Müpa Magazin 2014/2015 évad 3. szám

Ingyenes időszaki kiadvány • X. évfolyam 1 . s z á m • 2 0 1 5 . j a n u á r - f e b r u á r

MAGAZIN

müpa

ÉLET • STÍLUS • MŰVÉSZET

www.mupa.hu

Nagyon rövid.

Nagyon komoly.

Nagyon szórakoztató.

A Rózsavölgyi Kiadó és a Művészetek Palotája közös könyvsorozatának kötetei a zenével kapcsolatos alapkérdésekhez vezetik el az olvasót. Szakterületük legjelentősebb kutatói nyújtanak nagyon rövid bevezetést a legfontosabb zenei témákba közérthető, elgondolkodtató, olykor provokatív formában.

Novembertől két újabb kötet kapható a könyvesboltokban!

Rózsavölgyi és Társa

Fotó © Michiel Hendryckx

KEDVES ZENEBARÁTOK! Tudom, hogy nem csak a magam, de zenésztársaim nevében is elmond­ hatom: mindig örömmel jövünk Budapestre, ahol, mi úgy érezzük, fiatalabb, lelkesebb és zeneértőbb közönséggel találkozunk, mint általában Európa nagyvárosaiban. Többször játszottunk már a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben – oda is jó visszatérni. Mostani fellépésünket azonban különösen vonzóvá teszi az alkalom: a Müpa Régizenei Fesztiválja. Véleményem szerint ma már túlságosan sok a régizenei koncert a világban. De az a lelkesedés, amellyel a budapesti közönség bennünket mindig fogad, engem e mozgalom hajnalára, akkori lelkesedésünkre, a saját ifjúságomra emlékeztet. A Collegium Vocale Gent kórusa és zenekara ez alkalommal Bach h-moll miséjével lép fel. Három hanglemez és megannyi koncert után még mindig találok ebben a csodálatos műben felfedezni- és rácsodálkozni valót. Ezen kívül vezénylem Mendelssohn Paulus című oratóriumát a magyar Orfeo Zenekar és egy „vegyes” kórus élén – utóbbi fele-fele arányban a magyar Purcell Kórus, illetve saját énekkarom tagjaiból áll. Örömmel vállalkozom erre az izgalmas kísérletre, azt remélve, hogy hatvanhét évem rengeteg tapasztalatából talán sikerül átadnom valami keveset. Nagyon várom a magyar muzsikusokkal való első és a budapesti közönséggel az újabb találkozást!

Philippe Herreweghe a Collegium Vocale Gent alapító karnagya (Lejegyezte és fordította: Petrányi Judit)

müpa

magazin 2015 január–február

3

Fotó © Priska Ketterer

12

Heinz Holliger

3 4 6

Nyitány

Tartalom

Horizont

KLASSZIKUS

8 És lőn világosság 12 A svájci kapcsolat 16 Téli álmok 18 Felfedezőúton 20 Improvizációk dobókockával és stopperórával

22 A középpontban Bach és Mendelssohn

26

Nekik találkozni kellett

4 müpa

magazin 2015 január–február

22 Baráth Emőke

32 Hollerung Gábor

FOLYAMATOS MÚLT

JAZZ

28

38 Jazz-alföldi találkozások 44 Tündérmese

Változások művésze

AKTUÁLIS ZENE

30 A hátsó sorból előre

TRADICIONÁLIS ZENE

46 Alkotás, fantázia, művészet: 2015 a Kecske éve

MŰVÉSZBEJÁRÓ

32 Lassabban gyorsít LITERÁRIUM

34 Mint a félanalfabéták 36 Bátor és szabad

VILÁGZENE

48 Ami belefér ÚJCIRKUSZ

52

Megint jönnek, cirkuszolnak

3

I M P R E S S Z U M

Müpa Magazin A Művészetek Palotája ingyenes kiadványa Alapító: Művészetek Palotája Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Káel Csaba vezérigazgató Főszerkesztő: Csengery Kristóf Keresztury Tibor Olvasószerkesztő: Papp Tímea Szerkesztőség: Fidelio Média Kft. 1066 Budapest, Nyugati tér 1.

(6. emelet)

Nádasdy Ádám

Fax: (+36-1) 476-0321 E-mail: mupamagazin@fidelio.hu

38

Fotó © Wim Van Eesbeek

36

Telefon: (+36-1) 476-0320

Philip Catherine

Felelős kiadó: a Fidelio Média Kft. ügyvezetője Nyomda: Pátria Nyomda Zrt. Megjelenik 16.000 példányban HU ISSN 1788-439X

62 Gyárfás Dorka • Valuska László •

Művészetek Palotája: 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

Telefon: (+36-1) 555-3000 E-mail: info@mupa.hu

CSALÁDI ÉS IFJÚSÁGI PROGRAMOK

BECKMESSER ÉS SACHS

Címlapon: Annette Dasch Címlapfotó: Manfred Baumann

56

64 Szemelvények kritikákból

www.mupa.hu

FILM

HULLÁMHOSSZ

54 Amikor az utolsó szem popcorn is elfogyott

Csak egy teljesen átlagos hét

Kling József

A PÉNZ ZENÉL

HATÁRSÉRTŐK

58

66 Mesélni fog

Netrádiót mindenkinek!

KULISSZA

60 Ünnepi alkalmak

Budapest egyik leglátványosabb koripályája nyílt meg december 6-án, s tart nyitva január 4-ig a Müpa előtti téren. Élménykorcsolyázás minőségi zenével: a Müpa Jégpálya Budapest egyik legegyedibb helyszínén áll nyitva az érdeklődők számára, akik érvényes Müpa-jeggyel két órán át ingyenesen és – Kodály Zoltánnak az 1911. évi műkorcsolya világbajnokság óta alkalmazott világraszóló ötlete nyomán – zenére korcsolyázhatnak a színes fényekkel kivilágított, száz fő befogadóképességű szabadtéri jégpályán. A szervezők gondoltak azokra is, akik még kezdők a jégen: iskolás csoportok részére korcsolya-, cégeknek pedig curlingoktatást szerveztek, a csúszkálni vágyók korcsolyát is bérelhetnek. A gyerekeket vasárnaponként a szabadban töltött órák mellett a Cifra Palota szokásos programjai is várják.

EZÜSTÖT NYERT A LÓGJ A MÜPÁVAL! KAMPÁNY A LOLLIPOPON A Művészetek Palotája és a Hammer Advertising ügynökség közös ötlete, a Lógj a Müpával! ezüstérmes lett a Kreatív marketing és kommunikációs szaklap LolliPOP elnevezésű reklámversenyén. A kategóriában a zsűri nem osztott ki aranyérmet.

A Lógj a Müpával! az intézmény kiemelt újcirkusz-kampánya volt a 2014-es Sziget Fesztiválon. A cirkuszsátor előtt felállított eszközön bárki kipróbálhatta, milyen artistaként a levegőben lógni, több méterre a földtől. A helyszíni élmény megörökítéséről táblagépen futó alkalmazás gondoskodott, amellyel fényképeket készítettek a vállalkozó kedvűekről. A kampány apropóját az adta, hogy az intézményben rendszeresen fellépő Recirquel Újcirkusz Társulat produkciói az elmúlt időszak legkedveltebb Müpa-programjai közé tartoznak.

SZABÓ BALÁZS MÁSODIK DÍJAT NYERT A CHARTRES-I NEMZETKÖZI ORGONAVERSENYEN. „Az orgonisták olimpiája” – így nevezi a szakma a Chartres-i Nemzetközi Orgonaversenyt, amely idén 24. alkalommal zajlott le Franciaországban. E megmérettetésen a résztvevők egészen az eredményhirdetésig megőrzik inkognitójukat: a zsűri sohasem tudja, kit hall.

Idén húsz országból hatvanan érkeztek Párizsba, ahol – a chartres-i katedrálisban folyó felújítási munkák miatt – a három forduló zajlott. E különleges évben tehát a chartres-i verseny indulói a Notre-Dame híres CavailléColl orgonáján mérhették össze tudásukat. Francia, amerikai és dél-koreai versenyzők mellett a magyar Szabó Balázs is bejutott a döntőbe, s végül a november 9-i eredményhirdetésen a 2. díjat nyerte el, Thomas Ospital francia versenyzővel azonos mennyiségű pontot szerezve. Az első helyen az amerikai Dexter Kennedy végzett. „A döntőre készülve egy héten át rendszeresen játszhattam a Notre-Dame-ban, ez külön jelentőséget adott a versenynek” – nyilatkozta Szabó Balázs.

6 müpa

magazin 2015 január–február

David Sanborn BEVÁLT EGYÜTTMŰKÖDÉS KERETÉBEN FOLYTATÓDIK A BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL A 2014 októberében megrendezett CAFe Budapest sikere után folytatódik a Művészetek Palotája, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Magyar Turizmus Zrt. együttműködése, így 2015. április 10. és 26. között ismét e három intézmény koordinálásában valósul meg a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál. Erre a két hétre nyüzsgő kulturális központtá változik a főváros, ahol a komolyzenei koncertek mellett számos opera-, balett-, tánc- és színházi, képzőművészeti program várja az érdeklődőket. Többek között Gyenyisz Macujev, a Bajor Állami Zenekar és Kirill Petrenko, Vladimir Ashkenazy és a Philharmonia Orchestra, Elina Garanča koncertje hallható a Müpában, valamint Verdi Luisa Miller című operája a nápolyi Teatro San Carlo előadásában, a román származású világsztárral, Elena Mosuckal a címszerepben. Mellettük neves jazzlegendákat is üdvözöl majd a világhírű akusztikájú auditórium: fellép David Sanborn és együttese, Jack DeJohnette pedig Made In Chicago című projektjét mutatja be.

Fotó © Scott Chernis

HORIZON

A MÜPA A KORCSOLYÁZNI VÁGYÓKAT IS SOKFÉLE ZENÉVEL VÁRJA

KLASSZIKU

Egy nagy kulturális intézménynek előbb-utóbb kialakulnak a saját hagyományai.

A Művészetek Palotájában az elmúlt tíz év erre is elegendő volt: megszülettek a Budapesti Wagner-napok, a közönség számít a Jazz Showcase-re, sokan várják minden februárban a Müpa és a Fesztiválzenekar közös zeneszerző-maratonját — és újév napján mindig elhangzik egy nagy Haydn-oratórium. Idén ismét A teremtés.

Fischer Ádám

ÉS LŐN

VILÁGOSSÁG Haydn mindkét népszerű oratóriuma világ­ ábrázolás: az egyik emberi léptékű (Az évszakok – Hob. XXI:3), a másik kozmikus dimenziójú (A teremtés – Hob. XXI:2).

Kétségtelen, hogy azok számára, akik a kultúra táplálékával élnek és fogékonyak a felemelő jelképek iránt, mindkettő alkalmas a szimbolikus, némiképp szertartásos évkezdésre: Az évszakok „naptári” ihletése, A teremtés pedig eszmeisége által. Újesztendő ünnepén mindnyájunkban teremtő energiák munkálnak: a csillagászati körforgás is újraindul, de mi is kezdünk és újrakezdünk, fogadalmakat teszünk – és alig néhány nappal tudjuk magunk mögött a téli napfordulót, a legrövidebb nappalt és leghosszabb éjszakát.

Szomjazzuk tehát a fényt, amely Haydn Teremtésének egyik fő szimbóluma. Egyrészt a mű elején, az őskáoszt ábrázoló, sej-

8 müpa

magazin 2015 január–február

telmes zenekari bevezető után, a Raphael arkangyalt megszemélyesítő basszus recitativóját a kórus így folytatja: „és monda Isten: legyen világosság. És lőn világosság.” A fényt hatalmas C-dúr fortissimo szimbolizálja. Másrészt ettől a konkrét részlettől elvonatkoztatva, a teljes mű a teremtő isteni értelem célirányosságának fényét árasztja, olyan szellemben, amely tökéletesen illesz­kedik a felvilágosodás korának világképébe. A teremtés, akárcsak Az évszakok (vagy hogy egy másik zeneszerző másik művét említsük, Mozart Varázsfuvolája) tökéletesen leképezi a 18. század végi ember harmonikus világképét, amely szerint a világban rend, egyensúly, igazságosság uralkodik, van egy Jó Uralkodó, aki tud rólunk, lát minket és gondot visel alattvalóira. Ez egy világi műben a felvilágosult abszolutizmus

szellemét tükrözve a császár vagy király, netán egy főpap (Sarastro), egy egyházi – vagy nem liturgikus, de vallásos szellemű – kompozícióban pedig maga Isten.

Ebbe az utóbbi csoportba: a nem liturgikus, de vallásos szellemű művek közé tartozik A teremtés.

Jó okunk lehet úgy vélni, hogy ha Haydn nem tesz angliai utazásokat (1791/92; 1794/95), aligha születik meg A teremtés.

Egyrészt a zeneszerző, aki persze már korábban is találkozott Händel művészetével, a virágzó angol Händel-kultusznak köszönhetően itt hallgatott meg több Händel-oratóriumot is, amelyek stílusukkal és kivált kóruskezelésükkel jelentős hatást gyakoroltak rá. Másrészt a Haydn első angliai útját szervező koncertrendező, Johann Peter Salomon ismertette meg

a zeneszerzőt Thomas Linley (1733–1795) szövegével, melyet az angol költő John Milton (1608–1674) Elveszett Paradicsom című eposzának (1667) egy részéből írt. Mit tesz a véletlen (vagy talán nem is a véletlen): ugyanez a szöveg annak idején már Händel íróasztalán is ott hevert, ő azonban úgy érezte, a librettó túlságosan felaprózódik, elvész a részletekben. Haydn­nak viszont épp az ábrázoló szellem aprólékossága ra­gad­ta meg alkotói képzeletét, ezért aztán hazatérvén rábírta a bécsi zeneéletben fontos szerepet játszó Gottfried van Swieten bárót (1733–1803), fordítsa le a szö­veget németre. Így jött létre angol minták nyomán a Die Schöpfung német librettó­ja, amelyre végül 1795 és 1798 között Haydn megkomponálta a maga három rész­re tagolódó, harmincnégy számból álló művét.

A teremtés Budán A teremtés ősbemutatója a mű keletkezésének évében, 1798. április 29-én zajlott le Bécsben, a Schwarzenberg-palotában, meghívott közönség jelenlétében. A nagyközönség egy évvel később, 1799. március 19-én hallhatta az oratóriumot a Kärntnertortheaterben. A mű nagy sikert aratott. A magyar zenetörténet büszkeségére A teremtés legelső külföldi előadása éppen Budán zajlott le, egy újabb esztendő múltán, 1800. március 8-án, a szerző irányításával, József nádor és Alekszandra Pavlovna Romanova esküvői-születésnapi ünnepségeinek részeként. A XII. kerületben a mai Alkotás utcát a várostörténeti hagyomány szerint a 19. században Schöpfungs Gassénak – Teremtés utcának – hívták, a mai Magyar Jakobinusok tere egyik házát díszítő domborműről (a házat később, 1836-ban lebontották). Egyes magyarázatok szerint elképzelhető, hogy ez a teremtő Istent ábrázoló dombormű Haydn budai látogatásának és A teremtés előadásának emlékére került a ház homlokzatára. Akár így volt, akár nem, a történet szép. Egy mai muzsikus, ha a 61-es villamoson utazva elhagyja a fülének oly kedvesen hangzó nevű BAH csomópontot, pár perccel később máris Haydnra gondolhat…

Az oratóriumban nemcsak a káoszt felváltó fénnyel és nem is csupán a teremtő isteni értelem fényével találkozunk – szerepet játszik benne a haydni derű, sőt humor fénye is. Ha van valami Haydn életművé-

ben, ami ábrázoló zene, akkor A teremtés ízig-vérig az: szerzője érzékelhetően nagy örömét leli az élő és élettelen világ bemutatott jelenségeinek „zenére fordításában”.

A módszert, amellyel Haydn e szakaszok-

Osztrák–Magyar Haydn Zenekar

Fotó © Bernhard Wolff

G müpa

magazin 2015 január–február

9

…ugyanez a szöveg annak idején már Händel íróasztalán

Fotó © Georg Schlosser

KLASSZIKU

Annette Dasch

is ott hevert... ban él, régóta ismeri és madrigalizmusnak nevezi a zenetörténet. Már a reneszánsz és a barokk is alkalmazta ezt a módszert, de megtaláljuk Muszorgszkijnál éppúgy, mint Kodálynál, és a komponisták máig alkalmazzák. Érzékszerveinkkel jól megragadható külső jegyeket: méretet, formát, mozgást, jellemet, hangulatot zenei karakterekre lefordítani, azok által hangokban megjeleníteni – ez a mad­ri­galiz­mus, amelyre Haydn Teremtésében számtalan példát találunk, az üvöltő orosz­lán ábrázolásától a turbékoló gerlepárig. Ha az alkotónak az ötletekben tobzódó, találékony játékosság, az öröm lehetőségét kínálták ezek az részletek, elmondható, hogy az elő­adóknak és a hallgatóknak is ugyanezt nyújtják, s ezek sokaságától lesz A teremtés Haydn egyik leg­színesebb, legváltozatosabb, leginkább szerethető műve – amely egy hasonlóképpen szerethető, harmonikus világot ábrázol, hallatlanul sok karakterrel és színnel, a részletek végtelen gazdagságával. Az őszintén vallásos Haydn, aki minden kéziratának végére mély alázattal írta oda: Laus Deo – Isten dicséretére –, ebben a művében nem egyszerűen a világot, hanem a Mennyei Atya teremtett világát ábrázolja.

A Müpa újévi produkciója kitűnő művészek tudására és tapasztalatára számít. A német szoprán, Annette Dasch egyaránt otthonos az operaszínpadon és a koncertpódiumon, szívesen látják Bayreuthban és a Metropolitanben, karmester partnerei között ott találjuk Barenboimot és Naganót, Ozawát és Harnoncourtot. Eric Stoklossa a drezdai Kreuzchor egykori tagjából vált Hasse- és Händel-, Rimszkij-Korszakov- és Janáčekoperák tenorfőszereplőjévé, olyan rende-

10 müpa

magazin 2015 január–február

zésekben, amelyeket Patrice Chéreau vagy Luca Ronconi jegyzett, olyan operaházakban, mint a milanói Scala, olyan fesztiválokon, mint a Bécsi Ünnepi Hetek. A bariton, Daniel Schmutzhard a bécsi zene­akadémia neveltje, de később megfordult Brigitte Fassbaender és Dietrich Fischer-Dieskau mesterkurzusain is. Szoros szálak fűzik a bécsi Volksoperhez és a Frankfurti Operá­ hoz, René Jacobs Varázsfuvola-felvételén ő énekli Papagenót, de sikert arat a legkülön­ félébb operákban John Blowtól Pucciniig, Weber­től Richard Straussig. A basszus

Sebestyén Miklós, Polgár László egykori tanít­ványa személyében jelentős külföldi sikereket maga mögött tudó hazai énekes közreműködője is van a produkciónak.

A Vashegyi György vezette Purcell Kórus repertoárjának fontos darabja A teremtés, azt pedig, hogy Fischer Ádám és az általa 1987-ben alapított Osztrák-Magyar Haydn Zenekar milyen tapasztalattal rendelkezik Haydn zenéjének területén, jelzi a zeneszerző összes szimfóniájának általuk készített felvétele.

Csengery Kristóf

Haydn is olvasta Ecót?

Az olasz író, esszéista, filozófus, szemiotikus és kritikus, Umberto Eco (1932) 2009-ben különös antológiát publikált A lista mámora címmel. Ez a képeskönyvként is gyönyörű, hallatlanul gazdag és sokszínű gyűjtemény számba veszi a művészettörténet legkülönfélébb alkotásaiban – festményeken, domborműveken, regényekben, színdarabokban, eposzokban és rövidebb versekben – megjelenő felsorolásokat, „listákat”, és azok különféle fajtáit, megszerkesztésük eltérő módjait, bemutatásuk céljait, érzékeltetve azt a semmi máshoz nem hasonlítható örömöt is, amely a sokaság és sokféleség, a végtelennek tűnő sorozatok létrehozásakor az alkotókat alighanem éppúgy hatalmába kerítette, mint a műalkotások befogadóit, amikor találkoznak e lajstromokkal. (A könyvben szerepel Az elveszett Paradicsom egy részlete is – és persze Leporello áriája a Don Giovanniból.) Haydn A teremtésben a nagy listaalkotók sorába lép: ahogyan a Biblia és Linley nyomán, Van Swieten báró közvetítésével zenében beszéli el, mit és milyen sorrendben teremtett Isten: eget és Földet, vizet és szárazat, hegyet és síkságot, füvet, virágot, fát, madarat, halat és szárazföldi állatokat az oroszlántól a rovarokig – mindez voltaképpen a teljes művet, de legalábbis annak első két nagy részét, egészen az Ember megjelenéséig, egyetlen hatalmas felsorolássá avatja.

2015. január 1. ÚJÉVI HANGVERSENY HAYDN: A TEREMTÉS ANNETTE DASCH, ERIC STOKLOSSA, DANIEL SCHMUTZHARD, SEBESTYÉN MIKLÓS PURCELL KÓRUS, OSZTRÁK–MAGYAR HAYDN ZENEKAR VEZÉNYEL: FISCHER ÁDÁM BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Élmény! Minden tekintetben.

SPIRÓ GYÖRGY Barcza Horváth József

PARTI NAGY LAJOS Lukács Miklós-Dés András A CAFe Budapest programja

BEREMÉNYI GÉZA Tóth Evelin

MŰSORVEZETŐ: VEISZER ALINDA, JÁNOSSY LAJOS

ZÁVADA PÁL Presser Gábor

2014. SZEPTEMBER 22.

2014. OKTÓBER 9.

2014. NOVEMBER 17.

2015. JANUÁR 19.

NÁDASDY ÁDÁM

2015. FEBRUÁR 16.

MARNO JÁNOS

2015. MÁRCIUS 16.

NÁDAS PÉTER

2015. MÁJUS 11.

ORAVECZ IMRE

2015. JÚNIUS 15.

Darvas Ferenc

Romengo: Lakatos Mónika, Rostás Mazsi Mihály

Csalog Gábor

Frankie Látó

mupa.hu

KLASSZIKU

Heinz Holliger

A SVÁJCI KAPCSOLAT „Svájc. Zerge, bércek, szédület.

Sikló. Major felhők felett.

Sötétzöld völgyek, jégmező: Harapni friss a levegő.”

tetett szerelmese, Marie d’Agoult grófné, s utóbb itt ünnepelte a zeneszerző Blandine lányuk születését A genfi harangok megkomponálásával.

Babits Mihály versében (Messze…messze…) így kerül össze mindaz, ami elsőre Svájcról az eszünkbe juthat, ám persze korántsem ez minden, ami fontos számunkra az országból, amelynek gazdagsága és történelmi szerencséje régóta oly irigylésre méltónak tetszik. Legendás szabadsághősei ott szerepelnek kártyánk, a magyar kártya lapjain, s ha Bernt említjük, sokan máig hozzátoldják e városnévhez a tragédia szót, visszaemlékezve az 1954-es labdarúgó-világbajnoki döntő traumájára. „Az első magyar turistanő”, Wesselényi Polixéna a 19. század derekán itt mászott alpesi hegycsúcsokra, hogy aztán útirajzban örökítse meg „schweizi” élményeit, de innen érkezett magyar földre Ganz Ábrahám, s a 14. században ugyancsak itt, Töss kolostorában élt és halt az utolsó Árpád-házi hercegnő, Erzsébet. Tudjuk, Bocskai István fejedelemnek szobra van Genfben, s ha a magyar költészetben elmerülünk, még azt is megtudhatjuk Illyés Gyulától, hogy a reformáció hőseit felvonultató emlékmű pontosan „száznegyvenhárom lépés”. S ha már Genfet említettük, hát itt kezdte meg 1835-ben közös életét Liszt Ferenc és szök-

Liszt nevének szerepeltetése már a zenei érintkezések és kapcsolatok terepére vezet át minket, ahol a Bartók Bélától művek egész sorát megrendelő Paul Sachernek és Bázeli Kamarazenekarának éppúgy kitüntetett szerep jutott, mint a II. világ­ háborút Svájcban átvészelő Solti Györgynek, a Bázel­ben elhunyt Fricsay Ferencnek, s természetesen az 1943-ban Svájcban letelepedett nagy zongoraművésznek és zongorapedagógusnak, Anda Gézának.

Az 1976-ban, fájdalmasan korán, 54 esz-

12 müpa

magazin 2015 január–február

tendősen elhunyt Anda Géza emlékét Zürichben háromévente megrendezett zongoristaverseny őrzi, melyet mindeddig egyetlen magyar muzsikusnak sikerült megnyernie: Várjon Dénesnek, aki 1991-ben diadalmaskodott ezen a rangos megmérettetésen. A január 7-i koncert két zongorista főszereplőjét, Várjont és feleségét, Simon Izabellát azóta is szoros szálak fűzik Svájc zenei életéhez, legyen szó akár zürichi Fricsay-emlékkoncertekről, akár davosi fesztiválfellépésekről.

A Genfben konzervatóriumi órákat adó Liszt és a zürichi meg luzerni mesterkurzusok sorát tartó Anda mellett még egy nagy magyar muzsikust kell okvetlenül

Holliger Veressről „…rendkívül zárkózott, titokzatos ember volt […] remeteéletet élt, és nem szívesen beszélgetett. Csodálatos volt benne, hogy – akárcsak Kurtág – ismerte a teljes klasszikus repertoárt, kívülről ismert minden zenét, és rengeteget tudott az interpretációikról. Természetesen nekem többet mesélt saját műveiről, mint másoknak, hiszen nagyon közeli kapcsolatban álltunk. Sőt darabot is kaptam tőle: a Passacaglia concertantét, amelyet vele tanultam meg. Rengeteg előadáson ott volt. Gyakran vezényeltem a műveit; ő eljött a próbákra és a koncertre, és nagyon világosan közölte elképzeléseit az előadásról.

Svájcban előadói divatot teremtett a neoklasszicista manír. Minden felületet túl simára és túl fényesre políroztak. Ő meg inkább azt szerette volna, ha a zenéje szabadabban, beszédszerűbben szólal meg. Valahogy úgy, ahogyan Bartók játszotta felvételein saját zenéjét. Bartóknál ugyan mindig ott állt az időtartam, hogy valaminek a hossza mondjuk 1 perc 23 másodperc, Bartók azonban saját előírásait meglehetősen szabadon kezelte.

Veress zenéje is igényli ezt a szabadságot.” (Muzsika, 1999)

Fotó © Priska Ketterer

A mintaszerű pontosság, a többfunkciós bicskák és az örökös semlegesség alpesi köztársasága a magyar kultúra, s benne a magyar zene számára is ismerős tájék és fontos összeköttetés.

…Holliger főszereplője a Veress-életmű népszerűsítésének…

Svájc legendás zene­tanárainak sorában fölemlítenünk: a zeneszerző Veress Sándort (1907–1992), aki életének második 42 esztendejét töltötte a polgári szabadság és a semlegesség friss levegőjét harapva. Az 1949-ben emigráló Veress előbb a berni egyetem zenetörténeti tanszékén helyettesített, majd a berni konzervatóriumban tanított zeneelméletet, zene­szerzést. 1968-ban azután meghívták az egyetemre a zene­történet és a népzene oktatására.

