Müpa Magazin 2007/2008 évad 1. szám

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:10

Page 1

www.mupa.hu

magazin

müpa

Élmény! Minden tekintetben.

Keith Jarrett Billentyûs történetek Sir George Solti Latin Fesztivál A szarvasfiú Kongák, útjai fúvósok, salsa

Farkasok társasága Piroska kétszer

Katarzyna Kozyra "In art dreams come true"

ingyenes idôszaki kiadvány • II. évfolyam 3. szám • 2007. augusztus/október

MUPAmag2007_07_08++

2

08/18/2007

09:10

Page 2

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:10

Page 3

Nyitány A nyelv a kifejezés, a kommunikáció eszköze, amely egyben megragadja és összefogja a valóságot. Többnyire elég sikeresen fedi le azt, ami a beszélô elôtt – tekintettel saját kulturális hátterére – feltárul. Ha így vesszük, akkor a nyelv a valóság kísérôje és állandó mozgásban van.

A nyelv azonban az alakításnak is eszköze.

Egy kicsiny, igencsak soknyelvû városban, Európa egy olyan országában, amely mind a francia, mind a német nyelvû kultúra közvetlen hatáskörében helyezkedik el és ápolja saját, a történelem során kialakult nyelvét, a Lëtzebuergësch-t is, tehát képletesen Európa közepén áll egy csodálatos, 2005-ben megnyílt hangversenypalota, a Philharmonie Luxemburg. Bár a puszta számokból kiindulva képtelenségnek tûnik, hogy egy mindössze 80.000 lakosú városban mûködjön egy akkora hangversenypalota, amely három termében évi 250-nél is több helyi, regionális és nemzetközi közönséget vonzó hangversenyt kínál, ennek ellenére ez a létesítmény a zenei kultúra erôs motorjának bizonyul, amely évente kétszer annyi embert ér el, mint ahányan az egész városban laknak.

Van a publikum, és ha a kínálat elég differenciált, sokrétû és értékes, akkor a publikumnak sokféle csoportja is. Mindenki, aki kulturális létesítmény mûvészeti vezetôjeként a programot összeállításáért felel, tisztában van azzal, hogy a kínálat keresletet generál. De vajon miért nem csupán a nyelv hallgatja el, és vajon miért marad a háttérben a program megtervezésénél is, hogy kizárólag az igazán sokrétû és sokféle kínálatnak van esélye a sikerre? Talán a befogadási kultúra klasszikus értelmezésében, vagy abban az elavult képben kell keresni a magyarázatot, amely a hangversenytermet a múzsák templomának tartja. Erôtlen ez a felfogás és nem visz tovább. A társadalmi valóság megfigyelése alapján minden kulturális játéktér pontosan meg tudja határozni célcsoportjait, és hozzájuk igazíthatja programjait, valamint minden további paramétert – kezdve az értékesítés módjától egészen a rendezvények optimális kezdési idôpontjáig. A fantázia mellett szükséges az is, hogy az ember képes legyen átugrani a saját árnyékát, és ne a polgári eszmének megfelelô kultúra osztogatását tartsa elsôdleges feladatának, hanem abban segítsen, hogy a maga módján mindenki örömét lelje a zene hallgatásában.

A Philharmonie Luxemburg a kezdetek óta otthona kíván lenni mindazoknak, akik találkozni akarnak a zenével, és a társadalom lehetôleg minden tagjának találkozási helyet kínál. A korcsoportonként pontosan definiált, gyerekeknek és fiataloknak összeállított, magas mûvészi színvonalat képviselô programot, amely már az elsô évad óta a hangversenyek számának felét teszi ki, a harmadik évadtól kezdve a fogyatékkal élô emberek számára kialakított, hasonló mûvészi színvonalú hangversenykínálat egészíti ki. Egy hangversenypalota a klasszikus zenei események mellett minden mûfajban az ismeretterjesztést is magára vállalja – így téve eleget annak a feladatának, hogy a társadalom lehetôleg széles rétegeit nyerje meg a mûvészetnek. Aki most azt gondolja, hogy ez csak egy olyan magas élet- és kulturális színvonallal rendelkezô országban valósítható meg, mint Luxemburg, az nagyon téved, és csak azt tanácsolhatom neki, hogy merítsen több bátorságot és merjen invesztálni a kulturális történéseknek megfelelô pezsgô színterek kialakításába. A megfelelô zene a megfelelô helyen képes megnyitni a „mennyeket” a „Publika” elôtt…

Matthias Naske fôigazgató Philharmonie Luxembourg

3

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:10

Page 4

2007. augusztus/október

Tartalom 26 A némafilm fantomja Horror orgonakísér(t)ettel

39 Soha nem elég BA-LU Eufórikusok

Müpa Magazin

44

A Mûvészetek Palotája ingyenes magazinja Alapító: Mûvészetek Palotája Kft. Kiss Imre vezérigazgató Fôszerkesztô: Zsoldos Dávid Felelôs szerkesztô: Csonka András Szerkesztô: Kádár-Csoboth Judit

A fado ezer árnyalata Teresa Salguiero

54

Szerkesztôség: Fidelio Média 1088 Budapest, Rákóczi út 19.

Tel./Fax: (1) 476-0320, 21 e-mail: mupamagazin@fidelio.hu Felelôs kiadó: a Fidelio Média Kft. ügyvezetôje

A megtalált fiúk Pán Péter

Grafikai tervezés és nyomdai elôkészítés: Práczky István A Mûvészetek Palotája fotóit Petô Zsuzsa, Pólya Zoltán és Csibi Szilvia készítette.

56

Nyomda: COMORN Kft. Megjelenik 15.000 példányban.

HU ISSN 1788-439X www.mupa.hu

4

„In art dreams come true” Katarzyna Kozyra

Nyitány

3

Hírhozó

6

Keith Jarrett Billentyûs történetek

12

A szarvasfiú útjai Sir George Solti

16

Vándorlegény Indianából 18 Thomas Hampson Budapesten Mesét mond: Bond UNICEF-koncert

20

Leendô operák bûvölete Vérátömlesztés elôtt az opera

22

Csipkerózsika

24

“Nagy” Sándorok

25

A némafilm fantomja

26

Az utolsó romantikus

28

Francia ízek

30

Zongoristák

32

Áttekintô

34

Mnemosyne

36

Új struktúra

38

Soha nem elég

39

Swing Fesztivál

40

Zene a hét tengeren át

42

A fado ezer árnyalata

44

Latin Fesztivál

46

Sinka ének

50

Piroska és a hét farkas

52

A megtalált fiúk

54

Katarzyna Kozyra

56

Házról házra Luxemburgi Filharmónia

58

Kulissza Csillagné Virágh Zsuzsa

60

Ajánló

62

Echo

65

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:10

Page 5

3 6 12 16

贸l 18 sten 20 22

ra 24 25 26 28 30 32 34 36 38 39 40 42 44 46 50 52 54 56 58 60 62 65

hirdet茅s

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:10

Page 6

Hírhozó

Hírek, érdekességek A Müpa – Superbrand!

A Mûvészetek Palotája újabb nemzetközi sikerét, rangos kitüntetését köszöntötték a résztvevôk a Budapesti Wagner Napok idei elsô elôadását követô összejövetelen. A világszerte több mint ötven országban mûködô Brand Council döntése alapján a Mûvészetek Palotája 2007-ben elnyerte a Superbrands címet.

Ez azt jelenti, hogy a tavaly FIABCI-díjjal kitüntetett intézmény „… saját területén kitûnô hírnevet szerzett. A márkához kapcsolt értékek olyan érzelmi és kézzelfogható elônyöket nyújtanak, amelyeket a fogyasztók elvárnak és elismernek”.

A magyarországi szupermárkák kiválasztásának alapját csaknem 44 000 védbejegyzés képezi. A Brand Council

Müpa-siker Oroszországban

A Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete a Visegrádi Négyek Együttmûködés keretein belül szakmai workshopot szervezett Szlovákia, Csehország és Lengyelország orosz-

6

minden országban létezô önkéntes bizottsága kizárólag az arra érdemes márkákat emeli Superbrand státuszra.

Az elkövetkezô évben a Mûvészetek Palotája jogosult arra, hogy márkakommunikációjában a Superbrands 2007 logót használja. A

díjat tanúsító oklevelet Wiszkidenszky András, a Superbrands Magyarország vezetôje és az erre az alkalomra Atlantából hazarepülô Serényi János, a Superbrands Magyarország Bizottság elnöke adta át Kiss Imre vezérigazgatónak.

országi nemzeti turisztikai képviseleteivel közösen Jekatyerinburgban.

1723 tavaszán I. (Nagy) Péter cár rendeletére az Iszety partján elkezdték felépíteni Oroszország addigi legnagyobb vasüzemét. Az erôdítmény jellegû épület alapján a város nevében helyet kapott a „-burg” kifejezés, teljes neve – I. Katalin cárnô tiszteletére – Jekatyerinburg lett. Az Európa és Ázsia határán fekvô nagyváros a XIX. században élte elsô virágkorát. 1923ban Szverdlovszk néven továbbra is az Ural ipari és kulturális központja volt.

1991 óta ismét Jekatyerinburg, gazdasági, oktatási és idegenforgalmi centrum, Oroszország harmadik legnagyobb települése. Hatszáznál több történelmi és kulturális látványossága, jellegzetes építészete, egyedülálló természeti környezete turisták sokaságát csalogatja a szibériai metropoliszba.

A workshop április 25-én kezdôdött, és Magyarországot a Mûvészetek Palotája mellett több turisztikával kapcsolatos cég képviselte. Számunkra különös aktualitást adott ennek a konferenciának, hogy a MALÉV április 27-én indította újra közvetlen jekatyerinburgi járatát heti négy alkalommal. A Palotáról Nyúl Erika ügyfélszolgálati vezetônk tartott orosz nyelvû elôadást, amelyben bemutatta magát az épületet, annak helyiségeit, az orgonát, ismertette, milyen típusú programokat rendez az intézmény.

Beszámolóját, a magával vitt ismertetô anyagokat élénk érdeklôdés kísérte, sok kérdésre kellett válaszolnia. Maga a rendezvény, a résztvevôk és a hallgatóság reakciói arra engednek következtetni, hogy kultúra és idegenforgalom (kulturális idegenforgalom) területén az orosz piac a közeljövô egyik meghatározó szereplôje lehet.

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:10

Page 7

7

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 8

Hírhozó Mégis lesz 2-es villamos a Fôvám téri építkezés idején A 4-es metró építési munkálatai miatt 2007. június 25-tôl várhatóan 21 hónapig a 2-es villamos megosztva, két önálló szakaszban közlekedik. A munkálatokkal kapcsolatosan a vonalon az alábbi forgalmi változások lesznek (a lezárás miatt változik a 83-as trolipótló autóbusz útvonala, áthelyezik a 15-ös, a 18-47-es villamospótló és a 83-as trolipótló autóbuszok Fôvám téri megállóhelyeit): 2007. június 25-tôl a 2-es villamos a Szabadság hídtól északra és délre kialakított ideiglenes végállomásoktól két szakaszban közlekedik: a Jászai Mari tér és a Havas utca, illetve a Czuczor utca és a Közvágóhíd között. A megosztott villamosközlekedés mellett 2V jelzéssel pótlóbusz is jár a Boráros tér és a Március 15. tér között.

a pótlóbusz a Közvágóhíd felé közös peronszigetnél áll meg. A Jászai Mari tér felé utazók a Boráros téren és a Havas utcánál szállhatnak át a legkényelmesebben. Az építkezés idején az átszállások és a pótlóbusz nagyobb menetideje miatt mindenképpen hosszabb eljutási idôvel kell számolni.

Alternatív útvonalként célszerû tehát a sûrítve közlekedô körúti 4-es, 6-os villamossal a Boráros térig utazni, ahol változatlan körülmények között lehet majd átszállni a 2-es villamos megfelelô szakaszára vagy a 10 percenként induló csepeli HÉV-re.

Az építés alatt is elegendô a 2-es villamos vonalán (a villamoson és a pótlóbuszon) egy darab érvényesített vonaljegy. A jegyet az elsô átszálláskor a másik végén is érvényesíteni kell, a második alkalommal ez nem szükséges.

Szalay utca Kossuth Lajos tér Roosevelt tér Eötvös tér Vigadó tér Március 15. tér Havas utca Fôvám tér (Építési terület) Czuczor utca Zsil utca Boráros tér

Március 15. tér Havas utca Fôvám tér Vámház Körút Czuczor utca Csarnok tér Zsil utca Boráros tér

Haller utca Millenniumi Kulturális Központ

Az új, ideiglenes végállomásoknál – az átszállás megkönnyítésére – a villamos és

Közvágóhíd

WIFI hálózat a Müpában

Mahler Ünnep

2007. július elsejétôl a Mûvészetek Palotája közönségforgalmi területein ingyenes „wifi”, vagyis drótnélküli internetes hálózat mûködik. A hálózat az elôcsarnok teljes területét és az Üvegtermet is lefedi, sôt az épület elôtti téren egészen a Nemzeti Színházig jó minôségben fogható a jel. A látogatók által legfrekventáltabb pontnak valószínûleg a Ludwig Múzeum kávézója és terasza számít majd, itt a nyári karbantartás alatt több áramvételi pontot is kiépítünk a lemerülô akkumulátorok töltésének elôsegítésére.

A Budapesti Mahler Ünnepet elôször 2005 ôszén rendezte meg a Budapesti Fesztiválzenekar, a Mûvészetek Palotája és a Magyar Gustav Mahler Társaság, a sorozat mûvészeti vezetôje Fischer Iván. A Mahler Ünnep célja, hogy évrôl-évre felidézze a századforduló egyik legjelentôsebb zeneszerzôjének aki 1888 és 1891 között a budapesti Operaház igazgatója is volt - máig ható szellemiségét és halhatatlan mûveit.

A most kiépült hálózat maximálisan mintegy 150 klienst képes egyidejûleg kiszolgálni – a szám azonban nagymértékben függ attól, hányan vannak az épület adott helyszínén,

8

Jászai Mari tér

hiszen az emberi test jelentôsen képes árnyékolni a rádióhullámokat. A hálózat tesztelése már júniusban megkezdôdött, július1-tôl pedig zavartalanul mûködik.

Az ingyenes wifi mostantól a Mûvészetek Palotájának egyik fontos szolgáltatása.

Reméljük, ez is nagyban megkönnyíti, hogy az idelátogatók otthonosan érezzék magukat, illetve hogy könnyebben tájékozódhassanak programjainkról – akár valamelyik kávézónkban, akár a szabadban ülve.

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 9

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 10

Hírhozó Elhunyt Russel Johnson Russell Johnsont, az amerikai Artec akusztikus tervezôcég alapítóját és vezetôjét 2007. augusztus 7-én, kedd éjszaka New York-i otthonában, álmában érte a halál. A világ talán legelismertebb akusztikai tervezôje Magyarországon is maradandót alkotott: az ô és cége nevéhez fûzôdik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem hangzásának kialakítása is.

Russell Johnson 1923. szeptember 14-én született Berwickben, Pennsylvania államban. A Carnegie-Mellon és a Yale egyetemeken végzett építészeti tanulmányai után kezdett akusztikával és színháztervezéssel foglalkozni. 1954 és 1970 között a Bolt, Beranek and Newman cégnek dolgozott a Massachussetts állambeli Cambridge-ben mint a színház-

konzultációs részleg alapítója és fôtanácsadója és mint – az akusztikai feladatokkal is megbízott – koncertteremés operaház-tervezési technikai koordinátor. 1971-ben alapította meg az Artecet, s itt végzett akusztikai tervezôi munkájáért számtalan rangos elismerést kapott az utóbbi tíz év során.

Életmûvével jelentôs mértékben formálta a koncertteremek, operaházak, színházak és elôadótermek tervezésének megközelítését. Az ô irányításával megtervezett Artec-elôadóterek nem csupán az egyes mûfajokra, hanem az elôadómûvészetek világának egészére gyakorolt hatásuk miatt is elismertek.

Johnson munkái számtalan nemzetközi mûvész elismerését kivívták, mint például Daniel Barenboim, Cecilia Bartoli, Lang Lang, Kurt Masur, John Neschling vagy éppen Sir Simon Rattle. Johnson, akit sokan az akusztika zsenijének tartottak, számtalan koncerttermet épített és újított fel a világ számos városában, többek között Dallasban, Birminghamben, Edmonton, Sao Paulóban, Nottinghamben, Torontóban, Szingapúrban, Párizsban és Budapesten.

A Mûvészetek Palotájának ifjúsági programjai RINGATÓ

HANGVERSENYEK FIATALOKNAK

HANGULATKONCERTEK

Élô énekszó kicsiknek és nagyoknak „tiszta forrásból”. Énekes, mondókás, játékos foglalkozások néhány hónapos kisbabák, még óvodába sem járó „totyogók” és szüleik, nagyszüleik számára.

2007 októberétôl, szerdai napokon 10:30 órai kezdettel a Kék teremben (A részvétel ingyenes. Regisztráció az (1) 555-3232-es számon vagy az olasz.reka@mupa.hu e-mail címen.)

(8-14 éves korig)

Ingyenes koncertek napközben a Mûvészetek Palotája különbözô termeiben a Zeneakadémia hallgatóinak közremûködésével, a klasszikus zene mellett jazz és népzenei mûsorokkal.

KICSINYEK ZENÉS DÉLELÔTTJEI (2-8 éves korig) Szombaton 10:30 és 12 órakor az Üvegteremben 2007. október 13.

A három kismalac, Kacor király 2007. november 10.

Hangszervarázs – sok mesével 2007. december 8.

Teli torokból Jegyár: 600 Ft

10

Vasárnap 11 és 15 órakor a Fesztivál Színházban 2007. szeptember 30.

Varázsló muzsika 2007. október 28.

100 éve született Ránki György zeneszerzô 2007. november 25.

60 perc alatt a Föld körül 2007. december 9.

Opera mindenkinek (Jegyár: 1100 és 1300 Ft; bérletár: 3600 és 4000 Ft. 10 db-ot meghaladó jegy / bérlet megvásárlása esetén 15%-os csoportos kedvezmény!)

ELÔHANG A Mûvészetek Palotája koncertjeihez kapcsolódó beszélgetések, elôadások a hangversenyek elôtt Fenyô Gábor vezetésével – meghívott vendégekkel, zenehallgatással, vetítéssel. Elôzetes meghirdetés alapján, a hangversenyjeggyel rendelkezôk számára.

MÛHELYBESZÉLGETÉSEK OSZTÁLYKIRÁNDULÁS A MÜPÁBA Budapesti és vidéki általános- és középiskolai osztályok számára izgalmas programokkal, elôadásokkal, koncertlátogatással. Jelentkezés az (1) 555-3214-es számon vagy a banai.sara@mupa.hu e-mail címen.

2007 szeptemberétôl, szerdánként 17:30 órától a Mûvészetek Palotája Elôadótermében beszélgetünk a zene, a tudományok és a társmûvészetek jeles képviselôivel. A téma minden alkalommal a meghívott vendég által választott zenemû. A részletes program a www.mupa.hu weboldalon található.

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 11

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 12

Keith Jarrett

Billentyûs történetek Máté J. György írása

A legjelentôsebb halott jazz-zongoristák, így Art Tatum és Erroll Garner, Bud Powell és Lennie Tristano, illetve a legnagyobb élôk, például McCoy Tyner és Keith Jarrett közös jellemzôje, hogy mindenfajta méricskélésen és versenyen kívül állnak. Közöttük csak legnagyobbak léteznek. S amiben az egyik a legjobb, semmivel sem csökkenti a többiek érdemeit. De úgy is fogalmazhatunk, hogy legbensôbb lényegükben e mûvészek ugyanazokat az értékeket mutatják: természetességet, mélységet, igazságot. Sokféle zenei képletben alapvetô és ritkán hallható tudást közölnek az emberi állapotról.

Keith Jarrett már régóta olyan volumenû teremtô szellemnek számít, amilyennel állandó párbeszédet kell folytatnia fiatalabb pályatársainak, függetlenül attól, hogy mesterüknek tekintik-e, illetve tanítványának érzik-e magukat. A már most is példátlanul impozáns életmû folytonos kutatásra, újabb és újabb vizsgálatokra ösztönzi az utódokat és a kritikusokat, egyszóval mindenkit, aki be akarja járni a jazz szó állandóan változó jelentéstartományát, illetve érteni kívánja a modern jazz formanyelvét. Jó három évtized távolából úgy tûnik, a jazzszólókoncertekkel Jarrett egy egészen új hangzást vitt a mûfaj történetébe. A The Köln Concert – dacára annak, hogy idôben nem az elsô szólólemeze volt – korszakalkotó vállalkozásnak bizonyult, amelyet több zongorista megpróbált elismételni, de csupán halvány utánzatokra futotta az erejükbôl – ha valami hasonlítható ehhez a mérföldkônek számító zenéhez, az mindenképpen a zongorista valamelyik késôbbi szólófelvétele, talán leginkább az 1981-es Concerts. Végigtekintve a szólista Jarrett eddigi életmûvén, valamint klasszikus zenei interpretációin, az a paradoxnak ható gondolata támad a

12

zenehallgatónak, hogy a zongorista épp azzal vált a jazz páratlan mesterévé, hogy többnek mutatkozott egyszerû jazzmuzsikusnál. Fogalom lett és intézmény, élô klasszikus, aki elôtt sorra nyíltak meg a zene korábban hermetikusan zárt fellegvárai: 1978-ban a New York-i Metropolitan Operában koncertezett, 1990-ben a bécsi Musikvereinben; egy évvel késôbb a bécsi Staatsoper látta vendégül, majd 1995-ben a milanói Scala. Patinás mûvészeti akadémiák választották tagjaik közé, kitüntetéseit és zenei díjait külön cikkben kellene felsorolni.

Jarrett pályája kezdetétôl hatalmas mennyiségben adja közre produkcióit: 1971 és 1991 között tizennégy jazzszólólemezzel szerepelt a piacon.

Kétségtelen, hogy e zenei titanizmus csúcspontja Manfred Eicher producer eddigi talán legmerészebb vállalkozása, a tíz nagylemezbôl álló Sun Bear Concerts megjelentetése volt. Az ECM gesztusa példa nélkül állt a jazz történetében: a pianista 1976-os, öt várost érintô japán turnéjának teljes anyagát adták ki lemezen. Olyasfajta hódolat nyilvánult meg itt egy élô

mûvésszel szemben, ami a lemezkiadás történetében inkább csak a legnagyobb tiszteletben álló, s már eltávozott elôadókat illeti meg (ld. a tizenöt CD-bôl álló Richter In Prague címû kiadványt, ami öt évvel a zongorista halála után jelent meg). S ha a tízlemezes Sun Bear Concerts kiadását példátlan hommagegesztusnak tekintjük, akkor hasonlót mondhatunk a „csupán” három LP-n megjelent Bremen/Lausanne-ra is, hiszen a jazz korábbi történetében elképzelhetetlennek számított, hogy valaki (ráadásul egy huszonéves, fiatal mûvész) három lemezen keresztül szólóban improvizáljon zongorára, s a közönség meg is vegye a terméket.

(Maga a három LP-s album is ritka tünemény volt a kiadók kínálatában: a francia BYG 1970 végén rögzítette Alan Silva avantgarde bôgôs és a Celestial Communication Orchestra tripla nagyzenekari lemezét, de ez a muzsika a free jazzt hallgató rétegközönségnek szólt.)

Az is nyilvánvalónak látszik, hogy a korabeli kritikák egy része szintén inkább e titanizmusra, semmint a produkciók kvalitásaira reagált. Meglepôen kevés bíráló kritika érte a ’80-as évek fordulóján publikált és a „nagy” koncertalbumok erényeit bizony nélkülözô Sacred Hymns címû, az örmény Georgij Ivanovics Gurgyiev (Gurdjieff) misztikáját tükrözô esszélemezt, vagy a szintén ekkoriban keletkezett, sípos orgonán és szopránszaxofonon elôadott Invocationst, illetve a néhány évvel késôbbi Book Of Wayst, mely alighanem túldimenzionálta a törékeny hangú,

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 13

Zenészek és kritikusok Keith Jarrettrôl Abban a bandában, amelyikben Keith Jarrett-tel és Jack DeJohnette-tel játszottam, Keith és Jack diktálta, merrefelé menjenek a hangok, ôk határozták meg a játékot meg a ritmusokat. Megváltoztatták a muzsikát, a muzsika meg egyszerûen kinôtte magát valami mássá. Senki más nem tudott így muzsikálni, mert nekik nem volt Keith-ük és Jackük.

(Miles Davis) Jarrett rendkívül sokoldalú muzsikus.

Három úton halad párhuzamosan, s tevékenysége mindhárom területen jelentôs. Az elsô a szólisztikus zongorázás, amely a legnagyobb szabadságot nyújtja. Itt bontakozik ki a leginkább Jarrett zenei világának összetettsége és színgazdagsága. Ebben a késôromantikus, impresszionista és modern zene hatásától a nyugat-indiai, latin és afrikai ritmikáig sok minden megtalálható. Néha egyszerû, diatonikus harmóniákkal építkezik, máskor

szüntelenül tekergô, modulatorikus „bolyongásba” fog, ismét máskor egy ostinato ritmusképletet kezd fejleszteni, a metrikai és hangsúlyeltolási kombinációk széles skáláját vonultatva fel. Jarrett… a csúcspontra való feljutás, az azonos zenei anyaggal való nagyívû építkezés mestere.

(Gonda János) Jarrett zenéjében a tiszta érzelem legnyilvánvalóbb kifejezôdése ostinatóinak hosszában, valamint autoerotikus nyögéseiben, sóhajtásaiban, mormogásaiban és nyöszörgéseiben figyelhetô meg, amikor felpattan a székérôl, hogy játék közben a vesemedencéjével feküdjön rá a billentyûkre. Mindez beletartozik Jarrett karizmájába; sok-sok éve ô a legnépszerûbb fusion-zenész, bár, legalábbis Amerikában, a nyolcvanas években mintha némileg csökkent volna a Jarrett-divat. Az érzelmekbe való menekülése – akár saját elhatározásból

történt, akár isteni sugallatra – ismerôs lépés az Énbe hátráló mai fiatalság számára.

(John Litweiler) E hangversenyek nemzetközi sikerének köszönhetôen [Keith Jarrett] lett az 1970es évek egyetlen jazzmûvésze, aki képes volt a zenehallgatók tömegét megragadni anélkül, hogy bármiféle engedményt tett volna a kommersz irányzatoknak. Mi több, azzal, hogy a Miles Davis zenekarából való kiválását követôen többé nem volt hajlandó elektromos hangszereken játszani, úttörô szerepet vállalt az akusztikus zene iránti érdeklôdés újjáélesztésében.

(Bill Dobbins) Solo Concerts címû lemezével nemcsak, hogy kirándulást tett több évszázad zongoramuzsikájának birodalmába, hanem az egyre bonyolultabb emberi lélek számos „táját” is bejárta.

(Joachim E. Berendt)

13

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 14

A szólista Jarrett jazz-diszkográfiája Facing You (1971) Solo Concerts Bremen/Lausanne (1973) The Köln Concert(1975) Hymns Spheres (1976) Staircase (1976) Sacred Hymns of G. I. Gurdjieff (1979) Sun Bear Concerts (1980) Invocations/The Moth And The Flame (1980) Concerts (Bregenz/München) (1981) Book Of Ways (1986) Spirits (1987) Dark Intervals (1988) Paris Concert (1988) Vienna Concert (1991) La Scala (1995) The Melody At Night, With You (1998) Radiance (2002) Tokyo Solo – DVD (2002) The Carnegie Hall Concert (2005)

egykor fôleg házimuzsikáláskor használt clavichord (vagy klavichord) szerepét.

Szintén kevés összehasonlító elemzés született az orgonaszólókról, pedig a korábbi (Hymns Spheres) hallhatóan összeszedettebb és zeneileg elôbbre mutató, mint késôbbi párja (Invocations).

Ugyancsak a szólóban elôadott vállalkozások vitatható részéhez tartozik a valóságos hangszerarzenált felvonultató, kétlemezes Spirits (1986), amely védelmezôi (gondoljunk itt elsôsorban a Jarrett-monográfus Ian Carr személyére) szerint az etnikus jazz érdekes példája, más kutatók szerint azonban bizarr s képtelen kiadvány.

Akárhogyan legyen is, nehezen vitatható, hogy a Spirits minden egyedisége ellenére máig marginális jelenség maradt a vonzóan gazdag életmûben.

A jazzszólista Jarrett egyik kulcslemeze – amely az ECM kiadó sikerlistáján is az örök élbolyba tartozik – a The Köln

Keith Jarrett klasszikus zenei szólófelvételei Bach: Das Wohltemperierte Klavier, Buch I (1987) Bach: Goldberg Variations (1989) Bach: Das Wohltemperierte Klavier, Buch II (1990) Sosztakovics: 24 Preludes and Fugues, op. 87 (1991) Bach: The French Suites (1991) Händel: Suites For Keyboard (1993)

14

Concert, mely színvonalával valóban rászolgált népszerûségére. Jarrett itt annyira koncentráltan játszik, hogy még ma, több mint harminc évvel a lemez megjelenése után is nehéz elhinni, hogy semmiféle elôzetes koncepciója nem volt a mûvésznek, hogy egyetlen hangot sem írt meg elôre, vagyis hogy a két nagylemez teljes anyaga merô improvizáció, a fülünk hallatára készülô hangkatedrális. Pedig a zongorista joggal panaszkodhatott a rosszul hangolt hangszerre, a felvétel mostoha körülményeire, illetve saját egészségi állapotára: egy hosszú turné végén, lelkileg és fizikailag kimerülten ült le Jarrett Kölnben a zongorához. Ám a hallgató semmit sem érzékelhetett e problémákból a lemezt hallgatva.

Jarrettnek késôbb is sikerült tôkét kovácsolnia a balszerencsés körülményekbôl: még 1996 novemberében, a végsô kimerültség határán is végigjátszotta olaszországi szólóturnéját, pedig mint maga nyilatkozta, úgy érezte magát a színpadon, mint akit marslakók támadtak meg.

A brémai, lausanne-i és kölni felvételek idején Jarrett még fiatalember, alig harminc éves – és fizikai teljesítôképessége is elsôrangú.

Ekkoriban még évi ötven szólókoncertet ad, bár elôadásain alkalmanként elôveszi

súlyos hátfájása. A korai termésbôl az elsô dupla album, a Brémáben és Lausanne-ban felvett hangversenyek ajánlhatók elsôsorban: itt a populárisabb zongorajátékos jut szóhoz, a zene emészthetôbb valamivel, mint a kölni koncerté, s nem érzôdik rajta olyasfajta kedvetlenség, mint a Japánban rögzített, 1987-es Dark Intervals egyes pontjain. A korai korszak jelentékeny lemeze az oslói stúdióban felvett Facing You is, Jarrett elsô szólóprodukciója, s ugyan nyolc, különbözô hosszúságú darabból áll, mégis már itt felmerül a több tételes szvitszerûség problémája: a különálló számok olyannyira lekerekítettek és összetartozónak hatók, hogy a hallgató szívesebben tekinti ôket egy nagyobb egység részeinek, semmint elôzménnyelfolytatással nem rendelkezô, önálló szerzeményeknek.

