősbe szben Papp Tímea Mat pera két ré Kémo ház l Szín

Fesztivá

müpa

magazin 2014 március–április

45

VIBRÁLÓ TEHETSÉG – Rufus Wainwright A popzene világának legnagyobb tehetségű dalszerzői és leg­ szebb hangú énekesei közé tartozó Rufus Wainwright 1973-ban született két nagynevű folk dalszerző-előadó, az amerikai Loudon Wainwright III és a kanadai Kate McGarrigle gyermekeként.

46 müpa

magazin 2014 március–április

K ö n n y ű A homoszexualitását már kamaszként is büszkén vállaló Rufus Wainwright korai lemezei kicsapongó dandy életmódját tükröz­ ték (cím nélküli 1998-as bemutatkozó albumának Fiona Apple multiinstrumentalista-producere, Jon Brion és a legendás Beach Boys-kollaborátor Van Dyke Parks színes hangszerelései adtak egy­ séges hangzást, míg 2001-es Poses című második anyaga igazán eklektikus keverék lett), ám a művészi csúcsra a már drogok nélkül, tiszta fejjel rögzített Want One (2003) és Want Two (2004) albumpárral ért, a hasonlóan pazar 2007-es Release The Stars pedig már nemcsak hazai kanadai terepen, de a brit piacon is aranylemez lett.

Sokoldalú tehetségét a szakma és a kritikusok is értékelik: szvingzenekari kíséretű Judy Garland-emlékműsorának 2007 végén megjelent koncertalbumáért Grammy-díjra jelölték, míg a kanadai Grammynek számító Juno Awardból többet is elnyert poplemezei­ vel, ahogy Londonban, Torontóban és New Yorkban egyaránt bemu­ tatott 2009-es Prima Donna című első operájáért is díjazták. A kor­ társ avantgárd színházba is belekóstolt, mikor Robert Wilson egyik rendezéséhez Shakespeare-szonetteket zenésített meg – ezekből néhány átkerült 2010-es stúdiólemezére, a puritán zongorás szer­ zeményekre épülő All Days Are Nights: Songs For Lulu albumra is.

A nagyközönség leginkább filmbetétdalokban hallhatta énekhang­ ját: a Moulin Rouge!, a Zoolander, a Nevem Sam, a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! filmzenelemeze után legutóbb a Gengszterkorzó tévésorozat gyűjteményes albumán szerepelt, sőt az Aviátor című Scorsese-filmben még látható is volt a vásznon jazz­ énekesként. A legnagyobb közönséghez persze a több millió pél­ dányban fogyó 2001-es első Shrek filmzenelemezzel jutott el, ahol az ő előadásában hallható a Hallelujah című Leonard Cohen-szerzemény, ami azóta minden zenei tehetségkutatók alapdarabja lett.

A feldolgozásokban és saját dalokban, zeneszerzőként és szöveg­

íróként egyaránt briliáns Rufus az elmúlt másfél évtizedben hét stúdióalbumot jelentetett meg (a legslágeresebb épp a legutóbbi, a Mark Ronson sztárproducerrel készített 2012-es Out Of The Game lett) és számos nagynevű előadóval rögzített közös számokat (Burt Bacharachtól a Pet Shop Boyson át Robbie Williams legutób­ bi Swings Both Ways sikerlemezének címadó duettjéig), de élőben a színpadon is lenyűgöző, akár zenekarral, akár szólóban lép fel.

A magát hol zongorával, hol gitárral kísérő énekes 2014 márciusá­ ban megjelenő Vibrate című best of lemezének turnéjával érkezik első magyarországi koncertjére, a Művészetek Palotájába.

Déri Zsolt

A nagyközönség leginkább filmbetétdalokban hallhatta énekhangját.

2014.

április 3.

tivál • aszi Fesz v a T i t s e HT • Budap AINWRIG RUFUS W ti la Nemze Bartók Bé enyterem rs e v Hang

fotó: Tina Tyrell

Édesanyja testvére, Anna McGarrigle is híres folkzenész (a McGarrigle nővéreket és lemezeiket kultikus tisztelet övezi Kana­ dában), sőt az utóbbi egy évtizedben már húga, Martha Wainwright is elismert dalszerző-gitáros-énekesnővé vált, de Rufus saját mű­ vészete minden családtagjáénál nagyobb spektrumot fog át a folktól a barokkos díszítésű pop-rockon és filmzenei munkákon át az operáig.

müpa

magazin 2014 március–április

47

fotó: Kecskeméti Dávid

A tavalyi költészet napjával szemben az idén fizikai valójában egy költő sem lép fel, mégis a költészeté, egy súlyos, nagy egyéniségé lesz április 11-én a főszerep. Az idei vendéget William Shakespeare-nek hívják, s úgy tűnik, 400 éve írt szonettjei ma is aktuálisak, inspirálóak és elevenek.

Kortársunk, Shakespeare Ha ugyanis nem volnának azok, akkor a csellista-zeneszerző Márkos Albertnek nem jutott volna eszébe egy komplett zenekari formáci­ ót létrehozni abból a célból, hogy a szonettek és dalok korszerű fel­ dolgozására tegyenek kísérletet. A zenekar a szonettek titokzatos címzett­jéről, Mr. W.H.-ról kapta a nevét, ám összetétele a nevénél is izgalmasabb. A bécsi akadémia zeneszerzés-szaka felől érkező, a klasszikus zenei formákat kiválóan ismerő Gryllus Samuhoz, a jazz mellett a beatet, a rockabillyt, pszichobillyt behozó G. Szabó Hunor­ hoz a popot, az afrót, a hiphopot, a slam-et mélyről, belülről érző Sena Dagadu ösztönös, született tehetsége, s a műfaji határokat feszegető Márkos csellójátékának intenzív jelenléte társul. Olyan absztrakt, egyedi hangzást hozva létre, melyben zenetörténeti utalások sora keveredik a kortárs improvizatív zene, a free jazz, a hiphop, a Klangfarben Musik és a spoken world effektjeivel.

Az idei vendéget William Shakespeare-nek hívják

2014.

április 11.

W.H.SHAKESP FORMÁCIÓ: EARE-SZ ÉS -DALO ONETTEK K Fesztivál

48 müpa

magazin 2014 március–április

Színház

Márkos Albert a Müpa Magazinnak elmondta, hogy kamaszkora óta nem hagyták a szonettek nyugodni, és a jelek szerint 2006-ra ért meg benne a történet ahhoz, hogy megpróbálják újraértelmezni őket zeneileg. Mindehhez rengeteg segítséget nyújtott Nádasdy Ádám: nyersfordításokat készített, elmagyarázta az összes rene­ szánsz-kori pajzán, pornográf szójátékot. Sena a produkció frisses­ ségét, ropogós, pörgős tempóját emelte ki, s azt a csapatmunkát, amellyel ez a projekt a nulláról létrejött, hisz ő maga eddig nem is ismerte Shakespeare szonettjeit. A költészet napján teljesen ere­ deti, erre az alkalomra átdolgozott, látványos nagyszínpadi produk­ cióval előálló csapat minden tagja – veszi vissza a szót Márkos – ért és beszél zenei értelemben a társai nyelvén: a színpadon folytono­ san reflektálnak egymás gesztusaira, s ez által alkalomról alkalom­ ra bővül saját eszköztáruk is. S közben a szemünk előtt foszlanak le az évszázadok alatt a szövegre rakódott sztereotípiák, és egy kor­ szerűen mai, magas művészi színvonalú Shakespeare-értelmezés megszületésének lehetünk tanúi.

A vendégművészek sorát mozgósító, Keszég László által rendezett koncert fellépői közül kiemelkedően fontos Ónodi Eszter szerepe, aki ezt a zenei határterületeket átlépő, improvizációkban gazdag projektet a szerelem és a szexualitás világát körüljáró Shakes­ peare-szonettek érzékeny tolmácsolásával egyensúlyban tartja.

Számára – mint elmondta – a prózai részek kétnyelvűsége, a zenei stílusok sokrétűsége, az előadás folytonosan alakuló történés-jel­ lege miatt nem volt kérdés, hogy igent mondjon Márkos hívására, és megmutassák, a versek megzenésítését ma már nagyon nem úgy kell elképzelni, mint Tinódi Lantos Sebestyén idején. Így tud ez az est a hagyományos költészet és a kísérleti kortárs zene híveit egyként megszólítva maradandó élményt kínálni mindenkinek.

Felvinczy Máté

K ö n n y ű

2014.

április 17.