Bernben lett Veress tanítványa, elkötelezett híve és ifjabb barátja a január 7-i koncert karmestere, a zeneszerző és oboás Heinz Holliger. „Életem nagy szerencséjének tartom, hogy tizennégy éves koromban foglalkozni kezdett velem” – fogalmazott másfél évtizede egy interjúban Holliger, aki ugyanitt Veress, valamint Végh Sándor tanításának jóvoltából nem kevesebbet állíthatott, mint azt, hogy „a magyar zene emlőin nevelkedtem, az anyatejjel szívtam magamba a magyar zenét”. Holliger jószerével azóta is főszereplője a Veress-életmű népszerűsítésének, s ezzel az aktivitással nem csupán tartós háláját bizonyítja, de egyúttal azt is, hogy Svájc és hazánk között korántsem csak futballmec�csek és kártyacsaták teremthetik meg az érzelmi összeköttetés szálait.

László Ferenc

Veronika a Duna partjáról 2006 húsvétján Simon Rattle és a Berlini Filharmonikusok partnere lehetett egy salzburgi koncerten, s azóta valósággal szárnyal az 1988-as születésű német hegedűs, Veronika Eberle karrierje. Donauwörth büszkesége a müncheni Herkules-teremtől a New York-i Carnegie Hallig szinte minden fontos koncerthelyszínen debütált már, s a pozitív kritikák világszerte kiemelték hegedűjátékának érettségét és kiegyensúlyozottságát. Eberle az elmúlt pár év során olyan jelentős karmesterekkel dolgozhatott együtt, mint Roger Norrington, Alan Gilbert, Paavo Järvi, vagy éppen Heinz Holliger. A 2015-ös esztendőt budapesti fellépéssel kezdő művésznő legközelebb már a salzburgi Mozarteumban koncertezik majd, méghozzá Mitsuko Uchida muzsikustársaként bűvölve „Dragonetti” melléknevű Stradivariját.

2015. január 7.

VÁRJON DÉNES, SIMON IZABELLA, VERONIKA EBERLE ÉS A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR VEZÉNYEL: HEINZ HOLLIGER BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Fotó © Robert Workman

KLASSZIKU Piotr Anderszewski

Anna Lucia Richter

EGY LENGYEL–MAGYAR MŰVÉSZ

KÉT ÖSSZEILLŐ EMBER

Piotr Anderszewskit tizenegynéhány éve van szerencsém ismerhetni: nagymamája lakott közel zuglói lakásomhoz, így amikor a művész itt koncertezett, többször beszélgettünk zenéről, próbáról hazafelé (akkoriban az ő lemezkiadójánál dolgoztam). Sosem szerette az összkiadásokat, és mindig voltak dédelgetett szívügyei. Ezt mostani koncertje is bizonyítja: Bachtól eszébe sem jutna azonos műfajból többet előadni, egy műfajból minden művet pedig végképp nem – így rácsodálkozhatunk az egyik angol-szvit szépségére (A-dúr, BWV 806), vagy a partitának is nevezett h-moll nyitány (BWV 831) Echójára (az elnevezés – nyitány – megtévesztő, csak az első tétele – a nyitánya – vagy tíz perc, és még van benne nyolc francia tánc, a végén meg az említett visszhang). Az angolok és franciák mellé beúszik a Kelet: a magyar népdal-nyelvezet mellett fríg, líd dallamokat tartalmazó 14 Bartók-bagatell 1908ból (op. 6, BB 50), illetve a lengyel Szymanowski francia mintára (Ravel) írt, görög témájú triptichonja (Métopes, op. 29 – 1915).

Talán utóbbi a legizgalmasabb. Nem azért, mert Anderszewski is lengyel (meg egy picit magyar), ugyanis tévedés azt gondolni, hogy csak lengyel játszhat jól Szymanowskit, Bartókot meg hagyjuk a magyaroknak: ebből a megfontolásból elfelejthetnénk Kocsis Zoltán Debussyjét vagy Várjon Dénes Schumann­ ját, Richternek meg maradna Prokofjev... Hanem azért, mert alighanem ezt a művet ismerjük legkevésbé, noha éppen Anderszewski vette lemezre 2005-ben. Itt az ideje megismerkedni Szymanowski zenéjével!

Január végén már látszik az alagút vége: a Szent Iván-éj még igen messze van, de a fény lassan elűzi a sötétséget, ahogy A varázsfuvola papjai is mondják. A Budapesti Fesztiválzenekar koncertjének két szerzőjét – Mozartot és Mendelssohnt – nem­csak csodagyerek-pályakezdésük köti össze: mindketten szabadkőművesek voltak, és ez többé-kevésbé visszakövetkeztethető lenne műveikből is, ha máshonnan nem tudnánk.

Másik közös vonásuk, hogy szinte saját hangjukkal együtt születtek – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az est során elhang­zó korai és szinte utolsó Mozart-mű stílusbeli közelsége, vagy a Szentivánéji álom nyitánya és a kísérőzene (op. 61) többi tételének keletkezése közt eltelt másfél évtized, amelyet alig veszünk észre, mikor a teljes művet hallgatjuk. És igen: a következő párhuzam a korai halál. Ez azonban a sötétség birodalmába vezet, az est műsora pedig sokkal vidámabb ennél – gondoljunk az A-dúr hegedűverseny (K. 219) „török zenéjére” vagy a Shakespeare-nyitány csacsijára –, de azért aki nem hallja meg A varázsfuvolában (K. 620 – ezúttal a nyitánya hangzik el) a Requiemet, az kezdje elölről. A vidámság nem sekélység, a közérthetőség pedig csapda, de ha Fischer Iván a két zeneszerző tolmácsa, biztosak lehetünk benne, hogy nem sétálunk bele, nem lesznek félreértések. A szólisták közt pedig ismét találkozhatunk Pinchas Zukermannal, aki évtizedek óta tolmácsolja sikerrel nemcsak a műsoron szereplő két szerző versenyműveit, hanem annyi minden mást is – ahogy erről korábbi Fesztiválzenekar-koncerteken is meggyőződhettünk.

2015. január 9.

MVM KONCERTEK – A ZONGORA PIOTR ANDERSZEWSKI ZONGORAESTJE

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

14 müpa

magazin 2015 január–február

2015. január 29., 30.

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR KÖZREMŰKÖDIK: ANNA LUCIA RICHTER, BARBARA KOZELJ, PINCHAS ZUKERMAN, PRO MUSICA LEÁNYKAR (MŰVÉSZETI VEZETŐ: SZABÓ DÉNES) VEZÉNYEL: FISCHER IVÁN

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Jean Louis Steuerman

Keller András

A BACHIANÁK ÉS BACH

SZEREPCSERE LEHETSÉGES

Gyerekkoromban következetesen bacchanáliának olvastam Villa-Lobos kilencrészes ciklusának címét, és meg is volt a véleményem a brazil szerzőről. Holott nem Bacchushoz, hanem Bachhoz van köze ennek a kilenc műnek: az 1930-as években – hazatérve Párizsból, ahol óriási sikere volt – VillaLobos a brazíliai őshonos zenét próbálta beemelni a magas kultúrába (ezzel is szolgálva a hazafias Vargas-rezsimet, melyben magas zeneoktatási köztisztséget is betöltött), európai párhuzamként Bachot kínálva. Az autodidakta zeneszerző saját hangja kicsit olyan, mint a latin-amerikai regények: olykor meglepő, de ritkán megterhelő. A „brazil Bach-darabok” harmadika például egy négytételes zongoraverseny, melynek negyedik tétele – a címe szerint – egyszerre toccata és a fakopáncs zenei ábrázolása. A Nemzeti Filharmonikusok estjén elhangzó másik Villa-Lobos-mű korábbi, épp a párizsi tartózkodás idején keletkezett Choros, sorban a hatodik. E művek ihletője – a sorozatcím alapján – az utcai vándorzenészek muzsikája, a hallgatót egy kicsit Gershwin „utcazenéjére” (no meg film­ zenékre) emlékeztetheti. Villa-Lobos fiatalon maga is zenélt kávéházakban, mozikban, hangszerelése mindenképpen izgalmas (csellót, brácsát és gitárt tanult, ez hallatszik is az életművén), a párizsi közönség alighanem a latinos ritmusokra volt fogékony – hacsak nem arra, hogy például éppen a hatodik Choros egyáltalán nem áll távol egynémely kortárs francia szerzőtől.

Ha a Concerto Budapest estjén a karmester és a szólista helyet cserélne, az nem okozna nagy meglepetést. Gidon Kremer és Keller András egyaránt kiváló hegedűművész, zenekarszervező karmester és a kortárs zene elkötelezett híve. Ezúttal a papír­ forma szerint alakul a felállás, tehát Kremer szólózik Mieczysław Weinberg versenyművében. A lengyel (később szovjet) zeneszerző Sosztakovics közeli barátja volt, Sosztakovics például Berijánál is próbált közbejárni, amikor – az ö­tvenes évek antiszemita pereinek sorában – Weinberg élete veszélybe került; Weinberg az ő kezdeményezésére költözött Moszkvába, és napi rendszerességgel cseréltek eszmét művészeti kérdésekben is. Az 1959-ben írott Hegedűverseny (op. 67) izgalmas mű, nemcsak Sosztakovics felől nézve.

Kocsis Zoltán is Bachot kínálja párhuzamként, mégpedig szintén egy zenekari művét (1., C-dúr szvit, BWV 1066) és egy zon�goraversenyét (g-moll, BWV 1058), így kerül elénk ez a különleges szendvics – soha rosszabbat!

2015. február 5.

NEMZETI FILHARMONIKUSOK KÖZREMŰKÖDIK: JEAN LOUIS STEUERMAN – ZONGORA VEZÉNYEL: KOCSIS ZOLTÁN BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Weinberg hegedűversenyét Rózsa Miklós – méltán mond­hatjuk, az egyik leghíresebb magyar zeneszerző: hollywoodi Oscardíjas – művével állíthatjuk párhuzamba. Az 1933-as keletkezésű versenyműszerűség hozta meg Rózsának a sikert, ekkor figyelt fel rá a „komoly” világ: a Téma, változatok és finálét (op. 13) később is jeles karmesterek (Münch, Böhm, Solti) tartották műsorukon.

A műsor többi része Beethovenre épül, az ő 8. szimfóniája (op.

93) a „slusszpoén”, de megszólal a tanár – Haydn – is egy közismert Sturm und Drang-szimfóniájával: La Passione, Hob. 1:49, melynek magyarul el nem terjedt, másik alcíme A huncut kvéker (Il Quakuo di bel’humore).

Mesterházi Gábor 2015. február 14.

CONCERTO OPEN GIDON KREMER ÉS A CONCERTO BUDAPEST KÖZREMŰKÖDIK: GIDON KREMER, GIEDRE DIRVANAUSKAITE VEZÉNYEL: KELLER ANDRÁS BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2015 január–február

15

KLASSZIKU

Vladimir Jurowski

TÉLI ÁLMOK Megoszlanak a vélemények arról, gazdasági szempontból sok-e tíz élvonalbeli szimfonikus zenekar egy nyolc és fél milliós városban. Nagyjából ennyi működik Londonban, és bizony, ádáz a verseny a fennmaradásért. A januárban a Művészetek Palotájába látogató világhírű együttes, a Felvilágosodás Korának Zenekara például rugalmas szerkezeti felépítésével, színes műsorstruktúrájával tud az élvonalban maradni, már majdnem három évtizede.

Rugalmas a zenekar szerkezeti felépítése, mert különös módon nem áll élén zeneigazgató, aki személyével meghatározná az együttes jellegét, profilját, akaratlanul is leszűkítve a mozgásteret. E kötetlenség óriási szabadságot biztosít a korhű hangszereken játszó együttesnek, ráadásul sza-­ bad az út, hogy kizárólag a legjobb karmestereket és szólistákat lássa vendégül,

16 müpa

magazin 2015 január–február

Budapestre is napjaink egyik legjobb orosz baritonjával, Szergej Leiferkusszal jönnek.

Zeneigazgató tehát nincs, ehelyett vezető művészek a zászlóvivők, négy világhírű maestro: Simon Rattle, Mark Elder, Fischer Iván és a januári budapesti koncertet is dirigáló Vladimir Jurowski. A zenekar ars poeticájában kiemeli: zenészei nemcsak a rossz értelemben vett rutint tartják el-

kerülendőnek, hanem arra is gondosan figyelnek, hogy ne legyen több koncertjük, mint amennyire lelkiismeretesen fel tudnak készülni.

Az együttes repertoárjának magját a 18. század zenéje alkotja – innen az elnevezése –, de ennél jóval színesebb a paletta: ma már Purcelltől az elfeledett Donizetti-

operákon keresztül Mahlerig mindent játszanak, a műsorra tűzött művek stílusának megfelelő hangszereken, ezt reprezentálja a zenekar mintegy ötven lemezből álló diszkográfiája is. Budapestre izgalmas orosz programmal érkeznek, többek között Csajkovszkij ritkán hallható, Téli álmok alcímű 1. szimfóniájával. Amellett, hogy az első pultban négy koncertmester váltogatja egymást – egyikük Kati Debretzeni, aki John Eliot Gardiner zenekarában is ugyanezt a pozíciót tölti be –, az együttes „önkormányzó”, működése demokratikus alapokon nyugszik: a muzsikusok nem csak zenekari tagok, hanem döntésükkel, szavazataikkal maguk is alakítják az együttes arculatát – amiről nehéz megmondani, valójában milyen. Hiszen a Felvilágosodás Korának Zenekara egyrészt a nagy múltú Glyndebourne-i Operafesztivál rezidens együttese, másrészt sorozataival szinte minden közönségréteget megszólít. A Royal Festival Hallban és a Queen Elizabeth Hallban rendezett hagyományos koncertek mellett beszélgetéssel, műismertetéssel egybekötött kamarakoncerteket is tartanak. Sőt az éjszakai életben is feltűnnek: szórakozóhelyeken játszanak, itt a közönség beszélgethet, ismerkedhet, az italát fogyaszthatja – ezzel aztán igazán historikusak, hiszen kétszázötven éve hasonló zenehallgatási szokások uralkodtak egyes helyszíneken. Miközben világsztárok zenélnek az együttessel, különlegesen fontos feladatnak, mondhatni, missziónak tekintik koncertsorozataikat, amelyeknek keretében általános iskolákba látogatnak zenélni.

Vladimir Jurowski még csak negyvenes évei elején jár, de már annyi minden történt vele, és olyan gyorsan, hogy talán álmodni sem lehet merészebbet. Édesanyjával, szintén karmester apjával és bátyjával, valamint zongorista nővérével 1990-ben hagyta el a Szovjetuniót, Német­országban fejezte be tanulmányait – itt fedezte fel őt Colin Davis –, ma is Berlinben él feleségével és két gyermekével. A nemzetközi porondon huszonhárom esztendősen mutatkozott be, a Wexfordi Operafesztiválon egy elfeledett Rimszkij-Korszakov-művet dirigált, de még ugyanebben az évben a Covent Gardenben is debütált, Verdi Nabuccójával.

A kilencvenes évek végén a berlini Komische Oper karmestereként dolgozott évekig, 1999-ben mutatkozott be a New York-i Metropolitanben a Rigoletto dirigenseként, ide azóta három produkcióban tért vissza.

Mégis, igazán csak az ezredforduló utáni években futott be, akkor viszont nagyon.

2001-ben kinevezték a Glyndebourne-i

Zenehorror Vannak zenék, amelyeket az ember nem szívesen hallgat sötétben. Ilyen lehet Ligeti György Requiemjének Dies irae tétele, Berlioz Boszorkányszombatja a Fantasztikus szimfóniából, Liszt Haláltánca, valamint Muszorgszkij klasszikusa, az Éj a kopár hegyen, amit a kiváló karmester vezényletével hallhatunk. „Boszorkányok gyülekeznek a hegyen tereferélve, dorbézolva, bujálkodva, és várják urukat, a Sátánt. Mikor bevonul, dallal éltetik, körbeállják trónját, amelyre ő kecske alakjában felül. Amikor a boszorkányok dicshimnusza a megfelelő hőfokra gerjeszti a Sátánt, jelt ad a Boszorkányszombat megkezdésére” – írta egy levelében a szerző. Érdekesség, hogy az a mű, amelyet Éj a kopár hegyen címmel ismerünk, valójában Rimszkij-Korszakov Muszorgszkij halála után készített átdolgozása a darab későbbi, A szorocsinci vásár című operához készült verziójából. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben is felcsendülő szimfonikus költemény eredeti, szerzői változatában csak 1968-ban jelent meg nyomtatásban.

…a muzsikusok nem csak zenekari tagok, hanem döntésükkel, szavazataikkal maguk is alakítják az együttes arculatát… „Vas Leiferkusz” Legendás művész, Szergej Leiferkusz közreműködésével adja elő a zenekar Muszorgszkij egyetlen befejezett operája, a Borisz Godunov részleteit. A sztárbariton, akit német születésű nagymamája vitt el először a mai szentpétervári Mariinszkij Színházba, e társulat tagjaként töltötte csodálatra méltóan hosszú, több mint négy évtizedes pályájának jelentős részét. Ma az orosz opera- és dalrepertoár egyik legjobb előadójának számít, hiszen anyanyelvén énekli ezeket a műveket, és továbbra is szenvedélyesen tanulja az újabb és újabb szerepeket, darabokat. Pályakezdőként a Vas Leiferkusz becenevet érdemelte ki a társulattól, mert havonta akár tizenkétszer is színpadra lépett a lemezfelvételek, koncertek és turnék mellett. A nyolcvanas évek elején lett a nyugat-európai operajátszás sokat foglalkoztatott szereplője. Mint mondja, úgy érezte magát Nagy-Britanniában, mint egy köröző cápa: a szigetországban végigjárta a legjelentősebb játszóhelyeket, az Angol Nemzeti Operától a Covent Gardenig. Arra a legbüszkébb, hogy nemcsak partnerként és kollégaként találkozott például Luciano Pavarottival, José Carrerasszal, Plácido Domingóval, José Curával, Kiri Te Kanawával és Mirella Frenivel, hanem többükkel baráti kapcsolatot is ápol.

Operafesztivál zeneigazgatójának – 2013-ig állt ezen a poszton –, ő vezényelte itt Eötvös Péter egyik operájának ősbemutatóját is 2008-ban. 2003-ban a Londoni Filharmonikusok első vendégkarmestere, négy év múlva pedig első karmestere lett, szerződése 2018-ig szól. Az idei évadban tér vissza a New York-i Filharmonikusokhoz, vezényli továbbá a Bostoni Szimfonikusokat, a Concertgebouw Zenekarát és

a Philadelphiai Zenekart. Bár a rendszeresen jógázó és meditáló Jurowskinak bőven kijut a dicsőségből és hírnévből, már eddigi pályájából is kitűnik: nem holmi ügyeletes sztár, hanem felelősségteljes és elhivatott művész, akinek hegyeket meg­moz­gató energiáját, ritmikai pontosságát, magával ragadó zeneiségét említik egyhangúan a kritikák.

Várkonyi Tamás

2015. január 16.

VLADIMIR JUROWSKI ÉS A FELVILÁGOSODÁS KORÁNAK ZENEKARA KÖZREMŰKÖDIK: SZERGEJ LEIFERKUSZ VEZÉNYEL: VLADIMIR JUROWSKI BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2015 január–február

17

KLASSZIKU

Palojtay János

FELFEDEZŐÚTON „Egy tojás mindig nagy kaland: talán ez valami más lesz”. Oscar Wilde szellemes kijelentése akár mottóval is szolgálhat a Szimfonikus Felfedezések sorozat két év eleji koncertjéhez.

Ezeken ugyanis a mindenkori komolyzenei slágerlista előkelő helyezettjei szerepelnek, ám a remény mindig ott motoszkál a koncertlátogatóban: talán ez valami más lesz. Hátha éppen aznap este szólal meg úgy egy egyébként már csengőhanggá aszalódott mű, ahogyan még sosem hallottuk. Vagy talán most bukkan fel egy ifjú muzsikustitán, akiről (és akit) még sokat fogunk hallani.

A Szimfonikus Felfedezések sorozat éppen ezeket a titkos reményeinket állítja programjai középpontjába. Míg a Müpa Magyar Szimfonikus Körképei egy-egy (legalábbis Budapesten) ritkábban szereplő együttesre hívták fel a figyelmet, a Szimfonikus Felfedezések januári és februári koncertje olyan fiatal előadókat mutat be, akiket eddigi sikereik alapján ideje valamennyiünknek felfedeznünk.

Aligha véletlen, hogy a két est műsorán szinte kizárólag patinás remekművek szerepelnek: Beethoven Eroicáját és G-dúr zongoraversenyét, Csajkovszkij Patetikus szimfóniáját vagy éppen Brahms (eredetileg ugyancsak szimfóniának szánt) d-moll zongorakoncertjét a rutinos hangverseny-

18 müpa

magazin 2015 január–február

járó kívülről fújja – s éppen ezért tudunk különös figyelmet szentelni az interpretáció apró részleteinek. Meglep-e valamivel a karmester, s ha igen, megoldása vajon csak szokatlansága folytán marad meg emlékezetünkben, vagy a műről alkotott egyéni koncepciójának fontos építőelemeként értékelhetjük? Győzi-e a zongorista a versenymű virtuóz részeit úgy, mint kedvenc lemezünk szólistája, s felragyogtat-e valamilyen sajátos színt a lírai szakaszokban?

A január 18-i koncerten bemutatkozó két ifjú művész pályájának közös vonása, hogy meghatározó szerep jutott bennük a külföldi tapasztalatoknak. A magát zenei „mindenevőként” jellemző Madaras Gergely

(1984) fuvolásként a pesti Zeneakadémián, karmesterként azonban már a bécsi egyetemen diplomázott, majd asszisztensként az Angol Nemzeti Operánál és Pierre Boulez mellett szerzett gyakorlatot. 2013ban az Orchestre Dijon Bourgogne zeneigazgatója lett, de alig egy évvel később elfogadta a felkérést a Savaria Szimfonikus Zenekar első karmesteri pozíciójára is. „A tehetség egy hosszú futamidejű, garancia nélküli, sok pénzt, időt és energiát felemésztő befektetés” – vallja, de efféle „befektetései” immár több éve kamatos kamatot fialnak.

A zongorista Palojtay János (1987) ugyancsak a Zeneakadémián diplomázott, de egyúttal a salzburgi Mozarteumban, majd

N

A február 15-i hangversenyen egy ifjú kortárs komponistát is felfedezhetünk, hiszen a program élén Sándor László egyik műve áll. Az ugyancsak a Zeneakadémián nevelődött Sándor eredeti diplomája szerint hegedűművész, és alapító tagja az Et transfiguratus est-et a koncerten megszólaltató Óbudai Danubia Zenekarnak. A kompozíció 2013-ban az Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzőversenyen harmadik díjat nyert – legalább ennyire fontos azonban, hogy egy különdíjat is kapott mint a Müpa nagytermének akusztikai lehetőségeit a legjobban kiaknázó mű. Az előadás terében rejlő lehetőségek következetes felfedezését részben Ligeti hatásának is tulajdoníthatjuk, akinek művészete fontos példakép az ifjú utód számára. Mint egyik interjúban mondta: „Ligeti zenéjének magyarságát érezzük egész életművében. Nehéz megfogalmazni, hogy mitől halljuk, de halljuk. Valahogy a zene kisugárzása megüzeni számunkra. Ebből viszont gyanítható, hogy az egyéni útkeresés egyik valódi, nagy nehézsége annak megtalálása is, hogy egyéni hangom megszülessék úgy is, mint magyar zene.”

„A tehetség egy hosszú futamidejű, garancia nélküli, sok pénzt, időt és energiát felemésztő befektetés…” posztgraduálisan Stuttgartban is gyarapította tudását Rohmann Imre, illetve Kirill Gerstein keze alatt. A Santanderben rendezett Paloma O’Shea Nemzetközi Zongoraversenyen 2012-ben harmadik díjat nyert – amit paradox módon az tesz különösen jelentős eredménnyé, hogy egyéniségétől (saját bevallása szerint is) távol állnak az efféle megmérettetések.

A február 15-i est karmestere Hámori Máté (1983), aki alig húszesztendős zeneakadémistaként alapította meg a Teatro di Musica zenekart, majd 2013-ban a korábban ugyan­ csak „diákzenekarként” létrejött Óbudai Danubia Zenekar vezetését vette át. Az együttessel való munkát leginkább egy profi sportcsapat működtetéséhez hasonlítható különleges élménynek tartja, ahol

„a teljesítmény elérésében mindenkinek határozott és fontos szerepe van, de közben nem veszíti el önmagát.”

A Beethoven-zongoraverseny szólistájaként pódiumra lépő Demény Balázs (1989) a Zeneakadémián éppúgy Kemenes András tanítványa volt, mint a nála két évvel idősebb Palojtay János. A négy művész közül legfiatalabbként, Demény számára a Müpa nagytermében való mostani bemutatkozás – saját szavai szerint – mérföldkő lesz, hiszen friss diplomával a kezében koncertfelkérései éppen most kezdenek csak megszaporodni. Vessük hát vigyázó szemünket rá − és a sorozat többi fellépőjére is. A tojáshéj ugyan már lekerült róluk, de tagadhatatlan sikereik dacára voltaképp még valamennyien felfedezésre várnak.

Mikusi Eszter

A nagyzenekari repertoár leggyakrabban hallott kompozíciói rutinszerű előadásban amolyan „klasszikusan unalmas” hatást keltenek, így nem árt felidéznünk, hogy a maguk korában e kompozíciók legtöbbje éppenséggel olyan „szimfonikus felfedezőútra” indult, amelyre csak a legkitartóbb kortársaknak sikerült utánuk kapaszkodniuk. Beethoven Eroica szimfóniáját egy korabeli német kritikus például „szokatlanul terjedelmes, merész és vad fantáziának” hallotta, de a G-dúr zongoraverseny kezdetén megszólaló, ugyancsak szinte fantáziaszerű szóló vagy épp a lassú tétel titokzatos zongora–zenekar párbeszéde is kivételes megoldásnak számított a korban. Brahms d-moll zongoraversenyén pedig olyan erősen megérzett a zeneszerző eredeti, szólóhangszerrel még nem számoló kompozíciós elképzelése, hogy egy kritikus teljes tanácstalansággal szögezte le: „Brahms úr előre megfontolt szándékkal a lehető legérdektelenebbé tette zongoraversenye zongoraszólamát (…) és ha egyáltalán jelentkezik is olyasmi, ami ügyes hatást ígér, a zenekari kíséret vastag kérge azonnal elfojtja és összeroppantja.”

Demény Balázs 2015. január 18.

SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK PALOJTAY JÁNOS ÉS A SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR VEZÉNYEL: MADARAS GERGELY BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2015. február 15.

SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK DEMÉNY BALÁZS ÉS AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR VEZÉNYEL: HÁMORI MÁTÉ BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2015 január–február

19

KLASSZIKU

IMPROVIZÁCIÓK DOBÓKOCKÁVAL

IMPROVIZÁCIÓK DOBÓKOCKÁVAL ÉS STOPPERÓRÁVAL

Fassang László

´ STOPPERÓRÁVAL ÉS Az év elején két alkalommal is különleges hangverseny részese lehet, aki szívesen találkozik a hangszerek királynőjével: előbb a Zeneakadémia orgonistanövendékeinek vizsgakoncertjeit hallgathatja, nem sokkal később pedig egy – szerencsére nem vérre menő – párbaj szem- és fültanúja lehet.