A ’80-as évek végérôl származó Paris Concert némi joggal viselhetné a The Young Persons’ Guide To Keith Jarrett közcímet. A pianista szólókoncertjeinek összes varázslatát, technikai sziporkáját, fény- és árnyoldalát bemutatja, úgyhogy a szólólemezek világával való ismerkedést érdemes akár itt kezdeni.

Más kérdés, hogy a Jarrett korábbi munkáit már jól ismerôk önismétlést, kiüresedett manírokat és túlságosan kiszámítható fordulatokat fedezhettek fel a három számos albumon. S a sokszor

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 15

emlegetett, a mûvészi összpontosítás és elmélyedés hangjaiként definiált jarretti nyögések–sóhajok–morgások Párizsban már akár önparódiának is beillettek. A húsz éves periódust a megint csak vitatható bécsi koncert zárja, amely ugyan zeneileg koherensebb képet nyújt a párizsi hangversenyhez képest, viszont helyenként dominálnak rajta a Bach- és Sosztakovics-indítások, amelyek zavaróan hathatnak a jazz-idiómához szokott befogadóra.

Az új, a krónikus kimerültségbôl lassan ismét talpra álló szólista elôször a feleségének dedikált The Melody At Night, With You albumon hallatta hangját. A több évig tartó betegség sokban módosította Jarrett addigi zenei elképzeléseit. Korábbi szólólemezei szabad formájú improvizációk voltak, itt sztenderdeket játszott lemezre házistúdiójában, s a korábbinál jóval nagyobb hangsúlyt fektetett a dallamosságra. A CD-n hallható Be My Love például Mario Lanza elôadásában vált ismert dallá. Egy interjúban azt nyilatkozta: a jazzlemezeken a melódia

általában csak az improvizáció hordozója; itt azonban maga a dallam a zene szubsztanciája. Ezt 2002-ben a tokiói DVD, valamint a Radience követte.

Korábbi koncertjeit a nagyívû kompozíciók uralták, s a szerzemények egybefolytak, az új Jarrett a kisebb formákra helyezte a hangsúlyt. Saját magyarázata szerint: ha elkezd játszani egy darabot, és másfél perc múlva úgy érzi, itt a vége, akkor abba is hagyja a játékot. Korábbi gyakorlatáról úgy vélte, a bonyolult szabályok kezdtek eluralkodni a játékos felett, pedig megtehette volna, hogy egyszerûbb szabályok szerint improvizál, amelyek esetleg még felfedezetlen tájakra is elvitték volna. A legfrissebb anyag, a Carnegie Hallban rögzített koncert akár egy önéletrajzi portré is lehetne. Mindkét szett dalok szvitjére emlékeztet (ami a régi zongorista világát idézi), ezek egy része lírai, mások keményebbek, viharosabbak.

Az öt ráadás között szerepeltek olyan régebben már másképpen eljátszott darabok, mint a Time On My Hands vagy a My Song. A Carnegie Hall Concert viszonylag rövid darabjaiban költészet és szigor újfajta kombinációjára talált rá a

muzsikus. Tíz improvizált darab után öt ráadás következik. Ebbôl három új szerzemény. A betegségbôl visszatért Jarrett kritikusai ezúttal a saját szerzeményekrôl is úgy vélik, elôre megírt darabok. Ha így van, akkor a pianista épp korábbi lemezeinek fô jellegzetességét, a rögtönzést szorítja vissza elôadásaiban, legalábbis nagyívû improvizációi eltûnôben vannak.

Keith Jarrett szólókoncertjei újjáértelmezték a zongora szerepét a modern jazzben, miközben sok ismert forrásból – népzene, klasszikusok, blues, gospel stb. – táplálkoztak. A különbözô idiómák és formanyelvek lepárlása egy mélyen személyes, izgalmas és egyedülálló hangot hozott létre.

2007. október 18. 20:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Keith Jarrett (USA) szólózongora estje

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 16

Sir George Solti

A szarvasfiú útjai Zsoldos Dávid írása

A tehetséget, a mûvészi teljesítményt lehetetlen mérni – még ha legekért rajongó korunk néha hajlandó is errôl idôrôl-idôre megfeledkezni. Egy elôadómûvészi pálya sikere viszont többékevésbé mérhetô: koncertekben, felvételekben, kinevezésekben, díjakban. S ha szigorúan ennek alapján mégiscsak meg kellene nevezni a múlt század legnagyobb magyar muzsikusát, a titulus alighanem Solti Györgyöt illetné.

A balatonfôkajári zsidó molnárcsalád kirobbanó tehetségû gyermeke, Solti (Stern) György 1921. október 21-én született, s tizenkét évesen került a Zeneakadémiára, ahol a zongorajáték és a zeneszerzés fortélyaira az aranykorát élô Zeneakadémia szinte valamennyi nagy mestere oktatta: Bartók, Dohnányi, Kodály, Székely, Weiner. Erich Kleiber hatására fordult végleg a karmesterség felé, az Operaház korrepetitora lett, de származása miatt nem számíthatott gyors karrierre. 1937-ben a Salzburgi Fesztiválra vendégként érkezô Soltit egy szerencsés beugrás folytán Toscanini felfedezte, majd a következô évben Pesten is megtört a jég, és Solti végre felállhatott az Operaház karmesteri pulpitusára. "Sorsszerû este volt.

Miközben én a Figaróban debütáltam, a nácik éppen bevonultak Bécsbe.

Magyarországi karrierem egyazon napon indult és ért véget.” – írta errôl késôbb.

1939-ben kiutazott Toscaninihez, aki megígérte, hogy munkát szerez neki az Államokban – de Solti már nem tudta elhagyni Svájcot. Munkaengedély és állampolgárság nélkül vészelte át a háborús éveket, sorsa csak az 1942-es genfi zongoraverseny megnyerésével, majd a háború végeztével fordult jobbra.

Kilényi Ede – egykori Dohnányinövendék, akkoriban az amerikai hadsereg századosa és a megszállási övezet zenei biztosa –, ha mesterét nem is tudta felmenteni az igaztalan vádak alól, Soltinak 1946-ban megszerezte a Müncheni Operaház zeneigazgatói

16

állását. Münchent hat év múltán Frankfurtra cserélte, s ugyanebben az évben kizárólagos szerzôdést kötött a Decca hanglemezkiadóval. Legendás házasság volt ez: Solti több mint 300 lemezt készített a Deccával, s mind a fél évszázados szakadatlan együttmûködés ténye, mind pedig a 31 elnyert Grammydíj példa nélküli a hangfelvételek történetében.

Solti 1961-ben a Covent Gardenhez szerzôdött, ahol egy évtized alatt gyökeresen megújította és újból a világ élvonalába emelte a nagy múltú londoni operaházat. A Temze partján nemcsak mûvészi értelemben talált otthonra: itt ismerkedett meg második feleségével, s – 1972-tôl immár Sir George Soltiként – élete végéig a brit kultúra utazó nagykövete maradt. 1965-ben pont került egy hét éven át tartó, történelmi jelentôségû munka végére: Solti és a Bécsi Filharmonikusok közremûködésével elkészült Wagner Ring-ciklusának elsô teljes stúdiófelvétele – ezt a felvételt késôbb a brit rádióhallgatók a BBC szavazásán az „évszázad felvételének” választották. 1969-ben elvállalta a Chicagói Szimfonikus Zenekar vezetését – a második legjelentôsebb amerikai zenekarét, amelyet 1953 és 1963 között egy másik magyar, Reiner Frigyes irányított. Sir George legtermékenyebb korszakának nyitánya ez a pillanat, amelyet Chicagóban azóta is „golden era”-ként emlegetnek: pontosan 999 alkalommal lépett fel a zenekarral (az 1000. koncertre 85. születésnapján, halála után néhány héttel került volna sor), s felvette többek közt valamennyi

Beethoven-, Brahms-, Maher- és Bruckner-szimfóniát. 1983-ban egy nagy sikerû bayreuthi Ring-produkciót vezényelt Peter Hall rendezésében, 1995ben, az ENSZ 50. évfordulóján pedig megalapította a Világzenekart.

1997-ben, halála évében látogatott haza elôször: az ittléte alatt forgatott dokumentumfilm a magyar zenetörténet egyik legmeghatóbb dokumentuma.

Tervekkel tele búcsúzott Budapesttôl, újra felfedezett gyökereitôl – de már csak holtában térhetett haza. Kívánságára a Farkasréti temetôben egykori mestere, Bartók mellé temették.

"Mindig azt tartottam, olyan vagyok, mint Bartók Cantata Profanájának szarvassá változott fiai. Gyerekkoromban elszakadtam családomtól és hazámtól.

Kergettem, vadásztam a zenét, s a sors saját prédámmá változtatott. Életkörülményeim lettek az agancsok, amelyek nem engedtek hazatérni. De nagyszüleim sírjánál, a lenyugvó nap fényében 1939 óta elôször éreztem újra, hogy Magyarországhoz tartozom. A szarvasfiú hazatért. Agancsai újra befértek az ajtón, mert távollétében az ajtónyílás magasabbá és tágasabbá vált."

2007. szeptember 10. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Világzenekar a Békéért „A béke és a szerelem éjszakái” – Emlékkoncert Solti György halálának tizedik évfordulóján

Wagner: Tannhäuser - nyitány Berlioz: Rómeó és Júlia, op. 17 - zenekari részletek Prokofjev: Rómeó és Júlia - részletek az I. és a II. balettszvitbôl Vezényel: Valerij Gergijev

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 17

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 18

Thomas Hampson Budapesten

Vándorlegény Indianából Molnár Szabolcs írása

Ha azt mondanám, hogy Thomas Hampson egy operaszerep kedvéért Budapestre jön, akkor be is fejezhetném a cikket, minden operabarát tudja, hogy mire számíthat. S hogy ne a „minden jegy elkelt” táblát kelljen olvasgatnia, azonnal rohanna is a legközelebbi jegypénztárba. Bár most dalestre érkezik, azt hiszem, ezúttal sem kellene különösebben nagy hírverés.

Ha valami mégis megér egy rövidebb cikket, az egyetlen körülmény: mindez a Budapesti Mahler-ünnepnek köszönhetô.

A harmadik Mahler-ünnepre készülôdve látszik, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar mûhelyében formálódó koncepció életképessége töretlen. Mahler szimfóniáinak világszínvonalú elôadásáról maga a zenekar gondoskodik, ez már az elsô pillanattól kezdve biztató volt. A „Mahler és korunk” kortárszenei vonulat is szépen izmosodik, és hogy a nemzetközi zenei élet legnagyobbjai is kiveszik részüket az „ünnepben”, arra szép példát mutatott tavaly az Amszterdami Concertgebouw és Mariss Jansons vendégjátéka, valamint az a tény, hogy a legjelentôsebb Mahler-kutatók egyike, Henry-Louis de La Grange a kezdet kezdetétôl mint tanácsadó hitelesíti a koncertsorozatot. A harmadik Mahlerünnepen Thomas Hampson – Wolfram Rieger kíséretével – Liszt- és Mahlerdalokból ad koncertet. Talán ennyi is elég lenne a Mahler-híveknek, hiszen az énekes nagy megbecsülésnek örvend

18

körükben, Mahler-produkcióit olyan muzsikusok társaságában rögzítette az örökkévalóságnak, mint Leonard Bernstein, Luciano Berio, Simon Rattle vagy Klaus Tennstedt.

A bô negyed évszázada európai színpadok deszkáit is recsegtetô bariton nem mellesleg énekel idén dalokat, Budapest ugyanis egy nagyszabású dalzarándoklat egyik állomása lesz.

Sajnálhatjuk, hogy Hampson mindössze egy napot tölt el minálunk, hogy enciklopédikus Mahler-tudásából néhány fejezetet megosszon velünk. Vigasztalásul (?) nézzünk bele Hampson tavaszi-nyári Mahler-vándorlásának idei útinaplójába, hiszen egyelôre nincs más lehetôségünk arra, hogy felmérjük azt a bizonyos enciklopédikus tudást.

Az Indiana államban született, de évtizedek óta Mahler városában, Bécsben élô, reneszánsz alkatú mûvész – életrajzát „foglalkozásainak” felsorolásával kezdi: énekes, színész, tudós, tanár, szenvedélyes golfjátékos, mohó könyvgyûjtô, az új technológiák elkötelezett szószólója – operaszerepei mellett 2007-ben különleges hangsúlyt fektet a Mahler-interpretációra. (Tudósként részt vett a dalok kritikai közreadásában.)

Májusban a Carnegie Hallban Michael Tilson Thomas és a San Francisco-i Szimfonikusok társaságában A fiú csodakürtje dalait énekelte, ugyanezzel a programmal itt turnézott a közelben, Bécsben és Prágában. Júliusban a Tanglewoodi Fesztiválon a Gyermekgyászdalok következnek, a kamarazenekari átiratot maga Hampson jegyzi. Még július végén, a Ravinia Fesztiválon Christoph Eschenbach-hal és

Thomas Hampson

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 19

a Chicagói Szimfonikusokkal Vándorlegény dalokat (Lieder eines fahrenden Gesellen) énekel, augusztusban pedig zongorakísérôjével Lübeckben (Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál) ad dalestet, a mûsort részben vagy egészben megismétli többek között Salzburgban, Wiesbadenben és Amszterdamban.

Vándorunk a szeptember 16-i budapesti állomást nagy kerülôvel éri el. Augusztus végén még viszonylag közel, Bolzanóban a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarral (Strauss- és Stravinsky-mûsorba csomagolva) a Csodakürt-dalokból válogat. A mûsort a hónap legvégén megutaztatják Rio de Janeiróban, São Paolóban és Buenos Airesben. „Pihentetésül” szeptember elején a bécsi Staatsoperben négyszer eljátssza a Simon Boccanegra címszerepét, majd vonatra ül, és leszáll a Keleti pályaudvaron.

A párizsiak kedvéért ugyanezt a koncertet három nappal késôbb megismétli a Champs-Elysées Színházban. A vándorút egyik legizgalmasabb állomása ezek után következik, a Kristjan Järvi által alapított és irányított, zenei határvidékeken garázdálkodó, avantgárd kísérletezésekrôl is elhíresült, rockot és Schönberget azonos kvalitással

megszólaltató Absolute Ensemble-lel közösen adott hangverseny, melynek címe sokat sejtetô: Dal a Földrôl. Nem lehet kétséges, hogy ez a produkció gyökeresen más lesz, mint az a szeptember végi koncert, ahol ismét Michael Tilson Thomas és a San Francisco-i Szimfonikusok társaságában lép fel. Pedig a koncert címe és mûsora ugyanaz lesz: Dal a Földrôl. Úgy tûnik tehát, hogy a vándorutat a Michael Tilson Thomas-szal készített Mahler-ciklus keretezi, a Vándorlegénydalokkal kezdôdik, és a Dal a Földrôl szimfóniával végzôdik. De – s ez illik egy igazi, tudathasadásos 21. századi Mahler-utazáshoz – az út végén a Föld dala különbözô arcait mutatja. Egy pimaszul izgalmasat és egy klasszikusan formált szépet.

Hampson útitársa, Wolfram Rieger nagy énekesek (Elisabeth Schwarzkopf, Dietrich Fischer-Dieskau, Hans Hotter) mesterkurzusain fürkészte ki az énekesek lelkét, s ez olyan jól sikerült, hogy zongorista létére 1991-ben már saját Liedosztályt indított énekesek és zongorakísérôk számára. 1998-tól a berlini Hanns Eisler Zenemûvészeti Fôiskola professzorra, olyan kiváló Mahler-elôadók partnere, mint Juliane Banse, Barbara Bonney, Matthias Goerne vagy Thomas Quasthoff.

A Budapesti Mahler Ünnepet elôször 2005 ôszén rendezte meg a Budapesti Fesztiválzenekar, a Mûvészetek Palotája és a Magyar Gustav Mahler Társaság, a sorozat mûvészeti vezetôje Fischer Iván.

A Mahler Ünnep célja, hogy évrôl-évre felidézze a századforduló egyik legjelentôsebb zeneszerzôjének - aki 1888 és 1891 között a budapesti Operaház igazgatója is volt - máig ható szellemiségét és halhatatlan mûveit.

BUDAPESTI MAHLER ÜNNEP 2007. szeptember 9. 15:30; 2007. szeptember 11. 19:45 2007. szeptember 13. 19:45 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye

Mahler: Totenfeier; R. Strauss: Wiegenlied, op. 41, No. 1; Waldseligkeit, op. 49, No. 1; Ich wollt' ein Sträußlein binden, op.

68, No. 2; Morgen!, op. 27, No. 4; Mahler: IV. G-dúr szimfónia Km.: Miah Persson (szoprán) Vez.: Fischer Iván

Részlet egy 2007. május 6-án megjelent interjúból, Mercury News - Jobban szeretné, ha énekesnek és nem operaénekesnek tartanák, miért?

- Egyszerûen veszélyesnek érzem az énekhang specializálódását. Ha operaénekesként jó nagy hangod van, az lehet, hogy egy dalhoz már ormótlan lenne, másfelôl viszont, ami egy dalhoz elég, az kevés ahhoz, hogy színpadra állj. Pedig erre a hangra volna szükséged, mert ez kommunikatív, ez valóban kifejez valamit belôled, illetve a szerepbôl. Az lenne az ideális, ha az operaénekesek képesek volnának arra is, hogy elmondjanak egy egész történetet egyetlen dalban, és arra is, hogy egy teljes operában egyetlen karaktert építsenek fel.

- Mi az, ami megragadta Mahler világában?

- Mahler zenéje egy muzsikus számára lenyûgözô világ. Arra hív, hogy belakjuk.

Minden pillanata elragadtatással tölt el. Fantasztikus, ahogy a metaforikus szövegeket Mahler átfordítja a zene nyelvére, és megteremti a szövegnek azt az értelmezését, amelyben már nem fontosak a szavak, csak az, ami a szavak, illetve a sorok között van. Mahler zenéje felfedi a szöveg igazi jelentését. A Wunderhorn-dalokban például egy intim, belsô dialógust hallunk az élet dilemmáiról, a transzcendenciáról, a vágyakról, a földi és a túlvilági életrôl, arról, hogy hol van az igazi élet, itt vagy odaát.

Mahler arra jött rá, hogy itt és most kell átjutni életen és halálon, hogy behatolhassunk a transzcendencia birodalmába, és megrészegítette, hogy erre egyedül a zene által vagyunk képesek. Mert a zene a valóság különféle szintjeit egyetlen, átélhetô világba sûríti össze, olyan világba, melynek kifejezésére a kimondott szó önmagában kevés.

2007. szeptember 12. 19:45 Fesztivál Színház Vajda János: Az öt kenyérrôl / Viktor Ullmann: Atlantisz császára, avagy a Halál nemet mond

Vajda János: Az öt kenyérrôl (kamaraopera) – a Budapesti Mahler-ünnep felkérésére írt mû Km.: Fekete Attila (tenor) Viktor Ullmann: Atlantisz császára, avagy a Halál nemet mond, op. 49 (egyfelvonásos opera, magyarországi bemutató) Km.: Budapesti Fesztiválzenekar Vez.: Fischer Iván 2007. szeptember 16. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Thomas Hampson dalestje

Liszt- és Mahler-dalok Km.: Wolfram Rieger (zongora)

19

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 20

UNICEF-koncert

Mesét mond: Bond Ókovács Szilveszter írása

Életemben legtöbbször a Don Giovanni és A varázsfuvola baritonszerepeit énekeltem.

Alig tíz év alatt Magyarország száz pontján vagy kétszázötven Bordal, Szerenád, Pa-pa-paduett és mások – még gombócból is sok!

Természetesen nem igazi, nagybetûs operaelôadáson, ennyi még zseniális kollégáknak se juthat ily rövid idô alatt. Többségében gyermekprogramok voltak ezek, amelyeken valamifajta Mozart-operakommandó képében támadtunk le – rossz esetben gyanútlan, magyarán: felkészítetlen – iskolásokat. A megannyi szondázás után biztos kellene egy generális tanulságnak érlelôdnie, mi tetszik a kiskorosztályoknak, mire vevôk, mire nem, s hogy például az opera mint zenés színházi mûfaj, tetszik-e bármennyire is nekik? Ezt a felismerést keresem magamban, miközben a benyomásokat próbálom megidézni. Hogyan, hányféleképpen tudunk tenni a gyermekekért a zene által?

Megértett-e bármit az a kislány, aki egy nyírségi kisközségben feljött az ócska színpadra – olajkályha fûtötte bûzösmelegre a termet –, és zavartan feje fölé tartott néhány összefûzött kellékfalevelet? Ritmusra ringott, mint élô kerti díszlete a Figarónak, és talán nem bánta,

20

Sir Roger Moore a köz szolgálatában...

hogy nem a siciliano lexikonbéli magyarázatát oktattam neki vagy a Levélduett harmóniavázát. Részt vett viszont egy „produkcióban”, ôt – életében valószínûleg elôször és utoljára – „megrendezték”, és felnôttként talán egy homályos sejtelem képében ott él majd benne az emlék: nem kell okvetlenül elkapcsolni a tévét-rádiót, ha nagyritkán operát adnak benne… És az észak-dunántúli szakmunkások mit érthettek? Hûvös ôszi napon, elsô óra helyett ülték tele a mûvelôdési központ

több százas termét, még dzsekijüket se hagyták a ruhatárban. (Az öltözetre még kitérek.) Szóval leginkább aludni jöttek. A közönyös közönség rosszabb az ellenségesnél. Amaz dühítve doppingol legalább, emez csak szomorít, aztán magad is óriási ásításokkal küzdesz, no meg az óramutatóval. Mikor ballag már el az ilyenkor rusnya ólomlábakon járó mûsoridô? Náluk, emlékszem, a játékos közelítés, az énekes-színészi bohóckodás se hatott – alap nélküli tudásbodegára szerettünk volna mûemlékpala-tetôt húzni… S amikor azt hittem, minden

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 21

elveszett, mert itt még a számunkra szégyen operaripacs-tempó se sikeres, Giovanni vaksi álarcában közlekedve elsodortam egy letámasztott kulisszaelemet. Láttam, ahogy dôl, mindenki látta. Épp oly végtelenül lassan lendült át függôleges síkján, hogy valamennyien tudtuk, már nem lehet megállítani. Csak a pianista nem érzékelhette, hisz háttal játszotta szegény a Canzonetta elôzenéjét – hamarosan viszont megérezte, mert keményen tarkón vágta a ledôlô paraván…

A koncertterem felrobbant a kárörvendô hahotától, de mire erôsen szédelgô Gábor barátom visszatért posztjára, a zongoraszékre, már végleg kimozdult az iparoslegények hangulata. A Mozartmûsor utolsó harmada zajos sikert aratott, csak rá kellett ülnöm a témára a színpadi balesetek, esetenkénti zûrzavarok és darabtemetések keserédes történeteivel. Közben pedig a leendô vasbetonszerelôk meghallgattak egy Cosí-áriát és két nehéz együttest is A színigazgatóból: ugyan mi mással lehetett volna e fiúkat a rokokó muzsikára rávenni?

Más. Nagyon más színtér. A délmagyarországi elitgimnázium saját dísztermében tiszta ünneplôbe öltözött fiatalok rendezett, pissz nélküli tömege fogad. Hangoztathatjuk a nyelvileg legalább veretes szólamokat a lélek ünneplôruhába csomagolásáról, a gyakorlat azt mutatja: ha matrózblúz és öltöny, kisebbeknél fehér felsô/sötét alsó viselet megvan, már félig utat találtak a produkcióhoz. Úgy kell a lelket felékesíteni, hogy az a test példáját láthassa, átvehesse. Az ünneplôruha ünnepi alkalmat jelez, készülést jelent otthon, beszélgetést az iskolában, várakozást a terem széksoraiba lépve. És a mûvész ilyen közegben ne törjönzúzzon, vegye elô az informatívabb stílusát, és a darabok lényege felé haladjon a külsôségek helyett.

Innen már evidencia, mindenki érti, mit igazol, milyen triviális tételt bizonyít a bár véletlenszerû, de számos merítés.

Gyermekközönség úgy általában nem létezik. Intelligencia-szintek vannak (értelmetlenség tagadni ezeket 10-12 év fölött), és ezekkel szinkronban vagy épp aszinkronban futó érzelmi-befogadási állapotok léteznek. Utóbbiak kialakulása

közösségi dimenzióban zajlik: ha kifárasztott vagy fellelkesített tömegben ülünk, ha hajnalban, tízkor vagy ebéd után (netán: helyett) kellene zenét hallgatnunk, mi is másképp reagálnánk.

Pláne, ha sokan vagyunk – akkor az adott hangulati töltet megsokszorozottan öleli körbe a színpadot, s aki errôl tudomást nem véve szeretne „mûvelni”, az nem boldogul, lásd a szakmunkások esetét fent.

„Zeneszerzôk és gyerekek…”

Amióta a muzsika számûzetett az otthonokból, s a helyét „könnyûnek” titulált ritmikus zörej foglalta el, vannak komponisták, akik meseírói babérokra tekintve – persze, saját csöppségeikre is odahaza – ellenállhatatlan késztetést éreznek a nagy gyermek- vagy ifjúságnevelô mûvek megalkotására.

Vagy legalább az elsô rácsodálkozás kivívására. Benjamin Britten kellô didaktikával írta meg Változatait és fúgáját egy Purcell-témára, mûve címében ott a magyarul csak botladozva visszaadható cél: fiatalok bevezetése a zenekar (illetve a hangszerelés) világába.

Camille Saint-Saëns hat évtizeddel korábban igazi pedagógusként kötötte össze a kicsik világát csodálatosképp kitöltô állatszeretetet a zene asszociatív, könnyen megélhetô vonásaival. Az állatok farsangja, ha lélek és test szülôi felékesítése megtörténik, könnyen befurakszik a gyermekszívekbe. Szergej Prokofjev virtuóz meséjét, a Péter és a farkast nemrég magam is elôadtam Gömöri Márkus Mari Angliában már sikerre vitt koncepciójában. Bár e szimfonikus mû végjátéka a szomorú vonásokat se nélkülözi, szellemessége és a mesélô szerepének lehetôségei a topra emelik. A magyar szerzôk közül Madarász Ivánt hadd említsem: Mese a hangokról címû pár éves darabja kis felnôttnek tekinti már közönségét – Török Sándor nyomán szürreális, igazi mai mese –, és az életrôl, nem holmi rajzvilágról muzsikál nekik.

Mindez a gondolatsor azért ötlött fel bennem, mert a jótékonyság négyzetre emelésével érne fel, ha október legvégén, a Nemzeti Filharmonikusok UNICEF-hangversenyén sok gyermek érkezne szüleivel a Müpa nézôterére. Ha otthon volna idô, erô a Ruszlán-mondára,

...és mint 007-es ügynök

hogy Glinka könnyû léptû nyitánya tényleg célhoz érjen, ha a „zoológiai fantáziában” narrátorkodó Sir Roger Moore-ban nem a lektûrös Angyalt, Bondot vagy az egyik Minden Lében Kanalat látnánk. Hanem inkább a nagypapa korú, kiváló színészt, aki ahelyett, hogy hûsölne-melegedne birtokán, e nemes ügyért önként utazza be a világot. S bizony, a pénzadományok áldása mellett micsoda láthatatlan kincsek gyûlhetnek a mi gyermekeinkben is, ha Hartmann festô egykori képeinek muszorgszkiji lenyomatát érteni tudják, mert a festményeket látták, Baba Jaga történetét otthon hallották a koncert elôtt!

Nem egyszerû a muzsika lefátyolozott csodáinak megismertetése. Ha nem kis falusi kultúrházban vagy kétes kimenetelû iskolai koncerten, hanem a legkiválóbb muzsikusokkal a leglenyûgözôbb hangversenyteremben közelíthetjük a zenéhez utódainkat, becsüljük meg az alkalmakat! Adjunk a rászorulóknak, a jegyet vegyük – és adjunk a sajátjainknak is, ôket vigyük!

2007. október 29., 30. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Nemzeti Filharmonikus Zenekar jótékonysági hangversenyei a UNICEF javára

Glinka: Ruszlán és Ludmilla (nyitány); Saint-Saëns: Az állatok farsangja; Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képei Km.: Sir Roger Moore (narrátor) Vez.: Kocsis Zoltán

21

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 22

Vérátömlesztés elôtt az opera

Leendô operák bûvölete Hollós Máté írása

Szabadkozva fogadtam a szerkesztô megtisztelô felhívását e cikk megírására. Mert noha a nyolcvanas évek tíz esztendején át az Artisjus ügynökségben magyar operák külföldi propagandájával foglalkoztam, nem vagyok a mûfaj tudós szakértôje, szerzôként pedig eddig elkerült az opera, s ma sem hever asztalomon zenés színpadi mû terve. Hogy így van, abban bizonyára szerepe van az opera elmúlt másfél évszázadával kapcsolatos megannyi kételyemnek, így csupán azt vállalhattam jelen írásommal kapcsolatban, hogy szubjektív gondolataimat – gondjaimat – osztom meg az Olvasóval. Leszögezem mindjárt az elején: említett gondjaim ecsetelésével nem az opera általános bírálatát szándékozom gyakorolni, nem Boulez sokat idézett, többnyire félreértelmezett operaház-robbantási javaslatát kívánom visszhangozni, s még kevésbé egyes mûvek fölött fintorgok. filmszakadás érzetét idézik elô. A 20. század ezt a zenedrámai ideát folytatta, befogadását nehezítve mindazzal, ami a zenetörténet az idô szerinti szeletét általánosan jellemezte: a tonalitás elhomályosulásával, az énekelhetôség határainak feszegetésével.

Akik ma élünk, már a zenedrámának is a muzealitásába születtünk. Nekünk Wagner vagy Muszorgszkij, Berg vagy Webern, Stravinsky vagy Britten ugyanoly „távoli”, mint Rossini vagy Puccini, Monteverdi vagy Händel. A távolság, persze, viszonylagos: az opera rajongója nem éli meg szakadékként, a mûvészi zenétôl általánosságban távolodó közönség pedig nem csupán az opera, hanem minden figyelmet igénylô zene kezét elengedi.

Az utolsó meggymag szólistái

Akik ma élünk, már mind a muzeális opera világába születtünk. A színpadot a hírlap frissességéhez hasonlatosan átélô világ a barokktól Verdiig terjedhetett. Ott volt „tiszta a képlet”: a történet közlése élesen elvált az érzelmek kizengetésétôl – a jelenet az áriától, kettôsöktôl, vokális

22

együttesektôl, kórusoktól. A 19. század feltalálta a zenedrámát, az egybekomponált szerkezetet, amelybôl itt-ott kidomborul ugyan egy-egy lekerekített zeneszám, de az beágyazódik a drámai szövetbe, s ha megtapsolják úgy, mint a zárt számokat, mintegy

Vajon mi mozdítja meg a 20. század végének operaszerzôjét? Alighanem két fô irány különböztethetô meg, azokon belül az egyéni ízlés és alkat, illetve a színrevivô-megrendelô színház igényeilehetôségei adta megannyi árnyalatban.