M TOMMY EM

ANUEL

Nemzeti Bartók Béla terem ny se Hangver

Megmaradt tininek Ha ismerős fogalmakkal próbálnánk meg jellemezni az ausztrál Tommy Emmanuel zenéjét, legprecí­ zebbek akkor lennénk, ha a blues, country és jazz műfajnevekkel próbálnánk meg körülírni. Mégis jobb ezeket félretenni, hiszen itt a zene csak úgy következik a gitáros és az akusztikus gitár bensőséges vi­ szonyából, ahogy a szerelemből a gyerek. Amit ő csinál, feloldja a műfajokat, túlmutat azokon. Ugyanígy lehetne sorolni Tommy Emmanuel szakmai elismeréseit, egészen gyermekkora hősével, Chet Atkinsszel közös, Grammy-díjra jelölt lemezétől, a Stevie Wonderrel, Eric Claptonnal vagy Tina Turnerrel közös munkákon át, egészen a Guitar Player Magazine többszöri elismeréséig, de még ezek sem mondják el azt, mitől is olyan jók koncertjei. Tommy Emmanuel ugyanis védjegyszerű, autonóm módon tökélyre fejlesztett, pattogós, ujjal pengetős technikája ellenére máig meg tudott maradni annak a tininek, aki gitárjátékával és elbűvölő átkötő szövegeivel csapja a szelet a lányoknak a tengerparton vagy a tábortűz mellett. És aki nem rest becsempészni néhány saját számot a Beatles és Django Reinhardt dalok közé, vagy fordítva: nála az átvett klasszikusok se lógnak ki a sorból.

Különösen érdekes és izgalmas találkozás lesz az East együttes és az MR Szimfonikusok közös koncertje!

Az 1975-ben alakult, fénykorát a nyolcvanas évek és a kilencvenesek elején élő East sztratoszférákban játszó, mégis azonnal elragadó jazzes, progresszív rockzenéje már önmagában is szimfonikus zenekarokat megszégyenítő íveket ír le. Vajon mi lesz, ha mindez tényegesen megtörténik, ezzel nagyobb szabadságot hagyva az East egyenként is kitűnő zenészeinek? Tizennyolc évvel 1994-es feloszlása után, 2012-ben tért vissza a zenekar a közönség elé. Az első, pécsi koncert rögtön olyan jól sikerült, hogy az év végén DVD-n is megjelent. A zenekar közben adott még egy-két koncertet, többek közt a Müpában is, de ez a mostani lesz csak az igazán különleges, az egész életmű szempontjából egyedülálló, valóra váltva egyben a zenekar régi álmát is. A koncerten az East két legsikeresebb felállása lép színpadra.

Először Zareczky Miklós, Móczán Péter, Pálvölgyi Géza, Varga János és Király István játssza el a ’82-es Hűség-lemez hat opusát szvitként és a Játékok részleteit, majd Móczán és Pálvölgyi Dorozsmai Péterrel és Takáts Tamással kiegészülve adja elő a második nagy korszak legnagyobb slágereit.

East – újra együtt

Lang Ádám

2014.

5.

április 2

• ÜPÁBÓL

AM FONIK+ IM Z S 2 • MR EAST

zeti éla Nem Bartók B rsenyterem Hangve

müpa

magazin 2014 március–április

49

fotó: Kecskeméti Dávid

FILOZOFIKUS NYITÁNY

50 müpa

magazin 2014 március–április

A 2014-ben a Szegedi Kortárs Balett és a pécsi Pannon Filharmonikusok közös produkciója nyitja meg a Tavaszi Fesztivált Richard Strauss és Bartók Béla műveivel. Mi indokolta a szerzőválasztást, illetve minek köszönhető a megtisztelő felkérés?

2012-ben ugyancsak a Tavaszi Fesztivál keretében – a Nemzeti Filharmonikusokkal és Kocsis Zoltánnal együttműködve – mutattuk be Bartók A fából faragott királyfi című művét, valamint Stravinsky Orpheuszát. Azt gondolom, az akkori sikernek köszönhető az idei meghívás. A művek kiválasztása során pedig Richard Strauss születésének 150. évfordulója volt a kiindulópont. Don Juan című műve koncertszerűen hangzik el, utána pedig az Imigyen szóla Zarathustra, illetve Bartók Béla Táncszvitje kerül színpadra. Ez utóbbit 2005-ben egyszer már meg­ koreografáltam, ám az akkor elkészült estnek nem volt budapesti be­mu­ta­tója.

absztrakt formával kell megjeleníteni azt, ami máskülönben csak szavakkal megfogalmazható.

Tá n c

Alig pár hónapja, novemberben került sor a Rítus szegedi premierjére, s a Szegedi Kortárs Balett máris új bemutatóra készül – ezúttal a Budapesti Tavaszi Fesztivál felkérésre. Más így, megbízásra dolgozni?

Csak az elvégzendő feladat létezik. Akár saját, akár mások elképzeléséről legyen szó, elsőként a zenét és a témát kell megpróbálni kibontani, megfejteni. A ko­re­o­­ grafálás, tánc csak ezután következik.

B e s z é l g e t é s J u r o n i c s Ta m á s s a l a 2 0 1 4 - e s Tava s z i F e s z t i vá l n y i t ó e l ő a d á s a k a p c s á n A Nietzsche filozófiai írása alapján született Zarathustra egy balettre ritkán al­ kalmazott szimfonikus költemény. Egykor Maurice Béjart csinált balettet belőle.

Több szempontból is kihívást jelent a koreográfus és az együttes számára. Ebben a koreográfiában az együttes létszáma (13 táncművész) néhány ven­dég­mű­vésszel bővül, a monumentálisabb hatás elérése végett. A Zarathustra nehéz mű, megfejtése időigényes, a gondolatok, érzések kifejezésének megfelelő szín­padi formáját megtalálni komoly kihívás. Valljuk be, nem a táncművészet a legkézenfekvőbb forma, ha filozófiai gondolatok színpadi megfogalmazásáról van szó.

Ha a Szegedi Kortárs Balett 2011-es bemutatójára, A test filozófiájára gondolunk, talán mégsem lehetetlen vállalkozás...

Igen, de az a testek filozófiája volt, nem pedig a szavaké. Egészen más a játék abban az esetben, ha az ember a saját meglátásait, a saját maga által kitalált helyzeteket próbálja színpadra állítani, mint mikor ugyanezt egy filozófus gondo­ lataival teszi. Ez utóbbi megoldást maga Strauss is megkerülte, vagy legalább­ is sajátos utat jelölt ki önmaga számára azzal, hogy zenéjében a filozófiai mű keltette hangulatok megragadására törekedett. Úgy gondolom, hozzá hasonlóan absztrakcióval, absztrakt formával kell megjeleníteni azt, ami máskülönben csak szavakkal megfogalmazható.

A táncosoknak van lehetőségük „társalkotókként” részt venni a koreográfia kialakításában, egyéni mozgásanyaguk bevonásával?

A Szegedi Kortárs Balett együttesében sok az olyan fiatal, aki még most ismerke­ dik az általam képviselt stílussal. Szeretem magam koreografálni a darabjaimat, de újabban, ahogy öregszem, bizonyos mozdulathelyzeteket közösen fejtünk meg a táncosokkal, illetve feladatul adom nekik, hogy megoldást keressenek.

Mindannyian képzettek, jó mozgásfantáziával bírnak, és ha elmagyarázom ne­ kik a kidolgozandó jelenetet/szituációt, vagyis a mű egészének gondolathalmaza nem terheli le őket, izgalmas mozdulatok jöhetnek létre.

Sűrű évad áll az együttes előtt, s előttem is. A Tavaszi Fesztivál nyitóestjét meg­ előzően régi-új bemutatóval jelentkezünk, Stravinsky Tavaszi áldozatát mutatjuk be Szegeden. Majd ismét közös munkába fogunk Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikusokkal, Ravel Daphnisz és Chloé című műve kapcsán. A Szegedi Nemzeti Színházban áprilisban Offenbach operáját, a Hoffmann meséit rendezem, májusban Nagyváradon Cirkusz címmel egy izgalmas misztériumjátékot. Nyáron pedig a Szegedi Szabadtéri Játékokon Háry Jánost koreografálok.

2014.

március 21.

sztivál • i Tavaszi Fe • Budapest -EST R. STRAUSS BARTÓK- ÉS Nemzeti Bartók Béla terem ny se er Hangv

Szoboszlai Annamária

müpa

magazin 2014 március–április

51

OROSZ LELKEK BÁLI RUHÁBAN Akinek korábban már volt szerencséje látni őket, és beleégett az emlékezetébe, annak azért, aki még sosem hallott a szent­pé­ter­ vári-leningrádi Derevóról, annak azért lesz kötelező látnivaló a Bozsik Yvette Társulattal közösen készített Pokoli bál című előadás a Tavaszi Fesztiválon. Mert a költői érzékenységet és a húsbavágó fizikai-kísérleti színházat egyszerre felmutató táncszínház műfaja valamiképp ezzel kezdődik, és ezzel is fejeződik be. „Olyan utazás, mintha csak egy sötét éjszakán az orosz folklór enciklopédiáját és az Újszövetséget gyorsolvasással vennénk magunkhoz, majd rádobnánk néhány gyorsító hatású drogtablettát.” – fogalmazta meg a 2012-ben bemutatott Mephisto Waltz című Derevo-előadás kapcsán a Telegraph egyik kritikusa. S még ha a hasonlat túlzásnak tűnik is, és szó sincs semmilyen narkotikumról, aligha lehetne a drezdai székhelyű orosz társulat szélsőséges fizikalitását és intenzív vizualitását frappánsabban megragadni. És valóban, a Derevo bombaként robban a néző fejében, ahol jó időre elpusztít – vagy épp újrarendez – minden gondolatot. Az Anton Adasszinszkij vezette együttes huszonöt éve járja Európát, közben Magyarországra is számos alkalommal ellátogattak, elhozva a nagysikerű és felejthetetlen Ketzal című előadást is. A színházi találkozók sztárjává lett társulat sorra nyűgözte le a közönséget a commedia dell’ arte, a tánc, a cirkusz, a pantomim és a japán butoh elemeiből építkező összművészeti alkotásaival. Színpadi jelenlétük, szerepeikkel való hibátlan azonosulásuk és a verbalitást látvánnyá alakító elbeszélésmódjuk szinte semmilyen más színházi élményhez nem hasonlítható.

