Müpa Műsorfüzet - Zubin Mehta and the West-Eastern Divan Orchestra (2025. március 10.) by Müpa Budapest

2025. MÁRCIUS 10.

ZUBIN MEHTA ÉS A WEST-

DIVAN ORCHESTRA

10 March 2025

Béla Bartók National Concert Hall or Festival Theatre

ZUBIN MEHTA AND THE WEST-EASTERN DIVAN ORCHESTRA

Beethoven: Symphony No. 6 in F major (‘Pastoral’), Op. 68

1. Awakening of Happy Feelings on Arriving in the Country – Allegro ma non troppo

2. Scene by a Brook – Andante molto mosso

3. Joyful Gathering of the Country Folk – Allegro

4. Thunder, Storm – Allegro

5. Shepherds’ Song: Happy and Thankful Feelings After the Storm – Allegretto

Schubert: Symphony No. 9 in C major (‘Great’), D. 944

1. Andante – Allegro ma non troppo – Più moto

2. Andante con moto

3. Scherzo. Allegro vivace – Trio

4. Finale. Allegro vivace

The English summary is on page 12.

2025. március 10.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

ZUBIN MEHTA ÉS A WEST-EASTERN DIVAN ORCHESTRA

Beethoven: VI. (F-dúr, „Pastorale”) szimfónia, op. 68

I. Derűs érzések ébredése vidékre érkezéskor – Allegro ma non troppo

II. Patakparti jelenet – Andante molto mosso

III. A falusi nép vidám összejövetele – Allegro

IV. Mennydörgés, vihar – Allegro

V. Pásztorének. Vidám és hálás érzések a vihar után – Allegretto

Schubert: IX. („Nagy” C-dúr) szimfónia, D. 944

I. Andante – Allegro ma non troppo – Più moto

II. Andante con moto

III. Scherzo. Allegro vivace – Trio

IV. Finale. Allegro vivace

EGY IGAZI ELLENTÉTPÁR

Első négy szimfóniáját Ludwig van Beethoven (1770–1827) egymást követően írta 1799 és 1807 között. Az V. és VI. szimfónia keletkezéstörténetében azonban átfedést tapasztalhatunk: az V.-et kezdte komponálni előbb, 1807-ben, de az alkotói folyamat átnyúlt az 1808-as évbe, amikor a VI. szimfónia született. Vagyis két, egymástól minden tekintetben különböző mű formálódott egyszerre a zeneszerző műhelyében. Egy igazi ellentétpár: az egyik rövidebb, tömörebb, csupa harc, csupa drámaiság, csupa individualitás, míg a másik tágasabb léptékű, csupa béke, csupa derű, boldog belesimulás a Nagy Egészbe. Az egyikben az ember viaskodik a sorsával (akkor is bátran értelmezhetjük a művet így, ha kétséges, hogy a „Sors-szimfónia” elnevezés a zeneszerzőtől származik-e, maga a zenei történés olyannyira az emberrel szemben álló fatális erők elleni harcot sugalmazza, hogy az utókor alighanem akkor is ráérzett volna a sorsszerű tartalomra, ha nem kap „segítséget”). A másikban az ember ölelkezik a természettel – mert a Nagy Egész, amelyről az imént szó esett, a Natúra.

Az is összekapcsolja a két művet, hogy a közönség egyszerre ismerhette meg mindkettőt, azon a híressé vált, mai arányérzékünk számára rendkívül túlméretezett műsorú szerzői esten – „akadémián” –, amelyen 1808. december 22-én a fűtetlen Theater an der Wien közönsége este fél héttől fél tizenegyig, négy órán át (!) hallgatott Beethoven-műveket: az első részben a VI. szimfónia, az Ah! perfido koncertária, a C-dúr mise Gloria tétele és a IV. (G-dúr) zongoraverseny szólalt meg, a másodikban az V. szimfónia, a C-dúr mise Sanctus tétele és a Karfantázia hangzott fel, az utóbbit Beethoven rögtönzött zongoraszólója előzte meg. Feljegyezték, hogy a hangversenyt nem készítette elő elegendő próba, ezért az előadások nem is sikerültek egyformán kielégítő színvonalon, mégis ez lett a zeneszerző pályafutásának legjelentősebb hangversenye.

