Müpa Magazin 2014/2015 évad 4. szám by Müpa Budapest

I n g y e n e s i d ő s z a k i k i a d v á n y • X . é v fo l y a m 2 . s z á m • 2 0 1 5 . m á r c i u s– á p r i l i s

MAGAZIN

müpa

ÉLET • STÍLUS • MŰVÉSZET

www.mupa.hu

Nagyon rövid. Nagyon komoly. Nagyon szórakoztató.

A Rózsavölgyi Kiadó és a Művészetek Palotája közös könyvsorozatának kötetei a zenével kapcsolatos alapkérdésekhez vezetik el az olvasót. Szakterületük legjelentősebb kutatói nyújtanak nagyon rövid bevezetést a legfontosabb zenei témákba közérthető, elgondolkodtató, olykor provokatív formában.

Márciustól két újabb kötet kapható a könyvesboltokban!

Rózsavölgyi és Társa

Európai kultúrtörténeti eseménynek számít, ha egy éven belül négy előadó-művészeti intézmény nyílik meg a kontinensen. Ilyenkor nem csak a zenét és a kultúrát szerető közönség számára teremtődnek új helyszínek, hanem az európai kultúra erősödik meg egyszerre négy helyen. Az elmúlt tíz év ezt igazolta. Ezek a kulturális központok eltérő kulturális közegekben nyitották meg kapuikat, mégis: egy közös európai kulturális nyelv – a zene – által összekapcsolódtak és egymással párbeszédet kezdtek. Ezt a hagyományt folytatni kell. Mindannyian az ECHO – az Európai Koncerttermek Szövetsége – tagjai vagyunk, azzal a további huszonkét koncerthelyszínnel, amellyel együtt egy nagyon jelentős európai kulturális erődítményrendszert alkotunk. Az a feladatunk, hogy az utókornak megőrizzük és továbbadjuk ezt a fantasztikus közös kultúrát. Mindezek szellemében kívánok a Művészetek Palotája társintézményeinek boldog születésnapot!

KÁEL CSABA

vezérigazgató, Művészetek Palotája 2005-ben jártam utoljára Budapesten a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarával, amelynek zenekari igazgatója voltam. Egyszerű látogatóként elmentem megcsodálni a frissen megnyílt Művészetek Palotáját, nem is sejtve, hogy ezzel a csodálatos épülettel és az ott dolgozó kollégákkal néhány év múlva munkakapcsolatba kerülök. Számítunk a magyar tapasztalatokra, hiszen a mi legfőbb feladatunk, hogy Luxemburgban, ahol a zenei nevelés közel sem olyan szintű, mint Magyarországon, az ifjúság érdeklődését felkeltsük a komolyzene iránt. Mi három hónappal fiatalabbak vagyunk a Müpánál: a Philharmonie Luxembourg 2005. június 26-án nyitotta meg kapuit a közönség előtt. És miután a két születésnap nem esik egybe, remélem, hogy március közepén személyesen is kívánhatok a Müpának boldog születésnapot és legalább annyi sikert, amennyit az első tíz év hozott!

STEPHAN GEHMACHER

vezérigazgató, Philharmonie Luxembourg A 2004 decemberében megnyílt Sage Gateshead egy teljes éven át ünnepli tizedik születésnapját. Nagy öröm számunkra, hogy az ünneplésben most osztozik velünk őszintén csodált testvérintézményünk, a Művészetek Palotája. Az elmúlt tíz év alatt magyar kollégáinkkal nagyon sok közös tapasztalatra tettünk szert, és egymásnál tett kölcsönös látogatásaink minden alkalommal nagy élményt jelentettek számunkra. A Müpában dolgozó kollégáinknak és barátainknak kívánok sikerekben gazdag, boldog születésnapot! Kívánom továbbá mindannyiunknak, hogy ezt a mostani évfordulót további sok éves együttműködés és barátság kövesse!

ANTHONY SARGENT

vezérigazgató, Sage Gateshead, Newcastle Nagy öröm számomra, hogy közös születésnapot ünnepelhetünk! Az európai kultúra és ezen belül a zeneművészet fontosságába vetett hitünket erősíti, hogy a kontinens négy városában szinte ugyanabban az időben – Budapesten és Portóban egyetlen hónap különbséggel – megépülhetett ez a négy csodálatos koncertterem. Eltérő társadalmi és kulturális hátterünk ellenére, a Müpa és a Casa da Música alapvető törekvésében hasonlít egymásra. Mindketten minél nagyobb helyi és nemzetközi közönséggel szeretnénk megismertetni a zeneművészet remekeit, azaz a zenehallgatás gyönyörűségét. Az eszköz – a Müpa esetében is, ugyanúgy, mint nálunk –: évadról évadra a legjobb hazai és külföldi előadókkal, minél szélesebb, minél izgalmasabb, minél változatosabb repertoárral várni a közönséget. Hogy e célkitűzés megvalósítása töretlenül folytatódjék, azt kívánom a tízéves Budapesti Művészetek Palotájának ezen a tavaszi születésnapon!

ANTÓNIO JORGE PACHECO

művészeti igazgató, Casa da Música, Porto

A köszöntőket fordította: Petrányi Judit müpa

magazin 2015 március–április

Model – Eglė Grėbliauskaitė-Tursienė 3 4 6

Nyitány Tartalom

Christian Gerhaher 22 26

Vendégjárás két héten át Házhoz jön a hely szelleme

Horizont FOLYAMATOS MÚLT

AKTUÁLIS ZENE

8 A párbeszéd folytatódik 12 Két hang, négy kéz 16 A zene hatalma 18 Hangszeres csúcstalálkozó 20 Tradicionális crossover

4 müpa

magazin 2015 március–április

Elena Mosuc

JAZZ

38 A periféria és a napos oldal 42 Vissza a jövőbe – David Sanbornnal 46 A jazz napja a Müpában

30 Helyben járó zarándoklat VILÁGZENE MŰVÉSZBEJÁRÓ

KLASSZIKUS

Hogy megmozduljon bennük valami

LITERÁRIUM

34 Best of Literárium

48 A másik Balkán

50 Még egy lapáttal MÜPAMOZI

54 Nélküled, Federico García

Fotó © Suzanne Schwiertz

Fotó © Jim Rakete

Fotó © Martynas Aleksa, Litván Nemzeti Opera és Balettszínház

I M P R E S S Z U M

Müpa Magazin A Művészetek Palotája ingyenes kiadványa Alapító: Művészetek Palotája Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Káel Csaba vezérigazgató Főszerkesztő: Csengery Kristóf Keresztury Tibor Olvasószerkesztő: Papp Tímea Szerkesztőség: Fidelio Média Kft. 1066 Budapest, Nyugati tér 1. (6. emelet) Telefon: (+36-1) 476-0320 Fax: (+36-1) 476-0321

Karafiáth Orsolya

David Sanborn

Fotó Chernis Fotó© ©Scott Neményi Márton

Fotó © Neményi Márton

E-mail: mupamagazin@fidelio.hu Felelős kiadó: a Fidelio Média Kft. ügyvezetője Nyomda: Pátria Nyomda Zrt. Megjelenik 16.000 példányban HU ISSN 1788-439X

64 Szemelvények kritikákból

Művészetek Palotája: 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. Telefon: (+36-1) 555-3000 E-mail: info@mupa.hu

A PÉNZ ZENÉL

HATÁRSÉRTŐK

66 „Így vagyok összerakva”

Címlapon: Elīna Garanča Címlapfotó: Felix Broede / DG

TÁNC

BECKMESSER ÉS SACHS

Kint vagy bent?

Szabad hozzáférés a kultúrához

KULISSZA

60 Adrenalin és megfontoltság HULLÁMHOSSZ

62 Sümegi Noémi • Péntek Orsolya • Urfi Péter

www.mupa.hu

HORIZON

A MŰVÉSZEK KÖSZÖNTIK A TÍZÉVES MÜPÁT

Fotó © Lucie Jansch

Laurie Anderson

A jubileumi évadban a Müpa látogatóit az intézményhez kötődő legkiválóbb művészek hangja köszönti a koncertek előtt. A szerteágazó programkínálatnak megfelelően az adott műfaj elismert képviselője, többek között Baráti Kristóf, Fischer Iván, Gryllus Vilmos, Juronics Tamás, Péterfy Bori, Rácz Zoltán, Sebestyén Márta, Szakcsi Lakatos Béla, Vásáry Tamás kéri a hallgatóságot a telefonok elcsendesítésére. A jubileumát ünneplő intézményt első két számjegyű születésnapja alkalmából fel is köszöntik a sztárok: eddig többek között Laurie Anderson, Elvis Costello, Daniele Finzi Pasca, Sir John Eliot Gardiner, a King’s Singers, Tony Lakatos és Zubin Mehta mondta el születésnapi jókívánságát és személyes élményét a Müpa kamerájának. A sor folyamatosan bővül, a kisfilmek megtekinthetők a Müpa hétről hétre frissülő YouTube-csatornáján!

AZ EURÓPAI FESZTIVÁLOK SZÖVETSÉGÉNEK ÉVES TALÁLKOZÓJA BRÜSSZELBEN Decemberben Brüsszelben tartotta éves találkozóját az Európai Fesztiválok Szövetsége (EFA). A konferencián a szervezet egyik legrégebbi teljes jogú tagját, a Budapesti Tavaszi Fesztivált, valamint a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivált Káel Csaba képviselte. Az eseményen részt vett Navracsics Tibor, az új Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa is. A megbeszélésen a fesztiválokat érintő legfontosabb kérdéseket vitatták meg. Többek között téma volt a két, illetve hároméves időtartamra szóló kulturális EU-pályázati lehetőségek megteremtése, az uniós pénzekből elnyerhető támogatások, pályázatok kiírásában és elbírálásában való részvétel, a történelmi műemlékekhez köthető fesztiválok kiemelt támogatása, valamint a kulturális turizmus gazdasági fejlesztési ágazatként való elismertetése európai szinten.

Fotó © Strammer Jacqueline magazin 2015 március–április

2014 utolsó hónapjaiban rangos szakmai elismerésekkel díjazták a Művészetek Palotája marketingkommunikációs tevékenységét. Az intézménynek a Hammer Advertisinggel és a Quargóval közös munkája, a Szigeten bemutatott „Lógj a Müpával” szabadtéri újcirkusz-aktivitás ezüstöt ért a Kreatív szaklap LolliPOP reklámversenyén. Különdíjat nyert a Müpa tavasszal megújult weboldala a Magyar Marketing Szövetség „Az Év Honlapja” versenyén is, kultúra kategóriában. A rangos pályázat zsűrijének indoklása szerint a honlap megjelenése „ötvözi a célcsoport vizuális elvárásait és a modern webdesign-elemeket. […] látszik, hogy minden csatornát megfelelő gondossággal és szakértelemmel kezelnek”. A Kreatív Mediadesign versenyén is előkelő helyen végzett a Müpa. A megmérettetésen első díjat érdemelt ki a Hammer ügynökséggel közösen megtervezett jubileumi plakátsorozat, és itt is trófeát szerzett az új honlap: ezúttal a Müpa és a Mito digitális ügynökség által megalkotott dizájnterv hozta el „promóciós oldalak” kategóriában a bronzérmet.

MAGYAR ELŐADÓ-MŰVÉSZEK A VILÁG LEGKERESETTEBBJEI KÖZÖTT

Baráti Kristóf

6 müpa

ÉV VÉGI DÍJESŐ A MÜPÁNAK

A Bachtrack elnevezésű internetes oldal évről évre különféle statisztikákat közöl a komolyzene világából. Megtudhatjuk, kik voltak az előző esztendőben a legtöbbet játszott zeneszerzők, olvashatunk a legnépszerűbb operákról, a leggyakrabban foglalkoztatott művészekről. A legutóbb megjelent összesítés szerint a világ tíz legkeresettebb hangszeres muzsikusának listáján a zongoristák kategóriájában Várjon Dénes az ötödik, a csellisták sorában Várdai István a második, a hegedűsök kategóriájában pedig Baráti Kristóf az első. Az együttesek között is szerepel – részben – magyar vonatkozású csoport. Az 1975-ben Takács-Nagy Gábor által kizárólag hazai muzsikusokból alapított, s jelenleg is két magyar tagot (Schranz Károly, Fejér András) foglalkoztató Takács Quartet a világ legkeresettebb vonósnégyeseinek listáján a hetedik helyet foglalja el.

FRISS 1 STÍLUSOS 1 INSPIRÁLÓ

A világ vezető stílusmagazinja minden hónapban inspiráló stílusötletekkel és praktikus tanácsokkal lát el.

A világ vezető stílusmagazinja. InStyle.hu – KERESS RÁ A STÍLUSRA!

AKTUÁLIS ZEN

Káel Csaba

A PÁRBESZÉD

FOLYTATÓDIK Beszélgetés Káel Csaba vezérigazgatóval, a Müpa tizedik évében 8 müpa

magazin 2015 március–április

A minőségi kultúra folyamatos képviselete – a Művészetek Palotája létrehozói már a kezdet kezdetén is ebben gondolkodtak. A most tíz éves előadó-művészeti intézmény vezérigazgatója szerint ez a cél beteljesült, ennek megfelelően a következő időszakban is nagyon jelentős feladatok várnak a Müpára. Vajon Káel Csaba hogyan emlékszik vissza a kezdetre, 2005. március 14-ére? A nagy napra, amikor a közönség birtokba vehette Közép-Európa első igazi kulturális központját? Gyönyörű nap volt – és nagyon izgalmas időszak. Miközben a ház nyitására készültünk, én egy másik megnyitón is dolgoztam: a Fesztivál Színház első előadását, Monteverdi Orfeo című operáját rendeztem. A hangversenyterem kapcsán is adódott izgalom, mert a hasonló termek esetében gyakran egy évig is eltartó próbaidőszak nálunk nagyon rövid volt: mindössze januártól március közepéig tartott. Azon a napon, a nyitáskor nem is fogtuk fel, hogy a magyar kultúra történetének milyen ritka pillanatát éljük meg. A csillagok különlegesen szerencsés együtt állásaként találkozott egymással egy erős szakmai igény, a közönségkívánalom és a politikai döntéshozók akarata. Akkor csak annyit érzékeltünk, hogy száz évvel a Zeneakadémia nyitása után egy álom beteljesült. Lett egy csodálatos, új koncerttermünk. Több évnek kellett eltelnie, mire ráébredtünk, mennyivel többről van szó. Hogy itt egy teljesen új gondolat – egy előadó-művészeti központ gondolata – talált építészeti formát, és ez a forma tartalmat kér. Az is csak menet közben tudatosult bennünk, hogy mire vállalkoztunk. A magyar és az európai kultúra olyan minőségi képviseletére, amely ilyen szerteágazó formában egyetlen intézményben sem valósult meg azelőtt.

hogy Russell Johnsont kérték fel az akusztikai tervezésre, és nem véletlen, hogy Zoboki mint szenvedélyes zenerajongó, végigkonzultálta a teljes szakmát. Tehát az épületet hamar felfedezték, híre ment, Imre pedig tartalmilag hitelesítette. Az ő vezetésének és koncepciójának az volt a lényege, hogy idehívja azokat a művészeket és nagy együt-

teseket, akik addig nem tudtak Budapestre jönni, mert a korábban meglévő helyszínek akusztikája számukra kevés volt. Itt viszont megszületett egy 21. századi akusztika, ami azt is jelenti, hogy műveket fedezhettünk fel újra, mert meghallhattunk bennük olyan zenei rétegeket, amelyeket addig nem. Azzal pedig, hogy idejöttek, ezek a nagy művészek

Elképesztően színes kulturális kavalkádra készülünk…

A tizedik születésnapon feltétlenül említsük meg Kiss Imre nevét, akinek a halála sokakat megrendített – kiváltképp azokat, akik tudták, hogy a Müpa az életműve volt. Az életművének beteljesülése – mert az útja több irányból vezetett ide. Az egyik volt a Tavaszi Fesztivál, a másik a turizmus és a kultúra kapcsolata, a harmadik a színház. Életműve végül abban teljesedett ki, hogy a Művészetek Palotáját mint előadó-művészeti központot Magyarország és a világ számára tartalmilag hitelesítette. Hitelesítést adott maga az épület is, amelyet Zoboki Gábor nagyon okosan és praktikusan a használat felől fogalmazott meg. Nem véletlen,

müpa

magazin 2015 március–április

AKTUÁLIS ZEN

működés elmélyítésére különleges lehetőséget teremt, hogy a Művészetek Palotája a Tavaszi Fesztiválnak és a CAFe Budapestnek aktív résztvevőjévé, sőt zászlóshajójává vált. Ebbe az egész kulturális élet – tehát a zene mellett a film, a színház, a képzőművészet, az iparművészet –, és persze a turizmus is bekapcsolódik. A fesztivál olyan közös terep, ahol mindenki a saját profilját erősítheti, kipróbálva olyasmiket is, amiket külön-külön egyikünk sem tudna sem finanszírozni, sem megvalósítani. Egy tavalyi felmérés szerint a Müpa a legismertebb kulturális brand lett Magyarországon – és a világban is a leginkább számon tartottak egyike. Kihasználjuk-e kellőképpen a nemzetközi vonzerőben rejlő potenciált? A programok tekintetében már majdnem elértük a bécsi szintet, de az ebből származó járulékos hasznunk még nincs meg. Ezen a téren tehát van még tennivaló.

és együttesek hitelesítették a termet. Bekapcsolódtunk a világ nagy zenei körforgásába. Beléptünk abba a klubba, amelyet a New York-i Carnegie Hall, a londoni Royal Festival Hall, a párizsi Cité de la Musique vagy az amszterdami Concertgebouw képvisel. És nagyon fontos, hogy az innovatív és modern irányból léptünk be. Min változtatott az új vezérigazgató, aki ezeknek a folyamatoknak közvetve korábban is formálója volt? Kiss Imrétől kaptam egy stafétabotot, amelyet azóta is féltve őrzök. Olyan, mint egy igazi, csak rá van írva, hogy Művészetek Palotája. Ezt átadta nekem, mint egyik futó a másiknak a négyszer százas váltóban. Két feladatom volt. Egyrészt, hogy a brandet megőrizzem. Tehát amit a Müpa mint márka elért, azt ne hagyjam se lerombolni, se stagnálni, hanem továbbfejlesszem. De mivel közben a világ sokat változott, a kommunikációt a tartalmi oldallal együtt kellett nagyon erősen kinyitnunk. Imre eredeti koncepcióját, mely szerint több műfaj van együtt jelen a Müpában, tovább szélesítettük, a kommunikációban pedig erőteljesen nyitottunk a fiatalok felé. Nem csak azért, mert ők lesznek a jövő hangverseny-látogatói, hanem azért is, mert nagyon fontosnak tartjuk, hogy a kulturális és művészeti értékeket

10 müpa

magazin 2015 március–április

úgy tudjuk átadni a fiatal generációnak, hogy azok igényükké váljanak. Például itt él körülöttünk mintegy hatvanezer egyetemista, akik nem is tudják, mennyi közük van, lehet a Müpához. Szeretnénk őket bevonni a különböző folyamatokba. Ennek érdekében nagyon jelentős programot indítottunk el. Szerződést írtunk alá a szakkollégiumokkal, felvettük a kapcsolatot az egyetemekkel. Megkerestük nemcsak a művészeti, de a jogi, közgazdasági, műszaki egyetemek diákjait is. Támpontokat, feladatokat adtunk nekik, amelyek alapján pályázhatnak, végiggondolva, hogyan segítenének bennünket a szervezési, kommunikációs, marketing, gazdasági vagy éppen műszaki feladatok megoldásában. Mindezzel azt szeretnénk kidolgozni, hogyan lehet az övék is a Müpa. Mennyire fenyegeti és milyen válaszlépésekre készteti a Müpát a konkurencia növekvő jelenléte? Nincs konkurencia. A Zeneakadémiával való szakmai és egyéb együttműködés mindig is folyamatos volt. Ezt most, hogy megnyílt az Erkel Színház, a Vigadó és több más új helyszín, felerősítettük. Élénk és komoly párbeszéd zajlik, sőt konkrét szakmai együttműködési folyamatok indultak. Ráadásul ettől az évtől az együtt-

Mennyire segíthet ebben az a komoly fejlesztés, amely az elmúlt egy-két évben a Müpa falai között megvalósult? A nálunk felépített HD stúdió Európában is ritkaságszámba megy. A Concertgebouw utánunk fél évvel hozta létre a maga digitális stúdióját, és most zajlanak tárgyalások arról, hogyan tudjuk a webcastjainkat összefűzni, közös üggyé tenni. Például az Echo, vagyis a European Concert Hall Organization (Európai Koncerttermek Szövetsége) nevű szervezeten keresztül, amelynek mindketten tagjai vagyunk. Ebbe a kommunikációs marketing projectbe most az új párizsi koncertterem is bejelentkezett. Ha létrejön a weben egy ilyen struktúra, az elkezdi magát reklámozni. És ez azt jelenti, hogy a világ legfontosabb koncerttermei bárhonnan együtt elérhetők. Ez a mi rangunkat is emeli, de – ne legyünk álszerények – az övékét is. Ráadásul ezt felkínáljuk a Balassi Intézeteknek is. A segítségükkel meg lehet hívni a közönséget egy Müpa-koncertre – HD képminőségben és tökéletes hangtechniká val –, mondjuk, Johannesburgban, New Yorkban vagy bárhol, ahol nagykövetségünk van. A Müpa honlapja is megújult. Mit fog kínálni azon túl, ami már most is elérhető? Két Müpa-rádióval is elindulunk, az egyik klasszikus zenét ad, a másik minden egyéb zenei műfajt. Nem hagyományos, moderált rádiót, inkább streaminget kell elképzelni, zenefolyamot a Müpához kapcsolódó zenékből. Ebből ízelítőt kaphattak, akik karácsony előtt ellátogattak az épület előtt felállított jégpályára. Érdekesség lesz az a tár is,

ahonnan koncertélményeket lehet majd képben, hangban vis�szahívni. Készülnek már a Literárium eddig elhangzott irodalmi estjeiből szerkesztett letölthető, bármikor meghallgatható podcastok is. Tehát használni kezdjük az úgynevezett mass médiának azokat az eszközeit, amelyeket kiépítettünk. Az elmúlt egy évben a Müpa már öt közösségi médiacsatornán – YouTube, Instagram, Pinterest, Facebook, Google+ – van jelen. A Müpa Magazin digitális formában is fent van már a Facebook oldalunkon, extra tartalmakkal körítve. Látszik, hogy nem csak szólni akarunk a közönségünkhöz, hanem azokon a csatornákon próbáljuk őket párbeszédbe vonni, ahol egyébként kommunikációt folytatnak. A továbbfejlődés érdekében ez nagyon fontos. Legalább annyira, mint az anyagiak. Költségvetési problémákról érkeztek baljós hírek december vége felé. Mik a kilátások? Ez állandó harc. De nem vészhelyzetről, hanem egy szemléletről van szó. Arról, hogy egy intézményt nem csak fenntartani kell, hanem – ha már ilyen jelentős beruházás áll mögötte –, ki kell hozni belőle azokat az értékeket, amelyekért érdemes volt felépíteni. A kultúra a 21. század elejére meghatározó fejlesztési ágazattá vált, nemcsak a kreatív ipar részeként, hanem mint munkahelyteremtő és új innovációs formákat is felmutató terület. Ahhoz, hogy mi ebben a folyamatban hosszú távon tudjunk lépni és tervezni, nem elég csupán a fenntartást támogatni, hanem ugyanúgy, ahogy más fejlesztési ágazatokban, akár az energiaiparban vagy a mezőgazdaságban, befektetni is kell. Másképp nem megy. Ezt a megközelítést várjuk, és ez ügyben harcolunk a magunk eszközeivel.

Szórakozol velünk?!

