1 minute read
kultúra
Goran Bregović
ÁTSZŰRT TRADICIONÁLIS KULTÚRA
GORAN BREGOVIĆ balkáni mixtúráját az is ismeri, aki még a nevét sem hallotta az egykori Jugoszlávia legnépszerűbb zenekara, a Bijelo Dugme gitáros-dalszerzőjének, hiszen zenéi és dalai között, amelyeket Emir Kusturica világszerte népszerű filmjeihez — A cigányok ideje, Arizonai álmodozók, Underground — komponált, bizony akadnak nagy slágerek: Ederlezi, Mesecina, Kalasnjikov. Ezúttal termésének legjavából hallhatunk ízelítőt, ráadásul a BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR kíséretében.
Mit köszönhetünk Bregovićnak? Mi, magyarok például a bajai Forum együttest, amely a hercegovinai szerb és horvát felmenőkkel is rendelkező, szarajevói születésű zeneszerző híres jugoszláv zenekara, a Bijelo Dugme közvetítésével jutott el a brit újhullámos ska stílusig — és ezzel a magyar popzene egyik izgalmas kislemezéig a nyolcvanas évek elején. De ennél természetesen sokkal több dologért is hálásak lehetünk neki, hiszen különböző pop- és rockzenei műfajokon lazán átszörföző zenekarának megszűnése után Kusturica filmjeit tette jobbá szerzeményeivel, amelyekben összevegyített mindent, ami a keze ügyébe került.
Elsősorban a zenekara magját alkotó cigány rezesbandákat, a balkán megannyi zenei árnyalatát, bolgár énekesnőket, szimfonikus zenekart, dobgépet, szintetizátort, popot, rockot. Bregović mindig átszűr magán egy jó adag tradicionális kultúrát, és a végeredmény mindig szerethető — hol megejtő, hol vérpezsdítő — muzsika.
Amerikai filmes munkája (az Arizonai álmodozók dalai) Iggy Poppal és Johnny Deppel is összehozta, a Toxikus botrány filmzenéje Scott Walkerrel, a Margó királyné egyik betétdala Ofra Hazával (és Oscarjelölésig is repítette), az Underground egyik szerzeménye pedig Cesária Évorával közös.
Egyébként is számos együttműködésre épülő albumot adott ki (például Sezen Aksuval, George Dalarasszal vagy Kayah-val) a balkáni zenéktől a cigányzenén át a görög dalhagyományig többféle stílusban, és Goran Bregovic’ & his Wedding and Funeral Band nevű együttesével is jegyez néhány emlékezetes kiadványt, amelyek dalai sokszor akkor is filmes hatásúak, ha történetesen nem is filmzenék. Szerteágazó életmű tehát az övé, kínál bőven válogatnivalót, és Bregović ki is mazsolázta, amit eddigi termése legjavának tart, hogy legújabb műsorában saját zenekara mellett a Hollerung Gábor vezényelte Budafoki Dohnányi Zenekarral kiegészülve, szimfonikus hangszerelésekkel hallhassuk legnépszerűbb dalait ezen a magyarországi bemutatón.
Bese János
2023. február 14.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
THE BEST OF GORAN BREGOVIĆ
GORAN BREGOVIĆ & HIS WEDDING AND FUNERAL BAND Közreműködik: Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor