Müpa Magazin 2008/2009 évad 1. szám by Müpa Budapest

www.mupa.hu

magazin

müpa

Élmény! Minden tekintetben.

Életművek zongorára Szakcsi 65 – Vásáry 75 Kamarajáték A kreol díva Puccini: Turandot Susana Baca

Magunk alkotta Rövid folyamatos vonal labirintusok Keith Haring Bartók-trilógia

ingyenes időszaki kiadvány • III. évfolyam 4. szám • 2008. augusztus–október

MUPA_2008_8.indd 1

2008.08.19. 15:42:01

Több mint autó. Cadillac.

INFOVONAL: 06 40 50 00 50

MUPA_2008_8.indd 2

W W W.CADILLACCT S.EU

Cadillac CTS CO2-kibocsátás: 264-285 g/km, átlagos fogyasztás: 11,4 l/100 km

´´ ESTI JAZZ A CADILLAC-KEL. HÉTFO

2008.08.19. 15:42:08

Nyitány Manapság, amikor nem nagyon nézzük, ki lakik a mellettünk lévő lakásban, mert ki tudja, meg aztán mit lehet tudni, és különben is mi köze van bármihez… Szóval manapság, amikor bezárunk és bezárkózunk, amikor félünk – mitől is? –, akkor nagyon meglepő és megtisztelő, hogy a „szomszéd” beenged, sőt azt mondja: Gyere csak és mutatkozz be, te új lakó, innen a szomszédból! Mint a Nemzeti Színház „új lakója” nem is kívánhatnék a Művészetek Palotájánál jobb szomszédot. Ugyanis nem érzem magaménak az előbb vázolt, „manapság” gyakran tapasztalható magatartást. Nem bezárkózni szeretnénk, hanem éppen ellenkezőleg: minden létező és nem létező ajtót koccanásig kinyitni – vagy akár leszedni az ajtókat, de a zárakat biztosan. Mert nagyon szeretném, ha ránk is ugyanolyan csodálattal vegyes kíváncsisággal néznének pár hónap múlva, mint ahogy most én nézek az innen alig ötven méterre álló Nagy Testvérre. Az alapvető szándékom, ami leginkább vezérel abban, milyen legyen a Nemzeti Színház a 21. században, pontosan az az ezerfelé ﬁgyelő és kíváncsian nyitott működés, ami a Müpát jellemzi. Sok olyan élményem kötődik az épülethez – ami még a színes cukorreszelékével együtt is nagyon tetszik –, ami nézőként megérintett, alkotóként pedig új utakra ösztökélt. (Most jut eszembe, hogy a Fesztivál Színházban Eötvös Péter operája, a Balkon kapcsán ugyanúgy nekem adatott meg először dolgozni, mint a Nemzetiben. Lehet ez égi jel? De mire is?) Szóval én eddig „csak” ﬁgyeltem a kedves Nagy Testvért, de nagyon bízom benne, hogy hamarosan igazi testvérré válhatunk mi is. Mármint a Nemzeti. Az a fajta színes, nagyon különböző alapállású világszemlélet, amivel a legkülönbözőbb alkotók jelen voltak és lesznek a Müpában, követendő példa egy prózai színháznak is. Nem működik ma a világ kíváncsiság és nyitottság nélkül. Illetve működik, de hogy hogyan, annak sajnos nagyon rossz példáit láthattuk kis hazánkban az elmúlt időszakban. Miközben elég lenne ránézni a Müpára, vagy remélem hamarosan a Nemzetire, és kiderülhetne, hogyan lehet egymás mellett úgy együtt élni, hogy a közös élet többet, mélyebb, színesebb, élhetőbb, békésebb világot és gondolkodást mutasson. Mert egyedül is megy, de az más, az kevesebb, és bezárkózni félelmetes. Mert lassan rá kell jönnünk, hogy önmagunktól félünk, ha nem ismerünk mást. És önmagunktól szabadulni szinte lehetetlen. Tehát kedves Müpa, ha nem gond, mi jönnénk sokszor, kérdeznénk, ajánlanánk és barátkoznánk, dolgoznánk. Együtt. Mert manapság nagyon fontos megnézni és kíváncsiskodni, hogy ki lakik mellettünk. Kíváncsiskodjanak Önök is, és ha a két épület között állnak, akkor jobbra is meg balra is. Érdemes!

Alföldi Róbert igazgató Nemzeti Színház

MUPA_2008_8.indd 3

2008.08.19. 15:42:08

2008. augusztus–október

Tartalom

26 Kamarajáték – Puccini: Turandot

Főszerkesztő: Zsoldos Dávid

Olvasószerkesztő: Papp Tímea

A kreol díva – Susana Baca

Szerkesztőség: Fidelio Média 1055 Budapest, Szent István krt. 23. Tel./Fax: (1) 476-0320, 21 e-mail: mupamagazin@ﬁdelio.hu Felelős kiadó: a Fidelio Média Kft. ügyvezetője Graﬁkai tervezés és nyomdai előkészítés: Papermoon 2006 Kft. A Művészetek Palotája fotóit Pető Zsuzsa, Pólya Zoltán és Csibi Szilvia készítette.

Magunk alkotta labirintusok – Bartók-trilógia

Nyomda: Érdi Rózsa Nyomda Megjelenik 15 000 példányban. HU ISSN 1788-439X www.mupa.hu

Életművek zongorára

A végzet hatalma

Az okulárés kincstárnok

Jönnek mágikus…

Kamarajáték

Mese felnőtteknek

Mátyás és a kutyák

Szeánsz

Jazz a táncparketten 36 New Orleans Swing a Cadillac-kel Zenei határátlépők 38

Alapító: Mûvészetek Palotája Kft. Kiss Imre vezérigazgató

Szerkesztő: Filip Viktória

Ajánlott napi reneszánsz... 32 Reneszánsz nap a Palotában

Felelős szerkesztő: Csonka András

Ők ajánlják…

Francia-orosz kapcsolatok 24 Csajkovszkij és Berlioz

Szeánsz – Hangversenyek ﬁataloknak

A Művészetek Palotája ingyenes magazinja

„Legközelebb majd ircsebben fogok bölni” 22 Wolfgang Amadeus Mozart

Müpa Magazin

Hírek, érdekességek

Rövid folyamatos vonal – Keith Haring

Fények az esten

Királynő népviseletben

A kreol díva Susana Baca

Műfajokon kívül

Világzene…

40 év… Blood, Sweat & Tears

A karcos lány méltósága

Mindenki mindenkivel

Magunk alkotta…

Rövid folyamatos vonal Keith Haring

Egy régi-új város…

Üzenet a palackból

Őszikék

Echo

MUPA_2008_8.indd 4

2008.08.19. 15:42:09

MUPA_2008_8.indd 5

2008.08.19. 15:42:12

Hírhozó

Hírek, érdekességek Egy fecske nem csinál nyarat – nemzetközi promóció a kulturális turizmus fejlesztéséért Kulturális munkacsoportot hozott létre a Művészetek Palotája, a Nemzeti Táncszínház, a Magyar Állami Operaház, a Zeneakadémia, a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum, a Természettudományi Múzeum, a Ludwig Múzeum, a Művészetek Palotája és a Budapesti Turisztikai Hivatal (BTH). A kulturális intézmények és a turisztikai hivatal közös „vállalkozása” számos ponton segíti a különböző rendezvények, előadások megismertetését. A munkacsoport alapítóinak elképzelése szerint együttes fellépéssel hatékonyabban jelenhetnek meg a

VII. Nevelésügyi Kongresszus A Művészetek Palotája működésének első pillanatától fogva kiemelt feladatának tekinti azt, hogy a különböző korosztályok számára létrehozott, családok egészét is megszólító programjaival minél többeket tegyen a zene és általában a kultúra igaz barátjává. Méltó helyet biztosít tehát

nemzetközi kulturális piacon, ezáltal a tour operátorok jobban rábírhatók egy-egy budapesti látogatásra. Így a magyar főváros hangsúlyosabbá válna, versenyképessége pedig növekedne. A Művészetek Palotája által életre hívott kulturális munkacsoport második szakmai találkozóján, éppen a Művészetek Palotájában, először Fekete László, a BTH ügyvezetője mutatta be a szervezet turisztikai marketingpromócióban használt leghatékonyabb eszközeit, valamint azt, hogyan csatlakozhatnak ehhez a budapesti kulturális intézetek. A prezentációt követően a résztevők meghatározták a szakértő csoport hosszú távú céljait és működési rendjét, valamint konkrét javaslatokat tettek a kulturális turizmus

a VII. Nevelésügyi Kongresszus plenáris előadásainak augusztus 25-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, amelyet gálakoncerttel zár a rendező Oktatási és Kulturális Minisztérium. A rendezvény fővédnöke Sólyom László köztársasági elnök, a megnyitót, a bevezető előadást és köszöntőket közjogi méltósá-

ösztönzésére. Megállapodtak abban, hogy a kulturális intézmények jelenlétét közös vásári megjelenéssel, kiadvánnyal, célzott kulturális study tourral, külön honlappal erősítik majd a nemzetközi turisztikai piacon. A főváros jelentős kulturális intézményeinek első közös megjelenése már az őszi turisztikai vásárokon várható. A szakértő munkacsoport augusztusban egy olyan felmérést is elindít majd, amely a Budapestet megcélzó turisták kulturális érdeklődését, igényeit és szükségleteit kutatja. A szakmai munkában résztvevő intézmények közül többen felajánlották segítségüket a nemzetközi várospromócióban, például külföldi vendégszereplések, vagy az itt tanuló művészeti képzésben részt vevő külföldi diákoknak szóló kedvezményes látogatójegyek formájában. •

gok és a szakma prominens személyiségei tartják. A referátumok egyik részét a jelen és a jövő iskolája, az oktatásban kimutatható tendenciák és problémák, valamint a mindenütt jelenlévő versenyhelyzet témája köré csoportosítják a neves előadók: Halász Gábor, Csapó Benő és Fülöp Márta. Filozóﬁai megközelítésű helyzetelemzésre vállalkozik Nyíri Kristóf és Csányi ViImos a délután hátralévő részében. Az előadások alatt a földszinti előcsarnokban interaktív programok, játszóházak várják a gyerekeket, könyvárusítás a téma iránt érdeklődőket. A Fesztivál Színházban gyerekcsoportok mutatkoznak be különböző műfajú produkciókkal, az Előadóteremben „alkalomhoz illő” ﬁlmeket vetítenek. A Müpa nemcsak a helyszínnel, de a zenei neveléshez kapcsolódó kiadvánnyal is részt vesz a kongresszuson. Koncertpedagógia címmel publikálta mindazokat a törekvéseket és célkitűzéseket, amelyeket a zenei nevelés terén felvállalt, és ismerteti azokat az eszközöket, zenélési alkalmakat, amelyekkel e célok megvalósítását szolgálja. •

MUPA_2008_8.indd 6

2008.08.19. 15:42:14

38 pályamű érkezett az UMZF 2009 zeneszerzőversenyre Közjegyző jelenlétében lezárult a Reneszánsz Év – 2008 keretében meghirdetett az Új Magyar Zenei Fórum 2009 (UMZF 2009) zeneszerzőverseny pályázata. A 38 beérkezett pályázat mindegyike megfelelt a kiírás feltételeinek. A kamarazenei kategóriában 14, míg a nagyzenekariban 24 zeneművet neveztek. A határon túlról 5 kompozíció érkezett. A nyertes darabok kiválasztása két fordulóban történik. Az elődöntő zsűrijei kategóriánként négy művet juttatnak a döntőbe. A kamaradarabok bírálói: Gémesi Géza zeneszerző, Pilz János hegedűművész és Serei Zsolt zeneszerző. A nagyzenekari kategória zsűritagjai: Kovács László karmester, Tihanyi László zeneszerző és Vidovszky László zeneszerző. Az elődöntő eredményhirdetése október 15-én várható. A verseny kezdeményezői a Művészetek Palotája és

a Budapest Music Center Zenei Információs Központ, valamint az UMZE Kamaraegyüttes és a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar. A fődíjak felajánlói az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint az

Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda voltak. Az UMZF 2009 zeneszerzőverseny létrehozóinak elsődleges célja, hogy ösztönözzék és támogassák új magyar zenedarabok megalkotását. •

Csoma-legenda Wroclawból Budapestre

felkérést arra, hogy ott tartsa operai műve ősbemutatóját.

Július 17-én Wroclawban, a 8. Era New Horizons Filmfesztivál megnyitó estjén mutatták be Szemző Tibor legújabb opusát.

Egy új magyar mű születését kiemelt ﬁgyelem kíséri akkor is, ha a premierrel a kompozíció még nem lépi át az országhatárokat. A Csoma-legendárium különös történetéhez az is hozzátartozik, hogy éppen Lengyelországban hangzott el először. Szemző Tibort a nyolcvanas évek közepe óta kötik erős szálak a lengyel kultúrához. Tavaly, a Csoma-legendárium vetítése

után egy brit zeneszerző, Paul Robinson és a Hilliard Ensemble Szent Johannáját látva és hallva erősödött meg benne az az érzés, hogy Wroclawban talán nemcsak filmen fogadnák szívesen Az élet vendégét. Roman Gutek, aki a filmfesztivál alapítója és tulajdonosa, és aki egy személyben dönt a seregszemlén bemutatandó alkotásokról, 2007-ben, a film vetítése után felajánlotta a 2008-as wroclawi világpremier lehetőségét.

Mint azt a szerző a seregszemle nyitónapján, a helyszínen elmondta, Az élet vendége – Csoma-legendárium című ﬁlmje tavalyi wroclawi vetítését követően kapott

Kovács László karmester, a zsűri tagja

A klasszikus szépségű Opera Wroclawban játszották az „opéra cinematique”-ként definiált alkotást. Mint azt Szemző Tibor a főpróbán elmondta, a kifejezésnek még nem találta meg a pontos magyar megfelelőjét, mert sem a filmopera, sem az operafilm fordítást nem tartja elég pontosnak. A szöveget, amelyet Budapesten Törőcsik Mari tolmácsol, itt a Krzysztof Kieslowski- és Andrzej Wajda-filmekből, valamint Szabó István Mephistójából Magyarországon is ismert lengyel színésznő, Krystyna Janda olvasta fel. A komponista hosszan dolgozott vele előzőleg Varsóban; így a film nemzetközi pályafutását is számítva a negyedik-ötödik változatot adta Krystyna Janda kezébe, amelyet a főpróbán tovább csiszoltak, hogy a színésznő teljesen magáénak érezhesse. •

MUPA_2008_8.indd 7

2008.08.19. 15:42:16

Ők ajánlják… Für Anikó: Szívesen váltanék akár bérletet is egész őszre a Müpába, annyi jó dolog lesz! De mivel elég sokat játszom, alig-alig jutok el esténként koncertre, színházba. Nagyon szeretem azokat a produkciókat, ahol keverednek a műfajok, stílusok. Épp ezért, ha lesz időm, igyekszem eljutni Gunnar Idenstam orgonaestjére. Az orgona nagy szerelmem; minden bizonnyal pikáns hangzás lesz a végeredménye, ha együtt szól különböző népi fúvós hangszerekkel.

Fotó: Baricz Kati

Orgona-folk – Gunnar Idenstam estje Október 15. 19:30 – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Magyar Állami Népi Együttes – Bartók-trilógia II. rész: Labirintus Október 30. 19:00 – Fesztivál Színház Szemző Tibor–Sári László: Csoma (opéra cinématique) Október 24. 19:30 – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Pindroch Csaba: Sosem láttam még Kováts Krisztát színpadon, de már annyit hallottam arról, milyen jó dolgokat csinál, hogy az Arany-balladákból összeállított estjét mindenképp megnézném. Pláne, hogy a Fool Moon énekegyüttes és Farkas Gábor „Gábriel” segíti a munkáját. Arról nem is beszélve, hogy éppen ezeket a verseket – a Vörös Rébéket, a Hídavatást vagy az Éjféli párbajt – nagyon szeretem. Nem vagyok énekes alkat, de a televízió egyik kabaréműsorában nemrégiben egy swing számot kellett énekeljek. Nagyon megszerettem, sőt, még élveztem is! Azóta keresem, hogy hol hallgathatnék élőben igazi swinget. Azt hiszem, ezen a hétvégén alkalom nyílik erre a Hot Jazz Banddel, a Leroy Jones New Orleans Quarettel, valamint az utolsó napon Warren Vaché, Szalóky Béla és barátaik segítségével. Szeretem azokat a magyar dalokat, amelyeknek értékes szövegük, történetük van. A régi táncdalfesztiválos számok közt jócskán akad ilyen. Kíváncsi vagyok rá, hogy az én generációm – Palya Bea, Behumi Dóri, Kozma Orsi, Váczi Eszter, Dolhai Attila, Nagy Sándor – hogyan adja elő azokat a számokat, amikre a szüleink buliztak annak idején. És az is érdekes lehet, hogy vajon elbírják-e ezek a harminc-negyven évvel ezelőtt született dalok a teljesen más stílust, más hangszerelést. •

És roppant kíváncsi vagyok arra is, vajon hogy szól a kulcsﬁdula! Az estén fellép Sebestyén Márta is, aki művészileg és emberileg is sokat jelent számomra. Bartók-mániás is vagyok, érdekesnek ígérkezik a Magyar Állami Népi Együttes műsora. Horváth Csaba, Kovács Gerzson Péter és Mihályi Gábor remek koreográfusok, valószínűleg nagyon különlegeset találnak ki erre az estére. Fogalmam sincs, hogy mindehhez hogy jön Sáry László zenéje, de az biztos, hogy óriási élmény lesz! Ínycsiklandó dolog összehozni a vizualitást, a mesét és a komolyzenét! El sem tudom képzelni, hogyan nézhet ki egy ilyen előadás, de a nevéből ítélve lesz benne opera és mozgókép. Az pedig, hogy Törőcsik Mari is részt vesz benne, csak hab a tortán! •

Fotó: Sárosi Zoltán

Hangversenyek ﬁataloknak – A zongora Október 26. 11:00 és 15:00 – Fesztivál Színház Puccini: Turandot Szeptember 16. 19:00 – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Carmina Burana – a Szegedi Kortárs Balett előadása Szeptember 25. 19:00 – Fesztivál Színház

Létay Dóra: Mindenkinek ajánlom a Hangversenyek ﬁataloknak című programot, amely aznap kétszer, délelőtt és délután is látható lesz. Gyerekkorunkban a bátyámmal minket is rendszeresen vittek a nagyszüleink a Zeneakadémiára, a Mesélő Muzsikára, ahol Lukin László élvezetes előadást tartott gyereknyelven, és meg is énekeltetett minket. Ezt az interaktív műsorvezetést a Művészetek Palotájában Eckhardt Gábor abszolválja, igen magas színvonalon. Csak remélni tudom, hogy bejutok Puccini Turandotjára, nemcsak Rost Andrea és a Nessun Dorma miatt, hanem Kovalik Balázs mindig eredeti látásmódú, az opera műfajában nálunk szokatlan, groteszk hangvételű rendezéséért is.

Fotó: Gordon Eszter

Kováts Kriszta: Arany-óra – Arany János balladái a cappella Október 19. 15:00 – Fesztivál Színház New Orleans Swing a Cadillac-kel Augusztus 29–31. 19:30 – Fesztivál Színház Táncdalfesztivál? Táncdalfesztivál! Október 20. 20:00 – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Szeptember végén lép fel a Szegedi Kortárs Balett Orff Carmina Buranájával, ami számomra dupla garancia a katarzisra, melyet a zenemű puszta hallgatása is kivált belőlem, ugyanakkor Juronics Tamás hét évvel ezelőtt készített koreográﬁája máig töretlen sikerrel szerepel az együttes repertoárján. Érdekeség, hogy a darab bemutatója egybeesett Juronics csapatának az akkori Szegedi Nemzetiből való száműzetésével, miközben a közönség félórás vastapssal ünnepelte az előadást. •

MUPA_2008_8.indd 8

2008.08.19. 15:42:19

MUPA.in

Kultúra minden évszakban A forró fesztiválnyár után izgalmas kultúrôsz kezdôdik Ausztriában. Azt követôen pedig egy varázslatos idôszak. Merész épülete nemzetközileg is ismert: a linzi Bruckner-ház ad otthont a minden ôsszel megrendezésre kerülô Bruckner Fesztiválnak. A névadó zeneszerzô mûvei mellett kortárs klasszikus zenei és dzsesszdarabok szerepelnek a programban. Grazban az avantgárd „stájer ôsz” a mûvészeti formák fesztiválja, amely évek óta bemutatja a közép- és kelet-európai térség produkcióit is. Decembertôl csendesebb idôszak következik. A városokba adventi vásárok és csillogó karácsonyfák varázsolnak meghitt hangu-

latot, a forralt bor illata pedig mindenkit felmelegít. És aki igazán különleges dolgot keres, biztosan megtalálja Linzben, amely 2009-ben Európa kulturális fôvárosa.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK AUSZTRIÁRÓL Ingyenes információs telefonszám:

06-800-12726

E-mail: informacio@austria.info www.austria.info

Művészet és kultúra Klosterneuburgban Bécs közelében, a Duna és a Bécsi-erdő között fekszik Klosterneuburg. Töltsön el három felejthetetlen napot a romantikus borvárosban, a hangulatos 4*-os Schrannenhof szállodában. Kivételes kulturális élmények is várják: a 900 éves klosterneuburgi Ágoston-rendi apátság, az Essl Gyűjtemény egyedülálló kiállítása kortárs nemzetközi művekkel, valamint a világhírű guggingi Art Brut Center. Mindehhez uzsonna egy vincellérnél és háromfogásos vacsora a régió legjobb boraival. Ár személyenként 166 eurótól.

INFORMÁCIÓ ÉS FOGLALÁS Hotel Residenz Schrannenhof Tel.: 0043-2243-32072 E-mail: info@schrannenhof.at www.schrannenhof.at www.also-ausztria.info

A klosterneuburgi apátság a vallás, a borászat és a kultúra fellegvára © Jürgen Skarwan

Már a császár is itt nyaralt „Salzkammergut” a címe Felsô-Ausztria ezévi tartományi kiállításának, amely 2008. november 2-ig 14 különbözô településen próbál választ adni arra a kérdésre, hogy mi is teszi Salzkammergutot Salzkammerguttá. A régiót hét évezred köti össze névadójával, az itt bányászott sóval. Ám a csodaszép természet is rendkívüli vonzerôt jelent a turisták számára. Maga a császár is minden nyáron itt pihente ki a kormányzási feladatok fáradalmait. 3 éjszaka Bad Ischlben, belépô a tartományi kiállításra és a császári rezidencia megtekintése személyenként 199 eurótól. A biciklizés szerelmesei az ingyenes kerékpárostérkép segítségével igazodhatnak el.

INFORMÁCIÓ ÉS FOGLALÁS Oberösterreich Tourismus Information Tel.: 06-800-12726 E-mail: informacio@austria.info www.felsoausztria.hu www.radfahren.at

Orth tavi kastély Gmundenben, a Traunsee partján © OÖT/Röbl

Egész évben kultúra Európa fővárosában Szilveszter éjjelén, amelynek fénypontja egy látványos tűzijáték, Linz Európa kulturális fővárosává válik. Újévtől az „Ausztria legjobbjai” c. kiállítás az osztrák múzeumok és galériák leghíresebb darabjait mutatja be. Tegyen egy lépést a jövőbe, virtuális világok és interaktív installációk közé január 2-án, a kibővített Ars Electronica Center megnyitóján! Látogasson el Linzbe egy élménydús hétvégére: 2 éjszaka kétágyas szobában, büféreggelivel és Linz09-kártyával személyenként 96 eurótól.

INFORMÁCIÓ ÉS FOGLALÁS Tourist Information Linz Tel.: 0043-732-7070-2009 E-mail: tourist.info@linz.at www.linz.at/tourismus www.linz09.at

A Linz 2009 rendezvénysorozat megnyitását tûzijáték kíséri © TV Linz/Röbl

MUPA.indd 1 MUPA_2008_8.indd 9

08/8/10 15:46:53 15:44:06 2008.08.19.

Szakcsi 65 – Vásáry 75

Életművek zongorára Szegő András

Két ﬁatal férﬁ. Két korszakos zenész. Két besorolhatatlan fenegyerek. Két zabolátlan, öntörvényű egyéniség. Két szuverén művész, akik lobogásukkal, perzselő szenvedélyességükkel, szárnyaló fantáziájukkal lettek élő klasszikusai műfajuknak. Pontosabban: műfajaiknak, hiszen szüntelenül próbálkoznak újabb területeket keresni, találni, létrehozni, ahol elmondhatják, kifejezhetik, tudathatják a világgal, a zene kifejezőeszközeivel, amit hisznek, éreznek, gondolnak. Két szabad ember. Két markáns személyiség, akik bármit is csinálnak, bármibe is fognak, egyedit, senkivel, semmivel össze nem vethetőt alkotnak. Két muzsikus, két zongorista, két költő, két virtuóz, két világnagyság, két legenda, két zseni, két szeretnivaló pacák, két lebegő tündér, két ördöngös démon, két varázsló – csak ne kellene összehozni őket egy közös interjúra! Mert hallgatni, csodálni, rajongani őket lehet, sőt kell, ám egy asztalhoz egy időben leültetni őket minimum képtelenség, lévén, hogy mind a kettőjüknek kicsit szerteágazó az élete. Egyiküknek ekkor nem jó, másikuknak akkor. Aztán akad egy megfelelő időpont, ám kiderül, hogy akkorra meg mindkettejüknek közbejött valami. A leadási idő szorít, úgy döntünk, akkor legyen a két beszélgetés külön-külön, mert egyidőben úgysem tartózkodnak egyazon városban. Egyikük azt mondja, hogy neki hétfő lenne a jó, de inkább délután. Másikuk azt, hogy 4-én, de inkább este. Rendben,

Szakcsi Lakatos Béla

mináns hangokat éles kontraszttal kiemelve. Figyeld! – mutatja még egyszer, és közben szinte elrévedve beszél a nagy orosz romantikus különleges, szinte előzmény nélküli forradalmiságáról, dermesztő vízióiról, sejtelmeiről, modernségéről. A zongorával szemben a falon egy Bach-portré, oldalt Mozart-, Liszt-, Bartók-, és Cziffra-kép. Ugye nem véletlen? „Persze! – mondja nyomatékkal. – Bach minden zene alapja. Műveiben minden benne van, amit addig alkottak a zenében, és az is, ami azóta íródott. Szerintem nem véletlen, hogy amikor Mozart elkezdte tanulmányozni a fugáit, hirtelen megszeppent, és alig kerültek ki kész művek a kezei alól. Egyszer valakinek eszébe jutott, hogy miért ne játszhatnám el a híres Koronázási zongoraversenyét. Az 537-est! Tudtam, hogy két tételében is van kadencia, ahol lehet improvizálni, ezért elvállaltam. Kiderült, nagyon jól tettem, mert életem egyik legnagyobb művészi élménye volt!” Liszt képe azért van kint, mert késői műveiben megalkotta a 20. század zenéjét. Bartók pedig mindent, amit napjainkig modern zenének neveznek. Ő egy valóban profetikus lángelme, aki száz éve felismerte, hogy minden zenének egy és ugyanaz a spirituális alapja, és ebből született meg évtizedekkel a halála után az, amit ma világzenének mondunk öt kontinensen. Szenvedélyesen beszél. Mondatai döcögve, rögösen kezdődnek, aztán hirtelen sisteregve felgyorsulnak és érnek a forrpontig. Barna szemei parázslanak, mágikusan csillognak, gesztusai szélesek, hevesek.

A zongora kottatartóján egy Scrabin-etűd van kinyitva. Ismered? – kérdezi, és mielőtt felelhetnék, már le is ül is a klaviatúrához, és akkordokat kezd játszani. Azokat a bizonyos misztikus hangszíneket valami egészen csodálatos, lebegő, végtelenségig szublimált ﬁnomsággal, ugyanakkor a do-

Amikor az imént beengedett az ajtón, és megláttam őt az emblematikus baseball sapka nélkül – hogy is mondjam…? –, megkopaszodva, megőszülve, hirtelen idősebb embernek tűnt. Körülbelül ezer évvel idősebbnek. Egy nagyon zárt, nagyon szuverén, nagyon bölcs, szinte az idők

bólintok megadóan, és aztán döbbenek rá, hogy hétfőn 4-e van, 4-e pedig hétfő. Hosszú egyeztetések után sikerül megtalálni ugyanazt az egy napot! Tehát szinte ugyanakkor, pár óra különbséggel, szinte ugyanott, néhány buszmegállónyira ülünk le beszélgetni. Egyikük éppen most érkezett Szegedről, egy musical bemutatóról, másikuk Martonvásárról jött egy Beethoven hangversenyről. Mindketten kicsit fáradtak, kicsit nyűttek, de teli vannak élettel, szenvedéllyel, energiával. Hiába, az ifjúság hevülete. Ami közös még bennük, hogy idén bűvös életkorhoz érkeztek, és ez alkalommal mindketten koncertet adnak a Művészetek Palotájában. Szakcsi Lakatos Béla idén 65, Vásáry Tamás pedig 75 éves.

MUPA_2008_8.indd 10

2008.08.19. 15:46:54

kezdetétől ittragadt történelmi lénynek. Most, hogy magyaráz, előad, érvel, lenyűgöz, nyitott ingnyakú, hódító, zabolátlan, nagyzolóan szerény kamaszfiúnak látom. Szakcsi Lakatos Béla. Egyszemélyes műfaj, és ezt csak a személyével lehet meghatározni, mert bármely kategória szűkös volna számára. Valójában zongorista volna? „Apám hegedült – meséli. – Egy trióval kisvendéglőkben játszott, és arról álmodozott, hogy a fiából egyszer majd valami előkelő étteremben játszó, respektált zongorista legyen. Arra gyűjtötte a pénzt, hogy taníttasson. Kadosa felesége volt a tanárom. Valószínűleg tehetségesnek találhatott, mert többször is feljártam hozzájuk játszani.” Jazz zenész lenne? „16 éves lehettem – magyarázza –, amikor két haverom megkeresett, és kérdezték, hogy nem volna-e kedvem jazzt játszani? Mi az a jazz? Pia, csajok, pénz, cigaretta! Akkor van! – mondtam, és mentem velük egy környékbeli vendéglőbe! Rövidesen Budapest legfinomabb bárjában játszhattam Kovács Andor legendás együttesében. Szmokingban, se-

lyemingben, ﬁnom zenét gyönyörű lányok, előkelő vendégek között. Egyszer hazafelé menet benézett szegény apám a lokálba. Meglátott, és azt hitte, hogy álmodik.” Netán zeneszerzőként lehetne aposztrofálni? „Amióta megírtam az első cigánymusicalt – meséli –, a Piros karavánt tudom, hogy engem nagyon vonz a színpad, hogy a zenéről rendre drámai szituációk jutnak eszembe. Aztán egyszer felhívott Kerényi Miklós Gábor, hogy nem volna-e kedvem zenét írni a Szentivánéji álomhoz? Mondtam, hogy eddig még ugyan nem jutott eszembe, de elolvasnám még egyszer. Kézbevettem, és néhány oldal után éreztem, hogy szinte megzenésítésére vár ez a zseniális darab. Dallama, ritmusa, harmóniája van minden szónak, minden rezdülésnek. A lét legnagyobb problémái vannak megfogalmazva: élet, halál, szerelem, magány, önzés, lemondás, érzékiség, eszményiség. Visszahívtam, hogy akár azonnal munkához látnék! Ezután ültünk le Kerényivel és Müller Péter Sziámival, és egyetlen közös, nagy nekidurálás eredményeként született meg az új musical. Tegnap mutattak be, méghozzá tomboló sikerrel Szegeden.”