Az egyik komponista a múzeumba szán odaillô, ugyanakkor – jó esetben – a mintaképeket nem másoló tárgyat, a másik megújítaná a mûfajt. Az utóbbi

k

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 23

radikálisan szakít a hagyományos operatörténetekkel, más hangon énekelteti szereplôit, mint amilyenen a „nagyszínpadok” dívái, hôstenorjai vagy akár idézôjelessé karikírozott buffó alakjai szólalnak meg, s hangszeres rétegében is szakít az operai eszköztárral: hangversenyek együtteseinek színeit keveri ki. Az ilyen mû rosszul érezné magát az arany és bíbor nézôtere elôtt. Új kulisszák teremnek hát, akusztikailag a célnak nem mindig megfelelô termek debütálnak, ha olcsón kell megúszni az elôadást, sok fekete drapéria kerül elô...

zenedramaturgiailag vérátömlesztést adhatna a muzeális mûfajnak. Zenei megmunkáltságban az operához illôt képzelek, de óvatosan egyensúlyozva azon a határvonalon, amelynek egyik oldala a túl egyszerû, a másik a túl bonyolult.

Nem veszítem reményem! Szeretem az operát. Az olyat, amilyen még nincs, talán egy csöppet jobban, mint amilyen már van...

A „nagyérdemû” még mindig inkább a múzeumot választja, a sztárgázsikból és a magas rezsiköltségekbôl fakadó borsos jegyárakat is vállalva, hogy kiöltözve „csápoljon” a hírneves vendégénekesnek, az újítás iránti fogékonyság érdemét szerzô közönség pedig bennfentes klubot alkot ingujjban, pulóverben a szerzôk és a velük szolidáris elôadók körül kerekedô amolyan kisbolygó-gyûrûben.

De nem feleltünk a kérdésre: mi mozdítja meg a zeneszerzôt? Egyre kevésbé az operahistória tipikus történetei. S egyre kevésbé egész estét betöltô cselekmények. Megszaporodnak az egyfelvonásosok. A hazai operaszerzés inspiráló fóruma, A TV Zenés Színháza az egyfelvonásosok terjedelmét félóra körülire faragta, ad absurdum negyedórás alkotásokat is befogadott.

Minél képernyô-specifikusabb a történet, a dramaturgia, annál nehezebb színpadra adaptálni. Különösen, amiért a közremûködô zenekar gyakorta szimfonikus, így túllépi a kamaraopera kereteit. Hidas Frigyes, Láng István, Lendvay Kamilló, Madarász Iván, Vajda János hoznak új színt e téren. Az ensemble-opera mûfajában jelentôs nemzetközi sikert Eötvös Péter ér el, itthon Demény Attila, Sáry László, Serei Zsolt tör utat.

Nem térek ki e helyen a hagyományos operaszínpadra álmodott repertoárra, csupán annak a jelenbe közvetlenül belenyúló szeletére. Arra, hogy Sári József immár második operáját írja német színházaknak, sajátosan „nem operás” hangvétellel, s nagy várakozással tekinthetünk Tihanyi László novemberben esedékes bordeaux-i premierje elé. Eközben egyre születnek

2007. szeptember 12. 19:45 Fesztivál Színház Vajda János: Az öt kenyérrôl / Viktor Ullmann: Atlantisz császára, avagy a Halál nemet mond

Demény Attila

az Ybl-palotában is otthonra lelô (bár a kortársi „bélyeg” miatt csak kis szériákra számítható) posztmodern operák: Fekete Gyula, Gyöngyösi Levente s elôttük és utánuk Vajda János egész estés alkotásai.

De hát mire utaltam a cikk elején gondjaimat emlegetve? Iménti összefoglaló mondataim mintha inkább a termés betakarításának örömét idéznék...

Hiányom az, hogy a mai közönség az operával nem tud olyan kontaktusba kerülni, mint az egykori Monteverdiével, Mozartéval, Verdiével. Tud-e bármivel a zenés színpadon? Hogyne: a rockoperával, a musicallel. Azok jeles darabjaiban ott vannak az erôteljes zárt számok, a fülbemászó dallamok. Ahány operaszerzônek eddig ezt megemlítettem, még a leginkább „közönségbarát” is úgy érezte: nem venne erôt magán, hogy hatni engedje magára e mûfajokat, komplexebb anyagkezelés érdekli. De hiszen nem is azt várnám, hogy rock-operát írjon, hanem hogy átvegye belôle azt, ami

Vajda János: Az öt kenyérrôl (kamaraopera) – a Budapesti Mahler-ünnep felkérésére írt mû Km.: Fekete Attila (tenor) Viktor Ullmann: Atlantisz császára, avagy a Halál nemet mond, op. 49 (egyfelvonásos opera, magyarországi bemutató) Km.: Budapesti Fesztiválzenekar Vez.: Fischer Iván 2007. szeptember 21. 19:00 Fesztivál Színház Demény Attila kamaraoperái

Demény Attila: Parafarm Librettó: Visky András (George Orwell Állatfarm címû regénye nyomán, Christian Morgenstern és Petri György szövegeinek felhasználásával) Demény Attila: Bevégezetlen ragozás – haláltáncjáték Librettó: Visky András (Örkény István egyperces novellája nyomán) Demény Attila: Az utolsó meggymag Librettó: Lászlóffy Aladár (Örkény István egyperces novellája nyomán, más szövegekkel kiegészítve) Km.: Budapesti Kamaraopera, Kolozsvári Magyar Opera Stúdiója

23

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 24

A csembaló reneszánsza

Csipkerózsika Gurmai Éva írása

Vajon ki, mikor és miért csókolta meg? A csembaló a húrosbillentyûs hangszerek ma már egyik legnépszerûbb tagja, amely egyre gyakrabban szólal meg korunk hangversenyéletében.

Fénykora 1600 és 1750 közé esett, majd egészen a 20. századig a zongora fokozatosan kiszorította a zeneéletbôl. 1903-tól Wanda Landowska (1879–1959) nyilvános csembalókoncertjei nyomán a hangszer új életre kelt, s a század utolsó harmadától igazi reneszánszát éli. Miért-e hosszú hallgatás, s miért ez az újabb térhódítás? A válasz a hangszer sajátosságaiban, s a korszakonként változó zenefelfogás körül keresendô.

A billentyûzet által biztosított virtuóz, rendkívül árnyalt és sokrétû játéktechnika ennél a hangszernél pengetômechanikával találkozik.

A billentyû lenyomásával egy ún. ugró aktivizálódik, aminek a kifûrészelt felsô részébe illeszkedik a pengetôvel ellátott nyelv. Ez az ugró billentéskor felpattan, és a nyelvbe ékelt (tollszárból, bôrbôl, újabban mûanyagból készült) pengetô rezgésbe hozza a húrt. A billentyû elengedésével az ugró visszaesik, a tetején levô filc pedig megszünteti a húr rezgését. Egészen különleges érzés megtapasztalni a billentyûknek ezt a játékát, amely által a csembaló sajátos billentéskultúrát igényel s a zene egy kifinomult, különleges lélegeztetését, mivel a dinamikát elsôsorban nem a billentéssel lehet változtatni. A zenei kifejezésnek ezer más eszköze áll a csembalójátékos rendelkezésére. A 18. század folyamán, mint minden hangszer, a csembaló is a nagyobb, dúsabb, kontrasztosabb hangzás irányába fejlôdött. Egy billentyûhöz több ugrósort és húrsort is rendeltek, amelyek által az orgonához hasonlóan több regiszter is megszólalhat rajta. A regiszterkapcsolókat kézzel, esetleg térdvagy lábpedálokkal lehet mechanikusan be-, illetve összekapcsolni. A regiszterkapcsolókkal azt lehet állítani, hogy az egy billentyûhöz tartozó ugróés húrsorok közül melyik legyen aktív, így

24

hangszínt (különbözô anyagú és keménységû pengetôk) és hangmagasságot (oktávval magasabb, mélyebb) is lehet váltani. Ehhez járul egy, két vagy több egymás fölött lévô billentyûzet (manuál).

A hangkeltés legalapvetôbb elemeit vázoltuk csak fel, de már ebbôl is láthatjuk, milyen ezerarcú, ezerhangú a csembalók világa. Hogy mégis elfordult tôle az érdeklôdés a zongora irányába, elsôsorban a regiszterváltásokkal elért fokozatos (teraszos) dinamikai váltás helyébe lépô folyamatos (crescendodescrescendo) hangerôváltozás ideáljának köszönhetô, amelyre a kalapácszongora már tökéletesen képes.

Innen kezdeti elnevezése is: fortepiano.

A két hangszer csatája fokozatosan dôlt el a zongora javára, legfôképpen akkor, amikor Haydn, Mozart és Beethoven is átpártolt a zongorához. Hogy ez nem történt gyorsan, mutatja, hogy Beethoven elsô zongoraszonátái, egészen az opus 27-ig a következô felirattal jelentek meg: „csembalóra vagy kalapácszongorára”.

Ma már hatalmas repertoár áll a csembalisták rendelkezésére. Mindent elôadnak, ami az elmúlt, nagyjából nyolcszáz év alatt keletkezett. A zenei történelmi múlt felé fordulás nemcsak a zenemûvek felé irányult, hanem azok korabeli hangzása, elôadásmódja s

minden szegmense felé, ami csak a tárgyi és írott emlékek alapján fellelhetô volt. A zenésznek ma már megvan a lehetôsége, hogy a legjobb tudása szerint felkészülve, minden mûvet a számára legmegfelelôbb hangszeren adja elô. A csembaló esetében leggyakrabban kópiahangszereket hallhatunk pódiumon, amelyeket a számos hangszergyûjtemények egy-egy kiváló darabjainak mintájára építettek.

Ezek a hangszerek, úgy, mint régen, ma is mûalkotások. Építôikrôl mindenkor megemlékeznek. Miért nem az eredeti hangszer áll a pódiumra? Az idô a testük fölött eljárt, de a lelkük ily módon újjáéleszthetô.

2007. szeptember 17. 19:30 Fesztivál Színház Dobozy Borbála és a Musica Aeterna (Pozsony) hangversenye

J. S. Bach: F-dúr concerto BWV 1057 – a IV. Brandenburgi verseny átirata; V. Brandenburgi verseny, BWV 1050; Haydn: F-dúr csembalóverseny, Hob. XVIII:3; Fdúr kettôsverseny hegedûre, csembalóra és vonószenekarra, Hob. XVIII:6 Km.: Kállay Katalin, Kállay Gábor (blockflöte), Kertész Ildikó (barokk fuvola), Peter Zajícˇek (hegedû) Mûv. vez.: Peter Zajícˇek

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 25

Párhuzamos életrajzok

„Nagy” Sándorok Iványi-Papp Monika írása

A nagysághoz nem lehetôség kell, hanem (a Sándor név ómene szerinti) erôs akarat. Veress Sándort és Végh Sándort, a két jó barátot teherbírásuk, a zene iránti lelkesedésük és hajthatatlan szabadságvágyuk tette ugyanazon korszak palettáján nagyokká. Abban a korban, amelyben – a Sándor név másik két, ellentétes görög olvasata szerint – az „embereket oltalmazó” éppúgy, mint az „emberek ellen oltalmat nyújtó” magatartásra egyaránt szükség volt.

Veress 1907-ben, a második nemzetközi békekonferencia évében születik, amikor Hágában kidolgozzák a szárazföldi háború szabályait; Végh öt évre rá, amikor e szabályokat immár használni is lehet, mert elkezdôdik az elsô Balkáni háború. Közös az elindulás helye, Kolozsvár, és földi pályafutásuk idôtartama, 85 év.

Zeneakadémiai tanulmányaikat majdnem egyszerre (1923-1924) kezdik el: Veress Kodálynál a zeneszerzést; Hegyi Emánuelnél, majd Bartóknál a zongorázást sajátítja el. A szinte még gyermek Végh Kodály mellett Hubaynál tanul, közben „ösztönösen megérzi, hogy mi a jó, és ami jó, azt egész életében követi” (Végh), így Bartók zenéjének értékét is.

Már ekkor (12 évesen!) megveszi a legújabb Bartók-kompozíciók kottáit. A diploma megszerzése után Végh szólókoncertjeivel, valamint a saját alapítású Magyar Trióval lép fel. Alapító tagja az Új Magyar Vonósnégyesnek (1934) is, ôk mutatják be 1936-ban Bartók V. vonósnégyesét.

Mindemellett a Székesfôvárosi Zenekar hangversenymestere lesz és ismeretterjesztônépszerûsítô hangversenysorozatot állítva össze, vidéki hangversenykörútra viszi a zenekart. A sorozat nyolcadik hangversenye fontos alkalom: 1940. december 1-jén elôször játszik együtt a késôbb Végh Kvartett néven

ismert együttes. Míg Végh vidéki hangversenykörutakon „tanít”, addig Veress, közösen Czövek Ernával a magyar hangszeres oktatás elméleti-módszertani reformjának bevezetésén fáradozik. Végh 1940-ben, Veress 1943-ban lett a Zeneakadémia tanára.

Az ô osztályába járt a háború utáni generáció két legnagyobb magyar zeneszerzôje, Ligeti és Kurtág György is.

Veress még zeneakadémiai évei alatt bekapcsolódik a népzenekutatás munkájába: elôbb Lajtha László asszisztenseként, késôbb az 1930-as moldvai gyûjtôútja eredményeinek elismeréseképpen Bartók veszi maga mellé.

Egyébként a gyûjtés létrejötte külön szerencsének számít, mivel a trianoni békediktátum következtében már nem lehetett a Kárpát-medence egész területén szabadon gyûjteni. Veress korai zeneszerzôi korszakát e népzene erôteljes hatása jellemzi.

A Hegedûversenyben (1939) és az I. szimfóniában (1940) a kontrapunktikus szerkesztésmód, valamint az egyre kifinomultabbá váló ritmika mellett a dallami invenció is fontos szerepet kap. Az 1950-es évektôl megfigyelhetô a dodekafónia használata (az elsô dodekafon mûvek: Hommage à Paul Klee 1951, Zongoraverseny 1952). Utolsó alkotói periódusában (1961-tôl) a magyar és európai zene hagyományait integrálja mûveibe.

A második zenészemigráció 1945 és 1949 között zajlik, ekkor távoznak ôk is.

Kivándorlásuknak közös állomása is van: Svájc. Végh 1964-ben vonósnégyesével együtt telepszik le Bázelben, de aztán tovább mozdul.

Freiburg, Düsseldorf után megtalálja végre otthonát: a salzburgi Toscanini-villát. Veress 42 évesen, 1950-ben telepszik le végleg Bernben, ahol a konzervatóriumban zeneszerzészeneelmélet tanár, majd az egyetem zenetudományi tanszékén oktat.

Talán csak karakterük hevességének intenzitása tér el egymástól. Veress, a „hazaáruló emigráns”, ki még a Kossuth-díját

sem veszi át (itthon épp a Rajk-per folyik), akinek a nevét kiejteni sem volt szabad, aki Bernben bevezeti a Kodály-módszert, s aki oly zárkózott, hogy tanítványain kívül szinte senkivel sem érintkezik, „zordul és keményen protestáns erkölcsisége [...] vívódásait, forróságát csak legyûrten és leszûrten engedi a nyilvánosság elé” (Szabolcsi Bence), olyan „igaz mûvész [...] aki a zene hangjaival tisztázni akar és tisztázni is tud valamit [...] a kavargó élet káoszából”.

(Tóth Aladár) Végh Sándor pedig „percenként robbanó lelkes vulkán, aki muzeális becsû olasz hegedûjével [Paganini Stradivarijával] röpdös a föld körül”. (Cs. Szabó László)

2007. november 26. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A magyar zene ünnepe – Veress Sándor születésének 100. évfordulója

Veress Sándor: Passacaglia concertante – oboára és vonósokra, Zongoraverseny, Hegedûverseny, Hommage à Paul Klee – fantázia két zongorára és zenekarra Km.: Várjon Dénes (zongora), Simon Izabella, Várjon Dénes (zongora), Végh Filharmónia Zenekar, Vez.: Heinz Holliger 2007. november 27. 19:30 Fesztivál Színház

Veress Sándor: II. vonósnégyes, József Attila-dalok, II. hegedûzongora szonáta, Vonóstrió, Cukaszôke csárdás, Klavierstücke, Szólószonáta csellóra, Trio a tre quadri Km.: Keller Quartet, Németh Judit (ének), Simon Izabella és Várjon Dénes (zongora), Takács Nagy Gábor és Keller András (hegedû), Claudio Veress (brácsa), Rafael Rosenfeld (cselló)

25

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 26

Horror orgonakísér(t)ettel

A némafilm fantomja

Rényi András írása

Viszonylag közismertnek mondható tény, hogy a némafilmeket egykor élô zene kísérte a moziban. Az idôsebbek emlékeznek még, hogy a „filmszínházak” vásznát nemcsak függöny takarta, de elôttük egykor keskeny pódium is húzódott, amelyre oldalról néhány lépcsô vezetett – erre többnyire egy pianínót állítottak, amelyen a vetítés alatt egy zongorista szokott volt játszani. Arról azonban az öregek közül is kevesen tudnak, hogy a némafilmek idején voltak olyan mozik is, amelyekben kamara- és

esztrádegyüttesek, sôt szimfonikus nagyzenekarok is kísérték a filmeket. Mind közül a legbizarrabb mégis az orgona ilyesféle használata lehetett. Az orgonavirtuóz Thierry Escaich fellépése, amelynek során Rupert Julian 1925-ben rendezett horrorfilmje, Az Operaház fantomja közben improvizál a Bartók Béla Hangversenyterem nagyszerû orgonáján, ezt az elfeledett hagyományt éleszti fel. Rövid írásunkban a némafilmek zenei kíséretének korai történetét idézzük fel.

Lon Chaney “Az Operaház fantomja” címszerepében

26

Amikor 1895-ben a Lumière-testvérek elôször bemutatták a párizsi Grand Caféban elsô rövid, dokumentarista jellegû némafilmjeiket, a mozgókép valószerûsége megbabonázta a nézôket a teremben. A vonat érkezését rögzítô elsô ötven másodperces felvétel hitelessége rémült sikolyokat és néma döbbenetet váltott ki a résztvevôkbôl.

Persze a modern világban a legnagyobb csodák se tartanak ki három napig: a nagyvárosi közönség is gyorsan hozzászokott az új médiumhoz – és például zavarni kezdte az elsô, még kézzel hajtott vetítôgépek, az ún. cinématographe-ok hangos kattogása. Így már Lumière-ék is beállítottak egy harmóniumot a vetítôterembe. Az elsô vetítések idején még nem volt ritka, hogy a vándormozisok afféle kikiáltókként álltak a színpadon, és hangos magyarázatokkal kommentálták a látványt. A nézôk ekkoriban még nem a mese kedvéért, hanem az új látványosság okán ültek be a moziba, amely inkább hasonlított bûvésztrükkhöz vagy cirkuszi bemutatókhoz. Nem véletlenül nevezik a filmtörténészek az 1894-1907 közötti szakaszt „az attrakciók mozijának”. Ám a harsány szóbeli magyarázatokat – épp a képek ereje és evidenciája miatt – igen gyorsan kezdte a közönség fölöslegesnek érezni. Nem úgy a kísérô hangokat és zörejeket, amelyeket a vándormozisok vetítés közben a magukkal hozott szerszámokkal és eszközökkel állítottak elô a helyszínen: a látható puskalövés hitelességét például a megfelelô pillanatban elôidézett pukkanással nyomatékosították. Amerikában a verekedôs-pofozkodós slapstick comedy óriási sikeréhez az is hozzájárult, hogy a

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 27

Thierry Escaich

gépészek a pofonok és ütések erejét pontosan idôzített mesterséges csattanásokkal kísérték. (A komikus hatású mûvi zörej a késôbbi amerikai burleszkben és az animációs hangosfilmben is megmaradt azzal a különbséggel, hogy késôbb gyakran hangszerekkel, zeneileg állították elô.) A francia filmforgalmazó cég, a Gaumont Hippodrom nevû párizsi mozijában aztán egy olyan berendezést helyeztek üzembe, amely tetszés szerinti hangeffektusokat tudott elôállítani – és kihangosítani.

De a technikai zörejek közömbösítése mellett egyre fontosabbá vált a kísérôzene esztétikai funkciója is.

Közismert, hogy a filmtörténet elsô 10-15 évében a cselekményes jeleneteket is statikus kamera elôtt, színpadszerû térben vették fel. Az elsô elbeszélô filmek zárt, egyszerû jelenetekbôl álltak: a kamerát úgy állították fel, hogy a színészek teljes testmagasságát befogja; csak késôbb alakult ki a vágás technikája, vagyis hogy az arcjátékot közelképeken rögzítették és ezeket a szélesebb plánok közé illesztették. A vágás nélküli, „tablóképekkel” operáló mozi még nem tudta igazán fókuszálni a nézô tekintetét – ezért kellett a színészeknek erôs gesztikulációval és

harsány arcjátékkal játszani és pótolni az élô hang hiányát.

A közvetlen zenekíséret gyors megjelenése is összefüggött azzal, hogy a mozi kezdetben közvetlenül az orfeumra, a varietére és a színházra emlékeztette a nézôket – márpedig a századfordulón még a prózai darabokat is gyakran játszották zenekari kísérettel.

(A színház közelségét mutatja, hogy olykor színészeket állítottak a vetítôvászon mögé, akik fennhangon mondták alá a némafilmen eljátszott jelenet írott szövegét.) A zenei „aláfestés” hozzátartozott a szórakoztató színház „alapszolgáltatásaihoz” – így a moziból sem hiányozhatott. 1903-ban a pennsylvaniai New Castle-ben nyílt meg az elsô állandó moziterem körülbelül 100 nézô számára: a filmforgalmazó Warner Brothers építtette, és már az épület tervezésénél gondolt a zongorakíséret fontosságára. Néhány évvel késôbb már 10.000 mozi mûködött szerte az Egyesült Államokban, és további tíz év alatt ez a szám is megkétszerezôdött. Ez a növekedés óriási igényt támasztott olyan zongoristák és hangszeresek iránt, akik vagy szabadon tudtak improvizálni, vagy a korszak divatos dallamait, egyvelegeket játszottak a mozgóképek „alá”. Elterjedt gyakorlat volt az ún. „cue sheets”, az

egyes filmtekercsekhez készült hevenyészett kották használata – ezekbôl tudta követni a zongorista, hogy mikor kell belépnie az adott dallammal. Amikor aztán 1914-ben – Hollywood felemelkedésével párhuzamosan – megkezdôdött a több ezer(!) nézôt befogadó gigantikus filmpaloták építésének korszaka, a tömeges fogyasztásra szánt mozikat a fényûzô színházak mintájára kezdték kialakítani – s ennek része volt a zenekari árkok, pódiumok kialakítása, illetve a nagy moziorgonák építése is. A filmpaloták már a sztárkultusz jegyében terjedtek el, és nemcsak a filmeken fellépô nagy nevek, Sarah Bernhardt vagy Rudolph Valentino számítottak sztárnak, de a vetítést övezô élô varietémûsor szereplôi, így a zenészek is. Ma már kevesen ismerik Jesse Crawford nevét, aki Chicagóban orgonista mozikísérôként vált a bulvárlapok kedvencévé, és ünnepelt sztárként fogadták, amikor a Balaban & Katz nevû óriás mozivállalat szintén zenész ifjú feleségével átszerzôdtette New Yorkba.

Amit ma összefoglalóan filmzenének nevezünk, valójában a látottak jobb, teljesebb átélhetôségének esztétikai szükséglete hívta életre. A zenei kíséret azzal járult hozzá az új médium hatásának „áramvonalasításához”, hogy hangulatot „festett” a némán futó képek alá, s ezzel oldotta azt a rejtett szorongást, amelyet a mágikusan mozgó kép hangtalansága keltett. Amikor aztán megjelentek a több beállításos képek, és egyre fontosabbá vált a vágás, a változó nézôpontból rögzített képek sorrendje és egymásra következésük ritmusa, az is kiderült: a filmnek van, lehet saját elbeszélô nyelve. Ez a felismerés – párosulva a hangosfilm-technológia kidolgozásával és elterjedésével – módosította a zenei aláfestés funkcióját is: a zene a vetítés kísérô szolgáltatásából mindinkább a rendezôk fennhatósága alá tartozó formanyelvi elemmé, a filmegész mûvészi hatását szolgáló kifejezô eszközzé vált.

2007. szeptember 19. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Thierry Escaich és Az Operaház fantomja – Némafilm orgonakísérettel

27

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 28

Richard Strauss

Az utolsó romantikus (Max Liebermann festménye)

Könyves Klaudia írása

Richard Strauss

Richard Strauss is ráért… 85 évre tervezett, hogy még életének utolsó évében is adózhasson a világnak szimbolikus tartalmú mûvével, a Négy utolsó énekkel. Életútja talán a legérdekesebb stílusváltozásokat követte végig. Csaknem fél évszázaddal a mester halála után szinte hihetetlennek tûnik, hogy születésének évében, 1864-ben Brahms még egyetlen szimfóniáját sem írta meg, hogy Liszt, Verdi és Wagner még Strauss fiatal korában alkotó szerzôk voltak, s ugyanakkor még megélhette, hogy Schönberggel, Berggel, Webernnel, sôt, Stockhausennel és Boulezzel is egy idôben alkosson. Ez a mester jelen volt a tonális gondolkodás búcsúperceinél, és a 20. század igen sajátságos és sokféle formai és stiláris átalakulását is láthatta. Szinte szimbolikus a dátum: 1949, Strauss halálának éve.

28

„Goethe ráért. Van, aki stopperórával kezében él, minduntalan célok felé rohan, és a másodperceket számlálja. Mások úgy élnek, mint egy fa, nagyon lassan és szívósan, s tudják, hogy még sok, sok idejük van, évtizedek. Az én koromban sok ember már tudja, hogy életének igazi ideje lepergett, a szerkezet lejár. Ebben a korban, negyven körül, Goethe tudta, hogy nem érdemes sietni, van még egy fél századra való ideje, ráér. Csodálatos öntudat ez, mely minduntalan ketyeg bennünk, üti az éveket, figyelmeztet, mennyi az idônk még. Goethe, Tolsztoj nyolcvan évre tervezték az életet. Shakespeare már sietett: húsz év alatt gyorsan megírt mindent, mert tudta, hogy ötvenéves korában abba kell hagyni. Van bennünk valamilyen mérték és öntudat élettel és halállal szemben.” (Márai Sándor: A négy évszak, Idô) Olivier Messiaen, az avantgarde atyja a 20. század jelentôs pillanatát jelöli ki azzal, hogy létrehozza a szerializmus egyik kulcsdarabját, egy etûdöt (Mode de valeurs et d'intensités), a totális szervezettség elsô „hivatalos” megjelenését, és ugyanebben az évben jelenik meg Adorno híres értekezése a 20. század zenéjérôl Az új zene filozófiája címmel. Ahogy Glenn Gould fogalmaz Védôbeszéd Richard Strauss mellett címû írásában: „…nagyszabású tizenkilencedik századi személyiséget tisztelhetünk benne, akinek volt képe fél évszázadot a huszadikban eltölteni.”

Vajon a 19. századból „ittragadt” személyiség hogyan élhette meg a tonalitásról alkotott több száz éves gondolkodás gyökeres változását, vagy a nagyívû, romantikus zenei világkép fokozatos összeomlását? Nos, Strauss életmûve tükrözi ezt a „Metamorfózist”; a korai, romantikus ihletettségû, Liszt és Wagner hatását tükrözô mûvektôl eljut a Salome és az Elektra vad harmónia- és stílusvilágáig, már-már félig átlépve az atonális kompozíciós technika képzeletbeli

küszöbét. Ugyanakkor utolsó mûvében, a Négy utolsó énekben ismét romantikus zenei eszközökkel él, és ô, aki fiatal korában nem tudott azonosulni a kortárs Mahler fájdalommal teli, panaszos zenéjével, most mintha azt is üzenné: „Én, Richard Strauss, aki megéltem mindkét világháborút, látva a zsidó mûvészek kiszorítását, most már értem Mahler üzenetét, most már tudom, hogy ez a világfájdalommal teli zene valójában a jövô – igen indokolt – sejtése volt.”

Mahler keményen megküzdött a sikerért.

Strauss sikeres volt. Mondhatni, korának sztárja. Már életében rendszeresen tartottak Strauss-heteket, olvashatta a róla készült könyveket. Sikere az anyagiak terén is mérhetô volt; a leggazdagabb zeneszerzôk listáján biztosan elôkelô helyen szerepelne már csak kastélyával is, amelyet negyven évesen hozott létre, s mely élete végén menedékvárként szolgált a család számára. Strauss már gyermekkorában sem szûkölködött, hiszen anyja rendkívül gazdag, a híres sörfôzô Pschorr családból származott, zenei téren

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 29

elpusztítaná az Alpok csodálatos vidékét, Strauss szimfonikus költeménye hû képet adna e tájról, amelyet a kottalapok mindörökre megôriztek), másrészrôl a mû túlmutat a képszerûség zenei megfogalmazásán, ahogy Strauss sem titkolta a szimfónia hétköznapi programja mögött rejlô magasztos gondolatokat, s hogy a mûvet inkább „Antikrisztus”-nak nevezné, amelyben az önerôbôl való erkölcsi megtisztulás eszméje fogalmazódik meg.

Szemjon Bicskov karmester

pedig a híres kürtös papa, Franz Strauss kényeztette. A kis Richard tehát ab ovo megkülönböztetett helyzetben volt, így a kiegyensúlyozottság és a gyermeki lelkesedés már korai mûveire is jellemzô.

Sikeressége egész életén át – majdhogynem töretlenül – tartott; a világ legjobb zenekarainak élén állhatott, neves operaházakat igazgathatott, a Bécsi Filharmonikusokkal készíthetett lemezfelvételt saját mûveibôl, a Rózsalovag címû operájából pedig még életében film készült.

Ezek után felettébb érdekes, hogy a zenetörténet „nagy zsenije” címet egyedül Mozart kapta meg, holott Richard Strauss is éppen olyan csodagyereknek számított; termékeny fiatalkora nemcsak ismert mûveit, a szimfonikus költeményeket eredményezte, hanem zeneszerzôi stílusának korai kialakulását is elôsegítette.

Tizenévesen alkotott mûveiben szinte készen áll elôttünk a késôbbi straussi zenei világ. Szimfonikus költeményeinek sikere elsôsorban a briliáns és fantáziadús hangszerelésben áll, a lendülettel, vidámsággal, olykor humorral teli zenei nyelvezetben, mint például a Till Eulenspiegel vidám csínyjeiben. Till Eulenspiegel, a németalföldi népköltészet fenegyerek-hôse 1867-ben, Charles de Coster regényében öltött elôször irodalmi alakot. A harminc esztendôs Strauss arra vállalkozott, hogy e különc figurának zenei portréját egy szimfonikus költemény keretében rajzolja meg. Specht (Strauss elsô életrajzírója) így jellemzi a Till-t: „A

zene legdicsôbb kacaja. A legféktelenebb humor csengése-bongása.

Megsemmisítôen gúnyos hadüzenet a torzak, a filiszterek és farizeusok, a hamis fontoskodók és valódi hamisak ellen. A halhatatlan vidámság felszabadító üzenete. Nem a harag, hanem a nevetés öl… A világ nagy színpadára, mint mindenkinél bölcsebb, a futóbolond ugrik.