Ludwig van Beethoven

A ROMANTIKA ELŐHÍRNÖKE

Beethoven lelkes természetjáró volt, szívesen tett kirándulásokat a Bécs környéki erdőkben, és bárhol járt, mindig örömmel merült el a vidéki élet derűs békéjében. A VI. szimfónia ezt a falusi világot ábrázolja, nem véletlenül kapta – s ez a melléknév a zeneszerzőtől származik – a Sinfonia Pastorale alcímet. Érdemes megállnunk a pasztorális – pásztori – szónál, hiszen lényeges mozzanatra utal: nem pusztán a természet fontosságát, sokkal inkább ember és természet egységét hangsúlyozza. Nem véletlen, hogy a tételek Beethoven által megfogalmazott címei közül háromban is jelen van az ember. Az öt cím: I. Derűs érzések ébredése vidékre érkezéskor; II. Patakparti jelenet; III. A falusi nép vidám összejövetele; IV. Mennydörgés, vihar; V. Pásztorének. Vidám és hálás érzések a vihar után. Az öt tétel címe nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a Pastorale-szimfónia programzene. Forradalmi mű tehát, amelyben Beethoven valami újat hoz a szimfónia műfajába, még akkor is, ha a kutatások kimutatták, hogy a programatikus ötletek egy részét Justin Heinrich Knecht (1752–1817) Le Portrait musical de la Nature ou Grande Symphonie című, 1784-ben keletkezett művéből kölcsönözte. A hangszeres zene ábrázoló lehetőségeit persze a korábbi évszázadok is ismerték: festői karakterdarabokat sokan írtak a barokk csembalózene jeles szerzői közül, és persze ott van Vivaldi Négy évszakja, Telemann vízi zenéje, a Hamburger Ebb und Fluth és sok más példa a barokkból. Maga Beethoven is megelőlegezte a VI. szimfónia ábrázoló szellemét a III.-ban, az Eroicában, amely, ha nem is olyan részletező pontossággal, mint a VI., mégis egy központi eszmény, a Hős ábrázolását tűzi ki célul. A Pastoraleszimfónia azonban a maga pillanatában olyan újdonság volt, amely egyenesen mutatott előre a történetmesélő romantikus programszimfónia – Berlioz Fantasztikus szimfóniája – és a szimfonikus költemény felé. A történészek úgy tartják, Berlioz műve aligha születhetett volna meg a beethoveni inspiráció nélkül.

BEETHOVEN ELFOGADJA A VILÁGOT

A pasztorális jelleget a műben sok minden nyomatékosítja. Ilyen mindenekelőtt az F-dúr hangnem, amelyet hagyományosan a pasztorális karakter egyik legfőbb kifejezőjének tekintenek. Ilyen a nyitótétel dudabasszus orgonapontja: egy hosszú üres kvint, amely fölött tánckarakterű népies dallam bontakozik ki. Ilyen a Patakparti jelenet, az Andante molto mosso 12/8-os metruma, amely négyszer hármas lüktetésben ringatja a tétel dallamait. És ilyen a scherzo szilaj, tenyeres-talpas, dobbantós paraszttánca. Mindezzel azt is elmondtuk, hogy a Pastorale-szimfónia sok folklorisztikus elemet tartalmaz: a bukolikus karakterhez-hangulathoz ez elválaszthatatlanul hozzátartozik. Fontos újdonság a sok repetíció: mindjárt a nyitótételben feltűnik az apró motívumok eltökélt ismételgetése. Steve Reich és Philip Glass generációját megelőzve Beethoven a zenetörténet első nagy repetitív zeneszerzője. A mágikus ismétlések következő nagy mestere a 19. századi szimfóniaszerző, Bruckner lesz majd.