A születésnap megünneplése március 14-én és 15-én két teljes napon át tart majd. Milyen programmal? Szeretnénk ebbe a születésnapi ünnepségbe az egész országot bevonni. Egy kétnapos maratonra hívtuk meg azokat a művészeket és együtteseket, akiknek és amelyeknek sokat köszönhet a Müpa – és ők is sokat köszönhetnek a Művészetek Palotájának, vagyis itt léptek fel az elmúlt tíz évben, egyszerre építve a Müpa imázsát és a sajátjukat. A Muzsikástól a Fesztiválzenekaron át a Nemzeti Filharmonikusokig mindenki itt lesz. Képviselteti majd magát minden műfaj, amely a Müpában jelen van. Felavatjuk a Müpa első vezérigazgatójának tiszteletére a Kiss Imre-páholyt, kiállítások lesznek és archív koncertek vetítése zajlik majd a házban két napon át. Az esemény webcaston folyamatosan követhető lesz, jelen leszünk különböző információs csatornákon, sőt a városban is a legkülönbözőbb felületeken. Meghívtuk az Európai Koncerttermek Szövetsége tartalmi platformjának vezetőit is, hogy a magyar kultúrának ezen a rendkívüli bemutatóján jelen legyenek. Elképesztően színes kulturális kavalkádra készülünk, amit szeretnénk emlékezetessé tenni, hogy mindenkiben tudatosuljon, milyen gazdag és milyen széles skálán mozog a mi kultúránk. Különleges ünnep lesz, ahol nem az ünneplés a lényeg. Nem magunkat ünnepeljük, hanem a kultúránkat. Petrányi Judit 2015. március 14-15. TÍZÉVES A MÜPA JUBILEUMI HÉTVÉGE

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM, FESZTIVÁL SZÍNHÁZ, FESZTIVÁL TÉR, ZÁSZLÓTÉR

funzine.hu

KLASSZIKU

Michael Petrov

Fotó © Kaupo Kikkas

KÉT HANG,NÉGYKÉZ A legtehetségesebb fiatal zenészeket Európa-szerte bemutató Rising Stars sorozat márciusi koncertjén nem hétköznapi társaság lép pódiumra. Az Európai Hangverseny termek Szövetsége (ECHO) által szervezett, a kontinens legnevesebb helyszíneit érintő turné keretein belül Omo Bello szoprán, Michael Petrov csellista, valamint két zongo rista, Clément Mao-Takacs és Ashley Fripp érkezik a Művészetek Palotájába. Változatos kamarazenei repertoárjukon a romantika és a 20. század elejének különböző alkotásai szerepelnek: a műsorban a bel canto dalok és Chopin zongoraművei mellett César Franck és Stravinsky egy-egy műve is helyet kap. A nigériai születésű szoprán, Omo Bello sejtbiológiai és genetikai tanulmányait követően, életét az éneklésnek szentelve vált sikeres szopránná Franciaországban. Az énekesnő a Conservatoire-on szerzett diplomát, majd ezt követően számos fesztivál és operaház színpadán debütált. Legutóbb 2014ben a Paris Opera Competition alkalmával aratott elsöprő győzelmet: az első helyezés és a nagydíj mellett ő vihette haza a közönségdíjat is. A színpadokon kívül számos más kulturális és társadalmi színtéren is aktív: a zenét olyan univerzális nyelvként használja, amely képes áthidalni a származási, vallási, kulturális és generációs különbségek-

12 müpa

magazin 2015 március–április

ből adódó határokat. Zongorista partnereként a magyar felmenőkkel is rendelkező párizsi művészt, Clément Mao-Takacsot hallhatjuk. A szólistaként, kamarazenészként, karmesterként és zeneszerzőként egyaránt aktív fiatal zenész Kőmíves János asszisztenseként korábban többször vezényelt a Magyar Állami Operaházban is. Igazi kuriózumnak számít Omo Bello és Clément Mao-Takacs műsora, mely ezúttal a népszerű operaáriák helyett a bel canto repertoár talán kevésbé ismert alkotásaiból: Bellini, Rossini, Verdi, Respighi és Tosti dalaiból áll össze. A válogatás a legkülönfé-

lébb történeteket, tájakat, hangulatokat tárja elénk: Júlia románca, Rossini párizsi szalonok hangulatát idéző dalai (Soirées musicales) vagy épp Respighi toszkán nép�költészeten alapuló kompozíciói mind külön, önálló világot teremtenek maguk köré. Az est második felében színpadra lépő csellista, Michael Petrov mindössze tizenkét éves volt, mikor először vett részt a Kronberg Akadémia mesterkurzusán. A fiatal bolgár fiú már ekkor kitűnt tehetségével, melynek köszönhetően Kronbergből a Rosztropovics Alapítvány jóvoltából egy új csellóval gyarapodva térhetett haza. Az elmúlt évadban a Phil

Omo Bello

Fotó © Studio 1B

Ashley Fripp

Elveszett a bel canto? Bár a bel canto elnevezés használata a 19. század közepéig egyáltalán nem volt divatban, Rossini már 1858-ban az olasz énekhagyomány hanyatlásáról beszélt. „Jaj nekünk, mindörökre elveszett számunkra a bel canto” – aggódott a szerző, aki ekkorra már közel három évtizede visszavonult az operaírástól. A könnyed, szép éneklésről, lágy futamokkal és trillákkal díszített, érzékeny dallamvonalairól ismertté vált bel canto időszaka legszűkebb értelemben a 19. század első évtizedeire, Rossini, Donizetti és Bellini operaszínpadi uralmának idejére vonatkozik. A bel canto líraisága, technikai finomságai és árnyalatai azonban a 19. század szinte minden zeneszerzőjére hatással voltak. Bár soha nem volt hajlandó elismerni, korai művei, mint például A szerelmi tilalom, arról árulkodnak, hogy az olasz énekstílus még Richard Wagner művészetét sem hagyta érintetlenül. Technikai bravúrjaiknak, könnyen terjedő dallamfordulataiknak és kifejező drámaiságuknak köszönhetően a 19. század olasz operái ma is hallatlan népszerűségnek örvendenek. Rossinit megnyugtathatnánk: a bel canto nem veszett el, tovább él és virágzik a 21. század operaházaiban és koncerttermeiben is!

harmonia Zenekarral Dvořák Csellóversenyét, valamint a Royal Philharmonic Orchestrával Elgar versenyművét játszva aratott sikereket. A csellót olyan hangszernek tekinti, amely nem ismer kifejezésbeli határokat. Ashley Fripp fiatal kora ellenére szólistaként és kamarazenészként a világ olyan nagy koncerttermeit hódította már meg, mint a Royal Festival Hall, a Musikverein vagy a Carnegie Hall. Több mint egy tucat zenei versenyen nyert különféle díjakat, és többek között a BBC televíziós és rádiós közvetítéséinek is rendszeres szereplője. A közelmúltban vette lemezre Chopin mindkét zongoraversenyét, így biztosak lehetünk benne, hogy a Berceuse és a Barcarola tolmácsolójaként igazi Chopinszakértőként lép majd színpadra. Kamarapartneréhez, Petrovhoz hasonlóan Fripp is a Guildhall School of Music intézményében diplomázott. Petrov és Fripp előadásában két népszerű cselló-zongora átirat szólal majd meg: Stravinsky Olasz szvitje a Pulcinella balettből, valamint César Franck eredetileg hegedűre és zongorára komponált A-dúr szonátája. Stravinsky a Pulcinellában a 18. században alkotó Pergolesinek tulajdonított műveket is felhasznált,

„A cselló világfővárosa” Msztyiszlav Rosztropovics nevezte így Kronberget, azt az alig húszezer lelket számláló német kisvárost, amelynek akadémiája világviszonylatban is a fiatal vonósok – kiváltképp a csellisták – számára leginspirálóbb intézmények egyike. Sokat elárul az akadémia kiemelkedő színvonaláról, hogy Rosztropovics által alapított Művészeti Tanácsának tagjai között nem kisebb neveket találunk, mint Yuri Bashmet, Marta Casals Istomin, Gidon Kremer és Schiff András. A Kronberg Akadémia célkitűzése, hogy a legtehetségesebb, ígéretes karrier előtt álló fiatal művészeket a lehető legmagasabb művészi szinten képezze tovább, inspirálja és felkészítse a nemzetközi zenei életben való helytállásra. Az akadémia mesterkurzusaira, kamarazenei programjaira, valamint az általuk életre hívott Pablo Casals Csellóversenyre és a kétévente megrendezett Cselló Fesztiválra a világ minden tájáról érkeznek fiatal művészek, hogy a közös zenélésből, a különböző kultúrák találkozásából, az új ismeretségekből szakmai és emberi szempontból egyaránt életre szóló tapasztalatot nyerjenek. Ahogyan az egyedülálló légkörről Schiff András is nyilatkozott: Kronberg „igazi oázis” a zenészek számára.

átalakítva és újraírva őket saját, összetéveszthetetlen zenei stílusában. A balett bizonyos számait kiemelve Stravinsky 1932-ben Gregor Piatigorsky csellista segítségével készítette el az Olasz szvitként ismert kompozíciót. Egészen más zenei világot képvisel Franck Jules Delsart által csellóra átírt A-dúr szonátája, mely máig a csellisták legkedveltebb koncertdarabjai közé tartozik. A szonátát a szerző a hegedűművész Eugène Ysaÿe-nak dedikálta, később pedig – egy homályos megjegyzésre hivatkozva, mely szerint a mű

eredetileg mégis csellóra készült volna – Pablo Casals is előszeretettel játszotta turnéin a darabot. Belinszky Anna

2015. március 5. RISING STARS HANGGAL ÉS NÉGY KÉZZEL OMO BELLO, CLÉMENT MAO-TAKACS, MICHAEL PETROV, ASHLEY FRIPP FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

müpa

magazin 2015 március–április

Grigorij Szokolov

VARÁZSFUVOLA ÍNYENCEKNEK

A ZONGORAMÁGUS

Ha a New York Times kritikusa azt írja a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar operaprodukciójáról, hogy „a New York-i operaszezon fénypontja volt”, az máris felkeltheti kíváncsiságunkat a március 7-i Varázsfuvola-előadás iránt, hiszen az amerikai kritikus is Mozart-operát hallott tavaly az együttes előadásában (a Figaro házasságát), de akár azért is érdekes lehet, mert éppen a Schikaneder színháza számára írott daljáték volt a zenekar legelső szcenírozott operaelőadása – még intézményesülése előtt.

Szerencsénkre nem telik el év anélkül, hogy Budapestre látogatna Grigorij Szokolov, akinek játékát leggyakrabban a „mágikus” és „varázslatos” szavakkal jellemzik – elég csupán rápillantani a művész honlapján összegyűjtött kritikák és beszámolók címeire. 1966-ban a Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen elért első helyezésével az akkor tizenhat éves orosz zongorista elindult a világhír felé – és játékát azóta is csodálattal hallgatják. Havonta nyolc-tíz koncertet ad, ami éves viszonylatban tetemes men�nyiség, különösen egy hatvanöt éves művész esetében. Játékának szuggesztív hatását gyakran hasonlítják Szvjatoszlav Richteréhez.

Persze ha még ez sem lenne elég, akkor a parádés szereposztás is magáért beszél: az Éj királynőjét a német Mandy Fredrich alakítja, aki éppen ebben a szerepben debütált zeneakadémistaként, majd pár évvel később a Salzburgi Fesztiválon Harnoncourt irányítása alatt; a 2009-ben ECHO Klassik Díjjal kitüntetett spanyol-katalán szoprán, Nuria Rial formálja meg Paminát; Taminót a svájci lírai tenor, Bernard Richter énekli, aki a szerepet 2001ben már a Lipcsei Operában alakította. A német basszbariton, Hanno-Müller Brachmann, aki Papageno jelmezét ölti magára, többször fellépett Schiff Andrással dalesteken, és a legnagyobb karmesterek keze alatt énekelhetett. A Sarastróként láthatóhallható Friedemann Röhling pedig vendége volt már a világ jóformán összes vezető operaszínpadának. Az előadás különlegessége még, hogy Fischer Iván a vezénylés mellett rendezőként is jegyzi a produkciót.

2015. március 7., 9, 11. MOZART: A VARÁZSFUVOLA BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR RENDEZTE ÉS VEZÉNYEL: FISCHER IVÁN

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

14 müpa

magazin 2015 március–április

Hatalmas repertoárjában megtalálhatók a leggyakrabban játszott Beethoven-szonáták és Chopin-művek éppúgy, mint a ritkábban hallható francia barokk billentyűs zenék vagy Szkrjabinprelűdök. Mostani műsorával a barokk és a korai romantika közötti utazásra invitálja a hallgatóságot, szigorúan betartva a kronológiát. Johann Sebastian Bach örök érvényű zenéjét a ClavierÜbung első kötetének nyitódarabja, a B-dúr partita (BWV 825) képviseli, amely után Beethoven korai D-dúr szonátáját (op. 10, No. 3) játssza Szokolov: az 1798-as keltezésű mű második, tragikus hangvételű lassú tétele a kompozíció egyik legtöbbet idézett része. A szünet után pedig a kései Schuberté a főszerep: az 1823-ban komponált, kiemelkedő jelentőségű a-moll szonáta (D 784) és a hat rövid darabból álló híres sorozat, a Moments Musicaux (D 780) hangzik majd el.

2015. március 17. MVM KONCERTEK – A ZONGORA GRIGORIJ SZOKOLOV ZONGORAESTJE

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Fotó ©

Fotó © Marco Borggreve

KLASSZIKU Fischer Iván

Fotó ©

Daniel Oren

Carlo Montanaro

„A LEGKÖNNYEBBEN BEFOGADHATÓ”

ÉLET AZ OPERÁK UTÁN

A Kennedy-merénylet, valamint nem sokkal később a zeneszerző Marc Blitzstein tragikus halála után Leonard Bernstein alkotói válságba került: 1963-ban az előbbi szomorú esemény emlékére még megírta Harmadik szimfóniáját, a Kaddisht, de aztán 1965-ben szabadságoltatta magát a New York-i Filharmonikusoknál. Egy elkezdett Broadway-musical mellett az angliai chichesteri katedrális papja, Walter Hussey felkérésére belefogott egy „zsoltár-szvitbe”, amelyet nagyon sok dodekafon stúdium előzött meg, amiket aztán rendre kidobott, s így nyugodt szívvel jelenthette ki saját, jól ismert stílusában írott új művéről: „a legkön�nyebben befogadható B-dúr darab, amit valaha írtam”. Bernstein Chichesteri zsoltárok című műve mellett a március 22-i hangversenyen más hasonlóan „fogyasztható”, de mindenképp igencsak ismert művek is megszólalnak majd: Ravel Bolerója és Beethoven V. (c-moll, „Sors”) szimfóniája.

Gioacchino Rossini harminchat éves koráig több mint negyven operát komponált, majd életének hátralévő negyven évében soha többé nem tért vissza a művészetét olyannyira meghatározó színpadi műfajhoz. Saját és barátai szórakoztatására szánt több kisebb darab megírása mellett 1831-ben, spanyol útja során felkérést kapott Fernandez Valera államtanácsostól, hogy megze nésítse Jacopone da Todi híres Mária-himnuszát, a Stabat matert. A keletkezés mintegy tízéves intervallumot ölel fel, ami eléggé különös, ha meggondoljuk, hogy Rossini szinte néhány hét alatt elkészült egy-egy operájával. A betegeskedő szerző a partitúra felét elkészítette, a másikat viszont barátjára, Giovanni Tadolinira bízta. Valera halála után Rossini párizsi kiadójához, Aulagnierhez került a kézirat, de a szerző nem engedte ebben a formában előadni a művet, csak miután Tadolini tételeit a sajátjaival helyettesítette. A mostani nagycsütörtöki hangversenyen Rossini műve előtt Verdi Négy szent énekéből is a Stabat mater hangzik majd el, amelyet szerzője szintén utolsó operája után, 1896-ban komponált.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Nemzeti Énekkar és a Magyar Rádió Gyermekkórusának szólistája szólistái élére az a Daniel Oren áll, akit maga Bernstein választott ki a Chichesteri zsoltárok 1968-as bemutatója fiúszoprán szólistájának. Oren a karmesteri pályát Herbert von Karajan és Franco Ferrara irányítása alatt kezdte, 1975-ben pedig a Karajan nevével fémjelzett első karmesterversenyt is megnyerte. Az izraeli dirigensnek ekkor indult el nemzetközi karrierje: főképp olasz operákat vezényelt előbb Itália, majd a világ több más jelentős dalszínházában. Emellett nem hagyta félbe szimfonikus karrierjét sem, hiszen a mostani produkción kívül több neves együttes mellett időnként a Berlini Filharmonikusokat is vezényli.

2015. március 22. DANIEL OREN ÉS A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA VEZÉNYEL: DANIEL OREN

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

A világ jelentős operaszínpadain megforduló nagyszerű olasz szoprán és tenor, valamint kínai basszus szólista mellett (Maria Agresta, Francesco Demuro és Li Liang) az előadásban feltűnik a fiatal Vörös Szilvia, az I. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny nagydíjasa is. A Nemzeti Filharmonikus Zenekart és a Nemzeti Énekkart a jelenleg Varsóban főzeneigazgatói tisztséget betöltő Carlo Montanaro vezényli. Tóth Endre

2015. április 2. VERDI ÉS ROSSINI: STABAT MATER KÖZREMŰKÖDIK: MARIA AGRESTA, VÖRÖS SZILVIA, FRANCESCO DEMURO, LI LIANG, NEMZETI ÉNEKKAR, NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR VEZÉNYEL: CARLO MONTANARO BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2015 március–április

KLASSZIKU

Bacchus – Eligijus Butkus

A ZENE

A Tűzijáték-zene nyilvános próbájára 1749-ben tizenkétezer fizetővendég volt kíváncsi, London közlekedése három órára meg bénult. Noha más időket élünk, így ma aligha okozna forgalmi dugót, de Händel zenéje korunkban is méltán népszerű. Ünnepélyes és szórakoztató, mély és könnyed oratóriumai mint megannyi képeskönyv mesélnek el hőstörténeteket. A legnagyobb görög hadvezért érzékeny lelkű emberként mutatja be, aki tökéletesen érti és érzi a zene minden rezdülését: a Nagy Sándor ünnepe című alkotást különleges rendezésben láthatjuk márciusban, néhány nappal Händel születésének 330. évfordulója után.

Fotó © Martynas Aleksa, Litván Nemzeti Opera és Balettszínház

HATALMA

A népszerűséget nem feltétlenül a kiadott kották számában mérték a 18. század első felében; oratorikus művei közül a korszak egyik legjobban megfizetett zeneszerzője, Händel például mindössze kettőt láthatott megjelenni nyomtatásban. A Nagy Sándor ünnepe avagy a zene hatalma című művét – amely egyszerre óda, opera és oratórium – előfizetéses formában adták ki, Houbraken híres Händel-portréjával díszítve, az előfize tők hosszú listájának élén a brit királyi család hét tagja szerepelt. A közönség 1736 február jában hallhatta először a Covent Gardenben, de a zeneszerző életében még több mint ötven alkalommal játszották, sőt halála után is ismerték – ami pedig nagy szó volt, amikor szinte kizárólag kortárs zenét játszottak. Mára kétségtelenül vesztett népszerűségé ből, de a Nagy Sándor ünnepe egyike annak a négy nagyszabású Händel-kompozíciónak, amelyet Mozart áthangszerelt az 1790-es évek elején, Gottfried van Swieten báró császári könyvtárban rendezett koncertjei számára. Az elmúlt évszázadokban a mű méltatlanul háttérbe szorult a hasonló témájú Szent Cecília-óda mellett, ezért is döntött úgy a Művészetek Palotája és a Litván Nemzeti Opera, hogy koprodukcióban bemutatja. Az első előadást 2014 júniusában rendezték a litván fővárosban, a Vilniusi Fesztivál záróeseményeként, 2015 januárja és áprilisa között minden hónapban egyszer műsorra tűzik. Mi március 28-án láthatjuk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, Káel Csaba rendezésében, nemzetközi szereplőgárdával, sztárdivattervező jelmezeivel (lásd keretes írásainkat). Az alaptörténetet a zeneszerzőnél két gene rációval idősebb John Dryden öntötte versbe a zene védőszentje, Szent Cecília tiszteleté re, a költeményt Händel kortársa, a Sámsonoratórium librettóját is jegyző Newburgh Hamilton írta át megzenésítésre alkalmas formába, a mitológiai történetet némileg a kor ízléséhez igazítva. Händel aligha kaphatott volna ennél jobban testhez álló librettót. A cselekmény csak vázlatosan rajzolódik ki az áriák, recitativók és kórustételek láncolatában, a középpontban a szenvedélyek, az érzelmek megjelenítése áll. A perzsa város, Perszepolisz leigázása alkalmából Nagy Sándor ünnepséget rendez, amelyen őt és szeretőjét, Thaiszt a lantos-énekes Timótheusz szó rakoztatja, a zenében megjelenő karaktereknek megfelelő hangulatokat, érzéseket keltve hallgatóságában – addig-addig, míg a muzsika hangjai arra indítják a rettenthetetlen Nagy Sándort, hogy felégesse a várost, görög katonái halálát megbosszulandó.

Nagy Sándor, az orosz újgazdag multimilliárdos A rendező Káel Csaba a Dryden-óda emberi-erkölcsi, humán-etikai oldalait domborítja ki a színpadon. Egy hódító életében történt események kapcsán vet fel hatalom és ember viszonyát érintő kérdéseket, továbbá azt, hogyan lehet a hatalmat befolyásolni, hogyan éli meg a sikereket, a bukásokat a hatalmat gyakorló gyarló ember. Mint mondja, bizonyos filmekben, filmsorozatokban találkozhatunk hasonló beállításokkal, de azok nem e kérdések filozófiai részét taglalják. Káel Csaba koncepciójában a történet napjainkban játszódik; Nagy Sándor személyét orosz újgazdag multimilliárdos jeleníti meg, aki New York-i penthouse-ában divatbemutatót rendez barátainak, felvonultatva az haute couture világ krémjét. A produkció díszleteit Szendrényi Éva tervezte, a barokk zenéhez szervesen kapcsolódó, azt látványilag még izgalmasabbá tevő videó-látványelemek Bordos László Zsolt munkáját dicsérik.

…a muzsika hangjai arra indítják a rettenthetetlen Nagy Sándort, hogy felégesse a várost… A budapesti előadáson a címszerepet a litván basszus, Tadas Girininkas alakítja, a rendezés koncepciójába tökéletesen beleillik, hogy a nagyszerű művésznek nem esik nehezére az angol nyelvet oroszos akcentussal ejteni. Miah Persson énekli a szoprán főszerepet, őt aligha kell bemutatni, hiszen számos nagy sikerű produkcióban élvezhettük rendkívüli zeneiségét. Az alt szólistát, a szlovák Lucia Duchoňovát még nem ismeri a magyar közönség, a német Eric Stoklossa azonban már több szálon kötődik a Művé-

szetek Palotájához: 2014 januárjában Eötvös Péter új operájának Ádámjaként láthattukhallhattuk, valamint tenor szólistaként köz reműködött az 2015-ös újévi hangversenyen is. A Vashegyi György vezette Purcell Kórus és Orfeo Zenekar korábban nem játszotta a művet, a két együttest a barokk zenei specia lista, Helmuth Rilling egykori tanítványa, a Bambergi Szimfonikusok zeneigazgatója és a Lübecki Nemzetközi Kórusakadémia művészeti vezetője, Rolf Beck dirigálja. Várkonyi Tamás

Divatszakma a zenés színpadon A divatbemutatót középpontba állító alapszituáció kulcsszerepet ad a produkció jelmeztervezőjének. Ez pedig nem kisebb személyiség, mint a litván sztárdivattervező, Juozas Statkevičius. Az 1968-ban született művész érdekes személyiség, aki a nemzetközi divatszakmában is jelen van Los Angelestől New Yorkon át Párizsig; ő az első litván divattervező, akinek kreációit a legrangosabb francia és amerikai divatmagazinok is bemutatták. Ismertségét és népszerűségét jelzi, hogy elnököknek, trónörökösöknek, popsztároknak, filmsztároknak is tervezett ruhákat, japán inspirációból merítő kollekcióját pedig tízezer fős, telt házas sportcsarnokban mutatta be. Minden évben más ország kultúrájához kapcsolódik haute couture, exkluzív és egyedi gyártású ruhadarabokat felvonultató kollekcióival, rendszerint hosszabb időt töltve el az adott országban, tanulmányozva annak kultúráját, öltözködési szokásait, az ott lakók életstílusát. Opera-jelmeztervezői munkássága jelentős: Mozart, Puccini, Gounod, Verdi, Massenet műveinek színpadra állításában is aktívan közreműködött.

2015. március 28. HÄNDEL: NAGY SÁNDOR ÜNNEPE

A LITVÁN NEMZETI OPERA ÉS A MŰVÉSZETEK PALOTÁJA KÖZÖS PRODUKCIÓJA, FÉLIG SZCENÍROZOTT ELŐADÁS KÖZREMŰKÖDIK: MIAH PERSSON, LUCIA DUCHOŇOVA, ERIC STOKLOSSA, TADAS GIRININKAS, PURCELL KÓRUS, ORFEO ZENEKAR (MŰVÉSZETI VEZETŐ: VASHEGYI GYÖRGY) DÍSZLET: SZENDRÉNYI ÉVA, JELMEZ: JUOZAS STATKEVIČIUS, VIDEÓ: BORDOS LÁSZLÓ ZSOLT, FÉNYTERV: LEVAS KLEINAS, VEZÉNYEL: ROLF BECK, RENDEZŐ: KÁEL CSABA

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2015 március–április

KLASSZIKU

Baráti Kristóf

HANGSZERES

CSÚCSTALÁLKOZÓ Nem sok magyar hegedűművésznek adatik meg, ami Baráti Kristófnak (1979): szólóest a Carnegie Hallban. Műsorának középpontjában Johann Sebastian Bach d-moll partitája (BWV 1004) állt. Ennek fényében nem meglepő, hogy a világhírű hegedűs Müpa-beli hangversenye szintén az 1720 körül Köthenben keletkezett kompozícióval fog kezdődni. A mű magában foglalja a sokszor önállóan is előadott Chaconne-t, amelyet Yehudi Menuhin a valaha létrehozott legtökéletesebb zenei „építménynek” nevezett. Beethoven sem hiányzik a kínálatból: 1808ban keletkezett D-dúr triója (op. 70, no. 1) csendül fel, amelynek mellékneve – Szellem – Carl Czernytől ered. Visszaemlékezéseiben a Beethoven-tanítvány azt írta, hogy a trió második tétele mindig is Hamlet atyjának szellemére emlékeztette őt. Bár ez pusztán Czerny fikciója volt, nem járt messze az igaz ságtól: Beethoven jegyzetfüzeteiből ma már

18 müpa

magazin 2015 március–április

ismert, hogy a kompozíció keletkezésének idején komolyan foglalkoztatta Shakespeare Macbethjének megzenésítése. A trió vázlataiban a „Macbett” és „Ende” szavak szerepelnek a Largo mellett, ezért feltételezhető, hogy a tételt később a boszorkányok zenéjeként akarta felhasználni.

A szigorú szerkesztés, a tudatos zenei építkezés Bohuslav Martinů hegedűre és brácsára írt Három madrigáljának (H. 313) éppúgy jellemzője, mint a Bach-chaconne-nak. Bár a darab névválasztása reneszánsz előképet feltételez, Martinů 1947-es művében sokkal inkább a 18. századi formákat – és különösen Mozart azonos hangszerösszeállításra írt szonátáit – veszi alapul. A madrigálszerűséget főként az első tétel sodró ritmikája és változatos, hol kontrapunktikus, hol homofon textúrája adja, de a három tétel könnyed, mégis komoly hangvétele is a 16. század kedvelt vokális műfajára utal.