Hazánkban a Bozsik Yvette Társulattal sem először dolgoznak már együtt. A Gogol Holt lelkek című művéből készült előadást, először a Művészetek Palotájában, majd a drezdai Festspielhaus Hellerauban bemutatva, két korábbi közös munka előzte meg. 2004-ben az Európai Unióhoz való csatlakozás alkalmából Bíbor címmel készítettek egy szabadtéri improvizációt a Városligetben, majd ezt követte a Levity and Gravity című improvizációs műhelymunka a Merlin Színházban 2006-ban. A március 22-én látható Pokoli bálhoz Alfred Schnittke a Bolsoj Színház számára írt Esquisses című zenéje szolgált inspirációként. Schnittke, hasonlóan a Gogol Suite-hez, ebben a zenéjében is megjeleníti a Gogol-művekből ismert figurákat: Csicsikovot, a hivatalnokot, a halott jobbágyokat, a letűnt arisztokratákat és a bürokratikus tisztviselőket, akik egy furcsa bál keretében jelennek meg a műben. A Derevo és a Bozsik Yvette Társulat egy-egy groteszk vagy megejtő figuráját felidézve, nem nehéz elképzelnünk a gogoli poémába ágyazott orosz tablót, melyben nemcsak a szentpétervári társulat, az orosz író, a szintén orosz zeneszerző Schnittke, de még az ugyancsak orosz származású Chagall is jelen van, és metszeteinek különös világa segít a darab vizuális megjelenítésében. Schnittke zenéje egyszerre grandiózus és szatirikus, ezt követi majd a színpadi változat is, melyet Anton Adasszinszkij rendez Bozsik Yvette koreográfiájával. Érdekes összecsengése a sorsoknak, hogy Schnittke orosz zeneszerzőként szintén Németországban élt és dolgozott, hasonlóan Anton Adasszinszkijhoz, aki pár éve visszatért hazájába, Oroszországba, és a szentpétervári Mariinszkij Színház Diótörő című balettjében nagy sikerrel lépett fel Drosselmeier szerepében.

A Pokoli bál tehát minden egyes elemében az orosz kultúra és szimbólumrendszer egészen máig tartó vonalát rajzolja fel majd előttünk, melynek sikerére nemcsak a fent említett világhírű alkotók, de leszármazottjaik, a Derevo tagjai és velük együtt a Bozsik Yvette Társulat táncművészei nyújtanak garanciát. Ahogy pedig a Derevo-előadások kapcsán gyakran el­hang­zik, olyan sommásan igaz a mostani produkcióra is: „ezt egyszerűen látni kell”.

Krupa Zsófia

52 müpa

magazin 2014 március–április

Tá n c

bombaként robban a néző fejében 2014.

.

március 22

TATÓ L - ŐSBEMU POKOLI BÁO TÁNCSZÍNHÁZ A DEREV VETTE TÁRSUL AT IK Y ÉS A BOZS ELŐADÁSA nház

Fesztivál Szí

müpa

magazin 2014 március–április

53

Milyenek voltunk?

Ha egyetértünk abban, hogy Réz András ért a filmekhez, mit több, ha valaki, hát ő aztán igazán ért, akkor nem árt elgondolkozni azon, mit is jelent az új tematikus sorozat címéül választott Ilyenek voltunk, mert komoly kérdések vetődhetnek fel.

Messzebbre most ne merészkedjünk, de példá­ ul kik azok a bizonyos mi, és miért állítjuk, állítják rólu(n)k, hogy ilyenek? Egy együgyű dalocska butács­ ka szövegében az ilyesmi éppenséggel elmegy, de itt most mégiscsak filmekről van szó, nem is akármi­ lyenekről, hanem olyanokról, amelyek hallatán meg­ dobban a magyar mozi minden hívének a szíve. In concreto Sándor Pál Régi idők focija, Szabó István Apa és Kósa Ferenc Tízezer nap című filmjeiről. Mármost e filmek legújabbika, a Régi idők focija is van már vagy negyvenéves, így joggal gondolhatjuk, hogy a magyar film felnőtt szerelmesei számára nem ismeretlenek, részletekbe menő bemutatatásuk egyenesen sértés­ számba menne. Ezt figyelembe véve még inkább meghökkentőnek tűnik ez a bizonyos ilyenek, hiszen három nagyon is különböző zsánerű, stílusú filmről van szó, a fókuszukban egymástól teljesen eltérő ka­ rakterekkel.

és legfájdalmasabb kérdése ez. Amelynek mindannyi­ an érintettjei voltak, vagyunk, akár Hitler előtt, akár utána.

Mi köti össze mégis Kósa kérges tenyerű Széles Ist­ vánját Sándor Pálnak a kalapját voltaképpen nem is a foci, sokkal inkább Charlie Chaplin előtt megemelő Minarik Edéjével? Mit keres közöttük, mellettük Sza­ bó apák nélküli nemzedékének képviseletében saját apját – pontosabban apjának mítoszát – megterem­ tő, önnön identitását is nehezen találó Takó Bencéje?

Ilyenek? De kik, és még egyszer, milyenek? Akármen­ nyire úgy tűnik, nincs összefüggés köztük, e három filmnek egyfajta szempontból nagyon is egymás mel­ lett a helye, csak éppen ennek alátámasztására egy kis kanyart kell tennünk az első világháború felé.

Takó, amolyan fiatal budapesti értelmiségiként, nem találja helyét látszólag a környezetében, valójában sokkal inkább a saját bőrében. Hazudik magának egy apát, egy Apát: úgy véli, belékapaszkodva juthat majd valamire. Miközben fogalma sincs, mire is akarna jut­ ni, legfeljebb annyit tud, hogy nagyon szeretné meg­ csókolni Annit, a maga zsidóságát félve titkoló, sőt igazából mélységesen szégyenlő fiatal lányt. Mintha a zsidóságot Hitler után szégyellni kéne. Vagy mintha a zsidósága miatt félnie kellene.

Az első világháború nélkül ugyanis nem hangozhatott volna el az a mondat, ami szerintem kulcsa a három film egymás mellé helyezésének. Minarik Ede mondta 1924-ben. Nem, nem az, hogy „kell egy csapat” egyál­ talán nem, ez az elmúlt negyven évben inkább ször­ nyű banalitássá vált, a film kontextusából kiragadva, ahol persze nagyon is megvan a maga helye, amíg film van, örök időkre. Ám ha csak úgy önmagában ki­ mondjuk vagy leírjuk, olyan, mint a legostobább köz­ hely. Nem erre, egy másik mondatra gondolok. Arra, hogy „Ki az a Hitler?” A villamoson, egy gyors vágás, ugye emlékeznek? Minarik persze még szerencsés volt, teljesen őszintén és ártatlanul tehette fel a kér­ dést, amire akár Széles, akár Takó már csak hosszú és keserű választ tudott volna adni, s velük együtt mi is, kései utódaik. A huszadik század talán legkínzóbb

54 müpa

magazin 2014 március–április

Szélesék tízezer napot, három évtizedet szenvedtek végig, ahogyan a kelet-európai, vagy mondjuk speciá­ lisan a magyar paraszt csak szenvedhetett a Horthyidőkben, majd az azt követő rendszerben, amíg le nem söpörték a padlását, s amíg be nem kényszeríttették a téeszcsébe. Kósa maga mondta egy interjúban, hogy Bartók Béla módszerét követve gyűjtötte az anyagot a filmjéhez, és ma már nem kell különösebben éles szem ahhoz, hogy belássuk: akármennyire is játékfilm ez, szó sincs fikcióról. Mindez a hatvanas évek nézői számára sem volt kétséges, meg is kapta érte a film méltó jutalmát. Idehaza a kultúrpolitikusok – finoman szólva – rosszallását, Cannes-ban pedig a legjobb ren­ dezőnek járó díjat.

Eközben Minarik a többiekhez képest boldog ember: ha nem is nyugodt szívvel, de mindenét odaadhat­ ja szenvedélyéért, a fociért – annak ellenére, hogy a Csabagyöngye nem az Arsenal. Igaz, szerencsés, hisz nem tudja, ki az a Hitler, de hát ő nem csak Kelet-Eu­ rópa és a huszadik század, hanem legalább ennyire Mándy Iván, Sándor Pál, és persze kicsit Chaplin gyer­ meke is...