Fontos az öttételesség mint a programzenei koncepcióhoz hasonlóan forradalmi újítás, amely fellazítja a szimfónia egy ideje már kötelező négytételes szerkezetét. Hasonlóan fontos a programzenéhez hozzátartozó sok ábrázoló funkciójú zeneszerzői megoldás: a Patakparti jelenet fúvós hangszereken megszólaló madárdal-cadenzája, amelyhez Beethoven még a kottába is beírja a madarak nevét: csalogány (fuvola), fürj (oboa), kakukk (két klarinét); a Vihar-tétel mennydörgését jelző üstdobütések és vonós villámok. De az egyik leglényegesebb mozzanat talán mégiscsak az, hogy ebben a művében Beethoven, aki máskor oly sokszor harcias, dacos, dúlt lelkű, sőt néha tombol és toporzékol – olykor pedig a mámor eksztázisában mártózik meg –, ezúttal egy teljes, hosszú művön át a harmóniát, a békét, a világgal való azonosulás szellemét, a világ elfogadását hirdeti. Ez életművében nem jellemző, kivételes gesztus – vannak rá más példák is, ám ezek sokkal ritkábbak, mint a küzdő Beethoven megfeszülései. A Pastorale-szimfóniában Beethoven már-már A teremtés vagy Az évszakok Haydnjának gesztusával mondja: a világ jó, és mi otthon vagyunk benne.

CSODÁLT PÉLDAKÉP ÁRNYÉKÁBAN

Ha Beethoven szimfóniáiról elmondható, hogy többségük előlegezi a romantikát, akkor Franz Schubert (1797–1828) e műfajban keletkezett két utolsó művéről indokoltan állítható, hogy ezek már nem előfutárok, hanem a korai romantikus stílus teljes értékű képviselői. A IX. szimfóniát a zeneszerző 1824 és 1826 között komponálta. A darab azért kapta a „Nagy” C-dúr szimfónia címet, mert így különböztették meg Schubert egy korábbi, szintén C-dúr hangnemű szimfóniájától, a VI.-tól. A ragadványnév azonban akkor is indokolt volna, ha a Kilencediket nem előzné meg ugyanabban a műfajban egy szerényebb formátumú, de azonos hangnemű alkotás: a jelző ez esetben is adekvát módon utalna a kompozíció súlyára, terjedelmére, különleges zenetörténeti szerepére.

Schubert egész pályafutása során teherként viselte, hogy egy városban él egy olyan rendkívüli zeneszerzővel, mint Beethoven. Amit a huszonhét évvel idősebb mester iránt érzett, több volt csodálatnál: kivételes formátumú elődjében olyan géniuszt látott, akinek nagysága számára elérhetetlen. Részben ez a kisebbrendűségi érzés akadályozta meg azt, hogy valódi kapcsolat alakuljon ki a két korszakos jelentőségű zeneszerző között. Igaz, Schubert néhányszor találkozott Beethovennel, és barátaival utolsó időszakában betegágyánál is meglátogatta pályatársát. Ekkor a bálványozott mester elismerően szólt Schubert tehetségéről, művészetének nagy jövőt jósolva. Termékeny szellemi párbeszéd azonban nem alakulhatott ki közöttük, barátság még kevésbé, holott hasonlóra több példát is kínál a zenetörténet, elég Schumann és a nála huszonhárom évvel fiatalabb Brahms esetét említenünk. Mindez azért fontos, mert a IX. szimfóniában – amely nem sokkal Beethoven IX.-je után keletkezett, és amely fináléjában, egy jól felismerhető Örömóda-idézettel fejet is hajt a példakép nagy opusa előtt – Schubertnek olyan művet sikerült alkotnia, amely minden tekintetben a Beethoven-szimfóniák mellé állítható, és azokkal egyenrangú.

„MENNYEI HOSSZÚSÁG”

A IX. szimfónia a kor konvencióinak megfelelően négytételes. Átlagos előadásának időtartama 55-60 perc. Ez jelentős terjedelemnövekedés a zeneszerző azonos műfajú korábbi műveinek játékidejéhez képest. A léptékváltás a VIII., h-moll („Befejezetlen”) szimfóniával következett be: a mű elkészült két tétele önmagában is kitesz fél órát, vagyis reális a feltételezés, amely szerint, ha a teljes mű megszületik, az is közel egyórányi terjedelmű lett volna. Ezt említeni nem holmi méricskélés: mivel a korábbi Schubert-szimfóniák félórásak vagy annál rövidebbek voltak, nyilvánvaló, hogy formátumváltásról van szó, a zeneszerző tágabb, epikusabb kereteket választ mondanivalójának megfogalmazásához.

