Baromfi 2012 1

Page 1

A Z AG RO F E E D K F T. B A RO M F I H Í R L E V E L E

2012. | 1. negyedéves szám

Tisztelt Partnereink! ��������������������������������������������������������������2. Agrofeed baromfis Szakmai Napot tartunk �����������������3. Az Agrofeed Kft. jelenléte az ukrán piacon �������������� 4-5. Viziszárnyas szakmai nap az Agrofeed Kft-nél ������� 6-8. Szerves szelén a baromfitakarmányozásban ���������9-11. Az antibiotikumok kiváltásának lehetőségei fókuszban a takarmány kiegészítők ����������������������� 12-15. A világ legnagyobb tojástermelő cégei ������������������������ 16.


AKTUÁLIS

Tisztelt Partnereink! Az elmúlt három év gazdasági nehézségei mellett, így az elmúlt évben is minden vállalkozásnak megfontolt, sokszor áldozatokat is követelő lépésekre volt szüksége, a megfelelő működés és a minimálisan szükséges nyereség megtartása érdekében. Cégeink komoly kihívás elé néznek ebben az esztendőben is, hiszen a nemzetközi, de még inkább a hazai közgazdasági körülmények nem javultak, sőt romlottak, ami a mezőgazdaság, állattenyésztés sajátosan mostoha helyzetét tovább nehezítette, finanszírozási problémákkal tarkította. Bár a válság az egész világon elterjedt, mégis eltérő módon érinti a különböző régiókat. Míg Európa komoly gazdasági és szerkezeti, versenyképességi problémákkal küzd, beleértve az állattenyésztést és a baromfiipart is, addig ez kevésbé érvényesül az USA-ban és a Távol-Keleten. A magyar állattenyésztést és benne cégeinket az európai általános problémákon túl sajátos magyar gondok is terhelik. Az intenzív sertés- és baromfitermelés háttere finoman szólva is színes, igen heterogén termelési színvonal jellemzi, amit tovább árnyal a legális és szürke ágazat közötti konfliktus is. Még mindig nem következett be a szakmai és közgazdasági tisztulás, ami egyértelművé tenné a hosszú távú befektetések tényleges megtérülését. A kiszámíthatatlan szabályozás, támogatás és finanszírozás nem támasztja alá az elkötelezett fejlesztést. Ezzel együtt is csak azok a vállalkozások maradhatnak meg, amelyek minden nehézség mellett is, bíznak a jövőjükben és ennek megfelelően fejlesztenek terméket, szolgáltatást és termelési hátteret, javítják menedzsment színvonalukat. Az Agrofeed Kft. baromfi üzletága az elmúlt évben is elsősorban arra törekedett, hogy megbízható, takarmányozási, technológia és állategészségügyi szolgáltatást nyújtó cégként támogassa magyarországi partnereit. Korábbi partnereink megtartása és kiszolgálása mellett tovább növeltük piaci részesedésünket, a baromfi premixek értékesítése közel 30 %‑kal nőtt. Úgy véljük, hogy ebben az évben is, elsősorban partnereink megbízható kiszolgálása a célunk, a szakmai eredmények javítása, a nehézségek közös megoldása érdekében. Az Agrofeed Kft. számára a magyar piac a szakmai és persze közgazdasági alap, ahol ez egyik piacvezető premix gyártó és értékesítő cégként termékeink és szolgáltatásaink versenyképességének további javításán kell dolgoznunk. Törekvéseinket talán az elnyert Pegazus Díj is igazolja, amelyet az elmúlt évi tevékenységünk alapján egy független

szakmai zsűri (nemzetközi pénzügyi, könyvvizsgáló, ügyvédi, üzleti tanácsadó cégek) ítélt oda, mint a legdinamikusabban fejlődő középvállalkozásnak a Nyugat-Magyarországi Régióban. Az elismerést cégünk előző háromévi, átlag 28 %‑os árbevétel növekedésével és kiemelkedő gazdálkodási mutatóival érte el. A díjat az elmúlt év végén, a Magyar Tudományos Akadémia épületében vehettük át. A Nyugat- és Közép-európai helyzettel szemben meglepő fejlődés és dinamika jellemzi Ázsia és Kelet-Európa országait, ahol a baromfiipar (Kelet-Európában a sertésipar is) soha nem látott arányú növekedését tapasztaljuk. Részben a koncentrált tőke, részben a koncepciózus és nagyarányú állami támogatás és fejlesztés, de ezen túl az ismeretek és szakemberek egyre inkább nemzetközi szintű befogadása is hozzásegítette az orosz és ukrán baromfiipart a kétszámjegyű éves növekedéshez az elmúlt 5-7 évben. Cégünk kiugró sikereit éppen a térségben való aktív jelenlétünknek, üzleteinknek köszönhetjük, ami nagymértékben hozzájárult cégünk 2011-ben is kiemelkedő eredményéhez. Három üzletágunk értékesítése több mint 25 %‑kal nőtt, így piaci részesedésünket, elsősorban a hazai és orosz piacon jelentősen növelni tudtuk. Ezzel a teljesítményünkkel az Agrofeed Kft. által előállított premixekből magyarországi és exportpiaci partnereink az elmúlt évben 2,5 millió tonna keveréktakarmányt állítottak elő. Az általunk 2011-ben gyártott közel 60 ezer tonna premix, koncentrátum és takarmány kiegészítő árbevétele meghaladta a 15 milliárd forintot. Az eddig elért eredményeink komoly kötelezettséget is jelentenek termékeink fejlesztésére, versenyképességünk további javítására, technológiai és minőségbiztosítási rendszerünk, jelentős fejlesztéseket követő fenntartására és szerviz tevékenységünk további erősítésére. Ez évben is célul tűztük ki a további termelés és árbevétel növekedést és Oroszországban egy új premix üzem felépítését, ami jelentős feladat az Agrofeed Kft. szakemberei számára. Bízunk benne, hogy minden partnerünk számára megfelelő szakmai és gazdasági sikereket hoz ez az év, amelyhez kívánunk sok erőt és egészséget! Dr. Zoltán Péter baromfi üzletágvezető