Gabriel Fauré egyik legismertebb műve az I. (c-moll) zongoranégyes (op. 15). Ellentétben a hangverseny többi darabjával, a kompozíció első hallásra valószínűleg nem zene szerzéstechnikai bravúrjaival, sokkal inkább áradó, végtelen dallamosságával fogja megragadni a közönség figyelmét. Utóbbi Richard Wagner hatása, akivel – és persze zenéjével – Fauré 1879-ben, nem sokkal a kvartett megírása előtt találkozott. Fauré azonban, ellentétben több neves francia pályatársával, nem került a német szerző bűvkörébe: a tőle tanultakat részévé tette jellegzetes stílusának, amely hidat képez a későroman tikus César Franck és a századforduló francia zenéje, Debussy és Ravel stílusa között. Baráti partnerei a nemzetközi hangversenyélet keresett művészei. A Bartók zongoraversenyeit is műsorán tartó, kiváló Debussyjátékos, Jean-Efflam Bavouzet (1962) 1995- ben Solti György vezényletével debütált az

Orchestre de Paris élén, ezért sokan őt tartják a magyar származású karmester utolsó nagy felfedezettjének. Soltit igazolja, hogy Bavouzet azóta többszörös versenygyőztes, illetve a Gramophone- és az Arany Hangvilla-díjat is elnyerte. Az örmény származású amerikai Kim Kashkashiant (1952), korunk egyik legnagyobb brácsaművészét nem kell bemutatni a budapesti közönségnek, hiszen évtizedek óta jár a magyar fővárosba (magyar zongorista partnere is van Nagy Péter személyében), és már a Művészetek Palotájának is visszatérő vendége. Hasonlóan a csellista Várdai Istvánhoz (1985), számos nemzetközi megmérettetés – legutóbb a rangos müncheni ARD-verseny – győzteséhez, aki az elmúlt években személyes jó barátja, Baráti Kristóf mellett a magyar zenei előadó-művészet világszerte megbecsült nagykövetévé vált. Németh Zsombor

2015. április 8. BARÁTI KRISTÓF ÉS VENDÉGEI BARÁTI KRISTÓF, KIM KASHKASHIAN, VÁRDAI ISTVÁN, JEAN-EFFLAM BAVOUZET

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Fotó © Strammer Jacqueline

A Müpa kínálatának visszatérő csemegéje: kiemelkedő magyar muzsikusok világhírű külföldi pályatársakat látnak vendégül, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumán együtt népszerűsítsék a kamarazenét. A közönség hallhatta már Várjon Dénes, később Fenyő László estjét. A Kossuth-díjas hegedűművész, Baráti Kristóf nem először házigazda. Tavaly Enrico Pace társaságában lépett fel, de idei vendégei is világklasszisok: a brácsás Kim Kashkashian, a zongoraművész Jean-Efflam Bavouzet és a csellista Várdai István.

KLASSZIKU

Amadinda

TRADICIONÁLIS Ritmusdominanciájú népzene vagy népzenét játszó ütőegyüttes? Első megközelítésre talán szokatlannak tűnhet az Amadinda és a Muzsikás együttműködése, jobban belegondolva azonban nem is áll olyan távol egymástól ars poeticájuk.

„1977-ben, tizenhét évesen hallottam először a Les Percussions de Strasbourgot Budapesten, és világossá vált számomra, hogy az ütőhangszeres művészetnek olyan perspektívái léteznek, melyekről addig nem tudtam” – emlékszik vissza Rácz Zoltán az Amadinda ötletének első szikrájára. Az azóta harminc éve működő, világszerte ismert és ünnepelt együttes rengeteg művésszel, zenekarral és együttessel játszott már együtt. Koncertjeiken mindig szem előtt tartják hitvallásukat és küldetésüket: jelentős ütős darabok magyarországi bemutatása, magyar művek külföldi előadása, a zenekar tagjainak aktív zeneszerzői tevékenysége, új művek létrejöt te és időtálló alkotások ütős együttesre való

átírása. Emellett a különböző kultúrák tradi cionális kincseinek feltárása is szívügyük, így elmélyültek többek közt Tahiti, Bali, Ghána és Zimbabwe zenei világában. Hiába a földrajzi távolság, szellemben a magyar népzenéhez az Amadinda utóbbi arca áll legközelebb, így a Muzsikás együttessel közösen adott koncertjükön is ezen lesz a hangsúly. Bár ma akár a Zeneakadémián is választhat juk a népzenét főtárgyként, negyven éve, mikor a Muzsikás létrejött, még úttörőnek számított egy ilyen együttes. Ők voltak az elsők, akik egyenértékű műfajjá tették a népzenét a klasszikus muzsikával vagy a jazzel. Fő irányvonaluk mellett foglalkozik a zene

Ki mondta, hogy valami nem lehet egyszerre édes és sós? 20 müpa

magazin 2015 március–április

kar zsidó, kelta és más népek zenéjével, jazzel és komolyzenével is. Mindezek ötvözetében rejlik egyéni hangjuk és sok éves töretlen népszerűségük titka. 2013-ban ünnepelték kerek évfordulójukat a Sziget Fesztiválon, ahová komolyzenei múltjukhoz híven meg hívták Jandó Jenő zongoraművészt és az Amadindát is. Bár több évtizedre nyúlik vis�sza barátságuk a Rácz Zoltán vezette együttessel, ez utóbbi rövid szakmai együttműködésen kívül mindeddig nem léptek még közösen színpadra. Mikor a 2014-ben jubiláló Amadinda elnyerte Az Évad Együttese címet a Müpában, három zenekarral szervezhettek közös fellépést. Hamar Dániel, a Muzsikás ritmushangszerese elmondása

Fotó © Opitz Tamás

Muzsikás

CROSSOVER szerint régi álom vált valóra mindkét műhely részéről, mikor Rácz Zoltán felkérte őket, hogy játsszanak együtt a Tavaszi Fesztiválon. A rengeteg népzenei gyűjtés közt akadnak olyanok, amelyek lakodalomban, farsangkor, népi bálokban készültek. Bár a zenéből talán kevesebb hallatszik e felvételeken, mégis felfedezhető valami többlet, amit nevezhetnénk akár zajnak, zörejnek is: a tánc ritmusa, a lábak dobogása, a táncosok kiáltásai mind hozzájárulnak a zenekarhoz, élőbbé téve ezzel zenéjüket. Az Amadindához kapcsolódva ezt használja ki a Muzsikás, előtérbe helyezve a ritmus szerepét. A kérdés-felelet jellegű koncerten keveredni fog magyar és távoli népek kultúrája, népi és klasszikus, alternatív és tradicionális zene – hiszen ki mondta, hogy valami nem lehet egyszerre édes és sós? Könyves-Tóth Zsuzsanna

2015. április 16. BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL AMADINDA 30 – JUBILEUMI KONCERTSOROZAT AZ AMADINDA ÉS A MUZSIKÁS BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

KLASSZIKU

Elīna Garanča

A nyitónapon, április 10-én Gyenyisz Macujev (1975) lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége elé, a Kocsis Zoltán vezényelte Nemzeti Filharmonikusok szólistájaként. Az irkutszki születésű zongoraművész régi ismerősünk: számos alkalommal vendégszerepelt már Budapesten versenyművek előadójaként, de szólóestjét is hallhattuk – utóbbit éppen a Müpa nagytermében. Vérbeli virtuóz, abból a fajtából, melynek képviselői nem szégyellik előtérbe helyezni a technikai bravúrt. Az egykori Csajkovszkijversenygyőztes (1998) szeret olyan műsorokat összeállítani, melyekkel azt bizonyítja, hogy teherbírása rendkívüli. Fogalmazhatnánk úgy is: sportteljesítményként értelmezi a zongorázást – s ez aligha csoda, hiszen az atlétatermetű muzsikus gyermekkorában szenvedélyesen sportolt: jégkorongozott, futballozott, azzal sem törődve, ha olykor eltörte a kezét (ez kétszer is megesett vele). Legkedvesebb stílusterülete a 19. századi repertoár: Csajkovszkij, Liszt, Rachmaninov művészete. A magyar közönség nem egyszer hallotta már olyan hangversenyeken, melyek műsorán az említett szerzőktől nem egy, nem is két, hanem három (!) versenyművet játszott egyetlen estén. Hatalmas erő jellemzi, óriási fortissimókra és szimfonikus hanghatásokra képes – máskor azonban a szibériai vaskéz ujjai alól leheletfinom piano-gyöngy 22 müpa

magazin 2015 március–április

szemek peregnek ki. Szívesen váltogatja a végleteket – provokatív alkat. Mostani budapesti látogatása alkalmából kivételesen csak egy zongoraversenyt szólaltat meg, az azonban nem akármilyen: Macujev Rachmaninov III. (d-moll) koncertjét játssza. Az előadást azért is érdemes lesz meghallgatni, mert a karmester, Kocsis Zoltán Rachmaninov életművének értő és elmélyült ismerője. Amióta nyilvános hangversenyélet létezik, a közönség sok és sokféle sztárt körülrajon gott már: csodálta ördöghegedűsök és zon-

goristafenomének virtuozitását, hevert karmesterdiktátorok lába előtt. A legfényesebb csillag azonban mindig az énekes volt, vagy inkább az énekesnő – a díva, akinek nemcsak hangját-technikáját, zenei előadó-művészetét és színészi alakításait lehet csodálni, de báját, szépségét is. A dívától a publikum a teljesség élményeként, „csomagban” kapja mindazt, amit másoktól külön-külön. Minden fesztiválnak szüksége van tehát egy dívára – s az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválnak van is egy: Elīna Garanča (1976). A lett lírai mezzo szoprán korábban nem járt Budapesten, a

Családtagok a pódiumon A világjáró művészeket sokan sajnálják, mert annyi időt kell szeretteiktől távol tölteniük utazásaikon, repülőgépen, szállodai szobákban. De nem mindenkinek! A legendás bel canto szoprán, Joan Sutherland pályája összeforrt férje, a karmester-zongorakísérő Richard Bonynge tevékenységével. A magyar közönség is láthatta-hallhatta Edita Gruberovát élettársa, Friedrich Haider vezényletével fellépni. Említhetnénk a finn szopránt, Anu Komsit is, aki karmester férje, Sakari Oramo társaságában lépett fel a Müpában, a Nemzeti Filharmonikusok hangversenyén. Hasonlóan kellemes helyzetben van Elīna Garanča, akit a budapesti koncerten szintén férje, az angol karmester, Karel Mark Chichon kísér. „Összetartozunk, nagyszerűen működik a kapcsolatunk, olyanok vagyunk, mint mások, és ezt meg akarom mutatni az embereknek” – mondja az énekesnő. De hivatkozhatnánk a magyar közönség által sokszor hallott házaspár-zongoraduók (Ránki Dezső és Klukon Edit, Várjon Dénes és Simon Izabella) által sugárzott művészi és emberi harmóniára is. És persze nemcsak házaspárok muzsikálnak együtt: a legendás Pasquier Triót három fivér: Étienne, Jean és Pierre alapította annak idején, Yehudi Menuhin évtizedeken át szonátázott húgával, Hephzibahhal, a zongoraművésznő Bella Davidovich és hegedűvirtuóz fia, Dmitry Sitkovetsky szintén szonátapárost alkotott.

KÉT HÉTEN ÁT

Ahány fesztivál, annyiféle koncepció. Az egyik szer vező a tematikus vezérfonál fontosságára esküszik, a másik az izgalmas új helyszínek felfedezésére, egy harmadik a fiatalok megszólítását tartja a siker titkának. Valamennyi tényező fontos lehet, egyvalami azonban biztos: nincs fesztivál sztárok nélkül. 2015. április 10. és 26. között is érkeznek sztárok a Müpába. Róluk szól ez a cikk: szólisták, karmesterek, zenekarok a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

Fotó © Paul Schirnhofer / DG

VENDÉGJÁRÁS

Gyenyisz Macujev

tékok operaközvetítéseit, vele hallhatták A nibelung gyűrűjét 2013-ban és 2014-ben – és tudják, hogy idén is ő fogja vezényelni a tetralógiát a Zöld Dombon. Márpedig a bayreuthi Ring-dirigensek klubja igen jeles társaság: olyanok tartoztak és tartoznak oda, mint Karajan, Böhm, Boulez, Barenboim, Solti és – büszkeségünkre – Fischer Ádám. A hazájából tizennyolc évesen emigrált Petrenko bécsi tanulóévek után különféle osztrák és német operaházak karmestereként és főzeneigazgatójaként halmozott fel érdemeket (bécsi Volksoper, Dél-thüringiai Állami Színház, Meiningeni Színház, berlini Komische Oper), mielőtt 2013-ban a müncheni Bajor Állami Operaház főzeneigazgatójává nevezték ki – e poszton Kent Nagano és Zubin Mehta előzte meg. A Bajor Állami Zenekar, melynek élén Budapestre érkezik, hasonló kapcsolatban áll a müncheni opera zenekarával, mint a bécsi operáéval az ottani Filharmonikusok együttese. A közelebbi és távolabbi múltban olyanok álltak az élén, mint Hans von Bülow, Richard

Minden fesztiválnak szüksége van egy dívára.

Müpa közönsége mégis ismerősként üdvözölheti, hiszen nemegyszer látta-hallotta élő HD operaközvetítéseken, a Metropolitan produkcióiban. A zenészcsaládból származó Garanča rigai, bécsi és amerikai tanulmányok, majd egy finnországi versenygyőzelem után szinte berobbant Európa operaéletébe: huszonhat évesen már a Salzburgi Ünnepi Játékokon énekelt Nikolaus Harnoncourt vezényletével. Ez volt számára az áttörés: azóta a leghíresebb karmesterek adják kézről-kézre, a legjelentősebb koncerttermekben és operaházakban lép fel. Sok mindent műsorára tűz Mozarttól Bergig – kedvenc szerepe Carmen –, legotthonosabb területe mégis az olasz bel

canto repertoár: Bellini, Rossini, Donizetti. Április 17-i, Müpa-beli fellépésén a franciák dominálnak: a Filharmóniai Társaság Zenekarának kíséretével az első részben egy-egy híres Csajkovszkij-, Saint-Saëns- és Gounodáriát énekel, a második rész ékessége pedig a Carmen keresztmetszete lesz. A Macujevhez hasonlóan szibériai születésű Kirill Petrenkóval is úgy van a magyar közönség, mint Garančával: személyes találkozásra eddig még nem került sor, de ha majd az orosz karmester április 19-én a Bajor Állami Zenekar élén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumára lép, ismerősként üdvözölhetjük, hiszen mindazok, akik nyaranta figyelemmel kísérik a Bayreuthi Ünnepi Já-

Strauss, Bruno Walter, Hans Knappertsbusch, Solti György, Fricsay Ferenc, Wolfgang Sawallisch – és a lista korántsem teljes. Színvonalát jellemzi, hogy a 20. század egyik legnagyobb karmestere, Carlos Kleiber ezzel az együttessel dolgozott legszívesebben. Petrenkót innovatív művész-személyiségként tartják számon, ezt jelzi az is, hogy budapesti műsorának két népszerű szimfonikus száma (Ravel: La Valse, Berlioz: Fantasztikus szimfónia, op. 14) között megszólal Karl Amadeus Hartmann Szodoma és Gomora című jelenete, Christian Gerhaher szólójával. Mindössze egy nappal a Bajor Állami Zenekar koncertje után máris egy másik világhírű szimfonikus együttes foglalja el a Müpa

müpa

magazin 2015 március–április

Fotó © Bayerische Staatsoper Wilfried Hoesl

nagytermét: a Philharmonia Zenekar Londonból. A zenei interpretációtörténet iránt érdeklődők tudják, hogy ezt a legendás műhelyt Elisabeth Schwarzkopf férje, az EMI nagy tekintélyű szakembere, Walter Legge hanglemezproducer alapította 1945-ben, alig pár hónappal a II. világháború befejezése után. Hanglemeztörténeti jelentőségű felvételek sokasága fűződik az együttes hőskorához, melyet két nagy név fémjelez: Herbert von Karajan, Otto Klemperer. Karajan nem vállalta hivatalosan a főzeneigazgatói titulust, de minden visszaemlékezés szerint az volt – ő építette föl és tette világklasszissá a zenekart. 1954-ben azonban meghalt Wilhelm Furtwängler, Karajant kinevezték a Berlini Filharmonikusok élére, és Legge kénytelen volt új principal conductor után nézni. Kapóra jött, hogy Klemperer a rövid budapesti időszak (1947–50) után hullámvölgyben időzött: őt hívta meg a Philharmonia Zenekar, s ezzel kezdetét vette a karmester pályájának csodálatos utóvirágzása, mely egészen haláláig (1973) tartott. A Philharmonia Zenekar, amely nem először vendégszerepel a Müpában, Sibelius– Csajkovszij műsorral érkezik: a finn zeneszerző Valse triste-je (op. 44) és a 2. szimfóniája (op. 43) keretezi az orosz komponista Hegedű versenyét (op. 35), mely Julian Rachlin szólójával hangzik fel. A Sibelius-művek kiválasztásában nyilván az a körülmény is szerepet játszik, hogy az idei esztendő decemberében ünnepli majd a zenei világ a zeneszerző születésének 150. évfordulóját – de persze megszólaltatásuk azzal is összefügg, hogy az együttes főzeneigazgatója 2008 óta a kiváló finn dirigens, Esa-Pekka Salonen. Az ő működése értelemszerűen fordítja a londoni zenekar figyelmét az északi szerzők felé: Salonen 2012-ben a Müpában is Sibeliust vezényelt a Philharmonia Zenekar

24 müpa

magazin 2015 március–április

Nomen est omen Karl Amadeus Hartmann (1905–1963) sokak szerint a 20. századi német szimfonikus zene legnagyobb alkotója volt, műveit ma mégis ritkán játsszák, Magyarországon pedig soha nem volt ismert. Indokolt, hogy a Müncheniek szólaltatják meg Jean Giraudoux szövegére komponált, kései jelenetét, a baritonra és zenekarra írt Szodoma és Gomorát (1962/63), hiszen maga Hartmann is München szülötte volt. Csupa képzőművész vette körül: apja és három fivére festőművész, ő maga is sokáig hezitált zene és festészet között. Idealizmus, szilárd erkölcsiség, erős szociális érzékenység jellemezte már fiatal korától. A nácizmus hatalomra jutását követő években úgy viselkedett, ahogy a neve – Hartmann – diktálta: kemény emberként. Belső emigrációba vonult: az íróasztalfióknak komponált. Nem üldözték, de bojkottálták darabjait. A háború után pályája új lendületet kapott: megalapította a müncheni Musica Viva koncertsorozatot, melynek szerepe a kortárs zene megismertetése terén a Donaueschingeni Napok, a Darmstadti Nyári Kurzus vagy a Witteni Kamarazenei Napok jelentőségéhez mérhető. Pályáját korán törte derékba a halál: rákban hunyt el, ötvennyolc évesen. Műveit a legjelentősebb muzsikusok szólaltatták meg, köztük Rafael Kubelík és Dietrich Fischer-Dieskau.

élén. Most azonban nem vele érkezik az együttes, hanem a 78 éves, orosz származású zongoraművész-karmester, Vladimir Ashkenazy társaságában, akinek évtizede-

ken át csodáltuk Beethoven- és Chopin-, Schumann- és Sosztakovics-játékát, az utóbbi időben pedig elsősorban karmesteri munkájának eredményeiben gyönyörködhetünk.

Vladimir Ashkenazy

Fotó © Keith Saunders

KLASSZIKU

Kirill Petrenko

Egy hajdani négyéves emigráns Nemcsak lett, világhírű litván vendégművésze is van a 2015-ös Budapesti Tavaszi Fesztiválnak: Julian Rachlin 1974-ben Vilniusban született, kilenc évesen, 1983-ban azonban már a bécsi konzervatóriumban kezdte meg tanulmányait – négy éves korában, 1978-ban ugyanis Ausztriába emigrált szüleivel. Mint pályatársai többsége, ő is csodagyerek volt, akit olyan művészek tanítottak, mint Boris Kuschnir és Pinchas Zukerman. Kamasz fejjel ő lett a Bécsi Filharmonikusok legfiatalabb szólistája – már ekkor olyan karmesterek kísérték, mint Lorin Maazel és Riccardo Muti. A névsor később olyanokkal bővült, mint Vladimir Ashkenazy, Bernard Haitink, James Levine, Zubin Mehta, André Previn. Fényes koncerttermek, nagy fesztiválok, a legnehezebb hegedűversenyek – és kamarazene olyan partnerekkel, mint Jurij Bashmet és Gidon Kremer, Martha Argerich és Msztyiszlav Rosztropovics. A Müpában is járt már: két éve, 2012 májusában a Fesztiválzenekar koncertjén, Dmitrij Kitajenko vezényletével játszotta Sosztakovics 2. hegedűversenyét. Most népszerűbb üzenetet közvetít, Csajkovszkij tolmácsaként.

Fotó © Marco Borggreve

Bertrand de Billy

2002 és 2010 között Bertrand de Billy a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekarának karmestere. Akárcsak Petrenko, ő is elkötelezett Wagnerkarmester, és ő is vezényelt már teljes Ringciklust. De persze a francia repertoár is fontos számára – és a különlegességek. Aki

2015. április 10. BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL GYENYISZ MACUJEV ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUSOK VEZÉNYEL: KOCSIS ZOLTÁN BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2015. április 17. BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL ELĪNA GARANČA ÉS A BUDAPESTI FILHARMÓNIAI TÁRSASÁG ZENEKARA VEZÉNYEL: KAREL MARK CHICHON BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2015. április 19. BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL KIRILL PETRENKO ÉS A BAJOR ÁLLAMI ZENEKAR KÖZREMŰKÖDIK: CHRISTIAN GERHAHER

Julian Rachlin

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2015. április 20. BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL VLADIMIR ASHKENAZY ÉS A PHILHARMONIA ORCHESTRA KÖZREMŰKÖDIK: JULIAN RACHLIN BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM Fotó © Julia Webley

Az április 23-án a Nemzeti Filharmonikusok élén fellépő, ötvenéves francia karmester, Bertrand de Billy legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy tavaly szeptemberben, pár nappal azután, hogy Franz WelserMöst megvált a bécsi Staatsopertől, ő is búcsút mondott az intézménynek, nem kívánván tovább együttműködni Dominique Meyer igazgatóval. Pályáját azonban nem a botrányok jellemzik, hanem az igényesség és az eredeti gondolkodás. A párizsi születésű fiatalember jezsuita iskolába járt, és csak kamaszkorában kezdett komolyabban foglalkozni a zenével. Az ő karrierje is úgy kezdődött, mint a legtöbb olyan európai karmesteré, akit nem csupán a szimfonikus repertoár vonz, de a zenés színpad iránt is erős affinitást érez: különböző rövidebb-hosszabb szerződések különböző kisebb-nagyobb operaházaknál. Elismertségének fokozódását jelzi, hogy 1997-től a Metropolitan rendszeres vendége. A bécsi Volksopernél töltött éveit (1996-98) követte a nagy kiugrás: a barcelonai Gran Teatre del Liceu zeneigazgatói feladata 1999 és 2004 között. Itteni munkásságát a szakma és a közönség élénk figyelemmel kísérte, izgalmas és eredeti produkciók fűződtek nevéhez. Barcelona után ismét Bécs:

vet egy pillantást diszkográfiájára, olyan művek felvételével találkozik, mint Poulenctől a Karmeliták beszélgetései vagy Mahler 8. szimfóniája, s aki arra kíváncsi, mit vezényel a világ koncertpódiumain Bertrand de Billy a budapesti fellépést megelőző és követő hónapokban, olyan ritkaságokra bukkan, mint Josef Suk Mese-szvitje, Messiaen Trois petites liturgies de la présence divine (Az isteni jelenlét három kis liturgiája) című ciklusa női karra, zenekarra, zongorára és ondes Martenot-ra, Dutilleux 2. szimfóniája, Brahms Rinaldo-kantátája. Bertrand de Billy olyan muzsikus, aki keresi az újat, a nem ismertet, és összefüggéseket mutat fel ritkán hallható művek között. Budapesti műsorára is így került Liszt szimfonikus költeménye, az Orfeusz és Schubert Esz-dúr miséje között egy Berlioz-kantáta (Tristia, op. 18) és egy ritkán hallható Schubert-mű Liszt átdolgozásában (Die Allmacht, D. 852/L13). Érdemes lesz találkozni a Nemzeti Filharmonikusok élén korunk egyik izgalmas karmester-egyéniségével. Csengery Kristóf

2015. április 23. BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL BERTRAND DE BILLY ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUSOK VEZÉNYEL: BERTRAND DE BILLY BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2015 március–április

HÁZHOZ JÖN

A HELY SZELLEME

26 müpa

magazin 2015 március–április

Fotó © Suzanne Schwiertz

K L ANSÉSPZZI EK N U

Elena Mosuc

„A hely szelleme” – mondjuk áhítattal, ha valamely remekművet első előadásának helyszínén van szerencsénk látni-hallani. A Budapesti Tavaszi Fesztivál ezúttal importálja a hely szellemét: Verdi Luisa Millerét az ősbemutató helyszínéül szolgáló nápolyi Teatro di San Carlo produkciójában hallhatjuk. „Jövőre megírom az operát Nápolynak, kizárólag az Ön kedvéért; ez napi két órámat, valamint az egészségemet fogja elrabolni” – írta Verdi Salvatore Cammaranónak, az opera librettistájának 1848 őszén. Aligha tévedünk, ha a kelletlenség hangját véljük kihallani az idézetből: a zeneszerző minden lehetséges módon igyekezett kihátrálni abból a szerződésből, mely új opera írására kötelezte a város már akkor is patinásnak számító színháza, az 1737-ben megnyílt Teatro di San Carlo számára. Ebből tehát úgy tűnik, hogy Verdi és Nápoly viszonya közel sem volt olyan végzetes egymásra utaltság, mint amilyen Wagner és a maga teremtette Bayreuth között állt fenn; de még csak Rossini és Nápoly pár évtizeddel korábbi, anyagilag és művészileg egyaránt rendkívül gyümölcsöző kapcsolatához sem hasonlítható. Meglehet, ünneprontásnak hat egy ilyen kivételesen izgalmasnak ígérkező vendégjáték előtt a zeneszerző és a színház viszonyának árnyoldalait taglalni, ám a tények polírozása még kevésbé volna hasznos: az ellentmondásosság felvillantása legalább annyi tanulsággal szolgál zenetörténeti, sőt történelmi ismereteink, s ezen keresztül önismeretünk számára, mint ha csak a szépre emlékeznénk. Gondoljunk csak a kézenfekvő hazai példára, Bartók Béla és a Magyar Királyi Operaház kapcsolatára: hiába büszkélkedhet az intézmény az első két színpadi mű (egyébként jócskán megkésett) bemutatásának dicsőségével, ha a harmadikat, A csodálatos mandarint évtizedeken át elutasította. A bemutatás és a megtagadás ténye egyaránt sokatmondó.