Vagy azt kéne rá mondani, hogy a nagy világcsavargó? „Igen, igen – vakarja a homlokát –, nekem megadatott, hogy már a hatvanas évek végén rendszeresen járhattam Nyugatra. Megismerkedhettem a jazz addig csak legendákból ismert klaszszikusaival Mingustól Farmerig, Coreától Richmondig. Sokukkal együtt is játszhattam. Hihetetlenül nagy élmény volt! Komolyan mondom, hogy nem gondoltam, hogy ilyen nagyságrendű művészek befogadnak, és partnernek tekintenek. Egyszer, egy lemezfelvétel után meg is kérdeztem De Johnette-t, és Pattituccit, hogy miért választottak harmadiknak éppen engem, hiszen annyi nagyszerű zongorista van a világon? És azt mondták, hogy persze, van sok jó, de a te játékodnak Béla olyan zamata, olyan aromája, olyan sajátos íze van, ami nem hasonlítható senkihez.” Közbevetem: miért nem gondolt arra, hogy elmenjen innen, és kint, akár Amerikában csináljon nagyívű karriert? Maga elé néz, kis hallgatás után folytatja. „Gondoltam rá, volt, hogy el is határoztam… aztán mindig közbejött valami… Hol a régi cimborák hiányoztak, hol rádöbbentem, hogy kint fel

MUPA_2008_8.indd 11

2008.08.19. 15:46:55

kéne adni ezt a fajta szabadságomat, hogy a kedvemre játszhatok, és megpróbálnának valami skatulyába begyömöszölni, hol visszahozott a fájdalom… Itthon nyugszanak a szeretteim, anyám, apám, testvérem… Aki ennyire nem tud mit kezdeni a gyászával, fájdalmaival, érzékenységével, az bárhol másutt sebezhető marad egy életre… Maradtam hát itthon… Itt vannak a gyökereim, itt a helyem…” Ülünk csendben… Mit lehet ezek után kérdezni, mit lehet mondani ilyenkor? Mukkanni sem tudok, ő viszont, a nagy imrovizatőr, egy hetyke mozdulattal a fejébe nyomja baseball sapkáját…

szosan hencegő ﬂottság, ahogy fogadja a tulajdonos üdvözlését, ahogy bennfentesen szót vált a lefoglalt asztalunkhoz kísérő pincérrel, ahogy próbál eligazítani a regényes nevű ételek rejtelmeiben… illetve, amikor felméri, hogy némileg feszélyezettebb vagyok, decensen átveszi az irányítást, és kér mindenesetre egy tálnyi csontvelőt pirítóssal és – fokhagymával. Sőt, még fel is világosít, hogy nagy élményektől fosztottam meg eddig magamat, mivel eddig nem ebben az összeállításban ettem. És úgy mesél az ízek, illatok, aromák harmóniájáról, vagy kontrapunktjáról, mintha éppenséggel egy Bach-partitáról, Mozart-szonátáról, vagy Chopin-keringőről mesélne. Ugyanolyan elragadtatással, hevülettel, érzékletességgel, teljes odaadással.

Vásáry Tamás Belépünk a vendéglőbe. Ő javasolta, hogy itt találkozzunk, ez az egyik kedvenc étterme. Soha nem jártam itt, de pontosan ilyennek képzeltem. Intim, hangulatos, rendezett és családias. Lehet, hogy mint annyi egyéb, az is a személyiséget mutatja, hogy milyen a hely, ahova szeretünk járni, ahol otthonosan érezzük magunkat, ahova elhívunk valakit? Hogy ez is valami jelzés, közlés, megnyilvánulás? Nem tudom… Csak, ahogyan ﬁgyelem, nagyon imponál az a kedvesség, ﬂottság, otthonosság, ahogy mozog itt. Az a nagyon bensőséges, mégis szinte kama-

Valószínűtlenül tiszta, tavaszi égboltot idéző kék szemei ragyognak. Egyszerre valahonnan távolról, mintegy kívülről ﬁgyelnek engem, saját magát, bennünket, és ugyanakkor nagyon közelről, érzékenyen, érzelmekkel telien. Egyszerre eltökéltséget tükrözők és esendőek. Rejtőzködőek és tárulkozóak. Időtlenek, és pillanatban élők. Vének és gyermekiek. Szigorúak és oldottak. Személyesek és elfogulatlanok. Talán lényének, művészetének, létének foglalata. Talán ezeknek a sajátos, sugaras együttállása és titokzatos különbözősége tette őt csodagyerekké, érett művésszé, világsztár-

rá, a zongora áradó poétájává, briliáns virtuózává, majd kivételes formátumú, az előadott műveket mindig egészen eredetien, frissen, revelatívan, az első találkozás csodás élményét keltő karmesterré. Debrecenben született. „Pontosan emlékszem – meséli, és látva csodálkozásomat, kicsit halkabban, de sokkal intenzívebben hangsúlyozva a szavak elejét folytatja –, képszerűen megmaradt bennem, amikor először megláttam anyukámat, emlékszem apukám kemény tekintetére, a keresztelőmre egy sötét szobában, ahogyan mászok a bútorokra, és kíváncsi vagyok, hogy milyen onnan látni a világot, emlékszem az első zenei élményekre, amikor nagyapám gépzongoráján meghallottam a Trubadúr és a Parasztbecsület dallamait. Arra is emlékszem, milyen elementáris hatással voltak ezek rám, és arra is, miként fogant meg bennem az elhatározás, hogy én semmi mással nem szeretnék foglalkozni az életben, csak operával. Ehhez képest minden megadatott nekem, ami zenésznek csak megadathat, csak éppen az opera maradt örök beteljesületlen vágy számomra.” Később, 8 évesen már országos feltűnést keltő zongorakoncertet adott. „Ott ült az anyukám az első sorban, mellette pedig a család összes hölgytagja – tűnődik el –. Soha nem fogom elfelejteni, hogy meny-

MUPA_2008_8.indd 12

2008.08.19. 15:46:57

Magyarország német nyelvû hetilapja a magyar zenei és színházi élet támogatója – 1854 óta

„Ha több, egymástól független hang összecsendül, hogy sokrétegû, de érthetô egésszé váljék, ám ennek az egésznek alá nem veti magát –, akkor polifóniáról, többszólamúságról beszélünk...“ (Riemann)

...vagy rólunk. H-1052 Budapest, Kígyó utca 4-6., I. emelet Telefon/Fax: (36-1) 269-3009,-11 • info@pesterlloyd.net

www.pesterlloyd.net 13

MUPA_2008_8.indd 13

2008.08.19. 15:46:58

nyire drukkoltam közben, hogy megfeleljek, hogy ne okozzak játékommal csalódást nekik. Ez a szorongás azóta is bennem van, akárhányszor pódiumra lépek. Meg tudok-e felelni? Csak akkor merek, tudok önfeledt lenni, amikor otthon este odaülök a zongorához, és olykor hajnalig gyakorlok. Meg akkor, amikor vezénylek… Mert egy jó zenekar mindig kész arra, hogy megoldja azokat a problémákat, amiket okozhat roszszabb pillanataiban a karmester.” Első nagy nemzetközi sikerét a párizsi Long-verseny megnyerésével érte el. „Ó, igen, gyerekfejjel kaptam rengeteg pénzt – mosolyodik el. – Nem is tudtam akkor mit csinálni vele. Aztán egy hirtelen ötlettől indíttatva lemezeket vettem belőle. Több bőröndnyi lemezt. Boldogan jöttem vele haza, aztán kiderült, hogy útközben a legtöbb bakelit összetört. Úgy látszik, már akkor is nagy érzékem volt a befektetéshez…”

kal, fájdalmakkal, tragédiákkal. Mintha csak hullámvasútban ültem volna, száguldottam őrült sebességgel felfelé, és amikor már azt hittem volna, hogy felrepülök egészen az Égig, elkezdtem zuhanni feltartóztathatatlanul a mélybe, ki tudja, milyen szakadékok felé… Így hányt és vetett a sors, és időnként az volt az érzésem, hogy inkább élvezője, vagy szenvedője, semmint alakítója vagyok saját életemnek… Amikor reménytelennek látszott éppen a zenészi pályám, és kerestem valami pincéri munkát, akkor keresett meg a Deutsche Grammophon és ajánlott szerződést. Amikor azt hittem megtaláltam álmaim zenekarát és csodálatosan dolgoztunk együtt, akkor megszűnt a rádiózenekar. Amikor a legkevésbé vártam, akkor ismerkedtem meg első feleségemmel, amikor a legmeghittebb volt a kapcsolatunk, akkor szakította szét életünket egy tragédia… Amikor a legmagányosabb voltam, és sodródtam valami végveszély felé, akkor ismertem meg egy tündért, aki a feleségem lett, és ragyogja be az életemet.”

A főiskola elvégzése után Kodály Zoltán asszisztense lett. „Máig meghatározó számomra Kodály Zoltán, tartása, méltósága, igényessége, alapossága, embersége, elmélyültsége, tudása. Ugyanakkor pedig a legszorongatóbb emlékem marad a felismerés, amikor szembesültem azzal, hogy képtelen vagyok méltón eleget tenni annak a kivételes megtiszteltetésnek, hogy szolfézst oktathatok Kodály személyes megbízatása alapján. Próbálgattam mind reménytelenebbül, amíg bebizonyosodott számomra, hogy erre képtelen vagyok azon a szinten, ami megköveteltetik Kodály közvetlen munkatársától. Félelmekkel teli mentem el a lakására, és felkészültem, hogy milyen indulatokat fog kiváltani majd a nyavalygásom belőle. Emlékszem, elrebegtem neki, ő pedig csak rám nézett, és szelíden annyit mondott, hogy ha nem megy, akkor nem megy. Akkor csináljon valami egyebet… Ezt a megkönnyebbülést azóta sem éreztem!”

Ő valóban azon kevesek közé tartozik, aki nem csupán Magyarországon világhírű, hanem világszerte az igazi nagyságok közé sorolják. Mozart-, Chopin-, Rahmanyinov-felvételei a mai napig emblematikusak, megkerülhetetlenek, és – sok legendával szemben – meghallgathatóak. „Emlékszem, egyszer nagyon unatkoztam egy zongorakoncerten. Nem tudtam, mi a bajom, de egész előadás alatt fészkelődtem, nem tudott lekötni az előadó játéka. Utána egy közös ismerős beráncigált az öltözőbe, hogy legalább köszöntsem a kollegát. Amikor meglátott a nyakamba borult. Azt mondta, hogy az én felvételemről tanulta meg a művet. Akkor döbbentem rá, hogy miért volt annyira érdektelen számomra az egész! Saját magam régebbi előadását hallottam vissza, holott azt már egészen másként játszanám! Ezért is nem szoktam visszahallgatni a lemezeimet. Nem akarom elveszteni a reményt, hogy fejlődtem azóta.”

1956-ban nekivágott a világnak, és így indult el szédületes karrierje. Elmereng, aztán különös grimaszt vág: „Igen, vitt valami elégedetlenség, nyugtalanság, szabadságvágy, kihívás, kaland, érdeklődés. Fogalmam sem volt, nem is sejtettem, hogy mi lesz, mi vár rám…? Ha tudom, akkor is megteszem? Nem is igen merem feltenni magamnak a kérdést. Annyira hányatott, viharos élet következett csodálatos örömökkel, élményekkel, sikerekkel, és csalódások-

Fellépett a legrangosabb zenei eseményeken Salzburgtól Edinbourghig, partnere az interpretációtörténet számos klasszikusának, Szigeti Józsefnek – „Az utolsó koncertjén már remegett a keze, emiatt voltak előadás közben kínosabb részek. Utána viszont, ráadásként még eljátszotta Bach Chaconne-ját. Megrázóbb előadást azóta sem hallottam.” –, Fischer-Dieskau-nak – „Olyan sejtelmes pianókat énekelt, hogy ott mellette ülve sem hallottam, mégsem

okozott egy pillanatra sem problémát, hogy ilyenkor is követni tudjam. Olyan szuggesztivitás áradt belőle, hogy minden hangja, és csendje természetesnek tűnt annak, aki a bűvkörébe került, beleértve a kísérőt is, akit viszont ő mindig partnernek tekintett.” –, vagy akár Tokody Ilonának – „A legtökéletesebb, a leginspirálóbb zenésztárs”, ám ezt nem ő mondja, hanem róla beszélt így, még évekkel ezelőtt egy interjúban a nagy énekesnő.” –. És mesél egy megrendítő, Klemperer vezényelte londoni Così-előadásról, amit bálványával, Fischer Annie-val könnyezett végig. Eldúdolja a nyitányt, és elérkezettnek érzem a pillanatot, hogy végre az egyik legavatottabb értőtől, interpretátortól kérdezhessek valamit Mozartról, Bachról, Beethovenről, Brahmsról, az alkotásról, a tolmácsolásról, a művészet csodájáról, a zene transzcendelitásáról, ám megjelenik a pincér kezében a csontvelővel és egy halom nyers, hámozott fokhagymával. A mester, a zongora poétája, a zenekar mágusa, a muzsika felkent papja, szentje, apostola pedig egy pillanat alatt merül el a remegő velő felkenésében, és a vakítóan fehér, friss fokhagyma majszolásában… Inkább nem teszem fel a kérdéseket, hanem én is nekilátok. Belátom, hogy a fel nem tett kérdésre is kaphatok olykor választ. Esetenként igencsak velőset… •

2008. október 1. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Szakcsi 65 – Szakcsi Lakatos Béla születésnapi koncertje 2008. október 4. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Vásáry Tamás 75 – Születésnapi koncert Chopin: f-moll zongoraverseny, op. 21 Beethoven: IX. (d-moll) szimfónia, op. 125 Km.: Hajnóczy Júlia (szoprán), Wiedemann Bernadett (alt), Tomás Juhás (tenor), Szegedi Csaba (baszszus), Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar (karig.: Antal Mátyás) Zongorán játszik és vezényel: Vásáry Tamás

MUPA_2008_8.indd 14

2008.08.19. 15:46:59

MUPA_2008_8.indd 15

2008.08.19. 15:46:59

Budapesti Mahler-ünnep

A végzet hatalma Kovács Sándor

A szimfóniák mellett Mahler elsősorban a dalok szerzője: az idén negyedik évébe lépő Budapesti Mahler-ünnepen elhangzó két dalciklusa – a Gyermekgyászdalok és a Dal a földről – más-más módon, de egyaránt a századforduló különleges hangulatát árasztja. Negyvenedik életévében járt Gustav Mahler, amikor felfedezte magának Friedrich Rückert költészetét. Viszonylag rövid időszak alatt öt olyan zenekarkíséretes dalt komponált az 1866-ban elhunyt költő verseire, amelyeket utóbb egy nagyobb ciklus részeként adott közre, s belekezdett egy másik sorozatba is – a Gyermekgyászdalokba. Ez utóbbihoz a Rückert életében kiadatlanul maradt, több száz (!) gyermeksirató közül választotta a szövegeket. A torokszorító hangulatú költemények alighanem ifjúkorának tragikus élményeire emlékeztették. Szülei 12 gyermekéből csak hat érte meg a felnőttkort. Rögtön az első meghalt csecsemőként, így a másodszülött Gustav maradt a legidősebb, akinek öt testvére kicsiny koporsóját kellett utolsó útjára kísérnie. 1901 őszéig három tétel készült el a tervezett sorozatból – a bécsi opera igazgatója főként nyáron tudott időt szakítani a komponálásra – a munka itt néhány évre félbemaradt. Mahler feleségül vette Alma Schindlert, s hamarosan boldog apának mondhatta magát. A házaspárnak már a második gyermeke is megszületett, amikor a zeneszerző úgy döntött, ismét előveszi, és további tételekkel egészíti ki a Gyermekgyászdalokat. Igen színes, bár kevésbé megbízható memoárja szerint Alma hevesen tiltakozott, félt attól, hogy a művel férje kihívja maga és családja ellen a sorsot. Hiába. A ciklus a bemutatón (1905) nagy sikert aratott. Röviddel utóbb viszont való-

ban bekövetkezett a tragédia: megbetegedett és meghalt a Mahlerék elsőszülött kislánya… Mahler nyitva hagyta a kérdést, női vagy férfihangon szólaljanak-e meg a darabok. A gyakorlatban mindkettő elterjedt, jóllehet a harmadik tétel szövege egyértelműen az apa gyászáról szól, s miután a többi tételben nincs arra konkrét utalás, hogy kinek az érzelmeit közvetíti az ének, helyesebb az egész ciklust férfihangon énekelni. Elvileg elképzelhető volna az is, hogy női- és férfihangok váltakozzanak, de ez a megoldás nem honosodott meg a koncertéletben. Noha a szövegek tagadhatatlanul csábítanak erre, a zeneszerző tudatosan kerülte az érzelmes túlzásokat, a szentimentalizmust. Talán ez a dalok hatásának legfőbb titka. Visszafogottság, takarékosság jellemzi pédául a zenekari hangzást. A kürtök kivételével ezúttal hiányoznak a Mahler-szimfóniákban bőséggel alkalmazott rézfúvósok, s feltűnően sok a kamarazene-jellegű részlet. Az egyes tételek felépítése általában nem távolodik messzire attól, amit az elemzők „variált strófikus” formának neveznek. Különösen jól követhetők a strófahatárok az első dalban: minden strófát kétszólamú hangszeres bevezető kezd. Sokszor érezhető még Wagner hatása – fiatalkorában Mahler elszánt wagneriánus volt – a második dal kezdőmotívuma pédául igen közel áll a Trisztán végtelenül szomorú

Matthias Goerne

harmadik felvonásának kezdetéhez, s az utalás alighanem tudatosó. Az ötödik tétel sok tekintetben eltér a többitől. Míg azok inkább lassú tempójúak és rendre halkan kezdődnek, csak pillanatokra izzik fel bennük a szenvedély, ez rögtön az elején roppant izgatott, viharos – híven az alapul vett szöveghez („Ebben a kegyetlen, zord időben sohasem engedtem volna ki a házból a gyermekeket. És mégis kivitték őket, semmit sem tehettem ellene…”). A befejezés azonban békét, belenyugvást, vigaszt hirdet: hitet abban, hogy az ártatlan lelkek odafönt, az égben igazi otthonra találnak. Két esztendővel a Gyermekgyászdalok bemutatója után, 1907-ben kezdte komponálni Mahler Dal a földről című, utolsó zenekar-kíséretes dalciklusát, s 1909 októberében tett pontot a partitúra végére. Az alapul vett költemények ezúttal kínai eredetűek: Hans Bethge Die chinesische Flöte (Kínai fuvola) című kötetéből valók. A távol-keleti zene és költészet iránt a 19. század utolsó éveiben támadt fel az európai művészek érdeklődése. Általában úgy tartják, a fordulatot az 1889-es nagy párizsi világkilállítás hozta meg: a ﬁatal Debussy pédául itt hallhatott jávai gamelánt, annami (vietnami) színpadi muzsikát. A huszadik század első éveiben-évtizedeiben a kínai vers értelmiségi körökben szinte divattá vált, és ez a divat ihlette pédául Karinthy remek paródiáit. Az európai olvasó persze a legtöbb esetben

MUPA_2008_8.indd 16

2008.08.19. 15:46:59

Gustav Mahler 1860. július 7-én született a mai Csehország területén, Kalistében, németajkú zsidó kereskedő családban. Bár nem volt csodagyerek, zenei tehetségét hamar felfedezték, 1875-ben már a nagyhírű bécsi Konzervatóriumban tanulhatott. Mindössze húszéves volt, amikor megkezdte karmesteri pályafutását. A Monarchia és Németország városaiban, például Laibachban (a mai Ljubljana), Olmützben (Olomouc), Prágában, Kasselben, Lipcsében vállalt karmesteri állást, majd 1888-ban a budapesti Operaház vezetője lett. Irányítása alatt a budapesti operajátszás kétségkívül egyik legragyogóbb időszakát élhette át. Az új művészet iránti bámulatos érzékét bizonyítja, hogy a milanói bemutató után azonnal megszerezte a Parasztbecsület előadási jogát: Mascagni remekműve így Olaszországon kívül Budapesten szólalhatott meg először. Tervbe vette a teljes Ring-ciklus magyar nyelvű előadását: sajnos A Rajna kincse és A walkür bemutatója után a Siegfriednél csak a betanításig jutott, mikor az ellene indult igazságtalan intrika miatt feladta állását, és Hamburgba költözött (1891). Budapesthez fűződik azonban első szimfóniájának világpremierje (1889). 1897-től egy évtizeden át a bécsi Operaházat vezette. Stefan Zweig visszaemlékezése (A tegnap világa) szerint valóságos bálványa lett a bécsi ifjúságnak. Noha nem feltétlenül értett egyet ﬁatalabb pályatársa törekvéseivel, igen önzetlenül (és titokban) anyagilag is támogatta pédául Arnold Schönberget. 1907 után az Egyesült Államokban vezényelt, ígéretesen induló amerikai karrierjének azonban elhatalmasodó betegsége vetett véget. Hazafelé tartó útján lett rosszul, 1911. május 18-án Bécsben érte a halál.

erősen torzított szövegeket láthatott, fordítások fordításait. Bethge sem tudott kínaiul, mások nyersfordításait költötte tovább, illetve francia vagy angol fordításokat vett alapul. Mahler Bethge szövegeit is csak nyersanyagnak tekintette: ha szükségét érezte, szabadon alakított rajtuk, s egy kivétellel a címeket is megváltoztatta. A hat tétel címe végül is a következőképp alakult: 1. Bordal a föld nyomorúságáról (Li Taj-po nyomán – ezt verset Betghe kötetében is ezen a címen találjuk), 2. Őszi magány (Csang-Csi),

3. Dal az ifjúságról (Li Taj-po, Bethgénél a cím: A porcellánpavilon!), 4. A szépségről (Li Taj-po), 5. Tavaszi részegség (Li Taj-po), 6. Búcsú. Ez utóbbiban Mahler önkényesen két verset vont össze, Meng Hao-zsan alkotását, amelyet Bethgénél Barátomra várva címmel talált meg és Vang Vej-ét (címe Bethge kötetében: Búcsú barátomtól). A ciklust Mahler szándéka szerint váltakozva énekli férﬁ és női szólista. A férﬁdalok (1., 3., 5.) lendületesebbek, szenvedélyesebbek, a 2. és 4. tétel inkább szemlélődő karakterű, lassú tempójú zene. Mindegyikben felfedezhetők pentaton motívumok, a legfeltűnőbb a „kínai” motivika a harmadik tétel bevezetőjében. Mindez azonban inkább csak tiszteletteljes főhajtás a versek szerzői előtt: olyasfajta egzotizmusra, mint egyes francia kortársai, például Ravel, Mahler nyilvánvalóan nem törekedett. A zárótétel önmagában olyan terjedelmes, mint a megelőző öt együttvéve: a két verset hosszabb zenekari közjáték választja el egymástól. Nem csak Mahler, de talán az egész zenetörténet legmegrendítőbb gyász- és búcsúzenéje ez: barokk passiókra emlékeztető motívumokkal, döbbenetes színekkel. „Ewig, ewig” (örökké, örökre) – ismétli egyre halkabban a mű végén az énekes. S mintha maga is átlényegülne, szellemé változna, feloldódna a hangszerek hangjainak szövetében. A zárlatot már nem mondja ki. A zenekar sem jut el a végső C-dúrig. Az utolsó, még hallható harmóniában a C-dúr hármashangzat fölött egy „a” hang is megszólal. A mű bemutatóját Mahler már nem érhette meg. Pedig ezúttal tudatosan törekedett rá, hogy ne hívja ki maga ellen a sorsot. Eredetileg IX. szimfóniának szánta darabját – óriási apparátusra írt VIII. szimfóniáját, az „ezrek” szimfóniáját még 1906-ban befejezte– de Beethoven, Bruckner, Dvořák példája megrettentette. Egyikük sem jutott túl a kilencediken. (A különös névsor azóta folytatható: Glazunov, Vaughan Williams is a kilencedik után halt meg, a modern Schubert-kutatás kilencediknek tartja a nagy C-dúrt). A dalszimfónia tehát nem lett „igazi” szimfónia, nem kapott számot. Csakhogy utána Mahler nem tudott ellenálni a kísértésnek, felbátorodott: mégis írt egy négy tételes kilencedik szimfóniát. És a végzet nem hagyta kicselezni magát. A tizedikből a komponistának már csak egy tételt sikerült befejeznie… •

MR Gyermekkórus

BUDAPESTI MAHLER-ÜNNEP 2008. szeptember 6. 19:45 és szeptember 7. 15:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye Csemiczky Miklós, Dubrovay László és Mahler művei Km.: Birgit Remmert (mezzoszoprán), Ács Ákos (klarinét), az MR Énekkar Női Kara (karig.: Strausz Kálmán), MR Gyermekkórus (karig.: Thész Gabriella) Vez.: Fischer Iván 2008. szeptember 10. 19:45 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye Schönberg és Mahler művei Km.: Christianne Stotijn (mezzoszoprán), Robert Dean Smith (tenor) Vez.: Fischer Iván 2008. szeptember 11. 19:30 Fesztivál Színház Matthias Goerne dalestje Sosztakovics, Beethoven és Mahler művei Km.: Alexander Schmalcz (zongora)

MUPA_2008_8.indd 17

2008.08.19. 15:51:36

Johannes Ockeghem

Az okulárés kincstárnok Tóth Endre

Ha megpróbálom felidézni a középiskolai zeneirodalom-órákat, Ockeghem nevéhez mindössze annyi párosul emlékezetemben, hogy ő volt az első fennmaradt többszólamú requiem szerzője, írt egy kánon szerkesztésű, harminchat szólamú motettát (ami nagy valószínűséggel nem is az ő műve), valamint az ábrázolások szerint az első ismert zeneszerző volt, aki szemüveget viselt. Talán már az első adat is elég lett volna ahhoz, hogy bekerüljön a zenei lexikonokba. Hosszú életét tekintve lényegesen keveset tudunk a franko-flamand komponistáról. A legújabb kutatások szerint lehetséges születési dátumként az 1410 körüli esztendők valamelyike tűnhet, a helyszín a Mons-hoz közeli Saint-Ghislain. A legkorábbi információ, amit születése után tudunk zenészi pályafutásáról, hogy 1443 nyarától közel egy évig az antwerpeni Notre Dame templom énekese volt. A szolgálat elvégzésének folyamatosságában némi szabálytalanság mutatkozott, kórustagként nem látogatta megfelelő gyakorisággal az istentiszteleteket. Valószínűleg 1448-tól énekelt az I. (Bourbon) Károly hercegi kápolnájában működő tizenkét tagú kórusban Moulins-ban, majd egy korabeli fizetési okmány tanúsága szerint az 1453. szeptember 30-án véget érő költségvetési évben pedig már VII. Károlyt szolgálta: a francia udvar kápolnájának egyik énekes-káplánja volt. Egészen haláláig szolgálta a francia udvart, élete során három királynál is, énekesi, udvari zeneszerzői, kórusvezetői, sőt kincstárnoki feladatokat is ellátott. 1459-ben egy chanson volt újévi ajándéka VII. Károly számára, amelyet pénzbeli juttatással hálált meg az uralkodó. Egész életében alig hagyta el a francia földet, flandriai utazásain kívül egy nagyobb diplomáciai útja szólította őt 1470-ben Spanyolországba, ahol a küldöttségnek IV. Henrik királyt kellett lebeszélnie arról, hogy

szövetségre lépjenek Angliával és Burgundiával Franciaország ellen. Pontos adatok híján csak feltételezik a zenetörténészek, hogy az idősödő komponista az 1470-es években Josquin des Prez tanára volt. 1483-ban VIII. Károly lépett trónra, s a zeneszerző őt szolgálta egészen 1497. február 6-án bekövetkezett haláláig. Igen hosszú élete ellenére meglehetősen kevés műve maradt fenn: tíz teljes mise, néhány misetöredék, az első általunk ismert polifon Requiem, öt motetta (ezen kívül néhány kétes hitelű motetta), egy chanson-motetta Binchois halálára (aki valószínűleg a tanára volt), két átirat, valamint húsz chanson. Életművének gerincét miséi alkotják, amelyekből négy a cantus ﬁrmus technikát alkalmazza, vagyis kölcsönanyagot használ fel. Ilyen például a L’homme armé mise, amelyben a híres francia dallamot dolgozza fel. Jellemző e kompozíciókra, hogy a szerző szokatlan módon a kölcsöndallamokat igen gyakran a basszusba helyezi, amivel nyilván saját magának akart kedvezni, hiszen messze földön híres basszushangja volt. Kortársai között nagy tiszteletnek örvendett a komponista, halálára többen is írtak lamentókat, amelyek között akad például egy Josquin-megzenésítés is, valamint a nagy humanista, Erasmus is írt egy gyászverset emlékére. Saját kortársait követően legközelebb csak a 19. századtól találunk

Bali János

Ockeghemet érdemei szerint méltató írásokat, dokumentumokat. Szabolcsi Bence így jellemezte a komponista stílusát: „A gótika utolsó megszállotja ő, az örök lebegés, a túlvilági titok, a végtelen dallam s a végtelen ellenpont, az égbenyúló szövevények, a zenei dómok és őserdők művésze. Magányos szikla, testtévált tiltakozás a renaissance kivilágosodás ellen; Bach előhírnöke és szellemi őse, csodálatosképpen latin kultúrkörnyezetben. Nyugtalan és nyugtalanító zene az Okeghemé. Gondolat a gondolathoz kapcsolódik, együtt kanyarodnak a magasba, ölelkezve és viaskodva, elfáradást, megpihenést és lezárulást nem ismerve, égőn, gomolyogva, kiolthatatlanul.” •

2008. október 12. 20:00 Üvegterem Az A:N:S Kórus koncertje Ockeghem: Alma redemptoris mater; Missa „Ma maitresse”; Missa „De plus en plus” Km.: Benkő Pál, Gavodi Zoltán, Gyulai Csaba, Kalmanovits Zoltán, Kard Ádám, Koncz András, Mizsei Zoltán, Patay Péter, Sólyom Richárd, Tőkés Bodor Ferenc (ének) Vez.: Bali János

MUPA_2008_8.indd 18

2008.08.19. 15:51:37

210x148

www.hetivalasz.hu

A Heti Válasz hétrôl hétre információt, mûveltséget és érveket ad az olvasóinak.

Finomra Finomra hangolva

hangolva

Fizessen elô lapunkra éves elôfizetés esetén 24% kedvezménnyel!