AKTUÁLIS

Agrofeed baromfis Szakmai Napot tartunk A baromfi üzletág valamennyi szakemberének alapvető feladata partnereink szakmai elvárásainak teljesítése, a minél nyereségesebb baromfitermelés elősegítése. Ennek érdekében folyamatosan, sok partnerünkkel egyeztetve és együttműködve alakítunk ki újabb premix receptúrákat és keveréktakarmány gyártási ajánlásokat, illetve igazítjuk a napi termelési igényekhez takarmányozási, technológiai és állategészségügyi szaktanácsadási tevékenységünket. Az Agrofeed által fejlesztett premixek és keveréktakarmányok hazai és külföldi partnereink baromfitelepein kerülnek kipróbálásra és a tapasztalatokat együtt értékeljük ki, beleértve a közgazdasági eredményességet is. Ezekről a fejlesztésekről, nagyüzemi eredményekről már többször beszámoltunk a Baromfi Hírmondó hasábjain is. Az elmúlt évek közgazdasági nehézségei csak tovább élezték a baromfiágazaton egyébként is meglévő szakmai, közgazdasági, sőt minőségbiztosítási, higiéniai és állatvédelmi nyomás hatását. A dráguló takarmány alapanyag, energia és egyéb költségeknek csak egy hányadát ismeri el, fogadja be az élelmiszeripar, illetve az élelmiszerkereskedelem, így a talpon maradáshoz a termelés önköltségének folyamatos csökkentése szükséges. Ezt csak a termelési paraméterek javításával és alternatív, olcsóbb energetikai, takarmányozási és menedzsment megoldásokkal és gyakorlattal lehet elérni. Az Agrofeed Kft. keresi azokat a takarmányozási megoldásokat, amelyekkel partnereink speciális tápsorokkal (Top Feed®), a baromfi növekedési és termelési ciklusait jobban kiszolgáló beltartalommal és akár alternatív alapanyagok felhasználásával érik el a jobb takarmányértékesítést, a fajlagos takarmányozási költségek csökkentését. Mindezeket az eredményeket szeretnénk meglévő és potenciális partnereinkkel megosztani, ezért ez év májusában partnertalálkozót szervezünk és tartunk, két alkalommal, külön-külön az ország keleti és nyugati részén található partnercégeinknek, ezzel is megkönnyítve vezetőiknek és termelési szakembereiknek a részvételt. A szakmai találkozó helyszínéről és pontos időpontjáról később tájékoztatjuk a résztvevőket, bízva abban, hogy meghívásunknak eleget téve megtisztelik rendezvényünket. A találkozón szeretnénk az Agrofeed Kft. és ezen belül a baromfi üzletág takarmányozási tevékenységét és szerviz szolgáltatásait bemutatni, illetve egy-egy időszerű téma napirendre tűzése hasznos, a gyakorlatban alkalmazható információhoz, módszer-

hez, megoldáshoz hozzásegíteni a velünk együttműködő vállalkozásokat, kollégáinkat. Ennek érdekében a következő témakörökben tervezünk tájékoztatást adni, előadásokat tartani:

• •

Az Agrofeed Kft. tevékenysége itthon és külföldön,

Fókuszban a brojler önköltség - Top Feed® intenzív brojler takarmányozás az Agrofeed receptjeivel! (A korszerű brojler takarmányozás szakmai lehetőségei, az Agrofeed Kft. brojler takarmánysoraival elért gyakorlati eredmények partnereinknél),

• •

A baromfi üzletág szakmai célkitűzései, tevékenysége és eredményei,

Olcsóbban, de hatékonyan! (Az árutojó takarmányozás - alternatív megoldási lehetőségek, beltartalom és ár optimalizálása tojóhibridek takarmányozásában), Aktuális baromfi egészségügyi problémák, A baromfiistálló ésszerű környezeti menedzsmentje, különös tekintettel a minimum, átmeneti és nyári szellőzés fogásaira, hibalehetőségeire, A megfelelő brojler indítás fontossága, eszközök a jobb hizlalási eredmény eléréséhez,

A rendezvényen elhangzó előadások, információk anyagát cégünk honlapjára a rendezvényeket követően feltesszük, ahonnan azt partnereink letölthetik. A most javasolt programon túl egyrészt várnánk partnereink javaslatait, hogy a tervezett program megfelelő-e, találkozik-e az elképzelésükkel, elvárásukkal (a javaslatokat, észrevételeket kérném e-mail címemre – peter.zoltan@ agrofeed.hu megküldeni), másrészt számítunk arra, hogy a találkozókon kötetlen formában észrevételekre, eszmecserére is sor fog kerülni.


Exportpiac

Az Agrofeed Kft. jelenléte az ukrán piacon Cégünk kelet-európai tevékenysége és sikere, az orosz piachoz hasonlóan Ukrajnában is évtizedes múltra tekint vissza. Az Agrofeed tulajdonosai Ukrajnában is saját vállalatot jegyeztek be és működtetnek TOV Agrofeed-Ukraina néven, melynek feladata az ukrán kereskedelmi és logisztikai feladatok elvégzése. A cég központja Kijevben van.

szét. Ez a jövőben komoly versenyelőnyt jelenthet az ukrán baromfiiparnak, ugyanakkor jelentős kockázatokat is rejt magában. A közel egymillió tonna baromfihús termelést produkáló Ukrajna már így is jelentős szereplője az európai piacnak, míg legnagyobb integrációi méretüket tekintve, az európai rangsorban is előkelő helyre kerültek.

Az Agrofeed működése tíz évében folyamatosan növelte forgalmát és piaci részesedését Ukrajnában. A kiváló növénytermesztési adottságokkal rendelkező ország mezőgazdasága jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. A 46 millió lakosú Ukrajna élelmiszer ellátása folyamatosan tér át az import függőségből az önellátásra, miközben az egy főre jutó húsfogyasztás is emelkedik. A jelentős termőföld koncentráció, a korszerű mezőgazdasági géppark, a jobb minőségű vetőmagok és műtrágyák alkalmazása, valamint az importált szakértelem magasabb hozamokat eredményezett. Ennek következtében nem csak az egy hektáron megtermelt termények mennyisége nőtt meg, hanem azon jelentős vagyonnal rendelkezők befektetési kedve is, akik úgy gondolták, hogy érdemes az agráriumba invesztálni.

Míg a sertés üzletágban az Agrofeed Kft. csak az utóbbi években tört be jelentősebb mértékben az ukrán piacra, kiváló minőségű termékeivel és magas színvonalú szakmai szolgáltatásaival 10 éve folyamatosan az egyik meghatározó szereplője keleti szomszédunk baromfitakarmány előállításának. A közel 20%-os részesedés a baromfi premixek piacán azt bizonyítja, hogy az Agrofeed termékek iránti bizalom erős. Ez a bizalom három pilléren nyugszik. Az első és legfontosabb a termékek kiváló minősége és ebből eredő magas hozamok a partnereknél, a második a tisztességes üzleti magatartás és megbízhatóság, míg a harmadik a magas színvonalú szakmai szerviz, szolgáltatás. Ebben öt hazai és hasonló létszámú magyar szakember segíti az ukrán partnerek munkáját.

A baromfi ágazat – ellentétben a főleg kis- és közepes farmokra épülő sertéstenyésztéssel – erősen koncentrált, olyannyira, hogy az ukrán baromfi a közép-kelet-európai régióban a legmagasabban integrált. A brojler és tojó szektorban egyaránt néhány cég termeli meg a teljes árumennyiség meghatározó ré-

Az Agrofeed Kft. tulajdonosai a jövőben is stratégiai piacként tekintenek Ukrajnára és várhatóan az eszközök és emberi erőforrások elosztásakor ez az egyik prioritása a cég piaci aktivitásának. A termékek minősége, a szolgáltatások színvonala, a vevői elégedettség és a stabil referenciák kellően megalapozzák a további növekedési lehetőségeinket.