Lássuk tehát, hogyan alakult Verdi és Nápoly kutya-macska viszonya! Talán nem tévedünk nagyot, ha Verdi húzódozásának hátterében Nápoly számára komponált előző darabja, a szintén Cammaranóval együtt írt Alzira sikertelenségét sejtjük (ez a Voltaire színmű ve nyomán komponált, Dél-Amerikában játszódó Verdi-opera jószerivel ma is ismeretlen a nagyközönség számára). Ám akár erre, akár személyes okokra vezethető vissza Verdi tartózkodása, végül is tekintettel kellett lennie a nápolyi illetőségű és hat gyermeket nevelő Cammaranóra, akit szerződésben vállalt kötelezettségeinek elmulasztása esetén börtönnel fenyegetett a színház vezetősége. Nem volt más hátra: az operát meg kellett írni. Ha mindez fájdalmas csalódásként érné az olvasót, mert mindeddig abban a hitben élt, hogy a remekművek nem a megélhetés, hanem az ihlet hatására keletkeznek, előre kell jeleznünk, hogy a következőkben egy újabb tévhittel fogunk leszámolni: Verdi mindenek felett álló forradalmiságának közhelyével. Tény, hogy 1848-49 hevülete hozta világra

a szerző talán leginkább risorgimento-ihletésű operáját, A legnanói csatát, ám Verdi rögtön ezt követően, még a fegyverzaj elülte előtt olyan témát választott Nápoly számára, mely nemcsak saját korábbi műveinek világától, de általában az olasz opera megszokott témáitól is idegen volt: a polgárság és az uralkodó osztály konfliktusának bemutatását egy szerelmi történeten keresztül. A Luisa Miller címmel színre került opera alapja Friedrich Schiller polgári tragédiája, az Ármány és szerelem. A német drámaíró művészete korántsem volt ismeretlen a zeneszerző számára: a korábbi években operát írt A haramiák és Az orléans-i szűz című tragédiái nyomán is – ám a másik két dráma közelebb áll a romantikus olasz opera történelmi tablókat és érzelmi szélsőségeket kedvelő irányvonalához. A Luisa Miller bensőséges érzelmeket középpontba állító, tömegjeleneteket nélkülöző cselekménye azonban új színfoltot jelentett Verdi életművében – fontos lépést a pár évvel későbbi, immár minden tekintetben beteljesült remekmű, a Traviata felé. És egyben szakítást az éppen akkor aktuális risorgimento-ideállal.

…többek között szó esett a szerzőpáros hatóságok általi elfogatásáról is…

Csillag a szomszédból: Elena Mosuc A nemzetközi színpadok elismert koloratúrszoprán-csillaga, a román Elena Mosuc nem először lép fel Magyarországon: a jászvásári születésű énekesnő, a Zürichi Opera sztárja a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon a Lammermoori Lucia címszerepét, a Művészetek Palotájában az Éj királynőjét, a Magyar Állami Operaházban pedig a Traviata Violettáját alakította az elmúlt évek során. 2005-ös miskolci bemutatkozását így méltatta Tallián Tibor a Muzsika hasábjain: „Elena Mosuc […] semmiféle kíméletre nem szorult. Kiváló, mondhatni fenomenálisan jó énekesnő, éjkirálynői hangterjedelemmel. Bombabiztos magasságát éppenséggel nem szégyelli, de nem is kérkedik vele; az alsóbb szinteken karcsún, de telten, ellenőrzötten, sokszínűen énekel […] Kedves jelenség és érzékeny előadó. Vokális alakításával nemcsak a közönséget győzte meg, hanem nyomban tekintélyt szerzett magának partnereinél is, így aztán harmonikusan, de nem eseménytelenül bonyolódott le a szoprán-tenor és a szoprán-bariton duett, az opera expozíciójának két kulcsjelenete.”

Azzal, hogy Verdi befejezte a kompozíciós munkát, a mű sorsa még korántsem volt sínen: a zeneszerző Nápolyba utazott, hogy személyesen felügyelje a próbafolyamatot és a bemutatót. Ezt azonban további kellemetlen huzakodás előzte meg a színház vezetőségével, melynek során a felek mai és�szel elképzelhetetlennek látszó fenyegeté sekkel léptek fel egymással szemben – többek között szó esett a szerzőpáros hatóságok általi elfogatásáról is, amit Verdi a város kikötőjében horgonyzó francia hajóra való meneküléssel óhajtott volna kivédeni. Szerencsére végül nem került sor ilyesmire, a tárgyalá-

müpa

magazin 2015 március–április

Miller Lujza Magyarországon A Luisa Miller magyarországi karrierje nem mondható éppen harmonikusnak: noha már bemutatása után két évvel, 1851-ben színre került a pesti Nemzeti Színházban (a korabeli szokásoknak megfelelően magyarosítva, Miller Lujza címmel), ez a premier nem bizonyult olyan sikeresnek, mint oly sok más korábbi és későbbi Verdi-premier: a darab mindössze négy estén át kötötte le a mai Astoriánál álló színház közönségét. Az érdeklődés hiánya tartós maradt: a Nemzetiben soha többé nem próbálkoztak a Miller Lujzával, és az önállósult Operaház társulata is csak 2013-ban, a Verdi-bicentenárium alkalmából vállalkozott előadására – mindössze egyetlen este erejéig, a Kolozsvári Magyar Operával koprodukcióban. (Ez a produkció idén márciusban újabb két alkalommal látható az Erkel Színházban.) Debrecenben az 1960-as évek során játszották a darabot Ármány és szerelem címen; ez a tény azonban alig-alig kozmetikáz valamit Verdi e remekművének itthoni gyatra statisztikáin. Talán az idei három előadás – a nápolyiak vendégjátéka és a két Erkel színházi – végre fordulatot hoz Miller Lujza magyarországi karrierjében?

liai színpadok repertoárjának – pontosabban, mivel ezek a színházak nem ismerik a repertoárrendszert, az évről évre ismétlődő stagionéknak. A Teatro di San Carlo 2015. május 5-én tűzi műsorra a Luisa Miller új produkcióját Andrea De Rosa rendezésében; ennek szereplői érkeznek hozzánk a szín-

Daniele Rustioni

28 müpa

magazin 2015 március–április

ház zenekarával és énekkarával, hogy koncertszerű előadás keretében mutassák meg, milyen is manapság a látóterünkből méltatlanul kieső nápolyi operaélet. Bóka Gábor

A Teatro di San Carlo A Nápolyi Királyság reprezentatív intézményeként 1737-ben megnyílt Teatro di San Carlo építtetőjének, Bourbon Károlynak a nevét viseli (VII. Károly néven uralkodott itt 1734től 1759-ig; ekkor III. Károly néven megörökölte a spanyol trónt). Az eredeti épület 1816-ban tűzvész martaléka lett; újjáépítését az eredeti tervek figyelembe vételével, de a 19. század szellemének megfelelően díszesebben, monumentálisabban végezték el. A színház első fénykora a 18. század, amikor a „nápolyi iskola” önálló operastílust jelentett: Porpora, Traetta, Piccinni, Jommelli, Cimarosa, Paisiello és Hasse e korszak kiemelkedő szerzői, akiknek életművét mostanság kezdjük újra felfedezni. 1815-től Rossini egyfajta művészeti vezetőként ténykedett a színházban, ahol tizenkét operáját mutatták be; 1822-ben Donizetti követte őt a poszton, akinek 1838-ig tizenhat új műve (köztük a Lammermoori Lucia) került itt színre. A Verdivel való felemás viszony ellenére tehát Nápoly operaházának bőven van mivel büszkélkednie.

Fotó © Marco Cambiaghi

KLASSZIKU

sok a kezdeti hevesség után ismét normális hangnemben zajlottak, s végül így került sor a sikeresnek mondható premierre 1849. december 8-án. Noha a közönség tapssal jutalmazta a hallottakat, magatartása kezdetben kissé tartózkodó volt az újszerű témával és dramaturgiával szemben. Bukásról azonban aligha beszélhetünk, hiszen a következő néhány évben a darab meghódította Itália csaknem összes fontos színpadát, és eljutott a korabeli operaélet fővárosába, Párizsba is. Ez azonban nem enyhítette Verdi ellenállását Nápollyal szemben: a harmadik előadást követően távozott a városból, ahová zeneszerzői minőségében többé nem tért vissza – annak ellenére sem, hogy a már említett szerződése még egy opera írására kötelezte volna. Ezek után jogos a kérdés: mennyire tekinthető élő hagyománynak Nápolyban a Luisa Miller műsoron tartása? Fölösleges lenne előadásszámokat sorolnunk: a Verdi-játszás immáron másfél évszázada elengedhetetlen része a vezető itá-

2015. április 26. BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL TEATRO DI SAN CARLO VERDI: LUISA MILLER KONCERTSZERŰ ELŐADÁS KÖZREMŰKÖDIK: ELENA MOSUC, LUCIANO GANCI, ROBERTO TAGLIAVINI, NINO SURGULADZE, MARCO SPOTTI, MICHELA ANTENUCCI, VITALIY BILYY, A TEATRO DI SAN CARLO ZENEKARA ÉS KÓRUSA

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

F O LYA M AT O S M Ú L …az ember belép egy másik, egyéb alkalommal megtapasztalhatatlan világba…

HELYBEN

JÁRÓ ZARÁNDOKLAT

Március 21-én lesz 330 éve, hogy megszületett Johann Sebastian Bach. A Müpa ebből az alkalomból huszonnégy órás „Bachügyeletet” tart. Március 20-án este tíztől 21-én este tízig neves magyar és külföldi orgonaművészek játszanak Bachot, gondosan felépített tematika szerint.

30 müpa

magazin 2015 március–április

Többen állítják: ha Bach nem élt volna, vagy nem írt volna orgonaműveket, a hangszer fejlődése, szerepe egészen másként alakult volna. A zenetörténet Bach nélkül elképzelhetetlen, ugyanakkor a Bach-oeuvre ugyancsak elképzelhetetlen lenne az orgonára írt alkotások nélkül, mert változatosságában és terjedelmében egyaránt oly jelentős ez a termés. „Mintegy huszonnégy órányi zenéről van szó” – jegyzi meg Fassang László, a program szerkesztője. Ez hozta az ötletet, hogy megszervezze a péntek estétől szombat estig tartó koncertfolyamot , amelynek során Bach összes szóló orgonára írt műve elhangzik. Fontos francia, olasz és német „sztárvendégeket” hívtak, ezzel is érzékeltetve, milyen megkérdőjelezhetetlen és kiemelkedő Bach európai jelenléte. Michel Bouvard, a családjában már a harmadik nemzedéket képviselő francia orgonista kezdi a sort péntek este tízkor. Christoph Bossert német professzor zárja szombaton este ezt az egy helyben mozgó szellemi zarándoklatot, lelki tisztítókúrát. Aki végig jelen lesz, annak számára világossá válhat, hogy az orgona, lévén az egyetlen olyan hangszer, amelynek hangja képes bármeddig szólni, az örökkévalóságot jelképezi. Ugyanígy Bach zenéjéről is elmondható, hogy már kiállta az örökkévalóság próbáját. És benne van még az elképzelésben az is, különösen az éjszakára gondolva, hogy az ember belép egy másik, egyéb alkalommal megtapasztalhatatlan világba, aztán kilép belőle, azután megint visszalép. A Müpa szívében, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tizennégy koncertre kerül sor. Nemcsak az időkeret miatt terveztek ennyit, hanem mert ha Bach nevét számokkal helyettesítjük, és a számokat ös�szeadjuk, tizennégy jön ki. Napközben kétóránként kezdődik egy-egy műsor, éjféltől reggel nyolcig megszakítás nélkül zajlik a program. Így kipróbálható, milyen élmény babzsákokon pihenve hallgatni a muzsikát, miközben szinte beleolvadhatnak a zenébe. És hogy valamennyi orgonamű beleférjen a huszonnégy órába, nem lehet egy óra, egy óra tíz percesnél rövidebb koncertekre bontani a folyamot. A nagyobb ciklusok egyben hangzanak el, mint például a Lipcsei korálok, az Orgel-Büchlein vagy a Neumeister-korálok. De lesz olyan is, amelyik bőven belenyúlik a két órába, hiszen például a záró ciklus, a Clavier-Übung harmadik kötete önmagában több mint száztíz perces alkotás. A mobil játszóasztal kint lesz a pódiumon, de bizonyosan akad majd művész, aki a felsőt választja.

A Müpa orgonája Európa egyik legnagyobb hangversenytermi orgonája egy évvel fiatalabb a Művészetek Palotájánál. Bemutatását és felavatását ünnepi koncertsorozattal és nemzetközi fesztivállal 2006. április 3-tól június 30-ig tartották. Tervezése a ház tervezésével párhuzamosan folyt, kivitelezését pályázat útján nyerte el a német Orgelbau-Mühleisen cég és a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem és az orgona akusztikai tervezése, valamint építése 2004 augusztusától összekapcsolódott. A Müpa próbaüzemének kezdetére, 2005. január 8-ára a hangszer homlokzata – a fix játszóasztal és a spanyoltrombiták kivételével – elkészült. Impozáns látványt nyújtott: 92 monumentális ónsíp került a helyére, a legtekintélyesebb 9 és fél méteres, tömege 480 kg. Az orgona intonációja tíz hónapot vett igénybe. A teljes hangszer 92 regiszterrel, 5 manuállal és 6804 síppal szólal meg, működtetéséhez mobil, a pódiumra kitolható játszóasztal csatlakozik.

A belépők változatosak, egy-egy hangversenyre is lehet jegyet venni, de napszakokra és természetesen az egész, különleges élményt kínáló teljes huszonnégy órára is. Az éjszakai események idején a fiatalok, hajnalban a már aludni nem tudó idősebbek érkezésére számítanak, de mindegyik korosztály talál kedvére való időszakot. Amíg a hangversenyteremben szól az orgonamuzsika, a vendégek a helyüket is változtathatják: jegyükkel vagy bérletükkel a terem különböző pontjain lévő székeket vagy babzsákokat foglalhatják el, kipróbálva, melyik helyről legjobb a hangzás. Aki elfárad, az Üvegteremben Bach-lounge keretében frissülhet fel, az AerisOrgona Kft. műhelyé ben pedig a hangszerkészítés titkaiba pillanthat bele. Az orgonaszimulátoron és a mellette elhelyezett kisorgonán zeneakadémista hallgatók segítségével bárki kipróbálhatja orgonatudását, sőt akár élete első orgonaóráját is megkaphatja.

Bach megközelítése az elmúlt századokban igen sokat változott, a jelen pedig a hagyományt és annak meghaladását tekintve is eltérő felfogásokat mutat. Ezt a sokféleséget ugyancsak tükrözi a Müpa „Bach-ügyelete”, annál is inkább, mivel szombaton délelőtt zeneakadémiai növendékek, sőt zeneiskolások is bemutatkoznak, a legfiatalabb fellépő mindössze tizenkét éves. A különféle fesztiválokon, a jelentősebb Bachszületésnapokon szinte mindig valamilyen izgalmas akcióval emlékeznek meg a zeneszerzőről. 2014-ben a Budapesti Fesztiválzenekar által a Müpában meghonosított egész napos zenei maratonon Bach munkássága került terítékre. Külföldön, a „Bach-városokban” is nagy a készülődés az évfordulóra. Ám ilyen, a teljes huszonnégy órát kitöltő, egyetlen hangszerhez fűződő vállalkozásról nem tudunk. Albert Mária

Legenda és valóság Az egyetlen hiteles portréról, Elias Gottlob Haussmann festményéről joviális, kiegyensúlyozott, tudós mester tekint az utókorra. Johann Sebastian Bach azonban egyaránt megtapasztalta a szegénységet és a szolid polgári életet. Apa nélkül maradva a Mihály-templomhoz tartozó iskolába, Lüneburgba került. Innen gyalogolt Hamburgba, hogy meghallgassa a Katalin-templom elismert orgonistáját, Johann Adam Reinckent. A zarándoklathoz fűződik a közismert anekdota: Bach visszatérőben Lüneburgba – egy krajcár nélkül –, megpihent egy fogadó előtt. Valaki egy ablakból két heringfejet hajított ki. Az ifjú és éhes zenész felvette a halfejeket, hogy megnézze, nem talál-e rajtuk valami ehetőt. Két dán dukát rejtőzött bennük. Így csillapíthatta éhségét, ezt követően pedig állítólag visszafordult Hamburgba. Hogy valóban így történt-e vagy sem, nem tudjuk – az azonban biztos, hogy Bach és Reincken más alkalommal mindenképpen találkoztak: 1720-ban a hamburgi Jakab-templom orgonista állásáért folyamodó Bach meghallgatásán ott volt az idős Reincken, aki a családi feljegyzések szerint kijelentette: „Azt hittem, ez a művészet már kihalt, de látom, Önben tovább él.”

2015. március 20., 22.00-24.00, március 21. 00.00-22.00 BACH24 BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM, ELŐCSARNOK, ÜVEGTEREM

müpa

magazin 2015 március–április

MŰVÉSZBEJÁR Fassang László Ugye nem tévedek, ha azt mondom, hogy az orgona azon kevés hangszerek közé tartozik, amelyeken az improvizáció a komolyzenészek körében is általános gyakorlat? A mai világban valóban így van, bár érzékelhető egy folyamat, miszerint a rögtönzés művészete egyre fontosabbá válik a klas�szikus hangszeres gyakorlatban. Az, hogy az improvizáció nagyon szorosan kötődik az orgonához, szerintem két okra vezethető vissza. Az egyik: minden orgona teljesen más. Amikor egy orgonát ki kell próbálni vagy be kell mutatni, erre a lehető legjobb eszköz az improvizáció, hiszen ezáltal a hangszer egybeolvad a zenei ötletekkel. A hangszer nyújtotta inspiráció rögtön meg is szólal, és nem kell egy időben és térben nagy távolságra keletkezett művet adaptálni a hangszerre. A másik ok a hangszer liturgiában betöltött szerepe, amely nagyon sokszor improvizatív, hiszen nem lehet előre pontosan tudni, mennyi idő jut az orgonának. Azt mondod, minden orgona más. Ha olyan orgonán kell játszanod, amelyet még nem ismersz, egy koncert előtt mennyi időt kell a hangszerrel való ismerkedésre fordítanod?

32 müpa

magazin 2015 március–április

Ez általában a hangszer és a koncertprogram bonyolultságától függ. Ha hosszú műsorról van szó, tele romantikus vagy 20. századi darabokkal, amelyekben bizonyos helyeken esetleg másodpercenként kell hangszínt váltani, akkor sokkal hosszabb időre – akár több napra – van szükség, hiszen előfordulhat, hogy egy félórás műben van 100-200 hangszín, amelyeket először meg kell találni, de még ez sem feltétlenül elég, mert például templomban nagyon fontos ellenőrizni, hogy lentről is ugyanaz hallatszik-e, amit fent elképzelünk. Más hangszeren játszó zenészek olykor hitetlenkedve veszik tudomásul, hogy egy nagy orgonán egy fortissimo hangzás kikeverésekor akár fél percig is eltart, míg az ember minden regisztert bekapcsol – ez a hangszer sajátosságaiból fakad. Az orgonista mesterség egyik leginspirálóbb vonása, hogy az ember olyan hangszereken játssza el adott esetben ugyanazt a művet, hogy minden egyes előadáskor akár teljesen újra kell értelmeznie, és ezáltal friss marad a művel való kapcsolata. Ez ugyanakkor az egyik legnagyobb nehézsége is ennek a szakmának, hiszen megépülésük ideje és fizikai elhelyezkedésük függvényében az orgonák olyannyira különbözők, hogy néha talán nem is ugyanazzal a szóval kellene illetnünk őket. Egy

17. századi kis olasz hangszernek egyetlen manuálja van, pedálbillentyűket alig találunk rajta, bizonyos hangközök leütésekor olyan hamisan szól, hogy azt már nem is lehet tolerálni, ezzel szemben egy francia katedrális romantikus hangszere egészen más élményt nyújt: rengeteg manuál, számtalan regiszter, hatalmas akusztika – és akkor még csak két példát emeltem ki a sok közül. Azt, hogy egy háromszáz éves hangszeren bizonyos hangközök elviselhetetlenül hamisan szólnak, csak a mai fül érzékeli így, vagy ez a hangszer korából adódik – vagy más oka van? Ez abból adódik, hogy a zenében sokkal többféle hangmagasságot használunk, mint ahány billentyű van egy hangszeren. Úgy alakult ki, hogy általában tizenkét billentyű van egy oktávban, de léteznek olyan régebbi billentyűs hangszerek, amelyeken bizonyos félhangbillentyűk duplán is megvannak, vagyis külön billentyű tartozik például a diszhez és az eszhez vagy a giszhez és az aszhoz. Amíg ezt a hangolási rendszert használták – nevezzük nagyon leegyszerűsítve középhangos temperatúrának –, addig bizonyos hangnemek sokkal tisztábban szólaltak meg,

HOGY

MEGMOZDULJON

BENNÜK

VALAMI

Teljesen hagyományos orgonakoncert lesz, amit nagyon sokan hiányolnak.

A Budapesti Tavaszi Fesztiválon Mérföldkövek címmel ad orgonahangversenyt a Müpában Fassang László. Ennek kapcsán a hangszer sajátosságairól is beszélgettünk vele.

mint a mai zongorán, mások pedig olyan hamisak voltak, hogy azokat nem használták. Természetesen ma a koncerttermekben – így a Müpában is – olyan orgonák vannak, amelyek szimfonikus zenekarral is együtt tudnak játszani, de ideális esetben kellene egy másik, barokk hangolásra alkalmas orgona is, amellyel egy régizene együttest is lehetne kísérni. Mikor került be az orgona a koncerttermekbe? Hiszen korábban csak templomokban volt jelen. Azért jelen volt mondjuk előkelő hercegi udvarok kastélyaiban is, és azt is tudjuk, hogy például a Händel-operák szünetében játszották az orgonaversenyeket – tehát az operaházakban is voltak orgonák –, de a mai értelemben vett koncerttermi hangszerek a 19. század második felében terjedtek el, először Európában, majd az Egyesült Államokban, később, a 20. század második felétől, Ázsiában is. Franciaország első koncerttermi orgonája 1878-ban épült a párizsi Trocadéropalota ötezer férőhelyes dísztermében. Magyarországon az első hangversenytermi orgona a Zeneakadémia 1907-ben épült Voit orgonája volt.

Mérföldkövek című koncerteden a Müpa orgonáján játszol, amelyet a legkisebb csavarig tökéletesen ismersz. Itt tehát nem maga a hangszer jelent majd kihívást, hanem a műsor, amely Bachtól napjainkig hatalmas ívet fog át, és feltehetőleg csupa olyan művet tartalmaz, amelyet már sokszor játszottál, vagyis az lesz az érdekes, hogyan tudsz a magad számára is valami újdonságot felfedezni bennük, és megmutatni a közönségnek. Ebben a műsorban az az újdonság, hogy nincs benne semmi különleges: teljesen hagyományos orgonakoncert lesz, amit nagyon sokan hiányolnak, mert az ilyen jellegű hangverse nyeket általában külföldön adom, hiszen itt, a Müpában szerencsére gyakran nyílik lehetőségem különleges dolgokat kipróbálni. Mondjuk azt, hogyan működik az orgona tánccal, ütőhangszerekkel vagy némafilmmel társítva. Ám mint minden kísérletezésben, ezekben is ott a kérdőjel, hogy vajon hogyan sülnek el, és ez a közönség részéről a ténylegesen meglévőnél talán valamivel nagyobb nyitottságot feltételez… Ezért most olyan koncertet fogok adni, amelynek műsorán valóban klasszikus orgonaművek szólalnak meg, s ezek kölcsönhatása és az orgona hangzása alapján szeretném végigvezetni a

hallgatókat egy olyan úton, amelyben lesz egy-két hátborzongató mozzanat is, de mindig meglesz a feloldásuk. Hogyan építed fel a programot? Az első rész Bach köré csoportosul, a másodikban pedig cikázom az évszázadok között, igyekezvén megtalálni és felmutatni azokat a kapcsolatokat, amelyek összekötik a különböző darabokat. Ügyelek arra, hogy most a könnyen befogadható művek legyenek többségben, és szeretném, ha a közönség hagyná, hogy hassanak rá a hallottak. A hangokkal a hallgatóságból minden egyes embert át lehet ölelni, és sok olyan információt lehet átadni nekik, amely a hangok és együtthangzások szimbolikájában el van rejtve, és nem is tudatosul bennük. Ha nem sikerül is rögtön megérteniük vagy megszeretniük, amit hallanak, de megmozdít bennük valamit, akkor már nem jöttek hiába. Számomra ez nagyon fontos. Aradi Péter 2015. április 11. BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL MÉRFÖLDKÖVEK FASSANG LÁSZLÓ ORGONAESTJE BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2015 március–április

LITERÁRIU

Grecsó Krisztián

BEST OF

LITERÁRIUM

Jó helyre került

2012. január 23-án egy addig hiányzó műfaj, az irodalom térfoglalásának nyitóeseményén köszöntötte Veiszer Alinda a százharminc fős közönséget az Üvegterem színpadán. A kortárs magyar írók legjobbjait bemutató sorozat szerkesztője rég tapasztalt, lányos izgalmában lehanyatlott leghátul egy székre: jöjjön, aminek jönnie kell. A kezdet kezdetén egy dolgot tudott biztosan csupán: hogy szakítani akar a diszkrét ásításokba fúló felolvasóestek unalmával, s helyette színházi előadás-értékű, látványos, emlékezetes műsorokkal szeretné bővíteni a Művészetek Palotája kínálatát. Testhez álló, az íróval párbeszédbe lépő zenei közreműködőkkel, színészekkel, meglepetésvendégekkel, felkészült műsorvezetőkkel, ihletett rendezővel, teret hagyva a spontaneitásnak, az előre nem tervezhető kreatív, improvizatív energiáknak is. A fogadtatás felülmúlt minden képzeletet: az irodalom a Művészetek Palotájában jó helyre került. A Literárium mára márkavédjegy, a kortárs irodalom rangos és népszerű fóruma lett; több esetben kinőtte az Üvegtermet, megtöltve a Fesztivál Színházat is. És kinőtte az eredeti sorozat kereteit is: a Literárium Extra olyan előadásokkal keltett országos visszhangot, mint a Weöres Sándor-

34 müpa

magazin 2015 március–április

centenáriumi év egész napos záróeseményeit követő díszelőadás, az irodalmat a romkocsmákba exportáló, tizenkét estés Irodalmi vándorcirkusz, vagy épp a Mácsai Pál, Fullajtár Andrea, Dés László és Ferencz Győző nevével fémjelezhető, feledhetetlen Radnótielőadás. Nem szorul különösebb indoklásra tehát, hogy a költészet napján, 2015. április 11-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül elindul a Best of Literárium, melynek műsorai új kontextusba helyezik a legnépszerűbb fellépők önálló estjeit. Nem ismétlésről, hanem a sorozat több szereplőjét egyszerre mozgósító irodalmi műsorról van tehát szó, sok zenével, tánccal, vendéggel és látványelemekkel. Egyszerre kínálva felhőtlen és tartalmas szórakozást a Literárium törzsközönségének, és azoknak, akik most látják majd először – s mindjárt egy színpadon, együtt – az eddigi estek legsikeresebbjeit. Keresztury Tibor

2015. április 11. BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL BEST OF LITERÁRIUM I. FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

Térey János

PHILOSOPHY OF SHERPA A lelked alaptáborában, A néma csúcs alatt Serpák sátraznak jéghidegben, Amíg te mászod rendületlen Kancsendzöngáidat. Feszít a mítosz késztetése, S ha megdőlsz, jaj neked. Gyakorolván a csúcsra tartást Bejárod, éber Nyugtalanság, A korlátlan teret. Van szikla, mely tapinthatatlan, Fellegbe bújt ikon, Csipkézet, vesztéssel határos; És mágnesvonzás, mely halálos Kancsendzöngáidon. „Meghágható hegy! Hübrisz és hó!” „Bérced mihaszna, lásd!” „Sorszámot kell szereznem itt fent.” „Tudod, idegesíti Istent Minden csúcstámadás.”