De milyenek voltunk? Ilyenek. Meg olyanok. Meg amo­ lyanok. Huszadik századiak, annak minden nyomorú­ ságával együtt. Nekünk, maiaknak pedig Minarikék, Takóék, Szélesék az apáink, nagyapáink, dédapáink.

Ilyenek voltak, mi pedig ilyenek lettünk. Vagyis sokfélék, nézzünk magunkra, de mégis ilyenek. Meg olyanok. Meg amolyanok. És ez jól is van így, azt hiszem.

Mesés Péter

F i l m fotó: Réger Endre

” ? r e l t i H a „Ki az

fotó: Sz

ovári G

yula

Tízezer nap

• Müpamozi „ILYENEK VOLT • UNK” Előadóterem

fotó: B.Müller M

2014. március 10.; 24 ; április 7.

agda

Apa

Régi idők foci

ja

müpa

magazin 2014 március–április

55

A BOHÓC ARCAI

56 müpa

magazin 2014 március–április

Egy ruhátlan test önmagában nem túl érdekes.

Lehet, hogy csak felnőtt fejjel kezdünk el azon tű­ nőd­ni, hogy valójában ki rejtőzik a mindig vidámnak látszó cirkuszi bohóc festett vagy valódi maszkja mögött? A Recirquel új bemutatóján lehull a lepel, vagyis az álarc.

Ú j c i r k u s z

Nem akármilyen év áll az első magyar újcirkusz-tár­ sulat, a Recirquel mögött. A tavalyi Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Müpában bemutatott Cirkusz az éjszakában című, azóta több mint harmincszor játszott előadásukra jó idővel előre képtelenség je­ gyet kapni. A fiatal csapat – amellett, hogy a Sziget Fesztiválon saját sátorral, a Cirque du Szigettel, és benne nem akármilyen látványosságokkal csalogatta hűséges nézőit – túl van egy oroszországi, a cirkusz egyik őshazájába tett turnén is, ahol egy héten át es­ ténként négy-hatezer ember nézte ámulva a magyar artistákat.

Akikre most újabb kihívás vár: a Fesztivál Színház színpadára március 28-án érkezik az új premierjük, A Meztelen Bohóc. A címet olvasva rögtön azt kér­ de­zem a társulatot vezető, az előadást rendező és koreografáló Vági Bencétől, hogy korhatáros műsorra készüljünk-e? Nem, dehogy, mondja nevetve, a kre­ atív csapatot és az artistákat sokkal erősebben foglalkoztatja most a nem szó szerint értett, hanem a lelki lecsupaszodás. Egy ruhátlan test önmagában nem túl érdekes, hiszen nem rejt semmilyen titkot.

Azon viszont érdemes elkezdeni gondolkodni, hogyan tudunk önmagunkról és egymásról rétegeket lehámozni úgy, hogy végül megpillantsuk a féltve őrzött, jó ideje takargatott lényeget. Ebben segít a nézőknek az ezúttal a történet középpontjába állított főszereplő bohóc, akinek az útját végigkövetjük.

Valódi újdonságot jelent, hogy a tíz fiatal artista mellett ezúttal hat táncos is bekapcsolódik a pró­ bafolyamatba: a színház és a cirkusz világa mel­lett tehát markánsan jelenik majd meg a tánc is. Vági Bence kifejező, egész személyiségükkel je­ lenlévő táncosokat invitál a produkcióhoz. A ren­de­zőt az fog­ lalkoztatja, hogyan tudja hatásosan összekapcsolni, egyetlen erős dramaturgiai szálra felfűzni a látszólag különálló, egymástól azonban korántsem független műfajokat.

Részben bevált, részben új alkotótársaival azon dol­ gozik, hogy az új előadás közösen elképzelt, az előző bemutatóénál jóval elvontabb világa lét­re­jöhessen a színpadon. Csanádi Judit dísz­let­ter­ve­ző ezúttal a testet takaró, így a lelket is elfedő ruhákból merít ihletet a tér kialakításához. A most is a színpadon zenélő kiváló jazz-zongorista, Sárik Péter munkájá­ ban erősebb lesz a klasszikus irány, szemben az előző produkció elektronikára erősen támaszkodó hang­ zásvilágával. A csapathoz most csatlakozó Berzsenyi Krisztina jelmezei a bohóccal mint jelenséggel, mint fogalommal, mint az eu­ rópai kultúrhistória egyik meghatározó alakjával szembesítik majd a nézőt.

14.

ztivál • avaszi Fes MUTATÓ T i t s e p a d • Bu ŐSBE N BOHÓC – AT A MEZTELE ÚJCIRKUSZ-TÁRSUL L E U RECIRQ z zínhá

Fesztivál S

fotó: Palyi Zsófia

20 ., 29., 30. március 28

A Recirquel népes rajongótábora a már ismerős ifjú artistáktól is új, veszélyes és látványos számokat láthat, hiszen az elmúlt esztendő a számtalan fellépés mellett az új bemutatóra való felkészülés jegyében telt. Az előjelek tehát biztatóak, s joggal reméljük, hogy A Meztelen Bohóc a Müpa repertoárjának újabb dísze lesz.

Jászay Tamás

müpa

magazin 2014 március–április

57

A 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál más lesz, mint az eddigiek – egyben pedig a nyitánya egy hosszabb megújulási folyamatnak. Káel Csabával beszélgettünk, aki a Művészetek Palotája vezér­igaz­ga­tó­ ja­ként a fesztivált lebonyolító Operatív Tanács elnöke is.

2014 új fejleményeket hoz a Budapesti Tavaszi Fesztivál tör­té­ne­ tében: újragondolt koncepció, szervezeti háttér és finanszírozás fogja támogatni a magyarországi kulturális kínálat e kiemelt fon­ tosságú rendezvényét. Augusztusban született meg az a kormány­ határozat, amely hosszú távon rögzíti a fesztivál mű­köd­tetésének megújult szervezeti struktúráját és stabil pénzügyi forrásait, és egy új, Budapest Főváros Önkormányzata és az Emberi Erőforrások Mi­ nisztériuma közös tulajdonában álló gazdasági társaság megalakí­ tását 2014-ben. 2015-től a Művészetek Palotája és e cég közösen végzi a fesztivál megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos feladatokat. A fesztivál keretében kétévente megrendezésre kerülő Madách Imre Nemzetközi Szín­há­zi Találkozó szervezését a Nemzeti Színház koordinálja. A Fesz­ti­vál Tanácsot, mely az adott év koncep­ ciójára tesz javaslatot, a nemzeti és fővárosi intézmények szakmai köre alkotja. A meg­valósításáért és lebonyolításáért az Operatív Testület felel Káel Csaba elnökletével, amelynek állandó tagjai a Művészetek Palotája vezérigazgatója, a Budapest Fesztivál- és Tu­ risztikai Központ képviseletében Bán Teodóra (illetve 2015-től már az új, közös cég), valamint a Magyar Turizmus Zrt. képviseletében Horváth Gergely. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által fenn­

tartott, és egyéb intézményekben zajló programokat a Művésze­ tek Palotája koordinálja, a fővárosi intézményekben megvalósuló, illetve a köztéri programokért a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ felel, a Magyar Turizmus Zrt. pedig az összművészeti vá­ rosfesztivál teljes külföldi marketing-kommunikációs feladatait látja el.

A kultúrafogyasztók számára természetesen az a legfontosabb kérdés, hogy miként változik 2014-től a fesztivál arculata, hogyan alakulnak célkitűzései, programjai. Káel Csaba szerint az egyik legfontosabb cél a fesztivál finanszírozásának kiszámíthatóbbá tétele: ahhoz, hogy egy rendszeresen megrendezett, több hetes esemény hosszú távon az európai kulturális kínálat élvonalában maradhasson, anyagi stabilitásra van szükség, hiszen a nagy neve­ ket, a fontos együtteseket, a nemzetközi művészeti élet izgalmas produkcióit évekkel korábban le kell kötni. A másik alapvető célki­ tűzés az, hogy a BTF egyben turisztikai célponttá és célidőszakká váljon. Ezért van szükség a koordináció átgondolására, a megerősí­ tett szervezeti háttérre, és a Magyar Turizmus Zrt.-vel való szoros együttműködésre. Idéntől a Tavaszi Fesztivál sokkal hangsúlyosab­

A VÁROS MINT KULTURÁLIS MÁRKA Wiener Festwochen 1951-ben rendezték meg először Bécs művészeti heteit.

A fesztivál minden évben májusban kezdődik és másfél hónapon át tart. Az osztrák főváros pezsgő kulturális életének egyfajta összefoglalása a Festwochen időszaka: a legigényesebb nemzetközi produkciók és a társadalmi kérdéseket legélesebben felvető művek, előadások határozzák meg a program profilját. A fesztivál egyfelől közvetíti a város kultúraszeretetét és igényességét, másfelől pedig nyitottságát a művészet legújabb fejleményei iránt. A végeredmény pedig egy pezsgő és nagyon magas színvonalú összművészeti esemény, amelyre évente kétszázezren látogatnak el.