Január 19-én a Művészetek Palotájában kisebb orgona-maratonra kerül sor, amelyen három művészgeneráció tagjai lépnek fel. „Mesterek és tanítványok is lehetne ennek a koncertnek a mottója, hiszen én még Ruppert István kezei alatt diplomáztam, így a tanári karban is megfigyelhető a generációkon átívelő folytonosság” – világít rá Fassang László, a Zeneakadémia és a Párizsi Conservatoire tanára. Nem először adódik alkalom arra a tanszakon, hogy együtt játsszanak tanárok és diákok, hiszen volt már erre példa a ceglédi Bach-orgonán is, ahol szavazással dőlt el, hogy ki játszhatott az esti koncerten. Most sem lesz ez másképp, hiszen a zsűrinek és a közönségnek is beleszólása lesz az est alakulásába. „Kicsit olyan ez, mint a sportban: az egész csapat részt vesz a felkészülésben, de a dön-

20 müpa

magazin 2015 január–február

Párbajok régen és most A művészek közti nemes versengés hagyománya a régmúltban gyökerezik, a zenetörténet egyik leghíresebb párbajára azonban végül nem került sor: 1717-ben a híres francia virtuóz, Louis Marchand Drezdában vendégeskedett, amikor Johann Sebastian Bachnak is arra vezetett az útja. Marpurg, Adlung és más német források szerint csembalópárbajban kellett volna a két mesternek összemérnie az erejét, de az anekdota szerint a francia kollégának – hallván Bachot gyakorolni – inába szállt a bátorsága, és még a párbaj előtt elhagyta a várost.

Domenico Scarlatti és Händel az említett eset előtt tíz évvel, Rómában, Ottoboni bíboros palotájában mérte össze csembaló- és orgonatudását: az előbbi döntetlenre sikerült, az utóbbi hangszeren azonban a német komponista bizonyult jobbnak.

1781 karácsonyán Mozart és Clementi szórakoztatta a császárt hasonló párbajozással, amely végül Mozart győzelmével ért véget. Beethoven is részt vett párbajokban, a romantika korának pedig Sigismond Thalberg és Liszt Ferenc volt a két legnagyobb riválisa, akik egy koncertre új operaparafrázist is írtak több más mű megszólaltatása mellett. A Művészetek Palotájában pedig a következő művészek párbajoztak eddig: Thierry Escaich és Wolfgang Seifen, Fassang László és Thierry Escaich, valamint Karosi Bálint és Sietze de Vries.

L

„…ugyan már, hiszen ez csak játék…” tő meccsen azok lépnek pályára, akik aznap épp a legjobb formában vannak” – magyarázza Fassang.

Napközben a hallgatók játszanak (Tüzes Marcell Sámuel, Vida Mónika Ruth, Ács Dávid László, Papp Orsolya, Schallinger-Foidl Artúr, Brunda Gergely, Hajnóczky Bence, Tar Zita, Tabajdi Ádám, Németh Zsuzsa, Gedai Ágoston és Lozsányi Soma) elsősorban francia szerzőktől, de Liszt és Bach sem marad ki, este pedig a tanszak tanárai: Ruppert István, Pálúr János, Fassang László és Szabó Balázs szólaltatják meg a Müpa orgonáját a legsikeresebb, „beszavazott” növendékekkel. A hangversenyt Pálúr János és Fassang László improvizációi zárják, amelyeket szintén alakíthat a közönség, mivel a szünetben bárki bedobhatja a kosárba kedvenc zenei témáit, dallamait.

Témajavaslatra a január 27-i Orgonapárbajon is lehetősége nyílik a hallgatóságnak, hiszen a műfajnak kifejezetten hangsúlyos eleme az improvizáció, Ronny Krippner és Dirk Elsemann koncertje pedig olyan nagy mestereknek állít emléket, mint Purcell, Bach, Liszt és Reger. Krippner Regensburgban és Exeterben folytatott tanulmányokat, Londonban templomi orgonista, továbbá tanít is a brit fővárosban, valamint Birminghamben – az improvizáció műfajáról DVD-t is készített. Elsemann pedig az első budapesti párbajozó, Wolfgang Seifen növendéke volt, nála sajátította el az improvizáció mesterségét. Jelenleg a Berlini Művészeti Egyetem improvizáció tanára.

Fassang László márciusban személyesen is találkozott vele: „egyéves kislányommal együtt meghallgattuk, hogyan tanít saját templomában, saját tervezésű orgonáján.

Lélegzetelállító volt az a természetes fölény, ahogyan a legnehezebb feladatokat is demonstrálta a növendékek számára. Kislányomnak nagyon tetszett, hogy játék közben még az ő szórakoztatására is maradt energiája.”

A Müpa Orgonapárbaj sorozata egyedülálló a világon, és régi hagyományokat elevenít fel: kivételes képességű, az improvizációban világhírt szerzett orgonisták „mérik össze tudásukat”. A sorozat szerkesztője, Fassang László a következőképpen nyilatkozott a párbajokról: „Természetesen nem

a versengés az elsődleges cél, hanem a játék, egymás inspirálása, a közönség megnyerése. Az eddigi párbajok tapasztalatai megmutatták, hogy ugyanaz a hangszer a kü­lön­böző zenei személyiségek keze alatt teljesen egyéni hangon tud megszólalni.”

Fassang a műsorvezetőként átélt izgalmak­ ról is mesélt: „Nem egymás ellen játszanak, hanem egymással, egymásnak és a közönségnek. Inspirálják egymást, ezáltal olyat hoznak létre, mint még azelőtt soha.”

Pár­ba­jozóként annak idején volt tanárával, jelenlegi kollégájával, Thierry Escaich-sel lépett pódiumra, és saját bevallása szerint soha nem izgult még annyira koncert előtt.

Escaich annyit mondott neki: „ugyan már, hiszen ez csak játék”. „Az első hangbejátszás egy Lady Gaga-részlet volt, melyet ne-

kem kellett folytatni. Az első akkord után már úgy éreztem, hogy itt bármi megtörténhet, de minden valahogy jól fog elsülni” – emlékezett vissza Fassang László.

A párbaj felépítése is szétfeszíti a koncertek hagyományos kereteit, hiszen a pódium közepén, egy emelvényen található az orgona, a lépcsőfokok megmászásának szimbolikus jelentősége is van, a két párbajozó két külön páholyban foglal helyet a színpad jobb és bal oldalán, a szünet után pedig helyet cserélnek. A párbajsegédek a szinkrontolmácsoláson kívül egyéb feladatokban is közreműködnek. Az estet további show-elemek is tarkítják: a sorrendet és a témákat dobókockával sorsolják, a művészeknek stopperórával is kell improvizálniuk, továbbá ugyancsak kihívást jelentő feladat hangfelvételről bejátszott témák azonnali folytatása. Izgalomban tehát nem lesz hiány!

Tóth Endre

A műsorvezető és a „kommentátor” Az orgonapárbajokon a pódium bal oldalán helyezkedik el a műsorvezető és a „szakmai kommentátor”: az előbbi az, aki Fassang elmondása szerint „tágabb horizontból” tekint a hangszerre, a másik pedig „bennfentes orgonista”. Eddig a műsorvezetői szerepet zenetörténész vállalta magára – Batta András és Fazekas Gergely –, a bennfentesek pedig Ruppert István és Fassang László voltak. A mostani párbaj jelentős újítása, hogy az előbbi szerepét nem zenetörténész, de még csak nem is klasszikus zenész alakítja majd, hanem a Jászai Mari-díjas ifjú színművésznő, Tompos Kátya, aki korábban már mesélőként szerepelt orgonakoncerten: Jean Guillou Alíz orgonaországban című művét adta elő a szerzővel. Fassang László szerint „jelenléte hidat képez a laikus közönség és az orgonista szereplők között. Egyben üzenetet is hordoz: az orgona bárki számára megközelíthető, megismerhető, megszerethető.”

2015. január 19.

HÁROM ORGONISTAGENERÁCIÓ A MŰVÉSZETEK PALOTÁBAN A ZENEAKADÉMIA ORGONISTANÖVENDÉKEINEK VIZSGAKONCERTJEI 10.00–14.00: BA I., II., III. ÉVFOLYAM 15.00–17.00: MA I. ÉS II. ÉVFOLYAM 19.30: A ZENEAKADÉMIA ORGONA­TANÁRAINAK ÉS DIÁKJAINAK KONCERTJE KÖZREMŰKÖDIK: RUPPERT ISTVÁN, PÁLÚR JÁNOS, FASSANG LÁSZLÓ, SZABÓ BALÁZS, VALAMINT HALLHATÓK A LEGSIKERESEBB HALLGATÓI PRODUKCIÓK, MELYEKET A ZSŰRI ÉS A KÖZÖNSÉG SZAVAZÁSSAL VÁLASZT KI BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Tompos Kátya

2015. január 27.

ORGONAPÁRBAJ – ÚJ GENERÁCIÓ RONNY KRIPPNER (GB) ÉS DIRK ELSEMANN (D) MŰSORVEZETŐ: TOMPOS KÁTYA ÉS FASSANG LÁSZÓ BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2015 január–február

21

KLASSZIKU

Fotó © Michiel Hendryckx

Philippe Herreweghe

A KÖZÉPPONTBAN BACH ÉS MENDELSSOHN RÉGIZENE FESZTIVÁL – ÉS EGY RÁADÁS

A Müpa első Régizene Fesztiválja fontos újdonság: a historikus előadások itt a szokásosnál nagyobb közönséghez jutnak el, néhány nap leforgása alatt fontos magyar és külföldi muzsikusok váltják egymást, az ismertek mellett ismeretlen műveket is bemutatva.

A fesztivál tematikája Bach és Mendelssohn köré szerveződik. Nem véletlenül: egyrészt Mendelssohn életművének csak töredékét ismerjük, másrészt a zeneszerző forradalmi szerepet vállalt a mai Bach-kultusz kezdeteinek kialakításában, a zenei historizmus megteremtésében.

22 müpa

magazin 2015 január–február

Christina Landshamer

Fotó © Marc Borggreve

22-én újabb egyházi mű következik – ismét Bach, de csak félig. A Máté-passió Mendelssohn-féle változatát adja elő Vashegyi György vezényletével a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar. Szólisták:

Mendelssohn nagy tettet hajtott végre Bach műveinek feltámasztásával…

Baráth Emőke, Balogh Eszter, Bernhard Berchtold, Megyesi Zoltán, Christoph Pohl és Cser Krisztián. Magyarországon a mű korhű hangszereken most hangzik el először. Mendelssohn nagy tettet hajtott végre Bach műveinek feltámasztásával, hiszen ezek a komponista halála, azaz 1750 után 80 évig, a Mendelssohn-féle Mátépassió előadásáig teljesen feledésbe merültek. Nemcsak Bach, de általában a barokk repertoár reneszánsza is Mendelssohnnak köszönhető, aki felismerte, hogy korának zenéje nem állhat meg a barokk, különösen Bach pillérei nélkül. Vashegyi György, aki fontosnak tartja mindkét szerzőt és kettejük kapcsolódását is, így vélekedik: „Hogy Mendelssohn miként nyúlt Bach Máté-passiójához, az rendkívül fontos kordokumentum. Érdekes történelmi tény, hogy a zeneszerző nagynénje, Fanny von Arnstein, aki híres zenerajongó és zongorista volt, Mendelssohn 12. vagy 13. születésnapjára Bach Máté-passiójának eredeti, szerzői kéziratát ajándékozta. Egy ilyen gesztus jelentőségét ma fel sem fogjuk.

A mi előadásunk a lipcseit követi, amelyben kevesebb a húzás. Mendelssohn elsősorban praktikus okokból húzott ki jó néhány tételt, mert nem voltak megfelelő, Bach-korabeli hangszerei, például viola da gambája, oboa da cacciája, és nem is tudta ezeket helyettesíteni. Igazán érdekes a mai előadó számára, amikor Mendelssohn változtat Bach leírásán, például artikulációban, olykor egyes frázisokat egy oktávval följebb vagy lejjebb helyez, hogy az énekeseknek kényelmesebb legyen, az alt szólista egyik áriáját a szopránnak adja. Mendelssohn úgy változtatott Bach művén, hogy más lett, de nem kevésbé jó – ez ritkaság.”

Január 23-án két hangverseny is várja az érdeklődőket. Délután 5-kor az Üvegterem­ ben Maude Gratton csembalóművész kamarakoncertje teremt meghitt hangulatot, míg este a Fesztivál Színházban a Concerto Armonico válogat két nagy alkotó, Johann Sebastian és Carl Philipp Emanuel oeuvrejéből, Apa és fia zenéje a Bach-dinasztiából címmel. Spányi Miklós, az együttes művészeti vezetője a Bach fiú régi rajongója és

Fotó © Florence Grandidier

A programsort január 21-én az egyik legnagyobb régizenei sláger, Bach h-moll miséje nyitja. A Müpa közönsége számára erről a műről nem kell ismertetőt írni – már csak azért sem, mert a koncert előtt, 18.30-tól Mácsai János műismertetőt tart Prelúdium címmel – csakúgy, mint a többi fesztivál­ koncert előtt. A művészgárda viszont megér néhány mondatot. A belga karmester, Philippe Herreweghe évtizedek óta a műfaj egyik legjelesebb képviselője, aki többször járt már nálunk. 2013-ban a János passióval és az általa 46 éve alapított Collegium Vocale Gent Kórussal és Zenekarral érkezett a Müpába, hogy betekintést kínáljon mély Bach-ismeretébe. A mostani esten fellépő művészgárda pedig az ő vezetésével négy éve készítette el a mű CD-felvételét, amit vásárlók és kritikusok egyaránt lelkesen fogadtak. Igazi nemzetközi gárda gyűlik össze: Dorothee Mields német szoprán a barokk és kortárs muzsika specialistája, míg a cseh Hana Blažíková a középkori, reneszánsz és barokk zene kiváló előadója.

Damien Guillon francia kontratenornak saját együttese is van. Thomas Hobbs, a bársonyos hangú angol tenor trombitásként kezdte művészi karrierjét, mára azonban Anglia egyik legkeresettebb énekesévé vált. Peter Kooij holland basszus ugyancsak elismert barokkspecialista. A kórus tagjai mind kiváló képességű énekesek, akiknek minden produkciója magas színvonalú, akárcsak a zenekaré.

Maude Gratton ku­­tatója, előszeretettel játssza műveit, ezúttal egyik csembalóversenyét adja elő.

Spányi valódi missziót teljesítve 40 (!) lemezre rögzítette Carl Philipp Emanuel valamennyi billentyűs szerzeményét. C. P. E. Bach más barokk szerzőkhöz hasonlóan kevesebb figyelmet kap a pódiumokon, mint megérdemelné. Mendelssohn Bachfelfedezése annyira jól sikerült, hogy kultusza fényében sok más ragyogó csillag alig tud betörni a repertoárba. Egy ilyen fesztivál jó alkalom az egyeduralom megtörésére is, miközben J. S. Bach múlhatatlan fényéről sem feledkezünk meg. Az apa híres E-dúr hegedűversenyét Ábrahám Márta játs�sza, Megyesi Schwartz Lúcia négy kantáta-áriáját adja elő, és felcsendül a zenekar tolmácsolásában a fiú E-dúr szimfóniája.

Január 24-én (két nyilvános próbán) és 25-én (az előadáson) egy nagy produkcióban találkoznak az első napok fellépő együttesei: Mendelssohn Paulus című oratóriumát a Collegium Vocale Gent Kórus, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar (művészeti vezető: Vashegyi György) adja elő Philippe Herreweghe vezényletével.

müpa

magazin 2015 január–február

23

Január 25-én délután az Üvegteremben Kalló Zsolt hegedű- és Papp Rita csembalóművész kamaraestje zárja a Müpa első Régizene Fesztiválját. Bach c-moll és A-dúr szonátája csendül fel, valamint Bach–Mendelssohn: d-moll chaconne-ja – ezúttal hegedűn és zongorán. A program egyál­talán nem megszokott, hiszen Bach hegedű-csembaló kompozíciói nemigen

Kalló Zsolt

24 müpa

magazin 2015 január–február

Fotó © Szesztay Csanád

Concerto Armonico hallhatók, mint ahogy Mendelssohn átiratai sem. Kalló Zsolt Liszt-díjas hegedűművész az első magyar régizene-együttes, a Capella Savaria koncertmestere és művészeti vezetője, aki több rangos kamarazenekar és régizene-együttes koncertmestereként bejárta a világot. Tomasini, Kraus, Michael Haydn hegedűversenyeinek ma­ gyar­országi bemutatója az ő nevéhez fűződik. Papp Rita csembalóművész több nemzetközi verseny győztese, szólistaként és kamaramuzsikusként rendszeresen koncertezik itthon és külföldön.

A ráadás: „Lauda Sion” Lauda Sion címmel február 24-én Mendelssohn oratorikus egyházi művei csendülnek fel első magyarországi előadásokként korhű hangszereken, részben magyarországi bemutatók gyanánt: d-moll Kyrie; Tu es Petrus; Hör mein Bitten (1847-es, zenekari változat); Nicht unserm Namen; Herr Gott, dich loben wir; Lauda Sion, op. 73. Ezúttal Vashegyi György vezényli a Purcell Kórust és az Orfeo Zenekart. A szólisták: Wierdl Eszter, Balogh Eszter, Megyesi Zoltán, Blazsó Domonkos. Koncertmester: Simon Standage. A műsoron szereplő hat mű nagy utat jár be az ihletet adó szerzők: Bach, Mozart, Schütz miatt csakúgy, mint a gazdag stilisztikai eszköztár okán.

Fotó © Garas Kálmán

KLASSZIKU

Szólisták: Christina Landshamer, Wiebke Lehmkuhl, Maximilian Schmitt, Thomas Stimmel. A zsidó vallásról protestáns hitre áttért Mendelssohn számára a Saulusból Paulusszá váló apostol története komoly üzenetet hordozott, és nem csupán vallási, hanem általános emberi értelemben is: hogyan változhatunk meg, vallhatunk új értékeket. A Paulus Mendelssohn személyes érintettsége miatt az egész oeuvre egyik legmélyebb műve lett. Ihletért a zeneszerző Bach és Händel oratóriumaihoz fordult. A sors fintoraként azonban 1836-ban bemutatott nagyszabású, megrendítő mű-­ vét éppen az általa újra felfedezett és divatba hozott Bach és Händel egyházi művei szorították ki a koncertpódiumokról százhúsz évre: a Máté-passió, a Karácsonyi oratórium és a Messiás. A kompozíciót huszonhét évesen alkotta Mendelssohn, húsz évvel azután, hogy megkeresztelték a zsidó kisfiút. Már ez a kikeresztelkedés is több egyszerű vallásos „pálfordulásnál”: a zsidóság évszázadok, ha nem évezredek óta tartó asszimilációs küzdelmének része.

Vashegyi György az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus élén két éve már előadta a művet – korhű hangszereken a darab magyarországi bemutatójaként.

Lauda Sion Salvatorem, azaz „Dicsérd, Sion, az Üdvözítőt”: az Úrnapja officiumában Aquinói Szent Tamás szekvenciája (1264 körül) az Oltáriszentségről, az Új Szövetség áldozatáról, az átváltozás misztériumáról, a szentáldozás jelentőségéről énekel. Lauda Sion – ez Mendelssohn nagy ívű, harmincperces művének címe, mely egyben jelképezi azt a szinte missziós munkát is, amelyet Vashegyi György végez 2010 óta Mendelssohn oeuvre-jének magyarországi

megismertetésében, főként egyházi témájú műveinek előadásával. 2011-ben a Müpában mutatta be az Éliás című oratóriumot, 2013-ban a Paulust. 2014-ben adták elő Budapesten nyolc korálkantátáját, amelyek közül néhány még soha nem hangzott el Magyarországon. Minderről így beszél: „Mendelssohn – méltatlanul ritkán játszott, sőt jelentős részben elfelejtett – oratorikus egyházi műveit korhű hangszereken szólaltatjuk meg. Az elmúlt másfél évtizedben Németországban már elég rendszeresen játszották Bach Máté-passiójának Mendelssohn által készített verzióját. 2003 táján Helmuth Rilling Budapesten vezényelt, és egy baráti beszélgetésben árulta el, milyen nagy rajongója Mendelssohnnak. Ő is megjegyezte, milyen nagy hiányosság, hogy addig a zeneszerző műveinek fele még nem jelent meg.

Ma már én is jobban értem, miért. A harmadik birodalom számára zsidó volt, a keletnémetek számára pedig mélyen hívő lutheránus. Így csak most kezdhetjük felfedezni egyházi műveit. Az utóbbi években magam is nagy rajongója lettem Mendelssohnnak.

A Lauda Sion – mely számomra a 19. századi katolikus miszticizmus egyik legszebb kompozíciója – mindezen megelőző stílusok összegzése, s egyben határozott továbblépés is a nagyromantika felé. E remekmű önmagában méltón képvisel mindent, ami Mendelssohn művészeté­ben csodálatra méltó és felemelő. Merészen fogalmazva azt a kijelentést is megkockáz­tatom, hogy húszévesen Mendelssohn még nagy példaképét, Bachot is »felülmúlja« – abban az értelemben, hogy húszesztendős korában talán még Johann Sebastian sem állt azon az elképesztő zeneszerzői színvonalon, amely a korálkantáták partitúráiból sugárzik. Igaz, Mendelssohn számára sokkal rövidebb élet adatott.”

Mikes Éva

2015. január 24. 10.30 és 15.00 (nyilvános próbák) 2015. január 25.

MENDELSSOHN: PAULUS CHRISTINA LANDSHAMER, WIEBKE LEHMKUHL, MAXIMILIAN SCHMITT, THOMAS STIMMEL, COLLEGIUM VOCALE GENT KÓRUS, PURCELL KÓRUS, ORFEO ZENEKAR (MŰVÉSZETI VEZETŐ: VASHEGYI GYÖRGY) VEZÉNYEL: PHILIPPE HERREWEGHE FESZTIVÁL SZÍNHÁZ BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM 2015. január 25., 17.00

KAMARAKONCERT KALLÓ ZSOLT – HEGEDŰ PAPP RITA – CSEMBALÓ, ZONGORA

Dorothee Mields

Fotó © A. Vandervegt

ÜVEGTEREM

2015. január 21.

RÉGIZENE FESZTIVÁL J. S. BACH: H-MOLL MISE DOROTHEE MIELDS, HANA BLAŽÍKOVÁ, DAMIEN GUILLON, THOMAS HOBBS, PETER KOOIJ COLLEGIUM VOCALE GENT KÓRUS ÉS ZENEKAR VEZÉNYEL: PHILIPPE HERREWEGHE BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2015. január 22.

J. S. BACH–MENDELSSOHN: MÁTÉ-PASSIÓ AZ 1841-ES LIPCSEI VÁLTOZAT MAGYARORSZÁGON ELSŐ ALKALOMMAL, KORHŰ HANGSZEREKEN BARÁTH EMŐKE, BALOGH ESZTER, BERNHARD BERCHTOLD, MEGYESI ZOLTÁN, CHRISTOPH POHL, CSER KRISZTIÁN, PURCELL KÓRUS, ORFEO ZENEKAR VEZÉNYEL: VASHEGYI GYÖRGY BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2015. január 23. 17.00 MAUDE GRATTON CSEMBALÓKONCERTJE MAUDE GRATTON – CSEMBALÓ ÜVEGTEREM

2015. január 23.

CONCERTO ARMONICO APA ÉS FIA ZENÉJE A BACH-DINASZTIÁBÓL MŰVÉSZETI VEZETŐ: SPÁNYI MIKLÓS KONCERTMESTER ÉS HEGEDŰSZÓLÓ: ÁBRAHÁM MÁRTA KÖZREMŰKÖDIK: MEGYESI SCHWARTZ LÚCIA – MEZZOSZOPRÁN FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2015. február 24. „LAUDA SION” MENDELSSOHN ORATORIKUS EGYHÁZI MŰVEI ELSŐ MAGYARORSZÁGI ELŐADÁSOK KORHŰ HANGSZEREKEN, RÉSZBEN MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓK WIERDL ESZTER, BALOGH ESZTER, MEGYESI ZOLTÁN, BLAZSÓ DOMONKOS, PURCELL KÓRUS, ORFEO ZENEKAR (KORHŰ HANGSZEREKEN) KONCERTMESTER: SIMON STANDAGE VEZÉNYEL: VASHEGYI GYÖRGY BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

NEKIK

TALÁLKOZNI KELLETT A hetvenes évek elején három diák – három jó barát – a maga örömére muzsikálni kezdett. 1973-ban együttest alakítottak, melynek a Muzsikás nevet adták. Már az is rendkívüli volt, hogy három budapesti fiatal autentikus népzenét akar játszani. Ők azonban még azt is fejükbe vették, hogy ezt a zenét másokkal is megszerettetik. A négytagúvá kiegészült együttes a világ legjelentősebb koncerttermeibe viszi a Bartók és Kodály gyökereit is adó népzenét, szabadon közlekedve a hagyományos és klasszikus mu­zsika között.

Ennek egyik mérföldköve a Muzsikás Bartók-albuma.

Ugyancsak a hetvenes évek elején négy másik fiatal, négy zeneakadémista úgy döntött, együtt folytatja. Az általuk alapított kvartett a legnagyobb nemzetközi versenyeket nyerte meg, és 1983 óta Boulderben, az amerikai Coloradói Egyetem rezidens vonósnégyeseként működik. Bartók hat vonósnégyesének felvételét, ahogy

26 müpa

magazin 2015 január–február

a Grammy-díjas Takács Kvartett az 1990es években készült lemezén játssza, azóta is e zene egyik legkimagaslóbb tolmácsolásának, a Guardian zenekritikusa szerint „zsinórmértéknek” tekintik.

Hogyan találkozott össze egymással ez a két kvartett: a Muzsikás és a Takács?

Hamar Dániel (Muzsikás): 2001-ben megkeresett minket Joe Horowitz, az Egyesült Államok Karmesterszövetségének elnöke azzal, hogy a rangos Aspeni Nemzetközi Fesztiválon, Coloradóban szeretne egy olyan koncertet pódiumra vinni, ahol a Takács Kvartett Brahms-, Liszt- és Bartók-műveket játszana, a Muzsikás pedig ezek népzenei gyökereit mutatná be. Valamiféle tudományos előadás koncertváltozatát képzelte el. Amikor a különleges, értő közönség előtt eljátszottuk, nagy sikere volt.

De már közvetlenül utána arra gondoltunk, Liszt és Brahms helyett inkább Kodályra és Bartókra kellene építeni. Kitalálni valamit annak megvilágítására, hogy a mi hu-

szadik századi zenénk milyen erősen kapcsolódik a magyar, illetve kárpát-medencei népzenei gyökerekhez. Ezt sokan tudják, közvetlenül mégsem találkoztak vele soha, hiszen ez a muzsika, amely Bartók egész pályáját megváltoztatta, a komolyzenei világ számára teljesen ismeretlen.