Palya Bea

Fotó © Domonyi Éva

Térey János

Háy János

CSALÁDÁLLÍTÁS A család lejárt lemez, olyan, mint a nagymama ünneplője, már húsz éve kiment a divatból. A család egy intézmény, ami soha nem működött jól, de most már rosszul se. A család egy adózási forma, családi adó, egy támogatási rendszer, családtámogatás, egy prosperáló pszichológiai szakirány: családterápia. Különben melyik családról beszélünk? Apa új családjáról vagy a régiről, vagy anya új férjének a régi családjáról vagy erről az egészről együtt? Ha így haladunk, milyen lesz egy családfénykép ötven év múlva? Elöl a testvérek, mellettük a féltestvérek, meg a féltestvérek féltestvérei, mögöttük egy tucat apa és anya, s leghátul már megszámolni sem lehet, hány nagyszülő? A család olyan, mint egy bukott politikai párt: egyre kevesebben választják, s akik választják, azok sem egy életre szólóan. Talán, mert túl sokáig élünk. Régen a többség már a válás előtt meghalt. A biológiai jólét lehetőséget kínál az újrakezdésre. S bár nem veti fel Magyarországot a pénz, egy válás mégsem feltétlen végső bukás, utcára kerülés és teljes lezüllés. A választás terén persze a férfiak vannak jobb helyzetben, hisz számukra nyitottak az ifjabb korosztályok is. A sok válás miatt egy sereg nő keresi az elvesztett apamintát, nekik külön jó, ha egy idősebb, az apjukhoz korban és egzisztenciában közel eső férfi kerül a képbe. Igaz, ezzel általában bomlik egy házasság, hogy újabb sérült és apakomplexusos lányok nevelődjenek fel, s így a végtelenségig folytatódjon a családok bomlása. A szerelmi párválasztás egyáltalán nem hozta meg azt a felszabadult családmodellt, amit várni lehetett tőle. A szerelmi házasságok talán még nehezebben bírják el a gyerekneveléssel, az életkörülmények megteremtésével járó napi terheket. A felemelő érzés szétmorzsolódik a hétköznapok robotján, s már erő sincs, hogy ünnepnapot teremtsenek. A gyors és hatásos megoldásnak a válás látszik. Váljunk, mielőtt meggyűlöljük egymást, mielőtt a gyerekek életét is tönkretesszük az állandó veszekedésekkel. Holott a gyerekek azt szeretnék, hogy együtt. Mert bár divatjamúlt, de a gyerekeknek még mindig ez az ósdi forma a legmegfelelőbb. Nem miattuk lépünk, hanem magunk miatt. Nincs erőnk mélyebben megszeretni és megismerni ezt a kicsi közösséget. Holott benne maradni egy családban, olyan, mint amikor nem turisták vagyunk a világban, hanem ott lakók, akiket már nem a látványosság nyűgöz le, hanem a látványosság mögött zajló élet.

Grecsó Krisztián

OROSZ NYÁR Még haza se érek, egy régi, népfürdős este jut az eszembe. Az is orosz nyár volt, mosolygok magamban, hamis volt, mint a tajgai romantika. Sétahajók csobogtak a Dunán, a rózsaszirmokat formázó meleg vizes medencében álltunk, Annával meg Gáborral. Átmásztunk a kerítésen. Gábort sokkal jobban szerették a lányok, mint engem, és szerintem Anna is sokkal jobban szerette, mint engem, de Anna velem érkezett, és a hivatalos verzió szerint, már ha van a reménykedésnek hivatalos verziója, belém volt szerelmes. Gábor cingár volt, de már egyetemistának is sármos, én meg szakállat hordtam, és úgy néztem ki, mint egy házinénijével vívódó Dosztojevszkij-hős. Ott, a rózsaszirmokat formázó medencében lettem férfi. Csalódott, szomorú. Ezek szerint orosz. Gábor megkérdezte, hogy hárman lehetne-e. Megfontolnánk-e, hogy beadja a testét a közösbe, de én még tiszta voltam és szerelmes, nem értettem a kérdést, csak reménykedtem, mint a mesterét elvesztő Aljosa Karamazov. Hogy ettől mégis megkímél a Teremtő. Hazaértem, kiléptem a teraszra, reménytelenül fölöslegesnek éreztem magam, mintha Nyikolaj Gavrilovics Csernisevszkij formázta volna a napom. Gyuszi azt mondta tegnap a Pikolóban, hogy nincs még elég ráncom, nem vagyok gyűrött, nézzek csak körül, minden szerkesztő és kritikus sokkal elhasználtabb, a férfiban az a jó, ha patinás. Az sem baj, ha nem működik olyan flottul, annál nagyobb az asszony öröme, ha összejön valami. Bólogattam, igazat adtam neki, pedig alig negyed órával korábban megfogadtam, többé nem hallgatok rá. Szerinte egy vakvezető kutyának elég, ha megmondod a címet, és oda megy. Anna állt mellettem, és éreztem, hogy jobban kívánja azt a cingár férfit, mint engem. És ha bevennénk a buliba, akkor én lennék a harmadik, igazából ők szeretnék egymást, és én asszisztálnék, mint valami megtűrt cipészsegéd. Fél óránként kerültek egyet a Dagályos biztonsági őrök, lebuktunk, amikor jött az őr. Összemosolyogtak, és csak most jöttem rá, hogy ez így még rosszabb volt, mert az a rozoga kufirc nem ért volna annyit, mint egy ilyen pillantás. Hajladoztak a népfürdő nyárfái, mintha tangóznának. Szemben meg csak álltak a mogorva, sötét hegyek. Anna annyira kívánta Gábort, mintha Puskin költötte volna mellém, „én írok levelet magának”.

müpa

magazin 2015 március–április

LITERÁRIU

Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint

Garaczi László

HOGYAN LETT A FELESÉGEM VEGETÁRIÁNUS? A feleségem 2002 augusztus huszonharmadikán este hét óra tizenhat perckor lett vegetáriánus, hét óra tizenötkor még nem volt vegetáriánus, sőt nem is gyanította, hogy nemsokára az lesz, hét tizenhatkor pedig már vegetáriánus volt a feleségem, és azóta is az. Recés késsel álltam a konyha közepén, és valamit csináltam, amit nem kellett volna, mert a feleségem nem-vegetáriánusból vegetáriánus lett, és ezt, legalábbis formálisan, én idéztem elő. Fél hét, jövök haza, benyitok az előszobába, sülő hús illatát érzem, és valóban, egy csirke rotyog-sziszeg a sütőben, feleségem pedig a konyhában elmeséli, hogy mikor a hentestől hazaérve a csomagot kibontotta (új és idegen hentesnél vásárolt valahol bent a központban), azt tapasztalta, hogy valaki, tán épp a hentes, levágta a csirke fejét, és betuszkolta a fenekébe. Olyan volt, mintha a csirke meg akarta volna nézni magát belülről, és addig nyújtózkodott, míg elszakadt a nyaka, és bent maradt önmagában. Annál finomabb lesz, vigasztaltam a feleségemet, de ez valahogy úgy hangzott, anál finomabb. A baljós jelek dacára meg se fordult bennem, hogy valami baj lehet, hogy a feleségem nem is a vacsorát, hanem önnön vegetáriánusságát készíti elő, hogy nem bazsalikomos csirke lesz, hanem megtérés. Egyikünk se gyanakodott, már csak azért se, mert ott, a konyhában állva azonmód az orális és anális típusú kultúrák különbségéről kezdtem értekezni, ami ugyebár a káromkodások eltérő fajtáiban ragadható meg, a magyar azt mondja, helyezzed lécedet örömlán�nyá lett szüléd ajaka közé, míg a német ugyanezt a tartalmat úgy fejezi ki, hogy Arschloch, az angol: asshole, nekik ez esik jól, ez esik szájra, popó-kultúrák. Mindez pedig Lutherből és a puritanizmusból jön, mire a feleségem azt mondta, ha már nem szeretem őt, mondjam ki nyíltan. Közben a csirke ropogósra sült, locsolgattuk fűszeres olajjal, kitettük az asztalra, combjából, melle húsából szeltünk, falatoztunk, jó volt, csirkeszerű volt, bár ahogy haladtunk befelé, a csirke mélye, hogy ne mondjam, titka felé, egyre pikánsabb, egyre bonyolultabb 36 müpa

magazin 2015 március–április

íz-variánsok jelentkeztek. A bazsalikomnak, ha megpirul, van néha ilyen kesernyés íze, mondtam halogató jelleggel, mert ekkor már sejtettem, hogy valami nem stimmel. Végül ő maga, a feleségem, még nem-vegetáriánus mivoltában azt javasolta, vágjuk ketté a csirkét a könnyebb elfogyasztás végett. Jöjjön, aminek jönnie kell, felálltam, megfogtam a kést, feleségem nem-vegetáriánus életének utolsó pillanatához érkezett, noha erről mit sem tudott. Érdemes e felfokozott percet jobban szemügyre venni, milyen lehetőségeket hordoz magában, mert például a késhegyre tűzött csirketörzset szétnyitás nélkül bevághattam volna a lichthofba, aztán valahogy megmagyarázom, például nekem ez kell az íráshoz. Ez esetben a feleségem még ma is enne húst, nem lenne vegetáriánus. De nem ezt tettem, beledöftem a kést a csirke szügyébe, egyetlen rántással szétnyitottam, és feltárult a lényeg, a gasztronómiai apokalipszis: a csirkének mindene megvolt odabent, ahogy a jóisten megteremtette: szivárványosan remegő, félig nyers, egybeizmozott szervcsomók, szétfolyva rajtuk a kékeszöld, nyálkás epe. Feleségem szó nélkül kifordult a konyhából. Mikor utolértem, a szoba közepén állt verítékezve, falfehéren, reszketve, a szent és véres perc borzadályos eufóriájában. Lassan rám emelte tekintetét, és így szólt: vegának érzem, ó, Laci, magam. Még felötlött bennem a lehetőség, hogy megpróbálom valami viccel elütni a dolgot, például hogy kell megenni egy kolibrit: kiszívod a csőrén át, és eldobod a bőrét, de inkább átöleltem némán az én immár vegetáriánussá lett kis feleségemet. Új korszak határán álltunk, átéreztem a pillanat ünnepélyességét. Hát így lett a feleségem vegetáriánus. Arról az érdekes témáról, hogy milyen, ha a feleség vega, a férj nem, legközelebb mesélek.

Karafiáth Orsolya Karafiáth Orsolya

AZ OTTHON ÉJJEL Pókok Én úgy alszom, hogy jól tudom mi zajlik éjjelente itt. A pókok fogják, s megragadják szobám szabályos sarkait. Kifordítják, akár egy zsákot, meggyűrik és továbbszövik; a tér nyúlik, csücskét behúzzák egész mélyre, az álomig. Háló lepi lezárt szemem: belül a látvány szétszakad. Rémekre oszlik, látomásra, gyötri foglyát, az árnyakat. Sürgő iszony – bennem cikázik – amorf csapdám ehhez kevés. Ti jó pókok, hiába minden: befog mindent az ébredés.

Varró Dániel

ÜZENET AZ OLVASÓKNAK Mivel az olvasásnak van most az évada, – jusson az eszetekbe Závada, – Esterházy Péter és Tandori Dezső, – meg a többi potyaleső, – de mindannyiunknak sok örömet szerző – kortárs magyar szerző. – Hiszen írók nélkül az olvasás bajos – (eszembe jut még Parti Nagy Lajos), – ha ők nem volnának, az olvasók, komálnák, nem komálnák, – kénytelenek volnának olvasni a Románát, – meg a többi rissz-rossz szerelmes füzetet, – ebből az apropóból szól most az üzenet. De mielőtt még kivenném a szót a számból, – fölteszem a kérdést a jámbor – olvasónak esdvén – itt a költészet és a próza közti mezsgyén, – ami ugyebár a rímes próza, más néven makáma – (mintha az ember aranyat kakálna, – és ami másfelől, mint közismert, nem kön�nyű dolog, – hiszen olyan, mint repülni gyalog), – szóval fölmerül a kérdés, – hogy az olvasó olvas-e és mikor és hogyan és mért, és – ha ugyan olvas, akkor is mit, – Garaczi Lacit vagy Eörsi Pistit, – és honnan tudja, hogy mit érdemes – olvasni a nyájas, szíves, érdemes – olvasó? – Mit olvasson, ha ő egy kistesó, – ha vénül, – ha szerelmes és a rét gyepén ül, – vagy ha kamaszodik, és tucatszám nőne ki – az arcán őneki – a sok mitesszer meg a csúf kis pattanások? – Ebben a kérdésben adnék szaktanácsot. Üzenem hát, hogy ki-ki olvasson illőt az alkatához, – ha egyszer úgy határoz, – hogy könyvet kíván a kezébe venni. – Röviden ennyi. Magyarul: akinek a szíve kőkemény, – annak nem való a költemény, – aki durván harsog, és az étellel herseg, – az ne olvasson verset, – olvasson inkább prózát, – ha meg akarja őrizni a komoly ember pózát, – sorakozzanak a polcán a vaskos regények – szegénynek, – amíg a szem ellát, – vagy olvasson novellát. Ezen belül, aki nem ragad bele a sárba itt alant, – akinél jelentkezik a kaland, – mint hiány, – aki a lelke mélyén indián, – és aki szerint az anyjukat – azoknak, akiknek fáj a vadnyugat, – az jobban teszi, ha Coopert és Karl Mayt – meg más hasonló regényeket fal majd. – Aki Prousttól – prüszköl, – és irtózik Joyce-tól, – annak gondolom, jobban fekszik Tolsztoj, – viszont akinek az olvasás csak afféle ebéd utáni ejtőzés, – az olvasson Rejtőt, és – ha még nem olvasta a Svejket – (ami elég sokat sejtet), – akkor ajánlom neki Hasekot, – ne sokat – habozzon, – lapozzon – bele, – de ha elégedetlen vele, – és ha nem jön be neki Wodehouse, – mert amilyet ő ír, olyat tud száz, – leküzdeni a lélek undorát – olvasson egy kis Kunderát. De ne olvassatok ti prózát, – mimózák! – És ne olvassatok prózát, ti kábák, – akiknek a lábát – az élet – kemény bakancsa nyomja, mert szűk a méret, – és fölsértik apró kavicsok; – olvassatok ti Babitsot! – Hiszen azok az ászok, akik a lírát – írják, – és akinek alkotóterülete a próza, – az a tehetségét nyilvánvalóan elaprózza, – szóval sok-sok verseskönyvet vegyetek, – húzzák le a súlyos verseskötetek – a kabátzsebeket, retikülöket, tasókat, – ezt üzenem a nyájas olvasóknak.

müpa

magazin 2015 március–április

AZ J

Borlai Gergő

A PERIFÉRIA ÉS

A NAPOS OLDAL A Fesztivál Színház Jazzműhelyének soron következő koncertjein előbb egy kortárs elektronikus jazzt képviselő nemzetközi zenekart hallhatunk, melyben Borlai Gergő dobos az egyik tag, majd a műfaj vidám és melodikus oldalát idézi fel a három fiatal nőből álló Mrs. Columbo. Borlai Gergőt ugyan jazzdobosként tartja nyilván a szakma és a zenehallgatók tábora, de ez csak a műfajok átrendeződését magával hozó átmeneti kor címkézési bizonytalanságának jele. Az 1978-ban született zenész semmiképp sem tekinthető jazzmuzsikusnak abban az értelemben, ahogy Gene Krupa vagy Buddy Rich az volt. Sokkal szélesebb művészi térben mozog elődeinél, ritkán játszik postbop, vagy más, a „klasszikus” iskolákhoz egyértelműen köthető formációkban. Nemes egyszerűséggel fusiondobosnak is nevezhetnénk, ha e kategória nem lenne máris túlságosan általánosító a mai irányzatok szinte áttekinthetetlenül széles mezejében. Mint ismeretes, sokműfajú dobosról van szó, akit gyerekkorában a Dave Brubeck Quartet Take Five-ja, abban is Joe Morello dobjátéka inspirált, ám azóta sok minden történt a zene világában és Borlai Gergő gondolkozásában. Kevés magyar muzsikusról tudunk, aki ennyire kora kifejezőjévé vált volna, mint ő. Stiláris besorolhatatlanságát főleg az értheti, aki hajlandó maga mögött hagyni a zenei műfajokra vonatkozó ismereteit, és képes követni Borlait a határátlépé-

38 müpa

magazin 2015 március–április

sekben. Vegyük csak zenekarát, a ritkán fellépő, de akkor száz százalékos intenzitással dolgozó European Mantrát, mely thrashmetal-pop-funk-jazz-rockot játszik. A stílusjelölő többszörös összetétel első tagja bármely hagyományos szemléletű jazzkönyvben szitokszóként hangozna. A kizárólag a régi konvenciókat elfogadó, egyedül a „centrum” már presztízzsel rendelkező műfajait legitimáló esztétikai szemlélet érezhetően még ma sem vesz tudomást a mindinkább kikerülhetetlen tényről, mely szerint napjainkban elsősorban bizonyos periférikus műfajok képesek a művészet forradalmasítására. Borlait már pályája elején is a limeseknél jelentkező, gyakran hibrid, „barbár” műfajok érdekelték, s kivételes tehetségével azt is elérte, hogy a hagyományos formációk-

kal szembeni közömbösségét megbocsássák neki. Zenei példaképe jellemzően Jaco Pastorius. Kedvenc dobosai között egyetlen régi mestert sem találunk. Az ismertebb Vinnie Colaiuta és Dennis Chambers mellett olyan európai és amerikai fiatalok inspirálják, akik maguk is otthonosan mozognak különböző stílusirányzatokban (Nicolas Viccaro, Damien Schmitt, Moritz Müller stb.), vagy épp egy, a jazzhez semmiben sem kapcsolható crossover thrashbanda tagjai (Eric Moore). A nemzetközi jazzporondon rengeteg olyan együttest találni, amely Borlai zenei elképzeléseit osztja, s mivel stílusa a világ szinte bármely pontján értő fülekre talál, nem csoda, hogy dobosunk ma már nemzetközi formációknak is elmaradhatatlan tagja. Drum-

Napjainkban elsősorban bizonyos periférikus műfajok képesek a művészet forradalmasítására.

Craft, Paiste, Remo és Vic Firth Endorser, emellett rendszeresen tart külföldi dobkurzusokat, és dobfesztiváloknak is szívesen látott fellépője. A középgenerációs, vietnámi származású francia gitáros Nguyên Lê régi rockszámokat jazzesítő Songs of Freedom zenekarában is helyet kapott. S a munkakapcsolat ezzel nem ért véget: a Fesztivál színházbeli hangversenyen egy különleges négyesben lépnek fel, melyben a norvég Eivind Aarset lesz a másik gitáros, a kortárs európai elektronikus jazz egyik legnagyobb alakja, intellektuálisan és artisztikusan játszó hangszervirtuóz. A kétgitáros triót Gustaf Hielm, a szintén energiabombának számító svéd basszusgitáros egészíti ki kvartetté. Ha Borlai Gergőt a fiatal magyar jazzmuzsikusok egyik leginkább nemzetközi stilisztájának mondjuk, akkor a Mrs. Columbo együttesről bátran kijelenthetjük, egy nagyjából kilencven éves jazzhagyomány letéteményese. Ugyanis az 1920-as évek derekán vált sikeressé a jazztörténet talán első, csak nőkből álló zenekara, a Helen Lewis and Her AllGirl Jazz Syncopators. Szintén a húszas évek közepén alakult Ohióban a vaudeville-hagyo mányokon iskolázott Ingenues, egy másik női jazz-zenekar, mely Paul Whiteman kön�nyed stílusában adott elő. Lil Hardin, Louis Armstrong volt felesége alapította az első harlemi női hot-jazz együttest a harmincas évek elején. És a sor még hosszan folytatható. Napjainkban már külön jazzfesztiválokat rendeznek női előadóknak, mindenekelőtt a Kennedy Centerben megszervezett Mary Lou Williams Women in Jazz Festival említhető.

A többjelentésű, ironikus együttesnév mindenekelőtt a talány allegóriája. A Mrs. Columbo ekképp nem előzmények nélkül alakult magyar női jazz-zenekar. Korábban kvartett volt, melyben Galambos Dorina énekelt, Miseta Szandra zongorázott, Hudák Zsófi bőgőzött és Idrányi Ildikó dobolt, mára azonban trióvá alakult az együttes: Dorina és Zsófi mellett Sárközy Fanni zongorista a Mrs. Columbo harmadik tagja. Őket egy „állandó vendég”-nek nevezett negyedik tag, Kovács Norbert dobos egészíti ki. A többjelentésű, ironikus együttesnév mindenekelőtt a talány allegóriája, hiszen a jól ismert amerikai tévés krimisorozat egy olyan alakjára utal, aki egyetlen epizódban sem jelenik meg, csupán a férje emlegeti, így még olyan olvasata is elképzelhető Columbo szavainak, hogy nincs felesége. A női trió úgy is kapcsolható a cikk első felében emlegetett Songs of Freedomhoz, hogy változatos témájú saját dalaikon kívül jazzes átdolgozásokkal szintén szívesen foglalkoznak. Ezt 2012-es albumuk – (re)Make Up – is bizonyította, melyen a Beatles és a Doors, a Queen és Cindy Lauper, illetve más popelőadók slágereinek remake-jei voltak

Mrs. Columbo

hallhatók. Dalaik, akár a nevük, különböző értékeket jelenítenek meg egyszerre: ha akarjuk, mindenekelőtt a komoly improvizációt vesszük észre bennük, ha másképp hallgatjuk, a feldolgozás könnyed játékossága e számok fő jellemzője. Saját szerzeményeik jelentősége több esetben túlnőtt a zene világának keretein: a Smile például az Összefogás a mellrák ellen kampány hivatalos dala lett. A Pécsi Tavaszi Fesztiválon a Zsolnay negyedben egy 3D-s animációs épületvetítéshez is kiválasztotta egy dalukat a Limelight Projection alkotócsoport, mely a környező épületek homlokzatán keltette életre a kompozíciót. A női zenekar mindegyik megnyilatkozása a jazz vidám, mosolygós, napfényes oldalát mutatja a hallgatóknak. A pécsi animációban szereplő Sunny Side of Jazz művészi hitvallás is egyben. A Mrs. Columbo előadásai a három tag demokratikus együttműködésén alapulnak, mégis egyértelmű, hogy a repertoárdarabokat elsősorban az énekes Galambos Dorina személyiségéhez igazítják. A bőgős Hudák Zsófi így fogalmazta meg egy interjúban tevékenységük lényegét: „Általában olyan dalokkal kísérletezünk, amelyek valamiképp megérintenek minket, ihletet adnak. […] Szerintem egy zenekar jó működéséhez a közös munka a kulcs.” Máté J. György

Fotó © Oleg Borisuk

2015. március 17. JAZZMŰHELY BORLAI GERGŐ DIVIDED CONCERT NO. 2 (H–F–N–S) BORLAI GERGŐ, NGUYÊN LÊ, EIVIND AARSET, GUSTAF HIELM FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2015. április 1. JAZZMŰHELY MRS. COLUMBO UNDER THE RAINBOW FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

müpa

magazin 2015 március–április

Tigran Hamasyan Trio

Fotó © Maeve Stam

Fotó © Joachim Gern

Bugge Wesseltoft & Henrik Schwarz & Dan Berglund Trio

ELSÖPRŐ ENERGIÁK

MINDEN ÍZÉBEN MODERN

A nu jazz megteremtője, Bugge Wesseltoft jelenlegi legizgalmasabb formációjával olyan „poszt-posztmodern” elektroakusztikus stílusban alkot, amely egészen egyedülálló, új irányokat mutat a jelenkori jazzben. A norvég billentyűst állandó megújulásra törekvő kreativitása tette a skandináv improvizatív zenék meghatározó alakjává, s ennek az útkeresésnek egyik mérföldköve lehet Trialogue nevű együttesével közös produkciója, melyet március 4-én hallhat élőben a Fesztivál Színház közönsége. A Trialogue három művész rendkívüli összjátéka. A számítógépekből Henrik Schwarz varázsolja elő a szintetizált effektek miriádját, ő két évtizede az egyik legsokoldalúbb elektronikus zenei producer és szerző (deep house és techno gyökerei ellenére „DJ-ként” hivatkozni rá messze nem volna helytálló). A trió eredeti magját kezdetben ketten alkották duóban Wesseltofttal, majd csatlakozott hozzájuk a tragikus hirtelenséggel megszűnt Esbjörn Svensson Trió bőgőse, Dan Berglund, akinek ujjai alatt doromboló akusztikus hangszerből gyakran tomboló elektronikus gitárrá változik a nagybőgő. Vele együtt, hármasban tovább mélyült a mondanivaló és kiteljesedett a hangzás, melyben modern jazz és blues lüktet, és lebegős ambient atmoszférából elvont értelmezésű melódiák bontakoznak ki, vagy elsöprő energiájú elektronizált hangorkánok törnek elő. A csapat meglepetéseket rögtönöz a színpadon önmaguk és a közönség örömére. Egészen különleges élményre számíthatunk budapesti fellépésükön mi is.