58 müpa

magazin 2014 március–április

Edinburgh Festival Skócia fővárosa igazi fesztiválváros. Ha Edinburgh-ra gondolunk, akkor elsősorban a nemzetközi színházi és előadóművészeti seregszemle jut eszünkbe, és a The Fringe, amely kezdetben csak kísérte és kiegészítette a hivatalos nemzetközi fesztivált, de azután a világ legnagyobb összművészeti találkozójává nőtte ki magát. Nyáron, főként augusztusban a művészet betölti Edinburgh kulturális intézményeit, utcáit és tereit. Az 1947-ben útjára indított esemény további alfesztiválokkal egészült ki azóta – Edinburgh példáján látszik, hogy valóban megtörténhet, hogy a város és a fesztivál eggyé válik. Nem véletlen, hogy az UNESCO 2004-ben Edinburghnak adományozta a legelső City of Literature (Az Irodalom Városa) díjat.

A BTF programkínálatának egyik legfontosabb része továbbra is a komolyzene lesz, de a fesztivál más műfajok felé is nyitni fog – a Nemzeti Színházban kerül majd sor a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóra, a Szépművészeti Múzeum, a Ludwig Múze­ um és a Capa Központ pedig izgalmas kiállítás-kínálattal készül. De

A 2014-es program számos ősbemutatót és eredeti produkciót fog kínálni, amelyek aztán kilépnek a nemzetközi művészeti színtér­ re. Káel Csaba a fesztivál műsortervéből az idei év koprodukciós kezdeményezéseit emeli ki: Bozsik Yvette és a Derevo Táncszínház együttműködését, illetve a Versailles-i Barokk Zenei Központ, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus közös Rameau-bemutatóját, a Les Fêtes de Polymnie című mű újkori világpremierjét.

z e n é l p é n z

felbukkannak majd lokális fesztiválcentrumok itt-ott a városban, köztéri installációkkal fogunk találkozni – a BTF kimegy az utcára, hajózik a Dunán, és beköltözik az újonnan nyíló Várkert Bazárba is.

A

bá kívánja tenni azt, hogy budapesti: a város értékeit és lehetősé­ geit foglalja majd össze a március 21.–április 6. közötti időszakban.

A szervezők tervei és reményei szerint minden eddiginél erőseb­ ben a városhoz tartozónak fogjuk érezni a fesztivált. Az események több kiemelt fontosságú kulturális helyszínen zajlanak majd – Káel Csaba hangsúlyozza, hogy fontos élnünk azzal a lehetőséggel, amit a most kialakuló budapesti kulturális intézményrendszer jelent, hiszen immár a felújított Zeneakadémia, az Erkel Színház és a nagyszerű Budapest Music Center is megnyílt és működik a Müpa és az Ope­ raház mellett. A város kulturális arculatát nem külön-külön, hanem az együttes kínálatuk által fogják meghatározni ezek az intézmé­ nyek. A BTF egyik célja tehát az, hogy elősegítse Budapest kulturális branddé válását, illetve hogy felhasználja, magába építse a városnak azokat az adottságait, amelyek már most fontos európai kulturális tényezővé és egyben izgalmas turisztikai célponttá teszik. Ennek a márkának a lényegét így fogalmazza meg a fesztivál sajtóanyaga: Budapest az „értékek és érzelmek városa”, ahol a tradíció és az újító inspiráció találkozik.

Budapest sokszínűségét, lehetőségeit, gazdagságát bemutató és magába építő, nemzetközi jelentőségű kulturális városfesztivál: ez lesz tehát a BTF. Káel Csaba szerint a tudatos átalakítási folyamat, az újragondolt infrastruktúra hatása öt év múlva hozhat majd mér­ hető eredményeket. A Wiener Festwochen húsz éve működik így, mondja Káel; a másik példája pedig Edinburgh – hozzájuk zárkóz­ nánk fel a Tavaszi Fesztivállal és Budapesttel.

A 2014-es, 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál a szervezők szerint A Tavasz Ünnepe lesz – hiszen ebben benne van az a frissesség és életöröm, amit a programokkal át szeretnének adni. Ránk fog férni, nem vitás.

Szűcs Teri

Budapest az „értékek és érzelmek városa”

müpa

magazin 2014 március–április

59

Nem feltétlenül pénzkérdés, hogy egy-egy világsztár eljön-e hozzánk.

AKIT MEGTALÁLT A MŰVÉSZET

fotó: Csibi Szilvia

Gyerekkorábban büszkén néz­­­te, ahogy nagy­ papája, a né­ ző­ téri felügyelő esténként kinyitotta és bezárta az Er­ kel Színház kapuit. Később egy álló hétig éjjel-nappal nyüstölte unokatestvére pia­ní­nóját, hogy tinédzserként megküzdjön élete első és egy­ben utolsó zongoradarabjával. Kosztolánczy Gábor, a Müpa gazdasági és értékesítési ve­zér­igazgató-helyettese tizen­hat évesen már matekot és fizikát tanított, kajakedzé­ seket tartott, aztán köz­gazda­ságtant és jogot tanult. De a szín­ház és a művészet egyre közelebb húzta magához.

60 müpa

magazin 2014 március–április

„A legfontosabb és legérzékenyebb kihívás a megfelelő kommunikáció és a másik fél szempontjainak megértése, amit az ember egy életen át tanul” – mondja. – „Épp arra ébredtem rá a minap, hogy a hétköznapokban milyen ritkán adatik meg, hogy »csak úgy« beszélgessek valakivel. Olyannyira a problémamegoldásra vagyok hangolódva, hogy fejben már előre feltérképezem az ütközési pontokat, a buktatókat, és persze azonnal a megoldást keresem” – meséli. Mindehhez jó alap volt az a hét év, melyet a Madách Színházban töltött, és minden oldalról megtapasztalta, milyen a jó csapatmunka.

Volt kisegítő kellékes, színpadi csoportos szereplő, és éjszakánként bent maradt a világításpróbákon. Az átépítéskor bukósisakban járta az épületet, a pincétől a padlásig minden szegletét és funkcióját megismerve. Titkárként pedig együtt dolgozott a mai napig mesterének tartott Czobor Kati gazdasági igazgatónővel, akitől a művészet, az arányosság, a megbecsülés és a következetesség színházi bölcsességeit tanulhatta meg. 2004-ben már „válságmenedzserként” ment gazdasági igazgatónak az egykori Vidám Színpadra, amelyet Puskás Tamás igazgatóval Centrál Színházként élesztettek újjá.

Nyolcvanmillió forintos adóssággal, kritikusan lelakott épülettel és nézői érdektelenséggel kellett megbirkózniuk. Sikerült. A színház megújult, azóta is stabilan működik, a nézők örömmel és telt házakkal látogatják.

Ezt követően fogadta el Káel Csaba felkérését a Müpa vezérigazgató-helyettesi posztjára, ahol szintén komoly kihívásokkal kellett szembenéznie. Érkezésekor, 2011 őszén úgy tűnt, a Müpa az elvonások miatt közel félmilliárd forint veszteséggel zárja majd az évet. Gyors léptekkel előbb nonprofit kft.-vé alakították az intézményt, hogy regisztrált előadó-művészeti szervezetként igénybe vehesse a társasági adóból befogadható támogatásokat. Áttekintették, melyek azok a feladatok, amelyeket hatékonyabban lehet végezni, vagy esetleg valójában másoknak kellene ellátniuk. Mindezekre azért volt szükség, mert míg az állam évi 10 milliárd forintot biztosít az épület fenntartására és működtetésére az épületet üzemeltető gazdasági társaságnak, addig a Müpának – az első öt év 2,4 milliárdjával szemben – 2012-ben a programokra, működésre és bérekre már csak 1,4 milliárd forint jutott, a csökkenést azonban a nézők nem érzékelhették.

„El kell fogadni, hogy a művészet Magyarországon a fizetőképes kereslet hiánya miatt sosem értékelhető elsődlegesen forintban. Van olyan koncert, amely anyagi értelemben több tízmillió forint »ráfizetéssel« jár, hiszen a jegyárakból nem térül meg a legnevesebb művészek meghívásának költsége.

Mégis megéri! Igazi csoda, hogy az emberek itt, Budapesten, a Zoboki Gábor által tervezett, kiváló akusztikájú Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben láthatják, hallhatják a világsztárokat” – mondja Kosztolánczy Gábor.

K u l i s s z a

Amikor érkezem, éppen megbeszélése van a Müpa főszcenikusával. A lámpapark kilenc éves, a tükrök elöregedtek, a foglalatok kiégtek, javítani vagy újakat venni – korszerűt, de némát. A gazdasági és értékesítési vezérigazgatóhelyettesnek erre is van gondja. Természetesen végzi a klasszikus gazdasági vezetői feladatokat, költségkereteket szab, szerződéseket egyeztet, számlákat utalványoz, felügyeli egy-egy produkció kivitelezését, stratégiai döntéseket készít elő, Kosztolánczy Gábor munkájában azonban nem ezek a meghatározóak. Amellett, hogy biztosítja az anyagi hátteret olyan világsztárok meghívásához, mint Claudio Abbado, Goran Bregović vagy a mezzoszoprán ikon, Joyce DiDonato, gondoskodik a Müpa gépezetének olajozott működéséről.