Bartók írásaiból kiderül, hogy ezt a visszafogott, szikár, az érzelmeit szavakban ritkán kifejező embert mennyire lenyűgözte a népzenével való találkozás. Amit Bartók átélt, azzal egy átlagos koncerthallgató nem találkozik. Nem tudja, mi volt az, ami őt ennyire elvarázsolta. Hogy a gyimesi hegyekben hallott zenének olyan döbbenetes ereje van, hogy azzal varázsolni, gyógyítani lehet, transzba lehet vele ejteni embereket. Szinte megijedsz tőle. És itt jön a képbe a Muzsikás. Mi, pesti diákok ugyanilyen váratlan módon találkoztunk ezzel a zenével, és a találkozás számunkra is sorsdöntő volt. Mi ezt az elementáris élményt szeretnénk megosztani a közönséggel. De nem úgy, hogy egymást illusztrálja az eredeti

Fotó © Opitz Tamás

K L ANSÉSPZZI EK N U

Muzsikás

A Muzsikás és a Takács Kvartett – két négytagú együttes, látszólag két külön világ. Találkozásuk – amely a Carnegie Hall közönségét is lázba hozta – véletlennek tűnhet, de lehet, hogy inkább sorsszerű.

Hogyan éli meg a Muzsikás ezt a találkozást?

Kevés embernek adatott meg ilyen élmény, hogy ma a világ egyik legjobb vonósnégyesének tartott Takács Kvartettől a pódiumon sorozatban végighallgathatja ezeket a műveket. Én valamikor zongorista voltam, Sipos Misi klasszikus hegedűs, nekünk tehát meg­ van­nak azok a gyökereink, amelyek működnek, amikor klasszikus zenei koncertet hallgatunk. De Takácsék máshogy is játsszák ezeket a zenéket, ha mi ott vagyunk. Vagyis hatunk egymásra. És amikor ott, a színpadon, tőlünk egy lépésre megszületik a zene, amiről tudjuk, hogy azért szól egy kicsit másképp, mert mi ott vagyunk, az olyan élmény, amit nagyon nehéz szavakban kifejezni.

A közönség mindenütt értékelte a különleges élményt?

Igen, és nagyon érdekes volt látni a hatást, hogy a többnyire komolyzenei közönség hogyan oldódik, hogyan feledkezik meg az előítéleteiről. Meglepődik, mert másfajta zenei megoldásokat hall, mint amilyenekhez szokott, és akkor hirtelen rácsodál­kozik arra, hogy ezek Bartók zenéjében ugyanúgy ott vannak. Hogy ettől lesz Bartók annyira más, mint bárki előtte volt. Ez az élmény katartikus, felszabadító.

Ezekben a művekben hogyan jelenik meg a Bartókot ihlető népzene?

Bartók népzenei dallamok hatására írt önálló, független alkotásokat, a zeneirodalom gyöngyszemeit. Ezért ott is halljuk a nép-

Takács Kvartett

… ezzel a programmal azt is meg tudjuk mutatni, kik is vagyunk mi, magyarok… zenét, ahol egyetlen felismerhető népzenei motívum sincs. De ott van a ritmusokban, szellemiségben, a harmóniákban – az egész lelkében ott van a népzene. A műsorfüzetben mindig részletesen leírjuk, hogy mondjuk, Bartók 4. vonósnégyese most úgy szólal meg, hogy a tételek között népzenét hallanak. Vagyis a program nem a 4. vonósnégyes, hanem a Muzsikás és a Takács Kvartett által kigondolt zenei folyamat.

Ezért írhatta egy amerikai kritikus, hogy erről a vonósnégyesről már mindent elmondtak: hogy katartikus, hogy fennkölt, hogy éteri, hogy sötét – de azt az egyet nem, amit ő ez után az előadás után érez, hogy entertaining, vagyis élvezetes, szórakoztató.

Mi kell ahhoz, hogy a közönség ezt a programot valóban szórakoztatónak érezze?

Kell hozzá az a nyitottság, amely megvolt a Takács Kvartettben, és ugyanúgy megvolt azokban a szervezőkben is, akik a hangversenyt aztán több ízben is végigvitték Európán és Amerikán, ahol a legnagyobb koncerttermekben mutathattuk be. Hatalmas reklám kísérte, sajtó, rádió, cikkek tömkelege, és valójában akkor éreztük meg, amire eredetileg nem is gondoltunk,

Fotó © Keith Saunders

dallam és az, ami Bartóknál belőle lett.

Egy zenei folyamatot, egy olyan szerkezetet építettünk fel, ahol a népzene és a komolyzene gyakorlatilag egymásba folyik, és egyetlen ívet alkot.

hogy ezzel a programmal azt is meg tudjuk mutatni, kik is vagyunk mi, magyarok.

Több kritikus írta a koncert után, hogy most már tudja, mit jelent ez a szó: magyar.

Pedig a Takács Vonósnégyes négy tagja közül kettő, köztük a primárius nem is magyar. Így van. De amikor kiállunk a színpadra, azt szoktam mondani: most megmutatjuk, hogy mi, magyarok miképp gondolkodunk Bartók zenéjéről. És ebbe beleértődik a két tiszteletbeli magyar, az angol primárius és az amerikai brácsás is. A két alapító tag máig magyar akcentussal beszéli az angolt. Két társuk egyike elmesélte nekem, hogy a magyar zenészek akcentusa segítette őt a zenében, Bartók értelmezésében. Az is érdekes, hogy nem magyarok, hanem ameri­kaiak, franciák, angolok, spanyolok szervezték nekünk ezeket az utakat. Itthon valahogy nem hiszünk eléggé magunkban, a saját értékeinkben. A Carnegie Hallban könnyes szemmel tapasztalták meg ott ülő honfitársaink, hogy a magyar kultúrának egy elit amerikai közönség felállva tapsol, és átélhették azt a csodálatos érzést, hogy jó magyarnak lenni.

A hazai magyar közönségnek mit adhat ez a hangverseny, amelynek tizenhárom évi külföldi sikersorozata után most a magyarországi bemutatójára készülnek?

Szerintem ugyanazt. Persze senki nem lehet próféta a saját hazájában. Pontosan tudom, hogy ez lesz a Takács–Muzsikás legnehezebb koncertje, de ha sikerül az áttörés, akkor talán ez lesz egyszersmind a leghatékonyabb és a legfontosabb is.

Petrányi Judit 2015. február 12.

A TAKÁCS KVARTETT ÉS A MUZSIKÁS QUARTETTO – BARTÓK ÉS A NÉPZENE KÖZREMŰKÖDIK: PETRÁS MÁRIA – ÉNEK BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2015 január–február

27

F O LYA M AT O S M Ú L

VÁLTOZÁSOK MŰVÉSZE Stravinsky-maraton Kevés jelentős zeneszerzőnek adatott meg, hogy szemtanúja legyen a 20. század radikális fordulatokban bővelkedő, botrányoktól és tragédiáktól sem mentes zenei fejlődésének – annak, ahogy a két világégéstől és a hidegháborús vetélkedéstől sújtott kulturális térben a zeneművészet társadalmi szerepének megítélése is folyton változott, sőt olykor már maga a zene fogalma is újradefiniálásra szorult. Hosszú élete során Igor Stravinsky (1882–1971) azonban nemcsak végignézte a 20. századot, hanem művészetével intenzíven alakította is azt. Életműve nemcsak időkeretei miatt páratlanul gazdag, hanem zeneszerzői stílusának és zenei szemléletének folytonos alakulása okán is. Ezt a szüntelen mozgást az évek múlása és a történelmi események mellett Stravinsky helyváltoztatásai is elősegítették: az orosz származású és ifjúságát szülőföldjén töltő komponista előbb a „19. század fővárosát”, Párizst, majd Svájcot választotta élete és munkája helyszínéül, 1939-ben pedig az Egyesült Államokban telepedett le. A felsoroltak közül a legtöbben egyértelműen Párizst tartják Stravinsky szellemi otthonának. Kétségtelen, hogy a mester a Szergej Gyagilev

28 müpa

magazin 2015 január–február

A Tavaszi áldozat bemutatója A múlt század tízes éveinek elején Európa-szerte egymást érték a modern színpadi- és zeneművek bemutatóit kísérő botrányok. Összetűzésre került sor a modernitást pártolók és ellenzők között például Bécsben (Schönberg, Berg és Webern egyik bemutatkozó koncertjén) és Moszkvában (Prokofjev 1. zongoraversenyének premierjén). A művészet két akkori fővárosát, Londont és Párizst szintén nem kerülték el azok az – esetenként nemzetközi visszhangot kiváltó – események, amelyeket közfelháborodás, valamint akár tettlegességig fajuló vita kísért. A Tavaszi áldozat 1913. május 29-i első előadása a Théâtre des Champs-Élysées-ben egyike a 20. századi zenetörténet leggyakrabban emlegetett skandalumainak, pedig ma már tudjuk: a bulvárlapok számára még hosszú ideig témát szolgáltató darab kevésbé a zene, inkább a nézőtéren ülők egy részét éles kritikára késztető koreográfia miatt futott először zátonyra. Egy év sem telt el, és az Orosz Balett botlására a párizsi közönség már szinte nem is emlékezett: 1914 tavaszán koncertszerű előadásban a Tavaszi áldozat zajos sikert aratott.

Schönberg és Stravinsky Legkésőbb Theodor Wiesengrund Adorno 1949-ben publikált híres művének, Az új zene filozófiájának megjelenése óta zenetörténeti közhelynek számít Arnold Schönberg és Igor Stravinsky szembenállása és rivalizálása. A 20. század e két jelentős komponistája valóban nem szívelte egymást, és a másikkal szembeni – elmarasztaló – véleményének mindkét fél hangot is adott. Schönberg még Stravinsky talán legnagyobb hatású művét, a Tavaszi áldozatot is zsákutcának tartotta, úgy vélve, hogy művei megalkotásakor orosz kollégája elsősorban a közönség igényeit tartja szem előtt, és csupán a jelennek alkot. A Stravinsky sikereit minden bizonnyal féltékenyen szemlélő bécsi mester saját magát ugyanakkor előszeretettel nevezte a jövő – belső szükségszerűségből alkotó – prófétájának.

Hiába hitte azonban Schönberg, hogy mindenkinek a zene általa és tanítványai által kifejlesztett „új anyanyelvét”, a dodekafóniát kell beszélnie. Stravinsky sokáig elutasította az új kompozíciós technikát, annak megalkotóját pedig inkább zenei laboránsnak, mintsem művésznek tekintette. Ezért is olyan különös, hogy élete utolsó szakaszában, nagy riválisa halálát követően Stravinsky végül felhagyott az ellenállással, és utolsó éveit annak a módszernek szentelte, amelyről korábban azt gondolta, hogy képtelenség vele elfogadható minőségű zenét alkotni.

Kevés zeneszerzőnek adatott meg, hogy ilyen szélességé­ben végigtekintsen a 20. század zenei spektrumán. által vezetett Orosz Balett felkérésére komponált műveivel (például a Petruskával vagy A tűzmadárral) itt érte el első igazán jelentős sikereit, és itt vált egy olyan, képzőművészeket, színházi szakembereket, írókat és zeneszerzőket egyaránt magába foglaló „hálózat” részévé, amelynek nagy szerepe volt az európai modernitás irányvonalainak kialakításában és terjesztésé­ ben. A többek közt Debussyvel, Satie-val, Milhaud-val, az író Jean Cocteau-val és Paul Valéryvel, valamint Pablo Picassóval is baráti kapcsolatot ápoló, s velük fontos művészeti eszmecseréket is folytató Stravinsky rövidesen a párizsi zenei élet egyik legfontosabb személyiségévé lépett elő, aki részben kora meghatározó művészeti trendjei­nek (például az expresszionizmus, a bruitiz­mus és primitivizmus) felhasz­ nálásával találta meg saját hangját, részben viszont maga adott szabályt az új zenének.

Ez az időszak – a tízes évek eleje – Stravinsky úgynevezett modernista korszaka, amelynek gyújtópontjában egyértelműen a Tavaszi áldozat áll, az a darab, amely színpadi mű­ként ugyan a 20. század egyik legbotrányosabb premierjével írta be magát a történelembe, zeneműként ugyanakkor rövidesen rendkívül sikeres lett, mert a forma­ bontó (például a harmóniai és ritmikai kere-

tek szétfeszítésére irányuló) elemeket a közönségnek nagyon is tetsző hangzással sikerült ötvöznie.

Mikor azonban még mindenki Stravinsky zenéjének eredetiségéről és frissességéről beszélt, az oranienbaumi születésű komponista művészete már új irányt vett, és a lázas jövővárást, amely a futuristákkal is szimpatizáló szerzőt ekkoriban jellemezte, lassanként az elmúlt évszázadok tradíciójának újrafelfedezése váltotta fel. Ez az úgynevezett neoklasszikus alkotói korszak, melynek termése nemkülönben friss és eredeti, még ha a klasszikus formák iránti érdeklődés, a korábbinál letisztultabb vonalvezetés és a látványosan higgadtabb, objektívebb hangvétel a kortársak némelyike számára a múltba fordulást jelentette is. A fordulat A katona történetével és a Pulcinella című balettel kezdődött, s valamikor az Oktett és a Mavra megszületésének idejére forrott ki az a zeneszerzői eszköztár, amely aztán közel három évtizeden át meghatározta a műfajukat és formájukat tekintve továbbra is rendkívül sokrétű kompozíciók sorát.

Fentebb azt mondtuk: kevés zeneszerzőnek adatott meg, hogy ilyen szélességé­ben végigtekintsen a 20. század zenei spektrumán. Legalább ilyen ritka az is, hogy valaki

hetven esztendősen késztetést érezzen arra, hogy valami olyat is kipróbáljon, amit addig sohasem tett. Márpedig Stravinsky az ötvenes években, éppen azután, hogy egyik legnagyobb ellenlábasa, Arnold Schönberg távozott az élők sorából, a bécsi iskola addig általa elutasított módszerét, a dode­kafó­ niát és a szerializmust is elsajátította, és pályafutása talán legtalányosabb, egyszers­ mind legkevésbé ismert utolsó remekműveit (például az Introitust vagy a Threnit) már e stílusban komponálta.

Valóban maratoni hosszúságú koncertsorozatra van szükség ahhoz, hogy az imént említett korszakok mindegyike megelevenedjen a közönség számára. A Budapesti Fesztiválzenekar zenészei és vendégeik azonban készen állnak a megmérettetésre: a hallgatók tizenegy koncerten ismerkedhetnek Stravinsky életművével.

Ignácz Ádám

2015. február 7. 10.30–22.00 STRAVINSKY-MARATON A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR ÉS A MŰVÉSZETEK PALOTÁJA KÖZÖS RENDEZVÉNYE MŰVÉSZETI VEZETŐ: FISCHER IVÁN

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM, FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

müpa

magazin 2015 január–február

29

AKTUÁLIS ZEN

A HÁTSÓ SORBÓL Egy átlagos összetételű szimfonikus együttesben az ütőhangszeres zenészek rendszerint a hátsó sorban foglalnak helyet. Létszámuk a 19. század utolsó évtizedétől kezdve – gondoljunk Nyikolaj Rimszkij-Korszakov, Richard Strauss vagy Gustav Mahler

szimfonikus műveire – fokozatosan növekedett. A nagyzenekarból hamarosan kisebbnagyobb ütőhangszeres csoportok váltak ki és önállósultak. Egyik leghíresebb ezek közül az Amadinda – a Müpában Az Évad Együttese.

Az autonóm ütőhangszeres koncertzene a 20. században született meg. A zeneszerzők az újabb és újabb (vagy nagyon is ősi) hangszerek bevonásával korábban ismeretlen hangszín- és effektus-régiókat hódíthattak meg, arról nem is beszélve, hogy az ütőhangszerek a hangerő tekintetében is forradalmi változásokat indítottak el. Ez az újszerű hangzásvilág természetesen visszahatott a nagyzenekari hangszerelésre is: a koncertpódiumok leghátsó sorát fürkészve gyakran ütőhang­ szerek egész arzenáljával találkozhatunk.

30 müpa

magazin 2015 január–február

S mindeközben a játékmód és a hangszeres virtuozitás is rohamos fejlődésnek indult.

Nem meglepő tehát, hogy egy-egy speciális adottságokkal rendelkező ütőhangszeres előadóra és zenekarra a 20. század második felében szívesen komponáltak versenyműveket – és innen már csak egy lépés volt a zenekarra és ütőhangszer-együttesre írt concerto. Megváltozott hát a zenekari ülésrend, a hátsó sorba „száműzött” ütőhangszeresek előre jöttek, a karmester mellé. A hangzás (és a látvány) előterének „elfoglalásához” Toru Takemitsu látványos,

dramatikus formát alakított ki. A pódium­ fények felgyulladnak, a zenekar misztikus hangulatú bevezetőt játszik, és az öt szólista csak néhány perc múlva, a nézőtér felől lép fel a színpadra. Ütőhangszeres kvartettre és szimfonikus zenekarra viszonylag kevés versenyművet komponáltak. Érdekes, hogy egy közel négy évtizede írt darab – talán épp a hangszerelés szokatlansága miatt – igen kedvező fogadtatásban részesült. A pályáját jazzdobosként kezdő amerikai-kanadai zene-

…a hátsó sorba „száműzött” ütőhangszeresek előre jöttek…

Szél szaggatta tibeti zászlók Sokak szerint az öt ütőhangszeres szólistára és zenekarra írt From me flows what you call Time a japán Toru Takemitsu (1930-1996) egyik legszebb és stílusát különösen érzékletesen képviselő kompozíciója. E meditatív művében a távol-keleti tradicionális zene és a nyugateurópai szimfonikus hangvétel (az elemzők Szkrjabin, Debussy, Berg és Messiaen hatásáról tesznek említést) megkapó harmóniában olvad össze. A mottószerű cím Makoto Ooka hegyek élményétől átitatott költeményének (Tiszta, kék víz) egyik versszakából származik – szabad fordításban – „A kék ég markába szorított hófedte csúcsokról a víz ősszelleme kiált: belőlem fakad, mit Időnek neveznek”. Takemitsu a hegyek birodalmát, a vizek ősszellemének lakhelyét Tibettel azonosította. Az univerzumot jelképező tibeti imazászló (a lungta, azaz „szélparipa”) öt színét – piros, zöld, kék, sárga, fehér – az ütőhangszeres csoportok jelképezik, erre a Nexus együttes muzsikusai azzal is felhívták a hallgatóság figyelmét, hogy a premieren ilyen színű pólókban léptek fel.

ELŐRE szerző, Michael Colgrass (1932) Déjà vu című concertóját a New York-i Filharmonikusok megrendelésére írta. A kompozíciót 1977-ben mutatták be, s ezért a munkájáért Colgrasst a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. Okkal érezhetjük, hogy ez a mű rokon vonásokat mutat az Amadinda által műsorra tűzött három darabbal. Vajda Gergely ősbemutatóként felcsendülő kompozíciójában (Drums, Drums, Drums) többek között arra kereste a választ, „miként lehet könnyűzenei dob-kliséket egy kortár­ szenei darab integráns részévé tenni, avagy, miként lehet zeneszerzőként a karakteres hangzásképekhez kapcsolódó stiláris csapdákat elkerülni”. Ugyancsak a „stiláris csapdák” elkerülhetősége foglalkoztatta Gyöngyösi Leventét. Az Amadinda számára írt, 2013-ban nagy közönség- és szakmai sikert arató Sinfonia concertante című darabjával kapcsolatban így nyilatkozott: „Vigyázni kell, hogy a zene ne keltse túlságosan az idézet benyomását, ne keltse

Elektronikus pop és thriller Vajda Gergely új darabjának nem szokványos inspirációiról nyilatkozta: „a darab első tételének közbülső címét (Dootsy-Dootsy) tinédzser fiaimtól kölcsönöztem. Ők hívjak a dobgép-kíséretes zenéket duci-duci-nak. Az ilyen számok legerősebb, minden máson uralkodó zenei összetevője az egyenletes lüktetésű dob alap (innen a lábdobot és cint utánzó duci-duci-duci-duci). E tételben egy komplex zenekari anyagot komponáltam, amely folyamatosan igyekszik a hallgató figyelmét felkelteni, miközben a dob-szerelés repetitív lüktetése – mindezt akadályozva – egy pillanatra sem áll le. A zenei anyag ilyetén zavarása egyfajta kísérlet is arra, hogy a közönség miként reagál, ha nem hagyják szabadon fülelni”. Egy másik tétel szokatlan címét – Ghost notes – így magyarázta: „azokat a hangokat, melyek a dobra ütés pillanata után a verő további pattanásával jönnek létre, szellem-hangoknak nevezzük. Titokzatos, árnyékszerű effektus, mely ebben a néhol horrorfilmzenére emlékeztető tételben felkelti a suttogás illúzióját is”.

azt az érzést a hallgatóban, hogy egy-egy rész olyan, mintha mondjuk egy Brahmsműben lenne, csak rosszabbul”.

Az ütőhangszerek térfoglalásával a szimfonikus zene nemcsak színesebbé, effektusgazdagabbá és hangosabbá, hanem egzotikusabbá is vált. Gyöngyösi Levente darabjának egyik tételében például egy afrikai eredetű hangszer, a különböző hangmagasságok megszólaltatásra alkalmas „beszélő dob” (talking drum) határozza meg a hangzás alapkarakterét. Toru Takemitsu kompozíciójában (From me flows what you call Time) pedig a világ legtávolabbi vidékeiről származó instrumentumok szólalnak

meg: japán szertartá­sze­né­ben használatos eszközök, fából ké­szült, indonéziai hangszerek, Pakisztánból származó harangok vagy a karibi térségre jellemző dobok (steel drum). A darabot egykor (1990) Seiji Ozawa vezényletével a Bostoni Szimfonikus Zenekar és a torontói Nexus Ütőegyüttes mutatta be. A hangszer- vagy hangszínvála­ sztás természetesen sem Gyöngyösinél, sem Takemitsunál nem önmagáért való – mindkét szerző fontos, szimbolikus jelentést társított e távoli tájakat idéző hangszerekhez.

Molnár Szabolcs

2015. február 13.

AMADINDA 30 – JUBILEUMI KONCERTSOROZAT AZ AMADINDA ÉS AZ MR SZIMFONIKUSOK VEZÉNYEL: VAJDA GERGELY BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2015 január–február

31

MŰVÉSZBEJÁR

LASSABBAN GYORSÍT Fantasztikusan magas színvonalú intézmény a kazah zeneakadémia, most a nagy nemzeti művészeti verseny zenei szekciójának zsűritagja vagyok, de már tartottam ott mesterkurzust, és vezényeltem is náluk.

Sodró lendületű életet él.

Már sokkal visszafogottabban… Számomra az itthoni együtteseim a legfontosabbak.

Kórusverseny-rendező tevékenységemet is visszafogtam: megszüntettem a kapcsolatomat az eddig általam vezetett nemzetközi kórusversenyek jelentős részével. A nagy hagyományú budapesti kórusversenyt természetesen folytatom, a 2015. márciusi rendezvény nyitó- és záróhangversenye éppen itt lesz a Müpában. Ami pedig a külföldi vendégszerepléseimet illeti: leginkább

olyan helyekre szeretek visszamenni, ahol már jártam és otthon érzem magamat.

Nyilván könnyebb megnevezni, merre nem járt, mint azt felsorolni, hogy hol fordult meg.

Azért sok helyen nem jártam még, például Japánban. Az ázsiai kulturális szférából inkább Kínát, Tajvant ismerem, Szingapúrban sem érzem idegennek magam, de megfordultam Indonéziában is. Világszerte sokat utaztam, ebbe kicsit bele is fáradtam, most például rémisztőnek találom a gondolatot, hogy Bécsből hat órát kell repülnöm Asz­ta­ ná­ba. Ha az ember őszinte magához, be­ vallja, hogy már nem minden olyan, mint régen…

Az Orfeusz bámulatos és örökérvényű fricska az emberi gyarlóságról.

32 müpa

magazin 2015 január–február

Hatvan éves volt 2014 augusztusában.

Nem emlékszem túl nagy csinnadrattára.

Pedig meghatóan szépen megünnepeltek!

Elsősorban a muzsikusaim és a kórustagok (Budapesti Akadémiai Kórustársaság).

A Zemp­­léni Fesztiválon épp a születésnapom előestéjén játszottuk Beethoven 9. szimfóniáját, amelyben együtteseim mellett a Taipei Chamber Choir – velük rend­sze­ resen dolgozom együtt –, valamint a nyíregy­­ házi Cantemus Kórus is közreműködött. Az együttesek a koncertet követően egy elképesztő bulit rendeztek számom­ra, ahol más­ fél órás zenés meglepetésműsort adtak.

Megtisztelő volt számomra, hogy a Művészetek Palotája otthont adott egy születésnapi koncertnek, melynek Zoboki Gábor, a Müpa vezető építésze – egykori kórustagom – volt a házigazdája. Bár az estet csak szűk körben hirdettük meg, mégis néhány óra alatt elkeltek a jegyek. Az énekkaromból 270 jelenlegi és egykori tag állt pódiumra, majd egy fogadás zárta az estet, ahol meglepetésemre a köztársasági elnök úr is köszöntött. Emellett számos pályatársam is eljött, ajándékot hozott – úgy érzem, eny­hültek irányomban a negatív érzelmek.

Hollerung Gábor 2014-ben volt 60 éves.

Fesztivált szervez Zemplénben, rendszeresen vezet kurzusokat Magyarországon, Tajvanon és Izraelben.

A Budafoki Dohnányi Zenekar vezetője, A megérthető zene című bérletsorozat karmestere és előadója. Izgatják a vokális művek rendhagyó „tálalásának” lehetőségei. Asztanába való elutazása előtt találkoztunk.

Voltak?

Voltak, mert keserűen őszinte, szókimondó ember vagyok. Jelenleg kicsit kisebb rajtam a szorítás, a túlélési görcs. Ezt sikerült a munka javára fordítani a Dohnányi Zenekarban. A saját bevételünkből már kondíció­ javító intézkedésekre is futotta az együttesben. Tény, hogy rendkívül sokat dolgozunk, a bevételből és a hozzá kapcsolódó társasági adókedvezményből finanszírozzuk a költ­ségeink több mint hatvan százalékát.

Ez szerintem nem normális mérték. Mindazonáltal a zenekari tagság odaadása és önmagáért vállalt felelősségtudata példaértékű. Nemrég játszottuk Bozsik Yvette koreográfiájával A csodálatos mandarint, mely gyilkosan nehéz alkotás: a zenekar fölényes szakmai biztonsággal, ugyanakkor leírhatatlan odaadással keltette életre a darabot.

Ha azon a születésnapi esten egy tündér azt ajánlja, hármat kívánhat, mit mondott volna?

Azt kívánnám, hogy mindaz, amiért évtizedek óta dolgozom, az együtteseim, a közönség- és zenei utánpótlás, nevelési projekt­ jeink, biztonságosabb körülmények közé

„Komolyan vesszük a zenei poénokat” – Káel Csaba a rendezésről „Az Orfeusz az alvilágban Offenbachnak nemcsak színházi, zenei remekműve is. Számunkra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben újfajta megközelítésre nyílik lehetőség. Vigyázunk, hogy a szövegbeli poénok mellett ne sikkadjanak el a zeneiek.