Hosszú orr, szamárfül, nyelvöltögetés – idenézzetek, ez az én mesterségem címere. Az, akiben sohasem bíztak, bebizonyítja nekik, hogy igazuk volt, hogy valóban nem közülük való: ô nem lógatja orrát és szívét, mint a savanyúképû, nehézkes nyárspolgárok, hanem világos tekintetû, éles hallású mézes-mázos semmirekellô, aki szívét és fejét magasan hordja, aki fütyül minden iskolai fegyelemre, aki a szabad szellemek módjára mindenütt és sehol sem otthonos…”

Kevésbé polgárpukkasztó a mester utolsó szimfonikus költeménye, az Alpesi szimfónia, amely rendkívüli módon, szinte vizuális pontossággal és részletességgel jelenít meg egy kirándulást. Ennek során nem is az egyes állomások zenei megjelenítése olyan magával ragadó, hanem a dramatika, maga az út, ahogyan a völgybôl eljutunk a magasba, majd vissza. Az emelkedés és ereszkedés folyamata adja a mû lényegét, és azok a színek, amelyekkel az út során találkozhatunk a napfényes tájtól a sötét viharig. Egyrészrôl a mû tájképalbum (Specht szerint, ha egy földrengés

A századforduló Strauss szimfonikus költeményeiben bensôségesebb témaválasztásokat hoz magával: Hôsi élet (Ein Heldenleben, 1897-98), Családi szimfónia (Sinfonia domestica, 1902-03) és dalok sokasága. Utóbbi az a mûfaj, mely egész életét végigkíséri, mintegy az intim szféra zenébe való megformálásának toposza; legelsô és legutolsó mûveként is dalt tartunk számon (Einkehr, illetve Négy utolsó ének), s élete során több mint 200 dallal gazdagította a zeneirodalmat.

Sokan róják fel Richard Straussnak, hogy nem vett részt kellô mértékben a különféle zenei átalakulásokban. Valóban, úgy volt sikeres, hogy nem követte a legújabb technikai változásokat, nem kísérletezett gyökeresen más zenei nyelvezettel, s még ha merészebb pillanataiban olykor utat is engedett az expresszionista kifejezésmódnak, utolsó mûvében arról tesz tanúbizonyságot, hogy kitartott a fiatalkori nagy példaképek mellett, hogy nem tagadta meg a kort, amelyben született, s amelyben fiatalkorát élte. Azt hiszem, egyénisége idôtôl, kortól, korszellemtôl függetlenné vált, s akik szerették, talán ezért is tisztelték ôt annyira még életében.

2007. szeptember 24. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Kölni Rádió Szimfonikus Zenekara Richard Strauss-estje

R. Strauss: Till Eulenspiegel vidám csínyjei, op. 28; Dalok; Alpesi szimfónia, op. 64 Km.: Genia Kühmeier (ének) Vez.: Szemjon Bicskov

29

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 30

Orchestre National d'Île de France

Francia ízek Fazekas Gergely írása

Ha egy jelentôs francia szimfonikus zenekar kizárólag francia mûvekkel érkezik Budapestre, annak nyilván üzenete van. És talán nem járunk messze az üzenet precíz dekódolásától, amikor azt mondjuk, hogy valamilyen módon a zenei „franciaság” bemutatása lehet az Orchestre National d’Île de France célja, aminek pontosabb meghatározásával persze azonnal a nemzetkarakterisztika és kultúrsovinizmus mocsaras szellemi vidékén találjuk magunkat. És az ôsrégi német-francia szembenállás talaján, hiszen a „francia” címke valamely zenére akasztva mindenekelôtt azt kívánja hangsúlyozni, hogy az illetô zene „nem német”. Mert a 19. század folyamán a német komponisták túlsúlya olyan mértékûvé vált, hogy a zene fogalma egyet jelentett a német zene fogalmával, miközben alighanem lehetetlen racionális érvekkel bebizonyítani, hogy Berlioz, Saint-Saëns vagy Ravel kevésbé egyetemes zenét írt, mint Schumann, Brahms vagy Wagner.

Nehéz megfogalmazni egyébként, hogy mennyiben más a francia zene, mint a koncerttermekben azóta is túlsúlyban lévô német, s talán közelebb jutunk a megoldáshoz, ha a zene egyik társmûvészetét, jelesül a kulináriát hívjuk segítségül. Hiszen ha valaki egyszer abban a szerencsében részesült, hogy München valamely gigantikus sörkertjében maga elôtt tudhatott egy zsírtól csöpögô, csodálatosan gôzölgô csülköt a hozzá tartozó monumentális szezámos pereccel, s megcsodálhatta a

30

kötelezôen literes korsóban felszolgált jófajta sör aranyló mágiáját, miközben a bájos bajor kollégák a szomszéd asztaloknál hét-nyolcszázad magukkal ütötték el hasonlóan az idôt – ha tehát valakinek lehetôsége volt ezt a felejthetetlen élményt egy alapvetôen más jellegû tapasztalattal összevetni: azzal, amikor az ember Párizsban sétálgatva betér mondjuk a St. Germain valamely aprócska utcájába, s egy otthonos kisvendéglôben elfogyaszt egy négy-öt fogásból álló, pasztell ízekbôl és könnyû szárnyasokból összeállított vacsorát, hozzá valamely kellemes délfrancia bort rendel, elcseveg a pincérrel az utolsó elôtti fogásként felszolgált francia sajtok világtörténelemben játszott szerepérôl, s a vacsorát záró mousse au chocolat elfogyasztása után még hosszú percekig üldögél arccal az utca felé

LEON FLEISHER (1928) valódi

bamba mosollyal – nos, e két tapasztalat birtokában, azt hiszem, többé-kevésbé érthetôvé válik, hogy miben is tér el egymástól a francia s a német szellem. És az Orchestre National d’Île de France koncertje a Mûvészetek Palotájában talán éppen arról szól, hogy milyen sokszínû lehet e francia szellemiség, hiszen Hector Berlioz, Camille Saint-Saëns és Maurice Ravel mûvészete legalább annyi szálon kötôdik egymáshoz, mint amennyi elválasztja ôket.

Berlioz élete talán legnagyobb bukását köszönhette 1838-ban bemutatott, Benvenuto Cellini címû operájának, a nyitány azonban már a premieren sikert aratott, s azóta is rendszeresen szerepel hangversenyek mûsorán. A szeptember 28-án is elhangzó darab számos ponton kötôdik ugyan a német zenéhez, a

késôbb –, egyszerûen nem hagyta, hogy

csodagyerekként kezdte pályafutását: nyolc

behajlítsam, mintha önálló életet élt volna.”

évesen adta elsô nyilvános koncertjét,

Fleischer legnagyobb rémületére az

tizenhat éves korában pedig már Pierre

elkövetkezô tíz hónapban a többi ujja is

Monteux dirigálásával lépett fel a New York-

érzéketlenné vált. Orvosról orvosra járt, de

i Filharmonikusokkal. Mestere a legendás

nem lehetett segíteni rajta, 1965-ben

Artur Schnabel volt, és rajta keresztül

visszavonult a koncertpódiumtól,

tulajdonképpen maga Beethoven, hiszen

fokozatosan azonban visszatalált, és ô vált

Schnabel attól a Teodor Leszetyckitôl tanult,

a balkezes zongorairodalom talán

aki a Beethoven-tanítvány Carl Czerny

legjelentôsebb megszólaltatójává. Harminc

növendéke volt. Vagyis Fleischer a nyugat-

évig próbálkozott a legkülönfélébb kúrákkal,

európai zenetörténet egyik legjelentôsebb

amíg 1995-ben egy különleges

zongorista tradíciójának képviselôje, kiterjedt

masszázstechnikát alkalmazó baltimore-i

növendéki körének köszönhetôen pedig

masszôr néhány hét alatt elérte, hogy az

továbbéltetôje is. Pályája egészen az 1960-

ujjai évtizedekig tartó kihagyás után újra

as évekig töretlenül ívelt felfelé – ennek az

reagáljanak. Még abban az évben kétkezes

idôszaknak az emlékét ôrzi a Széll

koncertet adott a Clevelandi Zenekarral,

Györggyel és a Clevelandi Zenekarral

1996. január 13-án pedig hatalmas sikert

rögzített számos hangfelvétele –,

aratott visszatérésével a Carnegie Hallban.

harmincnégy éves korában azonban a jobb

Fleischer természetesen ezután sem hagyott

keze az úgynevezett RSI (ismétlôdô

fel a balkezes darabok elôadásával, s

túlerôltetéses sérülés) áldozata lett a túlzott

szeptember 28-án is ebbéli minôségében

gyakorlás eredményeképpen, s ez derékba

találkozhatunk vele: mint Ravel D-dúr

törte karrierjét. „Elôször a kisujjam kezdett

balkezes versenymûvének szólistájával.

rakoncátlankodni – nyilatkozta évtizedekkel

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 31

Hector Berlioz

hangszínek iránti berliozi érzékenység és az ettôl nem független, lenyûgözô hangszerelés azonban mélyen francia jellegzetességek. A koncert második számaként Ravel balkezes zongoraversenye hangzik el, amely az I. világháborúban jobb kezét elvesztô neves zongoramûvész, Paul Wittgenstein (a filozófus öccse) számára készült 1930ban. Ez a mû már nemcsak a színek, de a harmóniák és a szerkesztés terén is messzire távolodott mindentôl, ami a

Camille Saint-Saëns

zenében németnek nevezhetô: érzékiségbe áthajló érzékenysége, kifinomultsága, áttetszôen világos felépítése kizárólag Párizsban volt életre hívható. Ahogy az est legfontosabb eseményének számító nagyszabású darab is, Saint-Saëns III. szimfóniája (op.

78), amely a teljes nagyzenekari apparátuson túl két zongorát és nagyorgonát is foglalkoztat. És bár az orgona eredetét és 18. századi virágkorát tekintve nem elsôsorban francia Yoel Levi

Maurice Ravel

hangszer, a 19. században mégis azzá vált, tekintettel arra, hogy a század – és talán az egész zenetörténet – egyik legjelentôsebb orgonaépítôje egy francia volt: Aristide Cavaillé-Coll. Akinek hangszerei új utakat nyitottak az orgonajáték történetében, s ennek az útnak egyik jeles állomása a Liszt Ferencnek ajánlott, Cavaillé-Coll hangszerre megálmodott SaintSaëns–szimfónia.

Három jellegzetesen és sokféleképpen francia mû szólal meg tehát szeptember 28-án a Mûvészetek Palotájában, hogy ha Ferencváros St. Germainné válása várat is még magára, legalább a zene által Párizsban érezhesse magát néhány órára a budapesti közönség.

2007. szeptember 28. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Az Orchestre National d'Île de France hangversenye Berlioz: Benvenuto Cellini – nyitány Ravel: D-dúr zongoraverseny bal kézre Saint-Saëns: III. c-moll, „Orgona” szimfónia, op. 78 Km.: Leon Fleisher (zongora), Vincent Dubois (orgona) Vez.: Yoel Levi

31

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 32

A Schumann – Liszt – Schumann háromszög

Zongoristák Jakab Géza írása

Túl könnyû volna a kérdés: ki volt minden idôk legnagyobb zongoramûvésze. Liszt Ferenc – vágja rá gondolkodás nélkül még a félig-meddig zeneértô is.

De ki volt minden idôk legszerencsétlenebb nagy zongoramûvésze?

Robert Schumann és Clara Wieck

Nos, jó eséllyel pályázhatna e címre a fél karját vesztett Zichy Géza és Paul Wittgenstein, a tüdôvészben fiatalon meghalt Filtsch Károly (Chopin tanítványa), a csak különcnek tartott Alkan, a sok évtizedre eltûnt Nyíregyházi Ervin – de az elsô hely alighanem Robert Schumannt illeti. Hatalmas elôadói tehetség, szárnyaló fantázia, tüneményes zeneszerzôi képesség, elhivatottság, komoly szellemi és anyagi háttér, a kor egyik legjobb zongoratanára, és maga a kor, amely tenyerén hordozta a virtuóz muzsikusokat – minden amellett szólt, hogy Schumann a XIX. század ünnepelt zongoramûvésze lesz. Még két-három év, és nevét Liszttel egy sorban emlegetik – s akkor, váratlanul, megbénult egy ujja. Érhet ennél nagyobb csapás egy ízigvérig elôadómûvészt?

Azt kell mondjam: érhet, méghozzá a

32

legváratlanabb oldalról. Tanárának, Friedrich Wiecknek lánya, Clara fényes tehetség, aki apja mesteri irányítása s nemkülönben mesteri karrierépítése nyomán, a csodagyermek-korból kinôve, alig húsz évesen máris korszakos jelentôségû zongoramûvésszé érik, és meghódítja mindazon csúcsokat, amelyeket Schumann maga szeretett volna, de már soha el nem érheti…

Hozzátéve, hogy Schumann és Clara ritka forró szerelmét hosszú küzdelem után koronázza meg a házasság – vajon mit érez Schumann, hogy saját vágyait, saját céljait szerelme éri el?

Bizony, érzelmei nem egyértelmûen pozitívak. Eleinte rengeteg zongoramûvet ír: elsô 23 opusza kizárólag szóló zongoramuzsika (e tekintetben még Chopin életmûvénél is egyoldalúbb).

Természetes kifejezôeszköze a zongora,

s egyben Clara meghódításának eszköze is – vagy mondjuk így: ez szerelmének legfôbb kifejezôje, ezzel segíti ôt pályája kibontakozásában. Mindent neki ír, s Clara boldogan játssza is, amerre csak jár, megismerteti és sikerre viszi Schumann nevét – s ez sem kisebb jelentôségû tett. Majd összeházasodnak, és döbbenetes változás következik: Schumann, miközben újabb mûfajokat hódít meg (mint a dal, vonósnégyes, szimfónia, oratórium, opera), soha többé nem ír Clarának zongoramûvet, sôt, más játszanivalót is mindössze a zongoraversenyt, a zongoraötöst és a zongoranégyest. Közben 14 év alatt 8 gyermekük születik, ami eleve folyamatosan gátolja a szélesebb elôadómûvészi karriert. S a néhány turnét, amelyet Clara ennek ellenére megtarthatott, Schumann fokozódó depressziója teszi tönkre, és kényszeríti ôt a koncertezés végleges feladására.

De nehogy azt higgyük, hogy ez így jó volt Schumann-nak. Biztosította ugyan saját hegemóniáját, de ezzel épp a legszeretettebb lény pályáját, boldogságát tette tönkre – s mégsem tudott másként cselekedni. Emiatt folyton emésztette magát, ami egyenesen vezetett egyre erôsebb tudathasadásához, majd teljes elborulásban végzôdô elmebajához.

Clarát végül Schumann korai halála szabadította meg, s tette lehetôvé, hogy ma a XIX. század egyik legnagyobb, a mai koncertgyakorlatot megalapozó zongoramûvészeként tiszteljük.

Fölmerül a kérdés: ha Schumann így bánt szerelmével, vajon mit érezhetett Liszt Ferenc iránt?

Mozart újjászületett – írták a csodagyermek Lisztrôl. Mindössze egy évig tanította ôt Czerny (jó iskola!), egyébként saját maga tanára volt, igazi

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 33

autodidakta, ôstehetség. Meghódította a világot gyermekként, ifjúként, felnôttként.

Elismerten elsô volt – s akkor, Paganinit hallván, visszavonult gyakorolni, hogy ne a legtöbbet tudja, hanem mindent, ami a hangszeren lehetséges. „Thalberg az elsô – Liszt az egyetlen”, mondták ezután.

Európa a lábai elôtt hevert: uralkodók, elôkelôségek, hölgyek, kottakiadók, zongorakészítôk, impresszáriók,

Emmanuel Krivine

mûvésztársak. „Amíg levelem írom, a szomszéd szobában Liszt játssza az etûdjeimet. Ó, ha elcsenhetném tôle a módot, ahogyan játssza!” – írta Chopin.

Liszt mindent a maga erejébôl ért el, vezetô nélkül ismerte meg nemcsak a zene, de az irodalom, a képzômûvészetek, a filozófia magaslatait is. Teljes nyitottsággal fordult a világ felé, szelleme szivacsként itta magába annak minden értékét. S amit visszasugárzott, az egyrészt felülmúlhatatlan mûvészet volt, másrészt igazi értékeken alapuló, nemes gondolkodás és cselekedetek.

Aligha volt még egy mûvész, aki annyi jótékonysági fellépést vállalt volna.

Mûvésztársai segítésében pedig szinte missziót követett: átírta zongorára Beethoven szimfóniáit, Berlioz mûveit, Schubert dalait, rendszeresen játszotta Chopin, Schumann zongoramûveit, megismertetve nevüket, amerre csak járt.

Szakíróként értô cikkekkel hívta föl a közönség figyelmét kiváló kortársaira.

Schumann mondja az ôt méltató Lisztcikk megjelenése után: „Ez a legjobb, amit rólam írtak”. Akit méltónak talált, saját koncertjeire elôadótársként meghívta, hogy ezzel is támogassa – Clara Schumannal is megtette, sôt

hangversenyt szervezett neki Weimarban, ajánlólevelet adott Pétervárra. Mikor udvari karmesterként letelepedett Weimarban, sorra vezényelte Schumann zenekari mûveit, szimfóniáit, oratóriumát, operáját. S mindezt oly könnyedén, magától értetôdôen…

A Neue Zeitschrift für Musik, Schumann lapja talán a legjelentôsebb a XIX. századi zenei sajtóban. Maga Schumann elsô cikkében Chopint „fedezte föl” a világnak, az utolsóban Brahmsot – és rengeteget tett az új irányzatok megismertetéséért, a konzervativizmus ellen. Lisztet így méltatta: játéka példátlanul tökéletes, rendkívül kifejezô, elegáns és érzékeny, mûvei alapján viszont nem zeneszerzôi tehetség.

Valljuk be, amikor Schumann 1834-ben ezt írta, Liszt még valóban nem alkotott jelentôset (ellentétben Schumannal), igazán fontos mûvei csak az ’50-es évektôl születtek vagy nyerték el végsô formájukat. Ezt tükrözi Clara repertoárja is: 1847-ig 77 alkalommal összesen 10 mûvet játszott Liszttôl, ám köztük csak egyetlen eredeti Liszt-mû volt, a többi átirat Schuberttôl vagy virtuóz operaparafrázis. Ezalatt Liszt 11 jelentôs Schumann-mûvet tûzött mûsorára, 17 alkalommal. 1848-ban visszavonult a koncertezéstôl, s csak alkalmilag lépett fel, de karmesterként Schumann több fontos mûvét bemutatta, zongoristaként pedig dalait, kamarazenéjét játszotta.

Clara viszont ezután már sohasem játszott Liszt-mûvet, pedig karrierje Schumann halála után bontakozott ki igazán. Hogy miért, arra kellôen rávilágít egy eset. Schumann egyik legfontosabb mûve a C-dúr fantázia, melyet 1839-ben Lisztnek ajánlott. Ô sok éven át nem viszonozta ezt, csak 1854-ben érezte úgy, hogy h-moll szonátája Schumann-nak szóló ajánlásával végre méltó köszönetet mondhat. Ekkor Schumann már elmegyógyintézetben volt, így Clarának küldte el, más mûvekkel együtt. Ô ezt írja naplójában: „…hátborzongatóak!

Brahms játszotta el ôket nekem… Ez csak elvakult lárma – nincs józan gondolat, minden zavaros, egyetlen tiszta harmóniasor sem található többé! És ezt még meg is kell köszönnöm – ez az igazán borzasztó.” S amikor késôbb férje mûveit rendezte sajtó alá, a Fantázia mellôl kihagyta a Lisztnek szóló ajánlást.

Itt derül ki az igazi különbség. Mint írták Schumannról: Beethoven, Weber és Schubert igaz követôje. Bármennyire is az új mûvészet úttörôje szóban és tettben, mûvészetének alapja mégis a német klasszikus zene. Ennek kereteit lazította, tartalmát és eszközeit a romantikus kifejezés irányában gazdagította, de soha igazán megtagadni nem akarta.

Liszt viszont, francia neveltetése és autodidakta volta révén szellemét elôítélet nélkül terjesztette ki az egész európai zene horizontjára. Képes volt az új tartalmat alapjában új kifejezési eszközökkel életre kelteni, melyek messze túllépnek a hagyományok határain.

Schumann és Clara zenei neveltetése, ízlése, véleménye azonos. Nem ítélhetjük el ôket, hogy tudásuk és a német mûvészet iránti tiszteletük korlátozta a más szellem iránti fogékonyságukat. De büszkék lehetünk Lisztre, hogy szerencsésen hosszú pályafutása alatt ô fektette le azokat az utakat, amelyeken a zene fejlôdésének vonata továbbhaladt a XX. század felé.

Jean-Yves Thibaudet

2007. október 16. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Az Orchestre Philharmonique de Luxembourg hangversenye

Schumann: Nyitány, scherzo és finálé, op. 52 Liszt: II. A-dúr zongoraverseny Sibelius: VI. d-moll szimfónia, op. 104 Km.: Jean-Yves Thibaudet (zongora) Vez.: Emmanuel Krivine

33

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 34

Áttekintô Augusztus Dátum

Esemény

Szeptember Idôpont Helyszín

20. hétfô

Jazz a Palotában Ünnepi örömzene délutántól a tûzijátékig

17.00

ECS Kültér

24. péntek

New Orleans Swingfesztivál 2007 Cseh-magyar swingkoncert Hot Jazz Band; Jakub Safr és a Shaffer’s Riffers

19.30

FSZ

25. szombat

New Orleans Swingfesztivál 2007 Olasz-magyar swingkoncert Jazz Steps; Milano Jazz Gang

19.30

FSZ

26. vasárnap

New Orleans Swingfesztivál 2007 The Scott Hamilton Quartet

19.30

FSZ

Szeptember Dátum 5. szerda

7. péntek

Koncert a „Hong Kong Magyarországon" címû projekt keretében

19.30

FSZ

9. vasárnap

BUDAPESTI MAHLER-ÜNNEP Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván Miah Persson Mahler, Richard Strauss

15.30

BBNH

Az elsô Mahler-lemezek Kiállítás Fülöp Péter gyûjteményébôl a Budapesti Mahler-ünnepen

14.45

Világzenekar a Békéért / Valerij Gergiev „A béke és a szerelem éjszakái” Berlioz, Prokofjev

19.30

HÉTFÔ ESTI JAZZ Fókuszban: Oláh Tzumo Árpád

19.30

FSZ

BUDAPESTI MAHLER-ÜNNEP Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván Miah Persson Mahler, Richard Strauss

19.45

BBNH

Hangulatkoncert

17.00

ZT

MOL Jazz Fesztivál Budapest 2007 – nyitókoncert

19.30

BBNH

BUDAPESTI MAHLER-ÜNNEP Vajda János: Az öt kenyérrôl (kamaropera) Viktor Ullmann: Atlantisz császára, avagy a Halál nemet mond (egyfelvonásos opera) Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván Fekete Attila

19.45

FSZ

11. kedd

12. szerda

19.30

FSZ

18. kedd

A 16. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgôfesztivál gálakoncertje Rost A., Gulyás D., Massányi V., Zászkaliczky Á., Ifjú Zenebarátok Kórusa, Danubia Szimfonikus Zenekar / Héja Domonkos, Jongen, Orff

19.30

BBNH

Honvéd Együttes Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Egri csillagok

19.00

FSZ

Thierry Escaich és Az operaház fantomja Némafilm orgonakísérettel

19.30

BBNH

Honvéd Együttes Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Egri csillagok

19.00

FSZ

BBNH

20. csütörtök

Hangulatkoncert

17.00

ECS

21. péntek

Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván Yefim Bronfman Brahms, Rahmanyinov

19.45

BBNH

Demény Attila: Parafarm, Bevégezetlen ragozás, Az utolsó meggymag (kamaraoperák)

19.00

FSZ

22. szombat

Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván Yefim Bronfman Brahms, Rahmanyinov

19.45

BBNH

Hangulatkoncert

11.00

ÜT

23. vasárnap

Magyar Fesztivál Balett Bolero/Angyalok üdvözlete/Bolero

19.00

FSZ

ECS

BBNH

Hangulatkoncert

17.00

ÜT

BUDAPESTI MAHLER-ÜNNEP Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván Miah Persson Mahler, Richard Strauss

19.45

BBNH

„SZEKÉRNYOM” Romano Drom; Musafir

19.30

FSZ

14. péntek

Honvéd Együttes Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Egri csillagok

19.00

FSZ

15. szombat

Teresa Salguiero & Lusitânia Ensemble „La Serena”

19.30

BBNH

Hangulatkoncert

11.00

ÜT

16. vasárnap

BUDAPESTI MAHLER-ÜNNEP Thomas Hampson dalestje Liszt, Mahler

19.30

BBNH

13. csütörtök

MOL Jazz Fesztivál Budapest 2007 – zárókoncert

19.30

FSZ

„Cifra Palota”

10–15

ECS

Idôpont Helyszín

Dobozy Borbála és a Musica Aeterna (Pozsony) hangversenye Kállay Katalin, Kállay Gábor, Kertész Ildikó, Bach, Haydn

19. szerda 19.30

Esemény

17. hétfô

Idôpont Helyszín

Emlékkoncert Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójára A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara / Gyôriványi Ráth György Horváth Ádám

10. hétfô

34

Esemény

Dátum

„Cifra Palota”

10–15

ECS

24. hétfô

A Kölni Rádió Szimfonikus Zenekara / Szemjon Bicskov Genia Kühmeier Richard Strauss-est

19.30

BBNH

25. kedd

Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Kocsis Zoltán Alekszej Vologyin Bartók, Beethoven, Brahms

19.30

BBNH

Hangulatkoncert

17.00

ZT

26. szerda

Artus – Goda Gábor társulata Farkasok társasága

19.00

FSZ

27. csütörtök

Artus – Goda Gábor társulata Piroska és a farkasok

10.30 19.00

FSZ FSZ

Hangulatkoncert

17.00

ZT

28. péntek

Orchestre National d’Île de France / Yoel Levi Leon Fleisher, Vincent Dubois Berlioz, Ravel, Saint-Saëns

19.30

BBNH

Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda

19.00

FSZ

29. szombat

Verdi: A végzet hatalma

19.00

BBNH

30. vasárnap

Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar / Ménesi Gergely Avvakumovits Gy., Bokor J., Molnár A., Berczelly I., Gulyás I., a Vasas Mûvészegyüttes Vass Lajos Kórusa, Váci Vox Humana Énekkar Liszt, Beethoven

18.00

BBNH

HANGVERSENYEK FIATALOKNAK Varázsló muzsika

11.00 15.00

FSZ

„Cifra Palota”

10–15

ECS

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 35

2007. Augusztus - Október Október Dátum

Esemény

Október Idôpont Helyszín

1. hétfô

Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnô (tragi-groteszk komédia) / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Alexandre Colpacci

19.00

FSZ

2. kedd

Hangulatkoncert

17.00

ZT

3. szerda

Nox: Csendes

19.00

BBNH

Ringató

10.00

KT

55 éves a Rajkó Zenekar

19.30

BBNH

A 20 éves Szegedi Kortárs Balett jubileumi elôadása Akkor és most

19.00

FSZ

4. csütörtök

5. péntek 6. szombat

7. vasárnap

8. hétfô 9. kedd

10. szerda

11. csütörtök

12. péntek

13. szombat

14. vasárnap

16. kedd

18. csütörtök

Dátum 19. péntek

20. szombat

21. vasárnap

Hangulatkoncert

17.00

ECS

LATIN FESZTIVÁL Quartett Escualo; Cristóbal Repetto

19.30

FSZ

Kispál és a Borz

20.00

BBNH

LATIN FESZTIVÁL Latin Combo; Ambos Mundos

19.30

FSZ

Hangulatkoncert

11.00.

ÜT

LATIN FESZTIVÁL Eddie Palmieri (USA)

19.30

BBNH

45 éves a Törekvés Táncegyüttes

15.00

FSZ

„Cifra Palota”

10–15

ECS

HÉTFÔ ESTI JAZZ Az Ektar együttes és a Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok

19.30

FSZ

Budapest Táncszínház Alice Csodaországban

15.00

ZT

Artus – Goda Gábor társulata Farkasok társasága

19.00

FSZ

Ringató

10.00

ET

Hangulatkoncert

17.00

ÜT

Jótékonysági koncert a Kézenfogva Alapítvány javára Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Kocsis Zoltán Érdi Tamás Mozart-est

19.30

BBNH

Artus – Goda Gábor társulata Piroska és a farkasok

10.30 15.00

FSZ

Liszt Ferenc Kamarazenekar Vadim Gluzman Beethoven, Mendelssohn

19.30

BBNH

Bergendy Koncert-, Tánc-, Jazz- és Szalonzenekar

20.00

FSZ

Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus / Záborszky István Kovácsházi I., Záborszky K., a Liszt Ferenc Általános Iskola Nagykórusa, Joensuui Ortodox Férfikar Kodály, Csajkovszkij

19.30

BBNH

"Kimnowak – „Ház""

20.00

FSZ

KICSINYEK ZENÉS DÉLELÔTTJEI A három kismalac; Kacor király

10.30 12.00

ÜT

„Cifra Palota”

10–15

ECS

ÖSSZHANG - Gálakoncert

19.30

BBNH

19.30

BBNH

Ringató

10.00

KT

Hangulatkoncert

16.00

ÜT

Keith Jarrett szólózongora estje

19.30

BBNH

KFKI Kamarabalett Pán Péter – a megtalált fiúk

18.00

FSZ

Hangulatkoncert

17.00

ECS

BBNH

KFKI Kamarabalett Pán Péter – a megtalált fiúk

15.00 18.00

FSZ

Bárzongorista-gála

19.00

BBNH

KFKI Kamarabalett Pán Péter – a megtalált fiúk

10.30 15.00

FSZ

Hangulatkoncert

11.00

ÜT

KFKI Kamarabalett Pán Péter – a megtalált fiúk

10.30 15.00

FSZ

10–15

ECS

Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda

19.00

FSZ

24. szerda

Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana

19.00

FSZ

Ringató

10.00

KT

Hangulatkoncert

17.00

ÜT

Iveta Apkalna orgonaestje Victoria Kamarakórus / Cser Ádám

19.30

BBNH

Bozsik Yvette Társulat Varázscirkusz

15.00

FSZ

Bozsik Yvette Társulat Varázsfuvola

19.00

FSZ

26. péntek

27. szombat

28. vasárnap

29. hétfô

30. kedd

Luxemburgi Filharmonikus Zenekar / Emmanuel Krivine Jean-Yves Thibaudet Schumann, Liszt, Sibelius

19.30

„Cifra Palota”

FSZ

17.00

Idôpont Helyszín

22. hétfô

25. csütörtök

Hangulatkoncert

Esemény Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Howard Williams Rácz Zoltán Berlioz, James MacMillan, Rahmanyinov

31. szerda

Hangulatkoncert

17.00

ECS

Magyar Fesztivál Balett Bolero/Angyalok üdvözlete/Bolero

19.00

FSZ

Budapesti Fesztiválzenekar / Michael Schønwandt Lendvay József Richard Strauss, Goldmark, Elgar

19.45

BBNH

Budapesti Fesztiválzenekar / Michael Schønwandt Lendvay József Richard Strauss, Goldmark, Elgar

19.45

BBNH

Új Dimenzió Mûhely Elégia 1956 – lemezbemutató koncert

19.30

FSZ

Berecz András „16 éves se voltam”

19.30

BBNH

HANGVERSENYEK FIATALOKNAK Ránki György: Muzsikus Péter kalandjai Hangszerországban

11.00 15.00

FSZ

„Cifra Palota”

10–15

ECS

Jótékonysági hangverseny a UNICEF javára Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Kocsis Zoltán Sir Roger Moore

19.30

BBNH

A Magyar Nemzeti Balett színei – klasszikustól a modernig

19.00

FSZ

Jótékonysági hangverseny a UNICEF javára Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Kocsis Zoltán Sir Roger Moore

19.30

BBNH

Budapest Táncegyüttes – Honvéd Táncszínház Monarchia/Népek tánczai

19.00

FSZ ÜT

Hangulatkoncert

16.00

Ringató

10.00

KT

Hangulatkoncert

17.00

ÜT

RÖVIDÍTÉSEK:

BBNH FSZ LuMú ECS ET ÜT ZT BÉ

= = = = = = = =

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Fesztivál Színház Ludwig Múzeum Elôcsarnok Elôadóterem Üvegterem Zászlótér Bohém Étterem

35

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 36

Arvo Pärt

Mnemosyne Rákai Zsuzsanna írása

Az a meggyôzôdés, amely szerint a zene nem absztrakt számviszonyai, szimbolikus arányai, hanem szavakkal, képekkel társítható tartalma révén hat az emberi lélekre, a barokk korral együtt született meg valamikor a 16-17. század fordulóján. Ettôl kezdve a komponisták kötelességüknek tartották, hogy zenéjük felismerhetô, átélhetô emberi érzelmeket ábrázoljon és ébresszen hallgatóiban.

személytelen naivitású mûvek jelentek meg, amelyek nem látszottak tudomást venni a kultúrtörténeti reflexió terhes örökségérôl, és könnyed egyszerûséggel kezdtek használni olyan kifejezôeszközöket, amelyeket az újdonság teremtésigénye korábban már megfosztott értelmüktôl és jelentésüktôl.