Tigran Hamasyan még harminc sincs, de már évek óta az egyik legnagyobb tehetségként tartják számon a kortárs jazzben. Az örmény származású zongoristát szuperlatívuszokkal méltatják, s nemcsak a kritikusok, hanem olyan zenészlegendák is, mint Herbie Hancock, Chick Corea és Brad Mehldau. „Érett, nagyszerű, gazdag és mély stílusú művész”; „egészen megragadó”; „a következő Keith Jarrett” – így szólnak a jellemzések, melyeket komoly nemzetközi szakmai elismerések is alátámasztanak, többek között 2003-as montreux-i fesztiválgyőzelme, vagy a Hancock védnöksége alatt álló Thelonious Monk Jazz Zongoraverseny 2006-os első díja (ahol ugyanekkor egyébként a komponisták versenyét Oláh Kálmán nyerte meg). Hamasyan rendkívül változatos hangú művész, és minden ízében modern. A jazz mellett szülőföldje népzenei hagyományai éppúgy meghatározzák zenéjét, mint a pop és a dance iránti vonzalma, és gyerekkori rajongása a rock iránt. A virtuózan kibontakoztatott témák és széles ívű zongoraszólók mellett egészen zúzós, elektronikus dubstep groove-ok és dübörgő basszusú dance ritmusok is helyet kapnak a produkcióiban, de bármit is választ aktuálisan sokszínű stíluspalettájáról, mindig lendület és energia árad a játékából. Több formációban muzsikál, és termékeny szerzői munkáját máris sok album fémjelezi, 2015-ben Mockroot címmel sorban hetedik lemeze jelenik meg. A pianista április 2-án triójával ad egy várhatóan üdítő frissességű tavaszi koncertet a Fesztivál Színházban. Laczkó Krisztián

2015. március 4. BUGGE WESSELTOFT & HENRIK SCHWARZ & DAN BERGLUND TRIO FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

40 müpa

magazin 2015 március–április

2015. április 2. TIGRAN HAMASYAN TRIO FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

AZ J

David Sanborn

A mesés pályakezdést a februárban a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben koncertező Arturo Sandovaléhoz hasonlóan David Sanborn (1945) életrajzában is megtalálhatjuk. Sanbornnál hároméves korában gyermekbénulást diagnosztizáltak, egy évet vastüdőben töltött, majd még egy újabb esztendőn át teljesen béna volt a teste nyaktól lefelé. Ahelyett, hogy a téren labdázhatott volna a többi gyerekkel, egész nap az ágyban feküdt, és a rádiót hallgatta. Különösen a ké42 müpa

magazin 2015 március–április

ső éjszakákra emlékszik élénken, amikor a sötétben szólt a rock & roll és az ős-rhythm & blues. Úgy érezte, egy varázslatos világ van odaát, a zene birodalmában. Akkoriban Fats Domino, Little Richard, Ray Charles meg Chuck Berry hódítottak, és nem gitárszólók, hanem szaxofonszólók adták a számokhoz azt a bizonyos izgalmi többletet. Sanborn tizenegy éves lett, az orvosok pedig azt tanácsolták a szüleinek, kezdjen el valamilyen fúvós hangszeren játszani, hogy megerősödjön a tüde-

je és az izomzata. A lehetőség hallatán teljesen lázba jött, egyértelmű volt számára, hogy szaxofonozni akar. Az alt hangszert választották, mert a tenornál kisebb volt – rá adásul megpróbálhatta rajta utánozni hősét, Hank Crawfordot. Hallás után tanulta meg az alapokat: feltett egy lemezt, és együtt fújt vele. A rock & roll és az R&B mellett szintén nagy hatással volt Sanbornra annak a városnak a zenéje, ahol felnőtt: a St. Louis-i blues, különösen Albert King és Little Milton zenéje.

VISSZA

A JÖVŐBE Lépten-nyomon halljuk a „legenda” kifejezést bizonyos kort megért, elismert jazzművészekre alkalmazva. Néha megkérdőjelezhető az illető legenda mivolta. David Sanborn esetében kétség sem merülhet fel érvényességével kapcsolatban. Felsorolunk néhány mozzanatot ennek illusztr álására. A végső igazolást, Sanborn zenéjét viszont minden kinek a saját fülével kell hallania április 15-én.

Amikor Sanborn betöltötte a tizenötöt, egy dobos barátja megkérte Little Miltont, engedje meg, hogy az ifjú szaxofonos beüljön közéjük, ha csak egy szám idejére is. Milton beleegyezett, és nem csalódott. Sanborn pedig érezte, hogy ez a neki való hivatás. Albert Kinggel is kipróbálhatta magát. Aztán elérkezett 1967, és Sanborn épp egy barátját ment meglátogatni Los Angelesbe, ahol felfigyelt rá a Paul Butterfield Blues Band névadója. Öt évig volt a banda tagja, melynek során

…egy évet vastüdőben töltött, majd még egy újabb esztendőn át teljesen béna volt a teste nyaktól lefelé… müpa

magazin 2015 március–április

Fotó © Scott Chernis

– DAVID SANBORNNAL

A Butterfield Blues Band feloszlása után pár héttel Sanborn már Stevie Wonderrel indult koncertkörútra. 1975-ben Gil Evans és David Bowie következett a sorban, mindkettejükkel turnézott és lemezeket vett fel – utóbbinak a Young Americans című albumán működött közre (a vokalisták között pedig „mellékesen” ott találjuk Luther Vandrosst). Ahogy Sanborn fogalmaz, számára nemcsak maga az egykori közös munka felbecsülhetetlen érték Bowie-val, Wonderrel, James Taylorral, Paul Simonnal vagy a Brecker Brotherszel, hanem az abból származó inspiráció is, hogy betekintést nyerhetett mindezen előadó-zeneszerzők munkamódszerébe, amelynek köszönhetően estéről estére meg tudtak újulni, és kísérletezéseik által új zenei stílusokat voltak képesek alkotni. Ugyanebben az évben indult a szaxofonos szólókarrierje a Taking Off című lemezzel,

„Nincs időnk, jó lesz ez” David Sanborn nevéhez fűződik egy ikonikus szaxofonszóló a Talking Book Stevie Wonderalbumon szereplő Tuesday Heartbreak című számban. A popzene története számára ikonikus, Sanborn viszont máig rosszul van, ha meghallja. Történt ugyanis, hogy 1972-ben, turnéjuk Los Angeles-i állomásán zenészkollégáival – Wonder kivételével – összejöttek egy Mick Jagger által bérelt házban, és meglehetősen jól szórakoztak… Sanborn reggel hétre támolygott vissza a hotelbe. Tízkor csöngött a telefonja: Stevie producere kérte, hogy azonnal legyen a stúdióban, mert lemezt vesznek fel. Sanborn azt sem tudta, hol van, gyorsan felöltözött és taxiba vágta magát. A stúdióban kapott egy fejhallgatót, hogy hallgassa meg a dalt. Miközben forgott a szalag, Sanborn a csővel a kezében próbálta memorizálni, amit hall, és szimultán fújkodta a szaxofont. Amikor vége lett a számnak, a hangmérnök felkiáltott: „köszönöm, ennyi!” Sanborn nem hitt a fülének: „hiszen még csak épp leszedtem, mire kéne rájátszanom! Újra kell vennünk!” „Nincs időnk, jó lesz ez”, hangzott az ellentmondást nem tűrő válasz. Sanbornban ma is olyan érzést kelt ez a szóló, mintha a világ pizsamában, fogmosás közben leste volna meg őt.

és aztán sorra jöttek az időközben klasszikussá vált albumok. Ritkán maradt ki két évnél hosszabb idő a megjelenések közt. 1981-ben kezdett a basszusgitár-fenomén zeneszerző-producer Marcus Millerrel dolgozni, és a párosítás felettébb nyerőnek bizonyult, hiszen az All I Need is You című szerzemény meghozta számára az első Grammydíjat (öt másik követte, továbbá öt arany- és egy platinalemez).

1988-tól két éven át nagy sikerrel ment Sanborn tévéműsora, a Night Music, amelyben a legkülönfélébb előadók léptek együtt színpadra. A bátor kísérlet eredményeképp közös produkciókban szerepelt például Sonny Rollins, Leonard Cohen és a Was (Not Was) – persze Sanborn is beszállt fújni. A 1,5 milliós nézettség azonban nem bizonyult elegendőnek, és a Night Music lekerült a műsorról. Hiába, az USA nagy ország. A 2015-ben hetvenéves David Sanborn az elmúlt években is kitartóan koncertezett – annak ellenére, hogy 2007 körül kezdett kiújulni gyerekkori betegsége –, lemezeket készített olyan vendégelőadókkal, mint Jack DeJohnette, Bill Frisell, Charlie Haden, Wallace Roney, Kenny Barron, Christian McBride vagy Eric Clapton, és közben sikerrel egyensúlyozott a könnyen befogadható zenék előállítása, illetve merészebb, a jazzpuristák által is elismert albumok készítése között. Az előbbiek rajongói évek óta meghallgathatják őt a Smooth Jazz Cruise állandó fellépőjeként, az utóbbiak pedig betehetik a lejátszóba például a Quartette Humaine lemezt. Annak meg leginkább a nyolcvanas évek Sanbornját kedvelők fognak örülni, hogy tizenöt év után újra Marcus Millerrel dolgozik együtt, és 2015-ben az ő produceri közreműködésével készül majd a szaxofonos legújabb lemeze. Na de ki ne szeretné a nyolcvanas évek David Sanbornját? Bércesi Barbara

Fotó © Scott Chernis

AZ J

az egyik legemlékezetesebb epizód a Woodstocki Fesztiválon való fellépésük volt. 1969. augusztus 18-án napkeltekor kerültek színpadra, bár az előző éjjelre voltak hirdetve. Kettővel utánuk lépett fel Jimi Hendrix.

44 müpa

magazin 2015 március–április

2015. április 15. BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL DAVID SANBORN BAND KÖZREMŰKÖDIK: DAVID SANBORN – SZAXOFON, RICKY PETERSON – BILLENTYŰS HANGSZEREK, RICHARD PATTERSON – BASSZUSGITÁR, NICKY MOROCH – GITÁR, GENE LAKE – DOB BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Hajdu Klára Quartet

JAZZNAPJA

Három friss, feltörekvő magyar zenekar került a Művészetek Palotája naptárába a Nemzetközi Jazznapra idén: Hajdu Klára és Káel Norbert együttesei, valamint a Syrius Legacy zenekar. A Nemzetközi Jazznap atyja Herbie Hancock, akit az UNESCO kért fel jószolgálati nagykövetnek 2011-ben. A ma is aktív, hetvenöt éves zongorista, zeneszerző és producer április 30-at az ENSZ oktatási és kulturális szervezetével közösen kikiáltotta Nemzetközi Jazznapnak, hogy a műfaj oktatási és kulturális hasznát, demokratikus szellemét megmutassák. Fantasztikusan rövid idő alatt igazi világnap lett belőle: tavaly 196 országban rendeztek ehhez kapcsolódó eseményeket. A magyarországi történések a műfaj összefogásának jegyében álltak, jazznap.hu néven tavaly Budapesten huszonhárom, az országban és a határon túl még fele ennyi

46 müpa

magazin 2015 március–április

ingyenes koncertet rendeztek, hogy ezen a napon azok is benézzenek egy jazzkoncertre, akiknek ez év közben nem, vagy csak ritkán jut eszükbe. Idén is azt a célt teljesíti a Müpa, hogy vonzó, színvonalas, fiatal, ráadásul üdítő változatosságként kora este hallható produkciók várják az érdeklődőket egy képletes értelemben is nyitott helyszínen, az Átriumban. Kiváló alkalom a műfajjal való fesztelen ismerkedésre. A Balázs Elemér Groupban megismert Hajdu Klára nemrég már második előadói albumát adta ki. A népszerű énekesnő ekkor zenekarát is újjáalakította: Neumann Balázs zongo-

rista személyében olyan partnert talált, aki a kíséret élén mind a blues és gospel, mind pedig a standardek iránti nyitottságot mai felfogásban tudja képviselni. Ebbe a repertoárba beleférnek népdalok, a mai jazz- és régi francia popslágerek feldolgozásai. Másként, de feldolgozásokban utazik a Káel Norbert Jazzical Trio is. A Budapesten és a jazzoktatás nemzetközi fellegvárában, a bostoni Berklee-n tanult, fantasztikusan képzett zongorista koncepciója nem új, de örökzöld ként is elég érdekes: klasszikusokat dolgoz fel jazzben. A dongót Harry James trombitás, a Török indulót Dave Brubeck zongorista, a

Syrius Legacy

Fotó © Hrotkó Bálint

Káel Norbert

A MÜPÁBAN Kiváló alkalom a műfajjal való fesztelen ismerkedésre. Kardtáncot például Woody Herman vagy az Andrews Sisters adták elő – napestig sorol hatnánk a híresebbnél híresebb jazzes „letéteket” a klasszikus komponisták ráadásdarabjaiból. Technikájában és fantáziájában bízva Káel a leghíresebbekből válogatott, és bátorságának örülhet a közönség: tiszteletteljes, de frappánsan egyénített verziói sikerre vannak ítélve. Különösen azért, mert ebben a trióban generációjának talán két legkeresettebb session zenésze társul hozzá: a már tinédzserként Szakcsi által foglalkoztatott Orbán György nagybőgős és a híres dinasztia méltó tagja, Pecek Lakatos András dobos.

Különös, generációkon átívelő gesztus megjelenítése a harmadik produkció. A Zeneakadémia jazz tanszékén az utóbbi években végzett muzsikusok apáik nemzedékének legiz galmasabb együttese, a Syrius nyomdokaiba léptek. A szakmai vélemények egyetértenek abban, hogy ez a túl rövid ideig „tűrt” zenekar képviselte a legprogresszívebb irányt a maga idejében. A Syrius Legacy kvintett méltó felélesztőjévé vált egy elhallgattatott hagyománynak: Benkó Ákos dobos, Szebényi Dániel billentyűs és társaik a tavaly hetvenéves szaxofonos, Ráduly Mihály tiszteletére – és az ő egyetértő támogatásával – nyúltak hozzá és tették teljesen sajátjukká a

Syrius-repertoárt: mai hangszereken, komoly tudással és kellő alázattal sok mindenben gazdagítva azt. Zipernovszky Kornél

2015. április 30. NEMZETKÖZI JAZZNAP 16.00 – HAJDU KLÁRA QUARTET 18.00 – KÁEL NORBERT JAZZICAL TRIO 22.00 – SYRIUS LEGACY ÁTRIUM

müpa

magazin 2015 március–április

VILÁGZEN

Mostar Sevdah Reunion

A MÁSIK

Söndörgő

BALK ÁN

Hirtelenjében nem is tudom: mit lehet még elérni? Esetleg hogy a határon innen is elhasaljon tőlük a világ, amire most itt az alkalom a húszéves jubileumuk kapcsán… Rajtunk ne múljon, még idejében szólunk: március elsején azt a társaságot ünnepeljük a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, amelynek tamburamuzsikája egyedülálló a Balkán és Európa zenéjében. Az 1995-ben Szentendrén megalakult Söndörgő kirívó nemzetközi sikere persze korántsem előzmény nélkül való. Ráadásul – mondhatnánk –, könnyű olyan háttérrel, mint amilyen az övék: a Vujicsics együttes családi kötelékeiben. De nem mondjuk, hiszen teljesen nyilvánvaló: miközben tökéletesen azonosultak a délszláv hagyomány mintáival, pontosan tudták azt is, hogy milyen elragadtatást követel saját hangjuk, saját stílusuk. Lépésről lépésre, a Balkán zenei bugyraiban egyre mélyebbre hatolva jutottak a csúcsra. 2008-ban már a macedón čoček királyával, Ferus Mustafovval készítettek koncertlemezt, a 2010-es Lost Music of the Balkans című albumukat pedig hatvan országban forgalmazta a Harmonia Mundi/World Village. Az igazi robbanást azonban a tavalyi Tamburocket eredményezte, mely októberben az európai világzenei rádiósok listájának első helyén állt, az éves összesítésben pedig – nyolcszázhuszonnégy jelöltből – harmadikként végzett. Ilyen szintű rádiós sikert magyar világzenei előadó még soha nem ért el. Persze nem a listázás vagy a statisztika a döntő, hanem annak a lenyűgöző virtuozitásnak és lehengerlő frissességnek, illetve

annak a könnyed emelkedettségnek és rendkívüli elmélyültségnek az egysége, aminek nem lehet ellenállni. Ezt csak a legnagyobbak tudják így, állítható visszafogottan… Ám ez még semmi… Ezen a koncerten a Söndörgő egy olyan bosnyák együttest lát vendégül, mely ugyancsak megér egy misét. És amely – a Söndörgőhöz hasonlóan – ugyancsak azt tanúsítja, hogy a Balkán legfelkavaróbb zenei rétegei korántsem a híres rézfúvós bandák repertoárjában rejlenek. A Mostar Sevdah Reunionról már sokat sejtet a neve is. Mostar városa arról a négyszázötven éves „öreg hídról” kapta nevét, amely egykor a Balkán kereskedelmi központjává tette, ugyanakkor betöltötte a keresztény és muzulmán kultúra közötti kapocs szerepét is. A jugoszláviai háború azonban nem kímélte, 1993-ban lebombázták, és csak 2004-re építették újjá.

magazin 2015 március–április

Ami pedig a reuniont illeti, az éppoly elválaszt hatatlan Mostartól, mint a zenekar tagjait elszakító háborútól és a sevdalinkától. A Mostar Sevdah Reunion tagjainak egy része még ma is Hollandiában él. 1998-ban az onnan hazalátogató Dragi Sestic producer a mostari Pavarotti Music Center és a War Child szervezet biztatására hozta össze őket újra, valójában azóta szerepelnek ezen a néven. Városi népzenének, folk-rocknak vagy bosnyák bluesnak egyaránt nevezhetjük a játékukat, végül is mind belefér. De nevezzük bárminek is, az a lényeg, hogy egyszerre friss és veretes-historikus muzsika ez, a remény telen szerelem és a város jelképéül szolgáló öreg híd minden súlyával. Nem véletlen, hogy Tales From a Forgotten City című albumukkal – a Söndörgő után – ők jegyezték a múlt év másik megkerülhetetlen balkáni sikerét. És most együtt… Kettőt egy csapásra! Marton László Távolodó

A sevdah török szó, és eredetileg az elragadtatott szerelmi vágy neve, de ebből alakult ki a súlyosan melankolikus „sevdalinka” nevű

Ezt csak a legnagyobbak tudják így, állítható visszafogottan… 48 müpa

bosnyák zenei stílus is. A zöld-foki morna és a portugál fado rokonaként nem csoda, hogy balkáni bluesként terjedt el.

2015. március 1. SÖNDÖRGŐ & MOSTAR SEVDAH REUNION BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Élmény! Minden tekintetben.

SPIRÓ GYÖRGY Barcza Horváth József

PARTI NAGY LAJOS Lukács Miklós-Dés András A CAFe Budapest programja

BEREMÉNYI GÉZA Tóth Evelin

MŰSORVEZETŐ: VEISZER ALINDA, JÁNOSSY LAJOS

ZÁVADA PÁL Presser Gábor

2014. SZEPTEMBER 22. 2014. OKTÓBER 9.

2014. NOVEMBER 17.

2015. JANUÁR 19.

NÁDASDY ÁDÁM

2015. FEBRUÁR 16.

MARNO JÁNOS

2015. MÁRCIUS 16.

NÁDAS PÉTER

2015. MÁJUS 11.

ORAVECZ IMRE

2015. JÚNIUS 15.

Darvas Ferenc

Cserna Ildikó, Sándor Szabolcs

Csalog Gábor

Frankie Látó

mupa.hu

VILÁGZEN

Marton László Távolodó

MÉG

EGY LAPÁTTAL A Szenvedély után a Csók, majd a Kiadások(k): a címében és felépítésében a bábeli kavalkádra utaló tematikus összművészeti sorozat végképp otthonra lelt a Művészetek Palotája színpadán. A műsorok ötletgazdáját és szerkesztőjét, Marton László Távolodót a produkció létrejöttéről, eddigi tapasztalatairól kérdeztük, de ahogy ez lenni szokott, sok minden más is szóba került. Milyen megfontolások nyomán született meg a tematikus sorozat ötlete? Nem féltél-e egy újabb „összművészeti” estet szerkeszteni, mikor a csapból is az folyik? Miben tér el a Bábel a hasonló ambíciójú műsoroktól? Azt nem mondhatom, hogy egy reggel arra ébredtem, nem élhetek tovább összművészet nélkül. Valójában nem lebegett a szemem előtt semmiféle forradalmian magasztos cél. Egyszerűen zavart, hogy ha mondjuk meg akarok nézni egy rövidfilmet, akkor el kell mennem egy rövidfilm-szemlére, ahol aztán rám zúdítják az éves termést. Vagyis nem annyira a tartalom vagy a forma izgatott, mint inkább a terjedelem. A másik oldalról nézve is, hiszen az épp olyan lehango-

50 müpa

magazin 2015 március–április

ló, ha azért kell negyven percig hallgatni egy írót, mert ugye mégsem lehet tizenöt percesre tervezni egy felolvasóestet… Mindeközben persze munkálkodott bennem valamiféle osztályharcos mentalitás is. Szervezőként és újságíróként is mindig azokat akartam beljebb tessékelni, akik kívül rekedtek a közismertség partvonalain. Pedig olykor ezerszer izgalmasabbak, mint a sztárok. Meg aztán abba is gyakran belefutottam, hogy a különféle művészeti ágak képviselői sem igazán tudnak egymásról. Nagyjából ezeket a határokat, gátakat szerettem volna eltüntetni. Így állt össze az a képlet, amely aztán felvette az összművészet nevet, noha nem feltétlenül azonos azzal, ami eszünkbe juthat erről a szóról.

Milyen hagyományra, előképekre, előzményekre támaszkodhattál? Szembetűnő, milyen hangsúlyos szerepet kapnak nálad például a moderátorok… Az én életemben nem volt konkrét előzménye a Bábel-esteknek, de azt gondolom, hogy a két világháború közötti kabarékban történhetett olyasmi, ami ezzel rokonítható. És abban az első pillanattól biztos voltam, hogy kulcsfontosságú szerepet kell betöltenie a mindenkori moderátornak. Nem elég a szimpla konferálás: nem csak bejelenti a produk ciókat, hanem ő maga is produkció. Szenvedélyes, csókos, kitárulkozó – a mindenkori tematika szerint. És ha már a kabarét említettem, akkor frivol, szellemes, felkavaró is. Ő az én legfőbb támaszom, aki segít egysé-

get teremteni a változatosságban. Eddig ugye Vajdai Vili és Péterfy Bori volt, a következő kettő Gryllus Dorka és Herczku Ágnes lesz. Hogyan fogadták a fellépők az invitálásodat? Összetehetem a kezem: nem kellett győzködnöm egyik előadót sem, rögtön vették a lapot. Számukra ugyanolyan beavatást vagy élményt jelentett egyik-másik produkció, mint a közönségnek. Hiszen azokat teljes pompájukban csak az előadás során ismerték meg. Az is kimondottan inspirálóan hatott rájuk, hogy éppúgy beindította a közönséget az irodalom vagy a film, mint a legvadabb zene. Hogy egymásnak adogatták a labdát, hogy egyaránt fontossá váltak, hogy közösen hatottak, vagyis hogy igazi csapatjáték folyt. Ezért is akartam, hogy folyamatosan jelen legyen a színpadon az összes közreműködő. Mennyire zajlanak olajozottan a próbák, az alkalmi együttműködések ennyi különböző alkatú, egymással eddig soha nem dolgozott művész esetében? A legutóbbi Bábel-estet a csóknak szenteltük, és ehhez azt kértem a Csókolom együttestől, hogy gyúrják össze Palya Beával és Péterfy Borival a Még fáj minden csók című Illés-számot. Könnyen beleegyeztek, sőt abszolút beletették magukat mindannyian, teljesen egyértelmű volt számukra, hogy mi a jelentősége annak, hogy valamit ily módon is közösen kövessünk el. Hálás vagyok nekik ezért. Remélem, a jövőben sem lesz másként. Hogyan fogadta a közönség az eddigi esteket? Van-e valami, amiről menet közben kiderült, hogy változtatásra szorul? Az volt az érzésem, hogy igen kedvező fogad tatásban volt részünk, de ennek a megítélése aligha az én tisztem. Számomra az volt a legfőbb megerősítés, hogy nem érződött különbség a befutott és a kevésbé közismert nevek sikere között. Persze, mihelyt túles-

tünk az első esten, tudtam, hogy mikre kell jobban figyelnem legközelebb. Az egyik ilyen dolog a tempóhoz köthető: egy pillanatra sem engedhető meg, hogy leüljön a műsor – ez részben terjedelmi, részben sorrendi kérdés. Másrészt: az előbb már említett – és ugyancsak a második esthez kötődő – közös Illés-szám azt tanúsította, hogy szinte elengedhetetlen, hogy az „összre” még rátegyünk egy „közös” lapáttal. Keresztury Tibor

„…lehangoló, ha azért kell negyven percig hallgatni egy írót, mert ugye mégsem lehet tizenöt percesre tervezni egy felolvasóestet…”

2014. október 17. SZENVEDÉLY KÖZREMŰKÖDÖTT: QUIMBY, ROMENGO, PATAKY KLÁRA TÁRSULATA, TÓTH KRISZTINA ÍRÓ MŰSORVEZETŐ: VAJDAI VILMOS 2014. december 6. CSÓK KÖZREMŰKÖDÖTT: PALYA BEA, CSÓKOLOM EGYÜTTES, SZAMOSI JUDIT KORTÁRSTÁNC-TÁRSULATA, PALLAG ZOLTÁN KÖLTŐ, JELI ANDRÁS ÉS LUKÁCS DÁVID FILMES MŰSORVEZETŐ: PÉTERFY BORI 2015. március 21. BÁBEL-EST KIADÁSOK(K) KÖZREMŰKÖDIK: EURÓPA KIADÓ, PEGAZUSOK NEM LÉTEZNEK,HODWORKS, KARAFIÁTH ORSOLYA KÖLTŐ MŰSORVEZETŐ: GRYLLUS DORKA FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

müpa

magazin 2015 március–április

MINDEN

UGYANAZ – MÁSKÉPP Igazán szerencsések vagyunk, hogy számos olyan magyar előadóművész dolgozik a jelenben, aki elképesztő könnyedséggel képes többféle műfajban alkotni anélkül, hogy a sokak számára pejoratív jelentéssel bíró crossover jelzőt rá kellene aggatni. Bíró Eszter ezen kevesek egyike: csodagyerekként indult, amikor tizenhat évesen megkapta a Miss Saigon színházi főszerepét, lehetett volna sikeres Broadway-színész musicalekben, ám a több éves egyszerepes ottlét helyett sokkal többre vágyott – hazajött. „Ahogy megyek előre időben és hangban, egyre inkább feszegetem a határaimat, érzelmi skálámat, a világról alkotott elképzeléseimet. Mert talán érdemes örökké kételkedni, és hinni, hogy lehet a dolgokon változtatni, új dolgokat létrehozni” – vallja Eszter, és az elmúlt húsz év

valóban ezen ars poetica jegyében telt, hiszen megismerhettük színészként színpadon, filmben, énekesnőként zenekarban, majd szólóban, duettekben. Otthonosan érzi magát mindenütt, a klezmertől a popig, a világzenétől a jazzig és a gyereklemezig. Fonogram Magyar Zenei Díj, Gundel Művészeti Díj, eMeRTon-díj és Cosmopolitan-díj; zajos itthoni és külföldi sikerek. Idei Művészetek Palotája-beli akusztikus koncertje mindennek a lenyomata – jutalomjáték. „Ezen a koncerten azt szeretném megmutatni, hogy mostanában milyen dolgok foglalkoztatnak, hogyan boldogulok az élet szövevényes rendszerében, így a gondolatmenetem köré épülnek majd a dalok” – meséli Eszter, aki ezúttal ismét a zongorához ül majd.