Zseniális ez a muzsika. Offenbach nem gondolhatta, hogy a 21. század elején mennyire aktuális lesz a darabja – persze ettől remekmű. Az egyik legérdekesebb figura a Közvélemény. Nálunk ez a szereplő maga a tévénéző, aki a médiumok jóvoltából egekbe emelkedik, hibájukból pokolra száll. Egész életét körülveszi ez a különös mitológia: a tömegkultúra, amely, akár tetszik, akár nem, erősen hat ránk. Úgy képzeljük el az egészet, mint valami tehetségkutató műsort, így kapcsolódik az előadásunk az „istenek” mai világához, a tévé teremtette, magukat már-már istenségnek képzelő celebekhez. A híres alvilági kánkánt a versenyzők nem kiforrottan, hanem csetlő-botló léptekkel táncolják – ezt persze csípősen kommentálja a Közvélemény. Az előadás egyébként magyar nyelvű lesz. Az énekeseket talán jobban segítené a francia eredeti, de a poénok miatt a szöveget azonnal értenie kell a nézőnek, a reakciót nem késleltetheti a felirat olvasása.

A zenekar az árokban kap helyet, Szendrényi Éva díszlete egy monumentális tévéképernyő kerete lesz, a Közvélemény egy pamlagról nézi a ki- és besétáló szereplőket.”

ke­rüljenek. Kívánom, hogy mérséklődjék a zenei élet szűklátókörűsége, a rossz értelemben vett pozíció-, eszköz- és piacféltés.

Szeretném, ha a szakma megértené, hogy mekkora többlet származik egy új együttes létéből, annak látásmódjából, és eredményeiből, és ebből az egész szakma presztízse is profitálhat. Ha például elvetődöm egy vidéki koncertre, nagy számban ott látom a közönségben azokat, akik az Énekel az ország koncert és kórustábor résztvevői. Ők a közvetlen környezetüket is meggyőzik arról, hogy zenélni, zenét hallgatni micsoda öröm! Szembe kell néznünk közönségproblémáinkkal, társadalmi és politikai értékgondjainkkal, az ifjúság jövőképének bizonytalanságaival. Életkérdés számunkra, hogy megtaláljuk az eredményes utat a jövő muzsikáló és zenét szerető generációjának megszólításához. Jó, hogy a köztévé rendez egy Virtuózok című vetélkedőt, bár a zene lényege helyett a zenélés titkainak bulváros megismertetésére fekteti a hangsúlyt. A zene szakmai lényegéhez nehezen illő kliséket vesz át a kereskedelmi médiumok tehetségkutató műsoraitól.

Tartok tőle, hogy így rögösebb az út egy teljes Liszt h-moll szonáta meghallgatásához és megszeretéséhez. Ünneplésektől függetlenül régi vágya teljesül Offenbach Orfeusz az Alvilágban című művének előadásával.

Offenbach művét fiatal korom óta imádom.

Hiszem: ha engem megragadott, másokra is hatni fog. Több színpadi verzióját ismerem felvételről, az egyik legkedvesebb számomra Marc Minkowski feldolgozása, Natalie Dessay-vel Euridiké szerepében.

Azt hiszem, nekünk is sikerült jó szereplőket kiválasztanunk, olyan produk­ció­ra ké-

szülünk, amelynek legfőbb értéke a zeneisége lesz. Offenbachtól két változatot ismerünk, utána több is keletkezett. A miénk leginkább Minkowskiéra hasonlít majd, az ős- és a második verzió összeházasításával. Az Orfeusz bámulatos és örökérvényű fricska az emberi gyarlóságról. A mi verziónk pikantériája, hogy a rendezés az örök offenbachi gondolatot egy 21. századi tehet­ ségkutató verseny kulisszái közé helyezi.

Albert Mária

2015. február 21.

A SZERELEM ARCAI – A PROFÁN OFFENBACH: ORFEUSZ AZ ALVILÁGBAN FÉLIG SZCENÍROZOTT ELŐADÁS KÖZREMŰKÖDNEK: ORFEUSZ: LÁSZLÓ BOLDIZSÁR EURIDIKÉ: BUCSI ANNAMÁRIA JUPITER: SZEGEDI CSABA KÖZVÉLEMÉNY: WIEDEMANN BERNADETT PLUTÓ: HORVÁTH ISTVÁN STYX JANKÓ: GÁBOR GÉZA DIANA: MIKSCH ADRIENN VÉNUSZ: SZAKÁCS ILDIKÓ CUPIDO: CSEREKLYEI ANDREA MERKUR: KÁLMÁN LÁSZLÓ BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR NEMZETI ÉNEKKAR (KARIGAZGATÓ: ANTAL MÁTYÁS) VENEKEI MŰVEK TÁNCOSAI KOREOGRÁFUS: VENEKEI MARIANNA DÍSZLET: SZENDRÉNYI ÉVA JELMEZ: NÉMETH ANIKÓ – MANIER RENDEZŐASSZISZTENS: SYLVIE GABOR RENDEZŐ: KÁEL CSABA VEZÉNYEL: HOLLERUNG GÁBOR BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

LITERÁRIU

Nádasdy Ádám

MINT A FÉLANALFABÉTÁK

Soha nem tanultam meg rendesen zongorázni. Tanulgattam éveken át, jártam zongoratanárhoz meg zeneiskolába, ahogy egy polgári csemetéhez illett, a nagymama felügyelete alatt még gyakoroltam is – hihetetlen, mennyire utáltam gyakorolni, visszatekintve nem is értem, hiszen érdekes kis darabok voltak azok, miért nem volt örömem bennük? A pianínónkat úgy hívták: Gebrüder Stingl, Wien. A zongoratanárnők fáradtak és kedvetlenek voltak, mint akiknek a férjét lecsukták (ez lehet, hogy így is volt, amennyire a nagymama merítését ismertük), vagy akiknek a szép nagy lakásába zajos és sokgyermekes társbérlőket kényszerítettek be (ez is lehetett, sőt a kettő egyszerre: férj lecsukva plusz társbérlők).

Eleinte még olyan zongoratanárnő is volt, aki házhoz jött (szerintem ez a forradalom után lehetett, ’56 decemberében és utána pár hónapig, amikor tíz éves voltam, és nem nagyon akartak sötétedés után az utcára engedni). A házhoz jövő tanárnő magas volt, inas és csúnya, rettegtem tőle. Kis kalapot hordott, sokkal kisebbet, mint illett volna a fejére. Németül beszélt a nagy­ mamával, ami nagyon megzavart, mert bár én is németül beszéltem a nagymamával, mindenki németül beszélt a nagymamával, no de egy idegen?! Azt is mondta a csúnya tanárnő, hogy a kotta címlapján látható idegen betűk oroszul vannak, és úgy kell mondani, hogy „dölja detei”, és azt jelenti (ami egyébként magyarul is oda volt írva meg németül), hogy „Gyermekeknek”. Csak sokkal később tudtam meg, hogy ezeket a szavakat az oroszok úgy mondják: „dlja gyityéj”. A kotta Bartók-műveket tar-

De nekem nem engedték. Bosszúból megtanultam a kotta végéről Csajkovszkij Das Puppen-Begräbnis (A baba temetése) című nagyon szomorú darabját, és ha a nagymama kiment, azt játszottam halkan sírdogálva.

Szóval ezek a szegény tanárnők nem tudtak motiválni a gyakorlásra, egyáltalán a zenét se próbálták megszerettetni, a kottába szamárfüleket rajzoltak arra a hangjegyre, amit többször elrontottam. Máig vannak ilyen kottáim. Abba is hagytam úgy 13 évesen, a nagymama nem bírta (tán nem is akarta) már erőltetni a gyakorlást meg a zongoraórákat. Feléje se néztem a Stingl fivéreknek vagy három évig, amikor is egyszer egy osztálytársnőm, a magas, jó alakú Gittus le nem ült a gimnázium dísztermében a zongorához – valamiért ott várakoztunk vagy gyülekeztünk vagy díszítettük a termet, már nem emlékszem – és nagy, fürge kezével elkezdett játszani, de nem ám klasszikust, hanem dzsessz-zongorát! Mintha egy presszóban lettünk volna, ahol a háttérben halkan, an­dalítóan játszik a zongorista. Odaszaladtam: hol tanulja, honnan tudja ezt? Gittus elmesélte, hogy ő – szintén budai keresztény úri család, bár ők elszegényedtek – évekig járt egy zongoratanárnőhöz, Joli nénihez, míg egy napon meg nem tudta, hogy lehet ám dzsessz-zongorát is tanulni, valaki ajánlott egy tanárt. Elment a tanárhoz, aki pipázó, jópofa, lelkes férfi volt, nem fásult, elkínzott asszony, és megbeszélte vele, hogy pontosan ugyanabban az időpontban fog járni hozzá hetente kétszer, ugyanannyiért, mint a klasszikus Joli nénihez. A szüleinek erről nem szólt.

kézzel voltak írva, mennyire más volt ez, mint a „dölja detei”!), megvetette velem a Jazz-zongora iskola (!) című tankönyvet, melyből én – láss csodát! – boldog és ki­tartó gyakorlással megtanultam a kíséretszerkesztést, akkordfelbontást, a ritmusokat (na jó, Gittus is segített). Egy csomó számot betanultam, később már magnóról meg külföldi rádióról magam is le tudtam szedni az akkordokat. Beatles és Rolling Stones voltak a fő attrakciók, de még Elvis Presley is futott, meg Cliff Richard. Olyan jól sose játszottam, mint Gittus, viszont találékonyabb voltam és modernebb – ő tényleg úgy nyomta, mint bárki 1930 és 1970 között a közép-európai presszókban: gazdagon, de konvencionálisan.

Egy napon egyébként Gittus lebukott: az apja hamarabb jött haza a hivatalból, kertes házban laktak, az ablakok nyitva, a papa a kertben felfelé jövet meglepve hallotta, hogy ömlik ki az ablakon a rutinos, profi szintű dzsessz-zongorázás. Az ablakhoz lépve döbbenten látta, hogy a tulajdon lánya zongorázik önfeledten, s jó ideig megbabonázva hallgatta, mielőtt belépett. „Te ilyesmiket tanulsz a Joli néninél?”, vonta kérdőre lányát, aki bevallotta, hogy már évek óta nem a Joli nénihez jár, hanem a pipáshoz. Megbocsátottak neki. Én meg együttest alapítottam, sose vittük semmire, játszottunk pár tucatszor ÉszakBudán, néha vidéken, egy-két iskolai bálon, de aztán szétszéledtünk. Ma is tudok játszani, de kottát olvasni (pláne blattolni) igazán sose tanultam meg, márpedig az a zongorázás alfája és ómegája. A billentyűt mindenki tudja nyomkodni: no de hogy

…mindenki németül beszélt a nagymamával, no de egy idegen?! talmazott, amiket én disszonáns­nak és csúnyának találtam, és szerettem volna inkább lágy, szomorkás, harmonikus dolgokat játszani, de nem engedték. Pedig a tan-kottában volt olyan fejezet, hogy „romantikus muzsika”, és én éreztem, hogy ott volna az én helyem, de előbb végig kellett rágni magam ezeken a Bartók-dolgokon.

A nagymama meg, ha néha leült zongorázni (mert tudott ám!), akkor Schumannt játszott meg ilyeneket, igazi szépségeket.

Szándékosan írom „dzsessz”-nek ezt a fajta zenélést és nem „jazz”-nek, mert ez egyáltalán nem jazz volt, hanem általános modern könnyűzene, tehát slágerek, pop, rock, táncdalok, ilyesmi. Ezt hívták akkoriban Európában dzsessznek. Ebbe még a Karády is belefért, azaz belefért volna, ha nem lett volna tiltólistán, ezért a pipázó tanár nem tanította, nehogy a kislánynak kellemetlensége legyen. Gittus kölcsönadta nekem a kottáit (amik többnyire

melyiket mikor kell egy zeneszerző szerint, az csak a kottából derül ki. Ezt már sosem fogom tudni – fül után játszom, mint a félanalfabéták.

2015. február 16.

LITERÁRIUM NÁDASDY ÁDÁM-EST ÜVEGTEREM

müpa

magazin 2015 január–február

35

LITERÁRIU

BÁTOR ÉS SZABAD Nádasdy Ádámról

Nincs értelme kerülgetni, körülírni, finomkodni, semmi ok bármiféle understatementtel tompítani a dolog élét: Nádasdy Ádám egyike a legfontosabbaknak.

36 müpa

magazin 2015 január–február

D

Milyen legfontosabbaknak? – merülhet fel a kérdés. Mely területen? Miért? És ki dönti el?

A válaszadást el lehetne elegánsan ütni a „majd az idő eldönti” semmitmondó és elcsépelt – emellett nem kevésbé értelmetlen, hiszen hogyan is dönthetne bármiről az idő – frázisával. De nem kerüljük el, belecsapunk a forró kásába, tiszta vizet öntünk a nyílt lapok közé, és e helyt leszögezzük, kijelentjük és bevalljuk, hogy Nádasdy Ádám­mal kapcsolatban nem vagyunk képesek objektív nézőpontot felvenni. Ebből következően még ha az igazságra törekszünk is, igazságtalanok – vagyis elfogultak – leszünk.

A modern etológiában Konrad Lorenz óta bizonyított tény, hogy egy csoport túlélésének egyik legfontosabb záloga: a sokszínűség. (Hasonló szóalakja miatt még csak eszünkbe se jusson idekeverni a kétszínűséget.) Nos, ha lehet így fogalmazni, sokszínűség tekintetében Nádasdy Ádámnál kevesen tesznek többet Magyarországért.

Ritka csillagállás szülötte, helyesebben ritka tehetség az, aki egyformán magas színvonalú műveket képes letenni az asztalra több területen is. (Igaz, a csillagállással nem voltak gondok: édesapja Nádasdy Kálmán világhírű rendező, édesanyja Birkás Lilian opera-énekesnő.) Nádasdy Ádám elsőrangú nyelvész, de ez még hagyján, mert elsőrangú előadó (egyetemi tanár) is, de ez még hagyján, mert elsőrangú esszéista, de ez még hagyján, mert elsőrangú műfordító, de ez még hagyján, mert elsőrangú költő. „A rose is a rose is a rose…” – szól az egyik legismertebb Gertrude Stein-mondat.

Bevezetés a nyelvtudományba című előadássorozatának elején Nádasdy arról beszél, hogy amilyen értelmetlen volna a „hősi halálról” órát tartani az orvosi karon, ugyanolyan értelmetlen a nyelvészet kapSoványnak kéne lenni Könnyű annak, aki csontos, sovány, az látja a saját érzelmeit, ahogy futkosnak benne, mint a svájci kirakatban a modellvonatok.

Vékonyak, gyorsak, jól követhetők.

A sorompócska mindig lecsapódik, mikor arra robog a gyűlölet, nem tompítja a csattanást a zsír.

Tanár úr, mondta az ősöreg, guru hírében álló pszichológus, soványnak kéne lenni, testileg, és főleg lelkileg. Ön túl kövér.

Lássa – érti? –, hogy belül mi folyik.

Menjen haza. Csökkentse a szalonnát.

Fontosabb művei Komolyabb versek (1984) A bőr és a napszakok. Nádasdy Ádám majdnem minden verse 1976–1995 (1995) Elkezd a dolgok végére járni. Versek. (1998) Shakespeare: Drámák. Műfordítások (2001) A rend, amit csinálok. Versek (2002) Ízlések és szabályok. Írások nyelvről, nyelvészetről (2003) Soványnak kéne lenni. Versek (2005) Az az íz. Versek (2007) Shakespeare: Drámák II. Műfordítások (2007) Prédikál és szónokol. Írások nyelvről, nyelvészetről (2008) Verejték van a szobrokon – válogatott és újabb versek 1976–2009 (2010)

csán a „hazugság” fogalmáról beszélni.

A „kétszer kettő, az öt” mondat tartalmi szempontból ugyan hazugságnak minősül, ám a nyelvészet szerint nem több egy jól formált magyar mondatnál. Ez a nézőpont, ez a kifinomult relativizálás, amely mögött mégis hatalmas bizonyosság érzékelhető, ez az egyszerre emelkedett és elegáns, de ugyanakkor – jó értelemben véve – földhözragadt és triviális szemlélet vonja be aranyfénnyel Nádasdy életművét. Önirónia, humor és tragikum egysége.

Klasszikus, mondhatnánk. Olyan embert mutat, aki nem fél.

Bibó István szállóigévé vált mondata szerint „demokrata az, aki nem fél”. Stimmel.

Csak egy valódi tekintély által gyakorolt tekintélytisztelet léphet túl az üres hajlongás gesztusán. Nádasdy nem fél – miért is félne? – Arany János után újrafordítani Shakespeare-t, Babits Mihály után Dantét. Nyelvészeti tárgyú írásaiban nem fél szembemenni az áramlattal – még a kisemmizettek és a nyomorultak (réteg-) nyelve is otthonra lel nála. És ugyanilyen bátor melegségének vállalása kapcsán is.

Sőt ez esetben messze túlhaladja a bátorságot. Az Élet és Irodalomban idén közölt sorozata a saját identitásáról minden túlzás nélkül hiánypótló mű. Sokan és sokat beszéltek már ebben az országban a toleranciáról. De a tolerancia – mint a neve is mutatja – nem több egyszerű elfogadásnál, ami a legtöbb esetben egyenlő azzal, hogy elfordítjuk a fejünket; magyarán gyakorlunk egy civilizációs kényszert (vagy más szóval: megfelelünk egy civilizációs elvárásnak). Mindennek azonban semmi

köze a megértéshez. Márpedig – gondolom én – társadalmi (és egyéni) szempontból a megértés sokkal fontosabb, sokkal több az üres elfogadásnál. Nádasdy tárcasorozata – elsőként Magyarországon – elvisz minket, „többségi” olvasókat a megértésig. Röviden szólva: ha végigolvassuk, máshogyan látjuk utána a világot.

Ahogyan a verseit olvasva is. Ars poeticája így kezdődik: „A vattacukorárus, az csinál ilyet: / a hurkapálcáját a teljesen üres, / kissé ütődött, forgó üstbe tartja, / és vár. Remél. Összeszorul mindene, / hogy sikerüljön az, ami szokott. / a pálca végén egyszercsak megtapad / egy szál a semmiből…” Majd a végén: „Nem mindig van ez így: néha csak áll, / koncentrálva, a vattacukros ember, / nyújtja a hurkapálcát az edénybe, / tuszkolja is kicsit, remegteti, / de semmi. Zörögve szalad az üst, / a horpadásain meg-megcsillan / a fény. A gyerekek egymásra néznek, / ő meg csak rágja a bajuszát.” Úgy vélem, Nádasdy Ádám olvasójaként boldogan beérnénk már evvel a bajuszrágással is. De ennél sokkal többről van itt szó. Egy olyan, többféle értelemben is kivételes életműről, melynek minden műfajáról, rétegéről monografikus tanulmányokat lehetne, kellene írni. És egy olyan varázslatos, maszkok, pózok nélküli, önazonos személyiségről, akinek a közelében példának okáért az Üvegteremben, február 16-án – evidensen megérzi az ember, hogy szabadnak lenni mégiscsak a legnagyobb dolog.

Babiczky Tibor

„…sokszínűség tekintetében Nádasdy Ádámnál kevesen tesznek többet Magyarországért.” müpa

magazin 2015 január–február

37

AZ J

JAZZ-ALFÖLDI

TALÁLKOZÁSOK Tehetségbörze nyolcadszor Már jó egy évszázada a jazz az egyik legsikeresebb és legélvezetesebb játék határok nélkül, ahol még a szabályok hosszas ismertetésére sincs szükség. A Müpa kezdeményezésére létrejött Jazz Showcase-en eddig már kilenc nemzet tehetségeivel és zászlóshajóival ismerkedhetett meg a magyar jazzvilág: Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Horvát­ ország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Németország, sőt Törökország is beszállt a közös játékba. És persze mindenki nyert. A kör most Belgiummal és Hollandiával bővül.

38 müpa

magazin 2015 január–február

S minthogy a Művészetek Palotája jubileu­ mi évadának programjai a párbeszéd hívószava köré csoportosulnak, ez a fogalom a Jazz Showcase minden mozzanatában tetten érhető majd, különösen az esti koncerteknél.

Hogy miért éppen Belgium és Hollandia?

Azon kívül, hogy mindkét ország jazznagyhatalom (sok egyéb mellett Belgiumnak köszönhetjük Adolphe Saxot – neki meg a műfaj szimbólum értékű hangszerét –, Hollandiának pedig a 40. kiadására készülő North Sea Jazz Festivalt), ifjaink sok szállal kötődnek Németalföldhöz. Mára egy kisebbfajta magyar kolónia található Amszter­ damban, akik a Conservatorium van Ams-

terdam, Európa egyik legnagyobb konzervatóriumának múltbéli vagy jelenlegi hallgatói. Számukra e város mellett szólt a pezsgő jazzélet és a kulturális sokszínűség, amelyet az ott élő kisebbségek saját népzenéjükkel alakítanak. A különféle nemzetek egymás mellett élésének köszönhe­­t­ően itt rengeteg izgalmas zenei stílus kombinációja valósul meg. Burján Orsolya énekes­ nő és Mester Dániel szaxofonos (mindkét muzsikus a CVA hallgatója) egyetért abban, hogy az iskola falain belül is megfigyelhető kulturális sokszínűség termékenyítőleg hat minden pályakezdő muzsikusra, amelyhez például a Burján Orsolya vezette Pálinkálom a magyar népdalkincs színeit adja – jazzes hangzásvilággal fűszerezve.

A séma változatlan: az elmúlt hét bő esztendőhöz hasonlóan 2015-ben is az év második hétvégéjén, vagyis most január 9-én, 10-én és 11-én kerül sor a Jazz Showcase-re. Délután 4 órától kezdődnek az ifjak koncertjei, amelyek 45-55 perces vetésforgóban követik egymást este 7-ig a Zászlótérben és az előcsarnokban, este 8-tól pedig a Fesztivál Színház ad otthont a kiemelt koncerteknek. Pénteken Belgiumé a főszerep, szombaton a magyar felhozatalból csemegézhetünk, vasárnap pedig Hollandia kerül reflektorfénybe.

Fotó © Wim Van Eesbeek

Ifjú Django útban a világhír felé Philip Catherine nem minden ok nélkül az egyik legünnepeltebb belga jazzmuzsikus évtizedek óta, ezt a leghíresebb amerikai jazz-zenészekkel folytatott együttműködései kiválóan bizonyítják. Gitáros kollégájával, Larry Coryell-lel két közös lemezt is megjelentettek a hetvenes évek második felében, melyek anyagát európai turnéjukon mutatták be.

1977-ben a Montreux Jazz Festivalon léptek fel, amelyről tévéfelvétel is készült. Történt, hogy a felvételt a nagybőgős legenda, Charles Mingus is látta a tévében, és nem hagyta hidegen, amit hallott. Nyomban felhívta a fesztiváligazgatót, aki közölte Catherine-nel, hogy Mingus játszani szeretne „Ifjú Django”-val. Együttműködésük lenyomata a Three or Four Shades of Blue című lemez lett. Mingus és Catherine mellett Coryell, John Scofield és George Coleman is hallható rajta – illetve egy zongorista, akit Catherine a rohamtempóban végzett munka miatt nem ismert fel a stúdióban. Utóbb, a lemezborítóra pillantva tudatosult benne, hogy pianista partnere Jimmy Rowles volt.

Philip Catherine Quartet

müpa

magazin 2015 január–február

39

AZ J United A 2015-ös Jazz Showcase-re természetesen meghívást nyert a Pálinkálom, és itt lesz a Mester Dániel vezette, etno-jazzt játszó Rast Trio (érdekessége, hogy két másik tagja izraeli, illetve török, de székhelyük Amszterdam). Nem meglepő, hogy a Hollandiát képviselő másik ifjú zenekar, az Aurelio Project is híven reprezentálja az ország multikulturalitását, dobosuk Johannes­burgból érkezett, irányultságuk pedig az afrikai és latin ritmusokat is előtérbe helyezi. A két feltörekvő belga csa-

Pély Barna

40 müpa

magazin 2015 január–február

pat nem kevesebb színt jelenít meg zenéjében, mint holland társaik. A pénteki ka­valkádot nyitó Igor Gehenot Trió névadóját az egyik legnevesebb szakíró, Stuart Nicholson Bill Evanshoz hasonlítja, amennyiben az ő játéka, ha stílusában eltérő is, hasonlóképpen áradó. E zongorás trió mellett egy elbűvölő tehetségű énekesnő, Chrystel Wautier a soul, a gospel, a latin zene és a pop lelkének kedves elemeit ülteti jazz­ ala­pokra kvintettje segítségével.

A magyar tehetségkínálatot a Pálinkálom zenekaron túl még öt további formáció tárja elénk, bizonyítva, hogy a honi jazz jövőjéért semmi okunk aggódni. Szombaton elsőnek a Chris Devil Trio a bátor, harmóniahangszer nélküli felállás adta lehetőségeket mutatja be, és azt, hogy miért lettek ők a 2013-as Talentométer győztesei a jazz kategóriában. Gányi Miklós Nu-Bop Triója nagyon is hagyománykövetőnek mondható, de a biztonságot adó tradícióktól a kollektív improvizáció és a kortárs megszóla-

Dalban gondolkodók, egyesüljetek!

A United zenekar tizenöt éve tartó töretlen sikerét már sokan próbálták megfejteni. Legtöbb slágerük időtálló, különböző generációk táncoltak rájuk, vagy őriznek velük kapcsolatban maradandó élményeket. Pély Barna és Romhányi Áron alapító tagok szerint kulcsfontosságú, hogy hagyományos értelemben vett dalokat írjanak, amelyek akár egyetlen zongora vagy gitár kíséretével is megállják a helyüket – ahogy Áron mondja: amelyek tábortűznél is működnek. Hisznek benne, hogy ezek a dalok pusztán akusztikus hangszerekkel előadva is jól szólnak, ez a természetes formájuk, nincs rá szükség, hogy elektromos hangszerek által legyenek „megmagyarázva”. Barna szerint „ha akusztikusan működik, akkor mindenhogy fog…” A működőképesség egyik fő garanciája, hogy szerzeményeik zongora mellett ülve születnek, Barna és Áron gyakran együtt dolgoznak, így valós időben tudnak reagálni egymás zenei ötleteire. A hazai popzenei színtéren egyre inkább kisebbségbe szorulnak azzal, hogy igényesen kidolgozott szerzeményeket adnak ki a kezükből – no de ugye aki a jazz tanszéken szerzett diplomát…

A párbeszéd fogalmát említettük, amely már a fiatalok közt elindul mindhárom napon, s a nyolc órakor kezdődő nagykoncerteken hallhatjuk legszebb példáit, hiszen a magyar sztárfellépő egy-egy tagja mind belga, mind pedig holland kollégáihoz beugrik egy kis örömzenélésre. Pénteken a legismertebb belga jazzművészek egyike, a hetvenkét éves Philip Catherine és kvartettje zenél a Fesztivál Színházban. A zongoránál Nicola Andrioli ül, a bőgőt Philippe Aerts pengeti, a doboknál Hans Van Oosterhout hallható – és egy röpke vendégprodukcióra csatlakozik hozzájuk Pély Barna énekes és Romhányi Áron billentyűs a Unitedből. S hogy kerül ide a United? Vérbeli jazz-funk produkciójukkal ők képviselik a magyar színeket január 10-én, szombaton este. Némiképp hazatér a United, amikor jazzt játszik, hiszen tagjai profi improvizatőrök, s mivel fennállásuk tizenötödik év­for­ du­lójához érkeztek, ennek megünneplésére és a hallgatóság örömére műsorukat nyolc­tagú fúvóskarral és extra látványelemekkel tetézik. Az este hívószava: „Fel a rezekkel!”, de nem csak az ismert számok hangzása lesz új, dalbemutatóval is készül a zenekar. Pély Barna pedig elnyeri a Jazz Showcase legfáradhatatlanabb előadója címet, mert vasárnap is beugrik még egyet énekelni a holland Michiel Borstlap Trióhoz.