RÉSZLETEK: WWW.HETIVALASZ.HU Helyszíni előfizetés esetén további kedvezményeket nyújtunk. A Heti Válasz megrendelhető: telefonon (06 1) 461-1447, faxon (06 1) 461-1477 • Levélcímünk: Heti Válasz Kiadó Kft., 1027 Bp., Horvát u. 14-24. • E-mail: informácio@hetivalasz.hu • Online megrendelés: www.hetivalasz.hu

210x148 kotta.indd 1

2008.07.31 11:25:36

A vezetôk szerint

> infót az InfoRádióból < Az igényes fogyasztók válogatósak. Olyan hírforrást keresnek, amely hiteles, kiegyensúlyozott és gyors. Ezért vagyunk büszkék arra, hogy az Üzleti Döntéshozók Média Analízise szerint a vállalatvezetôk körében, a budapesti 1. INFORÁDIÓ 47,5% 2. JUVENTUS 39,6% regionális rádiók piacán az InfoRádió az elsô. 3. KOSSUTH 33,2% 4. GAZDASÁGI RÁDIÓ 30,1% Tudjuk, hogy bérelt hely nincs, ezért továbbra 5. KLUBRÁDIÓ 24,4% 6. PETÔFI 24,1% is keményen dolgozunk, hogy hallgatóink 7. SZTÁR FM 20,3% 8. RÁDIÓ 1 17,4% nap mint nap az InfoRádió mellett döntsenek. 9. RÁDIÓ CAFÉ 14,6% 10. ROXY RÁDIÓ 12,3% A döntéshozók és mindazok, akiknek fontos, 11. EGYÉB HELYI RÁDIÓ 8,9% 12. PONT FM 6,6% hogy a legfrissebb információkat a legmegbízhatóbb forrásból kapják. 12 11 10

* GfK Hungária-Szonda Ipsos: Üzleti Döntéshozók Média Analízise 2007, Budapesti regionális rádióadók, heti elérés

MUPA_2008_8.indd 19

2008.08.19. 15:51:38

Bogányi Gergely

Jönnek mágikus harmóniák… Kolozsi László

Sakkozáson kapom Bogányi Gergelyt, amikor egy elég korai órában találkozunk a Budapesti Zongoraszalonban. Mivel én is szívesen sakkozok, és nézem át a híres sakkjátszmákat, az első témánk természetesen, még Liszt előtt, a sakk. – Tulajdonképpen jó is, hogy a sakk szóba került, mert éppen Portisch Lajos sakknagymesterrel fogok lemezt készíteni, aki nemcsak hogy nagyon szeret énekelni, de nagyon korrektül, szépen is énekel. Ha van egy ekkora világsztár, egy élő legenda, aki ilyen komolyan foglalkozik a zenével, akkor nagy örömmel adom a nevem, a tudásom az albumhoz, amire válogatott Schubertdalok kerülnek. – Megvizsgálja a zeneszerzők lépéskombinációit, azt, hogyan gondolkoznak, hogyan jutottak lépésről lépésre egy motívumhoz? Lehet a zenében ötven lépésre előre gondolkodni? – Hogyne. Nem az előadó-művészet, hanem a komponálás hasonlít a sakkjátékra. A sakkban is alkotunk, létrehozunk egy-egy állást, egy-egy partit, igaz, nem egyedül. Amikor elmélyedek egy állásban, úgy érzem, ugyanazok a kerekek kattannak (a fejére mutat), mint amikor mondjuk Csajkovszkij Zongoraversenyén gondolkodom, amikor azt próbálom kitalálni, hogy a melléktéma hogy is fog jól szólni, mennyi agogika kell, egyáltalán kell-e agogika, hogyan fog az a nyolc ütem kikerekedni

úgy, hogy egységes, ugyanakkor nagyon szabad is legyen. A sakkjátéknak is van mágikus tere… akárcsak a zenének. Nem csak variációkat számolunk, van egy-egy ﬁgurának mélyebb erőtere, jelentése is. A nagyok játékában lehet ezt igazán észrevenni, akkor, amikor látod, hogy meglép valaki valamit, amit egyáltalán nem lehet akkor érteni, mert az értelmét csak húsz lépés múlva nyeri el. A zenében nagyon sok ilyen motívum van: jönnek mágikus harmóniák, nem korábban, és nem más, hanem akkor és pont az. Mozartnak sok kortársa volt, aki tudta ugyanazt a stílust, amit Mozart, szinte ugyanazokat a darabokat leírta, de míg a kortársak műveinek többsége hallgathatatlan, addig Mozart művei megunhatatlanok – pedig a különbség csak néhány hang vagy gondolat. A sakk matematikailag véges, a zene matematikailag sem véges… húsz éve még senki nem hitte volna, hogy a gép meg fogja verni az éljátékosokat. A Deep Blue-nál már erősebb gépek is vannak. Kramnyikot megverte nem rég a Fritz 10-es. Miskolcon, Lékó Péter mérkőzésén én voltam a díszvendég (én tettem meg az egyik

első lépést), és ott összetalálkoztam a Fritz, Amerika legnépszerűbb sakkprogramjának az első emberével. Elmondta, hogy elindítottak egy új programot, úgy hívják, Ludwig 1, amely egy zeneszerző program. Ugyanazon az elven működik, mint a sakkprogram: megkeresi a legideálisabb következő hangot. Nyilvánvalóan reménytelen dolog az előbb említett mágia miatt is, de nem mondtam nemet, amikor megkért, hogy vegyek részt a fejlesztésében. Segítek, hogy kiszűrjük a legbrutálisabb hibákat, de ahhoz, hogy ez sikerüljön, isteni lénynek kéne lenni. Erről beszéltünk: az emberben benne van, lehet a mágia, de egy gépben nem.

– Egy zongorista mennyire törekedhet a hibátlan, a teljesen pontos játékra, fontos-e a makulátlanság? – A hibátlan játékra törekvés természetesen rendben van, hiszen Szvjatoszlav Richter is elég sokat gyakorolt, de nem technikai értelemben törekedett a tökéletességre. Fontosabb dolgokra fordította az energiáját. A zenében a hiba nélküliségre törekvés: eleve hazugság. A legújabb játékos hullámot éppen az jellemzi, hogy hiba nélküli játékra törekednek. Nem lesz azonban így sem hibátlan a játék, ugyanakkor viszont elvész annak az esélye, hogy ha nem is a mágia, de legalább egy hangulat megszülessen. A belső tartás, a gondolat hiányát leplezendő kezdenek el sokan a hibátlanságra törekedni. Az ilyen produkció esetén lesz borzasztóan zavaró egy-egy hanghiba. Nagyon árulkodó, hogy Richter rengeteget ütött mellé, míg Rahmanyinov és Bartók, akik bár melléütnek, mégis tökéletesen játsszák el a művet. A zenéből, a darabból kiindulva, megpróbálni azt erősen és vagányul eljátszani, ez jelenti számomra a régi nagyok merészségét és nagyságát.

MUPA_2008_8.indd 20

2008.08.19. 15:51:38

A sakkozó zongorista 1974-ben született Vácon. A város, csakúgy, mint választott lakhelye, Zebegény, díszpolgárrá választotta. Négyéves korában kezdett el zongorázni. Esztó Zsuzsánál és Baranyai Lászlónál tanult, majd a kiváló Bartók-interpretátornál, Sebők Györgynél, az Indiana Egyetemen (USA) folytatta tanulmányait. 1996-ban az ötévenként megrendezett Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen diadalmaskodott, emellett számos versenyen ismerték el tehetségét. Repertoárján több mint harminc zongoraverseny szerepel, valamint a nagy romantikus zongoraművek jelentős része, köztük Chopin öszszes szólózongorára írt kompozíciója. A kritikák technikai kiforrottságát, játékának gondolatgazdagságát dicsérik. 2000-ben Liszt-díjat kapott, 2004. március 15-én pedig Kossuth-díjjal tüntette ki Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság akkori elnöke.

Az ember megpróbál felkészülni arra, hogy befogadjon, hogy az isteni erők csatornájává váljon. Lehet; hogy ezek az erők nem jönnek, de legalább fel kell készülni arra, hogy jönnek… és ha megtörténik, ha jönnek az erők, azt az ember nagyon higgadtan, nagyon pontosan érzi, és ezt a közönség is ugyanilyen pontosan megérzi. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy az ember mennyit üt mellé.

értelmezés is, és az átíró karaktere, véleménye is benne van. Enélkül egy átirat csupán monoton másolás lenne. Ez mindenképpen igaz a Bach-átiratok esetében is, bár ott nyilván az eredeti szöveghez való maximális ragaszkodás a legfontosabb.

– Egyre jellemzőbb, hogy egyes előadók egy-egy korra specializálódnak, van, aki már csak Mozartot játszik. Önt romantikus játékosként tarthatják számon. Mi véleménye a specializálódásról? Miért alakulhatott ez így?

– Nagyon sokat foglalkoztam az ő műveikkel, Chopin összes kompozícióját többször is eljátszottam. Valóban a Müpa kérte a Chopineket és örömmel vállaltam, mert úgy érzem, kezdek beérni, ami azt jelenti, lassan elérem, hogy az áhított színvonalon és gazdagsággal adjak elő. Addig, ameddig szeretném jobban és jobban megérteni és játszani például a g-moll balladát, megvan az esélye, hogy ez valóban meg is történik. Bár játszottam koncerten ezt a művet már vagy ötvenszer, még mindig izgat a feladat, és nyoma sincs bennem az unalomnak; nem érzem úgy, hogy a játékom rutinszerűvé válna.

– Egyrészt a specializálódás természetes dolog. Van, aki csak egy stílusvilágban érzi otthon magát. Ez rendben is van. De ha a specializálódás hátterében karrier vagy üzleti okok lappanganak, akkor az nagyon hallatszik és kellemetlen.

– Miért nem készülnek ma zongoraátiratok, és Ön miért készít átiratokat? Így kívánja egy mű lényegét megragadni?Az átírás egyben értelmezés is? Vagy csupán zanzásítás? – Az átiratok készítése nálam a mű iránti tiszteletből és szeretetből fakad. Ilyetén módon természetes, hogy az átirat egyben

– Chopint a Müpa választotta az Ön számára? Mit gondol, miért éppen Chopinnel és Liszttel azonosítják a legtöbben?

– Hogyan hatnak Önre a Chopin-művek? Van, olyan darab, amit többször is lemezre vett már: a műről gondolt mást, vagy Ön változott közben, és ezt tükrözi az interpretáció?

– Érdekes megﬁgyelnem magamon, hogy gyakorlatilag semelyik Chopin-darabról nem változott meg alapvetően a véleményem. Már kisgyerekként ugyanazokat a hatásokat éreztem, mint most – persze akkor még gyermeklelkülettel. Nem interpretálni szeretném az ő műveit sem, hanem azt szeretném eljátszani, amit kitalált. Elég jók azok a darabok úgy, ahogy vannak, és elég komplikált feladat Chopin anyanyelvén beszélni. Ritkán is sikerül bárkinek. Szerencsétlen minden olyan próbálkozás, ahol interpretáció címén eredetinek látszani akaró megoldások sokaságát vezetik elő; ha valaki úgy akar játszani, ahogyan még senki sem játszott. Ilyenkor szegény zeneszerző még a mennyországban is sírva fakad. Úgy kell játszani, hogy az angyalok, hallván a műveit itt lenn, odafönt megvigasztalják. •

2008. október 25. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Bogányi Gergely zongoraestje Bach–Bogányi, Mozart–Liszt, Weber– Liszt, Wagner–Liszt, Gounod–Liszt és Chopin művei

MUPA_2008_8.indd 21

2008.08.19. 15:51:38

Wolfgang Amadeus Mozart

„Legközelebb majd ircsebben fogok bölni” Rákai Zsuzsanna

Mint Mozart egyik legelszántabb, talán legrajongóbb és szándékai szerint biográfusi babérokra véletlenül sem törekvő életrajzírója, Wolfgang Hildesheimer kíméletlenül megállapította, a zeneszerző életének feltérképezésére vágyó utókor mindig is szeretett valamiféle mérték utáni szabóság metódusával dolgozni, eleve olyan előfeltevésekkel közelítve Mozart életének viszonylag bőségesen dokumentált tényeihez, amelyek biztosították a vizsgálódásuk révén kirajzolódó portré furcsán androgün báját. A 19. század heroikusan szemérmes zsenikultuszának szellemében a művészi személyiség példaértékű nagyságában keresték az életmű esztétikai megfejtésének kulcsát, a személyiség jellemző jegyeit ugyanakkor patetikus lelkesedéssel a kompozíciókból szűrték le, a jelenséget önmagával deﬁniáló csellel bűvölve tárgyilagossággá egy recepciótörténeti pillanat szubjektív elvárásait. Mozart esetében az igyekezet különösen fonák eredménnyel járt. Noha az illendőségnek minden tekintetben megfelelő kép eredetileg a géniusz törékeny szépségét, a zabolátlan erők fölött uralkodó isteni tökéletességet volt hivatott hirdetni, a minden emberi vonásától megfosztott komponista alakja idővel vérszegény fantommá vált, az európai kultúrtörténet egyetlen olyan művészének karikatúrájává, aki animációs marketingharcosokkal kénytelen felvenni a versenyt az édességboltok kirakataiban. Pedig a kortársak mit sem tudtak még az antik tökéletességről, a míves ﬁnomságról, a gyermeki ártatlanság derűjéről és a többi toposzról, ami a 19. században Mozart személye köré fonódott. Goethe például kifejezetten a visszatetsző, hátborzongató jelenségek mestereként tekintett rá, amikor

egy Eckermann-nal 1829-ben folytatott beszélgetésben azt állította, hogy a Faustot kizárólag Mozart zenésíthette volna meg, ha megéri a mű elkészültét, mert csak az ő zenéjének volt sajátja az a Don Giovanniban tisztán megnyilvánuló „taszító, ellenszenves, irtóztató jelleg”, amit a téma megkívánna, és ami – Goethe számára feltétlenül sajnálatosan – nemkívánatossá vált az új évszázad nemes eszményeket hajszoló operaszínpadán. Bár Goethe zenei ízlését a zenetörténet-írás hagyományosan nem becsüli túl sokra, megjegyzése Mozart művészetének egyik lehetséges korabeli visszhangjaként, a komponista szellemi nagyságának értékeléseként már csak azért is ﬁgyelemre méltó, mert a „taszító” és „ellenszenves” jelzők meglehetősen idegenek attól a féktelenül gyermeteg ﬁgurától, amelyet a 20. század második fele teremtett, hogy megszabadítsa Mozart alakját a szinte teljesen jelentés nélkülivé erőtlenedett szépség naivitásának átkától. Noha kérdés, hogy az alkotó személye szükségszerűen inspirációs forrása-e a művek értelmezésének, az írásos dokumentumok mindenképpen azt sugallják, hogy az ízlés változásának megfelelően átdolgozott

Mozart-portrénak valamivel több köze lehet a modellhez, mint a csodagyermeket konzerváló korábbi változatnak volt. Kortársainak visszaemlékezéseiből valószerűtlenül megfoghatatlan ﬁgura bontakozik ki, csupa vibrálás és szüntelenül csapongó fantázia, csupa lendületes fegyelmezetlenség, felületes ígérgetés, megbízhatatlan könynyedség, olyasvalaki, aki, mint Caroline Pichlertől tudjuk, képes volt egy megindító szépségű, improvizált variációsorozat közepén felugrani a hangszer mellől, hogy székeken átugrálva és nyávogva szaladgálni kezdjen a szobában. A „valódi Mozart” bizonyítékokra támaszkodó, tárgyilagos rekonstruálására tett kísérletek ugyanakkor éppen a zeneszerző következetesen töredezett önábrázolásának következtében bizonyulnak zsákutcának. Levelei egyik pillanatról a másikra csapnak át a végletekig hajszolt nyelvi abszurditás területére, a Monthy Python társulatát megszégyenítő alapossággal szedve betűrendbe egy alkalommal például azokat, akiknek üdvözletet szándékozott küldeni Salzburgba, megemlítve „ﬂorian páter udvari bolondot és minden éjjeliőrt”, „Quilibet, quodlibet urat és valamennyi berekegőt”, valamint „oxenstirn grófot, oberbreiter urat és minden salzburgi ökröt” is, majd elnézést kérve, mondván: „Ne

MUPA_2008_8.indd 22

2008.08.19. 15:51:39

Malcolm Bilson idestova negyven éve a historikus előadásmód tevékeny és nagy hatású szószólója. Az 1770-es évektől egyre népszerűbbé váló fortepiano egyik legismertebb művészeként repretoárjának építését a 18-19. század fordulóján zenei központtá, a zenei ízlés alapvető formálójává vált bécsi komponisták, Haydn, Mozart, Beethoven és Schubert életművének tanulmányozásával kezdte. John Eliot Gardinerrel, Christopher Hogwooddal vagy épp Nicholas McGegannel együtt dolgozva nemcsak hangfelvételeken hirdeti a klasszikus repertoár gerincét alkotó kompozíciók újfajta megközelítésének létjogosultságát, szemléletformáló sajátosságait, hanem kulcsszerepet játszott a korábban a zongora kicsit tökéletlen elődjeként elkönyvelt fortepiano teljes jogú hangszerré avatásában, a modern hangszer ekhez képest visszafogott hangzású, de szokatlan formálási ﬁnomságokra lehetőséget adó hangszer koncerttermi rangjának megteremtésében is. Bilson 1968 óta a Cornell Egyetem zenei fakultásának oktatója, ugyanakkor koncertező művészként és mesterkurzusok előadójaként gyakori vendég Magyarországon is.

vegye tőlem pakon a zopa, hogy ma ilyen vagyok, nem segítek magamon tudni.” Olyan minden részletre kiterjedően bontakoztatta ki a ránk maradt szövegekben groteszk énjét, hogy sikerült önmagát a zenetörténet talán legenigmatikusabb komponistájává változtatnia, aki írott bizonyítékok segítségével a legkevésbé sem közelíthető meg, mert érzései elvesznek az altesti célzásokban, humora és véleménye a szójátékok vad kavargásában, lelkifurdalása, önbecsülésének harcai és gyásza az opera seria librettók nyelvezetének túlságosan is tökéletes ismeretében és lenyűgözően szemérmetlen alkalmazásában. Ellenáll minden kategorizálásnak, mert nincs a személyétől eltávolítva értelmezhető és ezáltal támpontot nyújtó elem az életében. Sem derekas szolgálatból, sem istenfélelemből, büszke művészi ars poeticából, tekintélyes polgári életformából, kitüntetett mester mivoltból, világfájdalomból vagy épp szigorból nem épített díszleteket maga köré. A szavak hatalmában bízó utókorban azt a benyomást kelti, mintha kizárólag zenében létezett volna. A róla fennmaradt kép komolytalanságától vezetve az ember hajlamos megértőbben viszonyulni a 19. század porcelánﬁgura-kul-

tuszához. Bármilyen nehéz is azonban egymásra vonatkoztatni az életmű racionálisan jószerével felfoghatatlan harmóniáját és a zeneszerző szeszélyesen megbízhatatlan alakját, ha elhisszük Axel Martininek, Thomas Mann a Királyi fenség című regényében szereplő díjnyertes költőnek, hogy az alkotónak a lehető legtávolabb kell tartania magát mindattól, ami művében megnyilvánul, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy aligha jártunk volna jól, ha Mozart megtanul bölcsebben írni. •

2008. október 27. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem „Mozart: szimfónia, zongoraverseny és mise” – Malcolm Bilson (fortepiano), a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar koncertje Mozart: C-dúr szimfónia, K. 338; d-moll zongoraverseny, K. 466; c-moll mise, K. 427 Km.: Hamvasi Szilvia, Halmai Katalin (szoprán), Kálmán László (tenor), Cser Krisztián (basszus) Vez.: Vashegyi György

MUPA_2008_8.indd 23

2008.08.19. 15:51:40

Csajkovszkij és Berlioz

Francia-orosz kapcsolatok Fazekas Gergely

Aki átrágta már magát a Háború és béke első oldalainak túlnyomórészt francia mondatain, annak aligha kell részletezni, hogy a 19. századi orosz szellemi életre milyen mértékben hatott a francia kultúra. A zenetörténet perspektívájából e kulturális kapcsolatnak alighanem Hector Berlioz a legfontosabb szereplője: Dosztojevszkijt parafrazeálva, némi képzavarral azt mondhatnánk, hogy a 19. század második felének orosz zenéje Berlioz köpönyegéből bújt ki. A francia kultúra olykor majmolásig fokozódó követése persze komoly előtörténettel bír: XIV. Lajos fényűző uralkodása Európa-szerte vált etalonná a 17-18. század fordulóján, és az Oroszországot világbirodalommá álmodó I. Nagy Péter

cár sok mindent vett át idősebb kollégájától. Az orosz-francia szellemi kapcsolatok aztán bő fél évszázaddal később telítődtek új tartalommal, amikor II. Nagy Katalin cárnő a francia felvilágosodás eszméit honosította meg országában: levelezés-

ben állt Diderot-val és Voltaire-rel, igaz, lelkesedése a francia forradalom hatására némileg alábbhagyott. A francia kultúra a 19. századra olyannyira beívódott az orosz arisztokrácia mindennapi életébe, hogy azt még a nagypolitika alakulása, a napóleoni háborúk katasztrofális – bár az oroszok számára győzelemmel végződő – alakulása sem befolyásolta. A tehetősebbek számára természetes volt, hogy francia nevelőnőt fogadjanak gyermekük mellé, s nem volt ez másképp a bányamérnök Ilja Petrovics Csajkovszkij családjában sem. Pjotr Ilijics Csajkovszkij életének első éveiről éppen a francia nevelőnő, Fanny Dürbach feljegyzései szolgálnak információval. Amikor a hétéves, kisgyerekként még írónak készülő Csajkovszkij eposzt tervezett írni Jeanne d’Arc-ról, Fotó: Patrice Nin

MUPA_2008_8.indd 24

2008.08.19. 15:51:40

költségvetését és önbecsülését. Ahogyan emlékirataiban fogalmazott: „Oroszország volt az én megmentőm!” A francia kultúra iránt rendkívüli lelkesedést mutató orosz szellemi élet sajtóbeli megnyilvánulásai már a koncerteket megelőzően az egekig magasztalták Berliozt és művészetét – sok esetben függetlenül attól, hogy az adott újságíró egyetlen hangot sem ismert tőle.

Sa Chen

nevelőnője „le petit Pouchkine”-nek nevezte el. Miként számos kortársát, a gyermek Csajkovszkijt is a nemzeti büszkeség olykor kevéssé toleráns szellemiségében nevelték, intoleranciája azonban soha nem vonatkozott Franciaországra. A nevelőnő gyakran mesélte el az anekdotát, ahogyan a kis Csajkovszkij egy atlaszban Oroszország térképét puszilgatta, Európa egyéb országait pedig leköpte – az egy Franciaország kivételével, amit megsimogatott. A zenetörténet szempontjából persze fontosabbak az efféle gyerekkori történeteknél a konkrét zenei kapcsolatok, és ezekből sincs hiány. A 19. század Oroszországa számára a legfontosabb francia zeneszerző vitathatatlanul Hector Berlioz volt, aki nemcsak zenéjének hatása által került kapcsolatba Oroszországgal. Amikor 1847ben először látogatott Szentpétervárra, már nem számított ismeretlennek az orosz közönség előtt, hat évvel korábban hatalmas sikerrel mutatták be a városban monumentális Requiemjét. De Berlioz számára sem volt ismeretlen terep Oroszország: Mihail Glinkával már az 1830-as évek elején barátságot kötött, és számos művét vezényelte, Glinka pedig a berliozi esztétika lelkes hívévé és terjesztőjévé vált. Első orosz útját már 1843-ban tervbe vette Berlioz, de a koncertturné szervezése nem ment minden nehézség nélkül. Berlioz persze semmit nem bízott a véletlenre, s 1845-ben a Fantasztikus szimfónia első nyomtatott kiadását az oroszországi úttal a fejében I. Miklós cárnak dedikálta. A két évvel később létrejött koncertturné meghatározónak bizonyult Berlioz számára: a Faust elkárhozásának katasztrofális és anyagi csődöt jelentő bemutatója után ezzel a koncertkörúttal sikerült helyreállítania

A húsz évvel későbbi, második orosz utazás sok szempontból különbözik az elsőtől. Berlioz ekkor már öreg volt, kiábrándult, egészsége egyre gyengébb. Trójaiak című operájának középszerű és kaotikus előadásai, illetve a mű kiadása körüli hercehurca kifárasztotta, egyetlen ﬁának 1867-es halála végleg depresszióba taszította. Amikor a térképész-zeneszerző Cezar Kjui bíztatására – akivel évekkel korábban lépett kapcsolatba – elfogadta Jelena Pavlovna nagy-

Berlioz oroszországi látogatása persze nem elsősorban számára volt revelatív, hanem az útjukat kereső ifjú orosz zeneszerzők számára. A programzene berliozi mintája, ahogyan az például a Fantasztikus szimfóniában megvalósul, irodalmi művek lefordítása a szimfonikus zene nyelvére, ahogyan Berlioz a Rómeó és Júliában bemutatta, s mindenekelőtt a hangszerelésben rejlő, Berlioz által felfedezett lehetőségek – mindezek felszabadítóan hatottak a ﬁatal komponistákra. Berlioz 1843-ban megjelent hangszerelés-tankönyve mindennapi kenyere volt Muszorgszkijtól Csajkovszkijon át Rimszkij-Korszakovig szinte valamenynyi orosz szerzőnek, s Berlioz hatása az orosz zenére jónéhány műben közvetlenül is kimutatható. Csajkovszkij például mentora, Balakirjev hatására Berliozhoz nyúlt inspirációért mind a Rómeó és Júlia

Tugan Szokijev (Fotó: Patrice Nin)

hercegnőnek, az Orosz Zenei Társaság patrónusának meghívását, aligha sejtette, hogy élete egyik legnagyobb sikerét fogja átélni a nyolc hangverseny során. Eredetileg azt tervezte, hogy túlnyomó részt klasszikusok – Beethoven, Weber, Gluck – műveit vezényli, a közönség kívánságára azonban „kénytelen volt” a programot saját műveivel feldúsítani. A koncerteken jelen voltak a ﬁatal orosz zeneszerző-generáció legjelentősebb képviselői, az Ötök, akiket a neves zenekritikus, Berlioz híve és barátja, Vlagyimir Sztaszov nevezett „jelentős kis csoportnak”. Berlioz számára a második orosz út nemcsak komoly bevételt, hanem számos személyes barátságot hozott, ugyanakkor végzetesen kifárasztotta: Párizsba való hazatérése után többet már nem vezényelt, és alig egy évvel később meghalt.

nyitányfantázia, mind a Manfréd szimfónia komponálásakor, de aligha tévedünk, ha a b-moll zongoraverseny első tételének vibráló melléktémája, vagy a középtétel éteri bevezetése mögött is Berlioz hatását véljük felfedezni. •

2008. október 31. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Az Orchestre National du Capitole de Toulouse hangversenye Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny, op. 23 Berlioz: Fantasztikus szimfónia, op. 14 Km.: Sa Chen (zongora) Vez.: Tugan Szokijev

MUPA_2008_8.indd 25

2008.08.19. 15:54:14

Puccini: Turandot

Kamarajáték Mesterházi Máté

Kovalik Balázs 1995-ben, a Turandot szegedi színre állításával robbant be a magyar operaéletbe. E rendezését a Magyar Állami Operaház hamarosan átvette, és ma is műsorán tartja. 13 év után, immár ugyanezen intézmény művészeti vezetőjeként, Kovalik – ezúttal a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem speciális körülményei között – ismét nekigyürkőzik Puccini utolsó operájának.

– Nem neveznék „rendezésnek” egy hangversenytermi, félig szcenírozott előadást. És nem hiszem el, amit sokan állítanak: hogy tudniillik ez lenne az operajátszás jövője. Hiszen az ilyen, néhány próbával színre állított, a háttérben dia- vagy ﬁlmvetítéssel mozgalmassá tett produkciók éppen azért jöhetnek létre, mert az énekesek előzőleg, egy igazi operaházban már alaposan betanulták, beénekelték a szerepüket. Ugyanakkor ennek az előadási formának is megvan a maga érdekessége: pontosan azért, mert beszűkíti a lehetőségeket, vagyis más dimenzióba tereli a rendezői gondolkodást. Például azzal, hogy nincsen maszk, azaz semmit sem lehet elkendőzni. A koncerttermi körülmények között a szereplők kvázi civilként vannak jelen még akkor is, ha történetesen jelmezt öltöttek fel. Ez nem illúziószínház; itt egy negyvenvalahány éves énekesnő nem hitetheti e magáról, hogy ő a tizenvalahány éves Pillangókisasszony. Csak azt mutathatja meg, miként érvényesülnek egy kamaszlányban kódolt érzelmek egy érett korú nőben. Ennyiben tehát kihívás a félig szcenírozott előadási forma. A Turandotban ráadásul a nagy létszámú statisztéria mozgatása helyett is valamiféle kamarajátékot kell teremteni.

– Miként? Lesznek-e például jelmezek? – Lesznek jelmezes segédszereplők, ők biztosítják majd az előadás teatralitását. De úgy tervezem, a főszereplők egyszerű feketében, illetve estélyi ruhában lépnek fel. Hisz’ hiába játszódik a darab Kínában, tudjuk, hogy az nem Kínáról, hanem az európai századforduló egyik nagy kérdéséről, a nőeszmény átalakulásáról szól. Arról, hogy a magát a férﬁnak alávető, romantikus nőalak elbukik, mert nem életképes, és helyét a céltudatos, emancipált nő eszménye foglalja el. Mint ahogy Puccini zenéje sem kínai, hanem az európai szecesszió – kínai motívumokat felhasználó – burjánzása. Már az 1995-ös előadás jelmeztervezőjével is arra törekedtünk, hogy a

MUPA_2008_8.indd 26

2008.08.19. 15:54:17

Gia

saját testét, mikor teszi meg az első lépést a férﬁ felé, vagyis mikor ismeri be: szüksége van mind szexuálisan, mind érzelmileg a másik emberre.

– És a harmadik felvonás sokat emlegetett „törése”, amelyet Liù halála idéz elő?

Giacomo Puccini

szereplők ne autentikusan kínai, hanem csak kínaiaskodó ruhákban lépjenek fel, a századforduló chinoiserie-divatjának a szellemében. A hangversenyteremben pedig még ennyire sincs szükség. Csak a mellékﬁgurák –a hóhér, a perzsa herceg s a többiek – kapnak jelmezt, meseszerűségükkel is kiemelve a „civil” főszereplők lélektani drámáját.

– Épp a darab pszichológiájáról úgy tartja a szakirodalom: Puccininak nem sikerült a címszereplő érzelmi színeváltozását igazán motiválnia… – Tévedés! Szerintem Puccini maga sem reálisan ítélte meg ezt a kérdést. A motiváció Turandot első fellépésétől kezdve igenis jelen van; nem véletlenül helyezkedik el e második felvonásbeli ária („In questa Reggia”) épp a darab mértani középpontjában. Mert hiszen miért énekli el Turandot ezt az áriát? És vajon minden kérőnek elénekli? Állításom szerint rögtön megtetszik neki a ﬁatalember, és azért mondja el, amit elmond, hogy burkoltan, „palackpostával” üzenjen neki. Támpontokat ad, hogy személyiségét a férﬁ megfejthesse. Ősanyja meggyalázásának története a kulcs Turandot női frusztrációjához, szexuális frigiditásához. Az egész kicsit olyan, mintha pszichoanalízisben vallana a gyerekkoráról. A zene dinamikája a távoli pianissimóból örvénylik, tekeredik fokozatosan fölfelé addig a kiáltásig, hogy „nem leszek soha senkié!” („Mai nessun m’avrà!”). De hiába mondja Turandot ezt, szavait Puccini éppen a szerelmi motívummal zenésíti meg. A vágyakozás tehát már ott izzik, ott lüktet benne, a kérdés csak az, mikor fogadja el a

– Liù halálát vagy elnagyoltan szokták kezelni, mondván hogy az nem olyan lényeges, vagy romantikusan: hogy tudniillik Turandotot annyira „megrendíti” a lány áldozata, hogy ettől ő maga is megváltozik. Véleményem szerint e két véglet között még fontos momentumok találhatók. Többek között Timur búcsújelenete. És itt érdekes szóhasználatbeli azonosság mutatkozik. Timur ugyanis azzal szólongatja a halott Liùt, hogy „hajnalodik, itt az ébredés órája”. Turandot utóbb viszont azzal ismeri be vereségét Kalafnak, hogy „hajnalodik – Turandotnak bealkonyul”… Timur is, Turandot is a hajnalt emlegetik tehát („È l’alba!”). Vagyis Turandotot nem egyszerűen Liù halála rendíti meg, hanem sokkal inkább Timur gyásza, s az a tény, hogy lehetséges ilyen szoros kötés két ember között. Ez lehet az a pont, ahol az ő gátlásai is felszakadnak, s ahol úgy érezheti: ő is ilyen közel szeretne kerülni valakihez. Mindezek a szálak szépen elvarródnak a darabban. Egyedül az Alfano-féle befejezés fortissimója zavar. De hát tudjuk, Puccini is intimebb, pianissimo befejezésre gondolt…

Nehéz befejezés Carlo Gozzi mesedarabjával Giacomo Puccini 1920 tavaszán , librettistái, Giuseppe Adami és Renato Simoni javaslatára ismerkedett meg. Igaz, először nem az 1762-es eredetivel, hanem annak Friedrich Schiller-féle, 1802-ben készült adaptációjával. Még abban az évben belekezdett az első dramaturgiai és kompozíciós tervekbe, valamint kínai zenei források tanulmányozásába. A munka fölöttébb nehéznek és hosszadalmasnak bizonyult. Amikor hirtelen rosszabbodó gégebántalmai miatt 1924-ben föl kellett keresnie egy brüsszeli klinikát a kompozíció csak Liù haláláig jutott; az utolsó két jelenet csupán vázlatokban létezett. Puccini halála után az ezek alapján elvégzendő befejezés feladatát Arturo Toscanini, az ősbemutatóra kiszemelt karmester, Franco Alfanóra bízta, akit 1921-ben nagy sikerrel bemutatott, egzotikus témájú műve, a Sakùntala legendája valósággal predesztinálni látszott erre a munkára. Toscanini mindazonáltal nem volt elégedett az eredménnyel; arra szorította Alfanót, hogy eredeti befejezését dolgozza át és rövidítse le (377-ről 268 ütemre). A Turandot azután ebben a formában jelent meg mind színpadon, mind pedig nyomtatásban.