Exportpiac

TOV AgrofeedUkraina

Kijev

Győr


Baromfi takarmányozás

VIZISZÁRNYAS SZAKMAI NAP AZ AGROFEED KFT-NÉL Az Agrofeed Kft. szakembereiként fontosnak tartjuk, hogy nyomonkövessük a baromfitartás és takarmányozás külföldi tapasztalatait is, szakmai ismereteinket minél alaposabban elmélyítsük. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy partnereinknek korszerű premix és keveréktakarmány recepteket tudjunk ajánlani. Ismereteink szélesítése érdekében a víziszárnyas termelésben élenjáró francia baromfiipar egyik legismertebb specialistáját kértük fel szakmai konzultációra. Mr. Pierre Desbordes, állatorvos, az IDENA cég termelési igazgatója 2 napot töltött el körünkben, nyitott és kötetlen szakmai konzultáció keretében osztotta meg velünk takarmányozási, tartástechnológiai, menedzsment és állategészségügyi ismereteit. Az IDENA cégcsoport több mint 25 országban működik együtt a helyi takarmánygyártó cégekkel, amelynek keretében 4 millió tonna keveréktakarmányt termelnek, míg franciaországi premix üzemükben 9.000 tonna premixet gyártanak, ami 1,5 millió tonna keveréktakarmány gyártását biztosítja. Elsősorban a baromfiipar cégeit szolgálják ki, de jelentős a kérődző és sertés premix gyártásuk is. A baromfiiparon belül, a francia baromfitermelés igen színes szerkezetének megfelelően a brojler és szabadtartású Label Rouge csirke mellett pulyka és víziszárnyas területen is igen kiterjedt partnerhálózatuk van, elismertek a lúd- és kacsatermelés specialistáiként.

Az IDENA premixgyártó üzem érdekessége, hogy a premix tételek keverése önálló, forgatható konténerekben történik, így az átszennyeződés elkerülhető. Ez a gyártástechnológia egyedi, csak néhány cég alkalmazza a világban. A program első részeként szakmai napot szerveztünk, melyre az Agrofeed Kft. takarmányozási, üzletkötő és szaktanácsadó kollégáin túl meghívtuk a legfontosabb víziszárnyas premix vásárló partnereink szakembereit is. A francia specialista által tartott előadások mellett lehetőségünk nyílt a tényleges konzultációra, kérdések feltételére is. Érdekes előadás hangzott el a világ és a francia baromfiipar és víziszárnyas termelés helyzetéről, kihívásairól. Franciaországban évente 21 millió tonna keveréktakarmány előállítása történik, 12 000 embert foglalkoztat az iparág, ezzel Németországot megelőzve első helyen áll Európában. Franciaország takarmánygyártásának a megosztása régiók szerint Összes takarmánygyártás 2009-ben 21.221 ezer tonna

Normandie 602 300 t D : 20 Bretagne 8 700 200 t D : 320 Pays de la Loire 3 650 100 t D : 114

Jelmagyarázat: régió megnevezése, takarmánygyártás összesen (tonna), 1 km²-re eső takarmánytermelés (tonna)

PoitouCharentes 1 474 000 t D : 56

Aquitaine 968 400 t D : 23

Nord-Pas-de-Calais Picardie 789 000 t D : 25

Île-de-France Centre 513 300t D : 10

Alsace Lorraine Champagne Ardennes 676 600 t D : 12

Bourgogne Franche-Comté 875 600 t D : 18

Auvergne Limousin 834 600 t D : 19

Midi-Pyrénées Languedoc-Roussillon 1 122 700 t D : 15

Rhône-Alpes Provence-AlpesCôte d'Azur 987 200 t D : 13


Baromfi takarmányozás Franciaországban 203 cég tulajdonában 294 takarmányüzem működik, átlagos kapacitásuk 72 000 t/év. A 7 legfontosabb csoport piaci részesedése 43 %. Franciaországban a teljes takarmánypiac 40%-át teszi ki a baromfi aránya, ezzel ez a legfontosabb ágazat. A teljes piac 58 %‑a két szomszédos nyugati megyében koncentrálódik, a nagy állatsűrűség miatt környezetszennyezési problémákat is okozva ezzel. A világ víziszárnyas termelésének meghatározó hányada Ázsiában van, de ennek ellenére Európa, és ezen belül Franciaország, Lengyelország és Magyarország komoly tradíciókkal rendelkezik ebben a baromfitermelési ágazatban. 1. táblázat Régió / ország 2000 AFRIKA 56.5 ebből: Egyiptom 39.0 Madagaszkár 10.9 AMERIKA 96.4 ebből: Mexikó 20.0 USA 52.6 ÁZSIA 2,301.9 ebből: Banglades 18.1 Kína 1,867.7 India 40.0 Indonézia 13.8 Koreai Közt. 44.7 Malajzia 64.3 Mianmar 29.3 Thaiföld 102.5 Vietnam 69.6 EURÓPA 396.3 ebből: Franciaország 233.3 Németország 31.6 Magyarország 43.4 Hollandia 14.2 Lengyelország 11.0 Egyesült Kir. 40.5 ÓCEÁNIA 8.8 ebből: Ausztrália 8.0 VILÁG 2 859 9

4. táblázat. Régió / ország 2000 AFRIKA 55.6 ebből: Egyiptom 42.0 Madagaszkár 13.1 AMERIKA 2.0 ÁZSIA 1,766.6 ebből: Kína 1,752.0 EURÓPA 85.3 ebből: Magyarország 48.0 Olaszország Lengyelország 6.9 ÓCEÁNIA 1.0 VILÁG 1,909.5

Kacsahús termelés (’000 tonna) 2005 57.0

2006 58.1

2007 64.4

2008 58.3

2009 58.6

39.1 10.6 130.5

39.5 11.0 131.2

45.2 11.1 106.8

39.0 11.4 101.6

39.0 11.6 98.9

20.3 85.1 2,668.6

20.3 85.6 2,700.7

20.5 59.7 2,905.6

20.5 52.8 3,078.0

20.5 50.0 3,193.8

21.0 2,150.0 42.8 21.4 52.0 104.0 60.5 85.0 72.0 441.6

23.5 2,175.3 44.5 24.5 53.0 105.3 68.0 84.9 70.2 429.1

25.0 2,328.2 46.2 44.1 57.0 100.6 74.2 87.0 81.6 459.3

23.0 2,509.3 46.2 31.0 54.0 107.1 80.8 89.9 82.0 450.6

23.0 2,643.8 46.2 25.8 55.0 107.9 81.0 77.4 80.6 450.6

233.8 40.0 53.1 17.0 18.2 41.7 10.8

233.4 38.5 44.5 16.8 16.0 40.5 11.8

246.8 55.8 51.4 18.4 17.0 35.4 12.3

248.6 60.8 42.6 18.6 13.8 33.1 12.2

234.0 62.5 52.3 20.5 16.2 30.0 12.7

9.9 3 308 6

10.9 3 330 9

11.4 3,548.3

11.3 3,700.6

11.7 3,814.5

Liba és gyöngytyúk tenyésztés (’000 tonna) 2005 55.4

2006 55.7

2007 56.2

2008 55.2

2009 55.2

42.2 12.6 2.2 1,948.5

42.5 12.6 2.2 1,954.9

43.0 12.6 2.2 2,104.4

42.0 12.6 2.3 2,247.6

42.0 12.6 2.3 2,338.6

1,935.5 100.6

1,941.7 81.0

2,091.6 81.6

2,235.0 72.8

2,326.0 75.3

35.7 14.4 20.8 1.2 2,106.8

27.2 12.6 21.5 1.2 2,093.9

26.9 12.8 23.4 1.2 2,244.6

25.9 12.7 18.5 1.2 2,378.0

27.2 13.0 19.2 1.2 2,471.5

Kacsa tenyésztés az EU 27 országában (’000 Ft) Ausztria Belgium / Luxemb. Dánia Finnország Franciaország Németország Görögország Írország Olaszország Hollandia Portugália Spanyolország Svédország Egyesült Kir. Az EU-15 Bulgária Ciprus Cseh Köztársaság Észtország Magyarország Lettország Litvánia Málta Lengyelország Románia Szlovákia Szlovénia EU-25/EU 27 1 )