Az Edison-díjas zongorista Hollandia jazzéle­ tének egyik legkelendőbb exportcikke, akivel épp olyan szívesen játszik Pat Metheny (ahogy tette a 2003-as North Sea Jazz Festivalon), mint amennyire nagy örömmel adta elő Memory of Enchantment című szerzeményét Herbie Hancock és Wayne Shorter. A Showcase-en minden bizonnyal terítékre kerülnek legújabb, 2014-es szólólemezének darabjai is Borstlap invencióban gazdag, egyszersmind felemelően légies előadásában.

Bércesi Barbara

Michiel Borstlap és az 1+1 1996 decemberében az illusztris Thelonious Monk Institute of Jazz vezetőségének két tagja, Herbie Hancock és Wayne Shorter a washingtoni Kennedy Centerben tartott gálakoncerten előadták az intézmény által meghirdetett zeneszerzőverseny győztes darabját. Ebben az évben az akkor huszonkilenc éves holland Michiel Borstlap kifinomultan lírai Memory of Enchantment című kompozícióját találta a zsűri a legjobbnak. Miután a két jazzlegenda meghajolt és lelépett a színpadról, a hallgatóság soraiból előlépett Pat Metheny, és azon nyomban lelkesedésének adott hangot: „Kettőtöknek közös lemezt kéne készíteni! Óriási lenne! Szerintem mindenki imádná, én legalábbis az elsők közt venném meg az albumot!” Hancock elgondolkodott. Shorternek is tetszett az ötlet. A menedzsereiknek is. És a lemezkiadónak is. Így született meg 1997-ben a 1+1 című lemez – nem utolsósorban Michiel Borstlap jóvoltából.

Michiel Borstlap

Fotó © Eric van Nieuwland

lások irányába is el-elmerészkedik. Az instrumentális hármasok után két vokális produkció zárja a szombati sort: a hölgyeket Horváth Sára Nina és a Ninagram zenekar képviseli, akik – sejthető a névválasztásból – nagy tisztelői Nina Simone művészetének, ám saját hangjuk is körvonalazható; az erősebb nemet pedig Egri János Jr. kvartettje reprezentálja, mely zenekarban legendás jazzdinasztiák sarjait találjuk.

Vasárnap a két holland együttes között 17 órától a 2014-es CAFe Budapest fesztiválon kiemelkedő sikert aratott Várallyay Petra Trió ad számot legújabb törekvéseiről az énekes, hegedűs, zongorista ifjú hölgy irányításával.

Január 9.

16.00: ELŐCSARNOK – IGOR GEHENOT TRIO (B) 17.00: ZÁSZLÓTÉR – BURJÁN ORSOLYA ÉS A PÁLINKÁLOM 18.00: ELŐCSARNOK – CHRYSTEL WAUTIER QUINTET (B) 20.00: FESZTIVÁL SZÍNHÁZ – PHILIP CATHERINE QUARTET (B), VENDÉG: PÉLY BARNA ÉS ROMHÁNYI ÁRON Január 10.

16.00: ZÁSZLÓTÉR – CHRIS DEVIL TRIO 16.45: ELŐCSARNOK – GÁNYI MIKLÓS TRIÓ 17.30: ZÁSZLÓTÉR – NINAGRAM 18.15: ELŐCSARNOK – EGRI JÁNOS JR. QUARTET 20.00: FESZTIVÁL SZÍNHÁZ – UNITED: FEL A REZEKKEL! Január 11.

16.00: ELŐCSARNOK – RAST TRIO (NL) 17.00: ZÁSZLÓTÉR – VÁRALLYAY PETRA TRIO 18.00: ELŐCSARNOK – AURELIO PROJECT (NL) 20.00: FESZTIVÁL SZÍNHÁZ – MICHIEL BORSTLAP TRIO (NL), VENDÉG: PÉLY BARNA

müpa

magazin 2015 január–február

41

AZ J Mike Fletcher

Hauschka

EMELKEDŐ CSILLAGOK A JAZZHORIZONTON

DEKONSTRUÁLTÁK HANGSZERÜKET

A Rising Stars sorozat egy brit és egy magyar muzsikust mutat be: játékuk választékossága – talán erős klasszikus zenei képzésüknek köszönhetően – meghazudtolja fiatal korukat.

Igazi bátorság kell ahhoz, hogy a zenében azokat a konvenciókat bontsuk le, amelyeket mi magunk állítottunk fel.

Fred Frith mindig újat keres, akármit is épített már fel. Hauschka viszont addigaddig szedte szét a zongorát, míg végül összerakott belőle egy hangszert, amellyel meg lehet elégedve.

A birminghami szaxofonos, Mike Fletcher zenészcsaládból származik, és bár apja is ezen a hangszeren játszik, ő előbb a zongorával és a csellóval ismerkedett. Tizenhat éves korára azonban már szaxofonosként kapott felkéréseket, és eldöntötte, hogy ezt a pályát választja. 2005-ben diplomázott, azóta dolgozott hosszabb ideig Spanyolországban és Németországban is. Vezetett big bandet és nonettet, olyan legendákkal szerepelhetett együtt, mint Hans Koller, Bobby Previte vagy John Dankworth. 2013-ban őt válogatták be a fiatalokat tömörítő European Jazz Orchestra nagyzenekarba Ann-Sofi Søderqvist vezetésével, tavaly pedig az ECHO Rising Stars programjába került be. Triójával modern jazzt játszik, lenyűgözően könnyed és laza, de mindig szépen formált játéka két idősebb kollégájával mindenhol sikert arat.

Ugyancsak híres zenészdinasztia leszármazottja Oláh Krisztián, a nemzetközileg is magasan jegyzett magyar zongorista, zeneszerző, és zeneakadémiai tanár Oláh Kálmán fia. Megfogadta apja tanácsát, hogy mielőtt a jazzben elmélyül, a klasszikus zenei alapokat gondosan sajátítsa el, ezért klasszikus zongora szakon végezte el a konzervatóriumot Pesten. Azóta viszont egyre-másra szerzi triója élén jazz-zongoristaként, továbbá zeneszerzőként és szólistaként az elismeréseket (sőt már a konzervatóriumi évek idején is szerezte…). Stílusa is kezd körvonalazódni, a modern mainstreamből indul ki, és különösen az igényes harmonizációban jeleskedik.

2015. február 19.

RISING STARS MIKE FLETCHER TRIO (GB) ÉS OLÁH KRISZTIÁN TRIÓ (H) FESZTIVÁL SZÍNHÁZ 42 müpa

magazin 2015 január–február

Az angol Fred Frith, aki előbb New Yorkba, majd San Francisco környékére költözött, elképesztően sokoldalú, örökké újat kereső gitáros és zeneszerző. Első fellépése egy észak-angliai klubban volt tini korában, 1967-ben – akkor még blues számokat adott elő. Később játszott a Henry Cow rockegyüttesben, de igazi legendává a Guitar Solos című 1974-es lemeze avatta. A róla szóló, díjnyertes dokumentumfilm, a Step Across the Border bemutatásával még szélesebb körben vált ismertté. Különféle zenei helyzetekben mindig kiderül róla, hogy az impro­vi­zá­ció milyen fontos számára. Az Ensemble Modern és Ivá Bitová, az Arditti Vonósnégyes és a Rova Saxophone Quartet, John Zorn és Robert Wyatt között ő az egyetlen kapocs: már mindegyikükkel dolgozott. A zenei folyamat minden részében tud krea­tív lenni; dalszerző és kortárs művek zeneszerzője, Baselben és Oaklandben zeneakadémiai tanár. Budapestre hagyományos gitártriója élén érkezik.

A német zongorista, Volker Bertelmann, művésznevén Hauschka olyan mértékben preparálta a zongoráját, mint talán senki más: nem csak egy kisebb kacatos szekrény tartalmát helyezte el benne, hanem csúcsszintű elektronikát is, amivel borzongató, repetitív és térhatást keltő effekteket tud előcsalni belőle.

Fantasztikus ábrázoló és hangulatfestő képességét számtalan filmzenéje is demonstrálja.

2015. február 22.

FRED FRITH TRIO / HAUSCHKA (USA, D) FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

ROBI+GABI A NÉGYZETEN Szakcsi Lakatos Róbert és Bolla Gábor eddig is lenyűgözően inspirálták egymást, de ezen az estén a kvartettben még két világhírű, amerikai partnerük is lesz.

Szakcsi Lakatos Róbert Európában és Japánban is nagyon nagy hírnévnek örvend, ami ugyan lehet, hogy egy véletlen találkozáson nyugszik, de már az sem csak a szerencsén múlt. Amikor Róbert a baseli Zeneakadémiára járt, megismerte Klaus Weiss német producert, akinek első európai fellépéseit és japán kiadásban öt szólólemezt köszönhet. Persze, szokták erre mondani, ha nem meggyőző a produkció, az első meghívást vagy az első lemezt nem követi újabb. Eddigi utolsó japán lemezén (Robitology) olvasható John Patitucci méltatása Robiról, aki „fantasztikus zongorista, ... gyönyörű zenét is szerez, bűbájos melódiákkal és közben rengeteg energiával. Hangzása és billentése a zongorán rendkívül fejlett, és nagyon lírai.” Valóban: ha van valami, amiben a már évtizedek óta saját művészi útját járó Róbertet érdemes apjához, Szakcsi Lakatos Bélához hasonlítani, akkor az a romantikus kife­ jező­képesség és a repülésre késztető hatalmas energia együttes jelenléte.

A csodagyerekként indult Bolla Gábor szaxofonos és Róbert partnersége számtalan kitüntetett pillanatot produkált egy bő évtized alatt, mióta Bolla tizenhat éves korában a Robival felálló kvartett megnyerte az Avignoni Nemzetközi Jazzfesztivál fő- és közönség­ díját, és Robi lett a legjobb szólista is. Bár Bolla jelenleg Koppenhágában él, onnan utazgat, hiszen a német világcégnél, az ACTnál megjelent lemeze mindenhol megnyitja előtte a kapukat, de azért még így is rendszeresen szerepel régi partnerével. Legutóbb az október végi koppenhágai magyar-dán jazzfesztiválon léptek fel, óriási sikerrel. Szakcsi Robi játszik Bolla német lemezén, és természetesen Bolla is hallható vendégszólistaként a Robitologyn.

Kettejük párosát alkati különbségek teszik izgalmassá, Bolla „ide nekem az oroszlánt is” alapállása, kirobbanó energiái tökéletes ellenpontot találnak Szakcsi Robi intellektuális zongorajátékában, akkordikus alátámasztásában. Egymás szerzeményeit igen alaposan ismerik, és azzal is pontosan tisztában vannak, hogy melyik örökzöldet milyen hangulatban érdemes műsorra tűzni.

Szakcsi Robi régóta tudja, hogy ha ő választhat, akkor abban a zenekarban Gregory Hutchinson ül a dobokhoz. Hutchinson sem volt még húsz éves, amikor Ray Brown, az Ella Fitzgerald egykori férjeként is ismert bőgőslegenda hívta el maga mellé. Hutchinson azóta világsztár lett, Dianne Reeves vagy Joshua Redman, régeb-

Bolla Gábor

…romantikus kifejezőképesség és a repülésre késztető hatalmas energia… ben Joe Henderson és Betty Carter zenekarában dobolt. Szaxofonosok is szívesen választották tehát Hutchinsont, a MüPában is szerepelt már Charles Lloyd együttesével.

Hutchinson mellett egy Ray Brownhoz fogható bőgős fog a koncerten fellépni – pedig olyan nem sok van. Robert Hurst eddig hét Grammy-díjas lemezen szerepelt. Milliók ismerik a Tonight Showból, amelynek Branford Marsalis zenekarának tagjaként lett közreműködője. De sokszor szerepelt a jazz legtekintélyesebb kortárs alakjával, Wynton Marsalisszal is. Saját együttesével is már vagy egy tucat lemezt jelentetett meg; a legutóbbi 2013-ban készült, Branford, Robert Glasper és más sztárok közreműködésével.

Zipernovszky Kornél

2015. február 1.

JAZZMŰHELY SZAKCSI LAKATOS RÓBERT QUARTET FEAT. ROBERT HURST, GREGORY HUTCHINSON, BOLLA GÁBOR (H–USA) FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

müpa

magazin 2015 január–február

43

AZ

TÜNDÉRMESE Sandoval alighanem az egyetlen kubaiamerikai jazz-zenész, akiről játékfilmet forgattak az Egyesült Államokban. Az 1999 óta amerikai állampolgár – tiszta Hollywood! – nem disszidált hazájából az első adandó alkalommal, hanem újabb évtizedet várt a Castro-rendszerhez hű feleségére, Marianelára, míg végül egy európai turné alkalmával menedékjogot kértek a római amerikai nagykövetségen. Sandoval óriási művészi áldozatot hozott az asszonyért, akivel ma is boldog házasságban él: Kubában alig játszhatott jazzt, amit ott impe­ ria­lista műfajnak bélyegeztek, de zongoristaként se érvényesülhetett, mivel azt fe­minin hangszernek tekintették a szigetország klubjaiban.

Sandoval kezdetben klasszikus zenét játszott, majd egy Charlie Parker-lemez hatására a jazz felé fordult. Több hangszerrel próbálkozott, végül a trombitánál kötött ki.

Elbűvölte Gillespie bebop-játéka a Parkeregyüttesben, és napi hallgatója lett Willis Conover Music USA című rádióműsorának.

Az 1949-ben született Sandoval először 1977-ben találkozott Gillespie-vel Kubában.

Az amerikai sztár sokáig azt se tudta a fiatalemberről, hogy tud trombitálni. Barátság szövődött köztük, s végül Gillespie segédkezett Sandoval emigrálásában.

Az édesbús mese ekkor válik tündérálommá. Ma Sandoval a világ egyik vezető trombitásának számít. Egyszemélyes zenei nagyhatalom, amerikai és európai egyetemek megbecsült professzora, világhírű

44 müpa

magazin 2015 január–február

Kubában alig játszhatott jazzt, amit ott imperialista műfajnak bélyegeztek…

zeneszerző és előadóművész, emellett boldog férj, apa és nagypapa. Tizenkilencszer jelölték Grammy-díjra, ebből tíz kitüntetést megkapott. Hatszoros Billboard-díjas; életrajzi filmjének zenéjéért Emmy-díjas lett; tavaly ősszel pedig a Fehér Házban átvehette az elnök által adományozott Szabadság-érdemérmet. Játszott az Oscar-díj átadásán Céline Dionnal és a Super Bowlon Tony Bennett, Patti LaBelle és a Miami Sound Machine társaságában; s akkor is őt hívták a Fehér Házba, amikor tavaly kigyúltak a fények a nemzet karácsonyfáján. De Sandoval nemcsak egy igazi amerikai zenei műfaj sztárja és egy film főhőse. Íróként is bemutatkozott, amikor papírra vetette Dizzy Gillespie-hez fűződő barátságának történetét The Man who Changed my Life című kötetében.

Trombitásként szintén sokat köszönhet Gillespie-nek. Az egykori bebop-muzsikus stílusát saját latin invencióival gazdagította, máig fergeteges tempóban játszik, és gyakran alkalmaz feszes, repetitív témákat ismétlődő riffek és egyszerű fomulák

mellett, melyek kiemelik trombitálásának sokszínűségét. Nála a függőleges tartomány a rikoltó magas hangoktól a harsonaszerűen mélyekig terjed. Az izgatott kettős tempókban is fuvolázóan tiszták maradnak a hangok, és a középső regiszterben fújt figurák is szélsebesen vágódnak ki a sárgaréz tölcsérből. Sandoval egyaránt mestere a combo- és nagyzenekari előadásnak. Hol klasszikusan swingel, hol pedig latinba kifutó electro-funkkal bizserget. Zongoristának szintén elsőrangú. Egy billentyűs közjátékban képes álmodozó, enyhén dis�szonáns arpeggiókkal kezdeni, félig-meddig klasszikus témák felé kalandozni, melyekből végül izzó, up-tempós kubai jazzt varázsol a zenekarával.

Máté J. György

2015. február 23.

JAZZLEGENDÁK A TÍZSZERES GRAMMY-DÍJAS ARTURO SANDOVAL BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Fotó © Manny Iriarte

J

Nemcsak tragédiák, hollywoodi tündérmesék is léteznek a jazztörténetben. Az egyik ilyen a kubai származású trombitás, Arturo Sandoval élete. A HBO 2000-ben filmre vitte az Amerikába emigrált zenész sikersztoriját: Andy Garcia alakította benne Sandovalt, Charles Dutton pedig Dizzy Gillespie-t, aki felkarolta a huszonéves latin muzsikust.

ALKOTÁS, FANTÁZIA, MŰVÉSZET:

2015 A KECSKE ÉVE

Fotó © Wu Promotion Co., Ltd.

TRADICIONÁLIS ZEN

Li Wanci

2015. február 19-én a világ minden negyedik embere számára elérkezik az év legfontosabb eseménye: a holdújév beköszönte. A kínai újévnek vagy Tavaszünnepnek nevezett ceremónia­ sorozatot körülbelül 4700 éve tartják meg Kínában, illetve minden olyan országban, ahol kínai közösség él. A Müpa-beli Nagy kínai újévi koncert ehhez kapcsolódik.

Az ünneplés két fő pillérre épül: a rokoni szálak szorosabbra vonására, ami az ősöknek kijáró tiszteletadást is jelenti, illetve a transzcendens hiedelemvilág elemeire.

A hagyomány szerint a téli napfordulót követő második újholdkor egy mitikus fenevad járta a falvakat, hogy élelmet és életeket vegyen el az emberektől. Az ősi megfigyelések szerint a ház elé kitett ennivaló megvédte a bentlakókat a bestiától, sőt később észrevették, hogy a piros szín és a hangos csattogás, durrogás elijeszti a Niennek nevezett szörnyeteget.

Az ünnephez kapcsolódó rituálék máig ehhez a történethez nyúlnak vissza. Az újév előtti napokban lényeges a ház, a lakás alapos kitakarítása, ezzel távolítják el az e­l­ múlt időszak ártó erőit. Söpörni csak a szobák közepe felé szabad, az ott összegyűlt szemetet egy hátsó ajtón kell eltávolítani, nehogy az újévvel érkező jó szerencse vis�szaforduljon. Az otthonokat piros színű ajtó- és ablakdíszekkel, jókívánságokkal, szerencsehozó rigmusokkal aggatják tele; mindenki igyekszik minél több új és piros ruhadarabot felölteni, az újév éjszakáján pedig petárdák milliárdjait gyújtják meg világszerte.

Fontos előkészület még, hogy az adósságokat be kell hajtani az óévben, különben félő, hogy az egész rákövetkező esztendőben nem kerül sor a számlák kiegyenlíté-

46 müpa

magazin 2015 január–február

Kínai újévi koncert a Müpában Az 1952-ben alapított Shanghai Chinese Orchestra (SCHO) Kína első modern nagyzenekara. Az ország leghíresebb zenészeit foglalkoztató, elképesztően széles repertoárú együttes saját szerzeményei ma már a kortárs kínai zene klasszikus darabjainak számítanak. Az évadonként új műsorral jelentkező, tucatnyi országban fellépett, Wang Fujian által vezetett SCHO sokszínű munkássága világszerte főszerepet játszik a kínai zene terjesztésében és népszerűsíté­sében. Budapesti koncertjük kihagyhatatlan kalandnak és élménynek ígérkezik.

sére. Hajat is csak az óév utolsó napjáig érdemes vágatni, ugyanis kiejtésben a „haj” egyezik a „vagyon”-nal (fa), így a hiedelem szerint pénzügyi helyzetét kockáztatja, aki az újévben válik meg tőle. Az ünneplés legfontosabb része az újév előestéje, mely olyan, mint a nyugati kultúrkör szentestéje és szilvesztere együtt. Összegyűlik a család. Ajándékként a gyerekek és a nőtlen férfiak piros tasakocskában pénzt kapnak.

A bőséget jelképező halból, északon húsos táskából, délen ragadós rizs-édességből lakomát csapnak. Ezután előkerül a madzsong, a kártya, vagy közösen megtekintik a kínai központi televízió, a CCTV 1982 óta legnézettebb programját, a holdújévi gálaműsort. Éjfél után pedig robbannak a petárdák.

Az ünnepi időszak további napjaiban rokoni és baráti látogatások zajlanak, és sokan keresik fel a városi templomokat, parkokat is. Itt a füstölőgyújtás és imádkozás mellett vásári kavalkád, hagyományos ügyes-

ségi játékok és a dobszóval kísért oroszlán- vagy sárkánytánc várja az újévet köszöntő sokaságot. Az egyhetes munkaszünet után még egy hétig tart a tavaszköszöntő zsongás, melyet a tizenötödik napon a lampionünnep zár le. Ilyenkor művészien elkészített és kivilágított selyemvagy papíralkotásokkal vonulnak utcára, parkokba a kínaiak.

A követező esztendő a hatvanéves ciklusokkal operáló kínai asztrológia szerint a fakecske éve lesz. Kínában úgy tartják, az ez évben született lánygyermek megnehezítheti a család sorsát, ugyanakkor a kecske éve a művészetek, az alkotás és a képzelőerő szempontjából mind a tizenkét állatövi jegy közül a legszerencsésebb.

Nagy Mercédesz 2015. január 26.

NAGY KÍNAI ÚJÉVI KONCERT BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

VILÁGZEN

AMI

BELEFÉR

Táncház és gála Ugye nem kell magyarázkodnunk? A népzene ünnepe számunkra immár nyolcadik éve a népzene és a műzene kapcsolatainak – más szóval a magyarországi világzenének – a feltérképezését jelenti. Amibe az autentikus előadás, az autonóm népzenei feldolgozás és a népzenétől ihletett műzene egyaránt belefér. Együtt a műfaj nagy öregjeivel és újabban feltűnt csillagaival. Délután háromtól hatig a gyerekeket táncoltató-elbűvölő programokkal – melyek közül legyen elég Gryllus Vilmos koncertjét említenünk –, aztán fél nyolctól a szokásosan gazdag gálaműsorral.

Lesz abban minden, akár a búcsúban…

Aki a szigorú hagyományt keresi, annak a Fölszállott a páva hangszeres kategóriájában győztes, erdélyi Tokos zenekar és a Bazseva együttes tűnhet ki. Aki inkább a feldolgozott népzenékre kíváncsi, annak a moldvai etno-rockot játszó Zombori együttes, a komolyzenébe ágyazott Góbé, vagy éppen a magyar világzene keresztapjaként számon tartott Kolinda együttes hagyományát éltető Kiss Ferenc vezette Etnofon Zenei Társulás lehet vonzó. És akkor még nem beszéltünk sem a Both Miklós és a Palimo Story nevű formációról – mely egy országjáró tehetségkutatás eredményeként ötvözi a progresszív rockot és a roma csárdást –, sem a fergeteges hangulatú koncertjeivel arató Cimbaliband­ről. Ám ez még mind semmi. Mert amikor azt hihetnék, hogy már fokozhatatlan az elragadtatás, a Pannonia Allstars Ska Orchestra tovább taszít a BudapestKingston tengelyen. És utána még táncház, kifulladásig…

2015. január 17.

A NÉPZENE ÜNNEPE

Both Miklós

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

TÖBB MINT Mennybemenetel

Az olasz csizma sarkán, Salentóban reneszánsza támadt a tarantellák családjába tartozó pizzicának. Ettől a sodró lendületű tánczenétől elválaszthatatlan azon ősi hiedelem, hogy a taranta pók mérgének feldolgozására az órákon át tartó féktelen tánc a leghatékonyabb gyógyír. Ma persze másfajta taran­ták – vagyis démonok – veszélyeztetik az ott élőket, de a tánc ellenük is hatékony szer. Más kérdés, hogy a Canzoniere Grecanico Salentino azokat is a mennyekbe pörgeti, akiknek kutya baja.

Eredetileg Daniel Durante alapította az együttest 1975-ben.

A canzoniere daloskönyvet jelent, a grecanico pedig a görögbizánci múltra, illetve a görög nyelv Salentóban beszélt változatára utal. Na de hagyjuk a száraz adatokat! A lényeg: 2007ben Daniel a fiára, a hegedűs Mauróra hagyta a zenekarvezetés jogát. Ő pedig úgy döntött, hogy fiatal zenészekkel minden porcikájában felfrissíti a bandát és muzsikáját. Olyan hangszereseket (tamburin, harmonika, furulya, gitár, buzuki, duda) és táncosokat gyűjtött maga köré, akiken a legtüzesebb pizzica sem fog ki, és az őrületes tempójú pörgésről bármely pillanatban szívfacsaró lírára tudnak váltani. Mediterrán befolyásokban gazdag repertoárjuk nemcsak koncerten, de lemezen is bámulatos élményt garantál, nem véletlen, hogy 2012-es Pizzica Indiavolata című albumuk az európai világzenei rádiósok rendszeresen sugárzott albuma lett.

2014-ben a Sziget Fesztivál világzenei színpadának egyik legemlékezetesebb koncertjét adták, és egy pillanatig sem kétséges, hogy csodát művelnek a Müpában is. Aki bújt, aki nem, menni kell…

Marton László Távolodó 2015. január 30.

CANZONIERE GRECANICO SALENTINO FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

MÍTOSZ

Anna & the Barbies

ELEKTRONIKA NÉLKÜL

FINOMABBRA HANGOLVA

A Prieger Zsolt vezette szombathelyi Anima Sound System páratlan jelenség a magyar könnyűzenében. Az 1993 óta aktív együttes története nemcsak hogy végigkísérte az elektronikus zene hazai térhódítását, hanem folyamatosan követte a nemzetközi fejleményeket, és bátran keresztezte azokat tradicionális erdélyi és cigány zenékkel. Emellett Priegerék poposabb időszakaikban azt is bizonyították, hogy remek dalszerzők.

Az Anna & The Barbies az utóbbi évek kemény munkájával a legnépszerűbb magyar zenekarok közé küzdötte fel megát. A hip-hoptól a hajeleresztős rockzenéig húzódó széles zenei spektrumot lefedő dalaik rendre szerepelnek a rádiós listákon, dolgoztak már együtt a szakma jó néhány elismert alakjával (Hobo, Jamie Winchester), valamint felléptek már Lenny Kravitzcel és az A-ha együttessel is.

Nevükhöz olyan instant slágerek fűződnek, mint a Bognár Szilvivel rögzített Csillagtalan, a Németh Jucival közös Csinálj gyermeket!, az Asian Dub Foundationnal együtt komponált Elég volt!, a már Fannival készített Tedd a napfényt be a számba vagy épp a jubileumi huszadik év során digitálisan terjesztett dalsorozatból a trapes hatásokat is mutató Good Luck Boy elektropopja.

Az Anima Sound System, ahogy neve is utal rá, inkább alkotóközösség, semmint szokványos keretek között működő zenekar.