A romantikus esztétika két évszázaddal késôbb a saját fegyverével gyôzte le a szöveg emocionális tartalmának rafinált közvetítésére képes vokális zenét, amikor ugyanezen hitvallás szellemében kijelentette, hogy a tisztán hangszeres muzsika olyan érzelmi-tudati mélységek és magasságok kifejezésére képes, olyan végeláthatatlan terek megteremtôje, amelyek szavakkal már meg sem idézhetôk.

A zene ezzel metafizikus hatalomra tett szert a saját jogán, önálló kulturális jelenséggé vált, új pozíciója azonban a sohasem volt újdonság egyre hajszoltabb keresésébe kergette.

Veszélyes küldetése, amely közel kétszáz évig arra késztette, hogy mindig új képeket alkosson az érzelmek felzaklatása, a hallgatóság énjének felemelô hatású bevonása érdekében; a 20. század rettenetes káoszának gondos kimunkálása közben korábban sosem látott mértékben elszakította a létezésének biztosítékát jelentô közönségtôl.

A kortárs zene egyre nyilvánvalóbb magányossága a 20. század utolsó harmadában többféle reakciót váltott ki a komponistákból. A szubjektív líraiság határtalanul sûrû formái mellett különös,

36

Iveta Apkalna

Ez a fordulat játszódott le Arvo Pärt mûvészetében is, akinek váratlanul ismerôs hangzású, egymásra rendkívül hasonlító, mégis egyedi, meditatív légkört teremtô kompozíciói évtizedek óta egymásnak ellentmondó vélemények kereszttüzében állnak. Az észt zeneszerzôben korábbi neoklasszikus, majd szeriális kompozíciós elveket követô stíluskorszakai után a hatvanashetvenes évek fordulóján ébredt nyílt érdeklôdés a középkori egyházi zene, a gregorián dallamok szerkezeti rendje és a korai írott többszólamúság borzongatóan repetitív jellege iránt.

Ekkor kidolgozott, úgynevezett „tintinnabuli” stílusa hármashangzatfordítások és az ôket körülíró, szikárrá csupaszított hangsorok együtthangzásainak harangszerû hatásáról kapta nevét, amelyben a sajátos ellenpontszabályokon alapuló szólamok szigorú rendjét, a hangsorok kivágatainak hosszúságát, a hangzatok szerkezeti variálhatóságát alapvetôen a szöveg nyelvi sajátosságai határozzák meg. Noha Pärttôl távol áll a konkrét középkori eszközök, az ars antiqua komponistáira jellemzô technikai megoldások alkalmazása, a mûveiben létrejövô grafikus vonalak, geometrikus terek éles színei, a csillogóan tiszta, villódzó hármashangzatok, a vibráló fénnyel sugárzó szekundok mégis azt a benyomást keltik az emberben, hogy a gótika zenéjét hallja. A katedrálisok fénnyel osztott és értelmezett belsô tereinek zenei megvalósulását, amely

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:11

Page 37

ARVO PÄRT Az elsôsorban vokális mûveirôl ismert észt zeneszerzô 1935. szeptember 11-én született Paidében. Tanulmányait Tallinnban végezte Harri Otsa, Tormis és Eller irányításával.

Diplomája megszerzése után az észt rádiónál vállalt munkát hangmérnökként, miközben színházi és filmzenéket komponált. Legkorábbi, fôleg zongorára írt mûvei a neoklasszicizmus kompozíciós elveit követik. Figyelme késôbb a szeriális technika, majd – elsôsorban Bach iránti érdeklôdésének köszönhetôen – a neobarokk konszonanciák világa felé fordult.

A gregorián dallamok szerkezeti felépítésének tanulmányozása és a korai többszólamúság sajátosságait követô, kétszólamú ellenpontgyakorlatai vezettek egyedi, úgynevezett „tintinnabuli” stílusának

Arvo Pärt

kialakításához, amely sajátos, harangszerû hangzásáról kapta nevét. Pärt 1980-ban

MÛVEI:

családjával Bécsbe, majd Berlinbe költözött,

(válogatás): Sinfonie Nr. 1 (1963), Solfeggio

Te Deum (1984/1992), Stabat Mater (1985),

jelenleg is ott él.

(1963), Collage über B-A-C-H (1964),

Sieben Magnificat-Antiphonen (1988/1991),

Sinfonie Nr. 2 (1966), Credo (1968), Fratres

Magnificat (1989), The Beatitudes

(1977), Summa (1977), Tabula Rasa (1977),

(1990/1991), Berliner Messe (1990/1991),

Cantus in Memory of Benjamin Britten

Trisagion (1992/1995), Litany (1994),

(1977/1980), Missa Syllabica (1977/1996),

Memento (1994/1996), Tribute to Caesar

De profundis (1980), Passio (1980),

(1997).

mintha az „Isten a fény” dogmáját hirdetné.

Az elsô kompozíció, amelyben Pärt hangsorok egymásra vetített hangjainak hatásával kísérletezett, az 1963-ban komponált Solfeggio volt, amelyet a hetvenes évek második felében olyan, szerzôjük nemzetközi hírnevét megalapozó mûvek követtek, mint a Tabula Rasa, a Summa vagy a Fratres. Életmûvében azóta egyértelmûen a vokális alkotások dominálnak, amelyek szövege jórészt bibliai eredetû (Passio, Nunc dimittis, De profundis, Magnificat

stb.), Pärt mégsem kelti vallásos szerzô benyomását. Olyan természetesen alkalmazza az európai többszólamúság történetének legegyszerûbb elemeit, mintha azok nem eszközök lennének, hanem maga a zene, amely önmagán keresztül örökké visszhangozva létrehozza önmagát. Szövegeinek nem az érzelmi tartalma hordoz jelentést, hanem a szerkezetük rendje és a rendjükbôl fakadó hatalom, amely végtelenné tágítja az elhangzás terét és idejét. Ez a zene nem igényel különbözô megjelenési formákat, eltérô lelkiállapotokat, változatos érzelmi hullámzásokat. Nem idézeteken keresztül határozza meg önmagát, mert nem emlékszik és nem várakozik.

Létezésének aprólékosan megszerkesztett, állandó mozgásban lévô azonossága idôtlen, mintha Hölderlin Mnemosynéjének jelentés nélküli jeleiként a végtelenbe vetve szólna, mintha a végtelen idô maga lenne az igazság. „Lang ist die Zeit, es ereignet sich aber das Wahre.”

2007. október 25. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Iveta Apkalna orgonaestje

Aivars Kalïjs: Toccata az Allein Gott in der Höh' sei Ehr kezdetû Bach-korálra; Sosztakovics: Passacaglia a Lady Macbeth címû operából; Saint-Saëns: Haláltánc (Edwin H. Lemare átirata); J. S. Bach: c-moll passacaglia, BWV 582; Thierry Escaich: Evocation II; Arvo Pärt: Missa syllabica; J. S. Bach: „Wachet auf, ruft uns die Stimme” – korál és elôjáték, BWV 645; Pïteris Vasks: Dona nobis pacem; Cser Ádám: Domine, exaudi orationem meam; J. S. Bach: „Meine Seele erhebt den Herren” – korál és elôjáték, BWV 648; Arvo Pärt: Beatitudes Km.: Victoria Kamarakórus Vez.: Cser Ádám

37

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:12

Page 38

Út a jövô közönsége felé

Új struktúra Rick Zsófia írása

Új programokat indít szeptembertôl a Mûvészetek Palotája az ifjúság számára.

A sorozat gazdái a tavaly decemberben megalakult Oktatási Csoport tagjai: Fenyô Gábor több évtizedes zeneiigazgatói múlttal rendelkezik, ô a Matinékoncertek atyja, Banai Sára és Olasz Réka pedig a gyôri, illetve a miskolci Zenemûvészeti Fôiskola hallgatói. Sára énekzene–karvezetés szakon végzett a Zeneakadémián, Réka pedig közgazdász és mûvelôdésszervezôi diplomával rendelkezik. A két ifjú hölgy ambiciózus, elszánt, komolyan veszik korántsem egyszerû feladatukat: a jövô közönségének „megteremtésén” dolgoznak.

Banai Sára: Két éve dolgozom itt közönségszervezôként, az óvodáknak és az oktatási intézményeknek ajánlottam programjainkat. Most indul Rendhagyó zenés találkozások címû programsorozatunk kifejezetten általános- és középiskolás osztályok részére. Az érdeklôdô iskoláknak öt alkalomból álló „kurzust” állítunk össze: háromszor az iskolában tartunk órát, a negyedik alkalommal vendégül látjuk a csoportot egy zenekari próbán úgy, hogy minden gyerek beül egy zenekari tag mellé – ez más országokban már mûködô módszer. Végül pedig egy koncertre várjuk a gyerekeket.

Természetesen a foglalkozásokon olyan mûvekrôl is beszélünk, amelyek az adott koncerten elhangzanak, tehát felkészítjük ôket a zenehallgatásra.

Olasz Réka: Két és fél éve központi

38

információsként kezdtem dolgozni a Müpában, így a fiatalok véleményét elsô kézbôl tapasztalhattam meg. Ugyanakkor Sárával testközelbôl látjuk a zenei nevelés problémáit a pedagógusok és a szülôk szemszögébôl is, épp ezért a felnôttekhez is szólunk, mert rajtuk nagyon sok múlik. Az egyetemekre is ellátogatunk olyan elôadókkal, akik kapcsolódnak az egyetem profiljához. A Mûegyetemre például a Müpa egyik fôtervezôjét és egy akusztikai szakembert hívtunk el.

- Hogyan választotok iskolát?

B. S.: Elôször azokat keressük meg, amelyek nyitottak, és az órarendjükben idôt tudnak szakítani erre. De tervben van, hogy szélesítjük a kört. A foglalkozások vezetôje, Harsányi Judit nagyon sokféle csoporttal és különbözô szociális helyzetû gyerekekkel dolgozott már. Ezen kívül mostanában indul el igazán az egyik, már létezô programunk: a www.iskolaikirandulas.hu weboldallal együttmûködve, a vidéki iskolákat is bevonva szervezünk látogatásokat a Müpába és egyéb budapesti kulturális intézményekbe. Nem célunk az oktatásba beleszólni, csak azt szeretnénk, hogy minél többen nyissanak a mûvészetek felé. A gyerekek kreativitását és a többi mûvészeti ágat is használva zajlanak Olasz Réka és Banai Sára

majd a foglalkozások; nemcsak befogadó, hanem aktív közönséget szeretnénk magunknak.

O. R.: Az itthon már jól mûködô múzeumpedagógiai foglalkozásokhoz kapcsolódva komplexebb programokat tudunk nyújtani; szeretnénk elérni, hogy minél szélesebb rétegekhez és korosztályokhoz jussunk el. Októbertôl indul a Ringató címû zenei foglalkozás, amelynek célja, hogy minél fiatalabb, akár fél éves korban megkezdôdjön a zenei nevelés Kodály módszerei alapján.

Folytatódnak az egyre népszerûbbé váló Hangulatkoncertek, amelyeken a közönség a fiatal és tehetséges zeneakadémistákkal találkozhat. A Rendhagyó zeneirodalom órák keretében pedig a felnôtt korosztály hallhat hangversenyeinkhez kapcsolódó érdekességeket.

- Hisztek benne, hogy lesz valódi eredménye a munkátoknak?

B. S.: Optimisták vagyunk, ezt hit nélkül nem is lehetne csinálni.

O. R.: Persze tudjuk, hogy nem egyik évadról a másikra történik a változás, hanem szép lassan fog kialakulni. A jó dolgokhoz idô kell…

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:12

Page 39

BA-LU Eufórikusok

Soha nem elég Filip Viktória írása

Miközben hat és fél milliárd ember él a Földön, és számuk rohamosan növekszik, a komolyzenei koncertre látogatók száma – legalábbis itt Európában – nem tart lépést ezzel a tendenciával. Az öreg kontinens zenekarai ingyenes koncertekkel, iskolai programokkal, televízió- és rádiótársaságai fiatal mûsorvezetôkkel és népszerû vendégekkel próbálják megnyerni a fiatalokat, a jövô koncertlátogatóit a komolyzene számára. Itthon is sokan felfigyeltek a klasszikus zene térvesztésére, és sokan vállalnak missziót azért, hogy a gyerekek ne nôjenek fel igényes zene nélkül. Az egyikükkel, Lukácsházi Gyôzôvel beszélgettem.

A Magyar Rádió munkatársának nevérôl elsôként a Bonbon Matiné juthat eszünkbe, amelyet Lukácsházi Gyôzô az öt-tíz éves gyerekeknek és szüleiknek álmodott meg és indított útjára 1998-ban az IBS Színpadán. A sorozatról pedig eszünkbe juthatnak a résztvevôk, köztük a BA-LU Eufórikusok harminctagú együttese is, amely az alapítókról, BAlogh Sándorról és LUkácsházi Gyôzôrôl (BALU), valamint a csapat vidám természetérôl (Eufórikusok) kapta a nevét. És aki rendszeres résztvevôje ezeknek a programoknak – netán bérlete van –, talán Tuba Tóbiásra, a zenekar számkivetett, legnagyobb és legmagányosabb, a mindig csak az „umpa, um-pát” játszó tagjára is emlékszik, akirôl remek zenejáték született. Ez utóbbi opuszt már a Mûvészetek Palotája közönségének apró tagjai is hallhatták, de októbertôl újabb mesés zenejátékkal,

zenés-mesés utazással, sok hangszerrel és hasznos tudnivalóval ismerkedhetnek meg a Kicsinyek zenés délelôttjein Lukácsházi Gyôzô kalauzolásával.

Elsôre senkinek sem sikerül...

Október 13-án A három kismalac és a Kacor király címû mesés zenejátékot hallhatja a közönség, december 8-án a Four Fathers Énekegyüttes vezeti be a kicsiket az énekhang világába, január 19én pedig a Diót-törô elôadás segítségével a Diótörô címû Csajkovszkijbalett színfalai mögé nézhetnek be a kíváncsiabbak. Február 16-án egy Zenésmesés utazásra kerül sor: a gyerekek egy képzeletbeli körút során bebarangolhatják a latin világot, Ausztriát, Franciaországot, a kalifa országát és persze a mese világát is, április 12-én pedig a Talamba Ütôegyüttes varázsolja el a közönséget közel száz hangszer bemutatásával.

A mûsorvezetô saját bevallása szerint „megszállott gyermekmûsor-szervezô”, aki már zeneakadémista korában feltette magában, hogy „a gyerekek alapmûveltségéhez hozzátartozik az, hogy felismerjék a hangszereket, és nemcsak külsôre, hanem a hangjukról is.

Ez után csak egy lépés, hogy zenemûvekkel és zeneszerzôkkel is megbarátkozzanak. Célunk többek között az, hogy a gyerekeket hozzászoktassuk a színház, az operaház, a koncertterem légköréhez, és megtanítsuk nekik azt is, hogyan illik viselkedni ezeken a helyeken.

Nagyon fontos a mûsorvezetô szerepe, mert kell egy szakavatott, felkészült ember, aki segít eligazodni, aki érzi, hogy mennyit, mirôl, hogyan beszéljen, hogyan vonja be a gyerekeket. Az ilyen típusú koncertekbôl, elôadásokból nem lehet eleget szervezni. Meg kell teremteni annak a lehetôségét, hogy minél több gyerekhez és felnôtthöz eljuttassuk a zene üzenetét.”

2007. október 13. 10:30; 12:00 Üvegterem Kicsinyek Zenés Délelôttjei

A három kismalac; Kacor király Km.: BA-LU Eufórikusok Vez.: Balogh Sándor Mesélô: Lukácsházi Gyôzô

39

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:12

Page 40

A ház, melyet Louis épített

Swing Festival Bércesi Barbara írása kollektív improvizáció technikája dívott. Csak a vezetô kornettjátékos került jobban az elôtérbe, aki ha elég jól cifrázta, ô vált a „környék királyává”. A klarinétos díszítgetett, a pozan ellenpontozott. A ritmizálásban a bendzsó segédkezett, a tuba hozta a basszust, a dobszerelésnek pedig a pergô volt a meghatározó eleme. S persze ne feledkezzünk meg a zongoráról, amely már akkoriban is önálló életet élt.

Jazz Steps és a Louis Armstrongot ábrázoló szobor Böhönyén

Roy Hargrove, Jason Moran, Wallace Roney, Dee Dee Bridgewater, Keith Jarrett – csak néhány név azok közül az elôadók közül, akik már megfordultak vagy nemsokára (ismét) fellépnek a Mûvészetek Palotájában. A világ legünnepeltebb, legelismertebb jazzmuzsikusai, a jazztörténet lapjait ma is író elôadók.

Egyikük sem lenne az, aki, ha nincsen a jó öreg New Orleans, Chicago, a blues, a ragtime, a swing, a tánczenekarok. A jazzben éppúgy éltetô erô a tiszta forrás, mint más zenei ágaknál. Sôt, talán még inkább az.

Ha a gramofon már az 1910-es évek elôtt elterjedt volna, az én mesém is korábban kezdôdött volna. Hangfelvételek híján viszont csak a korabeli feljegyzésekre hagyatkozhatunk, illetve az elsô, rögzített anyaggal rendelkezô elôadók stílusából következtethetünk rá, milyen volt az általuk meghaladandó ôs-jazz. Freddie Keppard

40

kornettjátékos 1916-ban nem adta beleegyezését, hogy játékát rögzítsék, így paradox módon egy fehér zenekaré, az Original Dixieland Jass Bandé lett az elsô jazzfelvétel 1917 januárjában. Hogy valójában mi zajlott akkoriban New Orleansban, arra akkor derült fény, amikor a plagizálástól való félelmüket leküzdött fekete muzsikusok is hajlandóak voltak a kezdetleges mikrofonok elé állni. A nyugatafrikai zenébôl alakult bluest, az európai skálákat, a vallásos énekek egyes elemeit, az improvizáció technikáját vegyítô új stílus kezdte kiszorítani a ragtime-ot, ezt a pattogós, szinkópás, kétnegyedes, zongorán vagy tánczenekarok, marching bandek által elôadott muzsikát, melynek kezdetben a jazz még szinonimája volt.

Ahogy Joe „King” Oliver fújta kornettjét, a trombita szerepével nagyjából megegyezô, annak elôdjeként funkcionáló instrumentumot az 1920-as évek elején, nem fújta úgy más – egy ideig. Aztán 1922ben bevett zenekarába második kornettistának egy Louis Armstrong nevû fiatalembert, aki egy ideig csak azért nem tûnt ki a többiek közül, mert még nem volt divat a szólók elkülönítése. Ekkoriban a

Miután 1917-ben a szövetségi kormány bezáratta New Orleans Storyville nevû vöröslámpás negyedét, az ott mûködô zenekarok elkezdtek szétszéledni az Államok különbözô városaiba. Az elsôdleges célpont Chicago lett, ahol szintén a tánctermekben és az illegális szórakozóhelyeken ütötte föl fejét a jazzmuzsika. Ide helyezte székhelyét többek között King Oliver és a jazz-zongorázás egy másik nagy újítója, Earl Hines is. Jelly Roll Morton California felé vette az útját, ahogy a harsonás Kid Ory is, így a nyugati parton is igen korán felcsendült és meghonosodott a jazz. Korán „megfertôzôdött” Dallas, Memphis és Kansas City, valamint a késôbbi jazzfôváros, New York is. Utóbbi jelentôsége akkor növekedett meg, amikor a chicagói illegális mulatók 1928-ban hasonló sorsra jutottak, mint Storyville.

Még mielôtt mindez bekövetkezett volna, Oliver megtette azt a szívességet a jazztörténetnek, hogy felkarolta a New Orleans-i kornettjátékost, aki késôbb annak a bizonyos jazzházikónak az alapjait építette. Természetesen Louis Armstrongról, Satchmóról van szó, aki már igen korán elkápráztatta zenekarvezetôit és muzsikustársait, majd közönségét is. Oliver 1922-ben érkezett Creole Jazz Bandjével Chicagóba, majd két évvel késôbb Fletcher Henderson csapatát erôsítette a New York-i Roseland Ballroomban. Csodálatos tónusa, tisztán megfogalmazott dallammenetei, virtuóz technikája, a swingelô alaplüktetéshez való kifinomult érzéke és

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:12

Page 41

lenyûgözô személyisége mind hozzájárultak varázsához. Miután 1925-ben visszatért Chicagóba, nekilátott a körülbelül hatvan részes Hot Five felvételsorozatnak, amely 1928-ra vált teljessé. Ebben eleinte New Orleans-i stílusú, polifonikus muzsikát játszott, majd szólisztikus szerepe egyre erôteljesebbé vált – hangszeresként és énekesként egyaránt. Szólóit sorra kezdték tanulmányozni úgy fekete, mint fehér muzsikusok, s nemcsak trombitások, hanem egyéb hangszeresek is. Kvintettje idôvel szeptetté bôvült, amellyel ha lehet, még nagyobb népszerûséget ért el. A show business is az élete részévé vált, nemzetközi sikereket ért el, egyfajta jazz-nagykövetként kezdett mûködni.

A New Orleans-i stílus terjedésével nagyjából egy idôben született egy némileg mesterséges irányzat is, mely legszorosabban Ferde Grofé zongorista, zeneszerzô, hangszerelô nevéhez fûzôdik. A jazzes ritmust és hangzásvilágot ô vegyítette elôször a szimfonikus zenekari hangszerelési módszerekkel. Így jött létre a szimfonikus jazz, amelynek megteremtésében a dobos Art Hickman is fontos szerepet vállalt Grofé mellett.

Kísérleteikre felfigyelt Paul Whiteman, aki maga is klasszikusan képzett muzsikus, valamint kiváló menedzser is volt.

Csak rövid ideig tûnt úgy, hogy a szimfonikus jazz jólfésültsége nagyobb tömegeket vonz, mint a fekete elôadókra jellemzô „hot” játékstílus. Ám ez a tendencia hamar megfordult: a közönség érezte, honnan fúj az autentikus jazz-szél, amelyet a „hot” bandák számának növekedése is jelzett. Fletcher Henderson – Armstronggal erôsített – zenekara mellett föltûnt Duke Ellington nagyzenekara is, akik 1931-ben

már egyértelmûen maguk mögé utasították Whitemanéket egy rajongói szavazáson. A táncolható, négyütemes, forró hangulatú, virtuóz szólókkal tarkított muzsika vonzerejét még jobban erôsítette, hogy a sokáig csak díszítô funkciót ellátó szaxofon egyre prominensebb szerephez jutott, egész kórusokat alkotott, s nemsokára már elhagyhatatlanná vált. A big band jazz, amelyben a gondos hangszerelések és a vérbô hangszer-improvizációk, a struktúra és a szenvedély találkozott, egyszerre a kor vezetô stílusává vált.

S hozzáadódott még egy elengedhetetlen fûszer: a swinges érzet. Hogy mi a swing definíciója, épp annyira nehéz megállapítani, mint magának a jazznek a definícióját megadni, legyen szó annak bármely korszakáról. Csak közelít az igazsághoz, ha azt mondjuk: a swing a szabályos lüktetéshez képest egyfajta eltolt tempóérzetet kelt, valamiféle izgalmas aritmikai „piszok”, mely semmiképp nem válik „lovacskázássá”. S mihelyt kialakult, kisvártatva vízválasztó is lett azon zenekarok között, amelyek swingeltek, s azok között, amelyek nem.

A big band jazz korszaka nagyjából 1929-tôl az 1940-es évek közepéig tartott, amikor aztán az USA II. világháborús szerepvállalása következtében megváltoztak a gazdasági viszonyok, ráadásul sok vezetô muzsikus nem kerülhette el a besorozást. Ám az 1930-as években még virultak, és a hendersoni, illetve a whitemani példákat követve egyre nagyobb számban születtek a 10-15 tagú nagyzenekarok. Köztük Ellington mellett korszakos jelentôségû formációkat hozott létre Benny Goodman, Tommy és Jimmy Dorsey, Glenn Miller, Woody Herman, Bob Crosby, Jimmie Lunceford, Chick Webb és Count Basie.

Scott Hamilton

A negyvenes évek közepén nagyon új, nagyon más, kisebb formációk – jellemzôen egy szaxofon, egy trombita, egy zongora, egy bôgô és egy dob – által megszólaltatott jazz-zene született, amely az élesedô szocio-politikai helyzet következtében egyre nagyobb szabadságvágyat fejezett ki. Erre a zenére már nem lehetett táncolni, s szórakoztató mivoltánál erôsebb lett benne az intellektuális tartalom. Ez lett a bebop, egy újabb emelete a nagy jazzháznak…

(A szerzô hálával tartozik Pallai Péter jazzszakírónak szemléletformáló segítségéért.)

NEW ORLEANS SWINGFESZTIVÁL A FESZTIVÁL SZÍNHÁZBAN 2007. augusztus 24.

Cseh–magyar swingkoncert 19:30 A Hot Jazz Band (Magyarország) koncertje

Tagjai: Bényei Tamás (trombita, ének), Fodor László (klarinét), Bera Zsolt (harsona), Szili Róbert (gitár), Juhász Zoltán (nagybôgô), Galbács István (dob) 20:45 Jakub Sˇafr és a Shaffer’s Riffers (Csehország) koncertje

Tagjai: Jakub Sˇafr (zongora, zenekarvezetô), Ladislav Koucky´ (trombita), Tomásˇ Cˇerny´ (altszaxofon, klarinét), Filip Markes (altszaxofon, klarinét), Rudolf Musil (tenorszaxofon, klarinét), Marek Rejhon (gitár), Martin Zpe˘vák (bôgô), Jan Kubesˇ (dob), Petra Ernyei (ének) 2007. augusztus 25.

Olasz–magyar swingkoncert 19:30 A Jazz Steps (Magyarország) koncertje

Tagjai: Urbán Orsolya (ének), Finok Zoltán (szaxofon, klarinét), Almási Attila (harsona), Bér Zsolt (trombita), Nagy Iván (zongora), Oláh Zoltán (nagybôgô), Herboly László (dob) 20:45 A Milano Jazz Gang (Olaszország) koncertje

Tagjai: Claudio Perelli (kornett, klarinét, alt- és szopránszaxofon, ének), Andrès Villani (bariton- és altszaxofon), Mauro Porro (zongora, C-melody szaxofon, klarinét), Claudio Nisi (tuba), Luca Sirianni (tenorbendzsó, gitár) 2007. augusztus 26.

19:30 A The Scott Hamilton Quartet (USA) koncertje

Tagjai: Scott Hamilton (tenorszaxofon), John Pearce (zongora), Dave Green (bôgô), Steve Brown (dob)

41

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:12

Page 42

Cigány zenészek Európában és Indiában

Zene a hét tengeren át H. Magyar Kornél írása

Kevés olyan ember van, akinek ne pezsdítené fel vérkeringését a hagyományos roma zene bármelyik formája. A magyar cigányság zenéje összetéveszthetetlen karakterrel rendelkezik, mégsem kell elmélyült kutatás ahhoz, hogy számtalan közös vonást találjunk benne a perzsa vagy az indiai zenével. Homályos mítoszok keringenek a zenekedvelôk köreiben a cigány nép és a cigány zene indiai eredetérôl. Mik a közös pontok, mik az altérések, és vajon hol helyezkedik el ezen a nagyívû zenei térképen a Kárpát-medence romáinak tradíciója?

Csávó, séró, bungaló, kaja, pia – csak néhány szanszkrit eredetû szó, amely a cigány nyelveken keresztül került a magyarba. Ezek még a laikus figyelmét is felhívják a magyar és az indiai cigány kultúra közös gyökerére. A cigányok hatását, amelyet az európai kultúrára és benne a zenére gyakoroltak, aligha lehet megkérdôjelezni. Gondoljunk az andalúziai flamencóra vagy a francia jazzre, amit Django Reinhardt óta tartunk számon, vagy éppen a magyar cigányzene száz virágként virágzó mûfajaira, a kifinomultabb városi, „vendéglátós” stílusra, az autentikusabb, „kannás” zenére, vagy a jazzen belül kiemelkedô szerepet vállaló cigány elôadómûvészekre. Debussy, Stravinsky

Romano Drom Romano Drom

A Romano Drom 1998 óta járja a „cigányok útját”, amikor is ifjabb Kovács Antal és édesapja kivált az Ando Drom együttesbôl. Azóta a Romano Drom négy lemezt készített – a legutóbbit idén, Po Cheri címmel –, és Európa-szerte az egyik legkeresettebb cigány zenekarrá vált.

Ereje, rusztikus hangvétele és hitele a collár hagyományban gyökerezik, de ez nem jelent számára béklyót: felvételei és koncertjei meggyôzô stiláris és hangszeres nyitottságról tanúskodnak akár a latin, akár a balkáni melódiák és ritmusok frontján.

42

látensebben, Brahms, Liszt, Bartók, Albéniz, Sarasate és még oly sokan nyíltan használnak cigány elemeket ugyanúgy, mint Lorca költészete vagy Gaudí építészete.