2005 O.I 0,2 4.1 0.0 252.0 50.8 0.3 6,5 15.0 16.0 8.0 0.0 0.2 45,0 398,2 16.1 0,2 3.8 63.0 0.2 18.0 0.5 1.2 503

2006 O.I 0,2 4.5 0,0 261.5 49,8 0,1 6,5 15,0 17,0 8.0 0,0 0,2 45,0 407,9 18.2 0,2 3,8 42,0 0.2 16.0 1,0 1.2 493

2007 O.I 0,0 0.0 0,0 272.0 63,6 0,2 6,5 15,0 17,0 8.0 0,0 0.2 38,0 420,6 16,8 0,2 5,9 58,0 0.2 17.0 0,5 1.2 522

2008 0.1 0.3 0,0 0,0 270,0 67,1 0,2 5,8 15,0 17,0 10,0 0,0 0,0 35,0 420,4 13,0 0,2 8,8 49,0 0,3 17,0 0,4 512

2009 O.I 0.4 0,0 0,0 240.7 67.8 0,2 3.9 15.0 17,0 10,0 0.0 0.0 30.0 385.1 17.5 0,2 8.0 55.0 0.2 17.0 0.4 485

2010 0.1 0.4 0.0 0.0 240.0 66.4 0.2 4.6 14.0 18.0 10.0 0.0 0.0 30.0 383,7 18.0 0.2 8.0 61.0 0.2 17.0 0.4 490

2007-től EU-27 Megjegyzés: Részben előrelátható vagy becsült adat (alapja = házi tenyésztés), hivatalos adatok a kacsatermelésről csak néhány országban elérhetőek. Forrás: MEG FAO és nemzetközi adatok. 1)


Baromfi takarmányozás Ezt követően részletesen áttekintettük a víziszárnyas takarmányozás – tenyész és végtermék állományok – tartásának fontosabb szakmai szempontjait. Kitértünk az ajánlott takarmányok jellegzetességeire, a lehetséges alapanyag használatra, alternatív alapanyagok alkalmazására. Megbeszéltük a takarmányozás specifikus feladatait, a szezonális takarmányozás jellegzetességeit, a hőstressz kivédésének lehetőségeit. Példaként mutatjuk be a francia húsliba és pekingi kacsa takarmány javaslat néhány mutatóját. Idena ajánlás - húsliba Életkor Mennyiség kg Forma M.E. kcal / kg Fehérje % Metionin % Lizin % Ca % P. haszn. %

Indító 1-21 nap 2 450 g morzsázott, majd kis pellet 2 900 19,5 0,52 1,05 1,10 0,48

Nevelő 22-56 nap 6

Létfentartó - 5,6

Befejező 6

pellet 3-3,5 mm

pellet 3-4 mm

pellet 3-4 mm

2 800 17 0,53 1 1,10 0,45

2 700-2 775 15 0,40 0,68 1,00 0,40

3 000 16,5 0,41 0,77 0,95 0,34

Idena ajánlás – PEKINGI KACSA Életkor Mennyiség g M.E. kcal / kg Fehérje % Metionin % Lizin % Ca % P. haszn. %

Indító 1-21 nap 1 700 2 800 19-21 0,45 0,90 1 0,40

Nevelő 22-35 nap 2 700 3 000 16-18 0,40 0,83 0,90 0,35

Szóba került a víziszárnyas takarmánysorokban alkalmazható takarmány kiegészítők, adalékanyagok alkalmazásának lehetősége. Beletekinthettünk a francia víziszárnyas iparban, integrációkban alkalmazásra kerülő korszerű tartástechnológiai, menedzsment és állategészségügyi módszerekbe. Megismerhettük az általuk elért eredményeket. A képzés második napján az Agrofeed Kft. szakemberei számára lehetőség nyílt a francia szakember által javasolt víziszárnyas premixek áttekintésére, takarmánysorok optimalizálására, kérdéseink feltételére.

Befejező 364 700 3 125 15,5-16,5 0,37 0,82 0,85 0,32

Érdekes megemlíteni a francia kolléga által javasolt és általuk alkalmazott vitamin és mikroelem szinteket, melyek lényegesen alacsonyabbak, a nálunk használatos szinteknél. Különbséget tesznek kolinnal (B4-vitamin), illetve anélkül készült premixek esetében, utóbbinál a többi vitamin szintjeit alacsonyabbra állítják. Vitamin A Vitamin D3 Vitamin E K3 B1 C Cu Fe Zn Mn Se I Co

KOLINNAL 9 000 2 000 18 1.6 1.6 0

10 65 50 60 0.2 1.5 0

KOLIN NÉLKÜL 8 125 1875 17.5 1.15 1.45 0

A szakmai konzultáció a víziszárnyason túl más baromfi fajokra is kiterjedt. Mivel a francia szakember még számos témában tud hasznos információkkal szolgálni, szívesen látjuk a jövőben is. Mákné Brasch Klára baromfi termékmenedzser


Baromfi takarmányozás

SZERVES SZELÉN A BAROMFITAKARMÁNYOZÁSBAN Az elmúlt néhány év során a takarmányozás stratégiája megváltozott és a szelénhiány megelőzése helyett a szelén szükségletek kielégítése lett a cél. A takarmányozási szakemberekre nagy nyomás nehezedik, hogy olyan biztonságos és hatásos szelénformát válasszanak, amellyel a kiegészítés a legkedvezőbb és a legnyereségesebb eredményeket lehet elérni. A nátrium-szelenitet harminc éven át jó eredményekkel alkalmazták, de napjaink állatfajtái sokkal érzékenyebbek a stressz hatásokra, mint a hagyományos, alacsony hozamú fajták. A nátrium-szelenit ugyan megfelelő lehetett a régi fajták számára, a korszerű örökléstanú fajták azonban olyan mennyiségű szelént igényelnek, melyet szelenit alkalmazásával nem lehet teljes mértékben biztosítani. A szelén (Se) az egyik legellentmondásosabb mikroelem, nagy adagokban mérgező, ami aggodalomkeltő a környezetvédelem és a Se szennyeződések szempontjából. Ugyanakkor a Se hiány összefügg az állatok és emberek különféle betegségeivel, valamint a haszonállatok termelési és szaporodásbiológiai teljesítményének romlásával. A kutatások kimutatták, hogy az élelmiszertermelő állatok Se ellátásának optimalizálása a tojás , hús- és tejtermelés hatékonyságának javulását, és ami még fontosabb, az állati termékek minőségének javulását eredményezi.