„…egyre inkább feszegetem a határaimat…” 52 müpa

magazin 2015 március–április

Állandó partnere ezúttal is Födő Sándor, „Fodo”: „Sanyi zenét szerez, hangszerel, és minden a hanggal és a zenekarral kapcsolatos ügyet visz, én pedig az előadásmóddal, a koncert felépítésével, kinézetével, üzenetével kapcsolatos dolgokkal foglalkozom.” A vonósokat vezető Szirtes Edina Mókus és a zenész barátok mellett színpadra lép egy másik ismerős, Ferenczi György is: lesz olyan új dal, amit Sanyi kifejezetten nekünk írt duettnek, és egy olyan is, ami az ősszel megjelenő új gyereklemezem, az Állati Zenés ABC második lemezének egyik dala lesz, ott is Gyurival adjuk majd elő. Persze ezen a koncerten a felnőttekhez szólok.

2015. március 28. MR2 AKUSZTIK+ A MÜPÁBÓL BÍRÓ ESZTER FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

KÖNNY

Bíró Eszter

Pál Utcai Fiúk

BÁL

SZIMFONIKUSOKRA Nagyon kevés olyan veterán magyar zenekart ismerhetünk, amely a létezése, netán sikeressége mellett képes volt eredeti attitűdjét megőrizni. A Pál Utcai Fiúk ezen kevesek közé tartozik, pedig szinte mindent megélt az eltelt harminckét év során: a magyar undergroundból a rendszerváltás utáni évek egyik legsikeresebb produkciójává nőtték ki magukat, eljutottak az Almássy tértől egészen a Budapest Sportcsarnokig, sorjáztak mára legendássá vált lemezeik – majd visszatértek a klubokba, fesztiválokra, elkészült a zenekar történetét feldolgozó könyv, és közben a PUF is megtalálta állandó helyét a magyar popzene változó koordinátái között. Így lehet az, hogy egy PUFkoncert időtlen miliője – bár mások a méretek, más a profizmus foka – teljességgel hasonlóan bájos-kamaszos, mintha 1991ben lennénk, az Aranyember Fesztiválon. A társ-frontember-gitáros Leskovics Gábor zenekara 2013-ban lépett fel utoljára a Művészetek Palotájában, akkor akusztikus műsorral, amikor szintén áthangszerelték

„...a dal teljesen új arcát mutatja meg...” dalaikat. Most emeltek a téten, hiszen szimfonikus zenekarral még soha nem szólaltak meg a PUF slágerei. Premier. „A daloknál a legfőbb szempont a dal »egyénisége«, »érdekessége«, vagyis megpróbáljuk elképzelni, mely dalok működhetnek a Müpában szimfonikus hangszerelésben. Most nem a dal népszerűsége lesz a döntő: sok olyan is megszólal majd, amelyet élőben nem nagyon játszunk, pontosan a hangszerelése miatt – vázolja az elképzeléseket Leskovics Gábor „Lecsó”. – Igyekszünk a zenekar minden korszakából választani; szeretném, ha olyan új dal is elhangzana, amely csak a következő lemezen szerepel majd.

A hangszerelők kiválasztásakor első körben a zenészbarátok-ismerősök között keresünk olyat, aki szakmailag is megfelel a feladatra, de »érti« is a dalainkat, magáénak tudja érezni azokat. Szeretnénk több olyan verziót is, amely teljesen eltér az eredeti daltól, s ezáltal a dal teljesen új arcát mutatja meg. Bihari Balázs

2015. április 29 MR2 SZIMFONIK+ A MÜPÁBÓL PÁL UTCAI FIÚK BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2015 március–április

FIL

Tristana

NÉLKÜLED, Már ez is elég volt ahhoz, hogy felszínre bukkanjanak azok a kulturális energiák, amelyek addig szunnyadni voltak kénytelenek. A spanyol film életre kelt. A Müpamozi új sorozata ennek a csodás feléledésnek mutatja be márciusban és áprilisban négy nagyszerű darabját: Luis Buñuel Tristana, Carlos Saura Angélica, az unokatestvér, valamint Luis García Berlanga A hóhér, és Nemzeti vadászat című alkotását.

54 müpa

magazin 2015 március–április

A Tristana a Franco elől emigrációba kényszerült, spanyolból immár mexikóivá lett Buñuel nek már csupán egyik vendégjátéka hazájában. Vászonra vitte azt, amit már 1933-ban eltervezett: a lehető legjobbat hozta ki a Benito Pérez Galdós véleménye szerint „legrosszabb” regényéből. Tristana, a hamvas, ártatlan leány édesanyja halála után Don Lope gyámsága alá kerül, ám a korosodó férfiú nem csupán gyámként ügyel a leányra, idővel a szeretőjévé is teszi. A film cselekmé-

FEDERICO GARCÍA

nye kettejüknek a kölcsönös intrikáktól és bosszúktól nem mentes harca, Buñueltől egyáltalán nem szokatlan módon erőteljes társadalomkritikai háttér előtt, teletűzdelve szürreális elemekkel. Több kritikusa szerint ez minden idők legbuñuelibb filmje. Hogy ez így van-e, nem tudom, de az biztos, hogy felejthetetlen alkotás. És nem csak a rendezőnek köszönhetően, hiszen két nagyszerű színész játssza a főszerepeket: a nagyon fiatal Catherine Deneuve és Fernando Rey.

Angélica

Franco tábornok vérben fogant diktatúrája bizony egészen haláláig, 1975-ig tartott. Európában egyedülállóan jó túlélőképességekkel bíró fasisztaként nem csupán megvalósíthatta, de sokáig fenn is tarthatta Mussolini álmát, jóllehet a falangista diktatúra keménysége azért enyhült az idők folyamán. Nagyjából az ötvenes évek végéig Spanyolország teljes elszigeteltségben vegetált, a cenzúra is keményen működött: néha maga a Generalísimo tiltotta be azt, amit éppen jónak látott betiltani nagyúri önkénye. Amit meg ő nem tiltott be, azt csak azért nem, mert már előtte betiltották az alattvalói. Az elszigeteltséget azonban nem lehetett a végtelenségig bírni, elsősorban gazdasági kényszerek okán nyitni kellett, s e nyitással a belső szigor is enyhült valamelyest.

Mifelénk a sztálinista-rákosista, s a némiképp megszelídült kádárista diktatúra mintha elterelné arról a figyelmet, hogy a huszadik század Nyugat-Európában sem volt diktatúráktól mentes. Pedig elég, ha csupán a spanyol polgárháborúra gondolunk, amikor fasiszta kivégzőosztagosok megölték – oly sokak mellett – a költő Federico García Lorcát.

A hóhér

Filmjében Saura megdöbbentő erővel játszik az idősíkokkal. Több szerepet ugyanazokkal a színészekkel játszat el, utalásként arra, hogy a múltat a jelentől (a film jelenidejétől, 1973-tól) nem sok minden különbözteti meg. A forgatókönyvet kétszer is betiltották, a film mégis elkészülhetett, ám bemutatása heves tiltakozást, sőt erőszakot váltott ki a falangisták köreiben. Olyannyira, hogy amíg be nem tiltották, groteszk módon a falangista rendőrségnek kellett megvédenie a falangisták támadásaitól azokat a mozikat, amelyekben játszották.

akik eddig jók voltak, hirtelen rosszak lettek, akik pedig rosszak voltak, azok lettek a jók.”

Luis Garcia Berlanga Buñueltől és Saurától eltérően pályafutását falangistaként kezdte. Az akkori helyzet súlyosságát jelzi, hogy apja köztársasági volt, akit a polgárháború után le is tartóztattak. Berlanga – állítólag csupán azért, hogy apja sorsán könnyítsen – beállt az úgynevezett Kék Hadosztályba, amelyet Franco bocsátott Hitler rendelkezésére, hogy a szovjet fronton a németek oldalán harcoljon. Később eltávolodott a fasizmustól, és a könnyedebb műfajok, vígjátékok, szatírák alkotójaként forgatott élesen rendszerkritikus filmeket. Ezek sorába tartozik A hóhér éppúgy, mint a Nemzeti vadászat.

sági vezetőket, arisztokratákat, katolikus egyházfikat. Bátor film, de az is igaz, hogy az előzőektől eltérően már a diktátor halála után készült. Abban az időben, amikor Spanyolország megindult azon az úton, hogy I. János Károly király vezetésével demokratikus, alkotmányos monarchiává váljon, és lassan békét kössenek egymással a köztársaságiak és nemzetiek. Mesés Péter

Nemzeti vadászat

José Luis, a temetkezési vállalatnál dolgozó fiatalember kapcsolatba kerül a hóhérral, majd beleszeret annak lányába, Carmenba. A házasságkötés után a fiú átveheti nyugalomba vonuló apósa hivatalát, amit egyáltalán nem szeretne, viszont csakis így tarthatják meg a hóhérpapa szolgálati lakását. José Luis élete ettől fogva rettegésben telik: jaj, csak nehogy valakit halálra ítéljenek…

Carlos Saura Buñuel tanítványa. Életének egyik meghatározó élménye, hogy köztársaságpárti szülei a polgárháború vége után biztonsági okokból egy időre falangista rokonaiknál helyezték el. Saura gyerekként egyáltalán nem értette, miként lehetséges, hogy akik eddig jók voltak, hirtelen rosszak lettek, akik pedig rosszak voltak, azok lettek a jók. Olyannyira meghatározó élménye ez, hogy hatással van egész művészetére. Az Angélica sem nélkülözi az életrajzi elemeket. A felnőtt Luis húsz éve halott édesanyja maradványait viszi el Barcelonából Segoviába, gyermekkora helyszíneit felkeresve próbálja mozaikokból rekonstruálni az eseményeket, hogy megértse, mi is történt, és ami történt, az miért éppen úgy. A nyolcéves kisfiú 1936 nyarán, a polgárháború kitörésének napján már nem tudott visszatérni Madridba a szüleihez, és olyan rokonoknál kellett maradnia, akik az ő családját utálták. Ideiglenes „nevelőapja” olyanokkal fenyegette, hogy ha a mieink bevonulnak Madridba, apádat majd jól felakasztják. Közben szerelmes lett unokatestvérébe, Angélicába, és együtt próbáltak megszökni Madridba, de a falangista katonák elkapták őket, és vis�szavitték a „biztonságba”, ahol persze alapos verés lett az osztályrésze.

értette, miként lehetséges, hogy

A Nemzeti vadászat főhőse egy üzletember, aki a felsőbb körök sportnak tartott kedvenc időtöltése, a vadászat révén szeretne bekerülni ezekbe a bizonyos körökbe. A Francodiktatúra nevezetes vadászatai által inspirált vígjáték kíméletlen gúnnyal ábrázolja a politikai hatalomhoz dörgölőző gazdaA sorozat a Spanyol Nagykövetség és a Cervantes Intézet támogatásával valósul meg. 2015. március 9., 23., április 13., 27 MÜPAMOZI. AZ IGAZSÁG PILLANATA. FÉL ÉVSZÁZAD SPANYOL FILMJEI LUIS GARCÍA BERLANGA: EL VERDOGO (A HÓHÉR, 1963) LUIS BUÑUEL: TRISTANA (1970) CARLOS SAURA: LA PRIMA ANGELICA (ANGÉLICA, AZ UNOKATESTVÉR, 1974) LUIS GARCÍA BERLANGA: LA ESCOPETA NACIONAL (NEMZETI VADÁSZAT, 1978) ELŐADÓTEREM

müpa

magazin 2015 március–április

TÁN

Frenák Pál

KINT

VAGY

BENT?

Egy új táncmű megalkotása izgalmasan képlékeny, folyton változó folyamat. Ami azonban bizonyosan nem változott meg Frenák Pál vadonatúj előadásában a terv megszületése és a bemutató között, az a mű súlypontja és alapkérdése: hogyan is állunk a szabadsággal?

56 müpa

magazin 2015 március–április

A BIRDIE BEMUTATÓJA ELÉ

Január elején, a Müpa színpadára tervezett előadás csíra-fázisában Frenák Pál meggyőző erejű képekkel vázolta fel, hogyan közvetíti majd a BIRDIE az élete meghatározó problematikájának számító kérdést, amely persze a fenti, leegyszerűsített formájánál jóval összetettebb. Valahogy így szól: vajon az a bolond, aki menekül, vagy az, aki benne marad egy közmegegyezéses, ám irracionális történésekkel terhelt közegben? S hogy ez a menekülés a valós térben vagy önmagunkon belül történik-e?

„S hogy ez a menekülés a valós térben, vagy önmagunkon belül történik-e?”

Az egy ideig intézetben nevelkedett koreog ráfus gyermekkorának egyik alapélménye volt a bezártságból történő elvágyódás, a szabadsághiány által generált víziók, és a magasan elhelyezett intézeti ablakból kitekintve megcsodált, fel- és átröppenő madarak látványa. Nem titkolja tehát, hogy Alan Parker Birdy című filmje (1984) az alapgondolatot kibontani segítő ihletforrások egyike. Nem először fordul elő, hogy Frenákot egy (vagy több) film inspirálja. Ilyenkor nem a sztorit, hanem a mozgókép hangulatait, érzeteit, ember-emberközi gesztusait használja érzéki gyúanyagként. Így volt ez például a k.Rush című, Trafóbeli darab esetében (2010), amely néhány villanás erejéig a Thelma és Louise című, 1991es road-movie hangulatvilágát is felhasználta. De rögtön ott egy másik inspirációforrás: Raymond Depardon francia dokumentumfotós filmalkotása a Velence egyik szigetén (San Clemente) működő elmegyógyintézet bentlakóiról. Berendezkedésük saját őrültségükbe – vallja Frenák – arra az útra emlékeztet, ahogyan felépítesz magadnak egy saját, olykor zártnak tűnő világot, amelyben valóban önmagad lehetsz. Olyan világot, amelyben te magad vagy a madár, és szárnyalásodat semmi sem gátolja. Öntörvényű ség? Menekülés? Párhuzamos valóság? S talán mégis: olykor ez a saját szabályrendszer, önmagunkba és különcségünkbe, különlegességünkbe vetett, irracionálisnak látszó, mély hit lehet a túlélés kulcsa… A mindezt körüljáró mű megalkotásának gondolata már évek óta szerepelt Frenák tervei között, aki szerint az igazán egyedi hangú művészek életművében megvannak azok a fontos sarokpontok, motívumok, amelyekhez újra és újra hozzányúlnak, időről-időre más és más fénytörésben mutatva meg az őket mélyen érdeklő problémaköröket.

izgalmas képi világot álmodott meg, ez alkalommal nem egyedül. A Tervhivatal elnevezésű építész- és dizájncsoport – a díjakkal elismert Logifaces koncepciója nyomán – az előadáshoz „Rubik-kocka” elvű, többszörösen összerakható hófehér óriáselemeket tervezett, melyek a hat oldallal rendelkező formák lehető legváltozatosabb variációit kínálják. Ezek akár labirintusszerűen, útvesztőként, vagy épp útirányítóként is felállíthatók, embermagasságnál jóval nagyobb, mégis mozgatható módon. Az előadás célzottan a Müpa színpadi adottságaira készült, ugyanakkor Frenákot most is rendkívüli módon foglalkoztatja a tér variabilitása, a helyszín-specifikusság, így az eredeti hat-nyolc elemből tetszés szerint alakítható majd egy-egy előadás szerkezete. Ezt erősíti az a tény is, hogy a koreográfus ezúttal ismét élni kíván egyik legkedvesebb eszközével, a speciális függesztési rendszerben megvalósuló „röptetéssel”. Már a ’90-es, bemutatkozó évek nagy alkotásaiban (Gördeszkák, Vadócok) – korának első, sokakat inspiráló határátlépőjeként – lélegzetelállító módon használta a színpadtér adta függőleges lehetőségeket. Kötélen, csúszdákon lendültek, zuhantak és szállnak azóta is táncosai, ám sohasem öncélú látvány elemként, mindig olyan pontokon, ahol az dramaturgiailag indokolt.

Frenák előadásaiban mindig jellegzetes, karakteres díszletrendszer ad teret, valamint új dimenziókat a táncosok mozgásának, így nem meglepő, hogy a koreográfus most is

S bár az összeszokott, a mester műveit koherensen, gyakorlottan közvetítő csapat óriási érték és könnyebbség az alkotói folyamat során, a koreográfus időről-időre mégis szük-

ségét érzi annak, hogy új, friss egyéniségekkel/testekkel dolgozzon, önmagát is az új ötletek, megoldások keresésére sarkallva ezzel. Ez az oka annak, hogy Frenák Pál a társulat frissítésére – hosszú idő után először – hivatalos próbatáncot hirdetett, melyre rengeteg fiatal érkezett külföldről is. Részben ennek köszönhetően a társulat fiatal tánc művészekkel bővült, akik most láthatóak majd először Frenák-előadásban. Szorosan ide kapcsolódik egy – nem közvetlenül a BIRDIE témáját érintő – hír is: épp a fiatalok nyújtotta inspiráció készteti Frenákot arra, hogy juniorprogramot indítson; olyan műhelymunkát, mely fiatalokat kapcsol be a társulat vonzáskörébe, de a résztvevők számára ezen túlmutatóan általános pedagógiai haszna is minden bizonnyal jelentős lesz. A jövőt ugyanis – az önazonosság, a jellegzetes, egyedi Frenák-hang feltétlen megőrzése mellett – az új energiák, új tehetségek felmutatásában látja a társulat, hiszen a kortárs táncművészet hagyományos, megszokott „felvevőpiaca” állandóan változik, a fesztiválok profilja átszerveződik, új trendek sora alakul. A Frenák Pál Társulat pedig továbbra is olyan jelentékeny tényezője kíván maradni a nemzetközi mezőnynek, amilyen eddig is volt, teljes joggal, csaknem húsz éve már. Lőrinc Katalin

A látvány mellett a hang, a zenei alap is meghatározó eleme egy-egy Frenák-előadásnak. Ezúttal a kemény, dinamikus, pulzáló elektroakusztikus zene mellett klasszikus, elsősorban Bachtól származó zenei töredékek szolgáltak inspirációul az alkotási folyamatban. A két ellentétes zenei világ közti arányok folyamatosan változnak, helyzetbe hozva ezzel a próbák bizonyos szakaszában zene nélkül, csendben próbáló táncosokat is. 2015. április 17 BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL COMPAGNIE PÁL FRENÁK: BIRDIE ŐSBEMUTATÓ FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

A PÉNZ ZENÉ Az internet és a kultúra viszonyáról általában mindenkinek azonnal az illegális letöltés, a kalózkodás jut eszébe, utóbbi persze első pillantásra kifejezetten kártékonynak tűnhet a kulturális termékek és piac számára. Nem veszünk zenei albumokat, letöltjük a tévésorozatokat és a filmeket, sőt a könyveket is, hangzik el sokszor, miközben arról kevesebbet beszélnek, hogy általában azt keressük illegálisan, amit nem érünk el kön�nyen, gyorsan és normális áron. Az interneten mindenféle kulturális tartalomhoz hozzáférünk: fesztiválokon pörgő, ám a moziforgalmazásba nem kerülő filmekhez ugyan úgy, ahogy a Radiohead énekes-zeneszerzője, Thom Yorke új albumához (Tomorrow Modern Boxes), amit az egyik legnagyobb torrentoldalon, a BitTorrenten tett elérhetővé. Novák Erik low-budget rendezését, a Fekete levest két hét alatt harmincötezren nézték meg, miután legálisan feltöltötték az nCorera. A kultúra fogyasztása átalakult, a hagyományos gondolkodási és terjesztési módok nem működnek, pedig még mindig ugyanaz a cél: elérni a nézőket, hallgatókat vagy

58 müpa

magazin 2014 november–december

olvasókat. Az internet biztosítja a kultúrához való demokratikus hozzáférést. A mondatok vagy regények nem változtak meg az internettől, ahogy a szerzők sem, hiába szeretik sokan azt gondolni (természetesen van kivétel, de nyomtatásban hogy néz ki az ugróhivatkozás? http://goo.gl/ yRhkIw). Az olvasók változtak meg, akiket az internet felszabadított, mert korábban soha ennyi szöveghez nem tudtak hozzáférni. Bármikor egy közeli vagy távoli nyelv, kultúra és irodalmi közösség aktív tagjává válhatunk, ami azt jelenti, hogy együtt értel-

mezhetjük Murakami Haruki macskás metaforáit japán olvasókkal, nevetgélhetünk Jonathan Franzen internetellenes kirohanásain, de franciául olvashatjuk Michel Houellebecq frissen, a megjelenés előtt kiszivárgott Behódolás című regényét, amelyben 2022-ben egy muszlim elnök vezeti Franciaországot. A fenti példákat a fősodorból hoztam, pedig a kisműfajok köszönhetik a legtöbbet a közösségi hálóknak: így találja meg olvasóit drogtörténeteivel Kubiszyn Viktor, és valószínűleg Erdős Virág ezt is el című köteté-

„Nagyszerű, hogy nem vagyunk bezárva saját nyelvünkbe és könyvpiacunkba.”

Dragomán György honlapjáról tanultam meg, hogy lehet öt perc alatt mosogatás nélkül, fedetlen műanyag dobozban, sós-fokhagymás joghurtban csirkét panírozni, nem maradok le Bret Easton Ellis egyetlen kokainmámorban kitwitterezett gondolatáról sem, legyen szó Alice Munro és David Foster Wallace túlértékeltségéről vagy az Oscar-díjról, és valószínűleg a Lelkigyakorlatok, valamint az Instavers miatt találkozom költészettel mindennap. Az irodalomhoz, a könyvekhez és az írókhoz soha ennyire könnyen és szabadon nem férhettünk hozzá.

SZABAD

HOZZÁFÉRÉS

A KULTÚRÁHOZ nek óriási sikerében is szerepet játszottak a Facebookon terjedő versei. Egy fiatal magyar genetikus, Meskó Bertalan saját kiadásban megjelent angol nyelvű, szakmai e-könyve például közel tízezer példányban fogyott a világon. Az olvasót saját kíváncsisága, érdeklődése, illetve a nyelvi korlátok állíthatják csak meg, mert végeláthatatlan mennyiségű szöveg feltárása lehetséges, induljon el tetszőleges nyomon bármilyen irányba. Nagyszerű, hogy nem vagyunk bezárva saját nyelvünkbe és könyvpiacunkba. Az internet nem alakította át az irodalmat, nem írta újra a szabályokat, viszont a középpontba helyezte az olvasót, aki sokáig végfelhasználó volt, a véleménye az úgynevezett profi olvasókéval szemben kevésbé számított. Ez alapjaiban változott meg az utóbbi évtizedben: az olvasó végre úgy adhat hangot véleményének, hogy az eljut a Facebookon vagy Twitteren körülötte össz pontosuló közösséghez. Egyszerre rajongó és kritikus, aki folyamatosan posztolja a véleményét.

Lassan megszűnni látszik a mindenhez értő, megkérdőjelezhetetlen, kicsit zord irodalmár képe, a helyét sok-sok olvasó-szerző vette át, akik jól körülhatárolható mikrotémákban írnak megbízható alapossággal. Minden témának megvannak a fontos blogjai: az LMBT és a gyerekirodalom kapcsolódásáról, a skandináv krimikről, a kreatív írásról és a könyvborítókról is olvashatunk jó posztokat vagy cikkeket. Az irodalmi közbeszéd működése is megváltozott, és már nem egy-egy fajsúlyos hetivagy havilap véleménye számít, hogy egy könyv kiemelkedjen a kínálatból, vagy eljusson az olvasóhoz, hanem egy-egy blog, egy sokak által követett véleményvezér a Twitteren, egy rengetegszer megosztott Facebookposzt, vagy sok esetben maga a közösség. (Ne felejtsük el, hogy a rengeteg példányban eladott szoftpornó, A szürke ötven árnyalata fan fictionnek, az Alkonyat világában játszódó rajongói regénynek íródott, majd kiadták, és meghódította a világot.)