Mindenekelőtt operatív, lebonyolítási és szervezési szinten támogatja a vezérigazgató által meghatározott művészeti célok megvalósítását. Nem az íróasztal mögül szemléli az eseményeket, hanem a legkülönfélébb élethelyzetekben a Müpa szakembereinek összehangolt, körültekintő és felkészült csapatmunkáját koordinálja és támogatja.

Évről évre az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy az állami támogatás csökkenése mellett fenntartsák a program sokszínűségét és kiemelkedő színvonalát. A világsztárokat 2-3 évre előre kell szerződtetni, ez – kiszámíthatatlan anyagi alapokkal – álmatlan éjszakákat okoz. Hírességekből pedig a tervek szerint 2014-ben sem lesz hiány. A Bécsi Filharmonikusokat Zubin Mehta vezényli majd, érkezik a Grammy-díjas Deep Forest, és személyesen mutatja be operáját az amerikai zeneszerző, Philip Glass. Mindez többek között a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak és a Café Budapestnek köszönhető, amelyek szervezésében és lebonyolításában mostantól a Müpáé lett a főszerep.

A fesztiválok előtt és után sem állhat meg az élet, folyamatosan a megújulás lehetőségeit keresik. A Literárium sorozat iro­dal­­mi ínyencséget kínál az érdeklődőknek, a tavaly indított újcirkusz-sorozatra pedig olyan nézők is jegyet váltanak, akik korábban nem voltak a Müpa rendszeres vendégei. A kanadai Cirque Éloize és a Daniele Finzi Pasca társulatok mellett a Recirquel, az első magyar újcirkusztársulat világszínvonalon varázsolja el a gyermek- és fel­ nőtt közönséget egyaránt. „Az al­kotómunkát támogatjuk, hiszen tőlünk azt is várják, hogy új irányokat mutassunk a kultúrában. Ezért állítunk színpadra egyre több saját produkciót, és rendelünk műveket kortárs zeneszerzőktől.

Fontos az is, hogy produkcióink magyar és külföldi művészek együttműködésben valósuljanak meg. Tavasszal a Müpa csa­ pa­ta nyitotta meg Bahrein nemzeti színházát, ősszel pedig Sanghajban a Nagyszínház nyitó előadása volt Verdi Attilája, Káel Csaba rendezésében. Szakítani akarunk azzal, hogy egyegy darab csak az ősbemutatót élje meg. Célunk, hogy ezek az előadások a nagy európai koncerttermekben is láthatóak legyenek. Ettől lesz mindez anyagi és művészi értelemben is rentábilis” – mondja a vezérigazgató-helyettes. Aztán arról me­­sél, hogy folytatódik a Rising Stars sorozat is. Ebben fiatal tehetségek turnézhatnak az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) szervezésében, amelynek a Müpa is tagja. Magyarországot a sorozatban idén Balázs János zongoraművész képviseli.

Mi motiválja ebben a programdzsungelben Kosztolánczy Gábort? „Számomra az a siker, hogy a Müpában nem feltétlenül pénzkérdés, hogy egy-egy világsztár eljön-e hozzánk. Tudják, hogy itt az akusztika csodálatos, az előkészítés gondos és megbízható, a stáb figyelmes és odaadó, a közönség lüktető vastapsa pedig egyedülálló. Ha meghallják a telefonban, hogy Müpa, rávágják: Budapest? Szívesen megyek. Roppant fontos számomra, hogy a Müpa ne legyen veszteséges, mindenkinek pontosan fizessen, engem azonban mégis az éltet, hogy a művészeknek olyan hátteret biztosítsunk, amelyben el tudják varázsolni a közönséget.”

Sipos Szilvia

müpa

magazin 2014 március–április

61

fotó: Kecskeméti Dávid

H u l l á m h o s s z

Góbi Rita táncművész, koreográfus – Góbi Rita Társulat 2006 óta a Müpa az egyik otthonom. Imádom a nagy, világos tánctermét, a technikai stábot, az ügyelőnek pedig különösen sokat köszönhetünk. Nézőként legutóbb december 7-én hallhattam és csodálhattam meg Nik Bärtsch Roninját.

Március 1-jén a Metropolitan operaközvetítésén a leghatásosabb színpadi és zenei benyomások áradatát lehet majd tapasztalni.

A hatalmas kivetítőnek és a csodás hangtechnikának köszönhetően ez távolról sem ugyanaz az élmény, mint amikor otthon DVD-n nézünk operát, ahol hiányzik a jelenidejűség és a közönség. A közvetítésekkor minden akkor és ott történik. Ráadásul olyan közeli felvételeket láthatunk majd, amilyeneket talán még a Metropolitan első soraiban ülők sem láthatnak, a vágások révén pedig egy külön dramaturgiai szál épül fel, „saját” mozgalmasság keletkezik a vásznon. Ezáltal mintha „performatív” erejük lenne ezeknek a közvetítéseknek.

2014. á m rcius 1.

olitan • Metrop a Müpában • zvetítés operakö IN: IGOR HERCEG BOROGY áz zính Fesztivál S rem Előadóte

Grecsó Zoltán szabadúszó táncművész, koreográfus – Willany Leó improvizációs táncműhely fotó: Kecskeméti Dávid

2012 novemberében Novák Eszter felkért, hogy koreografáljam az egy Egy faun délutánját Kocsis Zoltán Debussy élete hat tételben című sorozatához a Müpában. Valencia Jamesszel az volt a koncepciónk, hogy felcseréljük a szerepeket. Néha ő volt a Faun, én a Nimfa. Nagyon elégedettek voltunk magunkkal, pedig egy maximalista ritkán nyugodt.

Gyerekkorunkban a bátyámmal gyakran játszottunk zenekarosdit: kötőtűkkel vertük az ágyat, a kétkazettás kísért minket, nekem pedig esélyem se volt, hogy eltaláljam a 2014. ritmust. Én és a zene nem jöttünk ki jól. Aztán felnőttem, és egyszerre csak hallani április 3. véltem, amikor egy színész nem hiszi el, amit mond, s hogy a tehetségkutatókban feltűnő új tehetségek ugyanolyanok, mint az őket megelőzők. Rufusszal nem • Budapesti Tavaszi F esztivál • RUFUS WAIN így voltam. Ő az az énekes, akit némán tátikáztam, mert azt éreztem, én is szeretnék ilyen WRIGHT őszintén, ilyen mélyről énekelni, mert nekem is van ennyi mondanivalóm. De azért közben Bartók Béla Nemzeti Hangverseny ügyeltem, nehogy egy szót is kiejtsek véletlenül, és elrontsam ezt a karizmatikus, gyönyörű terem hangot... Semmiképpen sem hagynám ki, hogy élőben hallhassam őt énekelni.

fotó: Kecskeméti Dávid

Kun Attila táncművész, koreográfus - Közép-Európa Táncszínház Nézőként, előadóként és koreográfusként számtalan meghatározó élményem kapcsolódik a Művészetek Palotájához: többek közt koreográfusa lehettem a L’Orfeo bemutatónak (Monteverdi), a Fesztivál Színház 2005-ös nyitóelőadásának. Legfrissebb élményem a hangversenyterem orgona-síptermének bejárása Fassang László orgonaművész barátommal, és Ligeti György Voluminája az ő előadásában. Istenkísértés lenne egyetlen program ajánlására korlátozni soraimat, ezért inkább egy számomra kiemelten fontos terület gazdag programkínálatát fogom össze egy csokorba: a 2014. következő nemzedék, a gyermekek felé nyitó, nagyszerű programokat. március 1.

Olyanokat, mint a Tesz-Vesz Muzsika, a Ringató, a Zenebona, a Nemzeti Filharmonikusok koncertsorozata, az Iskolás Koncertek. Ezeket ajánlom jó szívvel minden ZENEBONA – szülőnek, aki fontosnak tartja gyermeke kreatív zenei élményeinek gazdagítását.

NE CSAK H ALLGASD! Lépcsőterem

62 müpa

magazin 2014 március–április

Élmény! Minden tekintetben.

www.mupa.hu

„ILYENEK VOLTUNK” Válogatott identitásaink

HÁZIGAZDA: RÉZ ANDRÁS

2014.

02.24. A TIZEDES MEG A TÖBBIEK (1965) 03.10. TÍZEZER NAP (1965) 03.24. APA (1966) 04.07. RÉGI IDŐK FOCIJA (1973) 05.05. VERI AZ ÖRDÖG A FELESÉGÉT (1977) 05.19. IDŐ VAN (1984) 06.02. SZAMÁRKÖHÖGÉS (1986) 06.16. AZ ÉN XX. SZÁZADOM (1988)

KÉTHETENTE HÉTFŐN, ESTE 7 ÓRAKOR AZ ELŐADÓTEREMBEN. EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNER: MAGYAR NEMZETI DIGITÁLIS ARCHÍVUM ÉS FILMINTÉZET

müpa

magazin 2014 március–április

63

S A C H S B E C K M E S S E R

É S

KRITIKÁK René Jacobs, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus újévi koncertjéről (Haydn: Évszakok, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2014. január 1.