A szelén kiegészítést hagyományosan a szervetlen formákkal - nátrium-szelenit és nátrium-szelenát - végezték, de használata során bebizonyosodott, hogy ennek a formának a használata kritikus lehet. Közismert, hogy a Se és a kén (S) kémiai és fizikai tulajdonságai rendkívül hasonlóak, a növények nem képesek megkülönböztetni ezt a két elemet az aminosavak szintetizálása során. Ennek következtében Se jelenlétében képesek szeleno-metionint szintetizálni. Ez a biológiai tény volt az alapja a szelénélesztő kifejlesztésének. Az élesztő a szelént szeleno-metioninná (SeMet) és szeleno-ciszteinné (SeCys) alakítja és szeleno-proteineket képez. Az élesztő ugyanazokat a Se vegyületeket állítja elő, amelyek a tömegtakarmányokban és szemesgabonákban is megtalálhatóak.

Bio-szelén szerves

Élesztő

Egyes élesztő törzsek képesek rendkívül nagy mennyiségű Se-t szerves formában felhalmozni. Ugyanakkor azonban az élesztő termékek nem mind egyformák és az egyfajta termékkel végzett kísérletekből nyert eredmények nem általánosíthatók. Másik fontos szempont a szerves Se vegyületek összetétele, míg a Se-dús élesztőkben az uralkodó Se formát a SeMet képviseli, ugyanakkor az élesztő a magasabb rendű növényekhez hasonlóan egyedi szerves Se vegyület kombinációval rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a SeMet önmagában a Se dús élesztőnél kevésbé hatásos lehet. A SeMet továbbá tiszta formájában nem stabil, könnyen oxidálódik, ezzel ellentétben a növényi - élesztő fehérjében található SeMet meglehetősen stabil és a Se hasznosíthatósága viszonylag magas fokú.

Az elmúlt 20 év során felgyülemlett szerves szelén ismeretek alapján a Se hatékonyságának nyitja a takarmányban annak formája, a szelén hatásmechanizmusának jobb megismeA közzétett adatok alapján végzett közrése, ami a szerves formákra vetlen összehasonlítások egyértelműen bizotörténő átállást eredményeznyítják a Se természetes formájának előnyeit. te, a Se kiegészítés hagyomáHa a cél a kiváló termelési és reprodukciós nyos formája, a nátrium-szeteljesítmény fenntartása, az élelmiszertermelő Szelén (aminosav kelát) lenit helyett. A szelenit erősen állatok termékeinek optimális minősége, az elmérgező volta, káros kölcsönhalenálló képesség megőrzése, akkor olyan Se kiegétásai más ásványi anyagokkal, valószítőre van szükség, amely szöveti tartalékokat képez a színű nehézfém szennyezettsége, továbbá jövőbeni Se szükségletek kielégítése érdekében. a nyomon követhetőségének és biztonsáIdeális esetben a zöldtakarmányok és szemesgabonák gosságnak hiánya alkalmazásának megképesek lehetnének kielégíteni az állatok szelén szükségletét, kérdőjelezésére késztette az ágazatot.


Baromfi takarmányozás a világ mezőgazdasági termelésének túlnyomó része azonban olyan régiókban található, ahol a takarmányok és tömegtakarmányok szelén tartalma marginális. Még a szelénben dús talajokkal rendelkező területeken is a talajfajták, a növények típusai és a környezeti tényezők együttesen határozzák meg a szelén mennyiségét és kémiai formáját a növényekben, és korlátozhatják a szelén vándorlását az élelmiszer láncban.

Magasabb rendű növények: fajra jellemző tényezők A különféle növényfajok különböző mértékben képesek felszívni és visszatartani a szelént. A nem-felhalmozó növények többek között a takarmányozási és agronómiai szempontból fontos szójabab, a gabonafélék és a zöldtakarmányok. Ezek a növények nem halmozzák fel a szelént az állatok számára mérgező mennyiségben. A nem-felhalmozó növényekben a talaj szelenát vagy szelenit tartalma szeleniddé redukálódik, majd ezt követően előbb szeleno-ciszteinné, utána pedig szeleno-metioninná alakul. Végül a szeleno-metionin beépül a növényi fehérjébe a metionin helyett. Ez az a forma, melyben a szelént számos más faj, a bendő baktériumoktól a magasabb rendű állatokig (beleértve az embert) kinyeri. Emiatt a biológusok gyakran nevezik a szeleno-metionint a szelén „táplálék formájának”.

A szelén szerves formái a növényekben és magvakban Az agronómiai szempontból fontos takarmány alapanyagaink, valamint a szelénélesztő is, húsznál több egyéb szerves szeleno-vegyületet is tartalmaznak. A szeleno-metionin külön hangsúlyozandó, mivel sarkalatos szerepet tölt be a szelén továbbításában az élelmiszer lánc mentén, a növénytermesztői szinttől a növényevőkön át a húsevőkig és a mindenevőkig. A szeleno-metionin az a forma, amely a vemhesség során átvivődik az anyaállatból az utódba, valamint jelen van a tejben és tojásban. Ezzel szemben csak keveset tudunk a más szeleno-vegyületek szerepéről vagy anyagforgalmáról a növényekben vagy állatokban.

Szelén kiegészítés – miért és hogyan? A szelén kiegészítéssel kapcsolatos felfogás megváltozott, ma már „biztosítási csomag” helyett az állattenyésztés nélkülözhetetlen részének tekintik. A kiegészítés gyakorlati oldala azonban nem mindig egyszerű, ami sokféle kiegészítési módszer alkalmazásához vezetett, ennek a nélkülözhetetlen mikroelemnek a helyes szintjére és forrására vonatkozó ajánlások sokasága mellett. Ez elkerülhetetlenül sok zavart okozott a telepek szintjén. Eleget kapnak-e az állatok? Túl sokat kapnak-e? Megfelelő formájú-e a kiegészítő?

Az összes takarmány alapanyag, így például a tömegtakarmányok, a szója és a Sörélesztő búza is tartalmaznak minimális mennyiségű A magasabb rendű növényekhez hasonlószerves króm-szelén szelént annak természetes formájában. A legtöbb an az élesztő (Saccharomyces cerevisiae) is felvesz esetben azonban ezeket a takarmány összetevőket szelén sókat a táptalajból és szeleno-aminosavakat olyan térségekben termesztik, ahol a talajban alacsony enképez. Egyes élesztőtörzsek képesek akár 2.000-3.000 ppm szelént is beolvasztani. A magasabb rendű jelző és felhalmo- nek a létfontosságú mikroelemnek a szintje. Ezért a szelént zó növényektől eltérően, az élesztő képes több mint 90%-ot rutinszerűen adják hozzá a keveréktakarmányokhoz vagy szeleno-metioninná alakítani a fehérjében történő tárolás a telepi ásványi anyag kiegészítőkhöz, hogy „feltöltsék” a takarmány többi részében fennálló hiányt. A szelén a szercéljára. vezet mintegy 22 különféle, számos tevékenységet betöltő proteinjében nélkülözhetetlen. Az egyik legfontosabb funkciója a szelén részvétele az immunrendszerben. Elegendő mennyiségű szelénnel az immunrendszer megfelelően képes működni és az állatok egészségesebb állapotát fenntartani. Ezáltal kevésbé fogékonyak az őket naponta támadó számos kórokozóra.