– Mi a viszonyod a három miniszterhez? – Nem szeretem őket. Mindig is úgy véltem, épp az ilyen „középvezetők” az okozói minden bajnak. Mert az uralkodóházak sajnos rajtuk keresztül informálódnak az országukról, nem pedig közvetlenül.

– Puccini varázsos zenét írt nekik… – Igen, de nem szeretem, hogy olyan direkt módon nyilvánulnak meg. Nem szeretem, ahogy „szájbarágósan” elmondják, hogy ők persze jó emberek volnának, csak azok a gonosz uralkodók kényszerítik őket arra, hogy kegyetlenkedjenek.

– Mi ezzel a baj? Nem épp ez a didaktikus „epikusság”-e a darab egyik legmodernebb vonása? – Dehogynem! Hisz ne feledjük: 1924-ben vagyunk, karnyújtásnyira olyan kortársaktól, mint Stravinsky vagy éppen Brecht. •

2008. szeptember 16. 19:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Puccini: Turandot – részben szcenírozott előadás

Km.: Lukács Gyöngyi (Turandot), Dejan Vacskov (Timur), Frank Porretta (Kalaf), Rost Andrea (Liù), Kálmán Péter (Ping), Megyesi Zoltán (Pang), Kiss Péter (Pong), Palerdi András (Mandarin), a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara (karig.: Szabó Sipos Máté, Gupcsó Gyöngyvér) Vez.: Stefan Soltesz Rend.: Kovalik Balázs

MUPA_2008_8.indd 27

2008.08.19. 15:54:17

Csoma – ﬁlmopera

Mese felnőtteknek Hajdú Lívia

Vetítővászon, előtte zenekar, karmester, mesélő. Útnak indulunk Kőrösi Csoma Sándor kétszáz éves lábnyomait követve. Szemző Tibor Csoma című, filmoperaként aposztrofált, de műfaját tekintve nem skatulyázható alkotása vezeti végig az úton a néző-hallgatót. Bár a mű film formájában készült el először, a szerző elmondása szerint már az ihlető tibeti útra vitt 8 milliméteres kamerával készült felvételek forgatása közben körvonalazódott egy filmopera koncepciója. Ennek műfaji meghatározását segíti a „cinematographic concert” vagy az „opéra cinématique” körülírás. Maga az alkotás Kőrösi Csoma Sándor, a „legkíváncsibb magyar” életének ismert motívumait, rendhagyó, Belső-Ázsiába és a lélek mélyére tett utazásának leírását is magába foglalja. Felépítését tekintve két vonal követhető végig a történeten. Az elsősorban Tibetben forgatott véletlenszerű, valamelyest útifilm jellegű jelenetek alatt hallható idézetek Csoma, és más, keleti gondolkodók írásaiból származnak. A kíséretként megszólaló zene kifejezetten meditatív hangulatot eredményez. Ezzel szemben áll

Összművészet Szemző Tibor kortárs zeneszerző, alkotói munkássága kiterjed a film- és az előadóművészet területére is. 13 önálló albuma jelent meg, turnézott Európában, a Távol-Keleten és a tengerentúlon is. Az ő nevéhez kapcsolódik a korábbi 180-as Csoport, jelenlegi előadóegyüttese, a Gordiuszi Čomó, de dolgozott együtt Forgács Péter filmrendezővel, Szirtes János performance-művésszel és Angelus Iván táncos-koreográfussal is. Főbb alkotásai: Koponyaalapi törés (film, 1985), a Tractatus (cd, 1995), Az élet vendége – Csoma-legendárium (film, 2006). Legtöbb lemezét a magyar Hungaroton és az angol Leo Records kiadó adta ki.

Törőcsik Mari

a másik vonal, amelyet animációs képsorok alkotnak, a filmnél jóval élénkebb színvilágukkal is utalva a közben megszólaló, Csomáról szóló legendák mese mivoltára. A zene itt „saját világába” húzódik vissza, a főszerepet a szöveg, a mese veszi át. A történeteket Sári László írta meg, székely népmesék motívumait követve; finom humora kellemes kikapcsolódásra ad alkalmat a komolyabb mondanivalójú filmrészletek között, miközben olyan leheletnyi nosztalgikus érzést ébreszt a befogadóban, amelynek pontos mibenlétét nem lehet meghatározni. Míg e történetek egy narrátor hangján – a Művészetek Palotájában Törőcsik Mari közreműködésével – szólalnak meg, és elsődleges szerepük az információ átadása, addig a filmet kísérő idézetek és szövegek, melyek húsz különböző nyelven, anyanyelvi beszélők hangján hallhatóak, az adott nyelv zenei aspektusait, dallamát képviselve a zenei kísérethez tartoznak.

Az operafilm zenekara a vászon előtt helyezkedik el. Az, hogy a zene nem a film egyik hangsávján, hanem élőben szólal meg, olyan intenzív multimédiás élményt biztosít, amelyet otthon, négy fal között a legmodernebb házimozi rendszer sem tud visszaadni. A mindig változó előadás-közönség viszony pedig az adott alkalomtól függően alakítja a hallgató-néző belső tükörrendszereinek fényjátékát. Ennek a háromnak – a mesének, a nyelvdallamnak és a zenének – köszönhetően az élmény, még ha áttételekkel is, de a Feszty-körképhez válik hasonlóvá. Ahogyan ott a dimenziók közti átmenet szinte láthatatlan, úgy itt sem lehet éles határokat vonni a film, a zene és a szöveg között. A képekbe integrált szöveg egyszerre zene is – a soknyelvűség az adott nyelvet értő hallgatónak ad csak információt, a nem-értők „csupán” a nyelv zenei vonásait ismerik meg – a zene nem csak háttéresemény, hanem a jelen lévő muzsikusoknak köszönhetően intenzív, mondhatni főszerepet kap a színpadon, míg az információt közvetítő narrátor személye visszavezet a vizuális élmény befogadásához. A világpremiernek a Wroclawban rendezett Era New Horizons Filmfesztivál adott otthont a megnyitó estéjén 2008 júliusában. A wroclawi – vagy, hogy magyar nevén nevezzük, boroszlói – operaházban megrendezett előadás teltház előtt zajlott, a filmoperának nagy sikere volt. A lengyel előadásban a mesék és az egyébként magyar nyelvű kommentárok és idézetek fordításban hangzottak el, Krystyna Janda, a lengyelek kedvelt színésznőjének előadásában. •

2008. október 24. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Szemző Tibor–Sári László: Csoma (Opéra cinématique)

Előadja a Szemző Cinematic Music Company; Törőcsik Mari (mesélő)

MUPA_2008_8.indd 28

2008.08.19. 15:54:17

Interjú Papp Edittel, az Erste Bank vezérigazgatójával

„A kultúra támogatása is befektetés” Miért döntött az Erste a kultúra, közelebbről a Müpa támogatása mellett? Az Erste Bank – a régió minden országában, ahol jelen van – kiemelt ﬁgyelmet fordít a magas szintű helyi kultúra támogatására. A Müpa olyan nemzeti intézmény, amely adottságai révén a legsokoldalúbb programmal rendelkezik és a legnagyobb nézőszám befogadására képes, s így az Erste Bank támogatásával a lehető legtöbb kultúrára fogékony ember számára tudja biztosítani a maradandó élményt. Ez mind fontos alapja volt döntésünk meghozatalának. Örülünk yaroszági Erste és büszkék vagyunk, hogy a magyaroszági het. Bank a Müpa stratégiai partnere lehet. Milyen hagyományai vannak az úErsténél a kulturális mecenatúrának? Az Erste Group elsősorban a kortárs művészetek helyi támogatásában áll a régióban az élen, Magyarországon a Tranzit nevű képzőművészeti programunk a legismertebb. Ez egy egyedülálló kezdeményezés Közép-Európában,, ulmelynek célja a meglévő helyi kulturális intézményrendszer mellett egy tő, a lorugalmas, egyszerűen működtethető, gálni képes kális helyzetekre naprakészen reagálni kultúratámogatási forma létrehozása. A régió fővárosaiban – Bécs, Prága, Budapest, Pozsony – önálló szakmai vezetéssel működő Tranzit irodák programjukat a kortárs művészet helyi szükségleteit, igényeit ﬁgyelembe véve alakítják ki. Csak pár példát említenék: strukturális változásokat elősegítő projektek, a kortárs művészet láthatóbbá tétele a nemzetközi és hazai nagyközönség számára, különböző együttműködések a nemzetközi kortárs művészeti élet szereplőivel, a hazai művészet jobb megismertetése céljából. A program lényege, hogy maga a magyar kortárs művészetet előremozdító, innovatív gondolkodás a támogatandó – és ez egyedülálló a mai támogatási palettán. Egy másik terület, amiről szót ejtenék a KONTAKT gyűjteményünk, amelyet az Erste Bank 2004-ben kezdett el felépíteni. Ez a közép- és a dél-kelet-európai régióra, valamint az 1960-as, ’70-es évek konceptuális művészete mellett a konceptualista hagyomány kortárs megnyilvánulásaira koncentrál. A KONTAKT projekt értékmentő, hiszen a régió országainak közgyűjteményi politikája gyakran nem képviseli kellő mértékben a korábban tiltott kategóriába sorolt, neoavantgárd korszakot. Ez a gyűjtemény – amelyben természetesen magyar művek is szerepelnek – idén májustól hat héten keresztül a dunaújvárosi Kortárs Képzőművészeti Intézetben volt látható igen nagy sikerrel.

MUPA_2008_8.indd 29

Milyen üzenete van ma a kultúra támogatásának? Ahogy az előbb említettem, az Erste Bank számára kiemelkedően fontos a kulturális értékekre fordított megkülönböztetett ﬁgyelem: bankunk missziója, hogy hozzájáruljunk a művészeti értékek megőrzéséhez és megteremtéséhez. Ezt a missziót fontosnak tartjuk nem csak az ügyfeleink, hanem kollégáink felé is kommunikálni, hiszen egészen más érzés, ha valaki a munkaadójára nem csak az üzleti sikerei miatt lehet büszke – amelyeknek természetesen maga is okozója és részese –, hanem azon szerepvállalásaira is, minde amelyek mindezeken túlmutatnak és sokkal több embe embernek biztosítanak maradandó élményt és értéket. Eg Egy bank alaptevékenysége, h hogy kihelyezi, befekteti a betétesek pénzét. Tekinthető-e egyfajta befektetésnek a kultúra támogatása is? Ez egy más jellegű befektetés, de hiszem és vallom, hogy egy felel pénzintézetnek fontos feladalős ta hogy részt vegyen a nemzeti érta, ték megőrzésében és megteremtékek téséb tésében. Ez a „befektetés” varázslatos élménye formájában térül meg és leheélmények bizto mindezt még több embernek tőséget biztosít a legmagasabb minőségben átélnie. Önnek személyesen mi volt a legutóbbi „müpás” élménye – és melyik az a produkció, amelyet semmiképpen sem hagyna ki a következő szezonban? Idén eddig a legnagyobb élményem a Bécsi Filharmonikusok koncertje volt, Lorin Maazellel az élen... talán még soha nem hallottam Kodály Galántai táncok-ját ilyen elbűvölő előadásban. De persze az ősz is tartogat számomra „kötelező” estéket, mint például a Dés-Bereményi szerzőpáros Férﬁ és nő koncertje Udvaros Dorottyával, Básti Julival, Cserhalmi Györggyel és Kulka Jánossal. Biztosan sok szép emléket fog bennem felidézni, már nagyon várom, s persze büszke vagyok, hogy ennek a koncertsorozatnak, amelynek az utolsó három előadása a Müpában lesz, az Erste Bank az egyik fő támogatója. A másik kihagyhatatlan és különleges esemény a Metropolitan Opera élő kapcsolása lesz, ami véleményem szerint korszakalkotó és példátlan vállalkozás Magyarországon – s külön öröm, hogy ennek is bankunk lehet a kiemelt támogatója. De hosszú a lista, estig sorolhatnám, ha lenne elég idő... a Müpa Magazin olvasóinak is csak azt kívánhatom, amit magamnak: legyen minél több ehhez hasonló élményben részük! (x)

2008.08.19. 15:54:18

Egyszer volt Budán kutyavásár

Mátyás és a kutyák Vida Virág

A reneszánsz kor sokszínűsége, életigenlő, humanista felfogása a mesék idealizált világán keresztül a gyermekek számára is megközelíthetővé, átélhetővé válik. Ezt ismerte fel Földi Béla, a Budapest Táncszínház művészeti vezetője, akit a Reneszánsz Évhez kapcsolódó koreográﬁájában az egyik legismertebb Mátyás-mese, az Egyszer volt Budán kutyavásár ihletett meg. A koreográfus számára nem idegen feladat a legkisebb korosztálynak szóló előadások színpadra állítása, hiszen az általa irányított együttes nyugat-európai mintára, 1991 óta időről időre ifjúsági és gyermekelőadásokkal is jelentkezik. A Holle anyó, a Diótörő, az Alice Csodaországban és a Pinokkió sikere után Földi Béla úgy érezte, adós maradt egy magyar mese feldolgozásával, és igazságos uralkodónk megkoronázásának közelgő évfordulója arra késztette, hogy megalkossa saját, táncban elmondott reneszánsz meséjét – az eredeti irodalmi szövegváltozatok alapján. A Mátyás király furfangos és tanulságos történeteit megörökítő, gazdag mesevilág valóságos kincsesládaként tárult a rendező-koreográfus elé, melynek egyik legcsillogóbb darabjára esett a választása. Az alkotót a történet vizualizálhatósága és a cselekmény fordulatos kibontásának lehetősége ragadta meg. Felhasználva a Művészetek Palotájának kiváló színpadtechnikai adottságait, gazdagon világított színpadképekkel (Nasser Hammadi és Földi Béla tervei), látványos jelenetekkel, hatalmas méretű vászonfestményekkel idézi meg a Mátyás-korabeli Magyarországot.

Az előadás viszont nem törekszik a kor pontos, korhű bemutatására, csakúgy, mint a realista ábrázolásra sem. A koreográfus célja az volt, hogy mai perspektívából teremtse meg a reneszánsz hangulatot. Ebben segítségére szolgálnak a pazar jelmezek és díszletek is, melyek Molnár Zsuzsa fantáziáját dicsérik. Az előadásban ellenpontként jelenik meg az udvari és a paraszti élet kettőssége, mely a zenei stílus és a mozgásanyag változásában is felismerhető. A vár a virágzó reneszánsz kultúra szimbóluma, lantszóval és udvari táncokkal; míg a piactér forgataga népi kultúránkat eleveníti meg. A mesékben sokszor álruhát öltő király e két pólus között áll, aki egyszemélyben képviseli a társadalmi hierarchiában, egymástól oly távol eső két réteget. Mátyás alakja egyfajta híd, amely összekapcsolja a reneszánsz és népi kultúrát. A darab központi szereplői kétségkívül a kutyák. Az állatokat alakító táncosok sajátos, humorban gazdag mozgása nemcsak a gyerekek tetszését nyeri el, hanem az idősebb generáció elismerését is kivívja. A sokrétű előadásban mindenki meg-

találhatja, ami számára érdekes: amíg a gyerekek önfeledten belemerülnek a mese hömpölygő áramába, addig a virtuóz technikával táncoló együttesben, az összetett tánctudást, magas technikai felkészültséget igénylő elemsorokban és mozdulatokban gyönyörködhetnek a nagyobb testvérek és a szülők. Bár a színházterem méretei miatt nem alkalmas arra, hogy az alkotók alkalmazzák a gyermekelőadások interaktív játékstílusát, a gyerekközönség nem kis örömére azért néhány „kutyus” mégis a nézők sorai közé „szabadul”, ahol a kis színházrajongók meg is simogathatják a deszkákon látott kedvenceiket. Az AnselManók zenei aláfestése szervesen illeszkedik a Molnár Zsuzsa és Földi Béla által megírt táncforgatókönyv etapjaihoz. A dinamikusan felépített előadás legmozgalmasabb jelenetei a piactéri jelenetek, ahol a bonyodalmas pillanatok, a vidám kalamajkák zajlanak, és a gazdag mozgásanyagú csoporttáncok teszik maradandóvá a látottakat. A történet követését – a Földi Bélával régóta együtt dolgozó, magyar hangként szinkronizált ﬁlmekből ismerős színész – Boros Zoltán segíti, aki láthatatlan narrátorként a háttérből azon a nyelven igazgatja szavaival a mese folyamát, ahogyan Mátyás udvarában beszéltek. A reneszánsz miliő gyermekszemmel is meglátható, mesésen varázslatos világa tárul elénk a Budapest Táncszínház jóvoltából, amelyet érdemes megtekinteni, hiszen csak egyszer volt/van Budán kutyavásár! •

2008. október 1. 10:30 és 15:00 Fesztivál Színház Egyszer volt Budán kutyavásár – Mátyás király meséi – a Budapest Táncszínház előadása

Zene: AnselManók Díszlet, jelmez: Molnár Zsuzsa Fényterv: Földi Béla, Nasser Hamadi Dramaturg, narrátor: Boros Zoltán Kor.-rend.: Földi Béla

MUPA_2008_8.indd 30

2008.08.19. 15:54:19

Hangversenyek ﬁataloknak – A zongora

Szeánsz Filip Viktória

Különös varázsa van annak, amikor a pódiumon és a nézőtéren hasonló korúak foglalnak helyet. Mivel kérdéseik, élethelyzetük, gondolkodásuk is közel áll egymáshoz, együtt közelebb kerülhetnek a zene lényegéhez. Egy októberi koncert alkalmával a zongora köré ülnek majd a ﬁatalok, hogy Schumannról, Mozartról, Beethovenről, A rémkirályról, a Diótörőről értekezzenek. A Hangversenyek ﬁataloknak sorozat az első perctől jelen van a Művészetek Palotája életében, hogy zenei élményt adjon a 8 és 14 év közötti generációnak (és kíváncsi szüleiknek). A koncerteknek nem az a céljuk, hogy száraz ismeretekkel lássa el a gyerekeket, sokkal inkább a zenehallgatás valódi örömeit segít felfedezni. Az eseménysor mindig tematikus koncertekből áll: 2008 decemberéig az Állatok a hangversenypódiumon, A zongora és az Advent orgonával gyerekeknek című koncertek várják az érdeklődőket.

A zongorát a ﬁatalabb orosz zongorista generációhoz tartozó művész, Szergej Kudrjakov mutatja be klasszikus és romantikus zeneszerzők művein keresztül. Kudrjakov 1978-ban született Moszkvában, ahol 2000-ben szerezte meg diplomáját a Csajkovszkij Konzervatóriumban Mihail Voszkerenszkij osztályában. Kétéves posztgraduális képzés elvégzése után már ő is tanítja a növendékeket Voszkerenszkij asszisztenseként. Számos díj tulajdonosa: 2002-ben a Concours de Geneve fődíját és a Coup de Cour de Breguet közönségdíját nyerte el, 2004-ben Veronában a Gaetano

Zinetti kamarazenei versenyen lett első, hegedűs partnerével, Ilja Hoffman-nal, 2006ban pedig megnyerte a Svájcban rendezett Anda Géza Nemzetközi Zongoraversenyt, ahol övé lett a Mozart-díj is. Szólóestjén az Álmodozás líraiságától az Étincelles hetyke virtuozitásáig sok-sok színt, hangulatot, érzést vonultat fel a zongora segítségével. A koncert zárásaként Beethoven Esz-dúr zongoraversenyének második és harmadik tételét adja elő a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium zenekarával. Az együttest Bolyky Zoltán dirigálja, aki 2005-ben hegedűsként végzett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kertész István és Csontha András növendékeként. Két évvel később karmesteri diplomáját is megszerezte, tanárai Gál Tamás és Ligeti András voltak. 2005-től vezeti a Bartók konzervatórium kamarazenekarát, 2008 óta áll a szimfonikus zenekar élén, emellett kamarazenét is tanít az intézményben. „Hegedűsként szerzett tapasztalataim igen sokat segítenek abban, hogy a zenekari képzés során minél több gyakorlati tanácsot adjak a felmerülő problémák megoldásához. Elsősorban azt tartom lényegesnek, hogy a növendékek a napi gyakorlással megszerzett egyéni hangszertudásukat az együttjáték, a zenekari zenélés során is sikerrel kamatoztassák. Igen nagy felelősség hárul rám, hiszen legtöbbjük ezekben az években szerzi első zenekari élményeit” – mondta Bolyky Zoltán. „Az iskola életében régi hagyomány, hogy a zenekar igyekszik szólózási lehetőséget adni a versenygyőztes növendékeknek. Külön öröm számunkra, hogy ezúttal egy rangos nemzetközi zongoraverseny győztesét kísérhetjük.”

Bolyky Zoltán

A hangverseny műsorvezetője Eckhardt Gábor lesz, aki szintén zongorista, a Bartók konzervatórium igazgatóhelyettese és tanára, ily módon még szorosabb kapcsolatot tud majd teremteni a koncert minden résztvevője között. Minden feltétel adott lesz tehát ahhoz, hogy egy remek hangulatú koncert alkalmával a zene és a ﬁatalabb generáció ismét egy lépést tegyen egymás felé. •

2008. október 26. 11:00 és 15:00 Fesztivál Színház A zongora Schumann: Gyermekjelenetek – Álmodozás Mozart: A-dúr szonáta, K. 331 – III. tétel (Török induló) Schubert–Liszt: A rémkirály Prokofjev: Montague-k és Capuletek; Induló Csajkovszkij–Pletnyev: Diótörő – részletek a balettből Moszkowski: Étincelles, op. 36, No. 6 Beethoven: V. (Esz-dúr) zongoraverseny, op. 73 – II. és III. tétel Km.: Szergej Kudrjakov (zongora), a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium Zenekara Vez.: Bolyky Zoltán Műsorvez.: Eckhardt Gábor

MUPA_2008_8.indd 31

2008.08.19. 15:54:20

Reneszánsz nap a Palotában

Ajánlott napi reneszánszadag Kelemen Éva

Legyen ﬁatal vagy idős, értő vagy érdeklődő, október 25-én, a Reneszánsz Nap színekben és dallamokban, zenében és táncban gazdag programkavalkádjában mindenki megtalálhatja a maga számítását. „Lesznek kimondottan gyerekeknek szóló előadások, de igyekeztünk olyan igényességgel összeállítani a zenei programot, hogy az méltán tarthat számot a reneszánsz kori zene iránt komolyabban érdeklődő közönség ﬁgyelmére is, ugyanakkor élményt jelenthet azoknak is, akik csak belekóstolnának a reneszánszba, és egyszerűen jó zenét szeretnének hallani” – magyarázta a sokszínűség okait

Körmendy Zsolt komolyzenei szakreferens, a Családi és Ifjúsági Programok Csoportjának vezetője. A csillogó, gyermeki szempárokat garantálja többek közt a Budapest Táncszínház Egyszer volt Budán kutyavásár – Mátyás király meséi című, Földi Béla koreográﬁájával látható gyermekelőadása, amely nem csupán a tánc élményével kecsegtet, de a

kor érdekes, értékes és ma már szokatlannak számító nyelvi kincsét, ízes beszédét is megidézi. És ha már ifjúság, mindenképpen ﬁgyelmet érdemel az előcsarnokban megrendezett Iskolai kórusok madrigálfesztiválja című rendezvény, amelyen közel húsz általános és középiskolai énekkar gyermek-, egynemű és vegyeskari kategóriában mutathatja majd meg, mire képes a közös éneklés ereje. A madrigál műfaja azért is különösen jó választás, mert ez a többszólamú énekegyüttesre írt – és többnyire kíséret nélküli – kompozíció könnyedsége és élettel teli hangvétele miatt hálás feladat a ﬁatalok számára. Az esemény különlegessége, hogy a zene közös örömét hirdetve a kórusok együtt is énekelnek majd és töltik meg a reneszánsz muzsika szárnyaló hangjaival a termet. A kollektív alkotás élménye nem csak az említett kórusoknak adatik meg: a táncot kedvelők ugyanis nem csak vizuálisan élvezhetik majd a reneszánsz mozgássorokat. Szintén az előcsarnok ad otthont az Arbeau Historikus Táncegyüttes bemutatójának, ahol a vállalkozó szelleműek egy rögtönzött táncóra keretein belül élesben is kipróbálhatják magukat. A Széll Rita tánctörténész-koreográfus vezette együttes egészen a késő barokkig terjedő repertoárjában kiemelkedő helyen szerepel a reneszánsz, így programjuk méltó éke lesz ennek a különleges napnak. A szervezők szeretnék, ha a közönség minden tagja valóban úgy érezné: időutazásra nyílik lehetőség, és a Művészetek Palotájában megmerítkezhetnek a korszak művészetében. Körmendy Zsolt rámutatott: ez az év jó alkalom lehet arra is, hogy felülvizsgáljuk a korszakról alkotott közhelyes felfogásunkat, és mélyebbre ássunk ezekben az összefüggésekben. „A Művészetek Palotája műsorai-

MUPA_2008_8.indd 32

2008.08.19. 15:54:22

A négy művészeti ág esete a zenével

nak színvonalával, igényességével szeretne élen járni, példát mutatni. Úgy hiszem, művészi szempontból ebben az esetben is magasabbra tesszük a mércét az átlagosnál. Számunkra a reneszánsz nem ürügy, hanem téma, amelyet szeretnénk jó alaposan körüljárni” – hangsúlyozta. A reneszánsz zene egész napos „színorgiájából” természetesen nem hiányozhatnak az autentikus hangszerek: Mandel Róbert tekerőlantos, hangszerkészítő és -restaurátor a nap folyamán meghívott zenészek segítségével, élőben mutatja be a széles repertoárt. A hangszer persze nem hangszer az általa életre hívott dallamok nélkül: az egyes műveket 11 és 14 óra között professzionális zenészek és zenekarok szólaltatják meg, reprezentálva a korszak

jellegzetes vokális és hangszeres együtteseit, lantosokat, fidulásokat, blockflőtéseket, vagy éppen görbekürtösöket. Hallható lesz többek közt a Kalmanovits Zoltán vezette Corvina Consort vokális és hangszeres együttes, akik feladatuknak tekintik, hogy megismertessék a ma emberével a régi korok zenéjét. A Camerata Hungarica furulya- és görbekürt-együttes mellett a viola da gamba és a lant is szóhoz jut majd egy-egy koncert erejéig, néhány pillanatra újjáélesztve az egykor elhalt dallamokat. A komolyabb zeneművek kedvelői mellett a szervezők az oldottabb hangulatra vágyóknak is kedveskednek. Az előcsarnokban komédiások és históriások versengenek a nézők kegyeiért: a Discantus Énekegyüttes például Banchieri La Barca című madrigálkomédiájával próbál meg közel férkőzni a közönség szívéhez. Banchieri – aki amellett, hogy zeneszerző volt, itáliai szerzetesként és orgonistaként tevékenykedett – azt vallotta: „A komoly, drámai művek mellett az embernek szüksége van vidámságra, könnyű szórakozást nyújtó darabokra is. Csináld jól az egyiket, és élvezd a másikat.” Mit is tehetne mást az emberfia, mint hogy megfogadja az alkotói tanácsot, és két kézzel ragadja meg a nap adta lehetőségeket. Üde színfoltnak ígérkezik a Kassai Thália Színház Mátyás mesék című előadása Moravetz Levente rendezésében, de a Kolibri Színház sem mindennapi élményt ígér. Novák János ugyanis Pieter Brueghel Gyermekjátékok című festményét szokatlan formában gondolta tovább. A különböző helyszínek és a mozgás, az előadók és a közönség közti jótékony kölcsönhatás

Ahogy minden művészeti korszak esetében, a reneszánsz megismerésében is elengedhetetlen az egyes művészeti ágak közti összefüggések megértése, hiszen ezek felfedése kicsit olyan, mint a történelem: az egyik darabka nem létezhet a másik nélkül. Ehhez járul hozzá a Reneszánsz Napon induló négyrészes előadás-sorozat is, amely az irodalom, a festészet, az építészet és a tánc felől közelít a zenéhez. Azt október 25-én induló folyam első állomásán az Irodalom és zene a reneszánszban címmel Jeney Zoltán zeneszerző és Bali János karmester, furulya-és barokkfuvola-játékos feszegeti e két művészeti ág szoros kapcsolatát. November 8-án Sulyok Miklós művészettörténész közreműködésével a reneszánsz építészet zenéhez való viszonya kerül górcső alá, 15-én pedig Boreczky Anna művészettörténész a kor festészete kapcsán beszélget Bali Jánossal. A „táncrendért” 22-én Kovács Gábor előadóművész és tanár felel, a hangulatról pedig minden előadáson a Bali János vezette A:N:S Chorus gondoskodik. A belépés minden eseményre ingyenes.

szokatlan élménye a reneszánsz egyik legizgalmasabb szeletét kínálja a kíváncsi szemeknek. Ám akinek még ez a hatalmas mennyiségű és sokféle műfajt kínáló reneszánszadag sem lenne elég, repetázhat másnap, az október 26-án megrendezett Reneszánsz a Cifra Palotában című eseménysorozaton. Az egész napos tematikus családi program nem ritka a Palota történetében: a Mozart és a Kodály nevével fémjelzett években is rendeztek már hasonlót. Egyszer volt Budán kutyavásár…, és egyszer lesz a Művészetek Palotájában Reneszánsz Nap. Ne hagyjuk, hogy majd egykor csupán elbeszélésekből halljunk róla! •

2008. október 25. 10:00–15:00 Üvegterem, Előadóterem, Előcsarnok, Fesztiváltér, Kék terem, Zászlótér Reneszánsz nap a Palotában – a korszak zenéje, tánca, képzőművészete

MUPA_2008_8.indd 33

2008.08.19. 15:59:38

Áttekintő Dátum

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

2008. aug.–szept. Fesztivál Színház

Egyéb helyszínek

Ludvig Múzeum Augusztus 15–november 16. Keith Haring

20. szerda 29. péntek

Jazz a Palotában Tango Sensual

NEW ORLEANS SWING A CADILLAC-kel Hot Jazz Band, Bolba Éva, Papa Fleigh

30. szombat

NEW ORLEANS SWING A CADILLAC-kel Leroy Jones New Orleans Quartet

31. vasárnap

NEW ORLEANS SWING A CADILLAC-kel Benkó Dixieland Band és vendégei Jazztörténet dióhéjban

1. hétfő

Szeptember 1–18. Zene és bélyeg – kiállítás

2. kedd

Dés–Bereményi: Férﬁ és Nő

3. szerda

Dés–Bereményi: Férﬁ és Nő

4. csütörtök

Dés–Bereményi: Férﬁ és Nő

5. péntek

Harmincéves a Kalyi Jag „Lángoló tűz”

6. szombat

BUDAPESTI MAHLER-ÜNNEP Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván Birgit Remmert, Ács Ákos, MR Zenei Együttesek Csemiczky Miklós, Dubrovay László, Mahler

7. vasárnap

BUDAPESTI MAHLER-ÜNNEP Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván

szeptember 9–30. BUDAPESTI MAHLER-ÜNNEP Mahler és a Mozart-operák – kiállítás a párizsi Gustav Mahler Archívum gyűjteményéből Kiállítás a Dal a Földről és a III. szimfónia lemezfelvételeiből