Peremterületről hozott példa: a közösségi finanszírozás miatt lett megvalósítható a Nyugat+Zombik című képregény, Csepella Olivér diplomamunkája: néhány jól megrajzolt oldaltervre dobott össze 7,4 millió forintot az Adyért, Kosztolányiért és a zombikért egyaránt rajongó olvasóközönség. Hasonlóan készült az első magyar közösségi szakácskönyv is, a Menü: a kereskedelmi forgalomba nem került ezer példányt két hét alatt elkapkodta az interneten szerveződő közösség. A rengeteg regény, vers, mikroblogbejegyzés, esszé, tárca ráömlik az olvasóra, aki könnyedén válogathat az óriási adatmennyiségben, csak ki kell szemelnie a számára érdekes blogokat, követnie kell néhány Facebookés Twitter-felhasználót, illetve az ott kialakuló közösségeket. Borges bábeli könyvtárának elbeszélőjéhez hasonlóan én is mindig azt az egy könyvet kerestem, ami az összes többi könyvet tartalmazza. Egy ilyen könyv megvalósulását sokáig elképzelni sem lehetett, most viszont a kezünkben van. Valuska László

müpa

magazin 2015 március–április

KULISSZ

ADRENALI N MEGFONTOLTSÁG ÉS „Wagner-imádó fogorvos apukám ragaszkodott hozzá, hogy karvezetés szakra felvételizzem. Szerencsére nem sikerült bekerülnöm. Így lettem az, aki most vagyok” – meséli egy kávé mellett Szomolányi Janina, és mozdulataiból még eszpresszóivás közben is sugárzik a határozottság. Gyerek- és kamaszkorát a hegedű, a zongora és az Angelica Leánykar vonzáskörében töltötte. A kórusban nemcsak a színpadi szereplés lélektanát tapasztalhatta meg, hanem a fellépések szervezésébe is besegített. Majd – a sikertelen zeneakadémiai felvételi után – pr és marketingszakon tanult tovább a Külkereskedelmi Főiskolán, illetve kulturális diplomáciát hallgatott a Közgazdaság-tudományi Egyetemen. Apukája régi barátjával, Zimányi Zsófiával, a Budapesti Tavaszi és

60 müpa

magazin 2015 március–április

Őszi Fesztiválok korábbi igazgatójával egy rendezvényen futott össze, s elmesélte neki, mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Zimányi Zsófia úgy gondolta, náluk is beletanulhat a fesztiválszervezésbe. Így lett Szomolányi Janina Kovalik Balázs, a Budapesti Őszi Fesztivál akkori művészeti vezetőjének asszisztense, éppen tíz éve.

Azóta számtalan produkciót menedzselt. Azt mondja, a legnagyobb tanulsága ennek az évtizednek, hogy nincs két egyforma nap, két egyforma kihívás. „Persze mindig eljön az a pont, amikor úgy érzem, inkább elmennék egy bankba dolgozni, mint hogy tovább csináljam. De valójában már akkor hiányzik a fesztivál, amikor még épp csak elkezdődött, és előre szomorú vagyok, hogy vége lesz”

„A produkciók

»szíveként dobogni« a munka legösszetettebb, ugyanakkor legszebb része is.”

A legfegyelmezettebb fesztiválmenedzser, akit ismerek. Ha kell, percek alatt szerez az aznapi fellépéshez milliókat érő hegedűket. Ösztönösen tudja, mit kell majd átszerveznie, amikor a repülőgépével éppen landolt világsztár még a legszívélyesebb hangján biztosítja arról, hogy minden az eredeti tervek szerint alakul. Szomolányi Janina, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjait szervező iroda vezetője akkor van igazán elemében, amikor más valószínűleg már rég infarktust kapott volna.

– meséli. Pedig nagy türelem kell az olyan helyzetekhez, amikor a híres német énekes, Max Raabe és zenekara először játszott a Müpában. Az együttes a fellépés napján találta ki, hogy az egyik számot hegedűkön adná elő. Hangszert azonban nem hoztak – a Palast Orchester zenészei alapvetően faés rézfúvós hangszereken játszanak –, és természetesen nem zeneiskolai hegedűkön akartak játszani, hanem milliókat érő profi hangszereken. Szomolányi Janina ekkor felment a Müpában próbáló Nemzeti Filharmonikusokhoz, és kölcsönkérte a hegedűket. „A négy zenész a koncert végéig nem mozdult a hangszertokok mellől, egészen addig, amíg épségben vissza nem kapták értékes hegedűiket. Amikor Max Raabe két évvel később, a következő koncertjéhez harsonákat

kért, már meg sem lepődtem. Igaz, akkor legalább két nappal korábban szólt” – meséli nevetve. Szomolányi Janina ma már nincs ennyire közvetlen kapcsolatban az előadókkal. Ez kicsit hiányzik is neki, mert a produkciók „szíveként dobogni” a munka legösszetettebb, ugyanakkor legszebb része is. Új feladata sem kevésbé vonzó, ám a döntést komolyan megfontolta. Olyannyira, hogy Káel Csaba vezérigazgatónak több személyes találkozóra volt szüksége, hogy sikerüljön meggyőznie őt arról, érdemes a Müpa csapatához csatlakoznia. 2013 novembere óta a Müpa szervezésében – házon belül és kívül – megvalósuló fesztiválprogramok menedzselését és a fesztiválhoz kapcsolódó marketing-kommunikációs és közönségszervezési feladatokat fogja össze. Aktív részese a program szerkesztésének, valamint a fesztivál létrehozását és lebonyolítását koordináló operatív testület munkájának. „2008-ig a Budapesti Tavaszi Fesztivál teljesen más kulturális környezetben szerveződött. Annyi volt a dolgunk, hogy a legjobb, leghíresebb előadókat és zenekarokat meghívjuk Budapestre. Persze ez sem volt egyszerű. Csakhogy a Müpa időközben brand lett, fogalom. Szinte hétköznapi dolognak számít, hogy a Berlini Filharmonikusok fellépnek, vagy Zubin Mehta vezényel itt. Ezért helyeztünk aztán egyre nagyobb hangsúlyt később saját produkciók, majd egy peremfesztivál (Budapest Fringe Fesztivál) létrehozására. Azzal, hogy a tavaszi és őszi fesztiválok támogatásáról most kormányhatározatban a 2015–2017 közötti időszakra, tehát négy évre előre rendelkeztek, újabb lehetőségek nyílnak meg előttünk. Tervezhetünk, gondolkodhatunk nemzetközi produkciók létrehozásában, komolyabb szerepvállalással. Ezért is született döntés arról, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivált az eddigi márciusi időpont helyett egy hónappal későbbre, áprilisra tervezzük, eddig ugyanis nem volt esélyünk külföldi fesztiválokhoz kapcsolódni, más művészeti intézményekkel együttműködni és koprodukciókat létrehozni. Európa más országaiban csak később, áprilisban, májusban kezdődik a fesztiválszezon” – mondja. Sokak számára hihetetlen, de a fesztiválszervezés egész éves kötöttség. A szervezés és a kommunikáció, illetve a jegyértékesítés korábban, sokszor másfél évvel előre kezdődik, Szomolányi Janina szerint mégis versenyt futnak az idővel. „A fesztiválszervezésben érintett kollégák a Müpában és a társszervező Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központban egész évben azon dolgoz-

nak, hogy úgy indíthassák a fesztivált, hogy adott esetben minden addigi egyeztetést a lehető legnagyobb nyugalommal újra lehessen kezdeni. Egy fesztiválon ugyanis minden megtörténhet, a váratlan helyszíncserétől kezdve a más időpontban érkező művészig, és olykor sajnos az is előfordul, hogy a leginkább várt sztár megbetegszik, és az utolsó pillanatban lemondja a programot” – teszi hozzá. A fesztiválszervezésben szerinte nincs üresjárat, nincs unalmas részterület. „Ráadásul az itteni csapat a legkomolyabb méretű azok közül, akikkel eddig dolgoztam, és izgalmassá teszi a munkát az is, hogy a Müpában tényleg mindennap történik valami. A Fesztiváliroda által koordinált feladatok közül számomra a legkedvesebb természetesen a programszervezés, hiszen korábban produkciós menedzserként lehettem aktív részese olyan előadások létrejöttének, mint a 2006-os Mozart-maraton a Millenárison, vagy Pfitzner Palestrinája, itt, a Müpában. A szervezésnek szerintem van lélektana. Vannak menedzserek, akik annyira imádják a művészeket, hogy mindent megtennének értük, tűzön-vízen átmennének a kedvükért, háttérbe szorítva ezzel a produkció egészét meghatározó további szempontokat. A programokat a magam visszafogott módján én is szívügyemnek tartom, de alapvetően higgadt és racionális maradok minden helyzetben. Ezért valószínűleg nem szeretnek, de talán tisztelnek, mert tudják, hogy amit megígérek, az úgy is lesz. A fesztivál után pedig jön egy kis önsajnálat, némi ürességérzet, amit hamar gyógyít az újabb fesztivál szervezésének feladata. Már most nyakig vagyunk az októberi CAFe Budapest programjának véglegesítésében, illetve a 2016-os Tavaszi Fesztivál szerkesztésében.” Szomolányi Janina végezetül hozzáteszi: már most elszomorodik, amikor arra gondol, hogy hamarosan vége a 2015-ös Tavaszi Fesztiválnak, ahol biztosan lesznek érzékeny művészek, nehéz helyzetek, a végén feledhetetlen pillanatokkal és koncertélményekkel. Utóbbi jóslatában aligha kételkedhetünk, hiszen csak a Müpába olyan sztárok érkeznek, mint Elīna Garanča vagy Kirill Petrenko orosz karmester a Bajor Állami Zenekar élén. Láthatjuk a világhírű nápolyi társulat, a Teatro di San Carlo koncertszerű előadásában a Luisa Millert, amelynek főszerepét az ismert román énekesnő, Elena Mosuc alakítja. De itt lesz Vladimir Ashkenazy is, aki a legendás Philharmonia Zenekart vezényli majd. Sipos Szilvia Anna

müpa

magazin 2015 március–április

kulturális rovatvezető, Heti Válasz

HULLÁMHOSS

SÜMEGI NOÉMI

2015. március 14. HANGZÓ HELIKON SEBESTYÉN MÁRTA, KALÁKA, SEBŐ EGYÜTTES

Tíz évvel ezelőtt az az ötlete támadt a Helikon Kiadónak és a Gryllus Kiadónak, hogy énekelt verseket adjanak ki. Nem az volt az eredeti, hogy lírai szövegeket zenésítenek meg – megtette ezt előttük számtalan kiváló muzsikus. Az újdonságot az adta, hogy olyan előadókat párosítottak össze klasszikus vagy kortárs alkotókkal, akiket valamilyen lelki rokonság fűz össze. Így lett Both Miklós társa Radnóti, Gerendás Péteré Faludy, Lovasi Andrásé Lackfi János, Cseh Tamásé Ady Endre, Ferenczi Györgyé Gérecz Attila. A CD-ket és a versesköteteket pedig együtt jelentették meg. Most ismét ebből a sorozatból hallhatók dalok a Müpában, s ezúttal a magyar népzenei hagyományok kerülnek előtérbe: Sebestyén Márta, a Kaláka és a Sebő Együttes énekli többek közt Arany János, József Attila, Kányádi Sándor, Kiss Anna, Kosztolányi Dezső, Lázár Ervin, Nagy László és Szabó Lőrinc műveit. A vers hajdanán eleve énekkel, ritmussal született – lelkünk ezen ősi rétegeibe visz bennünket vissza a megzenésített költészet, s mint ilyen, biztosan hozzá tesz a versek jelentésrétegeihez.

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

PÉNTEK ORSOLYA író, kulturális rovatvezető, Magyar Hírlap Melyik Párizs az igazi? A Napkirályé? A Liberté toujours mosolygó plakátlányáé? Vagy ToulouseLautrecé, aki megmutatta a nevető Cha-U-Kaot, a bordélyházak csorba mosdótálai fölé hajló lányokat és La Goulue-t, ahogy Valentin, a kígyóember karján belép? Vagy Marcelé, aki Odette-ék háza előtt toporog, várva, hogy öt óra legyen? Vagy Brassaïé és André Kertészé, akik nélkül ma nem így emlékezhetnénk a húszas-harmincas évek városára, ahol Picasso mindig mással ivott, és amelynek éjszakáit Brassaï dokumentálta? Fotózta a Szajnán a hajókat, a ködöt az utcalámpa alatt, a Montparnasse lépcsőit, a prostituáltakat és a rendőrt.

2015. március 18-19-20., április 7-8-9. RECIRQUEL ÚJCIRKUSZ TÁRSULAT: PÁRIZS ÉJJEL

A Recirquel Újcirkusz Társulat most Brassaï képeiből merített ihletet, hogy egészestés előadásában felmutassa a párizsi éjszaka esszenciáját. A Vági Bence rendező-koreográfus vezetésével alakult társulat az összművészet jegyében egyesíti a cirkuszosok technikai tudását a zenével, a tánccal, az énekkel és a színházzal. Aligha lenne más műfajban jobban megfogható a város illékony lelke.

FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

URFI PÉTER

kulturális rovatvezető, Magyar Narancs Fölösleges minden ünnep. Nem feltétlenül hazug és üres, de szükségszerűen fölösleges: ráadás, főhajtás, bokréta, koszorú. Sok régi és új ünnephez hasonlóan a magyar költészet napjának fogantatása sem szeplőtelen: született 1964-ben, az alig elviselhető pártállami József Attila-kultusz idején. A költő azonban legyőzte ezt a kort is, és a költészet napja valószínűleg ma is azért lehet több unalmas rutinnál, halott dátumnál (nézzük csak meg szegény magyar kultúra napját!), mert minden évben ezt a nagyon is élő életművet idézi elénk, vele méri magát minden versmondó és szónok, és József Attila még az ünnepi szavalat és ünnepi beszéd halva született műfajait is képes feltámasztani.

2015. április 11. BEST OF LITERÁRIUM I. A KÖLTÉSZET NAPJA FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

62 müpa

magazin 2015 március–április

Kell annál több, mint hogy április 11-én ne méregdrága tűzijátékok fényét dobálja a Duna, hanem azt a sokat látott, közhellyé ázott dinnyehéjat? Ha a Müpa erkélyéről lenéz a néző, látja. Ehhez meg se kell hallgatnia Térey, Háy, Karafiáth, Varró, Garaczi és Grecsó műsorát. Azt csak akkor kell meghallgatnia, ha jót akar. Mindenki akarjon jót.

Élmény! Minden tekintetben.

Müpa jeggyel még több élmény!

mupa.hu

Vladimir Jurowski

BECKMESSER ÉS SACH

Michiel Bortslap A Jazz Showcase hangversenyeiről

Vladimir Jurowski és A Felvilágosodás Korának Zenekara hangversenyéről

(Fesztivál Színház, 2015. január 9.: Philip Catherine Quartet; Fesztivál Színház, 2015. január 11: Michiel Borstlap Trio)

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2015. január 16. Közreműködött: Szergej Leiferkusz – bariton)

„…elbűvölő a számok kimunkáltsága, tökéletessége…”

„…nagyon tudja, hogy mit csinál…”

Catherine 72 éves, amit maga is nehezen hisz el, mi meg még an�nyira se. Hallatlanul szellemes témája a hetedik X kapcsán a Seven Teas címet viseli, ezt is játszotta Pesten. A gitáros műsorán vegyítette utóbbi néhány lemezének (…) repertoárját, de például az Old Folks című örökzöld a legfrissebb CD-jén hallható, amit duóban vett fel. Gördülékeny játékáról, szellemes, a legtisztább szving ritmusból kiinduló tempóiról, a melódia szépségére és ártatlan kis tréfákra épülő produkciójáról nyugodtan eszünkbe juthat akár a leghíresebb belga jazz szólista is: a már visszavonult Toots Thielemans. (…) A standardekre is igaz, ami a gitáros-zenekarvezető számaira: elbűvölő a számok kimunkáltsága, tökéletessége, az egész hangszövet finoman vert csipkéje, klasszicizáltsága. (…)

A 42 éves dirigens nagyon tudja, hogy mit csinál, s ez aligha csak azzal magyarázható, hogy a választott korszakát ezúttal odahagyó zenekar éppen orosz romantikus zenét játszik. A kísérletező kedvű együttes programválasztása mindenesetre nem szokványos, végeredményében pedig határozottan felvillanyozó. Az Éj a kopár hegyen eredeti (azaz Muszorgszkij által hangszerelt) változata valósággal elsöprő erővel szólal meg: a dinamikával és a hangerő fokozásával merészen élve, s a nyersebb szakaszok megszólaltatásában pedig láthatóan élvezetüket lelve, mely érzésben azután a közönség is osztozik. Hasonló energia jellemzi a Borisz Godunov három részletét is, egy komoly plusszal és egy éppily komoly fogyatkozással. Az errefelé rég nem hallott bariton, Szergej Leiferkusz ugyanis egészen pazar kondícióban van: átütő erejű hang s a szerepformáló készség imponáló foka jellemezte az énekest, aki a fülünknek szokatlan fekvésben is meggyőző Borisznak bizonyult. Az viszont már annál problematikusabbnak tetszett, hogy a Koronázási jelenetben a harangzúgás, míg Borisz halálakor a kórus megszólalása felvételről szólt – ami erősen illúziórombolóan hatott egy ilyen koncerten. A szünet után felhangzó Csajkovszkij-mű, a ritkán játszott I. szimfónia azután feledtette ezt a botlást: a Felvilágosodás Korának Zenekara – a darab melléknevének szellemében – valódi „téli álmodozás”-ba ringatta a hallgatóságot, s ez az álom egy remek koncertről szólt.

A holland zongorista, Michiel Borstlap zárókoncertjére csak azt lehet mondani, hogy végén csattan az ostor. Olyan „amerikai” jazzt játszik, amilyet a sokat látott fesztiválveteránok is ovációval fogadnak, nem véletlen, hogy Borstlapot igazán jól ismerik a tengerentúlon is. (…) Négy éve Borstlap sokat játszik szólóban is, de 1992-es pályakezdése óta addigra már olyan súlyos zongorás trió életművet tett le az asztalra, hogy azt nehéz lett volna tovább tökéletesíteni, ráadásul szólóban is totális zenét tud nyújtani. Egyik szóló számát egyedül kezdte és trióban fejezte be, nos, nehezebb lett volna tovább fokozni az extenzitást. Volt kritikus, aki Borstlap játékát Mozarthoz, volt, aki a kristály csillogásához hasonlította (...)

Zipernovszky Kornél (Fidelio.hu – 2015. 01. 13.)

László Ferenc (Magyar Narancs, 2015. 01. 22.)

A KRITIKUSNAK NEM IGAZA VAN, HANEM VÉLEMÉNYE. 64 müpa

magazin 2015 március–április

Philippe Herreweghe

Madaras Gergely

Madaras Gergely és a Savaria Szimfonikus Zenekar hangversenyéről

Philippe Herreweghe, a Collegium Vocale Gent, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus hangversenyéről

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2015. január 18. Közreműködött: Palojtay János – zongora)

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2015. január 25. Közreműködött: Christina Landshamer – szoprán, Wiebke Lehmkuhl – alt, Maximilian Schmitt – tenor, Thomas Stimmel – basszus)

„…ahogy a nagykönyvben meg van írva…” Noha Palojtay János birtokában van a zongorajáték megannyi technikai kívánalmának, a versenymű [Brahms: d-moll zongoraverseny – a szerk.] melankolikus, de mégis rendkívül expresszív hangvételét nem mindig tudta megragadni. A másik oldalról nézve természetesen értékelendő zongorajátékának higgadtsága, mely mentes a sallangoktól és mindenféle modorosságtól, de a mű mindenképpen több érzékenységet és egyéni látásmódot igényel. A Madaras Gergely dirigálta szombathelyi zenekar rendkívül pontos tempókkal és világos artikulációval, de hasonlóképpen langyosabb intenzitással játszott, ami a zaklatott, borús első tételben okozott hiányérzetet, a tétel mesterien felvezetett kódája azonban méltónak bizonyult a rendhagyó módon felzúduló tapsra. (…) A műsor második felében Beethoven Eroicája szerepelt a műsoron. (…) A fiatal karmester precíz és világos intésekkel dolgozik, markáns jelenlétet és összetéveszthetetlen stílust elvárni tőle még nem lehet, de biztosan hallani fogunk még róla. Bár rendkívül izgalmas, ha egy új értelmezés képes hasonló hatást kiváltani, mint amilyet az Eroica a maga korában kiváltott (…), a szombathelyi zenekartól inkább egy prototipikus Harmadikat hallottunk: úgy hangzott fel, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az első tétel nagy expresszivitással, pontos hangsúlyokkal és frazeálással, a Marcia funebre méltósággal, a Scherzo pedig megkapó temperamentumossággal. Az Allegro molto feliratú finálé ellenpontozó vonósfutamaiban és a 117. ütemnél kezdődő fúgában mikroszinten is megmutatkozott a zenekar kiválósága, a verbunkosszerű melléktémában pedig telt hangzása. Csabai Máté (Revizor Online, 2015. 01. 26.)

„…mintha a fény vált volna benne áttetszően közérthető zenei formává…” A Collegium Vocale Gent együttesével kiegészített Orfeo Zenekart és Purcell Kórust irányító Philippe Herreweghe (…) biztos kézzel fogta össze a struktúra széttartó elemeit. Ahelyett, hogy a szerkezet összetettségére, a változatos inspirációs forrásokból származó ötletek száraz tudálékossággal és nehézkességgel fenyegető kiegyensúlyozására törekedett volna, a szerző elsősorban saját nyelvére, az egyébként is leküzdhetetlenül uralkodó lírai hangvétel érvénye sítésére koncentrált. Ezáltal sikerült természetesen lebegő folyamattá formálnia az utalások, asszociációk és idézetek csodálatosan áttekinthető egyvelegét, mintegy az előadás során hozva létre és bontva ki a közönség előtt a mendelssohni formakoncepciót. (…) A változó megvilágítás kölcsönzött plasztikus színpadi létet az állóképeknek, és adott szerves formát a stilisztikai értelemben nehezen összeilleszthető zenei gondolatoknak. Herreweghe keze alatt nemcsak a kórus megszólalásainak borzongató transzparenciája, a zenekar pontos, szilárd testet alkotó, ugyanakkor hol élénken, hol lágyan hajlékony játéka, Christina Landshamer szopránjának ragyogása, Wiebke Lehmkuhl bársonyos altja vagy Maximilian Schmitt és Thomas Stimmel professzionális szólamformálása, de Mendelssohn egész műve [a Paulus – a szerk.] úgy hatott, mintha a fény vált volna benne áttetszően közérthető zenei formává.

Rákai Zsuzsanna (Élet és Irodalom, 2015. 01. 30.)

A KRITIKUSNAK NEM IGAZA VAN, HANEM VÉLEMÉNYE. müpa

magazin 2015 március–április

HATÁRSÉRTŐ

Láttuk már számos filmben, színdarabban, vagy épp énekesnőként alternatív klubokban és fesztiválokon. Most itt az alkalom, hogy a Berlin és Budapest között ingázó, kétlaki Gryllus Dorkához a Kiadások(k) című Bábel-est moderátoraként is szerencsénk legyen. Nincs kétségünk afelől, hogy ebben az új szerepkörben is emlékezeteset fog nyújtani a Művészetek Palotája színpadán.

„ÍGY VAGYOK

ÖSSZERAKVA” Hogyan talált meg ez a feladat, és mi vonzott benne? Műsort már vezettem, de ehhez hasonló nagyszínpadi produkciónak még nem voltam műsorvezetőként részese. Ebből adódóan egészséges izgalommal készülök rá, s noha nem ez a fő profilom, nagyon örülök, hogy ebben az ötletes, kreatív összművészeti sorozatban új szerepben is kipróbálhatom magam. Milyen volt a tavalyi éved? Melyik munkád volt a legizgalmasabb? Remek évem volt, sok kedvemre való feladattal, és van egy nagyszerű kisfiam – ő és a munkám tökéletesen kitöltik az életemet. Nemrég került a mozikba Mátyássy Áron Víkend című thrillerje, a télen fejeztük be a Szász Attila által rendezett Félvilág című filmet. Tavaly sokat forgattam más városokban is; gyakran vagyunk Berlinben, de most itt van a bázis Budapesten. Miben más a berlini és a budapesti művészvilág, művészeti élet? Melyik számodra az inspiratívabb közeg?

66 müpa

magazin 2015 március–április

A német jóval nagyobb kulturális piac, annak minden következményével együtt: értelem szerűen több minden történik, egyszerűen az ország méreténél fogva. Nem véletlen, hogy máig a világ minden tájáról sereglenek a művészek Berlinbe. A budapesti közegben viszont sokkal inkább otthon vagyok. Ebbe beleszülettem, itt gyerekkorom óta mindenkit ismerek. Családiasabb. Ha valaki hív, szól, sokkal biztosabban meg tudom ítélni, hogy miről is van szó, s így könnyebben tudok dönteni, vállalom-e a feladatot. Hogy melyik város inspiratívabb? Ez számomra nem a várostól függ, hanem az adott munkától és leginkább a rendezőtől. Szász Attilával például csodálatos volt a forgatás. Ennél jobbat nem kívánhat magának az ember, sehol a világon. Mi az oka, hogy sokkal többet forgatsz, mint amennyit színpadon szerepelsz? Kevésbé vonz a színház, mint a film? Vagy csak egyszerűen kevesebb a szín padi felkérés? A színházat is nagyon szeretem, időről időre szükségem van rá, hogy újra színpadon

álljak, de azok a munkák számomra inkább kirándulások. Most szívesebben forgatok, az kétségtelen.

Van-e szerepálmod? Egyáltalán: valami titkos vágy, kívánság, terv? Van, sok. Például még sohasem játszottam igazi operettben. Már győzködtem is több producert, hogy csináljunk egy operettfilmet, de eddig még senkit sem sikerült rávennem, pedig azt nagyon élvezném. „Mindenhol kilógok” – mondtad egy 2010-es interjúban, s azóta a helyzet csak fokozódott. Törekedtél erre, vagy egyszerűen így alakult? Így vagyok összerakva. Vannak emberek, akik szeretik ugyan a csapatmunkát, a társaságot, valahogy mégis magányos farkasok. Úgy hozta az élet, hogy mindig kilógtam, a magam útját jártam. És ezt egyáltalán nem bántam meg. Keresztury Tibor 2015. március 21. BÁBEL-EST – KIADÁSOK(K) FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

Élmény! Minden tekintetben.

1 d y.i nd _n

85 4_

y.i

MÜ PA ! MÉ GT ÖB B M

4_ 8

5x 5

4_ 06

_n y

.in

-n

Még több Müpa!

Regisztráljon ingyenes hűségprogramunkba, válassza ki az Önhöz illő müpa+ kártyát, és élvezze a kedvezményeket!

mupa.hu/mupaplusz

Müpa10

Jubileumi hétvége 2015. március 14-15. Az elmúlt 10 év neves magyar fellépői egyetlen hétvége alatt a Müpában!