Az élesztő és a szelén felvétel

(A szén szürke, a szelén narancssárga, a hidrogén fehér)

10


Baromfi takarmányozás A szelénnek az összes többi mikroelemhez hasonlóan egész évben a napi takarmány részének kell lennie. Sokszor előfordul, hogy egy tünet vagy hiány megjelenésekor a takarmányt kiegészítik szelénnel, majd a probléma megszűnésével a kiegészítést abbahagyják. Fontos, hogy a kiegészítés helyes szintjét fenntartsák, biztosítva ezzel, hogy az állatnak minden esélye meglegyen a hiánnyal kapcsolatos tünetek újbóli előfordulásának megelőzésére.

A szerves szelén előny Egyes szerves szelén készítményekben található szelén formája megegyezik a természetben előforduló takarmány alapanyagokban levő szelénével. Ez az a szelénforma, melyhez a törzsfejlődés során az állatok és emberek alkalmazkodtak, és amelyre ténylegesen örökléstanilag kódoltak! A szerves szelén könnyen felszívódik a szervezetben és egy része azonnal hasznosul a szeleno-proteinekben, így például a glutation-peroxidáz antioxidánsban, és ami rendkívül fontos, a fennmaradó rész a test szöveteiben tárolódik. Az ilyen készítményekben található szelén egészen eltér a szervetlen forrásoktól. A szeleno-metionin majdnem azonos a metionin nevű aminosavval, amely a szervezetben levő összes fehérje, így az izom és a tej előállításában résztvevő legfontosabb aminosavak egyike. Mivel a szervezet nem képes különbséget tenni a szeleno-metionin és a metionin között, a kettő jól felcserélhető. A szelén tehát elraktározódik a szervezet szöveteiben. Ezen a módon a szervezet „feltöltődik” tárolt szelénnel, amely szükség esetén felhasználásra készen áll. Más szavakkal, egy erős tartalékos hadsereggel rendelkezünk baj esetére.

nyújtani egy dossziét, amely tartalmazza a hatásossági vizsgálatok eredményeit, valamint a toxikológiai, ártalmatlansági és egyéb adatokat.

Szükségletek és válaszreakciók Hagyományosan az ásványi anyagokat egy bizonyos szükséglet kielégítése céljából etetik. A szelén szükségletet 1989-ben állapították meg és azóta csak igen kevés további kutatómunkát végeztek. A legfrissebb közzétett szükséglet gyűjtemény (NRC 2001) szintén az 1989-es megállapításokat alkalmazta. Az állataink azonban azóta jelentős genetikai fejlődést értek el, tehát, helyesek-e a régi szükségletek? Sajnálatos módon, a publikált szükségletek túlnyomórészt vérméréseken alapultak akkor, amikor a termelők számára csak a szervetlen szelénforrások etetése volt engedélyezett. Mivel a szelén a termelésben etetett takarmányoknak nélkülözhetetlen része, így hiánya bár néha rejtve marad, jelentős pénzügyi veszteségeket eredményez. A szelén legjobb formája az, amely a növényekben található, de mivel, nincs bennük elegendő ahhoz, hogy kielégítse napjaink modern állatainak a szükségletét, ezért ezt ki kell egészíteni. A szerves szelén valódi előnye, hogy a természet szelénjét oly módon biztosítja, melynek révén az állatok képesek azt hatékonyan hasznosítani, és ezzel genetikai képességeiket teljes mértékben megvalósítani. Dr. Forgács Barnabás Szaktanácsadó

Ez a különbség a szerves szelén és a más szelénforrások között alapvető fontosságú. Vajon az összes szelén élesztő azonos módon hat? A válasz egész egyszerűen: nem. Az élesztők genetikailag különböznek egymástól és a különböző élesztők különböző mértékben képesek a saját fehérje struktúrájukban felhalmozni a szelént. Emiatt az az engedélyezési eljárás, melynek az EU minden szerves szelént alávet, tekintetbe veszi, hogy az egyes törzsek szelén elosztási képessége más és más. A törzskönyvezéshez minden egyes termék esetében be kell

11


Baromfi egészségügy

Az antibiotikumok kiváltásának lehetőségei fókuszban a takarmány kiegészítők A szuperbaktériumok megjelenésével fokozódik az igény, hogy az állati termék előállításban csökkentsük vagy teljesen tiltsuk be az antibiotikumok használatát. Egy 2010-es adat szerint a világ antibiotikum felhasználásának közel 80 %‑át az iparszerű állattenyésztés adja. Olyan újságok, mint a Times vagy a Newsweek teszi a címlapjára a gyilkos E. Coli multi rezisztens baktériumot, kampányt szervez a WHO és más civil szervezetek; ma vagy holnap nem használhatunk antibiotikumokat az állattartó telepeken.

A multi rezisztens baktérium fajok megjelenése az antibiotikumoknak preventív és helytelen módon való használatából ered, például egy vírusfertőzés esetén is használjuk a másodlagos fertőzések megelőzésére. A baromfitartó telepeken a patogén baktériumok ideális környezetet találnak, így több kórokozó is (Kóliformok, Szalmonella, Klosztrídium fajok, Mikoplazmák stb.) felszaporodik, majd megbetegedést, magas elhullást, eredménycsökkenést okoz. A magas genetikai képességű baromfifajok nagyon érzékenyek minden külső stresszre (víz, takarmány, időjárás, istállóklíma, paraziták, vírusok), így különösen fogékonyak a bakteriális fertőzésekre, ideális gazdaszervezetet biztosítanak a számukra. Az antibiotikumok tulajdonságai Előnyök Hátrányok Nagyon hatásos, többféle molekula A “Jó” baktériumokat is elpusztítja. elérhető, széles hatásspektrum. Könnyen és gyorsan alkalmazható, (ivóvíz, Humán egészségügyi problémák, multi takarmány), meglévő betegség kezelésére rezisztens baktériumok kialakulása. is, terápiás és szub-terápiás használat. Megelőzi és csökkenti a fertőző Az állatok immunstátuszát csökkenti. betegségének kialakulásának lehetőségét. Javítja a termelési eredményeket. Hozamfokozó!

Az antibiotikumok kiváltásának több lehetősége is ismert, de ma még egyetlen olyan megoldás sem létezik, amivel teljesesen elhagyható lenne. A tartástechnológiai, biosecurity és állategészségügyi hiányosságok eltakarására sok helyen alkalmaznak preventív antibiotikum kezelést, a problémák kivédésére, 12

a hozamok növelésére, az eredeti problémák hatékony megoldása helyett. A preventív antibiotikum használat az EU-n belül tilos, de a terápia „elrendelhető” nem klasszikus gyógykezelési eseteken túl is. A preventív antibiotikum használatnak a kiváltására már régóta komoly törekvés van és ennek megfelelően számtalan készítmény áll rendelkezésre. A bemutatásra kerülő takarmány kiegészítők segítenek kiváltani, csökkenteni az antibiotikus szerek használatát, de főleg a megelőzést szolgálják, viszont teljesen összhangban vannak a mai népegészségügyi elvárásokkal.