9. kedd

10. szerda

Jazz a Palotában

BUDAPESTI MAHLER-ÜNNEP Szimpózium Gustav Mahler Mozartopera-interpretációiról BUDAPESTI MAHLER-ÜNNEP Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván

11. csütörtök

Ringató Hangulatkoncert BUDAPESTI MAHLER-ÜNNEP Matthias Goerne dalestje Sosztakovics, Beethoven, Mahler

Hangulatkoncert

12. péntek

Szeptember 12–október 12. Strabag Festészeti Díj 2008

14. vasárnap

„Csillag születik” Nemzetközi Gyermekdalfesztivál Döntő, gálakoncert

15. hétfő

AZ IHMS BEMUTATJA New Masters on Tour 2008/2009 Amandine Savary, Timothy Braun, Sander Sittig

16. kedd

Puccini: Turandot

17. szerda

MOL JAZZ FESZTIVÁL BUDAPEST Modern Art Orchestra Louis Sclavis – „Dans la nuit”

18. csütörtök

MÁV Szimfonikus Zenekar Gálakoncert / Young Chil Lee

Dortmund Balett Rómeó és Júlia

19. péntek

A 17. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál gálaestje Miklósa Erika és az Óbudai Danubia Zenekar / Héja Domonkos

Klazz Brothers & Edson Cordeiro „Klazz Meets The Voice”

20. szombat

Blood, Sweat & Tears

21. vasárnap

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP Pannon Filharmonikusok – Pécs / Hamar Zsolt

Száz éve született Molnár István Gálaest a táncművész-koreográfus tiszteletére

„Cifra Palota”

Hangulatkoncert

Ringató

Hangulatkoncert MOL JAZZ FESZTIVÁL BUDAPEST Winand Gábor, Ramón Valle, Eric Vloeimans

Szeptember 20–október 15. Herendtrend – a Herendi Porcelánmanufaktúra kiállítása Szeptember 20–október 18. Neoreneszánsz építészet Budapesten 1860–1918 „Cifra Palota”

24. szerda

Ringató Babakoncert Hangulatkoncert Műhelybeszélgetés

25. csütörtök

Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana

26. péntek

Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván „Titok-koncert” Alfred Brendel magyarországi búcsúfellépése

27. szombat

Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván „Titok-koncert” Alfred Brendel magyarországi búcsúfellépése

28. vasárnap

„Mozart és az erdélyi nemesi falvak zenéje” Óbudai Danubia Zenekar, Muzsikás együttes / Medveczky Ádám

Szeptember 26–november 30. Agnes Denes – öko-logika. Filozóﬁa a tájban

HANGVERSENYEK FIATALOKNAK „Állatok a hangversenypódiumon”

„Cifra Palota”

Honvéd Táncszínház Fekete, piros… tánc

29. hétfő 30. kedd

Hangulatkoncert

„Énekeljetek az Úrnak” Hangverseny a Biblia éve alkalmából J.S.Bach, Mendelssohn, Honegger

Hangulatkoncert

MUPA_2008_8.indd 34

2008.08.19. 15:59:40

2008. október Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Fesztivál Színház

Egyéb helyszínek

1. szerda

Dátum

„Szakcsi 65” – Szakcsi Lakatos Béla születésnapi koncertje

Budapest Táncszínház Egyszer volt Budán kutyavásár – Mátyás király meséi

Ringató Hangulatkoncert

2. csütörtök

„Nyitva látám mennyeknek kapuját...” – Sebestyén Márta lemezbemutató koncertje

3. péntek

Honvéd Táncszínház Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Egri csillagok

4. szombat

Vásáry Tamás 75 – születésnapi koncert Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Vásáry Tamás Chopin, Beethoven

5. vasárnap

Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus/ Kovács János

6. hétfő

Kovács Kati

7. kedd

Honvéd Táncszínház Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Egri csillagok

10. péntek

KICSINYEK ZENÉS DÉLELŐTTJEI „Brass Cirkusz” „Cifra Palota” „Hangszerország” – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar szólistáinak ifjúsági hangversenye

Győri Balett „Keep Smiling” – Hódolat Chaplinnek

8. szerda 9. csütörtök

Ludvig Múzeum

Ringató Hangulatkoncert Berecz András és barátai

Szegedi Kortárs Balett Hattyúk tava (gyermekeknek) Hattyúk tava (felnőtteknek)

Hangulatkoncert

Bozsik Yvette Társulat Varázscirkusz Varázsfuvola

KICSINYEK ZENÉS DÉLELŐTTJEI „Brass Cirkusz”

Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar, MR Gyermekkórus / Kocsis Zoltán Bartók, Szokolay Sándor

11. szombat

12. vasárnap

A METROPOLTAN OPERA A MÜPÁBAN R. Strauss: Salome „Cifra Palota” A:N:S Chorus / Bali János Johannes Ockeghem

13. hétfő

HÉTFŐ ESTI JAZZ A CADILLAC-KEL Juhász Gábor

14. kedd

Hangulatkoncert

15. szerda

Előhang Orgona-folk – Gunnar Idenstam estje Johan Hedin, Sebestyén Márta, Szokolay Dongó Balázs

Pécsi Balett Spartacus 2076, FSZ

17. péntek

Markó–Keveházi: Emberi Himnusz

Honvéd Táncszínház Fekete piros… tánc

18. szombat

Markó–Keveházi: Emberi Himnusz

60 éves a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes

19. vasárnap

Boban & Marko Markovic´ Orkestar „Kalasnyikov-koncert” Rúzsa Magdi, Lajkó Félix

Kováts Kriszta: Arany-óra Arany János balladái a cappella

20. hétfő

Táncdalfesztivál! Táncdalfesztivál? Susana Baca (Peru)

21. kedd

The Michael Nyman Band

22. szerda

Ringató Hangulatkoncert

Október 18. – november 8. Zene–Kép – fotókiállítás „Cifra Palota”

Babakoncert NESPRESSO CoffeeLuxury Designverseny a MOME hallgatóinak részvételével – a legjobb alkotások kiállításával Győri Balett Gaudí

Hangulatkoncert

Szalóki Ági Oláh Kálmán, Sturcz Quartet

Ringató Hangulatkoncert Műhelybeszélgetés

24. péntek

Szemző Tibor–Sári László: Csoma

„Kárpát-medencei Magyarok Zenéje” Gálakoncert

25. szombat

Előhang Bogányi Gergely zongoraestje Bach-Bogányi, Mozart-Liszt, Weber-Liszt, WagnerLiszt, Gounod-Liszt, Chopin

Budapest Táncszínház Egyszer volt Budán kutyavásár – Mátyás király meséi

Reneszánsz nap a Palotában ELŐADÁSOK A RENESZÁNSZ MŰVÉSZETRŐL Irodalom és zene a reneszánszban

26. vasárnap

60 éves a Honvéd Együttes

HANGVERSENYEK FIATALOKNAK A zongora

„Cifra Palota”

27. hétfő

Előhang Mozart: szimfónia, zongoraverseny és mise Malcolm Bilson, Purcell Kórus, Orfeo Zenekar / Vashegyi György Hamvasi Szilvia, Halmai Katalin, Kálmán László, Cser Krisztián

28. kedd

Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Kocsis Zoltán Ránki Dezső, Klukon Edit, Ránki Fülöp Bartók, Mozart, Beethoven

Hangulatkoncert

29. szerda

Magyar Állami Népi Együttes Bartók-trilógia, II. rész: Labirintus

Ringató

30. csütörtök

Magyar Állami Népi Együttes Bartók-trilógia, II. rész: Labirintus

Hangulatkoncert

31. péntek

Orchestre National du Capitole de Toulouse / Tugan Szokijev / Sa Chen Csajkovszkij, Berlioz

Műhelybeszélgetés

Erik Sumo Band

MUPA_2008_8.indd 35

2008.08.19. 15:59:41

New Orleans Swing a Cadillac-kel

Jazz a táncparketten H. Magyar Kornél

Talán még azok is ismerik a jazz őseredeti gyökereinek történetét, akik csak kevés jazzkoncertre járnak. Ám az Afrikából származó amerikai rabszolgák és leszármazottaik nem csak zenéjüket, hanem hasonlóan intenzív mozgáskultúrájukat is hozták magukkal és fejlesztették tovább a 19–20. század fordulóján, amikor megkezdődött tömeges áramlásuk a nagyvárosok felé. Korai jazzes hangzások először a századfordulón népszerű szabadtéri vagy táncos összejöveteleken voltak felfedezhetőek a masírozó katonazenészeknél vagy esküvők, keresztelők zenekarainál. A fekete zenészek sokszor választottak témának a menetelésre, masírozásra írott dallam-repertoárból, azok szerkezetéből és ritmusából. Az afrikai-amerikai érzés nem csak az addig ismert, elsősorban európai zenei hátterű dallamokat és ritmusokat alakította át, hanem a páros tánc addigi fogalmát is – a jazz megalapozta a modern táncok

kialakulását. A blues harmóniai alapjaival, a katonazenekarok hangszertárával, a nyugat-afrikai ritmus jellegzetes 12 nyolcados lüktetéssel ﬁnomították a zene jellegzetes kezdeti ragtime hangzását, és fejlesztették tovább az elegánsabb, kiﬁnomultabb szvinget. New Orleansból kiindulva, a városokban sorra nyíltak a tánctermek, klubok és teázók. A fehér közönség is megkedvelte a különleges elnevezésű, afrikai mozdulatokat és táncokat, amelyekhez a közös eredet

mellett sajátos kialakulási történetek is fűződnek. A tortasétáltatás, vagy hivatalos nevén a cakewalk például a fáma szerint onnan kapta nevét, hogy korábban a rabszolgák mutatták be az ültetvény gazdájának – egy szelet torta reményében. A cakewalk legalább olyan divathullámot okozott, mint később a szving vagy a charleston. A fehér közönség először színpadi műsorokban láthatta ezeket a táncokat, később pedig klubokban maguk is kipróbálhatták, elsajátíthatták azokat. New Orleans, a zene és a hozzá kapcsolódó tánc bölcsője a 19. század végére vált a népszerű zenészek székhelyévé, ahol virágzásnak indult a ragtime, és egy jól megkülönböztethető, új zenei stílus indult fejlődésnek belőle, amelyet először jass-nek neveztek… A New Orleansban és környékén élő afro-amerikaiak, európaiak és latin-amerikaiak mind hozzáadtak valamit a gazdag zenei örökséghez. A francia és a spanyol gyarmati területeken a rabszol-

MUPA_2008_8.indd 36

2008.08.19. 15:59:41

gáknak több lehetőségük volt a kulturális önkifejezésre, mint az angol gyarmatokon. A rabszolgákon túl New Orleans-ban élt Észak-Amerika legnagyobb szabad afroközössége, akik közül sokan büszkék voltak klasszikus zenei képzettségükre, és európai hangszereket használtak egyaránt a saját és az európai dallamokhoz is.

Leroy Jones New Orleans Quartet (USA–Nagy-Britannia) Az elismert trombitaművész, Leroy Jones New Orleans-ban született 1958. február 20-án. Az iskolai zenekarban kezdett trombitán tanulni 10 évesen. 13 évesen már a Fairview baptista gyülekezet templomi fúvószenekarában játszott. A zenekar kiemelt fellépései közé tartozik az a koncert, amelyet a Smithsonian Etnomuzikológiai Intézet meghívásának eleget téve adtak, egy nagyszabású fesztivál keretében. A Fairview együttes később átalakult és a Hurricane Brass Band nevet vette föl, sőt tagjai váltak később a legendás Dirty Dozen Brass Band mozgatórugóivá is. Leroy Jones meghatározó ﬁgura volt a feltörekvő ﬁatal louisianai zenészek új generációjában a 70-80-as évek fordulóján, akik oroszlánrészt vállaltak a New Orleans-i rézfúvós zenekarok reneszánszában. A 90-es években számos alkalommal volt a New Orleans-i jazz zászlóshajójának számító Preservation Hall Big Band szólistája. Viszonylag korán, a 70-es évek közepén próbálkozott saját zenekarok alapításával, a 90-es évektől működő formáció több tagcserével ugyan, de megszakítás nélkül azóta is járja a világ koncerttermeit és fesztiváljait.

A jazzalapú táncokból rengeteget tartanak nyilván, írnak le részletesen az Egyesült Államokban. Ezek egy részének amerikai, afro-amerikai, más részének európai hagyományai vannak, de mindegyikről elmondható, hogy egymásra is hatottak és nagy részük kialakulásában a különböző egyéni táncstílusok is döntő szerepet játszottak. A szving első ismert táncformája, a texas tommy az 1910-es évek első felében jelent meg. Ezt később break-a-way névre keresztelték át az 1920-as években, vagyis akkor, amikor Amerika és Európa egyaránt a charleston lázában égett. Az Amerika-szerte elszórt táncos gócpontok közül a népszerűsödés növekedésével hamarosan kiemelkedett New York, ahol a tradicionális helyi stílusok – így a break-a-way és a charleston elemei is – hamarosan keveredni kezdtek egymással. Ebből az elegyből egy új, akkor még név nélkül említett táncstílus kezdett kialakulni, amely később lindy hop néven szerzett addig ismeretlen szintű népszerűséget. A nevet egy híres harlemi szving táncos, George Shorty Snowden adta ennek az új táncnak 1927-ben, miután Charles Lindbergh 33 óra alatt átrepülte az Atlanti-óceánt. Shorty állítólag sajtónyilatkozat közben nevezte először így a táncot, és rögtön kommentálta is: „Lindy hop – repülünk, épp úgy, mint Lindy.” A lindy hop a szving első, igazi, eredeti táncává fejlődött, és mindeközben először a charleston, majd olyan más jazz-táncok elemeit vette át, mint az apache dance, a shimmy, a cakewalk vagy a foxtrott. A lindy volt az első olyan jazztánc, amelyet a fehér lakosság is megszeretett. Emellett további érdeme, hogy lépéseiben, megjelenésében, látványában hűen leképezi a szving jellegzetes zenei jegyeit: folyamatosan „forgó” alaptónusa szoros kapcsolatban van a zene szinkópálásával – ám a paszszentos követés és leképezés helyett a lindy árnyalatnyival megelőzi vagy épp késlelteti lépéseit az ütemhez képest, hasonlóan a hangszeres szólista zenei gesztusaihoz. A lindy egyben az akrobatikus táncok előfutára is – a 30-as években a tánc emblematikus alakja, Frankie Manning párjával készítette az első „nyaktörő” koreográﬁát, ám sok elemét csupán a versenyek és fellépések alkalmával láthatta a közönség, mivel a sérülések veszélye miatt nem engedélyezték a gyakorlását közönséges tánctermekben és klubokban. A lindy-táncosok törzshelye már egyértelműen New York, a

New Orleans-i stílus Olyan elemek tették egyedivé a New Orleans-i stílust a többi ragtime zenétől, mint a szabadabb ütemkezelés. Máshonnan érkezett ragtime zenészek elkoptatták volna a hangokat azáltal, hogy kétszer is lejátsszák őket, amíg a helyiek bonyolult improvizációs technikával a hangokat a ritmustól mindig egy kissé elcsúsztatva játszották. Ebben a stílusban játszók azonban blues sok elemét is átvették, beleértve a hajlításokat, blue note-okat és a hangok elkenését, amely technikákat korábban nem alkalmazták az európai hangszereken.

harlemi Savoy Ballroom, amely 1926-ban nyitotta meg kapuit. Kezdetben a lindy megalkotója, Shorty George volt a klub népszerű vezetője. Ám a táncosok között – akár a kor jazz-zenészei között – aktív versenyszellem uralkodott, így a 30-as években már Hubert „Whitey” White volt a legnépszerűbb saját fellépő csoportjával (Whitey’s Lindy Hoppers). A társulat rendszeresebb fellépett a jazz fellegvárának számító Cotton Clubban is. •

NEW ORLEANS SWING A CADILLAC-KEL 2008. augusztus 29. 19:30 Fesztivál Színház A Hot Jazz Band koncertje

Km.: Bolba Éva (ének), Papa Fleigh (trombita, ének) 2008. augusztus 30. 19:30 Fesztivál Színház A Leroy Jones New Orleans Quartet koncertje

Km.: Leroy Jones (trombita), Olaf Polziehn (zongora), Bob Culverhouse (bőgő), Trevor Richards (dob) 2008. augusztus 31. 19:30 Fesztivál Színház Jazztörténet dióhéjban – a Benkó Dixieland Band és vendégei koncertje

Km.: Micheller Myrtill, Berki Tamás (ének), Deseő Csaba (hegedű)

MUPA_2008_8.indd 37

2008.08.19. 15:59:43

Klazz Brothers és Edson Cordeiro

Zenei határátlépők Vörös Eszter

Amikor 1946-ban Igor Stravinsky New Yorkba ment, hogy egy big bandet, nevezetesen Woody Herman zenekarát vezényelje, a klasszikus zene és a jazz műfajok közeledésének már az első próbán markáns jelei mutatkoztak. A zenekar csak az összesűrűsödött fellépések között tudott próbálni, így az első találkozás előtt az öltözőbe siettek, hogy a mester tiszteletére sötét öltönyre és nyakkendőre cseréljék a „jazzruhát”. A komponista is úgy gondolta, hogy az alkalomnak megfelelő külsőt vesz föl: a próbára sportcipőben és pólóban, nyakában törölközővel érkezett… A Herman klarinétjára és zenekarára szabott Ebony Concerto című Stravinsky-mű az egyik jelentős állomás lett a komolyzene és a jazz közös történetében. Azóta – és azelőtt – is sok klasszikus zeneszerző és zenész csábult el a jazz ritmusainak és harmóniáinak, és sok jazz-zenész és -komponista választotta a komolyzene szigorúbb szabályait. A két műfaj „összjátékából” így sok emlékezetes koncert és stúdiófelvétel született. A kezdetekről szólva a múlt század első feléig kell visszatekinteni. 1922-ben Darius Milhaud francia zeneszerző az Egyesült Államokba ment, ahol nem mulasztotta el első kézből megismerni a jazzt, így ellátogatott a Harlembe. A találkozás olyan mély nyomokat hagyott benne, hogy rá egy évre megírta A világ teremtése című művét, amely a szimfonikus jazz egyik előfutára lett. Milhaud egyébként nemcsak a jazz, hanem a legkülönfélébb zenékre is nyitott volt: így a brazil, az indiai vagy a héber dallamok is megjelentek műveiben. A következő évben, 1924-ben komponálta George Gershwin a Kék rapszódiát, amelyet a premier programfüzetében csak „kísérletezés a modern zenében” megjelö-

léssel illettek. Az úttörő mű a Paul Whiteman Zenekar előadásában „hivatalosan” is a koncerttermekbe vitte a jazz zenét, és az ugyancsak amerikai Aaron Copland és a francia Maurice Ravel is el-elkalandozott a jazz ritmusai és harmóniái felé. De nemcsak a jazz hatott a koncerttermek komponistáira, az impulzusok a másik irányban is megtermékenyítőnek bizonyultak. Debussy, Schönberg és Bartók művein – még ha nem is sorolhatók egyértelműen a szimfonikus jazzt komponálók közé – sok-sok jazz zenész nőtt föl. Ami a jazz történetét illeti, mindjárt az elején ott volt Art Tatum, aki gondosan kidolgozott imrpovizációival külön kompozíciókat alkotott, és szinte új darabot formált Dvořák Humoresque-jéből utánozhatatlan virtuóz stílusával. Tatum Bachot is gyakran játszott. A nagyzenekarok, vagyis a szving korszaka éppen azt a lehetőséget adta meg a zenekarvezetőknek és a komponistáknak (sokszor a kettő ugyanaz volt), hogy éljenek a szimfonikus hangzás lehetőségével, kibővítve a big bandek klasszikus hangszerösszeállítását. Így tett Duke Ellington

is, aki például a Tone Parallel to Harlem című darabjában egy hangot sem hagyott a véletlenre és az egész művet lekottázta, improvizációs részek nélkül. A szimfonikus jazz fogalma leginkább mégis Stan Kenton nevéhez kötődik, aki progresszív jazzel igyekezett koncert- és nem tánczenét játszani. Először 1941-ben alakított saját zenekart Artistry in Rhythm névvel, ám igazán kísérletező hangzásait az 1950-ben alakult Innovations in Modern Music Orchestra nevű zenekar játszotta, amelyben 39 zenész játszott: 16 vonós, fafúvósok és két franciakürtös. A repertoár főleg Bob Graettinger műveiből állt, melyek közül legnevezetesebb a City of Glass című monumentális mű. A tragikusan ﬁatalon

Összefutó szálak A Klazz Brotherst 1998-ben alakította a német Tobias Forster és Kilian Forster. A zongorista-bőgős testvérpárhoz csatlakozott Tim Hahn dobos, és az így létrejött trió a klasszikus és a jazz műfaji határait feszegetve számos sikert ért el. Legnépszerűbb lemezeiken a Cuba Percussion nevű duóval játsszanak Mozartot, Bachot, Beethovent, Brahmsot, Csajkovszkijt – nem pusztán a jazz-szel hanem a latin zenével ötvözve a nagy klasszikusok műveit. Magyarországi koncertjükön a kontratenor énekessel, a brazil Edson Cordeiróval lépnek fel. A sokoldalú énekes szambától kezdve a diszkón át az operaáriákig mindent elénekel, így jazz standardeket is. Tavaly megjelent közös albumuk is Klazz Brothers Meet the Voice címmel. A produkcióban annyi különleges szál fut össze, hogy valódi zenei csemegének ígérkezik.

MUPA_2008_8.indd 38

2008.08.19. 15:59:43

elhunyt szerző Stravinskyhoz, Coplandhez, Schönberghez nyúlt vissza zenei kalandozásaiban. Kenton rendhagyó zenei próbálkozásai azonban kudarcba fulladtak, s úgy tűnt, hogy ez a zene eleve bukásra van ítélve. Pár év múlva kénytelen volt ismét „csak” 19 zenésszel játszani. Az ötvenes évekre kialakuló „cool” stílus alatt a klasszikus zene a kisebb, kísérletező jazz zenekarok munkáiban is éreztette a hatását, ilyen volt a Modern Jazz Quartet (MJQ), vagy a Dave Brubeck Quartet. A vibrafonos-dobos-bőgős-zongorista összetételű MJQ az úgynevezett kamarajazz alapjait fektette le, amelybe belefértek barokk szvitek és fúgák sémájára írt jazzdarabok és bluesdallamok is. Dave Brubeck életművében a klasszikus zene majdnem olyan fontos szerepet játszott, mint a jazz. Milhaudtól és Schönbergtől tanult, 1959-ben fellépett Leonard Bernsteinnel és a New York-i Filharmonikusokkal. Kórusműveket és szimfonikus darabokat egyaránt komponált, és mi sem mutatja jobban a komolyzene iránt érzett tiszteletét, mint az, hogy nyolcvanadik születésnapján a Londoni Szimfónikusok egy egész estén át Brubeck szerzeményeket játszottak vele és négy ﬁával együtt. A hatvanas évekre a fúziós láz elérte a legtöbb zenei stílust. A jazz keveredett a rockzenével, a népzenével, és „hivatalosan” a klasszikus zenével is. 1957-ben Gunther Schuller, amerikai zeneszerző a klasszikus és a jazz zene fúzióját Third Stream, vagyis harmadik áramlat elnevezéssel illeti, amelyben az improvizáció fontos szerepet kapott a klasszikus zenei elemek mellett. Schuller hosszan felsorolta, mi nem jellemzi a Third Streamet: nem vonósokkal játszott jazz-zene, nem klasszikus zene jazz-zenészek előadásában, nem be-bop egy kis Ravellel vagy Schönberggel fűszerezve, és így tovább… Jellegzetes felvételek ebből a Gil Evans hangszerelte Miles Ahead, Miles Davisszel, vagy Stan Getz és Eddie Sauter lemeze, a Focus, továbbá Dizzy Gillespie és J.J. Johnson Perceptions című albuma, melyeken mind komponált zenét ötvöztek improvizatív zenével. Sok jazz-zenész és -zeneszerző a kísérletezés kedvéért feladta a jazzben megélt nagyfokú szabadságot, hogy megtapasztalja a komolyzene kötöttségeit. A folyamat azóta is tart, Chick Corea például saját

műveiben visszanyúlt a klasszikus zenéhez, ahogy a rockhoz is, csakúgy, mint Wayne Shorter, Joe Lovano vagy a 2000 után alakult Classical Jazz Quarter, amely nevével is jelzi a két műfaj egybemosását. Itthon többek között Oláh Kálmán érte el, hogy egy ilyen fúzió minden erőlködés nélkül tudjon megszólalni a Concerto for Symphony Orchestra and Jazz-Band című művében. A zenei műfajok és stílusok keveredését nem lehet, és persze nem is érdemes elkerülni. A fúzió kritikusai szerint ez sokszor csak erőltetett műveket szül, amelyben sem az egyik, sem a másik hangzás nem elég jó, mások szerint pedig pont az ilyen „határátlépések” teszik izgalmassá a zene fejlődését bármelyik műfajban. Az idő és a közízlés úgyis meghozza a maga ítéletét. A Klazz Brothers és Edson Cordeiro operaénekes közös koncerten kérik majd ki a

közönség véleményét a jazz és a komolyzene átjárhatóságáról. Eddigi sikerük azt mutatja, meglehetősen sima az út egyik műfajtól a másikig. •

2008. szeptember 19. 19:30 Fesztivál Színház Klazz Meets The Voice – a Klazz Brothers és Edson Cordeiro koncertje

Km.: Edson Cordeiro (ének), Tobias Forster (zongora), Kilian Forster (nagybőgő), Tim Hahn (dob) Helyreigazítás: az előző számunk 40. oldalán Az ősi japán dobok című cikk íróját tévesen tüntettük fel. A cikk szerzője Vörös Eszter.

MUPA_2008_8.indd 39

2008.08.19. 15:59:43

Hétfő Esti Jazz a Cadillac-kel – Juhász Gábor

Fények az esten Bércesi Barbara

Jazz. Kárpát-medencei, balkáni, indiai tradicionális és népzenék. Dalok. Juhász Gábor mindezeket szoros összefüggésbe képes hozni művészetében. Ahogy a zenekarvezetőként, kísérőként, zeneszerzőként és zeepedagógusként való létet is. Öntörvényű muzsikus, aki közönségét mindig képes megszólítani.

A Gramofon- és Artisjus-díjas zenész a kilencvenes évek kezdete óta tanít, és ekkor kezdett lemezfelvételeket is készíteni. Közreműködött Binder Károly és Téli Márta több albumán, valamint a Tin Tin Quartet lemezein, mely zenekarnak alapító tagja is volt. Ebben a formációban kiválóan tudta megfogalmazni viszonyát az etnikus gyökerű zenékhez, különösen a magyar, bolgár, török és indiai hangrendszerekhez, dallamkincshez és ritmikákhoz, s közben az improvizáció mint az egyéniség kifejezésre juttatásának alapja sem szorult háttérbe. Az etnozenei elemek Juhász Gábor szándéka szerint soha nem hivalkodóan, l’art pour l’art módon jelentkeznek megnyilvánulásaiban. Nem valamiféle trendet akar követni, nem marketingeszközként nyúl a népzenéhez. Elmélyülten tanulmányozta mindazokat a hagyományokat, melyeket zenéjébe integrál. S előfordul, hogy nem egy konkrét hangsor, makám vagy rága szalad ki kezeiből, épp csak egy díszítés, egy hajlítás jelzi viszonyát egy-egy közeli-távoli kultúrához. Manapság a Samsará-

ban, valamint a Szalóki Ági, Herczku Ági és Bognár Szilvi hangjára épülő Szájról szájra című produkcióban szerepel. Így nemcsak a népzenéhez, de a dal műfajához is őrzi közeli viszonyát. Ez utóbbi viszony a Marozsán Erika számára írt Szakíts, ha tudsz című 2006-os albumon mutatkozott meg legszebben. Juhász Gábor már számos nagynevű muzsikus lemezén szerepelt közreműködőként, köztük David Yengibarjan, Lantos Zoltán, Dés László és Balázs Elemér oldalán, dolgozott Theo Jörgensmannal, Federico Sanesivel, Erik Truffaz-val és Charlie Marianóval, valamint alapítója és irányadója volt az Off Course zenekarnak Szakcsi Lakatos Róbertel, Barcza Horváth Józseffel és Balázs Elemérrel, amikor 2004-ben végül elérkezettnek látta az időt, hogy saját neve alatt jelentessen meg lemezt. A 60/40 című CD anyagát nem kisebb személyiség közreműködésével vette fel, mint a dán trombitás, Miles Davis Aura című albumának komponistája, Palle Mikkelborg. Az albumon Juhász és Mikkelborg kompozíciói egyaránt megtalálhatók.