Közreműködött Sophie Karthäuser, Brickner Szabolcs, Konstantin Wolff)

„…Jacobs (…) olvasatában Az évszakok nagyon is transzcendens zene, amely mindvégig a létezés végső kérdéseiről szól…”

Jacobs (…) felfogása (…) a mű-egészre koncentrál: az ő olvasatában Az évszakok nagyon is transzcendens zene, amely mindvégig a létezés végső kérdéseiről szól, melynek a fiatalság öröme épp oly szerves ré­ sze, mint az idős kor depressziója. Az ő előadásában a csendek szólnak a legnagyobbat, s ebből a Nyár és a Tél (mint az életnek két olyan szakasza, amely az idős Haydn számára is problematikus) bőven kínál, és az Őszben sem a legismertebb jelenetek (vadá­ szat, szüret) tetszettek legjobban, sokkal inkább az intimebb részek (az évszak első harmadában); noha az említett víg részek is remekül sikerültek.

Ami elsősorban az együtteseknek köszönhető.

Tudjuk, hogy Vashegyi György rendszeresen adja elő a két Haydn-oratóriumot, egy-egy ilyen művet mégsem lehet repertoárdarabként „elintézni”.

Szinte hihetetlen tehát, hogy a Purcell Kórus két nap alatt, szinte próba nélkül nemcsak beállt, hanem a legbriliánsabb szinten hozta a nehéz, nyelvtörő német szöveget, a számos fúgát, a zsánerek megfelelő hangulatát vagy épp a záró kettős kórust. Vashegyi György egyébként maga is beállt a basszusba, s ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez a negyven ember az utolsó pillanatban alighanem kénytelen volt lemondani a szilveszteri bulikról is, akkor talán megértjük, mit jelent az, hogy lelkesedés vagy áldozathozatal. „Nur Tugend bleibt”, énekli Simon, vagyis „csak az Erény maradt meg”.

Mesterházi Gábor (Fidelio, 2014. 01.04.)

„A kórusról a legkevesebb, ami elmondható, hogy teljesítményében nyomát sem lehetett érezni a beugrással járó stressznek…”

A karakterek plasztikus megragadásában inspiráló partnere volt Jacobsnak a continuo-szekció, élén az önmagát felülmúló Gyöngyösi Levente vibrálóan eleven fortepiano-játékával és a csellista, Vályi Csilla megkapóan szép pillanataival. Emlékezetesek voltak a két fuvola festői hatású felvillanásai, az expresszív klarinétszólók, vagy éppen a timpani rendkívül szuggesztív megmozdulásai is – de felsorolhatnám itt szinte az egész zenekart. A kórusról a legkevesebb, ami elmondható, hogy teljesítményében nyomát sem lehetett érezni a beugrással járó stressznek – viszont, s ez bizonyára Jacobsnak is köszönhető, a jó szövegmondáson túl nem egyszer úgy éreztem, hogy a szöveg intenzitása is jóval meghaladta azt, amihez az átlagkoncerteken hozzászoktunk.

Az énekszólistákról pedig, az egész előadás fényében, megállapíthattuk: Sophie Karthäuser napsugaras, susannás-cserfes-szubrettes alapkarakteréről az elő­adás során kiderült, hogy szinte végtelenül bő­ vít­ hető, egészen a Tél szakasz elején énekelt, depresszív hangulatú kavatina megragadóan szép sötét színeiig és mesteri vonalvezetéséig, úgy, hogy minden karakterben megőrzi tisztaságát és hajlékonyságát. Hangilag talán Brickner Szabolcs bizonyult a legtartalmasabbnak, ám ez semmiképp nem jelentette a lírai hitelesség vagy a biztos zenei formálás háttérbe szorulását, nem beszélve az énekes bámulatosan virtuóz és könnyed fioritúráiról.

Az előadás vezérfonala, a szöveg pedig Konstantin Wolff énekléséből bontakozott ki a legteljesebb intenzitással és plaszticitással.

Malina János (Muzsika, 2014. február)

A k rit iku sn a k n e m i ga za va n , h a n e m v é l e mé n ye .

64 müpa

magazin 2014 március–április

„Van ebben az Eötvöszenében valami atavisztikus, ösztönös és zsigerien naiv.”

A Lilithnek van aktuálpolitikai, világpolitikai és ökopolitikai relevanciája; az esztétizáló értelmezés számára továbbra is fenntartja a textológiai pepecselés lehetőségét, s akkor még nem beszéltünk arról, hogy a librettó helyenként az iskoladrámák moralizálását és a személyiségtréningek pszi­cho­logizálását nyújtja.

A work in progress szövegkönyvet hárman jegyzik: Albert Ostermaier, Mezei Mari és Eötvös Péter.

A zene viszont számomra egyértelműen férfidrámát körvonalaz, a kőbalta keresetlenségével hatol az ember bőre alá, mélyen a húsba. Van ebben az Eötvös-zenében valami atavisztikus, ösztönös és zsigerien naiv. S ennek nem mond ellent az sem, hogy kompozíciótechnikai értelemben a pillanatok nagyon is mérnökiek, a partitúra technokrata szemléletről árulkodik. De igaza lehet Vajda Gergelynek, amikor úgy fogalmazott, hogy a Lilith zenéjét az elemi reflexekre hallgatva kell befogadni. A budapesti elő­ adást szerencsére ő vezényelte. Minden hó­kuszpókusz nélkül. Munkáját a világos tagolás, a nyugodt tempók, a tiszta felületek és a plasztikus hangképek dicsérték. A Rádiózenekar remekelt. A bécsi produkciót jegyző, egyébként igen megbízható Walter Kobéra vezénylésekor (2013 októberében) nem is hallottam ennyire erősnek a darab hétköznapi egzisztencializmusát, hektikus, harsány volt, mint a teremtés zűrzavara.

A szerényen félig szcenírozottnak hirdetett előadás nemcsak lényegében, hanem legtöbb részletében is azonos volt a Neue Oper Wien tavalyi produkciójával, de csiszoltabb, érettebb vokális teljesítményekkel.

Jelenleg ezt tekinthetjük a Paradise reloaded végleges formájának.

S A C H S É S

(Paradise Reloaded [Lilith], Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2014. január 23.

A Neue Oper Wien félig szcenírozott előadása. Libretto: Albert Ostermaier, vezényelt: Vajda Gergely)

B E C K M E S S E R

KRITIKÁK Eötvös Péter operájának magyarországi bemutatójáról

„Az opera zenéje rendkívül expresszív és drámai, hatalmas utakat jár be a masszív csöndektől a monumentális zengzetekig…”

Az Albert Ostermaier nyomán – ő volt Az ördög tragédiája szövegkönyvírója – Mezei Mari és Eötvös Pé­ ter tollából származó librettó üdítően hétköznapian kezeli a konfliktust; tulajdonképpen érzéki és intel­ lektuális csábítási kísérletek tanúi vagyunk, mint egy mai értelmiségi szalondrámában. (…) Az opera zené­ je rendkívül expresszív és drámai, hatalmas utakat jár be a masszív csöndektől a monumentális zeng­ zetekig, számos stiláris allúzióra – csaknem „idézet­ re” – adva lehetőséget, ugyanakkor az individuális karakterisztika másokhoz nem hasonlítható egye­ diségét és személyességét viselve magán. Az egyes figurák zenei jellemzése sziporkázóan gazdag, első­ sorban a címszereplő Lilithé, akinek bitang nehéz mezzoszoprán szólamot kell abszolválnia (…) Anette Schönmüller megbirkózik a vokális nehézségekkel, és küllemileg, továbbá érzéki kisugárzás tekinteté­ ben is eminensen működik. (…)

A rendezés, Johannes Erath munkája egyébként mi­ nimalista és profi, a „fényhozó” bordásfal har­ sány világítási effektusokra képes, a lejtős emel­ vény perspektívát teremt, a magas légtér az orgonával mennyei távlatot, a két oldalt elhelyezkedő napozóágyak hétköznapi környezetet. Biblikusság és profánság jól kijön egymással. Az „álomlépek” sziluettjei, az ikonográfiai beállítások és a fürdőruhás testiség kiegészíti egymást. Illúziót keltő, jó énekesnő a szoprán Rebecca Nelsen (Éva), érzékeny tenor Eric Stoklossa (Ádám) és magvas bariton Holgar Falk (Lucifer).

Koltai Tamás (Színház – a folyóirat internetes portálja, 2014. 01. 24.)

Molnár Szabolcs (Magyar Narancs, 2014. 01. 30.)

A kr i ti ku sn a k n e m i ga za va n , h a n e m v é l e mé n ye . müpa

magazin 2014 március–április

65

H a t á r s é r t ő k

A HÁZIBULI MÉG MINDIG TART

Az egyik utolsó aktív szereplője annak az al­ ternatív-underground művészvilágnak, a­­mely erős impulzusokkal kavarta fel a nyolcvanas évek langyos állóvizét. Társai emigráltak, kiégtek vagy belehaltak – a Balaton viszont harmincöt éve töretlenül koncertezik, ő pedig ikon több korosztály szemében is. Víg Mihály sokrétű pályája áprilisi életmű-estjével fon­ tos állomásához érkezik.