• •

Szeretném kiemelni a telepi menedzsment jelentőségét, mint alkalmazandó stratégiát: • A takarmányozásnak az állatok igényéhez kell alkalmazkodnia, kerülni kell a túl magas beltartalmi értékű takarmányok etetését, mert ezzel a baktériumok számára biztosítunk tápanyagot, maximalizálni kell az emészthetőséget (receptúra, enzimek használata), A jó minőségű ivóvíz biztosítása elengedhetetlen, magas csíraszám esetén fertőtleníteni kell az ivóvizet, Más menedzsmenttényezők, a szellőzés, a jó alom- és levegőminőség biztosítása, nem csöpögő itatók, a takarmányok alomra kerülésének megakadályozása, járványvédelem, forgalomkorlátozás egyaránt fontos tényezők, A jó telepi körülmények biztosításával megelőzhetjük a hajlamosító tényezők kialakulását, valamint a patogén baktériumok felszaporodását is gátolni tudjuk, így csökkenthetjük az antibiotikum kezelések számát.

A takarmány kiegészítők használatában két fő csoport különíthető el, az úgynevezett anti-patogén és a versengő előny stratégia alapján működő készítmények.


Baromfi egészségügy Versengő előny stratégia • Probiotikumok (közvetlenül etetett mikrobák), • Prebiotikumok. Anti-patogén stratégia • Bakteriofágok, • Immunizáció, • Szerves savak és esszenciális olajok (szabad vagy védett forma). Az emésztő csatornában érzékeny egyensúly van a jótékony baktériumok (90 % - laktobacilusok, bifidobaktériumok) és a potenciálisan patogén baktériumok (10% - kóliformok, Szalmonellák, Klosztrídiumok) között! A mikrobiális aktivitás a vékonybél hátulsó szakaszában, valamint a vastagbélben nagymértékben erősödik és a vakbélben a legmagasabb szintű. A takarmány kiegészítők használatánál figyelembe kell vennünk, hogy ezekben a bélszakaszokban kell a mikroflórára hatnunk, tehát az aktív hatóanyagoknak megbirkózva az emésztőcsatorna kémiai és biológiai tényezőivel, képesnek kell lenniük a hatásuk kifejtésére! mg ATP/g a bélrendszerben

120

NYÚL

100 80 60 40

BROILER

20 0

Gyomor

Zúzógyomor

Vékonybél

Vakbél

BAROMFI Végbél

Bakteriális aktivitás az emésztőcsatorna különböző szakaszaiban

Versengő előny stratégia alapján működő probiotikumok adásával a célunk, hogy fenntartsuk az optimális mikrobiális egyensúlyt a bélcsatornában. A jótékony baktériumok számának növelésével a patogén baktériumok elszaporodását, kártékony hatásainak kifejtését tudjuk megakadályozni. A főbb probiotikumként használt mikroorganizmusok a baktériumok - Lactobacilli spp., Streptococci spp., Bacillus spp., Bifidobacter spp. és a gombák - Saccharomyces cerevisiae és Aspergillus spp. A probiotikumok: • Versengenek a tápanyagokért - limitáló tápanyagok! • Versengenek a felszívó felületért! • Stimulálják a gazdaszervezet immunrendszerét, a sejtes immunválaszt fokozzák!

Jótékony baktériumok és kórokozók a bélfelszínen

Versengő előny stratégiát alkalmazó prebiotikumok olyan fermentált összetevők, amelyek specifikusan változtatják meg a bélben lévő mikrobióták összetételét, és aktivitását a gazdaszervezet egészsége és jóléte érdekében. A prebiotikumok: • Szénhidráttartalmú rostok, poligoszaharidok, • Olyan táplálóanyagok, amelyek limitálóak a mikroflóra bizonyos csoportjai számára, (fruktóz, laktóz, inulin), • Elölt gombák, gomba sejtfal, nukleotidok, stb. A prebiotikumok hatása: • A bélcsatornában maradva a jótékony baktériumokat táplálják, szaporodásukat stimulálják, (fruktóz, mannóz, stb.), • Emészthetetlen rostokhoz, gomba sejtfalhoz a kórokozó baktériumok jobban kötődnek, mint a bélfelszínhez, majd a bélsárral együtt ürülnek anélkül, hogy a gazdaszervezetet károsítanák, • A jótékony baktériumok felszaporodása révén az előnyeik a probiotikumokkal megegyezőek. A pro-és prebiotikumok hatásai nem feltétlenül következetesek, az eredmények változékonyságai a következő tényezőkre vezethetőek vissza: A probiotikumként használt törzsek különbözőségei, • Alkalmazott dózis, • A takarmány összetétele, • Takarmányozási rendszer, • A takarmány megjelenési formája (granulált, dercés stb.), Interakció más takarmány adalékokkal.

Bakteriofág szerkezete

13


Baromfi egészségügy Az anti-patogén stratégia, a hasznos mikroflórát nem támogatja közvetlenül, a kórokozó baktériumok számának folyamatos csökkentésével viszont a bélcsatorna egyensúlyát fenntartja. A bakteriofágok vírusok, amelyek bizonyos baktériumokat céloznak meg.

• • • •

Csak a kijelölt baktériumokat pusztítják el és más fajokat nem, Önreplikálóak és önkorlátozóak, szaporodnak, de csak ha van fogékony baktérium, Terápiás, megelőző és fertőtlenítő célokra is használhatóak, Ma az EFSA ajánlása szerint az EU-ban, jelenleg csak az élelmiszerek felszínén használhatóak!

További kutatások szükségesek ahhoz, hogy használható alternatívaként vehessük számba a bakteriofágokat a közeljövőben. Immunizáció: Az állat saját immunrendszerének segítünk, hogy megbirkózzon a patogén baktériumokkal. A vakcinák jól ismertek és több gyártó különböző vakcinái is elérhetőek a legfontosabb korokozók ellen (Szalmonella, Kóliformok, Mikoplazma). A használatukról a gyártó cégek tudnak felvilágosítást adni. Jól működnek, de magas a költségvonzatuk! Az anti-patogén stratégia egyik eleme a szerves savak és esszenciális olajok használata. A szerves savak már bizonyították előnyeiket a baromfitermelésben, de az elérhető eredmények függenek az alkalmazás módjától, maguktól a savaktól (eltérő erősségüktől, disszociációs állandójuktól) valamint, hogy egyféle savat vagy savkombinációt használunk. A leggyakrabban alkalmazott savak: fumársav, almasav, hangyasav, szorbinsav, citromsav, ecetsav, propionsav. Amikor szabad állapotú savakat adunk a takarmányhoz, ivóvízhez, a savak gyorsan disszociálnak a gyomorban és a vékonybél elülső szakaszában, viszont a takarmányban és az ivóvízben lévő csíraszámot csökkentik! A védett (mikrokapszulázott) szerves savak disszociálatlan formában érik el a bélcsatorna hátulsó részét, így kifejthetik az antimikrobiális hatásukat, és módosítják a mikroflóra összetételét! 14

A szerves savak hatásmechanizmusa a pH érzékeny baktériumokon (Kóliformok, Klosztrídiák, Szalmonella, Lisztéria spp)

Az esszenciális olajok, leggyakrabban növényi kivonatok, amelyeknek széles antibakteriális hatásuk van Gram + és Gram – fajokkal szemben egyaránt. Fontos megjegyezni, hogy a mesterségesen előállított molekulák (pl. timol, karvakról, eugenol, stb.) használata a kivonatokkal szemben előnyös lehet, mert egy egységnyi termékben a hatóanyagok mennyisége garantált. Amikor szabad formában használjuk őket, a takarmányból elillannak, a vékonybél elülső szakaszában felszívódnak. Védett készítményeket (mikrokapszulázva) használva az antimikrobiális hatásukat a bélcsatorna hátulsó részében is ki tudják fejteni! Az esszenciális olajok két fő módon fejtik ki baktericid hatásukat az érzékeny baktériumokon, ez függ a használt molekulától.