2005. augusztus 19-én a Dés László Septet is felkérést kapott, hogy részt vegyen egy nagyszabású jazzünnepen, az Örömkoncerten, melynek keretében az amerikai Randy Brecker trombitással is együtt játszhatott. 2006-ban Juhász úgy érezte, hogy az inkább akusztikus, kamara jellegű jazz után itt az ideje, hogy kicsit keményebb hangot üssön meg. Megalapította a Juhász Gábor Triót, társainak pedig Papesch Péter basszusgitárost és Borlai Gergő dobost választotta. Több, zajos sikert hozó koncertet adtak, aztán 2008-ban elkészült Fények című CD-jük is, mely lelkes kritikákat kapott a zenei szaksajtóban. Az október 13-i Hétfő esti jazz a Cadillackel koncerten az alapot szintén a Fények anyaga adja, a Juhász Gábor Trió vendégei pedig olyan, évtizedek óta a pályán lévő zenésztársak lesznek, akik Juhász bevallása szerint gyerekkora óta példaképei: László Attila gitáros és Borbély Mihály szaxofonos. A velük folytatott kommunikáció barátként és művészként is mindig egyaránt kiegyensúlyozottan, élvezetesen és mélyen szántóan zajlott. Két vagy három gitár együttjátékára sok példa adódott a jazztörténetben, hiszen a hangszer szólisztikus és kísérő szerepben egyformán ideális. Izgalmas párbeszédekre számíthatunk tehát a László-Juhász párostól. Borbély Mihály pedig Juhászhoz meglehetősen hasonló „antennákkal” rendelkező muzsikus. Számára a davis-i és coltrane-i jazzörökség mellett elsősorban a délszláv népzene adja azt a bizonyos sót és borsot. •

2008. október 13. 19:30 Fesztivál Színház HÉTFŐ ESTI JAZZ A CADILLAC-KEL Juhász Gábor

Km.: Juhász Gábor Trió (tagjai: Juhász Gábor/gitár, Papesch Péter/ basszusgitár, Borlai Gergő/dob), Borbély Mihály (szoprán- és tenorszaxofon, tárogató), László Attila (gitár)

MUPA_2008_8.indd 40

2008.08.19. 15:59:45

Orgona és folklór

Királynő népviseletben Gurmai Éva

Az európai népi hagyománykincs a zeneszerzők ihlető forrásaként már több évszázada bekerült az udvari, főúri, polgári, s az egyházi műzenébe. A komponisták mellett a 20. század második felétől, hivatásos és amatőr népi hangszeresek, énekesek, táncosok eredtek nyomába, s juttatták el számtalan helyre, ahol már hallgatott a népi muzsika. Az évezredes szájhagyomány e törekvéseknek köszönhetően ma is él, művelhető, kutatható és menthető. Napjaink komolyzenei előadói egyre hitelesebben kívánják tolmácsolni a különböző korok zenéit. Ehhez számos korabeli írásos emlék, értekezés, tankönyv s megannyi hasznos tanulmány áll rendelkezésre. Hasonlóan nagy jelentőségű volt az élő népzenével való megismerkedés. Mára már egyre több előadó felismerte, hogy a megőrzött régies előadásmód új életre keltheti az írásjeleket. A szájhagyomány szembesítése az írott hagyatékkal élvezetes és tanulságos. Számos ritmikai megoldás, dallamkezelés, díszítés, tempóválasztás a népzenével való ismeretség által született meg. Előfordult, hogy pont ez a kulcs nyitotta például a Bachhoz vezető ajtót, mint írja önmagáról az októberben a Művészetek Palotájában koncertező svéd orgonaművész, Gunnar Idenstam. Ő a svéd élő folklórban felismert számos olyan táncot, melyekkel Bach-szvitekben, -partitákban és más -orgonaművekben találkozott, így új érzésekkel, s élettel telt meg játéka. Az orgonán az ókorban mint cirkuszi és világi hangszeren elsősorban szórakoztató muzsikát játszottak. Bekerülve a keresztény kultúrába öltözetet váltott, s az egyházi zene dicső tolmácsolója lett. De miből is táplálkozott ez a muzsika? Legnagyobbrészt abból a dallamkultúrából, amellyel az adott térség rendelkezett, azaz a folklórból. A nagy művészeket a népi erő hatalmas gyűjtőmedencéiként jellemezte Kodály Zoltán: „Bach pedig, már családi örökségként, hatalmas népdalkincset vett át őseitől – arról nem is beszélve, hogy milyen szoros szálak szövődnek korál és népdal között. A korál, amely életműve nagy részének alapja,

úgyszólván népdal maga is” – írja az Utam a zenéhez című művében. Az orgonairodalomba tehát tökéletesen beolvadt a népi kultúra hol kevésbé, hol erőteljesebben felismerhetően. Ez a jelenség különösen a 19. századtól nemcsak a magyar vagy a német, de az olasz, a francia és angol zenekultúrában is felfedezhető. A 18. századtól egyre több dokumentum bizonyítja, hogy az orgonisták nem szigetelődtek el muzsikájukkal. Gyakran zenéltek esküvőkön, s más egyéb világi ünnepségeken. Kapcsolatuk az élő tradícióval kétségtelen, melynek tapasztalatai műveikbe is beépültek. Az egyházi orgonamuzsikában minden felekezet enged némi teret az improvizációnak és a kötetlenebb zenélésnek. Ezek többnyire ki- és bevonuló alkalmak. Az orgonaépítők ezért már igen korán igyekeztek színesíteni a hangzás palettáját, a regiszterek közül a Bauernﬂöte például már az 1550-es években megjelenik a népi hangzás megidézésére. A furulya/fuvola regiszterek számos változata szerepel ma is a hangszereken. Ezek között a madárhangutánzó sípok már a 15. századtól (Vogelgesang, Kuckuck, Nachtigall, rossingol, uccelli, usignuolo). Számos példát hozhatnánk még a népi színezet jelenlétére az orgonák diszpozíciójában, de számba kell vennünk még egy jelenséget, amely különösen napjainkban nagy szerepet játszik az orgona és folklór kapcsolatában. A hangszer kilépett kizárólagos egyházi szolgálatából és ma már számos hangversenyterem díszeként új funkciót tölt be. Kiemelve a szakrális térből még több zenei

Gunnar Idenstam (fotó: Anna Gillblad)

lehetőséggel bír, s az új lehetőségek között rangos helyet foglal el a népzenével való társítás. Magyarországon is egyre több mű születik ennek szellemében. Ide sorolhatók többek között Koloss István Tinódi-dallamokra írt szerzeményei, Fassang László Legénybúcsú című kompozíciója. Az új szellemiség elterjedésében nagy szerepet játszik hazánkban Sebestyén Márta, aki virágénekekkel, népénekekkel, népdalokkal társítja az orgonahangzást, valamint Szokolay Dongó Balázs, aki népzenét és népi ihletésű muzsikát játszik furulyán, dudán és szaxofonon. Találkozásuk Fassang László orgonaművésszel örök szövetségre léptette az orgonát és a népzenét. Sebestyén Márta és Szokolay Dongó Balázs Gunnar Idenstam svéd orgonistával, s a vele érkező nyckelharpa-játékossal, Johan Hedinnel kalauzolják a közönséget ebbe a távoli, új világba. •

2008. október 15. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Orgona-folk – Gunnar Idenstam estje

Km.: Johan Hedin (nyckelharpa), Sebestyén Márta (ének), Szokolay Dongó Balázs (népi fúvós hangszerek)

MUPA_2008_8.indd 41

2008.08.19. 16:01:06

Susana Baca

A kreol díva Harkányi László

A világzene legkiemelkedőbb előadói a színpadi csillogást a külsőségek helyett zenéjükben hordozzák. Cesaria Evora ki is érdemelte a „mezítlábas díva” címet, hamarosan pedig egy újabb káprázatos énekesnőt köszönthetünk Budapesten: Susana Baca szintén otthonosan mozog minden pódiumon, cipőre neki sincs szüksége, tőle viszont azt is megtudhatjuk, mit rejt Peru az inkák kincse mellett.

A harmadik legnagyobb dél-amerikai ország őslakos népe mindmáig őrzi az Inka Birodalom emlékeit, az Andok csúcsai között továbbra is pánsípok közvetítik a kecsua dallamokat. Néhány ezek közül a Földet is körbejárta, az El Condor Pasa például Paul Simon szövegével a vándorló utcazenészek örökzöldje lett. Néhány éve azonban megtudhattuk, Peru egy másik zenei örökséget is tartogat, amelynek legavatottabb előadója Susana Baca. Míg az Amazonas-menti dzsungel és a hegyláncolat az indián és spanyol származású népesség otthona, az óceán partvidékén Peru kreol lakossága él. Az 1500-as években Francisco Pizarro hódításaival nem csak a spanyol gitármuzsika érkezett az országba, a partmenti ezüstbányákban fekete rabszolgák kezdtek dolgozni, az afrikai gyökerű peruiak pedig az azóta bevándorolt más népekkel keveredve hozták

MUPA_2008_8.indd 42

2008.08.19. 16:01:08

létre a helyi kreol kultúrát, amely az 1854-ig fenntartott rabszolgaság intézménye, valamint a latin, európai és indián tradíciók ötvözeteként egyéni világot teremtett. Miután a gyarmatosítók, vagyis a terület és az emberi erőforrás urai a hangszereket betiltották, az afrikai ritmusokat kreatív megoldásokkal lehetett csak újrateremteni. Ma is használatos a fadoboz kinézetű cajón, amely valójában egy fadoboz, a quijada, amely egy szamár állkapocs-csontjából készülő hangszer, a checo és az angara pedig kivájt lopótökből van. Jól tükrözi az afrikai muzsika ritmusközpontúságát, hogy itthon mennyire eltérnek az asszociációk, hiszen lopótökből nálunk furulyát készítenek, amelyre az egyik legrégebbi példa a regössíp. Az afro-perui ritmusokhoz érzelemdús melódiák és vérpezsdítő táncok társultak, azonban a 20. században mindez kezdett feledésbe merülni, a kreol kultúra szinte teljesen feloldódott az újabb keveredések folytán. Az ötvenes években aztán külső segítséggel született újjá a muzsika: a nemzeti függetelenségi mozgalmak által támogatott afrikai táncegyüttesek turnéi, a perui forradalom támogatása a folklór iránt, illetve a feketék jogaiért küzdő karizmatikus vezetők hatására jött létre az a légkör, amelyben olyan előadók találták meg a helyüket, mint a Perú Negro, Chabuca Granda vagy Susana Baca. A kreol díva valóságos zenei intézmény, a latin-amerikai zenei kultúra egyik legjelentősebb alakja. Susana Baca Limában született, de a fővárostól néhány kilométerre

fekvő Chorillos nevű halászfaluban nőtt fel, ma is ott él. Noha szüleitől tanult énekelni és táncolni, sokáig lebeszélték arról, hogy zenésznek álljon, mondván, abból fekete nőként nem lehet megélni. Az afro-perui kultúra iránti érdeklődése, zenei alázata és színpadi varázsa azonban előbb-utóbb mindenkit meggyőzött, leginkább Ricardo Pereira bolíviai muzsikust, aki utóbb zenésztársa és férje lett. Népzenekutatóként is együtt dolgoznak, zenei központjukat, az Instituto Negrocontinuót vezetve ápolják az afrikai zenei örökséget. Ebben a minőségben találtak rá a kilencvenes évek elején egy 95 éves kreol muzsikusra, akitől Baca kísérőkvartettjének a fele, vagyis a két virtuóz ütős, Hugo Bravo és Juan Medrano Cotito megtanult checón játszani. Ebben a minőségben találkoztak elfeledettnek tűnt dalokkal és ritmusokkal, valamint mai, friss előadókkal, akikkel aztán már előadóként is közösen dolgoztak. Susana Baca saját népe dalainak és táncainak hiteles tolmácsolása mellett rendkívüli nyitottsággal közelített más országok zenéje felé is, hosszú évek óta játszik brazil, kubai és argentin muzsikusokkal, énekel spanyolul, portugálul, haiti kreol nyelven és franciául. Közel húsz éve Peru legjelentősebb muzsikusainak egyike, a nemzetközi hírnév azonban nem ilyen természetesen jött. Egy másik egyszemélyes zenei intézménynyel való találkozás nyitotta számára ki a világot. David Byrne, a Talking Heads együttes alapítója, Grammy-, Oscar- és Golden Globe-díjas zeneszerző, a Luaka Bop világzenei kiadó alapítója egyik spanyolóráján látott egy videót Bacáról, aki megbabonázta. Még abban az évben, 1995-ben válogatáslemezt adott ki, amelyet az énekesnő Maria Lando című dalával nyitott. Bámulatos sikerszéria kezdődött, hiszen Dél-Amerikán kívül is megismerték azt a lenyűgözően tiszta, egyszerű és elegáns előadásmódot, amivel Baca a kreol nép örömét és bánatát, vágyait és melankóliáját tolmácsolja. Saját lemezek sora következett, amelyben a perui muzsika mellett egyre több helyet kaptak a külső hatások is, Pablo Neruda verseihez szerzett zenét, együtt dolgozott Gilberto Gil legendás brazil muzsikussal (Brazília jelenlegi kulturális miniszterével), Marc Ribot jazzgitárossal, John Medeski jazz-zongoristával és Greg Cohen jazzbőgőssel. Munkáját a BBC világzenei

A cajón vándorútja A ﬂamencomuzsikusoktól tanulva a jazz- és világzenei együttesek, sőt a könnyedebb műfajok unplugged felállásai is egyre nagyobb előszeretettel használják a cajón nevű hangszert. Egyszerű felismerni: egy utánozhatatlan hangzású fadoboz, amelyből az ütős az alapritmusoktól a díszítésekig bármit előcsal, miközben rajta ül. Noha rendkívüli igényességgel behangolt instrumentumról van szó, az eredetét spanyol nylevismeret nélkül, ránézésre is könnyű megtippelni, őse a zöldséges láda. Miután a 16. században elhurcolt fekete rabszolgák nem vihették magukkal az afrikai dobokat, Peruban és Kubában zöldség-, gyümölcs- és halszállításra használt faládákon kezdtek játszani, az afro-perui zenészek pedig azóta is a cajónra alapozzák dalaik ritmusát. 1974-ben viszont egy limai ládajátékos, pontosabban egy zseniális ütős, Alex Acuña átkölzötött Las Vegasba, ahol olyan előadókkal lépett fel, mint Elvis Presley vagy Diana Ross, majd hamarosan Chick Coreával és Paco de Luciával hozta össze a jó sors. A velük közösen készített Touchstone című ﬂamenco felvételt hallva kezdték az ibériai zenészek is alkalmazni a hangszert, onnan pedig néhány lépés volt, hogy a Gipsy Kings-től a manapság hódító világzenei válogatásokon át Norah Jones-ig szinte mindenkihez eljusson.

díjával és egy Latin Grammy-vel, valamint számtalan meghívással ismerték el, többek között a Művészetek Palotája részéről, így októberben a kivételes énekesnő révén találkozhatunk az afropeerui zene gyöngyszemeivel, a ritmikus festejóval, a dallamos landóval, valamint, Baca szerint minden zene ősanyjával, a golpe tierrával. •

2008. október 20. 19:30 Fesztivál Színház Susana Baca (Peru) koncertje

Km.: Susana Baca (ének), David Pinto (nagybőgő, basszusgitár), Sergio Valdeoz (gitár), Hugo Bravo (ütőhangszerek), Juan Medrano „Cotito” (cajón)

MUPA_2008_8.indd 43

2008.08.19. 16:01:10

Ismerős hangok

Műfajokon kívül Matisz László

Mondhatnánk – mert tény –, hogy Michael Nyman brit kortárs zeneszerző, ha az iménti jelző nem lenne mifelénk meglehetősen riasztó – még az úgynevezett igényes zenehallgatók körében is. Zenei vonatkozásban a „kortárs” szóról legtöbben valamiféle atonális, kakofonikus vagy kísérleti stádiumban lévő hangzáspróbára asszociálnak. Csakhogy Nyman zenéjét illetően szó sincs ilyesmiről, sőt! Mind az öreg kontinens nyugati felén, mind a tengerentúlon nagy népszerűségnek örvend. Az utóbbi tényre reﬂektáló általános beidegződés szerint kortárs zeneszerző azonban csak abban az esetben lehet népszerű, ha nem „komolyzenész”. Utóbbi következtetés majdnem helyes – hogy miért nem teljesen az mégsem, az Nyman sikerének egyik megfejtése: zenéje ugyanis műfajokon kívüli. Manapság ez nem számítana ritkaságnak, mivel a muzsikusok jelentős hányadát mindig is valami eredeti, valami új (hangzás, stílus, szerkezet stb.) kitalálásának görcsös kényszere motiválta, újabban pedig már szinte trendi jelenségről beszélhetünk e téren. A kortárs komolyzene, a jazz, de főleg a világzene képviselői percenként állnak elő soha nem hallott furcsaságokkal, fúzióval, vagyis olyan újdonsággal, melyeket hajlamosak kortalanként, sőt, „műfajok fölöttiként” beharangozni. Legtöbbjükről azonban hamar kiderül, hogy mégsem annyira eredeti… Michael Nyman zenéje nem tör a műfajok fölé, mégis úgy marad azokon kívül,

hogy szinte semmi újdonság nincs benne. E talányos ellentmondás háttere viszonylag egyszerű, és ez talán sok, artisztikus magasságban lebegő kortárs muzsikus számára is tanulságos lehetne. Az angol szerző zenekarát és kompozícióit kicsit ﬁgyelmesebben hallgatva olyan benyomásunk támadhat, hogy minden hang ismerős valahonnan. Ennek az impressziónak több oka is lehet: nem úgynevezett témákat, mondatszerű dallamokat hallunk – melyek, ha tényleg annyira ismerősek lennének, plágiumgyanút ébresztenének –, inkább csak rövid motívumokat, ügyesen összefűzve vagy variálgatva, de főleg gyakran megismételve. Egy zenei motívum, ugyanazon pár hangos dallamfoszlány szinte végtelen sok korábbi zeneműben felfedezhető, azonosítható – az európai temperált hangrendszer matematikai törvényszerű-

ségei alapján is. Pár hangnyi egybeesés, régi Vivaldi-, Purcell-, Bach-művek témáit alkotó motívumokkal még semmiképp sem plágium; pláne, ha hasonló felfedezések tűnnek át későbbi korok, sőt, modern zenéket illetően is. A motívumok egy kompozíción belüli gyakori ismétlése, recitatív jellege pedig időt ad a hallgatónak a déjà vu élményének tetszés szerinti felismerésére. Ez utóbbi jellegzetességből adódóan nevezte műveit Nyman minimalista zenének, mely később a kortárs zene sajátos irányzatává erősödött – többek között nem kevésbé híres zeneszerző kollégája, Steve Reich által. Kétségtelen, hogy a recitatív vagy minimál zene kissé eseménytelennek tűnhet – látszólag. Nem beszélhetünk hagyományos értelemben vett kompozícióról, de emiatt zenei sztereotípiákról és közhelyekről sem. Nyman zenéje sem úgy gyönyörködtet, mint egy szonáta, pláne capriccio. A zenei élmény ebben az esetben nem a szokásos érzéki örömre, intellektuális felismerésekre, asszociációkra épül, hanem a hangzó közegben fokozatosan kialakuló sajátos atmoszférára, a zenében feloldódó közérzetre, a lélektani ráhangolódásra. Ha ez létrejön a hallgatóban, az érzéki és intellektuális plusz sem marad el. Az egyszerű, világos motívumok, ezek az „épp hogy témák” leg-

A minimalista Michael Nyman Londonban született 1944-ben. Zeneelméleti tanulmányokkal, publikációkkal, valamint Romániában folytatott népzenegyűjtéssel kezdte pályáját. Zenei összefüggésben ő használta elsőként a minimalizmus fogalmát, egy 1968ban megjelent írásában. A hetvenes években a londoni Nemzeti Színház zeneszerzője lett. Itt formálódó zenésztársulatával klasszikus művek modern adaptálásával kezdett foglalkozni. Ebből a formációból jött létre 1976-ban a Michael Nyman Band.

MUPA_2008_8.indd 44

2008.08.19. 16:01:12

koncepció engedi meg akár a triviális, groteszk, banális és vicces dallamfoszlányok használatát is, melyekkel gyakran találkozhatunk az angol szerző műveiben. A nemes zenei szövetre bármilyen motívum felrajzolható, ha a művész elegánsan teszi azt – főleg ha ezzel konkrét célja is van.

Fotó: Shiela Rock

inkább vonósokon, fafúvókon vagy rezeken szólalnak meg – és azonnal; úgy értem, intrók és egyéb felvezető hatáselemek nélkül. Nagyon perfekt, nagyon temperált, árnyalt hangszerelésben és karakteresen ritmizált, adekvát metrumok mentén indul a zenefolyam. Nyman szinte egyáltalán nem használ ütősöket; hacsak az időnként általa megszólaltatott, continuóként alkalmazott csembalót nem hatalmazza fel ritmuskísérő funkcióval is. Az „ismerős hangok” először hatásosak, majd kissé zavarba ejtően statikussá válnak, s kisvártatva hangzó közeggé, valamiféle valóságon kívüli lelkiállapottá sűrűsödnek. A vájtfülű zenehallgató legfeljebb az apró, árnyalatnyi hangszerelési, harmonizálási elmozdulásokat érzékelheti. Ezek a nüanszok viszont Nyman zeneszerzői talentumának lényegét fedik. A felszínen hatásos, párhangos motívumok veszik körül hamar az egyszerű lelket (ez a népszerűség egyik titka), a hámréteg alatt azonban a klasszikus európai zene évszázados hagyományaira épülő, rendkívül gazdag

cizelláltság csillog. Valljuk be, ilyet kevesen tudnak kortárs zeneszerzőként; nem mellesleg műfajokon kívüliként. Pedig lehetne ez magától értetődő, általános alkotói attitűd is… Mert ha egy szerzőnek fontos, hogy műve szóljon is valamiről, alaposan vissza kell lapoznia a múltba; ugyanis a jelen, de akár a jövő víziója is, csak a múlthoz köthető folyamattal együtt lehet érvényes, felfogható és igaz. Ez nemcsak a múlt eszményeinek újra fogalmazását jelenti, de a régmúlt valóságának, hétköznapi mivoltának tiszteletben tartását is. Ez utóbbi gondolat dereng Nyman zenéjének mélyén. Viszont szerzőnk számára feltehetően sokkal fontosabb, hogy egyfajta eleven, organikus rétegződésként ábrázolja a mélység és a felszín viszonyát, mint bármiféle direkt gondolatiságot. Ezt tükrözik műveinek formai megoldásai: a recitatív-, a minimál-megoldások, a hangzóközeg-jelleg, melyben bárki otthon érezheti magát; de ez a forma óvja meg Nyman zenéjét a műfaji sztereotípiáktól, vagyis így képes kívül maradni. E ritka, de következetes és letisztult alkotói

Az ismerős hangokat azonban egy harmadik, csöppet sem jelentéktelen tényező is befolyásolja. Nyman műveinek ismertségét és népszerűségét kezdetben színházi munkái, majd filmzenéi alapozták meg. A Peter Greenaway jelentősebb filmjeiben (Prospero könyvei, A rajzoló szerződése, Számokba fojtva, A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője) Nyman hangfolyamait hallhattuk, továbbá a nagy sikerű Zongoralecke című Jane Campion-film zenéje is a brit szerző életművének része. Ezek a darabok tehát semmiképp sem különülnek el a Nyman-repertoártól, szerves részét képezik annak, melyből arra a következtetésre juthatunk, hogy az alkalmazott zenei, vagy programzenei attitűd nem idegen a zeneszerzőtől. A Greenaway-filmekhez tökéletesen paszszoló, mondhatni ideális alkotótársakról beszélhetünk a látvány és hangzás, a bizarr képi dramaturgia és a zenei közeg viszonylatában. A filmek egyszerű, néha banális vagy groteszk történetek keretein belül tobzódó, cizellált látványvilágukról, és a mindezekkel rejtett összefüggésben álló filozófiai dilemmákról híresek. Hatásukat a hozzájuk harmonikusan illeszkedő Nyman-zenék jelentősen fokozzák. A budapesti koncert látogatói tehát nem csupán valamiféle hangzó kuriózumra számíthatunk – a míves tartalom ott fénylik, a felszín alatt… •

2008. október 21. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem The Michael Nyman Band koncertje

Km.: Michael Nyman (zongora), Gabrielle Lester, Catherine Thompson (hegedű), Catherine Musker (brácsa), Tony Hinnigan (cselló), Martin Elliott (basszusgitár), David Roach (szoprán- és altszaxofon), Simon Haram (szoprán- és altszaxofon), Steve Sidwell (trombita, szárnykürt), Dave Lee (franciakürt), Nigel Barr (basszusharsona), Ralph Harrison, John Greenough (hangmérnök)

MUPA_2008_8.indd 45

2008.08.19. 16:01:12

Szalóki Ági

Világzene – az én világom zenéje Máté J. György

Sokan a Karády-dalokat újragondoló énekesnőt említik, amikor a Szalóki Ági neve szóba kerül, ám októberi koncertjének alapanyaga a népzene lesz. Szalóki Ági hároméves kora óta énekel népdalokat, s ma is népdalénekesnek vallja magát. Hűséges a régi műfajához, akkor is, amikor jazzkíséret szól a háta mögött. Az énekesnő eddigi művészi fejlődése,

zenei-nyelvi-lelki megerősödése e zenei világban zajlott le, a népdalok mind hívebb elemzésére és tomácsolására tette fel az életét. Azzal is tisztában van, hogy a fejlődést nem a töretlenség és a

linearitás jellemzi, illetve hogy a teremtő zenei tudás sosem lehet végleges, időről időre megerősítésre szorul, máskor meg épp elveszni látszik, s az egykor biztosnak tűnt ismereteket újra meg kell szerezni. Az előadó aktuális világképe és érzelmei újabb és újabb árnyalatokkal gazdagítanak egy ismert dallamot, mely, Bartókkal megfogalmazva, maga is az időben változó „zenei ösztön spontán kifejezője”. A népzene személyes tolmácsolását tekinti Ági a maga világzenéjének, amely egyben az ő világának zenéje. Meglehet, hogy művészetének megértéséhez épp világzene-felfogásán keresztül vezet az út. Tizenhárom éve világzenét játszó zenekarokkal énekel, de amikor tizenhét évesen Korom Attila együttesében szerepelt, még nem is ismerte e kifejezést. Tudatosan választja ki dalait: egyrészt a népdalénekesi hagyomány folytatójának vallja magát, másrészt individuális előadó, akit főként jazzmuzsikusok ébresztettek rá arra, hogy az improvizáció minden helyzetben újat hoz ki a művészből. Szalóki Áginak érezhetően nagy szüksége van erre a zenei szabadságra, melyben új dalvariánsok, gondolatok és érzelmek születhetnek. Hagyomány és egyéniség különleges szimbiózisában alakul ki tehát az énekesnő zenei gyakorlata. Olyan dallamokat választ, melyeket – ismét Bartókkal szólva – „sokan és sokáig énekeltek”, ugyanakkor urbánus tudatossággal keresi a hitelesség

MUPA_2008_8.indd 46

2008.08.19. 16:01:12

A számtalan magyar és többszáz külföldi fesztiválon fellépett énekes az esztétikai meggondolásokon túl morális jelentőséget is tulajdonít egy-egy hitelesen előadott dalnak: úgy véli, hogy a zene rejtett érzelmiszellemi forrásokat tud megnyitni az emberben, sőt, akár a bűnök feloldására is képes.

frissebb formáit. Témája maga az élet: szerelem, boldogság, fájdalom és halál, ősi témák, melyeket a hallgatóság sosem érez kiüresedettnek a személyes érintettség okán. A népdalok előadója az emberek helyett szólal meg, azt énekli el, ami a problémáiról nem gondolkozó vagy az azokat elfojtó hallgatóval is megtörténik.

Ági lassan építkezve, menedzserek nélkül vált a magyar zenei élet ismert személyiségévé. Nyolcezer eladott lemeze és teltházas hangversenyei mutatják, hogy a közönségben nagy igény van különleges világzenéjére. Gyakran emlegeti azonban, hogy zenészei tehetsége és szeretete nélkül nem juthatott volna el oda, ahol most tart. Októberi koncertjére olyan jazzistákat hívott a zenekarába, akiknek régi tisztelője, illetve akikkel korábban élmény volt együtt dolgoznia: Borbély Mihály szaxofonossal Nikola Parov zenekarában dolgozott együtt, s idén januárban közös koncertet tartottak; Szabó Dániel zongorista munkásságát lemezekről ismeri, ez lesz első közös hangversenyük; Oláh Szabolcs gitáros meghívását ugyancsak egy szép közös koncertélményük indokolja; Barcza Horváth József bőgős három éve dolgozik együtt Ágival: „igazi jó ember” – mondja róla az

énekesnő, szakmailag pedig „biztos alapja a zenekarnak”; Dés András ütős tizenkét éve van jelen az énekesnő életében: jó barát és kiváló kolléga. A vonzó zenésznévsor talán további nevekkel is gazdagodni fog októberig. A koncert anyaga kétféle újdonsággal szolgál majd: az énekesnő Hallgató című albumának egyes dalai új kontextusban szólalnak meg, másrészt teret kapnak Ági legfrissebb zenei ötletei, mindaz a közlendő, ami az utóbbi hónapokban gyülemlett fel az előadóban. A műsor nagy része intim környezetbe való dal, a Fesztivál Színház pedig ideális színhely az előadáshoz. •

2008. október 22. 19:30 Fesztivál Színház Szalóki Ági koncertje

Km.: Oláh Kálmán (zongora), Barcza-Horváth József (nagybőgő), Dés András (ütőhangszerek), Lamm Dávid (gitár), Borbély Mihály (fúvós hangszerek), Sturcz Quartet

MUPA_2008_8.indd 47

2008.08.19. 16:01:13

Blood, Sweat & Tears

40 év vér, verejték és könnyek között Kovács Bori

A zenetörténet során talán egyetlen zenekar sem választott magának olyan önbeteljesítő nevet, mint az 1967-ben alakult, öt Grammydíjat nyert New York-i Blood, Sweat & Tears jazz-rock együttes. A kezdetek hatalmas sikerei után bizony jócskán meg kellett küzdeniük a fennmaradásért, de végül sikerrel jártak, aminek legjobb bizonyítéka az, hogy 40 éves fennállásukat ünneplő világkörüli turnéjuk egyik állomásaként játszanak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Blood, Sweat & Tears szerencsés csillagzat alatt kezdte pályáját. A hatvanas évek második felében, amikor virágkorát élte a hippimozgalom, az emberek nyitottak és befogadóak voltak minden újdonságra. A közönség percek alatt emelte a zenészeket sztárstátuszba, a lemezkiadóknak csak le kellett csapniuk az aktuális kedvencekre. A technikai fejlődésnek köszönhetően az addig viszonylag egyszerű és egységes rock- és beathangzás továbbfejlődése előtt számtalan út nyílt meg, a dalok hang-

szerelése bonyolultabbá válhatott, mert a gitár-dob felállást számos új hangszer (billentyűsök, fúvósok, vonósok) egészíthette ki. Véget ért a két-három perces kislemezek egyeduralma, a nagylemezek immár elég időt hagytak nagyobb lélegzetű kompozíciók feljátszására. Ekkoriban indult többek között a Pink Floyd, Jimi Hendrix, a Doors karrierje, de a Beatles is 1967-ben jelentette meg a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band című albumát. A BS&T Steve Katz gitáros és Bobby Colomby dobos ötlete nyomán kezdett el szerveződni, de nemsokára az énekes-zongoristának felkért Al Kooper (akivel Katz a Blues Project nevű együttesben játszott együtt két évig) mind zeneileg, mind konceptuálisan átvette az irányítást, így a közvélemény őt tartja a zenekar alapítójának (bár alapvetően csak ugródeszkának használta arra, hogy a megfelelő összeget összegyűjtve Angliába utazhasson). Mindenesetre tény, hogy az együttes első repertoárja nagyrészt

Kooper szerzeményeire, valamint más előadók dalainak feldolgozásaira épült. A BS&T tagjainak zenei elképzelése abban az időben teljesen forradalminak számított. A dalok alapvetően pop és rock szerzemények voltak, amiket azonban rézfúvósokkal színesítettek, beemelve általuk a jazz, blues, soul, esetenként a klasszikus zene és a pszichedelia elemeit. A fúvósok nem csupán egyszerű háttérkíséretet játszottak, hanem önálló dallamvilággal, a jazzből hozott többszólamúsággal tették egyedivé a zenekar hangzását, a koncerteken pedig szabad teret adtak az improvizációnak, elvontabb kísérletezésnek, és ezzel útjára indították a jazz-rock stílust. Az együttes klasszikus felállása 1967-ben alakult ki: a már említett zenészeken kívül Randy Brecker (trombita, kürt), Jim Fielder (basszusgitár), Dick Halligan (harsona), Fred Lipsius (szaxofon, zongora) és Jerry Weiss (trombita, kürt) alkották a csapatot. Első lemezük Child Is Father To The Man címmel 1968-ban látott napvilágot, és hatalmas sikert aratott a kritikusok körében, de negyvenezer eladott példánya mutatja, hogy rögtön megtalálta a maga közönségét is, bár igazi sláger hiányában a rádiók még mellőzték. A 60-as évek gitárcentrikus zenéjébe újító módon visszahozott fúvósokkal, egyesítve a rock nyers vadságát a jazz bonyolult harmóniákban gazdag, improvizatív elemekben bővelkedő világával, létrejött a jazz-rock stílus. Ennek köszönhetően a BS&T a közönség olyan különböző rétegeit érte el, mint a pszichedelia, a jazz, vagy Frank Zappa kedvelői. A siker ellenére Al Kooper tartotta magát eredeti elképzeléséhez, és több társával együtt fél év után elhagyta a zenekart.