Mi tartott életben, mi tartott itthon? Mi tart a színpadon? Életben az önmérséklet... De félre a viccet: az tartott itthon, hogy én magyar költőnek és zenésznek képzelem magam. Másészt a gyávaság. Itt legalább ismerősek a viszonyok. Meg az, hogy még nem vagyok olyan öreg, hogy mindenkitől elszakadva magányos vándorutamba kezdjek. Még nem vagyok kész a mindent felszá­ moló indulásra, cél nélküli bolyongásra: címe hátrahagyása nél­ kül ismeretlen helyre távozott.

Kik voltak a legnagyobb hatással rád a kezdeteknél és a későbbiek során?

Világ életemben fatalista voltam, úgy gondoltam, az lesz, amit a kimondhatatlannevű kezdeni akar velünk. Amennyit azonban beleavatkozhatok, annyit meg kell csinálnom rendesen. Hatás?

Dixi, Baksa-Soós, meg ezek a nagy rock and roll fejek: Iggy Pop, Mick Jagger, akiknek láthatóan semmi kedvük megöregedni. Az­ tán Krúdy. A Biblia. Hamvas Béla. Aki szerint nem kell jónak vagy rossznak lenni, elég csak normálisnak. És Ady, mindenekelőtt.

Mikor dőlt el, hogy hivatásszerűen zenélni fogsz? Én már tizenkét éves koromban rockzenész akartam lenni. Ké­ sőbb mégis inkább szobrász, majd regényíró, de tizenhat évesen eldőlt a dolog avval, hogy gitározni kezdtem egy házibuliban, és jó lett tőle a hangulat. Tulajdonképpen az a házibuli tart még mindig, azóta is.

Költő, dalszövegíró, (film)zeneszerző, színész, zenész… Te hogyan rangsorolnád a tevékeny­ségi köreidet? Melyikről mondanál le utoljára?

Együtt vannak ezek. Lehet, mégis inkább filozófusnak kellene tartanom magam? Engem kizárólag az érdekel, mi végre va­ gyunk itt, és hogy mi ez az egész. Ezt keresem, amikor zenét szerzek, verset írok, a színpadon szerepelek, vagy beszédet mon­ dok Irimiás alakjában. Hogy éppen mi történik velem, az egyálta­ lán nem csak az én döntésem.

Bármihez nyúlsz, komor, sötét tónusok jellemeznek – nem véletlen, hogy Krasznahorkaival és Tarr Bélával hozott össze az élet…

Ha Chaplin bármihez nyúlt, az is komor, súlyos dolog volt. Másfe­ lől én például a Sátántangónak a humorát szerettem leginkább...

Mégis a pesszimizmus számomra az alapállapot, mert azt pél­ dául nem tartom túl viccesnek, ami az emberiséggel történik. Itt a szenvedő Isten lakik, aki egy időre mintha átadta volna zagyva majmának a hatalmát, aki most helyette intézkedik.

fotó: Kecskeméti Dávid

2014.

április 25.

MA ESTE TE VÍG MIHÁLY VAGY A FŐNÖK DAL ORCHESTRA AI AZ ÁGOSTON ÉS VE ELŐADÁSÁB NDÉGEI AN Fesztivál Szín

ház

66 müpa

magazin 2014 március–április

Miben lesz más számodra a Müpa-beli koncert, mint a többi?

Elsősorban abban, hogy minden kikerült a kezemből, szabad fo­ lyást kellett engednem a dolognak – mélyen meghatva attól a számomra felfoghatatlan ténytől, hogy a mostanában oly diva­ tos szerzői estek sorában én következem, holott még meg sem haltam. A közeg, a megemelt környezet lesz más. Talán nagyobb lesz a csönd a teremben...Van bennem egyfajta feszültséggel teli várakozás, nem tagadom.

Keresztury Tibor

A hír mindenkié Nagyvilág

Naprakész

Zöld

Trend

Színes

Gazdaság

Tömör

Képregény

Szeretem

Tájékoztat

Sport

országos

Rejtvény Trend

Közérdek Tájékoztat 91 városban

Rejtvény Életmód

Naprakész Program Utazás

Nagyvilág Munkanapokon Közélet Gazdaság Nemzetközi Trend

Szeretem Reggel Kultúra

SzínesKözélet

Képregény

Minőségi

ProgramTömör

Közérdek Friss

UtazásMinőségi Életmód

Zöld

Kultúra

Városi

Reggel Közérdek

Tömör Naprakész Utazás SzeretemProgram

Közélet

Trend

Képregény

Tömör Nagyvilág Sport Program Szeretem Zöld Színes

Interjú Közérdek Utazás

napilap

Nemzetközi Gazdaság

Színes

Rejtvény Közélet Életmód Friss napilap

Naprakész Képregény

Városi ingyenes Közérdek Tájékoztat

GazdaságTárgyilagos

Munkanapokon Közélet

Friss Életmód Kultúra

Életmód ingyenes Friss

Képregény Színes Kultúra Rejtvény napilap Nemzetközi Közérdek

Sport

Szeretem

Nemzetközi Rejtvény

Városi Reggel Életmód

Nagyvilág Minőségi

Tájékoztat Utazás Trend

Reggel

Képregény

Városi

Közélet Közérdek Tárgyilagos Gazdaság Szeretem Zöld

Friss

Közérdek Rejtvény

Gazdaság Közélet 1140 Naprakész

ingyenes Trend Naprakész Interjú

Utazás

Gazdaság

Közélet

Nagyvilág

országos

Zöld

Közérdek Szeretem

Képregény

Naprakész

VárosiUtazás

Nemzetközi Trend

Interjú

Színes

TömörRejtvény

Kultúra

SzeretemKultúra Rejtvény Tömör

InterjúSzínes

Közérdek Közélet Interjú

Képregény

ÉletmódFriss

ingyenes

Nagyvilág

Nemzetközi Rejtvény

Sport

Közérdek

Tárgyilagos UtazásReggel

Program Színes

Naprakész Színes

Tárgyilagos 1140 Közélet

ingyenes

Friss

Zöld

terjesztési pont Reggel

Közélet

Városi Interjú

Minőségi

Sport

Életmód

Közélet

Program

Sport

Interjú

Képregény Szeretem

Nemzetközi napilap

UtazásNaprakész

napilap Zöld

Gazdaság Trend

Képregény

Sport

Gazdaság Közérdek

napilap

Nagyvilág Nemzetközi

Nemzetközi

FrissVárosi

Tájékoztat

Friss

Színes Nagyvilág

Életmód Zöld

Szeretem

Program Trend Szeretem

Gazdaság Friss

Képregény Közélet Interjú

Naprakész napilap

Városi Életmód Rejtvény Nemzetközi Közérdek

Nemzetközi Képregény Rejtvény Trend Színes Munkanapokon

Életmód Városi

Trend Naprakész

Tájékoztat ingyenes Nagyvilág

1140 Gazdaság Közélet Zöld terjesztési pont Nagyvilág

91 városban Interjú Nemzetközi

Utazás Tömör Zöld Közérdek

Kultúra ingyenes

InterjúVárosi

Munkanapokon Friss

Program Kultúra

Képregény Tömör

Minőségi Nagyvilág

Trend

Közélet

Gazdaság

Közélet

Munkanapokon

KépregényKözérdek

Utazás Naprakész

napilap Nemzetközi

91ProgramFriss városban Szeretem Nemzetközi

Tömör

Közélet Tárgyilagos

Nagyvilág

ZöldTárgyilagos

Közélet Tárgyilagos Kultúra

Közérdek

ProgramSport Utazás

Nemzetközi

Naprakész

ingyenes

91 Utazás városban

Friss Interjú

Tájékoztat Életmód Program Sport Nagyvilág

Kultúra

Közérdek Szeretem

Naprakész

napilap Naprakész

Tömör Életmód

Interjú

Rejtvény Zöld

Trend

Trend

Nagyvilág Tájékoztat Közérdek

Sport

Friss Gazdaság KultúraTájékoztat RejtvényÉletmód

Szeretem Életmód Színes Városi Rejtvény Trend

Sport

Tárgyilagos

Kultúra

Trend

Sport

Minőségi

Nagyvilág Friss

terjesztési pont Színes Interjú Tömör

Tájékoztat

Kultúra

Trend

Nagyvilág

országos

Nemzetközi Reggel

Kultúra

NagyvilágProgram

Friss Trend Közérdek

Friss Képregény

Tárgyilagos

Közélet Trend

Rejtvény

Városi

Zöld

Trend

müpa

magazin 2014 március–április

67

www.mupa.hu

Élmény! Minden tekintetben.

2014/15 Sir Simon Rattle

Zubin Mehta

Annette Dasch

John Scofield

MÜPA-BÉRLETEK A KÖVETKEZŐ ÉVADRA INFORMÁCIÓ: WWW.MUPA.HU 68 müpa

magazin 2014 március–április

Sir John Eliot Gardiner