Schubert pályafutásának szomorú fejezete, hogy nagyobb apparátusra komponált műveinek jelentős részét soha nem hallhatta, élete során mindössze egyetlen alkalommal sikerült szerzői estet rendeznie, és a IX. szimfónia első nyilvános előadása is jóval halála után valósult meg. A mű kéziratát a bécsi Zenebarátok Társasága (Gesellschaft der Musikfreunde) őrizte. 1838-ban lezajlott bécsi látogatása során

Robert Schumann ennek egy másolatát kapta meg Schubert bátyjától, Ferdinandtól. Az ősbemutatót ezt követően Felix Mendelssohn vezényelte a lipcsei Gewandhaus falai között. Schumann lelkes, elemző kritikában ünnepelte a nagy mű megszólalását; írásának leghíresebbé vált fordulata éppen a mű arányait jellemezni hivatott „mennyei hosszúság” (himmlische Länge) kifejezés.

A szimfóniát a két nagy zeneszerző pártfogása ellenére is sokáig idegenkedéssel fogadta a zenei világ: Mendelssohn még az 1840-es években is hiába próbálta Londonban és Párizsban előadatni. Olyan kompozícióról van szó, amely sok tekintetben megelőzte korát, hatását keletkezése idején (ellentétben Beethoven szimfóniáival) nem fejthette ki – ahogyan a Befejezetlen szimfónia sem –, és sok muzsikus még évtizedekkel később is túlságosan újszerűnek érezte.

TRANSZCENDENS SZIMFÓNIA

Mi volt az, ami a mű befogadását sokáig megnehezítette? Schubert a IX. szimfóniában nagy formafelületeket alakít ki rendkívül egyszerű alapanyagokból, a meghatározó téma hol korálszerű, mint a nyitótételben, hol induló, mint a bokázó ritmusú, magyaros a-moll Andantéban, az építkezés kulcsfontosságú eleme pedig az apró egységek ismételgetése: legtöbbször motívumoké, de a hangismétléses dallamképzés is igen gyakori, mint a szilaj-dobbantós, népies scherzóban vagy a himnikusan ujjongó fináléban. Kimondhatjuk: ha Beethoven volt a zenetörténet első „repetitív” zeneszerzője, akkor minden bizonnyal Schubert volt a második. Az apró egységek szinte mániákus ismételgetése egyenesen mutat előre Bruckner szimfóniái felé, és Brucknert jósolja a sokszor grandiózusan kiszélesedő hangzáshorizont is, amely önmagában is újszerű tapasztalat a zenetörténetben, de a jellegzetes schuberti hangnemváltások ennek hatását tovább erősítik, nemegyszer az ámulatig fokozva a zenehallgató élményét.

Schubert IX. szimfóniájának közönségére az gyakorol hatást különleges töménységben és erővel, ami a zeneszerző érett műveinek egyik legfőbb jellemzője: a transzcendencia. A zeneszerző legnagyobb művei közül soknak meghatározó vonása ez olyankor is, amikor világi zenéről és szöveg nélküli, hangszeres műfajokról van szó. Transzcendens mű a C-dúr vonósötös, az Esz-dúr notturno, a d-moll vonósnégyes (A halál és a lányka), a három utolsó zongoraszonáta, a négykezes f-moll fantázia – a sort hosszan folytathatnánk. Schubert, a páratlan alkotó géniusz, akinek a sors nem adott mást, mint kisszerű és sikertelen életet, érett műveiben túllép a valóságon: sejtelmes, misztikus, átszellemült és emelkedett hangot talál. A szimfónia műfajában a VIII., a „Befejezetlen” jut el a transzcendens szférába, egyelőre nagyobb hangsúllyal szólalva meg annak tragikus regiszterében. Második, E-dúr tétele azonban már azt a felhők feletti, örök derűt előlegezi, amely az Andante melankóliáját leszámítva a IX. szimfónia legtöbb részletében uralkodó.

Írta: Csengery Kristóf

Zubin Mehta 1936-ban született Bombayben. Zenei tanulmányai kezdetén édesapja, Mehli Mehta hegedűművész, a Bombayi Szimfonikus Zenekar alapítója oktatta. 1954-ben a Bécsi Zeneakadémia karmester szakán Hans Swarowsky osztályának növendéke lett. 1958-ban első díjat nyert a Liverpooli Nemzetközi Karmesterversenyen, és ugyanebben az évben a Tanglewoodi Nyári Akadémián is díjjal jutalmazták teljesítményét. Pályafutása során vezette a Montreali Szimfonikusokat, a Los Angeles-i és a New York-i

Filharmonikus Zenekart, évtizedeken át állt a firenzei Maggio Musicale Zenekarának élén, főzeneigazgatója volt a müncheni Bajor Állami Operaháznak, és több mint fél évszázados művészi kapcsolat fűzte az Izraeli Filharmonikusokhoz. Minden stíluskorszakban és műfajban otthonos, operaprodukciói és hangversenyei egyformán sikeresek. Hanglemezfelvételeit a kritika felsőfokon méltatja, művészetét díjak és kitüntetések sokaságával ismerték el. Fontos feladatának tekinti a fiatal zenei tehetségek felkarolását.