Az elementáris hatás mögött meghökkentô kapcsolódási pontok rejtôznek, amelyek a cigány zene ôsi gyökereit igazolják. A perzsa eredetû, de Indiában rendkívül népszerû klasszikus indiai hangszernek, a szanturnak Európában csak a

cigányoknál van megfelelôje: a cimbalom. Az Európában egzotikusnak tartott cigány skálát (más néven kétszeresen harmonikus mollt) az északindiai klasszikus zene Bhairavi néven a tíz legfontosabb, kanonizált skála között tartja számon. Az indiai ritmustanulás során használt, speciális szótagok gajdolása, a konnakolnak nevezett különleges szájritmus-technika megdöbbentô hasonlóságot mutat a cigány kannások és kanalasok szájbôgôzésével.

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:12

Page 43

Musafir A Musafir idôben és térben is a cigány zene messzi múltjába vezet – az észak-nyugat-indiai Radzsasztán és Pakisztán között elterülô Tharsivatag vándorzenészeinek ôsi, szakrális és profán hagyományaiba.

Ezek azt tanúsítják, hogy az ünnepeken és vásárokban kígyóbûvölôk, táncosok, mutatványosok és muzsikusok együtt szórakoztatták a nagyérdemût – a muzulmánokat, a hindukat és a szikheket egyaránt. Az 1995 óta mûködô együttes ma a világ legismertebb indiai cigány zenekara, és Magyarországon is többször fellépett.

A zenekar mûvészeti vezetôjének, Hameed Khannak zenei tudása a hindusztáni hagyományos zenébôl éppúgy merítkezik, mint a nyugati klasszikus zenébôl. A tablajátékos Jaipur és Párizs között ingázva „repteti” zenekarát és sajátos, XXI. századi lendülettel éleszti és értelmezi újra a radzsasztáni zenei hagyományt. Zenészeit is úgy válogatta, hogy a klasszikus és a hagyományos mûvészeket párosítsa személyes képességeik, karizmájuk és tudásuk alapján. A különbözô indiai etnikumokból (Langa, Manghanyar, Sapera) származó zenészek egyedülálló keverékét adják az indiai népzenének és a hindusztáni klasszikus zenének.

Mégis, amellett, hogy a földrajzi távolság gyarapította a kulturális különbségeket az évszázadok során, a rokonság mellett számos olyan adat is ismert, amely eleve komoly ellentmondásokkal árnyalja a közvetlen cigány-indiai rokonság szivárványszínû ideálját. Ha egy cimbalmos és egy szanturos egyszerre lépne színpadra, csak komoly kompromisszumok árán tudnának egymással zenélni – ugyanez igaz minden európai, illetve indiai zenészre.

Egy régi hagyomány a cigányokról úgy tartja, hogy az ókori Egyiptomból származnak, erre legnyilvánvalóbb bizonyság a cigány angol megfelelôjének – gypsy – alaki hasonlósága Egyiptom nevével. Érdekes, hogy a magyarországi cigány hagyomány is ôrzi ezt a

Musafir

származási elképzelést. A cigányság korántsem egységes genealógiáját számos törzs tagolja önálló nyelvi és kulturális identitással – gondoljunk akár az itthoni cigányság két legfontosabb nyelvi ágára, az oláhra és a beásra.

Mindezek alapján akár nem is elképzelhetetlen, hogy a cigányok egy része Egyiptomból, más része Indiából származik. Még valószínûbb az az elképzelés, miszerint az egységes indiai kivándorlás késôbb szétválással és Európába több útvonalon keresztül történt beáramlással zajlott le.

Lényeges, hogy az indiaiak magukat nem tartják cigánynak. Úgy tartják, hogy a Radzsasztánban élô, színes ruhákba öltözô, nomád, zeneileg kifinomult nép India cigánysága. Nem kizárt, hogy India az európai elôítéletektôl határolódott el ezzel a nézettel, de az sem elképzelhetetlen, hogy a cigányok valóban a szubkontinensnek csupán egy kis tartományából indultak útjukra, amely viszontagságokkal volt teljes, ám a zenei világot egyszer és mindenkorra átformálta. Radzsasztán legnépszerûbb hangszere, az észak-indiai zenében korábban kissé lenézett, fôként vokális kíséretre használt, de ma már teljes jogú klasszikus zenei hangszernek elismert szárangi India legfontosabb vonós hangszere. Ustad Sultan Khan, az isteni adottságokkal megáldott, világhírû (már majdnem annyira elismert, mint amilyen csodálatos) szárangimester legtöbb koncertjén elôad egy-egy radzsasztáni dalt, közülük sokat rögzítettek lemezre is.

Ezek a dalok európai fül számára

kellemes hétfokú skálában vannak, páros ütemûek, olykor háromnegyedes lejtésû, de könnyen befogadható ritmusban. A dalok elsô hallásra nem tûnnek cigányosnak, de a gazdag díszítettség és az erôs hajlítások megfelelnek az európai cigány elôadói gyakorlatnak.

India messze van Európától. De elég meghallgatni a Musafir és a Romano Drom énekeseit, dallamaik egyre gyorsuló tempólüktetését, és világossá válik: a két stílust láthatatlan, de eltéphetetlen szálak kötik egymáshoz, és ezeket a szálakat az Ázsián át vándorló cigány muzsikusok fonták az évszázadok során.

SZEKÉRNYOM FESZTIVÁL 2007. szeptember 13. 19:30 Fesztivál Színház A Musafir együttes koncertje Tagjai: Chugge Khan (kasztanyett, doromb), Jamil Khan (ének, harmónium), Gewar Khan (dob), Sadiq Khan, Sadar Khan (ének, sarangi), Hameed Khan (tabla) Km.: Rekha (táncos), Banay Singh Kumar (fakír) A Romano Drom koncertje Tagjai: Kovács Antal, Balogh József (gitár, ének), Rafael Zsigmond (kanna, szájbôgô, tánc), Kovács Antal Máté (kanna, derbuka, ütôhangszerek), Farkas Róbert (hegedû, harmonika)

43

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:12

Page 44

Teresa Salgueiro

A fado ezer árnyalata Végsô Zoltán írása

Minden nemzet és nép életében fontos szerepet játszanak a zenei tradíciók, kevés olyan erôs kötôdés létezik azonban, mint amilyen Portugália és a fado között alakult ki. Portugáliáról ma már aligha lehet a fado nélkül beszélni: nem véletlenül fedezte fel még a Buena Vista Social Club sikertörténete elôtt a filmrendezô Wim Wenders a „Lisszaboni történet” címû filmjében, hogy a portugál emberek lelkének megismeréséhez a fadon keresztül vezet az út.

Különös, de nálunk, Magyarországon a fado még egy évtizede is a kevésbé közismert világzenei mûfajok közé tartozott. Pedig ha van a modern európai köztársaságok között rokonunk, akkor Portugáliáról ez mindenképpen elmondható: alapterületében és népességszámban a két állam közel egyezô, így a népsûrûség is hasonló arányokat mutat. Nem kell sokkal mélyebbre ásnunk, hogy a két néplélek azonosságaihoz eljussunk, elegendô csupán az egyik lisszaboni kiskocsmába betérnünk és nyomban olyan érzésünk támad, mintha itthon lennénk. Egyetlen valamirevaló vendéglátó egység sem engedheti meg magának, hogy mellôzze a nemzet keserédes muzsikáját, a fadót, amely hangvételében, témaválasztásában és a dalok hosszában oly közel áll a magyar népzenéhez. Igaz, pontos

44

eredettörténetet nehéz volna vázolni a fadót illetôen, hiszen elképzelhetô, hogy a középkori trubadúrokig vezethetô vissza múltja; vannak, akik a mórok európai jelenlétéhez kötik, mások pedig az egykori portugál gyarmatvidékekrôl visszaszármazó muzsikaként tartják számon. Valószínûleg a fado mindez egyben, de a történet vélhetôen még nem lezárt, tekintve, hogy a mûfaj napról napra nyer egyre tágabb értelmezést a benne megjelenô XX. századi költészet és a modern elôadási felfogások beépülése miatt. Európának talán nincs is más, ennyire asszimilatív alapokon nyugvó nemzeti zenéje, bár kétségtelen, hogy a fado hagyományos értelemben nem népzene, inkább valamiféle kvintesszenciája a világ különféle népeinek, illetve a más és más történelmi korszakok kulturális hagyatékának. A legerôsebb vonalnak a gyarmatosított

területekkel való kölcsönhatás tûnik: az Afrikából Brazíliába hurcolt rabszolgák által énekelt és táncolt lundum és fofa szép lassan visszaszivárgott az anyaországba és sajátos hangulatával átitatta a királyi udvarok, majd késôbb a polgárság már akkor sem pusztán európai gyökerekkel rendelkezô tradícióit.

Emlékszem, 1999-ben barátságos labdarúgó-mérkôzést játszottunk a Népstadionban a portugál válogatott ellen, ami egyperces gyászszünettel kezdôdött. A tisztelgés Amália Rodriguesnek szólt; a fado nagyasszonya a mérkôzés elôtt pár nappal távozott, halálának napját gyásznappá nyilvánították. A Rua de São Benton lévô házát azóta fadomúzeummá alakították, közel 170 lemezfelvétele és elképesztô népszerûsége nemzeti hôssé avatta (idén, a „Legnagyobb 100 portugál” címû

Teresa

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:12

Page 45

Teresa Salguiero (ének) & Lusitânia Ensemble

közönségszavazáson tizennegyediknek választották), amiben az is közrejátszhatott, hogy mindig megmaradt az éneklésnél, hiába tiltotta be a mûfajt egy idôre Antonio Salazar diktatúrája. A Rodrigues utáni korszak bôvelkedik a követôkben, akik közül már többen jártak Magyarországon. Mísia, aki Mallarmé (Debussy az „Egy faun délutánja” címû zenemûvét az ô költeménye nyomán írta) múzsája után választotta nevét, a fiatal, reményteli tehetség, Joana Almendoeira és mindenekelôtt az új korszak legjelesebb képviselôi, a Madredeus együttes. A Madredeus nemzetközi hírnevét a már említett Wenders-film zenéjének és a benne nyújtott színészi alakításnak köszönheti. A zenekart a rockzene irányából érkezô gitáros, Pedro Ayres Magalhaes alapította. Magalhaes zseniális húzásként idôvel átalakította az eleinte spontán kompozíciókra alapozó zenekarát, és az addig meghatározó csellót és harmonikát egy újabb gitár és a bôgô váltotta fel, majd belépett a zenekarba a billentyûs, Carlos Maria Trinidade, aki egyben Magalhaes szerzôtársa is a „Lisszaboni történet” óta.

A Madredeus így megmaradt a lisszaboni fado hagyománykövetô zenekarának, ugyanakkor a modern, elektronikus hangzások, a hosszabb dalok és a dúsabb hangszerelés más hatások megjelenését is elôsegítette

muzsikájukban. A lényeg azonban az 1986-os megalakulás óta ugyanaz: Teresa Salgueiro, a gyöngyözôen gyönyörû hangú énekesnô.

Salgueiro a Madredeus szárnypróbálgatásainak idején még csak 16 esztendôs volt, de hangja már akkor sugározta az érett fado-énekesnôkre oly jellemzô tapasztalatot. A fado szó eredete a latin „fatum” (végzet) szóra vezethetô vissza, amit az idô fájdalmas múlásával összekapcsolva megérthetjük, hogy miért alapállás a fado éneklése közben a magasba tekintô, igézô elôadásmód. Az énekes egy helyben várja a végzetet, miközben a körte alakú portugál gitár mollba forduló harmóniái megfestik azt a díszes környezetet, amelynek mai fôszereplôje kétségkívül Teresa Salgueiro.

Az énekesnôt pályafutásának csúcsa közelében van szerencsénk meghallgatni, hiszen aktuális szólóalbuma az elsô lehetôség számára, hogy zenekarától félig-meddig elszakadva a fado oly jellegzetesen szólista központú világának részesévé váljon. Igaz, az album ötlete Magalhaestôl származik, és több olyan világhírû zenemûvész kísérte megjelenését, mint Caetano Veloso, José Carreras, Maria Joao, Mario Laginha. A lemez az alkotófolyamat gyönyörûségeiért mond köszönetet, ezért címe is ezt jelenti, egyszerûen: „Obrigado”. Teresa Salgueiro

azonban itt nem állt meg, hanem útján tovább haladva eljutott azokra a területekre is, amelyek a modern fadóval már nem közvetlenül érintkeznek, de egy arra hivatott elôadón keresztül az átjárási pontok nagy bizonyossággal megtalálhatók. Idôközben jazzelôadók is felfigyeltek tehetségére, így az avantgárdközeli bôgôs, Carlos Bica is készített kompozíciókat Salgueiro hangjától inspirálva, és nem véletlen a Lusitânia Ensemble érdeklôdése sem. Az énekesnô a Lusitâniával érkezik, amelynek klasszikus hangvételû kamarafelállásával (hegedû, brácsa, cselló, bôgô, zongora és ütôhangszerek) a szirének bûvösmágikus, a hajósokat elragadó és romlásba döntô dalait idézi meg a latin kultúrák óceán-menti sokszínûségétôl megérintve.

2007. szeptember 15. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem „La Serena” – Teresa Salguiero (ének) & Lusitânia Ensemble (Portugália) koncertje

Km.: Jorge Varrecoso, António Figueiredo (hegedû), Ventzislav Grigorov (brácsa), Luís Claude (cselló), Duncan Fox (zongora, nagybôgô), Ruca Rebordao (ütôhangszerek)

45

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:12

Page 46

Kongák, fúvósok, salsa

Latin Fesztivál Vörös Eszter írása

Melankolikus, visszafogott harmonikahang éneklô hegedûvel, egymásba olvadó tangózó párral.

Mi a közös bennük?

Amellett, hogy ma már szinte bárhol a világon ismerôsen csengenek, mindössze annyi, hogy mindegyik Latin-Amerika valamely országának egyik zenéje, azaz „latin (-amerikai) zene”. Mi, az északi féltekén valamennyiüket a „latin zene” gyûjtôfogalmába soroljuk. Pedig a spanyol és portugál nyelvû Amerika egy hatalmas zenei kavalkád színhelye, ahol

majd’ két tucat országban összesen több mint száz különféle zene szól az utcán, a szórakozóhelyeken, a taxis rádiójában vagy a házibulikon. Mindegyik az adott ország sajátja – a maga történetével és hétköznapiságával. Sokszor még az egy országon belüli irányzatokat – s nemcsak a kontinensnyi méretû Brazíliáról van szó – sem lehet egyetlen elnevezéssel illetni.

Északra vagy más földrészekre ennek a rendkívül gazdag zenei kultúrának már csak töredéke és sûrítménye jutott el. És az is olykor kicsit „áthangszerelve”.

Ma viszont már semmi nem szab határt a Latin-Amerikából érkezô zene és tánc elsöprô sikerének. A táncok minden korosztályból egyre több embert Tania Crown

46

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:12

Page 47

onnan menekültekkel a szigetországba vitt contradanse stílusból alakult ki a 19. században. A Carmen címû operában, a „Habanerában” Bizet meg is örökítette az Európa-szerte ismertté vált zenei stílust. A spanyol, úgynevezett décima dalforma pedig, amely a spanyol költészet egyik jelentôs verselési formája volt, számos latin-amerikai zenei stílus, például a bolero alapja lett.

Az Andok országaiban, ahol a legnagyobb arányban élnek az ôslakosok leszármazottai, természetszerûen jelentôs maradt az indiánok zenéjének hatása – a jellegzetes pánsípot például feltehetôen már az inkák is használták. Ez a fajta zene markánsan megkülönbözteti a perui, az ecuadori és a bolíviai népzenét a többi ország zenéjétôl.

l

Az európai, afrikai és bennszülött zenei

hatások mértéke határozta meg tehát nagyrészt az egyes zenei stílusok kialakulását. Nem volt ez késôbb sem másként. A 20. század elején az európai, többnyire olasz bevándorlóknak volt köszönhetô az argentin tangó kialakulása. Az elsô nagy sikerhullám után – a toulouse-i születésû s fiatalon elhunyt Carlos Gardel a nemzet énekese lett – a tangót a diktatúra számûzte, hogy aztán Európában vészelje át az idôt a nagy visszatérésig. A zenét Astor Piazzolla a hangversenytermekbe is bevitte, a dalok szövegeit sokszor nagynevû költôk írták (Jorge Luis Borges például számos Piazzolla-tangó „szövegírója” volt). A bevándorlók elkeseredett dalai egy nemzet és a világ kedvencei lettek, s ahogy a század elején, úgy a válságos kilencvenes években is sok embernek

A LATIN FESZTIVÁL FELLÉPÔI Eddie Palmieri

csábítanak a parkettre, nagyobb városokban (pl. Párizsban, New Yorkban) pedig külön adók sugározzák Közép- és Dél-Amerika, illetve a Karib-szigetek legkülönfélébb dalait. S hogy milyen zenei változatosság kell ahhoz, hogy egy rádióadó napi mûsorait megtöltse? Ennek felkutatására tegyünk egy rövid zenei utazást!

Latin-Amerikában a zene szorosan összefonódott a történelemmel. A tömegesen behurcolt afrikai rabszolgák erôsen zenére és táncra épülô kultúrájukkal alapvetôen meghatározták a földrész zenei fejlôdését. A brazil szamba vagy a ma nagyon divatos forró, illetve a kubai rumba, a Puerto Ricó-i bomba, a kolumbiai cumbia táncnálzenénél érzôdnek talán legerôsebben az afrikai gyökerek, de ez az alapja a New York hispano lakosainak körében kialakult salsának, a dominikai merengének és a bachatának, a kubai sonnak vagy mambónak is.

Az afrikai hatás mellett jelentôs volt az európai hódítók által behozott tánczene.

A kubai habanera (amelyhez egyesek szerint a tangó története is visszanyúlik) a franciák által Haitin meghonosodott és

A 2002-ben Budapesten alakult, és

hanghordozót jelentetett meg.

nemzetközi versenyeken is sikeres Quartett

Az irodalombarátok Ernest Hemingway

Escualo az „új tangót” megalkotó Astor

életébôl ismerhetik az Ambos Mundos

Piazzolla mûveibôl játszik egyéni

nevet: így hívják azt a még ma is mûködô

hangszerelésben, az elôadást az egyik

havannai szállodát, amelyben az Akiért a

legjobb hazai argentin tangó-páros tánca

harang szól elsô fejezetei megszülettek.

teszi teljessé.

1995 óta pedig egy kiváló kubai együttes gondoskodik arról, hogy az Ambos Mundos

Cristóbal Repetto 1979-ben született, s az

szavak a latin zenék szerelmesei számára is

észak-argentínai népzene bûvöletében

emlékezetesek legyenek. A ragyogó Tania

cseperedett fel, tangót szinte csak

Nerfin énekesnô vezetésével a yoruba

„véletlenül” kezdett énekelni tizenhét éves

ritmusok és a kubai son, csacsacsa, boleró,

korában, egy ifjú tangóénekesek számára

rumba igézetében szárnyalhatunk majd

meghirdetett versenyen. Ott aztán harmadik

Afrikától Kubán át egészen Európáig.

helyezést ért el, de ez a legkevesebb. A zsûri csak ámult-bámult, amikor meghallotta

Eddie Palmieri 1975-ben kapta elsô

ezt a hosszú hajú, farmernadrágos,

Grammy-díját a The Sun of Latin Music címû

teniszcipôs tinédzsert, aki úgy szólalt meg,

lemezéért, s azóta nem tágít annak

akár egy 78-as fordulatszámú

ragyogásától. A Puerto Ricó-i gyökerû, 1936-

gramofonlemez a tangó aranykorából. A

ban New Yorkban született zongoristának

váratlan sikert Buenos Aires-i tanulmányok

töretlen a karrierje. Jó negyven éve

követték, a helyi bárokban való fellépéseket

éppolyan népszerû a Thelonious Monk,

pedig nemzetközi turnék – így jutott el 2004-

McCoy Tyner, Herbie Hancock ihlette

ig, amikor végre Cristóbal Repetto címmel

klasszikus irányzat, mint a fúziós latin

megjelent elsô, hallatlanul várt albuma.

dzsessz, illetve a salsa terepén. Nagybátyja zenekarában debütált ütôsként a

Több mint negyedszázados fennállása alatt

tizenhárom éves Eddie, de hamarosan

Közép-Európa legismertebb latin

visszatért a zongorához, majd 1961-ben

zenekarává nôtte ki magát a B. Bíró Zoltán

megalakította elsô saját salsazenekarát, a

vezette Latin Combo. A kilencvenes évek

La Perfectát. Azzal vette fel elsô albumát,

latin zenei revivaljét jócskán megelôzve

amelyet aztán az elkövetkezô negyvenöt

olyan mesterekkel turnézott együtt, mint

évben még harmincegy korong követett –

Carlos Santana, Al di Meola vagy a Gipsy

hat Grammy-jelöléssel és kilenc Grammy-

Kings, s mindeközben több mint két tucat

díjjal.

47

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:12

Page 48

Minden országnak megvolt a maga „Nueva Canción”, vagyis „Új dal” énekese, s közülük sokan emigrációba is kényszerültek emiatt. A népzenébôl táplálkozó zenei mozgalom központja Chile volt, ottani legfontosabb személyisége pedig Victor Jara, akit a Pinochet-rezsim nem volt hajlandó megtûrni, és a rendszer áldozata lett.

Argentínában a gyönyörû hangú Mercedes Sosa, Brazíliában pedig Caetano Veloso és a jelenlegi kulturális miniszter, Gilberto Gil voltak a fô hangadók.

A zenei utazásból nem maradhat ki a jazz, amelyet már az 1940-es években „utolért” Latin-Amerika zenéje. Dizzy Gillespie és Stan Kenton voltak azok, akik az észak-amerikai koncerttermekbe vitték a teljesen új ritmusokat. A latin jazz két úton indult el: a brazil és az afro-kubai dallamok ragadták magukkal leginkább a nyitott fülû jazz-zenészeket.

A világ többi részére érthetô módon a populáris zene jutott el, amely pusztán a zenével és a ritmusokkal bármilyen nyelvi határt ledöntött. A legnépszerûbb tánczenei stílus a salsa lett, amely eredetileg a New Yorkban élô spanyolajkúak körében alakult ki, és hódította meg egész Latin-Amerikát, majd a világot; a zeneileg izgalmasabb stílust, a kubai sont és bolerót pedig a Buena Vista Social Club zenészeitôl ismerhette meg mindenki.

Latin Combo

nyújtottak menedéket. Ma pedig már a fiatal generáció viszi a tangó hírét a modern hangzásokkal teletûzdelt új felvételekkel (például a Gotan Project nevû együttes).

A költôk a szomszédos országban is nagy szerephez jutottak az 1950-es évek zenei életében. Rio de Janeiróban ekkor „találja ki” a Bahia tartomány egy falujából a városba érkezô Joao Gilberto egy szál gitárján a Bossa Novát. Az új, letisztult hangzás több, Ipanemában, a város gazdagabb negyedében élô zenész és költô érdeklôdését is felkelti, és egy egész mozgalom alakul ki, amely fôleg Antonio Carlos Jobim, azaz Tom Jobim lakásán bontja ki az új zene rétegeit. A teljesen politikamentes dalok többnyire a

48

szerelemrôl, az élet szépségérôl szólnak, és az Ipanemai lány címû dallal, Vinicius de Moraes költô és Tom Jobim szerzeményével az egész világot lenyûgözik. A Bossa Nova a városi értelmiség zenéje lesz, amelyben a szöveg legalább olyan fontos, mint a zene, tánc pedig nem kötôdik hozzá.

Az „ipanemai srácok” úgy tiltakoztak a politika ellen, hogy nem vettek róla tudomást. Mások azonban zenéjüket áldozták a diktatúra elleni harcért. A LatinAmerika számos országát uraló katonai rezsimek alatt mindenhol megjelentek a politikai tartalmú dalok, amelyek egy önálló irányzattá fejlôdtek az egész kontinensen, s eljutottak egészen Spanyolországig.

Cristóbal Repetto

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:12

Page 49

S ahogy folyamatosan hódítanak a latin-amerikai stílusok (bossa-novát, salsát, csa-csa-csát számos nyelven énekelnek), úgy a világ többi zenéje sem kíméli a latin-amerikait. A rock, a ska, a hip-hop, a reggae és az R&B is rég elérte már Dél- és Közép-Amerika partjait, és igyekszik megmártózni a tengernyi zenében. Hogy milyen

sikerrel, az majd kiderül, hiszen irigylésre méltó, ahogyan fiataloköregek ragaszkodnak a népzenéjükhöz és a populáris zenéhez. Némelyik országban nehezen találni olyan szórakozóhelyet, ahol ne a „latin zene” szólna. A lemezboltok tele vannak saját együtteseikkel, és a nagy kedvencek is közülük kerülnek ki. A legtöbb zenéhez

kötôdô táncot pedig életkortól függetlenül táncolja szinte mindenki.

Mert Latin-Amerikában a zene, a költészet és a tánc a világ valamennyi más régiójánál mélyebben és erôsebben gyökeredzett meg a hétköznapi élet kultúrájában.

LATIN FESZTIVÁL 2007. október 5. 19:30 Fesztivál Színház A Quartett Escualo koncertje

2007. október 6. 19:30 Fesztivál Színház A Latin Combo koncertje

Tagjai: Ács Péter (nagybôgô), Deli Zsolt (harmonika), Kerek István (hegedû, brácsa), Mayer Albert (gitár); km.: Krulik Johanna, Josiph Bartulovic (tánc)

Tagjai: B. Bíró Zoltán (gitár, ének), Lili Garces (ének, ütôhangszerek), Ricardo Révész Richárd (zongora, ének), Angel Chino León Criz (konga, bongó, ének), Takachi Fuentes (fuvola, ének), Jorge Sosa (ütôhangszerek), Mákó Miklós (trombita), Somhegyi Tamás (nagybôgô)

Cristóbal Repetto (ének, Argentína) koncertje

Km.: Daniel Claudio Yaria, Juan Manuel Boyadjian, Angel Omar Godoy (gitár), Javier Casalla (hegedû)

Az Ambos Mundos (Kuba) koncertje

Tagjai: Tania Nerfin (ének), Jorge Galí (zongora), Alcides Toirac (nagybôgô), Francesco Carpino (trombita, fuvola), Ohlé Gagneux (tres, ütôhangszerek), David Nerfin (ütôhangszerek) 2007. október 7. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Eddie Palmieri (zongora, USA) koncertje

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:33

Page 50

Berecz András

Sinka Ének Agócs Gergely írása

Berecz András

– Így tipródtam magamban, amikor Sinka István költészetének remekeit egy újszerû, mégis autentikus megvilágításban láttató kiadványt forgattam a kezemben: Sinka Ének. Ez a címe Berecz András legújabb, „kétlemezes könyvének”. Így kell leírnom, mert a két CD-lemeznyi ének elôszavának sorai, a dalok szövegeinek leírása oly míves keretet kaptak, hogy azt nem lehet holmi egyszerû lemezborítónak tekinteni. Most, a lemezbemutató koncert közeledtével ismét elôvettem, hogy néhány jó szívvel rótt bekezdésben, a lehetô leghívebb felvezetéssel tudjam ajánlani ezt a nem mindennapinak ígérkezô eseményt.

50

Hej, azt a betyár mindenit ennek a kacskaringós, dúló-fúló, tíz fillérér’ szemen szúró, nagyhangú, dölyfös világnak! – fakadtam volna ki fennhangon, de tudtam, hogy nem érdemes.

Meg aztán a második, harmadik gondolat elnyomta felindultságomat: hogy így kelljen szárba szöknie a tehetség magjának! – sopánkodtam csendesen… Mi lett volna, ha azon a fosos bárányon Petôfi-kötet helyett másfél liter törkölypálinkát vált ki magának az a bojtárfiú? Ha a kebelét feszítô strófákat nem adja át az örökkévalóságot hirdetô papírosnak, hanem elereszti a bondorákon síró szélnek? Vagy ha ereje nem engedi, hogy kiszakadjon onnan, ahova köti a rög, és megmarad afféle „Hortobágy poétájának”, hogy a szívében nôtt megannyi virágot a csordanépek lelegeljék?

A mindenség egy csirkecsonton is meg tud fordulni. Sinka István, a bihari legelôk mezítlábas „fekete bojtárja”, a huszadik századi magyar irodalom történetének egyik legdrámaibb hangú, legelkeseredettebb és – talán éppen indíttatásánál fogva – legeredetibb költôjévé vált. De nem lehet tisztem Sinka költészetének ki tudja, hányadik méltatása, netán esztétikai elemzése. Ezt meghagyom a nálam ehhez sokkal jobban értô tollforgatóknak. A magam részérôl sokkal izgalmasabbnak tartom azt a foglalatot, amelyben Berecz András elénk tárja Sinka István verseit.

Ha ezt a kifejezést halljuk: „énekelt vers”, lelki füleinkkel szinte önkéntelenül, a világ legtermészetesebb dolgaként várjuk, hogy megszólaljon egy (leginkább akusztikus spanyol) gitár. Aztán a gitár mellett szólhatnak ott más hangszerek is.

Sebô Ferenc révén még akár egy tekerô is, vagy más emlékeinkbôl elôléphet a cselló és persze a blockflöte, okvetlenül.

Berecz András, aki eddig csak népdalt énekelt, most dallamot kölcsönzött Sinka verseinek, de eddigi zenei pályafutásához híven azt úgy sikerült kikanyarítania, hogy vers és népdal itt alig válik külön egymástól. Ô maga a bevezetésben errôl így vall: „Dallam az itt elhangzó versekhez úgy került, ahogy a hagyományban és fôleg a pásztorhagyományban még ma is szokott: amely szöveg és dallam titokban összemelegedett, majd ’félhangosan’ a mások szemöldökit se rántotta magasba, együtt maradt. Itt-ott a dallamok megváltoztatásaiban olyan régi pásztornótafák, sirató asszonyok voltak mintáim – hangfelvételekrôl –, akik hajlékonyságukkal, lelisükkel [t.i. változatképzô készségükkel], szövegekdallamok felszakasztásaival, igazításaival többek közt Bartók és Kodály csodálatát is kivívták.” Bihar, Békés, a Hajdúság és a Nagykunság dallamhagyományával, az itteni pásztorélet jellegzetes hangszereivel: furulyával, dudával, bondorával (azaz citerával), tárogatóval, facimbalommal ötvözôdik itt Sinka István költészete. És a versek mellett, azokkal teljes harmóniában megszólalnak valódi népdalok, kiszámolók, mondókák, Istvánnapi köszöntôk is – mind magas szintû, hiteles tolmácsolásban. Ez az a zenei világ, amelyben a költô maga is eszmélt, és csak a véletlen mûve, hogy Kodály nagyszalontai gyûjtése alkalmával Sinka maga is nem vált a népzenekutató adatközlôjévé. (Éneklésének kései hangfelvétele bizonyítja, hogy bizton meg tudott volna felelni a mester kritikus zenei érzékének.)