Talán ez magyarázhatja, hogy az évek során a dubos, hip-hopos, technós, folkos számaiktól kezdve a Himnusz adaptációján és popslágereken át egészen az újabb fejleményekig önazonosak tudtak maradni. Hogy mást ne mondjuk, 2010 óta éppen Prieger Zsolt lánya, Fanni a csapat aktuális énekesnője.

A zenekar, tartva a szokásos ritmust, a fesztiválszezon végigünneplése, majd az őszi klubszezonra eső, hangos lemezbemutatóval egybekötött szülinapozás után tér vissza a Művészetek Palotájába. Legutóbbi lemezükön az Óz, a csodák csodája alapmeséjének felhasználásával, egy zenés előadásba foglalva mesélték el saját történetüket. Most pedig újra elérkezettnek látták az időt, hogy a koncertjeik kirobbanó lendülete mellett némiképp háttérbe szoruló finomabb részleteket is engedjék érvényesülni.

Az Anima Sound System munkásságából talán már csak egyvalami hiányzott: az, hogy a színes-változatos termésből kiválasszanak egy keresztmetszetet, amellyel – lemondva az eddig biztos támaszt nyújtó elektronikáról – bizonyíthatják, hogy dalaik akusz­ tikus hangszerelésben is remekül működnek. Az MR2 Akusztik+ sorozatába legnagyobb slágereivel, november végén megjelent legújabb albumával, a Gravity and Grace dalaival és számos vendégzenésszel érkezik a szombathelyi kollektíva.

2015. január 21.

MR2 AKUSZTIK+ A MÜPÁBÓL ANIMA SOUND SYSTEM FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

50 müpa

magazin 2015 január–február

A zenekar extravagáns énekesnője, Pásztor Anna most nem fog minket brutális színpadi jelenlétével már az első pillanatban letag­ lózni, hanem tőle még sokadszorra is szokatlan módon székre ül.

A kísérőzenekar pedig testvére, Pásztor Sámuel vezetésével meghitté szelídíti sokszor megszelídíthetetlennek tűnő dalaikat. Az MR2 Akusztik+ keretében megvalósuló koncertjük gerincét természetesen a repertoárjukat felfrissítő ötödik nagylemezük, a Szabadesés finomabb és finomabbra hangolt dalai adják majd. Emellett természetesen régebbi dalok is megszólalnak, köztük olyanok is, amelyek csak ritkán kerültek be a fesztivál- és a koncertműsorokba.

L.Á.

2015. február 24.

MR2 AKUSZTIK+ A MÜPÁBÓL ANNA & THE BARBIES FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

Fotó © Kenéz Ica

KÖNNY Prieger Fanni

ÚJCIRKUS Talán könnyebb megmondani, mi nem az újcirkusz, mint azt, hogy micsoda is valójában. A Müpa sorozatának hűséges követői már eddig is széles skáláról válogathattak, és a sornak koránt sincs vége.

MEGINT JÖNNEK,

CIRKUSZOLNAK A hőskor a hetvenes évek Franciaországába datálódik, amikor gyermekkorunk jól ismert állatos-bohócos cirkusza mellett feltűntek azok az előadások, amelyek más eszközökkel és új célkitűzésekkel kezdtek el kísérletezni. Ha akarom, egy hosszú történet legelején járunk: az újcirkuszt szerteágazó változatai miatt sem igen kutatják, az esztétikájával foglalkozó szakemberek a kortárs tánc vagy a fizikai színház felől érkeznek.

Mitől új ez a cirkusz? Természetesen fontos maradt a trükk: az újcirkuszban is a numéro, vagyis a hibátlanul kivitelezett mutatvány

52 müpa

magazin 2015 január–február

a lényeg, csakhogy a tánc, a színház, a vizuális művészetek vagy akár a zene irányából erre kalandozó alkotók mindezt kicsit megbolondították. Ha röviden össze akarjuk foglalni a lényeget, talán azt lehet mondani, hogy miképp a színházban, úgy a cirkuszban is (telj)hatalmat kapott végre a rendező.

Az előadások ettől kezdve nem feltétlenül homokkal felszórt cirkuszporondon zajlottak, ráadásul a marcona oroszlánidomárok és a sorozatos hasra esésre szakosodott clownok dicsősége is halványodni kezdett.

A trükkök köré egyre gyakrabban kerekedett elmesélhető történet, a szereplőktől

pedig a mutatvány tökéletes végrehajtásán túl színészi vagy táncosi készségeket is elvártak. Máskor a lenyűgöző látvány lett a főszereplő (eszünkbe jut a jelentős üzleti vállalkozássá izmosodott Cirque du Soleil), de ismerünk olyan alkotót is, aki inkább a gondolatra, a líraiságra helyezi a hangsúlyt.

A Müpába már-már hazajáró, teltházakat vonzó Daniele Finzi Pasca és társulata például valahol e kettő között érzi jól magát.

Láttunk már tőlük gigantikus Salvador Dalí-vászon előtt zajló szürreális hőskölteményt (La Verità), Csehov előtt fejet hajtó,

Fotó © Lenhardt László

„…miképp a színházban, úgy a cirkuszban is (telj)hatalmat kapott végre a rendező.”

melankolikus szépségű emlékezést (Donka), de volt már itt a társulatalapító közel két évtizede világjáró, katartikus egyszemélyes show-ja (Icaro) is. A műfaj egyre népesebb hazai rajongótábora év közben sem unatkozik: a Müpa repertoárjának legsikeresebb darabjai közé tartoznak az első magyar újcirkusz-társulat, a Recirquel előadásai, akikkel legközelebb Párizsba utazhatunk.

Jászay Tamás 2015. január 28., 29.

2015. február 27., 28.

PÁRIZS ÉJJEL FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

Múlt nyáron a Szigeten már volt előzetes, aztán ősszel a Müpa melletti cirkuszsátorba lépve mintha tényleg a ’30-as évek Párizsába csöppentünk volna. A Recirquel Újcirkusz Társulat harmadik, egész estés előadása a Párizs Éjjel címet viseli. Az új produkció minden eddiginél mondénabb hangvételű, és az elveszett illúziókat állítja színpadra. A Párizs Éjjel a harmincas évek dekadens és fülledt erotikájú világát tárja elénk, felidézi a századelő párizsi lokáljainak vággyal teli és szerethető miliőjét. A Művészetek Palotája és a társulat közös produkciója ezúttal a világhírű fotóművész, Brassaï jellegzetes világából merít inspirációt. Karafiáth Orsolya szerint az előadás „elrepít és kikapcsol, nem is kell akarni, az első pillanattól, a szereplők bevonulásától beszippant. Fekete-fehér némafilmkockák, élőzene szól alatta, a karikában repül az énekesnő, húzza maga után a hangját, bekúszik először minden szívbe, majd egy másik dalban a rekeszizmokba is, nevetés csendül, mert az énekesnő és artista párja játszik velünk, és játszik a szerelemmel is.” A vs.hu kritikusa is lelkes: „Az artisták többek között óriáskerékkel, kötéltánccal, zsonglőrködéssel, légtornászmutatványokkal szórakoztatnak, a mi gyomrunk meg összeugrik: leesik-e az a fiú a rúdról; kicsavarodik-e a karja; rosszul lesz-e a sok forgástól a lány; mikor hányja el magát; agyonnyomja-e a kerék; kibicsaklik-e a lába, ha magassarkúban a kötélen flangál?”

müpa

magazin 2015 január–február

53

FIL

AMIKOR AZ UTOLSÓ SZEM POPCORN IS ELFOGYOTT

Népszerű showman és felkészült szakember: több generációt fertőzött meg a film szeretetével. A közönség legnagyobb örömére 2012 óta ezt a Művészetek Palotájában teszi – Réz Andrást a MüpaMozi koncepciójáról, a válogatás szempontjairól, a sorozat eddigi tapasztalatairól, jövőbeli terveiről, a kortárs magyar filmről kérdeztük. Egyáltalán nem lepett meg minket, hogy egy komplett kiselőadással válaszolt.

54 müpa

magazin 2015 január–február

R

„a beszélgetéseink nem áhítatos, megilletődött főhajtások a halhatatlan műalkotások előtt.”

„Ha ma este jársz itt először, bunyóznod kell” – úgy emlékszem, amikor 2012 elején elindult a MüpaMozi, ezzel az idézettel kezdtem a bevezetőmet. A Harcosok klubjának szabályzatából kölcsönzött mondattal csupán annyit szerettem volna mondani, hogy a MüpaMozi olyan filmklub, amely­­nek értékét a közönsége részvétele teremti meg.

A MüpaMozi ugyanis nem a leendő filmtörténészek, filmesztéták találkahelye, hanem azoké, akik szeretik a filmeket, szívesen gondolkodnak róluk, és örülnek, ha a gondolatai­ kat van kivel megosztani. Ebből az is következik, hogy a beszélgetéseink nem áhítatos, megilletődött főhajtások a halhatatlan műalkotások előtt. Épp ellenkezőleg: ízekre szedjük a filmeket, azt keressük, mit jelenthettek születésük idején, s hogy mit je­len­te­nek számunkra most. Felfedezzük azokat a rejtett utalásokat, amelyeket még az egykori kritikusok sem vettek észre – vagy nem mer­ tek észrevenni. Megfejtjük a filmzenét, a karaktereket, a helyszíneket, a jelmezeket.

A szárnyaló ötleteket és a bakikat. És én ebből roppant sokat tanulok, mert együtt lényegesen bölcsebbek vagyunk, mint amilyen én egyedül valaha is tudnék lenni. Egyegy sorozat végére még azt is kiderítettük, hogy milyen gondolatok, képek térnek vis�sza állandóan nagyon karakteres rendezők – például Fábri Zoltán vagy Makk Károly – filmjeiben. Megnéztük/meghallgattuk, mi a magyar zenés filmek sajátossága, hogy miként lehet egy táncjelenet fájdalmas, politizáló, groteszk, vagy akár danse macabre.

Az Ilyenek voltunk filmsorozatban pedig egye­ nesen azt kutattuk, miből építkezett/építkezik nemzeti identitásunk. A legutóbbi sorozat, a Leplezetlenül a körül forog, hogyan mutatja be és értelmezi a magyar film a mez­te­len­sé­ get, a testiséget. Úgy öt tucat magyar filmet beszéltünk meg együtt. (És még mondja azt valaki, hogy a magyar film nem izgatja a nézőket!) Jó volt.

Most megpróbálunk kitekinteni. Indu­lás­ként a spanyol és a francia filmre. Izgalmas feladat.

Még az elmúlt évtizedek magyar filmjeit sem könnyű kibontani, ha nem idézzük fel koruk társadalmi konfliktusait, tárgyi és szellemi divatirányait, azt, hogyan éltek, élhettek a korabeli nézők, és milyen szorítások közepette születtek meg a művek. Ami­kor át­ lépünk egy másik kultúrába, bo­nyo­lul­tabb lesz a feladatunk. A moziban ülve úgy gondoljuk, értjük a külföldi filmeket. De ha felmegyünk a világhálóra és utánanézünk, mit gondoltak a kritikusok egy filmről abban a kul­tú­rában, ahol az szü­le­tett, gyakran meglepő­dünk. A filmek értelmezése ugyanis nem elvont esztétikai kérdés. Mert – tudom, meg­lepő – a filmcsinálók alapvetően a saját közönségüknek készítik műveiket. Más jogrend, más vallás, más erkölcsök… Meg kell találnunk azt is, hogyan kötődik egy külhoni mozi­kultúra a maga történelmi-társadalmi kérdéseihez, az irodalomhoz, a zenéhez, a képzőművészethez. Megpróbáljuk. A rendszeresen visszajárókból és az alkalmi klubtagokból jó csapat szokott összejönni. Ami egyedül nem megy, közösen sikerülni szokott.

Lehet, hogy egyszer-egyszer érdemes lenne kortárs magyar filmekkel is foglalkoznunk.

Ha már úgysincs igazi nyilvánosságuk. Elfogy­tak a filmlapok, a filmekkel foglalkozó televíziós műsorok, a világhálón pedig alapvetően vélemények vetélkednek egymással. A magyar film körül nincs közvélemény. A közvélemény ugyanis nem egyszerűen a vélemények együttese, hanem valami olyasmi, ami a beszélgetések során alakul ki. A közvélemény nem pusztán annyit jelent: tetszik/nem tetszik. Elismerem, az utóbbi években kevés magyar film született, és ezeknek a többsége sem más, mint amerikai tini és/vagy romantikus komédiák laza magyarítása. Piaci siker nem várható tőlük, hiszen az mostanság félmillió nézőt jelentene. Beszélgetni pedig nem nagyon lenne miről… Készült azért néhány izgalmas darab – a kisjátékfilmeket is beleszámítva. Vitát, beszélgetést, eszmecserét azonban ezek sem gerjesztettek. Talán, ha a közpénzből támogatott filmgyártás és a köz-

pénzből működtetett állami televízió egymás­ ra találna, akkor több esély lenne arra, hogy a magyar filmek és a magyar nézők is megtalálják egymást. A fesztiválsikerek is gyorsan múló hírek csupán. Ki emlékszik arra, hogy tavaly kinek a kezébe nyomták az Oscardíjat, az Arany Pálmát, az Arany Medvét? Úgy érzem, hogy a magyar filmek eredményességét, sikerét nem a jegybevétellel, nem is a díjakkal kellene mérnünk, hanem a hatásuk­kal. Azzal, hogy megmozdítanak-e valamit a nézőkben, hogy akkor is élnek-e még bennünk, amikor az utolsó szem popcorn is elfogyott. Ha létezne ilyen mérce, a filmcsinálók is eldönthetnék, az amerikai komédiákkal akarnak-e versenyezni, fesztiváldíjakat vesznek-e célba, vagy a magyar nézők­kel szeretnének beszélgetésbe bonyolódni arról, milyen is most a világunk, milyen eszmék, téveszmék, indulatok és remények vezérelnek bennünket. Örülök, ha a múlt, a közel­múlt filmjeiből sikerül kicsomagolnunk azt, ami most is fontos számunkra. Jó lenne, ha a mai filmek is életre kelnének bennünk.

Azt viszont el kell ismernem, hogy a magyar filmgyártás hihetetlenül nagyot fejlődött.

Tudom, ilyenkor sokan lekicsinylően legyintenek: bérmunka. Csakhogy a bérmunka nem egyszerű pénzkérdés. A külföldi produkciók nem pusztán azért jönnek hozzánk, mert olcsóbb a munkaerő, ráadásul még az adókedvezménnyel is szeretnének élni. Egy drága professzionális produkció aránytalanul nagy kockázatot vállalna, ha nem lennének jó szakembereink. Időközben ugyanis Magyarországon felnőtt egy új filmcsináló generáció. Komolyan veszik a munkájukat. Ismerik a film világát, jól kommunikálnak, és attól, hogy a nevük nem a főcímben, hanem a stáblistán szerepel, nem érzik úgy, hogy alábbvalóak lennének bárki másnál. És ez a tudás, ez a tartás akkor is fontos, amikor század akkora költségvetésű magyar filmben dolgoznak.

– keresztury –

müpa

magazin 2015 január–február

55

C S A L Á D I É S I F JÚ S Á G I P R O G R A M O

Makám Együttes

CSAK EGY TELJESEN

Fotó © Krulik Marcell

ÁTLAGOS HÉT A Művészetek Palotája korosztálytól függetlenül, családdal és osztálytársakkal egyaránt várja a gyerekeket. A muzsika világával, a hangokkal és ritmusokkal ismerkedő óvodások, a zenével meghitt kapcsolatot ápoló kisiskolások és a már komoly hallgatóknak számító felső tagozatosok meg az őket kísérő felnőttek gondosan összeállított, széles palettájú programkínálatból választhatnak.

Elég csupán egyetlen hétre ráböknünk a naptárban, hogy erről meggyőződjünk.

De szűkítsük a keresést: legyen ez a hét valamikor az év elején, és legyen benne hétvége és hétköznap. Január 17. és 24. között, szombattól szombatig épp megfelel, hiszen van benne Minimatiné, Matinékoncert, Iskoláskoncert és Hang-szer-szám is. „Izgul a Tünde, a Zsuzska, a fruska / a Böske, a Jutka, a Panka, a Blanka, / a Gorka, a Dorka, a Lolka, a Bolka / a hetedik padsorba” – énekli a Makám Együttes az Állatkert című dalban. Ez az a hely, ahová az Üvegteremből január 17-én viszik el (persze képzeletben) a fent nevezetteket, és persze a naptárban szereplő minden más névre anyakönyvezett ovisokat és kisiskolásokat, egy interaktív családi koncert keretében.

A Grimm-mesék a gyerekek életében megkerülhetetlenek, generációk nőttek és nőnek fel rajtuk. A bennük rejlő tanulsággal képesek megteremteni a gyerekek számára

56 müpa

magazin 2015 január–február

fontos érzelmi biztonságot, erkölcsi útmutatóként szolgálnak. Sokféle médiumra adaptálták már őket, a Jancsi és Juliska ezúttal Humperdinck klasszikus meseoperájaként, kiváló énekművészek tolmácsolásában, Fehér Tibor moderálásával látható január 18-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, ahol a közönség a kulis�szák mögé is bepillantást nyerhet, megismerheti azt, hogyan lesz előadás egy darabból.

Egyáltalán nem szükségszerű, hogy egy hétfő unalmas vagy kellemetlen legyen.

Különösen akkor nem, ha az a Játsszunk együtt! jegyében zajlik, mint például Érdi Tamás zongoraművész – aki január 19-én a műsorvezető szerepében is fellép – és barátai koncertjén. Az, hogy ifjú, még középiskolás muzsikusok lépnek partnerként az elismert művésszel a Fesztivál Színház színpadára, azért is fontos, mert tudjuk, hogy a kamaszok számára elengedhetetlen, hogy ne csupán idősebb, de kortársi példaképeket is kapjanak. Arról már nem

is beszélve, hogy Mozart, Beethoven és Schumann muzsikája minden bizonnyal jó alaphangot ad a hétnek.

A Hang-szer-szám sorozat évek óta auten­ tikus élőzenével mutatja be a zenélés legkomolyabb instrumentumait, a hangszereket. Akik hűséges látogatói ezeknek a szombati üvegtermi rendezvényeknek, megismerkedhettek már magyar népi hangszerekkel, barangolhattak a világzene külön­ böző tájain, vagy elmerülhettek a szim­fo­nikus zenekart alkotó különböző hangszercsoportokban. De bármi is legyen a félév témája, közös bennük, hogy a Müpa a téma legkiválóbb hazai szakértőit nyeri meg a nyolc-tizenkét éves közönség számára, hiszen a hitelesség minden életkornak elengedhetetlen. Nem lesz ez másképp január 24-én sem, amikor Benkó Ákos, Fónagy Tibor és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének tanárai jóvoltából dob meg basszus zakatolhat a fülekben.

Papp Tímea

2015. január 17.

MINIMATINÉ KIMEGYEK HOLNAP AZ ÁLLATKERTBE A MAKÁM EGYÜTTES INTERAKTÍV CSALÁDI MŰSORA ÜVEGTEREM

2015. január 18.

MATINÉKONCERTEK – MŰHELYTITKOK JANCSI ÉS JULISKA – MESEOPERA JANCSI: KÁLNAY ZSÓFIA • JULISKA: RÁCZ RITA PÉTER: CSEH ANTAL • GERTRÚD: BÓDI MARIANNA BOSZORKÁNY: MIKSCH ADRIENN ALTATÓ- ÉS ÉBRESZTŐ TÜNDÉR: GÁL GABI KÖZREMŰKÖDIK: SINFONIETTA ERUDITA (MŰVÉSZETI VEZETŐ: TÖTÖS KRISZTINA) VEZÉNYEL: SZABÓ SIPOS MÁTÉ RENDEZŐ: SYLVIE GABOR MODERÁTOR: FEHÉR TIBOR BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2015. január 19.

ISKOLÁSKONCERTEK JÁTSSZUNK EGYÜTT! – ÉRDI TAMÁS ÉS IFJÚ VENDÉGEI KÖZREMŰKÖDIK: STARK JÁNOS, DÓSA CSENGE, KRAHLING DÁNIEL, VIRÁG MÁTYÁS, KOVÁCS GERGELY ZONGORÁZIK ÉS A MŰSORT VEZETI: ÉRDI TAMÁS FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2015. január 24.

HANG-SZER-SZÁM JAZZ-VILÁG – DOB ÉS BASSZUS BENKÓ ÁKOS – DOB, FONAY TIBOR – BASSZUSGITÁR KÖZREMŰKÖDNEK A LISZT AKADÉMIA JAZZ TANSZÉKÉNEK TANÁRAI MŰSORVEZETŐ: BINDER KÁROLY ÜVEGTEREM

Fotó © Hamarits Zsolt

Binder Károly

A PÉNZ ZENÉ

NETRÁDIÓT

MINDENKINEK! Tíz éves koromban, Győrben építettem első fejhallgatós, kristálydetektoros rádiómat.

Azon hallgattam 1956 októberében a forradalomról szóló híreket. Detektoros rádiómmal a Budapestről sugárzó Kossuth és Petőfi adókat és a bécsi rádió adását lehetett fogni. Legerősebb a Szabad Győr Rádiójának adása volt, mert az adóberendezés a szomszéd házban működött. Kipróbáltam: az utca felett kifeszített antennám és a földelést adó fürdőszobai vízvezetékcső közé kötött zseblámpaizzó fényesen világított a Szabad Győr Rádiója adásának energiájától.

1957 nyarán, míg apám a vízügyi igazgatói állására pályázó közeli barátai alaptalan feljelentéseinek köszönhetően börtönben várt sorsára, már sokkal több adó, köztük például a Szabad Európa Rádió vételére alkalmas, elektroncsöves, visszacsatolással működő vevőkészüléket szereltem ös�sze. Csöves rádióm saját készítésű, sorba kötött galvánelemekkel működött, amelyekhez a kénsavat az iskolai kémiaszertárból szereztem, az évzáróünnepség kavarodását kihasználva. A cink és rézelektródákat a MÉH-telepről privatizáltam.

Gimnáziumi éveim alatt, az 1960-as évek elején műanyag szappanos dobozokba szerelt, apró hangszórókkal ellátott tranzisztoros rádiók készítésével és árusításával foglalkoztam Budapesten, kiegészítve szerény zsebpénzemet. Az Ezermester boltban vásárolt alkatrészekből 1963-ban építettem első középhullámú rádióadómat.

58 müpa

magazin 2014 november–december

Nehezen megszerezhető hatósági engedély nélkül tilos volt rádióadót építeni. Akit elkaptak, kiadós verésre és súlyos börtönévekre számíthatott. Adásomat mindössze néhány háztömbnyi körzetben lehetett, a skála jobbszélén, Radio Luxembourg és Monaco között fogni. Tudomásom szerint csak a közelben lakó egyik barátom hallgatta. A Shadows, Duane Eddy, a Johnny & The Hurricanes, a Piltdown Men és más kedvencek számait sugároztam, naponta egyszer, éjjel egy és kettő között. Rádiómnak a Crossfire nevet adtam, a Johnny & The Hurricanes száma után. Azt hiszem, az enyém volt az első kalózrádió Budapesten, ez sokat jelent nekem. Mint ahogy az is, hogy nem kaptak el.

zik majd hozzánk. Nem lesz szükség külön vevőberendezésekre, rádió- és tévékészülékekre. Hely- és energiatakarékosság. Az okostelefon, tablet, laptop, vagy az asztali PC már most is alkalmas a világ összes, a netre feltett tartalmának házhozszállítására. Levelezhetünk, kutathatunk érdeklődésünknek megfelelő, gigászi archívumokban, nézhetünk élő tévéadásokat és hallgathatunk netrádiókat. A hagyományos, a földi antennákról az éteren keresztül történő, analóg rádiósugárzás hatótávolsága korlátozott, és a hangminőség az adótól való távolság függvényében romlik. A netrádió adása az egész világon jó minőségben hallgatható, archívumaikban korábbi adások közül válogathatunk.

Nyilvánvaló, hogy a nem is túl távoli jövőben az összes távközlés, műsorszórás, hírszolgáltatás – rádió, televízió, telefon, stb.– kizárólag az internet közvetítésével érke-

Földi adóberendezést üzemeltetni horribilis költséggel és a környezetet is pusztító energiapazarlással jár. A rádiófrekvenciák száma korlátozott, nehezen lehet hozzájuk

jutni, és rendkívül magas a költségvonzatuk. A világhálót bárki ingyen használhatja. A nethasználat, beleértve a meg­felelő kapacitású, hallgatók tömegeinek szimultán kiszolgálására alkalmas, szélessávú internetre kapcsolt szerver igénybevételének költségeit is, a rádiózás fanatikusai számára is megközelíthető.

Az energiaszükséglet az éterben sugárzó rádióállomásokéhoz képest minimális. Netrádió lé­te­sí­tését és működtetését szinte mindenki megengedheti magának.

A netrádiósok általában nem hangstúdióban dolgoznak, csak számítógépre, mikrofonra, fejhallgatóra, hangszórókra és hangfelvevő/műsorszerkesztő szoftverre van szükségük. Az elkészült digitális hangfelvételeket tömörítik (népszerű tömörítési formátumok: MP3, Ogg Vorbis, WMA, RealAudio, HE-AAC/aacPlus, stb.) és az interneten keresztül átlövik a nagy sávszélességű netre kapcsolódó szerverre, amely elérhetővé teszi őket a hallgatók számára. Az adást kisebb adatcsomagokként (unicast packets) kapjuk meg, amelyek mindig a világ­háló éppen leggyorsabb, legkevésbé forgalmas útjain érkeznek. Előfordulhat, hogy az egyik, a pillanat tört része alatt planétánkat megkerülni képes sebességgel mozgó csomag mondjuk Hongkongon át, míg a másik Moszkván keresztül érkezik Izlandról Budapestre. A beérkező adatcsomagokat gépünk megfelelő sorrendbe rendezve, egymás után játssza le (streaming audio), így folyamatos hangot hallunk.

Könnyen elsajátítható, ingyenesen is hozzáférhető számítógépes applikációk segítségével az interneten bárki létrehozhat és fenntarthat saját rádióállomást, amelyen konzerv, előre felvett és élő adásokat egyaránt sugározhat. Nem kell hozzá engedély.

Mindenkinek lehet saját rádiócsatornája, a nemzetközi szerzői jogi törvények betartása azonban ajánlatos. Az internetet intelligens megfigyelő robot-alkalmazások pásztázzák. Súlyos pénzbüntetésre számíthat az, aki jogvédett tartalmakat a jogtuajdonos engedélye nélkül lead.

Szeretek rádiót hallgatni, mert hagy teret a képzeletemnek. Azzal, hogy nem mutat meg mindent, bevon a közlés folyamatába. Hagyja, hogy dolgozzon a fantáziám. A televízió készterméket tálal, megmutat, megmagyaráz mindent. Semmi dolgom a műsorral, azon túl, hogy fogyaszthatom. Távol tart magától, csak annyi szerepem van kapcsolatunkban, hogy kikapcsolom, amikor blőd idétlensége már nagyon bosszant.

2005 és 2011 között harminchat New Yorkot, Amerikát bemutató minihangjátékot (AudioKalauz sorozat) készítettem egy művészeti portál számára. Ez volt az első találkozásom az internet alapú rádiózással. Írás közben, mint most is, netrádiót hallgatok.

Most éppen az Open Air net­rádió élő adását. Kellemes pszichedelikus britpop. Az adás szlogenje: Shit, fuck, bitch, éljen a Nyugat!