MUPA_2008_8.indd 48

2008.08.19. 16:01:14

Átmeneti keresgélés után az együttes vezetését átvevő Bobby Colomby rátalált a megfelelő hangra az egykori utcagyerek, a kanadai David Clayton-Thomas bluesénekes személyében, akinek hangi adottságai messze túlszárnyalták elődjéét. Színesebben, érzelmesebben, kifejezőbben tudta átadni a számok mondanivalóját, emellett a dalszerzésben is jeleskedett, így az évek során az együttes ikonikus ﬁgurájává vált, és kisebb megszakításokkal 2004-ig volt a zenekar arca. A vele felvett második, kevésbé kísérletező, az együttes nevét viselő album valósággal robbant 1969 januárjában: három dal került a slágerlisták élére (Spinning Wheel, You’ve Made Me So Very Happy, And When I Die), megkapta az év legjobb albumának járó Grammy-díjat és hatmillió példány kelt el belőle. A zenekar ennek köszönhetően Woodstockban már sztárzenekarként léphetett föl. A nagy siker azonban nemsokára nehézségeket is hozott magával. A Nixon vezette amerikai kormány őket szemelte ki az első együttesnek, amelyet a Vasfüggöny mögé küldött turnézni, azzal gyakorolva nyomást a zenekarra, hogy ha elutasítják az ajánlatot, nem hosszabbítják meg David ClaytonThomas munkavállalási engedélyét. Az együttes kelet-európai tapasztalatai után hazatérve dicsérte az amerikai szabadságeszményt, ám ez, és a kormánnyal való együttműködés – egy hónappal a kenti mészárlás után, valamint a még mindig folyó vietnami háború miatt – a rajongók körében nem talált pozitív fogadtatásra. Ebben a hangulatban jelent meg 1970-ben a har-

madik album, amely bár bearanyozódott és a Hi-De-Ho című dal a 14. helyig kúszott fel a slágerlistán, mégsem hozta a várt lemezeladási mutatókat. Eddigre azonban felütötték a fejüket a BS&T zenei szellemiségét követő zenekarok, például a Chicago, így volt kihez átpártolnia a hallgatóságnak. A rajongók azt sem nézték jó szemmel, amikor a zenekar fellépéseket vállalt a Las Vegas-i Ceasar’s Palace-ben. A közönség elvesztésébe a fenti okok mellett valószínűleg az is belejátszott, hogy a hippimozgalom elsorvadt, a volt virággyermekeknek szembe kellett nézniük a hétköznapok realitásával, és ez sokukat eltávolította a zenétől. Az együttes 1971-es negyedik lemeze így már be sem került a top 10-be. Ezek a nehézségek kiélezték a zenekaron belül eddig is meglévő ellentéteket, és bár az együttes a ’70 években is sorra készítette a színvonalas albumokat, a tagság állandóan változott. A jobbnál jobb zenészek – megfordult közöttük Jerry Fisher, Jaco Pastorius, Mike Stern is – hol zenei nézeteltérések, hol személyes ellentétek, hol anyagi okok, hol a kimerítő turnézással járó nyomás miatt, vagy egyszerűen csak új kihívásokra vágyva sorra hagyták el az együttest. 1977-ben távozott az utolsó alapító tag, Bobby Colomby, végül a zenekar 1981-ben teljesen leállt. Három év szünet után David Clayton-Thomas szervezte újjá a csapatot, és az 1985ben csatlakozó Steve Guttman trombitás és zenei rendező segítségével sikerült visszaállítania megtépázott hírnevüket. Bár

lemezt csak szórványosan adtak ki (elsősorban koncertfelvételeket és válogatásokat), a régi dalok újrahangszerelt változataival, valamint a Guttman által életre hívott Blood, Sweat & Tears Symphony Show-kal ismét jelentős sikereket arattak. Ez a korszak 2004-ben zárult le, mikor Clayton-Thomas és Guttman is kiszállt a zenekarból. A stafétabotot 2005-ben Rob Paparozzi (ének), Dave Gellis (gitár), Glenn McClelland (billentyűk), Gary Foote (basszusgitár), Andrea Valentini (dob), Teddy Mulet (trombita), Steve Jankowski (trombita) és Jens Wendelboe (trombita) vette át. Az együttes 40 éves évfordulójára kellemes meglepetéssel szolgált a rajongóknak: az alapító Steve Katz 35 év után visszatért. Bár azt még nem tudjuk, vajon a Művészetek Palotájában hallhatjuk-e őt, az biztos, hogy ez a felállás méltón ünnepli a zenetörténet egyik meghatározó együttesének 40. jubileumát. •

2008. szeptember 20. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Blood, Sweat & Tears (USA) koncertje

Km.: Rob Paparozzi (ének), Dave Gellis (gitár), Glenn McClelland (billentyűs hangszerek), Gary Foote (basszusgitár), Andrea Valentini (dob), Steve Jankowski, Teddy Mulet (trombita), Jens Wendelboe (harsona)

MUPA_2008_8.indd 49

2008.08.19. 16:03:51

Kovács Kati

A karcos lány méltósága László Ferenc

Bakﬁskora óta a legnépszerűbb énekesnők szűk elitcsapatába tartozik, félreismerhetetlen hangja és vonzó személyisége egy ország tüntető rokonszenvét bírja. utóbb Kovács Kati előadó-művészi pályafutásának is egyik meghatározójává vált. S nem pusztán a melódia, hanem a nem alkuvó, őszintén kitárulkozó előadói attitűd is, amely oly üdítő jelenséggé avatta a művészi útkereséseket az önfeladástól mindenkor elkülöníteni képes énekesnőt.

Az orvosírnok, aki már egri kisgimnazistaként Little Richard dalait hajlítgatta, leste Ella Fitzgerald technikáját és debreceni zenés ötórai teákon gyűjtötte az előadói rutint, 1965-ben lépett be a hazai nagyközönség életébe, amikor is az össznépi tehetségkutató, a Ki mit tud? egyik győztesévé lett. Vadóc bája egy esztendővel később újabb győzelemhez segítette, hiszen a Nem leszek a játékszered című számmal 1966-ban megnyerte a legelső táncdalfesztivált, s e dacosan világgá kiáltott dal nemcsak új zsánernek tetszett az addigi édeskés slágervilághoz képest, hanem

Az izgalmasan vagányos arcú, karcos lány a táncdaléneklés mellett egyhamar más területen is próbálgatni kezdte képességeit, s kiderült: született filmszínésznő. A kamera Kovács Kati iránt táplált szerelmes vonzalmát olyan mozifilmek örökítették meg, mint a Hamis Izabella című könnyed krimi, a nemzedéki válságról szóló Fejlövés, s pár filmtörténeti klasszikus: az Eltávozott nap, vagy éppenséggel a Fényes szelek. Mindeközben énekesnőként is újabb sikerek és emlékezetes, gyümölcsöző munkakapcsolatok vártak rá. Hofi Géza és Koós János oldalán telivér humorát és előadói egyenrangúságát bizonyította, s együtt koncertezett a hatvanas évek mindhárom legendás zenekarával, az Illéssel, a Metróval és az Omegával. Legnagyobb sikereit mégis szólistaként aratta, jó tucatnyi száma mind a mai napig kedvvel dudorászott, kívánságműsoroktól kikövetelt, memorábilis sláger: A régi ház körül, Most kéne abbahagyni, Szólj rám, ha hangosan énekelek, Rock and roller, Add már, Uram, az esőt!, Indián nyár. S persze itt kell említeni a gyermeki szeretet legsikerültebb, még a rozsdált szívű hálátlanokat is elérzékenyülésre késztető himnuszát, az Úgy szeretném meghálálni című örök kedvencet.

Első, nagy korszakát számos győzelem, versenydiadal övezte: három megnyert táncdalfesztivál (1966, 1972, 1981), két győzelemmel abszolvált Tessék választani, stb. S bár a magyar könnyűzene külföldi terjeszkedése előtt akkortájt számos akadály tornyosult, Kovács Kati a hetvenes évek elejére az idegen országokban is népszerű előadóvá vált. S nemcsak a keleti blokk lefojtott slágerpiacán (amiről az 1972-es Drezdai Nemzetközi Táncdalfesztivál győzelme tanúskodik), de a legfrissebb könnyűzenével igencsak elkényeztetett szabad világban is, amint arról az ugyancsak 1972-es írországi country-fesztivál diadala, vagy épp tokiói fellépése is bizonyságot adhat. A nyolcvanas évektől mindössze médiajelenléte csökkent valamelyest, országos közkedveltsége nem. Kísérletező kedvét új, változatos stílusú számokkal és újdonat dalszövegírói tevékenységével igazolta, s előadói vonzerejét, kamaszos báját mindmáig intakt módon őrzi. S csorbítatlanul őrzi méltóságát is, ami egyaránt ritka becses kincs a ﬁatal s a már nem annyira ﬁatal táncdalénekesek körében: Kovács Kati sohasem aprózta vásott bulvárcikkecskékké magánéletét, mindennapjait váltig nem igazítja a televíziós főzőműsorok és a szépészeti műtétek ciklusaihoz. S ilyesformán most, amikor újra nagy keletje támadt a hatvanas-hetvenes évek táncdalainak, a művésszé érett Kovács Kati úgy lép elénk, akár pályafutása kezdetén: tisztán, őszintén és nagyon szerethetően. •

2008. október 6. 20:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Kovács Kati koncertje

MUPA_2008_8.indd 50

2008.08.19. 16:03:52

Erik Sumo Band

Mindenki mindenkivel Papp Tímea

Az Erik Sumo Band stílusa My Space-proﬁljuk szerint indie/swing/pop. Ha ez túl tág határokat jelölne ki a zenei palettán, akkor íme orientáló jelleggel néhány műfaji sarokpont: van benne westernhős-trombita, reggae, kis jazz, soul, görög buzuki-zene, francia álsanzon, sok bolond hang és balkáni hangulat. Talán nem véletlen legtömörebb öndeﬁníciójuk: szürreális pop, amolyan világutazós. Az eklektika oka a zenekar hét tagjának előés jelenlegi, ám Erik Sumo Banden kívüli életében keresendő. A billentyűs hangszereken játszó és vokalistaként szereplő alapító-(ál) névadó zeneszerző Tövisházi Ambrus, aki az Amorf Ördögben lett ismert, Žagartól az Easy Life Naturalig készített remixeket, DJ-zett a Tilos Rádióban, tagja volt Keyser és Shuriken mellett a Crate Soul Brothersnek, komponált alkalmazott zenét Gárdos Péter Az igazi Mikulás című mozijához, tévéműsornak, telefontársaságnak, kábelszolgáltatónak, producere-tagja az egykori Amorf Ördög színésznő, Péterfy Bori szólóprojektjének dolgozott Lovasi András Kiscsillag nevű formációjával (az Erik Sumo Band repertoárján ott a Kiscsillag Csillag vagy fecskéje), a Pannonia All Stars Ska Orchestra (PASO) és a Monchichi Potenciál lemezén is. A négy éve alakult Erik Sumo Band jelenlegi felállása a 2005-ös Sziget Fesztiválra datálható. Ott léptek fel először azzal a két énekesnővel, akik első hallásra tűz és víz. A fura-karcos, saját együtteseiben (Egy Kiss Erzsi Zene, Kiss Erzsi Panchan) zsigerileg értelmezhető világnyelvi halandzsaszövegeket éneklő Kiss Erzsi, és a Fábián Juli helyére érkezett, a 2007-es Budapest Frin-

ge-győzelem után nemcsak a hazai, de az európai, sőt japán jazz-szcénában is egyre inkább ismertté váló visszafogott, mézhangú, a Korai Öröm, a PASO, a Colorstar, a Freestyle Chamber Orchestra, a Budapest Jazz Orchestra koncertjein rendszeresen vendégeskedő, kortárs táncelőadásokban közreműködő, és természetesen saját kvartettjével is koncertező Harcsa Veronika (kis képzavarral) úgy egészítik ki egymást, mintha a női attribútum jinje és jangja lennének. Azok sem ismeretlenek a kis magyar popéletben, akik mögöttük játszanak, sőt ha elkezdjük összeszedni, kit hol fordult meg, az egyes halmazok több közös metszetet alkotnak. A doboknál ülő Farkas Zoltán játszott a Colorstarban és a Pál Utcai Fiúkban, Drapos Gergely ott volt már az Amorf Ördögökben, Pápai István szintén ördögösködött, Kiss Erzsinek állandó zenésztársa, de közreműködik producer-zeneszerzőként Gál Csaba Boogie blues utáni funk alapokra épülő Cry Baby-jében. Az Erik Sumo Band basszusgitárosa Balahoczky István, aki a jazz-, népzenei, rock- és pophatásokat mutató Vidámparkból, majd az abból alakuló, táncosabb zenét produkáló Colorstarból ismerős, dolgozott Hajdu Szabolcs Tamara című

Tövisházi Ambrus

ﬁlmjének mesés-szürreális zenéjén, Goda Gábor Társulatában, az Artusban, és ő is ott van a Cry Baby-ben. Mészáros Ádám 2006-tól gitározott az Amorf Ördögökben, neve szerepel a trip-hopban utazó Monchichi Potenciál és a Ninjahelikopter tagjai közt, de fellép Ágoston Bélával is. Az pedig, hogy az Erik Sumo Band koncertjei vizuális élménynek sem utolsók, Jakócs Dorottyának és Hoványi Gábornak köszönhetők. A 2005-ben jelent meg első albumuk, a My Rocky Mountain a stuttgarti Pulver Recordsnál, és nemrég elkészült a második, a Years in the Forest. E kettőt mutatják be a Müpában vendégekkel, Kiss Erzsi zenekarával és Ágoston Bélával kiegészülve. Az előbbihez tartozó kapcsolódási pont a fentiek alapján nyilvánvaló, míg utóbbi Mészáros Ádám révén kerül a képbe, amelynek rajzolása úgy tűnik, soha nem fejeződik be, hiszen amint előjön egy zenekarnév, úgy bukkan fel legalább két-három név, akik aztán újabb társulásokkal kötik össze a cikk tárgyát. •

2008. október 31. 20:00 Fesztivál Színház Az Erik Sumo Band koncertje

MUPA_2008_8.indd 51

2008.08.19. 16:03:53

Bartók-trilógia

Magunk alkotta labirintusok Garancsi Ágnes

A Magyar Állami Népi Együttes az utóbbi néhány évben bemutatott műsoraival – még ha tradicionális koncepció alapján készültek is – tudatosan igyekezett kortárssá válni, amennyiben mai, aktuális üzenetet is hordozó előadásokat hozott létre. A Bartók-trilógia második része az őszi bemutatót megelőző egy évben állandó feladatot adott az együttes zene- és tánckarának egyaránt: az autentikus folklór és a kortárs értelmezések közötti területet fedezték fel ezalatt. Fotó: Dusa Gábor

A munka valójában két éve indult el, amikor az alkotók – a művészeti vezető, Harangozó Gyula-díjas Mihályi Gábor, és a TranzDanz társulat alapítója, Kovács Gerzson Péter – eldöntötték, hogy a bartóki ars poeticát szem előtt tartva készítenek trilógiát. Úgy vélték, azon művészek számára, akik a folklórt kiindulási alapként tekintik, a bartóki példa megkerülhetetlen. Egyetlen műsorban azonban lehetetlennek tűnt mindazt megfogalmazni, ami számukra Bartók kapcsán felmerül, ezért elkötelezték magukat a Trilógia létrehozása mellett. Az első résszel, a Kincses Felvidékkel – amely szintén a Fesztivál Színházban került bemutatásra, 2006 májusában – elsősorban a forrásokra szándékoztak rávilágítani, vagyis arra a közegre, ami Bartókot egész életében inspirálta. A Felvidék tájegysége méltó módon reprezentálja a bartóki szellemiséget, hiszen soknemzetiségű terület, amit ő azonban teljesen homogénnek látott, ezért emelték ki az innen származó zenei alapanyagot. A Trilógia harmadik részében eredeti Bartók-művet céloznak meg, ezért a Labirintushoz felkérték Sáry László zeneszerzőt. Az ő zenéje az autentikus népzene és Bartók saját kompozíciói közötti világ között épít hidat. A tervek szerint a Cantata Profana lesz a folytatás, a harmadik rész alapja. A Labirintus sokféle gondolatot ébreszt, teret enged a szabad asszociációknak. A források és a hivatkozások felismerhetőek benne annak ellenére is, hogy a zene kortárs, a tánc pedig nem pusztán tradicionális folklór, hanem a témának alárendelve más stílusokkal is bővült. A Labirintusban előforduló stílusjegyek alkalmazása szemléletbeli kérdés volt az alkotók számára: részben a hagyományokhoz fűződő viszonyunkról szólnak, másrészt fontos észrevenni, mik azok

MUPA_2008_8.indd 52

2008.08.19. 16:03:53

házi produkcióra, amelyben szerepe van a tánc folklórból táplálkozó ágának. A hajdani használatból származó jelentések a mai napig visszahúzzák a műfajt, hiszen nem könnyű lehántani a rátelepedett, mára feleslegessé vált rétegeket.

Kovács Gerzson Péter

a további kulturális hivatkozások, amelyek segítségével kialakították ezt a nyelvet. Az archaikus kultúra értelemben használt folklór a nyugati világban egyfajta egzotikumként jelenik meg. Tagadhatatlan, hogy létezik egy erősen romantikus attitűdje, valamint befogadásakor az is lényeges befolyásoló tényező, hogy milyen politikai struktúrában jelent meg, ami esetleg további jelentésekkel telítette (akár az eredeti teljes elvesztésével) egészen a tömegszórakoztató funkció betöltéséig. Ezek a jellemzők mindenhol a világon a mai napig rányomják bélyegüket minden olyan szín-

Az alkotók szándéka a Magyar Állami Népi Együttes újabb produkcióival az, hogy megkíséreljék helyére tenni, mi közünk a hagyományokhoz, és azoknak milyen helyük van a mai világunkban; mindezt kirekesztő aspektusok helyett integratív megközelítéssel. Úgy vélik, a hagyomány nem az, ami a múzeumban van, hanem ami bennünk él. Amiből létrejön aktuális személyes identitásunk, kultúránk, nyelvünk, hiszen amikor hivatkozunk valamire, abban a reményben tesszük, hogy azt a forrást környezetünknek is ismernie kell. A Földön apám ﬁa volnék című előadás bemutatójával, négy évvel ezelőtt kezdődött a paradigmaváltás abban a tudatban, hogy a fél évszázada alapított Állami Népi Együttes a mai napig mintaadó funkcióval rendelkezik, ami rendkívüli felelősség. A Labirintus ebben a szellemben, az aktualitás, az integráció, a sokrétegű kultúra

fogalmakat érintő előremutató kompromiszszumok mentén jött létre. Az előadás látványtervező-rendezője, Kovács Gerzson Péter megfogalmazásában ezen kompromisszumok alkalmazása természetes létformánk része, az ide vezető út pedig világos: van egy gazdag, jól megismerhető folklórkincsünk, ami egyébként a nyugat-európai országoknál hiányzik. Szerencsére előkerültek időben azok a technikai eszközök, amelyek lehetővé tették ezek rögzítését, elősegítve ezzel az utókor számára a feldolgozásukat, megismerésüket, a tanulhatóságot. Ezekből kellő intuícióval létre lehetett hozni egy sajátos, kortárs táncnyelvet, ami, mivel ebben a környezetben, ebben a kultúrában alkották meg, evidensen a miénk. Mindez megcáfolja a tömegszórakoztató, a valóságot letagadó, andalító funkciót, és csinál belőle azt, amire való: színházat. Szcenikával, világítással, mozgással, zenével. Ezzel épült egy ésszerű, értelmes imázs, amiben van lendület, gondolat, aktualitás. Ez az új nyelv megköveteli, hogy elmozduljon attól, amit a Magyar Állami Népi Együttes táncosai, élükön Aranysarkantyús

Klubrádió A kultúra gondolat és harmónia. Örökértékû. Megtiszteltetés, hogy hozzájárulhatunk a hazai kulturális élet értékeihez és közös világunk tartalmasabbá, gazdagabbá tételéhez. Ezért vezetô talk and news rádióként hírt adunk és beszélünk róla.

Felelôsséggel a kultúráért!

kultúra Hallgasson bele! www.klubradio.hu

MUPA_2008_8.indd 53

Ajka 88.8 Balatonfüred 91.8 Budapest 95.3 Debrecen 93.5 Esztergom 98.1

Gyöngyös 88.9 Kecskemét 97.7 Keszthely 92.2 Pápa 92.7 Tatabánya 96.7 Veszprém 90.6

Vélemények… Hírek

2008.08.19. 16:04:03

büszkeségeikkel (Farkas László, Sikentáncz Szilveszter, ifj. Zsuráfszki Zoltán) és a Népművészet Ifjú Mestereivel (Molnár Anna, Onodiné Csécsi Katalin, Strack Orsolya) megszoktak. Ezért már 2007 októberében elkezdett dolgozni velük Kántor Kata, a TranzDanz társulat törzstagja, aki egy, közel a bemutatóig tartó tréninget vezetett számukra, a néptáncban hagyományosan nem használt testrészek fejlesztésére. Sáry László kompozíciójában is komoly szerepük van a táncosoknak: énekelnek, „kopácsolnak”. Éppen ezért a próbafolya-

A klasszikus viszály újabb megközelítése Prokofjeven kívül talán nem is tudunk mást említeni, aki megközelíti Mozart hírnevét a kisgyermekkorban megmutatkozó tehetség témakörében: ötévesen zongoradarabokat, nyolcévesen már operát komponált. Mintegy negyven évvel később szerezte a Rómeó és Júlia balettzenéjét – s bár Prokofjev, Rimszkij-Korszakov egykori tanítványa, ekkor már meglehetős elismertségnek örvendett Japántól Franciaországig, mégis hazája sajátos kultúrpolitikai közegében igyekezett érvényt szerezni művészi szabadságának a klasszikus történet feldolgozásával. Ezt a művet választotta 2007-es őszi bemutatójához a Dortmund Balett, amelyet szeptember 18-án a Fesztivál Színházban láthatunk. A német társulat nem elhanyagolható közép-európai kötődésekkel rendelkezik: a ma Xin Peng Wang igazgatása alá tartozó intézményt a nyolcvanas években a magyar származású Youri Vámos (Vámos György) vezette a nemzetközi elismertségig, s balettmestere még most is a Romániában született Zoltan Ravasz.

mathoz komoly ritmus- és hangképzés is tartozott, hogy ezekben is a lehető legjobbak legyenek, s ne sérüljön a zenei koncepció. A konkrét koreográfiával való munka csak ezután kezdődött el. Tizennégy-húsz tagú kar és hét szólista vesz részt az előadásban. A tánckar szinte az operában megszokott kórus funkcióját látja el, amely megoldás egyébként a korai magyar táncművészet időszakában még teljesen természetes volt – s az opera, mint meghatározó műfaji közeg, az alkotók szándéka szerint az első gondolatoktól kezdve jelen volt a produkció megtervezésekor. Nincsenek viszont konstans szerepek, a főszereplők nem hét egyedi figurát testesítenek meg, hanem esetenként karaktert váltanak, ezért képi megformálásukban sem utalnak semmilyen jellembeli sajátosságra. A zenei anyag korai homogenitását dinamizálással, finomítással igazították hozzá a dramaturgiához. A kezdetben még túl „jólnevelt” hangzást érdesebbé, kontrasztosabbá tették, így a zenekar számára sem szolgált a munka kevesebb újdonsággal, mint a táncosok esetében. Két énekes szólista, Herczku Ágnes és Hetényi Milán hol a kar részeként, hol arról leválasztva közreműködik. A szereplők bolyonganak a külvilág, a valóság, és a labirintus útjain, de sosem tudhatjuk pontosan, hol vannak a határok. Ha eljutottunk a labirintus középpontjába, akkor hol vagyunk? Megoldottuk a problémát? Ha megoldottuk, akkor kint is vagyunk? Hol vannak ezek a labirintusok, hányfélék, mifélék? Labirintus lehet akár egy buszmegálló a város szélén, egy repülőgép, vagy egy sziget, vagy szobák egymásutánja. Az alapgondolat mindig ugyanaz: az ember problémái, azok megoldása, a labirintusban való tájékozódás, és a középpontba való eljutás, mint cél. Márpedig sok labirintus van – amikor az egyikből kijutottunk, máris egy másiknak a szélén találjuk magunkat, sőt, ugyanabba a labirintusba is be lehet menni kétszer, de akkor már nem ugyanazok vagyunk. Minden ajtó egy próbatétel, egy beavatás, egy új minőségbe való átlépés szimbóluma és aktusa. Mégis, kikerülhetetlenek a kihívások, az nem lehet, hogy nem megyünk be. És ha már bementünk, a lehető legjobban kell működni odabenn, azzal a tudattal, hogy hiába lesz meg a megoldás, jön a következő probléma.

És hogy mi köze ehhez Bartóknak? A város-természet szimbólumrendszer bizonyosan foglalkoztatta őt. A kulturális sokszínűség és többrétegűség teljesen természetes volt a számára. Nem csupán zenetudományi szempontból érdekelte, hanem társadalmi felvetésként is. A város és a vidék viszonya, a romantikus falusi kultúra szembenállása a várossal, az ember legbelsőbb, legősibb aspektusait szimbolizáló – a természetre utaló – jegyei ellentétbe állítva városi, manipulált, kontrollált, tudatos, kognitív lényünkkel. A konﬂiktus abban áll, hogyan közlekedünk e két fél között: a racionális és a legtermészetesebben jelenlévő ősénünk között. Végső soron ezek által hozzuk létre az összes labirintust, mi magunk. Vitathatatlan: Bartók, annak ellenére, hogy életműve jó ideje a legteljesebb mértékig kanonizált, a mai napig küzd, illetve küzdenek vele, hogy elfogadják és megértsék. A Labirintus zenei előzményének leginkább A kékszakállú herceg vára, A csodálatos mandarin és A fából faragott királyﬁ tekinthető. Az alkotók számára az ezekből absztrahált lényeg: gondolkodásmód, labirintus, végeredmény. „Ez kell nekünk Bartókból” – mondja Kovács Gerzson Péter, akinek kevéssé titkolt szándéka egy-egy ilyen produkcióval megbillenteni a status quót. •

2008. október 30. 19:00 Fesztivál Színház Labirintus – Bartók-trilógia II. rész – a Magyar Állami Népi Együttes előadása

Km.: Herczku Ágnes, Hetényi Milán (ének), a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara Zene: Sáry László Látványtervező-rend.: Kovács Gerzson Péter Jelmez: Szűcs Edit Kor.: Horváth Csaba, Kovács Gerzson Péter, Mihályi Gábor A rend. munkatársa, műv. vez.: Mihályi Gábor

MUPA_2008_8.indd 54

2008.08.19. 16:04:03

MUPA_2008_8.indd 55

2008.08.19. 16:04:04

Keith Haring

Rövid folyamatos vonal Szanyi Erika

Magyar graffitisek nemrég úgy nyilatkoztak, hogy művészetük csak addig érdekes, ameddig illegális. Nem kívánunk vitába szállni egy egész utcai művészeti szubkultúrával, de Keith Haring munkássága pont az ellentétét példázza a fenti állításnak. Az is igaz, hogy ő nem a pesti bérházak falán, hanem New York hirdetőtábláin próbálgatta oroszlánkarmait. A mindössze 31 évet élt művész a nyolcvanas évek egyik meghatározó és világhírre szert tett alkotója. Hogy neve itthon menynyire ismert, azt nehéz felmérni, de hogy rajzai láttán ne kiáltson fel valaki, hogy én ezt ismerem, azt szinte elképzelhetetlen. Egy vonallal készített, vibráló, nyüzsgő képei, Andy Warhol munkáihoz hasonlóan, a popkultúrában gyökereznek és jelenleg is a pop kultúra részei. Nemcsak saját jogukon, hanem a grafikára, különösen az alkalmazott grafikára gyakorolt hatásuk révén is.

Tanulmányait Pittsburghben kezdte és élete első kiállítása is ehhez a városhoz kötődik: absztrakt rajzainak a Pittsburgh Center for the Arts falai adtak otthont. Ezt követően vette New York felé az irányt, ahol a nagyhírű School of Visual Arts művészeti iskola hallgatója lett. Az oktatás és a szellemi hatások mellett New York adta alkotásaihoz a vásznat is. A nyolcvanas évek elején a városban tombolt a grafﬁti láz, a rajzok és a tagek a leglehetetlenebb helyeken díszítették vagy csúfították (a befogadók hozzáállásától

függően) a város közterületeit. Haringet ugyan lenyűgözték a spray-vel készített munkák, a rajzolók gyorsasága és folyamatos vonalvezetése, maga azonban nem festékspray-vel rajzolta be magát a New York-i graffiti történelmébe, hanem fehér krétával. Az ötlet a napi metrózás közben fogant meg a fejében. Az állomásokon álló üres hirdetőtáblákat fedő fekete felületekre készítette rajzait. Minden reggel a zsebébe csúsztatott egy csomag fehér krétát és nekivágott a metrózásnak. Ha üres felületet látott, akkor leszállt, rajzolt, és tovább ment, hátrahagyva jellegzetes, egyvonalú, fehér krétás rajzait, akár naponta negyvenet is. Bár a New York-iak jól fogadták és szerették rajzait, a rendőrség akkoriban sem volt elnézőbb a graffitisekkel szemben, mint manapság. Haringot pedig a többi illegális művésszel ellentétben jobban fenyegette a lebukás veszélye, mivel nem az éjszaka leple alatt, eldugott gyártelepeken rajzolt, hanem fényes nappal a város közepén. A lebukásra nem kellett sokat várnia. A városi undergrounddal párhuzamosan mélyült a kapcsolata a New York-i művészeti élet undergroundjával is. 1980-tól folyamatosan kiállít és együttműködik a legendás Club 57-tel, a New York-i művész világ egyik akkori legfontosabb központjával. A nyolcvanas években tombolt a szabad szerelem, a szex utáni vágyát bárki boldogan hirdette, de ha vágya a saját nemére irányult, azt igyekezett nem nagydobra verni. Haring azonban nemcsak nagy természetét, hanem saját nemének szeretetét sem rejtette véka alá, és képein is számtalan homoerotikus utalást találunk. 1985 után már nem rajzolt a metróban, a fonalat – közvetlen kapcsolat a nézőkkel –, ami a metró rajzokhoz vezette, nem veszejtette el. Míg a korabeli művészek közül a legtöbben nem túl sok figyelmet

MUPA_2008_8.indd 56

2008.08.19. 16:04:06

szenteltek a közönségüknek, addig Haring folyamatosan az emberekkel való közvetlen kapcsolatot kereste, különösen pedig a gyerekekkel. Számtalan nyilvános alkotást hozott létre gyerekekkel közösen, például a Szabadság-szobor történetét bemutató falfestményét, melyet kilencszáz gyerek együtt rajzolt. Leghíresebb köztéri alkotása azonban a kábítószerek veszélyére ﬁgyelmeztető, New York-i Crack is wrack című falfestmény, amely meghatározó pontjává vált a városnak. Színes, egyszerű és érthető szimbólumokkal készült képei könnyen értelmezhetőek voltak, emellett a korszak problémáira reagáltak. Mickey egér a kommerszet, a piramisok az ősi civilizációkat, a kígyók a veszélyt jelentették rajzain, s lássuk be, hogy nem kell művészettörténésznek lenni ahhoz, hogy ezeket a szimbólumokat értelmezni tudjuk, különösen nem a képregények hazájának számító Egyesült Államokban. A hivatalos művészettörténet véleménye, még inkább az, hogy ﬁgyelemre se mél-

tatták művészetét, nem törte le Haringet, különösen azért, mert ez a hozzáállás csak hazájában sújtotta. Már életében nagy népszerűségnek örvendtek művei Európában, ahol gyűjtötték is azokat (többek között Elton John és David Bowie) és az ottani hivatalos fórumokra is meghívást kapott, például az 1982-es kasseli Documentára; szabadtéri festményei pedig Párizs, Amszterdam köztereit díszítették és a berlini Falat. A közönséggel való közvetlen kapcsolatában újabb fordulatot jelentett 1986, amikor megnyitotta Pop Shop nevű boltját, ahol rajzaival díszített használati tárgyakat lehetett vásárolni. Bármily hihetetlen, a bolttal nem a haszonszerzés volt a célja, hanem hogy csökkentse a művészet és a hétköznapok közötti távolságot. A bevételből pedig különböző jótékonysági, főleg gyerekeket segítő alapítványokat támogatott. Napjainkban, amikor a múzeumi boltokban akár asztali naptárat is vehetünk, amelynek minden oldalára egy-egy Van Gogh-festmény,

Keith Haring 1958-ban született Pennsylvaniában. Reklámgraﬁkát tanult, majd 1978-ban New Yorkba költözött, ahol a School of Visual Arts növendéke lett. 1980-ban bemutatja Ragyogó babáját és kiállítása nyílik a Club 57-ben. Ezzel a New York-i művész élet központjába kerül. Megismerkedik Andy Warhollal, dolgozik Madonnával, Grace Jones-szal és William S. Borroughs-zal. Rajzai több száz kiállításon szerepelnek, szabadtéri falrajzai a világ több pontján fellelhetőek. 1988-ban kiderül, hogy HIV pozitív. 1990. február 16-án hunyt el New Yorkban.

nehezen érthető, hogy miért volt olyan nagy szám Haring üzlete. A trükk nem abban volt, hogy műalkotások szerepelnek használati tárgyakon, hanem abban, hogy csak Keith Haring rajzai szerepeltek a bögréken, kitűzőkön, kulcstartókon. Ezzel a húzással Haring még életében márkajelzéssé vált, amire addig nem volt példa. Ekkorra elérte pályája csúcsát, és sajnos majdnem élete végét is. 1988-ban kimutatták, hogy HIV pozitív. Ezt követően életigenlő, a szexualitást és a szerelmet dicsőítő képeibe beköltözött a másik oldal is, a halál oldala. Utolsó két évét, az alkotás mellett, az AIDS elleni kampányolással és a Keith Haring Alapítvány létrehozásával töltötte. Az Alapítvány a mai napig létezik, ahogy a Pop Shop (utóbbi immár a világhálón is). A Keith Haring Alapítvány gondozza Haring életművét, emellett a műveiből, a műveivel megjelentetett tárgyakból befolyt összeggel támogatja a számukra legfontosabb célokat : az AIDS elleni harcot és a gyerekek jövőjét. Mi magunk is segíthetjük munkájukat, még pedig igen kellemes módon. Látogassunk el a www.haring.com-ra. Vegyünk egy színes, vidám, trendi Haring-pólót, esetleg egy -bögrét. És reggelente, mikor a szép bögrénkből isszuk a kávét gondoljunk arra, hogy még ebben a vacak 20. században is éltek olyan emberek, akik többre tartották a többi embert a proﬁtnál. •

2008. augusztus 15-től november 16-ig Ludwig Múzeum Keith Haring kiállítás

MUPA_2008_8.indd 57

2008.08.19. 17:10:48

Házról házra – Semperoper

Egy régi-új város örökifjú operaháza Zsoldos Dávid

Weber, Wagner, Strauss – három „nagyon német” zeneszerző jegyzi a háromszor született Semperoper történetének legfontosabb sorait.