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:35

Page 51

A magyar hagyományos zenei kultúra hangszeres teljesítményei két társadalmi csoport közegében teremtek legtöbb gyümölcsöt: a muzsikus cigányok és a pásztorok között. Gyaníthatjuk, hogy a nagy népzenekutató elôfutárok gyûjtéseiben miért éppen ez utóbbi társaság öntudatos dalai, mívesen faragott, nagy becsben tartott furulyái és mágikus történetek övezte bôrdudái kerültek elôtérbe. Ôk is azt az ôserôt vélték felfedezni ebben a világban, amely Sinka költészetén is önkéntelenül átüt. Az önazonosságnak azt a kontinuitását, amely a huszadik század fájdalmas feldaraboltságában, az egyre szerteágazóbb, egyre megfoghatatlanabb identitás ködében biztos igazodási pontként állhatott a szilárd fogódzókat, a megkérdôjelezhetetlen hivatkozási alapot keresôk szeme elôtt. A vonósbandák zenészei a pásztorokkal szemben a szórakoztatás sokszor magas színvonalú, ám kötelezôen divatkövetô személyzetének számítottak. Hogy ez a mesterség mégis találkozott, és kölcsönösen szívélyes, mondhatni stílusformáló kapcsolatban tudott állni a pásztorok világával, azt a Sinka Ének néhány, hegedûvel, cimbalommal kísért felvétele is híven tükrözi.

Berecz Andrást ebben a vállalkozásában is a szakma legkiválóbb zenészei segítik.

Gombai Tamás, Molnár Miklós hegedülését, Balogh Kálmán cimbalomjátékát vagy Juhász Zoltán dudálását, furulyálását nem szükséges ecsetelgetni, neveik a melléjük rendelt hangszerek esetében a minôség védjegyét jelentik. Mellettük még sok éneklô, zenélô kolléga, egy-egy idôs bihari pásztor vagy éppen sípkészítô mondókát harsányan, ôszintén elkiáltó gyermek hangja is felcsendül a felvételeken. Reméljük, a koncertrôl sem fognak hiányozni. És hát igen, itt van maga a fôszereplô.

Berecz András negyedszázados szakmai pályafutásának tanúsága egy lángoló felkiáltójel lehet a Kodály nevét ma oly szívesen használó szólamok lápjában.

Gondoljuk csak el: a dal – költészet. Létét az ember önkifejezési igényének, abban is az „emeltszintû” közlés szükségének köszönheti. Dalban azt is el lehet mondani, amire nem elég a beszélt nyelv, a dal átviszi azt az üzenetet is, amelynek terhét nem bírják el az egymásba öltött szavak. És mivel a dal költészet, ezért emeli a lelket. Oldja és köti háborgásait, vigasztalja bánatát, vagy a csillagokig elrepíti

örömujjongásait. Minden ma élô, átlagos zenei érzékû, nyolcvanéves parasztember ezrével hordozza magában az ilyen költészet strófáit. (És akkor mi, huszon-, harminc-, negyvenesek még holmi haladásról gyôzködjük magunkat. Kodály országában…) Ennek a hol kifinomultan érzéki, hol szókimondón vádoló, vaskosan tréfálkozó vagy éppen hasítóan komor zenei-poétikai mûveltségnek a felmutatására vállalkozott Berecz András.

Mindig megtalálja a dalban azt a mélységet, amellyel a konkrét tartalmakon túl is üzenni tud, még azoknak is, akik már semmilyen szállal nem kötôdnek a guzsaly szárához, és a legködösebb álmaikban sem fogják már az eke szarvát. Az egyetemes értékeket keresi és mutatja fel, ezekre eszméltet a folklór és a mûköltészet mezsgyéjén bucskázó Sinka Énekben is.

Európa közepe táján az itt élôk súlyos millióinak gyökerei a Sinkáéhoz hasonló szegényparasztok, zsellérek, pásztorok világába nyúlnak vissza. És eme nem is olyan távoli felmenôk hagyományos mûveltségét valójában csak a szegénység választotta el a szerencsésebb, vagyonosabb gazdákétól. A kettô egyébként ugyanazon tôrôl fakadt. Errôl nyesegette a jó népet szorgalmasan, új világot hirdetve az elmúlt száz-egynéhány esztendô. És most itt állunk, próbálunk magunkra aggatni különféle ál-lombokat, de félô, hogy már nagyon nincs mire.

Berecz András, mint eddig oly sokszor, most a Sinka Ének dalaival is felnyalábolt néhány oltógallyat. Elhozta, hogy készséggel felajánlja értünk/nekünk. Aki hittel átveszi, abban új erôre kaphatnak.

Gyertek, hallgassátok…

2007. október 28. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Berecz András „16 éves se voltam”

Km.: Ökrös zenekar, Juhász Zoltán (furulya), Szabó Dániel (cimbalom) valamint további zenészek, táncosok

51

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:12

Page 52

Egy mese két arca - Artus-módra

Piroska és a hét farkas Koren Zsolt írása

Ha Goda Gábor társulatának korábbi elôadásai alapján kellene meghatározni vagy akár csak megtippelni, mi lesz a következô bemutató, a legkisebb valószínûsége annak van, hogy a Piroska és a farkas gyermek- és felnôttváltozatát említsük. A közel négy éve érlelôdô ötlet most azonban beérett, s ôsszel a Mûvészetek Palotája Fesztivál Színházába beköltözik egy, a ház számára eleddig ismeretlen életérzés és alkotói hang, amelyet a legtömörebben úgy jellemezhetünk: az Artus.

A nézôknek azonban nyilván nem ismeretlen az erôs mozgásszínházi alapokra építkezô társulat, amelynek tagjai szinte laboratóriumi körülmények között hozzák létre produkcióikat, a külvilágból minél többet kizárva készülnek elvonultan, elmélyülten újabb elôadásukra. A Piroska elôkészületei is az Albertfalván belakott bázison zajlanak, a Fonó Budai Zeneházhoz kapcsolódó gyárépületek különleges tereiben szereznek elegendô inspirációt – itt mûhelymunkájukat igazán nem zavarja meg senki. Az együttest vezetô Goda Gábor most némi malíciával beszél arról, hogy sokéves ötletét nem ô valósíthatta meg elôször, de így is nagy kihívásnak tartja, hogy ugyanazt a történetet kétféle változatban vigye színre, s a gyermekeknek meg a felnôtteknek külön feldolgozás készüljön – egy idôben.

52

Cirkuszi és operai elemeket egyaránt igyekszik beépíteni az elôadásba, ugyanakkor erôsen meghatároz mindent, hogy a Fesztivál Színházban klasszikus értelemben vett elôadást kell létrehozni.

Ez azért számít már-már újdonságnak a társulat életében, mert a legutolsó három elôadásuk – a Rókatündérek, a Sztélé és a Don Quijote mauzóleum – a legkevésbé sem a színpad és a nézôtér hagyományos viszonyára alapoz. A számos elismerést elnyert Rókatündérek minden játszási periódusára tonnányi nyers fából épített a Medence Csoport egy varázslatos térinstallációt, ami nem más volt, mint egy kulisszák nélküli díszletváros, amelyben együtt, egy helyen létezett a társulat és a közönség ideigóráig. A dél-amerikai hangulatokból merítkezô Sztélé játéktere (ezt sem lehetne díszletként definiálni) valójában

óriási kirakósjáték volt, gyermeklelkû felnôttek könnyen eltévelyedtek a bárhonnan elôbukkanó hokedlik és lócák csodálatában. A Don Quijote mauzóleuma óriáskocka terében a képzeletbeli falak mentén és a tér közepén egyaránt felfedezni való apróságok és felépítmények láthatóak.

Goda Gábor maga is mosolyog, amikor arról beszél, ezek után kifejezetten kaland, kiruccanás, ha hagyományos színházi térben, „normális” körülmények között kell gondolkoznia az új produkció összeállításakor. Kár lenne azt hinni, hogy ez nem több, mint felesleges modernkedés – hiszen nem csak divat kérdése, ha a színházi alkotók közvetlen kapcsolatra törekednek az elôadók és a nézôk között. Sejthetjük, hogy a Piroska is hasonló szándékokkal készül, és a direkt kommunikáció érdekében megpróbálja

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:39

Page 53

majd Goda valahogyan áttörni azt a bizonyos láthatatlan, helyesebben áttetszô falat, mely a klasszikus színházi keretek között elválasztja a publikumot a játszóktól.

Aztán beszélgetésünk ezen pontján a rendezô meglepô közbevetéssel terel más témára: kiderül, hogy Goda Gábor mindig is utálta és megvetette a Piroska és a farkas történetét – minden adott tehát egy elgondolkodtató feldolgozáshoz. „Ki fogjuk bontani a sztorit azokból a sztereotípiákból, amelyek rárakódtak, ez azt is jelenti, hogy a feje tetejére állítjuk a mesét, és úgy mutatjuk be, ahogyan mindig is gondoltam a mûre. ” S hogy mi volt a

rendezô problémája a mesével? „Számos freudiánus elemzés 6-7 évesként kezeli Piroskát, számomra azonban ô egy 12-13 esztendôs kislány. Úgy képzelem, nagy kíváncsisággal fordul a világ, a férfiak, az ismeretlen élet felé, ugyanakkor nagyon meg van ettôl rettenve. Az erdôn való átjutás és a találkozás a farkassal számára tehát nem más, mint a (meg)birkózás ezzel a furcsa ismeretlennel. Mivel ennek nyilvánvalóan rengeteg szexuális vonatkozása is van, evidens, hogy a kislány nôvé válásának idôszakát követi nyomon az elôadás.” Felvetôdik ugyanis a rendezô szerint, hogy a nagymama miért él az erdôben, ha egyedül van és védtelen. Ezért feltételezi Goda, hogy bizonyosan nyitott ajtókkal fogadja a farkasokat, a nagymamát valójában bármikor meg lehet látogatni, hiszen

kivonult a civilizációból, visszament a természetbe, és a legtermészetesebb szükségletek mentén él. Szintén ilyen alapigény minden, amit a farkasok (a férfiak) képviselnek: az éhség, a szexualitás és számos furcsa tabu. A vadász tehát a kulcsfigura lesz a feldolgozásban: meglehetôs elôítéletekkel viseltetik a farkasok (férfiak) iránt, a morált, valamint a civilizált nyugati kultúrát képviseli, és ennek nevében lövi, öli a farkasokat. „Nem több, mint legalizált gyilkos, ezért önjelölt mûangyalt csinálunk belôle, olyan lesz, mint a Hôsök terén az arkangyal, csak éppen puskát tart majd a kezében” – meséli már a részleteket. Tehát a farkasok (férfiak) válnak vonzóvá és

tisztává, míg a vadász lesz az ellenszenves, elôítéletekkel terhelt, negatív figura. Legalább ekkora hangsúllyal szeretné kiemelni a nagymama–anya–Piroska láncolat három generációján átöröklôdô nôi energiákat.

Technikai szempontból az erdô kivitelezéséhez lesz szükség bravúros megoldásokra: Goda úgy tervezi, hogy gólyalábas mûvészek jelenítik majd meg a fákat díszlet helyett, így az élettel, valódi mozgással telik meg, s képes lesz Piroska befogadására, de megijesztésére is. A félelemnek legalább akkora ereje lesz, mint a kíváncsiságnak – valójában e kettô belsô harcáról szól a történet, de egy dolog evidens: az erdôn nem lehet nem átmenni. Mindenkinek át kell vágnia rajta, tudva, hogy a farkas nem feltétlenül

a gonoszat képviseli, inkább az ember ôsi, civilizálatlan, állati vonásait hordozza.

Morál nélküli. Ha éhes, eszik, ha vágyai feltámadnak, közösül. A gyermekeknek szóló változatban mindez természetesen finomabban jelenik majd meg. A gólyalábakon álló és vándorló Varázserdô egy különc nagymamát és hét csavargó-farkast rejt magában, akik azonban egyáltalán nem gonoszak.

Táncosok, énekesek, zsonglôrök, akrobaták és zenészek ôk, akik mindent megtesznek, hogy Piroskát elkápráztassák. A vadász viszont furcsa szerzet: bár angyalszárnyai vannak, mégis gonoszul lelövöldözi a jóravaló farkasokat. Ez az erdô olyan, mint a leány lelke mélyén rejtôzô, titkon ébredô természet. Végeredményben a két elôadás lényege ugyanaz lesz: a felnôtteknek szóló változatban a szexualitásra helyezik a hangsúlyt, ugyanezt pedig az éhséggel teszik majd érzékletessé, amikor gyermekek ülnek a nézôtéren. Amikor az éhes farkas az üres tányér elôtt ül, azt mérlegeli majd az elôadás, enni kapjon-e vagy lelôjék.

Ugyanez a farkas szerepel a másik változatban is, csak másként lesz éhes, ám a mérlegelés tárgya szintén nem változik.

Goda Gábor állítja: az elôadás mese lesz a felnôtteknek is. Azt is hozzáteszi, úgy érzi, ilyen nehéz dolga soha nem volt még. A színházi alkotók minden valamirevaló próbafolyamatban megjárják a poklot, s Goda nem tagadja, nem elôször futja e köröket. Így bizakodók lehetünk: ha a Piroska „csak” annyit ad nekünk, mint az Artus korábbi elôadásai, mi, nézôk biztos nyertesek leszünk.

2007. szeptember 26., 19:00, 27.

10:30, 19:00, október 10. 19:00, 11.

10:30, 15:00, Fesztivál Színház Artus – Goda Gábor társulata Farkasok társasága, Piroska és a farkasok

53

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:12

Page 54

Pán Péter

A megtalált fiúk Mikes Éva írása év fölött „kiöregszenek”, ne maradjanak munka nélkül, meg tudják ôrizni professzionalista tudásukat és egyben egzisztenciájukat is. Attól, hogy valaki a színpadon már nem számít egészen fiatalnak, átadható és kamatoztatható tudása értékes, amit kár lenne elpazarolni, sôt, tovább lehet és kell is adni. Ennek legjobb módja az iskola. Így hat éve elindult a Madách Musical Tánciskola, akkor még hatvan-hetven növendékkel, akik két-három év alatt olyan nívót értek el, hogy emeltebb szintû képzésre volt igényük. Így már heti hat órában tanultak, nôtt a repertoár és a növendékek száma is, ami mára elérte a hatszáz fôt.

Kováts Gergely Csanád (Pán Péter) és Kovács Zsolt (Hook kapitány)

A Fesztivál Színház október 19., 20., 21-i elôadásain vadonatúj bemutatót kínál. A látványos tánc-show alkotói és elôadói egy hat éve mûködô mûvészi mûhely megalapítói és résztvevôi: a KFKI Kamarabalett és a Madách Musical Tánciskola ezúttal Pán Péter történetét viszi színpadra. Címszerepben: Kováts Gergely Csanád, Hook kapitány: Kovács Zsolt. A produkcióról Sárközi Gyula együttesalapító, táncos, koreográfus, rendezô beszélt.

Elôzmények és elôadók Sárközi Gyula a Madách Szánház tánckarának mûvészeti vezetôje, a Madách Musical Tánciskola alapítója. A

54

Tánciskolát 2001-ben azért hozta létre, mert úgy vélte, fontos, hogy azok a táncosok, akik a Madách Színházban magas színvonalon dolgoznak hosszú évekig, esetleg évtizedekig, ám negyven

Ugyanebben az évben megalakult a KFKI Kamarabalett is, aminek elôzménye 2000be nyúlik vissza. A KFKI ekkor ünnepelte tízéves évfordulóját, és éppen Presser Gábor új CD-jét, az Angyalok és emberek címût támogatta. A KFKI vezetôségének ennek kapcsán az az ötlete támadt, hogy Presser zenéjére táncokat kellene koreografálni. Pongor Ildikó, Aleszja Popova, Szakály György, ifj. Nagy Zoltán, Sárközi Gyula és az Opera sok más mûvésze adták elô az így született táncokat. Horvai Mátyásban, a KFKI jelenlegi elnökében a sikeres produkciót követôen megfogalmazódott a kérdés, hogyan lehetne az így létrejött elôadást, társulatot, a magas szintû mûvészi értékeket támogatni. Sárközi Gyula frappáns válasza az volt, hogy megalapította a KFKI Kamarabalettet.

Célja, hogy azok a kiváló operaházi táncosok, akiknek ideje nincs kitöltve az Operában, további lehetôséghez jussanak energiáik lekötéséhez, mûvészetük kiteljesítéséhez. Az új társulat így részben olyan fiataloknak kínált lehetôséget, mint az akkor kezdô Keveházi Krisztina, Nyári Levente, akik azóta már a Magyar Állami Operaház szólistái, ám mellettük felléptek a neves kiválóságok: Wolf Katalin, Szakály György, Pongor Ildikó, Sárközi Gyula.

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:13

Page 55

k Mára ez a balettcsoport önálló társulattá vált. 2006 márciusában a Tavaszi Fesztiválon mutatták be a Bogármesét, Lázár Ervin és Lázár Zsófia új meséjét, ami azóta folyamatosan hatalmas siker mindenhol. A Madách Musical Tánciskola tanáraiból „4 for One” néven kreatív csoport alakult, ôk rendeznek és koreografálnak: Jurányi Patrick, Kovács Zsolt, Kováts Gergely Csanád és Sárközi Gyula alkotják a négyeket. A produkciók zenéjét Tallér Zsófia és Falty Csaba szerzi.

Az alkotógárda munkáját ezúttal Larion Oscar arcmester fantasztikus sminkjei egészítik ki. Munkája a Pán Péter karakterei esetében igazán fontos.

Kovács Zsolt Hook kapitányt táncolja, Kováts Gergely Csanád a címszerepben látható, ám a sminkek úgy elvarázsolják ôket, hogy nem ismerhetôk fel, olyan, mintha filmekbôl lépnének elô. Az alkotók azonban másképp képzelik el Pán Pétert, mint a korábbi filmes változatok. Szurmai János dramaturg kreatív segítô az új koncepció kidolgozásában. Az ô ötlete alapján kapta a produkció a Pán Péter és a megtalált fiúk címet. Egész életünk arról szól, hogy gyermekünket, ha nem figyelünk oda rá, egyik pillanatról a másikra elveszíthetjük, eltávolodhatnak tôlünk. Hook kapitány és Pán Péter története elegyedik úgy, hogy a mai kort keltik életre, mostani problémáinkra világítanak rá. Igyekeznek az alkotók mai, mindennapi szereplôket életre kelteni, hogy a gyerekek a nézôtéren ráismerjenek: „Jé, ez a bácsi épp olyan, mint az édesapám, aki újságot olvas; jé, ô az édesanyám, aki sorozatot néz a tévében”. Így jobban tudnak azonosulni a történettel. Olyan élethelyzeteket teremtenek, amelyek tipikusak ma, és

megmagyarázzák, manapság miért szakadnak el oly könnyen, hirtelen és hamar a szálak gyerekek és szülôk között.

A „befektetett” szeretetnek megvan az a gyümölcse, hogy harmonikus család tud maradni szülô és gyerek évtizedeken keresztül. A darab elején magányossá váló, ezért sértôdött gyerekekbôl válnak az elôadás során a megtalált fiúk. Csak ezt követôen indul el maga az ismert Pán Péter-történet. Azonban itt is változtattak: az eredeti mesében Pán Péter nem emlékszik a gyerekkorára. Itt igen. Az alkotók fontosnak tartják, hogy hangsúlyozzák: a szülôknek, a felnôtteknek nem szabad elfelejteniük, milyen volt gyereknek lenni. Sôt, gyerekeink mellett is újra azzá kell válni néha. Akkor szép az élet. Amikor a gyerekünkkel játszunk, abban felsejlik saját gyermekkorunk is. A produkciót csattanó zárja, amit azonban nem szeretnék elôre elárulni.

Gyerekek és felnôttek A gyermekek lelkesedése, az az izgalom és öröm, amivel végigkísérték a Bogármesét, minden este feltölti az alkotókat. Ezért is nyúltak újra gyermektémához. És mert úgy vélik, kötelezô a gyerekpublikumnak minôségi elôadásokat nyújtani, színvonalasan szórakoztatni ôket. De nem is annyira gyerekmesét, mint családi mesét kell kínálni nekik, mert ma, amikor a hét közbeni rohanásban szinte szétesik a család, szükség van a közös lazításra, kikapcsolódásra, töltôdésre. Kellenek a közös élmények, amelyekrôl késôbb sokszor lehet beszélgetni is. Ha együtt tud nevetni felnôtt és gyerek, az felemelô, de nehéz is. Nem könnyû megtalálni azt a

humort, amely nem olcsó és gügye a felnôtt számára, de érthetô és kacagtató a kicsiknek. Az ôszinte érzés és kifejezésmód segít megtalálni az egyensúlyt. A koreográfiában erre törekszenek. Másik céljuk, hogy az erôszak minden formáját kerüljék, hisz azzal tele vannak mindennapjaink, és sajnos a televízión felnövô gyermeknemzedékek sorát traktálják azzal a programok, de még az új rajzfilmek is.

Sárközi Gyula inkább a Magyar népmesék sorozat szellemének, emberségének, igazságosságának, derûjének hagyományát követi.

2007. október 18. 18:00; október 19. 15:00; 18:00; október 20.

10:30; 15:00; október 21. 10:30; 15:00 Fesztivál Színház Pán Péter – a megtalált fiúk (újabb mesés tánc-show a Bogármese alkotóitól)

Km.: Kováts Gergely Csanád (Pán Péter); Kovács Zsolt (Hook kapitány); KFKI Kamarabalett (együttesvez.: Jurányi Patrick; alapító, mûv. vez.: Sárközi Gyula), a Madách Musical Tánciskola növendékei (alapító, mûv. vez.: Sárközi Gyula) Zene: Tallér Zsófia, Faltay Csaba Dramaturg: Szurmai János Arcmester: Larion Oscar Rendezés, koreográfia: 4 for one (Jurányi Patrick, Kovács Zsolt, Kováts Gergely Csanád, Sárközi Gyula)

55

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:13

Page 56

Katarzyna Kozyra

„In art dreams come true” Kopeczky Róna írása

Katarzyna Kozyra világszerte ismert és az egyik leghíresebb kortárs lengyel multimédiamûvész. Ô képviselte Lengyelországot 1999-ben a 48. Velencei Nemzetközi Mûvészeti Biennálén. keretében a Mûcsarnokban bemutatta a Brémai muzsikusok címû, mese ihlette Állatpiramisát. A mûvész Tavaszi áldozat címû videó-projektjének 2003ban intézményünk régi helyszíne adott teret, a Budavári Palota „A” épületében, amelyben Igor Stravinsky zenemûve és Vaclav Nizsinszkij koreográfiája alapján a fiatal és szédületes mozdulatokat végzô táncosokat öregkorú mezítelen szereplôkkel helyettesítette. 2007 szeptemberében, immár másodszor mutatkozik be Katarzyna Kozyra egyéni kiállítással a LUMÚ-ban.

Katarzyna Kozyra

Magyarországon, egy budapesti gyógyfürdôben rejtett kamerával forgatott Nôi fürdô, majd a Férfi fürdô címû videómunkákkal vált híressé, amelyek szociológiai szempontból kívánták tanulmányozni, hogy megváltozik-e a nôk viselkedése, s ugyanígy a férfiak viselkedése a másik nemtôl mentes környezetben.

Néray Katalin, a Ludwig Múzeum – Kortárs Mûvészeti Múzeum igazgatója már 1997-ben felfigyelt Katarzyna Kozyra munkásságára, amikor a Polónia Expressz lengyel kulturális fesztivál

56

Katarzyna Kozyra In art dreams come true (A mûvészetben megvalósulnak az álmok) címû vándorkiállítása 2003-ban indult, azaz több mint három éve tartó és két helyszínen, Varsóban és Berlinben videómunkákon dokumentált projektjét mutatja be, amelyben a színház-, és filmmûvészet, valamint az opera vizuális eszközeit felváltva használja. E multimediális munkában a lengyel mûvésznô a nôtípusok szélsôségesen különbözô megjelenítéseit tárja a nézô elé, például az operadívát, a tündérmesékben szereplô hercegnôt, a popsztárt vagy a végzet asszonyát. E szerepek megtanulásához, eljátszásához, a sztereotípiákká való átváltozáshoz a mûvész két tanárt választ magának.

Az elsôvel, egy transzvesztita DJénekessel, mûvésznevén Gloria Viagrával Berlinben találkozik, aki az éjjeli klubok világába, hangulatába vezeti be, megtanítja az ahhoz illô sminkre, frizurára, viselkedésre, mozgásra, elkíséri shoppingolni és segít a ruhák kiválasztásában is. Így alakul ki a mûvész és a rendszeresen nôvé változó férfi között egy valódi barátnôi kapcsolat. Gloria legfontosabb célja és feladata, hogy segítsen a mûvészben rejlô „nô” kibontakoztatásában, kivirágoztatásában, valamint Kozyra saját nôiességére való ráébredésében és felfedezésében. A transzvesztita paradox módon nôiességi tanácsadóként áll Kozyra mellett, így a mûvész Gloria Viagra képmásaként, mint ikertestvére is megjelenik videómunkáiban.

A másodikkal, a Maestro álnevû énektanárral Varsóban találkozik. Tôle az operaéneklés légzéstechnikáját és a helyes testtartást sajátítja el, valamint az opera mûfajára jellemzô, a szublimált érzelmek túlzott, szinte erôltetett és irreális elôadási módszerét tanulja meg.

Kozyra már több mint egy éve tanul klasszikus éneket, hogy fejlessze az érzelmek kifejezésének képességét két, a Maestro által kiválasztott áriában: Chérubin szerepét Mozart Figaro házassága és Marguerite szerepét

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:13

Page 57

Il Castrato / © Gender Bender, Katarzyna Kozyra / fotó Massimiliano Sciacca

Gounod Faust címû operájában. A Katarzyna és a Maestro közötti kapcsolat alakulását is bemutatják a rövidfilmek, kiemelve a kölcsönös elragadtatásnak indult, de hamar viszálykodásba, sôt ellenségeskedésbe torkolló viszonyt, mintha egy hóhért és áldozatát látnánk. Fellépéseiben is, akár a változó minôségû énekteljesítményében, akár a bizonytalan varrású kosztümökben, érzôdik egy tudatos tökéletlenség, pontatlanság, amelyet paródiaként lehet értelmezni, ugyanakkor arról is tanúskodik, hogy bármennyire is erôlködik a mûvész, nem tud azonosulni teljes mértékben a felvett szereppel.

Bár elsôre ellentét feszül az éjjeli pillangó és az operaénekesnô világa között, mégis mindkettô mesterkélt környezetben zajlik, mindkettôben a nôiesség a központi téma, ezen túl az átalakulás folyamatát, az álruhába öltözést és a felszínességet is bemutatja.

E két szerep elsajátítására való törekvés párhuzamosan hangsúlyozza a szélsôségesen drámai, színpadias és látványos viselkedés-sztereotípiákat. A két világ szinte egybeolvad, és középpontjukban a mûvésznôvel, egy torzult tündérmesét alkotnak irreális álmokról, vágyakról. Az elôírt, nemhez kapcsolódó szerepek megkérdôjelezésével, valamint a férfiasság és nôiség közötti megkülönböztetések elhomályosításával Katarzyna Kozyra e projektben a nemváltoztatás kérdésére kíván választ adni.

A mûvésznô minden egyes átváltozása mûvészeti eseménynek számít, ezért nyilvánosságra kerül happening és performansz formájában, amelyben sokszor a nézôk is részt vehetnek. A rövidfilm vagy videómunka formájában rögzített akciókban mesterei, Gloria Viagra és Maestro is aktívan részt vesznek.

E kiállítás elôzôleg Varsóban és Wroclawban (Lengyelország), Brnóban (Cseh Köztársaság), majd Trnavában (Szlovákia) került bemutatásra.

A Ludwig Múzeum a wroclawi BWA Galéria közremûködésével a mûvésznô mintegy 30 videómunkáját mutatja be különféle technikák segítségével: tévén,

“Il Castrato”

számítógépen, projektorral kivetítve, valamint az öt, speciálisan erre a projektre tervezett ruhát, amelyet fellépésein viselt.

Ehhez a munkához kapcsolódó izgalmas kérdés a fogadtatás és a nézôre gyakorolt mûvészi hatás: vajon a látogató feminista provokációként fogjae értelmezni Kozyra bemutatott anyagát; vagy tudja-e érzékelni és átélni a mûvésznô saját megpróbáltatásainak intenzitását, és a nézô magára ismer-e; vagy együtt tud-e érezni erôfeszítéseinek tökéletlen megnyilvánulásaival?

2007. szeptember 27-tôl október 28-ig Ludwig Múzeum KATARZYNA KOZYRA „In art dreams come true”

57

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:13

Page 58

Házról házra – Luxemburgi Filharmónia

Európa másik közepe Harkányi László írása

A helyiek arra figyelmeztetik az utazót, Németország, Belgium és Franciaország határán lassítson, hiszen ha nem figyel, néhány perc alatt keresztülhajt Luxemburgon. Márpedig a Nagyhercegségbe nem csupán annak érdemes ellátogatnia, aki Zsigmond király ôsei vagy az Unió intézményei iránt érdeklôdik: a Luxembourgi Filharmónia fiatal épülete méltó koronaékszere lett Európa Kulturális Fôvárosának.

Az ezeréves Luxemburg lakói több okból is örülhettek a 2005 nyarán átadott, Joséphine-Charlotte nagyhercegnô nevét viselô koncertteremnek. Elôször is, sokan találtak javítanivalót az állam európai imázsán. Bár történelme során a Nagyhercegség gyakran állt burgundi, osztrák, francia, spanyol és egyéb arra

58

járó hadak fennhatósága alatt, 1948-ban önállóságát javarészt feladva különféle gazdasági, politikai és katonai szervezetek tagja lett, az Európai Közösség (az EU leánykori neve) egyik alapítója volt, mára pedig az eurokrácia bástyája, vagy praktikusabban: az Unió egyik jellemzô postacíme. Ez nem azt A Filharmónia nézôtere

jelenti, hogy az „európai” jelzô más, pozitív jelentéstartalmai ne illetnék meg az alig félmillió luxemburgert.

Különlegesen gazdag kulturális örökséget és megnyugtató jólétet tudhatnak magukénak, valamint egy saját nyelvet (lëtzebuergesch), amely bár

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:13

Page 59

germán eredetû, a németek általában nem értik, miközben ôk rendszerint beszélnek franciául és németül is. Azzal azonban, hogy Nagyszeben mellett idén ôk adják a Kulturális Fôváros otthonát, végre megmutathatják, nem csupán adminisztratív központként töltenek be meghatározó szerepet a kontinensen.

A város 1995 után második alkalommal érdemelte ki a kiemelt címet, idén azonban egy kiterjedtebb terület központjaként, ugyanis a teljes Nagyhercegségen túl Belgium francia- és németajkú közösségei, a franciaországi Lorraine régió, valamint a német RajnaPfalz és Saar-vidék tartományai is csatlakoztak a programsorozathoz. Az ünnepi évre Luxembourg városát renovált épületek, kibôvített kulturális intézmények, új múzeumok és a Filharmónia átadásával varázsolták újjá. Akik ellátogatnak a koncertterembe, nem csupán szimbolikus értéke felett örvendezhetnek: a Müpa néhány hónappal fiatalabb testvére építészeti remekmû, amely hamar a régió zenei fellegvára lett. A Kirchberg-fennsíkon, Luxemburg óvárosával szemben áll Christian de Portzamparc Pritzker-díjas építész munkája, a lenyûgözô kulturális komplexum. A francia mester

„zenevárosokra” specializálódott: ô tervezte többek közt a párizsi Cité de la Musique, valamint a riói Cidade da Musica épületeit is.