A timol és a karvakról hatása, a sejtmembán áteresztőképességének növelése (Kóliformok, Klosztrídiák, Szalmonella, Lisztéria spp)


Baromfi egészségügy

Az eugenol és a cinnam-aldehid hatása, a sejtlégzés gátlása

A szerves savak és az esszenciális olajok között nagyon erős szinergikus hatás érvényesül. Együttes alkalmazásuk esetén gyorsabban és hatékonyabban pusztítják el a kórokozókat, mivel a bélcsatornában csak rövid idejük van a hatás kifejtésére, ezért ennek kiemelkedő jelentősége van.

Ahhoz, hogy az élő állatokban, a bélcsatorna hátulsó traktusában tudják kifejteni a hatásukat, mindenképpen védett (mikrokapszulázott) formában kell ezeket a készítményeket alkalmazni. Az eredményesség függ a mikrokapszulázás minőségétől és technológiájától, az alkalmazott dózistól, a szerves savak, valamint kombinációik, az esszenciális olajok és kombinációik helyes megválasztásától, a sav- és esszenciális olaj molekuláknak az egymástól való távolságától, a mikrokapszulából való kiszabadulás után, függhet továbbá a takarmány megjelenési formájától. A mikrokapszulák nagy része nem áll ellen a hő és mechanikus hatásoknak (pl. granulálás). A cikk természetesen nem teljes, a tudomány szinte minden nap kínál új lehetőségeket, amelyek a jövőben lehetőséget teremtenek a ma használt antibiotikus szerek teljes kiváltására. A felsorolt és röviden bemutatott stratégiák, valamint alkalmazható takarmány kiegészítők főleg preventív módon alkalmazhatóak, de a megelőzés maga a legfontosabb stratégia a kórokozó baktériumok elleni harcban és az antibiotikumok kiváltásában! Vetagro - Easten Europe Kft. Szíjjártó Pál ügyvezető igazgató

15


Külföld

A világ legnagyobb tojástermelő cégei A világ tojástermeléséről és a termelést biztosító tojótyúkok számáról nagyszámú nemzetközi és nemzeti adat áll rendelkezésre, de ezek sokszor nem elég pontosak. A Nemzetközi Tojás Bizottság a tagországok tojótyúk létszámát pontosabban és rendszerint ez előző év adatit feldolgozva adja közre, Prof. Dr. Hans Windhorst igyekezetének köszönhetően. A világ legnagyobb tojástermelő cégeinek a rangsorát egy kérdőívvel tisztázták, amelyet az elmúlt év végén küldtek a tojóhibrid tenyésztő és értékesítő, a tartástechnológiát forgalmazó cégeknek és az iparágat jól ismerő üzleti szaktekintélyeknek. A válaszok alapján betekintést szereztek a top versenyző cégek méretéről és erejéről. Ezek az integrált cégek nagyszámú létesítményt működtetnek, amelyek igen gazdaságos méretűek és versenyelőnyt élveznek a termelési volumenben és a termék sokféleségével, valamint a hazai és export piacok igényének megfelelő, de eltérő termékpaletta kínálatával. A világ tojástermelésének piacvezető cégei, a termelésben tartott tojótyúkok létszáma alapján ez év elején a következők voltak:

A világ legnagyobb tojástermelő cégei 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.

Cal-Maine Foods – 29 millió ������������������������������������������ Avangard Holdings – 22 millió ��������������������������������������� Proteina Animal – 20 millió ��������������������������������������������� Rose Acre Farms – 18 millió �������������������������������������������� Moark LLC – 15 millió ������������������������������������������������������ Bachoco – 13 millió ������������������������������������������������������������� Rembrandt Enterprises – 11 millió ������������������������������ Hillandale Group – 10 millió ������������������������������������������ Michael Foods – 10 millió ������������������������������������������������ Sparboe Foods – 9 millió �������������������������������������������������� Mantiquera Agronegocios – 9 millió ��������������������������� Itanhandu – 9 millió ����������������������������������������������������������� Productos Avicolas el Calvario – 8 millió �������������������

Nagyszámú termelő cég van, amelyek 7-9 millió tojótyúkot tartanak termelésben, mint az OsamaYabuta (Brazília), az ISE (Japán), az IndustriasGuadalupe (Mexikó), az El Calvario (Mexikó) vagy a Center Fresh Group (USA). Az egyértelműen látható, hogy a világ rangsorban első 13 cége 183 millió tojótyúkot tart, amelyből 161 millió, azaz 88 % az USA-ban és Mexikóban található. Ez a szabad vállalkozásnak és a zavartalan piaci lehetőségeknek köszönhető az USA-ban, míg Mexikóban a termőföld birtoklási lehetőségeknek a rendelkezésre álló tőkének az eredménye. Ez is egyértelműen alátámasztja, hogy az erős baromfiiparral rendelkező országok egyaránt sikeresek lehetnek a baromfihús és a tojástermelés területén is. Az ukrán Avangard Holding az igazi meglepetés a világranglistán elfoglalt 2. helyével, amely cég igen gyorsan fejlődött a szabadpiaci körülményekre történő átváltás követő években és modern létesítményeket működtet. A cég hasznosítja a bőséges hazai gabonaforrásokat és mind a hazai, mind az exportpiacokon erős pozíciókat ért el a tojás és tojástermékek értékesítésében. A világ piacvezető cégeit hasonló módon, tehetséges vállalkozók alapították, akik a tojás iránti keresletnövekedést felismerték és képesek voltak éleslátással a technológiai és menedzsment elemek alkalmazására, a növekedés fenntartására felvásárlásokkal és szerves fejlődéssel. Forrás: www.egg-cite.com

A BAROMFI HÍRMONDÓ az Agrofeed Kft. lapja, készült 500 példányban Felelős szerkesztő: Dr. Zoltán Péter, Felelős kiadó: Szekeres István, Szerkesztőség: 9022 Győr, Dunakapu tér 10. Tel.: (96) 550-620, fax: (96) 550-621, e-mail: premix@agrofeed.hu, www.agrofeed.hu Tipográfia: Arttitude Design Kft.

Központ: Agrofeed Kft. 9022 Győr, Dunakapu tér 10. Tel.: (96) 550-620 Fax: (96) 550-621

Ügyfélszolgálat: 9022 Győr, Dunakapu tér 10. Tel.: (96) 550-628 (30) 685-0389

Üzem: 6086 Szalkszentmárton, Vadas 7. Tel.: (76) 539-016 Fax: (76) 539-017

European Feed Additives and PreMixtures Quality System


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.