Drezda iszonyatos háborús sebeit számtalan híres felvételről ismerhetjük, mégis csak akkor szembesülünk velük igazán, amikor a pályaudvarról elindulunk a belváros felé: a ránk maradt lenyűgöző épületek döbbentenek rá arra, mi minden válhatott a bombák martalékává. A drezdaiak szerencséjére a szász választófejedelmek sem anyagiakban, sem pedig ízlésben nem szenvedtek hiányt – s ami a bombázások, valamint az ízléstelenséget a hivatalos kultúrpolitika szintjére emelő

MUPA_2008_8.indd 58

2008.08.19. 17:10:49

kommunista rezsim erőfeszítései ellenére megmaradt, az még mindig Európa egyik legvonzóbb belvárosát jelenti. Az igazi meglepetést mégsem a megmenekült, hanem az újjá- és az újonnan épített Drezda tartogatja. Óriási kihívás lehetett a döntéshozók számára, hogy az óriási puzzle megmaradt darabjait miként töltsék ki úgy, hogy egyfelől megmaradjon a történelmi negyedek hasonlíthatatlan hangulata, másfelől egy minden ízében modern, élhető és a ﬁataloknak is vonzó város épüljön. A nehéz, de szép feladattal Drezda megbirkózni látszik, s bár akadnak még lyukak a belvárosban (a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt), bevallom, hogy a városrendezés alatt leginkább olcsójános-megoldásokat és ingatlanpanamákat értő Terézváros lakójaként erősen irigykedtem. A lélegzetelállítóan izgalmas Zwingertől egy kőhajításra, a belváros szívében pedig ott áll a Semperoper – tagadhatatlan, hogy már megjelenésével is megdobogtatja minden operarajongó szívét. Az Elba partjára álmodott királyi színház 1841-ben készült el Gottfried Semper tervei alapján – aztán már 1869-ben szinte teljesen leégett. A drezdaiak ragaszkodtak szeretett építészükhöz, ám Semper ekkor száműzetésben volt, mivel – Wagnerhez hasonlóan – tevékeny részt vállalt az 1849-es felkelésben. A Semper-

oper ma is látható, pompázatos barokk idomainak kivitelezését tehát ﬁa, Manfred Semper irányította, természetesen apja elképzeléseit követve – így lett kétszeresen is „Semper” Drezda operaháza. 1945-ben, a háború utolsó heteinek bombázásaiban a Semperoper is elpusztult, s újjászületésére évtizedeket kellett várni. Végül 1985. február 13-án – egyfajta fordított babonából, éppen a gyászos végű bombatámadás 40. évfordulóján – újra megnyitotta kapuit a ház, mégpedig ugyanazzal az operával, mint ami utoljára elhangzott a falai közt: Weber Bűvös vadászával. Weber különben is házi szerzőnek számít errefelé, akárcsak Wagner és Strauss. A fent említett Bűvös vadászt – bár bemutatója Berlinben volt – Weber még drezdai operaigazgatóként, a vadregényes szász hegyek és erdők ihletésére írta hangulatos kis házában, amely ma is látogatható, s Drezdából egy rövid autóúttal könnyen elérhető. Wagner 1842-től közel hét évet töltött udvari karmesterként a szász választófejedelem városában, mielőtt – egy csinos összegű vérdíjjal a fején, Liszt hathatós segítségével – a felkelésben való részvétele miatt menekülnie kellett volna. Itt mutatták be a Rienzit, majd A bolygó hollandit és a Tannhäusert is – Bayreuth-ot leszámítva egyértelműen a Semperoper a Wagner-kultusz legfontosabb színháza. Richard Strauss

tizenöt operájából pedig kilenc hangzott el itt először, köztük a bajor zeneszerző legnagyobb sikerei, a Salome (1905), az Elektra (1909) és a Rózsalovag (1911) is. Nem csoda, hogy a karmesterként is jelentős, a bécsi operát öt éven át igazgató Strauss a drezdai együttest tartotta a világ legjobb operazenekarának. Hagyomány, azaz Tradition tehát van bőven – de a drezdaiak is jól tudják, hogy egy színház nem élhet csupán az ősök szelleméből. A Semperoper legújabb kori történetének kellemetlen intermezzójaként 2002 augusztusában az Elba áradásakor a víz elöntötte a teljes pinceszintet, a normális üzemmenetet csak 2003 márciusában sikerült helyreállítani – addig hónapokon át délelőtt a légkalapács, este a pedig zenekar szólt. A mai látogató azonban nyomát sem leli a régi és új megpróbáltatásoknak: az épület kívül-belül egyaránt teljes pompájában ragyog – és a Semperoper esetében ezt az igét szó szerint kell érteni. Ami pedig a zenei kínálatot illeti, Drezda színháza ma már újra méltó vetélytársa bármely európai operaháznak: a 2008/09-es évadban a hét opera- és balettpremier mellett negyvenhét repertoárdarab lesz műsoron – s olyan színvonalon, hogy arra a német opera nagy öregjei is csak elismerően bólintanának, Webertől Straussig. •

MUPA_2008_8.indd 59

2008.08.19. 17:10:50

Kulissza – Turkovics Monika

Üzenet a palackból Filip Viktória

„Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam” – az idézet ugyan nem az interjúalany, hanem a marketingkommunikációs csapat ajtaján olvasható, de sok mindent elárul vezetőjükről is. – Mikor kezdődik a kommunikációs szakember munkája? Sokkal korábban, mint ahogy az „látszik”, hiszen mindenki, aki valóban a legnagyobb sztárokat akarja meghívni, évekkel előre tervez. A részletes, publikus programot féléves egységekben véglegesítjük: ősszel a január-júniusi, tavasszal pedig az augusztus-decemberi eseményeket. Ennek a munkának az eredménye a féléves Műsorkalauz, amely több mint kétszáz oldalon ismerteti a produkciókat – ez az egyik legfontosabb kiadványunk. Az éves médiatárgyalásokat a szokásos őszi időszakban folytatjuk le partnereinkkel, az egyes produkciók felületeit pedig a féléves médiaterv készítése során rögzítjük, tehát alapvetően nem évadot, hanem féléves ciklusokat tervezünk. Ugyanakkor a Müpa kommunikációs stratégiáját, üzeneteinek hangsúlyait több évre előre kell átgondolnunk.

– Melyek a kommunikáció legfontosabb üzenetei? 2005-ben még újdonság volt az intézmény, meg kellett ismertetni és szerettetni a házat, 2006-tól kezdődően viszont egyértelműen a programkommunikációra került a hangsúly. Legfontosabb üzeneteinket időnként „üvegpalackokba zárjuk” – ez volt első márkakampányunk, melynek „Élmény marad!” szlogenjét a mai napig előszeretettel használjuk. A „Csemege”, vagy az „Extra erős hatás” vezérmotívumai a műfaji

sokszínűségre, illetve a világszínvonalú produkciókra utalnak, miközben különösen nagy ﬁgyelmet fordítunk arra, hogy a közönség megismerje az ifjúsági, úgynevezett Hangár programokat, s időben tudomást szerezzen a Hetedhét ország eseményeiről, hiszen a Müpa nem csak Budapesté, hanem az egész országé. Mintegy 700-750 programunk van évente, ebből kb. 300-350 saját szervezésű – ekkora rendezvénytömegnek a népszerűsítése néha szinte lehetetlennek tűnő feladat. Ezt csak úgy lehet befogadható módon kommunikálni, ha tematizálunk: ennek érdekében a Müpa fekete-sárga arculati alapszínei mellett öt műfaji kategóriának is önálló szín- és vizuális kódokat adtunk, így például a komolyzene és az opera színe a szépiabarna a hegedűvel, bármely kiadványunkról vagy hirdetésünkről is legyen szó. A lényeg a gyors azonosíthatóság, kiválaszthatóság és elérhetőség – meg kell könnyíteni a leendő látogató dolgát, amennyire csak lehet.

– Hány emberből áll a Müpa marketingcsapata? Tíz főállású kollégám van, s munkánkat két külső vezető-tanácsadó munkatárs is segíti, akik főleg a szponzoráció, a protokoll és a merchandising területén jelentenek nélkülözhetetlen segítséget. Alapvetően projektrendszerben dolgozunk, ugyanakkor minden kollégámnak van egy saját, önállóan menedzselt területe is, például a médiavásárlás, a gyártás vagy a szövegírás. A projektrendszer azt takarja, hogy a saját terület koordinálása mellett szétosztjuk az egyes produkciókat is – ez személyenként és havonta két-három rendezvényt jelent –, ahol az illető felel a teljes kampányért. Így miközben a kollégák „versenyeznek” egymással, ugyanakkor egymásra is vannak utalva: éppen ezért a munkacsoportok hatékonyságán sokszor oly sokat rontó rivalizálás teljesen ismeretlen fogalom nálunk, kitűnő a csapatszellem. Nem véletlenül közhely, hogy a marketing elsősorban az emberek minőségén múlik – ez így is van. Nagyon

MUPA_2008_8.indd 60

2008.08.19. 17:10:51

Farkas Rita, Olasz Mihály, Torma Szabolcs, Márta Judit, Balla Zoltán, Mesterházi Gábor, Kálózi Erika, Bujtor Zoltán, Tóth Anna

büszke vagyok a kollégáimra, elfogultság nélkül állíthatom, hogy valamennyien a kulturális kommunikáció legjobb szakemberei közé tartoznak. A programszerkesztésen dolgozó kollégáknak és „láthatatlan” csapatunknak is hálás vagyok – ez utóbbi alatt azokat a külső szakértőket, alvállalkozókat értem, akik a kreatívokat készítik, szerkesztési feladatokat látnak el, vagy éppen a nyomdai munkákat végzik.

– A saját kiadványokon, a médiafelületeken vagy a PR-on van a kommunikáció hangsúlya? A médiajelenlét, a klasszikus reklám fontosságát nem kell hangsúlyoznom. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk a lehető legteljesebb mixet használni a közterülettől az online felületekig, de saját kiadványaink sem kevésbé fontosak. Kiemelt ﬁgyelmet szentelünk a Müpa honlapjának, a print kiadványok közül a féléves műsorkalauzt már említettem, emellett vannak három hónapot átfogó tematikus füzeteink, valamint kéthavi programleporellóink, a sorozat legkisebb darabja pedig a kártyanaptár. Elsősorban a komolyzenei koncertekhez készülnek az „egyestés” műsor-

füzetek, amelyek kimerítően tájékoztatnak a programról és az előadókról. A felsorolt kiadványok mind ingyenesen állnak a látogatók rendelkezésére: mi a Müpában azt valljuk, hogy nem csak a minőségi szórakoztatás, de a programkínálathoz méltó, színvonalas ismeretterjesztés is közszolgálati feladataink közé tartozik. Ez utóbbi céllal született meg a Müpa Magazin is – olyan olvasnivalót szeretnénk látogatóink kezébe adni, amely nem csupán kedvet csinál a programjainkhoz, hanem műveli is olvasóját. A portfólió legﬁatalabb tagja a Müpa Élmény-sorozat, melynek első kötete a Wagner-almanach. A PR-re kiemelt hangsúlyt fektetünk, szerencsére a kezdetektől tapasztalhatjuk a sajtó különleges érdeklődését: a Müpa sikere a hazai kulturális sajtó sikere is egyben. Az újságírók pontosan tudják, hogy egy-egy külföldön körülrajongott, de itthon kevéssé ismert sztár, vagy éppen egy unikumnak számító produkció bemutatásával nem elsősorban a jegyeladást ösztönzik, hanem a nagyközönséget segítik bekapcsolni a világ kulturális vérkeringésébe – mert igenis fontos üzenet az, hogy Rabi Abu Khalil bemutatkozik Magyarországon, Keith Jarrett pedig turnéprogramjába illeszti a Müpát.

– Miket tart a legfontosabb céloknak, illetve eredményeknek? A legfontosabb cél, hogy a látogatót ne csak egyszer „hozzuk be”, hanem visszatérő vendég váljon belőle. Eredmények? Én egyformán örülök a Wagner-napok külföldi sajtómegjelenéseinek, az Emberi himnusz sanghaji visszhangjának, vagy annak, hogy kitűnő viszonyt ápolunk a többi kulturális intézménnyel a Zeneakadémiától a Fesztiválközpontig, az Operaháztól a Nemzeti Színházig. Komoly elismerés, hogy szponzoraink – a Cadillac, az Erste és a Magyar Telekom – nem karitatív gesztussal fordulnak felénk, hanem partnert, lehetőséget látnak a Müpában: ezek a márkák ugyanúgy a legmagasabb minőséget képviselik a maguk területén, mint mi a kulturális piacon. S ugyanezt mondhatom el a médiapartnereinkről is. Szerencsére nagyon sokan felismerték ebben az országban, hogy itt nem a Müpáról, hanem egy közös célról, egy misszióról van szó: arról, hogy minél több koncertlátogató mosolyogva említhesse Budapest nevét Londonban. Ez az, amiről mi nem hisszük el, hogy lehetetlen, s a művészek és a közönség segítségével igenis meg szeretnénk csinálni. •

MUPA_2008_8.indd 61

2008.08.19. 17:10:53

November-decemberi előzetes

Őszikék Omara Portuondo: „Gracias”

amikor játszom, és szeretem a komédiát. Egészen más világban járok, amikor zenélek, olyankor megtehetem mindazt, amit a való életben nem” – vallja magáról a művész. Első önálló lemeze 1982-ben jelent meg. Amióta Quartet című lemeze elnyerte a Grammynek nevezett Német Hanglemezdíjat, nem telik el év úgy, hogy munkáját ne jutalmaznák újabb elismeréssel. A kilencvenes években Buster Keaton több némaﬁlmjéhez komponált zenét. A mostani koncersoknak, akikkel a tervek szerint Beethoven valamennyi szimfóniáját lemezre veszik. Értelmezésében az Eroica-szimfónia bizonyára különleges élményt jelent majd a hallgatóság számára. Schumann zongoraversenyét a berlini születésű, mindössze huszonhat éves Martin Helmchen játssza, aki 2001-ben robbant be a nemzetközi zenei életbe. •

Omara Portuondo tizenöt esztendősen a Tropicana kabaré táncosnőjeként tűnt fel, és az éneklésbe is ott kóstolt bele. 1952ben nővérével női énekegyüttest alakított, majd a szólókarrier évei következtek. Tizenkét évvel ezelőtt, amikor a Buena Vista Social Club album felvételei elkezdődtek, Omara is a havannai Egrem stúdióban dolgozott, a lemez producere pedig kapott az alkalmon, s felkérte, hogy a Veinte Años című bolerót együtt énekelje Compay Segundóval – és a többi már történelem. Legutóbb 2006 novemberében járt a Művészetek Palotájában. Most az azóta készített, Gracias című lemezének műsorát mutatja be, amellyel rajongóinak is nagy meglepetést fog szerezni. •

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2008. november 5.)

A Bill Frisell Trio koncertje Bill Frisel, a legamerikaibb jazzgitáros a rock, a country és a blues érzésvilágát is magáénak tekinti. „Szeretek jól szórakozni,

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2008. december 6.)

Fotó: Michael Wilson

Csepregi 50 – Csepregi Gyula és zenészbarátai koncertje

ten nemcsak Keaton alkotásai, hanem Bill Morrison munkái és Jim Woodring animációi is új dimenziót kapnak a Bill Frisell Triónak köszönhetően. •

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2008. november 7.)

Philippe Herreweghe és a Flamand Királyi Filharmonikus Zenekar hangversenye Philippe Herreweghe belga dirigens művészi pályája során imponálóan széles, több évszázadot átfogó, Josquin des Prés műveitől Arnold Schönberg műveiig terjedő repertoárt és tekintélyes diszkográﬁát épített fel. Tíz esztendeje zeneigazgatója az esten közreműködő Flamand Királyi Filharmoniku-

Fotó: Polónyi István

0 01-730-0 MUPA_2008_8.indd 62

2008.08.19. 17:10:55

Csepregi Gyula, a kiváló szaxofonos nagyszabású koncerttel készül ötvenedik születésnapjára. A legkülönfélébb stílusokban jártas népszerű muzsikus a 80-as évek elején Kovács Gyula dobos zenekarában tűnt fel; majd két évig állandó tagja volt Pege Aladár együttesének, amellyel szinte egész Európát bejárta. 1987-ben megalapította a Magyar Jazz Quartetet. 1988 óta tagja, több éve pedig művészeti vezetője a legendás Stúdió 11 zenekarnak. A többszörös eMeRTon-díjas és nívódíjas művész eddig több mint ötszáz lemezen működött közre. Az koncerten az ünnepelt és barátai mellett fellépnek a magyar jazzélet sztárjai, valamint az öttagú Fool Moon vokálegyüttes, és egy ritka színfoltot jelentő csapat, a Baptista Harangzenekar. •

(Fesztivál Színház, 2008. december 8.)

Mariza (Portugália) Mariza közreműködésével csupa olyan zenét hallhatnak ezen az estén az érdeklődők, amelyre a színes bőrű és az európai lakosság asszimilációja, a kikötők túlfűtött han-

zével a BBC 3 rádiótól elnyerte „A világzene legjobb európai művésze” díjat. •

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2008. december 14.)

Lorin Maazel és a Symphonica Toscanini Beethoven-estje

Fotó: Isabel Pinto

gulata és „a tenger melankóliája” egyaránt rásütötte bélyegét. Mariza hároméves volt, amikor szüleivel Lisszabonba költözött, ahol Amália Rodriguez követőjeként napjaink legnépszerűbb fadoénekesnője lett. 2001-ben jelentette meg Fado em Mim című debütáló albumát, 2003-ban pedig Fado Curvo leme-

Lorin Maazel hegedűs csodagyerekként tűnt fel. Tizenegy esztendős volt, amikor Toscanini meghívására az NBC Szimfonikus Zenekarát vezényelte, egy évvel később pedig már a New York-i Filharmonikusokat dirigálta. Két éven belül harmadszor jön Budapestre, ezúttal a közreműködő Toscanini zenekar örökös zeneigazgatójaként. 2006 óta tölti be ezt a posztot, és személyesen válogatta ki az együttesben játszó közel száz tehetséges muzsikust. A zenekar, Toscanini halálának ötvenedik és születésének száznegyvenedik évfordulója alkalmából tavaly bejárta a világot, székhelyükön, Rómában pedig sorozat keretében szólaltatták meg Beethoven összes szimfóniáját. •

(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2008. december 19.)

www.mupa.hu

Élmény! Minden tekintetben.

Tíz Metropolitan-elôadás élô közvetítése az Elôadóteremben, szombati napokon este 7 órakor, 21. századi, digitális csúcstechnológiával. Salome • Doctor Atomic • Faust elkárhozása • Thaïs • A fecske • Orfeo és Euridike • Lammermoori Lucia • Pillangókisasszony • Az alvajáró • Hamupipôke •

A Metropolitan Opera a Müpában

Karita Mattila • Marcello Giordani • John Relyea • Renée Fleming • Thomas Hampson • Angela Gheorghiu • Roberto Alagna • Anna Netrebko • Rolando Villazón • Cristina Gallardo-Domâs • Natalie Dessay • Juan Diego Flórez A közvetítések a Müpa stratégiai partnere, az Erste Bank támogatásával jöttek létre. Jegy- és bérletvásárlási lehetôségekrôl a Müpa honlapján tájékozódhatnak.

Fotó: Faust elkárhozása - Marcello Giordani Jegyek kaphatók a Müpa jegypénztárában 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. (tel.: 555-3300), a Concert & Media jegyirodáiban (tel.: 455-9000), a Libri könyvesboltjaiban, valamint az ismert jegypénztárakban. ISO 9001:2000

01-730-01-metropolitan_mupamag-21 1 MUPA_2008_8.indd 63

STRATÉGIAI PARTNEREINK

STRATÉGIAI MÉDIAPARTNEREINK

8/19/08 4:37:27 PM 2008.08.19. 17:10:58

Echo Zipernovszky Kornél: Oláh Kálmán (Fidelio.hu, 2008. május 5.) Csak egy tételben engedett meg magának a kvintett egy kis „vadulást”. Lélekkel teli és kiﬁnomult – éppen ezzel foglalta össze véleményét Oláh Kálmán zenéjéről Jack DeJohnette is az amerikai lemezfelvétel után. Ez hatotta át a Concertót is, Oláh szerényen csak rövidebb szólókat engedett meg magának, és a kvintett is csak egyes részekben játszott a nagyobb apparátus nélkül, de a legtöbb szépséget valóban a tuttik, és a lépcsőzetes, egy helyen fúga-megoldással élő, változatosan megszólaló részek nyújtották.

Végső Zoltán: Roberto Fonseca (Élet és Irodalom, 2008. május 23.) Régen hallottam ennyire masszív, összeszokott, ötletesen, de mégsem tolakodóan játszó latin-ütős duót. Ramsés Rodriguez dobol a lemezen is, de az egyéb ütőshangszereken játszó ﬁú a koncerten más volt (a nevét nem értettem). A teljes ritmusszekci-

Visszhangok a Müpa eseményeiről

óhoz még a bőgős Omar Gonzalez tartozik kevésbé dzsesszorientált, mint inkább folklorista hatásokból merítő játékával. A Fonseca Group (már nem Temperamento néven koncerteznek) két szólistája közül több múlott Javier Zalba szaxofon-, fuvolaés klarinétjátékán, de tagadhatatlan, hogy Fonseca ügyesen kitalált, hol ritmikai, hol harmóniai szerepet betöltő zongoraszólamai és szerzeményei nélkül nem érezhetnénk ennyire biztatónak a BVSC hagyatékának tovább élését.

Csont András: Staatskapelle Dresden (Revizor.hu, 2008. május 25.) Brahms nagy művében még magasabbra hágtak a dalműves szenvedélyek; Myung-Whun Chung egyértelműen romantikus nagyregénynek fogta fel a darabot, és ennek megfelelően inkább az egész dráma lefolyására, mintsem a kisebb, de perdöntő részletekre koncentrált. Az első tételben csodálatosan fokozta a végéig a pattanásig feszült hangulatot, a második tétel lassú tempója lehetőséget adott a vastag hangszerelés miatt tisztán és világosan ritkán hallott zenekari állások megszólaltatására is, a harmadik, a Scherzo tétel lendülete ellenállhatatlan volt, a negyedikben, ebben a mondhatni derűs gyászindulóban pedig egyértelművé vált, hogy Beethoven hatalmas árnyéka áll az egész monumentális alkotmány mögött. Fény áradt el a teremben, a megdicsőülés fénye, és Beethoven aranykoporsója lassan beúszott a Pantheonba.

Molnár Szabolcs: Hommage à Ligeti (Gramofon Zenekritikai Műhely – hvg.hu, 2008. június 4.)

Fotó: Youri Lenquette

Ránézésre megállapítható, hogy az Hommage à Ligeti koncertek közönsége évről évre nő. Idén például már nem zárták le a karzatokat, a földszint nagyjából benépe-

Lorin Maazel

sült, az első emeletre is jutott a publikumból. Kortárs zenei koncertről beszélünk, úgyhogy ezúttal is emelem kalapom a kenyéradó gazda, a közönség előtt. Miként a Ligeti-koncertek helye és időpontja, úgy az UMZE Kamaraegyüttes helyzete is stabilizálódni látszik, amelynek számos jele közül csak egyet említünk: az együttes jövőre teljes évadot tudott hirdetni, innen már csak egy lépés, hogy egyszer majd UMZE-bérlet is legyen.

László Ferenc: Bécsi Filharmonikusok (Magyar Narancs, 2008. június 4.) Mert ha találtatott is oly ﬁnomult ízlésű recenzens, aki „hakniszínvonalúnak” ítélte a bécsiek vendégjátékát, s számon kérte rajtuk a koncertprogram szokványosságát, e sorok írója inkább az országos csodát észlelte, ahogy Brahms II. szimfóniájának harmadik tételére az addig is üzembiztos világszínvonalon játszó muzsikusok felhágtak a tökély grádicsára. S persze ámulta a – közönség java számára merő újdonságként elővezetett – Dohnányi Koncertdarab bécsi-magyar szólistája, a zenekar első csellistájaként működő Nagy Róbert nyugodt virtuozitását, a vonóskar alighanem páratlan hangzását, valamint a Galántai táncok autentikus bandajátékát.

MUPA_2008_8.indd 64

2008.08.19. 17:11:00

Ha programot keresel...

mozi mozi koncert

sport

színház színház

gyerekrovat gyerekrova

tv tv

kiállítás MUPA_2008_8.indd 65

fesztivál fesztivá rádió 2008.08.19. 17:11:00

Martine D. Mergeay: Budapesti Wagner Napok (La Libre Belgique, 2008. június 27.) Kivételes, a rajongókat egybegyűjtő esemény, mely egy kétmilliós (és kiemelkedő zenei kultúrával rendelkező) városban jelentős ﬁgyelemre tartott igényt.

Fodor Géza: Budapesti Wagner Napok (Élet és Irodalom 2008. június 27.)

Fáy Miklós: Budapesti Wagner Napok (Népszabadság, 2008. június 10.) Átéljük a mű boldogságát, a befogadás boldogságát, de talán ez is túl nagy szó, a jelenlét boldogságát éljük, annak az örömét, hogy ott vagyunk, ahol a Siegfriedet játsszák.

Klaus Billand: Budapesti Wagner Napok (Die Neue Merker) A budapesti koncepció krédója mégis a zene primátusa. És ez alapján az MR Szimfonikusok Fischer Ádám vezényletével jó Wagnert hoznak. A karmester a színpad előtt széles árokban lesüllyesztett zenekarral nagy ívelésű, traszparens, kerek, valamint dinamikus hangképet ér el, amely messzemenően kimeríti a Gesamtkunstwerk dimenzióit. (…) Az itt választott félig szcenírozott koncepciót komolyan kell venni, ha szembeállítjuk a szcenikus előadásokkal, noha semmiképp sem pótolja az utóbbit.

Jürgen Karnold: Budapesti Wagner Napok (www.hz-online.de, Heidenheimer Neue Presse) (Fischer Ádám) kicsit fáradtnak látszik, de alig megy fel a pulpitushoz, a bámulatosan jó MR Szimfonikusok elé, nagyon is éberen vezényel: egy kamarazenei Wagnert, sokszínűt, dinamikusat, ﬁnoman ráhangolva az elnyűtt istenek walhallai impozáns bevonulására.

…hogy a négy előadás egybefolyt s ilyen mámorító Egésszé zárult össze, egyrészt annak az érzéki gazdagságot és tiszta szellemet eggyé olvasztó zenei ﬂuidumnak köszönhető, mely Fischer Ádám intuíciója, mesteri tudása, szuggesztiója és az elképzelhetetlen magasságba emelkedő MR Szimfonikusok – hódolat nekik! – jóvoltából az előadások minden tényezőjét magába fogadta és magához hasonította; másrészt azoknak a szereposztásoknak, melyek fölülmúlták a tavalyikat. Énekeseknek, akiknek többsége karizmatikus egyéniség, s nem hangerejével Wagner-énekes, hanem énekművészetével: Wagnert értve és érezve valóban énekel.

Végső Zoltán: Etnofon Zenei Társulás (Élet és Irodalom, 2008. június 27.) Az egységes kollektívaként közreműködő hét zenész (kiemelés nélkül) és a Kárpátaljáról érkező, máramarosi ruszin zenét játszó Técsői Banda egyszámos beugrása szépen elvezetett bennünket a nagy slágerig, a Tavaszi szélig és a ráadásban eljátszott, hallgatóból búsulóvá alakított Azt hittemig. Nem tudom, hogy 35 év múlva miről zenélnek a MűPa-ban; most csak azt látni, hogy akik 72-73 környékén új útra terelték a magyar népzenét, és közben azt más kultúrákkal és stílusokkal is bátran pároztatták, ma is ugyanolyan erővel, igaz, más habitussal törnek a cél felé. Hiszen a forrás kiapadhatatlan.

Christian Franz

előadást hallottunk-láttunk Budapesten, amit csak a legmagasabb mércével lehet mérni. Olyat, ami kesztyűt dob Bécsnek és Bayreuthnak. Nem volt még erre példa a magyar operajátszás történetében. A jövő évadra már megkezdték árusítani a jegyeket, érdemes igyekezni a vásárlással. Mert ennek az előadásnak híre megy.

Rónai András: Philip Glass (Quart.hu, 2008. július 7.) Egészében pedig azért volt mindez különleges élmény, mert egyrészt azért elsősorban koncert volt, noha egyben Cohen képeinek vetítése és egészen kicsit „színház”, ám közben mégsem zenei élmény, hanem inkább mondjuk, leginkább színházi. És elsősorban a hangulatról szólt, már ha van egyáltalán olyan hangulat, hogy: „érzelmes, de az érzelmet rögtön kegyetlen öniróniával eltávolító” – de közben inkább intellektuális élmény volt, mint bármi más. (Legalábbis számomra – utólag kiderült, hogy egy ismerős életében először itt sírt koncerten.)

Rockenbauer Zoltán: Budapesti Wagner Napok (Heti Válasz, 2008. július 3.) E csodálatos előadásból nem emelek ki egyetlen nevet sem. Túl sokan szerepeltek, és túl sok köztük a világsztár. És akik nem azok, ők is erő felett teljesítettek. Olyan

TMUPA_2008_8.indd 66

2008.08.19. 17:11:00

Egy vállalat – ütőképes csapat feugue vulputet atem elit lorerit, quis amet incil ero odolestrud exero dunt nit ing erostie consed exero etum quis nonsequam dio odolore delisl doloborper accum et accum ipismolore ercipit alissis essenisl del ipis erat nim zzrilit, commodolor inisismod dunt augue magnim

Az előadások élménye lendületet ad a mindennapokban A Művészetek Palotája mecénása a Magyar Telekom.

T-Systems allo A4.indd 1 MUPA_2008_8.indd 67

1/30/08 4:53:49 PM 2008.08.19. 17:11:02

Élmény! Minden tekintetben.

www.mupa.hu

Ínyenceknek

01-796-01_image_kesvilla_mupamag1 01-796-01 image kesvilla mupamag1 1 MUPA_2008_8.indd 68

8/14/08 10:37:57 AM 2008.08.19. 17:11:02