Kezdjük a lényeggel: az elsôrangú akusztikájú nagyteremben akár 1500 hallgató tudja körülülni az elôadókat, ha pedig épp az itt „lakó” Luxemburgi Filharmonikus Zenekar ad hangversenyt, velük együtt a kilencvenezres fôváros jelentôs része részesül zenei élményben.

Két másik varázslatos zenedobozt is csomagoltak az impozáns épületbe: egy 300 fôs kamaratermet és egy 120 fôs elektroakusztikus és más elôadásoknak otthont adó kistermet. Ezeket teljesen körülfutja az elôcsarnok, amelyet a külvilágtól hatalmas üvegfelület, valamint több mint 800, hat emelet magas oszlop választ el. Az újraértelmezett antik oszlopcsarnokkal, a beáradó természetes fénnyel és a merészen kanyarodó ívekkel egy jelképes létesítmény került a város szívébe, amely magára vonja a figyelmet az ôt körülölelô épületegyüttesrôl, az Európa téren álló Európai Bíróságról és az Európai Parlament Titkárságáról, nem szólva az Európai Unió Statisztikai Hivataláról és sokak kedvencérôl, az EU Szerveinek Fordítóközpontjáról.

Zenerajongók számára persze a Filharmónia legfôbb erénye nem az országról alkotott kép javítása vagy az architektúra. Amikor a büszke államfô, Henrik nagyherceg átadta az épületet, szinte biztosnak tûnt, hogy az a környék domináns zenei helyszínéül szolgál majd.

Az avatáskor Krysztof Penderecki erre az alkalomra komponált VIII. szimfóniáját mutatta be a helyi filharmonikus zenekar és kórus Bramwell Tovey vezetésével, azóta pedig olyan kiváló muzsikusok adtak ott koncerteket, mint Mutter, Muti, Maazel, Mehta, Mehldau, Metheny vagy McFerrin. A klasszikus, jazz, világ- és popzenei koncertek mellett táncprodukciók, gyerekprogramok és más mûvészeti események kapnak helyet, mint a Ciné-Musique, a mozit és a zenét ötvözô sorozat, amelyben egy 180 négyzetméteres vászonra vetített film megtekintése közben hallgathat a közönség élôzenét, vagy a Backstage beszélgetések, ahol a közönség mûvészektôl és szakemberektôl hallhat az elôadásokról. A mûsor tehát bárki számára vonzó lehet; még az is, aki csupán a történelem iránti éhségét kívánja ott csillapítani, hamar rá fog jönni: a Luxemburgi-dinasztia után ma a luxemburgi ház tündököl.

59

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:13

Page 60

Kulissza – Csillagné Virágh Zsuzsa

A csapatjátékos Papp Tímea interjúja

Csillagné Virágh Zsuzsa a Mûvészetek Palotája szervezési igazgatója, aki már a hivatalos nyitást megelôzôen kezdett dolgozni az intézményben. A Ház vezérigazgatójának ajánlatára szinte gondolkodás nélkül mondott igent, ugyanis különös izgalommal töltötte el a kihívás: egy új rendszer, egy minden tekintetben új kulturális intézmény mindennapjainak felépítésében való közremûködés.

Folyamatosan épült a csapat, és mostanra érte el az ideális létszámot.

– A szervezési igazgatósághoz csak a rendezvények megvalósítása tartozik?

– Nem kizárólag. A részlegen 39 fô dolgozik. A rendezvényszervezôkön kívül hozzánk tartozik a közönségszervezés, az Oktatási csoport, amely a fiataloknak szervezett programokat valósítja meg, a jegypénztár (büszkén mondhatom, hogy a jegyeink 44%-a itt helyben kel el), valamint az összesen nyolc nyelven beszélô információs csoport, amelynek feladata a Mûvészetek Palotájába

elfogadta, és a mûsorrendbe bekerült a program. Bár a közönséget alapvetôen nem mi, hanem a marketing osztály munkatársai tájékoztatják, össze kell gyûjtenünk az információkat a szerkesztôktôl vagy a külsô partnerektôl még a jegyárusítás kezdete elôtt, hogy megfelelôen tájékoztathassunk mindenkit, aki tovább dolgozik az ügyeken. Ez átlagosan fél évvel a rendezvény elôtt történik, de vannak esetek, amikor ennél is korábban indul az elôkészítés. Például a jövô évi Wagner-napokkal kapcsolatos munka már elindult. Ez függ a mûfajtól és attól, hogy saját vagy befogadott rendezvényrôl van szó.

– Mondhatjuk azt, hogy a szervezési igazgatóság közvetít a „megrendelôk”, a produkció külsô vagy belsô szervezôi, rendezôi és a Ház technikai személyzete között?

Szoba kilátásokkal

– Hogyan válogattad össze a csapatodat?

– Kezdetben olyan tapasztalt munkatársakat kerestünk, akiket a szakmából ismertünk, tudtuk róluk, mi a szakterületük. Több olyan kollégánk is van, akik az intézményen belül más területen kezdtek, és vannak, akik menet közben csatlakoztak hozzánk.

60

látogatók kalauzolása, „idegenvezetése”, informálása. De fô profilunk alapvetôen a rendezvények szervezése.

– Hogyan zajlik ennek a folyamata?

– A szervezési igazgatóság munkatársai akkor kapcsolódnak be a munkába, miután a szerkesztôk javaslatot tettek, a szerkesztôbizottság, az igazgatóság

– Így van, bár más típusú munkát igényel egy befogadott, és mást egy saját rendezvény. Bár a szervezési igazgatóság a „motor”, tôlünk indulnak az információk, közvetítünk házon belül és kívül – a többi egység nélkül nem mûködne a dolog. Ahhoz, hogy minden gördülékenyen menjen, hetente találkozunk egy operatív értekezleten a kollégákkal, ahol megbeszéljük a következô tíz nap programját, megosztunk minden információt. Mert bár kiváló az informatikai hátterünk, a személyes kapcsolattartást semmi nem pótolhatja.

– Milyen esemény szervezése a nehezebb, körülményesebb? Az ember azt gondolná, hogy a befogadottakkal kevesebb probléma merülhet fel, hiszen csak a helyszínt kell biztosítani.

– Ilyen kategorikusan nem tennék különbséget közöttük, mert a befogadott

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:13

Page 61

s

rendezvények partnerei is állhatnak elô olyan kérésekkel, amelyek több szervezést igényelnek. Az sem mérvadó, hogy kulturális vagy üzleti rendezvényrôl van-e szó, ugyanis az utóbbiak is lehetnek igen bonyolultak és sokrétûek.

A saját szervezésû programokkal talán azért adódhat több munka, mert sok esetben a színpadra állítás is itt zajlik.

– A rendezvényszervezôk között hogyan oszlik meg a munka? Mûfajokra vagy rendezvénytípusokra szakosodott kollégákkal dolgozol?

– Mindenkihez több, évente átlagosan negyven-ötven projekt tartozik.

Igyekszünk úgy alakítani a munkaterveket, hogy mindenki többféle típusú rendezvénnyel foglalkozzon, minél több tapasztalatot szerezhessen.

Egyrészt azért, mert kell a változatosság, másrészt azonban fontos, hogy ha esetleg valaki kiesik, tudjuk helyettesíteni.

Azt különösen szerencsés adottságnak tartom, hogy a komolyzenei koncertek, operák rendezésében komolyzenei végzettségû munkatársak dolgoznak. De természetesen a többi területen is olyan szakembereink vannak, akik jazztôl könnyûzenéig, világzenétôl színházi elôadásig számos mûfajban otthonosan mozognak.

– Ez nagyfokú rugalmasságot követel a munkatársaktól.

– Pontosan. Mind munkaidôben, mind hozzáállásban. Az egyeztetések során továbbá nagyon fontos a nyugodtság, kompromisszumkészség, jó kommunikációs készség és a határozottság. A projekten addig kell dolgozni, amíg az nincs kész. A partnerek kívánságait teljesítenünk kell, figyelembe véve a Ház kapacitását, lehetôségeit. Lekopogom: eddig mindig sikerült megegyezésre jutnunk.

– Ha lezajlott egy rendezvény, nyomban lehet a soron következô újra koncentrálni?

– Mi történik konkrétan azon a napon, amikor egy-egy rendezvény megvalósul?

– Mint fôszervezô, bizonyára minden produkciót ismersz. A Müpa széles mûfaji kínálatából mi az, ami igazán közel áll hozzád?

– Ha minden jól elô van készítve, nem érhet minket meglepetés. A fôszervezô folyamatosan nyomon követi, hogy az elôkészületek, a színpad és a mûszaki paraméterek beállítása megtörtént-e.

Fogadja a fellépô mûvészeket, és – a háttérben folyamatosan jelen van a produkció megvalósulásánál. Az adott estén ô az üzemi, egy másik ügyeletes munkatárs pedig a közönségforgalmi területen dolgozik. Váratlan helyzetekben a szcenikussal közösen döntenek a megfelelô megoldásról. Annak a kollégának például, aki a tavalyi augusztus 20-án ügyelt, tudnia kellett, hogy azonnal ki kell nyitni a kapukat, a programokat pedig le kell állítani.

Természetesen vannak vészforgatókönyveink, de a döntést minden ilyen esetben azonnal kell meghozni.

– A munkám egyik szépsége és nehézsége egyben, hogy nem fejezôdik be azzal, hogy a közönség hazamegy.

Az ügyelôi jelentés megírása után a projekt lezárása akár több hetet is igénybe vehet. Elemezzük és értékeljük a megvalósítást, rendezzük a pénzügyeket.

– Ôszintén mondom, nincs kedvencem; a minôségi, különleges, egyedi produkciókat kedvelem, legyen az komolyzene, tánc, világ- vagy könnyûzene. Nem mondanám magam igazi operarajongónak, de azt hiszem, a Wagner Napokon megfertôzôdtem.

Nyáron nem fogom kihagyni a hagyományos Swing Fesztivált, illetve Berecz András fellépését, akit a Hazafelé Fesztiválon láthatunk. Az ôszi hónapok választéka pedig olyan gazdag, hogy elôre még nem válogattam.

61

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:13

Page 62

Ajánló

Indián nyár Mesterségük címere: Royal Filharmonikusok Több mint 60 éve, 1946-ban alapította Sir Thomas Beecham a londoni székhelyû Royal Filharmonikus Zenekart, amely a szimfonikus zenekari elôadás és hangzás létezô legmagasabb színvonalával kényezteti az Egyesült Királyság és gyakorlatilag az egész világ muzsikaszeretô közönségét. A York hercegének fôvédnöksége alatt mûködô együttes november 12-én koncertezik a Mûvészetek Palotájában elsô vendégkarmestere, az amerikai Leonard Slatkin vezényletével. A négyszeres Grammy-díjas Slatkin gyakori vendég a világ valamennyi vezetô zenekaránál, jártas minden stílusban Haydntól Bernsteinig. Budapesten Weber, Brahms és Sosztakovics mûvei szólalnak meg. Az est szólistája Danjulo Ishizaka németországi japán csellista, aki minden létezô versenyen diadalt aratott, játszott

Gidon Kremerrel, vezényelte Krzysztof Penderecki, kísérte a lipcsei Gewandhausorchester. Koncertjei „a csellórajongók csillagos órái”, technikája

tökéletes, zenei intelligenciája bámulatra méltó – állítják kritikusai. Sosztakovics Esz-dúr csellóversenyének szólójával itt is alkalma lesz mindezt megmutatni.

Danjulo Ishizaka

Romantikus trojka Csajkovszkij, a Szentpétervári Filharmonikus Zenekar Jurij Tyemirkanovval és Gyenyisz Macujev – az orosz romantika nagymestere és mûveinek jelenkori leghivatottabb elôadói.

December 8-án a b-moll zongoraverseny és az V. (e-moll) szimfónia szólal meg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Kevesen mernek napjainkban arra vállalkozni, hogy a zeneirodalom legnépszerûbb mûveivel lépjenek a közönség elé. Ezek hangfelvételei tucatjával sorakoznak a zenemû-kereskedések (és zenebarátok) polcain a legnagyobb karmesterek, zongoristák tolmácsolásában. Ilyenkor bizony nagy a kísértés, hogy a hallgató összehasonlítsa az interpretációkat, mûvészi felfogásokat, és kevesek elég bátrak felvenni a halhatatlan elôdök „odadobott” kesztyûit. Jurij Tyemirkanov,

62

Pjotr Iljics Csajkovszkij

aki Európa elsô filharmóniai társaságának jogutódját, a Szentpétervári Filharmonikus Zenekart vezényli Budapesten, mindezt megengedheti magának. Ki ismerhetné jobban a Szentpétervárott nevelkedett Csajkovszkij zenéjét, alkotói világát, mint a Szentpétervárott, Jevgenyij Mravinszkij mellett karmesterré cseperedô Jurij Tyemirkanov? Melyik zenekar tekinthetô autentikusabb Csajkovszkij-elôadónak, mint Európa elsô filharmonikus zenekara, az orosz nemesek által 1802-ben alapított Szentpétervári Filharmonikus Zenekar? S eshet-e jobb szólistára a választás, mint amilyen a „szibériai tigris”, az alig harmincesztendôs Gyenyisz Macujev, akinek mûvészi életében éppen Pjotr Iljics Csajkovszkij zongoraversenyei játsszák a fôszerepet? A megválaszolatlan kérdésekre leghamarabb december 8-án este születhet felelet.

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:13

Page 63

részletre kiterjedô mûhelymunka Nicolaus és Alice Harnoncourt bécsi lakásában. A házaspár és muzsikustársai a historikus és a kortárs zenére összpontosítottak.

Lépésrôl lépésre építette fel a Concentus Musicus Wien néven világhírûvé vált együttes azt a repertoárt, amelyben lassacskán helyet kaptak a zenetörténet minden korszakának alkotásai. A muzsikusokat a cselló mellôl irányító Nicolaus Nicolaus Harnoncourt Harnoncourt is fellépett a karmesteri dobogóra, és a legnagyobb szimfonikus zenekarok Historikus hangszerek, hiteles hangzáskép és élén, dirigensként is a csúcsra jutott. Az a legjobb elôadók Harnoncourt-vezette Concentus Musicus legendás Monteverdi-, Bach-, Haydn- és A történet 1953-ban kezdôdött, amikor a Mozart-interpretációiban a kor legjobb Bécsi Szimfonikus Zenekar egyik fiatal szólistái mellett kiemelkedô szerep jutott csellistája megfogalmazta magában az az 1972-ben megalakult Arnold elôadó-mûvészet lényegét: „Minden Schoenberg Kórusnak is. December 17-én korszak zenéjét leghitelesebben az adott „ôk hárman” adják elô Bach három idôszak hangzásképének kantátáját (a BWV 36 advent 1. rekonstruálásával lehet életre kelteni”. Ez vasárnapjára, a BWV 26 és 140 pedig a az egyszerû, ám nehezen megvalósítható Szentháromság utáni 24., illetve 27. ars poetica többeket magával ragadott, vasárnapjára született). és 1953-tól elkezdôdött a minden

Kiri Te Kanawa A Figaro házasságának egyedülálló Grófnôje, Joseph Losey Donna Elvirája a híres Don Giovanni-filmben, bravúros Desdemona a Metropolitanben a hirtelen megbetegedett Teresa Stratas helyett, majd egy éteri Händel-ária Kiri Te Kanawa

Boldogságkeresés Sir Simon Rattle-lal Az úgynevezett régizenét historikus hangszereken játszó együttesek mellett 1986-ban megjelent egy új, bizonyos korok muzsikájára koncentráló zenekar. Az állandó karmester nélkül dolgozó és koncertezô mûvészek a felvilágosodás korával kötöttek szellemi szövetséget.

Ez volt a nagy kísérletek és újítások kora, amikor átalakultak a hangszerek, más módon is szólaltatták meg azokat, és megváltoztak a zenehallgatás, koncertezés körülményei is. A folyamat eltartott a XVII. század végétôl a kora XIX. századig. A közel másfél évszázad hatalmas repertoárjának alkotásai szólalnak meg a Felvilágosodás Korának Zenekara és Kórusa (Orchestra of the Age of Enlightenment = OAE) hangversenyein. December 11-én Schumann ritkán hallható oratóriumát, a paradicsomi bebocsáttatásról szóló Az Éden és a périt játssza az együttes Sir Simon Rattle vezényletével.

Sir Simon Rattle

megszólaltatója a londoni Szent Pál székesegyházban Lady Diana és Károly herceg 1981-es esküvôjén. Közben felkérések a világ vezetô operaszínpadain, feledhetetlen alakítások Purcell, Mozart, Verdi, Muszorgszkij, Puccini, Wagner és mindenekelôtt Richard Strauss operáiban. Kiri Te Kanawa karrierje 1966-ban kezdôdött Londonban és szinte töretlenül ívelt 2004ig, amikor visszavonult az operaszínpadról. Új-Zéland operacsillaga, a Brit Birodalmi Lovagrend tulajdonosa, több egyetem tiszteletbeli professzora saját alapítványán keresztül támogatja a tehetséges új-zélandi operaénekeseket. Énektechnikáját, színpadi rutinját, zenei kvalitásait most a dalirodalom tolmácsolásának szolgálatába állítja. E minôségében találkozhat november 17-én a Mûvészetek Palotájának közönsége a maori származású, elegáns dívával.

63

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:13

Page 64

Liszt, Debussy és Érdi Tamás

December 3-án Érdi Tamás szólóestjére várja közönségét a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. A fiatal zongorista repertoárján elsôsorban Mozart,

Schubert, Chopin, Liszt, Debussy és Bartók mûvei szerepelnek, ezekkel járja a világot Moszkvától Oslón és Londonon át Chicagóig és Bangkokig mindenfelé.

Kritikusai szerint a romantika áll hozzá legközelebb, amit nemcsak a XIX. századi kompozíciókban, de Mozart, Beethoven mûveiben is érvényesíteni tud.

Ragyogó karrierjében mind a mai napig felbecsülhetetlen szerep hárul tanáraira (Becht Erikára és Kollár Zsuzsára), akik egyedi módszerrel segítenek elsajátítani a zongora hatalmas irodalmát Érdi Tamásnak, aki születésekor elvesztette látását. Az ô segítségükkel jutott el Léon Fleisher osztályába is, ahol 2002-ben diplomázott. Nem elôször lép fel a Mûvészetek Palotájában, ahol minden hangversenyével nagy sikert aratott.

Káprázatos Liszt-Debussy programjában a két szerzô legszebb, legnépszerûbb darabjai szerepelnek.

Karácsonyi muzsika Thomas Trotterrel Virtuóz orgonista, a cambridge-i King’s College egykori növendéke, Párizsban Marie-Claire Alain tanítványa, számos verseny gyôztese, Georg Thalben-Ball városi orgonista utódja Birminghamben.

Hagyományos angol karácsonyi mûsorral készül Thomas Trotter brit orgonista a december 19-i hangversenyre. A berlini Filharmónia, a lipcsei Gewandhaus, a bécsi Musikverein, a londoni Royal Festival Hall után tehát fellép a Mûvészetek Palotájában is, ahová a cambridge-i St. John’s College kórusa kíséri el a muzsikust. Az együttes egy fél évezrede alapított iskola több mint háromszáz éves hagyományokkal rendelkezô énekkara, amelynek harminc tagja a háromszólamú karirodalom darabjait

A Kronos Quartet érkezése

„Hagyományos” vonósnégyesként alakult 1973-ban, amely a preklasszikus zenétôl indulva eljutott a kortárs muzsikáig, majd mexikói, pakisztáni és azerbajdzsán népzenétôl Jimi Hendrixen keresztül a tangóig, jazzig és rockig: mindent játszik – pontosabban mindent, ami jó. David Harrington, John Sherba (hegedû), Hank Dutt (brácsa) és Jeffrey Zeigler (cselló)

célja, hogy a harminc év alattiak is megszeressék a négy hangszer bensôséges hangzását. „Mindig is elvártam egy vonósnégyestôl, hogy élô legyen, eleven, energikus és lágyan kellemes, ne féljen vagánynak lenni vagy egyszer a legszebben, máskor pedig igenis csúnyán megszólalni. Fejezze ki, milyen is az élet. Mesélje el az egész „történetet” elegánsan, humorral és teljes mélységében. Azaz a maga valóságában, ha lehet.” (David Harrington). A Mûvészetek Palotájába unikális programmal érkezik november 7én az együttes – olyan darabokkal, amelyeket elsôsorban a népzene inspirált.

tartja repertoárján a XV. századtól napjainkig. A világ egyik legismertebb és legkeresettebb kollégiumi énekegyüttese, felvételeit milliók hallgatják, templomi szolgálatai nemcsak a hívôket vonzzák a székesegyházakba. Az est karmestere az exeteri katedrális kórusából zenei pályára lépett neves brit dirigens, Andrew Nethsingha lesz.

Lengyel Jazz Szüret Kétnapos tobzódás a jazzben, annak is a krémjében. Elsô este (november 14-én) Piotr Baron, a legjobb európai szopránés tenorszaxofonosok egyike, a lengyel jazz nyughatatlan, állandóan új utakat keresô alakja lép színpadra. Ezen az estén a középkori keresztény liturgiára épülô Salve Regina címû projektjét szólaltatja meg világsztárok közremûködésével. Ôt a teljesen egyéni hangú trombitás, multi-hangszerjátékos, zeneszerzô és improvizátor Ishmael

64

Wadada Leo Smith követi, aki erôs affinitást mutat – többek között – a kreatív kortárs világzenéhez is. A chicagói avantgárd jazz kiemelkedô alakja, ideológusa. A wroclawi születésû, ma az amerikai nyugati part egyik legjobban favorizált nagybôgôsével, Darek Olesszel (Dariusz Oleszkiewicz-csel) és a nagyszerû német dobossal, Mark Ferberrel érkezik a Palotába. Másnap (november 15-én) a hegedûs, szaxofonos, zeneszerzô és hangszerelô Micha

Urbaniak, a Montreux-i Jazzfesztivál nagydíjasa lép fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A több mint harminc éve New Yorkban élô muzsikus szerepelt világhírû koncerttermekben, komponált színházi és filmzenét, több mint hatvan saját lemeze jelent meg.

Budapesten hegedûn játszik majd, a „Band” többi tagja Larry Coryell (gitár), Victor Bailey (basszusgitár) és Lenny White (dob) lesz.

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:13

Page 65

Visszhangok a Müpa eseményeirôl

Echo ráadásul nem a hagyományos, bordó bársonyszékes, díszes operaházak egyikében adták a mûveket, a huszonhat évig készült A Nibelung gyûrûje elsô két operáját. Fischer Ádám egy olyan rendezési elvet képzelt el, hogy több énekes énekelhessen egy szerepet, azonos színpadkép és rendezés mellett.

Jászay Tamás

Wagner Napok (Kultúra.hu, 2007. június 9.)

James Johnson

„Csinn-bumm” – Somló Tamás koncertje

Fáy Miklós

(MTI, 2007. május 13.)

(Népszabadság, 2007. június 12.)

Somló Tamás bûvészkedni ugyan nem tudott kézsérülése miatt, de énekével, hangszereivel elvarázsolta a közönséget.

Ebben a mutatványban több zenészbarátja és két gyermeke sietett segítségére szombaton este a Mûvészetek Palotája Fesztiválszínházában. A valamivel több, mint kétórás unplugged koncerten a Mûvészetek Palotájában néha visszafogott közönség ezúttal lelkesen ünnepelt, ráadást követelt. Lelkesen ünnepelte az énekest és vendégeit.

Mácsai János

De hová lesz az élmény? Hiába próbálom hazahozni, gyorsan följegyezni, már csak az élmény élménye marad, az emlék, hogy milyen is volt az elsô olyan Wagner-elôadás az életben, amikor pillanatokra sem kellett kikapcsolni, amikor nem kellett megúszni ütemeket, perceket, jeleneteket, nem kellett valakire várni, hogy kimozdítson az operanézôi bambaságból. Amikor ennyire egyenletesen magas a színvonal, az ember persze a karmesterre fogja, nyilván ô van az események középpontjában, mert az lehetetlen, hogy a zenekar és az összes énekes, a rendezô és a díszlettervezô, mindenki egyformán tehetséges legyen.

De nem lehetetlen.

Wagner Napok (Fidelio, 2007. június14.)

A tavalyi Parsifalt sajnos nem láthattam, de a visszhangok, a fültanúk elképesztô lelkesedése arra intett: nem hagyható ki az idei Wagner-ünnep. Az elôrejelzés igaznak bizonyult, idén is káprázatos elôadások születtek. Úgy ültem ott az elsô két estén, mint a gyerekek a TV elôtt, enyhe hipnózisban, csak persze érdemesebb mûsort nézve. Hosszú idôbe telt, míg teljesen feltisztultam utána. Kár, hogy nem oszthatom meg az olvasókkal annak a felszakadó bravózásnak a hangulatát, amely mindkét elôadás végén betöltötte a Bartók-termet.

Wagner Napok

Azon se csodálkoznék, ha a szombati és vasárnapi elôadások eladatlan jegyeiért közelharcot vívnának a jólértesült Wagner-rajongók. A Mûvészetek Palotája a tavaly nyári, félig szcenírozott Parsifal-produkciójával már elnyerte a zeneértôk e büszke arisztokratáinak osztatlan elismerését. Hagyomány született: idén a Ring-tetralógia elsô két darabját játsszák a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. És már „csak” egy évet kell várni arra, hogy a teljes Ringet ugyanitt, remélhetôleg hasonló színvonalon élvezhessük. (…) További énekesek kiemelése fölösleges egy olyan produkcióban, ahol gyakorlatilag mindenki az elvárásokon túl teljesítette feladatát. Nem is maradt más dolgunk, csupán egy szerény javaslatot tenni a kedves olvasónak. 2008-as naptárjába már ki-ki most írja be, hogy június 19-22. között az estéit Wagnerrel kell töltenie a Müpában.

Lehotka Ildikó

Wagner Napok

Christian Franz

(Papiruszportál, 2007. június 10.) Ámulatból esünk bámulatba, vagy fordítva. Szinte már követhetetlen, melyik világsztár, zenekar, karmester lép fel a Mûvészetek Palotájában, most a tavaly óta elindított Budapesti Wagner-napok borzolták a kedélyeket és érzékeket. A Müpa és a Magyar Rádió közös, nagyszabású produkciója nemcsak azért rendhagyó, mert a legnagyobb Wagnerénekeseket hallhattuk, hanem azért is, mert a rendezés új koncepción alapul,

65

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:13

Page 66

Echo

Bejegyzések a Müpa vendégkönyvébôl

Lehotka Ildikó

Kovácsy Tibor

Lehotka Ildikó

Hommage à Ligeti

Les Hurlements d’Léo

(Papiruszportál, 2007. június 9.)

(Magyar Narancs, 2007. június 18.)

A New York-i Filharmonikus Zenekar hangversenye

Nagyon jól felépített, kivitelezett, az elejétôl végéig újdonságokat tartalmazó emlékkoncertnek tapsolt a közönség. Sok fiatal is ült a teremben, akik a jövô zenészei, illetve zeneszeretô közönsége lehet.

… jó nézni, hogy a koncertterem fegyelmezô eleganciája ellenére önfeledten tolják elôre a fiúk a hangulatot, ránk kényszerítik a belsô táncot. Hogy átmenetileg fölélesszek egy idejekorán nyugalomba vonult kifejezést: húzós a koncert, sodró, vad és erôteljes.

(Piruszportál, 2007. május 9.)

Lehet, hogy elfogult vagyok Maazellel szemben, a koncert nagyon tetszett. Profi elôadást élvezhettünk, a zenekar 14 446. hangversenyét, írja a mûsorfüzet. Kiváló zenészek játszottak kiváló hangszereken, szerintem a karmesteri dobogó is egyenesen New Yorkból érkezett, a feltételek tehát adottak voltak. A közönség ovációja miatt két ráadást is játszottak, a második Brahms 1. magyar tánca volt.

Nagyon jó koncert volt, az elôadás a nagy várakozást beteljesítette.

Végsô Zoltán

Jazztavasz 2007 (Fidelio, 2007. május 7.)

Lorin Maazel

66

Kovácsy Tibor

Kósa Lilián

Maurice el Médioni

Hommage à Lázár Ervin

(Magyar Narancs, 2007. június 18.)

(Kultissimo, 2007. május 14.)

Amit játszott, az a mindentudó bárzenésztôl joggal elvárható sokféle összetevô ellenére tökéletesen egységes szövedékké vált, összetéveszthetetlen, sajátos stílust adott ki, amelynek nemcsak a derû a jellemzôje, hanem a magabiztos ide-oda szökkenés is különféle zenei világok határvidékén. A vegyesen francia-arab szövegek az érthetô töredékekbôl következtethetôen a slágervilág szokott színvonalán mozogtak, viszont ez a kettôsség egyfajta vicces poentírozás titkait sejtette, és ez a lehetôség kellemes hangulatfokozónak bizonyult. Egy kicsit mintha mégis megismerkedtünk volna a fél évszázaddal ezelôtti európai-arab-zsidó Orán enyhe dekadenciába hajló, barátságos hangulatával.

Már említettem egyszer, hogy szívesen lennék Sebôék kisdobosa, véleményem semmit sem változott azóta. Már megint egy rendkívüli estet produkáltak, s azt hiszem, hogy nem csak tehetség kérdése mindez. Annál itt jóval többrôl van szó…

Szoktam volt feszegetni a tudomány vagy emberségesség kérdéskört, a vagylagosságot, tekintve, hogy tökéletes ember nem lészen hiszen. Maximum csak elvétve leledzik, az Óperenciás tengeren is túl… Az meg ugyebár nem létezik… Sebôék rendszeresen megtévesztenek, s rendre elbizonytalanodom, már ami az álláspontomat illeti: elképzelhetô, hogy hibás volna a feltevésem?!

Randy Brecker személyisége lehengerlô, éppen ezért azt is megengedheti magának, hogy nem válik fôszereplôvé, karizmatikus játéka úgyis húzza a többieket maga után, ha esetleg nem fúj ki magából egy légballonnyi levegôt.

Trombitán és szárnykürtön egyaránt ízléses hangszíneket választ, briliáns technikája a masszív két óra alatt nem érint végleteket, de cserébe egy vidám taxis dalt rappelt nekünk. Az erô, a jókedv volt ezen az estén velünk, de én azért még kicsit fáradt vagyok.

Szilgyo

Verdi: A trubadúr (Momus, 2007. április 29.)

Az énekes [Renato Bruson] hihetetlen dolgokra képes: nem fogy a levegôje az elsô felvonás végi tercettben, az Il balen del suo sorrisót szeretnivaló, szerelmes kisgyerekként adja elô, az Azucenával énekelt kettôsben pedig fékeveszett dúvad módjára tombol. Teszi mindezt úgy, hogy közben egyetlen másodpercre sem téveszti szem elôl azt a két fogalmat, amely pályája egészét meghatározta: a stílust és az ízlést.

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:13

Page 67

MUPAmag2007_07_08++

08/18/2007

09:13

Page 68