Anarchisták? Liberálisok? Az előbb megnéztem a TERROR METRÓ: BADA DADA MERSZ: a kultművészet kozmonautái 5. archívumot, amelyet minden badadaista figyelmébe ajánlok.

Számtalan netrádiót hallgathatunk a nap bármely szakában.

Szomszédom a Laza Rádió Bermuda csatornáján függ hajnali 2 és 5 között. E-könyv olvasása közben a RADIO SWISS CLASSIC adása segít koncentrálnom. Amikor elfog a honvágy, az amerikai Seattle-ből sugárzott KEXP rádió háborús veteránok számára sugárzott adása csillapítja bánatomat.

Najmányi László

KULISSZ

ÜNNEPI „Anyukám egészen pici koromtól vitt koncertekre, főleg oda, ahol a hangmérnök nagybátyám kevert” – meséli, mikor azt kérdezem, mikor s milyen hatások nyomán lépett be az életébe a jazz. Egy Dimenziókoncert beállása után Dés László állítólag megkérdezte tőle, hogy tetszik-e a zenéjük, amire azt felelte, „aha”, bár minderre nem emlékszik, mert négyévesnél nem lehetett több. „Arra viszont már emlékszem – folytatja belemelegedve –, ahogy a Dresch Quartet koncertjét hallgatjuk az I. kerületi Művelődési Házban, csillognak a szaxofonok, kint meg csilingel a villamos.”

Az első jazzlemezét, a Weather Report Heavy Weatherjét tízéves korában kapta egy családi baráttól az NSZK-ból, de ekkorra már sok kazettát is televett a Jazz a ’80as években című rádióműsorban elhangzott zenékkel. Kezdetben a nyolcvanas éveket meghatározó fusion volt rá a legnagyobb hatással, mondja, amikor a zenei ízlése kialakulásában meghatározó zenekarok, iskolák, zenészek felől érdeklődöm, a Weather Report, a Steps Ahead, a Chick Corea Electric Band, a Yellowjackets. Ezzel párhuzamosan a free jazz is alapvető élményt jelentett: 60 müpa

magazin 2015 január–február

sosem érezte, hogy nehezen befogadható, érthetetlen zene lenne. Persze azért az aktuális popzenét is hallgatta, amiben akkoriban még jóval több izgalom rejlett. Még tizenéves korában tudatosan kezdett vis�szalépkedni az időben, mert meg szerette volna érteni, milyen hatások érték a kedvenceit, Michael Breckert, Joe Zawinult, Pat Methenyt, Peter Erskine-t. Megszerette Coltrane-t, Cannonball Adderleyt, Lee Morgant, Art Blakeyt, bár mindig érezte, hogy az a korszellem, amelyben ők alkottak, amelyről nem szerezhetett közvetlen benyomást, kialakít benne egyfajta távolságot a zenéjükkel szemben.

Kik ma a magyar és nemzetközi kedvencei, kérdezem, de diplomatikus módon nem szeretne mások rovására kiemelni senkit. „Azokat a produkciókat szeretem – mondja –, amelyeknél érzem, hogy az alkotók tisztában vannak vele, honnan érkeznek, a kiindulási pontjukat pedig érvényes és izgalmas módon próbálják meghaladni.

Ahol az ismerős és a meglepő zenei elemek jó arányban keverednek. És persze nagyon fontos az önazonosság, a hitelesség.”

Mikor arról érdeklődöm, ki figyelt fel rá, s ki hívta a Művészetek Palotájába, avval kezdi, hogy 1998 óta ír CD-recenziókat, egyéb cikkeket a Gramofon zenei szaklap számára. 2002-től pár éven át a BMC-ben dolgozott, ahol több jazzkoncert szer­ve­zé­ sé­­ben benne volt a keze, illetve 2005-ben megszerkesztett egy négylemezes magyar jazzantológiát. Ezek után „2006-ban Retkes Attila, a Gramofon főszerkesztője és a Müpa első jazzszerkesztője kért fel, hogy gondozzam a lap jazzrovatát, egyben lássak el asszisztensi feladatokat mellette a Müpában. Mivel a hazai jazzmuzsikusok túlnyomó részét már személyesen ismertem, illetve a nemzetközi színtér történéseivel is tisztában voltam, Attila a műsorszerkesztésben is egyeztetett velem. Miután ő 2009ben átmenetileg politikusi pályára lépett, kézenfekvőnek tűnt, hogy én vegyem át tőle a szerkesztői pozíciót.”

Arról faggatom, milyen volt érkezésekor a jazz reputációja, aránya a ház műsorstruktúrájában, és hogyan változott ez munkája során. „A jazz már a kezdetektől fogva megkapta azt a figyelmet és azt a mennyiségű megszólalási lehetőséget,

Egyszerre tartja fontosnak a világsztárok felléptetését és a fiatal tehetségek helyzetbe hozását. Kerüli a reflektorfényt, csendes, háttérbe húzódó alkat, pedig volna mire büszkének lennie.

Bércesi Barbara a Müpa legsikeresebb szerkesztőinek egyike.

Az előadókat már nem nagyon kell kérnie, hogy a Müpába különleges, máshol nem hallható produkcióval, egyedi felállással jöjjenek,

ALKALMAK amelyet a műfaj megérdemel”, így nem volt nehéz dolga, mondja végtelen szerénységgel. „A jazzsorozatok és -fesztiválok, köztük a Jazztavasz, a Hétfő Esti Jazz vagy a New Orleans Swing már bejáratott események voltak. Azon túl, hogy a jól bevált struktúrákat mindig új tartalommal igyekeztem megtölteni, néhány újításra is sort tudtunk keríteni, például az UNESCO által 2012-ben bejegyzett Nemzetközi Jazznapot mi is megünnepeljük: az első évben itthon a Müpa kínálta a legtöbb ingyenes jazzkoncertet.”

Hogyan tudná összefoglalni szerkesztői törekvései lényegét, kérdezem, máris pontosítva a túl általános kérdést, merthogy az érdekelne, mi a fontosabb szempont számára: hogy nagy neveket léptessen föl, vagy hogy a tehetséges fiataloknak adjon minél több teret? A kettő mindig is egyformán fontos volt, feleli. „Tény, hogy a jazzre fogékony hallgatóságot egy ideje nagyobb erőbedobással kell megszólítani, a kommersz zenei dömping miatt. A figye­lem­ felkeltés egyik eszköze, hogy jól csengő neveket hívjunk, de ez azért is fontos, mert a Müpa – mint kiemelt jelentőségű kon-

mert eleve így készülnek.

certhelyszín – presztízse is megkívánja, hogy időről időre előforduljanak nálunk a legjelentősebb jazzművészek. Erre hivatott a Jazzlegendák sorozat. Egyszersmind a feltörekvő generáció helyzetbe hozását is alapvető feladatunknak tartjuk, aminek az elsődleges fóruma a 2008 óta megrendezett Jazz Showcase. Ez a tehetségbörze az egyik legjobb hangulatú rendezvénysorozatunk, ren­ geteg sikerélményt adott, hisz számos előadó ennek köszönhetően jutott további fel­lépési lehetőségekhez, akár külföldön is.”

Mire a legbüszkébb, mi volt a legnagyobb sikere, s volt-e olyan koncert, amely kudarc­ nak minősíthető? – próbálom megtudni, mire elmondja, hogy szolgált néhány fájó tanulsággal a gazdasági válság, de sikerélményből jóval több jutott. Nagy fegyvertény volt Keith Jarrett szólókoncertje, ami nemcsak azért ad okot a büszkeségre, mert Jarrett nagyon kevés fellépést vállal, hanem mert esetében rendkívül különleges igényeket kell kielégíteni. Ahogy Natalie Cole-nál is, de vele is felejthetetlen volt dolgozni…

Mérföldkő volt szerkesztői pályája szem­ pontjából a 81 éves Sonny Rollins felléptetése: ő aki 2011-ben először járt Magyaror-

szágon; nagy öröm volt, hogy ebben része lehetett. Szívet melengető érzés volt, forrósodik át a hangja, „amikor az egyik személyes kedvencem, Peter Erskine a Victor Bailey-vel és a Stúdió 11-gyel közösen adott Tribute to Jaco Pastorius koncert végén név szerint köszönte meg nekem, hogy az est létrejöhetett.”

Egy Müpa-beli fellépésre a művészek és a közönség is úgy készül, hogy az ünnep lesz számára, mondja, amikor azt firtatom, miben más egy jazzkoncert a Müpában, mint az egyéb helyszíneken. Az előadókat már nem nagyon kell kérnie, hogy a Müpába különleges, máshol nem hallható produkcióval, egyedi felállással jöjjenek, mert eleve így készülnek. Tudják, hogy a stáb mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy jól érezzék magukat, hogy az előadásuk gördülékenyen menjen, és maradandó élményt nyújthassanak a hallgatóságnak. A Müpában játszani presztízst jelent, mondja mély meggyőződéssel, aztán hozzáteszi: és itt dolgozni is…

Keresztury Tibor

müpa

magazin 2015 január–február

61

HULLÁMHOSS

GYÁRFÁS DORKA

Fotó © Békefi Dóra

újságíró

2015. január 16.

BOZSIK YVETT TÁRSULAT: ANTIGONÉ

Ha tehetném, az egész telet a Müpában vészelném át, és csak az első rügyfakadásra jönnék ki a koncerttermekből. Így talán sikerülne észrevétlenül kibekkelni az év két legsötétebb hónapját. Semmiképp nem hagynám ki Bozsik Yvette Antigoné-feldolgozását, mert úgy érzem, ha van olyan irodalmi mű, amely illik az ő személyiségéhez, aminek ősi, női erejét új formában tudja megragadni, az az Antigoné. Aztán sorra megnézném a két hónap összes Metropolitan Operaközvetítését, mert bármit is adnak, mindig lenyűgöz a páratlan minőség. De közülük is valószínűleg Csajkovszkij Jolánta és Bartók A kékszakállú herceg vára című művét várnám legjobban, hogy megcsodálhassam Anna Netrebko és Nadja Michael tehetségét. Idén sem szivesen maradnék le Lajkó Félix fellépéséről, de ezúttal egymás után két este is vele tartanék, mert másmás vendégművésszel hallgathatom a játékát, és a Fesztiválzenekar Stravinsky-maratonjára is beneveznék. Két ilyen nagy zenei élmény közé pedig feltétlenül beiktatnék egy kis irodalmat is: a Literárium-sorozat előadásán Nádasdy Ádám szavain csüngenék.

FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

VALUSKA LÁSZLÓ

Fotó © Valuska Gábor

újságíró, szerkesztő; könyvesblog

2015. január 19.

LITERÁRIUM ZÁVADA PÁL-EST ÜVEGTEREM

Závada Pált hallottam már nagy kedvvel nótát énekelni, a fiával, Péterrel közösen felolvasni, és láttam egyszer munka közben, amikor a Természetes fény című, idén megjelent regényén dolgozott. A gépén mutogatta a magyar történelem legszínesebb és legátlagosabb történeteit: egy falusi lány pirul két katona előtt, munkások és katonák mosolyognak egy csoportképen, katona fekszik egy afrikai várost ábrázoló festmény előtt, félmeztelen katonák a szájukban kardjukkal ülnek libasorban a fotós kamerája előtt.

Fényképekről eddig csak írt, de a Természetes fényben a történet részévé is tette azokat. Nem megszokott, hogy regények szerkezetét és történetvezetését építsék egy nagy kupac fotóra, amelyeket alapvetően szülőhelyén, Tótkomlóson gyűjtött az író. Hogy viszonyul egymáshoz a Jadviga párnája és a Természetes fény? Mit lehet megérteni a második világháborúból vagy Magyarország történelmének alakulásából egy óriáskupac fotó alapján? Remélhetőleg ezekre mind választ kapunk a Literárium-esten, amelyen Presser Gábor, Pető Kata és Hajduk Károly működik közre.

KLING JÓZSEF

Fotó © Csanádi Márton

kulturális rovatvezető; origo.hu; figaro.postr.hu

2015. január 21.

J. S. BACH: H-MOLL MISE VEZÉNYEL: PHILIPPE HERREWEGHE BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM 62 müpa

magazin 2015 január–február

A karizmatikus szó jelentése akkor nyert értelmet számomra, amikor először hallottam, hogyan szólal meg Philippe Herreweghe pálcátlan keze alatt a Collegium Vocale Gent Kórus és Zenekar, a szólistákról nem is beszélve. Herreweghe eredetileg orvosnak, pszichiáternek tanult, valószínűleg innen az analizáló, spirituális Bach-olvasat. Olyan, mintha sztetoszkóppal hallgatná le a kottát. De ez semmi. A vokális röntgenfelvételt képes olyan szuggesztív módon kivetíteni, hogy mire a mű utolsó hangjai elhalnak a Müpa speciális hangterelői között, úgy megyek haza, mint aki tényleg átesett egy kimerítő pszichoanalízisen. Herreweghe tolmácsolásában a h-moll mise azoknak dob mentőövet, akiknek, mint nekem is, a zene a vallásuk.

Már háromszor rögzítette lemezen. Az idén nekem januárban lesz a karácsony, amikor élőben is hallhatom.

Élmény! Minden tekintetben.

Müpa jeggyel még több élmény!

mupa.hu

Fotó © Michael Latz

BECKMESSER ÉS SACH

Sir John Eliot Gardiner és A Forradalom és Romantika Zenekara hangversenyéről

Helmuth Rilling és az MR Szimfonikusok hangversenyéről

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2014. október 30.

Közreműködött: Ann Hallenberg – mezzoszoprán)

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2014. november 1.

Közreműködött Sophie Klussmann, Dietrich Henschel, az MR Énekkara – karigazgató: Pad Zoltán)

„…az együtt muzsikálás póztalan öröme…”

„…pátosszal, érzelmekkel teli előadást nyújtott…”

A Forradalom és Romantika Zenekara (…) láthatóan és hallhatóan szereti azt, amit csinál, s ez a tény éppúgy élményszerűvé vált ezen az estén, mint az előkelő kiállású dirigens zenei ízlése. Ez utób­bi félreismerhetetlenül ott munkált már az első szám, a 2. Leonóranyitány kirobbanó energiájában és pazarul kitartott szüneteiben, s persze érvényesült a programválasztásban is, amely Beethoven mellé állította Gardiner egyik kitüntetett kedvencét és felfedezettjét, Hector Berliozt. „Totálisan Berlioz-őrült vagyok” – idézte Gardinert a műsorfüzet, s elkötelezettségének hála, e koncert révén alighanem több százan felfedezték önmagukban a Berliozőrültet vagy legalábbis a Berlioz-kíváncsit. A svéd Ann Hallenberg szólójával felhangzó zenekari dalciklus, a Nyári éjszakák nem csupán rafinált hangszerelőnek, de szenvedélyes és kitárulkozó, nagy léleknek bizonyította Berliozt. A második részben azután egy tán még nagyobb fölfedezés következett: Beethoven 5. szimfóniája. (…) Gardiner és félig ülő, félig álló historikus zenekara most az egyszer azzal a csodásan csalóka érzéssel ajándékozott meg minket, hogy az Ötödik korántsem rég lefutott meccs: ezúttal minden itt ment végbe, előttünk. (…) Nagystílű formálása és zenészeinek akcentusokkal merészen élő, dús játéka, s egyáltalán az együtt muzsikálás póztalan öröme a hiba nélküli koncertnél sokkal többet adott az egybegyűlteknek: a közönség közösségnek, sőt boldog közösségnek érezhette magát egy estére.

Megható, gyönyörű koncertet élvezhetett a nem túl nagyszámú közönség. A rekviem szövegét maga Brahms állította össze a Luther-Bibliából, a végső változat hattételes. A mű szép, puha, piano mélyvonós szakasszal kezdődött, megejtő oboaszólókat hallhattunk, a szoprán szólista viszont alacsonyan intonált helyenként. A 2. tétel unisono énekkari részét remek módon készítette elő Rilling, a timpani-ütések szinte lesújtottak a hallgatóra, a fúga ujjongott. A 4. tétel világos, szelíd hangzása ellensúlyozta a korábbiak komorságát, a továbbiakban pedig a harsonák megszólalása, a kórusfúga emelkedett ki. A szopránszólista érzésem szerint a középmezőnyben helyezkedik el, éneklése kellemes. A baritont, Dietrich Henschelt már hallhattuk itthon, akkor éppen Gardiner pálcája alatt énekelt a János-passióban, nemrég pedig Richard Strauss A hallgatag asszony című művében a Borbély szólamát – akkor Kocsis Zoltán volt a karmester. Henschel nagyszerű énekes, zenei kifejezésmódja változatos, most is meggyőződhettünk kvalitásáról. A zenekar is nagyon jó volt, árnyaltan játszott, szép hangszínekkel, jó dinamikával. A kiegészített énekkar szopránja többször volt alulintonált, mint ami felett el lehetne siklani. Az idős Helmuth Rilling kívülről vezényelte a művet, pátosszal, érzelmekkel teli előadást nyújtott, inspirálva a közreműködőket. Megható, emlékezetes, ünnepi koncertet hallhattam.

László Ferenc (Magyar Narancs, 2014. 11. 06.)

Lehotka Ildikó (Gramofon.hu, 2014. 11. 17.)

A KRITIKUSNAK NEM IGAZA VAN, HANEM VÉLEMÉNYE. 64 müpa

magazin 2015 január–február

Fotó © Viviana Cangialosi

A Donka előadásáról (Fesztivál Színház, 2014. november 4-8.

Közreműködött a Compagnia Finzi Pasca) „…Igazi, mély, költői színháznak lehetünk tanúi…”

Daniele Finzi Pasca, a társulat névadója és egyik alapítója, akit jelenleg az újcirkusz műfajának egyik legkiemelkedőbb alakjaként tartanak számon (…), legújabb, Donka – Levél Csehovnak című előadásában a 19. századi orosz irodalom egyik legnagyobbja előtt tiszteleg. Csehov szerint nem olyannak kell ábrázolni az életet, amilyen, nem is olyannak, amilyennek lennie kellene, hanem olyannak, ahogy álmainkban megjelenik. Daniele Finzi Pasca rendezése, a Donka (kapásjelző) épp ilyen előadás. Úgy idézi meg főhőse alakját, munkásságának esszenciáját, mintha saját álomvilágába kalau­zolná el a nézőt. Az író-orvos és szereplői találkoznak ebben a rejtélyes univerzumban. Elveszett életüket sirató nők, reménytelen szerelmesek, sikertelen orvosok, filozófus férfiak, kisstílű párbajozók váltják egymást a színen, és fel-feltűnik maga Csehov, a horgászó művész, az írói ars poeticáján morfondírozó, majd a halállal szembenéző ember.

Ahogy Csehov drámái és prózai írásai középpontjában nem a cselekmény fordulatossága, hanem esetlegessége, a karakterek lelki fejlődése áll, úgy Finzi Pasca újcirkuszi előadásában sem a hajmeresztő mutatványokon, hanem a hangulatokon van a hangsúly, lélekpillanatok, festményszerű montázsok mosódnak itt egymásba. És közben a dekadens orosz lélek törékenysége is gyönyörűen kirajzolódik, Maria Bonzanigo éteri zenéje pedig csak erősíti ezt a hatást.

Igazi, mély, költői színháznak lehetünk tanúi, amelyben a cirkuszi elemeket Finzi Pasca a lehető legelegánsabban és kellő humorral átitatva illeszti be a különböző helyzetekbe.

Makrai Sonja (Magyar Nemzet, 2014. 11. 06.)

Sir Simon Rattle és a Berlini Filharmonikusok hangversenyéről (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2014. november 14.

Közreműködött Sally Matthews, Bernarda Fink, Christian Elsner, Hanno Müller-Brachmann, az MR Énekkar, a Kodály Kórus Debrecen) „…fantasztikus erővel ragadta magával a közönséget…” … a szimfónia eleinte kifejezetten nyersnek és kissé erőtlennek tűnt. Az elegáns formálás ellenére enyhén billegett a zenészek időérzéke, a tuttik hangsúlyainak szúrásai inkább váratlanságukkal hatottak, mint az erejükkel, és a zenekari játékból általában véve hiányzott az a tágasság illúzióját keltő, öblös és magabiztosan lekerekített, tiszteletet parancsolóan markáns hang, ami a Beethoven-szimfóniák interpretáció- és recepciótörténetében jó ideje hagyománnyá és elvárássá vált.

A kompozíció különös módon kiszolgáltatottnak hatott így, ez azonban hamarosan egyértelműen az előnyére vált, mert kézzelfoghatóan valóságossá tette a nyitótétel drámai kétségeit és a forma örvénylő születését, kijelölve ezzel az utat, amelyet a szerkezetnek be kell járnia. Ebben az előadásban a mű nem vetítette előre önnön dicsőségét, sem intellektuális, sem hallható értelemben, és ez, noha semmiféle szándékolt narratívát nem lehetett felfedezni Rattle irányításában, lelki, szellemi és strukturális értelemben egyaránt valódi folyamattá változtatta a kompozíció kibontakozását. A harmadik tétel áradóan intim hangvétele, az utolsó szonáták mániákus variációs készségére emlékeztető, végtelen íve megdöbbentően transzparens kapcsolatot teremtett így Mahler szellemiségével, az utolsó tétel pedig a csaknem „ágáló mimikával” megszólaló mélyvonós recitativo és a teljesség megteremtésének látványosan egyszerű, primer eszközei ellenére is fantasztikus erővel ragadta magával a közönséget a szerkezet belsejébe.

Rákai Zsuzsanna (Élet és Irodalom – 2014. 11. 21.)

A KRITIKUSNAK NEM IGAZA VAN, HANEM VÉLEMÉNYE. müpa

magazin 2015 január–február

65

MESÉLNI

FOG

Fotó © Zsólyomi Norbert

HATÁRSÉRTŐ

Pásztor Anna

Aki hallotta mostanában koncertezni őket, be kellett lássa, az Anna & the Barbies régen kinőtte azt a szerepet, hogy a hazai alternatív rock – úgymond – érdekes színfoltja legyen. A zenekar fennállásának 10. évfordulója és Müpa-beli koncertje okán kerestük meg Pásztor Annát, az együttes alapító énekesnőjét, hogy megtudjuk, hogyan látja ezt az eseményekben gazdag évtizedet.

Hogyan született meg az együttes neve? És mennyire volt nehéz 2004-ben betörni a rock-bizniszbe, milyenek voltak akkortájt egy induló zenekar esélyei?

Hajszállal jobbak, mint manapság. A klubokban, fesztiválokon javarészt magyar zenekarok játszottak, és sokkal több volt a zenekaros tehetségkutató. Nekünk meglehetősen eklektikus volt a zenei érdeklődésünk, így sehova nem lehetett minket besorolni. Az első négy album műfajilag is a csillapíthatatlan zenei étvágyunkat tükrözte, gondban is voltak a fesztiválszervezők, melyik színpadra tegyenek. Az együttes neve? Kezdettől erős volt bennem a szándék, hogy megjelenésben, látványvilágban zsúfolttá, kontrasztossá tegyem a fellépéseinket – olyan ez, gondoltam, mikor rakosgattam a színpadra a díszleteket, mintha babáznék, és az együttes tagjai volnának a Barbie-babák. Én viszont enyhén szólva nem vagyok egy Barbiebaba, mint ahogy persze a nagyterpeszes rocker-fiúk sem, úgyhogy inkább fricska volt a névválasztás. Olyan, mint a logónk: gázálarcon egy korona.

Számomra úgy tűnik, erre tettél fel mindent, vagyis már kezdetben sem afféle „majd meglátjuk, mi lesz belőle” típusú próbálkozásról volt szó…

66 müpa

magazin 2015 január–február

Vagy csinálok valamit, vagy nem. A zenélés a legizgalmasabb dolog, amit valaha „elkövettem”. Boldoggá tesz. De egyáltalán: a színpad körüli lét, s a színház, a cirkusz, a tévé, a film, az irodalom. Azóta is igyekszem egy hatalmas hólabdaként együtt görgetni ezeket, s a történet tíz év alatt mára összeállt, beérett, kiteljesedett: lassan értelmet nyernek sokféle irányú kalandozásaim. Hihetetlen, hogy ennyien hisznek bennünk…

Talán mert rajongók helyett partnernek, „cinkostársnak” tartod a közönségeteket, s legalább annyira főszereplőnek tekinted őket, mint magát a zenekart…

Ez abszolút így van. Egy zenekar életében úgy nyolc-tíz év, míg a törzsközönsége kialakul. A koncerten kölcsönös energiaátvitel történik, ők is hozzáadják, amit magukkal hoznak, meg a felpörgött állapotot, s mindettől egy dinamikus, őrült körforgás indul meg, melynek jó esetben katarzis a vége.

Színpadi jelenléted állandó hatáselemei azok a külsőségek, melyek extravagáns ruháidban, sminkjeidben, átöltözéseidben mutatkoznak meg. Magad tervezed ruháidat, színpadi megjelenéseidet?

Gyerekkorom óta élvezem a bohóckodást, a meghökkentést, a más bőrébe bújó átlé-

nyegülést, úgyhogy ez nekem semmilyen erőfeszítésembe nem kerül. Az aktuális lelkiállapotomat tükröző átváltozásaim remélhetőleg hozzátesznek a műsor hatásához. Az utóbbi időben már divattervezők is megkerestek: szívesen kipróbálnák rajtam furcsa ötleteiket. Hálás alanya vagyok minden őrültségnek.

Miben lesz más a februári koncert a Művészetek Palotájában, mint más helyszíneken?

A tízéves jubileum kapcsán van egy erős belső igényem, hogy a minket jellemző pörgős, szürreális világ helyett valami igazán szép, letisztult dolgot vigyünk a Müpa világszínvonalú színpadára. Ha valahol, hát itt szeretném majd levetkőzni az összes olyan sallangot, külsőséget, amivel eddig operáltam. Elképzelhető, hogy mesélni is fogok majd a színpadon, eddig elhallgatott, bizalmas történeteket. Bensőséges este lesz.

Keresztury Tibor

2015. február 24.

MR2 AKUSZTIK+ A MÜPÁBÓL ANNA & THE BARBIES FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

Élmény! Minden tekintetben.

BUDAPESTI

WAGNER

2015

NAPOK JÚNIUS 11-24.

A NIBELUNG GYŰRŰJE A RAJNA KINCSE A WALKÜR SIEGFRIED AZ ISTENEK ALKONYA

A BOLYGÓ HOLLANDI AZ MR ZENEI EGYÜTTESEK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL

MŰVÉSZETI VEZETŐ:

FISCHER ÁDÁM

mupa.hu

Élmény! Minden tekintetben.

1 d y.i nd _n

G

85

x5

4_

06

É

4_

85 4_

M

x5

4_

06

_n

T

y.i

Ö

nd

B

d

B

5

M

Ü

MÜ PA !

MÉ GT ÖB B M

4_ 8

M

5x 5

M

4_ 06

É

G

_n y

T

.in

Ö

dd

B

3

B

M

Ü

P

P

A

A

!

!

_0

06

6_

_5

1o

ol

ld

d-

-n

ny

y.

.p

pd

f

df

1

1

20

20

14

14

.1

.1

Még több Müpa!

Regisztráljon ingyenes hűségprogramunkba, válassza ki az Önhöz illő müpa+ kártyát, és élvezze a kedvezményeket!

mupa.hu/mupaplusz