Izrael, Palesztina, az arab országok, Törökország és Irán muzsikusai játszanak együtt a West-Eastern Divan Orchestra együttesében, melyet az argentin-izraeli-palesztinspanyol zongoraművész és karmester, Daniel Barenboim és a palesztin irodalomtudós, Edward Said alapított 1999-ben. A névadást Goethe versgyűjteménye, a Westöstlicher Divan (Nyugat-keleti díván) inspirálta. Mottójuk: egyenlőség a zenében. Működésük hátterében az eltérő kultúrák békés együttélésének eszménye áll. Koncertprogramjaikat terjedelmes próbaidőszakok során készítik elő, majd nemzetközi hangversenykörutakon mutatják be. Negyedszázados fennállása során az együttes fellépett a Berlini Filharmónia, a bécsi Musikverein, a milánói Scala, a New York-i Carnegie Hall, a Buenos Aires-i Teatro Colón színpadán, valamint Rabat, Ramallah, Katar és Abu-Dzabi koncerttermeiben. Visszatérő vendégei a londoni BBC Promsnak, rendszeresen hallhatja a zenekart a berlini Waldbühne és a Salzburgi Ünnepi Játékok közönsége. Muzsikálásukat számos hanglemez örökítette meg.

Fotó © Wilfried Hoesl

West-Eastern Divan Orchestra

Fotó © Monika Rittershaus

SUMMARY

Ludwig van Beethoven (1770–1827) completed his Symphony No. 6 in 1808. The work was first performed at the composer’s benefit concert held on 22 December 1808 at the Theater an der Wien. This F major work prefigures Romanticism, with each of its five movements of programme music (I. Awakening of Happy Feelings on Arriving in the Country; II. Scene by a Brook; III. Joyful Gathering of the Country Folk; IV. Thunder, Storm; and V. Shepherds’ Song: Happy and Thankful Feelings After the Storm) depicting a different aspect of rural life, the source of its subtitle, Sinfonia Pastorale.

Franz Schubert (1797–1828) composed his Symphony No. 9 between 1824 and 1826. The massive, nearly hour-long work was soon dubbed the ‘Great’ C major in order to distinguish it from the more modest Sixth Symphony, written in the same key. The four-movement piece constructs substantial formal surfaces from extremely simple components, relying on repetition as a key compositional element, with the atmosphere of the music characterised by a mystical, transcendent mood. The main theme of the opening movement is reminiscent of a chorale, while the slow movement reveals a Hungarian character. The fast, folk-style footstomping dance of the scherzo then leads into a pulsing finale whose atmosphere is dominated by a feeling of jubilant enthusiasm.

The West-Eastern Divan Orchestra was founded in 1999 by the Argentine-IsraeliPalestinian-Spanish pianist and conductor Daniel Barenboim and the Palestinian literary scholar Edward Said to bring together musicians from Israel, Palestine, the Arab countries, Turkey and Iran. Taking their name from Goethe’s collection of poems West-östlicher Divan, they follow the motto ‘equality in music’, with the ideal of peaceful coexistence between different cultures the underlying principle behind their work. Their concert programmes are prepared during extensive rehearsal periods and then presented on international concert tours.

Born in Bombay in 1936, Zubin Mehta studied conducting at the University of Music and Performing Arts Vienna under Hans Swarowsky. One of the most significant and versatile conductors of our time, his work has been recognised with a host of awards and honours. Not only has his career taken him to the helm of the Montreal Symphony Orchestra and the Los Angeles and New York Philharmonics, he also led the Maggio Musicale Orchestra in Florence for decades, served as the principal music director of the Bavarian State Opera in Munich and enjoyed an artistic relationship with the Israel Philharmonic that lasted for more than half a century.